Túrabeszámolók


Konrád Menet

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007
 Túra éve: 2007
sütiTúra éve: 20072007.01.27 00:38:08
megnéz süti összes beszámolója
Köszönjük szépen a rendezõknek ezt a túrát! Igazán élmény volt a sok korhû jelmezt látni, jó, hogy a pontõrök át is élték a szerepüket.

Esztergomi vagyok, így ezen a túrán kihasználhattam a hazai pálya összes elõnyét.
Az én nézõpontom tehát élesen eltér a korábbi beszámolók íróitól (itt elsõsorban cassandra-ra gondolok)

Barátommal már hét óra elõtt a buszpályaudvaron voltunk, elsõként szertettünk volna indulni. (Elsõ számú elõnye a hazai pályának) Azonban a dolog nem volt ilyen egyszerû. Nyilvánvalóan látszott, hogy sok bakancsos sürgölõdik már mindenfelé. sõt, még katonai ruhába öltözött egyének is ücsörögtek az egyik padon. Úgy negyed nyolc felé befutott a Hollywodd nevû ,,presszó'' csapos kisasszonya, ajtót nyitott, mire rögvest megindult az élet. Sajnos viszonylag rosszul helyezkedtünk, így csak 7:22-kor sikerült elindulnunk. Nekivágtunk a Vaskapu felé vezetõ útnak. Már az elején megegyeztünk, hogy nem fogjuk használni a térképet. Ennek elsõ következménye az volt, hogy nem tudtuk, merre vezet a követendõ zöld jelzés. Mit csináljak, a városban a legrittkább esetben közlekedek túristajelzés alapján. Mi inkább úgy döntöttünk, hogy választjuk a legrövidebb utat. Nagy lendületten rajtoltunk. Persze magabiztosságunkat látva egy néhány fõs csoport a nyomunkba eredt. Szívesen elmagyarátam volna nekik a helyzetet, de nem akartunk egyetlen percet sem vesztegetni azzal, hogy bevárjuk õket. Így hamarosan lemaradtak, és még egyik kanyarból láttuk, hogy összebújtak a térkép fölött.
A hazai pálya következõ elõnye tehát az volt, hogy nyitás elõtt értük el a vaskapui ellenõrzõpontot. A pontõrök épp a felszerelésüket csaolták fel, mire befutottunk. Azonnal siettünk is tovább. Bevallom, a sárga háromszögön évek óta nem jártam, így igencsak meglepõdtem a már mások által említett eldzsumbujosodott ösvényen, és a bizonyos szakadékon. Nekünk volt annyi hátrányunk, hogy az elsõk voltunk, és még nem volt rendesen kitaposva sem. Az lett a vége, hogy kimentünk a szántóföldre, és toronyiránt haladtunk addig a pontig, ahol a túristaút visszamegy az erdõbe. Engem már nem tud megtéveszteni a Cartographia azzal, hogy az ösvény tíz évvel ezelõtti vonalvezetését mutatja (Nem vicc! Még a legfrisebb térképen is!). Barátkúthoz ismét úgy értünk, hogy még szedelõzködtek a pontõrök. Innen tovább az említett patakvölgyön és kaptatón át a Fekete-hegyre. Itt ismét meglepetést okoztunk korai megjelenésünkkel. Ettünk zsíros kenyeret valamint felkínálták, hogy ihatunk teát, vagy forralt bort. Mi az utóbbit kértük, mire azt a választ kaptuk, hogy az még nincs kész, de akkor igyunk fele tea, fele bor keveréket. Hát megondom õszintén, ennek olyan rettenetes íze volt, hogy le kellett öblíteni egy kis teával. Ekkor jöttem rá, hogy mitõl volt ihatatlan. Mert a teát meg egy kis vízzel kellett leöblíteni. Nem a füstíz zavart, hanem borzasztóan híg volt. Mire a továbbinduláshoz jutottunk, beért minket két ,,versenytárs''. Lefelé együtt futottunk tovább, idõvel szépen otthagyva õket. Szentléleken egy óriási társaság fogadott bennünket tipróláncos harckocsival. Megcsodáltuk, megvártuk, míg elõhalásszák a pecsétet, megtöltöttem a kulacsom vízzel, majd egy helybéli néninek elmagyaráztuk, hogy itt nem filmforgatás lesz. Ez elég volt arra, hogy két kollégánk ismét utolérjen bennünket. Gondoltuk, hogy ravasz módom most majd jól letérünk a betonútról, és nem kerüljük meg a hegyet, hanem átvágunk rajta. Erre az alkalomra mégis elõkerült a térkép. Nyílegyenest Hoffmann-kút felé vettük az irányt. Sajnos mire odaértünk fülig érõ szájjal vártak ránk, hogy legközelebb inkább maradjunk az aszfaltútnál. Viszont pontõr nem volt sehol. Együtt megvártuk, a fél tizenkettõt (papíron akkor nyitott a pont), majd mivel nem volt sehol senki, egy kartonra kiírtuk a rajtszámunkat. (Az ötletért köszönet a konkurens túratársnak!) Újabb emelkedõ Dobogókõig. Feltétlen el akartuk érni a 12:10-es esztergomi buszt, ezért ahol lehetett futottunk, majd miután láttuk, hogy reménytelen, inkább komótosan besétáltunk a célba. Így pontosan öt órát vett igénybe az út. Úgy döntöttünk, hogy hazafelé inkább nem gyaloglunk, hanem stoppal megyünk. Szép is lett volna, de Dobogókõrõl minden autó Budapest felé tartott, így inkább lesétáltunk Kétbükkfa-nyeregig. Útközben persze rettenetes szél támadt, de olyan, hogy kénytelen voltam visszavenni a pulcsimat. (Ez megint nem vicc. Jauárban pólóbban túráztam!)
Az itiner mellé adott leírást csak itthon volt idõm elolvasni. Nagyon érdekes volt, eddig csak nagyszülõktõl hallottam arról, hogy hónapokig húzódott itt a front, de most nagyon szépen összeszedve ismertem meg a helyi hadmûveleteket.
Még egyszer köszönöm a szervezést!
Nekem annyi kifogásom/kérésem lenne a rendezõk felé, hogy ha a célt egy ilyen rossz infratruktúrájú pontra teszik, akkor egyeztessenek a busztársasággal járatsûrítéstrõl.
 
 
turabakancsTúra éve: 20072007.01.16 13:41:21
megnéz turabakancs összes beszámolója
Kedves Konrádosok!

Köszönetet szeretnék mondani "tanárúrnak", aki az utsó állomás elõtt kényszerült csatlakozni hozzánk, mert leszólítottam, és tempót diktált a véghajrában, ami nagyon kellett ahhoz, hogy felférjünk a Pestre 4-kor induló és 150 embert szállító buszra...
Az egyenruhák tényleg szépek voltak! Nekünk sajnos már nem jutott a teából, állítólag csak negyed órán múlt... 4 igazi katonával /korhû ruhában persze.../ meneteltem én is, de én civilben...

tanárúrnak mégeccer köszi, az "asztalos" és nótát követelõ állomásig nem jutottunk volna el nélküle. Persze, tanárúr nótát is tudott...

A szél még nekünk is fújt rendesen az utsó hegyen, de kegyetlenül.
A korhû szerepjátszásról, és fess katonákról csak annyit, hogy akkoriban is lettem volna katonafeleség... /most is az vagyok!/No, nem akárkié!

Még annyit, hogy: egészségünkre!
 
 
cassandraTúra éve: 20072007.01.14 19:58:36
megnéz cassandra összes beszámolója
A Konrád Menet az elsõ és azthiszem egyben utolsó olyan túrám volt, amire egyszál egyedül mentem el (De sajna szinte kényszert érezem rá, hogy kimozduljak napi 14órányi monitorbambulás után.).

A nap legelsõ meglepetése a buszállomáson ért, ahol a buszsoför közölte, hogy õ nem adhat ki jegyet a végállomásnál, de próbáljunk venni a kasszánál, majd ha kinyit, igaz, akkor õ már nem lesz ott, vagy esetleg a három ROSSZ (kettõre ez rá is volt írva) jegykiadó autómata egyikébõl. Na itt már láttam, hogy kik azok, akik a túrára indulnak, mert mindannyian így jártunk.
Végül egy kis rábeszélés után rávettük a sofört, hogy az elsõ megállónál adja ki mindannyiunk jegyét, így senkinek nem kellett megvárnia a pénztárnyitást és ezzel a következõ buszt (Rendesen megtöltöttük a 6órás járatot, csodálkoztak is a helyiek, hogy mi van itt, azt hitték kollégisták vagyunk.).:)

A túra startja Esztergom Buszállomásnál volt, vettem gyorsan egy feltöltõkártyát, arra az esetre, ha valami komolyabb baj lenne. Marhára féltem attól, hogy elkavarok, egyedül valahol Esztergom és Dobogókõ között. Fel voltam szerelkezve egy túristatérképpel, aminek, mint végül kiderült, nem mindenhol vettem volna hasznát, hisz egyes helyeken fel se volt festve a túristajelzés, vagy annyira rossz állapotban volt, hogy egyszerüen nem lehetett észrevenni.

Nem szeretem, ha egy itinerben gyakrabban fordul elõ az a két szó, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag" valamint ezek szinonímái, mint az "a" vagy az "az". És ami még nem tetszett, az az volt, hogy az itinerben egyáltalán nem volt, még csak vázlatos térkép sem (Ha eltévedsz és nincs sajátod, akkor így jártál, keress egy lakott települést és próbálj hazajutni, valahogy.).
Ugyan volt megadva egy telefonszám, de azzal az erdõ közepén egy jelöletlen úton nem sokat ér az ember.

No hát kisebbfajta gyomorgörcsel, hogy jaj, el ne tévedjek reggel 7:35kor elindultam, nomost kapásból nem láttam sehol a zöld sávot, így úgy döntöttem követem az elöttem haladó kis csapatot, köszöntek nekik a helyiek és elég határozottan mentek, így azt hittem tudják merre van az elsõ pont, a Vaskapu Túristaház... háááát tudták, de mint utóbb kiderült õk csak kocsival jártak arra, így mi ahelyett, hogy egy hegyen átvágtunk volna, megkerültük azt.
Aszfaltúton felfele menni 3km-t, na azt senkinek nem kívánom. Mikor megláttam, hogy a túrázók tök más irányból jönnek még eszembe jutott, hogy feladom és hazajövök, ha már így elsõre elkavartam, de nem tettem, nem azért utaztam ennyit, hogy feladjam, így tovább mentem.
A Vaskapu th. elvileg 3,6km-re volt a starttól... nekünk úgy 5re.:)
A pont után személyesen is megismerkedtem az üldözöttjeim közül az egyik lánnyal és párjával.Innen egy darabig együtt mentünk, hihetetlen utakon.
Többszáz méteren csak teljesen lehajolva lehetett haladni, mert rózsabokrok voltak mindenfele, majd egyszercsak eltünt az út... elöttünk a 2m-es mélység, amibe le kellett jutni, merthát ott folytatódott az út, akárhogy gondolkozok fogalmam sincs hogy jöttem le onnan, azt tudom, hogy volt egy srác, aki segített, meg két fa, de annyi.
A Barát-kúti erdészház volt a második ellenörzõpont, egy ideig reméltem, hogy könnyû dolgunk lesz, mert a rózsabokrok közül kijutva viszonylag sík terep következett, de párszáz méter után rájöttem, mekkorát tévedtem, ugyanis utunkba akadt egy újjab hegy, majd egy kerítés, fölötte rozoga felétra és egy kapu, no ideiglenes utitársam megpróbálta a kaput kinyitni, nem ment, hát átmásztunk a falétrán... mögöttünk jött egy nagyobb csapat túrázó, akik szintén megpróbálkoztak a kapu kinyitásával... sikeresen, határozottan jobb kedvük lett, amint eszükbe jutott mi mit szenvedtünk a létrával.
Innen nem messze jött a második pont. Gyorsan haladtunk én csak érzésre tudom azt mondani, hogy szerintem az itinerhez képest kevesebbet mentünk.
Itt megismerkedtem korábbi üldözötjeim másik felével, majd mivel õk kicsit gyorsabb tempóban haladtak egy darabon inkább velük tartottam.
Innen mentünk tovább... felfele egész a Fekete-hegyi Sasfészek túristaházhoz.
Már korábban mutatták melyik lesz a Fekete-hegy, de minnél közelebb értem, annál inkább tünt ijesztõen magasnak. A hosszabb emelkedõ után egy kis vögyet értünk el, nagyon szép volt, tényleg, de aki azt kitalálta, hogy arra túristaút vezessen, az nem ember volt.:))
A völgy alján, egy kb másfél méter széles patak folyt, mi a bal oldalán mentünk, a felázott talajon, amin semmiféle út, vagy ösvény nem haladt, a völgy fala meg kb 55fokos szögben állt.
Nem tudom hogy nem estem bele a patakba. Itt elmaradtam a többiektõl és csak remélhettem, hogy arra tartok, amerre õk is mentek. A völgy egy kanyarulatában egy mohával benõtt átázott fán kellett átegyensúlyozni a patak másik oldalára, majd kimászni a völgybõl. Ilyen emelkedõt utoljára a Somos-hegynél láttam két hete, Dobay-tó 25-ön, leszámítva, hogy ott nem volt sár, volt fa, amiben meg lehetett kapaszkodni és nem folyt a lábam alatt egy patak. Négykézláb azért csak feljutottam valahogy, majd át a mûúton, no itt rossz érzések törtek rám, mikor megláttam, hogy emberek milyen magasságokban vannak és, hogy az még korántsem a teteje. Szusszanásnyi pihi, rákészülés és gyors kétségbeesett helyzetjelentés arról, hogy rémálmaim emelkedõje jön ezekután tovább indultam fel, fel, fel és fel egy igen meredek hegyoldalban. Ezen a szakaszon több embert is módomban állt megismerni, hisz kezdetben én elõztem másokat, majd teljesen idegen túrázók elõztek le engem és mindenki arra volt kíváncsi, hogy én milyen megfontolásból jöttem el egyedül (Na itt ez a kérdés már engem is komolyan foglalkoztatott.).
Fent a pontnál hulla fáradtan beszereztem a 3.pecsétemet is. No ez a szakasz viszont többek szerint (szerintem is) hosszabb volt az itinerben jelzettnél.
Itt osztottak zsíroskenyeret, teát és forraltbort (ez utóbbi kettõ bográcsban fortyogott). Én teát kértem, hááát nem fini a füstízü tea, ne kostoljátok meg.:))
Pecsét, majd uccu neki tovább... 4kor indult az utolsó busz Pestre és én még csak féltávnál voltam.
A 4. pont Pilisszentlélek helyi kocsmája elött volt, szerencsére mivel hegyrõl mentem a faluba javarészt lejtõn vezetett az utam, volt egy-két kisebb, nagyobb emelkedõ, de azt már a Fekete hegy után észre se vettem, csak arról, hogy ilyenkor felváltva görcsölt be hol az egyik, hol a másik lábam.
Ezen a szakaszon egy újabb (már a buszállomáson összefutottam velük) társasággal ismerkedtem meg, velük tartottam majdnem a legvégéig.
Elértük a 4.pontot és én már nem tudtam megállni, úgyhogy pihenés nélkül indultam tovább, újra egy hegyre fel.
Az egyik jelzést eltévesztettem és elkavartam, a rossz , piros helyett sárga jelzésen mentem párszáz métert, majd mikor rájöttem, hogy gond van a térkép segítségével elindultam a helyesnek vélt irányba, itt rontottam el, mert, ha a túristaúton megyek vissza elöbb megvan a helyes irány. Mint itthon rájöttem a kijelölt túristaúttal végig párhuzamosan mentem, csak éppen az dzsindzsásban, kicsit megijedve, hogy jaj mot tévedtem el, de kegyetlenül. Egy idõ után összefutottam a csipet - csapattal, akik megpihentek egy kicsit a pontnál(Lehet, hogy nem kellett volna úgy elõrerohannom?!).
Innentõl kezdve végképp ügyeltem arra, hogy mindig legyen valaki látótávolságon belül.:)
Az 5. pont a Hoffmann-kútnál volt. És itt van az az ominózus pillanat, amikor már az útból semmire nem emlékszem, csak arra, hogy volt útközben egy újabb, de kisebb emelkedõ. Az 5. pont õrizetlen volt, egy faasztalra ki volt téve a pecsét, oszt pecsételj magadnak.:)
No és innentõl nagyon nincs is mire emlékezni, a táj szinte mindig ugyanaz volt és végig ugyan azt kellett csinálni, menni... mindig csak FELFELE, hol meredeken, hol kevésbé meredeken.
A Cél Dobogókõn a túristamúzeumnál volt. A hegyre felfele menet olyan erõs, viharos erejû szél fújt, hogy egy rövid szakaszon, ahol éppen rozoga lépcsõk voltak, komolyan attól tartottam, hogy levisz a huzat.
Végül 6 és fél óra alatt értem célba, végülis nem rossz idõ, ahoz képest, hogy nem volt, aki hajtson.
A táv összesen 28,6km volt+ az eltévedések.

Összegzés: A szervezés itt-ott hagy némi kívánnivalót magaután, itt legfõképp a pontõr nélküli pontra gondolok, illetve a térkép nélküli itinerre.
Amúgy ahoz képest, hogy elsõ rendezés egész jól megcsinálták. Jópofa volt, hogy a pontõrök egyenruhában voltak mindenütt és játszották a szerepüket.:)
Felemás érzésekkel jöttem el a túra után. Nehéz volt, és rájöttem, hogy egyedül ilyesmire nekem nem szabad vállalkoznom. Végigparázni, 28km-t, hogy csak el ne tévedjek, nem nekem való, ráadásul uncsi sokszor teljes némaságba bandukolni. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy viszonylag sokan voltunk, ha ez kislétszámú lett volna, könnyen lehet, hogy még most is ott bolyongok valahol félúton Eszetergom és Dobogókõ között és nem is keres senki, mert a rajtál senkitõl semmilyen adatot nem kértek a rendezõk, még darabszámra se tudták hányan vagyunk (Még egy rosszpont.)...
De gyönyörû volt a táj.:)

Ui.: Aki a két társaságból olvassa és magára ismer az jelentkezzen E-mailben, ha gondolja.:)
Valamint köszönöm a felajánlásokat, a csokit, banánt, és ki tudja még miket gyûjtöttem be a túra alatt.:)
 
 
tibor.bp70Túra éve: 20072007.01.14 18:44:34
megnéz tibor.bp70 összes beszámolója
Mi is ott voltunk a Konrád meneten. Jó volt, jól éreztük magunkat. Fényképet raknék fel, de nem tudom, hogy kell.
 
 
totyiTúra éve: 20072007.01.14 15:07:15
megnéz totyi összes beszámolója
A szervezõknek nagyon köszi a finom zsíroskenyeret és meleg teát finom volt! + a korhû ruhát, jól néztetek ki!
A Jóatyának a gyönyörû idõt, felhõket és az azon átszûrõdõ fényjátékodat, a gyönyörû hegyeket.
A Subarusoknak a hegyi-rallyt. Jó autó, teszteltük mi is, ajánom mindenkinek!
Viszont nagyon sajnáltam, hogy akit vittem megfájdult a térde és ezért ki kellett szállni, Pilisszentléleknél, errõl nem tehet senki még õ sem, de azért kár és legközelebb nem viszem magammal. (tudom ez önzõség, bocs)
Ha valaki készített képeket tegye fel!!!!
Köszi!