Túrabeszámolók


Börzsöny vándortúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
Vik76Túra éve: 20162016.11.10 13:11:17
megnéz Vik76 összes beszámolója

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,

csak nagyon halkan, nagyon csendesen.

Amerre járunk,

ne rezzenjen egy kis levél se meg,

ma lelkem olyan mint a tó:

legkisebb rezzenéstől megremeg.

Gyere a templomunkba:

a bükkerdő ma vár,

a Csend harmóniája

ott megint a lelkünkbe talál.

Gyere velem...

csak szótlanul, csak csendesen,

csak csendesen...

/ Wass Albert/



Az előző két Vándortúra élményei miatt nem volt kérdés, akármilyen más túra is legyen ezen a napon, mi csak és kizárólag a Vándortúrára megyünk. Különlegességét a túrának az adja, hogy bár 18. alkalommal rendezték meg, még sosem ment ugyanazon az útvonalon kétszer végig. Aki évről évre részt vesz rajta, előbb-utóbb bejárja a Börzsöny szinte minden zegét-zugát. 

Ebben az évben nem kizárólag túrázóként indultunk a túrán, hanem egy kicsit segítőként is. Eredetileg a túra besöprését vállaltuk, majd úgy alakult, hogy a rajtoltatás lett a mi feladatunk. Így megbeszéltük Oszival ( Kenyeres Oszkár – Hazajáró ), hogy reggel Ipolydamásdon hagyjuk az autónkat, ő onnan átfuvaroz bennünket Ipolytölgyesre ( a rajtba ). 

Hajnali háromhúsz. Csörög a telefon ébresztője. Balu rutinosan, félálomban nyomja rá a szundit. Felkelek, kimegyek kávét főzni. Közben hallom, hogy ő is elkezd motoszkálni. Pár perc múlva a gőzölgő kávéval lépkedek a háló felé. Balu időjárást néz a telefonon. Úgy tűnik, hogy jó időnk lesz. Megisszuk a reggeli ébresztő italt, majd szép lassan elkezdünk készülődni. Külön táskában váltóruha kerül, amit majd az autóban hagyunk, s a túrazsákjainkba a szükséges alapfelszerelés. Szépen mindent összepakolunk, majd elindulunk a szeretett Börzsönyünk felé.

Az autó hőmérője 7 fokot mutat. Nem sok. Reméljük, azért ez sokkal jobb lesz napközben. Mire Ipolydamásdra érünk, már csak 5 fok van. Hurrá, alakul ez. A megbeszélt időre Oszi is befut, így átpakolunk hozzá és átgurulunk Ipolytölgyesre. Mikor megáll az autó, mindössze 3,5 fokot mutat a hőmérő. Egyre jobb. Sebaj, majd csak átvészeljük valahogy ezt a két és fél órát, amit itt töltünk. Mivel a kocsma zárva, eredetileg az előtte lévő fedett elő terasz lett volna a rajt helyszíne, de mi inkább a szembe lévő buszmegállót választjuk, mert az kevésbé huzatos. Megkapjuk az itinereket és a váltópénzt, no meg egy kis „rajtpálinkát”. Alig múlt fél hét, héttől van rajtoltatás. Még van szűk fél óránk, míg befuthatnak az első túrázók. Lassan ébredezik a falu, autók jönnek-mennek, s egyre többen érkeznek a szemben lévő kisboltba vásárolni. Hamarosan a Présházak irányából feltűnik két ember túrabotokkal. Onnét jönnek, amerre majd indul a túra. Integetünk nekik, hogy hozzánk jöjjenek, de visszaszólnak, hogy előbb kávézni mennek a kisboltba. Minő kitűnő ötlet, megyek én is, veszek Balunak egyet. Mire elfogy a kávé befut néhány autó, amikből túrázók szállnak ki. Pár perc alatt csaknem tíz ember indul útnak. Most újra egy kis üresjárat következi, hisz a busz Szob felől majd fél nyolc után érezik majd, amivel várhatóan jó sokan jönnek majd. Addig megkóstoljuk a rajtpálinkát. Nem rossz, ráadásul kicsit felmelegít. Közben megérkezik egy kedves helyi fiatalember, aki asztalt hoz nekünk, hogy kényelmesebben tudjunk végezni a dolgunkat. Termoszban meleg teát is kapunk. Igazán figyelmes, és nagyon jól esik a meleg ital.

Mikor már kellőképpen fázunk, befut a busz. Kisebb tömeg száll le róla. Integetünk nekik, hogy merre jöjjenek. Balu szedi a pénzt, én írom az itinereket. Közben kínálgatjuk a pálinkát, s mutatjuk, merre induljanak. Alig telik el öt perc, mindenkit útnak indítottunk, s most újabb pihenő következik. Persze közben szállingóznak még páran. 

Helyiek is odajönnek hozzánk megkérdezni, mit csinálunk mi ott. Kerékpárral befut a település polgármestere, aki röstelkedve kér elnézést, hogy nem hívta vissza a megkeresésre a szervezőket, így nem tudtunk bemenni a Művelődési házba. Ígéretet tett, hogy ha a jövőben bármelyik szervező Ipolytölgyesről kíván túrát indítani, felajánlja erre a célra a művházat, így kívánja támogatni ezt a sporttevékenységet. Aztán teker tovább a bringáján, mert a lányát épp valami túrára fogja Nagymarosra vinni. 

Kisvártatva megérkezik a következő busz, amiről ismét kisebb tömeg száll le. Újból integetünk, majd az előzőhöz hasonlóan pikk-pakk útjukra bocsájtjuk a túrázókat. Aztán megérkezik Oszi is meg még néhány kései induló, akiknek szintén itinert töltünk, majd megírjuk a magunkét is, s bezárjuk a pontot. 

Felcuccolunk, s elindulunk mi is, hogy felfedezzük a Börzsöny csodálatos zegzugait, ahol még nem jártunk.

Rövid betonos szakasz után érjük el a Présházakat. Közben élvezzük a felkelő nap melegét. Szerencsére gyönyörű időnk van, csak az előző napok esőzéseinek nyomaival kell itt-ott megküzdenünk. Átmegyünk az Acsa-hídon, ami a Pincéki- patakon vezet át, s lassan magunk mögött hagyjuk át az utolsó házakat, s hamarosan elkezdjük az emelkedést az Öreg-hegy oldalában a Bánya-hegy felé. Itt egy darabig szalagozás segíti az utunkat, amit mi gondosan beszedünk, hisz mi vagyunk az utolsó indulónk, s egy darabig a seprűk is. Mielőtt felérünk a Bánya-hegy tisztására, hangokat hallunk magunk mögül. Csodálkozunk is, hogy honnan, hisz jóval előttünk indult el az utolsó túrázó, már lassan az első ponton kellene lenniük, azonban ők valahol eltévedtek. Itt mi is elveszítjük a jelzést, s toporgunk egy darabig, azt gondolva, eltévedtünk. Remek. Térkép elő. Aszerint jó helyen járunk, jelzés viszont nincs. Visszamegyünk hát megkeresni az utolsó jelzést. Meg is találjuk, s megállapítjuk, hogy nem volt leágazás, arra kellett mennünk, ahonnan visszajöttünk. Na, akkor haladjunk tovább – vissza ahonnan jöttünk. Jó negyed órás keresgélés és ide-oda járkálás no meg az itiner leírásának értelmezése után végre megtaláljuk, hogy merre is kell mennünk. 

Átvágunk a Bánya-hegy tisztásán, közben vissza-visszapillantunk az Ipoly és a Garam völgyeinek lenyűgözően szép tájaira. Rövid szintes szakasz után kapaszkodni kezdünk a Róth-erdő lankásabb, majd a Sas-hegy egyre meredekebb emelkedőin a Gömbölyű-kő felé. Menet közben elképesztően szép és változatos fényjátékkal kápráztat el bennünket a felszálló pára és a fák levelei és ágai között beszűrődő napsugár. Minden pillanat rejt itt valami sejtelmesen és titokzatosan szép képet. Közben persze rendületlenül haladunk tovább, s már várjuk, hogy megpillanthassuk a csúcsjelző kőrakást, hisz onnan kellemesebbre vált az út, s onnan nincs messze az első ellenőrzőpont. Hamarosan meg is találjuk mindkettőt. A ponton Jakab Sanyi és Roskó Józsi vár bennünket. A pecsétek begyűjtése után gyönyörködünk az alattunk elterülő Farkas-völgy és a felette húzódó Hosszú-bérc és a Tolmács-hegy varázslatos látványában. Még nem tisztult ki teljesen az idő, így a tájon elterülő pára sejtelmessé teszi a kilátást. A távolban a Magas-Börzsöny csúcsai is láthatók. Megbeszéljük, hogy nemsokára oda is ellátogatunk, hisz másfél hónap múlva rendezik a Vuklán-túrát, amit idén is szeretnénk teljesíteni. 

Közben befutnak az utolsó túrázók, akiket a Bánya-patak árkánál hagytunk magunk mögött. Még kicsit beszélgetünk, fotózgatunk, majd lassan tovább indulunk. Mivel a lemaradt túratársak még maradni akarnak, megkérdezzük, hogy boldogulnak-e az itinerrel, hisz így is elég sokat vártunk rájuk. Nem nagyon akaróznak tovább indulni, így elbúcsúzunk Sanyiéktól, s elindulunk meghódítani a Kis-Koppány, majd a Nagy-Koppány csúcsait. 

A Kis-Koppányra hamarosan felérünk, ahonnan a keleti oldalon újra Pazar panoráma tárul a szemünk elé. Visszapillantunk a Farkas-völgybe, a Tolmács-hegyre, megcsodáljuk a Közép-hegy lankáit, majd meredeken leereszkedünk a Koppány-nyereg felé. Itt elég sáros az út, nehezen haladunk. Megelőzünk egy fura fazont, aki mozgalmi indulókat énekel, s igen csúnyán káromkodik. Nézünk nagyokat Baluval, s megállapítjuk, hogy biztosan részeg. Rákérdezünk, hogy a mi túránkon van, de nem válaszol. Hmm, ha nem, hát nem. A Koppány-nyereg útelágazásánál magunk mögött hagyjuk. Még egy darabig halljuk az indulókat, majd szép lassan elhalkul a fura fazon éneke. Hát, ilyet is ritkán látni az erdőben. Nem is foglalkozunk sokat vele, mert újra emelkedni kezdünk, ezúttal a Nagy-Koppány csúcsára. Az utat övező kései kis virágok kedves látványa feledteti velünk, hogy egyre meredekebben kapaszkodunk fölfelé. Közben csodásan süt a nap, ami újabb adalék ahhoz, hogy jobb kedvünk legyen. Így hamar el is telki az idő és felérünk a Nagy-Koppány 548 méter magasságát jelző csúcskövéhez. Itt újabb kilátópontot érintünk, s ezúttal a Dunakanyar gyönyörű vonulatait láthatjuk Váctól egészen Esztergomig. Itt egy kisebb tömegbe botlunk. Egy másik kiránduló csoport pihen épp a csúcson. Mi pár perc nézelődés után tovább haladunk a Juhász-rét felé. Kőrises, bükkös erdőn keresztül haladunk a Nagy- Gyertyánost jobbról kerülve s ereszkedünk le a nagyirtási Vízválasztó felé. Innen csak pár perc séta és el is érkezünk a második ellenőrzőpontunkhoz Nagyirtáspusztára, ahol Juló és Tomszika vár bennünket mindenféle finomsággal és egy kis pálinkával. Épp pontzárásra érünk hozzájuk, s jelezzük nekik, hogy még vannak mögöttünk. Közülük egy srác hamarosan megérkezik. Tőle tudjuk meg, hogy a részeg ember, akit a Koppány-nyeregnél hagytunk el, a mi túránkon van. Remek. Jelezzük ezt a pontőrnek. Oszi is nemsokára érkezik, majd tovább adják neki az információt. Mindenesetre óriási felelőtlenségnek tartom, hogy ittasan túrázik valaki, függetlenül attól, hogy a nevezési lapon aláírta, hogy saját felelősségére indul. 

Bő húszpercnyi pihenő után lassan mi is elindulunk, hisz vár ránk még néhány megmászni való hegy és az idő is vészesen telik, jó volna, ha nem sötétben kecmeregnénk le a Nagy- Galláról. Ezért magunk mögött hagyjuk Nagyirtáspusztát és felmászunk a Kis- Sas-hegy és a Nagy- Sas- hegy közötti nyeregbe. Vagyis felmászunk, miután rájövünk, hogy nem jó helyen járunk és visszamegyünk az elágazáshoz, ahol jól nem fordultunk el. Ekkor látjuk, hogy a srác, aki a nagyirtáspusztai ponton utolért bennünket szintén eltévedt, vagyis tovább ment az elágazásban, ahol el kellett volna kanyarodnunk, de mi simán továbbmentünk. Így jár, aki rutinból megy egy útvonalon, s nem néz időnként itinert. Miután rátaláltunk a helyes útra, felkaptatunk a nyeregbe. Innen a Nagy- Sas – hegy keleti oldalán, egy tágas réten, Horváth József útján haladunk. Horváth József természetjáró volt, aki ezt az ösvényt kijelölte és ő volt az Országos Kéktúra első teljesítője is. Keresztülvágunk a tisztáson, majd hamarosan megérkezünk a Sós-hegy lábához. Innen rövid, de intenzív emelkedőn mászunk fel a Sós-hegy 584 méter magas csúcsára. Fent Moys Zoli vár bennünket három tündéraranyos gyerkőcével. Kicsit beszélgetünk, élvezzük az újra kitárult tér látványát és a napsütést. Aztán befut az srác is, aki szintén eltévedt ez előbb. Még egy kicsit nézelődünk, majd elkezdjük az ereszkedést Márianosztra felé. 

Ereszkedés közben áthaladunk a Tolvaj –kürti- erdőn. Már épp mondogatom, hogy kissé unalmas szakasz, mikor kiérünk a Lengyel – rétekre. Itt a fűben ismét megcsodálhatjuk a páratlan szépségű őszi kikericsek esőtől, harmattól fölre omlott virágait. Kár, hogy így láthatjuk csak őket, megbújva a fűben, elfeküdve az avar közt. 

Szép lassan magunk mögött hagyjuk a Lengyel réteket, s robogunk tovább Nosztra felé. Közben ismét benézünk egy elágazást, de alig száz méter után feltűnik, hogy nincs jelzés, még akkor sem, ha visszanézünk. Már jó ideje megtanultuk, hogy ha megyünk egy turistaúton, s egy darabig nem látunk a jelzést, nézzünk vissza, hisz ha jó úton járunk, akkor úgy látnunk kell. Visszafordulunk hát, visszamegyünk az elágazásig, ahol rátalálunk a helyes útra. Itt két turista jön velünk szembe, akik közül az egyik nagyon ismerős Balunak, azt mondja reggel ő rajtoltatta. Szerintem csak összetévesztette valakivel, hisz annyira határozottan mentek, hogy lehetetlen, hogy a mi túránkon legyenek. Mi megyünk tovább, immáron a helyes úton. Már nagyon várjuk, hogy elhaladjunk a Sarok-rét mellett, hisz azután hamarosan Márianosztra következik. Tényleg csak pár percet kell sétálnunk, s már is Márianosztra helyes kis házai közé érünk, s hamarosan megtaláljuk a Faluházat. Ismerő helyre érünk, korábbi túrákon volt már a Faluház ellenőrzőpont, s pár hete a Pálos 70-en is elsétáltunk mellette, mielőtt célba értünk. Most azonban az utolsó előtti ellenőrzőpontunk van itt, ami egyben etetőpont. Balu zsíros kenyeret eszik, én édesre vágyok, így lekvárt kenek egy szelet vajas kenyérre. Isteni finom, így repetázok. Közben megérkezik a fiatal srác, és a két túratárs, aki a Lengyel rétek körül szembe jöttek velünk. Ők jó pár kilométert tettek bele ebbe a túrába. Itt lassan véget ér a seprűségünk, hisz úgy beszéltük meg Oszival, hogy Nosztra után kiléphetünk. Öten indulunk meg a pontról a Nagy- Galla felé. Márianosztráról a kisvasút sínein átkelve egy szekérúton kellene haladnunk, azonban az annyira sáros, hogy átcsábulunk a mellette húzódó rét szélére. Itt klasszisokkal jobb a helyzet, gyakorlatilag száraz talajon haladunk. Igaz nem sokáig, mert a rét túlvégére érve jó kis dagonyán kell átkelnünk. Aztán az utunk letér a szekérútról, betér az erdőbe, s hamarosan a Koldus- kúti – patak árkában haladunk egy darabig, majd egy kereszteződéshez érve magunk mögött hagyva a patakot felmászunk a Széles- hegy alá. Rövid hullámvasutazás után érünk a Piribék- tisztásra. Innen már csak egy rövid kaptató és máris a Nagy-Galla csúcsán vagyunk. Itt több túratársat beérünk, s velük együtt kapaszkodunk fel a Gallára. A hegy gyönyörű látványt nyújtó kilátópontján Sziva Zoli és Kovács Mariann pontőrködik. Ilyen helyen ilyen szép időben én is elücsörögnék naphosszat pecséteket osztogatva. Na, majd egyszer kipróbáljuk ezt is… Miután az utánunk jövők is felérnek, Zoliék átveszik tőlünk a sepregetést, hogy mi ki tudjunk kicsit lépni, ugyanis este még jelenésünk van a Gellért-hegyen a Szikla-templomnál egy kellemes esti levezető tizenkét kilométerre a Kapisztrán Szent János emléktúrán. Addig azonban még meg kell tennünk lefelé a Nagy-Galláról Ipolydamásdig majdnem hat kilométert. Igaz ez már javarészt csak lefelé és sík terepen visz bennünket, bár az igen meredek lejtőn sem könnyebb, mint a kaptatókon felfelé. 

A Galla-alján végre barátságosabbá vált a terep, s innen már számottevő emelkedő nem vár ránk. A Galla-tisztás után Felső- Cikó – hegy és az Alsó- Cikó – hegy között kanyarogva ereszkedünk le Ipolydamásd felé. 

A cél a Gyöngyi presszóban van, ahol a teljesítésért járó díjazás átvétele után isteni finom babgulyással vendégelnek meg bennünket a szervezők. Igazi családias hangulatú dzsembori alakul ki a presszó hátsó udvarán, ahol kényelmesen, kellemesen tudjuk elfogyasztani a célellátmányt. 

A meleg leves elfogyasztása után mi asztalt bontunk, s irányba vesszük a Fővárost, hisz ott van jelenésünk – igaz jóval rajtzárás után – egy kisebb levezető – városnéző túrára. Jól fog esni a Börzsöny után még Buda összes lépcsőjét megmászni, de hát őrültek vagyunk, így megyünk. 

A Börzsöny ma is csodálatos arcát mutatta, s az elmúlt napok esőzései ellenére sem volt „vicces” kedvében. A legtöbb helyen jól járhatóak voltak az utak és a reggeli pára felszállta után szinte minden magaslaton pazar látvánnyal örvendeztetett meg bennünket. 

A Börzsöny így maradt ott a szívemben, ahol eddig is volt: abban a csücskében, ahonnan már nincs kiút. A Börzsöny örök szerelmem marad, amíg élek!

Köszönöm Osziéknak, hogy ezúttal is lehetővé tették ezt a különleges randevút a szerelmemmel és köszönöm Szívem – Pávó Balázs -, hogy most is elkísértél erre a különleges útra. 

Csodás nap volt, szerettem minden percét!




 
 
stabatTúra éve: 20162016.10.26 12:30:50
megnéz stabat összes beszámolója

Miután eldőlt, hogy a Börzsönyben túrázok szombaton, azon vacilláltam, hogy Vác-Szob, vagy Kemence-Vámosmikola felé induljak a túrára. Mivel rövidebbnek tűnt, az utóbbit választottam, ami legalábbis kalandokban bővelkedőnek bizonyult. 6.26-kor indult a busz Rétságról, a sofőr honti átszállást javasolt. Hontra 6.55-kor érkeztem és mikor megláttam, hogy Vámosmikolára csak 7.30-kor indul busz, elkezdtem nagyon fázni. Elsétáltam a falu másik vége felé, nem mozdult sehol semmi, csak egy-egy kémény pipált, a kutyák álmosan vakarództak. Visszafelé (bár nem is kellett volna visszajönnöm, de álldogálni sem akartam) kitértem a templom felé, eszegettem egy kis diót, végül ismét a megállóban voltam. Újra megnéztem a busz indulását: 7.30. Megnéztem az órámat: 7.25. Aztán megnéztem még egyszer a menetrendet: 7.30, de csak munkanapokon. Ennek nem akartam bedőlni, mert a menetrendek.hu szombatra is írt csatlakozó járatot. Megnéztem az órámat: 7.32. Megnéztem még egyszer a menetrendet. Látom, hogy van még egy, ami órás beosztású, mutatja, hogy a járat az adott órában mikor is közlekedik. A 7 órás sávban szabadnapon egy 20-as virított. 7.20. Lúzer. Rögtön jókedvre derültem. Futásnak is eredtem Parassapuszta felé, majd rátértem a nagy forgalmú Ipoly menti útra. Gondoltam, elmegyek Bernecéig, ha nem vesz fel senki, hazamegyek a hegyen át és meglesz a túra. Pár perc után az első kocsi nem vett volna fel, ha nem ismerősök ülnek benne. Elvittek Kemencéig. A busz fél óra múlva jön, de most nem megyek el sétálni, pedig már kéne. Negyed óra alatt három leinthető kocsi közlekedett az úton, a harmadik megint egy ismerős volt, vele fél kilencre a rajtba értem. A kocsiban még azzal hetvenkedtem, hogy a 30 km-t 4 óra alatt próbálom meg teljesíteni. Erre nagyjából három km megtételéig volt esélyem.



Beleolvastam az itinerbe, lesz szalag is meg egy éles balkanyar. Beveszem a kanyart, látom, szemből is jönnek a szántóföldön át. Hasznos dolog az itiner. Térképet viszont nem hoztam, az is hasznos lett volna, pedig a táska ott lötyög a hátamon. Valahol valamit elnéztem, mert éppen a vadászlesnél értem ki a rétre. Arra nem szabad menni, de akkor balra, vagy jobbra. Téblábolok egy kicsit, míg mások is jönnek és egyesült erővel a jobboldal mellett döntünk, ahol megtaláljuk a piros négyzetet és a rét jobb oldalát is. Innentől már sínen vagyunk. A pirosra térve elhagyjuk a mozgó pontot, akik szintén megjárták a sötétben a szántóföldet. A Gömbölyű-kő kicsit meredekebb és hosszabb volt, mint gondoltam, meg is izzasztott rendesen. Az itiner az emelkedő mellé kilátást is ígér, abból nem sok látszik. A Kis-Koppány felé majdnem elvétem balra a feljárót, de a szemből jövők útba igazítanak. Sanyi elrobog mellettem. Jön a Nagy-Koppány, majd a kék kereszt lefelé, az úton maradok és még két főt csábítok magam mellé, akik bizalmatlanul méregették a leágazó ösvényt. Nagyirtáson Sanyi újra leelőz. A pont még árnyékban, de sok finom falatot kínálnak, a kutyának is hull le némi morzsa. Beérem egy szelet kenyérrel és egy almával. A Sós-hegyen van némi kilátás, a gyerekek rotációban pecsételnek. Lesz még jobb idő is, biztatom őket. Toci, Karesz mennek előttem, megemlékezünk a Pálosról. Aztán engedek a lejt csábításának. Nosztrán beérem Lajosékat, éppen mennek tovább, eszek mindenféle kenyeret, a szörp is nagyon finom. Oszi számolja a falvakat, ahonnan már indult Vándortúra, már alig van kimaradó. Pont megállapítottuk, hogy nincs sár, rögtön lett Nosztráról kifelé menet. Itt mindig elgondolkozom, hogy jó irányba megyek-e, alig látok magam előtt nyomot. Felvágok a fűre, jobban lehet haladni. Napraforgók búsulnak feketén, éppen megvigasztalnám az egyiket, jó, megnézném, hogy van-e benne mag, mikor a felkaromra ráhúznak egyet. Villanypásztor. Innentől kezdve nem érdekelnek annyira azok a magok. A zöld eddig ismeretlen utakon vezet, aztán jön a kanyar, ahol szemből érkezve, nehezen ugyan, de mindig jobbra kanyarodtam. Vadászok egy elejtett vadat vonszolnak. A Piribék-tisztáson elfekvőben még van pár kikerics. A Nagy-Galla 5 perces emelkedője után újra beérem Lajosékat. Még egy kis lejt, egy kis út, Sanyi bá’ tűzoltószekeret fényképez, együtt érünk be a célba, kész a leves, szedhetem magamnak, lehet repetázni, élek is vele. Nagyon finom. Ráadásul Sanyi bá’ elvisz Vácra, hála neki.


Nagyon jó idő kerekedett, de ilyesmit vártam aznapra, gyönyörködöm az ősz színeiben, bár az asszociációim a pusztulás előtti állapotot idézik. A túra remek volt, bár az ellenőrző pontok itt-ott billegtek. Viszont nagyon finomakat lehetett enni. Köszönjük!


 
 
 Túra éve: 2015
MarkerTúra éve: 20152015.12.26 15:37:27
megnéz Marker összes beszámolója

 Börzsöny vándortúra


"Mivel az elõzõ napi "Szomor 56" jól sikerült túrája után szombaton még mindig éreztük a boogie-t a lábunkban, Bélával gondoltunk egyet és a Gerecse szelíd lankáinak búcsút intve a Börzsöny vadregényes hegyvidéke felé vettük az irányt...."


Részletes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2015/10/borzsony-vandortura.html

 
 
 Túra éve: 2014
kekdroidTúra éve: 20142014.10.23 13:28:43
megnéz kekdroid összes beszámolója

Börzsöny Vándortúra


 


Az impozáns hosszúságú vonat a rövid utascserét – egész pontosan a leszállók leszállását – követõen elporol távoli, sztrájk miatt ideiglenes úticélja felé, ami Hamburg helyett Drezda. Megérkeztem Nagymarosra, a túlparti városkához is címzett megállóhelyre. Ráérõsen elslattyogok a Duna partjára, annyira korán, hogy még mozgás is alig van az utcákon. Nézem a hajnali fényeket, a felhõket a hegyek felett, az éppen érkezõ kompot és a hömpölygõ folyamot, közben azon gondolkodom, hogy a következõ vonattal pont idõre érkeztem volna. Akkor viszont kimaradt volna a startos fülkés kocsi pótdíjmentes kényelme. Kinézelõdöm magam, felsétálok a rajthelyre, a Nagymaros FC klubhelyiségébe: rendezõk rendezkednek, túrázók készülõdnek. Benevezek, a mûvelet kék színû papír fehér színûre cserélésével jár, a fehér színûn útleírást és részletes adattáblát találok. A hét órai rajtidõt kivárom, közben jó sok, nevezésre idegyûlõ túrázóval találkozom, ismerõssel, látásból ismerõssel és nem ismerõssel egyaránt. Hét órakor rajtot harangozok magamnak, képességemhez és erõnlétemhez képest meglódulok, irány a régrõl ismerõs kék sáv és a Templom-völgyön keresztül a Hegyes-tetõ.


Hamar kikeveredek Nagymarosról: az iskola, majd a templom elõtt haladok el, utóbbinál enyhén jobbra, a hegy felé térve, és máris a terepen találom magam. A Templom-völgy továbbra is fantasztikus hely, mély árokból kapaszkodom egyre magasabbra a sûrû erdõben. Ezen kapaszkodás közben nézek be egy letérést, amelyet idõvel észrevéve korrigálok. A Szent Mihály-hegy nyergéig, majd a Hegyes-tetõig egyrészt magam mögött hagyom a túra szintemelkedésének bõ egyharmadát, másrészt a szürke hajnal átadja helyét a napsütésnek, de ebbõl a tetõre ereszkedõ ködben nem sokat érzékelni. Kicsit bánom a ködöt, de a Hegyes-tetõ megvár, feljöhetek máskor is kilátást nézni. Fent átvágok az adótorony melletti réten, még fentebb, a kilátó melletti padon ketten õrzik a pontot. Kapok bélyegzést, utána leóvatoskodok a harmatos avartól csúszós lejtõn. Elesés nélkül sikerül megúszni ezt a szakaszt, odébb tisztáson sétálok keresztül, majd elérem a sárga sáv alaposan kijelzett letérését Zebegény felé. Alaposan letérek, hogy utána két avaronbotorkálós-eleséselkerülõs mutatvány közben egy pillanatra meglepõdjek a ködbõl elém táruló kilátáson. Késõbb, már a Szõnyi-pihenõnél meg is állok egy hosszabb nézelõdésre, a táj elemei között feltûnik egy alaposan megkésett személyszállító vonat Berlin felõl (ezt a járatot még pont nem érintette a sztrájk), és egy pontosan közlekedõ Varsó felé. Jól néznek ki, az elõbbinek már egészen vonat formája van a tizenegynéhány kocsijával. Továbbállok, kálvária indulása mellett, keskeny utcán, szépen karbantartott régi házak között érkezem meg Zebegénybe. A Mókus presszóban Krieger Istvánék õrzik a pontot, egy szelet csokis ostyát kapok tõlük. Nem maradok sokáig, kocsmázni korán van még.


Zebegényt még éppen a vasút innensõ oldalán induló Pacsirta utcán hagyom el, szükségem van néhány pillanatra, amíg rájövök, hogy egy ideig pont szembe haladok a 2011-es tavaszi Forrástúrával. Akkor Repkénnyel és J a a t-tal gondolkodtunk azon, milyen hatást gyakorolna ránk, ha még fel kéne sétálni az akkor már hosszú ideje nézegetett Dobogókõre is. Most Dobogókõ mögöttem párásan kéklik a Duna túloldalán, én pedig a beépített területet elhagyva a Kisalföld felé nyíló kaput nézem, és a folyó homokpadjait Szob környékén. A távolban, észak felé a Magas-Börzsöny tömbje tornyosul elõttem szigorúan és titokzatosan, és belegondolok, hogy milyen sok ismeretlen arca van a hegységnek. Hamarosan közelebbi események vonják magukra a figyelmemet, vagyis a szalagozás letérít a dombháton Kóspallag határába vezetõ széles dózerútról. Ezzel együtt a Napraforgó Tanösvényen maradok, amelynek a táblái egész jó állapotban mesélnek a környék természettani tudnivalóiról. Elkeskenyedõ ösvényen kanyarogva érem el a zebegényi sípálya felvonóját két túratárs társaságában, elnevetgélünk a völgyben málladozó síházon, amelynek a pálya felõli oldalánál méretes, régi kanapé várja a fáradt síelõket. A felvonó tányéros kivitelû, és ránézésre egyáltalán nem olyan rossz állapotú, mint amilyennek például a ház látszik.


A Bõszobi-patak völgyében lassan ellépek idõszaki útitársaimtól, rossz minõségû aszfaltúton, majd egy ideig sáros, aztán jól járható földúton battyogok sokáig. Taktikai hibát követek el magam ellen azzal, hogy nem veszem elõ a térképet, pedig akkor látnám, hogy milyen messze is van Márianosztra. Így csak az az érzés kísér, hogy hiába megyek, mint a bolond, úgy tûnik, mintha egyáltalán nem haladnék. Pedig haladok, csak nem valami gyorsan. A sípálya szomszédságában lévõ bányaüzem az elsõ látnivaló, majd egy látogatott Szûz Mária-kegyhely mellett sétálok el, aztán felérek a néhány erdészházból álló Bõszobra. Ezzel egy idõre el is búcsúzom az útközben nézegethetõ építményektõl, marad az erdõ körülöttem, és a változó minõségû út a lábam alatt. Bõszob után egy bõ kilométerrel virágzó napraforgók, a másik oldalon pedig felszántott rét mellett sétálgatok, elõttem a Márianosztra feletti hegyekre nyílik kilátás. Nézegetem egy ideig, és szépen lassan jobban kinyílik a láthatár, megjelenik elõttem Márianosztra, rajta túl a jellegzetes alakú Nagy-Gallával. Birkatelep mellett érkezem meg a faluba, a fõúton egy futóval találkozom, a ponton pedig a Szondin megismert Tiborral és útitársával, valamint a magányosan túrázó Pleccsel futok össze. Hozzájuk eddig aszimptotikusan közelítettem, de mindig elléptek, és ez most is így történik. Az ellenõrzõpont a nagy forgalmat lebonyolító faluház udvarán található, néhány lépésre tõlünk gyerekek alakítanak ki különbözõ formákat sütõtökbõl. A pontõr hölgyektõl zsíros és lekváros kenyeret, teát, szörpöt lehet kérni, és õk lelkesen el is látnak ezekkel. Két szelet kenyérnyi ücsörgés után kelek útra, nagyjából egyidõben a Volánbusz szobi járatával. Ottorinóék éppen érkeznek Zebegény felõl, remélem, közel helyesen adom meg a faluházhoz az irányt.


A Holló-kõtõl Vörös-kõig vezetõ piros sávon hagyom el Márianosztrát. A reggeli kellemes hûvösnek már nyoma sincs, igazi napsütötte õszi idõben túrázhatok ma. Menet közben telefonozok egyet, értesítem Kerek repkényt hollétemrõl és érkezésem várható idõpontjáról. Kisétálok a faluból, mellettem kálvária indul, erre nem térek most ki, késõbb az Alsó-hegy tetejére viszont igen. Kilátásnézést követõen lejtõre érkezem, erdõsre, ahol szerencsére hûvösebb van, mint az Alsó-hegy nyergéig vezetõ ligetesben volt. Átkelek a völgyben lustán kanyargó Medresz-patakon, aztán egy rövid emelkedõn követem a széles, ellenben sáros erdei út mellé jelzett ösvényt. A kanyargásnak egy szalagozott letérõ vet véget, átvágok az erdõn keresztül a Kóspallag – Márianosztra mûútra, és ezen sétálok Nosztra felé néhányszor száz métert. Az aszfaltot újabb szalagozásnál kell elhagyni, innen már nincs messze a következõ ellenõrzõpont, Nadler Herbert író kedvenc vadászkunyhójának a hûlt helye. A kunyhóra a helyszínen tábla emlékeztet, és a lelkes pontõröknél még könyv is akad, amelyben megmutatják az építmény képét. Bélyegzés után tovaballagok a Sûrûségben, elérem a Kéktúra régi, leszürkített jelzéseit, végül kiérkezem a Békás-rétre, ahol meg is állok mindenfelé körülnézni. Szép helyszíne ez a túrának, kilátással a most sapkaként felhõgombolyagot viselõ Csóványosra és az összes többi környezõ hegyekre. Nézelõdés után továbbállok, karámban mókás termetû lovak legelnek, az idõközben elért kék sáv pedig bevisz egy kanyargós csapásra. Itt ismét találkozom Tiborékkal. A kanyargós csapáson késõbb sokgyermekes család jön szembe, az apuka képben lehet, mert egybõl azt kérdezi, hogy milyen teljesítménytúra van ma itt. Tájékoztatom, aztán búcsút veszünk egymástól. A kék korábbi útvonala helyett jelölt csapás végre becsatlakozik a régi, egyértelmû vonalvezetésû szakaszra, ezen elérem a Törökmezõ alatti völgyet, itt Pleccsel és Bell Sanyiékkal futok össze. Rövid kaptatót követõen már a turistaháznál vagyok, ahol szokásomtól eltérõen igazán szívesen vételeznék valami hideget és folyékonyat, de a büfében egy lélekkel sem találkozom. Jobb híján bélyegzéssel szolgálom ki magam, ami a semminél több, de ugyanúgy szomjas maradnék, ha nem lenne saját készletem vízbõl.


Reklámmolinók mellett hagyom el a helyszínt, avarlepte gyalogösvényen battyogok elõre addig, amíg el nem kell hagynom a kék és piros jelzések közös szakaszát, a kettõ közül a piros sávot követve. A Köves-mezõre felkígyózó aszfaltutat keresztezem, egy- és másfélnyomos csapáson sétálok a sárguló lombú erdõben. Még az is alig ront a kedvemen, amikor egy kiálló fadarabba lendületbõl belerúgok, ezzel sikeresen megrepesztve a nagylábujjamon a körmöt – talán azért, mert az eredménnyel csak odahaza szembesülök. Újra megérkezem a mûútra, ezen sétálok fel a Gubacsi-hálás alatti parkolóig, és innen egy meredek mélyúton leereszkedve érem el Nagymaros üdülõövezetét. Hétvégi házak között bandukolva jutok le a kisvárosba, közben a Fellegvárhoz, és az alatta néha észrevehetõ Salamon-toronyhoz tudom legjobban viszonyítani a helyzetemet. Hosszú egyenesen végigsétálva lyukadok végül ki újra az iskola szecessziós épületénél. Aluljárón keresztezem a vasutat, letrappolok a célhoz, amely elõtt az eddigi beérkezõk, moiwáékkal az élen várják, hogy a rendezõség megérkezzen sürgõsségi ellátmánybeszerzõ körútjáról. Utánam alig néhány perccel megérkeznek, sûrû elnézéskérések közepette, és onnantól kezdve pillanatokon belül kapok sólyommal ékeskedõ díjazást, és egy pár virslit, amely ellátmány túra utánra kiváló. Ezúton is köszönöm a túrát a rendezõknek! Szép volt, jó volt, sok újat láttam a Börzsönybõl, ezeket a helyeket érdemes lesz magánban újra meglátogatni.


-Kékdroid-


Link, amely képek felé vezet

 
 
MirPTúra éve: 20142014.10.19 17:04:26
megnéz MirP összes beszámolója

Börzsöny Vándortúra túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2012
hakaticaTúra éve: 20122013.01.24 12:43:03
megnéz hakatica összes beszámolója

 A túrát már igen régen kinéztük, a Börzsönyt is nagyon szeretjük, bár nem vagyunk hívei azoknak a túráknak, ami nem körtúra. Ide nagyon jönni akartunk és tanulmányozva a tárképet megállapítottuk, h ha a vonatra sokat kell várni, akkor a rajt-cél közötti távolság gyalog is simán áthidalható. 5 km-rel több vagy kevesebb. az már mit sem számít.


9h körül a vasútállomáson nagy élet volt, mi is belekavarodtunk és nevezés után 9h 10-kor már indultunk is.


A faluból könnyen kikavarogtunk, majd fõként elhagyatott telkek, gyümölcsösök mellett haladva felértünk a Ruzsás-hegyre. Itt pecsétet kaptunk és lefele ereszkedve képeket próbáltunk készíteni az esztergomi bazilikáról a ködben/párában és közben próbáltuk belátni a Dunakanyart nem túl nagy sikerrel :-( 


Hamar elérjük a K- jelzést és a Sukola keresztet, majd tovább haladva hamarosan egy felirat letérít a jelezett turistaútról, miszerint arra menjük, mert ott lesz egy ep. Régi bányahelyek között/fölött vezet utunk, így nem árt, ha a lábunk elé nézünk. A Csák-hegy tetején az ep-t elérve csodálatos panoráma nyílik ama is mûködõ bányákra, Márianosztrára és a Magas Börzsöny hegyeire. Mind e közben megcsodálhattuk az õsz színeit is. Erdei úton lefele ereszkedve elérjük a Csák-hegy alját, ahonnan a kitérõre indultunk, majd a M úton beérünk Márianosztrára. A központban etetõpontvárja a túrázókat. A kenyerek frissen kenve; mint megtudtuk a fõszervezõtõl, 'látta a mûútról, h nagyobb tömeg közelít' . Itt kicsit elidõzve beszélgetünk, fogyasztunk, .... alig van nagyon loholó ember. Majd tovább indulva kitérõt teszünk a temlpomhoz és fegyházhoz, ahol megint csak elidõzgetünk.


Visszatérve a jelzett útra, elõbb egy nevenincs kút mellett haladunk az erdei úton, majd felérve a Kopasz-hegy alá nekivágtunk az emelkedõnek is. A hegy neve elég találó, valóban kopasz és sziklák között vezet utunk. Tetején nagy a huzat, a kilátás pazar a Dunára, Márianosztrára és a környezõ hegyekre. Pecsétet kapunk, begyûjtjük a Csúcsok-csúcsa mozgalom kérdésére a választ (ilyet a túra során tösször is elkövettünk), és igyekszünk lefele, mert a zug már igen komoly...


Ezután meghódítottuk a Sós-hegyet, majd a Nagy-réten pecsétet kaptunk, körbenéztünk a rablótanya kulcsosház környékén; majd beértünk Kóspallagra. Áthaladva rajta felmászunka Mocsár-hegyre, ahol a pecsét mellé frissítés is jár. Itt nagyobb társaság gyûlik össze;nézelõdünk, fényképezünk és megbeszéljük a Lokomotív túra erõs negatívumait, ami miatt egyik társaság sem kíván többet részt venni rajta.


Utunk tovább a Magas-Börzsöny hegyi és a Visegrádi-hegység között halad, mely így minden irányban csodálatos panorámát ad. Békás-réten a K- -on kényelmesen túrázó lovakkal találkozunk. Társamnak kisebb problámát koz, h hogyan kerülje ki az úton legelészõ pacit????, de aztán csak sikerül és visszatérhetünk saját tempónkhoz.


Innen már nincs sok hátra Zebegényig, ahol a kocsmában megleljük a rendezõket. Kitûzõt választhatunk, az oklevél is sokat mondó. Vonatra alig kell várni, így inkább azzal megyünk vissza a kocsihoz.


A Márianosztrai kitérõ és több helyen a hosszas nézelõdés, étkezés ellenére (legaláb egy óra összességében) 7h 10p alatt végigmentünk. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk.


Ismét egy nagyon jó túrában volt részünk minden tekintetben. Sokan elleshetnének egy-két apró fosgást, amivel a túráikat kellemesebbé tehetnék.


https://plus.google.com/photos/101682116519384997101/albums/5836947303423573473?authkey=CMe_u8Clzbnj1QE

 
 
 Túra éve: 2009
OttorinoTúra éve: 20092009.10.30 08:51:33
megnéz Ottorino összes beszámolója
XI. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA 2009.10.24.
Táv: 25,231 km; Szint: 1151 m. (itiner adatok)

Ma hajnalban is esik az esõ, mint tegnap, de ma már nem riadok vissza, indulok. Tegnap a SZOMOR 56-ra szándékoztam menni, de nem akartam ronggyá ázni, és az aznapi visszajutás is kétséges volt, ezért maradtam. Ha ma is csak reggel esik, akkor nyert ügyem van. Irány a Nyugati! Vác az elsõ állomás, (!) addig meg is lehet reggelizni. Ködös, párás a levegõ, de nem esik. Szobon hosszú sor áll a Bernecebarátiba menõ busz elsõ ajtajánál. A menetidõ se rövid: egy óra, de legalább ülhetek. Öreg reggel (09:22) mire el tudok rajtolni a Ventura sörözõ kerthelyiségébõl. Egy komoly csokit kapok útravalóul. A [K+] a falu fõutcáján visz az erdõ felé. Az egyik padnál lekerül rólam a dzseki. A póló fölött csak egy vékony pulcsi van, nincs hideg. Keresztezve a [K-] jelzést [S+] lesz a követendõ jel. Egy ház elõtt ember nagyságú, fából faragott "királyfi" almával teli tálat tart maga elõtt. Felirat tudatja, el lehet venni a gyümölcsbõl. Élek a lehetõséggel. Egy sétáló, vizslás társaságot érek utol, mindenki almát rágcsál. A kutya is megkívánja, de nem adom. A szilárd burkolat sáros bekötõúttá válik. Nemsokára egy jobbos íven beérek az erdõbe és elnyújtott emelkedõn haladok fölfelé. Vegyes színû levélszõnyeg borítja az utat. Ha most valaki terepszínûbe van öltözve, és lefekszik keresztbe, akkor akár át is lehet esni rajta. Nagyon szép az erdõ, a levegõ is olyan párás, friss, mint amilyet ritkán lehet érezni, de az út eléggé egyhangú. Ugyanabba az irányba megyek már nemtommióta. Ha nem lenne az enyhe emelkedõ, már bealudtam volna. Oké, nem panaszkodok, a köves és / vagy keréknyomos, nyaktörõ utat összehasoníthatatlanul jobban utálom. Most kissé kanyargóssá válik az út, és egy rönkfából készült esõház közeledik.

1. ellenõrzõpont, Varjasi vadászház.

[S-] Innen kezd változatos lenni az út. Hatalmas, mohával benõtt sziklákat lehet látni; az út gyenge hullámvasutazásba kezd. Jobbról, egy domboldalról gyerekek hada zúdul le. Amikor leérnek kiabálnak, hogy: "Nagypapa, telefon!" Ezt a mondatot mindegyik kikiáltja, aztán kezdik elölrõl. A harmadik kör után torkom szakadtából elüvöltöm magam, hogy: "NAGYPAPA, TELEFON!". Mint egy durranáskor a körúti verebek, a gyerekek is elhallgatnak egy másodpercre. A kanyar után egy idõsebb férfi költõi kérdést tesz fel a mellette lévõ kislánynak: "Hát ezek lementek már?" Nagypapa, telefonja van odalent; köszönök. Leesett állal néz, nem válaszol. Végre történt valami. Balról egy táblafüzért látok. Bejön a [P-]. Néhány perc múlva a TELEKI 50-rõl ismerõs keresztezõdéshez érek. Itt élesen jobbra kell kanyarodni a [P-] jelzésen. Meredeken lejt az út. Elõször sáros, aztán köves-sáros. Ahol lehet, ott a peremen egyensúlyozok lefelé. Szerencsére nem elviselhetetlenül hosszú, már látom is odalenn a patakot. Érthetetlen módon a patak partjához vezet a jelzés, a pár méterre levõ rönkhíd helyett. Semmi kedvem a nyálkás kövekrõl lecsúszni, inkább a hídhoz megyek. Pár méter balra a mûúton, aztán élesen jobbra föl egy útelágazáshoz, ahol egy terülj, terülj autócskám áll.

2. ellenõrzõpont, Királyháza.

Itt, a jelzések találkozásánál, jól jön egy kis frissítés, hiszen fel kell mászni a Csóvira. Tea, zsíros-, vajas-, lekváros-, parizeres kenyér a menü. Egy kis gatyába rázás, és gyerünk! A [P4] jelzésen még úgyse támadtam a csúcsot. Egy darabig még a [P-] is jön, de egy kis, alig látható hídra, jobbra visz fel a [P4]. Egy túratársat úgy hívok vissza, amint megyek át a hídon. Egy mezõ szottyogós széle az ösvény, de szerencsére egy középen füves útra térhetek nemsokára. Egy percre kisüt a nap. Enyhén emelkedik az út az erdõben. Gyanús ez nekem, biztos majd egy hirtelen emelkedõn fogok meggebedni. Na, most már egyre több jele mutatkozik annak, hogy mégis csak a Börzsöny legmagasabb pontjára kell felhágni. A kellemes az az egészben, hogy jól járható az út, fakitermelés címén nincs feldúlva a környék. Lassan kezd balra ívesedni az út. Ezt annak tudom be, hogy a [P-] felé tartunk becsatlakozás okán. Hát, egy kicsit korai még az ebbéli reményem. Az erdõ tele van zölden lehullott levelekkel. A szó szoros értelmében zöld levélszõnyegen lépkedek. Egy nyélen több levél helyezkedik el, és nem darabonként hullottak le, hanem az egy nyélen levõk egyszerre. Az ilyen levélzetû fák szinte egyszerre dobták le a leveleiket, fantasztikus látvány a zöld talajú erdõ. Egy lejtõ aljában az útra dõlt fákból már kifûrészeltek annyit, hogy ne kelljen bajlódni az átmászással. Meredek emelkedõ: csak lábnyomnyit lehet egyszerre elõrelépni. Valaki fentrõl lefelé fotóz. Jó annak, aki már felért. Balról már látok néhány [P-] jelet a fákon. Amikor elõre tekintek azt látom, hogy ketten állnak és papírmunkával foglalkoznak.

3. ellenõrzõpont, Sasfészek-bérc.

Amikor én is odaérek, még hallom, hogy a pontõr meséli az útra dõlt fa szétfûrészelésének történetét. Köszönet a fáradságos munkáért. Tovább indulunk a ponton beért túratárssal. (Õ az, akit visszahívtam a [P4] leágazásnál.) Nekivágunk egy nyelvlógató emelkedõnek. Remélem ez lesz az utolsó a vérbeli emelkedõk közül. Továbbra is a zöld levélszõnyegen lépkedünk. Na, ez is megvan, most lehet egy kicsit fújni ezen a kissé lejtõs szakaszon. Hála a papnak, [Z-] jelet veszek észre az egyik fán. A Magosfa-nyeregtõl csatlakozik be a [Z-]. Innen nemzetiszínû jelzésen megyünk a Csóványosig. Van még bejárni való út odáig bõven, és alattomosan emelkedik is, de erõt ad az, hogy ismerem az elõttem álló etapot. Az ágak közül lassan elõtûnik a geodéziai torony betoncsöve. Muszáj leülnöm egy padra, a cipõfûzõmet igazgatom, aztán elõveszek egy szendvicset. Húzok az üdítõbõl, aztán már mehetünk is tovább. [P-; K-] Ahova fölmész, onnan le is kell jönnöd. (Jó esetben.) Meredeken ereszkedünk a fától fáig ösvényen. Most nem porzik, mint néhány hete. Viszonylag sokan merészkedtek fel a Csóványosra, van kerülgetni való. Egy rövidebb gerinc-szakaszon vízszintben haladunk, de aztán hullámosodik.

4. ellenõrzõpont, Égés tetõ.

Innen mindig a [K-; P-] jelzésen kellett lemenni, jobbra. Most balra irányítanak a pontõrök a [PX] által jelzett lejtõn. Ez kevésbé látszik meredeknek, mint az elõbb említett. Hamarosan [PO]-re változik a jel, irányváltoztatás nélkül. Kellemesen lejtõs, széles úton haladhatunk. Majdnem lemegyünk jobbra a [PO] nyomán, de továbbra is irányváltoztatás nélkül kell haladni, csak a jelzés változik [KO]-re. A kellemes út a végén kövesedni kezd, és erõsebben lejt. Egy családdal találkozunk, az ember azt kérdezi, hogy messze van e még a Csóványos. Megmondom neki a szomorú igazságot... Késõbb megjegyzem a túratársamnak, hogy gyerekekkel, õszi idõjárás mellett, ilyen késõn nem indulnék neki, kockáztatva azt, hogy ránk sötétedjen. Elérjük a [K4] jelzést. Ez az út kellemes erdei útnak mutatkozik. Egyre gyakrabban találkozunk sétálókkal. Makulátlan nadrágszáruk azt sejteti, hogy nincs már messze a Királyrét. Már meg is csillan a horgásztó tükre, csak meg kell kerülni a kerítés mentén. Kacsák úszkálnak a vízben, remélem még sokáig tudják ezt mûvelni. Kiérünk a mûútra, túratársam már befókuszálta a büfét. Én nem fizettem be virslire, mert nem akartam, hogy esetleg a kaja miatt maradjak le a buszról. Ez most nem is fenyegetne, mert negyven perc van még az indulásig. A relikviák átvétele után a saját megmaradt motyómat eszegetem. A busz hamar lenn van Kismaroson, és a vonatra sem kell túl sokat várni. A hosszadalmas reggeli utazgatás ellenére sem bántam meg, hogy eljöttem, nem kis szerepe van ebben a kegyes idõjárásnak sem...

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2008
polarbearTúra éve: 20082008.10.28 14:31:30
megnéz polarbear összes beszámolója
A Börzsönyben ez volt az elsõ teljesítménytúrám. Nagyon jól sikerült, szép õszi idõ volt, az útvonal is nagyon tetszett. A kisebb ködfoltok ellenére is szép kilátás nyílt a Hegyes tetõrõl a felhõkben úszó Dunakanyarra és a Visegrádi hg-re. :)

Külön köszönet a szervezõknek a színvonalas túráért. Alapos szalagozás :) Az 500 forintos nevezési díj melletti ellátás is kellemes meglepetés volt (a mostani túrákhoz képest) zsíros kenyér, párizsis kenyér, lekváros kenyér, :)) és még kinder bueno A végén az opcionálisan kérhetõ virsli valamint a tea nagyon finom volt. :)) a tea fõleg jól esett a Darabos hegyre felvezetõ hosszú kaptató után. :)
Remélem jövõre is hasonlóan szép útvonala lesz a túrának.

 
 
csibaTúra éve: 20082008.10.27 18:29:32
megnéz csiba összes beszámolója
Másodmagammal, GPS Zolival vágtunk neki ennek a túrának. Nagyon kellemes õszi séta volt, néhol kicsit izzasztó emelkedõkkel, jó rendezéssel, kedves pontõrlányokkal és pontõrökkel és nem utolsó sorban csodálatos idõben.
Szerencsére nem kell korán kelni, a végére tervezzük az indulást. Kb 9:10 körül van, mikor elkezdjük falni a kilométereket. Jól esik az emelkedõ az elején, mert picit még hûvös a reggel. Innen még úgysem másztam fel soha a Hegyes - tetõ felé, de most így utólag úgy érzem, hogy meg kell ezt ismételni még többször. Az õszi erdõ csodálatos, a panoráma ami olykor elénk tárul, még csodálatosabb. Olyan érzésem támadt, mintha több ezer méteres hegyek között, a felhõk fölött járnék. A Duna fölött óriási a pára, semmit nem lehet látni a lenti világból. A túlsó parton meg átszúrják ezt a sûrû tejfölt a Visegrádi - hegység csúcsai. Lenyûgözõ látvány. Lassan elérünk a Szent - Mihály - nyeregbe, ahonnan pár száz méter és fent vagyunk a kilátónál. Elõtte még levadásszuk a geoládát, majd felmegyek a pontõrökhöz. Lefelé kocogós, majd gyaloglós Kövesmezõig. Lent elkapok egy kis beszélgetést bicajosok között, akik szintén ezen a túrán vannak. "Te, ha az aszfalt úton megyünk tovább, akkor az könnyebb, menjünk erre." "Ok". Hmm... Mi megyünk a Z háromszögön, elvileg ez a túra erre vezet. A csúcson kapunk egy pecsétet, majd lefelé ismét csodás kilátásban van részünk. A P jelzésen elérünk Törökmezõre, ahol egész állatfarm van már. Itt nekünk most nincs semmi, így megyünk tovább. Egy tisztáson feltûnik az etetõpont, ahol elidõzünk egy kicsit. A pontõr lányok nagyon aranyosak voltak, Zoli szerint is :) Pár perc múlva már a halastó partját koptatjuk. A patakvölgyben berobogunk Kóspallagra, ahol a kálvária felé vesszük az irányt. Fent jár nagyon finom csoki is a pecsét mellé. Ezután néhol egy kis dzsungelharccal lejutunk a turistaházig, ahonnan jön egy jó monoton emelkedõ. Megváltásként jön az emlékhely, ami után szalagos rész következik. Nagyon szép helyeken kalauzol ez a rész is, bár néhol eléggé harcolni kell az elõrejutásért. Egy - két bicajos szentségel is rendesen. Darabos - hegyen megvan az utolsó pecsét, innen meg lekocogunk Királyrétre. A meleg tea jól esik, de a virslit nem kérem. Remélem jól esett annak, aki megkapta! Majd a 15:40-es busszal hazaindulunk.
Mint ahogy azt az elején mondtam, egy nagyon jó túra ez, kellemesen fárasztó útvonallal. Jövõre is jövünk, ha tehetjük.

És akkor a végére egy kis száraz adat:
(GPSMap 60CSx & Trackan)
- táv: 30km
- emelkedés: 1172m


És egy kis jövõkép: a túra alatt felröppent bennünk a gondolat, hogy jövõre kéne egyet pontõrködni a "Dögölj meg"-en. Csóványost néztük ki magunknak, mert így legalább 2* is láthatjuk az elgyötört arcokat:) Reméljük összejön az ,amit így elméletben elterveztünk, és akkor egy nagyon jó kis pontot fogunk odabiggyeszteni. Szóval megéri másodjára is majd feljönni:)