Túrabeszámolók

 Sziasztok!

Az idén se csalódtunk az Irinyí túrában...:)

Némi ízelitõ zenés képösszeállítással!

http://www.youtube.com/watch?v=Et93tOk6XmE

Üdv. Kelly.

 Ismét eljöttünk, hogy a 25 km is "zsebben" legyen. A rövidebb távot kétszer teljesítettük (a második alkalomról lustaságomból kifolyólag nem irtam beszámolót 2011-ben , de az is jó volt), ezért a hosszabb táv csalt vissza minket. Két lányunk (a kereszt-, és a rendes) a 16 km-en próbálkozott, amit jókedvüen teljesítettek is 4 órán belüli idõvel.  

A szervezõk rugalmasságáért most is köszönetünket fejezzük ki, hiszen a 8 és 9 óra közötti indulási idõt sikerült lekésnünk, de 9.20-kor utunkra engedtek azzal, hogy a zöld és lila pöttyök követése biztosíthatja az eredményes teljesítést. Induláskor meleg teát is kaptunk, ami még egy piros pontot jelentett a szervezõk számára. A lányok várakozáson felül bírták a tempót, így gyorsan fogytak a kilométerek. Az Irinyi síremlék  után ki a városból, irány a Kepecs tanya. Itt a "lihegõs" pecsételés után fakultatív programként megnéztük a kismalacokat és õzeket ( lehet, hogy szarvasok voltak?), majd irány az Öreg-kert. A 3. ellenõrzõ pontnál a kedves fogadtatás mellett finom forralt borral és zsíros kenyérrel frissítettünk, hogy újult erõvel folytathassuk utunkat. Két lányunktól a Tájház után váltunk el, és a neon zöld pöttyök sorát követve, kiadós sétával jutottunk el a Scaler ranchra. Pecsételés után mentünk tovább, hogy a kitünõ útvonalkijelölés ellenére elsõ alkalommal tévelyegjünk egy kicsit.  Tényleg csak kicsi volt a tévelygés, mert egy kedves túratársunk utánunk szólt, hogy biztosak vagyunk-e dolgunkban, mert a nyíl balra mutat, mi meg láthatóan jobbra mentünk. Korrigáltunk és mentünk tovább a Bocskai kert felé. Az 5. ellenõrzõ ponton is begyüjtöttük a pecsétet és haladtunk a kijelült úton. Azazhogy haladtunk volna, ha az idõközben hozzánk csatlakozott, fentebb említett kedves túratárssal folytatott, az erdélyi és a kelet-magyarországi túrákkal kapcsolatos beszélgetés figyelmünket nem vonja el, és a második tévelygést nem követjük el.  De ez a tévelygés sem volt hosszú életû, ugyanis egy kocsi jött velünk szemben, a vezetõ (mint kiderült az egyik fõszervezõ) kedvesen kérdezte, hogy ugyan Irinyi túrázók vagyunk-e, majd a határozott igenünkre megnyugtatóan válaszolta, hogy akkor rossz helyen járunk, de sebaj, száljunk be a kocsiba, visszavisz minket a helyes útra. Ismét kiderült, hogy a tökéletés pöttyözés és nyilazás sem lehet akadálya a jó útról való letérésnek.  A Kossuth kertben a szokásos ellenõrzõ pont már gond nélkül lett meg, majd  gyorsan elfogyott a maradék pár kilométer is. A célban átvehettük a kitûzõt, az oklevelet, és az emlékgyufát, majd finom, meleg  ragulevest kaptunk. Köszönjük a szervezõknek, jó túra volt.  Ajánlom azoknak, akik szeretik a jól szervezett túrákat, a kedves szervezõket, a hol ligetes, hol erdõs, hol füves dimbes-dombos tájat, a jól gyalogolható, futható homokos utakat.

Ui: Mi jön még ?....életem párja legközelebb futva szeretné teljesíteni a rövidebb távot....

 Irinyi  teljesítménytúrák   15/25 

            Kellemes, tiszta idõ ígérkezik, amikor benyitok a létavértesi Sporttelep ajtaján. Még jóval a rajtidõ elõtt vagyunk, de a konyhában már nagy a sürgés-forgás, az erõsen felújításra szoruló tornateremben a nevezési lapok szép sorban elõkészítve,  a tollak beélesítve, a szervezõk  mosolya szélesítve várja a túrázókat.

            Miután egyeztetek a fõrendezõvel, hogy szeretnék mindkét távon indulni, leülök kitölteni a nevezési lapokat. Közben kedves túratársak érkeznek az ország minden részérõl, amely a  Dunán innen található. Örömmel üdvözöljük egymást.

            Két túratárssal rajtolok a rövidebb távon. Futni kezdenek, így én is nekiiramodok. Már az elsõ lépéseknél jelentkezik a lábamban az égõ érzés. Kezdetét veszi a túrák elején szokásos bemelegítési szakasz, ami általában légszomjat, és fájdalmat jelent. Vigasztalom magam, hogy pár kilométer és elmúlik. Az elsõ ellenõrzõpont (Irinyi kiállító terem) elõtt már kicsit lemaradok, de a fiúk bevárnak. Pecsét, csoki, tovább. Irány az arborétum, kár hogy mindig alvó állapotában látom. Ki a „kiskapun” jobbra, egy kevés aszfalt következik. A futást nem hagyom abba, igaz alig bírom emelni a lábaimat, térdtõl lefele végig fájnak a sípcsont melletti izmok (nem tudom a pontos elnevezésüket, de a helyüket nagyon érzem). Egyre inkább lemaradok, de szerencsére már jól ismerem az utat. Túl vagyok a forgalmas útkeresztezõdésen, egyenesen haladok, majd balra befordulok a Nagy Móricz-féle kriptáh……Placcs! A kanyarban elterülök, mint egy gyalogbéka. Remek. Mivel nem emeltem rendesen a lábamat, megbotlom egy édes kis csatornafedélben, ami kb. 5 cm-re kiállt az út szintjébõl. Ekkora emelkedõre itt nem számítottamJ. Nem kis zajt okozhattam, ugyanis a túratársaim pillanatok alatt ott teremnek és próbálnak összeszedni. A térdemre nézve fontolgatják az ügyelet kihívását. Engem leginkább a futónadrágom komoly sérülése aggaszt, ezt már csak foltozással lehetne helyrehozni. Vérzõ térdemet megvizsgálva megnyugtatom õket, hogy jelenleg ez a legkisebb problémám. Pár lépést sántikálok, aztán ismét futni kezdek. No jó, inkább nevezzük kocogásnak.

A következõ pontig már csak a fájdalom a társam, ismét lemaradtam. A kepecs-tagi tanyánál „egy a párna, egy a papír”(Kabos Gyula után szabadon) bár leginkább „huhokolásra” van szükség, hogy fogjon a kék túrás bélyegzõ. A hosszútávos túratárs már árkon-bokron túl jár. Így ketten indulunk a következõ szakaszra. Próbálok úrrá lenni a szûnni nem akaró fájdalmon, kevés sikerrel.  Az sem segít, ha gyalogolok, így inkább futósra veszem a lépteimet. Áthaladunk az öreg fahídon, ez sem lett fiatalabb tavaly óta. Inkább egyesével kelünk át rajta. Az út nagyszerûen ki van jelölve, követem a rózsaszín pöttyöket és nyilakat. Már itt is a harmadik ellenõrzõ pont, az itiner szerint Papp Sanyi bácsi pajtája. Pecsételést kérek, de a felhalmozott zsíros kenyér halomnak ellenállok. Nemrég reggeliztem, még nem vagyok éhes. Kevés idõt töltök itt, megígérem, hogy ma még jövök erre, aztán újra rátérek a dûlõre.

 A talaj puha, az idõ csendes õszi , minden adott egy kellemes kiránduláshoz. Terelek , mármint a figyelmemet, csak pozitívan. Légzéstechnika. Mindent bevetek. Haladni kell. Egy-két (sok) kutyát felzavarok, szerencsére meg vannak kötve. Ma rekedtre ugatják magukat, ha nem térnek jobb belátásra. A lábam nem javul, elérek a mélypontig, sírok egy kicsit, csak úgy könnyek nélkül. Ez segít. Innen már csak felfele van. És tényleg. Tompul az égõ érzés, lassan magamhoz térek, és végre kezdem élvezni is azt, amit csinálok. Máris itt az utolsó ellenõrzõpont. Gyors bélyegzés és a záró szakasz következik. Kicsit jobb hangulatban küzdöm le, mint az elõzõeket.

A célba beérkezve csodálkoznak, hogy már itt vagyok. Aztán rám pillantva megállapítják: „Rosszul nézel ki.”Majd aggódva kérdezik: „Iszol te rendesen?” Nemleges válaszomra rögtön pótolják a hiányosságot. Megitatnak. A koccintás után már vidámabb hangulatban indulok az újabb, hosszabb körre.

A második elsõ részt kicsit gyorsabb tempóban kell megtenni, mert a pont már bezáráshoz készül. Még idõben érkezem. Arborétum, tavacska, melyben fürödni tilos, kiskapu, aszfalt, útkeresztezõdés, balkanyar (figyelem, veszélyes!), kripta romokban, az utolsó túrázó háta a távolban. Kis idõ múlva beérem, váltunk pár szót, majd elhagyom.

Most már népesebb az útvonal. Mindig van kit utolérni. Kék túra bélyegzés, közben a juhnyájat kiterelik a karámból. Szerencsére már mögöttem vannak. Nem egy irányba indulunk. A következõ csapatban egy tavaszi útitársba botlok. Igaz, találkozásunkkor csak az idõpont és a túra lett volna tavaszi (Népek tavasza) , az idõjárás zord, téli volt. Otthagyja a csapatot és együtt kocogunk tovább. A legjobb idõpontban teszi ezt, mert a változatosság kedvéért most a bal combomban jelentkezik a fájdalom. Beszélgetünk,  ezzel sokat segít rajtam. Közben a nap is kisüt. Egyre szebb túrázó idõben haladunk a következõ pont felé.

A pajtában már emelkedett a hangulat. Én is iszom egy pohár nagyon kellemes ízû forralt bort. Ennek a túrának ez a nedû az egyik fénypontja, a szervezõk kedvessége, vendégszeretete mellett. Közben beszélgetek rég látott ismerõseimmel. Õk kiélvezik a túrázás adta örömöket, nem rohannak. Velem ellentétben, én próbálok. Alkalmi túratársam még marad.

 Most a neon zöld pöttyök és nyilak vezetnek. Ha valakinek ez sem lenne elég, virító sárga lapok is jelzik az útirányt. Tökéletes a jelölés. Szétválik a rövidebb és hosszabb túra útvonala, ismét magányosabb az út. De lassan feltünedeznek a hosszabb távos túratársak is. A Scaler Ranch-nél kisebb csoportosulás, ellenõrzõ pont, meleg tûzzel és hideg vízzel. Az utóbbiból feltöltekezem. Étel nincs, de ez nem hozza zavarba a túrázókat, elõveszik a hazait. Nem állok sokat, egyre rosszabb a combom, szeretnék már beérni. A Bocskai kertben a hölgytõl csak egy kis vizet kérek, elvitelre. A következõ pontig összeszorított foggal ugyan, de kocogok. Az utolsó frissítõ helyen található Kánaánt kihagyom. Amíg túratársam, aki mindig bevár a pontoknál, beviszi az itinert,  az út szélén próbálom kicsit masszírozni, nyújtani a lábam. Amikor kijön közli velem, ha 13.45-re beérek, van esélyem elérni a célomat. Mindig tudja mivel motiváljon. Mozgósítom tartalékaimat. Igyekszem tudomást sem venni a fájdalomról. Csak „vágtatok”….ahogy bírok…át a Bikalegelõn…lõtér… már itt a falu széle….nem sok van hátra……nekem se…..Civil Szervezetek Háza…(valamikor itt volt a cél)… most még egy kicsit mennem kell…. gyerünk…..kibírod….újra füves rész….már látom a Sporttelep kerítését…És ekkor mintegy mentõangyalként, a célvonalnál megjelenik böszörményi túratársnõm és az utolsó métereket már az õ hangos buzdítása mellett teszem meg. Általa úgy érzem magam, mint aki épp egy maratont nyert meg. Pedig az õ volt, tavasszal a Rotaryn.

A célba már mosollyal az arcomon toppanok be. (13.46) Hol van már a szenvedés? Régi idõk emléke. Az oklevél,a kitûzõ és a „megfizethetetlen” árú gyufa átvétele után, leülök a tálban gõzölgõ leves mellé. Behörbölöm a forró, igazi „Erdõspusztai ragu á la Madár” névre hallgató különlegességet. Köszönet a szakács néninek  érte. Igazán finom volt, és visszaadta az erõmet. Aztán begyûjtöm a  serlegeket, mindet amit lehet. A többi megszerzésében csak a korom és a nemem akadályoz meg. Végre sikerült elérni a célomat.

Nagyon szeretem ezt a túrát. Profi a szervezés, a túrázókat vendégként fogadják, jó ide visszatérni. Számomra azért is különleges, mert 2009-ben ez volt életem elsõ teljesítménytúrája. Itt estem „bûnbe”.

Levélben érkezett rendezõi beszámoló.

Irinyi túra 2011.

Ködben is szép tájakon

Ötödik alkalommal vágtak neki a 15, és 25 kilométeres távokon a természetjárás szerelmesei az országos Kék túra útvonalát kiegészítõ az Irinyi emlékhelyeket és helyi nevezetességeket is bemutató teljesítmény túrának. Szemerkélõ esõ, ködszitálás, hideg. A szervezõk ilyenkor kicsit aggódnak, hiába a mindenre kiterjedõ aprólékos szervezés, ha sokan ilyenkor inkább a meleg fûtött szobát választják. De szerencsére nem így történt. Az Irinyi túra történetében rekordszámú indulóval (172) vette kezdetét szombat reggel a verseny. Ismerõs arcokat fedezhetünk fel az érkezõk között, akik (saját bevallásuk szerint) a jó szervezés, a vendégszeretet és az ellátás miatt térnek vissza hozzánk már rendszeresen. Az idén is érkeztek Debrecenbõl. Szentesrõl, Budapestrõl, Nyíregyházáról is. Jólesõ érzés az is, hogy egyre több család gondolta úgy, hogy kellemes szombat délelõtti szórakozást jelenthet a természetjárás, a környék bebarangolása. A Cserebingó gyermektánccsoport tagjai közösen vágtak neki a távnak (Nagy) Imre bácsi és (Balla) Fruzsi néni vezérletével. Nem bánták meg akik -e program mellett döntöttek, hiszen a szép táj, a forró tea, forralt bor, zsíros kenyér hagymával és egy jó beszélgetés semmihez sem fogható. Az idén elõször a városi sporttelep volt a rajt és a cél egyaránt, ami talán kevésbé volt családias, mint az épp felújítás alatt lévõ Civil Szervezetek Háza, de méreteiben és lehetõségeiben mindenképpen jó választásnak bizonyult. Most is jól sikerült a LÉTAFIT SE és a Nyugdíjas Klub együttmûködése, s már rutinosan végezték a reájuk váró feladatokat. A túra eredményét nézve azt is mondhatnánk, hogy Tóth Árpád utcaiak elõnyben, hiszen Nagy Tamás (25 km) és Fodor Attila (15) km diadalmaskodott ezúttal. A legfiatalabb versenyzõnk is létavértesi: Tarnóczki Milán 6 évesen, saját lábán teljesítette a 15 kilométert.

A távot szintidõn belül teljesítõk emléklappal, kitûzõvel, egy „felbecsülhetetlen értékû” „Irinyi gyufával” és egy szép nap emlékével térhettek haza.

Természetesen a támogatókról sem feledkezhetünk meg, hiszen nélkülük nehezen, vagy egyáltalán nem valósulhatott volna meg ez a program. Íme akik támogattak: Létavértes Város Önkormányzata, Arany János Ált. Isk., Irinyi J. Ált. Isk., Huszti – Hús Kft, Papp Zoltán vállalkozó, Pékház (Szabó János), Tóth Ancsa vállalkozó, PP+R Kft, Papp Sándor (Árpád tér)

Jobb késõn, mint soha, így idén nyáron párommal elkezdtünk túrázgatni. Az Irinyi túra a 4. lett a sorban, és immár három kamasz gyerekünk is csatlakozott hozzánk. Egész héten esett az esõ, de rendületlen bizalommal hittünk az idõjósoknak, akik hideg, de száraz szombatot igértek december 4. napjára. Szombat reggelre tényleg fagyott egy kicsit, a szél is feltámadt, de az esõ elmúlt, így jó kedvvel érkeztünk a rajtnak  (célnak) helyt adó Civil Szervezetk Házához. Itt már javában folyt a fõzés elõkészülete, mely  melegséget, családias hangulatot sugárzott. Csak a 15 km-t vállaltuk, figyelemmel arra, hogy a két leányzónk elsõ áldozó volt.  Az útvonalleírás alapján gond nélkül haladtunk, láttuk a vizi vágóhidat, az Irinyi kiállítótermet és Arborétumot. A vágóhíd melletti földút azért mutatta, hogy volt esõ bõven az elmúlt napokban, kerülgettük bõven a pocsolyákat. A vasúti átjáró után egy kis magyar való világ következett, a putrik és az azokat õrzõ  kikötött sovány kutyák látványa lehangoló volt. Az út járható volt, de itt is volt bõven kisebb-nagyobb tócsa, néha az út teljes szélességét átérõen. Utunk és az országos körtúra csatlakozásánál rossz irányt választottunk (a nyomok alapján más is így járt,) de 300 méter után korrigáltuk tévedésünket. A trágyacsomónál vett éles jobb kanyar után kicsit fázósan érkeztünk utunk feléhez, a Kepecs tagba. A Huszti tanyán sanyarú dolga volt a pecsételést végzõ két néninek, hiszen filagóriában ülve, kitéve a szeles, hideg idõnek, igencsak fáztak szegények. A kapott csokik elfogyasztása után, a szabadon tartott sertések tekintetétõl követve folytattuk utunkat, hamarosan elérve a fogathajtó akadálypályát, majd a félig víz alatt álló, igencsak rozogának tûnõ fahidacskát, és beértünk a Pirehab pihenõbe. Kis családomat  bevezettem a kerítéstõl ölelt  farmra, lelki szemeim elõtt  már  megjelent a beígért forraltbor, lelkesen kerestem is az ellenõrzõpontot, mikor az utánunk érkezõktõl megtudtuk, hogy ez nem az a hely, ahol inni kapok. Pirehabot gyorsan elhagytuk és az útvonalleírást figyelmesen olvasva (meg követve négy fiatal túrázót) elértük Papp bácsi pajtáját, ahol volt bõséggel  finom étel,  forró ital.  Felfrissülten haldtunk tovább,  korábban követett négy túratársunktól  egy kis segítséget  kapva meg is találtuk a Tájházhoz vezetõ utat. Innen már nem volt gond, az utolsó ellenõrzõpontnál ismét meleg frissítõ várt. A Bikalegelõ, majd újabb dagonyák leküzdése után vidáman értünk célba. Az oklevelek és a kitûzõk átvételét követõen  jóízûen fogyasztottuk el a finom slambucot. A túra szervezésért ezúton is köszönetünket fejezzük ki a szervezõknek, gratulálunk nekik! Jövõre a 25 km-en találkozunk! Ja, hogy mi volt az idõeredmény? Normaidõn belüli, olyan kezdõkhöz illõ.