Túrabeszámolók


Kitörés

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2006 2007 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
SzőcsAnnamáriaTúra éve: 20172017.02.17 20:26:15
megnéz SzőcsAnnamária összes beszámolója

Kitörés 60


2017. 02.11-12.


Kitörés60 – 2017

Időben érkezem valamivel négy előtt már a Kapisztrán téren vagyok. Gyalog megyek fel a Déliből, nehogy kevés legyen az előirányzott 2200 méter szint. Az előző évektől eltérően idén nincs előregisztráció. Nagy a fejetlenség, első körben nevezési lapot szerzek be, majd nagy nehezen megkapom az itinerem is. Szerintem az előnevezős rendszer jobb volt, de ezen hamar túl is lendülök. Istvánnal és Tamással elindulunk, békés rendőri megfigyelés mellett. A Bécsi Kapunál ellendemonstrálók kiabálnak, a magam 39 évével is bőven anyukája lehetnék a kiabáló kislánynak, túra ide vagy oda, gondolatban azért kislány megbuktatlak töriből.


Tempósan gurulunk a Moszkva felé, majd át a Városmajorba. Itt van egy pici bizonytalanság (első eltévedés?), mert István, aki immáron nyolszoros teljesítő másik irányból szokott kerülni, most arra megyünk amerre én „szoktam”. Jön szembe egy fiatal srác és megállítja Istvánt megkérdi hová megyünk. A válasz: Szomorra. A srác áll bután mi pedig robogunk tovább, kaptatós rész következik, A Diós-árkon keresztül, némi lépcsőzés után feljutunk az első ellenőrzőponthoz a Széchenyi-emlékműhöz.


A Széchenyi-hegy után a Normafa felé vesszük az irányt. Itt még minden csontszáraz. Normafát elhagyva a koregrofia a következő szokott lenni: lámpa és hólánc FEL! Most sincs ez másképp, elsőnek a lámpát veszem elő. Majd kb. 200 méter megtétele után a szögest is. Vadonatúj tűzön, vízen, de leginkább jégen járóm van. Most viselem először. Az első lépések bizonytalanok. Aztán rájövök tényleg nem csúszik, atombiztos.


Óvatos, de határozott léptekkel érjük el 2. ep-t Csacsi réten. Itt már vannak esések, csúszások. Virág-völgyről sok rosszat olvastam az előző heti túrabeszámolókból, de minden gond nélkül letudjuk a távot. Tamást közben elveszítjük, mert visszamegy megkeresni a telefonját. Istvánnal ketten baktatunk fel a János-hegyre. A tervezettnél előbb érünk fel, ötös közeli a tempónk. Itt még nem tudjuk, hogy korai az öröm. Pecsételünk, megesszük a csokit és öt perc múlva már Erzsike lábai előtt fényképezünk. Elkezdünk ereszkedni a P-jelzésen Szépjuhászné irányába. Néhány száz méter után jön a fekete leves. Tükörjég minden. 2015-ös Kitörés „feelingem” van. Csúsznak, másznak, esnek, kelnek körülöttem az emberek. Remélem, hogy csak átmeneti a helyzet/terep. István elesik mögöttem. Próbálunk lejutni a hegyről, mindenki kapaszkodik mindenbe, amit ér. Közben megjön Tamás, kiderül, hogy a telefon végig a zsebében volt. Ugyanolyan a szögese, mint az enyém. Fut benne. Azt mondja ne féljek, (4 térdműtét után ez nem vicces), mert lehetetlen elesni a cuccban.


Valahogy lejutunk innentől Istvánnal megyek végig. Nem tudom mennyit esett, rövidebb időközökre elveszítjük egymást. Mondani meg nem mondja. Nagy-Hárs-hegy felé vesszük az irányt. Simán felérünk, pecsételünk és tudjuk, ha hegy ezen oldala száraz a másikon tükörjég vár. Így is történik. Én megyek elől. A Bátori-barlangnál az új lépcső tövében áll egy srác és reszket a fájdalomtól. Eltörött a csuklója. Fogalma sincs merre induljon, lefelé tükörjég, vissza kapaszkodni nincs ereje. Társasággal van így sokat tenni nem tudnunk érte. Valahogy lebotorkálunk Hűvösvölgybe. Itt megállunk én eszem egy lángost, István egy hot-dogot. Ismerős a terep: mászni kell, kell az erő. Az S en felkapaszkodunk először a Vadaskerti emlékműhöz, gyors pecsételés után viszonylag gyorsan feljutva az Újlaki-hegy tetején állunk.


Innen megint ereszkedni kell, felfelé nem csúszott, tehát lefelé fog. Így is történik. Behullámvasutazunk Virágos-nyeregbe. Új szlogen születik: „Szopóágon Szomorra”. Jó lehet akinek itt a cél, nekünk még van hátra 35 km. Iszunk egy langyi teát, a szendvicset elrakjuk. Az előző évekkel ellentétben ez most csak olyan átmenő pont érzés nekem, jobb szokott lenni. Nem időzünk sokat. Rám kiabál egy katona ruhába öltözött segítő, hogy hööööööölgyem, huszonötös arra, hatvanas arra. Értem én nem kell kiabálni. Mögöttünk ugyanezt a marcona urat megszólítja egy hölgy csak úgy bele a vaksötét éjszakába az erdőben, hogy „Hol van a buszmegálló?”. Gyorsan ellépünk onnan, mert fuldoklunk a nevetéstől. 

Iszonyat, ami fogad a Kötők padján. Tükörjég minden, és lejt lefelé a szakadékba, védőháló nincs, egy peremen kell egyensúlyozni. Vagy lépésben haladunk, vagy várunk, hogy egy bajbajutott társat kihúzzanak, felszedjenek valahonnan. Szopóág rendesen. Tavaly itt szakadt le a porc a bal könyökömben. Tériszonyom van, csak túl szeretnék jutni ezen a részen. István sokszor elesik, nem bírom nézni, segíteni nem tudok, minden esés után megkérdezem, hogy „jól vagy?”. Tudom, hogy nincs jól. Elől megyek, mert rossz látni, ahogy elesik, nem bírom. Van egy köves, kidőlt fás rész, ahol nem állok meg a lábamon. Inkább magamtól leülök a tükörjégen, a műszálas futógatyámban elindulok a szakadék felé, csúszom lefelé, a talpam fennakad egy kidőlt fa ágán, oldalazok kicsit és valahogy talpra tudok állni.


Átjutunk a Kötők padján, Alsó-Jegenye völgy felé indulunk lefelé. Ül egy srác az út szélén. Megszólítom, hogy tudok e segíteni valamiben. Azt mondja jól van, de éppen áldozatot hoz”. Jesszus mondom ez arra várt, hogy jöjjek és most feláldoz engem a jégenjárómért a Kitörés oltárán. Kiderül, hogy mezítláb fog tovább gyalogolni és a zoknit a cipőre húzza. Tehát a zokni lesz az áldozat. István beér az ep.-n.


Meg se merem kérdezni mennyit esett. Csak annyit mond: szopóág. Innentől ez lesz a szitokszó. A Csúcs-hegyi nyeregtől azt hittem nem lesz rosszabb, de lett. Elkezdődik a borzalom. Az Alsó-Jegenye -völgy végig tükörjég (2-3 km-es szakasz). Életemben nem láttam ennyi esést, mint itt, emberek a földön, a patakban, mindenhol. A felénél látok egy srácot és másik kettőt mellette akik húzzák fölfelé, olyan mintha Balázs lenne. Ááááááá gondolom biztos nem ő, profi túrázó kizárt, hogy ne legyen szögese. Nincs neki. Ahogy elhaladok egy csoport mellett Viki hangjára kapom fel a fejem. Az ott lent valóban Balázs, fent Viki várja, hogy felhúzzák. Istvánt nem látom sehol, gondolom felment az erdős részre. Kijutok. Leülök és megvárom. Tavaly miután szétszakadt a könyököm, Ő ajánlotta fel, hogy ott a buszmegálló (Solymáron vagyunk). Most én mondom neki, hogy ott a buszmegálló. Ahogy anno én úgy ő sem hajlandó meghallani. Rengeteg itt a feladó, ide érkeznek a mentők is a sérültekért. Megyünk tovább. 




Brutál szakasz jön megint tükörjég vezet lefelé a völgybe a hídhoz majd fel. Annyira csillog, és meredek, hogy nem merek lemenni rajta, megint magamtól ülök le, de már óvatosan a csúszós gatya miatt. Kerek-hegy felé tartunk. Egyedül vagyok, azon gondolkodom mit is keresek itt. Ja tudom, szopóágon megyek Szomorra. Lassan előkerül István, nem merem kérdezni Ő pedig nem mondja, látom rajta, hogy össze-vissza van törve. Rossz érzés hogy, nem tudok neki segíteni. Holtpont következik, de nem a terep miatt, álmos vagyok, nagyon álmos. Alig vonszolom magam, sose akar a S jel összeérni a K-el. Többször látni vélem a kéket de kiderül, hogy vízió. Olyanokon meditálok, hogy mi lenne, ha még lőnének is ránk....minek meditálok ilyeneken?  


Elérünk a Muflonhoz, vártam már, mert tudom, hogy itt kicsit leülhetek. Így is történik. István valamiért nem akar, de olyan fáradt (álmos) vagyok, hogy annyiban hagyom. Egy részeg vendég tántorog mellettem, a pultos kislány mondja neki, hogy a túrázó (én) jobban néz ki mint, ő pedig egy métert se gyalogolt. Miután kétszer felborítja a botjaimat jobbnak látjuk indulni. Pedig maradós pont ez, hisz utána a Zsíros-hegy és a Nagy-Szénás következik. Elindulunk lassan kiérünk Nagykovácsiból, a hegy felé vesszük az irányt. Néhányszor beleállok, de jó tempóban érünk fel. Szeretem ezt a helyet nagyon. Tavaly semmi nem látszódott a köd miatt, most nagyon szép. Nem csak a kilométerek, de a jég is elfogy a talpunk alatt.


Képtelen vagyok ébren maradni, most István megy elől, többen odajönnek hozzám, hogy jól vagyok e, mert fura a járásom. Ég az arcom, törnek a végtagok körülöttem, nekem meg az a legnagyobb bajom, hogy álmos vagyok. Jól vagyok csak álmos, mindeközben figyelnem kell a bokámra/térdemre, mert olyan a talaj. A kezdeti vidámság a tegnapé, mindenki vívja a kis csatáit, önmagával, az álmossággal, a fájdalommal, a jégen elszenvedett sérülésekkel. Kinek mi. Én fizikailag jól vagyok a Kötők padján kicsit megviselte a bal térdem az oldalazás, mentálisan nehéz nekem most. Istvánnal megbeszéljük, hogy jó amikor együtt nevetünk, poénkodunk de jó nagyokat is tudunk hallgatni, hosszú km-eken át. Most utóbbit tesszük. Megint én megyek elől, de jól van ez így, tudom, hogy max. 5 perccel lehet utánam.


Átmászok a mászókán, le a szántáson Perbál felé. Németek vannak körülöttem, István elmarad. Egyedül megyek át a patakon, végül Perbál előtt beér. Zoli azt mondta, hogy Perbálon hívjam és elindul értem. Hajnali 4 óra van, nem merem hívni. Írok neki, hogy Perbálon vagyok de telefonálni nem merek. Kóválygok a kocsmában az álmosságtól. Megbeszéljük, hogy egy asztal mellett lehajthatom a fejem és becsukhatom a szemem 5 percre. Így is teszünk, majd irány vissza a hidegbe, amit elkezdtünk be kell fejezni. Nincs ez másképp most sem. Össze-vissza forog a bokám a keményre fagyott szántásban, sehogy se találom az utat, még mindig éjszaka van, eleinte nagyon fázunk. Ahogy István mondja két balkanyar majd egy jobbos és már fordulunk is le Anyácsa felé, itt ér minket a napkelte. Nincs már csevegés a ponton, pecsételünk és megyünk tovább.


Kihagyjuk a tavamat és a hivatalos úton megyünk. Vár még a Kakukk-hegy, mindennél jobban szeretném már ha itt lenne. Gyere utolsó hegy, gyere, legyünk túl végre rajta, erős vagyok, bírom. Csak jönne már, végül ott állok a tövében. Beleállok nem tudom hányszor, sokszor. 50x km, 2000m szint és egy átgyalogolt éjszaka után, 24-25 órája vagyok talpon, vágytam már ezt a hegyet, mert ez a vége. Ismerem minden méterét. Hosszú meredek föl, majd egy balos emelkedő fel, jobbos emelkedő, emelkedő, emelkedő...a tetőre idén se kell fölmenni (kár, mert így nincs kilátás), elterelnek az utolsó pont felé, bélyegzünk, és lecsorgunk a Szomorra. Kimarad a Kálvária is. Az aszfaltos úton haladunk, amikor István bevallja, hogy nincs bal oldala, azért nem ült le a Muflonban, mert annyira fáj a forgója, hogy félt nem tud elindulni, 10 nagy esést vall be.


Előttünk a srácok egymást támogatják, végül beérünk. Nagyon jó érzés befejezni! Lecsorgunk a Sportcsarnokhoz, ott áll Zoli, pedig nem hívtam utána se, még aludhatna, de itt van helyette. Örök hála. 

Nem a táv volt nehéz, hanem a körülmények, azok a körülmények amikre nem lehet felkészülni. A kiírásban olvasható: "Extrém, éjszakai túra, igen nehéz túra, csak megfelelő edzettségű indulóknak ajánlott!! A túra minden körülmények között megrendezésre kerül!" A rendezők között sok az ismerős hallom, hogy mondogatják a hátam mögött, hogy "Annamari 60-on volt" gondolom sok mindent láthattak, sok sérülést ezért nem nézték ki belőlem. Azt már be se merem vallani, hogy esés nélkül abszolváltam a távot. Vége van, a végjáték a szokásos, kitűző, felvarró, oklevél, kézfogás, gratuláció fogadása, és gratuláció a többieknek. Más érzés, mint tavaly, idén más volt a motiváció.


Köszönöm szépen Istvánnak, hogy velem tartott, Zolinak azt, hogy hajnalban értem jött a. A szögesemnek pedig köszönöm, hogy életben maradtam. Jövőre újra jövök.

 
 
goomTúra éve: 20172017.02.14 19:04:40
megnéz goom összes beszámolója
Hetvenkét éve, 1945. február 11-én törtek ki Buda várából a fővárost védő magyar és német katonák. Szomorra próbáltak eljutni – ami a közel ötvenezres tömegből csak néhány tucatnyi embernek sikerült. Tizenegyedik éve, hogy emlék- és teljesítménytúrát szerveznek erre a napra, amit az igazán nehéz kihívások közé szokás sorolni.

A Kitörés 60 egészen különleges teljesítménytúra, egyedi jellemzőkkel, amik máshol igen ritkán (vagy sohasem) fordulnak elő. Az ellenőrzőpontok személyzete korhű öltözékekben és felszerelésekkel fogadja a túrázókat – természetesen beleértve tiltott önkényuralmi jelképeket is (vörös csillag, sarló-kalapács, nyilas- és horogkereszt). Emiatt évről évre politikai támadások célkeresztjébe is került az esemény, amit bizony a résztvevők is megéreznek – ha másból nem, a fokozott rendőri jelenlétből mindenképpen. Ehhez kapcsolódik egy másik sajátosság: meglehetősen gyakori, hogy a túrázók (korabeli vagy modern) katonai felszerelésben indulnak útnak – időnként fegyverek másolataival! Ilyent sem látni másutt… Aztán az emléktúra-jelleg: az út közben több helyütt felbukkanó katonasírokat gyertyákkal, mécsesekkel halmozzák el. Ezeknél sok túrázó megáll, és rövid főhajtás után halad csak tovább.

Talán emiatt is, meg a nehéz körülmények miatt is, de a szintidő a szokásosnál jóval „engedékenyebb”: tizenhét óra áll rendelkezésre. Ez alatt hatvan kilométert kell megtenni, bőven kétezer méter feletti szintkülönbséggel, néhol meglehetősen szerény jelzésekkel. Különlegesség még a februári éjszaka is: este fél öttől hétig lehet rajtolni, általában hidegben, fagyban, sokszor pedig sárban és latyakban. A rendezők fel is hívják a figyelmet a túra kiírásában: „Extrém, éjszakai túra, igen nehéz túra, csak megfelelő edzettségű indulóknak ajánlott! A túra minden körülmények között megrendezésre kerül!” Természetesen kötelező felszerelés a lámpa, de a legfontosabb igazából a tapasztalat, a természet és önmagunk ismerete…

Roland kollégámmal egy zsámbéki leparkolás, majd buszozás után este 17:40-kor sikerült elrajtolni Buda várából, a Kapisztrán térről. Nem örültünk ennek: aggódtunk, hogy a sok-sok előttünk haladó komoly dagonyát hagy maga után. Később kiderült, emiatt kár volt tartani… és az is, hogy a hatalmas tömeg-rajtot így megúsztuk. A sok (békésen figyelő) rendőr között „törtünk ki” a Bécsi kapun át, akárcsak a katonák és civilek 72 éve. Várfok utca, Széll Kálmán tér, hamar a Városmajornál vagyunk. Fogaskerekű végállomás, János kórház, ahol néha még jelzik is a Mária-utat… De igazából szükségtelen is: nincs olyan pillanat, hogy senki ne menne előttünk. Sokkal gyakoribb, hogy csoportok, társaságok haladnak együtt – sokat előzünk Rolanddal. Aztán jön a Diós-árok, amiről olvastam, hogy komisz. Sárra gondoltam naivan, de kiderült, hogy egy hosszú, monoton emelkedőről van szó. Itt is jól meghúzzuk lépteinket, szépen haladunk előre. Felérkezve kis lépcsőzés, és máris a Svábhegy megállónál járunk.

Kis ereszkedés, és első ellenőrző pont: Széchenyi emlék. Fel a lépcsőn, sok-sok ember, pompás kilátás – és az (eddig csak képen látott) uniformisok. Meghökkentően valóságos, mintha egy filmbe csöppentem volna, úgy érzem magam. Mellettük katonasír, sok-sok gyertyával, mécsessel – és komoly arcú túratársak állnak mellette, fejet hajtva. Hátam borsózik, nem tagadom, megható jelenet. Aztán elindulunk, zöld jelzés továbbra is, Rege út – át a két Széchenyi-hegyi végállomás között: fogaskerekű és gyermekvasút. Irány a Normafa, egyenesen, sok előttünk haladóval – és sok előzéssel. Remek a ritmus, a Mátrában rájöhettem, hogy Rolanddal kiválóan egy tempót tudunk menni: nagy áldás ez!

Aztán letérés balra, vagyis kicsit fel; emelkedik a terep. Mert ez már terep, ma először, nyolc kilométer után. Amivel együtt jár a lámpáink előkeresése is – meg a havas, néhol jeges utak felfedezése is. Elágazás, a zöld kereszt sárgára vált, újabb katonasír. Aztán sor kígyózik, megállunk: itt a Csacsi-rét, 2. EP. Máskor ilyen helyzetben gyakori a türelmetlenség, bosszankodás: ámulva nézem, itt milyen békésen, higgadtan várunk a sorunkra. Beszélgető, derűs túratársak várják türelmesen, hogy sorra kerüljenek. Több helyütt itt is (mint az éjszaka folyamán még jó párszor) német nyelvű párbeszédek hallhatók: nagy eséllyel dédapák, felmenők utolsó útját járják be az emlékező leszármazottak. Nem kis idő, pénz és energia lehet ez nekik: elismerő pillantásokat kapnak sokfelől. Aztán uniformisok, pecsét, jobb kanyar. Emelkedő, letaposott jég, többen is elesnek: elő hát a csúszásgátlóval! Pár perc, amíg talpainkra kerül – de ez idő alatt is körülbelül 7-8 ember vágódik el, ugyanazon a helyen. Aztán gyorsan kiderül az, ami az egész éjszakánkat, de legalábbis annak igen jelentős hányadát alaposan meghatározza: a „jégenjárók” hatalmas szolgálatot tesznek. Hihetetlen nagy a különbség a túratársakhoz képest, akik nem hoztak ilyent! Ahol ők az út szélein igen nagy óvatossággal – és ehhez mérten lelassulva – haladnak, ott mi… futunk. Először csak megyünk, gyorsan, az út közepén, élvezve, hogy hirtelen mennyi hely lett. Aztán futunk, mert hatalmas biztonságot adnak ezek a kis vacakok a talpunk alatt. És naná, hogy dübörög az adrenalin! Hihetetlen a sebesség-különbség, itt-ott elismerő vagy ijedt, esetleg megrökönyödött szavak, kommentek kíséretében. Egy-egy perc leforgása alatt több tucat túrázót előzünk meg, most látjuk, milyen sokan is vannak előttünk.

A sárga sávon vagyunk, ami nemsokára fonódik a pirossal, majd „át is ad” neki bennünket egy időre. Elvileg ismerős szakasz számomra a Piros 85 TT-ről – csak hát ellenkező irányból (de legalább szintén sötétben). Gyakorlatilag nem annyira, meg hát nagyon a láb elé kell nézni, így is. Azért a bal oldali panoráma folyamatosan vonzza a tekintetünket, nemsokára pedig szemből is pompás a látvány: igen, már a János-hegyen szuszogunk felfelé, bár szerintem így kevésbé megerőltető, mint a másik irányból. Meg hát a látvány, ugye… Átkelünk a gyermekvasút sínjein, és gyorsan a parkolónál találjuk magunkat. Itt vannak az oroszok! Vagyis hát a szovjetek. Pompás állapotú egyenruhák és usankák, egy tricikli… és barátságos, mosolygós hölgyek osztják a pecsétet – és a remek csokikat. Jól esik egy kis energia, nehéz szakaszok vannak már mögöttünk – és még inkább előttünk. Rögtön neki is vágunk a János-hegy megmaradt szakaszának. Az Erzsébet-kilátónál (mint mindig) fotózok, és (mint mindig) megfogadom, hogy egyszer majd végre világosban is feljövök ide…

Aztán az ereszkedés veszi át a főszerepet. Meg a komoly odafigyelés: igen kimérten, óvatosan lehet csak haladni. Legalábbis így látjuk a túratársakon. Mi bolond módra persze itt is sokat futunk. A szerpentin azért megfog minket is, a lépcsőknél figyelni kell nagyon. Szűkebb helyeken meg elsősorban a társakra: segítünk, ahol tudunk. Aztán csak-csak leérkezünk, balról visszatér a sárga sáv, és itt a Szépjuhászné. Kapaszkodás követi az ereszkedést: igazi hullámvasutazás ez. Nagy-Hárs-hegy, itt még nem jártam: megdolgoztat, de pazar panorámával ajándékoz meg. Északi oldal, tehát ereszkedés jön, persze havas-jeges, tudtuk előre. Műút, átkelés, áruház mögött el, itt a Hűvösvölgy! Lépcsőzés le, óvatosan, átkelés – amonnan újabb hegyek sejlenek fel. Nem dombok, és az emelkedő sem séta felfelé. Megérkezett az OKT, az országos kéktúra is. Pár méter csak, de találkozunk még ma… többször is. Feljutunk a Vadaskerti-hegyre, nem adja olcsón magát. A Határ-nyereg jön, megint egy kis kékkel, ereszkedéssel, jéggel. Futható, nincs gond, hajrá! Hullámvasút. És emelkedő, naná: a mai legmeredekebb. Az Újlaki-hegyről eddig nem volt ismeretem. Na, most van: megtanultam a nevét egy időre. Pompás kilátással nyűgöz le – majd a tetején, addig azonban ez is próbára tesz. Ellenőrző pont, még a csúcs előtt. Aztán kis kavargás, rossz irányba megyünk túratársakat követve, de gyorsan korrigálunk. Északi oldal, ereszkedés: itt – ma először – némi kis sarat is talál Roland, de „ennél több ne legyen”.

Civilizáció nyomai, majd egy sátortábor: Virágos-nyereg, EP. Nem is kicsi: a 25 km-es társak itt befejezik – a 35 kilométeresek meg innen indultak. Nagyobb részük mér múlt időben: nyolc és tíz között rajtolhattak – most háromnegyed tíz van, tehát ők is elénk kerültek. Sebaj, jó a tempónk, majd előzünk! Gondoljuk mi naivan. Hamar kiderül, mekkorát tévedtünk… Előbb azonban kis szusszanás, falatozás: friss fasírt a szendvicsben, amit kapunk, meg tea is jár mellé. Fotózok itt is, sokféle egyenruhás és eszköz látható – a sötét (és az aprócska gép) persze megnehezíti a dolgomat. Elköszönünk a személyzettől – meg az itt is felbukkanó kéktől. Aztán a Tök-hegy, Csúcs-hegy meg a „Kötők padja” környékén az egyik legnehezebb szakasz jön. Meredek hegyoldal balról, meredek lejtő jobbról. Azokon avart látok – de a lábam előtt nem: ott masszív jég van. Tükörjég. Előttem meg sok ember, akik mindehhez mérten lassúak is. Itt-ott azért elengednek (már ha tudnak); megköszönjük, gyorsítunk újra. Aztán újabb vonat, újabb lassulás, felváltva. Egyszer kicsúszik a bot a kezemből: csúszik lefelé hat-nyolc métert, és több perc, mire feljutok vele, Roland segítségével. Huh. És csak durvul, továbbra is, szakadékok jönnek, meredek szakaszok, sziklákon kelünk át, néhol jobb nem is nézni lefelé.

Aztán enyhül kissé ez a rész is, de itt vizesebb, csúszósabb a teteje, ami Rolandot… futásra készteti. Fejemet csóválom, nevetek – és futok. Hihetetlen. Még nekem is – hát még azoknak, akik a széleken (vagy egyenesen az erdőben) próbálnak valahogy előbbre evickélni. Huh, szegények, mennyi időt elveszítenek, sokszor emlegetjük. Mi azonban lassan beérkezünk a Jegenye-völgybe, a következő pontra. Ilyen jó teát én még nem ittam! Forró, citromos, cukros. Afféle korabeli csajkával mérik az „elvtársak”, egyenesen az üstből. Nem merek sokat inni, mert elnehezülnék tőle, és a terep se lesz könnyebb, figyelmeztetnek. Hát, igazuk is lesz. Talán – ha lehetséges – még csúszósabb lesz a jég, az ösvények felülete. A Paprikás-patak szeszélyesen kanyargó völgyében járunk, egy ideig számoljuk, hányszor kelünk át a kis hidakon… De jobban elvonja figyelmünket az előrehaladás. Elképesztően nehéz lehet itt csúszásgátló nélkül! Később hallottuk, hogy sajnos törések, ficamok, szalagszakadások voltak itt… akadt, aki kétszer is belecsúszott a jeges patakba. Mi is egy villogó mentőautó mellett érkeztünk fel az útra, Solymár szélén, alighanem ő is balesethez mehetett. Jobbulást kívánunk mindenkinek!

Pár méter aszfalt – és egy „tömött” buszmegálló – után ismét felfelé vezet utunk. Tükörjég. Ne állj meg, szól hátulról Roland – de nem tehetek mást. Egyszerűen csak csúszok visszafelé. A „jégen járó” kütyükkel. Hátborzongató. Hogyan mennek majd itt fel a többiek, akiknek nincs? Alighanem az erdőben. Néhol nekünk is muszáj, de aztán javul kicsit a helyzet. Utat szelünk át, egyre ritkább, hogy előzünk: megfogyatkozott a tömeg, és ma már nem is lesz többet. Aztán újra OKT, balról, egy ideig ezen haladunk most. Civilizáció, ami nem túl gyakori ezen a túrán. Túlzásba azért nem visszük: Nagykovácsit csak „horzsoljuk”, egyedül a Zsíros-hegyen lévő Muflon-itató, ahol ténylegesen érintjük. Ott azonban nagyon: betérünk, megkapjuk az oroszoktól a pecsétet, szusszanunk, szerelvényt igazítunk. Roland teát vesz, én benevezek egy forralt borra, és befejezem a korábbi szendvicsemet.

Mehetünk tovább! Már vasárnap van, éppen hét órája rajtoltunk, és 32 km van mögöttünk, tehát a maci már kifelé megy a málnásból. Ez meggyorsítja kicsit a lépteinket, de csak a tempós gyaloglás szintjére. Nekem a jobb talpam emlékeztet a múltkori fájdalmaira, Rolandot meg mindkettő a délelőtti kick-box övvizsgájára… (no comment). Azért így is kellemes sebességgel haladunk, az út határázottan jobb, járhatóbb lett. És a telihold, ami az egész éjszakát beragyogta, most is kísér bennünket. Igen komoly segítség! És az élményhez is sokat tesz hozzá: hangulatos, és messzire engedi a tekintetet. Elhagyjuk az Antónia-árkot, majd Nagykovácsit is végleg. Itt a Nagy-Szénás! Most sem dombocska, de azért a Piros 85 esetében jobban megdolgoztatott. A hegy kopasz tetején (jelzések híján) kavargunk egy kicsit, navigációt veszek elő, gyorsan korrigálunk. Két leányzó követ bennünket – kicsit ők is letértek az útról. Majd végleg elköszönünk a Kéktől. Még egy emelkedő, és a túra legmagasabb pontja jön, a Kutya-hegy. Megint a sárgán megyünk tovább, újabb EP jön a Fehér útnál. Utána van egy kis tévesztésünk: jönnek velünk szembe, és igazuk van: eltévedtünk. Nem örülünk, pár száz méter – korrigálunk. A hó és a jég itt már végképp megszűnni látszik, helyette kellemetlen kavicsos út jön: vegyük le a csúszásgátlókat! Akárcsak a felvételükkor, most is jókor sikerült dönteni – itt már lezdtek zavarni.

Hét közben alaposan aggódtunk a következő szakasztól. A Békás-patak árka azonban pár nap alatt is sokkal járhatóbb lett, ahogy olvashattuk – és az „utász-egységek” még egy hidat is alkottak nekünk! Nagy köszönet érte. Óvatosan, egyenként, de biztosan átkelhettünk – száraz lábbal. A beásott alakulat megadta a következő pecsétet, és nem sokára feltűnik Perbál. A falu közepén kocsma, előtte invitáló tábla: betérünk. Forró, pompás tea fogad, meg egy kisebb kortörténeti kiállítás. Hamar végzünk, meleg van bent. Később kiderül, hogy túlzottan is hamar… Letérés a főutcáról, a falu békésen alszik: negyed négy körül járunk. Csúnya, összejárt mezei utak, megfagyott, göcsörtös sár-nyomok, nehéz az előrehaladás. Szalagozott letérés, a minőség jobb lesz, beszélgetünk nagyot. Közben nem vesszük észre, és szépen eltévedünk – csak akkor, amikor egy nagy rácsos kapu és szögesdrót zárja le előttünk az utat. Elő a navigációt! Kíméletlenül mutatja, hogy csúnyán eljöttünk, nagy vargabetűt írva. Sóhaj, és visszafordulunk. Fények bukkannak fel: ne menjetek erre, nem jó! De. Ez is arra vezet, korábban erre ment a túra – mondja a kis csapat vezetője. Többszörös teljesítő, mi is rá bízzuk hát magunkat, és nem is okoz csalódást: szépen visszajutunk a hivatalos útra. Így is tettünk meg jó kis plusz utat, de legalább nem kellett teljesen vissza menni… Hamarosan be is érkezünk Anyácsapusztára – ahol kiderül, hogy az én itineremre nem került pecsét Perbálon. Puff! Nem vagyok nyugodt, bár a túrajelentésemmel igazolni tudom (arra ugyanis kaptam), vagy a track, amit rögzítek… és fényképeztünk is. Szerencsére ezekre nem lesz szükség a célban: elhiszik ezek nélkül is.

Elterelés! Magyaráz a fiatal pontőr srác, hogy az Anyácsai-tó környéke járhatatlan, és hogy merre tovább. Szalagozás lesz, ott jobbra, ott meg majd balra… Rendben. Vera köszönt rám, örülünk a találkozásnak, ami nem első alkalom. A távolban a holdfénynél kiemelkedő hegy látszik a horizonton. Addig nyugtatgatom Rolandot, hogy nem, oda nem, amíg rájövök, hogy: de. Az lesz az utolsó, de annál meredekebb emelkedőnk, a Kakukk-hegy. Addig sem kell azonban unatkoznunk: a betonutat követően nemsokára szántásra jutunk, és azon evickélünk tovább. Szerencsére el is vetették már az ősszel, így azért járhatóbb. Hogy mégis kalandosabb legyen, kellemes zsombékos-lápos szakaszt is beiktattak… csak a kényeztetés kedvéért persze. És igen: itt a hegy. Nem beszél senki, megdolgoztat bennünket, de megvan, kész! Utolsó pecsét, bámulom a kézigránátokat, gondosan elteszem az itinereket. Nem futunk lefelé, a faluban sem. Átengedjük magunkat az érzésnek: mindjárt! Világosodik, egyre jobban – de még így is sötétben érkezünk be az iskolába. Szerettünk volna 14 órán belül beérkezni, a titkos terv a 13 óra volt – az órám 12:49-et mutatott, amikor megállítottam. Nagy öröm! Bent gratuláló kézfogások, gyönyörű oklevél, kitűző és még felvarró is jár a célba érkezéshez. Meg az érzés, ami szintén egyedi, nem csak a túra: Kitörés-teljesítő lettem! Részese lehettem ennek a közösségnek, amiért hálás vagyok - és büszke. 

 
 
stabatTúra éve: 20172017.02.13 16:58:46
megnéz stabat összes beszámolója

Kitörés 60


Igazából sok újat nem tudok hozzátenni Ottorino beszámolójához, legtöbbször csak megerősíteni tudom. A nézőpontom egy kicsit más, rajtam nem volt csúszásgátló.


Hat óra előtt érek a Várba a Margita 40-nel a lábamban, meg egy vízhólyaggal. Nincs sor, úgy néz ki a hepaj is lement eddigre, maradtak a járó autóban melegedő rendőrök és a büdös. Szinte egyedül érzem magam, mígnem a Városmajor után Gergővel észrevesszük egymást. Télen miről beszélgethetnénk, mint a nyári kerékpározásokról. Aztán tervezgetjük a célba érkezést, 10 óra alatt, de ha nem lesz meg, nem baj - mondja ő, nekem nincs különösebb elképzelésem, elég lesz túlélni. Végül szóba hozzuk, melyik rész tetszik a leginkább: a Szénás, a Virágos-nyereg a sátrakkal, ő a Jegenye-völgyet mondja én meg a Csúcs-hegy melletti keskeny ösvényt. Jó is volt mindegyik! Csacsi-rétig együtt megyünk, nem is bánom, hogy ott vár Szabolcs és az ő megfontoltabb tempója. Szabival többször egyeztettünk, legutoljára figyelmezetett, hogy vigyázni kell lefelé, mert látott pár embert elvágódni. Pedig ez még nem is volt az a szakasz. Különböző csúszási technikákat fejlesztettem ki rövid idő alatt. Természetesen mindegyik abból indult ki, hogy a súlypont minél közelebb legyen a földhöz, két lábon állva nem nagyon próbálkoztam, esetleg kis lejtőszögnél. A technikák: félguggoló állapot, jobb láb csúszik, bal láb előrenyújtva, kezek kormányoznak. Párszor majdnem sikerült mást feldönteni (egyszer Szabit). A guggolós, páros lábas csúszás a második, ez is egészen jól bevált, egyből fel lehet belőle állni a lejt végén. A legbiztosabb a seggen csúszás. Egy darabig foglalkoztatott az elesés kérdése, másé, saját magamé, aztán immunis lettem. Nem biztos, hogy a legnagyobb esésem volt, a Határ-nyereg után pont elzúgott előttem valaki, rögtön utána én is és egy kőbe beletenyereltem. Hogy ne csak a lábam fájjon az úton. Szabi a kisvasút előtt dobott egy hátast, ezt közelről láttam, nekem is fájt. Aztán sikerült hasast is produkálnia. A magaméit nem tudom összeszámolni. Amúgy én láttam németen is csúszásgátlót, a Csúcs-hegy utáni lejten, mindenki az erdőben bóklászott, ő vidáman (bár ezt nem tudhatom) jött az úton. Majdnem mondtam neki, hogy ne álljon már az út közepére, mert arrafelé csúsznék, aztán mégis a bokrokat választottam. A Csúcs-hegynél nagyon koncentrálni kellett, nem is volt egy megcsúszásom se. Volt, aki cifrázta minden elesés után. Csak halkan mondtam Szabinak, nehogy megkövezzenek, szerintem eddig ez volt a legjobb rész. Nemsokára az élet felülírta. A völgy felhívással kezdődött: balesetveszély. A végén "paprikás" arcok fogadtak. Összességében csak remélni tudom, hogy mindenki megúszta ép bőrrel. Ennyit a kűrökről.


Tavaly a Zsíros-hegy felé fogytam el végleg, most a jeges szakaszok után igazi felfrissülés volt az emelkedő. Bár a lábam már nem nagyon akarta a túrát. Két teát is vettem a Muflonban, egyre száradtam kifelé. Az időjárás különben kellemes volt, egyáltalán nem fáztam, csak a megállás utáni percekben. A hidegre csak abból következtettem, hogy befagyott az üdítőm. Nem baj, onnantól jégkásaként fogyasztottam. A Zsíros-hegyről fél háromkor indulunk, a lámpámat lekapcsolom, a telihold fényénél folytatom az utat. Egyre jobban kínlódtam a talpam (a vízhólyag nem pont ott volt, hanem oldalt), a lábujjaim miatt, enyhülést csak az emelkedők jelentettek. Jó volt a telihold, de a pirkadat még jobb. Átmenetileg ez is segített. Legrosszabbul Anyácsapuszta után éreztem magam, viszont a Kakukk-hegy teljesen fellelkesített. Nem volt egy normális lépésem sem a túrán (az emelkedőket leszámítva), állandóan tipegtem, óvatoskodtam, nemcsak a jégen. Végül 14 óra alatt értem be és túléltem az összességében brutális jó túrát.


A szervezésben mintha egy fokkal visszavettek volna, persze így is volt elmerülésre alkalmas tengerkék szem a János-hegynél, és további nívós pontok, sok ember. A célban azonban - megköszönve az érkeztetők munkáját - lehetett volna több ember (mármint fogadó). Hosszasan álltunk a sorban, de mikor elindultunk, még hosszabb volt a sor. A virsli - mint mindig - nagyon jó volt mustárral. Enikő 35-ön járt, maradt egy kis házi müzlije, amivel megdobott minket, nem dobtuk vissza. Mindent megettünk, jött is a sav utána.


Beugrottunk misére a szomori templomba, az álmosság miatt elég küzdős volt, bár csak 45 percig tartott, de a pár ének és a szentírási részek lehetőséget adtak a vasárnap megünneplésére. Még két naptárt is kaptunk és köszönetet, hogy eltúráztunk Szomorra. Mi a 10.30-as buszt néztük ki, ami elég ingatag lábakon állt, miután már a 9.30-asról is az a hír járta, hogy csak papíron létezik. 10.35 felé nem messze a buszmegállótól napozva üldögéltünk, mikor megállt előttünk egy kisbusz, majdnem elindult két emberrel, mikor egy az utazásra jobban vágyó sporttárs leintette, mint minden más autót, hogy nem vinné el őt Zsámbékra és akkor már mi is ott voltunk, hogy talán minket is. Így viszonylag gyorsan szabadultunk a szopóbódétól, már csak a pár átszállás volt hátra és a hazaérkezés fél háromkor. Köszönjük, örök élmény volt-van-lesz!

 
 
OttorinoTúra éve: 20172017.02.13 10:23:07
megnéz Ottorino összes beszámolója

KEDVES KITÖRÉS 60-at TELJESÍTŐ TÚRATÁRSAIM!

Ti milyen kűrt adtatok elő 2017.02.11-ről 12-re virradó éjszaka?

A Nagy Budapesti Aszfalt Country lakói el se hiszik, hogy milyen zord arcát mutatja napjainkban a közkedvelt kirándulóparadicsom, a Budai-hegyek. Korcsolyapálya? Az smafu. De lejtős korcsolyapálya, na, az már igen mókás tud lenni, de menjünk csak sorjában.

A várbéli rajtba - ahogy szoktam - a Bécsi Kapun keresztül mentem fel. A kapu tetején levő mellvédről fiatalok ordítottak bele egy bömbibe. Különösen egy kislány vékony hangja volt igen seggbosszantó, aki azt skandálta a kapun át érkező túrázóknak, hogy: "Nácik haza!", "Náci bohócok." Első gondolatom az volt, hogy a bohócok szakszervezetének (ha létezik ilyen) kéne protestálni a felszólalás ellen, de aztán arra jutottam, hogy inkább az ordítozók történelemtanárának kellene bevésni egy nagy 1-est. Végül rájöttem, hogy erre nincs jó válasz, ez a "Maaargit! Nóóórmális?" kategóriájába tartozik. Szép dolog a szólásszabadság, de azért az arcpirító, hogy egyik oldalról büntetlenül lehet égbekiáltó faszságokat kiabálni, a másik oldalon egy nyelvbotlásért rásütik a megszólalóra, hogy nem polkorrekt.

Hagyjuk is ezeket a hülyeségeket, és menjünk fel a Budai-hegyekbe. Az első mozzanatként a várból lementünk a (csak azért is) Moszkva tér szélére, majd a Városmajoron- és a Diós-árokon keresztül feltolózkodtunk a Sváb-hegyre, onnan pedig a Széchenyi gloriett érintésével a Széchenyi-hegyre. Idáig tiszta sor; villanegyed utcáin haladtunk csontszáraz aszfalton. A Normafától a Csacsi-rétre még le lehetett menni a letaposott hó mellett haladva, irinyó-pirinyó megcsúszásokkal. Innen azonban már egyre gyakrabban ültek seggre előttem azok, akik nem vették észre az alattomos, sötét színű felfagyásokat. Na jó, hát nem fogom súlyban hozni a csúszásgátlóimat, félreállok, és cipőimre húzom őket. Az igazi buli ("ahogy az má szok lenni") a János-hegyről lefelé tört ki. Ahogy az elején említettem, lejtős tükörjég. Az előrelátók megadóan fenékre ereszkedtek, és gatyaféken csúsztak le a műút szerpentinjére. (Szerencsére nem volt forgalom.) Nagyképűségnek tűnhetett, amint biztos léptekkel csattogtam el mellettük. A Szépjuhásznétól a Nagy-Hárs-hegyre felmenet az hagyján. Megint csak a lejövetel szolgált hasonló (el)eseményekkel, mint az imént. Ilyen sok németet még nem láttam Kitörés túrán, pedig ez volt nekem a hatodik. Csoportosan haladtak, folyamatosan beszéltek, amikor elestek, ordítoztak. Mondjuk ez nem meglepő. Legtöbbjük nagyon szépen fel volt öltözve; egyenruha, rohambili, mindenféle katonai aszeszoár, egyvalami nem volt rajtuk: csúszásgátló. Sokuknak több Kitöréses felvarró, kitűző volt elhelyezve a felszerelésén, úgyhogy tudniuk kellett volna, hogy a Budai-hegyek ilyentájt nem viccel. A Virágos-nyeregben felállított fasírtos-teás etetőpont utáni, a Kötők padja felé tartó szakasz felülmúlt minden eddigit. Aki járt már arra, az tudja, hogy keskeny, egyemberes ösvényen kell haladni, ami oldalra lejtős. Nyáron ez kellemetlen, mert hosszan, nagyon hosszan kell egy irányba hajlított bokával menni rajta. Most azonban, letaposott havas, aláfagyásos állapotában, mit mondjak, több, mint kellemetlen. Az "pöti malőr"-nek számított, ha valaki leseggelt; sokszor csak a szegélyező fák, vagy a régi, rozsdás kerítés fogta meg a hegyoldalon lecsúszó embereket. Itt aztán csigalassúsággal lehetett haladni, csak akkor nyílt alkalom az előrejutásra, ha valaki kidőlt előled. (Kihalásos alapon.) Ekkor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Pedig DE! Valahogy levergődtünk (vergődtek) az Alsó-Jegenye-völgyi ellenőrzőpontra, majd megindultunk a solymári benzinkút irányába, a kanyargós Paprikás-patak mentén. Ez egy párás, naptól takart terület, azaz tükörjég. A gátlótalan emberek fele egyből a patakmederbe csúszott, szerencsésebbek lábukkal, vagy kezükkel el tudtak kapni egy-egy fát. A fifikásabbak a hegyoldalban próbálták kikerülni a jegesebb részeket, ezek onnan csúsztak le, és a jégről képtelenek voltak két lábra kecmeregni segítség nélkül. ("Vergődünk, mint néger a jégen. Adj egy téglát! [Voga-Turnovszky]) Magam egy németet vonszoltam el egy fához, ahol éppen ideje volt, hogy a saját lábára álljon. A benzinkút előtti buszmegállóban szép számmal álltak azok a túrázók, akiknek tele lett az összes hócipője. Az előzőekhez képest tényleg nem volt nagy vasziszdasz felmászni a Zsíros-hegyi Muflon itatóhoz, onnan pedig a Nagyszénásra. A Fehér útig foltokban volt még hó, de azt csúszásgátló nélkül meg lehetett oldani. Hihetetlen, de a Malom-földeken már nyoma sem volt jégnek, hónak. A perbáli teázás után a Nyakas-tetőt kellett meghódítani, amit a kőkeményre fagyott, az út teljes szélességét elfoglaló, bokaficamító traktornyomok akadályoztak. A Kakukk-hegy felé már az egyre nagyobbra fúvódó Hold alatt, a felkelő Nap vörös sugaraival simogatott úton mentünk. Meglepetésemre a Kakukk-hegy sem rejtett csúszós ösvényeket, tehát szó szerint le lehetett sétálni Szomorra, a sportcsarnokba. A jutalomfalat elfogyasztása után irány a buszmegálló. Nem sejtettük, hogy itt következik a szívatások betetőzése. A túra itinerében feltüntetett kettő darab mentesítő járat légiesült. Több, mint két és fél órán át fagytunk megfele a megálló várójában, amit néhányan találóan szopóbódénak neveztek. Nem mertünk elmozdulni a megállóból, mert hátha éppen akkor jön egy busz. Végül megjött a menetrend szerinti járat, de a felgyülemlett tömeg nem fért föl rá. A sofőr telefonált egyet és tíz percen belül jött egy busz Zsámbékról. Sok dolog van nálunk, ami nem pénz kérdése, hanem a határtalan nemtörődömségé. Mindegy, nem hagytuk csorbítani afeletti örömünket, hogy sikeresen KITÖRTÜNK, ugyanakkor nem tört ki semmink. A buszon a Moszkva tér felé utazva a kimerült srácok jámboran bólingattak.

Ottorino


 

 
 
 Túra éve: 2016
olsenTúra éve: 20162016.03.08 10:49:02
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a kitörésről…


Nos,a túra a várból indul,és nappali túráról érkezem,sár látszik a hegyekben(is).Új arc ragad rám a tömegközlekedésben,alig túrázott eddig,de fitt,sportos,naná,hogy csaj..hosszú távot céloz,nem előnevezett,ezért kábé másfél órával korábban rajtol..remélhetőleg ezen fog a szervező változtatni,sokan vagyunk és egyre többen..végül elindulok,magányosan,olyan hetven fő tartja a tempómat,vagy én az övékét?kitér a gyalogos és a sétáló,nyomulunk a Diós árokban,autósok vágnak rendet olykor-olykor,de itt az aszfalton nem zavar a sár,szinte nincs is,pormentes a talaj.Könnyű eső,nem halálos,pillanatok alatt a Széchenyinél vagyok,Rövidnadrágos arc,a baluk családjából,aki hegedűs is,csoportot kísér.Örömködünk egymásnak,és át a Normafa irányába,csendben,lappangva néhány tízen,talán száz fölött valamivel,még mindig boly..Székelykapu, katonasírok, politikamentesen,csak sár van, a kétharmad ellenére.Új időfelelősökre van szükség,sok pénzért,akik megmenthetik a túrát,tocsogó van,vadkacsa és vadliba,vadsertés dagonyázó terep.Társaim egy része beszámol az enbéegyről,okos telefon tudja az eredményeket,az újpestit is..másrészük magára szedi az anyaföldet,és átviszi a Makkos irányába..Egon örömködik,kapcsolt részeivel,én is..de még távoli a cél és sárzik a terep egyre vadabbul,sok a dagasztó láb.Lehet,hogy nem kellett volna eljönnöm?azt hiszem,az extrém körülmények kifejezés egyes részeken helytálló,annyira,hogy nagyon.A János hegy összeszedettebb,a Hárs is,haladós,a kövezet megfelelő,a társaság laza,Hűvösvölgy,a sárga jel,sárosabb,mint délelőtt,oszlik a tömeg,ténferegve csúszkál,és nem a sör-bor-pálinka teszi.Vagy nem csak..Hárshegyi nyereg,ismerősen katasztrófális,nem fehér embernek való,valamikor mentek itt emberek,mert féltek,aggódtak,vagy csak parancsokat teljesítettek.Az utókor nem hálás,a győztest bírálja inkább,igazságra hivatkozik,ez köztudottan a gyöngék mentsvára..


Felmászok azért a sártengeren újfent,a parkolóban tűz ég,nem látok a tömegben bélyegzős arcot,kiódalgok az Újlakira,szép tiszta,csillagos fönnt,és sártenger lent.A Virágos nyereg sátorvárossá alakult,sár is van,és eszembe jut Anyácsa környéke..nem,a mai nap nem jó túrázni,kiszállok,még időben,elkapom az esti buszokat,és hazasettenkedek..


Sok sár,sok ember,a kitartás próbája..,?vagy a butaságé?kíméljük az erdőt ilyen körülményekben..mondanám..mondom is,túrázni igen,bármikor,bármilyen időben,de teljesítménytúrázni  nem feltétlenül kell(ene),a hegy is hálásabb lesz,az utak is,a tömeg pedig mindig tömeg lesz..árt(hat),használ(hat),itt talán az előbbi..


 


Persze a  kiszolgálás gáláns,mint rendesen,de az idő nem bizonyosan fogadta kegyeibe a rendezőket.

 
 
stabatTúra éve: 20162016.02.23 15:43:17
megnéz stabat összes beszámolója

Kitörés 60


Zsoltival együtt indulunk a Börzsöny kapuja után vonattal Pestre. A bokámat szétnyomta az új bakancs, de nem ázott be, mint ahogy az esőkabátom is jól bírta, csak a karomon nedvesedett át az öltözékem. Váltóruhám nincs, de nem is kell. Fél öt előtt érünk a Várba, természetesen óriási a tömeg. Öt percig azt sem tudom, hová kell állnom, aztán csak meglelem magam az előnevezettek A-K sorában. Háromnegyed óra. Ez nem hiányzott. Zsolti barátaival rögtön indulhatott, én csak 17.20-kor. Az első állomás egy borozó lefelé a Várból, nem bírtam volna ki, míg kiérünk a városból. Aztán a Diós-árok teljesen rendbe tett. Minden emelkedő (legalábbis egy darabig) nagyon jó szolgálatot tesz, lefelé viszont erősen érzem a nagylábujjaimat, tőből akarnak kiszakadni. Éjszakai túra ellenére nem kell félni az eltévedéstől, folyton van, aki jó irányba megy. Az Újlaki-hegy felé eszembe jut egy ismerősöm, akit pont el tudnék képzelni ezen a túrán és már évek óta nem találkoztam vele, és ő volt a pontőr! Nagy örömmel fogtunk kezet, de sokáig nem húzhattuk az időt, mert folyamatos volt az érkezés. Még felfelé rendben voltam, de a Virágos-nyeregig majdnem fél óra volt az út. Az ottani ellátás azonban kárpótolt e kis kényelmetlenségért. A Csúcs-hegy és a Kálvária oldala nagyon jó szakasz volt, szerencsére nem nagyon ragadtam be senki mögé. Szabotőrök lehettek, akik a sárgát vörösre festették át? Az Alsó-Jegenye völgy volt az utolsó szakasz, ahol még jól éreztem magam, bár utána emelkedő jött, de a lábfájás már itt is kínzott. A Muflon itatóban egy teával és a vásárolt pizzaszelettel próbáltam életet lehelni magamba, nem sok sikerrel. Még mindig 25 km van hátra, de már teljesen kész vagyok. Spirálba kerültem, ahol a hátralévő kilométerek, a Turulról ismerős végső szakasz, a bakancs miatt önmagam okolása és a lábfájás egymást erősítették és nyomasztottak. A Nagy-Szénáson még nem jártam, de rögtön eldöntöttem, hogy minél hamarabb világosban is visszajövök. Perbál felé haladva egy túratárs a hátratett kézből és az előrehajló testtartásból (ilyen hülyén szoktam olykor közlekedni) derékfájást feltételezett, csak annyit mondtam, hogy nem a derekam fáj. Aztán beszélgettünk az ellenőrző pontig, és az emberi szó gyógyító hatással volt. A szántóföldi emlékeim nem voltak túl jók, de egyedül Anyácsapuszta hozta a formáját, a többi egészen jól járható volt. Valahogy csak átbuktam a holtponton, igaz, a Kakukk-hegy előtt az egyik vízhólyag megadta magát a talpamon, de már nem foglalkoztatott, mire felértem, enyhült az égető érzés. Jó volt beérkezni. Mindig jó, de most különösen. Zsolti barátai már indulóban voltak, velük mehettem Szobra, sikerült elérni a vonatot (ehhez elég rendesen nyomta a gázt Toci), így időben hazaértem. Köszönöm!


Minden tiszteletem a szervezőké és a pontokon tevékenykedőké. Ez óriási túra. A Virágos-nyeregben szinte egy falu épült a túra éjszakájára. Ugyan Linder Béla nem akart több katonát látni, de én nagyon örültem neki, hogy többet is láthattam. Szégyelltem is a futónadrágom. Bár a tömeg eleinte riasztott, de sok jó oldala van a résztvevők magas számának. Nemkülönben tisztelet a hősöknek, akik halálát értelmetlen áldozatként akarják feltüntetni, de ez még nem akadályozza meg, hogy én hősnek, az önfeláldozás és a hazaszeretet példájának lássam őket. Még akkor is így vagyok ezzel, ha nácik és nyilasok voltak és ugyan ezekkel az eszmékkel nem azonosulok, de az áldozathozataluk nemcsak elismerésre méltó, hanem követendő is. Mert azok ellen harcolni, akik erőszakot tesznek az országon és rajtunk, a testen és a lelken, soha nem lehet értelmetlen.

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20162016.02.15 21:03:52
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Kitörés 60


Kb. fél óra maradt a pihenésre a Kiss Péter Emléktúra 57 km után, ami bizony édes kevés, de várt a Kitörés!

Mondjuk 6 kenőmájas kenyér addig sikeresen lecsúszott a célban. Szerencsére volt váltóruhám, így nem kellett fagyoskodnom a kocsiban. A szétázott cuccot Brigi hazavitte, ma pedig elhoztam, így nem kellett depóztatnom a büdös cuccot Szomorra. Örök hálám érte! Jó későn értünk a Várba, de szerencsére a ttt-n rajta van hogy a Kiss Peti túra után érkezők saját idő terhére indulhatnak később. Az Oszaczki mobil ide is sikeresen elrepített! A rajtban Szimandl Anita kérdezte hogy jöhet-e velem, aki a Bubu mobillal érkezett szintén a Kiss Peti 57-ről. Micsoda logisztikák. Természetesen örültem a társaságának, mert egyedül lehet befordultam volna az árokba. 19:45-kor indulunk neki a távnak, meglepően jó tempóban. A kocogást azért minimalizáljuk, mégis Normafa után adja magát a terep egy kicsit. Utána elvonulok egy hosszabb technikaira, de Anita megvár a János-hegynél. Itt már rengeteg embert érünk utol, és ez nem is marad máshogy a túra végéig. Komolyan, olyan nem volt hogy egy 500 m-en át ne lássak minimum 1, maximum 100 embert a késői rajtnak köszönhetően. Nagy hárs-hegyre fölfele Anita nagyon álmos, de Hűvösvölgyön a zsemle új életet lehel belénk. A túra legsz@rabb része innen a S- volt a Virágos-nyeregig. Néha többet mentünk hátra mint előre, akkora dagonya volt. A gerecsei sártól nagyon féltem, de meglepő módon ez a rész sokkal ramatyabb állapotban volt. Virágos-nyeregnél kicsit megpihenünk, így is elég hosszú volt már ez a nap reggel óta. A fasírtos zsemle nagyon jól esik. A S- egymenetes ösvényén kielőzök mindenkit, haladni akarok! El kell érnem a 6:49-es buszt. Nicsak egy Zoli! Egy darabig jön velünk, majd Zsíros-hegyre fölfele lemarad Anita, és Zoli is, pedig nem érzem magam gyorsnak, sőt, a katonákat is nehezen előzöm csak meg. Jókora álmosság gyötör, ennek a S-nak sosem lesz vége.. Nagy nehezen felérek a Muflon Itatóhoz. Zene szól, embertömeg. Akár jó is lehetne, de nekem nem itt, és nem most. Várok Anitára 10 percet, nem jön, biztos gatyán van ő is. Nekem muszáj indulnom a busz miatt. Innen szinte végig egyedül megyek már. Azért nem, mert a holtpontjaim velem vannak :)  A Nagy-szénás tetején akkora köd van, hogy ha először járnék itt, szerintem még most is ott kavarognék. Viszont így sokadjára (ez a 6. Kitörésem, + egyéb ttúrák) egy 6 fős csapatot irányítok jófele. Reméltem tényleg jó fele megyünk, szerencsére igazam lett. A Kutya-hegy előtt utolérem Nyakas Gabit, akivel ma már kerülgettük egymást. Sérülés után nagyon jó tempóban halad. Perbálig együtt megyünk, de én ott ragadok a ponton teázni, meg a lámpában is cserélni kell az elemeket. Jó 10 perc után újra ki a hidegbe.. Grr... Nem sok porcikám kívánja már ezt, de nincs már messze a cél. A gerecsei sár köszöni szépen jól van, de most nincs morcos kedvében, így egész tűrhetően lehetett haladni. Végül magamat is megleptem, és 5:57-kor a célba voltam, 10 óra 12 perces menetidővel. A busz indulásig még virslizgetésre is volt idő, meg beszélgetni pár kedves ismerőssel.

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152015.09.06 11:16:58
megnéz kulcs összes beszámolója

 2015 február Kitörés 60


Elõnyök:


- különleges hangulatú túra, szép számú katonai hagyományõrzõ rendezõvel és résztvevõvel is

- jó szalagozás, táblázás


Hátrányok:


- a nagyon sok jeges szakasz normál bakanccsal nehézkesen volt végigjárható, csúszásgátló használatára való egyértelmû, kiemelt szervezõi figyelmeztetés sokaknak segített volna


Egyéb:

- nagyon sok résztvevõ, a távon végig bolyokban haladtak a túrázók

 
 
SumAnachenTúra éve: 20152015.02.19 13:30:22
megnéz SumAnachen összes beszámolója

 Túrabeszámoló a 25km-es távról ITT olvasható

 
 
MirPTúra éve: 20152015.02.17 21:12:37
megnéz MirP összes beszámolója

Túrabeszámoló és képek a Kitörés 60 teljesítménytúráról a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
radzeerTúra éve: 20152015.02.16 21:08:17
megnéz radzeer összes beszámolója

Miután felvettük a túrabakancsot - Apa a munkavédelmi bakancsát - útnak indultunk a legközelebbi buszmegálló irányába. Két kilométerrel arrébb ezt meg is leltük, megfelelõ mennyiségû sárdagasztás után. Naivan azt hittem, hogy majd nem lesz sár, mert már jó pár napja tíz fok körüli a napi maximum hõmérséklet. No igen, de "majd ami gyün még"!


flare.privatedns.org/blog/2015/feb/16/kitores-25-2015/

 
 
MagictomiTúra éve: 20152015.02.16 15:45:27
megnéz Magictomi összes beszámolója
Kitörés 35

 

Miután 2014ben sajgó lábakkal fejeztem be a 25km-es távot, életem elsõ TT-jaként, idén a másik szakaszra neveztem be. 21:15re értünk a Virágos nyeregbe az inditáshoz Gyurival. Kicsit még vakaróztunk és felhivtam Norbit, aki a teljes 60as távnak esett neki, hogy megtudjam merre jár. Nem állt olyan jól, mint elozetesen reméltük. A terv az volt, hogy a Mufflonnál már együtt dobunk be egy sört és onnan 3asban megyünk tovább. De mivel a 25ös nagyon jeges volt, lassabban haladtak, igy megegyeztünk h mindenki megy a maga tempóján és legrosszabb esetben Szomoron látjuk egymást.

 

Szóval nekivágtunk a sárgán és épp egy kisebb bolyba csöppentünk. A hegy oldalában mi is rögtön megkóstoltuk a havas/jeges szakaszt. Én bottal a kezemben és vassal a lábamon elég jól boldogultam. Néha megengedtem magamnak egy pillantást jobbra és elég szép volt a város az esti fényárban, de nem nagyon volt ido nézelodni. Legjobb volt a lépésekre koncentrálni. Az elso EP-t (Jegenye-völgy) 1 óra alatt el is értük.

Nem sokat gondolkodtunk, toltuk tovább és Gyuri elég jó tempót kezdett menni, le is szakadtam picit tole de csak pár méterre és egészen addig jól haladtunk, amikor én már kezdtem hiányolni a szakaszt amin tudtam h el kell hagyni a sárgát. Hátulról jött az infó h még nem vagyunk ott és mentünk is volna tovább de Norbi hivott hogy akkor ért be a 25ös célba. Nyugtáztuk, h jelentos táv van köztünk és majd idorol idore beszélünk. Hamarosan el is értünk a Mufflonhoz ahol gyors pecsételés után leittuk magunkat a saját készletbol és haladtunk tovább. Még éreztük az erot.

A következo szakaszt nem annyira szerettem. A Mufflontól a Nagy-szénásra nyáron is felmásztam egyszer és tudtam h elég jó kis emelkedo elé nézünk, ráadásul ha nem lesz jeges, akkor köves lesz. Volt jég/hó vegyesen. A Nagy-szénáson éreztem némi kéztetést h jó lenne pihenni, de gondoltam haladjunk a csapattal akikkel együtt jöttünk el a Mufflontól, igy leereszkedtünk a völgybe és újra mászni kezdtünk a következo hegyre. Ezen a környéken figyeltünk fel eloször a törpökre :), a sok túrázó a fejlámpával messzire látszott elottünk és mögöttünk is a Nagy-szénásról. Még a köv EP elott leszedtem / elhagytam a vasakat a lábamról. Frissen vásárolt csúszásgátló nem birta túl jól a kiképzést. A vasakat összefogú szövet elszakadt, a gumis rész pedig funkcióját vesztve szétcsúszott igy a cucc egyszeruen leesett a lábamról. Sajnáltam mert sokat segitett. 

A Fehér úti EP-nél tartottunk egy 15-20 perces pihenot. Gyuri kajált, én csak melegedni és száradni igyekeztem a tuznél illetve ittam egy korty lélekmelegitot is. Ha jól rémlik ezután jött a szakasz ami úgy éreztem h a következo EP-ig egy folyamatos lejto volt. Ennek elonye volt h haladtunk rendesen, hátránya viszont h kezdtem érezni a fáradtságot a lábamban. Elég monoton egy szakasz volt, talán a vadkerités átmászása adott egy kis szint a dolognak. Amikor elértük a semmi közepén az EP-t, megtudtuk h Perbálon a kocsmában teát kérhetünk, de kicsit kiábránditó volt a tavolság, ami még elottünk állt. A templom torony elég távolinak tünt. Némi beszélgetés közepette azonban egy-kettore benn voltunk Perbálon és a tea mellett egy kis vizet is reméltünk, mert fogytán voltak a készleteink. A kocsmában elég sokan voltak és elég meleg is volt, de jó volt kicsit átmelegedni. A teát betoltuk és kértünk kis vizet is, amit kézségesen és ingyen kaptunk. Köszönet érte a személyzetnek. 

Nem esett jól elhagyni a kocsmát, mert kinn elég hidegnek érzett, de tudtam, h csak meg kell indulni és jobb lesz. Norbival megint beszéltem telón, ekkor járt a Fehér úti EP-nél. Elindultunk ki a faluból és itt kicsit zavart h egy olyan csapat jött mögöttünk, akik mindenképp zenét igényeltek a meneteléshez. Szerencsére pár 100m után megálltak h bevárjanak valakit, mi pedig többet nem találkoztunk velük. Érezhetoen tempósan haladtunk és itt már eléggé untam a banánt, a lábaim is nehezebben mozogtak. Sokat ellozgettünk embereket oda-vissza és amikor egy elég jeges szakaszhoz értünk, szóltam az elol haladó Gyurinak, hogy 1 percre csak de álljunk meg. O kihasználta a pihenot és ivott, majd csendben meneteltünk tovább. Az Anyácsapusztai EP-t elég megváltásként éltem meg. Egyrészt hirtelen bukkant fel elottünk, másrészt volt meleg tea. Mivel a bögrét otthon hagytam gondoltam a termosz tetjébol iszok, de köszönet a pontornek kaptam egy nagy csajkával, ami pont jól melegitette a kezemet. Sajnos azonban itt már erosen fáztam. A tea persze segitett, de ha épp nem meneteltünk már éreztem h fázom sot a fejem is fájt kicsit. Talán nem annyira meglepo, hisz a ruha csurom viz volt rajtam és már 21-22 órája voltam talpom. 

Betoltam egy csokit, mert nem ettem túl sokat az éjjel. Indulásnál toltam be egy szenyát, meg valamikor a Fehér út elott egy Mars csokit. Gyuri lott egy képet a helyorségrol (lobogó zászló, tábortuz, korhu motor) és indultunk is. A terep nem volt túl jó mert bár a fagyott földúton mentünk, de én úgy éreztem minden barázdába elakadok. Viszont ami tetszett h fél 6 körül hagytuk el Anyácsapusztát és rövid séta után már úgy éreztem kezd világosodni. Ez sokat dobott a dolgon, mert eléggé vágytam már rá h ne a lámpám fényére kelljen összpontositani. Ráadásul a lámpa se volt már olyan eros. Valszeg a hidegben az elemek kezdtek megfáradni. Anyácsapusztától egészen a Kakukk-hegy lábáig folyamatosan dumáltam. Már kellett valami ami eltereli a figyelmem arról h csak lépkedek. Az Anyácsai-tó elég kellemes látvány volt a halvány derengésben és amikor ráfordultunk a hatalmas szántóföldre javasoltam h kapcsoljuk is ki a lámpát. Norbi hivott, h Anyácsapusztán van. Wow! Megunta a dolgot és a Fehér úti EP után lekezdett kocogni.  Kemény!

Egészen kivilágosodott amire a hegymászásba belekezdtünk. Ez már nagyon nem hiányzott. Gyuri bedobta a Bombát elotte, én meg mondtam neki h menjen a saját tempójában és a tetején várjon be. Az elso szakasz még turheto volt, de aztán jött egy olyan rész ahol az elottem bandukoló és sokszor négykézláb kaptató német bajtárs is hevesen anyázott (nem tudok németül, de tuti nem a nemzeti himnuszt szavalta). Már majdnem a teton voltam, amikor Norbi veregette meg a hátamat. Utólért. Kétlem h a kitöro katonák annak idején felmásztak volna a Kakukk-hegyre, de az biztos hogy a napfelkelte nem rossz onnan nézve. Gyors pecsétszerzés után elkezdtünk lefelé menni, ami már mondanom se kell, nem esett jól. De a tudat, hogy mindjárt beérünk elég kellemes volt.

A sportcsarnokban már sokan voltak. Megszereztük az okleveleket és én azonnal átöltöztem. A száraz póló és pulcsi hihetetlen komfortot ad. Áldom az eszem, h a száraz váltóruha mindig nálam van. Kaptunk virslit meg forralt bort. A virsli nagyon finom roppanós volt, a bor pedig kellemes és meleg. A földön ültünk, eszegettünk és dumáltunk. Úgy döntöttünk h a busz indulásáig még egy pohár bor éppen belefér.

Jó túra volt. A 35km-nél több nem hiányzott, kellemesen elfáradtam és örültem h az elso 25nek nem mentem most neki. Jövore talán nekiugrok a teljes 60as távnak...

 
 
 
 Túra éve: 2014
gyorgyigaborTúra éve: 20142014.02.19 01:05:30
megnéz gyorgyigabor összes beszámolója

2014. február 8án túratársammal, Lacival részt vettünk a Kitörés 35 teljesítmény - és emléktúrán, melyrõl az alábbi videeót készítettem:

www.youtube.com/watch?v=WG0CEvYSPZI



Túratársam miatt nem akartam megelégedni a 25-ös távval, de a 60 km nekem sok, ezért választottuk a 35 km-t. (Bár bringán egész nap is tudok hegyeken tekerni az Alpokban)

Elsõ "bálozóként" bizony a legfõbb tanulság: a terepet jól ismerõket célszerû kö
vetni. Nem egyszer ezért nem tévedtünk el, ill. könnyen találtuk meg merre kell továbbmenni. Jópofa volt, hogy már a rajtnál hallottunk német hangokat - túrázóktól. Klassz volt a hegyoldalban látni az erdõben haladó lámpafényeket. Az elsõ kb. 1,5 órával kb 5 km/ó-s tempójú csapatot kifogva tökéletes tempóban haladtunk. Annyira enyhe idõ volt, hogy a Zsíros hegyre teljesen lezipzározott kabáttal kapaszkodtunk felfelé.

Klassz volt korabeli harci ruhába öltözött pecsételõket látni, ill. a Zsíros hegyen is korabeli zene szólt. Nagykovácsi szélén - bár úgy-ahogy követtem a térképet, nem eléggé, így végül mások mögött túlontúl leereszkedtünk.. õk nagyon határozottan mentek le a faluba. Vissza is fordultunk és jó utat sikerült találni, amin visszataláltunk a gerincre, majd onnan jócskán meredeken a mindig szeles Nagy Szénásra. Bizony szép panorámánk volt éjjel is (fél 12): akár Bp felé: tisztán látszott a CItadella, a Szabadság hegy, de É felé is Pilisvörösvár, ill a Pilis felé is települések fényei... Jópofa volt, hogy jöttek lámpáikkal fölfelé a túrázók. Picit nem figyeltünk, el is tûntek, aztán kereshettük, hogy melyik lenne a jó út lefelé. Eltévedtünk... Kb. 15 percet lentebb bóklásztunk az erdõben, majd fel toronyiránt... ahol szerencsére meglett az út, jöttek mások lámpákkal. Innen már végig mások közelében haladtunk tovább. Picit sem álmosodtam; az idõ is nagyon enyhe volt, bár meegizzadt fejjel néha  a sapka ellenére még kapucnimat is fejemre húztam a szél miatt.

Perbál felé egyre laposodott a táj, néhol az erdõ is elmúlt... Malom földek ellenõrzõpontján megtudtuk, hogy 2 éve hajnalban -27 fokot mértek ott. Brrrr

A falu után aztán kellemetlen sártengerben dagonyázhattunk. Bármely szélén próbálkoztunk, sok sár ragadt a bakancsokra, nehéz volt emelni a lábakat. Késõbb a mezõ szélén, szántás szélén más miatt lett rosszabb: nagyon göröngyös volt az út. Errefelé már nem volt túl élvezetes a terep. Anyácsapusztán a pontõrök mellett korabeli motorhoz is volt szerencsénk. Szomor felé tartva teljesen váratlanul fordultak balra, fel a hegyre a srácok: hogy hogy vették észre, hogy épp ott kell... ? Alaposan meredeken kapaszkodtunk fel a Kakukk-hegyre, a cél elõtti utsó ellenõrzõponthoz. Bringamarathonon szoktam örülni a cél elõtti emelkedõnek, az jutott eszembe; itt kevésbé örültem, de azért felküzdöttünk :). Odafent a szél közepette, védett sátorban pecsételtek nekünk; lent, lábunk alatt Szomor házai fénylettek. Onnan már hamar leértünk, ám a legvégén figyelmetlenségnek köszönhetõen másokkal együtt 5 percet veszítettünk, mire megtaláltuk a célt.

Jó túra volt, amit feldobtak a korhû öltözetû ellenõrök és a felszerelések, zene, stb. Az idõvel szerencsénk volt; épp 2 esõzóna között sikerült "lezavarni" a kirándulást, ráadásul többnyire csillagos ég alatt. Noha itt-ott saras volt az út, még mindig könnyebb volt, mint lett volna nagy hóban, vagy -10 fokban.

Nem okozott gondot az elalvás.





 
 
radzeerTúra éve: 20142014.02.13 20:00:52
megnéz radzeer összes beszámolója

A beszámoló megtekinthetõ itt: /apró módosítások elõfordulhatnak majd még/


flare.privatedns.org/blog/2014/feb/12/kitores-25/


 
 
Pavi74Túra éve: 20142014.02.12 18:30:40
megnéz Pavi74 összes beszámolója

 Sziasztok!


2014 02 08 reggel kb. 07.30-kor keltem (Szeged) és a nagyjából már összekészített cuccaimat ellenõriztem hogy megvan-e minden! Gyenge reggeli (ennek a késöbbiekben szerepe lesz),közben öltözködés,pakolászás. 09.30-ra volt megbeszélve a kávézás a kisboltba Márkóval, lassan itt az idõ usgyi! Betolunk fejenként 2-2 kávét majd lassan megindulunk Lajosért,akivel 10.00-ra volt megbeszélve. Elõtte be kell ugrani a teszkóba impegláló spryért,mert az idõjárás elõrejelzés 3mm csapadékot mond és ha a bakancs beázik nagy a baj! Megvan a spay irány Lajos,amíg várunk rá befújom a bakancsot a csomagtartóban 1x. Teljes a csapat,szóval figyelem: érkezésünket napnyugtakor várjátok kelet felõl! 


Felértünk a fõvárosunkba de a GPS össze-vissza sípol,nagynehezen átérünk Budára, most már csak az Erdõalja utat kell megtalálni ahol lerakjuk a kocsit a 25 km. céljának közelében. Szerencsénk van és az utca elején találunk egy kavicsos rész,megérkeztünk! Idõ közben mellénk ál egy másik jármû a hátsó ablakban egy Nagy-Magyarországos kispárna! Talán túrázók? Igen! Bajáról egy pár,sajnos a nevük nem rémlik :( Átöltözés folyamatban lekerül a melegítõ alsó és a cipõ. Elõkerül a hintõpor és az elsõsegély készlet! (fontos kellékek) Beszórom a zoknit,a lábam és a bakancsot is jó vastagon,szinte a hintõpor fele elfogy! Majd jön Lajos a csapat EÜ személyzete és szakszrûen boka és talp kötéseket helyez el a lábaimon! Sajnos januárban voltam egy túrán és utána majd 3 hétig alig tudtam menni,ezért praktikusan mindenre felkészülve és elkészülve lassan menetkészek vagyunk! A bajaiak csatlakozva hozzánk,irány a rajt 13.30 körül járunk,idõ mint a tenger! Lebattyogunk a villamos megállóig,onnan át a Margit hídig. A bajaiaktól itt elbúcsúzunk. Na ideje enni valamit! :) Gyros pitában jól esne és láss csodát kb. 500 métert gyaloglunk és találunk is egy helyet. Betûrtem egy baklavát meg egy fullos gyrost ez jó volt de csak kellene még egy gyros... Lajos is legyûr egy gyrost idõ közben meg egy csokis diós sütit,Márkó pedig szendvicseket majszol. Közben ismerõsök jönnek, igen a bajai páros ismét:) Esznek õt is hisz kell a lóerõ! Lassan megeszi mindenki amit kért de engem nem hagy nyugodni a dolog és kérek még utravalónak még egy gyrost és egy csokis diós sütit,a gyros elnyammogom a sütit felakasztom az oldalamra szatyorba,tele vagyok!!! A bajaiak megint külön utakon. Na hajrá,irány a rajt a Budai Várban! Szépen lassan felgyaloglunk,megérkeztünk!


Nézelõdünk és kiszúrjuk a 25km elõnevezõk feliratot! Márkóval beállunk a sorba, Lajos pedig elmegy a 60km elõnevezõk sorába. Mindenki itinerrel a kezében 16.30-as induló idõvel várakozunk! kb 16 óra lehet amikor kiszúrom Barna jellegzetes kopasz fejét és ráköszönök:- Szia Barna! Látszik hogy nem tud hova rakni, így bemutatkozom:Galambos Tarzan vagyok a fészbukról alias F.T.Cs. Így már leesik Neki :) Kézfogás,rövid beszélgetés majd megy Õ is az itinerért.


16.30 start! Megindulunk pár százan,mindenki szedi a lábát a város egyenlõre könnyû terep,az 5-7 km/h simán megvan,néha 1-1 jelzõlampa belassít minket de nem vészes. A túrabot a kezemben de még nem használom, Markó meg is jegyzi hogy ne hadonásszak vele mert kibököm a szemét . Lassan elérünk az elsõ megpróbáltatáshoz (Diós árok) Néha hátra nézek de nem látom Márkóékat. Egyre nehezebben megy ráadásul kicsit túl ettem magam és a gyros is kezd érdeklõdni mi lehet a külvilágban,émelygek, ez nem lesz jó,kezdek lassulni..... Hát ez szép az elsõ ellenõrzõ pontig sem értem el és már kivagyok! Utolárnek Lajosék de mondom nekik ne álljanak meg megoldom. 3x rókázok egymás utén szinte,végre megkönnyebbültem! Tûz tovább elérek a város kútig ott ülnek vagy 30-an esznek-isznak,lehuppanok és vizet veszek elõ,kortyolgatok,közben egy srácot kérdezek tudja-e mennyi van még az elsõ pontig? Szerinte nem sok úgy 1-1.5 km...az szép,a srácnak adtam kb. 1 liter vizet hagy cipelje meg úgy is fogytán volt én meg alig vánszorogatm!A kis pihenõtõl új erõre kapok és irány tovább. Nagy nehezen elvergõdök a Széchenyi Emlékmûig 1. ellenõrzõ pont. Egy nõvérke ad pecsétet,körül nézek látom-e Lajosékat de nem találom õket elindulok tovább.


Ez a szakasz talán a leglazább simán tempósan megy szinte már meglepõen könnyed! Elérek a gyermekvasúthoz (itt kapcsoltam be a fejlámpát) és ott áthaladva balra fordulunk (jobbra kelett volna) mentem vagy 2-300 métert és látom jönnek szembe a fények..... ne b@ssz rossz az irány,mehetünk vissza! A ködben alig látok csak a lábam elé kb 2m-t, botorkálunk de megtaláljuk a helyes utat,elérünk egy katonai sírhoz,sokan fényképeszkednek,gyertyát gyújtanak. Kiérünk a Csacsi rétre,a 2.elenõrzõ pont! Ez sima volt!


Na megint kezd nehezedni a móka,nem elég hogy bokáig ér a sár de ráadásul egy nyomon is halad az út,feltorlódunk! Szinte lehetetlen elõzni,bár nekem ez nem is menne belassulok rendesen. Na de ha a sár nem is volna elég jön az emelkedõ! Istenem mindjárt végem,elfogyott a levegõ!!! Úgy éreztem itt feladom!!! Leültem kb. 100 méterenként valami sziklára vagy a botokon támaszkodtam! Néhányan megkérdezték hogy rosszul vagyok,tudnak-e segíteni (innen is köszi a jóindulatot) jól esik az embernek hogy idegenek segítenének rajta! Közben egy sziklán ülve látom elhalad melletem 2 férfi,az egyik nagyon támolyog,keresi az egyensúlyt és tólem kb. 4-5 méterre le akar ülni egy instabil farörzsre. Mondem neki majd mutatom hogy ülj ide és felállok a szikláról, danke jön a válasz mert németek voltak. Nem tudom hogy de nagynehezen felértem a János hegyre (Erzsébet kilátó) Na itt szovjetek nyomták a pecsétet de mielõtt bármit csináltam volna odatámolyogtam egy mérleg hintához és ráültem. Na nem játszani,hanem mert alig éltem. kb. 5 perc pihenõ után odamentem az egyik katonához és megkaptam a pecsétemet. Kérdeztem Tõle hogy lesz-e még emelkedõ mert ha igen akkor ráhagyom! Mondta hogy igen Szomor elõtt van egy hegy ami a Diós árokkal vetekszik..... Mivel hogy én csak a 25km csinálom ez nekem nem gáz mondtam,majd talán jövõre :) Egyébbként apa és fia volt a két katona.  


A 4. ellenörzõ pontig eljutást közepes nehézségûre értékelném (számomra) Ahogy elhagytam a szovjet katonákat ismét emelkedett a szint de szerencsére csak kb.400 métert majd utána szinte meredeken lefelé, itt inkább vissza kellett magadat fogni nehogy túl gyorsan leérjek :)  Persze ezt sem sokáig élveztem mert jött egy újabb dombocska....ráadásul evvel az volt a baj hogy nem hátra,hanem ballra le csúszott, a bokát nem kímélve!!! Nagy nehezen feljutottam, itt németek táboroztak, az egyikük schnell deine papiere vezényszavakkal integetett felém,igazán hangulatos volt a tábortûz megvilágításában! Kértem némi utbaigazítást majd megindultam.


 


Az 5. ellenörzõ pont felé egy katonasír mellett haladtunk el ahol épp két valaki profi álványos kamerával felvételt készitett a mécsesekkel teli sirról! Az út itt lassan véget ért és most pislogtam merre kéne menni. Jobbra volt két lépcsõ ami tiszta sár volt így megvolt az irány, a mögöttem jövõk pislogtam utánam én meg rájuk kérdõn hogy jó felé megyek-e.  Igen ez volt a jó irány itt valami villamos megálló volt ez azt elhagyva káttam meg a lángos bodegát! Innentõl már csak egy ellenõrzõ pont (gondoltam én) Mivel itt azt írta az itiner hogy nem kapunk pecsétet én tövább álltam, sokan kb. 50-en pihentek és ettek-ittak. Mivel a telefonomon volt 2 nem fogadott hívás Lajostól és Márkótól itt megcsörgettem õket. Márkó mondta hogy õk is nemrég (fél órája) hagyták el a lángos bodegát és a hegyen mennek felfelé. Így megiramodtam én is a hegynek, ami nem volt meredek,viszont piszkosul csúszott és iszonyat sár volt! Ilyen nincs megint 50-100 méterenként pihenõ. Sokan megelõztek de ezt már megszoktam,viszont itt 1-2 túrázót beelõztem ami valjuk be egy városi puhánytól nem mindennapi :)  Na megérkeztem a következõ ellenõrzõ ponthoz, ahol kaptam egy pecsétet az itineremre a lángos bodegás rudlikába amire nem számítottam (azt hittem nem lesz több pecsét csak a célban) na mindegy ez is megvolt! Itt szovjet katonák voltam és nem is itt hanem fent a Virágos nyeregnél lett volna a pontjuk csak balesetveszély miatt lezárták a hegyet!!!!! Mondjuk ennek én és mindenki más örült mert bár meg kellett jerülni a hegyet de legalább nem kellett felbaktatni rá!!!!!


Útban a cél felé ballról kerülve a hegyet a túra (szerintem) legsárosabb része következett! Nem túlzok azzal hogy ha azt mondom hogy legalább úgy szemvedtem mint a hegynek fölfelé! Nagyon enyhe lejtõn kellett felbaktatni de azt nem sziklán,hanem cuppogós sárban! Ráadásul mintha traktorral mentek volna elõtte erre! A nyomban állt a víz a nyom tetején meg mintha agyagon csusználnál,sehogy sem volt jó. Nagynehezen elfogyott a baktató és jótt a meredek lejtõ. Na ebben sem volt köszönet, a hátamon ekkor már csak a váltó ruhám az EÜ láda az üres termosz és az üres ásványvizes palackok voltam (több mint 5 liter folyadékot ittam meg + a célban még kb 1-et úgy hoyg nem álltam meg 1x sem WC-zni) Ezt azért mondtam el mert volt egy lépcsõ szerû rész (kb 40 cm magas) és itt próbáltam lelépni de kicsúszott a lábam és dobatm egy fejmagasságig emelt lábban egy hátast a fémtermoszra,hát majdnem azt kívántam rúgtak volna inkább tökön...Persze volt nyerítés a közelembe lévõktõl de kb 20m.-el lejebb az egyik kárörvendõ is produkált egy hasonlót. Elment mellettem egy pár és fél füllel halottam hogy már csak 200m van a célig de aztán frissült a GPS-ük és visszafordulva mondta hogy bocs de 650 méter és nem 200..... Mondtam Neki hogy jobban szeretem mint a mikulást ha ilyen jó hirekkel jön! Persze több volt az én 1-1.5 km re saccoltam utólag.  Meglepetésemre jobb oldalt a bozótban lovak és betyárok,valamint egy gyönyörû mosolyú lány forraltbort áriltak. Sajnos nem voltam olyan nagy borozós kedvemben ls szerettem volna túlleni a túrán így mivel se tea se víz nem volt megkérdeztem tudja-e mennyi még a Boróka büfé? Azt mondta kb 300m, na ez úgy felvillanyozott hogy gyors elköszöntem és szinte beporoltam a célba!


 


A célba érkezve egy német katonai rendész várt és kértem a pecsétem de mutatott a sorra hogy ott kapok pecsétet.... ez kicsit szíven ütött mert utólag kiderült a sorban kb 45-60 percet álltam. Idõ közben Lajos és Márkó is megkerült. Lajos ráhagyta a 60-at állítólag rajta kivülálló okok miatt..... Innen üzenem a sorban elöttem álló szatymazi és a Szegeden a Déri Miksába járó két srácnak hogy bocs hogy nem hoztunk el titeket Szegedre de sajnos nem rajtom múlott :(  Köszönöm a célban a nagydarab úrnak azt a korty energiaitalt! Köszönöm a forralt bort áruló betyár lánynak a gyönyörû mosolyát! Köszönöm az út során értem aggódoknak a jó szavakat! Köszönöm a szervezõknek az élményt! Jövõre ugyan itt de már a 35 vagy a 60 km-en! És bocs ha valakit kihagytam!!!!!


Farkas Tibor Csaba 

 
 
ToteszTúra éve: 20142014.02.11 13:44:59
megnéz Totesz összes beszámolója

Kitörés 60

 
 
dnvzoliTúra éve: 20142014.02.11 12:40:38
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Kitörés 60.

2014.02.8-9.

 

Esni fog vajon az esõ?Ez volt a legfõbb kérdés a hét közepétõl,miután kiderült,hogy ez a Kitörés formabontó módon se nem lesz havas se nem lesz fagyos,éjjel sem számíthatunk mínuszokra az esõ viszont erõsen kinéz a nyakunkba.

Péntek este aztán már az összes térképes elõrejelzési modell megnyugtató adatokkal szolgált-mármint az esõre nézve.Ezek szerint a túra idõpontja pont két átvonuló esõzóna közé ékelõdik be,tehát esni fog elõtte(ez a lényegesebb,a késõbbiekben majd meglátjuk….hát megláttuk:)majd utána is,de a túrát megússzuk szárazon.

 Szombat délelõtt aztán Gyõrben esik is de nem ijedek meg,a met.hu-nak lehet hinni,ahogy illik a rövid esõ alábbhagy majd továbbáll keletnek-ahova mi is igyekezünk majd pár óra múlva…

 Reggel bejelentkezik a csapatba Pisti is,így már vele indulunk begyûjteni a többieket,elautózunk Andrisért majd Robit vesszük fel az ilyenkor szokásos helyen,már csak Zsuzska van hátra,lassan neki is letelik a mûszak,bezuttyan az autóba,egy rövid szentiváni megálló és már suhanunk is Szomor irányába.A tavalyi tapasztalatot felhasználva a sebességhatárokat betartva,kényelmes tempóban érünk az említett faluba,lerakjuk az autót majd következik a hagyományos kocsmai ráhangolódás a túrára.A busz pontosan érkezik,körülbelül 78 megállót beiktatva de lassan azért csak megérkezünk Budára.

 A Széll Kálmán téren rögtön nagy kiabálásra leszünk figyelmesek,már azt hisszük a mára várt balhé részletébe csöppentünk de hamar kiderül,hogy egy családi performance utolsó jeleneteit élvezhetjük:egy totál részeg aszonyság üvölt különbözõ szitkokat teli torokból miközben egy hasonlóan ittas férfiember épp agyoncsapni készül színésztársát.Elhagyjuk a teret,inkább felcaplatunk a Várba.

 Idén jól taktikáztunk már ami a nevezést illeti,mi négyen elõneveztünk,egy perc alatt kezünkben az Igazoló füzet,nem elõnevezettként Pisti is hasonló gyorsasággal jut úti okmányához,lévén a tömeg már elhagyta a helyszínt.Épp indulásunkkor dönti el a szépszámú rendõrsereg parancsnoka is,hogy a korábbiakhoz hasonlóan itt bizony semmilyen balhé nem lesz és utasítja a kamerás mikrobuszt a várudvar elhagyására.Azért biztos ami biztos pár emberrel megrakott rendõrjármû ottmarad.

 Elindulunk hát,a Bécsi kapun törünk ki a Várból,egy ideig ismerõsek az utcák,igen,itt van az a furcsa,jól kivilágított tornyú templom,aztán állj,ez az utca már gyanús.Elhasználjuk a közönség segítségét,a fogaskerekû végállomása felõl érdeklõdünk,a néni megmutatja az irányt de felhívja a figyelmünket,hogy az innen jó messze van.:).Beérünk a Városmajorba(ott álltunk mellette:),megvan a kocsiszín,ott a János kórház,helyben vagyunk.Jöhet a Diós-árok.

 A Diós-árok hozza a formáját bár nagyságrendekkel könnyebb emelkedni az aszfalton ha az se nem havas,se nem jeges.Az öltözékemet is jól lõttem be,felül egy téli aláöltözeten és egy polárpulcsin kívül nem viselek mást és totál jó a komfortérzetem.Melegem sincs és nem is fázom.6-7 fok lehet amúgy pluszban.Az árok tetejénél belefutunk a ködbe én szeretem a ködöt,vidáman fényképezgetem is,már amennyire a kis gépem lehetõvé teszi ezt a sárgafényû lámpákkal bevilágított,amúgy nagyon hangulatosan ködös,sötét utcában.(Nem nagyon.:)

 Elhagyjuk az árkot,átkelünk a fogaskerekû vágánya felett,itt már elvileg a zöld sáv a követendõ,viszont a jelzés sûrûsége errefelé nem a legmegfelelõbb azért valahogy csak eljutunk a keresett lépcsõsorig amin felgyalogolunk az elsõ ellenõrzõpontnak helyet adó Széchenyi-emlékhez.Itt megerõsítést nyer az amit eddig is tudtam: a ködöt én csak világosban szeretem.:)Sajnos a fényképezõgép tök sötétben és ködben használhatatlan,ha vakuzol a képen nem lesz más csak jól megvilágított,lebegõ vízcseppek,ha nem vakuzol állvány híján és a mozgó fotótéma miatt a kép elmosódik.Elteszem a gépet,ma úgy látszik nincs több fotó.A M.Kir.1.Honvéd Gyalogezred „Budapest Õrzászlóalj”pecsétjének lenyomatával gazdagodva folytatjuk a túrát.

 Kezdõdnek a gondok.A zöld sáv itt aztán már tényleg ritkás,a köd marha sûrû,azért valahogy mindig jó helyen járunk,nekünk is vannak emlékeink,Pisti meg viszonylag sokat jár erre,no meg a túratársak is segítenek ha kell.Ma nincs gps nálunk,muszáj megoldanunk e nélkül a dolgot.Az itiner itt kevés,persze írja a zöld sávot de azt meg is kellene találni.A köd egyre aggasztóbb.Aztán beérünk az erdõbe én konkrétan megijedek,de rendesen.

 A látótávolság úgy 2-3 méter,ha felteszed a fejlámpát ugyanazt látod,mint mikor vakuzol:a ködöt.:)Tényleg megijedek,mi lesz,ha ez végig így lesz a túrán?Így kell botorkálnunk addig míg kivilágosodik?Egy olyan helyen,ahol eddig életemben kétszer jártam,és ahol mivel rendkívül sûrû a turistautak hálózata pillanatok alatt el lehet tévedni….szép kilátások mondhatom.:)

 Összekiabáljuk egymást és megbeszéljük,hogy most aztán tényleg együtt kell maradnunk.

 Hamar rájövünk,hogy a fejlámpa hagyományos módon használhatatlan,kézben fogva a lábunk elé világítva van legnagyobb hasznunkra.Így viszont kiesik az egyik bot…ez nem lesz egyszerû menet.:)

 A körülményeknek megfelelõen a második ellenõrzõpontra,a Csacsi-rétre a lehetséges variációk mindegyike felõl érkeznek túrázók,mondja a pont õre,a látottak alapján ezt mi is megerõsíthetjük.:)

 Csacsi-rét után aztán bedurvul a túra.Az elõttünk elhaladó tömeg ami jelenthet akár kétezer embert is úgy szétgyúrta a megázott talajt,hogy csak na.Lehet,hogy az elõzõ szakaszokon is volt sár de ott a világítással,a navigációval voltunk elfoglalva így ezirányú emlékeim megtréfálhatnak,de itt már határozottan állítom,hogy van sár és nagy sár van.A sár mint tudjuk érdekes egy jelenség, egyszerre ragad és csúszik.Na ez aztán sár a javából!Borzasztó nehezen haladunk,sokan állnak félre túrabot híján valamiféle támasztékot keresve maguknak,a legbénább bot is több mit a semmi ilyen körülmények között.Néhányan hatalmasat esnek,majd csúnyán beszélnek.Csúszkálunk az egynyomos ösvényen,viszont a lassúakat muszáj megelõzni,messze még Szomor.Az a legszebb a dologban,hogy a vízszintes szakaszokon a legnehezebb a járás,mivel ott a sár között megáll a víz,miközben a lejtõs/emelkedõs részen a lefolyás hatására csak szikkad valamelyest a talaj..Ráérünk a János-hegyre vivõ pirosra,a sár nem kisebb,de legalább az ösvény kiszélesedett úttá,könnyebb az elõzés.

 János-hegy 12.kilométer,szintemelkedés 657 méter.Csokit osztanak a szovjetkatonák,és katonanõk az egyik lányka szájában valami pipaszerû lóg.:)Rákerül az Igazoló füzetre a sarló-kalapácsos pecsétlenyomat.Próbálok fotózni,itt nincs köd csak a gépem sz@rakodik,az istenért nem akar ma dolgozni,marha ideges vagyok,most vettem vadiúj eneloop akkukat,eddig a köd miatt,most meg a gép miatt nem megy a fotózás.Feladom,elteszem,errõl a túráról sajnos nem lesznek képek.

 Elindulunk felfelé a kilátó mellett-nem is emlékeztem,hogy ilyen emelkedés van itt-aztán beváltunk újra az erdõbe.A józan ész is azt diktája,a szervezõk is megkértek mindenkit(igaz nem konkrétan erre a helyre fókuszálva)hogy ne hagyjuk el a turistaösvényt,mégis sok az agyhalott,akik fától fáig csúszkálva rövidítenek(maximum távot,idõt semmiképp…)a meredek kispistás-útvonalakon,saját testi épségüket és az esetleges sérüléseik miatt a mentésükre igyekvõk idejét,energiáját nem kímélve.Akkor is elítélendõ ez a hozzáállás,ha elõbbre jutnak vele,de itt ez sem áll fenn,a kijelölt úton haladva sorra elõzzük le a sok rövidítõt….

 Beleérünk amúgy újra a ködbe.Úgy látszik csak egy bizonyos magasságtartományban helyezkedik el és mi hol alatta,hol fölötte vagyunk.Hát most benne.Vidám dolog amúgy szétgyúrt,sáros-köves,meredek,kanyargós ösvényen lefelé haladni ködben.Aki még nem próbálta nem tudja mit szalasztott el eddig.:)

 Leérünk a Budakeszi útra.A Diós-árkot leszámítva az eddigi legkomolyabb emelkedés vár ránk a sárga sávon.Bizony nem egyszerû a jó 100 méter szintemelkedés 1 kilométeren belüli összegyûjtése ezen a szétgyúrt,sáros emelkedõn,de azért persze szép lassan feljutunk.A Kaán Károly-kilátó tövében nagy a tömeg,mi is rendezzük sorainkat majd elindulunk lefelé.

 Hûvösvölgy,lángos bodega,állítólag itt forró teához juthatnánk de nagy a sor,meg az eddig megelõzöttökön sincs kedvünk újra áthámozni magunkat,kihagyjuk hát ezt a lehetõséget.Megyünk tovább a sárgán,persze felfelé.

 Nem ismerem a helyet,így csak azt tudom mondani,hogy egyszer csak pontõrökbe botlunk akik ellátnak bennünket a M.Kir.11.Honvéd-Kerékpáros Zászlóalj Parancsnokság feliratú pecsétlenyomattal majd közlik,hogy az elõzetes várakozásoknak megfelelõen az Újlaki-hegy ma kimarad de még a Szépvölgyi út végéhez sem kell felküzdenünk magunkat,hanem irány tovább-és itt idézném-a sárga úton!

 Kerüljük tehát a hegyet,távot sokat nem spórolunk,szintemelkedést annál inkább(úgy 150 méterre saccolom)és valóban sárga sávra emlékszem az út ezen szakaszáról,viszont ha az én 2009-es térképemet nézem,szerintem az ezen kék kerékpáros jellel ellátott úton haladhattunk,ami egy idõ után valóban becsatlakozik a hegy felõl érkezõ(és az elõzõ években bejárt)sárga sávba.Ez a szakasz is nehezen járható amúgy a sár miatt,jobbára egynyomos az ösvény,megyünk lefelé és felfelé egyaránt,sok viszont a vélhetõen rövidtávos túrázó-õk értehetõen itt már nem sietnek túlzottan.Nekünk viszont drága az idõ,elõzünk is folyamatosan.Aztán itt a Virágos-nyereg.

 Virágos.nyereg,Boróka büfé,a 25 kilométeren indulóknak itt a vége,nekünk jó esetben egy rövid pihenõ fasírozottas szendviccsel még jobb esetben teával is.

 Hát most rossz lapot húztunk.A sátor felé irányít minket a katona,nem is állnak elõtte sokan,talán 25-en.A sor viszont nem fogy.Megígértem magamnak,hogy nem idegeskedem,egy idõ után azonban csak elkezd érdekelni a lassú haladás oka.Bejutunk végre a sátorba,legalább a menetrendszerûen(a met.hu megmondta)megérkezõ szél elõl védve vagyunk.A sor nem fogy.Kiderül,hogy fasírozottak úgy negyed óránként érkeznek,akkor is csak úgy 20 darab,közben a tea is elfogy néha,arra is várni kell.(Tudom,hogy ez a tea nem a rendezõk sara,ez a hely extra szolgáltatása)Jó 40 percünbe telik,míg mindannyian hozzájutunk az ellátmányhoz,most modhatja bárki,hogy várt volna ennyit a fene egy pohár teára meg egy szendvicsre,de tudtuk mindannyian,hogy jól fog esni,hát kivártuk.És jól is esett.A személyzet egyébként mindenkitõl elnézést kért a várakozás miatt.

 Itt lenne egy zárójeles javaslatom,tényleg a jó szándék vezérlete alatt.Véleményem szerint ha elõre megsütnék a fasírozottat(mondjuk délelõtt) és a kínálás elõtt mivel tényleg jó a gyomornak a meleg étel az érkezõk számának függvényében megmikróznák sokkal gördülékenyebbé lehetne tenni a kiszolgálást.A fasírozott úgy is meleg lenne,az élvezeti értékét meg semmivel nem rontaná le a mikró.Egy katonai sátorban vagyunk egy emléktúrán,nem a Gundelban,én itthon 3 naposan is megeszem a fasírozottat(késõbb is de addigra elfogy),szerintem a túrázók se fanyalognának.Örülnének,hogy 10 percet állnak nem egy órát a hidegben.A teánál meg egyszerûen több edényre van szükség.Elhagyását semmiképp nem javasolnám,hihetetlenül jólesik ilyenkor.Zárójel bezárva.

 Ettünk-ittunk,kihûltünk,lassan akár el is indulhatnánk.:)Kérdezem a katonát,hogy akkor most merre is az arra(itt is volt rendezõi javaslat az útvonal módosítására a csúszásveszély miatt)kék vagy sárga de mint mondja már tök mindegy!:)Menjünk hát az ismert sárgán!

 Hát csúszik,ahogy kell!:)És ugye ez az a szakasz,ahol az ösvény egynyomos,néha csak félnyomos,a hegy oldalában fut és lejt-persze kifelé.Jelen esetben meg még szét is van gyúrva,jó sáros,öröm rajta a haladás.Az alternatív javasolt út a kék lett volna a Kötõk padjánál található extra-leesésveszély miatt,én csak azért nem értettem ezt mikor itthon olvastam a kiírásban mert a kék csak egy darabig fut párhuzamosan a sárgával(felette),majd keresztezi azt(még bõven a Kötõk padja elõtt) és elmegy durván északnak,semmiképp nem tart az Alsó-Jegenye-völgyig,ahova pedig mi igyekezünk.Legalábbis az én térképemen.Nálam(a 2009-es térképemen) a sárga alternatívái a következõk a völgyig,kikerülendõ a Kötõk padját:Z-P kerékpáros út(nem tudom fel van-e festve)-S vagy K-P kerékpáros(nem tudom,hogy fel van-e festve-S.Van még egy K-KZ-Z-Z+ útvonal is,de az 6-700 méterrel hosszabb az eddigieknél.

 Haladunk a sárgán tehát.Megjön a kék balról.Ettõl kezdve sokkal rosszabb az út,tisztán látszik,hogy sokan itt csatlakoztak vissza a klasszikus útvonalba.Nagy a sár,csúszik-ragad ahogy kell.:)A völgy felett közvetlenül már nem lehetne talpon maradni,minden lépéssel együtt jár egy 20-30 centis csúszás,csoda,hogy esés nélkül leérek.Átkelek a patakon és bevárom a többieket,közben egy német pecsétlenyomattal gazdagodom.Befut a csapat,kis cihelõdés és irány a völgy.

 Itt nem olyan mély a talaj,könnyebben haladunk mint eddig de azért megbeszéljük,hogy ezen szakasz után pihenünk egy nagyobbat.Hát persze,jön a Muflon,de hol van az még!!

Kiérünk a benzinkúthoz,itt mindig látunk autót ami túrát feladóért jön,most sincs ez másképp.A benzinkút zárva,tudtuk elõre nem meglepetés.Felkanyarodunk a sárgán a Kerek-hegy felé.Hosszú,monoton emelkedés jön most,nem lesz egyszerû.Hát nem az.A sár alattomosan szívja ki az erõnket,még szerencse,hogy néha az ösvény szélén lehet haladni,ahol van némi lehullott levél,ezáltal nem olyan mély a csapás és nem csúszik annyira a bakancs talpa.Szótlanul bandukolunk,néha magam elé mormogok valami cifrát,a központi téma persze a talaj.:)Elérjük a helyet,ahol a sárga élesen elkanyarodik jobbra nekünk viszont egyenesen elõre kell tartani,150 méter után itt az országos kék,arra állunk át.Persze az itiner említi,hogy ez a Kerek-hegyi tisztásnál lesz(van) de aki sose járt erre nem tudja,hogy most van itt.Régebben úgy rémlik volt itt szalag,most nincs,vissza is kell kiabálni 5-6 embert a jó útra.(Egy nyilazott tábla lenne a tökéletes megoldás.)Bár a sárga egy kis kerülõ után szintén becsatlakozik a kékbe,de minek kerülni,ha nem muszáj,szívunk ma épp eleget e nélkül is.:))

 Itt a Muflon!Sorállás nincs,meleg tea van.Még szabad hely is akad,nincs túl hideg,simán le lehet ülni enni és inni egyet.Eltöltünk itt egy jó negyed órát,a kulacsokat is sikerül feltöltenünk vízzel a mosdóban,a folyadékra szükség is van,Perbálig a pótlásra nincs lehetõség.Viszont egyre többször nyúlunk a flakonokhoz,egyre többször követeli a szervezet az italt.Felhasználom a régóta cipelt vésztartalék-Isostar poromat.

 Pihenés után a kék a követendõ,a település szélén egyszer benézzük de hamar visszatalálunk rá.Feltûnik a Nagy-Szénás,innen nézve marha magasan vannak azok a fénypontok!:)Elérjük a hegy lábát,a kis fényvisszaverõ cetlik nagyban segítik a jó irány fellelését,ezek nélkül lehetne keresgélni a helyes utat.Felfelé még hagyján,a hegytetõt csak elérnénk nélkülük is valahogy,viszont az már nagyon nem mindegy milyen irányba indulunk lefelé.

Felfelé szerencsére hátszelet kapunk,ami persze a csúcsról hamar lekerget bennünket pedig el lehetne itt nézelõdni sokáig,szép az éjjeli panoráma.Lefutunk hát gyorsan a tetõrõl,a szél keményen csap az arcunkba,kapucninkba bújva sietünk a fák árnyéka felé.Az erdõben elérjük a kék sáv-kék kereszt csomópontot,bevárjuk Zsuzskát és átállunk a kereszt jelzésre.

 Innen hamar a Fehér-úti ellenõrzõpontra érünk,itt nem idõzünk,megyünk is tovább.Pihentetõ szakasz következik,talán túlságosan is.Jobbára lefelé vagy szintben haladunk,elég monoton és mivel a lábunk alá se kell annyira koncentrálni elég álmosító.Komolyan mondom jólesik a mászás mikor elérjük a vadvédelmi kerítést,legalább felébredünk kicsit.A következõ etaptól sokan tartottak,ahogy hallottam,féltek a nyílt terepen való dagonyázástól.Félelmük alaptalannak bizonyul,a szél most segítségünkre volt,a körülményekhez képest szépen felszárította az utat aminek követését egyébként szalagozás segíti.Átkelünk egy kisebb patakon is,beleesni nem tanácsos,szerintem ez tömény szennyvíz,valami állattartó telep lehet a közelben,a szaga kísértetiesen hasonlít a Csárda-völgyi patakéra(Bakony),azt egy tehenészet szennyezi büntetlenül.Elérjük a 10. ellenõrzõpontot a Malom-földeknél.

 A katona közli,teapont üzemel Perbálon a Kis Kaiserban,ismerõs hely,mi is oda szoktunk beülni ilyenkor.Begyalogolunk a faluba Robival,6 óra lesz mindjárt,betérünk az említett helyre ahol Pisti és Andris már berendezkedett.Pár perc és befut Zsuzska is,jó beszélõkéjû újdonsült túratársát úgy látszik út közben elhagyta valahol.:)

 Pihenünk egy jó fél órát,igazából nem sietünk sehova,a szintidõ is engedi a lazítást.Aztán felkeltjük Andrist és Pistit,nekiindulunk a maradék gyenge 12-nek.A fejlámpára szerencsére már nincs szükség.

 Kikapaszkodunk a faluból.Egy darabig úgy látszik,hogy a viszonylag homokosabb talaj elnyelte a vizet és nem képzõdött akkora sár,de ez az állapot hamar elmúlik visszatér az eddig megszokott csúszkálás.Elég lassan de újra felvesszük az utazósebességet.Felcaplatunk egy dombhátra,majd leereszkedünk róla,de csak azért,hogy párszáz méter után újra elérhessük az elõbbi magasságunkat.Szántóföld szélére érünk,ez aztán mindent visz,szerencsére nem hosszú a szántásos szakasz.Ezután jön még egy kis emelkedés a Nyakas-tetõre,aztán újra lefelé visz az út.Hullámvasutazás vége,elgyalogolunk Anyácsapusztára.Közben szépen kitavaszodik,süt a Nap,gyönyörû a kilátás minden irányba,most sajnálom igazán,hogy a fotómasina bemondta az unalmast.

 Tehát Anyácsapuszta.A pontot idén is német alakulat uralja,idén is szépen berendezkedtek.Pecsétlenyomat a lapra és már indulunk is tovább,felmérjük az elõttünk álló szakaszt,ilyen szép idõben a Kakukk-hegy sem tûnik olyan ijesztõnek.:)Anyácsai-tó most kimarad,egy ideig aszfalton haladunk majd szántóföldi úton közeledik a hegy.Szalagozás mentén kezdjük meg az emelkedést,lassú,apró léptekkel gyûjtjük a szintet aztán a hegy bekeményít,de csak rövid ideig,nem is tud kifogni rajtunk.Az akácos elõtt érdemes visszafordulni kicsit nézelõdni,lenyûgözõ a panoráma,meg hát nem is sietünk sehová.Aztán egy utolsó erõpróba,felgyalogolunk az akácosba majd hamarosan meg is érkezünk a csúcsgúla tövébe beásott utolsó ellenõrzõpontra.

Itt is németek táboroznak,a pecsét begyûjtése után a kálváriadomb irányába hagyjuk el a hegyet.A fák között semmi gond,nem csúszik annyira,hamar le is érünk a faluba.Kb. 1 kilométer és benn is vagyunk a célban.18:20-kor indultunk,most 9 óra 10 perc van.

 Átvesszük az Oklevelet,a kitûzõt,a felvarrót majd elfogysztjuk a nagyon finom virslit teával,akinek úgy esik jobban forralt borral.Indulás elõtt,mivel derékig sáros mindenki átöltözünk,majd hazaautózunk.

 Hát igen,a Kitörés.Eddig volt egy nagyon hideg Kitörésünk,mikor hajnalban Perbál határában mínusz 15 fokban gyúrtuk a havat.Aztán tavaly nem volt annyira hideg,éjjel is csak úgy mínusz 5-6,de tükörjég volt az útvonal nagyobbik része.Aztán idén itt volt ez a sár,olyan volt,mintha az ember valami ragasztóban lépkedne,azt vártam sokszor mikor reped le a bakancsom talpa.Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem hogy az eddigi három Kitörés jelenti a teljesítménytúrázó múltam 3 legextrémebb túráját.

 Igen,minden évben megfogadjuk a Virágos-nyeregben,éhesen,szomjasan,fáradtan a sorban állva,hogy ide aztán többet nem jövünk,de valahogy azért mégis itt vagyunk újra és újra,és én már most borítékolom,hogy jövõre sem lesz ez másképp!:))

 Köszönöm a lehetõséget!

 dnvzoli

U.i.:Minden elismerésem azon résztvevõké,akik nem rendszeres túrázóként teljesítették bármelyik távot,mi viszonylag gyakran teljesítménytúrázók is elfáradtunk rendesen,az alkalmi túrázóknak részemrõl kétszeresen is kijár a vállveregetés!

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
hegyikalandorokTúra éve: 20142014.02.11 11:40:23
megnéz hegyikalandorok összes beszámolója

Szubjektív beszámoló a Kitörés 60-ról


 


hegyikalandorok.blogspot.hu/2014/02/kitores-60-avagy-keresztul-sartengeren.html

 
 
aprotalpTúra éve: 20142014.02.10 10:29:24
megnéz aprotalp összes beszámolója

 



Kitörés 60 km


Igazán kellemesnek mondható, hogy nem kellett korán kelnünk, sõt! Délután 17:00-kor indultunk útnak a Budai várból, hogy sok száz ember nyomában sétáljunk ki Szomorra. Bevallom, a túra elsõ kilométein bele se szagoltunk az útleírásba, csak követtük vakon a tömeget és elõzgettük a lassabban sétálgatókat, elengedtük a gyorsabban haladókat. Normafáig ez nagyjából ki is töltötte a programot, majd "terepre" érve, a Csacsi-rét felé ereszkedve megkezdtük a csúszkálós dagonyázást, ami ki is tartott egészen a célig. Néhol próbálgattam fotózni is, de a nagy fehérségen kívül mást nem sikerült. A János-hegyi kilátó is csak azért látszott, mert ki van világítva... még így is csak közelrõl.


A piros jelzésen leereszkedve nagyon kellett figyelni, hogy a ködben merre kanyarog az ösvény. Itt valahogy felfelé mindig könnyebb. Szépjuhásznénál sárgára váltottunk, megmásztuk a Nagy-Hárs-hegyet, lefelé indulva rögtön el is vágódtam, itt elõször. Kicsit ijesztõ volt orral elõre bukni a sziklákon, de csak saras lettem. Hûvösvölgyben teáztunk egyet a lángososnál majd felvergõdtünk az Újlaki-hegyre. Onnan kábé háromszor indultunk el, mire a tejködben megtaláltuk a lefelé vezetõ utat, pedig nem elõször járunk itt. A Virágos-nyereg elõtt is durva volt a sár-helyzet, de utána csak rosszabb lett. A fasírtos zsömi után a SÁR(!)GA JELZÉSEN indultunk tovább, ami kegyetlen csúszós volt. Megváltás  volt az Alsó-Jegenye-völgybe érni. Vicces momentum, hogy még ott is olyan köd volt, hogy két-háromszor is elõfordult, hogy nem vettem észre a hidat és kis híján azok mellett keltem át a patakon. (Az utolsó pillanatban azért mindig sikerült megúszni a fürdést.)


A Zsíros-hegyre vezetõ út hossssszú és sááááros. A Muflonok mellett mi is kaptunk teát az itatóban, utána pedig egészen üdítõ volt egy picit aszfalton menni. A Nagy-Szénás éjjel is gyönyörû, a szél viszont dermesztõ, így nem is idõztünk ott. A Fehér úti ponton is csak átrobogtunk (persze azért pecsétet kértünk). Perbálig viszonylag tûrhetõ úton jutottunk el, teáztunk, kávéztunk a kocsmában, aztán nekiindultunk a szántóföldeknek. Némely szakasz kimondottan brutális volt.  Anyácsapuszta pedig mint fény az éjszakában, megváltásként jelezte, hogy már csak 5 kilométer a cél. A Kakukk-hegy emelkedõje nagyon jól esett és a Kálvárián lefelé se volt olyan vészes, mint sejtettük. Még sötétben értünk le a Szomorra. Elraktuk a fejlámpáinkat, bár a sportcsarnok udvarán némileg hiányzott, azért betaláltunk az épületbe. Finom volt a virsli és a tea is. Szép a díjazás. Nagyon kemény túra volt.


 


 
 
MirPTúra éve: 20142014.02.09 20:43:57
megnéz MirP összes beszámolója

Kitörés 60 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2013
SomaTúra éve: 20132013.02.12 20:10:40
megnéz Soma összes beszámolója

 2011-ben volt egy sikertelen próbálkozásunk (ld. egyik negatív beszámolóm) az aránylag csekély helyismeret stb. miatt. Idén ezt orvosoltuk - nyáron többször mentünk a Kitörés "elõzetes" útvonalain - gyakorlatilag fejbõl vágtunk mindent, mi merre hány méter...


Az idein semmi problémánk nem volt.


Elõnevezéssel gyorsan tudtunk rajtolni (pozitívum!) - mivel nem akartunk még 5 percet álldogállni, 16:55-kor indultunk - úgysem voltunk rakéták, meg alapból sem arról szólnak ezek a túrák általában, hogy gyorsan végigmenjünk (valakinek igen, ez mindenkinek a maga dolga). Az elõírt, hivatalos útvonalról nem tértünk le Városmajornál a zöldre - tavaly elõtt nagy hiba volt, mert a városban néhol igen nehéz követni a jelzést... most semmi probléma nem volt, rövidke idõ alatt felértünk a Széchenyi-emlékhez. Utána Normafa, majd egy gyors kanyarral balra tartva Z+-on folytattuk az utat - figyelni kellett, olvasni az útvonalleírást, mert itt nagyot lehetett volna bukni (3-an el is mentek tovább, hiába kiáltottam feléjük és jeleztem a lámpával).


Hamar le is értünk Csacsi-rétre, aztán gyors felkaptattunk a János-hegyre is... itt volt egy kisebb pihenõ, de érzõdött már ekkor, hogy nem lesznek túl nagy pihik, mivel kb. 1 perc elteltével, hogy nem mozog az ember, elkezd fázni... az itteni sport szeletet elraktam emléknek, szuvenírnek. Az idõ jó volt, a kis hóesés külön szerencse volt, mert néhol a jeges felszínen még tapadhatott a cipõ is valamennyire - már ameddig le nem taposta a megfelelõ számú "vetélytárs" :) ... Átugorva a másik hegy tetejére - szõlõcukor -, vitt az utunk tovább Hüvösvölgybe, ahol a villamos sínek mellett egy kajáldánál (vagy ilyesminél) két paci volt befogva... furcsa volt - nem nagyon láttam még Hûvösvölgyben lovat. Ezek után a sárgán továbbmentünk a következõ hegyre - elõször azt hittük, nem lesz ellenõrzõpont, de végül kicsit lejjebb táboroztak le. A következõ állomás a 25-ösök vége volt - hál' Istennek külön helyre szedték szét a két csapatot - ez valamennyivel megrövidítette a várakozást, és a fasírtadagok és teaporciók is jóval gyorsabban kerültek elénk (még egy pozitívum) - és név szerint jegyeztek minket ( + pozitívum), hogy még versenyben vagyunk...  utána kezdõdött az idõ csattanója - kezdett megdermedni és jegesedni, aminek kell... Alsó-Jegenye-völgy felé már igencsak csúszott a kis egyszemélyes út... vigyázni kellett, de aki ésszel megy, az kétszer nyer.


Leérve, megkaptuk a bélyegzést, aztán irány Solymár széle, majd Nagykovácsi... Nagykovácsiban meleg leves fogadott minket... az ülõhelyproblémát megoldotta a hideg (általában senki sem akart sokáig egy helyben maradni, kb. mindenki igyekezett gyorsan betolni a melegítõt). Meglepett, hogy felirányítottak minket a Nagy-Szénásra... bevallom, nem emlékeztem, hogy arra lett volna az út korábban, de sebaj - nem volt nagy tortúra, bár a hegy tetején eléggé össze-vissza voltak a lábnyomok, nem csak mi voltunk gondban, hogy merrefelé lehet a K+ kivezetõje... végül megtaláltuk - a többséget követve. Nagykovácsi szélén az ellenõrzõponton tea várt volna minket (akkor készült éppen), de nem vártuk meg. 1 percre álltunk meg, hogy a jeget letördeljük nadrágjaink belsõ felérõl...


Következett a számunkra "hazai pálya" Nagykovácsi-Perbál. Kb. csukott szemmel is ismertük már ezt az utat - tudtuk, mire számítsunk. A lovardánál következett az újabb állomás - itt igencsak hideg volt - a szántóföldek kedveznek a szélnek... Perbálra beérve a kocsmáros invitált bennünket, akit ismertünk már, megnyugtattuk, hogy noha most nem megyünk be, majd késõbb Zsámbékon a másik kocsmájába (úgy alakult, hogy végül nem mentünk...). Perbálról kiérve a szokásos szántóföld fogadott minket... ekkor már nem volt nehéz menni, mert egy kisebb ösvény taposva lett a hóban (hála az elõttünk elhaladóknak :)). Kb. Tök fölé beérve kellett lekanyarodnunk jobbra Anyácsapuszta felé - a nyomokból láttuk, hogy a két irányból az egyikben eltûnnek a nyomok). Anyácsapuszta felé már kezdett világosodni és esni a hó - igazi téli hangulat... Bélyegzés után maradt az utolsó "akadály", a Kakukk-hegy, amit meglepõen könnyû volt legyûrni... lejutni sem volt nehéz - az erdõs részen mindig volt mibe kapaszkodni.


A stációk mellett kiérve már semmivel sem törõdtünk... fájó láb, jeges kulacs, fagyott cipõ + nadrág + dzseki... Szomor sportcsarnokig kiértünk.


A két évvel ezelõtti túrabeszámolóm nyomán azt kell mondanom, hogy sokkal jobb volt az idei... bár a térképet hiányoltam az Itinerbõl, viszont a leírás aránylag elégnek tûnhet. Tanúság: csak akkor induljun bárki ezen a túrán, ha nappal legalább egyszer bejárta az érintett területeket!


 


Köszönet a szervezõknek!


 

 
 
dnvzoliTúra éve: 20132013.02.12 15:12:13
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 


Kitörés 60.

2013.02.09-10.

 

 Szabadságon vagyok,gyerekek,asszony a nagyszülõknél,teljes a nyugalom,fél kilencig ki sem kelek az ágyból.A délelõtt is jobbára pihengetéssel telik,dél után már marhára mehetnékem van,alig bírom kivárni az indulás idejét.Aztán az is eljön,befut widi,elautózunk Andrisért majd Robit is felvesszük,már csak Zsuzska van hátra,õt is begyûjtjük.Teljes a csapat.

 A 16:49-es járattal tervezzük az utazást Budára,idén is idõben érkezünk Szomorra,lerakjuk az autót a tornacsarnoknál és lesétálunk a tavalyi célkocsmához.Az elõzõ busz még itt áll,kitörõk várakoznak a felszállásra,mi úgy döntünk nem sietünk,maradunk az eredeti tervnél,beülünk kicsit hangolódni a kricsmibe.Eszegetünk,iszogatunk,hamar eltelik az egy óra,közben szépen, intenzíven elkezd havazni….Nem mondom,szép a havazás,csak nem erre készültem,ha ez így folytatódik a pamut mackóalsó hamar átázik…kicsit elkezdek aggódni.:)

 Megjön a mi buszunk is,átzötykölõdünk a Széll Kálmán térre.Közben havazik.:)

 Buszról le,irány a Vár,szemben kevesen jönnek,talán beválik a tervünk:arra gondoltunk,hogy idén 17 órától lehet nevezni,mi 18 órakor érkezünk,addigra a tömeg java elrajtol és nekünk nem kell sokat várnunk.A Magdolna toronyhoz érve valóban nem látunk tumultust,150-200 ember lehet talán,indító autóból is van bõven.Viszont rossz hír fogad:a sor nem fogy,akik itt állnak azok az elõre nem nevezõk,az Igazoló füzet viszont elfogyott.Csapatunk 3/5-öde sem nevezett elõre a tavalyi bibi okán,rosszul taktikáztunk.:)Az elõnevezettek idén minden gond nélkül elrajtoltak:)Hát akkor várunk,hideg nincs,a lapokat negyed órán belülre ígérik,semmi pánik.

 Popeye-t nyugtatjuk(kölcsön kenyér visszajár,tavaly õ öntött belénk lelket sorbanállás közben:)),õ már egy órája szobrozik itt,bíztatjuk,ha már eddig várt,most már csak nem megy haza,ugyanis erre készül.Aztán felpezsdül az élet a téren,megérkeznek a lapok(még idõben,Popeye marad:),több helyen osztják,a sorok gyorsan apadnak.Az a megtiszteltetés ér,hogy Kenyeres Oszkártól vehetem át az Igazoló füzetemet,minden egyes indulótól elnézést kér a malõrért,én gratulálok neki a Hazajáróhoz(gratulációmat kérem átadni a sorozat többi készítõjének is-köszönöm) majd megindulunk.

 A hó rendíthetetlenül esik,a Várból kilépve a járda már jégpályává változott,ekkor még nem sejtjük,hogy ez csak ízelítõ a továbbiakra.:)Követjük a többieket így a városi szakaszon tájékozódásra nem kell energiát pazarolnunk,a Városmajorba érve aztán már ismerõs a terep.Átvágunk a parkon,elvétjük azonban az irányt és a keresett fogaskerekû-végállomás hátuljánál lyukadunk ki-tavaly tényleg nem erre jöttünk,állapítom meg.Visszafordulni nincs kedvünk,szerencsére az utunkba kerülõ kapukat mind nyitva találjuk,elhaladunk valami kollégium épülete elõtt,itt a János Kórház,újra jó helyen vagyunk.Kezdõdhet a móka!

 A Diós-árok aszfaltja megdobogtatja a szívet,na nem a szépségével,inkább a meredekségével.:)A legtetején már szerintem 45 foknál is nagyobb a dõlésszög,be is lassulunk rendesen,ugyanígy tesznek az autósok is,ha ez a havazás így folytatódik fél órán belül járhatatlanok lesznek ezek a meredek utcák.Koptatjuk az aszfaltot,a legtöbb helyen az úttest már jobban járható a járdánál a sózás hatására.Elérünk a lépcsõsorhoz,felcaplatunk a Széchenyi-emlékmûhöz.Nem jöttünk még 6 kilométert,de már leküzdöttünk 325 méter szintet.Szép kis bemelegítés!:)A ponton sorállás nincs,hamar pecséthez jutunk,irány tovább!

 Hallgatagon baktatok,iszonyúan fáj a hasam,nincs túl jó kedvem.Érdekes,hogy tavaly is fájt ezen a túrán és csak a János-hegyen múlt el.Tavaly a Szomoron szervezetembe bevitt pálinkára fogtam(tapasztaltabbak ezt hülyeségnek tartották:),idén a kólát teszem meg elsõszámú gyanusítottnak.Egyiket sem fogyasztom túl sûrûn,a gyomrom viszont irtóra érzékeny az idegen dolgokra.Talán a túl fûszeres ebéd sem volt a legjobb ötlet épp ezért.Próbálom elterelni figyelmemet a fájdalomról,nem mindig sikerül.

 Számomra ismeretlen helyeken haladunk(zöld sáv majd zöld kereszt jelzésen),így az útvonal részletes bemutatására nem is vagyok alkalmas,lényeg az,hogy számos vasúti objektum érintése és sok-sok aszfalt elkoptatása után egyszer csak ott állunk az erdõben.És sötét van.:)Elõkerülnek a fejlámpák.

 Az erdõben hó van.Sok hó.Ez azért furcsa mert Gyõrben már egy deka sincs,pedig aztán itt is volt rendesen.Igaz,hogy a hét közepén az a hír járta,hogy a Pilisben és a Visegrádi-hegységben havazott,majd pénteken már bekerült a sorba a Budai-hegység is,de ennyire nem számítottam.A hó nem baj,félreértés ne essék,nagyon is örülök neki,a Kitörés hóban igazán autentikus.

 Második ellenõrzõpont a Csacsi-réten vár minket,nem messze az elsõ utunkba esõ katonasírtól.Ápolónõknek öltözött lányoktól kapjuk az igazolást amibõl több féle is választható,kapható itt német pecsét,magyar pecsét,kinek ízlése szerint.

 Haladunk tovább,a terep egyre durvább,a letaposott hó alatt sunyin ott bújik mindenhol egy jeges réteg,ahol felszínre kerül nincs menekvés.Alap helyzetben,ha a hó alól kikandikál valami feketeség az azt jelenti,hogy oda lépj,ott támasztékot talál a láb.De nem itt!Itt a sötét folt beszennyezõdött jeget jelent,amit tanácsos messze kikerülni.Ezten a túrán ezt hamar megtanulja mindenki.:)

 János-hegy,12. kilométer,657 méter szintemelkedés.Vannak akik kihagyták az elõzõ pontot.Hát ez szívás.A csoki elfogyott.Elvitte az elõzõ ezer ember,mondja a katona.Van aki bosszús ezért,fõleg a bocsánatkérést hiányolja.A csoki pótlása valóban nem megoldhatatlan feladat ismerve az indulók létszámát,ebben igazuk van.Abban a reményben indulunk tovább,hogy ez a malõr nem ismétlõdik meg a fasírtos szendviccsel,a levessel,teával és fõleg a cél-virslivel.Na meg a díjazással,bár az pótolható utólag is.

 János-hegy után technikás a terep,veszettül kell figyelni,az ösvény annyira csúszik hogy csak na!Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség,egy pillanatnyi kiengedés és már borulsz is.És aki azt hiszi,hogy ez,amit az elõbb írtam túlzás….hát az téved.Lefelé megyünk pedig,konkrétan emlékszem,hogy tavaly itt futottunk,hát most nem.Sokan össze-vissza rövidítenek,levágják a kanyarokat,seggen csúsznak ott is ahol nem lenne indokolt-van még mit tanulni.Bár valószínû bele sem gondolnak,hogy az indokolatlan szánkázással az utánuk jövõkkel tolnak ki,a levágásokkal meg az amúgy is túlterhelt hegységet amortizálják.

 Szépjuhászné után Nagy-Hárs-hegy jön a sárgán,néhol iszonyú nehéz a haladás,egy jég az ösvény,de azért felérünk.A hegyrõl lefelé sem egyszerû a közlekedés,van egy rész,ahol valami szakadék peremén kell leóvatoskodni(a Bátori barlangnál talán?),a túrázók egymást segítik le a sziklapárkányon,ez a hely száraz idõben is balesetveszélyes lehet,most nem túlzás,életveszélyes.Ha itt megcsúszol,leesel neked véged.Nem gyerekjáték.

 Megússzuk,leérünk,a Hûvösvölgy elõtt újabb katonasírnál gyújtunk mécsest.Hûvösvölgyben pihenünk pár percet,összevárjuk egymást majd irány a Vadaskerti-hegy jobbára a sárgán.Az emelkedõ elég megerõltetõ 150 méter szint jut két kilométerre,a pontot az i-re mégis a felkapaszkodás a Szépvölgyi út végéhez teszi fel,minimum 8 szintvonal rövid idejû keresztezésével.Itt a túrabot hatalmas segítség,sokan négykézláb küzdenek,helyenként csont jég a kaptató és kegyetlenül meredek.

 Felérve szusszanunk párat aztán irány tovább,az Újlaki-hegy ellenõrzõpontja még vagy 500 méter innen és arra is jut azért még vagy 50 méter szint.A ponton kisebb káosz fogad bennünket,jó kis sor van elõttünk,a pontõrnek nincs mivel igazolni-kifogyott a tinta,vagy a tintapárnából vagy a tollból,valaki ad egy tollat,végre megindul a sor.Ha eddig lett volna bármi esélyünk a Virágos-nyeregben a sorállást elkerülni,hát arról most már biztosan lemondhatunk.Addigra ez a tömeg nem oszlik szét.Innen az ösvény egynyomos,nem is nagyon elõzget senki,a 25-ösök már marhára ráérnek,mi is bandukolunk velük komótosan-szerencsére itt lefelé.

 Virágos-nyereg,Boróka büfé,22.kilométer 1042 szint.

 A sorok nem kicsik.:)Pedig a szervezõk próbáltak javítani a helyzeten,ketté van osztva a jónép.Van egy sor a 60-asoknak,ami egy katonai sátor felé kígyózik és van egy másik ami a büfé felé tart.Katonaember osztja az utasítást illetve a tanácsot:25-ösök és azok a 60-asok,akiknek jó az aláírás a pecsét helyett irány a Boróka,a pecsétre vágyó 60-asoknak pedig cél a katonai sátor.Mivel a sátor elõtt rengeteg az ember inkább a büfé felé tendálunk,ott sincsenek kevesen,de kevesebben mint a sátornál.Lassan fogy a sor,kezdek ideges lenni,már lemondanék a szendvicsrõl is,csak adjon már valaki igazolást és mehessek innen.Ezt valószínû sokan ugyanígy gondolhatták,mert egyszer csak elkezdik kihirdetni,hogy aki nem akar várni az ellátmányra megkapja a pecsétet és mehet.Ekkorra azonban már csak vagy 15-en állnak elõttünk,a meleg tea nagyon jólesne,maradunk.A tavalyi bõ fél órás sorállást után idén negyed óra alatt ellátmányhoz jutunk.Nem is volt olyan vészes,mint amilyennek elsõre látszott.Ilyenkor mindig korholom magam a lázadozásért,ezen változtatnom kellene a jövõben.Mármint nem kellene olyan gyorsan felkapnom a vizet.:)

 A meleg tea és a meleg-fasírtos szendvics tényleg csodát mûvel a gyomrommal,pillanatok alatt múlik el a fájdalom.Ezért mindenképp megérte maradnunk.Lassan aztán befutnak a többiek is,Zsuzska érkezik utolsónak,megvárjuk míg õ is hozzájut az ennivalójához,amit,ha velünk akar maradni,út közben kell hogy megegye,mi ugyanis már kezdünk idefagyni a büfé elé.:)

 Elindulunk hát,lefelé a sárgán,a következõ 5 kilométer az Alsó-Jegenye-völgyig maga a rémálom.A hegyoldalban futó keskeny ösvény valami elképesztõen csúszik,és haladási irányunkra merõlegesen dõl a mélység irányába.Eddig sem lehetett kiengedni egy pillanatra sem,na ez a szabály itt most hatványozottan érvényes!Borzasztó lassan haladunk pedig jobbára lefelé megyünk.Egy helyen majdnem hanyatt esek,sikerül talpon maradnom,de az amúgy is fájdogáló derekam hatalmas rándulást kap,a hasfájás helyébe elõrelép a derékfájás,ami elkísér ez egész túrán.Szuper!:)Aztán a sor hirtelen megáll.Sziklás peremen kell leereszkedni,mondanom sem kell minden csupa jég vagy jegesre taposott hó,esély sincs talpon maradni.Abba kapaszkodunk amibe tudunk,a legkisebb kiálló ág is hatalmas segítség.Nem kell nagy szintkülönbséget leküzdenünk,mindössze pár méterrel kerülünk lejjebb ezeken a helyeken.A dolog veszélyessége abban áll,hogy ha nem tudjuk magunkat az ösvényen tartani,a szintvesztés hirtelen sokkal több és sokkal gyorsabb is lehet,mivel mint már említettem a turistaút a hegyoldalban vezet-alattunk a mélységgel!:)

 Ez a móka nem sokkal elõrébb-bár már nem annyira életveszélyes körülmények közt-megismétlõdik még párszor,az ösvény szelídül kicsit,ki is szélesedik,leérünk az Alsó-Jegenye-völgy bejáratához.

 Idén brit haderõ kisebb egysége vert tanyát itt,a pecsét azért az amerikai hadseregé.Itt nem idõzünk sokat,irány a völgy.Keresztezzük párszor a Paprikás-patakot csinos kis fahidakon átkelve,egy helyen komoly zubogás-hang jön a meder felõl,én azt hiszem a feltorlódott hordalékon bukik át ily zajosan a patak,de most nézem a térképet,vízesést jelöl arra a részre.

 Kiérve a völgybõl jön a hidegzuhany:nincs nyitva a benzinkút.(22 óráig üzemel csak,a jövõben erre figyeljetek!)Eléggé magunkba roskadunk,a melegre és a pihenésre,valamint folyadékpótlásra nagyon számítottunk.Megállunk azért,felkészülünk az újabb emelkedõkre.Zsuzska munkából jött ide,Andris és widi már Gyõrben ásítozott,most kemény holtpontot jelent nekik ez a kimaradt meleg pihenõ.Én sem örülök a bezárt kútnak,de nem vagyok annyira rosszul,el is indulok egyedül,megbeszéljük,hogy a Muflonban majd találkozunk.

 Elkezdek emelkedni,ránézek azért az Igazoló lapra,hogy mi a követendõ jelzés,100 méter eltévedést sem élnék túl ép idegrendszerrel.:)Elõttem is mennek,mögöttem is jönnek,jó a sárga sáv.Az emelkedõ viszont nagyon alattomos,hosszan elnyúló.Morcos vagyok és fáradt,és a Muflon csak nincs sehol.Egy keresztezõdésnél úgy érzem letértünk a jelzésrõl,de mindenki erre jön,nem aggódok.Illetve csak egy kicsit.Jönnek szembe(?),kérdezem jó-e az irány,erre van-e a keresett intézmény,megnyugtatnak,hogy onnan jönnek,menjek csak nyugodtan elõre.Egyébként a jelzett turistaúttal párhuzamosan haladunk,tõle mintegy 10 méterre.És nem jön a Muflon.Egyre jobban fáradok,hol a francban van már ez a Muflon!?:)Újra beváltunk az erdõbe(eddig annak szélén haladtunk),ráállunk a fonódott kék-sárgára,elõttünk világosság,itt a Muflon!!!:)

 Az ajtó elõtt sor kígyózik!Na neeee!Már itt is?Kapu elõtt pecsétel a német tiszt,az udvaron hatalmas tömeg.Beállok levesért,elõttem kettõvel fogy el a tészta,és a pincébe sem lehet lemenni!Megkapom a meleg levest(levesnek csúfolni ezt az izét egyesek szerint fõbenjáró bûn)leülök egy hideg székre az udvaron.Igaz,hogy tök üres a lé,igaz,hogy épp csak meleg de nekem jólesik.Lassan megérkeznek a többiek is,valami innivaló után kellene nézni,Perbál még messze van,addig ilyenre semmi esély.

 Jön a következõ meglepetés:a kocsma teljesen kifosztva,van csapolt sör meg csapvíz.Ennek persze senki nem örül túlzottan,azért sorbaállunk vízért.A kislány egyedül tartja a frontot az idegöszeroppanás határán,néha nevet,mosolyog de ez a mosoly nem tûnik túl õszintének.Kapunk vizet,kitartást kívánok a lánykának,összecihelõdünk és a meleg pihenést ismét kihagyva útra kelünk.Ha Perbálon sem tudunk lepihenni…..bele sem merünk gondolni!:)És még az is milyen messze van…..Sokan feladják itt egyébként,az udvaron körülöttem ülõk közül szinte mindenki a kiszállás mellett dönt.

 Nagy kaptatók már nem várnak ránk,ezzel a tudattal indulunk a „maradék” 25-nek.Nagyon fáradtak vagyunk,az életben nem gondolkoztam még túrán azon a 30. kilométernél,hogy hogy megyek én még 25-öt.Igaz sosem túráztam még ennyire extrém talajviszonyok közepette ekkora távon.Elhagyjuk a település szélét újra emelkedünk,marha nehezen megy,kínlódás minden lépés.Ennem kell,nincs mese különben felborulok.Félre is állok,bedobok egy kakaós csigát és iszom rá.Néhány perc múlva sokkal jobban érzem magam,azért a Nagy-Szénásra is betervezek még egy evést-már ha nem lesz állat szél a csúcson.Megyünk felfelé.

 Nagy-Szénás teteje,36.kilométer,1636 méter szinttel.Az éjjeli panoráma fenséges.A szél fúj rendesen,úgyhogy az evést elhalasztom a következõ ellenõrzõpontig.Lezúdulunk a kopasz hegytetõrõl,be a fák közé.Widi nincs valami fényesen,konkrétan az összeesés határán áll,neki is evést-ivást javasolunk.

 39.kilométer,Fehér út,ellenõrzõpont.Újra összevárjuk egymást,próbálunk kicsit melegedni a tûznél,nem sok sikerrel,inkább elindulunk.Zsuzska és widi még marad,megbeszéljük,ha máshol nem,Perbálon a kocsmában mindenképp találkozunk.Még itt a ponton a zsák felvételénél szomorúan veszem észre,hogy a fényvisszaverõ karszalagjaim közül minimum kettõt,a fénnyel feltölthetõ fluoreszkálóból egyet elvesztettem a zsákról,mivel kioldódott a csomó ami tartotta õket.Ez pech.Induljunk hát!

 A következõ 6 kilométerre alig 30 méter szint jut,gyúrjuk a jobbára mély homokhoz hasonlítható havat.Mindenki csendes,bár eddig sem volt harsány a menetoszlop.Senki nem kapkod,elõzgetés is csak elvétve akad.Egyetlen izgalom ezen a szakaszon egy vadkerítés átmászása a jegeces létrafokokon.Úgy érzem,figyelmem nem 100%-os,de azért a bealvás még messze van.Néha kicsit megtántorodom.:)

 44.kilométer,1826.méter szint,Malom-földek ellenõrzõpont.A lámpákat végre el lehet tenni.Begyalogolunk Perbálra,hármasban haladunk Andrissal és Robival.Próbálom lefényképezni a templom tornyát az óra miatt,nem sikerül,messze van,a hó is esik,kevés a fény.7 óra lesz amúgy 10 perc múlva.Ha jól rémlik tavaly is valamikor ilyenkor értünk ide.Megvan a kocsma.És nyitva van!

 Jó 40 percet idõzünk itt,negyed órával utánunk befut Zsuzska is widivel.Fél 8 után aztán indulást vezényelünk,mivel úgy érezzük,ha tovább maradunk bealszunk.:)Andris és widi is állítja,õk az elõzõ szakaszon menet közben elaludtak!:))

 Elhagyjuk Perbált,dimbeken-dombokon gyúrjuk a havat,a hosszabb pihenõ,az evés,az ivás,a meleg azért mindenképp jó hatással volt a teljesítményünkre.Jó kedvvel törünk elõre.Egy helyen a dombtetõn fiatal srác fekszik keresztben az ösvényen,már épp azt tervezem,hogy lépem majd át a botokkal,mikor látom,hogy útjelzõként funkcionál,átlépése helyett jobbra tanácsos térni elõtte.Segítségét innen is köszönjük,biztos elmentünk volna egyenesen.

 52.kilométer,Anyácsapuszta.Német egység uralja a helyszínt,jól berendezkedtek,sokan vannak,motorkerékpárral,fegyverekkel-nagyon hangulatos.

 54.kilométer,2000 méter szint felett.Elhagyjuk az Anyácsai-tavat,a sûrû hóesésben,a távolban feltûnik az utolsó megmérettetés,a Kakukk-hegy kétágú sziluettje.Közeledünk utolsó kaptatónkhoz,most már semmi nem állhat utunkba,meglesz a túra!

 Már az útról sem egyszerû felugrani a domboldalba,aztán jön a hegy meghódítása.Hosszú,monoton emelkedéssel indul a támadás,majd keményebb kaptató jön néhány tíz méter erejéig.Jobbra fordulunk kicsit pihenni majd akácosban ismét kicsit meredekebb az út.Akácos leküzdve,begyalogolunk a csúcsgúlához.

 Itt is német alakulat ásta be magát,tõlük kapjuk a pecsétet.A faluba jutásnak két módját vázolják fel:van a klasszikus ösvény,és a fától-fáig való csúszkálás,valamint a másik oldalon egy lépcsõsor.A lépcsõsor mellett döntünk,persze ez is tiszta élvezet a jegesre taposott hóval és a lépcsõfokokat megtámasztó,felfelé meredezõ vasrudakkal.:)Szép óvatosan azért lejutunk.

 A faluba egy csíki-székely,határvadásznak öltözött sporttárssal beszélgetve jutok be,aminek én nagyon örülök.Nem látok nála semmi csomagot egy flakonon kívül,elárulja,hogy egy tányér levessel és egy darab csokoládával jött végig….

 A cél aztán kellemes meglepetés,a tornacsarnok alkalmas a túrán betöltött szerepére,kényelmesen,melegben,ülve fogyaszthatjuk el a nagyon finom virslit,nagyon finom teával(aki azt szereti,forralt borral),amibõl szerencsére repetát is van alkalmam vásárolni.A díjazás hasonló a tavalyihoz,a különbség annyi,hogy a felvarrón most német nyelvû a szöveg.Nagyon szép mind a kitûzõ,mind a felvarró és az Oklevél is.

 Nagy élmény volt ismét a Kitörés,a tömegtúrák minden elõnyével és hátrányával.1500 körül volt az indulók száma,bár a túra folyamán mi is elégedetlenkedtünk néhányszor,ha belegondolunk a hatalmas tömeghez képest minimális volt a hátrány amit el kellett viselnünk.Úgy látszik még több rendezõ kell,valamint az ellátmányból is jobban be kell tankolni,mert ha valamiért fizetsz,az úgy illik,hogy meg is kapod.Ezzel együtt is gratulálok a szervezõknek,biztos vagyok benne,hogy jövõre még jobban felkészülnek.Ehhez kívánok kitartást és sok sikert!

Kis statisztika a végére,adatok a túra honlapjáról:

 

2009-ben 150-en indultak összesen,ebbõl 60-on 69-en,teljesítette 82%.

2010-ben már 433 volt az össz létszám,ebbõl 60-on 191-en startoltak,teljesítette 58%

2011-ben 780-an álltak rajthoz,60-on 356-an,sikeresen végigment 80%

2012-ben is rekord született 1054 nevezõvel,ebbõl 60-as 536,72%-os sikeres teljesítési aránnyal.

Idén az elsõ hírek már 1500 körüli indulóról szóltak!Kíváncsian várom a sikeres teljesítõk arányát.....

Köszönöm a lehetõséget!

dnvzoli

A túrán készített felvételeimet megtekinthetitek erre e linkre kattintva:

 

 
 
JakabTúra éve: 20132013.02.11 20:17:50
megnéz Jakab összes beszámolója

Kitörés 25 


Beszámoló fotókkal itt:


www.bakancsesfakanal.blogspot.hu


A fotókat Körmöczy Zoltán készítette.

 
 
gjeklerTúra éve: 20132013.02.11 16:25:15
megnéz gjekler összes beszámolója

Kedves Sporttársak!


Némi magyarázkodás: Sokkal többen indultak idén (is) az összes távon, mint a legmerészebb becsléseink voltak. Ez több helyen  (megint) logisztikai rémálommá változtatta a túrát ( túrázóknak, szervezõknek egyaránt) . A pontõrök minden tõlük telhetõt megtettek, hogy teljesítsék önkéntes vállalásukat, de végesek voltak a lehetõségeik vagy az ellátmányuk (amit sokszor "csak" a saját  a készleteikbõl, felajánlásikból egészítettek ki). Így is nagyon sok ember maradt ellátás nélkül (vagy csak hosszas várakozás után juthatott hozzá), ami roppant kellemetlen volt (személyes tapasztalatból is mondhatom)! A felmerült szervezési nehézségekért, ellátási problémákért kizárólag bennünket, szervezõket terhel a felelõsség. Nekünk kell végre újra gondolni sok mindent. (Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy az elsõ Kitörés túrán 2005-ben, az összes távon kb. 240 ember indult, és már az is több volt mint amire akkor számítottunk:-)))))) Most a Muflonitatónál 800 adag leves hajnal 1-kor már vészesen kevésnek bizonyult..... Korábbi hibák egy részét sikerült kiküszöbölni, másokat még mindig nem. Minden résztevevõnek köszönöm a türelmét, és elnézést a néhol nem kis kellemetlenségekért! A pontõröknek az áldozatos munkáért külön köszönet! Jekler Z. Gábor


Képek itt is találhatók a túráról: http://www.facebook.com/events/158784577553409/

 
 
olsenTúra éve: 20132013.02.11 05:36:33
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a Kitörésrõl..


este van,ki-ki nyugalomba..de aki nappal a gödöllõi dombokon taposta a havat,áthelyezi a súlypontját a Kapisztrán térre,a metró segít,a mozgólépcsõ nem,pihen,bemelegítésként nulla pontért mászunk..elõnevezettek ábécé szerint,a többiek összevissza..szokásos tülekedés és arcfelismerés,vannak fosszíliák kis távon és újak nagy távon,nekem a hatvanas kell,itt a szolnoki erdész a másvallásúval,segítségükkel sort spórolok,hiába,a protekcionizmus alól nem vonhatom ki magam,magyar volnék,vagy mi..sok a nép,néhányan indulnak,mi várjuk a harangszót,és négyesben,egy lány és három másivarú,két fiatal és két régebb óta fiatal,mindenki indul,mert még van a távból,esik a hó,mint akkor máskor is,megyünk a városban,segít a tömeg,nehéz eltévedni mindjárt az elején,de máris itt az emléke egy nagy magyarnak,akirõl azért jusson eszünkbe,hogy idegekkel nem bírta a közönséget anno..zamek tova és el,aki bélyegzett lett,a pontõr egyen és ruhás,hagyományõrzõ,mi is õrizzük a hagyományt és helyén hagyjuk,keresünk másikat,a lap szerint lesz még..Normafa,elõkerül a pálinka és a fejlámpa,az õsök iránti tiszteletbõl és a sötétség miatt,Ha vezet bennünket szakállas barátjával,vérprofik mindketten,de ez a túra nem is a piskótáknak való,a szibériai hadtestet is megrémítette valamikor az erre járó,mégha a történelem másképpen is írta föl,az azóta eltelt idõ történészei legalábbis döntetlenre hozzák,de bízunk..”szorgos népünk gyõzni fog”..barnamedve várható,már a Börzsönyben jár,itt azonban a harmadik pont Szergej, Iván, Nyikoláj,usankában,ez már Jánosról és Erzsébetrõl szól,innen Hárshegy és Újlaki,meglepetésre utolérjük a bihariakat,nem szokás,nem jellemzõ, csak a rajtban szoktak köszönni szükség szerint,és elfüstölnek..de most bablevest toltak a Szépjuhásznénál a rádióssal, hagyományõrzésileg, leöblítették,innen megállíthatatlanok lesznek..és a sokKinizsis szakállas  ember is itt van,szintén egyérintõst szoktunk játszani,ha lassan menne,szédülne..pedig Frinyó is köztünk nyomul,akinek azért neve és történelme van,de hó és lassúbb játékosok vannak,sebaj Tóbiás,mondta a régi rendszerben a gyurma,haladunk,mert sátor és fasirt van,teával és vidámkodással,a huszonöt el,a harmincöt be,Viki csapódik,aki kicsi, de szenzációsan szedi a lábait,mint a nagyok,nyomulunk a tömeggel,nem kell az itiner és a GPS,térkép úgyis elázna,mert a hóesés folyamatos,de az elsõ száz ember nyomokat hagyott a hóban..észrevétlenül követjük háromszázan,Alsó – Jegenye Rozállal és a Zsíros a Muflonnal,etetõpont,levest mérnek,betömjük,majd máris az ebrõl elnevezett domboldalt szántjuk,sokan,pont és Békás patak,átkelés és a perbáli kocsma,a Norbié kiszolgál kávéval és üdítõvel,hagyományõrzésbõl pénzért teszi,emailt cserélünk,mert szolid árakon dolgozik,a fogyatékosok kedvéért,akik éjszaka,hóesésben gyalogolnak az erdõben,itt a táv túlnyomó része a hátunk mögött,márcsak az van hátra,amitõl ötvennyolc lesz az egész,a gombatermesztõ után megint nótázósra vesszük,a szöszinek képzett hangja van,nekünk pedig nincs..és Anyácska puszta,k nélkül,de a Kakukk hegyben négy is van,meg vagy valamennyi szint fölfelé,fönn fóliasátor és ember a pecsét mellé,derék dolog..lefelé,veszélyesen sötét van,de már itt a település fényessége,amit korábban nem lehetett látni,mert sötét és messze volt..a sportcsarnok virslis és jókedvû,a busz tömött..


szép volt fiúk,szép volt,lányok..

 
 
KortomTúra éve: 20132013.02.11 00:53:01
megnéz Kortom összes beszámolója

 Beszámoló képekkel az idei Kitörés 25 túráról


A túrabeszámoló itt érthetõ el!

 
 
MirPTúra éve: 20132013.02.10 22:06:09
megnéz MirP összes beszámolója

Kitörés 60 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
fzoli415Túra éve: 20132013.02.10 10:39:29
megnéz fzoli415 összes beszámolója

Kitörés 25

Solymár, vasárnap 2 óra 9 perc.

 A benzinkút sötét. A 60-as távon megsérült társam a felvételét kérte Solymár-töltõállomás térségében. Ahogy várakozom, egy túrázó a fejével a kocsim felé biccent. "Ezek ilyen civil rendõrök." Kiszólok: "Épp teljesítettem a 25-öt." "Ja, bocs." Újra találkozom a 3 órával  korábban a Virágos-nyeregben elhagyott haverokkal is, akik folytatják a 60-at.  

Óbuda-Testvérhegy, 2 órával korábban.

 A két kitörõ nem számolt azzal, hogy a cél közelében elrejtett gépkocsijuk a jég foglyává válik. Negyedórás késlekedéssel indulnak (úgy gondolják) haza. 

Kapisztrán tér, szombat 17 óra. 

 Egy fogatlan csavargó szólít meg. "Ez az a túra, ami a háborús kitörést eleveníti meg?" "Igen." "A Testvérhegyi útig, ahol tõrbe csalták a magyar honvédeket?" Ahogy a harang üt, egy hagyományõrzõ alakulat elindul az útra. Többen Németországból is jöttek. 

Ugyanott, 17 óra 35 perc.

Három sorállás, össz. 1 óra után elindulunk. "Wir sind 5 Minuten spät!"

Diós-árok, 18 óra 15 perc.
 

 Valódi kitörés-jelleget kölcsönöz a túrának a fakultatív városi útvonalvezetés. Elképzelem a lõállásokat a Fogas hídjánál. Meg a parancsnokságokat a Melinda úton. Mindent eláztat a havas szitálás. 

Határ-nyereg, 22 óra körül.

    Már magunk mögött van 4 bélyegzõ. "Aki nem német pecsétet akar, az ne hozzám jöjjön!" A sor hirtelen megnõ: "Miért, olyan is van?" A Szépjuhásznénál egy polgárõr Fókával néztünk farkasszemet, majd a Nagyrétnél megint. Ha a Hárs-hegyen a "biztonságos" kishíd felé megyek, biztos, hogy a bolondokházáig csúszok le. Most egy fatörzzsel a hónom alatt számolom, hogy egy Rippel-fivér / Moonwalk / kõszáli kecske mozdulatsorral hogy tudok kikerülni a labilis egyensúlyi helyzetembõl anélkül, hogy a jégen visszazuhanjak mögöttem jövõre. 

Virágos-nyereg, 23 óra 22 perc.

  Búcsúzunk az akkor még 4 fõ 60-astól és megpróbálunk a tükörjégen a városba jutni. Az erdõben nem kell se térkép, se lámpa, a városban igen. Két ember realizálja a cél gyenge közlekedési kapcsolatát: "Most hogy jutunk innen haza?" Az idõ támogatja a kitörést, alig havazik, messze ellátni, szélcsend van. 

Szomor, vasárnap 8 óra 30 perc.

   3 fõ 60-as csoport a felvételét kéri Szomor térségében. Gépjármûvel a felvételükre indul a 6 órával korábban Solymáron általam felvett társunk. Sikerült. Benéznek hazajövet, lemegyek. A 3 ember tatyak, 56 km-nél kaptak egy Kakukk-hegyet, amit csak néztek. Furcsa, hogy az utcán világos van. 

 
 
 Túra éve: 2012
MirPTúra éve: 20122012.03.28 21:07:32
megnéz MirP összes beszámolója

Kitörés 60


Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2012/02/kitores-60.html

 
 
OttorinoTúra éve: 20122012.03.02 10:16:46
megnéz Ottorino összes beszámolója

KITÖRÉS 60 - 2012.02.11-12. Táv: 58.65 km; Szintemelkedés: 1810 m; Szintidõ: 17 óra.

Amikor szóba kerül a KITÖRÉS túra, a nagyokosok mindig azt mondják, hogy a 2010-es, az volt ám az igazi, mert akkor nagy volt a hó. Ez alattomban bántotta az önérzetemet, mert én 2011-ben csináltam elõször és akkor "csak" beton keményre fagyott sárbarázdák és patanyomok voltak. Idén van hó doszt, és mínusz tíz alatti Celsius fokok röpködnek. Nosza! Itt az alkalom a bizonyításra, hogy a tavalyi sikeres teljesítés nem a hómentességnek volt köszönhetõ. Meg asztán nem tom mé', de megkedveltem ezt a túrát. A közeli, sikamlós emlékek a TÉLI MÁTRA XL-rõl arra sarkaltak, hogy jól felkészüljek a KITÖRÉSre. Frici túratársam cipõjére húzott kapaszkodókörmeivel otthonosan mozgott a Mátrában, amíg mi csetlettünk, botlottunk. Ebbõl okulva elmentem abba a túrafelszerelést is árusító boltba, aminek a nevét megkapjuk, ha a nagy sós vizet és a látószervet egymás után tesszük. Megvan? Rendben. Itt egy kisebb fajta vagyonért vettem egy pár fémhegyekkel szerelt, cipõtalpra húzható eszközt. Azzal a gondolattal vittem haza az új szerzeményt, hogy eme invesztíció miatt, most már mindenképpen indulnom kell a KITÖRÉSen. A szombat a készülõdés jegyében telt. Késõ délután jól beuzsonnáztam, és felkerekedtem, hogy a Széna téri Masztodon Kettõ plazában találkozzak Pistivel.

Korán van még fent fagyoskodni a várban, beszélgetünk egy kicsit itt a langy melegben. Csevegés közben elmegy elõttünk egy túrázónak öltözött hölgy, kezében két piros, összecsukott túrabot, az egyik nyelén árcédula fityeg. A kijárat felé siet. Ránézek az órámra. Tíz perc múlva, negyed ötkor mi is elindulhatunk. A tavalyi tapasztalat alapján a nevezésnél nagy tömegre számítok, ezért kell olyan korán felmenni. Idén sajnos félórával késõbbre, 18 órára tették a rajtot, ezért jó pozíciót kell szereznünk, hogy holnap reggel elérjük a hazafelé tartó buszokat. Pistinek a 07:56-os tatabányait, nekem pedig a 08:49-es Széna térre menõt kell elérni, mert utána már csak dél felé indulnak buszok, akkor meg már az igazak álmát szeretnénk aludni. Otthon! - Na, kászálódjuk! Megnézzük mi újság odafent. Az emelkedõs Ostrom utcán ostromoljuk a várat. Ellenállás nélkül jutunk keresztül a Bécsi kapun. Az elsõ dolog, ami feltûnik, hogy milyen kevés a rendõr. A második - a Kapisztrán térre érve -, hogy milyen kevés a túrázó. Mindezek természetesen a tavalyi évhez viszonyítva értendõk. Kiszúrom a fekete páncélsisakot viselõ Surdot, aki megmutatja, hogy melyik srác osztogatja a nevezési lapokat. Idén a nevezés procedúrája nagyságrendekkel kultúráltabb, mint az elmúlt évben. Amikor végigálltad a választott távhoz tartozó sort, akkor egy gépkocsinál a kitöltött nevezési lap, és a nevezési díj ellenében kézhez kapod az itineredet. Az elõnevezettek külön sorban állnak. - Hát, akkor álljunk be a 60-as sorba. Jó hosszú, de tempósan haladunk. Ó, nagyon jók vagyunk. Még csak háromnegyed hat, és már kezünkben az itiner. Gyorsan átfutom az útvonalleírást, mert érdekel, hogy idén is megvan e a Diós árok avagy [Z-] jelzés alternatíva. Megvan. Ma szívesebben mennék a [Z-]-n, mert tavaly a Diós árok rettentõen benzingõzõs volt. A másik, amit elolvasok, hogy Perbál után az új [S-] jelzésen megyünk e, a gombagyárat messze elkerülve. Igen (sajnos). Gyöngyi a leghosszabb sorban, az elõnevezettek sorában áll, és úgy látszik hatig nem is kerül sorra. A fentebb vázolt foghíjas szomori buszközlekedés miatt nem várunk rá, de Frici gondoskodó oltalmába ajánljuk. Ha a Borókáig utolér, akkor a maradék 35-ön együtt megyünk.

Valaki kiabál egy nagyot, mire az emberek a térrõl a Bécsi kapu irányába kezdenek tódulni. Rápillantok az órámra: Még van két perc. Nem mozdulunk. Amikor a Magdolna torony harangjátéka rákezdi, akkor még mindig van több, mint 30 másodperc, de ezt a jeladást már hivatalosnak tekintjük, és elindulunk. A Várfok utcán lejtünk a Moszkva tér - leánykori nevén Széll Kállmán tér - felé. Beszorulunk egy terepszínû gyakorlóba öltözött, alakzatban haladó szakasz mögé. Valakinél még magnó is van, ami házilag felénekelt dallal zsibbaszt. A Moszkva tér peremén megyünk pár métert, hogy aztán balra beforduljunk a Csaba utcába. Az elõttünk ballagó szakasz átmegy a túloldalra, és jobbra befordul a Városmajorba. Akkor most már biztos, hogy mi a [Z-] opciót választjuk. A lépcsõ elõtt utolér és elhagy Bell Sanyi másik két prominens túrázó társaságában. Megfordult a fejemben, hogy ha majd elfogyasztottuk az ide épített, több szakaszból álló, nem kevés fokú lépcsõt, akkor nem megyünk fel a [Z-] jelzéssel a Martinovics-hegy tetejére, hanem rögtön ráereszkedünk az Istenhegyi útra. Amikor látom, hogy a három elõttünk járó is így gondolkodott, akkor úgy döntök, hogy istenuccse utánuk megyünk. Ezzel mikrokispistázások sorozatát indítom el. (Vallomások lejjebb.) Tehát: Istenhegyi út, Szent Orbán tré, majd Diana utca, az õ véget érni nem akaró lépcsõjével. Amikor mégiscsak véget ér, már majdnem fent vagyunk a Sváb-hegyen. Magunk elõtt látjuk elhaladni azokat, akik a Diós-árok verziót választották. Õk vannak többen. Már annyiszor túráztunk erre, hogy Pisti automatikusan be akar fordulni a - [Z-] jelzést követve - a Tücsök utcába. - Várjá' Pisti! - Nézz má' oda! Senki nem fordult be, egyenesen a Fogas megállója irányába tartanak. Már úgyis bûnbeestünk, menjünk mi is arra. Át kéne kelni az úton. - Most mi van ezzel a kocsival? Jön már, vagy várost néz? Gyere má' tetûkém! Ja, bocsi, ez egy rendõrautó. Nagy szívás lenne, ha visszakocsikáztatnának. A Fogas Sváb-hegyi megállójának régi épületét a vágányok felõl kerüljük. Alulról éppen szerelvény érkezik. - Gyere Pisti! Húzzunk el innen, mert ha meglát valaki, még azt hiheti, hogy Fogassal jöttünk fel... Azért még hátranézek, hogy leszáll e róla túrázó kinézetû fazon. Nem. Az enyhén jobbra görbülõ Karthauzi utcán megyünk tovább. A balra kiágazó Evetke utca sokakat megtréfál. Nem hiszik el, hogy lejtõssége ellenére arra kell menni, ezért tovább kapaszkodnak fölfele. Pedig aki balra fordul - mint például mi is -, az Széchenyi emlékhez felvezetõ lépcsõ aljába kerül. Most is van egy tag aki vidáman emelkedik tovább a Karthauzi utcában. Utána kiabálok: - Halló! A TURULon vagy? - Fáziskésésben vagy öreg - szól közbe Pisti. Az három hete volt. - Miért? Turult mondtam? Jaj, ssza meg! A figura meg már továbbment. Remélem, hogy azért csak odatalál. - Na, kezdjünk bele ebbe a lerobbant, düledezõ lépcsõbe. Itt nagy harcok dúlhattak, mert szinte egy foka sem ép. Felérünk az emlékhez. Lejátszódik egy túrákon gyakori jelenet: Az utolsó három méteren elénk vág négy ember, és az orrunk elõtt nyújtogatják papírjaikat a pontõrnek. - Nem baj - gondolom magamban. Kár a sietségért, jöttök ti még szembe valahol a tundra kellõs közepén...

1. ellenõrzõpont, Széchenyi emlék.

A sok lépcsõ után egy picit lazítunk a Széchenyi emlék utcán, a Svájci lépcsõ felé tartva. Van itt egy kovácsoltvas kapu, amit mindig megnézek. Egyik oldalfalán körzõ, háromszögû vonalzóval, a másikon festõpaletta ecsettel. Mindkettõ dombormû. Vajon kik lehettek azok, akiknek a hivatását szimbolizálják? Ketten szembe jönnek. Ezek is elbökték az Evetke utcát, de az is lehet, hogy nekik erre szimpatikusabb. A szóló manusszal viszont nem találkozunk. Áh, rég lépcsõztünk, most Svájci lépcsõzhetünk, fel a Rege utcára. A korlátot nem tanácsos megfogni, mert odafagy az ember keze. Felérve körülnézek, de semmi mozgás nincs. A Fogas felé tartunk. Széchenyi-hegyi végállomása kihalt. Balra fordulunk. A Kõ büfé ki van világítva, de egyetlen hangot sem hallok kiszûrõdni. A kisvasút végállomásánál jobbra fordulunk és végigmegyünk a hosszadalmas Hegyhát úton. Így, vízszintben gyalogolva azért érzem a kezemen, hogy nagyon hideg van. Kesztyût húzok, amíg újra felmelegszik a nagyujjam. Nagy szerencse, hogy nem fúj a szél. A Normafa vasútmegállónál átmegyünk a túloldalra, és késõbb, ahol a sípályák kezdõdnek rátérünk a turistaútra. A többség a szilárdburkolaton megy, de mi célzattal jöttünk erre: Az egyik padnál megállunk. Száraz, le van söpörve róla a hó. Itt rakom fel a kapaszkodókörmöket, és Pistinek is van igazítanivalója a szerelvényén. Amíg átkelünk az úton a székely kapuhoz, addig tök rossz menni vele, de aztán biztonságérzetet ad, fõleg a csúszós lejtõkön. Rongyolunk is tempósan a [Z+] mentén. Átkelés a kisvasúton, és egy útkeresztezõdésnél a [S+] jelre váltunk. Már messzirõl észreveszünk egy mécsesekkel borított sírt. Csak távolról, menet közben nézzük, de gondolatban tisztelgünk az elesettek elõtt. Már majdnem a Csacsi-rétnél járunk, amikor két futó jön szembe. - Mi az? Ezek pontot hagytak ki? - kérdezi Pisti. - Dehogyis! - válaszolom. Ezek a vérbeli kispistázók. Nem mennek le a Virágvölgybe, hanem visszamennek a Normafa szintjére, és onnan közelítik meg a következõ pontot, a Libegõ felsõ állomását, óriási szintkülönbséget spórolva meg ezzel. Aztán ezek szokták verni a mellüket különbözõ fórumokon, hogy milyen jó idõt futottak...

2. ellenõrzõpont, a Csacsi-rét.

Most nincs itt a katonai kórház nõvérkéje, mint tavaly. A nagy hidegben biztos lefagyott a fityulája. Csak egy magyar katona van itt, aki igazoltat. Pisti oroszul köszön neki. - Nem jó! Az egy késõbbi pont lesz - figyelmeztetem. A katona veszi a lapot, és valami szláv bükkfanyelven közli, hogy nem beszél oroszul. Jobbra fényvisszaverõ lapkák vannak a növényzeten, ott ahol a [S-] kiágazik a rétrõl. Lazán suhanunk lefelé az enyhe lejtõn. A végén átkelünk egy árok felsõ végén, és a szélén folytatjuk a süllyedést hosszan le a Virágvölgybe. Lent megjegyzem Pistinek, hogy a ponttól idáig tartó lejtmenetet, és utána ugyanezt emelkedõben spórolta meg a két futó. Mi azonban váltunk a [P-]-ra és a völgy alsó szélére, jobbra kanyarodunk, hogy belekezdjünk a János-hegy felé tartó kaptatásunkba. Pistinek néha visszacsúsznak a lépései, irigyli a kapaszkodókörmeimet. Mitagadás, nekem sokkal kevesebb gondom van a csúszkálással. Amennyire lehet egyenletesen haladva próbáljuk leküzdeni a nem kis emelkedõt. Gyéren vannak a túrázók. Talán egy valaki elõz meg minket, és mi se elõzünk meg két-három túrázónál többet. A fehér hó hihetetlenül javítja a látási viszonyokat. A fejlámpámon elég a gyengébb fényerõt beállítani. Egyenesen emelkedõ szakaszhoz érünk. - Nemsokára keresztezzük a kisvasutat a Jánoshegy állomásnál - közlöm Pistivel a helyzetünket. A kivilágított Erzsébet kilátó így, alulnézetben becsapósan közelinek mutatja magát. Tûzoltó barátom mesélte, hogy évekkel ezelõtt, egy éjjel a kilátóhoz riasztották õket. Valamelyik ökörnek meggyulladt a faszesz a gyomrában, felnézett a János-hegyre, és azt hitte, hogy a kilátó ég... Már elég régóta látjuk a bástyát, de nem látszik közeledni. Aztán egyszer csak elfekszik az emelkedõ.

3. ellenõrzõpont, János-hegy, Libegõvel szembeni pihenõ és játszótér.

- Na, ezek az oroszok - súgom oda Pistinek. Az itinereket átvevõ katona elõre köszön: - Zdravsztvujtye. - Zdravsztvujtye tovaris - köszönünk mi is. Piros filctollal egy szempillantás alatt sarló-kalapácsot rajzol a harmadik rubrikába. Átvesszük a papírokat, majd elköszönünk: - Doszvidanyia. Elõttünk csekkoltak a Padödõs lányok, õk azt mondták, hogy: Báj báj Szása. Alighogy elhagyjuk a pontot ránk köszön valaki. A neonvilágítás ellenfényében nehezen ismerem fel azt a két túratársat, akikkel a TÉLI TURULon találkoztunk Szomoron, a mostani célkocsmában. Akkor õk a KITÖRÉSre való gyúrás gyanánt gyalogoltak Szomorra, mi pedig ettük az ellátmány virslinket, majd mentünk tovább Tatabányára. Most, a kölcsönös üdvözlések után elindulnak a lefelé vezetõ [S+] irányába. - Hát ti merre mentek? - kérdezem. Egyikõjük olyan kézmozdulattal válaszol, mint ha azt akarná mutatni, hogy egy hal úgy oldalvást elúszik. - Na, jól van! Gyere Pisti! Mi felmegyünk a kilátó tövébe. De ha már mindenki összevissza kispistázik, akkor mi is megengedhetünk magunknak annyi lazaságot, hogy nem a meredek hátsólépcsõn megyünk fel, hanem itt a mûúton, ahol jól letaposták a havat a gépjármûvek. Szinte élvezet felmenni ezekkel a kapaszkodókörmökkel. Amikor felérünk hátranézek a kilátó irányába. Valaki éppen jön lefelé a pár lépcsõn, a torony placcáról. - Nincs ott rendkívüli ellenõrzõpont? - kérdezem az illetõtõl. - Az ellenõrzõpont lent van, de nem arra van ám a hivatalos útvonal, amerrõl ti jöttetek - szólal meg az alak Hevér Gábor hangján. - Hát, csak azért jöttünk arra Bubu, mert kapaszkodókörmök vannak felerõsítve a cipõmre, és ott a lépcsõn, a sziklás terepen nagyon rossz vele közlekedni - magyarázom szánalmasan a bizonyítványom. - Látod Pisti, ilyen az én formám. Csak egy picit térjek le a hivatalos útvonalról, máris az Útvonalkövetõk Klubjának a fõnöke elõtt bukok le. Nem is lehetett volna tökéletesebb az idõzítés. - Na, most már szlalomozzunk le innen a [P-]-on. Jól kocogható lefelé a havas szerpentinezõ turistaút. Javítunk az átlagsebességünkön. Ilyen gyorsan talán még nem értem le a Szépjuhásznéhoz. A kék kút mellett megyünk el, és rátérünk a Hárs-hegyre vezetõ [S-]-ra. (Ezen maradunk egészen a Zsíros-hegyig.) Nem tudom mi van velem, de túl sokat nyögök ezen az emelkedõn. Elhatározom, hogy nem nézegetek föl, hogy mennyit kell még mászni. Egy idõ után nem tudom megállni, és felnézek. Nem kellett volna. Sok van még, de most már tényleg csak a sétálós résznél emelem fel a fejem. Besétálunk a pontra.

4. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó elõtt.

Fehér álcaruhába öltözött katonák adják itt a szolgálatot. Finom mentolos szõlõcukrot kínál az egyik. Éppen a tüzet élesztgetik. Pisti nagyon megéhezett, és amíg õ megeszi a szendvicsét, addig én repetázok a szõlõcukorból. Miután restauráltuk magunkat, lefelé indulunk. Lejjebb, a kis fahídhoz vezetõ út bob pályává alakult. A barlangbejárat felé nem merek rövidíteni, mert ott sziklás, és onnan rögtön a volt bányabejárathoz lehet ledögleni. Van, aki ennek ellenére arra megy. Mi inkább a fahíd felé próbálkozunk, de nem a csúszdán, hanem mellette, ahol már van mibe kapaszkodni. Mialatt lefelé óvakodunk, ketten - óne zsinór - lecsúsznak seggen. A híd után, felfelé valamivel könnyebb visszajutni az útra. Most már nyugodtan szökellhetünk lefelé a Nagy-Hárs-hegyrõl. A lejtõ alján, a fátlan, kiálló köves mezõ egyenetlenségeit kitölti a hó, itt is gyorsabban haladunk régebbi önmagunkhoz képest. A mezõ után megint lejtõ a kisvasút forgókorlátos átkelõjéig, aztán vízszintes a Hárshegy állomás alatt. Innen megint meredek lejtõ, amíg meg nem pillantjuk a bevásárlóközpont fényeit. Úgy ki van világítva, mint egy leszállópálya. Átkelünk a mûúton, és eloltjuk lámpáinkat. Kis lejtõn leszaladunk a villamos árka fölé, és a peremét követve megyünk tovább. Erõs szénfüst szagot lehet érezni, mintha mindenki most rakott volna rá egy lapáttal a hûvösvölgyi végállomás környékén. Egy újabb mécsesekkel és virágokkal díszített katonasírhoz érkezünk. Valaki menet közben felvételt készít róla. Amikor elfogy az út, lemegyünk a lépcsõn a villamos szintjére, sõt még az alá is, egy aluljáróba. A füstszagon keresztül is átérzõdik az olajban sülõ tészta illata. A mûút túloldalán nyitva van a lángosos bódé. Vevõkörét szemmel láthatóan túrázók alkotják. Nyelünk egy nagyot, és tovább megyünk az Ördög-árok felé, hogy átkeljünk a fölé épített rövid kõhídon. A [K-] és [S-] elágazásánál áll egy kisebb csoport és felfelé néznek, arra amerre a [S-] vezet. Nem mozdulnak, én megyek elõre. Néhány másodperc múlva visszanézek, és látom, hogy a [K-] jelzésen mennek a vitorlázó repülõtér felé. Hát, igen. Meg is lehet kerülni a Vadaskerti-hegyet. Mi viszont sóhajtunk, és belekezdünk az emelkedõs ösvénybe. Késõbb, amikor az ösvény becsatlakozik egy szélesebb turistaútba, akkor jobbra fordulunk. Már elég messze vagyunk a Hûvösvölgytõl, de fõleg toronymagasan fölötte, és még mindig érezni a szénfüstöt. Ha nem magam tapasztalnám, akkor nem is hinném el. Sajna már nem lehet harapni a levegõt még az erdõben sem. Szembe jön egy lámpa. Elfelejtett balra kanyarodni, vagy csak egyszerûen kiállt egy technikai szünetre. Felkanyarodunk a Vadaskerti-hegy felé vezetõ út utolsó emelkedõjére. Szótlanul gyûrjük a métereket. Alighogy felküzdöttük magunkat a hegyre, rögtön le is kell rongyolni róla. A lejtõ aljában jobb helyett balra fordulunk, mert röpke szerelvényigazítás miatt leülünk a Mátyás király vadas parkja emlékmû melletti pihenõnél. Amikor végeztünk tovább megyünk a Határ-nyereg felé. Utunk ismét egy katonasír mellett vezet. A nyeregben még nappal is oda kell figyelni, hogy merre van a [S-] folytatása, most is inkább kétszer körbetekerem a fejem, minthogy kitévedjünk a repülõtérre. Odaérünk a túra talán legpocsékabb emelkedõje alá. Apró lépésekkel tudunk csak haladni, nagyon figyelve, hogy hova lépünk. Kitartásunk jutalma, hogy fent megláthatjuk az erõsen megdõlt határkövet, ami azt jelzi, hogy felértünk a Szépvölgyi út parkolójához. Még mindig van emelkedõ, csak enyhébb kivitelben, ugyanis fel kell még mászni az Újlaki-hegyre. A szélesebb - eredetileg köves - útról tájékoztató fatábla térít le balra. Még az elõzõ meredeken elõzött meg két sporttárs, azok most mennének tovább egyenesen. - Erre! - szólok utánuk, és már megyek is a helyes irányba. Ismét keskeny ösvény, majd sziklalépcsõ. Egy villogó fény irányába tartunk. A lámpa a csúcs vaskályháján, vagy annak közelében villog.

5. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.

Néhány lépéssel lejjebb szignálja egy katona a menleveleinket. Most már nagyon éhes vagyok, de tudva, hogy nemsokára a Borókához érünk, nem veszek elõ kaját. Megint csak lefelé sietünk. Azt már a túra elõtt megállapítottuk, hogy a szint zömét az elsõ 25-ös szakaszba szerkesztették. Idáig a föl-le-föl-le volt a jellemzõ. A büféhez közeledve kiszámítjuk, hogy a nehéz terep ellenére 5-ösnél valamivel jobb átlagot mentünk. A tavalyi KITÖRÉSen, itt, az Újlaki hegy alatt tömött sorokban bukdácsoltunk a fagyott sárral kövezett úton. Pillanatnyilag nem látok senkit sem elõttünk, sem mögöttünk. Már fél tizenegy van. Nem hiszem, hogy még a Borókában lesz Zsolt és a túratársaink Tatabányáról és környékérõl. Õk a 35-ön indultak. Utunk kivisz egy rétre, és már idelátszanak a rajt-cél-ellenõrzõpont épületének fényei.

6. ellenõrzõpont, Virágos-nyereg, Boróka büfé.

Fegyveres õr köszönt az ajtóban, és betessékel. Odabent, amint a mi távunkhoz tartozó pontõrt keresgéljük, Zsolték üdvözölnek. (Késõbb vettem észre, hogy a falon öles számok jelzik a távokat.) Zsolt elmondja, hogy már negyven perce (!) beneveztek. Az emelkedett hangulatukról rögtön észrevettem, hogy nem mostanában érkeztek. Csak azt nem értem, hogy a hangulatfokozás elõtt miért kellett benevezni. A pulthoz megyünk, és kikérjük a fasírtos zsömlénket, és a teánkat. Amikor elénk rakják, a zsömlét, rögtön kimarkoljuk a tányérból. Oldalt méltatlankodik valaki, hogy lenyúltuk az õ fasírtjukat. Nem magyarázkodok. Nem volt ráírva, hogy kié, és kifejezetten elénk rakták a tányérokat. Amikor a teát is ideadják, akkor az asztalokhoz megyünk, és lerakjuk a zsákmányt. Nem akarunk leülni, de nem is tudnánk, mert minden hely foglalt; a túratársak ráérõsen csócsálnak. Tempósan befaljuk a zsömlénket. A két deci teám mennyiségét úgy növelem, hogy belefacsarok a jégkásává fagyott üdítõmbõl. Elõvigyázatosságból még otthon raktam bele fél deci fagyállót, de kevésnek bizonyult. Amint bekebeleztük a hadtápot, nem sokat totojázunk. Kimegyünk a Borókából és az elõtte levõ cserjesáv felé támadunk. Lemegyünk a [K-] [S-] útra, és balra fordulva igyekszünk tovább. Még 35 van elõttünk. Bármennyire is igyekeztünk odabent, most fázunk. Idõ kell a felmelegedéshez. Egy futó kér utat. Félrehúzódunk. A [S-] jobbra ágazik. Követjük. Balra néhányan körülállnak egy kivilágított katonasírt. Hátul megszólal valaki: - Bocsi még egyszer. Ugyan az a futó kér utat, mint két perccel ezelõtt. A keskeny, oldalt csúszós ösvényen teljesen félre kell állnunk, hogy elengedjük. Ez egy hosszú szakasz lesz a keskeny ösvényével, de remélem, hogy nem kell majd unos-untalan félreállni. Különben is egy komplett menetoszlop halad elõttünk. Az utolsó emberen - úgy látom - edzõcipõ van, bot viszont nincs nála. Minduntalan lecsúszik a jobb lába. Egy hirtelen lejtõs résznél seggre is ül. Mögöttünk a tatabányaiak és Zsolt "vidám" hangját hallom. A Kötõk padjáig pihenõ üzemmódban haladunk a torlódás miatt. Az itt lévõ rövid csúszda után kissé kiszélesedik az ösvény, és meglendül a sor. Olyannyira, hogy a végén, amikor van egy sunyi jobbos letérõ, akkor az elõttünk járók tovább mennek egyenesen. Kihasználva a malõrt, mi letérünk, és visszakiabálunk, hogy "Erre!", de már kocogunk is lefelé. Hosszan lejtünk a völgy irányába. Elõttem szalad Pisti. Amikor elkezd jobbra, balra cikázni, akkor sejtem, hogy leértünk az út mélyen erodált részéhez. Nem árt a fokozott óvatosság. - Tavaly a réten az amcsik voltak - mondom Pistinek. Nem telik bele egy perc, és meglátunk egy csillagos-sávos lobogót a tábortûz fényénél.

7. ellenõrzõpont, Alsó-Jegenye-völgy.

- Szõr! - Nyújtom lapom az ellenõrzést végzõ katonának. - Szõr! - Adja vissza lepecsételve. Teamécsesek sorozata jelzi a rétrõl kivezetõ utat. Követjük. A Paprikás-patak totál beállt. Még nem láttam ilyen állapotában. Itt, a völgyében fokokkal hidegebb van, mint fentebb. Csobogás nix. Ez csak fokozza a dermesztõ hangulatot. Rózsika is jéggé fagyott a kombinéjében, de csak önti rendületlenül a vizet a kifogyhatatlan korsójából. Trappolunk át a hidakon, ahogy csak a lábunk bírja. Minél elõbb ki a völgybõl! Jól van. Már látszanak a Hidegkúti út fényei. Csak egy rövid emelkedõ, és fent vagyunk a benzinkúttal szemben. Átmegyünk. Nem látok senkit a kút bótjában ejtõzni. Tovább megyünk a buszmegálló felé, hogy jobbra forduljuk, be az erdõbe. Azt hiszem, mindjárt nem fogunk fázni. Sõt! Hosszú emelkedõre rendezkedünk be. Ezt nem lehet ripsz-ropsz letudni. Örülünk, amikor felérünk az erdõn átvezetõ mûúthoz, mert ez körülbelül félúton van a Zsíros-hegy felé. Megvárjuk, amíg elhúz elõttünk az itt kötelezõ egy darab személygépkocsi, és a túloldalon folytatjuk a kaptatást. Amikor enyhül az emelkedõ, a [S-] jobbra tér. Ketten éppen arra fordulnak. Nekik is szólok, hogy: "Erre!" - és megyek tovább. - De hát a [S-] jel jobbra megy - érkezik a kétkedõ válasz. - Az igen, de nekünk tovább kell menni egyenesen. Olvassátok el az itinert! - mondom menet közben. Egyikük hisz nekem, a másik a [S-] jelzésen megy tovább. Pistit idegesíti, hogy út közben füttyögéssel tartják egymással a kontaktust. Hamarosan elérjük a [K-] jelzést, majd még egy pár perc múlva jobbról visszatér a [S-]. A Kerek-hegy felé menõ, nem kis kitérõt vágtuk le hivatalosan (!). A Muflon felé menet van egy hely, ahol mindig sártenger van. Ez most egy hatalmas, jéggé fagyott pocsolya; átsétálunk rajta. Nagykovácsi "felsõ" közvilágítása bevilágít az erdõbe. Mindjárt itt a pont. A bejárat elõtt álló géppisztolyos katona leküld a pincébe. Nem, nincs légi veszély, hanem odalent van a németek fokozottan védett, titkos nudli leves lerakata.

8. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy, Muflon itató, pince.

Lent, az ajtótól nem messze, egy padon ücsörögnek Mezeiék. Odalépek hozzájuk és gratulálok nekik az Év Teljesítménytúrázója versenyben elért elõkelõ helyezéseikért. Az egyik asztalon szigorúan titkos recept alapján fõzött, poharas tésztaleves adagok várnak a sorsuk beteljesedésére. Jó lenne egy kis tea is, mert a fagyállós italom már teljesen befagyott. Sajnos idén itt nincs tea. Nem baj, majd Perbál elõtt, a négy gesztenyefánál duplán iszok. A második pohár levesembe öntök egy kis fagyos kólát a Pistiébõl. Hihetetlenül pocsék, sosem ajánlanám senkinek ezt az összeállítást, de megiszom, mert kell a folyadék. Felcihelõdünk, menni kék. Kifelé menet Árpival találkozunk; nem várunk. Felhágunk a pár méterrel magasabban levõ hajdan volt Zsíros-hegyi turistaház platójára. Páran keresgélik a továbbmenõ jelzéseket. Mire odaérünk valaki megmutatja nekik, hogy balra kell menni a [K-] jelzésen. A mûút padkáján araszolok, mert kapaszkodókörmökkel nem lehet hosszan menni a flaszteren. Akik az imént keresték a jelzést, megkérdezik, hogy lesz e még nagyobb emelkedõ a túrán. Valójában már csak a végén lesz durvaság a Kakukk-hegyen, de azért a Szénás felé sem vízszintes az út, és mozgólépcsõ sincs. A kérdezõk csoportjából egy fiatal srác derékszíjáról két darab fél méteres elemlámpa lóg. Az egyik, az újonc lépéseinek ütemére egy pléhbögrét verdes. Jók a figura idegei... - Ez az, Pisti: Itt szoktunk feljönni az Antónia-árokból a SÁRGA 70-en. - Igen, és most pedig itt térünk le jobbra, a mûútról a Szénás felé - mondja fel a leckét Pisti. Megállapításainkat fényvisszaverõ lapkák támasztják alá. Letérésünk után két perccel hátranézek, de az érdeklõdõk nem jönnek, pedig az orruk elõtt fordultunk be. A laza vízszintezést emelkedõ váltja fel. Fenyõfák övezte utat gyûrünk. Amikor pihenõsebb részhez érünk felnézek a fátyolfelhõs égre. A Hold sokkal feljebb jár, és jóval kisebb, mint a tavalyi KITÖRÉSen, pedig idén csak egy nappal jöttünk korábban. Az emlékfal közelébe érünk. A felmenõ rozoga falépcsõ elõtt hárman beszélgetnek. Köszönünk nekik, és felmegyünk, remélve, ha feltételes pontõrök, akkor szólnak. A csúcs felé tartva megelõz néhány gyakorlóba öltözött fiatal. Megyünk utánuk, mert felmennek egészen a Nagy-Szénás tetején levõ négyzet alakú bemélyedésig, amit én csak homokozónak nevezek. Fent érdekes jelenség fogad. Nagy foltokban kilátszik a hó alól a száraz füves talaj. Pisti szerint a szél fújta le a havat. Szerencse, hogy most nem fúj. Pisti lefelé indul a társaság mögött, én baktatok a nyomukba. Az egyik cserjén legalább négy fényvisszaverõ lapocska van; jó irányba megyünk. Nem is nézek semerre, csak a lábam elé. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy már bokán felül ér a hó. Egy hosszúkabátos hölgy majdnem a hóba tapossa kabátja egyik szárnyát. - Itt valami nem stimmel! - gondolom magamban, és amikor jobbra lent meglátom Nagykovácsi fényeit, akkor felkiáltok, hogy: - Visszafelé megyünk!!! A csoport (félre) vezetõje azt mondja erre: - Mindegy, most már menjünk arra. - Háppersze, há, honne, menjetek csak! - Gyere Pisti, visszakapaszkodunk! - mondom, és dúlok, fúlok, hogy egy percnyi figyelmetlenségért ilyen hosszú emelkedõvel kell fizetni. Most kaptuk meg a büntit a mikrokispistázásokért. Legalább letudhatjuk a sors által ránk mért penitenciát. Felérve annyira egyértelmû, hogy hol kellett volna a lejtmenetet megszakítva jobbra fordulnunk. Itt, most balra térünk. Egy hóból kiálló kõre festve meg is látom a [K-] jelzést. Hátra nézek. A többi tévelygõ nem jött utánunk. Vagy éppen lefelé tartanak Nagykovácsiba, vagy megkerülik a dombot - amibe mi is belekezdtünk - és visszajutnak a Nagy-Szénásra. Hegyek között, völgyek között zakatolunk a jelzett fáig, ahol lemegy Piliscsabára a [K-], és ahol átváltunk a [K+] jelre. Irány a Kutya-hegy. Háromszor olyan hosszúnak tûnik ez az út, mint "normál" körülmények között. - De kutya sokat kell fölfele kutyagolni! - fakadok ki a nem túl meredek, de reménytelenül nyúlós emelkedõn. Alig hogy ezt kimondom, lassan lejtmenetbe megyünk át. Hát, igen. Elõbb kellett volna reklamálni. Szépen lekanyargunk a forgóajtóhoz, ami befordít egy újabb katonai táborba.

9. ellenõrzõpont, Fehér-út

Hölgykatona pecsétel. Nem tudom ez mennyire korhû, de mindenesetre rést üt a militáns környezetben megszokott fallokrácián. Árpi szólít meg a háttérbõl: - Hát ti hol voltatok? - kérdezi. Ez az a kérdés, amire csak magyarázkodva lehet válaszolni. - A csordaszellem megtréfált. Majdnem lementünk Nagykovácsiba - válaszolom. Pisti megkínál egy termoszfedõnyi teával. Ez most jól jön, mert eléggé ki vagyok száradva. Talán egy percet sem álltunk, de a kezem már fagy lefele. Árpiékkal megyünk tovább. Még frissek, jó húzóerõnek bizonyulnak. A [S-]-ra váltva tempósan masírozunk a Fehér úton. Info táblánál a jobb villát választjuk; hosszan (!!!), kerítés mellett sietünk; kellemes dõlésszögû lejtõn suhanunk; hatalmas bal kanyarral mélyútba süllyedünk; a végén T elágazásban jobbra kanyarodunk. Itt már vastagabb egy kicsit a hóréteg. Biztos idefútta a szél. Mászóka jön. Nincs nyitva mellette a kapu. Sajnos mászni kell. A túloldalon technikai szünetet tartok. Ezalatt a többiek elszelelnek. Megpróbálok behozni valamit az elõnyükbõl, de amikor egy szántóföld mellé ér az út, akkor olyan magas buckákon kacsázok, hogy oldalirányban bemozdulnak a kapaszkodókörmöket tartó gumik. A befagyott kis patakon még átkelek, és a kerítés sarkánál még kibújok, de utána botomra támaszkodva meg kell igazítani a szereléket. Éppen lehúzom az egyik cipõtalpamról az eszközt, mikor ketten utolérnek. - Megadta magát? - kérdezi sajnálkozva az egyikük. Szemszögükbõl úgy tûnhetett, hogy a cipõm talpa vált le. Megnyugtatom a sporttársakat, hogy nem zokniban kell megtennem a hátralevõ nemtomhány kilométert. Igazítás után nem sokkal már látszik a következõ pont. Az útra kiállt egy katona. A négy fa közé beásott harcálláshoz már nem is kell odamenni.

10. ellenõrzõpont, Malom-földek, négy gesztenyefa.

Alaposan ráfaragtam. Arra számítottam, hogy itt már lesz tea. Itt sincs. Megyek is tovább gyorsan, legalább utolérem Pistiéket. Hamarosan jobbra kanyarodok egy eredetileg murvás útra, ami beleköt a Perbálon átmenõ fõútba. A fõúton balra fordulok. Nincs padka, a flaszterrõl pedig teljesen lekopott a hó. Lehúzom a kapaszkodókörmöket, és praktikusan a csuklómra akasztom. Hirtelen rám tör az éhség. Muszáj lesz megállnom, és egy buszmegálló védettsége alatt elõ kell vennem egy XL-es energia csokit. Nem kockáztathatom az eléhezést, pláne, hogy éppen készülöm elhagyni a lakott területet. Meglepõdök, amikor bele akarok harapni a csokiba. Ez is kõkeményre fagyott. Kicsit melengetni kell, mielõtt ketté tudom harapni a kisebbfajta szájharmonika nagyságú csokit. A megmaradt felet zsebre vágom, de ez is hamar sorra kerül. A [S-] jel jól mutatja, hogy jobbra be kell fordulni a Hunyadi utcába. Itt már van havas útszél; secperc alatt felcsatolom a karmos talpakat. Az utca balra hajlik, majd kivisz a nyílt terepre, dûlõút lesz belõle, és egy völgy méretû árok mellé társul. Leheletnyinél is finomabb fuvallat kél. Ez a minimális légmozgás elég ahhoz, hogy ökölbe szoruljon az arcom. Az orrom rögtön kezd lefagyni. Jól megdörzsölöm. Ez egy kicsit segít. Elgondolom, hogy mi lenne itt, ha tényleg fújna a szél... Messze ellátni, az árok mentén, de fejlámpafényt nem látok. Pistiék vagy iszonyú gyorsak, vagy iszonyúan eltévedtek. A végén minden kiderül. Amíg az árok tart, addig az út is vele tart. Azért figyelem a lábnyomokat is a hóban, különösen egy jellegzetes mintázatút szúrok ki magamnak. Amikor kisimul az árok, az út balra kanyarodik. Egy sövény mindkét oldalán van út, én a lábnyomosat választom. Amíg keresgélek észreveszem, hogy messze mögöttem már jönnek egy páran. Az út most fölfelé visz, és megint balra kanyarodik. A kanyaroknál vannak [S-] jelek, de lévén éjszaka, meg is kell keresni azokat. Innentõl elég gyakori a kanyargás, és mivel én vagyok a "felderítõ" hamar közelednek azok, akiknek egyszerûen csak a lámpafényemet kell követniük. Az egyik jobbos letérõnél - ahol éppen jelzést keresek - utol is érnek. Nem találok jelzést, ezért tovább megyek egyenesen. Gyanús, hogy fele arányban szembejövõ cipõnyomokat is látok. Sz@r van a palacsintában. Egy másodperccel késõbb utánam kiabál egy lány, hogy az elõzõ letérõ volt a frankó. Amint visszatérek, látom, hogy az egyik hüvelykujj vastagságú fán van a [S-] jel. Nem is tudták volna nagyobb fára festeni, mert egy fiatalosba visz be az út. Most én megyek azoknak a lámpafénye után, akik megelõztek. Így sokkal kényelmesebb. Ez az út már felvisz a Nyakas-tetõre. Egy platón haladva észreveszem a turistajelekkel ellátott csúcskövet. Innen már tiszta sor. Egy jobbost figyelek, ami majd levisz egy dózer útra. Megvan. Amikor leérkezek, jobbra fordulok, és átváltok a [S4]-re, ami mellett már a túra végéig kitartok. A gombagyár felõl jövõ út, amelyen a TÉLI TURUL teljesítésekor jöttünk, itt csatlakozik mostani útvonalunkhoz. Megállapítom, hogy az a verzió sokkal rövidebb, és nem olyan kanyargós, mint ez. Nos, ez a dózer út alig észrevehetõen balra kanyarodik, és mintegy az út folytatásaként egy szántó melletti útba csatlakozik. Bocs, de megint a TÉLI TURUL jut eszembe. Alig néhány hete ezen az úton olyan tapadósfajta sár volt, hogy a cipõink egyenként három kilósra híztak. Most úgy lehet suhanni rajta, mintha szõnyegen mennék. Ezt ki is használom, mert a távolban, elõttem lámpafényeket látok, és utol akarom érni a lámpák gazdáit, abban a reményben, hogy Pistiék azok. Még a pont elõtt utolérem azokat, akik a Nyakas-tetõ felé menet megelõztek.

11. ellenõrzõpont, Anyácsapuszta, romkastély.

Romosnak elég romos, de hogy kastély lett volna valaha is, arra nem utal semmi jel. Egy vén kúriának talán elmegy. Az igazolás beszerzése után rögvest tovább megyek. Egy darabig még egyenesen vezet az út, de késõbb kiszélesedik, és nagy ívben jobbra kanyarodik. A kanyar után is lehagyok egy párt. Nem tudom, hogy fogok e még a túrán találkozni Pistiékkel. Egy domb aljában vezet az út az Anyácsai-tó felé. A tó csücskénél egy raklap van átvetve egy pataknak csúfolt éren. Most persze nélküle is száraz lábbal át lehet kelni a másik oldalra, amit egy szántóföld képez. Jó szokás szerint teljesen fel van szántva a turistaút, de a hó kitölti annyira a barázdákat, hogy gond nélkül lehessen bennük egyensúlyozni. Nem sokkal késõbb balra lemegy az "út" a tó partjára. Itt sokkal jobban lehet gyalogolni. A nagyjából téglalap alakú tó hosszabbik oldalának végére érek, és balra kanyarodok a rövidebbre. Ez pár tíz méter, ami után jobbra fordulok, és becélzom a Kakukk-hegyet. Az út itt sem út, hanem szántás; érdemesebb a még nem letaposott, mélyebb hóban gázolni. Már mutatkoznak a jelei a hajnal hasadozásának. Most van a leghidegebb, és itt, a kitettebb helyen, még a szellõ hûtõ hatása is jobban érvényesül, ha mégoly gyenge is az. A hegy mellé érek. Figyelem a bal oldalt, mert két cserje között, alig észrevehetõ ösvény vezet felfelé. A lábnyomokból látszik, hogy sokan továbbmentek. Ez az ösvény olyan keskeny, hogy amikor felkapaszkodok rá, akkor egy bokor le akarja szedni a hátizsákomat. Közben hárman, akik ideértek nézik, hogy mit csinálok, de láthatóan nem hiszik, hogy erre kell jönni. - Ha érdekel valakit itt van a [S4] jelzés - szólok hátra, és válaszra nem várva kapaszkodok felfelé a Kakukk-hegyre. Késõbb hátra nézek. Jönnek a többiek is. Négy menetes emelkedõt kell leküzdeni. Az elsõ se lanka, de az a legkönnyebb. Aki elõször jár erre azt hiheti, hogy végzett a heggyel, de amikor balra fordul, elé horgad a legdurvább helyi emelkedõ. A tetején alig van egy kis szusszanásra alkalmas táv, máris jobbra kell fordulni, és egy faiskolában kell feljebb hágni. Még egyszer jobbra térsz, és az utolsó emelkedõ már a csúcskõhöz vezet. Nincs itt senki, de jelölésre alkalmas eszköz sincs. Közben felért az elõbb említett hármas csoport. Azt javaslom, hogy készítsenek fotót a csúcskõ körül. Közben azért elõveszem az itinert, hátha van benne utalás az utolsó ponttal kapcsolatban. Hát persze! Idén nem is a csúcskõnél van a pont, hanem lejjebb, a romos Kálvária aljában. Elindulunk a meredeken lejtõ ösvényen. Szaporázok lefelé. Alig valamivel könnyebb, mint fölfelé. Nagyon oda kell figyelni, hogy hova lépsz. Amikor elérem a Kálvária felsõ végét, enyhül a lejtõ. Lesétálok. Itt lesz a kápolna, amit én eddig domboldalba süllyesztett, elhagyott pincének néztem, mert ez sincs jobb állapotban, mint a Kálvária stációi.

12. ellenõrzõpont, Kakukk-hegy aljában, romos kápolna.

Tûz mellett silbakolnak a katonák a rohadt hidegben. Megköszönöm a bélyegzést, és már csak pár lépést kell megtennem Szomor felsõ széléig. Egy lejtõs utcán jó tempóban gyalogolok a fõút felé. Elfut (elszalad) mellettem valaki. Biztos el akarja érni a 06:49-es Budapest felé menõ buszt. Necces. Van még hét perc az indulásig, ha nem késik a busz. Én nem rohanok, több, mint egy órám van a következõ buszig. A fõút sarkához érve balra fordulok és nosztalgiázok: Tavaly már itt kaptunk egy rocska forralt bort. Most ez is elmaradt. Annyi baj legyen! Mindjárt célba érek, és ez a lényeg. A célkocsma (Poharazó büfé) elõtt balra nézek: A busznak már öt perce el kellett volna mennie, de még ott pöfög a megállóban. Remélem a srác elérte. Bent a kocsmában Pisti melegíti a búbos kemence alakú cserépkályhát. Árpiék is itt vannak; nem tévedt el senki. A fõrendezõ átnyújtja a díjazást, és gratulál. Én megköszönöm a szervezést, és a pulthoz megyek az ellátmány roppanós virsliért, és a pohárka forralt boré'. Gyorsan leülök egy üres székre az asztalnál. Amennyi jeget kitudok facsarni az üdítõs flakonból, annyit belefacsarok a forralt borba. Megbeszélem magammal, hogy jövõre beszerzek egy túratermoszt. Hirtelen rengeteg ember özönlik a helyiségbe. Gyöngyi és Zsolt is érkezik. Szerzek nekik ülõhelyet. Mindenki nyugodtan nyamnyoghat, van idõ a busz indulásáig. Fél nyolc tájban felkerekedünk. Magamra veszek minden ruhanemût, ami a hátizsákban van, és kimegyek a megállóba. Most következik az after túlélõ túra: Fel kell kerülni a buszra. Az elsõ busznak 08:34-kor kellene elindulni, de rengeteg ember vált jegyet. Én csak a következõvel, a 08:49-essel szeretnék menni, de elterjedt az a rémhír, hogy azt már kiritkították. Egy helybéli kislány azt mondja, hogy a múlthéten még azzal utazott. R. B. Dani a biztonság kedvéért megkérdezi a bennálló busz sofõrjét, aki megnyugtat, hogy öt perc múlva itt lesz az a járat is. Nem telik bele öt perc, már kanyarodik az említett busz is. Az éppen induló mögé áll be, és nyitja ki az ajtaját. Elsõbõl utolsó lettem, de nem hagyom annyiban, egyenesen az elsõ ajtóhoz megyek. Még sikerül ülõhelyet szereznem. A következõ megállóban felszálló asszonyok német szavakra lesznek figyelmesek. Amikor az egyik meglátja a két beszélgetõ német katonát, alig akar hinni a szemének. Leplezetlen tekintettel, lassan végigméri õket, majd megszólal: Jesszusom! Mi lesz itt, ha visszajönnek az oroszok?...

Ottorino



 

 
 
Hegi BaliTúra éve: 20122012.02.26 21:11:44
megnéz Hegi Bali összes beszámolója

Kitörés 60!


Idén is itt voltam, mert itt kellett lennem. Emlékezni és túrázni.


A tavalyi "tavaszi sétához" képest az idén igazi téli idõben törhettünk ki, és járhattuk végig részben azt az útvonalat, amit 67 évvel ezelõtt többeknek meg kellett tenni, de nem csak a hideggel, hanem a rájuk vadászókkal is meg kellett kûzdeniük.


Ismét sikerült teljesítenem, és ez egy jólesõ érzés. Jövõre is jövök.


Ajánlom figyelmetekbe a RUBICON történelmi folyóirat 2012. év februári számát. Ungváry Krisztián történész a" Kitörés"-rõl írt egy nagyon jó és részletes cikket, amibõl megismerhetjük a "Kitörést", hogyan is zajlott le 1945. február 11-étõl kezdõdõen.

 
 
EvelynTúra éve: 20122012.02.20 00:09:15
megnéz Evelyn összes beszámolója

Kitörés 60


 Az  elsõ és legfontosabb megállapítás: a túlélõk közé tartozom…


A szombat délutáni logisztika szerint több órával a rajt elõtt már Budán voltam.  A sofõr a kocsit átvitte a célhoz és busszal jött vissza. Így túraruhában, hátizsákkal és túrabottal felszerelve elindultam „plázázni” a közeli üzletközpontba. Nem akartam kiselefántként feltûnést kelteni az üzletekben, ezért lefoglalva egy padot, átmeneti csövesként elkezdtem feltölteni szénhidrát tartalékaimat egy nagy adag pizzával, víztartalékaimat egy nagy üveg ásványvízzel, majd mindezt tetéztem egy kis szundikálással.  


 Félöt körül teljes menetfelszerelésben elindultam felderíteni a rajtot, ami egy rövid sétából állt a Kapisztrán térig. Itt kezdtek gyülekezni a túrázók, számomra szokatlan túraöltözetben. Már ez is jelezte, ez nem egy szokványos gyaloglat lesz. Majd megérkeztek a szervezõk is, stílusosan egy katonai dzsippel. Mire kipakoltak már jókora tömeg gyûlt össze. Amint megjelent az „elõnevezõk” tábla máris kialakult egy hosszú menetoszlop arccal a Bécsi  kapu felé. Megkapva az útlevelemet úgy döntöttem, hogy minél hamarabb „elhagyom a várost”, mert az egy négyzetméterre esõ egyenruhák száma kezdett magas lenni. Döntésemet tett követte és elkezdtem a kitörést…


Az ellenség megtévesztéseként rögtön letértem a kijelölt útvonalról. No nem taktikai okokból, pusztán azért, mert a nagy üveg víz beindította a vesemûködésemet és egy egyáltalán nem „mellékes” helyiséget kellett keresnem. A sikeres kitérõ után a „vidéki kislány” elindult a nagyvárosi forgalomba túrázni. A leírást követve, egyre csendesebb utcákon haladva elértem a Diós árkot. A levegõ hõmérséklete -5°C volt, de az  emelkedõn  kapaszkodva hamar melegem lett.  Balra fönt a magasban a fogaskerekû zakatolt, jobbra fönt a házak sora magasodott. Kiérve az árokból néhány kanyar után rátaláltam a zöld jelzésre, ami az elsõ ellenõrzõ ponthoz vitt volna, ha hagyom.  Ismét sikerült letérni, de most nem szándékosan…Szerencsére egy várostérkép segítségével néhány 100 méter esti séta után visszataláltam a helyes útra, ahol már  megjelentek a gyorslábú kitörõk. Õket követve eljutottam a Széchenyi emlékmûhöz.  Gyors bélyegzés és irány Normafa felé a Csacsi-rét. Az útvonal a Téli Turulról már ismerõs. Közben jó volt tapasztalni, hogy éberen vigyáznak ránk…


A sárga kereszten haladva egyszer csak utamat állta egy csendõr. Felszólítás nélkül átadtam a papírjaimat… Továbbmenve többen jöttek szembe, keresve az ellenõrzõ pontot. Igen nehéz volt kihagyni, hiszen az út közepén állt. Hmm..  Érdekes…    A Virág völgynél átváltva a piros jelzésre következett a János hegy.  „János legyen fenn a János hegyen…” énekeltem az ismert operettet, (szigorúan magamban, hang nélkül ) csak a ritmus miatt. Így egész jó hangulatban szaladtam bele az orosz állásokba. Sajnos már bevették a hegyet… Az itineremre kaptam egy sarló-kalapácsos jelölést. A fogságba esést elkerülve még meg kellett másznom egy lépcsõsort, hogy eljussak Budapest legmagasabb pontjára a teljes fényárban úszó Erzsébet kilátóhoz. Megfordult a fejemben, hogy fel kellene menni a toronyba, de aztán elhalasztottam, majd egy családi kirándulás során bepótolom. Most inkább az energiámat pótoltam egy müzli szelettel.


Ezután nagy amplitúdójú hullámvasutazás következett. Pozsonyi hegy,Nagy-Hárs hegy, Újlaki-hegy.  Visszanézve „három hegyen túl” látszott a kivilágított kilátó. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mekkora távolságokat járunk be egy-egy teljesítménytúra alkalmával.


Az indulástól számított 4 és fél óra múlva benyitottam a Boróka büfébe, ami teljes telítettséget mutatott. A célba érkezõ 25-ösök, a rajtoló 35-ösök, a pihenõt tartó 60-asok itt találkoztak. De jól elfértünk, hisz mindannyian ugyanazon az oldalon küzdöttünk. A meleg tea, fasírt és zsemle erõt adott a következõ hosszú monoton meneteléshez. A keskeny gerincúton egymás nyomába lépve haladtunk meg-megcsúszva, a behajló ágakat kerülve.


Az alsó Jegenye völgybe leérve, hirtelen egy éjszakai piknik közepébe csöppentem. Két fa közé kifeszített amerikai zászló, korabeli amerikai zene, amerikai egyenruhák, mind azt jelezték itt van a segítõ csapat. Megkaptam a United States Army feliratú bélyegzést és lassan elhagytam a kellemes hangulatú pontot. Búcsúzóul még egy jelzõrakéta is felröppent.  Továbbmenve  kissé fagyosabbnak éreztem a levegõt…. nem csoda -10°C volt a hõmérséklet. Emlékhelyek mellett elhaladva, 5 és fél km-t tettem meg, amikor újra utamat állták a katonák és betereltek a Muflon itatóba.  A német sasos bélyegzõ mellé meleg levest is kaptam. A gyomrom hálásan fogadta be.


A következõ szakaszon a Nagy Szénást is sikerült magam mögött hagyni. A több évtizeddel ezelõtti eseménnyel ellentétben, most az éjszaka csendjét csak a vadvédelmi kerítés forgókapujának fájdalmas nyikorgása törte meg. A Fehér úton megtaláltam a 9. ellenõrzõpontot is.


Lassan elmaradtak a hegyek, kényelmes szakaszon bandukoltam…. Ennek ellenére lépteim elbizonytalanodtak… szemeim kezdtek lecsukódni… tennem kellett valamit. Kiléptem a sorból és egy ágba kapaszkodva, fejemet a karomra hajtva aludtam 2 percet (nem vicc!). Majd ittam egy kevés citromos teát. Mindez elég volt, hogy magamhoz térjek és friss léptekkel haladjak tovább.


Pár kilométer után egy ismerõs kerítés és egy ismerõs létra magasodott fölém.(Téli Turul) „Adj erõt, hogy át tudjak lépni. Van hitem a magas falak elõtt.” A túloldalon egy fok még mindig hiányzik. Innen már mintha hazai pályán lennék, magabiztosan haladtam. A szántóföldön a hideg szél teljesen felébresztett. A befagyott Békás patakon most könnyû volt az átkelés. A Malom-földeknél csoportosulás. Katonák és civilek. A katonák kezében bélyegzõ, a civilek kezében elemózsia. Átverekedve magam az állásponton,  folytattam utamat az áhított cél felé. Azonban  a citromos tea megtette a hatását, és nekem is ennem kellett. Beérve Perbálra, elõvettem egy szendvicset és kevés hideg teát kortyolgatva mellé, megettem.


 A sárga sávon haladva, kiérve a faluból szántóföld,fasor, dombhát, völgy, domb, rét,fiatalos erdõ, Nyakas-tetõ . Jobb kanyar, bal kanyar, le, föl….. Balra erdõ, jobbra szántóföld, középen Anyácsapuszta. Itt a romos kastélynál a 11. ellenõrzõpont.


Hajnal felé járt az idõ. A kabátomat kezdtem hidegnek érezni… Az ujjában a lecsapódott pára jéggé fagyott. Az Anyácsa-tó partján a hõmérséklet -15°C ! Már csak egy megpróbáltatás   volt hátra a Kakukk-hegy. Igaz, hogy most jobb erõben közelítettem meg, mint az elsõ alkalommal, de nem siettem a felfelé menetben, mert a jéghideg levegõt nem szerettem volna bekapkodni. Komótos, de folyamatos mászással értem el a csúcskövet. Innen már vidáman ereszkedtem lefele a Kálvárián, majd Jó reggelt kívánva megérkeztem az utolsó ellenõrzõponthoz.


 Tõlem csak az egykori túlélõk voltak boldogabbak, amikor megpillantottam Szomor község házait. Egy kevés gyaloglás után 6 óra 55 perckor beléptem a Poharazó büfébe. Itt megkaptam az emléklapot,a kitûzõt, és a felvarrható emblémát. Most már igazolásom is van róla, tényleg túléltem….


Különleges és szép túra volt ez. Végig ott volt velünk az elesett katonák emléke. Útjukat végigjárva, talán sikerült méltó módon kifejezni az irántuk való tiszteletünket.   

 
 
Bakony turistájaTúra éve: 20122012.02.17 17:44:38
megnéz Bakony turistája összes beszámolója

Egész héten úgy készültem, hogy csak a Kitörés-25-re nevezek, de a túra napján már azon járt az eszem, hogy bizony jó lenne ismét megjárni az 58 km-es távot. Végül mégis a 25 km-re neveztem, de feltett szándékom volt, hogy a Virágos-nyeregben átnevezek a teljes távra. Az elsõ meglepetés a Kelenföldi pályaudvaron ért mikor kellemes tavaszi szél csapott a ráncoktól és õszbe forduló szakállamtól gyötört arcomba. Gyorsan átvágtázok a Délibe, majd irány a Vár. Ismerõsökkel találkozom, pár képet csinálok a "csonka toronyról", s benyújtom a nevezésem. Kevesebb az idén a S.Ü.N. mint tavaly, de minden lámpavason lóg egy k.....-kamera. Kitörünk a várból, s mérföldes léptekkel vonszoljuk magunkat a Széchenyi-hegyi emlékmû irányába. A mellék utcákból "kitörõk" jelennek meg, s hamarosan elérjük az elsõ EP-ot, ahol megkapjuk a jól megérdemelt igazolást /lehet, hogy meg kellene a párnát festékezni.../. Az EP-tól száz ember száz felé távozik. A Normafára vezetõ mûúton haladunk, s eszembe jut az a faszfej, aki a Turul Túrán fél méterrõl a hátam mögül rám dudált, s én majd összeszartam magam. Na most ilyen atrocitástól nem kell tartani, mert az autósok megtiszteltek minket a távollétükkel. Megállunk gyetyát gyújtani a katona sírnál, s már a Csacsi-réten vagyunk. A nyílt tüzön a "fasiszták" sütnek valami nõ félét, de szerintem csak egy elfáradt "kitörõ" melengette a csülkeit. Virág-völgy, János-hegy és ruszkik. Azon õsrégi vicc jutott az eszembe, hogy inkább mi utazzunk a Szovjetúnióba, mint, hogy a Szovjetúnió jöjjön hozzánk, de bejöttek '44-ben, hogy rosszeb egye meg õket. Persze vannak akik visszasírják õket, mert olcsón tudtak seftelni gázolajat, meg olajos halat, de ez most egy más kérdés. Fel "puposkodom" a János-hegyre, majd rögtön a Szépjuhászné következik. Így este elég jól mutat. A Hárshegyen szõlõcukrot kapok ajándékba, de bosszant a túrabotos, outdorruhás tömeg. Nincs idõm elmélkedni, s ez így fárasztó. A Hûvösvölgyben -10 fok van, s kellemetlen porhó, s a hátam megett sorjázó lámpás tömeg. Az Újlaki-hegy oldalában páran a hóban fetrengenek, páran a járt utat járatlanért el ne hagyd szlogent követve eltévednek. A katonasírnál megállok, de nincs idõ elmélkedni, mert páran a sírnál fényképeszkednek. Az Újlaki-hegy tetején németül köszöntenek holmi papírt kértek tõlem...----) Rövidesen leérek a Virágos-nyeregbe, s a büfében lévõ tömeget látva hátra hõkölök. De be kell mennem, mert igazoltatnom kell az itinert. Ekkor döntöttem el, hogy az én utam itt véget ért, ma csak 25 kilométernyit törtem ki. Itt a vége, fuss el véle. Lefelé baktatok a kihalt utcákon, s gondolkodom. Ma nem volt meg bennem az a tûz mint tavaly, ma nem akartam mindenáron Szomorra jutni. Hajnal 2 órára Déli pályaudvarra érek, ahol megküzdök a hajléktalanok tömegével (Öreg aggyámán egy százast! Mire köll? Borra! Anyád!/, s helyet szorítok magamnak a fûtetlen és büdös, disco zajtól szennyezett váróteremben. Fél 4-kor felszállok a fûtetlen vonatra /a légkondi a hideget fújja/, s rövidesen megérkezik a kalauz is. Kéri a jegyem, de én nem adom. " Akkor gyere vissza jegyért b+, majd ha meleg lesz". Komáromnál ismét elõjön, de most már megkapja...Gyõrben átszállok és fagyvirágot lehelek a fülke ablakára. Rám néz a kalauz, s kimegy. Így érkezem meg Pápára, ahol az elsõ ember akibe botlok nem más mint egy... Na ez már egy másik történet.


Köszönöm a szervezõknek, hogy idén ismét megrendezték a Kitörés-túrát.


Szebb Magyar Jövõt!


 Képek: http://www.panoramio.com/user/5793269/tags/Kit%C3%B6r%C3%A9s-25


 

 
 
widiTúra éve: 20122012.02.15 21:41:44
megnéz widi összes beszámolója

Kitörés 60 - "Hó és hideg, de a szándék meleg..."


Két hete a Hó-Fejérke túra közben Zsuzska és Dnvzoli rábeszéltek erre a túrára, így szombat 14 órára Gyõrben voltam, és miután rajtunk kívül még Petifater és Norbi is csatlakozott, így egy kocsival öten elindultunk Szomorra. Kocsi lerak, buszozás Budára a Széll Kálmán térig, és indulunk nevezni a várba, majd útközben csatlakozik hozzánk még Popeye is. Elmúlt években a rajtnál tumultus szokott lenni, ezért a rendezõk tanácsára elõneveztünk, kivéve Norbit. 18 óra után pár perccel a nevezésnél vagyunk, az elõnevezõs sor hatalmas, a sima nevezõs sorban alig vannak, Norbi tíz percen belül a kezében az itinerrel ránk, az elõnevezettekre vár… Ekkor én mérgemben beállok a sima nevezõs sorba, ahol én is hamarosan sorra kerülök, de visszaállok nevezés helyett az alig haladt elõnevezettek közé, mivel az egyik rendezõ azt mondta, ha letagadom az elõnevezést, és simán benevezek akkor kiszúrok velük. Nehogy ez megtörténjek, így inkább kiszúrunk saját magunkkal, és 18:50-ig várunk a sorunkra.

Elindulunk ki a városból, és hamarosan a Diós ároknál szembesültünk az elsõ komolyabb szintemelkedéssel. Felfelé menet feltûnt, hogy nincs az úton járda, ezt fel is vetettem túratársaimnak, mire azt a választ kaptam, hogy "Szerinted lakik itt olyan, aki gyalog jár...?!"  Mire leharcoltuk a szintemelkedés, addigra üzemi hõmérsékleten voltunk, és már majdnem az elsõ EP-n. Majdnem, mivel kb. száz méteres sor állt ott, így több mint húsz percet vártunk a pecsétre. Ezután irány a Normafa, majd Csacsi-réten hamarosan még egy ellenõrzõ pont. Itt feltûnõen gyorsan végeztünk, így János-hegy felé vettük az irányt, de még mielõtt felértünk volna ismét egy EP. Miután felértünk, akkor le a hegyrõl, és át a Nagy-Hárs-hegyre, majd ismét le…

Ekkor már kicsit fáradtam, ilyenkor szoktak okos dolgok eszembe jutni, és ennek apropóján elkezdtem gondolkodni azon, hogy az még oké, hogy azok a katonák akik kitörtek anno ’45-ben, ilyen hidegben, és éjszaka tették ezt, de hogy minden hegytetõt minek jártak végig, azt már nem tudtam megérteni… Ezt a költõi kérdést megosztottam túratársaimmal is, de nem kaptam kielégítõ választ, így mentünk tovább...

Elég gyorsan telt az idõ, a táv már nem annyira, de mégis hamarosan az Újlaki-hegyre mentünk fel, majd le a hegyrõl és irány a Virágos-nyereg, ami a rövidtáv célja is volt egyben. Na itt ismét várakoztunk negyed órát kihevülten a hidegben, mire bejutottunk, és további negyedórás pihenõt tartottunk, mialatt megettük a kapott fasírtos zsemlét, és tûzforró teával melengettük fel magunkat.

Ezután hosszan meneteltünk domboldalban, ahol keskeny és csúszós ösvény vezetett, és hamarosan még egy EP-re értünk. Ezután többszöri hídon való patakátkeléssel Solymár határába értünk, ahol egy benzinkutat megrohamoztunk, és egy jót melegedtünk és pihentünk ott. Ezután hosszú emelkedõn eljutottunk Nagykovácsiig, ahol a Muflon Itatóban forró levest is kaptunk a pecsét mellé.

Nekivágtunk a Nagy-Szénásnak, majd a Kutya-hegy következett, így szépen gyarapodott a szintemelkedésünk. Kellemesen elfáradtam mire leküzdöttük, bár ekkor ismért felmerült bennem a költõi kérdés
...

Távolrõl már látszott a következõ EP fénye, ami egy tábortûz volt, majd irány Perbál. A falu elõtt még egy EP, és mivel ekkor már reggel 6 és 7 óra között volt már, így ekkor sikeresen megtapasztaltuk, hogy ilyenkor napfelkelte környékén van a leghidegebb. Itt kicsit oldalszelet kaptunk, így szinte szó szerint arcunkra fagyott a mosoly -14°C-ban mire beértünk Perbálra. Ott mindenki megrohamozta az elsõ kocsmát, így mi azt kihagytuk, és egy másikba mentünk be, ahol egy félórát pihentünk és melegedtünk.

Újult erõvel nekivágtunk a hátralevõ, alig több mint 10 kilométernek. Komolyabb szintemelkedés nem volt, így jó tempóban haladtunk az Anyácsapusztai EP-hez, majd a hamarosan elértünk az utolsó megmászandó hegyig, a Kakukk-hegyig. Messzirõl nem tûnt vészesnek, de közelrõl már elég durva volt az emelkedés. Felérve kárpótolt a szép kilátás Szomorra, így le is robogtunk a Kálvárián, ahol az utolsó EP volt.

Rövidesen a faluban voltunk, és nemsokára már csak az ezen a túrán immár hagyományosnak tekinthetõ hidegben történõ hosszas sorbaállásos várakozás volt már csak hátra, hogy bejussunk a célba.


Összességében nagyon jó kis túra volt, amely érezhetõ az évrõl évre gyarapodó népszerûségébõl is, és jó lenne ha a szervezés is vele arányosan tudna fejlõdni.

 
 
ZeteTúra éve: 20122012.02.15 11:29:09
megnéz Zete összes beszámolója

60 km a 45-ös Kitörés emlékére


Ez az emléktúra egyértelmûen az elsõ helyre került nálam az éves túratervben. Egyediségét, különlegességét aligha kell magyarázni, ezt egyszerûen látni és átélni kell! Biztosra veszem, hogy azokat is megérinti ennek a túrának a varázsa, akik egyébként borzonganak  mindenféle emlékezésektõl a teljesítménytúrák kapcsán.


Nagyon komoly idõjárási és terep-körülményekre lehetett számítani a túrát megelõzõ hét viszonyai alapján. Néhány hete vettem egy új bakancsot, amit szorgalmasan vízhatlanítottam már napokkal a túra elõtt. A várható zord hideg miatt új, vízhatlan kesztyût is vettem. Szombatra minden össze is állt, de aztán mégis majdnem beütött a krach. Napközben épp vásároltam, amikor felhívott egy régi kedves barátom, hogy jó utat kívánjon a túrához. Ennek persze nagyon örültem, de mivel közben épp tizenvalahány kilót cipeltem, valahogy megrántottam a derekam. Kiegyenesedni is alig bírtam utána, annyira sajgott, járni pedig csak egy bizonyos dõlésszögben tudtam, de a legkeservesebb a lejtõn, lépcsõkön lefelé menet volt, a szökkenéséket például teljesen el kellett felejtenem.


1/4 7-re értem fel a várba, ahol az elõnevezõk hatalmas sorban vártak az itinereikre, míg a helyszínen nevezõk jóval kevesebben voltak. 15 perc várakozás után már el is tudtam indulni. Beállítottam a járásomat arra a pozícióra, amelyben nem fájt a derekam és nekivágtam. A Diós-árok mentén ismerõsökkel mentem egy darabig, majd a Sváb-hegynél már egyedül maradtam. A Széchenyi-emlékmûhöz felsétálva majd akkora sorba kellett beállni, mint a nevezéskor. Ezen eléggé ledöbbentem, de nem volt mit tenni, ki kellett várni a legalább 10 percet, amíg az egy szem pecsételõ ember elé kerültem. Közben szembõl, oldalról, mindenhonnan csapatosan érkeztek egyre többen a ponthoz. Az egyenruhás díszkiséret tagjai pedig szépen, katonásan mutatták mindenkinek, hogy hol a sor vége. Itt elhatároztam, mindent beleadok, hogy még egy ponton ne kelljen ennyit ácsorogni. Tovább a Z sávon haladtam, amit igen kevesen választottak, majd mindenki levágta a kunkort a Gyermekvasút végállomása felé tartva. Normafáig nem vicc, legalább kétszáz! embert elõztem le, majd a Csacsi-rétig is még vagy ötvenet. Futva érkeztem a ponthoz, villámgyors bélyegzés után indultam is tovább. János-hegyig néhol beszorultam az ösvényen, de ez semmi lehetett ahhoz képest, amit az utánam jövõk élhettek át. Elértem az "orosz" pontot, ahol nagyon sokan pihentek, gyûjtötték az erõt a következõ hegyek megmászásához. Nagy-Hárs-hegyen magyarok voltak német egyenruhában, az Újlaki-hegyen pedig németek - német uniformisban. Elõtte a Vihar-hegyen kissé meglassultam, itt a derekam is rendetlenkedett, de egyébként nem vetett vissza igazán a  sebességben. Csak arra kellett figyelnem, hogy nagyon hirtelen mozdulatokat ne csináljak, és fõleg, ne csússzak meg. A Virágos-nyeregbe 4 óra 45 perc alatt beértem, ezzel nagyon is meg voltam elégedve. Még épp jutott egy hely is az ajót mellett. Fél óra pihenõ és kajálás után indultam tovább.


Mindjárt láttam, hogy a túrának egy teljesen más szakasza jön: szinte alig hittem el, de gyakorlatilag magányosan haladtam az Alsó-Jegenye völgy felé, csak egykét utolért túrázót láttam! Itt ismét amerikaiak voltak, akárcsak a múlt évben. Nem voltam benne biztos, azért rákérdeztem, melyik alakulatot képviselték: a híres 101-es légideszantosok voltak. De igazából le se tagadhatták volna magukat, annyira autentikusak voltak: a bélyegzõs asztalka mellett pl. állt egy fazon, akinek a szájából olyan lazán lógott a cigaretta, mintha a Kelly hõseit láttam volna megelevenedni :-)


A Solymári benzinkútnál most is megálltam, mint eddig mindig, ittam egy kávét és egy energiaitalt, majd nekivágtam a Zsíros-hegyi kaptatónak. A Muflonban berendezett pont nagyon kellemes volt, de csak pár percet idõztem, nem akartam nagyon "bemelegedni", nehogy keservesebb legyen a folytatás, mint kellett volna. A Nagy-Szénásról fantasztikus kilátás volt, az éjszaka ellenére és a hideg sem volt vészes - legalább is nekem nem. Az innen következõ rész a nagy kedvencem a Kitörés túrán: ereszkedés a Fehér-úton, majd kiérni a pusztába Perbál elõtt. Aki idáig eljutott, az már megérezhet valamit abból, amit az egykor kitörõ katonák átéltek: már szinte látótávolságnyira van a menekülést jelentõ Szomor térsége. Igaz, alõtte még át kell haladni Perbálon és megmászni a gerincutat. A síkságon  már a szél is lecsapott néha, de nem találtam nagy problémának, feltekertem a sálat a nyakamra, kezemet zsebredugtam és kiléptem, ahogy tudtam. A kerítést átmászva olyan tiszta volt az ég, hogy messze elõre lehetett látni még lámpa nélkül is. Perbálra beérve épp nyitott ki az egyik kocsma, de meglátogatását most kihagytam. A sárga sáv útját nagyon jól ismerem, nem okozott gondot a tájékozódás, viszont elõttem jónéhányan keveregtek egy sort. A gerincre felérve el lehetett tenni a lámpát, kezdett virradni. Már csak kevés volt hátra, a jókedvem egyre csak fokozódott, hogy sikerülni fog épségben, jó állapotban beérkezni a derékproblémám ellenére. Kakukk-hegyrõl megnézhettem a felkelõ nap vörös korongját, majd leereszkedtem a célba. Igaz, bent nem volt szabad hely, ezért kint kellett elfogyasztani a virslit, de egyáltalán nem voltam bosszús emiatt. 13 óra lett az össz-menetidõm.


Nagyon nagy köszönet illeti a túrarendezésben résztvevõket és a hagyományõrzõket, amiért évrõl-évre lehetõvé teszik, hogy ilyen élményeket szerezzünk! Le a kalappal elõttük, amiért ezt a hatalmas számú résztvevõt kezelni tudták a túrán! A nehézségek ellenére ez siker a javából!


Néhány fénykép a túráról megtekinthetõ itt:


http://indafoto.hu/zete/kitores_60_2012

 
 
tetova hegyi teveTúra éve: 20122012.02.14 20:49:22
megnéz tetova hegyi teve összes beszámolója

 kitores, az emlekezes turaja


A nagyobbik lanyommal indultunk neki, aki mar 1 eve keszult erre a turara. Meg lattuk a hagyomanyorzo had-szakasz masirozojat, az inkabb csak kivancsi rendor szemektol kiserve. A dios arok mellett vonulva hamar megizleltuk a tura fogos jelleget. Nemi boklaszas a Szechenyi emlekig, ahol mar csak lehelletszeru pecset az igazolas. A normafaig monoton beton s kezdodik a csuszka kalvaria. A gumitalpu csizmanak most nem kedvezett a csuszos-jeges. Gyonyoru koszoru, mecsesekkel megvilagitva az elso katonasiron. Hetyke csendor adja itt a pecsetet. Tovabb kuzdjuk magunk az osvennye szukulo, aztan meg a kiszelesedo uton. A Janos hegyen vastagon oltozott, gombolyu es feher usankas orosz katonak rajzolnak sarlo-kalapacsot az itinerre. A sport szelet sem a kommunyiszta fajta. Ujabb csuszka a Szep juhasznehoz s faradt meneteles a kilatohoz. Itt mar megfogalmazodik bennunk a feladas, bar a lanyom erolkodik, hogy menjunk csak vegig. Igaz o nem tudja mi magasodik meg elottunk. Igy is szep a teljesitmenye, buszke vagyok ra. Megigerem neki, hogy jovore ujra megprobaljuk. Mi most elestunk, de ez nem oly komoly. Van egy ujabb esely, masik lehetoseg. A fontos, hogy emlekeztunk a katonakra, akik akkor odavesztek. Picit megtapasztaltuk a szenvedesuket, a kuzdelmuket. De jo, hogy most beke van. De kar, hogy ok mar nem elhettek ezt meg.

 
 
dnvzoliTúra éve: 20122012.02.14 15:34:29
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Kitörés 60.


2012.02.11.-12.


Nagyszerû élményen,az állagát tekintve leginkább mély homokhoz hasonlítható porhó miatt marha nehéz meneten vagyunk túl.Viszont épp a behavazott táj különösen emlékezetessé,széppé varázsolta a túrát.A magasabb pontokról gyönyörû kilátás nyílt a kivilágított településekre,a lélegzetelállító panoráma feledtette a kapaszkodások kínjait.


A kemény mínuszok (hajnalban úgy -15) ellenére is rengeteg induló,ami azért okozott némi problémát.Részleteket,javaslatokat,terveket a jövõre nézve már a fórumon kitárgyaltuk,erre külön itt már nem térnék ki.A lényeg,hogy több rendezõre lesz szükség-fõleg a rajtban és az elsõ ell.ponton,valamint,ha megoldható tágasabb helyiségekre(akár fûtött katonai sátrakra) az ellátásos pontokon.


A túrán végig jó kedvvel haladtunk,akadtak persze holtpontok,mikor kicsit elcsendesedett kis csapatunk:)Nagyon hangulatos volt,köszönhetõen a komoly kialakítású ell.pontoknak és a pontokon õrt álló hagyományõrzõknek.Örülök,hogy itt lehettem,szerintem a többiek is hasonlóan vélekednek.Részletes beszámolót már sokan írtak,beszéljenek most helyettem a képek:


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Kitores602012021112?authuser=0&feat=directlink


 


Köszönöm a lehetõséget!


dnvzoli

 
 
tajthydesignTúra éve: 20122012.02.13 17:37:03
megnéz tajthydesign összes beszámolója

 Kitörés!


 


A kitörés 60 az elsõ hosszabb túra volt, amelyen részt vettem. Legutóbbi élményem az Erdélyben volt, amikor a Szent Anna-tóhoz mentünk. Túrázás szempontjából érdekesség, hogy nem a kijelölt és megszokott túristaútvonalon haladtunk, hanem egy alternatív, nem ismert útvonalon. Egy kedves Erdélyi magyar Úr vitt el minket autóval egy pár 100 méterre a többiektõl, hogy mutasson egy kis ösvényt, ahonnan õk szokták megközelíteni a Szent Anna-tavat. Ez egy annyira ismeretlen és ki nem járt útvonal volt, hogy pár 100 méter után majdnem visszafordultunk, mert sehol egy csapás, sehol egy jel, sehol egy ösvény. Találkoztunk azonban egy helyi nénivel, aki "sherpa" módra vízért gyalogolt fel egy forráshoz. Õ mondta, hogy jó lesz, jófelé megyünk. Egy a lényeg, hogy "hégynek ménjünk; hégynek feélfelé". Tehát a "hegynek feélfelé" volt a mi túrista jelzésünk. Kalandos utunkon találkoztunk egy öreg bácsival és egy öreg nénivel akik, fent, magasan a dombok, puszták közepén - miközben a tehéncsordára vigyáztak - egy pokrócon ülve, épp tejet melegítettek. Meglepõdve rajtunk, segítettek hogy merre haladjunk tovább. Majd amikor már az erdõben kb. egy két órája gyalogoltunk megláttunk egy medvét, a kics bocsával, miközben épp ránk néznek egy fatönk mögül. Na akkor vettem elõ, a már kifogyott vizespalackom és ritmikusan elkezdtem ütlegelni, társam pedig különbözõ katona jellegû dalokbaa fogott. Ebben a hangulatban, kissé felgyorsulva haladtunk tovább, egészen a tóig, ahol egy hajókázással egybekötött, enyhe sétával kipihentük a túra izgalmait.


A kitörés 60 túrát egy kollégám ajánlotta, s én egybõl ráharaptam. Nem is nagyon gondolkoztunk el azon, hogy 60 km, -18/20 fok, éjszaka. Felspanolva készülõdtünk a túrára.


A túrát rendkívül izgalmasnak tartottam. Az éjszaka, a hegyek megmászása, az ellenörzõpontok hangulata és egymás erõsítése, hogy nemsok van már hátra, nagyon jó hangulatot teremtett.


Az elsõ 25 km viszonylag gyorsan eltelt, és ott eldöntöttük, hogy nem állunk meg 1-2 percnél tovább a checkpoint-oknál, mert rosszabb lesz elindulni. 32km-nél sajnos a 6-os csoportunkból egy srác kiesett, láb, ill. gyomorfájdalmakra hivatkozva. 


Nálam a 44 km volt a holtpont, a puszta közepén, perbál elõtt. Ott a térdem elkezdte felmondani a szolgálatot és a maradék 12km-t már elmével tettem meg, megjegyzem nehezen. Az utolsó kilómétereket "sírva" gyalogoltam, sõt az utolsó ellenörzõpont után az 1,5 km-t a kocsmáig már szinte csoszogva. Nagyon kemény volt elsõre egy ilyen hosszú túra, de már csak 6 nap és már itt is van a Pilis Barlangjai 60km-es teljesítménytúra :)


Jó túrázást mindenkinek!

 
 
ToteszTúra éve: 20122012.02.12 19:28:48
megnéz Totesz összes beszámolója

Kitörés a Budai Várból


Kortom beszámolója a Kitörés emléktúra 25 km-s távjáról.




Eredetileg Totesszel mentem volna a Kitörés 60 kilométeres távjára, õ viszont lebetegedett, így csak a Kitörés 25-öt mertem bevállalni. 


Nem igazán szeretek egyedül túrázni, mert nem nagyon bízom a tájékozódási képességemben. Ezért ha mégis úgy alakul, hogy egyedül kell mennem, mindig nagyon alaposan felkészülök elõtte. A túra napján így részletesen megnéztem a térképen, hogy merre vezet az út, és hogy hol lesznek az ellenõrzõpontok. Sok helyet ismertem már ezek közül, így megpróbáltam fejben elképzelni, hogy hol, merre kell majd mennem, hol kell lennie az ellenõrzõpontnak, stb. Ezen kívül még átolvastam néhány elõzõ évekbeli túrabeszámolót, mert azokból is sok hasznos dolgot tudhat meg az ember.


A 25 km-es táv miatt még akár könnyûnek is gondolhattam volna a túrát, de a nagy szintemelkedés (körülbelül 1100 méter), a hideg éjszaka és a nagy hó miatt tudtam, hogy ezt a túrát (sem) szabad félvállról venni.


A túrabeszámolókból megtudtam, hogy érdemes korán a rajthoz menni a nagy tömeg miatt. Így már 17.30-kor ott voltam, habár a túra csak 18.00-kor kezdõdött. Azonban még így is nagyon megdöbbentett, hogy már fél órával a kezdés elõtt is mekkora tömeg gyûlt össze a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Volt egy kisebb probléma az elõnevezésemmel, és a sor is nagy volt, így csak 18.10 fele tudtam elindulni. Rengetegen mentünk együtt, olyan 30-40 fõs csapatokban. Én speciel örültem a nagy létszámnak, hiszen ennyi ember között kizártnak éreztem, hogy eltévedjek. Az elsõ komoly emelkedõ a Diós-árok volt (ami nem ért váratlanul, hisz sokan írtak róla a túrabeszámolókban), ami nagyon hosszan és meglehetõsen meredeken vezetett felfelé a Sváb-hegyre. Itt láttam, hogy rengetegen kifulladtak, és megálltak pihenni. Sok embertõl hallottam (illetve láttam), hogy ez az elsõ komolyabb túrájuk, így a felszerelésük sem volt tökéletes, láttam olyan túrázót, aki például farmerben vágott neki a túrának. Szerintem nincs ezzel semmi baj, emlékszem, pár éve én is így kezdtem neki az elsõ túrámnak. Szóval felértünk a Széchenyi-emlékmûhöz, itt volt az elsõ ellenõrzõpont. Ekkor még nagyon együtt volt a tömeg, így 15-20 percet kellett várnom a bélyegzésre. Hogy elkerüljem a hasonló várakozásokat, felgyorsítottam, és lehagytam jópár ember, így innentõl kezdve 5-10 fõs csapatokkal mentem együtt, aminek köszönhetõen a többi ellenõrzõpontnál egyáltalán nem kellett várakoznom. 


Ezután továbbhaladtunk a Gyermekvasút mellett a Normafához, majd megtekintettünk egy katonasírt, ahol rengeteg gyertya égett. A túrán rengeteg hagyományõrzõ is részt vett, akik teljes katonai menetfelszerelésben (sisak is volt rajtuk) vettek részt, nagyon hangulatossá téve ezzel a túrát. Én ezen a szakaszon direkt egy ilyen csapattal mentem gondolván, hogy õk biztos nem elõször járnak ezen a túrán, és tudják, hogy pontosan merre kell menni. Nem is csalódtam, sikeresen elértük a második ellenõrzõpontot a Csacsi-réten. Útközben, és késõbb is sok olyan szembejövõ túrázóval találkoztam, akiknek visszafelé kellett menni, mert kihagyták valamelyik állomást. A második ellenõrzõpontnál egy magyar katonai egyenruhába öltözött személytõl kaptuk a pecsétet, aki figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk, mert az oroszok már a János-hegyen járnak. 


Igazából innentõl tetszett nagyon a túra, mert tényleg bele tudtam élni magam a régi idõk hangulatába. Havas utakon menetelünk, elõttem, mögöttem korabeli menetfelszerelésbe öltözött katonák, közbe néha énekeltek is pár régi katonadalt. Szóval nagyon át tudtam érezni ezt a hangulatot, már csak emiatt az élmény miatt is feltétlenül megérte elmennem. Most következett a második jelentõsebb emelkedõ, amin felkapaszkodtunk a János-hegyre. Gyönyörû volt, ahogy a sötét éjszakában láttuk a kivilágított kilátót, és láttuk, hogy percrõl percre közelebb kerülünk hozzá. Igazából ezt az emelkedõt nem is éreztem fárasztónak, mert nagyon elmerültem a régi idõk katonás hangulatában. Felérve a János-hegyre találkoztunk a korabeli orosz katonaruhába öltözött pontõrökkel, akiktõl a pecsét mellé egy Sport szeletet is kaptunk, amit egybõl el is fogyasztottam. Mivel még rengeteg idõm volt, és nem is akartam rohanással elrontani a túra különleges hangulatát, megittam két pohár forró teát a termoszomból, megettem az egyik szendvicsemet, és nyújtottam is egy kicsit.


Itt csatlakoztam egy orosz katonáknak beöltözött csoporthoz, és a túra további részét már velük tettem meg. A jeges talaj miatt óvatosan leereszkedtünk Szépjuhásznéra, ahonnan felmentünk a Nagy-Hárs-hegyre. Itt is volt egy kisebb emelkedõ, de nem volt vészes, ekkor már gondolatban a legutolsó emelkedõre készültem, amirõl tudtam, hogy nagyon kemény lesz. Örültem, hogy az újonnan vett lámpám kifogástalanul mûködött. Sõt, már felbátorodtam, és volt olyan szakasz, ahol már nem ment elõttem senki látótávolságon belül. Úgy gondoltam jó az ilyet is gyakorolni kicsit, hogy magam ismerjem fel éjszaka a megfelelõ turistajelzéseket. 


Ezután lementünk Hûvösvölgybe, ahol több katonasírt is láttunk. Itt megálltunk kicsit emlékezni a hõsi halottakra, majd elkezdtünk felkapaszkodni a Határ-nyeregre, illetve az Újlaki-hegyre. Véleményem szerint ez volt a túra legkeményebb része, de megérte, mert a csúcsról gyönyörû kilátás nyílt a kivilágított városra. Itt fent német katonának beöltözött emberektõl kaptunk pecsétet, én pedig kicsit használhattam a már eléggé megkopott német nyelvtudásomat. Innen leereszkedtünk a Virágos-nyeregbe, ahol a Borókba Büfében forró tea és fasírt zsemlével várta az érkezõket. Ez volt a Kitörés 25 vége, úgyhogy átvettem az oklevelet és a kitûzõt, valamint megkaptam a harmadik pecsétet a budapest kupás füzetembe.


5 óra 20 perc alatt teljesítettem a távot, ami 4.3 km/h-s átlagsebességet jelent. Ez ugyan nem valami sok, de szerintem egy ennyire különleges hangulatú és gyönyörû éjszakai túrát vétek lett volna végigrohanni. Kicsit sajnáltam, hogy nem a 60 km-es távra mentem, mert biztos vagyok benne, hogy még sok érdekesség várt volna rám.

 
 
 Túra éve: 2011
MirPTúra éve: 20112012.07.27 14:22:27
megnéz MirP összes beszámolója

Kitörés 35


Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2011/02/kitores-35-emlektura.html

 
 
norbergTúra éve: 20112011.03.04 15:48:16
megnéz norberg összes beszámolója

A Beszámoló itt található :  www.hegyikalandorok.hu

 
 
borbelyjTúra éve: 20112011.02.28 23:20:53
megnéz borbelyj összes beszámolója

Február 12-én került megrendezésre ötödik alkalommal a Kitörés emléktúra melyrõl egy hónapja szereztem tudomás és azonnal felkeltette az érdeklõdésem. Elsõsorban az izgatott, hogy este indul a túra és egész éjjel menetelni kell. Ez az út utolsó harmadában többször is eszembe jutott, de errõl majd késõbb. :) Másik motiváló a megemlékezés volt mely azon több ezer katona elõt állított emléket akik 1945-ben a körülzárt városból kíséreltek meg elkeseredett kitörést. Miután rátaláltam a túrára már nem volt visszaút és mint általában ilyenkor lenni szokott nem bírtam kiverni a fejembõl. Természetesen a három távból (25, 35 és 60 km) csakis a 60 km volt az egyetlen ésszerû célkitûzés. :)



Persze szokásos módon a veszéllyel akkor szembesültem elõször mikor már csak pár nap volt a túráig. Azaz elég merész nekiindulni egy éjszakai túrának tök egyedül ezért próbáltam társat szerezni. Mivel ismerettségi körömben nincs ekkora õrült így közösségi oldalon néztem körül és találtam valakit akihez csatlakozhatok. A csatlakozás persze mégse jött össze. Kicsit késve érkeztem a rajthoz és mivel elég sokáig tartott a rajtolás nem lett volna értelme egymást összevárni. A Kapisztrán térre haladás közben elfogyasztottam egy pizzaszeletet és szereztem egy bombát is. Nem volt nehéz megtalálni a rajz helyszínét, mert kissebb-nagyobb csoportokban, de sok túrázó jött velem szembe a téren pedig nagy volt a tömeg és a rendõri jelenlét. Kb. 45 perc várakozás után 19:00-kor elindultam a várból és próbáltam tempósan haladni, de mivel nem annyira tudtam az útvonalat inkább mások mellé szegõdtem. A Diós árok volt az elsõ meredekebb emelkedõ még a városban ahol kellemes tempóval sikerült olyanokhoz csatlakoznom akik elég magabiztosan ismerték a járást. Volt aki már itt lendületet vesztett nem tudom õ hogy bírta késõbb, de ennél csak nehezebb volt a túra további része. A kellemes kaptatón kielemeztem a leírást így már kb. tudtam merre kell haladnom, de az elsõ ellenõrzõ pontig (Széchenyi-emlékmû) még az alkalmi társakkal tartottam. Az ellenõrzõ ponton korhû öltözetben Magyar katonák várakoztak és pecsételés után tovább haladtam.



Az útvonal nem volt túl bonyolult a leírás is elég egyértelmû volt és még mindig a városban kellett haladni. A város szélétõl megjelentek a túristajelzések melyeket fényvisszaverõ csíkokkal is megjelöltek így a tájékozódás nem volt bonyolult. Itt már leküzdve kezdeti bátortalanságom határozottan haladtam tovább egészen a Diófás-tetõig ahol egy elágazás volt. Itt a leírást többen több módon értelmeztük és talán ez lehetett egyesek veszte. Az alkalmi csoportosulásban volt olyan aki teljes magabiztossággal állította, hogy tudja merre kell menni ezért követtük. Megérkeztünk az elsõ katonasírhoz amit rengeteg mécses és szalag díszített. Ezután tovább haladtam és meglett a második ellenõrzõ pont is (Csacsi-rét) itt se idõztem semmit.



Tovahaladva enyhe lejtõs terep következett ahol elõ kellett venni a túrabotot mert elég jeges volt helyenként az út. Éppen elöttem esett el egy túrázó ami intõ jel volt. A terep erdõs-kanyargós volt a Virág-völgy. Itt is gyorsabb iramban haladtam a többieknél és elõször sikerült úgy elszakadnom mindenkitõl, hogy teljesen egyedül haladtam a sötét erdõben. A fejlámpa persze teljesen jó szolgálatot tett. Elég érdekes volt látnom, hogy többen nem készültek semmilyen elemlámpával vagy egyéb fényforrással annak ellenére, hogy ez egy éjszakai túra. A terep egy szakasztól ismerõs lett bár nappal teljesen más arcát mutatta. Hétvégeken olykor futottam már a normafa ezen részén fel a János-hegyre. Rövidesen találkoztam túrázókkal akik velem szembe jöttek és ezt nem igazán értettem. Mikor elértem a harmadik ellenõrzõ pontot aho orosz katonák fogadtak és ajándék sportszelet rájöttem, hogy egyesek rossz irányba fordultak a Diófás-tetõnél és így kimaradt számukra a második ellenõrzõ pont. A sikeres teljesítésnek egyetlen módja volt, hogy szépen felkeresik a kimaradt pontot ami 8 km pluszt jelentett számukta. Ekkor már 12 km-nél tartottam és itt ittam elõször valamint megettem az elsõ csokit.

A János-hegyrõl lefelé egy kacskaringós út vezetett ahol többen levágtunk egy-egy szakaszt mert nem akartunk annyit gyalogolni. :) Persze itt nem ártott azért észnél lenni, hiszen a sötét erdõben ez könnyen eltévedéshez vezethet ha olyan kanyart akarsz levágni ami nem is létezik. :) Ez a szakasz szintén kellemes meglepetéssel szolgált. Ismét ismerõs helyen jártam csak utoljára mikor január elején a Buék 20 túra keretében erre jártam egy ismerõsömmel akkor mindezt letaposott hóban és jégben kellett megtennem. Akkor bot nélkül olykor négykézláb kellett felkapaszkodni arra Nagy-Hárs-hegyre amit most gond nélkül sikerült megmászni. A kaptatón nagyon jó szolgálatot tett a túrabot. Lefelé se kellett seggen csúszva közlekedni mivel a január elejéhez képest hónak és jégnek nyoma se volt. :D A hegyen volt a harmadik ellenõrzõ pont ahol német katonák teljesítettek szolgálatot. Nagyon helyesen német nyelven fogadtak minden túrázót.



A következõ 5 km-es szakasz teljesen eseménytelenül telt. Folyamatosan hagytam le mindenkit már-már élveztem, hogy senki se elõz meg én viszont mindenkit lehagyok. Egyszer elbizonytalanodtam mert a GPS alapján már el kellett volna érnem a következõ ellenõrzõ pontot ami az Újlaki-hegy volt, de mégse találtam. Azért és féltem mert azt írták itt saját magunknak kell bélyegezni és féltem, hogy elnéztem valamit. Pár embernél érdeklõdtem és megnyugtattam magam avval, hogy nekik is annyi pecsét volt a füzetükben mint nekem. Végül elértük az Újlaki-hegyet ahonnan páratlan panoráma tárul elénk. Itt el is fogyasztottam egy szendvicset mert már 20 km volt mögöttem és kezdtem éhezni. Volt aki itt se idõzött hiszen csak 2 km-re volt Virágos-nyereg ahol a rövid táv célja volt. Ott az ígéretek szerint meleg étel várt minket ami fasírt, kenyér és tea kombó volt. Sajnos akkora volt a tömeg, hogy teljesen elment a kedvem a közelharctól. Éjfél volt és nem volt kedvem ott állni fél órát egy fasírt kedvéért. Volt aki itt adta fel a túrát mert nem bírta tovább én megtöltöttem a kulacsot és kimenekültem a Boróka BÜFÉ-bõl. Éjfél lévén próbáltam felhívni egy szülinapos ismerõsöm, de sajnos ez se járt sikerrel így a tovahaladás mellett döntöttem.



A tájékozódás egészen eddig pofon egyszerûen ment hála a fényvisszaverõ jelzéseknek ami valamiért itt megszûnt. Azt is nehezen találtuk ki hogy merre kell elindulni, de végül megtaláltuk a sárga jelzést. Egy újabb katonasír mellett elhaladva egy kaptatón haladtam. Kicsit csökkent az éberségem ugyanis pár perc után derült ki, hogy nem a megfelelõ úton haladunk és mivel én mentem legelsõként mindenki csak jött utánnam. Kiderült, hogy a katonasírnál volt egy elágazás amit nagyon nehezen lehetett kiszúrni. Visszamentünk és már a helyes úton elhaladtunk a Csúcs-hegy és a Tök-hegy mellett. A szakasz elég sok odafigyelést igényelt mert keskeny út vezetett a hegyoldalban ahol egy figyelmetlen lépés hatására azonnal lecsúszhatott a hegyoldalon. Szerény 10-15 fõs társaság vonatozott itt mert csak liba sorba tudtunk haladni majdnem 5 km-en át. Az Alsó-Jegenye-völgy elõtt kicsivel szélesedett ki az út. Ott lehetett kicsit hozni a mezõnyön. Az Alsó-Jegenye-völgynél újabb ellenõrzõ pont volt ahol amerikai katonák táboroztak rendkívül meggyõzõ felszerelésben. Itt csak egy csoki erejére álltam meg és azonnal haladtam tovább. Ekkor üzent szülinapos ismerõsöm akit azonnal visszahívtam. A legjobbkor jött, mert éppen eléggé kezdett ingerszegénnyé válni az egész túra és kellett a társaság. Bõ fél órás cseverészés kicsit lelket öntött belém és megújult erõvel folytattam tovább. A beszélgetés közben elszalasztottam egy lehetõséget ugyanis betérhettem volna a solymári benzinkútra egy frissítõre, de végül is túléltem. Zsíros-hegyi túristaház romja volt a következõ célpont. A túra ezen szakasza szakasza nem volt túl emlékezetes. 4-5 fõs csapat verõdött össze és olykor elbizonytalanodtunk, de alapvetõen megoldottuk a tájékozódást. Egy helyen rövidíteni próbáltunk ami utólag nem volt jó ötlet. Eddig is éreztem, hogy teljesen át van ázva az öltözetem, de ekkor már igazán bosszantú volt. Ha kicsit megállt az ember azonnal fázni kezdett. A táskám nagyon húzta a vállam kezdett minden idegesíteni. A Zsíros-hegynél ismét kaptunk volna kaját csak sajnos mire megérkeztünk már elfogyott a gulyás. :( Itt már 32 km-nél tartottam és kicsit kezdtem félni, mert elég sok volt még hátra.



Felhasználtam a hátizsákban tartogatott bombát és tovább indultam egy alkalmi társammal. Szerencsére õ is pont olyan tempóban haladt mint én ezért teljesen jól tudtuk gyûrni a kilómétereket. Ekkor következett az utolsó nagy csúcs megmászása! A szintrajz alapján éreztem, hogy ez kemény lehet és nem csak azért, mert sok szintet kell felfelé haladni, hanem azért is mert lefelé is le kell jutni. A lejtõn haladás a tavalyi Piros50 túrán nagyon nehezen menet és egy hónapra hazavágram a térdeim. Akkor persze nem volt túrabotom és embertelen tempót diktáltam magamnak. Most ezt próbáltam elkerülni. A Nagy-szénási hegy megmászás elég könnyen ment és szerintem az egyik legszebb pontja a túrának. A lefelé vezetõ úton is folyamatosan hagytuk le újdonsült társammal az embereket. Persze mindig látunk a távolban lámpásokat ami azért megnyugtató volt mert éreztük, hogy nem tévedtünk el. Az is segített a tájékozódásban, hogy a Zsíros-hegytõl újra voltak fényvisszaverõ jelzések így nagyon könnyen tájékozódtunk. Az út le a hegyrõl nagyon kényelmes és széles volt. Olykor azért belegondoltam, hogy nagy mázlim volt amiért nem volt idén hó mert az biztos jelentõsen megnehezítette volna a dolgunkat. A következõ ellenõrzõ pont Fehér útnál volt. Itt elfogyasztottam elsõ narancsom ami nagyon jól esett és extra energiával látott el. Az ellenõrzõ ponton németek állomásoztak és egy kerítést is le kellett küzdeni a továbbjutáshoz.



Röpke pihenõ után tovább haladtunk a vadkerítés mellett egy elágazásnál szerencsére figyeltem és jó irányba haladtunk nem úgy mint pár lámpás akiket csak messzire láttunk és elvétették az elágazást. Szólni már nem tudtunk nekik. A lefelé ereszkedésen folyamatosan próbáltam a bottal tompítani a terhelést ami a téremet érte, de így is bitangul fájt. Sajnos a tavalyi piros 50 túra életem elsõ teljesítménytúrája nagyon megbosszulta magát. Azt vártam már, hogy mikor érünk ki az erdõbõ, mert már nagyon nyomasztott. A szándófölteknél ismét át kellett küzdeni magunkat egy kerítésen, de legalább kitárult a világ és messzire eltekinthettünk. A Malom-földekig még le kellett küzdeni egy csatornát és egy újabb kerítést. Az pontnál sikerült szert tennem egy fél pohár teára. Kicsi lelkiismeret furdalásom is volt mert én ittam meg az utolsó adatot, de nagyon jól esett. Egy sportszelettel késõbb jött Perbál ahol nem igazán figyeltem a tájékozódásra. A túratársam tavalyról ismerte az utat ezért rá hagyatkoztunk. Késõbb kiderült, hogy módosítottak az útvonalon, de erre csak akkor jöttünk rá mikor újra becsatlakoztunk a kitûzött útvonalba. :D A szántóföldön elég keserves volt a haladás és már minden agytevékenységem minimálisra szorult, csak követtük egymást szótlanul. Szerencsére kezdett világosodni fél hét felé és ez kicsi erõt adott nekünk. Az Anyácsapusztai pontnál ismét elfogyasztottam egy narancsot és láttuk a távolban napsütötte Kakukk-hegyet. A nap különös módon csak a Kakukk-hegyet érte el és miután teljesen bearanyozta fényével el is bújt a felhõk dölé egész napra. :( Motiváltságunk nagyon minimális volt és megfordult az agyunkban, hogy torony iránt indulunk meg, így talán spórolunk. Végül mégis becsületesen az útvonalat követtük és a csatorna mentén majd a tó partján elhaladva megközelítettük a hegyet. A tónál addig sármentes bakancsom sikerült felavatni mert a part mentén félig jeges félig mocsaras volt a talaj. A Kakukk-hegy volt az utolsó kemény próba, de felszívtuk magunkat és megindultunk. A hegyen sajnos nem volt ellenõrzõpont és ez nagyon nagy csalódással töltött el minket. Készítettünk képeket, hogy legyen bizonyítékunk a megmászásáról és megindultunk lefelé. Ez volt a legkeservesebb ereszkedésem, de már a cél közelsége feledtette velem a fájdalmak egy részét.



Negyed kilenc felé érkeztem Szomorra ahol nagy volt a tömeg, de türelemmel soromat kivárva megkaptam jól megérdemelt emléklapom és kitûzõm. Türelmesen kivártam a virslit és a teát, mert már nagyon kellett egy forró ital és valami fõtt étel.



A túra nagyon tetszett, de sajnos a nagy létszám miatt nagyon megérzõdött a szervezésben pár hiányosság. Az adatokon látszik, hogy ismét majdnem megduplázódott a résztvevõk száma a korábbi évhez viszonyítva.

 
 
efemmTúra éve: 20112011.02.27 22:25:21
megnéz efemm összes beszámolója

A kitorestura.hu oldalra felkerültek a 2011-es túra statisztikái, beszámolói, fotói.


 
 
OttorinoTúra éve: 20112011.02.25 10:21:21
megnéz Ottorino összes beszámolója

KITÖRÉS - 2011.02.12-13. Táv: 58,65 km; Szint: 1810 m

Hát, én mindjárt sarkon fordulok és haza megyek - fut át az agyamon, miközben itt állok fél lábon, nekipréselve egy katonai terepjáró hátuljának. Tele a Kapisztrán tér emberekkel, és mindenki a jármûhöz igyekszik a kitöltött ûrlapjával. Már negyed órája állok sorba harmadikként, mert annak a helyére, aki már benevezett ketten tódulnak, és átlag nyolc papír van náluk. Az elém kerülõ amerikai-futballjátékos termetû úriembert megkérem, ha majd megkapja az itinerét, a velem ellentétes irányba törjön ki a tömegbõl. Respektálja a kérésemet, így fél óra szardíniázás után megkapom a papírom, és sûrû bocsánatkérések közepette nyomulni kezdek a tér széle felé. Körülpillantok, hátha meglátom azokat a túratársakat, akikkel találkozót beszéltem meg. Reménytelen. A tömegbõl csak a Yard autói látszanak ki. Szerencse, hogy nem kezdtek el automatikusan oszlatni minket. Átmegyek a Bécsi kapu alatt. A várfalon kívül is sok a veszteglõ rendõrautó. Lemegyek a Moszkva tér szélére, és befordulok a Csaba utcába. Én a Városmajor - Diós-árok opciót választom. (A másik a [Z-]) Egy vidám, terepszínû ruhába öltözött csoportot érek utol. A fiúk közül néhányan félreállnak, egy-egy fához. Az egyetlen lány a csapatban megszólal: "Na, és velem mi lesz?" - Ajaj fiúk! Nehéz dolgotok lesz, ha meg kell pisiltetnetek ezt az alsóhangon is nyolcvan kilós kisleányt - gondolom magamban. Egy gyalogátkelõhöz érek. A zöldre várakozva fekete rohamsisakos túrázóra leszek figyelmes. Elsõ blikkre egy békebeli kokszkályhára emlékeztet, aztán egy zseb Darth Vader ugrik be. Ahogy áthalad a zebra egyik világos sávja fölött, akkor ismerem fel a figurában Surdot. Egy kisebb, útközben összeverõdött csapattal belekezdünk a Diós árokba. Szépen, finoman erõsödik az emelkedõ. Balra, fent a Fogaskerekû is felfelé igyekszik, jellegzetes, daráló hangja uralja a környéket. Amint egyre feljebb érünk, úgy sûrûsödik az autóforgalom. Megállapítom, hogy odalent a városban egy hónap alatt nem szívok annyi gázt, mint amennyit a Diós-árokban már most beszívtam. Elhúz mellettünk kettõ darab kék-fehér színû autó is. Szabó 12 Jánosék éjszakai autókirándulásra mennek. Felérkezünk a Város kúthoz. Egy huszárvágással kivágódunk az Istenhegyi út felsõ végére. A kanyarban észreveszem a [Z-] jelzést. Bemegyek a Tücsök utcába, a többiek meg tovább, egyenesen a Fogas Sváb-hegyi megállója felé. Nem sokkal az említett megálló fölött lukadok ki, és az Evetke utca felé tartok, hogy fellépcsõzzek az

1. ellenõrzõponthoz, a Széchenyi emlékhez.

A kissé lejtõs Széchenyi emlék utcában megyek a Svájci lépcsõhöz. A sarkon egy kisebb csoportot irányítok az emlékmûhöz. Elbökték az Evetke utcát. A Svájci lépcsõ felsõ végénél kitartóan ugat az itt megszokott, két, nagytestû, fehér kutya. A rege utcára bukkanok ki. Már majdnem a Fogas felsõ végállomásánál járok, amikor két sporival találkozok, akik az itinert bújják. Hát persze, hogy kihagyták az emlékmûvet. - Nem baj, nem nagy a veszteség. A széles út vonalvezetését követve haladjatok, és nekimentek a pontnak - magyarázom. A Gyermekvasút végállomásának épülete már nem hangos a gyerekzsivajtól, a sötétben, csendben várja a holnapi nyitást. A vágányokkal párhuzamos utcán haladok a Normafa vasútmegállónál levõ parkolóig. A tisztesség kedvéért átmegyek a túloldalra, hogy egy nyúlfarknyi szakaszon a turistautat koptassam. Tényleg csak egy nagyon rövidet megyek a murvás úton, mert már a síház elõtt elhagyom azt, hogy átvágjak a Székely kapuhoz, ahol a [Z+]-ra térek, ami levisz a vasút egyik átkelõjéhez. Egy keresztezõdésnél váltok a [S+]-ra. Hamarosan egy melegfénybe borított katonasírhoz érek. Nem közvetlenül az út mentén van, de odamegyek néhány pillantás és egy fõhajtás erejéig. Tovább indulok lefelé az enyhe lejtõn. A sötétben egy fehérfényû lámpával köröznek. Megállok. Egy Vöröskeresztes ápolónõ, és egy katona az. Ja, persze, ez már a

2. ellenõrzõpont, a Csacsi-rét.

Tudom, hogy melyik bokorba kell bemennem, hogyha a [S-] jelzésen akarok továbbmenni a Virágvölgy felé, de segítenek a fényvisszaverõ kis négyzetek is. Növényalagútban megyek lefelé egy árokig, aztán az árok felsõ csücskénél egy jobbra-balrával átkerülök a másik oldalára, a széle mentén pedig lecsurgok a Virágvölgybe. Itt, Makkosmária felöl bejön a [P-]. Most már csak ezt követem. A [P+] leágazásnál egy pár nézegeti az itinert. - Gyertek erre, jobbra, a [P-]-on kell menni - mondom nekik. - Arra fölfele? - kérdezi a lány hitetlenkedve. - Igen, végtére is a János-hegyre kell felmennünk - zárom le a párbeszédet. Szerintem, a Budai-hegyekbeli túrák útvonalaiban a most következõ szakasz a leggyakrabban szereplõk között van. Ha nem félnék egy csúfos bukástól, akkor most nyugodtan leoltanám a lámpát, és a murva recsegése alapján felkapaszkodnék a János-hegyre. De menjünk csak sorjában. A [S-] leágazás viszonylag hamar eljött, mert a gondolataimból felmerülve, csak most veszem észre, hogy a [P-] már egyedül van. - Csak így tovább! - bíztatom magam. Egyenletes szuszogással és a lábaim ütemes egymás elé helyezésével elérem, hogy már keresztezem is a vágányokat a Jánoshegy vasútállomásnál. Jaj, de vonzó látvány így alulról az Erzsébet kilátó. Pompásan ki van világítva. Gyûrjük csak még egy kicsit a murvát! Balra, már itt is a keskeny falépcsõ, amin, ha lemennék, a zsebkendõnyi békapocsolyához jutnék. Ha vannak még benne békák, akkor azok most a tavaszváró álmukat alusszák a jégpáncél alatt. (Télen legszívesebben én is így tennék.) A kitartó lábmunka eredményeként felérek a Libegõ felsõ állomásához, jobban mondva az elõtte kiépített játszótérre. Maroknyi orosz csapat fogad. Mit fogad? Elébük járulok, hogy szíveskedjenek lepecsételni az úti passzusomat. A vezetõjük ül, és stempliz, a többiek a háta mögött állnak mereven.

3. ellenõrzõpont, János-hegy.

Na jó, hát akkor én most tovább mennék, ha szabad. Viszontlátásra - de ezt már elfelé mentemben mondom. Célba veszem a kilátóhoz vezetõ mûút támfalának síkját megbontó lépcsõt. Ebben a pillanatban ide is megérkezik kettõ a Szabóék kék-fehér kocsijai közül. Én: lépcsõn, "gyorsan" fel. Fent, a kilátó tövében elõszedem a hátizsákból a maradék kakaómat. Iszok belõle egy kortyot. Azért csak egyet, mert már a fagyhatáron van. Hátizsák föl, fontolva haladva le. A véget érni nem akaró, falépcsõs, szerpentines dolog után itt a Szépjuhászné. Itt nem kell csinálni semmit, csak nekem kell megszüntetnem a hólyagom feszülését; így kisebb súlyt cipelek majd fel a kilátóhoz. Gatyát nem, de jelzést azt muszáj váltani: [S-]. Nekivágok egy újabb emelkedõnek. Nem nézek semerre, csak a lámpám fénypászmáját fixírozom. Amint így botozgatok fölfelé, egyszer csak vízszintessé szelídül az emelkedõ. Csak nem vagyok már fent? Bizony, már csak egy pár kiálló mészköre tiprok, és egy kis szintbeli haladás után már ott is vagyok a Kaán Károly kilátó tövében.

4. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy.

Nagy élet van idefent. Föl-le dobognak a gyerekek a kilátó lépcsõin. Én csak begyûjtöm a pecsétet az ügyeletes tiszttõl és már patkolok is lefelé. A bányabejáratnál, a fahídhoz vezetõ ösvény minden alkalommal egyre meredekebb lesz. Most mégis arra megyek, mert nem akarok ledögleni a fényesre koptatott, csúszós szikláról a sötétben. A lejtõ alján megcsúszok, de nem ijedek meg, mert ha minden kötél szakad, akkor a kis híd elõtti fa úgyis megfog. Jó tempóban jövök le a hegyrõl. Vidám vagyok, mert nem fáj a térdem, ezért óvatosan bele belekocogok a lejtõn. Hamar túlvagyok a buktató köves mezõn is, és már a vasúti átkelõhöz vezetõ, beton lépcsõ felé tartok. A forgókorlát kényes magasságban lévõ rúdját finoman eltolom magamtól és egy tized másodperc hallgatózás után átkelek a sínpáron. A Hárshegy állomás alatt futó vízszintesen felveszem az elõttem haladók tempóját. Két perc bealvás meglepõen felfrissít. Ismét lejtõsbe megy át az út, itt már nem merek futkározni, csak fékezgetve süllyedek. A pazarul kivilágított bevásárlóközpont elõtt átmegyek a mûúton, és egy pici lejtõ után a villamos árka fölé érek. Már messzirõl látom a következõ, mécsesekkel díszített katonasírt. Itt is állnak néhányan, én is megállok pár másodpercre. Ésszel felfoghatatlan. Mindig ez jut eszembe, amikor a háború (bármely háború) áldozataira gondolok. Most, mi túrázók, itt passzióból sétifikálunk, közbe viccelõdünk, röhögcsélünk, ahol ezek a fiúk és meglett emberek elpusztultak a kutya hidegben, távol az otthontól. De hát ez a sárgolyó közönyösen kering tovább, akár vidámak vagyunk, akár szomorúak, akár élünk, akár halunk. Bizony, ilyen ez a sze lá ví. Szépen, csendben továbbmegyek. Felnézek a kisvasút végállomására. Még égnek a fények. Lehet, hogy még ilyenkor is nyitva van a büfé? Nem is tudom hány óra lehet. Itt az óra a csuklómon, de nem nézem meg; olyan jó egy kicsit az idõn kívül létezni. A lángosos bódé padjánál megállok, elõkotrom a hátizsákból a kakaót. Akár milyen hideg is, most már megiszom, mert a flakonját be akarom dobni a kukába. A Balázs vendéglõ területén meghúzódó, láthatatlan hajléktalant felzavarták az elhaladó túrázók, és most dühödten rám hörgi összefüggéstelen szitokszavait. Természetesen válasz nélkül hagyom. Felmálházok, és az Ördög-árok kis kõhídja felé indulok. Most jut eszembe, hogy a Szépjuhásznétól a SÁRGA 70 útvonalán haladok, csak eppen visszafelé. Ez még nagyon hosszan így lesz. Budai-hegyek. Itt könnyû kijelölni ilyen jó kis föl-le-föl-le útvonalat. De hát eszt szeressük. Neem? No, hát akkor gyerünk fel a Vadaskerti-hegyre! Hosszan emelkedik ez az ösvény, de tempósan leküzdhetõ. Enyhe jobbossal egy szélesebb turistaútba torkollok. Nemsokára meglátom a tök sötétben, hogy hol kell majd balra felkanyarodni. Szépen jelzik ezt a fejlámpák a levegõben. Amikor kanyarogni, sziklásodni, és bedõlt fásodni kezd az út, akkor már tudom, hogy pici pihi következik, mert egy csúcsra érkeztem. A csúcsról pedig - mint tudjuk - mindig lefelé vezet az út. Most sincs ez másképpen. Méghozzá milyen meredeken; csak gyõzzek fékezni. A lejtõ alján, jobb kanyar után megint egy mécsesek tüzében imbolygó fejfa; egy másik katonasír. Itt is megállok egy befelé forduló tisztelgésre. A Határ-nyereg után egy mocsok emelkedõ vár rám, aminek a felsõ végét egy régi, megdõlt határkõ jelzi. Itt is gond nélkül feljutok. Ez már a Szépvölgyi út végében levõ parkoló. A sok hullámvasutazás ellenére egy cseppet sem érzem fáradtnak magam. Na jó, azért egy cseppet igen. Eltöprengek azon, hogy valami kollektív izé lehet most a levegõben, ami segíti a megemlékezõ túrázókat. No, de még elõttem a környéken vezetõ túraútvonalak mumusa az Újlaki-hegy. A széles, köves útról való letérést mutató fatáblán túlment egy lány. Visszatekintve kérdezi a jó irányba tartókat, hogy tényleg a keskeny ösvényen kell é balra továbbmenni. - Az Óperenciás-tengeren túl, de még a Zsíros-hegyen túl is egy darabkával, mindig a [S-] jelzést kell követni - mondom neki. - De hát nem látom a jelzést - válaszolja. A szemre húzott sapka alatt selymes, szõke, nõi hajat látnak lelki szemeim. - Hát, akkor gyere ide kislány; mutat neked valamit a bácsi. Látod ezt a hórihorgas faoszlopot, rajta nyilazott táblával? Na! Hát, azon van a gyel. A keskeny ösvényen összejött egy kisebb csapat. Szótlanul lépegetünk a sziklák között, többet közülük lépcsõfokként használva. Nicsak! Elõttem megy Bubu. A fényvisszaverõvel ellátott nadrágszára ismerõs; ma a Város-kútnál találkoztunk elõször. Felérünk a csúcsra.

5. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.

A pontõrség a vaskályha másik oldalán pontoz, azaz mi csesztük el a direkciót. Átvergõdünk a sziklák között a helyes oldalra. A beigért szúróbélyegzõ helyett normálbélyegzõvel igazolnak. A pontõr mellett egy magyar katona silbakol itt, egy kormos üvegû viharlámpa fényénél. Egy leányzó megkérdezi a pontõrtõl, hogy ugyebár innentõl már csak lefelé kell menni. (Nem tudom, hogy azonos e a tábla elõtt dilemmázó lánnyal, de nem lennék meglepve.) Csak a bajszom alatt mormogom válaszként, hogy: "Már akinek". A huszonötösök már nagyon vidámak; viháncolnak, mint a kecskegidák. Én megfontolt, tapasztalt bivalyként lefelé ballagok a Virágos-nyereg irányába. Amikor leérek a Határ-nyeregtõl jövõ útra, akkor - egy enyhe kifejezéssel élve - kellemetlen jelenség fogad: A sárba taposott, ezernyi lábnyom beton kéményre fagyva. Mennyé el rajta bokaficam nékül! Jó, ne legyünk telhetetlenek! Végül is nincs hó, nem csúszik, csak egy kicsit (nagyon) döcögõs. Nehezen, de kibírjuk a Borókáig. (Fõleg a huszonötösök.)

6. ellenõrzõpont, Virágos-nyereg.

A büfét megszállták a németek. Az asztalon heverõ sapkájukon édi, halálfejes sapkarózsa. Az egyik német határozott mozdulattal lepecsételi az itineremet, majd kinyújtott karral a pult felé mutat, és akcentus nélküli magyarsággal, felemelt hangon a következõt mondja: "Hatvanasoknak egy fasírt uborkával". - Jawohl, herr general obersturmbannführer! Biztos nem ez a rangja, mert ez túl magas egy sima hivatalnoknak, de ez a kedvencem a régi háborús filmekbõl. Tényleg! Milyen rég adtak a TV-ben egy jó kis, izgi, háborús kalandfilmet. Nehezen, de sikerül megkaparintanom az ellátmány fasírtomat az egy uborkával. Még egy zsömle is van a tányéron, sõt, mellé még teát is adtak. Csak meg ne tudja az a szigorú, pecsételõs német! Beljebb húzódok a zsákmányommal, és fogyasztani kezdem. Közben korabeli, német, katonai induló harsog egy hangszóróból. D. Balázs ül az egyik beugróban, lezuttyanok mellé. - A fasírtot adják, vagy vásároltad? - kérdezi. - A hatvanasoknak ellátmány - válaszolom. - Hatvanra neveztél? - kérdezi, és összerázkódik. Ettõl egy kicsit elgondolkodok, és meg is szeppenek. Valóban. Harmincöt kilométer vár még rám odakünn a csillagosan fagyos éjszakában. Ki tudja milyen kegyetlen csapdák lesik jöttömet eme zordon éjjelen? Most egyelõre becsukom a számat, és tovább rágom a benne lévõ falatot. Egy spori lép a huszonötösök díjkiosztó asztalához. - Oszi! Hogyhogy nem volt a szovjeteknek zászlaja a János-hegyen? - kérdezi. - Elvették a rendõrök, mondván, hogy önkényuralmi jelkép - válaszolja a fõrendezõ. A hallottak alapján nem tudom, hogy bosszankodjak e, vagy viduljak. Mit, vagy kit vinnének el a rendõrök, ha betévednének ide, a Borókába?... Az a jó, hogy az erdõben még csak nem is hallani a politikáról. Bruhaha. Mindegy, most az a lényeg, hogy jól megettem a fasírtot, és megittam a teát; derûs optimizmussal vághatok neki a maradék 35-nek. Ki is megyek a Borókából, és az egy szinttel lejjebb levõ útra szaladok le, majd balra fordulok. Mielõtt a széles utat (enyhe) jobbra elhagynám, ismét égõ mécsesekkel ékített sírt tisztelhetek. Az ösvény, amin folytatnom kell, bokrokkal álcázza magát, de elõlem nem tud elrejtõzködni, rengetegszer jártam már rajta. Elõttem menetoszlop alakult ki. Nagyon jó, hogy pont megfelel a tempójuk, mert a keskeny, oldalra lejtõs ösvényen úgyse lehetne tolakodás nélkül elõzni. Engem tisztes távolból követnek, tehát nekem sem kell a meredek oldalban félreállnom. A zöm a büfében befejezte, nincs már az a nagy tülekedés. Ha nem a saját fejlámpám fénycsóvájában látnám, akkor nem hinném el: Száll a por. Az elõttem haladók lépteitõl porzik az ösvény. Ugyanakkor ügyelni kell a megcsúszásra, mert a gördülõ morzsalékon éppen seggre ült elõttem egy srác. Várom már a Kötõk padját, mert nem sokkal utána kicsit kiszélesedik az ösvény, és komfortosabb lesz rajta a járás. Nemsokára lelassul az oszlop. Az elõbb említett sziklaalakzat környéke meglehetõsen technikás. Inkább lassítsunk, minthogy valami baj történjék. Jóslatom szerint kissé szélesedik utunk, nem kell már a feszült figyelem. Így masírozunk jámboran, amíg az elõttem haladók jobbra le nem térnek egy bokros beugrónál. Itt az átkötés a "normál" szélességû turistaútra. Aki túlment ezen a ponton, az most csörtetve tör a lámpák fényfüzére felé. A vassorompó után lejtõzünk egy jó darabon a völgy felé.

7. ellenõrzõpont, Alsó-Jegenye-völgy.

A csillagos-sávos lobogó táborába érkezünk, vagyis amerikai fogságba esünk. Good evening! - csillogtatom német tudásomat. Megértik, mert ugyanevvel a formulával válaszolnak a köszönésemre. Itt nincs semmi nasi, ezért angolosan távozok a Rózsika-forrás irányába. Jönnek a kanyargós patakot átívelõ hidak, rendre átkelek rajtuk. Valaki éjszakai felvételen örökíti meg a gátat. Hamarosan kékes fény szüremkedik át a fák ágai között. A solymári benzinkúttal srégen szembe bukkanok ki az erdõbõl. A gyér forgalomban rögtön át tudok kelni a mûúton. A kút boltjában Kitörésesek válogatnak az üdítõk és a rágcsák között. A buszmegállónál mindenki rutinosan fordul be jobbra az erdõbe. Felmegyünk a kazánlemez hídhoz, aztán a mindig sáros, kerítés melletti sikátor következik. Most is sáros, csak fagyott sáros. Pénteken letöltöttem a túra útvonalát, és a vonatkozó beszámolókat. Az egyik tavalyi résztvevõ leírja, hogy a belógó, karvastagságú ágba úgy beverte a fejét, hogy már hetet rászámoltak, mire tovább tudott menni. Örömmel jelentem, hogy ezt az ágat többé már senki sem fejeli le, ugyanis levágták. Lehet, hogy az egész fát is kivágták, mert már a helyet se tudom beazonosítani, hogy hol állt. Már rég az emelkedõ talaját gyûröm, amikor még mindig hallom a lenti ház udvarán szolgáló kutyák ugatását. Jövünk még néhányan, egy jó darabig lesz dolga a csahosoknak. Mint párát fújtató harcimén kaptatok egyenletesen, a hosszú emelkedõn. Futók már nem elõznek. Vagy elfutottak, vagy el se jöttek idáig. Egy biztos tájékozódási pont jön a sötétben: mûút szeli ketté az erdõt. Már a túloldalán vagyok, amikor a hátam mögött egy srác figyelmezteti a többieket: - Vasaló jobbról! Egy pillanat múlva már csak a piros lámpákat lehet látni a magányos autó hátulján. Törleszkedni kell tovább, fölfelé, messze még a Muflon itató. Még délelõtt megnéztem a letöltött útvonalban, hogy a [S-] fölösleges fûrészfogát ki lehet, ki kell egyenesíteni. Amikor jobbra nyilaz a [S-] jelzés, akkor egyenesen tovább megyek a fehér muflonfej jelzésen. Hátranézek, de sehol egy fejlámpa. A következõ keresztezõdésnél már becsatlakoznak néhányan. Elérjük a lakóházas övezet szélét. Valahol elböktem a visszatérést az erdei útra, de jobbra, - párhuzamosan a jégkátyús utcával - már látom az elemlámpák fénypontjainak sorát, és követõimmel együtt, egy olyan tizenöt méternyi, laza bozótozás után már mi is a [K-] jelezte turistaúton baktatunk tovább. Néhány perc múlva visszajön a [S-], majd további percek elteltével a kihaltnak tûnõ Muflon itató mellett mehetünk el. Néhány méter szintemelkedés után a néhai Zsíros-hegyi turistaház maradványainak placcára bukkanunk.

8. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy.

A hadtáp rendezkedett itt be. Az érkezõk egy félliteres mûanyagpoharat kapnak, amibe praktikusan elõször teát lehet vételezni, elfogyasztása után pedig levest mér bele egy derék katona. Szerencsém van, mert pont üresedés van a teás tartálynál, csapolok magamnak egy fél lityit. Amint a teát iszogatom az itt felállított lócán ülve, Sz. Marika érkezik. - Tessék vigyázni ott a tûz körül, nem szeretnénk boszorkányégetést! - szól neki a középkorúnál valamivel idõsebb, leves osztó katona. - Ne nevezze boszorkánynak a túratársnõmet! - utasítja vissza a megjegyzést a háttérbõl elõlépõ, talpig úriember Béla bácsi. Nem is - így a katona - amíg bele nem esik a tûzbe. Marika a »bocs, hogy élek« mosolyával nyújtja poharát a katona felé, levest remélve. Az iható hõmérsékletû teámat közbe legurítottam, én is megyek levesért. Az ízletes frankfurti leves levét megiszom, hozzá kenyeret eszek. A sûrûje viszont megtapad a pohár aljában. Mások kenyérre ütik ki a levesbetétet, én azonban már megettem a kenyerem javát. Számhoz emelem a poharat, és a magasba emelt talpát kocogtatom. Az egész gezemice a képembe zuhan. Nem esek kétségbe, feltartott fejjel, nyugodtan lelegelem a puhára fõtt pakolást az orcámról. Hmm, még egy virslikarika is volt a káposztalevelek között. Megtörölközöm egy szalvétával. Muszáj repetáznom, már csak azért is, hogy bebizonyítsam: van olyan technológia, amivel mûanyag pohárból is lehet tartalmas levest enni úgy, hogy nem lesz tele vele az ember orra. Nehogy már a káposztaleves mondja meg, hogy hol kezdõdik az emésztés! Nosza! Kérek még egy adagot. A levét hagyományos, pohárbólivó módszerrel megiszom, és utána jön a trükk: A pohár száját oválisra nyomom össze, így a sûrûje már nem a nyakamban, hanem az eredeti rendeltetési helyén, a számban landol. Glutty. Az ellátmánytól fizikailag-, a találmányomtól szellemileg felfrissülve indulok tovább. A flaszteron megyek, az irány - egy rövid ideig - Nagykovácsi központja. Béla bácsiék körülbelül harminc méterrel lehetnek elõttem. Egy ösztönös mozdulattal jobbra nézek. A [K-] jelzés sunyít rám, több kis fényvisszaverõ négyzet társaságában. - Helló! Nem kéne jobbra fordulni? - kiáltom a többiek után - és már kanyarodok is. Béla bácsi többször is megköszöni. Hát, az csak természetes teljesítménytúrázóéknál, hogy nem hagyják eltévedni egymást. Most én megyek a csapat elõtt; a Nagy-szénási emlékfal felé törtetek. A murvás emelkedõ legyõzése után van egy jókora szintbeli szakasz a pihire. Közbe még látványosság is akad: A kövér félhold mintha csak egy nyugágyban ülne. Félig hanyatt dõlve, habkönnyû fátyolba burkolózva gyönyörködik a csillagokban. A pihenõnél balra fordulok. A néhány megmaradt lépcsõfok után kidõlt fák közt tekergek. Vigyázni kell a sötétben, mert van egy csomó tíz-tizenöt centis csonk az ösvényen. A Szénás csúcsa felé haladva áldom a nevét a meteorológusnak, aki elintézte, hogy estére elcsituljon a szél. Ilyen hidegben a szél kegyetlenül metszõ tud lenni. Itt a csúcson mindig van légmozgás. Most is érezhetõ egy kicsi, de olyan minimális, hogy még vizelni is lehetne ellene, kellemetlen következmény nélkül. Hátra nézek: Nõtt a távolság köztem és Béla báék között. Kurjantok egyet az ég felé, és leindulok. Most különösen jól jönnek a fényvisszaverõ lapocskák. Kitaposott ösvény nincs, a sötétben nem tud annyira tájékozódni az ember, jól el lehet itt tévelyedni. Lejjebb rátalálok a köves útra, innen már sínen vagyok. Erdõrészletek és rétek követik egymást. Egészen közel megyek a magányos, turistajelzésekkel díszített fához, hogy lássam, merre mutat a [K+]. A [K-] pedig menjen le Isten hírivel Piliscsabára. A Kutya-hegy enyhe emelkedõvel jelentkezik. A tea és a leves már teljesítették küldetésüket, visszavágynak a természet körforgásába; vagyis már nem bírom ki a forgóajtóig. A hozzá vezetõ erõs lejtõ elõtt félre húzódok egy becsatlakozó ösvényre, és a fejlámpát kikapcsolva könnyíteni kezdek magamon. Egyszer csak meglátom az árnyékomat az elõttem álló fán. - Katona? - hallom Béla bácsi hangját a hátam mögül. A röhögéstõl alig bírom az aranyesõt irányítani, de végül megúszom szárazon, és megkönnyebbülten sietek le a meredeken. A kerítés túloldalán egy újabb katonai tábor.

9. ellenõrzõpont, Fehér-út

(Itt lenne egy észrevételem: A Nagy-Szénást és a Kutya-hegyet Nagykovácsi felé le lehet kispistázni. Nagy szintbeli rövidítés!) Az itineremet aláírja az ellenõrzést végzõ katona. Nini! Most látom csak, hogy az elõzõ rubrikába, a Zsíros-hegyen milyen szép, kiterjesztett szárnyú sast pecsételtek. A sas, egy koszorút tart a karmaiban. A koszorú közepén egy szvasztika. Jaj de cuki! Itt többen leültek a kerítés tövébe, hogy falatozzanak a cókmókjukból. Legjobb alkalom a ledermedésre, még ha oly barátságosan pattog is a tûz. Összerázkódok, és továbbmegyek. A [S-] hamarosan egy info tábla elé vezet. A tábla egy útelágazásban áll. Nekem jobbra kell mennem, de aki a jelzetlen ágat választja, az megint nagyot tud kispistázni. Hátra nézek. Egy népes csoport jön utánam. Jól van. Nem kell bosszankodnom. Hosszan, nagyon hosszan egy kerítés mellet haladunk. Már-már úgy érzem, hogy a tengerszint alá megyünk, olyan hosszú a lejtõ. Egy elnyújtott balkanyarral mélyútba csatlakozunk, ami pedig beletorkollik abba az útba, amelyik az infotáblánál balra ágazott el. Nemsokára egy kerítés lyukán bújunk át. Egyenetlen talajú mezõre jutunk. Ehhez az egyenetlenséghez keréknyomok is hozzájárulnak. Amikor szántóföld mellé érünk, (szotyola volt nyáron) akkor már csak néhány lépés a patak, amin át kell kelni. Tartok tõle, hogy valami fogpiszkáló lesz átvetve palló gyanánt, de kellemesen csalódok, mert tele van dobálva mindenféle törmelékkel, ami kényelmes átkelést biztosít. Nappal már ide látszanának az egy négyzet csúcsaiba ültetett gesztenyefák, amelyek tövébe most katonák ásták be magukat.

10. ellenõrzõpont, Malom-földek.

Van tea. Be is küldök két pohárral, aztán lelépek. Nagyon hepehupás a föld, örülök, hogy nemsokára beérünk Perbálra. Vacakolok a botommal, és amikor végzek vele, észre veszem, hogy nincs meg a jobb kesztyûm. Rögtön visszafordulok. Aki mögöttem jött csak annyit kérdez: - A tied?. - Igen, kösz! Tavaly ugyanitt veszítettem el az Árva Vince 72-n (Turul résztáv) kapott repoharamat. Az nem is lett meg, de a tatabányai célban Surd (pontõrként) megajándékozott egy másikkal. Elérünk egy murvás utat, amin jobbra fordulva eljutunk Perbál fõútjához. Itt balra fordulunk. A templom után, valamelyik éjszakai szórakozóhelyrõl éppen kijön egy nem kifejezetten józan ember. Olyan kilengése van, hogy alig bírom kicselezni. Az éjszakai túrák bukéja, hogy lakott területen 90 % esély van részeg emberrel való találkozásra. Késõbb jobbra kell fordulni egy keresztutcába. Tavalyelõtt a Don Boscon még könnyû volt, mert nagy 64-es volt a ház falán, ahol be kellett fordulni. Most már egy utcával elõbbre hozták a [S-] útvonalát, a Hunyadi utcát kell figyelni. Megvan. Elindulok rajta, emlékezve a pénteken letöltött itiner szövegére, a megfelelõ helyen balra fordulok. A jelzések még láthatók. Itt a híd is, amin át kell menni. Átmegyek, de más nem jön át. Még nem kiabálok, elõször egy utcalámpa alatt elõveszem a rajtban kapott itinert. Szó sincs benne hídról. Visszamegyek. Két srác mutatja a következõ sárgát. Jól van, hát, akkor természetesen menjünk a jelzett úton! Kiérünk a lakott területrõl. A gyérülõ [S-] jelzést szalagozás támogatja, de inkább felváltja. Egyre kegyetlenebb a járás. A sarat traktorkerekek szántották szanaszéjjel. A traktornyomok között állat- és cipõnyomok, mindez kõkeményre fagyva. Most jön az »egyik botlásból a másikba esel« stílusú járás. Az hagyján, hogy elszívja a fizikai erõdet, de az idegeid is pattanásig feszülnek. Abba reménykedek, hogy hamarosan a gombagyárhoz érünk, mert ott van egy flaszteres szakasz, ahol helyre állhat mind a fizikai, mind a lelki egyensúly. Kínomban azt énekelem hogy: "Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a lámpagyárban". Persze a lámpagyár helyett gombagyárat mondok. Balra letérítenek a szalagok eddigi utunkról. Azt hittem, hogy megmenekültünk a fagyott traktornyomoktól, de nem. Még rosszabb, mert még emelkedõvel is súlyosbodik a helyzet. A két srác közül az egyik arra panaszkodik, hogy nagyobb a vízhólyagos terület a talpán, mint az ép. Ezen egy cseppet sem csodálkozok, inkább azon, hogy én még nem érzek hasonlót. Úgy számolom, hogy bõ másfél óra múlva pirkadni kezd. Felvergõdünk a Nyakas-tetõre. Megismerem a csúcskövét, turistajelzés van rajta. Egy szalagozott jobbos letérõt majdnem elbökünk, pedig az ösvény mindkét oldalán szalagok lógnak. Leérünk egy nagy szemû, durva kövekbõl álló murvásra, de inkább dózer útra. Szintén az Árva Vincérõl tudom, hogy ezen jobbra kell fordulni. No de az Árva Vincén ideérve már megvolt a gombagyár! Most hasít belém, hogy a pénteken letöltött útvonal, amit próbáltam memorizálni, és a túra alatt felidézni, az TAVALYI. Most már mindegy. Mehetünk az Anyácsa pusztájába. Ez a dózer út szanaszét van erodálva, és ez is meg van fagyva. Egy keresztezõdésnél balra kell fordulni. Az itteni traktornyomokat úgy próbáljuk kikerülni, hogy az utat szegélyezõ földekre megyünk fel. Egyáltalán nem jobb ez se. A távolban, egy tanya szerûségen fényt látunk.

11. ellenõrzõpont, Anyácsapuszta.

Megtartva irányunkat tovább haladunk . Rövidebb szakaszokon sikerül a keskeny peremen haladni, elkerülve a traktornyomokat. Késõbb kiszélesedik az út, és nagy ívben jobbra, az Anyácsai-tó felé kanyarodik. Itt úgy fest a terep, mintha traktor-rodeót rendeztek volna. A tíz-tizenöt méter széles kanyarban egy talpalatnyi föld se maradt épen. Késõbb, idegnyugtatóként jön egy régebben felszántott terület. Itt sincs kifejezett út, de a szántást növényi maradványok fedik, és ez a tény néhány fokkal könnyebbé teszi a járást. A4-es lapok irányítanak a szántó széléhez, ahol egy palló hidal át egy patakot, vagy valami hasonlót. A szopatás utolsó, de legdrámaibb felvonása most következik: A tó partján vezetõ utat a meder széléig felmélyszántották az agrárarcok. Mindez természetesen csonttá fagyva. Sovány vigasz, hogy legalább nem csípnek a szúnyogok. Ezt az Anyád-csája-tavat sokáig meg fogom emlegetni. A Kakukk-hegy felé vezetõ út szinte felüdülés az eddigiekhez képest. Már a hegyre való kaptatást sem bánom. Azért, amikor már harmadszor erõsödik az emelkedõ, és még mindig van belõle, akkor fújok néhány hangosat, de nem állok le pihenni, bármennyire szeretnék is.

12. ellenõrzõpont, Kakukk-hegy.

A csúcskõnél áll egy tetõtõl talpig terepszínû gyakorlóba öltözött, fiatal srác. Nyújtom az itinerem, de azt mondja, hogy nem õ a pontõr. A kövön ott áll egy megkezdett palack bor, de szúróbélyegzõt sehol sem találunk. Egy kicsit még várunk, hátha elõjön a bor tulajdonosa, aki reményeim szerint a pontõr, de hiába. A cefetül meredek, fatörmelékes lejtõn lassan követem a két túratársat, akikkel Perbáltól jövök. Az egyik láthatóan szenved a talpán levõ vízhólyagoktól. Óriási szerencsémnek tartom, hogy én ezen a terepen, idáig érve sem szereztem be ilyeneket, pedig én se lebegtem a fagyott nyomok fölött. A romos kálvária tetejétõl már nem olyan meredek a lejtõ. Mire leérünk az elejéhez, már látszanak Szomor épületei. Az enyhén lejtõs utca a fõút felé vezet. Már csak pár méter a célkocsma, de a sarkon, különleges figyelmességként nagy pohár forralt bort kínálnak a rendezõk. Fújkálva, poharat lóbálva, szürcsölgetve érünk a célba. Bent, a hatalmas cserépkályha párkányára támaszkodva, iszogatva várok a soromra. Amint a pár perc elröppen, átadják a kitûzõt, felvarrót és az oklevelet, majd gratulálnak, és köszönik a részvételt. Én köszönöm a rendezést. Egy élmény volt. Gratulálok minden teljesítõnek, különösen azoknak, akik a MARGITA után jöttek át erre a kis sétára. Emelem sisakom...

Ottorino

 

 
 
Hegi BaliTúra éve: 20112011.02.19 18:30:53
megnéz Hegi Bali összes beszámolója

Kitörés 60


Újra itt voltam, mert jönnöm kellett. Emlékezni és túrázni.


Annyiban egyet értek az elõttem szólókkal, hogy idén a rajtot egy kicsit jobban meg kellett volna szervezni. Három évvel ezelõtt valóban csak páran lézengtünk a Városmajori templomnál, hogy kitörjünk. Tavaly már többen voltunk a Várban, de még nem annyian, mint az idén. 3/4 5 körül érkeztem meg a Magdolna toronyhoz, s meglepõdve tapasztaltam, hogy ekkor kb. már annyian álldogálltak a rajtra várva mint tavaly az összes induló. Álldottam az eszem, hogy elõneveztem, így talán 1/2 6-kor tudok indulni - gondoltam. Sajnos az egy dzsip már nem elegendõ az indításhoz. (Lehet, hogy az ott álldogálló kb. 30 fõs rendõri egységet meg kellett volna kérni, hogy segítsenek a rajtoltatásban?!)


Közben összeakadtam Géza cimborámmal, akinek ez volt az elsõ kitörése, így megörült, hogy találkoztunk,.Legalább lesz aki tudja az utat, mondta. Mire õ nevezni tudott, már 1/2 7 volt, s ekkor indultunk neki a 60 km-es távnak. Az itinerhez, és esetleges hiányosságaihoz azért nem tudok hozzászólni, mivel az útvonal a fejemben volt, így nem okozott nehézséget a helyes út tartása. A Virágos Nyereg után kb. egy kilométerrel, a fagyott talajon megcsúsztam, és estem egy akkorát, hogy azt hittem fel kell adnom a túrát. A bal combommal egy kiálló kõre vágódtam rá, majd öt percig sziszegtem. Aztán összeszedtem magam, mert akik 65 évvel ezelõtt ezt az utat végigjárták, lehet hogy sokkal rosszabb állapotban is teljesítették a menetet.


Az Alsó Jegenye völgyhöz érve már bejáródott újra a bal lábam is, s éreztem, hogy bírni fogom. Jött a Zsíroshegyi Ep a szokott minõségû Frankfurti levessel, vagyis finommal. Megjegyzem, a Virágos nyeregben is újra volt fasírt. Nem kellett érte sokat sorba állni.


Folytatva az utat Nagyszénás felé, furcsa érzésem volt. Idén kellemes õszi séta. Az elõzõ két évben szinte hóvihar, valódi téli hangulat uralkodott. A Fehér úton egy kicsit elbizonytalanodtam a szántón, hogy merre is kell lemenni a Békás patakhoz, de egy rövid tanakodás után egy túratárssal kisütöttük a helyes utat a Malom földek felé.


Innen keményedett a terep, a szó szoros értelmében is. Fagyott szántó, göröngyök, akárhová léptem a bokám csak csak nyaklott erre arra. A Kakukk hegyre még föl kellett "repülni", ahol a szúróbélyegzõ helyett egy 7 dl -es félig teli borospalckot találtunk a magassági ponton. 2008. évi Mátrai Cserszegi Fûszeres, félszáraz fehér bor volt. Csak azért jegyeztem meg, mert arra gondoltam, hogy a célban ez lesz az ellenõrzõ kérdés. Nem volt. A Poharazó nevû vendéglátóipari alegységtõl kb. 300 m-re egy vidám rendezõi csapat fogadott, bográcsból merték a forralt bort. Pohárrral a kezünben érkeztünk meg Gézával a Poharazóhoz. 12 óra 35 perc alatt mentünk végig. Bezsebeltük a gratulációt, oklevelet, kitûzõt, aztán megettük a virslit,s megegyeztünk, hogy jövõre is jövünk. Géza, kösz a társaságot! Gratulálok minden indulónak. Akiknek nem sikerült végig menni, azok se bánkódjanak! Gyertek jövõre is és


Emlékezzünk a hõsökre!


 


 


 

 
 
gabóczaTúra éve: 20112011.02.16 18:40:01
megnéz gabócza összes beszámolója

Dícsõség a Hõsöknek!


 


Ez volt életem elsõ teljesítménytúrája és inkább a túra háttere, a hõseinkre való méltó emlékezés vitt rá, hogy két társammal nekivágjak a 60kmnek. Az indítás kicsit nehezen ment: látszott, hogy a szervezõk nem számoltak ekkora tömeggel. A Várból 18 órakor kiserült "kitörnünk".


Mivel elözõ nap a túra honlapján áttanulmányoztam az útvonalat, ezért a tájékozodással nem volt gond. Fõleg az elsõ 25km-n. A fényvisszaverõ jelzések mellett és a majnem összefüggõ embertömegben elképzelhetetlen volt az eltévedés. Mivel ez a rész szinte hazapályának számít nálunk, így meg is nyomtuk egy kicsit és próbáltunk jó tempót menni. Ennek a késöbbiekben sajnos megittuk a levél...


Rengeteg ember baktatott fel a János-hegyre. Leírhatatlan érzés volt: fiatalok és idõsek, nõk és férfiak, német bajtársak és persze a gárdisták hosszú, rendezett sorokban....


Minden katonasírnál gyertyát gyújtottunk, a Nyéki-hegyi sírhoz is kitértünk, amit a túra útvonala néhány méterrel, de elkerült.


A 25km-es büfénél elég hamar megkaptuk a fasírtot és a zsömlét a tömeg ellenére. Nem valami nagy adag, de szerintem nem is kell több. Pont jól esett. Még egy 100kg-os embernek is :)


A 8. ep után sikerült kicsit elkavarnunk, mert a sötétben a zöld jelzést kéknek láttuk....de elõ a térkép és "máris" sínen vagyunk. Viszont ez a kis kitérõ is hozzásegített, hogy az túrázáshoz amúgy hozzá nem szokott lábaink kezdjék feladni a harcot. A Perbál utáni bokagyilkos szakaszon már csak vonszultuk magunkat, fõleg miután mindkét lámpánk beadta az unalmast.


Végül 13óra alatt sikerült teljesíteni a távot.


 


Az ellenörzõ pontok nagyon jól ki voltak alakítva, rengeteg fényképet csináltunk!


Összeségében nagyon jól éreztük magunkat és jövõre is jövünk!!!!

 
 
hajnalka75Túra éve: 20112011.02.16 15:12:51
megnéz hajnalka75 összes beszámolója

Hajnalka 75           Kitörés 60 Szép élmény!!!!


Sziasztok!Kb két hónapja teljesítmény túrázom a Budai Kupáért sétálgatom nagyon vártam a Kitörést mivel ez már egy igen szép táv .Bevalom egy kicsit izgultam hogy minden gördülékenyen -e fog menni .De hála nagyon jó volt a szervezés és nagyon jó emberekkel csináltam végig és nagyon jó sikerült.Egy kicsit sem fáradtam el.Saját magamon is csodálkoztam.Köszönett a szervezõknek,Zsuzsinak aki velem együtt menetelt és persze Surdnak aki végig segített a tájékozodásban és két társának,Istvának,Gabinak.Nagyon emlékezetes túra volt jövöre is részt veszek.Bélabácsinak pedig minden tisztelettem remek ember.

 
 
Poór István GáborTúra éve: 20112011.02.16 13:58:59
megnéz Poór István Gábor összes beszámolója

Sziasztok!


Poór István Gábor vagyok, a KITÖRÉS 60 volt életem elsõ túrája.


Szerintem nagyon jó volt a szervezés, én nagyon meg voltam elégedve. Még soha nem merültem ki ennyire, olyan izomlázam volt, hogy másnap be se tudtam menni dolgozni. De azért nagyon tetszett, jövõre is megyek mindenképp.

 
 
viktor_pimasz14Túra éve: 20112011.02.15 21:53:32
megnéz viktor_pimasz14 összes beszámolója

Túratársaim!


Az elõttem lévõ túrabeszámolókhoz annyit szeretnék hozzáfûzni, hogy nevezésnél még ennyit soha  nem vártunk, kritikán aluli volt az egész rajt megszervezése. Elég sok túrán részt vettem eddig is,de ilyen fejetlenséget még nem tapasztaltam.  Órákig várakoztatták a  hidegben a nevezõket , nevetséges de egyben iszonyú bosszantó volt ez a hozzáállás egy ilyen esemény megrendezéséhez!A Virágvölgyi Célban ugyanez a kaotikus helyzet uralkodott, rengeteg idõt elpocsékolva lehetett csak bejutni a sufni szerû épületbe,ahol mint a heringek összpréselõdve jutottunk az emléklaphoz, amin persze dátum nem szerepel. Nekem eszembe jutott a nemrégi diszkótragédia, ahol a három lányt eltaposták. Valami ilyesmi érzés kerített hatalmába, ezért elég gyorsan megpróbáltam kijutni a friss levegõre, s azt hiszem ez a túrát soha nem fogom többet végig várni!

 
 
SomaTúra éve: 20112011.02.15 20:49:11
megnéz Soma összes beszámolója

K60 (33)


Ha már többen írtak beszámolót, én is írnék, elsõsorban azért, hogy ha valaki megy jövõre (én biztos nem), az ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint mi (apámmal) most.


Mint mindig, most is nyitásra igyekeztünk odaérni a rajthoz (hogy legyen kis biztonságunk vész esetén) - azonban a fél hatos rajt gyakorlatilag csak illúzióvá vált, amikor közel másfél órát álldogáltunk a nevezésre várva (18:45-50 körül tudtunk csak elindulni, pedig már 5-kor a rajt helyén voltunk). Ez még belefért. Kis szépséghiba ugyan, de van ez így. Leérve a Városmajorhoz, úgy döntöttem, hogy a zöld jelzésen menjünk, mivel Budának azt a részét, amerre az útvonal vitt, egyáltalán nem ismertem (fõleg utcanevek alapján) - viszont a Széchényi-hegy már ismerõs volt. Sajnos a zöld jelzés a városban roppant hiányos volt. Volt, hogy 10 percig rossz felé mentünk már az elején, majd visszafordulva talátluk csak meg nagy nehezen az újabb jelet az elsõ lépcsõsor fölött. Miután elkezdett kanyarogni az út, már egyáltalán nem volt vészes a dolog, mivel 1 irány volt, 1 irányban a zöld - szimpla ügy. Azonban a hosszú lépcsõk után egy 3-4 utcás elágazáshoz értünk, és konkrétan sehol sem láttunk jelet. Ekkor egy lány is hozzánkcsapódott - aki szintén elõször vett részt a k60-on (sõt, elsõ túrája is volt), és mivel az iramunk megegyezett, velünk tartott szinte a legvégéig (33-ig, de majd késõbb). A jelet azonban három lámpával hárman sem találtuk. Ekkor jött elõ az itiner, aminek szürkés árnyalataiból és semmitmondó foltjaiból semmit sem tudtunk leolvasni (valószínûleg több részen azért volt homályos, mert a kicsinyítésnél, tájolásnál torzult). Lapozgattunk benne, de a többi is hasonló minõségû volt (az utolsó kettõ felvételes képrõl ne is beszéljünk... de szerencsére azokat nem is kellett használnunk). Ekkor jött elõ a szöveg. Miután a zöldet nem írta le sehol, oda jutottunk, hogy hárman 3 irányba indultunk. Szerencsémre egy közel 25-30 centi magas, dzsindzsával benõtt betonfelhajtón megláttam egy kis fehér foltot - a gazok mögött ott fénylett a jel... Ezután egy erdõs részre kanyarodtunk rá, ahol fényvisszaverõs matricákat vettünk észre - de akkor még nem tudtuk, hogy elvileg azok jelzik az utat. Haladtunk a zöldön, amíg az vissza nem vitt minket a városba, és el is tûnt (ha nem is tûnt el, valahol olyasmi helyen lehetett, mint a korábban leírt, és nem találtuk meg). Ekkor jött az a rész, hogy a közelben levõ helybelieket kérdezgettük, hogy a Széchényi-hegyre hogyan lehet eljtuni (ugyebár onnan biztos volt a tudásom korábbi túrákról). Körülbelül a János kórház tetejéig vezényeltek vissza, majd a másik útvonalat követve (és közben kavarva pár buszmegállóval, amik ugyan biztosan az EP felé "mutattak") eljutottunk az elsõ ellenõrzõ pontig... mindezt laza másfél-két óra alatt. Mint utóbb kiderült, közel 9 km-et (8,8-at) bolyongtunk.

Innen azonban már nyeregben voltunk, mivel tudtam, merre kell menni. Lazán eljutottunk a Csacsi-rétre (bár a sárga jelzéseknél volt valami kavar, de akiknek tudtunk, azoknak szóltunk, hogy rossz irányba mennek) - és itt mutatta meg az egyik pecsétes lámpával, hogy a matricák az utat mutatják. A János-hegy felé félúton jött velünk szembe két túrázó. Mondták, hogy kihagyták a csacsit. Aztán minél közelebb mentünk a 3. ponthoz, egyre sûrûbben jöttek emberek felénk - mind kihagyta a korábbi megállót (kb. 30 embert számoltam...). A következõ állomásig párszor tapasztaltuk, hogy a sárga jelzés elég hiányos - helyesebben néhol gyakorlatilag le voltak gyalulva a fákról, ám itt nem okozott nagy gondot, mivel a matricák elég jól mutatták, mi is a helyes út.


Haladtunk a vonalon jó hangulatban, nem volt semmi gond. A büfé elõtt még a matricák is mutattak valamiféle "végjelzésszerût" - gondolom, a 25-ösöknek. De a büfénél kezdõdött az újabb tumultus - mint a várban. Teli a fogadó - vagy mifene -, az adagunkra 40 percet kellett várnunk, továbbá teát kicsivel, pár perccel késõbb kaptunk. Kihangsúlyoznám, hogy a túrán ez volt az elsõ hely, ahol volt valamiféle étel és/vagy ital - legalábbis ahol kaptunk, pedig egyáltalán nem voltunk késésben - néhol még dolgoztunk is abból a hátrányból, amit elszenvedtünk korábban. A büfébe természetesen nem fértünk be... kint ettünk állva, mint a lovak. Aztán amikor indultunk volna tovább, 4 csoport álldogállt egymás mellett kb. 60-100 méterre a büfétõl tanácstalanul. 3-4 út vezetett el onnan, amiken nem volt jelzés (volt jelzés, de le volt kaparva a nagy részérõl, másikaknál meg nem is volt). Elindultunk az egyik szimpatikus úton, de mint kiderült kb. 20-25 perc után, nem jó irányba mentünk. A fogadónál kérdezõsködtünk, és kisült, hogy a meredek legbaloldalibb úton kellett volna indulni tovább.


Miután rákanyarodtunk a gyalult útra - közelrõl megvizsgálva a kaparást, észrevettük, hogy kb. egy centis részen még látszódott a sárga szín... hát, igen. Csak nagyítóval kellett volna nézni éjszaka, és máris nem mentünk volna kb. 1-2 km-et fölösben (megint). Ezek után a hozzánk csapódott társunknak egyre jobban fájni kezdett a cipõjében a bokája. Azonban nem kellett sokat várnunk, hamarosan beért két ismerõs arc a büfébõl - egy lány és egy fiú... mint kiderült, õk voltak a söprögetõk. Elég gáz érzés fogott el minket, hogy alig pár km-re a 25-tõl már mi vagyunk hivatalosan az utolsók, de megvitattuk a dolgot, a söprögetõk kegyeire bíztuk útitársunkat, mi pedig belehúztunk. Szinte teljesen ledolgoztuk elég erõs és izzasztó irammal a hátrányunkat, mire Solymárra érkeztünk. Azonban a java csak ekkor jött. Több emberrel találkoztunk a benzinkútnál, akik tanácstalanul forgolódtak. Miután a Budai-hegységemes térképemrõl tudtam a sárga jelet, hogy megy, elindultunk arra. A füzet szerint az elsõ jobbra fordulásánál (meg valami tisztást emlegetett a leírás), balra kellett volna fordulnunk, ami bizony szalagokkal is jelölve volt (lett volna). Sajnos elég pongyolán volt fogalmazva, hogy tisztás - mi is számít annak pl. ... így körülbelül 4-5-ször mentünk rossz irányba mindig a sárgára visszatérve az erdõben. A végén egy kisebb - számunkra annak tûnt legalább - tisztásnál nem találtunk más utat, csak a sárgát, ami ment tovább. Kisebb csapatunk minden tagja szalagokat keresett lámpájával, de semmit sem talált, még matrica sem volt sehol (mint utóbb kiderült itt is csak úgy pörögtek a fölös km-ek a rossz irányok miatt). Körülbelül 10-20 percen belül (elég bizonytalanul a sárgán indultunk tovább) a söprögetõk is beértek - igen, a ledolgozott hátrány újra valódi lett -, akik persze tudták az utat, látszott rajtuk, nem elõször csinálják. Sajnos túrázni nem tudok más iramában, így elég hamar kiizzadtam - apám sem volt túlságosan top-on (pedig Szomor56-ot lazán bírtuk fáradtság nélkül, kis izomlázzal csupán), és nem értettük, miért nem bírjuk a tempót. Nagy nehezen elértünk a hivatalos "szalagos" részre, ahol bizony egy deka szalag sem volt - itt a söprögetõk sem voltak biztosak, merre kell menni (mármint az aktuális útvonal szerint), többször szétváltak és úgy jutottunk el - számunkra a "Végsõ állomás"-ra, a Zsíros-hegyre. Elég nagy kudarcként éltük meg, hogy gyenge 33 km-nél ki kellett szállnunk, mert reggel negyed 6-kor már teljesen lebontották az állomást (pedig az ideje szerint 6-ig kellett volna üzemelnie), mivel a söprögetõkkel nem bírtuk az iramot, és inkább Nagykovácsitól pár km-re adtuk fel, minthogy pl. 10 km-re olyan helyen, amit nem ismerünk. Az állomáson kínáltak minket lekváros kenyérrel (ez volt a második alkalom, hogy kaptunk (volna) valamit), de mi visszautasítottuk, mivel volt még mindkettõnknek 4-5 szendvicse, ami kicsit tartalmasabb volt. Tanácsomra, miszerint nem tudtuk, hogy van éjjel BKV Nagykovácsiból Bp.-re, a tûznél maradtunk, és amíg lehetett, pakoltunk is rá - melegedtünk. Néhány percen belül az a csoport, amivel eddig eljtutottunk és õk továbbmentek )ugyebár az EPnél már látható volt egy matrica a helyes irányban), újra megjelent, azzal, hogy õk sem mennek tovább. Körülbelül 5:20-25-30 felé olyan 10-15 ember csapódott be a hajdani EP helyére azzal, hogy menne tovább, csak pecsételni kéne - hát, mondtuk nekik, hogy melegedjenek, mert már kb. 15-20 perce mentek el a söprögetõk, akik mögött zárják az állomásokat, és ne menjenek tovább. Aztán 6 óráig még legalább 10 ember jött (valaki Pilisvörösvárról jött) - ugyanazzal fogadtuk õket (nem voltunk benne biztosak, hogy ilyenkor hogy is folynak a dolgok - ezt mondtuk is nekik -, de inkább melegedésre bíztattuk õket). Olyan 6 óra elõtt pár perccel jött az utolsó kliens, aki Nagykovácsiból jött ki, mert eltévedt (mily meglepetés). A többiek el is mentek NK-ba (látva az EP helyét), de az utolsó srác inkább leült közénk, és reggel fél 7-ig melegettünk a tûznél. Na most nem az a gond, hogy a söprögetõk nem tudtak errõl a 25-30 emberrõl (ugyebár ha õk eltévednek, és a sepregetõk jó vonalon mennek, akkor nem találkoznak - ez érthetõ), de elég érdekes, hogy ennyi túrázó nem hiányzott úgymond senkinek (persze... mindenki saját felelõsségére jött, de azért vezethettek volna minden állomáson egy A4-es lapon valami számsort, hogy ki van meg...) Reggelfelé a tüzet a maradék teámmal öntöttem le - ennyi volt össz. A világosban már láttuk a szalagokat - az EP elõtt kb. 5-10 méterre egy bokor volt feldíszítve, akár egy karácsonyfa kb. 10 szalaggal - és ahogy mentünk Nagykovácsiba az éjszaka megtett úton visszafele, nem is láttunk többet.


A történet vége kitalálható. 33 km-nél vége a menetnek, busz, villamos, busz, kocsi... Itthon nem hagyott a gondolat nyugodni, hogy miért voltunk ilyen gyengék. 3 térkép segítségével összevetettem, merre is, hol és hogy keveregtünk, majd a googlemaps távolságmérõjével (nem a gagyi öntervezõssel, hanem a pontjelölõs, egyenes vonalassal) kiderült, hogy 52 km-et (51,7-et pontosan) mentünk a Zsíros-hegyig! Az 52 km-mel már Anyácsapusztán lettünk volna (hajanli 5-kor!!!) - ahonnan egy köpés szinte Szomor, úgyhogy elég gáz... na mindegy. Ennyit ér az, ha az ember 6-7 helyen bekever... Ezért: mindenki vigyen rendes térképet, és ne sajnálja azt a két percet, még ha biztos is benne, merre van, hogy megnézze, mi is jön pontosan és hol! Mi bíztunk a kis szürke és fekete foltokra, majd a leírásra, ami hát... elég gáz volt így visszatekintve!


 


Egyébként nem lett volna gond a túrával, az EP-ken is normálisak, kedvesek voltak az emberek, csak az elején elég lélekölõ volt a várakozás, meg persze azért abba sem haltunk volna bele - még ha késõk voltunk általában -, ha nem csak 1 helyen kaptunk volna meleg teát, a meleg ételt (egy fasírtot egy zsemlével és egy fél uborkával) pedig nem kb. 40 perces mínusszal tálalják...

 
 
yoyoTúra éve: 20112011.02.15 17:22:28
megnéz yoyo összes beszámolója

 


 Kitörés 60


Ha már 60 , akkor 6 kor talizzunk  a Moszkván Zolival,és Mjocival . A fiúk  gyalog akartak felmenni a Várba ,de én a buszra szavaztam . Puffogtak meg minden ,de kussoltak mikor 2 perc múlva leszálltunk a Kapisztrán téren . A nagy meglepetés a tõmeg volt idén  , Mivel idén nem volt hó,sokkal többen jöttek el, közel  55 percet álltunk sorba . Már minden rongyot magamra szedtem, a táskából,hogy ne fázzak futóruhába . A rendõrök meg csak töltötték a munkaidejüket csendesen ,oda oda pillantottam,hogy vajon hány teherautó fog még jönni ? 


Láttam egy túrázót,aki komoly felszerelésben indult el,,,csak úgy elképzeltem mikor monnyuk a Moszkván áthalad,és meglátják a fémsisakban ,és a dragonyos bokáig érõ  nagykabátban :)


Közben Fjani is hívott ,hogy jön mindjárt,,, nevezzek neki is . A mázlista oda ért,és már indulhattunk is ,mert pont sorra kerültünk . Janika idén nem mert kitörni velem,tanulva a tavalyi túrából ,hogy nem bírja az éjszakát,és ugye tavaly elaludt a hazafelé úton, vezetés közben ..így hát csak a rövidre jött,de azé a Margitát még behúzta délelõtt .


 


Aztán 7 kor sikerül rajtolni , az aszfaltos részen hamar eljutottunk a János korházig ,az emelkedõt még kocogtuk egy darabon ,aztán a nagyon meredeken javaslatomra  már gyaloglásra váltottunk . A Széchenyi emlékmû volt az elsõ ep 5,5km nél . Olyan udavariasak voltak ,hogy le a kalappal ,tessék hölgyem az itiner ,köszönöm hölgyem . Úgy emlékszem  Magyar katonák voltak . Aztán hamar a fogaskerekû ,majd a gyermekvasút  elõtt jártunk ,Nagyon jól haladtunk ,itt már bõven voltak elõttünk .Mosolyogtunk,hogy a rendõrök ide is utánunk jöttek,  Ennyi erõvel már a túrán is végig jöhettetek  volna cillagaim :)


 


Normafa síháznál mentünk be az erdõbe elõször , ennyi aszfalt van az elejében  kb 7,7km ,innen aztán lámpákat bekapcsoltuk,és futás lefelé a csacsi rét felé. Egy katonasír elõtt haladtunk el,a rengeteg mécses ,szinte beragyogta a sötét erdõt . Leértünk a csacsi-rétre 8,8km úgy gondoltam,hogy elég akciósan  világít már  a lámpám ,és elemet cseréltem . Volt is értelme,mert lefelé nagyon megindultam. Hallottam,hogy Zoli,és Joci futnak mögöttem ,folyamatosan elõzgettünk ,köszöntem elõre ,és jó utat kivántam ,így mindig tudtunk elõzni . Aztán mikor  hátra szóltam a fiúknak,kiderült,hogy nem õk futnak  mögöttem,hanem két másik futó ,akikrõl kiderült,hogy edzésonlinosok . Márk,és Kornél .


 


Gondoltam,hogy majd utól érnek Zoliék  úgyis ,ezért nem álltunk ki a sorból .Zoli be is fogott a piroson ,de Janika ,és Joci lemaradtak ,velük csak a János-hegyen találkoztunk újra 12,4 km ,ahol kaptunk csokit.


A kilátó meredekét meggyalogoltuk ,majd a piroson futottunk lefelé  ,csak a kövekre ,és a gyökerekre kellett figyelni ,és hipp hopp már lent is voltunk a Szépjuhásznénál .


Janikáék ismét elmaradtak , hiába csak futott egy maront délelõtt,Joci meg kitudja miket  a héten .


Én viszont rápihentem erre a túrára,mert haladni akartam . Gondoltuk majd a Hárs-hegyi emelkedõn utól érnek mert gyalogoltunk ,de nem jöttek ,hiába mentünk már andalogva J


A Hárs-hegyi kilátónál hamar ment a pecsételés 15km.. egy technikai szünetet is tartottam ,míg felérnek a banditáim . Márk,és Kornél úgy tapadtak ránk, mint anya a gyermekére :)Féltek hogy eltévednek ami szinte lehetetlen volt ,mert voltak is elõttünk bõven ,meg aztán fényvisszaverõ prizmák is voltak. Bár igazság szerint, ezek inkább a gerecsei részen lettek volna jók,de arról majd késõbb.


 


Joci,és Janika  felértek a pontra ,szegényeknek annyi idõt sem hagytunk ,hogy kifújják magukat ,mert már indultunk is lefelé..azért ácsorogni várni hideg volt futóruhában . A hegyrõl lefelé kicsit már csúsztak a kövek,és a barlangnál jártunk mikor megcsörrent a telefonon,felvettem,beszéltem Gabihoz pár szót,és elraktam,de közben futottam is lefelé,csak hogy  Zoli  ezt nem látta ,azt hitte valamiért ,hogy állok,ezért várt ,és várt ,de csak  nem jöttem fentrõl ,,miközben már Hüvösvölgy felé robogtam.   Kornél és Márk is utól értek ,szinte ugyan ez a szitú játszódott le tavaly is .


Csörgött is a telefonom, Zoli hív ,hogy hol vagyok, mer õ még fent van a barlangnál ,és vár :P


Hmm lapitva bemondom,hogy már Hüviben járunk ,de tudom,hogy elõbb utóbb utól ér.mert nagyon tud jönni lefele,monnyuk felfele is .  Valahol a vadaskert alján ért utól a sárgán felfelé. A határ nyerget elhagyva ,már csillogó út vezet az Újlaki –hegy felé,Elég hideg van már,hogy a zúzmara a fûszálakon megtapadjon,és szikrázó fényével világítsa meg az utat. Az Ujlaki-hegyre feltoltuk magunkat,én itt egy pár méterrel lemaradva a fiúktól, értem fel a nyeregbe,de onnan már együtt hóditottuk meg az Újlaki-hegy csodás panorámáját.


A pecsétet egy orosz katonától kaptam 20,5km nél. Míg én idegenvezetést tartottam Márknak ,és Kornélnak,hogy merre fussanak a Moszkva tér felé,addig Zoli eltünt .Hmm biztos azt hiszi már elindultunk ,ezért szedtük a lábunkat utána . Párszáz méter után be is fogtuk ,tudta ,hogy mögötte vagyunk ,ezért lassan ment ,aztán hipp hopp már a Boróka büfében is voltunk 22,4km ami a rövid táv célja is volt.Német katonák voltak a pontõrök ,szólt a korabeli zene ,és énekeltek .Nekem tetszett még talán a frizurája is németesre volt vágva ;)  Kaptunk fasírtot ,meg teát ,idén nem voltam eléhezve ,mert egy bõ órával hamarabb is értünk ide ..Zoli ivott egy sört, taliztam Sipiékkel is ,letúrázták tánczival a rövidebb távot. Joci ,és Jani is beértek, aztán lassan indulni kezdtünk,mert meleg volt bent ,így is minimum 15-20 percet itt voltunk .


A nyeregbõl a sárgán kellett volna tovább menni ,de a katona sír után ,ami tele volt mécsesekkel ,valahogy tovább mentünk a zöldön . gondoltuk,hogy majd lemegyünk a sárgára  késõbb ,de ehhez egy kunkort kellett tennünk .Úgy láttuk,hogy mások is kavartak erre , mert egy nagy tanácstanal társaságba botlottunk . A zöldröl egy kis kitérõvel ismét a sárgán voltunk ,a hullámzó hegyoldalon nagyon jól lehetett futni ,ellentétben a tavalyi nagy hóval,mikor végig csúszkáltuk  ezt a részt .  Elhagytuk a kötõk padját majd ezzel együtt Jocit is ;)  A völgybe leérve egy egész amerikai bázis volt a ponton 27,6km  legalább 5 kisebb  tábortüzet raktak körbe ,ami nagyon jól nyomta a meleget középre  . Joci is leért ,aztán mentünk tovább a Rózsika forrás  kis fahídjain,ki egészen a Solymár határáig.


Egy túrázó csoport ment elõttünk a Kerek-hegy kaptatóján mi is gyalogoltuk ezt a hosszú szakaszt ,míg elértük a sárga letérést , itt nem láttunk szalagot a hivatalos „levágáshoz” de tudtuk,hogy merre kell menni ,mivel ez már az én fõdem:)  A sárgára vissza térve még egy pár kilit futottunk majd egy kellemes jégbeszakadás után elmerültem a fagyos  vízbe . A lábamat hamar vissza fûtöttem,ezért nem is éreztem vizesnek ,Hamarosan  elértünk a Zsiroshegyi  TH romjához,, 33km nél. Rom ? már a lábazat is alig látszik annyira benõtték a fák a bokrok,,pedig pár évtizede   még szórakozni jártunk ide . A ponton  kaptunk teát,és forró frankfurti levest ,ami nagyon jól esett. Éjjel fél egy volt már, elég hideg volt ,ahogy elhagytuk a tûz melegét.


A kéken a szénás felé vezetõ úton, az elõzõ nap eldugott kolámat 3 felé osztottuk,jól esett egy kis élénkítõ ,bár álmosak nem voltunk egyáltalán .  Töltöttem a palackomba is ,az üres literes  flakont  ott hagytuk , amiért hétfõn vissza mentem és lehoztam . A kéken gyenge szellõ lengedezett,és fent a Nagy-szénáson sem volt az metszõ ,csontig hatoló szél . A hold épp a hegy tetõ felett rajzolódott ki, olyan volt alulról nézve,mintha rajta ülne a hegyen ,éppen felért két túrázó a csúcsra  ,és az  éles sziluettjük  tette még szebbé a látványt .


A lefelé úton Dávidékkat elõztük meg ,vagyis õket láttuk a csúcson kirajzolódni. Aztán a Kutya-hegy gerincén végig kocogtunk,és Jocival megbeszéltük,hogy két éve itt combig ért a hó ,most pedig  szinte õszi idõjárás van . A forgókaput sem kellett rángatni ,nem volt befagyva, simán áttekertük,és máris a ponton voltunk 38,5km nél  ,ami nekem a legjobban  tetszett.  Nem is tábortûz hanem egy nagy mágjarakás volt ,és szalmabálákon ültek,miközben tök jó mozgalmi zenék szóltak. Talán ezen a ponton éreztem úgy ,hogy egész éjszaka egy hatalmas Hadtörténeti múzeumban vagyunk ,ami 60 kilométeren keresztül tart. Még egy álcahálós autó is volt kint .  . A pontot elhagyva hosszú meredek lejtõ várt ránk.Közel 6 km lefele . Ezen a szakaszon is mekkora hó szokott lenni, az egyik útkanyarulatnál megpillantom a következõ pont fényeit ,még magasan vagyunk ,és egészen ellátni a Malom földekig ahol majd a pont lesz .


A Nagyerdõ szélén aztán elhagyjuk végleg a fõdemet ,átlépünk már a Gerecséhez tartozó szakaszba ,ami ismét meglepetést okoz . A pap földeken Gergõék tanácstalan csapatát érjük utól.Messzirõl azt hittük,hogy feljebb jött az ell.pont,kicsit  arra is vettük az irányt,aztán mikor megláttuk,õket,azt hittük valaki lesérült,de kiderült,hogy tétováznak,hogy merre is az arra. A sárgát nincs mire felfesteni ,mert szántás az egész ,és mivel nincs hó,ezért  nyomok sincsenek. Gergõékkel érjük el a békás patakot ahol könnyen átjutunk a 2 m széles kis folyáson ,némi fahordalékon vagy szalmabálán . A pontra úgy érünk,hogy közben találkozunk két járörözõ katonával akik vaskos faágakat hordanak a közeli táborhelyhez. Malomföldek 44,7km  itt forró teát kapunk ,egy nagy fa tövében táborozó ,és egy lövészárokban klassz bunkert felállitó katonáktól .


A pontot elhagytuk,és hamar kiértünk a mûútra ami Perbál határában volt ,kb 1,5km után elhagytuk a falu szélét ,és innentõl kezdve mi a régi úton mentünk a gombatelep felé  ,vagyis arra amerre eddig is ment a túra . így utólag beleolvasva az itinerbe ,nem a gomba telep felé kellett volna jönni,hanem a lyuk földek felé. És mivel „rossz”felé mentünk szalag sem volt.Mondtuk is Zolival,hogy miért nincsenek szalagok ?  nem értettük,hogy miért nincs ember elõttünk  ? állitólag 8 an voltak .


Szegény Gergõéket is magunkkal rántottuk  ,jöttek is utánunk egy darabig ,de aztán,nem derült,ki,hogy miért fordultak vissza ,és tévedtek nagyon  el.  Talán elolvasták az itinert ! ha mi is elõvettük volna akkor kiderül,hogy idén nem erre megy a túra. Mindegy amarra nem tudom milyen volt az út,de itt kegyetlen feltúrt mély fagyott traktornyomba mentünk ,Aztán felértünk a Nyakas tetõre  és hangokat hallottunk az erdõbõl, akkor nem tudtuk kik és miért járnak ott,de így utólag már tiszta a kép ,hogy ott jött be valahol a sárga . Tulajdon képpen mi nem voltunk eltévedve ,mert számunkra ez volt a helyes út,aztán hirtelen szalagok lettek minden felé,és megint csak nem értettük,hogy eddig miért nem volt szalag ?  . Ez az út is csak a botladozásról szólt  , mély keréknyomba próbáltunk kocogni kevés sikerrel.  Zoli egy járörözõ katonát vett észre aki terepruhába állt a szántáson ,és meg majd összecináltam magam tõle;)


Anyácsapuszta 52km nél ismét ellenörzõ pont volt ,innen már csak egy tizes a cél ,de még a Kakukk-hegyre menni kell. A szalagok nagyon jól irányítottak az Anyácsa tó felé . Eleinte mély traktornyomokba billegtük végig  az utat,majd a szántás megadta a végsõ döfést,hogy érezzük a rendezõi törõdést ,Így történt ,hogy  Anyácsa tót  ,elkereszteltem anyádba tónak :P


Aki ott volt úgyis tudja mirõl beszélek,aki meg nem vót , az örüljön neki:)


Elõttem Zoli mondta a magáét, mögöttem Joci ,de õ nagyon  …én közömbös voltam, egyszerûen erre kellett menni és kész , Egy kis patakon 2x is átmentünk igazi gerzemürzés  rész volt , és ekkor  a másik lábam alatt is beszakadt a jég. de a szántáson az a pár kili alaposan megmozgatta a bokánkat . Végre kiértünk egy jobb földútra ,ami már sztrádának számított ezen a szakaszon ,és  tudtunk kocogni ,és már csak  a Kakukk-hegy utolsó emelkedõjével kellett leszámolni ,A  hegytetõ  meredek emelkedõjén ,már égett a combom  ,Jociért is jött a kakukkos ember ,egyedül Zoli tolta fel magát izomból ,ezért megszavazok neki egy szép kakukkos órát :) Aztán végre  felértünk a csúcsra ,itt egy kis bort vettünk magunkhoz, most elõször volt pont ezen a hegyen ..majd irány lefelé ,mert a hegy alatt,már Szomor  fényei látszottak. Jocit jól elhagytuk gondolom,még kakkukkolt a feje ezerrel :P   bár állitólag technikai szünetet tartott,de miután kiértünk az aszfaltra ,már csak egy kili volt a cél, gondoltuk beér a banditája ügyesen .


Aztán valamikor fél öt körül célba értünk ,megkaptuk a kitûzõt ,a virslit a forralt bort Joci is beért,aztán gyors átöltözés ,és lassan indultunk a buszhoz . Jó kis éjszaka volt ismét .A  kitörés minden évben tud újat mutatni  , köszönöm a barátaimnak ,és a rendezõknek a múzeumok éjszakáját ,a budai és a gerecsei hegyekben  . vasárnap reggel a kitörésrõl mentem  dolgozni ,,ezért a munkahelyem nyomokban yoyot is taltalmazott :)

 
 
ildi74Túra éve: 20112011.02.14 15:48:31
megnéz ildi74 összes beszámolója

25 km-es túra


Idén elhatároztam, hogy újra belevágok a teljesítménytúrázásba, amit még megboldogult ifjú koromban elég meggyõzõen mûveltem. Téli bemelegítõ túrának tökéletes választásnak tûnt a Kitörés túra 25 km-es távja.


Még otthon hetekkel korábban megbeszéltem a férjemmel, hogy értem jön éjszaka, mert tömegközlekedéssel lehetetlen kijutni Szigethalomra éjnek évadján. Persze még az indulás elõtt 5 perccel is megpróbált lebeszélni róla, mert akkor késõn kerül ágyba  Megígértem neki, hogy sietek.


Délután 17 órakor már fent voltam a Várban, ahol meglepve tapasztaltam, hogy nem kevés túrázó gyûlt már össze és a többség egyenruhában pompázik. Pár német szót is véltem felfedezni a tömegben. És jó pár rendõrt is (már a Moszkva téren is volt belõlük jócskán)... Egyszercsak jött egy emberke egy asztallal és a nevezési lapokkal. Kisebb roham indult a papírokért, majd miután kitöltöttük azokat vártuk, hogy jöjjön a rajt. 17,30 elõtt kicsivel be is gördült egy régi katonai jármû (nézzétek el nekem, hogy lövésem sincs a típusáról), aminek a platójáról volt az indítás. Nem semmi volt odajutni, tisztára mint egy teltházas koncerten.... Legközelebb lehet, hogy nem ártana több embert is beültetni indítani, mert ez így kicsit kaotikus volt...


17.45-kor sikerült elrajtolnom. Egyedül mentem, mert mindenki lemondta a túrát mire sor került volna rá. Néztem az itinert, hogy két út között is lehet választani az elsõ pontig, én maradtam az eredetinél, így a Diós árokban kapaszkodtam felfelé. A kórház végénél már elraktam a kesztyût és kihúztam minden létezõ zippzárt a kabátomon. Elég jó tempóban haladtam, le is hagytam jó pár emberkét. 18.35-kor már az elsõ ponton voltam, ahol sikeresen be is gyûjtöttem a pecsétemet.


Innen irány Csacsi rét. Mikor beértem az erdõbe próbáltam lámpát kapcsolni, nem sikerült (fejlámpa). Hurrá. Nézem a kézi lámpám, az se akarja az igazat. Gyorsan szétkaptam, életet leheltem belé, hurrá. Mivel remek volt a terep futáshoz, így átváltottam arra. Pikk-pakk jött is az ellenõrzõ pont, ahol egy nõvérkétõl kaptam meg az újabb bélyegzõ lenyomatot.


Újra kocogtam, egészen addig míg el nem jött az emelkedõ a János-hegy felé. Még tartott a lelkesedés, úgyhogy meglehetõsen tempósan haladtam felfelé. A Libegõnél volt a 3. ellenõrzõ pont, ahol csokikat osztogattak. Volt nyomós kút is, ittam is pár kortyot, de nagyon hideg volt a víz én meg nagyon ki voltam melegedve.


Mire felértem a kilátóhoz elfogyott a sport szelet is. Ismét lefelé vitt az út, Szépjuhászné felé. Egyik keresztezõdést olyan jól benéztem, hogy elmentem az ellenkezõ irányba   Leértem a Budakeszi útra, de azon is rossz irányba indultam el, persze futva mert sietek. A 2. buszmegállónál jött az ihlet, hogy meg kéne néznem, hogy merre is van az arra. Természetesen pont az ellenkezõ irányba kellett volna mennem. Így megvártam a buszt és visszavitettem magam Szépjuhásznéig. Nem volt lelkifurdalásom, mert bõven többet mentem így is. Újra megtaláltam az utat, hurrá. Irány Hárs-hegy. Itt már nem voltam olyan lelkes, de azért nem volt okom panaszra, felértem. Bélyegzés, tovább indulás.


Lefelé ahol olyan volt az út ott kocogtam, ahol nyaktörõsebb volt ott simán botorkáltam. Hûvösvölgynél nagy nehezen sikerült átkelni a zebrán (persze, hogy nem engedtek át az autósok) és jöhetett az újabb felfelé menetel. Hívott uram is, hogy hol járok, megnyugtattam, hogy jól haladok, ne aggódjon. Felfelé menet akadt társam is, jót beszélgettünk egy darabig, aztán én megálltam orrot fújni és jól ott lettem hagyva. Aztán akadt új társam, együtt kerestük az Újlaki-hegy tetején a szúróbélyegzõt, amit nem találtunk. Én fényképeztem õt, õ fényképezett engem, majd ahogy ezzel végeztünk ott termett egy katona, hogy meghozta a bélyegzõt. Hurrá! Pecsételtünk és együtt mentünk le Virágos-nyeregig.


A célban jó hangulat, tömeg és meleg fogadott. Ismét kisebb sorban állás végén megkaptam az oklevelem, kitûzõm, majd a pultnál jöhetett a fasírt, zsömi, uborka, meleg tea. Pont befutott férjem is, úgyhogy a hazajutás sem jelentett gondot. A távot 4ó20p alatt sikerült teljesítenem, ami egész jó szerintem és ha nem kavarok el akkor még jobb is lehetett volna kicsivel.


Összességében nagyon kellemes túra volt, hangulatosak voltak az ellenõrzõ pontok, szépek voltak a katona sírok a mécsesek fényében. Jövõre ismét jövök!


 


 

 
 
OITúra éve: 20112011.02.14 14:53:35
megnéz OI összes beszámolója

"Dicsõség a Hõsöknek"


Köszönet a szervezõknek!


Ez volt az elsõ "Kitörés-60" túrám.


Már tavaly indulni szerettel volna, de közbe szóltak a választások. Akkor sok dolgom volt..., most is...                                                                   18.15 órakor indultam a Magdolna-torony árnyékából. Követtem a tömeget a Diós-árokig, majd el kezdtem elõzgetni, így jó menetidõt menve érkeztem meg a Széchenyi-emlékhez. Magyar katonák helyezték el a bélyegzõ lenyomatot az igazolólapra. Találkoztam német nyelvterületrõl származó "kitörõkkel" is, õk a Széchenyi-emléknél ép eltévedtek...                                                                                                                                                                                                                             Irány a Csacsi-rét!                                                                                                                                                                                                                                     A Normafánál a székelykapun belépve lámpát kellene kapcsolni, de a Hold a segítségemre van, besütve segíti utam a lombja veszett erdõben. Fényképezek a katonasírnál, majd a Csacsi-rét "nõvérkéje" igazolja ott létem... Továbbra sem kapcsolok lámpafényt, mert az út jól látható és jól járható. Lassan, de biztosan feltünik a János-hegyi kilátó fényárban úszó kontúrja, és a mûutat elérve orosz "felszabadítóink" osztogatják a csokit és a pecsétet.                                                                                                                                                                                                                           ...bárcsak 1945-ben is ezt tették volna... A csoki és némi kihült melegszendvics elfogyasztása után felmegyek a kilátóba, majd lefelé vezet utam. Keresztezem a Budakeszi utat, s máris a  Nagy-Hárs-hegyen vagyok. Pecsét, szõlõcukor és irány a Hûvösvölgy. A katonasírnál megállok fényképezni, s megbontom a balfi vizes palackom. Átvágok a villamos síneken, s megkezdõdik az emelkedés a Vadaskert felé. Valahol elveszik az eddig követett, és jó minõségû S jelzés, de fényvisszaverõ jelek vannak. Ismét katonasír, ismét fényképezés. Az Újlaki-hegy oldalából remek a panoráma a fényárban úszó Budapestre, majd elérem az Újlaki-hegy sziklás ormát. Igazolás, majd ereszkedés a Virágos-nyeregbe.                                                                                                                                                                                              A hangulat odabent a tetõfokára hág, van itt minden, mint egy "csillagközi" kocsmában. A fasírtot kihagyom, mert nem akarok még pihenni, viszont egy fényképezés elejéig a német tányérsapkát a fejemre teszem, sõt a Rajnaiból is innék, de az csak kellék az asztalon.                   A pontõrök énekelnek, én is csatlakoznék hozzájuk, de szorít az idõ. A Csúcs-hegy oldalában megállok a katonasírnál, majd egy jót esek a kijárt és csúszós hegyoldalban.                                                                                                                                                                                               A térdem megütöm, a bokám aláfordul. Most kellene abba hagynom...                                                                                                                       De nincs idõ a fájdalomra, mert menni kell elõre! Összeszorítom a fogam és megyek elõre.                                                                                   A 35-ös táv indulói kerülgetnek, sokan vannak és engem zavar a hangoskodásuk, zavar a lámpájuk fénye (még nem kapcsoltam lámpát). Végre normális a terep, megérkezem az "amerikaiak" által elfoglalt ellenõrzõpontra.                                                                                      Pecsételés, majd irány tovább. Valamit innék, s pihennem is kellene, így betérek a benzinkúthoz, ahol jól esik a 0,33as Coca-Cola elfogysztása és a 10 percnyi pihenõ. Kilépve majdnem megyfagyok, elõ kell vennem a kesztyût és a túrabotot, mert már nagyon fáj a lábam.                                                                                                                                                                                                                                     Végre egyedül vagyok! Felkapcsolom a fejlámpát és irány a Zsíros-hegy. A pontra érkezve derül ki, hogy elfogyott a kaja és a tea...semmi baj nem enni jöttem! Itt jegyzem meg, hogy egyik-másik teljesítménytúra már-már olyan mint a lakodalom, annyi az ellátás!                        Ízlések és pofonok! Hideg van! Felérek a Nagy-Szénás tetejére...a kilátás szebb mint nappal...következik Kutya-hegy, majd a Fehér-út az EÁP-al. Pecsét, folyadékpótlás balfi vizzel, müzliszelet, zokni iagzítás és indulás. Minden lépés fáj, keresem a füves területet, de abból van a legkevesebb...Kiérek az erdõbõl, elõttem van Perbál. Lassan, de biztosan haladok, úgy 3,5 km/óra "sebességgel"(?).                             Még szerencse, hogy az elejét megnyomtam... Az igazolás megszerzése után beérek perbálra és betérek a kocsmába.                          Kicsit melegszem és iszom egy colát. Kivilágosodott, lekapcsolom a lámpát! Egyedül megyek végtelen dombokon, rossz utakon. Gondolkodnom kellene, de nem tudok...illetve mégis...a gyerekeim jutnak az eszembe, hogy õk még alszanak, meleg szobában, puha ágyban. Majd anyai nagyapám jutott az eszembe, aki sokat mesélt nékem a háborúról mikor kisgyermek voltam.                                     Mesélt az oroszokról, mesélt a németekrõl. Mikor a falujukba érkezett a front, kiköltöztek a "verembe" a földjük végébe.                                     A házuk udvarát egy német ütegállás sajátította ki, de szerencsére az oroszok nem tudták bemérni.                                                       Nagyanyámat, ki még 60 éves korában, mikor meghalt is igen szép asszony volt, a diszóól alá ásták el az oroszok elõl.                             Majd a kitörés vélhetõ képei játszódnak le szemeim elõtt, mikor halomra ágyúzták az oroszok a kitörõ német és magyar katonákat. Felérek a Nyakas-gerincre, s már a szalagozást figyelem, hogy mior kell letérnem. Megtalálom és Anyácsa-puszta felé vonszolom magam. Pecsételek, majd a Matterhorn magasságúnak tûnõ Kakukk-hegy felé veszem az irányt! Felkínlódom magam a hegyre, s egyáltalán nem lep meg, hogy nincs lyukasztó... Egy hasonlóan "rossz" lábbal rendelkezõ bajtársammal mászunk le a hegyrõl, s beérünk Szomorra. Minden lépés fáj, minden lépés egy örökké valóságnak tûnik, de elérjük a kocsmát és furakszunk az "Úr asztalához", ahol a kitûzõt, a felvarrót és a jól megérdemelt emléklapot adják.


Ez volt az elsõ "Kitörés-60" túrám, de nem az utolsó!


Jövõre ismét eljövök, hogy leróhassam kegyeletem Budapest Hõs katonáinak, hogy drága emlékû nagyapámra emlékezzek!

 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20112011.02.13 20:50:31
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója

Gloria Victis


A tavalyi 25-ös után feltett szándékom volt a teljes táv teljesítése. Futás szóba sem jöhetett, ahhoz túl hideget jósoltak. De legalább tiszta, végig jól látható idõben lehetett menni.


Erõltetett menetben teljesítettem a betonos szakaszt, s már a Széchenyi hegynél korabeli öltözetû magyar katonák fogadtak. Tavaly itt egy "civil" pecsételt. Mivel majd utolsónak indultam így jelentõs embertömeget kellett folyamatosan elõznöm. A csacsi rét elõtti mécsesekkel feöltöztetett katonasír méltó emléket állított az akkor meghalt katonáknak. Ez ismétlõdött aztán több helyen is, Sokan meg is álltak fejet hajtva a halott hõsök elõtt, emlékezve a golyótól eltalált, elesõ katonákra. Orosz katonaruhákba bújt pecsételõk nyomták itinemre az oly jól ismert szovjet emblémát. Itt egy csoki is befigyelt. Óriási embertömeg volt a Hárs hegyen is, ahol gyors pecsételést követõen siettem tovább, hogy elhagyjam a tömegeket. Tovább erõltetve az erõltetett menetet elõztem a többieket, helyenként német nyelvû embereket.  Aztán eljött az Új-laki hegy is. Megfogyott a tömeg s közeledve a Virágos nyereghez, reménykedtem egy csendes kajálás lehetõségében. Ehelyett SS katonáknak öltözött, régi rádióból német katonaindulót hallgató és éneklõ korhû versenyzõk pecsételtek óriási embertömegben. Szerencsére hamar megkaptam a zsömit és a fasírtot s még 1 ubi is jutott mellé. Mindez forró tea kíséretében. A fasírt fenomenálisan jól esett, ahogy a mûvelt népek mondanák "out of this World" szintû volt. Sajnos menet közben kellett elfogyasztanom, mivel az itt utolért Daniékkal akartam továbbmenni, félve a túra végére bejelzett szántóföldes ismeretlentõl. Az alsó Jegenyevölgyben amerikai "katonák" táboroztak. Sokat azonban nem méláztunk, siettünk a solymári benzinkútra, ahol extra frissítést tarottunk magunknak. Mindezt átöltözéssel és a fáradt folyadék eleresztésével kísértem. Szerencsére a sokáig felfelé tartó sárga megint bemelegített, amire szükség is volt, mert egyre hûvõsebb lett. A Zsíros hegyen frankfurti leves szerû meleg étel volt, ami nagyon jól esett. Meleg teát is töltöttem a kulacsomba. Daninak hála könnyen és biztosan tértünk rá a Nagy Szénásra vezetõ kékre. Sokan elmellõzték helyes irányt itt. Kicsit bámészkodtunk a kilátóponton, de a hideg levegõ nem sokáig engedte ezt. Szerencsére szélmentes idõ volt. A Fehér útra fordulva végre megláthattam a túráról készült képekrõl már ismert katonamocit, egy még mindíg szuperáló BMW képében. Épp akkor indították a fiuk s mentek le a faluba vízért. Mi a sárgán folytattuk tovább, persze nem Nagykovácsi irányába. Aztán megjött a mumus szántóföld is, ahol sok jelzés nem volt, de Dani borotvaéles emlékezete segített eljutni a Békás patakig s az attól nem messze beásott katona csoportig. Benyakaltunk teából s hamarosan Perbál utcáit koptattuk. Némi tekergéssel értünk egy papírral jól kijelölt kõkeményre fagyott szántóföldi útra. Sajnos innen hosszan ezen a bokaszaggató terepen kellett menni. Már alig emlékszem merre és hányszor tekeredett meg az út s ekkora bevallom õszintén kezdtem elfáradni. Az Anyácsapusztai pont vitt némi színt az unalmas és rettenetes minõségû terepbe. Válogatott szidalmakkal illetve az út minõségét értünk el aztán a Kakukk hegyre, amire jó kis emelkedõ vitt fel. A szúróbélyegzõt nem találtuk, mint kiderül a célban, más sem. Innen kb. 1.5 km.-es ereszkedés s már fogyaszthattuk a pár virslit teával vagy épp forralt borral. Természetesen elõtte átestünk a szép emléklap, kitûzõ és felvarró átadási ceremónián.


Kellemes, jó kis túra volt, bár a tikkasztó végét azt feledném. De ez semmi ahhoz képest, amit a vesztes, de legalább életben maradt katonák érezhettek. Milyen jó, hogy mi békében élhetünk s ilyen remek túrákon vehetünk részt.


Meghatóak azok  mécsesek, az emlékezet fényes emlék-üvegei, amik méltán õrzik tovább a katonák emlékét, s figyelmeztetnek  mindannyiunkat, hogy az élet túlságosan értékes.


   

 
 
DonRazzinoTúra éve: 20112011.02.13 17:54:23
megnéz DonRazzino összes beszámolója

 Kitörés 25


Ritkán tudom Dani barátomat teljesítménytúrára rábírni, de a Kitörés Emléktúra szellemisége, az elhunyt katonákról és a sokat szenvedett, de életben maradt hõsökrõl való megemlékezés, õt is a Budai Várba szólította szombat délután. Sajnos a több hete sanyargató sérülésem (és a reumatológusom parancsa) miatt, csak a rövid táv jöhetett szóba. Ezen felbuzdulva, szokásomtól eltérõen, sörökkel pakoltam tele a táskámat, könnyû kis szombat esti sétára számítva.


A rajtnál 17:00-tól már elég nagy tömeg gyûlt össze, a rendõrök szerencsére csak tisztes távolságból figyelték a résztvevõket. A sok rosszindulatú hírportál  riogatása ellenére, itt csendben megemlékezõ, vagy csak egyszerûen egy jót túrázni akaró csapat gyûlt össze, gyûlölködésnek, atrocitásoknak nyomát sem láttam.


Sikerült elsõként odaszaladnom az rajtolásért felelõs ponyvás terepjáróhoz, így elsõként indultunk (17:20, 0 km) neki a távnak. Az itiner két útvonalat is felkínált az elsõ ellenõrzõpontig, mi úgy döntöttünk, hogy a majdnem 1 kilométerrel hosszabb hagyományos utat választjuk. A Széchenyi-emléknél (18:22, 5.71 km) már több sporttárs várakozott a pontõrökre, akik végül 5 perc után azért megjelentek és indulhattunk is tovább a Z- jelzésen, Normafa felé. Itt végre magunk mögött hagyhattuk az aszfaltot és megkezdhettük az ereszkedést a Csacsi rét (18:58, 8.74 km) felé. A ponton nem várt, régi ismerõssel találkoztunk, de a többiek már indulnak is tovább, így mi sem idõzünk sokat.


Az idõjárás, a mai estén velünk volt. A tiszta ég miatt, a Hold (-ról visszatükrözõdõ fény) nagyon jól bevilágította a tájat, fejlámpára szinte alig volt szükség. A hõmérséklet végig éppen fagypont alatt mozgott: a talaj megfelelõen kemény, semmi sár, néhol egy-egy befagyott pocsolya miatt kellett a lábunk elé nézni.


A megadott útvonalat követjük: le a sárgán, majd fel a piroson. Jó társaságban, gyorsan telik a kaptató (kivételesen a botokat is otthon hagytam, itt éreztem elõször hiányukat). A következõ ellenõrzõpontot hamar megtaláljuk a Libegõnél (19:33, 11.96 km), megkapjuk a Szamba szeletet, majd elindulunk a flaszteren a P- jelzés felé. Hamar leengedjük magunkat Szépjuhásznéhoz, ahol a kissé késésben lévõ pontõröktõl megkapjuk az 5. pecsétet (19:53, 13.80 km). Ezután egyszer-kétszer majd’ lerúgom a lábujjam: nem egyszerû éjjel a közel 6-os átlag mellet, sört is kortyolgatni. Miután ötödszörre majdnem felborulok, gyorsan kis is iszom a dobozt és innentõl Hûvösvölgyig tartó leejtõre fókuszálok.


Itt érzem elõször, hogy éhes vagyok. Hamar megállapítom: a szokásos energia-szeletek és jóreggelt kekszek, nem olyan finomak, ha sörrel „veszi be” õket az ember. El is teszem az édességeket és inkább a célban várható fasírtra koncentrálok. Az S- jelzés szokásos kaptatója bot nélkül ”még jobban” esik, a Szépvölgyi út feletti szakaszon, végig csodás panoráma mellett érjük el az Újlaki-hegyet (21:04, 19.77km). Keressük a szúróbélyegzõt lenn, fenn, fémen, kövön. Végül, egy bizonyító erejû csoportkép mellett döntünk és elindulunk a Virágos nyereg felé.


A Boróka büfébe érve (21:28, 21.61) kellemes hangulat, jóízû fasírt és kedves gratuláció fogad. Még percekig sajnálkozok Daninak, hogy itt véget is ér a mai túra. Habár õ bíztat, hogy hazasétál egyedül, nevezzek nyugodtan a következõ 35-ös etapra, de végül lesétálunk a hegyrõl.


Köszönjük a szervezõknek a munkát, jövõre is biztosan eljövünk.

 
 
 Túra éve: 2010
toprongyTúra éve: 20102014.01.17 12:50:18
megnéz toprongy összes beszámolója





A túra természetesen nem csak a hagyományõrzésrõl szól és nem arról, hogy tárgyilagosan és elfogulatlanul bemutassa mindkét fél harcosait. Elég a túra honlapját megnézni, vagy az itiner szövegét elolvasni - ahol hosszasan dicsõítik a magyar nõket a megerõszakolástól védõ katonákat, de kifelejtik, hogy ugyanezek a katonák azokat a nyilasokat is védték, akik sorozatban lõtték a Dunába embertársaikat - hogy tudjuk, ez egy elég markánsan jobboldali elkötelezettségû túra, finoman fogalmazva. Ha nem az lenne, akkor nyilván a szovjetek oldalán harcoló magyarokról is megemlékeznének, és nemcsak németül, de oroszul is fent lenne a honlapon a túra kiírása... A résztvevõk egy része is erõsen szélsõjobboldali - mellettünk például annak idején egy tucat menetoszlopba sorakozott srác indult, akik arra kérdésre, hogy kik õk, azt mondták, hogy olyanok, akiket kizártak a Magyar Gárdából, mint jobboldali elhajlókat...




Ezzel együtt, bár a fentiekbõl láthatóan az én értékrendem nem egyezik ezzel az ideológiával, nem bánom, hogy elindultam. A szervezõk rendes barátságos emberek voltak, a túrázók, akikkel találkoztam szintén, bár nagy többségüket más túrákról nem ismertem, õket nyilván nem a természetjárás szépsége hozta ide.. 




Nem ez az egyetlen erõsen jobboldali elkötelezettségû túra, amelyre elmentem,, és soha semmilyen kedvezõtlen tapasztalatom nem volt a helyszínen az emberekkel, senki nem kezdett zsidózni, meg más hülyeségeket beszélni sem a szervezõk, sem a résztvevõk közül, normális, családias hangulatú rendezvények voltak. (Amit a kitörésnél persze a fokozott rendõri jelenlét egy kicsit árnyalt, de amit én láttam, annak alapján a rendõrök is normálisak voltak, nem volt semmilyen összezördülés.)





Összességében, bár a Kitörés gyakorlati megvalósulását körbelengõ háttérideológiával nagyon nem értek egyet , nem hiszem, hogy vállalhatatlan túra lenne. Sõt ha egyszer valaki rendezne, pl. a Horthy túra mintájára egy Kádár János emléktúrát (pl. Angyalföldön-hehe) azt is szívesen megnézném. Meg ha nem lenne olyan messze Ózd, elmennék a Szõnyi Márton emlékére kiírt túramozgalomra is. De ez azért van, mert a túrázás számomra fõleg arról szól, hogy akármiket mondunk egymásra a sajtóban, meg mindenütt, azért mi magyarok, mi emberek, barátok vagyunk.


?

 
 
Hegi BaliTúra éve: 20102010.02.11 23:16:29
megnéz Hegi Bali összes beszámolója
Kitörés 60
Amiért erre a túrára már tavaly is elmentem és a jövõben is megyek, az az emlékezés. Emlékezni és nem feledni azokat a katonákat, akik esküjükhöz híven helyt álltak, és amikor már nem maradt más hátra, mint a halál, akkor azt is vállalták.
Tudták, ha megadják magukat, akkor dicstelenül pusztulnak el, „malenkij robot”-ban, vagy valamelyik gulag telepen, szerencsésebb esetben, azonnal lemészárolják õket a „gyõztesek.”
Õk inkább „Kitörtek”. Így az elesettek és az a maroknyi szerencsés, akik élve átvergõdtek a frontvonalon, hõsökké váltak. A helytállás példájává.

A túra hangulatát legjobban ez az 1914-ben írott vers adja vissza nekem:

Tóth Árpád: Katonasír (A kárpáti harcok idejébõl)

Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendõ,
De gyapja hó a vállát - enyhe kendõ -
Szelíden védi és rojtul ráfagyott

Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengõ
Mélységben zárt szemekkel és merengõ
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.

Ha veres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,

Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, - te álmodd:
Hazaértél, s ugat, vén hû ebed...

Az elõttem írók már minden olyan technikai információt megemlítettek, ami részemrõl csak ismétlés lenne. Az útvonal jól megválasztott. Az ellátás is nagyon jó, bár én is hiányoltam a fasírtot a Virágos nyeregben, amit tavaly a 60-asok is kaptak.
Az Alsó-jegenyevölgyi pont is emlékezetes marad a harmonikaszóval. Ötletes volt, és az ember hangulatán is sokat dobott ott az éjszakában.
A Zsíroshegyi hadtápról sem lehet megfeledkezni. A tavalyi frankfurti levesnek méltó versenytársa volt az idei gulyás.
A túra végét is jól megcsavarták idén a rendezõk az Anyácsa-tóval és a Kakukk-heggyel. Megtapasztalhattuk milyen az amikor az ember az utolsó tartalékait használja föl, de konokul megy elõre, mert azokra a katonákra gondol akik kitörtek és harcolva verekedték át magukat az ellenségen. Ha azok a hõsök erre képesek voltak, akkor mi sem hátrálhatunk meg, hiszen ránk nem lõnek. Mi csak emlékezünk.
Tisztelet és kegyelet a hõsöknek!

 
 
ZETúra éve: 20102010.02.09 23:19:40
megnéz ZE összes beszámolója
A túra szervezõi a szerzõi jogokat sértve az itt szereplõ beszámolót kérdés és forrásmegjelölés nélkül kirakták a saját oldalukra, ahonnan kérésre törölték. Köszönöm.

Kitörés 25 -- elõre a Budapest Kupa teljesítéséért!

Délután komótos készülõdés otthon, majd egy kanyarral még elugrok venni egy pár kesztyût is - a régi jó polár verziót ugyanis sehol sem találom, emiatt aztán picit késõbbre tolódik az indulásom is. Autó lerak a Szentlélek-tér környékén, majd egy átszállóval 86-16 kombót kihasználva a Várban találom magamat. A rajtnál egy töltött járõrkocsi, odébb a kamerás furgon... Készültek a fijúgg, na... Remélem, a Szépjuhásznétól induló túrák rajtját is legalább ilyen szorgalommal és figyelemmel fogják látogatni, igaz ott "csak" autókat törtek fel...
A városi szakaszon lehet haladni, úgyhogy eröltetett menetre kapcsolok, és pici elkavarral (A Z visszafelé jövõ ágát eltalálva) jutok el a Széchenyi-emlékig. 55 perc alatt... Itt most van pont (helyes!), szúróbélyegzõvel igazolják, hogy jártam arra. Egy sms-t megeresztek, biztatást kapok válaszul (meg azt, hogy csak bírjam a holnapi b2b-t is...). Normafa elõtt egy buszmegállóban többek példáját követve felveszem a kamáslit, lámpát veszek elõ, aztán Normafától tényleg beköszönt a tél. Addig csak hideg volt, onnantól kezdve viszont a hó is elég jelentõs mértékben képviseltette magát. Fentrõl is hó, meg lent is hó... Csacsi-rét elõtt meredeken le jobbra, majd bélyegzés, és ismerõsöket követve tovább a sárga jelzésen.
A Virág-völgy alsó részén, ahol a P-sal találkozik az utunk, ellépek, tavaly ez a szakasz (is) kellemesen kocogható volt, idén örülök, ha 5 órán belül megcsinálom -- azaz idõterv már borult. Ez tovább fokozódott a János-hegyre fölfelé menet, ahol csoki (nagyzon jókor jött, szinte nullához közelítõ idõ alatt burkoltam be). A kilátónál még egy telefonra is van erõm, megegyezünk a holnap reggeli indulásban -- feladat tehát adott. Végig KELL menni Virágos-nyeregig, holnap reggel pedig irány a Barlangtól Barlangig, és azt is meg KELL csinálni.
A Piros lefelé kényelmes, sem kõben, sem gyökérben nem lehetett megbotlani :-)) Szépjuhászné fölött kapunk egy picit a szélbõl is.
A sárgán fölfelé a Nagy Hárs-Hegyre általában egy kocka csokit szoktam elrágcsálni -- most kettõvel indítok, és így is csak a feléig tart ki -- ha lassabban mennék, az már tolatás lenne, de felérek azért. No, itt még fogok járni a hét végén... A Bátori-barlangnál a meredek lejtõt szokás szerint balra a fák között kerülöm ki, lent, a vasút elõtt az életveszélyesen csúszós lépcsõt meg jobbra.
Hûvösvölgy elõtt egy szusszanás a katonasírnál -- a lángosos természetesen zárva, sebaj, holnap bepótolom, gondolom, és nekirugaszkodok az utolsó elõtti bagyobb emelkedõnek a S- jelzésen. Az ösvény itt is elég keskenyre van kitaposva, holnap majd visszafelé... A Határ-nyeregben majdnem sikerül csapatostól tévútra térni a reptér irányába, de korrigálunk, majd elkezdõdik a felfelé araszolás a parkolóig... Aki bot nélkül jött, az nagyon, aki bottal, az meg kicsit szenved :) én szerencsére ez utóbbi csoportba tartozom, de hogy itt vissza most nem, az biztos... Majd holnap :-P
Az Újlaki-hegy teteje csak nem akar közeledni, meg is állok egyet szusszanni - hiába no, tél, hó, hideg, meg éjszaka -- nem ez az ideális kirándulóidõ...
Fent pont, és igen, innen csak lefelé... Szinte végig... Itt valahol suhan el mellettem a kollégám futva, kutyAfuttában :) köszönünk egymásnak -- aztán Virágos-nyeregnél a célban ismét találkozunk. Az oklevélen dátum nincs, ellenben tényleg díszes, szép nyomdai munka. A célban az ellátmány fasírt+kenyér+ubi, meg meleg tea.
A teljesítési idõ kereken öt óra, az idõjárási- és terepviszonyokat figyelembe véve elégedett lehetek magammal.

Utolsó busz elment már, kollégával a kaja után elindulunk lefelé, "majd lesz valahogy" alapon. Egy Újpalotán lakó túratárs képében megmentõ érkezik -- õ kérdez ránk, hogy hogy tervezzük a lefelét, mire én "egyenesen tovább, majd balra le" választ adok, õ meg felajánlja, hogy levisz minket kocsival. Így is lesz, a buszfordulónál némi hóseprés a kocsijáról, majd az Árpád-hídfõjéig szinte meg sem kell állnunk.

Kollégám tömegközlekedik dél felé, én meg elindulok haza, hiszen kevés alvás után reggel újabb gyaloglat jön -- de az már egy másik történet.
 
 
csibaTúra éve: 20102010.02.09 20:30:00
megnéz csiba összes beszámolója
Egy elkapott rendõri beszélgetés péntek estérõl:

K. ezredes: T. százados hozzám!
T. százados: Ezredes úr, jelentkezem!
K. ezredes: Idefigyeljen! Tudomásunkra jutott, hogy szombat késõ délután lesz egy rendezvény, ami a Várból indul és Szomoron végzõdik. Informátoraink szerint jelentõs neonáci, újfasiszta, radikális és fajgyûlölõ is részt vesz, vehet az eseményen. Kövessék nyomon a történéseket, vigyenek kamerás mikrobuszokat is, és ne riadjanak vissza a legmodernebb álcázási technológiák használatától sem! Pl. lapátoljanak havat, mint a jó hómunkások, az Erzsébet kilátó mellett. Ez parancs!
T. százados: Értettem! Parancsot végrehajtjuk!
K. ezredes: Távozhat!



Kitörés 60 – Dicsõség a Hõsöknek!

Már hetekkel korábban tudtam, hogy menni kell erre a túrára. Ha másért nem, legalább emlékezni. Persze más is van azért, az ismerõsök, a táj, a tiszta levegõ… A túra elõtti napokban látva az idõjárás jelentéseket, már dörzsöltem a tenyeremet, hiszen havazást jósoltak. Sajnos ez nem lett akkora, mint amire számítottam, de azért kellemes volt.

Egyedül indulok, a fórumon próbálok társat szerezni, Tincáék jelzik is, hogy ott lesznek. A rajtba kiérek még fél hat elõtt, de már szép számmal vannak indulók, és a rendezõk is javában dolgoznak. Meglepõdöm a jelenlévõ rendõri létszámon, de ezen már csak mosolyogni tudok. Fõleg mikor meglátom a távolból leskelõdõ kamerás autót is. Ez már a szánalom határát súrolja. Utunk során is többször okoztak mosolygós pillanatokat, de a legjobb a János-hegyen volt. Ott szakadni tudtam volna a röhögéstõl. Szóval Kareszra várok a rajtba, mert jön õ is, igaz csak a 25km-es távon, de legalább így már nem lesz magányos az elsõ fele. Elütöm az idõt, míg megérkezik. Közben sikerül pár ismerõssel is összefutnom. Nézem az indulókat, akik közül egy jó 20-30 fõs csoporton akad meg a szemem, akik Gárdisták voltak fõként. Indulásukat egy hangos „Szebb jövõt!” kiáltással kezdték. Szegény rendõrök… Majd 18:20-kor mi is nekivágunk a távnak.

Az elején már sikerül is kavarnunk, mert a fogaskerekû végállomásáig nem a kijelölt úton megyünk, sõt utána sem a helyes úton mászunk fölfelé. Elég kemény a tempó, futunk, ahogy és ahol tudunk. Sõt közben a hó is egyre szebben esik. Végre megérkezik a Z jelzés és innen már jelzett út van alattunk. Elsõ ponthoz hamar elérünk, jó nagy csoport van itt. Nem idõzünk sokat, innen is kocogós kb. Normafáig. A hó csak esik, nagyon hangulatos, ahogy a kis pelyhek megcsillannak a lámpa fényében. Lefelé most már biztosan tudom, hogy melyik vágáson visz a Z+, pár hete még jól elkavartam másfelé. Az elsõ katonasíron már szépen égnek a gyertyák. Messzirõl azt hittem, hogy az ellenõrzõpont az, és a fény meg tábortûz, annyi gyertya volt már rajta. Hamarosan már tényleg a ponton vagyunk, ahol kakaós keksszel távozunk tovább az S jelzésen. A terep nagyon kellemes a nagy hó ellenére is, kifejezetten kellemes benne a lefelé kocogás, gyaloglás. Ahogy elérjük a S P közös szakaszát egy szánkós csúszik velünk szemben kutyával az élen. Felfelé meg csak mennek a szentjánosbogarak az éjszaka sötétjében. Egy – két futó lehagy, de nincs semmi kisebbségi érzés bennem, bár Karesz futna, ha tudna. Mi is szépen hagyjuk le az embereket, sokan acélbetétes bakancsban vannak. No, rájuk kíváncsi lettem volna, hogy meddig jutottak el. A Libegõ-állomásnál lévõ pontot megszállták az oroszok, de rendesek voltak, mert csokival is megkínáltak :) Nagyon tetszett a korhû ruhájuk és fegyverük. Fölkúszunk a kilátóig, ahol egy rendõr egymagában lapátolja a havat a kilátó körül. Biztos ez volt az álca. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Úgy látszik nincs más feladatuk. Itt lecsúszik az elsõ fasírt is, érzem már, hogy kezdek kajás lenni, nem jó dolog eléhezni. Lefelé meg persze megint futás van. Csodás ilyen hóban lefelé szaladni. Szépjuhásznénál átkelünk az úton, majd jön a mászás Nagy-Hárs-hegyig. Itt a pontõr katonáktól szõlõcukrot is kapunk, majd ismét lefelé, és akkor persze futás megint. Hûvösvölgyig hamar elszáll az idõ, ahonnan a S megint emelkedni kezd. Határ-nyeregig egy újabb katonasírt hagyunk magunk mögött, majd egy rövid kaptatóval megérkezünk a Szépvölgyi út végére. Karesz itt már kicsit érzi a lábát, így innen már csak gyaloglás lesz a célig. Õszintén szólva én örülök is ennek egy kicsit, mert elég gyors volt az eddigi tempó. Újlaki-hegy elõtt lehagyunk egy sítalpas embert is, majd az újabb pecsét birtokában elsétálunk a Boróka büféig. Szerencsére nincs bent akkora tömeg, elég sok indulót sikerült lehagynunk. Karesznek ez volt a cél, nekem meg még van jó 35km-em. Legurul egy sör meg egy fasírt is, és egy jó 20 perces pihenõ után indulok tovább. Jó lenne utolérni Tincáékat, akik egy jó 10-15 perccel elõttem elindultak, mert egyedül nem szeretnék menni, fõleg a végén nem. Soha nem jártam még erre, kavarás meg egyedül garantált lett volna. De megbosszulta magát most az elsõ gyors kb. 25 km. Ráadásul itt a terep is alig van kitaposva, nem sokan lehetnek elõttem. Inkább beállok vonatozni mások mögé, addig is pihenek kicsit. Alsó-Jegenye-völgyig szinte végig vonatozom, csak az utolsó lejtõs részen kezdek el ismét futni lefelé. Az ellenõrzõpont itt volt a leghangulatosabb, bár a Malom földeken lévõ sem volt semmi. Tangóharmonikázó német katona fogadja az érkezõket énekelve. Solymárig kikocogok, majd igénybe veszem a térerõ adta lehetõségeket. Közben utolér két futkorászó túrázó, én meg rájuk tapadom. Yoyoék voltak. Fölfelé egész gyorsan elröpülnek a kilométerek, ráadásul Nagykovácsi szélén még dizsi is van. A Zsíros-hegyi pontnál nagyon jól esik a meleg gulyás, és finom is volt. Az egyik pontõrtõl megtudom, hogy 5-en vannak elõttünk, amit a nyomokból is nagyjából látni lehetett. Az elõre haladás itt már sokkal nehezebb sok helyen, mint Virágos-nyereg elõtt volt, de sokszor a tájékozódást is megkönnyítette, hiszen láttuk merre mentek az elõttünk lévõk. Nagy-Szénáson meglepõen szélcsendes az idõ, de kilátás semmi. A felhõk és a havazás szinte mindent eltakarnak. Lefelé ismét futunk, legalább is yoyoék futnak, én meg nem akarok leszakadni, így nincs más választásom. Fehér útnál csak úgy a semmibõl elõtûnnek a pontõrök, akik kb. szájtátva kérdezik, hogy mi most tényleg futunk? :) És ha még azt tudták volna, hogy innen mennyit kellett futni lefelé. Itt már sokszor igen leszakadom yoyoéktól, és csak a hosszabb egyenesekben látom a távolban a lámpafényüket. Szerencsére a síkon nem repesztenek annyira, így sikerül õket befognom a kerítésmászás elõtt. Õk jól elszórakoznak a létrával, én meg inkább átbújok a termetes méretû lyukon. A szántón haladni valami gyötrelem volt, de a távolban feltûnnek már az elõttünk lévõk fényei, akik Tincáék voltak. A ponton már nagyjából meg is vannak. Meleg teával frissítünk, a lövészárokban meg katonák beszélgetnek egy kályha melege mellett. Már amennyire a szabadban az meleget adott. Nagyon hangulatos pont. De sajnos tovább kell állnunk. Még egy ideig szenvedünk a földek között, majd szinte megváltás az aszfaltút Perbálra. Yoyoék itt elszakadnak tõlem, én már nem tudok futni. Tincáékra folyamatosan zárkózom fel, innentõl megelégszem az õ társaságukkal a késõbbiekben. Bálint vezet minket, mint egy élõ térkép és iránytû. Én meg áldom a sorsot, hogy nem mentem yoyoékkal, mert szépen elkavartak, és a gombaüzem felé már jócskán mögöttünk vannak. Anyácsapusztáig szenvedek rendesen, elõttünk kb. senki sem járt ezen a részen. A két fõ, akik Tincáék elõtt voltak is elkavartak valamerre Perbál után, így mi tapossuk az utat. 3-4 katonával összefutunk még a pont elõtt, útbaigazítanak minket, hogy merre tovább. És megvan az utolsó pont is egy romos épületben. Igazi hangulatos, túrához illõ ház, mintha a háborúban jártunk volna erre. Innen egy jó ideig az aszfalt úton megyünk, majd a derékszögû jobbos kanyar után kb.1 km-rel Bálint után toronyiránt átmegyünk a mezõn. Sajnos szalagokkal és jelzésekkel itt nem találkoztunk, csak miután sikerült átkelni a kis patakon. Itt már tényleg kint vannak a S4 táblák, és szépen vezetnek a Kakukk-hegy felé. Rövid, de velõs emelkedõ után felmászunk a csúcsig, majd lefelé kocogva pár perc alatt már bent vagyunk Szomoron. Rövid aszfaltozás és benyitunk a célba. Megkapjuk a díjazást, ami nagyon tetszik, különösen a felvarró. Jól esik leülni a melegbe, bár kicsit a cigarettafüst marja a torkomat. A helyiek gondoskodtak arról, hogy fél 6 körül már jól be legyen füstölve a helyiség. Virsli, tea, sör, sült hús és jó 1 óra után Bálinttal elindulunk a buszmegállóig. Közben jó páran érkeznek a célba, de a buszon még bõven akad hely.

Összességében egy nagyon kellemes túra volt, kemény terepen, fõleg így ekkora hóban. Jövõre a szalagozásra nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Lehetne pl. fényvisszaverõ szalagokat kitenni, ami éjszaka igen hasznos.

Köszönöm a társaságot Karesznak, yoyoéknak, Tincáéknak! Egyedül biztos kavartam volna. Már csak 9x kell visszajönnöm, és megvan a kereszt!


Mért adatok (GPSmap 60CSx & SRTM_HUN):

-táv: 56,994km
-szint: 1926m

 
 
biborTúra éve: 20102010.02.09 11:41:49
megnéz bibor összes beszámolója
Kitörés 25

A budai várba felfelé menet az Ostrom utcán a hó ostromolta a nevezõket. A toronynál világháborús autóból indították a népet útjára. Már ez a szokatlan rajtmegoldás tetszik. Elõttem furcsa sor állt,vagyis inkább csoportok tétován de vidáman:)Majd a szervezõk a 60asnál is rajtoltatták a rövidebb távosokat ennek köszönhetõen az indulók is rendezték soraikat. Mesélik az elején még rendõrök is voltak kint és rengetegen neveztek a hosszúra köztük sok "elsõbálozó" õk szépen bevállalták...A rendõrök bezzeg nem indultak, pedig dobtak volna a hangulaton ha végigkísérték volna a rendezvényt..szigorúan a 60ast=)
Éva, Balázs és Geri fõnavigátor társaságában "török ki".Csak a 25-ösön indulok, mert így biztosan visszaérek a barlangosdira. Az itinerre 17:45 és 18:45 is rákerül, ja 18:50-kor indultam egyébként:) Nem akarok sietni, mert a reggelin majd csak 7tõl lehet indulni addig meg rengeteg idõ van hátra.Geri elmondása szerint nagyon jól ismeri az útvonalat úgyhogy egyetlen rápillantás nélkül elteszem a papírt. Két utcával lejjebb megállunk mert Éviék a kamáslit igazítják, addig pár korty "melegvízzel" védekezünk a mínuszok ellen. A fogaskerekû mellett elkezdtünk emelkedni majd azon kaptam magam, hogy nem is megy ez olyan könnyedén, holott még csak most indultam. Gondolkodok és rájövök milyen rég ittam vizet, reménykedek hogy útközben lesz vmi nyitva. Az egyik kanyarban van is, egy liter kólának majdnem a felét lehúzom és máris összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam. Nos igen, kérni fogom a szervezõktõl majd nekem olyan itinert adjanak ha lehetséges amiben benne van hogy pl. K, inni!!, Z+ stb ..:) Kisvártatva már a harmadik csoportot igazítja útba Geri. Jellemzõ volt egyébként mindenhol, hogy a szélrózsa minden irányából jöttek - mentek a túrázók. Az elsõ ponton vagyis a Széchényi - emlékmûnél szurkálódik a pontõr, szerencsére nem velünk hanem pecsét helyett szúr:) Továbbmegyünk és vagy 30 ember jön velünk szembe a pontra tartva õk valamerre elkavartak. Az út során rengeteg egyenruhába öltözött embert látunk, eszembe jut nekem is el kellett volna hozni legalább egy szimat tatyót vagy a gázálarcot.. pofába hulló hó ellen kiváló hasznát vettem volna:) Normafánál kell csak lámpát kapcsolni addig vagyis bõ 8-9 km-ig közvilágítás volt.Épp csak megnézem, hogy Z+ majd S+ a következõ pontig és ismét zsebrevágom. El is indulunk a Z+ -en. Az aszfalton eddig csak a frissen hullott pár centis hó volt, innentõl viszont több jutott belõle. Egy idõ után hiányérzetem támad jelzésügyileg, majd ráakadunk pár lefestett szürkeségre a fán,reméljük szebb napokat megélt zöld volt az. Leérünk valahova és bejön a sárga meg a lila Mária - út jelzés van ám csodálkozás. Gondolom a másik irányban indultunk el a Z+-en vagy nem tom én abszolút nem foglalkoztam eddig a navigációval. Mindenesetre olyan jó volt nézni ahogy az utánunk jövõkkel szépen megbeszélték a térkép felett a tennivalókat. Senki nem idegeskedett a kis gubanc miatt, nagyon ráérõs éjjeli hangulat uralkodott:) Aztán felsétálunk a sárgán vissza a Csacsi-rétre. Az esõházban viharlámpánál pecsét. Szegény õrökön látszik, hogy hideg van egy helyben állni..Itt két társunk szünetet tart addig megiszom a maradék kólám+ eszek egy jóreggelt-et az éjszaka közepén. Kapok meleg teát is. Közben megnézem ekkor elvileg 9,5 km-nél járunk, bíztatok pár fáradót alig 14 van hátra és 600 szint. Lefelé is megjárjuk a sárgát majd átváltunk a pirosra. A János- hegyre felfelé sajnos le- lemaradoznak a többiek pedig igyekszek szép lassan menni. Fentrõl folyamatosan esik szembe, láb alatt pedig köcsögölõsre kijárt hó: vagyis olyan darabosra,bokacsúsztatósra. De ez sem tud zavarni ekkor épp nagyon kipihentnek és ébernek érzem magam, biztos a sok kóla cukros- koffeines hatása miatt. A kilátónál lejjebb vertek tábort az õrök, pecsételek és megvárom a többieket. Valaki megjegyzi hogy miért húzták fel a török zászlót.. ez némi derültségre ad okot ugyanis szovjet zászló volt az..:) Még idõzünk aztán felsétálunk az Erzsébet kilátóhoz. Innen le Szépjuhásznéhoz menet közben megvitatva az élet kis-nagy dolgait. A Nagy- Hárs hegyre fel kell menni, most elég könnyen megvan.Fent a Kaán Károly kilátónál behúzódok a tûz mellé és lerázom magamról az egyre csak vastagodó hóréteget amíg felérnek. Majd kényelmesen elteázgatunk.A barlangnyílásnál sokan torlódnak, nem megyek hát le hanem átügyeskedem magam szintben mellette. A Határ- nyeregtõl és az Újlakitól paráznak már itt többen, én meg mondom nekik ne féljenek elõre hanem örüljenek inkább annak hogy most lejt:) A könnyû terepen el is kap a harci kedv- ez vmi beidegzõdés lehet nálam hogy sietni akarok:) Hûvösvölgy után már egyedül találom magam a többiek valahol lemaradtak,sebaj jobb is lesz saját tempóban felmenni.A katonasírokra helyezett gyertyák és mécsesek fénye messzire eljut. Az emelkedõkön sok katonaruhába öltözött egyén pihenget,de láttam olyakat is akik a hóba ülve iszogattak -eszegettek. Jómagam a Határ- nyeregig meg sem állok ott a táblánál látom mindössze 3 km a Virágos nyeregig. Ezt tudomásul véve elindulok tovább a Kks.-n . Néhány jel után gondolkozok miért a HHH-re megyek? Mosolygok saját hülyeségemen és a sárgára térek át a mögöttem jövõket is visszatérítem a helyes útra. Néhány száz méter és az Újlaki - hegy tetején vagyok.Nézelõdök a pontõrök után de nem látom õket sehol, hát lecsusszanok. Utolérek pár embert, egyikük pont esik egyet..Pár perc múlva két lámpázó- cipekedõ ember szembõl, õk az Újlaki- hegy pontõrei ekkor mentek ki. Nyomják a címeres pecsétet és beszélgetünk kicsit. Innen kb. 500 méter és a Boróka - büfénél vagyunk. Bent hatalmas a tömeg.Sorba állok célnál- kajánál-teánál.Sikerül ülõhelyet találni, ekkor érnek be Geriék is. Sok ismerõs jön - megy, beszélgetve telik az idõ és máris éjjel kettõ.Még ekkor is jönnek hosszútávosok. Én el is szomorodnék ha még Szomorig le kéne mennem.. A hó megolvadt rajtam és mindenem tiszta víz. Késõbb próbálok kicsit szundítani az asztalra és a kezemre dõlve de nem megy mert fázok és nagy a zaj. 3 körül csendesedik a terem és a rendezõk is elhúznak. A büfés rendes nem zár még be hanem megvárja amíg az elsõ buszhoz elindul mki. 4 óra után már kezdek nagyon álmos lenni és az eddiginél is jobban fázni.Ekkor 5- 6an vagyunk csak, a pultossal páran politizálnak. Na jó ideje továbbállni..Kilépve rendesen remegek, hideg a hajnal. Hûvösvölgyig nem akaródzik visszasétálni helyette elindulunk egy irányba amerre kocsinyomok és távvezeték- oszlopok is vannak. Két kutya ugat nagy hévvel rájuk nézek és elõre megyek nem tudnak meghatni:) A navigálás jogát megkapom, behavazott utakon sétálunk egy ideig amíg kerítések mellett megérkezünk egy utcába ahol aszfalt és egybõl az elsõ oszlopon K+ is van. Nesze neked jelzés:) Mondjuk azon is jöhettünk volna de így jobban esett odatalálni:) Pesthidegkúton vagyunk és hamarosan a Templom utcában várjuk a buszt ami 10 perc múlva jön is. Ezzel le is zárul az éjszakai mászkálás. Reggelre álmos- fáradt lettem, talán ha nem kell várni-fázni pár órát a Virágos - nyeregben jobb lett volna. Viszont a túra nagyon szuper volt a hangulatnak és a bandákban menésnek hála.Minket csak a hó "lõtt" képzelem milyen lehetett mikor fegyverrel szórták ki a kitörõket..ahogy írták "Dicsõség a hõsöknek".. Köszönöm a társaságot, jókedvet mindenkinek szuper séta volt:)
 
 
SipiTúra éve: 20102010.02.08 22:04:07
megnéz Sipi összes beszámolója
Kitörés 25 éjszakai emléktúra

Budai vár,Kapisztrán tér - Virágos-nyereg
Táv:25,7 km (23,1 km itiner)

Korai indulást terveztem ,hogy aránylag gyorsan végezzek ,így többet pihenhessek a másnap reggeli Barlangtól-Barlang túráig !
Negyed hatkor a Budai várban kb. 100 -an álltak sorba a nevezésért,nem hittem volna hogy egy éjszakai túrán ennyien lesznek ! ? A sok, korán indulni szándékozó túrázó ellenére gördülékenyen ment a rajtoltatás ,végül háromnegyed hatkor én is kitörtem a Csaba utca- Városmajor felé.
Az elsõ 6 kilométeren, a Széchenyi-emlékmûig nagyrészt felfelé igen jól ment ,szinte megkocogtam az egészet ,nem fájt semmi.Ami bíztatónak tûnt hét eleji könnyebb comb sérülésem tudatában.Gyaloglást terveztem ,de jól esett futni az esti budai utcákon,némi zavaró tényezõ volt a túra cipõ ,és a terep kabátom ,amit egy idõ után a derekamra csavartam.Igen sokan indultak elõttem(szerintem még rajt elõtt is jóval) ,ezért némiképp meglepõdtem az elsõ ellenõrzõpontnál ,ahol a pontõr közölte,hogy kb. 8 embernek pecsételt(lyukasztott) eddig ! ? A megadott idõre mehetett ,és elmentek igazolás nélkül talán ,de utólag kiderült sokan keveregtek össze-vissza keresve a zöldet ,volt aki vissza felé indult,stb.A Költõ u. Diana u.sarkán is eldugva a közért mögött van a zöld,és feljebb az emlékmûhöz vezetõ lépcsõsor utcájában sem nagyon látni a jelzést! Szerencsére a Tojás túráról emlékeztem a vonalvezetésre ,meg privát is jártam már erre többször,így nem volt gond ,ezért elõzhettem be a népeket....
Fejlámpát csak a Normafa után kapcsoltam be ,mikor a zöld kereszthez értem.Itt már nagyobb volt a hó ,és elkezdett esni is apró sûrû pelyhekben.
A második ellenõrzõpontot a Csacsi réten hamar elértem ,rátérve a sárga keresztre ,gyors pecsét után egy futó sporival(az elõzõ beszámoló alapján beazonosítva ),tétova hegyi-tevével kocogtunk a sárgán tovább.
Szegényt jól "bevittem az erdõbe" ,a Virág-völgyi pirosat elérve Õ jó felé ment volna ,de rábeszéltem az ellenkezõ irányra.Ennek köszönhetõen sikerült meglátogatnunk a Makkosmáriai templomot a János-hegy helyett! Egy kicsit gyanús volt,hogy lefelé megyünk ,és "bejött" a lila Mária jelzés is....,de mentségünke szólva ,elsõ éjszakai túrája volt mindkettõnknek !(kétszer 1,3 km ráadás)
Ezután már keverés nem volt ,teve elhúzott futva ,én gyalogoltam a János-hegyig ,ahol próbáltak beijeszteni az ott állomásozó szovjet csapatok(3.ik ellenõrzõpont) ,de kiszúrtam a hóban fekvõ õrszemeket ,oda lett a "meglepetés ereje"......A Libegõ elõtti téren a köztéri lámpák fényében lobogott egy nagy sarló-kalapácsos szovjet zászló,ott és fenn az Erzsébet- kilátónál is kisérteties volt a csend és a kihaltság e késõi órában.
Közben folyamatosan elõzgettem ,tempósan gyalogoltam ,illetve bele-bele kocogtam a lejtõkbe.
Nagy-Hárs-hegyen német ejtõernyõs deszant alakulat fogadott,ez a túra 4.-ik ellenõrzõpontja volt.
Hûvösvölgynél bementem az aluljáró feletti kocsmába inni egy sört ,mert nagyon szomjas voltam már(egy almát vittem összesen a kabátom zsebébe a túrán),igen vidám élet volt ,táncolt az egész kocsma ,még a pultos lány is! Lefelé akkora hátast dobtam a havas lépcsõn ,azt hittem eltörik a gerincem,vagy tíz lépcsõfokot zúdultam le.....,pedig csak egy pohárral ittam!
Na innentõl csak gyaloglás volt szigorúan!
Újlaki-hegyen(5.-ik ellenõrzõpont) már nagyon csúszott a hó,kínszenvedés volt felmenni és lejutni ,itt gondoltam arra ,milyen jól tettem a rövidebb távú nevezést,egy porcikám sem kívánt tovább menni Szomorig....
Virágos-nyerget a magyar alakulatok uralták ,megérkeztem tíz óra öt perckor,kitûzõ ,oklevél ,tea ,fasirt ,rövid pihi,aztán le baktattam az Erdõalja útig ,hogy még elérjem az utolsó,vagy azelõtti buszt!?
Elsõ éjszakai túrám (ha a Beax Maxi éjjeli szakaszát nem számolom) hangulatosra sikeredett ,emlékezés a hõsökre méltóképpen ,nem bántam meg hogy elindultam ,jó volt nagyon és jövõre a 60-as táv !(?)

idõ: 4 óra 20 perc
tempó: 5,93 km/h

Sipi









 
 
DpetiTúra éve: 20102010.02.08 14:42:14
megnéz Dpeti összes beszámolója
Kitörés 60 – Dicsõség a hõsöknek!

Vonattal mentünk fel Budapestre. Háromnegyed 5 körül értünk a déli pu.-ra. Egybõl mentünk a Magdolna-toronyhoz. Azt hittem, hogy még korán is érkezünk és hogy mi leszünk az elsõ nevezõk. Én kis naiv:) Elvileg 17:30-tól lehetett nevezni, de mire felértünk a rajthelyre tele volt a tér. A túra mondandója és alkalma miatt elég sok egyenruhás, piros-fehér csíkos jelképekkel ellátott egyént lehetett látni. Még a rendõrök is jelen voltak, nem kevés számmal! Gondolom, õk nem túrázni jöttek. Gyorsan szereztünk nevezési lapot és beálltunk a 20-30 méteres sor végére. A sor gyorsan haladt, mert 5 ember rajtoltatott egy II. világháborús jármûbõl! Szóval neveztünk, leadtuk a cuccokat, amik Szomorra, a célba mentek, és megkezdtük a kitörést. Utólag tudtam meg, hogy a 60-as távra több mint 200-an neveztek. Ez nem kis szám egy ekkora túrán, fõleg éjszaka.
Még Pesten eltévedtünk egy párszor:). Alig vártam, hogy kiérjünk a városból! Egy jó kis emelkedõvel indult a túra, fel a Széchenyi-hegyre. Ekkora hóban még nem túráztam, szerencsére volt elõttünk „pár” ember, aki letaposta, de így sem volt könnyû haladni. Az idõ nem volt rossz. Végig szakadt a hó, csak hajnalban állt el. A hegyeken a ködtõl és a hóeséstõl nem látunk sok mindent. Ezért nem is mentünk fel a különbözõ kilátókra. Az erdõben is többször benéztük az utat, de nem mentünk olyan sokat feleslegesen. Az összes eltévedéssel együtt kb. 1 km-rel hosszabbítottuk meg a távot. A pontokon jó hangulatban telt a pecsételés. Néhol orosz, néhol német, máshol meg magyar korhû katonai egyenruhába öltözött pontõrök várták a túrázókat. Minket az a bizonyos hóval takart fehér álcaruhás egyén egy-egy baltával a kezeiben próbált ijesztgetni:) Egy másik ponton az egyik pontõr harmonikán játszott a másik meg énekelt. Fantasztikus volt látni ezeket az egyenruhákat, meg a fegyvereket. Az útvonal nem volt könnyû, de azért 13óra 50 alatt megcsináltuk. Hát elfáradtam, de jól esett. Le a kalappal az élesben kitörõ katonák elõtt! Egy megdöbbentõ adat az itinerbõl: „A kb. 40-45.000 fõs kitörõ védõseregbõl mindössze 600-700-an jutottak át az ostromgyûrûn.” Hát nem semmi. Ahhoz képest ez a túra egy kis kirándulás volt!
A szolgáltatást kicsit keveselltem, de amit kaptunk azt nagyon jó helyen, és idõben kaptuk és nagyon jól esett. A szervezés szerintem jó volt. A díjazás is tetszett. Az oklevél gyönyörû, meg a felvarró is ötletes!
Köszönet a rendezõknek mindenért!

Dpeti
 
 
ZeteTúra éve: 20102010.02.08 13:34:12
megnéz Zete összes beszámolója
Kitörés 60 emléktúra

„A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyûlt mindegyikük, 40 000 szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
45 vad telén, kezdõdjék már a roham.”

Cseh Tamás: Széna tér

Fotóalbum a túráról megtekinthetõ itt:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=66

Idén autentikus helyszínrõl indult a Kitörés emléktúra, a Budai várból, aminek nagyon örültem. Fél hat után kevéssel értem fel a Magdolna-toronyhoz, s már hosszú sorban vártak a nevezésre a kitörésre indulók. Üdvözöltem néhány ismerõst, majd egyedül vágtam neki a távnak. Arra gondoltam, majd útközben csatlakozok valakikhez, akikkel egyforma a tempónk, de ha nem, az se nagy baj.

A Diós-árok emelkedõje méltó bevezetõ ezen a túrán a nehézségekhez, jól leizzasztja az embert a folyamatos és egyre nehezebb kaptató. Elérve a Z sáv jelzést, beszélgetni kezdtem két túrázóval s annyira belekezdtünk a szövegbe, hogy végül rossz irányba, lefelé indultunk el, szépen vissza kellett mászni és a másik irányba folytatni. De ez se akart összejönni, így az elsõ pontot, ami a Széchenyi-emlékmûnél volt, ellenkezõ irányból közelítettük meg. Egy egész csapat résztvevõ hasonlóan így járt. Nem voltam nagyon bosszús emiatt, úgy voltam vele, inkább itt tévesszek egy kicsit, mint mondjuk a végén, a hírhedt Perbál-Anyácsapuszta átvágásnál. (Hát nem így lett sajnos.)

Elérve Normafát, véget ért a városi szakasz, kezdõdött a java. A terepviszonyokra végig két jellmzõt lehett mondani: nehéz vagy nagyon nehéz. Ráadásul elkezdett apró szemekben hullani a hó, és gyakorlatilag virradatig hullott, plusz néhol kegyetlen szél is lecsapott. Csacsi-rét elõtt értük el az elsõ katonasírt, amin már volt pár mécses. Idén én is készültem, hoztam magammal annyit, hogy mind a négy útba esõ sírra tudjak egyet-egyet tenni. Örömmel láttam, más túrázók is gondoltak erre. Minden ponton szép számban katonaruhába öltözött pontõrök voltak, eredeti felszerelésben, fegyverekkel, ahogy ehhez a túrához illik. Itt jegyzem meg, hogy az õ teljesítményük is minden elismerést megérdemel, órákig kint lenni ilyenkor a terepen, kivinni a sok felszerelést nem akármi – ezúton is köszönet érte!
A Boróka büfében rövid pihenõ, majd az egyre rosszabb terepviszonyok között keskeny egynyomtávú ösvényen kellett araszolni a néhol kimondottan veszélyes ösvényen lefelé. Az Alsó-Jegyenye völgyhöz közelítve zeneszót hallottam, az egyik pontõr harmonika-muzsikával múlatta az idõt, nagyon hangulatos volt! A Solymár elõtti benzinkúthoz is betértem egy ital+kávéra, majd nekivágtam a Zsíros-hegyi emelkedõnek. Erõvel még bõven jól bírtam, erõs tempót terveztem be, de aztán alighogy letértem a mûútról, alaposan fejbevert egy vaskos faág ami pont fejmagasságban lógott be az ösvény fölé. Pár percig szédelegtem is egy kicsit, de aztán elmúlt. A Muflon-itatóhoz közelítve gyanús hangokat hallottam, közel érve kiderült, nyitva van a hely, bár az ellenõrzõ pont nem itt volt, hanem kint a terepen. De nem lehetett kihagyni ezt a remek alkalmat, így egy forralt bor erejéig betértem. A ponton pedig kaptunk egy-egy pohár remek húslevest, igazán jólesett!

Jött a Nagy-Szénás „kellemes” kaptatója majd a Kutya-hegy után a K kereszt jel mentén még keményebb rész jött: csak egy vékony csapás, néhol komoly mélységû hóval. A S sávot elérve a Fehér út elején ismét ellenõrzõ pontot találtam, de itt nem tartottam pihenõt, egybõl indultam tovább. A Fehér út szerencsére nagyon jól járható volt, csaknem végig kocogtam lefelé. Hamar véget ért az erdõ és kiértem a sík pusztaság szélére. A Malom-földeknél ismét egy autentikus módon berendezett fedezék alatt/mellett volt az ellenõrzõ pont, ahol teát kaptunk.

Itt már nagyon bizakodó voltam, hogy jó idõben, különösebb probléma nélkül tudom befejezni a túrát. De nem egészen így lett. Perbál után a gombafeldolgozóig minden rendben volt, elérve a bejáratot jobbra indultam a leírás szerint. Viszont az út sehol sem fordult balra, mint vártam, hanem tovább elõre tartott. Nem zavart különösebben, mert voltak bakancsos lábnyomok bõven. Egy idõ után viszont már csak egyetlen lábnyom maradt, kiértem egy mezõ szélére, majd egy erdõsarokba kerültem. Itt eszembe jutott, hogy 2007-ben BHG sporival együtt szintén keveregtünk egy sort, és rémlett, hogy itt mentünk fel végül a gerincre. A sarokban betértem az erdõbe jött is egy balra felfelé kapaszkodó út. Igaz, kijárva egyáltalán nem volt, állatnyomok és régi taposás nyomai voltak csak a 30-40 cm-es hóban. Viszont nem aggódtam nagyon, mert irányba jó volt. S tényleg: egy erõs de nem túl hosszú kaptató után fent voltam a gerincen, ahol elvileg S sáv jeleknek kellett volna lenniük, de nem láttam egyet sem. Cserébe az eddigi legnehezebb szakasz várt rám: alig tudtam utat törni nagy hóban, csak bukdácsolva, csigatempóban tudtam haladni. Elértem egy magassági pontot, majd egy elágazásban felismertem azt az utat, amin anno szintén leereszkedtünk Anyácsapusztára. Nemsokára a S négyzet jelek is megjöttek, tehát a kevergés véget ért. Gyorsan leértem az utolsó ponthoz, ahová kisvártatva három fõ jött még utánam. Az elöl haladó koma nagyon nézte az elõttünk haladó legalább 15-20 fõt, akik több csapatban mind kihagyták a Kakukk-hegyet és az aszfalton mentek be Szomorra, de végül is kis rábeszéléssel négyen kezdtünk el a megadott úton baktatni a Kakukk-hegy irányába. Itt már minden utolsó erõre szükség volt, 55 km volt a lábunkban, folyamatosan de igen lassan haladtunk a nagy hóban. Elértük az Anyácsai horgásztavat, majd már azt hittem, a jelek megkerülik a Kakukk-hegyet, amikor elkezdõdött egy kíméletlen kapaszkodó, olyasmi mint a Muzsla a Mátrabércen. Elõször egy hupli, örülsz neki, hogy mindjárt vége, aztán még egy, végül a harmadik az, ami az igazi. A csúcskõ mellõl csináltam néhány fotót, majd egy nyaktörõs ereszkedõn lecsúsztunk a szomorú állapotban lévõ kálváriához. Innen már csak egy szusszanás volt hátra és bent voltunk a célban.

Igaz, az utolsó reggeli busz pont elment, így volt két és fél óránk, de én egyáltalán nem bántam Jól bereggeliztünk, pihentünk, beszélgettünk, néztük a fáradtan, de büszkén beérkezõket. Nagy tett volt mindenkitõl, aki végigjárta!
 
 
yoyoTúra éve: 20102010.02.07 16:38:48
megnéz yoyo összes beszámolója
Kitörés 60 éjszakai Túra !

Idén egy napon volt a Margitával a túra ,de nem okozott nehézséget a döntés ;)
Az viszont igen,hogy kivel is menjek . Joci ... akivel tavaly együtt mentem ,lesérült sajnos . így azt találtam ki,hogy egyedül is elmegyek, bár sokkal nehezebb lesz fejben .
Aztán Fazekas Jani úgy döntött,hogy eljön velem,úgyis kellenek neki az éccakai virrasztások mint edzés ;)
Szomorra kivittük az autóját, Gabi meg vissza hozott minket a budai vár kapujáig..a nevezésnél igen sok ember volt , a hosszún 200 an indultak!
Janival mi 18:20 kor indultunk ,és a fogaskerekú mellett kapaszkodtunk felfelé..a becsatlakozó zöldet nagyon benéztem..Azon indultunk el ami lefelé visz a Moszkva térre .,több túratárs is jött erre.Vissza jöttünk ,majd miután meglett a zöld ,szintén egy kisebb kavirnyával,de eljutottunk a Széchényi emlékmûhöz (tavaly nem volt benne ez a pont ,de azé az itinert elõvehettem volna ).Szóval miután meglett az elsõ pecsét,,fel a Normafához a zöldön ,majd a a sárga + on le a Csacsi-rétre . Ekkor már igen sok túrázó össze tömörült,és mosolyogva láttuk,hogy nem ment mindenkinek elsõre a Csacsi-rét,,teljesen más irányból is jöttek lámpafények. A katonasíron szépen égtek a mécsesek ,és a puha hó dunna ként takarta be a fiatal katonát .

A sárgát elhagyva ,a piroson kapaszkodtunk felfelé a János-hegyre . Itt Néhány vicces kedvû pontõr , akik hófehér úgynevezett terepruhába voltak ,szóval az egyik lefeküdt a hóba ,és a többiek havat dobtak rá,magyarul eltemették :) szóval teljesen beleolvadt a tájba,,Viszont mikor mi odaértünk mellé, egyszerûen felült a hóból ,és majd össze cináltuk magunkat :)) Ráadásul ketten még fegyvert is fogtank ránk "persze nem igazit" ezért még jobban nevettünk ,és a kezünket is feltettük :))
Asszem pecsétet egy orosz "katonától" kaptunk ,majd elhagytuk a pontot . A kilátót a piroson lefelé hagytuk el..Jól lehetett menni lefelé,majd a Szépjuhásznétól a sárgát követtük a Hárs- hegyi kilátóig,itt is "katonákkal" pecsételtünk ,és futás tovább a sárgán.. A barlangnál össze tömörültünk kicsit,de én a barlang tetején ügyesen átugrottam ,amit Janika nem látott, Futottam lefelé ,és hiába forgolódtam hátra ,már egészen lent voltam de Janika csak nem jön..
Azt hitte ,hogy mögötte vagyok ,és gyalogolt a drága kényelmesen ,,én meg már hetvenhétszer kitollászkodtam magam egy padnál, mire látom,hogy gyalogol egy túrázóval . A kis féreértést követõen ,leértünk Hüvös -völgybe .
Durván 19 kilinél jártunk ,és kb 3 órája indultunk ,,eddig 1 csokit ettem meg,meg 3dl vizet ,erõsen érzem,hogy pótolni kéne ..Na majd a virágos nyeregnél, kapunk fasírtott ,nem eszek addig..A sárga viszont szívta az erõnket ,a letaposott hóban sem volt egyszerû a menet. Az Újlaki -hegy meg aztán pláne .Mire felértünk már szédelegtem mint az õszi légy ..Nem is fogott a memóriám ,simán elkavartunk egy ösvényen valami kék körre .Mások is jöttek erre,így vissza mentünk majdnem az Újlaki -hegyig. Aztán meglett a nyomorult sárga ,és a repülõtér oldalában nagyon kényelmetlenül oldalazva ,mentünk tovább . Már nem csak a hópelyheket láttam ragyogni ,hanem az agyam által kreált csillagokat is..Teljesen eléheztem ,szó szerint marcangolt az éhség,volt nálam zsíros kenyér,,de én most a fasírta uborkával, kenyérrel voltam rágerjedve.
Szinte beszédültem a Boróka büfé ajtaján ,,kaptuk a pecsétet hamar,és láttam ,hogy eszik a fasírtot,a többiek..Cillagom is sorba állt ügyesen ,,bár már a pultba kapaszkodva :P ,és ekkor tudja meg,hogy idén nincsen fasírt ,csak a 25 kilis célbaérõknek.. Nem mondom mit éreztem,,,az asztalon volt egy fél üveg sör ,,valaki ott hagyta ,azonnal megittam, nem érdekelt :)) A pultos hölgy gyök kettõvel szolgált ki,,legalább hatan álltak elõttem. Janika menni akart ne várjunk mondta ,én nem akartam menni ,elõvettem a kenyeremet ,a kóláért a térdemig csorgott a nyálam ,álltam tovább a sorba ,bozót maga elé engedett,mert látta ,hogy több kettõnél a türelmem :))
Iszonyú nyûgös voltam ,és haragudtam magamra a hibáért ,,a túra végét egyáltalán nem láttam ebben a csillogós állapotban ,és írigyeltem azokat akiknek itt volt a vége. A fél liter kóla ,meg a sör ,dobott rajtam ,a cillagok is oszladozni kezdtek . Mikor kiléptünk a meleg helységbõl megcsapott a kellemes Virágos nyergi szél . Két fiú a 35 ön indult tovább ,ezért csatlakozást kértek hozzánk, azt mondták profinak nézünk ki , ííííííííííí de még a kötõk padja környékén lemaradtak szegények . Nagyon nehéz volt ezen a kis ,keskeny leszakadó partoldalon menni ,A lábunk állandóan lecsúszott oldalra ,és azt hittem sosem lesz vége ennek a hosszú sárgának . Az Alsó -Jegenye völgyben a lábszárig érõ hóban vágtunk át a ponthoz,ahol szintén korhû ruhában fogadtak harmonika szóra ,meleg tábortûzzel. Tök hangulatos volt köszönjük fiúk ! Gyorsan tovább álltunk,mert mondtam Janinak ,majd a benzinkútnál mi is tankolunk ám cillagom ..így megnyomtuk ezt a nekem oly tetszõ, fahidas kispatakos részt ,,a kis patak csobogása szép ritmust adott a lépteinknek ,és a szitáló hó ,ragyogása még mesebelibbé tette a tájat . A benzinkút Solymár határában fény volt az éjszakában . Ahogy beléptem az ajtón , elmartam egy literes kólát ,meg valami mandulás sütemény félét. A shoppos néni szemében megláttam magamat ,,elég volt rá nézni és tudtam,hogy szépen nézek ki :) A sárgán felfelé megeszegettük az életmentõt Janikával ,hogy kitartson az erõ a fõdemig ,Kakukk-hegy -Kerek-hegy, hosszú mély havas menetelés felfelé .
A zsíros-hegyen vártam a levest nagyon,,és IGEN volt forró gulyás leves a ponton .Olyan de olyan finom,hogy hétnyelven beszélt,,,bár ha sz@r lett volna ,vagy faggyús azt is megzabálom simán :) Éreztem,hogy a keringésem hordja szét a levest ,,a szín húsra lecsap a gyomorsavam,és harcot viv a krumplival zöldséggel ,ez a leves úgy helyre tett,hogy alig bírtak vissza fogni cillagaim .A papp földeket ingyér is felszántottam volna .
Csiba itt csatlakozott hozzánk,nem volt még a túrán ,viszont jól nyomta gyalog meg baromi fiatal is , úgy ment ,hogy én simán tudtam kocogni mögötte ,meg Jani mögött is :/ Elhagytuk a régóta követett sárgát, és a kéken mentünk fel a Nagy-szénásra . Hol kocogtunk hol meg gyalogoltunk. A Szénáson azt kaptuk amire vártam ,,bár a szél idén nem tett ki magáért,,viszont volt helyette köd, és térdig érõ hó . A csúcsról délkelet felé fordultunk ,nyomok azok mindenfelé mentek,jelzés itt csak a köveken van,,de azon most 50cm hó volt . Az erdõbe beérünk,és jobbra fordulunk ,majd a Kutya-hegy nyergébe szenvedünk tovább a mély hóban. A kék keresztnél egy traktorral eltolták a havat..így csak 10 centiben kell menni. Egész jól haladunk ,majd a Kutya-hegy dûlõjénél térd fölötti hóban gázolunk tovább ,,az eltakarított havat szépen vissza hordta a szél..ilyen még 2x volt a kék kereszten,majd leértünk a forgó kapuhoz,ahol hírtelen azt hittük nincs is pont ,mert a "katonák" csak úgy álltak a sötétben ..gondolom nemrég értek a ponthoz ezért nem volt még tüzük. Álitólag öten voltak csak elõttünk ..Nyirmi törhetjük az utat magunknak :P A sárgára vissza tértünk ,és a Fehér-úton nagyon durván mentem elõl ,Janika többször is említette , hogy szegény Csiba elveszik,de jött mögöttünk ügyesen mint a kisangyal ,hiába nyirmizett az elsõ hatvanasán :) . A véget nem érõ lefelé nekem tök jól esett ,pedig volt vagy 5 kili lefelé a mély hóban .Úgy látszik a gulyás szépen felszívódott . Átmásztunk a foghiányos létrán ,Janika elõl ,én mögötte ,Csiba meg simán átbújt a drótkerítésen .. Itt egy tábortûz maradványai voltak ,,nyílván nekünk lett csinálva ,mert erre borzasztó rossz minõségû a sárga .. Egy végeláthatatlan szántóföldön (Papp földek ) továbbra is lefelé támadunk ,az olykor lábszárig éró hóban..a hepe hupát még a hó alatt is érezzük,,, Két fehér álcaruhás ,járõrözõ a szántóföld közepén mutatja az utat. Szó szerint fel alá járõrõztek (mû) fegyverrel !
Átkelünk a kritikus békás patakon ,,tavaly itt nagyot kavartunk Jocival,,,de most simán megy az irány . 2 kili a szántóföld közepén, igazi idõrabló volt ,lassan leértünk a ponthoz... ami egy nagy fa tövében volt ,amolyan lövész árok félébe vermelték el magukat a ponton posztoló katonák ,kaptun teát ,itt a szántás közepén ez gyógyszerként hatott minnyájunkra . A fiúk lányok a gödörben ,olyan kényelmesen elvackolták magukat ,hogy szinte hivogató volt ,még ponyva is volt a hó ellen ..ez a pont volt számomra a leg hangulatosabb ..Tûz ,tea ,hóesés,fa töve,gödör , ponyva , 5 cillagos vackuk volt szerintem :) Folytattuk tovább a szántóföld harcunkat,és az aszfalt út Perbálnál megváltás volt számunkra ..Janikával futottunk is legyen már vége az õrületnek ,nem számított a felfelé ,csak mentünk és gyûrtük a távot .Csiba kicsit lemaradt ,de a nagy lábával hamar utól ért,fõleg mert én elkavartam egy kicsit egy meredek utcában ,,viszza le a francba le a hídhoz ,,ez a sárga kikészít :/
Lyúk földek -Nyakas tetõ ,hisztérika a kettesen volt nekem :(

Totál kikészültem ,,egy keskeny keréknyomban haladtunk a mély hóban kilómétereken keresztül . Hogy hányszor rúgtam magam bokán ? fogalmam sincs .. Janika ügyesen kitámasztott a botjával ,csipõbõl is tartani kellett magam billegtem össze vissza . ..Nem köllött a bot sem ,egyszerûen semmi nem volt jó ,és állandóan pisilnem kellett miatta :) Anyácsa puszta elõtt ,szintén a fehér ruhás "járõrözõk " igazítottak útba ,,,a Túrázókat is utól értük ,majd Anyácsa pusztán valami pajtában volt a pont ,,,tök hangulatos volt . Na innen már csak egy bõ hatos ,Csiba elment a túrázókkal mi meg Janival toltuk az aszfaton .. a kakukk-hegy körül még volt némi szint a végére ,Szomorra beérve ,mindent ellepett a friss hó ,az úttest is szép fehér lett, Az utca tetejérõl ráláttunk a célhelyre ,és csak futottunk lefelé Janival ...és igeeeen ! a kiskocsmába toppanék,és fél 5 körül 10:27 es mentidõvel véget vetünk az õrületnek . A kiskocsma "üres" ,elsõként adunk munkát a pontõröknek.,amin igen meglepõdünk , de külömben lényegtelen .Megkapjuk a díjjazást ,és csak mesélünk mesélünk , az egyetlen korai vendég meg csak kérdez és kérdez ,mi meg örömmel válaszolunk ,a forró cserépkályha szélén ülve .Kapok virslit, forralt bor kérek mellé,hogy tudjak aludni ,,aztán egy szûk órácska ücsörgés után lassan elmegyünk ,nagyon dicsérjük a túrát,máskor érdeklõdni fogok a fasírtért ,,a frissítésem egyébként elég lett volna ,ha megeszem idõben a kenyeret , holnap fasírtot sütök, mellé kovi ubit ,és átélem újra ezt a remek túrát ! jó étvágyat cillagom :)

ui:
Nem sokkal utánunk jött egy túrázó ,helyet kért pestig az autóban ,és hát izéé szóval Janika elég álmos volt , én komolyan azt hittem,hogy direkt csinálja,hogy átmegy a másik sávba ..majd miután rákiáltottam, feijedt mint egy kisfiú :)
Lassításra kényszerítettem azonnal, féltettem a kis életünket :P ,de Ady-ligetnél ,ráment az út padkára ,ami azt eredményezte,hogy kilyukadt a kerék ..Vazze 60 kilit futottunk éccaka ... 2000 szint után álmosak fáradtak vagyunk .szakadó hóban fejlámpánál tök idilli három nyomorék az út szélén :)
..Janika emel ,,Kristóf csavaroz ,én világítok ,,a hó szakad ,a busz jön ,a megállóban állunk :)
Autó magasba, kerékcsavarok kint ,de a kerék nem akar jönni ,totál rászorult az agyra .
Ketten rángatják ,rúgják ütik,,semmi .Telefon Gabinak már úgyis fél hét :P tanácsot kérünk ,hogy az embléma alatt is van-e csavar középen ? Nincsen ,de rugdaljuk tovább javasolja Gabi ,,ejj csak erõ lenne ugye cillagaim :) ,kormány elteker úgy rúg ,kormány balra teker úgy rúg,semmi . Aztán egyszer megadja magát a nyomorult ,Janinak még van ereje a földhöz vágni a 205 ös hatalmas kereket :) Hikomat kerék fel ,,Janika vigyorog ,hogy nyólcvannal lehet vele menni ,, engem haza hoz ,de Kristófnak a lelkére kötöm ,hogy figyeljen helyettem ,és szóval tartsa Janit mert több pótkerék nincsen :))
,
 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.02.07 14:05:15
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója
Kitörés 25

Küzdelmes és szép túra volt, amit a havazás és készületlenségem tett kissé extrémmé. Ez volt továbbá életem elsõ esti (éjszakai) túrája, de valószínûleg nem az utolsó. A sötében való magányos haladás, esetenként botorkálás teljesen más oldaláról láttatta a túrázást illetve túrafutást. De tetszett a dolog s egy megfelelõ fejlámpa beszerzését követõen máskor is bevállalom a sötétben való futkorászást.
A túra hagyományõrzése, az elesett katonák elõtti tisztelgés szívfacsaró, de egyben felemelõ érzéseket ad. Majd egy városnyi ember pusztult el hiszen értelmetlenül akkor. A túra szervezõit és életbentartóit (beleértve a pontõröket is) ugyancsak tisztelet illeti.
A túra városi szakasza a Normafáig nekem nem volt egyértelmû. Szerencsére itt még sokan voltak, akik kérésemre mindig szívesen kisegítettek. Némi megkönnyebülés volt a zöld jelzés megjövetele, de a Normafától kezdõdött az igazi kihívás, ugyanis kislányom barbi-s lámpája nem túl erõs fénnyel rendelkezett, bár több volt a semminél. A Csacsi rét megtalálása azonban másnak is gondot okozott, olyanoknak is, akiknek viszont jó lámpájuk volt. Hozzájuk csapódva végül is meglett a rét s a második pecsét. Sajnos a hó némi szél kíséretében elég erõsen esett, ami lassan, de biztosan áztatta az itineremet s mosta el a korhû emblémákat felsorakoztató pecséteket. A réttõl egy fejlámpás sráccal nyomtuk tovább s lukadtunk ki Makkosmáriánál. Vissza tehát a János hegy tövébe s tovább a piroson, de már a jó irányban. Kellemes emelkedõn baktattam felfelé a libegõ felsõ állomásáig, ahol a korhû ruhába öltözött õrök mellett újabb pecsét s egy autós szelet fogadott. Itt csatlakoztam egy kisebb csapathoz félve az újabb elkeveréstõl. A Hárs-hegy aljától azonban ismét futni kezdtem mivel a gyalogtempó nem adott elég meleget nekem. A kilátóban újabb pecsét s tovább le a sárga jelzésen. Itt elég jók voltak a jelek, bár erõsen figyeltem, nem akarva megint felesleges kilométereket beletenni a pályába. Hûvösvölgynél elértem egy bolyt, akikkel együtt gyalogoltam egészen a Vadaskert aljáig. Az emelkedõ azonban futásra ösztökélt. Hamarosan meglett a Határ nyereg is. Az újlaki-hegy aljában toporogtam kicsit, mivel a barbis lámpa nem mutatta a helyes irányt tovább. Páran beértek a korábban elhagyottak közül s innen velük nyomultam tovább a tetõig, ahol a katonaruhás pontõrök között érdekes színfoltként egy lány-katona is feltünt. A hidegben azonban nem sokáig lehettet álldigálni s hamar folytattuk utunkat a célig (25 Km-es), a virágos nyeregben lévõ Boróka büféig. Egy fasírt, kenyér és még uborka is járt a tea mellé a megfáradt célba ért túrázóknak. Csak bámulattal adóztam a továbbhaladóknak, akik aznap egészen Szomorig mentek. Hamarosan megkaptam az oklevelemet és a kitûzõt s tekintettel arra, hogy az autóm a vár mellett maradt nekiindultam, hogy lemenjek a buszmegállóig. A büfé elõtt azonban egy terepjáró állt, amibe bekéredzkedve jutottam le a Hûvösvölgyig. Innen is köszönet a megmentõimnek, hiszen a vizes, átázott ruhában buszt várni és buszozni nem kis erõfeszítés és biztos megfázás várt volna rám.
Összegezve, a túra minden szempontból nagyon tetszett s már most tervezem a 60-as teljesítést is a megszerzett tanulságok birtokában. A városi szakaszra jól fel kell készülni (van egy-két csalafinta lekanyarodás), normális lámpa nélkül nem szabad elindulni és érdemes némi váltóruhát (száraz sapka, kesztyû, felsõ, esetleg széldzseki) magunkkal vinni. No meg kell némi állóképesség is. 1050 méter szint a Virágos nyeregig, s további 990 méter Szomorig.
Az itiner korrekt bár térképet nem tartalmaz, a pecsétek gyönyörûek. Az oklevél is nagyon tetszik, ahogy a kitûzõ. De ami igazán megkapó az a túra hangulata, ami már a rajtban elkezdõdik a korhû öltözetekkel, majd folytatódik a katonasírokon égõ mécsesekkel, a pontokon helyenként felhangzó zenékkel. Ez teszi igazán emlékezetessé a dolgot s idézi mindannyiunknak fel az itt elesett katonák emlékét. Legyen könnyû nekik a föld.
 
 
D&PTúra éve: 20102009.12.27 19:01:45
megnéz D&P összes beszámolója
Üdv minden kedves olvasónak!

2010-ben a Kitörés 25 túrán szeretnék elindulni. Ehhez keresek embereket. Egyrészt mivel együtt jobb, másrészt a terepet annyira (még) nem ismerem. :-)

Ha valakinek van kedve csatlakozni, a weblapomon megtalálja az elérhetõségeimet. :-)

D&P

http://dandp.c8.hu
 
 
 Túra éve: 2009
Hegi BaliTúra éve: 20092009.03.25 12:37:02
megnéz Hegi Bali összes beszámolója
Kitörés 60, avagy emlékezzünk a hõsökre

A múltkori túra beszámolómat annyival egészíteném ki, hogy azóta a YouTube-n rátaláltam egy dalra, ugyancsak Cseh Tamástól. Ott meg is hallgatható. A dal címe: Széna tér 1945.
Ez azokról a hõsökrõl szól, akinek az emlékére mi ezt a túrát megtettük.

A másik dal címe a Fehér babák takarodója címû lemezrõl: Tábori levél Karády Katalinnak.

Remélem jövõre is megrendezitek ezt a túrát!
 
 
bükkjáróTúra éve: 20092009.03.02 11:15:22
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Kitörés 25 (éjszakai)
2009.02.14.
Táv: 23,5 km
Menetidõ: 4ó 20p körül
Estére lehült az idõ és több órán át szállingózott a hó.

A Budai Trappról igyekeztem átérni és minnél elõbb indulni, hogy az utolsó 137-es buszt elérjem. Sikerült is az elsõk között fél hat körül rajtolni. Köszönet a szervezõknem, hogy küldhettem a Borókás büféhez, a 25-ös céljába is csomagot. Az út eleje nekem kissé ismeretlen volt és itt a leírás is kissé nagy vonalú volt. Pedig a városi részeken szerintem sokkal könnyebb elkavarni mint az erdõben. Így nem teljesen a kijelölt útvonalon de sikeresen elértem a Széchenyi hegyet. Innen már egyszerû volt a jól ismert utakat, ösvényeket követnem (még ha éjjel is volt) egészen a célig. A célt sikerült idõben elérnem ahhoz, hogy elérjelm a buszt. A fasírt iszonyú jól esett, rendkívül finom volt. Utána aznap immár másodszor indultam az Erdõalja úti buszvégállomáshoz. Az út során sikerült délután és éjjel is jó nagyot zakóznom a síkos úton. Viszont a buszt és a kitûzött célt (két túra egy napon) elértem. Így rendkívül elégedetten döltem az ágyba otthon. :)
 
 
Hegi BaliTúra éve: 20092009.02.17 21:12:12
megnéz Hegi Bali összes beszámolója
Kitörés 60, avagy emlékezzünk a hõsökre...

Már a tavalyi év vége felé, amikor apránként kezdtek megjelenni az idei év teljesítménytúrái, megütötte a szemem a "Kitörés 60", s legfõképpen az, hogy ez egy éjszakai teljesítménytúra lesz. Tudtam, mennem kell. Próbára tegyem magam, és emlékezzem azokra a katonákra, akik 1945. február 11-én véres valóságként kellett megéljék azt, amit most mi túrázók csendben, fegyverropogás nélkül...
Kicsit korán, még 17 óra elõtt pár perccel érkeztem meg a városmajori templomhoz. Sehol senki, vajon jó helyen járok? Aztán negyed hat felé elkezdtek szállingózni különbözõ irányokból a bakancsos, hátizsákos emberek. Te is a Kitörésre? Te is? - kérdezgettük egymást, s megállapítottuk, hogy végül is jó helyen járunk.
Fél hat körül aztán megérkeztek a szervezõk is, lehetett rajtolni. Irány az éjszakai Budapest, majd a Budai hegyek.
Zsoltival indultunk el együtt, s kiderült, hogy a Csacsi rétre egy másik úton érkeztünk meg, mint amit a szervezõk fényekkel is kijelöltek, de végül is odaértünk. Vidám indulók harsogtak a pontõrök mobiljából, de nem sokáig élvezhettük, mert még nagyon a túra elején voltunk.
A János hegyre felérve, az ellenõrzõ pontnál a szovjet hadsereg egyenruhásai fogadtak, harsány "sztoj!" - bocsánat, de nincs cirill betû - és "dokument jeszty?" felkiáltással. Még szerencse, hogy gyermek koromban jó párszor láttam a Tizedes meg a többiek.. címû filmet, és még tanultam is oroszul, így aztán a "nye sztrilájtye!" kérésemmel hatottam rájuk.
Útközben a további ellenõrzõ pontokon német katonai uniformisba öltözött pontõrök fogadták a túrázók seregét.
Megkaptuk a pecsétet, s ha már itt vagyunk, másszunk fel az Erzsébet kilátóba! Még volt negyed óra a kilátó zárásáig, így bejutottunk. Fent a toronyban, majd levitt a szél, s a havat vágta az arcunkba. Alattunk a Duna sötét szalagja, a város fényei, gyönyörû. Akikre emlékezve túráztunk, azok biztosan nem így látták a várost 64 évvel ezelõtt.
Indulás tovább a jegesre taposott erdei utakon. Cseh Tamás "Fehér babák takarodója" címû lemezérõl való dal sorai kezdtek a fülembe csengeni: "Fú a szél, s a fagy kígyója sziszeg. Hóban fekszem, s nem tudom, hogy mi van teveled. Posta nincs se csillag a váll-lapon, hóban fekszem, s megy a századom. Második magyar hadserege, mi a neve és a fegyverneme? Mi a fegyverneme?" Tudom, a II. Magyar Hadsereg 1943. januárjában a Doni(voronyezsi) áttörésnél pusztult el, de mit csináljak, a budai hõsökrõl nem hallottam még dalt.
Útközben a gyertyával kivilágított katonasíroknál némán fejet hajtva elsuttogtuk: Lux aeterna Dei, luceat ei, requiescat in pacem!, vagyis az Isteni örök világosság fényeskedjék neki, nyugodjék békében!
Csendes emlékezés, gyaloglás, hó, szél, sötétség, de mégis felemelõ.
Lassan világosodni kezd, ahogy közeledünk Szomor felé. Végig a szántáson gyalog, közben az arcunkat a szél szántja. Megyünk konokon, monoton, mikor leszünk már Szomoron?-mondogatom magamban. Végre feltûnik a szomori templom, s vele szemben a keresztezõdés másik oldalán a Poharazó nevû vendéglátóipari alegység. Belépve kellemes meleg, nem csak a levegõ hanem a fogadtatás is. Gratuláció, megérkeztünk! Virsli, forralt bor... nekünk igen, de vajon a 64 évvel ezelõtt kitört megmaradottaknak milyen fogadtatás és ellátás jutott? Gondoljunk rájuk! Õk akkor az életükért meneteltek, s bizonytalan volt, hogy meg is érkeznek.
Nekünk, hála Istennek, megadatott a megérkezés biztonsága és öröme is. Jövõre újra ugyanitt!
 
 
pesza91Túra éve: 20092009.02.17 20:40:47
megnéz pesza91 összes beszámolója
Szép, hangulatos, helyenként kemény túra volt. Köszönöm Gyõri Péternek a budapesti idegenvezetést, a vaníliás fánkokat, a színes történeteket a környékrõl, valamint a túra utáni finom ételt. Gyulának a társaságot Rózsika-forrástól, a rendezõknek pedig a színvonalas rendezést.

A túrám a veszprémi Óvárosból indult egy rögtönzött futóedzéssel, miután munka után kicsit megcsúsztam az idõvel. Végül simán elértem a kényelmes, nemzetközi gyorsvonatot. A Déliben már várt Péter, ahonnan rögtön célba vettük a Városmajort.

A Városmajorból indulva felkerestük a Honvéd-síremléket, és a Ribizli lépcsõt. Ezután a Szamóca utcán a Diós-árok, a Város-kút, a Költõ utca valamint a Széchenyi-hegy érintésével értük el Normafát. Csacsi-rét elõtt újabb Katona-sír következett meggyújtott mécsesekkel. A ponton már várt minket Székelyvándor, Renáta és egy katona ruhába öltözött hagyományõrzõ. Innen egyedül mentem Rózsika-forrásig kisebb szakaszokat leszámítva. Éjszaka még nem jártam a Budai-hegységben, így lenyûgözött a kivilágított János-hegyi Erzsébet kilátó, a város fényei, a lámpa nélkül is világosságot adó friss hótakaró, a piros majd a sárga sávon való tekergés, a friss levegõ, a csend és a felszabadultság érzése a heti munka után.

Az Újlaki-hegyre vezetõ kapató olyan jeges volt, hogy igénybe kellett vennem a fák segítségét a feljutáshoz. Fenn a csúcson hûvös szél és Budapest csodás fényei fogadtak. A virágos-nyeregi Boróka Büfében nagyjából 2 órát töltöttem el, megvártam míg megérkezik az utolsó túrázók és a seprûk népes csapata. A meleg tea és a fasírt nagyon jól esett. 2 óra magasságában, aztán továbbindultam a sárgán, amelyen utoljára a Töki Tökölõn jártam erre májusban a Kinizsi másnapján. Az újabb Katona-sír annyira elvonta a figyelmemet, hogy rátértem a kékre, amin viszont túl haladva a piros kerékpárút érintésével a Kálvária tetején kötöttem ki. Végül is nem bántam meg, bár véletlenül alakult így. Kicsit gyönyörködtem az alattam lévõ fényekben, majd a térképet tanulmányozva belõttem magam a helyes irányba. Néhol szinte térdig ért a hó, de 10 perces bozótharc után kereszteztem a sárga sávot, amit végigkövetve elértem a Rózsika-forrásnál lévõ pontõröket B. Gyulát és Marcsit. Tíz perc után megérkezett a seprûk nagyjából 8 fõs társasága, és az elõzetesen megbeszéltek szerint Gyula csatlakozott hozzám a célig.

Az ismerõs, kiválóan jelzett sárga jelzésen, most már gyorsabb tempóban értük el Zsíros-hegyet, majd a Nagy-Szénást. A nyeregben hatalmas, jeges szél fogadott minket, és lassanként elindult a napfelkelte folyamatának elejének kezdete. Az újabb ponton a hidegben hõsiesen helytálló, katonaruhába öltözött pontõrök üdvözöltek. A célig vezetõ út egyértelmû volt, ahol kellett mindig akadt egy szalag, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy világosban sokkal könnyebb dolgunk volt, mintha korom sötétben kellett volna tájékozódni. A perbáli „katonákon” túljutva hosszú kilométereken keresztül kacskaringózva, hullámvasutazva értük el Szomort, az igen erõs intenzitással belénk harapó fagyos szél kíséretében.

A célban, a kitûzõ, felvarró és igényes oklevél mellett, végre kezembe vehettem az idei eseménynaptárt is. Gyula, Székelyvándor a célzárás után elvitt Budapestre, ahol a veszprémi
vonat indulásáig Péterék láttak vendégül.




 
 
yoyoTúra éve: 20092009.02.15 20:03:06
megnéz yoyo összes beszámolója
Kitörés 60 vagy 65 ..
Emlékeztünk azokra a katonákra ,akik több hónapon keresztül Hõsiesen védték Budapestet.Végül 1945.02.11 .-én a sötétség beálltával Kitörtek . A fiatal katonák ,a budai hegység külömbözõ pontjain pihennek . Utunk során több ,mécsesekkel borított sírt érintünk .Igazán megkapó ,és magható látvány .

A Kitörés !!! Hát igen …tavaly nem lett megrendezve ,viszont idén mikor megláttam a kiírást ,azonnal tudtam,hogy megyek. A két rövidet már megcsináltam ,egyértelmû volt,hogy a hosszún megyek .De kivel ? a két bandita Béla ,és Elek azt mondták,õk nem szoktak éjszakai túrára járni ;) Viszont a Margitán sikerült elkapnom Jocit,és rögtön igent mondott .
Aztán mikor eljött a péntek, egész nap esett a hó ,hordta fújta ..valahogy elbizonytalanodtam. Már már ott tartottunk a levelezésben,hogy nem megyünk .
Aztán úgy alakult,hogy szombaton dolgoztam ,de mivel éjszakai túra ,,így akár a munka után is eltudok menni :).Jocival 6 kor taliztam a Moszkva téren ,mikor megláttam,a toalettjét ,nagyon aggódtam . . én hozzá képest eszkimónak voltam öltözve . Hamar kiértünk a rajthoz ,és 6:20 kor indultunk is a Városmajorból ,végig fel a fogaskerekû mellett ,majd a zöldre fordultunk, és azt követve ,felértünk a Normafához . Követtük a zöldet a tükör jégen , és megcsodáltuk a város fényeit …majd a síháznál kijöttünk az aszfaltútra . Innen a sárgán le a Csacsi-rétre ,ami remekül jelölve volt ,A4 es papírokkal ,és prizmával segítve az utat .
Többen is össze gyültünk ,majd innen tovább a sárgán kocogtunk a Virág-völgy felé . Joci egyre többször mondta,hogy tetszik neki a túra . Naná,mert még az elején vagyunk cillagom :P jó tempóban haladtunk felfelé a a János-hegyre ,tapírka is elkocogott mellettünk .ott akkor írígyeltem ,hogy õ a rövidre ment . Jocival megbeszéltük,ha nagy lesz ahó ,és sokat csúszkálunk ,Virágos nyeregnél kiszállunk,és elég lesz a 25km . Végül felértünk a kilátóhoz ,a 2.epre ahol fegyverrel felszerelkezett pontõrök fogadtak .
A kilátó ,meseszép volt ahogy kivilágítva magaslott a hegy tetején . Igen hideg ,és fagyos idõ volt ,de a piroson lefelé hamar kimelegedtünk . Nagyon csúszós ,és köves volt ez a rész ,de egészen jól játható volt idáig végig . Leértünk a Szépjuhászné elágazáshoz,és a sárgán folytattuk utunkat a Hárs-hegy felé . Az emelkedõket evésre ivásra remekül kihasználtuk . Én egészen jól haladtam lefelé ,Joci viszont óvatosabb volt , ennek meg is lett az eredménye,a Hárs-hegyen hanyatt vágta magát ;)
Végre leértünk Hüvösvölgybe ,és a mentünk a sárgán tovább a meredek Újlaki –hegyre ,szó szerint négykézláb . A virágos nyeregbe 21:53 kor értünk . A pontõrök,itt is katonai ruhában voltak.Itt volt a 25 célja,és a 35 rajtja ,de jól voltunk, így eszünk ágában sem volt kiszállni . Kaptunk forró fasirtot kenyérrel,és kovi ubit hozzá .Legalább 30 percet pihiztünk ,még a ruhámat is kiterítettem a radiátorra . Vizesek voltunk… idáig folyamatosan szitált a hó .

Mikor kijöttünk az épületbõl ,megcsapot a fagyos éjszaka ,kocogásba kezdtünk ,még mindig a sárgán .Nagyon szép helyeken mentünk ,remek rálátás volt Óbuda fényeire .
Ezen az útvonalon senkivel nem találkoztunk ,így elõvettük a térképet,mert elvesztettük a sárgát ,végül megtaláltuk,és leértünk a Rózsika forráshoz a 4.ell pontra . kaptunk kekszett ,és melegedtünk a tábortûznél . Néha lekapcsoltuk a lámpáinkat,hogy pihentessük a szemünket a csillagok háborújától .
Az Alsó.-jegenye völgy mindig magával ragad , fõleg a csendes éjszakában ,hallottuk a patak csordogálást , a fahidakon többször is átkeltünk .Végül kijöttünk a völgybõl Solymár határában ,és elindultunk felfelé a sárgán . A derekamat kezdtem érezni ,már alapból is fasztummal volt bekenve ,és mivel ilyen jó a frissítés végig ,kitaláltam,hogy a fõdemen megszabadulok az övtáskámtól .A Kerek –hegy jobban ment mint gondoltam , pedig a hó vastagsága igen csak emelkedett ,Már nem volt annyira letaposva ,,,megritkultak az emberek is elõttünk . Végül 00 :15 kor értünk fel a Zsíros- hegyre az 5.ell pontra . Pufajkás ,fegyveres pontõrõk,a tábortûznél , egy hatalmas bográcsban ,frankfurti levest fõztek . Jocival rátapadtunk a tûz melegére ,és megettük a finom levest .
Elköszöntünk,és mentünk a Nagy-szénás felé .A bányász nyiladéknál eldugtam az övtáskámat egy bokorba ,kiszedtem egy két csokit , a zsíroskenyeret pedig zsebre vágtam .
A komfort érzetem egybõl jobb lett . A hó itt már nem szitált,hanem esett ..a mélysége pedig hol 30 cm,hol 5 cm volt . Végül a Szénás oldalában nem voltak pontõrök ,,ezek után nem csodálom…Igen mély hóban kapaszkodtunk fel a csúcsra , a fenyõk ágain puha vattaként ült a friss hó .De amit odafent kaptunk, azt szerintem egy életre megemlegetjük . A fagyos viharos szél a kõkemény havat ,bõrradírként csiszolta az arcunkhoz .Hihetetlen erõvel tombolt,és mély hótorlaszokat emelt ,a kék sávra . Joci kamásli nélkül futócipõben merült el a 30 cm hóban . Elõre mentem törni az utat , bár én is abban voltam ,csak kamáslival ;) már nyomok nem voltak elõttünk behordta a szél . Végül a Kutya-hegy gerincén csendesedett az ereje. Most már a k+ on mentünk , a fák bokrok úgy ragyogtak mint a gyémánt . Végül még a kutya hegy csúcsán olyan mély hó volt,hogy az utat nem lehetett látni merre megy . Végül a kék+ rõl ismét a sárga- ra váltottunk .
A forgókapunál ismét katonaruhás pontõrök fogadtak ,meleg tábortûzzel. A kapu csontra befagyott ,de Joci akkorát tekert rajta,hogy utána,még vagy 3x körbe fordult :) Ez amolyan feltételes pont lehetett ,mert tollat kértek tõllünk,de tollunk az nem volt…az övtáskámban maradt .így kitaláltam ,hogy kormozzon be egy botot ,és azzal igazolják ottlétünket . A jel azóta is az itineren van .Aa tollat viszont 5 percre rá megtaláltam zsebemben :)
Kérdésünkre,hogy mennyien vannak elõttünk ,azt mondták 1 ember ! Bár igaz már 1 órája elment .Ettõl nagyon megijedtem ,Nem akartam elõl menni …fõleg ott, ahol alig van jelzés ,helyette csak szalagozás lesz .
A sárgán vagy 4km mentünk lefelé bokatörõ puha hóban . Nyomok csak itt ott voltak ,mert behordta a szél . Végül kiértünk a Nagy –erdõ szélére ,mert,hogy nemcsak a debrecenieknek van Nagyerdejük ;) majd a foghíjjas létrán átmásztunk a kerítésen . A Dûlõrõl láttuk,hogy a völgyben villognak a pontõrõk nekünk .Itt ott ,még A4 es papírok is segítették a tájékozódást ,Nem véletlen !! De mit nekünk A4es papír, vagy sárga szalag,ha másfelé is lehet menni . Eleinte még megvoltak a nyomok,majd mikor már ,csak vaddisznó,és õz nyomok voltak ,akkor azokat követtük ügyesen :) hihetetlen bokaforgató volt a felszántott fagyott földeken botorkálni .Fáradtak is voltunk már ,és villogás amit fentrõl láttunk ,most nem volt sehol . Elkezdtem kiabálni hahó hahó van itt valaki ? Mondom Jocinak ez a patak ismerõs cillagom ,mintha ezen át kéne menni.
Menjünk vissza ahol elkavartunk .Nagy örömünkre meglett a fû ösvény ,egy csapáson kellett tovább menni ,átkeltünk a békás patakon óvatosan ,és a patakkal párhuzamosan ,újra vissza mentünk ,csak most a patak túloldalán is ,mert ugye a nyomokat követtük, ami megint rossz irányba ment. Újra eltévedtünk ,és a fagyott hóban jókora utat potyára megtettünk . Joci halgatott ,én meg mondtam a magamét .
Elõvettem a térképet hátha okosabbak leszünk . Vissza mentünk megint a patakhoz , ekkora már több túrázó is érkezett . Végül ott volt a nyomorult szalag ,csak mi nem vettük észre .
A pontnál kaptunk teát,és elindultunk Perbál irányába . A mûútra kiérve, utól ért egy fiatal srác ,jól nyomta gyalog ,azt mondta ismeri jól a környéket ,Mentünk vele Nyakas-tetõ irányába . Jól is ment egészen addig míg a gombatelephez értünk .olyan biztosra fordult jobbra,hogy hittem neki . Jó sokat mentünk lefelé ,viszont a nyomok felfelé jöttek ,,valaki már eltévedt erre ! A lényeg,az,hogy mondtam Jocinak,forduljunk vissza ,mert már megint Perbálon vagyunk .

Szóval vissza a gomba telephez ,megvan a sárga szalag. Nagy csoport lámpafényt látunk az erdõbe menni ,,,pedig nem jó az irány nekik sem . sokáig nagyon jól haladunk lefelé Anyácsak pusztára ,Joci utánnam kiállt,mert jócskán túlszaladok a ponton ,na megint vissza ,megkapjuk a pecsétet,innen már csukott szemmel is az a néhány kili ;)
Az aszfalt útra jól emlékszem mikor nyuszikával 2 éve vonszoltuk a testünket .Most Jocival vonszolom .
A szél kegyetlenül süvít a prérin, rajtam van a garbó nyak ,egy meleg sapka ,és a dzsekim kapucnija ,mégis érzem,hogy a fülembe fúj a szél ! Jocin egy termó sapi van,viszont a nyaka arca fedetlen .Végül egy fatuskó állja utunkat, amire egy szalag van rákötve és lifeg .A sötétben elsõ ránézésre egy kutyát látok ,benne amint csóválja a farkát :)

Szóval most másfelé kell menni ,nem a mûúton végig ,Megyünk is ,jól látunk a holdfénynél lámpa nélkül,valószínû ez miatt ismét elhagyjuk a szalag jelzést. Míg végül Szomor helyett .Mány –Felsõõrsön kötöttünk ki . Az országúton botorkálva ,azt várom,hogy Gabi érkezzen meg ,és autóval, bevigyen Szomorra! Térképet elõ ,irány Szomor .futunk ,ahogy csak tudunk ,de a domb mögött még egy domb van ..Végül leérünk Szomorra , jön egy bácsi , gyorsan megkérdezem merre van a poharazó!
Épp elõtte állunk mutatja ,és abban a pillanatban Gabi is megérkezik értem autóval .. Benyitunk a célba ,és 5:45 kor 11:24es menetidõvel , véget vetünk az õrületnek … Néhányan már beérkeztek, kérdik is merre jártunk eddig ;) Mostmár nincs több kavarás ,nincs több fagyos szél,nincs több hóbamerülés ,csúszkálás . Az biztos…hogy jövõre úgy megcsinálom a túrát,de úgy …hogy hétnyelven beszél :)

Ui: Ülünk a cserépkélyha szélén Jocival. Hátunkat forrón melegíti a kályha melege.Megkapjuk az igényes oklevelet ,a kitûzõt a felvarrót ,megkapjuk a virslit a teát . A hangszoróból halk mozgalmi indulók szólnak . Az elesett katonákra gondolok .Majd megszólal a himnusz is .
Igazán szép ,és megható túra volt, ajánlom mindenkinek .

Ui: 7 órakkor a Zsíros-hegyre autózunk felfelé , az eldugott övtáskámért,,,,majd egy három fõs fiatal csoport a térképet bújja ,Srácok remélem beértetek szintidõre ,mert Szomor innen még nagyon messze volt !!!
 
 
kockaTúra éve: 20092009.02.15 18:28:32
megnéz kocka összes beszámolója
Pár pontban összeszedném hogy miyen volt a 2009-es kitörés.

- Csapat: Dani és Ákos, Ákos csak 25 km távon
- Start: úgy 17:45 körül
- Idõjárás: szemerkél a hó, erõs szél, minusz néhány fok körül
- Terep: Fagyos talaj, hófúvásokkal. Volt egy patak-átkelés ahol megmártottam a lábam a megbillenõ gerenda miatt. Szép nagyot bénáztam. A budai hegyekben jegesre voltak lejárva az utak, nehéz volt rajta felmászni a hegyre, a Nagy Szénásokon pedig szép nagy hófúvások nehezítették a közlekedést. Körülbelöl itt vettük észre, hogy térdig megfagyott a nadrág rajtunk. Egyébként nem volt nehéz.
- Érdekességek: a rendezõk fegyvereit és felszerelését mindenhol megnéztem, egy gépfegyvert még próbálgattam is. Nosztalgia, kicsit militarista gyerekkorom volt :-) A táj is nagyon szép volt, már amit lehetett látni: A kilátás a nagy szénásokról, a kivilágított erzsébet kilátó. A nagy szénásokon egyébként a hangulat kedvéért is érdemes megállni térdig lefagyott nadrágban.
- Cifrább helyzetek: A végén a majdnem célegyenesben a TSZ mellett végig szembe szélben -és hol van még onnan a falu; Hûvösvölgy után a jeges meredek kaptató, a nagy szénásokon a hófúvások.
- Agy-állapot: szerintem gazdagította valamivel az agyamat, hogy végigjártam azoknak a katonáknak az útját, akiket mindenféle országokból ideküldtek egymás legyilkolására. Többek közt. (Itt fõleg arra gondolok hogy volt valami közük a nagyapám családjának kiirtásához is) Nem sok együttérzést kaptak az utókortól és pont ezért érdemes végigjárni az útjukat, kicsit sejteni hogy nekik egyáltalán nem volt frankó.
- Tapasztalat: Örülök neki, hogy idén sikerült végigcsinálnom bealvás nélkül. Úgy látszik ezt nagy csapattal nem lehet megcsinálni, mert akkor sok a tökölés és a vakarózás - amitõl én elálmosodok.
 
 
 Túra éve: 2007
yoyoTúra éve: 20072007.02.08 16:39:57
megnéz yoyo összes beszámolója
Sziasztok kedves túrázók ,nem akartam irni ,de egy pár mondatban mégis összefoglalom a túrát .

Aki még nem volt a kitörésen ,annak,csak ajánlani tudom a részvételt .
Bár mi nyuszival a 35 ös távon indultunk 22:50 kor, de csináltunk belõle 42 õt .Akkor persze morgolódtunk,de mostmár nembánom .

Az elsõ eltévedés mindjárt az elején volt ,majdnem Óbudáig szaladtunk .
Utánna beálltunk rendesen ,a Kerek-hegyet most is utáltuk ,a kis alattomos emelkedõjével .Majd 3 hajléktalan ,lekapcsolt minket cigarettát kérni ,benn az erdõben :o Persze a "kannás" bort úgy ölelték ,mint anya a gyermekét:)
De kedvesek voltak ,mert jó utat kivántak.

Szépen haladtunk felfelé ,néha elõzgettünk ,persze mindig ugyan azokat a túrázókat.
Zsiroshegyen bevágtam egy zsiroskenyeret ,majd mentünk a Nagy-szénásnak .Nagyon nem tudtunk idõzni fenn ,mert fagyos szél fújt .
A kutyahegyen átvágtunk ,majd a magaslétrán átmászva ,tulajdon képpen a sárgával párhuzamos úton ,végig lementünk a hegyrõl . Ugyan olyan sóderes út ,csak éppen nem jelölt .Ez volt a legnagyobb kavarásunk.
Megint utólértük a túrázókat ,volt aki már nevetett minket , elhagytuk õket majd el is tévedtünk újra ,de csak kicsit ,bevártuk a többséget egy keresztezõdésben ,és együtt mentünk a nyilt terepen a magas fûben . Ha akkor nem jönnek túrázók ,szerintem ott köröznénk még mindig a csapásokon,mert szerintem az egy útvesztõ. Azon eligazodni,csak egy vaddisznó tud ;)

Na ezután beértünk Perbálra ,csak nagyon minimális kitérõvel ,majd a gomba telepnél megint elakadtunk ,de nyuszi elõre futott felderiteni .integetett is,hogy meg van a szalag .Na megindultunk megint ,Anyácsa puszta felé ,úgy belendültünk,hogy a szétfagyott pontõr a buszmegállóból kiálltott utánunk. Hihetetlen alig tudott beszélni ,úgy szétvolt már fagyva .Szerintem nagyon vékonyan is öltözött ,,sajnáltuk nyuszival,de kedves volt ,mert mondta ,hogy csak a mûuton fussunk tovább, az levisz Szomorra .
tepertünk is ahogy tudtunk ,én már telefonáltam is haza jöhetnek értem,mert látjuk a templomot .
Jó pár kilit futottunk igy is, de a templom alig közeledett ,mikor meg közeledett akkor kiderült nem is templom,csak valami csirke telep naaagy darálója :) de igy kivilágitani ? Na mindegy... futottunk lefele ,de már gyanús volt,hogy hol van Szomor ,mert olyan közelnek tünt ,és már megint felfelé megyünk a Kakukk hegyen .
Már épp kezdtünk kétségbe esni,mikor megláttunk egy túrázót ,sántikált szegény ,de legalább õ is beért, meg mi is párperc múlva .

A célban megkaptuk a szép kitûzõt ,oklevelet,majd helyet foglaltunk egy asztalnál,és kihozták a finom gulyást ,és a teát is .
Fél hétkor még úgysem reggeliztem fõtt ételt .
Köszönet a rendezõknek ,és nyuszinak,hogy ismét egy élménnyel gazdagabb lettem .
Jövõre folyt.köv. Mostmár tudjuk az utat végig :)


 
 
MacGyverTúra éve: 20072007.02.08 11:35:03
megnéz MacGyver összes beszámolója
Kitörés 25

A rajt könnyen megközelíthetõ helyen volt, a Moszkva tértõl nem messze. Igaz, a nevezésnél meglepõ volt, hogy semmi adatot nem kérdeztek, és nem is jegyeztek fel, hát ez nem így szokás... Elindultunk a fogaskerekû felé, próbáltuk a gyengén festett zöld jelzést követni, elég nehezen ment. Széchenyi-hegyen fogadott minket egy filctoll, és egy felirat - az elsõ ellenõrzõpont. Innen Normafa nincs messze, onnantól pedig egy darabig számomra is ismerõs út következett. Virág-völgynél csatlakoztunk be a Meteor útvonalába, de rég is volt! Innen János-hegyig szép lassú mászás, sokan le is hagytak minket. Fenn a tetõn végre egy emberes ellenõrzõpont, a folyamatos metszõ, hideg szélben nagyon jól esett a forró tea, ráadásul lehetett repetázni belõle! Már nagyon elegem volt a hideg szélbõl, így az ajánlott útvonalnak köszönhetõen kihagytuk a Nagy Hárs-hegyet. Az út mellett a katonasírokon mécsesek világítottak. Hûvösvölgy után megint ismerõs emelkedõ, itt egy kicsit ki is dõltem. Utána következett az út legérdekesebb része, a vitorlázórepülõtér szélén, és az Újlaki-hegy oldalában mentünk, mindenféle csapásokon (vagy legalábbis a sötétben úgy tûnt). Jól látszottak a repülõtéren átvágó más csapatok fényei, lehetett nézegetni, hogy ki halad jól, ki választott jól járható utat. Itt végetért a szélárnyék, megint lehetett érezni a szél erejét. Hamar elértük Virágos-nyerget, ahol megint érdekes volt a szervezés: az emléklapot töltsük ki magunknak... Egy óra üldögélés után indultunk vissza a városba, ekkor már nagyon hideg volt és késõ. Másfél óra után végre elértük az autót, a hazautat többé-kevésbé átaludtam :-)

 
 
ZeteTúra éve: 20072007.02.06 13:11:44
megnéz Zete összes beszámolója
Kitörés 60 - avagy

egy fantasztikus emléktúra története 2007-bõl

Fotóalbum a túráról itt tekinthetõ meg:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=42

Pontosan fél hatra már a városmajori rajtban voltam, azzal a hátsó szándékkal, ha ismerõsökkel futok össze, akkor megpróbálok csatlakozni hozzájuk. Bár a túra útvonalának egy részét bejártam, azért voltak fehér foltok rendesen. Fõleg a 60-as táv vége, a Perbál-Szomor szakasz volt az, amitõl tartottam, olvasva a tavalyi beszámolókat. Azonban szerencsém volt, BHG sporit mindjárt felfedeztem, épp a túra kitûzõit szállította le a rendezõknek egy hatalmas szatyorban. Már Itt a rajtban is egykori egyenruhában feszítõ rendezõk intézték az adminisztrációt, a 650 HUF-os nevezési díjért cserébe kaptunk itinert, és rövid várakozás után nekivágtunk. Kis csapatunk oszlopos tagjai "természtesen" a topikból kerültek ki: vándorcsillag, bakancsbogi, egy offtopik srác és természetesen Budai_hg.

Rövid egyeztetés után megegyeztünk, hogy az itinerben megadott útvonalat követjük, pedig idén a túra útvonala csak ajánlott volt. Ennek megfelelõen a Diós-árok útján kezdtünk el felfelé lépkedni, a János-kórháztól. Útközben jó sokat beszélgettünk, így szinte pillanatok alatt felértünk a Széchenyi-hegyre, ahol is "filctollas" ep. mûködött. Leigazolás után fotókkal kísérleteztünk, de itt még nem tudtam az optimális beállítást megtalálni, így ezek még nem lettek túl jók. Innen átmentünk Normafához, majd megtettük azt a teljesen ésszerûtlen kunkort a Csacsi-rét elõtt. Ott újabb filctollas ep. várt ránk, majd elkezdtünk felmászni a János-hegyre. Közben volt egy elég randa nehezítés: egy helyen egy csomó kidõlt kisebb-nagyobb fa nehezítette a haladást, amit mindenki összevissza máshol küzdött le. Itt sokan utólértek minket, de áthaladva ezen a ponton, hamarosan ismét összezártunk és együtt folytattuk tovább. Sõt még újabb ismerõs, Szilvi is csatlakozott hozzánk. Sajnos János-hegyre fel BHG spori torka kezdett rendetlenkedni, de annyira, hogy még a társalgást is teljesen beszüntette. A kilátó gyönyörû kivilágítása már messzirõl látszott, felérve pedig megtaláltuk az elsõ emberes pontot, ahol is több pohár teával melegítettünk. Közben újabb csapatok érkeztek, mindenki lelkesen fedezte fel az újabb és újabb ismerõsöket. Én Sétálóssal váltottam pár szót, majd fotóztam, ezek a képek már remekül sikerültek.

Innentõl is szigorúan az itinerben megadott útvonalat követtük, vagyis felmentünk a Nagy-Hárs-hegyre, majd leszerpentineztünk Hûvösvölgybe. Még a villamospálya elõtt találtuk az elsõ katonasírt, ahol is mécsest láttunk elhelyezve. Átvágva a mûúton, megkezdtük a kaptatót, majd a csapat, a javaslatomra megtett egy kb. 50 m-es kitérõt az egyik kanyarból, egy újabb sírhoz, ahol szintén láttunk egy nemrég kitett mécsest. Jött még egy kis kaptató, majd a Mátyás király emlékmûnél egy újabb katonasír. Hamarosan nekivágtunk az Újlaki-hegy megmászásának, ahová elsõnek értem fel. A tetõhöz egész közel két túrázó nézett körbe tanácstalanul, nem tudták, merre kell lemenni. Útbaigazítottam õket, majd a többiekkel együtt belehúztunk és csakhamar a Boróka büfé kényelmét és melegét élveztük. Bent nagy sürgés-forgás volt, egy egész rendezõi csapatot láttunk itt katonaruhában, lévén ez az egyik résztáv indítópontja, egy másiknak pedig a célja. Három különbözõ ital elfogyasztása után még beszélgettem egy sort két rendezõvel, majd folytattuk tovább.

Idáig néhol igen erõs szelet kaptunk, de a Z sáv mentén teljesen szélvédett úton lehetett haladni, nagyon élveztem ezt a részt. Kimondottan jól esett a gyaloglás is, pedig itt némileg csökkent a tempó, legalább is én így éreztem. Leértünk a Z és S sáv találkozójához, a kis réten, az Alsó-jegenye-völgy elején volt a következõ ep. Itt is katonaruhás rendezõk, hadifelszerelés, alkoholos üvegek, meleg tea, tábortûz szóval minden olyan, ami ezen a túrán jellemzõ volt. Itt hoszabb pihenõt tartottunk, bár BHG már nagyon ment volna, ugyanis kaja az csak a következõ pontra volt ígérve. Azért még elkészítettünk pár fegyveres fotót, egyúttal kicsit rápihentünk a következõ emelkedõre. A solymári utat gyorsan elértük, majd megállás nélkül elkezdtünk menni fölfelé. Ettõl kezdve végig vándorcsillag társaságában haladtam, általában mi mentünk kicsivel elõbb, mindenfélékrõl beszélgetve szinte repült az idõ, fogytak a km-ek. Még azt az idióta ék alakú levágást is bejártuk, ami a S sáv jelzést teszi röhejessé még a volt TH elõtt. Felérve a pontra, meglepõdtem, mert az egyik pontõr ismerõs volt a Boróka büfébõl, és tényleg. Igaz, most más ruhában feszített a hölgy, ezúttal eü-s szerelést öltött magára. Éppen a finom szendvicseket vettük magunkhoz, amikor egy jelentõsebb csapat futott be, mint kiderült, csupa topikos arc. Kezdõdött is nagy hülyéskedés, többen a hatástalanított fegyverekkel játszadoztak... A hangulatunk továbbra is remek volt, teljesen belemerülve a beszélgetésbe folytattuk tovább. Gondolom részben ennek hatására, de el is kavartunk egy cseppet, szerencsére utánunk szóltak. Nagy-Szénásra felfelé egy rövidebb részen egyedül mentem, a sóderút valósággal világított elõttem, fent a telihold segített be, és az ég sem volt felhõs. Lámpára egyáltalán nem volt szükség, sokszor még az erdõben sem. Számomra fantasztikus volt a túra ebben az évszakhoz képest remek idõben! Zsebredugott kézzel szinte sétatempóban szívtam be a friss hideg téli levegõt, és itt gondoltam elõször arra, milyen jól jött volna az egykori katonáknak, ha ilyen idõ lett volna anno 45-ben (akkor jó nagy hóban küzdötték magukat minél messzebb a várostól). Nagy-Szénáson az éjszakához képest ragyogó kilátási lehetõség volt, itt is fotóztam. Ezután megkezdtük a lejtmenetet. A Fenyõs-tisztáson ugyan nem találtunk pontot, de késõbb, a Malom-földek nevû ep-n ott volt mindkettõnek az adminisztrációja. Elõtte viszont még egy nagyon érdekes szakasz jött: elõször hosszú enyhe ereszkedõ, majd egy nyitott terep, ahonnan gondolom nappal biztos szuperül rá lehet látni a Gerecse vidékére, el is határoztam, ide egyszer mindeképp visszajövök. Nagyon tetszett ez a rész! Végleg elhagyva a hegyeket, arra gondoltam, azok a katonák, akik idáig megúszták, már biztos kezdtek örülni, hogy sikerült nekik a kitörés. (Pedig voltak akik elérték Perbált is, és ott estek fogságba.) A 8. ep-nél pihentünk egyet, majd bevártuk BHG-éket, akik itt kissé lemaradtak. Közben kekszet falatoztunk, s szokás szerint beszélgettünk a rendezõkkel. Egyiküktõl még egy extra kis páleszt is kaptam, amit ezúton is köszönök!

Végül megjöttek a többiek, együtt folytattuk, teljesen sík, nyitott terepen, egy tekergõ ösvényt követve, ami ki volt ugyan szalagozva, de azért nagyon kellett figyelni, merre is haladjunk. Ekkor is szuper volt még az idõ, sõt a szél ezen a részen egyáltalán nem fújt. Perbálon áthaladtunk, majd már azt hittük, minden OK, még a beérkezésre is tippeltem már idõt, amikor megtorpantunk. Elértük már az itinerben írt gombaüzemet, ott jobbra térünk, de gyanús volt, hogy szalagot egyet sem láttunk itt. Ekkor egy gazdasági épületnél voltunk, de mindeki utánunk jött, ez is megzavart kissé. Végül vissza is fordultunk, de a közben újra becsatlakozó BHG is azt állította, ez a jó út. De kiderült, mégse, csak már nem akart senki visszafordulni. Szerencsére egy jól járható szekérút volt az, amin idáig jöttünk, majd egy szántóföld széle jött, végül ismét szekérút. Ez kezdetben mindefelé kanyargott, de aztán felértünk egy fennsíkszerû részre, ahol is egy nagy elágazásban BHG aztán már mutatta a helyes utat Anyácsapusztára. Úgy saccoltuk, távban nem olyan sokat tettünk bele plusszba, inkább csak szintben. Itt nagyon úgy éreztem, hogy egymagamban piszokul megszorultam volna... Elég rossz minõségû, talpgyilkos úton nyomultuk le, megleltük az utolsó pontot, ami egyedüli volt abban, hogy egy buszmegállóban ücsörgött egy szemmel láthatóan kimerült civil fazon. Elég rosszul nézett ki, meg is sajnáltuk kissé. Azért a kitartása dícséretes, a házikós bélyegzõ meg jól mutatott a füzetben (bár ezt csak otthon vettem észre). Innen már csak aszfalt, igaz nem kevés volt hátra, beleadtunk mindent, ami még maradt az erõbõl, végül 7-negyed 8 körül értünk be. Ha nagyon sietek, még a 7-25-ös buszt is elértem volna, de akkor kimaradt volna a gulyás, meg még egy kevés a túra hangulatából. Mert abból még a Korona vendéglõben üldögélve is volt részünk, ugyanis a reggelizés közben jó sok rendezõ is befutott, olyan volt az egész, mintha egy helyõrségi klubban üldögéltünk volna.

Gyönyörû kitûzõt és emléklapot kaptunk, olyat, amely méltó ehhez a rendezvényhez.

Meg kell, hogy említsem, úgy éreztem, ezen a túrán a rendezõség különösen sok energiát fektetettt abba, hogy a résztvevõk számára minél hitelesebb legyen a hangulat. Rengeteg felszerelést hurcoltak ki magukkal a pontokra, mindenhol nagyon szívesen beszélgettek a túrázókkal. Látszott, hogy a rendezvényt a résztvevõkért csinálták, nem a saját maguk szórakoztatására. Én minden ponton beszélgettem a pontõrökkel, történelemrõl, katonai dolgokról, hagyományõrzõ rendezvényekrõl stb., s azt tapasztaltam, mindenhol örültek az érdeklõdésnek. Egyszerûen jó, hogy van ez a rendezvény. Így ebben a formában, ahogy most megcsinálták. Remélem, lesz máskor is.

(Csak egy dolgot sajnálok így utólag: azt, hogy a Konrád menet túrát kihagytam.)
 
 
sütiTúra éve: 20072007.02.06 12:48:32
megnéz süti összes beszámolója
Fél éve nem voltam 25 km fölötti túrán, így most kissé edzetlenül indultam. Azért szerencsére volt annyi önkritikám, hogy a hatvanast nem vállaltam be, így maradt a 45. Szépjuhásznétõl mentem föl a rajtig. Már itt találkoztam két túrázóval (apa és fia), akik a segítségemet kérték. Elbeszégettem velük, mondták, hogy 60 km-en vannak. Kérdeztem, hogy nem merész-e egy kicsit, de ekkor még úgy érezték, hogy sima ügy lesz.
János-hegyre majdnem egyszerreértem Bálintékkal, így együtt mentünk. Bálint még roszabb kondíciókkal indult mint én, õ ugyanis nyár óta egyeltalán nem túrázott. Ákosék nem várták meg, míg nevezek, elõreszaladtak. Elndultunk lefelé, Bálint, Kocka, Dani a két újfiú, és én. Nag-Hárs-hegyen már mondta, hogy ezen a túrán szép kényelmes tempóban szeretne menni. Ez az Újlaki-hegyre már sûrû megállásokat jelentett. Nem szólhattam semmit, mert õ már 15 km-t lenyomott János-hegyig. Virágos nyeregben a Boróka büfénél újra egyesült a csapat, de már csak hat fõvel. Bálint ekkor úgy döntött, hogy kiszáll. Itt találkoztam a korábban említett apával és fiával. Mondták, hogy elág volt,és az õ távjuk ezentúl inkább a 25-30 km lesz. Az ellenõrzõponton mondták, hogy a következõnél kapunk enni-inni. Kicsit sajnáltam, mert tavaly itt igen finom fasírtot kaptunk. Késõbb valaki mondta, hogy miután rendelt egy zsíroskenyeret, nem kellett kifizetnie, mivel benne van az árban. Öt kilóméter után Ákos is kiszállt, mert szétment a térde. Alsó-jegenye-völgyben aztán persze nem kaptunk semmit, csak az elõbbihez hasonló ígéretet. Innen jött a kegyetlen, sunyi és hosszú emelkedõ Zsíros-hegyig. Tavaly emiatt adtuk fel. Az ellenõrzõponton már egyenesen rátértünk a lényegre. Nagy nehezen kinyögték, hogy van egy pár szendvicsük, de igen ilimtált mennyiség. Azért egyet elvettem belõle. Itt viszont Kocka is kiszállt, így maradtunk hárman. Három Dani. A Malom földekig nem is volt semmi gond, szép volt a szalagozás, leszámítva azt, hogy a Fenyõs tisztás nevû EP nem volt sehol. Illetve összevonták a következõvel. Innen viszont kissé elszálltak a dolgok. Meggyõzdésem, hogy egyes távokat hibásan tüntettek fel. A Békás-patak és Perbáli buszmegálló közé 900 m-t írtak, nos ez a térkép szerint légvonalban másfél kilóméter. Szántóföldeken át, lehetetlen a szalagozás. A leírás meg nem sokat segített, mert azóta sem tudom a térképpel összeegyeztetni. Bár ez nagyrészt a Cartographia hibája is. valósínûleg egyel elõbb kanyarodtunk, mint kellett volna, ezért hamar eltévedtünk. De jöttek utánunk Hevér Gáborék, így nem estünk kétségbe. Apró technikai szünetet tartottunk, idõsebbik Dani ezalatt továbbment a többiekkel, de gy, hogy eltûntek a szemünk elõl. Ez már kelemetlenül érintett. Kiértünk valamilyen mezõre. Elõvettük a tájolót, hogy akkor megyünk toronyiránt. Öt perc után kerítésbe botlottunk. bemásztunk valami gyümölcsösbe (amit így ebben a formában nem jelöl a térkép), próbáltunk jó irányb és jó úton haladni, bár a kettõ összeegyeztethetetlennek tûnt. Idõvel elértük a kerítés túlsó felét, de nem mertünk átmászni, kint ugyanis rettenetes dzungel volt. Elinultunk a kerírés által kijelölt irányba. így érünk el egy sarkot. nem akartunk totál rossz irányba fordulni, így inkább kimásztunk. Itt hamar megpillantottuk a kijelölt utat. Anyácsapusztáig sima ügy volt. Itt a pontõr mndta, hogy végig az aszfaltozott úton. vágyakozva néztük a távoli fényeket, de ott kiderült, hogy ez csak egy mezõgazdasági üzem. Ennél nagyobb lelki csapást el sem tudtam képzelni. Azért összeszedtük magunkat, és besétáltunk a célig. A meleg bableves mindenért kárpótolt.
Itt ismét összetalálkoztunk harmadik Dani társunkkal. Neki külön köszönöm a fuvart.
 
 
kockaTúra éve: 20072007.02.05 14:30:45
megnéz kocka összes beszámolója
Péntekrõl szombatra kicsit szarul aludtam (mégsem kellett volna bekajálnom), szombaton ennek eredményeként kicsit csökkentett üzemmódban startoltam. Délután 4-kor startoltam itthonról, mindenféle nehézséggel megküzdve (nem járó metrópótló) ógy 6 körül startnál volt a csapat. Bálint (jesssz, visszatért!!!), Dani, Ifjabb Dani, Ákos (szintén sok ideje elösször), két új srác egy üveg pálinikával.

Elindultunk felfelé a hegyen. Nagyon kellemes szögben lejtenek a budai "hegyek", pont jól esik az ilyesmi, pofáztunk sokat, nagyon jó hangulat volt. Az új srácok mondjuk mondjuk idõnként mondták hogy túl keményen toljuk, nekem meg túl lassú volt, látszott hogy szét fogunk szakadni egy idõ után.

Fel is szakadoztunk, elvesztettük elösször Danit és Ákost, mert elõre mentek, én a hátramaradt csapatot próbáltam húzni még akkor, aztán EP-nél utolértük õket és én inkáb követtem õket mert Ákost tudja az útat :)
A Jánoshegyen csatlakozott hozzánk Süti, így már 8-an voltunk a csaptban, a csapat meg többnyire két darabban. Legközelebb a 25-ös táv végén találkoztunk a mögöttünk jövõ csapat maradványaival, az új srácok felszáltak a buszra a pálinkásüveggel Szépjuhásznénál, Bálintnak meg begörcsölt a lába. Azért frankó csákó hogy eljött üjra fél év után újra túrázni, majd lassan újra visszaszokik :) Én viszont itt kezdtem agyilag bezuhanni, úgy éjfél körül. Továbbindultunk és demoralizálásként 30 kilóméternél kiszállt Ákos is, meghúzta a lábát. Mi mentünk tovább, fizikailag egyáltalán nem voltam fáradt, de az agyam helyén egy nagy hideg követ éreztem, ami követelte hogy a szemeimet csukjam be és tegyem le õt egy párnára vagy bármi másra. Rosszabb mintha fizikailag fáradtam volna el :( Úgyhogy 35 kilóméternél kiszálltam, ez ott Nagykovácsitól nm messze, 2 óra körül. A Danik mondták hogy nem hagyhatom a túratársaimat cserben, de megmagyaráztam hogy bunkóknak lehet barátokat cserbenhagyni, és én bunkó vagyok, így már értették. Kár, jövõre alvással készülök majd erre a túrára.
Mindenesetre lebaktattam a buszmegállóhoz, úgy 2:30-ra ott is voltam, a legelsõ reggeli buszig még két bõ órám volt, úgyhogy elindultam gyalog Hûvösvölgy felé, útközben találkoztam egy szintén hazafelé tartó informatikussal, dumáltunk, ami ébrentartott. Valahol utolért egy busz, felvett, behozott pestre, 4:30-ra már otthon is voltam a kényelmes kis 8kerbeli lakásomban. Ami akkor még felavatás elött ált :)

Daniék sikeresen teljesítették, nekem meg ég a pofám, de jövõre bizonyítok majd.
 
 
Rush2006Túra éve: 20072007.02.05 09:27:36
megnéz Rush2006 összes beszámolója
Kitörés 60

Ettõl a túrától féltem eléggé, talán a táv, és a sötétség az, ami miatt ez a kényszer élt bennem. A villamoson már bubu-val találkoztam, aki nem a legjobb állapotban volt, de azért mivel a világon elõször 2007-ben is van Kiörés meg Barlangúra, mind a kettõ tervbe volt neki. Persze nekem is de ki sem mertem mondani, mert ki tudja hogy mit hoz az éj.

No megérkeztünk a rajtba, ahol már sok ismerõs volt. sétálós bácsi, barátnõje Anita, zsotyek, Vándorköszörüs, petami, OT Feri, és sikerült megismernem Vándor Csillagot is.

Így indultunk 8-an neki a 60-as távnak. Az elején kapásból kemény emelkedõk a Széchenyi Hegyig. Az útvonal nem volt kötelezõ, csak megengedett, de mi igyekeztünk a leírásnak megfelelõen menni. Itt sikerült szépen elhagynom a fejlámpámat. (mint utólag kiderült nem nekem, hanem petami elfelejtett szólni hogy nála van, de meglett szerencsére késõbb) Erre a tényre csak a Normafánál jöttem rá, mert ugye addig a lámpák világítottak a fõutakon. A többiek mondták hogy menjek vissza, majd úgyis utolérem õket, de nem tettem így (utólag szerencsére). Vándor_Csillag felajánlott nekem egy kis lámpát, ami nem nagy hatótávolságú, de a célnak tökéletesen megfelelt, és a célig ezzel mentem, jó lámpa volt, nagy köszönet érte!!! (ha talizunk, visszaadom, vagy vkivel visszajuttatom) A csacsi-rét után, meredek emelkedõ a János Hegyig, azt hiszem zsotyek, sétálós, illetve Anita itt kezdték felvenni az igazi tempójukat, és elkezdõdött a zúzás, amitõl mindenki tartott:) petami és Vándor_Csillag lemaradtak, a János hegyen bubu csapatával mentek tovább, így 6-an maradtunk egy ideig. A János-hegyre felérve találkoztunk bubu csapatával, de bubu nagyon csúnyán nézett ki, remélem meggyógyultál, és grat a hétvégédhez ezek után. Kis teázás, szendvicsek, de nem maradtunk sokat, mert piszkosul nagy szél volt. A Virágos Nyereg nagyon messze volt, de szerencsére tudtam hogy mi vár rám, mert ez ismerõs szakasz volt viszonylag. zsotyekék továbbra is zúztak fölfelé, lefelé, ezt mutatja hogy OT Feri is kiszállt a csapatunkból, így 5-en maradtunk végig a túrán. Virágos Nyeregben megpihenés, de szerencsére nem maradtunk sokat, így annyira nem is fáztam mikor kiértem a büfébõl.

Ez a túra a Budai hg. szinte az összes valamire való hegyét érintette, így ettõl lett kemény a túra.

Egy idõ múlva következett az egyetlen holtpontom a túrán, a Zsíros hegyre fölfele a S- jelzésen. sétálós-tól kérdeztem még Virágos nyeregnél hogy milyen lesz ez a rész, a lehetõ "legszebben" fogalmazott: hosszú, és sunyin folyamatosan felele emelkedõ.

Útközben elkapott az álmosság, és bizony bele-bele kellett kocognom hogy tudjam a lépést tartani a többiekkel. Egy megváltás volt amikor felértünk a parkolóhoz, ahol az EP volt. Ittam egy rakás Colát, hátha felébreszt, majd majszolgattam szendvicseket, ami a ponton volt. Innen viszonylag egybe voltam már, persze fáradt voltam eléggé, de hajtott a vágy.. Útközben néha hajtogattam hogy mi lenne ha.... nem megy ez most, fáradt vagyok, stb stb.. De igyekeztem ezeket elhessegetni a gondolataimból, én azért jöttem ide hogy megcsináljam ezt a túrát. A Nagy-szénás könnyebben ment mint gondoltam volna, innentõl végig lefele kellett menni. zsotyekék õrült tempóban nyomták, talán még a szokásosnál is jobban(?), és nem gyõztem kocogni, hogy utólérjem õket, de a lábam fájt már eléggé, így bizony elég nehéz volt követni õket, de azért nem vallottam kudarcot. Egy falétramászás, és már a Gerecsében is voltunk.

A pusztán piszok nagy szél volt. Itt értük utól grobát, gudlukinget, Vlaszijt, és OT Katát, akikkel együtt indultunk neki a maradék 10 km-nek. A többiek tempója most már tényleg a maximumra hágott, így Vlaszijékkal maradtam, de ügyeltünk arra hogy a többiek látótávolságba maradjanak azért. Sajnos nem így történt, mivel azt hittük a közeli fényekre hogy az már Szomor, de mint kiderült, az csak vmi gyártelep volt, nagy bosszúságomra.. Így telefonos segítség.. A többiek egy földúton balra fordultak, hogy a Kakukk-hegyet megmásszák, mivel benne volt az itinerbe, de a szalagozás meg tovább vitt egyenesen a mûúton, mert mint kiderült az is Szomorra vitt. Ez - pont volt a szervezõségtõl. Én elkezdtem futni hogy utólérjem a többieket, letojtam már hogy fölfele, vagy lefele, csak futottam :) Majd sikerült utólérnem õket. Jó dolog volt ez a Kakukk-hegy, csak abban a pillanatban nem tudatosult ez bennem, meg a többi 2 csajban sem :-) Majd egy meredek lejtõ után megjött a várva várt Szomor. A célban finom babgulyás várt. zsotyekék egy kis pihi után indultak is tovább a barlangtúrára, én még maradtam kicsit a célban. Fáradt voltam, a szemeim csukódtak lefele, néha el is bóbiskoltam, majd vmi állatság folytán beszálltam Vándorköszörüs kocsijába, gudlukingel, és grobával, és eldöntöttem hogy megyek a Barlangtól-barlangig túrára. Ezt lehet hogy álmodtam, mert ahogy beszálltam a kocsiba már aludtam is. Majd Vándorköszörüs kitett a rajttól 4 percre, és ekkor tudatosult bennem hogy ha már itt vagy, nincs visszaút.. gudluking is nagyon hezitált, de végül õ is így döntött mint én, de fáradt volt már õ is.



Sikerült a Kitörés, egy kellemes, ugyanakkor kemény túra volt. Köszönöm társaimnak az utat!
 
 
BobescuTúra éve: 20072007.02.04 18:17:21
megnéz Bobescu összes beszámolója
Kitörés ´07 60km!
Viktor!
Köszönöm az útmutatást, ismét sokat tanultam!
Megható volt a Tóth Árpád vers amit az egyik katonasirnál szavaltál!
Nálam maradt az emléklapod,küldd el a cimedet az emailemre,és postázom neked!
 
 
 Túra éve: 2006
yoyoTúra éve: 20062006.03.28 17:19:38
megnéz yoyo összes beszámolója
Kitörés 35 éjszakai túra!

Errõl a túráról asszem nem lehet rövidet irni ,mivel 11 órán át tartott az õrület.
Én azt gondoltam,hogy éjfélre beérünk a célba ,ha kétóránként 10 kilit megteszünk. A többiek többet mondtak, hajnali 2-õt max 3-at.De mi a csudát csináltunk ennyi ideig ? Pedig folyamatosan mentünk ,sõtt volt ahol futottunk is.

18:30 körül indultunk a városmajorból. Aztán a gyermekvasútnál pecsételés,és futás be az erdõbe , a következõ ep-ig ami a csacsi rét volt ,de nemvoltak ott a pontõrök,mert mi hamarabb oda értünk ;)
Egy srác telefonált a rendezõnek , kérdezte ,hogy milegyen várjunk? mondta,hogy nyugodtan menjünk tovább õ még uton van a ponthoz. Itt,még tudtunk futni lefelé,és éreztem ,hogy a kölcsön bakancs nyomja a bokámat. vastagabb zoknicserével orvosoltuk a problémát ,és lazitottam a bakancson.Felemás zokniban folytattuk utunkat ,értelem szerûen felfelé .

A Jánoshegyi kilátóhoz hosszú meredeken kellett felmenni ,de megérte forró teával ,csipszel, csokifélével vártak . A többiek a fél liter teát, megbolonditották egy kis alkohollal amit Judit cipelt végig .Na asszem itt volt az, mikor a meredek lejtö jött,ami egyébként lépcsõ,de most tiszta hó volt, igy felverve az erdõ csendjét sikitozva ,mentünk lefelé .Baromira élveztük a hencsergést :)

Miután"leértünk" fel kellett menni a Nagy-Hárs hegyre .
Itt taliztunk vagy 20 katonával ,teljes menetfelszereléssel ,olyan oroszos vagy mittudom én milyen cuccba ,málhával ,kemény bõrcsizma ,dragonyos nagykabát,stb mentek Zsámbékra.Ugy 50 kili , ebbe a toalettbe.!!
Miután megcsodáltuk a kilátót , lefelé mentünk megint ,csuszva mászva fõleg a barlangnál volt nagyon durva ,én ott csak segitséggel tudtam lemenni ,mert nagyon papir voltam,az én bakancsom csúszott a legjobban,miután már mindenki lenn volt eccerûen a többiek karjába vetettem magam .Judit meg jól elkapott.Egészen Hüvösvölgyig ereszkedtünk lefelé.itt volt az elsõ katonasir mécsessel.A Balázs vendéglõnél volt a következõ ep.itt teázás megint, rendezõk katona cuccba ,jó meleg fémsapiba .Szegénykéim órákig ott állni!
Na innen természetesen felmenni a HHH-re ,még egy katonasir mécsessel az erdõben ,ilyenkor mindig megálltunk.Közben egy tündéri hóemberrel is taliztunk ,egyem a szivét ott fagyoskodott egy padon ,irtó helyes pofit csináltak neki:) Na itt már nagyon sajnáltuk,hogy nincs nállunk fényképezõ gép.
Mire a határnyeregre felmásztunk már teljesen kikészültünk ,és még mindig felfelé mentünk,egészen a csúcshegyi nyeregig,
Hát gyerekek a Jánoshegyi kilátó elbujhat mellette ,nem is lehet leirni milyen szép volt ,csak azt hogy kegyetlen hideg volt ,igy gyorsan tovább húztunk .Itt most egész véletlen nem lefelé mentünk,hanem végig a nyergen végre nagyon jól tudtunk menni,igy éjjel fél egyre már el is értük a boróka büfét ahol ,fasirtott,és vajaskenyeret kaptunk ,csalamádéval.Én itt sem ettem semmit ,már a derekam nagyon odavolt ,már csak fetrengeni volt kedvem ,hanyat dobtam magam egy padfélén.Itt jó sokáig voltunk ugyanis Judit ,és nyúl nemtudták abbahagyni a tökmagozást .
Miután sikerült a radiátor mellõl szétrobbantani a társaságot ,elindultunk tovább.Itt jártunk még csak a 23.kilinél.

Na innen megint lefelé ereszkedtünk,közben még egy mécseses katonasirt láttunk az erdõben .
Miután minden keresztezõdésnél tanakodás volt ,én csak álltam nyugodtan nemszóltam bele semmibe,isten mencs még rosszat mondanék... Szóval úgy döntött a kupaktanács ,hogy bizony ezen a zöldön le kell mennünk.Egyrészt baromi meredek volt ,másrészt baromi hosszú is ,fákba bokrokba kapaszkodva,sikitozva , teljesen kimerülve értünk le
A Rózsika forrás hát az meseszép ,tudom,hogy nekem minden meseszép ,,,a gyökeres forrás iz az,de gyerekek ide nyáron elfutunk,lehet én már a jövõhéten elmegyek tõllünk nincs messze(kocsival):)
Na szóval, ennél az epnál volt az ural motor ,két beöltözött katonaruhás pontõrrel, tábortûz stb... irtóra teccet, fõleg nyúlnak annyira készvolt tõlle,hogy azt hittem mindjárt rá is ül, oszt elhúz a sötét éccakába ,hajnali félháromkor .
Ez a szakasz nagyon jól futható lett volna ,ha lett volna erõnk,de az már nem sok volt,igy legalább tovább tudtunk gyönyörködni a fahidakba ,a sziklafalba, az életnagyságú hóemberbe ,ami inkább egy maci volt :) és a kis csordogáló patakba amit vagy 5x 6x kereszteztünk .
Ezt a szépséget egy mûút keresztezõdése törte,meg ,Solymár határában.

Innen értelem szerûen felfelé kellett menni a Kerekhegyen egészen a zsiroshegyi ep-ig. (cél)
Ez 3kili volt,de azt hittük sosem érünk oda, a fejlámpám már folyamatosan elem elgyengülésben szenvedett ,én meg értelem szerûen a derekam miatt végelgyengülésben. Teljesen éberek voltunk,na jó egy két ásitás volt ,de Gergely kivételével mindenkinek száraz volt a lába ,nekem a ruhám is ,tehát a komfortérzetünk jó volt .
A lámpám teljesen kialudt ,de nem töltöttem újra ,egyrészt jól lehettet látni,másrészt márcsak "pár" méter a cél.
Aztán úgy fél öt felé ,elértük a célt ,én már csak guggolni tudtam ,a nevemet is a többiek mondták, be az oklevélhez ,hogy ne kelljen felállnom. Frissitésnek ,gyikhúsvolt ,meg csoki ,meg tea ,én itt sem kértem semmit .

Sarkvidéki hideg volt , (kb-20)de tényleg.. itt volt a leghidegebb ,még bõ 1 kili mig leértünk a mûútra az erdõbõl ,én úgy beszaladtam a kapunkon,hogy a többiektõl elfelejtettem elköszönni,aztán mikor vissza akartam menni pusziszkodni nemhagyták igy távcuppogást imitáltunk.

5-kor már lefürödve feküdtem ,de 8 kor már fenn voltam ,eccerûen pörgött az agyam ,na jó meg azért a lábamat is elintézte a bakancs,mint utólag kiderült , még az is fájt ,hogy hozzá ért a paplan.


ui:A túra nem mondható könnyûnek,a sok hegy , a hó és a sötét miatt ,jóval lasabban lehet haladni. Azt hiszem mindenki nevében irhatom,hogy nembántuk meg ,és én biztos ,hogy fogok még menni ,a ruházatot jól eltaláltam hátizsák nem kell túl nagy ,a fejlámpa tökéletes volt ,a bakancsot meg szokni kell.
A túrából egy bõ órát biztos lelehet vonni frissitésnek . De megérte, igaza volt farkasnak jó buli ,jobb mint egy bécsi bál ;)
 
 
(budai-)H.G.Túra éve: 20062006.02.15 18:09:00
megnéz (budai-)H.G. összes beszámolója
Kitörés 60

Mathauékkal indultam este 7 órakor. Az elején nem találtuk a Honvédsírokat, így a sötét parkból kimentünk a kivilágított kerékpárútra. A János kórháztól pedig a táblázatban jelzett Diós árok meredek utcáján mentünk fel a Város-kút érintésével a Sváb-hegyig. Itt két "sporttárs" éppen leszállt a megállóba beálló 56-osról, úgy látszik, a fogaskerekûre sokat kellett volna várniuk.

Rövidesen kénytelen voltam végleg búcsút venni a csapattól, mivel õk a fogaskerekû mentén haladtak tovább a Széchenyi-hegy irányába, míg én immár egyedül maradva folytattam utamat a kacskaringós zöld sávon, a Széchenyi-kilátó érintésével. Az elsõ pont a Gyermekvasút állomás elõtt rendben megvolt (ez a pont lehetett volna a Széchenyi kilátónál a kispistázás mérséklése végett, vagy 100 méterrel elõbb a Kõbüfében (szerencsétlen pontõrök minek vacogjanak a hidegben...).

A ponttól az elõírt utat követtem, amelybõl a kispistázók jókora darabokat levághattak (például a Normafa síház megkerülése, Normafa - Csacsi-rét útszakasz). A Normafánál szép kilátás nyílt a fõvárosra és környékére, néhányan a sötétben szánkóztak. Hóban és éjszaka még nem jártam itt (sem). A Z+ jelzésre rátalálva összeakadtam két katona-pontõrrel, akik a Csacsi-rét ellenõrzõpontot hivatottak erõsíteni. Elmondásuk szerint társaik már régóta ott vannak az esõháznál (de melyiknél...?), a túrázók viszont eddig még nem találtak oda. A srácokat szépen körbvezettem az elõírt úton: a Z+ jelzésen egészen le a S jelzés keresztezõdéséig, majd onnan a sárgán éles jobbkanyarral vissza a Csacsi-rétre (kiváncsi lennék, vajon hányan tették még meg ezt az ésszerûtlen kunkort?). A Csacsi-réten az esõházat üresen találtuk, elõtte várakozott néhány tanácstalan túrázó. A srácok végül aláírással igazolták ottjártunkat.

Innen ismét ésszerûtlen útvonal: a sárgán le a Virág-völgybe, majd a piroson vissza, fel a János-hegyre. Igazából nem értem, hogy minek kellett a Csacsi-rétet erõltetni, a kitörõ katonák annak idején nem hiszem, hogy ennyit kerengtek volna fel-le a hegyoldalban. A János-hegyen Osziék vártak meleg teával chips-szel és csokival.
Innen le a piroson Szépjuhásznéig, majd a Nagy-Hárs-hegyen át a sárgán tovább Hûvösvölgybe. Ezt ismét elég értelmetlen volt így beletenni, mivel vélhetõen sokan kihagyták, másrészt a katonák sem mászták meg gondolom 1945-ben... Vagy ha már annyira bele kellett tenni, lehetett volna kérdéses ellenõrzõpont is (pl. írjunk fel valamit a kilátó emléktáblájáról...). Hûvösvölgy elõtt, mint ahogyan a késõbbiekben is, a katonasíroknál mécsesek világítottak, hangulatossá téve az emléktúrát.
A hûvösvölgyi pont a Balázs vendéglõ romjai mellett várt szintén meleg teával és csokival. Amíg frissítettem, egy róka szaladt el tõlünk kb. 20 m-re a bevásárlóközpont irányába, majd amikor továbbindultam, akkor szaladt vissza kb. ugyanazon az úton, amelyiken jött, az erdõbe.

Hûvösvölgytõl a turistajelzéseken felül a fákra festett K-45 feliratok is segítették a tájékozódást. Ezekre nagyobb szükség lett volna az elején, illetve a végén, a jelzetlen szakaszokon. Ismét egy értelmetlennek tûnõ kitérõ: a Virágos-nyeregbõl az Újlaki-hegyen át a Virágos-nyeregbe. De legalább szép volt a csúcsról a kilátás. A híres lépcsõsor tetején a parkolónál találkoztam egy kisebb csoporttal, akik a Testvér-hegyet keresték. Fogalmam sincs miért, és fogalmam sincs róla, hogy az hol van. A Virágos-nyeregben teljes megrökönyödésemre nyitva volt a büfé, a pontõr nem a bezárt épület teraszán fagyoskodott. Szolgáltatás is volt itt: fasírtos, zsíros, és vajas kenyér közül lehetett választani. Ittam egy kávét is 100 Ft-ért, mivel már kezdtem ekkorra elbóbiskolni.

A nyeregbõl tovább az Alsó-Jegenye-völgy felé, ám ezúttal nem a sárgán, hanem eleinte a kéken, aztán le a meredek zöld lejtõn, utána hosszú, unalmas szakasz a zöldön, majd végül a Z+-en. Az egyik kanyarban a jelzés megvilágítására elõkaptam a zsebembõl a lámpát, ekkor kiesett az egyik kesztyûm, de szerencsére kb. 200 m múlva észrevettem, hogy nincs meg, így visszamentem, és éppen a kesztyût megtalálva találkoztam egy kisebb csoporttal. Mivel õk lámpát használtak, én viszont holdfénynél akartam menni, így kissé elõresiettem.

Tovább a sárgán kellett haladni fel a hosszú és unalmas emelkedõn, a Kerek-hegyen át a Zsíros-hegyre. Itt sikerült megtalálni a pontõr autóját és a bélyegzõt is, amivel kiszolgáltam magam, és tette ezt az engem itt utolérõ három sporttárs. Rövidesen elõkerült a pontõr is, aki mondta, hogy kb. 200 m-re onnan lesz a frissítõpont, ahol (enyhén fagyott) gyíkhús, kenyér és (még mindig meleg) tea várt bennünket.

Itt a beérõ három sporttárs közül ketten úgy gondolták, hogy nekik ennyi elég, a harmadik viszont mindenképpen tovább akart menni Szomorig. Ez nekem is kapóra jött, mivel a Sváb-hegy óta gyakorlatilag egyedül bóklásztam. A Zsíros-hegyrõl a Nagy-Szénás felé haladva a telkek utáni sorompónál találkoztunk szembe a Fenyõs-tisztás pontõreivel. Errefelé mondjuk már nem nagyon adódtak kispistázási lehetõségek, Nagykovácsin át távban és szintben is hosszabb az út.

A Nagy-Szénást elhagyva átmenetileg befelhõsödött, így a lejtõkön elõ kellett vennem a lámpát a biztos haladás érdekében. Elõtte olyan erõs volt a holdfény, hogy az itiner nézegetéséhez sem volt szükségem lámpára. A Fehér úton aztán elég kellemetlen volt lefelé haladni. A keréknyomok helyenként síkosak, középen mély hó. Itt sikerült párszor beleülni a hóba. Az erdõbõl kiérve kivilágosodott, itt még aránylag jól volt jelezve az út Perbálig. Az ellenõrzõpont a faluba vezetõ út szélén, egy sertéstelep elõtt parkolt, az autó mögött egy tartályban meleg tea, az autó hátsó ülésén zsákokban szortírozva zsíros, vajas-csalamádés szendvicsek, illetve üres kenyerek.

Perbál területén még A4-es K-45 feliratú papírok is segítettek a tájékozódásban, a faluban, majd kint a mezõn egy balra fordulásnál még táblák mutatták az utat. Aztán a nyomok többsége egy szekérúton maradt, amely meglehetõsen balra húzott a távoli gyárkémények irányába. Mivel ez a rész a "senki földje", se térkép, se leírás, se jelzések, így a hideg miatt idõnként le-lemerülõ telefonommal kértem segítséget a kb. 1 órával elõttünk járó Csabiéktól. Átvágtunk egy bozótsávon, majd rátaláltunk az alig kitaposott sárga jelzésre. A nyomok itt átvágtak egy nagyobb szántóföldön, de a Csikófordító feliratnál folytatódtak északi irányba, a Bab-kút felé. A helyet a Szomor 23 túráról felismertem, és rájöttem, hogy az irány nem jó. Így itt balra fordultunk a gerincúton, az egykori Töki tökölõ ttúra útvonalán, majd a térképen is jelzett úton kezdtünk leereszkedni Anyácsapuszta felé. Ezen az úton kb. 300 méter után egy keresztezõdésnél eligazító papírt is találtunk. Úgy éreztem magam, mintha egy tájékozódási versenyen bóját fogtam volna. Hamarosan elértük Anyácsapusztát, ahol pontõrök helyett egy nyitott kapun át kirohanó dobbermann fogadott bennünket a buszfordulónál.

Továbbmenve immáron a puszta bekötõútján a kanyarban egy ember üldögélt a hóban. Elõször azt hittük, hogy õ a pontõr, aztán kiderült hogy egy elfáradt túrázó, de nem bír továbbmenni, majd jönnek érte kocsival. Õ mondta, hogy a pont nemrég átköltözött Somodorpusztára, mivel sokan nem találtak ide. Ebben viszont az volt az óriási szépséghiba, hogy Somodorpuszta nem volt rajta a kijelölt útvonalon. A mûútról ugyanis elõbb le kellett volna térni egy dûlõútra (tábla, szalag itt sem volt, de a Szomor 23-ról felismertem az utat) és a Kakukk-hegyen át elérni a célt. Így viszont kénytelenek voltunk a mûúton, Somodorpusztán át begyalogolni Szomorra, amit a célban néhány túratárs nehezményezett.

A célban terülj-terülj asztalkám fogadott: volt gulyásleves, fasírt és tea korlátlan mennyiségben, megkaptuk a nagyon szép és egyedi kitûzõt és oklevelet, valamint egy mûzliszeletet és egy 2 dl-es dobozos üdítõt. Óriási feketepont viszont, hogy a célban nem volt semmilyen bélyegzõ (a rajtban sem). Az ellenõrzõpontokon kisállat-bélyegzõk voltak, azt leszámítva kizárólag a Boróka büfé bejáratánál tudtam normális bélyegzõvel, gumis OKT bélyegzõvel igazoltatni. 10:33-kor értünk be a célba, de nem nagyon akartam kapkodni. A többség elment a 11:20-as busszal, meglepõ módon nem sokkal ezután a fõrendezõ felajánlotta, hogy el tud vinni egy embert Pesthidegkútra, majd elhúzott. Mi a 12:10-es busszal jöttünk el szötskével és Vései Attilával, a Tivadarék ekkor még ott maradtak a célban.