Túrabeszámolók


Börzsönyi vulkántúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2023
OttorinoTúra éve: 20232023.12.12 14:33:47
megnéz Ottorino összes beszámolója
HA MEGEMELIK A SZINTIDŐT 1 ÓRÁVAL,

akkor nagy a hó. Ha 2 órával emelik meg a szintidőt, akkor korva nagy a hó, nagyanyó.

Bizony, a 2023 december 9-i Börzsöny Vulkántúra szintidejét az eredeti 12 óra helyett 14 órában állapította meg a rendezőség. A túrán 42 kilométert kellett megtenni 2216 méter szintemelkedéssel és ugyanennyi ereszkedéssel.

Magas-Börzsönyre törő becsvággyal érkeztünk Királyrétre Okere Szilvia, Kárpáti Szilvia és Inczédi Zoltán túratársaimmal. Mivel a szokásostól eltérően nemdolgozó szombat volt, a sorompónál parkolás címén rögtön ugrott 1000 forint. A rajt/célul szolgáló Kastélyhotel folyosóján ezúttal is számos nevezni vágyó várt a sorára, ám a rendezők flottul intézték a nevezési díjak átvételét és az itinerek kiadását.

Még néhány perc cihelődés a klubhelyiségben, és kipenderülünk az utcára. Az éji sötét illanni látszik, súlyba tesszük lámpáinkat, és a sötétszürke, hófoltos aszfaltról hamarosan felkanyarodunk - a piros sávot követve - egy villanyoszlopok szegélyezte útra. A hó kezdetben kissé töppedt, átfolyásoknál latyakos. Hosszú, egyenes vonalú, enyhe emelkedő a pálya. Később egy balosnál a piros X jelezte sífutó út következik. Most már erdei környezetben, hóba taposott keskeny vályúban egyensúlyozunk tovább. Néhol útra dőlt fák ágaival kell hadakoznunk, hogy eljussunk az első ellenőrzőpontig a Cseresznyefa parkolóig. A ponton még éppen jut a kis zacskós sózott mogyoróból.

Kék kereszt jelzés. Nagyjából innen kezdődnek az említésreméltó emelkedők. Óvatosan megyünk át a kis korlát nélküli fahídon, amit ilyentájt általában jég borít. Nem sokat várat magára az első combosabb, hosszabb emelkedő. Szerencsére itt még nem annyira vastag a hóréteg, ki-ki vérmérséklete és ereje szerint kaptathat fölfelé. Ahogy egyre magasabb régiókba jutunk, úgy vastagszik a hótakaró; keskeny kitaposott vályúra szűkül a járható ösvény. Néhány főből álló vonathoz kapcsolódunk. Aki meg akar előzni bennünket, annak hosszan kell szökellni a mély hóban. Most még akadnak vállalkozók szép számmal. A kék kereszt búcsúzik és jobbra lemegy, hogy átkeljen a Nagy-Vasfazék-patakon, ami nevével ellentétben még páros lábbal is átugorható. Útvonalunk átvezet a kék négyzetre.

Sok-sok félre- és visszacsúszó lépés árán jutunk fel a Nagy-Hideg-hegy üzemen kívüli sífelvonójának aljához. Rövid, de combos ez a turistaházig tartó emelkedő, pláne ilyen útviszonyok mellett. Ezen a szakaszon már tényleg csak a kőszáli kecskék előznek.

A turistaházba a terasz felől nyíló ajtón lehet bejutni. Az ajtóval szemben kapjuk a bélyegzést, és a teásbadella asztala is közel van a be-kijárathoz, csak egy kanapé tölti ki a területet a kettő között. Ez azért lényeges, mert egy zsebkendőnyi területen kell intéznünk a bélyegeztetést és a teavételezést. A hátizsákjukat magukon tartók akadályozzák a mozgást; megforduláskor pedig tarolnak akit és amit érnek. A pecsételő asztalon víztiszta folyadékkal megtöltött ampullák vannak kirakva. Ember legyen a talpán, aki most ilyet fogyaszt. Odakint még enélkül is nehéz mutatvány a talpon maradás.

Zoli csúszásgátló karmos láncot húz a cipőjére. A vastag hóban nincs gyakorlati haszna, mert ugyanúgy csúszkálsz, mintha nem lenne rajtad, de mégis követem Zoli példáját, mert itt, széken ülve könnyebb fölvenni, mint valahol a semmi közepén a hóban fetrengve.

Kilépünk a köd és a fehérség birodalmába. Kárpáti Szilvi sötétítős szemüvege mögül kérdezi, hogy nem kapunk-e hóvakságot. Nincs napsugár, amit a hó visszaverhetne, így vakulás nélkül figyelhetjük magunk előtt a fehér lábnyomokat. A turistaúttal párhuzamos, elhagyott sípályán megyünk lefelé, hátha arra nem annyira meredek. Az erdőből időnként ordítást hallunk, amikor seggre huppan valaki a lejtőn. Mi a mély hóban való caplatással fizetünk a viszonylag kényelmesebb lejutásért.

A meredek szakasz után egy kicsit kevesebb fékezéssel tudunk haladni a Rakodó irányába. Valamelyest lemaradok a többiektől, de bevárnak a nagy fakereszt közelében egy csoportkép elkészítése céljából. Megkérünk egy kedves túrázót, hogy csinálna rólunk egy képet porcukros háttérrel.

Erős emelkedők és nem annyira erős lejtők váltják egymást a vulkán pereme közelében és magán a peremén is. Megint elmaradok a többiektől. A Csóványosig tartó utolsó emelkedőn már tényleg csak tyúklépésekkel lehet felfelé haladni. Az előttem levő lépcsőszerű lábnyomokat figyelem, fel se nézek. A vártnál előbb sejlik fel a ködfüggöny mögött a kilátó sziluettje a Csóványos tetején. A főrendező Kenyeres Oszkár posztol itt rendezőtársaival. Kiveszi a részét az egyik legkeményebb pont őrzéséből. Szólok a többieknek, hogy ne várjanak rám, mert megfáznak. Inkább majd a Feketevölgy panzióhoz érve ejtőzzenek az épületben.

Az itt kezdődő jelzéscsokorból csak a zöld sávot kell figyelni. Arra számítottam, hogy a Csóványostól valamivel könnyebb lesz az előrejutás, de a „Magosfa válla” elágazásig - ahol elmegy a piros sáv a Nagy-Mána felé –, sem egyszerű a közlekedés. Sok a lehullott vastag faág, valamint a hó alatt megbúvó kövek miatt unos-untalan szét- és visszacsúsznak a lépések. Szinte nincs két egymást követő lépés, ami ne okozna túrabotokkal elhárítandó kisebb-nagyobb kibillenést.

Az „út” mellett egy ember két nagy testű kutya körül ténykedik. A hóban fekvő állatok hosszú, széles gurtnival vannak egy fához kötve. Nagyon úgy festenek, mint a farkasok. Nem kérdezősködök. Biztos minden második arra járó megkérdezi, hogy igazi farkasok-e.

Egy olyan meredek lejtő következik, amelyiken hólánc ide, hómacska oda, úgy jutok le, mintha síelnék. Oldalról Samu Piroska köszön rám. Ő úgy rongyol lefelé, mintha nem is egy behavazott, letaposott meredek hegyoldalon kellene lekecmeregni. Több hullámban előznek terepfutók. Már tavalyelőtt is megállapítottuk, hogy rekord nagyságú a résztvevők száma, de szerintem az idei még azt is felülmúlja.

Számos le- és felmenet után, egy szélesebben letaposott lejtő alján kell rátérni a Sas-útra, ami felvezet a Miklós-tetőre. Valójában ez egy magas, sziklás hegy az útvonalban, amire nem is olyan régen vezették fel a zöld sáv jelzést valamilyen ritka madár miatt, ami állítólag a régebbi (sokkal könnyebb) útvonal mentén költ. Rögtön egy keskeny, meredeken emelkedő, sziklás ösvényen indul az, aki ide fel akar menni. Én nem igazán akarok, de muszáj. Tele van a hócipőm a két lépés előre, egy lépés visszacsúszva figurából, de úgy néz ki, hogy ennek az emelkedőnek a vége az égben van, holott már régen ereszkedni kéne a Fekete-völgy felé. Ezzel szemben egy keskeny, oldalra lejtős letaposott hóval borított ösvényt kap az erre haladó halandó. Előttem megy egy pár. Az asszony többször fenékre ül, pedig látok a cipőjén csúszásgátlót. Fölöttébb veszélyes ez az útszakasz. (Nyáron a morzsalékos talaja miatt is oldalirányba csúszik.) Az egyik sziklán, kábé szemmagasságban egy fémtermoszt látok. Előreszólok, de nincs rá jelentkező. Sajnos ebben a szituban nincs kapacitásom arra, hogy leszállítsam a termoszt a következő pontra. Aki a leírás alapján felismeri hűtlen termoszát, az menjen fel a Sas-útra, és ott meg fogja találni azt egy sziklán állva, az elemekkel dacolva.

Nemsokára a fentebb leírt meredek lejtőnél egy még meredekebb következik. Egy hölgy botokkal és csúszásgátlóval felszerelve is fenékre huppan, és ha már lent van, akkor lent is marad, és gatyaféken szánkázik tovább.

A hegyoldalban felfelé törekszik egy kirándulócsoport. Arra leszek figyelmes, hogy az egyik hölgytag azt monda a mellette mászónak, hogy jó lett volna botot hozni. Te jó szagú...!!! Bot nélkül több mint kalandos lesz a kirándulás, lett légyen bármi is a cél.

Lejjebb egy éren kell átlépni, ami fölé havas ág hajlik. Megcsúszok, és az ágat elkapva a nyakamba rántok egy adag jégkását. (…!!!) A továbbiakban még kidőlt fákon is át kell mászni, mire megérkezek ahhoz az elágazáshoz, ahol éles balkanyar után a zöld négyzet mentén ereszkedhetek tovább. Átfolyások miatti sáros foltokat kell kerülgetni. Nagy megkönnyebbülés, amikor végre vége a meredek lejtőnek, és egy keskeny deszkahídon átmehetek a panzió oldalára. Ennek a fahídnak a telepítésére úgy tűnik rákényszerültek az illetékesek, mert pár éve még egy gerendán kellett átegyensúlyozni.

Látom, hogy a Feketevölgy panzió felé csak két ember sétál, a parkolóban van egy nagyobb csoportosulás. Odamegyek. Egy autó csomagtartójában van az ellenőrzőpont. Kiderül, hogy már az előző évben sem a panzióban volt a csekkolás és az etetés, úgyhogy a Csóványoson hiába kecsegtettem túratársaimat egy itteni melegedés lehetőségével. Mivel még majszolják a zsíros kenyeret, úgy tűnik, hogy nem sokkal maradtam le. Én is beállok a kenyérpusztítók közé. A randihagymát nem teszem rá, hanem minden falathoz harapok belőle egy kicsit. Teli pohár teát csapolok a zsíros kenyér szétcsapatásához. Jó meleg, és füstölt szalonna ízesítéssel van ellátva. Már régebben vagyok szomjas, de a lehetetlen helyeken nem akartam megállni, hogy a sajátomból igyak.

Elfáradtam. A Kemencére vezető menekülőút felé pislantok. Elhessegetem a bűnös gondolatot, miközben szedelőzködünk. Tartós emelkedő következik a piros négyzeten. Nehezítésnek kidőlt fák hevernek az úton. Elkezdi huzigálni a görcs a lábizmaimat. Magnéziumot kéne bevenni. Egy turistaút-kereszteződéstől a piros sáv balra tartó ágán emelkedünk tovább. Spontán kiáll a görcs a lábamból, egy időre meg is feledkezem róla. Itt még elég jól járható a kitaposott ösvény. Utolérünk egy hármas menetoszlopot. Kárpáti Szilvi felveti az előzés lehetőségét, de én nem javasolom a plusz energiabefektetést igénylő manővert; pihenjünk tovább inkább egy kicsit ebben a tempóban. Pár száz méter után félreállnak előlünk, így nem sokkal, de azért valamennyivel mégis gyorsabban törünk előre.

A kirándulók zöme otthon maradt az erdészet előző napi „ijesztése” miatt, miszerint hullanak a vastag faágak az erdőben. Mindössze két esetben jött velünk szembe egy pár kiránduló a Börzsöny nyugati gerincén.

A Jancsi-hegynél merülünk fel a szürke lombtalan fák tengeréből a felszínre. A kitaposott ösvényről lábnyomok vezetnek a gerinc szélére. Sokan készítenek felvételeket a lenyűgöző hófödte vonulatokról. A szemben levő hegyről vergődtünk át ide. Valahol a túloldalon, a homályban ott mered a Csóványos kilátója. Amíg a többiek fényképeznek, felhörpintek egy Magna Shotot, hogy ne a leglehetetlenebb terepszakaszon álljon bele komolyabban a görcs a lábamba.

Érezhetően kövesedik az út a hó alatt. Nem véletlen, mert néhány hullámot követően, egy kiszögellésen megleljük a Holló-kőt. Ez a Holló-kő nem az a Hollókő, ahol tortőrcipős kirándulóknak kínálgatnak népművészetinek mondott csetreszeket, és nem az, ahol középkori vitézeknek beöltözött figurák hadonásznak fakardokkal a hétvégeken.

Hosszadalmas hullámzás vár még ránk, amíg végre leoldalazunk azon a lejtőn, aminek az aljában egy táblakarácsonyfa egyik deszkája mutatja, hogy merre másszunk fel a Salgó várhoz. Nem túl hosszú, de pipilépéses emelkedőn hágunk fel a vári ellenőrzőpontra. A tábortűz mellet a pontőr kutyája fekszik összegömbölyödve. Pecsételtetés után a vár mellvédjéhez ereszkedünk egy rövid, de igen meredek lejtőn. Pár méter biztos lépés után megint eléggé trükkösen lehet továbbereszkedni. A sziklák felé való próbálkozást még nyáron is meggondolja az ember, ezért inkább a fától fáig megoldást választjuk a meredek letaposott havas ösvényen. Gond csak ott van, ahol elfogynak a fák. A veszélyes szakasz után is jó darabon meredek még a lejtő, de később jól siethetővé válik az út. Egy nagyobb kanyart elérve lassan megint emelkedni kezdünk. A Magyar-hegy oldalában vezet az elkeskenyedő út. Nem is olyan sok Börzsöny Vulkántúrával ezelőtt, amikor túljutottunk a Magyar-hegyi emelkedőn, egy széles erdei úton lehetett - némi túlzással - lerohanni a Magyar-völgybe. Most kerítéssel van elzárva ez az út és környéke. Helyette a sziklás hegyoldalban álló fákra festettek piros sáv jelzéseket. Ez valójában nem út, de még ösvénynek sem nevezhető, mert sziklába nem lehet ösvényt taposni, csak lecsúszni lehet róla. Úgy érzem, hogy soha nem akar véget érni ez a rohadt buktatósziklás lejtő. Ha lehet ez még horrorabb, mint a Sas-út. Megállapítom, hogy ha áthelyeznek egy turistautat, az kizárólag pocsékabb lehet, mint az eredeti. Magamban borzalmasan szidom azt, vagy azokat, akik miatt lekerítették a régi frankó utat, de azoknak sem kívánok jobbat, akik kitűzték az új piros sáv útvonalát.

Félreállok egy röpke idegkisimító technikai szünetre. Megpróbálom a hóba hugyozni a nevemet, de csak odáig jutok, hogy ”OTT”. Ki vagyok száradva. [[[Idáig úgysem olvassa el senki.]]]

A továbbereszkedést követően nemsokára meglátom a fák között azt a szélesebb utat, ami rövidesen levezet a Magyar-völgybe.

Megváltás leérkezni az ellenőrzőpontra. Jól esne egy nagy pohár meleg tea, de sajnos már elfogyott, s így hideg vízzel és egy csokis nápolyiszelettel kell beérnem. Mintha már szürkülni kezdene, de ezt nem nagyon lehet megállapítani a vastag felhőtakaró miatt. Mindenesetre üzemkész állapotba helyezzük a fejlámpáinkat, hogy ne a sötétben kelljen bíbelődni az akkumulátorokkal.

Megindulunk a messzi Bányapuszta felé. Jól járható a gyengén emelkedő, guminyomos út. Néha latyakot kell kerülgetni. Akkor gyújtjuk csak meg a lámpákat, amikor az Altárónál át kell ugrani a Bánya-patakot. Innentől elmaradnak a keréknyomok és egy kicsit erősödni kezd az emelkedő. A csapat élére állítanak, mondván, hogy erős fényű a lámpám. A vártnál hosszabb idő múlva látom meg jobbra feltekintve Bányapuszta kulcsosházának sötét épületét.

- A ház mellett kezdődő ösvényen kell élesen felvágni - mondom a többieknek.

Nyelvlógató, nem éppen rövid emelkedőn érünk fel az Aklok-rétjére. A Nagy-Hideg-hegy - ma már második - meglátogatásáig a piros keresztet kell követnünk. A réttől megint csak egy combos emelkedővel jutunk fel egy olyan szakaszra, amelyen hosszan hullámzik az út. A hullámzást  nem szeretem, de már nem bánom, mert lefelémenetben legalább egy kicsivel több levegőhöz jutok. Egy ponton megmakacsolom magam, nem akarom továbbra is a nyúl szerepét játszani; átadom a vezetést. Lassan elérjük a Hanák-rétet. Emlékszem, 2021-ben csak itt kapcsoltuk be a fejlámpáinkat, pedig akkor is volt hó rendesen, de korántsem ekkora. Ez a tény azért jellemzi a mostani terepviszonyokat. Ugye?

Megérkezünk annak a meredek emelkedőnek az aljához, amelynek a végétől már nincs messze az áhított Nagy-Hideg-hegyi turistaház. Itt is lépcsőszerűen kialakult lábnyomokban lépkedek fölfelé, akárcsak a Csóvinál. Jó, hogy nem túl nagyok a lépésközök. Elém vetődik egy másik lámpa fénykévéje. Nincs kedvem sem erőm gyorsítani. Inkább félreállok, de az illető is megáll.

- Én lassan megyek – mondom neki.

- Én is – válaszolja.

Jó, akkor folytatom, mint eddig.

Amikor meglátom, hogy balra, néhány képzeletbeli emelettel feljebb visszakanyarodnak a mozgó fénypontok, örülök, mert mindjárt felérek a turistaház szervizútjára, és onnan már csak néhány kanyar a ház.

Belépve az épületbe, a többiek már teáznak és szerelvényt igazítanak. A cipőm nekem is be- és elázott, de nem törődök vele. Még otthon bekentem a lábujjaim közét és a talpam elülső részét lanolinnal. Örülök, hogy különösebben nem fáj semmim, és a szerelvényemen sem kell változtatni. Egy nagy pohár teát csapolok [[[ez nem füstölt szalonna ízű]]] és én is leülök egy üres székre. Ez már nagyon kellett. A meleg tea is, és a leülés is, hiszen egész nap talpon voltunk. A tea perceken belül vérré válik.

Persze nem ülepedünk le, mint az iszap, megköszönjük a vendéglátást és távozunk. A meleg után dideregve kezdünk ereszkedni a sífelvonó mellett, ott, ahol reggel feljöttünk. A felvonó aljától - rövid hezitálást követően - jobbra indulunk. Oké, már látom, ott van egy fán a piros jelzés, amit a célig kell követni, csak az előbb nem vettem észre a ködös sötétségben. Nemsokára balra lemegy az út, amin trappolásra késztet a gravitáció. A Taxi-rét után megint valahogy a csapat élére kerülök. A célbeli jutalomfalatra terelődik a szó. Túratársaim azt állítják, hogy a nevezésnél meg kellett mondani, hogy levest, vagy lángost kér a túrázó. Fel vagyok háborodva, mert tőlem nem kérdezték meg, és ha lángost kapok, akkor maximum csak frizbizni tudok vele, azt is csak egy dobás erejéig. Mivel elöl megyek, rátérek egy szélesebb, lekotort útra, ami nagyon jól járható. A témához kapcsolódva elővezetem egy régebbi lángosos anekdotámat. A történet végére észreveszem, hogy már egy ideje nem látok piros jelzést. Bakker!!! Álljunk meg! A GPS-es ember, Zoli a modern technikát hívja segítségül. Megállapítja, hogy a Rakodó felé tartunk. Oda, ahol délelőtt már jártunk. Azt a leborult…!!!

Visszafordulunk. Nem túlzottan nagy a vész; mindössze „cak öccá métellel” növeltük meg a túra hosszát. Visszatalálva a helyes útra, meredeken rúgtatunk lefelé; gyakran kell fékezni.

- Menjünk vissza a széles útra - javasolom. Ott olyan jólesett a a gyaloglás.

- (!!!) - (?) - (!!!!!)

Most úgy tűnik, hogy sokkal többet megyünk lefelé, mint amennyit reggel jöttünk fölfelé. Félő, hogy elérjük azt a kaput, ami fölé az van kiírva, hogy KI ITT BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL!

Nem baj. Annak kell örülni, hogy a nehezén már bőven túl vagyunk.

Egy fokkal jobban örülök, amikor az út mentén megjelennek a villanyoszlopok. Jól siethető és egyben beszélgetős útszakasz következik. Megállapítjuk, hogy a szél nélküli, nulla fok körül tanyázó hőmérséklet megfelelő volt a túrázáshoz. Még otthon tépelődtem, hogy téli nadrágban jöjjek-e, de végül jó döntés volt, hogy a vékony anyagú nyári túranadrágot választottam, mert egy cseppet sem fázom. Persze a magasabban fekvő helyeken érzékelni lehetett, amikor egy kicsit megmozdult a levegő, de akkor is inkább a kezem fázott. Abban szintén megállapodunk, hogy mentálisan is megviselő volt visszacsúszó lépésekkel haladni. Sokszor, mintha dagonyában küszködtünk volna. Majdnem kétszer annyi energiába került az előrejutás, mint „normál” útviszonyok mellett.

Újabb biztató jel tűnik fel: az egyik villanyoszlopon a piros sáv jelzés társaságában egy piros ikszet is látok. Ez már majdnem a célegyenes. Öt percenként az órámra nézek; várom, hogy a momentán az élen haladó Okere Szilvi észrevegye és közzétegye, hogy meglátta az első, hozzánk legközelebb álló ház ablakából kiszűrődő fényt. Amikor ez megtörténik, örömünk határtalan.

Perdöntő volt, hogy 14 órára emelték a szintidőt, mert így is csak kb. 23 percet bírtunk bennhagyni belőle.

A kicsekkolás és díjazásátvétel után átmegyünk a Kastélyhotel éttermébe, hogy elfogyasszuk a jutalomfalatot. Megnyugszom, mert lángosról szó sem esik. A falról muflon- és szarvaskoponyák figyelik, amint a meleg levest kanalazzuk.

Kifelé menet nem hagyom ki a fotózkodást a Börzsöny Vulkántúra molinója előtt, ha már ennyit lejsztoltunk a sikerért. A fotók Zoli jóvoltából készültek.

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2022
stabatTúra éve: 20222022.12.10 22:03:00
megnéz stabat összes beszámolója

Tizedik Vulkántúra. Rendszeres beszámolóim 5 után elhaltak. Nem biztos, hogy kár érte.


’18-ban Sanyi bá vitt a rajtba, 6-kor rajtoltam, fél egyre értem be. ’19-ben az Áprily-n szerzett sérülés nyomán fáslizott bokával toltam. ’20-ban a járvány miatt elmaradt, de azért csak áttekertem, és végigjártam az útvonalat, igaz, csak a Cseresznyefa parkolótól. A Magyar völgy felé tartva leghőbb vágyam egy forró tea volt. Persze nem volt ott senki. A legkeményebb rész a vége felé adódott, mikor felültem a biciklire, és legurultam Királyrétig, majd megfagytam. ’21-ben Nógrád és Királyrét közt eltévedtem a bicikliúton. Mintha nem tekertem volna arra már épp elégszer. A letaposott nyom vitt egyenesen, a bicikliút meg jobbra kanyarodott. A szűz hóban aztán kínlódtam rendesen, erősen megfáradva értem a rajtba. Ugyanaz a történet ismétlődött, mint ’17-ben. Túra közben jutott eszembe, hogy a szétázott cipőben hogyan fogok hazatekerni. Ugyanúgy oldódott meg, mint akkor. Otthon aztán elolvastam a korábbi beszámolómat, és újfent konstatáltam, hogy milyen hülye vagyok.


Szóval egy nem hivatalossal együtt a tizedik Vulkán. Mindenféle eü. problémák árnyékában, egyben valami nem érdekel hangulatban. Pl. nem ehetnék ezt-azt, nem érdekel, vállalom a következményeket. Meghúzott achilleszről nem tudom, hogy fog-e fájni, végül is, ha igen, attól még ez a túra belefér. Hála Istennek, jól muzsikált. Erőnlét, különösen az emelkedőn, nem valami fényes a kihagyás miatt. Eddig a nyafogás.


Egy óra biciklizés után fél kilenc felé rajtolok, valamivel Csipi után. The Man of the Börzsöny. A Kör után. Jól vagy? Az túlzás. Első ponton megkapom a megérdemelt letolást. Nem szedted le a szalagokat! Az lehet. Mikor? A vándortúrán. Nem is voltam ott. Miért nem voltál? Na, ez az. Csörgedező patakok vidítanak, és a napsütés. A lábaim nem úgy visznek, ahogy szeretném, négyre nem fogok beérni, nem baj. Csipit látom magam előtt, de csak NHH-en érem utol. Pecsételek neki, és Sanyi bácsinak is. Tegnap szakadt az eső, hogy viselted? Azt nem lehet elmondani. Ahogy a csodát sem, ami fent a hegyen várt. Szabályosan meleg van. A gerincen változó a helyzet. Már majdnem Csóványosra érek, mikor jobbról köd konda támad, és megeszi a kilátót. Legalábbis így látom, pedig fentről szét akartam nézni. Végül mégsem ette meg, felmentem, megérte.


Marciék pont mennek fel, mikor kezdem a lejtmenetet, éppen Csipi után. Csöndben kocogunk, egyszer csak megszólal: De az egészben az a poén, hogy a Ködös Börzsönyön elvesztett fél pár kesztyűmet megtaláltam. Kiáll, továbbmegyek, Marciék utolérnek. A Vilati mellett nagyüzemben kenik a kenyereket, hála érte. Egyet elveszek, indulok, jön Piroska is. Pár szó. Egy darabig Marciékkal tartok, a tempó nem éppen az aktuális formámhoz van igazítva. Salgóvár az apró lépések politikájával könnyebb. Gyurit hiányolom. Magyar völgyben Zsombor, Fruzsi, Judit. Egész nap ezt a pillanatot várták. Én is gondoltam rá. A nem éppen kedves szakaszon velük beszélgetve haladok, és gyorsan a végére is érünk.


A NHH a reggelihez képest más arcot mutat, de végül is örülök, hogy felérek. Fél négy, még látok, de lefelé vigyázni kell. Tax előtt úgy érzem, hogy csavarja a hasam, elkezdek hűházni, mi lesz ebből. Nem lett semmi. Akkor veszem észre, egy lány van a fák közt, sürget, menjek már gyorsabban, félig hasonló megfontolásból. A szükség nagy úr. A vége felé már alig látok, de engem észrevesznek. Tomi, Lajos, majd Sz. Zoli. Jól vagy? Nem. Most speciel jól vagyok, csak amúgy nem. A bablevest gyorsan elfogyasztom, asztaltársaimat otthagyom, vár a bicikli. Kicsit esik, volt már rosszabb is. Amikor nagyon esett. Vagy amikor lemerült a lámpám. A kedvezőtlen előjelek ellenére - hála Istennek - nagyon jól sikerült a nap. De a nap embere Csipi. Éljen soká, gratula, örülök, hogy szakaszonként együtt mehettem vele.

 
 
 Túra éve: 2021
OttorinoTúra éve: 20212021.12.12 15:14:58
megnéz Ottorino összes beszámolója

ILYEN KEMÉNY MÉG NEM VOLT

egyetlen Börzsöny Vulkántúra sem abból az ötből, amelyet ezt megelőzően lenyomtam. A mostani, a 6. mellett egyrészt azért döntöttem, mert már viszonylag régen, 2015-ben teljesítettem utoljára, másrészt esőmentes időjárást jeleztek a túra napjára, harmadrészt közösségi közlekedéssel megoldható volt a rajtba jutás és a cél elhagyása úgy, hogy a túra alatt nem azon kellett agyalni, hogy melyik buszt fogom elérni.

Túratársammal Inczédi Zolival a Királyrétre tartó buszon találkoztam spontán. Tervem, hogy a busz 06:30-as megérkezése után kb. 10 perccel már úton leszünk dugába dőlt, mert a Kastélyszálló hosszú folyosója már tömve volt indulni vágyó túratársakkal. Olyan 7 óra tájban végül sikerült elindulni.



Az autók által keményre döngölt havas szakaszt hamar magunk mögött hagyjuk. A hóba keskeny, csúszós ösvényt tapostak az előttünk járók, de az út szélén még van olyan letaposatlan sáv, amelyen csúszkálásmentesen előrejuthatunk.

Az igazi emelkedő az első ellenőrzőpont, a Cseresznyefa parkoló után kezdődik. Innentől már érezzük a gyakran vissza- és félrecsúszó lépések okozta plusz megterhelést. A hótakaró egyre vastagodik. Az eddigieknél sokkal kimerítőbb feljutni a 2. ellenőrzőpontra, a Nagy-Hideghegyre, a turistaházba. Iszunk egy-egy pohár teát. Megelőzőleg a pontőr a gyümölcslé és/vagy tea opciókat kínálta fel, és amikor a gyümlevet választottam, lenyúlt egy pálinkásüvegért. Köszöntem szépen, de még időben leállíttattam a mozdulatot, és inkább egy papírpohár teát választottam.

Zoli csúszásgátló macskákat illeszt a túracipőire. Én nem sok értelmét látom felölteni az eszközöket, mert a mély porhóban nem tudnak a kapaszkodó körmök fogást találni. A turistaház még nem bírt kiemelkedni a sűrű ködből. Nem élvezhetjük azt a látványt, mint amikor a tejfehér ködtenger fölött, napsütésben szikrázik a havas táj. Meredek lejtő után több magaslatot leküzdve támadni kezdjük a Csóványost. Egyre nehezednek a lépések, egyre meredekebben kell felfelé tartani. Hosszadalmas kapaszkodás után, váratlanul bukkan elő a ködfátyol mögül a csóványosi kilátó, ahol újabb bélyegzést kapunk itinereinkbe.


Egy fokkal könnyebb a haladás a Magosfáig, ahol szétválik a [P-] a [Z-] jelzéstől, és mi a [Z-]-n folytatjuk lejtős, de inkább hullámvasutas utunkat. A terepfutók csoportokban előznek. Megállapítjuk, hogy a túra résztvevőinek létszáma jelentősen megnövekedett az évek során, és úgy tűnik, hogy a futók kerültek túlsúlyba.

Egy viszonylag szélesebb útra érünk, de váratlanul meredeken balra felvág a jelzés egy keskeny, még ösvénynek sem nevezhető csapásra. Mi a lófilé?! Erről nem volt szó! Zoli nézi a telefonját, és azt mondja, hogy nála a [Z-] jelzés megy tovább a szélesebb úton. Az érkező Bubu sporttárs tájékoztat, hogy néhány hete változtatták meg a jelzés útvonalát ragadozómadarak fészkelőhelye miatt. Ezen a szakaszon az idők során már többször variáltak a vonalvezetésen, de idáig ez sikerült a legszopatósabbra. Eredetileg meredeken lefelé
kellene tartanunk a Fekete-völgyi panzióhoz, ezzel szemben most százvalahány méteren mászunk meg különféle hegyeket. Ráadásul az út minőségét az jellemzi, hogy csak a felfestett turistajelzésekből lehet következtetni arra, hogy itt valami ösvénykezdemény van. A nagyobb gáz, hogy a lábnyomnyi letaposott ösvényen a meredek lejtőkön annyira csúszik a tömörített hó, hogy kénytelen vagyok én is felhúzni a macskákat. Keresek egy vízszintes faágat, amire ráülve elvégezhetem a műveletet. A korhadt faág persze rögtön leszakad alattam, és a hóban félig fekvő helyzetben veszem fel az eszközöket. Az úgynevezett Sas úton a Fekete-völgyig annyi meredek lejtőn kell lebotorkálni, hogy a sok fékező erőfeszítés igencsak megviseli a térdeimet. Ezen közben a sasokra és egyéb ragadozómadarakra annyi és olyan durva átkokat szórok, amitől egy vérbeli természetvédő agyvérzést, de minimum szívinfarktust kapna.

A panzióba lépve illendőségből levesszük a vasakat, és pecsételtetés után sorozatban toljuk be a zsíros kenyereket valamint a pohár teákat. Sokat kivett belőlünk az idáig megtett út, és a továbbiakhoz is nagy szükségünk lesz a kenyérgőzre. Én úgy érzem, hogy kiment a lábaimból az összes erő, és ha lenne a túrának egy rövidebb változata, akkor menten átneveznék arra, de hát
nincs ilyen.

Tovább indulunk. Felfelé menet egy keresztbe dőlt fára telepedve Zoli ismét felveszi a kapaszkodó macskákat. Én megint odázom a dolgot, mondván, hogy nemsokára nagy darab vulkanikus köveken fogunk bukdácsolni, és ott nem igazán lesz jó közlekedni vasakkal a túracipőmön. Zoli cselekedett helyesen, mert amikor két nagyobb kő közötti lejtőn ügyetlenkedek lefelé, megcsúszok, és egy fát elérni igyekezvén lepattanok róla. Hirtelen hanyatt fekve találom magam a havas kövek között. Alig bírok felkászálódni. Nyomban havária jelentést fogalmazok magamban: jól bebasztam a jobb csuklómat a fába, amit el akartam kapni; enyhe hámsérülés keletkezett rajta, de azon kívül, hogy fáj, nem történt semmi súlyos. Juszt is kitartok a macskátlan továbbhaladás mellett, és amikor ennek hangot is adok, a macska szóra Géza kutyája Csutora hátulról erősen ugatni kezd. Hosszadalmas hullámzás vár még ránk a Börzsöny nyugati gerincén: Jancsi-hegy, Hollókő. Persze az itinerben megígért csodálatos kilátásból nulla valósul meg a szűnni nem akaró köd miatt. Végre, valahára leérünk abba a nyeregbe, amiből meredeken kimászva elérjük a következő ellenőrzőpontot, a Salgóvárat.

Na, innen aztán még nyáron is veszélyes lekecmeregni, nemhogy most, a keményre taposott havon. Megadom magam; egy sziklának támaszkodva felveszem a macskákat. Még az eszközök segítségével is csak tipegve merészkedünk le a vár még megmaradt mellvédje mellett. A veszélyes szakasz után pihentető lejtő következik, ami már nagyon ránk fért. A lejtő egy enyhe útkanyarban emelkedőre vált; a Magyar-hegyet gyűrjük. Emlékeimben a hosszú emelkedőt egy jól siethető lejtő váltja fel, de feltehetően a vadkerítés miatt, amit itt látok jobbra, ezt a turistautat is elterelték egy keskeny, összevissza kígyózó csapásra, amelyet számomra érthetetlen módon süppedős sár fed. Lehet, hogy suttyomban még dolgozik a vulkán, az olvasztotta meg a jeget, havat. Magyaros káromkodásom mellett jutunk le a következő pontra, a Magyar-völgybe, ahol teát és csomagolt nápolyi szeletet kapunk, amit rögtön el is fogyasztunk.

Az utolsó, de nagyon hosszan tartó emelkedőnkbe kezdünk. Először egy széles, enyhén emelkedő úton megyünk, ami helyenként jéggel borított az erre közlekedő erdészeti járművek miatt. Észrevehetően szürkül az égbolt, már amennyit látni lehet belőle. Nem emlékszem arra, hogy ez az elnyúlt emelkedő ilyen hosszan tartott volna legutóbb. Amikor már lihegősre váltunk gyanút fogok. Itt valami nem stimmel. Hogy a bánatba bökhettük el Bányapuszta kulcsosházát és a mellette kezdődő meredek emelkedőt, amikor már számtalanszor megfordultam ott. Nem tudom. Hála a GPS-nek Zoli okostelefonján hamar megleljük a nekünk szükséges [P+] jelzést az Aklok-rétje közelében. Meg kell innom a doboz magammal hozott energiaitalt, mert úgy érzem, hogy nélküle már egy tapodtat sem tudok továbbmenni. Frissítés közben egy pár megy el mellettünk, akiken már üzemel a fejlámpa. Mi egyelőre kitartunk lámpa nélkül, mert még elég a hó ”világítása”. Aztán valamivel a Hanák-rét előtt mi is világot gyújtunk, mert hó ide, hó oda, a mélységeket már nem tudjuk kellően érzékelni az erősödő szürkületben. Nemsokára annak az emelkedőnek az aljához érünk, amelyiken csak araszolva, meg-megtorpanva tudunk felmenni. Csak az a tudat visz előre szakadatlanul, hogy nemsokára - ma már másodszor –, felérünk a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz. Amikor az előttünk járó fejlámpák élesen balra kanyarodnak, örülünk, mert az a műút, amire felértek a sporttársak, néhányszor tíz méteren belül eléri az utolsó ellenőrzőpontunkat.

Bunkóság ide, tahóság oda, belépve már nem vesszük le a macskákat. Zoli leül egy kanapéra, de én inkább egy széken ülve fogyasztom el a teámat egy magammal hozott banánnal, mert a kanapé mélyéből csak nehézségek árán tudnék fölkelni.

A sífelvonó melletti, meredeken megyünk lefelé. Bizonyos erősség fölötti lejtőkön ijesztően fáj a bal térdem azok miatt az átkozott Sas úti, extrém lejtőkön való megeröltető fékezések miatt. Amikor viszont enyhül, és jól siethetővé válik a lejtő, gangolhatunk, ami a csövön kifér. Zoli számításai alapján a 18:25-ös busz elérése már esélytelen, de bizton számíthatunk arra, hogy beleférünk a szintidőbe. A Taxi-rét után a terepviszonyok lehetővé teszik, hogy még egy lapáttal rádobjunk. Meglepődök, hogy ezen a szakaszon már egyáltalán nem fáj a térdem, egy túrázót még meg is előzünk, ami egyáltalán nem volt jellemző ránk a túra alatt, sőt, éppen ellenkezőleg. Zoli időnként bemondja, hogy kb. milyen táv van még előttünk. Egyre nő a Kastélyhotel vonzása, és amikor kivilágított házakat veszünk észre, akkor már tudjuk, hogy győztünk.

Csupán 8 percet hagytunk bent a 12 órás szintidőből, és amikor a célban megjegyzem, hogy a siker érdekében mennyire belehúztunk, Károly Viki - aki ezúttal rendező –, azt mondja, hogy nem kellett volna annyira sietni, mert a hóhelyzet miatt a főrendező egy órával meghosszabbította a szintidőt. Sebaj, akkor ezt is a fegyvertények közé soroljuk.

Másfél óra múlva jött volna az utolsó busz, ami levitt volna Kismarosra, de Zoli ötlete nyomán kimentünk a parkolóba, ahol találtunk két olyan kedves autós teljesítőt, akikkel legurulhattunk Kismarosra, hogy egy órával korábbi vonatot érjünk el. A Nyugatiban könnyebben tudtam leszállni a vonatról, mint gondoltam (alacsony padlós). Utólag már mindketten nagyon hepik voltunk, örültünk, hogy nekivágtunk a nem kicsi feladatnak, ám a másnapra tervezett ”Magyarországi Forrástúrák a téli Börzsönyben" című túra megmaradt tervszinten, és ki-ki már csak meleg zuhanyra és puha ágyra tudott gondolni.

Ottorino

 
 
 Túra éve: 2017
stabatTúra éve: 20172017.12.28 22:38:53
megnéz stabat összes beszámolója

Vulkán – ötödször


Nemrégiben bevásároltam, de a kipróbálás közben (a túrán) jöttem rá, hogy mennyire. Futómellény, eh. Már a Nagy-Hideg-hegyen kérdőre vontak, hogy minek jöttem ennyi cuccal. (Főleg, hogy a bögrét ugyanúgy szorongattam a kezemben, bőven elég lett volna az is.) Gellért tanítgatott a rajtban a használatára, nehogy má’ fordítva vegyem föl, meg a bekapcsolás. Így is állandóan lötyögött, kikapcsolódott és már majdnem agybajt kaptam tőle, mígnem a Magyar-völgyben úgy bekötöttem, hogyha az is kioldódik, akkor letépem magamról és a patakba vágom, hagy vigye, ahová csak akarja. (Gellért: Van hely a táskámban, elfér benne.)


Arra gondoltam, hogy nem lesz leányálom futócipőben eltekerni 20 km-t a rajtig, és tényleg, a végén már kezdtek gémberedni a lábujjaim. De érdekes módon az nem merült fel a beszűkült agyamban, hogy visszafelé szétázott cipőben, zokniban milyen lesz majd. Csak akkor, amikor már szétázott. (Végül kár volt izgulni, mert nem volt sokkal rosszabb, mint odafelé.)


Vettem még egy kis aranyos kamáslit. Ez bevált. Az más kérdés, hogy a cipőn a régi sarak összeadódtak, illetve akkora lyukak vannak már rajta, hogy befér rajtuk az ujjam. De fölülről nem ment bele semmi. (Lejtmenetben a lábamról egy kidőlt fa leszedte a kamáslit, észre se vettem, a mögöttem haladó viszont igen, köszönöm.)


Végül vettem még csúszásgátlót is, de azt nem hoztam el. Ugyan minek. Minden második indulón volt csak.


Kesztyűt nem vettem, de hoztam, legalábbis a biciklizéshez. Olykor a túrán sem ártott volna. Szóval ötödjére idáig sikerült eljutnom egy túrára való felkészülésben; a vásárlástól teljesen meghülyültem, az egyéb lehetőségeket most nem sorolom.


A tisztánlátásom egy téren nem hagyott cserben: idén sem fogom hét órán belül teljesíteni a távot. Ennek megfelelően nem is hajtom magam túlságosan, az órát sem nagyon nézem, meg a kilométerek sem érdekelnek. Azért a lejtők megfutását nem hagyjuk ki. Ez itt-ott a veszélyes zónába megy át. A legdurvább bicsaklás a Vilati előtt a saras meredeken ért, ahol a jobb bokám ment ki úgy, hogy a térdem is jól bevertem. A Magyar-hegyen csak egy sima hentergést nyomtunk.


Egy réteg (meg a mellény) ellenére alapvetően nem fáztam, leszámítva a nyugati gerincet. De valószínűleg ez is fejben dől el, nem szabad vele foglalkozni. Ha a Csóványoson nem fáztam, nehogy már itt fázzak. Bár a salgóvári pont elég cudar volt.


A reggeli hasfájás után egészen jól elvoltam, mondjuk az Aklok-rétjéig. Akkor aztán megint rám tört, de sikerült kihúzni a Nagy-Hideg-hegyig. Azt hittem, ott végleg kezeltem a dolgot, mígnem lefelé futás közben is meggörnyesztett egyszer. Gellért is lelkesen ért be. Bár nem valami jó állapotban indult neki a lejtőnek, de megjött a kedve. Bevágtuk a levest és Csipi dicséretével ültünk a nyeregbe, ahogy reggel, hazafelé is elkél a lámpa.

 
 
emdtTúra éve: 20172017.12.20 08:34:17
megnéz emdt összes beszámolója

Emdt szemmel:


 www.dendeocse.hu//index.php

 
 
goomTúra éve: 20172017.12.12 12:14:55
megnéz goom összes beszámolója

Börzsönyi vulkántúra 42 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon).                                                                                                    .

 
 
 Túra éve: 2016
VadMalacTúra éve: 20162016.12.19 09:54:58
megnéz VadMalac összes beszámolója

Vulkán


„Tufa vagyok, mint egy Lokál-olvasó.”


Magyarpityuval a reggeli buszon zárt ajtók előtt tartunk megbeszélést. Múltbéli dolgainkba tekintünk bele. A jövőbe inkább nem. Inkább ne!


Ákos bá’ nélkül. Kinyírták. Jelnek ott a halott büfé. Nem is büfé, csak bódé már. Ott hagyták, hogy lássuk, hogy bánnak el. Mással is, velünk is. Ákos bá’ nélkül halott az ügy. A maradandóságé. A bizonyosságé. Nem iszom teát, nincs virsli sem. Nem jó így a világ. Oszival az elsőt emlegetjük (akkor még Ákos bá’ volt a cél, ott sötétedett be nekünk is), meg a pénzt, ami mindent megb… Jó, hogy itt vagyunk, hogy ez maradt legalább. A Vulkán. Ki is törhetne éppen. Illene rá. Ránk. A hamu meg a láva.


Az első hegyen Zoli megadja az alaphangot. Aurórát idéz: „még bevadulok néha, de kikészülök, kikészülök hamar…” Megint emlékezni lehet csak valakire, aki értett egy kicsit a világhoz. Dévényi Ádám a túlpartra sodródott csónakjával. Átmeneti Kabátban, cigivel a szájban dúdol egy verset, hogy…


„Ebben a körben már belevalóvá aligha válok, hát feladom


De ha van igazság vagy lélekvándorlás kapok új sanszot és bizonyítom,


Hogy éppen olyannak, amilyen voltam, ilyennek lenni nem volt érdemes


Egy jobb automata mosógép biztos több szabadságot élvezhetett”


Úgy vagyok ma, mint Tyler Farrar az idei Vueltán: csak el akarok jutni A-ból B-be. Semmi akció, emberkedés. A gerincen Lombrágóval. Erős, mint mindig. Egy perces technikai szünet nem fér bele, elviszi a hegyet simán. Lefelé azért jön egy egészséges futás, szponzori szökés, megyek önmagam után, elől. Előzök. Nem ér, hagytad magad! Salgó görcsbe rándít, Magyar-hegy visszahúz, ennyire (se) futja. Bányapuszta előtt, után a sárral ismerkedünk két régi ismerős társaságában, Cserehát 55, Merzse és hasonlók adják a témát és persze a Vulkán is, amely nem tör ki. Örök a kaldera, melynek peremén egyensúlyozunk. Beletörődés, megalkuvás…


„Még bevadulok néha…” A legendás Hanák-réti emelkedőn (egy apróbb görcs után) felveszem a mezőny tempóját, szponzor örülhet, mutatom magam. „…de kikészülök, kikészülök hamar.”


Királyrét Ákos bá’ nélkül. Kinyírták. A büfé halott. Nincs tea, nincs virsli. A deszkák beleroppantak az évtizedekbe. Valójában bírták volna még, a baltánál, szúnál rosszabb a szívtelenség. Tizenöt év. Tizenöt nap, alkalom. Ma is ünnep, ugyanaz a kötődés. Ahogy Oszi mondta, mi ilyen régi vágásúak vagyunk…


„Kegyetlen gyilkos, szívtelen tolvaj, lelketlen kurva együtt leszek


Ám hiába rejtem magamban mélyre, az érzékeny lelkem, felismered


Mert éppen olyannak, amilyen voltam, ilyennek lenni nem volt érdemes


Egy jobb automata mosógép biztos több szabadságot élvezhetett „

 
 
kocázóTúra éve: 20162016.12.18 14:59:16
megnéz kocázó összes beszámolója


https://gaboruton.blogspot.hu/2016/12/vulkantura-2016.html

Sokat szöszöltem a telefonnal, nem találtam rajta a tracker programot. Alighanem valamelyik gyerek keze lehet a dologban... Megint nem tudok tracket rögzíteni, mindegy, haladjunk, már majdnem fél 8 van mire nekivágok. Hamar beállítom a tervezett 160-as pulzust, jól érzem magam, gyorsan el is érem az első ellenőrzőpontot. Pecsételés után bevetem magam az erdőbe, aztán egy jó meredek szakaszon sétára kell váltanom. Hirtelen nagyon tisztán emlékszem a helyre, a tavalyi érzésekre. Most egész más, vidáman váltok vissza futásra, mikor szelídülni kezd az emelkedés szöge. Bár egy jegesebb részen előzve megcsúszok párszor, az időjárással valójában hatalmas szerencsénk van: a nagyon hideg hétköznapok után jó alaposan át van fagyva a föld, legfeljebb a felső egy-két centi saras, alatta betonkeménységű, viszont épp erősen plusz van, így nem jegesek a kövek. Melegem is van, felmerül bennem, hogy esetleg túlöltöztem. A túrázók nagyon szépen elengednek mindig, ezúton is köszönöm nekik, és azt különösen, hogy érkezésemre többször "futó!" felkiáltással reagáltak, jó ezt hallani, legalább már úgy nézek ki, még ha olyan gyors nem is vagyok. :) Ahogy kezd meredekebbé válni az emelkedő, eszek egy zselét, inkább menet közben akarom letudni, a pontokon nem kéne ezzel időt tölteni. Egy-két futó megelőz, nem próbálok senkivel sem menni, csak magamra figyelek. Már itt is a felvonó, de mielőtt felérnék, egy tányért azért még lefejelek. Sajnos a csúcson köd fogad. Gyors pecsét, kis kulacsokat feltöltöm vízzel a mosdóban, és már megyek is ki. Meleg és párás volt bent, nemigen marasztalt. Idővel jól állok, 4 perc előnnyel indulok tovább. Meredek, havas lejtőn próbálnak sokan sikertelenül egyensúlyozni, hát akkor csapassunk, szerintem csúszós terepen futva sokkal könnyebb. Elég havas ezen a részen, örülök neki, végre egy kis téli hangulat. Aztán jön egy nagyon meredeken emelkedő rész, amire felkapaszkodva szuper kilátásban gyönyörködhetnénk, de csak a visító szélben a gerincen átbukó ködöt látni. Mondjuk ez sem utolsó látvány.
Néha egy varjú károgása teszi teljessé a hangulatot, már nem érzem úgy, hogy túlöltöztem volna :) Azért az nem merül fel, hogy a nálam lévő tartalék széldzsekit felvegyem, de tempósra veszem a figurát, emlékeim szerint Csóványos után már nem lesz ilyen kitett. Van még egy keményebb emelkedő a végén, és már a kilátónál is vagyok, bár az előnyöm apadt egy percet a tervhez képest. Reménykedtem benne, hogy majd jól átnézek innen a Tátrára, hát ez ma nem fog összejönni. Érkezik két futó is a pontra, "Hát akkor kezdődjön a tánc!" felkiáltással indulnak tovább, én meg mögöttük. Itt jól futható rész jön, nagyon nyomják neki, egy ideig megyek velük, de meg kell álljak cipőfűzőt kötni. Nem meglepő módon nem látom őket többé. Jól haladok a lejtmenetben, de hirtelen arra leszek figyelmes, hogy mindenhol csak zöld kereszt jelzést látok, és mintha nem azt követném. Gyorsan ellenőrzöm is, valóban, zöld sáv, majd négyzet kéne legyen a menü a következő pontig, kereszt sehol, lehet megfordulni. Pár perc visszakapaszkodás után embereket látok 50-100 méterre tőlem, toronyiránt keresztülvágok, hogy minimalizáljam a veszteséget. Hát vagy öt percet itt biztos elszúrtam, de semmi gond, eddig jó vagyok. Miután ismét a jó úton haladok, nagyon ismerős lesz a terep, fel is tudom idézni, hogy milyen szakaszok jönnek. Zselézek egyet, majd a Fekete-völgy előtti meredek lejtőn az izót is mind megiszom. Gyors pecsét után irány a mosdóba bekeverni az izót.
A csap automata.
A csap csak egy másodpercig ad vizet.
A csap gonosz.
Csak akkor ad vizet, ha épp akar, a kesztyűs kezemnek nemigen engedelmeskedik, és ha épp ad, akkor meg olyan erővel, hogy ki is csapja a zsákból. Ami egyébként alá sem fér. Olyan 5-6 percnyi szenvedés árán sikerült nagyjából 8 decire feltölteni a zsákot, hát akkor sűrűbb lesz, nem érdekel, már mindenem csurom víz. Nagyon fölhúzom magam, sosem szerettem az automata csapokat, de most kifejezetten megutáltam. Nem a megfelelő idegállapotban indulok neki a következő szakasznak, ráadásul nagyon fázom, hiába volt bent meleg, a sok állás miatt kihűltem. A tervhez képest négy perc lemaradásban vagyok, és azon kezdek filózni, hogy tavaly is innen kezdődött a szenvedés. Folyamatosan próbálom pozitív gondolatokkal megtölteni a fejem, de sajnos kezdem ugyanazokat a fájdalmakat érezni ugyanazokon a helyeken, mint tavaly, ami csak erősíti a negatív visszacsatolást. Elérek ahhoz a helyhez, ahol tavaly a lövöldöző emberek elől menekülő vaddisznó száguldott át előttem, ez most elmaradt, hoppá, máris egy pozitív változás! És igazából most csak az egyik térdem fáj, az izmaim meg alig fáradnak, nincs görcsölés se. Jó lesz ez! Átnézek a hajdan volt kaldera túloldalára, ott a csóványosi kilátó, milyen elérhetetlenül messzinek tűnik, pedig nem oly rég még ott álltam. Még mindig meg tudok lepődni, hogy micsoda távolságokat képes megtenni az ember lábbal. Próbálom észben tartani, hogy itt tavaly nagyon sokszor azt hittem, már Salgóvár következik, de mindig volt kis lefele, hogy aztán egy még nehezebb emelkedő következhessen.
Amikor már nagyon kegyetlen a meredekség, megpillantom a zászlót, most már tényleg mindjárt fenn vagyok. Csak egy gyors pecsét, és futok is, elég nagyra nőtt a hátrányom. A Magyar-hegyre az előbbiekhez képest kellemes emelkedő vezet, próbálom erőltetni, felérkezés után pedig a meredek lejtőn mindent beleadok. Valaki van mögöttem, de úgy tűnik nem akar előzni. Egy, a mély avarban megbúvó mozdíthatatlan követ súrol a talpam, a cipő sarokrésze bele is akad, nem nagyon, csak épp annyira, hogy kibillentsen az egyensúlyomból. Reflexből próbálom az esést elkerülni, de mivel elég nagy a tempó, hatalmas ütést kap a jobb lábam, ahogy próbálom lefékezni magam vele. Már majdnem sikerül stabilizálódnom, de iszonyatos fájdalom közepette a teljes vádlim görcsbe rándul, így kiengedem, és a maradék sebességet a másik lábammal megfogva megállok, majd gyorsan lehajolok, hogy kicsit nyújtsam. A mögöttem lévő srác nagyon jófej, megáll, próbál segíteni. Semmi gond mondom, csak botlás volt, mindjárt helyrejön. Mondjuk abban a pillanatban igazából ezt én sem hittem el, valójában a "na, akkor itt a vége" gondolat fordult meg a fejemben. De nem érdekel, negatív gondolatok ki, két-három fájdalmas lépés után már futok is. Végül alig néhány tíz méterrel lemaradva a srác mögött leértem Magyar-völgybe, és még egy percet faragtam is a hátrányomból.
A kis kulacsaimat megtöltöm vízzel, aztán futok tovább. Nem esik jól, hogy finoman fogalmazzak, tavaly itt nagyon depis voltam, és most sincs ez másként. Amikor végre jól láthatóan emelkedik, akkor kicsit belesétálok, de ez csak arra volt jó, hogy egyre kevésbé akarjak futni. A síknak tűnő, (bár szerintem itt tuti végig emelkedik) szinte aszfalt keménységű úton egyáltalán nem akaródzik a futás, a pulzus lesesése is arra utal, hogy nem igazán erőltetem meg magam. Hát nem gondoltam, hogy ennyire meg fogok zuhanni ezen a futáson, teljesen le vagyok döbbenve. Nagyon várom, hogy végre megkezdődjön az utolsó csúcstámadás, mert ez a belesétálgatós, vagyis már egyre inkább csak belefutogatós szenvedés kikészít, inkább mennék a meredeken fel. Bányapusztánál felszívom magam, és dühből nekimegyek az emelkedőnek. Hamar legyűröm az első meredekebb részt, és már vissza is tért a kedvem a futáshoz. Néhány ember mellett elfutok, majd az emelkedő dózerúton sétára váltok, valaki tartja a tempómat. Hamarosan már mellettem van, beszélgetést kezdeményez a belső utunkról, jó felütés volt. Bár jól esik a társaság, de meggyőződésem, hogy csak akkor tudjuk kihozni magunkból a maximumot, ha teljesen önző módon, a másikkal egyáltalán nem törődve simán otthagyjuk, ha akár csak egy kicsit is visszatartana. Az antiszociális futók klubját is csak azért nem alapítom meg, mert úgysem vennék be senkit. :) Egy tényleg nagyon szép bükkös részen fotózna egyet, de nagyon helyesen leszűrte a mozgásomból, hogy én aztán egy másodpercet sem fogok elvesztegetni, és azt mondja "inkább maradok veled beszélgetni". Örülök neki különben, ő is épp elég mély gödörben volt, amikor utolértem, őt a társaság most ösztönzi a haladásra, én meg próbálok keményebbnek tűnni, mindig egy kicsivel előbb kezdem, és tovább tartom ki a futást, mint egyedül tenném. A Nagy-Hideg-Hegy második megmászása így végül elég jó hangulatban és tempóban tellik, de sajnos a Bányapusztáig tartó szánalmas tempó miatt már esélyem sincs a 6 órás célra, 21 percnyire duzzadt a hátrányom. Az ellenőrzőponton pecsételés közben mondják, hogy a teára várni kell, én kimegyek a mosdóba izot keverni. A srác kérdezi, hogy "akkor nem várjuk meg a teát?" Hát tutira olvas a gondolataimban! :)
Innen már csak lejtő a célig a piroson. A motiváltságom nem nagyon segíti a célidő elérhetetlensége, de azért a nagyon meredek részen túljutva belehúzok. A társaság miatt az önmarcangoló laza tempó most kizárt, fussunk csak le szépen, aztán majd hazafele sajnáltatom magam. Az erdőben lefelé tökéletes meredekségű a pálya, az ideális körülmények között egészen jó tempót tudok felvenni. A Magas-Taxi turistaháznál kicsit elbizonytalanodunk, arra emlékszem tavalyról, hogy itt eltévedtem, és biztosan nem az aszfalton kell menni. Jelek, szalagok sehol, de a ház mögül kibukkanva megismerem a rétet, meglátjuk az ösvényt, egy embert. A villanypóznákhoz kiérve a srác előreáll, nagyon megjött a kedve, olyan 5 perces tempóra állunk be. Nagyon hosszú ez a szakasz, egyszer fel is dobja, hogy benne lenne a sétában, hát én azt biztos nem, de lassíthatunk kicsit, elég magas a pulzusom. Lassítani nem akar, neki az nem jó, nekem meg mindegy, hamarosan célba érünk, nyomhatjuk neki. A célig végül néhány 10 méternyire leszakadok, egy simább részen vissza kellett vennem, már becsipogott az óra. Jó volt így a vége, magamtól biztos nem erőltettem volna ennyire. Ezzel sikerült elég sokat faragni a hátrányból, és így csak 12 perccel léptem túl a 6 órás tervet.
 
 
stabatTúra éve: 20162016.12.15 16:13:37
megnéz stabat összes beszámolója

Negyedszer a Vulkánon


A változatosság kedvéért otthonról indultam kerékpárral a rajtba, útközben felkelt a Nap is. Hányt-vetett az öltözék kérdése, mivel nem volt kéznél rövidnadrágom, maradt a hosszú. Amikor kidugtam az orrom bentről, hidegebbet éreztem a tervezettnél (már amennyire ez tervezhető), viszont tekerés közben elöntött a meleg. Ingadozásom vége az lett, hogy a bicikliről leszállva sapka nélkül és egy felsőben indultam útnak, ami felfelé nem is volt olyan rossz választás, de a gerinceken fújó szél kissé megviselt. Sebi már várt a rajtban, hagytuk a futókat, hagy menjenek. Eléggé félreérthető helyen és módon öltöztem át a ház mögött, tán a gondnok járt arra, majdnem rám is szólt, hogy mit bujkálok a fal tövében. Sebi a ruha helyett a hozandó szendvicsek számán őrlődött, ilyesmi engem nem kínzott, elégnek gondoltam a bögrét.


Már az elején elkövettem a szokásos hibát, 7 óra alatt akartam beérni. Ennek ellenére lazára vettük az első szakaszt, csak sétálgattunk a Nagy-Hideg-hegyre. Bent megkaptuk a napocskánkat, egy kis teát a bögrécskémbe, meg látáskorlátozó páraszemcséket a szemüvegemre. Egyet koccant a fogam, ahogy kiléptem, de aztán felvettem az üzemi hőmérsékletet, a csúcskő mellől megbámultam a Naszályt, mintha még soha nem láttam volna. A Csóványos felé már olykor meglódultunk, a kilátót nem hagytuk ki ezúttal sem, onnan a Pilis ragadott meg. A zöldön őrült tempóban vágtattunk le, csak Szabi miatt lassítottunk egy kicsit, meg hogy a lelkünk utolérjen. Ugyan még nem volt ebédidő, de a Fekete-völgyben a zsíroskenyerek sok hagymával egymás után csusszantak le az elmaradhatatlan tea kíséretében. A szokásosnál hamarabb indultunk tovább egy kenyérrel a kézben, de nemsokára az is a többi sorsára jutott.


Gondoltam, hogy a vágtának még meglesz a böjtje, bár a fájdalmak elkerültek, de a nyugati gerincen való hullámzás kezdett fárasztani. Azért jutott idő megcsodálni a Csóványos fölé magasodó Magosfát. Salgóvár rövid meredélyén Hédit előzzük, Lajos és Zsolti a ponton várják, mi rohanunk tovább, dél van. Páran elnézik a jobbra kanyarodó pirost, nem árt figyelni. A lejtmenet is fáraszt a folyamatos tompítás miatt. Sebi kicsit lemarad, most neki ment ki a bokája. Magyar-völgyben együttérzek a teamerővel, tényleg stresszes úgy merni a nemsokára elfogyó teát, hogy folyamatosan hatan állnak feletted. És valaki újra meg újra kér a bögréjébe egy adaggal. Benyomom a csokit is, sétálva indulunk tovább. Nevetünk a szénabálába lyukat evő birkákon. Újratervezem a hét órát, határeset, már csak két óránk van. Ahogy nő a meredekség, úgy uralkodik el rajtam a fáradtság. Újabb ismerősök, de csak pár szó erejéig lassítunk. Felküzdöm magam újra a hegyre. Most holdacska jut pár csillaggal, szerencsére azért még itt nem tartunk. A tea most kimarad. 40 perc alatt talán le lehet érni Királyrétre, lehet, de csak 34 perc van. Csapatom lefelé, fröcsög is a sár rendesen. Néha kell fújni egyet. A hosszú egyenes nem akar véget érni, lepereg az idő és még mindig tart. Nem baj, négy éve 10 órából csúsztam ki éppen, ahhoz képest a 7:05 egészen jó eredmény. A célban valaki megkérdezi, hogy mennyi volt a legjobb idő, 4:10 körül. Hát akkor az mi, ha a 7:05 egész jó?


A biciklim úgy van, ahogy hagytam, a két hozott csokit gyorsan kieszem a táskából, beöltözöm biciklisnek, és megkoronázzuk a napot egy gulyáslevessel. Sebi Vácra teker, én Rétságra, közben a lemenő nap mindent vörösre fest. Ezt jövőre sem hagynám ki. Köszönjük!

 
 
kopaszkutya8Túra éve: 20162016.12.08 20:31:40
megnéz kopaszkutya8 összes beszámolója

A hivatalos kiírás előtt egy héttel bejártuk a pályát! Erről készítettem egy kis beszámolót az alábbi linken!


filebalazs.blogspot.hu/2016/12/edzes-borzsony-vulkantura-utvonalan.html

 
 
 Túra éve: 2015
stabatTúra éve: 20152015.12.18 12:24:27
megnéz stabat összes beszámolója

Éjjel félóránként arra ébredtem, hogy elaludtam és lekéstem a buszt. Akkor még nem sejtettem (bár sejthettem volna), hogy lefekvéskor egy órával elírtam Sebinek a találkozónk idõpontját. Így amikor sokadjára és tényleg felébredtem a futós-kutyás álmomból, jól megreggeliztem, és befejeztem a fogmosást, éppen indulnék a buszhoz, amikor Sebi hív (fél hatkor): - Csak nem korábban jöttem? - Negyed hét, nem azt beszéltük meg? - De tegnap negyed hatot írtál. - Jó nagy marha vagyok. - Nem baj. Tök jó.


Ezen emésztgettem magam a buszon. Meg számba vettem, hogy indulás elõtt mit kell elintéznem. A minimum, hogy Sebit meghívom a túrára. E-mail, egy papírra felírt telefonszám elõkerítése, meg egyéb apróságok, aztán zutty, máris a biciklin ülünk és tekerünk Királyrét felé. Látásomat erõsen akadályozza a köd, hiába a lámpa, az apró vízcseppek táncában merül el a tekintetem. A fûszálak nagyobb cseppeket gyûjtöttek, tündököltek a lámpák fényében. Aztán belém hasít a felismerés, hogy az apró-cseprõ ügyekre való odafigyelésem közepette egy dologról megfeledkeztem, nem hoztam magammal pénzt, gyorsan meg is kérdeztem Sebit (akit éppen meg akartam hívni), hogy nála mennyi van, de abból már az én nevezésemre nem futotta volna. Hát jó, majd megoldjuk, igaz, a hülyeségre nincs gyógyszer. Közben bevörösödött az ég alja mögöttünk. Tegnap ragyogó napsütés volt a hegyekben, ezt remélem mára is.


Oszinak elpanaszlom a bajomat, persze, semmi gond, nyugodtan, külön eljárásban indulhatok. Rá is vetjük magunkat a távra. Táska nélkül megyek, egyik zsebemben a telefonom, a másikban egy tábla csoki kettéhajtva (egyikre sem volt szükségem a túra során, de néha jól beleütöttem a kezemet, hol az egyikbe, hol a másikba). Alig indulunk el, máris ellenõrzõponton (Taxi nyiladék) találjuk magunkat. Kedvenc pontõrünk (Zoli) pecsétel, közben vigyáz az unokahúgára, aki sajnálkozó megjegyzésemre elmosolyodik, és bearanyozza a napomat. Közben egyre-másra futnak el mellettünk, és ez kitart a túra kétharmadáig, megõrültek az emberek. Persze mi sem vagyunk kivételek. Futunk, ha eszünkbe jut. Igazából nem ettõl függött. Nagy-Hideg-hegyen teával várnak, nagyon jó. Felugrunk a csúcsra, na ez még jobb. Gyönyörû a kilátás, bár a Nap nem süt (szivárvány sincs), a Naszály bálnahátából kivillannak vörös sebhelyei, körben felhõpaplanok nyújtóznak lustán a völgyekben. A lejtmenet kezdetén elcsúszom a fagyott talajon. A látványt nyomatékosítom szóval: vigyázz, csúszik! Ezt Sebi is bizonyítja magának. Kicsit hûvösebbre fordul az idõ, meg is beszéljük, hogy mit hallottam ebben a témában a rajtban. Valaki egy, másvalaki négy réteget emlegetett. Sebi le is csap az utóbbira: Könnyen hozzá lehet szokni. - Miért, rajtad hány réteg van? - Egy.


Csóványoson is az öltözködés a téma. Körbenézünk a kilátóban, a szél majdnem lefújja a fejem. A zöldön lefelé újra utolérünk pár ismerõst, mások meg minket érnek utol. Vágtatunk, megkérnek, hogy hagyjunk teát és zsíros kenyeret. Hagytunk. Felfelé lassabban haladunk (milyen érdekes), a kövek között az elõzés sem egyszerû, nem is nagyon szorgalmazom. Aztán egy hölgy felajánlja, hogy félreáll. - Igazából nem sietünk. - De futóknak néztek ki. - Mi csak annak nézünk ki, de nem vagyunk azok. - Fussatok, nehogy megfázzatok. - Ha már ilyen kedvesek voltak, látszatból futottunk egy kicsit. Éppen kapaszkodunk a csúcsra, mikor (déli) harangszó kúszik a fülünkbe, talán Kemencérõl. Salgóváron lobogó fogad, de az egyik túrázó mellõzi a pontot. Kérdezzük, hogy nem kell neki pecsét. Kiveszi a fülhallgatót, az Árpád-sávokra hivatkozik, elnyom egy bammeget és folytatja útját. Nem csodálom, hogy nem értünk szót. Lehetne itt arra hivatkozni, hogy az Árpád-kori Salgóvár ürügyén szélsõjobboldali(ak által is használt) jelképen keresztül a nemzetbõl való kirekesztés eszméjét csempészik a túrázók gondolkozásába, de azt hiszem, van sok más, amitõl jobban kellene félnünk, csak a fától nem látjuk az erdõt. Monománizmus. Még jut egy kicsi birsalmasajt a lobogó alatt, csak az íze kedvéért, jobb a gyûlölködésnél.


Lecsordogáltunk a völgybe, éppen, amikor senkitõl nem zavartatva haladtam, akkor bicsaklott ki a bokám. Tavaly nagyjából ugyanitt ugyanez esett meg velem. A futás begyógyítja. A Magyar-völgyben újra teával és csokival várnak, a legjobbkor. Az erõm azért nem tért vissza, erõsen közepes tempóban folytatjuk utunkat. Az emelkedõn a lépést és a levegõ kifújását igyekszem egybe szerkeszteni. Sebinek így is várnia kell rám. Már fázok, mikor felérünk ismét a Nagy-Hideg-hegyre, jólesik a házban a meleg tea. Lefelé Csapassuk. Ugyanakkor jut eszünkbe, hogy milyen hosszú ez a szakasz, de hajtjuk tovább. A lejt legelején az eredetileg tervezett 7 óra letelt, innentõl minden perc ajándék. 35 lett belõle. Bár a babgulyást és a hazabiciklizést is ajándéknak tekinthetjük, fõleg én, aki nem fizettem (csak hétfõn). Hazafelé nagyon gurult a bicikli. Útközben besötétedett. Ötkor várt egy kis melóval a munkahelyem, szerencsére csak egyórás, hármonegyedkor estem be, nem túl szalonképes állapotban, valamit sikerült enyhíteni a helyzetemen. De ez már egy másik világ.


Köszönjük a lehetõséget!

 
 
nagyMENőTúra éve: 20152015.12.13 17:31:00
megnéz nagyMENő összes beszámolója
Börzsönyi Vulkántúra

 

2015.12.12.

 

A 7:07 –es zónázóval indultam el a Börzsöny felé. Nincs nagy tömeg a vonaton, a táj borongósan, szürkén suhan el (ha éppen nem állunk meg pár percre éppen minden ok nélkül). Kismaroson kb. 15-20 ember „rohamozza” meg a Királyrétre tartó buszt. Leszállás után rajt keresése, gyors regisztráció, és már neki is vághatok a 40 km-es kihívásnak. Az elsõ 3 km elég egyhangú, nyílegyenes szakaszon visz a Taxi-nyiladékban. Itt az elsõ ep. , gyors pecsételés, majd tovább balra a PX jelzésen a Cseresznyés parkolóig. Ez egy elég kellemes szakasz, szintben menõ kanyargós ösvény. A parkoló után kezdünk felkapaszkodni a kék + jelzésen, néhol elég meredek az út, de már sokszor jártam erre, és jó kondiban is érzem magam mászás közben. Most télen szépen kivehetõ az Inóci-kõbánya a fák között. Egy eltévedt túratárs hölgy a völgy túloldaláról kérdezi, hogy jó úton megyek-e. Mondom neki, hogy igen, õ valoszínûleg jobbra tovább ment a kék + -on Tax felé, holott a kék négyzeten kéne menni. Lassan fölérek a Nagy-Hideg-hegyre, itt forró teával, valamint pecséttel várnak. Pár perc  pihenõ után teával a kezemben elindulok a Csóványos felé. A tea gyorsan kihûl, én pedig neki látok a két csúcs közti hullámvasutazásnak. Közben erõs szél támad, a fák baljósan hajladoznak itt-ott, kezdek fázni is. Csóványoson a vidám pontõrök is fáztak, irigyeltek minket, hogy mozoghatunk. Gyorsan magamra veszek még egy réteg pulcsit, sálat-sapkát, majd indulok tovább a zöld jelzésen. Némi szintezés, kilátás, hirtelen ereszkedés, majd kisebb ingadozásokkal újra szintben megyünk széles, néhol sáros erdei utakon. Egy idõ után megint ereszkedünk, majd elérjük a zöld négyzet jelzést, melyen elõször visszafelé indulunk el egy hajtûkanyarral, majd egy igen meredek lejtõn zúzok le a Fekete-völgyi panzióhoz.  Itt (is) kellemes meleg, forró tea, sõt még zsíros kenyér is fogad (csak pofára ne essen J ). Itt egy negyed órát elidõzök, majd elindulok felfelé a piros négyzet jelzésen. Felérvén a piros sáv jelzéshez, valahol delet harangoznak, és a távolban lövéseket is lehet hallani. Lassan, de biztosan haladok felfelé a jelzésen, néhány tisztásról egész szép a kilátás. Viszont sok a föl-le hullámvasutazás, én pedig kezdek fáradni. Mikor egy magaslaton meglátok pihenni, azt hiszem, végre Salgóvárnál vagyok, de felvilágosítanak, hogy nem, Salgóvár még 1,5 km az útjelzõ tábla szerint. Még csüggedtebben megyek tovább fel-le, de végül csak elérek Salgóvárhoz, ahol pihenek egy 5 percet. Egy kis ereszkedés után ismét széles, és nagyon saras erdei úton megyünk. Bosszankodom is magamban. Végül elkezdünk ereszkedni a Magyar-völgybe. Itt jól esik belekocogni, több túratársat is megelõzök. Két túratárs hölgynek eléggé fáj a térde, szerencsére van nálam fájdalomcsillapító krém, remélem sikerült hozzájárulnom a hátralévõ útjuk kellemesebbé tételéhez. Tovább rohanok lefele, elmegyünk egy szép tisztáson lévõ vadászkunyhó mellett, majd leérek a völgyben lévõ ellenõrzõponthoz. Itt forró tea és csoki dukál a pecsét mellé. Itt is 5 percet pihenek, majd indulok tovább, minél kevesebbet akarok sötétben menni. Innen elég monoton „erdei sztráda” visz egészen Bányapusztáig. Hatalmas sár, valamint néhány túratárs található itt. Szinte jól esik a sok egyenes után megint felfelé kapaszkodni. Elmegyünk néhány tisztás mellett, majd széles (és saras) úton megint szintezünk. Aztán feltûnik elõttünk a Nagy-Hideg-hegy, kezdõdik a legvégsõ meredek emelkedõ fölfelé. Ez tényleg nagyon meredek, én pedig már fáradt vagyok, elég küzdelmes ez a felmenetel. De csak megvan, a fák között már kivehetõ a turistaház. Pár perc múlva meg is érkezek oda, szerencsére fûtés, valamint forró tea még mindig van. Most kicsit többet, vagy 20 percet pihenek a kimerítõ emelkedõ után, a teából repetázok is. Lecserélem az átizzadt pulóvert, sálat sapkát felveszem. Innen szerencsére már csak lefelé vezet az út, és még csak most kezd alkonyodni. A piros sáv jelzésen gyorsan leérek Magas taxig, hangulatos a kis rét a szürkületben. A széles erdei út egy jó nagy ívet ír le a hegy körül, míg végül a távvezeték alá ér. Itt már elég sötét van ahhoz, hogy felvegyem a fejlámpát. Akárcsak a túratársak, én is igyekszem gyors tempót diktálni a végsõ egyenes szakaszon, fõleg azért, hogy el ne aludjak / be ne zombuljak. Végül csak visszajutok Királyrétre, a célban átveszem a kitûzõt és az oklevelet. Ezután pedig kaja (egy pár virsli mustárral és kenyérrel, valamint egy tál babgulyás a szomszéd étteremben), pia (1 üveg Löwenbrau),öröm bódottá. Kicsit eldumálgatok pár teljesítõvel még az étteremben, majd irány busszal és vonattal haza.

 

Jó kis túra volt ez, néhol erõsen küzdeni kellett. Az idõjárás eléggé enyhe volt, csak fél óráig volt erõs szél a Csóványos körül. A 8 óra 40 perces idõmmel is elégedett vagyok, a sok szint ellenére sikerült tartani az 5 km / h –s átlagot. Viszlát legközelebb.
 
 
 Túra éve: 2014
kovtamsTúra éve: 20142015.01.05 23:15:27
megnéz kovtams összes beszámolója

Csatlakozom az elõttem szólókhoz és köszönetet mondok a szervezõknek, amiért ismét részem lehetett ebben a hihetetlen élményben, amit a decemberi Vulkántúra jelent! Az elõzmények ellenére az útvonal és a szervezés is teljesen rendben volt, úgy sejtem, hogy emögött sokaknak igencsak komoly munkája lehetett.


Harmadszor indultam, de nagyon remélem, hogy sikerül még néhány következõ alkalommal is eljönnöm és végig mennem. Idén is minden megvolt, amiért beleszerettem ebbe az útvonalba és a december közepére esõ idõpontba. Napkelte, napnyugta, és egy kis éjszakai túra. A Csóványoson igazi tél hóval és metszõ jeges széllel, gyönyörû napsütéses panorámával.  Fekete-völgy felé néhol már egészen kitavaszodott, megáradtak a patakok, a Salgóvárnál pedig hol jeges, hol saras komor késõ õsz köszöntött be. A nyugati gerincet már megint alábecsültük, csakúgy mint a második mászást a Nagy Hideg-hegyre, vagy éppen a soha véget nem érõ ereszkedést Magyar-völgybe, ami legalább annyira nehéz volt, mint a nagy mászások. A legnehezebb szakasz nekem mindig az utolsó nyolc kilométer, ami ha fizikailag nem is annyira nehéz a monotonitása miatt igencsak megerõltetõ. Ami biztos, hogy a túra hossza nem árul el sokat a nehézségérõl, hazafelé pont azon gondolkodtam, hogy tavaly egy 50-es túrán másfél órával jobb idõt mentem, úgy hogy nem nagyon rohantam ott sem és itt sem, csak éppen mentem a szokásos tempómban. Most viszont a legvégén már igyekezni kellett, hogy hozzuk a szintidõt. Szóval küzdeni kellett, de megint azt éreztem, hogy megérte, egy igazán szép és tartalmas nap volt. Egyedül az erdõt volt rossz látni néhány helyen, lesz ahol már ki sem heveri a pusztulást, de szerencsére úgy tûnt, hogy ez csak kevés, arányaiban kisebb kiterjedésû területrõl mondható el. Az út elõttünk járható volt.


 


 

 
 
KovacsGy77Túra éve: 20142014.12.15 12:05:59
megnéz KovacsGy77 összes beszámolója

2012 után újra futottam a Vulkántúrán! Beszámoló itt:


http://trailsoffejercounty.blogspot.com/2014/12/vulkantura-2014.html#vulkan


Köszönet a szervezõknek az útvonal rendbetételééért, gyakorlatilag teljesen akadálymentes volt!

 
 
Simon Szendrey LászlóTúra éve: 20142014.12.13 20:51:31
megnéz Simon Szendrey László összes beszámolója

Sziasztok!


 


2014.12.13 \ tömörbeszámoló!


 


A Börzsöny akciócsoport MÉLTÓ a nevéhez!!!


 


„Mint tudjátok, a Börzsönyben is óriási károkat okozott a hét eleji jégtörés. Ma (december 7.) bejártuk a Királyrét és a Csóványos közti szakaszt, ahol siralmas állapotok fogadtak bennünket.”


 


Egy héttel korábban felmenten Börzsönyben a szokásos hétvégi kis túrámra. A látványt nem kell ecsetelnem…


Több mint egy óra kellett, hogy Nagy Hideg-hegyrõl átérjek Csóványosra. Amúgy a kb. 2,5 km távot 20 percet alatt szoktam teljesíteni. Mindenütt letört, odafagyott ágak, kidõlt fák.


Hát óda a Vulkán túra, mondtam magamnak.


De hál’Istennek nem így lett. Osziék akcióban léptek és egy hét alatt az ország talán legnépszerûbb gerincútvonalát járhatóvá tették!


Le a kalappal elõttük!


 


Tisztelettel


Simon-Szendrey László


 


Ui.


A túrát megrendezték több száz túratársam örömére!



 

 
 
 Túra éve: 2013
stabatTúra éve: 20132013.12.30 14:56:29
megnéz stabat összes beszámolója
Ki korán kel, aranyat lel

Megkapom a füzetet, de bele sem nézek, mert, ahogy elindul egy csapat 5.55-kor, hozzájuk csapódom, csak tudják, hogy merre kell menni. Tudták.

Nagy-Hideg-hegyen éppen kel a Nap, csodálatos. Még meleg a teám, egy litert lecsúsztatok. Magosfánál kandikálunk ki a fák közül a Tátra felé. Sanyi bá’ folyó ügyeket intéz, elékerülök, ez a vesztem. A zöldet valahol elnézem, de semmi vész, majd csak tudják a többiek (egyszer már bejött). Csak a többiek, akik szintén lefutnak hozzám, ugyanúgy elvétik az utat. Hiába nézem a térképet, fogalmam sincs, hol vagyok. Visszamenni nincs kedvem (majd csak lesz valami alternatív útvonal), lett is, amivel kiértünk az aszfaltra. Végül is csak 3 km-t kellett pluszba menni. Szarvasok csapnak át elõttünk az úton. Éppen kezdek éhes lenni, gondolatban a szendvicseimet eszem, ehhez képest forró tea, és zsíros kenyér vár minden mennyiségben a panzióban, pusztítom is, ahogy tõlem telik. Megiszom a maradék hideg teámat és töltök helyette forrót.

Felfelé beszélgetõ lányok futnak el mellettem. Vandálkodom egy kicsit, és hallgatom a megrúgott fáról a zúzmara pergését. A Salgó-várról lefele nyilall a térdem, meg is ijedek, mi lesz így velem, még lesz lefelé bõven, de aztán valahogy rendezõdnek a csontok és a porcok, meg óvatosabb is leszek.

A Magyar-hegy mellett az összeszedettség tetõfoka.

Zúzmara a hajakon a következõ pontnál. Felidézõdnek elmúlt túrák emlékei a környékrõl, hogyan is tévedtünk el, milyen volt a lemenõ nap, hogy szakadt az esõ. A kék jobbra kanyarodik, egy sporttárs kisegít kettõnket, épp egyszerre érünk az elágazáshoz, páran továbbmennek, kiabálok utánuk, de nincs reakció. Felfelé a keskeny ösvényen a hölgy maga elé invitál, mert úgyis gyorsabban haladok. Ugyan én teljesen elégedett voltam a helyzetemmel, de erõt vettem magamon és elõretörtem. Már fél órája azt hajtogattam magamban, hogy a kékrõl a piros keresztre jobbra kell majd kanyarodni. Amikor az elágazóba értem, akkor balra mutatta a jelzés a piros keresztet (a kékkel együtt), ezen egy kicsit csodálkoztam is, de elkanyarodtam balra. Sõt az elõzõ esetbõl kifolyólag rámtört, hogy segítek és egy nyilat rajzoltam a földre a lábammal balra. Bocsánatot is kérek a magam és anyám, meg az összes felmenõm nevében, hogy ilyen nyomorékra sikerültem. Kár, hogy nem kapartam ki egy gyökeret, amiben magamra ismerhettem volna. Aztán jobbra leágazott a kék a piros keresztrõl, akkor már nagyon gyanús volt a helyzet, de még mentem egy kicsit, amíg fejben tisztáztam, hogy egyetlen oka lehet annak, ha a piros kereszt jobb helyett balra kanyarodik a kékrõl, az hogy fordított irányba megyek rajta. Azért leellenõriztem a térképen, hogy hova is tartok, a Salgó-várhoz, mivel ott már jártam, megadtam magam a felsõbb erõknek és visszafordultam. Az elágazónál nálam sokkal értelmesebb emberek éppen jobbra kanyarodtak, én félszeg mosollyal magyaráztam a bizonyítványomat és onnantól kezdve alig mertem felemelni a fejem. Egészen addig, míg a Nagy-Hideg-hegyhez nem értem.

A turistaházban megszabadultam a ruháimtól, melyek csöppet voltak csak átizzadva. Itt az idõ az átöltözésre, gondoltam, direkt erre az alkalomra betettem egy pólót a táskámba. Csak azzal nem számoltam, hogy a párologtatásom egy jelentõs része a táskám belsejében csapódik le, és a száraz póló is csak egy szép álom. Azért nem volt ennyire rossz a helyzet. Mindent elfogyasztottam. Az út innentõl már csak játék, móka és kacagás volt. Zsolttal lefutottunk, hogy még világoson essünk be a célba.

Otthon aztán átnéztem a kapott füzetet. Visszaemlékeztem a Sumival eltöltött nyári táborokra a Bakonyban. A bakancsára, a kutyájukra, Álmosra, ahogy a pára lassan felszáll a kerteskõi-szurdokból. Aztán végignéztem az utat, látom ám, hogy a zöld el lett terelve, ezért kerestem hiába a térképen, hogy hol vagyok. Majd legközelebb.

Köszönöm!
 
 
EvelynTúra éve: 20132013.12.18 20:59:10
megnéz Evelyn összes beszámolója

 


Hajnalban nyitok be a nevezési helyiségbe, ahol már nagy nyüzsgés van. A kissé homályosnak tûnõ fényben (legalább nem zavarja alig nyiladozó szememet) kitöltöm a nevezési lapot. Pár perc múlva már kezemben is a 6:00-ás rajtidõvel ellátott itiner. Addig még van idõm, így elõkészítem a lámpát, mert a Nap még javában nyugszik, a túrabotokat, mert az összes börzsönyi emelkedõ meredeken fekszik. A rajtvonalat jelképezõ ajtónál már többen toporognak és számolják a másodperceket a startig. Szigorúan betartva a rajtidõt én is útra kelek. Igaz, néhány elõzékeny túratárs már korábban elindult, de csak azért, hogy kitapossa elõttünk az ösvényt….


Kocogni kezdek, hogy felvegyem a tempót és az üzemi hõmérsékletet. A kövesút után hamar a köves úton halad a csapat. Párszáz méter és szétszakad a mezõny. Igyekszem tartani a lépést, bár lábaim még alszanak. Én is. Erre akkor jövök rá, amikor egy kiálló kõben megbotlok és elesek… Sikerül felfrissítenem   alig kéthetes térdsebemet, ettõl felébredek. A segítõkész túratársak a cuccaimat, én magamat próbálom összeszedni. Miután többé-kevésbé újra egyben vagyok, folytatom a piros x követését. Még mindig sötét van. Egyik gyalogló aggódva kérdezi, a szervezõk szóltak-e a Napnak, hogy ma is fel kell kelni? 2880 méter megtétele után ki erre, ki arra én a piros x-el balra fordulok. Az elsõ rettenet, a Nagy-Hideg hegyre vezetõ emelkedõ kicsit még várat magára, de már nem sokáig. Légzésem ritmusa jelzi, megkezdõdött a felfelé. Egyre havasabb az út, szép lassan átmegyek a télbe. Kellemesen felmelegszem, mire felérek. A hegytetõn káprázatos látvány fogad. A felkelõ Nap fényében  minden ragyog. A völgyet ködpaplan takarja, de a környezõ hegyek csúcsai tündökölnek. Mindenki megörökíti a látomást. Egyesek kütyükkel, mások a szemükkel fogadják magukba a csodát, eltárolva a mesterséges és a természetes memóriába.


A Nagy–Hideg hegyi Turistaházban beszerzem az elsõ bélyegzést és szikrázó napsütésben haladok tovább. A szirteken  egy kissé veszélyes lépkedni és a tájat is nézni egyszerre, ezért meg-megállok. Az erdõbe beérve újabb élmény fogad. A fák ágain megtapadó hó és zúzmara mesebelivé teszi a környéket. Szinte elakad a lélegzetem. Ez utóbbiban  a Csóványosra vezetõ kapaszkodónak is van némi szerepe. Megkerülve az elkerített, megújulásra váró kilátót eljutok egyik kedvenc szakaszomhoz: lejtõ! Száguldok a hó tetején lefele. A piros és zöld jelzés elágazásánál az ellenõrzõpont helyett csak egy kérdéssel találom szembe magam, melyiket kövessem? Gyors pillantás az útleírásba és a zöld utat választom. Örömöm egy kissé alábbhagy, miközben elérem Magosfát. Hû a nevéhez.  Ismét lejtõ következik, de már a Börzsönyre jellemzõ meredekebb fajtából, óvatosabban futok. Közben találkozom a magosfai, jelenleg még mozgó ponttal. A zöld jelzés  egy fagyott, dózer nyomos dózer úton  halad tovább. Próbálok az emelkedõkön lerontott átlagsebességemen javítani.             


             Nagy lendülettel érek le egy hármas útelágazáshoz, ahol néhány túratárs tanácstalanul kering, keresve a jelzést. Csatlakozom hozzájuk, ahogy teszi ezt még az a kb. 10 ember aki utánam érkezik. A futók szétsprintelnek minden irányba, de nem járnak sikerrel. Én az itinert, a térképhez értõk a térképet kezdik el tanulmányozni. Végül a tapasztaltabb túratárs, követve az ilyenkor leghelyesebb módszert, elindul visszafele megkeresni az utolsó jelzést. Kb. 70 méterre meg is találja, ahol élesen balra illetve most jobbra kanyarodik. Gyorsan követem, mert az álldogálásban kissé lehûltem és a szervezetem a végtagokból  kezdi elvonni a hõt, azaz az ujjaimat már nem érzem. Ahol a terep engedi kocogok, így hamar felmelegszem. Gyomrom jelzi, hogy ideje van az evésnek. Már nagyon várom a harmadik ellenõrzõpontot. Hosszú lejtõ, visszakanyar balra a zöld négyzettel, irány Fekete völgy. Már itt is a patak és a Fekete-völgy panzió. 9.25-kor érek a zsíros kenyértõl, hagymától és teától roskadozó  asztalhoz. Miközben megkapom a pecsétet, megpillantok egy másik terítéket is.  Kancsókban áll a többféle rostos lé és a bocik nemes itala! Megbabonázva kerítek egy csészét és teletöltöm a már langyos „meleg tej”-jel. Éppen leszalad a torkomon  az elsõ korty e számomra kedves italból, mikor a távolból felhangzik :” Az nem a mi asztalunk!” Sejtettem.  Kiderül, hogy megdézsmáltam a panzió vendégek reggeli maradékát. Bocs, de képtelen voltam ellenállni a csábításnak. A bûnözés után  gyorsan átsorolok a „mi” asztalunkhoz és elfogyasztok két szelet zsíros kenyeret és egy bögre finom teát. Kellemes közérzetemet csak az a gondolat zavarja, hogy kilépve az ajtón, rögtön emelkedõs rész jön. Így aztán nem is eszem túl sokat, ne kelljen a hasamat is cipelni…


                Rövid pihenõ után elindulok a piros jelzésen fel…fel….fel… még mindig fel… Már a Hókirálynõ birodalmában járok, meseszerû az egész. A hajam kifehéredik a ráfagyott párától, szinte eggyé válok a fákkal. Szívom magamba az élményt és a friss levegõt. Lépteim lassulnak. Csodálom a természet káprázatos alkotását… Hat kilométernyi mennybemenetel után megkapom a salgóvári igazolást. Egy kis le, egy kis föl.  Vízszintesen már sohasem? Magyar hegy után lezúdulás Magyar völgybe. A lendülettõl majdnem a teás fazékban landolok. Beszerzem a bélyegzõlenyomatot és egy kisebb édességboltnyi kínálatból választok  csokit. Meg is eszem, mert az elõzõ szakaszok már felemésztették energiámat. Iszom az  „érdekes” színû teából is. Ezután ráfordulok a túra talán egyetlen pihentetõ szakaszára. Ez is emelkedõs, de végre nem kell csúszkálni, köveket kerülgetni. Most jólesik ez a kis monotonitás. El is lustulok mire a kaptatók jönnek. Már nem õszinte a mosoly az arcomon. Egyre jobban jelentkezik az energiahiány. A túra elõtti napon nem volt idõm feltölteni a szénhidrátraktáramat. Próbálom követni a piros keresztet, pár alkalommal csak a túratársak ébersége ment meg az eltévedéstõl.  A végsõ döfést az adja, amikor megpillantom magam elõtt az utolsó „borzalmas” emelkedõt.


„Érzem: e kétségbe


Volt erõm elhágy,


Fáradt lelkem égbe,


Testem fõldbe vágy.”


Az én testem és lelkem most a Nagy-Hideg hegy csúcsára vágy. Szétnézek, talán van itt egy   zsupsz-kulcs , amivel hoppanálhatnék. Igaz, azt csak a boszorkányok használhatják. Egyesek szerint nálam ez nem kizáró ok. Végül be kell látnom semmi sem ment meg attól, hogy saját erõbõl másszak fel. Nekiveselkedem. Az ilyenkor szokásos „gyökkettõvel” elindulok. Ezen a tempón kis idõ múlva lassítok. Udvariasan mindenkit magam elé engedek. Felnézve látom a többiek milyen magasan járnak… inkább fel sem nézek. Mindig csak a következõ lépésre koncentrálok. Így gyõzöm le  a hegyet és újra a Turistaházba toppanok.


            Itt gyorsan magamba nyomok egy tubus kézkrémet, legalábbis a pontõrök szerint. Majd leöblítem némi jégkásával, ami reggel még víz volt.  Miután éhségérzetem elmúlik, lelkileg is felépülök. Mantrázva lépek ki a hidegbe: „melegem van, melegem van, melegem van.” Hogy ez igaz is legyen, futni kezdek a kissé csúszós, havas ösvényen. Ilyen terepen jobb gyorsabban haladni, mert mire elesnék már nem vagyok ott. Próbálom tartani az iramot,  a jeges szakaszokat kerülöm , mert azt a terepfutó cipõm nem tudja feldolgozni. Pillanatok alatt az utolsó pontnál vagyok. A Magas-Taxi turistaházban nem várt megpróbáltatás vár rám.  Mennyei illat kering a levegõben. Sajnos forrása, mely egykor csülök pörkölt volt, már felvette a néhai nevet. Az edény alján még ott van az emléke és egy kis szaft. A pontõrök sajnálkoznak, hogy elkéstem, de talán jövõre. Gondolatban egy falat kenyérrel tunkolok a maradékból, a valóságban pedig leöblítem egy csésze  meleg teával. Miután így „Charles Dickens” módra jóllakom, a cél felé veszem az irányt. Az utolsó pár kilométert sikerül még világosban megtennem.  15 óra 27 perckor nyomják a célbélyegzõt az itineremre. Ma mindig csak olyan sebességgel mentem, hogy ne fázzak.  Az átlagsebességem azt mutatja, nem vagyok fázós fajta.


            Jó étvággyal megeszem a babgulyást, egy-két túrós palacsinta is lecsúszott volna még utána, de a falánkság nem nõi erény….


            

 
 
B.A.K.Túra éve: 20132013.12.15 21:34:38
megnéz B.A.K. összes beszámolója

 


"Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer"


 


Üsse kõ! Most ódákat fogok zengeni! Micsoda látvány, micsoda nagyszerû táj! Milyen nagyszerûen van ez a Börzsöny kitalálva! És az útvanal. Mikor azt hinnéd, nincs már feljebb/lejebb, bizony van!


 


Szombat reggel kedvenc tájegységemtõl fellelkesülten kormányzom autónkat Királyrét felé. Hatalmas bennem a tettvágy és a menni akarás. Elhatározzuk, hogy ma semmit sem bízunk a véletlenre: még a NHH-i utolsó kaptatón is mosolyogni fogunk! :)


Indulás: 8:30. A nyíladék kellemesen emelkedik, bár a "burkolata" nem tartozik a kedvenceim közé. Lendületes szakasz, könnyen kocogható. Aztán az elsõ tüdõszorító emelkedõ után már látjuk, hogy ma valóban gyönyörû lesz a táj! Még csak a NHH alatt járunk, mikor a nap megcsillan a dér fehér fák ágain, beragyogva mindent. Veszett fotózásba kezdünk, s ez késõbb sem lankad. (Ez bizony meg is látszott a szintidõnkön.) A hegyen vár a valódi csoda, amiért mindenképpen jönni szerettünk volna erre a túrára: a felhõk felett mindig ragyog a nap! És most ott vagyunk! Lenyûgözõ látvány! Fotó és fotó.. :)


NHH-rõl könnyed kocorászás a csóványosi kaptató aljáig, innen viszont jól jönne egy felvonó. Persze azért hamar felérünk, s szemünk elé tárul a leendõ kilátó (leánykori nevén geodéziai mérõtorony) körbekerített képe. Nem idõzünk sokat, lelendülünk a Magosfa irányába. A ponton pecsételés, és már szaladunk is tovább a zöldön. Rég láttam a jó öreg Vilatit, várom is rendületlenül. Mikorra végre megpillantom, már be is robbantunk a tomboló melegbe. Finom tea és ízletes /korlátlan/ zsíroskenyér örvendeztet meg.


Mire észbe kapok, már a piroson fuldoklok... No nem csak a kaptatótól, a nevetéstõl is: eszembe jut, mekkorát estem a Fekete-völgybe lefelé menet (1/6). S már fent is vagyunk a csodás nyugati gerincen, bár a vulkánba való ki/belátást sajnos ködpaplan fedi, azért nem szomorodunk el. Lendületesen robogunk a kalderán, mikor hirtelen szemet kápráztató látvány fogad. Hófehér üvegfák nõnek ki mohazöld sziklákból, s a legkisebb szellõ gyémántok ezreit hinti a fejünkre. Megbabonázva állok, úgy érzem magam, mint Alice csodaországban. Többször is említem a földöntúli szót. Leírhatatlan a tünemény, csak fotózok és fotózok. Nehezen állunk tovább.


A Salgóvár elõtt tébolyult a hullámvasút. Mikor úgy érzed a vár már nem igen lehet magasabban, indulhatsz is lefelé, hogy mégis magasan legyen. Hja kérem, ennek fele sem tréfa. :) Végre a várva várt vár! Pecsét, indulás, elkavarodás, magashegyi ereszkedés.. Végül újra úton. Technikai malõr miatt a kocogás egy ideig sajnos szünetel. Így csak sétafikálva közelítjük a Magyar-hegyet. De micsoda háttér fogad! Ködbe bújt szépszál fák feketéllenek, és megint egy film ugrik be: azt hiszem a Gyûrûk Ura. Itt aztán lehetne forgatni! Mindenesetre a fotózásra van lehetõség. Egy percig még látni vélem, ahogy vonul a köd, aztán megindul a lejtmenet Magyar-völgy felé.


A ponton csoki és tea fogad. Lehuppanunk a tûz mellé. A technikai probléma megoldásán agyalunk, végül úgy döntünk, vár a NHH, ne várassuk hát soká! Lelkes beszélgetéssel indítjuk a kiemelkedést és észre sem vesszük az elsuhanó kilómétereket. Mikor a P+ megérkezik, már érezzük a levegõben, hogy közelít a mosolygás ideje. A mosoly az emelkedõn nem õszinte, de lehetne rosszabb is. Rettentõ jeges a feltáró út! A turistaháztól két biciklis kezd lejtmenetbe rajta. Elsuhanóban halljuk párbeszédük egy foszlányát: -Itt tuti, hogy el fogunk...


Pecsét és indulás, nincs vesztegetni való idõnk. A Magas-Taxi turistaház zavarba ejtõen hamar elérkezik, ugyanis NHH-tól újra kocogás képesek vagyunk. Pecsét, tea, nevetés. Szaladás tovább. Elõhalásszuk fejlámpánkat, kényelmes tempóra kapcsolunk és ledöcögünk Királyrétre. Végül 9 órás menetidõvel és cirka 6 eséssel (ebbõl egy a Taxi-nyíladékban esett meg úgy, hogy métereket csúsztam a hátamon :)) késõbb elégedetten robogunk haza.


Jövõre ilyenkor ugyanitt, ha esik, ha fúj. Vagy ha egyszerûen csak csodálatos lesz újra, mint idén!


Köszönjük a szervezést! :)

 
 
kapacinaTúra éve: 20132013.12.15 18:53:28
megnéz kapacina összes beszámolója

 Börzsöny Vulkántúra - 2013


Régóta szemeztünk ezzel a túrával, melyrõl sok jót hallottunk, de eddig mindig közbejött valami. Az útvonalat nagyjából ismertük, hisz sokat járjuk a börzsönyi bérceket. Extra motivációt jelentett a várható inverziós állapot, ami végül be is következett...


Pár perc alatt beneveztünk, aztán negyed 7-kor nekiveselkedtünk a Vulkánnak. A nyiladékban nagyon jól haladtunk, de NHH elõtt a jeges pálya megfogott bennünket. Volt némi esés is, de kit érdekelt mindez, ha a háttérben éppen a felhõpaplanból elõbújik a Nap... A turistaház feletti csúcson majd negyed órát vesztegeltünk, mire szemünk megszokta a látványt, ami egészen hihetetlen volt. A felhõbõl csak a Magas-Tax lógott ki, illetve a másik irányban a Szitnya kettõs sziluettje, a Körmöci-hegység vonulata, tõle északra pedig a Nagy-Fátra hófedte gerince. Pazar volt.


Sajnos a csóványosi torony felújítás alatt van, így onnan nem élvezhettük a panorámát, de a Magosfáról a fák között kinézve elõkerült az Alacsony- és Magas-Tátra is. Magosfáról aztán lezúdultunk a Fekete-völgybe, egy kicsit visszakerültünk a meccsbe is, ugyanis az volt a célunk, hogy 10 órán belül érjünk be. A Fekete-völgyi panzióban éppen jókor jött a frissítés, ugyanis fogyott az energia, ám itt a remek teával és a zsíros kenyérrel rendbejöttünk. Szerintem a tea mindenütt finom volt, nem tudom az elõttem szóló melyik túrán volt. Nem is értjük mire ez a nagy hisztizés, vagdalkozás. Egyébként mi mindenütt kedves, segítõkész pontõrökkel találkoztunk, részeg emberrel eggyel sem. A Fekete-völgyben például egy kézsérültnek segítettek lejutni Kemencére. Egyedül a salgóvári pontnál volt némi hiányérzetünk, hisz nem volt kiírva sehol, hogy a pont fenn van a sziklán, így némi túlszaladás után kellett visszatérni pecsétért. A Magyar-völgyben megint pont jókor jött a deli szelet (gyerekkorom óta nem ettem!) és a tea, így könnyen felküzdöttük magunkat a Szimandlira. Nagy-Hideg-hegyen újra kiértünk a ködbõl, pont láttuk a Napot lebukni. Az utolsó szakaszon nagy meglepetésre a Taxi-házban volt a pont, amely régi emlékeket idézett fel. Csak nehezen hagytuk ott a remek hangulatot, de tudtuk, meg kell nyomni a végét, hogy 10 órán belül legyünk. Végül 9:50 lett, ami a sok fényképezéses megállást beleszámítva számunkra igen jó idõ. A célban mi nem láttunk italozást, ellenben egy mosolygó Szöllõsi Ritát, akitõl megkaptuk a gyönyörû oklevelet és kitûzõt. Remek túra volt, nagyon jól éreztük magunkat, kiváló volt a szervezés, ahogyan az ellátás is, a célban kapott babgulyásról nem is beszélve. Jövõre is itt a helyünk!! 


UI: Javaslom a szervezõknek, hogy jövõre pszichológus is legyen a célban, aki segít feldolgozni a hisztis kislányok problémáit

 
 
rongybabaTúra éve: 20132013.12.15 16:32:49
megnéz rongybaba összes beszámolója

Tisztelt Túratársak!


Szeretnék a tegnapi vulkántúráról, egy kis személyes beszámolóval szolgálni, és itt jelezném: beszámoló, nem itiner bemásolás, hogy merre kellett menni...Noha a tegnapi vulkántúra az elsõ vulkántúrá(nk)/m volt, de nem az elsõ teljesítménytúra, tehát volt mihez hasonlítani.


Én az a fajta ember vagyok, aki ha elér egy ellenõrzõ pontra, akkor ott vár valami jutalmat, valami szolgáltatást; ezért nekem a Nagy-hideg hegyen volt is hiányom rendesen, ugyanis 1,5 óra és 8km után semmit nem kaptunk...e mellett a túristaházban külön üzemelõ büfében sem volt respektálva, hogy teljesítménytúrázók vagyunk, pedig a kék túra percsétje helyett, (ami a büfében található)  a vulkántúra ellenõrzõ pecsétjét kellett bélyegezni (ha csak a kéktúra pecsétért jöttél volna, akkor ne keresd, mert ugyan a pénztárgép mellett van, de nem a pénzt lopták el hanem a pecsétet) szóval a büfében fontosabb volt hogy az 1-2órája ott heverészõ fáradt túrázó, mennyi sültkrumplival kéri a rendelését, ahelyett hogy arra fókuszáltak volna, hogy egy gyors kiszolgálással segítsék, a felfrissülést és tovább haladást, ha már a szervezõktõl úgy sem kaptunk semmit ...


A kilátás és az idõjárás valóban lenyûgözõ volt, és a Csóványos utáni szakaszig elkísért Minket ez a szép napsütéses idõ.

Azt csak lopva jelzem meg hogy a Csóványos után, Magosfa ellenõrzõ pontoton, az erdõ közepén már remélni sem mertem hogy kapunk bármit is a pecséten kívül...


Feketevölgy Panzióban már kaptunk zsíros kenyeret és teát. Itt kell megjegyeznem, hogy 3x volt tea a túrán, de borzasztó ize volt, nem tudom miért de valahogy nem tudják megfõzni az igen egyszerû, 4 komponensbõl álló teát, szinte sehol.... a zsír legalább talán sült zsír volt és nem a 300Ft-ért vehetõ préselt ipari zsír (mert láttam már nem egyszer ebbõl készíteni zsíros kenyeret)

Viszont a POFÁTLANSÁG: a szervezõi asztalnál üdögélõ, 3 fiú társaságát Élvezõ Lány enyhe gúnnyal, megkérdezte: amikor a szinte csak kenyér vége nagyságú szeletekbõl egyszerre 3-at mertünk venni, hogy "Megéheztél? Hogy 3-at viszel?" (BOCSÁNAT 4óra45perc túra után, 1200Ft-os nevezési díjjal, nem ehetsz 3 kenyér végé nagyságú szeletet?)

a Panziótól a piroson felfelé nem volt gond, csak amikor a ráfordultunk a hegygerincre, onnan durvult be a terep, az egész egy akadály pályához hasonlított...



a Salgó vár következett, szolgáltatás semmi. A várból lefelé a következõ pontig, félúton ért bennünket a sötét, szóval innen 19km kellett lámpázni.

Nem venném elõ a festõi vénámat, mert nem is ezért ültem le a gép elé, hanem folytatnám a fenti hangvételben:


Magyarvölgy:  azért itt is volt MEGLEPETÉS, még az eddigiekhez képest is: itt hangzott el elõször, hogy "ennyi tea van összesen, oszd be", BOCSÁNAT 2-odszor: ha én a végén jövök (mert az utolsók között is indultunk), akkor a végén is akarok többször inni teát, ne azt várja már az erdõ közepén egy szervezõ, hogy mikor mehet haza... (kicsit ilyen hatása volt)

következõ ellenõrzés a Nagy-hideg hegy másodszori érintésével, itt volt elõször jó benyomásunk az egészrõl, vagy inkább az ottani szervezõk voltak normálisak (ami késõbb beigazolódott). Itt volt respektje elõször annak, hogy szintidõn belül azaz 10óra alatt beértél 36km-re (ami a GPS szerint jóval több volt, ????), mosolyogva fogadtak a szervezõk, a büfében a Néni kedvesen megjegyezte, hogy a 0,5l-es fém poharunkba kapunk bõven a 3dl áráért... persze mi is kompenzáltuk pénzben végül a többlet frissítõt...

Magas-Taxi túristaház: a 3 szervezõ közül 1 szinte biztos, a másik csak enyhén volt részeg, a harmadik, aki a kódot írta Õ még rendben volt... ja és 2,832dl-nyi teát kinálgattak hogy "bocs, de ennyi maradt" MI AZ, HOGY ENNYI MARADT?????? megint kezdhetném, hogy nem ezért vagyok utolsó, hogy azt már le lehet sz@rni




Királyrét: mikor 11ó 40perc után beértem fáradtan a célba, a rendezõi asztalnál, nem elkapták a kezedbõl az itinert és azonnal pecsételtek és veled eggyütt örültek, hanem a holt-részeg emberke finoman megbökte a másikat, hogy valamit tenni kéne az ügyben, mire az elvette az igazoló lapokat hogy belepecsételjen, de ekkor megérkeztek a haverjai... nagy felkiáltással köszöntötte Õket, és oda szólt Nekem már jó 2 perc várakozás (és 11ó 40 perc túra) után, hogy "egy pillanat", MICSODA?????, ezt a törõdést kapod a végére beérve, hogy a haverok fontosabbak mint a Te jól megérdemelt várvavárt utolsó pecséted? na nem, kitéptem a kezébõl a füzetet és belepecsételtem én...

a végére még annyit a csalódottságokból, hogy a megrendelt kajánál a Fáradt Vándor-ban, nem volt fûtés, és amikor kértük a kajajegyre az ennivalót, akkor a néni hátra ment és hangos edény aljából való meregetéssel, kimerte a babgulyás alját....


Jó étvágyat! és Gartulálunk a sikeres teljesítéshez!


UI: tanuljunk a fentebb hozzászólt mélyen tisztelt kollégától: csak akkor induljunk el, ha biztos a meteorológiai INVERZIÓ, "inevrzio" helyett és akkor is a túra elején, mert jó lesz a tea, ha megsérül a kezed, akkor haza kísérnek, különben a vége az olyan, mint amit itt részleteztem... Üdv

 
 
MirPTúra éve: 20132013.12.15 14:27:41
megnéz MirP összes beszámolója

Börzsöny Vulkántúra túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2012
apetraTúra éve: 20122012.12.13 14:21:22
megnéz apetra összes beszámolója

 Feri barátunk remek kis videót komponált az eseményrõl: http://youtu.be/TDnM179UJRk

 
 
ZorbaTúra éve: 20122012.12.11 10:02:16
megnéz Zorba összes beszámolója

Készítettem fényképeket és képalbumaimat feltettem az internetre; de nem értem el célomat. Azért nem, mert a képeket kiragadtam az "ott"-ból és az "akkor"-ból, mindabból amin akkor és ott keresztülmentem.    Aron Ralston, A kanyon fogságában 



Elõzõ nap és másnap is ragyogóan sütött a Nap. De akkor és ott, nem. 

Képek barátsággal sportoló társaimnak, akik érezték a Hollókõ és Salgóvár hegyének gerincén süvítõ szél fújta hó szúrásait arcukon.    ákos

Log innen letölthetõ.

Oszi és Barátai, KÖSZÖNJÜK, nagyon jó volt a szervezés!

www.vacisport.hu

 
 
apetraTúra éve: 20122012.12.10 15:45:33
megnéz apetra összes beszámolója

Van a sztenderd kérdés, amit már olyan sokszor tettem fel magamnak, és amire mindig csak a (tor)túrák végén kapom meg a választ, ez pedig a „mi a ……-t keresek én itt???” – a pontok helyét mindenki saját vérmérsékletének megfelelõen töltheti ki. A Vulkántúrán úgy emlékszem, ez a kérdés elõször a Nagy Hideg Hegy és a Csóványos közötti szakaszon (azaz gyakorlatilag a legelején) hagyta el a számat, amit aztán a jeges havat hordó szél egybõl be is tapasztott, túratársaim legnagyobb örömére.


Az elõzmények – két hónapja készültem A túrára, fizikailag és lelkileg egyaránt. Futottam, túráztam, atletizáltam, nyújtottam, jógáztam, jól táplálkoztam. Ezerszer végignéztem az útvonalat, terveztem, elképzeltem, idõjárás-jelentést néztem, beszéltem és hallgattam róla sokat, vele álmodtam és õrületbe kergettem a környezetemet. Akit lehetett, belelkesítettem és rávettem a részvételre (ezért utólag is elnézést kérek azoktól, akik ma már emiatt nem állnak szóba velem :)), mert hát mekkora móka lesz ez, pláne, ha hó is lesz! És lett. Hivatalosan 10 cm, gyakorlatilag a hófúvásos területeken volt, hogy csípõig ért. Amivel nem lett volna gond, ha nem hagyom ki a felkészülés egyik legfontosabb pontját – a szükséges felszerelések alapos átnézését és hiány esetén beszerzését. A túra elõestéjén, amikor egyébként is sûrûn adagolt birspálinkával próbáltam a kezdõdõ vírusos takonykórt gyorskezelni, na akkor jöttem rá, hogy nekem havas hazai terepre nincsen cipõm. Puff neki. Van egy három éves, softshell-nek marketingelt félcipõm, amit legutóbb egy patakban túrázáskor úgy szétáztattam, hogy szebben levált a talpa, mint az indítórakéta a Szojuzról. Megragasztottam ugyan, de azzal a ragasztással azért a sarki boltig is csak erõs fenntartásokkal mentem volna el. Meg van egy hiperszuper, vadonatúj magashegyi bakancsom. Vadonatúj, szóval még sosem volt a lábamon. Magashegyi, szóval kõkemény a talpa. Na, most mi legyen. Ha lúd, akkor legyen kövér – viszem mindkettõt! Így aztán a félig szakadt cipõben mentem, a dögnehéz bakancsot pedig végig a hátamon cipeltem, a biztonság (és a nagyobb szívás) kedvéért.


Reggel 4kor keltem, fél 5kor már elindultunk Pestrõl. Így sikerült a 30-as rajtszámot megkapnom (nahát, pont ahány éves vagyok, ez nem lehet véletlen!!! – késõbb pretraumás sokknak tudtam be ezt a reggeli picsogásomat). Nagy lelkendezéssel és vidáman vágtunk neki a túrának, hat után pár perccel. Nagy élmény volt sötétben kezdeni és végigtúrázni a napfelkeltét. Új, népi bölcsességgel felérõ megállapítást is tettem – akkor is bazi nagy szél lesz, ha napfelkeltekor vörös az ég alja.


A Nagy Hideg Hegyi ellenõrzõ pontnál már tudtam, hogy a tíz órásra tervezett szintidõ szép álom volt csupán, és hogy a tizenkét órás teljesítés is nagy teljesítmény lesz magamhoz képest. A Csóványoson pedig megállapítottam, hogy az én teljesítményem kiskutya füle lesz a pecsételõkéhez képest – hatalmas riszpekt nekik, akik az egész napot végigfagyoskodták az ellenõrzõ pontokon úgy, hogy közben tartották bennünk a lelket hol egy jó szóval, hol egy jó pálinkával :)


Az emlékeim a túráról meglehetõsen egysíkúak és nem igazán köthetõek sem idõhöz, sem helyhez, a teljesség igénye nélkül:



  • a francnak vettem ennyi réteget magamra, ömlik rólam a víz

  • a francért nem vettem fel még egy polárt, mindjárt megfagyok

  • ha még egy lépést kell emelkedõn menni, meghalok

  • ha még egy lépést kell ereszkedni, szétesnek a térdeim

  • tulajdonképpen miért is gondoltam azt, hogy a hidegben a kulacsban majd nem fagy meg a víz

  • dumáljunk, úgy gyorsabban telik az idõ

  • ha nem fogja be azonnal, lelököm innen

  • de gyönyörû ez a havas táj!

  • mi a f……-t keresek én itt???

  • jövõre megpróbálom félig futva teljesíteni

  • jövõre tuti, hogy nem jövök

  • de jó, nem is ázik át a cipõm

  • baszki, teljesen átázott a cipõm

  • de jó, már csak 20 km van hátra

  • kb. 1 km-re a céltól - soha, de soha nem érünk be a célba, mind itt fogunk megdögleni


Összességében egy hatalmas pszicho-trip volt, a szinteknek megfelelõ hangulat- és energia-ingadozásokkal. De a vége, az leírhatatlan volt. Ott volt a válasz a „mi a ……-t” kérdésre. Az ujjongás a királyréti házban, ami fogadott minket. A gratuláló kézfogás, az egymásra mosolygások, a „megcsináltuk” végtelen elégedettsége. Soha virsli és forralt bor még olyan jól nem esett, mint akkor. Azóta is széleseket mosolygok, ha eszembe jut, és ez elég sokszor fordul még elõ velem így két nappal a túra után. Köszönöm az élményt és a kedvességet a szervezõknek, a finom teát és pálinkákat a pecsétõröknek, és külön köszönet Ferinek és Zolinak, túratársaimnak, hogy olyan szépen tudtunk együtt haladni és bíztatni egymást. Ma még pihenõnap van, aztán folytatom a felkészülést – természetesen a februári éjszakai Börzsöny túrára :)

 
 
KovacsGy77Túra éve: 20122012.12.10 12:05:12
megnéz KovacsGy77 összes beszámolója

Elég keményre sikerült, de nagyon jó volt!


http://trailsoffejercounty.blogspot.co.uk/2012/12/vulkantura-2012.html

 
 
ToteszTúra éve: 20122012.12.09 21:22:02
megnéz Totesz összes beszámolója

 A beszámoló életem legkeményebb teljesítménytúrájáról.


Klikk.

 
 
Pap GáborTúra éve: 20122012.12.09 20:33:35
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

Beszámoló a túráról futó szemmel:


 http://kerektura.blogspot.hu/2012/12/borzsonyi-vulkantura-2012.html

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20122012.12.09 12:53:46
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

Van egy túra, amit minden évben jól megnézek magamnak, amikor az éves túra naptáramat összeállítom. Aztán minden évben az a vége, hogy „hú ez nagyon jó lenne, de én ezt nem bírom ki”. Akármilyen impozáns is az útvonal, de kb. 2300 m szintemelkedés van benne, ráadásul télen. Elképzelhetõ, hogy hó is lesz, akkor meg pláne lehetetlen. Így volt ez idén is. Tüntetõleg még munkát is szerveztem magamnak erre a napra, hogy aztán erre hivatkozva lehessen sajnálkozni, amikor barátaim szíves invitálását elhárítom.



Ez a túra a Börzsönyi Vulkántúra, avagy más néven Breuer László Emléktúra. László nevéhez fûzõdik az a mondás, miszerint „Az élet elég hosszú, csak nem elég széles”. Tudjátok, hogy mennyi igazság van ebben a rövid mondatban? (Akik ismernek engem, nem csodálkoznak, miért is tudok azonosulni ezzel a gondolattal.)


Nos ott hagytam abba, hogy Vulkántúra. Á, az nekem túl nehéz! Aztán valami furcsa hangulat kapott el a túra elõtti délután. A maszek munkákat lemondtam, kibokszoltam a bakancsom, bepakoltam a zsákomba és felhúztam az órát háromnegyed négyre. Nem szóltam senkinek, de belül olyan boldog izgatottság fogott el, hogy szinte madarat lehetett volna velem fogatni. Persze felesleges volt az órát felhúzni, mert alig múlt el hajnali egy óra mikor felébredtem, s mondani sem kell, visszaaludni már nem tudtam.


Amikor eljött az idõ felöltöztem, indítottam a kocsit és irány Királyrét. Az út eseménytelenül telt, alig volt autó az utakon. Persze ez nem így volt a rajtban. Negyed órával a rajtnyitás után már csak elég messze találtam parkolóhelyet a turistaszállótól, ahol a rendezvény fõhadiszállása volt.


Belépve az épületbe az elõtér félhomályában jó néhány vélt vagy valós ismerõsömnek köszöngettem. Sokan már az indulás elõtti szerelvényigazítást végezték, mások neveztek, s még mások a közeljövõ túraterveit osztották meg egymással. Jó helyen vagyok, ez az én világom! Kitöltöttem a nevezési lapot, sorba álltam az itinerért, s rá került az a bizonyos rajtidõ, amelyhez képest 12 órám lesz, hogy lejárjam ezt a nem túl hosszú, de egyáltalán nem könnyû túrát. Egyfelõl nevetségesen sok idõ, másrészrõl igen csalóka, mert amint araszolsz felfelé a meredek hegyoldalban az óramutató könyörtelenül kétszer olyan gyorsan jár, mint ahogy azt szeretnéd.


Amint kiléptem az ajtón a hideg és sötét utcára, elmormoltam a szokásos „Isten segíts”-et, s elindultam arrafelé amerre a többiek is mentek. Egyetlen taktikám volt. Az elejét nem szabad elrohanni. Amint ballagtam felfelé a Nagy-Hideg-hegyre többször eszembe jutott, hogy ezen a taktikán kár volt annyit agyalni, mert ezen a masszív, havas emelkedõn, amúgy sem tudtam volna gyorsabban menni. Amikor felértem a csúcsra már mindenem csatakos izzadt volt. A pultnál vettem magamnak egy jó forró teát, mert a kulacsomban lévõ narancslé fele még megvolt, csak az elmúlt majd két órában megváltozott a halmazállapota. Amennyire jól esik egy jó jégkásás juice a nyári rekkenõ hõségben, éppen annyira torokgyilkos dolog felhevült testtel, mínusz tíz fokban ugyanez. Viszont a forró teával elegyítve jól lehetett vele pótolni az elveszített folyadékot. Sokat nem idõztem, mert a cél még messze van. Amikor kiléptem a sí ház ajtaján, hideg, nagyon hideg szél fújta át a rajtam lévõ vizes ruhát. Egy pillanat alatt elkezdtem dideregni. Ennek fel sem tréfa. Biztos akarom én ezt a túrát? Igen akarom! – vágtam rá azonnal a választ, mielõtt teljesen elbizonytalanodok. Határozott tempóval megindultam a Csóványos irányába. Mire felértem az Égés-tetõre, már egyáltalán nem fáztam, sõt…


A meteorológiai jelentések szerint 10 cm volt a hó vastagsága a Börzsönyben. Egy dologról azonban nem szólt a fáma. A szél olyan játékot játszott velünk, hogy néhol tisztára seperte elõttünk az utat, s mindezt csak azért, hogy máshol 40-50 cm vastagságban összehordhassa a havat. Gondolom jókat kacagott, amikor kínlódva igyekeztünk az elõttünk lévõ lábnyomába lépni. Néha sikerrel, néha térdig süllyedve a fagyos hóba. De jól melléfogott, ha arra gondolt, hogy ezzel bárkit is eltántorít a Vulkántúra teljesítésétõl. Aki eljött erre a túrára azt biztosan nem! Nem ilyen fából faragtak minket, teljesítménytúrázókat. Ugyan párszor feltettem magamnak a kérdést, hogy normális vagyok-e? De vajon a gnú-csorda melyik egyede tétovázik, hogy belevesse-e magát a krokodiloktól hemzsegõ folyóba, ha menni KELL. Mert menni kell, látszólag értelmetlenül, pedig a folyó túlpartján pont úgy ki van égve a legelõ, mint ahol eddig éltek. De menni kell, mert erre vezet az utunk.


A Csóványosnál pecsételtünk. A hidegtõl a pecsét is csak halvány lenyomatott hagyott az itinerünkön annak ellenére, hogy az átfagyott pontõr hosszasan lehelte elõtte a stemplit. Megvallom abban a pillanatban Õt irigyeltem a legkevésbé. Mi legalább menet közben nem fázunk, de neki nem szabad elmozdulni onnét, amíg a pont hivatalos zárása be nem következik. Ismert úton haladtunk tovább. A zöld sávon lefelé. Tavaly itt jöttünk felfelé a Hamahama túlélõtúráján Emlékeztem, hogy nagyon sokat kellet felfelé jönni a Fekete-völgytõl. Most meg lefelé. A GPS szerint nem volt semmi idõtartalékom, ha a túrát szintidõn belül akarom teljesíteni. Így aztán belehúztam a lejtõs részen. Már amennyire ez tõlem kitelt. A tüdõmnek adtam egy kis pihenõt, mert felfelé szegényt nagyon megdolgoztattam. A lábam irigyelte is ezért eléggé.


Az egyik meredekebb szakaszon talán gyorsabban is haladtam, mint amit „a látási és útviszonyok” megengedtek volna. Egy kisebb malõr után elõ is vettem a túrakiírást, de nem találtam benne olyan passzust, hogy aki a legkülönfélébb testhelyzetben csúszik le a lejtõn annak a teljesítés nem lenne érvényes. Így aztán ettõl felbátorodva késõbb még több alkalommal elestem és fekve vagy a kevésbé nemes testrészem párnázottságát kihasználva suhantam rövidebb-hosszabb szakaszokat, túratársaim legnagyobb megrökönyödésére vagy éppen mulatságára.


Aztán a Dosnya-nyeregtõl elkezdett egy gondolat foglalkoztatni. Enni kellene. Enni valamit, mert nagyon éhes lettem. Mégpedig egyik pillanatról a másikra. Közbevetõleg itt szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a kövér emberek nem tudnak éhesek lenni, mert ott van rajtuk a rengeteg tartalék. Ez volt az a mozgatórugó, mely mágnesként vonzott a Fekete-völgyben lévõ ellenõrzõpontig, ahol terített asztal várt bennünket. Számos zsíros kenyeret és sok forró teát süllyesztettem a gallér mögé. Sõt még egy forró kávéval is megvendégeltem magam és István barátomat, aki éppen itt ért utol. Azt nem tudom milyen a pokol, de azt tudom, hogy valami ilyesmi lehet a mennyország, mint ez a finom étel és ital a fáradt vándornak.


A túra karakterisztikája egyébiránt meglehetõsen egyszerû. Három emelkedõ és három lejtõ. Egyenes út? Na az nincs. Csak felfelé vagy lefelé. És most kezdõdött a második felfelé a Nyugat-Börzsöny sziklás gerincére. Teli hassal, megpihenve meglepõen jól ment. Persze ne gondoljátok azt, hogy futólépésben, lazán felkocogtam a Holló-kõre meg a Salgóvárhoz. Ha lenne egy eszelõs TV-társaság, aki teljesítménytúrát szeretne élõben közvetíteni, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül ott felejthetné a „replay” feliratot, amikor szánalmas küzdelmemet mutatná, amint meghódítom ezeket a remek kilátással bíró csúcsokat.


Korábban már említettem, hogy a szél milyen játékkal tréfált meg bennünket, de itt a gerincen már nem volt helye a tréfának. Olyan erõvel fújt az arcunkba, hogy normális halandó örökre elátkozta volna, mikor felvirradt ez a nap. De velünk, túrázókkal bizony jól melléfogott! Minél jobban fújt a jeges szél, áthatolva ruhám minden rétegén, annál jobb lett a kedvem. Annál vidámabban lépdeltem a jeges úton fel és egyre csak fel. Orvosi eset, de nekem ez így jó. Nem tudom miért, de csoda és gyönyörûség volt alátekinteni a szirt tetejérõl a völgybe és a Börzsöny hófödte gerinceire. A Salgóvártól még felkapaszkodtunk a Magyar-hegy nem túl meredek kaptatóján, s onnan le a Magyar-völgy bejárójáig, ahol ismét forrótea szolgáltatással kecsegtetett az itiner. A lefelé vezetõ út hosszabbnak tûnt, mint amire emlékeztem, a combizmom erõsen tiltakozott, de nem most volt az ideje a pihenésnek.


Lent a ponton nagyon vidám társasági élet folyt. Ez úgy is érthetõ, hogy a magyar nyelv szerint a kenyér az maga az élet, s a sör pedig folyékony kenyér, ergo „élet” folyt az ellenõrzõponton, de én most kivételesen a túrázók és a pontõrök általános jókedvét kívánom hangsúlyozni. Eddig potyára cipeltem a dobozkámat, mely jóféle falusi snackkel volt feltöltve. Kolbászkarika, aprított (a szó szórós értelmében fagyos) szalonna, sajt és fokhagyma. Egy alapvetõ összetevõ még hiányzott belõle, de töpörtyûvel meg SzLA1 túratárs vendégelt meg. Lehet, hogy a legtöbb fittness-guru ezt fejcsóválva fogadná, de akkor és ott ennél jobbat ki sem lehetett volna találni. Általában nem is kosarazott ki senki, amikor körbekínáltam a dobozka tartalmát. Annyi szépséghibája azért volt ennek a leheletkönnyû uzsonnának, hogy a bélflóra egészségének megõrzése érdekében még jól esett volna egy deci kisüsti, de az éppen nem volt nálam. (Ebbõl is láthatja a nyájas olvasó milyen felkészületlenül vettem részt ezen a rendezvényen.)


Az itiner szerint most kezdõdött a túra harmadik szakasza. Jó hat km felfelé és hét meg lefelé. Az emelkedõ elsõ fele, egészen Bányapusztáig igazán alkalmas arra, hogy az átlagsebességet feltornázzam legalább 4 km/órára. Mindezt azért, hogy még világosban legyen alkalmam megpillantani a Hanák-rét és a Nagy-Hideg-hegy közötti „rettenetet”. Tulajdonképpen sikerült is, ha a világost úgy tekintjük, hogy nem vettem elõ a fejlámpámat. A hó pont annyit világított meg az ominózus 900 m hosszú szakaszból, amennyit kellett. Nem voltam rá annyira kíváncsi, hogy telhetetlenül még lámpafényben is megcsodáljam.


Szóval eljött az a pillanat is, amikor másodszor pecsételhettem a sí házban. Pár falatot eszegettem a korábban említett csemegébõl, megittam a maradék teámat és elszörnyülködtem, hogy ha ugyanilyen sebességgel haladok, mint eddig, akkor vagy beérek szintidõn belül vagy nem. Ezzel aztán sikerült úgy felpaprikáznom magam, hogy beálltam egy olyan tempóra, mintha az életem múlna rajta. Azok a kedves túratársak, akiket oly „elõzékenyen” elengedtem magam mellett felfelé (ezzel is próbálva mérsékelni erõs oxigénadósságomat) riadt szemmel ugrottak félre elõlem, mikor hangos dübörgéssel elsuhantam mellettük. Teljesen tisztában voltak vele, hogy egy esetleges ütközésnél csak a rövidebbet húzhatják.


Így történt, hogy 22 perccel a szintidõ lejárta elõtt már az oklevelet is átvettem a fõrendezõtõl. Most az egyszer én is úgy vélem, megérdemeltem azt a képzeletbeli vállveregetést, mellyel minden túra után elkényeztetem magam. Persze a dicséret nem csak nekem, hanem minden túratársnak és rendezõnek kijár, aki teljesítette ezt a túrát vagy éppen áldozatos munkájával hozzájárult, hogy mi túrázók jól érezzük magunkat. Nagyon szép nap volt. Amíg élek nem felejtem el. Köszönöm, hogy itt lehettem.

 
 
 Túra éve: 2011
ez mi?Túra éve: 20112011.12.27 18:22:40
megnéz ez mi? összes beszámolója

Sziasztok!


 


Az idei Vulkántúra volt az elsõ,amin részt vettünk!A szinttérkép tanulmányozása után csak négyen maradtunk akik vállalkoztak rá,így egy kocsival indultunk útnak az Alföldrõl.Diósjenõn éjszakáztunk,majd fél ötkor kelés,gyors reggeli és irány a rajt!Kb. ¾ 7-re értünk oda és a kocsiból kipakolás után 6 55-kor regisztráltunk,de elindulni csak 7 05-kor tudtunk egy két betûs kitérõ miatt!Ekkora már elkezdett világosodni.


Kiemelném,hogy olyan túrával még nem találkoztam,ahol a rajtnál is adtak forró teát!Respect!


Az elsõ szakasz egyenessége és relatíve egyhangúsága ránk nem hatott,mert élveztük,hogy végre újra hegyek között vagyunk.Vidáman fényképezkedtünk,nézelõdtünk,beszélgettünk,a berozsdásodott izmainkat járattuk be.Az elsõ ellenörzõ pontot gyorsan elértük,majd lassan emelkedni kezdett az út.A Cseresznye parkoló után meg is pillantottuk a szezon elsõ hófoltjait...gyors telefon haza! :)) A második pontnál – Kárpát-híd – voltak az egész túra legközvetlenebb,legpoénosabb pontõrei!Ismeretlenül is üdvözlöm õket!Kedvet csináltak az egészhez,pedig így is vidámak voltunk!Közvetlenül utána kezdõdött a hegymászás a NHH-re!


Itt egybõl kiderült,hogy súlyos hibát követtem el azzal,hogy túlöltöztem!Nem kellett volna a télikabát,csak egy esõvédõ vmi pulóverrel kombinálva.Na meg az sem tett jót,hogy felkészülés gyanánt az utóbbi három hétben kihordtam lábon egy betegséget,de. tanultam,majd du.-n munka éjszakába nyúlóan.Szóval felkészülés semmi!A felvonó környékén már komolyan lelassultunk és azt kezdtem érezni,hogy ezt nem egészen gondoltam végig elõzõleg!De sebaj.Út közben találkoztam Kulcsár Attila barátommal,ami felvidított,az kevésbé,hogy úgy hagyott ott minket,mint a nyíl.


Aztán csodák csodája,nagyon gyorsan már fenn is voltunk a Hideg hegy tetején.Pecsételtünk,majd kimentünk a kinti padokhoz,mert annyira le voltunk izzadva,hogy bent maradva kevésbé száradtunk.Míg töltödtünk,befutott Brigi is,de aztán õ is csak huss.Lassan mi is szedelõzködtünk és a kalóriabevitel,ill. a lefele menet miatt teljesen visszatért az erõnk.Hurrá,az elsõ hegyet túléltük!Belemelegedtünk a túrába.Innentõl több csoporttal is össze-összeverõdtünk és gyorsan telt az idõ a Csóványosig!Itt szintén kaja,majd felmentünk a kilátó tetejére szétnézni.Õrülten fújt a szél,de a látvány lenyûgözõ volt!Ahogy lejöttünk Bozsó és Cz. Levi egybõl indult tovább,de én még L. Levivel együtt bekentem a lábamat,térdemet ízületi krémmel,így innentõl kezdve szétszakadtunk és végig külön mentünk.Volt egy vicces jelenet itt.Jött egy lány pecsételni,de mivel elhagyta az itinerét,így a pecsétet a kezére kérte.Ilyet még az évtizedekig pontõrködõ bácsi sem látott még.Jót nevettünk,de igazából az volt a nagy pillanat,mikor a Holló-kõ tetején megpillantottunk az ellenõrzõpont mikéntjét.Nem tudtuk elképzelni,hogy azt hogy abszolválta a lány! :))


Magosfa után a nagy lejtõ jött és a térdem jelezte,hogy létezik,így kénytelen voltam belerúgózni,de legnagyobb meglepetésemre rájöttem,hogy egész jól bírom combbal.A túra egyetlen egy negatívuma következett.A zöld jelzés rosszul volt felfestve egy éles útvonal-visszafordítóba,így ott negyed óráig kóvályogtunk egy vadetetõ körül,mire jött egy GPS-es,aki meglelte a kicsinyke kis lehajtót.Ha kell,viszek jövõre zöld festéket,de ezt a helyet jobban kellene kijelölni!!!A Fekete völgyi panziónál értük be Bozsóékat,de õk akkor sem vártak,hanem indultak tovább nélkülünk.Az ellátás fejedelmi volt,de ami igazán jól esett az a nagytermi kandalló.Pólóig vetkõztem,zoknit is le és ott szárítottam õket a kandalló márvány peremén.Reméltem,hogy ezt senki nem veszi rossz néven és hál' Istennek nem kaptam el senki rosszaló pillantását sem.Nagyon jól esett,hogy a lábamat meg tudtam szárítani és újra be tudtam kenni.Ekkora már rájöttem,hogy erõvel bírni fogom,mentálisan pláne,ami a kérdéses az az ízületek.


A panziótól egybõl emelkedni kezdett az út és a Holló-kõig ki is purcantam rendesen,viszont a túra leglátványosabb részén jártunk,hisz a gerincrõl teljesen beláttuk a vulkán kráterét és azt,hogy honnan is jöttünk.A Salgóvár elõtt összefutottunk egy bozontos szakállú természetõrrel,majd nem sokára három nyolcvan körüli öregúrral.Nagyot néztünk és megjegyeztük,hogy õk biztos nem az SZTK-ban kezdik a hetet.A Salgón megint pihentünk egy kicsit,de itt már kezdtük érezni,hogy szûkös az idõnk,így tovább indultunk.A Magyar hegy után nagyon gyorsan ereszkedtünk és a völgyben lévõ ellenõrzõpontnál is csak a tea miatt idõztünk.Itt hívtuk fel a Bozsóékat és kiderült,hogy kb. húsz perccel vannak elõttünk.Elindultunk és meglepõdve tapasztaltuk,hogy nem nagyon akar emelkedni a táj a szinttérképpel ellentétben.Ehelyett az úton kellett bandukolni.Elég monoton szakasz volt,de a bányapusztai vadászháznál ismét nagyon ritkássá vált a jelzés és mivel az itinerben a bányapusztai kulcsosház közelébõl kellett áttérni másik jelzésre,kicsit tanácstalanokká váltunk!Ráadásul eközben beértek minket olyan lányok,akik válltig állították,hogy a kék kör jelzésen kell megkezdenünk a kapaszkodást.Ezt nem fogadtuk el,továbbmentünk a szekérúton, és Levi észre is vette a következõ kék csíkot.Mentünk tovább!Rohamosan kezdett besötétedni és szinte ezzel egy idõben az út sáros,dagonyássá vált.Innentõl lemondhattunk arról,hogy beérjük Bozsóékat és erõsen kétségessé vált,hogy szintidõn belül be tudunk érni.Bár nem estünk kétségbe,de Levente szomorú volt,mert neki ezek a pontok hiányoztak,hogy meglegyen a bronz fokozata erre az évre.Mentünk tovább és nagy nehezen ráakartunk a piros keresztre.Ekkora már csak fejlámpával láttunk.A ponttól másfél órát írt a tábla a Nagy-Hideg-hegyig,de meglepetésre mi 50 perc alatt felértünk.Ekkora már nehezem tudtam csak tartani a 192 centis Levi lépteit.Le-le szakadtam,annak ellenére,hogy a saját tempómban semmi baj nem lett volna.Akár reggelig is tudtam volna kutyagolni így,mint egy kis fordulatszámú,nagy nyomatékú dieselmotor...:))Akartam én menni,de a lábam nem engedelmeskedett a gyorsítási parancsnak,sem a nagyobb lépéstávolságnak,így egykedvûen konstatáltam a Levi és köztem lévõ távolság növekedését.Néha megállt és akkor nyertem rajta pár métert,de nagy átlagban 15-20 méterrõl követtem.Idõközben eleredt a havasesõ,majd a hó!Ekkor már nem beszélgettünk és a sötétben csak akkor szóltunk,mikor a félreállt embereknek sorra köszöntük meg,hogy elengednek.Legalább ez jó volt.Az úttáblák egyre közelebbre jelezték a csúcsot,csak azt nem tudtuk,hogy az a Kis-,avagy a Nagy-Hideg hegy-e!Aztán egyszer csak fény villant ki az oromról,így megnyugodva konstatáltuk,hogy ez már tényleg az utolsó emelkedõ.Az órára néztünk és még volt 1ó 10 percünk beérni.Levente javasolta,hogy próbáljuk meg én meg már annyira nem éreztem semmit – fájdalmat,fáradságot sem - ,hogy beleegyeztem,hogy ne pihenjünk semmit,hanem pecsételés után azonnal menjünk tovább.A pontõrök azt mondták,hogy nagy valószínûséggel nem fog sikerülni,hacsak nem futunk,így kilépve az ajtón elkezdtünk futni!A sípálya felvonójánál nem kicsit volt izgi kimerülve,vaksötétben fejlámpával sáros,havas lejtõn futni úgy,hogy a fejeddel még kerülgesd a felvonó csápjait és az oszlopokat nem beszélve a kikerülendõ túrázokról.Meglepetésemre ezt a futást én bírtam jobban,így mikor Levi belegyalogolt,akkor kicsit leszakadtam,aztán mikor ezt meguntam,akkor szóltam,hogy futás...:))


A Magas-Taxi turistaháznál megint elment 10 perc,mert kerestük az utolsó pontot,majd javasoltam,hogy ne pecsételjünk,ha nem találjuk,ha hiszik,ha nem,mi itt jártunk.Bosszantott az idõveszteség,ami azért volt jó,mert erõt adott,de sajnos ezt már nem bírtuk behozni.A Grófi úton végül is futás közben rátaláltunk a pontra,így ott is vesztettünk egy percet a lyukasztással.Egész addig futottunk,belegyalogoltunk,kocogtunk míg le nem járt az idõnk.Ekkor már a nyiladékban voltunk,nem messze a sorompótól,de esélytelen volt.18 55-tõl már csak gyalogoltunk de nem lehangoltan,hisz mindent megtettünk.19 05-re értünk be és mondtuk,hogy lekéstünk,de a pecsételõs lány nagyon jó fej volt és 18 55-öt írt be,hogy megkapjuk az ajándékot és az oklevelet.Ekkor ugrott be,hogy hoppá,reggel 6 55-kor pecsételtünk,de percre pontosan 7 05-kor léptünk ki az épületbõl.Ezt el is mondtam a lánynak,aki nevettet rajta.Adtam is neki egy puszit örömömben,bár így csutakosan,büdösen,leizzadva nem hiszem,hogy esztétikus látvány lehettem.Sebaj. :))


Az út másik szélére vánszorogva betértünk a vendéglõbe,ahol már Bozsó és Cz. Levi benyomták a maguk babgulyás adagját.A hely tele volt túrázókkal,mindenki kedves volt és végre kezet rázhattam a fõszervezõ Oszkárral is,aki meghívott minket ide.A gulyás iszonyat finom volt,de sajnos nem idõzhettünk,mert rám még várt egy négyórás vezetés haza.


Köszönjük a nagy élményeket,a kitûnõ(bár kissé enyhe)idõt,a remek szervezést,a segítõkész szervezõket és a sok-sok kedves,mosolygós túratársat.Ha rajtam áll,akkor jövõre is jövünk!


 


Köszönettel.:Rácz Attila

 
 
Bakony turistájaTúra éve: 20112011.12.22 08:06:41
megnéz Bakony turistája összes beszámolója

...végre egy túra, ahol nem Oláh-nak olvassák a nevem a nevezésilapon...


A Bakonyi Mikulás-50 (mely 45) utolsó kilométerein azon gondolkodtam, vajon mikor mehetett el az eszem, hogy korom sötétben, vasútoldalban, tökig érõ sárban vonszolom magam... A válasz hamar megérkezett, mert másnap már a Börzsönyi Vulkántúra kiírását nézegettem, s azon agyaltam, hogy milyen "taktikát" válasszak a sikerés leküzdés érdekében. A "taktikát" kigondoltam, lélekben erõsnek éreztem magam (mert mindig az vagyok), így elindultam. A rajtnál ismerõs arcok. Kit innen, kit onnan, kit meg amonnan ismerek. Kitöltöm a nevezésilapot, nevezek!


Végre el tudják olvasni a nevem, s nem kérdezik meg, hogy Oláh(?) vagy mi a .... a neved? Bár a fülkeforradalmi hevület óta lehet, hogy jobb lenne, ha Oláhnak hívnának...


Szeretem a Börzsönyt! De betyár nem lennék benne. Sisa Pista sem bújkálna benne évekig ( a TEK vagy a sünök úgy is elkapnák). Lehet, hogy a fákról lehullott levél teszi, de olyan érzésem volt az egész túránt, hogy egyre kevesebb a fa a Börzsönyben! Duna-Ipoly Nemzeti Park ide, vagy oda, de nagyon kevés a fa a Börzsönyben. Mert valljuk meg felebarátaim, de több favágót és fatolvajt látni az elmúlt idõszakban erdeinkben, mint dolgos kezeket, kik pótolják a tarvágást...


Itt az idõ! Indulni kellene. A P x-es elágazásnál van az elsõ ellenõrzõpont a "sunnyogók" miatt, majd következik a patinájában is szép "Kárpát-híd", hol "szúnyoggal" és szaloncukorral kínálják a Nagy-Hideg-hegy irányába kullogó vándort. Hamar a 'hideg-hegyen vagyok, s szerelvényt igazítok. Gondolataim a citromos sör irányába terelõdnek, de inkább bezúzok három sportszeletet. Na menjünk a Csóványosra, hol volt sorstársam nyomja a pecsétet. A kilátóba nem visz utam, mert lehet, hogy a létra nem bírná el testem. A Magosfa következik, de nem látom a fátol a Tátrát..., de látom a Szitnyát és a Korponai-dombvidéket. Tegnap még Csábrág várát fényképeztem (ajánlom mindenkinek kit érdekelnek a várak, mert Csábrágnak még romjaiban is hatalmas romjai vannak), ma meg a Magosfa oldalából kutatom a várat, de nem találom. Kitérek a Miklós-tetõre, mert egy kérdésre tudni szeretném a választ. Futók futnak el mellettem, s le a térképrõl..., de már a Fekete-völgyi Panzióban iszogatom a teát, s pihenek. Egy vadásszal és hajtójával találkozom (vajon kire, mire vadászhatnak...), s úgy érzem Berecz elvtárs kopjafája környékén, hogy lassan az én kopjafám is az övé mellé kerül, ha nem iszom meg a WATT-omat. Hát megittam. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen f....ság ennyit tud segíteni az emberen... Kipirult arccal és üde lehelettel (mert azért közben meghúztam a pálinkás butykost is) érek fel a Hollókõre. Belátni a kaldera peremet, az eddig bejárt út nagyrészét, és az elkövetkezendõ útszakaszt is. Gárdistákat elõzök és a Salgóvár csúcsán igazoltatom a túrafüzetet. Zászló a helyén! A Magyar-hegy oldalát kerülgetve, erõs ereszkedõvel érkezem meg a völgybe, hol teázgatva, sörözgetve, de nem elázva találjam a pontõröket. Én is húzok...., a teából, s indulok, mert csöpörög az esõ, és a Hanák-rétre még világosban szeretnék érni. Ez a Hanák olyan lehet mint a Hanákné (politikai alapismeret)..., de leküzdöm, mit ahogy Hanáknét is leküzdöttük annak idején... A Nagy-Hideg-hegyre már setétben érkezem, s a meredek kaptatón úgy izzadok, mint kurva az oltár elõtt. Kicsit pihenek, s felteszem a fejlámpám, hogy jobban lássam a házban dorbézolókat. A P jelzésen caplatok a Gróf-úton, kerülgetve a favágók "munkáját", de csak nem akarom elérni a Király-réti végállomást! ...de itt a mûút, s itt van a turistaház. Kevesebb mint 11 óra alatt bejártam a VULKÁNT.


Köszönöm a szervezõknek, hogy itt lehettem! Láttam a "Hazajárót" is! Remélem legközelebb ellátogat egyik kedvenc felvidéki terepemre, az Oroszlánkõi várba is.


Üdv: a Bakony turistája (ki mostanában csak a Börzsönyben túrázik)

 
 
 Túra éve: 2010
vaddinoTúra éve: 20102010.12.12 18:10:29
megnéz vaddino összes beszámolója

Börzsöny Vulkán-2010


Annak a kellemetlen ténynek a tudatában keltem fel reggel 06:56-kor,hogy elaludtam,de cudarul.20 percen belül már a buszon ültem,és robogtam a 08:07-es zónázóhoz. Kismarosról még volt busz Szokolyára,de onnan jött a bemelegítõ talpalás,amit igen gyorsan,mintegy 123 méter alatt meguntam,és stoppolásra adtam a fejem.Meg is állt egy autó,ki is vitt Királyrétre,09:30-kor már el is rajtoltam.Lámpát minek,legyen valami motiváció:D


Ahogy kiléptem az útra,majdnem dobtam is egy hátast a jégen.Elkezdtem a kapaszkodást,beértem egy csapat futót,velük kerülgettük egymást egy ideig.


A Kárpát hídhoz 25 perc kellett,ez egészen kellemesen hatott az egómra,a következõ siratófalat pedig fújtatva,de végigfutva abszolváltam.Szép volt a havas Börzsöny,jólesett kocogni.Hamar megérkeztem a házhoz,még órán belül-bár ez annyira nem volt jó jel,kipörgetem hamar magam,az meg nem jó.


Csóviig beindult a hóágyúrendszer,vízszintesen esett a manna,és vágta az arcom a szél.Hamar eljött a tetõ,ahonnnan ismét jött a zuhanás:D


A Dosnya-nyeregben a pontõr kérdezte,messze van-e még Kétbükkfa-nyereg:DA szakállán jégcsapok lógtak.1:44 alatt értem ide.Innen jöhetett a Miklós-tetõ oldala,az új zöldön-jobban futható ez a széles dózerút,mint a régi ösvény.Tibettel találkoztam,és vele ereszkedtünk le a völgybe.A patakon való átkelést még száraz lábbal megúsztam,de utána,ahogy nekiindultam az emelkedõnek,hatalmasat zakóztam a vizes-avaros-saras trutyiban,ronggyá ázott a kesztyûm,így zsebrevágtam,és anélkül folytattam szitkozódva az emelkedést.Két kõ talált el,az egyik a térdemet,a másik a tenyerem…


A gerincen cudar hideg volt,kilátás semmi,csak a végeláthatatlan hullámvasút.Abbahagytam a futást is,és nagyon lassan értem fel a Salgóvárra,3:59-es idõvel pecsételtem.Fáztam,a kezemmel már fogni sem tudtam,bárhová dugtam,fázott kitartóan.Magyar-hegy nehezen jött el,utána viszont jól lejtett az út,kb 15 perc alatt leértem a völgybe.Szöszmötölés a ponton,majd erõs gyaloglás a völgyben.Adtam magamnak egy és egynegyed órát a NHH-ig,amit nem sikerült tartani,ugyanis nem fûlött a fogam a futáshoz.Viszont szép volt a völgyben a hóesésben sétálgatni.Nagyon lemerevedett a lábam,mert vékony volt a nadrág,és a szél kikezdett a gerincen.Nem ment a futás,no.6:12-es idõvel nagysokára elértem a menedékházat,és egy technikai szünettel késõbb már indultam az utólsó szakaszra.Nagyon szigorúan kellett pakolni,ha le akartam érni a teljes sötétség elõtt.Brigit értem utol a Taxi-réten,el is indult utánam,de elmaradt a Grófi út elején.A nyiladékba érve már semmi sem érdekelt,csak hogy esés nélkül leérjek.Nem sok mindent láttam már,csak azért imádkoztam,hogy ne essek pofára.Sorra értem utol az embereket,Bubut is,és nagysokára megláttam a sorompót.Ezen felbuzdulva megléptem egy hó alatt bújkáló gleccsert,amin akkorát estem,hogy volt idõm a levegõben azon gondolkodni,mennyire fog ez nekem fájni:D.Fájt.Mint amikor kirántják a lábadat.Már csak a Benny Hill zenéje hiányzott a háttérbõl,és teljes lett volna az összkép.


De feltápászkodtam,és elértem a célt,6:54 lett a vége.Nem egyéni legjobb,de közel áll hozzá.Elégedetten rogytam le egy székre.Gézáék már benn voltak,és megtudtam,hogy 1 ponttal kaptunk ki a Nemzeti Bajnokságban tõlük.Háát,ezt hívják mázlinak,részünkrõl meg pechnek.De legalább megszorongattuk õket:D


Köszönöm a rendezést,negyedszer is jóléreztem magam,nem csalódtam sem a rendezésben,sem a Börzsönyben.Jövõre újra itt leszek!


vaddino

 
 
csibaTúra éve: 20102010.01.10 15:52:38
megnéz csiba összes beszámolója
Börzsöny Vulkántúra

2009 után másodszor vágtam neki ennek a túrának. Nagyon szeretem, mert nem épp a legkönnyebb terepen kalauzol végig, és ha még az idõ is besegít, akkor igen csak megnehezíti a teljesítést. De az idõ idén annyira nem volt a túrázók ellen.
Kora reggel, még hajnalban indulok Nyugatiból, ahol összefutok Rushboy-jal, és Zolival pár vonatmegállóval késõbb. A vonaton már felkészülök teljesen a rajtra, hogy ott már csak nevezni kelljen és nekilódulni. Kismarosnál megrohamozzuk a buszt. A buszsofõr a win-win stratégiát alkalmazta, zsebre dolgozva. Õ is jól járt, meg a túrázók is. Királyréten irány a nevezés vaddinóval kiegészülve. Rövid készülõdés után nekivág Zoli és a 2 Dani, én még kicsit szórakozom a mûholdak keresgélésével. Jó pár percet eltöltök így, de aztán 7:15 körül felhúzom a nyúlcipõt, és futva megpróbálom õket utolérni. Már a Taxi-nyiladék elején járnak, mire befogom õket. Kicsit saras a terep, de annyira azért nem vészes. Vízálló cipõ és kamásli tökéletes párosításnak bizonyult végig. Sajnos Zoli folyamatosan kezd leszakadni, a Px elágazásnál már nem is látjuk. Innentõl hárman megyünk, amíg én bírom a lépést tartani. Érzem, hogy ez most nem fog úgy menni, mint a Nahát alatt, de tapadok míg bírok. Folyamatosan érjük utol az embereket, csak egy-két futó hagy le minket. Ahogy közeledünk a Magas-Tax felé – vagyis pontosabban csak jócskán mellette megyünk – és emelkedünk egyre hidegebb lesz, valamint szép lassan a hófoltok is feltûnnek. Egész közel van már a Nagy-Hideg-hegy is, a hótakaró is már összefüggõ, és a távolban meg is jelenik a turistaház. 8:30-kor már meg is van a pecsét, ami egész jó tempót jelent. Érzem is rendesen. Szerencsére most nem olyan durva szakasz jön. Ami egyedül nehezít, az a terep. A hó már sok helyen keménnyé van fagyva, és igen csak csúszkálok olykor a sziklákon. Daniék már néha kezdenek elszakadni, de még ragadok, ahogy tudok. Csóványoson újra befogom õket, majd lefelé rohanás a Z-n. Magosfánál a jól megszokott pontõrtõl kapjuk pecsétünket, majd innen is lefelé visz utunk. Elsõ holtpont valahol ezután jön nálam. Lefelé sem bírom már Daniékkal a lépést tartani, így lemaradok. Saját tempómra váltok, ami kényelmesebb kocorászást jelent. 10 óra után nem sokkal kopogtatok a Fekete-völgy Panzió ajtaján. Sajnos a beígért ellátás nincs, mint késõbb megtudtam vadászok miatt nem lehetett megoldani. Itt letolok egy cukros löttyöt, Daniékkal újra együtt, de már tudom, hogy az újabb fölfelén esélyem sincs a tempójukat tartani, de nem is zavar. Egy szûk 10 perces regenerálódás után folytatom tovább. Fölfelé rendesen haldoklom, de a kilátás kárpótol mindenért. Egész tiszta az idõ, Csóványos is mutatja magát a távolban. Kövirózsás után egy kis kocogás lefelé a Vár-nyeregig, majd egy rövid, de velõs emelkedõ következik. Ahogy közeledek, úgy idõvel feltûnik a lobogó Árpádsávos zászló. Jó látni, és jó látni azt is, hogy megint ugyan azok a pontõrök vannak itt, mint tavaly, no és persze a kis kutya, aki megint kunyerál mindenkitõl:). Salgóvárnál eltöltök egy jó 5-10 percet. Induláskor kicsit nehezen találom meg a lefelé vezetõ ösvényt, de inkább óvatos vagyok, mert nem akarok gyorsabban leérni, mint kéne. Úgy érzem erõm visszatért, és lényegében egyhuzamban sikerül lekocogni a Magyar-völgy elején lévõ ponthoz. Itt betolok egy szelet zsíros kenyeret és egy jó forró teát, majd csokival a kézben repesztek tovább. Lassú és sunyi az emelkedõ Bányapusztáig, a sár mennyisége is növekszik. Aklok rétjéig még jön egy kis mászás, ami néhol fától fáig húzósra sikeredett a saras terep miatt. Ezután újabb emelkedõket kell leküzdeni, amik közül a Hanák rét utáni a legszivatósabb. Az aljában le is kell ülnöm egy kõre, hogy rákészüljek. Egy túrázó megkérdezni, hogy valami gond van-e, én meg kb. annyit mondanék legszívesebben, hogy igen, ami itt van elõttem felfelé. De nem panaszkodom, felkelek és mászunk felfelé. A célig innentõl lényegében együtt mentünk. Ismét Nagy-Hideg-hegyen, ahol megint csak nem idõzöm sokat. Lefelé az elején kicsit korcsolyapálya, de pár száz méter megtétele után már tûrhetõ. Magas-taxi turistaháznál megvan az utolsó pecsét is, innen meg már csak tényleg le kell gurulni. Javarészt kocogunk, rátérve a Taxi-nyiladékra meg kocogás és korcsolyázás lett belõle, fõleg onnan, ahol becsatlakozik a Px. Durvább a sár, mint reggel volt, ami valószínû annak köszönhetõ, hogy már sokan jártak erre. A célba 14:45-kor nyitok be, aminek igen csak örülök. Egész jó kis idõ lett, pedig volt, ahol meg akartam halni. Díjazás átvétele után letelepszem Kulcsár Attila (?) mellé a kandalló elé, és elfogyasztjuk a jutalom pálinkánkat. Majd busszal le Kismarosig, és vonatozás Budapestre.
Összességében csodálatos túra volt. A megszokott jó Börzsöny Akciócsoportos színvonalon megrendezve. Idõjárásra panaszunk nem lehetett, bár néhol kicsit sok sár volt már a vége felé. Jövõre újra itt!

Mért adatok (GPSmap 60CSx és SRTM_HUN):

-táv: 43,138km
-szint: 2265m


 
 
OttorinoTúra éve: 20102010.01.08 10:17:51
megnéz Ottorino összes beszámolója
8. BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA BESZÁMOLÓ 2009.12.12.
Táv: 42,2 km; Szint 2350 m.

Lemondták a szombati logisztikát, így már-már én is lemondtam a teljesítésrõl. Megnéztem azonban a menetrendet, és rájöttem, hogy 7 óra után pár perccel tömegközlekedve is oda lehet érni a rajtba. Ebben az esetben viszont a szintidõt a Volán határozza meg, mert 18:40-kor gördül ki az utolsó busz Királyrétrõl. Hmm! Nem szeretek semmit a véletlenre bízni, de gyõz a túrázni vágyás, és szombat hajnalban rajta ülök az 5:42-es szobi személyen. Nem vagyok egyedül, mert Kismarosra érve hömpölyög a tömeg a kisvasút közelében levõ buszvégállomás felé. Hûvös van felveszem a sapkámat. Szerencsére nem kell sokáig ácsorogni, elénk kanyarodik a busz. A hosszadalmas jegyváltási procedúra után végre elindulunk. Tartjuk a menetrendet, és 7:08-kor meg is érkezünk Királyrétre. Semmi perc alatt ott termek a néhány lépésre levõ Turistaszálló halljában. A vonaton már reggeliztem, felkötöttem a gatyámat, így ezekkel nem kell vacakolni a nevezés után. 7:13-kor kivágódok az ajtón, és elindulok balra a [P-] jelzést követve. Ahogy így baktatok fölfele az aszfalton, már variálni kell a kesztyûvel, sállal. El is mennék tovább, egyenesen, ha nem látnám, hogy az elõttem haladók jobbra fordulnak. Késõbb az aszfaltot egy sorompó zárja le, innen egy sáros-köves utat követünk a Taxi-nyiladékban. Ahol csak tehetem letérek az útról, hogy inkább a peremen lévõ, színevesztett növényzeten lépkedjek. Elég hosszan kell így manõverezni, néha még autó is elmegy mellettünk. Sokan a sárban csattogva futnak tova. Elég monoton és hosszú az idáig megtett szakasz, éppen ideje letérni balra a [Px]-en. Ez jóval kellemesebb út, és egy kicsit lejt is. Ahogy egy völgy felé közeledek, egy mûutat veszek észre. Biztos ez lesz a Cseresznyefa parkoló. Nézem az itinert, nem itt van az ellenõrzõpont, hanem a [K+] jelen kell még felfelé megtenni pár száz métert.

1. ellenõrzõpont, Kárpát-híd.

Tovább emelkedek. Már zsebbe került a kesztyû, sapka sál.
Egyre érdekesebb a táj. Keskeny út vezet egy hegyoldalban, jobbra lent patak csörgedez. Különféle jelek jönnek, mennek, ez a [Px] unos-untalan felbukkan. Egy szintre kerülünk a patakkal, és egy ponton át is kell ügyeskedni rajta. A [K+] sunyiba lemegy jobbra, de megkapjuk helyette a [K4]-et. Felérek egy széles úthoz, de még nem tudok rálépni, mert mikrobusz jön rajta lentrõl. Mutatóba hullik néhány szem hódara. Remélem, hogy nem fog sûrûbben hullani. Megint itt ez a [Px]. Ez egy hûséges jel. Innen már ismerõs a táj, a Nagy-Hideg-hegyet kell leküzdeni. Visszatér a [P-], és lépésrõl lépésre araszolok fölfelé a turistaház irányába. Itt olyan szinten állt meg a hó, hogy az avar még ki-kilátszik alóla. Az utolsó métereken megpróbálok egy kicsit sietni a meredek emelkedõ ellenére, mert jobb fülembe süvít a hideg szél.

2. ellenõrzõpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.

Meleg van idebent, sõt. Pecsételtetés után rögtön továbbállok. A [K-; P-] jelzésen ereszkedek a Rakodó felé. Eddig minden túrán a Rakodó felõl jöttem a NHH felé, most kipróbálom az ellenkezõ irányt is. Muszáj felvenni a sapkámat, mert rohadtul fúj a szél, és több fokkal hidegebb is van, mint lejjebb. Leérek a nagy fakereszthez. Itt már nem dühöng a hideg szél. Megint fölfelé irányítom a tekintetem. Az Égés-tetõ felé vezetõ kaptatón már le van taposva a hó, és az utolsó métereken meg-megcsúszok. Hallom, hogy jön valaki a nyomomban. Lentrõl felkiabálnak feltehetõen a mögöttem jövõnek: "Nem támogatjuk ám a sportolókat!" Ebben a pillanatban megcsúszok az emelkedõn. A mögöttem kaptató félve, hogy visszaesek rá, a nadrágom ülepénél támaszt meg. Az elõbbi hang ismét megszólal: "Nem tapogatjuk a sportolókat!" Most már nem állom meg szó nélkül: "Pedig milyen jólesett." Elõzõ hang kétségbeesve: "Na de uraim! Itt gyerekek is vannak." Végül ezzel a minimális segítséggel felérek a gerincre. Remélem nem fognak emiatt diszkvalifikálni. Itt már erõteljesebben érvényesül a hó. A kövek csúsznak, ez a dög dara meg belevág a szemembe, nem nagyon lehet gyönyörködni a vulkánban, arra vigyázok inkább, hogy ne hulljak arcra. Végre itt ez a kis erdõs rész, ebben van az utolsó emelkedõ a Csóviig. Igen ám, de ez baromi meredek, és lefelé sokkal hamarabb szokta abszolválni az ember, persze akkor sem kellemes szakasz. Most meg nem akar fogyni a táv. Még mindig nem látom a betoncsövet, még mindig nem, még mindig nem. Na végre, most már tényleg csak pár lépés fölfelé. Fuj de barátságtalan itt, most. A lenti tocsogós õszi tájat egyszerre zord, téli táj váltotta fel. Van akinek ez nagyon tetszik, és hangot is ad az örömének. Hát, igen. Azok a bizonyos ízlések és pofonok... Én minden esetre pucolok innen, a [P-; Z-] jelzésen megyek egy kellemes lejtõn. A Magosfa nyeregnél olyan szépen válik el egymástól a két jel. Én már a [Z-]-on vagyok, de jobbra nézve még látom, ahogy a [P-] távolodik. Itt már sokkal elviselhetõbb a klíma, megint variálok a kiegészítõ ruhadarabokkal. Az egyik kesztyûmért vissza is kell menni egy pár métert, szerencsére egy kedves spori tovább hozta a leejtés helyszínérõl.

3. ellenõrzõpont, Magosfa.

Egyre meredekebb a lejtõ, és egyre keskenyebb az ösvény, de a futók száma csak nõttön nõ. Nem hiába maratoni a táv. Innen már megint ismerõs az útvonal. Itt a Szívfájó-bérc, és itt megy el jobbra a régi [Z+]. A NAHÁT 95-ön mentünk el arra, miután a szembe irányból, a Fekete-völgybõl felküzdöttük magunkat idáig. Iszonyú nehéz volt feljönni, lefelé se lesz sokkal könnyebb. A futók meg csak jönnek, jönnek. Minduntalan félre kell állni. Én nem tudom, de lehet, hogy ezeket klónozzák a Csóványoson, mert az egyik már vagy harmadszor kocog el mellettem. Egy meredek, sziklás gerincen tipegek lefelé. Innen már látszik a Fekete-völgy, de még nagyon madártávlatból. Egy éles bal kanyar elõtt hatalmas fák fekszenek keresztben az úton. Nehezen verekszem át magam rajtuk. Se alatta, se fölötte. Le kell térni az útról, ami egyáltalán nem könnyû a nagy meredély miatt. Állítólag már négy éve hever itt a szürke testük. Tovább hullámvasutazik a keskeny ösvény a hegy oldalában. Jó idõbe telik, amíg meglátom, hogy elöl balra letérnek az útról. A [Z4] visz le a VILATI házhoz. Egy kellemetlenül meredek, sáros út ez, de az etetõpont közelsége megszépíti. A végén még egy patakon is át kell kelni. Több lehetõség van, de a türelmetlenek átrohannak rajta. Hát én nem. Keresek magamnak egy nyugis helyet, ahol zavartalanul átkelhetek. Amikor látják, hogy átértem, mások is arra jönnek.

4. ellenõrzõpont, Fekete-völgy.

Hidegzuhanyként ér a pontõr közlése, miszerint nem tudtak autóval feljönni, ezért az etetés a Magyar-völgyben lesz. Mindig van nálam kaja, de most nagyon jólesett volna egy kis meleg tea. Csak üdítõm van, abból meg csak módjával tudok inni, mert iszonyú hideg. Nincs kedvem szendvicset elõvenni. Egy Sport szeletet kibontok, kettõt meg a nadrág külsõ zsebébe csúsztatok. A völgy másik oldalán kell visszamászni a magas hegyekbe. A [P4]-en kezdem meg a mászást. Olyan fél meredek az út. Lassan, de egyenletesen lehet haladni rajta. A futók mintha köddé váltak volna, csak egyvalaki elõz meg, õ is hosszan, komótosan. Amikor elérem a [P-] keresztezõdést, akkor balra fordulok rajta. Hosszú ideig csak egy erdei sétaútnak mutatkozik, nem túlzó emelkedõvel. Késõbb aztán durvulni kezd, és megjön a vasúti töltés effektus is, azaz bokaficamító köveken keresztül kell bukdácsolni. Sokszor a túrabot ment meg akár a ficamtól, akár a pofára eséstõl. Egyre hûl a levegõ, de hó az nincs, mint a Csóvin. Késõbb már át is látni a túloldalra, és egy havas folt közepén mintha a Csóvi beton tornyát látnám. Egy fatáblán a Hollókõ nevet olvasom. Jaj de jó! Akkor a Jancsi-hegy már megvolt. Errõl vagy nem volt tábla, vagy elkerülte a figyelmemet. Most már a Salgóvárra lehet koncentrálni. De túl korán várom én ezt, mert semmi jel nem mutat arra, hogy közeledne. Végre felcsillan egy reménysugár. Egy rozsdás kerítés mellé érek. Erre is a NAHÁTról emlékszek. Tudom, hogy a vár után értünk mellé. (Nota bene, akkor ellenkezõleg haladtunk.) Már vagy egy fél órája zakatolok itt a kerítés mellett. Úgy látszik arra rosszul emlékeztem, hogy milyen hosszú ez a tetû. Ráadásul ezek a kavicsok sem fogynak, jól telehányta velük a környéket a tûzhányó. Leérek egy nyeregszerû helyre, ahol egy fán A4-es tájékoztat, hogy nemsokára itt a Salgóvár, csak még itt fel kell hágni ezen a kis dombocskán. Baromi meredek, és az egyik magas fellépésnél hatalmas nyögés szakad ki belõlem. Aki mögöttem jön meg is jegyzi, hogy ez nagyon elkeseredett volt. Hát, igen. Itt ez a minimum. A vár elõtt megyek el. Egy mellvéden át lelátni a mélységbe. A másik oldaláról mászok fel a várba. A vár fokán némelyeket irritáló történelmi zászló lobog.

5. ellenõrzõpont, Salgóvár.

Nagy nehezen kászálódok le a várból. Hirtelen nem is tudom, hogy hol jöttem fel. Jó hosszan lehet lefelé lazázni továbbra is a [P-]-on. Abban a hitben vagyok, hogy ez így lesz a Magyar-völgyig, de nem számoltam a Magyar-heggyel, amit egy alattomos emelkedõvel, hosszan, nagyon hosszan meg kell mászni. Órákkal az utolsó futó után, most megint elfut mellettem egy fiatal pár. Nem is figyelem a jelzést, csak megyek arra, amerre õk futnak. A még párhuzamosan vezetõ, frankó útról kiáltanak át, hogy direkció elbökve. Sûrû dzsindzsán és süppedõ avaron verekszem vissza magam a helyes útra. Balra kanyarodik az út, és remélem, hogy ez a lejtõ most már a késleltetett etetõpontra vezet. Megint elfut mellettem a pár. Ezek jobban eltévedtek, mint én. Vagy kitudja. Jól számoltam, a lejtõ alján csoportosulás, buli hangulat van.

6. ellenõrzõpont, Magyar-völgy.

Rádiósmagnó ontja a Salgóvárra kitûzött zászló jelképezte múlttal kapcsolatos szövegû kemény rockot. Én most csak a teára koncentrálok. Szomjas is vagyok, de a cukros tea erõt ad, a melege átjár. Most jöhet egy-két zsíros deszka, de ezt jól megsóztam, megint teázni kell. Nos, jóból is megárt a sok, köszönöm a szíves vendéglátást és továbbindulok. Balra fordulok a [K-] jelzésen. Egyedül megyek a szekérúton, hátra, hátra tekingetek, de nem jön senki. Elég monoton az út, de nem is bánom, mert elég jól lehet tolni. Talán lehet hozni valamit a Salgóvár elõtti tötyörgésen. Késõbb a monotóniát irdatlan sár töri meg. Mi a fenétõl van ez a hirtelen változás. Amint az útszéli mezsgyén botorkálok megjön a válasz. Egy feltehetõen erdészeti jármû megy el mellettem. Még a terepes gumijával is jobbra-balra csúszkál az úton. A távolban megáll, ipszilonba megfordul és a padkán leparkol. Amikor odaérek, a sáros útra letérve kell kikerülnöm. Ez biztos itt ingázik, felszántva az utat. Bal oldalon keskeny patak csörgedezik mellettem, már látom a bányapusztai kulcsos házat. Elé érve látom, hogy néhányan erõt gyûjtenek az elõttük álló emelkedõhöz. Csokit esznek vagy csak egyszerûen ücsörögnek. Tudom magamról, ha én is leülnék, csak daruval lehetne felhúzni, ezért tovább megyek. Majdnem közvetlenül a ház bal oldalán van a felfelé vezetõ út. Nem kell itt átmászni semmilyen kerítésen. Ha volt is itt kerítés, az már a múlté. Meredek az ösvény, de még egyenletesen lehet emelkedni, ha nem lépsz síkos részre. Késõbb durvul, és igénybe kell venni a szegélyezõ fácskák segítségét. Szerencsére vannak itt szépszámmal. Mire feltolom magam, már nem vagyok olyan erõs. Innom kell egy kortyot a jégbehûtött málnaszörpbõl. Nyáron milyen király lenne. Persze akkor húgy meleg. Jobbra fordulok a [P+] jelzésre, és elõveszek egy csoki szeletet. Az Aklok-rétje felé tartva egy darabig még szintbe megyek, addig megeszem. Emelkedõsbe csap át az út, és egyre erõsödik. Tudom, hogy ez még nem a végsõ emelkedõ, az még nagyon messze van. Ez se volt semmi, de most már benn járok az erdõbe, és feszülten figyelem a jeleket, mert se elõttem, se mögöttem nincs senki. Elég ritkán vannak jelek, de most a nagy megkönnyebbülésemre jön egy megerõsítõ [P+]. A keréknyomokba itt már befagyott a víz. Sokat számít egy "kis" szintemelkedés. A semmi közepén, egy réten a kutyáját sétáltatja egy ember. Mintha csak egy belvárosi házból szaladt volna le. Nincs is melegen felöltözve, és amikor a köszönésemre válaszol nem vacogós a hangja. Ha ez volt a Hanák-rét, akkor most következik az itiner szerinti "borzalmas" emelkedõ. Hát lássuk csak. Mélyút kezdi az emelkedést, a kövek miatt jobb a szegélyen menni. Idõnként széles fák állják az utamat. Még mindig jobb a fákat kerülgetni, mint odalent botorkálni. Tényleg marha meredek, de ennek tudatában be lehet osztani az erõt, nem kell elkapkodni semmit. Itt már összeverõdünk néhányan, úgy látszik mások sem rohannak. Amikor balra térít a jelzés egy ösvényre, egy idõsebb spori megjegyzi, hogy mindjárt vége. Mármint az emelkedõnek. Valóban, az ösvény tetején ott a turistaházhoz vezetõ szerpentin. Nem vágok át a házhoz, nem is bírnék, szépen öregurasan felbaktatok.

7. ellenõrzõpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.

A pontõr tájékoztat, hogy a Taxi-réten majd a turistaház mögött keressem a következõ pontot. Jól be van fûtve. Egy asztalnál valami szósszal leöntött kaját szolgálnak fel. Nyelek egy nagyot, de mennem kell. Fene tudja, hogy mikor érek le. Mindenképpen el kell érnem azt a nyomorult utolsó buszt. A meredek, girbegurba kövekbõl összetákolt lépcsõn óvakodok lefelé. Vigyázni kell, állatian csúszós. A lépcsõ után meg-meg csúszok a letaposott havon. Ja, jut eszembe: Most már végig a [P-] jelzést kell követni. Hamar elhagyom a hóhatárt és elég tempósan közelítek az utolsó pont felé. Fent, nyugodt körülmények között akartam elõkészíteni a fejlámpámat, de elfelejtettem. Most már csak akkor törõdöm ezzel, ha nagyon kezd sötétedni.

8. ellenõrzõpont, Taxi-rét.

A turistaház mögött találgatom, hogy hol lehet a pont. A tûzrakó helyen pattogó hasábokat körül ülõk a pontõrség, közülük integet valaki. A - Merre tovább? - kérdésemre a réten való átvágást javasolják. A rét után visszatérek a jelzésre. Egy darabon kellemes avarszõnyegen lehet lefelé zúzni, aztán kövek lassítanak le, majd a jó öreg sár fog vissza. A [P-] lejjebb vezetõ szakasza kritikán aluli. És hol van még a vége? A kövekkel tarkított sártenger kikészít. Már feltettem a fejlámpát, és jól is világít, de alig van olyan lépésem, hogy ne botolnék- vagy csúsznék meg. Többször állok meg, hogy agyilag összeszedjem magam az út folytatásához. A Salgóvárhoz vezetõ meredek, köves úton nem volt ilyen problémám, az utolsó meredek emelkedõt is vígan legyûrtem, de ez az idegõrlõ bukdácsolás ezen a xar úton. (!) Hát, ennek semmi értelme. Itt balra levisz a jel az útról. Jaj de jó egy kicsit az erdõben gyalogolni. De ez nem tart sokáig, vissza kell menni a köves, sáros förmedvényre. Semmi fényt nem látok, ami település közelségét mutatná. Ugyan még nincs késõ, a buszt már biztosan elérem, de sajnálom, hogy ezt a klassz túrát egy ilyen pocsék úttal kell befejezni. Olyan vagyok, mint a környezõ erdõ: teljesen le vagyok lombozva. Egy magányos ház mellett megyek el, de utána sokáig semmi. Na, itt már szilárd a burkolat. Trappolok néhányat, hogy megszabaduljak a sár egy részétõl. Nem akarok hinni a szememnek, amikor meglátom a nagy kerek KRESZ táblát és a sorompót. Innen balra, nem messze van a cél. Kezd elpárologni a dühöm, már az sem érdekel, hogy autók vakítanak szembe. Te most fékezel kiskomám, én meg jobbra átmegyek ezen a kis hídon, befelé a célba. 17:05 van. Még a 17:40-es, utolsóelõtti buszra is bõven jó vagyok. Javít a hangulatomon, hogy megérkezik Gyõri Péter, majd Toplak Józsi, de a kézfogáshoz már nem tudok felpattanni az elõtérben lévõ, mély fotelból...

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2009
atomcatTúra éve: 20092010.01.10 23:01:20
megnéz atomcat összes beszámolója
Már a Less Nándor Emléktuáaról visszatérve ott lebegett lelki szemeim elõtt a kovetkezõ, a távoli eszakról becserkeszhetõ esemény, a bükki Tortúra. A sors kegyébõl azonban szerencsére egy héttel korábban térhettem haza Kishazámba, így lehetségessé vált másik nagy téli kedvencemen, a Börzsönyi Vulkántúrán való részvétel.

A hét eléjen gyors egyeztetés Samuval, pénteken hazaút, egy utolsó pontosítás a startot illetõ 'hol, mikor' ügyében, és egy túl rövid éjjellel a hátam mögött mar robogtam is jókora késessel Kiralyrétre. Szerencsére Samut, es a vele Bprõl erkezõ Zolit es családját türelmes fából faragták:)

Nevezés, és már koptatjuk is a 45 km-t. A botom beteg lett a repülõn, illetve a repulõút mellékhatásaként fokozottan jelentkezett benne a nyáron a kutyam által beleplántált iv, igy kb. a Magas-Taxi Turistahazig a sztorizgatasok mellett biztos elfoglaltságot adott az alsó tag kiimádkozása vastagabb testvérébõl:)

Valahol a Cseresznyefás-parkoló környékén összefutottunk kát lánnyal, akik egy Kiskegyedben olvasott cikk alapján, az állitólagosan leadható plusz kilók által motiválva vállalták be a túrát:) Samu megnyugtatta õket, hogy azért még fog belõlük maradni elég a hazamenetelhez a túra végén... Végül lassabb tempót diktáltak NHH-re felfelé, így lemaradtak tõlünk.

Bõszen a Rakodó irányába fordultunk Taxnál, amikor egy furcsa érzéstõl vezéreltetve belenéztem az initerbe - szerencsére. Mindketten elég rég voltunk ezen a túrán, és még egy régi útvonal volt eszünkbe. Szerencsére mindez a piros sáv kiágazásánál történt, így nem fájt nagyon a cseppnyi tévedés. NHH a nevéhez méltó fogadtatásban részesített minket. Hóesés, és pár centi vastag hótakaró fogadott minket némi széllel.

A déli sípálya felõl támadtuk az elsõ Ep-t, és hamarosan be is gyûjtöttük elsõ pecsétünket. Gyors kajálást rendeztünk, és húztunk is tovább a fõgerinc irányába. Meghódítottuk az Égés-bércet, majd hamarosan, a Haramia-lyukat is hátrahagyva megkezdtük mászásunkat a Börzsöny legmagasabb csúcsára. A Csóványoson "csak" a csúcs meghódításának öröme várt ránk, az ellenõrzõpontért el kellett másznunk a Magosfáig. Itt meglepõdve ismertem meg a tavalyi Ferkas Zsolt emléktúra egyik pontõrét, aki akkor is ugyanezen a helyen pecsételt a túrázóknak. Magosfától végre lazább szakasz következett, ahol a nagy lefelé menetben szántam némi idõt a tartalékok ujratölrésére, mert bizony ezen a túrán szépen ki lehet éhezni... Számomra ez, és a völgy túlsó oldalán vezetõ felút a Salgóvárhoz volt a túra legkedvesebb szakasza. Gyönyörú, igen jellegzetes része ez a Börzsönynek. Az erdõséget itt-ott megszakítõ ligetecskék a Vilati-házhoz menet engem a Dél-Bükkre emlékeztetnek, azzal az apró különbséggel, hogy az itteni faállomány jellemzõen nagyobb növésû. A Vilati-háztól a gerincre vezetõ jellegtelenebb szakaszt hátrahagyva, a gerincre kiérve pedig a Nagybörzsöny magasba törõ ormaira tárulkozó csodálatos panorámával ajándékoz meg az Anyatermészet. A tájban mesterien keveredik a természet hívogató szelídsége a Börzsöny mégiscsak vad alaptermészetével, és ez a kettõsség lenyûgözõ pompával tölri el az arra tévedt túrázó lelkét.

A Vilati-háznál kajáltunk. Felbontottuk a Norvég szeretetcsomagot, egy adag Julemarsipant (karácsonyi marcipán), ami lényegében a pöttyös óriásrudira hasonlít, amiben a túrót marcipánra cserélték:) Isostarral is erõsítettünk, majd lassacskán nekiláttunk az elõttünk álló jópárszáz méter szint ledarálásának.

Samu praktikus ember volt idén: az idénnyitó, és idényzáró túrát egybekötötte. Mivel eljött a Vulkûntúrára, ezért még gyengébb logikai képességû egyének is kikövetkeztethetik, hogy bizony ez a túra volt e jeles összevont esemény. A praktikus gondolat sajnos a Vilati-háztól felfelé kezdett visszaütni, mert egy kcist elfáradt, de azért megállíthatatlanul falta a szintet õ is. Egymást követték a szebbnél szebb panorámát kínáló magaslatok, majd mászásunk koronázásaként végre elértük a Salgóvárat. Innen beszélgetésben gazdag, javarészt lefelé vezetõ út következett a Börzsöny-patak völgyéig. Emlékeim szerint itt értek minket utol a túra elején megimert Kiskegyed-lányok. Samu mondta, hogy hogyha akarok, menjek nyugodtan, de ez eszem ágában sem volt. Ha már félévente egyszer találkozunk, nem akarom egyedül, magányosan végigcsászkálni a 45 km hátralevõ részét:) A pontban nagy élet fogadott minket. Magyar történelmi zászló, magyar emberek, és megfelelõ hangulatú, nemzeti tudattal kellõképpen átitatott zene. Jobb nem is lehetett volna! Mindemellé vajas és zsíros kenyér, meleg tea, és sör (utóbbi pénzért) volt a kínálat. Azt hiszem, a pont kellõképp kitett magáért, hogy az emberek kaja tekintetében megfelelõen felkészülve vághassanak neki az utolsó megpróbáltastásnak, Nagy-Hideg-Hegy másodszori megmászásának.

A Bányapusztáig eseménymentesen haladtunk. Itt ismét rövid búcsút vettünk egymástól, és mindketten a saját tempónkban cserkésztük be az utolsó kihívást. A szokásos északi NHH mászás következett. Hamarosan a Dögölj Meg! útjába csatlakoztunk, és eszembe jutott, hogy legutoljára nyáron jártam erre feleségemmel, tandem biciklivel, amikor a Csarna-völgyön vergõdtünk le Kemencére, hogy a strand vizébe megmártózva lazíthassuk le megfáradt izmainkat. Jót nevettem magamban ismét a völgy alsó részén tapasztalt enyhén bicajellenes viszonyokon (dinnyényi kövek a patak által szétmosott úton). Bizony ez már régen volt, azóta a hideg uralja a természetet, tovatûnt a nyári madárzsivaly, a burjánzó zöld hírdette életünnep. Gondolatokkal túlzsúfolt fejembõl kitekintve hirtelen az utolsó emelkedõn kaptam magam. Ez már kicsit több volt, mint jólesõ érzés, de azért egyszer ez is véget ért, és már csak a befutó volt hátra a dózerúton.

A házban pecsét, vettem egy kólát, és gyorsan felmentem a csúcskõhöz - ha már egyszer volt egy kis eltölteni való idõm. Nagyon meghatott, hogy újra itt álhattam, a helyen, amit jó ideje már csak webkamerán nézegetek, nagyfokú Börzsöny-hiányomat gyógyítandó, a messzi északról. Miután lelkemben kellõképpen elraktároztam a látottakat, visszatértem a házba, és pár perc várakozás után Samu is megérkezett. Rövid pihenõ, fejlámpa fel, és indulás. Lefelé menet ismét összetalálkoztunk a fogyózós tagozattal, akiknek becsületére legyen mondva, elszántan küzdöttek! Egyikükön meg sem látszott a megtett táv, másikuk kicsit meg volt gyötörve, de ezen a távon, ennyire minimális felkészüléssel (életük 2. túrája volt) nagyon szépen teljesítettek. Mivel nem volt lámpájuk se nekik, se a hozzájuk csapódó srácnak, ezért segítettünk nekik a lefelé menetben. A Grófi-úton, a Tax déli oldalán visszakanyarodva szépen lassan beleereszkedtünk a reggel már megtapasztalt dágványba, és a Taxi-nyiladékon végiggyalogolva hamarosan a célban voltunk.

Köszönjük szépen a rendezést, nagyon jó túra volt ismét!
 
 
zoli1975Túra éve: 20092010.01.05 18:26:07
megnéz zoli1975 összes beszámolója
Börzsöny Vulkántúra 2009

Ez eddigi elsõ túrabeszámolóm,(nézzétek el a hosszát, és esetleges túlzásba vitt személyeskedést) és ez volt egyben elsõ igazi pokoljárásom is:)
Nagyjából két éve teljesítménytúrázom rendszeresen, és ezidáig komolyabb nehézségek nélkül tudtam le 40-60 km közti távokat cirka 5-5.5-es átlagokkal.
Nos, a Börzsöny most kifogott rajtam. 20 éve sportolok rendszeresen. A Bia 25 nyomvonalának érdi szakaszától párszáz méterre lakom, így heti 2 alkalommal futok az erdõs-dimbes-dombos részen 1-1.5 órát. Soha nem jelentettek gondot az emelkedõk, sõt! Élveztem a felfelé menetelt, inkább a lefelé tartó szakaszokon szívtam a fogam a térdem nyilallása miatt. Ennek tudatában soha nem is hittem volna, hogy létezik olyan túra, ami kifoghat rajtam. Eddig nem is volt. Pedig megvolt az idei Szurdok is ,ami közel hasonló táv -és szintadatokat tud, mint a Vulkántúra.
Bevallom nem nagyon szoktam táplálkozásilag speciálisan készülni a túrákra. Aznap reggel vastagon bekrémezem a talpam, vastag zoknit húzok, kényelmes cipõt ,és rétegesen öltözködöm. A hátizsákba mindig van nálam 3 liter ásványvíz, 3-4 szendvics, 2 alma, 2banán, 2 csoki és 2 energiaital. Ez általában eddig elégnek bizonyult, nem volt jellemzõ ,hogy kihasználtam valaha is a frissítõpontok adta lehetõségeket. Ez leginkább abból adódott, hogy rengeteget túrázok privátban, ahol az ember csak azzal számolhat, amit maga visz. Ilyen állapotban a hátizsák 7 kiló szokott lenni induláskor, és egy átlagos 50 km-1300 szintes túrán minden el is szokott fogyni.
Minden beszámolóban olvastam, hogy ez a túra más, mint a többi. Igazi emberpróbáló. Ennek hatására én is változtattam a felkészülései rutinomon.
Reggel a parkolóban még a kocsiban ülve megettem 2 szendvicset ,megittam egy energiaitalt, és …mivel hideg volt, lehúztam a magammal vitt kb 1 deci házipálinkát. Na ezt nem kellett volna! Órák múlva is szédültem tõle, kavargott a gyomromban, és állandóan visszabüfögtem. Soha többet ez már biztos. Még ha Vagdalthúsék ezért el is átkoznak ezért a kijelentésért :)
(Mindig kíváncsi voltam rá ,hogy ki-kicsoda a valóságban, akikrõl-akiktõl itt olvasok J Lassan összeáll a kép. Így két évnyi túrázás távlatából sok már az arcra ismerõs túratárs. Tudom ki Vaddino, Bubu…) Ez a beszámoló után jópár embernek én is be fogok ugrani :) („ez az a srác, akinek mustáros volt a képe, és ott szenvedett felfelé minden emelkedõn :)” )
Nade a hosszú elõjáték után jöjjön a beszámoló:
Reggeli táplálkozás a kocsiban, majd irány a rajthely. Indulás elõtt szeretem picit tanulmányozni az itinert. Az útvonalleírás tökéletes,( bár ez a túra is azok közé tartozik, ahol lehetetlen eltévedni, hiszen nem emlékszem olyan szakaszra, ahol elõttem, vagy mögöttem ne láttam volna túrázókat. ) a résztávok és szintemelkedések táblázata nagyon pozitívum, mert tökéletesen követhetõ, hogy adott pillanatban hol tartunk, és mi vár ránk. A magassági diagram így ránézésre is félelmetes.Hiányoztak róla a vízszintes részek :) :) :)
Indulás még sötétben, fejlámpával, monoton, enyhe emelkedõ a Taxi-nyiladékban. Elsõ meredekebb emelkedõ a Kárpát híd- , és az elsõ ellenõrzõ pont után- és innen tovább egyfolytában a Nagy –Hideg hegyi turistaházig. Itt már egynéhány centis havat tapostunk, majd következett a Csóványos. Ha itt vagyok, mindig felmászok a kilátóba. Ennyit megéri bukni a szintidõn. Lemászás, majd gyors kajálás, aminek mustárnyomai a képemen maradtak ,amire egy túratársam megjegyezte, hogy jól áll :) (Õk még visszatérõ szereplõk lesznek a túra folyamán)
Viszonylag gyorsan megvolt a 3. ep
Jó hosszan lefelé tartó szakasz következett, ahol az ember önkéntelenül is bele-bele kocogott a távba. Ez egyébként nem szokásom, de itt mókás volt látni, hogy szinte mindenki ezt tette. Valahogy ezt váltotta ki a szakasz, és a csordaszellem az emberekbõl :) Meg is volt a böjtje! Kétszer is sikerült fenékre ülnöm ahogy a falevelek megcsúsztak a sáron. Itt ugyanis már újra lejöttünk a fagyhatár alá, és kellemes hótaposás után sártaposás következett. A patakon szerintem könnyedén át lehetett kelni száraz lábbal, de legnagyobb csodálkozásomra volt olyan, aki egyenesen átgyalogolt rajta.
A panzióban újabb pont, és a leírás alapján frissítõ kellett volna következzen. Sok túrázó felháborodását váltotta ki, hogy a frissítõ az bizony elmaradt. Én nem éreztem annyira gáznak, mert volt még bõven a hátizsákban, úgyhogy fogyasztottam.
Eddig úgy éreztem tökéletes a tempó, és az erõnlét is, bár a házipálinka minduntalan visszakívánkozott, és ez kissé zavaró volt.
A panziót elhagyva megkezdõdött az újbóli igen meredek emelkedés. Itt lehagytam Bubuékat, majd párszáz méter után történt valami. Elõször annyit éreztem, hogy kezdenek hirtelen elgyengülni a lábaim, majd pár perc múlva néhány lépésenként kezdõdtek a görcsök. Eleinte nem minden lépésnél, de néhányszáz méter után meg kellett állnom nyújtani. Gyorsan lenyomtam fél liter vizet, 2 banánt, meg egy energiaitalt. Közben az addig leelõzött emberek elkezdtek elmenni mellettem. Hollókõre már alig bírtam felvánszorogni. Addigra már minden egyes lépésnél begörcsölt mindkét combfeszítõm. Átnéztem a „gödör” felett vissza a Csóványosra, és Nagyhideg-hegyre, és rendesen görcsberándult a gyomrom, hogy ebben az állapotban még odáig vissza kell jutnom. Salgóvár tövében meg kellett állnom, és akkor gondoltam elõször a feladásra. Iszonyat ciki volt, hisz kb fél távnál jártam, de mivel a közelben nem volt település, sok választásom nem volt. Újból ettem-ittam (elnézést a parkerdõ üzemeltetõitõl, de itt állt egy pad, amire amikor rátettem a hátizsákom, a súlyától összedõlt:) ) Egy igazi kínszenvedés volt feljutni a meredek kaptatón. Két-három lépés után mindig meg kellett állnom. Itt már többen furcsa pillantásokkal néztek rám, gondolom szépen nézhettem ki:) Salgóvár ep. Egy felüdülés volt a lefelé tartó szakasz. Máskor kimondottan utálom, mert a térdeim már tropák, és komolyan megszenvedik a lejtmeneteket, de most imádtam.
Magyar völgy újabb ep, és frissítés. Teában lenyomtam 2 db CaMg pezsgõtablettát, 1 banánt, és két csokit.
A következõ szakasz lassú, monoton emelkedõje egy picit pihentetett, de a vadászház után már megint kezdõdtek a görcsök. Pedig tényleg enyhe volt az emelkedõ. Újra kezdett minden lépésnél behúzni a görcs, és amikor egy fiatal-fás részbe értem, már a hajlítók is összerándultak, szal nem volt egy kellemes érzés
:) Nem is tudtam mit csináljak. Ha nyújtottam a feszítõket, rögtön behúzta a görcs a hajlítókat. Amikor kiegyenesítettem a lábam, hogy nyúljanak a hajlítók, egybõl görcsöltek a feszítõim.
A Hanák-rét után, Nagyhideg hegy elõtt felnéztem, és elborzadtam. Próbáltam felkészülni, újból ettem-ittam, majd megindultam felfelé.
Egy igazi kínszenvedés volt. Csak úgy tudtam lépkedni felfelé, hogy a kezeimmel minden egyes lépésnél megtámaszkodtam a combjaimon. Kb 2 percenként megálltam, és próbáltam pihentetni a lábaim. Majd egyszercsak úgy éreztem képtelen vagyok tovább menni, és leültem egy kidõlt fára. Ott ültem már jópár perce, amikor egy túratárs odaért, és megjegyezte, hogy a kapucnimban, ahogy lógó fejjel ott ülök, úgy nézek ki, mint Anonymus :) Aztán ahogy felnéztem rá, és meglátta az elgyötört arcom, rögtön megkérdezte, hogy segíthet e, majd ki is segített egy adag Mg porral, amit ezúton is szeretnék megköszönni Neki. Lassan feltápászkodtam, és megpróbáltam tovább menni. Fél perc múlva újabb görcsök kezdõdtek, és ha nem lett volna cinkes, tuti ledõlök az út szélére:) Kinéztem egy újabb kidõlt fát, és fogvicsorgatva elvánszorogtam odáig, majd leültem. Néhány perc után megjelent az a pár, akik a „mustáros képemre” figyelmeztettek, majd amikor meglátták a lestrapált kinézetem, rögtön kisegítettek 2 db Mg tablettával. Nekik is köszönet! Pár percig még pihentem, majd addigra lassan kezdett felszívódni az a rengeteg Mg és Ca, amit beszedtem, és egy lépés-egy pihenõ kombinációval felvánszorogtam a túristaházig.
A lejtmenet már nem tartogatott sok nehézséget. Érdekes módon a térdeim sem szúrtak közben, és a görcsök sem jelentkeztek. Még szürkületben leértem, a fejlámpát már nem kellett elõvennem.
Elõzetesen max 9 órányi túraidõt terveztem, 10 óra 20 perc lett belõle. Kb 4-es átlag.
Maga a túra útvonala tökéletes. Bevallom, a Taxi-nyiladékot nem nagyon kedvelem, mert még soha nem sikerült sár nélkül megúsznom, meg monoton is kissé, de valahogy fel kell jutni a kráter peremére :)
A szervezés tökéletes volt. Nem voltak sorbanállások, nekem az ellátmány is bõven elég volt.
Külön köszönet a segítõkész túratársaknak is! :)
Nem tudom, hogy hol, és mivel szúrtam el, de levontam a tanulságot. Legközelebb már a túrák elõtt napokkal elkezdem feltölteni a Ca és Mg tartalékaimat banánnal, paradicsomlével, és pezsgõtablettákkal. Az alkoholt messze el fogom kerülni, legyen akár milyen hideg a túra folyamán. Úgy látszik 35 éves fejjel már nem lehet hûbelebalázs módjára nekiállni a túráknak.:)
Jövõre revans a Vulkánnak! :)
A következõ túra a Téli Mátra XL.
Rákészülve! :)





 
 
biborTúra éve: 20092009.12.14 11:30:18
megnéz bibor összes beszámolója
Börzsöny Vulkántúra

A túra elõtt Nógrád- Királyrét bemelegítõ séta munkatársammal, majd Királyrétre érve a kerítéshez üget az egyik ló és hagyja hogy megsimogassuk:) Elgondolkodok rajta, hogy milyen jó lenne lóval indulni , végülis nem írták h nem lehet=) A turistaszállóban a magas népsûrûség ellenére gyors nevezés és 8:25-kor neki is vágok. A DINPI kp. megint zárva, nyitva még sose láttam.. majd ki a földútra és jön az oszlopsor- ezt a részt nem szívlelem elég egyhangú egyenesen menni az oszlopok mellett.Van némi sár, de "ez még hagyján" kategóriás nálam. Lehagy egy csapat futó , késõbb még egynéhány. Aztán be a fák közé, végre erdõben- vagyok érzésem van. A parkolónál néhányan a földön ülve cipõznek, majd a Kárpát- hídnál Vagdalthúst elõször nem pontõrnek nézem. De szerencsére szól, pecsét és az elsõ emelkedõ elõételként.. fincsi lesz, már csak tízszer ennyi felfelé- biztatom a mellettem elsuhanót:) A patak mellett kanyargó K+-t több kisebb- nagyobb forrás- vízmosás keresztezi,nyáron volt nagyon hangulatos erre mikor még a fák is zöldelltek. A KN-re rátérve mintha szállingózna a hó.. ahogy nõ a magasság egyre több a hófolt. A sípályánál már határozottan télies idõ van. A th-ba belépve megcsap a meleg,minimum húsz fok különbség van a kinti-benti között. Nem is maradok sokáig,nem akarom hogy hozzászokjak a "hõséghez", különben is 1:20 alatt értem fel, pedig csak 6 és fél kilcsi; van mit behozni. Irány a Csóványos..kb. minden lépést ismerek erre.. lefelé van pár bedõlt ág újdonságképpen.Majd elhaladok a falumbeli tiszteletére állított emléktábla elõtt- Tóth tanár úr engem már nem tanított sajnos. Nagyon sokat járta a Börzsönyt, õ tette hagyománnyá az általános sulinkban évente kétszer tartott Börzsöny vagyis a Rozsda-túrát. 5-8 osztályosok együtt sétálgattunk majdnem egész nap, majd tábortüzeztünk -sütögettünk.. ennyi nosztalgia után a Haramia- lyuk mellõl nézem a nyugati- gerincet és a Csóvi tornyát. Még egy kis part után immár ott is vagyok, pont nincs és én se mászok most fel a tetejére. Magosfáig pár centis hó, pecsét majd a remek idõjavítós zöldön ereszkedés Kemence felé erõs hátszéllel. Itt már nincs sár, nincs hó, nem csúszik sietésre van kitalálva:) Godóvár alatti pár méteres meredeket nem csípem, de pár fát megölelgetve lejutok egészben. Fekete- völgyig sok túrázóval találkozok, majd a ponton behúzok két teát. Nekem túl édes volt, jobban szeretem citromosan. Pecsét közben megtudom, hogy nem engedték át õket D.jenõnél mert vadászat- hajtás van azért nincs kaja..A PN-en és a Strázsa- hegyi tanösvény mentén vissza magasabbra a gerinchez érve viszonylag sokan vannak elõttem s utánam is. Itt hangzik el a legjobb kérdés amit a nap során hallottam: "Messze van még Salgótarján?" Marha messze van még!:) Szerencsére csak Salgóvárig kell menni, utóbbi kiadósabb séta lenne..elõtte még a Hollókõn firkantok egyet pontban 12:25kor vagyis kerek 4 óra alatt értem el ide, 20 km-hez, ebbõl se lesz jó idõ.Viszont a kilátás csodás. A vár elõtti utolsó meredeken csak az Árpád- sávos zászlót nézem, majd várat bevéve le a Vár- bükk elõtt, immár lefelé. A Magyar- hegy elõtt még sikerül kicsesznem magammal, mert nem nézek a lábam elé és meghúzom- rántom a bokám. Nem is én lennék ha nem lenne semmi...:) A Magyar- hegy és völgy közötti sok lefelé kegyetlen, kezdem azt hinni hogy lassan már tengerszint alá jutok.. de feltûnnek a távolban Nagybörzsöny házai, ezen felvidulván kisvártatva a ponton találom magam. Tea, kaja, zene kíséretében. A börzsöny kéken közelítünk Bányapuszta felé, errõl a Tátralátó jut eszembe ami a 2. túrám volt ez meg a 20. Továbbfilózva vajon a 200. merre lesz? A háznál most senki sincs, mellette a párszáz méteres felfelé amit nagyon nem díjazok mióta úgy ömlött itt az esõ h alig láttam, s a létrán is kalandos volt átjutni. Most se esõ se létra,a Szimandlin a nem sok jót igérõ P+-on tovább. Valahogy fel kell jutni a Nagy Hidegre, mégse lehet lefelé célba venni. Hanák - rét után totyogós azért se állok meges utolsó nyomulás, majd gyökhárom per nulla sebességgel ismét a NHH th-ban. Melegedés, s már szint nélkül csak le Királyrétig. Nézem az idõt és levonom a következtetést: bele kell húznom h világosban érjek be. A Magas- Taxnál egy utcsó pecsét s usgyi. Kiérve a villanyoszlopokhoz jóval nagyobb sár van mint reggel volt. Nem tudom ki hordta ide, de rossz ötlet volt:D A faluba érve erõsen sötétedik.. ám beérek és beállok a sorba a célnál:)7:48 lett a vége a 42-nek, kb. 5,4.. na jövõre revans! :)

 
 
CsabXTúra éve: 20092009.12.13 23:25:26
megnéz CsabX összes beszámolója
Ismét nagyszerû volt a túra, ezúton is köszönjük a szervezést!
Külön pozitívum volt most, hogy ismét még lámpa nélkül leértünk, 9:30-on belül voltunk.
Igazi beszámolót én nem írok, de beszéljenek a képek!

Az album a képekkel a korábbi Vulkántúrás (2004, 2005, 2006, 2008 + 2009) képeimmel együtt:

http://www.flickr.com/photos/csabx/sets/72157622863839835/

Ugyanez diavetítésként!

Börzsöny Vulkántúra 2009 - 6471

Vulkántúra GPS profil, 2008

Üdv,
CsabX

http://www.flickr.com/photos/csabx
 
 
zsenykaTúra éve: 20092009.12.13 18:17:56
megnéz zsenyka összes beszámolója
Öten két autóval indultunk el a Börzsönybe. Én Babival megyek ,mert szeretnénk egy kicsit futni .Érkezés Királyrétre,nevezés és 7.40-kor indulás.A Cseresznyefa parkolóig folyamatos emelkedés egy kis sárral .Itt ér be a csapatunk másik felébõl Nándi .beszélgetés és már el is érjük az elsõ ep-t. Itt egy kis eszmecsere Vagdalthússal,majd nekiesünk az elsõ húzósabb emelkedõnek.Az idõre nem lehet panaszunk
viszonylag tiszta és még nincs hideg .Bár a webkamerás elõrejelzés szerint már hó és mínuszok várnak majd a nagy Hideg-hegyen .Nem csalódtunk ,tényleg hideg és hó van .Fúj a szél ,de a hó látványa egy kicsit új erõt ad .Az idei év elsõ hava.beérve Nándival osztozunk egy búza sörön ,ami nagyon jól esik .Fényképezés és indulás tovább .Ezek után a túra szép részei következnek,de ezekért meg kell szenvedni .Emelkedõ ,szél meg egy kis hideg,de mindenért kárpótol a kilátás .Szerencsénkre nincsen köd és jól ellehet látni messzire .A Szabó-kövek és a Haramia-lyuk nagyon impozánsak.Több fénykép és már látszódik a Csóványos .Innen lefelé futható terep vár ránk .Jól esik egy kicsit lejtõzni.Leérve a Feketevölgybe átgázolva a patakon,pecsételés és már megint felfelé haladva elérjük a szép kilátással bíró helyeket : Holló-kõ,Salgóvár. Itt érjük be Nándi barátunkat,akivel ezután közösen indulunk tovább. Még csak a felénél vagyunk.Lejtõzés ,sok beszélgetés,vidám sztorik mesélése közben érünk le a Magyar-völgybe.Jól esik a zsíros kenyér és a tea .Bár ezt az utóbbit csak Babi veszi igénybe ,mert mi inkább a sör mellett voksolunk.Kéken folytatva az agyunk nagyon beindul.Rengeteg vicc és eset elmesélése miatt emelkedett lesz a hangulatunk.Jól elvagyunk,elvégre azért jöttünk ,hogy jól érezzük magunkat és kikapcsolódjunk.Babi folyamatosan a palóc kiejtésemmel cikiz,de már rá is ragad az "á" betûs kiejtés.Piros + majd felfelé nézve látjuk,hogy a Nagy Hideg-hegy emelkedik elõttünk.A jókedv alábbhagy,jön az emelkedõ.Jó mókának tûnik a vége felé,de nem az.Kiegyeztünk volna egy kicsit kisebb emelkedõvel,de nem bírjuk ledózerolni.Most nincs viháncolás!Babinak felajánlom,hogy elhordom a hegyet a könnyebb haladás érdekében .Megköszöni !Felérünk a ponthoz és újabb fényképezés.Nándi barátom elõveszi a csokikészletét és elkezd számolni.Mivel hogy õ bolttulajdonos,Babi meg is jegyzi:biztos leltárt készít .Kitör a nevetés belõlünk,szerintem mindenki minket néz a turistaszállóban.Sebaj !Közben megérkezik Sanyi barátunk,aki képet készít hármunkról.Megjegyzése: nagyon sötétek vagytok a képen .kedves !Futás tovább és gyorsan beérünk a Magas Tax turistaházhoz.Pecsét és seprés lefelé a piroson Királyrétig.A célban pacsizás,fürdés és indulás a kocsihoz.hazafelé egy kis vacsi,kellemes beszélgetés m,majd óvatos vezetés hazafelé.Trécselés és érkezés a falumba / Szarvasgede Nógrád megye/,ahol Babi átpakol és õ is megindul haza .Békéscsaba még nagyon messze van.Este hív a telefonomon ,hogy sikeresen letudta a távot.Összegzés: nagyon szép volt a túra,köszönet a rendezõknek .Az idõnk :7.13. Lehetett volna jobb is ,de a lényeg ,hogy jól éreztük magunkat!
 
 
 Túra éve: 2008
LúdtalpTúra éve: 20082009.02.12 17:44:36
megnéz Lúdtalp összes beszámolója
Nem ígérkezett egyszerû túrának, hiszen JB**, -balazs-, olipapa és B Andi voltak a társaim. Ez lényegében elõrevetítette azt a bizonyos "gombászós" tempót, ami ugye garantált "szopóbódé".

Úgy gondoltam, ha sikerül összeszednem az összes versenytapasztalatomat- önismeretemet az erõbeosztás, frissítés, "csapatmozgatás", pulzuskontroll terén - talán túlélem. Így hát élesítettem az "öreg róka" üzemmódot és fohászkodtam a Börzsöny Isteneihez.

Optimizmusom hamar teszt alá került, hiszen az elsõ kétségek, hogy fogom-e bírni, úgy a 2.-3. kili között értek, s nem szégyelltem már ekkor egy kis csokit betölteni válságkezelés gyanánt. Alig egy kili múlva ismételten hátraálltam, miközben dõlt rólam a víz. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy kiszállok, de aztán megint eszembe idéztem, hogy hány 50-es és 100-as futás indult már a "Módszer"-rel. NHH-re érve is vegyes érzéseim voltak. Pulzusban még "csak" a "kemény, de nem megszakítós" zónában dolgoztam, viszont a combjaim nem annak érezték: enyhén remegtek, s tónustalanul mozogtak csak. Mondtam is JB-nek, hogy úgy érzem magam mint a Kinizsi elején, azaz pudingul. Ez tulajdonképpen valahol bíztató volt, csak vigyáznom kellett, hogy ne feszítsem tovább a húrt.

Csóványos után a hosszú lejtõben igyekeztem a minimális erõbevitellel zuhanni lefelé. Valahogy úgy, hogy még éppen ne fékezzek, de ne is toljak a lábaimmal, csak egy-egy pillanatra, mintegy egyensúlyozás miatt érintsem a talajt. Persze ez nem könnyû történet, hiszen eközben könnyen felszalad a pulzus, pedig arra érdemes figyelni, hogy 160 fölé ne menjen az ember lefelé (hacsak nincs csúcsformában), mert akkor oda a pihenés.

Vilatihoz ha jól rémlik elsõnek értem, kerek két órával, s láttam, hogy a többieket kissé meglepte a gurulás sebessége - legalábbis rögtön el akarták kobozni a sportszeleteimet :-) - így kissé megizmosodott önbizalommal vágtam neki a következõ emelkedõnek, alig 3 perc depózást követõen. Még mindig erõsen kísértett bennem az érzés, hogy bármikor megzuhanhatok, így toltam befelé a csokikat és a folyadékot. Jól indultam, aztán mégis fogyni kezdett az erõ, hiába a kimért darálás. Olipapa, majd JB is kezdett elhúzni, bár utóbbit mindig újra megközelítettem. Többiek a nyomomban. Nehezen fogytak el a hegyek, de aztán mégis. Újfent, a bevált, minimális erõkifejtéses, pulzuskontrollos gurulásba kezdtem. JB gyorsan el is engedett, s kezdtem lassan felzárkózni olipapára. Úgy vettem ki, hogy bevár. Aztán egy bizonytalan pontnál Õ nagyobb ívben követte az utat mint a jelzés, úgyhogy elé kerültem. Kezdtem jól érezni magam, a mászásnál görcsölgetõ lovaglóizmom elhallgatott, és a gyomrom is jobb állapotba került mint felfelé volt.

A Magyar-völgybe megint elsõként értem le, szinte rögtön utánam olipapa, aztán a többiek. -balazs- ténylegesen lenyúlt egy sportszeletre, s mikor közöltem vele, hogy van még, mintha nem lett volna õszinte a mosolya, de persze a szürke arc becsaphatja az embert... :-) Andin látszott, hogy összekapta magát, és ennek megfelelõen neki is esett a Magyar-völgynek. Hála Istennek meggyûrõdött a cipõjében a talpbetét, így pihenhettünk egy kicsit, mert kezdett a tempó kegyetlenül darálós lenni. Fura, hogy pulzusra itt sem volt gáz, de a lábaim a csúcsterhelésnek érezték a tempót, ugyanakkor azt suttogták: elkaptuk, megy ez, gyerünk, letoljuk a hegyet. Nem dinamika és sebesség volt a virgácsokban, hanem az a feeling, hogy akárhol végigmennek. Persze ez végül nem így lett, de így is sikerült olyan kaptatókba masszívan belekocogni, amik szemre is reménytelennek tûntek.

NHH-re ismét elsõnek értem fel, s mire Andi pecsételt, Olival már a colavásárláson is túl voltunk, kb. 4:35-tel. A lejtõt Oli most nem kívánta megtolni, úgyhogy ketten zuhanóztunk le, szépen fokozva a tempót - közel maxig - begyûjtve egy-két sporit is.

Tavaly 6:17, idén 5:09 a vége - és maradt még 1 sportszeletem... ;-)


 
 
csibaTúra éve: 20082009.01.07 13:27:39
megnéz csiba összes beszámolója
Börzsönyi vulkántúra – Breuer László emléktúra

Kellemes hideg idõ fogad reggel mikor felébredek, bár a havat hiányoltam. Hárman vágtunk neki az útnak, Bella és Karesz társaságában. 8 körül be is gurulunk a rajtba, ahol a bejáratnál már megkapjuk a nevezési lapot, és felhívják a figyelmünket a meleg teára. Ilyet sem láttam még, hogy már a rajtban lehet inni, de jól esik. Bent készülõdünk, közben sikerül megismerkednem személyesen is Csanyával, szóba kerül egy kis idõre a pontõrködés a Börzsönyi éjszakain, majd 8:30 körül nekilódulunk. Ez a Taxi – nyiladék elég egy unalmas szakasz, de már itt kimelegszem, és megszabadulok a polártól. Egy széldzseki és egy technikai alsó elég ebben az idõben, pedig azért hideg van. Hamarosan már a Kárpát - hídnál járunk, ahol megkapjuk az elsõ pecsétet. Szépen, folyamatosan emelkedik az út, néhol kicsit durvábban. A hófoltok is egyre sûrûbben jelennek meg, jelezvén, hogy nem járunk már nagyon messze a Nagy – Hideg – Hegytõl.

Jól esik a benti meleg a házban, de nem idõzünk sokat, hanem megyünk is tovább. Lefelé néhol picit jeges, de végül is tél van. Csóványosig hullámvasutazunk, és egy szembe jövõ ember felhívja a figyelmünket arra, hogy nincs ember a csúcson, aki pecsételjen. Ennek ellenére mégis vannak, és jó nagy pecsétet osztanak, legalább 2* akkora helyet elfoglal, mint amekkora hely van neki.

Itt a csúcson kicsit körülnézek, készülvén az éjszakai pontõrködésre. Kidõlt fa az van bõven, szóval jó nagy tábortûz biztos lesz, de még más is, szóval megéri eljönni! (ez itt a reklám helye volt) Innen Karesz elõrefut, mi ketten Bellával legyalogolunk, bár azért néhol belekocogunk. Rengeteg emberrel találkozunk itt. Lent a Fekete – völgy panzióhoz közel a pecsét mellé jár meleg tea és kaja is. Kicsit furcsállom, hogy ide tették a pontot, mert igen kényelmetlenül fér el az ember, és ha valaki megpróbál leülni, akkor alig lehet mellette elmenni. Talán a vadászat miatt nem lehetett levinni a pontot a panzió melletti tisztás részre? Nem tudom, pedig ott szerintem még nem zavartunk volna semmit.

Innen jön a Nahát túra egy szakasza, csak épp visszafelé. Felérve a gerinc tetejére csodálatos panoráma tárul elénk. Megéri ide többször is eljönni. Salgóvárhoz jó kis emelkedõ vezet fel. A pont egészen otthonos. Kicsit megpihenünk, a kutyát is megetetem, pedig felhívják a figyelmemet rá, hogy ne adjak neki, mert a túra végére nagyon el fog hízni. Állítólag mindenkitõl kunyerál.. Magyar – hegy felé kocogunk, aztán a hegytõl lefelé nekem valahogy nem megy a kocogás, így gyaloglásra váltok. Kareszék ellépnek rendesen. A következõ pontnál is nagyon jól esik a meleg tea, ami mellé csoki is jár. Innen egyedül lépek ki, és eltervezem, hogy a Katalin – forrásnál majd iszom egy jót a vízbõl. Sajnos a forrás nem úgy mûködik, ahogy kéne, így a vízvétel meghiúsul. Ezután kisebb csapatban folytatjuk egészen az Aklok – rétjéig, innen megint magányos rész jön. Elõkaparom jó mélyrõl az év eleji emlékeimet, mikor éjszaka itt toltuk felfelé még február elején. Ez a rész is jó hullámvasutas, de a Hanák – rét utáni szakasz a csúcsig halál. Szinte alig vánszorgok. Most koncentrálok a leágazásra balra, ami még a mûút elõtt van. Februárban ezt nem találtuk éjszaka, viszont most is csak azért sikerült észrevenni, mert jelezve volt az úton fadarabokkal. Ennek ellenére késõbb elveszítettem a jelet, így toronyiránt mentem fel a turistaházhoz. Meglepetésemre itt utolértem Kareszékat. Fent lecsúszik egy sör, meg eszünk is, majd indulunk tovább. Elõkerülnek már a lámpák is, mert igen csak kezd sötétedni. Karesznak nincs, így abban maradunk, hogy majd követ engem, vagy fut mellettem. Kicsit kételkedtem a módszer sikerében, de végül is egyben leértünk, bár neki a nyiladéknál majdnem oda lett a bokája. Lefelé viszonylag gyorsan elröpül az idõ, pedig elég unalmas, fõleg a vége.

17:20 van mire beérünk. Bent jó sokan vannak, de szerencsére még le leget ülni. Nagyon szép oklevél és kitûzõ jár a teljesítõknek. Jó túra volt, nagyon szuper rendezéssel, megérte eljönni!

A végére a szokásos adatok (forrás: GPSMap 60CSx):
-táv: 42,5km
-szint: 2201m

 
 
VagdalthúsTúra éve: 20082008.12.22 13:28:13
megnéz Vagdalthús összes beszámolója
Börzsönyi Vulkántúra + 4 évszak a Börzsönyben záróakkord

Szokásos hétvégi 4 órás kelés (lehet ezt megszokni valaha is?), aztán a királyréti nemzeti parkos oktatóközpontban 5:45 körül leadtam Kenyeres Oszinak a 4 évszakos csomagot a sikeresen célba érõknek (oklevelek, kitûzõk, fém érmek a nemzeti trikolór szalaggal), átvettem az itinert, aztán hajrá a pontomra, setétben, úgy 5:50 körül. Pecsét a zsebben, ha valami turbó elõzne útközben a Taxi-nyiladékon, nyomhassak neki egy Kárpát-hidas bélyegzõt. De erre nem került sor, a hídhoz érve pár perc múlva jöttek az elsõ vulkánjárók. Sok ismerõs, anyagcsere (értsd: nálam házipálinka, náluk valami hasonló, recesszió van, ingyen semmi sincs), tellik az idõ, már világos van, sõt a nap is süt, 10 órakor RitaB is megérkezik, akivel végigszántjuk majd a kalderát, türelmesen megvárja posztomon a seprûk érkezését. Na innentõl hajrá. Hittük mi. Felértünk jó tempóban Nagy-Hideghegyre, ahol naivan forralt bort terveztem, de ifjú természetjárok sokfõs siserehada miatt (értsd: a házat benépesítõ kb. 30-40 emberen túl csak a sorban állók száma konvergált a 20-hoz) inkább a továbblépés mellett döntöttünk. Kompenzációként a Csóvin az ismerõs természetvédelmi és pontõr Zweigeltjét fogyaszthattam, akit viszonzásul a lakhelyéül szolgáló településen fõzetett házipálinkával kínáltam.

Magosfa alatt megdöbbentõ élmény: közel 900 méteres magasságban kóbor kutyuska ér mellénk, orra, szája kicsit véres, de nem sérült, nyilván a vadászat hozta fel ide, a vérszagra jött. Bár nyeszlett lény volt, de le a kalappal, felmászni ide, nem kispályás dolog egy ekkora állattól (amolyan foxi-schnauzer kombó). Kapott tõlem némi kolbászt és kenyeret. Innentõl egy darabon a zöldön, majd a zöldön mentünk. Értsd: tudtuk, hogy vaddisznóhajtás lesz aznap, de hogy a nemzeti parkos Darányi úr ilyen aprólékosan kijelezzen egy alternatív útvonalat zöld szalaggal, arra nem számítottam. A terep annyiban ismerõs volt, hogy augusztusban, mikor felmásztam a Miklós-tetõre, akkor csalánban, bokrok közt, véresre karmolászva magam, már jártam ezen útvonalat, Kemencérõl, a Godóvár alatti úton. Most is arra mentünk, aztán lassan elértük a Fekete-völgyet, még a patak elõtt igazi erdei pontként üzemelve zsíros kenyeret és teát abszolválva. Köszönet a kitartó pontõröknek kedvességért, fõzésért, miazmás.

Aztán indultunk, mert jött a Kövirózsás-gerinc, a Magas-Börzsöny nyugati vonulata, annak minden szépségével (értsd: csodás kilátás) és csúfságával (értsd: liftezés, meredeken fel, le, köves ösvényeken, ahol teljesen legális az anyázás a tényleges vagy majdnemes orra bukás miatt). Gondolkodtam, akarom-e a Vár-bükköt, elég motiváció-e a geoláda és a Börzsöny csúcsai túramozgalom érintõpontja, de végül akartam. Aztán a Magyar-hegyig szépen kialakult egy négyes csapat, majd a völgytõl felfelé egy egyre népesebb. Az ellenõrzõpontnál egy addig odanavigált túratársat hátra hagytunk, kérve a pontõr segítségét autóval, aki vállalta, Királyrétig viszi õt. Itta csoki, víz, tea kombó életmentõ volt. A Twix elsõ felét itt, második részét a P+ elérésénél nyomtam be. Innentõl eleinte négyes csapatban mentünk, késõbb bizonytalankodókkal csapódva népes társulattal értük el az Aklok rétjét. A piros kereszt az a mûfaj, amit mindenki csak a saját tempójában tud teljesíteni. Ideértve az elejét és a Hanák-réttõl induló szörnyût is. Visszanéztünk, pár fejlámpa világít. Elõrenéztünk: ugyanaz, pislákolnak. Ez tényleg ilyen. Ide az átlag sötétben ér, és látja maga mögött a reményteljesen haladó, továbbá a maga elõtt lassan tipegõ fényeket. De egyszer minden véget ér, így a házban is megkapjuk második pecsétünket.

Ahonnan persze lefelé sem gyönyör a P-, bár a Taxi-rét hangulatos az immár nem elõször látott pontõrtûzzel. Tizenéves ifjú túratársakkal megyünk le, minden elismerésem, a srácok piszok jó erõben tolják az ipart, egyikük már nem egyszer vett részt a Nagy-Hidegy-hegy versenyfutáson novemberben, már láttam ilyen mûfaj az, belekeveredtem túra közben, kajakosok, evezõsök és egyéb mazochisták csinálják. Szóval nem lepõdöm meg, miért bírják így. Elérjük a Taxi-nyiladékot, ami sötétben, a sok mocsadék orrabukás-esélyes kõvel, hát nem szeretteti meg magát még jobban. Belerúgásszakmailag már magas az érték, türelem fogytán ott lennénk már. De ott is vagyunk. Este fél kilenc körül járunk. Szép és kemény, minden volt, ez a Börzsöny esszenciája. Csak imádni lehet. Imádom is. Választok egy kitûzõt, közben Oszi is befut, gratulál a 4 évszakhoz, na a hóhért akasztják :-) Csak remélhetem, hogy mindenkik, aki végigcsinálta, örömét lelte benne, és elégedett volt a díjazással, folytatás talán 2010-ben.

Hej, de jó kis túra volt! Így tömören! Tudtommal ismét sikerült létszámcsúcsot dönteni 351 fõvel, lesz ez 400 is :-)
 
 
vaddinoTúra éve: 20082008.12.15 16:02:27
megnéz vaddino összes beszámolója
Börzsöny Vulkán-2008

Az idei évben másoszorra készültem teljesíteni a Vulkánt.Tavaly eléggé megviselt a teljesítés,idén revansot szerettem volna venni.Elõre le is szögeztem Joe-nak,hogy utazok én velük,de sietni fogok,mert lámpát sem viszek,és különben is.

Szombat reggel,03:30(!)csörög az óra.Kifordulok az ágyból,majd a idójárás,és hójelentés,csomagolás,öltözködés.
04:10kor kilépek a koliból,és felkapaszkodok a 973as éjszakaira.Álmos vagyok,el is szundítok még a buszon,majd Blahánál pont felkelek.Elsétáltam a Nyugatihoz,közben vettem reggelit is.Volt kissebb probléma a jegyautomatákkal,de megoldottam,vagyis hát nem,de mindegy.
Találkoztam Joe-ékkal,pontosabban Stefi,Dominika,Joe és Sanyi lettek az útitársak.Mire Kismarosra érkeztünk,többen túlestünk valamilyen formájú=) reggelin,és a buszmegállóba induló szabálytalan alakú emberhalmazba vegyültünk mi is.
A buszt emberesen megtöltöttük,Királyréten kissebb sorbanállás azért volt,de 07:35kor elindítottam a stoppert,és nekivágtunk igy öten a Börzsönynek.Közben azért kidertült,hogy Stefinek ez élete elsõ túrája...jól belekezdett...=)

Hamar elértük a Kárpát-hídat,a pontõr pálinkája igen jó volt.A szint innen kezdõdõtt csak el,bár nem volt olyan vészes mint tavaly,amikor le volt fagyva minden.Mindenki a saját tempójában kapaszkodott felfele.Már majdnem a sípálya aljánál voltunk,amikor berobbant a képbe Bálint,aki utolért minket.Itt mondtam Joeéknak,hogy én ellépek Bálinttal,mert sötétedés elõtt be kéne érnem,mivel ugye lámpa híján voltam(igaz hogy direkt nem hoztam)

Így érkeztünk meg ketten Nagy-Hideg-hegyre 9:20kor.Elég szar tempóm volt,valamit korrigálnom kellett,mert a világosban beérés,és az 5ös átlag igy nem játszott.
A probléma meg lett oldva,Csóványosra alig gyõztem Bálint tempóját,úgy tûnt nekem,hogy lefelé és felfelé is ugyanolyan gyorsan halad.Fél óra alatt megvolt a Csóványos,10:00kor regisztráltam áthaladásomat az önkiszogáló ellenõrzõponton.Valakik viccelõdtek,hogy fenn van a toronyban a pecsét,pedig nem is;nem terveztem a toronymászást.
Továbbhaladtunk Magosfa felé,majd szembejöttek emberek,és kaptunk pecsétet is.Magosfáról Tátra nem látszott sajna,de elégpárás-felhõs volt az ég,úgyhogy érthetõ.Innen elég kellemetlen lejtmenetben haladtunk lefelé,a Miklós-tetõt jobbról kerültük,mert vaddisznóhajtás volt.A kerülõút remekül volt szalagozva,elhibázni nem is lehetett volna.Végül mégis a Znégyzeten mentünk le Fekete völgybe,itt volt kaja és meleg tea,amibõl mindjárt megittam hármat.Bálint utolérte ismerõseit,és mondta hogy menjek ha sietek,mert õ innen nem akar rohanni.

11:22kor el is hagytam a pontot,átmásztam a patakon,majd nem tudom milyen indíttatástól vezérelve,Világos-pallagig megkocogtam a Pnégyzet emelkedõjét.Odafenn ráfordultam a Psávra,és kezdõdött a hullámvasút a kaldera nyugati gerincén.Remek kilátás nyílt a keleti Csóványos-Magosfa-Miklós-tetõ felé,többször megálltam álmélkodni,de azért rendesen haladtam.Legszebb kilátás talán a Hollókõ 685méteres csúcsáról nyílt.
A Salgóvár elõtti emelkedõ sokkal jobban ment mint tavaly,de elég meredek darab ez is.12:30kor pecsétet kaptam,volt még 3és fél órám sötétedésig,és visszavolt még majdnem 20km-sietni kellett.Kis álmélkodás a csúcson azért volt,majd meglódultam Magyar-hegy felé.Kocogtam folyamatosan.utolértem Hevér urat,váltottunk pár szót,majd tovább kocogtam,de csak annyit,amennyit jólesett.már épp kezdett elegem lenni a lejtmenetbõl,amikor 13:15kor leértem a Magyar-völgybe.A ponton teával és csokival vártak,vizet is kértem palackba.5perc mulva már mentem is tovább-másfél órát adtam magamnak a Nagy-Hideg-hegyig,gondoltam akkor még meglesz a 4órási célbaérés is.

Bányapusztáig elég hosszú a völgy,és alattomosan emelkedik is vagy 200 métert felfelé,de lehet nyomni rendesen.Közben valahol utolért Csaba,akivel már a Magyar-hegy óta kerülgettük egymást,innen együtt folytattuk az utat.Jobbra lefordult az idõközben kellemetlenül sárossá vált útról a Kék jelzés,majd átbújtunk a kerítésen,és emelkedni kezdtünk.Hamarosan kibújtunk a kerítésen,és jobbra fordulva rátértünk a P+ jelzésre.Hamarosan túlestünk a Kishideg-hegyen,amit észre sem vettem,majd elértük a Hanák-rétet.Csabi itt leült kicsit,benyomott egy csokit,és kezdõdött az emelkedõ.Én komolyan azt hittem,hogy ez még csak a Kishideg,hatalmas meglepi volt amikor balra lekanyarodtunk a szekérútról,és rájöttem,hogy ez már majdnem a csúcs.elértük a Hegyre vezetõ széles utat,amin a busz is feljár,és ezen közelítettük meg a házat.

14:54kor megkaptuk második pecsétünket a túristaházban,és ezzel körbeértünk a Fekete-pataki kaldera peremén,ami a magasbörzsönyi paleovulkán maradványa.Ezen kívül egyébként még három másik kaldera alkotja a Börzsönyt,ezek kissebbek,és jobban erodálódtak az idõk folyamán,így kevésbé észrevehetõek-Kemence-pataki,Nagy-völgyi,és a Börzsöny-pataki kaldera.

Vizet azért töltöttem magamnak a lefeléútra.A szint ugyan már elfogyott a túrából,de várt ránk a Taxi-nyiladék monoton egyenese.A Magas-Taxi-réten még kaptunk egy pecsétet,aztán már toltuk is neki lefelé,elég jó tempóban.A Taxot megkerülve értük el a nyiladékot,tulajdonképpen ez már a célegyenes.Hamar leértünk,16:05kor leraktam az asztalra a lapot,stopper állj-8:31.

Átöltöztem,majd Csabival lementünk a büfébe egy sörre.Itt kitaláltam,hogy visszamegyek még a Taxi-rétre,Joe-ék elé-hiszen együtt indultunk,illene együtt is befejezni.Majd félórás elmélkedés után elhatároztam,hogy nulla pontért,de felmászok még oda.Ráértem nagyon,mert telefonba azt mondta,még csak a Magyar-völgyben vannak.17:45kor visszaindultam,majd 18:40kor meg is érkeztem a Taxi rétre,ahol a tûz mellett még egy fél órát vártam rájuk.Jöttek is,annak rendje és módja szerint mind a négyen,és többé kevésbé együtt értünk célba.Joe-ék kicsit hamarabb,majd fuvart szereztek,és már csak keréknyomukat láttuk.Még jó hogy visszamentem eléjük.(nc)
Stefi bokája kicsit háromszorosára dagadt,de nagyon keményen helytállt Dominikával együtt-az ország(véleményem szerint)legnehezebb nappali 40es túráján.

Nagyon tetszett,jövõre is itt leszek,köszönjük a szervezést,ismét egy szép napot töltöttem a Börzsönyben!

Képek itt: http://picasaweb.google.com/kovacsdanielmarton/BRzsNyVulkN2008#

vaddino
 
 
Pap GáborTúra éve: 20082008.12.15 11:15:57
megnéz Pap Gábor összes beszámolója
Reggel már 6 után pár perccel a rajtban voltunk. Unokatesómék gyorsan útnak eredtek, hogy még világosban beérjenek, én meg kényelmesen elüldögélve és ismerõsökkel beszélgetve vártam, hogy kivilágosodjon. Örültem, hogy idén a rajtot a Nemzeti Park házába helyezték. Negyed nyolc tájékán úgy döntöttem, hogy most már ideje indulni, be is álltam az idõ közben jókorára felduzzadt sorba.
Az ajtón kilépve kissé hûvös és felhõs volt az idõ, gyengén fagyott is, nem baj, a Nagy-Hideg Hegyig bõven bemelegszünk.
Már indulás után éreztem egyfajta ólmosságot magamban. Nem tudtam átlépni egy határt, pedig amikor sikerül átbillenteni a mérleg nyelvét a túloldalra, akkor kb. ugyan akkora energia-befektetéssel jelentõsen gyorsabban futok. Ezen a dolgon annyira elgondolkoztam, hogy még az ismerõsöknek is elfelejtettem köszönni :(
A turistaházig nem történt említésre méltó esemény, a táj télies volt, a csúcshoz közeledve elõkerült néhány hófolt is.
A csúcsra kb. 47 perc alatt értem fel. Belépve a büfé ajtaján elõször a pulthoz akartam menni pecsétért, de Rush integetett, hogy nem ott vannak, erre én megfordultam és a hátsó sarokban ülõ társaságot vettem célba. Már majdnem megtámadtam õket az igazolásért, amikor hangot hallottam a hátam mögül „õõõ. Itt vagyunk”. Megfordulok és a legszembetûnõbb helyen egy kis asztalnál volt a pont… Ok, nem gáz :)

Immár a gerincre felérve irány a Csóványos. A sípálya melletti lejtõ nem volt vészes, a görgeteges kövek most belefagytak a talajba. Mindig meglepõdök mennyi hupli van a csúcsig, viszont az Égés-tetõ, a Vilma pihenõ sziklái, és a Szabó-kövek környéki kilátás mindent megér.
A Csóványoson pontõröket nem, csak egy füzetet találunk, amibe felírjuk az áthaladási idõnket.

Magosfáról ereszkedve picit még látszik az Alacsony-Tátra körvonala, de a levegõ elég párás. Lefelé ereszkedve begyûjtjük a Csóványoson elmaradt pecsétet is. A pontõrök figyelmeztetnek, hogy terelés lesz a régi zöld felé, a Dosnya-nyeregnél, amit nem ismerek, de megmutatták térképen az utat. A terelés kissé nehezen futható úton haladt, de nagyon jól ki volt szalagozva, és a kilátás is jó volt. Út közben átvágott elõttem kb. 10 méterre egy szarvastehén és egy szarvasbika. Gyönyörûek voltak, biztos a hajtás zavarta meg õket. Fekete-völgy felé ereszkedve már a nap is kisütött. A pont idén az erdõben ütött tanyát. Jó volt nagyon, bár rossz idõ esetén biztos el fog kelleni egy sátor is, most viszont szuper idõ volt. Ettem, ittam és elpocsékoltam 8 percet.

Következett a második kemény menet, Föl a nyugati gerincre. Érdekes, hogy a lábamnak a 10% körüli emelkedõk ízlettek leginkább. Akkor éreztem úgy, hogy jó tempóban haladok. Ha kisebb, akkor nem tudtam jobban felgyorsulni, ha meg meredekebb, akkor meg nagyon lelassultam. Kutya legyek, ha értem…
Kiérve a Kövirózsáshoz, csodás kép tárult elém. A füves gerincen balra a Csóványos, és társai párába burkolózva olyanok voltak, mintha valami magashegységben járnék. A napocska továbbra is sütött, kellemesen melengetve a fekete futóruhámat. Ezen a szakaszon Salgóvárig meglehetõsen köves a terep, de a kilátás minden nehézségért kárpótol. A vár elõtti utolsó 50 méteren már nem ment a futás, muszáj volt belegyalogolni.
Magyar-völgyig sokat lejt az út, amit tavaly gyalog végtelen hosszúnak éreztem, de futva pont jó. Menet közben találkoztam Attilával, és unokatesómmal, jó tempóban jöttek. Volt egy kb. 5 perces kavarásom a hegyoldalban, sikerült elközlekednem a jól kitaposott, de jelzetlen ösvény felé.
Kisvártatva következett a vadászház, és némi kilátás Nagybörzsönyre a fák közül, aztán hipp-hopp lent voltam a ponton.
2 pohár teát elrejtettem arcom mögé, a csokit már futás közben toltam be.

Bányapuszta felé nincs igazi emelkedõ, viszont megint elõjött a fal effektus. Nem éreztem, hogy haladok. A kulcsos ház felé közeledve a völgy túlsó oldalán 4 szarvastehén és egy szarvasbika jelent meg. Egy darabig velem párhuzamosan haladtak a hegyoldalon, majd egy jó 10 méterre elõttem átvágtattak. Vow!
Jelzésügyileg nem voltam a toppon, de a többi túrázó segítségével elmaradt a kavarás, köszönet nekik! :)
Bányapuszta utáni emelkedõ nem esett jól, de ment futva. A gerincre kiérve már látszott NHH, amit annyira nem kívánt testem.
Nem volt annyira necces, mint vártam, de a legmeredekebb részen kb. 200 métert bele kellett gyalogolnom.

A turistaházban újabb pecsét (most mér elsõre megtaláltam :) ) Megnyugtató volt, hogy innen már csak le kell robogni Királyrétre. Nyomtam is neki szigorúan, végül 5:28-al értem célba. Elsõ futásra szódával elmegy.
A célban még megvártam Bálintot, majd könnyes búcsút vettünk az örökké késõ Pannónia gyorstól.
Remek kis szintes túra ez, sok szép sziklaalakzattal, és kilátással. Egyszer kíváncsi lennék rá milyen lehet nagy hóban, talán majd jövõre.
Köszönöm a szervezõknek a túrát!
 
 
 Túra éve: 2007
SpotTúra éve: 20072007.12.29 17:51:37
megnéz Spot összes beszámolója
Börzsöny vulkántúra

Flottul menõ regisztráció után ballagok a határházak között, deres aszfaltúton, halk csaholást hozó hideg szellõ kíséretében.
Dermedtre fagyott, ropogó hószemcsék fehérítette táj, csend, a reggeli fagy csendje, nincs kedve zajongani semminek, még madárhang sem hallatszik, még a szél is lelassult valahol, csak gyenge áramlatok mozognak. Kéményekbõl lomha füstcsíkok kanyarognak, pöfékelnek az ég felé.
Hosszan húzódó vezeték alatt menetelõ, elszánt turisták, baktatok utánuk a köves makadámon és csodálom a téli tájat, az ébredezõ nap vörös sugarai által megfestett hegyeket, fákat, bokrokat, a megszáradt, és cserjék ágain ragadt leveleken megbújó hófoltokat.
Fák közé futó, traktornyomos ösvényén, befagyott pocsolyák betört felszíne, szétfröcskölt sárfoltokkal, botok hegyeinek nyomaival, beszakadt bakancsnyomokkal.
Erdei csapást keresztez sötét vizû patak, valakik hidat építettek, hangulatos, a közelben vízesés csobog kisebb tavacska mögött, visszanézve a nap korongja éppen feljön a domb hajlatánál, fának tövénél.
Átkelek a túlpartra, emelkedõn mászok, küzdöm magam felfelé, az elsõ komolyabb kapaszkodó, hamar felérek, egyenlõre nem vagyok fáradt, ez még a túra eleje. Jól megépített erdei út murvával szórva, hó takarja, partjain farönkök, frissen vágottak, még illatoznak, az álló társaik vörösen tündökölnek a napsütötte részen.
Föld alól szivárgó langyosabb vizek olvasztotta hó és jég, dagonyává hígult latyak, süllyedõ bakancs, mellette keményre fagyott föld, és dér. Arrébb patak keresztezi a szekérutat, szegélyként jégcsapok lógnak, csillognak, vernek fényt a szemembe. Keresem az átkelõt, jeges kövek, ágak, folytatom menetelésemet, át a zimankós erdõn. Újabb hegyoldalból lezúduló víz mossa az utat, csörgedezik, csobog, hangot ad a vadonnak, éneklõ hangot. A kövek körülötte, mohásak, zöldek, átlátszó jégburában.
Sífelvonó rúdjai lógnak bánatosan, fokozva a fagyott világ dermedtségét, átmegyek közöttük, nézem honnan jönnek, hová mennek. Nehezednek lépteim, hideg párát lehellek a hegy oldalára, megcsúszok, korrigálok, energiát veszítek, kiszalad az erõ. Nagy-Hideg-hegy, nézem a Dunát a távolban, a hegyek párába veszõ vonulatait, a nap erõtlen küzdelmét, hogy átjusson a sûrûsödõ felhõkön.
Pólóba öltözött turista lép ki a hegyi szálló ajtaján, pulóvere átvetve a nyakán, összébb húzom a cipzárt a dzsekimen, sapkám megigazítom, nem venném le õket. Kispistázó társak vonulnak egyenesen, én inkább maradok a jelzett úton.
Kiálló, hegyes köveket keresek a bakancsommal a meredek, jeges terepen, szuszogva küzdöm magam a tetõ felé. A gerincrõl a Csóványos betonhengerét veszem szemügyre, a másik irányba leendõ útvonalamat követem szemmel.
A kopasz fák között árnyat ver a hóval fedett avarra a felhõkön átvergõdött napnak sugarai, csillogó felszínrõl ezernyi apró szikra szóródik szerteszéjjel, hihetetlenül szép a téli erdõ, még ezzel a vékony réteg fehérséggel is.
Megborzongok a feltámadó erõsebb szél érzetétõl, közeledik a hegynek teteje, szabadabban garázdálkodhatnak az áramló oxigénfelhõk. Elballagok a betonhenger mellett, amelyet nem rég még messzirõl mustráltam, a padok körül senki sem pihen, a tábla búsan jelzi az erdei útvonalakat.
Ballagok lefelé a tölgyerdõ törzsei mellett, helyenként súrolva azokat, apró fenyves után, apró domb mögött ágazik el a kék háromszög a „Börzsönyi éjszakai” túra útvonala. Februárra gondolok, vajon itt fogok megint gyalogolni a fagyos, sötét éjszakában? Ilyen gondolatokkal bandukolok tovább.
Valamikor kerítés épült, nem tudom mikor, de itt van, elballagok mellette, követem a kitaposott ösvényt, barna a levelektõl, a fáknak leveleitõl, melyet leporoltak a hótól a gyalogosok talpai, kacskaringós rajzolatot hagyva az erdõ fái között.
Átlátni a kopasz koronákon, nincs rajta lomb, lehullott. Szemben a másik gerinc, hegygerinc, ott fogok gyalogolni nemsokára. Ballagok a keskeny csapáson, bakancsom fûzõje bomlik, guggolok, kötöm, nézem az utat földközelbõl, érdekes, más mint állva, ágaskodó, õsz fûszálak szegélyezik, a levelek egyenként látszanak.
Újabb kerítést oldalazok, sárga teteje színesíti a fekete-fehér erdõt, elõttem egy gyalogló igyekszik tova, balra sziklák emelkednek ki a hegy tetejébõl, szirtek. Elhaladok mellettük, aztán meredekre vált az út, én meg óvatossá, lassan lépkedek lefelé, nézem, hogy mit taposok, de nem látom, megcsúszok, zuhanok, kapálózok, hátamra, vállamra gurulok, kis híján hátra bukfencet vetek, egy fába kapaszkodok, felállok, szusszanok, remegnek a lábaim. Indulok tovább, még óvatosabban, lépek egyet, azután még egyet, megcsúszok, zuhanok, szánkázok lefelé, sikerül megállnom. Körülnézek nem látta-e valaki, hát ez tiszta égés, nyugtázom, és ismét felállok. Na ebbõl elég, döntöm el és letérek a járt útról az erdõ fái közé, ott ereszkedek le a biztonságos csapásig, ahol kidõlt, hatalmas platánfák állják utamat már évek óta, bár az elsõ után mellé zuhant még néhány, lassan másik ösvény járódik ki mellettük. Óvatosan ereszkedek lefelé, és sikerül is baj nélkül kikerülnöm.
Most vidáman slattyogok egy biztonságos csapáson a hegy oldalában Kemence irányába, az erdõt csodálva, számomra ez megunhatatlan élmény. A kék négyszögön aztán ismét nyaktörõ mutatványok közepette lehet csak lejutni a völgybe, fellélegezve nyugtázom a sikert.
Újabb vad forrás, meredek, latyakos talajjal, kidõlt fával, nem kerülhetõ, csúszkálok, egyensúlyozok, hajolok mélyre, bámulom az elõttem haladót.
Patak, szélesre áradt, mint minden évben, átjutni nem egyszerû, a gyaloglás végét is jelentheti egy rossz lépés, és a vízzel megtelt bakancs, de szerencsésen átjutok, nagy hasznát veszem a botjaimnak, a vízben heverõ fatuskó teteje havas, a kõ pedig jeges.
Egy hölgy járkál tanácstalanul fel-le a parton, segíteni nem lehet, csak egyedül tudja megoldani, sikerül neki.
A turistaházban a hagyma már elfogyott, ezt nehezményezem, lassúbb vagyok, de nem kevésbé éhes, mint a gyorsabb társaim, kénytelen vagyok üres zsíros kenyeret enni, amit viszont nem nagyon szeretek. Forró tea azonban van!
Hosszú, egyenletesen emelkedõ úton baktatok felfelé, egyenletesen lépkedek, ritmusosan rakom botjaimat elõrébb, visszafordulok, nézem a völgyben futó patakot, a sötétzöld fenyõk között rejtõzködõ téglaépületet az elé befutó síneket, a szemben emelkedõ hegyek tetejét, amelyrõl leereszkedtünk a völgybe, hogy átkeljünk a Csarna áradó víztömegén.
Tovább haladok, tarvágott oldalba érek, messzire látok, dombgerincek összefutása rajzolja a tájat, meghagyott jellegfák színezik az oldalt, az égen felhõk játszadoznak. A látványt bámulva haladok a többiek után. Az erdõ belseje felé fordulok, egymásra dõlt fák, földbe maradt rönkök, kettéroppant törzsek, egymásba kapaszkodó nyikorgó fák követik egymást.
Hunyorgok, szembe gyaloglok az elõbukkanó nappal, sugarai égbefutó fénycsíkokat alkotnak. Sziklákat kerülgetek, kidõlt fák alatt bújok át, lépek keresztül. Faragott, megmunkált hatalmas köveket látok mindenütt, gondolom ezeket nem a természet alkotta, de a térkép nem jelez semmilyen régi építményt, romot, én mégis úgy gondolom, talán valami vár állhatott itt a régi idõkben.
Ballagok tovább az egyre erõteljesebben emelkedõ ösvényen, itt már fáradok, gyengülnek lábaim, kezeim, lassan haladok, de nem állok meg, összeszorított fogakkal küzdöm magamat egyre feljebb, a csúcson már ácsorognak néhányan. Érkezem én is, gyönyörködöm a tájban, a habos, hullámzó vonulatokban, a Csóványos távolba veszõ, alig kivehetõ betonhengerében. Bejegyzem magam a Csúcskönyvbe, és továbbhaladok a keskeny sziklapárkányon futó ösvényen. Fantasztikus ez a kanyargó, sziklákat kerülgetõ, a szûkös tápanyagnak köszönhetõen törpére növõ fák között futó, gerinceken kacskaringózó, számtalan kilátópontot kínáló vadregényes túra útvonal.
Ismét elhagy egy pólóban túrázó, sziklatörmelékek között haladok, felfelé kígyózó úton, óriás sziklatömbök társaságában, kerítés mellett, kidõlt fákon át araszolok. Völgy felé futok, szekérutat keresztezek, izzadva kapaszkodok egy szírt felé, figyelem ahogy az elõttem haladó küzdi magát elõre, szinte lazán, gond nélkül, nem úgy mint én, én aztán szenvedek helyette is, szuszogva, nehezedõ légzéssel, kalimpáló szívvel, minden lépést meggondolva, aztán fenn vagyok, és már ereszkedek is le a pecsételõ ponthoz, húzok egy kis páleszt, köszönöm és haladok is tovább. Keresem a várra utaló nyomokat, és azonosítok is, vagy két bástyamaradványt, ha az volt egyáltalán.
Lefelé futásra váltok és meg sem állok addig, amíg vízszintesre nem vált az ösvény. Magyar-hegy után aztán, csak futok és futok a völgybe épített murvás útig.
Lazán sétálok a kellemes környezetben, csodálom a patak helyenként jeges felszínét, a belelógó ágakat, hallgatom a víz csobogását. Remek tempóban haladok, távolodok néhány zajongó gyaloglótól, forrásnál megállok, ellenõrzöm a vízkészletemet, de van elég, így megyek tovább.
Egyre rögösebb, széttaposottabb úton botladozok, nézelõdök, figyelem az alattam futó mély vízmosást, a benne csordogáló patakot. Lassan elegem van a hosszú egyenes útból, a mély keréknyomokban való kínlódásból, az egyre emelkedõ szintekbõl. Végül elõtûnik a kulcsos ház, köszönök a padokon pihenõknek, és rátérek a cserjésben felfelé futó ösvényre. Ferde talajú, jeges, sáros, csúszós, igen keskeny, helyenként tüskés, benõtt, nehéz terep ez, jó felérni.
A nap egyre vörösödõ korongja lassan kezd lebukni a lombok mögött, alkonyodik, átgyalogoltam a napot, igaz ez egy rövid nap. A kacskaringózó szekérút havas csíkja, gyakran befagyott pocsolyák felett simul ki, alkot tökéletes felszínt, itt már nincsenek betörve, lábnyomok sincsenek rajtuk, ehhez már fáradtak az emberek, kímélik erejüket.
Baktatok, lassan sötétedik, az utolsó nagy erõpróba elõttem tornyosul, nem állok meg, nekivágok, most nem hagyom magam, nem fogok megállni, határozom el keményen, és megyek és megyek. Számolom a lépteimet, leszegett fejjel, idõnként felpillantva, csak úgy éppenhogy, lássam mennyi van még, aztán pontosan 728 lépés után fenn vagyok, pihenõ ember mellett haladok tovább, magamnak bizonyítottam, jó érzés.
Letérve a széles szekérútról, ismét lassulnak a lépteim és, még 183 lépést számolok az aszfaltig, de onnan sem könnyû, végül azonban forralt bort iszogatok a legyõzött hegy tetején.
Kilépek a hideg estébe, libabõrös leszek, fázok, bámulom a sífelvonó fordulóját, mögötte a sötét erdõt, indulok lefelé, lassan futni kezdek, teljesen besötétedik, de én csak futok és futok, egymásután hagyom el a többieket, aztán csak azt érzem, hogy kiszalad a lábam, kalimpálok és nagy erõvel a hátamra zuhanok, felállok, alaposan bevertem a hátam és a ball könyököm.
Ismét futni kezdek, látszólag nincs komolyabb baj, lámpát nem veszek elõ, úgy gondolom leérek, nincs értelme megállni. Köveket, földre esett faágakat kerülök, vízmosásokat ugrok át, a hó miatt nincs vak sötét. Utolérek egy kisebb csoportot, mondja egy srác, hogy nem kellene futnom, igen – felelem – ez így van, estem is már, és abban a pillanatban ismét megtörténik, jégre lépek, megcsúszok, térdre esek a jobb lábam kicsavarodik, a lábfejem megakad egy kõbe, és nagyot reccsen a térdszalagom.
Iszonyúan megijedek, hevesen ver a szívem, de a büszkeségem nem engedi, hogy nyavalyogjak, felállok és folytatom az utamat. Már nem futok, csak gyalogolok, aztán egy idõ után a lámpámat is elõveszem, megriaszt egy újabb esés lehetõsége, nem kockáztathatok többet.
Feltûnik a turistaszálló világító ablaka, figyelem ahogy közeledik, körbemegyek és benyitok az épületbe, keresem az ismerõsöket.
Állok a sorban és érzem, hogy lehet itt komolyabb baj is, megkapom a teljesítésért járó dolgokat, átveszem a száraz ruháimat és indulok. Meglep az utca világítás nélküli sötétsége, újra elõ kell vennem elrakott lámpámat miközben sántikálok Királyrét sötét utcáin, aztán átballagok a fahídon, hallgatva a láthatatlan, sötét és fagyos víz halk csobogását.
Ákosnál csúcsforgalom. Kinn találok helyet, elfogyasztom a mindig finom teát és a virslit, nem tetszik, hogy csak egy darab zsemle jár, de nem foglalkozom vele.
Bedobom a szemetet a kukába és odasántikálok a volánmegállóba. Többen teát szorongatnak a kezükben, de nem szállhatnak fel vele. Megveszem a jegyet és lehuppanok egy ülésre, és miközben lassan távolodunk Királyrét sötét hegyeitõl, völgyeitõl, utcáitól a nap eseményeit és más túrákat elevenítünk fel útitársammal.
 
 
vajonmerreTúra éve: 20072007.12.27 16:49:40
megnéz vajonmerre összes beszámolója
Kedden ködös-sáros idõben bejártuk a túrát RitaB-vel, és elhelyeztünk néhány útbaigazító táblát is. Kis hezitálás után (kis rábeszélés után) végül úgy gondoltam, hogy egy évnyi kihagyással belevágok a harmadik Vulkántúrámba.
Reggel a vonaton nagy adag tejberizst reggeliztem. Kismaroson szikrázó hideg fogad. Sokan várunk a buszra, rengeteg a vidám, lelkes fiatal. Számomra valahogy ez a túra legjelentõsebb pillanata.

Gyors rajt 7.30-kor bemelegítõ kocogással. Az elsõ pecsételõhely környékén kicsit befagy a CamelBak-em, de kezelhetõ a probléma. Csóványosig nagyon erõs tempó tartok, NHH-en sem állok meg Ritánál csak pecsételni. Ha jó idõt szeretnék menni, akkor a pihenõk elhagyásával sokat lehet lefaragni. Szép tiszta az idõ, a csóványosi torony szinte folyamatosan látszik. Itt szomorúan konstatálom a kedden épített TTB hóember elhullását :-( Lefelé nagyon megküzdök egy csonttáfagyott Powerbar szelettel. A Z meredekebb szakaszain bajban vagyok a botokkal is, esek-kelek. Végre itt a Vilati-nál vagyok egy a keddinél szerencsésebb patakátkeléssel. Kapok egy TTB túrórudit, és a kért ásványvizem is itt van. Köszönet érte még egyszer Vagdalhúsnak és Olahtamásnak! Tehát CamelBak gyorsan feltölt, isopor belezúdít és már jöhet is a salgóvári gerinc.

Brutálisan emelkedõ hullámvasút ez, az elõttem haladó futócsapatból is kihullik egy ember. Itt futásra gondolni sem érdemes. El-elhúznak a futók, de az emelkedõkön jó vagyok a botokkal. A kilátás Hollókõrõl fantasztikus. Végre itt a salgóvári pont Elágazásékkal. Szegények a legnehezebb pontot vállalták be. Innen végre lehet megint tolni egy kicsit, persze Magyar-hegyre felfelé-lefelé ez sem igaz :-) Magyar-völgyben nagy TTB-s csapat pihen, csokit nem kérek, de egy teát azért a kezembe nyomnak. Bányapusztáig megint leerõltetek egy Powerbar szeletet. Ez a szakasz most lefagyva istenes volt a keddi sártengerhez képest! Kezd megfogni a csekély kétórás éjjeli alvás, de már csak a P+-os kapaszkodó van hátra. Ezen egy kicsit beszélgetek, majd botozva leküzdöm az utolsó nagyobb emelkedõket a turistaházig. 14 óra van kb. Innen bele-belekocogva, néha nagyot korcsolyázva érek be a célba kereken 15 órára.

Elégett 4000 kalória. Kitûzõ, megérdemelt virslik a célban, busz eldumálása Jaat-tal, majd köszönet a fuvarért Alá-nak! Ez most jó volt, jövõre is!

 
 
vaddinoTúra éve: 20072007.12.19 20:58:13
megnéz vaddino összes beszámolója
Börzsöny Vulkántúra-2007

Ha egy szóval kellene jellemeznem,akkor meredek.Minden tekintetben.Egész héten figyeltem az idõjárásjelentéseket,webcam-ot Nagy-Hidegen,próbáltam felmérni,milyen lesz az idõ.Attól eltekintve,hogy pont szombatra mondtak havat,nem volt semmi gond.

Szombat reggel fél5-ös kelés volt elõirányozva,s b ár fél 2 körül még ébren voltam,egész frissen keltem.Felvillanyozott a tudat,hogy végre megint túrázok.
Hatan indultunk el az 5:15-ös 6-os villamoshoz,ahol szóváltásba keveredtünk egy fiatallal,aki "buliból haza" üzenmódban volt,és erõsen illumináltnak tûnt.A villamoson igen magvas,intellektuális beszélgetésbe elegyedtünk,megtudtam többek közt Tõle,hogy én "humán politikával" fogok foglalkozni a közeljövõben.Jókedvûen értünk tehát a Nyugatihoz,ahol simán elértük az 5:40-es szobi személyt.
Kismarosra érve határozottan kirajzolódó csoport igyekezett a buszmegállóba,ami tisztességgel megtöltöttünk.Találkoztam néhány ismerõssel.Csapatunk néhány tagja mit sem sejtve vidáman csevegett.
A rajtban kis sorbanállás és csípõs hideg fogadott.Futók is voltak néhányan,nekik ezúton is respect...Nem túl taktikusan nevezés után kezdtem kamáslit húzni,így alapból negyed óra késésben voltunk.Ezért ezúton Zoli barátomtól szeretnék elnézést kérni,akinek ez a csúszás komoly lelki törést okozott = ).

Nem túl lendületesen indultun el a Taxi-nyiladékban,lábam vígan tapodta a fagyos talajt.Hó csak mutatóban volt,egyenlõre.A Kárpát-híd után,ahol az elsõ pecsétet kaptuk következett az elsõ életerõs emelkedõ:a Nagy-Hideg-hegy kezdte éreztetni jelenlétét. Ezután az útat hol jeges,hol sáros foltok tarkították,egy kis patak ugyanis szabályosan úgy döntött,hogy keresztezi az ösvényünket ezen a szép reggelen. Stabilan emelkedõ útra tértünk,és hihetetlen lassan megérkeztünk a hegytetõre. A menedékház melegében szívesen elücsörögtünk volna még, de menni kellett. Csóványos felé indulva kis kavarás után rátaláltunk a helyes útra,ami kellemesen lejtett. Szabó-kövektõl remek kilátás nyílt a Nagy-Hideg-hegyre,és a Csóványos-Magosfa masszív tömbjére. Csóványoson pecsét,majd toronymászás; a kilátás gyönyörû volt,az északi láthatáron szemérmesen felhõbe-ködbe burkolózva a Tátra hósapkás csúcsai csillogtak.
A Magosfára gyorsan megérkeztünk,majd egy bosszantóan meredek ösvényen kezdtünk ereszkedni-dobtam is egy-két hátast,még a botom se segített.
A VILATI-üdülõben tea-zsírosdeszka páros fogadott,elõbbit felturbóztuk Zoli laposüvegébõl. Továbbindulva Holló-kõig hol meredekebb,hol lankásabb emelkedõkön kaptattunk,de a Börzsöny nyugati gerincérõl nyíló kilátás mindenért kárpótolt.Salgóvár alá érve nem hittem a szemenek,az ellenõrzõponthoz vezetõ ösvény nem volt ugyan hosszú,de kibírhatalanul meredek. Ezen a ponton csapatunk három tagja, Kata,Ildi és Tomi meghozta végleges döntését:tömegközlekedést keresnek a legközelebbi faluban,Nagybörzsönyben-sajnos nem tudták volna szintidõn belül befejezni a túrát. Mivel nekünk is kétségeink voltak a sikert illetõen,rákapcsoltunk egy kicsit, s a búcsút követõen Zolival és Gáborral nagyrészt kocogva tettük meg az utat a Magyar-völgyig. Az ellenõrzõponton csoki fogadott,ami jobbkor nem is jöhetett volna. Kibontottam eddig hurcolt sörömet is,ezen a ponton ugyanis átléptem a számomra bûvös 1000km-es határt,már ami a 2007-es évet jelenti.

Mivel rohamosan sötétedett,fejlámpát bekészítve indultunk neki az utolsó nagy emelkedõnek,a Nagy-Hideg-hegynek---másodszor.Még Bányapuszta elõtt sikeresen letértünk az ösvényrõl,és erdészeti utakon,a Kovács-patakot kerülgetve küzdöttük magunkat elõre a kavargó hóesésben.Minden elágazásnál érzésre balra kanyarodtunk, azt tudtuk ugyanis,hogy arra van a P+ jelzés. Számításunk bejött,hamarosan metszettük is az ösvényt.Ezután következett az a rész,ami az itinerben rémisztõnek van titulálva.Az volt.Bár sötétben jobb volt,mert nem láttuk egyben az egészet. Valamiért mégis megkönnyebbülést jelentett látni a menedékház fényeit,ahol a változatlanul mosolygós pontõrtõl kaptunk pecsétet-érthetõ,Õ egész nap a melegben ücsörgött.Kiürítettük Zoli laposüvegét,így már nem fáztunk annyira.
Rövidesen továbbindultunk a szüntelenül kavargó hóesésben,és itt már komolyan gondolkodtunk,hogy jutunk le Kismarosra,mivel az utolsó busz már elment. A Taxi-réten vidám tûz lobogott a ponton,amit meg is értek,cudar hideg volt már.Egész jó kedvre derített minket a tudat,hogy innen már csak lefelé;egész szép tempót is mentünk.A biztonság kedvéért dobtam még egy hátast, a könyökömre estem,marhára fájt. De egyszer csak sorompóba botlottunk,és igen ez itt már a CÉL!
Kitûzõ,oklévél,gratuláció…megfogyatkozva,de befejeztük.Elindultunk a büféhez…fuvart keresni.Ezuton is szeretném megköszönni annak a párosnak,akik bevittek minket Kismarosra.


És szeretnék szívbõl gratulálni mindazoknak,akik elindultak ezen a túrán,attól függetlenül,hogy feladták,vagy végigcsinálták. Köszönjük a rendezést,meseszép túra,szemet gyönyörködtetõ helyeken járhat az ember. Végezetül idézném a salgóvári pontõr szavait:ekkora távon,ilyen kemény túrát ekkora szinttel nem lehet találni az országban…
 
 
LúdtalpTúra éve: 20072007.12.18 06:48:34
megnéz Lúdtalp összes beszámolója
Vulkántúra
akibácsi-larzen, B Timi és én, arra gondoltunk, hogy remek ötlet lenne indulni ezen a gyönyörû túrán. Szintes is, kellõen hosszú is , nincs is messze, csillagtúra stb. Szóval minden adott egy emlékezetes kis hétvégi túrához.

Bp. 6:00, kinn mínusz 5 fok. Királyrét 7:05, mínusz 8. Brrrrrr. És ilyen hidegnek is éreztük! Persze ez nem tartott sokáig, mivel a túra vonalvezetése jól temperálja az embert. Uccu neki, fel Nagy-Hideg hegyre, mindjárt 6,6 km-en bõ 600 szintemelkedés. Nem kezdtünk erõsen, csak éppen, olyan "beszélgetõs, vagy kicsivel a feletti" volt a tempó. Amolyan "gombászós" :-) Haladtunk szépen, másztunk, kocogtunk másztunk. Nagy-Hideg hegy után megmásztuk a Csóvit is, aztán hosszú ereszkedésbe kezdtünk. A tempó érzésre nem volt éppen "döccenõs", mégis, ma az óra jobb formában volt mint mi. :-) 2:30 körül értünk a Fekete -völgybe, ahonnan cseppnyi erõgyûjtés után nekivágtunk a nyeregnek. A Fekete-völgy Salgóvár szakasz, holott csak bõ hat kili, határozottan sok erõt követelt tõlünk. Nehéz kaptatók, szeles kitett gerincek lassították szárnyalásunkat. Viszont fantasztikus panorámában részesülhettünk erõfeszítésünk jutalmául. Egész meg voltam lepve, hogy pl. a Csóvi milyen messze van, és büszke voltam rá, hogy mi bizony onnan jövünk. Ezen a szakaszon fáradt voltam, de szerencsére nem csak én lehettem ezzel így, mert szépen együtt maradt a csapat. Salgóvár után lekocogtunk a Magyar-völgybe, ahol völgycsoki és teácska után megkezdtük a N-H hegy másodszori megtámadását. A turistaház innen kb. 7,5 kili, kis jóindulattal ismét 600 szinttel. Az elsõ kb. 4 kili Bányapusztáig erdészeti úton megközelíthetõ. Megfutottuk. Nem volt "óccsó", merthogy nemkicsit volt "darálós", de mentünk mint a robotok. Bányapusztától két komolyabb kaptató van az EP.-ig közte pedig egy kis hullámvasutas nyereg teszi "élvezetessé" a kirándulást. Itt már "acélos"elszántság lett úrrá rajtam. Nagyjából elvesztettem az önkontrollomat, és mentem ahogy bírtam. Csak az lebegett a szemem elõtt, hogy még egy kicsi és már csak lejt. Az utolsó kaptatókon kiszúrtam egy sporit elöl, és úgy éreztem be kell gyûjtenem. Meglett! :-) A kemény harc persze nem maradt jutalom nélkül, és elfogyott a hegy, felértem a házhoz. Gyorsan felhörpintettem egy "feketét" aztán elindultunk lefelé. Eleinte kicsit macskásan ment az ereszkedés, aztán kezdtem belerázódni. Bemutattam még egy figurát egy sunyi jégfolton aztán döngettünk lefelé megint. Kicsivel a vége elõtt, némi motivációvesztés - fáradtság kombora jelentõsen lelassítottam, de aztán akibacsi kiváló sportpsychológiai érzékrõl tanúságot téve erõt öntött belém, úgyhogy toltam a végét ahogy csak tudtam. 6:15 a vége. Olyan amilyen, de a miénk.
Külön említést érdemel, mint teljesítmény, a vizes cuccokból való átöltözés fagyos végtagokkal az autó mellett.
Szóval fincsi volt.
 
 
FantasapkásTúra éve: 20072007.12.17 23:06:22
megnéz Fantasapkás összes beszámolója
a Piros 35 után ez volt a következõ állomás a felkészülésben!
Annyira vártam már ezt a túrát, hogy a torokgyík sem riasztott vissza :P

Csípõs hideg fogadott minket a kocsiból kiszállva, start: 7.40.
A Nagy-Hideg-hegyig(6,6km) úgy leizzadtunk, hogy át kellett öltözni, rettenetesen belekezdtünk 9-re már fenn voltunk...

Csóványosig a terep ismert volt, a neheze csak utána következett; lefelé a jeges kavicson----> ez sokkal megeröltetõbb volt mint fölfelé haladni.

Itt jegyezném meg, hogy a fekete-völgyi és a magyar-völgyi tea-zsíroskenyér ill. tea-csoki életmentõnek bizonyult :)

A Magyar-völgynél rettenetes holtponton voltam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a Salgóvár-Magyar-völgy volt a legkritikusabb része a túrának. Sokkal jobban volt megterhelõ lefelé egyensúlyozni; választhattam, hogy a fagyott sáros talajt választom kövekkel, vagy a lefagyott éles kavicsos utat.

Nagy-Hideg-hegyig már csak az akarat vitt minket. Mondhatni igazi teljesítménytúra!
Gyorsan benyakaltunk egy forró teát...ekkor már ránksötétedett. Összeszedtük minden erõnket és nekivágtunk az utolsó szakasznak. A fejlámpából fogyott az elem, a csúszós, veszélyes talaj egyre nehezebbé vált. Már csak lefelé bámultunk; szótlanul, koncentrálva nehogy elessünk az éles, lefagyott kavicsokon. Végül elértük a sorompót...már csak 50 méter!
BEÉRTÜNK!!!
A vége 18.58! Szintidõ teljesítve :)
Amire büszkék vagyunk: nem adtuk fel! Pedig nem sok hiányzott, a lábaink sajogtak, éhesek voltunk,de nem bírtunk enni, elfáradtunk.
A végeredmény: derékfájás, 11 vízhólyag és a 2 kislábujj körme--> ¤
Mindezt megérte!!! Büszke vagyok, hogy teljesítettük a túrát!
EZ egy igazi teljesítménytúra! Csak az jöjjön, aki tisztában van ezzel! Tisztelet a Börzsönynek, a távnak, a szintnek, a hidegnek.
Méltó emléktúra!
Köszönöm.



Fantasapkás
 
 
moiwaTúra éve: 20072007.12.17 17:13:59
megnéz moiwa összes beszámolója
Börzsönyi Vulkántúra

Már napokkal a túra elõtt elkezdtem fejben elõkészülni a szombatra. Nézegettem, hogy mit is várhatunk az égiektõl. Kicsit elgondolkoztatott, hogy pont a túra napjára ígértek havazást, de ha az ember ugye már rég tudja, hogy a kedvenc hegységében egy nagyon eltalált útvonalon túrát rendeznek, akkor feltétlenül ott a helye.

A reggeli vonatról Kismaroson leszállva kirajzolódik egy boly, akik egyfelé tartanak. A királyréti buszra is hosszabb idõt vesz igénybe a felszállás, mint amit a sofõr általában megszokott. Hideg van, tiszta az égbolt, szép nap elé nézünk!

A rajt az Oktatóközpont elõtt, mivel kora reggel még nem lehet bemenni az épületbe. A kis sorállás ellenére mindenki türelmes, és van bõven ismerõs, akikkel el lehet ütni azt a néhány percet. Tanúja lehetek annak is, ahogy két túrázó kideríti egymásról, hogy valójában rokonok…

Fél nyolckor elrajtolunk H. Misivel, és csak szépen, nagyon kényelmesen megyünk. A Taxi-nyiladék „kifutópályája” és enyhe emelkedõje csábítana egy erõteljesebb tempóra, de nem engedek a kísértésnek. Kell még az erõt késõbbre is tartalékolni. Vissza-visszanézünk a királyréti Várhegy irányába, ahogy megy fel szépen lassan a Nap, pompás látványt adva ebben a tiszta idõben.

Hó itt még gyakorlatilag nincs, sõt késõbb a Cseresznyefa-parkolónál is csak mutatóban. A Vasfazék-völgyben még kellemes emelkedõvel érjük el a Kárpát-hidat. Nagyon jó ötlet volt ide tenni a pontot, illetve az, hogy minden évben valamennyit módosulnak az ellenõrzõpontok helyei. Így aztán nem lehet megszokásból menni az úton. Apropó megszokás: hihetetlen hogy tavaly ilyenkor még kifejezetten tavaszi idõt élvezhettünk, most pedig kemény hideget rendeltek számunkra az égiek!

A Kárpát-hídon átkelve nekikezdünk a szinteknek. A talaj fagyott, helyenként csúszik is, sok esetben nem lehet biztosra menni, hogy az avar rejt-e valamit maga alatt. Menet közben Misi pedzegeti, hogy bizonyára átment pluszba a hõmérséklet, hiszen helyenként tócsákon gázolunk át. Kiderül, hogy messze nincs itt plusz, csak ideiglenes patakok folynak keresztbe-kasul az úton. Egyik-másik patak szép hozammal csörgedezik.

Mikor a K négyzet jelzésen bedurvul az emelkedés és keresztezzük a szélesebb utakat, egyiket a másik után, érezni, hogy nincs messze Nagy-Hideg-hegy. Az egyik ilyen keresztezésnél valami fantaszikusan süti meg a Nap az úton lévõ hóleplet! A felvonó aljától a az Éneklõ úton kihagyjuk az éneklést, szépen komótosan felszuszogunk a turistaházig. Itt RitaB fogad üdvözölve, valamint az éppen itt pihenõ ELTÉ-s csapat Petamival kiegészülve. Nem idõzünk sokáig, még nagyon az elején vagyunk, ráadásul olyan szép az idõ, élvezzünk belõle minél többet!

Útvonalkövetés helyett most „nagypistázunk” és Misivel felmegyünk a Nagy-Hideg-hegy csúcsára, ahonnan káprázatos panoráma fogad. A Visegrádi-hegység havas csúcsai, a napsütötte Duna szalagja.. Visszatérve a P sávra, a Rakodóig való ereszkedéskor nyilvánvalóvá válik, hogy itt ma a lejtõk is izzadságosak lesznek… már ha az a cél, hogy két lábon tegyük meg az utat.

A Csóványosig tartó gerincút egyszerre nosztalgikus és felemelõ. Az itteni bükkösökben süvítõ szél hangja mindig részét képezi ennek az útnak, oly ritka a szélcsend (talán az idei Teleki 50 volt a kivétel). A Haramia-lyuk elõtt balról egy kövekbõl kirakott emléket nézünk meg közelebbrõl, egy fiatalon elhunyt tanárembernek állították, legalábbis ezt mondta nekünk egy éppen akkor elhaladó résztvevõ. A kilátás a nyugati gerincre pazar, szemezünk is a látvánnyal. Pár órával késõbb fordított felállásban megismétlõdik az „átkukucskálás”.

Csóványoson ep., most kihagyom a kilátót, Misi felmegy. Eközben észreveszem, hogy szépen rendbe hozták az útjelzõ táblát. Grobáék Gudlukinggal elviharzanak közben, és tzh-ékkal is összefutunk. A Magosfáig tartó úton megérezzük, hogy a hegy északi oldalára kerültünk: kegyetlen hideg lett hirtelenjében. A síkesztyû alatt is fáznak az ujjaim. Magosfáról Esztergályos fele menet idõnként ki-kitekintgetünk jobbra, ahol is szépen tisztán látszanak szlovák hegyek. Elfutnak közben csapatostul a futók, Csanyának és Jaatnak dobok egy „hellót”.

Nem csal az emlékezetem, és még két kisebb huplit küzdünk le, mielõtt jön a lekanyarodás balra a Fekete-völgyhöz. A Godóvár elõtt egy részben kopár hegyoldalról balra kitekintve fantasztikus kilátásban gyönyörködünk, szemben a Kövirózsás áll és vár, hogy meghódítsuk. Godóvár után pedig az amúgy is meredek és görgeteges lejtõ most a lefagyás miatt különösen lassításra kényszerít. Magas termetem miatt nem is erõltetek semmilyen tempót, érjünk csak le egy darabban… ez a jelszó. Misinek itt sokat segít a síbot.

A Fekete-völgy elõtti leágazó már annyira nem veszélyes, szépen leballagunk a panzióhoz. Elõtte azonban még vár ránk egy patakátkelés. A kövek helyett inkább a közelben lévõ fán próbálunk szerencsét, és a Cuha-patakon edzõdött emberfiának ez nem is jelent megoldhatatlan feladatot. Az ellenõrzõponton olahtamas pecsétel, bent a házban felesége valamint Vagdalthúsék kenik a kenyereket. Jól esik a meleg tea. Nagyon jó piknikhangulat uralkodik, sok-sok ismerõs, felsorolni nem is tudnék mindenkit. Itt ér utól bennünket C. Béla, aki útitársunk lesz csaknem végig.

Nem idõzünk túl sokat, irány fel a nyugati gerincre. Igazából az eleje annyira nem is kellemetlenül meredek, viszont alamuszi módon folyamatosan emelkedik. Tudván, hogy a durvább rész majd a hullámvasutazáskor jön, megint visszafogunk a tempóból. Jancsi-hegytõl sok-sok kényszerpihenõt tartunk, mert muszáj kitekinteni a Csóványos felé. Tiszta az idõ továbbra is, kattognak is rendesen a fényképezõgépek.

Feltûnt, hogy Béla a házból való kijövetel után eltûnt. A Jancsi-hegy elõtt nem sokkal balról csörtetésre leszek figyelmes. Béla az, és nevetve konstatálja, hogy semmi elõnyre nem tett szert az útvonalkövetõkkel szemben. Õ gyakorlatilag irányban jött fel a roppant meredeken. Hollókõn Misi beírja a nevünket a Csúcskönyvbe, miközben csak ámulunk a szép kilátás láttán. Kövirózsás elõtt jobbra az andezites köveket úgy lepte be a vékony hóréteg, mintha valaki odafestette volna!

A nyugati gerinc trükkös, ugyanis messze nincs olyan magas, mint a fõgerinc, viszont minden egyes csúcsot külön meg kell mászni. Jancsi-hegytõl egészen Salgóvárig. Közben ugye technikás is a keskeny ösvény, köveken fel-le. Tavaly a Vár-alatti tisztástól nagyon nem akaródzott felmenni a Salgóvárba. Idén a józan ész diktál, úgy megyek, ahogyan a lábamnak jó. Megállás nélkül fenn vagyunk, odafent Egonék várnak bélyegzéssel. Menetközben beérjük Dömét is, láthatóan nem esik neki túl jól ez az emelkedõ.

Megjegyzem társaimnak, hogy buliból felmehetnénk a Vár-bükkre is, ha már itt vagyunk, de nem nyeri el tetszésüket az ötlet. Innét komoly emelkedõ már nincsen, folyamatosan lehet menni és beszélgetni. A megfagyott pocsolyára írt, Dömének szánt üzenetet is észrevettem útközben. Grobáék közben hol elénk, hol mögénk kerülnek, a Magyar-hegy utáni lejtõt velük kiegészülve tesszük meg. Elbeszélgettük az idõt, és teljesen váratlanul meg is érkezünk a Magyar-völgyi ep-hez. Ezúttal semmi sör, semmi zene, hanem csoki és tea a szolgáltatás. Itt érjük be Bubut, gethét és L. Bélát.

Rövid megállás után megyünk szépen tovább az ezúttal fagyott magyar-völgyi szekérúton. Bezzeg az idei LeFaGySz-on elég érdekes volt ugyanitt a hatalmas sárban… Most inkább az a nehéz, hogy az erdészeti jármûvek által kivájt út úgy fagyott meg, ahogyan volt, és extra szolgáltatásként talpmasszírozás járt. Különösebb esemény nélkül telt el az út Bányapusztáig, elhaladva a Hevér-delelõ mellett. A Katalin-forrásnál Béla kijelenti, hogy õ nem UKK-os, úgyhogy õ inkább egy általa jól ismert alternatív úton közelíti meg Nagy-Hideg-hegyet.

Bányapusztáról jön a rövid és keskeny út, ami többnyire sáros szokott lenni, meglepetésként ér, hogy ez a rész is le van fagyva. Biztosak vagyunk benne, hogy akkor a P+ is fagyott lesz feljebb, tehát egy gonddal kevesebb. Az Aklok rétje után az emelkedõ elején beérjük a tatabányai elitcsapatot, és továbbra sem érzek különösebb fáradtságot. Beállok egy kellemesnek mondható tempóra, de ügyelve arra, hogy maradjon még a „tankban” a Hanák-rét utánra is.

Balról megjelennek a tipikus magas-börzsönyi bükkösök, elkezd süvíteni a szél: érezni, hogy nemsokára jön a „híres emelkedõ”. Az enyhe lejtõ végén egyértelmûvé válik, hogy elérkeztünk a mumushoz. Kiadom a feladatot magamnak: akármilyen tempóval is, legyen az „gyökkettõ”, fel kell jussak, megállás nélkül. Nem is tudom, hogy definiáljam azt a járást, amit ott alkalmaztam: csoszogós lépcsõjárás lehetne leginkább.. Misi közben meglépett, így nem is vettem észre, hogy a dózerútra érve nem balra, hanem jobbra kanyarodott.

A kedden vajonmerre és RitaB által kirakott útjelzõ papír eligazított a sunyi balos letérésre (tehát még megvolt, mikor arra jártam), és a széles dózerútra kiérve már tudtam, hogy csak pár perc és ismét üdvözölhetem RitaB-t a turistaházban. Furamód a dózerúton nem sikerült tempót váltani, nem engedte a lábam. Odabent nagy bulihangulat. Misi még sehol. Pár perc múlva beesik és nevetve mondja, hogy rossz útra tért tévedésbõl. Nemsokára Béla is megjelenik az alternatív útról.

Gondolkozom azon, hogy kicsit megpihenjünk, de inkább megyünk, mert még világos van. Fejlámpát azért már feltesszük, ne menet közben kelljen ezzel foglalkozni. A cél az, hogy lámpakapcsolás elõtt kint legyünk a Taxi-nyiladékon. Az Éneklõ út most már nagyon kijárt, lefelé pedig igen érdekes. Mindenki próbálja elkerülni az eltanyálást, roppant csúszós lett az út. Még 2 lejtõ vár ránk a Magas-Taxi turistaházig, hát egyiket sem kondenzgyík tempóval abszolváljuk.

A Magas-Taxnál ezúttal nem a rét végén sátorban, hanem a rét közepén az út mentén állva vár az ep.: a pontõrhölgyek mosolyogva ajánlkoznak fel egy fotó elkészítéséhez. A Grófi úton kicsit még szeles az idõ, de elkezd érezhetõen sötétedni. Kicsit rákapcsolok, mert nem szeretném az utolsó technikás szakaszt (röviddel a Taxi-nyiladékhoz való leérés elõtti rész) sötétben. Leérünk a „kifutópályához”, vagyis a „menekülési útvonalra”. Nagyon visz a lábam, nem is akaródzik lassítani. Már alig látni valamit, a lámpát még sem kapcsolom be.

Folyamatosan szemezek a királyréti Várheggyel, ami szépen lassan de közelebb jön. Lámpa bekapcs, majd kisvártatva mûutat érzek a lábam alatt. Pár pillanat és nocsak: itt a cél. Osziéktól kitûzõ és oklevél jár a kézfogás mellé, valamint az ottlévõ célbaérkezettek általi jó hangulat.

Az igazolófüzet egyszerû, tömör, lényegretörõ, a leírás elegendõ. Néhány apróság: talán egy szinttáblázat jól jöhetne egy ilyen szintes túrán, magyarán a köztes terepi pontokhoz hozzá lehetne rendelni a rész-szinteket is. A másik: a hosszmetszet X tengelye nem egészen a valós kilómétereket tükrözi. Igazából a túrán számomra közvetlenül sem a szinttáblázatra, sem a hosszmetszetre nem volt szükség, mert ismerem az útvonalat, de aki mondjuk elõször jön a túrára, talán segítség lehet ez a plusz információ.

Misi és Béla nem sokkal utánam befutott, majd Béla felajánlotta, hogy hazafuvaroz bennünket. A kocsiablakból láthattuk már csak, ahogy egy kiadós havazás veszi kezdetét. Szerencsére tévedett egy pár órát a meteorológia, jobb volt ez így most, tiszta idõben megcsinálni a túrát.

Nagyon köszönöm a rendezõknek a túrát, igen jól éreztem magam. Ritkán szoktam egy-egy rendezvényre visszajárni, a nagyon eltalált útvonala révén a Vulkántúra viszont fix programom lesz decemberenként!
 
 
 Túra éve: 2005
partizánTúra éve: 20052005.12.13 13:35:19
megnéz partizán összes beszámolója
Vulkántúra a Börzsönyben 2005. december 11-én,
(avagy a nap, mikor háromszor volt tél)

Annak ellenére, hogy egy börzsönyi faluból, Bernecebarátiból származom, ritkán jövök ide túrázni. Bevallom, kényelmesebb a közelebb fekvõ területeket felkeresni. Pedig megéri a nem is túl hosszú autóút, ami a fõvárosból a Börzsöny déli részéig vezet.

Ifjúkori barátom, Misi, szinte minden Börzsönyben szervezett túrán részt vesz. Õ javasolta, hogy induljunk el a Vulkántúrán, mert a tavalyi is nagyon jó volt.

Ahogy az öregem mondaná: az elhatározást tett követte...

A hét elején kicsit aggódva figyeltük az idõjárást és az elõrejelzéseket. Misi telefonon tájékoztatott az épp aktuális helyzetrõl. Annyiban maradtunk, hogy ha lehet, megyünk, de egész napos esõben gyalogolni, vagy térdig érõ sarat dagasztani egyikünknek sincs kedve. Aztán ebbõl a szempontból kiválóan alakultak a dolgok. A túra elõtti napokon nem volt csapadék, idõnként sütött a nap, és elég jó szél volt. Úgy számoltuk, hogy ez kellõ mértékben felszárítja az erdõt.

Végül a szóbajövõ személyek közül hárman maradtunk: Pisti, indult még el velünk, akivel egy egyesületben futok. (Nem ugyanaz, akivel az „Szurdok”-on voltam. ...a világ tele van István nevûekkel...) Gondoltam is, hogy miért kell nekem futógépekkel indulnom teljesítménytúrázni, de ígérték: nem lesz gond. Nem panaszkodom, mert tényleg egészen emberi volt a tempó. Az azért elárul valamit, hogy Misit keresve a Csóványoson annak ellenére nehezen vettem észre, hogy kb. 2 méterre állt tõlem. Addigra teljesen megszoktam, hogy hátulról, a hátizsákján lévõ sárga betétekrõl ismerem meg... de nem akarok a dolgok elébe vágni.

Abban maradtunk, hogy Királyréten találkozunk a híd utáni parkolóban. Misi adott annyi elõnyt, hogy bicajjal jött (mindössze 40 km.). Persze nem tudtam idõben indulni otthonról, így már Pistihez is késve érkeztem. Na, a 2A-n kifelé imádkoztam, hogy ne legyen traffipax, mert sokat késni nem illik. Elképzeltem, hogy Misi két órás bicajozás után tönkrefagyva vár minket a parkolóban. Csúfos véget érhetett volna hosszú barátságunk, mikor behajítja a bringáját az elsõ szélvédõn...

Útközben ettem meg a reggelire szánt két szendvicset. Sikerült megúszni egy szûk negyedórás késéssel. Misi addigra elrakta bringát a Nemzeti Park épületében. Felkapkodtuk a lábszárvédõt, bakancsot, neveztünk, és 7.50-kor már el is indultunk.

Az aszfalt még fagyott, de a Taxi-nyiladékban egyre inkább az olvadás jelei látszottak. Nem sokára egyenletes, de nagyon sekély, legtöbbször avarral fedett talajon kellett gyalogolni. Az idõjárás kifejezetten kellemes volt. 0 fok körüli hõmérséklet, ami késõbb helyenként a 7 fokot is elérte, párás levegõ, egész nap fennálló, szinte teljes szélcsend. Sajnos a nap nem sütött.

Rég találkoztunk már, így gyorsan telt az idõ. Hamar elértünk az elágazást, ahol a Cseresznyefa parkoló felé kellett elkanyarodni. A parkoló után érezhettük meg elõször, hogy igazán körülvesz az erdõ. A szervezõk leírása szerint „bebújunk az erdõbe”, ami - bár bevallom, kicsit giccsesnek tûnt, mikor olvastam - itt valósággá vált. A kényelmesen széles utat tiszteletet parancsoló méretû fák szegélyezték, ágaikat többembernyi magasságban idõnként átnyújtva az út túloldalára.

Egy-két meredek emelkedõt kellett megmászni. Az úton lefelé folydogáló víz néhol összegyûlt, alig kikerülhetõ tócsákat alkotva. Néhány fõs csoport álldogált ott, ahol a jelzés egy ösvénnyel jobbra tért le az addig követett szélesebb útról. Az elsõ EP, de Pisti csak ment tovább.
- Pisti…!
- Kék kereszt! - és mutatja a jelet egy fán.
- Pisti!!!
- KÉK KERESZT! - kiabálja alig visszanézve.
- PISTI!!! ELLENÕRZÕPONT!!!
- Ja!... Azt hittem, csak úgy álldogálnak itt az emberek.

Uram-atyám! Ez a fickó legalább kétszer annyi teljesítménytúrán vett rész mint én! Lehet, hogy elaludt ennél a tempónál? Na, azért csak kapott pecsétet õ is. Kb. 8. óra 50.

Az EP után leereszkedtünk a patakvölgybe, majd meredeken kimásztunk a túlsó oldalon. Itt-ott elég nagy sár volt, máshol meg fagyos-csúszós talaj. Az árok túloldalán kapaszkodtunk tovább Magas-tax irányába. Rengeteg kidõlt fa keresztezte az utunkat. Át kellett mászni rajtuk. Mint társaimtól megtudtam a jó néhány évvel ezelõtti fagykár maradványai. Elsütöttünk néhány poént a kerékpáros teljesítés lehetõségérõl...

Magas-taxon vetettünk egy pillantást a turistaházra, aztán tovább a Rakodóig. Kezdett egyre inkább téliesedni a környezet. A Csóványoshoz közeledve aztán igazán tél lett. A földön kb. 10 cm-s hó, a teteje teleszórva jégtüskékkel. A fák összes ágán 2,5 - 3 cm hosszúságú jégtüskék. Nem is tüskék voltak, inkább jégtaréj, ahogy a tüskék szorosan egymás mellet állva összefagytak. Asszem', behúzhattuk volna a nyakunkat, ha elkezd fújni valami komolyabb szél.

A havas talajon néha visszacsúszott a lábam. Csóványosra 9:55-kor érkeztünk meg. 2. EP. Sok túrázó megállt itt pihenni. Megsaccoltuk, hogy megvan kb. a negyed táv, talán egyharmad szint is. Egy kis kaja után néztünk a hátizsákban. Túl sok volt az a néhány perc, amennyit álltunk, így eléggé lehûltem. Veszettül elkezdtem fázni, fel kellett vennem a polárfelsõmet. Szendvicset falatozva ereszkedtünk lefelé Magosfa irányába. Sokan elhagytak minket. Mikor elfogyott a kaja, gondoltam egy kicsit futhatunk is. Néhány száz méter után aztán éreztem, hogy muszáj megigazítanom a jobb bokámon lévõ fáslit (fájt a bokám már néhány hete), mert elõl igencsak tör. Az lett a megoldás, hogy a gumit a zoknin kívülre vettem fel. Így elviselhetõvé vált a dolog, de igazából a túrán végig volt vele egy kis probléma. Persze a többiek nem örültek az idõveszteségnek.

Ahogy vesztettük a magasságot, egyre inkább eltünedeztek a tél nyomai, és ismét sarassá vált az út alattunk. Néha belefutottunk egy keveset. Volt egy meglehetõsen megeredek ereszkedés, olyan igazi fától-fáig szaladós. Örültem, hogy nem felfelé kell itt jönni. Még a völgyben lévõ EP felett kereszteztünk egy nagyon szép mély horhost, és amellett ereszkedtünk le a patakig.

11:22-kor érkeztünk a 3., a Fekete-völgyben lévõ EP.-hez. A patakon egy kövekbõl és fatönkbõl álló gáton lehetett átkelni. Kicsit ijesztõnek tûnt (tekintve, hogy nem szerettem volna belelépni a patakba), de aztán gond nélkül átjutottam. A túloldalon a pecsét mellé járt egy pohár tea, alma és túró rudi is.

Mosolyogva idéztem fel magamban, hogy egyszer - sok éve - a 250-es MZ-mmel menekültem innen, mert a panzióban akkor tartott kutyák kijöttek. Ráadásul akkoriban mindig kiakadt a gázbowden... de ez egy másik történet. :)

Kicsit elnéztem a dolgot, ezért javasoltam, hogy induljunk lassan, majd eszem az almát útközben. Azt hittem, majd a völgyben kell lassan emelkedve továbbmenni. Tévedtem, ugyanis meredeken nekivágtunk a szemben lévõ oldalnak. Egy idõ után csak úgy kapkodtam a levegõt, két rágás között...

Balra kanyarodva tértünk rá a Börzsöny nyugati gerincére. Ez nagyon érdekes szakasza volt a túrának. A sokszor sziklatarajos, változatos gerincen egymást követték a mind magasabb csúcsok. A mai napon kilátás semerre, csak végtelen szürkeség. Hollókõnél már megint tél volt és kitartott egészen a Salgóvár utánig.

A Salgóvárnál volt a 4. EP. A pontõr hálózsákban fekve várta a pecsételni vágyókat. Jó páran megálltak itt is enni, pihenni, ez okozott némi torlódást, ráadásul a havas sziklákon lemászni sem volt egyszerû. Mi nem álltunk meg, okulva a Csóványoson szerzett tapasztalatokból. A Salgóvárról lefelé tartva egy lankásabb lejtõn kezdtünk ismét szendvicset enni. Mire befejeztem, már jött is a Magyar-hegy. Mivel nem akartam tele szájjal lihegni, a szendvics utánra tervezett nassolást késõbbre hagytam. A hegy után ereszkedés az 5. EP.-re, ami a Magyar-völgy alján volt. 13:56-kor pecsét, ajándék DELI csoki. Sört is vehetett a szervezõktõl, aki akart.

Közöltem Misivel és Pistivel, hogy kávézni fogok. Már készültem erre a pillanatra, és elégedetten láttam, hogy kijelentésem kiváltotta a remélt megrökönyödést. (Vizet forralni? ITT?!) Aztán elõvettem egy 3in1 tasakot, és megettem a tartalmát. Finom volt …komolyan! (Barátaim elmeállapotomat illetõen kialakult véleménye, és ennek történõ hangoztatása nem tartozik a tárgyhoz...)

A szekérúton mentünk jó ideig Bányapuszta felé. Kétszer is megpróbáltunk a jelzést szorosan követve a patak túloldalán fekvõ ösvényen haladni, de mindkétszer inkább visszamásztunk a szekérútra, mert az ösvény majdnem használhatatlan volt. A kulcsos háznál pihentek néhányan, de mi nem álltunk meg. Találkoztam egy kollégával, és csodálkozva néztünk egymásra: nem tudtuk egymásról, hogy hasonló az érdeklõdési körünk. Csak pár szót váltottunk, nem akartam nagyon lemaradni.

Átbújtunk a vadkerítésen, és rögtön egy meredek - bár nem túl hosszú - emelkedõn kellett felkapaszkodni. Kísérletet tettem a vidámkodásra azzal, hogy érdeklõdtem: ez vajon már az a "rémisztõ" emelkedõ, ami a Nagy-Hideg-hegy elõtt van? Nem volt sikerem.

Miközben elértük a Hanák-rétet, egyre inkább éreztem, hogy ez bizony nem piskóta. A végén már a boci csokis elsõsegélycsomagot is kibontottam. A réten újra tél volt.
És ott volt az emelkedõ... ...meg én is... ...ráadásul az aljánál... ...tényleg rémisztõ volt. Édes öregem! Ide egy csokoládés boci sem tud felvonszolni...! Nézem a leírást: 200 m. szint a turistaházig, a térkép szerint ebbõl kb. 80-90 m. az, ami innen látszik egyben.

Szokásos "túravégi emelkedõ" szitu: mindenki megy, ahogy tud. Misi és Pisti elmentek. Bár nem beszéltük meg, tudtam, hogy a turistaházban várni fognak. Már az emelkedõ elején érzem a nyilallásokat a combomban, ami a görcs elõtti pillanatot jellemzi.

Dühös lettem: ha begörcsöl, meg kell állni! A sportkrém a hátizsákban, nincs kedvem már a bedörzsöléssel piszmogni. Valahogy majd csak lesz... Számolom a lépéseimet... 300-ig ki kell bírnom! Megvan! Na még egy százast! Ok! 500-ig! Felértem az ösvényt keresztezõ útra, átlendülök a holtponton!

Az úton elkezdtem kocogni, aztán a felkanyarodó ösvényen is kocogtam még kb. 100 m.-t. Innen már semmi gond nem volt a házig. Bent volt a 6. EP. 15:43. Pisti már elment teáért. Megittam a maradék fél palack izoitalt (az elsõ fele még Csóványoson fogyott el, az nem volt ilyen hideg). Megnéztem: elég víz van még a tasakban, nem kell tölteni bele. Ettem egy banánt, meg egy szendvicset. Pisti hozta a teát, nagyon jól esett. Mikor bementem, kellemes melegnek tûnt a ház, a teát kortyolva viszont fázni kezdtem. Hát igen, eléggé elfáradtam. Lassan összeszedtük a cuccainkat, tudva, hogy már csak egy ereszkedés van hátra. A lámpákat is elõkészítettük.

A házból kilépve ismét találkoztam az ismerõs kollégával. Idõközben utolért. Együtt indultunk tovább és váltottunk néhány szót. Misi és Pisti elõre mentek, pár perc után már eléggé elhagytak, ezért elbúcsúztam a kollégától, õ nem akart kocogni. Megbeszéltük, hogy majd velünk jön haza, mert tömegközlekedéssel jött a Nyugatitól.

Még nem értük el a piros jelzést, mikor szembejött a pontõr. Megkaptuk a pecsétet az utolsó rubrikába. Nem sokkal késõbb bekapcsoltuk a lámpákat. A sötétben jobban lelassultunk, mint a többiek. Sokan elmentek mellettünk, míg beszélgetve sétáltunk a cél felé.

17:10-kor érkeztünk a célba. Átvettük a kitûzõt, oklevelet, és a virsli-jegyet. Misi kihozta a bringáját és elindult „levezetni”.

Mi száraz ruhát húztunk a kocsinál, megettük a virsliket (Misiét is :) ), aztán hazafelé megbeszéltük, hogy bizony nagyon jó kis túra volt ez. Jövõre sem kellene kihagyni.

partizán

ui.: Februárban az éjszakai? :)
 
 
getheTúra éve: 20052005.12.11 08:14:31
megnéz gethe összes beszámolója
Tél a magasban - 2005. december 10., Börzsöny

"Voltam keleten, jártam nyugaton,
déli legelõn, északi ugaron,
sorstalan utakon fejvesztve kutatom...
- nem tudom, hol lakom"

(Kiss Tibor)


Vaksötétben haladunk a 2/A úton Vác felé. Valami undorító, szemerkélõ esõ ragad a szélvédõre. Nem kéne, hogy essen. Nem hoztam semmi esõvédõt, jó idõt ígértek. Beérünk Kismarosra, látjuk a csillogó Mikulást rénszarvasaival átsuhanni felettünk. Bevesszük a kanyart - követnek. Csak nem õk is...? Elhagyjuk Szokolyát, majd Királyrét másik végén meglátjuk a Tájcsúfítót ((C)VadMalac húga). Parkolunk. Gondoltam, nem kell bot, de ahogy kilépek az autóból az aszfaltra, majdnem hanyatt esek. Tehát inkább mégis viszek.

Be a melegre, nevetgélés, ismerõsök, villámgyors nevezés. 6,50, indulni kell, a Börzsöny, mint az köztudott, sosem viccel. Már éppen lehet annyit látni, hogy ne kelljen lámpa. Álmos léptek a hajnali párában, figyelni kell mindegyikre - csúszik... Az út igazodik az álmos szemekhez és fejekhez, majdnem egyenesen kell haladni. Aztán ébresztésképpen jelzésváltás, máris lenn vagyunk a parkolóban. Kis kóválygás után meg is van a folytatás, kis ügyességi gyakorlat. Feltûnik a sápadt téli napfény, ami még kapaszkodik a hajnali pára hûvösébe. Bemegyünk a hegyek közé, a napsugarak próbálnak utánunk törni, de nem megy nekik - még nem.

Egy ellenõrzõpont, a Vasfazék-völgyben. Jóút-kívánás, majd kis ügyességi feladat. A Taxi-rétre érünk, a vízszintes sí-elvonóval. Innen már nincs messzea Rakodó, a nap sugarai megérkeznek, az ég kékül. Szép túránk lesz... A szekérúton folyó vizetkerülgetve nincs idõnk felnézni, így az állunk leesik a nyeregbe érve. Hiszen itt tél van, emberek! A földön mintha hó lenne - bár inkább az elõzõ hajnalok megfagyott párája hullott le a fákról. De az ágakon is van, megint - vagy még mindig. Varázslatos, mesebeli táj. Olyan gyönyörû, hogy szinte észre sem veszem a Csóványosi emelkedõt. Megszámlálhatatlanul sokszor jártam már ezt a gerincet, de soha, soha nem lehet megunni.

A nap megijed picit, a Csóványos ködbe burkolózik. Persze, a Börzsöny Urára ne mutathasson senki csúfolkodva, hogy "meztelen a király!"... Erõt merítünk a tábortûzbõl, majd irány a Magosfa. Amíg magasan vagyunk, folytatódik a csoda. De a Magosfát elhagyva az erõs lejtõn percek alatt visszatérünk az õszbe. Mintha száz kilométerekkel arrébb volnánk...

Az üdülõ elõtt kis küzdelem a patakkal, de végül mindenki száraz lábbal átér. Várnak minket, egy csoportnyi akció, meleg tea, túró rudi meg alma. Tolok egy szendvicset is, mert elszállt belõlem az energia. Ismerõsök, köszöntések, már megint, ugyanazok, mindig máshol.

Indul a következõ szakasz. Mászok felfelé most egyedül, bele a felhõbe. Alapszabály. A Salgóvár gerincén sose gondolt azt, hogy nincs több emelkedõ. Megfogalmazva két éve, érvényes örökké. Nem is gondolom, csak csodálom a csúcsokat. Meg a ködöt. Mintha valaki rácsatlakozott volna az energiámra, és leszívta volna mindet. Kezdem elveszteni akaratomat meg öntudatomat, majdnem elalszom az egyforma szürkeségben. Egy lejtõ ráz föl, majd egy utolsó mászás a Salgóvárig. Itt ennék csokit, de csak egy fél megy belém. Most ez sem ízlik, pedig hát édesség bármikor. Rátámaszkodok a botokra, bambulok kicsit.

Aztán indulok tovább, mert menni muszáj. Kanyargás a hegyoldalban, szekérút, ösvény, szekérút. Ismerõsök várnak, kis kocogás lefelé, majd leérkezés a völgybe. Hát itt már muszáj leülni, terített székekkel várnak. Pár perc pihenés és feszített a tempó a Magyar-völgyön végig. Egyre kevésbé bírom. Maradok le. Bányapustán nem megy tovább, leülök egy félszáraz nem fehér padra, betömök egy fél zacskó sós mogyorót, ez az, ez hiányzott. Át a kerítésen, fel a bozótoson. Izomszag, valaki keni a lábát ("most nagyon kemény szakasz jön"). A szerzõ tereprutinja, jelzés csak negyedóra múlva. Favágók, szombaton. Vonszolják a dögöket a sárban.

Most jön a kemény rész. Nem bírom egyben, pedig szép lenne. Csönd lenne, de visítanak a fûrészek. Megállok vagy három-négyszer, aztán összekapom magam és mászok tovább. Itt a trükkös kanyar, még jó hogy ismerem... Aztán meglátom a Házat, végre egy kis meleg - pedig nincs hideg odakinn. A naplemente színei. Kilátás északra. Párás szemüveg, titkolózó pontõrök, a kötelezõ kóla. Útitárs-találás, sietés. Vissza az ismerõs kereszthez, majd a Taxi-rétre. Minimum-tarifa. Hallgatag tempózás, verseny a fénnyel. (Akkor most fénysebességgel haladtunk?) Talán meglesz világosban...

Ott a Várhegy, már teljes a szürkeség, de aszfalt kerül a lábunk alá. Meglátjuk a Tájcsúfítót, besétálunk és gratulálunk. No meg õk is nekünk. 16.40. Rövid kvaterka, majd Virsli Ákosbánál - lenne, ha nem borítanám ki hendikeppelõ félvakságom miatt. Vásárlok új adagot. Jönnek értem, bevisznek a városba.

De csak a testem. A lelkem a hegyek között maradt.


Képek: http://kep.tar.hu/gl/50187336#2
 
 
 Túra éve: 2004
larzenTúra éve: 20042007.12.15 18:29:54
megnéz larzen összes beszámolója
Börzsönyi Vulkántúra

Az év (számomra) utolsó túrája immár harmadik éve ez a rendezvény. A szolgáltatások ugyan minimálisak (bár ez az idei évre nem is lett igaz), de a Börzsöny csodáltatos télen! És most még az elõzetes várakozásaimat is jóval felülmúlta.

Ákibácsi 5:30-as menetidõt tûzött ki, ezt én kicsit optimistának tartottam, fõ célom az volt, hogy az emelkedõket jól bírjam és hogy ne maradjak nagyon le az élbolytól.

Fél kilenc környékén indultunk Lõw Andris, Ultrafutó, -balázs-, Ákibácsi, Tapír + én. Az elsõ szakasz a piros jelzésen a Rakodóig. Két hete itt 52 perc alatt értünk fel, most próbáltunk kicsit erõsebb tempót nyomni. A Magas-taxig jó meredek volt az út, de azt megkerülve, illetve a th. után már sokkal kellemesebb terepen haladtunk. Míg lent Királyréten szürke köd uralt mindent, itt 800 méter környékén kezdtünk a köd fölé jutni, és itt-ott szikrázó napfényt pillantottunk meg a fák között. A Rakodó elõtt találkoztunk a pár perccel korábban indult Jaat-féle csapattal, kis sprinttel döntöttük el, hogy ki pecsételhet elõször. Én, persze. :) 46 perc alatt értünk fel, ami elõrevetítette, hogy itt ma nagy dolgok fognak történni. Nagy behalás vagy nagy siker.

Sajnos Tapírka lemaradt valahol, késõbb tudtuk meg, hogy a th.-nál kikerültünk a látómezejébõl, õ pedig a piros sávon továbbhaladva felment Nagy-Hideg-Hegyre, ezzel összeszedett annyi hátrányt, hogy már csak a célban találkoztunk vele. Csóványos felé haladva egyik ámulatból a másikba estem. Szabó köveknél északnyugati irányban tejfehér köd 800 méteres magasságig, felette kristálytiszta kontúrok. Jobbra, a fák között kitekintve a köd felett a nap sütött. Andis felment a toronyba, a látványról majd õ beszámol.

Magosfáig kellemes lejtõ, utána kellemetlen lejtõ következett. A csapattól itt maradhatott le (elõzetes terveinek megfelelõen) ultrafutó. Bizony volt elég sok durva, bokapróbáló szakasz (pl. Godóvár alatt). Ami viszont gyönyörû volt, az a fákra fagyott dér. Aki látta, tudja, hogy milyen csodálatos volt, aki nem, annak le sem tudom írni, ezt látni kell. Csapatunk mókafelelõsei szívesen rángatták az ágakat, hogy az utána jövõk hóemberjelmezbe öltözhessenek.

Vilatinál nagy nyíltszíni happening, Túró Rudi és meleg tea várt minket. Pár percet idõztünk itt, még két óra menetidõn belül továbbindultunk. Ákibácsi tavaly pont két óra alatt ért le, úgyhogy az elõnyünket tartottuk, ha hízlalni nem is tudtuk.

Következett a nyugati gerinc. Hajlamos az ember arra, hogy ezt a szakaszt kissé alábecsülje. Amikor felérünk az elsõ csúcsra, Jancsi-hegyre, könnyen azt hiszi az ember, hogy felértünk, innen már csak laza hullámzás jön a Magyar-hegyig. Hát egy fenét. Itt leszakadtam a többiektõl, kissé nehézkesen ment a dolog. Sajnos a kilátással sem tudtam vigasztalni magam, a köd magasan a nyugati gerinc feletti magasságig ért. Néha láttam -balázs- pólóját felvillanni, egyszer Ákibácsi narancssárgáját is, de aztán egy trükkös kanyarban elvesztegettem pár értékes percet. Itt már a Magyar-hegynél jártunk, innen már csak lefele vitt az út a völgyig. Gondoltam, hogy ha ezen a lejtõn nem érem utol õket, akkor eldõlt a dolog, úgyhogy megnyújtottam a lépéseimet. Szerencsére sikerült az akció, a pont elõtt 50 méterrel már támadó pozícióban voltam -balázs- mögött. Megjegyzem, eddig soha, egyik túrán sem sikerült utolérni az elõl haladókat, ha kikerültek a látómezõmbõl.

Újra együtt voltunk, a Magyar-völgy nem túl kellemes szögben emelkedõ szekérútján kocogtunk felfele. Azt hittem, itt újra és végleg lemaradok, de a csapat nagyon együtt maradt. Katalin-forrásnál vizet töltöttünk - a levegõ hõmérsékletéhez képest kellemesen langyos vizet ihattunk. Bányapusztánál újra elértük a köd- és dérhatárt, ami majdnem a NHH-ig beburkolt minket. A túra elején azzal viccelõdtem, hogy a fejfámon piros kereszt lesz, utalva az utolsó emelkedõ jelzésére, de szerencsére nem igazolódott be a félelem. Ha nem is gyorsan, de haladtunk. Néha még kocogásra is futotta. Áki és -balázs- 50 méterre elöl, Andris ennyivel hátrébb. Nekem nagyon sokat segített, hogy jól ismerem már ezt az emelkedõt, tudtam, hogy az igazán kemény rész a Hanák-rétnél kezdõdik, igaz onnan már csak egy kilométer a th.

A csúcs elõtt Áki és Balázs elnézett egy kanyart a P+-en, úgyhogy együtt értünk fel a túra utolsó pontjához. Itt a túra gyakorlatilag végetért, innen már csak a lejtõzés volt hátra. Andris frissített a th-ban, talán kissé kevés cuccot hozott magával (gyakorlatilag semmit, még kulacsot sem), Juhász Laci elzúgott, lassan mi is indultnuk le a Rakodón keresztül a taxi-rétig. Itt keresgéltük a K+ jelzés folytatását, de három perc eredménytelen ide-oda futkározás után azt javasoltam, hogy menjünk a piros sávon, mert azt legalább tudjuk merre vezet. Majd lemegyünk a K+-on, ha tudjuk merre megy. Most a térképet megnézve persze már összeállt a kép. Mindegy, majd legközelebb.

Az utolsó lejtõn persze Ákiék elmentek, ami nem is csoda, hiszen közülük mindenki tud 3:15-ös maratont, én csak 3:40-ig jutottam. Ennek fényében bíztató, hogy mindössze kettõ perccel értek be elõttem. Nekem 5:28:42 lett. Este Áki, Tapír, Kisbolygó meg én elmentünk Kispál koncertre. Jó nap volt. :)))
 
 
tapirka1014Túra éve: 20042005.12.12 22:24:36
megnéz tapirka1014 összes beszámolója
Vegyes érzések kavarognak bennem a szombati túrával kapcsolatban, izomláztól a térdfájásig mindenfélék.
Az egész úgy kezdõdött, hogy megbeszéltük. Mint általában minden õrültséget, mielõtt belevágunk. Az a jó ezekben a megbeszélésekben, hogy nincs ellenvélemény. Ha egyikünk kitalálja, hogy szombaton másszuk meg az Everestet, akkor péntek este a társaság elkezd összepakolni, reggel összeszedjük egymást a város különbözõ pontjain, elindulunk és megmásszuk. Valahogy így volt ez most is. Idõrõl idõre sikerült másokat is belerángatnunk – ami nagyon jó – most alow és ultrafutó jöttek még velünk.
A rajtban átlagon felüli tetvészkedés után indultunk csak el, a tempó persze szintén átlagon felüli volt, csakúgy, mint az útvonal meredeksége.
17 perc 22 másodperc után mondta a bal vádlim/achillesem, hogy nem kéne 5 perces tempóban bemelegítés nélkül szaggatni felfelé a Börzsönyben. Mivel a lábaim között nagy az egyetértés és az összetartás, kb. 37,3 másodperccel késõbb a másik vádlim is beszólt. Mivel ketten voltak egy ellen, nem vitatkoztam, inkább visszavettem a tempóból. Nem sokat, csak annyit, hogy azt hihessék a virgácsaim, hogy ez a bemelegítés, és a többiek se tûnjenek nagyon el.
Kicsit kezdtem leszakadni a többiektõl, de a hosszú egyenesekben még elõkerültek, utolsó vizuális kapcsolatom alkalmával egy mezõ végét hagyták el, amikor én az elejére értem. Kb. 150 méter hosszú volt a mezõ, utána 100 méterrel egy jelváltás. Pont 50 méter tettek meg a többiek az új jelzésen, mikor én a keresztezõdéshez értem, de már nem láttam õket. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rossz irányba indultam.
Mivel a rajtnál kõbe és a stoppereinkbe véstük, hogy az elsõ ep-t 50 perc alatt el kell érni, egyre keményebben nyomtam, ahogy közeledett a bûvös idõpont. A rossz irány persze keményen felfelé ment, így a 643-as pulzussal értem fel Nagy-Hideg-hegyre és az idõm is 50:30 volt. Itt döbbentem rá, hogy eltévedtem. Elõször nagyon morcos lettem, de aztán megláttam a panorámát, az kárpótolt – egy kicsit. 6 perc kevergés, 6 perc az ep-ig, plussz amennyivel többet ment a hegyre fel, máris 14 perccel elõttem voltak a többiek. Kicsit elkedvetlenedtem, teljesen akkor ment el a kedvem a túrától, amikor megláttam a lejtõt amin le kell futni. (Ide kívánkozik, hogy a 43,5 km-es/2200 m szintkülönbséges túra összesen 3 emelkedõbõl és 3 lejtõbõl áll. Más nincs.) Itt még gond nélkül lementem, de sejtettem, hogy a jobb térdemnek nem fog tetszeni, ha még egy ilyen lesz. Persze lett még, nem is egy, hanem kettõ. A második lejtõ elején jelzett a térdem, innentõl komolyan visszavettem a lefelé menõ tempómból, inkább felfelé nyomtam, ahogy tudtam, azért a nap folyamán másodszor felfelé a Nagy-Hideg-hegyre már erõsen lihegtem és csúnya savak marták a combjaimat. A tetõn a büfében legurítottam egy kólát, kicsit gyönyörködtem a kilátásban, aztán óvatosan ereszkedni kezdtem. A kék kereszt jelzés sem volt igazán futható lefelé, hol túl meredek volt a fájdogáló térdemnek, hol kidõlt fatörzseken kellett átmászni.
Tudtam, hogy az utolsó 3 km-en a jelzés kb. 20 méterre megy egy aszfaltúttól, itt már elegem volt a bukdácsolásból, így ezt a részt keményen megnyomtam az aszfalton, még 40 kili után is maradt bennem elég erõ egy 14 perces 3 kilire.

A túra csodálatos, ha kirándul az ember. Az emelkedõk kiválóak, ha hegyi futást akarok csinálni. Az egyetlen baj azzal a 3 lejtõvel van. Az viszont elég nagy baj…
Jövõre azt hiszem nem erõltetem ezt a túrát.
 
 
-balazs-Túra éve: 20042005.04.12 14:46:15
megnéz -balazs- összes beszámolója
Egy teljes Vulkántúra beszámolóhoz most lusta vagyok de azért van bennem egy pár bennragadt szó.

A Módszer* egyértelmûen reneszánszát éli és a szombati nap volt tündöklésének egyik csúcspontja. A nap egy 10.6 kilóméteres emelkedõvel indult, amiben volt majdnem 700 méter szint. Ez a terep a Módszer alkalmazásának melegágya. A szakaszt szinte belesétálás nélkül, keményen toltuk végig és 65 perc alatt értünk fel a Csóványosra, úgy, hogy ebben az idõben már volt egy pecsételésnyi megálló is.

A tempót elég brutálnak éreztem és Larzenhez hasonlóan én is azt gondoltam, hogy ebbõl vagy nagyon nagy borulás vagy szenzáció lesz. Aztán fura módon egyik se lett. A terv szerint érünk be és túra a szélsõségektõl teljesen mentesen volt. Érdekes. Az persze biztos, hogy a kemény hegyi menet megviselt, ezt a mozgás-koordinációm szétesése is szépen igazolta. Akkorákat estem, hogy öröm volt nézni bár a nevetõkém csak lassan melegedett be. Elégtétel volt, hogy egyrészt Tapír nem látta a taknyolásokat, másrészt én viszont láttam amikor Ákibácsi enbem utánozva ugrott fejest az avarba. :-))

Hatan indultunk, majdnem annyian mint a gonoszok, de szerencsére Tapír, a fõgonosz, már rögtön az elején úgy döntött, hogy befekszik egy árokba és hullagörcsöt színlel. Ezért Õt nem is nagyon láttuk aznap. :-D

A Börzsöny hátborzongatóan szép volt. Felesleges megpróbálni szavakba önteni, mert ilyesmihez túl szegényes a szókincsem.

Elindultunk kb. 250 méterrõl. Ahogy mentünk felfelé, úgy változott az idõ és a táj. Elõször belefutottunk egy szép nagy ködbe, majd ahogy hûlt a levegõ, megjelent egy két zúzmara folt is. 600 méter fölött már sok centi vastagon borított minent a zúzmara majd Magas Tax (736 méter) magasságáben elértük a felhõk tetejét. Innen szépen tisztult az ég és egyre melegebb is lett. A zúzmara inkább hóra váltott és a Csóványos alatt pár centi hó borította az egász erdõt. A gerincrõl fantasztikus kilátás nyílt, elsõsorban észak felé. Alattunk tejfehér köd borított mindent és csak egy egy csúcs kukucskált kifelé. Szlovákia felé szinte a végtelenségig el lehetett látni és bár a pára centi vastagon állt a szemüvegemen, azt mesélem mindenkinek, hogy láttam a Tátra csúcsait. (Valójában a lábamig se láttam el, de ezt majd jól nem mondom el senkinek. :-)) A túra vége felé, délután 1 magasságában értünk a Nagy Hideg Hegyre (865 méter) ahol úgyszintén tûzött a nap, de olyan erõsen, hogy kedvem lett volna a padon napozó pár mellé leülni egy pár órácskára.

Ez a liftezés annyira megtetszett, hogy azon godnolkodom, hogy szombaton ki kéne menni megint a Börzsönybe. Lehet, hogy csinálok egy Királyrét-Csóványos-Nagy Hideg Hegy-Királyrét háromszöget, de feltétlenül ügyelek arra, hogy idõközben megdöntsem a 46 perces Királyrét-Rakodó csúcsot. Esetleg a túristaházban a forralt bort is kipróbálom. :-)

Mást nem tudok mondani. Kérem kapcsolja ki.

* A Módszer = Larzen-Ákibácsi módszer melynek egyik lényeges eleme, hogy az elsõ emelkedõt max tempóban futjuk meg majd ezt a tempót tartjuk ameddig csak tudjuk. Utána pedig csak lesz valahogy.
 
 
 Túra éve: 2003
Frei BergerTúra éve: 20032006.01.15 12:10:29
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/borzsonyi-vulkan/borzsonyi-vulkan.htm (képek is)

2003.december 13. szombat. Indulás: 6.50, érkezés 18.10. Gyalogos táv: 43.5 km, szintidõ 11 óra.

„Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni hegység...” - soroltuk kórusban az általános iskolában az Északi Középhegység tagjait. „Hegység Magyarország É-i részén, a Dunakanyartól É-ra, a magyar-csehszlovák határ mentén. A vulkáni hegység legmagasabb csúcsa a Csóványos, 939 m. A mély völgyekkel elvágott tetõkrõl, csúcsokról kitûnõ kilátás nyílik a Duna völgyére. Az erdõs, 300-600 m-es átlagos magasságú hegység vadban bõvelkedik. A ... téli sportok egyik országos központja. A vulkáni felépítés következtében ércekben viszonylag gazdag, de bányászatuk nem jelentõs.” - írja az 1991-es Magyar Larousse Enciklopédia.

A túra kiinduló pontja Királyrét, amely a Szentendrei-sziget északi csúcsával szemben, a Duna bal partján fekvõ Kismarosról megközelíthetõ, kedvelt kirándulóhely. Romantikus kisvasút is vezet ide fel. A Duna-Ipoly Nemzeti Park oktatóközpontjában ígér szállást a túrakiírás, de mire este tizenegy felé megérkezem, már zárva az ajtók – igaz, nem aludni, csak zuhanyozni akartam. Az autóban eltöltött, pihentetõ éjszaka után reggel az elsõk között veszem át a túralapot, és a szöveges útleírást diktafonra mondom, hogy ne kelljen mindig a térképet elõhalászni, ha útbaigazításra van szükségem. Akkor értem meg, hogy a „vulkántúra” kifejezés mit takar: Királyrétrõl fel az egykori aktív vulkán kráterének peremére, és ezen a peremen „egyszerûen” körbemenni, amíg vissza nem érünk a kiindulási pontra. Persze, mint a legtöbb rég kialudt vulkánnál, ezt a krátert is „megnyitották” patakok, ami azt jelenti, hogy mély eróziós völgyek metszik át a kráter peremét, és vezetik el a kráter belsejének vizét. A túrázó szempontjából pedig... alighogy van egy kis sikerélmény 300-400 méter kapaszkodás után (ez nem úthosszat, hanem függõleges magasságot jelent, és igen kell lihegni, ha 6 kilométer úthosszon sikerül), máris ereszkedhetünk le ugyanannyit, hogy lejussunk a következõ patakvölgybe. Így nem is csoda, hogy a túra teljes szintemelkedése 2200 m (összehasonlításul: a 2002-es Bakonyi Mikulás ugyancsak 40 kilométeres túra összemelkedése 921 m volt).


Egész éjjel kellemesen hideg volt, és a fagy az erdõben egész nap nem enged fel. A fagy azért jó, mert ha felolvad a talaj felsõ rétege, akkor igen csúszik, és nagyon megnehezíti a kapaszkodást, és veszélyessé teszi az ereszkedést. Királyrét 260 m magasan van, innen a Magas-Tax-ig csak a téli, sivár erdõt látjuk. Igaz, ebben a magasságban gyönyörû, napfényes idõ ígérkezik, és ez kísér minket egész nap. A Csóványos felé emelkedve, 700 m felett már fehér minden, igaz, a zúzmarától, és nem a hótól. A tegnapi párásság ráfagyott minden faágra, 4-5 centis jégzászlókat ragasztva rájuk – nagyon hálás fotótéma. A Csóványoson egy elképesztõen ronda, 20-30 m magas, „térképészeti” betoncsõ áll, kilátóként is szolgálva (a párás idõ ellenére az Alacsony Tátra is szépen kivehetõ). Ereszkedünk lefelé a kráter peremén az elsõ mély patakvölgyig. A Vilati-üdülõ a Fekete-völgyben nyilván kedvelt turistacél lehet, szépen karbantartva, bár nekem mindig illúzióromboló, ha látom, hogy egy ilyen objektum szennyvize békésen belecsorog a természetes vízfolyásba. A szervezõk jóvoltából meleg tea és csoki vár minket.

Innen kemény 500 m kapaszkodó, hogy visszajussunk a kráterperemre. Történelmi ismereteim szerények, talán tudnom kellene, hogy a már csak romjaikban fellelhetõ – és a helyi természetvédelem által mintaszerûen kitáblázott! – egykori várak (Salgó, Hollókõ) milyen szerepet játszhattak a múltban. Elképesztõ élmény látni a kráter túlsó peremét, a Csóványosi kilátót, ahol néhány órával korábban dideregve kapaszkodtam az eljegesedett korlátba. Na , innen már csak alig kevesebb, mint a fele van hátra, hiszen újra le kell ereszkedni 500 métert a Börzsöny-patak völgyébe, a Magyar-völgybe. Ismerõs, mert velem is elõfordult, hogy az ellenõrzõponton álló önkéntes szervezõ útbaigazítást ad a túrát félbeszakítók számára, hogyan jutnak el Nagybörzsönybe, és onnan hogy jutnak haza... Sajnálom a félbeszakítókat, de indulok tovább, megint felfelé: 290 méterrõl kell felkapaszkodni a 864 m-es Nagy-Hideg-hegyre hét és fél kilométeren. A túraleírás így fogalmaz: „...borzalmas emelkedõ kezdõdik...” – szóval, nagyon húzós. Gyakorlatilag sötét van már, és nagyon hideg, amikor – néhány elkapott naplemente-felvétel után – egy utolsó pihenõre megállok az egyébként jól felszerelt turistaházban a hegy tetején.

Nagyon ravasz akarok lenni, és a villanyvezeték alatt akarom lerövidíteni az utat a Magas-Taxi turistaházhoz. A köd áthatolhatatlan, ugyanúgy, mint a cserjés. Út, jelzés sehol, a lámpám fénye tejfölbe ütközik. Piszok szerencsém van, hogy egy trafóállomásnál (amely a térképen sincs) némi hangokat vélek felfedezni: a hagyományos szerencse tíz perc múlva odavezet a turistaházhoz. Innen már csak egy, mintegy negyedórás eltévedés kell, hogy megtaláljam a kitaposott utat, és hosszú, unalmas ereszkedés után visszataláljak Királyrétre.

Királyréten végre zuhanyozhatok, a kellemes kis faház kocsmában elfogyasztom a szervezõk által kínált virslit és forralt bort (és még rendelek három adagot hozzá), és nyugovóra térek. Hat óra kellemes pihenés után, tökéletesen eljegesedett úton indulok le Kismarosra, ahol meglepõ látványban van részem: a falu közepén hatalmas agancsú szarvas és feltehetõen családja ballag át kényelmesen a kihalt éjjeli úton.

Székesfehérváron még beugrom a munkahelyemre, elintézek néhány dolgot, és reggel ötre érek haza. A túra nagy tanulsága számomra, hogy földrajzot csak személyes élményekre építve szabadna tanítani. Ha valaki egyszer volt fent a Csóványoson (egynapos kirándulás Zircrõl), biztosan nem felejti el, mit is jelent az, hogy vulkán.

 
 
 Túra éve: 2002
larzenTúra éve: 20022005.03.07 15:13:41
megnéz larzen összes beszámolója
elég korán kezdõdött a nap, de a hajnali ébresztõt ellensúlyozta a kiváló társaság. 7 körül indultunk el a túrán. az elején kiderült, hogy a camelbaknek is vannak hátrányai: a csõbe belefagyott az ital. hiába a hi-tech felszerelés, én az olcsó kulacsomból tudtam inni. :)
csóványos elõtt lehagyott minket két kocogó lány, ennek még késõbb jelentõsége lesz.

életemben elõször felmásztam a toronyba. eléggé tériszonyos vagyok, az elmúlt két évben mindössze négy alkalommal másztam fel kilátóba. szerencsére nem fújt a szél és az idõ is elég tiszta volt. hihetetlen látvány volt!
magosfa környékén a fákra rá volt fagyva a dér, a szikrázó napsütésben csodálatos látványt nyújtott az erdõ.

itt kisebb kitérõt tettünk, ami elég kalandosra sikerült, de megérte.
a vilatihoz (16km) 4 és fél óra alatt értünk oda. úgy látszott bele kell húzni, ha szintidõre akarunk teljesíteni.
csanya és marek meg is indult, mint a gép a nyugati gerincen, fattel alig bírtuk tartani a tempójukat. magyar-hegy után a lejtõ szöge épp ideális volt, hogy kocogásra váltsak. annyira megszoktam már a futást, hogy ott kifejezetten nehezemre esett volna gyalogolni. lent a pataknál vártam kicsit, hogy utolérjenek, de nem akartam kihûlni, ezért lassacskán elindultam. gondoltam, ha olyan tempóval jönnek, mint a salgóvár környékén, úgyis nemsokára utolérnek.

a katalin-forrásnál eszembe jutott, hogy járosi uramékkel üzletelnivalóm van, ezért megpróbáltam õket utolérni. aztán ahogy egyre meredekebb lett az emelkedõ, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kísértésnek és toltam felfele. az utolsó szakaszon utolértem a lányokat, akik a csóványos elõtt hagytak el minket. fent nhh-n kiderült, hogy a busz jóval korábban megy, alig két óránk van, hogy elérjük. itt úgy döntöttem, hogy nem várom meg csanyáékat.

a lányok igazi nõies navigációval indultak királyrét fele: ketten háromfele akartak elindulni, úgyhogy felajánlottam navigátori segítségemet. :) végülis alig egy óra alatt leértünk királyrétre, összesen 9 óra 10 perc lett.

itt beizzítottam a csanyától kapott hõpárnát, mivel száraz cuccot nem vittem magammal - nagyon jól szuperált! köszi, csanya!
hiába nézegettem az érkezõket, csanyáék nem értek be a busz indulásáig. :-(
sajnos az ezrednyitómat az egyre nagyobb sötétben már nem tudtam elintézni, de majd jövõre!

kellemes kis túra volt, jó nagy szintekkel (nyamm! :), csodálatos idõvel és hihetetlen kilátásokkal.