Túrabeszámolók

Sokorói kalandok 50 TT (Turista Magazin)

Mindig add meg a tiszteletet a hegynek, az erdőnek és a természetnek! Alaptörvény ez minden túrázónak – és különösen is a teljesítménytúrázóknak. Egyetlen eseményt sem szabad előre „leírni”, hogy könnyű vagy egyszerű lesz – ezt a szabályt ezen a túrán igencsak megtapasztalhattuk.

A számok nem jeleztek nagy kihívást: 51,7 km, 1.132 m, és a szintmetszetes ábra sem jelzett sehol bérchódításokat. A Sokorót, mint tájegységet negyedszer készültem bejárni, és eddig egyszer sem jelentett komoly megterhelést. A szép, békés táj egyedi hangulata, atmoszférája viszont újra ide vonzott. Az plusz ráadás volt, hogy a tavalyi, első rendezésen csak a rövid távon, 15 kilométeren tudtunk részt venni Laci öcsémmel, más aznapi program miatt. Természetes, hogy a hosszú táv is kitűzött cél volt, idén tehát arra neveztünk. A rendező egyesületet, a Bakonyi Kalandorokat ismerve pedig profi szervezésre és kellemes ellátásra számítottunk.

A nyúli rajtba hárman érkeztünk, András barátunk-földink azonban sérülés miatt csak a rövid távra jött. Itt várt ránk Ildikó, aki viszont szintén az ötvenesen indult, és előre megbeszéltük, hogy együtt megyünk ma végig. Örültem ennek, mert rendkívül profi, jó tempójú túrázónak ismertem meg sok-sok találkozásunk során. A nevezés – mint minden BKTE- és BTHE-túrán – igen gyorsan (kb. fél perc alatt) megtörtént, és itinerünkkel a kézben máris átsétálhatunk a hatalmas kék rajtoltató kapu alatt. Pontban hét óra van: zöld sáv jön és aszfalt, ki a faluból, a már ismert úton. Hamarosan a Szurdikhoz érkezünk: ez a lösz-mélyút. Igen érdekes megoldást csodálhatunk meg, amit máshol nem láttam: a magas löszfalba vájt-épített borospincék egészen egyedi, sajátos hangulatot teremtenek. Aztán a Szt. Donát-kápolna szép állapotú épülete látható balról, jobbról meg egy kellemes cseresznyefa… ami kellemesen színes, hogy úgy mondjam.

És a rajt után alig két és fél kilométer után ellenőrző pont – vagy inkább ellátó pont: Bedők bácsi pincéje. Némi rágcsa, meg innivalók: választható szörp, szóda, bor és fröccs is. Négyen négyféle lehetőséggel élünk, és persze megejtjük a bélyegzést is. Timiékkel is összefutunk, aminek örömére pár fotó is készül hamarjában.

Aztán lassan elhagyjuk az utolsó házakat is – de pincéket még sokáig mellőzünk, továbbra is magas löszfalak között. Így érkezünk egy elágazásba, ahol jobbról megérkezik a piros sáv is – és majd mi is, remélhetőleg, néhány óra múlva… Most azonban a fonódó jelzéseken balra megyünk, emelkedőn, erdők közé. Ez itt a Szt. Márton gyalogos vándorút: az Új-erdőben haladunk. Hamarosan el is érkezünk a Nyúli-hegy leágazásához, ami újabb EP mindenkinek. Andrásnak azonban letérő is: a tizenötös táv itt jobbra visz, elköszönünk hát tőle, jó utat kívánva, mi balra megyünk tovább.

Az eddigi három szalagozás kettőre csökken: a kék (15 km-es) szintén jobbra megy, marad a piros (35 km) és a saját, fekete jelölésünk. Turistajelzés szerint pedig maradunk a piros sávon, az Apátsági erdőben járunk: ez már a Pannonhalmi tájvédelmi körzet. Mesélem társaimnak, hogy ezen a szakaszon tavaly (a Pannonhalma 60 TT-n) kicsit eltévedtünk, most jobban fogok figyelni. Na, ez olyannyira sikerül, hogy közben nem veszem észre a balról mellőzött Rábaringet. Bosszankodok miatta, mert szerettem volna megmutatni motorsport-kedvelő tesómnak. Hát majd legközelebb!

Zsellér-erdő, kisebb rétekkel, tisztásokkal – és kellemes hűvös szakaszokkal. Ez bizony már most nagy kincs, a kora délelőtti órákban is. Az idő ugyanis kimondottan meleg, nyári, és tudjuk, hogy ez délutánig csak fokozódni fog. Akkor azonban (az előrejelzések szerint) eső várható – a kérdés csak az, hogy mikor? Újabb ok, hogy meghúzzuk lépteinket…

Kicsit kalkulálgatunk is: ötvenes túrákat általában tíz óra környékén, vagy inkább azon belül szoktunk teljesíteni. Bízunk benne, hogy ez most is tartható lesz, sőt… megcélzunk egy délután négyes, azaz kilenc órás befutót is. Laci azért jelzi, hogy neki még csak harmadik ötvenese, legyünk óvatos derűlátók. Mindeközben fogynak persze a kilométerek, és felbukkan Jánosháza. Nem összetévesztendő a Vas megyei várossal: ez egy pihenőhely és menedékház az erdőben, egy nagy tisztáson – igen kellemes, hangulatos helyen. Itt találjuk a 3. EP-t, ahol vizet és pezsgőtablettát is kapunk – az energiaszelet azonban pont az orrunk előtt fogy el.

Egy fiatal srác csatlakozik hozzánk, Sanyi, akiről kiderül, hogy győri, sokat biciklizik errefelé is, jó helyismerete van tehát. Megyünk tovább, jobbról pompás gyümölcsöskerteket hagyunk el: cseresznye- vagy meggy-ültetvény lehet. Megbizonyosodni erről nem sikerül, mert fukar gazdájuk kerítéssel védi…

Pompás kilátású lejtő visz Ravazd felé, majd a falu is felbukkan. Megyünk a házak között, és felvetem társaimnak, hogy szívesen felmennék a Sólymos-kilátóba, ha nincs ellenükre. Elfogadják az ötletet, és mindenki velem tart – előbb azonban lekocogunk a IV. Béla-kúthoz. Kimondottan kellemes, hűs vizű forrás, ami ebben a kánikulában igencsak jól jön. És pecsételünk is, hiszen itt is EP van, egy jókedélyű pontőrrel.

Szőlőcukor és némi rágcsa is jut, majd kulacsainkat megtöltve köszönünk el. Átvágunk a főúton, és a sárga háromszög jelzésen megtesszük a kb. kétszer ötszáz méteres kitérőt. Ennek fele emelkedő, igaz, de bőven megéri: igazán pompás, 360°-os panorámát láthatunk: alattunk a fél Sokoró. A Pannonhalmi Bencés Apátság épületéről is remek fotót sikerül készítenem, így hát elégedetten távozunk, és térünk vissza a S+, P+ jelzésekre.

Ez utóbbi vezet ki a faluból, megint gyümölcsösök (sőt, gyümölcs-feldolgozó) mellett, de itt egy útmenti cseresznyefa is akad. Könnyítünk kicsit szegénynek a terhén, és még jobb hangulatban folytatjuk utunkat. A Rókavölgyi úton jutunk fel a Rekettyés-tetőhöz, ahol áttérünk a sárga sáv jelzésre. A váltás – akárcsak a nap során bárhol – könnyedén megy: a rendezők szalagozása szerintem tökéletes (hogy azt ne mondjam, bolond-biztos). Sok árnyas erdő, erdei ösvény, és az itt jellemző löszös mélyút jut osztályrészül.

Igen jól lehet beszélgetni, szépen haladunk, de s nyílt szakaszokon már nagy a hőség. Márpedig a Vadalmás pihenő után ebből is jut szépen: hamarosan bejutunk Sokorópátkára, és ez természetesen aszfaltot is jelent. Az pedig szigorúan sugározza vissza a felülről kapott hőt – sok helyen még a kátrány is olvadozik. Kis híján mi is – de szerencsére újabb EP, a Zsé-Fa betérőnél. Friss szóda, nápolyi és energiaszelet-kockák fogadnak: mi galád módon bepótoljuk az elmaradt adagunkat is…

Itt van a féltáv – de ami még fontosabb: most 12,5 km-en át nem lesz vízvételi lehetőség. Bent kóla és fröccs is kapható, meg persze élünk a szódával is – így hát felfrissülve-feltankolva vágunk neki a túra második részének. Elhagyjuk a falut, majd a remek környezetben pompázó szép focipályát is, és újra mezők, majd erdők következnek. Néhol emelkedők is. Nem komoly egyik sem, de vannak, és a melegben észrevehetők, igen.

Egy gerincen haladunk, jobbról szép rálátással a mögöttünk hagyott falura. Aztán megint mélyutak, ahol elég szépen meg tud szorulni a meleg levegő. Itt már megérkezik a piros szalagozás is, jelezvén, hogy újra együtt halad útvonalunk a 35 km-es társakéval. Nyílt szakaszok is jönnek, süt a nap szépen, és már eléggé (kicsit talán aggódva) várjuk a Hatos-tölgyet. Ez a következő EP, és bízunk benne, hogy nem hagytuk ki véletlenül. De aztán megnyugtat a fehér-sárga bója látványa: jó helyen járunk, és kis letérővel odaérkezünk.

Igazán megkapó látvány a hat, közös tőről kinőtt hatalmas tölgy csoportja. A bélyegző mellé finom cseresznye is jár, de nápolyi és szőlőcukor is akad. Felfrissülve folytatjuk tehát, bár a levegő igen nyomott, a páratartalom komoly lehet, érezzük minden lélegzetvételkor. Szóba kerül párszor a közelgő eső, tudjuk-sejtjük, hogy csak idő kérdése. Aztán elköszönünk a sárgától, és Z+ jelzésre térünk át. Ez visz be Tényőre, ahol a Vadász betérőhöz megyünk. Pecsételés, friss víz, pezsgőtabletta, édesség… újabb kóla és fröccs – ki-ki ízlés szerint. Kilépve aztán nagy változásokat tapasztalhatunk: beborult ég és erős szél. Esőszél, mondaná nagyanyám, és tényleg! Alig érkezünk ki a faluból (mélyút és löszfal, megint), és az eleinte csak csepegő eső nekiered. Esőkabátot veszünk elő Ildivel, Laci és Sanyi azonban ilyesmivel nem terhelte a zsákját. Hamar kiderül, hogy jól döntöttek: a rövid, tíz-tizenkét perc alatt ugyan kicsit megáznak, de a technikai anyag igen gyorsan szárad. Mi is hamar megszabadulunk a dunszttól, és kaptatunk tovább felfelé.

Tényőhegy után, az Árpád-kút környékén ugyanis megint elég hosszú emelkedő visz fel. A meleg azonban újra támad, és a páratartalom sem lett kisebb… sőt. Szóval, lehet törölközni itt eső nélkül is, de szerencsére az út is igen gyorsan száraz lesz, lehet haladni. Itt már P+ jelzésen vagyunk, és jobbról meglátjuk a Z+ jelzést: itt csatlakoztak be a 15 km-es távon érkezők. Ekkor már lazán az optimista kilenc óra környékén járunk, és látszik, hogy még a tíz sem lesz meg. Sebaj, gond nincs: jó irányba megyünk, a társaság is igen kellemes, és meglátjuk a Gyermektábort is.

Pecsételés, frissítés itt is, és jöhet az újabb emelkedő, víkendházakkal és szép kilátásokkal a fák között. Közben folyamatos jobbos íven haladunk – így jutunk fel a Lila-hegy tetejére. Geodéziai torony fogad bennünket – és kedves pontőr, az utolsó pecséttel. Innentől már csak lejtő – mosolyog, és neki is vágunk. Egészen rövid szakasz után pedig rácsatlakozunk a reggeli kereszteződésnél a zöld sáv jelzésre, és ugyanazt az utat megtesszük még egyszer, csak most fordított irányban. Újra a löszfal és a pincék (erősen vidám fiatal társasággal), újra a reggeli cseresznyefa… És meg is érkezünk, szinte fekete felhők az égen, de legalább hűvösebb levegőt hoznak. Az újabb esőt azonban megússzuk, áthaladunk a kék kapu alatt, és célba érkeztünk.

Tíz óra harminckettő, nem egy világbajnok idő… De így is elégedettek vagyunk: szépen végigmentünk, kellemes csapattal, jó hangulatban. Tettünk bele egy kis pluszt is, nem is bántuk meg, és hát a kánikula… nos igen. Mindenki jól van, és jól érzi magát – ez a legfontosabb. Fényképek a finisher-falnál, átvesszük át a szép jelvényt, a kapott jegyet pedig (egy jó kis mosakodás után) roppanós virslire cseréljük, és pár pohár limonádé is lecsúszik. Gratulálok Leventének a rendezéshez, Viktortól pólót veszek, és kellemes érzésekkel ülünk kocsiba. Ahol aztán pár perc után bekapcsoljuk az ablaktörlőt is… 

 Sokorói kalandok 15.

2016.05.15.

Gyorsan átvonuló,nagy csapadéktartalmú front érte el az országot észak-nyugat felől az éjjel.Ez a vasárnap túrázni készülőkre nézve nem túl hízelgő információ,kivéve talán,ha azok a túrázók  az ország észak-nyugati végein kívánnak randevúzni a természettel.Előre láthatólag itt nyílik ugyanis lehetőség arra,hogy bőrig ázás nélküli legyen a séta.

Reggel,felkelés után első a met.hu.Bejött amit ígértek,a radarképen látszik,hogy pár órája Győr környékén még esett,mostanra meg már szinte az egész Dunántúl felhővel borított.A front ahogy jött,el is vonult,ma mi nem ázunk el,úgy nézem.

Közel a rajthely,ritka az ilyen,meg kell becsülni.A Ravazdi Rókáról idén betegség miatt lemaradtunk,Leviék túráját is beterveztem már rég,ma minden egyben van,ki is autózunk Nyúlra.

Az ajtóban a főrendező fogad,4-kor,mikor kijöttem még szakadt az eső-mondja.Hát igen,nincs is rémisztőbb egy túrarendezőnek,mint mikor reggel felkel és komolyan esik az eső.Sajnos sokszor az is elég,ha szitál,már az is megrostálja az indulók számát erősen.Na,de itt ESETT,és nem esik,ez a lényeg,jó sok autó parkol mindenfelé,jó sokan kívánnak ma sétálgatni egyet a Győr környéki dombokon.

Belépve az étterembe Viktor asztalába botlunk,nála aztán kapható minden térképtől-hűtőmágnesig,bögrétől-pólóig és még ki tudja mi minden.Mindjárt meg is növeljük vagy néggyel az amúgy sem kis számú túrabögre-arzenálunkat,a gyerekek még kis ajándékot is kapnak bakonybéli barátunktól.

A nevezés vérprofi,vonalkódos rajtidő-matrica,nyilvántartásba vétel,egyebek,09:06-os rajtidővel neki is vágunk a távnak.

Ismerős helyen haladunk a magaslatok felé,elvégre a fél család nyúli vagy nyúli kötődésű,na meg azért régebben,kamaszkori bicajozásaim alatt jártam azért néha a Győr környéki falvakat…

Szóval elhaladunk az általános iskola majd a focipálya mellett és máris a Szurdik alsó bejáratánál vagyunk.Megkezdődik a szingyűjtés.

Az elején vagyunk még így nem okoz gondot a felfelé haladás,a fotók kedvéért azért meg-megállunk néha.Na meg a gyerekek még nem látták ezt a hasadékot,így nézelődünk is a gyaloglás közben.Visszanézve azért látszik,hogy mennyit jöttünk felfelé,a templomtorony már jó messze és jól alattunk kandikál.

Felérünk a Szurdik tetejéhez,innen egy darabig szintben haladunk.A Szent Donát kápolnát mellőzzük,majd be is fut az első ellenőrzőpont a Bedők-pincészetnél.Besétálunk a míves,faragott kapu alatt,ahol pecsételnek nekünk,mellette csokiparánnyal,üdítő itallal,sőt pálinkával kínálnak!

Hát újabban kialakult egy rossz(?) szokásom,én bizony így a túra elején elfogadom a szíves kínálást,míg a gyerekek a nápolyit(Győr környékén:speciált)kerülgetik és fogyasztják én legurítok egy pálinkát.Finom!

Nos,ettünk,ittunk,akár tovább is haladhatnánk…..

A Z sávon gyalogolunk a falu felső,hétvégi házas/pincesoros övezetbe váltó utcáján,majd mielőtt elérnénk a Szél Fiai fogadót balra térünk-felfelé.Tombol a természet,mostanra aztán már minden kizöldült,virágba borult,akác,bodza roskadozik-az allergiások nem kis bánatára.Peti nálunk is az sajnos,de úgy látszik a gyógyszer hatásos,semmi szipogás,tüsszögés.

Újabb kanyar,elhagyjuk a burkolt utat,egyre magasabbra törünk a Nyúli Havasokba!Szép kis parasztházak kísérik utunkat,fiatal,olyan gyerekeimmel egykorú kislánnyal és apukájával hódítjuk a hegyet.Aztán itt egy balos!

Na,itt aztán van sár,kifeszített kötél segít azokon,akik igénylik.Mi jól elvagyunk a botokkal,viszont hosszú csúszásnyomok árulkodnak arról,hogy voltak itt nehézségek azért az előttünk haladóknál.

Nem hosszú amúgy ez a szakasz,hamar fel is érünk rajta.Ez után sokáig haladunk szintben a Szent Márton gyalogos vándorút fonódott PZ-jén.Szintemelkedés itt nincs,sár,mély keréknyomok annál inkább,annál több,sok helyen inkább kerülünk a már kitaposott alternatív-ösvényen,még ha ott embermagasságú is a növényzet.A gyerekek néhol ki sem látszanak belőle.Egy szerencsénk van,hogy viszonylag meleg az idő és fúj némi szél is,ha nem így lenne,az éjjeli eső után itt a fejünk tetejéig eláztunk volna.

Befut a második ellenőrzőpont:Nyúl-hegy leágazás.Itt szétválnak a távok,mi maradunk a Z sávon,ami hamarosan Z+-be vált majd át.Végre lefelé!Durván a hatodik kilométernél járunk és lényegében eddig csak felfelé jöttünk,ráfér a gyerekekre egy kis lazítás.Petivel van csak valami gond,a ponton kapott szőlőcukor ellentétes hatást vált ki nála,mint ami elvárható-egyre lassul.

Kilátópontra érünk-ritka az ilyen ezen a távon.A szemközti,miénkkel párhuzamosan futó vonulatot láthatjuk a völgyben megbújó településrészletekkel,amúgy erdő,ameddig a szem ellát.A Sokoró térkép szerint mi a Csanak vonulaton vagyunk,amit szembe látunk pedig a Szemere vonulat.

Mélyútba érünk,az aljában megállást vezényelek,ideje lenne harapni valamit.Megtízóraizunk tehát,ami akár nevezhető ebédnek is,időben már ahhoz közelebbi.

Az evés sajnos még lassít Petin pár fokozatot.Perelek vele,de miután kiderül mi a baja elszégyellem magam-fáj a hasa szegénynek.Hát fájó hassal elhiszem,hogy semmi kedve jönni,szerencsére közel a segítség így a gyermektábor pontőreire bízhatom arra az időre,míg megjön érte a mentés Nyúlról.

Tomival kettesben vágunk hát neki az utolsó ötösnek,meg a még hátralevő 150 méter szintnek.

Tomi nagyon friss ma,szinte végig a túrán ő megy elöl,most is tempósan botozva halad felfelé.

Szép helyen járunk,régen-ahogy mesélik-a kutyának nem kellettek a telkek ezen a részen,na mára ez a trend megváltozott,kacsalábon forgó villák,szépen,igényesen felújított,karban tartott régi épületek,parasztházak,pincészetek jellemzik a hegyet.

Elfogy a lábunk alól az aszfalt,murvát érünk,majd egy rövid mélyút utána balunkon a túra második kilátópontja.Aztán itt is van az adótorony.

Innen már tényleg csak lefelé,nyugtatom Tomit,azért ez az emelkedés húzós volt!

Leérünk a pléh-Krisztushoz,Mamáék kertje innen pár száz méter,ez a hely ismerős Tominak is,mászkáltunk már erre párszor.

Haladunk lefelé,veszítjük a szinteket,pincesorra érünk,kimondottan szépre,igényesre.Melettünk itt a fogadó,majd visszaérünk az elágazóba,ahol reggel felváltottunk a hegynek.

Tomi is fárad,15-16 kilométerre vannak hitelesítve a gyerekeim,már amikor a körülmények ideálisak.Pont ez az a táv,aminek a végére elfáradnak,ez az a táv amikor érzik,hogy csináltak valamit,amiért meg kellett küzdeniük.

Ballagunk lefelé,talán még az 5 órás szintidőbe is beleférünk-mondom Tominak,van még jó 25 percünk,annyi talán elég lesz a célig.A reggeli pont már csendes,elsétálunk a kápolna mellett,majd le a Szurdikon.

Kicsit meggyorsítom a lépteimet,gyanítom,hogy Leventéék nem tekintenek vasszigorral a családi táv szintidejére,de ha van rá mód miért ne érjünk be azalatt?

Úgy is lett!

Kihasználjuk a rendelkezésre álló időt,talán ha 2-3 percet hagyunk bent.(Most nézem,az Oklevél szerint kilencet.)

Beérkezésünket üdvrivalgás fogadja,csakúgy mint a többiekét,ez a Kalandoroknál már hagyományosnak mondható és jól is esik!

Pecsét a lapra,kézfogás,gratuláció.Szép Oklevél,szép kitűző.Virsli a bendőbe.Még Peti is kap emléket a túráról,ezt külön köszönöm.Csak megtett ő is 11 kilométert,ha ránéz majd a kitűzőjére,Oklevelére(amikre természetesen ráírtam a ténylegesen megtett távot) később,lesz mire emlékeznie.

Köszönjük a lehetőséget!

Tomi,Peti,dnvzoli

Mindenképp meg kell említenem még,hogy az útvonalon végig példás szalagozással találkoztunk-ahogy látszott minden távnak külön színű szalag jutott,nekünk a piros-sárga sráfozású.Emellett azért ahogy hallottam néhányaknak sikerült az eltévedés,ha a mi távunkat vesszük alapul és a többi távon is ilyen szintű volt az útvonal kijelölése ők valami különdíjra mindenképp felterjesztendők.:)

Képek az utunkról:

 https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/6287777255302691393?authuser=0&feat=directlink

Sokorói Kalandok 50 – Első benyomások

Benne volt a bugi rendesen a lábunkban... Túl voltunk a Gerecse 50, Sárga 70-en és nem volt megállás a K100 felkészülésben. Soron következő túrának szántuk, ha másért nem hát azért mert végre hazai pályán mozoghattunk.

Sajnos a túra előtt vagy három napig szakadt az eső, a szemérmes napocska mindössze néhány délutáni órára mutatta meg magát, de végül kegyesek voltak hozzánk az égiek és megúsztuk eső nélkül, nem úgy a dagonyát, mert abból bizony rendesen kijutott.

Győriek lévén kora reggeli indulást terveztünk Ákos barátommal, ahonnan a rajtként megjelölt szomszédos kis falucska Nyúl, autóval mindössze 20 percnyire feküdt. A szervezők már a túra előtt nagyon aktívak voltak facebook oldalukon, amiből sejteni lehetett, hogy itt bizony minden flottul fog menni első rendezéstől függetlenül. Így is lett, lehetőség volt az útvonalak GPS trackjének előzetes letöltésére, kedvezményes online előnevezésre, aminek maradéktalanul eleget is tettünk, így a helyszíni regisztráció, indulás tényleg másodpercekben volt mérhető.

06:23-kor el is rajtoltunk. A túra első szakasza egy löszfalba vájt borospincékkel tarkított szurdokban vezetett aszfalton, amelyen nagyon hamar elértük az 1. Számú EP-t a Bedők Pincészetet. Kis kertkapun belépve máris szőlőcukorral, borkóstolóval kínált a kedves pontellenőr, amivel nem éltünk, mivel még bemelegedi se volt időnk, nemhogy megéhezni, megszomjazni. Söpörtünk is hát tovább. A szurdok vége egy idő után átváltott földútba, így rövid időn belül realizáltuk korábbi félelmeinket miszerint ez egy NAGYON sáros, csúszkálós kaland lesz. Egy Y elágazásban balra fordulva – a sárra tekintettel – még egy kötelet is kihelyeztek, ami bizony el is kélt azon sporttársaknak, akik nem hoztak magukkal túrabotokat.

Az eső elállt, a hőmérséklet ideális volt kirándulni, a sárral meg volt lehetőségünk néhány óra alatt megbékélni.

Az útvonalról legyen annyi elég, hogy ez nem a Mátra, vagy a Bükk 900-as csúcsai, de még csak nem is a Bakony szebbnél szebb szurdokai, árkai. Ez itt kérem széppen a Kisalföld, ahol eme szerény kis gerinceknek is nagyon tud örülni a természetszerető ember és bizony edzeni itt is kiválóan lehet. Pelikán elvtárs szavait idézve: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.” Hát nekem is ez járt a fejemben a túra során, amelynek egyes szakaszait már számtalanszor bejártam kerékpárral és most végre gyalog is kipróbálhattam.

A gerincen le-föl haladva hamar sorra került a 2. (Nyúl-hegyi elágazás) és 3. (Jánosháza pihenő) EP. Gyors pecsételés után a gerincről leereszkedve takaros kis veteményesekkel övezve megérkeztünk a 4. EP, a ravazdi Béla-kúthoz ami afféle zarándokhelynek is tekinthető. A feljegyzések szerint nevét IV. Béla király után kapta, aki a tatárok elől menekülve megpihent és ivott a forrás vizéből. Mi ezt most kihagytuk, mivel volt már szerencsém korábban kóstolni, valamint a hátamon cipelt 2 liter víz is szinte még érintetlen volt. Rövidesen ismét egy betonos szerpentinen találtuk magunkat, amely Ravazdot köti össze a gerinc túloldalán található Tényő településsel és a helyi országúti bringásoknak is kedvelt edző terepe. No nem kellett ám sokat koptatni cipőinket a flaszteren, máris fenyvesekkel tarkított és fenyőtüskékkel felszórt kevésbé ragacsos szolid lejtőn kocogtunk lefelé Sokorópátkának tartva. Bizony kellett is egy kis futás, mivel a saras részek jobban belassítottak mint gondoltuk volna és valahol be kellett hozni az elvesztegetett időt.

Sokorópátkán és Tényőn is nyitva voltak a helyi „Betérők”, amennyiben, valakinek pótolnia kellett volna a magával hozott enni és innivalót, bár szerintem a nagyon színvonalas ellátásnak köszönhetően ezzel nem sok túratárs élhetett. A kettő település közötti Hatos tölgynél (6. EP) megejtettem a szokásos és kötelező zoknicserémet és már folytatódott is a túra. Sokszor csak mosolyogtam magunkon, amikor a löszös, homokos talajon mozogtunk, mert míg most hálát adtunk az égnek, hogy a sárral ellentétben a homok milyen jól elnyeli a sok csapadékot és ezáltal jól összetömörödött, addig melegben, jó időben bringával lefelé e hegyről szinte rettegsz, mikor csapódsz bele egy ilyen szakaszba, amely aljasul kicsavarja alólad a bringát. Néha-néha fel-fel tűnt egy-egy túratárs, de alapvetően nem voltak sokan. Sokat beszélgettünk, az idő gyorsan repült, hamar elérkezett a Győrújbarát Gyermektábor (8. EP) is, majd ismét felkapaszkodás a gerincre és vissza a faluba, ahova 10 óra 09 percnyi gyaloglás, kocogás után meg is érkeztünk szerencsésen.

Bevallom kicsit csalódottak voltunk, mert szerettünk volna egy képzeletbeli 09:30-as szintidőt produkálni, de utóbb be kellett látnunk, hogy a sár és az ebből fakadó terepviszonyok erősen visszafogtak minket. A jó oldala a dolognak viszont, hogy egyikőnk sem perecelt egyet sem, és a körülményekhez képest relatíve „tisztán” megúsztuk ezt a napot. A célban a gratuláció, oklevél és gyönyörű jelvény mellé a jutalmunk egy pár főtt virsli, kenyér, mustár, valamint limonádé volt.

Ami tetszett:

- Kiváló és lelkes szervezés

- Profi és kedves lebonyolítás

- Hibátlan és bőséges ellátmány szinte minden ellenőrző ponton (alma, szőlőcukor, bor, víz, pezsgőtabletták)

- Bőséges vízvételi lehetőség

- Nagyon komoly színvonalú, anyaghasználatú itiner, gyönyörű oklevél és jelvény

Ami nem tetszett:

- Bár nem volt sok, de a beton soha nem lesz a barátom.

- Az időjárás, amiről a szervezők nyilván nem tehetnek és ami reméljük jövőre jobb lesz. :-)