Túrabeszámolók


Kilátó Maraton+ / Kilátó 25

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007
 Túra éve: 2007
Hunormagyar1Túra éve: 20072007.10.02 09:53:40
megnéz Hunormagyar1 összes beszámolója
Kilátó Maraton +

Én speciel elégedett voltam az ellátással, és a rendezéssel is . Az a tény, hogy kevesen voltunk nem a rendezõkön múlt. Kaptunk gyümölcsöt, müzlit, zsíros kenyeret, szörpöt. A G50-en vagy az Eötvös50-en ehhez képest semmit sem adnak.....és drágább is a nevezés. A végén a zivatar azért nem kellett volna. Mindent egybevetve sztem egy jó kis húzós túra volt, jó szervezéssel.
 
 
gaudothTúra éve: 20072007.07.31 09:58:58
megnéz gaudoth összes beszámolója
Alig vártam, hogy Papsajt kolléga megírja beszámolóját, így nem nekem kell rongyosra kalapálnom a billentyûzetet. :)
Az elõttem szólókat ismételni nem szeretném, így csak pár kiegészítést tennék.
A túra személy szerint nekem nagyon tetszett. A szint nem volt veszélyes, de az emelkedõk kellemesen fárasztóak voltak. Az útvonal nagy része széles utakon, vagy jól gyalogolható ösvényeken vezetett, az aszfalt szerencsére meglehetõsen kevés volt. Egy rövidebb és egy hosszabb szakaszon kellett csak a túlburjánzott aljnövényzeten átverekednünk magunkat. A kellemetlenebbnek a Szalamandra-tóhoz vezetõ hosszú lejtõ bizonyult, mivel itt a szakadó esõ miatt a növények nemhogy szétbökdöstek, vagdostak bennünket, de még a cipõnket is alaposan eláztatták. (Persze miért is impregnáltam volna a túra elõtt!) Az útvonal egyébként gyönyörû tájakon vezetett bennünket végig, igaz Asztalfõre más turistaút nem is vezet. A végére az esõ valóban nem kellett volna, de tényleg frissítõként hatott és fél óra ázás után pedig már úgyis mindegy volt, hogy meddig esik még. :) A fentebb említett bozótharc során azért eléggé féltettem az esõkabátot és az esõzsákot, de szerencsére egyik sem szakadt el, legalábbis eddig nem fedeztem fel rajtuk.
Az ellátással kapcsolatban én sem vagyok elégedett, szerintem a nevezési díj nem állt arányban a szolgáltatásokkal. A szervezõk inkább a rövid távon indulóknak kedveztek, mivel nekik volt meg a lehetõségük, hogy a Szalamandra-tónál bõségesen beszendvicsezzenek és szomjukat oltsák. A második ellenõrzõ pontnál (kb. 12 km) kaptunk gyümölcsöket, a harmadik ponton (kb. 22 km) müzliszeletet, a hatodik ponton (kb. 39 km) szörpöt (sajnos szódával, de addigra nagyjából kifogyott a buborék :) ), a hetedik ponton (kb. 41 km) pedig forrásvizet és kenyeret (persze megkenve ezzel-azzal). Szóval a vízvételi lehetõség és egyéb frissítés nagyon hiányzott a túra során, én arra számítottam, hogy Asztalfõn lesz egy kis dínom-dánom, evés-ivás, de sajnos az egyébként nagyon kedves pontõrök által kínált müzliszeleteken kívül nem jutottunk máshoz. Az ágfalvi kilátóhoz már úgy érkeztem, hogy az összes folyadék tartalékomból kifogytam, értve ezt mind a táskámra, mind pedig a szervezetemre. Természetesen Ágfalván sem a kerekes kút, sem pedig a mellette fellelhetõ nyomós vízforrás nem funkcionált, így nem tudtunk feltankolni. (Egyúttal annyit helyesbítenék Papsajt beszámolóján, hogy Brennbergbányán találtunk mûködõ kutat, csakhogy akkor még jól álltunk az otthonról elcipelt löttyökel, így aztán ott még korai volt a vízpótlás.) Szerencsére a kilátó õrei megszántak bennünket és így kiittuk az õ saját készlet finom, hideg vizüket. Köszönet érte. Várhelyen nagyon jól jött a folyadék, tekintettel az itiner szerinti 210 m-es szintkülönbségre. Az esõnek köszönhetõen a tónál kimaradtunk a jóból, nem volt kedvünk szétázva falatozni, de azért egy mosakodás és ivás belefért a forrásnál. Ott találkoztunk egy idõs bácsival, aki még a rövidebbik távval küzdött. Velünk indult tovább, de aztán a Fáber-rétre vezetõ erõs kaptatón nagyon elmaradt. Izgultunk is, hogy vajon betalál-e a célba, de mire mi beértünk, már õ is ott volt, a söprûk (akik egyébként az utolsó szakaszokon végig a még ki sem hûlt lábnyomunkban jártak) bizonyára összeszedték valahol és magukkal cipelték. Az utolsó szakaszt egy gyõri párral együtt küzdöttük le, akikkel egyébként többször is kerülgettük egymást a túra során, így zárórára, de megérkezett a hosszabb távon indulók több mint felét kitevõ kis csapatunk a célba. Sajnálatos módon ugyanis mindössze 11-en indultak a Maraton túrán. Megkaptuk az utolsó bélyegzést és kis borítékban a teljesítésért járó emléklapot és kitûzõt. Azt mondjuk sajnáltam, hogy a kitûzõn a TV torony képe látható, sokkal jobban tetszett volna a 25-ösök kilátós kitûzõje, ha már egyszer Kilátó Maraton+ volt a túra neve. Mindegy, bánkódásnak nincs helye! Megjegyzem a párom sem kapott külön elismerést a nem tervezett vizespóló versenyen való gyõzelemért, pedig a szó szerinti bõrig ázással és fehér pólójával igazán kiérdemelte szerintem. :) :) Jövõre, ha idõm és állapotom engedi, szintén megpróbálom a teljesítést és remélem, hogy a szervezõk is felhasználják majd az itt leírtakat, hogy még a mostaninál is jobb túra kerekedhessen a soproni Lõverekben.
 
 
PapsajtTúra éve: 20072007.07.30 20:00:12
megnéz Papsajt összes beszámolója
Kilátó Maraton + elsõ benyomások…

2007-ben nem úgy alakultak a dolgok különbözõ elfoglaltságaink révén, ahogy azt elterveztük, így idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, amin részt vehettünk. Ebbõl kifolyólag viszont már nagyon vártuk és nagyon készültünk rá.
Péntek délután indultunk Sopronba, ahol hál istennek nem kellett szállásról gondoskodnunk, mivel Balázs barátomék már vártak minket, így ismét a szokásos kis 4-es fogatként vághattunk neki a tervezett túrának. Este gyors térképtanulmányozás, összecuccolás, egyeztetést követõen mindenki gyorsan nyugovóra tért a kellõ mennyiségû pihenés végett.
A rajt a Lõvér kempingben volt fellelhetõ, ahol kicsit furcsálva a dolgot, rajtunk és a pontellenõrökön kívül senki sem volt. Mint késõbb megtudtam, összesen 11-en indultunk a hosszútávon, így nagyon szerény volt a mezõny. Valószínûleg az erõsen borús és esõgyanús idõ riasztotta el a sporttársakat. 7:30-kor végül is nekivágtunk az útnak. A kapott itiner teljesen átlagos volt. Fénymásolt lapokból állt, viszonylag korrekt leírással és térképpel. A kezdetben felhõs idõnek az elején még örültünk is, hiszen tudjuk, hogy a hõség milyen demoralizálóan tud hatni az ember pszichés állapotára és állóképességére egyaránt. Az elsõ két ellenõrzõpontot viszonylag hamar elértük, minimális dimbes-dombos szintkülönbséggel fûszerezve. A jelölések többnyire kifogástalanok voltak, bár egy-két helyen lehetett volna pontosabb is, fõleg a szalagozás. Mivel a túra egy jelentõs szakasza végig az osztrák határ mentén halad, számos kilátóból tiszta idõben gyönyörû kilátás nyílik az osztrák Alpok vonulataira is. Számos helyen volt felellhetõ az út mentén mézédes feketeszeder, amely szintén jó szolgálatot tett elvesztett kalóriáink pótlásához. Sajnos a vízvételi lehetõségek több ok folytán is korlátozottak voltak. Ugyan a túra útvonala több települést is érintett (Brennbergbánya, Ágfalva, Bánfalva) sehol sem találtunk mûködõ artézi kutat, az ellenõrzõpontokon pedig hosszú ideig egyáltalán nem volt. Ellátás gyanánt almát, szilvát, müzliszelet, (a közel 40. km-nél!!!) szódát, szörpöt (a 41. km-nél!!!) forrásvizet, illetve zsíros kenyeret biztosítottak a szervezõk. Sajnos az idõjárás sem volt kegyes a túrázok eme kicsiny kis elszánt csoportjához, mivel az utolsó 10 km-t zuhogó esõben kellett megtenni, ráadásul a túra utolsó szakaszaiban komoly fejtörést okozott a rendkívül szúrós aljnövényzet is. Az esõ miatt az utolsó ellenõrzõponton lévõ Károly-kilátóba már senkinek sem volt kedve felmenni, zsíros kenyeret majszolni meg egy helyben ázva pláne nem. Míg 4 fõs társaságunk fiú tagjait ez az idõjárás-változás felvillanyozta és felfrissítette – csak, hogy valami pozitívat is mondjak – addig lánytagjaira pont ellenkezõleg hatott. Mindenesetre az útviszonyok erõteljesen megváltoztak, ami nem igazán hatott kedvezõen egyikünk menetdinamikájára sem. :-)
Dagasztottuk is a sarat, ahogy a csövön kifért, és nagyon kellett koncentrálni, hogy a túra nehogy egy fincsi kis bokaficammal érjen véget. Végül is csurom vizesen bár, de törve nem visszaértünk kiindulási pontunkra 12 óra 18 perc gyaloglás után. A pontellenõrõk javára legyen írva, hogy még így is megvártak minket és a szintidõt túllépve is részesülhettünk a túra teljesítésének elismeréseként adott oklevélben és kitûzõben. Köszönet érte!

Az ellenõrzõpontok:
1. Lõvér kemping (Rajt)
2. Hármas forrás
3. Béke-kilátó
4. Asztalfõ
5. Ház-hegyi kilátó
6. P/S találkozó
7. Várhely kilátó
8. Szalamandra-tó
9. Károly-kilátó
10. Lõvér kemping (Cél)

Ami tetszett:

- Kedves, segítõkész pontellenõrök.
- Az útvonal nagy része jól járható, kitaposott turistaútvonalakon vezetett.
- Ahol nem volt turistajelzés, ott szallagozással segítették több-kevesebb sikerrel a tájékozódást.
- A táj változatos volt, a szintkülönbség viszonylag jól eloszlik.


Ami nem tetszett:

- Az útvonal egy bizonyos szakasza (néhány kilométer) ultra bozótharcból állt, rendkívül szúrós feketeszederrel, mérgesszömörcével és egyéb aljnövényzettel tarkítva. A túra végére a lányok lábán nem igazán volt ép felület. Nem hiszem, hogy nehezére esett volna a szervezõknek egy ugyanilyen hosszú, de rendesen járható túraútvonalat kijelölnie.
- Az ellátás átgondolatlan volt, ugyanis a túra során vízhez mindössze csak a 39. km-nél juthattunk. Véleményem szerint a túra kulcspontja az Asztalfõhöz vezetõ szakasz és az onnan Ház-hegyi kilátóhoz vezetõ etap volt. Asztalfõ ugyanis nagyjából a félúton volt és mindegyikõnk azt remélte, hogy ott lesz majd valamilyen vízvételi lehetõség. (Elõtte, utána 10-10 km-es körzetben ugyanis semmi.) Errõl a folyadék beosztása miatt több ellenõrzõponton is érdeklõdtünk, de sajnos nem tudott senki sem megfelelõ felvilágosítást adni.
- A jelölés több helyen hiányos volt, és mint tudjuk elég egy helyen emiatt elkavarni, máris kicsúszol a szintidõbõl.
 
 
kekdroidTúra éve: 20072007.07.28 23:02:52
megnéz kekdroid összes beszámolója
Kilátó Maraton+

Csorna, minden percben kétszer nézek rá az órámra, de ugyanúgy mutatja a hét perc késést, ami a vasútnál manapság nem is rossz eredmény, de pontosan ennyi idõm van Sopronban a helyi buszra átszállni. Végül a zöld-sárga bezzegvasút megmenti a napomat, lefaragja a késést, én pedig már a 12A jelû buszon várom a végállomást. Elvégre saját idõ terhére rajtolok, így is nagy köszönet jár a kissé kihalt Lõvér Kempingben üldögélõ rendezõknek, hogy 9:15-ös rajtidõvel is elengednek a hosszú távon. Indulás elõtt még rábeszélek egy kisgyermeket, hogy a túrabotjaim közül legalább az egyiket hagyja meg nekem, végtelen jószívûségében mindkettõt visszaadja :).

Nekivágok az érdekes (nem egészen szabványos, de többnyire jól látható) jelzésekkel telizsúfolt Soproni-hegységnek. Esõre áll az idõ, a kabát viszont inkább a táskában pihen, némi önuralom gyakorlásával még akkor sem veszem fel, amikor jobban elered az égi áldás. Csodálatos parkerdõben, nagyon jól járható úton indul a túra, néha erdei tornapálya tábláit hagyom el. A piros sáv szépen emelkedik, egy-egy keresztezõdésben kisméretû, de precíz fatábla igazít el és már el is érem a Bögre- majd a Csalóka-forrásokat. Utóbbinál iszom saját készletbõl, nem állok neki a foglalatot keresgélni. Párszor rápillantok térképemre (nincs rajta rácsozás, sokszor csalóka a táv, õrület), a helyes út ugyanis olykor trükkös éles kanyarokat vesz. Van idõm mindenfélén gondolkodni, egy lélek sem járja az erdõ ezen tájékát, legalábbis úgy tûnik. Gondolataimba merülve érem el a Hét bükkfát, tényleg hét és tényleg bükkfa, még egész fiatalok. A Hármas-forrásig tartó, nagyjából szintben haladó szakasz nyeri el így utólag a túra legszebb fejezete címet nálam, kissé alpesi beütésû az út és sok a fenyõ. A forrást és egyben az elsõ ellenõrzõpontot meredek lépcsõsoron leereszkedve érem el.

Egy ideig beszélgetek a pontõrrel, megtudom, összesen 33 induló van a két távon, ebbõl a hosszútávon 11, én vagyok az utolsó, de a pontzárások miatt nem kell aggódnom. Ez jó hír, indulok is tovább, kikapaszkodva az árokból észreveszek néhány túrázót, kicsit közelebb érve kiderül, hogy családilag jöttek a rövid távra. Jó utat kívánok és elporoszkálok az éppen adódó lejtõn. Szalag vezet bele a susnyásba, amely nem bizonyul olyan veszélyesnek, mint véltem. Közben szép lassan eloszlanak a felhõk, kisüt a nap, átkelek egy hegy, a térkép alapján a Muck gerincén, majd a néhol süppedõs avarral borított úton leereszkedem a Köves-árokba. Innen fölfelé menet kis társaságot hagyok el, ketten veszedelmes méretû husángokat cipelnek túrabot gyanánt. Az emelkedõ a hegy felé közeledve megszelídül, szép gerincúton érem el a Béke-kilátót, ahol gyümölccsel kínálnak, a szilva még kicsit korai, de az alma, az hibátlan. Felnézek a fatoronyba is, csodaszép, általam még nem látott panoráma tárul elém. Elbúcsúzom a pontõröktõl és néhol belekocogva érem el a két táv különválását, ahonnan a "fekete ló" jelzésen talpalok tovább, eleinte széles dózerúton, késõbb szalagozott ösvényen, végül mindenféle utcákon (itt is volt szalag) érem el Brennbergbánya híres templom-kocsmáját.

Pár évvel ezelõtt voltunk családilag az itteni bányászati emlékmúzeumban, itt folyt Magyarországon elõször mélymûvelésû szénbányászat. A kis gyûjtemény gondnoka, egy idõs bácsi, még fejtett kézzel szenet az "Égõ hegy" gyomrában, meg-megbicsaklott a hangja, ahogy vezetett minket a tárlaton. Ez jut eszembe, ahogy itt gyaloglok, meg az, hogy néhány évtizede még határsáv-engedély kellett idejönni, most meg mindjárt éppen a határvonalon fogok túrázni. Azért a nagy gondolkodás közben betérek a boltba, némi könnyen fogyasztható élelmet vételezni. Megszakítás nélküli emelkedõn érem el a határon haladó piros sávot és az idõközben felfestett vasfüggöny-menti turistaút helyi szeletét (zöld sáv). Megvan az elsõ általam látott hosszútávos pár, még négy túrázóval találkozom a gerincen, továbbá Ilonaaknánál átnézek, mi újság a túloldalon, az osztrák határõr fel sem nézve mormol valami köszönésfélét. A Magas-bérc kilátóját sem hagyom ki, messze, távol az Alpok hegyei sejlenek kéken. Fényes napsütésben jutok el az Asztalfõig (Urak asztala), ahol kétféle müzliszeletet kapok a kedves pontõröktõl, továbbá megállok igazítani a bakancsomon.

Rögtön rossz irányt veszek, vagy kétszáz méter után eszmélek és visszatérek a piros jelzésre, a lejtõn szépen elkezdek kocogni, amikor hirtelen begörcsöl a vádlim. Ez kellemetlen, még lejutok a lejtõn a mûútig, ott meg kell állnom, kinyújtani, kimasszírozni a lábamat, mert innen még messze a cél. A rendkívül fantáziadúsan Elsõ- Második- stb. nevekre hallgató halmokon átbucskázom, majd a túrát a különös, Terv névre hallgató, néhol igen nyitott köves úton folytatom. Pár kilométer után megint megállok nyújtani, ilyen még sosem történt velem, elgondolkodom, mi válthatta ki. Közben a jelzés otthagyja az utat, késõn kapcsolok, visszamegyek, korrigálok, Ágfalva meg csak nem akar közelebb jönni. Aztán szép lassan, még két túratársat megelõzve, itt-ott mindenféle kanyargós, benõtt ösvényeken elérem Agendorf-ot, azért írom a német nevet, mert jódarabig magyar rendszámú autót nem is láttam. A pont a falu felett, a Ház-hegyen tanyázik, a nyomóskút az elágazásban nyilván csak dísz. Aztán beugrik, vízkorlátozás is lehet. Fent a ponton mindenesetre életet ment a kapott pohárnyi hideg víz, közben a kilátásban gyönyörködöm.

Visszatérve a faluba megnézem a templomot és nem hagyom ki az imént ajánlott fagyizót sem. Fagyit nyalogatva, a templom harangjátékát (nem harangjáték, valami gép játszott) hallgatva sétálok tovább, elég hamar elérem a soron következõ ep-t. Innen szépen lesétálok Bánfalvára, a görcs örvendetesen enyhült, ha odébb nem is állt teljesen. Az útra kiérve minden autósra rácsodálkozom, hogy lassítva, indexelve, példásan lehúzódva kerülnek ki. Vagy nagyon jó itt a morál, vagy nagyon rosszul nézhetek ki :). A túra legmeredekebb emelkedõje MTB pálya nyomvonalával halad közösen néhány helyen, de egy kerékpárost sem látok. Utolérem az egyetlen, még pályán lévõ sporttársat, aki elõttem van, (egy futó ért már célba) kicsit beszélgetünk, észreveszem, hogy még elérhetem a hatórás vonatot, elköszönök és kilépek. A Várhely kilátója így kimarad, a kedves pontõrök kínálta szóda azonban nem, jó szolgálatot tesz az idõközben állandóra rendszeresített bögre.

A Tacsi-árok nem válik a kedvenc szakaszommá, szederbokor van minden mennyiségben, ahogy az távvezetékek nyiladékában sokszor elõfordul. Pedig eleinte egész kellemes, barátságos, aztán átvált mindenféle tüskésbe, de lehetne rosszabb is, ráadásul egész hamar átérek rajta. A Szalamandra-tó felé közeledve két gépesített "természetjáró" jön szembe, ha tudnák, mennyire rühellem ezt a módját a közlekedésnek... De a pontõrök kedvessége, a kínált zsíroskenyér és a bõvizû, igényesen foglalt Természetbarát-forrás feledteti õket, én pedig szép lassan elindulok az utolsó kilométereken. Még van némi emelkedõ, beborul az ég, de az esõ még csak valami komolytalan szemerkéléssel próbálkozik, miközben fentebb átvágok egy szépen kaszált réten. Megint a jelzésekkel sûrûn átszõtt környéken járok, figyelnem kell, el ne tévesszem itt a végén. A Károly-magaslatra felvezetõ aszfaltcsík megint próbára teszi a türelmem, valamint a lábaimat. A pontõr hirtelen a célbélyegzõ helyére adja az igazolást, semmi gond, legalább különleges lesz. Innen lejtmenet következik, lassú, megfontolt kocogásra váltok, amíg elérem a szállodákat, hadd higgye a sok nyaraló, micsoda sportos vagyok. Pedig nem is.

Az Ojtozi sétány széles útja a túra utolsó szakasza, megnézem az emlékmûvet, onnan már pillanatok kérdése a cél, ahol kedvesen gratulálnak, átveszem a díjazást, kis borítékban. Innen a lassan eleredõ esõben már csak le kell sétálnom a vasútállomásra, a vonaton aztán hagyom magam elringatni a nyílegyenes pályán.
A túráról igen pozitívan tudok nyilatkozni, követhetõ, szép útvonalon mehettünk, az idõjárással is szerencsém volt. Ahol szalagozni kellett, ott voltak szalagok, néhány helyen esetleg a jelzést megerõsítendõ, elfért volna egy kicsit több. Ahol eltévedtem, ott mindenesetre nem a hiányos jelzések/szalagok miatt tettem :). Külön jó pont, hogy engedtek rajtolni, igyekeztem helyrehozni a dolgot :).
Köszönöm a túrát és gratulálok minden teljesítõnek!