Túrabeszámolók

 2014 december Fóti-Somlyó 50

Elõnyök:

- ritkán járt útvonalak, több ponton nagyon szép kilátás

- nagyon jó szalagozás

Hátrányok:

- több átkötõ szakasz kevésbé érdekes és élvezetes

- a jégveréssel sújtott szakaszok nem voltak helyreállítva, letört ágak sûrûjében, út nélkül kellett elõretörni

Akárhonnan nézem, rossz szavam nem lehet a szervezõkre. Profi munka, de nekem valahogy hiányzott valami... ami azért Mogyoródon megcsillant. bõvebben itt

Fóti Somlyó túra képekben. Horváth Katalin fotói.

Fóti-Somlyó 30

Az év utolsó vasárnapjának reggelén köd hömpölyög, nem csupán Göd s Gödöllõ fölött, mint a hírportál (igen, az index) írta, hanem a lehangoló állapotú Rákospalota-Újpest vasútállomáson is. Kerek repkény társaságában idáig veszem igénybe a fûtetlen villamost, és leszállva látjuk, hogy itt már gyülekezik néhány, messzirõl is túrázónak tûnõ egyén: rögtön a bejáratnál laci069-be botlunk, a szokásosnál békésebb váróteremben pedig ZE-t pillantom meg, és még jónéhányan gyülekeznek szerteszét az állomáson. Bevásárolok menetjegybõl, a várakozás hátralévõ perceiben a hangosbemondó figyelmeztetéseit hallgatjuk, de most szerencsére nem jut az itt szokásos poénbombákból (kedvencem az évbõl a „személyvonat érkezik Budapest Nyugati pályaudvarról... ja nem, mert elõbb Vác felõl tehervonat halad át”, és már rongyol is keresztül a hosszan kürtölõ mozdony plusz rengeteg tonna akármi a harmadik vágányon, a Körvasút helyett Rákosrendezõ felé, operatíve). Megérkezik a vonat, két egységnyi Flirt képében. A fedélzeten számos túrázó: az egyik négyesben moiwáék csoportosulnak, egy másikban Ottorino ücsörög, egy harmadikban pedig helyet foglalunk, hárman. Alsógödig élvezzük a személyszállító vasúttársaság vendégszeretetét, leszálláskor Repkénnyel megrohanjuk a rajtoltatásra elõkészített asztalokat, futtában üdvözölve az eligazítást végzõ Gethe urat. A szomszédos asztalnál Hevér Éva és EduShow, az elõnevezõknél Cifka Borbála és Gyõri Péter várják az indulni vágyókat, rajtbélyegzõt és rajtidõt a zöld tetõs kerékpártároló környékén Bubu és Lestat szolgáltatnak. A következõ személyvonatig segítünk be a rajtoltatásba, majd amikor a tömeg már útra kelt, saját magunkat is elrajtoltatjuk.

Göd elhagyása elõtt betérünk egy kettévált (dohány + nemdohány divízió) kisboltba, pótoljuk az otthon elmaradt reggeli kávét. A fiatal pénztáros nõ láthatóan képben van a túrázással kapcsolatban, a kávéba némi bónusz tejszínhabot is kapunk. A mûvelet után kikanyargunk a kisvárosból, villanyoszlopról olvassuk le az itiner kérdésére a választ, és belevetjük magunkat a ködbe. Látnivalók most nincsenek, van erdõ, távvezeték, mezõ, távvezeték, autóút felüljáróval, erdõ, távvezeték. Van idõnként mély homok is, ez a mezõny kerékpáros tagját meglehetõsen lelassítja haladásában. Azért szép kényelmesen eljutunk a második ellenõrzõpontig, erdõ szélen gázvezeték nyiladéka húzódik, odébb, fenyvesben lóg a matricás nejlon a fán, zsírkréta melléklettel. Bematricázzuk az itinert, és továbbállunk, az itt várakozó sokaság elé kerülve. Továbbra is köd van, erdõs és nem erdõs területek váltják egymást az útvonalon, néha keresztezzük az ország villamosenergia-rendszerének néhány kulcselemét. Rácsos tartón alul kis táblák, felül súlyos kerámiaszigetelõkön függõ rengeteg vezeték. Némelyik zúg, mint a veszedelem. Aztán megint marad a csend a ködben. Az egyik erdõfolt szélén Veresegyház önkormányzatának behajtást tiltó felhívását olvashatjuk. Egy késõbbi helyszínnél az itinerben pedig a „bigyó” szóval szórakoztatnak, amely már nem is olyan sokkoló a „kábeltolvajok depója” után – ez olyan, mintha egy Mad Max-szerepjáték egyik helyszíne lenne. Kerülünk tehát szórakoztatásra, de ez a fordulat elmarad a leírásból, a „Z jobbra tér, de mi egyenesen továbbmenve...” klasszikus viszont szerepel. A lényeg, hogy megérkezünk a csomádi fõpályaudvar környékére, ahol is a vasúti aluljáró környékén nagy találati eséllyel lehetne vadászni az illegális szemétlerakást végzõket, ha ez bárkinek érdekében állna. Az itteni ellenõrzõpontnál gyorsan megválaszoljuk a feltett kérdésre a választ, majd továbbállunk a vasút mentén. Keresztezzük a síneket és az országutat, majd az északi fal egyik kuloárjában támadjuk meg a Fóti-Somlyó fõgerincét.

Fent végre kiszabadulunk a ködbõl, kitérünk a csúcskõvel jelzett dombtetõre, ahol nagy csoportosulást tartanak a túra résztvevõi: Oláh Tamásék társaságával találkozunk, valamint Fürész Andival, Ruttkay Diával, -rafter-rel és Pintz úrral. Innentõl utóbbiakhoz csatlakozva kirándulunk tovább, de elõtte Andi saját készítésû forralt borral kínál, amelyet ezúton is nagyon szépen köszönök. Zöld lepke jelzésû szalagozáson vezet tovább az utunk, néha a leírást is olvasom, csak a szórakozás kedvéért. Lekanyargunk a Fáy-présházhoz, itt RitaB õrködik az automobilos ponton, és kínál korlátozás nélkül szaloncukorral, csokimikulással, müzliszelettel. Elidõzünk pár percig, majd a csoffadt szabadtéri színpad mellett elhagyjuk a helyszínt, dombnak fel. Körülnézve örvendetes megállapítást tehetek, miszerint a köd felszállt, és bár a láthatár párában úszik, a látótávolság mégsem száz méter alatt alakul egész nap. Dombháton ballagunk tovább, pihenõhelyen számoljuk meg, hogy a www. az négy karakter és egy bónusz téves linkfelismerés az arra szakosodott szövegszerkesztõkben. Továbbmegyünk, mellettünk néptelennek tûnõ lovastanya, elõttünk a Mogyoród környéki adótorony-erdõ. Oda megyünk. Faluszéli sportpálya (a bazi fekete mûanyag szemétgyûjtõ edénynek rögtön a bejárat mellett, csak annak keresnének más helyet) után bukunk alá a faluba, és rövid sétát követõen elérjük a központi fekvésû cukrászdát, amely a tulajdonosváltás óta Arany Pálma néven üzemel. Itt pygmeával találkozhatunk, mint a leghálásabb helyen lévõ ellenõrzõpont õrével. Kiemelt szolgáltatásként jár egy szelet sütemény a rengetegfélébõl, valamint egy nagy pohár forró tea. Kitelepedünk a zsúfolt beltérbõl a kevésbé zsúfolt kültérre, itt találkozunk a rajt óta rejtélyes módon valahogy mögénk került -Dilen-ékkel, és itt ér utol orsipanka és nagyondinnye. A falatozást követõen elsétálunk, autópályán járunk felül, mezõt kerülünk nagypaneles technológiával épített dûlõúton (villamospálya-vissznyeremény?), majd felbotorkálunk a Gyertyános kilátójához/-ba. A párás panoráma megszemlélését követõen bekarikázom az ellenõrzõ kérdésre az egyik rossz választ az itineren. Aztán javítom, mert Kerek repkény rámszól, hogy ilyen egyszerû beugratós kérdésre nem szabadna egybõl beugranom.

Megérkezünk a Mogyoród-Szilasliget közötti autós kispistaútra, majd gyorsan el is hagyjuk, keresztül a szõlõn, le a zöld vonatok pályájára, amelyet bivakolásra is alkalmas aluljárónál keresztezünk. Aláfestésként a Hungaroringen száguldó jármûvek motorhangját hallgatjuk egy ideig, aztán a zaj elhalkul, marad a túrázók lihegése az egeket mérsékelt lendülettel ostromló Szár-hegy (tszf. 325,4 m) gazos tetejére menet. Elõtte ellenõrzõpont, matricás. Utána lejtõ, amely levezet a kassai fõút mellé, zajterhelést gyûjtünk, de csak kis ideig. Innentõl a túra útvonalán sorra különféle dolgokat keresztezünk. (powerhikerscrossingthings dot tumblr dot com, ha valaki érez rá affinitást) Keresztezzük az itinerben említett 400 kV-os távvezetéket, ma már sokadjára. Keresztezünk országutat, szalagkorláttal. Keresztezzük – megint – a gödöllõi hév vonalát, majd keresztezzük gázvezeték szélesre tarolt, randa nyiladékát. Egynyomos csapáson ragadunk be egy lassan haladó túrázó mögé, így a Kerek repkény – -Dilen- szökevény kettõs jelentõs elõnyre tesz szert, én Andival és -rafter-rel túrázok tovább. Autópályát is keresztezünk, ahol a töltés elhagyását szalagozott szalagkorlátnál kell megejteni. Itt találkozunk Szabó Zsuzsával és laci069-cel, akik a lejtõrõl a lépcsõhöz vezetõ, tövises utat választották, és ebben követem példájukat. Mellettünk üzem kerítését váltja vadaskert kerítése, szerencsére ezeket már nem kell keresztezni. A kerítésen túl számos szarvas látható (és érezhetõ, szaglásilag), nem túl nagy területre szorítva. Egy fiatalabb egyed fel és alá ingázik a mozgási lehetõségei határán, másik karámban egy idõsebb egyed ugyanezt teszi, néha megmártózva a számára kialakított dagonyában. A kerítés innensõ oldalán kiránduló egyén nyilvánítja ki elégedetlenségét. Csúcskõnél, két parkoló Audi Q7 típusú személygépkocsi között érjük el az Erzsébet-parkot, itt besétálunk az utolsó ellenõrzõpontként is mûködõ emlékmûhöz. Lépcsõt kell számolni, ez megy egyedül is.

Végtelenül szabályosan, a nyomógombos gyalogoslámpa zöldre váltását megvárva keresztezzük a hármas számú fõutat, elsétálunk a kastély mellett és elõtt, majd betrappolunk a vasútállomásra, azon belül is az egykori Királyi Váróba, ami nem is tudom, hogy miért tulajdonnév. Az ajtón „zártkörû rendezvény” cetli fogad, szerencsére nem kell annyira komolyan venni. Bent a rajtoltatási sorrend fordítottja érvényes: Lestat és Bubu kettõsénél kapunk célidõt és bélyegzést, majd lükepék adja át a díjazást, és Hevér Évánál lehetne TTT-tagdíjat fizetni, de azzal most nem foglalkozom. A kiállítás megtekintésével már annál inkább: bent vasúti és cserkészeti témájú tablók és tárgyak láthatóak, végignézem a választékot. A laposképernyõn viszont éppen Shakira-koncert megy, nem tudom sem a vasúthoz, sem a cserkészethez kötni, de kétségkívül impozáns látvány, -Dilen- és útitársa pedig valamiért kataton nyugalommal bámulják. Elbúcsúzunk a rendezõi csapattól a következõ vasárnapig, ami már jövõre lesz. Megint bevásárolunk jegybõl, majd a Hatvan felõl érkezõ szóló Flirtre nyomorgunk fel, miután a gödöllõi utazóközönség túlnyomó része kollektíve elengedte a szinte üres, ám pótjegyköteles sátoraljaújhelyi sebesvonatot. Köszönöm a megtisztelõ részvételt mindenkinek, aki eljött! Köszönöm továbbá a lehetõséget Gethe úrnak és Bubunak, hogy a magunk módján besegíthettünk.

-Kékdroid-

Képek a túráról : emberek! utak! távvezeték! még utak! még emberek!

Fóti-Somlyó 30

Elõnézést kell kérnem a szervezõktõl, illetve aki tavaly olvasta a beszámolómat errõl a túráról. Ugyanis az én bénaságom volt, hogy nem tudtam, hogy a mogyoródi cukrászdában kapunk sütit és teát... Külön köszönet a szervezõknek, hogy ezt most beírták az itinerben :) Így viszont a tavalyi 800 Ft-os nevezési díj nagyon is reális volt, és jó ár/érték arányt biztosított. Remélem az idei olcsóbb nevezéssel sem volt túlságosan veszteséges a túra... Azt viszont sajnálom, hogy májusban lesz az utoljára megrendezve. :(

Pozitívumok (, avagy amik tetszettek):

• Kiváló térképes itiner


• Jó kiszalagozott útvonal


• Elõnevezés


• Külön sor az elõnevezõknek és a helyben nevezõknek, valamint külön rajtoltató


• Profi szervezés (a helyszínen nevezõk is a sorban állás ellenére 5 percen belül el tudtak indulni)


• Szép oklevél és kitûzõ, ami a teljesítések számával változik


• Minden évben változó útvonal


• Pontõr nélküli ellenõrzõ pontok által behozott játékosság (megkeresése és kérdésre válaszolás)


• Nagyon-nagyon jó ár/érték arány


• Szervezõk az elõzõ évek túrabeszámolóit elolvassák.


• Királyi váró kiállításának ingyenes megtekintése

Negatívumok (,avagy amik nekem nem tetszettek):

• Ilyet nem találtam. :)

Javaslatok a jobb szervezéshez:

• Jó lenne, ha a nevezetesebb helyekrõl pár mondatos ismertetõ is lenne az itinerbe.

Összesített értékelés: Jó hangulatú túra, ami a 10-es skálámon egy 11 pontot ér. Számomra holtversenyben az év túrája ez a Magasheggyel. Mindenkinek csak ajánlani tudom a részvételt. :)

Jegyzõkönyv (itiner alapján):

Táv: 32,6 km, Szint: 710m, Ellenõrzõ pontok:

1. Göd széle (1 km, +11m): Kérdés


2. Gázvezeték (5,06 km, +82 m ): Matrica vagy ellenõrzõszám zsírkrétával


3. Csomád, vasúti átjáró (11,1 km, +185 m): Kérdés


4. Fóti-Somlyó északi oldala (13,1 km, +284 m): Matrica vagy ellenõrzõszám zsírkrétával


5. Fóti-Somlyó, csúcskõ (13,87 km, +307 m): Kérdés


6. Fót, Fáy présház (15,24 km, +325 m): Müzli szelet (4 féle íz közül lehetett választani) vagy csoki mikulás


7. Öreg-hegy, pihenõhely (16,47 km, +391 m): Kérdés


8. Mogyoród, cukrászda (19,18 km, +405 m): Többféle süti közül lehetett választani + tea


9. Gyertyános, kilátó (21,68 km, +545 m): Kérdés


10. Szár-hegy, tisztás elõtt (24,79 km, +635 m): Matrica vagy ellenõrzõszám zsírkrétával


11. Erzsébet park, szikla (30,69 km, +701 m): Kérdés


12. Gödöllõ vasútállomás - Királyi Váró (32,6 km, +710 m): Királyi Váró kiállításának ingyenes megtekintése

Fóti somolygás



Megannyi bükki, börzsönyi és bakonyi túra után Attila úgy gondolta, ideje, hogy végre megismerjem az õ szûkebb hazáját, a Gödöllõi-dombságot is, így az évzáró túránk elõtt, egy szép, szürke, ködös õszi… ööö… téli reggelen, más botos-hátizsákos egyedekkel együtt mi is ott toporogtunk kora reggel a Nyugati pályaudvaron a –többek közt- Alsógöd felé induló vonatra várva. A vonatról leszállva megrohamoztuk a nevezõasztalt, majd megindultunk Gödöllõ irányába. A tömeg nagy része a város határában elhúzott szépen, nekünk kellemes tempóban sétálva, beszélgetve repültek a homokos/ködös kilométerek. A csomádi aluljárónál már a napocska is megörvendeztetett minket némi szórt fénnyel. Megmásztuk a túra névadóját, a Fóti-Somlyót, a csúcson leültünk picit és elmajszoltunk egy-egy szendvicset, majd a Fáy Présháznál a vidám kutyusos, mosolygós pontõrlánytól kaptunk pecsétet és szaloncukrokat. Innen balra (f)el. Alig egy óra alatt átértünk Mogyoródra, integettünk Attiláék háza felé. A cukrászdában volt az ellenõrzõpont. Finom teát kaptunk ellátmányként, majd az itiner nyomatékos felszólítására (A süti márpedig jár! ) Attilával egymás arcába nyomtunk egy-egy mignont is.

Továbbálltunk a Gyertyános felé. Útközben szép kilátás volt végig a városra, már amennyit a sûrû levegõ látni engedett belõle. A csúcson ismét tartottunk egy rövidke evõs-ivós szünetet, majd lecsorogtunk a hegyrõl. Aszfalton szõlõk közt, HÉV alatt, sárban fel és már meg is érkeztünk a Szár-hegy csúcsára. Innen leereszkedtünk a Mária-útig, ahol irányba rendeztük magunkat Gödöllõ felé. A zarándokúton haladva nyári, Me?ugorje-ban töltött napjaink jutottak eszünkbe, az élmények felidézésével hamar elszállt az utolsó néhány kilométer. Gödöllõ elõtt átmentünk az M31-es felüljáróján, átvergõdtünk a kettõs szalagkorláton, lebukdácsoltunk a lépcsõn, majd végig a vadaspark kerítése mellett és át az Erzsébet-parkon, ahol begyûjtöttük az utolsó igazolást, válaszoltunk a szikláról feltett kérdésre.

Gödöllõ belvárosán átsétálva érkeztünk meg a vasútállomás igen impozáns királyi várótermébe, ahol – miután a célasztalnál ülõ mókás arc semmi kivetnivalót nem talált az itinerünkön – oklevelet és kitûzõt kaptunk emlékbe és alig negyed órával a célba érés után már úton voltunk hazafelé.

Szép volt, jó volt, köszönjük.  Még az is lehet, hogy visszatérünk. 

 Fóti-Somlyó 30 rendezõi összefoglaló - 2013.12.29.

• elõnevezõk száma: 114 fõ, ebbõl nem jött el a túrára 18 fõ


• helyszíni nevezõk száma: 204 fõ


• tényleges indulók száma: 300 fõ + 4 fõ rendezõi bejárással


• teljesítõk száma: 292 fõ (ebbõl 4 fõ bejárással)


• feladók száma: 12 fõ

A túra kezdetén sûrû köd nehezítette a tájékozódást, mely késõbb feloszlott és napsütéses, tavaszias körülmények között teljesíthették a túrázók az elõírt útvonalat. A rendezésben közremûködtek:

• indításnál: Cifka Borbála, Csornai Edina, Gyõri Péter, Hevér Éva, Maróti Boglárka, Nagy Dávid, Szórád András, Turi Zsolt


• Fáy présház ellenõrzõponton: Szöllõsi Rita és Lolka


• Mogyoród, Arany Pálma cukrászdában: Gász Kata és társai


• célban: Hevér Éva, Jakab Annamária, Nagy Dávid


• seprû: Csornai Edina (már 17:04-kor beért, vagyis a hivatalos zárás elõtt 26 perccel)

Negyedik teljesítés, príma terep, kellemes idõjárás - sajnos utolsó alkalom, hogy a Gombai cukrászda finomságait kóstolhattuk Mogyoródon :-(

Bõvebben: Túrablog

2012.12.30 Fóti Somlyó



Minden év vége felé egy jó alkalom a felgyülemlett kalóriák ledolgozására ez a túra.

A Vágtató Csigák csapatának a gyorsabb lábú tagjai jöttek el, így jó tempóval indultunk útnak 8:27-kor.

Szeretem a szervezõk által követett gyakorlatot, miszerint a túra útvonala már elõre megnézhetõ az interneten,

így gyaloglás közben nem szükséges itinert lapozgatva olvasgatni, hanem elég azt csak az igazolásos oldalnál nyitva tartani.

A szalagozást követve hamar elhagytuk a települést és a Hungaroring mellett utolértünk egy nagyobb csapatot,

akik feltehetõleg azzal a hévvel jöttek, amirõl láttuk leszállni a sok túrázót, miközben a parkolóhelyet kerestük a rajtnál.

A most téli álmát alvó pálya mellett továbbra is lendületesen haladva értünk el a Mária kép ellenõrzõponthoz,

ahol gyorsan felírtuk az ellenõrzõ kérdésre adandó választ, majd gyors pillantás az órára 9:05, azaz 6 km/h-s tempóval jöttünk idáig.

Akkor uccu neki, ne lassítsunk alapon vágtáztunk tovább, hogy ne eshessen csorba a csapatunk nevén.

A sárga kereszt jelzéshez érve, mely jól láthatóan ki volt festve, kék szalagok is láthatóak voltak egy szakaszon.

Egy ponton egy másik rendezvény nyila állított meg pár embert, hogy elõvegyék az itinert, ezért is volt szerencsés számunkra az elõolvasás,

hiszen így nem bizonytalanított el a nyíl.

A Kakukk-hegyi elágazáshoz 9:29-re értünk, tehát sikerült még feljebb is srófolni a sebességünket, de ez már kezdte szétszakítani a csapatot.

Az M3-as autópályán áthaladva, már messzirõl látszott az Univer Zoo nagy zöld felirata, mely után a Fóti templom felé kanyarodva, elõvettem az elemózsiámat,

így visszavettük egy picit a tempót, és a csapat is jobban egyben maradt.

10:15-re értünk a Vörösmarty emlékmûhöz, és itt értünk be egy csomó ismerõst is, akik megálltak egy kis tízóraira az emlékmû mellett.

Mi nem idõztünk sokat (2 perc), hiszen elég hûvös volt, és nem akartunk megfázni, csak a cukrászdába terveztünk pihenõt, hiszen ott melegben lehet leülni.

El is köszöntünk a többiektõl, majd a Vörösmarty kunyhó felé vettük az irányt. A lovarda mellett gyalogolva megcsodáltunk néhány korom fekete lovat,

majd az emelkedõhöz érve kicsit lelassítottunk, hiszen a hõtermeléshez az emelkedõn nem kell olyan nagy tempót diktálni.

Azért a Fáy présház parkolójáig még megelõztünk pár embert, és végül 10:40-kor került pecsét az itinerekre.

Az almákat majszolgató csapattal sétáltunk tovább, és Fóti Somlyó teteje felé induló tanösvénynél néhány tétovázó túrázót értünk utol.

Valóban gyenge itt a jelzettség, egy szalag azért jó lett volna megerõsítésnek.

Nekünk szerencsére ismert volt az útvonal, így elõre kerülve baktattunk felfele a csúcskõhöz.

Itt nehéz volt a kérdés értelmezése, mert nem tudtuk, hogy a táblára, vagy a tábla tartóoszlopára vonatkozott a kérdés.

Sokat nem rágódtunk rajta, inkább egy kis süteményt rágcsáltunk, és 10:58-kor tovább indultunk a cukrászda felé.

A kilátópontnál sajnos nem volt már meg a panorámát bemutató tábla, és a ködös idõ miatt nem is lehetett nagyon messzire látni.

A cukrászdába 11:43-kor toppantunk be, ahol a bal oldali pultból választhattak süteményt a túrán résztvevõk, és fél liter teát is kaptunk.

Én persze a jobb oldali pultból vásároltam még további süteményeket, hiszen a nagy hidegben bõven kell tenni a kazánra :)

Végül 12:08-kor kerekedtünk fel, hogy felmásszunk a Gyertyánosra, a Makovecz tervezte Szent László kilátóhoz.

Sajnos le volt zárva, bár úgy is ködös volt az idõ, de azért csak felmentünk volna, hiszen volt a csapatban olyan, aki még nem volt itt.

Szép lassan fogytak a kilométerek, változatos tájon haladtunk, aztán sajnos a túra vége felé jöttek a szemetes részek.

A Szár-hegy tetejére 13:53-kor értünk, itt ki-ki ízlésének megfelelõen ragasztgatott, vagy zsírkrétázott az itinerre.

A hév melletti szakasz ismét lehangolóan szemetes volt, végül a célba 14:27-kor értünk be.

Mivel hosszú volt a sor, így csak beadtam az itinereinket a túrastatisztika végett, és elindultunk hazafelé.

Még az autóig sem értünk el, amikor megérkeztek a látássérült ismerõseink is 5 perc múlva, így õk is igazán jó idõt teljesítettek.

Örömmel tölt el, hogy sikerül jó lelkû, és jó fizikumú kísérõket találniuk, akik bírják a tempót velük.

Innen is boldog új évet kívánok mindenkinek!



http://indafoto.hu/olah_tamas/20121230_foti_somlyo

 

 Idén végre eljutottunk a túrára, amirõl már többektõl sokat hallottunk. Hárman neveztünk elõ, de a végére csak ketten maradtunk. Az idõjárás tökéletes volt egy könnyed túrára és a késõbbiekben sem romlott el.

9h elõtt pár perccel érkeztünk a a közösségiházhoz, mely elõtt nagy sürgés volt egy aszal körül, amin mindenki nevezési lapokat töltögetett. De mi vel mi elõneveztünk, így nekünk erre nem volt szükségünk és betértünk a rajt helyszínéül szolgáló közösségi házba, ahol is amolyan gyûlés féle filinggel találkoztunk. Így inkább kimentünk, hátha mégiscsak ott indítanak. Az ajtón kilépve épp  meghallotta a társam nevét, amint ki akarták adni az itinerét, mert "nem jött el"... Majd felajánlották, h kettõnknek egyet adnak, végül kettõt kaptunk, hamár nevesítve voltak. Fizettünk és indultunk. Nagyjából 10 perc ténfergés után és rajtidõ ill. rajtpecsét nélkül. Ezeket a túra végén a célban sikerült beszereznünk.

A szalagozás és a S- -ot követve elindultunk az 1. ep felé, ami mellet simán elmegyün, ha egy másik csapat egyik tagja nem ácsorog az úron és szól ránk, h ott van bent ez ep. Mivel itt kitérõt kellett tenni a kijelõlt útvonalról és a kapott térkép sem jelõlte a kitérõt, jelezhette volna pár m-rel korábban egy felirat, h "ep közeleg bentebb".

Tovább haladva kék szalagozás és leszúrt km jelzõk jelentek meg, melyet nem igazán tudtunk mire vélni, de mivel nem volt más út, hát követtük :-), majd késõbb a szembejövõ futóverseny szervezõi felvilágosítottak bennünket, h "figyeljünk, mert a kék elfordul, de nekünk egyenesen kell majd tovább menni". Megköszöntük, és innentõl kezdve nem foglalkoztunka kékkel, mely hamarosan el is fordult. Pár m után visszafele jövõ õsporttárs szólt, h a 2. ep-n túlmentünk, mint ahogy õk is... Visszamentünk néhány m-t és kisakkoztuk az igen rossz minõségû felfestésbõl a helyes választ.

Itt jegyezném meg, h a térségbeli turistajelzések megléte továbbra sem javult, kellõképpen hiányos; ami pedig fel van festve, az pedig minõsíthetetlen állapotban van (1-1 db-ot leszámítva).

Továbbhaladva átkeltünk az M3-on, a 3. ep messzírõl világított, így azzal nem is volt gondunk. Innen hamarosan megpillantottuk a fóti templomot, mely a következõ ep volt- egészen pontosan az elõtte álló emlékmû. Ha már itt voltunk, be is néztünk a templomba, ahol nem fizettünk belépõdíjat a gondnok jóvoltából, majd kiválasztottuk az emlékmûnél a helyes választ.

Kilépve a parkból egyetlen jelzéssel sem találkozunk, szalaggal meg fõleg nem. Egy sarki várostábla segítségénét vettük igénybe még vagy 5-6 fõvel együtt, h megleljük a helyes irányt. Jelzét nem láttunk, az erdõben is vége szakadt az útnak is és a jelzésnek is, de az összeverõdött, újabb tagokkal bõvült társaságunk egy kerítésnek támasztott várostépkép segítségével jutott el a következõ ep-hez, ahol az autóból meg is kaptuk a pecsétet.

A présház más túráról ismerõs volt, bár akkor ellenkezõ iránybl közelítettük meg. De hogy melyik is a homokbánya?? Hát azt nemigen tudta megmondani senki sem, de egy fiatal pár épp a csúcsról jött és eligazították a csapatot.

Innen a cukrászdához ismertem az utat - bár visszafele - és inkább fejbõl mentünk, mint a leiírás alpján és szerintem jobban oda is találtunk, mintha a megjelölt m-ket számolgattuk volna jobb-balra.

Itt a pecsét mellett egy szelet választott süteményt és egy 0,5 l-es teát kaptunk (nem mindig hátrány, ha az ember az utolsó sorból rajtol :-)), melyeket jóízûen elfogyasztottunk és indultunk is tovább.

A kilátóig, majd a Mogyoród HÉV m.á-ig úgyszintén jól ismertem az utat, melyet itt is inkább kútfejbõl tettünk meg. Innen a lakott terület széléig 1 db jelzéssel találkozunk, majd a kihelyezett szalag és a leírás is balra akart téríteni, de jópár m megtétetele (ahol semmi nyom nem utalt arra, h jófele vagyunk) után inkább az ismert aszfaltot választottuk a feltételes megállóig.

Olvasható jelzéssel nem találkoztunk, de az egyetlen úton tovább haladtunk - itt kitérési alternatíva nem volt, ellenben találkoztunk szalagokkal. Ahol viszont volt letérési alternatíva, ott egyetlen szalag sem volt kihelyezve, h jó uton járnánk - a 9. ep-hez.

A következõ szakaszon a leírásban szereplõ Z- jelzéssel segol sem találkoztunk egyetlen egy alkalommal sem, ellenben frissen festett mária jelzés volt bõvel. Ezt követtük és a forgalom zaját, majs a S hszöget a 10. ep-ig.  Innen meglehetõsen megszaporodtak a szalagok, ami nem is volt baj és könnyedén beértünk a célba. Itt átvettük a nagyon szép oklevelet és akitûzõt; majd hazaindultunk.

Bennem a túra eléggé vegyes érzéseket keltett, a nem megfelelõ kijelölés eléggé lehangoló volt.

Az olyan itinereket amelyekben "menjél x m-t, majd fordulj balra, majd y m után ......." egyenesen félrevezetõnek tartom, mintsem hasznosnak, mint ahogyan az olyan mondatokat is, h "az egykor volt homokbánya melletti út"  v. "rátértünk  a régi.... jelzésre".

Szomorú volt látni, h a környéken továbbra is sûrûn követik egymást az igen büdös kisebb-nagyobb szemét kupacok, többek között ezért sem járok szívesen és sûrûn a Gödöllöi részre túrázni.

Fóti-Somlyó 30

Régóta terveztem, hogy indulok rajta, sok jót hallottam róla és most volt is idõm rá, így itt volt a helyem. Karesz is csatlakozott, aki gyakorlott túrázó, de teljesítménytúrán eddig 1X volt még 15 évvel ezelõtt. Eleinte sütött  a nap, majd beborult és ködös lett az idõ. Karesz elfáradt és a térde is megfájdult, így jelentõsen lelassultunk, de szintidõn belül beérkeztünk. :) Összességében jó túra volt, túratárs pár helyett felfedezett, ahova gyerekeit majd elhozza. :)  Részletes értékelés:

Pozitívumok:

• Kiváló térképes itiner


• Jó kiszalagozott útvonal (talán csak két helyen hiányzott számomra + egy helyen egy másik rendezvény szalagozása megtévesztõ volt)


• Pontos kilométer és szintadatok


• Elõnevezés


• Külön nevezõ és rajtoltató


• Remek szervezés (elõnevezõk 2 percen belül el tudtak indulni, a helyszínen nevezõk a sorban állás ellenére 5 percen belül)


• Szép oklevél


• Minden évben változó útvonal


• Pontõr nélküli ellenõrzõ pontok által behozott játékosság (megkeresése és kérdésre válaszolás)

Negatívumok:

• Rengeteg szemetes helyen megy az út


• Gyenge szolgáltatás: 1 alma


• Borzalmas ár/érték arány (ennyi pénzért a Budai Kilátókon fõtt ételt adtak...) Erõsen lehuzás érzését kelltette...


• Sok beton

Javaslatok:

• Ellátás javítása: vagy legyen valahol meleg tea vagy a célban zsíros kenyér vagy csoki valahol. Az nem szolgáltatás, hogy a cukrászdába be lehet menni vásárolni. :)


• Ha az ellátás nem változik, akkor a nevezési díjnak kéne legalább 200Ft-tal csökkenni, de inkább 300-400 Ft-tal. Ebbe az esetben lenne jó ár/érték arány.

 Sziasztok!



A Fóti-Somyló 30 túrabeszámolója az én szememmel:



http://bullw.blogspot.hu/2012/12/foti-somylo-30.html

 Zsinórban a harmadik Fóti-Somlyó túrámon vagyok túl, amely hagyományosan az évzáró kiruccanásom. Csak ajánlani tudom.

Beszámoló ITT. 

szia emberek,szóval a Fóti Somlyó..

a túra Szilasligetrõl indul,ahol sem Fót,sem Somlyó nincs,tehát menni kell..lehet utazni tova hévileg,vagy vonattal,ha lenne itt pályaudvar,esetleg busszal,vagy autóval-kocsival,biciklivel,ezen a reggelen azért a legtöbben mégis a gyalogot választjuk,vannak a rajtnál dunántúliak,mint  a Gyõri,vagy a tatabányai-tatai barátaink,tiszántúliak,mint a kettéválaszthatatlan bihariak,és a kettõ közötti területrõl egyéb emberek,van,aki kék mackóalsóban,van,aki flanellingban,van,aki ferraris sapekban,és persze mindenki bakancsban és jókedvûen,botokkal szerelkezve,pénzt adnak át embernek,aki ennek fejében erdõt,hideget,és süteményt ígér,ezt minden évben eljátssza velünk,és mindig itt vagyunk..vagy ott..esetleg amott..mert változik a helyszín folyton-folyvást,és az útvonal is,a fix a gombai cukrászda egyedül,vagy a gyertyánosi kilátó,esetleg a Hungaroring,erre gyakran szédelgünk más túrákon is,most is elindulunk,kilencven ember settenkedik kifelé a faluból,a kutyák és a koránkelõ helyiek idegesek,a kutya csontot,a lakos az üdvösségét félti,magunk mögé tesszük a települést és máris betonfalak közé zárt autóutat kerülgetünk,Hungaroring a neve és a szocializmusban épült,vagy le kell(ene)bontani,vagy átkeresztelni sürgõsen,mondjuk Béla,aki rosszul látott a krónikák szerint,megérdemelne egy zárt autóutat most..holdfény elõttünk,napfény mögöttünk,és a tanárúr két nõvel,Z.és útitársnõje,G.,és a kisFarkas és túratársa,állandó párok látszanak kialakulni,csak én szenvedek mindig másik másivarúval,sõt olykor sajáttal..de már nem is sírok,mert ellenõrzõ pont a fák között,és a kanyar-kereszt után Hubertuszos koszorú a fán,fenyvesbe érünk,utolérjük azokat,akik egy másik szalag mentén a hosszabb távon próbálkoztak,majd visszafordultak,csökkentjük a hátralévõ távot,át az autópálya fölött,és feliratot vésünk az itinerre,az õsember fagyálló íróeszköze a kõbalta volt,de csak imitt-amott használta,regények például elenyészõ számban maradtak fönn a jégkorszak utánról..iszlám túratársnõnk nyomul ránk,késõbb indult de elõbb fog végezni,neki komolyabb segítõje van az égbõl,és közben település,a kerítésen egykori vöröscsillagból fabrikált karácsonyi dísz,és megjönnek a lovak,be vannak zárva,de jóképûek,lóképûek,és ruhátlanok,csak némi szõrzet van rajtuk,farkuk hosszan lóg le,irigykedve nézzük,és otthagyjuk õket,présház,elõtte autós ember osztja a pecsétet és az almát,itt vár rádiós barátunk,pár szót váltunk és csapódik,fölfelébe vált az út,itt a kondi és Allah viszi a barátnõnket elõre,a rádiós követi,én maradok a többivel,egyéb kategóriások vagyunk..indultak még..a csúcson senior túratársnõnk fotózza a fákat,tényleg említésre érdemesek,sõt szépek,augusztusban másfélék,csak ilyenkor ezüstbe öltözöttek..nyomulunk a cukrászda felé,vegyesivarú párok alakulnak és mindenki örülni tûnik,VM megy másfelé,de korrigál egy határozott hangra,és beesünk a cukiba,mint mindig,süti,mint tavaly,tea,mint máskor és kimegyünk,mint régen is..fölfelé folytatódik a túra,nehányan leszakadnak,nehányan elõrerongyolnak,a tanárúr középen,hölgykoszorú és O.,aki mindig itt van,pedig haldoklik most is.. már a teli has fogja a tempót,újra autópálya fölött vezet a túra,innen már a gyertyánosi kilátó integet,áramos legelõn nézzük a marhákat balra..VM szerint jobbra is..és fölfelé,Peti tép el a flanellban,szokott tempójában,ha lassabban megy,szédül..nyitva a kilátó,felmászunk,és lenézünk,odabenn más is van,kérdés és emléktábla,nagy királyunk rács mögött,valami kiderülhetett róla,ami utólag akár bûn is lehetett..lefelé poroszkálunk,jeges az út,még nincs itt az olvadás,pedig dél és kétharmad van a Kárpátok között,átmegyünk a település vasútállomásán,ami fordított,szóval helyiérdekû..ezt az angolok csinálták régebben,ma mi segítjük õket munkaerõvel..bent az erdõben fák között haladunk,egy-egy tarvágás vagy nagyobb szemétkupac segíti az igazodást,tavaly is ilyen volt..Misut érjük utol,aki a karácsonyi rendezésért felelõs,most két nõt cipel,tehát közönséges turistának soroljuk be,segít gázvezetéket találni ásó nélkül,majd a nyaraló után már az utolsó pontra vetõdünk,nyalókás,kevés hiányzik..hol vagytok,honfitársaim? innen beesünk a célba,ahol kitûzõ és kisAngyal,kisVirág vár türelmetlenül,gyorsan beléptetem õket a ttt tagjai közé,mert itt a helyük régóta,csak kissé félszegek,mint jómagam is..Torinó várja hátulsó részt,mi rávetõdünk  a budapesti gyorsra..

remek volt ez is,profi munka a szervezés,és az égiek is segítettek minden fronton..

No, egy újabb év elreppent, és ismét új útvonalon "fótisomlyózva" búcsúztathatom. Az idõjárás kegyes volt, a rajt helyszíne, a gödöllõi királyi váró csodaszép (nem úgy a célnak helyt adó kocsma...)... A "kötelezõk" is szép sorjában megvoltak (Gyertyános kilátó Mogyoród fölött, aztán a településen a Gombai cukrászda és annak finom süteménye és teája, a Fáy présháznál a gyümölcsosztó pont, a Fóti Somlyó megmászása), úgyhogy panasz az nem nagyon lehet. Bõvebben, fotókkal: Túrablog

Fóti Somlyó 30

Kihagyhatatlan. A legelsõ Fóti-Somlyó volt a legelsõ teljesítménytúrám, s aki ott volt, emlékezhet a körülményekre: masszív fehér terep, egész napos metszõ jeges szél, hófúvás. Az addigi 10-12 kilométeres laza túrák után egy kötött program 33 km-en át, a végére kb. elfogytam, megszûntem, így indult a teljesítménytúrázó pályafutásom. Rutintalanságom, amelyben akkori túratársam, öcsém is erõsen osztozott, igen mókás túrafelszerelést aggatott magamra. Õ kb. egy utcai cipõben, parasztlengõ mackóalsóban nyomult, a végére a bokája jégcsap volt. Én egy pufi sínadrágban, alatta egy Reebok velúr kosarascipõ, felül nagyapámtól megörökölt vaskos télikabát. Bedunsztolódtam. Ez volt 2005. Akkor megfogadtam: ezen a túrán mindig ott kell lenni aznap. S a következõ évtõl már sepertem is, 2009-ig folyamatosan, volt rajtoltatás is kétszer, pontõrködés is egyszer....

S most itt vagyunk, 2011-nél, ismét nagyon vártam. Év végi hangulatos bulitúrává nõtte ki magát számomra, a személyes kötõdésen túl (azért ez volt az elsõ anno, mert Gödön laktam 24 évig, a gyerekkor, hiába). S most, 2011-ben ismét Göd a cél, igaz, nem Felsõgöd, hanem Alsó, na de Göd.

Immár harmadszor, rajtoltató pozícióban ér minket a reggel. A közvetlen busz Gödöllõre Vácról már nincs, de Õrbottyán, Üdülõtelep nevû megállóban (? érdekes vég- és induló állomás... kb. a semmi szélén) pár percnyi várakozás után átszállással jutunk el a célvárosba.

Útközben a vasútállomás felé nyitva a MOL-kút, energialötyi, muszáj, erõst iccaka értünk haza Kárpátia-koncertõl. A királyi váró királyi élmény, tényleg. Ennél jobb rajthelyszínt el sem lehet képzelni! A kiállítás a festményekkel, a mozdonnyal szenzációs. Aztán nincs idõ a kultúrára, csak jönnek a kezek, a nevdíjak, adunk itinert, Bíborral kb. a rajtprocedúra két órája alatt ébredünk fel, bár ez inkább már az elsõ vonat mezõnyének sûrûsége alatt sikerül.

Aztán eljön végre a gyaloglat ideje. Ma nem seprünk, csak kirándulunk, mert kirándulni jó. Fóti-Somlyó van, ez nekem ünnepnap. Túl az élményen, az év lezárása mindig, ráadásul egy csodálatos túraév vége. S ekkor még nem is tudtam, milyen kerek lesz a végére a nap.

Belehúzunk, már friss a láb és a kéz, nem kocogunk, maximum egy-két lejten, de a lényeg, hogy jó tempót megyünk. Az elsõ helyszín, amit igazán várok, a Gyertyános, szeretem ezt a kilátót. Szép, mégha most nem is megyünk fel - nem is tudnánk. Aztán ledagonyázunk Mogyoródra, az aszfalton kocogunk egy jót, cipõk relatíve tisztulnak. Pygmea szokásos pontja, tavaly magam is itt voltam, reménykedem benne, hogy csokitorta van. Van. Újabb pluszpont. Átigazolunk Fótra lassan, Öreg-hegy, majd a névadó domb. Kivételesen kimarad a Fáy Présház, bennünk van a bugi, pedig itt mindig stabil megállót szoktunk tartani, bodzapálinka, birspálinka, túrógombóc, fejbõl megy az étlap, de most eltesszük az élményt legközelebbre. B_Feriék mandarint adnak, Sz_Zsu a kocsiban pihen, kifõzetlen gyümölcs, de így is finom. A Somlyóra fel a tanösvény visz, végre egy jó kis kapackodó, majd a csúcstól rutinból mennék tovább. De nem lehet. A geoládaoldalon már olvastam, hogy természetvédelmi õrök megállították a népeket, hogy tiltott zónába nem mehet senki, megszûnt a jelzés is, pedig hogy rákészültem a jó kis meredekre. 2005-ben micsoda mûlesiklás volt onnan! De marad a zöld sáv, majd némileg új variációban a zöld kereszt beiktatásával megyünk a Magas-hegyre. Mennyivel szebb volt ez 6 éve, még a tarvágás elõtt, csupa hóban... most kies.

Az iszaplerakó csavarja az orrot, de hát ez mûfaji sajátosság. Jön lassan a fenyvesben kanyargás, közelítünk Gödhöz, szív megdobban, esõ elered, ekkorra már egyre népesebb mezõnyt érünk be, tartok is tõle, az agyagban tapogás közben, hogy nem férünk majd el a Sári kocsmában. Pedig erre semmi ok, stabilan van helyünk, terünk, még fröccs is akad. Nyugodtan éljük a közösségi életet így hétköznap délután, felsorolhatatlanul sok ismerõssel, mivel 30 percenként jár a busz. Azért csak hazaindulunk. Jó volt, megint.

Visszatekintek a Fóti-Somlyó után a túraévre, mint mindig, aztán számolgatok. Ezen a túrán volt az 1., és mi derül ki? Ezen a túrán, 2011-ben megvolt a 200. Ennél jobban ez nem jöhetett volna ki, köszönöm a fõszervezõknek, s hogy részese lehettem bármilyen minõségben ismét! 

Fóti-Somlyó huszonvalamennyi, avagy rendezõkkel történõ bejárásnak álcázott évzáró séta

„...én benne sem vagyok a könyvben!”

(Ürge a Micimackó rajzfilm-feldolgozásában)

Bár úgy adódott, hogy a 2011-es Fóti-Somlyón egyéb irányú elfoglaltság miatt (az is megér majd egy beszámolót...) a megjelenés az egy seggel két lovat megülök-típusú eseménnyé vált, az élménybõl teljesen kimaradni nem akartunk – így maradt a szalagozásba való bekapcsolódás, melynek története íme, következzék:

A túra napját megelõzõ reggelen a gumikerekû városi közlekedési módokat részesítjük elõnyben a vaskerekûekkel szemben, így közelítjük meg Kerek repkénnyel, mint az évben kváziállandó (nem volt ott a soktizenegyes túra bejárásán, ejnye) tettestárssal a Keleti pályaudvart. Bevásárolunk kiegészítõ jegybõl Gödöllõig, majd megcélozzuk a hatodik vágányon álló ingaszerelvényt, amely sebesvonatként Egerig közlekedik. Megtaláljuk a már összegyûlt szalagozókat: H. Éva, Gethe és Bubu foglaltak helyet, késõbb laci069 is csatlakozik. Hét órakor elindul velünk a vonat, az utazás ideje pont elég egy kényelmes reggelizésre. Gödöllõn leszállunk, megszemléljük a majdani rajthelyként szolgáló, felújított királyi várótermet és megkezdjük a bejárást, a Mária út lila M betûit követve. Átvágunk az emlékeimben rozzantabb külsõvel létezõ sétány segítségével a parkon, megcélozzuk a Grassalkovich-kastély bejáratát. Rögtön az elsõ ellenõrzõ kérdésre nem sikerül megfelelõ választ találni – az itiner megírása óta a rafinált postások kicserélték a táblát. Továbbhaladunk, megszemlélem a valaha õrállásként szolgáló kõfülkéket, majd készül egy fénykép: „zászlótartó emlékmû parkolóautomatával” a kompozíció címe. A HÉV zöld endéká motorvonatai közül kettõ is eldöcög mellettünk, amíg az Erzsébet parkhoz érkezünk. Közben lassan, óvatosan kivilágosodik, a sûrû felhõtakaró alatt azonban a táj az ismerõs, vidám téli szürkeségben igyekszik maradni. Végigsétálunk a park széles, gyöngykaviccsal felszórt fõ sétaútján, Erzsébet királyné sötétes szobra szomorkodik az allé végében. Mögötte sziklahalom, pihenõként, kinemlátóként szolgál, fel lehet rá mászni, meg le lehet mászni róla. Azért még impozáns.

Elhagyjuk lassan a parkot, csúcskõ mellett kanyarodunk, oldalt üzemi épületek, gyártócsarnokok bukkannak fel, valamint egy kisebb vadaskert. A vadakat néhány unatkozó szarvas képviseli, egyikük közel jön a kerítéshez, hátha érdekességet talál bennünk. Fotogén jószág, türelmesen kivárja, amíg mindegyikõnk készít róla pár képet. Szenvedek pár sort az elemekkel, amire a mûvelet sikerül, közben a patás végtelen türelemmel kérõdzik a kerítés túlsó felén. A sztárfotó (amúgy nem sikerült) elkészültével a többiek után battyogok. Felüljáróra bukkanunk, amely az M31-es áthidalását hivatott megoldani, lehetõleg kulturált körülmények között. Betonlépcsõn közelítjük meg, fentrõl világossá válik, hogy a mûtárgy mindkét végén földútba torkollik, elõtte akkurátus „Útszûkület” tábla hívja fel a szabályosan, 90 km/h-val közlekedõ autós figyelmét a várható problémákra. Keresztezzük a 2x2 sáv plusz leállósáv széles pályát, megfigyelem a betonpaneles kialakítást, emlékeztet a régi emhetesre. Újabb leendõ ellenõrzõpontnál figyeljük meg az illetékes táblát, majd éles balkanyarral indulunk el egy dombtetõ felé. A kilátás akár tetszhet is. A távolban magasfeszültségû távvezeték oszlopsora figyelhetõ meg, fogjuk még azt is keresztezni.

Lesétálunk a HÉV pályája mellé, ismét átszeljük, miután megadtuk az elsõbbséget a Budapest felõl érkezõ vonatnak. A vezér úr arcán csodálkozást vélek felfedezni. Még elcsalinkázunk az erdõben, agyonjelzett balkanyar után nem sokkal keresztezzük a harmincas utat Mogyoróddal összekötõ, jelentõs forgalmú aszfaltcsíkot. Dombra kapaszkodunk fel, megjelenik a zöld sáv jelzés, erõsen kopott kivitelben. Keresztezzük a 400 kV-os Göd-Munkács távvezetéket (ma nem utoljára), kényelmesen felsétálunk a Szár-hegy csúcstisztására, útközben érdekes kivitelû sárga háromszög jelzések figyelhetõk meg. Eszembe jut, hogy a Gödöllõi-dombság csúcsai nevû mozgalom igazolólapja – ezt csak két éve nyomtattam ki – a dossziémban pihen, így felírom a vonatkozó kódot. Eggyel megint nõtt a befejezésre váró, de legalább már elkezdett túramozgalmak halmaza. Kihelyezzük az ellenõrzõponthoz tartozó matricás tasakot és a helyhez illõ színû zsírkrétákat. A térkép innentõl szalagozást irányoz elõ, s a szalagozók ennek megfelelõ mennyiségû szalag kihelyezésével igyekeznek megfelelni az elõirányzatnak. Közben érdekes kivitelû magaslesek figyelhetõek meg. Megint keresztezzük az új közlekedési arculathoz illõen nyolcas számúra keresztelt HÉV vonalát (ennek a nyolcasnak utána kellett néznem, hiszen ezt a nagyvasúti menetrendkönyv 253-as vonalként ismerte, amikor ismerte, a közlekedési vállalat és a köznyelv pedig célszerûen gödöllõinek hívta), szeretném tudni, hogy a korszerûnek szánt számozást mikor fogja korszerû sebesség is követni. A terület változó kerítésviszonyai miatt a térképhez képest eltérõen közlekedünk, adódik némi bizonytalanság afelõl, hogy a kerítésnek melyik is a külsõ és a belsõ oldala. A kerített terület végén balra térünk egy aszfaltozott úton, lassú, kényelmes emelkedõ vezet a Gyertyános tetejére, derékszögû kanyarokkal megtûzdelve. A tetõn a lezárt kilátónál megválaszolom az itineren szereplõ kérdést, majd felírom a helyi csúcskódot. Elhagyjuk a helyszínt, próbálok néhány fényképet készíteni az elõttünk elterülõ látványról, amely tiszta idõben a Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység kelet felõl látható vonulatait, valamint a Naszályt foglalná magába. Sajnos a levegõ páratartalma miatt még az elkészülõ képek is halovány színvonalúak.

Legelészõ lovak mellett érkezünk Mogyoródra, keresztezzük a soron következõ autópályát, majd besétálunk a Gombai cukrászdának is helyt adó térre. Sikertelenül próbálkozom a petpalackba töltött, bor jellegû ital (Mûanyaggyári Héttablettás) forgalmazását fõ profilnak tekintõ vegyesboltban egy pár ceruzaelem vásárlásával, majd ugyanígy eltanácsolnak a lottózóból is, ahová csak hirtelen ötlettõl vezérelten néztem be. Kétszáz méterre lenne egy nagyobb bolt, de akkora elhivatottságot azért mégsem érzek, hogy ilyen súlyos távolságokat megtegyek. Inkább visszasétálok a cukrászdába, ahová a társaság többi tagja azóta otthonosan berendezkedett. Étkezünk, finomat.

Induláskor kisüt a Nap, legalább fél órára, ami egész nagy eredménynek számít az elmúlt napok egyhangú szürkeségét követõen. Kiballagunk Mogyoródról, közben laci069 szán meg egy pár elemmel, amelyet ezúton is nagyon köszönök! Újnak tûnõ sporttelepek mellett hagyjuk el a falut, kifogástalan mûgyep borítja a pályát, az átlagos megyeakárhány színvonalat messze felülmúlja a létesítmény. Lassacskán elhagyjuk a falu sportnyúlványait, ismét magasfeszültségû távvezetékek alatt kirándulunk pár métert. Oldalt kelet felé a Gödöllõi-dombság, nyugat felé Fót és Budapest látható, amolyan se nem ködös, se nem szmogos masszába burkolva. Lovasközpont mellett sétálunk, odabent hölgy léptet egy általam ismeretlen típusú lovon, a túrázásról érdeklõdik, kérdezi, hogy vajon a Fóti-Somlyón akkor most valami menedékház van, vagy valami más? A ködös távolba veszõ tetõ vélhetõen nem tartozik a felderített övezet kategóriába nála. Elhagyjuk a tanyát, újabb következik, magukat produkáló, láthatóan rettenetesen unatkozó lovakkal. Ugrálnak, a földön hemperegnek, majd felpattannak – szinte vidámnak tûnnek, de lehet, hogy csak az állatok iránti alulfejlett érzékemmel értelmezem vidámnak a viselkedésüket. Rövidesen megérkezünk a következõ önkiszolgáló ellenõrzõpontra. Itt elhagyjuk a Fóti-Somlyó fõgerincét, hogy a masszívum keleti oldalában szerpentinezõ csapáson megközelítsük a Rifugio di Fáy-présház-Hüttét és a csúcsot a nehezebb irányból támadjuk meg. Magyarán a kékeszöld lepkével jelzett tanösvényen sétálunk a lankás ösvényen tovább, létezõ táblákat és megszûnt táblák helyét figyelve. A háznál kicsatlakozik a délután vendégségbe igyekvõ Hevér Éva, innentõl öten alkotjuk a szalagozást elkövetõk társaságát. Elsétálunk egy íjászkodásra kijelölt övezet mellett, majd betérünk ismét az erdõbe, a vártnál hosszabb kaptató vezet a hegytetõ alá, majd onnét kis kitérõt teszünk a hegytetõre. Mandarin- és csokifogyasztás zajlik ennek örömére, majd cselesen dél felé fordulva kezdjük elhagyni a hegyet az északi falat oldalt megcélozva. Újabb feltételes ellenõrzõpont jelenik meg az útvonalon. Lesétálunk valami csoffadt tanya mellett az erdõkertesi országútra, egy autó- és buszmentes pillanatban sikerül is átkelni rajta. A következõ feladat a 71-es számmal jelzett vasútvonal keresztezése, amelyet éppen a 006-os Bmxt és a 007-es BDVmot által közrefogott motorvonat használ menetrendszerinti közlekedésre. Megvárjuk a szerelvény elhaladását. A következõ réten ismét keresztezzük a ma már látott 400 kV-os távvezetéket, majd elhanyagoltnak tûnõ, itt-ott szemetes aljú erdõbe érkezünk. Elválnak útjaink a szalagozást folytató Gethétõl és Bubutól, egyéb irányú elfoglaltság miatt hárman is megcélozzuk a csomádi fõpályaudvart. Romos épület mellett jutunk el az imént keresztezett országúthoz, megest átkelünk rajta és besétálunk az állomásra. Akad néhány, az állomási csúcstechnika tanulmányozására fordítható percünk, majd a pontosan érkezõ motorvonat szépen becsoszog velünk a Nyugati pályaudvarra.

Köszönöm a társaságot mindenkinek, és a lehetõséget a részvételre! Remélem, másnap a túra résztvevõi legalább annyira jól érezték magukat, mint én a bejáráson.

-Kékdroid-

Képek

 Nem akartam túl korán indulni, ezért a nyolc órakor, a Keleti Pályaudvarból induló sebesvonatot céloztam meg. Lustaságból már az elõzõ este összeraktam a szendvicseimet, amiket el is pusztítottam a gödöllõi úton. 

A Királyi Váróban nagyobb tömegre számítottam. A nevezés után még szüttyögtem egy kicsit, majd elindultam a kastély felé. A bemelegítõ etapon kocogva vígan suhantam el a többi túrázó mellett. A kastélynál utolért két futó, akikhez becsatlakoztam. 

Mindig gyönyörû a gödöllõi Erzsébet-park. Átvágva rajta gyönyörködhettem a napsütéses télben (ami inkább az õszre hasonlított). A Mária út átvezet az újonnan épült M31-es autópályán, így egy felüljáróra felmászva juthattam át a túloldalra.

A Jakabi-erdõ elágazásánál fordultam rá a Szár-hegy és Mogyoród felé vezetõ útra. Erre már kevésbé sütött a Nap, egyre ködösebb lett az idõ. A Hungaroringen megrendezett verseny hangjai messzire elhalladszódtak, ezért nem lehetett kiélvezni a természet zajait. 

A Szár-hegy után Mogyoród felé vettük az irányt. A tavalyi túrával ellentétes irányból, a régi hármas út felõl közelítettük meg a túra egyik legszebb pontját, a Gyertyános-kilátót. Nagyon szeretek ide felmászni, mivel sokat járok egyébként is a környéken. 

A lefelé vezetõ úton másodszor is sikerült rossz irányba mennem, amivel mások is így voltak. Ezért az autópálya mellett kellett a felüljárót megközelíteni, ici-pici kerülõvel és szintezéssel. A Gombai cukrászdában ismét két sütibõl választhattunk, ami mellé egy jó nagy adag forró tea is járt.

A túra innen Fót felé haladt. Felmászva a mogyoródi sportkomplexumhoz el is értem az Öreg-hegy felé vezetõ gerincet, amely enyhe emelkedéssel ér be Fótra. A Fáy présházat elhagyva fordulhattam rá a Fóti-Somlyó csúcsára vezetõ ösvényre. A túra legkeményebb emelkedõjét túlélve az emberektõl zsúfolt, szûk északi oldalon haladtam. 

Leérve a Somlyóról figyelmesen kellett átkelni a forgalmas csomádi úton, majd a vasúton. 

A Magas-hegyen majdnem sikerült rossz irányba mennem, de szerencsére még idejében észrevettem a helyes szalagozást. A Csomádi Iszaplerakó Telepen kellemetlen bûz csapta meg az orromat. Mivel volt nálam sál, volt mivel csillapítanom az undorító szagokat. (Elfért volna egy KO a testszagnak dezodor) 

A hajrához érve már egyre több etapot futottam meg, tartva a tempót a közben hét fõsre duzzadt társasággal. Átkelve az M2-esen, majd a Gödi-erdõn ért be a csapat Gödre. Kis kacskaringózás után pedig már a túra végállomásán, a Sári kocsmában pecsételtünk. 

A vonatra egy órát vártam, közben a rendezõktõl kapott mandarint majszoltam. Köszönöm a szervezõknek a lehetõséget, jövõre is biztos, hogy lenyomom a túrát.

Az év utolsó teljesítménytúráján 5 óra 15 perc alatt abszolváltam a 35 km-es távot és a 694 m szintemelkedést.

Képek ITT

szia emberek,tegnap Gödöllõrõl indult…mármint a Fóti Somlyó címû,ami azért hol innen,hol onnan rajtol,és a gombai tortaszelet mellett ez adja meg az ízét,vagy pontosabban fogalmazva,ez is..hiszen az idõjárás is segít(het),egy-egy kalandorsággal a távot is lehet növelni,akár jelentõsen is,ha gyorsan mész rossz irányba,talán ami ennél a túránál mégis valami állandóságot jelent,a gombai szelet és a december harminc..és mivel öreg túráról van szó,fontolóra vennék egy „kistestvért”,akár „A” és „B”változatban,a cukrászdáig illetve onnan..ez biztosan megoldható,igény lenne..

szóval reggel pitymallott a gödöllõi vasútállomáson,ahol királyfiak és királylányok írtak és fizettek azért,hogy jól elfáradjanak valahol,és egész máshol kössenek ki,mint ahonnan elindultak..mi is indulunk olyan harmincan észrevétlenül,rá a pirosra,a kastélyig rövid a táv és sötét az alsópark,innen át az Erzsébet parkba,már a Mária jelzésen rongyolunk,hirtelen lépcsõ és mászás a szalagkorláton,de csak keresztbe,tépünk a Jakabi erdõben,hol föl,hol le,liftezõs nyiladék,aztán sínek,ezeken is inkább keresztben kelünk át,de erre a szervezõk is gondoltak,és az itiner is hangsúlyozza az óvatosságot,kell a létszám a gödi célban is,haladós a gyalogösvény,csupaszok az ágak,a „..fák is siratják az elveszett lombokat..”költõ hangsúlyozta egy képzelt riportban anno,hát itt is lehangoló az évvége,csak a 3-as fõút és a Hungaroring zaja lop némi dübörgést a fülekbe,egyik túratárs a magyar gazdaságot vízionálja a zaj mögé,kioktatjuk,hogy a pannon puma lopakodóféle macska..hacsak egy kétharmad nem írja át,Szárhegy,ragasztunk és tova,síneket keresztezünk ismét,ezúttal alulról és nem szintben,sokkal bátrabbak is vagyunk,még mindig elõre,szél segít,és a Gyertyánosnál számoljuk az erkélyt,akárcsak Rómeó anno,Júliát nem láttuk,pedig a köd oszlani látszik,lefelé tartunk és beestünk Mogyoródra,Gombai cukrászda,a hölgyek szebbek,mint valaha..és pecsét,és süti és tea,és föl a zöld négyszögön,ez a Fáy présházhoz kalauzol,két narancs és zöld keresztre váltunk,innen föl a csúcsra,elsõsegélyt nyújtunk egy helybeli lakosnak,aki majd megszakad a kacagástól,mondván,’..nincs fönn semmi..”,nem volt igaza,csúcskövet is találtunk és az északi oldalon matricát is,remek a szalagozás az egész túrán,lehetne akár futni is,közutat keresztezünk szintben,óvatosan,nagy az autósbuli,hiszen délutánba tûnik a nap,és irány a Magas hegy,a gödöllõi dombok egyik csúcsa,innen a reggeli fagy eltûnik és sárba hajol,de a zöld kereszt már nem változik,tarra vágott erdõrészlet mellett hasítunk,kései indulók loholnak el mellettünk,kondenzcsík látszik belõlük hamarosan..sietni kell,fogy az év,és persze a táv is,Zahora völgy,amelyet a Magas hegyhez hasonlóan felfedezõjérõl neveztek el..”elkezdett az esõ cseperészni,de mintha mindegy lenne,el is állt..”,homokbánya balról,jelenleg nincs mûvelve,ideális hely a lányoknak,akik hivatásszerûen..hisz sem iskola,sem önkormányzat nincs közelben..újabb túlélési tanács:ha kioldódik a cipõfûzõd,kösd újra..már a falu szélsõ házai között táncolunk és beesünk a sínek elõtt a kocsmába,jelvény,grat,üdítõ,kiosztom a maradék sütit és a szaloncukrot,csók és bujékolás,a vonat tíz perc késéssel érkezik a messzi Vácról..

FÓTI-SOMLYÓ 30 - 2010.12.30.

Röpködnek a mínuszok, de a "$zar a hideg szél nélkül" népi megfigyelés most is beigazolódik. Azért betolhatnák már azt a szerelvényt, mert így a levegõs Nyugatiban várakozva azért nincs melegem. Na, végre, fényszóró-pár tûnik fel a kanyarban, tódulunk a vonat felé. Kellemes meleg fogad, ezt most nagyra értékelem. Lassan megindulunk, szó szerint lassan. Nem jellemzõ erre a járatra a nagy sebesség, sõt, minden fánál be kell várni az ellenvonatot. Fogalmunk sincs róla, hogy éppen merre járunk, mert a megállókban a helységnévtáblák a felismerhetetlenségig össze vannak firkálva. Már mindenki megreggelizett, eszmét cserélt, majdnem elaludt, amikor a vagon másik felében egyszerre öltözködni kezd mindenki. Úgy látszik, mégis megérkeztünk. Nagyszerû! Tizenhét perc késés, harminc kilométeren, nem is rossz. ERDÕKERTES, VASÚTI MEGÁLLÓHELY. A felfagyott placcon már toporogva várnak minket a helyi erõk: Gyula (Szada) és Zsolt (Fót). Két autóban folyik a neveztetés, de még így is alig gyõzik a tömeget. Az eltervezett 07:00-hoz képest 25 perccel késõbb tudunk csak elindulni. Nem baj, így is elég sétálósra lehet venni a figurát. Az évzáró túra legyen egyfajta feloldása a loholós, óranézõs idei túrák sorának. Zsolt még tökölõdik egy sort botjai hosszának milliméterre való beállításával, aztán akár mehetnénk is.

Háttal állva a síneknek, jobbra indulunk el, hogy a vasúti átjárónál balra kanyarodjunk egy emelkedõs utcán. Jelünk a [S4], de itt jegyzem meg, hogy a túra során, a kritikus helyeken mindig lehetett számítani a szalagozásra. Körbejár Zoli fémflaskája; jólesik egy gyûszûnyi gyümlé. Az emelkedõ vége felé balra térünk egy rövid utcába, aminek a végén lépcsõk segítségével mehetünk be az erdõbe. Libasorba megyünk a hóba taposott ösvényen. Ráérõsen mennek elõttünk, de mi se sietünk. Feltûnik, hogy egy jó darabon nem akar elfutni mellettünk senki. Balról bejön a [S-], és nemsokára emelkedni kezdünk a Bódis-hegyre, de ez inkább csak hö, mint igazi hegy. Felérve, a gerincen is sétálunk egy kicsit. Elérünk egy meredek, jobbos leágazáshoz. A térkép elõzetes átvizsgálásából tudom, hogy itt nem szabad lemenni, de a szalag is kint lóg, ami enyhén balra térít, egy jelzetlen útra. Ezen az átkötésen érjük el a [P-] jelzést, ahonnan már csak egy köpés a geodéziai torony.

1. ellenõrzõpont, Margita, csúcs.

Nõi keresztnevekbõl kell egyet kiválasztani. Az emléktáblán Emma a szerencsétlenül járt kislány neve; bekarikázom a C-t. Elõször azt hiszem, hogy õ azonos azzal, aki a toronyból vetette le magát, de valaki nemet int, és rámutat egy fejfára közvetlenül a torony tövében. Sok a szomorúság ezen a szép helyen, menjünk tovább! Nemsokára, jobbra elhagyjuk a [P-] jelzést, és egy lejtõre térünk. A lábnyomokat követve egy mélyútba torkollunk. Csak benne veszem észre, hogy ez az a mélyút, amit fölötte ki kellett volna kerülni, de nincs semmi gáz, mert ez is levisz a lovardához, csak egy picit hosszabb és kövesebb. Mellesleg az itiner alternatívaként említi. Kiérünk egy útra, amin nyíl egyenesen, és hosszan haladunk Szada lakott területe felé. Egy temetõkert mellett megyünk el. A térkép szerint itt van Székely Bertalan síremléke. Kívülrõl nem utal erre semmi. A keresztezõdésben majdnem jobbra megyek el, mert elfelejtettem, hogy az ellenõrzõpont elõtt van itt még egy balra indított cikkcakk. A többiek mutogatják a szalagot. Jó, jó! Balra, aztán a buszmegálló után jobbra. Végül elérkezünk a keresztezõdéshez, ahol most már tényleg jobbra kell fordulni, de elõtte van itt még egy kis feladat.

2. ellenõrzõpont Árenda-hegy.

Azt kell bekarikázni, hogy kinek a telefonszáma olvasható a sarki villanyoszlopon. Egy kis zöldes, félig lemállott cetlit kezdek közelrõl silabizálni, de a többiek röhögve mutatják az oszlopon feljebb látható, jól olvasható kõmûves feliratot. Bekarikázom a B-t. Tehát jobbra át. Gyula - aki szadai - azt mondja, hogy világ életében Arany-hegynek ismerte ezt a helyet, nem pedig Árenda-hegynek. Az fix, hogy itt jövünk az Aranyhegy utcán. Beletorkollunk az Árpád utcába. Gyula rámutat egy házra. Ismerõs? - kérdezi. Háppersze! - válaszolom. Kb. két éve itt laktunk egy hétvége erejéig; az úszócsapat évi közgyûlését tartottuk itt. Az utcán álló fáról finom meggyet csemegéztünk. Most csak fagyott hó van rajta. A sarkon balra fordulunk. A lesöpört bicikliúton nem látni biciklit, ezért mi fogyasztjuk rajta a métereket. Ez sem tart sokáig, mert jobbra elhagyjuk a kerékpárutat. Itt aztán olyan kanyargásba kezdünk, amit már nem tudok megjegyezni. A térképen [PM] jelzés van feltüntetve, de én csak szalagokat, és a kitaposott ösvényt látom. Az egyik bal kanyarban komoly rönkházat látunk, ezt mindenki megnézi magának. A házak elfogytával egy patakátkeléshez érünk. Tulajdonképpen csak két, mederbefektetett kövön kell átlépdelni. Egy takaros kis fenyvesen megyünk keresztül. Gyula azt mondja, hogy hajdan ez egy lõtér széle volt, magyarul golyófogó. Hoppá! Túl könnyû lett volna, ha megússzuk azzal a semmi kis  patakátkeléssel. Most itt van egy szélesebb, partján jéggel. Egy óvatlanabb túratársnak sikerül is fél lábbal beszakadnia. Nem vészes, "csak" bokáig lett vizes. Gyors felmérés után találunk egy helyet, ahol határozott ugrással a túlparton lehet teremni. Egy kitett mezõn haladunk. Óriási szerencse, hogy szélcsend van, mert itt bizony leüvöltené a fejünket a metszõ szél, ha fújna. Lövés zaja hallatszik a távolból. A legtöbben észre sem veszik; én is csak akkor tudom meg, hogy mi a dörgés, amikor percek múlva, messze, elõttünk vaddisznó rohan keresztül a mezõn. Még így messzirõl is látszik, hogy kolosszális példányról van szó. Több lövés nem dördül, valószínûleg miattunk. Amikor áthaladunk a párhuzamosan futó távvezetékek alatt, jobbról becsatlakozik a [Z+]. Nemsokára, balra betérünk egy erdõs részbe. Már több [Z+] jelzést elhagytunk, de a várt ellenõrzõpont csak nem akar jönni. Csörtetést hallok jobbról, és ugyanabban a pillanatban két õz vágtat át a túrázók karavánján. Olyan villám gyorsan játszódik le a történet, hogy még megriadni sincs idõ. Azért örülünk, hogy nem a vaddisznó volt. Egy kisebb csoportosulás alakult ki az egyik fa alatt.

3. ellenõrzõpont, Homok-hegy.

A [Z+] jelzéssel ellátott, fába vésett monogram a kérdés. KL, tehát bekarikázom a B-t. Továbbhalad kis karavánunk. Egy mûútra bukkanunk, amin jobbra fordulunk. Innen már ismerõs a járás, mert az egyik (?) FÓTI-SOMLYÓ alkalmával már jártunk erre, csak éppen ellenkezõleg. Átmegyünk az M3-as hídján, hogy Mogyoród utcáin kanyarogva sínekhez érkezzünk.

4. ellenõrzõpont, Mogyoród, HÉV állomás.

Átmegyünk a síneken a túloldali kifõzdéhez. Már sokan vizsgálják az étlapot. Nem, nem enni akarnak, hanem a legolcsóbb leves árát fürkészik. Most nem a sóherság a legfõbb szempont, hanem ezt az adatot kell rögzíteni az itinerben. Amikor odaférek, konstatálom, hogy a legtöbb leves 290 Ft, és ennél nincs is olcsóbb. Zoli és Zsolt bemennek. A legkevésbé sem érdekli õket a levesek árszínvonala; más folyadékra szomjaznak. Nincs is stílusosabb ital ilyenkor, mint a jéghideg sör. Megegyezünk, hogy õk gyorsan isznak, mi meg lassan megyünk. A lámpánál megint keresztezzük a síneket, és balra, egy felfelé tartó úton indulunk el. A havas táj látóhatárát a szürke égbolt zárja le. Párás a levegõ. Csak sejtem, hogy merre van a kilátó. Amikor már majdnem felérünk a dombjára, csak akkor bontakozik ki a ködbõl.

5. ellenõrzõpont, Gyertyános, kilátó.

Az elsõ szintig mindenképpen fel kell menni, hogy a feladatban foglalt lépcsõfokokat meg tudjam számolni. 19-et számolok. Nézem a papírt: A10; B18; C22; D28. Na, számoljuk csak meg lefelé is! Megint 19, nem én tévedtem. Vas logikával bekarikázom a 18-at, mert a választékból az áll legközelebb a 19-hez. Sasolom a pontra érkezõket, de a két jómadárnak se híre, se hamva. Kriszta már elindult lefelé, a bokrok között vezetõ, keskeny, csúszós ösvényen. Ha nem lógna ott szalag, akkor aki elõször jár erre, nagy gondba lenne. - Na, menjünk Gyula, majd utolérnek, nekem már süteményezhetnékem van. Lecsúszkálunk az ösvényen. A domboldalban vidáman szánkóznak a gyerekek. Nem egy nagy durranás, ennél már a Városligetben is nagyobb a Király-domb. Egy hatalmas mezõt derékszögelünk néhányszor, aztán leereszkedünk a lakott területre. Megint egy M3 híd; átmegyünk. A híd után egy darabig egyenesen kell menni. - Mondom, egy darabig! Helló! Gyertek vissza! Balra egy kis átvágásnál szalag lengedez. Egy hangulatos, borpincékkel tarkított utcában sétálunk le a fõútig.

6. Mogyoród, Gombai cukrászda.

A FÓTI-SOMLYÓ 30-on két biztos pont van. A második a Gombai cukrászda. Erre lehet alapozni. A teraszon állók figyelmeztetnek, hogy nagyon csúszik. Valóban, a tükör fényes járólap olyan, mint a frissen feljavított korcsolyapálya. Betipegünk. Katától begyûjtjük a bélyegzést és a kajajegyet, majd a pultnál átvesszük sütit és a meleg teát. A rizses, tejszínhabos sütinek csak az a baja, hogy nagyon kell még íze van. A teáztatást itt oldják meg a legzseniálisabban. Nem kell bajlódni ..csányi, kis poharakkal, hogy "Jaj, kérek még". Itt rögtön fél lityivel kínálnak. Lassan eliszogatjuk a teraszon; ezek még mindig sehol. - Nem akarok idefagyni, menjünk. Éppen jönnek Szilveszterék. - Á, gratulálok! - üdvözlöm, miközben kezet nyújtok. - Mihez? - kérdezi. - Holnap lesz a neved napja. Nem tudtad?! (Hihi!) Át kell menni a fõúton, de most nem rögtön vágunk fel, mert a szalag tovább visz jobbra egy emelkedõn. Csak késõbb fordulunk be balra egy utcába. Az autók kásásította hó alatt jégpáncél van, meg kell nézni, hogy hová lép az ember. Amikor egy idõ múlva balra kell fordulni, pár méter után rossz érzésem támad, és kinyitom az itinert. Hoppá! Itt kellett volna felírni a villanyoszlop számát. Visszamegyek.

7. ellenõrzõpont, Csík-völgy, egykori dögkút.

A szembe jövõ emberek mondják, hogy 20-as, de én addig megyek, amíg látótávolságba nem kerül a felírandó szám. Emlékszem erre a dögkútra; pár éve a rácsán kellett valami biszbaszt megszámolni. Amíg Gyula könnyít magán, addig én egy kidobott, hólepte heverõre próbálok Zorro jelet kaszabolni, de a túl vastag porhóréteg minden suhintásnál beomlik. Erdõkön, mezõkön tapossuk az ösvényt a [Z+] jelzés nyomán. A séta egy éles bal kanyarral ér véget, innen már a gerincet támadjuk. (Bodzás, erdõsarok) Kutyasétáltatók, szánkóhúzók jönnek szembe. Hamarabb felérünk, mint gondoltam. Jobbra fordulunk. (Öreg-hegy, [Z+], [Z4] elágazás) Egy info táblánál megnézem az "Itt áll ön" pontot. A kilátópont még odébb van. Késõbb már látom, hogy balra tartanak a jóval elõttünk járók, nemsokára mi is odaérünk a szalagozáshoz. Hó ide, hó oda, ólomszürke a táj.

8. ellenõrzõpont, Fóti-Somlyó, kilátópont.

A kettõ darab (!) pad mellett egy társaság fotózkodik. Amikor végeznek, mi is továbbállunk. Nem telik bele sok idõ, és eljutunk a csúcsra.

9. ellenõrzõpont, Fóti-Somlyó csúcsa.

A csúcskövet már vizsgálják néhányan. Andrew elmentében azt mondja, hogy alá is be kell kukkantani. Az ide rendelt feladat szerint a rajta levõ turistajeleket kell megszámolni. Egy [Z3] jelzés van az innensõ oldalán, a másik oldalon már csak a fehér alapja látszik. Ha közel hajolsz, csak akkor látod benne egy háromszög halvány körvonalát. - Hát, akkor, jelöljük a kettõt? - Jelöljük! Én már végeztem a keresztnevem sárgabetûs hóba írásával, de a tisztelt túratársak még mindig nem jönnek. (Kriszta már a dögkútnál elõresietett.) Legrosszabb esetben a célnál bevárjuk õket. Leindulunk a kék lepkés tanösvényen. Ez egy kellemesen lejtõs út. Idõnk, mint a tenger, Szilveszterék utolérnek, elõreengedjük õket. Jaj, de gyönyörû ez az öreg fa. Számtalan vastag karja szerteágazik. Egy megbarnult tölgyfalevél még tartja magát az egyik ágán. Mesekönyvbe illõ kép. Lassan leérünk a füves térre, aminek a közepén a többször látott betonemelvény áll. Legtöbbször itt van az almáztató pont. Most azonban a cél közelsége miatt nem lett volna ésszerû itt kajapontot felállítani. A Fáy présház vendéglõ mellett megyünk el.

10. ellenõrzõpont, Fót, Vörösmarty kunyhó.

Ezt most látom elõször. Tényleg illik rá a kunyhó megjelölés, mert nem nagyobb, mint egy sarki trafik. 2002-ben újították fel. Ahhoz képest mállik a festék a táblájáról. - Várj csak Gyula! Mintha ismerõs alakokat látnék felénk andalogni. Igen, Zolinak van ilyen Andokban rendszeresített, füles sapkája. - Hol a ló likában voltatok fiúk? Kiderül, hogy a Gombaiból kijövet megszokásból rögtön felvágtak az emelkedõn. Szerintem nem volt elég nekik a fél liter TEA per kopoltyú. Az utolsó néhány száz métert együtt tesszük meg. Úgy látszik többen gondolták úgy, hogy lazára veszik a figurát, mert "hírhedt" loholókkal találkozunk, akikkel együtt rajtoltunk. Most járok elõször a Gyermekvárosban; nem számítottam ekkora területre és épületkomplexumra. Belépünk a Károlyi kastélyba. Kriszta már negyven perce vár. Volt ideje pihenni. Ünnepi zsibongás van az étkezdében, a túrázók vidáman gulyásoznak. A túra megkoronázásaként megmenekülünk a vicinálisozástól; Gyula felajánlja, hogy bevisz pestre...

Ottorino



 

Fóti-Somlyó 30

"...hadd tudjak egy fröccsöt venni,

a bánatomat elfeledni,

hadd tudjak egy kicsit boldog lenni!"

(Kaczor Feri (és még sokan mások): Polgármester úr, csak azt kérem...)

Az utolsó pillanatban érkezünk meg Kerek repkénnyel a Nyugati pályaudvar Váci úti bejáratához, berohanunk a jegyautomatáig, bõszen pötyögöm Erdõkertes háromjegyû számkódját, közben Repkény keresi a kijelzõn, honnan indul a vonat és már majdnem felkészülnénk a futásra, hogy odaérjünk a kettes vágányhoz, ahonnan... Ahonnan indulnia kellene a személyvonatnak Veresegyház-Vácrátót-Vác felé. Igen ám, de a kettes vágány üres. Kihalt. Néptelen. Nem úgy, mint a kijelzõ elõtti rész, ahol láthatóan nagy rutinnal rendelkezõ utastársak várakoznak türelmesen. Eltelik pár perc, megjelenik a vonat leendõ mozdonyvezetõje és jegyvizsgálója, kedélyesen beszélgetnek. A kijelzõn folyamatosan váltják egymást a számok a „Késés:” felirat mögött. 10 perc, 20 perc, 30 perc. Senki többet harmadszor, marad a harminc perc. 5:20-kor beáll a railjet analógiájára „Kunjet” táblával ékesített BDVmot 015 motorkocsi által tolt szerelvény és nehézkes, óvatos gyorsítással, fél hatkor elindulunk. Félórás késésünket Erdõkertesig ötven percre hízlalja a forgalomirányítás, hogy a szembejövõ vonatok egyre kisebb késéssel közlekedhessenek, nekünk meg már úgyis mindegy. Végül megérkezünk, Laci069, Gethe, Vagdalthús, Bubu és Hevér Éva vannak jelen a rendezõség részérõl: gyorsan eligazítanak, mi Laci069 járgányának hátsó ülésérõl fogunk rajtoltatni. Komfortos ez így: Repkény intézi az adminisztrációt, én a pénzügyeket és a nyugtát. Még hideg sincs annyira idebent, nem úgy, mint a többieknek odakint, igaz, nyugtaírás közben rendszeresen merevre fagynak az ujjaim. Rengeteg ismerõs érkezik, nem sorolnék fel mindenkit, viszont vaddino-tól ezúton is elnézést kérek, amiért nem realizálom idõben, hogy õ TTT-kedvezménnyel nevez. A vonatok egyre csökkenõ, de meg nem szûnõ késése miatt a rajtzárás bõ húsz perccel elhúzódik, ekkor nekivágunk Repkénnyel mi is a távnak.

Ideje is indulni: a hûvösben való ücsörgés és a reggeli kávék hatása fokozottan érzõdik, így aztán a faluból kivezetõ emelkedõbõl szinte semmit nem érzek. Utolérjük Olahtamas-ék trióját, majd egy mérsékelten havas, ám igen jól jelzett lépcsõ vezet minket az erdõbe, szépen letaposott ösvényre. Trappolunk elõre a kanyargós csapáson, Repkény elcsörtet a bozótosba és én is találok egy alkalmas helyet félreállni, de Olahtamas-ék éppen megérkeznek. Elnézést. Baktatunk tovább a hóban, megcélozzuk a Margita hóborította gerincét, ez az út sokkal kényelmesebb hóban, mint normál körülmények között, amikor homok borítja a környék útjait. A geotoronyba még csak be sem pillantunk, pedig a felmenetel lehetséges, mert valaki éppen akkor is áll a tetõn, amikor mi felérkezünk. Kedves túratársak mutatják az ellenõrzõpontot, mielõtt nagyon elkezdenénk keresgélni: bekarikázzuk, hogy mi volt a kislány neve. Indulunk tovább, az erdõt hamarosan Szada házai váltják, a község alaposan szétterül a dombvonulat délnyugati oldalában, ott, ahol a térkép még szõlõket, néhány házat jelöl, most valóságos lakónegyed terpeszkedik. Leereszkedünk a Szurdok utcán, lehet, hogy ez amolyan bújtatott reklám Bubu részérõl? Kiérünk a házak közül, autósok kerülgetnek a nyílegyenes útszakaszon, nagyon száguldozni nem lehet, az aszfalt csúszós az összetapadt hótól. Visszatérünk Szadára, kicsit sétálunk az országút mellett Gödöllõ felé, aztán újra csöndesebb vidékre térít a szalagozás. Ez itt az Árenda-hegy, haszonbér nélkül felírjuk az utca végén a szolgáltatásait kínáló iparosember tevékenységét. Derékszögben jobbra kanyarodunk, KRESZ-anomáliát figyelhetünk meg: egyszerre lépünk be és lépünk ki a 30 km/h-val járható (max. 7,5 t megengedett össztömegû jármûvel, mellesleg) zónába. Hangulatos, viszont igen csúszós mélyúton sétálunk lefelé, markoló próbálja a beszakadt homokot eltávolítani és egyben csúszásmentesítésre felhasználni. Újra megérkezünk Szadára, és mivel kezd kicsit sok lenni belõle, gyorsan távozunk is innét, csatlakozva rövid idõre R.Gellért kollégához. Belépünk a Szõdrákosi-patak és mellékvizeinek széles völgyébe, a köd miatt túl messzire nem lehet ellátni. Erdõfoltok, félig-meddig befagyott patakok keresztezik utunkat, utóbbiból némelyik pár pillanatnyi gondolkodásra késztet. Ilyenkor ugrunk. Találkozunk a kissé morcos Hevér Évával, aki mindenféle büntetéseket helyez kilátásba Bubu sérelmére a szalagozás gyér mivolta miatt. Sétálunk tovább, egy idõre jobbról becsatlakozik a sárga sáv, amely dél felé a térkép szerint Tölgyes feltételes megállóhelyig kalauzolja a gyanútlan túrázót. Mi maradunk a szalagozáson. Elérjük a 400 kV-os távvezetéket, a zúgó, sercegõ hang már messzirõl hallatszik és el is kísér egy darabon. Ehhez képest a többi vezeték zaja elenyészõ.

Fenyõfákkal tûzdelt erdõben érkezünk fel a Homok-hegyre, ez is egy olyan emelkedõ, amely sosem akar véget érni. Az út hótól buckás, kissé nyögvenyelõsen járható, eltart egy ideig, amire megérkezünk az ide helyezett ellenõrzõpontra. Bekarikázzuk azt a monogramot, amelyik egyik rendezõre sem érvényes, majd kisétálunk egy meglepõen széles és láthatóan járt földútra. Ez vezet ki az autópálya Szada-Mogyoród-Hungaroring csomópontjához, ahol egy túlélõtúra-jellegû etûd következik. Némelyik autós ugyanis nem ismeri a „kikerülni” és a „fékezni” tevékenységet és ezeknek a gyalogosokra gyakorolt pozitív hatását. Ráadásul most nincs nálam túrabot, hogy a valamelyik õszi túránál nafe által leírt nem fair, viszont hatásosnak tûnõ technikát alkalmazzam. Megérkezünk Mogyoródra, letérünk a HÉV-állomás felé, de hiába a túra által tálcán kínált több jó fotóhely, ittjártunkkor egyetlen zöld vonat sem hajlandó erre tolni az orcáját. Megvizsgáljuk a kifõzde étlapját az itiner tükrében, a válasz felvésése után rákanyarodunk a Gyertyános emelkedõjére. A hosszú, nyílt egyenes és ennek a merõleges, szintén nyílt folytatása sokkal kellemesebb élményt jelent télen és ködben, mint nyáron a tûzõ napon. Cserébe a kilátás sokkal gyérebb így. Nem is megyünk túl magasra a Gyertyános szépen kijavított-rendben tartott kilátójában, sietünk tovább, húz minket a mogyoródi cukrászda. Csúszós, de aránylag kényelmesen járható, meredek ösvény vezet le a dombtetõrõl, hogy utána széles, tágas dûlõt kerüljünk meg. A dûlõn fiatal pár szánkózik, kutyájuk lelkesen futja le a száguldó csúszkát. Kikerülünk egy karámot, odabent néhány egykedvû paripa unatkozik, tél van, hideg van, köd van és ez a sok túrázó még csak feléjük sem bajszint. Gyalogos felüljárón keresztezzük az autópályát, megint, alant autók sokasága száguld mind kelet, mind nyugat felé. Az is jó móka.

Érdekes, hangulatos, az általam eddig látottaktól merõben különbözõ pincesoron érkezünk Mogyoród központjának a szélére. Szalag vezetne jobbra, a névtábla nélküli Dózsa György útra. Másik, megerõsítõ szalagot viszont nem látok, pedig Bubu szokott ilyet is rakni... nézzük meg a leírást: „...lesétálunk a községházához. Itt a Dózsa György utcán jobbra térünk...” Megkérdezünk egy közepesen részeg helybélit, aki erõsködik, hogy a községháza most zárva van. Nekünk mindegy, csak mutassa meg, merre van. Az úriember hangulatáról jutott Repkény eszébe a cím alatt hivatkozott nóta is. Megmutatja, aztán valamit morogva továbbáll. Lemegyünk, jobbra is fordulunk a mindegy, milyen nevû utcán, ugyanis ennek a neve sincs kiírva. A zöld sávot viszont megtaláljuk, tehát mégis erre kell menni... amikor már a református templomnál járunk, akkor veszem csak elõ a térképet, mert sehogy sem áll össze a kép. Jön a megvilágosodás, vissza az egész, visszasétálunk a szalagig, ahol néhány, szintén kissé bizonytalan túrázó kering. Nincs Fóti-Somlyó eltévedés nélkül. Egy másik pincesor mellett közelítjük meg a Gombai cukrászdát: itt pygmea és Vagdalthús fogadnak, valamint a kedves cukrászhölgy sütivel és teával kínál. Repkény a csokis verziót választja, én a túrós-rizses-gyümölcsöset, kiülünk, hogy ne melegedjünk túlságosan fel, legalábbis külsõleg. A belsõ felmelegedés már más tészta, pygmea kínál a Vagdalthús-féle cefrébõl készült csudafõzetbõl. Erõ a testnek, a léleknek. :) Még beszélgetünk egy kicsit, aztán nagy lelkesedéssel indulunk a túra névadó hegye felé. Elballagunk a fenyõerdõ szélén a Csík-völgyben, az ellenõrzõponton Kerek repkény érdeklõdve kérdezi, mi az a földkupac ott balra. Az „üdvözöllek a dögkútnál, kedves Repkény” válasz kissé kiábrándító, de lefedi a valóságot. Továbboldalgunk, széles ívû kanyarok visznek fel enyhén emelkedve a kilátópont felé. Két évvel ezelõtt itt iszonyatos nagyot kavartam, most viszont szépen sorakoznak az utat mutató szalagok. A kilátóhelyen újra karikázunk, kicsit gyönyörködünk a szürke égbolt alatti szürke kilátásban, amelyben a fóti katedrális körvonalai még éppen kivehetõk. Egy arrajáró éppen ezt a pillanatot választja, hogy rágyújtson, gyorsan továbbsietünk. Betérünk az erdõbe a kanyargós csapáson, végül hirtelen megérkezünk a tetõre.

Az itt tartózkodók között éppen egy biztosan építõ jellegû, de számomra tökéletesen érdektelen vita kezd kialakulni arról, hogy a csúcskövet védõ gúla oldalain lévõ jelzések száma most pontosan mennyi. Késõbb, a célban Optika világítja meg a megfejtést: a csúcskõ betongúlájának oldala csak egyes számban szerepel a kérdésben. Egy oldalon pedig csak egy jelzés van. Lesétálunk a tetõrõl, kényelmes kis erdõben, majd mellõzünk néhány házat, egy hajót (!?), egy szánkópályát és megérkezünk a Vörösmarty-kunyhóhoz. Földi Rolandékkal beszélgetünk egy kicsit, majd egy meglehetõsen eseménytelen, ám rövid útszakasz koptatása után végre, betérünk Fót központjába. Csengettyûvel díszített ló húz egy könnyû szánt, a csilingelés hangja elkísér egy darabon. Átkelünk a fõúton, betérünk a Gyermekközpont területére. Kikerüljük a kastélyt, kukára kötözött tábla mutatja a cél irányát, a fõhomlokzati fõbejáraton lépünk be az impozáns épületbe. Odabent nagy élet zajlik, lükepék és Gethe intézik az érkezõk adminisztrációját, a másik asztalnál padler és efemm adják oda a díjazást. Repkény átveszi helyettem is a levest, leülünk pesza91, Nagyondinnye és matus.peti asztalához, késõbb a pontról visszatérõ pygmea is csatlakozik. Innentõl célzárásig az étkezdében kibicelünk. Záráskor segítünk 2, azaz kettõ darab doboznak az autóig történõ mozgatásában, élünk a Bubu által felajánlott fuvarral, aki ajtóig szállít minket, köszönet érte. Köszönöm továbbá a társaságot Kerek repkénynek és a lehetõséget Laci069-nek és Bubunak, hogy a magunk szerény módján, de besegíthettünk a túra rendezésébe. Gratulálok a teljesítõknek! :)

-Kékdroid-

Képek

A Gombai cukrászdában nagy pohár meleg tea mellé ribizlis sütit választok, Hajni capuccinót, Dominik csokis sütit. Finom mindegyik, szerencsére társaim se fáradtak, s már csak pár kili van hátra. A Csík-völgyben Béla bácsiékkal haladunk együtt rövid ideig, Hajni csodálkozik mikor megtudja mi mindent tud maga mögött 76 évesen : ) Hágóvas nélkül bevesszük a névadó Fóti-Somlyó csúcsát. Karikázás, már csak pár km. Nem akarok továbbra sem hajcsár lenni, kényelmes tempóban ereszkedünk a Fáy-présházhoz. Ahol elsõre sikerül a Vörösmarty-kunyhó mellett továbbmenni.. A kõhíd után bíztatom õket, már csak 600 méter a cél! (Azért addig összejön egy térdelés a jeges járdán) Végül 5:45 alatt érkezünk meg a Károlyi kastély étterembe, ami 5,1-es átlag. Gratulálok Hajninak és Dominiknak az elsõhöz! Ráadásul el sem fáradtak:)

sziasztok,remek turát tudhatunk magunk után,gyönyörû tájakon,nagy hóban,de amúgy kiváló idõben.A szervezõknek külön köszönet a cukrászdába való megvendégelésért,igazi energiabomba volt,csak úgy repültünk be a célba.Egészét véve nem volt olyan embertpróbáló,de nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott.Még nem voltunk ezen a tájon,de megtetszett és jövöre visszatérünk,mégegyszer köszönet a túraszervezõknek boldog új évet kívánok Jászboldogházáról

Fóti Somlyó 30

Táv: 29,4 km, szint 560 m, menetidõ: 5:39

A túra elõtti nap úgy döntöttem, hogy idén már nem megyek túrázni, de 30-án hajnalban felébredetem és megkérdeztem magamtól, hogy miért is nem? Mivel semmilyen épkézláb választ nem tudtam adni, hát felkeltem, bepakoltam és elrobogtam Fótra, ahol a Gyerekváros udvarán sikerült is leparkolni (lehet, hogy szabálytalanul?). 8-10 túratárssal szálltunk fel az Erdõkertesre induló volánbuszra, mely csekély késéssel érkezett a rajthelyre. Pechünkre éppen elõttünk ért be a pesti vonat, így jókedvûen beszélgethettünk vagy húsz percet, amíg vártunk a sorunkra. Egy percig sem bosszantott a sorállás, inkább örültem, hogy ilyen sokan választották ezt a mai ígéretes programot.

Indulás után kicsit fáztam, így határozott tempóval vágtam neki a Z4-nek, mely kivitt a településrõl. Már Fóton feszített a hólyagom, így aztán nagyon vártam, hogy kiérjek a házak közül. A váratlannak egyáltalán nem nevezhetõ bokszkiállás után, immár tudtam gyönyörködni is a tájban. Az erdõt 10-15 cm hótakaró borította, a fák ágai zúzmarásak voltak. A hõmérséklet az elõre jelzett -14 fok helyett csak -9 volt induláskor. Igazi téli túra! Nyilván még szebb lett volna, ha kisüt a nap, de ma az egész napra kitartó masszív köd sem zavart. A késõi indulásnak élvezhettem azt az elõnyét, hogy az elõttem járók alaposan letaposták az ösvényt. A hóban elég sok vadnyom keresztezte utamat. Ezen, s sok egyéb máson is volt idõm eltûnõdni.

A Margitára felfelé a turistajeleket festõ túratárs egyáltalán nem vádolható azzal, hogy a külcsín nála fõ szempont lett volna. Eltévedésre azonban az esélytelenek nyugalmával nem is gondolhattam, mivel a kitaposott ösvény és a professzionálisan kihelyezett szalagok feleslegessé tették az egyébként elég bõ lére eresztett túraleírás böngészését. Ha mindenképpen hibát kellene keresni az itinerben, akkor az az volt, hogy a „Homokhegy” ellenõrzõpont jóval késõbb volt, mint a térképen feltüntetett hely. (Túlságosan azért nem aggódtam miatta.)

Számos ismerõssel találkoztam. Legtöbbjüket csak arcról ismerem, de jó néhányukat közelebbrõl is. Jó volt látni lederesedett szemöldöküket. Utólag is köszönöm Vasssalmos túratársnak a szekszárdi eredetû doppingitalt. Eddig úgy tudtam, hogy a vörösbor ideális fogyasztási hõmérséklete szobahõmérsékleten, úgy 18 fok körül van. A jégkását úgy szûrtem belõle fogaimmal, mint bálna a szilával. Na de mit csináljunk, ha ma ilyen volt a „szobahõmérséklet”?

Én most jártam elõször a Fóti Somlyón. Remélem, eljutok egyszer ide ködmentes idõben is, mert csak sejtem, hogy a kilátópontról pompás látvány fogadja az ide látogatót. Innen gyakorlatilag már csak lefelé utunk volt. A Vörösmarty kunyhónál feljegyeztem még a felújítás évét és 14:10-kor már a Károlyi Kastélyban voltam.

Átvettem a túra teljesítésérõl szóló oklevelet, kitûzõt. Megkaptam a rajtban megrendelt forró marhagulyást is, mely nagyon finom volt. Igazán jól esett.

Nagyon jó kis túra volt, igazi évzáró hangulattal. Sajnálhatja, aki otthon maradt.

2010.12.30. Fóti Somlyó teljesítménytúra.



Reggel a 8:00-s vonattal indultunk a Nyugatiból, és némi késéssel, de még elfogadható idõben, 09:18-kor vágtunk neki Erdõkertesrõl, hogy ismét új útvonalon közelítsük meg a Fóti Somlyót.

9-óra körül ért utol minket Kékdroid és Kerek repkény, majd eltûntek a szemünk elõl, a Margitára vezetõ ösvényen.

Kisvártatva, ugyan még pár pillanatra utolértük õket, mert megálltak picit, de hamarosan végérvényesen eltûntek a szemünk elõl. Szerencsére elég ködös idõ volt, így nem volt rálátásunk a hegytetõre, és nem riadtunk vissza a magas hegycsúcstól.

A Margitára érve eltûnõdtünk rajta, hogy vajon mi történhetett a fiatal lánnyal 2009.01.02.-án, amikor is Horváth Emma eltávozott közülünk.

A geodéziai toronynál tartottunk 10 perc szünetet, én elkortyolgattam a termoszban magammal hozott halászlé felét, ami elég jól bejött, mint frissítés. Hamar leértünk Szadára, de kocsmamentes útvonalon jutottunk ki a túloldalán, így ez nem jelentett veszélyt a szintidõre.

Fél egy tájékán már elég erõssé vált az éhségérzetünk, így magamba töltöttem a maradék halászlevet, míg beszélgettünk a közben jövõ/menõ túrázókkal. Sikerült is 15 percet elácsorognunk, ami alatt a kezem eléggé átfázott, mert a kesztyût azt levettem közben. Meg is hajtottuk kicsit magunkat, hogy hamar újra felvegyük az üzemi hõmérsékletünket, és így is lett. A Mogyoródi hévnél összefutottunk ismét a Dunakeszirõl érkezett lánnyal, aki hozzánk csapódott mivel egyedül volt, és mint kiderült ez élete elsõ teljesítménytúrája, így beszélgetve értünk fel a Gyertyánosnál levõ kilátóhoz. Itt is eltöltöttünk 8 percet, így a lány továbbállt egy másik csapattal, akik korábban akartak beérni.

Leereszkedve a lovakhoz elfényképezgettünk, és nézegettük a lovakat, miközben észrevétlenül továbbhaladtunk a leágazás mellet, de szerencsére hamar észrevettük, hogy túlmentünk, így rögvest korrigáltuk is a hibát, bár kétségtelen, hogy vagy 200 métert nulla pontért gyalogoltunk. Innen hamar leértünk már a Gombai cukrászdához, ahol meleg fogadtatásban részesültünk. Pálinka, tea, sütemény! Nem is csoda, hogy 24 percet töltöttünk bent, pedig a végén már ki akartak dobni, hogy bezárt a pont, de mi még a seprûket is megvártuk, bár szóltunk nekik, hogy õk is nyugodtan maradjanak még, hisz nagy a választék, és nem utolsó sorban, kapjunk egy kis egérutat. A dögkúttól ismerõs útvonalon haladtunk a Fóti Somlyóra, ahol csak korlátozott kilátás tárult a szemünk elé, így nem idõztünk sokat, hanem a Fáy présházban beszerezhetõ forralt bor járt a lelki szemeink elõtt. 16:10-kor léptünk be, és a pincér ígérete, miszerint 5-10 perc alatt kész a forralt bor, az bevállalhatónak tûnt, mivel 16:30-ra számoltam az indulást, amivel kényelmesen beérhetünk a célba. Persze végül kb. 13 perc lett mire megkaptuk az áhított nedût, és forrósága okán nem is tudtuk azonnal beönteni, így végül 16:33-lett mire kiléptünk az objektumból. Gyors fejszámolás, és ez biza majd 6 km/h-s tempó, így igen csak iparkodnunk kellet, hogy idõben érkezzünk a célba. Végül 17:00-kor már a díjazást kaptuk a kezünkbe, így elég jól sikerült a szintidõ kihasználása, és elégedetten kanalaztuk be a leveseinket. Végül hazafelé még fuvart is kaptunk, köszönet érte Padler és efemm topiktársaknak.

Jó kis túra volt!

Fényképek:

http://olahtamas.fw.hu/20101230fotisomlyo/20101230fotisomlyo.html

Harmadszori nekifutásra végre sikerült teljesítenem ezt a nem mindennapi - szintidõ nélküli - téli teljesítménytúrát. Ha a nap is kisütött volna teljesebb lett volna az örömöm, de így is nagyon szépen sikerült ez a mai gyaloglás.

Nagyon tetszett a szadai Székely Bertalan-szobor és a Szadától Mogyoródig tartó sík terepszakasz, annak ellenére, hogy egy egyszerûnek látszó nádasvízi átkeléskor mindkét bakancsom megmerítkezett a hideg vízben, úgyhogy innentõl kezdve sietõsnek tetszett minden. Amikor a Gombai cukrászda õrtündére kezembe nyomta a sütemény- és italutalványt bizonyára nem tudta, hogy életet mentett. Most már tudja és nagyon jólesett ez a gáláns rendezõi gesztus.

A Fóti-Somlyón még sohasem jártam, fantasztikusan szép környezet, még akkor is, ha a ragaszkodó ködtõl keveset láthattam a távolabbi környékbõl.

Röviden summázva: gratuláció a rendezõknek (külön köszönet az õrtündérnek), hódolat a mogyoródi Gombai cukrászdának és a barátságos, mosolygós, jóindulatú és segítõkész túratársaknak.        

Üdvözlet kedves túra társak!

2006-ban a Hát ez csúcson a Gellért- hegyen csatlakozott szerény 3-asunkhoz egy felkészült túrázó!

Keresném az illetõt!!! Ha magára ismerne:

Mi 3-an voltunk és nem volt nálunk várostérképen kívül más tájékozódásra alkalmas papírunk...

Kamaraerdõbõl eggyütt indultunk villamossal a városba

Akkor ha jól emlékezek katona volt talán Miskolcon és akkor helyezték át Fehérvárra!

Keressük az illetõt akik talán Gyurinak hívtak?!!!

Ha magára ismerne kérem keressen!

balzsam1@gmail.com

üdv:

Bazsi