Túrabeszámolók

Táv: 24 km.

Ezen a környéken az első túrám, az idő nagyon szépnek ígérkezett és nem kellett csalódnunk, mert végig így is maradt. Amiben viszont igencsak csalódtunk, az a megérkezéskori káosz. A kiindulás a Pilisszentlászló Gesztenyés Söröző, melynek nincs parkolója, és gyakorlatilag sehol sem lehetett parkolni a közelben, vagy ahol igen azokat a helyeket már elfoglalták, így azt lehetett látni ahogy kétségbeesett emberek kóvályognak az autóikkal a falucskában egy autónyi helyet keresve, ahol letehetik a vasszamarat.

Miután ez sikerült a regisztrálás és a formaságok már gyorsan mentek és végre elindulhattunk, bár az első órára rányomta a bélyegét a szervezetlenség miatti dühöngés.

Az útvonal kétségtelenül nagyon szép, és változatos, hol egy rét, hol egy hegy, pazar kilátással a Dunakanyarra. A Telgárthy-rétet követő 5 km-en kifejezetten technikás rész következik a patakmeder mellett haladva, ahol annak hol a jobb, hol a bal partján kell haladni és értelemszerűen mindig átkelni a csúszós köveken. Mivel én kutyával voltam ez még inkább izgalmas volt, de nagyon élveztük az ugrándozást - és néha a pancsolást.

Amit még szintén a szervezés számlájára írok, hogy ételt és italt nem a célban oszotttak, hanem az utolsó ellenőrző ponton azaz a Telgárthy-réten. Eszembe sem jut magamba tömködni az ételt, ha tudom hogy még 5 km-ert mennem kell.

A szervezetlenség ellenére az útvonal nagyon szép és nem túl nehéz.

 „…egy képben csak talán, s csupán a lényeget.”

További remek túrákon jártunk, megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Hangulatos, küzdelmes, szép túrák, melyek rengeteg – olykor igen nehéz - rendezõi munkáról árulkodtak. Köszönet illeti érte a megálmodókat és kivitelezõket.

VII. Visegrádi-hegycsoport

A mélyút felkísért a faluból, a kilátást a fentiekre bízva. Elhagyott telkek romkerítésein az idõ áthatol, rozsdapergés hivatott jelezni a mulandóságot. Mindent benõttek az ágak, a bódé összedõlt. Nincs már funkció, amit elláthat, a lakat mégis természetellenesen kapaszkodik a kapuba. Rábízták az õrzést, hát teszi a dolgát. Ki lehetett, aki utoljára hazament innen? Mit gondolt a holnapról? Az akkori holnapról, ami mára múlt, megtörtént, mégis ismeretlen. Gyalog ment vagy várta egy autó valahol? Tudta, hogy nem jön többé vagy csak így alakult? És a kulcs, a kulcs megvan-e még? Egy sors, egy élet kulcsa, a lakaté, mely példát mutat. Értelmetlen mégis nagyszerû ragaszkodásét.

Délután esni kezdett, az õsz egyértelmû jeleként. Nem vadul, viharral, nem hirtelen, dühöngve. Az az idõ elmúlt. Ázott az erdõben kanyargó ösvény, rabszolga nevû, elvitt a hátán. És elmosódott végül az összes nyom, nem maradt más, mint halvány emlékek kusza szövedéke.