Fehér-Vár-Palota 40 (Az elsõ tizenegynéhány km után, a dolgok komolyabbra fordultak.... )
Az idei Turul túrán ismertem meg Krisztiánt, aki sikeresen teljesítette a 200-as távot, míg mi, túratársammal, a 75-öt abszolváltuk. Valahol a táv elsõ negyedében "futottunk" össze. A beszámolómat olvasva rámírt, majd felvetette (várpalotai lévén), hogy nem ártana, ha részt vennénk a fehérvári negyvenes sétán. Némi tervezgetés után, sajnos egyedül (túratársam éppen a Népgazdaság építésében vett részt, szabadság reménye nélkül..), a hajnali buszmegállóban köszöntött a csepergõ esõ. A kellemes,szunyókálós utazást azért némileg megzavarta, hogy elhaladtunk F....út mellet is, ahol láttam, hogy szép Hazánk második fõvárosa épül-szépül......:-(
Megérkezés, némi séta, majd mivel Krisztiánék 3/4 8 utánra ígérték magukat, egy kis városnézés még belefért. Nyolc órai indulás, és megismerkedés Edittel, Lacival. A korai pálinkából nem kértem, de késõbb azért csak rábeszéltek:-) Jó tempóban hagytuk el a várost, hamar kiértünk a patak(?), partjára. Nekem úgy tûnt, hogy komolyabb esõs idõ esetén, ez bizony tarol mindent, mint ezt késõbb Krisztián is megerõsítette. Hamarosan Moha község került a látótérbe, ahol az Ep-n, egészen kitûnõ ellátásban volt részünk. Bár nem szoktam az ellátást igénybe venni, de a túratársak által elõre dícsért tea valóban ott volt a szeren, nem is beszélve a sárgabaracklekváros kenyérrõl. Végre elkezdett szintesedni a túra, nemsokára Iszkaszentgyörgy, ahol a helyi italkimérésben egy rövid folyadékpótlás történt. Nos, még életemben nem ittam ilyen savanyú fröccsöt, de ezen aztán a következõ órákban segítettem, szerencsére már minõségibb formában. A kastélyban levõ Ep. után végre erdõs, igazi túraútvonalon haladtunk, kezdett valóban teljesítménytúrába váltani a séta. Néha holdbéli tájak,bánya, por, majd erõs kaptatók váltották egymást, erõs szélben.Menet közben a dijoni mustár, és a pácolás témája volt a mûsorszám, jó volt hallani, hogy rajtam kívûl is vannak még étel megszállottak:-) A beígért esõ szerencsére elmaradt, jó tempóban ereszkedtünk, emelkedtünk, ereszkedtünk, Csór község Mûvelõdési Ház Ep-ig. Szintén fullos ellátás, majd a szomszédos presszóban extra folyadékpótlás.Megtekintettük a helyi erõ, Attila bemutatóját (kb. 10 sör után lehetett) a székek áthelyezése, és "barátságos" köszönés versenyszámban, majd vidám hangulatban folytattuk utunkat. Kilátó-hegyre némi kaptatás után érkeztünk, majd menet közben találkoztunk a mozgó pontõrséggel. Vidám beszélgetés, majd tûz tovább. Innen igazából a túra teljesítményrésze dominált, konkrétan csak emelkedõkre, és hirtelen szintzuhanásokra emlékszem. De így volt jó, nem lankadtunk el annyira. A beígért emelkedõ (Baglyas) fújtatós volt, de a kitörni készülõ izzadtságot, hamar leszárította a viharos szél:-) Inota. Már pedzegette Krisztián, sõt mások is, hogy a Böllér nem is olyan rossz hely, hát akkor húzzunk bele. A faluba beérvén, az egyik ház udvarán egy nagytermetû kutya ugatott meg minket, konkrétan affektálva, és mindezt a ház oldalának dõlve tette...Na, ezen a Böllérig szakadtunk:-) Ep. , Krisztián a csapolt meggysörre, én pedig egy kiváló olaszrizling fröccsre vállalkoztam. A pultos leány nagy örömére, miután megbeszéltük a nagyfröccs arányait:-) Jó hangulatban indultunk tovább a Víztározóig, ahol szemmel láthatóan majd megfagytak a pontõrök, de ennek ellenére nagyon kedvesek voltak, plusz a banán. A túra maradéka gyorsan letelt, beértünk Várpalotára, majd a cél. Nagyon komoly ellátás volt itt is, ilyennel még kevés helyen találkoztam.
Oklevél, kitûzõ, majd Edit autós segítségét igénybe véve irány Székesfehérvár, autóbuszállomás.
Nagyon-nagyon jó túra volt, a szervezõk kitettek magukért, szívvel-lélekkel tették a dolgukat. Köszönet érte. Amit ebbõl a tájegységbõl ki lehetett hozni(szint,látnivaló), tökéletesen sikerült. Sokszor éreztem úgy, hogy hibás a megadott szintadat, annál jóval többet emelkedtünk:-)
Köszönöm túratársaimnak a napot, a jó hangulatot. Külön köszönet Editnek a fehérvári fuvarért, az Isziniken találkozunk, természetesen a többiekkel együtt.
U.i. : Azért tényleg nem volt rossz az a pálinka...
GPS-el mért távolság: 42,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 960 m.
Elszámoltam magam, s egy órával késõbb keltem, amibõl végül sikerült félórát lefaragnom. Esélyem se volt a rajtidõ elejére Fehérvárra érni. A radar és mûholdképet sem volt idõm megnézni, pedig terveztem. Tudni szerettem volna, hol tart az ígért hideg front. Elinduláskor kiderült, jön. Estéhez képest, a nap leghidegebb órájában, két fokkal melegebb volt, Farkasgyepûnél meg még eggyel. Igen jó passzban értem Várpalotára. Kikaptam a cuccaimat a kocsiból, irány a buszállomás. 3-4 perc múlva indult is a gyorsjárat. Elõzetes tervezgetéseimmel szemben, csak a klasszikus 40-es távon indultam. Valahogy nincs egészen rendben sem a térdem, sem a csuklóm. Ennek megfelelõen, amíg csak lehetett mellõztem a túrabot használatát. 07.20-kor sikerült nekivágnom a távnak. Azért nem tettem le a tervemrõl, hogy egy 25-öst csináljak Iszkaszentgyörgyrõl, Csóron megszakítva, s onnan egy 12-est, mivel ez utóbbi olyan részeket is érint, amik érdekelnek.
A szép idõben hamar letudtam a városból kivezetõ részt, miközben begyûjtöttem az elsõ pecsétet. A halastavak melletti ösvény nem a kedvencem. Most is jó vizes a fû. Végre elhagyhattam a csatornapartot. Ettõl kezdve, ha sík is a terep, de kellemesebb. Az idõ egyre melegebbé vált. Szidtam magam, amiért nem hoztam vékonyabb sapit, meg a kevésbé szélálló dzsekimet. Melegem volt. Moha elõtt, megélénkült egy kicsit a szél. Észak-nyugaton olyan elmosódott peremû, de mégis éles határvonalat jelentõ sötét felhõ uralta az eget, ami jelezte, itt a hidegfront. Nem bántam volna, ha az elõre jelzetthez képest késik, de hát inkább sietett. Mohán, a szokott helyen megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, hozzá egy kis Gyõri jó reggelt kekszet, amit zsebre vágtam, valamint meleg teát. Ez nagyon jólesett. Észre sem vettem, mikor szedtünk össze 130 m szintet.
Ballagtam tovább. Újabb eseménytelen, de kényelmes kilométerek után értem el a külön lapon említett változást. Egy-kétszáz méter után, izgalmassá vált a terep. Nem mintha sok lett volna a látnivaló, viszont annál több volt a néznivaló. Ilyen alaposan elaknásított mezõn és ösvényen még nem jártam. Nagyon figyelni kellett, nehogy gyalogsági taposóaknára, vagy inkább bele (friss tehénlepény) lépjen az ember. Kerülgettem szorgalmasan. Az aknamezõ túlsó szélén Laciéktól kaptam a következõ pecsétet.
A folytatásban kevesebb lett a tehénlepény, de azért nem lehetett lazítani. A kincsesi utat keresztezve megmásztuk a Kõ-hegyet, s beértünk Iszkaszentgyörgyre. A kastélyban újabb pecsét, s hozzá egy szelet csoki, amit azonmód továbbpasszoltam egy igen ifjú (2-3 év) indulónak.
Eddig tartott a lazaság. 17 km-en 190 m szint. Ettõl kezdve szintesebb a túra, viszont sokkal látványosabb is egyben. Elõször a kõasztalt érintettem, majd az általam ismert kilátók legfeleslegesebbje tövében visszakéretõzött rám, a Moha elõtt levetett póló. Egyre romlott az idõ. A szél kifejezetten hideg, ráadásul már éreztem az arcomon egy-két nagyon apró csepp esõt. A Szenes-horog elõtt, az esõkalap is lekerült a hátizsákról. A keskeny völgyben nem ért úgy a szél, de hamar kikapaszkodtam belõle. A látvány csodálatos. Amíg az esõ engedte gyakran használtam a fényképezõgépet. A következõ útvonalváltozásnál, az eddigi kispistázó útvonalra vezették a túrát. Kisvártatva beértem Csórra, s megvan az új helyen települt EP is. Az innen induló új résztáv szempontjából sokkal jobb az eddigieknél. A ponton, egy csomó ismerõs dolgozik. Beszélgetek egy kicsit, míg megeszem a zsíros kenyeret, jó adag teával öblítve le.
Visszaballagok a zöldig, s irány a Kilátó-hegy. Néha szétnézek, de mire elõvenném a gépet, már nincs miért. Újabb pecsétet követõen kereszteztem az elõzõ szakasz útvonalát. A Száraz-horog felé, illetve magában a völgyben ismét szép a látvány. Következett a Meredélyfõre vezetõ kaptató. A vége igen szép. Fönt gyakran megálltam fotózni. Kanyarogtunk még egy kicsit, majd irány le a völgybe, hogy a legkisebb magasságról kezdhessük a Baglyas megmászását. Eléggé rákezdett az esõ. Az erdõ szélén, biztos ami biztos alapon elemcsere a GPS-ben, ha már otthon elfelejtettem. A nyílt mezõn, kellemetlenül vágta az esõt a szél. Már többedszer gondolkoztam az esõkabát fölvételén, de most is megúsztam. Az EP-n, ismerõs pontõr poénkodik, milyen jól tudja, melyik névnap, mikorra esik. A Ferenc nem jött össze (mert hát nem nõi név), pláne amikor mondtam, hogy a december 3-on kívül, jöhet még a többi öt dátum is. Jót nevettünk, s folytattam a Baglyas meghódítását. Fönt egy-két fotó, s a hideg szél már el is ûzött. A piroson mentünk le, ami könnyebben járható zöldnél és látványosabb is. Az utána következõ Hideg-völgy meg pláne. El kezdett sötétedni. Még éppen elegendõ volt fény a fotózáshoz. Nagyon nem tetszik a Hideg-völgybeli murvabánya. Szerintem megengedhetetlen ilyen természeti értéket tönkretenni.
A következõ hegyen, már látszott, komolyabb esõ jön. Az utolsó pillanatban sikerült fölvennem az esõpelerint. Most vizsgázott. Jól. Az ilyen szeles idõre viszont ki kell találnom valami hasonló térd alatti rögzítési módot, mint a biciklis rain legs-nél, hogy a térdeimet meg tudjam védeni, esõnadrág nélkül is. Kis szélben nem lenne gond, de most nem az van mûsoron. Inotán nekem új útvonalra vitt a szalagozás, be helységbe. Elõ kéne venni a térképet és az itinert. Jó szokásom szerint, csak az elejét olvastam el az itinernek, így ez a rész nem is rémlik. Végül, csak a víztározónál bányásztam elõ, mert nem akartam pacallá áztatni. Ennek megfelelõen a Böllér vendéglõt kihagytam. (Ez azonban csak otthon derült ki.) Mentem el valami ittasellátó hely elõtt, de nem vettem észre bóját, így nem is törõdtem vele. A víztározónál újabb pecsét. A hozzákapott banánt helyben megettem, s kezdtem meg a templomhoz vezetõ kaptatót. A második hegyen, alig hiszek a szememnek: fehér szegfû virágzik novemberben! Egy jó darabig az orrom után megyek, mivel sehol egy turistajelzés, vagy szalag. Az-az, szalag volt, csak mindig a hegy túloldalán. Gyanítom, ezt a részt Várpalotáról indulva szalagozták. Azért csak beértem Várpalotára.
Ettõl kezdve már csak egy sima menetgyakorlat a célba érés. Megkaptam az emléklapot, a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit a hideg idõre tekintettel magammal hozott forró teával öblítettem le. Beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vezettem az irányt. A 83-as út bakonyi szakaszán sokkal jobban esett az esõ, mint a túrán.
Az elsõ 15 km-en kissé monoton a túra, amit enyhített a kellemes idõjárás és a jó útviszonyok. Iszkaszentgyörgytõl kifejezetten látványos. A Keleti-Bakony legszebb részein vezet. A Szenes-horog, a Hideg-völgy és a Baglyas jelenti a leglátványosabb részt. Az idõjárás fokozatosan vált rosszabbá, de csak Inota után tette lehetetlenné a fotózást, amikor már egyébként sem volt elegendõ fény. A túra végig jól szervezett, kiváló ellátású.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Mohán, Gyõri jó reggelt?; Iszkaszentgyörgyön csoki; Csóron zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és tea; a Baglyasnál csoki; az Inotai-víztározónál banán; a célban pedig, a Várpalotán megszokott látványos és finom zsíros kenyér, valamint szénsavas- és szénsavmentes ásványvíz volt az ellátmány.
"talpad alatt a föld, feletted az ég, benned létra"
Napos, évszakhoz képest meleg idôben kezdtük a menetelést Cicával. A patakátkelôn ért utól Józsi, aki már javában futott. Én is utána eredtem, utánunk meg 2 futó. Jókat beszélgetve gyorsan telt a mohai lapos uncsi. A Pappenheimit is elhagyva lemaradtak a társak. Jött a Kelet Bakony némi emelkedôkkel. Sejtelmes köd ülte dimbes-dombos. A Szenes-horog nagy kedvenc. Az utána lévô üres lefelék nem annyira. Meglett a csóri EP. is. A kis kerülô elején a hegyre fel elôtt piciny pisilô fiuk könnyítettek éppen. Újra ködbe fel, amit csak az újabb horogban hagytam el. Szép ez a szakasz is, amit a Meredélyfôre fel fokoz még. Némi erdei tekergés, ösvènyes kedvenc futás és már jön is a Baglyasi köd felhô. Lefelé megint élvezetes futás aztán kicsit kiüresedik Inotához érve. Hiába a beton és a lakott nem az én világom. A fürdônél majdnem elmellôzöm a B pontot. Bosszankodás helyett inkább eszem egy banánt. Innen egyhangúbb, de jó erôben végig futom s így hamar eltelik. A célban Rozika és Ákos, rövike beszéd és uccu Cicáért.
Kellemes kis túra, príma ellátás, az útvonalból a lehetô legtöbbet kihozva. Itt lakóknak kötelezô. Köszönet a lehetôségért.
Gyönyörû õszi reggelen gyülekeztek a túrázni vágyók október utolsó elõtti napján Székesfehérvár fõterén, az Országalmánál. Az immáron tizenötödik, jubileumi Fehér-Vár-Palota teljesítménytúra fõ, de nem egyetlen indító állomásán. A túra kiírása kicsit egy BKV menetrendhez volt hasonlatos, mivel volt a "fõ táv" a 40, Székesfehérvár és Várpalota között, valamint a 25 Székesfehérvár és Csór, a 20 Csór és Várpalota, a 10 Székesfehérvár és Moha, a 25B Iszkaszentgyörgy és Várpalota, a 10B Iszkaszentgyörgy és Csór, a 20V Várpalota és Csór között, valamint egy 5 km-es körtúra Iszkaszentgyörgyön, a Kastélybirtok Tanösvényen. Tehát a rendezõk bõségesen adtak választási lehetõséget mindazon túrázni vágyók számára, akik úgy döntöttek, hogy a Halottak napi temetõjárás elõtt, az életnek áldoznak egy kis természetjárással. A gyors nevezés után, már a történelmi belváros macskaköveit koptatva igyekeztünk a város határa felé. Alig egy kilométert tettünk meg, és már is feltûnt az elsõ ellenõrzõ pont egy parkban, a Savanyúvíz, más néven a Csitáry-kút, a fehérváriak közkedvelt forrása. Gyors bélyegzés után, a Malom-patak partját követve elértük a városból kivezetõ zöld jelzést.
Mohai monoton
Következett a Kiserdõ, majd a Gaja-patak partján egy kis bújócskát is beiktatva magunk mögött hagytuk az épen ébredezõ királyi várost. Hétágra sütött a Nap, ennek ellenére az ösvény sara fagyott volt, s a nádbugák is ezüst fehérben villództak a korai fény aranysárgájában. Jobbra feltûntek a halastavak, melyek hosszabb részen szegélyezték utunkat. A korai idõpont ellenére az egyszemélyes gyalogösvény kiszélesedéseinél már horgászok próbálgatták szerencséjüket, és nem mindegyik arcán volt látható feltétlen öröm, az egyre csak áradó, hol csendes, hol harsányabb túrázók láttán. Viszont végtére is jelzett turista úton haladtunk, tehát a "vendégek" õk voltak, és mi is bosszankodhattunk a keresztben ledobált szerelékek, italos üvegek, meg egy-két lazán az ösvény közepén leparkolt robogó miatt.De mi továbbmentünk, õk pedig maradtak. Sajnos a cuccok is.
Egy hirtelen balkanyar után - ami korrektül szalagozva is volt - igazi dzsungeltúra következett. A bozót sûrûjétõl nem is lehetett látni a vizet, mely a térkép szerint továbbra is jobbról kísért bennünket. Sapkák, fejkendõk akadtak fenn a som bokrok szövevényén, de az ágak nem kímélték a ruhákat, hátizsákokat sem. Ez nem a rohanás terepe volt, sõt a szó szoros értelmében sokszor fejet kellett hajtani a természet elõtt.Pár perc után, aztán nyílt terepre értünk, de a tavak továbbra is a jobb oldalon csillogtak. A széles kocsiúton aztán elkezdett a sokaság csoportokra oszlani és szétrázódni. Elértük a komáromi vasútvonalat. Közvetlenül a sínek mellett vitt a jelzés, majd egy derékszögû kanyarral át kellett kelni a túl oldalra. Kissé eltávolodva a síntõl, de vele párhuzamosan futott a széles földút egy kerítés mentén. Hosszas monoton gyaloglás következett a szinte nyíl egyenes úton, hol ligetes, hol kissé nyíltabb terepen. A táj nem sok változatosságot mutatott, így bõven akadt idõ elgondolkodni azon, hogy az ember mennyi "ötletes" módon tud megszabadulni az otthon feleslegessé vált holmiktól, sittõl, vagy egyszerûen a szeméttõl. Aztán úgy a nyolcadik kilométer táján a távolban feltûntek végre Moha házai. Ahogy beértünk a faluba, jobb kéz felõl magunk mögött hagytok az Ágnes-forrást, a méltán híres Mohai Ágnes Ásványvíz szülõhelyét. Beértünk a központba és a Községházát zárva találtuk. Elõkerültek az itinerek. Azok szerint itt kellett volna lenni az ellenõrzõ pontnak. Kisvártatva befutott egy új társaság, köztük egy „igazi írástudóval”, aki megfejtette nekünk a rejtélyt, miszerint csak olvasni kellene pontosabban, és akkor nem a Községházát keresnénk, hanem a Közösségi Házat. Egy-két perc után aztán elértük a pontot, valóban a Közösségi Háznál volt. Itt a 10 kilométeres túrán indulok megkapták az okleveleket és kitûzõket. A rendezõk forró, valódi citromkarikás teával kínálták a résztvevõket, amit az udvar hangulatos padjain kényelmesen el is lehetett fogyasztani. A kellemes teázás után továbbra is a zöld jelzést követve, a temetõ mellett elhaladva elhagytuk Mohát. Széles szekérúton haladtunk, egyszer szántóföld mellett, másszor réten át. A jelzések ritkák voltak, így szalagozással erõsítették meg az útvonalat. A kanyarokban és a letérõknél pedig, mint az egész túrán végig szöveges útbaigazítók voltak, így jószerivel "fejbõl" végig lehetett menni a távon.
"Duzzogva" Iszkáig
Újra a Moha elõtt táj monotonsága következett. De mit is várhattunk volna, hiszen a Sárrét északi peremén jártunk. Rét, cserjés és megint rét. Néhol kisebb facsoport. Lassan 15 kilométert tettünk meg, és nagy nehézségek árán sikerült is összegyûjteni 30 méter össz szintemelkedést. Így aztán fogytak a kilométerek, de az idõ nem nagyon pergett. Hipp-hopp és már a harmadik pecsétet kaptuk a Duzzogó, fürdõromnál. Az ismertetõnk szerint ez egy nagyon régóta elhagyatott rom. Megnézni igazán nem volt alkalmunk. Talán egy másik alkalommal. Tovább követtük a zöldet. Egy erdõs részen átvágva kereszteztük az iszka-kincsesi mûutat, és egy dombon átkelve haladtunk tovább. Jobbról, balról kerítés szegélyezte az utat, táblákon figyelmeztettek, hogy a területeket kutyák õrzik. Nem csak üres figyelmeztetés volt. Valahogy olyan "láger fíling" terjengett a levegõben. Beérve a faluba elõttünk magasodott a kastély parkja. Egy kis lépcsõzés után, az egykor szebb napokat látott angol parkon vágtunk át, míg nem egy boltíven áthaladva, a belsõ udvarra jutottunk. A tábla szerint az épület jelenleg általános iskolaként funkcionál. Újabb boltíves kapu következett, s a túloldalon napoztak a negyedik pont õrei. A résztávok miatt elég nagy volt a forgalom, de a pecsételés gyorsan ment, sõt csokit is kaptunk. Errõl a pontról látszott elõször a kastély impozáns mérete. Készültek is a fényképek tucatjával.
A Kõasztal, a Piramita és Csór.
Jelzést váltottunk és immár a pirosat követve, újra az egykori parkban jártunk. Jelenlegi, elvadult formájában is csodálatos, hát még milyen lehetett, egykori fényében. A tanösvény bemutató táblái kísérték az utunkat egészen a Kõasztalig.Ez valóban egy hatalmas, kõbõl készült asztal. A mellette található ismertetõbõl is csak annyi derül ki, hogy "õsi". Mindenestre szép és érdekes, jó háttér a fényképezéshez. Emelkedõ következett, végre a Bakony kezdte magát megmutatni. Csakhamar feltûnt a 262 méter magas Iszkai-hegyen, a Piramita csúcson álló korszerû, fa kilátó. Impozáns darab, nem lehetett kihagyni a megmászását. Tetejérõl bámulatos látvány tárult elénk, keletrõl és délrõl a Sárrét, s a távolban Székesfehérvár, észak-keletre A Móri-árok és a Vértes, s a látóhatár többi részét betöltötte a Keleti-Bakony rengetegje. S mindez az õsz ezer színében úszott, az azúrkék ég alatt. Nehéz volt a látványt otthagyni a szikrázó napsütésben. Erdõs és nyílt terep váltotta egymást. Kisiszkánál egy dolomit bánya mellett vitt az út. Szerencsére nem volt éppen mûvelés alatt. A környék teljes növényzetét vastag, púder szerû fehér por lepte. Szedtük is a lábunkat, nehogy beinduljanak a gépek. Persze tudtuk, hogy vasárnap van, de mi van ha az ördög nem alszik? Az Öreg Iszka-hegy után szõlõk következtek. Ennek elnevezése több mint bizarr, "Leányvágó". Az elnevezés eredetét nem sikerült kideríteni. Innen leereszkedtünk a Szenes-horog mély völgyébe. Az út lefelé igen meredek volt, erõsen a Nagy-Gete tokodi oldalára emlékeztetett. A völgybõl hasonló meredek úton lehet kikapaszkodni. Ekkor egy fennsík rész következett egy köves úttal ( Hadiút ), az iszkai katonai lõtér szélén. Ezen haladva értük el Csórt. A mûvelõdési házban volt az ötödik pont, egyben résztávok célja, rajtja. Itt aztán tényleg szép forgalom volt, de a negyveneseket soron kívül kezelték. Ez volt a központi frissítõ, zsíros kenyér, különféle teák várták a megfáradtakat. Akinek kedve volt az épületben mûködõ eszpresszó szolgáltatásait is igénybe vehette. 25 kilométer volt mögöttünk, így többen, mint kevesebben meg is tettük. Kicsit vissza kellett gyalogolni az úton, ami bevezetett a faluba, majd egy jobb kanyar után rövid emelkedõvel, alig tíz perccel a fõ frissítõ pont után már a hatodik pecsét került az ellenõrzõ lapra, a Kilátó-hegyen. A pontot elhagyva újra a Hadiútra értünk. Kopár, kietlen vidéken jártunk.
Bakonyi hullámvasút
A Kis-rét után ismét meredek szakasz következett, leereszkedtünk a Száraz-horogba. Itt a völgy alján haladtunk, mesebeli környezetben. Fejünk fölött vakítóan fehér sziklák, elõttünk a mély és kanyargós szûk völgy, körülöttünk az ezerszínû lombozat, és mindezt megvilágította a napsütés. Az egész valami megfoghatatlan szépséget adott a tájnak. Azt hiszem ezen a szakaszon kevesen siettek, inkább mindenki élvezte és érezte a látványt és a légkört.Meredek kapaszkodó következett. Az ösvény kanyargott a jelzés alatt fölfelé, és amikor azt hittük vége, még egy kis bónusz sziklamászást is elkönyvelhettünk. Így értünk fel a hetedik ellenõrzõ pontra, amit nem véletlenül neveztek el Meredély-fõnek. Innen az egész Száraz-horog belátható. Meg kell nézni mindenkinek !
Visszaereszkedtünk a horogba, s pirosra váltottuk az eddigi zöld jelzést. Az erdõben kacskaringózva elõbb a Túró- majd a Sár-horgot kereszteztük és kiértünk egy füves terepre. A távolban feltûnt a 362 méter magas Baglyas-hegy a rádió tornyával. A következõ pont ennek a környékén található, függõen az idõjárástól. A nyílt területen, ameddig a szem ellátott árvalányhaj elszáradt szálai voltak láthatóak. Valami csodálatos látvány lehet virágzáskor. A jelzések a ritka fákon, vagy köveken voltak felfestve. Ezeket megerõsítették távolról is jól észrevehetõ szalagokkal. A kies táj ellenére nem volt nehéz a tájékozódás.Az ellenõrzõ pontot a hegy aljában a Bagoly-völgyi fasornál találtuk meg. Csoki és ásványvíz volt a szolgáltatás. A nyolcadik pecsét begyûjtése után nekivágtunk a Baglyas megmászásának. Fentrõl a nyílt terep miatt csodálatos panoráma nyílt, s alattunk ott feküdt a végcél Várpalota. Egy kopjafa mellett elhaladva erõs ereszkedésbe kezdtünk a város irányába. Egy jobb kanyar után, keskeny fákkal borított völgyben folytatódott az ereszkedés, néha kis emelkedést is beiktatva Hideg-völgyig. Az utat gyönyörû sziklák szegélyezik. Egy kõbánya következett, melynek a szélén, kõkupacok között kellett átkelni. Ismét emelkedõ jött a fák között. A tetején egy kopár részre, amolyan fennsíkra értünk. Itt kisebb, nagyobb lejtõk és emelkedõk váltották egymást szépen sorra, míg végül egy újabb lejtmenet után tényleg sík terep volt a lábunk alatt. Nemsokára elértük az Inotai-víztárolót, melynek a partján a kilencedik és egyben utolsó ellenõrzõ pontot találtuk. Banán és friss ásványvíz várt ránk. Mûút volt a lábunk alatt, lakott helyen voltunk. A pontõrök mosolyogva mondták, hogy már csak bõ három kilométer a cél, fél óra és ott is vagyunk. Hát haladtunk tovább a tározó partján. A fejünk felett, egy meredek domb tején szép kis templom állt, temetõvel. Aztán ahogy elhagytuk a tározót, megláttuk a szalagokat a domboldalon, egyenesen felvezetve a templomhoz. Mit volt mit tenni, mászni kellett. De fenn voltunk. Újra fennsík, és megint az egykori árvalányhaj. A szalagokat jobb híján az összefogott árvalányhaj szárakra kötötték. De az út egyértelmû volt jelezve. Megint csak dombnak föl, völgynek le, és amikor lent házak tûntek fel, az út biztosan elfordult a legközelebbi emelkedõ felé, hogy aztán újabb lejtõ jöjjön és folytatódjon minden ugyanúgy. Így kerültük ki Inotát, míg nem egyszer egy emelkedõ tetejérõl közvetlenül Várpalota határába ereszkedtünk le.
Innen már mûúton folytattuk az utat, át a városon. Jobbról, balról temetõk szegélyezték az utat. Kiöltözött, virágokkal felszerelkezett sokaság volt mindenütt. Voltak, akik csendes áhítattal álltak a sírok mellett, mások inkább a családi, társadalmi érintkezés egyik fajtáját látták az eseményben. És ott voltunk mi kontrasztnak, az ünneplõsök között koszosan, izzadtan, hátizsákokkal, botokkal. S látni lehetett a többség szemében az értetlenséget, nem tudva hová tenni a gyaloglókat. Mit keresünk mi az "életben", mikor az átlagember a halált, az elmúlást ünnepli. Pedig még csak az ünnepek elõestéjén jártunk.Aztán átvágva a "jól öltözött" tömegen megérkeztünk a Közösségi Házba a célhoz, negyvenkét kilométerrel és sok-sok szépséggel a hátunk mögött. Megkaptuk az emléklapokat, kitûzõket, néhány kedves szót, és várt a Várpalotán már szokásos svédasztal a zsíros kenyerek képzeletet felülmúló változatosságával és a frissítõ ásványvizekkel.
Epilógus
Köszönet ezért a remekül szervezett és jó túráért a Fejér Megyei Természetbarát Szövetségnek, Pintér Józsinak, a Várpalotai Városi Természetbarát Szövetségnek, Herczeg Attilának és az Iszkaszentgyörgyi Természet és Környezetvédõ Egyesületnek. Valamint minden közremûködõnek, akik lehetõvé tették a túra létrejöttét.
A túráról fényképek az alábbi oldalon találhatóak a Galériában : http://eeonline.gportal.hu
Néhány gondolat csak,hiszen már lényegében mindent megtudhattunk errõl a túráról az elõzõ beszámolókból….
-Zsuzska,Sanyi és Laci –és megannyi ismeretlen túratárs-társaságában transzportáltattuk át magunkat Fehérvárra Várpalotáról a reggeli 7:10-es gyorsjárattal.Marha drága mulatság a tömegközlekedés,vagy csak mi keresünk keveset-nézõpont kérdése.
-Út közben a hatalmas belvizeken szörnyülködtünk,20 perc múlva leszállás a buszpályaudvaron,reggeli vételezés,kétbetûs kitérõ,nevezés,indulás.
-Az idõ gyönyörû,egy pulóverben nyomom-Laci egy pólban…Nézelõdünk Fehérvár sétálóutcáján,szépek az épületek.
-A Csitáry-kút(közkeletû nevén a Savanyúvíz-forrás)vize még mindig iszonyú vasas,ráadásul az ismertetõ tábla felhívja a figyelmet,hogy vesekõre hajlamosak inkább kerüljék,így nem is iszom degeszre magamat.Megdöbbent(dehogy döbbent,ebben az országban már semmin sem csodálkozhatunk)hogy egyes barbár kezek képesek a márványtáblát is megrongálni,gondolom nem is kis erõfeszítés árán.
-Malom-patak,Kiserdõ,zöld sáv,vízbõ Gaja-patak,bújócska a 7-es út alatt és már ki is értünk Székesfehérvárról.Aztán tovább a Gaja mentén,néhány horgász,vasúton balra át,kisebb tocsogó,unalmas földút,balról feltûnnek a legyûrendõ domboldalak a távolban,érkezés Moha ell.pontra.
-Ell.ponton a kedvencem:Gyõri Jó Reggelt keksz,ráadásul van gyümölcsös is.Kánaán.A finom teából repetázunk,majd átvágunk a falun.
-Duzzogó ep.-nél pecsételünk(pecsételnek nekünk)majd Zsuzskával elnézünk a romos objektumhoz.Nem lett szebb tavaly óta,maximum gazosabb.D.Zoliék Tatabányáról szintén beiktatják túrájukba a kulturbetétet.
-Sanyiékat Iszkán érjük utol,Zsuzska visszalép a faluba mozgalmi pecsétet beszerezni,hármasban indulunk tovább a piroson.Piramita-„hegy”,Kõasztal,”kilátó”,”havas” táj a kõosztályozó futószalagoknak köszönhetõen,hegyrõl altarnatív útvonalon lezúduló Kispista 40-et teljesítõk hada,aztán dombra fel,apuka nyomja három-és ötéves kisgyermekekkel az Iszka-Csór távot,nem semmi,nekik is ajándékozom a kastélyban kapott csokimat,hogy osszák el testvériesen-aranyosan megköszönik.
-Leányvágó szõlõhegyen elhagyatott kiskertek(ki is az a marha aki manapság bármi értéket tart ennyire elhagyatott helyen?),az egyikben ordítóan tájidegen kocsiszín egy piros-zöld-fehér színösszetételû Match-vagy Smatch áruházas mûanyag ponyvából(tiszta ízlésficam,de hát szegény ember vízzel fõz:) aztán a gyönyörû Szenes-horog,völgybõl kikapaszkodva pólóra vetkõzés-meleg van.Közben megérkezik Zsuzska is.Futva.Példás szalagozás mentén leosonás Csórra."Hát õk meg mit keresnek ott fenn balra a hegyen?"Ell.pont a kocsmateraszon,ellátmány beszerzése után gyors odébbállás,cigaretta témában kéretik elolvasni a "Tanúhegyek nyomában" túra kiírását,és a hallottakat(olvasottakat)megfogadni.Rendezõkre(a példamutatás okán)az íratlan szabályok” tízszeresen,százszorosan” vonatkoznak…Szerintem.
-Csórról irány a Kilátó-hegy,hát ezt "keresték" õk itt fenn a hegyen,jó húzás volt kihagyni az oda-vissza murvát.Aztán Száraz-horog,Meredélyfõ,Túró-horog,Sár-horog-jó kis hullámvasutazás az erdõben,ezen a túrán ez megbecsülendõ.Bagoly-völgy magasságában ell.pont csokival,majd kényelmes egyáltalán nem megerõltetõ Baglyas-hódítás.Kivételesen a szél csak lengedez,így hosszabb nézelõdés,bár a pára miatt a kilátás erõsen korlátozott.Baglyasról idén le a piroson szép útvonalon,majd balra fordulás a Hideg-völgybe.
-Inotai-víztározónál szokásos banános pont,felkapaszkodás a temetõkápolnához,visszanézés a magasból,majd kisebb nagyobb dombokon áttrappolás.Hát ez itt olyan igazi ipari környék,nagyfesz vezetékek keresztül-kasul mindenfelé,a csodálatos erõmû a távolban,mellettünk össze-vissza „harapdált”dombok,valamikori harckocsicsapások,növényzet szinte semmi……nem épp képeslapra való táj…..
-Aztán célbaérkezés,cél idén a Civilház,Emléklap-kitûzõ,gratula,egyebek.
A túra elsõ 15 kilométerét továbbra sem értem,semmivel nem lennénk szegényebbek,ha kihagynánk.Persze jó poén átgyalogolni egyik városból a másikba,ráadásul ezeknek neve szinte ordítva adja magát az egybeolvadáshoz.Lehet,hogy elõbb megszületett maga a név,mint a túra?:)A második 25-ös szakasz már rendben van,a beiktatott változtatások csak növelték az élményt.(Kivétel ez alól a füstös kocsma ep.)A jelzések szépen felújítottak az egész útvonalon,emellett tanári(néhol már túlzottan is) a szalagozás.Rendezõk kedvesek,ellátás kimondottan jó.A rendezés igényességét mutatja,hogy az útvonal csekély mértékû megváltozása miatt is új térképet kaptunk rajta természetesen az új útvonallal.A változásokra külön melléklet is felhívta a figyelmet.Az Emléklap szép,a kitûzõ más mint a tavalyi.A célszendvicsek némelyike még mindig vigyorog.
Köszönöm a lehetõséget
dnvzoli
U.i.:Ha valakit érdekelne a Lõvérek túra autós megközelítéssel Gyõrbõl,van még 4 helyem.Ha nem,megyek vonattal,mint eddig,az otthonmaradottak meg bánhatják!Ugyanezek vonatkoznak valószínûleg a Tanúhegyek túrára is.(06205866654 vagy e-mail,bár azt ritkán nézem meg:))
Két évvel ezelõtt írtam egy igen kritikus beszámolót errõl a túráról. Most álljon itt dicséretként ismét a beszámolóm errõl a túráról, mert kritika után, ha megérdemlik, illik dicsérni is!
Végre egy túra, ahol kézzel fogható fejlõdés tapasztalható! Gratulálok és másoknak is szíves figyelmébe ajánlom!
Ismét korai keléssel, de most rövidebb utazással értem a kiszemelt táv rajtjába, Iszkaszentgyörgyre. Gyorsan lepattantunk a buszról, hogy a tömeg elõtt nevezhessünk, sikerült. Ismét nagy lendülettel vágtam neki barátnõmmel a túrának, kár hogy a végére elfogyott, ill. hogy elment a kedvem! Na de ne rohanjunk ennyire elõre.
Ami elsõre szemet szúrt, az új jelzések és az elágazókban elhelyezett szalagok, papírok. Ezeknek köszönhetõen Csórig meg sem néztem az igazolólapot. Az idõjárás két év után végre kegyes volt hozzánk, bár úgy is terveztem, hogyha esik, el sem indulok. Már-már annyira meleg volt, hogy nekivetkõztem volna, ha nem lett volna túl macerás. A kõasztal mellett csak elballagtunk, de lustaságból nem vettük elõ a fotómasinát. A kilátónál sem álltunk meg és a kõbányát is gyorsan elhagytuk. Elmentünk az elhagyottnak tûnõ szõlõskertek mellett, majd leereszkedtünk a Szenes-horogba az ismerõs jó meredek lejtõn. Hamar kikapaszkodtunk a völgybõl és pazar látvány mellett ballagtunk Csór felé. Eseménytelenül telt az út Csórig, majd meglepõdve láttuk, hogy kisebb tömeg kapaszkodik fel a Kilátó-hegyre, néhány futó azonban szembe futott velünk a murvás úton. Szóvá is tettem nem túl szépen a változás tényét, feltételezve hogy a változást nem tartalmazza az igazolólapunk, ahogy az másik túrákon szokott lenni. Ezután néztem csak meg az igazolólapot és nagy örömmel konstatáltam, hogy teljesen megújult. Ezúton is elnézést kérek az úrtól, akit lekorholtam!
Ettünk, ittunk, jót mulattunk, majd odébb álltunk. A Kilátó-hegyre kissé nehéz volt felkapaszkodni, de megérte a kilátást és vígasztalt, hogy a bicikliseknek nehezebb dolguk volt.
Hamar elértük az önkiszolgáló ellenõrzõpontot és mivel türelmetlen voltam, sikerült belenyúlnom a bélyegzõ tintába, majd a másik kezemet is összekentem. Nem kicsit, felment a pumpám és egy idõre elment a kedvem a túrától is.
A következõ dombtetõn épp túlélõ versenyzõk oldottak meg feladatot és utolért minket két srác, akik teljesen elbizonytalanodtak merre tovább, pedig szalag is volt, jelzés is. Itt is teljesen új jelzések voltak és ahol kellett volt szalag is, papír is! Ismét leereszkedtünk egy völgybe, majd a Meredélyfõnél felkapaszkodva bélyegeztünk és láttuk a völgy túloldalán a túlélõtúra résztvevõit és a két bizonytalankodó srácot a völgyben. Leereszkedve a Száraz-horogba ismét ellenõrzõpontot találtunk, de nem nekünk, hanem a Várpalota 20-as távnak volt pecsét. Barátnõm azért kért egyet és kapott kettõt. J Ezután jó páran jöttek szembõl, meg is beszéltük, hogyha jövõre nem megy a 40-es táv, akkor a Várpalota 20-ra nevezünk. Érdekes lehet visszafelé túrázni.
Pár kanyar után rosszul éreztem magam, ezért pihenõt tartottunk és itt barátnõm megnyalta a sót! Egy fénykép kedvéért! Kiérve az erdõ szélére megpillantottuk a távolban a Baglyas tömbjét, elég riasztóan hatott. Ennek ellenére hamar elértünk a Baglyas lábához, ahol a pecsét mellé csokit is kaptunk. Ugyan nem ettem meg a csokit, mégis újult erõvel hipp-hopp felkapaszkodtunk a Baglyasra, egy kiszalagozott úton.
Néhány fotó után egy új útvonalon mentünk le a hegyrõl, mások viszont a régi köves úton hagyták el a hegyet. Nagyon tetszett ez az útvonal, bár nagyon ismerõs volt, de délutánig nem jutott eszembe, hogy az Õszi-Burokvölgy túrán ellenkezõ irányból jöttünk ezen az úton.
Az Inotai-víztározónál banánt kaptunk, amivel barátnõm megkínálta a pontõrök kutyáját, aki persze nem fogadta el. J Felkapaszkodtunk a tározó melletti dombra és nem állhattuk meg, hogy ebben a tiszta idõben ne készítsünk pár fotót a távolban magasodó Baglyasról. Gyönyörû volt!
Már csak pár aprócska domb és meredek lejtõ után elértük Várpalota szélét. A célban a megszokott mosolygós szendvicsek és kedves rendezõk fogadtak minket. Frissítés után elsétáltunk a buszhoz, ahol egy régi kedves ismerõssel utaztunk együtt.
Nagyszerû túra volt, kitûnõ rendezéssel! Külön köszönet jár a megújult útvonalért és a sok felújított jelzésért! Köszönöm!
GPS-el mért távolság: 38,9 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 830 m.
Reggel, kényelmes készülõdést
követõen is elég hamar Várpalotára értem. A buszállomáson Istvánnal futottam
össze, s mivel lazítós napot tartott, így együtt indultunk. A buszon, szinte
kizárólag túrázók utaztak Fehérvárra. A nevezés gyorsan megtörtént.
Beszélgettünk egy kicsit, amibõl kiderült, a Gyöngyvirágosok még nem mondták
el, hogyan szeretnék jövõre megváltoztatni a Vértesi Barangolások útvonalát,
így nem is tudjuk, mennyire érinti az a montis útvonalunkat.
Azért igyekezünk nekivágni az
útvonalnak, mivel István betervezte az Óbudavár éjjelt is. Én is terveztem, de
egy megfázás kétségessé tette. Majd meglátjuk, hogy érzem magam a végén.
A városból gyorsan kijutottunk. A
horgász-tó szép volt a reggeli párában, s még a fényképezõgép is vissza tudta
adni a hangulatot. Ahogy kiértünk, rögtön megszabadultam két réteg ruhától,
olyan enyhe az idõ. A sík terepen gyorsan fogytak a kilométerek.
Iszkaszentgyörgyig elég unalmas a terep, de legalább haladós, csak a vasút után
volt egy kis tocsogós szakasz. Másként hogyan is ázhatnának be a vászon
felsõrészû cipõk. Moha elõtt megettem egy szendvicset, mivel szokásomtól
eltérõen, csak egy kis mogyorókrémes kenyeret ettem otthon, ami sok energiát ad
ugyan, de én bizony hamar megéhezek tõle. Ezen a szakaszon elõzött meg
bennünket Sokhegyi Zsolt és montis csapata. Ilyen szép idõben én is szívesen
tekertem volna. Egészen a Hideg-völgyig elõzgettük egymást, minden
találkozásnál beszélgetve, csipkelõdve egy kicsit. Legalább, a szép idõn kívül
is vidám lett a túra. Közvetlenül Iszka után mondta egyikük, ha legközelebb is
megelõznek bennünket, jön a szokásos harmadik találkozásnál történõ fizetés.
Nem gondolták, hogy gyalogosan, már a Kõasztalnál újra megelõzzük õket. Pedig
igen. Gyorsan megemlítettük, keressenek valamilyen kerülõ utat, vagy lehet
fizetni. Egyik elõzésük után, hátul nézetbõl megállapítottuk, hogy a csoport
hölgy tagjának, meg egyébként is egyes hölgyeknek igencsak jól áll a biciklis
nadrág.
Végre a terep is változatosabb
lett. Mindjárt az elsõ jobb emelkedõn éreztem a megfázás hatását. Kevés az
oxigén! Ettõl még jól haladtam. A teljesen feleslegesen épített kijárót
kihagytam. A kõbánya idén sem lett csendesebb és kevésbé poros. Örültem neki,
hogy magam mögött hagyhattam. Alig vártam, hogy elérjük végre a Szenes-horgot.
Mit ragozzam. Egyszerûen gyönyörû. Még sosem jártam erre ilyen szép napsütéses
idõben. A fehér sziklák, szinte világítottak a napfényben. Ahol árnyékosabb
helyrõl fényképeztem, ott szó szerint beégett a kép. Azért jó néhány fotó
sikerült megfelelõen. Hamar kimásztunk a völgybõl. Föntrõl is csodálatos a
látvány. Sokat fotóztunk. Az ominózus sarkot idén is sokan vágták le, lelkük
rajta. Csóron egy kicsit tovább kellett menni aszfalton, mivel áthelyezték az
ellenõrzõpontot. Nekem a régivel sem volt bajom, de az ízlések változók. A
lovardai ponthoz hozzátartozik, régi horgász vagyok. Miért írom ezt le? Annak
idején, amikor elkezdtem csontival csalizni, evés elõtt, szappannal,
körömkefével mostam kezet. Ma? Jó esetben a tóba lelöbbölöm a kezem, de lehet,
csak beletörlöm a nadrág szárába csalizást követõen, evés közben. A mostani
pont annyiban valóban jobb, hogy a büfében tud az ember enni-innivalót
vásárolni, ha akar. Kevéssel elõttünk értek be a montisok, akik kibökték az
egyik helybéli versenyzõ rendszámokkal és fantasztikus, némely sportautót megszégyenítõ mûszerfallal fölszerelt „tanyabájkját”,
amit kellõen megcsodáltak, s ki is próbáltak. Mi közben pecsételést követõen
megettünk egy-két-három zsíros deszkát, megkérdeztem a montisokat, hogyan
tervezik abszolválni a Száraz-horgot, illetve a Meredélyfõt, hátha valaha én is
elkóborlok erre bringával, s megkezdtük a túra leghúzósabb emelkedõjét. Tettünk
egy pici kitérõt egy pupra, ahonnan csaknem körpanorámában volt részünk. Pár
fotót követõen szaporáztuk tovább lépteinket. A Száraz-horog elõtt közvetlenül
értük utol Verát. Lefelé ereszkedve a völgybe, láttuk, egy hölgy megpróbált egy
kiszáradt fán Tarzan módra lengeni, az azonban szép lassan kidõlt a súlya
alatt, pedig nem látszott túlsúlyosnak. Egy kis eséssel megúszta. Kisvártatva
elértük a Meredélyfõ meredek kaptatóját. Fölérve, pazar kilátás, s a következõ
ellenõrzõ pont fogadta a túrázókat.
A völgy peremén ballagtunk
tovább. Kis hullámvasutazás következett. A Baglyas elõtti utolsó völgybõl kikapaszkodás
folyamán nagyobb gyerekcsoportot elõztünk meg. Miután, vagy 200 m-re nõtt
köztünk a távolság, az egyik kislány húzott el mellettünk, utolérni a
csoporttól elszakadtakat. Igencsak meglepõdtem. A Baglyas elõtti EP-nél
találkoztunk össze megest a montisokkal. Fönt a hegyen megint csak utolértek
bennünket. Köszönhetõen a szép idõnek, fõként pedig a gyenge szélnek, ami itt
ritkaság, elég sokáig nézelõdtünk. Jól lehetett például látni Bakonykúti
mellett, a Burok-völgy bejáratát is. Déli irányba viszont alig láttunk valamit,
mert nagyon párásnak bizonyult a levegõ. Lefelé menet a szalagozás levezetett a
régi útvonalról. Most a piros jelzésen közelítettünk Várpalota felé, ahol megelõztük
Annáékat, akik a 25-ös távot teljesítették. Csodálatos ez a hegyrõl levezetõ ösvény.
Sokkal látványosabb, s valamivel könnyebb, mint a régi útvonal. Kíváncsi voltam,
vajon a montisok lejönnek-e ezen a meredek, köves ösvényen? Bevállalták. A
Hideg-völgyben folytattuk tovább. Ez a völgy is nagyon látványos. Jobb kéz felõl
helyenként csipkeszerû sziklák szegélyezik az utat. Meredek köves hullámvasút
jellegû ösvényen értük el az utolsó ellenõrzõ pontot. Megettük a kapott banánt,
s jó meredek ösvényen kikapaszkodtunk a völgybõl. Eddigre jócskán megfájdult a
talpam. Kis, nem túl látványos hullámvasutazással beértünk a célba. Ezen az
utolsó szakaszon igencsak kapaszkodnom kellett, hogy ne maradjak le nagyon.
Ettünk a nagyon gusztusos zsíros
kenyerekbõl, ittunk egy kis ásványvizet. Mivel eddigre már nem éreztem a
megfázást, viszont alaposan elfáradtam, azzal a felkiáltással indultam el Óbudavár
irányába, hogy ha ott viszonylag könnyen ki bírok szállni a kocsiból, akkor
benevezek a túrára, ha nem, akkor haza megyek.
Csodálatos idõben túráztunk.
Iszkaszentgyörgytõl kezdve a túra látványos. A két útvonalváltozás elõnyérre
vált, bár csak 500 m-el növelte a távot, s még így sem éri el a 40 km-t. Mind a
ketten mértük a megtett utat, s a kettõnk GPS-e által mért értékek között,
mindössze 100 m
eltérés volt.
A túra ár/szolgáltatás aránya
egyszerûen kiváló. 900/800 Ft-ért. Színes, nyomdában készült térképes
igazolólap (saját térkép nem is kellett), itiner; kiváló útvonal jelölés. Mohán
Gyõri jó reggelt, tea; Iszkaszentgyörgyön, nápolyi szelet; Csóron, zsíros
kenyér, szörp; a Baglyasnál Sportszelet; Inotán banán, a célban pedig zsíros
kenyér paprikával, uborkával, paradicsommal, hagymával, valamint ásványvíz.
Harmadszorra jártam végig ezt a teljesítménytúra-útvonalat és a természet harmadszorra is más arcát mutatta meg, talán ez a szép a túrázásban. Nagyon kellemes, napos idõt sikerült kifogni, úgyhogy kihagyhatatlan volt a fehérvári belvárosi fényképezés, emiatt aztán kiszaladtam a normaidõbõl, dehát ez legyen a legkevesebb gondom. Az túra indítása remekül ment és a megszokott kellékekkel (színes nyomatos, részletes térkép és információs lapocska) felszerelkezve vághattam az útnak. A halastavaknál talán csak a pecások nem örültek a túristajárásnak és a túlparti hadgyakorlatozásnak. Moha ölelésre tárt karokkal fogadott - remek volt a vendéglátás - és csak a szovjet háborús sírok (és emlékmû) sanyarú állapotán révedeztem kicsit. Tartottam tõle, hogy a Duzzogó fürdõrom után megint harcias õrzõkutyákkal fogok találkozni, de kellemesen csalódtam, mert az õrzött objektum négylábú õrei ma kivételesen nyugodtan és csendesen vettek szemügyre. A kõhegyi kapaszkodó után benéztem Iszkaszentgyörgy faluba is: szorgos kezek csinosították a katolikus templomot, de a szomszédságában levõ grófi sírbolt állapota is azonnali gondoskodást igényelne. A csodálatra érdemes, soknevû kastély hál'istennek még tartja magát - saját biztonsági õre is van - úgy tûnt nekem, hogy korábban megismert állapota nem romlott, igaz, nem is javult érdemben. A Piramita aljában található kõbánya biztosan sok munkaalkalmat kínál a helybélieknek, de áldásos vagy áldatlan tevékenysége a Bakonynak és itteni természeti környezetének fájdalmasan nem tesz jót. Ha jól megfigyeltem, a Sas-völgy kellõs közepén újabb merénylet - hatalmas beruházás - készül a Bakony ellen? A Szenes-horog sziklái nagyon szépek, még ilyen õszi, lombjavesztett fái hátterében is. Hamar elröpült az idõ, hamar elfogyott a huszonöt kilométer...
Köszönet a rendezõknek, a pontõröknek és a túratársaknak.
Reggel fél 6 után pár perccel indítottam be az autót,a 7:10-es várpalotai buszt néztem ki a Fehérvárra való átjutáshoz,az útvonaltervezõ másfél órával számolt,gondoltam ennél én azért "jobb" leszek,de ki tudja...
Ebben az idõben utálok a legjobban vezetni,a nedves aszfalt szinte elnyeli a fényszóró fényét,nekem hálisten kitûnõ a látásom,mégis lehet szemeket meregetni ilyenkor.Megdöbbentõ,hogy mennyi az olyan ember aki egy kicsit sem félti az életét,sötét ruhában ballagnak,bicikliznek az út szélén,mit sem sejtve arról hogy hányszor ülhetnének újra és újra születésnapot...
Az esõ meg csak esett,én meg átkoztam magam,hogy hogy lehetek ekkora marha,hogy otthon hagytam a kamáslit.Varsány után megjött a jófajta köd is,na mondom,szépen állunk,kellemes egy túra elé nézünk:)
A ködben érdekes,szinte földöntúli látványt nyújtott a Szápár melletti szélkerék is:a teteje abszolut nem látszott még akkor sem mikor aláértem,csak a "szára" valamint a lapátok bukkantak ki a köd alól szakaszosan a körpálya alsó felét "teljesítve".
Ezen elõzmények után igencsak elcsodálkoztam hogy átbukva a Tési-fennsíkon Várpalota és környéke kiváló látási viszonyokkal és zéró esõvel fogadott.A kedvem is jobb lett mindjárt.
Beálltam a parkolóba,majd nem sokkal késõbb végignéztem ahogy az enyém elõtti busz kihúz a buszpályaudvarról.Nem bánkódtam túlzottan,ritkán buszozok,de ezzel együtt is meglepõdtem azon a járatsûrûségen ami Várpalota és SzFehérvár között elérhetõ.
A busz húsz perc alatt átsuhant Fehérvárra,a rajt valóban 3 percre van a megállótól,így a nevezés,kétbetûs kitérõ után 7 óra 50-kor ki is léptem a Polgármesteri Hivatal(?)ajtaján.Ahol épp akkor kellemes meglepetésként Zoli(rafter)készült belépni,és mivel õ is egyedül érkezett gyorsan eldöntöttük hogy a tavalyi Lõvérek tt. után ismét tudunk együtt menni.
Mivel õ már többszörös FVP-teljesítõ és Fehérvárnak jó ismerõje,a városból kivezetõ szakasz gondjait rögtön levette a vállamról:)
Savanyúvíz ep.-nél aztán mindjárt szerelvényt kellett könnyítenünk,mindketten túlöltöztünk kicsit.A vizet is megkóstoltam:szénsavas,iszonyú vasas,nekem nem kimondottan ízlett,viszont biztos jó valamire mert többen voltak ott mûanyag palackokat töltögetve.
Ahogy már többen írták,az elsõ 15 km nem tartogat különösebb élményeket,a Duzzogóig a mohai ellenõrzõpontot leszámítva eseménytelenül telik a túra.Zolitól megtudtam hogy a Mohai Ágnes-forrást is körbekerítették,otthon terveztem,hogy teszek oda egy kitérõt,de így errõl le kellett mondanom.Az ellenõrzõponton finom teát és Gyõri Jó reggelt kekszet kaptunk.
Duzzogó ep.-nél viszont tettünk egy kis kitérõt,megnéztük a fürdõromot.Érdekes volt belegondolni,milyen lehetett a kép mikor volt még itt élet....
Innentõl aztán kezdett szebbé válni a környezet,kezdett színesedni a táj.A negyedik ep.az iszkaszentgyörgyi Károlyi-Bajzáth-Pappenheim kastély egyik épületszárnyában volt,ahol több féle Americana szeletbõl választhattunk.A kastély igaz lehetne nyilván szebb is,de azért látszik hogy foglalkoznak vele.Ha jól hallottam talán általános iskola,Mûvház mûködik benne..
A fürdõromról és a kastélyról mindent megtudhattok itt:
http://www.belfoldiutazas.hu/magyar/telepules/iszkaszentgyorgy-314342
Elhagyva a kastély épületegyüttesét aztán meglepõ dolog történt:elkezdett emelkedni az út:)
Meg sem álltunk a Piramita "hegy" tetejéig ahol "megmásztuk" az ország egyik legfeleslegesebben megépített "kilátóját".Az látszik,hogy nem lehet túl régi,mégis a 360fokos körpanoráma a következõképp áll össze:300 fokban amúgy szép hosszútüskés fenyõk teteje tõled pár méterre-a maradék 60fokban kilátás Fehérvár felé...
Leereszkedve a "hegyrõl"egyre hangosabb zakatolás jelzi hogy mûködõ kõbányához közeledünk.A közelben látszottak házak,baromi kellemes lehet álló nap ezt hallgatni.
Kõbánya után a túra eddigi legkomolyabb emelkedését éltük át,az Iszka-hegy oldalában haladtunk felfelé a Leányvágó szõlõhegy felé.Eléggé elhagyatott hétvégi házak között talpalva jutottunk el a Szenes-horoghoz.Rövid,de annál meredekebb úton jutottunk le a horog aljába ahol meglepõen kevés idõt töltöttünk,kb.150 méter után a bejövetelihez hasonló meredekségû ösvényen ki is jutottunk belõle.Azért némi víz jól esett a kapaszkodás után.Innen visszatekintve látszott igazán milyen fennséges képzõdmény ez a Szenes-horog.
Horog után nyíltabb terepen haladtunk,látszott hogy a Fehérváriaknak szép napos idõ jutott,viszont a Bakony felett sötét volt az ég.A nagy beszélgetés következményeképp aztán egyszer csak feltûnt hogy az eddig példás szalagozásnak se híre-se hamva:)Sebaj,hátra arc irány az utolsó jelzés-vagy szalag.Ez meg is lett,találtunk jelet egy erdõsávnál ahol még mindíg lehetett menni a fasor jobb illetve bal oldalán.Egyik oldalon sem láttunk beljebb jelzést-szalagot,így mi a jobb oldalt választottuk az épp akkor odaérkezõ nagyobb csapattal szemben,õk a bal oldalt tartották jobbnak.Aztán rájöttünk,mivel jelzést nem találtunk,hogy rosszul döntöttünk,így az erdõsáv végénél átkelve a másik oldalára visszafelé vettük az irányt.És egyszer csak befutott jobbról egy murvás út,balról meg egy ösvény merõlegesen eddigi haladási irányunkra, ameddig elláttunk kb.10 méterenként szalaggal:)Ott a helyszínen egyszerûen nem tudtuk megfejteni,hogy mi történt velünk,itthon a térképen tisztán látszik hogy hol tértünk el az útiránytól majdnem 90 fokkal..:)
A murva aztán bevitt minket Csórra a falu széli lovardába ahol az etetõpont mûködött.Hááát,volt egy bája a friss trágyakupac szomszédságában elköltött zsíros,majd vajas-lekváros kenyér ebédnek:)A trágyakupac(szalmával keveredett-kevert anyagról beszélünk,nem 100% lócitromról) szó szerint a padsor mellett volt,nem beszélek mellé,ráadásul a lovak kifutója is meg volt terítve vastagon friss cuccal....csak ínyenceknek:)))
Ha az anyagok meghatározásánál nagy hülyeségeket írtam volna,kérem ezeket betudni panellakó városi mivoltomnak:))
Egyébként engem ezen körülmények nem zavartak különösebben,de biztos van akinek nem volt olyan vidám a dolog.A személyzetre viszont egy szavunk sem lehet,amint elfogyott valami egybõl pótolták.
Lovarda után a már ismert úton indultunk visszafelé,ahol elõbb lefelé jöttünk(itt futottunk össze akkor a már jóllakott Ferivel és Ervinnel),most felfelé haladtunk.Hamarosan kiderült,hogy felesleges volt az ebéd után magunkra vett plusz réteg ruha,még a Száraz-horog elõtt visszavetkõztem a pulóver+polármellény szintig.Haladáskor ez elég volt,hosszabb megállónál még akár a téli sapka sem volt túlzás.
Száraz-horogba ismét elég meredek ösvény vezetett le minket.Ebben a horogban aztán már több idõt töltöttünk el.A haladás nem volt épp veszélytelen,lényegében minden lépésnél öklömnyi kövekre vagy épp pár centis mozgó fadarabkákra érkezett a bakancs talpa.Nem irigyelem a futókat ilyen terepen.
Kikapaszkodva a horogból a Meredélyfõ sziklacsoporthoz érkeztünk ahonnan visszatekintve szép kilátásban volt részünk.Egyet nem értek:Ezt a horgot is hasonlóan látványos sziklasor szegélyezi emlékeim szerint mint az elõzõt,a térkép mégis csak a Szenes-horognál tünteti fel a sziklákat.
Meredélyfõ után egy ideig a horog peremén halad az út,igazán látványos mellettünk jobbra a mélyég.Majd egy balossal irányba álltunk a Baglyas felé a piroson.Kereszteztük a Túró-majd a Sár-horgot(mászásra ezeknél nem emlékszem),majd az erdõbõl kiérve nyílt terepre érkeztünk.Átvágva a mezõn a Bagoly-völgyi fasornál ráleltünk a következõ ellenõrzõpontra ahol Sport szeletet kaptunk a pecsét mellé.Innen az eddig is kiváló szalagozás vitt fel toronyiránt bennünket túránk legmagasabb pontjára a Baglyasra.A nagy szél miatt csak rövid ideig nézelõdtünk,Fehérvár felé még mindíg szép volt az idõ,a Bakony felé is maradt a sötétkék égbolt.
A hegyre a lehetõ legkönnyebb úton jutottunk fel a keletrõl érkezõ piroson,annál durvábbra sikerült a lejutás elõször a közös piros-zöldön,majd tovább a zöldön.A Hideg-völgybe leérve úgy 190 méter szintet vesztettünk rövid idõ alatt.Az út meredek is volt meg kellõképp köves is helyenként.
A Hideg-völgybõl kikapaszkodva megcéloztuk a Készenléti lakótelep(micsoda név!:))szélét kiválóan szalagozott úton,majd folytatva utunkat hamarosan elértük az utolsó ellenõrzõpontot az Inotai-víztárolónál.Itt a pecsét mellé banánt kaptunk.
A túra még ekkor is tartogatott számunkra némi szintemelkedést,rövid,de annál meredekebb kaptatón jutottunk fel a temetõkápolnához,majd ezután is volt hullámvasutazás rendesen a Várpalota feletti dombokon.Aztán hamarosan beértünk a városba,és az ott is kiválóan követhetõ zöld jelzés mentén megérkeztünk túránk céljába a Mûvelõdési Házba.
Az idõnk úgy 7 óra 50 perc körül alakult,ezt terveztük.A célban sok ismerõssel találkoztam,itt értük utol Feriéket is,találkoztam Verával,volt jópár gyõri arc is.
Az ételt nem kívántam,így a "mûvészien" díszített kenyereket is csak mz/x fényképein láttam.
Kiválóan rendezett túrán vehettem részt,az útvonal kijelölése példás volt,az ellátás bõséges,köszönet a rendezõknek ezért.A sikeres teljesítésért színes oklevél és szép kitûzõ jár.A megadott 800 méter körüli szint lényegében 25 kilométeren oszlik el,ott is rövid szakaszokra koncentrálódik a java,így ha nem is hosszan de néha lehet azért lihegni.
Az idõjárásra sem lehet egy szavunk sem,a napsütésrõl is csak úgy 15 kilométerrel csúsztunk le:).A pontõrök az összes helyen kedvesek,segítõkészek voltak.Szóval minden oké volt.
Fehér-Vár-Palota 40
GPS-el mért távolság: 38,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 805 m.
Hajnalban, akárcsak két hete a Deák teljesítménytúránál, esõre ébredtem. Nem mondhatnám, hogy repestem a boldogságtól, ráadásul, a Fehér-Vár-Palota utánra, nagy merészen még az Óbudavár éjjelt is beterveztem. Mivel jobbak voltak a látási viszonyok, mint számítottam, a tervezettnél hamarabb értem a rajthelyre, így majd egy órát várhattam Ervinre. Hét óra húszkor így is neki tudtunk vágni a távnak. Szerencsére a túrán már nem esett az esõ, s sárral is csak nyomokban találkoztunk.
A városi résszel semmi gond, bár Ervinnel megkerültünk egy terecskét, ugyanis megszokásból rossz irányba indult, mert arra vezet valamelyik útvonala. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar letudtuk. Jó tempóban haladtunk. Kellemes sétával értük el Mohán az EP-t, ahol jó forró teát ittunk. Közben rájöttem, otthon felejtettem a GPS tartalék akkuit. Reméltem, Mohán tudok elemet venni (sikerült), másként ki kell kapcsolnom, hogy az Óbudaváron legyen, ott ugyanis a 2007-es tapasztalatom szerint sokkal fontosabb. Újabb kellemes séta után értük el a Duzzogói fürdõromot, amit most meg is néztünk. Továbbmenve, kezdett picit szintesebb lenni a terep, de Iszkaszentgyörgyig így is csak 90 m-t szedtünk össze 16 km-en. A kastély szép lenne, ha egy kicsit rendbe tennék. Újabb pecsét, kis kalóriapótlás, s megkezdtük a túra szebbik részét.
Hullámos terepen ballagtunk. Többször kellett Ervint kérnem, vegyen vissza a tempóból, hiába, gyengülök, meg hát kell egy kis energiát tartalékolni éjszakára is. A kõbánya elõtt alul méretezett kilátóra bukkantunk. Csak a fák nyiladékain keresztül van kilátás. Nem tudom mi értelme az ilyen építményeknek. Egy emelettel magasabbra kellett volna építeni, s akkor körpanorámában gyönyörködhetnénk. Elballagtunk a kõbánya mellett, s közeledtünk a Szenes-horoghoz. Idõnként már egész jó kilátásban volt részünk.
Végre elértük a horgot! Kimentünk egy szikla peremére, s onnan nézelõdtünk egy darabig, majd a jó meredek ösvényen leereszkedtünk a völgybe. Sajnos igen hamar ki kellett kapaszkodnunk belõle. Déli irányba fordultunk, s egy darabig még a horog mellett mentünk. Gyönyörû ez a völgy, akár csak a Száraz-horog.
Csór felé, egy mezõt megkerül a jelzés, bár lehet tudni, hová lyukad ki. Ezt az utánunk jövõ csoportok ki is használták. Nagyon kellene oda a sarokba egy EP, ami lehetne automata pont is. Ervin szerint, nem kellene feltétlenül megtagadni a kitûzõt a rövidítõktõl, s ezzel az elõre be nem jelentett EP-t kihagyóktól, viszont speciális „Kispistázó” jelvényt kaphatnának, vagy valami hasonlót. A murvás úton, célegyenesbe kerültünk Csór felé. Az oda-vissza vezetõ szakaszon Vera jött szembe. A rajtnál meglévõ bõ félórás elõnyébõl, huszonegy-két percet behoztunk eddigre.
Gyorsan elértük az EP-t. Az utolsó szakaszon, az orrunk után mentünk, merre a legerõsebb a ló szag. Ellenõrzõ bélyeg, zsíros kenyér, szörp. A jobb lábamon, éreztem, jobban megviselte a talpamat a bakancs, mint szokta, ezért kísérletképpen ragasztottam rá egy vízhólyagtapaszt. Meglepett, milyen sokat segített. Indultunk tovább. Az oda-vissza vezetõ szakasz vége felé Zoliékkal találkoztunk. Zolinak nem volt kedve reggel túl korán kelni, így nem mentünk együtt. Nekem a korai indulás, az Óbudavár éjjel tt-re történõ biztos odaérés miatt volt fontos.
A Száraz-horogba nehezebb volt leereszkedni, mint a Szenesbe. A völgy alján kellemes ösvény vezet. Igen meredek, de szép kaptatón másztuk meg a Meredélyfõt. Megérte. A völgy is és a táj többi része felé is gyönyörû a kilátás. Végig kellene egyszer járnom ezt a részt a zöldön is, ami hosszabban megy a horgok mellett. (Esetleg a túrát lehetne elvinni hosszabban arra, de ezt csak akkor merném egyértelmûen ajánlani, ha már bejártam volna, s biztos lennék benne, hogy normálisan járható. A Szenes-horog keleti oldalán , jó kacskaringósan, a sziklafal pereme mentén, tuti gyönyörû lenne. Viszont a Szenes-horognál biztosan kellene ez esetben egy EP, de legalább meglenne a kiírás 42 kilométere is.) Szinte folyamatos emelkedõn, szalagozást követve közelítettünk a Baglyashoz, amit már Csórról is láttunk. Az utolsó emelkedõ elõtt a pontõröktõl, kaptunk még egy kis üzemanyagot a következõ mászáshoz. Már ezen a szakaszon is végig szép volt a kilátás, amit csak tetézett a Baglyas körpanorámája. A hideg szél ellenére is elég sokáig nézelõdtünk. Jól látszott, hogyan buknak át a felhõk a Magas-Bakonyon. A Papod felhõsapkát öltött. Közben, dél-délkeleten, már a nap is kisütött.
Nekiduráltuk magunkat a lefelé vezetõ szakasznak. Ez egy darabig elég meredek, majd nehezen járható vízmosta, nagyon meredekké válik. Még Ervin is igen óvatosan ereszkedik lefelé (az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a korához képest azért õ az óvatosabb duhajok közé tartozik), viszont úgy 50 m-el elõttünk megpillantottuk Verát. A következõ lankásabb szakaszon utol is értük, s együtt folytattuk a célig. Ahogy leértünk a mélyútba, õk azzal a lendülettel föl is másztak a túloldalon. Nem kellett volna, mert a szalagok, melyeket nem vettek észre, az úton vezettek. Kellemesen kisütött a nap. Késõbb, a nagy beszélgetés közepette én is elnéztem egy jelzést. Kicsit továbbmentünk egyenesen. Egy elágazásban kaptunk észbe, merre tovább? Hol a jelzés? „Vereckénél még megvolt.” Elindultunk lefelé egy úton, majd megláttuk a szalagokat is, hogy közelítenek felénk, s végül be is csatlakoztak. Kerültünk, még akár 30 m-t is.
Hullámvasutaztunk tovább, míg egy pici víztározónál elértük az utolsó EP-t, ahol megettük a kapott banánt. Jó meredek emelkedõn mentünk föl a templomhoz, de a kilátás pazar. Lehet látni Székesfehérvárt is. Én viszont azt is jól láttam, közelítenek Zoliék! Azt hittem eddigre utol is érnek bennünket. Olyan igazi dombvidéki hullámvasutazás jött Várpalota széléig. Rövid, de meredek emelkedõk és lejtõk váltakoztak. A városban már eseménytelen volt az utunk a célig. Utánunk 2-3 perccel Zoliék is beértek. Átvettük az emléklapot és kitûzõt. Vera megnézte a menetrendet, így õk Ervinnel, gyorsan fölkaptak egy-egy zsíros deszkát, s rohantak is a buszhoz. Én meg kényelmesen eszegettem, a jó, s ráadásul még látványos zsíros kenyerekbõl, majd elindultam Óbudavárra.
Remek, Iszkaszentgyörgy után, látványos terepen vezetõ túrán vehettem részt. Jól éreztem magam. A hozott szendvicsem a hátizsákban maradt.
A túra ár/szolgáltatás aránya egyszerûen kiváló. 900/800 Ft-ért. Színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), itiner; kiváló útvonal jelölés. Mohán Gyõri jó reggelt, tea; Iszkaszentgyörgyön, Americana szelet; Csóron, zsíros kenyér, szörp; a Baglyasnál Sportszelet; a célban zsíros kenyér paprikával, uborkával, paradicsommal, hagymával és petrezselyemzölddel díszítve, mellé Erõs Pista, hagyma és ásványvíz.
Fehér-Vár-Palota 40
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 41,3 km / 760 m)
Õszintén megmondom, hogy kényelmes és lusta fazon lévén nem igazán rajongok az olyan túrákért, ahol a rajt tök máshol van, mint a cél, ennek ellenére erre a hétvégére a fehérvári rajt és a várpalotai cél dacára is ezen túra irányában alakult ki bennem némi szimpátia. Az elsõre megmagyarázhatatlan jelenség oka nem kis mértékben az, hogy a két város között nagyon jó a közlekedés és ezért viszonylag kevés bonyodalommal meg lehet oldani az egyikbõl a másikba való átjutást. Nem is ragozom: reggel a több busz közül egyiken (többedmagunkkal) röpke 20 perc alatt átjutottunk Palotáról Fehérvárra – hogy aztán 8-9 óra alatt visszagyalogoljunk!
A túra elejérõl szót is kár ejteni: Székesfehérvár közepérõl viszonylag hamar kievickéltünk ugyan a város szélére, de a város széli megadzsindzsáson magam átverekedve nem igazán ragadott meg a táj… Hogy egészen konkrétan fogalmazzak: a vidék eleinte kifejezettem jellegtelen és ronda, késõbb már csak „nem igazán érdekes” volt. Moháig a vidék nagyon könnyen felejthetõ, s tulajdonképpen a Moha és Iszkaszentgyörgy közötti szakasz sem az még, ami miatt erre a túrára bárki visszatérne… Amolyan close to zero.
Viszont valahol Iszkaszentgyörgy környékén elértük a Bakony keleti végét, s onnantól minden egész más lett! Biztos van olyan, akinek még ez sem tetszett igazán, de én kifejezetten szeretem a Bakony különleges hangulatot árasztó lankáit, úgyhogy én innentõl kezdve csak csodálkozni tudtam, hogy milyen szép a vidék errefelé! A Szenes horog sziklafala pedig szerintem már a legmagasabb elvárásokat is maximálisan kielégíti, az egész egyszerûen gyönyörû! Ugyanezt mondhatom Meredélyfõre is, s hát valahol a Baglyas is nagyon-nagyon sajátos hangulatú hely!
Szóval öszességében a túra által érintett táj ily módon vegyes képet mutatott, Iszkától szerintem gyönyörû volt végig, addig viszont rém gyenge…
Kicsit a Bakony 50-re emlékeztetett ez a túra, ami Veszprémbõl indul ugyan, de Herendig tulajdonképpen nagyon felejtõs! Ez meg Fehérvárról indul, de Iszkaszentgyörgyig nagyon felejtõs… Nem sokat vesztett az, aki Iszkán kapcsolódott be, sõt... Inkább nyert! :-)
A szervezés egyébként megítélésem szerint kifogástalan és kifejezetten profi volt, a szalagozás tökéletes, pedig az út sok helyütt erdõkön-mezõkön, árkokon-bokrokon át vezetett, néha torony iránt, nyílegyenesen, volt, hogy még út sem igazán volt, de szalagot mindig láttam valahol! Ez a szalagozás tényleg példaértékû volt, a jelzetlen szakaszok szinte jobban voltak, mint a jelzett utak! :-)
A rendezõk és a pontõrök végig kedvesek és figyelmesek voltak, az például nagyon derék dolog volt, hogy már a rajtban felhívták a figyelmünket egy-két dologra, a fontosabb kanyarokban található tájékozódási pontokra. Bár meg kell jegyeznem, a rendezõk által elõre prognosztizált sár a napközbeni száraz idõnek köszönhetõen Inotánál már nem volt sehol és amúgy is, aki részt vett a Deákon két héttel ez elõtt, annak az, ami Inotánál ki tud alakulni, már nem sár, maximum kis saracska… :-)
Szóval a rendezés nagyon pöpec volt, a szalagozás pedig überkorrekt.
Egyetlen apró észrevételem mégis van, mert az nem tetszett: a csóri lovardában azért a körülmények nem voltak ideálisak!
Nem akarok nagyon hisztisnek tûnni, de nem nagyon szerencsés éppen az etetõpontot egy lovardába tenni akkor, ha a lovardában egy nagy trágyakupac mellett adnak helyet… Nem akarom ragozni, de pont a bejárat mellett egy nagy kupac trágya, annak azért volt szaga… S ott kínálgatnak zsíroskenyérrel… hát nem volt az igazi, na! De ez csak apró jobbító szándékú megjegyzés, mert a túrával ennek ellenére is maximálisan meg voltam elégedve!
S ha már ellátás: a célban a gusztusosan elkészített zsíroskenyerek nagyon jópofák voltak! Nézzétek meg képen is (fent van albumomban), érdemes! Így is lehet túrán zsíroskenyeret tálalni – úgye, hogy mennyire más????
Konklúzió: szerintem ez nagyon jól megrendezett, szép túra volt, s bár az elsõ harmada nem hagyott mély nyomokat bennem, a következõ kettõ igen! Az egyszerre napos-borús idõjárás pedig még különlegesebbé tette, a természet és a furcsa fényviszonyok együtt olyan színeket produkáltak a Baglyason és Inota határában, hogy azt a fényképezõ sem igazán tudta visszaadni...
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4
(Az elsõ szakaszról jót nem tudok mondani, szinte teljesen érdektelen, már-már ronda… Szóval az eleje értékelhetetlen, a sínen való átkeléstõl Iszkáig már okés, bár az sem igazán szép, Iszkától viszont nagyon-nagyon klassz, nekem nagyon tetszett, összességében -az eleje miatt- egy erõs 4-esre értékelném)
Szervezés (szerintem): 5
(überkorrekt szalagozás, jó tájékoztatás, abszolút profi)
Itiner/útleírás (szerintem): 5
(jó útvonal leírás és egy meseszép, kinyítva A3-as méretû színes, nyomdai térkép, egyszerûen kifogástalan – bár a fényes papír miatt a bélyegzõk nehezen száradnak meg rajta, a néhány ponton alkalmazott bélyeges módszert érdemes lenne minden pontra rendszeresíteni. A szervezõi figyelmességet jól jellemzi, hogy az itinerhez a rajtban mindenkinek adtak nejlon tokot!!!!)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 5
(A csóri lovardában és a célban is a szokásos kaja és innivaló, útközben csoki, banán, keksz, tea…és mindenhol minõségi holmi, nem a leggagyibb, ez így abszolút rendben, ráadásul a célban a tálalás különösen nagyon jópofa volt, nagyon tetszett, hogy még erre is odafigyeltek)
Kis csapatunk Komáromból indult útnak elég barátságtalan idõben,még esett az esõ mikor kis csúszással elindultunk,viszont Iszkaszentgyörgyre érve már nem esett az esõ és hideg sem volt úgyhogy egész jó túraidõben vágtunk neki utunknak.Elég komoly itinert kaptunk minden rajta volt aminek kellett lennie,és egy komplett térképet is tartalmazott.
A szép kis kastélyt elhagyva elhaladunk a Kõasztal mellett,készült is pár fotó megnéztük a hozzá tartozó táblát és elindultunk a Piramita hegye felé.Persze nem mehettünk el úgy,hogy fel ne másztunk volna és meg ne néztük volna a környezõ tájat.Mikor kigyönyörködtük magunkat felmentünk az Öreg Iszka-hegy tetejére.Aztán tovább haladva le kellett menni a Szenes-horog völgyébe,ahol kicsit megrettentünk,hogy egyes helyeken milyen meredek az út de minden gond nélkül lejutottunk.Mikor újra emelkedni kezdett az út akkor láttuk meg igazából,hogy honnan is jöttünk csodálatos sziklák mindenfelé, és a fák az õsz ezernyi színében pompáztak.Tovább ballagtunk a hadiúton egészen Csórig ahol a lovardában már várt minket a zsíroskenyér és az üditõ.2-en kiszálltak a csapatunkól, mi Nórával neveztünk a 20-as távra.Külön szeretném megköszönni egy nagyon rendes szervezõnek akinek zöld Lada Nivája volt Csórról visszavitte a kiszállt túratársainkat Iszkaszentgyörgyre mivel közvetlen buszjárat nem volt.Így már csak ketten folytattuk utunkat Várpalota felé.
A Kút-hegyi elágazásig minden gond nélkül eljutottunk ott egy kicsit eltévedtünk szerencsénkre egy futó megmutatta nekünk a helyes utat.Ismét egy meredek csúszós lejtõ következett és leértünk a Száraz-horog völgyébe.Azán megint egy izmos emelkedõ következett egy kis sziklamászással megspékelve de a kilátás megérte a meredek emelkedõt.Az ottani pontõrök biztosítottak minket,hogy a Baglyas hegy ennél is magasabb de ne ijedjünk meg nem lesz olyan vészes.Igazából nem is volt az bár a tetõ egy felhõbe volt burkolózva szerencsére a hegy elõtt volt az ellenõrzõpont így nem hagytuk ki.Felérve megnéztük az ottani emlékmûvet ami a szovjet csapatok kivonulásának emlékére készült.A következõ ellenörzõ pontig minden gond nélkül eljutottunk bár már kezdtünk kicsit fáradni.Ott kaptunk banánt amit meg is ettünk és nekivágtunk az utolsó 3 km-nek.Jó kis meredek dombhoz érkeztünk és csak egymást követték a dombok amit le kellett küzdenünk.Aztán mikor felbukkant a várpalotai Tesco a láthatáron megnyugodva,hogy nem tévedtünk el sehol kicsit rákapcsoltunk a tempóra.Hamarosan be is értünk a városba és elkezdtük keresni a célt.Egy pár másik túratársunk világosított fel minket merre is menjünk.Ott vártak minket a Csóron kiszállt társaink.
Az oklevél és a kitûzõ átvétele után átmentünk az Ösvénytaposó Baráti Társaság asztalához is ahol a Bakony Túrázója kitüntetést is megkaptuk.
Összeségében szerintem egy elég nehéz túra volt,de teljesíthetõ.A szallagozás és az utvonal leírás tökéletes volt, a pontõrök nagyon kedvesek és barátságosak voltak.Egy nagyon jó túrán vehettünk részt ezért külön köszönjük a rendezõknek a kiválló szervezést.És még egyszer külön köszönet annak a szervezõnek aki a társainkat visszavitte Iszkaszentgyörgyre.Ha máskor nem is jövõre ismét találkozunk.
Az elõzõ hozzászólóval ellenkezõ véleménnyel vagyok, bár ez lehet az is, hogy még nem járok olyan régen túrákra, és a tapasztalatlanságom mondatja velem az ellenkezõt.
Reggel az egész heti hajtástól kifáradva indultam a 6.40-es busszal BP-rõl Szfvárra. Nagy meglepetésemre más túrázó nem jött a busszal. Fehérvárom kisebb tekergés után megtaláltuk egymás Robival, majd lebuszoztunk Iszkaszentgyörgyre a rajthoz. Eddig sokszor hallottam már róla, hogy ezen a túrán várja a túrázókat egy kis lélekmelegítõ, de nem hittem el. Pedig tényleg ott van! :-)
Gyors nevezés után nekiláttunk, hogy legyûrjük a még elõttünk álló 25km-t. Mivel ezt a területet nem fedi le Cartographia turistatérkép (vagy csak én nem találtam), ezért a rajtban kaptunk egy nagyon profi színes térképet.
Megkerülve a kastélyt rácsatlakoztunk a piros jelzésre és enyhe emelkedõvel nekiindultunk az erdõnek. Igen hamar elértünk a Kõasztalt. Nagyon kellemes pihenõ hely. Itt lekerültek a felesleges plusz pulóverek, majd folytattunk utunkat a piros jelzésen. Hamarosan elértünk egy nemrégiben készült kilátót, ahonnét szép kilátás nyílt a környezõ területekre, és mellette elfekvõ bányára. Itt majdnem elnéztük az utat, de végül sikerült a bánya megfelelõ oldalán elmenni. A bánya után kisebb-nagyobb emelkedõkön kellett átkelnünk. Bár már induláskor is ijesztgetett az esõ, de reméltük, hogy megússzuk. Sajnos nem sikerült. :-( Így az egyik komolyabb ereszkedésnél neki is állt tisztességesen esni az esõ. Kitartott egészen Csórig, ahol a lovardában vártak minket a szervezõk zsíros kenyérrel.
Csórtól visszaindulva egy db-ig ismét bejártuk az eddig már megtett út egy részét. Réteken áthaladva, kisebb-nagyobb dombokat megmászva, valamint a piros jelzést követve ismét elértünk egy erdõsebb részt. Szerencsére az esõ is néha abbahagyta, így a Meredélyfõnél levõ sziklák megmászása nem okozott gondot. Csodálatos látvány tárult elénk, beláttuk a környezõ hegyeket, megcsodálhattuk, hogy milyen gyönyörû gerincen jöttünk végig, honnét másztunk le, hogy ide felmászhassunk. :-) Már ezért a látványért megérte eljönni.
Beszerezve a pecsétet ismét a zöldön, majd a piroson folytattuk utunkat. Az ég kegyes volt hozzánk, és csak szemerkélt az esõ, de azt kitartóan, szinte egész nap. Kisebb-nagyobb dombokat másztunk meg, réteken-völgyeken keltünk át, amíg a szalagozást és a piros jelzést követve el nem jutottunk a Baglyas nevû ellenõrzõponthoz, ahol a pecsét mellé egy-egy csokival jutalmaztak minekt a pontõrök.
Tovább folytattuk utunkat a dombokon keresztül, majd megmásztuk a Baglyas hegyet.A kopjafa mellõl kicsit ködös és borongós rálátás nyílt Inotára. Majd megkezdtük az ereszkedést, várva, hogy elérjük Inotát. Találtunk egy zebrát a semmi közepén, amin figyelmesen át is keltünk. :-) A szalagozást és az itt-ott felbukkanó zöld jelzést követve sikeresen elértük az inotai Víztározót. Ahogy egyre lejjebb ereszkedünk, úgy tisztult ki az idõ is.
A víztározóban pancsikoló kacsák, és a pecsét mellé kapott banán elfogyasztása után megmásztuk a szemközti hegyet a kápolna felé, majd a gerincen végigsétálva ismét megcsodálhattuk a már megtett utat. Folytatva a dimbes-dombos utunkat, és remélve hgoy nem ered meg jobban az esõ szépen lassan besétáltunk a célba. Itt szép kitûzõvel, oklevéllel és zsíros kenyérrel vártak a szervezõk.
Mi már indultunk a buszhoz, amikor nekiállt tisztességesen zuhogni az esõ. Nem irigyeltük azokat, akik most ereszkednek le az utolsó dombokon. Kapkodtuk is rendesen a lábunkat, hogy minél hamarabb odaérjünk.
Összességében szerintem egy szép, jól megszervezett túra volt. A jelölések, a szalagozások kifogástalanok voltak. Bár nem annyira "Bakonyos" volt a táj, kicsit inkább dombos volt, mint hegyes, de mindenképpen megérte végig menni rajta.
7 év után ismét beneveztünk erre a túrára, bár már nem Nagy Lajos szervezi. Mivel állóképességem igen gyenge, ezért csak 25 km-t vállaltam, ráadásul a szintesebbet, mivel nem szeretem az uncsi részeket. Sajnos ezen az érdekesnek ígérkezõ szakaszon is túl sok uncsi rész volt, így már most kijelenthetem, hogy újabb 7 év fog eltelni anélkül, hogy ismét beneveznék.
Iszkaszentgyörgyön neveztünk, majd elsétáltunk a közeli italboltba bélyegzõért, mert a rajtban nem volt település nevet tartalmazó pecsét. Visszatérve az eredeti kiindulási ponthoz, elindultunk a túrán. A Közép-Dunántúli piros, hát mit is mondjak, kritikán aluli minõségben van, ezen a szakaszon gyakorlatilag még kopott állapotban is ritkán mutatkozott, kimondottan hasznos volt a szalagozás. A kõasztalnál megálltunk pihenni kicsit, na és persze szerelvényt igazítani, mert máris kimelegedtünk az emelkedõn. A kõasztal utáni dombocskára, nagy meglepetésünkre egy igen csinos kilátót építettek, sajnos már hiányzott jó pár anyacsavar az építményrõl. :( Utunk innen a kõfejtõ mellett haladt, a táj hirtelen téliesre váltott, mivel a kõpor belepte gyakorlatilag az összes növényt a környéken, mintha deres lett volna. A szõlõhegyen kissé összeverõdött a társaság, és gyakorlatilag egymást kerülgetve mentünk kb. 10 emberrel együtt, a célig. Mumusként lebegett elõttem a Szenes-horogba való lejutás, és nem csalódtam, tényleg veszélyes, csúszós szakasz volt. Lent a völgyben, láttunk egy jó nagyra nõtt mókust (télire készült biztosan), majd a kijutás rendesen próbára tett minket, meredekségével. Sajnos közben az esõ is eleredt, így kénytelenek voltunk elõvenni az esõkabátokat.
Csórig gyakorlatilag eseménytelenül zajlott az út, bár egy réten többen is átvágtak, amirõl hosszasan tudnék eszmecserét folytatni az átvágókkal (akik szó szerint átvágják magukat is), de inkább hagyjuk. Csóron a szokásos lovardában volt az ellenõrzõpont, és a szokásos módon nem volt hely se leülni, se rendesen enni. A rendezõk bekucorodtak egy szûk kis szobácskába, mi pedig kint kucorogtunk a tetõ alatt, amíg elfogyasztottuk az amúgy finom zsíros kenyeret, ittam volna még üdítõt is, mert igen finom volt, de nem volt kedvem betolongani, majd kifelé egyensúlyozni a pohárral, inkább hagytam. Itt javasolnám a rendezõknek, hogy legközelebb egy-két pavilon és sörpad-asztal felállításával kényelmesebbé tehetnék az etetõ pontot. Visszakapaszkodtunk a falu szélén vezetõ úthoz, ahol sokan jöttek szembe, még az etetõpontra tartva. Leereszkedtünk a Száraz-horogba, ami nagyon hangulatos völgyecske volt, viszont a Meredélyfõhöz való feljutás, ismét próbára tett minket, bár meg kell említenem, hogy a pazar panoráma kárpótolt érte. Még jó pár völgyecskébe ereszkedtünk le, majd kaptattunk ki belõle, mire elértük a Baglyas lábát, ahol a következõ ellenõrzõpont volt, itt csokit kaptunk. A Baglyasra való feljutás meg sem viselt, viszont a róla való lejutás igen húzós volt, meredek, köves domboldalon ereszkedtünk hosszasan. Ezután ért az elsõ igazi meglepetés, mivel egészen az inotai házakig elmentünk, 7 évvel ezelõtt bizony sokkal hangulatosabb helyen vezetett a túra további útvonala, ez most nagyon lehangoló szakasz volt, egészen a víztárolóig. A víztárolónál kedves ismerõs várt minket, bár a nevét nem tudom a hölgynek, de már õ is régi motoros. Itt banánt is kaptunk, amit késõbb már hazafelé ettem csak meg. Felkapaszkodtunk az utolsó nagyobb emelkedõre, emlékszem anno itt nagyon sok csigaházzal terített úton kellett menni, most gyakorlatilag ösvény sem nagyon volt, egy darabig. Még párszor meredeken leereszkedtünk, majd kicsit felkapaszkodtunk, aztán végre megláttuk Várpalota házait. Emlékeim szerint itt sem a fõút mellett kellett menni régen, de ebben már nem vagyok biztos, mindenesetre nagy örömömre szolgált végre célba érkezni. Kétszínû emléklapból lehetett választani, illetve úgy alakult, hogy én más milyet kaptam, mint a velem tartók, amit nehezményeztek is kicsit. Ezután újabb meglepetés ért, gyakorlatilag fénymásolva volt az oklevél, és még Nagy Lajos aláírása díszlett az alján, hát ilyet! Ahogy kedves barátunk mondta már többször is, egyre több olyan túra van, ami csak a pénzrõl szól…
A túra gyakorlatilag arra volt jó, hogy felmérjem erõviszonyaimat és eldöntsem, hogyan tovább a jövõt illetõen. Sajnos nem írhatom le, hogy megkapó tájon túráztunk, kiváló rendezés mellett. Az igazolófüzet nem volt igazán túrabarát, mivel a bélyegzõ lenyomatok nehezen száradtak meg a szépen csillogó papíron. Egyszóval jövõre velem ugyanitt biztosan nem fogtok találkozni! :)
Fehér-Vár-Palota 40
A kissé késõi otthoni indulás után a gyér forgalomnak és a Várpalota és Székesfehérvár közti jó busz közlekedésnek köszönhetõen, csaknem az általam tervezett idõben, 07.10-kor tudtam nekirugaszkodni a távnak. A túrák számomra legtöbb eltévedési lehetõségét nyújtó városból kivezetõ szakaszon, helyi erõket követve sikeresen túljutottam. A további tájékozódás általában sem szokott gondot jelenteni, de ezen a túrán a tájékozódás szót akár el is felejthettem, mivel a táv olyan minõségben volt kiszalagozva, ami egyserûen szükségtelenné tette azt. A sík terepen jó tempóban haladtam, s nemsokára meg kellett szabadulnom egy pulóvertõl, a meleg napsütés hatására. A vasút keresztezése után nem sokkal utólértem Lászlót, akivel többedik alkalommal teljesítettük együtt egy-egy teljesítménytúrának a kisebb-nagyobb részét, a hasonló tempónknak köszönhetõen. Ez alkalommal Verával együtt vett részt a túrán. Csatlakoztam hozzájuk, s a táv többi részét együtt tettük meg. Mire Mohára érkeztünk, a másik pulóver is lekívánkozott rólam. Az ellenõrzõpontban (Ami a Moha kerékpáros tt-k rajtja és célja is.) jól esett a forró tea. Moha után a szervezõk eltereltek bennünket a Duzzogó fürdõromtól, s már kissé fátyolfelhõs idõben értük el Iszkaszentgyörgyöt. A továbbiakban végig kissé felhõs volt az idõ, tiszta levegõvel, kiváló látási viszonyokkal, amit az is bizonyít, hogy még Inotától is jól lehetett látni Székesfehérvárt, ami közel 20 km-es távolságot jelent. Iszkaszentgyörgyön, egy Magyarországon igen szokatlan dologgal találkoztunk a kastély elõtti sarkon. Az egyik ház elé, egy asztalra a gazda egy üveg pálinkát, s néhány kupicát tett ki a túrázók számára. Szívességét ezúton is köszönöm, bár nem éltem vele, mivel tízegynéhány éve nem iszok tömény szeszt, de azért maga a kínálás ténye igen jól esett. A kastély nagyon felemás képet mutatott. Egy része romos, más része szépen felújítva. Az itt található ellenõrzõ pontról tovább indulva kezdõdött a túra nehezebb, de szebb része. Az eddigi 16 km-es szakaszon 85 m szintet szedtünk össze. Erdõk és mezõk váltották egymást a továbbiakban, majd megérkeztünk a Szenes-horoghoz. Gyönyörü ez a völgy, a felgyûrõdött és erózió koptatta mészkõ szikláival. sajnos mire erre a szakaszra értünk Verának elkezdett fájni a lába, az új bakancsában, de így is végig csinálta az egész túrát. Nem kis teljesítmény egyre jobban fájó lábbal 25 km-t gyalogolni! Csóron a lovardában zsíros kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, s elindultunk a túra rövidebbik felére. Rövid gyaloglás után leereszkedtünk a Száraz-horogba, majd igen meredek kaptatón felmásztunk Meredélyfõ gyönyörû sziklájára. Itt várt bennünket a 6. ellenõrzõ pont. Egy darabig a völgy fölött haladtunk, ami ugyanolyan szép, mint a Szenes-horog. Nemsokára nyugat felé fordultunk, s elindultunk a Baglyas felé. "Rövid" gyaloglás után az ellenõrzõ ponton történõ pecsételés után felétünk a Baglyasra, ahol dermesztõen hideg szél fújt. Gyorsan vissza is vettem magamra egy réteg ruhát. A gyönyörû kilátás ellenére sem volt túl sok kedvem maradni. Mire csináltam néhány fényképet, kezdtek elgémberedni az ujjaim. A hegyrõl, néhol igen meredek ösvényen (Hmm az ilyen meredek ösvényeken inkább fölfelé szeretek menni.) ereszkedtünk le a Hideg-völgybe. Egy két kissebb emelkedõ után megérkeztünk Inotára a víztárózónál lévõ utolsó EP-re, ahol energiánkat egy banánnal pótoltuk. Meredek emelkedõn felmásztunk a templomhoz, ahonnan szintén szép panoráma tárult elénk. Most már tényleg rövid, egy-két km után beértünk Várpalotára a célba. Tetszett a túra vonalvezetése. Szép a táj, s Fehérvárról kivezetõ, valamint a Várpalotára bevezetõ szakaszon kívül alig kellett aszfalton menni.
A túra távolsága nekem GPS-el mérve 37,3 km-nek, míg az összesített szintemelkedése barometrikus magasságmérõvel mérve 855 m-nek adódott.
November elejéhez képest gyönyörû õszi napra esett a túra, melyre Papával neveztünk valamivel hét óra után. A Városházáról rajtoltattak minket, egy kimondottam nívós itinerrel egyetemben, mely gyakorlatilag egy kétoldalas, színes Keleti-Bakony térkép, rajta három kelet-bakonyi túra útvonala, szint és távolságadatai szerepeltek. Igazán igényes kiadás.
A Városház-térrõl a Fõ-utcán keresztül északi irányban a belvároson át értünk az elsõ ellenõrzõ pontra, a Savanyúvízhez. Innen a Malom-patak mellett haladtunk, majd a Kiserdõn keresztül néhány kanyar után értük el a Galya-patakot. Ezen egy csúszós hídon keltünk át, majd a 8-as elkerülõ hídja alatt átbújtunk, és a Galya mellett vitt tovább az út.
Itt egy kis sárdagasztás után elkanyarodtunk a pataktól, és szántóföldek meg kisebb erdõfoltok között vezetett az út Mohára. Ez a szakasz kicsit monoton is lett volna (kukoricások, halastavat szegélyezõ nádas, stb) ám az õszi nap gyönyörûen sütött még így reggel, és kedélyes beszélgetés közben jól haladtunk, ezért aztán egyáltalán nem volt unalmas az út.
Mohán a kocsma helyett a Polgármesteri hivatalban bélyegeztek és kínáltak teával. (A Fehér-Vár-Palota 10 -es túrának itt volt a célja is - eddig 10 m volt a szintemelkedés.)
Moháról kifelé menet már több látványosság volt, idelátszott a Vértes is, illetve balról az Iszkaszentgyörgy feletti hegyek tették változatossá a tájat. A harmadik ellenõrzõ pont kb 4 km volt, addig újabb 10 m szintet kellett „legyûrni”. Alig volt szél, derült volt még az idõ, nosza, elõ a pipákkal, a „kemény” szakaszba egy kis füstölés is belefért.
Iszkaszentgyörgy elõtt egy kis dombra felmászva jutottunk a Kastélyhoz. Itt újabb bélyegzés begyûjtése, aztán irány Csór. Iszka felett végre akadt komolyabb emelkedõ, ráadásul erdõben. Szerintem ez a rész volt innen Csórig ennek a távnak az erõssége. Kopár dolomitos dombháton haladt tovább az út, egészen a Szenes-horogig, melyet látványos sziklák szegélyeztek. A völgybõl kimászva egy kis domb következett, melyrõl Csórra ereszkedtünk le. A Lovarda épületénél volt számunkra a cél, ahol a hegynyi zsíros kenyérbõl és üdítõbõl feltankolhattunk, majd következett a gratuláció, oklevél és kitûzõ átadás, nomeg szívélyes invitálás a Keleti Bakonyra.
Kellemes, jól esõ túra volt, igazán nem fárasztó. Az idõ is szépre sikeredett, a szervezés szintén kifogástalan volt. Köszönet érte!
Sziasztok!
FVP 25 beszámoló. (2005.11.12)
Sikerült reggel felkelnem. A rajt tõlem 3 percre :), elõtte azért kinéztem az ablakon, hogy érdemes-e elindulni. Kiváló idõt rendelt idén Lajos. Kicsit szitált a köd, meg talán csepergett is valami néha-néha, de egyébként ragyogó felhõs volt az ég.
Kicsit mintha kevesebben indultak volna, én 500 körüli létszámról hallottam. Meglepõ módon a rajtzárás után 8:35-kor -az eddigi évekkel ellentétben- nem volt semmi sor, sõt bár bontották a szervezõk a rajtot. 8:45-körül rajtoltam el, közben még befutott pár túrázó, köztük András.
A szalagozás kiváló(5*) volt, az itiner és benne a leírás, résztáv, stb. adatok szintén. Az iszkaszentgyörgyi pálinka pontot kihagytam, hiányoltam viszont a kastélynál valami egyéb innivalót. (pl. vizet) A csóri pontot dícséret illeti, elég nagy zsíroskenyér forgalmat kellett bonyolítaniuk.
Sok topikos ismerõssel találkoztam, sorrendben talán: András, Pygmea, Corall, Gethe, Döme63, PrInCe, Felazso, Emgergõ, Optika (akinek köszönöm, hogy kisegített egy kólára való kp-val, mivel az összes pénzemet a váltócuccommal együtt sikerült Csórra küldetnem).
FB Macsa szembõl futott Moha túlsó végén, valami nagyon különleges logisztikájú túrát tehetett.
A túra(futás) 3:01 alatt sikerült, és nagyon jólesett. (24.91km/250m).
efemm.
SK!
Valamikor a héten kérdezted, hogy a FVP székesfehérvári rajtjában merre lehet parkolni.
Az autóbuszállomástól délre található parkolóban nem javasolt, mivel az szombaton is fizetõs. A belváros és a legtöbb lakótelep szintén.
Ingyenes parkolók:
Javaslom az autóbuszállomással szemben lévõ McDonalds parkolóját, vagy a vele szemben lévõ Alba-Pláza mögötti vagy annak a tetején lévõ parkolót, illetve a plázával szemben lévõ Media-Markt parkolóját.
Innen a városközpont-ban lévõ rajt kb. 3 perc gyalog. (Javasolt kérdés a helyiekhez a megfelelõ irány megtalálásához: "Merre van az Országalma?")
További infók a városról, térkép, stb: www.szekesfehervar.hu
efemm.
