Túrabeszámolók

Csévharaszt-Ócsa

Családi szervezés miatt és hogy ne kelljen korán kelni, erre a nyúlfarknyi túravégi távra vállalkoztam. A kényelmes 11 órás rajtot elértük, még volt idõnk nézelõdni is, mire a rendezõ Lipák Pista befutott. A maroknyi túrázót hamar elindította, egy kis duma után 3 kisebb csoportban indult meg a tömeg (3+2+3 fõ :) Csévharaszt határába a pirosra. A 1:100.000 arányú térképet még szokni kell, már mindig azt hittem, hogy ez a szakasz is mindjárt véget ér, de csak kellett menni :) Az ellenõrzõpontnál ívesen kanyarodtam, nem kellett pecsételni, ám egy gyors kutyaitatást és szerelvényigazítást tartottam. Nemsokára elértünk a túra fénypontjára (szerintem), a borókásba.. Kicsit olyanok a borókák, mint az erdõben piknikezõ idõs dámák, akik elõkelõen napoznak egymástól tisztes távolságban. Itt-ott fenyõerdõ illatában lehetett fürödni, ez egy kicsit felejtette a homoktaposás kellemetlen oldalait. Hosszas homokos erdészeti út után lombos erdõbe fordultunk, és elõzetes terveim ellenére (a Testvériség gázvezetéknél megállunk, iszunk) itt álltunk meg, homokkiborítás céljából. A kutya azért hálás volt. Itt megelõzött egy spori, akit még sokat láttam egyenes szakaszokon párszáz méter távolságban. Azért jó volt tudni, hogy vannak körülöttem emberek, csak kb. egyforma a tempó. Nemsokára megelõzött Lipák úr, aki kocsiból szalagozott újra, az esõ kicsit elmosta már a szalagozást, amit elõzõleg kitett. Ebbõl látszik, hogy kb az egész túra autóval is járható volt. :) A gázvezetéknél telefon haza, mindenki jól szórakozik, és hát tulajdonképpen én is. :) Mellõztük a vadászházat, nemsoká kutya-mennyországba érkeztünk, egy kibetonozott itatómedence, feltételezem õzeknek, disznóknak. Itt ettünk is gyorsan, a kutya kicsit álldigált a vízben, kicsit ivott belõle. Itt egy szakaszon azt hittem, káprázik a szemem, vagy az ájulás környékez, sárga volt a fény. Arra tippeltem, hogy a homokot kavarta fel a szél, a célban konzultáltam másokkal is, volt, aki a pollenre tippelt. Késõbb is volt egy ilyen érzés. Mindenesetre viszonylag hamar elmúlt, nem kellett a homokimentõket hívni. :) Nemsokára meghallottam az M5 zúgását, sokáig haladtam mellett párszáz méter távolságban, nem volt üdító élmény. Az autópálya túloldalán hosszas egyenes szakaszok, az itinerben belengetett kutyák nem voltak sehol (persze mindenhol máshol voltak, de tény, hogy azért aránylag normálisan be voltak zárva). Egy aszfaltút elõtt az útközbeni egyetlen ep., vizet lehetett vételezni, jól esett. KIs aszfaltozás, azután kezdõdött a melegebb rész, eddig többé-kevésbé erdõ volt vagy fasor, itt leginkább szántó, némi szõlõvel. A kutya már a 25 cm-es lucerna árnyékába is megpróbált hûvöset keresni, közepes sikerrel. Az Ócsa széli pincéknek már nagyon örültem, bár kicsit korai volt, mert egy-két kanyarral több volt, mint gondoltam hirtelen. De végül azért eljött a cél is, pihentünk egy jót, befaltam a Balaton szelet szolgáltatást, a tájházban körbevonszolódtam kicsit lemerevedett izmokkal, amíg a család értem nem jött, de a templomra nem maradt energia. Szép nap volt, jó meleg, a túrából kihoztak minden jót. Köszönöm!

Frissítés: a sárga fényt, mint utólag megtudtam, az éppen égõ Bugacról jött füst okozhatta, ahol a boróka is égett, amit nem sokkal azelõtt itt csodáltam. :( Kár érte, remélem, valamennyire tud regenerálódni.

Gyönyörû idõben egy nagyon jólszervezett túrán vehettünk részt. Ellátást minden ponton kaptunk, és alföldi túra ellenére volt sok látnivaló is: ócsai templom, bányatavak, Duna-Tisza csatorna, Duna a naplementében (annak, aki jól idõzített :)), no meg azok a borospincék is újdonságok voltak számomra. :)



Videós beszámoló a túráról itt: http://www.youtube.com/watch?v=d0iJr7Bw0JQ

PMP 55, Csévharaszt-Szigetcsép

Csévharaszt:  Szabó Józsi szorgosan osztja a nevlapot, mi pedig töltjük padon, a faragott fafejen, vagy éppen ölben. Kivárom a „nyolchuszat”   majd a múlt hétvégén is sokat látott piros nyomába eredek. 55 kilométer, 55 – ös rajtszám: nem tudom ez a számmisztika szempontjából szerencsés vagy sem, mindenesetre jól hangzik.

A falu szélén a 141 méter „magas" Halesznál az ismerõs szín balra invitál, az õsborókás északi részére. Ez a túra szebbik szakasza: körbevesznek a borókák, a fenyõk, a talpam alatt pedig süpped a homok. Ráérõsen megyek, fényképezgetek, néhány perc múlva kettesben maradok az erdõvel: mintha nem is tt-n lennék: ) A csendet az M5-ösön száguldó autók törik meg. Bõ 9 km után egy hétvégi háznál szerencsém, hogy nem bámészkodok nagyon és idõben észreveszem a sacc/kb 2 méter mély árkot.. Az álmodozós turistáknak biztos többet árt, mint az illetéktelen behajtóknak..

A túramozgalom füzetébõl kimásolt leírás így szól: „balra fordulunk és átmegyünk az M5-ös autópályán”. Csak lazán, fürgék elõnyben: )  Még egy darabig erdõ, aztán kifordulok az aszfaltra. A vasúti átjárónál frissítõpont. Retro ropi, szörpi és meglepõen sok ember - lassan felzárkózok a többi indulóhoz. Olyan jó meleg lett idõközben, hogy nekivetkõzök. Jön a nyár: ) Nád Béla mutatja az ócsai szõlõhegyet, oda fogunk felmászni. Nézem, nézem de nem akar dudorodni az a hegy : )

Szántóföld után gondosan mûvelt szõlõk és szalmatetõs pincék sorakoznak kétoldalt. A pincesoron folyik a munka, jönnek – mennek a helyiek. Az ócsai katolikus templom tornya egyre közelebb látszik, s jó hír, hogy a románkori templom még közelebb van: ) Bekukkantok oda is , majd a mellette levõ e.p.-ra. Pecsét, szamócalekváros- vajas kenyér. Ez a szamócalekvár sorozat bejött, vagy három túra óta mindig sikerül kifogni : ) Bubuék a lekvárkínálatot szélesebb körben tesztelik , én maradok a szamócánál. Még egy kenyér és usgyi. Bár ha tudtam volna milyen szakasz jön maradtam volna egy kicsit.. Az országúton kisétálok Ócsáról. A következõ 2-3 km röviden ennyi: hosszú, egyenes, aszfalt.

Közben egy autós megáll és kérdezi hova megyek, elvisznek. Szigetcsépre és gyalog kell mennem.. nyugtázzák, hogy biztos bolond vagyok s elhajtanak. Káposztaföldek veszik körbe az utat, meglepõen erõs szagot árasztva.. Letérés az erdõbe, a bejáratnál halomban áll a szemét. Pár száz méter után átszaladhatok az 5-ös úton. Aztán Híd túl messze van nyári kiadásban: egyenes földút csíkja a pusztában. Széles , tágas a tér.. ugrik be a Bikini- szám dallama. Szûk 3 km múlva mint a délibáb felcsillan a fehér- narancs bólya. A Duna- Tisza csatorna hídjánál két horgász, arrébb egy asztalnál lelkes kisfiú pecsétel, s kérdi : Milka vagy Boci? A nagy kérdést eldöntve magam mögött hagyom a pontot, ám a tájat nem: folytatódik a látványokban nem bõvelkedõ földesút. Alsóványnál a birkák gúnyosan bégetnek.. Petõfi, Petõfi mit nekem alföldeknek káposztaszagú birkása, cserháti lyánynak nincs erre maradása! :  )  Fák rejtenek el a melegben majd a Bugyi – Taksony csíkos betonútján lazítom a lábaim. Sóderbányáknál utolérem Joeyline-ékat, olyan szépen fogalmazza meg a PMP „ingerszegény” szakaszait. Közben a Délegyházi- tavakban gyönyörködhetünk. Házak mögött feketés – szürke füst, Dunavarsány széle. Felveszem ismét a megszokott lépéstempót,aztán  az Üdülõ- soron kicsit visszaveszek. Elágazásban balra felfestve, ám fentebb több sincs belõle. No nem baj, kis kunkorral vissza jobbra ahol van. Kocogósra veszem mert nem esik már jól a gyaloglás a monoton lapos terepen. Dunavarsányban a kicsinosított vasúti megállóban ellenõrzõpont. Banán, hámozatlanul. Két pohár szörppel lekísérem aztán folytatom lábkönnyítõs – stílusban. A vasúti keresztezõdés utáni kocsmából értetlenül szólnak : „ Hát ilyet még nem láttam! Ezeknek fizetnek hogy szaladjanak?!”  Aztán a nap legnagyobb „hegyét” látom meg, gyorsan le is fényképezem. Lovarda, benne két lóval akik a hátsó lábukra egyforma fehér zoknit húztak: ) 51-es úton bõ egy kilcsi, a forgalom elég erõs.. igyekszek gyorsan túllenni rajta, irány a Duna- part. A nap legnagyobb emelkedõje jön, fel kell kapaszkodni a hídra: )  

Átsétálok Szigethalomra, ahol egy játszótéren van a pont. A srácok pecsételnek és várják a váltást. A piros pöttyön visszatérek a Duna- partra. A  naplemente- ceremónia elkezdõdik, színesedik az ég, hattyúk úsznak a Dunán, tükörképek ringatóznak a vízen, csupa romantika, talán csak a szúnyogok hiányoznak a képbõl. Sokára fogynak el a házak és  hamarabb mint gondolnám Szigetcsép szélsõ utcája fogad. A Barátság útja az igazi barátsághoz méltón hosszú. Még egy híd, még egy fogadalom, hogy nem csinálok több naplementés sablonképet. Utolér Rushboy akivel végre kellemes, egyforma tempóban mehetek a cél felé. Besötétedik, de közvilágítás van, nem kell lámpázni. 17 után pár perccel érünk be a népes célba. Tea, ropi, dekkolás a HÉV- síneken  8 óra 45 percnyi alföld után. A PMP-ból maradt úgy 140-150 km, remélem a hiányzó részeket  tt-ken járhatom majd be.. : ) 

pár kép  itt.

Pest megye turistája - PMP50, Csévharaszt-Isaszeg

Elõször is kezdjük a logisztikával: kelés 3:20-kor, készülõdöm, indulás autóval Vácról Isaszegre. A Falumúzeum (jut eszembe: nem nevezik majd át városi múzeummá idõvel?) elõtt parkolok 5:10 körül, indulás gyalog a vasútállomásra, ami van olyan messze, hogy áldom az eszem és a felkelõképességem: nem a célból kell majd visszagyalogolnom oda. És nem akkor kell majd Pesten keresztül hazautaznom. Tehát, 5:46-os sebesvonattal irány a Keleti, a pályaudvaron nagy futás, épp felugrom a 7-es buszra, azzal Bp-Zugló vasútállomásig pár megálló, onnan Monor vonattal, majd jön a Lipák Pista-féle különbusz Csévharasztig. 16-an szállunk fel rá, majd a rajt elõtt a fõrendezõ már a leszállás pillanatában kézbe nyomja az itinert és a nevlapot, és már megint leszállítja és egységesíti a nevezési díjat. Hihetetlen ember :-)

A geocacing.hu-ról ismert l@zy barátommal rajtolunk, erõs iram a terv, 6-os átlagot célzok meg, de vele még azzal együtt is sokáig a 7-es tempó megy, hogy kitérünk az õsborókásba geoládázni. Erõs az agrárfaktor az útvonalon, nagyon tetszik, szórvány tanyák, birkák, és sok túrázó, több, mint 300-an neveztek minden távra összesen tudtommal. Péterinél érjük utol Bubut, Gudlukingot, elõtte még DJ Rushboy-jal és Marosi Attilával is összefutunk, cejas bélyegez a horgásztónál. Gyömrõig picit visszaesik a sebességünk 6,5-re, ekkor mondom a túratársnak, hogy én biztos nem tudom majd tartani a célig ezt, futni nem szeretnék, így menjen nyugodtan. A városban szét is válunk, s innentõl kazettát cserélek fejben: megyek, ahogy jólesik, aztán lesz ami lesz, a tempó már nem izgat, veszek egy sört, a célig úgyis kimegy, mostantól lassítok. Fõleg, hogy a 32 km-nyi alföldi etap után beállt lábak új kihívást kapnak: a netes kiírásban 0 méternyi szintemelkedés szerepelt, ami a valóságban 500 feletti, ezt gyakorlatilag az utolsó 20 km-en kaptuk, kezdetnek a Bajtemetés személyében. Új ismerõsökkel -bmalag és társai- megyünk innen a célig, egyre nehézkesebben, mondom is, a Kinizsire való felkészülés nem feltétlen jelenti azt, hogy minden edzõtúrán rekordot döntögetünk, bizony el is lehet fáradni és csoffadtan célba érkezni. Sikerül is, elõtte Lipák Pista telefonál, merre járunk, mert szeretne még személyesen gratulálni. Mindig rácsodálkozom a lelkességére :-) A túra vége az Isaszegi csata-emléktúrákról ismerõs, roppant hangulatos, kedves szakasz a történelmi emlékekkel. Az 52 km/520 m szintemelkedésû túrát 9:40 alatt sikerül teljesíteni, ugyan 6-os átlag alatt, de soha rosszabbat. A célban megtekintjük a Falumúzeumot, az ólomkatonás csatajelenet elképesztõ munka, és még zsíros kenyér is dukál, a nevdíj szeirntem még az étkezéseket sem fedezte, ha utána számolok, elvégre útközben nem is tudom, hány helyen volt csoki vagy narancs...

Remek túra volt, mind a tápiószeleiek, mind az isaszegiek túráit nagyon szeretem, a Pest megyei piros túramozgalomban pedig már célközelben járok...