Túrabeszámolók


Börzsöny kapuja

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2016 2017
 Túra éve: 2018
regulatTúra éve: 20182018.01.18 05:47:18
megnéz regulat összes beszámolója

A két évvel ezelőti sárdagasztás után újra a hosszú távot választottam. Most is saras volt, de azért kervésbé kalandos, mint akkor. A rendezők, elsőre is profi munkát végezte, és ezen még tudtak javítani. Az eltévedési lehetőségeknél szalaggal erősített útvonal... két olyan frissítés, ahol meleg tea volt. Szóval tényleg lekalap, mmegint nagyon élveztem a túrát. Sőt, most a kedvezőbb időjárásnak hála, jobban. Bővebben a blogban.




 
 
stabatTúra éve: 20182018.01.15 00:58:19
megnéz stabat összes beszámolója

Börzsöny kapuja, 45, harmadszor


A dramatizált változat úgy kezdődne, hogy 3 óra valahány perckor kelek, csak azért, hogy havas esőben tekerhessek Verőcére. Amúgy meg éppen csak szállingózott. Marcival és Gellérttel fél hatkor indulunk Vácról biciklivel. Délután még kinéz egy program, ezért sietni kell. (Én így sietek.) Csak sikerül elszöszmötölni az indulást, 6:10-et írunk az itinerre, de 6:20 lesz belőle, legkésőbb 13 órára be kell érni. (A Becsület útján valamivel kicsúsztunk a 7 órából, itt a kevesebb szint miatt reálisnak tűnik, akár a 6:40 is.)


A P3 jól bemelegít, Gellért párásodó szemüvege a szokásos helyre kerül még Aranyoskút előtt. Beharangozom az aszfaltos lejtőt, megremegnek a térdek, meg a fejlámpa. Irmától vizet vételezek, bár teával is kínálnak, a csokikat Marci elteszi. A Keskeny-bükki patak után jóféle sarazás kezdődik, de majd lefelé lesz az igazi, amikor jól fröcsög a lábunk alatt. (Közben a cipő beázik, de ezen nem lepődöm meg.) Gellért kissé lemarad, elvéti a kéket, balra tart, ennek ellenére megkerül. Két óra alatt elsőként érünk Nógrádra, kapunk utánpótlást. Kezd hanyatlani a tempó, de még mindig elsőként érünk Kisinócra 10 óra előtt. Fújunk egy kis teát, a sajtos hihetetlenül finom, mint mindig, emlegetjük a korábbi éveket, nyugtázzuk a dicséreteket, majd ráfordulunk a Kálváriára. Kóspallagon kezd elmenni a kedvem a futástól, vagy a futásimitációtól. Kiérünk a faluból, megemberelem magam és próbálok haladni. Marciék szalagokra akarják felhívni a figyelmemet, először még röviden válaszolok, hogy az nem nekünk szól, aztán csak megyek tovább a piroson. Jön a patak, a tó és egy másik dimenzióban futó sporttárs. Pusztatorony túloldalától félek, mint mindig, pedig nem vészes, a kezemet sem teszem le, csak egyszer. A piroson most már jobbról kerüljük a pálos romot. Marci egy pillanatig sem tétovázva sétál át a patakon, én habozok, bele is lépek. Újabb kósza szalagok terelnék a figyelmünket, ha hagynánk. Rózsakunyhónál jól jön a tea meg a perec, és Sára Peti. Egy darabig tartjuk a lépést. Megjegyzi, hogy alig vagyunk sarasak. Biztos nem rám gondolt, combközépig összefüggő sár borítja a lábam. Most nem kell felmenni a Gál-hegyre (nem is nagyon bánom), helyette kellemes völgyben robogunk le, bár kicsit gyorsabban a kelleténél. De csak nem esünk össze a legvégén. A Csattogó-völgyben már megint nehezemre esik a futás. A rövidebb távokon indulók tömegesen becsatlakoznak. Az alagút után egy hölgy idegeskedik, hogy nem tudja, merre kell tovább mennie és miért nincs jelezve, mert aki nem idevalósi (az is emlékezhet rá, hogy reggel honnan indult). És telefonál. Közben szerencsésen beérkezik. Mi is. Még nincs egy óra. Teljesítettük a tervet, indulhatunk haza. Marci kivesz egy csokit a táskából, elkezdi majszolni. Taktikai hibát vétett, megtarthatta volna mind a hármat. Futás után kellemes a biciklizés. Vagy legalábbis legtöbbször. Most sem esett rosszul. De már vártam, hogy vége legyen.


Köszönjük szépen!

 
 
manylowTúra éve: 20182018.01.14 16:41:05
megnéz manylow összes beszámolója

Börzsöny kapuja 20


Tavaly az igazi téli körülmények, a nagy hó és nem utolsó sorban a jó szervezés tette emlékezetessé ezt a túrát számomra. Idén a nagy sár, dehát a körülmények nem lehetnek mindig ideálisak. Nyolc óra után nemsokkal indultam el a 20 km-es távon. Verőcéről kiérve egy jó kis kaptatóval kezdődött a táv Aranyoskút felé. Ki is melegedtem, lazítani kellett a ruházaton. Az első ellenőrző ponton ragasztottam egyet az itinerbe és nézelődtem egy kicsit a Duna-kanyar felé. Felhős volt az idő, de azért egész jó volt a kilátás. Aszfalton folytattam Magyarkútig, kicsit megnyomtam ezt a részt mert arra számítottam, hogy az Irma-forrás után nem fogok tudni rendesen haladni. Be is jött a számításom. Magyarkúton az Irma-forrásnál volt a második ellenőrző pont, itt meleg teával és csokival készültek a szervezők. Ezután a kéken folytatódott az út a Lokó-pihenőig. Ez a rész ment a legnehezebben, főleg az emelkedők! Csúszós, cuppogós, ragadós szakaszok váltakoztak folyamatosan, párszor a cipő úgy beragadt, hogy majdnem kiléptem belőle. Nagyon észnél kellett lenni, hogy ne pereceljek nagyokat. Ahol lehetett inkább az ösvény mellett mentem, de erre sokszor nem volt lehetőség. Nagy nehezen felértem a Lokó-pihenőhöz, ahol matricás EP volt. Ezután következett az ereszkedés Szokolya felé. Előzetesen ettől a szakasztól tartottam legjobban, nem kellett volna. Az ereszkedés első szakasza elég meredek volt, de egész jól lehetett menni, lejjebb egy erdészeti úton ereszkedtünk tovább, már nem annyira meredeken, viszont ez meg ugyanolyan saras, csúszós volt mint fölfelé Lokó-pihenőhöz. Szokolyán a vasútállomás mellett volt a következő EP, meleg teával és egy kis ropogtatni valóval. Kis szusszanás után indultam tovább a piros sávon Magyarkút felé a Les-völgyben. Ez könnyebben járható szakasz volt, de a megcsúszás nyomok jelezték, hogy itt is észnél kell lenni. Magyarkútra visszaérve a vasútállomásnál tértünk rá az újabb szalagozott részre, itt főként a ragadós sár dominált, nem győztem rugdosni a lábamról, majd ismét beérve az erdőbe megint jött a jó kis dagonya. Közvetlenül Verőce előtt volt az utolsó EP. Még egyet ragasztottam az itinerbe és indultam a célba. Innentől már csak aszfalton nagy megkönnyebbülésemre. Általában nem szeretem az aszfaltot, de most nagyon jól esett a szilárd burkolat. Még egy működő nyomós kutat is találtam, ahol megmostam a kezem. Ugyan esést nem mutattam be a túra folyamán, de egyszer-kétszer azért le kellett tennem a kezem, meg kapaszkodnom is kellett sokszor amibe csak lehetett, szóval elég szutykos lettem a végére. De beértem, a saját mércémhez és főként a körülményekhez viszonyítva nem is rossz idővel.


A szervezésről csakis jókat tudok mondani, az ellátás bőven átlagon felüli volt. A nevezési díj korrekt, az előnevezetteknek kedvezmény is járt. A szalagozás jó volt, még az egyébként jelzett szakaszokon is tettek ki, ahol szükséges volt. Bár még messze van, de jövőre is biztos hogy jövök :)


Köszönet a szervezőknek!


 

 
 
 Túra éve: 2017
stabatTúra éve: 20172017.02.21 18:38:56
megnéz stabat összes beszámolója

Börzsöny kapuja, 45 km


Először használom a kisváci megállót. Különösebb ok nélkül kaparom a havat a lábammal, van, ennyi az ok. És mennyi lesz a túrán? Tavaly vettem egy bakancsot, pont ezen a túrán volt rajtam először (és utoljára), most a hó miatt újra ráfanyalodtam. Nyomja a lábam. Szerencsére ez inkább csak az aszfalton érezhető. Verőcén, ahogy a (kis)vasúti megállóból a rajt felé igyekszem, szembetalálkozom a túrázókkal. Tomit azzal húzom, hogy én már végeztem. Aztán István felvesz és elvisz a rajtba, ahonnan 7 óra után indulok. Feldob a viszonylag nagy hó, először még annak is örülök, hogy előre kijárt úton haladhatok, sőt másnak a nyomába léphetek. Utóbb inkább őrjítőek a kis lépések, de nem lehet mit tenni, ha nem igazodsz, akkor megbomlik a rend és még lassabban haladsz. Néha el lehet kapni valami ritmust. Azon elmélkedem, hogy milyen élmény lehetett annak a túra, aki a szűz havon haladt. Többször azt vettem észre, hogy a hóban azt sem tudom, hol vagyok. Megyek az úton, de a fehérség mindent, a felismerést segítő elemeket is befedi. Az egyetlen tévesztésem is többek között ennek tudható be, ott, ahol az itiner megjegyzi, hogy a „legjobban jelölt szakasz”, ahol nem lehet eltévedni, a Nagy-Kő-hegy felé. Egyszer csak elfogytak a nyomok. Persze nem mentünk kilométereket rossz irányba. A hegycsúcs előtt érem utol Lajost és Tomit, innentől, bár Tomi a maga sajátos módján biztat, hogy menjek csak, velük tartok. Ebben szerepet játszik a jobb térdem is, ami már ekkor jelzi, hogy nem kér a terhelésből, sajnálom szegényt. Nagyon jó a hó, de azért meg kell küzdeni rendesen az előrehaladásért. Tomit megnevettetem a 10 órás időtervvel, aztán utólag bejött. A Csurgónál valaki azon dohog, hogy ő nem is 45-ön van, mit keres itt. Szegény. A Béla-réten Lajos és Tomi hóvakság miatt fák után vágyakozik, én egész jól elvagyok a napszemüveggel és éppen azon gondolkodom, hogy milyen gyönyörű a hótenger. Az út szélén a szikrázó fehéret olykor sárgára festik. Újfent az itiner figyelmeztet az óvatosságra a bánya mellett, ahol pofára esem. Szóval vigyázni kell. Már kerülget az éhség ráadásul nem találom a csokit a táskámban, ráadásul Királyréten nincs ellenőrző pont, kihúzom Kisinócig, de ott aztán mindent beleadok. Egy liter tea biztos lecsúszott, ettem is bőven, nagyon jó volt! Tomiék nem győznek várni, el is küldöm őket. Ahogy szokott lenni, felállva egy új túra kezdődik, de most nagyon jól érzem magam, és a patak felé hangulatos kert fogad. Nem tudják, mit hagytak ki, akik levágtak az úton. Kóspallagon újra együtt a társakkal. Valamelyik hülye (én) azt javasolja, hogy az itiner szerint menjünk fel a Pusztatoronyba. Felmenni nem is volt gond, lefelé hoztuk az egész hegyet. Lajos a túloldalon megmutatja a kolostor maradványaihoz a feljárót, most kihagyjuk. Aztán az élete kockáztatásával talál egy átkelőhelyet a patakon, amivel nyer 23 métert. Tomival inkább kerülünk. Sikerül elérnem, hogy az út helyett a szalagokat követve menjünk a Rózsakunyhóhoz, talán nem véletlenül rakták ki őket. És lám, Zsomborék már töltik is a teát bögréinkbe. A Gál-hegy felé mintha esne valami, erősen beborult. A matrica ott van, ahol tavaly, ezért nem is kutatom a Gál-hegyen. Kapunk egy szóbeli figyelmeztetést a lejtőről a szembe jövő csurgói pontőrtől. Majd a matricázást követően rekordot döntve ledöngetek. Lajos 5 perc múlva érkezik. A Csattogó-völgyben a rendszeres járműforgalom miatt dohogunk, ráadásul az egyik még ránk is dudál, majd az előzés után 10 másodperccel jobbra kanyarodik. Tomi már nem akar feljönni a templomhoz, az észérvek végül meggyőzik. A célt a szalagokat követve megtaláljuk, hiába van rövidebb út, a gratulációk után gulyással enyhítjük éhségünket, repeta sajnos nincs, pedig nagyon finom. Köszönjük!

 
 
plancziTúra éve: 20172017.01.20 11:15:48
megnéz planczi összes beszámolója

Alig vártuk már Katával, hogy egy igazi téli túrán járjuk az erdőt, behavazott tájjal és a tél minden idilljével. A hétvégén megkaptuk, de még többet is, mint amire vágytunk. 


http://www.turistamagazin.hu/borzsony-kapuja.html

 
 
 Túra éve: 2016
stabatTúra éve: 20162016.02.23 14:42:36
megnéz stabat összes beszámolója

Börzsöny kapuja, 45 km


Tegnap egy kis sétát tettem a Hegyes-tetőre, délután beszereztem az új bakancsot, hogy esőre felkészülten kezdjek neki a Börzsöny kapujának. Az esőben nem is kellett csalódni, a bakancs sem ázott be, de rendesen megkínzott. Erről majd később.


Egy kicsit kavargok Verőcén, mire megtalálom a rajtot. Kissé körülményesen indulok (bár előneveztem, de újra meg kell adni az adataimat), rövid a sor, de mégis hosszúnak tűnik a várakozás. Gyurival és Zsoltival kitekergünk a faluból, aztán nemsokára háromfelé szakadunk. Nem töröm magam, estére vár a Vár és a kitörés. Irma és Csurgó jó szolgálatot tesznek, utóbbi soha nem látott hozamot produkál. Olykor mintha napsütést látnék, de aztán jobbra nézve csak a szürkeség bámul vissza értetlenül és vigasztalanul. Éppen eléheznék, mikor Kisinócra érek, jól feltankolok a finom zsíros kenyerekből, pogácsákból, teából, útravalóul egy kis diót viszek. A sokszor megjárt szakaszon már nem vagyok képes eltévedni, de érdekes megoldásokra még így is képes vagyok. A Hanta-patak régi kedves barátom ugrásügyileg, most sem csalódom kihívásain. Felmászok a Pusztatoronyba, a túloldalt viszont csak egyenesen lefelé lehet közlekedni, oldalazásra alig van esély. Saját fejemet mosom, mi szükség volt erre? Ezek után egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy folytattam az út túloldalán a vesszőfutást, ahol a két patakátkelést megejtettem, de az újabb kettő lehetetlennek tűnt, ezért felkapaszkodtam a patak fölé az oldalba, ami annyira omlékony volt, hogy egyenesen életveszélyben éreztem magam. Mivel ezt írom, sajnos túléltem. Inkább megdöglök, de bele nem lépek a patakba. Szóval, mehettem volna az úton, talán elnézték volna. Így is hamarabb értem a Rózsakunyhóhoz, mint azok, akik az előző ponton megelőztek, ők a kéken mentek tovább. A tea és a perec jól jött, meg hogy nem ugyanazon az úton kellett visszatérni a zöldre. A Gál-hegyen, ahol keresgéltem (no nem nagyon) az ellenőrző pontot, aztán a csúcstól egy km-re, a meredek lejtő kezdetén leltem rá, visszaelőztek a túratársak. A lefelé egyre nagyobb kihívást jelentett, de már nem sok volt hátra. A Csattogó-völgyből rákanyarodtam a célegyenesre, sajnos a lábam már keményen hasogatott, meg is fordult a fejemben, hogy hagyom az esti túrát és hazamegyek, de győzött az eszetlenség és a két tányér mákos tészta, meg a liter tea elfogyasztása után kivánszorogtam a vonathoz és Pestnek vettem az irányt. Köszönjük a túrát, hajrá!

 
 
regulatTúra éve: 20162016.02.18 07:37:50
megnéz regulat összes beszámolója

Nos, vannak akik azt gondolják, hogy az időjárás nem volt barátja ennek a túrának, holott... Holott az, hogy nyolc órát töltöttem jobbára dagonyázással, csak abban erősített meg, hogy itt van még dolgom, ide vissza kell jönnöm. És, ha megyek, akkor azt teszem lehetőleg a VIDE túráján...


Kedves Fiúk/lányok, rendezők, segítők... ez volt az első rendezésetek. Hát felpakoltátok a lécet magatoknak rendesen. Bővebben a blogban.