Túrabeszámolók


Tiszta Víz

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2016 2017
 Túra éve: 2019
Winston SmithTúra éve: 20192019.04.15 22:08:33
megnéz Winston Smith összes beszámolója

 


Tiszta Víz 22 km


Jól hangzott ez a nem turistautakon haladó túra, meg hogy extra nehezen járható részek, szurdok, patakátkelések stb. Így gondoltam megnézem. A rajt-cél helye a Holló és bárány vendégház, ami a térképek szerint már szinte az erdőben van, de legalábbis járművel nehezebben megközelíthető helyen. A kiírásban nem írták, hogy honnan célszerű közelíteni kocsival, csak hogy lesz parkoltatás. Jómagam Veszprém felől érkezve, Herenden keresztül, a Diófa utca felől jöttem (volna), de aztán egy pont után inkább otthagytam a kocsit egy alkalmas helyen, és inkább gyalogoltam, mert igen rossz minőségű lett az út. Utólag azt tudom tanácsolni, hogy Herend után, a 8-as útról közvetlenül letérve, a bányatavak felől érdemes megközelíteni a rajthelyet. (Nem jártam arra, de a többség arról érkezett, és a másik irányból tényleg nem javasolom.) Parkoltatás valóban van, parkoló a vendégház mögött, de többen a közeli földek mellett álltak meg.


A nevezés kicsit lassabban haladt a kelleténél, bár nem voltunk túl sokan. 20 perc után sikerült elindulni, és rögtön az indulás után nem sokkal el is keveredtem jó pár túratárssal egyetemben. Aztán persze meglett a helyes irány. A túra valóban nem nagyon érint turistautakat, szép kilátást nyújtó legelőkön, földeken haladtunk. A Tiszta víz forrás tényleg nagyon szép (és tiszta), a szurdok is nagyon hangulatos. A rendezőktől szöveges útvonalleírást, fekete-fehér térképvázlatot kapunk, de track is letölthető. Szalagozás is van, ami jól követhető. Igen változatos túra, annak ellenére, hogy nem túl hosszú. Én mondjuk kicsit hiányoltam az extrém nehéz részeket, de gondolom, hogy ha nem ilyen szép lett volna az idő, hanem csapadékosabb az időjárás, akkor lett volna sár bőven.


A célban zsíros kenyeret, oklevelet és fából készült kitűzőt kaptunk. Nagyon jó hangulatú túra volt, elég sokan is voltak, a hosszabb és a rövidebb távon egyaránt. A nevezés lehetett volna egy kicsit gördülékenyebb.


És ahogy most látom, még nem írt senki beszámolót erről a túráról, úgyhogy most már lesz egy. Mondjuk az nem egyértelmű, hogy ez most hányadik rendezés volt, mert az idei naptárban az ötödiket írják, a tavalyiban pedig a harmadikat. A negyedik valahol elkeveredhetett az időben.