Túrabeszámolók


Csolnok Ring

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
panareaTúra éve: 20162016.06.09 20:03:52
megnéz panarea összes beszámolója

 Csolnok Ring 30


Egy héttel a túra előtt bokasérülés miatt a Getén feladott K100... nem túl jó előjel, de a lábam már 2 napja nem fájt, vágjunk akkor bele! Pestről indulva még épp elértem a 8 órás különbuszt Dorogon, a rajtnál elég nagy tömeg, de előneveztem, így gyorsan végeztünk az adminisztrációval... az itiner mellé egy műanyag túrabögrét és egy nyakpántot is kaptunk, és rögtön indulás is! A rajtban ismerőst is találok, együtt indulunk el, de aztán nekem "sürgős dolgom" támad a bozótosban, így leszakadok tőle, és innen végig egyedül mentem a távot. A túra sok helyen jelzetlen szakaszon megy, de a szalagozás és a kereszteződésekben a táblák, melyek nyíllal mutatják a követendő utat, kizárják az eltévedést!


Ki Csolnokról, majd szántók szélén, ligetes erdőkben, kellemes terepen haladva hamar a 1/2 1-es ellenőrzőpont, majd fel a Henrik-hegyre az 1. EP-hez, ahonnan gyönyörű a kilátás, a megcsodálása után gyorsan tovább, jöjjön a Gete! Az egy héttel előtti emlékek azért előjönnek, a bedagadt bokával, összeszorított fogakkal vánszorgás felfelé a kánikulában, kicsit összeszorul a torkom... De most ez egy másik túra, nincs fájdalom, hamar fel is érek a tetőre, ahonnan megint szép kilátás, visszatért jókedvemet csak a közelgő fekete esőfelhők és az egyre gyakrabban hallható mennydörgés zavarja meg... biztosnak tűnik, hogy nem ússzuk meg szárazon! 


Lefelé a Getéről a saras-köves-meredek lejtőn hatalmas torlódás, a rövidtávosok is erre mentek, lassan, óvatosan ereszkednek lefelé, csúszkálnak sokan a nem megfelelő cipőben, de nagy esést és sérülést szerencsére nem láttam. Ahol tudok, előzök, néhol azért nehezen megy, de a többség ahogy tud, udvarisasan félreáll, és elengedi a gyorsabbakat, köszönöm nekik, minden gyorsabb lábú túratársam nevében! A 2. Gete alja nevű EP-t így gyorsan elérem, ahol a kedves pontőrök a pecsét mellé pogival kínálják a résztvevőket, és figyelmeztetnek, hogy veszélyes, vízmosásos szakasz jön, mosolyogva mondom nekik, hogy ismerem az utat, tudom mire számítsak. Itt elválnak a távok útvonalai, innen már csak kevés túrázóval találkoztam útközben. A vízmosásos lejtőn a szokásos óvatossággal megyek, majd tovább a kéken Tokodra, a Hegyeskő felé vezető úton nagy meglepetésemre az egyik ház kertjéből ismerős köszön rám, tudtam hogy Tokodon lakik, meg hogy a kék ott megy el a háza előtt, de pontosan nem tudtam melyik az a ház. Elég sokáig elbeszélgetünk, megcsodálom a cuki kiskutyáját, majd indulnék, mert egyre közelebb jönnek a fekete felhők, esőcuccot persze nem hoztam, így hálás köszönettel elfogadom a kedves ismerőstől a nylon esőponcsót. Jöhet a Hegyeskő, itt még nem esik, a csúcs előtt az út elkanyarodik, itt a 3. EP, ahol fincsi golden alma jár a pecsét mellé, azt majszolva indulok a szántóföldön átvezető úton, az út szélén pipacsok, búzavirágok nyílnak, fotózásra is jut idő, de aztán leszakad az ég, az esőponcsónak hála nem ázok el, de az eddigi kicsit saras út néhol bokáig érő tócsává, dagonyává változik, nőnek a sárkoloncok a túracipőmre, csúszik is, de talpon maradok, hála a túrabotnak, viszont a lépteim nyomán felcsapódó sártól egyre kevésbé szalonképesnek nézek ki térdtől lefelé... Ez egy elég hosszú szakasz, a végén jó saras emelkedővel a következő 4. EP-ig, a Kőbányáig, ahol még mindig esőben köszönt a kedves pontőr, müzliszelettel kínál, és mikor mondom, hogy a kitett kókuszosért nem vagyok oda, keres nekem áfonyásat, nagyon köszönöm! Amíg eszem a müzlit, megcsodálom a pazar kilátást, sajnos az eső miatt nem a legtisztább a látvány, de a pontőr meg is mutatja, és el is magyarázza, hogy merre vezet majd a tuvábbi útvonal.


Nagyon meredek füves lejtőn leereszkedés, kis séta Csolnok házai között, majd az. 5. EP a Lovardánál, ahol egész kis sárból-vízből álló tó keletkezett a pont helyéül szolgáló istállónál, kedves diákok a pontőrök, a pecsét mellé cukorkával kínálnak. Nagyon saras úton indulás tovább, itt már nem érdekel, hogy nézek ki, meg a bokám is kezd jelezni, hogy azért még pihentetnem kellett volna a sérülés után. Szerencsére az eső elállt, a nap kisütött, még a Pollus-hegyet kell megmászni, ahonnan ismét csodás a kilátás a Pilisre, sajnos az útviszonyok katasztrofálisak voltak, rengeteg sár a szántóföldön, amin át kellett vágnunk a szalagokat követve, majd megint meredek leereszkedés a műútig, ahol a lejtőn sikerül megcsúsznom, és fenékre esnem a vizes füvön... Mindegy, ennél sarasabb már nem lehetek! Az utolsó EP a lejtő alján várt, innen már kevesebb, mint 2 km a cél, a Bányamúzeum.


A célban átveszem az emléklapot és a szép kitűzőt, egy szelet zsíros deszka isteni finom savanyú káposztával igen jól esik, itt is találkozom ismerősökkel, rövid beszélgetés, majd lesétálok a buszhoz, amit épp sikerül elérnem.


Gyönyörű kilátásokkal tarkított túra, jövőre is itt a helyem, remélem eső és sár nélkül! Köszönöm a rendezőknek ezt a remek túrát!

 
 
út+keresõTúra éve: 20162016.06.09 15:20:50
megnéz út+keresõ összes beszámolója

 Csolnoki csalódás


Általában oda megyek túrázni, ahova Zoli (férjem) visz. Most is kinézett nekem egy light-os túrát, mert a túlsúlyommal nem bírom a sok emelkedőt, lejtőt. Az is szempont, hogy a közelben legyen, ne az utazással menjen el az idő. Ismeretlen mégis ismerős terep, némi nosztalgiával fűszerezve, hiszen egy részen 20 éve jártunk először és utoljára.


Reggel késve indultunk így repesztettünk ahol lehetett. 8.30-kor rajtoltunk volna, de még vetettem egy pillantást a füzetre, amin rögtön nem is tudtam eligazodni. Hiányzott a térképhez a jelmagyarázat, leírás pedig nem volt. Ezt meghallotta a mellettünk elhaladó főrendező és gyorsan elmondta a hangos bemondóban, hogy végig a sárga szalagot kell követni és lesznek eligazító táblák is. Hát jó, akkor vágjunk bele!


Tényleg volt szalag és az elágazókban táblák, melyik táv merre menjen. Az első ellenőrzőpontig

(1/2 1. pont) kellemes tempóban haladtunk, itt kannás vízzel kínáltak minket a rajtban kapott bögrébe. A második ellenőrzőponton (1. pont) szép panoráma volt és kedves pontőrök. A Gete aljáig simán és jó tempóban haladtunk, kicsit meleg volt, de még nem elviselhetetlen. A Getére felfelé égzengés kísért minket, de még nem esett. Felérve pihennünk kellett, mert elfogyott az erőm. Gyorsan ettünk és készítettünk pár képet, mert már villámlott is. Lefelé következett a neheze, meredek, köves, néhol sáros úton ereszkedtünk. Sikeresen kikerültünk egy családot, így egész gyorsan haladtunk lefelé. Természetesen a térdemnek nem tetszett az ereszkedés, de még bírta.

A harmadik ellenőrzőponton (2. pont) a kannás víz mellé pogácsát is kaptunk, majd ismét emelkedő következett, ahol kicsit nosztalgiáztam, hiszen emlékeztem erre a helyre 20. évvel ez előttről. Leérve a hegyről gyönyörű panoráma fogadott minket és láthattuk azt a hegyet, amire később fel is kellett kapaszkodnunk. Újabb ereszkedés következett a faluig, itt figyelmeztető tábla is volt, hogy veszélyes útszakasz. Én inkább nehezen járhatónak tituláltam volna. Beszakadt, köves, sáros árokban kellett meredeken leereszkednünk, éreztem a térdeimet rendesen.

A faluba szépen gondozott házak mellett mentünk be, majd szerintem a legszegényebb utcán mentünk ki a faluból, éles volt a kontraszt.

A falu végén ismét megpihentünk, ahol is megtalálta Zolit egy apró cica, aranyos volt.

Nekivágtunk az előbb már látott emelkedőnek, amit úgy tűnt a rendezők és előző héten a Kinizsisek tapostak ki a sűrű aljnövényzetben.

Felérve a hegy oldalába újabb ellenőrzőpont (3. pont) volt, ahol ismét kannás vízzel kínáltak minket. A fiatal pontőrök épp készültek felgyújtani az erdőt…

Búzaföld szélén a búzát taposva haladtunk tovább, majd nagyon sáros, csúszós, köves út következett. Elkezdett esni az eső, de még nem kellett esőkabát.

Egy hosszú szakasz következett, 8 km-en nem volt ellenőrzőpont, sáros út viszont annál több.

Fél távnál az elágazóba volt kannás víz kirakva, hát ittunk. Már nem esett.


Megkerültük a szántóföldet, de akkora víz volt, hogy be kellett menni a vetésbe. Majd oldalazva haladtunk ismét sáros, csúszós úton, ahol kimosott szebbnél-szebb kavicsok voltak és láttunk egy „mezit lábas” lábnyomot is. Sokat csúszkáltunk, nehezen, lassan haladtunk. Nehéz szakasz volt ez is.


Beérve az erdőbe bolyongtunk össze-vissza a szalagot követve, egyszer csak a Kálvária stációihoz értünk. Újabb emelkedő következett, felérve már láttuk Csolnok házait, de az ellenőrzőpont nincs sehol. Út nem volt lefelé, kikaszált ösvényen direktben ereszkedtünk, mai igen csak térdgyilkos volt. Beérve Csolnokra a térképtől eltérően a pincesoron kellett felfelé menni. Némi faluismertető cikk-cakk után elértük a Lovardát, ahol szintén nincsenek pontőrök, bár kannás víz, alma és elázott bélyegzős doboz árulkodik róla, hogy nemrég itt volt az ellenőrzőpont. Telefon a főrendezőnek, nem kapcsolható. Telefon az elsősegély számra, nem tudnak semmit.

Beér minket egy pár, nekik sincs pecsétjük, nem találták a pontot. Megyünk tovább, lesz, ami lesz. Újabb sáros emelkedő, majd búzaföld búzataposással.

Telefon, a főrendező telefonál. Azt az infót kapták, hogy már nincs senki (hatan megyünk felfelé és még négy embert lehagytunk a falunál), ezért bezártak a pontok. A pontokon nem volt ixelős lap, nem is tudom miből tudhatták, hogy már mindenki áthaladt?!

Megvárnak minket, mondta a főrendező!

Teljes csalódás, miközben küzdünk értelmetlenül a tapadós sárral a szántóföld szélén. Elegem van a sárból és érthetetlen az egész pont bezárás, nagyon kiakadok és gondolatban feladom a túrát, felhagyok a sárral való küzdelemmel, és értelmetlennek tűnik az egész.

A többiek lehagytak minket, Zoli még kitart, pedig alig vonszolom magam, olyan csalódott vagyok.

Direktbe leereszkedtünk az országútra, pecsételünk az utolsó ponton, ami már csak miattunk van nyitva. Persze szólok, hogy négyen még voltak mögöttünk.

Ballagunk tovább a cél felé, távolodva az autónktól. Nagy sokára vége az erdei útnak és meglátjuk a Bányász múzeumot, ahol a rendezők pakolnak.

Pecsét, emléklap, de kitűző már nincs, újabb csalódás. Eszünk pár zsíros kenyeret, kapunk pogácsát, majd finoman jelzem a főrendezőnek, hogy a „nincs már senki, zár a pont” malőrt egy ixelős lappal el lehetett volna kerülni. Nem hallott még róla…  

Az erdei úton visszaballagtunk a kocsihoz, ami további kb. 1,5 km volt. Ettünk egy fagyit a cukrászdában, ahol nagyon kedves volt az üzletvezető, kellemesen elbeszélgettünk vele.


Azért indultunk el a túrán, mert a 30 km ellenére a 630 m szint elég light-osnak tűnt és mivel már 4. rendezés volt, bíztunk benne, hogy a lehetséges „hibák” már orvoslásra kerültek. Hát tévedtünk.

Itthon összeadtuk a füzeten megadott szintemelkedést és 939 m jött ki a 630 m helyett, ha ezt tudom, nem indulok el a 30-as távon, mert ismerem a korlátaimat. Jobban kikészültek a lábaim, mint a Dolina 40 után.


Nehéz túra volt és nem a sok emelkedő miatt, sokkal inkább a sok meredek és köves lejtő miatt és a sárban csúszkálástól. Ez sem lesz a kedvenc túrám és meggondolom, hogy jövőre újra próbálom-e.

 
 
nafeTúra éve: 20162016.06.08 11:07:27
megnéz nafe összes beszámolója
Csolnok Ring 30

GPS-el mért távolság: 30,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 980 m. Ez utóbbi több mint másfélszerese a kiírás szerintinek (630 m), ami alapján a túrázók dönteni tudnak. Az igazoló lapon szereplő szintadatokat összeadva, viszont 939 m jön ki, ami korrekt, bár a végére nem írták be az összesített adatot úgy, mint a távolság esetében. Az igazolólapon a 20-as távnál 708 m szerepel, amely szintén jelentősen eltér a kiírástól 470 m. A 10-es táv rendben, a 386 m-ével a 330 m helyett.

Reggel, nem tudtam eldönteni, túrázni menjek, vagy horgászni, lévén, hogy a halmozottan nem normális emberek kategóriájába tartozom, amennyiben az emberek többsége a horgászokat, a túrázókat és a montisokat is a nem normálisak közé sorolja. Kicsit éreztem a térdemet az előző napi oroszlányi túra után, viszont a túra nagyrészt jelzetlen utakon vezet, s a Sándor Móric túra Bajnáról igazán látványos volt, ezért a nagy távolság ellenére is vonzott. Végül pénzfeldobással döntöttem. A rajtidő kezdete után pár perccel Csolnokon voltam, de már így sem elég korán. A rajthely közelében parkoló nincs, csak a tömött sorokban szembejövő túrázók, illetve sok-sok ember a rajthelyen. Úgy döntöttem, irány a cél, s annak közelében parkolok. Így is lett. Ennek köszönhetően, a nevezésig megtettem 2,7 km-t, s megvolt a bemelegítés. Kilenc órakor már sorban állás nélkül estem túl a rajt procedúrán, s kezdhettem a túrát.

Tempósan haladtam ki a faluból. Alig vártam a letérést az aszfaltról, ami két régi bányabejárat után következett. Kényelmes murvás úton ballagtam, s a szép napsütésre tekintettel megálltam, bekenni a nyakam és az orrom, leégés elleni kegyszerrel. Kár volt. Tanulhattam volna az előző napból, hogy ez vonzza a zivatart. Ez alatt két ifjú hölgy előzött meg, akikkel nagyjából hasonló tempóban ballagtunk a Nagy-Gete aljáig. Ők egy kicsit később álltak meg ruhájukon könnyíteni. Gyorsan melegedett az idő. Elég sok fotós megállóm volt, mivel gyakran szép a panoráma. Hamar letértünk a murváról, s mezei ösvényen kaptattam, majd szántóföld széli gyaloglás jött. Szerencsére nem volt igazán hosszú ez a rész, s megint utakon mehettünk. Egy idő után rájöttem, minden valószínűség szerint a túrára kaszálták le a füvet az utak egy részén, és néhány ösvényen is. Nagy-nagy piros pont a szervezőknek. Igen gyorsan elértem a feledik ellenőrző pontot. Utána egy kis aszfalt, majd megkezdtem az első komolyabb kaptatót. Jó meleg volt. Izzadtam rendesen, bár eben szerepe volt az előző napi túrának is. A vízmű után, a Henrik-hegyen értem el az első ellenőrző pontot, egy sziklakiszögelésen, igazán remek panorámával. Ennek köszönhetően, azonban abban is gyönyörködhettem, hogy tőlünk északra hogy áll össze a pára leendő zivatargóccá. Nézelődés közben meglepetésként megzendült az ég. Szóval tőlünk délre már létrejött és aktívvá is vált egy zivatar. A francba! Még csak háromnegyed tizenegy, s máris? Gyorsan felkészültem az esőre. Már rutinból ment. Mire kész lettem, az északi góc is aktív zivatar lett. Szokatlanul gyorsan alakultak ki.

Gyerünk tovább. A szalagozásban itt volt az egyetlen hiány. Csak visszafelé vezetett szalag. A vízműnél biztos lett, az-az irány nem jó. Volt egy elágazás, amit szalaggal és faágakkal nagyon lezártak. Gyanús. A térkép szerint arra kéne menni. El is indultam. Harminc méterrel odébb, már meg is lett a szalagozás, ami egy nagyon meredek vízmosta ösvényre vitt. De jó, hogy még nem esik. Kiadós esőben itt csak lecsúszni lehetne. A tévedésemnek köszönhetően a két hölgy megelőzött, s csak a Gete-hegyi emelkedő kezdetén értem utol, miután rátértünk a kék jelzésre. Az út igazán kellemes. Sok a jól kerékpározható szakasz. Tulajdonképpen, akár a Nagy-Getére is föl lehet tekerni. Már a Getéről is szép a kilátás, és pontosan látni, merre jár a zivatar. Nincs messze, de talán elmegy mögöttünk. Szóval tempózzunk! A fotózás bonyolultabbá vált, mivel a telefont már bezacskóztam, s minden alkalommal ki kellett hámozni, többlet időt igényelve. A kilátás, több helyen is a fényképezőgép elővételére késztetett. A Nagy-Getén túrázó család ebédelt, békésen, fittyet hányva a zivatarnak. A fotós megállóimnak köszönhetően, a két hölgy is utolért.

Kezdődött a leereszkedés. Az eleje megtévesztően könnyű, ahhoz képest, hogy már otthon gyanúsnak találtam a nagyon sűrű szintvonalakat. Később a gyanúm beigazolódott. Úgy 150 m szint irgalmatlanul meredek, és sajnos nem mindenütt köves. De jó, hogy még nem esik az eső! Így is elég extrém. Esőben alighanem inkább a bozótoson verekszem át magam. Túrabottal és a fákba kapaszkodva esés nélkül lejutottam. A két hölgy közül az egyik sokkal ügyesebb és gyorsabb nálam. Az ellenőrző ponton a pecsételés után, a pontőrök azzal bocsátották útjára a 30-asokat, hogy a következő szakaszon vigyázzunk, mert a köves lejtőt nagyon szétmosta a víz, s eléggé nehéz. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek vissza: Miért? Az eddigi lejtő nem volt az? Erre kitört a felszabadult nevetés. Ballagtunk tovább. Egy darabig igazán könnyű, majd jött egy tábla, hogy „fokozottan veszélyes útszakasz”, s elértük az a bizonyos szétmosott köves lejtőt, az Öreg-kövön. Tényleg az volt, csak a meredeksége töredéke a Nagy-Getéének. Sokkal könnyebben járható. Utána egy meredekebb rész jött, de ott meg remekül tapadt a bakancs talpa, szóval az sem gond. Kicsit előre szaladva, a Kőbányától levezető ösvény is sokkal nehezebb, mint ez-az annak jelzett szakasz. Hosszú lejtős út vitt be Tokod szélére. Gyorsan magunk mögött hagytuk a várost, immáron egy újabb húzós emelkedőn. Eddigre biztossá vált a számomra, hogy a szint több lesz a kiírásban szereplőnél. Szép kis hegy magasodott előttünk. Reméltem fölmegyünk rá. Nem így történt. Szerintem már csak vagy 50 m szint lehetett hátra, amikor balra kanyarodtunk egy kis szintmenetre. A kitérőt, a közelben lévő zivatar miatt kihagytam, pedig igencsak vonzott.

Elértem a következő EP-t. Eddigre letudtam a kiírás szerinti 630 m szintet. A többi már „bónusz”. Eddig megúsztuk az esőt, de most a zivatarok irányába fordultunk. A következő szakaszon már eshetett, s ennek következtében megjelent a sár. Nem örültem neki. A régi vasút mellett ballagva megjött a nem várt eső. Fölvettem az esődzsekit és az esőkalapot, s gyerünk tovább. Már ez a kis eső is korcsolyapályává változtatta az utakat, sok-sok méretes, nehezen kikerülhető pocsolyával. Csúszkáltam előre és néha hátra is. A túrabotoknak köszönhetően megúsztam esés nélkül, az egész túrát. Egy nagyon sáros lejtőn megelőztem két csoportot, akik nagyon megkínlódtak a sárral. Kellemes murvás úton csatlakoztam be a Csolnoki kálváriába, a VIII. stációjánál. Az eső következtében a fák ágai eléggé belógtak az útra, beterítve vízzel az óvatlanul beleütközőt. Egy kis kaptató, majd nagyjából szintmenet a hegy peremén, szép kilátással, a következő EP-ig. Az egyik kilátópontról látom ám, valamilyen túrázónak kinéző egyének ballagnak lent az aszfalton. A hegyoldal meredekségéből következik, ha tényleg le kell mennünk oda, akkor azt valószínűleg egy legősibb női foglalkozás meredekségű ösvényen tehetjük meg. Így is lett, csak előtte még leigazoltam a soros ellenőrző ponton. A kapott müzli szeletet, még a meredek rész előtt elpusztítottam. Jó csúszós az ösvény. Leérve, cseppet sem bántam az aszfaltot, hát még ha tudtam volna mi vár ránk a lovarda után. Pincesoron ballagtam be a faluba, majd egy jobbkanyarral irány a lovarda. Ifjú pontőröktől kaptam meg a következő stemplit, s mentem tovább. Majdnem benéztem a továbbvezető irányt. Jó húzós kaptató következett, amely eleinte karám mellett füves úton vitt. Ezt követte a fekete leves. Szántóföld szélén csúszkáltam a sárban. Igaz, választhattam, a csúszós híg sár és a vetés mély, ragadós sara között. Mindent kipróbáltam. Isten átka egy sár. Otthon alig tudtam lemosni a bakancsról, ami még most szerdára sem száradt meg. Végre murvás út és lejtő. A Kőbánya EP-nél azt hittem, végleg elvonultak a zivatarok, de itt megint sanszos lett, hogy kapunk. Lucernaföldön fölérve egy hegygerincre szép a kilátás, viszont nagyon hideg szél fújt. A falu szélén, egy újabb meredek, de legalább rövid ösvényen ereszkedtünk le az utolsó EP-hez. Nagyon kellemes ösvényen, aminek zöme egy régi vasút nyomvonalán vezet értem be a célba. Szuper, hogy nem az aszfalton vezetik a túrát. Átvettem az Emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

A Bajnáról induló Sándor Móric emléktúrához hasonlóan, nagyon látványos túra, bár az azért egy picit látványosabb és könnyebb. Nem tartozik a túl könnyű túrák közé. Esős időben lehet, célszerű lenne a haladási irányt megfordítani. Az olyan meredek lejtőkön, mint a Nagy-Getéé, nagyon fárasztó ugyan fölmenni, de sokkal kevésbé veszélyes. Ilyen hosszú szakaszon nagyon drága lenne a túrára azt a kötélbiztosítást megcsinálni, amit a BTHE-sek valósítanak meg a Téli Tihanyon, pedig indokolt lenne.

Mindazonáltal, nagyon jó kis túra. Olybá tűnik, erre a budapestiek is rájöttek, amit a rajtidő elejei tömegnyomor is jelez.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem árt, bár a szalagozás, egy pontot leszámítva, az útvonal egészén kiváló, szükségtelenné téve a térképet, amin egyébként kissé elnagyoltan van az útvonal berajzolva), emléklapot és kitűzőt kaptunk (remélem, ahogy a többi vége felé érkezőnek, nekem is elküldik postán, mivel többen voltunk, mint amire számítottak). Minden ellenőrző ponton, a nehezen megközelíthetőeken is volt víz, sőt egy pontra EP nélkül is raktak ki vizet, a Gete aljában pogácsa, a Hegyes-kőnél és a lovardában alma, a Kőbányánál müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, savanyúság és tea volt az ellátmány. A túra végére autóbuszt szerveztek a rajthelyre történő visszajutáshoz.
 
 
lükepékTúra éve: 20162016.06.06 10:56:49
megnéz lükepék összes beszámolója

 Gethe nézte ki ezt a túrát magának, de úgy alakult, hogy én mentem el. Nem is bántam meg! Már a kiírás alapján is egzotikusnak tűnt, messze a jelzett turistautaktól. 


A nevezés a helyszínen is nagyon gördülékenyen ment, SK-val tipródtunk egy kört, hogy 20 vagy 30, de győzött a lustaság, előrelátás, óvatosság, nemkívánttörlendő. Az itiner tartalmazot egy színes tuhu-s térképet, valamint egy táblázatot a táv- és szintadatokkal. A térkép megértéséhez kellett némi idő, de mint az első elágazásnál kiderült, felesleges volt a beletett erőfeszítés, annyira egyértelműen és jól volt kitáblázba, -szalagozva minden táv! Egyszerűen menni kellett, élvezni a tájat, köszöngetni a többi túrázónak. Ezekből szerencsére volt bőven, öröm volt látni a lelkesedést, meg azt hogy komplett családok is mentek, nagyistól például. Az első ep. rögtön ismeretlen volt, egy szuper jó kilátást nyújtó hegytől, aminek a kilátórészén egy nagy, szépen gravírozott kőtömbön lehetett azonosítani a panoráma elemeit. A pontőrök dícséretére legyen mondva, hogy vizet is vittek fel a hegyre! Az innen levezető kis ösvényen volt egy kis kimittud, mert elég csúszós volt az előző napi esőktől. Szépen haladva, beszélgetve értük el az OKT útvonalát, és indultunk neki a Getének. Idáig gyakorlatilag csak erdőben mentünk, ideális előzmény egy Gete-mászáshoz! Mi viszonylag fájdalommentesen megtörtént, csodáltuk a kilátást, a távolban gyülekező fellegeket.. Itt nem volt ep, hanem csak lenn a hegy lábánál, ahol megint elváltak a távok. Sajnos a lefelé vezető szűk viszont meredek ösvényen jelentősen feltorlódott a sor, így nem túl kedvesen, hanem inkább lendületesen előztünk vagy 50 embert. De nagyon lassan ment a sor..


A távok szétválása után naposmezők illetve árnyasligetek váltották egymást. Itt már érezhetően jött közelebb a viharfelhő, amit addig messziről láttunk, nagyokat dörgött az ég. Dimbes-dombos erdőn átkelve, egy darabon a Kálváriát is érintve jutottunk el a kőfejtő tetejére, innen már Csolnokra esett kilátás. És a viharfelhőkre. A hegyről az országútra érve kezdett el cseperegni az eső, mondjuk így, de igazából már az első percben nem hagyott kétséget afelől, hogy mi a célja. Rommá áztatni a mezőnyt. A cipőm pontosan 10 mp-ig állt ellen a nedvességnek, a kabát tovább, mondjuk csak olyan fél óra múlva ázott át tökéletesen. Ekkor még volt egy kis aszfalt, Csolnok szélén haladtunk a lovarda felé. Itt a lovak a mezőn élvezték a frissítő zuhanyt, az 1. számú istállóban túrázók szorongtak, 100 méterrel később a 2. számúban pedig az ellenőrzőpont, magányosan, mert ide nem jutott akkor jó ideig senki el. Innen hamar elléptünk, úgyis fáztunk volna, így a jól  kiszalagozott füves szekérúton patakban folytattuk utunkat. Ekkor már jó nagyokat villámlott, dörgött a szakadó eső közepette, szerencsére a mező széli bokorsor mellett kellett haladni. A legelőt itt váltotta a szántás, ami szintén patak halmazállapotú lett ekkorra. A mezőny eleje örvendhetett, hogya szélén volt egy fűsáv, ahol viszonylag jól lehetett menni, de gondolom mire ott még 30 ember végigtrappolt, az sem maradt olyan. Mire ahhoz a mezőhöz értünk, amin át kellett vágni és dombtető is volt, a viharfelhő szerencsére már arrébb ment, és a Pilisen túrázókat locsolta már bőkezűen..


Az utolsó ellenőrzőpontra érve az utolsó száraz négyzetcentiméter ruhám is nedves lett, de jött egy életmentő narancsos keménycukorka, ami lendületből bevitt az utolsó másfél kilométeren a célba. Az egykori bányászközpont épülete múzeum, klubhelyiség, és nagyon érdekes. Persze minket jobban érdekelt a meleg tea meg a koviubis zsíroskenyér. Sejtéseim beigazolódtak, mert napközben még SK kifejtette, hogy most épp valahogy szívesen borozna, én meg bíztattam, hogy ahol bányászmúzeum van, ott kocsma sem lehet messze. Igen, konkrétan egy sor tégla választotta el a két helyiséget, így még azt is meglátogattuk némi élményszerzés céljából. Csak a retro meggymárka hiányzott, de egyébként tökéletes volt az érzés...


Levezetésként még visszasétáltunk a faluközpontba az autóhoz, ekkor újra elkezdett cseperegni az eső, de még az itiner se lett igazán vizes, amit a kezemben lengetve szárítottam.


Köszönöm a rendezőknek, hogy ilyen remek kis túrát csináltak, jövőre is jövünk!

 
 
 Túra éve: 2013
kekdroidTúra éve: 20132013.10.26 19:14:26
megnéz kekdroid összes beszámolója

Csolnok Ring 20


Ködbe vész a pilisi kilátás a körülöttünk magasodó hegyek alatt, ahogy a 10-es úton északnyugat felé oson a Volánbusz fél hetes indulású járata. A tiszta, de meglehetõsen kényelmetlen Volvóra 7-15 fõ között változó létszámú utas kíváncsi. Vasárnap, kora reggel nem is számítottam sokkal többre. Dorogon, a Puskin utca megállóhelyen – a sofõr meglepetésére, mert a jegyünk szerintem a központig szólt – hárman szállunk le: egy túratársnõ, Kerek repkény és én. A helyi teszkóban sajnos nincs hozzáférés kávéhoz, sem helyi fõzésû, sem automatás formában, így elmarad a reggeli rituálé – ismétlése. Háromnegyed nyolckor a városközpont felõl felbukkan egy egyszerû, fehér színû busz, méghozzá egy egész újszerû Setra, „Csolnok Ring / <mai dátum>” iránytáblával. Felszállunk, a háromfõs kezdeti utasterhelést a boltból kilépõ Lipák úrék, majd a következõ pesti busszal érkezõ Kovács Károly és még egy túratárs növelik. Hétõnkkel gördül át a busz a szomszédos Csolnokra, másfél sávnyi keskenységû, nehezen belátható kanyarral tarkított országúton. A rajtnál hosszú sor fogad – a szokásos soroknál jóval hosszabb – itt eleinte bénán téblábolunk, mint akik reggel még néptáncversenyre indultak, és csak véletlen lyukadtak ki egy teljesítménytúra rajthelyén. Valahogy odakerülünk egy asztalhoz, itt találjuk a nevezési lapokat. Nem véletlen nyomtatták duplán ezeket: kettõt kell ugyanis kitölteni, egy példány a nevezõnél marad, egy a rendezõknél. Még most sem vagyok biztos benne, hogy értem. Váltunk pár szót az épp induló Lestatékkal, akik a sorállás várható idõtartamát fél órára tartják. Ez bejön, és ha nem lép elénk a semmibõl a terepszínû ruhás ember négy-öt nevezési lappal a kezében, akkor rövidebb is lehetne. Találkozunk még R.Gellértékkel, de a nevezési folyamat lezajlása után elvesztem õket szem elõl. A hosszúra nyúló rajtolás végén számmal-rajtidõvel ellátott nevezési lappal, valamint egy itinerrel válunk gazdagabbá. Elõbbi a szokásos személyes adataimra emlékeztet, utóbbi pedig az ellenõrzõpontok listáját sorolja, pontonként két üres igazolóhellyel. A tájékozódást térkép segíti, ilyet sem kaptam még soha teljesítménytúrán: földhivatali alaptérkép lehet, apró helyrajzi számokkal, és berajzolt útvonallal. El ne felejtsem: egyedi, Csolnok címerével felmatricázott bögrét is kapunk. Ennyi bevezetés után kezdjük el a túrát.


A Szent István parkból indulva szalagozás mentén, rögtön fölfelé indulunk el, a lehetõ legrövidebb úton ki Csolnokról. Már a buszból is feltûnt, mekkora elképesztõ mennyiségû szalaggal csökkentették a rendezõk az eltévedés lehetõségét. Az országút által elért tetõnél balra lent az egykori homokvasút alagútjának a lezárt bejáratát látjuk, elõttünk agyonszalagozott letérés irányít az erdõ felé. Az út kanyarulatánál mellényes önkéntes segíti a tájékozódást autósnak, gyalogosnak egyaránt. Rövid, egynyomos kaptató után kiszélesedõ ösvényen ballagunk, jellemzõen észak-északnyugati irányban. Mellettünk Csolnok utcái húzódnak, körülöttünk az õszi erdõ sütkérezik a pára által tompított reggeli napfényben. Elõttünk-mögöttünk túrázók túráznak, többségük talán most elõször jött ilyen rendezvényre. Fák között, majd cserjés-ligetes úton haladunk tovább, majd a Henrik-hegy tetején egy kicsivel túl a bokrok is elfogynak: a füves kilátóhelyen találjuk az elsõ pont õreit. Irdatlan mennyiségû vízzel készültek, ebbõl egy kisbögrényit iszunk ketten, mert mi meg irdatlan mennyiségû saját készlettel készültünk, és nem szeretném mindet végigcipelni. Az igazolás folyamata során kapunk bélyegzést és aláírást a megfelelõ rovatba, és még a nejlontokba is visszateszik a papírjainkat. Felkészültek, az biztos. Közben a kilátást szemléljük, amely így, párás idõben is lenyûgözõ – tiszta idõben nyilván még sokkal jobb. Elõttünk Dorog terül el, azon túl Esztergom, a hátteret a Pilis ködbe veszõ csúcsai adják. Tisztább idõben még a Börzsöny látványa tenné teljessé a képet. Kicsit közelebb és arrébb nézve a Gete tömbje nyúlik ki az erdõbõl. Arra megyünk tovább.


Meredek, keskeny ösvényen oldalazunk lefelé egy árokig, majd kikapaszkodva az árokból ismerõsnek tûnõ nyiladékot érünk el: a hegyre fel és a hegyrõl le a Kéktúra útvonalát követjük. Így már érthetõ, miért tûnt olyan ismerõsnek. Eszembe is jut, hogy az Iszinik itt van a nyakunkon. Felkapaszkodunk a Getére, majd a Nagy- elõtaggal bõvített változatra. Mellettünk, az úttól és a hegytõl délre, a jóval mélyebben fekvõ földön traktor szántogat. Ugyanitt szép kilátás. A tetõre menet Nagy Lajos csapatát, majd a Bubu-féle társaságot érjük be, lefelé ereszkedve kitárgyaljuk a jelenlegi helyzetet a Stovkák és egyéb túrák frontján. A fenti körülnézést viszont nem hagyjuk ki, lent Tokod és Tát házait látjuk, mögöttük közelebb a Hegyeskõ biztosítja a természetes látnivalót. Az Öreg-kõnek (a bajótinak, nem az itteninek) még látszanak a kopár sziklafalai, de a Gerecsébõl Lent a furmányosan „Gete alja” névre keresztelt ellenõrzõpont fogad, éppen az Öreg-kõ és a Nagy-Gete közötti nyeregben. Pogácsával és vízzel kínálnak, továbbá szöges kirakós játékot lehet játszani, kulcstartóért. A kulcstartó ötletes dolog, ráadásul kifejezetten a túrára készült.


Lassan ellépünk a helyszínrõl Repkénnyel, menet közben alulról nézhetjük végig a hegyoldalt, amely fölött az elõbb jártunk. Erdõsávban, majd szántó, rét szélén haladunk. A térképen szereplõ fogalmak sorát a „Régi vasút” fedõnevû ellenõrzõpont elérése folytatja. A pontõrök itt cukorkával és vízzel kínálnak, azonban a helyi jellegû érdekesség, vagyis a hivatkozott régi vasútnak a nyomait csak erõs odafigyeléssel lehet fellelni. Elsétálunk. A réteken keresztülvágó úton a szalagokat erre a célra levert karókra kötötték, és amikor a rét végén elérjük a soron következõ emelkedõt, az erdõ szélén húzódó susnyást jó négy méter szélességben láthatóan frissen irtották. Sok munka van ebben az útvonalban, meg kell hagyni. Visszanézve a domboldalból a Nagy-Gete oldala fürdik a napfényben. A következõ érintendõ pont a listán Kõbánya-kilátó néven fut, a Gerecse térkép a helyet a talányos Mókus néven ismeri, míg a szomszéd tetõt Magos-hegyként. Elérünk egy kilátópontot, a völgyben alattunk krosszpálya terül el, a láthatár tiszta idõben nyilván messzire húzódik, most a pára miatt kevésbé látjuk a távoli dombokat-hegyeket. A helyi kálvária néhány stációját érintve jutunk át az ellenõrzõpontra, itt csoki és víz az ellátmány. A kilátás Csolnokot és az Iszinik pilisi szakaszának élõ, három dimenziós szintmetszetét mutatja, vagyis a Pilis fõ vonulatát a Kétágú-hegytõl a névadó csúcsig. Ez a látvány szerencsére még elénk kerül néhányszor.


A kilátópontról meredek ösvényen roboghatunk le a falu szélsõ telkeihez, itt átvágunk a sûrûn parcellázott területen (a parcellázottság csak a térképrõl látszik, a valóságban nem igazán), keresztezzük a XII. akna felé vezetõ utat, majd egy szántó szélén haladva érjük el a Dág felé vezetõ országutat. Lovak karámja mellett várnak a pontõrök, a szolgáltatás itt egy szem almát és egy szem keménycukorkát jelent. A cukorkából szerintem járna még repeta is, én a rám esõ egy szemet is felajánlom bárki másnak. Fentebb a karámhoz tartozó lovakkal köthetnénk közelebbi ismeretséget, Repkény fel is ajánlja az almacsutkáját fogyasztásra. A kerítéshez legközelebb álló patás állat él az almacsutka fogyasztásának lehetõségével, talán még örül is. Szépen emelkedik velünk az út, a térkép szerint a Pollus-hegy megmászása van napirenden. Fentrõl ismét szép a kilátás, a Pilis hosszú tömbjében gyönyörködhetünk menet közben. Az út másik oldala felé tekintve pedig Csolnok látszik, és a Kálvária feletti számos siklóernyõs. Közelebb birkanyáj vonul egyik helyrõl a másikra. A szalagok mellett valóságos kordonok is segítik az óvatlan errejárót a tájékozódásban, végül lejutunk a dorogi út hajtûkanyarja felett elhelyezkedõ ellenõrzõpontra, amely a mai nap során az utolsó. Ha nagyon szeretnénk, itt is kaphatnánk vizet, ezt a lehetõséget most kihagyjuk. Egy kis idõre visszatérünk az utcákra, majd a település két része között húzódó régi vasúti töltésre érkezünk meg, ezen jutunk fel a Bányász Múzeumba, amely ezúttal a túra célját jelenti. Rögtön az udvarról elõször nem is akarok bemenni, mindenféle bányavasúti eszközök állnak ugyanis kint, akkus villanymozdony, egy Ganz felsõvezetékes villanygép, egy sor csille és mindenféle szerkezet, beleértve egy valószínûleg nagyvasúti eredetû áramszedõt. Bent a célban kapunk emléklapot, kitûzõt, ellátmányként pedig kakukkfüves ízesítésû teát és zsíroskenyeret. Rövid pihenõt követõen csatlakozunk a múzeumi tárlatvezetésre, ebbõl nem lövök le semmiféle poént, inkább õszintén ajánlom mindenkinek a látogatást. Idõközben beérkezik számos ismerõs, a különbusszal Dorogig már jóval többen megyünk, mint amennyien reggel érkeztünk. A hazautat Jámbor (és Bogyó kutya) társaságában tesszük meg, a reggelihez hasonlóan csekély komfortot biztosító Volvón.


A túráról számos elõnyös dolgot tudok elmondani: ilyen a jól választott útvonal, a láthatóan nagyon kezdõkre kalibrált szalagozás, a bõséges ellátás. A múzeum pedig megkoronázta az egész túrát. A rajtoltatást kell még gördülékenyebbé tenni, és akkor minden rendben lesz. Köszönöm a rendezõknek a túrát, látszott, hogy sok munkájuk fekszik benne, továbbá köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, és mindenkinek, akivel több-kevesebb ideig együtt mentünk.


-Kékdroid-


Képek a túráról