Túrabeszámolók

Húsvét hétfõn Macival és Csillával Kisgyónban túráztunk. A kellemes hétmérföldes túrát utoljára rendezték. Maci a hosszú távra nevezett, hamarosan el is tûnt, mi Csillával még ráértünk, a rövid távra jöttünk kirándulni. 7 mérföld, azaz 11,9 km volt a táv, a szép Kisgyóni környezetben. Tanakodtunk, hogy vajon vigyünk -e esõkabátot, majd Pintér Józsi jóslatát elhittük, és vittünk. És lõn, esett is hamarosan. Már az elsõ km-nél felkerült ránk a kabát, az égiek jól meglocsoltak bennünket. Az Erdei Szentélynél ásványvizet kaptunk, aztán fel tovább a Károly-lakig. Erõs volt az emelkedõ, Csilla le, lemaradozott, de aztán vette az akadályt. A Hárs-hegy aljáig a kék háromszög volt még a jelzésünk, itt volt a második Ep. Csokitojásokat kaptunk, és tovább indultunk, most már rátérve a piros jelzésre. Innen már ismerõs volt az út teljesen, mivel múlt héten a vártúrán erre jöttünk. Medvehagymák övezte úton haladtunk, már éppen virágzásnak kezdtek indulni. Szép látvány, és kellemes fokhagyma illat az esõben. A hagymalevelek olyan nagyok voltak, és úgy összeborultak, hogy a cipõnk is beázott tõle.

Hamarosan elértük a Hamuházat, kis kitérõvel pedig a Csikling várat is. Az Ep is itt volt, a lányok bent ültek a kocsiban az esõ miatt. Most éppen elállt az esõ, a teljesen átázott piros esõkabátom itt landolt a kukában. Megszolgálta az árát, de már nem véd semmi ellen. Hamarosan kisütött a nap, és megszáradt a ruhánk is. Lejtõnek lefele végig a Tûzköves árok mentén gyalogoltunk a kéken, azért is örültem a rövid távnak, mert ez idáig kimaradt, csak a hosszabb távokon voltam, ami a szépséges Burok-völgyön halad. Ez is nagyon szép, foltokban zöld a medvehagymától. Több kidõlt fát kellett kerülgetni, néha átmászni, így még izgalmasabb lett a túra. Ismét visszaértünk az Erdei Szentélyhez, megkaptuk a lepkés pecsétet, aztán megint piros jelzésen jutottunk el a Bányász emlékhez.

A szebb napokat látott helyrõl eszembe jutott gyerekkorom, a szocializmus, amint bõszen énekeltünk minden pártünnepen, kiöltözve, jó kis mulatságok voltak, nekem kellemes emlék. Itt fájó a pusztulás látványa, a rozsdás lámpaoszlopok, a gazos, kitakarítatlan emlékhely. Jó lenne, ha valamelyik túrista szakosztály Kisgyónnal együtt ezt a helyet is felkarolná, megszépítené! Ami volt elmúlt, a múltunk pedig a történelmünk, amit meg kellene még mutatni az utókornak. Csillának elõadást tartottam a szocializmusról, õ, aki a rendszerváltás után született, már tényleg történelemként hallgatja.

Nemsokára beértünk a célba, ismét szakadni kezdett az esõ, de mi már tetõ alatt fogyasztottuk el medvehagymás zsíroskenyerünket. Szörp is volt, és persze kitûzõ, oklevél, a már megszokott idézettel.

Tarnai Ferinek külön köszönet a jó szervezésért, és a szép túráért.

3x7 Mérföldes

3x7 mérföldes tavaszi tekergés

GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 690 m. Ennyit mentünk, de nem mindig a kiírás szerinti útvonalon.

A túrára menet, Bakonycsernyén fölvettem Pintér Józsiékat, lehetõvé téve számukra egy kis csipkelõdést, mivel sikerült megelõzniük két kollégát, akik nem tértek be velük egy kis hidratálásra a sarki kocsmába. Eléggé korán megérkeztünk a rajt helyére, ahol jó néhány ismerõssel találkoztam. A fõszervezõ kõkeménynek bizonyult, s csak pontban 08.00-kor engedélyezte a nevezést. Így hát bõ negyedórát várhattunk, s méretes sor keletkezett. Elbeszélgettük az idõt. István, bemelegítésnek a 2x7-es távra nevezett, mondván, utána teljesít még egy 3x7-est is. Végre kezemben az igazoló lap és az itiner.

A piros jelzésen hamar letértem az aszfaltról, s kezdõdött a bemelegítõ kaptató. Eleinte jól járható az út, aztán gyérítés maradványaiba futunk bele. Keresztül-kasul fekszenek a kivágott, még tûzifának is alig alkalmas fácskák. A favágók számára ismeretlen fogalom a mûhelyrend. Széthagytak maguk után mindent, mind eb a kutyagumiját. Nálunk, Szegeden a Dériben simán megbuktak volna ezért. Leküzdöttem. Sok a tavaszi virág és a virágzó medvehagyma. Az elõzõ hétvégi Gerecséhez képest, már lombosak a bükkfák is így nem is kísérleteztem fényképezéssel, olyan sötét van az erdõben. Rövidesen rátérhettem az aszfaltra, ahol utolértem Zsuzsáékat, s a táv további részét együtt tettük meg. Némi lábfeltörés miatt lassúbbak a szokásosnál, másként nem tudnám velük tartani a lépést. Az idõjárás kellemes. Ballagunk lefelé, s az Erdei-szentélynél megkapjuk az elsõ igazoló pecsétet, egy félliteres ásványvíz kíséretében.

Irány a Hosszú-kígyós, ami a túra legnagyobb emelkedõjét jelenti. Az elsõ kis lejtõig 85 m szintet szedtünk össze, majd úgy 100 m lejtõt követõen folytattuk a kaptatást. Nem gondoltuk volna, hogy ezt az emelkedõt még egyszer meg fogjuk mászni. Károly-lak elõtt egy fa alatti átbújásnál lefejeltem egy ágat. Nem esett jól. A következõ ellenõrzõ pont közelében elkezdett szemerkélni az esõ. Szívesen eltekintettünk volna tõle. Szaporán mentünk tovább. Egyre jobban esett az esõ. A Hamuházig vezetõ útvonal hangulatos, csak néhány alattomos faág próbált meg bennünket elgáncsolni. Az ellenõrzõ pont kint volt a murvás úton, mivel a pontõröknek nem volt kedvük pacallá ázni. Mivel csúszóssá váltak az utak, nem mentünk le a Csikling-várhoz, hanem visszafordultunk. A Hamuháznál megálltunk, esõkabátot fölvenni, illetve esõállósítani a hátizsákokat. A murvás út kanyarját nem vágtuk le a kék jelzésen. Rövidesen elértük a kék jelzés újbóli letérését a murváról, s mivel alaposan ki volt szalagozva, gondolkodás nélkül követtük a jelzést. Ha csak egy kicsit is gondolkodunk, nem keverünk el. Így viszont sikerült. A Tûzköves árok mentén szép az ösvény. Az aszfaltút elõtt nem sokkal egy házaspár jött szembe, hogy gond van. Az erdei-szentélyi pontõrök visszafordították õket, mondván nem arra kell menni. Kis tanakodás után, úgy döntöttem, rövidebb lesz újra megmászni a Hosszú-kígyóst, mint visszamenni a murváig. A GPS adatai alapján 1,6 km-t tettünk hozzá a túra távjához, valamint 140 m plussz szintet. Az Erdei-szentélynél elslisszoltunk az ellenõrzõ pont mellett, s újra megkezdtük a Hosszú-kígyós kaptatóját. Most nehezebb volt kissé. Helyenként már csúszott a sártól.

A második EP-nél már lebuktunk. Mondtuk, nekünk annyira tetszett ez a kaptató, hogy megcsináltuk még egyszer. A kék háromszögjelzésen mentünk tovább, majd a murvás út keresztezésekor rátértünk a piros és kék háromszögjelzésre, ami a kék háromszögjelzés egyenes folytatása, s azon értük el a Bükkös-árkot. Tanácstalan csapattal találkoztunk az elágazásban. Jeleztük, merre kell menni, s mi is immár a kiírás szerinti útvonalon folytattuk.

Kíváncsi voltam, milyen állapotban van a Bükkös-árok. Évekkel ezelõtt jártam erre, pont azután, hogy kitakarították a kidõlt fákat. A természet gondoskodott, a még a takarítás elõttinél is nehezebb járhatóságról. Rengeteg kidõlt fa nehezítette a haladást. Kezdetét vették, a fatörzseken végzett szertorna gyakorlatok. Valószínûsítem, hogy Ónódi Henrietta kissé elegánsabban mutatta be a gerenda gyakorlatait, illetve Magyar Zoltán a magyar vándort, persze neki nem muraközi lóhát szélességû szeren kellett bemutatnia azokat. Alaposan belassultunk. A GPS track-et otthon megnézve, a megelõzõ szakaszokon elmentett 6-9 km/h-s sebességekhez képest, 2,5-3,7 km/h-s sebességet mutatott. Másztunk, bujkáltunk, méreteseket csúszkáltunk a sárban, de végül csak elértük a Burok-völgyet. Itt is volt kidõlt fa dögivel, s a völgyben történõ haladás sem egy leányálom, de jóval könnyebb, mint a Bükkös-árokban. Az útleírással ellentétben elmondható, miszerint inkább a Burok-völgy adna ízelítõt a Bükkös-árokban ránk váró nehézségekbõl. A házaspár, aki eddig velünk tartott elhúzott, mint a vadludak. A völgy egyébként csodálatos, bár most a lombok eltakarták a sziklák zömét. Egy héttel korábban szebb lehetett. A Magellan GPS-em nincs kibékülve ezzel a völggyel. Még soha sem volt képes végig mérni. Most is alig tettünk meg egy kilométert, máris letolta a nadrágot. Egy picit fölgyorsultunk. Ezen a szakaszon több csoportot is megelõztünk. A völgy utolsó harmadában, egy mellékvölgy torkolatában olybá tûnt, mintha murvás út csatlakozna be, de kiderült, csak a tavalyi nagy esõk hordtak le egy csomó murvát, s vagy 100 m-en beterítette az egész völgy alját. Egy kicsit legalább könnyebben lépkedtünk. Érdekes, de a völgyben végig éreztük a medvehagyma illatát, holott általában hamar telítõdik az ember orra és már nem érzi. Kezdtem érezni az éhséget, sõt az eléhezés elõjelét, így menet közben megettem a második ponton kapott nyuszi tojásokat. Kiérve a Burok-völgybõl, szép a kilátás. Némi erõltetett menettel elértük az ellenõrzõ pontot Bakonykútiban. Újra rázendített az esõ. Behúzódtunk a buszmegállóba, egy kis szerelvényigazításra, kalóriapótlásra, illetve töltõre kötöttem a telefonomat.

Tempóztunk tovább. Az út mellett, a fenyõk tövében Pintér Józsi társasága pihengetett némi sör mellett, de Józsi nélkül. A célban Józsi tõlünk kérdezte, hol hagytuk el õket, mert õ már rég beért. Ja és persze bennünket hol került el, hiszen késõbb indult! A Burok-parton megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében, míg Zsuzsa a locsoláson fölül kettõt kapott. Kellemes az erdei ösvény. Egyetlen fotós megállómat egy virág miatt tartottam. Vagy valamilyen kosborféle, vagy valamilyen bangóféle lehet. Egy a biztos: szép.

Zsuzsa alaposan begyorsult. Bosszantotta az elkeverésünk. Hiába mondtam, hogy ha nem volt kihagyása a telefonom GPS-ének, akkor 2 km-nél nem több a hosszabbításunk. Több, néha kevesebb sikerrel tartottuk vele a lépést. A Mellárt követõ erdõben megelõztünk egy hölgyet. Már majdnem sikerült Zsuzsát utolérni, amikor a jelzés jobbra kanyarodott, mi viszont mentünk Zsuzsa után egyenesen. Szerencsére 20 m-t követõen kiderült a hiba, s korrigáltunk. Zsuzsa természetesen szóvá tette miért nem szóltunk hamarabb. Megválaszoltam: Olyan tempót megy, hogy az agyi hipoxiától már nincs energiánk még tájékozódni is! Zsuzsa férje egyre inkább fájlalta a lábát. A vízhólyag miatti nem egészen természetes járástól hol itt, hol ott görcsöltek az izmai. Végül csak beértünk. Ettünk egy kis zsíros kenyeret medvehagyma levéllel, beszélgettünk egy kicsit, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Az átlagsebességünket ötös fölöttire saccoltuk, végül azonban csak 4,8 lett, pedig majdnem végig lógott a nyelvünk. A GPS szerint azonban a Bükkös-árokban és a Burok-völgyben egy 8 km-es szakaszon, csak alig 3-as átlagot gyalogoltunk.

Az idõjárást leszámítva kellemes, hangulatos túrán vehettünk részt.

A fõszervezõ azzal fenyegetõzött, jövõre nem rendezik meg. Remélem nem igaz, mert hová a francba tudnék megszökni a locsolkodás elõl!

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900 Ft-ért szürkeárnyalatos mini térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az Erdei-szentélynél ásványvíz, a második ellenõrzõ ponton nyuszitojás, a Burok-parton csoki, a célban pedig medvehagymás zsíros kenyér és szörp volt az ellátmány.

Reggel negyed nyolckor villámgyors nevezés és némi elõ-fejtörés után nekiindultunk a 35 km-nek. Esõre készültünk, de már a Varjú-várnál látszott, hogy nem kell áznunk. Mire elértünk a tóhoz, már szinte beestünk a fedél alatt elhelyezett asztalokhoz, amiken impozáns mennyiségû és rendkívül finom zsíroskenyér valamint lilahagyma várt minket. Betermeltünk párat, és mentünk tovább. Mikor rátértünk az országos kékre, meglepetésünkre néhol még nagyítóval sem lehetett jelzést találni: másfél óra TEKERGÉS - ami persze nem lenne baj, ha tudtuk volna, merre menjünk. Még jó, hogy volt nálunk OKT és KDP füzet... Egyébként ugyanezt eljátszottuk Guttamási és Bakonykuti között az -elvileg jól jelzett - utakon, és a piros turistaút utolsó szakaszán - ahol irtás irtás mellé ért, tehát esély nem volt jelzést találni, csak az emlékeinkre hagyatkozhattunk. 17 óra elõtt nem sokkal zuhantunk be a célba, ahol várt minket a tavaszi túrán már megszokott süti és a jó hangulat.

Köszönjük a Kalandozóknak!