Túrabeszámolók


Szent László Hadosztály nyomában

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2015 2016 2017
 Túra éve: 2022
OttorinoTúra éve: 20222023.01.01 21:20:10
megnéz Ottorino összes beszámolója
2022.12.27, kedd.

Nagyobb részben a Felvidéken vezetett "A Szent László Hadosztály nyomában 20" útvonala. Tekintélyes mennyiségű flaszterezés után felmásztunk a Skaly szép kilátópontjára, ahonnan szikrázó napsütésben nézhettünk, a kanyargó Duna túlpartján elterülő Esztergom felé. A távoli Bazilika kupolája csak egy aranylóan csillogó gyöngyszem volt. A panorámázás után a Helembai-hegységben írtunk le egy nagy félkört, majd ismételt flaszterezés után átkeltünk a még át nem adott hídon, ami Chl'aba-t és Ipolydamásdot fogja majd összekötni. Egy kitérővel Ipolydamásdon felkerestük a Rózsafüzér Királynője templomot, ami szintén egy légiesült ellenőrzőpont volt, ugyanis ez a túra a jellem próbájaként lett meghirdetve, azaz sem élő, sem semmilyen ellenőrzőpontról nem kellett gondoskodnia a rendezőségnek. Visszatértünk a hídfőhöz, ahonnan jobbára bicikliúton mentünk vissza Szobra a rajt/célba. (A díjazás jelvény része majd legközelebb.) Egyöntetűen megállapítottuk, hogy egy kiadós levegőzésnek jó volt ez a túra.

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2017
baba55Túra éve: 20172018.01.03 17:18:43
megnéz baba55 összes beszámolója

 A Szent László Hadosztály nyomában


 


Karácsony utáni napon túrázni mentünk,


Az ünnepi hangulat még erősen élt bennünk.


Letkésre Esztergomon át vezetett utunk,


Majd a Dunán, Ipolyon átkelve e kis faluba jutunk.


 


Keleti irányból a Börzsöny csúcsai szegélyezik,


Nyugatról Ipolyszalkával egy hídon át összeköttetik.


A híd az Ipolyon át Szlovákiába ível,


Mely egyesíti a két országot összetört nemzetével.


 


A túra a Szent László Hadosztálynak állít emléket,


Mely 1944-ben a Magyar Királyi Honvédség elit egysége.


Csatay Lajos, honvédelmi miniszter az alapító atya,


Míg Szügyi Zoltán és Lajtos Árpád a két vezérőrnagya.


 


Ez év végén e térségben várt rájuk egy bevetés,


1945-ben nevükhöz kötődik a „Tavaszi Ébredés”.


Május végén az alakulat a briteknek megadta magát,


Elkerülve ezzel egy nagyobb haláltusát.


 


A túra elején rögtön az Ipolyon átkeltünk,


Majd a folyó mentén Lelédig a sárban lépkedtünk.


Ezután tovább folytatva utunk,


Egészen Helembáig nyomulunk.


 


A faluban lévő templomhoz érve,


Fejet hajtunk hősi halottaink emlékére.


Emlékművet avattak tiszteletükre,


Örökre belevésve emlékezetünkbe.


 


Innentől Kelet felé vettük az utunk,


Majd pillanatokon belül a Duna partra jutunk.


Szemben megcsodálható a Pilis szépsége,


Később a Bazilika is, Esztergom büszkesége.


 


A betonon haladtunk, tovább a kéket követve,


S hamarosan megérkeztünk Garamkövesdre.


 Kis község a Garam folyó partján,


Ellenőrzőpont várt a falu központján.


 


Tovább haladva, innen kiérve,


Az egyetlen emelkedő tárult elénkbe.


Végre bevesszük magunkat a Burda hegységbe,


Mely a Börzsöny, Ipolyon túli, kis szeletkéje.


 


Megmászva a meredek hegyet,


Szemünk előtt újra a Duna lebeg.


A Pilis csúcsai ismét előttünk tornyosulnak,


A Nap sugarai erősen a folyóra borulnak.


 


Látszik a Mária Valéria híd is távolból,


Kiváló a kilátás, ebből a mesés páholyból.


A kilátópontoknál túratársainkkal egymást váltjuk,


Hisz ilyen szépet egész életünkben ritkán látunk.


 


Ezután a túra végéhez közeledve,


Bajta falu szélén a kódot feljegyezve,


Visszaérkezünk Leléd előterébe,


Ahol ismét a Börzsöny csúcsai kerülnek terítékre.


 


Az utolsó szakaszon már reggel jártunk,


Most fordított irányba szedjük lábunk.


A 33 kilométer után célba érve,


Jutalmunk egy Szent László hadosztály emlékérme. 

 
 
 Túra éve: 2015
stabatTúra éve: 20152016.01.07 15:58:21
megnéz stabat összes beszámolója

Szent László hadosztály nyomában, 50 km


Tomival Szendehelyben és 5.50-ben egyeztünk meg. Addig egészen jónak tűnt az ötlet, míg ki nem derült, hogy vasárnap nem jár az a busz, amivel oda tudnék érni. Így felhívtam, de nem problémázott, hanem eljött értem. Addig helyben futottam a (pusztaszántói, mert oda elvitettem magam) buszmegállóban. Zebegényben felvettük Zolit, akinek mintha egy másik világról szólt volna a hangja, de már nem bírt otthon maradni, akármilyen beteg. Kezdésre Letkésen voltunk.

A hídon átérve szívem szerint rögtön a töltésre kanyarodtam volna, Tomi a térkép alapján (de az előttünk haladók is ezt választották) későbbi kanyarodást javasolt. Idővel tereptárgyak két oldalán rózsaszín(?) pöttyöket vettünk észre. Ezen az alapon lassan hárman három pártra szakadtunk, Tomi térképpárti, Zoli jelzéspárti, jómagam töltéspárti lettem. Álláspontomat utólag nem tartom sokra, minden egyes jobbkanyar, ami a töltéstől eltávolított borzolta a kedélyemet és megkérdőjeleztem haladási irányunk helyes voltát. Tomi a térkép alapján nyugtatott, de nem akartam neki hinni, bár végig pontosan tudta, hol vagyunk. Zoli Szent László és a hadosztály méltó utódjaként nem kételkedett, a jelzésen ment előre (erdészeti jelzés a villanyoszlopon, mi?, meg a kórón, meg a két oldalán), amikor már Leléden voltunk és az itinert vetettük ellene, hogy nem is kellene bejönni a faluba, nyugodtan válaszolt, nem jó az itiner, láttunk már ilyet. Hittük is, meg nem is, de ő szilárd volt. Amikor nyilvánvalóvá vált igazsága, háromszoros hurrával hódoltunk előtte, azt hitte, hogy csak szórakozunk vele.

A pártszakadás után egyetértők lettünk az Ipolymente szépségének felismerésében. Kilenckor értünk be Helembára, beugrottam a templomba misére, ami fél tízkor kezdődött. Eleinte csak a sekrestyés volt rajtam kívül a templomban, gyújtogatta a gyertyákat, jó volt a csöndben ülni. Aztán lassan jöttek a hívek, talán ötvenen, hatvanan gyűltünk össze, fiatalok is, de azért az idős hölgyek voltak többségben. A mise kezdetére elkezdtem fázni, pedig akkor már rajtam volt a plusz nadrág. Szent Család vasárnapján a 12 éves Jézus történetét olvasták az evangéliumból. A prédikáció jól fel volt építve, bár egy naiv történet tette ki a gerincét, hogy mi mindenben keressük a boldogságot, illetve kereste Gianbattista Torre (népszerűség, pénz, hatalom, utazás…), és végül a családban lelte meg. Majd jött a konklúzió: fáradozás, lemondás, önátadás, önfeláldozás nélkül nincs boldogság. Lám Jézus is közénk jött, fáradt, lemondott, önmagát adta és önmagát áldozta fel értünk. Az ének kicsit lassú volt, de legalább volt. És volt szépség, lelki táplálék, megerősítés, közösség.

A templomból az utolsók közt jöttem ki (megszabadultam a pótnadrágtól), a templom mellett volt éppen a Szent László hadosztály emlékköve. Megtekintése után kocogni kezdtem, de így is sikerült a templomból hazafelé kerékpározókat visszaelőzni. Mire kiértem a faluból, a dzsekit le kellett vennem. Aztán hol ezért, hol azért kellett megállnom (térdhajlítás, cipőfűző…), ennek ellenére nagyjából egy tempóban haladtam egy háromfős csapattal Garamkövesdig (őket nem értem utol), felfelé aztán végképp elhagytak. A hegység csodás volt, a sziklák is nagyon tetszettek, ugyan látni nem láttam semmit, de egy ponton napközeli élményben lehetett részem, mert a napkorong megmutatta magát, aztán egy jól megtermett vaddisznó keresztezte utamat úgy harminc lépésnyire előttem, és éppen dél volt.

Az újabb aszfaltfutás Lelédig, ugyan nem volt rossz, de éreztem, hogy ennek meglesz a böjtje. Leléden éppen gyülekeztek a templomba, egy idős hölgynek köszöntem, aztán beszélgetésbe elegyedtünk, honnan jöttem, elmondtam a túraútvonalat, hüledezett kicsit a botjaira támaszkodva, de leginkább hálás volt, hogy eljöttünk ide túrázni.

Szalkán már éhes voltam, a futás sem ment, útközben kellett volna enni, de meggyőztem magam, hogy majd Letkésen jobb lesz. Letkésen annyi volt jobb, hogy Zoliékkal találkoztam, ők már indultak a második körnek, de a teljes erőtlenség állapotában voltam. Hát még miután felálltam az asztaltól! Húsz percig faltam a kolbászt, rántott húst, amit otthonról hoztam, jó is volt, de a lábaimon nem segített. Hidegrázásban, teljesen beöltözve indultam útnak. A falu szélén egy fiatalember aggódva kérdezte, hogy hova megyek egyedül, nehogy eltévedjek. Az tényleg nem lett volna jó.

Már a Helembai-hegységben reméltem, hogy valamivel magasabban igazi napsütésben is lesz részem, ez a Sákola-tető felé valóra vált. Már az is óriási élmény volt, ahogy a felhő fölé emelkedtem, aztán egyszer csak megéreztem a meleg levegőt. Részegítő volt. Nem győztem újra és újra lélegezni. A térdem is mintha kevésbé nyilallt volna. Azért lefelé szorítottam a fogaimat rendesen. Számolgatni kezdtem, hogy a Nagy-Gallára felérek-e még napnyugta előtt, végül arra jutottam, hogy világosban odaérhetek. Mivel a Széles-hegy után (ahol szintén megigéződtem a hegyeket nyaldosó megdermedt tejóceántól) kétszer is futásra ösztökéltem magam, a Piribék-tisztás előtt a kanyarban Tomiék kérdezték, hogy én vagyok-e mögöttük. Mivel én voltam, mondtam is, hogy én vagyok. Nem reméltem, hogy utolérem őket, csak hosszas Koppány-nyergi megállásuknak köszönhettem ezt is. A nap fénypontja a Nagy-Galla volt. Azt a látványt és színorgiát, ami ott fogadott, nem tudom visszaadni, a Napot már nem láttuk, de a vörös festékből volt még jócskán, és kékből, zöldből, meg mindenből. Egy dolog hiányzott csak, egy hajó. De ne legyünk telhetetlenek. Zolinak magas labdát adtam megállapításommal: ezért érdemes volt élni. Nem - mondta, ezért csak sietni volt érdemes, élni Tecáért érdemes. Lefelé ugyan erősen kínlódtam, de valamit valamiért.

Tomi még haza is vitt a túra után, hála.

Ugyan eredetileg sem ellátást, sem jelzést (ahol nincs turistajelzés) nem ígért a szervező, de volt mind a kettő (biztonsági ember tényleg nem volt, meg pontőr sem, vagy legalábbis én nem találkoztam vele). A tea a célban nagyon jól jött, meg a csoki is. A jelzésről meg már volt szó. Persze, jobb lett volna tudni, hogy van, vagy így még jobb volt? Örvendetes, hogy a túrának (akár a Kitörésnek) van tényleges történelmi vonatkozása, olyan, aminek az emlékét érdemes éltetni. Talán a Nyilas-völgyi ellenőrzőpontot ki lehetett volna váltani a helembai emlékmű valamelyik szavával. Sok volt az aszfalt, bár érthető, hogy történelmi okokból Garamkövesdig el kellett menni, ennek ellenére ez talán redukálható lett volna. Viszont kerékpáros szempontból adott inspirációt, hogy a számtalanszor megtett Helemba-Garamkövesd szakaszt hogyan lehet egy kis kitérővel fejleszteni, feldobni. Köszönjük!
 
 
SattelTúra éve: 20152015.12.28 13:45:50
megnéz Sattel összes beszámolója

35-ös táv


Pár hetes kihagyás, és a sérült térdem kímélése után, nem is beszélve a lassan, de biztosan elhatalmasodó lustaság, és annak következményei miatt is, hívogatónak, és érdekesnek tûnt ez a túra. A helyszín megközelítése nem egyszerû, de a haverom felajánlotta a fuvart. Nem tudom, hogy utólag miket gondolt, de a hajnali ködben, és a csúszós utakon, valószínûleg azt is megbánta, hogy egyáltalán ismer... :-)


Túracipõ híján (az Isziniken megadta magát),csak bakancsban gondolkodhattam. Ezzel azonban nem szeretem a hosszabb távokat tolni, így maradt a rövidebb, de azért szép útvonal.


Korai érkezés, majd becsekkolás a sörözõben. Rengeteg ismerõs, akik velem együtt nem tudtak jobbat kitalálni, mint, hogy ködben-füstben,hidegben-sárban töltsék el ezt a vasárnapot. Jó program volt, fõleg, hogy a nagytávon még láttak Napfényt is a Gallán, ahová most technikai okok miatt nem tudtam eljutni.


Ismerõsökkel a szokásos, biztosan utál a családod, hogy ide jöttél, és nem a halászlé-kacsacomb kombót csipegeted poén után, indulás. És persze bosszankodás,hogy az íróeszköz otthon pihen... Irány a kisbolt, ahol a tulaj megszán egy ceruzával. Hegye nem volt, késõbb néhányan furcsán néznek rám, amikor kés híján elkezdem dörzsölgetni a betonoszlopon.. Mûködött..


Aszfaltkoptatás, majd irány a határ. Szalkán megállít egy helyi srác, mindenképpen kezet akar fogni, és örül, hogy jó irányba megyek. Nem igazán értem, de az elõttem járók sem. Sebaj, azért én is örülök neked haver, majd otthagyom az alkoholgõz mámorában. A töltés mellett vezet az út, több csapáson. Idõvel kialakul egy nagy társaság. Többen GPS segítségével mennek, ami nem is baj. Leléd elõtt zavar az erõben. A térkép szerint az útvonal nem megy át a falun. A tech. eszköz szerint viszont igen. Páran megfordulnak, bevallom majdnem én is így tettem. De az utánunk jövõk megerõsítenek, hogy valóban jó az irány, sõt, az eddig erdészeti jelzésnek vélt narancsos pöttyök, felfestések, Imre mûvei, tehát tûz tovább.


Helemba elõtt volt az elsõ kód, amin úgy túlmentünk, mint a szél. Volt, aki látta, így azért megvolt. A falu néhány részlete felidézte az oly sokszor látott csehszlovák vígjátékokat, ház sufnituning tekintetében. Túratársak is rácsodálkoztak  a környéken található egyenkocka betonépületek tömegére, ami aztán végig is kísérte a túránkat, lakott helyeken.


Hosszú-hosszú aszfalt Garamkövesdig, volt idõ beszélgetésre, ha éppen nem terepfutó az ember lánya-fia....


Kiskocsma,kódozás. A helyiségben elõttem koffolát kér a túratárs. Megkérdezik, hogy melyik fajtát? A válasz a klasszikus, csak egy simát... Nem mintha én tudnám, milyen lehetõségek lennének:-)


Végre emelkedõ, már hiányzott. Na, nem mintha annyira odavolnék érte, de most kifejezetten jól jött. Intenzív tanösvény, azért a táblák miatt nem álltam meg. Egy család is erre tévedt, le is lassítottak mindenkit. Nagy nehezen elõzés, majd tovább. Nem rossz a hegy, kezdek kimelegedni, a ködön lassan kezd áttörni a Nap gyenge fénye. Váratlanul hátulról ismerõs hangok, kollegám vigyorog rám, barátnõjével. Pár száz méteren együtt vidámkodunk, majd ellépnek. A Murvás-út felé könnyed, de azért szép erdõs útvonal, amit néha megzavarnak az erdészet terepjárói, nem gyenge sebességgel. Kis kocogás, majd visszapillantva egy kutyát látok meg a ködben... Ne is tagadjam, régi rossz emlékek tolulnak fel.. Idõvel meglátom a gazdákat is, így megállok bakancsigazításra, és persze kifújom magam a megkönnyebbüléstõl.. Talán Zolikának hívták, és ránézésre pitbull volt. Miután nem tekintett potenciális ellenfélnek, és a kamásli megszaglálása után barátságosan morogva követte elõljáróit, szép lassan elindultam.


Lassan véget ér a lejtõ, Bajta apró falva. Innen már csak rövid táv Lelédig, ahol páran kispistázzák az iskola épületének megkerülését. Tolna megyei csapattal megyek tovább, jól el is dumálunk a célig túrákról,fõleg a Bazilika 55 tt.-rõl. Még egy kis sárdagasztás, majd Szalka. Újra a hidakon át, majd irány a Falat sörözõ. Túratársak tovább a maradék távra, nekem már a cél.


A túráról:


- Érdekes, szinte ismeretlen útvonalak, jó sok mûúttal, de rengeteg látnivalóval ( a köd-füst párossal együtt is).


- Jó volt látni, hogy ennyien eljöttek, szerintem mindenki jól érezte magát


- Csakazért sem lesz GPS-em, a térkép az igazi! A Leléd elõtti bizonytalanságot leszámítva, jól követhetõ volt az útvonal, és még 


   a festett (fújt) jelzések is segítettek.


- Tavasszal visszajövök, mert látni akarom a panorámát a hegy tetejérõl.


- Kösz, Imre:-) !


 


Köszönet a rendezésért, és külön köszönet Attiláéknak az esztergomi fuvarért!


 


Sattel