Túrabeszámolók


Tanúhegyek nyomában

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
goomTúra éve: 20172017.11.27 23:41:27
megnéz goom összes beszámolója

 Tanúhegyek nyomában 40+ (Deluxe Edition) - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon)                                                                            .

 
 
OttorinoTúra éve: 20172017.11.27 10:45:20
megnéz Ottorino összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 6 hegy

MAGASRA TETTE A MÉRCÉT Gász Kata és csapata a Tanúhegyek nyomában című teljesítménytúra jövőbeli rendezőinek. A tíz "újrarendezett" túrából - ez utóbbival együtt - hetet csináltam meg, hat negyvenest, 2012-ben pedig a jubileumi ötvenest. Már az első alkalommal megragadtak az itiner szintidő betartásra és ellenőrzőpont érintési kötelezettségre vonatkozó előírásai melyek szigorúak, de ezek teszik a teljesítménytúrát teljesítménytúrává. Különösen tetszett a dohányosokra vonatkozó rész, amely finom megfogalmazása annak, hogy füstölve semmi keresnivalójuk sincs az útvonalon. A mostani jubileumi 10. túrára természetesen nagymértékben lazultak ezek az előírások. Érzésem szerint a rendezőség egy záró buli hangulatát kívánta becsempészni a tanúhegyekre és az azokat összekötő útvonalra, mely törekvésük a kora tavaszi jellegű időjárás hathatós segítségével sikerült is. 

A badacsonytomaji Tatay Sándor általános iskolából kilépve Kárpáti Szilviával és több más túratársunkkal vágunk neki a Tanúhegyeknek. A jubileumi túrát azzal is próbálta felpezsdíteni, még inkább megbolondítani a rendezőség, hogy az eddigi útvonalakat ellentett irányban is meg lehet csinálni. Nekem a mai napig tetszik az eredeti, ezért maradunk a "normál komplettnél" nur für sechs Euro. A ködös, fázós start után célba vesszük a kéttornyú bazalttemplomot [S-], majd utána élesen rákanyarodunk első hegyünk a Badacsony emelkedőjére. A Klastrom-kútnál zsigerből figyelem, hogy van-e feltételes ellenőrzőpont, de most sincs. Nem bír rajtam maradni a kiskabát, a derekamra kötöm. Egymástól rézsútosan elcsúszott bazaltrétegek mellett megyünk el, melyek mintegy támfalként szolgálnak az út mellett. Akárhányszor jövök erre ez mindig megkapó látvány. Egy olyan vonatban megyünk, amely nem túl gyors, nem túl lassú, nyugodtan toljuk fölfelé magunkat. [K-] Kiszélesedik az út, a fákat lehet jobbról és balról is kerülni, a különböző sebességűek békével elmehetnek egymás mellett. A ködben erős csacsogás hangjai hallatszanak, közeledik az ellenőrzőpont. Meg is jegyzem Szilviának: "Mit pofáznak itt ezek, miért nem mennek tovább?" Lassan kibontakozik a ködből a Badacsony tetején meredő Kisfaludy kilátó. A nyüzsgés a kilátóból hallatszik. A nemjóját! Az ellenőrzőpont nem a földszinten van, mint eleddig, hanem a kilátó tetején. Aha, itt az első humor: A keskeny csigalépcsőn fel kell menni, ami önmagában még nem is lenne baj, de lefelé is jönnek... Hab a tortán, vagy inkább szar a palacsintában, hogy a lépcsőfokok rácsos kialakítású sárrázók. Ennek következményeit nem kell részleteznem. Odafent metsző huzat van, öntapi matricát kell beragasztani az itinerbe, mindenki a matricás zacskónál tobzódik. Most veszem észre, hogy az eddigi THNy túrákon megszokott, számos feltételes pontnak egyáltalán nincs rubrika kialakítva, tehát a hagyományos formában nem is lesznek ilyenek.

A [P3] rövid vízszintessel köt vissza a [K-] jelzésre, amelyen lefelé indulunk. Sok a nyálkás gyökér, nehéz minden lépésnél kiválasztani egy gyökértelen nyomot. Éles bazaltlépcsőkhöz érünk, amelyek nedvesek a párától. Leóvakodunk a Hertelendy-emlékhez. Nem is nézem, hogy hol az emlék, csak a biztonság kedvéért itt is meggyőződök arról, hogy nincs feltételes ellenőrzőpont, hogy a továbbiakban már ne is keressek ilyet. Tehát lejöttünk ide, most vissza is kapaszkodunk számos magas lépcsőfok segítségével. A fenti platón nemsokára megérkezünk az Egry József-kilátóhoz, amire a lelkes Szilvi fel akar menni, de lebeszélem, mert egyrészt a ködtől nem igazán lehet lelátni, másrészt pedig pár perc múlva megérkezünk a Ranolder-kereszthez, ahonnan, ha jó idő van, pazar kilátás nyílik a Balcsira és kapcsolt részeire. Közben váratlanul kisüt a Nap, és a köd is ritkulni kezd, úgyhogy a hatalmas kőkeresztnél - ami egyébként a hegy lábától is tisztán kivehető - megállunk gyönyörködni és fényképezni. Szilvi lelkendezik a Balaton látványától, én pedig örülök, hogy most nincs olyan pechünk, mint egy korábbi alkalommal, amikor szó szerint az orrunkig alig láttunk ezen a helyen. A színes avarról visszatükröződő napfényben gyalogolva érünk el a rettegett 464 fokú Bujdosók lépcsője tetejéhez. Nekem ez azért rettegett, mert a 2011-es túrán a fagyos lépcsőn, a legnagyobb óvatosság ellenére néhány fokot seggen pattogva tettem meg lefelé. Az ijedtségen és egy bővérű vágáson kívül szerencsére nem lett komolyabb bajom. Poénra a következő évben állítottak a lépcső mellé egy vékony fakorlátot, ami néhány foghíjjal, de még ma is áll. Érdekes módon most nincs senki mögöttünk, nem kell zavartatni magunkat az óvatos ereszkedés közben. A kialakított pihenőkben Szilvi lefényképezheti a különböző látványos bazalt alakulatokat. A lépcső aljához közeledve visszahívok egy kisebb társaságot, amely jobbra akarta folytatni útját a Kuruc körúton. Leérünk egy aszfaltútra és ereszkedünk Badacsonytördemic felé. Egyre szebb az idő, Tetszik az egész környék a kis házaival, lankáival.

Tördemicen csak annyi történik, hogy átkelünk a vasúi átjárón, majd a 71-es főutat is keresztezzük. Bizony sokat caplatunk flaszteren amit Szilvi szóvá is tesz, de próbálom nyugtatni, hogy majd a Szent György-hegy előtt nem sokkal már terepre fogunk érni, de addig keményen bírni kell a keményet. Szigligeten - bár tudom, hogy nem lesz feltételes pont - a szalagozást követve egy faragott kapun keresztül bemegyünk egy mini Wass Albert bácsi emlékparkba, majd keresztülmenve rajta megtekintjük az egyszerű és ezért tetszetős, régi Avasi templomromot, majd visszatérünk a [K-] jelzésre. Valaki megkérdezi, hogy volt-e a romnál feltételes ellenőrzőpont. Megmondom neki, hogy nem volt, de hát (...)

A Szigligeti várhoz felvezető meredek előtt egy műintézmény udvarában túrázókból álló, kisebbfajta tömeget látunk, amint teázgatnak. Kiderítjük, hogy az itiner sarkán levő kuponért és egy százasért teát lehet inni. Azt javasolom Szilvinek, hogy előbb menjünk fel a várba a pontra, aztán jöjjünk vissza ide, ha még van kedve teázni. Ezt elfogadja, ezért a meredek kikövezett úton, majd a tömérdek falépcsőn felkapaszkodunk a vár legmagasabb, lépcsőn megközelíthető pontjára. Szaggatja a szél az itinereinket, amikor beragasztjuk a megfelelő rubrikába az itt felszedett matricát, de azért még pár fotóra is időt kell szánni, mielőtt lemegyünk. Visszaindulunk a teáztatóhoz. A nyálkás kövezet rettentően csúszik, ezért inkább a földes padkát választjuk. Leérve én csak pár kocka nápolyit veszek ki a műanyagvödörből, és a reggeliből megmaradt kakaóval öblítem le, Szilvi küzdeni kezd egy pohár tűzforró teával. - Úgyis aszfalton megyünk lefelé, hozd magaddal a teát. Lemegyünk a meredek műúton, majd jobbra fordulunk a biciklimentes bicikliúton. Szép emlékeket idézünk a két augusztusi Balaton-kerülésünkről, amelyek alkalmával ezen az úton tekertünk, csak éppen ellenkező irányba. Kb. 1 kili után, egy kikötött, kimustrált cangánál balra lejövünk a bicikliútról és szembe megyünk a napsütötte Szent György-heggyel, szintén műúton. Érvényesül az a jelenség, hogy csak megyünk, csak megyünk, de a hegy csak áll, csak áll, és nem jön közelebb. A hegy lábánál, egy útkanyarban jobbra letérít egy szalag a Horváth pincészet felé. Itt megint kuponos fogyasztás az opció, de ezt élből elvetjük, mert amúgy sem igazán alkoholizálunk, de most pláne nem, mert igen veszélyes szakasznak nézünk elébe és nem akarunk valahol a hegyről alászállni.

Szőlők mellett megyünk fölfelé. Örülök, hogy a drága szőlőtulajdonosok most nem kapálták fel az utat is, amire volt már példa, ráadásul akkor esős időben jöttünk erre, úgy hogy nem tették volna a kalapjuk mellé a kapások, amit akkor kívántam nekik. Az érdekes szobrokkal díszített Lengyel-kápolnánál balra indulunk a hegyoldalban. Szép kilátás nyílik innen is. Az Oroszlánfejű-kútnál Szilvinek jól jön az eltett teás pohara, én a biciklis kulacsból faragott poharamból iszom a harapni való vizet, ami a külső hőmérséklethez képest hidegnek tűnik, de amikor kint zimankó van ez a víz akkor is ilyen hőmérsékletű, de akkor langyosnak hat. Jobbra felmutat a [P-] / [S-] jelzés, megkezdődik a hegy intenzívebb bevétele. Egy zsebkendőnyi réten több turistajelzés fut össze, ezekből a [K-] jelzést megtartva jobbra fordulunk. Egy lihegős emelkedő után megint csoportosulást látok a hegyoldalban álló kis ház telkén. Megint kuponos fogyasztási lehetőség van. Nagy ott a nyüzsi, alig bírom Szilvit rávenni, hogy menjünk tovább; nem hiszi el, hogy lesz egy kifejezett etetőpont a Kaán Károly kulcsos háznál. Folytatjuk a hegymászást. Egy bal kanyarban nagy alapterületű, kerek esőházhoz érünk. Innen már nincs messze a Szent György-hegy teteje, ahol a harmadik matricát ragasztjuk az itinerbe, amely az előző kettővel egy panoráma képet ad ki. Az igazi panorámában a szél miatt nem sokáig gyönyörködünk, meg aztán időközben barátságtalan felhők gyűltek a hegy fölé.

Meredeken megyünk lefelé. A talaj nedves, de nem csúszik, helyenként lehet trappolni. A Bazaltorgonák fölé érkezünk. Itt araszolás kezdődik a meredek lejtőn, minden lépést meg kell fontolni, ha elesel itt kőre esel és nem is kicsit. Most jelentkezik először a hátulütője annak, hogy fordítva is meg lehet csinálni a túrát. A keskeny, sziklás ösvényen, ahol még egy ember is alig fér el, szembe találjuk magunkat a felfelé törekvőkkel. Fegyelmezettség és nagy egymásra figyelés kell ahhoz, hogy megússzuk baleset nélkül. Az egyik bazalthurka alatti félreeső és biztonságos pici platón megállunk és megkérjük egyik utastársunkat Ildikót, hogy csinálna egy képet rólunk, aztán elnézést kérve a feltartott többiektől tovább ereszkedünk. A kulcsos háznál csak regisztrálni kell és indulhat a restaurálás.

Szilvi valójában csak most hiszi el nekem, hogy létezik ez a pont. Egon, Éva, András bácsi és a többi rendező az etetőponton szakadatlanul serénykedve pótolják a felzabált készleteket. Kisebb pusztítás után mi is köszönjük az ellátást és megyünk a keskeny lépcsőhöz, hogy tovább ereszkedjünk. Néhány ellenirányba teljesítő túrázót megvárunk, hogy felérjen a keskeny, meredek lépcsőn, de aztán mégiscsak szembe megyünk az árral mert nem állhatunk napestig a lépcső tetején. Lefelé haladtunkban megjegyzem Szilvinek, hogy mekkora egy barom ötlet volt ez a szembetúráztatás, mire fentről lekiabál valaki, hogy nem igaz, mert ez egy nagyon jó ötlet volt. Hát, ütköznek az emberek, ütköznek a nézetek, lényeg, hogy mindenki jól szórakozzék. Amikor ki van pipálva a lépcső fellélegezhetünk, mert szélesebb aszfalt úton ereszkedhetünk tovább. Itt kényelmesen elférünk a szembeforgalommal együtt. Sok ismerős és ismeretlen jön szembe. Mindenkinek köszönünk, és amikor már kiszáradt a szánk, akkor felosztjuk egymás között a szerepeket. Én mondom azt, hogy "sziasztok", Szilvi pedig azt, hogy "jó utat". Amikor először próbáljuk ki ezt a sémát, nem bírjuk ki röhögés nélkül, de a továbbiakban ez jól beválik. A húszas távokon igen későn is el lehetett indulni, ezért folyamatos az utánpótlás a szembe jövő emberanyagból.

Síkra érünk, az Ürge­lyuk buszmegállónál elhagyjuk a [K-] jelzést, átmegyünk egy műúton, és földek között, szalagozás mentén cikk-cakkozunk Gyulakeszi felé. Szembetalálkozunk Bíró Sándorral és csapatával. Sándornak köszönhetjük a rajtba-, s majd a hazajuttatásunkat. Keresztezzük a tapolcai vasutat, és átegyensúlyozunk az Egervíz-patakon átvetett pallóhídon. (Vigyázat! Max. 300 kg.) Innen nem messze egy traktordúlta sáros szakasz következik, ami nagyon kegyetlen tud lenni, de most odafigyeléssel mindent meg tudunk oldani beázás nélkül. Szakadatlanul jönnek szembe az ismerősök: "Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, valahány név a naptárba'." - üdvözölte úgy ötven évvel ezelőtt Móka Miki a televíziónézőket. Elérünk Gyulakeszi focipályájához. Még két kanyar és egy szépen karbantartott malomépületnél rátérhetünk a sárrázóra. A falu főútját keresztezve egy kocsma előtt lóg egy ellenőrzőpontot jelző bója. Ez itt nem megszokott, ezért Szilvit kérem meg, hogy nézze már meg, hogy mi van bent. Nekem kellett volna a felderítő szerepét játszanom, de mindegy. Int, hogy menjek be. Itt is csak regisztráció van és lehet fogyasztani a kirakott aszalt szilvából és egyéb csemegéből.

Kijőve a [Z-] jelzésen folytatjuk a Csobánc irányába egy murváson. Szórakoztató, a hegy oldalában kúszó emberi hangyák megfigyelése, különösen a színes egyéniségeké. - Az a türkizzöld kabátos lefelé jön - mondja Szilvi. - Jé, tényleg. Azta! Még mindig van utánpótlása a szembejövőknek. Kisvártatva emelkedni kezdünk, egyelőre csak szőlők és kisházak között, aztán a Rossztemplom alatt megyünk el, és csak utána mászunk egy szinttel feljebb, hogy felülről lássunk a furcsa nevű templomrom tetőtlen belsejébe. Kőfalai rendíthetetlenül állják az idő múlását. Dzsindzsás, csalános szakasz után már mi is hangyáknak látszunk a hegyoldal szerpentinjén araszolva annak számára, aki Gyulakeszi felől néz erre. Nem meglepő, hogy a hegytetőn Csobánc váránál is fúj a szél, mégpedig intenzíven. Ki is tépi az itinert a kezemből, amikor az itteni matricát akarom beleragasztani. Rohanok utána, mert nem lenne vicces, ha le kéne menni érte a földszintre. Így is lemegyünk, de nem arra amerre a szél akarja, hanem amerre annak idején a túra megalkotói eltervezték.

A várrom tövében keskeny ösvényen kell egy meredek oldalú árkon átkelni. Egy szembetúrázó elől lépek ki oldalra. Komótosan halad el mellettem és a laza, gizgazos talajon már nem tudom fél lábon tovább tartani az egyensúlyomat és sikerül felborulnom. Természetesen a fájós térdemre esek. Nincs különösebb sérülésem, de ez az esés úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Nem tűr nyomdafestéket az a romantikus tiráda, amellyel kifejezem, hogy kinek a rosszéletű édesanyjával mit csináljon egy konflisló mind a kétféleképpen. Ráadásul következik az a kőmorzsalékos, keskeny, meredek ösvény, amelyiken még le kell vergődni valahogy. A szembe jövő túrázók elől csak a fákra csimpaszkodva tudunk kitérni, szerencsére több közülük eléggé ki van fulladva, hogy megpihenve ő álljon félre. Meg-megcsúszva leérünk egy kerekes kúthoz, ahonnan kezdve már emberi léptékű úton mehetünk tovább.

Szembe jön egy kutyás társaság. A kutya maga után húz egy nyakába akasztott kb. 4 méteres gurtnit. Csodálatos. Egyáltalán nem balesetveszélyes. Ennek kapcsán Szilvi megjegyzi, hogy az iménti valamelyik kritikus szakaszon őt is idegesítette, hogy egy szabadon engedett kutya a lába alatt rohangált föl, s alá. Átesel egy kutyán, és ledöglesz a szikláról? Bocs, de ki a fenét érdekel a nyomorod? A kis házi kedvencnek mozgásigénye van és azt természetesen egy igen veszélyes szakaszokkal tarkított teljesítménytúrán kell kielégíteni. És most jöhet az, hogy nem vagyunk állatbarátok. (...)

Szőlők mellet lankázunk lefelé egy műútig, amelyen jobbra fordulunk, majd egy kőkeresztnél élesen balra rátérünk a Káptalantótiba vezető bekötőútra. A messzi falu kultúrcentrumában, a kocsmában ismét regisztrációs pont van, és az első sorba kirakott édességekből csemegézhetünk. A második, a pontőrökhöz közelebb eső sorban a pontőrök kajája van. Pillantásom egy szál házikolbászra esik. Egy perc múlva visszatérünk az útra, átmegyünk egy kis hídon, nemsokára rátérünk a [K3] jelzésre és elkezdjük figyelni a Tóti-hegyet. Sokáig figyeljük, mert utunk alatta kanyarodik nagyívben, és tényleg úgy néz ki, mintha egy métert se tettünk volna meg felé. Szaga előre jelez egy disznótelepet, majd kaptatónk melletti présházakat hagyunk el. A nyúlós emelkedő után jobbra fordulunk, és egy pihenősebb szakaszt követően a hegy alatt a [Z-] jelzésre váltunk. Később egy szőlőstanya után megtaláljuk azt a laminált táblákkal jelzett pontot, ahová majd a Tóti-hegy megmászása után vissza kell térnünk. A hegyre vezető meredek út csúszós talajú, ez a lejövetelnél szokta a nagyobb gondot okozni seggen csúszás formájában. Most el vagyok bűvölve, hogy csúszósságnak nyoma sincs, és még kötelet is kifeszítettek a felső, még meredekebb régióban. Egyre feljebb kapaszkodunk, a lefelé jövőknek pihenésképpen utat engedünk. Amikor sziklássá válik a talaj, tudható, hogy nincs már messze a csúcs. Két kézzel markolom az itinert, mert ha itt elfújja a szél, akkor már nem is lehet érte menni a szakadékba. Az eddig oly gondosan beragasztott matricák után egy hevesebb széllökés miatt nem úgy sikerül a művelet, mint ahogy azt elterveztem, az ötödik matrica kissé félrecsúszik, ezért csálé lesz majd a második három matricából kirakandó puzli. Na, menjünk innen!

Út közben lefelé nincs semmi gond, nem lenne szükség a kötél igénybevételére, de ha már itt van akkor használjuk. Félúton találkozunk a feltörekvő Végh Gyulával és Kákonyi Irénkével, "régi" túratársainkkal, akik ma későbben rajtoltak a legkorábbi lehetőségnél. Nem csalódtam bennük, ők is a normál útvonalat követik. Visszaérünk a hegytámadási pontra, ahonnan kényelmesen siethető lejtőn követjük a [Z-] jelzést. Lassan érzékelhető lesz a szürkület, de még nem kell a saját világítás. Visszakanyarodik utunk, elhagyunk egy buszfordulót, aztán megint egy nem várt bóját látunk lengedezni. Alatta egy pontőr regisztrálja a rajtszámunkat, majd felirányít egy boros tanyához, ahol sütiket, házi dzsemet lehet fogyasztani. A forralt bort kihagyjuk, mert még előttünk van a horror Gulács. Ha már megálltunk, akkor készenlétbe helyezzük a fejlámpáinkat, majd megköszönjük Harsányi Henrikéknek a különlegesen finom kóstolót, aztán lemegyünk a Tóti-hegy és Gulács közti nyeregbe a műúthoz, amin balra fordulunk. Nem sokkal később jobbra betérünk az erdőbe, és a [K-] / [Z-] jelzésen mászunk felfelé hosszasan. A Gulács alatt is rendezői táblák jelzik, hogy fel kell tekeredni spirálban a hegyre, majd pontszerzés után lecsavarodni ugyanide. Úgy érzem hogy szusszanni kéne az idáig tartó emelkedő miatt, de mégse pihenünk, mert majd a szembe forgalom miatti félreállások lesznek a pihenők. Arra számítottam, hogy a fordítva is teljesíthető távok miatt, már csak a fele mennyiségű ember lesz itt, mire ideérünk, de a logika - mint oly sokszor - most is csődöt mond. Szilvi, valamivel fölöttem már eltűnt egy kanyarban és egy kis ideig szembe sem jön senki. Már örülni kezdek, mikor meglátok egy kisebb csoportot fentről jönni. Még gyorsan megyek felfelé pár métert, hogy egy erősebb fába kapaszkodva, a hegyről lelógva utat biztosítsak az egy ember széles ösvényen. Tériszonyosaknak nem ajánlott gyakorlat. Utánam nem jön senki. Már vagy tizedszer állok félre, és elképzelni sem tudom, hogy mi a fenét csinált odafent egyszerre ennyi ember ilyen sokáig, és egyáltalán hogy fértek el a zsebkendőnyi csúcson. Felfelé, már csak a csúcshoz közeledve, érnek utol és mennek el mellettem ketten. Rushboy és Snoopy elől állok félre utoljára felfelé. Fent az utolsó, a 6. matrica beragasztása után csinálunk egy fejlámpás szelfit, amely hogyha egyáltalán sikerült, akkor meglehetősen szürreális lesz. Nem baj, ez kifejezi a civilizációtól-, de nem a civilizáltságtól elrugaszkodott helyzetünket.

Megkezdjük a lecsavarodást, amikor is érvényesül Murphy törvénye, miszerint akár fölfelé mászol a Gulácsra, akár lefelé baktatsz róla, mindig szembe jönnek a túrázók. Szerencsére a most felfelé jövők közül sokan a félreállást választják pihenésül. A zúzalékköves szakasz nem tetszik Szilvinek, de azt mondom neki, hogy örüljön, mert ez már a szembeforgalom végét jelenti, mindjárt ott vagyunk a kiágazási pontunknál, ahonnan már nyugodtan, félreállások nélkül mehetünk lefelé egy hosszabb erdőrészletben. Fejlámpám fényében apró cseppet látok elsuhanni, aztán már a kezemen is érzem a gyér csepegést. Lehet úgy tekinteni, hogy kibírhatta volna már az a felhő esőzés nélkül azt a nem egész egy órát, mialatt beérünk a célba, de nézhetjük úgy is, hogy milyen szerencsénk van, hogy nem a hegyeket mászva hullott a fejünkre a csapadék. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem kell esőkabátot elővenni, csak a sapkát teszem fel. Szilvi azt mondja, hogy nem is csomagolt magának eső ellen semmit. Vészes könnyelműség. Mindegy, a hazafelé úton úgyis megszáradunk. Hosszú, lejtős erdei kanyargás után prés- és egyéb házak közé érünk le. Most már jó biztos talajt érezni a láb alatt, még ha kemény is. Bal kanyar után lejtős utcán megyünk le a Nemesgulács-Badacsonytomaj közötti műútra, amelyen balra fordulunk. Néhány tíz méter után átmegyünk a másik oldalára és egy rövid lépcsősoron megyünk fel. Innen már laza, de azért még elég hosszú séta vár ránk. Letérünk a jelzett útról, szalagozás vezet át minket egy mélyútban a hosszú Petőfi Sándor utcába, ahol a közvilágítás jóvoltából már spórolhatunk az árammal. Még csak késő délután van, de az elsuhanó autókon és a túrázókon kívül nem látni mozgást az utcán. Ennek a végtelen utcának is a végére érünk, jobbra fordulunk a Fő utcán, majd nemsokára balra a pizzéria utcájába, ahonnan már látni a rajt-cél iskolát.

Az emléklap és a jubileumra készített, évszámmal ellátott jelvény átvétele után vár még ránk a jutalomfalat paprikás krumpli kolbásszal az iskola udvarán felállított pavilonok alatt. Kell is a fedél a fejünk fölé, mert már tempósan cseperész az eső. Nagyon szomjas vagyok, mert már régen szakítottam időt ivásra; rögtön felszippantok egy nagy pohár bodzaszörpöt, és a kaja mellé még egyszer megtöltöm a poharamat. Kerek Repkény látja, hogy kopog a szemem az éhségtől, ezért egy VIP adag paprikás krumplit ad, ami igen ízletesnek bizonyul. Méltó megkoronázása ez a jubileumi túrának, és ennek a szép napnak. Gratulálok a hegyek között, völgyek között mindenfelé cirkuláló túrázóknak és a nem kevésbé a szorgos, figyelmes rendezőknek.

Ottorino 2017
 
 
 Túra éve: 2016
goomTúra éve: 20162016.11.29 13:13:56
megnéz goom összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40 TT - Ahogy én láttam... (Turista Magazin)


Gyerekkorom óta mindig is lenyűgöztek a Tapolcai-medence gyönyörű hegyei. Egyedi alakjuk, formájuk meghatározza és sajátossá teszi a táj arculatát. Hihetetlen ellentétek, egymás közvetlen közelében… Szinte mindre jellemző a zord, szürke, rideg északi oldal, bazalttal és sziklákkal. Ezzel szemben a déli, napsütötte részek a szőlőkkel, gyümölcsösökkel, présházakkal és az ezekhez kapcsolódó kulturális emlékekkel egy teljesen más világot és hangulatot árasztanak. Mindezt egy nap alatt, hatszor, felváltva megélni egészen különleges élmény!


Minden, már bejárt túrán állandónak tekinthető célunk, hogy lehetőleg gyorsabban teljesítsük, mint előző alkalommal. Ha ez nem lett volna elég, erre a napra jutott még egy motiváció: legkésőbb hétre haza kellett érnem, egy esti program miatt: legkésőbb tehát öt – fél hatkor indulni kell. Öcsém örült ennek, mert ő is sietett – szóval, négy negyvenkor csörgött a vekker, hogy a fél hatos indulással odaérkezhessünk a legkorábbi, hetes rajtra. Út közben némi köd- és párapamacsok aggasztottak bennünket: nem jó autózáshoz sem, túrázáshoz sem. Eszünkbe jutott, amikor – két évvel ezelőtt – ugyanezen a túrán nagyon sűrű ködben az orrunkig alig láttunk… Szerencsére most ezt nagyrészt megúsztuk, mint később kiderült. Mert később kiderült, nagy örömünkre…


Teli parkoló, hatalmas tömeg a suli aulájában – nesze neked hetes rajt... Aztán negyed nyolcra mégiscsak összejött, amibe belefért jó néhány ismerős üdvözlése is: Andrea és Attila, Pali és Gábor… nagy öröm akár csak pár szó vagy egy kézfogás is. Enyhe idő várható, ennek megfelelően a cuccot még egyszer átgondoljuk, a felesleget kipakoljuk, és hajrá, toronyiránt! Amiből kettő is van, lévén, hogy a badacsonytomaji Bazalttemplom ikertornyokkal büszkélkedhet. Egyedi, sötétszürke színe előrevetíti, hogy ma látunk még ilyent… sokat, nagyon sokat. Pár száz méter aszfalt, és máris terepen találjuk magunkat. A sárga jelzés felvisz egészen az Országos Kékig, amin ma sokat fogunk vendégeskedni. Mindeközben persze masszívan felfelé tartunk: maga a Badacsony magasodik előttünk, legcsodálatosabb hegyeink egyike, nem holmi kis dombocska. A mai napra jutó hat tanúhegy legmagasabbika, bár így is csak 438 méter. Kiindulópontunk azonban alig van a (magyar) tenger szintje felett; kb. 80 méteren. Így hát – kb. két és fél kilométer távon – kell leküzdeni a nagyjából 360 méternyi emelkedést.


Ennek a szakasznak szimbolikus és jellegzetes része a Kőkapu, egész pontosan Kűkapu. A Klastrom-kút (és II. János Pál kápolna) után, folyamatos emelkedőket bejárva jön a még emelkedőbb rész. Hatalmas sziklák között, öklömnyi köveken jutunk tovább; a túrázók szép libasort formálnak. Előzni itt nem lehet – előtte és utána azonban igen, sőt, szükséges, mert a tempó lassú, és hamar kieshetünk saját ütemünkből, ami rossz. Feljutva – immáron az említett OKT-n – aztán megérkezik a kilátó. Tövében egy kis asztalnál Péter ragasztja a matricát: első ellenőrző pont. A köd itt még nagy; a Kisfaludy-kilátóba nem is megyünk fel. Összeszámoljuk: hatodszor vagyunk ezen a tetőn, és ebből egyszer mentünk fel – máskor nem volt értelme. Nem túlzottan jó arány, és ezen ma sem javítunk. Pedig az idő folyamatosan javul, és a Hertelendy-emléknél már egészen különleges fényekkel örvendeztet meg bennünket a szemből, köd alatt-felett átsütő nap. Kilátás azonban itt sincs, de a Ranolder-keresztnél majd igen! Ott már teljes pompájában élvezhetjük a napsütést, és a táj is gyönyörű.


Addig azonban még hullámzik – nem is kicsit – a terep, igazolva a hegy (leginkább déli irányból felfedezhető) kalap-formáját. És igen, az említett kereszt, leszaladok a lépcsőn egy szép fotó kedvéért, addig tesó „önellenőriz”, szépen magyarul szólva: ragaszt egy-egy kihelyezett matricát. Ezen a túrán ez bevett gyakorlat, bölcsen átgondolt helyeken. Máris itt a Rodostó-turistaház, és kedvencünk, a Bujdosók lépcsője. A tavaszi Tanúhegyek-túrán szemből van lehetőség megmászni a 464 (lépcsőnek csúfolt) bazaltkockát, az őszin „csak” ereszkedni kell rajta. Ezúttal nem nyirkos és nem is havas, tehát eldöntjük, hogy jelen pillanatban könnyebb lefelé, mint fel. Aztán aszfalt, Badacsonytördemic, nagyon kellemes lejtéssel: naná, hogy jót szaladunk. Igaz, itt már csak elvétve találkozunk túratársakkal: a gyalogosokon nagyjából túljutottunk, a futók meg minket hagytak le. Folytatjuk utunkat, a vasútállomás felé most csak egy pillantást vetünk: ez az OKT-pecsétünk már megvan rendben. Sínek, országút, aszfalt Szigligetig. És ott is, végig – ez egy ilyen szakasz, sokáig.


Az Avasi-templomromhoz érkezvén megtesszük a kötelező kitérőt, de most itt matrica nincs, csak egy felirat, hogy most itt nincs matrica… Elhagyjuk az Esterházy-pincét (ami egyben bormúzeum is), letérünk kissé jobbra, és toronyiránt megérkezünk előbb a Vár Kávézó, majd a templom mellé. Sajnos – szezonális egység lévén – a sütizés - fagyizás kimarad, ellenben nekiveselkedünk a lépcsőknek, és irány a vár, második hegyünk és ellenőrzőpontunk! A szigligeti vár pompás, sőt: lenyűgöző kilátást tud nyújtani, megfelelő viszonyok mellett. Most a viszonyok nem rosszak, de nem is nevezhetők tökéletesnek. Így hát hálát adunk, hogy nem tejföl-sűrűségű ködben, hanem mégis csak értékelhető, sőt, egészen egyedi, sajátos fényviszonyoknál láthatjuk a magunk mögött hagyott Badacsony kontúrját és a következő tanú, vagyis a Szent György-hegy sziluettjét. Valamelyest a Balaton víztükre is megcsillan, nem távozunk tehát elégedetlenül. És üres kézzel sem: a megszokott ropogós nápolyi pótolja az elvesztett energiákat. Aztán zúgás lefelé a lépcsőkön és bazaltköveken, követjük a kéket a hosszú lejtőn, ki az országútig, majd mellette, a kerékpárúton.


Futók előznek még, gyönyörködünk a tájban, a jobbról megszokott lovak ezúttal balról legelésznek. Aztán át az úton, balra, pontosan előttünk a Szent György magasodik. Aszfalt ezerrel, de akár balra, akár jobbra nézünk, könnyű belátni, hogy itt más alternatíva nincs, nem is lehet. Az Ávorsai gát és rét vizenyős, zsombékos vidéke ez, ember és gép által járhatatlan terület, ahol alighanem sok élőlény kiválóan érezheti magát. Jól van ez így, megbocsátjuk hát az aszfaltot. Jobbra letérünk a jelzésekről, a Horváth-pince kedvéért. Matrica van, bor nincs: a tulaj ugyan kint tesz-vesz, de nyitni majd csak tízkor fog, mondja. Az több mint húsz perc, természetesen nem várjuk meg. Csalódottan lépünk tovább; kétszer is finom szentgyörgy-hegyit kóstoltunk itt, ami olyan, „mint az anyatej”. Sebaj, majd talán a kulcsosháznál! – reméljük, idén is forralt borral várnak majd. Nah, itt az újabb motiváció, felgyorsulnak a léptek, visszatérünk a kékre. Napfényben ragyogó pincék, egyedi építészeti műremekek, öröm még nézni is. Itt a bájos Lengyel-kápolna, mellette a Tarányi présház barokkos, összetéveszthetetlen tömbje. Fantasztikus látvány a mögöttük magasodó tanúheggyel – hát megint sikerült eljutni ide is, újra… Végre búcsú az aszfalttól: kissé laposabb rész következik, pompás kilátással visszafelé, Szigligetre. És kedvencem, az Oroszlánfejű kút: egyik tavaszi túrán szinte életmentő volt a vize; nem feledem el. Jót iszunk most is: friss és üdítő. Futó csapat halad el közben, fiatalok, jókedvűen zajosak.


Aztán a hegy nyugati oldala, itt sincs most önellenőrző pont, megint csak felirat. Ami igen korrekt: így nem kell keresgélni, hogy hátha… köszönjük! Nekiveselkedünk az emelkedőnek, aztán az egyik kanyarban felbukkan előttem az előbbi csapat. Naná hogy belehúzok, és naná, hogy… dupla öröm így érkezni fel a tetőre, na. Harmadik tanúhegy, harmadik matrica, rövid körültekintés – és kezdődhet az ereszkedés. Cipőm újfent meghálálja, hogy őt választottam pár hete: döbbenetes tempót lehet vele futni, földön, sziklán, köveken: szinte belemar a talajba. Kanyargós szűk ösvények, futók mögött futok, adrenalin ezerrel. Pazar kilátás észak felé, EP, de csak a rövid távosoknak, mi éles kanyart veszünk, tempó, tempó! Bazaltorgonák. Hátborzongató, döbbenetes látvány: valószínűleg még sokadszor is az lesz. A hatalmas természeti erők és a picike ember... Le a lépcsőkön, sziklák és kövek, és már látom a Kaán Károly kulcsosházat. A 20A táv célállomása, nekünk nem ellenőrzőpont – de ellátó pont. Nem is akármilyen: többféle zsíros kenyér, mellé savanyúságok, paprika, só – és persze sokféle lekváros is, édesszájúakra is gondolva. No és a remélt forralt bor, hát persze! Nem maradt el idén sem, de van forró tea is – mindenkire gondolnak. Falatozó túratársak, többekkel beszédbe is elegyedünk. Az OKT-pecsétre csak pillantást vetünk, megvan már ez is. Aztán balra le, meredeken, szőlők között, Felső- és Alsó-Diska, az Ürgelyuk…


Búcsú a kéktől, szalagozott rész jön. Át a tapolcai műúton majd nem sokkal később a vasúton is. Vigyázz, ha jön a vonat! – írja az itiner, és mi el is csípünk egyet. Remek páros a fotón a Csobánccal a háttérben. Mert ő következik, igen, újabb célpontként, és azt sem megkerülni fogjuk… naná, hogy felmegyünk a várromhoz. De előbb Gyulakeszi a cél, még előtte pedig az Eger-víz, a pallós átkeléssel, egyensúlyozva. Megvan sikeresen, jöhet a dagonya, mondjuk – emlékezvén a korábbi tapasztalatokra. Itt alighanem a júliusi aszályban is sár van… Viszonylag simán megússzuk, focipálya, majd a falu következik, meg néhány újnak tűnő épület, aztán az Esterházy-kúria… Átszeljük a műutat a templomnál, innen zöld sáv visz, sok 20B távost érünk utol. Hamar elérjük a Rossztemplom romjait, aztán pár méter, és 180°-os forduló, matricával. Innen OKT megint, beton talpfák (fából vaskarika?!), sok-sok, majd köves-sziklás az út. Letekinteni mindvégig érdemes, a panoráma pazar Gyulakeszi és Diszel felé. Fentről meg széjjel, mindenfelé… mert aztán hamar a várromoknál találjuk magunkat, negyedik színes matrica, és itt is ellátás: ínycsiklandozó aszalt vörös áfonya. Csemege is, energia is. Talán emiatt is – meg talán az újabb lejtő is közrejátszhat? – de belerobogunk, rendesen. Előbb sziklás, köves, pompás rálátással balra a Káli-medencére – majd kanyargós, szűk, de lefelé, folyamatosan… nem is kicsit. Család felfelé, pici gyerekekkel: ez igen! – mosolygok rájuk, a kisfiúk büszke tekintete megigéz. Adrenalin, hatalmas tempó, Zoli is tolja mögöttem ezerrel. Szőlők közé érkezünk, laposabb és homokosabb a terep, távolban a Tóti-Gulács iker-páros látványa gyönyörködtet. Hamar itt az országút, átkelés, és búcsú-pillantás még egyszer a Csobánc csodaszép tömbjére.


Káptalantóti előttünk, meg persze mögötte a Tóti-hegy – a bájos kis falusi templommal fantasztikus látvány. Beérkezünk a kőkeresztnél, aszfalt, de ez most nem lesz vészes. Horváth-kert, a falu közepén: itt sem kell OKT-pecsét, de egy kóla most jólesik, engedélyezzük hát magunknak a kis pihenőt. Főleg, hogy az órára is pillantást vetettünk, és hát… megnyugtatott, na. Jöhet a kék háromszög, letérés, állattartó telepet hagyunk el, szőlő és erdő között folytatjuk. Saras mezei út jön, gépek vájtak mély nyomokat – szerencsére nem hosszú szakasz: nagyjából a zöld jelig tart.Ott meg már igen közelről szemlélhetjük a Tótit, ami körülbelül úgy néz ki, mint ahogy a hegyet gyerekkorunkban rajzoltuk. Felfelé sem változik a kép: meredek, nagyon meredek kaptató, a tetején már csak sziklákkal. Közben több szakaszon gondos kezek köteleket feszítettek ki, segítségül. Én inkább a fák között folytatom, az előttem haladók ugyanis erősen belengetik a fogódzkodót. Tető, kis szobányi hellyel, 360°-os panoráma, döbbenetes látvány. Az idő nem tiszta, mégis lenyűgöz a kilátás, sokadszorra is. Fotót kérünk a sok ifjú túratárs egyikétől, és rohanás le. Fohász, hogy el ne essek, és hála, megint csak a cipőért, újra. Pillanatok alatt leérkezek, bevárom tesót (ő ugye épeszű), aztán zöldön tovább, lazító futással. Itt vannak a szürkemarhák, meg az Istvándy-pincészet (EP a tavaszi túrán), és az út.


Nem is számolom, ma hányadszor találkozunk a kékkel, megyünk fel rajta egy darabig. Megállapítjuk, hogy ez a Gulács leggonoszabb szakasza: jó sokat megyünk felfelé, hogy aztán nekiállhassunk: a felmenetelnek… Ami technikailag nem is egyszerű: komoly bazalt-mező jön, sziklákkal és bokatörő kövekkel – mindezt rézsűs, ferde terepen. Megyünk felfelé, az ösvény egyszemélyes, nagyon szűk, és nagyon meredek keresztirányban. Ehhez mérten szépen érkeznek a visszafelé tartók, szemből… A Gulácsnak csak egy – csigavonalban kanyaruló – útja van, nincs mese, előzékenynek kell lenni, ami ráadásul legtöbbször nem is egyszerű. Fel- vagy lehúzódás, fogjuk a csenevész fatörzseket, egyensúlyoz mindenki. De végül persze minden helyzetet megoldunk, felérünk a tetőre: utolsó tanúhegy, utolsó matrica. Lezúgás, amikor és amennyire lehet, közben fotózás… Bazaltmező újra, vastag avar, kanyargó ösvény.


Előbukkan a civilizáció, egyelőre csak szőlőkkel, majd műút, átkelünk, fellépcsőzünk. Tovább a kéken, szőlők és pincék között, és a Köböl-kút előtt nem sokkal letérés. Utolsó önellenőrző pont, matricázunk – és le az ösvényen, az aszfaltig. Badacsonytomaj, megint csak toronyiránt… Igen hamar előttünk az iskola, pecsét az ajtónál, a kütyüt is leállítom. Kitűzőt választok, oklevelet és kézfogást kapok a gratuláció mellé. Aztán órát nézek. Hát nincs öt – fél hat… és négy óra sincs, mint ami az előző két évi idő alapján lehetne. Konkrétan 14:42 van. Felszabadulván a nyomás alól, ez egy kellemes pizzát is jelent itt szemben, remek kávéval, és hazaindulunk egy új ismerőssel, Andrással Szombathelyre. Közben számolgatom, hogy még hányat kell aludni a következő Tanúhegyekig…

 
 
 Túra éve: 2015
UngiTúra éve: 20152015.12.04 21:14:24
megnéz Ungi összes beszámolója

A 10 km-es táv képes beszámolója:


https://picasaweb.google.com/100193275750053515638/TANUHEGYEKNYOMABAN10?authkey=Gv1sRgCLnN05-Ot93Hcg

Köszönet a túra szervezõinek!

 
 
 Túra éve: 2014
regulatTúra éve: 20142014.12.29 21:40:27
megnéz regulat összes beszámolója

Bár igazából a nagyszerû kilátás igérete vonzott, de a ködös tanúhegyek is nagyon szépek, és legalább van ok visszanmenni... Szóval az elsõ ilyen volt.

 
 
kekdroidTúra éve: 20142014.12.17 21:12:09
megnéz kekdroid összes beszámolója

a:\thny2014\whatsnew.txt - Tanúhegyek nyomában 40 szalagozás


Badacsonytomajon köd fogad és egy Bubumobil, amelynek még meleg a motorházteteje, tehát nem késtünk olyan sokat. Összeáll a szalagozó-bejáró társaság: Hevér Éva, Vándor Csillag, Kerek repkény, Alpár András, annyi baj legyen / Heyjoe, Gethe, Bubu, Lestat és Kékdroid. Ilyen sokan még sosem voltunk. Ellenõrzöm a szalagozószatyor tartalmát: bóják, táblák, rendben, kézmûves szalagok rendben, felerõsítéshez szükséges eszközök rendben. Ránduljunk ki a természetbe, nézzünk meg érdekes helyeket, és ha nem látjuk – nem fogjuk – akkor próbáljuk meg felidézni azokat emlékezetünkbõl. Elindulunk.


Bazalttemplom, ösvény, forrás (itt kiteszünk egy táblát, hogy az errejáró túrázó ne keresse a feltételes ellenõrzõpontot, mert nincs), ösvény, kõkapu, ösvény, törmelék, ösvény, T-elágazás. Annyira nem látni semmit a ködben, hogy a legutóbbiban elõször reflexszerûen jobbra indulunk el, és pár méter után tûnik csak fel, hogy nekünk még egy nagyon kicsit fölfelé kellene túrázni. A kilátó indokolatlan meglátogatását kihagyjuk, köd van és fentrõl olyan hangok szûrõdnek le, mintha valaki egy nejlonszatyorból csomagolna ki valamit. Átbotorkálunk a Ranolder-kereszthez, közben kivilágosodik valamennyire, amitõl többet nem látunk, de azt legalább jobban látjuk. Bujdosók lépcsõje, próbálok fényképezgetni, de vakuval világos folt lesz az eredmény, vaku nélkül bemozdult, sötét foltot kapok. A rend kedvéért megcsúszok a nyirkos bazaltlépcsõn, de kivételesen észnél vagyok, nem fejezem be a mutatványt. A Rodostó-háznál szalagozgatunk, utána Badacsonytördemic következik. Apartman kertjében kerti vasút kanyarog, a falu szélén ennek a normál nyomtávú nagytestvére. Végre sikerül itt bézét fotózni, eddig a reggeli vonatot mindig csak fentrõl hallottuk elhaladni. Cserébe lemaradok a többiektõl, eltart egész Szigligetig, amire behozom a hátrányt. Az avasi templomromnál újabb tájékoztató táblát helyezünk el, miszerint a delikvens jó helyen jár, de a hercegnõt egy másik várban tartják fogva, matricát itt nem kell ragasztani.


Szigliget, vár, zárt láncú kapu fogad, gyorsan továbbállunk. Kerékpárúton bandukolunk, nézhetnénk a környezõ hegyek látképét, de a Badacsonyt csak egy sötét folt jelképezi, a Szent György-hegyet még az sem. Felballagunk a Horvát-pince felé, a letérésnél táblázunk, Bubut idézem: „egy napig kibírják rozé nélkül”, szerintem kettõig is, fõleg, amikor ilyen jó fehér borokat lehet kapni. A mai nap elsõ mûködõ feltételes ellenõrzõpontjánál a bója kihelyezését követõen meg is vizsgáljuk az említett típusú tételek egyikét. Továbbállunk, nyomunkban szalagok libegnek, takarékos mennyiségben kihelyezve, Gellértéknek nem lesz sok dolguk ezekkel. Felballagunk a legégett présházhoz, majd tovább az Oroszlánfejû-kúthoz. Odébb ismét mûködésbe hozunk egy ellenõrzõpontot, Repkénnyel lemaradunk a folyamat során, és a Kasza Béla esõbeállónál érjük be a többieket. Itt Gethe exkluzív TTT-elnöki süteménnyel lát el minket, beírjuk magunkat az esõház üzemnaplójába és továbbállunk, hogy megtekintsük belülrõl a hegy tetejét körülfogó felhõtömböt.


Megtekintjük, teszünk ki táblát is, hogy könnyebb legyen a szatyor, majd eloldalgunk a bazaltorgonák felé, amelyekrõl a tövükben elhaladó csúszós lépcsõ igyekszik elterelni a figyelmet. Nem sikerül, megnézem a sziklákat is, lejutok a lépcsõn is. A kulcsosháznál csak bélyegezni áll meg a csapat azon fele, akik bélyegeznek maguknak, a többiek mennek tovább. Az út itt jól jelzett, szalagozni fölösleges egészen a két kocsiállásos Ürgelyuk autóbusz váróteremig, ahonnét fényvisszaverõs bõvítménnyel ellátott nejlondarabok mutatják az utat. A vasúti átjáróig jól járható a földút, a vasúti átjárótól a hídig hasonlóan jó a helyzet, a Pelikán 2.0 híd egyenesen kiváló – remélem, emlékszik még mindenki a régi idõk uszadékkal-törmelékkel erõsített raklapon átlépõs megoldására. A hídnál táblázunk, majd rátérünk a Gyulakesziig tartó hosszú egyenesre, ahol kényelmes haladás helyett a mély sárban szerencsétlenkedünk. Bubu a legsárosabb szakasznál elkerülõt szalagoz, mögötte haladok és a rendelkezésre álló gyatra pontossággal jegyzem a térképre a szalagok helyét. A következõ lépés a geotaggelt szalagok bevezetése lesz.


A sáros egyenes végén sáros kanyar következik, odébb számos ló áll mélán karámjukban. A háttérben ismeretlen jármû motorja szolgáltat aláfestõ zenét, olyan hangszínnel, mintha egy különösen peches böllér próbálna végezni egy óriási dunyha alá szorított disznóval, de sosem sikerülne neki. Bemegyünk a kocsmához és -ba, kávét iszom, aztán még egyet. A szokotthoz képest keveset ücsörgünk, megyünk tovább. Jobbra a néhai Badacsony Mg. és Ip. Tsz. hatósági húsboltja utal régebbi idõkre, majd tört külföldiséggel fogalmazva eladónak hirdetett pincék zökkentenek vissza a jelenbe. Felérünk a Rossztemplomhoz, elfogy egy adag tábla, odébb, a ZL jelzés kiágazásánál feltételes pont kerül a terepre. Felkanyargunk a pihenõhelyig, itt a vicc kedvéért – és figyelembe véve a minimális esélyt arra, hogy másnap mégis jó idõ lesz – kitesszük a csodás panorámát ígérõ táblát. A tetõn a várhoz tartozó kõhalmok is alig látszanak, és az is alig látszik, ahogy a zászlórúd tetején tépi szerencsétlen zászlót a szél. Még mindig köd van, írtam már? Most írom. Szalagozva hagyjuk el a helyszínt, irány Káptalantóti, melyet szõlõtáblák között, további szalagozás elvégzésével érünk el. Az Álló-réti ellenõrzõpont üzemszünetét is meghirdetjük menet közben az erre szolgáló táblával.


Káptalantótitól Repkénnyel kettesben sétálunk kényelmesen tovább, bele a sötétedésbe, miközben a többiek melegedési céllal tartanak kocsmaszünetet. A Tóti-hegy felé háromnegyedúton érnek utol, miközben éppen az ollómat keresem, ami egy sárga nyelû kis vacak, de régi, állandó lakója volt a hátizsákomnak. Ha valaki megtalálja esetleg, viselje gondját. Táblákat kipakolva sétálunk a Tóti-hegy nyergébe, majd fel egészen a Tóti-hegyre a meredek csapáson. Ha megállok, elkezdek visszacsúszni, ez motivál a továbbhaladásra. Fent persze kilátás semmi, csak köd van és mérsékelt szél. Fotózok csúcskövet, aztán észreveszem, hogy megint a kód felõl fotóztam. Lebotorkálunk, a végére maradunk Repkénnyel, de a társaság megvár. Átmenetelünk a Gulács alá, az aszfaltút elérése, majd az arról letérés után csendben trappolok elõre. Ez a szalagozás leghalkabb szakasza, itt korábban sem vittük túlzásba a társalgást és most sem teszünk így. Megyünk fölfelé, aztán egyszer csak megérkezünk a Gulács nyergébe, pontosabban arra a helyre, ahol a Kéktúra már nem emelkedik tovább, az általunk követendõ kék háromszög jelezte szerpentin azonban itt kezdõdik. Felszerpentinezünk, annyi baj legyen már szembõl enged el, Alpár András mögöttünk közel, Bubuék mögöttünk távolabb halad, szétestünk kissé. Fent megcsodálnánk a kilátást, ha lenne olyan, ehelyett megisszuk a maradék teát, majd leszerpentinezünk.


A Gulács alóli kikeveredés során elhasználjuk a fényvisszaverõs szalagok nagyját, féltucatnyi marad csak az út végére. Majd táblázunk. Telefonon egyeztetünk pygmeával a kívánt vacsora ügyében, ez nagyon jó, köszönöm. A pincéknél egy magányos szõlõsgazda kíváncsiskodik, Bubu tájékoztatja, hogy turistaforgalmilag mire számíthat holnap. A szõlõsgazda elégedettnek tûnik a kapott információval, Bubu elégedettnek tûnik a szõlõsgazda elégedettségével. Lemegyünk az országúthoz, átkelünk, felmegyünk a lépcsõn, satöbbi. Lámpa, bója, szalagok. Irány Badacsonytomaj, ahol az iskolában pillanatok alatt megeszem – felzabálom, kár szépíteni – a pygmea által ideszervezett pizzát. Közben társasági élet zajlik, túrázók és rendezõk érkeznek. Vacsora után kihasználom a melegvizes zuhanyzás lehetõségét és eldõlök a matracon.


Másnap a rajtoltatást követõen megint a konyhában statisztálunk Repkénnyel, aki egy kihelyezett lapon vezeti a kenyér és a tea fogyását. A társaságot és a felbecsülhetetlen segítséget köszönöm Lorának és Józsinak, a logisztikai támogatást Imrének, a telefonos információszolgáltatást a kulcsosházi konyhát vivõ elágazáséknak! Sajnos a feszített üzem miatt nem sikerül sokakkal beszélgetni, de néhányan szerencsére beköszönnek. Mindenkinek köszönöm a részvételt, látogatást, túrázást! A tömeg estére csillapodik, meg kell állapítanom, hogy öregszem, fél egykor el kell búcsúznom a társaságtól és lefekszem aludni.


-Kékdroid-


Képek a bejárásról


Az idei fogyasztás:

-> 46 kg kenyér és a rávalók: 5 kg hagymás zsír, 2 kg kolbászos zsír, ~1,5 kg szalonnás zsír, két jégkrémesdoboznyi kacsazsír, valamint 8 üveg lekvár.

-> 240 + 40 liter tea és kb. 50 liter szörp (utóbbi higítva).

-Kerek repkény-

 
 
Anita&GáborTúra éve: 20142014.12.05 00:50:48
megnéz Anita&Gábor összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40


Kissé kapkodva és a tervezetthez képest késõn indultam el hajnalban a 2 órás autóútra a Badacsonyig. A következményeket a túra során azután végig viseltem, ugyanis a bakancsot elfelejtettem eltenni. Egy terepezésre és hegymászásra teljesen alkalmatlan sportcipõben ért a rajt fél 8-kor. Azzal nyugtattam magam, hogy a futóké sem lehet sokkal különb. Hát de.

Az viszont biztos, hogy legközelebb is ekkorra teszem a startot. Nyugodtan, sorban állás nélkül tehettem eleget az adminisztrációs kötelezettségeknek.

 Azt elõre elhatároztam, hogy nem fogok nekiugrani a hegyeknek, kényelmes tempóban baktattam felfelé a Badacsony oldalában. Eszembe jutott, hogy tavaly milyen szép volt a napfelkelte, amikor egy ponton hátrafordultam a kilátás kedvéért. Azt biztos, hogy a mai idõjárás sokat bízott az emlékekre és a fantáziára, a síkon 2-300m a hegyeken kb. 30m lehetett a látótávolság. A Kõkapunál egy darabon egy aranyos kíváncsi kutya szegõdött mellém a kapaszkodásban, a mögöttem igyekvõ túrázók kísérõje. A kilátónál visszafogott zsúfoltság, beszélgetõ, szerelést igazító túrázók.

A Hertelendy emléknél megmutattam valakinek hova ragassza a feltételes pont matricáját, aztán irány tovább, helyet kell adni az érkezõknek, kilátás pedig ma úgysem marasztal. Csúszós köveken és sáros avaron óvatoskodtam a következõ pontig, ahova szintén többekkel érkeztem. Egy futó megkért, hogy a matricát a sajátom helyett, inkább az õ igazolólapjára ragasszam fel. Megtettem, miközben pár sietõs szóban magyarázta, hogy nem vesztek ezzel idõt, mert ez nem egy verseny, majd elrohant... A Bujdosók lépcsõjét is a szokásosnál lassabban sikerült letudnom, sem a cipõm, sem a térdem nem enged ma komolyabb mutatványokat. Badacsonytördemic felé ereszkedve majd egész Szigligetig többen is elsiettek mellettem, de én továbbra is csak a magam tempóját voltam hajlandó tartani. A várat könnyen és gyorsan abszolváltam – olyannyira, hogy odalent meg is kérdezték, voltam-e már fent.

A Szent György hegyig eseménytelen aszfaltkoptatás, a sportcipõ végre elemében. Horváth pince feltételes pont. Matricáért állok csak meg. Talán egyszer szétnézek. Majd újabb feltételes pont és máris elõttem a kaptató, melyet tavaly nem sikerült egy iramban megtennem, most igen. Odafent harapni lehet a ködöt, nem irigylem a pontõrt. A hegy túloldaláig csúszkálós gyors menet, de a bazaltorgonák között feltorlódtunk páran, minden lépést megfontolva araszoltunk le. A frissítõponton az eddigiekhez képest tumultus fogad, egy bögre tea és egy zsíros kenyér kerül elfogyasztásra. Leülni reménytelen, úgyhogy pár perc pihenésnek nevezett téblábolás után megindulok lefelé. Még az aszfalton járok, amikor már az Eger-víz utáni dagonya jár az eszemben. Ez minden évben sokat kivesz belõlem. A kis 100m-es kitérõnek örültem, hosszabb is lehetett volna, és mire már azt képzeltem, hogy soha nem tûnik fel a focipálya, végül csak beértünk Gyulakeszire. A Csobáncot egyenletesen komótos, mondhatnám lassú tempóban sikerült megmászni. Tetszett a kanyarba kitett cetli, mely a szép kilátást ígért a következõ kanyarban. A többi hegyre is kellenek ilyen tréfás feliratok, melyek pár percre feledtetik a fáradságot, amíg az ember elmosolyog magában. Odafent jókedvû pontõr osztotta a matricákat és az aszalt barackot. Fázós futók jegyezték meg, hogy õk az elõbbit szeretnék gyorsan megkapni.  

A szalagokat követve eljutottam a térdgyilkos lejtõre, majd szõlõk között Káptalantótiba vezetõ útra. Ezen a részen egy kicsit elfogyott a lendületem és az erõm, úgyhogy megváltásként fogadtam Káptalantóti után a földúton egy ház elõtt álló padot, ahol pár percre megpihentem. Ezzel egyedül is maradtam, a Tóti hegyig nem találkoztam senkivel. A sáros kaptató alaposan megizzasztott, de az igazi kihívás itt (is) az ereszkedés. A Gulácsot már szürkületben kezdtem meg. Ezt a véget nem érõ vasúti töltést egyébként sem kedvelem, minden évben meggyötör. Az utolsó 10m-t fel már majdnem tapogattam, lefelé pedig egyértelmûen elemlámpát kellett gyújtanom, és mindjárt el is csúsztam. A szakadékba zuhanást megúsztam, de nem esett jól. A célig jelentõsebb nem történt, fájó lábbal, de a megszokottnál jobb állapotban értem be.


A szervezés most is remek volt, és kilátás ide vagy oda, remek egy túra ez.  Ami a cipõt illeti, a szórakozottságomat a körmeim bánták. Ettõl függetlenül szeretnék indulni jövõre is.


 

 
 
Pap GáborTúra éve: 20142014.12.03 22:35:11
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a 40-es távról futólag

 
 
MarkerTúra éve: 20142014.12.02 14:56:29
megnéz Marker összes beszámolója

 Tanúhegyek nyomában 40


"A Balaton környékén járva mindig is vágyakozva tekintettem az É-i part mentén sorakozó Tanúhegyek lenyûgözõ vonulatait, megfogadván, hogy egyszer majd tiszteletemet teszem a magával ragadó természeti képzõdmények masszívumai között. Hosszú várakozást követõen végül elérkezett a nagy nap és a "Tanúhegyek nyomában 40" teljesítménytúra alkalmával végre személyesen is megismerkedhettem a Balaton egyik legcsodálatosabb és leghangulatosabb vidékével...."

A részletes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2014/11/tanuhegyek-nyomaban-40.html

 
 
olsenTúra éve: 20142014.11.30 17:52:21
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a Tanúhegyek..


Ez a túra is a hegyeket preferálja,de a közlekedésszervezõt még nem sikerült átállítani,tehát aki nem a hegy lábánál lakik életvitelszerûen,annak oda kell jutni..valahogyan,bármi áron.Részemrõl autót választom,szakállas barátommal,hajnali indulással.Többeket akartunk,végül kettesben indulunk.És olyan korán nem,de nyolc elõtt el is indulunk a rajthelyrõl,a zöm már elõttünk,a futók még mögöttünk,szóval köztes állapot.Ászok a rajthelyen UK-s túra,a kékdroidtól a nagyGetéig,szervezõi mivoltukban is ászok,mi csak csöndben kikérünk egy rajtbélyegzõt,és elhúzzuk a belünket,miután sört toltunk a szervezetbe,barátom ezzel üzemel továbbra is.Köd van,a kétharmad ellenére is,és további ködösülés várható.A pálcákat üzembe helyezzük, ködszurkálásra készülünk.Fölfelé vezet az ösvény,zsáktalan népek engednek elõre,haladunk.Szépcsizmás hölgy a bazalton,barátja edzõcipõben.Elsõ pontunkon az mvte melegítõ dacára is fázós pontõr,pálinkát öntünk bele,óvatosan kortyol.I. esik ránk,kedves túratársnõ,sebeibõl lábadozva,új társasággal,félpályázik,elfogadja a kínált vadvizet,ennek ellenére otthagyjuk,még vagy negyven kili van hátra,és a kilátás nem túl biztató.Zötyögünk lefelé és el,kilátópontok kilátás nélkül,féláron kellene adni az ilyen túrát.De bízni kell az idõben és a kormányban,Magyarország jobban teljesít,a ködöt pedig brüsszeli pénzbõl fel lehet(ne)számolni,csak szólok,kell egy pályázat..A haladás lehetõsége megvan,nem nyomnak hátulról és mi sem rontunk rá senkire,a látótáv ugyanis csekély és éppencsak..Z. ér utól,ifjú titán,éppen most juttat csõdbe egy céget,de a teljesítménytúrákon odatesz.Tördemic és Szigliget,sokat nem olvassuk az itinert,aki olvasni akar,menjen könyvtárba..oszlik a köd,és egymásba ér a túrázó,Emese válik ki közülük és csapódik hozzánk,persze,új arc,nem ismer bennünket,de a kapcsolat így is csak idõleges,mindössze az életpályáját vázolja a születési helytõl idáig..romtemplom lenn és romos vár fönn,használaton kívüli ágyú,nápolyis pontõr,nem kér vadvizet,szétnéznénk,a köd csak részlegesen enged,éppen csak a túratársakat látjuk,nna,gyerünk tova…Utolérjük Emesét,a fonákján sárfolt bizonyítja fiatalos hetykeségét,nagy baj szerencsére nincs.Horváth pince,nyugdíjas kaposváriakat dicsérünk,jó tempót mennek,nincs velük férfiember és bennünket sem marasztalnak,hja,aki járás közben pórul..kifacsarjuk az oroszlános-kutat,és keményen fölfelézünk a sárkányölõrõl elnevezett buckán.Víkendházak és hulló falevelek,és persze csapadék köd formátumban.A csúcson pontõr,sátorral,magányosnak tûnik és nem iszik,az élet kegyetlen olykor..kis lefelé,Moiwa székel,de nem,csak virtuálisan van jelen a negyvenkilenceseivel,sem nem pont,sem nem egyéb,aha,értjük és ott is hagyjuk.Ház,forralt borral,zsíros kenyérrel,lekváros vajassal és ÉVA-EGON vendéglátókkal,hát lehet nélkülük rendezni?lehet,de nem érdemes..Viszonylag kevés a hölgy túrázó,vagy csak a másik ivarból van több?szakállasok és szakálltalanok üdvözölnek,még néhányan emlékeznek,Torinó és Andi,szokásos copfok és körszakáll,nem akar fotót az öreg és pálinkát is csak a hölgy..aki szereti,mint miniszterelnök a külügyminiszterét,,,de mindenkit odahagyunk,öreguras a tempónk ugyanis..és lefelé,Kisapáti és az Egervíz,ezúttal híddal,balról jobbra folyik a patak,ezt a túlpartiak vitatják,hát igen,ezért nem jut az ország elõbbre,ebben sem tudunk megegyezni..kellene erre is egy bizottság,szakértõkkel és uniós pénzekkel támogatva.Szívesen részt vennék a munkában, jelentéktelen díjazás ellenében..csak éppenhogy,a látszat kedvéért vennék egy villát,,,vagy egy kanalat,,,sár és Gyulakeszi,magányos vagyok,az egyik elõttem,a másik mögöttem…siófoki arc mellettem,aki régen látott..és ez már Csobánc,ide is jutott pénz,látványos,szép és ködös..talán csak a ló és a huszár hiányzik belõle,meg az út,hogy autóval is föl lehessen jönni,a büfé és a wellnesz is mûködjön,mert ez kell a magyarnak.Körbejárok,megérkezik a szakállas arc és együtt tolatunk lefelé,aztán a Tóti hegy,túratársnõ két testõrrel,itt is sátra van a pontõrnek, mindkettõnek,egésznaposak és nem sikerült nõt fogniuk a látogatásom idejéig..a hegyet kötéllel rögzítették,bolhás túratársnõk kedvéért,akik lépcsõt és korlátot is igényelnek,ajánlom õket mások figyelmébe is..persze,sok kísérõvel vannak,így is kell,ha nõ vagy,legalább szekírozzad a környezetet,különben nincs fejlõdés..lásd Tróját.Innen a sötétség rohamos,nemcsak fejileg,a maradék nap is elszivárog,fejlámpa támad többünkön és van,akinek a csuklóján is..Márcsak a Gulács,amihez nehezítés az oda-vissza a Tótihoz hasonlatosan,de annál bõvebben mérve..itt csak komoly idõráfordítással tudom beszerezni a matricát,és a lefelé is kalandos.Zalaegegerszegiekkel érek célba,ahol zsíroskenyér és tea,és persze az okleveles kitûzõ..Z.rongyol körbe vadvízzel,a kékdroid fõzi a konyhában a személyzetet,a tömeg udvarol és udvaroltat magának,igen,hõsök voltunk,csapzottan,büdösen,átizzadva..szakállas arcok,M.és nõi társa,nem barátság van köztük,papíron is társak..befut vezetõm is,lazán sörözve dobozból..


 


Remek volt minden,alig-alig drágább,mint egy pestközeli,csak itt a pénz javát az utazás viszi…köszönjük az uk és mvte nagycsoportosainak..

 
 
MirPTúra éve: 20142014.11.30 13:37:33
megnéz MirP összes beszámolója

Túrabeszámoló és képek a Tanúhegyek nyomában 20B teljesítménytúráról a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2013
kekdroidTúra éve: 20132013.12.10 22:17:38
megnéz kekdroid összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40 – összefoglaló szalagozásról, egyebekrõl


A szalagozó társaságot Kerek repkény, Alpár András, Bubu és én alkotjuk, lassan megfordul az eddigi években tapasztalt növekedés a csapat létszámában, azonban szerencsére így sem kell egyedül mennie senkinek. Egyedül szalagozni, az hatalmas szívás lenne.


A kihelyezett szalagok száma a táv elsõ felén 16, a második felén negyvenakármennyi, utóbbiak a fényvisszaverõ bõvítménnyel ellátott készletbõl. Az elsõ etapot söprõ R.Gellértéknek könnyebb a dolguk, mint moiwának a második szakaszon. Táblát jóval többet kötözünk ki, mint általában, feltételes pontból viszont mintha kevesebb volna. Badacsonytomajról a tervezettnél késõbb sikerül elindulni, cserébe majd a Badacsonyról már látszik felkelõ Nap elsõ néhány sugara a felhõréteg mögött.


Kilátás: egész nap, minden hegytetõrõl elsõrangú, és szerencsére az idõ másnapra, a túra napjára – sõt, a vasárnapi utótúrára is – szép marad. Ez talán példátlan, bár a havas évben a túra napján már volt nagyon szép, napsütéses idõ. Hóval, sárral. :)


Idén a kedvezõ idõjárásnak köszönhetõen végre nem hagyjuk ki a felújított Kisfaludy-kilátót, amelynek a felsõ szintje egyrészt szerencsésen a lombkorona fölé nyúlik, másrészt a hajnali szélben enyhén rezeg a szerkezete, harmadrészt lefelé menet a teljes tartószerkezet látszik a rácsos fém lépcsõn keresztül, tériszonyosoknak ez okozhat kevéssé vidám pillanatokat.


Idén a folyamatban lévõ felújítási munkának köszönhetõen kihagyjuk a szigligeti várat. Amikor megérkezünk, ember és munkagép is elég sok nyüzsög a felfelé vezetõ úton ahhoz, hogy ne próbálkozzunk a fellátogatással. Kíváncsian várom az eredményt.


A Horváth-pincénél a Bella névre hallgató kutya és egy megnevezetlen macska versenyt hízelegnek, amíg a macska el nem kezd egy másik macskával területi vitát rendezni. Onnantól Bella kutya egyedül foglalkozik velünk, kissé talán túláradóan. A hosszúra nyúló megállás során iszunk egy, meg egy fél pohár bort (száraz Szürkebarátot), illetve kihelyezzük a feltételes ellenõrzõpont kellékeit. Továbbhaladás, vidámság.


A Szent György-hegyrõl valószínûtlenül szép panorámát csodálhatunk meg, a felhõk között éles pászmákban süt a Nap a Balatonra. Északon Sümeg vára, valamivel odébb a Somló körvonala zárja a láthatárt. A pár évvel ezelõtti Bauxit és a Haláp túrák jellegzetes pontjait is kiválóan ki lehet venni. Odébb, a Bazaltorgonáknál Repkény rámutat egy összetört tetejû orgonasípra. A leomlott kõmennyiség meggyõz arról, hogy itt sem ajánlott viharban tartózkodni. A háznál meg sem állunk, ráadásul idén nem találkozunk sem Jámborral, sem pygmeáékkal. A földútra kiérve a távolban Bz motorvonatot látunk elketyegni Tapolca felé, ez speciel nem akkora újdonság.


Gyulakeszi felé a szokottnál süppedõsebb, pocsolyásabb a földút. Szerencsére az utóbbi idõben nem használták sem gyalog, sem géppel, de el tudom képzelni, milyen állapotú lesz egy-kétszáz ember elhaladása után. Menet közben nagyobb méretû vadnyulat, odébb õzet riasztunk fel. Végre nem csak ideúton, a 71-es fõút mentén találkozunk ilyen lényekkel.


Gyulakeszi határában újnak tûnõ játszóteret találunk, kecskék legelnek a játékok mellett, odébb, karámokban lovak jönnek-mennek. Egy távolabbi karámban nagyobb termetû lovak verekednek, pontosabban rugdossák egymást. A megrúgott ló láthatóan jobban viseli a megrúgó ló által reá mért rúgást, mint én tenném. Ettõl függetlenül nem valószínû, hogy örülne neki.


Csobánc vára egyre kevésbé romos, már lassan elkészül egy komplett torony, ablakokkal, lépcsõvel. Elõbb-utóbb talán teljesen újjáépül. A késõ délutáni napsütés a szórt felhõkkel érdekes fényviszonyokat alakít.


A szürkület végéhez közeledve még éppen eljutunk a Tóti-hegy alatti elágazáshoz. Itt kénytelenek vagyunk lámpát kapcsolni, már csak a táblázás miatt is. A 15-ös táv becsatlakozásánál találkozunk a RitaB által kihelyezett, kapuszerû táblákkal is, viszont innentõl nekünk kell továbbjelölni az utat. A hegytetõrõl ismét szép körkilátást nézhetünk, északon Tapolca fényei, nyugaton az ég vöröslõ alja nyújtanak extra látnivalót. Aztán, mintha lámpát kapcsolnának le, besötétedik.


Gulács, ez sem újdonság, azonban idén végre messzebb látunk a felfelé ívelõ útról, mint eddig valaha. Ez akkor is elõny, ha a messzebb látás csak még több fénypontban nyilvánul meg. Szép kényelmes csigavonal visz fel a tetõre és le a tetõrõl, de az elágazás környéki kõgörgetegben mindkét alkalommal össze-vissza botladozom. Innen már csak le kell ballagni a célba, és így is teszünk, még néhány szalag, tábla és egy bójás ellenõrzõpont kihelyezését megejtve.


Este pizza a pizzériában, négyen körbekóstolunk négy típust, de már most sem emlékszem, milyet ettem. Az biztos, hogy finom, és bõségesen pakolnak rá szalonnát is. A pizzát desszert követi, amely szintén pizza. Csokiöntettel. Ütõs.


A túra napján rajtoltatás elõtt sétáLós bácsi mesél egy keveset a tervezett vonatozós szilveszterezésrõl, pontosabban az elõkészületek jelenlegi állásáról. Aztán rajtoltatunk egy darabig Oláh Tamásékkal és Gethe Laciékkal párhuzamosan, majd Kerek repkénnyel helyet változtatunk és elfoglaljuk a konyhát. Eleinte csak készülõdünk, reggelivel kínáljuk a tizenötös táv korán érkezõ résztvevõit. A megkent kenyér per percben mérve fokozatosan gyorsuló, estig tartó mókában Imre, vándorköszörûs, botosember és FeLaZso segítenek be, estére kiegészülve az egész napi hegyi bázisos kenyérkenés után itt is becsatlakozó Ipivel. Zárás közelében még Tinca is megken egy darab kenyeret Lestatnak, utóbbi hosszas rábeszélésének hatására. A résztvevõk között rengeteg ismerõs bukkan fel, sorolni sem tudnám, és sajnos nem is volt alkalmam mindenkivel beszélgetni – köszönöm, hogy eljöttetek, benéztetek hozzánk! Megemlítendõ továbbá, hogy a túra idén része a Magyar Turista Szövetség centenáriumi ünnepsorozatának – emlékkitûzõt és kiadványt is láttam sok résztvevõnél. Este, az elpakolás-takarítás-mosogatás sorozat után még hosszan beszélgetünk – eleinte sokan, majd végül nagyondinnye és én maradunk a társaságból –, végül fél három körül fekszem le aludni, elvégre vasárnap is valami túra körül fogok tevékenykedni. Ismét köszönöm Mindenkinek a megtisztelõ részvételt a túrán és a látogatást szerény konyhapontunkon! Örülök, hogy sokan eljöttetek, gyertek jövõre is!


Az idei konyhastatisztika:


- több, mint 40 kg kenyér, nehéz volt követni a hegyi és a tomaji bázis, valamint a pótlások közötti mozgásokat, de az biztos, hogy sokkal éhesebb volt a mezõny, mint tavaly;

- idén jól fogyott a gluténmentes kenyér is;

- 6 kg zsír legalább, a szokásos típusokból: hagymás, kolbászos, szalonnás – ezúttal a hagymás fogyott a legjobban, plusz némi margarin;

- 9 üveg lekvár, jellemzõen a nevezési díjakból származók – fõleg baracklekvárból adódott nagy választék, de akadt szilva, körte és valami megfejthetetlen nevû is. Legközelebb kérem a nevet ráírni, hogy tudjuk, melyik származik kitõl, mert így lemaradtam az Ipi-féle és a lépéshiba-féle változatokról (elõbbit nem tudtuk kinyitni, utóbbi pedig felkerült a kulcsosházhoz, mint megtudtam);

- kb. 10 kg csemegeuborka, ugyanennyi csalamádé, 5 kg vitamin saláta, egy nagy vödör hagyma (kb. 5 kg), só, pirospaprika, 0,5 kg csípõspaprika – utóbbi eddig nem volt, de láthatóan bevált;

- 240 l tea Repkény szerint, de majdnem egy egész üstnyi maradt reggelre;

- 4 üveg szörp, 1:9 ... 1:10 arányban higítva.

- végül estefelé valamennyi bor, a hegyrõl lehozott készletbõl.

:)


-Kékdroid-


Képek a szalagozásról

 
 
dnvzoliTúra éve: 20132013.12.07 19:08:29
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40.


Már Tapolca felett láttuk,hogy ez más lesz mint az eddigiek.A kelõ Nap fényénél gyönyörû sárgás-vöröses fényben úsznak a tanúhegyek,innen a dombtetõrõl belátni az összeset,komolyabb fotógéppel érdemes volna megállni és kattogatni párat,enélkül mást nem tehetünk,mint hiszünk a krónikásnak:hihetetlenül szép a látvány.


Az iskolához 7 után érkezünk,épp elõttünk fut be egy népes csoport,jó tíz perces sorállás ennek eredménye,nem gond amúgy.Repkény és Droid kellemes sétát kíván,az ajtóban megkapjuk a rajtidõt-hajrá!


Kilépve az iskolából szokatlan a látvány,látni a Badacsonyt,mármint a hegyet.Megkezdõdik hát a móka,a levegõ kicsit sem párás(na jó,lehet,hogy egy picit mégis...)a megszokott köd viszont nincs sehol.Érdekes így haladni.Forrásnál kis pihenõ,iszunk is egyet aztán irány a hegy teteje!Hamarosan itt is a Kõkapu,felosonunk mellette,a bazaltfolyosónál még koránt sincs vége a megpróbáltatásoknak,van még pár kertesztezendõ szintvonal mire megpillantjuk a Kisfaludy-kilátót.


Matrica a lapra,kilátóba fel,végre megérte a lépcsõzés,a Balaton felett káprázatosak a fények,a többi irányba is éredmes nézelõdni.Egy baj van csak,totál víz a hátam,kezdek fázni így visszatérek a túrába.Vicces dolog a Badacsony oldalában túrázni amúgy a kéken,jó kis hullámvasút,lehet gyûjteni a szinteket.Több kilátópont mellett haladunk el,mindenhol megállunk nézelõdni,meg kell becsülni hogy tiszta az idõ.Aztán Badacsonyról le,átaszfaltozunk Szigligetre.


A várat épp renoválják úgyhogy a marticáért és a nápolyiért kevesebb szintet kell legyûrni,a pont a Várhegy tövében székel.


Elhagyjuk Szigligetet,jön a kerékpárút majd a bekötõút a Szent-György-hegy irányába,egy pincénél újabb matrica kerül az Igazoló lapra majd szõlõsök mentén közeledik a hegy.Lengyel-kápolnát mellõzzük majd az Oroszlánfejes-kút mellett haladunk el.Kezd valamiféle napsütés lenni ennek eredményeképp javul a kilátás és sárosodik az eddig lefagyott ösvény.


A hegyen igazoljuk ottjártunkat majd a bazaltorgonák tövében leereszkedünk a kulcsosházhoz némi ellátmányért.A felhozatalra szavunk nem lehet!


Jön a Csobánc!Fenséges látvány ez a hegy ahogy egyre közeledik,már itt tornyosul felettünk,a szerpentinen már látszanak a hangyaként felfelé araszoló túratársak,a szerencsésebbek már a tetején tartanak....


Aztán már mi vagyunk a hegy oldalában,mit mondjak a kilátás innen is pazar,hamarosan a tetõn találjuk magunkat,nem kicsi ez a kõtömb,nem is túl alacsony de azért így szerpentinezve nem halálos a meghódítása.


Bokatörõ ösvény visz le a túloldalon,valaki aktiválja a napelemes kutat-csatlakozunk hozzá és feltöltekezünk vízzel.Átgyalogolunk Káptalantótin,jön a Tóti-hegy.


Nagyobb sárra számítottam,nem lett igazam,viszonylag könnyû a hegy meghódítása.A kilátás innen aztán mindent visz,ez mondjuk nem meglepõ.El is töltünk itt pár percet.


No,már "csak" a Gulács van hátra,itt elõbújik amúgy sem túl mélyen rejtõzõ udvarias-énem,szinte minden lefelé haladónak félreállok így mindenféle halálközeli élmény nélkül van meg az utolsó hegy ma.


Világosban történik még a leereszkedés is,sõt a fejlámpa elõ sem kerül ma,mire szükség lenne rá bent vagyunk Tomajban,ott meg már bekapcsolt a közvilágítás.


Beérve a suliba átvesszük a díjazást,vacsorázunk egyet majd hazasuhanunk Gyõrbe.


Újabb tartalmas napon,újabb szép túrán vagyunk túl,köszönjük az ez ügyben tett fáradozást mindenkinek!


Köszönöm a lehetõséget,a túratársaimnak a társaságot!


dnvzoli


Néhány kép az útvonalról itt:


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/TanuhegyekNyomaban2013?authuser=0&feat=directlink


Jó nézegetést!


 

 
 
Pap GáborTúra éve: 20132013.12.02 08:07:54
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a 40-es távról:


kerektura.blogspot.hu/2013/12/tanuhegyek-nyomaban-40-2013.html

 
 
 Túra éve: 2012
kekdroidTúra éve: 20122012.11.30 07:01:39
megnéz kekdroid összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 50


Pillanatképek a szalagozásról, mint tavaly


Badacsonytomaj, parkoló: hajnal négy óra van. Az eredetileg megcélzott indulási idõpont hajnal három lett volna, de az ahhoz tartozó éjféli indulást nem akartam megkockáztatni. Tehát itt vagyunk az iskola elõtti parkolóban, Repkény türelmetlenkedik, Bubu cipõt vált, R.Gellért moiwával beszélget, EduShow a hátizsákját igazítja, Hevér Éva valamit keres a Bubumobilban, gudluking ébredezik, miután érkezésünkig szundított egyet a kocsijában. Kékdroid fényképezget. A köd szitál.


Badacsony, kilátó: sötét van, felhõ van, nem látok semmit. Megyünk a hangok után. A szalagozózsák (szatyor) tartalma még érintetlen. A Ranolder-keresztnél belebámulunk a sötét hajnalba. A Bujdosók lépcsõjén virrad ránk, óvatosan közlekedünk az igen alacsony korlát mentén.


Fekete-kereszt, Kamon-kõ: a társaság legtöbb tagja számára teljesen ismeretlen helyen járunk. Füves, egynyomos csapáson érkeztünk fel, jobbra lejtõ, balra lejtõ, elöl út, jelzett: a Kamon-kõ tanösvény kék T betûit követjük szorgalmasan. Esõház is van, meg szalagot is teszünk, keveset. A Fekete-keresztnél nincs kereszt, viszont van néhány pad, és lesz ellenõrzõpont, önkiszolgáló. Itt felejtek el bóját kirakni, ejnye. A Kamon-kõhöz már kerül ilyen is. A nevezett látványos sziklaforma megéri a kitérõt, kilátás sajnos nincs, ellenben a pontról elindulva elered az esõ. Elvégre november van, vagy mi. Ja, és a kõnél a fára festett „út vége” felirat egy újabb határozatlan fogalmat tesz határozottá.


Szigliget, Óvár: jellegében vár, inkább már csak néhány kõ az alapból, ahogy dnvzoli túratárs nálam cizelláltabban már kifejtette. Kód azonban tartozik hozzá, fehér alapon három piros petty. Innen is biztos szép a kilátás, kár, hogy még szakad az esõ. A helyszín elõnye viszont, hogy jól épített tereplépcsõn, kitisztított ösvényen közelíthetõ meg. Moiwa valahol errefelé lép el tõlünk.


Szigliget: az Alkotóház szép, és kész. Az arborétumként is mûködõ kertbe csak bepillantunk, az is szép. Hosszú, csúszós, jórészt bazaltból rakott úton caplatunk fel Szigliget várába, majd kevésbé csúszós gyalogösvényeken, lépcsõkön a legfelsõ torony legfelsõ szobájába. Kilátás? Máskor, kérem, máskor. Az esõ mintha kezdene alábbhagyni. A vár udvarában látok egy egyszemû páncélos lovagot, szürreális.


Horváth-pince: találkozunk a 10-es távot szalagozó Jámborral, leülünk egy... két pohár borra. Bizony, mindanniyan.


Szent György-hegy: persze köd van fölfelé menet. Érintjük az Oroszlánfejû-kutat, bõven folyik belõle a víz, itt veszem észre, hogy a bögrém otthon maradt. Kellemetlen, de késõbb megtudom, hogy a rendezõségbõl nem vagyok egyedül ezzel a problémával. A hegytetõig kihelyezünk még egy feltételes pontot, a hegytetõn már feltétlen lesz ember. A korábbiakhoz képest itt már kilátásnak nevezhetõ, hogy a környezõ néhány falu házait többé-kevésbé ki lehet venni. A bazaltorgonáknál sikerül nem elvágódnom, már ez is eredmény. Lent, a kulcsosházpótló épületnél (kulcstalan ház?) találkozunk a ház és környéke rendbetételén igyekvõkkel: pygmea, Szabó Zsuzsa, Laci069, nagyondinnye irtottak ki egy kisebb erdõnyi bozótost, hogy valamennyire meg lehessen közelíteni az épületet. A brutális bozótos ellen hasonlóan brutális eszközparkkal vonultak fel.


Eger-víz, patakátkelés: a híd patakközeli helyzete miatt elvetjük az ötletet, hogy a víz fölött kellene kilógatni a bóját és tartozékait. Miközben a térkép által jelölt helyre tesszük az itt õrködõ pontot, elzötyög egy bézé és egy gyorsvonat is.


Gyulakeszi: miután a beszélgetésbe mélyedt EduShow-t és Bubut mégsem csapja el az autós-akire-frász-jött, beülünk a kocsmába kávézni. Ez jó ötletnek bizonyul, mert a pataknál elkezdtem álmosodni, és ezt korainak ítéltem. Most aztán azzal áltatom magam, hogy éber lettem és friss. A Rossztemplom után végre sikerül a hivatalos helyre kitenni a bóját, a présház tulajdonosai épp velünk egyidõben érkeznek. Egyikük képben van annyira, hogy beugrik neki a Gerecse 50, tehát minden rendben lesz, a laminált papír pontõr maradhat. Másikuk elõrehozott András-napi ünnepségre invitál Diszelre, megköszönjük, de szerintem mi még bõven szalagozni fogunk, amikor a rendezvény elkezdõdik.


Csobánc: ebbõl a várból egyre több látszik az évek során. Most is. A ködben elég kísérteties látványt nyújt a hely ahhoz, hogy valami trash metál-klipet lehessen itt forgatni, még rá sem kellene dolgozni számítógéppel. Tényleg nagyon sok munkát öltek bele lelkes emberek abba, hogy ez a rom egyre kevésbé látsszon romnak. Itt is van várkód, lehet rajzolgatni, akinek ehhez van kedve.


Az új szakasz a Csobánc aljától Káptalantóti széléig: itt kezdünk el úgy igazából szalagozni. Az eltévedõktõl ezúton kérek elnézést. Csobánc alja után a Köves-hegyi-nyereg aljáig követjük az OKT-t, jellemzõen szõlõk között, elhagyottnak tûnõ és jó állapotú présházaknál. Néhol a kék jelek ellentmondásosnak tûnnek, itt fordulhat elõ, hogy jelzett úton is szalagozgatunk. A mélyút jó meredek, a nyereg nem túl érdekes – annyira nem az, hogy még feltételes pontot sem teszünk ide. A lejtõ már annál trükkösebb, lekanyargunk és elhagyjuk a jelzett utat. Lepukkant présháznál – Édes-lak – váltunk utat kanyargós ösvényre, moiwa valahol itt hív fel, hogy már bent van Badacsonytomajon és szeretne hozzáférni a holmijához. Átirányítom kérésével az illetékes felé. Közben feltûnik, hogy a kanyargós ösvényünket a néhány hete itt bozótirtó pygmeáék fehér pettyekkel jelezték ki. Közben rohamléptekkel sötétedik, félelmetes mélyúton, fák gyökerei között botorkálunk le a Bács-hegyi kápolnához. Még azért sem kapcsolok lámpát. Majd, az országúton, majd ott. Meglepõen nagy a jármûforgalom errefelé


Sabar-hegyi templomrom: a hétvége kettõs ellenõrzõpontja. Kék rom jelzés vezet ide, érdekes technológiával készült, mert az L-alakot tréfás jelzésfestõk néhol a függõleges tengely mentén 180°-kal elforgatták. Itt is kikerül egy bója a zsákból, eszünk pár szem sósropit, aztán megcélozzuk Káptalantótit, de csak a széléig. Kicsit unatkozom, de szürkület közben és után ez velem helytõl független megtörténik.


Tóti-hegy: jól csúszik már most is, kíváncsi vagyok, hogy párszáz résztvevõ után mennyire fog még csúszni. A kilátást a környék településeinek a közvilágítása próbálja erõsíteni, de csak halvány fénypamacsok látszanak. A távolban elzakatol egy vonat. Tehát minden a szokásos menet szerint zajlik.


Gulács: mára az utolsó Tanúhegy. Görgeteges, avaros ösvény jelenti az oda-vissza szakaszt. Fent tartunk pár perc pihenõt, mielõtt Repkénnyel a többiek után indulnánk. Ijedten tapasztalom, hogy alig maradt szalagunk a végére, ezért a jelzett úton már nem teszünk ki többet. Lesétálunk az országútig, itt még kikerül néhány tábla, majd a kék sáv elhagyásánál az utolsó személyzet nélküli ellenõrzõpont is. Végre, szinte üres a zsák, leszámítva néhány táblát, a szalagokat összefogó mûanyag kapcsot és a Fekete-keresztnél ki nem helyezett bóját. Beballagunk Badacsonytomajra, negyed tízre meg is érkezünk. Akárhogy is számolom, tizenhét órát vett igénybe a mutatvány.


Badacsonytomaj, fõhadiszállás: este pizzázunk az iskolában, meg állítólag hosszú közösségi élet is zajlik, de én ebbõl már nem érzékelek sokat. Reggel rajtoltatunk: Oláh Tamásék a 20A mellett az elején nekünk is besegítenek a negyvenes táv indításába, Vagdalthús és Bribor egyedül menesztik az ötvenes résztvevõit. Találkozunk számos ismerõssel, akikkel már régen találkoztunk, és számos ismeretlennel. A két hosszabb távon összesen kb. 250 résztvevõ indul el ma. A rajtprocedúra után átvonulunk a konyhába, hosszú, eseménymentes órák következnek.


Badacsonytomaj, konyha: a személyzetet Morcsi, Repkény, FeLaZso, Imre (amikor épp nem kell erre-arra autóznia) és jómagam alkotjuk. Ezúton is köszönöm minden résztvevõnek, hogy eljöttek, megtiszteltek minket látogatásukkal! A konyhapont nagy elõnye, hogy találkozhatunk szinte mindenkivel: azokkal, akik reggel nálunk rajtoltak, azokkal, akik reggel máshol rajtoltak, azokkal, akiket emiatt nem vettem észre rajtoláskor és így tovább. Visszajáró lélekként megjelenik Tinca, megbízható forrás szerint -Dilen- is megfordul a konyhában, de akkor valamiért nem látom; felbukkan dnvzoli és társai; pesza91 rendelést ad le, ebbõl csak a szarvaspörköltre emlékszem; váltok néhány szót Jaskó Verával; késõbb Csapó Juditékat is meginterjúvolom; néha benéz hozzánk SzLA; kora este megpihen a konyhában -rafter-; viszonylag idõben tér vissza a másnapi túrát ma szalagozó csapat; végül egy teára benéznek a 25B seprûi is: a Matus-házaspár és R.Gellért. Elnézést kérek attól, akit véges memóriám miatt kihagytam.


A szokás kedvéért következik némi konyhastatisztika. Kenyérbõl nem fogyott annyi, mint eddig: az érték valahol 30-35 kg körül lehet, de 24-nél elvesztettem a fonalat. Zsírból a hagymás és a kolbászos egyformán népszerûnek bizonyult, de talán mégis a kolbászos fogyott jobban, az összfogyasztás kb. 6 kg. Lekvárból hét vagy nyolc üvegnyit adtunk ki, savanyúságból pedig az uborka és a hagyományos csalamádé nyert fogyásban. Repkény szerint összesen öt dézsa tea fõtt, ez 170 litert jelent (3x30 liter + 2x40 liter), ami kevesebb, mint eddig valaha, de idén volt szörp, hideg italnak – ebbõl négy üveg fogyott, 1:10-es higítási aránnyal számolva kijön a tea oldalán „hiányzó” mennyiség.


Este meghallgatom a nap eseményeit, amelyekrõl lemaradtam, aztán, mivel Vándorköszörûs délutáni tevékenységének hála alig maradt mosogatnivaló, lefekszem aludni.


-Kékdroid-


Ez a link néhány képhez vezet.

 
 
JakabTúra éve: 20122012.11.27 14:46:39
megnéz Jakab összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 20/A


Beszámoló www.bakancsesfakanal.blogspot.hu


 

 
 
bhenn80Túra éve: 20122012.11.26 19:23:59
megnéz bhenn80 összes beszámolója

A Tanúhegyek túrával már korábban is szemeztem, de csak idén sikerült végre el is indulni rajta. A túra helye tõlünk nem messze, autóval kicsivel több mint fél óra alatt értünk a start helyéül szolgáló tomaji iskolához. A 20B távot néztük ki, mondván 3 hegycsúcs elég lesz. Mint kiderült 3 és fél csúcs volt.


A startnál rengeteg ember, így kitöltjük a nevezési lapot, és várunk, hogy átszállítsanak minket a 20B útvonal startjához. Kis csúszás, de semmi gond az indulásig legalább felébredünk, a hangulat jó, az idõ ugyan párás, de legalább hideg nincs.


Megérkezik a kisbusz felszállunk, kellemes klasszikus zene szól, majd indulás. Aki látott már valaha Top Geart, és tudja ki az a Stig, tudja mirõl beszélek, de végülis odaértünk.


Nevezési díj ok, induljunk. Természetesen felfelé. A kulcsosháznál megkapjuk a startpecsétet, mejd ismét indulás. Felfelé. Útközben elhaladunk a Jégbarlang mellett, aztán felmászunk a kilátóponthoz a bazaltorgonák tetejére. A csúcson olyan érzés kerít hatalmába, mintha a felhõk között járnánk, akkora köd van. Kilátás ugyan nincs, de attól ez még fantasztikusan néz ki. Szinte harapni lehetett a ködfelhõt.


Lefelé menet megcsodáljuk a bazaltorgonákat, készülnek a fényképek, a ködbe burkolózó bazaltoszlopok fenséges, és egyben misztikus látványt nyújtanak.


A hegyrõl lefelé könnyû terepen haladunk Gyulakeszi, majd a következõ hegy a Csobánc felé. A köd kicsit enyhül, így láthatóvá válik a korábban megmászott Szent György-hegy, és a következõ préda a Csobánc is. Talán még is jobb volt, amikor az egész ködbe burkolózott, úgy legalább nem láttuk hova is kell felmenni :) Közben egy feltételes pont egy gázlónál, ahol matricát ragasztunk, majd továbbállunk.


A hegymenet könnyen megy, közben ismét matrica egy újabb feltételes pontnál. Fent ismét elcsodálkozom a vár építésének ütemén, már kezd látszani a Káli medence tapolcai része, bár a Balatont még takarja a köd. Finom aszalt sárgabarack a pontnál, pecsét (illetve színes matrica a Csobánc képével), majd irány lefelé.


A hegyrõl könnyen letalálunk, és szembenézünk az újabb kihívással a Tóti-heggyel. Ez sem kisebb sokkal. A hegy elõtt erõt merítünk a Káptalantóti kocsmában sör formájában, majd nekivágunk. Az eleje aránylag kellemesen, de a végefelé akkorát emelkedik, hogy a levegõt kapkodni kell becsülettel. A kilátás viszont pazar. Most már a köd felszállt, így láthatóvá vált a teljes panoráma. Az összes tanúhegy a Balatonnal a háttérben. A Tóti-hegy azért különleges, mert a teteje viszonylag kicsi, nincs rajta fa,így nem akadályozza semmi sem a kilátást. Aki még nem járt a környéken, és nem akar sok hegyet mászni, mindenképpen ide jöjjön fel, és már gyönyörködhet is. Kis csevej a pontõrökkel, újabb színes matrica, és indulás lefelé.


A következõ hegyre a Gulácsra már rutinból megyünk felfelé, szinte nem is érezzük azt, hogy emelkedik. Na jó, de. A hegyre felfelé menõ csigavonalban kijárt gyalogúton sûrû a forgalom, gyakran félreállok, közben egy kis levegõt is veszek, majd egyszercsak a tetõn vagyok. A pontõrnél kellemes meleg tûz ég. Itt is színes matricát kapunk, és így szépen összeállt a panorámakép, amelyen rajta vannak az általkunk megmászott hegyek. Nagyszerû ötlet ez a rendezõktõl. Kis beszélgetés, fényképek, és nekivágunk az út befejezõ szakaszának.


Egy újabb feltételes pont után, még világosban érünk be Badacsonytomajra, a nagyon hosszú Petõfi utcába, de már tudjuk, hogy nemsokára célba érünk. Szintidõn belül ( 7 perccel) érkezünk a célul szolgáló iskolába, ahol kitûzõ, gratuláció, és oklevél a teljesítés jutalma. Az iskola étkezõjében elfogyasztunk egy-egy pohár forró teát, és az "elengedhetetlen" zsíros deszkát is hagymával.


Mivel nem siettünk haza, így a szomszédos pizzériában meg is vacsoráztunk, ahol a túra résztvevõi kedvezményben részesültek. Azt kell mondjam nem rossz marketing fogás.


Összeségében a túra jól szervezett, jól jelölt, gyönyörû vidéken halad.


Jövõre ismét itt a helyünk. Nemcsak õsszel, tavasszal is.

 
 
dnvzoliTúra éve: 20122012.11.26 12:18:22
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában jubileumi 5. rendezés,jubileumi 50-es táv.


2012.11.24.


Nem vagyok valami friss a héten,Tomi fiam beteg,én vagyok vele itthon,így az éjjeles mûszakok utáni délelõtti alvás sajnos kimarad.Csütörtök tájékán már alig élek,pedig még akkor is vár rám egy mûszak és péntek reggel sem fekhetek le aludni.Sebaj,legalább jobban alszom majd este,a túra elõtt.Gondolom én.:)A kényszeres alvás most sem jön be,pedig már 8 körül ágyban vagyok,azért pár órát sikerül szundítani.Kelés négykor,ilyenkor általában csak valami gyerekkaját tudok enni(kakaóscsiga,lekváros táska,vagy valami keksz)de most öszeszedem magam és virslit fõzök,út közben meg majd eszem egy péksüteményt.A túra elsõ pár kilométere ugyanis nagyon ütõs tud lenni,nem tanácsos éhesen nekivágni.


Fél 6 elõtt felveszem Zsuzskát majd elautózunk widiért,aztán tovább Pápára Andrisért és barátjáért,7 után nem sokkal aztán le is parkolom az autót Tomajban,centire a szokásos helyemen az iskola elõtt.


Néhány ismerõs már útnak indult,Csuka Sanyi Stalkerékkel húz éppen ki a pizzéria felé,mögénk is ismerõs autó áll be éppen,Popeye érkezik fiával Istvánnal,a hátsó ülésrõl meg Tonnakilométer Misi kászálódik ki.Jó nap lesz ez a mai,már most látszik!:)


Bemegyünk nevezni,az ajtóban Meretei Janival és Tresz Petivel futunk össze(hajrá!),bent is sok az ismerõs arc,Darabos Zoliék is leutaztak Tatabányáról,amott meg Ottorino szedelõdzködik éppen,a rajtasztal mögött többek társaságában Repkény és Droid nevesíti az Igazolólapokat,ahogy ezt már megszokhattuk egy Tanúhegyek nyomában túrán.


Elintézzük az elintéznivalókat majd mi is nevezünk,az 50-eseket Brigi és Vagdalthús látja el Igazoló füzettel,aztán irány az ajtó ahol rákerül a lapra a rajtidõ is.Precíz munka.


Nincs ma hideg,akár még 10 fok is lehet nap közben,szokásos piros pulcsimban és egy polár mellényben nyomulok,tudom,hogy pár perc és szakad rólam a víz így is.:)Hamarosan kiérünk Tomajról,megkezdõdik a móka a Badacsony lábánál.Az emelkedõ eleinte még kezelhetõ,bedõlt ágak között egyensúlyozunk,kõtengeren vágunk át,épp csak csörgedezõ forrást mellõzünk aztán a Kõkapuhoz érve fokozódik a helyzet.Brutális tud lenni ez a szintemelkedés így korán reggel,pár perce még az autóban ültél,most meg csak úgy szeled át a szintvonalakat,nagyon húzós.Köd üli a hegyet,ezt már lassan megszokhatjuk itt ilyenkor.Lassan,komótosan lépdelünk felfelé,egy helyen kicsit meg is szédülök,errõl beszéltem,mikor az evés fontosságát ecseteltem.Lassítok kicsit,úgy látszik a kívülrõl nézve valószínûleg lassú(szerintem nem az!:) tempóból is vissza kell venni egy hangyányit.Néhány megállót beiktatva azért felérek a kilátós letérõhöz,én szalagot nem látok jelzendõ a letérést,de lehet,hogy csak én nem veszem észre.


Begyalogolunk begyûjteni az elsõ színes matricánkat,olyan impozáns építmény ez az új kilátó de most sincs értelme felmenni rá így nem is megyünk fel.Inkább tovább indulunk a piros 3szögön hullámvasutazni a hegy oldalába.Érintjük a Hertelendy-emléket majd az Egry József kilátót és útba ejtjük a Ranolder keresztet is.Kilátni sehol sincs esélyünk,a látótávolság pontosan nulla.Aztán jön a Bujdosók lépcsõje.


Se hó,se jég de azért csúszik rendesen,a többiek Ottorinót szekálják tavalyi seggreesése okán,szép óvatosan és nagyon vidáman araszolunk lefelé.Leérve két leányzó határozottan indul jobbra,mi utánuk,de hamar rájövünk,hogy nem ez a jó irány,visszahívjuk a lányokat is.


Begyalogolunk Tördemicre,majd áthaladunk rajta,a falu határában Teiszler Zoliékkal futok össze,Szigligetig együtt koptatjuk az aszfaltot.Benézünk az Avasi templomromhoz,itt érem utol újra Zsuzskáékat.Feltételes ellenõrzõpont itt idén sincs,de vigyázzunk,ez nem jelenti azt,hogy jövõre sem lesz!:)


Kis pihenõ,fényképezés után elindulunk a vár felé,de most nem egyenesen oda tartunk,megkezdjük a jubileumi 50-es táv elsõ kitérõjét az Óvár felé.Elõször aszfaltozunk majd beváltunk az erdõbe,jó húzós emelkedõ visz fel a Hálás-tetõre.Teszünk egy kitérõt a Fekete-kereszthez(látni kellett volna valami keresztet?) majd a Kamon-kõhöz is,gyaníthatóan ismét kimarad pár szép kilátás a Balatonra a köd miatt.


Ezek után lesétálunk a hegyrõl,egy elhanyagolt kertbõl valami istenien finom sárga almát "szerzünk",majd meglátogatjuk az Óvár alatt tanyát vert ellenõrzõpontot.Pontõri invitálásra plusz szintemelkedést vállalva magát az Óvárat is szemügyre vesszük,laikus szememnek nem okoz túl nagy élvezetet a látvány,a várból mára a lábazat néhány csonkján kívül nem sok maradt.


Óvár után ismét lefelé,majd felfelé a Vár-hegy alatt a katonai temetõ mellett csatlakozunk vissza a klassszikus (40-es) távba.Felcaplatunk a várba,a pontõrség ismét jó magasan leledzik.Janiék már lefelé jönnek vidáman,mi is feérünk aztán,nápolyizás,evés-ivás közben pedig szépen összegyûlik a mezõny azon része,akikkel a rajtban már összefutottunk.


Nézelõdésre itt sincs sok esély,nagyon párás a levegõ,na meg így megállva azért túl meleg sincs,meg is noszogatom kicsit a csapatot,hogy indulni kellene.Lezúdulunk a vár hegyérõl,ráállunk a kerékpárútra,majd befordulunk a Szent György-hegy felé.A hegyet csak sejteni lehet merre van.Szõlõsök mellett talpalunk,betonkeményre gyúrt murván,aztán elérünk a Horváth pincéhez.Matricát ragasztunk majd nem tudunk ellenállni a gyönyörû szõlõnek,ez aztán azzal jár,hogy keményen beégünk mivel a gazda végignézi a szüretet,majd meglepõ nyugodtsággal szól oda,hogy ezt azért nem kellene,fiúk.Ég az arcom rendesen,elnézést is kérek,a többiek szintén.


E kellemetlen epizód után tovább indulunk,elgyalogolunk a Lengyel-kápolna mellett,Popeye a kólikás kúttal kapcsolatos rossz élményeirõl beszél,ennek ellenére oda érve Õ és Misi is bátran kortyolgatnak a vízbõl.:)


Én kihagyom,inkább haladjunk tovább,befordulunk,neki a hegynek!Valamicskét tisztult az idõ,legalábbis a köd oszladozóban van,látszik a hegy teteje.Erre a hegyre kellemesen járható szerpentinút visz fel,néhány méter csak a kellemetlen kaptató,viszonylag könnyen megy a csúcstámadás.Matrica a szokásos sátras pontból,szõlõcukor Janitól aztán irány lefelé.A bazaltorgonák elõtti rész is hozza a megszokottakat,meredek és csúszik megveszekedettül,a korlátos részhez érve aztán már könnyebb az erszkedés.Egész jól látszanak az orgonasípok is,készülnek a fényképek.Leérve a kulcsosházhoz meglepõ a nyugalom,hamar kiderül az oka, idén a frissítõpont kicsit lejjebb található.Legyalogolunk hát oda és belakmározunk zsíros és lekváros kenyerekbõl amiket finom teával öblítünk le.Kerül tea a kulacsokba is.


Jelzett,majd szalagozott utakon sétálunk át Gyulakeszibe,átkelünk a falun,a többiek útba ejtik a fõutca egyik kocsmáját,én nem érzem kényszerét a megállásnak,inkább gyalogolok tovább.Egyedül maradtam.Kisétálok a faluból,a hegy egyre csak magasodik fölém,hatalmas egy kõdarab ez a Csobánc!Jó tempóban érek fel a tetejére,ahol a szeles idõnek köszönhetõen nem is idõzök sokat,veszek pár szem aszalt sárgabarackot,eszem egy csokit,iszom,majd elindulok lefelé.Teszek egy kört a platón,ahogy a szalagok vezetnek majd egy meredeken ereszkedõ ösvényen érem el a kék jelzést ahol most nem jobbra,hanem balra fordulok,megkezdve ezzel az 50-es táv másik betétszakaszát.


Tipikus Balaton-felvidéki tájon haladok,mindenfelé szõlõsök és tanúhegyek.Utam a Köves-hegyet kerüli,elhagyott présházak,omladozó épületek mellett baktatok és egyre merülök.Egy emelkedõ után sok szintet vesztek,arra gondolok milyen mérges leszek,ha ez után meg fel kell kaptatnom a tõlem jobbra fekvõ tetõre.Elõveszem az igazolólapot,a szinteket skubizom.Ezek szerint nem kell felmennem,a következõ emelkedõ a Tóti-hegy.Megnyugszom,ez az emelkedõ most nem hiányzik.:)Viszont továbbra sem vagyok valami fényesen ezért megállok enni.Bedobok egy életmentõ kakaós csigát és iszom rendesen.Pár perc és sokkal jobban érzem magam.Eléárek a Bács-hegyi kápolnához ahol Brigiék almával és Sport szelettel kínálnak.Pár percet elidõzök náluk majd tovább indulok.


Példás szalagozás mentén kigyalogolok az országútig,ott jobbra fordulok,majd hamarosan be balra a Sabar-hegyi templomromhoz.Itt ér a naplemente.Ez is valami,ha máskor nem is,de legalább lementekor láttam a Napot.:)Begyalogolok a faluba.


Újra a klasszikus(40) távban vagyok,elkezdem az emelkedést a Tóti-hegy felé.Elhaladok a disznók ma különösen büdös völgye mellett,a szaghatást csak fokozza az útra kifolyt hígtrágyalé:)Egyre jobban sötétedik de még odázom a lámpakapcsolást,azért a fejemre már felteszem,ne tök sötétben kelljen kutatnom.Lassan de biztosan fogynak a legyûrendõ méterek aztán már itt is állok a hegy lábánál.Lámpát kapcsolok,itt már kell és az összes lefelé igyekvõnek udvariasan félreállva,a pár másodperces pihenõknek köszönhetõen könnyedén jutok fel a tetõre.


Még soha nem voltam sötétben a Tóti-hegyen,lenyûgözõ ez az éjszakai körpanoráma!Összeismerkedem a pontõrökkel,diskurálunk pár percet,aztán a hideg szél lekésztet a hegytetõrõl.Lefelé menet futok össze a többiekkel.


A Tóti-hegy és a Gulács között elvileg a zöld sáv a követendõ jelzés,én tudom merre kell menni,aki viszont sosem járt erre lehetnek gondjai,hiszen a jelzés ezen a szakaszon elég kopottas.Remélem Zsuzskáéknak nem lesznek gondjaik,bár nem lehetnek,widinél ott a gps a nyomvonallal.


Kiérek a mûútra,balra fordulok,majd úgy 100 méter után jobbra be az erdõbe.Elõttem az utolsó emelkedés.Bõ 1 kilométer alatt jó 220 méter.Nem kevés,de nem is olyan rémisztõ.Persze egészen más lenne frissen,de most már túl vagyunk 45 kilométeren és 1731 méter szintemelkedésen.Induljunk hát.


A hegy lábáig kb 500 méter alatt elfogy jó 130 méter a szintbõl,marad egy gyenge százas a szerpentinútra.A szerpentin már könnyebben megy,az ide vezetõ kaptatón nekidõltem néhányszor egy-egy fának pihenni.:)Ezen a szûk szerpentinúton is felettébb udvarias formámat hozom azért,mindenkinek félreállok,az így lopott pihenõidõkkel aztán nehézség nélkül érem el a csúcsot,bár a vége felé azért már kérdezgetem a társakat,hogy mennyi van még hátra.:)Tûz mellett melegedõ pontõrtõl kapom a mai utolsó színes matricámat,majd lejjebb húzódok szélvédettebb helyre és beviszem a szervezetembe a második kakaóscsigát.Iszom is jó sokat,majd egy tetõn bolyongó túratársat igazítok útba a lefelé vezetõ ösvényt illtõen.Aztán én is megindulok lefelé.


Lezúdulok a Gulácsról,az aljában található kõfolyásról megállapítom,hogy könnyebb rajta a haladás lefelé mint felfelé.Gyorsan vesztem a keservesen összekapart szinteket,kiérek az országútra,átkelek rajta.Begyûjtöm az utolsó matricát az utolsó feltételes ellenõrzõpontról,végiggyalogolom a Petõfi sugárutat,jobbra térek,már ott a kéttornyú templom!Még egy balos aztán itt is az iskola.Leteszem a túrabotot meg a zsákot a kocsiba és bemegyek.7:25-kor rajtoltam,célidõnek 19:00 kerül az Igazolólapra.


Hátramegyek az ebédlõbe,öntök magamnak egy pohár teát és várom a többieket.Jó 20 percen belül mindenki befut.Eszegetünk,iszogatunk,sztorizgatunk vagy fél órát aztán érzékeny búcsút veszünk az ott maradottaktól majd hazaautózunk.


Nagyon jól éreztem magam,kellõen el is fáradtam,a túra elérte célját!


Köszönöm a lehetõséget,a túratársaknak a társaságot,a Rendezõségnek a rendezést!


dnvzoli


A túrán készített képeimet megtekinthetitek itt:


https://plus.google.com/photos/108946185154098013811/albums/5814724328984619697

 
 
arnikaTúra éve: 20122012.11.25 15:34:42
megnéz arnika összes beszámolója

Gyönyörû vidék, még a ködös idõ ellenére is...... A 15 km-es távot választottuk, pont annyi volt, hogy  kellemesen fáradtunk el... , , Remek szervezés, az itinert alig kellett használni, olyan jók voltak a jelzések. Kedves pontõrök, barátságos hangulat... minden adott volt egy profi módra megszervezett szép túrához. Csak gratulálni tudunk a szervezõknek!  Jövõre is számíthattok ránk!

 
 
 Túra éve: 2011
OttorinoTúra éve: 20112012.01.06 10:35:04
megnéz Ottorino összes beszámolója
TANÚHEGYEK NYOMÁBAN 40 - 2011 - Táv: 42.3 km; Szint: 1600 m; Szintidõ: 12 óra.

Csináltam már ezt a túrát úgy is, hogy du. fél kettõig esõben csattogtunk, meg úgy is, hogy a kúpok - a túrát megelõzõ napon - vastag hólepellel takaróztak be, közöttük pedig mély sár volt a pálya. Most, szombaton hajnali félötkor azzal a boldog tudattal indulunk el a Dunántúlra, hogy végre szárazlábbal csinálhatjuk végig ezt a kedvenceink közé tartozó túrát. A sztrádán hamar elérjük a Balaton keleti csücskét, majd az északi parton végigkocsikázva megérkezünk Badacsonytomajra. Az iskola elõtt persze már nincs parkolóhely, most is jó lesz a pizzázó elõtt. A suli bejáratánál nincs mozgás, csak Ebolát látjuk kijönni sötétzöld "erdészkabátjában". Bemegyünk. Az aula már benépesült a rajtra várakozókkal, pedig még alig múlt el félhét egy pár perccel. A büfé kis ablaka elõtt néhányan feketével indítóznak. Körbemegyünk egy rövidke pofafürdõre, majd megtesszük az elõkészületeket, hogy bármikor indulhassunk: Nevlap kitöltés, nevezés, szerelvényigazítás, stb. Kapóra jön az a rendszer, hogy a rajtidõt csak a kijáratnál fogják ráírni, mert Pistire - aki innen a szomszédból, Pannonhalmáról jön - mindig várni kell. Hétkor aztán beesik, de akkor már olyan hosszú a sor, hogy faképnél hagyjuk, mert úgyis utol fog érni semmi perc alatt. 07:02 kerül az itinerünkre a precíz indítóhölgy tollából. A friss levegõn nekiindulunk a Bazalttemplom tornyai iránt. Elmenve elõtte felvesszük a [S-] jelzést. Hipp-hopp, már bele is kezdünk az elsõ emelkedõbe. De jó, hogy még az iskolában levetettem és elpakoltam a meleg mohairmellényemet. A következõ fánál még a kiskabátomat is levetem, és a derekamra kötöm. Éjszaka a magasabban fekvõ helyeket ködfelhõ borította, amibõl dér csapódott ki a fák ágaira. Hófehér fák között gyûrjük az emelkedõt. A talajra még nem hullott le sok a hónak látszó természeti jelenségbõl; éppen csak annyi, hogy kellõen csúszósak legyenek a kiálló bazalt kövek. A porcukros fákon kívül nem is nagyon van más fotótéma, mert a környéket nem lehet látni a sûrû, szürke köd miatt. Az a baj, hogy ezt az amúgy is magasan fekvõ Klastrom-kutat elvetemült gazemberek évrõl évre mindig feljebb tolják. Bah! (Most sincs itt mûködõ feltételes ellenõrzõpont.) Amikor fújtatva keresztezzük a [P-] jelzésû Kuruc körutat, tudjuk, hogy lesz még emelkedõ rogyásig, mire felérünk a tanúhegyek leghíresebbjének a tetejére. Út közben a hegyoldalban látható érdekes, rétegesen töredezett bazaltlemezeket nézegetem: Mintha egy hanyag kõmûves csak úgy hevenyészve egymásra dobálta volna õket. A [K-] jelzésen van még bõven a kajak emelkedõbõl, mire egy bal szalag letérít az útról.
1. ellenõrzõpont: Kisfaludy kilátó a Badacsony tetején.
Zsolt ingerkedik a pontõrködõ Moiwával és Ebolával: - Mi az? Csak nem fáztok tetõtõl talpig téli öltözetben? Rólunk csurog a víz. Moiwáék elmondása szerint félmeztelenül jöttek fel, hogy ne izzadjanak meg, mert tavaly amint felértek, szép lassan elkezdett rájuk fagyni a veríték... Megkapjuk az elsõ színes, öntapi címkénket az itinerünkbe. Ezzel alakulni kezd az elsõ, három darabból álló, szuper széles látkép. Minden kúp tetején kapunk egy ilyet, és mivel hat kúpot mászunk meg, így a végére, ha minden jól megy, két színes panoráma kép lesz az itinerünkben. Húzok egyet a cipõfûzõmön, aztán gyengéden lejteni kezdünk a [P3] mentén, amíg vissza nem csatlakozunk a [K-] jelzéshez. Nemsokára meredekebb lesz a lejtõ. Na, itt még nem szabad arra gondolni, hogy már csak lefelé fogunk kocogni errõl a kúpról. Az erdei út után egy sor kõlépcsõhöz érkezünk, amin leereszkedünk. Óvatosan lépegetünk, mert a fákról lehullott csapadék miatt csúszósak a lépcsõfokok. Lent meglátjuk a piros-fehér bóját.
I. feltételes ellenõrzõpont, Hertelendy-emlék.
Ez azt jelenti, hogy a bója alatti szütyõbõl kiveszünk egy öntapadós (fekete-fehér) matricát, és az itinerben lejjebb elhelyezkedõ feltételes ellenõrzõpontok cellái közül az 1. számúba ragasztjuk. Szerencse, hogy nem esik az esõ, mert akkor ez egy igen bonyolult és idegesítõ eljárás lenne. Olyankor a matrica mindenhova ragad, csak az itinerre nem. Most jön az, hogy még nem mászhatunk le errõl a kúpról, mert elõbb még jobbra fel kell lépcsõzni egy szürke, bazi nagy bazaltfal felé. A lépcsõ után is van még az emelkedõbõl, de már nem olyan sok. A végén megérkezünk az Egry József kilátóhoz, aminek az aljából is lélegzetelállítóan csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, amibõl most csak egy nagy batyu szürkeséget látunk. Itt nem kell ragasztgatni semmit, ezért tempóból jobbra fordulunk, be az erdõbe. Most már tényleg lefelé jövünk a túra elsõ és egyben legmagasabb kúpjáról. Út közben azonban akad még egy kis dolgunk.
II. feltételes ellenõrzõpont, Ranolder kereszt.
Ragasztgatás a hatalmas kõkereszt árnyékában (ha sütne a nap). Innen is lélekemelõ kilátás nyílik, de hát tudjátok... Meredek lejtõvel érjük el a Bujdosók lépcsõjét. A fenti végérõl lenézve azt mondom Zsoltnak, hogy bot nélkül ez halál, de még bottal is rázós. Sûrûn van rajta a fákról hullott dérbõl; olyan, mintha vékonyan hó lepné. Biztos még alá is van fagyva. A 464 fok bazaltból van kifaragva, és az egyes fokok olyan élesek, mint egy pattintott kõkori borotva. Ami indulás elõtt az idõjárással kapcsolatban eszembe jutott az az volt, hogy a száraz idõben milyen jó lesz majd itt lejönni, nem kell minden lépésnél rettegni a lecsúszástól. Levonom a tanulságot: Lehet bármilyen az idõjárás, november negyedik negyedében itt mindig csúszik a lépcsõ. Kész! Ennek szellemében óvatosan, a botokat elöl letámasztva indulok elõre. Már majdnem az elsõ pihenõsíkhoz érünk, amikor néhány dérmentes lépcsõfokot látok. Matt szürke a színük. - Talán itt már nem is csúszik annyira - mondom. Abban a pillanatban feldobom a talpamat, és négy vagy öt lépcsõfokot seggen zakatolok lefelé, mint a régi viccbéli Pistike. Amikor sikerül lefékezni, rögtön kárfelmérést végzek. Fel tudok állni, tehát valószínûleg csont nem sérült. Lépni is tudok, vagyis legrosszabb esetben el tudok vánszorogni a legközelebbi emberlakta helyre. De mitõl véres a jobb tenyerem? Dörzsölöm, nem fáj. Nem találok magyarázatot. Mindegy, menjünk tovább, majd kiderül, hogy hol kaptam léket. Pár lépcsõfok után hideget érzek a jobb alkaromnál. Hû de sáros lett a pulcsim ujja. Jobban szemügyre veszem; ez nem sáros, hanem vérrel van átitatva. Feltûröm a véres ruhaujjat. Az alkaromon egy kis átmérõjû, de mély sebbõl folyik a vér. Szerencsére nem nagy a vágás, inkább egy szúrásra hasonlít. Megijedek, hogy mi lesz, ha nem tudom elállítani. A lépcsõsor közepén nem állok neki az ön-elsõsegély nyújtásnak, a sebre húzom a már úgyis véres ruhaujjat, és leindulok a 464 lépcsõfok maradékán. (Rengeteg van még.) Itt a példa arra, hogy a legnagyobb elõvigyázatosság ellenére is hamar megvan a baj. Nem könnyelmûsködtem, a cipõm talpa is kellõen terepes, mégis elcsúsztam. Persze, lehet, hogy egy kicsit zavartattam magam a mögöttem igyekvõktõl, de talán ez már csak gyenge hárítás. Egy örökkévalóság mire leérünk a [P-] jelzésû Kuruc körút szintjére. Itt egy kicsit még balra kell menni, majd jobbra le a Rodostó turistaház kerítése mellett. Itt is vannak elég meredek pillanatok. Az aszfalt úton ellenkezõleg, balra teszek néhány lépést, hogy ne akadályozzam a túrázókat, majd lepakolok, és szabaddá teszem a jobb alkaromat. Lássuk csak! Milyen eszközeim vannak? Van nálam egy guriga leukoplaszt. Gézem nincs, de megteszi egy papírzsebkendõ is. Már nem is hull oly szaporán ifjúi vérem, mint odafönt. Most már csak kicsit szivárog. Bicskát elfelejtettem hozni, de Zsoltéval méretre vágjuk a leukoplasztot, és rögzítjük a pézsét. Pisti jelenik meg a lejtõ alján. - Pont jókor érkeztél Pisti - köszöntöm. Most a vállatokon levihettek a faluba. - (!!! !!! !!!) - válaszolja Pisti. Út közben lefelé, Badacsonytördemicre észrevételezik a szótlanságomat. Valahogy nem igazán vagyok vicces kedvemben! Most azzal foglalkozok, hogy mim és mennyire fáj, és, hogy mennyire fog erõsödni a fájdalom, vagyis az adott körülmények között milyen messzire tudok eljutni. Havária jelentés: Fáj a bal combom közvetlenül az ülõgumó alatt. Jobban fáj a jobb csípõm. Nem értem, hogy miként eshettem rá mindkettõre egyszerre. Lényeg az, hogy ezek nem akadályoznak a gyaloglásban. Egyelõre! Legjobban a jobb alkarom fáj; ezt valószínûleg jól odazúztam. A bothasználat miatt ez minden második lépésnél fokozottan kellemetlenkedik, ezért ezzel a karral önkéntelenül is gyengébben tolok. Pisti megkérdi, hogy fáj e a kezem. - Kvrvára! - Hangzik lakonikus válaszom. Azért annak örülök, hogy a járásom nincs akadályoztatva, a nyers fájdalmat meg majd valahogy leküzdöm. Közben már leértünk a faluba, és ahogy az elõ van írva a fénysorompónál átkeltünk a vasúton, majd a 71-es úton. Egy hosszú bekötõ út után, a másik faluban, Szigligeten rójuk a métereket. Az Avasi templomromhoz vezetõ utat szépen kicsicsázták. Van itt székely kapu és többféle fafaragvány. A rommal szemben egyébként feltételes ellenõrzõpont van, de idén inaktív. Visszamegyünk a [K-] jelzésû mûútra, és gyenge emelkedõn elbaktatunk a vár alá. A [SL] jelzés vezet fel meredeken a várba. A nedves bazaltlapok csúsznak. Most már túlontúl óvatos vagyok, ezért a baloldalt kialakított, kövezetlen kapaszkodósávot használom.
2. ellenõrzõpont, Szigligeti vár.
A vár legtetején levõ imahely elé kell felmenni. Ez tavalyelõtt még mini vármúzeum volt. A bejárata elõtt Gethe úr ad matricát és két szelet nápolyit. Jolie szánalmat keltõ pofázmánnyal mindenki elé leül egy kicsit. A nápolyit fixírozza. Kutya világot élünk; mindenki elfogyasztja a saját adagját. Én még le is öblítem egy kis multi löttyel. - Akkor talán menjünk tovább! Ahogy feljöttünk a várpénztártól, úgy vissza is megyünk oda. Jobbra visszatérünk a [K-] jelzésre. Ez elvezet a 71-es út egy másik szakaszához. A vele párhuzamos bicikliúton megyünk jobbra úgy egy bõ kilométert. A fiúk már a következõ feltételes ponton esedékes borozgatásról beszélnek. Kihangsúlyozom, hogy nekem véletlenül se kérjenek ki semmit, ha elõbb érnének oda. Nem akarom, hogy ha mégis eü. ellátásra szorulnék, ez álljon a jegyzõkönyvben: "Idõsödõ kaukázusi férfi, ittas állapotban legurulva a hegyrõl, testének több pontján zúzódást szenvedett." - Hiába tiltakoztok fiúk, most akkor se borozok veletek!... Balra fordulunk a [P-] jelzésû, a Szent György-hegy felé, menõ bekötõútra. A tavalyi túrán napfényben fürdõ, hósapkás Szent György-hegy helyett most elég lehangoló látványban van részünk. Szürke háttérben, szürke domb, sötétszürke ködfelhõbe burkolva. Egy szalag szõlõk melletti murvás útra térít. Jobbra fordulunk. Az út végi parkolónál balra felmegyünk egy pincéhez.
III. feltételes ellenõrzõpont, Horváth pince.
Tasakból matricákat húzunk, majd a bejárathoz megyünk, hogy túratársaim megízlelhessék a hegy levét. Én kint maradok, az érkezõket figyelem: Van aki csak ragaszt, de nem jön fel borozni. Jé! Ilyen is van? Miután a fiúk öblögettek, tovább megyünk. Feljebb - megint szõlõk mellett - idén végre nem kell dagonyában gázolni. Egyrészt most nem szántották fel az utat az utolsó centiig, másrészt itt se eshetett valami sok esõ. Elérjük a Lengyel kápolnához vezetõ, szilárd burkolatú utat, majd mikor felérünk magához a kápolnához, akkor balra fordulunk. Többféle jelzés van itt, de nekünk még sokáig elég lesz a [K-]-t figyelni. Vízszintben megyünk a hegyoldalban. De jó, hogy most nem foglalják le húszliteres mûanyagkannákkal érkezett autósok az Oroszlánfejû kutat! Vizébõl rátöltök a háromnegyedig elfogyott multivitaminos italomra, és húzok belõle egy jó kortyot. Kellemesen iható hõmérsékletû, nem az a vad hideg. Fák közé érkezünk. Pisti azzal szórakozik, hogy botjával megpróbálja úgy megütni a fák ágait, hogy róluk a hószerû képzõdmény a nyakunkba essen. Hogy essen belé a ménkõ! Közben beesik neki egy hívás. Amikor az útról jobbra felkanyarodnak a jelzések, csendben intek Zsoltnak, hogy ne szóljon neki. Pisti megy is tovább vidáman telefonálgatva. Végül megesik rajta Zsolt szíve, és utána vakkant egyet, amire Pisti felkapja a fejét. Kár volt szólni! Én hagytam volna, hadd menjen le a hegy másik oldalán.
IV. feltételes ellenõrzõpont, Szent György-hegy, nyugati oldal, turistaút-csomópont.
A [K-] marad egyedül, ezen megyünk meredeken fölfelé. Itt is van ilyen fáról hullott ál hó, de nem akadályozza a haladást, mert egyrészt kevés, másrészt alatta foltokban aszfalt van, legalábbis egy jó darabon. Pisti az eddigieknél még dühödtebben csépeli a fákat. Néha - ha nem ér fel az ágakhoz -, még fel is hajítja a fütykösét. Egyik ilyen alkalommal a feldobott botja majdnem a fejemen landol. Ma már nem is hiányzik más nekem mint, hogy jól fejbekvrjanak egy durunggal. Egy másik elvétett dobásnál pedig kis híján eltûnik a bot a hegyoldal áthatolhatatlan dzsindzsájában. Végre én is kacaghatok egy jót. Ezzel az elmés szórakozással elvagyunk egy darabig. Esõháznál kanyarodunk balra, egy [K3] jelezte ösvényre. Ezen aztán mászó tempóban jutunk fel a hegytetõre.
3. ellenõrzõpont, Szent György-hegy csúcsa.
Csanya és lánya rendezték be itt irodájukat egy sátorban. Most nem ragyog be ajtajukon a nap, mint tavaly. A hegy másik oldalán már indulhatunk is lefelé. Jó meredek, de nem csúszós, mert nincs csapadék, mivel idefent nincs fa, amirõl a latyak lehullhatna. Azért már majrézok, hogy mi lesz a Bazaltorgonák melletti lépcsõn, amin tavaly csak gatyafékre ereszkedve lehetett lejönni. A [K3] jelzés mellé egy darabon bejön a [P-], de olyan jó a szalagozás, hogy szinte oda se kell figyelni. A Bazaltorgonák fölötti kilátópont környékén találkozunk egy ellenõrzõponttal, de ki van írva, hogy ez nem a miénk. A pontõr üdvözöl, és õ is citálja a kiírtakat. Na, nézzük meg az orgonák melletti lépcsõt. Remélem nem kell túl közelrõl megnéznem ezt is. A rávezetõ szakasz meglehetõsen csúszós, de minden következmény nélkül megoldjuk. A lépcsõkön kellemes meglepetés ér. Itt nem csak a dér hullott le a fákról, hanem a levelek is, és ennek köszönhetõen nem csúszik annyira. Tényleg nem! Szépen, nyugodtan leballagunk a Kaán Károly kulcsos házhoz. Igaz, hogy furcsamód a bal takarásból bukkanunk ki a nyílt színre, de legalább így Jámbor elõtt elhaladva üdvözölhetjük õt. Nekünk itt csak etetés van. Egon és Éva gõzerõvel dolgoznak a különféle zsíros- és lekváros kenyerek, valamint boros- és bortalan teák szervírozásán. Eszünk is derekasan, mert a reggelink már történelem, és a Csobánc egyrészt marha messze van, másrészt meg marha magas. Igyekszünk a kis, oldal nélküli kajás sátor alatt maradni, mert a teás üst alá rakott tûz a nyakunkba olvasztaná a fákról a jéglét. Pistinek ennyi elég volt a társaságunkból. Kilõ. Mi még eszünk egy két almagerezdet, aztán mi is a távozás mezejére lépünk. Továbbra is meredeken megyünk lefelé a kulcsos ház mögötti lépcsõkön, a [K-] és [P-] jelzéseken. Amikor szõlõk mellé érünk, elmegy a [P-], megint csak a [K-] marad. Hátra nézek, de csak egyetlen árva futót látok közeledni. Létezik, hogy ilyen sokan csinálták a 20/A-t? Visszatekintve a Szent György-hegy felé csodálatos fényjelenséget látok. A felhõbe burkolózott vulkanikuskúphoz utat tör magának egy fénysugár. Leírhatatlan. Az év fotója. Címe: "Az idegenek köztünk vannak". Nincs nálam fényképezõgép, ezért szólok Zsoltnak, hogy telexponáljon egyet. Lázasan turkál a zsákjában a telefonért, de mire elõhalássza a tünemény már el is tûnt, és már megint csak az egybefüggõ szürkeséget lehet látni. Szánalmas próbálkozásként kattint egyet a hegy irányába... Hosszan megyünk aszfaltozott úton az országút közeli Ürge­lyuk buszmegállóhoz. Keresztezzük a mûutat, hogy bal srégen szembe rátérjünk egy hosszú, szalagozott szakaszra. Elõttünk - versenytárs nélkül - a Csobánc uralja a magasabb régiókat. Pár száz méter után jobbra fordulunk egy mezõn, aztán megint néhány százas, és bal az irány. Megint hátra nézek; most már csõstül jönnek az emberek. Jól van. Már azt hittem, hogy senkinek sem lesz kedve továbbjönni. Megjegyzem Zsoltnak, hogy összehasonlíthatatlanul jobb így a füves ösvényen sétálni, mint a múlt évi dagonyában gázolni. A tapolcai vasúton minden segítség nélkül átkelünk, de az Eger-víz gázlójánál ebbõl a szögbõl nem látok semmilyen átkelési lehetõséget. - Na, ha itt nem lesz palló, én visszamegyek, és kicsekkolok a Kaán Karcsinál - mondom Zsoltnak. Õ ugyanezen a véleményen van. Amikor közelebb érek megnyugvással látom, hogy nem lopták el az átvetett tákolmányt. A túloldalt szütyõ vár matricákkal.
V. feltételes ellenõrzõpont, Eger-víz gázlója.
Innen egy kissé unalmas rész jön Gyulakeszi focipályájáig. Nem baj, inkább legyen unalmas, mint keserves a dagonya miatt. A monotóniát egy varjakból álló felhõ töri meg. Körbe kavarognak az égen szüntelen, és énekelnek. A varjú ti. énekes madár. (Csak estin végzett.) Zsolt megjegyzi, hogy milyen ügyesek, mert sosem ütköznek egymásnak. Tényleg! Pedig a légi közlekedés szabályait még hírbõl sem ismerik. Jól elszórakoztattak a madarak, már itt is vagyunk a pályánál. Gondosan nyírt gyepén nem játszik senki. Vajon vasárnap benépesül e a környék, vagy tán vidéken már vége van a foci szezonnak? Egy balra-jobbrával kikerüljük a sportlétesítményt, és a templomtoronynak tartunk. A templom mellett húzódó utcán, [Z-] jelzésen járulunk a Csobánc elé. Az emelkedõs utcából elfogy az aszfalt. Embereket próbálunk kiszúrni a hegyoldalban felkúszó szerpentinen. Néhány másodperc múlva megjelenik kettõ a vár felé tartó utolsó emelkedõn. Nagyon picikék, mindketten beleférnének egy gyufaskatulyába. "Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, / Szép magyar vitézek, aranyos leventék!" Biz' a soká lesz még! Elõször elkezdünk lassúzni a Rossztemplom szintje felé. Nem gyilkoljuk magunkat, de nyomjuk szépen, egyenletesen. Egy fatábla mutat a balra; rajta a felirat: "Vár felé" Felérünk egy karéjra, és még mindig balra haladunk, amíg meg nem érkezünk a Rossztemplomhoz. Itt egy kicsit körülnézünk, hogy nincs e véletlenül feltételes ellenõrzõpont. Jó ürügy a pihenésre. Elhaladunk elõtte, majd jobbra felvágunk a [ZL] jelzésen. Mielõtt az »igazi« szerpentinhez érnénk megpillantjuk a várva várt piros-fehér bóját.
VI. feltételes ellenõrzõpont, Rossztemplom fölött valahol.
Az egyik éles kanyar után elmegy mellettünk Rush Dani Boy. Menet közben "eldicsekszem" neki a véres ruhaujjammal, azaz a Bujdosók lépcsõjén történt véres eseményekkel. Még egyet kanyarodunk, és már a hegytetõn megyünk a vár felé. Rengeteg apró hangya jön Gyulakeszi felõl a széles murvás úton. Boldogan lehalihózok nekik, de nem érkezik válasz. Inkább az emelkedõre tartogatják az erõiket, vagy egyszerûen megilletõdtek a síkból kinövõ nagy hegy láttán.
4. ellenõrzõpont, Csobánc, várrom.
Már elõre fentem a fogam a fügére, ami az itteni ellátmány. Magas cukortartalma fog felkokszolni a maradék két kúpra. A ponttól visszafelé indulunk el a frankónál eggyel kijjebb görbülõ ösvényen. Ha normális idõ lenne, akkor most megnézhetnénk a körpanorámát, de így örülünk, hogy megtaláljuk a lefelé vezetõ, meredek, [KL] jelû ösvényt. Óvatosan kezdünk neki. A kanyarban még fényes kövek is nehezítik a haladást. Meg is csúszok egy kicsit, de sikeresen át tudom helyezni a súlypontomat. Zsolt nevetve megjegyzi, hogy úgy szlalomozok, mint az olasz Alberto Tomba az óriás mûlesiklás olimpiai bajnoka. ('88, Calgary; '92, Albertville) - Te pedig úgy fox mindjárt szállani, mint a finn Matti Nykänen, minden idõk legnagyobb síugrója. Kellemes érzés tölt el, amikor végzünk a csúszós, meredek ösvényünkkel. Most már a harci sérüléseim okozta fájdalmak is egészen elviselhetõk. Egy éles jobb kanyarral normálisabb útra jutunk. Fentrõl meglátjuk a kis tetõvel ellátott kerekes kutat. Elnyújtott bal kanyarral ez alá kerülünk, és rátérünk az országos [K-] jelzésre, ami a változatosság kedvéért szõlõk között visz egy mûút felé. A távolból látjuk, hogy néhány ember már elérte a mûutat, és jobbra fordul rajta. Amíg mi is leérünk oda, szemügyre vehetjük a Tóti-hegyet, aminek a megmászása a következõ feladat. Hiába tûnik viszonylag közelinek, tudom, hogy még sokat kell baktatnunk, hogy megmászhassuk. Közben mi is leértünk a mûútra, és a többiekhez hasonlóan mi is jobbra fordulunk, és átmegyünk a túloldali padkára. A Káptalantótiba vezetõ bekötõút kezdete felé tartunk. Tavaly még csak egy határkõnek látszó tárgy állt a leágazásnál, most már kereszt is van a kövön.
VII. feltételes ellenõrzõpont, kõkereszt.
Hosszas mûutazás következik. A faluban is egyenesen megyünk tovább, egészen addig, amíg át nem megyünk egy rövidke hídon. A híd után azonnal balra fordulunk, ahol a [K3] jelzést vesszük fel. Nagyon frissnek tûnnek ezek a jelzések; én úgy emlékszem, hogy tavaly még nem voltak felfestve, csak szalagok vezettek. Jobbra térünk egy földútra. Ahol nincsenek fák az út mentén, ott szinte száraz a talaj. Jobb kéz felõl egy állattelepet mellõzünk. Túlnyomó részben sertések vannak itt, azokból is több fajta. Láthatóan jól érzik magukat az állatok. Egy rózsaszín malac kutya módjára szalad a gondozója elé. Alattomosan emelkedni kezd az út. Jobbra már majdnem itt van a Tóti-hegy, de most jön az a jelenség, hogy nem érünk közelebb hozzá, mert egy nagyobb íven csak kerülgetjük. Balra, feljebb már látszik az a pincesor, amit elõször el kell érni, és csak azután várhatunk a sötét természetvédelmi tábla felbukkanására. Ez elõtt fogunk jobbra kanyarodni. Amikor már benn járunk az erdõben, ösztönösen az út közepéhez igazodok, mert két éve itt egy belógó tüskés ág keményen beletépett a csuklómba. Hirtelen sokan kezdenek lenni. Azt latolgatjuk Zsolttal, hogy talán egy 20/B-s csoport ért ide. Valószínûsíti ezt az is, hogy túl fittnek látszanak, fõleg hozzánk képest. Már közelebb jutottunk a hegyhez. Balról csatlakozik a [Z-]. Egy házhoz érünk, ami a hegy alatt áll. Fent, a csúcson pedig néhány sötét alak álldogál. Nagyon tetszhet odafönt, hogy nem akarózik lejönni nekik. Balra fordulunk a ház elõtt. A [Z-] és a [Z3] szétválásánál tájékoztató van kirakva a túrázóknak: Elõször jobbra fel kell menni a hegyre, majd amikor ott végeztünk, lejõve a [Z-] jelzésen kell jobbra folytatni. Ennek megfelelõen cselekszünk. Megindulunk felfelé. Már látszik, hogy hiába a hónapokon át tartó csapadékmentes idõjárás, nem fogjuk szárazon megúszni. A fákról leolvadt dér fellazította az agyagos talajt, a keskeny ösvény csúszdává változott. Nehezíti a dolgunkat, hogy visszafelé is erre kell jönni, és már jönnek is szembe szépszámmal. Amikor már nem lehet a kivájt ösvényrõl elérni a szegélyezõ fákat, akkor sajnos a kevésbé kijárt, de jobban benõtt csapást kell választanunk. Egy kisebb csoport jön lefelé a vályúban. Az utolsó ember már gatyaféken. Na, ezt akarom mindenképpen elkerülni. Felvonszoljuk magunkat a hegyre. Még nem vagyunk a csúcson, de a magasabb növényzet már lejjebb szorult. Itt már nem csúszik, csak meredek és sziklás. A csúcson egy sátorban Pinkert Lacit köszönthetjük.
5. ellenõrzõpont, Tóti-hegy csúcsa.
Pár mondat után elbúcsúzunk, mert kellemetlenül hûvös a légmozgás, és kezdünk lefagyni. Sarkon fordulunk, és visszamegyünk a csúszdához. Lefelé még rosszabbul fest a dolog, mint idefelé. Sikerül esés nélkül leérni. Szánakozva nézzük a hegy alá igyekvõket, és jobbra fordulunk. Az út elfelé is hegy közelben marad; néhány perc múlva megint látni lehet azokat, akik éppen a hegytetõn ácsorognak. Balra, majd egy buszfordulónál jobbra kanyarodik az út. Hangulatos hely ez itt a két kúp között. Napsütésben pedig egyszerûen szép lehet. A lejtõs út mellett, egy elnagyolt kerítés mögött szürke marhák teszik a semmit. Kiérünk egy mûútra, ahol balra fordulunk. Egy jól táplált kuvasz végzi éppen a délutáni jelölõkörútját. Elõttünk halad két túrázó, és a kellõ helyen át is mennek jobbra, az erdõ oldalára, hogy bemenjenek a [K-] / [Z-] jelzés nyomán. Szépen emelkedni kezdünk. Nem szabad türelmetlennek lenni, mert még sehol a Gulács, de már igen tekintélyes emelkedõt gyûrtünk le. Amikor felérünk a [K3] elághoz Zsolt meg is jegyzi, hogy idáig sem volt piskóta feljönni. Éppen jön lefelé egy csoport. Felszabadultan kacarásznak. Jó nekik! Zsolt iszik egy pár kortyot a megpróbáltatás elõtt. - Siess, mert a fákról jéglé csorog a nyakamba. Megindulunk felfelé. A keskeny ösvény az órajárással megegyezõen tekeredik. Lentebb még nem nagyon érzékelhetõ a folyamatos kanyarodás. Amikor már nagyon kezd csavarodni, akkor már tudható, hogy nem sok van már a csúcsig. Nem lenne nagy gáz ide felmenni, de az ultra keskeny ösvény egyik oldalán a hegy van, a másik oldalán a semmi, és baromi nehéz biztonságosan félreállni, ha szembe jönnek. Márpedig jönnek csõstül. Hajszoljuk magunkat fölfelé, hogy minél kevesebbszer kelljen félreállni. Szerencsére itt nem csúszós a talaj, mert idefent nincs olyan magas fa amirõl hullhatna az áldás. Egy rövidebb, de fokozottan meredek szakaszon kell még feltornásznunk magunkat, és már fent is vagyunk.
6. ellenõrzõpont, Gulács csúcsa.
Ahogy visszafelé indulunk, agresszíven csöngeni kezd a telefonom. Biztos Pisti akarja tudatni az örömhírt, hogy õ már beért. Hát, én most nem fogok telefonálni így élet és halál közt lebegve. Hadd csöngjön, amíg meg nem unja. Folytatódik a félreállós játék, de mi most talán egy fokkal jobb helyzetben vagyunk. A vége felé félreállunk egy fáradtnak látszó csoport elõtt. - Nem, köszönjük! - mondja mosolyogva az elöl haladó tag. Gyertek csak, addig mi pihenünk egy kicsit. - Ja, fáradtak vagytok? - kérdezem. Nyugodtan adjátok ide a lapokat, felszaladok velük... De mivel ez nem lenne egészen szabályos, megköszönöm az utat, és tovább megyünk. És már itt is az ösvény végét jelzõ vulkanikus kõszõnyeg. Még egy rövid meredek szakasz és itt vagyunk az elágnál. Most aztán tûzzünk innen, mert folyamatosan hullik a hólé a fákról. Olyan kocogós lejtõn próbálunk mindkijjebb jutni az erdõbõl [K-]. Kanyargunk, kidõlt fákon lépdelünk át, vagy bujkálunk át alattuk. Már tele van a hócipõm ezzel a jegesesõ-erdõvel. Nagy megkönnyebbülés, amikor egy utcára bukkanunk. Lelátni a mûútra. Gyér a forgalom. Az autók tompítottja már be van kapcsolva. Nekünk is oda kell lemenni, de elõször felveszem a dzsekimet, és a biztonság kedvéért elõveszem a lámpámat is, hátha ránk sötétedik. Újra lefelé megyünk, de most már szilárd burkolaton, és mindenféle csapadék nélkül. Lent, a Badacsonytomaj felé vezetõ mûút szélén áll egy lány, és irányunkba néz. Lekiabálok neki, hogy balra, de nem mozdul, mert csak lassabb túratársát - egy testes férfit - várja. Hát persze! Ugyanõ várakozott a Gulács alatt is. Körülbelül együtt érünk le a mûúthoz a férfivel. Balra fordulunk, és szinte azonnal át is megyünk a forgalmatlan út másik oldalára, ahol néhány fokú, felfelé vezetõ lépcsõvel folytatódik a [K-]. Elõttünk nagyon siethetnek, mert a férfi megbotlik, és az utolsó lépéseket már négykézláb teszi meg a lépcsõn. Már erõsen szürkül, de nem gyújtunk lámpát. Megint cseng a telefonom. Most már fel tudom venni. Természetesen Pisti az, mint ahogy a Gulács csúcsáról lefelé jövet is õ csengetett. Tájékoztatom a pozíciónkról, és kölcsönös gratulációk után elbúcsúzunk. Telkek mellett megyünk el, és az utolsók egyike elõtt, egy magányos utcalámpa alatt megleljük utolsó vignettás szütyõnket.
VIII. feltételes ellenõrzõpont, Hármas-hegy alja.
Ragasztunk, és letérünk a [K-] jelzésrõl. Szalagok jelezte, homokos úton megyünk Tomaj felé. Már csak néhány száz métert kell megtenni az erõs szürkületben, hogy elérjük a közvilágított Petõfi Sándor utcát. A hosszú utcán sétálva megtárgyaljuk a túrán történteket, de a nõk témája is újra, meg újra felbukkan. Most már felszabadultan nevetünk bele a csendes éjszakába. (Még du. 5 óra sincs.) Az utca végén jobbra fordulunk, és rögtön átmegyünk a túloldalra. Felnézek a Badacsonyra. A teteje sûrû ködbe burkolózott. Éjjel megint meghízik a dér a fák ágain, és aki holnap megy fel, annak a nyakába is jut belõle. Balra, valamelyik rövidke utca végén ott lesz az iskola. Igen, ez az. Remek, még Zsolt kocsija is ott van a pizzázó elõtt, ahol hagytuk. Belépve az iskolába, rögtön az ajtó mellett megkapjuk a célpecsétet, és ráírják itinerünkre a célidõt. A kedvezõ idõjárás miatt sokkal rövidebb a menetidõnk, mint a tavalyi. Egy másik asztalnál átvesszük az oklevelet és a tanúhegyek panorámáját ábrázoló, széles kitûzõt, majd az ebédlõbe megyünk frissíteni. Meglepõdve látom, hogy Pisti még itt rontja a levegõt. Ismerõs túratársakat talált, és most jól elbeszélget. Hát, akkor együnk valamit! Jólesik a csalamádéval pakolt zsíros kenyér, de a sláger a szigligeti ellenõrzõponton megmaradt nápolyi meleg teával. Kaja közben beszélgetünk még egy kicsit. Mivel ezt a túrát és a nõket már kitárgyaltuk, mirõl másról lehetne szó, mint a jövõ heti túránkról. Egyértelmû, hogy mi lesz az: Zirc, BAKONYI MIKULÁS 50. De most már menni kéne, mert jó messze eljöttünk hazulról. A rendezõknek - akiket csak elérünk kifelé menet -, megköszönjük a rendezést, és immár tradicionálisan egy évre ismét elköszönünk az aulában figyelõ Tatay Sándor bácsi mellszobrától...
Ottorino
 
 
kekdroidTúra éve: 20112011.12.12 08:32:58
megnéz kekdroid összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40


Ugyanaz, de mégsem. A hegyek maradtak a régiek, a kilátás sem változhatott sokat róluk, de ebbõl most – a változatosság kedvéért – sem a túra elõtti napon, szalagozáskor, sem a túra napján nem lehet sokat érzékelni. A hat hegy között ugyanúgy lapos az út, az emelkedõk és az ereszkedõk ugyanúgy rövid szakaszokra koncentrálódnak, melyeket hosszú kifuttatási lehetõségek kötnek össze – sajnos, az ember tehetetlensége elég csekély ahhoz, hogy a leszaladás (leszaladás? inkább leszánkázás, jó eséllyel nem az ember hátsóján) során nyert lendületét a következõ hegyre való felmászáskor hasznosítani tudja. Ezúttal arról írok, ami változott:


A szalagozók száma és személye. Ezúttal Hevér Éva, Kerek repkény, Budai-H.G., Popo, Gudluking és jómagam alkotjuk a társaságot, Repkény és Popo azonban kitagozódnak menet közben.


Az eljutás módja és ideje. Nem kell Kerek repkényért betérni Veszprémbe, sõt, egyáltalán nem kell Veszprémet útba ejteni. Marad az óvatos zúzás az autópályán, a kerülés a majdnem vadonatúj 710-esen és a kanyargás a ködös 71-esen, szarvasokkal.


A kávé a pékségben. Az most nincs. A fatörzs fantázianevû kakaós kalács viszont jó választásnak bizonyul. Sõt, két helybéli kislány utánam szalad az ottfelejtett túrabottal a templomig. Köszönet érte!


A szalagok típusa és száma. Szigorú számadású mûanyag lifegõk lifegnek, sorszámozva, 4040-tõl fényvisszaverõ csíkocskával ellátva. A 20A és a 20B távokon is készül róluk könyvelés egy kinagyított térképre, pozíciójukat akkurátusan rajzolgatjuk. A rendszer próbaüzeme a végeredményt tekintve sikeres, további tapasztalatok a seprûknél. A sorban való kikötözés hosszadalmasságát ellensúlyozza a kikötözhetõ szalagok erõsen véges mennyisége.


A zúzmara mennyisége a fákon. Idén nincs hó, a fák mégis fehér köntösben fogadnak. A köddel párosítva igen hangulatossá válik így a környezet.


A kilátó a Badacsonyon. Elõdjéhez hasonlóan Kisfaludy nevét viseli, ám stabilitásban felülmúlja azt. Magasságban is. Vélhetõen kilátásban is, de efelõl most nem tudunk meggyõzõdni.


A Bujdosók lépcsõje. Alacsony, de elérhetõ korlát segíti a mozgást. A maihoz hasonló nyálkás, csúszós idõben életet menthet, de lábakat mindenképp.


Szigliget vára. Épül, szépül. Kár, hogy a környékbeli büfék nyitva tartásával kapcsolatban nem tudok változásról írni, ugyanúgy zárva találjuk mindet.


A mûút a Szent György-hegy felé. Ezúttal találkozunk a Gethe-famíliával, így máris vidámabbá válik a kutyagolás a ködben.


A Horváth-pince. Közelgõ családi eseményekre készülve vételezek három liter Szürkebarátot, amely jelentõs gondok forrásává válik a hétvége késõbb bekövetkezõ részében.


Szent György-hegy. Egyáltalán nincs kilátás, viszont a bazaltorgonák alatt jobban csúszik az ösvény, mint eddig bármely szalagozáskor. Popo meglátja a felhordott felszerelést és kicsatlakozik.


A Szent György-hegy alja. Plüssfiguraszerû kismacskák jönnek élelmet koldulni, de csalódottan kell távozniuk. Kerek repkény a buszmegállóban úgy dönt, térdkímélõ céllal nem folytatja a bejárást, viszont fázhat a Somló Volán tíz percet késõ buszára várva.


Gyulakeszi. A szokásosnál vidámabb a pultoslány, fõleg, hogy jelentõs vásárlást tartunk nála. Éva meghív egy kör kapucsínóra. Köszönöm.


Csobánc. Sötétedik, ködösödik. Már mi is alig találjuk a lefelé vezetõ ösvényt. A várból tényleg évrõl évre több kerül a felszín fölé. Derék.


Káptalantóti és a Tóti-hegy. Új, létezõ kék háromszög jelzés födi el a Kalóz Kéket, dicséretesen. Besötétedik, Gudluking lámpája az egyedüli érdemi fényforrás a környéken. Az enyémmel csak valami fehéres fénymaszat érhetõ el. Bubuéval szintúgy. A Tóti-hegyrõl még éppen látszanak a környezõ falvak fényei, halványan, vibrálóan. Fent bónusz gumicukrot majszolunk.


Gulács. Innen most semmiféle kilátás nem nyílik, hiába nézek bambán a sötétbe. Hideg van, szerencsére a gumicukor nem fagyott meg.


Badacsonytomaj. A rendezõség részben az aulában pizzázik, részben a Lacus Pelsoban. A pizzériával rokon nevû tésztafélét választok, ízlik. Aztán alvás.


A túra napján konyha: berzso, Noémi, Repkény, Imre, én vagyunk a konyhászok a kiadóablak belsõ oldalán. Pygmea tesója és az õ párja pedig jelentõs mosogatási erõt fejtenek ki. (Továbbá megismerjük a gáztûzhely-tilalmat és a sótlanság leplezésére alkalmas fûszereket, vagyis a konyhásnéni-lét kulisszatitkait.) A túra résztvevõi pedig konyhásznak az ablak külsõ oldalán, szerencsére idén is számos ismerõs – fel sem tudnám sorolni, és most tényleg! - és ismeretlen tisztel meg részvételével, nagy köszönet érte. :)


A fogyasztási statisztika:

35 kg kenyér, számos típusú zsírral és még számosabb típusú lekvárral.

Kb. 5 bödön zsír fogyott el, de ez csalóka szám, mert a bödönök mérete erõsen szórt.

Kb. 12 üveg lekvár is elfogyott. Volt ám mindenféle jó köztük, egyszerre három-négyfélét tudtunk kínálni.

280 l tea. A Nagyérdemû idén inkább szomjas volt, mint éhes.

Önfogyasztás (kis epszilon): a napközben megevett kenyérvégek után este legyûrtünk egy gyros tálat, meg egy pizzát ketten Repkénnyel, utóbbit akkor, amikor Morcsi visszatért a kulcsosházból és beszámolt a hegyi konyha tapasztalatairól. Ekkor már bezárt az üzem, a lovak közé dobódott a gyeplõ, és még Bubu sem evett valami sokat, pedig még bõven jutott volna mindenféle zsírospapiból.


-Kékdroid-


Képek

 
 
ÓraTúra éve: 20112011.12.08 18:43:52
megnéz Óra összes beszámolója

Kedves Mindenki!


A nyáreleji Tanuhegyek 50-en, -ami az elsõ ötvenesem volt- megfogadtam, hogy ha lesz visszajáró túrám, hát ez lesz az, na de milyen lehet a téli? 


Nagy várakozásokkal indultam útnak Szárról, ezek a vasúti átszállásoknak is szóltak. Ugyanis kinéztem egy "szájtszíing" viszonylatot Tébánya-Gyõr-Cell-Boba-Ukk-Tapolca útirányon át Badacsonytomajba, mivel nem szeretek Pesten át menni, meg használjuk ki az arcképest alapon is. Voltak izgalmak, mert Bobán késett a kereszt és akkor indultunk el, mikor Ukkon már átszállni kellett volna. De bevetve a kapcsolatrendszert a felsõbb vezetéssel, megváratták az ukki bézét, aminek legalább harmincan örülhettünk vas- és mezei utasok. Az meg hajtott, mint trabant az autópályán, Tapolcáig behozta a 8 perc késést! Elégedett hangulatban léptem hát át a tomaji iskola kapuját, ahol ez hamarosan tovább csiszolódva emelkedetté vált, hála a szervezõk szívélyes fogadtatásának, ami töméntelen mennyiségû piában öltött fizikai testet. Az elsõ érkezõk mindenhol jól járnak.;-)


Másnap(osan) reggel 7.11-kor indulunk, Ritával társulva, akinek a tempója teljesen megfelelõ lesz ez állapotomban-gondoltam én! Aztán alig bírom feltolni magam a Kõkapun utána. Szerencsére bevásároltam egy literes "gyógykólát" a faluban, amit gyakran kell kortyolgatni a túra elején, de megéri! De visszatérve a hegyre, csodálatos a fenti tél, a zúzmarás fák látványa a semmi tetején, mert az alattunk gomolygó köd miatt le nem látunk. Még a Bújdosók Lépcsõje sem jelent akadályt, mert bár jeges, de van korlát. Lezúzunk tehát, át Tördemicen, érintve a nyáreleji túrán rajt-célt adó iskolát, szép emlékeket keltve bennem. Most azonban nem 41 fok, hanem ködös-borongós 1-2 fok van, de legalább nem esik, sõt, néhol a Nap is próbálkozik.


Az Avasi templomromnál meglepetésemre Wass Albert emlékmûve fogad, nem régóta lehet itt. Kedvenc könyveinkrõl beszélgetünk a hatására, közben beérünk az ékszerdoboz Szigligetre. A várfeljáró aljában egy ismerõs hang figyelmeztet tréfásan a lépcsõn haladás útvonalkövetõ módjára, amit a jegesedés miatt kikerülnék: Átol Csaba, a "Pécsi Gyors" az. Persze se szeri, se száma a sok ismerõsnek, akiket ez éven megismertem, ez a túra a szépsége miatt is idevonzza a "krémet", meg nincs sok konkurenciája sem. Megéri ideutazni mindenképpen!  A vár majdnem csúcsán van a pont, én felmászok a jegeces lépcsõn a legtetejére, ahol a famíliát fotóztam a nyaraláson, most idefagynának a zászlórúdhoz. Lefele menet "szerényen" megmutatom Ritának a Dienes-ágyút a bástyán.


Hosszú beton következik a Horváth-pincéig, de legalább haladunk. Egy deci Pinot Noir-t kóstolok, mert az csak a Szent György-hegyen terem(het) a régióban. Kicsit hordóalja, de felfût pont annyira, amennyire most kell. Ritának marad a hatalmas, de barátságos kutya. Pár lépés felfelé, és csodát látunk: az õszi szõlõk felett mint valami jégkristály, csillog a hegy! Nosza neki, fenn gomolyog a köd, és az egyik fenyõfa mint arc rajzolódik ki.


Már a Badacsony óta kerülget minket egy "sárga bögrés" csapat, a rajtban érdemes bögrét venni egy százasért, akinek nincs, mert a túra során nem adnak eldobható poharat, a környezetet védendõ. Van két kutyás család is, egy sárga meg egy fekete kutyás. Közben Rudi elõz, már a tizes kört csinálja, vagy öt kilót vert ránk eddig tehát! Felérünk a köddel ölelt csúcsra a Kék-en, ami így utólag a legkönnyebb felvezetõ út ide. A padoknál volt májusban a koviubi, most egy sátorból kapunk némi biztatást. A fekete kutya is befut, igazolva azt az erdélyi túrákon bevett tézist, hogy minden csúcshoz tartozik kutya. Lefele csuszi, meg picit már kezd potyogni a zúzmara a fákról. Áthaladunk a nekem a Százholdas Pagonyt jelképezõ fenyvesen, fotótéma rendesen. Bár, ebben a hidegben még Bagoly is jéggé fagyva fordulna le a fáról Micimackó nyakába:-) Van egy ellenõrzõpont, ami hangsúlyozva nem a mi pontunk, hanem a kis kört csinálóké. Itt jobbra fordulva ereszkedünk le a bazaltorgonák között, óvatosan, mert alulról jeges, fentrõl meg légitámadás van. A menedékháznál rájövök, hogy nem vagyok túl kajás, bár a csalamádés zsíroskenyér és a csemege ubi fenséges. A tea -nos, legalább meleg. Forralt bort is osztanak, de én még nem vagyok azon a szinten, biztos a front miatt fáj a fejem.;.) Inkább más ingerek foglalkoztatnak egy ideje, megegyezünk, hogy lesz egy technikai kocsmakanyar. A két kutya közben házaséletbe kezd, a sárga szuka gazdijának nem nagy örömére.;-)


A kajálástól Lestat is csatlakozik hozzánk, így hármasban folytatjuk utunkat, át az Egervíz bürüjén, jól haladunk, mert nincs sár. Pár fotótémát kihagyok, hogy a végén beérjünk sötétedésre. Kocsmakanyar Gyulakeszin, nagy pozitív meglepetés, fûtött és nemdohányzó helység, friss az üveges sör. A dohányosok egy fûtetlen oldalsó helységben kucorodnak, de ez annyira nem zavarja õket, a felespoharak számát tekintve. Miután mindenki végzett, újult erõvel támadjuk Csobánc várhegyét. Egyszerûen lélegzetelállító közelrõl a fehér erdõ a sötét bazaltoszlopokkal.


A ragasztópont egy kis átverés, ha nem megyünk körbe, hanem a templomromnál fel a Zöldön, akkor is elérnénk. Közben jégesõ kezdõdik a fákról, nyakunkat behúzva tolunk fel a várba. A várban aztán szó szerint fügét mutattak nekünk a szervezõk, nekem dupla adag jutott. Reálisnak mutatkozik az öt óra elõtti beérés a célba, de szaporáznunk kell.


Lefelé kajával a kezemben tépek le a hegyrõl a meredeken, aztán átnyargalunk Káptalantótin, és a Kék3szögön indulunk fel. Nem megyünk be az itteni kocsmába, de a sör vízhajtó hatása már jelentkezik. Megállunk hát, közben sárga kutyáék elõznek, a gazdinõ a tengerimalacok kiherélésérõl tart kiselõadást társainak. Többször elõzködünk a nyeregig, így ha kell-ha nem hallgatom a lovak herélését, a kutyák és macskák miskárolását stb. A Tóti-hegyen van a legmelegebb, leolvadt a jég a mászóútról, így egy merõ csuszoda az egész, mert itt már a huszas táv is felmászott. Kutyásék is felérnek, a nõ egy kést kér tõlünk. Összenézünk, herélés lesz? Akkor nem adunk!:-D Megnyugtat, hogy csak a vizeszsacskót akarja elvágni a kutyának.


Ámde elmúlt negyed négy, sietnünk kell lefelé, én jobban tolnám,mert nem akarom az amúgy fel nem töltött aksijú lámpámat elõvenni. Elesés nélkül a nyeregben, onnan jó tempóval hamar az országútnál. A kis réten a "sárga bögrések" eszegetnek a padnál, õk már beletörõdtek a lámpázásba. De én nem! Rita új "lovagja" a Gulácsra menet már Lestat lesz, a hosszú emelkedõt a nyeregig jó tempóban teszem meg, bár már tocsogok az izzadtságtól.


A Gulács kellemes csalódás. A zúzmara takarja a göröngyös és meredek alsó részt, a körbe feljáróra meg meredekebbként emlékeztem. Háromnegyed négy elmúlt, szürkülni kezd. A csúcson kétmásodperces forduló, elhatározom, hogy sötétedés elõtt leérek, ismerem a terepet. Csak a feljárón lefelé hat embert elõzök ki, köztük Lestatot és Ritát is, akik acceptálják ezirányú erõfeszítésemet.


Le a Kék-en az országútig, már fénylenek a közvilágítás lámpái. Az utolsó ragasztópont is egy ilyen lámpaoszlopon van. Próbáljunk meg ötre beérni!-biztatom magamat. Csak egy mélyút van hátra, nem esek el a saját lábamban, a magassági pontról meglátom a falu fényfüzérjét, nagy megkönnyebbülés! Az elsõ utcalámpa alatt megnézem az idõt: 16.42. Ezek szerint bõ egy óra alatt letudtam a Gulácsot! Már csak be kell trappolni a célba, ahová 16.56-kor érkezek, tehát 9.45 volt az egész. Összességében ez jó, mert nem siettünk, csak a Csobánctól húztuk meg. Ritáék amúgy egy fél órával késõbb értek be.


A kellemes meglepetés pedig a túra után Péter, a vasi túratárs más túrákról -a pálinkájával. A viszontlátás örömét megfejeljük a pizzériából a kocsmába (!) hozatott pizzával, meg a zenegéppel, amiben bennfelejtettek vagy 27 számot ingyen! Jó izlése volt a krõzusnak, mert bár a Közeli Helyeken-t vagy ötször beválogatta, de tett bele a Metallicától meg a Mód-tól is bõven. Találunk egy MR2-cédét, meg Quimbyt -úgyhogy ereszd-el a hajamat! Azért "délután 11-kor" a tornaterem-szállásra vonulunk a maradék páleszt elfogyasztandó, illetve hogy rápihenjünk a másnapi Templomok-túrára, amit együtt készülünk megtenni.


De ez már egy másik hozzászólás.. 


Végül, a fotók: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.251272904936643.64009.100001618051374&type=3

 
 
HeyjoeTúra éve: 20112011.11.29 20:43:49
megnéz Heyjoe összes beszámolója

 
 
JakabTúra éve: 20112011.11.29 11:42:38
megnéz Jakab összes beszámolója

Tanúhegyek túra beszámoló a bakancs és fakanálon képekkel:  http://www.bakancsesfakanal.blogspot.com/


 


 

 
 
dnvzoliTúra éve: 20112011.11.28 10:23:26
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40.


2011.11.26.


Néhány gondolat,aztán beszéljenek a képek.Hát,hogy is zajlott ez a nap?Hajnalban óvatos leautózás Tomajba,majd 2 órát tart az út,igaz,hogy nem csúszik,de Tapolca térségében nagy a köd.Sokan indulnak a 40-en,de gyors a nevezés,az ajtóban rákerül a lapra az indulási idõ aztán hajrá!07.10 és már úton vagyunk.Nem öltöztem túl,egy polárpulóver meg egy mellény a póló felett bõven elégnek bizonyul az egész túrán.Emelkedõkön még soknak is:)Elsõ áldozat a Badacsony.Elképedek a látványon,erre nem is számítottam:minden tereptárgy,a fák,a levelek vastagon zúzmarásak,a csúcs közelében olyan mértékben amitõl mindenkinek tátva marad a szája.Kattognak(amelyek még kattognak)a fotómasinák ezerrel...A kilátás amúgy nulla,a Balatont még sejteni sem lehet.Nem is teszteljük az amúgy nagyon impozáns új kilátót.Kis hullámvasutazás,jön a Bujdosók lépcsõje.Hozza a formáját,tükörjég,rosszabb mint tavaly,akkor legalább volt hó a fokokon,most csak a jég,életveszély.Néhányan tesztelik,milyen itt hanyattesni.Van amúgy új korlát,végig a lépcsõsor mellett,de az is jeges.Nem mellesleg a tartóoszlopai egy éles peremû laposvassal csatlakoznak a fa kapaszkodóhoz,vigyázni kell,csúnya sebeket tud okozni.Épségben leérünk szerencsére.


Mélyúton ereszkedünk Tördemic felé,szinte be lehetne rajzolni a vonalat a zúzmarás és a anélküli rész közé,nagyon éles a kontraszt.Itt tehát olyan borongós,szürke õszi az idõ,a hegy ködben úszik,hiába nézünk vissza néha semmit sem látni belõle.De legalább nincs hideg,pár fok lehet pluszban szerintem.Napsütést ígértek mára,nem sok esélyét látom ekkor.Na meg szelet,ami kisepri ezt a párát,ez sem mutatkozik,ezt azonban senki nem bánja.


Hosszú aszfaltozás Szigligetig,Avasi romnál körülnézünk,ragasztanivalót idén sem találunk.Szigligeti várba fel,a pont egészen a tetejére költözött,felettük már csak egy szint van.Sebaj,úgyis csak egyszer voltam itt,most legalább jól körülnézek és szétfényképezem a romot.Kilátás innen is elég korlátozott,talán fél kilométerre lehet ellátni.Jöhetne már az a napsütés!


Várból le,kerékpárútra ki,irány a Szent György-hegy!Újabb aszfaltkoptatás,amirõl már más a véleményem,mint megvadult csikótúrázó koromban:)Jól jön ez néha:)Fõleg amikor combig ér a sár,és csúszik minden megveszekedettül.Most nincs sár(több mint egy hónapja nem esett,a mezõgazdaság irdatlan károkat szenved el),de akkor is jó ez a nyugodt vízszintes a kapaszkodások között:)


Horváth pincénél ragasztgatunk,a hegy párában úszik,közeledünk.A Lengyel-kápolna környéke mesébe illõ.Az Oroszlánfejes kutat a colibaktérium miatt hanyagoljuk,ahogy emelkedünk egyre döbbenetesebb a látvány.Újra masszívan a zúzmara szintjén vagyunk és szájat tátunk:)Így lihegni is könnyebb:)Hegytetõn matrica,kilátás nulla a zúzmara elképesztõ.


Megyünk egy kört a hegy oldalában,lecsúszkálunk a Kaán Károly kulcsosházhoz,bõségesen belakmározunk,többek hiányolják a forralt bort,én inkább teázom.Aztán továbbállunk.Hegyrõl le,a zúzmara szint megint bõ két méteren belül búcsúzik,marad a szürkeség.Aztán pontban 12.05-kor kisüt a Nap!Gyorsan a zsebemet túrom a fényképezõgépért akkora eseménynek ítélem ezt a mozzanatot a mai nap,de mire elõveszem,bekapcsolom a Napocska már el is bújik.Nem is látjuk ma többet:)Nem panaszkodhatunk,nem hazudtak az idõjósok,kisütött a Nap:))


Eger-vízen át,Gyulakeszin át,a Csobánc egyre jobban uralja a látóhatárt.Hatalmas ez a hegy!Felszerpentinezünk rá,egy ponton elveszítjük a jó ösvényt,olyan hülyén állt az a kõ a földön,rajta a zöld sávval,iránymutatónak véljük de tévedünk.Hamar észrevesszük,hogy nem jó valami,nem emelkedünk,gyorsan korrigáljuk a hibát.Igazából gyanús volt ez az ösvény eleve,csak nem emelkedett,azért választottam:)Pihenni akartam picit.Így aztán pihengetés helyett kétszer fáradtam:)


Felérünk a csúcsra,a természet a jégbõl itt is csodákat alkotott,aszalt gyümölccsel dobjuk meg a kedélyállapotunkat aztán pár fotó után továbbállunk.Mivel arra van kitaposva körbesétálunk a platón aztán leóvatoskodunk a meredek,csúszós ösvényen.


Átsétálunk Káptalantótiba,a Tóti-hegy következik,mindenki mumusa.Én is elgyengülök a várható kapaszkodás gondolatától pedig nem kellene,hiszen tudom,hogy tényleg meredek,de pár perc az egész,igazán nem vészes.Ma meg még nem is csúszik.Na jó,egy hangyányit talán:)Sokkal energiaölõbb szerintem az aljáig vezetõ sunyi emelkedés.Ha már elérsz az aljáig csak hipp-hopp és már fenn is vagy!


Na akkor hipp-hopp ugorjunk fel rá!A csúcson ismerõsökbe botlunk,akkor jól láttam,Adri volt aki menetszelével szinte lelökött az útról még a hegy aljában:)Mindig ez a rohanás!:)


Tótiról le,a Gulácsot megesszük vacsorára,gondolom.Aztán nem,majdnem õ fog ki rajtunk,rajtam.Szinte lépésrõl lépésre érzem ahogy csökken az energiaszintem,már csak a táskámban rejtõzõ kakaóscsigára tudok gondolni.A mozgásom szétesett,elõzékenyen mindenkinek félreállok,aki szembe jön.Néhányan kitolnak velem és elõbb félreállnak:)Sanyinál szerencsére nagyobb a rutin,most kell a szõlõcukor meg a folyadék,nem akkor mikor már felborultál-mondja,megfogadom a tanácsát,és milyen igaza van.Nem mondom,hogy azonnal,de a csúcson már jobban vagyok.A kakaóscsiga utolsó morzsáját is kieszem azért a zacskóból:)


Még fejlámpa nélkül leérünk a hegyrõl,Tomajba már sötétbe érünk de van közvilágítás(ez nem Esztergom:),így ma nem lámpázunk.A Petõfi sugárút leküzdve,jobbra térünk a templom felé aztán balra,be a suliba.


Ajtóban célbélyegzõ,célidõ,asztalnál oklevél,kitûzõ.Hátul a menzán vacsora."Nagyon jól kitalálták ezt ott,ahol kitalálták",hogy idézzem egy keselyû bank bugyuta reklámszövegét:)Itt azonban ezt nem fizetett statiszta mondja,hanem én.És ha én mondom,az úgy is van,ezt elhiheti mindenki:))


Bõséges zsíroskenyerezés,teázás aztán irány Gyõr,vár a munka:)Hazafelé már szárazak az utak,fél órát hozok is a menetidõn.Visszaállt a rend,Balaton északi part-másfél óra.


Kis ismeretterjesztés a végére:zúzmara:áramló ködös levegõbõl fagypont alá hûlt tárgyakra kicsapódott(kristályos) jég.Forrás:Magyar Értelmezõ Kéziszótár.


Köszönöm a lehetõséget!


dnvzoli


És akkor a beígért képek:


 


 https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Tanuhegyek402011?authuser=0&feat=directlink


 


 

 
 
 Túra éve: 2010
FuntineliTúra éve: 20102011.04.10 20:33:06
megnéz Funtineli összes beszámolója



 


(Levelem Túratársamnak)


Nemrég jöttünk haza Badacsonytördemicrõl, a Salföld 30 túránkról. A csodálatos, tudod jól, hogy semmitmondó kifejezés a megélt élményekhez képest. A számok: négy hegy, 1275 m-es szintemelkedés.


Fél hatkor indultunk otthonról, 3/4 9-kor rajtoltunk a badacsonytördemici Faluháztól. Úgy tûnt, hogy fázni fogunk és/vagy bõrig ázunk. Mire felértünk a közel ötszáz lépcsõn - Bujdosók lépcsõje - csurgott rólunk a víz. Odafent fújdogált a szél és szebbnél szebb panoráma fogadott a badacsonyi kilátóhelyeken lévõ ellenõrzõpontokról. Lefelé Badacsonytomajon mentünk át és bónusz frissítésben részesült, aki megtalálta a Sörpatikát. Egy rövid szakasz a fõút mellett, majd vissza az erdõbe. Ep. a Varga Pincészetnél, és kaptatunk tovább. Visszanézünk a Badacsonyra: ezt másztuk meg! Másik irányban a Balaton. Balra szõlõk és és terméskõ házak, jobbról a Folly arborétum! Mindenütt szép házak ápolt kertek, gyümölcsösök. Sok helyen nincs kerítés, nem kell...


Ismét emelkedõ, tobzódó májusi erdõ. Vadrózsa bozótok és napsütés. A salföldi kolostorromoknál gyors fényképezés, pecsételés, banán, frissítés. Sietünk tovább Salföldre. Nincs emelkedõ :) Homokúton lovasok jönnek, köszönünk egymásnak. Kezd melegünk lenni. Csodálatos szép idõ lett! Néha felhõs, néha szellõs és sok-sok napsütés. Salföldön elámulunk! Ilyen gyönyörú falu! Elhagyjuk és emelkedünk. Irány az általunk az itiner rajza alapján tûnek nevezett Tóti-hegy. Hát találó...A kilátás pedig világraszóló. Forgunk körben és próbáljuk felismerni rövid ismeretségünk után a tájakat. Igyekszünk, mert szorít az idõ. Az Istvándy Pincészetnél is megfogadjuk, hogy ide visszatérünk. Közben nézegetjük a Gulácsot és nem tudjuk elhinni, hogy még azt is meg kell másznunk. Ez az?! Biztos?! Nekirugaszkodunk, én igen lemaradok, végül mégis felérek. Nagyon kifáradtam, de a látvány onnan! 


Innen már csak öt km és lefelé :)


Badacsonytördemic másik irányból.  De szép ez a falu! Kissé késve értünk a célba, de  megkaptuk a jelvényt és az oklevelet is.


Megkerestük a szállásunk, majd visszatértünk egy finom cél-gulyásra és egy kis beszélgetésre újdonsült túratársainkkal.


Kilenckor aludtunk... :-)


Ma reggel átmentünk Szigligetre és ismét másztunk. Csak kicsit, fel a Várba.


Délelõtt a szigligeti strandon napoztunk, és a Balaton-felvidéken keresztül autóztunk haza.


Hihetetlen, hogy jó másfél napba ennyi élmény férjen! Csodálatos volt.


 


2010. május végén


 

 
 
OttorinoTúra éve: 20102010.12.10 10:36:14
megnéz Ottorino összes beszámolója

TANÚHEGYEK NYOMÁBAN 40, avagy: Friss hó, jégpáncél, olvadás. 2010.11.27. Táv: 42,3 km; Szintem: 1609 m.

Csütörtökön eldöntöttük, hogy megkockáztatjuk a túrát. Idegesítõ volt, hogy a televízió idõjósai mindig a Balaton felé bökdöstek a térképen, amikor a péntek éjszaka esedékes, nagy mennyiségû hóról, és egyéb nyálról meséltek.

Szombat hajnali négy van. Azzal a köszönéssel szállok be Zsolt kocsijába, hogy nem vagyunk normálisak. Itt, Pesten havazik, miközben az ereszcsatornák már csörgedeznek. Reméljük, hogy jó az elõrejelzés, és nyugaton már leesett az a hómennyiség, aminek éjjel le kellett esnie, s így legalább felülrõl nem fogunk ázni. Rossz ómen, hogy Szabadbattyán térségében leterelnek a pályáról; az utakon megkezdõdött a kamionkeringõ. Jó viszont, hogy idõben kényelmes lejutást terveztünk, ezért még a tetemes kitérõ ellenére is háromnegyed hétkor be tudunk nyitni a badacsonytomaji Tatay Sándor általános iskolába. Akik ott aludtak, azok már babaarccal mászkálnak a folyosókon. Mi is menetkész állapotba hozzuk magunkat, harapunk néhányat, és megyünk intézni a formaságokat. A nevezésnél megkérdezem, hogy van e változtatás a tavalyi útvonalhoz képest, mert ha nincs, akkor fölösleges kiolvasni az itinert. Szigorúak a természetvédelmi elõírások, ezért marad minden a régiben. Az ajtó melletti rajtoltatásnál Pap Kata az úszóklub-társnõm köszön rám. Megörülök neki, rég láttam. Tavaly a 20/A-t csinálta, most a 20/B-re készül. Hû! Búcsúznunk kell, mert a beíráshoz képest (7:16) már két perc késésben vagyunk! Itt véresen komolyan veszik a szintidõt, és fogalmam sincs, hogy a hó miatt mennyire extrém a terep, úgyhogy minden perc számíthat. Odakint éppen most parkol le Pisti. A bevált séma szerint most sem várunk rá, mert úgyis szemtelenül hamar utol fog érni. Tehát: Hóesés nincs, kevés latyak az utcákon, az van. Megindulunk a kiváló támpontot nyújtó bazalttemplom irányába. Keresgélés nélkül rátalálunk a felfelé vezetõ [S-] útra. Elég szilárd talajú az ösvény, de már következtetni lehet rá, hogy a sarat nem fogjuk megúszni szárazon. Arra is számítok, hogy nagyobb erõt kell majd kifejteni a szokásosnál, mert a havon-sáron visszacsúszik a lépések egy része. Ahogy feljebb érünk, úgy vastagszik a hóréteg. Egy idõ után már az elõttünk járó sporttársak által kitaposott csapáson kaptatunk. A didergõ induláshoz képest most pokoli melegem van. Kapóra jön egy pihenõ, ahol lerakhatom a hátizsákomat, hogy belegyömöszöljem a pufi jellegû dzsekimet. A rajtban kapott mûanyag pohár már sehogy nem fér mellé; Zsolt zsákjában fogja megtenni a túra hátralevõ részét. Törjünk tovább a magaslatokba. Felfelé nézek az emelkedõn: A hegyoldalban a fák friss hóval bevont koronája egybefüggõ rózsaszín csipkét alkot az alacsonyan izzó Nap fényében. Akinél van fényképezõgép, az már kapkodja is elõ. Ismerve a terepet én nem mertem gépet hozni. Most úgy érzem, hogy így, pihenten is hosszú ez az emelkedõ, és még hol van a Kuruc körút. Tetemes szuszogás árán érünk fel a [P-] jelezte körútra, ami a Badacsony köré köt övet. Nemsokára elérjük az országos [K-] jelzést, és egy balkanyarból felnézve már látni a kilátót, ahova tartunk. Jó magasan van, de hát ilyen a teljesítménytúrázó élete.  

1. ellenõrzõpont, a Badacsony teteje, Kisfaludy-kilátó.

Moiwa és Ebola ragasztgatják a Badacsony színes, öntapi miniatúráit az itinerek megfelelõ rubrikáiba. Néhány ismerõs verõdött itt össze, váltunk velük néhány szót. Mielõtt belemelegednénk a dumába, valaki megszólal, hogy most továbbömlengünk, vagy továbbmegyünk. A [P3]-ön megyünk lefelé. Tavaly, az elsõ ilyen túrámon bedõltem annak az érzésnek, hogy innen már le lehet menni errõl a kúpról. Visszakötünk a [K-]-ra. Tetemes lejtmenet után lépcsõhöz érünk, és azon is lemegyünk. Óvatosan kell lépkedni, de ez még tûrhetõen járható. A lépcsõ aljában piros-fehér lampion lóg, emberek csoportosulnak körötte.

I. feltételes pont, Hertelendy emlék.

Hertelendiben azt hiszem, hogy emberes pont, de csak a túratársak gyûjtik a bélyeget egy mûanyag tasakból. Amíg a többiek "ömlengnek", én megkezdem a lelombozó visszalépcsõzést. Megállapítom, hogy szépen lejöttünk; eltart egy darabig, amíg megint feljutunk a hegytetõre. Az Egry József kilátónál egy töredékpercre meg kell állni, mert a Balaton ragyogó panorámája marasztal. Tavaly, innen egy nagy, büdös homályon kívül semmit sem lehetett látni. Most már végképp lefelé tartunk. Egy óriási kõkereszt tisztására érkezünk.

II. feltételes pont, Ranolder kereszt.

Ezt valószínûleg, egy bizonyos szögbõl, lentrõl is lehet látni. Mint a legtöbb kilátópontról, innen is lenyûgözõ kilátás nyílik, de hát egy körbepillantás után mennünk kell. Szalagozással megtámogatott utunkon elérkezünk a Bujdosók lépcsõjéhez. Ez az elsõ "akadály", ami jelentõsen lelassít. A magas fokokkal kialakított, bazalt lépcsõkbe már beletaposták a havat, ezért hihetetlenül csúszóssá vált. A botot (akinek van) elõreszúrva, egyesével oldalazva lehet csak lefelé óvakodni rajta. Rettentõ hosszú, az itiner szerint 464 fokból áll. Kétszer ér le pihenõhöz a lépcsõsor. Csak ezeknél tudnak a stoplis cipõjû sporik elõzni. Baromi fárasztó így araszolgatni. A legnagyobb óvatosság ellenére megcsúszok, de egy reflexszerû hirtelen mozdulat árán sikerül állva maradnom. Végül épségben lejutnunk a már érintett Kuruc körútra, amin balra sasszézunk kettõt, majd tovább süllyedünk a Rodostó turistaház mellett. (Ha ez az.) Itt se lélegezhetünk fel teljesen, mert még errefelé is rettentõen csúszik. - Mi van öreg? - hallom Pisti kedves üdvözlését hátulról. - Nem neked szóltam - magyarázkodik egy másik túrázónak. - Tudom! - mondja sértõdötten az illetõ. Máris dicsekedni kezd a mienkéhez képest félórával késõbbi rajtjával. Kiérünk egy szilárd burkolatú utcára, melyen jobbra fordulunk [K-]. Itt már folyik lefelé a lé. Laza kocogásra ragadtatjuk magunkat az iménti belassulást kompenzálandó. Félre kell állni egy beugróba, mert felfelé törekszik egy furgon a keskeny utcán. Itt valami Dongó-kutat kellene érinteni, de azt már tavaly se vettem észre. A Badacsonytördemicbõl gyártott gyenge szóvicceken röhögcsélve kanyargunk az említett helység utcáin. Rendre keresztezzük a vasutat, meg a 71-es utat, hogy Szigliget felé haladjunk. Sok az aszfalt, de a badacsonyi jéghegyre emlékezve, most nem morgolódok. Egy ház kertjében testes nõ hatalmas tuskót cipel a karjaiban. - Az asszony beviszi a házba az embert - kommentálja Pisti a látottakat. Nagy sokára, balra szalagokat látok egy faragott kapu elõtt. Az Avasi templomromnál járunk. Rutinosan odamegyek a kis tetõvel ellátott infotáblához, de sehol szütyõ a bélyegekkel. Jól körülnézek, de piros-fehér bója sem lóg sehol. Azért a tötyörgés, mert tavaly itt ragasztani kellett. Tovább megyünk a vár irányába [K-]. A várpénztárig is tisztességesen emelkedik velünk az utca. Már látjuk, hogy merrõl jönnek a fent végzett emberek. Nekilátunk az emelkedõnek. Fent örömmel látom, hogy nem kell a várlabirintus legfelsõ bugyráig felmenni, hanem itt, egy büfé tetõvel védett, de nyitott helyiségénél van a pont.

2. ellenõrzõpont, Szigligeti vár.

Bõven fogyasztunk a kétféle, omlós nápolyiból. A félig megivott energiaitalom flakonjába töltök a kirakott ásványvízbõl, majd leindulunk. Sok szembejövõ ismerõst üdvözölhetünk. Az út szélén megyek, a szûz hó kevésbé csúszik. Lent jobbra fordulunk egy jól siethetõ lejtõs útra [K-]. Lemegyünk a 71-es bicikliútjára, és jobbra fordulva, azon nyomjuk jó egy kilométeren át. Nem hittem volna, hogy hiányolni fogom a napszemüvegem, de a hóról visszaverõdõ napfény vakítja résnyire nyitott szemeimet. Idáig bírta Pisti a tempónkat, most rádob egy lapáttal és két perc múlva már nem is látjuk. A távolban, az elõttünk járó túrázók, már balra keresztezik a mûutat. Nemsokára mi is ezt tesszük, és egy szilárd burkolatú bekötõúton megindulunk a Szent György-hegy tiszteletet parancsoló kúpja, a mi fiók Fujink felé. Aki itt körbenéz, az láthatja a már megmászott, és a még megmászandó kupacokat. Zsolt darálja a hegyek nevét, de mindig az utolsókkal kezdi. - Haj, de messze vannak még azok. Elõbb ezzel barátkozz meg, itt elõttünk, la! Mondjuk, kezdd úgy, hogy letegezed!... Csak egy darabon kísér el [K-] és a nem oly régen bejött [P-], mert jobbra, a szõlõk melletti úton szalagok lengedeznek, amelyek elvezetnek a következõ állomásunkhoz.

III. feltételes pont, Horváth pince.

- Hol voltatok ilyen sokáig? - kiabál le Pisti a kerthelyiségbõl. Az asztalon kétszer kettõ fehér, meg egy üres pohár. - Pisti! Ha én megiszok két deci bort, akkor a vállatokon vihettek fel a hegyre - tiltakozok. - Egy túrót! Félúton fölfelé már kiég belõled az egész . Nagy nehezen, de sikerül egy decit szétosztanom kettejük között, a másikat elkóstolgatom. - Áááh! "Ez télleg finom ety lõre, arajos szimbikéim. Ajjatok e puszit!"... Továbbmegyünk fölfelé, egyelõre egy jól járható úton. Feljebb, a szõlõk mellett mélyen sáros szakaszhoz érünk. Útnak ez nem nevezhetõ, inkább elmegy mélyszántásnak. Nem lepõdök meg, mert ez tavaly is ilyen volt, csak azt nem fogom soha megérteni, hogy miért nem lehet egy negyven centis sávot gépektõl felba..atlanul hagyni. Nehezen, de sikerül a cipõmet a lábamon tartani. Váratlanul, jól járható, betaposott murvásra térünk. Nemsokára visszatérhetünk a [K-; P-] jelezte aszfaltútra, amin felmegyünk a Lengyel-kápolna elé, ahol balra fordulunk. Szintben haladunk, ódon épületek mellett. Az Oroszlánfejû kútból akartam egy kis vizet inni, de éppen egy autó csomagtartóját töltik meg a testes, jóízû vízzel, ezért inkább nem állok meg zavarogni, pedig az ebbõl a kútból történõ ivás most vált volna tradícióvá a tavalyi korty után. Már majdnem kipihentük magunkat, amikor az út jobbra, felfelé kanyarodik. Pisti megy elöl, határozottan befordul. Szokatlan tõle, hogy észreveszi a kanyarodó jelzést. Ahogy továbbemelkedünk, ezen a hegyen is egyre téliesebb a táj, a vakító hótól szinte fáj a szemem. Ide vártam egy matricás acskót, és már látom is a bóját.

IV. feltételes pont, turistaút-csomópont a Szent György-hegy nyugati oldalában.

Ahogy beragasztom a matricát, lassan már indulok is. Az itinert már útközben rakom zsebre. Alig megyek egy pár lépést, úgy három méterre elõttem, átugrik az úton egy kerek tomporú õzsuta. - Õzike! - kiáltok egy nagyot. No, nem az állatnak, hanem a többieknek, hogy õk is lássák. - Miért nem vetetted rá magad öreg? - kérdi Pisti. - Mert nem vagyok õzbak. Különben se tudtuk volna elcipelni a kajapontig. Inkább becserkészünk egy zsíros kenyér csordát. A jelzés csokorból csak a [K-]-t megtartva fordulunk jobbra. Itt már jó tizenöt centis a hó, egy kitaposott sávban egyensúlyozunk libasorban. Megerõltetõ úgy menni fölfelé, hogy ne csússz meg, de azért haladj. Egy nagy esõház mellett megyünk el. Furcsa, látni, hogy odabent szürkén száraz a talaj. Balra rákanyarodunk a [K3] jelzésre. Ez még meredekebb, mint idáig volt. A bokrok közül kiérve már látni, hogy hova kell felmászni.

3. ellenõrzõpont, Szent György-hegy csúcsa.

A Balaton és az egész környék innen is káprázatos látványt nyújt. A nap pont szembe süt a pontõr sátrának bejáratával. Kicsi lány jön ki alsó ruhában, csak a sátor elõtt bújik cipõbe. - Mi az? Ilyen hamar megkezdõdött a strandidény? - kérdem tõle. Csak egy mosoly a válasz. Na, mászhatunk lefelé. Már most látszik, hogy ez nehezebb lesz, mint a feljövetel. Amíg vannak oldalt fák, addig lassan ugyan, de lehet haladni. A baj akkor van, amikor ezek hirtelen elfogynak. Hogyan is kéne továbbmenni? Valaki megszólít hátulról, hogy nagyon óvatos vagyok. - Ó, hát szívesen félreállok, nyugodtan lehet elõzni. Az imént szóló átengedi a terepet Zsoltnak, Zsolt pedig Pistinek. Pisti nagy garral neki vág, aztán hanyatt esik. - Hát igen, ezt akartam én elkerülni. Menjetek csak, én majd nyugiban leóvakodok. Elõreszúrogatva a bottal, hóeke pózban csúszok lefelé, nem is hóban, hanem latyakos sárban. Kiabálok, hogy menjenek már tovább, mert jövök, és ki tudja, hol állok meg. Fuj, de utálom a téli sportokat! Egy kissé enyhébb lejtõ következik, de aztán jön a mûsor klúja, a Bazaltorgonák. (Hogy törnének le!) Elöl megreked a sor. Amikor közelebb érek a meredek lépcsõsorhoz, látom, hogy egyre másra ereszkednek fenékre a túrázók, és rákmászásban óvakodnak lefelé a jégpáncélon. Áldom az eszemet, hogy a szita ülepû túranadrágom helyett gyakorlót húztam és még jégergatya is van rajtam. Sorba ülök én is. Egy lépcsõfok, két lépcsõfok, dom-dom-dom-dom, hat lépcsõfok. - Fú! Mosmá asztán! A kanyarban alig bírok feltápászkodni. Korlát van a bal oldalon. Hát, elõbb is ez kellett volna! A korlátba úgy kapaszkodok, mintha kötélen ereszkednék lefele. Baú! Most meg elfogy a korlát. Innen már megkockáztatom az állva maradást; látszik a kajapont. A lépcsõ lejtése is szelídül. Letipegek. A legvégén megcsúszok, de sikerül visszanyernem az egyensúlyomat. Jámbor mosolyog szembe velem. Azt mondja, hogy számolja, mindenkinek megvan e az összes végtagja.

Kaán Károly Kulcsos ház, a 20/A táv célja és mindenkinek kajapont.

Hû! Teljesen kiszáradtam ebben a nagy izgalomban, megyek a teához. Nem, nem kérek bele bort. Bor nélkül is össze tudok rogyni. A második pohár teával megyek a zsíros kenyerezõ asztalhoz. Jó, hogy a ház elõtt lehet megoldani az etetést. Tavaly ebbe a ..csányi, kis házba kellett bemenni a kajáért, mert esett az esõ. Két embernek ki kellett jönnie, hogy egy beférjen. Emlékszem, minden elõzetes tájékozódás nélkül indultunk tovább a [S-] jelzésen lefelé. Még szerencse, hogy szólt valaki, hogy rögtön a ház mellett menjünk le [K-; P-]. Most a Vörös Ciklon Szilvikének kiabál Jámbor, hogy ne fusson tovább a rossz irányba. Tudva a frankót, nekivágunk a maradék távnak, de leginkább szintnek. Elég meredek, de inkább csúszós, amíg le nem érünk a szõlõk mellé. Az úton ráérõsen csordogál lefelé a hólé; cipõnk sarka minden lépésnél vízcseppeket ránt fel az aszfaltról. A [P-] elhagy, és a [K-]-on kanyarodunk jobbra, hogy lemenjünk az Ürgelyuk buszmegállóhoz. Itt keresztezünk egy mûutat, és a szalagokra bízzuk a vezetést. Tavaly, amikor ideértünk, még feszt esett az esõ, de a füves talaj még fel tudta inni. Most az egyik dagonyából a másikba gázolunk. Derékszögben jobbra fordulunk, majd pár száz méter után balra. Átkelünk egy sínpáron. Már elõre attól félek, hogy milyen tákolmány segítségével fogunk átvergõdni a patakon, de Pisti - aki elõresietett - kiabál, hogy híd van. Két gerenda keresztlécekkel már tényleg komoly híd a tavalyi átázott, vetemedett pozdorjatákolmányhoz képest.

V. feltételes pont, Egervíz gázlója.

Innen még keservesebbé válik a haladás, mert traktorral gondoskodtak róla, hogy egy talpalatnyi föld se maradjon sár nélkül. Most már úgyis totál beázott a cipõm, nem óvatoskodok annyira. Átbújunk a Gyulakeszi focipályáját körülölelõ korlát alatt, mert a pályán hó van sár helyett, és éppen itt fekszik az út mellett. Javul a helyzet: szilárd burkolatra térünk a faluban. A templomnál keresztezzük a fõutat, és megyünk tovább, egyenesen a [Z-]-on. El se lehet téveszteni, mert fellátunk a pontra, de ez ne tévesszen meg senkit, mert a várrom még olyan pici, hogy beleférne egy gyufás skatulyába. Véget ér a szilád burkolat, és egyben erõsödik az emelkedõ. Nem kapkodjuk el, ez már a negyedik kúp amit meg fogunk hódítani. Balra kanyarodunk, egy kevésbé meredek útra, ami elvisz a Rossztemplomhoz. Ha továbbmennénk a [Z-]-n, levinne a másik oldalon, ezért rátérünk a [ZL]-re. Jobbra kanyarodunk a szerpentin egy felsõbb szintjére. Nem várt színes bugyi lóg elénk a fáról.

VI. feltételes pont, Csobánc várához felkanyargó út.

Egy valószínûtlenül nagy hátizsákot cipelõ emberrel találkozunk. Én azt gyanítom, hogy Himalája expedícióra edz, de kiderül, hogy siklóernyõs. Mérges, mert szelet jeleztek elõre, de még a gyönge fuvallat is ritkaság. Rövid, sziklás terepen megyünk fel a ponthoz.

4. ellenõrzõpont, Csobánc várának romjai.

Füge a jutalomfalat. Tavaly, a délelõtti esõzés után éppen akkor sütött ki a nap, amikor ideértünk, most pedig éppen felhõsödik. Remélem nem jön az égbõl semmi, amíg terepen vagyunk. Szénsavas üdítõt kortyolok. A fejlõdõ széndioxiddal a Kaán Károly Kulcsosháznál elfogyasztott zsíros- sülthagymás kenyér büfög föl. Zsoltnál is ez a helyzet, azt mondja, hogy valszeg kandisznó-zsíros kenyeret ettünk. A hegyen nincs jel, de most nem kell kérdezgetni a pontõröket, hogy merre kell menni, mert a hóba taposott ösvény elvezet a lejárathoz [KL]. Iszonyú meredek, csúszós, sáros ösvény vezet le innen, nagyon megszenvedem, mire vízszinteshez közeli talajra kerülök. A kerekes kútnál már egész jó a helyzet, itt jobbra térek, a [K-] jelzésre. Zsoltnak jól szuperál az új "Hegyki" cipõje, a Bazaltorgonák lépcsõjén se kellett gatyafékre ereszkednie. Most egy ficakban várja türelmesen, hogy én is leérjek. A szõlõk mellõl már látszik a mûút, amit el kell érnünk. A messze elõttünk haladók jobbra kanyarodnak rajta. Hosszan battyogunk, amíg mi is megtehetjük ugyanezt. Átmegyünk az út bal oldalára, ahol a füves padkán lehet gyalogolni a következõ bekötõútig.

VII. feltételes pont, a Káptalantótiba vezetõ mûút torkolata.

Ez igazi meglepetés pont, mert tavaly itt nem volt semmi. Ragasztás után elõveszek egy fahéjas tekercset. Kell az energia a maradék kettõ-, de legszopatósabb puklihoz. A mûúton hosszan begyalogolunk a faluba. Amikor átmegyünk egy rövid hídon, rögtön balra fordulunk. Egy futóknak felállított frissítõponttal találkozunk. Szalagok veszik át a turistajelek szerepét. Száz méter után jobbra fordulunk. Az orrunk elõtt van a Tóti-hegy, de nem az irányába megyünk, hanem nagy ívbe jobbról kerüljük, még mindig szalagozás nyomán. Földúton tapicskolunk a sárban. állandóan látjuk a hegyet, de a kerülgetés miatt úgy tûnik, mintha nem közelednénk hozzá. Egy mangalica telepet mellõzünk. A falubeliek örülhetnek amikor a széljárás feléjük viszi a penetráns szagot. (Fõleg nyáron). Balkéz felõl pincesort érünk el. Ha legyûrtük a pincék melletti utat, akkor jobbra fordulhatunk egy barna TVT tábla mellett. Amikor ez megtörténik, félreállok egy keskeny útra. Éppen a nevemet sárgítom a hóba, amikor szembõl érkezik egy sporttárs, akinek nagyobb dolga akadt a bozótosban. Érthetõ, hogy egyikünk sem akarja fölös terhét felcipelni a következõ hegyre. Amikor tovább haladunk, az iménti sporttárs utánam jön a csapáson, és megjegyzi, hogy tényleg tükörradiál lehet a cipõm talpa, mert alig hagy nyomot a hóban. Elérjük a [Z-] jelzést, már a hegy alatt vagyunk. Nagy hanggal tódulnak le a fent igazolást szerzett sporttársak. Pisti hangja kihallatszik a többieké közül. Rátérünk a csúcsra vezetõ [Z3] csúszdára. Amikor találkozunk, Pisti azzal kecsegtet, hogy lefelé jövet le fogjuk csinálni a bokánkat. Elõbb érjünk fel, aztán majd meglátjuk, hogy mit fogunk csinálni lefelé. Ahol lehet, ott fától fáig, ágtól ágig húzzuk fel magunkat. Most irigylem a pókmajmot, aki a farkával is tud kapaszkodni. Zöldek! Hunyjátok be a szemeteket, mert oldalt kapaszkodósávok alakultak ki, mivel a középsõ sikamlós ösvény több, mint egy karnyújtásnyira van a szegélyezõ fáktól. Amikor a csúcs közelébe érünk, eltûnnek a fák, és a sáros ösvényt betaposott havas sziklák váltják fel.

5. ellenõrzõpont, Tóti-hegy csúcsa.

Az itt felállított sátorban Pinkert Laci húzódik meg. Amikor visszaadja az itinert, észreveszem, hogy kézfejérõl egy kis darabon lejött a glazúr. Neki sem volt problémamentes a mai napja, és ma este még sátort is kell bontania, és le is kell jutnia a hegyrõl, a sötétben. Most azonban még nincs sötét, úgyhogy induljuk lefelé, hogy minél késõbb érjen el bennünket. A fagyott sziklás rész lefelé sokkal borzasztóbban néz ki, és most felfelé is többen jönnek. Amikor sikerül lejjebb érni, a fás részhez, minden harmadik felfelé törekvõ túrázó hörögve kérdezi, hogy mennyi van még. Nehezen, de sikerül seggre ülés nélkül leérni a [Z-]-hoz, amin folytatom utam, mintha fel se másztam volna erre a nem túl magas, de annál meredekebb kúpra. Belekocogok a sáros úton. Az egyik hasadékban Zsolt vár. Szuper topogójának köszönhetõen elõbb ért le, mint én, és ezt az elõnyt szerelvényigazításra használta fel. Lesietünk a mûúthoz, és balra fordulunk [K-]. Nem kell sokat kutyagolni rajta, mert már látjuk, hogy az elõttünk haladó sporttársak jobbra betérnek az erdõbe [K-; Z-]. Elõször fel kell mászni a Gulács lábához, ami önmagában sem piskóta, fõleg öt kúppal a hátunk mögött. Az útcsomóponthoz érve megint Pisti érces tenorjától zeng a vidék. Valahol összetalálkozott a 20/B-t gyûrõ Pap Katával, és együtt jönnek lefelé a Gulácsról. (Nekik már jó!) Megint a szokásos, "Hol a fenébe tököltetek ilyen sokáig?" szöveg. - A Tóti-hegyen figyeltük a rézf...ú baglyok húzását, és most már te is továbbhúzhatsz. Így is történik, mi pedig elkezdjük az órajárással megegyezõ irányú fel- és becsavarodást [K3]. Elõször vulkáni kavicsok alkotta ösvényen kezdjük, késõbb letaposott földdé változik a talaj. Nagyon keskeny ez az ösvény, és balra rögtön ott a meredek. A fõ baj az, hogy két irányú a forgalom, és a többedik félreállás után ez már igencsak borzolja az idegeket. Ilyen alkalmakkor, ahol lehet, ott a szakadék fölé lógó fába kapaszkodok, mint Tarzan (majma). Ha többen jönnek, akkor kellemetlen sokáig ilyen pozitúrában megtartani magamat. Feljebb már elõfordulnak felfagyások is, erre a fentrõl jövõ túratársak is figyelmeztetnek. Innen is köszönöm a jóindulatukat. Közben erõsen szürkül, mondhatni sötétedik. Úgy tûnik, mintha már egy órája másznánk itt a hegy oldalában. A csúcs elõtt még egy plusz meredek, és persze csúszós emelkedõ, amit a szegélyezõ növényzet segítségével lehet csak leküzdeni.

6. ellenõrzõpont, a Gulács csúcsa.

Fent, a zsebkendõnyi helyen megpróbálunk a pontõr közelébe férkõzni, mert igazolás is kéne, ha már feljöttünk. Tök sötét van. Elõveszem a fejlámpámat, és megkérdem Zsoltot, hogy rendben van e az övé, mert oda tudom adni a pótlámpámat, de, most szóljon, mert a hátizsákom mélyén van, és a Halál szerpentinen lefelé nem tudom majd elõkotorni. - Világít még, jó lesz ez - mondja, amint bekapcsolja a gyertyafény erõsségû lámpáját. Megindulunk lefelé. Azt sejtettem, hogy sokkal rosszabb lesz, mint fölfelé, de ez félelmetes. Pár lépés után kialszik Zsolt lámpája. Elõre megyek, hogy valamit lásson is a fénykörömben. Ez addig mûködik, amíg egy félrehúzódás alkalmával õ is megelõz. Elég jól tud vakon tájékozódni. Ameddig kérdezgetik a felfelé igyekvõk, hogy sok van e még hátra, addig tudom, hogy nekünk még sok van. A legjobban a félreállásoktól vagyok kifáradva. Késõbb már nem kérdezik, hogy sok van e még, aztán már jön a köves szakasz, és utána már csak egy fokozottan csúszós lejtõ, és végeztünk a Guláccsal. A legvégén már üvöltök, hogy ne több szembejövõ túrázót. Ahogy leérünk, ugyanavval a lendülettel megindulunk jobbra a [K-]-on. Lejtõs és sáros az út. A gulácsi tekergést és szembetúrázást kocogással próbálom levezetni. Már nem érdekel a néhol bokáig érõ sár, megyek, mint az ûzött vad. Gyakran kell keresztbedõlt fákat átlépni, kerülgetni. Hátul Zsolt azt figyeli, hogy én mikor emelem a lábamat, vagy hajolok le, mert akkor néhány lépés után neki is ugyanazt kell csinálnia. Egy örökkévalóságig bolyongunk ebben az erdei útvesztõben, amíg ki nem érünk a házak közé, a szilárd burkolatra. Nagyra tudom értékelni, hogy megszûnt a csúszkálás, a dülöngélés. Egy darabon nézhetjük az alant húzódó mûút forgalmát, aztán balra kanyarodhatunk, hogy lemenve, testközelbõl megtapasztalhassuk azt. Lent megint balra kanyarodunk, de már át is megyünk az út jobb oldalán levõ lépcsõhöz, hogy elinduljunk az utolsó feltételes pont felé. Kutyaugatástól kísérve megérkezünk egy utcalámpa alá.

VIII. feltételes pont, Hármas-hegy alja.

Innen már nem túl hosszan kell sötétben a szalagokat követni, mert kitartó sárkerülgetés után elõvillannak Tomaj fényei. Viszont ez a Petõfi Sándor utca a hosszát tekintve becsületére válna egy nagyvárosnak is. De mint mindennek, ennek is vége lesz egyszer, és akkor jobbra kanyarodunk a Balatoni [K-]-re. Szégyen szemre nem vesszük észre a balos utca végén az iskolát, és lemegyünk az országútig. Drukkolok, hogy amikor visszamegyünk, ne lássanak meg. Elég égõ így a végén eltévedni. Idõnk, mint a tenger; kivesszük a kocsiból a száraz holmit, és úgy megyünk be a célba. Az öltözõben alig bírom kifûzni, és lehúzni a cipõmet. Rágyógyult a lábamra, a zokniról már nem is szólva. Sikerül a leukoplaszttal egy kis bõrt is lehúznom a talpamról, ez most kellemesen csíp. Miután tisztába tettük magunkat, átfáradunk az ebédlõbe egy meleg teára és zsíros kenyérre. Kifelé menet, az aulában köszönünk Tatay Sándor bácsi büsztjének, és megköszönjük a rendezõségnek az alapos rendezést, kiemelve a pontos szalagozást. Ezt most megúsztuk; ha nem is szárazon, de törés nélkül.

Ottorino

 
 
dnvzoliTúra éve: 20102010.12.06 12:37:36
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 40

2010.11.27.

Kilépek reggel a lépcsõházból,hideg van,a szél kíméletlenül és folyamatosan  vagdossa az arcomba a jeges havat miközben letisztogatom valamennyire a kocsit az induláshoz.Na mondom ez nagyon király,szép napnak nézünk elébe:)Elgurulok Sanyihoz ahol beszáll még Gyula és Feri majd szép óvatosan megindulunk a Balaton partjára.A havazás aztán alábbhagy,majd meg is szûnik,az utak többé-kevésbé tiszták,de azért nem száguldunk,jó ilyenkor az a 70-es tempó is.Útközben meg-meg fékezgetem az autót,ránézésre néha nehéz eldönteni,hogy most csúszik,vagy nem.Devecser még mindig lezárva,így Ajkának kerülünk,majd a havazás által láthatatlanná váló közlekedési táblák miatt kisebb helyierõs segítséggel térünk vissza a tapolcai útra.8 körül érkezünk Tomajba,majd a nagyon precíz rendezõktõl 08:19-es rajtidõt kapunk az igazolólapunkra.A Repkény-Droid párostól közben megtudom,hogy 11 helyett 12 óra áll rendelkezésünkre a teljesítéshez.Hmm,ez általában úgy tudom jelent valamit,és van egy sanda gyanúm,hogy ránk nézve semmim jót:)

Átfutom az itinert,az útvonal változatlan,úgyhogy a tájékozódással itt nem lehet probléma.Szalagok mentén közelítjük meg a bazalttemplomot,miközben a helyi hülyegyerekek autós ámokfutásán szörnyülködünk.Van mutatványosból több is a meglehetõsen rövid belterületi szakaszon.Aztán megindulunk felfelé,már itt is csúszik,a botok gumisapkájának nem is veszem túl nagy hasznát,meg is szabadulok tõlük hamarosan.Betérünk az erdõbe,gyönyörû a táj,az idõjósok nem lõttek mellé,a Nap is elõbújik hamarosan,ezzel még varázslatosabb lesz a látvány.Akinél rendelkezésre áll a technikai háttér fényképez is szüntelen.A hátamról elkezd folyni a víz ezért még most lejjebb vetkõzöm egy réteggel,a zsákomban lassan több ruha lesz mint rajtam:)A haladás igen nehézkes,utat tapostak már nekünk,azzal nincs is semmi baj,de IRGALMATLANUL csúszik!A túrabot hatalmas segítség,átfut az agyamon hogyha nem lenne azonnal visszafordulnék.Küzdelem minden lépés,csigatempóban haladunk,de a leírhatalanul szép tájnak köszönhetõen perverz módon élvezzük a „suhanást”a csúcs irányába.Az elsõ feltételes pont most sem üzemel,így a Kisfaludy-kilátós színes matrica nyitja a sort az igazolólapon.A ponton vidám a hangulat,sokan vagyunk,megy az igazolás miközben fentrõl néhány vicces túratárs hógolyózáporral örvendezteti a kedves lent levõket.Elhangzik egy „Anyád jól van?”-kérdés is,de úgy láttam ez sem volt komoly,hiszen mind lentrõl,mind fentrõl nevetés követi.

Köd üli a csúcsot ebben haladunk tovább,a Hertelendy-emléknél,majd a fenséges Ranolder-keresztnél is ragasztunk egy-egy ragasztanivalót,majd kinézünk a tóra,de csak a nagy tejfehér masszát látjuk.Aztán pár méter után kilépünk a köd-vagy ha úgy tetszik a felhõtakaróból és elénk tárul a Balaton víztükre.Ekkor látjuk,hogy nem lepi a köd teljesen a tó medencéjét,épp csak egy sáv húzódik felette,ami úgy látszik beleütközött a Badacsonyba,amúgy mindenfelé tiszta az idõ,szépen süt a Nap.

Szájtátás után megindulunk lefelé,lényegesen könnyebb a haladás,de minden lépésre maximálisan oda kell koncentrálni,a hajlított láb nem hártány,a túrabotokat is érdemes folyamatosan készenlétben tartani,az így elkerült esések száma közelít a végtelenhez.

Aztán elérkezünk a Bujdosók lépcsõjéhez.

Itt aztán nagyon oda kell figyelni.Az,hogy nagyon csúszik,az nem kifejezés.Egymáson derülve óvatoskodunk lefelé,többen a lépcsõsor melletti részt próbálgatják,de az olyan mint egy jól bejáratott szánkópálya,én is kilépek rá egyszer,de aztán menekülök vissza a bazaltra.Az életünket az menti meg,hogy az egykori mesterek konyítottak valamelyest a túristautakon való lépcsõépítéshez,és a „vízszintes”elemket ha csak minimális elhajlással is,de „befelé”meglejtették kicsit.Így elérték azt,hogy az ilyen agyament kirándulók mint mi legalább a lépcsõfokok peremén találhattak némi kapaszkodót a haladáshoz.Közben figyelmeztetünk néhány seggen csúszót,hogy ha nem muszáj,ezt ne tegyék,mert ezzel az utánuk érkezõknek nagyon megnehezítik a dolgát.Aztán csak leérünk,mindenki megússza ép bõrrel,egyedül Sanyi túrabotja szenved el némi alakváltozást.

Leérünk a latyakos aszfaltra(erõsen olvad a hó),elfut mellettünk pár terepfutó,van aki még le is fröcsköl,irgum-burgum,még ilyet:)Szigligetig aszfaltkoptatás amit most egyáltalán nem bánunk.Haladás közben megreggelizünk,majd vissza-visszatekintgetve gyönyörködünk az épp átmászott hegyben,és a felhõsapkájában.Betérünk az Avasi romhoz,feltételes pont itt sem üzemel.Egy népes társaság csak egy felderítõt küld be,a fiatalember bõszen számolgatja,hány matricát kell adott esetben magáévá tenni.Kijövet nem tudom megállni,így hangosan megjegyzem,jól járnak ma a rendezõk,jó sok kitûzõjük megmarad.Persze felesleges a buzgóságom,tudom én nagyon jól,ezek a vidám társaságok csak alkalmi túrázók,nekik ez is egy poén,hogy rövidíthetnek.A lényeg valahol mégiscsak ott van,hogy eljöttek,gyalogolnak egy jót,bár a dolog-mármint a teljesítménytúra mint olyan-komolyságát is tartsuk azért szem elõtt ha lehet.

A várhoz felkapaszkodni sem egy leányálom,oda kell figyelni a botokra,gyakran beakadnak a kockakövek fugájába,így nem is erõltetem különösebben itt a használatukat.Az etetõpontnál utolérjük Bazsit és Pistit(satlker)ledolgozva ezzel a jó tíz perces hátrányunkat.Bekapkodjuk a finom nápolyit,iszunk pár kortyot aztán irány lefelé!Na ez sem a legegyszerûbb dolog ezen a napon,a bakancs sítalp nélkül is kiválóan alkalmas siklásra,persze most egy túrabottal poénkodó sem jár errefelé:)A siklást persze csak kipróbáljuk,elég hamar hiteltelenné válnánk ugyanis azután,hogy pont mi szóltunk a Badacsonyon a seggen csúszókra.

Kiérve a faluból jön a bicikliutas rész,majd bekanyarodunk a Szent-György-hegy irányába.Beszélgetéssel oldjuk a szakasz monotonitását,Pisti beszámol az enyémmel hajszál pontosan megegyezõ térdproblémájáról,nem túlzás át tudom érezni a fájdalmát.Aztán szõlõtõkék közé be,pince mellett el.Szomorúan látom,hogy ahol két éve jót legelésztem az ízletes szõlõbõl ott most üresek a tõkék:( Aztán odébb találok némi kék szõlõt épp még az ehetõ határon belüli állapotban:)

Komoly sárdagasztós rész jön,a paraszt felszántotta a parcella szélét is,hiába a „FÕDBEN van a pénz(PÍZ)”,minden centire szükség van.A szakasz szerencsére nem túl hosszú,kiérünk a betonra,majd felkanyargunk az Oroszlánfejes-kúthoz.Iszom belõle,valami nem stimmel a vízzel,aztán rájövünk,hogy a hõmérsékletével vannak problémák,majdhogynem meleg.Nagyobb társaság tanyázik itt épp,látszik,hogy vannak akik olvasták a szervezõk dohányzással kapcsolatos gondolatait,és vannak akik nem.

MÁS GOND IS VAN A VÍZZEL!CIKK ITT:http://www.esemenyter.hu/?q=node/732

Továbbállunk,vékonyka ösvény következik,majd pincék elõtt-között kanyarog a vízfolyásokkal tarkított hegyi út.Visszanézve látjuk,hogy a Badacsony még mindig nem engedte el a csapdába ejtett felhõpamacsot,érdekes látvány,körülötte mindenütt tiszta a levegõ.Aztán nekiindulunk a hegynek,a járás itt sem a legegyszerûbb,futókat hallok,félreállok,nevetve mondják,hogy kicsesztem velük,most nem pihentethetnek:)Ha tudnák,hogy az udvariasság mellett a félreállást nálam is az álcázott pihenés motiválta:)Ezen a túrán egyébként mindenki mérhetetlenül udvarias volt:)

A tetõn egy sátorból megkapjuk az aktuális színes matricánkat,majd nézelõdünk egy nagyon gyorsat a nagyon szeles és nagyon hideg helyen,majd elindulunk lefelé.Egy kanyarban megállunk pár pillanatra,váltunk pár szót a rövidebb távosok pontõrével,nézelõdünk kicsit-egészen a Somlóig ellátni,majd szörnyülködünk azon a meredek ösvényen,amin az említett rövidtávosok kénytelenek felkapaszkodni ide.Aztán továbbállunk,és szörnyülködünk azon az ösvényen,amin nekünk kell lefelé ereszkednünk és amit az itinerünk emígyen említ meg:”helyenként meglehetõsem mocorkás,nehezen járható”

Hát nekem eddig nem sok fogalmam volt arról,hogy milyen az az ösvény ami „meglehetõsen mocorkás”,de ha ilyen,akkor ez aztán nagyon-nagyon ”mocorkás”volt:)Szépen összetorlódtunk itt,próbáltuk egymást figyelmeztetni a megfelelõ követési távolság betartására.A talaj,mint a jég,köves,sáros,nagyon egyenletlen és nagyon meredek,szó szerint fától-fáig,bokortól-bokorig megy a haladás,mindenki tisztában van vele,hogy aki megindul,megcsúszik az mindent(mindenkit)visz.Elérve aztán a bazaltorgonákhoz lépcsõsor és korlát siet segítségünkre,nem mondom hogy nem örültem neki.

Túljutva a túra szerintem legveszélyesebb részén,befutunk az etetõpontra.Az ellátmány nagyon ott van a pályán,én lekváros kenyeret eszegetek és mellé finom teát iszogatok.

Aztán haladunk,messze még a vége,a hegyoldalban nigériai túratárssal beszélgetek kicsit,huszonvalahány éve itt él,úgyhogy nem újdonság neki a hó,fõleg,hogy van belõle nekik is otthon,a magasabb hegyek tetején.

Szántóföldet kerülünk jó hosszan,valahogy egy „Kispistást”sem látni átvágni a mezõn,vaslogikával kikövetkeztetem,hogy ennek egyedüli oka a szántón található combig érõ sár.Persze ahol mi haladunk,az sem gyenge,de azért még járható.Metszõ szél csap az arcunkba,felhúzom a kapucnit.Aztán elérünk az Eger-víz gázlójához,erre nagyon készültünk,kellemes meglepetésként ér minket,hogy  a víz fölé kiváló átjárót ácsoltak szorgos kezek,a pallók állapotából ítélve a nem is olyan távoli múltban.

Átlibbenünk a hídon,ragasztunk egy matricát,majd komoly sárdagasztás veszi kezdetét egészen Gyulakeszi falu focipályájáig.Néhányan azonnal kapnak a lehetõségen és átvágnak a gyepszõnyegen.Gyanúsan malomszerû épületet mellõzünk,majd átvágunk a falun,aztán irány a Csobánc.Két éve valami olyasmit írtam,hogy itt komolyabb meredekségekre nem emlékszem.Hát ez nem egészen így van.Lehet lihegni rendesen.Viszont a panoráma valami elképesztõen gyönyörû,talán az eddigi legszebb,legtökéletesebb a túrán.Néha leolvadt részre érünk,itt mintha extra üzemanyagfröccsöt kapna a motor úgy megindulok,lassítok is gyorsan,jön a kanyar,nehogy lesodródjak már a hegyrõl:)Az említett hajtûkanyarban aztán nézelõdök még egy kicsit,majd felbaktatok a pontra.Embert rég nem sajnáltam már ennyire,mint ezt a két szerencsétlen átfagyott srácot.Mindenféle szélárnyék nélkül üzemeltették a pontot,egyikük arcán a totális elkeseredettséget véltem felfedezni,miközben egy zsebkéssel próbált lefarigcsálni némi faanyagot egy karóról,a reménytelennek tûnõ tûzgyújtáshoz.Legközelebb jobban felkészülnek,azt hiszem.A ponton egyébként finom aszalt fügéjhez jutottunk,majd amilyen gyorsan csak lehet elhagytuk a hegyet.

A hegy platóján hófúvásos részen haladunk,az ösvényt néhol combmagasságú hófal határolja.Minden elismerésem az úttörõké.Kiérve a hegy szélére kis bizonytalankodásra ad okot,hogy jobbra ill. balra is látni szalagozást,a jobb oldali ág tûnik jobban kigyúrtnak,így jól döntve azon kezdünk ereszkedni.Hátam mögött Bazsi hódol új szenvedélyének a hóbaesésnek,nagyon megszerette ezt a sportot,nem is akarja nagyon abbahagyni.Fent éreztem elõször a túrán,hogy komolyabban fázom,így úgy döntöttem,hogy az elsõ alkalmas helyen(havas túrán nem sok ilyen van)átöltözöm és zoknit cserélek,ha már elhoztam a csereruhát.Leérve a hegyrõl találok is egy csak félig behavazott pincebejárót,megállok,végignézek magamon.Azonnal elvetem az öltözködés gondolatát,fõleg a zoknicsere viszonylatában.Már a kamásli levétele is borzasztó feladatnak tûik,így inkább haladok tovább,a hótaposásban közben újra üzemi hõmérsékletet érek el.

Közben azt veszem észre hogy egyedül vagyok,stalkerék lemaradtak,Sanyiék azt hiszem elõttem járnak.Beérek Káptalantótiba és a Csobnc utcán gyûröm a kilométereket.Átkelve egy hídon a kék megy tovább egyenesen,páran bizonytalankodunk,hogy akkor most merre az arra,a térképünkön a letérés kék 3szöges,a valóságban friss kék L jelzés visz balra,a patak partján.Szalag a híd korlátján.Aztán nem várt segítség hallatszik valahonnan,közelebb érve egy helyi leányzót látunk egy ház emeleti ablakában lógva,miközben az „A többiek arra mentek”kifejezést ismételgeti bõszen,és mutogat a helyes irányba:)

Meglett tehát a cseles flikk-flakk,beálltam a rosszhírû Tóti-hegy irányába.Elhaladok a „Malacok-völgye”mellett,a havas sár egyre tetemesebb,rámtör egy holtpont.Meg is állok,megiszom az energiaitalom utolsó cseppjeit,bedobok egy müzliszeletet.Közben utolér Bazsi,Pistinek sajna elõjött a térdfájdalma,nagyon nehezen halad.Gyûjtjük a szinteket,aztán nincs más hátra,befordulunk jobbra és elõttünk a kaptató.(Elõtte eszünk pár szem aszalt fügét,amit a kedves szervezõk tettek ki nekünk.)Tóti-hegy kellemes csalódást hoz,a kaptató „csak”saras,ellentétben az eddigi”havas-jeges-saras”talajtípussal,így meglehetõsen könnyedén,a vártnál sokkal gyorsabban és egyszerûbben jutok fel a csúcsra.Itt derül ki,hogy Sanyi is mögöttem volt,lihegve rohant fel a hegyre,kedvenc témáját a Naplementét szerette volna innen lefotózni.Csak pár perccel maradt le róla.

Aztán vissza a már bejárt ösvényen,fától-fáig,ki talpon,ki nem.Gulácsig Sanyival baktatunk,hegy aljában ránk sötétedik,elõkerülnek a fejlámpák.Felfelé már egyre több a megálló,egyedül is maradok,a szintidõ nincs veszélyben,nem meghalni jöttem én ide.A hegy derekánál már rendesen sötét van,hiába a rendezõi felszólítás,na meg a józan ész,sokan ügyeskednek lámpa nélkül.Közben kilátópontokon haladunk át,ami két dolgot jelent.Egyrészrõl szép az alattunk elterülõ kivilágított utcák fénysora,másrészrõl a nyitottságnak köszönhetõen lefagyott az ösvény.Ez természetesen még izgalmasabbá teszi a haladást,pláne lámpa nélkül.Aztán csak felérek,lefelé egy kivilágítatlan túratárs szegõdik mellém,készségesen levezetem a hegyrõl,sokkal gyorsabb valószínûleg egyedül sem lennék.Nem nagy szó véleményem szerint,itt a lámpafény életmentõ lehet,nem kell túl nagy fantázia ahhoz,hogy elképzeljünk egy balesetet ilyen viszonyok között ezen a hegyen.Ezért borzasztó felelõtlennek tartom az ide lámpa nélkül érkezõket.Igaz,nem vagyunk gyerekek,akiknek a kezét kell fogni,de valószínû ezen felelõtlen túratársak lennének a legjobban felháboroava,ha a sötétség beállta után a rendezõség nem engedné fel õket a Gulácsra.

A levezetett srác és társa azt tervezték,hogy velem jönnek a célig,én ennek nem is láttam semmi akadályát,amennyiben tudják tartani velem a lépést.Hát nem tudták,egy darabig még hallottam pár „AÚÚÚ”-t,vélhetõen akkor érkezhettek el a bokamagasságban,vagy épp fejmagasságban belógó ágakhoz.

Leérve a cicilizációba aztán már eseménytelen az út,aki túléli az átkelést a kétszer két sávon,annak már csak jó húsz perc néhol jegeces aszfaltbetyárkodás van hátra,hogy aztán megpillantva a kivilágított iskolaépületett vehessen egy nagy levegõt,és elmondhassa:Megcsináltam!

A felkínált 12 órából 9 órát és 41 percet hasznltam el a túrára,amivel meg vagyok elégedve.Jutalmam egy szép kitûzõ és egy hasonlóan szép Oklevél lett.Pár perc alatt aztán mindenki beérkezett a csapatunkból,így hátramentünk az ebédlõbe vacsorázni.Összefordítottam egy baracklekváros és egy szilvalakváros kenyeret,ezt látva egy kedves hölgy felajánlott egy-talán-szamócalekvárosat is,így elfogyaszthattam életem eddigi legextrább lekvároskenyerét,amit finom teával kûldtem le a gyomromba.Valaki kifigyelte,hogy van még ezen felül aszalt füge is,így a vacsora lassan lakomává kezdett válni:)Aztán lassan összecihelõdtünk és hazaautóztunk Gyõrbe.

Azt hiszem elmondhatom,hogy túl vagyok eddigi legnehezebb túrámon.Soha egyetlen teljesítéshez nem kellett ennyi energiát befektetnem mint ma.Az útvonalkövetéssel nem volt gond,nekünk lényegében egysoros itiner is elég lett volna,valami ilyen szöveggel:”A nagy fehérségben kövesd a fekete sávot(a fekete ösvényt)”

A szervezõk mindent megtettek,hogy jól érezzük magunkat,az ellátmány bõségesen rendelkezésre állt mindenhol,a hegy tetején fél napokat fagyoskodók elõtt meg külön megemelem a baseballsapkámat.

Köszönöm a lehetõséget.

dnvzoli

 

 
 
 
bbelediTúra éve: 20102010.12.02 17:00:37
megnéz bbeledi összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40


Tavaly egyedül vettem részt ezen a túrán és már akkor belopta magát a szívembe. Egyértelmû volt, hogy idén is ott a helyem a rajtnál, de most Apa (stalker) is elkísért. Reggel nyolckor érkeztünk Badacsonytomajra, gyors nevezés után, 8:15-kor neki is vágtunk a távnak. A Badacsonyra a vártnál nagyobb hóban gyalogoltunk felfelé, de ezt az akadályt viszonylag még könnyen teljesítettük (a lejutással már komolyabb problémák voltak). A Kisfaludy-kilátónál megkaptuk az elsõ matricát, majd a feltételes ellenõrzõ pontok érintésével eljutottunk a Bujdosók lépcsõjéhez, ahol kezdõdött a móka. Ez a szakasz tavaly is veszélyesnek tûnt számomra, de a mostani körülmények igazán extrémmé tették a lejutást. Voltak, akik inkább a fenéken való lecsúszást választották, bár ezzel jelentõsen feltartották az utánuk érkezõket, igaz botok nélkül nekünk sem lett volna jobb ötletünk. Nem tudom, hogy a terepfutók, hogy oldották meg ezt a problémát, de biztos tudnak valamit, amit mi nem, mert a lépcsõk alján már meg is elõztek minket az elsõ képviselõik.


A lejutást követõen, végre biztonságos talajon, valamivel gyorsabb tempóban haladhattunk Szigliget felé.


Szigligeten az Avasi templomromhoz nem került matrica, ezért sokan le is vágták a kanyart, mintha olyan sok idõt rabolt volna el az életükbõl ez a körülbelül 100 méteres kitérõ. Na de mindegy, úgy tûnik, még mindig vannak, akik nem igazán értik a lényegét a teljesítménytúrázásnak. Nem sokkal késõbb elérkeztünk a második ellenõrzõponthoz, amit a szervezõk az idén a vár legfelsõ pontja helyett valamivel lejjebb helyeztek el, így elkerülve a felfelé vezetõ csúszós lépcsõket. Miközben a ponton kapott nápolyinkat fogyasztottuk, utolértek minket dnvzoliék, így kezdetben 6, majd 5 fõs társaságban folytattuk utunkat. Szigligetet és a Szent György-hegyet összekötõ aszfaltos szakaszon az elmúlt hetek eseményeinek megbeszélése zajlott, illetve a minket meg-megelõzõ futóhölgyek látványa kötötte le a figyelmünket. :) Ennek köszönhetõen viszonylag gyorsan elérkeztünk a Szent György-hegy lábánál található Horváth Pincéhez, ahol gyors matricaragasztás után elindultunk felfelé. Útközben az Oroszlánfejû-kútnál még beiktattunk egy rövidebb frissítõpontot, majd célba vettük a hegy csúcsát. A hegy oldalában található feltételes pont után egy kicsit elszakadtam a társaktól, mert hegyre felfelé jobban szeretek a saját tempómban haladni, de így legalább volt idõm gyönyörködni a látványban, miközben vártam a többieket. Matricaragasztás után, néhány eséssel ízesítve, elérkeztünk a „bazaltorgonák között vezetõ igen meredek ösvényhez”, amely számomra a túra második legveszélyesebb szakaszát jelenti. Itt már kezdtünk azon gondolkozni, hogy véletlenül nem-e túlélõtúrára jelentkeztünk teljesítménytúra helyett. Szerencsére épségben megérkeztünk a Kaán Károly kulcsosházhoz, ahol zsíros illetve lekváros kenyér és meleg tea várta a túrázókat. Frissítés után leereszkedtünk a hegyrõl és elindultunk a Csobánc felé. A következõ útszakasz elsõsorban a sárdagasztásról szólt, de a társaságnak köszönhetõen ezt is jóhangulatban tettük meg. A Csobánc alján mosolyogtunk egy mellettünk elhaladó futó kamerájába, majd kezdõdött az emelkedõ. Az idén, a hónak köszönhetõen elmaradt a matekfeladat a hegy oldalában. A romoknál a pontõrök fügével kínáltak minket, miközben próbáltak tüzet gyújtani. Nem lehetett kellemes egész nap ott állniuk a hidegben. Lefelé menet dnvzolinak meséltem, hogy itt tavaly is sikerült elesnem és mire befejeztem a mondatomat, már ismét a hóban feküdtem. (Csobánc - Balázs 2:0). A Tóti-hegy felé vezetõ szakaszon magasabb sebességre kapcsoltunk, mert még el akartuk csípni a naplementét a hegytetõn. A hegyre aránylag gyorsan feljutottam és még épp láttam a lemenõ nap utolsó sugarait. Ettõl felbátorodva, lefelé a kelleténél gyorsabban haladtam, aminek az lett az eredménye, hogy mire leértem, a piros kabátom barnára színezõdött egy hatalmas esést követõen. A hegy alján bevártam Apát, akinek már nagyon küzdenie kellett a heggyel egyre erõsödõ térdfájdalma miatt. Lassabban is ért le, mint a többiek, ezért az utolsó hegynél már csak ketten maradtunk. A Gulács aljában elõkerültek a fejlámpák és nekivágtunk az utolsó (hatodik) megmérettetésnek. A sötét miatt fokozott óvatossággal haladtunk felfelé, közben kerülgetve lámpás és olykor lámpa nélküli túrázókat. A hegytetõn igazi tábortûzi hangulat uralkodott, megkaptuk az utolsó matricát, majd elindultunk lefelé. A hátralevõ, körülbelül 4 kilométer eseménytelenül zajlott. Végül 18:20-kor értünk be a badacsonytomaji célba. Tavaly ugyanezt a távot 8 óra 40 perc alatt teljesítettem, az idén csak 10 óra 5 perc alatt sikerült, ez azért sok mindent elárul.


Összegzésül: A túra jól szervezett, a szalagozás most is szuper volt, eltévedni véleményem szerint lehetetlen. Az ellátás megfelelõ. A díjazás egy szép kitûzõbõl és egy oklevélbõl áll. A terep száraz idõben sem könnyû, ilyen körülmények között pedig egyértelmûen nehéz, de hát mit ér az élet izgalmak nélkül. J Sajnos a késõi hazaérkezés, a túrafelszerelés lestrapálása és a felkészülés hiánya miatt a másnapra tervezett Bauxit túrán nem vettem részt, de ami késik, nem múlik, úgyhogy remélem jövõre a vasárnapi túrára is elmegyek végre.

 
 
kekdroidTúra éve: 20102010.12.02 16:49:19
megnéz kekdroid összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 42 – fõleg szalagozás 


Enyhén spicces (vö. mattrészeg) leendõ közlekedésmérnökök tántorognak a környéken, miközben megközelítjük Kerek repkénnyel Bubuföldét a fagyos hajnali órában. Leltárba vesszük az álmos Petamit, a lelkes Bubut és a teherliftté avanzsált felvonóval érkezõ Hevér Évát. Indulás, alternatív útvonalon közelítjük meg a célterületet, néhol erõsen jegesedõ utakon, holdsütötte sötétségben. Badacsonytomaj a találkozások faluja, hét plusz kettõ szalagozó találkozik itt, Jámborékkal csak késõbb futunk össze: a hét fõ (pedig péntek van) Hevér Évát, Kerek repkényt, Bandrás61-et, Gudlukingot, Bubut, Petamit és engem foglal össze, a kettõ RitaB-t és Rudit. (Peremfeltétel: a nevekkel kapcsolatban a hivatalos beosztás 1. sz. mellékletében szereplõ táblázat került figyelembe vételre jelen beszámoló elkészültekor.) Megostromlunk egy pékséget – sõt, A Pékséget – legalább felerészt kávézás céljából, szép kis társaság. Bazalttemplom, bazaltlépcsõk, bazalthegy. Keskeny ösvényen kanyargunk, kegyhely, forrás mellett sétálunk tova. Át a Kõkapun, ez már az Országos Kék, bazalttal kövezett ösvényen visz fel a lapos hegytetõre.


A kilátót Repkény és Bandrás61 társaságában szemrevételezzük, a kilátás kissé korlátozott, a lépcsõk járhatóságára ügyelni kell. A Nap vörös korongja felbukkan a hajnali párából, megvilágítja a Balaton tükrét, aranyló híd húzódik köztünk és a keleten izzó tûzlabda között. A Fonyód felett magasodó dombok szigetként emelkednek ki a Balaton és a Nagy-Berek tengerébõl, mindenütt víz látszik és még több víz. Kitérünk egy fotózásra alkalmasabb kõpárkányra, szembetûz a kelõ Nap. A többiek után eredve Bubuval mi másról beszélgethetnénk, mint a következõ évre szóló vasúti menetrendrõl. Gudluking meghallja a Tapolca-Budapest Déli pu. gyorsvonat mozdonyának a hajnalt felcsörgõ hangját. Tartunk némi kollektív nézelõdést, tárgya a Ranolder-kereszt és a kilátás dél felé, a víz felé, ahol a sült hekk és a félezres papírlángosok szezonja már véget ért. Télen a legszebb a Tó. Lebujdosunk a Bujdosók lépcsõjén, a lábaim szerepét sûrûn váltogatom: az egyik a terhet hordja, a másik a koordinációért felel. Aztán fordítva. Öröm megérkezni a Rodostó-házhoz, kopott, töredezett táblák hirdetik a múltat. Autó jön szembe, kiállunk a szõlõtõkék mellé, biccentés, hitetlenkedõ fejcsóválás a reakció. Ennyi gyüttment kiránduló, kora hajnalban.


Beljebb térünk a faluba, Petami bevásárlást intéz. Visszatekintve bazalttornyok ékítik a hegyet, sok idõ eltelt azóta, hogy a kétezres vulkán oldalán lávaként lefolytak és ittmaradtak. Az ember csak az elmúlt egy másodpercben jelent meg számukra. Öt perccel maradunk le a személyvonatról, üres mindhárom vágány, vörösek a jelzõk. Talán jövõre elérjük. A társaság után sietek, aszfaltot taposunk, tõlünk balra az Eger-víz és a Malomárok torkolatának a mocsara rejti el a Balatont. Betrappolunk Szigligetre, szürkéskék az égbolt, a Nap nem tudja eldönteni, most süssön-e vagy sem. Wass Albert emlékpark, Avasi templomrom, mindkettõ gondozott, tiszta. Igyekszünk helyes orientációt kialakítani a résztvevõk számára, szalagokból. A futóknak nem kötelezõ a kitérõ, de remélem, azok sem bánják meg, akik kitérnek és megnézik. Szép. Megcélozzuk a várat, Bandrás61 néhol aszfaltra való krétával applikál egy-egy nyilat az úttestre, ezeken a helyeken Repkénnyel szalagot is kötözünk, megerõsítésképp. Kitérõ, várfok, távbeszélõn összeköttetésre kerül Pygmea és Bubu. A régiek tudták, hová kell várat építeni, próbálom elképzelni, hogyan esett erre a bazaltrögre a választásuk az áthatolhatatlan mocsárvidéken. A várépítõk újkori kollégái serényen dolgoznak most is. Várfok, körpanoráma, még világosban: tanúhegyek mindenütt, a Keszthelyi-hegység keleti pereme falként zárja le a láthatárt nyugaton. A lepkék most alszanak. Északon baljós felhõk gyülekeznek, alattuk látni a Halápot, Sümeg várán azonban megcsillan egy kósza napsugár és még a Somló jellegzetes körvonala is idekéklik a távolból. Betekintek a vár kápolnájába, fantasztikus az akusztikája a kis helyiségnek. Lesétálunk, újra aszfalton ballagunk, érintjük Szigligetnek a fõút mellé települt gyarmatát. Kerékpárútra térünk, kerékpár nélkül. Gyalog is kényelmes, ráfordulunk a Szent György-hegy felé vezetõ egyenesre. Lehet hasítani, mellettünk vizes, zsombékos mocsár. Itt bizony muszáj az aszfalton menni, mert ami nem tanúhegy és nem burkolt út, az járhatatlan.


Horváth-pince, letérés. Óriási betûk hirdetik: BOR. Sokkal célravezetõbb, mint a Magyalerdõ városrészt hirdetõ felirat valahol Észak-Amerikában. Jámbor és Csaba jelennek meg, így a túra másik résztávjának szalagozóival sikerül összefutni, ahogy arra körmönfont utalás tevõdött még az elején. Amíg a többiek a pince termését tesztelik, a trolikutya érdeklõdõn vizsgálja a bakancsomat, ki tudja, minek az emlékét hordozom szagminta formájában magammal. Kezdõdik a kaptató, közben újabb telefonos konzultációt tartunk, ezúttal Nagyondinnyével, aki hídépítési szakreferenssé lép elõ. Szalagozgatunk tovább, lassan megközelítjük a Szent György-hegyet, frissítjük vízkészleteinket az Oroszlánfejû-kútnál (egy táblán Oroszlánszájúként hivatkoznak rá, szerintem az hülyén hangzik). Még a Nap is kisüt, bátortalanul, de hosszasan. Kihelyezzük a következõ feltételes ellenõrzõpontot a hegy oldalában. Itt már szinte tavasz van, de lehet, csak a kaptató miatt érzem úgy. Repkénnyel lemaradást szenvedünk el, de lassan mi is felkapaszkodunk az oldalon át a tetõre. Útközben beírunk egy jót a csúcsfüzetbe, ami nem is a csúcson található, de biztos, ami biztos, megörökítjük ittjártunkat. Pazar a kilátás, kár, hogy északon a felhõk egyre komorabban sorakoznak, barátságtalanul szürkére festve az ég alját. Lekanyargunk, el az ég felé nyúló bazaltorgonák mellett. Pár stabil és pár talajt vesztett lépcsõ után megérkezünk a turistaházhoz. Féltáv, éppen belül járunk a szintidõn, hozzuk a papírformát.


Rövid pihenõ (nagyon rövid pihenõ) után lecsúszkálunk a lépcsõkön, a piros sáv eltér tõlünk, más irányból közelíti meg Tapolcát. Maradunk a kéken, lassan keletnek fordulunk, vigyázó szemeinket a Csobáncra vetjük. Átkelünk a mûúton, hagyjuk a kéket továbbmenni, szintén Tapolca felé, mint az imént piros színû társa. Nekünk nem marad jelzés. Vasútvonal, Bzmot 191 érkezik, Székesfehérvár felé kattog el egy szál mellékkocsival, a mozdonyvezetõ mosolyogva integet. Tisztára, mint egy mávos képeslap. Gyulakeszi ex-megállóhelyen járunk: nem csoda, hogy megszûnt, a falu innen bõ két kilométer, sáros, csoffadt úton, egy menetrend szerint megáradó patakkal útközben, amelyen nincs állandó átkelõhely. Most még legalábbis nem áll a Pelikán-híd ((C) Petami, 2010), viszont Bandrás61 és Gudluking a szalagozó társaság számára megfelelõ minõségû átkelõt eszkábálnak össze a környéken fellelhetõ fadarabokból. Repkény a maga kényelmességével még másodikként átlibeg, hogy kompromittáló fotókat készítsen rólunk, majd a provizórium elkészülte után Hevér Éva, Bubu, majd Kékdroid is megoldja az átjutást. Petami a jobb parton marad, bevárja a hídépítõ brigádot, innentõl hatan maradunk. Betocsogunk Gyulakeszire, még egész járható az út. Gyalog. Valószínûleg traktorral is. A faluban általános pihenõt tartunk, kiváló a kávé a kocsmában. Feltöltekezve indulunk tovább, eleinte csak hármasban Hevér Évával és Repkénnyel, a többiek hamar utolérnek úgyis. S lõn. Elszalagozgatunk a Csobánc aljáig és tovább, a nagy beszélgetésben majdnem túlhaladunk a vár felé vezetõ éles kanyaron. Újabb feltételes pont kerül kihelyezésre, kezdõdik a kapaszkodó.


A nyílt szakaszon kiránduló család jön szembe, megilletõdve nézik, ahogy érdeklõdõ szemmel vizsgáljuk meg a pihenõhelyen a kukát, hogy kitegyük-e reá a következõ iránytáblát. A hölgy azért udvariasan megkérdezi, mi járatban vagyunk erre. Nem tudom egyértelmûen megállapítani, hogy a válasz mennyire segíti hozzá a nyugalma visszanyeréséhez. Felkanyargunk Csobánc várához, amely évrõl évre egyre várszerûbb külsõt nyer, szorgos kezek munkájának eredményeképpen. Metszõ szél fogad, párás, borús körkilátással. Optimista énem töretlenül bízik abban, hogy a délutánra ígért csapadék elõtt célba érhetünk. A KL jelzés nyomában indulunk meg egy csapáson, lentebb, amikor már van mibe kapaszkodni, találunk néhány, szinte tegnapi jelzést. A Vár-kútnál megcsodáljuk a napelemes energiaforrásról mûködõ szivattyús kutat, nagyon divatos, nagyon fenntartható. Koktélt csapolok belõle: a víz mellé egy bolharák kerül a bögrébe, némi mohával fûszerezve. Jobbra pihengetõ birkák, az úton mûködésük mellékterméke. Megcélozzuk a következõ tanúhegyet, az a Tóti-hegy. Eleinte szõlõtáblák között ballagunk Káptalantóti felé, majd visszakanyarodunk a mûúton, feltételes ellenõrzõpont tartja vissza majd itt a résztvevõket attól, hogy engedjenek a jól járható szántó jelentette csábításnak a Kék sávval szemben. Amíg Bubuval kihelyezzük a kellékeket, a társaság halkan beszélgetve tovasétál Káptalantóti felé. Követjük õket, szürke árnyként a befelhõsödött naplementében.


A falu aprócska fõterét már kidekorálták színes izzókkal, keskeny utcákon követjük a jelzést, majd engedünk a Kamu Kék szabályosan felfestett elágazásának. Idén idõben kanyarodunk a mangalicás felé, a vérmalacok már aludni tértek. Feljebb az úton Gudlukinggal találkozunk össze, hármasban ballagunk tovább az egyre mélyülõ sötétségben. Fehér Opel közeledik, lekapcsolt fényszórókkal, álló motorral. Rákapcsolom a fejlámpát, nyomatékot adva jelenlétünknek, de a sofõr nem reagál különösebben. Felérünk a sötét erdõbe, felkötözök egy szalagot, hogy fogyjon, így lemaradok Bubuéktól is. Rájövök, hogy nem jó nekem szürkületkor egyedül: amikor már sötét van, akkor már vidám vagyok, de a szürkületet valahogy nehezen viselem. Szaporábbra fogom lépteimet, megvan Bubu, kicsit elõrébb Gudluking hátizsákján villan vissza a lámpafény. Elérjük a zöld sávot – a térkép megelõlegezi a létezését egy kék háromszögnek, elvileg idáig ezt követtük. Újra együtt a társaság, menetelünk a Tóti-hegy sötét tömbje felé. Fémtáblán zöld háromszög, itt kell felkanyarodni, meredek, de járható az út. Fent szél, pazar kilátással, apró falvak terepasztalszerû házaival. A Balatonnál kivehetõek a kikötõk bejáratánál a zöld-piros irányfények. A Gulács fenyegetõn magasodik elõttünk, a túra utolsó két hegye közt csak egy halvány fénycsoport pislákol, valahol nagyon lent. Kerek repkénnyel tartunk egy hosszabb regenerációs szünetet, teázás, csokievés a feladat, mielõtt a többiek után iramodnánk. Halkan diskurálgatva érjük utol õket, RitaB-ék példásan szalagoztak errefelé, nem kell utómunkát végezni. Körforgalmat találunk – középen megállni tilos – és rövidesen újra aszfaltot koptatunk. Nem sokáig: betérünk a Gulács, az utolsó emelkedõ felé, ágak között bujkálunk, keskeny, köves ösvényen. Az elágazásnál kihelyezésre kerül egy irányjelzõ tábla, egyike az utolsóknak. Hosszú ívet ír le a jelzés a hegytetõ felé, már most csúszik, nem is merek belegondolni, mi lesz ebbõl egy kiadós esõ/hó után: másnap azért látom az eredményt.


Esti gyorsvonat kürtje hasít bele az éjszakába, a remotorizált mozdonynak szinte semmi hangja nincs, csak a kerekek zaja hallatszik fel idáig. A szerelvény elrobog Szabadbattyánon és Székesfehérváron át Budapest felé. Hegytetõ, csúcskõ, mára az utolsó, csak le kell jutni valami módon. A kilátás a Tóti-hegyrõl ismerõs, csak a nézõpont változott, a magasság alig. Néhány hópihe hull alá, örömmel állapítom meg, hogy a tél elsõ havazása igen kellemes helyen ér utol. Párokra oszlunk, Bandrás61 és Gudluking elõretör, Repkénnyel követjük õket, Hevér Éva és Bubu mögöttünk jönnek valahol, egy ideig visszanézve még látom lámpáik fényét. Végigbukdácsolunk a Gulács alján, a hóesés a kezdeti bizonytalankodás után rázendít, majd halmazállapotot változtatva esõként folytatja, egyre nagyobb intenzitással. Amikor megérkezünk az újabb tanúhegy-alji szõlõkhöz, már kellemesen vizesek vagyunk. Le az országúthoz, fel a lépcsõkön, megkerüljük a Hármas-hegyet, mecseki névrokonának helyi, alacsony kiadását. Feltételes ellenõrzõpont kerül ki, ez az utolsó, már csak Badacsonytomajig kell visszajutni. Keresztülsietünk az erdõn, majd a városka hosszú utcáján: aki errefelé autózik, mind nagyot néz. Bevárjuk Bubuékat, érkezzünk vissza egyszerre.


Az iskolában nagy élet zajlik, lepakolunk, majd a pizzéria – sõt, A Pizzéria – étkeinek mértékadó vizsgálata után Repkénnyel visszavonulunk a társasági életbõl. Még kinézek az ablakon elalvás elõtt, sûrû, óriási pelyhekben szakad a hó. Aztán sötétség.


Iskolabüfé, kávé, kezdõdik a nap, az újabb. Levonul a rajtolók elsõ, nagy hulláma, innentõl kevesebb túrázó érkezik, de õk szép egyenletesen. Rengeteg ismerõssel találkozunk – ezért jó itt ülni – eltekintenék a név szerinti felsorolástól, mert egész biztos nem jut eszembe mindenki. A rajtból – még annak bezárása elõtt – átvezénylõdünk a konyhába, berendezzük a fõhadiszállást. Köszönet az elismerõ szavakért, szeretném ezúton is tolmácsolni a lekvárok fõzõi, zsírok sütõi felé, õket illeti a dícséret. Akik nélkül nem ment volna a konyha (megjelenésbeli sorrendben): Kimmel Judit, Oláh Annamária, Veisz Imre, pataporc, az örökmozgó Sára – kettõjüket eddig nem ismertem személyesen, de most! :) - , Vándorköszörûs, Botosember, s végül, de nem utolsósorban Kerek repkény. Idén valahogy gördülékenyebben megy minden, a nagy roham is elmarad, a túrázók egyenletesebben érkeznek meg. Továbbá: sárosabban. És fáradtabban. A nap legtalálóbb jellemzése -rafter-tõl hangzik el: szignifikáns. Jó szó. -Dilen-t távollétében Tinca helyettesíti süteményosztás terén. Suvlaj meglepetésszerûen felbukkan, aztán eltûnik a tömegben, valami gáttal fenyegetõzik. Vinatti az étlapon megtalálja az egyetlen dolgot, ami éppen elfogyott, gombalevest kér zsemlekockával. Ha egy fél órával elõbb érkezik... SzLA elõl véletlen megettem az összes szalmonellás kenyeret, pedig akartam ám félretenni, csak neki. 


Az elsõ beérkezõk és Vagdalthús, mint szellemileg örökké friss seprû megjelenése között eltelik pár óra, közben elfogy: kb. 300 liter tea; kb. 34 kg kenyér; ha jól emlékszem, hét bödön zsír: kolbászos, hagymás, szalonnás (a bolti vésztartalék érintetlen maradt ezúttal); kilenc üveg lekvár: szilvából, bodzavirágból, õszibarackból, meggybõl, szamócából...; két doboz nápolyi, különbözõ ellenõrzõpontokról.


Öröm volt találkozni konyhaszolgálat közben mindenkivel, remélem, legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint én. :) Az esemény végén megtartásra került egy kisebb rendezõi értekezlet, a nap összefoglalására. Köszönöm Repkény nevében is a lehetõséget Pygmeának, hogy ott lehettünk, a társaságot mindenkinek, akikkel együtt mentünk, fõztünk, kenyeret kentünk. :) Jövõre? Jövõre.


-Kékdroid-


Képek

 
 
yoyoTúra éve: 20102010.11.30 16:31:29
megnéz yoyo összes beszámolója

Tanúhegyek Terepfutás



Régen.. nagyon régen voltam egyedül túrázni ,vagy terepfutni ,valahogy mindíg volt társaság körülöttem ,de most ez így alakult,hogy egyedül mentem végig .

Hajnali fél kettõkor egy sípolásra ébredek  ,a számítógép sípol elment az áram,az óra is villog ,még jó hogy a gép legalább sípolt . Felkelek kinézek ,szakad a hó, az utcákon is  koromsötét van nincs közvilágítás .Aztán vissza jön az áram,de az álom  már nem .Felkelek 3:30 kor  ,és a 4:23 as busszal elindulok ,tudom,hogy korán érek a Batthyányira ,de itthon se jó :) 5  kor már a Moszkva téren vagyok,mit cináljak 6 ig ? ekkor indul a különbuszunk   Badacsonytomajra.  Lemegyek a metróba,és utazgatok addig  :) Elmentem az Örsig ,majd onnan vissza metróztam ,ekkor már 3/4 6 volt . A felszinen is esett a hó ,bokáig álltunk a folyós trutyiba a zoknim már most vizes . Nagy busz nincs ,kis busz viszont  van 9 ember kényelmesen elfér,indulunk is hamar ,mert drága az idõ .Maki melettem ül ,és folyamatosan eszik, de ez jó ,mer legalább addig sem ásít :P

Autó pálya  jaj de jó ,a 71 es még jobb ,a 8 as meg egyenesen fantasztikus. Fõleg,hogy én végig azt hittem,hogy a 71 esen megyünk .De minek is ott menni,mikor erre fent sokkal jobb ,annyira jó,hogy konkrétan az utat sem látni a hófúvástól ,kamion jön szembe  , mi az árok szélén megyünk kabátot a fejemre húzom :) Most egy teherautó jön szembe , a mögötte haladó kocsi  puff bele az árokba . Sikoltozás rémüldözés Maki filmez élvezi ,már cak Kudlik Juli hangja kéne :) Nem nehéz megállapítani,hogy 9 re nem érünk oda, letérünk  egy mellék útról vissza a 71 esre .Itt már alig van hó lehet haladni ,izgalom végig oda érünk ,nem érünk ,,,aztán megtudjuk,hogy megvárnak minket ... 8:55 re beparkolunk  az iskola elé , rohanás befelé, vetkõzés hamar,ruhatár lepakol,pisilés,palackot feltöltés, kapkodás rajtszámra már nincs is  idõ,,futók kint sorakoznak,kirontok az ajtón. Már indulunk is. 9:09

 Rajtszámot menet közben tûzök,és menet közben igazítok magamon,nincs hiányérzetem addig,míg az erdõbe nem érünk .

Elsõ hegy a Badacsony lesz,az  aszfalt pegazus kipörög ,a hóláncom  meg a táskámba vigyorog.

Kínok kínjával feltaposom magam az úton . Wojtek is elõttem küzd , utól érem köszönünk örülünk egymásnak ,neki is csúszik ,tulajdon képpen egy letaposott jeges ösvényen megyünk . Csikééket is utól érem õk is túráznak .nekik is ugyan így örülök .puszi puszi tûz tovább ,legalább lefelé futhatunk  .Lassan felérünk a már már giccsesen szép Badacsonyra . Ebola tapsol dugóka klappol .  irányítja a kezemet,mert az is kezd elfagyni ,a kesztyû is a táskámba maradt .Innen már nincs feljebb ezért futás lefelé tovább .

Mikit is utól érem hiába bizonygatja,hogy õ 9:45 kor indult a túrán ,akkor is elõttem van :)) Pacsizás neki is ,és  hamarosan a  Bujdosók lépcsõjéhez  érek  .Aki nem volt még errefelé naon ajánlom a részvételt csak 464 bazalt lépcsõ vezet lefelé . és télen érdemes jönni ,mert ötösével tizesével lehet lefelé haladni .



A  lépcsõt igazából  most nem látni vastagon havas ,és  mindenkinek lent van a keze ,egy idõs házaspár nem mer lejönni,feladják a túrát  vissza fordulnak . . Béla (Wojtek ) elõttem van majdnem rácsúszok,ezért elsuhanok melette valahogy az avarban .  Többször is tapasztaltam hogy akik már leértek néhány lépcsõfokot,és épp imádkoztak a kis életükért ,nyújtották felém a kezüket ,hogy segitsenek,köszi fiúk.

Aztán bár milyen hihetetlen ,de elfogyott a több száz lépcsõ .



 Kiértem  egy aszfalt útra papamaciék itt vártak valakit még a lépcsõk felõl  ,kérdi,is ,hogy hol a sárga sildem ,hol is lenne  a táskámban maradt .

Szigligetig végig futok ,az összes kis dombot emelkedõt megfutom,idõt kell nyerni,mert csak 7 óra a szintidõ,lámpát meg nem hoztam ,meg nem is kell . A vár tetejéig,simán felkocokog.Nem tul lihegõsen ,messze még a vége. Andriséknál a Szigligeti várban  frissitek banán kola nápolyi, ell pont is volt  ,futás tovább ,ismét egy hosszú aszfaltos rész a következõ hegyig. A 71 es úttal párhuzamos  kerékpár úton  futok,Ultrabalaton érzés ,letérek  a mûútra,sok idõt hoztam,bár az órámra nézve,megállapítom,hogy el sem indítottam még  ;)

Horváth pince jajj de jó,az olasz rizling mindíg jó !

Nincs idõ ilyesmire most ,bár a kancsó az asztalon van és csábító . A nagy bundás kutyi sincs a kerítésnél  , nem vár  . Szõlõtõkék közt  megyek tovább ,nem mondom meg mekkora sárban . Úgy érzem,hogy letépi a cipõt a lábamról a sár, na ezt a részt nem tudtam megfutni ;)Aztán kiértem  a hegy aljához,és hullámozva a szõlõskertek között ,elhaladok  az oroszlánfejû kútnál,Innen aztán még jobban, és jobban emelkedik  felfelé a letaposott havas ösvény. A Szent György - hegyen csanya kandikál ki a sátorból,olyan de olyan panorámája van,hogy hétnyelven beszél.  Hamar intézzük a dugnivalót,és már tovább is mentem lefelé a csodaszép Bazaltorgonák felé.  Itt egy egészen nagyot sikerült esnem ,szerencsére beakadt az egyik lábam egy fakéregbe  ezért nem tudtam tovább csúszni  .Viszont vissza húzni sem tudtam magam,mer lejtett az ösvény  .Két fiú próbált fentrõl segíteni ,de addigra kitornáztam magam .

. Lazítás megvolt jöhetnek az orgonák . Ezek a bazalt sziklák , már sok mindent láthattak ,a sok szerencsétlenkedõ kirándulótól  kezdve, a magamfajta szaribabákig  ,aki még normálisan nem tud seggen csúszni sem . A Bazaltorgonák a fejünk felett ,mint az orgona síp úgy  illeszkednek  a hegyoldalba,az erdõbe  ebbe a hatalmas havas zsinagógába .



Ha itt valaki nem figyel könnyen lent találhatja magát,nagyon óvatosan fenéken csúszva ,majd lentebb a korlátba kapaszkodva ,leértem a nagy etetõ ponthoz a Kaán Károly kulcsosházhoz.  

Élvezettel meséltem Berzsónak ,hogy milyen durvák a hegyek fent ,de tudta mirõl beszélek :)    Bevágtam egy zsíros deszkát ,meg egy kis izót.Berzsóka megtöltötte a palackomat, és futottam is lefelé,már ha ezt annak lehetett nevezni .Aztán a jeges havas út ,dózerosra váltott,lehetett megint menni lefelé,a mûútra kiértünk ,és egy nagy rét szélén ,itt sem  mondom meg,hogy havas  volt -e a fû ;) ,futottam egészen az Eger-víz nevû "tóhoz" .

Fahidacska padlócska ,yoyoka majd  megfutja  .

Szuper  lendülettel robogtam a három egymás mellé rakott pallón, és mivel elég hosszú is volt,a közepén "berogyott " és gyakorlatilag majdnem a magasba dobott mit egy artistát , mert akkorát rugózott alattam :) Miután "átrepültem" a túloldalra , jött a kedvenc részem a mocsár . Szó szerint igazi cuppogós folyékony sár olyan 1 kilin keresztül ,elég jól lehetett futni is benne ,érezte az ember ,hogy a massza a lábújjak közt milyen krémesen csiklandoz. Aztán ennek is vége lett egyszer ,és kiértünk Gyulakeszire .Átfutok a falu központon , szintén szõlõspincék közt , de nincs ám  SÁR ;) eljutok a Csobánc aljához. Talán itt értem utól Ervint,meg  Troist. Utóbbi mögött sokáig mentem ,jó volt a narancssárga felsõje után  futni .

A meredek út kicsit szerpentinesen csavarog felfelé ,akkora a hó ezen a hegyen,hogy kb térdig  ér a hófúvásos részen. Valaki mögöttem videózik is . Gyönyörû nyilt részen érkezünk a Csobánc vár romjához,ahol megmarkolok 4 szem fügét (jó ötlet fini ) és irány lefelé . Trois ,kicsit rossz felé megy le ,de én 2 évvel ezelõttrõl emlékeztem erre a letérésre,kis is van taposva az ösvény .



.Megint csak a sík részeken kell idõt hozni majd . Közben számolgatok is,hogy beérek -e 7 órán belül.  Lefelé sikerül elesnem az oldalamra ,de nem fáj ,csak a kezem ruhám sáros .

Ismét szõlõstelkek között futok lefelé, elég jó itt az út lehet menni  rendesen , A latyakos trutyit  a fejemig felcsapom ,de nem érdekel nem fázok,és szép idõ van , leérek Káptalantótiba .Bandrás frissit a híd lábánál ,ell pont is van .cola,  ropi , banán, körtelé ,barack ,így egymás után lemennek , még egy mg ampullát is leküldök,mert a felfelék már gyötörnek kissé,jobb a békesség .  Andrásnak mondom,is ,hogy mekkora sár van idelent  ,de õ biztosít róla ,hogy már nem lesz sár ;)

Kedves András a te sarkad is hátra lesz kötve hamarosan :PP

Gyakorlatilag ahogy kiértünk a faluból máris sár volt,és ezt még lehetet fokozni felfelé ,Bármilyen hihetetlen ,de megint csak szõlõskertek ,borospincék mellett megyek  felfelé. Trois is jött mögöttem ügyesen ,szinte megfutottam  mindent amit engedett a lábam  felfelé.  A Tóti-hegyen még szerencse ,hogy nem volt sár ugye Andráskám ? :)

Egy majdnem függõleges sárfalon kapaszkodtunk felfelé,de ez még mind semmi ,ezen is kellett vissza jönni .  Fent a csúcson remek kilátás volt az egész Balaton felvidékre, a nap már nem sütött úgy ,kicsit vöröses volt az ég alja ,és hidegebb is lett . A Gulács ott pöffeszkedett a túloldalon,még oda is menni kellett. A nagyon meredek lefele miatt feltekertem egy gumis fáslit a térdemre,addig Trois elment ,és nem is értem már utól ,illetve még a Gulácson taliztunk .

A sárfolyamból leérve ,megint jól futható rész jött egészen addig,míg a Gulácsra nem kezdtem  meg az emelkedést, Hû de tönkre vágott út volt itt is ,komolyan mondom mire felértem a nyeregbe már lógott a nyelvem ,és innen még vagy 1 kili felfelé  a keskeny csúszóly folyós leszakadó úton  .

 Na itt éreztem elõször ,hogy kezdek rongybaba lenni ,de miután Alow volt a pontõr,és megörültünk egymásnak ,hamar elfelejtettem,hogy égnek a combjaim . Innen már csak 4700 méter volt szinte végig lefelé ,de nem volt az olyan könnyû .

papmaciékkal is taliztam ismét visszafelé ,aztán a nyereg elõtt ,kipattantak a lábaim alólam,és megint elestem . Talán ez fájt a legjobban ,mert azonnal nem is keltem fel. Aztán az erdõbõl kiérve ,átfutottam  a mûúton még egy kis emelkedõt kaptunk  a Hármas-hegy felé ,hogy érezzük a törõdést a végéreis  :P majd a hegy túloldalán kiértem Badacsonytomajra . Innen végig lefelé a hosszú ,már már végeláthatatlan egyenesen ,aztán  beértem 6:32 vel a célba .  Közben András megemelte a szintidõt 8 órára :P

Imádtam ezt a téli meseerdõt ,az összes sarával dagonyájával ,borospincéjével együtt ,jót kajáltunk a végén , rengeteg lekváros ,és többféle zsíros kenyér csalamádéval  uborkával teával . Gyors fürdés mert Szilvi szólt ,hogy eredmény hirdetés lesz , így a forró víz alatt csak kevesett tudtam állni . Kaptam  szép kupát, még egy csetresszel több cillagom ;) és érmet is ,majd kb 2 órányi beszélgetés után Ervin felajánlotta,hogy haza hoz ,szó szerint hazáig hozott,köszönöm Ervinkém !

Nagyon  jó kis terepfutás volt  . Ajánlom mindenkinek ezt a gyönyörû vidéket, a Tanúhegyek zsinagógáját .



 

 
 
czunyi.karolyTúra éve: 20102010.11.28 19:50:12
megnéz czunyi.karoly összes beszámolója

Tanúhegyek nyomában 40


Táv:42,3km


Szintidõ:12ó


A túrára praktikus okokból elõzõ nap érkeztünk meg egy társammal elkerülve ezzel a fél 4 es vonatindulást a Déli-pu.ból.


A meglepõdésünkre szépen felújított iskolába elõször sikerült érkeznünk,így lepakoltunk majd körbenéztünk a városban (este 5 kor már minden zárva volt :) hát igen nem a nyári szezon van). Alig,hogy visszaértünk esni kezdett az esõ amely szép lassan hóvá vált és egyre intenzívebbé vált ; de még azzal a tudattal feküdtünk le,hogy holnap lesz egy kis hólepel :D.


Reggel:fél 7-kor kelés gyors reggeli és nevezés így 7:03 perces rajtidõvel már robogunk is a Badacsony felé. A kapunk kilépve alig történtek meg az elsõ lépések és a nem éppen komótos sétára kitalált futócipõm átázott- de sebaj majd megyünk gyorsabban akkor nem fázunk. Az egyre növekvõ hómennyiségben viszont a napfelkelte nyomán egyre szebb látványban érünk fel elsõként a Kisfaludy-kilátóhoz (egy csúcs letudva). Matrica az igazolólapra kerül közben váltunk egy két szót-megtudjuk,hogy az ilyen "nyalókákat" ne felejtsük el majd a feltételes pontokon is felnyalni:D.Nagy lendülettel futunk le a Badacsonyról egy két eséssel tarkítva és oly annyira sietve,hogy a Hertelendy-emléknél hiába esek hatalmasat a rahasztás után mégse fordulok hátra hanem meggondolatlanul robogok tovább a piros háromszögön lefelé a lépcsõkön de amikor elfogy a jelzés hamar eszmélünk,hogy ebbõl visszamászás lesz ( az elsõ tisztelet kör) így visszafelé szembetûnõ szalagok lengedeznek a kanyarban. Nem is fodítunk idõt bosszankodásra viszont annál sebesebben robogunk lefelé a közben elénkerülõk után. Túl a második feltételes pont után jött a "várva-várt" Bujdosók lépcsõje ahol magasfokú koncetrációval lépésrõl lépésre bukdácsoltunk lefelé a végeláthatatlan lépcsõfokokon. Lent vagyunk!! Innentõl Szigligetig futásra váltottunk,hogy legalább az 5-ös átlag meglegyen na meg persze a busz hazafelé. Avasi romnál lett volna feltételes pont a szalag be is vitt de sehol senki úgyhogy gyorsan igaz már nem futva de tovább indulunk a közelben sejlõ várhoz. 8:56-kor érünk a várhoz a pontõr a dugattyút nyújtja(az öltözékünk megtévesztette)- de nem mi nem futunk- a félig kész pontban megnyitjuk a benei nápolyit azt már csúszunk is vissza a meredeken. Kijutva a 71-es út mellett futó kerékpár útra felváltva futva és kocogva érjük el a Szentgyörgy hegyi dûlõt. Útközben meteorológia érdeklõdésû társam felvilágosít az éppen képzõdõ csuklyafelhõkrõl a kifejezés új volt én zászlófelhõként matternhornként ismertem így a szót próbálom valami számomra érdekes témára terelni úgyhogy a Szent György törmeléklejtõire terelem a szót a bazaltsapkával. Így jutunk el a pincékig ahol a szokásos nyalóka ragasztás után elõször törjük át Szent György hegy szûz havát, a helyenként közel térdig érõ hóban igyekszünk fel a csúcsra. A tetõ közelében már a 20-as távon idulók teljesítik a elsõ km-eiket.  Az esõháznál balra fordulva sietek lefelé lelki szemeim elõtt zsíros kenyerekkel (biztos tõlük nem láttam az utat és estem hatalmasakat). A kulcsosháznál a szokásos kérdés:futók? -Nem Hip-hop betolok 2 kenyeret meg egy jó pohár teát majd újabb lejtmenetben le a hegyrõl egy két rendszertelen fürdéssel a hóban. A Csobánc lábáig újra futásba kezdünk fittyethányva a sárra hiszen már úgyis beáztam mondom magamnak. A csobánci szerpentinen megvan a holtpont de azért felérünk ahol aszalt füge kárpótol a kitartásért. A vagy kicsit félreértett útbaigazítás miatt vagy gyenge koncentrácionkból kifolyólag nem igazán találjuk az utat lefelé. De nem vagyunk egyedül egy futó és két 20-as túratárs is velünk keresget többször lemászva a rossz irányba. De megtaláltuk igaz az elsõ keresztúton mindkét irányban szalag lóg (tetszés szerint biztos) de mi a lefelét választjuk nagyokat esve csúszva lassan de leérünk. A szokásos terepviszonyok által megengedett kocogás következik Káptalantótiig. Majd szinte végeláthatatlan kanyarogva döcögünk a Tóti-hegy felé amelyhez a feljutást(egyben lejutást) egy saras kaptató nehezíti. Mindenki egymást bíztatva jó faölelõ módjára közlekedik. Leérve tudatlanul megörülök ( jó hamar bent leszünk már csak a Gulács). A Gulács lábánál tábla jelzi az irányt cél vagy csúcs felé. Mi meggondolatlanul :D a csúcsot választjuk,hosszú váltakozó meredekségû és forgalmú viszont jó csúszós útszakasz következik a Gulácsig majd vissza. Leérve viszont már csak be kell kocognunk a célba.


15:01 kor benn is vagyunk pont maradt 30 perc a buszig így az öltözés helyett inkább a kiadós ebédet választom. Probléma nélkül magamba gyûrök vagy 5 kenyeret hasonló mennyiségû savanyúval. Az idõ hamar elszállt és a választott jelvényemmel ugyanúgy vizesen sarasan futok a buszmegállóig és a többi utazó örömére a buszon öltök emberi formát.


Idén az elsõ havas túrám Magyarország egyik legszebb vidékén remek idõjárással kiváló szervezéssel és társasággal!!


Jövõre újra! 

 
 
Boszi72Túra éve: 20102010.11.28 12:48:38
megnéz Boszi72 összes beszámolója


Hajnalban ½ 2-kor ébredtem, kopogtak az ablakomon. Nem tudtam eldönteni, esõ vagy hó, ezt a rejtélyt még 2 óra hosszat érni hagytam. A hajnali sötétségben ragyogott a ház elõtti táj, vastag hó borította és az utánpótlás is megvolt. Ennek tudatában módosítottam a batyum, majd Imre segítségével (utólag is köszönöm a fuvart!) nyitás környékén értem Badacsonytomajba. Nevezéskor kis beszélgetés, aztán nekivágtam. Ahogy beértem az erdõbe újra átfutott az agyamon, hogy ezért a látványért és élményért megéri a hajnali kelés, ráadásul lassan a napsütés is megérkezett, ami a hóval ragyogó kombinációt alkotott.


Klastrom-kútnál kezdõdött az erre a túrára jellemzõ ragasztgatás. Az elsõ EP Kisfaludy-kilátónál volt, Eboláék ragasztották fagyoskodva a képeket. Lefutva ki-kitekintve a Balaton és környezõ táj havas látványa, felette a kissé színezett égbolt csodaszép párt alkotott, néha túlcsordul az ember szíve, amikor ilyen megismételhetetlen dolgot lát. Fekete leves volt viszont a Bujdosók lépcsõje, ahol gyök kettõvel ereszkedtem az apró lépcsõkön, csakúgy, mint tavaly. Az elején lenéztem egyszer, és tudtam, ha itt hibázok, a lépcsõ aljáig nem állok meg, úgyhogy szép, öreges tempóban fogyasztottam a hóval fedett lépcsõfokokat és örültem a végének. Az Avasi templomromnál hárman kerestük a feltételes pontot, mindhiába. A Szigligeti várban a pont lejjebb költözött, a nápolyi már nagyon kellett a pocakomnak. Az utána következõ aszfaltos szakasz nem a kedvencem, de ezen keresztül jutottam el a Horváth- pincéig, itt értem be Brigiéket is. Kaptattam felfelé, majd kis hiba kapcsán elvétettem egy kanyart, de most csak kb 300m-t buktam, meg kb. 10 percet, de egy srác megmutatta a K leágazást, köszönöm neki újra. Szent György-hegy csúcsán irigylésre méltó helyen és körülmények között, sátorba bevackolva találtam Csanyáékat, innen is meseszép volt a kilátás.


Haladtam tovább, már beértek szépen a futók, irigyelve a tempójukat csoszogtam elõre és vártam már a frissítõpontot, a forralt bor komoly motivációs tényezõt jelentett. Meg kellett dolgozni érte keményen. Útközben találtam egy futó itinert, azt szépen elraktam, gondoltam, a célban majd leadom. A Kulcsosház felé ereszkedvén megint iszonyat lassú tempóba mentem át, figyeltem minden lépésre, mégis sikerült egy „seggest” produkálnom, de ahogy késõbb hallottam, ez volt a legkevesebb ezen a szakaszon. A Kulcsos háznál volt élet, isteni ellátás, a zsíros kenyerek közül választottam egy szép emberes méretût, hozzá igényeltem forralt bort, ami helyre is rakta a közérzetem. Idõvel megváltoztak a talajviszonyok, beköszöntött a sár és a latyak, de Csobáncon továbbra is a hó volt az úr, térdig gázoltunk benne. A két srác rossz irányt mondott, merre is van a lefelé vezetõ út, de aztán egy lánnyal csak kisakkoztuk merre tovább. Néztem a messzi távolban ránk várakozó 2 hegyet, tavalyról tudtam, nem adják magukat könnyen. Még a következõ hegymászás elõtt találkoztam Börcsök Andrissal, aki a futókat frissítette útközben. Tóti-hegy megadta, ami jár, én mégis gyorsabban haladtam itt, mint a többi hegynél. A sarat jól kezeli a cipõm, a hó már bizonytalanabb talaj a számára. Itt találkoztam szemben Danival, aki késõbb, leereszkedve a hegyrõl le is hagyott. Az oda-vissza utak során többször találkoztam ugyan azokkal a futókkal és túrázókkal, így sikerült az elvesztett futó itinert is visszajuttatnom jogos tulajdonosának. Már csak a Gulács volt hátra, a soha véget nem érõ keskeny ösvényével, mégis könnyen lehetett haladni, jó volt tapasztalni végig a túrán a kölcsönös elõzékenységet, engem is elengedtek, én is engedtem el embereket és mindenki haladt szépen elõre. Fent Löw Andristól megkaptam a ragaszt és a bíztató számot, már alig több, mint 4 kili a célig.


Jaj, jó volt beérni, ahol tapssal fogadtak, azt hitték futó vagyok, de aztán eloszlattam ezt a tévhitet. A végelszámolásnál kiderült, egy feltételes EP kimaradt, elfutottam mellette, így az oklevelet teljes joggal nem kaptam meg, ez így fair. A forró fürdõ új embert faragott belõlem, László Szilvi befutóját is láthattam, gratulálok az elsõ helyért, Yoyonak a harmadikért. Sok ismerõssel találkoztam és jó hangulatban múlattuk az idõt, sõt, az asztaltársaság körében ízes szilvapálinka is melegítette a hangulatot az ebédlõben, jókedvbõl nem volt hiány. 


Nagyszerû túra, jó rendezéssel, gazdag élményekkel, emelkedett hangulattal és pazar társasággal. Nem is kell ennél több egy szombati napra, azt hiszem.

 
 
 Túra éve: 2009
OttorinoTúra éve: 20092009.12.11 09:56:19
megnéz Ottorino összes beszámolója
TANÚHEGYEK NYOMÁBAN 40 TÚRABESZÁMOLÓ 2009.11.28.
Táv: 42,3 km; Szint: 1609 m.

Végigzakatoltam a dízel bizgentyûvel a Balaton északi partján. Nosztalgiával néztem azokat a helyeket, ahol nyáron magam is megfordultam. A fûzfõi Föveny strand elõtti parkolóban nem nyüzsgött a tömeg. A szepezdfürdõi strand homokos röplabdapályáján nem ugrott a magasba senki a bogyóért. A révfülöpi állomás felüljáróján nem tülekedtek a Balaton-átúszásra igyekvõk. Ébresztõ! Nemsokára le kell szállni. 07:58-kor nem várt pontossággal fut be a kis kávédaráló Badacsonytomajra. Kb. 12-en szállunk le róla. Alig 3 percre van a Tatay Sándor Általános iskola. Pistivel - aki Gyõr felõl érkezett autóval - elkerültük egymást, de egy perc múlva már ez is történelem. Látom is, hogy jön befelé a parkolóból. Iszonyú sebességgel nevezünk. Ezt az is bizonyítja, hogy tíz perccel a vonat érkezése után már útra készen állunk. A kijáratnál megkapjuk a rajtbélyegzést, egy kotont az itinernek és egy re-poharat, amit én elõször nem akarok elfogadni helyszûke miatt, de az indítók azt mondják, hogy akkor sehol nem kapok inni. Hallottam egy riportot arról, hogy egy rendezvény után a helyszínen maradó szemét 90%-át az eldobható poharak teszik ki, ezért újabban elmosható, többször felhasználható poharakat alkalmaznak, amit a résztvevõk nem dobnak el, hanem hazavisznek. Hát, most minden esetre megsétáltatjuk õket. 08:08 percet írnak startidõnek az itinerre. Nem szoktam szaggatni az istrángot, de legalább 10 perccel 18:46 elõtt vissza kéne érni, hogy az utolsó vonatot elérjem, elkerülendõ az itt alvást. Pisti megnyugtat, hogy ha nem érünk vissza idõben, akkor elvisz Gyõrbe, ahol még háromnegyed hatkor sem áll meg az élet. Ahogy kilépünk az iskola kapuján, elkezd cseperegni az esõ. (Egész végig, a vonaton egyetlen csepp sem landolt az ablaküvegen.) Elõször dacolok vele, nem veszek fel esõkabátot. Késõbb rájövök, hogy kár eláztatni a dzsekimet, és lecserélem rövid, mérsékelten vízálló, kis esõkabátra. Elbaltázott hangulatban megyünk a Két tornyú kõtemplom irányába. Valahol elõjön a [S-]. Rátérünk. Az emelkedõ elõtt felfelé meredve áll valaki, és azt mondja: - Ez az elsõ, ez nehéz lesz. - Meg a második, meg a harmadik... - reflektálok a monológra. Kiderül, hogy tényleg csak az elsõ emelkedõre gondolt, mert ettõl várja azt, hogy kiégesse belõle a bázison elfogyasztott pálinkát. Minden esetre nekifutunk és kaptatunk fölfelé az erdõben. Egy sötét kövekbõl készült építménynél nézelõdik valaki. Itinerrel a kezében, keresi a feltételes pontot. Meg is kérdezi, hogy hol van. Valószínûleg a Klastrom-kútnál lehetünk, mert ezt jelöli az itiner elsõ feltételes pontnak. Remélem, hogy ha üzemel egy ilyen pont, akkor azt mindenki egyértelmûen észreveszi, mert ha nem, akkor az óriási bonyodalomhoz vezethet. Tehát úgy döntünk, hogy nem állították ki a pontot. Tovább emelkedünk, Pisti megy elöl. Fájlalja a derekát, biztos elülte az autóút során. Kínjában akkorát durrant, hogy még a sorban negyedik ember is meghallja. Nehéz kitérni mögüle, mert egyre szûkül az ösvény, és egyre kövesebb lesz. Valaki felhívja a figyelmet a jobbra látható panorámára. Még a párafüggönyön keresztül is jól látszik egy hatalmas kúp. Nem tudom melyik az, de, hogy a témánál maradjak, úgy néz ki, mintha egy óriás nyomta volna ki, a síkság kellõs közepébe. Keresztezzük a [P-] Kuruc körutat, ami a Badacsony derekán fut körbe. Erõsödik az esõ, ez nem használ a hangulatomnak. Leszegett tekintettel nézem az út nedvességtõl csillogó köveit. Amikor felnézek már balra kanyarodunk az országos [K-] jelzésen. Nemsokára csoportosulást látok balra fönt.

1. ellenõrzõpont, Badacsony teteje: Kisfaludy kilátó.

Eboláék egy ponyva alatt ragasztanak matricát a ponton jelentkezõk itinerébe. Az esõben jó szolgálatot tesz a rajtban kapott A4-es PE tasak. Elõveszem a kapucnis, plasztik esõköpenyemet. Nem akarom, hogy a hátizsákom szétázzon. A [P3]-ön visszatérünk a [K-]-ra. Most még nem is nagyon figyelem a jelzéseket, mert a rajtnyitás után több mint egy órával késõbbi indulásunk ellenére még igen sokan mennek elõttünk. Javában lejtõzünk, amikor egy magas fokokkal épített lépcsõ aljában, egy fa körül csoportosulást tapasztalok.

I. feltételes pont, Hertelendy-emlék.

Micsoda? Azt a szétázott matricát kell ráragasztani az itinerre? Fú, hát ezzel lesz gond itt az esõben, arról nem is beszélve, hogy nagyon visszafog, fõleg, amíg nem húzódik szét a mezõny. Alig akar ráragadni a papírra, mert a kirakott zacskóban már megszívta magát vízzel. Ahogy ragasztok észreveszem, hogy több a feltételes pont, mint a normál. Enyhén szólva nem tetszik ez a ragasztgatós módszer. Rögtön a PILISCSABAI 40-esek jut eszembe, ahol az XL változat extra pontjainál különbözõ mintázatot lukasztó eszközök voltak kihelyezve. Egy csattintás az itinerre, és mehettél tovább. Másik nagy elõnye az idõjárás-állóság. A legtöbb túrán pedig embert állítanak még a feltételes pontokra is, így neked "csak" arról kell gondoskodni, hogy az itiner ne málljon szét. Na, mindegy. Lehet, hogy száraz idõben ezek a kérdések fel se merülnek. Dzsaljunk tovább. Elég szépen vissza kell mászni. Csupasz kõfalát mutatja felénk a hegy. Fent egy kõépítmény tetejére lépcsõznek fel a túrázók. Biztos ez az Egry József-kilátó. Nem látom értelmét felmenni, mert a tövébõl is ugyanaz a ködös kilátás nyílik, és még az esõ elõl is be lehet állni, amíg Pisti elkészíti a homály-fotóit. Nemsokára úgyis megint meg kell állni, mert egy hatalmas kõkereszt állja utunkat.

II. feltételes pont, Ranolder-kereszt.

Nagyon ügyesen, maszek szövegeket is belevéstek. Leginkább neveket, gondolom a bevésõk a saját neveiket. Gyarapítsuk a bélyeggyûjteményünket, aztán menjünk. Ajjaj, biztos ez lesz az a hosszú lépcsõ, (Bujdosók lépcsõje) amirõl a letöltött útvonalleírásban olvastam. Ez is magas fokokkal kezdõdik. Jól befelé vannak állítva a fokok, mégis, amikor kezdenek szabálytalanná válni, megcsúszok. Nem történik baj, de érdekes módon a könyököm kezd sajogni. Biztos, amikor a botot tartó kezemre került hirtelen a súly, akkor húzódott meg. Leérünk a [P-]-ra. Megint ez a Kuruc körút, csak most a másik oldala. Megyünk is rajta pár lépést balra. Lefelé hagyjuk el, és egy szilárd burkolatú útba torkollva jobbra fordulunk. Itt jobbra valami turistaházat kéne látni, de nem tudom melyik lehet az. Ez az út levisz Badacsonytördemicre, ahol jobbra balrázunk az utcákon, majd az állomástól nem messze levõ fénysorompónál keresztezzük a vasutat. Átmegyünk a 71-esen és Szigliget felé tartunk egy bekötõ úton. Sok az autó, és nemigen zavarja õket, hogy alulról is áztatnak minket. - Hova a fenébe mehet ez a sok idióta, ilyen mocsok idõben? - kérdezi Pisti. - Há, biztos, amikor reggel felébred a család, megkérdezi az ember: Mit csináljunk máma anyukám? - Micsinájunk, micsinájunk?! Há, menjünk a Szigligeti várba. Bizony, így van ez. Mi is oda megyünk, csak gyalog. Odaérünk egy olyan keresztezõdéshez, ahol a keresztúton elõttünk mennek el a turisták. Hoppá! Nehogy má kihagyjunk valamit, mert az itiner nagyon irgumburgumozik ilyen esetekben. És különben is... Menjünk csak balra egy kicsit, amerrõl a sporik jönnek.

III. feltételes pont, Avasi templomrom.

A templom elõtti infó tábla eresze alatt lóg a PE szütyõ a bélyegekkel. Elnézek az épület mellett, és most látom meg a lengedezõ szalagokat. Idefelé, a kapucniba temetkezve biztos nem láttuk meg, és fölé lõttünk a szalagozásnak. Visszatérünk a [K-] jelzésre, és most már utcákon kavarogva megyünk fel a vár pénztárához. A leírásban nem volt az, hogy zárva lesz a kassza, ezért már elõre féltem, hogy ki kell köhögni a belépõt, ha fel akarunk jutni. A [SL] jelzés meredek betonján nõ a dõlésszög, mi is beledõlünk. Fentrõl már rongyol lefelé az a néhány futó, akiket a romtemplomnál láttunk. Itt jegyzem meg, hogy nem is igazán láttam rajtuk kívül futókat, persze ez a kúpra fel, kúpról le balhé nem kifejezetten futó terep. A betonsáv felsõ végétõl falépcsõkön kanyargunk a vár falai között. Több szinten pihenõ, megint lépcsõ, zeg-zugos labirintus jellegû katyvasz. Gyerek koromban biztos nem lehetett volna engem leráncigálni innen. A legvége után van egy kis fedett rész, ahol a vár makettjét, és az ismertetõ tacepaókat helyezték el. Ide mi is bemenekülhetünk az esõ elõl matricát kérni és egy kis nápolyit enni.

2. ellenõrzõpont, Szigligeti vár.

A jó öreg Kanga körbejár kunyerálni. Nem adok neki, nehogy szomjas legyen szegény. Menni kell, akármilyen jó (sz@r) is idebent. Kimegyünk tovább hallgatni az esõ kopogását a fejünkön. Ahogy feljöttünk a pénztártól, úgy vissza is megyünk. Ide kívánkozik egy kis intermezzo. Két éve, nyáron Szigliget felé kanyarodtunk a Balaton-átúszás után. A csapattársak lent leparkolták az autókat, és feljöttünk a várba. Lefelé menet, valahol itt a pénztár után népmûvészeti kirakodóvásár volt. Oda fordultam, és lehajoltam, hogy megnézzek valamit. Amikor hátranéztem, már senki nem volt ott közülünk. Tovább mentem lefelé a lépcsõkön, befordultam, amerre a parkolónak használt utcát véltem, de ismerõs autó sehol. Lényeg, hogy fél órát bolyongtam ez alatt a qrva vár alatt, amíg telefonos segítséggel odataláltam a parkolóhelyhez. Rögtön a fejemhez vágták a kedves csapattársak, hogy túrázó létemre lökhetem a tájékozódó képességemet. A kis visszaemlékezés után újra rátérünk a [K-] jelzésre, és ereszkedni kezdünk egy erdei úton. Egy mûúthoz érünk ki. Jobbra fordulunk a vele párhuzamosan futó bicikliúton. Kb. 1 km-t megyünk rajta, közben valahol bejön a [P-] is. Amikor balra fordulunk egy irdatlan monstrum horgad elénk. - Ezt kell megmászni? - kérdezi Pisti. Minthogy mást nemigen látok a környéken, és nagyon abba az irányba tartunk, úgy vélem ezt. Ahogy közeledünk a hegyhez, jobbra szalagozás visz be egy tócsás, murvás útra. Az út mentén szõlõs. Van aki mazsolázik egy kicsit. Én úgy vagyok az ilyen út menti eszegetéssel, hogy nem akarok távol az otthontól felfordulni, miközben magam alá rondítok. Balra, fölfelé mutatnak a szalagok, és néhány lépés után tetõvel ellátott asztalokat látok padokkal. Egy fából faragott nyíl pedig a WC irányába mutat.

IV. feltételes pont, Horváth pince.

Tetõ alatt ragaszthatjuk a matricákat, és a kapucnit is hátra lökhetem arra a néhány másodpercre, ameddig itt szöszmötölünk. Sáros dûlõúton meg-megcsúszva araszolunk fölfelé, szõlõtõkék mellett. Még finomkodva lépdelünk, a nagyobb sarakat ahogy lehet kikerüljük. Az útszéli füves sávot próbáljuk. Ott meg az alul tekergõzõ indák akarnak elbuktatni. Bal kanyarnál csatlakozunk vissza a mûútba. Egy templom terénél fölfele megy a [S-] jelzés, páran hezitálnak az útvonalat illetõen. Van itt egy csokor jelzés, de nekünk csak a [K-]-t kell figyelnünk, ezért balra fordulunk. Nagyjából szintben haladunk, elég jól járható úton. Egy sarkon oroszlánfej köpi a vizet. Nem vagyok szomjas, de odalépek, egy pár kortyért. Pisti szerint kecskék csurgatják fentrõl a kút vizét. Jobb kanyar után már igen csak fölfelé toljuk. Egy zsebkendõnyi rétnél letisztul a [K-] a többi jelzéstõl, és picit fölfelé, jobbra benézve egy újabb tasakot látunk lógni a fán.

V. feltételes pont, turistaút-csomópont.

Szépen gyûlnek a matricák, de még mindig sok hely üres. Nehezedik az emelkedõ, a sár is hátráltat. Pisti köszön egy kapucnis alaknak. Amikor én is mellé érek meglepõdök és megörülök. Kata az, a kis úszócsapatunk egyik alapító tagja. Váltunk néhány mondatot, aztán Pisti erõsebb tempót diktál. Fölfelé nehezen haladunk, nagyon sáros. A [K3] kiágazás után, egy még sárosabb és meredekebb szakasz után kis, füves fennsíkra érünk.

3. ellenõrzõpont, Szent György-hegy csúcsa.

Sátorrésen kinyúló kéz húzza be az itinert és nyújtja ki újabb matricával. Pár lépés után már ereszkedünk is. Kezdek flamós lenni, de lehet, hogy ez csak egy reflex, mert tudom, hogy etetõhöz közeledünk. Megint itt egy sátor. Tudom, hogy ez a babatávosok ellenõrzõpontja, de parás vagyok ettõl a sok feltételes ponttól, így a biztonság kedvéért megkérdem, hogy nem kell e valamit náthán kívül begyûjteni. A pontõrnek is éppen elege lehet, de (valószínûleg sokadszor) elmondja, hogy a 40-eseknek nem. Egy keskeny ösvényen megyünk, sorba a többiek után. Felpillantva egy fán a [P-] jelzést látom. A sáros út kövessé válik. Marhára csúszik a nedves kõ a sáros cipõtalpak alatt. Óvatosan ereszkedünk, mégis mindenki meg-megcsúszik. Visszakötünk a [K-] jelzésre. Egy kanyarban szólok Pistinek: - Itt vannak a Bazaltorgonák, odanézz! - Aha! - és megy tovább. Meredek, de lépcsõs rész következik. Örülök, mert úgy vélem, hogy a lépcsõ könnyít valamelyest, de abban a pillanatban meg is csúszok. A botom ívbe hajlik, és egy magasabban álló sziklába beverem a nemrég megrándult könyököm. Beûûû! Állatian fáj, és zsibbad egyszerre, de nem vérzik, és a botom is kirúgta magát. Lebotorkálunk az etetõpontra, a Kaán Károly Kulcsos házhoz. Full house van az etetésnél, és azzal fogadnak, hogy a tea még nincs kész, de forralt bor már van. Hát, ezt az apró hiányosságot boldogan elnézzük. Így tehát forralt bort kérek az elõkotort re-poharamba, felkapok egy hurkazsíros kenyeret, és a tumultusra való tekintettel kiállok enni az eresz alá. Eszegetek, iszogatok, amíg Pisti beszélget egy túracimbijével. Bemegyek még egyszer. Most egy sülthagymás kenyeret csípek föl, ez is igen finom. Az utolsó falatoknál látom ereszkedni Katát. Neki ez a végállomás. Gratulálunk, és tovább megyünk. Teljes lelki nyugalommal, sokakat követve, a rossz irányba, a [S-] jelzésen. Úgy látszik hat a forralt bor. Szerencsére csak pár lépés pluszról van szó, mert valaki, aki utánunk jött a sorban, észrevette a bibit. Tehát a jó irány: a házból kifele, balra, le a [K-; P-] jelzésen. Sáros is, csúszik is, de már nem próbáljuk kímélni a cipõnket a sártól. Pisti meg is csúszik, letámaszt. Az egyik szõlõs telken álló vizes hordóban öblíti le a sarat a kezérõl. Egy kicsit mintha vékonyodnának a felhõk, és világosabb lenne. Csak nem fog elállni az esõ? A [P-] valahol lemaradt a szõlõskerteknél. Jobbra fordulunk, és egy mûút felé közeledünk. Megnézem a szélén álló buszmegálló tájékoztató tábláját, tényleg Ürgelyuk a neve, mint ahogy azt az itiner megjósolta. Átnézek a túloldalra, és balkéz felöl már látom a földútra bevezetõ szalagozást. Egy füves-sáros útról van szó, sokkal jobban járható, mint az iménti. A szalagok mindig korrektül megmutatják, hogy hol kell derékszögben irányt változtatni a gyakorlatilag sík terepen. Jól körülnézünk, mielõtt óvatosan, lábujjhegyen keresztezzük a tapolcai vasutat. Egy nagyobb pocsolyát látok messzirõl. Közelre érve kiderül, hogy nem is olyan rózsás a helyzet, mert át kell kelni a túloldalra, és egy több darabból álló, összetákolt tyúklétra az amin egyensúlyozhatunk. Pisti megy elöl, és viszonylag kis testsúlya ellenére is szépen berugózik a szerkezet. Én következek a sorban. Egy farost lemez besüpped a léptem alatt, gyorsan áthelyezem a testsúlyomat, aztán három- négy óvatos, de sietõs lépés után én is átérek. Jutalmul húzhatunk egy bélyeget egy fán lógó nájlonzacskóból.

VI. félételes pont, Egervíz gázlója.

Már Gyulakeszi focipályája mellé érünk, amikor hátranézek, hogy a minket távolról követõ, sárga köpenyes társaságnak is sikerült e átkelni a gázlón. Sõt, még közelebb is kerültek hozzánk. A pálya sarkán balra-jobbra fordulunk, és a templom irányába tartunk. Mi lehet ez a vár szerû épület. Együttes erõvel, és az itiner segítségével kitaláljuk, hogy ez egy régi malomépület. Ó, ez igaz? Elállt az esõ. Rögtön egy nagyságrenddel megjavul a hangulatom. A köpenyt még magamon tartom, amíg megszárad. Átkelünk a falu fõútján és a templom oldalában rátérünk a [Z-] jelzésre. Csobánc felé tartunk, és most is tisztán kivehetõ a kúp, amit meg kell másznunk. Amikor már elég közel vagyunk látszik, amint a hangyányi figurák cikkcakk vonalban araszolnak fölfelé a hegyoldalban. Pisti le is fényképezi, de nem tom mennyi fog érvényesülni a valódi látványhoz képest. Itt a hegy lábánál, még az emelkedõ elõtt egy szõlõskert széles kõkerítésénél elcsomagolom a plasztik esõköpenyt. Inkább a hátizsákom legyen vizes belülrõl, mint én izzadjak meg a köpeny alatt. Így is elég nyirkos a ruhám. Egy korty üdítõ és nekilátunk az emelkedõnek. Nem megy olyan gyorsan, mint szeretnénk, de hát ez ma már a negyedik vakondtúrás, és elég meredeknek tûnik. Balra rátérünk egy szintben haladó útra, kicsit kifújhatjuk magunkat. A végén a [Z-] mintha lemenne a másik oldalon, de itt van a [ZL].

VII. feltételes pont, Rossztemplom.

Amikor a [ZL] jelzésen, jobbra fölébe kerülünk a feltételes pontnak, akkor látunk egy nagy kövekbõl épített, tetõ nélküli objektumot. Hogy ez e a Rossztemplom nem tudom, de minden esetre elég ramaty állapotban van. Mi a túró van már megint ide kitéve?

VIII. félételes pont, szerpentin kanyar.

Aszondja: meg kell számolni a beton talpfákat a felfelé vezetõ kanyarban. Dilemma, hogy csak az egészeket kell e megszámolni, vagy a töredékeket is. Mindegy, egészekbõl 47 van, ha a feleket is hozzávesszük, akkor 55. Ebbõl vonjanak gyököt, varrjanak rá gombot, stb... Így morfondírozva érkezünk meg a tetõre. Az esõfelhõk eltakarodtak kelet felé, csak bárányfelhõk úszkálnak ráérõsen az égen. A távolban a Balaton ontja sziporkáit. A síkságból kinövõ kúpok a vörösen izzó gömbbel a háttérben szürrealista képet alkotnak, már csak be kéne keretezni.

4. ellenõrzõpont, Csobánc várának romjai.

Kis társaság cseveg a pontõrökkel. Közbevetõleg megkérdezzük, hogy merre is az arra. A vár háta mögött rátalálunk egy török idõkbõl ottmaradt futószalagra, ami a köveket szállította az építkezéshez, és megleljük azokat a szalagokat is, amelyek levezetnek innen. A szalagozás rávezet az elveszettnek hitt [KL] jelzésre. Bal kéz felöl egy mélyedésben kis tér van kialakítva, közepén egy tetõvel ellátott, takaros kút áll. Tizet teszek egy ellen, hogy ez a Vár-kút. Az Országos [K-] jelzéssel elmegyünk jobbra. A változatosság kedvéért szõlõk között haladunk. Egy már majdnem elfeledett érzésben van részem: A laposan sütõ nap sugarai gyöngéden melengetik a nyakamat. Ahogy ez a nap indult, erre nem számítottam. Benn, a földeken egy jólöltözöttnek éppen nem mondható madárijesztõ terjeszti ki a karjait, mintha kisgyereknek mondaná, hogy "Na ki jön a házamba?" Már várom Pisti velem és a madárijesztõvel kapcsolatos, olcsó poénját. Meg is kapom, amint õ is észreveszi a bábut. Kiesünk egy mûútra, amin jobbra megyünk vagy három percet, hogy aztán balra forduljunk a Káptalantóti felé invitáló tábla mellett. Végig aszfalton megyünk, így érjük el a faluközpontot. Tekeres-patak ultrarövid hídja után rögtön balra fordulunk. Alig száz lépés után ismét a jól látható helyre kitûzött szalagozást követjük jobbra. A sok mûút már fájdította a talpcsontomat, de így a nagy sárba cuppogva és csúszkálva most mégis a flasztert választanám. Ráadásul ez a penetráns disznótrágya szag, hát ez leírhatatlan. És ez a megrohadt cefreszag. Pfuj, mi a franc van itt? Nyilván sertéstelep, de a dögkút távoli elhelyezésével se ciciztek. Szerencsére elhagyjuk ezt a zónát, mielõtt még elhánynánk magunkat. Balkéz felõl borpincék kísérik utunkat. Most nincs elõttünk a meghódítandó magaslat, úgy tûnik, hogy csak kerülgetjük. Vagy másfél km. múlva jobbra fordulunk egy barna TVT tábla elõtt. Egyenletesen emelkedünk egy földúton. A sár az innen sem hiányzik. Igyekszünk az út peremén menni. Meg is van az eredménye, elkap egy benyúló, tüskés ág. A csuklóm belsõ részébe tép bele. Rögtön belilul, és kegyetlenül csíp. Várom, hogy mikor kezdek hallucinálni, és mikor sötétedik el elõttem a világ. Szerencsére egyik sem következik be. Elérjük a [Z-] jelzést. Nemsokára, egy magányos tanya elõl már látni, hogy honnan özönlenek lefelé a túrázók. Na arra kell nekünk támadni. Azt is megfigyeljük, hogy merre hagyják el a helyszínt. Persze, egy sarki fán ez korrektül ki van jelezve egy A4-es formájában. Tehát jobbra indulunk a hegy felé. Szembe jönnek azok, akik már túlvannak a dolgon, de még elég széles az út, nem kell félreállni. Az egyik figura csak úgy maga elé mondja: "Na, már csak egy megmérettetés van hátra." Jól van öreg - gondolom magamban - nem kell dicsekedni. Egyre meredekebb az emelkedõ, életbe lép a fától-fáig módszer. Most már be kell várni, amíg a szembe jövõ elhalad. Ereszkedõben van Hartmann Misi is. Megörülünk egymásnak. Azt hitte, hogy el se jöttem, mert eredetileg úgy volt, hogy Tomajon alszom, és nem voltam ott este. Enyhül az emelkedõ, de még van egy kis (nem is olyan kicsi) hullámvasút. A csúcsról békésen lógázza a lábát egy népes társaság.

5. ellenõrzõpont, Tóti-hegy csúcsa.

Az ormon maga Pinkert Laci ragaszt bélyeget a kiskönyvekbe. Amíg Pisti szendvicset bányászik elõ a hátizsákból, én a fejemre biggyesztem a fejlámpám. Alkonyodik. Lefelé még meredekebbnek tûnik, de érdekes módon nem olyan csúszós, mint amilyet várna az ember közvetlen ilyen esõ után. Úgy látszik ez egy tapadósabb, fekete talaj. A hegy lábánál jobbra fordulunk a [Z-] jelzésen. Laza lejtõn kanyargunk. Elõttünk egy vidám társaság halad, a hölgy tagok egyszerûen nem tudják abbahagyni a nevetgélést. Egy szélesebb résznél elõzünk. Kényelmesen leérünk egy mûútra, ahol balra teszünk meg néhány tíz métert, aztán jobbra betérünk az erdõbe. Nincs teketória, a [K-; Z-] jelzésen nyomjuk fölfelé. Sajnos eggyel korábban fordulunk jobbra, mint ahogy kéne, így egyszer csak eltûnnek a jelzések. A "Nevetõk" biztos követték az idõközben bekapcsolt világításainkat, mert õk is megérkeznek. Mindenki tanácstalanul nézegeti a papírokat. Na ebbõl elég! Az élre török, és visszamegyünk az utolsó jelzésig. Igen, fölfelé irányban, takarásban megtalálom a jeleket. Emberes mennyiséget kell még fölfelé menni, amíg egy fán megpillantjuk a szokásos A4-est. Most érkezettek jobbra, lefelé jövõk balra mennek. Meg kell állnom egy kicsit. Két csokit kotrok elõ a hátizsákomból. - Együnk csokit, mert enélkül egy tapodtat sem megyek tovább. Valaki, lefele jövet megjegyzi: "Hát, ez kemény volt." - Hát, ezt nem kellett volna mondanod - reflektálok hangosan. Elkezdünk fölfelé csavarodni a Gulácsra. Elõször olyan érzés, mintha vasúti töltés zúzalékkövén lépkednék. Késõbb ez megszûnik, de helyébe lép egy keskeny, oldalra csúszós ösvény. Most már szembe jönnek azok, akik fönt már végeztek. Nehéz félreállni úgy, hogy senki se essen le a hegyoldalról. Ez a kedvenceim egyike, amikor szembe vezérlik a túrázókat egy nadrágszíj ösvényen, aminek az egyik oldalán a semmi tátong, ráadásul éjszakai sötétség van. Már nem tudom hányadik csavarnál tartunk, de még mindig jönnek föntrõl, és mi még mindig nem értünk fel. Hú, itt meg még a fákba is bele kell kapaszkodni olyan meredekké vált ez a szemétláda. Végre, valahára már nem lehet feljebb menni.

6. ellenõrzõpont, Gulács csúcsa.

Gyorsan, ide a ragasztással, aztán tûnjünk el innen. Sikerül a "Nevetõk" elõtt leindulni. Pisti elhúz, nem erõsségem a lejtõ. Többnyire inkább én állok félre a felfelé igyekvõk javára, én már túl vagyok az utolsó kupacon. Egy örökkévalóság, amíg leérek a széles fához, rajta az A4-essel. Ahogy jobbra betérünk az erdõbe, a [K-]-on, fentrõl, a Gulács oldalából hullámokban árad szét a gurgulázó vihogás. Mintha nem lettek volna elegendõk a fenti megpróbáltatások, az erdõben akadálypályást játszik velünk a természet. Minden harmadik lépésnél keresztbedõlt fákat kell átlépni, megkerülni, alatta törpejárásba átbújni. A vicces erdõ után présházak közé érünk, ahol meglehetõsen jól lehet haladni. Tempósan érünk le széles újszerû állapotban levõ mûútra. Az egyik oszlopon még A4-es tájékoztató is segít. Pisti két magabiztosan menetelõ túratárs nyomába szegõdik, akik a legkisebb gondolkodás, vagy megtorpanás nélkül vágnak neki a mûútnak, méghozzá jobbra. Meg se fordul a fejemben, hogy az elöl haladók nem többszörös TANÚHEGY teljesítõk, én is hûségesen lihegek a nyomukban. Akkor fogok csak gyanút, amikor egy jó kilométer után a sötétben is fehérlõ magas házak felé mutogatnak, és azt mondják Tapolca. Micsodaaaa? Rögtön lestoppolok és hátranézek. Tök sötét van, semmi elemlámpafény. Csak mi dõltünk be a két túragurunak. Hátra arcot csinálok, és már menet közben veszem elõ a jegyzetemet. Hát persze (...)! A mûúton balra kellett volna fordulni, és rögtön átmenni a túloldalra, mert 80 m múlva ott kell jobbra letérni az aszfaltról. Te jószagú! Most látom csak, hogy milyen sokat dobtunk rá a távra. Az A4-es papírnál büntetésbõl derékba kapjuk a "Nevetõket". Nem lankadnak ami a vihogást illeti, ráadásul hátrafelé világítanak, bele a szemembe, amit pattanásig feszült idegeim miatt szóvá is teszek. Hamar rátérünk a [K-] jelzésre. Pisti megpróbálja behozni a behozhatatlant, csak az utolsó matrica begyûjtésénél érem utol, de akkor sem várja meg amíg én is ragasztok, hanem továbblohol.

IX. feltételes pont, Hármas-hegy alja.

Itt nem látok semmi féle hegyet, de nem is érdekel, megyek én is Pisti és a szalagozás után. Remélem ma utoljára hagyjuk el a "Nevetõket". Ha a társaságuk fiú tagjainak van egy kis esze, akkor ebbõl a vihogós hangulatból ma éjjel még nagy elõnyt kovácsolnak maguknak. Egy vályúba tesszük meg az utolsó földutas métereket, amelybõl a Petõfi Sándor utcára jutunk. Ez hosszabb, mint Pesten az Üllõi út kétszer. Keresztezõdés, keresztezõdés után, de nem akar vége szakadni. Az utolsó keresztezõdésben Pisti elmegy balra, hiába kiabálok utána. Mindegy, most már úgy is belefutok a Fõ utcába, és a Balatoni [K-] jelzésen jobbra fordulok. Látom Pistit, amint balról érkezik. Úgy se bírja ki, hogy ne õ szakítsa át elõször a célszalagot. Benézek balra egy utcába, és már látom a hangulatosan kivilágított iskolát. Ránézek az órámra 10 perc van még a vonatindulásig. Ha nem ígérte volna meg Pisti, hogy elvisz Gyõrbe, akkor most félrelökve mindenkit rohannék az emléklapért, de így ráérõsen intézem a beérkezésemet, és átsétálok a zsíros kenyerezõbe lazulni egy kicsit. - Hát ez is megvóna. - rogyok le egy asztalhoz.

Ottorino
 
 
JakabTúra éve: 20092009.12.03 14:41:43
megnéz Jakab összes beszámolója
Már pénteken este letáboroztunk a Tanúhegyek közelében, hogy kora reggel tudjunk startolni a túrán. Maci és jómagam mellé Vajdaúr és Tamás is befutott, s ébredés, némi reggeli után elautókáztunk Kisapátiba. Letettük a járgányomat a temetõnél, aztán továbbmentünk Vajdaúr gépével Badacsonytomajba.

A rajnál sok ismerõssel futottunk össze, pl. Maku Lacival, (fotó mellékelve) és Pucúttnyulas Ferikével is. Gyorsan neveztünk, fotózkodtunk, aztán a srácoknak már csak se híre se hamva.

Mivel õk hosszútávra mentek futogatva, én meg rövidre, nem kapkodtam el az elejét. Úgyis hegynek felfele mentünk, mindjárt a Badacsony hátsó lábánál. Csináltam fotókat, és komótosan mentem a hegytetõre. Az elsõ ellenõrzési pontnál Tarnai Máté várt Kimmel Petivel, és ragasztás (matrica) után mentem is tovább. Elég sokan voltak körülöttem, de a táv növekedésével a tömeg szétoszlott.

A hegytetõn kocogtam picit, behozván az elfotózott idõt, majdnem túlszaladtam a feltételes ponton lévõ matricázásnál. Ekkor még nem esett az esõ. De ami késik, mint tudjuk egyszer ideér, a Bujdosó lépcsõknél már megfontoltam, és felvettem a sapkámat. A dzsekimet nem, mert azt nem vittem.

Abból a megfontolásból hogy nem vagyok cukorból, és úgyis el fogok ázni, ez végül is megtörtént, de nem zavart az esõ. És eláztam. :-)

A lépcsõn lefele óvatosan haladtam, fájt a térdem a múltheti eséstõl, és csúszott is. Miután leértem, szalagozás segítette az általam már ismert útvonalat, hiszen tavaly már teljesítettem a hosszú távot.

Ekkor már beállt az égbolt általános szürkére, ami számomra azt jelentette, hogy jó sokáig esni fog az esõ. Áthaladtunk a síneken és a fõúton, és aszfalton közelítettünk Szigliget felé. Szóba elegyedtem egy szintén Fehérvári túrázóval, (kicsi a világ) és egy darabig együtt haladtunk. Aztán majdnem kihagytam a feltételes pontot, ami az Avasi romtemplomnál volt. Ragasztás, és tovább fölfele a vár irányába. Itt valahogy eltûntek mellõlem az emberek, egyedül mentem az esõben.

A várba érve, egészen a csúcsig kellett fölmászni a pontra, Maku Laci bejegyzett, és kaptam matricát meg nápolyit is. Lefele összefutottam Tincával és Bettivel, majd leérve a várból a bicikliúton elkezdtem kocogni. Csak hogy elõbb fogyjon a táv ilyen esõben. Amúgy is végigtekertem már esõben bringával (Ultrabalaton) ezt a részt, most kipróbáltam bringa nélkül esõben. Egészen a Szent György hegy lábáig kocogtam, aztán fölfele már gyalog tempóra kellett váltani.

Beértem egy szegedi fiatalembert, vele egy darabig együtt tapostuk a sarat fölfele. A Szent György hegy tetején sátoroztak a pontõrök, de nem tudom kik voltak, csak a kezüket dugták ki a papirért. :-)

A hegyrõl lefele már nagyon csúszott, csupa sár volt minden, de tudtam hogy közel a vég. :-)

Elhagytam a bazaltorgonákat, és leértem a kulcsosházba, ahol szakállas ismerõs fogadott, és megdícsért hogy elsõk között értem be.

Oklevél, kitûzõ, egy zsíros kenyér, aztán le Kisapátiba, ami még 1,5 km volt kb. Vagy 2. Közben Csillával is összefutottam, õ felfele baktatott a külön kiírást csinálta ami az 5 kápolnáról szólt. Ezt mi Macival nyáron már teljesítettük, így a lefele útvonal is ismerõs volt. (Itt megjegyzem, a túrabázisról tölthetõ le, ajánlom mindenkinek szép és kellemes túra. Fõlegy nyáron)

Miután leértem a kocsihoz, gyorsan kicseréltem a vizes cipõmet és zoknimat, nyugtáztam, hogy szar..á áztam, és irány a szállás. Maci telefonja már a forró fürdõbe induláskor ért. A telefonálás a következõképpen zajlott:

Maci: Szia, hol vagy? Erzsi: a házban. Maci: jó, akkor kérdezd meg van -e feltételes pont a Csobáncnál mert nem találjuk. Erzsi: jó, kitõl? Maci: hát a házban valakitõl. Erzsi: Ja, én nem a Kulcsosházban vagyok, hanem a szálláson. Maci: Ejha, ja, már beértél? Akkor majd én telefonálok. Szia.

Erzsi: nagy vigyor, és ugrás a forró vízbe. :-)

Aztán összekaptam magam, bevásároltam a Tescoba, és fotózgattam, majd csináltam egy feltételes pontot a fiúknak B.Tomaj elõtt a hegyoldalban. Kis csoki, kóla, meglepetés. Már messzirõl hallottam hogy érkeznek, Vajdaúr hangja odahallatszott a Gulács aljából.

Örömködtünk, fotózkodtunk, bekaptak egy kis csokit, és én mentem a célba kocsival, õk meg gyalog tovább. Hamarosan találkoztunk, és a történetnek ezzel vége is.

Hát így.

A rendezésrõl: hibátlan, az esõrõl nem tehetnek. Sõt. Én nem bírtam volna esõben sátorban egész napot a hegytetõn például. A matricák nálam még nem voltak szétázva. Szalagozás jó volt, nekem nem is kellett. Ellátás: elég. Kitûzõ, mint a tavalyi, csak a szám más és picit sötétebb. Itiner, biztos jó, nem nagyon néztem. A táj gyönyörû, bár a panorámát sehol sem találtam. Eltûnt a ködben és párában.

 
 
kekdroidTúra éve: 20092009.12.02 17:40:47
megnéz kekdroid összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 42 szalagozás, miegyéb

Álmatagon nézek körül a Kisfaludy-kilátóból, mellettem Kerek repkény fotózza a tájat, Budai-H.G. pedig a Nyugati pályaudvar mindennapjait meséli, ahogy kapaszkodik felfelé a lépcsõkön. A lábunk elõtt hever az egész Balaton-felvidék és a Tapolcai-medence, sõt, a Balaton felé is csodaszép a kilátás, kár, hogy igen sûrû felhõréteg takarja el elõlünk a napfelkeltét. Amikor elindultunk Badacsonytomajról, még tökéletesen sötét volt, ahhoz képest már most is fényárban úszik a táj. Felfelé semmiféle érdekes dolog nem történt, kivéve talán, hogy tökéletesen jelzett úton haladhattunk, Bubu mesélte is, hogy a BTHE felújította a Badacsony összes létezõ jeleit. Szép munka volt, nem is nagyon kellett kirakni csak néhány irányadó jellegû szalagot. Átsétálunk a Ranolder-kereszthez, megcsodálom a régebbi idõk embereinek a kézügyességét, õk is szerették volna megörökíteni a nevüket az utókornak. Dél felé fantasztikus a kilátás, még az enyhén szemerkélõ esõben is, legalább most némi empátiát is tanulunk, másnap a túrán sokkal erõsebben és hosszabban fog lezúdulni az égi áldás. Óvatosan leoldalgunk a Bujdosók lépcsõjén, majd besétálunk Badacsonytördemicre. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy öt perccel érkezésünk elõtt ment el egy vonat, amelyet akár fotózni is lehetett volna. Sebaj, marad elég téma így is. Kiteszünk néhány szalagot, hogy a seprûk se unatkozzanak másnap, majd elhúzunk Szigliget felé.

Itt az Avasi templomnál kell sûrûbben kitenni az iránymutató szalagokat, mint késõbb kiderül, ez nem sikerül valami fényesen. :( A templomrom és az elõtte lévõ kis emlékpart még mindig igen szép, most nem állunk meg pihenni, irány Szigliget vára, Bubu elkeserít, hogy a pontõr odafent ül. Belépõjegy nincs, így viszont OKT pecsét és a Vártúrák mozgalom pecsétje is hozzáférhetetlenné válik. Megint megtekintjük a „négy nyelv – négy helyesírási hiba” mottójú információs táblát is. A várban pihenünk egy kicsit, majd megcélozzuk a Szent György-hegyet. Folytatódik az aszfaltszaggatás, lévén errefelé a jelzett turistautak is a mûútra kényszerültek települni. Ennek oka meglehetõsen prózai: ami nincs leaszfaltozva a környéken az vagy szõlõ, vagy mocsár, így a turistának marad az országút. Illetve a 71-es fõút mellett a kerékpárút. A 71-est elhagyva még egy ideig tapossuk az aszfaltot, majd következik a Horváth-pince, az elsõ olyan feltételes pont, amelyet nekünk kell kirakni. Egy kicsit habozunk, hogy hol legyen: bevigyük, ne vigyük? Végül nem visszük be, ez valószínûleg rossz ötletnek bizonyul a másnapi esõ függvényében. A pince után elkezdõdik a kaptató a túra második legmagasabb hegyére, a Szent György-hegyre és hosszú kilométereken át csak emelkedünk, illetve talán kétszer ereszkedünk is. Az elsõ emelkedõs szakasz végén hangulatos kápolna uralja a tájat, nyitva van, elõtte néhányan egy kopjafa helyreállítását végzik, õk is javasolják, hogy nézzünk be, ha már egyszer itt van. Hevér Éva mondja is, hogy õ már sokadszorra van itt, de még ezt a kápolnát nem látta nyitva, kissé felesleges lenne megjegyeznem, hogy én sem, aki nem is sokadszorra jár erre. :)

Elsétálunk az Oroszlánfejes kútig, Repkénnyel töltünk vizet az épp kiürülõfélben levõ palackunkba, hurrá, újra három liter vizet cipelhetek, mint késõbb kiderül, nem is fölöslegesen. Eltalpalunk a hegy oldalában, kikerül egy következõ félautomata ellenõrzõpont, késõbb Bubu mutatja, hogy régen melyik szõlõn keresztül vágták le az emberek a turistaút kanyarát. Hosszas kapaszkodás után elérjük a hegy „csúcskönyvét”, jól be is írjuk magunkat, örülve annak, hogy itt még megvan ez az okmány. Kitérünk a hegytetõre, kötünk néhány szalagot és örülünk a kilátásnak, majd a bazaltorgonák mellett óvatosan lesunnyogunk a turistaházhoz. Négyfõs társaságunk igen jó kedvében találtatik itt az éppen érkezõ pygmea-Nagyondinnye páros által, akik a turistaház autós megközelíthetõségét vizsgálják és ha már itt vannak, minket is meóznak. Indulás lefelé, a távolban elhúz Tapolca felõl egy gyorsvonat, aztán nem sokkal egy Bzmot egy szál mellékkocsival, bõszen fényképezünk, mintha még nem láttunk volna hasonlót. Itt egy kicsit besûrítjük a szalagozást, amely az Eger-vízen való átkeléskor éri el a csúcspontját. Ismételten bocsánatot kérek Vagdalthústól. Átbotorkálunk a bürün, írok egy üzenetet pygmeának a patak állapotával kapcsolatban, kikötünk még pár szalagot Gyulakeszi határáig. A faluban a Hevér família jelenlévõ tagjai frissítést tartanak, mi Repkénnyel a tavalyi rossz emlékek miatt most hanyagoljuk a kocsmát, a pár perc ücsörgésnek viszont annál jobban örvendünk.

Irány Csobánc vára, illetve elõbb még a Rossztemplom, amelynek az oldalára valami módon fel kell applikálni egy irányjelzõ táblát. Ez nem kis feladatnak minõsül, mivel a célra rendszeresíthetõ eszközeink száma véges, sõt, jelenleg nincs is ilyesmink. Valamit azért alkotunk, aztán elmormogok egy rövid imát, hogy a laminált papírlap kibírja a szelet, legalább holnapig. Elballagunk a szerpentinút felé, kirakjuk az újabb feltételes pontot, aztán a következõt is, a kukára erõsített megoldás nem túl elegáns, de hirtelen ez a leginkább stabil tereptárgy a környéken. Megszámoljuk a tavaly tévesen talpfaként aposztrofált vasbeton keresztaljakat, amelyek száma két prímszám szorzatával egyenlõ. Most talán lépcsõnek nevezi õket a kérdés. Felballagunk a várromhoz, elképesztõ mértékû az állapotának javulása, nagyon igényes munkát végeztek a rajta dolgozók. Megbámuljuk a kilátást, kétségbeejtõ megállapítást teszünk: a Tóti-hegyre már nem érkezünk világosban. Épp lefelé indulnánk a várból, amikor Asciimo-ék jönnek szembe: velük idén másodszor találkozom, illene már megismerni õket, vagy legalább Asciimo-t, szerencsére Repkény gyorsabban kapcsol. :) Leballagunk az igényesen kitisztított forráshoz, irány Káptalantóti, kicsit elkezdünk sietni a naplemente narancsos színeibe öltözött égbolt alatt. A faluban megnézzük a Kalóz Kék elsõ jelzését, amely egy KL jelzés fölé van föstve és egy balos kitérõre invitálja a gyanútlan, de legalábbis térképtelen kéktúrázót. Mi is bedõlünk neki, de csak annyira, hogy a faluban kicsivel tovább követjük a jelet, mint kellene, jutalmul egy +500 méteres kis sétát kapunk.

Rálelünk a helyes útra, a Nap már lement, de még világosban menetelünk monoton módon a magas m... Tóti-hegy felé. Itt Bubu terepismerete alapján találjuk meg a helyes utat a sok közül, némi fejvakarást követõen, ugyanis a sok szalagkötés közben tökéletesen besötétedik. Felkaptatunk a meredek, csúszós parton a Tóti-hegyre, csodaszép a körkilátás, délnyugaton, a Balaton felé még egy halvány napsugár felcsillan és a hegyen ér minket az éjszaka. Körülöttünk a Balaton-felvidék apró falvaiból csillognak az utcai lámpák fényei. Fantasztikus. Az élmény megismétlésére megcélozzuk a Gulácsot, itt már testületileg csoffadtak vagyunk mind a négyen, még Bubu tûnik a leginkább frissnek, de már õ sem áraszt el annyi vasutas történettel, mint a túra elején. Menetelünk, átkelünk az országúton, elkezdõdik a hosszú emelkedõ, mára az utolsó a Gulácsra. A sötétség egyhangúságát a kanyargós, néhány helyen trükkösen kanyarodó ösvény és az avar alatti kõgörgetegek törik meg, nem éppen örömünkre. Felkanyarodunk a kék háromszög jelzésen, Repkény reflexbõl megy tovább ott, ahol a zöld sáv is, Bubu úgy kiabál vissza, hogy az az út nem lesz jó nekünk, már ha a Tanúhegyek nyomában túrát járjuk még be. :) Tehát vissza, fel a kényelmetlen járhatóságú ösvényen, amely szépen körbejárja az egész hegyet, végül a tetõre egy trükkös kanyarral ugrik fel. Bell Sanyitól kaptam képet, hogy milyen innen a naplemente: nagyon szép. Ottlétünkkor viszont be kell érni azzal, amit a Tóti-hegyen is láttunk, csak kicsit más szemszögbõl. Tavasszal, nyáron ugyanez a kilátás rögtön egy éjszakai balatoni fürdõzést kívántatna meg velem, most a jeges víztömeg sötétségének láttán csak megborzongok. Közös kép, önigazolásnak, hogy legyen még egy ilyen, aztán lecammogunk ugyanazon az úton, amelyen fölfelé sem volt jó jönni. Most lefelé sem az. :) A hátralévõ szakaszon az országútig nincs semmi érdekes, bukdácsolunk a sötétben, hajolgatok az ágak elõl, lámpát viszont nem vagyok hajlandó kapcsolni, ugyanis tökéletesen látni a Hold erõs fényénél, olyannyira, hogy a lámpám halvány, pislákoló fénycsóvája csak minimális mértékben erõsít rá. Elérjük a 71-es utat, rutinosan balra kanyarodunk, Bubu pedig valami lehetetlen helyeket szalagoz ki, hiába kiabálunk neki hárman is.

Felmegyünk a szép kapujelzéssel díszített lépcsõsoron, elballagunk az OKT elhagyásának a pontjáig és innentõl hosszú, egyenes, a sötétben nem valami ingergazdag úton battyogunk be Badacsonytomajra. Az iskola meglátogatása elõtt betérünk a pizzériába, mert szükség van valamire, ami kicsit is kalóriadúsabb, mint a hideg forrásvíz. Még a betérés elõtt találkozunk Vándorköszörûsékkel, betérés után pedig Gyõri Péterékkel és idén abban a szerencsében részesülünk, hogy a furcsa emberke, aki írásos megerõsítést kért az õ elsõségérõl, nem bukkan fel. Táplálkozás után az iskolában rengeteg sok rég látott ismerõs fogad, Vagdalthús rögtön meg is kínál Kemencei Körtepálinkával. :)

--------------------------------

Néhány szót a rendezési részrõl:
Reggel mindenféle külön ébresztõ nélkül kelünk (szegény pygmeát nagyon megijeszthettem tavaly), kiülünk rajtoltatni a 20A távot. Indítunk sok kedves ismerõs és ismeretlen túrázót, illetve mi csak az elsõ állomása vagyunk kálváriájuknak, amely PrInCe-ékkel folytatódik és a szakadó esõben teljesedik ki. A rajt 10:30-kor bezár, kivonulunk kávészünetre, majd visszatéréskor már a konyhát célozzuk meg. Némi útmutatás kiegészülve Ebola tesójával, illetve azokkal-a-kedves-rendezõtársakkal-akiknek-meg-akartam-kérdezni-a-nevét-de-valahogy-mindig-elfelejtettem, után nekilátunk az elõkészületeknek, becuccolunk az iskola konyhájába. Teafõzés, kenyérkenés a program, utóbbi akkor indul meg rohammunkában, amikor Olahtamas bejelenti, hogy már jönnek az elsõ beérkezõk. :) Késõbb csatlakozik még Maku Laci és Vándorköszörûs, a végén Morcsi is bekukucskál, -Dilen- pedig sütivel kínál. Sokan érkeznek, most nem sorolnám fel mindnyájukat (nehogy kihagyjak valakit), örülök, hogy jelenlétetekkel megtiszteltétek a túra céljának második legfontosabb helyszínét is. :) A statisztika kedvelõinek a fogyasztásról:
220 liter tea
30 kg kenyér (becsült adat, igazából fogalmam sincs...:))
7 bödön zsír: kolbászos, hagymás, apróra vágott szalonnás, libazsír, malaczsír
10 üveg lekvár: barackból, bodzavirágból, meggybõl, szilvából...
1 üveg zöldparadicsom-mártás
3 doboz margarin
sok savanyúság
Nem panaszkodhattunk az étvágyra. :)
Elnézést kell kérjek azoktól, akiknek egy idõszakban csak vajaskenyér jutott, akkor már nagyon szûkében voltunk az ellátmánynak, szerencsére Nomádék hamar pótolták.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani útitársaimnak, Kerek repkénynek, Hevér Évának és Budai-H.G.-nek a társaságért és a fuvarért. Mindenkinek köszönet a társaságért és a nem várt pillanatban jött nagy segítségért (elvégre Ebola tesójának, pl. nem ez lett volna a feladata, mégis, szó nélkül besegített, amikor csak tudott), akivel együtt kentük a kenyeret és fõztük a teát, igaz utóbbi folyamatban én maximum a gázégõt gyújtottam be, amikor az sztrájkot jelentve kialudt. Pygmeának a rendezésért, valamint azért, hogy megengedte, hogy részt vegyünk ennyi mindenben. Leinkább viszont Mindenkinek, akivel találkoztunk, a vidám pillanatokért. :)

-Kékdroid-
 
 
nafeTúra éve: 20092009.12.01 19:02:28
megnéz nafe összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 40
GPS-el mért távolság: 42,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1685 m. (Az adatokban benne van az a kis 2-300 m-es 20 m szintû elkeverés is.)
Reggel gondban voltam, hogy öltözzek. Érdekes ez a túra, hiszen a nehéz terepet jelentõ hegyeket, könnyen járható hosszú szakaszok kötik össze. Mivel járok jobban? Könnyû bakancsban, nagyobb sebesség az összekötõ szakaszokon, vagy biztonságosabb haladás a hegyeken a nehéz bakancsban? Kellemes volt az idõ, viszont a békák esõvel riogattak (sajnos? a franc se tudja, de nem alaptalanul). Végül is, a várható esõnek megfelelõ ruhát vettem föl, a nehéz, de valóban dagonyaálló bakanccsal. Nem bántam meg.

Jó hosszú sort kellett végigállni a nevezéshez, de azért elég jól haladt. Kézhez kaptam az igazolólapot, itinert, bögrét, s frissen nekivágtam a távnak. A Bazalt templom után megkezdtem a Kisfaludy-kilátóhoz vezetõ bemelegítõ emelkedõt. Minden esetre, nem aprózta el a bemelegítést, a bõ két kilométeren keresztüli, majd 15 %-os átlag meredekséggel! A kõkapu, és az azt követõ szakasz igen szép. Megvan az elsõ ellenõrzõ bélyeg. Megyek tovább. A Hertelendy-emléknél újabb bélyeg, s sajnos elkezd csöpögni az esõ. Alig mentem egy-kétszáz métert, mire rendesen rákezdett. Esõállósítás, majd továbbmenetel. Szerettem volna még a Bazalt-orgonákat is megúszni esõ nélkül, de már a Bujdosók-lépcsõjét sem sikerült. A kilátást teljesen agyonvágta az idõ. Minden szürke lett.

A Bujdosók-lépcsõjén sokkal könnyebben jutottam le, mint számítottam. Érdekes, de nem a lépcsõk, hanem az õket összekötõ kis alig lejtõ szakaszok csúsztak jobban. Egy ilyenen majdnem dobtam is egy hátast. A lépcsõ aljában megyek jobbra a többi túrázó után. Nem kellett volna. Vagy száz méter után utolértem a Bödõ família két ifjabbik tagját, s szöget ütött a fejemben, vajon a két kiváló túrázó miért nézi olyan bõszen az itinert. Mentem még egy kicsit s én is elõvettem, meg megnéztem a GPS-t is. Hoppá! Eltértem az útvonaltól. Nem az elsõ alkalom, hogy így faragjak rá a kényelmességre, vagy inkább lustaságra. Irány vissza. Immár a jó útvonalon szaporáztam tovább a lépteimet. Esõvel együtt kissé demoralizáló, így ettõl kezdve gyakrabban használtam az itinert.

Eseménytelen aszfaltos talpalást követõen, Szigligeten egy kis kitérõ az újabb bélyegért, majd megmásztam a várhegyet. Itt is igazoló bélyeg. Az esõ miatt semmi kedvem nézelõdni, pedig volna mit. Újabb monoton aszfaltos szakasz a Szent-György-hegy lábáig. Rövid letérõ a turista jelzésrõl, a következõ feltételes ellenõrzõ ponthoz, majd egy darabig megint aszfalt. A fölfelé vezetõ jó kis kaptatón, közvetlenül az újabb EP elõtt értem utol Verát, aki elõttem negyedórával indult. A túra hátralévõ nagyobbik felét együtt tettük meg. A hegytetõre felvivõ emelkedõ meglehetõsen csúszott. A Bazalt-orgonáknál lefelé vivõ szakasztól nem kicsit tartottam. Nem is volt könnyû. Itt vettem elõ a fényképezõgépet másodszor, nem tudva ellenállni a csábításnak, hogy lefényképezzem a bazaltoszlopok elõtt úszó pici felhõpamacsokat.

A kulcsosháznál rövid frissítés. Ettem egy kis margarinos kenyeret. Nagyon vártam a jó forró teát, ami ilyen idõben igencsak elkelne. Helyette, valami alig langyos íztelen akármit kaptunk. Sajnos ez a kulcsosház nem alkalmas ekkora tömeg kiszolgálására, ilyen idõben, illetve más szervezést igényelne, a kint felállított pavilon felhasználásával. Összefutottam az egyesületbõl Annával, aki itt fejezte be a 20-as távot. Beszélgettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Itt István, akivel együtt csináltuk az Óbudavár éjjelt, s eddig kerülgettük egymást, mivel most rövid távos társakkal volt, végleg elhúzott. Beszéltünk egy kicsit a Lõvérek tt-rõl. Elmondta, hogy bizony még a turistautak.hu-ról letöltött térkép sem segített mindenütt, akkora a katyvasz arrafelé a jelzéseknél.

Jobb-rosszabb földutakon közelítettünk a Csobánc felé. Az egyetlen nehezítést az Eger-víz „gázlója” jelentette. Sajnos nem volt rajtam mellescsizma, így az igencsak ingatag bürüszerûségen keltem át. Az egyik deszka törött volt, de ezt csak akkor lehetett észrevenni, ha az ember súlya rákerült, így csaknem beleveszekedtem a vízbe. Még csak ez hiányzott volna, a csaknem öt órás esõ után! Hamarosan bent voltunk a faluban, amit ugyanolyan gyorsan el is hagytunk, s megkezdtük a Csobáncra vezetõ kaptatót. Nekem igencsak tetszik ez a kanyargós, az elsõ feltételes ponttól igen szép kilátású útvonal. A hegy derekára érve, megszûnt az esõ, s néhol a nap is kikandikált a felhõk résein. Egyszerre megjavultak a fotózási fényviszonyok. Sajna Vera gépe eddigre bemondta az unalmast. A vár elõtti utolsó kanyarból jó pár képet készítettem, hiszen az esõ minden koszt, párát kimosott a levegõbõl, aminek köszönhetõen nagyon élesek lettek a kontúrok, s a látástávolság is kiváló. Ilyen tisztán még nem láttam a Sümegi várat, illetve a Somlót. Csobánc várában újabb bélyeg, egy kis aszalt sárgabarack, s gyerünk tovább. Tavalyelõtt jártam erre utoljára, azóta sokat dolgoztak a várromon. Távolítják el a törmeléket, illetve gyûjtik össze a vár építõköveit. Már most is sokkal inkább vár formája van!

A leereszkedés elsõ szakasza itt sem egy leányálom, de nem is vészes, csak lassú. Káptalantótiig eseménytelen szakaszon talpaltunk, viszont szép a környezõ tanúhegyek látványa. Érdekes és szép, a különleges vízmosta „kavicsokkal” díszített virágágyás a falu központjában. Hosszú, sunyi emelkedõn kezdtük meg a kaptatást a Tóti-hegyre. Gyorsan ettünk is egy kis csokit, a kezdõdõ éhség miatt. Az alap saracska mellett volt egy szakasz, ahol már igazi ragadós sárral találkoztunk. Mondjuk, mi szívesen eltekintettünk volna ettõl a találkozótól. Persze a Deák tt-hez képest még ez is éppen csak kiérdemli a kis sár elnevezést, a többi maximum saracska néven illethetõ. Késõbb a cél elõtt két túrázó panaszkodott a sárra, mi pedig rögtön megjegyeztük, hogy ezek szerint nem jártak a Deák-on, mert az volt csak az igazi sár! Velük együtt jót nevettünk rajta. Sokáig fogjuk még emlegetni, s akik végigszenvedtük, nekünk az vált sár igazi etalonjává. Így válik valami nehézség az idõ nem is olyan nagy távlatában legendává.

Hamarosan a zöld háromszög jelzésen ráfordultunk a hegy csúcsára vezetõ egyenesnek, ami igen meredek, és jó csúszós. A legmeredekebb részen, az elõzetes tapasztalataim alapján nem is kísérleteztem az ösvénnyel, hanem minden tiltó tábla ellenére irány a bozót. Gyorsan fölértem. Újabb ellenõrzõ bélyeg beragasztása után nézelõdés és fotózás, amíg Verára vártam. Csodaszép kilátásban volt részünk. Bõ félórával voltunk naplemente elõtt, s szerintem mi, akik ebben a körülbelül háromnegyed-egy órás idõszakban értünk fel (természetesen a pontõrökön kívül), voltunk a legszerencsésebbek, a kilátás szempontjából. Általában zivatarok után, évente alig néhányszor van az embernek esélye ilyen éles súrlófényben élvezni a kilátást, s ráadásul mindezt ilyen remek kilátópontról! Ez bizony, még a rendszeresen túrázóknak is csak nagy ritkán adatik meg. A hegyek megnyúlt árnyékai, a kisebb felhõk éles árnyékfoltjai, nagyon éles kontúrok, a hegyoldalakban szinte világító fehér házfalak még nagy távolságban is, kék balatoni víztükör, gyönyörû narancsszínbe forduló égbolt szín nyugaton, és óriási látástávolság! Hab a tortán, hogy ezt még az ultrakompakt gépem egész jól vissza tudta adni. Már ezért a kilátásért megérte eljönni erre a túrára. Lehet, hogy nem is olyan nagy baj az a délelõtti esõ? Nélküle biztosan nem lett volna részünk ilyen kilátásban. Ennek az esõnek az hiszem az igazi vesztesei a korán induló futók és más nagyon gyors lábú túrázók, valamint a rövid távokon indulók voltak, akik a táv zömét, vagy egészét esõben teljesítették.

Megérkezett Vera is, igazolt, nézelõdött egy picit, s elindultunk lefelé. A zöld háromszög jelzésrõl lekanyarodva, a lankásabb lejtõn megettem egy szendvicset, mert igencsak megéheztem, s még elõttünk meredezett a Gulács. Biciklis tapasztalatok alapján, ez a szendvics igazából nem ad energiát másfél órán belül, sõt csökkenti az izmokba tüzelõanyagot és oxigént szállító vér mennyiségét, de mégis jobban éreztem magam, mintha egy akármilyen szuper energiagélt nyeltem volna le, s többlet energiával de korgó gyomorral kaptatok.

Rövid idõn belül már a Gulács oldalában veselkedtünk neki az utolsó emelkedõnek. A GPS-re feltöltött track-nek köszönhetõen meglehetõsen pontosan tudtam, mennyi van még hátra. Szerencsénkre, az egynyomsávos szakaszon nem túl sokan jönnek szemben sem fölfelé, sem lefelé. A fölfelé vezetõ ösvény végét, már majdhogynem úgy kellett kitapogatni a túrabotokkal a sötétben. Megvolt végre az utolsó EP-is.

Még egy feltételes pontot kell teljesíteni. Elõ a fejlámpákkal, s gyerünk lefelé. Az már látszott, nem fogunk 10 órán belül beérni, de ez nem is érdekelt bennünket különösebben. Lefelé az egyesületünkbõl Andrással futottunk össze. Rövid infócsere, megyek-e az Észak-Dunántúl Kupa díjkiosztó túrájára Nagykarácsonyba. Elmondtam, hogy nem, mivel messze van Pápától; a cél és a rajt között nincs megoldva a szállítás, s semmi kedvem a 16 km-es távot busszal 46 km-en megtenni majd két óra alatt. Majd egyszer megkapom a kupát. Ebben maradtunk, s ment mindenki a maga útján. Lefelé még átmászhattunk néhány fatörzsön, s az aszfaltutat fényvisszaverõ matricás iránymutató tábláknak köszönhetõen keresztezve, felragasztottuk az igazolólapra az utolsó bélyeget, s egy jó hosszú utcán beballagtunk a célra. Itt már nem voltam éhes, viszont nagyon szomjas igen, így gyorsan megittam két bögre jó forró teát, s hazafelé vettem az irányt.

Esõvel nehezített, de nagyon látványos, jól szervezett túrán vehettem részt. Kicsit túl sok benne a monoton aszfaltos rész, de ezt tudtam elõre, s itt nem is kerülhetõ el. Utoljára még a Nagy Lajos szervezte változaton vettem részt. Emlékezetem szerint két pici eltérés van az útvonalban, s az elõnyére szolgál a mostaninak. Persze lehet, hogy csal az emlékezetem. Az egyik az Avasi templomromi kitérõ, a másik pedig a Badacsonyba visszavezetõ szakasz. Ez utóbbival kiváltottak egy kis aszfaltot. Másrészt akkor a jegesre tiport hónak köszönhetõen tényleg voltak életveszélyes szakaszok (Bujdosók lépcsõje; Bazalt-orgonák; Csobánc lefelé; Gulács-hegy lefelé irányon).

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért. Mûanyag bögre; jó minõségû szürkeárnyalatos, de csak itinerrel együtt alkalmazható térkép (nincsenek rajta a turistajelzések), kiváló itiner (utcanevek is vannak!); a Szent-György-hegyen és a célban, zsíros-, margarinos-, lekváros- és tepertõkrémes kenyér, hagyma, savanyúság. A Szent-György-hegyen forralt bor és teának nevezett alig langyos valami, a célban forró tea, a Csobáncon aszalt sárgabarack. A közeli pizzériában, 15 %-os kedvezményre jogosító bón. Kiváló útvonal jelölés. A távok GPS track-jei két formátumban is letölthetõk voltak a szervezõk honlapjáról, a térképekkel és az itinerrel együtt. Hatásos kispistázási lehetõség csökkentés a feltételes EP-kkel, bár tényleg lehetne õket automata, vagy önkiszolgáló pontnak nevezni.
 
 
mz/xTúra éve: 20092009.12.01 09:46:49
megnéz mz/x összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 40
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 42,3 km / 1609 m)

Már hónapokkal ezelõtt kinéztem magamnak ezt a tanúhegyes hétvégét, úgyhogy az idõjárással kapcsolatos nem túl pozitív elõrejelzések nem igen tudtak eltántorítani, de persze azért reménykedtem, hogy a tévécsatornánként eltérõ jóslatokból ezúttal az fog bejönni, amelyik a Balaton-felvidékre nem valószínûsített esõt. Miután viszonylag korán rajtoltam, így nekem az elsõ fél órában legalább volt némi reményem erre – a késõbb indulóknak sajnos már semmi, mert valamikor úgy 8 óra körül megérkezett legkitartóbb útitársunk: az esõ…

Sajnos a túra elsõ részét az esõ teljesen tönkretette, nem csak a körülményeket, de az egyébként feltehetõleg csodaszép kilátást is percek alatt romba döntötte, a Badacsony és a Szent György hegy panorámájáról így nem sokat tudok mesélni…merthogy én sem láttam! :-)

Engem valahol a Szent György hegy és Gyulakeszi között ért el a trópusi esõerdõ hangulat vége, egyszer csak elállt az esõ… Ez volt a túra egyik legszebb pillanata! Innentõl sokkal jobban élveztem már, egyrészt a hegyekre felmászva néhol így valóban feledhetetlen kilátásban volt már részem, másrészt õszi napsütésben bandukolni azért egészen más, mint folyamatosan zuhogó esõben…

A túráról sok minden emlékezetes marad majd, de egyik biztosan a Tóti-hegy lesz, amely a 346 méter magas csúcsával elsõre nem tûnik igazán embert próbálónak, de szerintem azoknak, akik ezen a túrán részt vettek, azért sikerrel írta be magát az emlékezetébe! Ahogy cztamas sorstárs az elõzõ hozzászólásban már találóan leírta, eleinte csak kerülgettük a hegyet, de aztán szembefordultunk a Sátánnal és belenéztünk az õ tekintetébe… Rövid, de izmos emelkedõt láttunk benne!
Ráadásul szûk volt az ösvény, a több órai esõzés feláztatta a talajt, a korábban erre járt nem kevés ember tükörsimára taposta, és még oda-vissza forgalom is volt, azaz ugyanott kellett lejönni, ahol fel… Nem ragozom: a Tóti-hegy bekerült az emlékeim közé! :-)

A túra –az esõ okozta nehézségektõl (nem csak a kellemetlenségekre, hanem a néhol életveszélyesen csúszós utakra is gondolok) eltekintve- egyébként nagyon rendben volt, a szervezés szemmel láthatóan profik kezében volt. Errõl alapjában véve mást nem is, csak jót tudnék mondani, de mivel az itinerben arra bíztatnak a rendezõk, hogy ha bármilyen érdemi kritikám van, azt tudassam velük („Minden egyéb kritikádnak, javaslatodnak örülünk: megfontoljuk és hasznosítjuk.”) egy-két dolgot azért szóvá tennék – de valóban nem kötözködésként, hanem jobbító szándékkal…

1. A „feltételes” ellenõrzõpont egy olyan pontot jelöl, ahol vagy van EP vagy nincs. Ezen a túrán az összes feltételes EP-n kellett egy matricát ragasztani, ezért nem tudom mitõl voltak feltételesek… Sokkal egyszerûbb lett volna ezeket pontõr nélküli EP-nek, matricás EP-nek vagy önkiszolgáló EP-nek nevezni. Mert valójában azok voltak.

2. Ez a matricaragasztgatós EP tulajdonképpen valahol jópofa, csak nem esõben! Ha ezek a matricás pontok fedett helyen vannak, semmi bajom vele, de nem ez volt a jellemzõ, sõt, ahol tetõ alatt lehetett volna (Horváth pince), ott sem oda tették õket. A matricák a legtöbb helyen szarrá voltak ázva (még szerencse, hogy nem tintasugarassal nyomatták õket…), s mivel a nyílt terepen, esõben kellett folyamatosan ragasztgatni, egy idõ után az itinerem is… Pedig nagyon szoktam vigyázni rá, hogy emlékként megõrizhessem, de itt legnagyobb igyekezetem ellenére is csak hányadékhoz konvergáló külcsínnel érte el velem a célt, gyakorlatilag facsarható állapotban.

3. Én abszolút támogatom az olyan ellenõrzõpontokat, ahol egy látnivaló kedvéért kitérõt teszünk, mert a tapasztalatom nekem is az, hogy a teljesítménytúrázók általában elmennek az érdekes helyek mellett, ha nem kell valamiért direkt odamenni hozzájuk. A szigiligeti Avasi torony ily módon kitûnõ megoldás volt, mert szerintem nagyon kevesen tették volna meg azt az alig 100-150 méteres kitérõt, ha nem lett volna ott a -egyébként szarrá ázott- matrica. Szóval ez ÍGY nagyon rendben. Viszont az olyan TÖK ÉRTELMETLEN kitérõket, mint amilyen a Csobánc hegy aljában volt, én magam is utálom… Ha egyszer A pontból B pontja eljuthatok 60 méter gyaloglással, akkor miért tegyek érte egy majd 500 méteres kitérõt úgy, hogy egyébként az 500 méteres úton SEMMI nincs, egyszerûen csak egy értelmetlen kerülõ. Mert ez értelmetlen, s nem csalni szeretnék, egyszerûen csak a racionalitás iránti érzékemet sérti...Nem értem, hogy ezekre mi szükség van, mikor egyébként a 60 méteres út tökéletesen járható, széles, normális, minden szempontból megfelelõ és nem sumákol le semmilyen szintkülönbséget… Õszintén megmondom, szerintem ez így egy kicsit óvodás feeling volt.

4. Hasonló a véleményem az alig 400 méterrel odébb lévõ újabb „ellenõrzõpontról”, a Csobánc nagykanyarjában feladott számolós vetélkedõrõl is… Erre mi szükség? Ha meg már van, akkor legalább lenne olyan a feladat, hogy öten ne öt félét számoljunk… Számoljam meg keresztben a betongerendákat… Tök jó! A feleket is? Mert öten mentünk egyszerre, s ötünknek öt különbözõ eredmény jött ki…
Amúgy azt természetesen értem, hogy ezt a számolósdit miért rakták ide a szervezõk, de az a véleményem, hogy ha alapból mindenkirõl azt feltételezik, hogy rövidíteni fog, akkor még vagy 10-15 pontot helybõl tudnék mondani, ahol legalább ekkorát le tudtam volna vágni, ha nagyon akartam volna… Lehet, hogy ez csak nekem nem tetszik, de én már felnõtt ember vagyok, ezt meg óvodásnak éreztem egy kicsit… Sõt, igazából nem is olyan kicsit! S ahogy észrevettem, nem csak én...

5. Ami még nem tetszett (s ez kicsit más jellegû dolog), hogy a Badacsony hegytõl a Szent Györgyig gyakorlatilag végig betonon vezetett az út, többnyire autók között, néhol kifejezetten forgalmas úton… Azért saccperkábé volt ez vagy 12-13 km. Ez nem volt jó. Nem tudom, hogy van-e másfele út vagy lehet-e másfele menni, de az autók között bandukolni ilyen hosszan, ez biz’ nem jó.

6. Utolsó javaslatom: miután valamilyen oknál fogva az MTSZ-nél úgy döntöttek, hogy Szigligeten novembertõl áprilisig ne lehessen OKT-s bélyegzõt gyüjteni (zárva a vár, másutt meg nincs), ha már az itinerben olyan figyelmesen felhívták a rendezõk a figyelmünket a tördemici OKT bélyegzés lehetõségére, jövõre talán jó ötlet lenne „megszerezni” az OKT-s bélyegzõt a túra napjára, ahogy néhány más ilyen teljesítménytúrán már láttam. Nekem mondjuk már nem lesz rá szükségem, de más biztosan örülne neki…

Egyébként ez egy nagyon jól szervezett túra volt, mindezeket csak azért írtam le, mert felbátorítottak a szervezõk, hogy ha van mit, akkor kritizáljak… :-) Egyébként szóvá sem tettem volna ezeket, mert apróságok. De ha már megtettem, remélem észrevételeim hasznosak lesznek, s a túra jövõre még jobb, s talán egy kicsit kevésbé „ovis” lesz. :-)


Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4,5
(a rengeteg sok látnivaló miatt helybõl csillagos ötös jár ennek a tájnak, de az útvonallal a sok beton miatt azért van egy kis fenntartásom…a feelinget meg az esõ rontotta le kicsit, de ez természetesen nem a szervezõk hibája)

Szervezés (szerintem): 5
(példaértékû rendezés, kitûnõ szalagozás)

Itiner/útleírás (szerintem): 5
(nagyon profi és igényes munka)

Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 5
(a rajtban mindenkinek egy mûanyag bögre, útközben csoki, nápolyi, Csobáncon az aszalt gyümi különösen nagyon killer volt, a Szent György hegyen és a célban a szokásos...)

 
 
cztamasTúra éve: 20092009.11.30 18:41:35
megnéz cztamas összes beszámolója
Mivel 45km-re lakok Badacsonytól igen célszerûnek tûnt ez a túra így késõ õsszel. Fõleg azért is mert már régóta vágytam arra hogy mindegyik tanúhegyet bejárjam. A Csobáncot ismerem mint a tenyeremet de ez egy másik, nem földi szenvedélyembõl adódik, viszont a többi hegyen szégyenszemre még sose voltam. Szokás szerint egyedül indultam reggel 7.40kor. A Badacsonyra felfelé jöttek az elsõ esõcseppek. Az EP-n már stabilan esett, így lefelé menet elõkerült az esõkabát. Kivételesen téli futógatyába és egyszerû túracipõbe vágtam neki az útnak, amiért kicsit neki is álltam izgulni mert egyik sem ultramodern technológia, de derekasan állták a sarat/esõt. Sõt, a Bujdosók lépcsõjén a vibram-osok morgása közepette egész stabilan mûködött a salomon contagripje, még magam is meglepõdtem, néhány embert meg is elõztem. Esõs, egyszerû betonos szakasz következett Szigligetig. A várban EP és überfinom nápolyi várta a csapatot. Még mindig esik. A Szent-György hegyre a sokak által ismerõs bicikliúton is haladtunk, majd egy pincénél kezdett emelkedni az út. Útközben volt egy finom kút, emberes adagot gurítottam le a torkomon. Az EP-n egy sátorjába, hálózsákjába burkolózott pontõr adta a ragasztást az elázott papíromra (nem volt mûanyag tasakom). Ott fenn akkor épp vízszintesen esett az esõ a szélnek köszönhetõen. Lefelé jött a frissítõpont. Egy gyors forraltbor hmmm, utána egy zsírosdeszka+tea combo és már indulás is tovább. És az esõ még mindig esik. A cuccaim még mindig bírják. Ez a gondolat boldogít a következõ pár kilométeren. Lefelé a bazaltorgonáknál lassú csúszós szakasz, majd dagonyás mezõkön Gyulakeszi, és ott fel a Csobáncra. 1800szor lehettem már ezen a hegyen, de még sose számoltam meg a kanyarban a betontömböket. Nem baj, eltaláltam. Felfelé csatlakoztam 2 kaposvári kollégához, akikkel az út végéig együtt haladtam. Ezúton is üdvözlöm õket. Kaptam tõlük tasakot az itineremhez, de ekkor már késõ volt szegénynek. A Csobin az esõ mellett már hideg is volt, de tisztulás látszódott Keszthely felõl. A keleti meredek oldalon lefelé már el is állt, mire leértünk már sütött a nap. Mindenkinek jót tett a kedvével, energiaszintjével. A Tóti hegyet kerülgettük mint a forró kását, majd a végén hopp egy egyenes felfelé, ami csúszós-sáros szembeforgalmas, de felértünk. A túra legjobb fotói itt készültek. A nap is kezdte ledobni az ékszíjat, ezért indultunk a Gulácsra. Meggyõztem túratársaimat is hogy mindig az utolsó hegy a legnehezebb. A végén már félhomályban vonszoltam magamat felfelé, ilyen elferdített expedíciós hangulatban szedtem egyik lábamat a másik után, majd a GPS-en megláttam hogy a Gulács magasabb mint a Csobánc. Hát ezért volt olyan hosszú az út. Lefelé már koromsötét, én a kommersz fejlámpámmal csak magam elé világítottam, a többieknek a jó márkájú volt (pecli). Hogy még többet láthassunk csatlakoztunk egy csoporthoz, így utaztunk ki az erdõbõl a fõútig. Többen elestek ezen a részen, bár ez az egész túrán általános dolog volt. Kezdett hideg is lenni. Még egy feltételes EP és Tomaj egy hosszú utcája várt még ránk az iskoláig. Beérkezve még egy forró tea és két zsírosdeszka után elbúcsúztak a társaim, aztán én is hazagurultam, 2 új TT pólóval a hátsó ülésen. :):)
Nagyon jó túra volt, profi szervezés, hõs pontõrök, és nagyon sok túrázó, jó hangulat. Tetszett!
Köv. túra --> 12.05 Bakonyi Mikulás 30 :)) Már csak 5öt kell aludni.
 
 
biborTúra éve: 20092009.11.30 10:01:49
megnéz bibor összes beszámolója
Tanúhegyek 40

Végtelennek tûnõ vonatozás után este 10körül érkezek Badacsonytomajba, elég hulla vagyok,gyorsan aludni is térek. Reggel 7tõl lehet indulni de már 5 körül motoszkálásra ébredek. Kicsi szundizás után én is felkelek, sok ismerõs arcot látok, rengetegen vannak majd' negyedórát állok sorba a nevezésnél. Földimmel - hajrá nógrád megye:)) - vágok neki az útnak aki a 20ason van és pontõrködik is közben. Emelkedõvel kezdünk, az elsõ 2,7 kmen van 309 szint, le is maradok tõle. Beérve az erdõbe gyanús esõcseppszerûségeket észlelek.. a Badacsony tetején levõ kilátónál elsõ ep. után vissza a Phsz-ön a K-re..tovább haladva az 1. feltételes ponthoz érek itt többen ragasztgatnak s elindulnak lefelé a lépcsõkön. Matricázok én is és nem nézek szét, megyek utánuk.. a lépcsõ csúszik mellette az avaron szépen lekocc aztán lent felnézek egy fára: P..hmm..az nem is kéne..a többiek valszeg elõbb visszafordultak, egy másik emberkével találkozva vissza a Hertelendy emléknél levõ matricás ponthoz. Így hát némi pluszszintet szerezve már a rendes útra térek és azon is maradok a végéig, elég volt a túlmenésbõl az elején:)Sunyi jobbra felen kellett volna továbbmenni. Itt sokan vannak, hamarosan elérek a Ranolder - kereszthez ismét ragasztgatás. A kilátás innen nagyon jó a Balatonra, kicsit nézelõdök aztán jön a Bujdosók- lépcsõje ami elvileg 464 fokú. Elkezdem megszámolni, 290 valamennyinél nem közbeszól valaki és elfelejtem mennyinél tartok fene egye meg..=) De addig is eltereltem a figyelmem arról, hogy itt mekkorákat lehetne esni..közben szembe jön fel földim aki szintén benézte a P-at de õ körben tért vissza.. erre azért durvább visszamenni a matricáért. Óvatosan, lassan tipegek le a Badacsonytördemicre vezetõ úthoz. Itt másodszor érem utol Kareszt és még egy pár embert akik ezt kicsit furcsálják:) Találkozok Sz. Robival akivel átaszfaltozunk kényelmesen beszélgetve Szigligetre. Közben esik. Szép nyugodtan, áztatóan, folyamatosan. A szeszfõzdébe épp viszik a cuccot, kegyetlen szag van.. a faluba érve kis kitérõ az Avasi romhoz, szintén ragasztás majd fel a várba a kissé csúszós SL-n. Az e.p-n sötét van mert vmi kis lyukban van, nápolyival felszerelkezve visszatérünk a K-re ami ezen a részen kevésbé látványos: párhuzamosan a 71es fõúttal megy s késõbb is aszfalton érjük el a Szent- György hegy lábát amit messzirõl lehet látni s alig várom hogy odaérjek végre ezért gyorsabban kapkodom a lábaim. Késõbb utolér Gyuri akinek mindig elfelejtem a nevét és csak az jut eszembe h a Nahát elején h elkutyultunk, sorry:) Csakhamar a Horváth pincénél vagyunk , megint ragasztás. A háztól nem messze hatalmas fürt szõlõk lógnak.. háát ez volt a legjobb feltételes kajapont:)) A szõlõ édes nagyon finom volt és a gazda se látott meg minket:) Kissé sáros úton folytatjuk kb. alig megyünk egy km-t és ismét ragasztani kell a hegy oldalán. A tetõre tartva megtudom hogy a tájfutó térképen tankbeállóként szereplõ dolog mi is a valóságban tehát észre se veszem és fent vagyunk a Szent Gy tetején :) Egy sátorban õrködõ kislány ragaszt, aki ki szólal meg késõbb- et játszik a társával. Lefelé néhol piszok meredek utakon jutunk el a Kaán- K. kh.-hoz ami a kajapont.. nos itt hosszasan elidõzök.. van tea, forralt bor, gyümi, mindenféle kenyér, + még az esõ se esik. Jólesik melegedni de hív a kötelesség: még vár 24 km és 800 szint, hát továbbállok. Elõször sietõsen Gyurival tartok majd sétálva folytatom. Egy semmi közepén levõ Ürgelyuk buszmeg után a mezõn szalagozva folytköv. Meglátok egy patakot: na ezen át kell úszni vagy mi? Közelebb érve örömmel állapítom meg, hogy van egy kis hidacska ami pár db. fából áll, jobban rá lehetne fogni h vízszintes létra:) Sikeresen átjutva matricázok hatodszor majd be Gyulakeszibe. Közben rájövök mi hiányzik nekem: az erdõs rész abból ugyanis nem sok volt a túra során. A falun végigmenve lazulós kanyargással fel a Csobánci várhoz. Közben két feltételes pont is van, a ragasztás után a másik érdekes: számold meg a köv. kanyarban levõ vasbeton gerendákat. 53-ig jutok, mint utóbb kiderült kettõvel elszámoltam, ennyit a matekról:) A kilátás innen is szép, s a tájat nézve veszem észre, hogy már nem esik az esõ. A várnál aszalt gyümi a 4. e.p.-n. A leírás legjobban tetszõ mondata ide vonatkozik: "jelzés a tetõn gyakorlatilag nincs viszont könnyen el lehet tévedni":) Szalagozáson le, de elég kellemetlen ez is, nem lehet gyorsan haladni, felfelé talán gyorsabban mentem..végül a szõlõk közt kanyarogva utolérek 1-2 csoportot akik egy szalmabábut próbálnak felállítani kevés sikerrel. Mûúton besétálok Káptalantótiba, itt ér utol egy kevésbé kommunikatív srác, hallgatásba burkolózva jön pár méterrel mögöttem egészen sokáig.Káptalantóti szélén mangalicákat látok meg,hozzájuk képest kimondottan kulturáltan nézek ki leszámítva a csuromvizességet:) Hosszú földút után kis emelkedõ a Z-ön majd jön a Zhsz. és a Tóti - hegy. Meredek, csúszós- saras, szembeforgalom.. de nem izgatom magam különösebben egyszer csak felérek.. fent az 5. e.p. után vissza le így se semmi, ráadásul ekkor hívnak telón, soha jobbkor:) Innen könnyû séta a mûútig majd finoman kezdõdõ emelkedõ után hosszas tekergés az ösvényen a Gulácsra. Itt a 6. ponton iszok és lemarad a " követõm". Lefelé jobban fekszik már az út:) Találkozok Ildivel akivel a célig nagyjából együtt megyünk. Fakerülgetõs- átlépõs úton jutunk a mûút keresztezéséig. Innen a Hármashegy alá érkezvén az utolsó, Letérés a K sávról fantázianevû matricát is felragasztjuk. Ildi biztat, hogy kocogjuk meg a végét már csak bõ 2 km. Így a célba õ húz be, köszönet neki érte:) Hamar eljön B.tomaj ám még hátravan a világ leghosszabb utcája:) Kis kanyart a végén és beérünk a suliba 14 :53-kor. 7:09kor indultam, így 7:43 lett a vége a 42 km-nek, vagyis 5,4 es átlag elég vacak. Gondolkodok hol tökölhettem el az idõt: sztem a meredek lejtõkön meg hát nézelõdtem, jól éreztem magam és ez a fontos:) Ja, a végén már kisütött a nap természetesen!:))
 
 
Boszi72Túra éve: 20092009.11.30 09:58:47
megnéz Boszi72 összes beszámolója
Hajnali 4 órás kelés, botorkálás a fürdõszobába, szinte csukott szemmel készülõdtem. Kocsival mentünk, egyébként nem vállaltam volna be a több órás vonatozást. Így viszont egyértelmû volt, hogy most megmászom azokat a hegyeket, amiket a balatoni hosszú hétvégék során mindig megcsodáltam. Jó dolog néha nézõpontot változtatni, máshogy látja az ember a dolgokat. Eddig alulról néztem a hegyeket, most a csúcsokról akartam letekinteni. Végre!

Csabival gyorsan leértünk, 8 környékén rajtoltunk. Hamar leszakadtam, õ gyorsabban szedi a lábát, és nagyon nehezen melegedtem be. A túra nagy részét egyedül teljesítettem, így aztán a hullámvasút során jött az agyi tisztulás: no gond, no gondolat, csak a mozgás és a természet.
Bár a túra elején még viccelõdött velem egy túratárs, hogy milyen tiszta még az öltözetem, ez a látszat elég gyorsan megváltozott. Jó kis kaptatók voltak, amit felfelé menet és lefelé is megnehezített a zuhogó esõ, s ennek következményeként a csúszós kövek és a különbözõ állagú sár. Keményen csúszkáltam a bazalton, a hosszú lépcsõsor volt az egyik „kedvencem”, de utána is gyakran vesztettem el az egyensúlyomat az avar alatt megbújó nedves köveken. Most is köszönet az õrangyalomnak, mert megúsztam esés nélkül. Gyorsan elázott minden ruhadarabom, egyedül a cipõm adta meg a kívánt komfortérzetet – hála a gore-tex-nek, amit hétrõl hétre egyre többre tartok. Lassabban haladtam, mint szoktam, gyakran alkalmaztam a fától-fáig biztonsági ereszkedési taktikát, fõleg a Tóti-hegy esetében ölelgettem lelkesen a fákat mint a jól ismert mesében Döbrögi. :-)

Egy németjuhász kutya Szent-György hegy magasságában egy idõre mellém szegõdött. Barátságos volt, elég nagy aktivitással, s bár játszani akart, tisztáztam vele, hogy nekem a sárdagasztás most a fõ feladatom. Duplán teljesítette a távot: elõre futott egy darabig, aztán vissza mögém, majd megint megelõzött. Egyik alkalommal majdnem rosszul sült el a lelkesedése. Baktattam felfelé az emelkedõn, õ pedig szembõl iszonyatos sebességgel loholt lefelé a lejtõn, csakhogy pont egy kanyarban találkoztunk. Én még nem láttam ilyen döbbenetet kutya szemében, mint amikor meglátott, de valószínûleg hasonló döbbenet lehetett az én arcomra írva. Õ próbált fékezni, én pedig jobbra húzódni, így pár centivel elkerültük egymást. Nem sokon múlt, hogy telibe talált. Csak egy „Mit csinálsz te kutya?” kiáltásra telt tõlem ijedtemben. Utána kellett pár perc, hogy lehiggadjak, a kutyus pedig elrohant.

Sajnos az idõjárás nem sok esélyt adott arra, hogy az arra érdemes helyekrõl az ember elégedetten körbetekintsen és élvezze a panorámát, mert elõször a Csobánc csúcsán ért némi napsütés-féle. A pontõrök többsége a sátrakban bújt meg, elismerésem a kitartásukért, nem lehetett könnyû dolguk. A Kulcsos-házban nagyon kellemes volt a hangulat, finom étkek és kedves szavak vártak minket, na és a túra egyik csúcspontja volt számomra az az isteni forralt bor, ami teljesen átmelegített. Meglepetés volt, hogy ott találkoztam egyik régi kolléganõmmel, örültem, hogy ilyen körökben hozott össze minket újra a sors. Remélem, máskor lesz alkalmunk kicsit beszélgetni is.
A Tóti hegy környékén szembe találkoztam Brigivel, a Gulácsról lefelé gyorsabban ereszkedett mint én, így aztán együtt kocogtunk a célig.
Nagyon hálás voltam a fürdési lehetõségért, a meleg víz és a tiszta ruha értéke megnõtt a szememben.

A szervezés hibátlan volt, az útvonal könnyen követhetõ, minden ellenõrzõpont jól látható, az ellátás és a szervezõk, pontõrök figyelmessége és kedvessége is csillagos ötös! Köszönet érte.
Egyedül az aszfalton megtett út hossza érintett rosszul – nagyon nem szereti a lábam, de hát ez elég lakott terület, valahogy össze kellett kötni a hegyeket.
Meglepõen sokan voltak a rossz idõ ellenére. Gratulálok a szervezõknek és minden teljesítõnek!
 
 
 Túra éve: 2008
yoyoTúra éve: 20082008.12.07 18:15:13
megnéz yoyo összes beszámolója

Tanúhegyek 40 Ezt a beszámolót cicánkának ajánlom :) Úgy volt ,hogy Ursikánál aludtam pénteken,hogy aztán szombat reggel korán tudjunk indulni a túrára . Ursika nemrég költözött új lakásba ,ezért még csak 1 ágy van a lakásban ,ezt viszont udvarisan felajánlotta,hogy én aludjak rajta ,õ majd alszik a polifómon.Cicánkával viszont nem számoltunk :P Gyönyörû szürke perzsa macska, aki szeret Ursikával aludni ,de miután most én feküdtem az ágyban ,nem volt hajlandó feljönni .Ezt tudtunkra is adta olyan formán,hogy egész éjjel nyávogott:) De ez még semmi ,körmeit a polifómba mélyesztve heves kaparásba kezdett,Néha kiment az elõtérbe ,és igen vehemensen kaparta az almot .3kor elegem lett a fejemre húztam a takarót,és onnan cinciriztem neki,hátha felugrik az ágyra :) de nem jött a szörnyi ,lényeg a lényeg ,hogy alig aludtunk ,reggel mindeketten kómásan éberedtünk, ráadásul még az esõ is esett .Szörnyeteg ,pedig mint egy pukkancs kandúr ,feszített a széken :) Látszott a fején,hogy õ van a legjobban megsértõdve . Az ,hogy miért nem cseréltünk ágyat? eszünkbe sem jutott :P A túra viszont kárpótolt minket ,mert elált az esõ ,és Salikóval bõvült a társaságunk .Már azelején megállapítottam,hogy itt minden bazaltból van ,a kerítés, a templom ,de néhol még az út is. Olyan volt az erdõ mint a mese ,sûrû ködben faltuk a kilómétereket a Badacsony tetejére . A 464 fokú Bujdosók lépcsõje ,kikészített lefelé. Gyönyörû hegyoldalban folytattuk utunkat ,hamar átértünk Szigligetre . Onnan gyorsan vissza a Szent-György-hegyre ,meseszép részek voltak itt is.kellemes bozótosok, gyönyörû Bazaltorgonák ,majd a 20 km nél nagy eszem iszom várt minket. A Csobáncra ,felfelé egyre többet gyalogoltunk .igen erõs szél fújt odafenn ,Gyorsan pecsételtünk aztán ismét lefelé csúszkáltunk ,Kár,hogy ködös volt az idõ ,mert gyönyõr rálátás volt az alattunk lévõ településekre . A Tóti -hegy is meredek ,és ez volt a legsárosabb hegy . A csúcson erõs szél fújt ,és láttuk,hogy a szemben lévõ Gulácsra is mennünk kell. Lámpánk viszont nem volt ,kicsit elszámoltuk magunkat ,mert késõn 9:15 kor rajtoltunk . Minden erõnkkel azon voltunk,hogy haladjunk felfelé a Gulácsra .Tiszta bazalt törmeléken bukdácsoltunk felfelé.A csúcson már erõsen alkonyodott .Csanyától kaptunk egy kis apróságot fenn,és zúztunk lefelé ,mire kiértünk az erdõbõl teljesen besötétedett. Nekem már ahhoz sem volt erõm,hogy bekössem a cipõfûzõmet ,szerintem mindhárman kellemesen elfáradtunk . 7:28lett a 42 km. Köszönjük a szervezõknek ezt a remek túrát,a forralt bort ,a többféle kenyeret , a csalamádét ,a csokit ,a nápolyit ,és a gyönyörû kitûzõt. Ajánlom mindenkinek !!



 
 
Eni /CATS/Túra éve: 20082008.12.06 22:57:33
megnéz Eni /CATS/ összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 20 km

Háromszor voltam már rendezõ ezen a túrán, még a Lajos korszakban (pontõr kétszer a Tóti-hegyen, egyszer a Csobáncon). Ideje volt már túrázóként is indulni. Mikinek már könnyebb dolga volt, õ már járt a 20-ason, 40-esen is.

Végre egy kis kimozdulás… Új túrabakancsom elsõ próbája. Noha az idõjárás finoman sem volt szép, csak nekiindultunk, minket egy kis rossz idõ nem tántoríthat el!  A péntek esti duhajkodás után ráérõsen keltünk, és indultunk el Pápáról, ha már 11:15-ig lehetett nevezni. Nevezés, levesrendelés, indulás, miegymás.
10:45-kor indultunk el. Sokan nem rajtoltak utánunk, az már biztos. (Nem is baj, nem szeretem a nagy tömeget). A városból kiérve tapasztaltuk, hogy az elõzõ napi esõzések ellenére nincs nagy sár, sõt. Valószínûleg az elõttünk rajtoló sok ember már egészen keményre taposta a placcot. Nagyon tetszett a II. János Pál emlékhely. Egészen különleges, szerintem. A Klastrom-kút vizét persze nem is hagytuk ki. Innen fölfelé haladva egyre nagyobb ködbe kerültünk. Ahhoz képest néhány használható fotót is sikerült készíteni. A köd egyre feljebb érve már inkább felhõ volt. (Legalábbis Miki szerint – egy idõ után be kellett látnom, hogy igaza van.) Mire a Kisfaludy-kilátóhoz értünk, addigra úgy izzadtam, mint még soha. Hiába a cside-csuda gore-tex meg lélegzõ meg tudjafene miféle túraruhák. Belülrõl áztam meg. De csak azért sem vettem le semmit. Mert egyenes út a megfázáshoz.
A Kisfaludy-kilátónál a pontõröktõl megkaptuk a matricáinkat. Itt egy darabig két másik túrázóval haladtunk együtt, akikkel többször is találkoztunk a túra során. Más túrázókkal nem nagyon találkoztunk. Egy három fõs társaság hagyott le minket, meg egy futó. A nyalóka beragasztás után nyomultunk a Hertelendy-emlék és az Egry József-kilátó felé. Tényleg nagyon hangulatos ez a környék. Még ebben a felhõs-ködös idõben is. A Ranolder-keresztnél újabb önkiszolgáló matricákat találtunk. A Bujdosók lépcsõje nem semmi, az biztos! Örültem, hogy nem felfele kellett menni!  Jó csúszós volt, phû!
Ezt követõen megérkeztünk Badacsonytördemicre. Még mindig a kéket követve kutyagoltunk egy embereset a betonon. Kár ezért a sok betonért. De itt sajna nem lehet máshogy megoldani. Mire beértünk Szigligetre, már elhatároztuk, hogy bemegyünk borkóstolóra a vár alatti egyik pincébe, amit Miki a korábbi teljesítésekrõl már ismert.
Elõtte felkerestük az Avasi romot, majd felmentünk a várhoz, ahol újabb matricákkal és nápolyival töltõdtünk fel. Beszélgettünk egyet a pontõrökkel, majd bejártuk a várat is, keresztül-kasul. Szépen csinosítgatják, ahogy nézem. És végre egy csöppnyi kilátás is kerekedett! A semminél azért több volt ez is. Lementünk, a templom udvarában tartottunk egy kajaszünetet. Majd lenn a vár tövében finom jégbort ittunk. Kár hogy nem hoztunk elég pénzt, amit kóstoltunk, abból venni is kellett volna… Nagyon szeretem a jégbort, Miki nemkülönben.
A finom bor után a Szent György-hegy felé vettük az irányt. Itt megint beton betonnal. A bakancsom most kapott mindent. Sarat, betont. Már kellõképpen fájt a lábam, még nem törtem be rendesen a bakancsomat. Érdekes mód a lábszáramnál, a kötés környékén fájt legjobban. Pedig nem is húztam direkt olyan szorosra. A Horváth pincénél található matricáknál utolért minket még egy 3-4 fõs társaság. Tõlük tudtuk meg, hogy mögöttünk már tényleg nincsenek túrázók, hanem majd a seprûk jönnek. Az Oroszlánfejes-kútnál megint nem bírtam ki, hogy ne igyak belõle. Nagyon praktikus volt a kis mûanyag pohár, amit a rajtban kaptunk. Itt már szürkület volt, a Szent György-hegy oldalában pedig már majdnem teljesen ránksötétedett. A hegyre felérve már ez is beköszöntött. Lampionok elõ, go fel a hegyre. Nem tudom, fáradt voltam. A bakanccsal sokat nyüglõdtem. Miki mindig bevárt. Már a sötétben egy rókát is láttunk! A turistaúton található zsákutca táblán nagyot derültem. Amúgy sem járható szerintem az az út autóval valami jól.
A hegytetõn a pontõrt egy pirosan villogó biciklilámpa segítségével könnyebben megtaláltuk. A csúcstól már azt hittem, könnyû út vezet a turistaházig. Tévedtem. Egészen változatos volt az út. Sokáig is tartott, itt volt a legnagyobb sár az egész túrán. Itt már hátráltatott, sehol máshol nem volt zavaró. A bazaltorgonákból a sötét miatt nem sokat láttunk. A házhoz kellemes fáradtsággal érkeztünk, a végén nem sokkal a seprûk elõtt értünk be.
A házban kiderült, hogy 15 percet késtünk a szintidõbõl. Ilyen sem volt még. Nem is nagyon néztük az idõ, tényleg. Úgy éreztem meglesz, máskor is mindig megvolt kényelmesen. Gondolom nem tûnt fel, hogy sok idõ elment a borozással, a bakancsnyûglõdés miatti lassabb haladással stb. stb. Nem kaptunk oklevelet. Õszintén szólva picit csalódottak voltunk. Tudom igaza van a rendezõnek, valóban kifutottunk az idõbõl. De mégis szép gesztus lett volna. Vigasztalódhattunk a kitûzõkkel. Bár azt a megjegyzést kihagytam volna, hogy egy gyerekcsoport másfél órát késett a szintidõbõl, ahhoz képest mi csak negyed órát… Ez így talán… Nem hasonlítom magunkat egy diákcsoporthoz, akik nem szoktak túrázni. Mikire gondoltam abban a pillanatban, neki Kinizsi 100-asok után elég érdekes megjegyzés lehetett. Na mindegy, a szabály az szabály, ezzel semmi gond nincs is. Csak jó lett volna mégis. Mondjuk nagyon haragudtam magamra. Olyan jó volt ez a nap, és a végén meg ez. Ráadásul Miki miattam futott ki a szintidõbõl. Õ már órákkal ezelõtt beérkezett volna. De persze nincs harag. Még jó!
Ezt követõen jól belaktunk zsíroskenyérbõl, és teából. Jó sok hagymával persze. Két rendezõ lefelé indult a rögtönzött buszmegállóba, ahonnan hozták-vitték a túrázókat. Velük mentünk mi is, mert úgy terveztük, hogy busszal megyünk vissza a rajtba. Mint végül kiderült, a kisbuszra elégtelen kommunkáció és félrebeszélések miatt egy kerek órát vártunk. Illetve végül egy rendezõi autó jött ki négyünkért az Ürgelyukhoz. Mert odáig ki kellett mennünk, most oda lett lebészélve (illetve nem lett lebeszélve) a busz. Ez õszintén szólva elég kellemetlen dolog volt. Azért azt az egy órát kihagytam volna. Még jó, hogy finoman jeleztem, hogy érdemes lenne telefonálni, hátha elfelejtettek minket (Mert még egy órát biztos ott álltunk volna). Ha rendezõi hibát akarok mondani, akkor ez az volt, nem kicsi.
A célba beérve nagyon jól esett a leves, finom volt nagyon! Ráadásul tejfölös leves, ami a gyengém. 
A célban sok ismerõssel találkoztunk, pl. Nagy Lajossal is, akinek kiváltképp örültem.
Összességében egy számomra mindig is kedves túrán vettem részt, nagyon jól éreztem magam. Köszönet a rendezõknek!
 
 
kekdroidTúra éve: 20082008.12.03 11:52:22
megnéz kekdroid összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában 40 - bejárás, szalagozás, kenyérkenés, miegymás

Péntek hajnalban lemondok a gyaloglásról és az éjszakai 7-es buszt választom Budai-H.G. mester lakhelyének megközelítésére. Röpke várakozás után megérkeznek Jámborék, majd Bubu is lejön, bepakolunk a kocsiba és irány Veszprémen keresztül Badacsonytomaj. Veszprém szép belvárosában csatlakozik hozzánk Kerek repkény is, teljes a csapat és megtelik az autó, mellékutakon suhanunk tovább. Megérkezünk, mindenki magához veszi a túrához szükséges eszköztárat és végre elindulunk. Rögtön induláskor kikötözünk néhány piros-fehér csíkos szalagot és az elsõ adandó helyen Repkénnyel feltöltekezünk kávéval, egész jutányos áron.

Még a falu határában érjük utol a többieket, bõszen szalagoznak, majd Bubu a kezembe nyomja a szalagtekercset, valamint Jámbor ollóját. Oké, innentõl majd én. Nem sok helyen van szükség szerencsére a színes nejloncsíkok kirakására, a jelzések többnyire kiválóan követhetõk. Azért néhány keresztezõdésbe kerül szalag, hadd lobogjon a szélben. Talpalunk felfelé a Badacsonyra, az út meredek, de még nem csúszós, ráadásul gyönyörû, napos idõnk van. A hegytetõn kilátót mászunk, csodaszép a körpanoráma (húúú, mit fogok én ezért kapni... a túra napján masszív köd, nulla méter látótávolság... :P), a párában éppen sejthetõ a Balaton túlpartja. Ledöcögünk a falépcsõkön, majd irány tovább, teszünk egy szép félkört a hegytetõn. A Ranolder-keresztnél újabb kollektív fényképezkedés, panoráma csodálás, valamint megnézem a réges-régi véseteket a kereszt oldalában. Népi graffiti. Irány a Bujdosók lépcsõje, sikerül megúszni a gurulást a hegyrõl, a végén némi susnyás után kiérünk a szõlõk közé.

Elhagyunk egy ivóvíz/nem ivóvíz feliratú kutat, mindenki eldöntheti, mit szeretne, úgyis le van zárva. Némi kanyargás után megérkezünk Badacsonytördemicre, átzúzunk a falun, közben hallgatjuk Bubu kommentárjait a régi Tanúhegyek túrákról. Igen sok, nem túl izgalmas aszfaltos szakasz után (valahogy össze kell kötni a hegyeket, ha már nem egymás mellé nõttek) megérkezünk Szigligetre, újra elõkerül a szalagtekercs, bejelöljük az utat a templomrom felé. Példásan rendben van a környezet, kis Wass Albert emlékhelyet is kialakítottak a kertben. Legjobb emlékem szerint amikor utoljára erre jártam, nem tudtam bejutni a romhoz, akkora volt a susnya (nem is beszélve arról a párezer szúnyogról). Elnézelõdünk a valahai templom megmaradt tornyánál, majd célba vesszük Szigliget várát. A vár alatti büfé, ahol pedig forró csokoládé meg hasonlók vannak beígérve, nincs nyitva, õszinte bánatunkra. Viszont a várba ingyenesen fel lehet sétálni, itt nem teszünk szalagot, egyrészt nehogy leszedjék, másrészt a pontõrök pontos helyét nem tudjuk. Azért felsétálunk a legmagasabb torony legfelsõ szobájába, Repkény szétfotózza a tájat, én pedig csak nézek ki a fejembõl. A Keszthelyi-hegység keleti peremének a tetejét mintha vonalzóval húzták volna meg, északra és keletre pedig túránk állomásai látszanak sorban: Szent György-hegy, Csobánc, Tóti-hegy, Gulács, Badacsony, távolabb a Haláp, még távolabb pedig Sümeg vára. Fantasztikus látvány. Lefelé a vár pénztárának feliratánál kicsit nyelvészkedünk, mindegyik nyelven van egy kis elírás. :)

Kicsit kilépünk, elérjük a 71-es utat, a szalagozást a párhuzamos kerékpárútra tesszük, szerintem érthetetlen, hogy a felújításkor is a forgalmas országúton hagyták az OKT-t. A turista hagyományoknál elõbbre kellett volna venni a biztonságot. Szerencsére túránk a fõút mellett halad és ott sem túl sokáig, erõs szembeszélbe fordulunk, hogy mielõbb elérjük a Horváth-pincét. Itt Jámbor és fia megállnak egy kicsit borozni, mi a pont kihelyezése után továbbmegyünk, mert az idõ sürget és még féltávnál sem járunk. Elkezdünk kapaszkodni a Szent György-hegy oldalában, Bubu akkurátusan pakoltatja ki a szalagokat, ahol úgy érzi, hogy szükség van rájuk, Repkény pedig szorgosan vágja le az újabb csíkokat a tekercsrõl. Kis megállót tartunk az Oroszlánfejû-kútnál, mászunk tovább, kiteszünk még egy feltételes pontot, sok-sok szalaggal. Itt nem rakunk ki bóját, még van némi gyalogosforgalom, reméljük, nem nyeri el senki tetszését a matricákkal teli papír sem. Felbaktatunk a hegytetõre, az elágazásban még írunk pár sort a csúcskönyvbe. Fent érzékeljük igazán az idõ múlását, szerencsére a szalagozás számunkra lassan véget ér, a túra második felén már kint vannak a sárga mûanyagok.

Lesietünk a bazaltorgonák között, már emiatt is megéri eljönni, lenyûgözõ látvány, félhomályban, némi párában. A kulcsosháznál mély csend és nyugalom, nyoma sincs a másnapi nyüzsgésnek. Letrappolunk a lépcsõkön, már most is csúsznak, majd lesietünk az Ürgelyuk fantázianevû buszmegállóhoz. Újabb átvezetõ szakasz következik, sietünk, ahogy tudunk, Repkénnyel rettentõ éhesek vagyunk és bízunk abban, hogy Gyulakeszin valahol találunk nyitva levõ boltot. Átkelünk az Eger-vízen egy farönkökbõl és EUR-raklapból kreált hídszerûségen. Már majdnem a falu határában vagyunk, amikor Bubunak elkezd dõlni az orrából a vér, megállunk, pihenünk. Közben bezár a bolt, gondolok bele és mit ad Isten, igazam van. Szegény Bubu meg ott áll a hídon és csöpögteti a vért a fûre, egy darabig nem fogad el zsebkendõt sem. Amint szalonképes állapotba hozza magát, elindulunk, Kerek repkénnyel betérünk a kocsmába (jobb híján), mert már alig bírunk járni az éhségtõl - Bubu pedig megy tovább. Itt nagyon jóllakni nem tudunk, azért eleszegetünk némi sósmogyorót, csokit. A pultos eléggé mogorva, Budai-H.G. igazolófüzeteibe nem ad pecsétet (konkrétan elküld a francba), pedig igazán udvariasan, szépen kérjük mindketten. A hölgyemény viszont jobban el van foglalva udvarlóival. A fogadtatástól kissé rosszkedvûen, a hirtelen utánpótlástól (fõleg a kávétól) viszont frissebben eredünk útitársunk után, amikor utolérjük a Rossztemplomnál, már teljesen sötét van.

Kihelyezzük a feltételes pontot és a bóját, majd irány a Csobánc. Meredeken, de nagyon jól járható úton visz fel a zöld rom jelzés, a kanyarban is jár egy bója, lehetne számolni a vasúti talpfákat, amibõl nincs is, mert betonalj van. Viszont eltévesztem a számolást, pláne, hogy némelyik betonalj keskenyebb, nem tudni, hogy az félnek számít avagy egésznek. :) Odafent pazar kilátás az éjszakai Tapolcai-medencére és a névadó Tapolca fényeire. A várrom alaposabb vizsgálatát viszont kénytelenek vagyunk kihagyni, Bubu lenavigál a hegyrõl, az OKT-ba csatlakozó ösvény meredek, poros, csúszós, nem gyõzök kapaszkodni. Borospincék között visz az út tovább, egy helyen furcsa szempárok verik vissza fejlámpáink fényét, nem kutya, nem macska, szerencsénkre csak néhány bárányt riasztottunk fel. Meglehetõsen kísértetiesek a sötétben. :) Innen már nem kell sokat menni Káptalantótiig, a falu elõtt némi mûút, de alig van forgalom, aki erre jár, példásan nagy ívben kerül ki.

Lent nem térünk be sehová bélyegezni, hanem célba vesszük a Tóti-hegyet, ezt speciel Repkény is és Bubu is ismeri, én még sosem voltam fent. Egy darabig csak kapaszkodunk felfelé az erdõben, aztán az Északi Zöldet idézõ meredek oda-vissza szakasz következik, csak nem kell olyan magasra menni. Fent csúcsfotó, gyorsan, mert elég nagy a szél, nem irigylem, aki itt lesz pontõr másnap. Óvatosan leereszkedünk, célba vesszük a Gulács tömbjét, ami amellett, hogy meredek, még magas is, az út pedig az eddigieknél nehezebben járható, sok a faág, a bizonytalan út, de a hegy alatti elágazásig utolérjük Bubut és együtt kaptatunk fel a tetõre. Ez az út szerintem mindegyik közül a leginkább nehéz, bár, lehet, hogy csak a sötét miatt mondom ezt. Az ösvény csúszós, keskeny és még csúszós is, nem árt odafigyelni. A hegytetõn megint csúcsfotó a csúcskõnél, nem a "Tanúhegyek Tövében" (Bubu) bejárásán vagyunk. Itt Repkény kapcsolatba lép Vándor Csillaggal, akit kényelmes szállásáról ugrasztunk ki, hogy érdeklõdje meg a pizzériánál, vesznek-e fel rendelést még fél tízkor is. (Nagyon köszönjük, Csillag! Már vártak minket. :))

A Gulács erdejébõl kiérve még leereszkedünk a mûútig, átkelünk és kirakjuk a sokak által kihagyott utolsó ellenõrzõpontot. Majd Repkénnyel elhatározzuk, hogy kilépünk, szegény Bubúrt otthagyjuk, viszont kikérjük a pizzáját, nehogy éhen maradjon estére. Fél tíz után néhány perccel érünk oda a pizzériába, ahol egy iszonyúan megpakolt kerékpárt toló egyén szólít meg, hogy merre találja az iskolát. Mutatjuk, hogy rögtön ott van a szeme elõtt, de csak áll az út közepén. Késõbbi viselkedését most nem kívánom taglalni. Evés után elfoglaljuk helyünket az egyik rendezõi teremben és mélyen alszunk reggelig. (Vándorköszörûs és Moiwa már aludtak bent, remélem, nem keltettük fel egyiküket sem.)

-------------------------

Szombat hajnal, arra riadok, hogy Pygmea megböki a vállamat. Innentõl felgyorsulnak az események: utazunk, pakolászunk, még többet pakolászunk, pavilont állítunk, Repkény beáll kenyeret kenni, nevezési lapot osztok az érkezõ 20B résztáv leendõ nevezõinek, sok kedves ismerõs õrzi a pontot és még több kedves ismerõs jön résztvevõként. Amikor lejár a 20B résztáv nevezési ideje, beszállok kenyeret kenni Repkény és Lutak mellé és ott is maradok végig. Nap végén lecuccolás, kevés lámpa fényénél, majd Wehner Géza kisbuszában utazunk vissza a szállásra. Leteszteljük a levest (szerintem nem rossz), megpróbálunk aludni, a forgalom miatt nem túl sok sikerrel, másnap UKK kisjubileumi túra...

Köszönöm mindenkinek a társaságot, jó volt hosszú idõ után találkozni, együtt menni, pontõrködni, kenyeret kenni (és enni :))!

-Kékdroid-
 
 
dnvzoliTúra éve: 20082008.12.02 15:32:31
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Tanúhegyek nyomában.2008.11.29.

Vegyes érzelmekkel néztem a túra elébe,mivel bevallom a nagyon meredek mászásokat,méginkább az ereszkedéseket nem nagyon szeretem.A mászással még nincs is akkora baj,a szinte lépcsõzéssel felérõ ereszkedéseknél tiltakozik a bal térdem külsõ része erõs fájdalom formájában.Viszont a táj,a hegyek vonzottak annyira,hogy nem is volt kérdéses-ott leszek.

Reggel 4-kor kelés,hallom veri az esõ az ablakot.Mivel az idõjósok max. délelõttre ígérték a csapadékot eszembe sem jut hogy itthon maradjak,a szervezõknek meg tartozunk annyival ha már megcsinálták ezt a túrát,annak minden nyûgével együtt hogy egy pici csippcsöpp miatt nem maradunk itthon.(Nagyon sajnáltam pl. a legutóbbi "Túrázz a vonatért" lebonyolítóit:reggel szakadt az esõ,így a 30-as távon mindössze heten indultunk,a családin senki,a 20-ason meg talán 60-an...)Tehát úgy negyed 6 körül elindultam Gyõrbõl autóval.Eredetileg 7-kor szerettem volna rajtolni a korai sötétedés miatt,amibõl 07:41 lett.Nem is baj,7-kor még bõven sötét volt.Iskolát könnyen megtaláltam-van szája az embernek-betértem egy kocsmába ahol útba igazítottak.Nevezés,öltözködés,és már indulok is.Azt mondják adni jobb mint kapni,viszont az emberfia annak is örül,ha a pénzéért kap vmit.

Elsõ pozitív élmény:jóféle menzás mûanyag bögre a túrára a szervezõktõl,mivel a pontokon nincs külön pohár.Én szeretem az ilyen egyszerû dolgokat,így örültem az ajándéknak.(citromsárga,igazi iskolás menzákat idézõ hangulatú ivóeszköz-nagyon király:-)).

Második pozitívum:Van szöveges leírás a térképkivonat mellé.Fontosságára késõbb visszatérek.

Szóval elrajtoltam,az iskolából kilépve követtem a többieket,nehogy már megint a településen belül kavarjak el,de ennek nem kellett sokáig tartania,csak a parkolón való átjutásig,mivel ott balra fordulva meg is láttuk a bazalttemplomot,meg az elsõ(én ott láttam az elsõt)szalagot.Némi beleolvasás az itinerbe és visszavonhatatlanul megkezdtem a túrát.

Harmadik pozitívum:A túrán eltévedni,szakaszt téveszteni lehetetlenség volt.

Tehát irány a Badacsony teteje! Az ember ballagott felfelé,és egyre sûrûbb ködbe került.Könnyebb-nehezebb szakaszok váltották egymást,volt ahol bazalttörmeléken,volt ahol bazaltlépcsõn,volt ahol szokásos erdei talajon vezetett az út.A párás levegõ miatt nem volt egyszerû a feljutás,de 08:21-kor bekerült az elsõ színes-a hegyet ábrázoló-matrica az igazolófüzetbe.A hegyrõl lefelé ereszkedve megtudtam végre mi az a feltételes ellenõrzõpont.(Kezdõ túrázóként ilyennel még nem találkoztam,én azt hittem pontõrök mászkálnak az említett szakaszon,akik majd jól megállítanak,kérik az igazolómat,igazolják,hogy találkoztunk,jó utat kívánnak és ennyi.LEHET RÖHÖGNI!....NA JÓ, ENNYI ÉPP ELÉG LESZ....
A hideglelés akkor jött rám igazán,miután kiderült,hogy a felfelé vezetõ szakaszon is kellett volna találkozni már egy feltételes ep.-vel,amit-mivel nem tudtam mi fán terem-lehet hogy úgy kihagytam volna mint annak a rendje.De megnyugtattak,hogy mégsem volt,így folytatódott a kaland tovább.Az egyik-talán az Egry Józsefrõl elnevezett-kilátónál utolértem az elõzõ túrán megismert Zoli túratársat és bájos partnerét.Õk éppen a "nem létezõ panorámában"gyönyörködtek:-))Velük a túrán többször kerülgettük egymást,hol õk,hol én voltam elõrébb.

A lefelé tartó szakasz legkeményebb-térdgyilkos-szakasza a Bujdosók lépcsõje volt,mint a jég,úgy csúszott.Beszélgettem késõbb néhány emberkével,ketten is említették hogy hanyattvágódtak rajta.
Aztán ahogy egyre közeledtünk "nyugalmi" terepszinthez olyat tettem mint még soha tt-n:futottam egyet.Valahogy jól esett,késõbb már eszembe se jutott vna...
Áthaladtunk Badacsonytördemicen,beértünk Szigligetre.10:01-Szigligeti vár ep.Nápolyi betolva,és már indulok is tovább,irány a Szent György-hegy.Végeláthatatlan aszfaltfalás következik,elõször a balatoni bicikliút,majd egy mûút formájában.A hegy lábánál a Horvát-pince mellett mézédes szõlõt találok,le is szakítok egy fürtöt.Utólag is elnézést kérek érte,de mint említettem már az ilyentájt a természetben talált gyümölcsnek nem tok ellenállni.Késõbb sárga almát is találtam egy fán,gondoltam a késõbbiekre,tettem el párat a zsebembe.
Erre a hegyre még viszonylag egyszerûen feljutottam,bár a térdem már erõsen fájt,és bevallom számba vettem azt a lehetõséget,hogy megszakítom a túrát a késõbbi esetleges nagyobb baj elkerülése végett.A felfelé vezetõ úton találtam egyet a másik nagy kedvencembõl:forrásvízzel cseréltem fel az amúgy kiváló minõségû gyõri vezetékes vizet.
11:36-Szent György-hegy ep.A pontõr még 10 méterrõl sem kivehetõ,le is fényképezem-már ami látszik belõle,veszi a lapot és odakiált-addíg fotózzuk amíg még él:-)).Kegyetlen idõ van idefent,hideg szél,köd.Amúgy a táj szép télies,csakhát itt szobrozni órákon át....Rövid ereszkedés után etetõ-itató állomás.
Negyedik nagy pozitívum:A kínálat mindent kielégítõ.Kenyér mindenféle feltéttel,forró tea nyílt lángon fõzve,forralt bor...kánaán.
Én most a lekváros kenyér-tea mellett döntöttem,betankoltam és megkezdtem a 3. nagy ereszkedést a mai napon.
A térdem nagyon fájt,újra csak elgondolkoztam,hogy a fenébe fogok még 3 hegyet megmászni???
Aztán persze nem adom fel irány a Csobánc!
Ahogy közeledik a hegy egyre durvábban magasodik fölém.Irgalmatlan nagy tömeg a semmi közepén.Mintha valaki odaejtette volna,de tudjuk,ott volt õ "mindig"csak épp a környezete kopott le mellõle...Az odavezetõ úton van patakátkelés,hosszú dagonyás szekérút,aszfalt Gyulakesziben,földút a hegy lábáig.A feljutás már megállásokkal tarkított,meredek kaptatóra nem emlékszem.Az irány még kihelyezett irányítólapokkal is meg van erõsítve,mégis látok olyanokat akik levágják a kanyart.Ezt õk a végén gondolom megbánták,majd leírom miért.Hegytetõn ep.Szolgáltatás:aszalt sárgabarack,ha kérsz,nem csak egyet vehetsz felszólítással.Az óra 13:52-t mutatott ekkor.A hegyrõl ereszkedés csak néhol nagyon durva egy ilyen "tápos fájós lábú városinak"Viccet félretéve,azt hittem csak én vagyok ilyen gyatra,de akivel csak errõl a témáról beszélgettem,az mind a térdére panaszkodott.

Tehát hegyrõl le,irány Káptalantóti,majd a Tóti-hegy.Innentõl egy jó darabig két leányzóval haladtam,egyikük egy tanárnéni volt ha jól emlékszem Nagykanizsáról(egyáltalán nem biztos),másikuk egy szõke hölgyemény Budapest-Székesfehérvárról.Jó sokat beszélgettünk,így a kilóméterek is gyorsabban fogytak.A cél elõtt kicsit elléptem tõlük,hûtlenül,és az iskolában sem találkoztunk már,így itt köszönnék el tõlük:sziasztok,remélem még összefutunk!

A hegy tetején levõ ep. már a 34. km-t jelenti.Hát ha van alattomos hegy a 34. km tájékán akkor az a Tóti-hegy.Aprónak tûnõ kis hegyes kis valami a tájon,na de feljutni rá....Az utolsó szakasz valami irgalmatlan meredek,nehezen járható,embert próbáló.Lefelé tartó társaink nyugtatnak:legyünk biztosak benne,a felfelé szakasz még a könnyebb.Megnyugtatjuk õket:tudjuk mi ezt nagyon jól:-)).Na de 15:35-kor azért csak megkapom a Tóti-hegyes matricámat is!

Már csak egy van hátra!A Gulács.Kezd szürkülni.Mint ha nem lett vna eddig is szürke:-)).Hegy lábánál aztán elõkerülnek a fejlámpák.Esti szakasz.Érdekes.Megállapítom,hogy ködlámpára lenne inkább szükség,a lehellet és az amúgy is párás idõ miatt a lámpa hatásfoka nem a legjobb,de az elemek fullra töltöttek,így még használható bõven.Sokak jönnek lámpa nélkül,ami itt sztem elég balesetveszélyes:az ösvény szûk,egyik oldalán meredek hegyoldal;a talaj néhol kõszõnyeg,elég csúszós;fejmagasságban belógó ágak;szembejövõ forgalom néha kutya formájában,totál a látószögön kívül ugye...tehát a lámpa nem rossz.16:40,Gulács ep.

Hegyrõl lefelé eléggé összetorlódtunk,de itt már senki nem sietett,a kerülgetést szerencsére senki nem erõltette,elég volt a szembejövõkkel megoldani ezt a kérdést.
Elérve a Badacsonytomajba vezetõ fõutat,elérkezett a pillanat amikor a szöveges leírásnak a legnagyobb hasznát vettük.A sötét már teljes volt,így leírás nélkül nem biztos hogy könnyedén észrevettük volna az út túloldalán levõ lépcsõt,amelyen felmenve kellett folytatni az utat,begyalogolva egészen a célig a soha véget nem érõ Petõfi utcán.

A Petõfi utca minket érdeklõ része aztán csak véget ért,feltûnt a kéttornyú templom.Bal kanyar,parkolón át,iskolába be.Megcsináltam.
Érkezés iõpontja:18:05.Sebesség igen igen picivel 4km/óra alatt.Asszem ezen a túrán ez nem rossz.Emléklap,kitûzõ átvétel,bõséges "vacsora"elfogyasztása.A virslis krumplilevest még megtoldottam néhány lekvároskenyérrel-teával,amelyek magukban semmi gondot nem jelentettek vna,de így együtt okoztak némi hasfájást a hazavezetõ úton.Hiába,annyira jól esett akkor,meg annyira éhes voltam,hogy nem tudtam ellenállni:-)).Ha már eddig számoztam a nagyobb pozitívumokat akkor a színes eméklap-kitûzõ páros lehetne az 5.,a bõséges vacsi meg mondjuk a 6.

Összegzés:Valahogy így kell lebonyolítani egy túrát.Ajánlom tanulmányozását.Tökéletes ellátás.Tökéletes útvonalleírás,térképvázlat.Ahol szükségesnek érezték még emellé szalagozás.Ezen felül még plusz irányító lapok.Ezt meg is köszöntem a nekem gratuláló hölgynek,aki megdöbbenésemre némileg elhúzta a száját és azt mondta,megoszlanak a vélemények.Kérdeztem,mit kifogásoltak?Azt mondta,szigorúak voltak,és csak azoknak fogadták el a teljesítést akik minden kötelezõ pontról fel tudták mutatni az igazolást.Nos,ez minden fórumon el lett mondva,valszeg sokan nem vették komolyan.Akik valamilyen tévedés folytán jutottak erre a sorsra azokat viszont sajnálom,én is járhattam volna így pl. az elsõ-mint szerencsére kiderült-nem létezõ feltételes ep. miatt.

Egyetlen nagy negatívumot azért megemlítenék,amirõl a szervezõk nem igen tehetnek.Borzasztó sok a burkolt úton való haladás.Ha esetleg mégis lehetne ezeknek a szakaszoknak a hosszát csökkenteni valahogy,az nagyon sokat javítana a túrázók közérzetén.Szerintem mindenki menne inkább mellig érõ bozótban mint aszfalton.

Hát ennyi volt,a parkolóban beindítottam az autót,közben levetettem a totál átnedvesedett ruhaköteget magamról,száraz holmiba bújva megkezdtem a hazautat Gyõrbe,Btomajt elhagyva nagyon megsajnáltam egy kissrácot aki- valszeg az apukája mögött -a fõúton bandukolt a cél felé.Úgy 10 év körülire saccoltam.Õ sem kapott oklevelet ha következetesek a rendezõk,hisz az utsó felt.ep.-t biztosan kihagyta.Bízom benne hogy megoldódott valahogy a kissrác esete!

Fényképek találhatók a túráról az INDEX-en,igaz nem én készítettem õket,de az enyémek is szinte ugyanazok:-))
Index-fórum-természetbarát klub-teljesítménytúra.
Itt képet kaphat az ember az idõjárási viszonyokról,bár a fotózók egy része valamivel utánam indulhatott,mert lényegesen jobb "kilátásokat" tudtak rögzíteni.





 
 
 Túra éve: 2003
Frei BergerTúra éve: 20032006.01.15 12:09:00
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/tanuhegyek/tanuhegyek.htm (képek is)

2003.december 29. szombat. Indulás: 6.45, érkezés 19.05. Gyalogos táv: 38.24 km, szintidõ 11 óra..

A tavaszi hazai túráim óta ez az elsõ, amelyrõl megemlékezem. Bár szeptember 6-án Jennyvel megtettünk egy Tapolca-Csobánc-Badacsony túrát, de az egy „rossz” túra volt (várakozásom ellenére nyári hõség, egyikünk sem érezte jól magát), így nem is írok róla. Az õszt gyakorlatilag kihagytam más elfoglaltságaim miatt, az év vége közeledtével megsokszorozódott munkahelyi stressz miatt azonban már elemi erõvel tört fel bennem a mehetnék.

Bár családom szerint „jobb, ha itthon kialszod magad, és csak a reggeli indulásra mégy oda”, én szeretek lelkileg is ráállni a várható élményre és megpróbáltatásra. Így már pénteken este elindulok Badacsonytomajba, ahol szokás szerint az általános iskola ad otthont a túra résztvevõinek. (Azt a hangulatot csak az érti meg, aki már volt ilyen teljesítménytúrán. Percenként érkezõ résztvevõk minden korúak, nemûek, családi állapotúak, itt igazán mindenki egyforma. Elõször mindig a tornatermet foglalják el hálózsákjaikkal, ha az betelt, akkor következnek kiszolgáló helyiségek, majd az osztálytermek. A vécék és zuhanyozók száma megfelel az iskolai normáknak, ami körülbelül egymillió gyerekre egy vécé (vicc...), így állandó a sorban állás. A szállásért 650 forintot fizetünk, ez az iskola bevétele. Nem csak azért, mert helyet ad, hanem egy ilyen túra után komoly takarítás is szükséges, hogy hétfõn tiszta iskolában kezdhessenek a lurkók. Amit megfigyeltem, hogy az élelmesebb iskolák felismerik a túrázókban rejlõ üzleti lehetõségeket, és az érkezés estéjén, valamint a túra indulásának reggelén kinyitják a büféjüket.)

Én ilyenkor mindig befizetem a szállásdíjat, de csak azért, hogy zuhanyozhassak, egyébként, ha autóval megyek, abban alszom. Éjjel zuhog az esõ, még reggel hatkor is esik rendesen. Ilyenkor jön a döntés: mit vegyek fel, hogy a lehetõ legkevesebb holmit kelljen vinni, és ellenálljon az idõjárásnak?

Az útvonal részben turistaútvonalként jelzett, részben a szervezõk által szalagokkal van kijelölve (a sárga közmûszalagok felirata: Gázmûvek; mindenki abból él, amibõl tud...). Minden elismerésem a szervezõké („Velinszky László” Természetjáró Szakcsoport Székesfehérvár, Bakony TE Veszprém), mert nagyon jó a túraleírás (felhívják a figyelmet a történelmi-földrajzi-geológiai-építészeti érdekességekre), a szalagos kijelölés is tökéletes.

A hat tanúhegy, amelyeket meglátogatunk: Badacsony, Szigliget, Szent György-hegy, Csobánc, Tóti-hegy, Gulács. Egy 200 m, három 300 m, és két 400 m feletti csúcs. Teljes szintkülönbség 1550 m. Meg is látszik a teljesítményemen: az elsõ három hegyet 5 óra alatt küzdöm le, a második hármat hét óra alatt. Különösen nagy megpróbáltatás az utolsó, a Gulács, amelyre már teljes sötétben kell felkapaszkodni, lefelé el is vétem az elágazást, ami plusz fél kilométer utat jelent – a túra végén ez már kínszenvedéssel ér fel.

Az éjjeli esõ nyolc körül eláll, a Badacsony oldalából a Hertelendy-, Egry-, Ranolder-emlékhelyek elõtti kilátókból egészen varázslatos panoráma nyílik a Balatonra. A Szigligeti vár igazás példaszerûen van helyreállítva. A Szent György-hegy bazaltorgonái a legszebbek a Balaton-felvidéken. A Csobánc várának maradványai valami hatalmas egykori építményt engednek felidézni. A Tóti-hegy és a Gulács tetejérõl csodálatos a Balaton-felvidék esti panorámája. Ezek a látványosságok Zircrõl egynapos kirándulásokkal kényelmesen meghódíthatók és élvezhetõk.

Soha nem fordult még elõ, hogy a szintidõhöz képest egy óra késéssel érkezzem be, ennek ellenére megkapom a jelvényt és az emléklapot. A végén virslit és teát kapunk, a túrázók többsége beérkezés után haza is tér, csak azok maradnak még aludni, akiknek nincs hazafelé közlekedési eszköze. Én zuhanyozás után felmegyek az elõzõ este felfedezett Borbarátok étterembe, eszem egy Szegedy Róza-féle halászlét, majd az autóban nyugovóra térek. Egy túratárs srác és egy lány még megkérdeznek, nem megyek-e Pest felé, amikor mondom, hogy csak másnap reggel indulok, csalódottan ott hagynak. Hajnalban, viszonylag kipihenve indulok útnak, hogy a néptelen Balaton-parton hazatérjek.

Nem mondom, hogy mindenkinek ajánlom ezt a túrát, de hogy egy-egy napot érdemes a tanúhegyekre szánni, azt a látogatók is meg fogják erõsíteni.
 
 
 Túra éve: 2002
larzenTúra éve: 20022005.03.07 15:19:37
megnéz larzen összes beszámolója
4.25-ös ébresztõ után fél hatkor értem a Móriczra, még kissé félálomban. Szépen el is mentem volna Csanya autója mellett, ha nem szól rám, nem sokkal késõbb Fat és Ákibácsi is megérkezett. Székesfehérvár környékén izmos esõt kaptunk, teljesen olyan érzésem volt, mint amikor a Bakonyi Barangolásra mentünk. Szerencsére a Balaton környékén már szinte szép idõ volt, csak egy-két alacsonyabb felhõ takarta el néha a kilátást.

8.20 körül indultunk Ákibácsival, mindenféle különösebb idõterv nélkül. Jó erõsen kezdtük felfele, meg is lett ennek a böjtje, úgyhogy inkább tempós gyaloglásra váltottunk, így Fat és Csanya társaságában értünk fel a kilátóhoz. Nem mintha sok mindent lehetett volna kilátni. Lefele elfelejtettünk bevenni egy kanyart, aminek következtében kicsit 'hosszabbítottunk' (S+ jelzés... brrrrr...), viszont így a felhõk alá kerültünk, úgyhogy itt már némi kilátásban is volt részünk. Badacsonytördemic vá.-nál csatlakoztunk vissza a kékre. Kicsit gondolkodtunk azon, hogy merrõl közelítsük meg a szigligeti várat, de aztán az ajánlott út mellett maradtunk. Találkoztunk mikiékkel és P-istával, kis beszélgetés után kocogtunk tovább. Fel a várba fulladásig nyomtuk, de nagyon nehezen ment - nekem legalábbis. A szépen felújított várból (tavaly nyár óta is sokat változott!) szép a kilátás, mintegy térkép felett megbeszéltük, hogy hol vágunk le a Szent-György-hegyig tartó végtelen aszfaltból. A 71-es út mellett zöld-fekete-zöld parcellák vannak, ott majd balra terepezünk. Ha már egyszer szabad, akkor most aztán mindent bele! Így is lett: találtunk egy jókiállású szekérutat, majd átverekedtünk egy 100 méteres erdõsávon, végül derék felett érõ nádasban(!) értük el újra a jelzést, nem sokkal azelõtt, hogy az a betonutat elhagyva a szõlõk közt elindul a hegy felé. Lehet, hogy idõben sokat nem nyertünk, de unalmas sem volt! :) Megbeszéltük, hogy Matula bá' is nagy turista lehetett ("Nincs messze: két óra, ha jól kilép az ember"). Szent-György-hegyre is vágtunk volna, a térkép szép hurkot mutatott, de szárnyaink nem lévén inkább szerpentineztünk.

Aztán innen már kezdtem gyanúsan fáradni, a sík terepen sem tudtam folyamatosan futni. Tudtam én elõre, hogy nagyon megerõltetõ, ha ilyen rosszul vannak elosztva a szintek, meg a két hét kihagyás sem semmi. Azért csak haladtunk. Ekkor már szép tiszta volt az idõ, külön élményt jelentett, hogy ugyanazt a térséget más-más csúcsról néztük vissza. Azért még a végefele is sikerült összekeverni a Szent-György-hegyet a Badacsonnyal. Az utolsó (Gulács?) különösen meredeknek látszott már messzirõl. Miután alaposan körbejártuk, kiderült, hogy van egy enyhébb oldala is, míg a másik felérõl nagyon szabályosnak tûnt. Káptalantótiban elmentünk egyenesen a szalagozás helyett, de késõbb jól korrigáltunk: találtunk egy rövidebb utat, mint a kiszalagozott. Jó volt levadászni azt a hegyet is. :) Láttuk, hogy közeledik, és kerestük a fogást rajta, már majdnem nekivágtunk toronyirányt, amikor becsatlakozott a szalagozás. A végén még kocogtunk (khm... szal elég tisztes tempóban nyomtuk) egyet az aszfalton, így lett 6:03, de ez nem is baj, mert csak a jó érzés határain belül tettük oda magunkat. Azért a negyvenesnek között ez egy elég kemény túra, de legalább olyan kimagaslóan szép is!

A célban jó kis topiktali volt (bajnai, bandikaa, miki34 és Merci, P-ista, Ryan, Kinga, SKSK, Csanya, Fat, Akibacsi, én), sajna csokita átnevezett a negyvenesre, innen tudtam, hogy vele nem nagyon fogunk találkozni. :)))