Túrabeszámolók


Pilis-nyereg Retro

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
RoszKutyaTúra éve: 20162016.11.06 18:10:32
megnéz RoszKutya összes beszámolója

 Hosszú idő óta az első teljesítménytúrám. Még az is lehet, hogy az előző túrám a 2014-es Pilis nyereg Retro volt, bár dereng valami 2015-ös Vöröskő is... A hosszú kihagyás  és az ismét túrázás túláradó öröme miatt nem tudtam parancsolni a bbogie-nak a lábaimban, ezért eléggé bekezdtem. Cálom hosszabb túrák teljesítése, ezért terveztem is a végére elfáradni, tehát az erős kezdést próbáltam megtartani. Az elején esett eléggé, akkor kezdtem el gondolkozni azon, hogy mi lesz így az itineremmel. Klastrompusztánál jól leplezett irigy pillantásokkal nézegettem túratársaim különféle vízhatlan megoldásait. Klastrompuszta után nekikezdtem a hegymenetnek, úgy gondoltam, hogy el kell érnem azt, hogy ne lassuljak jelentősen emelkedőn sem. Túlzás lenne kijelenteni, hogy ez így is sikerült, de azért trappoltam. Vagyis tocsogtam és  csúszkáltam. Lefelé bele- belefutottam a gyaloglásba és ezt így is tettem a végéig. Fekete kőnél Pilisszentlélek fölött bélyegeztem a Pilisi  kilátások bélyegzőjével, mellette meg magamban morfodíroztam, hogy ezt most Pilisi Kilátástalanság a nagy ködre való tekintettel. El is sütöttem valami hasonló poént az egyik kedves túratársnak, szerintem nagyon mérsékelt sikerrel. Apropó, túratársak. Kivétel nélkül kedves emberekkel találkoztam. Azért szeretek túrázni, mert nem találkozok sok emberrel, de ha már találkozni kell, akkor az ilyen közönséggel nincs gondom. A Fekete kő után majdnem eltévedtem, de utánam szóltak hogy rossz felé bóklászok. Aztán a zöld keresztre rossz irányba fordultam, utánam szóltak megint (mint később kiderült), de ha valaki elszántan el akart tévedni aznap, akkor az én voltam. Le is mentem a Két-Bükkfa nyereghez, hogy mindne rendben van-e ott és mi újság van lent. Nem volt semmi újság, de ott leesett, hogy nem kéne ott lennem. Vissza a zöld kereszten. Nagyon nem bosszankodtam, még kicsit örültem is, hogy többet megyek, de azt megfogadtam, hogy figyelmesebbnek kell lenni, egy  nagyobb túrán hasonló tévedés vagy egy nagyobb vargabetű a sikeres teljesítésbe kerülhet. Érdekesség, hogy a 2014-es túrán is eltévedtem így, csak akkor a más irányból megközelített Mária padnál esett le... De legalább a visszaúton tudtam figyelmeztetni egy párt akik szintén rossz irányba jöttek, tehát legalább hasznom volt. A hátralevő rész eseménye, hogy Pilisszentkereszt felett a szabadon levő lovak között kellett eljönni, megmosolyogtatták a lelkem az állatok, mert csak karnyújtásnyira voltak tőlem a csikók. Szentkereszten még bementem a temetőbe, hogy a körülbelül egy hete meggyilkolt rendőr sírja előtt egy percre fejet hajtsak. Nem volt jó ötlet, egy ideig a gondolataim nem szolgáltak jó társaságként. De ennyi a minimum az áldozatáért. A sárga sávon irtózat vendég- és vándormarasztaló sárral lehetett találkozni. Az Eszperantó forrásra nem is emlékeztem, el is határoztam, hogy jövő tavasszal vagy nyáron ki is megyek oda a kutyával bivakolni éccakára. A Basina szerencsére szép kilátással jutalmazott nem sokkal t úra vége előtt. Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam, kedves emberekkel találkoztam, jót hajtottam és a végére egybn maradt (éppen) az itinerem. Ruházat technikai volt, pont jól letaláltama rétegeket, kamásli kötelező volt. Kaja pia egy liter meleg tea ment el, fél liter Powerade, egy kis szendvics, egy banán, két sport szelet. Egészségünkre!  

 
 
 Túra éve: 2015
panareaTúra éve: 20152015.11.09 19:22:45
megnéz panarea összes beszámolója

 Ezzel a túrával a Pilis végképp bekerült a szívem csücskébe :D


Ez volt az 50. teljesítménytúrám, és szuperre sikeredett a jubileumi alkalom :)


Reggel kicsit köd, kicsit hideg, meg jó sok gyaloglás a 10-es úttól Piliscsévig, de gyors rajtolás után már jobb idõben indulás, és mondhatom, a túra minden percét élveztem! Csodálatos õszi színek, álomszép kilátások a Fekete-kõrõl és a Basináról is. A Fekete-kõ után azt hittem elõször, hogy eltévedtem, zöldháromszög, zöld kereszt, zöld sáv, sok volt ez nekem :D és egy elég hosszú szakaszon senki se volt látótávolságban, pedig jó sokan indultunk a túrán, mindig volt valaki elõttem-mögöttem. Aztán mikor megláttam az útjelzõ táblán a piros keresztet a Mária pad felirattal, megkönnyebbültem, hogy mégse kavartam el, és a szöveges itinert is jól értelmeztem. Aztán Pilisszentkereszt, a múlt heti Magyar Vándorról ismerõs helyszín, de akkor a Pilisszntó melletti kápolnához nem kellett felmenni, most viszont igen, és nagyon tetszett.


És igen, én vagyok az a "túratársnõ" akivel az elõzõ beszámolóíró, Sattel túratárs a sárga kereszttõl egész a célig végigment, tényleg nagyon jót beszélgettünk, és jólesett, hogy egy nálam sokkal rutinosabb túrázó bíztatott, hogy váltsak már végre hosszabb távokra, amely gondolat már egy ideje érlelõdik bennem, de valahogy nem mertem rászánni magam (pl. nemrég a Vasas Maratont terveztem, de a nevezésnél valahogy visszabátortalanodtam, és csak a 25-ösön indultam). Jó volt a bíztatás, kicsit (nagyon) önbizalomhiányos vagyok. Aztán fent a Basinán mondom ez nem is volt olyan vészes kaptató, de a lefelé vezetõ térdszaggató út felfelé igencsak jó kis felmenet lenne :) Ha lesz TT ami ezt érinti, tuti megyek :)


Pont jókor értünk a célba, az esõ csak akkor kezdett cseperegni, még visszagyalogoltunk a pesti vonathoz, amit jól idõzítve pár perces várakozással sikerült elérni, igaz akkor már eléggé nekikezdett az esõ.


Köszönöm Sattel túratársnak a beszélgetést, és mint lelkes kezdõ, ígérem megfogadom a tanácsát, és kipróblom magam kicsit hosszabb távon is :)


A Pilis meg... gyönyörû õsszel, és ez a túra a remek vonalvezetésével megmutatott belõle sok szép helyet, köszönöm a rendezõnek, hogy ilyen szuper túrát állított össze, örülök, hogy ott lehettem!


Néhány kép www.facebook.com/judit.turtsanyi/media_set

 
 
 Túra éve: 2014
SattelTúra éve: 20142014.11.07 19:02:45
megnéz Sattel összes beszámolója

Nagy szerencsémre péntekre kaptam szabadságot, így a már kinézett túra teljesítésének nem volt akadálya.


Kíváncsi voltam az általam még nem ismert útvonalakra, a Pilis néhány, számomra eddig ismeretlen részére. A piliscsévi buszon már találkoztam is ismerõssel. A nevezés letudtával már búcsúzott is, õ terepfutó, én meg készülvén a Fehérvár 40-re, csak egy jó iramú, de azért inkább sétálósabb tempót terveztem. A reggeli borús idõ hamar kellemesebbre fordult, az õszi erdõben szinte megállt az idõ. Aztán a szint emelkedésével hamar ködös,hûvös lett, ami nem is volt nagy baj, némileg serkenti az embert, bár nagy sajnálatomra a Fekete-kõi káprázatos kilátás a ködre korlátozódott..De majd máskor, mondjuk tavasszal. Gyönyörû helyeken, pazar õszi erdei útvonalakon vezetett a kijelölt táv. Meglepõen nagy volt a létszám,mindíg volt beszélgetõpartner, vagy éppen csak szótlanul mentünk egymás mellett. A túrázás már csak ilyen. Aztán féltávnál már egy tempót mentünk egy párkányi túrázó csapattal, akikkel végül is együtt értünk a célba. Köszönet nekik a jó társaságért. Végeredményben nagyszerû túra volt, egészen kíváló útvonal választással.


Nekem bejönnek ezek a rövidebb, de azért szintes túrák. Igaza van a szervezõknek, teljesen felesleges ellátást biztosítani egy 22 km-es t.túrára. A csekély mennyiségû saját készlet bõven elég volt, annak is a nagy részét hazafelé tüntettem el.


Az itiner, és a térkép pontos volt,sokszor elég volt az utóbbira rápillantani. Tökéletes felkészülés volt a szombati, fehérvári 40-esre.