Túrabeszámolók
 | Helyiipar |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2005 2006 2007 2008 |
|
| marton4 | Túra éve: 2007 | 2007.10.01 18:40:51 |
|
| megnéz marton4 összes beszámolója |
Helyipar30
Egész héten esõs idõ volt. Készültem a Helyiipar50-es túrára, de a pénteki nagy esõ után úgy gondoltam tengelyig sár lesz mindenütt. Szombat délutánra programom is akadt. Ezek után úgy döntöttem ezen a hétvégén nem indulok. A végén mégiscsak megszállt az ismerõs remegés a gyomrom táján, a mehetnék. Kompromisszumként a 30-as túrát terveztem. Korán reggel, ahogy nyugat felõl a Bükk felé autóztam, a felkelõ nap fénye lassan derengeni kezdett a hegyvonulat mögött, s bizarr módon rajzolta ki a még sötét hegység sziluettjét. Továbbhaladva a „nagy-visnyói” völgybe beült furcsa szerkezetû, filamentumos, sûrû, hosszan elnyúló ködöt fedeztem fel bal kéz felõl, majd behatolva, eltûnt a Bükk-hegység, eltûnt az egész világ. Ahogy kiértem a ködbõl, hirtelen reggel lett, jobb kéz felõl megpillantottam a Dédesek csúcsait, finom nõi keblekként sütkérezve a reggeli verõfényben. Mályinka felõl érkeztem Garadnára, s pont 7 órakor indultam. A zöm valószínûleg még késõbb kelhetett, mert túratársat, alig láttam.Kissé fagyoskodva indultam Szentlélek felé, 2 túrázót elõzve meg. Kellemes meglepetésként ért viszont, hogy szinte alig volt sár, a túra útvonala így legtöbb helyen futhatónak bizonyult. A piroson egy gyönyörû erdõben, köves úton botladozva haladtam Bán-kút felé, amit - nem ismervén az útvonalat - kissé türelmetlenül vártam. Már-már azt hittem, hogy eltévedtem, mert senkit nem értem utol, pedig „rendesen” mentem, mígnem Bánkúton 5 túrázót hagytam el. Egy hármas csoportnak birka módjára nyomába is szegõdtem, mígnem közölték velem, hogy csupán „piknikezõ-helyet” keresnek. Sikerült felfedeznem közöttük egy ismerõs túrázót is, aki kedvesen útbaigazított. Sínen voltam, s a túra során már nem is nagyon siklottam ki. Megfigyeltem, ha egyedül vagyok jobban tájékozódom, társaságba kerülve kissé elbutulok, megyek a többiek után. A túra további részén, ilyen gondjaim már nem voltak, mert a pontõrökön kívül egy teremtett (teljesítménytúrázó) lélekkel nem találkoztam többé. Másokkal, s a természet csodálatos képeivel annál inkább. Három-kõ elõtt pompásan virító bíborvörös virágú Vastövû imolákat (Centaurea scabiosa) (saját meghatározás) láttam. Három-kõn bejelentettem, hogy én már egy 30-as vagyok (ahogy reggel az egyik rajtindító megjegyezte), a pontõr 30-as rajtszámra gondolt a 45-ösök közül. Amikor aztán élénken magyaráztam neki, mire gondolok, eszembe jutott a klasszikus vicc, a Mennyi? Harminc Mi harminc? Hát mi mennyi? formában, s jót vidultam rajta. Továbbá így egy kis puskázásra is lehetõségem nyílt, amibõl megállapítottam, hogy talán három ötvenes túratárs lehet még elõttem, de az is lehet, hogy tévedtem. A kilátást megcsodálva robogtam le a zöldön, a zöld-zöld háromszög elágazásig még reménykedve,hogy társakba botlok, de ez nem következett be. Azután fájó szívvel „50-es lélekkel” búcsút intettem a zöld háromszögnek, s indultam tovább balra a zöld sávon. Mielõtt teljesen véletlenül rátaláltam a teljesítménytúrázók „mozgalmára”, évekig egyedül jártam a hegyeket, a természetet. Szeretem a jó társaságot, de legalább ugyanannyira szeretek egyedül lenni, egyedül kószálni a természetben, futni, gyalogolni, megfigyelni, meghatározni, fényképezgetni. Ilyenkor nem kell senkihez sem alkalmazkodni. Ha futni támad kedvem, futok, ha nézelõdni, akkor nézelõdök. Rendezem gondolataimat, kifésülöm az idegszálaimat. Ezért nem vonzottak a természetjáró szakosztályok, amelyekkel már korábban volt némi kapcsolatom, így leggyakrabban egyedül jártam a természetet, idõnként persze társaságban. Mégis úgy érzem, visszaemlékezve gyermekkorom elsõ nagy kirándulásaira, s késõbb az összes nagy túrára, mintha egész életemben erre készültem volna, hogy 2007-ben, 49 évesen végre rátaláljak, a rögtön szenvedélyemmé is váló teljesítménytúrázásra. A kis kitérõ után visszatérve, nem volt furcsa egyedül túráznom. Amint a Nagymezõre értem, az ott fogadó látvány pedig busásan kárpótolt a „rövidítésért”. Valamikor diákkoromban, talán egy osztálykirándulás keretében jártam már itt, de csak ködös emléknyomaim maradtak. Most a szeptember végi szikrázó napsütésben feloszlott a köd, s feltárult elõttem a Nagymezõ csodálatos természeti képe. A lassan õszülõ erdõk koszorújában elterpeszkedõ, hatalmas, nyílt fennsíki táj, csodálatos töbrökkel, dolinákkal, magányosan álló borókákkal szegélyezve, a ménes, az ostort hangosan pattogtató csikósokkal, telve minden élettel, meleggel, fénnyel, gyönyörûséggel. Itt lassítottam egy kicsit, mivel kiszámoltam, hogy fél órával nyitás elõtt érnék a Jávor-kúton üzemelõ 4.ep.-ra. Volt idõm teleszívni magam a természettel, s volt idõm elmélkedni is egy kicsit. Miért látjuk mindezt szépnek? Miért szép egy ló, miért szép egy sárguló fa, miért szép egy virág, miért szép egy szikla, miért szép egy boróka bokor, miért szép egy táj, miért szép egy óriási mezõ? Gondolom mindenkinek megvan erre a saját válasza. Én itt a Nagymezõn egyedül álmélkodva és merengve a következõt sütöttem ki: hiába élünk most a technikai civilizáció által teremtett mesterséges környezetben, ami persze ma már nélkülözhetetlen az emberhez méltó élethez, mégis megmaradt bennünk az a természeti lény is, aki valaha voltunk, aki összhangban élt a természettel, s mint a ma is létezõ õsi kultúrák embere, nem is tekinti magát a természettõl különállónak. Éppen ellenkezõleg az ember a természet szerves része, tartozéka, mint a fû, fa, bokor, szikla, virág, ló, folyó, ég, s mivel ezeknek szerves részei vagyunk, létezésünk függ tõle (ma is!!!!!!!), szépnek látjuk, mert szép,látványa eltölt nyugalommal, a tökéletesség érzésével, a szervetlen tájat kitöltõ nyüzsgõ élet csodálatával. Ha felnézünk a teli Holdra szépnek látjuk, mert õsidõk óta hat ránk és a természetre, sõt az egész Földi élet kialakulásában is nagy szerepe volt kísérõnk jelenlétének. De a Holdnak van egy másik arca is, gondoljunk az ûrhajósok holdsétáira. Kiben merült fel az, hogy szép a Hold. Soha az ûrhajósoktól sem halottam ilyet, s én mint a fotelbõl szemlélõ nézõ sem éreztem ilyet a közvetített képek láttán, mert nem szép a Hold,mert kietlen, élettelen, levegõtlen, lakhatatlan.
Ezen „bugyuta” elmélkedés után a szalagozásnak köszönhetõen „1 nappal” elõbb 10:55-re Jávorkútra értem. A pontõr már ott volt, s kedvesen bíztatott nem sok van már hátra. Remélem nem nézhettem ki túl rosszul, mert egyébként egyáltalán nem voltam fáradt. Némi útbaigazítás után továbbindultam, s kisebb lábpanaszokat leszámítva(egy új túracipõt próbáltam ki) a túra további része is simán ment. A nagyváros közelségét jelezve „civil „ gombázókkal, s idõnként gombákkal is találkoztam. Volt akinek láthatóan irtózatos erõfeszítésébe tellett, hogy felküzdje magát a Sebes-víz festõi völgyében, de hatalmas túlsúlyát látva tisztelet neki. Megcsodáltam a víz által kialakított iszappadokat, a vízbe dõlt bemohásodott több évszázados fát, a sziklákat, így ereszkedtem le lassan a Garadna völgyébe. A célban zsíros kenyér várt, ami szokás szerint most is mennyei mannának tûnt, hiszen az egész útvonalon, önszántamból, állóképességem javítása érdekében, nem ettem egy falatot sem, s nem ittam semmit. Talán a vége felé egy kicsit éreztem ezt a teljesítményemben, de a csökkenés nem volt jelentõs. 4:56 perc alatt értem be, amiben volt egy félórás bóklászás Nagymezõn. A zsíros kenyér mellé forró tea és meleg fogadtatás járt. Az ,hogy a nyelvemet leégettem csak a saját sietségemnek, mohóságomnak, s talán a „gyorsaságomnak” volt köszönhetõ. Sajnálom még, hogy nem kérdeztem meg (reggel nagy siettemben elfelejtettem) az egyik rajtindító hölgyet, aki az indításkor említette, hogy múlt héten járt Pétervásárán, milyen ügyben járt ott. Mindössze csak ennyi hiányérzetem maradt ezzel a túrával kapcsolatosan, egyébként minden szempontból megelégedve távoztam a helyszínrõl, sõt még a délutáni programom is tökéletesen sikerült.
Köszönök mindent a rendezõségnek, a tökéletes idõjárásnak, s utoljára,de nem utolsó sorban mindent köszönök a csodálatos természetnek.
2007.09.28
|
| | | | |
| Rush2006 | Túra éve: 2007 | 2007.10.01 14:46:57 |
|
| megnéz Rush2006 összes beszámolója |
Helyiipar 45
Csilla okosan lefoglalta a szállást hamar, így pénteken le is utaztunk már Miskolc-Garadnára.
Másnap koránkelés, még sötétben érünk a DTSK pihenõhöz, ahol a rajt volt. Itt már többször is jártam, ismerõs volt ez a környék. Közben ismerõs túratársak jöttek. Ahogy kivilágosodott 6:30-kor indultam is egy kisebb ismerõs társasággal. OT Józsi (Hõsök túráján volt), OT Karcsi és Kati, Csilla és én. Az elején egybõl kemény mászás a Szentlélek nevû hely felé ahol az elsõ pont volt. A rajtban még nagyon fáztunk, de ez az emelkedõ egybõl bemelegítette a társaságot. A P- n haladtunk tovább egészen Bánkútig. Útközben meg-megálltunk, gyönyörködni a panorámában, gyönyörû kilátás nyílt a környezõ hegyekre. A felhõk fölött voltunk, a tavaly decemberi Tortúra jutott eszembe, ott a Tar-kõnél volt ilyen panoráma közvetlen közelrõl. Továbbhaladva bükkösök és fenyvesek között haladtunk immár 800 m felett. Megérkezünk Bánkútra és ismét pecsétet kapunk. 8:15 a pontos idõ, de már szuper idõ ígérkezik mára. Innen az OKT-n haladunk sokat ismerõs részen, majd a Z háromszögön balra fordulva megérkezünk a Három-kõhöz. Pecsételünk, majd gyönyörködünk. Fantasztikus a kilátás. Ketten maradunk Csillával, a többiek mennek tovább hogy elérjék a kitûzött vonatot, mi inkább pihenünk, és élvezzük a gyönyörû panorámát. A közelben a Tar-kõ vonulatja látszik, ismerõs túrák jutnak eszembe.
Innen végig ketten maradunk, nem sietünk, hiszen nincs hova. Nemsokára trükkös leágazás következik a Z kerékpárút jelzésre. Szalagok nincsenek, jó hogy észrevettem egy régi jelzést. Hamarosan meg is pillantjuk az elsõ szalagokat. Rá is fér erre az útra, mert a jelzés nagyon gyatra. Szalag is épp ott volt ahol kell. Nem volt minden méteren mint sok túrán, viszont volt amikor 1-2 km-en át nem volt egy sem. Az út egyenes volt, ismeretlen szakasz következett ezen a jelen jó 5-6 km-en keresztül. Kicsit monotonnak tûnt már a végére, de felpezsdültem mikor végre a S+re tértünk. Kényelmes út jött lefele, el is értük hamar a pontot, ahol csokival és ásványvízzel vártak a kedves szervezõk. Kérdezgettek honnan jöttünk, hogy tetszik a túra, mi abszolút meg voltunk elégedve. Épp egy sporttárs jött utánunk futva, tõle is megkérdezték ezeket a dolgokat, és õ mondta az ominózus szalaghiányt a mûútról lefordulva. Meglepetésemre a hölgy szépen feljegyezte ezt a noteszba. Még egy + pont.
Most 13,7 km-en át nem volt pont, innen ismét 10,8 km volt a következõ, Jávorkút.
Ennek tudatában kicsit el is kezdtem fáradni. Innen a S-n mentünk Hollóstetõig, majd kemény mászás a K négyzeten. Egy idõ után a mászás megtérült, kellemes fenyvesek közt ereszkedtünk le a Bükki K-re. Innen hosszú mûút következett.
Csilla a legjobbkor vette elõ a pisztáciát, és kényelmes tempóban haladtunk tovább kajálva. Mire megettük mind azt láttam hogy már a mûút nagy részét megtettük. Hurrá! Nemsokára le kellett fordulni a mûútról, szembõl jöttek a 30-asok, innen a két útvonal ugyanaz volt már. Jávorkúton megálltunk egy jó 20 percre pihenni.
Innen még egy 6-os volt a cél. Következõ ponton zsírkrétával kellett igazolni az áthaladást. Innen jobbra S-, majd kb. 1,5 km után jött a Bükk 50-en megismert nagyon meredek Z-. Én sajnálom, viszont gondolom Csilla örült neki hogy csak az "enyhébb" szakaszát jártuk meg. Leérve már csak be kellett sétálni a célba.
Itt finom zsíroskenyér és meleg tea várt minket, amibõl én szinte nem kívántam semmit. Valószínüleg itt már elõjött a gyomorprobléma amire nem figyeltem oda.
A célból a Garadnai kisvasúttal utaztunk vissza Miskolc belvárosáig. Gyönyörû nyomvonala van a kisvasútnak, csak ajánlani tudom.
De a lényeg az volt hogy egy jó kis szervezésû túrán vettem részt, a Bükk még mindig gyönyörû, ja és a MÁV még mindig egy kalap .... az IC 20 percet késett..
Még egy pozitívum hogy a szervezõk ahogy láttam minden évben más útvonalon szervezik a túrát, így sokkal érdekesebb.
|
| | | | |
| piedcat | Túra éve: 2007 | 2007.10.01 10:55:10 |
|
| megnéz piedcat összes beszámolója |
Helyiipar 15
2007. szeptember 29.
Mivel a hétvégén hazalátogattunk, éppen kapóra jött ez a túra. Szilvi még Garadnán sem tudta eldönteni, hogy kellemes sétát tegyünk, vagy inkább erõltetett menettel teljesítsük a túrát. Aztán mikor 8.15-kor elindultunk, nagy sebességgel berobogtunk az Apátkúti-völgybe, és néhány perc alatt leszakadtunk a két társunkról qvic-ról és Timirõl. Egész jól ment a hegymenet, csak Szentlélek elõtt volt kis problémánk, ugyanis az új jelzéseket olyan frankón festették fel, hogy szépen egybenõtt az út a kék-forrás úttal. Két kétségbeesett túrázóval végül a piroson értük el a pontot. Kapu-bérc lélegzetelállító kilátást nyújtott, utána folyamatosan figyelnem kellett a térképvázlatot, háromszög-pötty-kereszt-sáv jelzések váltották egymást, de követhetõ volt az útvonal. Száraz-völgy, majd Ómassa, aztán a zsírkrétás pontot kerestük, de nem találtuk, pedig állítólag ott volt. Mindenesetre lefotóztam a k-s keresztezõdést, de a célban nem kellett bizonygatnom, hogy ott jártunk, elhitték. Innen tulajdonképpen végig futottunk, annak ellenére, hogy a Sebesvíz völgyben majdnem sikerült zakóznunk egyszer-kétszer fejenként. Végül 11.10-re értünk célba, egy szép kitûzõt és egy kevésbé igényes emléklapot kaptunk. Zsíroskenyér, tea, kutya-macska etetés, bevártuk a társakat, aztán indultunk haza. Jó edzés volt a jövõ heti Less Nándor emléktúrára.
piedcat
|
| | | | |
|
| Múzsla | Túra éve: 2005 | 2007.01.16 12:34:32 |
|
| megnéz Múzsla összes beszámolója |
Helyiipar 15 (30)
Túl sok idõm megint nem volt ezen a hétvégén, de azért egy kis teljesítménytúrázás, mozgalmározással belefért. Erre utal a címben szereplõ két adat is, ugyanis a 15-ösre neveztem, de valójában 30-at mentem. Szerettem volna folytatni a "Bükki források" és a "Bükk szirtjei" mozgalmakat.
A Bükk nekem viszonylag közel van, így másfél órányi autózás után már meg is érkeztem Garadnára. Elõtte még megálltam és kinéztem a Magos-kõre, ahonnan egy fáytolos napfelkeltében volt részem. Megérkezve a rajthoz, a Helyiipari-forráshoz vezetõ ösvénynél megálltam egy pillanatra, de rögtön rájöttem, hogy a mûút hajtûkanyarjának külsõ ívén nem túl célszerû leparkolni. Ráadásul a ködszitálásnak köszönhetõen az úttest olyan volt, mintha beszappanozták volna. A rendezõk egy rakodónál ajánlottak parkolóhelyet, ahol megleltem az éppen készülõdõ topikcsapatot is. Tibet, VadMalac, budai (H.G.) és gethe is a 45-ös távra melegítettek. Együtt sétáltunk fel a rajthoz, mely a Turista-pantheon-ban volt berendezve. Kissé nehézkesen ment a nevezés, de azért lassan el tudtunk rajtolni. Budai (H.G.) még visszaszaladt a megfelelõ túratérképért, mert harmincasat kapott.
Kicsit beszélgettünk az egyébként jól szalagozott úton, majd kiléptünk a mûútra. Itt gyalogoltunk egészen a piros sáv jelzésig, ahol betértünk az erdõbe. Még pár mondatot váltottunk, de utána el kellett válnunk egymástól, mert õk a piros+-re kanyarodtak át.
Innentõl beleerõsítettem és rövidesen egy gyerekcsoportot értem utol. Üdvözöltem õket, majd a Dolka-gerincrõl megtettem az elsõ kitérõmet, a Lencsés-forrásig. A forrásnál egy modern stílusú betonépítmény fogadott, de a kódot meglelve már lépkedtem is visszafelé. Az egykori honvédségi épületekbõl már csak romok meredeztek, pedig az 1997-es Denevér túrán még sokkal több látszott belõlük.
Még az emelkedõ részen ismét találkoztam a csoporttal, akik nagyon érdeklõdtek felõlem, hogy merre jártam. Megnyugtattam õket, hogy párszor még mellõzzük majd egymást.
Szeleta-tetõn már az ellenõrzõ pont elõtt, több figyelmeztetõ tábla is jelezte az õrség hol létét. Bár a levegõ kissé párás volt, de igazán fenséges volt a kilátás. A kódot itt is megleltem, majd a piros négyzetrõl letértem a piros sávra és elbandukoltam egészen a Molnár-szikláig. Ez is egy nagyon szép hely. Eddig még csak lentrõl láttam, de onnan nem tûnt ilyen magasnak.
Visszatértem a piros négyzetre és leereszkedtem a piros +-re. Ismét utolértem a kis csoportot, de közben nagyon figyeltem a bal oldali fákat, hisz a piros kör jelzést kerestem. Meg is lett a jelzés, mely egy - a Dagoba-rendszerhez hasonló - vizenyõs ösvényen vezetett be a fák közé. Egy húzósabb emelkedõvel felértem a forráshoz. Nagyon szép volt a foglalat és a felette látható címer is.
A csoport megint meglett - immáron utoljára - majd nekiláttam a Forrás-völgy megmászásának. A Felsõ-forrás misztikusan bukkant elõ a ködbõl, utána egy igen kellemetlenül csúszós úton kapaszkodtam tovább. A nyeregben azonban jobbra tértem a zöld sáv jelzésre, majd pedig errõl a zöld körre. Itt volt a túra legnagyobb dagonyája. Bár a jelzések nem voltak túl sûrûek, azért a legindokoltabb helyeken szerencsére szerepeltek. Mintegy húsz perc után elértem a forrást. A kód rendben megvolt és visszafelé már a sárga sávon haladtam. Itt már azt gondoltam, hogy nem figyeltem eléggé, mert már hosszú ideje nem találkoztam jelzéssel, de végül megnyugodtam.
A mûúton keresztül értem el a Csókás ep-t. Kérdeztem a pontõrt, hogy merre találom a forrást, de rossz irányba küldött. Még jó, hogy idõben észrevettem. Ez a forrás is szépen mûködött.
Egy darabon még követtem a túra útvonalát, majd pedig a piros + jelzésen leereszkedtem a Hárs-kútig. Itt van a Lendeczky-pihenõ is. Közben elkezdett esni az esõ is, de nem volt vészes a mértéke. Továbbmentem a mûútig és a már reggel megismert úton besétáltam a célba.
Üdvözöltem a gyerekcsoport sikeres teljesítõit, majd pedig frissítettem egyet. Innen a hosszútávosok érkezõ útvonalán át mentem el, egészen a Hetemér-völgyig, majd pedig a sárga négyzeten kezdtem el felfelé haladni, aztán egy erdészeti úton közelítettem meg a Ferenc-forrást, ahová jelzett út nem vezet.
Visszasétáltam a völgybe és leereszkedtem a sárga+-en a mûútig, ahonnan felmentem Garadnára, a Szövetség-forráshoz. Nagyon jó hangulata volt a helynek, különösen a sínek közötti idill ragadott meg. A talpfák mellett haladva értem el a kocsimat, közben találkoztam a vonattal is.
Szuper túra volt, bár ebben a "balladai félhomályban" fényképezni nem sokat tudtam.
Köszönöm a rendezést!
|
| | | | |
|
|
