Tatai Vadlúd Sokadalom - 2013. november 29-30. - rendezvény ajánló


Tata neve jól ismert a magyarországi és a külföldi madármegfigyelők mind népesebb táborában. Az Öreg-tó, ez az alig 2 km2 felületű, mesterséges tó, az őszi-téli időszakban olyan fantasztikus látványosságot kínál a természetkedvelőknek, mely

 
 

méltán teszi világszerte híressé a tavat. Ez a látványosság pedig nem más, mint a vízimadarak, kiemelten a vadludak őszi-téli vonulása.
A távoli északi költőterületeikről a Kárpát-medencébe érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tavon alakították ki egyik legrangosabb - 1989 óta nemzetközi egyezménnyel is védett - pihenőhelyüket. Tízezrével érkeznek minden év novemberében, hogy a hideg téli hónapo-

 
 

kat itt töltsék, aztán februárban-márciusban visszaindulnak skandináviai, szibériai költőhelyeik felé. Amitől e látványosság Európa-szerte egyedülálló, az az, hogy az Öreg-tó az egyetlen olyan madár-pihenőhely, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz. Nem is akármilyen város! Tata, a "Vizek városa", Magyarország legjelentősebb vízi várával, a barokk építészet megannyi műemlékével és persze a modern kor épületeivel olyan keretet nyújt a madármegfigyeléshez, amelyet látni kell!

 

Sok természetkedvelő hosszú utat tesz meg azért, hogy ilyen látványban legyen része. A természet és kultúra e szerencsés találkozása az, amely Tatát egyedülállóvá és varázslatossá teszi.

A Tatai Vadlúd Sokadalom egész napos rendezvénysorozatával elsősorban a távoli északi tundrák üzenetét magukkal hozó vadludakat köszöntjük.
Nem hangos fesztivál ez, nem egymást érő koncertek és kirakodóvásárok kavalkádja, mégis ünnep, igazi fesztivál ez a maga módján. Olyan fesztivál, amelyen a látványosságról és a hangulatról a sok ezernyi vadlúd gondoskodik, a vendégek pedig mi, emberek vagyunk.


www.vadludsokadalom.hu

XIII. TATAI VADLÚD SOKADALOM
2013. november 29-30.
Tatai Öreg-tó, Építők parki madármegfigyelő torony
Szervező: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoportja, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület
Védnök: Michl József, országgyűlési képviselő, az Európa Díjas Tata város polgármestere
A rendezvény díszvendége a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság!
2013. november 29. (péntek)
Öreg-tó Klub Hotel
2000 Fehértavi Darvadozás - a madárvonulás dél-alföldi ünnepe – Előadó: Albert András KNPI
2030 A sasok nyOmán – Előadó: Klébert Antal
2100 Globálisan veszélyeztetett madárfaj: kanálcsőrű partfutó – Előadó: Kókay Szabolcs
2130 Parlagi sas kutatás Törökországban – Előadó: Klébert Antal
2013. november 30. (szombat)
Tatai Öreg-tó, Építők parki madármegfigyelő torony
500 Az országos madármegfigyelő versenyre érkezők regisztrációja, nevezés „felnőtt” és „ifjúsági” kategóriában
600 Egész napos madármegfigyelő verseny kezdete
700-tól Sok ezer vadlúd kirepülésének megtekintése! – Zsoldos Árpád és Orbán Zoltán, kiváló ornitológusok tolmácsolásában nagykivetítőn követhetik nyomon a tavi eseményeket!
815 A XIII. Tatai Vadlúd Sokadalom ünnepélyes megnyitója: Ünnepi beszédet mond: Michl József, Tata Város polgármestere, Bodrogai László, Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing igazgató
845 Helló, itt vagyunk! Vadlúdvonulás Magyarországon. Körkapcsolás a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekre! (Bihar, Dinnyési Fertő, Fertő-tó, Kardos-kút, Szegedi Fehér-tó, Csaj-tó, Kis-Balaton, Hortobágy, Tisza-tó)
1000 Állati jó bemutató: Kutyák: Állati jó bemutató Tóth Gáborral
1100 Az általános iskolák számára meghirdetett verseny eredményhirdetése
1200 Solymász bemutató Gasztonyi Dániellel
1400 Állati jó bemutató: Kutyák: Állati jó bemutató Tóth Gáborral
1500 – 1630 A vadludak esti behúzásának megtekintése a tóparton, élőkép kivetítéssel! – Narrátor: Zsoldos Árpád és Orbán Zoltán, ornitológusok
1800 Az egész napos madármegfigyelő verseny zárása
1930 Madármegfigyelő verseny eredményhirdetése
A gyermekek számára hirdetett programok a szombati nap folyamán a „Gyerekprogramok” nagy rendezvénysátorban kerülnek lebonyolításra.
1120 Ürge Aladár és rokonai – Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, bábmese
 
1330 Gólya Jóska, a hűséges társ – Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, bábmese
 
1430 Lúdoló – Kercsmár Zsolt műsora gyermekek
A nagyközönség számára hirdetett előadások a szombati nap folyamán az „Előadások” nagy rendezvénysátorban kerülnek lebonyolításra.
930 Madárbarát kert program – Előadó: Orbán Zoltán, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, igazgatóhelyettes
1000 Kalandok a homok és a szik birodalmában - a Kiskunsági Nemzeti Park – Előadó: Gilly Zsolt KNPI osztályvezető
1030 Magyar madarak nyomában műholdakkal – Előadó: Prommer Mátyás, projektvezető
 
1100 Amit a Gerecse Natúrparkról tudni kell – Előadó: Musicz László
1130 IGEN ROAD-SHOW a határon átnyúló Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark bemutatása – Előadó: Somogyiné Katalin
1300 Az év madara: a gyurgyalag – Előadó: Bagdi Antal, programkoordinátor
 
1330 A Rákosi vipera védelmi Life program értékelése – Előadó: Herbót Erzsébet oktatásszervező Rákosivipera-védelmi Központ
 
1400 Bemutatkozik a Hortobágyi madárkórház – Előadó: dr. Déri János, állatorvos
 
1430 Erdők és erdei állatfajok felmérése a Kárpátok hazai területein – Előadó: Bajor Zoltán, projektvezető
 
1500 Állatmentés a Fővárosi Állat- és Növénykertben – Előadó: dr. Sós Endre főállatorvos és Szelényi Gábor természetvédelmi referens
 
1530 Parlagi sas védelme a Kárpát-medencében (keresőkutyás bemutatóval egybekötve) – Előadó: dr. Horváth Márton, projektvezető
 
1700 Őszi csillagos égbolt látványosságai – Előadó: Tatabányai MCE Amatőrcsillagászati Klub és TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum
Egész napos programok:
  • Madármegfigyelés „teleszkóp bokrokban”.
  • Madárgyűrűzés (800, 900, 930, 1030, 1130, 1300 órakor)
  • Természetvédelmi tanácsadás.
  • Madár- és természetvédelmi eszközök vására.
  • Cincér játszóház: Kreatív környezeti nevelési sátor.
  • 2011-dik év legjobb madárfotói!
  • Itthon vagy otthon! Turisztikai programajánlók, információk.
  • Madár- és természetvédelmi előadások.
  • Teleszkópok és kézi távcsövek tesztelési lehetősége.
  • Természetvédelmi könyvek, kiadványok és madárfestmények vásárlási lehetősége.
  • Nemzeti parkos védjegyes termékek adventi vására.
A változtatás jogát a szervezők fenntartják! –
A rendezvény és annak valamennyi programja ingyenes! –
Az Öreg-tó teljes területén a madarak zavartalan pihenését a Természetvédelmi Őrszolgálat hatósági apparátusa biztosítja!
A tómederben minden nap délután 15 óra és másnap reggel 9 óra között tartózkodni hatóságilag tilos!
További információ: www.vadludsokadalom.hu