Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
gyorgyigaborTúra éve: 20172017.08.04 00:23:24
megnéz gyorgyigabor összes beszámolója

Sziasztok !


 Túrabeszámolómat feltettem a honlapomra, amely erről a linkről elérhető: gyorgyigabor.hu/2017_Matra115_terepfutas_v2.html



videót is készítettem, amely "borítóképét is mutatom":

Stabilizátoros GoPro videóm itt nézhető: www.youtube.com/watch









Pár fotó pedig:


















 


 


 











 

 
 
atomcatTúra éve: 20172017.06.13 18:35:32
megnéz atomcat összes beszámolója

Mátra 115 vagy amit akartok:)


A M115 már végképp csupán nevében 115. A GPS-es track 124,5 km-t kanyarog országunk legmagasabb hegységének távolság szempontjából kevéssé optimalizált Kisnána-Gyöngyöspata útvonalán, a kerekes mérés pedig nem adja 132 km alá.


Idén egy Havas II. várt ránk meglepetésként, ami a korábbi depóbeosztások újragondolására kényszerített. Fajzat dupla depó lett, plusz a korábbi 3 sikeres 115 tapasztalatai alapján faragtam az ellátmány mennyiségén. Mint utóbb kiderült, teljes sikerrel:)


Épp a depóm bepakolásával ügyködtem, mikor egy ezer éve látott túratárs, Péter hívott fel. Megkérdezte, hogy esetleg lenne-e kedvem másnap vele múlatni az időt azon a 'kis mátrai kiruccanáson', amit teljesen helytelenül Mátra 115-nek szokás nevezni.


Finoman szólva is megállt bennem az ütő, mivel Péterről annyi infóm volt, hogy teljesen 'beultrásodott', és Bécs-Budapest reggeli után letol egy UltraBalatont, aztán vacsorára egy UTM-et eszik, hogy jó legyen a nap:) Megnyugtatott, hogy lassabb menetre készül egy szerencsétlen sérülés miatt, így végül abban maradunk, hogy megpróbáljuk. Végül is a túratársam, Laci nem tudott felkészülni testileg-lelkileg a másnapi menetre, így meg legalább akad kísérőm a hajdan volt vulkán felszínének 150 ezer lépésben történő erodálására:)


Másnap a szokásos történet: fél 6 előtt pár perccel startol a kocsi Miskolcról. Kisnánára terv szerint, a reggelit vezetés közben bekapva és az Időjárásistennek bemutatott Nagy Áldozatot hátrahagyva érkezem meg 6:35-re. Leadom a depókat, nevezési csomag megvan. Találkozom mindkét Gabival (Szlatki és Berta). Előbbi ma résztvevő, utóbbi pontőt lesz Almáson, majd a célban. Péterrel is sikeresen összetelefonáljuk magunkat, miután tőlem fél méterre áll. Ferenci Lacit is hamar kiszúrjuk, és sztorizgatással múlatjuk a startig lévő pár percet. Laci 62 évével a mezőny legidősebb tagjai közé tartozik, ami különösen elismerésre méltó. Főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy egy hete a K100-at is bezsebelte.


Dobpergés, visszaszámlálás és megindul a 14. Mátra 115 mezőnye Kisnána utcáján, az élen Speróval. Én gyors bakancsigazításra szorulok, de Petiéket tovább küldöm, majd befutom őket.


Lacitól pár száz méter után elszakadunk. Ő lassabb órajelen szokta farigcsálni a kilométerhalmot, ami igencsak nyomasztóan fest egyelőre kb. 200 fős mezőnyünk előtt.


Péterrel van mit megbeszélni. Régen találkoztunk. Sajnos a völgyből kikapaszkodva az első kaptatókon gyorsan kiderül, hogy ma nem egymásnak teremtett minket a túrasors: Péter lassabb tempót érez jónak a fránya sérülés miatt, így elválnak útjaink.


A Jagusra a jól bevált 150-es max pulzussal küzdöm fel magam. A lábam valahogy fáradtnak érzem a reggelben, de lehet, hogy még csak nem melegedtem be.


A Jagus gerincére érve gyönyörű panoráma bontakozik ki előttünk, ami a csúcsot elérve a Kékessel és mögötte, a távolban elterülő Galyával válik teljessé.


Oroszlánvár picit összébbhozza a szétszakadozó félben lévő mezőnyt. Odafent valami reggeli szeletet harapok és leöblítem egy kis vízzel.


A Kékesig eseménytelenül telnek a kilométerek. A Sas-kőhöz közelítve megjelennek az első 'hagyományos' túristák. Jó nagy szembeforgalmat kapnak.


Az első frissitő - mint minden évben - pont jókor jön. Már be kellett tolnom egy gélt a Sötétlápa-nyereg előtt, így örülök a frissítésnek. Odabent két idősebb hölgy próbál úrrá lenni az éppen kialakult kisebb mannahiányon, de panaszra semmi okunk:) Sokat nem eszem, inkább csak nasikkal és banánnal pótlom az elfüstölt kalóriákat.


A pontból kilépve egy túrartárs az étterem mellett vizslatja a silabuszt, társa pedig rá vár. Gyorsan útbaigazítom őket, és usgyi tovább. Ideje életjelet adni, hazatelefonálok, aztán zúzás tovább a Mátra-nyereg felé. Jól megy a táv a reggeli friss erőben és ragyogó napsütésben. Az égen sehol egy felhő, ám ennek ellenére a hőmérséklet nem vészes, amolyan kellemes túraidő van fent a főgerincen.


Hamarosan a Vörösmaty Th melletti jobbos, kis bitumen, majd egy rövidke kaptató után indul a lejtmenet Parádsasvárra. Egy srác akad mögém átmeneti túratársnak. Az első átemelő vízműnél (talán az?) sok kifolyt víz, és az ebből eredő klórszagú patak fogad minket. Nem tudom, picit csőtörés szagú a dolog.


Parádsasvárra hamar leérünk. Csodálkozom, hogy az Autós Büfé tulaja nem áll ki egy hűtőtáska sörrel. Szerintem jó üzletet csinálna:)


A pontba menet átmeneti túratársam a tervezett beérkezési időről érdeklődik, meg hogy ezzel a tempóval mikorra érünk be:) Mondom neki, hogy a terv 29 óra, tavaly 28 körül volt, de az első 25 km-ből én még nem becsülném meg a tényleges érkezési időnket:)


A pontban ismét minden. Kólát iszom, nassolok. A legextrémebb a paradicsom gumicukorral, de valahogy azt kívánom. Lehet, hogy emiatt fáj picit a gyomrom, mikor tovább indulok a pontból? Rögtön a továbbindulás után igazítok a bakin, mert a kiganéjzásnál túlhúztam a fűzőt. Ekkora hibát nem lehet orvosolatlanul hagyni.


A Lipótokon brutális embergrillezésre készülök, de szerencsénkre egészen ügyesen tudjuk kihasználni a fák nyújtotta árnyékokat. Valahogy idén szerencsés a napmagasság vagy csak egyszerűen jobban figyelek a nyomvonalválasztásra.


Persze az emelkedő szöge mitsem változott tavaly óta, itt lehetetlen a 150-es szabály betartása. A túratársak közül többen megszegik a szabályt, miszerint felfelé menetben nem állunk meg. Mi persze nem:) Jó 450 méter szintet egyben letudva érjük el a Mátrabérc klasszikus útvonalát, hogy onnan kb. 150 métert tovább kapaszkodva - immáron enyhébb felszökésekkel - Galyára érjünk. Valahol a Lipótokon korábbi átmeneti túratársam leszakadt, többet nem is hallok felőle.


Galyán dőzsölés - első leves és depócsomag - vár rám. A leves isteni, mint mindig. A depóbeosztást vizslatom, és örömmel nyugtázom, hogy a sör most kell, hogy a túra áldozatává váljon:) Jól esik a frissítő folyékony kenyér a merev izmoknak. Izót töltök, magne B6 be, nasi és irány Almás.


Persze hol máshol, ha nem Galyán törne rám a hascsikarás a pont után. A hétvégi túrázók aránytalanul túlreprezentáltak a bokrokhoz képest a ritkás erdőben. Végre ritkul a tömeg, és a csúcs alatti szint-panorámaúton feltűnnek a célbokrok:) Gyors oldás, és indulás tovább.


Almásra menet konstatálom, hogy idénre ismét tovább tizedelték a hegyoldalt az erdészek. A panoráma csodás, de az erdő eltűnt...


Almáson Gabi, a pont és dinnye vár. Ez a dinnye jó szokás! Csak így tovább!:) A dinnyén kívül nassolok és kólát tolok. Meglepetésemre lent, a völgyben kevéssé van hőkatlan ahhoz képest, amire számítottam. Ennek örülök, mert ez a szombat legmelegebb pontja.


Galyavár. Az Almás és a csúcs közötti magasságkülönbség idén is a régi:) A meredekség is maradt, így idén is biztosított a tetű a varrban sebesség, miután a gerincre kanyarodva a vár felé kapaszkodunk direktben. Legalább a fák kellemes árnyékot adnak.


Odafent feltételes EP, ami azért mindig itt van:) Szombati túracsoporttól kapunk bíztatást, majd máris a Bércet nyomjuk, haladási iránnyal ellentétesen, Galyáig. Egy sráccal egész jól összeszinkronizálunk, és egy darabon együtt haladunk.


Galyán újra leves és a depó 2. köre. Mikor indulunk, akkor toppan be Koppány. Jó ennyivel a Halál előtt járni:)


Pihenőszakasz következik a Nyírjesi Erdészházig, és utána sem durva az a pár patakvölgy-keresztezés, ami a Hatökör-urához vezet minket. Filózok a víztöltésen, de végül elégnek ítélem a tartalékokat. Házától km-ben nem sok választ el minket, de az végig felfelé.


Az ínszaggató völgykimászás leszakítja túratársamat, többet nem is látom. Átol Csabáékkal koptatom a métereket. Jó tempósan haladunk, cserébe gyorsabban üti a markunkat az újabb EP. Odabent Kiss Attila fogad, adok is neki egy amolyan emelkedő utáni izzadt kézfogást:) Ide sört küldtem, amit fel is áldozok a túra oltárán. Kis kajálás, izó utántöltés, és hajrá. A pontból kilépve lejelentkezem otthon.


Az idei depóbeosztásom a legjobb az eddigi 5 közül. A cuccok terv szerint fogynak, nem keletkezik szállítandó felesleg.


Lajosházára egyedül koptatom utamat a Bükkfa-kúton keresztül. Leérve lelkes pontőrök fogadnak. Egyikük szemmel látható, de inkább füllel hallható módon ügyködött a pontban felhalmozott sörkészlet elpusztításán, de szerencsére érkeztemkor még akadtak túlélők: egy Beck üti markomat:)


Kaja-pia-indulás. Itt talizok Mikivel, akivel végül az egész túrát együtt toljuk.


Felszökés, majd a pihenő rész. Túrázó csoport gyerekekkel bőven megáldva vizslatja a vaddisznókat a vadaskertben. A lazsálás hamar véget ér, jobbos, és elkezdjük komolyabban ledolgozni a Szentimrétől minket elválasztó szintet. A studiobeszélgetés a közlekedési kultúráról folyik épp, mikor megérkezünk a falu határába.


Az EP-n idén nincs depócsomagom, a lámpát és az esti széldzsekit Szoros-patakra küldtem. Gyorsan betoljuk a levest, spuri tovább.


Szemiék épp visszatérőben a gyerekekkel elkövetett délutáni kirándulásról, amikor összefutunk velük a faluszélen. Tökéletes időzítés:) Jó látni őket, már marha rég taliztunk.


Patakmeder, egy röpke 100-as szint, a sípálya, Szentistván, pici fel, és zúzás Szoros-patakra. Úgy tűnik, Ágasvár bevétele világosban idén is megvalósul.


Szoros-patakon le kell küzdenem ide küldött sörömet, plusz izót is keverek, így picit több idő elmegy. Ágasvárra kapaszkodva jövök rá, hogy a korábbi éveknél jobban állunk. A rétre vezető utolsó kaptató sűrű erdős részében még simán látni lámpa nélkül - tavaly ott már picit botorkálós volt.


A rétre érve fény még bőven. Leadom tölteni a telefonom, zsák felakaszt és hajrá. Kint szól Miki, hogy bot jó lenne:) Ez picit megtöri a kezdeti lendületet, de másodjára tényleg megindulunk.


Láss csodát, lámpa nélkül megvan a csúcs, amit idén is kellően szivatós felmászás védett. Lefelé már én is kapcsolok.


A házban sör az isteni rizskochhal. Jó a hangulat, mindenki bizakodó egy srácot leszámítva, aki épp a kiszállásról érdeklődik. 1,5 órát aludt már a házban, ami arra utal, hogy esetleg elsiette picit az első hetvenet. Ez nagy hiba, itt az egyenletes erőbeosztás a megoldás a feladatra.


A ház előtt újabb bakancsigazítás. Sajna kezd fepuhulni a talp, és innen még majdnem a fél út hátra van. Miki egy gyors ToiToi látogatást tesz, aztán már zúzunk is elkavarni a Csörgő-lyuk alá:) Szerencsére a track gyorsan kiránt minket a slamasztikából. Átkelünk a patakon, és már kaptatunk is fel Falloskútra. Jó tempóban nyomatunk felfelé, amikor egy párocska beelőz minket. Mikor a pontba érünk, ők akkor indulnak. Sajnos idén sincs mozarella, de azért panaszra semmi ok.


Sokat nem időzünk, húzás tovább Keresztesre. A völgybe ereszkedve Miki tájfutós sztorikat mesél fiatal és kevéssé fiatal korából.


A faluból izmos kapaszkodó vezet ki minket, ami hamar megenyhül, hogy megkezdje végeláthatatlan felmenetelét a Hidegkúti Túristaházhoz.


Odabent kaja, depócsomag, kóla, minden. Plusz egy kis pihenés, hogy felszívjuk magunkat a Muzslához. Kb. 2-n3-as érkezést tervezünk, de majd meglátjuk.


Idén Nagyparlagon nincs ep. Megállás nélkül húzunk le a Zám-patak völgyébe, majd át a Szo-patakéba, aztán pár km után a Muzslára fordulunk. Idén sem könnyű, de ez alkalommal nem tolom túl a motornak. Gerinc, és az uccsó 50. Felérve Miki megjegyzi, hogy szerinte ez túl volt misztifikálva:) Ha gondolja mehet még egy kört:) A csúcsot 1:50-kor érjük el, a hidegkúti tervet túlteljesítve.


A Muzsláról le a Diós-patakig nagy 'kedvencem' ezen a túrán. 90 km felett a koncsúrok végeláthatatlan hullámvasútja még végeláthatatlanabb, a köves lefelé pedig vegytiszta üvegen járás a felpuhult talpakkal. Sebaj, csak eljön a patakmeder! A bozótosban Miki újra depóutcázik, én a pontban bevárom.


Staropramen, lábszellőztetés, maga a földi mennyország:) Lassan pirkad, mikor tovább indulunk a pontból.


Egyenletes kapaszkodó a Tilalmas-tető nyergéhez, ami idén picit a kellemesnél tovább tart. Odafent szemben a Havas kontúrja, amit idén duplán kell meghódítanunk a kőért. Innen nézve maga a hegy is picit távolinak tűnik, pedig a lábától még lesz egy 25 km-es kör, mielőtt a záróakkord utolsó 5 km-re fordulhatunk.


János-váránál szólok Mikinek, hogy vigyázzon, nehogy lebucskázzon vissza a völgybe a meredek hegyoldalról.


Kénes-forráshoz egész hamar odaérünk. Lelkileg idén nagyon jól viselem a túrát, erőnlétileg sincs gond, csak az a fránya felpuhult talp ne keserítené az életemet...


A pontban kedves pontőrök, piautántöltés, és a körről már érkező, a Mész-pesten ereszkedő futók. Nekünk ez még nagyon távolinak tűnik, de tudjuk, előbb-utóbb mi is itt koptatjuk majd a köveket újból.


A 'szembeáramlat' a Havason felfelé is bőszen kitart. Ez a fránya csúcs mindig megtréfál. Negyedjére is egyfolytában azt hiszem, hogy no most már tényleg felérünk, de nem. Mindig még egy kicsi, mígnem végre tényleg eljön a tető tábortűzzel. Egy srác agonizál a pontban, és 'bíztat' minket, hogy másodjára mennyire fingatós volt a Havas. Köszi. Nekünk extra grill-napsütés is lesz, mire 10-f11 körül itt fogunk kolbászolni...


Jobb nem lesz, induljunk! Nem esik jól a köves lefelé. Van fű, de az alján kisebb-nagyobb kőtömbök 'maszírozzák' a talpat. Idegesítő, hogy van húzóerő, de a talp leszabályoz. Kb. száz méter után összeszorítom a fogam, és nem veszek tudomást a fájdalomról. Legalább is próbálok úgy tenni. Menni kell!


Végre balos, be a ligetesbe, ahol már nem annyira köves a pálya. Jól haladunk. Bevillan, hogy pár óra múlva ugyanitt kell jönnünk, de űzöm a gondolatot.


Kanyarkombináció, EP-re fordulás, majd grillezés. Szembeforgalom köszöni, jól van:) Latolgatom, időben hol lehetünk tavalyhoz képest. Talán picit előrébb. A sátrat még nem süti a reggeli nap Fajzaton. Vagy csak máshová állították:);)


Ebbe a pontba mindent küldtem dupla depó formájában. Töltöm is magamba meg a zsákomba a készleteket. A pontból Miki megy elől, ami most jól esik. Eddig én húztam kettősünk szekerét. Rendesen megdobom az energiaszintem, a Kávára végig pofázok felfelé menet:) Legalább repül a táv.


A Káva még sosem ment ilyen könnyen, de a csúcsról le már alaposan a komfortzónán kívül van a talpamnak. Tudom, hogy a Tót-hegyes kipihent testtel egy kisebb parasztköpés. De azt is tudom, hogy a fáradt test és tudat mindezt egy végtelennek tűnő kalanddá torzítja... Nincs nagy meredek, csak tolni kell, és az az utolsó jobbos, ami felvisz a hegyre mindig plusz egy kanyarral később van, mint szeretnénk:)


Viszont megéri az lélek testnyúzása. Odafent tábortűzről pattant palacsinta lesz a jussunk. Annyit ehetünk, amit beszűkült gyomrunk enged (részemről 3 db.):). Egy srác mesél, hogy kapott állást Norvégiában egy haverja révén. Adok neki pár tippet a kinti, 8 éves tapasztalatom alapján, de szemmel káthatólag nem nagyon érdekli vagy csak nem fogja az agya, hogy a kiút előtt minden info hasznos. Sebaj. Indulunk tovább.


A következő cél az utolsóból utolsó előtti nagy heggyé avanzsált Világos-hegy. Az átvezető tekereg, de idén valahogy egész hamar a hegy tövében vagyunk.


Miki érdeklődik a felvezető útról. Megnyugtatom, hogy fázni nem fogunk:) Így is lesz. Az erdőhatárt elérve és egy kisebb csoportot beérve megjön a grillezős hangulat is. A fajzati reggeli napnak a Káva és a Tót-hegyes meghódítása alatt volt alkalma jelentősen feljebb kapaszkodni.


A pontban nem időzünk sokat, spuri. Egy helyen rossz irányba fordulok, szerencsére Miki éber. Aztán indul az a köves, csúszós, mindennek, csak kényelmesnek nem nevezhető bokatörő, talpmaszírozó lemenet, amit egészen biztosan mindannyian szívünk legbelsejében őrzünk mi, Mátra 115 résztvevők...


Idén is túléljük. Még csak nem is esünk. A meredek alján bűnös gondolat: innen még 10 km. Az agy tovább kattog... Egy méter 1,3 lépés. Akkor az 13 000 lépés, 13 000 lépés a virtuális törött üvegtengeren, 13 000 ordító fájdalom, amit persze csendben kell tűrni, és itt elvágom a gondolatfonalat. Szép az erdő. A rendszerek működnek, szintidőből böven. Minden rendben, csak menni kell.


Miki megy elől. Jó 1,5 fejjel magasabb. Szedem utába a lábam rendesen. Mondom neki, ha akar és tud, lépjen le nyugodtan, innen már nem téved el. Marad. Igazából talán jobban már ő sem sietne.


A tekergést Fajzatra már kellőképp ismerem. Végre megjön az az út, amiről az akkortájt a fejemben pattogó jelzőket most inkább nem írom le. Maradjunk annyiban, jogy az örömlány vulgáris változata majdhogynem dícséretnek számít a többihez képest.:)


Jobbos, majd pár méter után Fajzat II. A depó söre: egy Kronenburg - nagy kedvencem - utoljára hagyva. Nem mintha számítana bármit is az íz így, a 27. órához közeledve. A lábam szellőztetem, de kész tragédia. Érdekes módon hólyagot nem sokat, inkább 'szépen' felázott bőrredőket látok. Futómű felpatkolva újra, hajrá!


A pont utáni grillezést a hűs erdő váltja. A ligetes részig kitart a védernyő, ahol fokozatosan ritkul a zöld korona, majd a gerincre érve hamarosan el-elfogynak a fák és direktben 'élvezhetjük' a nap ragyogó sugarait.


Egy csoportot fogunk be. Állnak. Mondom nekik, hogy jöjjenek, már csak 50 méter szintben. Hitetlenkednek, de mégis megindulnak. Kb. 10 métert tévedtem, hamarosan Havas II., ahol meg sem állunk. Csippantás és tovább. Már jó ideje nem pecsételtetek.


A Havas felfelé fényévekkel jobb volt, mint most le. Vizslatom a szintet. 250-et kell leadni az útig, aztán még egy picit a Mész-pest innenső oldaláig. Ez is elfogy, innen már csak egy kb. 30-as felszökés, egy rövid rét, a köteles lemászás a Kénes-forrás II.-höz, és az uccsó 5 km. Semmiség:)


Miki a kötél előtt ismét a Természet Lágy Ölére hívatik. Én dülferezek egyet a kötélen, bár a két rákötött kapaszkodó csomó picit göröngyössé teszi a műveletet:);)


A forrásnál az egyik hölgy rámnéz, majd felajánl egy nyakonöntést, ami isteni! A frissítő fürdő után feltápászkodunk és hajrá, irány a cél. Elől megyek, adom az ütemet. Jórészt kellemes, füves ösvény - öröm a talpnak.


A falu előtt nyílt rétek sorozatához érünk. Remeg a levegő a hőségtől, a légvétel nem frissít, de tudjuk, hogy ez a végső roham!


El nem hiszem, hogy a dupla Havas után még felszalagoznak minket a szőlőhegy fele magasságáig:) Ez valami perverzió a patai érkezéseknél:)


Végre letörünk a templom tövébe, főút, uszoda, cél!!!


29 óra 48 perc gyaloglás után csippan az óra, vége. Megvan a 4. 115-ös kő:) Miki örül, Neki az első. Még valahol a 80. km-ben mondtam Neki, hogy akkor leszek boldog, amikor a célban gratulálhatok. Igen, most az vagyok.


Kövekből bő a választék. A mezőnyből 50% hullott. Idén egy ötletes, patai templomos kő üti a markomat:)


Köszönjük szépen a rendezők odaadó, áldozatos munkáját, ami idén a hókárok miatt még az utak fokozottabb rendbetételére is kiterjedt. Nélkületek nem ment volna!


Jövőre újra! 

 
 
 Túra éve: 2016
atomcatTúra éve: 20162016.06.19 13:04:48
megnéz atomcat összes beszámolója

Egy cipőfűző. Egy túlhúzott cipőfűző az oka, hogy az elmúlt hetekben egykedvűen írogatok a Mátra115 csoportba. Ugyanis ennek a túlhúzásos történetnek köszönthetően abszolút nem vagyok biztos az idei teljesítésben. Még a Herman Ottó 110-en történt, hogy a startban túl meghúztam az a bizonyos fűzőt, ami kb. 5 km után jelzett, viszont utána sunyi múdon az 50. km-ig úgy tűnt, mintha rendeződött volna a dolog. Aztán visszavágott. A túra végére bokacsont nem, csak egy kétszeresére dagadt bokaizület látszott. Négy hetem volt, hogy regenerálódjak, de az első másfél hét késszúrásszerű fájdalma egy-egy mozdulatra finoman szólva sem töltött el túl sok bizakodással…


Végül a cég mellett lévő, enyhén lejtő mozgójárda (amit csak nemes egyszerűéggel bokaszarságmérőnek neveztem azidőtájt) végre némi javulást jelezett: a 10 fokos lejtőn nem fájt lemenni. Félidőben végre tudtam gyalogolni 3-4 km-t anélkül, hogy durván megfájdult volna, de ez még reménytelenül távolinak tűnt az egyre közelgő 120 km-hez képest.


Egyre biztosabb voltam benne, hogy a bakancs mellett döntök. Túl meleg lesz? Igen. A végére a vízhólyagok tombolni fognak és tort ülnek fáradt talpaimon, de ha a boka adja fel, akkor garantáltan nem sikerül az idei teljesítés. A kidurranó vízhólyag tolerancia pedig “csak” fájdalomtűrés kérdése. Január óta készülök az összes sífutással, túrázással, bicajozással és miegyébbel, ami kitartóbbá és erősebbé tesz. Nem hagyhatom ki.


Reggel háromnegyed ötkor csörög az óra. Hamar kipattanok az ágyból, mosdás, öltözködés, a három tojásos sonkás rántottának csak kb. a fele megy le. Fél hat előtt pár perccel indulás Miskolcról. Szerencsére még az utcánkban eszembe jut, hogy a teljes depócucc és a nevezési süti is az előszobában maradt. Hátraarc. 3 perc veszteség, de ennyit mindneképp megér:)


Kisnánára egy rövidke kétbetűs kitérő után érkezünk (jó megszabadulni a feles ballaszttól 120 km-re készülve:)), 6:40 körül. A startban nincs akkora pezsgés, de a korábbi évekhez képest mitha idén többen próbálkoznának. Koppánynak fizetek, depócuccokat leadom. Kicsit meglepő, hogy a teljesítői póló nem teljesítői póló idén, és hogy a túra elején megkapjuk. Ballaszt:) A korábbi évek gyakrolata jobban tetszett őszintén szólva.


Lacit is megtalálom. Gyorsan váltunk pár szót, de már kell is vonulni a rajthoz. Elég hátul állunk, nem is hallom a visszaszámlálást, csak úgy meglódul a mezőny. Valahogy hiányolom a starthangulatot, de sebaj, óra indít, és már robogunk is reggeli frissességünk teljében.


A mezőny sűrű még, bár a futók gyorsan elszakadnak a gyalogos teljesítőjelöltektől. A terep kiváló. A meteorológia fenyegetett mindennel, de végül az utolsó előrejelzés vasárnapra csak a Dunától nyugatra mondott bengázert, attól keletre igazi M115-nek kedvező, nem túl meleg, de nem is túl hideg, esőmentes nyár eleji időjárást ígért. Úgy legyen!


Azért a dózerút csak prezentál egy adag sarat. Szerintem ezen a részen még nem jártam úgy, hogy egy minimális dágvány ne legyen a felszökés előtt.


Megkezdjük az első kaptatót. Ragaszkodom a tavaly bevált max 150-es pulzushoz idén is. Jó spórolni, a vége most is biztosan kemény lesz - már ha a bokám engedi.


A felfeléken háromnegyed gázon toljuk, a lefeléken picit érzem a bal oldali sérülést, de még nem gáz a helyzet. Idén előbbre várom a Jagust, mígnem végre eljön. Csendes magányában, pontőr nélkük fogad minket. A Jagusról az Oroszlánvárra lefelé menet mondom Lacinak, hogy sajnos ez a fránya boka rakoncátlankodik. Nem megnyugtató, innen még 112 km (GPS szeint) választ el minket a patai iskolától. Két túrázó hátulról kedvesen meglovalgolja a témát, és valami K100-as srácról mesélnek, akinek szintén bokaproblémája volt az elején, és jól nem is ért be. Köszi a bíztatást! (Végül utánunk fogtak célt:) Ilyen az élet:))


Oroszlánvár itt-ott már kellemetlenül be van nőve, de a meredeksége mit sem enyhült az elmúlt évekhez képest. Odafent pont izóval és némi rágcsával. Gyorsan iszunk pár pohárral, aztán lefelé adjuk az orrunkat. Az előbb megismert bokamókás srácokkal haladunk, mígnem a következő mászás előtt picit elhúznak. Én tartom magam a 150-es szabályhoz. Így negyedjére, a reménybeli 3. sikeres teljesítés előtt nem vagyok hajlandó változtatni a tatkitán - főleg sérült futóművel.


A Markazi-kaputól két mászás választ el minket, amit hamar ledarálunk így friss, reggeli hangulatban. Valahol ekkor kezdem érezni, hogy jó lesz az a kékesi frissítőpont. Kezdek éhes lenni. A kapunál megjegyzem Lacinak, hogy marha vicces, ahogy a sors egy-egy trécselő túrázócsoportot sodor elénk vagy mögénk: a beszélgetésekbe bele-belehallgatva olyan, mintha az amber  a rádióadók között tekergetne:) Volt szó macskagyilkos tacskóktól kezdve, túraélményeken át tesztoszterontól túlfűtött csajozós dumáig (szegény hölgy, amit kapott…) minden.:) A Disznókövet egy kanyarral előrébb várom, aztán persze beugrik, hogy addig még lesz egy rézsűs átveztő szakasz. A Sas-bércre menet egy srác a gerinc előtt méterekkel félreáll, és elenged minket. Gondolom, jó ürügy voltunk a szusszanásra:):)


Sötét-lápa-nyereg, és máris a Kékesre vezető utolsó 200 szint tövében vagyunk. A 150-es szabállyal ezt is szépen ledaráljuk. Lacinak tetszik a taktika, meg is jegyzi, hogy ilyenkorra mennyivel jobban el szokott fáradni egy normál túrán.


Kékest 4.9-es átlagsebességgel hagyjuk el, miután feltöltöttük a bendőt a nap első Mennyei Ellenőrzőpontjában. Idén is volt minden. Banán, sós-édes, paradicsom, szalámis kenyér, izo, víz, kóla, és sok egyéb, ami hozzájárulhat a megcsappant energiakészletek visszatöltéséhez.


Az étterem mellett elhúzva vesszük fel a Sombokor irányt. Kíváncsian várom, ma milyen lemenetelt dob a gép. Végül nem hoz szégyent magára a letörés: idén is kellően nyaktörő a lejtő, de szerencsére nem sárdagonya.


Hamarosan a Vörösmaty túristaház következik, majd irány a Mátra-nyereg. Bitument fogva a bokám egyből jelez. Nem örülök neki. Még csak valahol a 20. km környékén vagyunk - a végén még a vicces srácok “poénja” jön be a feladásos forgatókönyvvel. A nyereg útépítéssel vár ránk, így az itiner szalagkorlátos leírása idén nem állja meg a helyét (épp felszedték:))


Rövidke kis kaptató, aztán húzás le Parádsasvárra. A fiatalos, ahonnan tavaly olyan jól lehetett látni a Muzslát és Ágasvárat, sokat nőtt. De azért néhol be-be lehet látni a jövőbe, a 70, és a 90. km hegyeire.


Parádsasváron újabb aszfaltbetét. Kezd komolyabbra fordulni a helyzet. A bokám úgy viselkedik, mint a Herman Ottó 2. felében. Sebaj, ott végül is beértem, igaz hogy ott csak 55 km volt hátra, jóval kevesebb szinttel, itt meg 100 jóval több szinttel, de kicsire nem adunk:)


Caplatunk a tűző nyári napsütésben. Enyhe emelkedő tetején vár ránk a következő pont, ahol feltankolhatunk a Lipótok ostroma előtt. A pontban összefutunk Berta Gabival. Magányosan nyomja, kellően nyáriasított felszerelésben. A kajatöltés után kb. egyszerre indulunk vele. Magamban mosolygok is, hogy idén is egy Gabival sétálok ki a pontról (tavaly Szlatki Gabival futottam össze ugyanitt).


Végre kezd fogyni a bokanyomorgató bitumen. Elhagyjuk a mindig működő közkutat, aztán az eredi úton toljuk tovább. Hamarosan ház tóval, aztán átmenetileg enyhül az emelkedő. Kétségeink nincsenek, Sasvárra érkezve kiváló rálátás nyílt a ránk váró hegyekre, és bizony a Lipótok idén sem mentek össze.


Próbálom tartani a 150-es határt, de tudom hogy ha valahol, akkor itt ez lehetetlen. Sebaj, azért próbálkozni lehet. Gabi picit elhúz, Laci a nyomomban liheg. Aztán az erdős szakaszból lassan kiemelkedünk, és beindul a túrázógrillezés meredek hegyoldalban, természetesen fölfelé:). Gabival újból szóba kerül ez a 150-es pulzushatár, mire találóan megjegyzi, hogy ezen a hegyen 150-es pulzussal csak állni lehet:) Mit ne mondjak, fején találta a szöget!:)


A Kis-Lipót megadja magát a maga gyökeres-köves meredek kapaszkodójával együtt, egy lokális kis minimum, hogy meghódíthassuk testvérét, a Nagy-Lipótot. Az áfonyás idén is áfonyamentes, bár aki szeret áfonyalevelet legelni, annak lehet, hogy bejön:) Minket nem ilyen fából faragtak.


Lipót 2 letudva, és ráfordulunk a Mátrabérc galyai bekötésére. A 600 szintből 150-200 maradhatott. Innen már pikk-pakk fent leszünk. A Mátrahegy 40-nek köszönhetően élénken él bennem ez a szakasz. Lassan a 30. km-hez közeledünk. Galya előtt szembejönnek a tiszteletre méltó droidok, akik már a Galyavár kört is letudták. Jó utat kívánva köszöntjük őket, aztán bevetjük magunkat a pontba.


Első leveses pont. A húsleves isteni, a nénik a mennyországból jöttek, olyan kedvesek és olyan finomat főztek. Laci legurítja a deposörét, én levest tolok, a sört elteszem következő körre. Feltöltöm az izo készletet, aztán lépünk is. Kb. 10-12 percet ültünk a pontban. Az órán bekapcsolom a navigációt, bár ismerem az utat Almásra, azért jobb a hülyebiztos megoldás. A letörés a falu felé a pár évvel ezelőttihez képest sokkal jobban jelzett, aztán már adjuk is le a szintmétereket. Az erdészet ismét alkotott egy jópár hektáros tarvágásos területet. Laci kocog elől, én utána szedem a lábam. Próbálom kímélni a bokám mert bizony a vízszintes-lefelé betéteket nem igazán komálja. Viszont jó hír, hogy a felfeléken elemében van, és regenerálódik. Talán így ki lehet gumizni a hátralévő 90 km-t. Reméljük!


Almáson - csakúgy, mint tavaly - idén is dinnyével várnak minket. A nap ötlete:):) Isteni jó. Kóla, dinnye, dőzsölés. Egy túrázó elkezd panaszkodni a melegre, de megnyugtatom, hogy mindjárt a Galyaváron vagyunk, utána meg mikor újra lejövünk a hegyekből Lajosházán, már eléggé késődélután lesz ahhoz, hogy ne süsse ki a zsírunkat.


Indulás Galyavárra. A faluból kifelé tényleg meleg van, de azért szerintem a tavalyi hőség bőven verte az ideit. Szerencsére hamarosan véget ér a bokakínzás az aszfaton, és a földúttal együtt az erdő hűs árnyéka is keblére ölel minket. Laci egy autentikus budit szúr ki az erdőben, és megrökönyödve tapasztalja, hogy én észre sem vettem. Tényleg nem, pedig máskor szokatm látni:) Viccelődünk is, hogy már annyira a “(:könyörtelen haladás technikájára:)” (a világ legviccesebb kifejezése:)) koncentrálok, hogy könyörtelenül nem látom a világot magam mellett:) Igazából tényleg lelkileg már a Galyavár kapaszkodójára készítem fel magam.


Két túrázót érünk utol, pont mielőtt indul a tánc. Velük végül majdnem egyszerre érünk Galyavárra, miután letudjuk a gyökerekkel, kövekkel dúsan díszített, meredek hegyoldalt.


Odafent a pontőr azzal a hírrel fogd, hogy meghalt Mohamed Ali. Történetesen tudtam a dologról, mert a telóm feldobott egy üzenetet a Hiradó appból. Isten nyugosztalja. Gyors pecsét, és indulunk is tovább. Innen már nem sok a Galya újbóli meghódítása. Hamarosan ismét a Mátrabércen megyünk, a képzeletbeli mezőnnyel szemben. Galya előtt a kék terelése már megszűnt, én viszont megszokásból arra megyek. Jól meg is szivat minket a kevéssé kijárt út, de hamarosan visszakavarunk a már el nem terelt nyomvonalra.


Újból a kilátó tövében vagyunk, ahol hétvégi kocatúristák pipálják a friss hegyi levegőt, miután elfáradtak a kocsitól a csúcsig megtett 20 méter szintben és 300 méter távolságban (tisztelet a kivételnek:)).


Odafent újabb adag izo vár a depoban, és a söröm. A sör mellé egy újabb adag leves is lemegy - kell az energia. Bejött a futónadrág: a korábbi években itt már mindig problémám volt a kidörzsölésekkel, viszont idén a technikai alsógatya és a latex furónadrágnak köszönhetően semmi probléma. A pontban cserélek zoknit is. Búcsúzóul egy banánt is begyűjtök, amit a parkoló végéig a bendőm mélyére is küldök.


Végre elértük a túra pihentető szakszát. Galya és Lajosháza között sok durva mászás nincsen, leszámítva a mátraházai kapaszkodót, de az is eltörpül a Lipótok vagy a Galyavár közeli emléke mellett. Haladunk is rendesen. Hamarosan a Nyírjesi Erdészházhoz érünk, nem sokkal később kis bitumenezés, aztán irány Hatökör-ura. A pontban ér utol minket Berta Gabi, aki szegény itt veszi észre, hogy az övtáskája nyitva volt, és mindkét mobilja úgy döntött, hogy katapultál onnan. Az egyik szinte azonnal előkerült, mert a pontba érkező következő páros megtalálta, és magával hozta, a másikat viszont elnyelte az erdő:(


Pecsét és a mobilmizéria után hirtelen a völgyben találjuk magunkat, majd indul is az ínszaggató mászás a gerincre, ami Mátraházára vezet át minket. A tavalyi beszámoló alapján tudtam, hogy azért egy hosszabb emelekdő lesz ez, még ha nem is olyan hosszú, mint a Lajosháza-Szentimre. Laci is bírja a kiépzést, pár méterrel utánam jön a délutáni napsütésben. Szerencsénkre az időjósok hét elejei fenyegetése nem jött be, és eddig lényegében végig szép napsütésben haladhattunk. Mátraháza közeledtét a gyorsasági motorok dübörgése jelzi. Környezetbarát. Végül az utolsó kapaszkodó, és meg is van a parkoló bituenje. A pontban Kiss Attillával futok össze. Kézfogás, egy közös kép, pecsét, és csippantás. Leülünk pár percre. Megiszom az ide küldött sört, izot keverek és eszek ezt-azt az asztalról.


A következő szakasz pihentető lesz Lajosházáig, utána pedig indul az imrei mászás. Latolgatom, hogy hogy állhatunk a tavalyi menethez képest - sajnos nem volt időm kiírni a túrára az EP átmeneteket. Felhívom Andit, de sajnos ő sem tud segíteni. Bükkfa-kút, egy túratárs beérése, és irány Lajosháza. Tavaly Lacival itt találkoztam, azóta nem egy kalandot végigharcoltunk együtt:)


A mohás kötengert éppen benőtte valami zöld leveles, így annyira nem vonzó a látvány, de szerencsére párszor már jártunk erre. Lajosháza közeledtét az egyre meredekebb turistaút jelzi, aztán megvan a patak, majd a panzióban egy férfiakat tekintve eléggé illuminált, jókedvű pontőrtársaság fogad minket:)


Utánunk toppan be a bokavicces társaság, és egyikük elégedetten nyugtázza, hogy megvolt az 50 km 10 óra alatt, elérték a célt. Erre rákontrázok, hogy a cél Ágasvár lámpa nélkül, mire közlik, hogy az lehetetlen. Nekik lehet, de mi indulunk:) Emlékeztem, hogy tavaly fél 7-re értünk Szentimrére, és úgy sikerült megcsípni Ágasvárat a sötét előtt. Az órára pillantva 1:20 percünk van a mutatványra: 8 km, kb. 500 szint. Laci már el is felejtette a lajosházi kaptatót, hát most kapott egy kis memóriafrissítést velem egyetemben:) A vadaskertben idén látunk disznót is. Megugrik, aztán lejjebbdöcög pár száz métert a rezervátumban. Lacival azt találgajuk, hogy vajon etetik-e őket, aztán az alaposan feltúrt erdőaljból arra következtetünk, hogy valszeg igen, mert ezek már minden ehetőt felkutattak a területen.


Hirtelen óriási farakások mellett találjuk magunkat. Nem tudom, milyen erdőt vágtak gallyra az erdészek, de jó pár száz méteren át haladunk az egymásra rakott rönkök között. Életünkben nem láttunk még ekkora farakásokat.


Jobbos, és az út komolyabbra veszi picit a szint leküzdését. Elől megyek, és tolom a métereket, de kegyetlenül. Mindenképpen szeretnék Ágasváron lenni lámpa nélkül. A felfeléken a bokám is jól érzi magát, és még a Csí is a lábakban van alaposan.:) Kb. Imrére érve érjük utol a kettő, Vadaskerttől előttünk kerengő túratársat. Váltunk pár szót, aztán hamarosan a faluba, majd a pontba érünk. Újabb sörök mindkettönknek, marcipán, leves, fejlámpa és egy felső estére vár ránk a pontban. Kb. 15 percet vesztünk, és toljuk is tovább.


Elmegyünk Szemiék nyaralója mellett, aztán usgyi, le a Rubanya-rét alá. Lefelé egy fiatalabb korában fanatikus bringás élménybeszámolói szólnak a túrarádión, ami egészen a patakátklésig tart. Ott elhagyjuk az adó hatósugarát. A Rubanya-rét felszökése rövid kis pukli a nap már hátrahagyott 4-600 méteres szintjeihez képest. A 100 méter szinte elrepül, és már a tetőn is vagyunk. Úgy tűnik, meglesz idén is Ágasvár lámpa nélkül, legalábbis a napmagasság bizodalomra ad okot. Eltraverzálunk a sípályák tövében, be a faluba. Mögöttünk hangosabb társaság tutul, mígnem hirtelen elhallgatnak. Találgatunk, hogy vajon eltévedtek-e vagy a kocsma csábította be őket egy kitérőre:)


Mi toljuk ezerrel. Csalogat az ágasvári rizskocsh, amiről tavaly lemaradtunk:):)


Jó tempóban zúzunk lefelé Szoros-patakra. Laci életjelet ad magáról, keresztezzük a bitumenutakat. Végre enyhül a lejtő, aztán pikk-pak lent is vagyunk. Lesz mit visszamászni:)


A pontban az isteni ellátmány mellett újabb adag depócucc fogad minket egy-egy ismételten csak jól megérdemelet sörrel:) Lacinak  kiosztom a szokásos macipánt is. Kicsit felszívjuk magunakt a mászáshoz, és indulunk tovább. A bitument továbbra sem szereti a bokám, de legalább a helyzet nem romlik. Mivel már túl vagyunk féltávon, reménykedem benne, hogy a sérült boka nem lesz szűk keresztmetszet a teljesítéshez:)


Felfelé menet egy sráccal váltuk pár szót, az idei lesz az 5. teljesítése. Ő nem hisz a lámpa nélküli Ágasvárban. Balos, fiatalos. A sűrű erdőben egy pár már fejlámpával pihenget a kapaszkodón. Mi továbbra sem kapcsolunk, tudjuk, hogy a bozótosból kiérve ismét csak lesz elegendő fény. Végre elérjük a rét szintjét, picit kolbászol az út, aztán bent is vagyunk a házban. Pecsét, csippantás, és van rizskoch!!! Laci kegyetlen: előbb toljuk le a csúcsot. Kicsit vonakodok (tavaly, mikor itt jártunk épp elfogyott a rizskoch, és omlettel kellett beérnem), de végül beleegyezek. Könyebb a szint üres gyomorral.


Lámpa fel, zsák a szegre, és hajrá. Felfelé menet egy gyönyörű szarvasbogár mászik a porban, az út közepén. Gyorsan felkapom, és egy nagy szikára teszem némi küzdelem árán, mert eléggé ragaszkodó fajta, és nem akarom, hogy termetes ollóival megkóstolja a kezemet:)


A pontban megjegyzem a pontőröknek, hogy idén is magasra tették a mércét:) Lacival lefelé találkozom a csúcs alatt, pár perccel van mögöttem. A felfelé küzdőket bíztatom. A nagy kőnél a szarvasbogarat újból megtalálom. Szép, termetes példány, feszít a lámpafényben.


A házhoz érve pozitív csalódás: még mindig van rizskoch:) Laci utánam toppan be. Meg is jegyzi, hogy biztos a rizskoch miatt ment ennyire gyorsan ez a fel-leugrás nekem. Lehet benne valami:) Majd fél órát töltünk a házban. Belefér egy sör, Lacinak kávé, beszélgetés egy családdal, akik végignézik lábleragasztási szertartásomat, stb.


A házból továbbállva egy túrázó csapódik hozzánk, akit hogy is hívnának, ha nem Lacinak. Így lesz egy Laci Kettő is a csapatban időlegesen, míg el nem érjük a falloskúti kapaszkodót. Sajnos valahol ekkor durrannak el a vízhólyagok a jobb lábamon. Innentől minden lépés a jobb talpamnak üvegen sétálás, de szerencsére már “csak” egy mátrabércnyi táv és szint van hátra:) Kb. 40 perc alatt letudjuk a 3 kilométert. Valahogy fekszik az emelkedő. Laci meg is jegyzi, hogy remélem értékelem, hogy ő az egyetlen “marha”, aki nem maradt le, és követ.:)


A pontban nem répázunk sokat. Eszünk ezt-azt. Sajnos mozarella nincsen, de akad más helyette szerencsére:) 3 perc, és usgyi tovább.


Bitumenbetét Mátrakeresztesre menet. Nagyhangú túratársunkat - akit csak egyszerűen Sakálnak neveztünk el - halljuk a távolból ordítani. Hihetetlen fickó. Ha csak 10%-át haladási energiára fordítaná a kibocsájtott hanghullámok energiájának, már a célban lenne:) Persze így hetven felett az ember hajlamos ilyen jellegű dolgokba méginkább belekötni, csak hogy múlassa valamivel az időt.


Az Ágasvári-th után tűnt fel, hogy a bokám nem fáj. Vagy lehet, hogy fáj, de a vízhólyagok felülírták segélykiáltását.:) Keresztesre egy nagyobb csoporttal toppanunk be. Újabb kapaszkodó, újból lemaradnak. Valahogy nagyon mennek a felfelék, aminek örülök is. Így a ház is hamar eljön, ahol leves és újabb depócsomag vár ránk. Magamnak kólát, Lacinak egy sört küldtem ide. A borsóleves isteni. A pontőrök ágynemüt ajánlgatva viccelődnek, de mindenki elszánt.:) 20 percet töltünk a kellemes melegben hogy utána kivetessünk a hideg, sötét éjszakába. Legalábbis amikor kitoppanunk a rideg sötétségbe lelassult keringéssel, perceken belül fázni kezdünk. A dózerúton indulunk. Laci szól, hogy öltözzünk, nagyon fázik. Ok, beleegyezek, bár tapasztalatból tudom, hogy percek múlva vetkőzés lesz:) Így is lett. Picit elkavarunk, de hamar visszarántjuk magunakt a csíkra - a jel az út mellett haladt -, mígnem újból a dózerúton vagyunk. A következő EP Nagyparlag. Kissé kellemetlen lejtőbetétekel érünk le, amit számomra a vízhólyagoktól sajgó jobb talp tesz emlékezetessé. Idén korán robbantak a srácok, általában a Havas környékén szoktak (100 km felett), most meg a marhák a 70. km környékén…


Nagyparlagon Vinati őrzi a pont becsületét. Hajnal egy előtt ideértünk, elégedett vagyok a tempónkkal. Gyors pecsét, szóváltás, aztán usgyi le a Szo-patak irányába. Kedvenc részünk következik az éjszaka közepén.:) Végül csak kikecmergünk a patakvölgy-kombinációból, és indulhat a Muzsla-gerinc bevétele. Eléggé elkapom az ütemet felfelé, de amikor már azt gondolnám, hogy végre felérünk, a hegy beleerősít. Mindemellé egy srác szegül mellém, aki kifejtendő kérdésekkel fáraszt. Hirtelen elgondolgokdom rajta, hogy vajon melyik testrészén veszi a levegőt, de hogy a száján és az orrán nem, az biztos…


Végre a nyeregpontban vagyunk, és a srác is elhúz lassan a maradék 50-60 szinten. Odafent tűz és banánfa fogad kedves pontőrökkel. Valahogy nagyon megütött a Muzsla, Laci is mondja, hogy eléggé erős volt. 440 szint 3 km-re, cirka 50 perc alatt, a 90. km-ben. Fent pihegünk kicsit, magunkhoz térünk, aztán nincs mese, menni kell tovább. Kb. negyed órát vitt el a melegedés és erőgyűjtés a tűz mellett.


A most következő rész finoman szólva sem a szívem csücske. Véget nem érő hullámvasutazás a Koncsúrokon. Laci szól, hogy hányingere van. Nem jó hír, ha kitaccsol, és nem marad bent kaja, akkor nem lesz erő a motorokban, előbb-utóbb elgyengül:( De ez a legrosszabb forgatókönyv, ami szrencsére nem következett még be, és remélhetőleg nem is fog. A csúcs után nem sokkal a természet nagyáldozatra szólít. Kinézek egy helyet, ahol Laci le tud pihenni egy rönkön - hátha javul addig a hányingerhelyzet. Pár perc technikai szünet, és zúzunk újból lefelé. Laci nagyon rákapcsol, el is húz rendesen. A vízhólyagokkal, és a kicsit hycomat bokával esélyem sincs tartani vele a lépést. Amikor bevár az itinert vizslatva, mondom neki, hogy nyugodtan menjen, ha érzi magában a csít, nem akarom feltartani:)


Végül a Diós-pataknál összeszinkronizálunk. A pontban egy Budweiser üti a markomat, az utolsó:) Laci “diétázik” - próbálja elkerülni a BOA helyzet súlyosbodását. Kb. negyed órát töltükn itt is, aztán hajrá: a következő cél János-vára meghódítása. Érdekes módon tavalyhoz képest jobban fekszik a terep a cseppet sem rózsás vízhóltaghelyzet elenére is. Azzal nyugtatom magam, hogy hogy ha nem a bakit választom, tutti nem jutok el idáig. A bal bokámnak mindenképp kellett a plusz támogatás, ez az ára.


János-vára idén is kellően meredek, de legalább hamar a csúcsot megkerülő, már csak enyhén emelkedő útra jut az ember. A Kénes-forrás felé tartva egy nagy kannákkal dübörgő emberre leszünk figyelmesek. Vinati caplat le a nagyparlagi pontból. Régi túratársam - aki szintén Laci - felől érdeklődöm tőle. Azt mondja, 3 körül járt a pontban. Remélem, tudja tartani a gumizást a szintidő körül, és ő is beér! Megbeszéljük, hogy mekkora mákunk volt az idővel. Tényleg, csak Szoros-patakra menet riogatott az ég pár dörrenéssel, de szerencsére a hang tulajdonosa, egy jól megtermett zivatarfelhő inkább nem a Mátrát locsolta meg most:)


Kénes-kút. Pont, víz, rövidke pihenő, és jön a Mészpest, a Havas előtti utolsó felszökés. Meredek, de rövid. Egy srác előttem négykézláb küzd fel, elég viccesen néz ki, de azért végül sikerül neki:)


A Mész-pest oldalán le, újabb patakmeder, és egy kis bemelegítő a Havashoz. Szintút, balos, és indul a tánc. Egy 3 fős csapathoz csatlakozom egy nem túl beszédes sráccal egyetemben. Szépen, egyenletes tempóban daráljuk a szintet. Közben azt próbálom kitalálni, mikor látjuk meg a reggeli napsugarat, és hogy vajon tavaly mindez hol történt pontosan (azt tudom, hogy a Havason, csak az emelkedő melyik részén). Végül is teljesen mindegy, kb. ugyanúgy állunk idővel, mint egy éve, vagyis eszerint 28 órakörül lesz az idei menet is, ha nem szúrjuk el, és Laci is tud elég energiát biztosítani az utolső 20-ashoz a hányinger és gyomorsavasodás ellenére. A természet rövid két betűs kitérőre hív. Az átmeneti csapat, akihez csapódtam, elhúz, viszont nagy örömömre Laci betoppan. Együtt érünk fel a csúcsra, ahol családias hangulatú ellenőrzőpont fogad minket. Kis energiafeltöltés agonizálással:), és húzás tovább. Most már állni sem jó.


Fajzat felé az út eleinte kellemetlenül meredeken adja le a szintet a Havas füves, ám a zöld takaró alatt igencsak köves gerincén. Végre eljön a balos, ahol enyhül a lejtszög, majd a jellegzetes, ligetes erdős rész kezdődik, ami szinte Fajzatig kitart. Minden lépés mintha üvegszilánktengeren történne, de mese nincsen, menni kell. Innen már nem sok a pont, és onnan már csak 20 kimlométer a hőn áhittott cél a festett kővel:)


Elérjük a fajzati füldútrendszert. Nézem az órát, hogy Patára menet jó 100 méterre fogunk menni a mostani nyomvonaltól, ellenkező irányba, de addig még van egy Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy trió, ami persze kihagyhatatlan:)


A pontban újabb depócsomag vár. Laci tovább diétázik, nem jó a gyomra, de talán nem is romlott a helyzet. A csomagkibontás miatt kicsit több időt töltünk itt. Állapotkép: kibontom a depócsomagot, beteszem az ölembe, majd kétségbeesetten megkérdezem a pontőrt, hogy hol a depócsomagom… Mondta, hogy az ölemben:) Igen, huszonpár óra gyaloglás után már erre is képes az ember:) Felkászállódunk, és mint két aggastyán, elindulunk a Káva meghódításására. 100 felett az izületeknek már kell egy kis idő, hogy üzemi hőmérsékletüket elérjék, és csak félig nézzen ki bohózatba illőnek a járásunk:)


Laci idén szemmel láthatólag jobban bírja a végét, nem marad le az emelkedőn, végig együtt haladunk a következő EP felé. Véget ér a dél-bükkies tölgyes dózerút, kavirnyákolás egy kicsit a nyeregpontban, aztán jön a jellegzetes, Kávára vezető rét. EP 50 m tábla, és már ott is vagyunk a pontban, ahol két lány és egy aranyos, koromfekete labrador vár ránk. Picit kutyázok, aztán a pecsét és csippantás útán megindulunk Tóh-hegyes felé. Kb. három kilométer innen, de emlékeim szerint igencsak sokat kolbászolunk, mígnem végre csúcsirányra vesszük a pályát. Sajnos emlékeimben nem csalatkozom. Laci gyomorsavproblémája mit sem javul. Bíztatom, hogy kérdezze meg a pontőröket, talán van savcsökkentőjük. Végre a sok kóválygás után eljön a jobbos, ami most már tényleg a meddőhányószerű csúcsra vezet.


Odafent tábori palacsintasütő hangulat fogad minket, és - ilyen ez a túra - a pontőrök még savcsökkentő tablettával is tudnak segíteni Lacin. Tiszta kánaán. Én betolok 3-4 frissen sült lekváros palacsintát, Laci inkább kivár, és csak diétázik itt is.


Az újrainduló izületeknek a köves vízszintes, majd lefelémenet végképp nem tetszik, de azzal bíztatom magam, hogy a Világos-hegy sokkal rosszabb lesz:):) Úttalan rész, rét, aztán újabb tekergés a véget érni nem akaró dózerutakon, míg  a Világos-hegy tövébe nem érünk. Persze ezek a véget érni nem akaró végtelen utak a valóságban pár kilométeres kis etapok, amit friss erővel még csak meg sem említene az ember, de a GPS szerinti 110. km-hez közeledve az elménk már máshogy érzékeli a tér - és főleg az idő - múlását.


A Világos-hegy meredek, de rövid, és ami a tetején fogad, az ennek a túrának a sava-borsa: egy panoráma, ahol az ember körbenézve elmondhatja, hogy szinte az összes környező gerincen téblábolt az elmúlt bő egy napban. Odafent ragyogó napsütés, és TEJ a pontban:) Megkívánom, lecsúszik egy bögre. Hihetetlen az ellátmány:) Egyszerűen minden van!


A pont után át kell verekednünk magunkat a hegytető cseppet sem kényelmes köves sapkáján, hogy aztán az egyébként gyönyörű árvalányhajal borított, bokatörő, köves kínzószakaszra érhessünk. Idén sem esik jól - mint eddig soha az előző négy alkalommal, amikor erre jártam. Csak beérünk a fák szintjébe, és innen már tudom, hogy pár kényelmetlen kőkapu, és végre az erdőben vagyunk, ahol enyhül a lejtés, és javul végre a terep. Egy pár keresztbedőlt fenyőfa megpróbálja letörölni az arcunkról a nem létező mosolyt (inkább a szenvedés ráncairól kellene itt azt hiszem beszélni:)), de végre tényéleg jó minőségű ösvényen haladhatunk. Az edrőből kiérve örömmel látom az újdonsült erdészeti kerítést, ami az adig oly könnyen járható útra épült, pont nnyira, hogy a régi, jó út egy igazán nehezen járható újjá avanzsálhasson. Szegény Lacinak szídtam egy kicsit a helyzetet, hogy Magyarországon mindenki arra tereli a túristautakat, amerre csak akarja (sajnos ez tény, még  a kéket is arréb teszik 3 szarvasmarha miatt, mert lekerítik a legelőt…).


Kiérünk a grillrácsként funkcionáló szélesebb dózerútra, amiről hamarosan szalagozás visz ki minket. Jó tempóban haladunk, főleg ahhoz képest, hogy az utolsó 10-en bőven belül vagyunk. Egy kanyart elnézek, valószínűleg már a fáradstágnak köszönhetően. Épp ötszörös teljesítéséhez közelítő túratársunk figyelmeztet, így egy kis erdőzés után újból a jó úton vagyunk.


Fajzati út, majd a túloldalán egy igencsak bokatörő szakasz: egy füves út, amiben a fű alatt mintha egy régvolt szántás kővé keményedett rögjei feküdnének. Inkább nem írom le a szavakat, amik elhagyják a számat. Ellenben kezdem meggyőzni magam, hogy Patára normál úton bejutni nem lehet:)


Csak végetért a bokatörő, és végre valami normálisabb útra is kikeveredtünk a szalagozással. Egy újabb EP következik, ahol a pontőrök vacillálnak, hogy megállítsanak-e, olyan jó lendületben vagyok.:) Végül azért begyűjtöm a szükséges aláírást. Laci párszász méterrel mögöttem, de látótávon belül. Végre felérünk az idei plusz egy bónusz “hegyre” - szerencsére nem egy 600-as szint volt, hanem kb. az ötöde:). Újabb járatlan ösvényeken visz a szalagozás. Nagy örömömre Laci betoppan hátulról, az utolsó pukli teteje meghozta az életkedvét:) Egy apukával és a kislányával találkozom, a falu felől érdeklődöm. Megnyugtatnak, hogy innen már jó lesz az út. Persze mi még kavarunk egyet a szőlőhegyek végeláthatatlan birodalmában. Támogatásul hátulról dörgés. A Világos-hegy felé nézve ipari zivatarfelhő közelít felénk, és perceken belül meg is érkezik az előhad csepergése. A falut már látjuk, de még mindig tekergünk. Lacinak meg is jegyzem viccesen, hogy még biztos lesz egy szőlőhegy. És láss csodát, tényleg: A tavalyi szőlőhegy 10 méternyi kis puklija még megőrizte magát csak nekünk, csak ma, csak az utolsó kilométerre:) Persze ezt kettéfingjuk, mint szumóbirkózó a tatamit.


Mire felérünk, az ég jócskán rázendít. Azt hiszem, a célban nem kell zuhanyozni:) Perceken belül már nem csak hiszem, hanem tudom is:) A fejpántból facsarom a vizet, a bitumenen patakokban ömlik az esővíz. Futunk a cél felé a templom mellett. Így érjük el Lacinak másodjára, nekem a 127-es távon harmadjára a hőn áhitott célt:)


Kemény, de kiválóan rendezett kihívás volt az idei túra is, és köszönjük szépen a tökéletes, lelkiismeretes rendezést, ami lehetővé tette, hogy 28 órán és három percen keresztül a Mátra gerincei és völgyei között csalingázhassunk ismételten felejthetetlen, életre szólé élményeket szerezve.


Jövőre újból!

 
 
 Túra éve: 2015
atomcatTúra éve: 20152015.06.18 08:23:54
megnéz atomcat összes beszámolója

Lassan 93 éves és még életébe nem ivott Isostart. Épp pakolok, mérem ki az izót, mire nagymamám megkérdezi, mi az a titokzatos fehér por, amit méregetek. Apukám viccesen megjegyzi, hogy “dopping”. Gyorsan az orra alá dörgölöm a szöveget a dobozról, miszerint a tartalom igazoltan doppingmentes. Nem akartam, hogy nagymamám csalónak bélyegezze unokáját. Nagymamám öreg kora ellenére igencsak érdeklõdik a világ dolgai iránt, így az Isostar is megmozgatta a fantáziáját. Ivott is egy pohárral, és be is jött az enyhén citromos íz:) Kár, hogy az idõs izületekkel nem mûvel csodákat, pedig ha így lenne, szerintem ketten indulunk másnap.


A 2013-as depólistám nincs meg, újra agyalok a csomagbeosztáson. A lámpa Mátraszentimrére megy, bár a sötétet Ágasvárra remélem. Este 10-re a teljes cucc összeáll, bõrönd bepakolva, depócuccok összerakva, hátizsák súlyminimumon, botok, fejpánt. Kész. Anyukámra még vár egy esti menet a sajtos sütivel (köszönöm innen is!), én viszont rövid úton elteszem magam az ágyba f. 11 körül.


Meglepõen jól alszom, de reggel fél 5-kor megébredek. Végül hn 5-kor kelek. Gyors készülõdés, egy 3 tojásos tojásrántotta gyulaival, az elmaradhatatlan kakaó, és 5:21-kor már robogok is a Suzukival Kisnánára.


Fél hét körül gurulok be a rajt melletti parkolóba. Ekkor még nem extrém nagy a zsongás a start környékén, durvábbra számítottam.


A startban rögtön összefutok Berta Gabival. Ma pontõrködni fog. Múlt héten a K100-at tolta, és inkább a pihenésre szavazott. Érthetõ. Sütit leadom, Koppánynál fizetek és átveszem a startcsomagot.


A WC elõtt ipari sor áll, inkább kihagyom. Hamarosan megérkezik Ferenci Laci is. Õ múlt héten a K100-at nyomta, 20 órán belül. Kedvence a “Nagy Kombináció” - K100-M115, és idén is megpróbálkozik a mutatvánnyal. Hajrá!!!


Az indulás elõtti percekben még Szlatki Gabival is összefutok egy gyors köszönés erejéig, aztán felvonul a mezõny a képzeletbeli startvonalhoz. Dobpergés, visszaszámlálás, és 7:00-kor nekilódul a M115 2015-ös mezõnye.


Az elsõ 2 km-en a friss erõ és a közel vízszintes út repíti a népet. Én is jól haladok, mire az etap végére érek, 6.3-at mutat az átlagsebesség. Mosolygok is egy sort, hogy legalább van mirõl rontani:)


Sokat vacilláltam a túra elõtt a követendõ taktikán, mivel elõzõ két alkalommal csak “passzív” résztvevõ voltam Ferenci Laci túravezetésének köszönhetõen. Végül amellett döntöttem, hogy a túra kezdeti szakaszán 150-es maximum pulzust engedek magamnak, a 60. km-tõl meg úgyis annyira elfáradok, hogy már nem a pulzusszám lesz mérvadó, hanem hogy mit bír az izomzat:)


A fenti szabályt maximálisan betartva kapaszkodtam a 19 hegybõl álló kihívás elsõ csúcsára, a Jagusra. A mezõny eléggé egyben haladt. A lefeléken egyesek bele-belefutottak. Én inkább spóroltam az izületekkel és combizmokkal. Tudtam, hogy a vége semmiképp sem lesz leányálom, van még mire tartalékolni. A Jagusra kapaszkodva botlok Andrisba, akivel pár túrán küzdöttünk már együtt, többek között élete elsõ Iszinik 40-én is, 2011-ben (abban az évben Matyival nyomtam a 100-as távot). A Jagusra menet ér utol minket Gabi is, aki  a startot picit “elaludta”, de gyorsan behozta a mezõnyt.


Jaguson idén a csodálatos panoráma magányosan, ellenõrzõpont nélkül várja a résztvevõket. A csúcsról lezuhanunk Oroszlánvár tövébe. Kellemes meglepetésként a lassan felcseperedõ fiatalos már jó árnyékot nyújt az egyre erõsödõ napsütéssel szemben.


Odafent az elsõ csipbeolvasás, pecsét, sütemények, és víz. Bekapok ezt-azt, de még javában kitart a reggeli tojás.


Friss erõben két újabb hegyet darálunk le. Ha így megy tovább, nem marad a túra végére!:)


A Markazi-kapu után a tél hátrahagyta rombolásban vezet tovább utunk. Sajnos a tavaszi mátratúrák után nem sokat javult egyelõre a helyzet. A kidõlt fák között küzdve ér utol Zoli Zebegénybõl. Még a Teleki 50-en elegyedtünk beszélgetésbe, elõtte csak látásból ismertük egymást.  Érdekes módon vele csak ezen egy alkalommal futottam össze a 127 km-en.


Szerencsére a mezõny már kicsit szóródott, nomeg a túra nem is az a tömemgmozgalom jellegû:), így különösebb fennakadások és sorbanállások nélkül elérjük a Disznó-követ, onnan pedig szabad a pálya Kékesig. Elõzök egy adag embert, mert nem tetszik a 135-ös pulzus, a Kékesre fel túlzottan uncsi:) Hamarosan a 150-es plafonommal haladok a Sas-bérc irányába.


Kékesen vár ránk az elsõ Mennyei Frissítõpont. Csak ami a síház elõtt van, az bõséges lenne egy átlagos túrán, de ez itt a M115. A házban további nyalánkságok várnak ránk.17 km-el a hátunk mögött kell is a frissítés, fõleg hogy még 110 km vár ránk a maga közel 6100 méter szintjével.


A pontból Andrissal együtt indulunk. Nem sokkal késõbb Gabi elrohan mellettünk, Andris a nyomába ered. Én maradok a “nõ és villamos után nem futunk” elvnél, különösen a hátralévõ még kb. 24 órányi gyaloglásra gondolva:)


Parádsasvárig magányosan haladok, néha-néha egy-egy lelkes csoport ér utól, akiket jellemzõen az emekedõkön lehagyok, lefelé meg beérnek, mivel ott futnak. Nekem ezen a túrán az egyenletes haladás jobban bejön - úgy már sikerült:) Sasvárra ereszkedve a távolban Ágasvár csúcsa, mellette pedig a Muzsla jellegzetes tömbje köszönt. Az még igencsak a jövõ. Ágasvár 70 felett picivel, Muzsla pedig pontban a 90. km-ben lesz. Még 25-nél sem járok - mosolygok magamban.  A völgy mélypontjához közeledve a magasság csökkenésével fordított arányban növekszik a hõmérséklet. A Nap lassan közelíti delelési pontját. Ragyogó fényét az égen egyetlen felhõ sem akadályozza.


A bakancs egy helyen elkezdi picit kidörzsölni a talpam, de nem vészes a dolog, csak ferdébb terepen érzem a bal talpam picit. Van nálam leukoplast, ha romlik a helyzet, leragasztom. Korai még a dolog, még kb. 102 km vár rám ma-holnap.


Sasváron éppen akkor érek a pontba, amikor Gabi elindul. Meglepetésemre Berta Gabi is a pontban, pedig reggel még azt ígérte, hogy legközelebb csak 80-nál, Hidegkúton talizunk. Viccelõdünk is egy sort, hogy gyors volt ez a 81 km, és ha így megy tovább, még világosban beérünk. Na ja, csak melyik nap?:) Gyors kaja, aztán szedem is a lábam tovább. Galyán majd töltök, ott leves is lesz.


Gabi egy fa árnyéka alatt bevár, így megszaporázom lépteimet, és végül együtt küzdünk Galya-tetõ felé. A Lipótok eleje a meredek kapaszkodó ellenére kellemes, mert árnyékos erdõben haladhatunk. Hamarosan elérjük a fiatalos részt, és a korábbi kellemes árnyas haladás helyébe a kitett gerincen, totál napsütésben lépdelés lép. Páran meg-megállnak a kapaszkodón, de sajnos a tektonikai mozgások és az erózió legnagyobb bánatukra lényegében semmit sem változtat ezen szösszenetnyi piehenõk alatt a Lipótok magasságán:)


Az áfonyás igencsak gyatra, bogyónak nyoma sincs. Hamarosan elérjük a Mátrabérc útvonalát, és jobbra fordulva ráállunk Galya irányára.


A tetõig kicsit beszélgetõsebb szakasz következik. A pont közelében megjelennek az elsõ droidok, akik már a Galya-kört megcsinálták, és már Mátraháza felé robognak tovább. Nekünk ez még picit arrébb van. A pontban Gabit sikerül leöntenem levessel egy félresikerült depócsomagbontásank köszönhetõen. Igencsak röstellem a dolgot, és a söröm megosztásával próbálok javítani a helyzeten.


A kaja-pia után együtt indulunk tovább. A toronyépítés miatt hajtott úton megyünk fel a csúcsra, így megspórolhatjuk a lépcsõzést. Hamarosan lefelé adjuk az orrunkat, és Gabi el is húz. Nekem sok lenne ez a tempó 127 km-re, inkább haladok a saját ütememben.


Mátraalmásra menet útbaigazítok egy adag, épp eltévedõben levõ emberkét, aztán kb. együtt érünk le a faluba. A fõtéren újabb jó adag ellátmány. Sokat nem bírok enni, de azért a felkínált dinnye kihagyhatatlan.


Mátraalmásról Galya nem annyira sok, mint az elõzõ körben a Lipótok felõl (ott 600 méter volt a szint, itt kb. a kétharmada), viszont  a kisebb szintért a Galyavár meredekebb emelkedõje kárpótolja az erre tévedõ túristát. A faluban ipari meleg van. Örülök is neki, hogy hamarosan visszakapaszkodunk a fõgerinc magasságába. A kitett aszfalton nem móka a menet a gatyarohasztó hõségben. Végre eljön az aszfalt vége, majd hamarosan újra erdõ.


Az út kevéske teketóriázás után nekiugrik a Galyavár gerincének. Már lentrõl, a faluból szemezgethettünk a ránk váró tisztes kis szinttel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy repültem felfelé.


Odafent EP. A szokásostól eltérõen a várban. A pontõr ideális helyet választott. Kellemes szellõ, a fák levelein átszûrõdõ kellemes napfény, és a magasságnak köszönhetõen immáron élvezhetõ hõmérséklet jellemezte ezt a pontot.


Innen Galya lényegében már be van véve. Még játszik picit a hegy, de hamarosan bekötünk a Mátrabérc Galya-Piszkés közti kellemes szakaszába, valahol középtávon, ellentétes irányban. Biatlon pálya, fel a csúcsra, majd percek múlva újabb frissítés az immáron másodjára meglátogatott galyai EP-ben.


A pontban utolérem Gabit, és együtt indulunk el. Sokat nem megyünk együtt, mert ma magasabb az órajele, mint az enyém. Mondom is neki, hogy nyugodtan rohanjon. A Nyírjesi-erdészházig lényegében egyedül haladok. A természet lágy ölére szólít valahol Galya után pár kilométerrel, de egyébként eseménytelenül telnek a méterek. Egy adag ember ér be, azon viccelõdünk, hogy meddig tartana a túra, ha a pontokban pálinkát osztogatnának.


A Hatökör-uránál egy vízbõl lassan kifogyó pont fogad, de azért jól jön az a pár deci, amit adnak. Nekem is épp fogytán a készlet.


Mátraházára egy izmos kis emelekdõvel indulok tovább, ami emlékeimben jóval hamarabb megenyhült. A pontot elérve Vinatival hoz össze s sors. Jó újra látni, legutóbb a startban köszöntöttük egymást. Most éppen mentateát osztogat, ami igencsak telitalálat volt a nagy melegben. Itt újabb saját depó vár rám. Az sört letolom, az izot elteszem Lajosházára. Eszek ezt-azt, aztán nekiesek a Galya óta tartó pihentetõ szakasz utolsó etapjának, a Mátraháza-Lajosháza szakasznak.


Lajosházára menet akadok össze Lovas Lacival, akivel a túra végéig együtt megyünk. A Bükkös-kútnál követjük a jelet, nehogy már ott bújjon meg egy elõre be nem jelentett EP:) Laci elmeséli, hogy eddig egy K100-a és egy Iszinike van, de most úgy gondolta, belefog ebbe az õrültségbe is. Megnyugtatom, hogy ez most azért egy fokkal durvább lesz, fõleg az extra 3 kilométerrel a végén:) A gyönyörû, moha fedte kõgörgeteg már Lajosháza közeledtét jelzi. Hamarosan alá is szaladunk a patakvölgybe.


Lajosháza szokásos bõségével fogad minket. Most már ideje betolni egy szalámis kenyeret is. Végül a pálinkát inkább nem próbálom ki, a pontõrök igencsak óvnak a félresikerült fõzettõl. Nagyon sokat nem idõzünk. Ahogy kinéz, akár még Ágasvár környékét is elérhetjük lámpa nélkül. Lajosházával a túra “laza” szakasza is lezárult, innen egy izmosabb kis kapaszkodó indul Mátraszentimrére, összesítve 500 m feletti szinttel.


Átkelünk a patakon, majd hirtelen felszökéssel kezdünk. Lacit megnyugtatom, hogy hamarosan meg fog enyhülni, és a vaddisznórezervátum mellett lazulunk picit. Épp a külhoni létrõl (Laci pár évet élt Írországban) folyik a trécselés, meg a magyar valóságról, amikor két túratás leborít a Szalajka-ház felé. Szólunk nekik, hogy a várható eredménynek valószínûleg nem fognak túlzottan örülni, úgyhogy talán jobb lenne, ha követnének minket Szentimre irányába:)


A dózerútból hamarosan kiválik a  hajdan volt piros sávból piros keresztté avnazsált jel és egyre izmosabban kezdjük ledolgozni a falutól minket elválasztó még kb. 300 métert. A trükkös szakaszt idén nem nézzük be, így úgy érünk Mátraszentimrére, mint akit dróton húznak.


18:35-kor csippan a csip az ellenõrzõpontban, aminek igencsak örülök. Lacival elfelzem itt rám váró sörömet, Vinati levessel kínál, és bíztat minket, hogy simán megcsípjük Ágasvárat világosban, ha ilyen jól haladunk.


A pontban kb. 15 percet töltünk, és már húzzuk is a belünket. Lacinak felvázolom a rövidtávú jövõt: le, aztán fel a Rubanya-rétre, kis tingli-tangli Mátraszentistvánon, aztán hajrá le Szoros-patakhoz.


A völgy aljára érve könnyítünk a ballasztvizen, és már koptatjuk is a szembe-domb közepesen meredek oldalát. A 100-as szint hamar megadja magát. A tetõre érve örömmel látom, hogy a Nap még el sem gondolkodott a lemenés gondolatán, megnyugtató magasságban repdes a horizont felett. Igen, elcsípjük Ágasvárat. Úgy számolom, fél tízre a csúcson leszünk.


A gondolat annyira lelkesít, hogy szegény Lacinak szinte végig csak azt ecsetelem, mindez mekkora fegyvertény, míg Szoros-patakra robogunk alá jóval 6 feletti tempóban. Szerintem picit örültnek néz túratársam a gyors haladás kapcsán így a 60. km felett, de a korábbi két menet fényében én átérzem, mekkora dolog az, ha Ágasvárat, az egyik eddig mindig éjszakai mumust átesszük a nappal birodalmába. Nagyon sokat jelent lelkileg, ha az ember látja, hova kapaszkodik.


A gyors tempónak köszönhetõen hamarosan meg is érkezünk az ifitábor épületéhez, ahonnan pár méter a pont. Ragyogó. Az idõ még csak 8 felé jár, még napfény is van, és újabb elõreküldött depó vár rám. A magneB6-om elteszem szûkösebb idõkre, a sört elfelezzük, eszunk-iszunk, és megindulunk az ágasvári menetnek. Felfelé egy sráccal kiegészülve hármasban kerülgetjük egymást. Nagyon élvezem, hogy látom a hegyet magam elõtt. A beszûkült, lámpafénnyi univerzumos esti menetnek még csak a szele sem csap meg minket. Végül a réthez érve kezd sötétedni. A ház mellett már látszik, hogy a csúcsmenethez bizony már elkell a lámpa.


A házba érve sajnos nem eszünk rizskochot, inkább zsákjainkat szögre akasztva nekimegyünk annak a kisebb horrornak, amit a rendezõség itt, a 72. kilométerben rejteget számunkra. Egyesek a hangyafingnyi fényben reménykedve lámpa nélkül indulnak velünk egyetemben a kiruccanásra, amit kissé nehezen értek. Még 55 km vár ránk, egy lámpakapcsolást talán megérne, hogy ne bicegve kelljen megtenni ezt a Mátrabércnyi távot egy rosszul sikerült lépésnek köszönhetõen. Egy srác elõttünk le is rúgja combbal egy kidõlt fa ágcsonkját, és hangosan ordít a sötétben. Mire odavetem neki, hogy talán lámpa kéne, hevesen tiltakozik, aztán a mi fényünket lopva jut fel a csúcsra:)


Az ágasvári felszökésben az a jó, hogy fel is, le is egy iszonyatos szívatás ebbõl az irányból. Annyira meredek, hogy lefelé is kiválóan fárasztja a hátrahagyott 4071 méternek köszönhetõen már amúgy sem éppen agyonpihent formában levõ combizmokat. Azért csak visszaereszkedünk a házhoz - a felfelé kaptató túratásrakat kitartásra bíztatva -, ahol szembesülünk a rideg ténnyel: elfogyott a rizskoch:(:( A túristaház megmaradása érdekében elfogyasztok egy sört (micsoda önfeláldozás!!!!):), és a rizskochot omlettel kárpótlom. Tulajdonképpen mindegy, csak energia legyen:)


Kb. 20 percet idõzünk odabent, aztán nekivágunk a falloskúti menetnek. Lelkem repes az örömtõl, hogy a ház megvolt lámpa nélkül, hát még attól, hogy a következõ igazán nagy mumus csak a Muzsla lesz. Addig is mennei kell, de azért a falloskúti és a hidegkúti mászás jelentõsen könnyebb, mint az elõbb emített.


Ereszkedés közben Lacinak elmesélem, hogy kb. mi vár ránk a Muzsláig. Néhányan elvétik a szalagozást, és a jelen ereszkednek le a Csörgõ-patak völgyébe, aztán a völgybe érve a rossz irányról gyõzködnek minket. Az órámon a track csíkja elég egyértelmûen mutatja a jó haladási irányt. Sok idõt nem is vesztegetünk rájuk, hagyjuk, hogy tovább tanakodjanak a sötétben.


Átkelünk a patakon, majd a túlparton nekivágunk az emelkedõnek. Ez a szakasz emlékeimben egy relatíve rövid felszökésként, és az azt követõ enyhülõ felmenetként élt. Nos, a relatíve rövid felszökés volt igazából a hosszabbik része, és utána jött a ténylegesen relatíve rövid, Falloskúttra vezetõ szakasz.:)


A pontba érve nem sok idõt töltünk el, de a mozarella isteni! Lédús energiabomba, alig bírom abbahagyni:) Hamarosan indulunk, majd Hidegkúton pihenünk inkább, ott újabb leves, depócucc, és az eddig megismert Mennyei Ellátmány vár minket.


A bitumenen caplatva beérünk pár túrázót, majd hamarosan következik a lemenetel a mátrakeresztesi vögybe. Az úton kanyarogva a kvantumfizikáról, az Univerzumról meg a sötét anyagról, és arról a sötétségrõl beszélgetünk, ami az emberiség fejében tátong egyelõre e kiismerhetetlenül nagy Világegyetemrõl.  


Keresztesrõl ugye túl egyszerû lenne a Muzslára menni, ezért mi a faluból elõször felmegyünk a Hidegkúti th-hoz, hogy utána  újból leereszkedhessünk a Muzsla tövébe, és csak onnan kezdjük majd meg a felkapaszkodást. Persze mindez, Keresztesen állva még igencsak a jövõ zenéje volt. Elõször az elõttünk álló háromszázpár métert kellett ledolgoznunk, hogy eljussunk az újabb Mennyie Pontba.


A Faluból majdnem a rossz jelen indulok ki, de 5 méteren belül korrigálok. A kapaszkodó a jóval korábbi órának és a jó formának köszönhetõen nagyon fekszik. Azért a tetõ  egy kicsit nyögvenyelõsen jön el, de végre örömmel kiabálhatom hátra Lacinak, hogy “Itt a teteje!”.


A pontban Berta Gabi vár ránk ismét, és megküld egy jó adag levessel. Laci is lepihen, jól esik lecsüccsenni picit így 81 km után. Gabival megbeszélem a Mátrabércet, ahol kilõttem mellõle Oroszlánvár hírös csúcsán:) Utána vizet töltünk, eszünk-ezt azt, aztán belevetjük magunkat a Muzsla meghódításába. Kellemes élmény lesz ez, a fõleg majd a csúcson, a 90. km-hez közeledve… 


Emlékeimben nem volt Hidegkút után kerítés, bár ezek az emlékek 2013-asak voltak, merthogy tavaly ezen a szakaszon már nem jártam. Akkor csak a rövid táv sikerült. Idén a feladás fel sem merülhet!:)


A kerítés után keringõ a Nagyparlagra vezetõ dózerúttal. Túl a 80. km-en is tempósan haladunk. 5-6 km/h körül döngetünk az éjszakában a frissen feltöltött bendõkkel.


Nagy-parlagon ismét magányos pontõr vár ránk. Laci eszik, addig én megpihenek az egyik vizeskannán, de percek múltán már megyünk is tovább a Szo-patak-Muzsla kombó ellen. Lacit már egy ideje készítettem lelkileg a Muzslára. Nem lesz leányálom, de mint minden hegy, ez is egyszer véget fog érni. A lényeg az, hogy mi ne érjünk véget erõnlétileg a hegy vége elõtt, és akkor minden rendben is lesz:)


Hamarosan a Zám-patak völgyébe érünk, és a vadetetõ elõtt egy kellemetlen, de rövid letöréssel már a patakmeder mellett is vagyunk. Emlékeszm, Pócsai Laci barátommal pár éve a bejárásunkon jót kavartunk itt. Mondjuk volt már lassan tíz éve, az utak és a festések teljesen frissek voltak Hidegkúttól akkoriban. Mára nagyot változott a helyzet, jól felavatta az ösvényeket a túratársadalom.


A Zám-patak völgyébõl a zöld háromszög vezet át minket a híres-neves Szo-patak völgyébe. Harmadjára már egészen elviselhetõ a téma, bár most sem túl mókás, amikor itt-ott az ösvény eltûnik, és a fákra random felfestett jeleket követve próbálunk kievickéli a Muzsla-mászást megelõzõ patakvölgybõl. Végre elérkezik a balos, és nekiesünk a Muzslának amúgyan esésirányba. A táv nem sok, 1.6 km, de van benne 290m szint, ami azért a 90. km felé közeledve már nem egy leányálom. A felmenetel elõtt megvárom Lacit, és megmondom neki, hogy mostantól a tetõig egyetlen életcélja van: két méternél ne maradjon le jobban tõlem, és akkor szépen, rendben felérünk együtt.


Odafent, a magasban két lámpa imbolyog. Két túratárs, akik már a Szo-patak völgyében is fel-feltûntek elõttünk. Picit lassabbak nálunk, felfelé haladva egyre inkább befogjuk õket. Nem tudom, de az az érzésem, hogy az útminõség sokat javult az elmúlt pár évben. Ahol elérjük az erdészet által frissen hajtott feltúróutat, szinte autópályán haladhatunk. Lacit bíztatom, hogy ne adja fel, mindjárt felérünk, bár amikor a magasságmérõre nézek, meg kell állapítanom, hogy még kb. 150 méter hátrányunk van.


A két himbálódzó fény lassan emberré materializálódik, és le is hagyjuk õket. Még pár kanyar, és már látni vélem a nyereg sziulettjét. Enyhül a lejtõ, igen, ez lesz az!!! Szólok is Lacinak, hogy kitartás, mindjárt fent vagyunk.


A nyeregbõl 50 méter szintben. Ez már csak a hab a tortán. A 802 méteres csúcs, a Mátra nyugati utóvédje lassan beadja a derekát. Laci picit lemarad, de nem vészes a távolság.


Végre felérek. Az ellenõrzõpontot lobogó tûz jelzi az éjszakában. Csörög a telefonom. A feleségem az. Elégedetlenségének ad hangot, hogy még “csak” 90-nél vagyunk, mert õ már azt hitte, 113-nál fogunk járni. A pontõrök a beszélgetés felébõl is leveszik a témát, nem kis derültséget okozok a párbeszéddel így hajnal háromnegyed kettõkor. Idén meleg van. A pontban a hajnali órán 20 fokot mutat a hõmérõ. Szélnek se híre, se hamva.


Megcsodáljuk a banánfát, aztán rövid erõgyûjtés után lefelé adjuk az orrunkat. Tudtam, hogy nem lesz öröm. A Muzsláról le a Dióspatak völgyébe a Mátrabércen sem tartozik kedvenc szakaszaim közé. Így, 90 km felett, lassan 5000 méterrel a lábunkban pedig végképp nem hiányzik a hullámvasút  a koncsúrokon, majd a bokatörõ le a Diós-patakhoz.


A hullámvasúton Laci lemarad. Kiabálok hátra, de csak a süket éjszaka hallgatása a válasz. Megyek tovább. Biztos, hogy nincsen túlzottan lemaradva, a pontban majd beér. Egy túrázó húz el mellettem, aki kihasználok, és Laci felõl érdeklõdöm tõle. Jó hír. Jön, csak nem komálja annyira a szakaszt. Ezzel nincs egyedül. Nekem sem tetszik, de próbálom magam minél hamarabb túltenni ezen a részen.


Végre vége a hullámoknak, és leadom az orromat. A távolban Szurdokpüspöki fényei. De közel lenne, ha ott lenne a cél - ábrándozom egy pillanatra, de aztán gyorsan el is hesegetem ezt a káros gondolatot. A patakvölgytõl még 32 km, és punktum. 32. Az már nem is olyan sok. Dehogynem. De nem szabad rágondolni. Az kb. 6 óra. Nem, erre sem szabad gondolni. Inkább rövid kis távokra osztom a jövõt, és idõ helyett térben gondolom el a hátralevõ röpke kis távot. Diós-patak, Tilalmas-tetõ, János-vára, Kénes-forrás, Havas, Fajzat, Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy, és máris csak 10 km a cél.


Filozofálás közben le is érek a bokatörõn, felkapaszkodok, majd újabb kedves pont kedves pontõrökkel. A cseh résztvevõk jóvoltából egy Staropramen üti a markomat. Az utolsó a pontõrök bevallása szerint. Mint földre érkezett ûrhajósokat, úgy szolgál ki minket a pontõrsereg. Szinte mozdulnunk sem kell az ülõhelyzetbõl, mindent adnak, csak egy szavunkba kerül. Túristamennyország:)


Szerencsére Laci is pár perccel utánam a pontban van. Frissítés után start tovább. Ezt már le kell nyomni, be kell vinni a pacikat, és végre leülhetünk, megpihenhetünk. Lacinak ismét ecsetelem a jövõt. Jól bírja továbbra is. Azért a Muzsla és az azt megelõzõ hegyek-völgyek már sokat kivettek, plusz a hajnali álmosság sem segít, így a sebességünk nem valami egetverõen magas. Azért haladunk és szerencsére mindketten kellõen elszántak vagyunk a maradék harmincpár kilométer tekintetében.


A Tilalmas-tetõ nyergében kisebb csapat verõdik össze. Kicsit bizonytalankodunk a továbbhaladást illetõen, de szerencsére hamarosan jó úton járunk. János-vára kapaszkodója semmit sem enyhült, és igencsak figyelni kell így a 21. menettel töltött óra kezdetén, hogy az ember le ne huppanjon a völgyfenékre. A kapaszkodón kicsit el is hagyom a mezõnyt. A következõ 1 km-t ismét 5 feletti tempóban tolom. Végre a lámpára sincs már szükség. Már a fák között is elég fényt kapunk a keleti ég horizontja alatt bujkáló Naptól.


Majdnem elnézek egy balost, két túratárs rám is szól. Megállok szereléket igazítani, Laci beér. Sehogy sem kényelmes már a bakancs. Több helyen kidörzsölõdött a lábam, és a vízhólyagok is egyre lelkesebbek. Tovább indulunk, de hamarosan megállunk egy talpleragasztásra részemrõl. A Kénes-forráshoz menet Laci kétbetûs kitérõt tesz. Csak utána jut eszembe, hogy remélem, nem fog eltévedni, mert egyébként az idõk végezetéig várhatom a Havason:)


A Kénes-forrás után az emlékeimbõl kiesett Mész-pest következik. Rövid, meredek kis felszökés, friss erõben nem is venné észre az amber. Ezt letudva rövid kis letörés a Havas tövébe, és indul a 104. km hegye: a Havas. 


Patakmeder, szembeparton fel, rövid szintút, és erõs balossal nyit a felmenetel. 1.5 km táv, 270m szint. Legalább a jelzés jó, és az út is egészen jól kijárt, pedig nem igazán esik ez a hegy a fõbb mátrai útvonalak egyikére sem. A Nap lassan a horizont felé mászik, és ismét kezdik megrakni a kazánt. Utóbbinak annyira nem örülök, mert a meleg csak tovább fog rontani a vízhólyagheyzeten, dehát ez nem kívánságmûsor.


Az a fránya csúcs a Jóistennek sem akar elérkezni, aztán azért csak eljön a ligetes-erdõs rész, ahonnan már tudom, hogy nemsoká’ fent vagyok.


Az EP-ben leülök és leveszem a bakancsom. A bal lábamon a külsõ zokni a bokán szétszakadt, teljesen szétnyílt. Ez megmagyarázza a kidörzsölõdést. A pontõr meg is jegyzi, hogy jól jönne most egy pótzokni. Ezzel egyetértek, de tekintve, hogy nincs, nem sok értelme van  a téma firtatásának:) Szerencsére Laci sem tévedt el a rövidke kitérõt követõen, így pár perccel utánam a pontban van. Kifújja magát, és inkább az indulás mellett döntünk. Innen már jobb nem lesz, 19 km van még elõttünk, kellõ önfegyelmmel és önmagunk elleni szellemi erõszakkal egyszerûen be kell gyalogolni.


Az indulás a vízhólyagok miatt elég nyögvenyelõsen megy. Kiadom a Pócsai Lacival régi Beac Maxikon hangoztatott kedvenc jelszavunkat, a “Nincs fájdalmat”, amibe a végére annyira belelovalom magamat, hogy a végén még el is hiszem. A kislábujjamon kidurrant vízhólyag marhára fáj, de mese nincsen, menni kell!


A Havas meredek gerincébõl egy erõs balossal váltunk át a kellemes, ligeterdõs ereszkedésbe, Fajzatpuszta irányába. Az enyhébb lejtszögön a vízhólyagok is kevésbé fájnak. Harántoljuk az erdõt, enyhe jobbos forduló,és pár kanyar után már az EP célegyenesében is vagyunk. Persze mindez némileg több idõbe telt, mint elolvasni ezt az elõzõ pár könnyed mondatot:)


Az EP-ig az utolsó párszáz métert nyílt, napsütötte területen kell megtennünk. Az idõ reggel 6 felé jár, és a Nap már most brutális erõvel süt le ránk. Sok jót nem vetít elõre, és innen még több, mint 4 óra a cél a fáradtsági fokunkat is figyelembe véve.


A pontban Millaszubjektív vár, aki nagy meglepetésemre várandós. Sok sikert kívánok a babához. A pontban evéssel és trécseléssel töltünk egy jó negyed órát, amihez a depócuccom kibontása is jócskán hozzájárul. A még Szoros-patakon szûkebb idõkre eltett MagneB6-om a túra áldozatává válik.


Az indulás ennyi távval és szinttel a lábban már nem leányálom, de mire jön a jobbos kiágazás a Káva irányába a bitumenút végén, már egészen emberi sebességgel tudunk haladni.


A Kávára vezetõ útból csak annyi él az emlékezetemben, hogy olyan dél-bükkies, aranyos kis dózerút, ami azért felfelé kacsintgat, tekintve hogy Fajzat 370 méteren van, a Káva pedig 616 méter magas. A két kilométer és néhányszáz méteres táv a valóságosnál többnek érzõdik, de azért fogy. Laci valahol mögöttem battyog, egy ideje nem sokat trécselünk érthetõ okokból. Mindkettõnkenek elég koncentrálni a menetre, a beszélgetés csak felesleges energiapazarlás lenne. A szervezetünk tudat alatt is próbálja maximalizálni az energiahatékonyságot.


Rémlik egy kép egy mezõrõl, amin átvágunk, és utána jön a csúcs. A mezõ el is jön, más kérdés, hogy az emlékképre csak kb. annyiban emléleztet, hogy felfelé tart, nincs rajta fa, és fû borítja. Egyébként egészen más.


Felkapaszkodok a gerincre. Hamarsoan eljön az EP 50 méter tábla. Odafent magányos pontõr pecsétel. Fogalmam sincs, Laci merre lehet, mennyivel van mögöttem. Szólok a pontõrnek, hogy hogyha jön, mondja meg neki, hogy lassan battyogok Tót-hegyes irányába. Nagy örömömre a nyeregbe visszaereszkedve jön Laci. Kicsit lejjebb ereszkedem, és egy szimpatikus, moha borította kõre letelepszem, amíg Laci letudja az EP-t.


Tót-hegyes irányába az erdészet “természetkímélõ” tarvágásán kell átkelnünk. Út sok nem maradt, de nagyjából be lehet lõni a szükséges haladási irányt. A sportszerû nehezítésként hátrahagyott ágak-bogak annyira már nem tetszenek, de legalább nem derékvastagságú, kidõlt rönkök között kell vergõdnünk.


Elérjük a dózerutat. Végre ismét akadálymentesen haladhatunk. Még jó 300 méter szintben a csúcs. A 18., az utolsó elõtti hegy.


Az út hosszasan, több elágazást keresztezve kanyarog felfelé a Tót-hegyesre. A vonalvezetésre kicsit másképp emlékszem, bár legutóbbi ittjártamkor is eléggé fáradt lehettem, szóval ez semmit nem jelent.


Egy visszatörésnél ordítani kezdek Lacinak, hogy bíztassam. Ez az utolsó nagy mászás, utána a Világos-hegy, aztán az a maradék 10 km meg már kisiskolásoknak, óvodásoknak és öregembereknek való kis séta.


Laci törtet megállíthatatlanul. Visszatörik az út, a táj már egyre inkább “Tót-hegyes” jellegû. Túratársam visszanézve nem látom, de még hallótávon belül caplat valahol.


Végre eljön az a fránya várva várt háromszög. Szembõl túratársak. Fent palacsinta - jön az örömhír. Egy srác két meglehetõsen nagy bottal támolyog lefelé. Valahol 50-nél szétrúgta a lábát, de nem adja fel, behozza a szekeret!


Végre feltûnik a távolról építési meddõhányónak ható kõrengeteg a csúcs alatt, egy erõs balos, és csúcs- és palacsintaegyenesben vagyok.:)


A pontban kedves lány sok palacsintával kínál. Brutális mennyiség van. Szerintem jövõre is ezt fogjuk enni. Kifogyhatatlan bendõjû palacsintásdobozok ontják a finom étket.


Laci is megjön. Õ palacsintázik, én sürgetem:) Jó munkamegosztás, bár lehet, hogy ebben a pillanatban le tudna döfni bottal:)


Pár perc múlva továbbállunk. 13 km. Itt már jobb menni, mint megállni.


A csúcsról lefelé veszem észre, hogy végre tökéletesen felébredtem. A 2013-ashoz képest a fáradtsági szintem sokkal jobban áll. Teljesen magamnál vagyok. Lacinak ismét vázolom a rövidtávú jövõt. Nagyjából ereszkedés a Világos-hegy alá, aztán egy 100-as szint. Ez a része még csak ok is lesz, de a túloldalt a csúcsról a lefelémenet elejét nagyon fogjuk utálni…


Kunszállás mezején vágunk át. Hamarosan az utolsó egybeszáz tövében állunk. Sokat nem vacillálunk, ezt már “Gyere cipó, hamm bekaplak” algoritmussal lenyomjuk így 6300 méter szinttel a lábunkban…


Az erdõbõl kiérve kicsit fejbekólint a napsütés. Az idõ megugrott picit, lassan a 26. órába lépünk, háromnegyed kilencet mutat az óra.


A csúcson a ponthoz szalagozva van az út. Ez jó, tavaly kicsit kavartam, míg meglett a pont. A hegy tetején egy nagy sziklasapka ül, amit nem mindegy, hogy melyik irányból közelít az ember.


A pontban a jól megérdemelt panoráma: körbenézve szinte az összes látható hegyen és gerincen jártunk az elmúlt 24 órában. A napsütésben a vízhólyagok tombolnak. A bakancs nedves, a láb kiválóan felpuhult, és odafentrõl jön az izzadságutánpótlás. Szólok Lacinak, hogy innen toljuk, ami a csövön kifér, és a célban találkozunk.


A gyors pecsét, és némi szóváltás után nekiveselkedünk az utolsó tizesnek. Innen már métereken belül csak egy számjegy a maradék táv. Fényévekre vagyunk a tegnapi nap hátomszámjegyes elsõ 27 km-étõl.


A jel játszik velünk picit, mígnem sípályákat meghazudtoló, poros-köves lejtõn zuhan alá az elsõ 50 szintméteren. A vízhólyagos, megtört, fáradt lábaknak és leharcolt izületeknek cseppet sem jó híren a természet árvalányhajjal próbál javítani: az egész mezõt borítja ez a csodáltaos természeti tünemény.


Egy túratárs elõreenged. Botladozzak csak nyugodtan gyorsabban. Nem sokkal lejjebb egy sziklakapuban óriásit taknyolok. Szerencsére alattam puha avar, így csak a könyököm verem be, no meg persze csurd fekete leszek az izzadt testre rakódó portól. Ez van. Legalább nem lett nagyobb bajom.


Eleinte a megszokott úton haladunk, mígnem elérjük a Patára átvezetõ jezett-szalagozott kombót. A Fajzati mûút egyszerûen nem akar elérkezni. Csak azért sem nézem meg a távolságot az órán. Menni kell. Jó tempóban, 5-7 km/h között haladok, ami nem rossz így egy 127-es menet végén:)


A fajzati mûút után indul az embergrillezés. Sok árnyékot nem lelünk a mezõkön, amik lassacskán a Pata környéki szõlõhegyekbe torkollnak. Pontosan így képzeltem el a végét. Egy kis Kék Balaton 100 emlékeztetõ betét:) Nem baj, innen már bemegyünk!


Szõlõdombon felfelé két helyi hülyegyerek kroszmotorral. Szerencsére nem csapnak el minket, de legalább jó nagy port csinálnak.


Egy sráccal megyünk együtt. Az utolsó elõtti szõlõdombról lefelé filozofálunk, hogy az utolsó szõlõdombon át kell-e kelnünk. Én arra tippelek, hogy igen. Gabi mesélte, hogy a szalagozó arról a dombról, és az onnan látható templomról lelkendezett, hogy az mennyire szép is. Aláírom, de azért az ember a 127 végén inkább minimalizálná a távot a látvány rovására - bár lehet, hogy ez volt a legrövidebb célba vezetõ útvonal.


Az utolsó dombról lefelé meg kell állnom egy kõkivételre. Dávid - mert így hívták a srácot, akivel mentem - megvár, bár mondom neki, hogy nyugodtan menjen.


Végre a faluban vagyunk, átkelünk a patakon. Odaát Dávid apukája mutatja a jó irányt, és gratulál. A célba érve tesóm a suli elõtt vár. Gyorsan nyom egy képet, aztán 27 óra 48 perc menet után végre beérek a célba.


A beérkezés ismét csak leírhatatlan öröm volt. Lerohant az elmúlt majd’ 28 óra összes küzdése, fájdalma, fel nem adása, egymásbíztatása, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy itt lehessünk Gyöngyöspatán. A beérkezés egyben a 20. 100-as teljesítésemet is jelenti:)


Laci 10 perccel utánam érkezik be. Én addigra már nem vagyok célközelben, ugyanis tesóm bicajozni akar, sürget az idõ:) Viszont nem tudna rávenni, hogy vele tartsak. Jó lesz nekem hûsölni Gyöngyösön egy parkolóban.


Utószó:


Szokásommal ellentétben én barom nem vettem ki a hétfõt, így még vasárnap várt rám egy “megvárom a tesómat, míg bicajozik”, vezetek Kisnánáról Budapestre, repülök, és hajnal fél 2-re hazaérek tortúra. Ellenben azt hiszem, olyan jól ágy még nem esett, mint a 42  órás ébrenlét és az alatta megtett 127 km utáni ledõlés. Végre elengedhettem magam, és kifújhattam a hétvége fáradalmait - amíg reggel fél hétkor meg nem csörrent az óra:) De ez már egy másik történet.

 
 
Pap GáborTúra éve: 20152015.06.10 19:22:21
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a hosszú távról futó kocogó szemmel:


kerektura.blogspot.hu/2015/06/matra-115-2015.html

 
 
ÓraTúra éve: 20152015.06.09 22:24:02
megnéz Óra összes beszámolója

Mátra 115.

A harmadik. Az utolsó. Vagy nem?! Legyen meg ez is háromszor, mint a Burgenland!

Kötelezõ a Mátra-Kupához, különben nem lesz meg a kellõ kilométer. És még a Vadrózsa 150 is kell majd hozzá. Felkészülés a Vadrózsa 150-re?!

Ezek a gondolatok játszanak a fejemben, már egy hete csak a Mátrára gondolok… Szerdától már a bélrendszerem is felborul. Meleg lesz. Eddig nem volt brutális meleg, sõt, el is áztunk, legutóbb Eduval Hidegkút elõtt. Most 32 fokot mondanak.

Csetelek Jocóval, menjünk megint együtt. A saúji gyorson találkozunk, nem hozott pálinkát, viszont fekete sört igen. Nem bírom meginni, nekem túl erõs. Szilvesztert is összeszedjük Vámosgyörkön, Ferike is azzal a vonattal jön (vele aztán nem találkozunk a túrán). 

Gyöngyösön van bõ fél óra a buszig, beülünk a kedvenc helyre, a lugasos pálinkafõzdés prolókocsmába. A város legdurvább arcai ismét ott vannak. Isszuk a Kõbányait, aki akar, füstöl, a mellettünk lévõ asztalnál a pasas ültõ helyében maga mellé hány, aztán iszik tovább. Tibi Atya, profi szint. Nem isszuk teli magunkat, mert fél óra buszozás iszonyat hosszú idõ a húgyhólyagoknak, tavalyról tudom.

Kisnána, megérkezés. Hamar átvesszük rajtcsomagjainkat, és be a várba! Szilveszter sátrazik, mi megyünk a terembe. Szinte még üres! A legszuperebb sarkot megtaláljuk, ott vannak a konnektorok! Megcsináljuk a dikót, ne este kelljen. Vagy hajnalban, ki tudja még. Irány a fagyizó!

A fagyizóban sör is van, meg Gyöngyösön vett pálinka is. Jönnek az ismerõsök. Pesza, Laci bácsi, és végre a Nagy Átol is befut! Mindenki trécsel mindenrõl. Aztán megunjuk, és átlibbenünk Bari-tanyára, az este ott szokott igazán beindulni.

Bari-tanyán már mindenki ott van, Sanyika, Messner, Gabi a „koboldlány”. Szilveszter híreket hoz Csadó Bandiról, aki csak reggel jön. Elõkerül a Szarvasvér is, meg némi éneklésekre is emlékszem. Estére meghûl kicsit, Jocó elszalad a polárért, amit csak ekkor használok a hétvége során. A pálinkát a végén ottfelejtjük, de macokkal jól lakunk. Este 11 körül ágyban vagyok, akarom mondani, hálózsákban.

Rosszul alszom. Négykor már fenn vagyok, meg utána fél óránként. Az összepakolás is nehezen megy. Húzom is az idõt, mert reggelire tojást rendeltem, amit most érzem, hogy nem kéne kiváltani. Úgyhogy csak fél hétre megyünk át, teázni. 

Rengetegen a rajtban, didgeridoo sajnos most nincs, a dobolás meg önmagában idegesít. Kezelek pártucat emberrel, Dani, Moiwa, Tinca, és sokan mások. Megjött Bandika, teljes a csapat! Neki nagyon drukkolok, hogy megcsinálja majd, tavaly le kellett nevezzen. KLN Tündi is megvan, de gyanús, hogy gyors lesz nekem. Elindul a mezõny, szólnak a kereplõk.

Száz méter múlva rájövök, hogy nem tudom a Csabi tempóját tartani. Túl erõsen bekezd a mezõny. Jocóval végig együtt készülünk menni, meg Bandiékkal is nagyjából egy ritmusban vagyunk. Most is 28 és felet tervezek, tavaly 24:59 lett, tavalyelõtt 26:07, de ezek az adatok semmit nem jelentenek. Már most olyan meleg van, hogy pólóban indulunk el. Jocó úgy számol, hogy Galyatetõtõl lesz durva a meleg.

A Jagusnak kicsit beáll a sor, de jó tempóban haladunk. Futócipõ van rajtam, amit ajándékba kaptam a Gerecse után, ahol Istit kísértem. A bakancs elõre van depózva Szorospatakra, meg a botok is, a vékony polárral együtt. A lámpa azért nálam van, ki tudja? Eddig elõször Ágasvári ház környékéig, illetve Ágasvár csúcsáról lefeléig jutottam el lámpa nélkül. De fõ a biztonság. 

A futócipõ eddig jól teljesít. Meg kell tanulnom, hogy ne rúgjak bele a kövekbe, mert nem védi úgy a lábamat, mint a bakancs. Viszont könnyû. A meredekeken óvatosan kell lépjek, mert nem is fog annyira. Oroszlánvárba azért sima az út, betömörödik a nép a végére.

Kipróbálom az izót, borzasztó rossz íze van. Meg egy-két falat kaja, de nehezen csúszik. Nyomulunk tovább! Szenya hegyek jönnek, a Nagy-Szár-hegy a legdurvább, de túlesünk rajta. Iszok a csúcsán. Markazi-kapu, innen nincs négy kili a Kékes! Viszont van havária, a Rózsaszállás túráról tudom. Keresztbe dõlt fák, eltûnt, kicsúszkolt útvonal. Mindenesetre jobb, mint egy hete, mert száraz. Surdékkal elõzgetjük egymást. Bandiék lemaradtak. 

A Kékes megvan három óra alatt! Ez majdnem hatos átlag, letudtuk a Keleti-Mátrát, amit annyira nem szeretek, mert túl vad. Tibi kínálja a kólát, a baracklevet, benn meg kompót van, oliva, gumicuki. Szénhidrátot nem kívánok. Összeszedjük magunkat, Moiwáék is még itt vannak, befut Szilveszter és Bandi is. Csabi is megvan még a ponton, aztán elhúz. Bizderi Robi kerülget még minket.

A pontról Varjas Andris rossz irányba indul el, útbaigazítjuk, aztán eltûnik. Irány Sombokor! Jocó félti a térdét, én kipróbálom a futócipõt lefelé is, állva hagyom a csapatot Moiwástól –Csabistól. Aztán persze megvárom õket, együtt megyünk egy darabig Mátéval, kitárgyaljuk a legújabb pletykákat. Sasvárra leérés elõtt elengedem õket, hogy Jocó se maradjon le. 

Sasváron várom már az eszem-iszomot, Berta Gabi kínálja a mentateát. Bandit csak rábeszélem, kettesben megiszunk egy sört. Több nem is kell, de lesz mit kiizzadni a Lipótnak menet. A leggyorsabbak három óra alatt jutottak el idáig, nekünk ez négy és fél volt. Itt is eszem kompótot. Egyszerûen túl sok a kaja, kezd meleg lenni, és nem csúszik. Elindulunk, Bandi még ráerõsít a tüdejére egy szálat.

A Lipótban nem a mászás a rossz, hanem elõtte a mély útvályúban a meredek emelkedõ. Kapkodom a levegõt, de jó ütemben megvan. Innen sétagalopp fel Galyára, Jocó elhúz, mi követjük. Az erdõben kellemesen hûs az idõ, de ahova beér a napsugár, már tíz fokkal több.

Galyán még mindig fel van túrva minden, kicsit nehezen találjuk meg a pontot. Lepakolok mindent, most nem kell esõkabát se a Galyavár-körre. Anna érkezik már a körrõl, második körösöknek elsõbbség! – kiáltja. Ösztökélem a mieinket, hamar induljunk el. Nagy kõ esik majd le, ha megvan a Galyavár, már csak, egy, két, há… -kilenc mászás van hátra! Lefelé mesélem Szilveszternek, mekkora állatság volt a Galyavár 110, mutatom, lefelé hol csúszott ki mindenki. Jocó megint ellépett, meg Bandi is, mint kiderül azért, mert azt hitte, mi léptünk el elõle, és üldöz minket. Almáson aztán összeverõdünk.

Almáson van dinnye!! Meg kompót is, nagy nehezen letolok három szem ropit, nem lesz ez így jó. Jocónak nehezen megy a felfele. Bátorítom, hogy a Lipót rosszabb, meg hosszabb is. Fent megvárom. Laci bácsi a vidám pontõr a csúcson. Innen együtt mennénk, de Jocó megint lemarad. Sebaj, a ponton meglesz. Kezdek éhes lenni.

A levest teli kérem, mert érzem, hogy keveset eszem. Viszont így nem bírom megenni. Szabolcs Tamás érkezik, beszélünk, aztán fut tovább. Kérek mentateát, de kezdek megzuhanni a melegtõl. Már nagyon kéne indulni, és Jocó még sehol! Nézegetem a Galyavár 110 Mérföld reklámját, demoralizáló, elõttünk a nagyja még, bár a szintbõl már egyharmad felett vagyunk. El kell indulni, közben beesik Jocó. Rosszul van… Kiütötte a meleg. Elkísérik vécére. Mondom neki, lassan megyünk, guruljon utánunk.

Lefelé Bizderi Robi is csapódik mellénk, sztorizgatnánk, de én kezdek rosszul lenni… Nem bírom a meleget. Egyszerûen nem bírok lépést tartani velük. Vajon Edina ott lesz a Hatökör uránál? Nem árt meg ilyen meleg egy kismamának? Ha én beledöglök majdnem?!

Feltámolygok Hatökör urához. Meglepetésemre MLN Edit és Emese fogadnak, Emese készít rólam egy mindent leíró fotót… Edit viszont õszintén aggódik, ami nagyon jól esik. Jön a brutál emelkedõ! Megpróbálok egy négyes tempót tartani felfelé, az összes erõm elfogy, mire felérek. Ráadásul, megfájdul a torkom, és egyre nehezebben kapok levegõt. Már csak ez hiányzott! Beszédülök a pontra, kirogyok a lépcsõre. 

A ház elõtt bunkó motorosok vannak, odébb nem állnának. Szilveszterék direkt rájuk fújják a füstöt, mire nagy nehezen elmásznak a lépcsõrõl. Én agonizálok, nem bírok meginni egy sört, szétosztjuk. Jocó, óriási küzdésrõl téve tanúbizonyságot, beesik a pontra. Itt se bírok enni szinte semmit, de reménykedek, a Lajosháza utáni emelkedõn már nem lesz olyan meleg. Együtt indulunk el.

Nagyon kéne inni. Várom a forrást, erre ki van száradva! Bent a medencében ugyan van víz, de nem merek beleinni, hátha poshadt. Mindegy, Lajosháza közel van, csak le kell csurogni a Szar Négyszögön, amit a Mátrai Csillagokról ismerhet mindenki. Kipróbálom a cipõt lefelé is. Jól tapad! Viszont kezdek fulladozni lefelé. Mi van velem?

Leérünk, beesek a dinnye mellé. Rendes teát kérek, kezd gyanús lenni a menta. Itt se töltök túl sok idõt, nagyon el vagyunk csúszva, veszélyben érzem a teljesítést, legalábbis neccesnek. Droidmód elindulok.

A kikapaszkodó a Sárgára meglepõen simán megvan. Látszik, hogy gyorsabb ez a szakasz, ha nincs jég, hó, vagy sár rajta. Viszont a lapos szakaszon durva dolog történik: kezdek fulladozni. Hörög a hörgõm, nem kapok levegõt, zihálok. Mi van velem tényleg?! Alig vonszolom magam, de a többiek ettõl még mögöttem vannak. Itt lehetne idõt lopni pedig. Egy sráccal húzzuk egymást, sajnos nem jegyeztem meg a nevét. De a sajátomat se tudnám most. A Hóvirág-kocsma a cél most, oda élve eljutni.

Fáj a torkom, de kérek kis levest, meg egy sört, amit tündérmód kihoznak nekem. Próbálok eszegetni. Közben megjönnek a többiek, Wéhner Gézáék is. Géza nagyon empatikus ember, jelenléte megnyugtat. Viszont idegesít is, hiszen õ teljes szintidõ kihasználásra megy, és most utolért! Nem kerülhet elém, mert akkor baj van! A sör közben nem csúszik, szétosztom. De azért a két korty jól esett, de mentateát nem merek inni, inkább citromos vizet kérek. A szénsavast nem bírom meginni, bármi is az.

Elkezdek számolgatni. Szorospatak meg kell legyen világosban, most lesz hét óra, és hét kili. Ha jól haladunk, még kicsit mehetünk is utána még lámpa nélkül. De jó döntés volt, hogy elhoztam azért. Akkor viszont nem vagyunk annyira rosszak, mert csak tíz kilire vagyunk a tavalyi tempótól, és ha az 25 óra lett, hozzáadva a plusz 3 kilit, ez is meg kell legyen 28 és fél körül. De innentõl szigorúan tartani kell a menetrendet! Géza lesz a vezérfonal, akit nem szabad elõre engedni. Kissé megnyugodva elindulunk hát. Még egy kedves ismerõst találok a ponton, Riedlinger Csabit, õ is kerülget minket egy darabig. 

Minden pici emelkedõt megzihálok, de kicsit jobban vagyok. Indul a nagy lejtõ lefelé, Szorospatakra. Mesélem a többieknek a Vidróczki túrát, milyen gyönyörû, és mekkora buli elõtte itt aludni, a Dáté Panzióban. Telik az idõ, kezd sötétedni, és amikor már majdnem orra bukunk, kiérünk az aszfaltra. Szóval már sötétben fogunk továbbmenni, de sebaj, fél tízig induljunk el az a lényeg. Itt kell egy húsz perc, depózni.

Nagy dilemmában vagyok, mert nem fáj a lábam annyira, hogy le kéne cseréljem a futócipõt. Mi legyen? Megkérdezem a Nagy Öregeket, Gézát és Riedlinger Csabát, mindketten arra bíztatnak, hogy ne váltsak cipõt. Na jó, de bot viszont kell, mert talán úgy kevésbé fogok zihálni. Jocónak is hasonló baja van. Mi lehetett az, amit fogyasztottunk a túrán, máskor meg nem szoktunk? Hát persze, a mentatea!! A fene vinné el, az hurutoldó hatású, és adták literszám! Na innentõl tényleg stornó belõle, viszont nem állom meg, hogy ne kérjek Stepanek úrtól abból a csodás Fanta Citromból, ami ennek a pontnak a koronája és ékköve. Közben beesik Pálfi Laci is, szokásos mûsor, hangoskodás. De elmegy egy nõ után. Várunk még öt percet, de úgyis utolérjük majd… 

Indulás a sötétbe hát. Figyelni kell a Pirost, mert cseles vagy három helyen. Szokom a botot, sokat levesz a lábamról, de fõleg most a tüdõmet segíti. A sötétben hûvösebb van, kezd visszatérni az életkedvem, de az Ágasvár ettõl még nagy falat. Megfogadom, nem ülök meg a házban, csak lerakom a cuccomat és fel a csúcsra! De a házig is még mászni kell, az elsõ hûvös fuvallatok megjönnek, a Piros bevált az irtáson jobbra, pár lépéssel feljebb Pálfiék keresik a jelzést. Itt sokan el szoktak tévedni. Még egy kis mászás, és utána csak szintben séta a házig. Sokan nem tudják, hogy a rétet kikerüli a jelzés, így mindenki körben támadja a házat minden irányból.

Belépek a házba, dögmeleg van. Na itt nem szabad leülni! Gyors pohár citromos víz, ami túl cukros, és droidban fel a hegyre! A háztól öt méterre totál szétcsúszott alak keresi – a házat, Laci-hangja van… Jocóval, aki meglépett, szembõl találkozom, de a cipõ jól fog, és fél óra alatt megjárom oda-vissza. Jocót a padon találom kint, megint rosszul van… Bemegyek, még véletlenül sem kérek se tojást se semmit, csak újratöltöm a flakont citromos vízzel. Induljunk el, bíztatom nagyon Jocót, aki szét van esve, de elindul utánunk. 

Egy csapat verõdik mögém, látják, hogy ismerem a terepet. Régebben a háztól volt szalagozás, most viszont a jelzéseken kell elindulnunk, és a Barlang-jelen kell majd letérnünk. Megy a sztorizgatás, de figyelünk, és megleljük a letérõt. Ugyanígy meglesz a Zöld is. Érdekes, itt meredekebb emelkedõre emlékszem, most jobban megy a felfelé, de megint zihálok, be kell lassítsak. Fallóskúton bevárjuk egymást, Jocó is beesik, csodás felépülésrõl adva tanúbizonyságot megint. Nagyon kéne enni, és nagyon nem megy! Gumicukit keresek.

Lefelé is az újdonsült túratársakkal haladunk, egyikük elsõbálozó, de nagyon jól bírja, valaki rálép a botomra még a betonúton. Megleljük a beágazást, vagy tíz fényvisszaverõ jelzi. Át kéne érni fél kettõig Hidegkútra, számolgatok magamban, hogy tuti fél óra fórunk maradjon a végére! És hol van még a vége! Keresztesen minket régebben lehagyó arcot látunk, sajnos sántikálni, feladta a srác…

Együtt marad a csapat továbbra is. Én nem bírom a felfelét a hörgõm miatt, de látom lámpásaikat. Bandiék elõttem, Jocó valahol mögöttem. Monoton megyünk felfelé, leküzdjük az emelkedõket. Elkezd korogni a gyomrom, letolok egy gumicukit. Aztán hopp, és mi van?! Sorban állás a pont elõtt? Ne már!! De csak két perc, és bejutunk, meglepetés idõvel: 1:03! Ez szuper! Fogtunk húsz percet! Félszegen mondom a többieknek, akik közül az egyik a Cser Zoli, hogy 1:25-kor indulás. Mindenki agonizál, Fülöp Zoli öntené belénk a lelket, meg a teát. Csak ne mentásat, ha kérhetem! Valahogy legyûröm a levest. Közben beesik Géza, Surd, és Bajnai spori is, aki kérdésemre, hogy –Hogy vagy? –rádõl az asztalra és elalszik.

Némileg pofátlanul, 1:16-kor indulást vezénylek. Jocót nagyon próbálom húzni, a Muzsláig próbál velem jönni, mondja. Bíztatom, hogy ha tartjuk a tempót és a pontokon kevés idõt töltünk, kábé egy órát hagyhatunk benn, de felet biztos. Ettõl még fárad. Zolival viszont jót dumálunk, ez olyan ismerkedõs beszélgetés, látom szeret hencegni, de nem zavar – nekem a Nagy Átol a barátom, hol van ez Õhozzá! Zoli ötödszörre csinálja a 115-öt, én meg harmadszor. Van rajta nyomkövetõ is, pirosan villog. Visszafogja magát a két társa miatt, egyikõjük 12-edszeres teljesítõ – lesz, ha beér. Nagyon pontos tervem van, fél négy elõtt Muzsla, fél ötre Diós-patak, hétre Havas, fél tízre Tót-hegyes, és legkésõbb tízre Világosvár. Így kerek három óránk maradna az utolsó 10 kilire, amiben van ismeretlen rész. Így meglehet! De mindennek alapja és sarkköve a Muzsla!

Jocót húzom tovább Nagyparlagtól. Zoliék kissé lemaradva, Szilveszter és Bandi még a házban ott maradtak. De mi ketten elõl, és monoton tempóval megkezdjük a Zöld Háromszöget. Nincs pihenés közben! A vége a legmeredekebb, hõsiesen felküzdjük magunkat, de a nyeregben innunk kell. Cser Zoli ezt kihasználva elhúz, de a csúcs elõtt pár lépéssel neki is meg kell állnia inni. Odacsapok a csúcskõre a botommal, és beesek a pontra.

Idén nincs erõm elõvenni a gépet, és lefotózni a banánfát… Kis vizet kérek, újra töltöm, amit kell. Jocó mondja, elenged minket. Nem bírom tovább gyõzködni, ha Diós-patakon még meglesz, tovább jön, ha nem, hát legyen ez az õ döntése. Eddig szuperül jött velünk, le a kalappal! Én se vagyok egy fittipaldi, de ezt most nagyon meg akarom csinálni, és matematikailag még van rá esélyem. A lábam jól bírja a futócipõt, nem fáj úgy a bokám, csak az achillesem, az meg mindig szokott. Ja, és hamarabb értünk fel, mint terveztem, 3:10-kor fenn voltunk! Emlékszem, anno a Csabival ez kettõ órás menet volt. Nem kéne ellazsálni, bár nehéz felállni, 3:20-kor elindulunk lefelé Zoliékkal. A pontõrök itt nagyon kedvesek voltak, hajráztak minket!

Szóval lefelé. Haladok elõl, de nem megy a tempó, most épp lejtmenetben tör rám a zihálás. Elõzgetjük egymást Zolival, de elférünk az erdõben. Közben elõször pirkad, majd hajnalodik, aztán teljesen ránk virrad, mire leérünk… Anno a Havas elõtt-után szokott lámpaoltás lenni, de ezek szerint sikerült Szorospataktól tartani a tíz kilis hátrányt, ami bíztató a végére érve! Kissé elfáradva érek a pontra, 4:35. Kevés volt a 70 perc, de megvan nagyjából az idõ! A pontõrök minden beérkezõt, idáig eljutót megtapsolnak, jól esik! Kérek kólácskát, vagy vizet, vagy bármit, elõször sikerül pár szem ropit ennem. Meglepetésre beesik a Géza-Surd-Bajnai trió, nagyot hajráztak! De se Bandiék, se Jocó… Döntenem kell, nem várhatok most, nem várhatok már…

Elindulok egyedül. Tudom, hogy Cser Zoliék úgyis hamar utolérnek felfelé, nem aggódom. A forrásnál látok egy alakot, kissé ismerõs, de ez nem lehet… Aztán mégis, õ Tóth Feri, aki szintén elsõbálozó, és nagyon erõs! Megint megvan, kit kell húzni. Feri morgósra szétcsúszta magát, fejben kell segíteni. Én meg nem bírok fel és le menni, de van tervem. Szóval innentõl egy csapat vagyunk! Zoliék is meglesznek. Jön János Vára, egy nyalánkság, a tetején bevárom a többieket – futócipõ ismét rulez volt, de a botok is kellettek. Erre Feri a tetõn fogja magát, és elkezd erõbõl futni! Aztán csak belassít hozzánk, dumálgatunk, méricskéljük a Havast. És igen, felkel a Nap…

Kénes-forrásnál ismét kedves pontõrök, már 102 kili, de a forrásból most nem merek inni, csak a ballonos vízbõl töltök. Brutális miniemelkedõ, rét, megint le, megint fel, de ez már a Havas! És ott elõttem a Vincze Zoli?! Hogy mi van?! Tényleg õ az!! Mondja, hogy pont harminc óra alatt simán meglesz neki. Cser Zoli elhúz, Vincze Zoli meg engem enged elõre, igen elõzékeny. Feri a nyomomban. Szépen meglesz a Havas, és még nincs hét óra! 6:48, fogtunk újabb tíz percet! Szuper!

Két percet se pihenek, akarom mondani, pihegek, ahogy felért mindenki, elindulok. Tudom, hogy most nem fogom a lejtõt megfutni, mint tavaly Wágner Andrással… Kezd érdekelni, hogy lesz a vége. Fajzattól szembe, és a Patai Mátra inverz útvonalán? Úgy látom, nem, mert nincs jobbra letaposva… A többiek a lejtõ után utolérnek, és ott is hagynak. Sebaj, Fajzaton úgyis megállunk. Na és ki van Fajzaton? Edina! Végre! És MLN! És Tibi! Elõször nem fogadom el a sört, a nõk azt hiszik, viccelek. Aztán, hogy mindenki más is elfogadja, csak kérek egyet. De nem megy a szénsavas a torkom miatt… Félig megiszom, a többit kortyolva a Káváig.

Az összes hegy közül a legkellemesebb, leglankásabb most is a Káva. Simán föl lehet rá sétálni. Mondom ezt úgy, hogy a többiek lihegnek a nyakamba. De azért tartjuk egymás tempóját, váltogatjuk, ki megy elõl Tót-hegyesig, ami szintén a vártnál könnyebben lesz meg. Tartanunk kell az idõt is, mert nem tudunk szintidõ-hosszabbításról, a fajzati pontõrök se hallottak róla. Monoton tempóban megvan a Sárga + vége, nagy fújtatás! Cikk-cakk, megint cikk és megint cakk, a köveken Cser Zoli jön szembe, de ez már a csúcs, a Tót-hegyes! Még van palacsinta!! És még csak 9:10 van! Ez szuper idõ, most már tudom, hogy meglesz, de még bármi lehet a végén… Tóth Feri nem kér palacsintát, csak vizet. Lent megvárom az elágazásban, mondom neki. 

Mielõtt az elágazásba érnék, gõzerõvel jön fel Surd, és húzza Szilvesztert és Bandit! Fantasztikusak! Meglehet nekik is!! Megmutatom, merre kell menni tovább; és hogy a Zöld Négyszöget nagyon figyeljék, mert Edina is ott nyalta el tavaly, és erre most nincs idõ! Feri utolér, csörög a telefonja, Darabos Zoli hívja, aki figyeli az élõ közvetítést. Azt hiszem, mögöttem van, és befordulok a Zöld Négyszögre, amit nagy tábla jelez idén. A forrás elõtt viszont észreveszem, hogy továbbment! Szerencsére észreveszi, hív telefonon, és visszanavigálom. Mérges, mert a telefonálás miatt nézte be. De csak két percet, ha várok rá a forrás rétjén, és megjön futva. Innentõl nem futunk, de a hátamat figyelje végig! Jó hangulatban tartunk lefelé, csatlakozik hozzánk egy srác, aki kakilni volt az erdõben. Közben Zoliék jönnek, majd elhúznak.

Utolsó, UTOLSÓ csúcs jön! Nem kell tõle megijedni, de nem is kell nekimenni, meglesz az a Világos-hegy. Na mostantól megkapjuk a hõséget. Viszont felérünk, 9:57-re!! Mit is mondtam Szorospatakon, hogy tízre legyen meg? Nagyon elégedett vagyok! Kapunk vizes zuhanyt a nyakunkba, itt már elõveszem a gépet is, meg iszunk. Egy hideg sör is elõkerül, ezt berakom a zsákomba: a lejtõ elõtt nem merem meginni. Megindulunk csapatban, de a lejtõ elején elõre kéredszkedek, és lerongyolok a meredeken öt perc alatt. Kell a lelkemnek…

Kísérõm lesz egy srác, aki ismeri a Zöld + beágazását (ez az, amit anno a Patain Õrsi Annával benéztünk). Feri is jön. Kezd melegem lenni, a srác túl gyors, de a beágazás jól ki van táblázva. Ezután Feri kezd túl gyorssá válni, de a mûútnál mindketten iszunk. Nekem másfél deci vizem maradt, és ki kell tartson a végéig. Pedig most jön a feketeleves… 

A mûút után nem a Patai inverzén megyünk, mint ahogy azt reméltem, hanem szalagozáson. Nyílt terepen, tûzõ napon, szerencsére jön egy kis felhõ. Frissen kivágott, bozótos útvonal, csak értelme nincs. Valahol az erdõszélen, mint a villám, jön Surd és elõz! Aztán csak rátalálunk a Patai útvonalára, le a betonhoz. Itt szokott lenni a cseresznyés pontjuk… Innen már a beton lesz? És az hogy megy be Patára?

Nos, cikkcakkban megy be. Brutális megfövés kezdõdik a dögmelegben, betonon, kezdek émelyegni. Szidunk mindenkit, inkább vitték volna fel a Havas oldalába, az erdõbe, mint hogy itt szívatnak minket. És élek a gyanúperrel, hogy még a Várhegyet is ki kell mászni, és lesz ott egy titkos pont…

Már kezdem nem bírni a többiek tempóját, de csak beérünk a faluba. Azaz csak érnénk, de ott a megénekelt szalag, fel a Várhegyre! Páran csuklanak a célban biztos, mondunk csúnyákat. Elhatározom, hogy a pontõr hátán fogom kettétörni a botomat. De szerencséje van a nem létezõ pontõrnek, meg a botnak is így… Irtózatosra vált a meleg, a vízmûnél elengedem a többieket. Ugyanis most van dél, és nincs egy kili hátra!! Innen már négykézláb is.

Lesattyogok a pincesoron, minden kanyart levágtak a szalagok, ez jó. Át a patakon, cigóház, be a templom udvarába, közben tapsolják Zoliékat, hallom. Át a zebrán, és én is kapom a tapsot…

29:11.

Leülök, az ájulás szélén vagyok. Jocó odaugrik (Diós-pataknál kiszállt, és megkapta a 88-at), segít mindenben. Messner etetne, na az felejtõs. Átveszem a díjazást, Jocóval kerestetnék baglyos követ, de az már nincs. Helyette hamar találok egy nemezelt követ, ami egy Csigusz. Miaú! –mondanák a Spongyabobon felnõttek. Betámolygok a tesiterembe, ledõlök a cuccomra, ott is fülledt a meleg, de legalább árnyék van. 

Felküzdöm magam fürdeni, a váróban mindenki egyetért, hogy ez brutális volt. M115-be ágyazott Rocky 130. De aztán jön a csoda: az uszoda! Belépek, Barta Laci a vízben, kezében a sör! Ezt vártam! Én is hozok egyet, és csobb! Jót dumálunk Sanyikával, a Nagy Átol hisztizik valami csomagon, de ez most nem érdekel. Ott van Agárdi Peti is, és megjön Szemán Zoli is. Sõt, Tóth Feri is fürdik. Kinn a melegben közben, Márton Daniék szûrnek, de nincs az a pénz és ital, hogy én kimenjek. 

Lassan összepakolunk, agyalunk Jocóval, hogy jussunk haza, de megpillantom Tóth Ferit, ahogy indulna az autójával Tatabánya felé. Pofátlanul lecsekkoljuk. Kifele menet odakiáltok Messnernek, adja a kajámat Rushboynak (megkapta). Feri is fáradt, meg hõségbe vezetni? Én bealszok mellette, Jocó meg hátul, meg kell állnunk a horti-pihenõnél. Viszont ott olyan fagyit találunk, hogy ihaj! Mohito ízû, Feri elnevezi molyirtónak, de nagyon finom! Eztán végig dumálunk Pestig, már nem alszunk el. Viszont nem megyek el hazáig, egy sört megérdemlünk Jocóval a Lakatban, és elbúcsúzunk. Utána légkondis (!) vonattal megyek haza, az állomáson pedig vár a Kedves.

Szóval ennyi, hozzátartozik még, hogy a hurutom nem javult, másnap Danival és Zolival tartottunk még egy kis aftert, most meg kedden betegállományban vagyok. A diagnózis: fûfélékre allergia, keresztezve vírusos torokgyulladással. De mire elolvassátok, jobban leszek…

Jövõre újra? Mint a Burgi után mondtam, a három is szép szám. De majd meglátjuk. Az idõjárástól függ nagyban, azt mondják, ilyen meleg még nem volt. Köszönet a szervezõknek az áldozatos munkáért, de legközelebb ne adjatok mentateát! Inkább lipton-ájsztét, abba nincs semmi allergén…

Szóval azért, csodálatos volt!!!


Képek: https://www.facebook.com/dienes.aron/media_set?set=a.932360500161210.1073742161.100001618051374&type=3

 
 
 Túra éve: 2014
rob79Túra éve: 20142014.07.12 17:08:12
megnéz rob79 összes beszámolója

Sziasztok!


Egy hosszabb beszámolót olvashattok ezen a blogon:


http://agrolagra.blogspot.hu/2014/07/a-legszebb-legjobb-legkemenyebb.html


 


Egy rövidebb írást pedig a Túrista Magazin júliusi számában.


 


Üdvözlettel,


Pántya Róbert

 
 
späterTúra éve: 20142014.06.10 18:43:25
megnéz später összes beszámolója

Mátra 115

2013

Szerettem volna Mátra Kupát. Próbáltam részt venni az összes túrán és begyûjteni a lehetõ legtöbb km-t. A maximumtól már a Galyavár Maratonnál elbúcsúztam, de akkor még eszembe sem jutott, hogy 100 km-es túrára vállalkozzak. Valószínûleg nem is sikerült volna, viszont az általam kitûzött célt, a maratont jókedvûen teljesítettem. Mátra115. Húha, ez is benne van a kupában. Akkor megpróbálom a 88-at, eddig a leghosszabb úgyis csak egy Gödöllõ 60 volt, 1000 m szinttel. Féltem ettõl a túrától. Aztán olyan jól ment minden, hogy a Hidegkúti turistaháznál – egyedüliként a tavalyi indulók közt – felneveztem a 115-re. Meglett. 28 óra pár perc. Életem elsõ százasa. A második legfiatalabb teljesítõ lettem. Végül a kupa is összejött, összetett 2. helyezés, de az már más történet.

2014

Mindössze 5 órát aludtam a túra elõestéjén. Tudtam, hogy fáradt leszek. Szombaton 4 órai kelés. Gyöngyösön már páran várakoznak sütis dobozokkal a kezükben. Megérkezik Ati, majd nemsokára a busz is. A Kisnánáig tartó utazást beszélgetéssel ütjük el. A tavalyi évvel ellentétben idén nem féltem a túrától. Pontosabban féltem, de csak azért, mert nem féltem. Ha nincs meg bennem egyfajta félelem, az nem jelent túl sok jót. Kell az izgalom, kell az alázat. A buszon éreztem elõször ezt, de nyugodt maradtam. Mivel nem kergetek hiú ábrándokat, nem is terveztem különösebb teljesítési idõt. Persze, örültem volna egy 24 órán belüli idõnek, de itt csak a sikeres beérkezés lehet a cél.

Kisnána, Móré-vár [7:00]

Korán érkeztünk a várhoz, tucatnyi ismerõs arc. Ha jól emlékszem, tavaly nem több mint 3 embert ismertem a rajtban. A vár tövében lépten-nyomon egy-egy sátorból kibújó vagy autóból kikecmergõ ismerõssel találkoztam. Mindenki latolgatja az esélyeket, engem meg a tervezett idõmmel nyaggatnak. Az meg mi? Mint mondtam, a 24 órás beérkezés álom volt. Amúgy nem terveztem semmit, idõtervem sem volt, fogalmam sincs, hogy tavaly hol, mikor voltam. Átveszem a rajtcsomagot, leadom a Hidegkútra depózandó hosszúnadrágot és a célba küldendõ táskát. Idén nem tudok magamban elmélkedni a túrán, mindig van kivel beszélgetni. „5 perc múlva rajt!” – halljuk a fõszervezõk szavát. Dob, didzseridu, rendezõdünk szépen sorba. Idén nagy a tömeg, igyekszem elõre állni. Nem azért, mert olyan gyors lennék, futni sem tudok, csak nem akartam orra bukni egy lassabban induló túratársban.

Az aszfalton futással indít a mezõny eleje. Sokan elõznek, az éles balos kanyarig én is kitartok. Onnantól séta. Nagyjából a célig. A S– könnyen járható, nem úgy, mint tavaly. Zolival többször kerülgetjük egymást, Robival váltunk pár szót, majd lassacskán szétszakadozunk. Kellemes szekérutakon haladunk, de a S+ már szûkebb és érezhetõen emelkedik. Milyen szép ez az erdõ! Az okosabban kezdõ futókat elengedjük, a Ko eléréséig nagyjából kialakul egyfajta sorrend. Balra az OKT-n, kezdõdik a kedvenc szakasz. Egyszerûen imádom. Kellemes liftezés Kékesig. A terep tökéletes, a felhõket is felfestették az égre – pont ilyet szerettem volna!

Oroszlánvár [8,03 km, 1:05]

Nem is olyan hosszú és nem is olyan meredek ez az emelkedõ, elõtte bõven rá lehet készülni a lefelén. Most mégis hosszú perceket vesz igénybe, mire felérek. A sor feltorlódik, a keskeny ösvény miatt elõzni sem lehet. A csúcson ismerõs arc, Tibi fogad.

- Sokára jössz! – kapom meg a magamét.

Na tessék, pedig én igyekszem. Kérés nélkül kapom az izót, lemegy két pohárral is, aztán már irány is lefelé. Arra még jut idõ, hogy megkérdezzem Tibit, találkozunk-e még valahol, és hogy miért nem az UltraBalatonon van. :)

A Nagy-Szár-hegy is gyorsan eljön, szinte belesimul a tájba. Lejjebb gyönyörû a kilátás Markaz és Abasár felé. Néha hátra-hátrapillantok – senki. Rossz helyen vagyok? De az lehetetlen, a K–-on kell menni Kékesig. A Markazi-kapunál ér be egy futó, gyakorlatilag a csúcsig egyedül megyek. Szépen lassan gyûlnek a km-ek, picit fázom, nem akarok megállni felfelé. Egyszer jobbra, egyszer balra van kilátás, a felhõs, borult idõ ellenére is van miben gyönyörködni.

Kékestetõ [17,15 km, 2:29]

Itt eszem elõször ma, elfogyasztok egy negyed kenyeret, pár paradicsomot és barackot. Fantasztikus ez a pont. :) Tavaly is elidõztem itt, olyannyira, hogy túratársaim meg sem vártak, mondván, nincs idõ annyit enni. De van! :) Kilépve a házikóból utánam kiáltanak, hogy tudom-e, merre kell menni. - Persze! – válaszolok, és elmélázok a Sombokor tetejéig, hogy hogyan lehetnek ilyen figyelmesek, miközben folyamatosan érkeznek a résztvevõk. Igen, ezért ez a túra az év No. 1-ja. :)

A Sombokor jól ismert rész, vigyázok a bokámra, ketten elhasítanak mellettem. A S4-en ismét zavaró az emberhiány, pedig a rajtban milyen sokan voltunk. Egyedül lötyögök lefele, a P– könnyen járható. A titokzatos hangokat hallató, földbõl kiálló csöveket mindig várom. :) A Károlyi-kastély elõtt érem utol elõzõimet, õket nem is látom többé. Itt érzem, hogy vacakol a gyomrom, pedig nem szokott ilyen lenni. Késõn jött el Kékes, hamarabb is ehettem volna.

Parádsasvár [26,6 km, 3:39]

Alig találom meg a ponthoz vezetõ ösvényt, úgy kiáltanak utánam a szervezõk. Kicsit rendbe szedem magam, enni nem sokat merek. Kis sós süti, paradicsom, egy pohár kóla – irány tovább. Eddig tartott magányos sétám, mert megelõz orsipanka, akinek nyomába eredek, elkezdünk beszélgetni, majd a célig együtt haladunk. :) A Nagy-Lipót tövében ér be minket Fejes Gabi is, így kikristályosodik egy kellemes kis csapat, akikkel öröm volt eltölteni ezt a sok-sok órát. A Lipót oldalából nagyon messzinek tûnik a Kékes, pedig csak másfél órája voltunk ott. Felérve a nyeregbe kicsit elõremegyek, lassan javul a gyomrom. A parkoló alatt fut szembe Speró és Pap Gabi, jó utat kívánunk egymásnak, õket is most láttam utoljára. :)

Galyatetõ [31,36 km, 4:36]

A ponton pecsét, fénykép, valamit ettem is. Ekkor érezik Barta Laci, neki is bõven kijár a hajrá, de búcsúzunk, mi levest csak a bónuszkör végén eszünk. És innentõl egy szintén kedvenc út, a Galyavár túrák jól berögzült nyomvonala. Az erdészeti útról jól láthatóan van jelezve a letérés balra, eddig ilyen sem volt. Az út is ki van takarítva, pár hete sokkal nehezebben volt járható. Egyre jobban megerõsödik bennem a gondolat, hogy ide túra kívánkozik, egészen Mátramindszentig. A tarvágás elõtt egy dögön lépünk át, nem szép látvány pont a turistaút közepén. Megcsodálom a Mátrahátat, majd lassacskán elérjük Mátraalmás szélsõ házait.

Mátraalmás [34,83 km, 5:08]

A pontot hiába keressük az ivókút melletti téren, az a Hegyipatak Vendéglõ kertjébe költözött. Süti, víz, talán egy szem szõlõcukor és pár jó szó a pontõröktõl. Galyavár meredélye ’Nagyon meredek!’ felirattal szerepel a Mátra-térképeken, pedig kis szlalomozással kényelmesen fel lehet érni a csúcsra. Itt szintén pontõr fogad, és találkozunk egy külföldi indulóval is. Sifutóutas történeteket idézünk fel, balra az OKT-n, Péter-hegyese, szembejön Miklós és Tünde, a lépcsõ aljában találkozunk Órával, és Tündivel.

Galyatetõ [38,74 km, 5:53]

A ponton Átol Csaba kanalazza a forró levest, tõle is megkapom a magamét: „Hova sietsz kisgyerek?” :) Egy tálra én is benevezek, nagyon jól esik! Köszönjük pygmeanak és társainak a pontot, és a kitûnõ ellátást! Éppen Titkárúr pecsétel, most nem Mátra Kupással, csak legyint, túratársnõje kedvesen mosolyog. Elindulva lefele Bagirával találkozunk, meg akar csapkodni a túrabotjával, úgy kell elõle félreugrani. :)

Galyatetõt az OKT-n hagyjuk el, a Nyírjes-bérc csodálatos panorámájával. A bal oldali kis fenyvest bekerítették, jobbra tarvágás nyomai láthatók. Az erdészház utáni kanyarban tovább egyenesen, immár a Z4 jelzésen. Kanyargunk jobbra-balra, hamarosan elérjük Hatökör-ura ellenõrzõpontját. Legurulunk a patakvölgybe, majd megkezdjük a Mátraházáig tartó, változó mértékû emelkedésünket. Az eleje szuszogósabb, a vége szinte lejt. :)

Mátraháza [47,47 km, 7:11]

A ponton feltöltjük készleteinket, bár én inkább csak folyadékot vételezek. Azért egy fél szelet kenyér elfogy, némi sütivel kísérve. Ekkor érkezik Anita, aki egészen Mátraszentimréig velünk tart, majd ott meglódul, és fél órával jobb idõvel végez, mint mi. :)

A S3 gyorsan véget ér, és elkezdõdik a sarazás a S4-en. A Kecske-bérc nagyon csúszik lefele, lassabban haladunk itt, mint Galyavárnak felfele. :) A kõfolyás most is szép, kár, hogy nem hoztam fényképezõt.

Lajosháza [51,93 km, 7:44]

Dinnye! Ez is egy szuper pont, tényleg minden van, mi szem-szájnak ingere. Kicsit elidõzünk a ponton, kapunk fini õszibaracklevet, magnéziumot, a panzióban pihenõ vendégek meg csak néznek. És ez olyan jól tud esni. :) Õk is mást gondolnak rólunk, mi is mást róluk, és ez teljesen rendjén is van így.

A S4-et a S– követi, felérünk az Üstök-fõ oldalába. Eddig is jött már velünk egy negyedik tag, én csak itt mertem megszólítani. Maku Laci volt, akinek ez már a 11. teljesítésének ígérkezett, azaz minden egyes M115-ön részt vett. Beszélgettünk kirívó idõjárásról, változásokról a túra életében, és még mindenrõl, ami körüllengi ezt az eseményt. Aztán orsipanka rendületlenül húzta a népet a P+ unalmas szakaszán. Idén vaddisznót sem láttunk, pedig azt is nagyon vártam. :( Egy balos kanyarnál túlszaladtunk, újra meg kellett találni a helyes utat.  Anitával kicsit lemaradunk, Mátraszentimre széléig beszélgetünk, csak ott bírjuk utolérni a többieket.

Mátraszentimre [60,54 km, 9:06]

Levespont! Tavaly depóztattam ide valamit, idén a terülj-terülj asztalkámból élek. A húsleves nagyon jó, csakúgy mint tavaly. Kis szünetet tartunk, majd rendezve sorainkat elindulunk a Z– egyik ágán, úgy kiáltanak utánunk, hogy egyenesen. Igen, pont itt fordul ez a jelzés, könnyû benézni – de szerencsére a szervezõk jobban figyelnek ránk, mint azt gondolnánk. :) Jobbra hotel, be az erdõbe, lefele, jobbra át a patakon, felfele, lefele, és már Mátraszentistvánon is vagyunk. Innen lejtmenetezünk Szorospatakig, egy balost elvétek, a többiek szerencsére meglátták a jelzést. Pár gombászóval találkozunk, majd beesünk a következõ ellenõrzõpontra.

Szorospatak [67,67 km, 10:14]

Pár pillanatra leülök a padra, megnézem a sarkam, lefele elkezdett fájdogálni. Barack, kóla, talán csak ennyi, pedig a sátor alatt az asztalok roskadásig minden jóval. Pár szó az asztalok õreivel, majd indulunk is tovább. Innen a P– lesz a társunk Ágasvárig, tavaly a két pont között félúton vettük elõ a fejlámpát. Most ragyogóan süt a nap, idén a sárral kell megbirkózni. Szóba kerülnek a cipõk, szidjuk õket, gyorsan kopnak, szakadnak. Bújócska a bokrok alatt, fel balra, át a réten, és már meg is érkeztünk.

Ágasvári-turistaház [71,9 km, 11:00]

Itt találjuk Gézát, neki is vacakol a gyomra, tavaly nekem is hasonló gondjaim voltak itt. Pecsét a háznál, iszunk, a hátizsákot lent hagyjuk, majd megkezdjük a mászást a középkori vár sáncáig, ugyanis a gyönyörû kilátást nyújtó elsõ csúcsra települt a pont. 7 perc alatt fent is vagyunk, lefele sem kell több. A házban omlett vár, és limonádé bodzaszörppel, muszáj pihenõt tartanunk. :)

Géza elköszön, majd Anita is ellép, hármasban megyünk tovább. Tavaly nehezen találtuk meg a patakátkelést, idén könnyebb volt, én még bele is estem, úgy örültem, hogy meglett. Innen vizes lábbal vánszorogtam el Fallóskútig, a többiek megúszták a patakot. :)

Fallóskút [76,11 km, 11:52]

A ponton Maki fogad, kapunk gumicukrot, sótablettát, izót. Ez a kedvenc pecsétem! Mert hol is vagyunk? Fallóskúton. Jó, akkor legyen a pecséten egy fal, egy ló és egy kút. Ilyen egyszerû. Innen aszfaltozunk egy szûk km-t, majd leereszkedünk a szalagozott ösvényen. Mátrakeresztes fele fordulunk, átmegyünk a kis hídon, majd hosszas emelkedéssel magunk mögött hagyjuk a falut. Ismét saras rész, nagyon saras, orsipanka meg is nézi közelebbrõl. :) Soha nem tûnt még ilyen hosszúnak ez az út, de végül elérjük a tisztás közepén álló turistaházat.

Hidegkúti-turistaház [81,94 km, 12:48]

Ismét elfogy egy tál leves, utána pár szem sós mogyi, majd az ide depózott hosszúnadrágot magamhoz véve (mert csak délelõtt viszik be õket a célba) indulunk tovább. Füves rét, kerítésmászás, ismét rét, ismét kerítésmászás, majd a S–-on elérjük Nagyparlag feltételes ellenõrzõpontját. A Z4 levezet a völgybe, az etetõnél balra térünk a Z–-ra, majd elindulunk a Zám-patak medre mentén. Még nincs túl sötét, a fák alatt viszont már szükségeltetik a lámpa, így felszerelkezünk az éjszakai menetre. Számos patakátlépés, farönkmászás, és ismét beleléptem a patakba. Pedig hogy is mondta Hérakleitosz? ’Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.’ Ja, hogy ez patak, és nem folyó, meg Zám, és nem Csörgõ. Akkor megnyugodtam, Hérakleitosz csak nem téved. :) Muzslára nem sietünk, de nem is tûnik vészesnek az emelkedõ, kényelmesen fel lehet sétálni a Z3-ön. A nyeregbe kiérve balra, toronyiránt fordulunk, és pár perc múlva már a banánfa tövében ácsorgunk.

Muzsla [90,01 km, 14:30]

Tavaly nagyon fáztam a csúcson, banánt sem ettem, úgyhogy idén egy egészet elfogyasztottam. Ennyi, én ezért jöttem, mehetünk haza! :) Kapunk inni is, és már pötyögik is be a rajtszámunkat a telefonba, visszafordíthatatlanul felértünk Muzslára. Elköszönünk a kedves pontõröktõl, majd elindulunk lefele. A Nyugati-Mátra fõcsúcsa alatti tisztásokról gyönyörû a panoráma. Jobbra Pásztó, majd a délebbi települések, balra Gyöngyösig ellátni. Szépen ereszkedünk, megpillantjuk Szurdokpüspökit is, ha ez a Bérc lenne, mindjárt célba érnénk. A fenyõket már várom, az egész olyan mediterrán hangulatú, bár a lódarazsak is elõszeretettel táboroznak itt. Átugrálunk a köveken, kimásszuk a patakmedret, majd megérkezünk a várva-várt Diós-patakhoz.

Diós-patak [95,53 km, 15:26]

Tibi fotóz, elveszek egy szem olívabogyót, kérek izóteát, de nem is izgat, mi van benne, megiszom. A kétszer elázott bal talpam – a ragasztás ellenére – fájdogál. Itt lehetõség van kiszállni, de Tibiék nem vinnének be a célba, addig gyalog kell elmenni. :) A Z–-ot jól ismerem, két hónapja jártam erre egyénileg, a P+ lecsatlakozásáig rendben is volt minden, utána viszont elvesztettem a fonalat, nem voltam biztos, hogy merre kell menni. Elõször az út során. Kisilabizáltuk, hogy még zöldezünk, majd rá a S+-re. Két fejlámpa távol jobboldalt világít, elkavartak. Nem tudom eldönteni, hogy János vára lefele vagy felfele rosszabb, de talán felfele, mert most arra kell menni. :) A házikónál most nem akarnak lelõni, mint a Forrástúrán õsszel. Puskaporos-forrásnál két szelet nápolyi, inni nem kérek. Nagyjából eddig tartott a jó tempó, 100 km 5000 m szinttel kellemes hatos átlaggal, fáradtság és futás nélkül. A Havas viszont nehezen jön el. Az elõttem menõk lámpáját figyelem, de nagyon nem akarunk felérni. Tavaly könnyebb volt. Borzalmasan lassan haladok felfelé. Minden lépés megfontolva, talán túlságosan is. Sokára érünk a pontra, ahol nem Gabi fogad, õ most valahol rendületlenül gyûri a km-eket. :)

Havas [104,51 km, 17:30]

Tábortûz ég, két darabka puszedlit elfogyasztok, pohár izó, majd óvatosan lefelé. Itt páran összetalálkozunk, öten haladunk a S+ csúszós szerpentinjén. Egy jobbos kanyarnál túlmegyek, az elõttem levõt figyelem, nem a jelzést. Vissza, és lassan elérjük az oázist jelentõ Fajzatot.

Fajzatpuszta [107,66 km, 18:06]

Már nagyon vártam ezt a pontot, itt olyan jólesik leülni. A pontõr szintén kedves ismerõs, Zoli köszön rám. Elég ramatyul nézhettem ki, mivel a következõ kérdést szegezte nekem:

- Felismersz?

- Persze, hogyne ismernélek, csak hadd egyek valamit. :)

Már kapom is a szelet dinnyét, izót, meg mindent, amit akarok, de igazából nem is vagyok éhes. Utólag sajnálom, hogy nem beszélgettem Zolival, pedig pontõrtársával minden kérésünket azonnal teljesítették. Késõbb megtudtam, hogy a sátorban pihent a váltás, úgy látszik, ez egy bejáratott túrafõrendezõi pont. :)

Káváig kissé lemaradok a magam bajával, a többiek elsietnek. A 24 órás beérkezéshez elég lenne a négyes átlag, nem is értem, miért mennek úgy. Ja, hogy nem is õk mennek annyira, hanem én vagyok lassú. Jó. Kávánál majdnem továbbmennek az elõttem haladók, de sikerült õket felterelni a csúcsra. Tûz pislákol, kapjuk a pecsétet, valamit ittam is. És innentõl jön a túra színe-java. A S+ egy pontban megtörik, ezt benézzük, de még emlékszem, hogy a kerítés mellett vezet az út. Elbotorkálunk addig, majd a szekérúton jobbra fordulunk. Itt nem is igazán figyeltem, csak mentem a fények után. Nagyon hosszú volt az út a Z4-ig, ez a másik pont, ahol nem tudtam biztosan a jelzéseket. Lehet, hogy nem csak bennem van zavar, és tényleg riasztó a sok jelzés itt? Megtaláljuk a Z3-et, indulunk felfelé, ekkor jönnek szembe Anitáék. A sziklás ösvényen egyensúlyozva megérkezünk az utolsó elõtti hegyhez, ahol rövid pihenõt iktatunk be.

Tót-hegyes [113,91 km, 19:34]

Kapunk egy-egy palacsintát, és megeszem az otthonról cipelt zabszelet felét is. Öntök magamnak izót, sajnos nem volt hígítva, de legalább már tudom, milyen ízû a tömény. Nehezen indulunk el, a hegy aljában jobbra fordulunk. Itt tavaly nem hittem el, hogy arra kell menni, úgy rémlett, onnan jöttünk. Nehéz követni a Z+-et, ez lett késõbb a vesztünk. Egy darabig minden rendben, de tovább ereszkedünk lefelé. Pocsolyából pocsolyába lépek, itt valami nem okés. Megállunk, megnézzük, elvétettük. A Z4 fentebb ágazott ki, irány vissza. 20 perc bukta. Annyi elõnye van, hogy mérgesen talán gyorsabban lehet haladni. Hiába haladunk, ez a szakasz nagyon hosszúnak hat. A házikót mellõzzük, ráváltunk a Z3-re, és felsétálunk a Világos-hegyre. A sziklákon lépkedve egyszer csak beverem a lábszáram az egyikbe, sziszegek, eddig olyan jól megúsztam (a patakokat is megúsztam :) ), miért pont most?!

Világos-hegy [116,96 km, 20:31]

Pecsét, körbetekintek, innen még sötétben is szép a kilátás. Lefele megint lemaradok, a bokámat nem adom, az a pár perc nem számít. Nem is tûnik meredeknek, felfele rosszabb, a sár teszi kellemetlenné a járást. Kiérve a széles útra meglátom társaimat, utánuk ügetek, majd lassacskán beszédelgünk a szõlõk és a Kisdombi erdészház mellett a faluba. Nem is volt a vége olyan hosszú. A falu ellenben sokkal hosszabbnak hat, de nem futunk, ha eddig sem, akkor már most ugyan minek. A falu csendes, ember nincs az utcákon. A célba is csendben érünk be, a taps nagyon hiányzik. Nem azért, mert hû de nagy teljesítményt vittünk végbe, hanem mert olyan szép gesztus.

Gyöngyöstarján [124,04 km, 21:44]

Csapódik a tükör a DSLR-ben, kész a célfotónk. A pontos idõt megtudva rájövök, hogy az idei séta 6 óra 25 perccel kevesebb idõbe telt, mint tavaly. Választunk oklevelet, majd jöhet a kõ. Megnézem az összeset. Még egyszer. Még egyszer. Ez a legnehezebb része a túrának. Olyan szépek! Lehet többet? :) Négyet elveszek, a lámpa alatt sorsolom ki a szerencsést. Megvan! Egy kékesi csúcsköves! Gyönyörû! Köszönöm az alkotónak! :)

Hideg van kint, az eddig beérkezett 30 fõ egy része az ebédlõben beszélget. Elõször Géza gratulál, viszonzom, nagyon szépen ment a végén, pedig Ágasváron még találkoztunk. Aztán Laci, RushBoy, páran még sztoriznak.

Vége. Pici hiányérzetem van. Olyan sok sütit hagytam árválkodni! :) A célban törlesztem az adósságom, a levesbõl viszont nem tudok sokat enni. Közben megérkezik moiwa, Ati, Bubu és még pár ismerõs. Általánosságban mindenki boldog, bár páran átneveztek a 88-ra.

Köszönöm a rendezõknek, amiért a megnövekedett mezõnyt is hibátlanul, gyorsan és ugyanolyan kedvességgel szolgálták ki, ahogy tavaly már megtapasztaltam. Köszönöm két túratársamnak, orsipankának és Gabinak, hogy melléjük szegõdhettem, és a végén sem hagytak ott sehol. :) Talán a közösség valahol itt kezdõdik. Hogy figyelünk egymásra. És ez jó, nagyon jó. Ezért szeretném betartani az itiner utolsó mondatát. :)

 
 
FarkasárpiTúra éve: 20142014.06.04 17:58:58
megnéz Farkasárpi összes beszámolója

Mátra115 beszámoló 2014 – Farkas Árpád



Soha nem szoktam beszámolót írni, de mivel Bóla Lia bíztatott, hogy írjam meg, úgy döntöttem megírtom. Már csak azért is, mert neki köszönhetem, hogy eljutottam ide. Miután láttam a Facebookon, hogy átadná a nevezését, megkérdeztem mi jött neki közbe. Néhány másodperc múlva már azon kaptam magam, hogy Lia megelõlegezte nekem a bizalmat és rám testálta a nevezést.


Innen nem volt visszaút. Kb 1 hónap volt hátra. Négy 25 – 30-as teljesítménytúra (2 futva) és a Gerecse 50 nagyon kevésnek tûnt!!! Meg a heti 1-2 alkalom 10 – 15 km-es futás többnyire sík, vagy lankás terepen. Nagyon kevésnek!!! Teljesen ráparáztam! Lelkileg se voltam rendben, hogy finoman fogalmazzak. Ott fogok megpusztulni Ágasváron!!! (tavaly a Mátra60-on nagyon megszenvedtem, vagy 30 percbe telt mire felküszködtem magam a túristaháztól)


Május 3-án elmentem a Pilis50-re Ferike barátommal. A kilómétereknél is fontosabb volt a beszélgetés!!! Ezúton is köszönöm!!!


Ezután maradt 3 hétvége. Egy Tési dombok, egy Németországi hosszú hétvége és egy Kinizsi100 + hétközbeni futások (1-3 alkalom) jött össze.


Már egész héten alkalmatlan voltam komolyan és hosszabban bármire öszpontosítani. Mindig bejött a félelem. Az ismeretlentõl. Pánikomban vettem új fejlámpát, kompressziós szárat, zoknit, kamáslit, cipõt (amit aztán bölcsen nem itt akartam betörni) és péntekre egész kimerült voltam. A lefelé úton az autópályán majd elaludtam, pedig volt utitársam is, de nagyon kimerültnek éreztem magam. Mi lesz ebbõl???


Érkezés után megtudjuk, hogy az alagsorban is lehet aludni, nem csak fent a sátor alatt!! Hurrá!! Mivel elég hideg volt nagyon örültem! A meleget jobban csípem. Szóval lecuccolás, Bari tanya, majd gyors pilledés. Este 8.30-kor már majd elalszom. Gondolkodtam mi legyen. De végül úgy döntöttem, hogy maradok az alagsorban és próbálok 9.30-ig legalább fent maradni, hogy ne keljek fel 4-kor. Sikerült kivitelezni. Az 5.30-ra beállított ébresztõ elõtt keltem 10 perccel. Az emberek többsége még alszik. Szuszog, horkol. Csend van. Lassan telik az idõ, lassan indul a mozgolódás. Óracsipogás, telefonpittyegés kíséretében. Rengeteg idõm van! Gondoltam. Mivel többnyire nyers vegán étrenden élek a magammal hozott banán, alma, datolya a reggelim. Mindennel pont idõre végeztem. Igaz, arra már nem volt idõm, hogy Török Diát megkeressem a rajt elõtt. Bepakoltam a kocsiba 5 perccel a rajt elõtt. Kulcsot átadtam Gyurinak (akinek ezer köszönet, hogy a használatért cserébe átvitték nekem az autót a célba) és már csak 1 perc a rajtig!!! Basszus! Nem is melegítettem, nyújtottam, mi lesz így??!!


Szerencsére sok idõm nem volt ezen pörögni, mert már indultunk is. Mivel az utcán állt az autó  az elejével indultam. Gondoltam is, hogy vigyázni kell, mert könnyen elkap a hév. Csak semmi futás! Azért lendületes tempóval indulás felfelé. Fantasztikus arcok körülöttem. Emelkedik. Micsoda meglepetés! J 8.20-kor Oroszlánvárnál voltam. 10 perccel gyorsabban mint azt vártam. Bélyegzés, 2 karika banán és indulás tovább. Gyönyörû az erdõ, de kicsit fázom. Lehet, hogy gyorsítanom kéne? De messze még a vége. Meglátom Csornai Edinát elõttem, aki a múlt héten oda-vissza megcsinálta a Kinizsit. Mögötte  9.56-ra érek a Kékesre. Bélyegzés, vízvétel, gyümölcsök és 7 perc után indulás lefelé. Minden rendben. Bár elég nehéz elviselni a gondolatot, hogy még mindig több mint 100 van hátra. Gyorsan el is hessegetem!! Itt és most van! Gyerünk tovább!! 1 óra alatt leértem Parádsasvárra. Nem akaratam hinni a szememnek mikor a kastély mellé értem, mert annyira nem éreztem gyorsnak a tempót. A betont is gyalogoltam végig, csak a meredekebb részeken kocogtam. Bélyegzés, gyümölcsök. 5 perc és már mentem is tovább (11.11). Mondják a többiek, hogy ez a rész a legrosszabb az egészben.  Galyatetõ innen még csak hagyján,  pláne, hogy nincs meleg, de majd Galyavár felõl vissza... Viszonylag gyorsan magamra maradok és csak megyek. Élvezem a tájat. Már nem fázom J Lipótok után meglepõdve 12.17-kor már a Galyatetõn vagyok. Rosszabbra számítottam. 5 perces gyors frissítés után irány Mátraalmás. Lefelé kocogás, de kicsit darabos a dolog. Nem bízom a lábamban eléggé. Vajon bírják-e az izületek végig??? Kis tévesztés is becsúszik (kb 100 méter). 12.50-re érek le. Nem egy világcsúcs... 2 perc frissítés után irány vissza. Hamar kiderül, hogy errõl az oldalról tényleg nehezebb!!! Sokkal. Legalább is nekem. Meg is kell állnom pár másodpercre a legmeredekebb részen, hogy kicsit összekapjam magam. Közben észreveszem, hogy a felsõm tiszta víz. Ereszt a tartályom valahol!!! Csodálatos. Legalább 4-szer használtam már. Dühös vagyok. Ez elindít felfelé. Innen  már megállás nélkül megyek a mozgó ellenõrzõ pontig. Onnan már nem vészesen meredek, igyekszem lendületesen sétálni. 13.45-re visszaérek Galyatetõre. Hátizsák levesz, kipakol, tartályt nézeget... Nem ereszt. Hátizsák belül száraz. Ezek szerint ennyire izzadok!!! Megkönnyebbülve visszapakolok, a felsõmet kiterítem, gyümölcs, ivás, tovább. A felsõt a kezemben viszem többnyire magam elõtt, hogy száradjon. Valaki meg is jegyzi lefelé (mivel piros a felsõ), hogy itt nem nagyon fog bika jönni J Mátraháza elõtt emelkedõ elõtt már kezdek kicsit nyûgös lenni. Nehéz a felsõ, ráadásul benne az esõkabát is. Süt a nap. Mi a fenének hoztam egyáltalán??? Az emelkedõ nem  megy jól. Lassítok. Magasnak érzem a pulzust és nagyon lassúnak a tempót. Még majdnem 80 hátravan! Biztos menni fog ez??? Itt és most van!!!! Szóval elme kikapcs! Gyerünk tovább. 15.10-re érek Mátraházára. 6 perces gyors frissítés után tovább Lajosháza felé. Visszaveszem a felsõt. . Kicsit jobban érzem magam. 15.53-ra érek oda. A szervezõk ott használták az autómat, ezért úgy döntök, hogy az esõkabátot itt hagyom. Nagyon megutáltam!!! Cseréljek felsõt??? Nem kell, minden ok. Aláöltözék éjszakára?? Nem kell, elég a hosszú felsõ .Most elõször a túrán leülök. Zoknicsere, frissítés, ámulás és 10 perc után már megyek is tovább. Az ámulat a szervezõk miatt, mert itt melegszendvicset készítettek igény szerint. Elképesztõ kedves mindenki, lesik minden kívánságunkat. Hála és köszönet mindenkinek!!! Fõleg a Kinizsi100-as után hatalmas a kontraszt


Közben kapom Ferike és Judit barátaimtól a buzdító SMS-eket, akik a neten figyelték, hogy haladok. 8.53 perc alatt 52 km, ez majdnem 6-os átlag a pihenõkkel együtt és már túl vagyok majdnem 3.000 szinten. Ha ez így megy tovább 22 óra lesz (jön a kalkuláció). Hamar elengedem, csak megyek. Az eleje kicsit lassít, de nemsokára egy sóderos úton már jól lehet haladni. Bal oldalt kerítés. Egész jól haladok. Egyszer csak balról az erdõbõl zaj. Egész közel. Benézek. Nem hiszek a szememnek!!! Kb.150 kg-os vadkan. Áll velem szemben 20 méterre. Fagyás. Ja! Van kerítés! Megkönnyebbülés. Vadkan eliszkol. De ahhoz elég sokáig néztük egymást, hogy a telefont elõvettem, hogy megpróbáljam lefotózni, de arra pont elszaladt. Általában nem szeretem az erdõben a kerítéseket, pláne, ha miattuk létrázni kell, de ott és akkor nagyon örültem neki!!!  Gyerünk tovább! Megkönnyebülve, adrenalinnal mentem tovább. Elõttem valaki. Annyira megyek utána, hogy nem veszem észre, hogy a piros kereszt levált balra. Megyünk az emelkedõn. Nemsokára eszmélünk! Nincs jelzés. Lábnyom??? Az sincs! Akkor gyorsan vissza! Szerencsére max. 100 méterrel mentünk túl. Mátraszentimrére beérve már ismerõs arcokat látok, akik a túrázókat várják.  17.40-re érkezem a ponthoz. Gyors frissítés, vízvétel, gyümölcs és 5 perc múlva már megyek is tovább. Most már lehet azt mondani, hogy a fele már megvan! De éreztem, hogy a neheze csak most jön! Szorospatak elõtt a kerítés mellett elakad a bal lábam egy ágban. Majdnem elesek. Bal térdem kicsit érzem. Semmi vész! A bélyegzés alatt gondoltam egyet és leguggoltam. Jobban mondva próbáltam, de a bal térdem nem hajlott be teljesen. Pánik indul! Szerencsére a pontõrök vidám és mosolygós arcai erõt öntenek belém, meg adják a teát, paradicsomot. Azért megpróbálom a kezemmel felhúzni a lábszáramat. Óvatosan,lassan. És sikerül. Nem is fáj (nagyon). Na! Megy ez! Nem romlott el. Még pár darab paradicsom és indulok tovább egy fiatal sráccal, aki most van 3-adszor. A betonon megyünk együtt. A sáros hegyoldal teljesen feldobja. Gyorsít!!! Ez az Ágasvár. Csak tisztelet. Szóval engedem, had menjen. Én is megyek a magam lassabb, de folyamatos tempómban. Egyre nagyobb a sár. Egyre hálásabb vagyok a kamásli feltalálójának!! Meg magamnak, hogy megvettem J 19.45-re felérek a túristaházba. Gyors bélyegzés és megyek is tovább a csúcsra. Csak csináld végig megállás nélkül!!! Egyik lépés a másik után. Egyre sziklásabb! Csúszik, de megyek. 19.58-ra felérek. Gyönyörû a panoráma!! A naplemente elõtti pillanatok különösen. Csinálok pár fotót. Pulzus lement, és is indulok lefele. Beszaladok a túristaházba. Tea, és mivel nincs gyümölcs elveszek egy rizsfeljujtat. A másodikkal a kezemben indulok Falloskútra. Egész jól haladok. 20-30 perc múlva érzem a gyomrom... Ez nem lesz jó!!!  Mivel általában vegán étrenden vagyok az emésztésem már elszokott a tejtõl. De szerencsére nincs nagy baj és a Fallóskúti frissítõnél már van paradicsom és uborka. Gyorsan némi teával lekísérem és 20.45-kor indulok is tovább. Még világos. Ismerõs a terep a Mátra 60-ról egész Mátrakeresztesig. Annyira magabiztos vagyok, hogy a hídnál nem megyek balra. Szerencsére egy piros Ignisben valaki várja az egyik túratársat és rámkiált! „Erre!!” Ezer hála és köszönet még egyszer!! J Megint emelkedik. Felfelé utolérek 3 embert. Legalább nem kell annyira figyelni. Fázom. A felsõm tiszta víz, megint. Azon gondolkodom, hogy lehetne valami ruhafélét szerezni... 21.45-re érek a Hidegkúti th-hoz. Nagyon jól esik a bemenni a melegre. Mivel Falloskútról lefelé a sárból ment a cipõbe, elhatároztam, hogy zoknit váltok. Ma másodszor leülök. Zoknicsere végére mellém ül valaki enni. Beszédbe elegyedünk. Szó, szót követ. Mondom: fázom. „Van egy fölös aláöltözõm. Kell?” Igaz, hogy már sokszor tapasztaltam hasonlót, de még mindig meglep, hogy mennyire tud mûködni a vonzás, ha hagyjuk és nem görcsölünk. Szép tanulság ! J Gyors vetkõzés, öltözés. Közben bejön valaki és mondja, hogy esik. Na szuper! Van aláöltözõm, ha már az esõkabátot a kocsiban hagytam. Kicsit mérgelõdtem, de mivel már több mint 15 perce itt voltam, gyorsan pár falat után néztem és indultam tovább. Esik. Szerencsére nagyon apró szemekben. De sûrûn. Tiszta víz a fû, ami gyorsan átáztatja a cipõt és vele együtt a frissen húzott zoknit. Sebaj, még van 1 pár. Csak elég lesz 40 km-re. Szerencsére csak annyira esik, hogy a sima futófelsõ elbír vele. Már nem fázom. Jól érzem magam!! Imádok éjjel kint lenni. Nagyparlagnál gyorsan kipucoltam a cipõt, mert valahogy a kapucni alól sár mászott bele. 3 perc és már mentem is tovább. Többen mentünk együtt. Feri  és néhány Cseh vagy Szlovák elõttünk. Mondja Feri, hogy most jön a legrosszabb rész, a sziklás patakmeder és a Muzsla... Nem aggódtam. Csak mentem. A tetõre már egyedül értem, a többiek lemaradtak kicsit. Meg is lepõdtem, hogy ilyen gyorsan felértem. 23.50. Ráadásul banánfa várt!!! Csentem is egy banánt, vételeztem vizet és mivel nagyon zord volt az idõ (hideg is szél is) 5 perc múlva már mentem is tovább. Lefelé kocogás. Még mindig tudok kocogni. Ez örömmel tölt el. Így gyorsan lent leszek a Diós pataknál. 5,5 km 50 perc alatt csak sikerül!!!! De végül 00.56-ra értem csak le. Pedig szinte végig kocogtam. Nem igazán voltam boldog és még most sem igazán hiszem el, hogy ez tényleg csak 5,5 km. De a pontõrök felvidítanak. Gyors paradicsom, gyümölcs és 3 perc múlva már megyek is. De most is lassabban haladok mint terveztem. Ráadásul ahol a zöld elmgy jobbra én megyek egyenesen. Kb 5 percig mire rájövök. Kocogás vissza. Közben többen elmentek. Sebaj, legalább megyek a lámpáik után. A sárga keresztre érve jön az elsõ meglepetés! Nagyon meredeken emelkedik. Szerencsére nem túl hosszan. Aztán a kénes forrás után jött számomra a legnehezebb szakasz. Annyira felázott a talaj, a cipõm meg tiszta sár, hogy a rövid, de meredek kaptatón alig bírtam felmenni. Néha csak egy kõdarab vagy gyökér segítségével ment. Nem esett jól. Pláne a Havas elõtt. Nagyon belassultam. De nem álltam meg. Elhatároztam, hogy legyõzöm a hegyeket és nem állok meg. Inkább lassabban, de nem állok meg. Egy örökkévalóságnak tûnik a Havas. Közben vadrózsák és egyéb illatos virágok, gyógynövények zökkentenek ki a szenvedésbõl. 3.15-re érek fel. Hideg van!! Nagyon hideg. És a szél talán itt fúj a legjobban. Minden irányban tekeri a füstöt. Mivel a cipõm teljesen átázott az esõben, úgy döntök, hogy itt cserélek zoknit. 10 perc múlva indulok is tovább. Lefelé kocogás. A nedves fûben hamar átázik az új zokni is. Nem érdekel. Innen már nem lehet gond. Ismét ismerõs a terep. 4.04-re értem Fajzatpusztához. 4 perces gyors frissítés után indulok tovább fel a Kávára. Ez is hosszabbnak tûnik. Kezdem azt hinni, hogy a tempóérzékem teljesen elhagyott. 4.50-re érek fel. Tovább a Tóth-Hegyesre! Gyerünk, ez az utolsó hosszú kaptató, aztán már csak a Világos-hegy. A sárga kereszten megyek a lábnyomok után már lámpa nélkül. Aztán jön egy hang!! Hol van a jelzés? Hát sehol! Túlmentem kb 150 métert. Gyorsan vissza és a kerítés mellett megyek tovább. Nemsokára itt a zöld négyzet. Még több sárral. Már kezdem megszokni. Aztán elbizonytalanodok, merre is tovább? Elõveszem az itinert menet közben és egy cselesen megbújó drótban, amit a szemem sarkából kis faágnak véleek, sikeresen pofára esek. Az itiner is tiszta sár. Még jó, hogy mûanyag bugyiban van. A bal lábam akadt el. Sajog. Megyek tovább, lassan el is múlik a sajgás. Nincs baj. De a zöld háromszögön nem megyek fel, hanem megyek a lábnyomok után egészen addig, ahol hátulról vissza kéne jönni és elindulni a Gyöngyöstarján felé. Rájövök, hogy vissza kell mennem, fel a sárban. Nem is olyan régen még a 24 órás teljesítés lehetségesnek tûnt, de így már végképp elment. Mindegy, csak érjek be épségben, sérülés nélkül. Elindultam vissza. 5.50-re értem fel. Kaptam egy palacsintát és pár szóváltás után megtudtam, hogy már 136-an elmentek. Kicsit soknak tûnt, de elfogadtam. Végül is, elsõ alkalom és még így is az elsõ felében vagyok J Elindultam lefelé, de rögtön a pont után cipõt kellett pucolni, valami megint bekúszott a kamásli alá. A Tóth hegyes megkerülésénél volt némi bizonytalankodásom, mivel a zöld négyzet nem igazán használt ösvény, de azért kisebb séta után megtaláltam. Aztán kiértem a pontra, ahonnan visszafordultam. Na végre, most már mehetek egyenesen!!! Tovább a Világos hegyre!! Bele-bele kocogok. Boldog vagyok, hogy még 114 km után is képes vagyok erre. A Világos hegyen jól jön a pontõr segítsége, hogy merrõl tudok felmászni. Gyors bélyegzés, tea és 6.37-kor indultam is lefelé. Az elején csak lassan óvatosan, aztán ahogy szelídült egyre gyorsabban kocogósan, már-már futva egészen a dózer útig. Onnan a gyümölcsösig felváltva kocogás és séta. Embereket érek utol és számolom, hogy így már a 133-adik vagyok (rövid távosokkal együtt). Gyönyörû idõ van. Nincs túl hideg, nem fúj a szél, nem esik. Csiripelnek a madarak és nekem százhuszoniksz kilóméter után nincs semmi komoly fájdalmam. Fussak? Ne fussak? Mivel a 24 óra már rég veszett fejsze, úgy döntök, hogy szépen besétálok. Éledezik a falu. Emberek jönnek szembe mosolyogva. Egyikük útbaigazít a cél felé. Még soha nem örültem ennyire célnak!! Az udvar felé jövet tapsot hallok. Nézem is, hogy mi történhet vajon. Mire fel a taps??? Egy darabig eltart, mire rájövök, hogy nekem J Nagyon jó érzés volt így beérni. Itt is mosolygós arcok. Mentem bélyegezni. És szembesültem a ténnyel, hogy ma még 2 újabb döntést meg kell hoznom. Válasszak oklevelet és követ. Az oklevél még csak –csak gyorsan ment, de a kövekkel bajban voltam. Annyi szép szín, ötlet, forma.. Végül csak döntöttem. Utána megkaptam a teljesítõ polót is.


Megcsináltam. 24.45 perc alatt -, úgy, hogy legalább 30 perc elment a tévelygésekkel. Hihetetlennek tûnt. Még most is az.


Hatalmas élmény volt. Köszönöm mindenkinek, hogy hozzájárult a maga módján, akár segítõként, akár résztvevõként! 

 
 
Pap GáborTúra éve: 20142014.06.03 16:30:36
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 


Beszámoló a 115-ös távról

 

 
 
SumAnachenTúra éve: 20142014.06.03 14:06:35
megnéz SumAnachen összes beszámolója



Fürge róka lábak... egy kemény túra, ha nem a legkeményebb beszámolója cseppet sem röviden.


Egyszerûen képtelen vagyok arra, hogy három szóban számoljak be errõl a túráról, így hát mindenki kapaszkodjon meg…


Szeretem a Mátra-hegység minden egyes vonulatát. Igazi „kis” hegység, nincsenek több ezres szintek, de a miénk, és azért ha igazán mélyrõl indulsz neki egy hegynek, akkor sokat kell menni. Az idén sikeresen teljesítettem az 5. 100 km (vagy a feletti) túrámat. Ez úttal 2014.05.31-2014.06.01 között a Mátra 115 közösségi Teljesítmény túrát.


Hol is kezdjem el? Mondjam azt, hogy tavaly mikor igazán el kezdtem túrázni megcsináltam már 3 db. 100-as túrát és boldogan értem be az Iszinik-en, ekkor döntöttem el, hogy ezt ki kell próbálni? Már hallottam róla, de felfoghatatlan volt. 115 (vagyis inkább talpon 124) km hosszúságú túrát teszel meg, és egy igen tisztességes szintmennyiséget is pakolsz bele. (6374 m). 124 Gombócból is sok, nem hogy kilométerbõl, ehhez hozzáadódik a szintemelkedés és leejtés akkor igazán elképesztõ adatokat kapnánk, amivel nem is törõdtem. Számomra ez volt az a túra, amit meg kell próbálni, fel kell magam építeni rá. (2014 Bakancslista) Teljesen függetlenül ettõl adódott az, hogy NB-1-ezek, és mit ad a szerencse ez a túra bajnoki futam. Nem volt kérdés, nem úszom meg megyek. Ahhoz, hogy sikeresen teljesítsem szerintem kellett az a szintû felkészülés, amit végigvittem. Az elmúlt 3 hét alatt 3 százas vagy a feletti túrát teljesítettem. (Rákóczi 110, Kinizsi 100, Mátra 115) Mindegyik más volt, mindegyik más miért szép és küzdelmes.


Ehhez már csak egy plusz adalék jutott, hogy egy olyan túratárssal mehettem végig a Mátra 115-n, akivel eddig az összes Mátrai túrámat megtettem, ismertük már egymás tempóját, erõsségeit, gyengeségeit, remek csapatot alkottunk, Õ pedig Gabi volt (alias Sznuupi). Engedje meg nekem azt, hogy elsõnek neki köszönjem meg ezt a túrát, azt hiszem rettentõ sokat segített és támogatott. Nem volt sok holt pontom, de õ segített átvergõdni rajta, nem hiszem, hogy ennyit futottam volna a túrába, ha õ nincs. Szóval Köszönöm a támogatást, méltán irigykedhettek a pontõrök. Na de ne is szaladjunk elõre kezdjük a túra elején...


Én elmentem a vásárba… Pontosabban Speró könyvesboltjába és magamhoz ragadtam 15 db. Mátra követ, hogy megfessem. Magával Sperka Tamással nem találkozhattam, de a köveket minden tudásommal megfestettem. Valahol itt kezdõdött el a Mátra 115 szelleme… (Tényleg valaki vitte el bármelyik általam festett követ is?)


Aztán jött a sütemény… Kiderült gluténmenteset is szoktam sütni, hát hajrá csináljunk olyat. Két félét is csináltam, nagyon lelkes voltam, a sütinek nem olyan sorsa lett, mint szerettem volna, ezt utólag kicsit sajnálom.


Vinati vitt le minket a túrára, akinek ez úttal is köszönöm a fuvart. Igazán korán értünk Gyöngyösre. Itt aztán már találkoztunk a túrázók igazi ikonjaival. Mezei Lacival és Klárival, Sára Péterrel, hírtelen nem is tudom még kivel, de a hangulat már Gyöngyösön is a tetõponton volt, bár még nem keltem fel igazán.


Úgy adódott, hogy a süti amit sütöttem Gluténmentes lett. Valahol a fejemben az már nem volt meg, hogy kókuszkockát kellett volna csinálni (lehet ígértem és rettentõen elnézést kérek, hogy ez kiment a fejembõl), ehelyett csináltam köménymagos-sósat meg mazsolás-kakaósat. Az elsõ hibát ott vétettem el, hogy nem a megfelelõ embernek adtam ezt a sütit. Bár mondta, neki is leadható, és ott helyben a lelkére kötöttem, hogy figyeljen, mert 4 adagra van bontva, meg hogy gluténmentes, meg hogy jó lenne 4 pontra elszórni, meg figyelni rá. Ez az információ nem maradt meg, így csak nagyon soká találkoztam a sütimmel 1 adott ponton. Ígérem legközelebb erre jobban figyelek, még több matricát ragasztok rá, ráírok papírral az  instrukciókat. Ez úton is elnézést, annak, aki számított a kókuszkockára, teljesen kiment a fejembõl, hogy én azt ígértem, csak remélem, hogy azon az egy ponton ahol fellelhetõ volt a sütim kellõ biztonságban volt ahhoz, hogy merjen venni belõle... (ha nem vállalom, hogy készítek neki kókuszkockát)


Busszal érkezés Kisnánára, kicsi kókadozás a ringatózó buszon, de amint a rajthoz érünk megtelik minden jókedvvel és élettel. Igazi nyüzsgés. Mindenki itt van az összes õrült akit ismerek (ne tessék zokon venni, ez dicséret). Sokakkal beszélünk. 1-1 mondatot váltunk vagy többet. Bíztatom Lacit, hogy biztos szuper idõt fog menni (úgy lett). A rajt egy kicsit kaotikus, kapkodós, mindenki aktív pörög, de sok információ átadásra nincs idõ. A megfestett köveket átadva még szerettem volna ott is elmondani, hogy sütöttem gm. sütit, de már nem figyeltek rám, sok induló sok munka…


Az idõ a kultikus 7:00 nagyon gyorsan eljött, bátran az elsõ pár sorba kerültünk, s a rajt „dörrenéssel” dobszó és éljenzés közepette nekiindultunk. Vitt minket a lendület 50 egész métert mi is futottunk, csak úgy az íze kedvéért. Olyan érzésem volt, mint Oggau-ban. Nem voltam még képes felfogni mire is vállalkoztam, nem törõdtem vele…


Jó volt az elején indulni, így a gyorsabbakkal is tudtam találkozni, egy-egy jó szót szólni, köszöni stb. Úgy mentünk ahogy jól esett, és nagyon jól ment. A Kékestetõre három órán belül értünk fel, ami 1300 szintet 17 km-et jelentett. Bõven 5 km/h átlag felett voltunk olyan szintû ellátás és gondoskodás volt minden egyes ponton, hogy a Kánaánban éreztem magam. Jól döntöttem, hogy a hátizsákomat kivételesen depóztattam, akár a célba is szállíthattam volna… A túra elején már bekészítettem a botomat, mivel hoztam használtam is, volt amikor nagyon nem értettem miért van nálam, egy-két ponton meg igazán hasznos volt, összességében nem vagyok meggyõzve, hogy a továbbiakban vinni kéne a túrákra…


A túra elején sokáig elõzgettek, majd mi is kezdtünk elõzni. Csornai Edina ért utol minket, vagy mi õt már nem is tudom, hiszen annyiszor elõzgettük egymást, mentünk egymás mellet, beszélgetve, hogy már nem tudom melyik momentum volt elõbb. Galyatetõn az volt az érzésünk, már megtette a 7km-es kört, csodálkoztunk is, hogy ezt hogyan csinálta, mikor 20 perce húzott el tõlünk véglegesen… Kiderült nem hagyott le minket, sõt mivel mi elõbb indultunk itt egy huszárvágással még elébe is kerültünk. Galyatetõ azért is volt egy vidám pont, mert finom leves volt, a fotós nagyon lelkesen fotózott és jókedvre derített minket, láthattam még Márton Danit (aki ekkor indult mert már megcsinálta a bónuszkört). A bónuszkör megtétele után kisebb szünetet iktatunk be, kellett az a leves, a mosakodás, még így is megvolt az 5-ös átlag feletti teljesítményünk, hiszen Galyatetõ másodszorra (39 km kb.) 7 órán belül meglett.


A honlapon közzétett KML-t használva a telefonom volt a navigátor, de nem szakadtunk le sokáig annyira egy-egy csoporttól, hogy teljesen egyedül érezzük magunkat, vagy lényegi eltévedést csináljunk. A pontokon aztán mindig felgyülemlett a társaság. Eszembe jutott mindig a figyelmeztetés, amit mondtak: „Vigyázz, ne edd túl magad!” Azt hiszem ezt sikerült teljesíteni, volt amikor nem bírtam enni, a folyadék és a gyümölcs állandóan csúszott, de sok-sok sütirõl maradtam le. A Falánkságot félretéve haladtunk, hol beszélgettünk egymással, hol hallgattunk, hol pedig a közeledõ régi új túratársakkal beszélgettünk. Így találkoztunk és mentünk együtt többször is a szandálban (végül a 88-at teljesítõ) túrázóval is. Ugyanezen a ponton ismerhettem meg Zsófit a Mátra 115 itinerének magyar szinkron hangját. Sokat meneteltünk együtt, fõleg az átfestett piros sávon ami most piros kereszt lett…


Nem ígérem, hogy visszamondom, hogy milyen micociták mizéjével kísérletezik, mindazonáltal érdeklõdve hallgattam, ez volt a legbölcsebb, amit tehettem. A túratigris történetét nem sikerült elmondani, de majd ha érdekel, kedves Zsófi olvasd el, vagy hát elmondom személyesen egy másik túrán, az mégis jobb… Ha már Túratigrisrõl beszélünk azért érdemes elmondanom, hogy a túrán végig velem volt, ott lobogott az övtáskámon. Új társai is akadnak már, lassan kész kabalákkal fogok túrázni: Túratársa volt a Kinizsi 100-on a túratigris gazdájától vásárolt „Bambi”, illetve Születésnapomra kapott barna színû oroszlán fejû fejlámpa. Veszedelmes, fõleg amikor villog a szeme… A sapkámon pedig az idei év 100-as túráinak kitûzõi, jelvényei díszlettek… Mindnki túlélte, kivéve a mûanyag kanál-villa-kés kombót, amit nagyon sajnálok, mert születésnapomra kaptam


Kihagyok majd pontokat és helyeket, de nem volt nálam fényképezõgép, ilyenkor az jó emlékeztetõ. Sajnos végleg tönkrevágtam a Ráckóczi túra volt neki az utolsó adag a pohárban. Megpróbálom még szétszedni, kitakarítani egy utolsó harcot még vívunk, de gondolatban már eltemettem…


A következõ jellegzetes pont Mátraháza, ahová én a táskámat depóztattam. Itt ittam egy sört, ért be minket Dienes Áron, Messner Zlot, Bagira. Innen úgy döntöttem viszem a hátizsákom, teljesen indokolatlanul, hiszen hozzá sem nyúltam, csak súly volt a hátamon, de jólesett, hogy végre érzem, valami van a hátamon. Eddigi összes túrán magammal cipeltem egy hátitáskát (kivétel talán a 10 km-es körtúrások voltak). Így megnyugtató nehézséggel húzta a hátamat.


Mátraszentimrénél aztán újra frissítettünk, a leves megint új erõt adott, nem beszélve arról, hogy egy kötelezõ zokni cserét is beiktattam. Ez rengeteget segített, de valamit ki kell találnom az állandó talpázás ellen… Ötleteket várok… Mivel Gabiban annyi erõ volt még visszarohant kb. 1,5 km-nyit az útszélén hagyott túrabotjáért nekem még egy kis plusz pihenõ adatott meg. (nem volt ám olyan fontos, mert egyszer sem használta, már csak azért sem…) Az eddig is folyamatosan minket üldözõ Átol Csabi ekkor sokáig elõttünk haladt töretlenül, nagyon mosolyogva hatalmas kedvvel és hihetetlen storykkal a zsebében…


A Szorospatak után sötétedett ránk véglegesen. Az Ágasvári turistaházat kicsit nehezen találtuk meg, pedig ott volt az orrunk elõtt. Itt volt egy kisebb mélypontom, de az Ágasvárra töretlenül felmentünk és az egészet megúsztuk még szárazon. Visszatérve az ágasvári th-hoz a forralt bor, az omlett rettentõ energiákat adott. Igaz eleredt az esõ, de nem esett annyira, hogy bármilyen formában zavarjon. Kicsit ázottabb vizesebb lett az út, de hál istennek nem hömpölygött a víz nem eredt semmilyen extra patak. A Hidegkúti ponthoz érve azért persze egy kicsit bosszúsak voltunk a dagonyáért. Gabi igazán kecsesen üdvözölte a pontõröket… A kávé elmaradt, tejeskávé eddig nem adatott meg nekünk, így szeretném igényemet kifejezni, a kávés pontoknál, hogy ha megoldható legyen tej, mert feketén és sûrûn a kávét nagyon nem bírom, bár a túra során rákényszerültem késõbb…


Érdekes módon Nem jutott eszünkbe, hogy átnevezzünk rövidre. Mindketten tudtuk: Teljesíteni akarjuk ezt a távot, néma egyetértésben mentünk tovább. Fel egészen a Muzslára. Tényleg nem könnyû a terep, nem gázos, csak fárasztó, és azért a Muzsla tetején ért engem a második negatív pontom. Megálltunk több mint 2 percre és annyira el kezdett rázni a hideg, hogy konkrétan a bögrémben lévõ folyadékot kb. magam mellé ráztam. A tûz segített, és a kedvem megvolt. Innentõl kezdve jött a Sárga + kálváriája. Le egészen a Diós-patakig, majd Kénes-kút, Havas, Fajzati mûút majdnem egészen Tót-hegyesig…


Besárgultunk teljesen, a Diós pataki leereszkedés végtelen hosszú volt, nem akart eljönni az a patak. Utólag hihetetlen hogy a Muzsla és a Diós patak között csak 5 km van, 1,5 óra alatt tettük meg. Ez egyértelmûen egy nagy küzdelem volt a Muzsla tetejérõl úgy indultam, hogy én se voltam a toppon és túratársam is fáradt lehetett, de kitartottunk. Eljött a patak, és nuku fáradtság, jött hát a Kénes-kút amit megkóstolva nyugtával dicsérhettem kénes ízét. Ez volt az egyetlen forrásvíz amit ittam a túrán… A Sárga + ez után igazán megmutatta a kedvességét. Meredek. Nagyon meredek. Muzslát megszégyenítõ meredekség és lejtõ. Felkapaszkodni a Havasra, majd a leereszkedni róla igazán kemény megpróbáltatás volt.


Nem tudom hogyan, de eljutottunk Fajzatpusztára. Kávé cukor és tej nélkül, mindegy hogyan, már reggel volt… Tovább a sárga plusszon, újabb kemény emelkedõ, Káva, szép kilátás amúgy és még valami közös kép is készült, nagyon szépek lehettünk. Aztán lassan eljött… Vége lett a Sárga +-nak… Nem hittem el. Örömtáncot jártam… Nem sokáig, az út saras volt, tocsogós, majd jött a Tót-hegyes.


Felfele már énekléssel próbáltuk magunknak a tempót diktálni. Hihetetlen de bejött. Gyerek dalok, régi népdalok jöttek elõ. Micimackó, Vuk, Ha jó a kedved, Én elmentem a vásárba. A dalokról szerintem ki kellene adni egy Best of Mátra 115 cd-t. :D A Tót-hegyesi ponton szerintem mi voltunk az egyik leghangosabb és legvidámabbak, pedig aztán…


Palacsinta!!!!! Ó hogy milyen kedves pontõrök, volt még Palacsinta! Nem kellett több annál az egy darabnál, amit kaptam, örökké hálás leszek. Újra energiára leltünk. hasítottunk (már amennyire lehetett) A Világoshegy emelkedõje volt az utolsó. Eddig sem tartottam észben mikor mentem fel, mikor mentem le. Mentem hol Gabi elõtt, hol Gabi után, hol egymás mellett. Néha beszéltünk, néha zombultunk. Néha csak úgy ébren tartottam magam, azzal, hogy beszélek neki, nem voltam benne biztos, hogy érdekli is vagy eljut-e amit mondok, nem volt fontos, a lényeg menjünk. Az utolsó szint! – szólaltam meg. (Bíztattam inkább magamat, mintsem Gabit, de kétségtelen neki is szólt) 1 km 100 m szint meglesz! Húh talán ez volt a legkeményebb emelkedõ, mondjon bárki bármit. Nem készültem ki, de azért kemény volt.


Innen már csak a buckák vártak… Két bucka és lefele. Szinte száguldottunk... Futottunk, értitek ezt? Futottunk? Ahol lehetett még futottunk, vagyis inkább csak kocogás volt… A zöld háromszög hosszú… majdnem olyan hosszúnak tûnt, mint a sárga +, de azért mégse. Sokkal szebbek az emlékek róla. Saras volt, de már mindegy volt. Hosszú volt, de már nem volt sok…


Ennyit életemben nem mentem. Sem szintben sem távban. Egyben van a lábam még vajon, vagy a cipõm tartja össze? Mikor az elsõ murvás utat elértük örömmámor, hangos kacaj és nevetés öröm. Gabi kérdezi mi van. Utólag jövök rá, ekkor tudatosult akármit is csináljak MEGLESZ! Beérünk, ráadásul, ha nem is 25-órán belül, de 28 órán belül! „Rohantunk” majd aztán mégsem inkább csak a túlélésre játszottunk, újra énekeltünk, meneteltünk, én már vigyorogtam. Cseresznyés jobbra, hosszan hívogatóan. Ott a tulaj, mondom szerinted gáz megkérdezni? Ugyan dehogy! Hát megkérdeztem, vehetnénk-e egy marékkal. Baloldalról vehettünk. Örök hálánk. Ez olyan volt, mint a dopping. Átol Csabi csak mosolyogva elõzött le minket véglegesen… Az aszfalt még így sem akart eljönni. Majd megjött. Kicsit kocogtunk, aztán inkább mégse. Énekeltünk, danolásztunk, már nem tudom, csak úgy ott voltunk…


A cél közelében összebeszélünk Gabival, énekelve futva érkezzünk meg! Jókedvûen és stílusosan! Nanáhogy! Jön a zebra, majd a Mûvelõdési ház és rázendítünk: Fürge róka lábak surranó kis árnyak...


Jön a cél sok ember, én úgy érzem nyertem! Örömmámor, felhõtlen öröm. Azt hiszem, a turistamagazin fotóján egyértelmûen látszik… Minden feszültség és figyelem, ami eddig bennem maradt felengedett. ITT vagyunk! Beértünk! Megcsináltam, képes voltam rá. Tapsvihar, éljenzés, gratuláció. Kábán örömittasan adom oda itinerem, percekig tanulmányozom a köveket, háromszor kérnek meg rá, hogy válasszak oklevelet, mire képes vagyok felfogni… Megjött a gratuláció, majd kérdezik rögtön: Levest?


Fürdést! Elbotorkálok mezténláb, lemosom magamról az út porát. Frissen teljesen átöltözve jelenek meg, kicsit bicegek, de boldog vagyok. Iszom a sört, eszem a levest beszélgetek, és úgy tapsolok a késõbb beérkezõknek, hogy átéljék azt, amit én. Beért a Mátra itinerének magyar hangja Zsófi és túratársa (nevére nem emlékszem, nagyon szótlan volt), Beért Höri, Varnyu Gyuri, Lestat. Mindez nem egyszerre, percekkel, órákkal késõbb. Megvártuk a söprût is. Neki is jár a taps!


Lassan indultunk haza, nehéz szívvel búcsúztam, nehogy ott ragadjak, inkább elindultam, majd míg vártam a kocsi tulajdonost és társaimat stílusosan lefeküdtem az aszfaltra és szundítottam. Elégedetten és kábán. Gabi keltett, hogy indulhatunk… Õ a kocsiban aludt. Én félig aludtam félig Vinatival beszélgettem. Talán most jobb volt a helyzet, mint Iszkiri után…


Hazaérve aludtam, tettem vettem, a fél vasárnap észrevétlenül telt el. Hétfõn izomláz nélkül ébredtem. Csak a talpam az átázott és állandóan megrongálódó talpam volt, ami nem jött helyre (külön életet él, nem tudom mit találjak ki rá…). Ennyit jelent kérem. Ennyit jelent a társaság, a küzdelem, a felkészülés, ennyit jelent a szervezés és az ellátás.


Köszönöm a Mátra 115 kitalálását. Igen meg fogom még csinálni, ebben biztos vagyok. Minden pontõrnek, önkéntesnek Nagyon köszönöm a kedvességét a kiszolgálást, a mosolyt a bíztatást.


A túratársak most is bizonyítottak, egymást segítettük támogattuk. Egyedül igazán nagy kihívás lehet ezt teljesíteni, de úgy, hogy velem végig voltak igazán könnyû dolgom volt. Ezt többször is megkaptam. Igen jó túratársat választottam. Az akarat és erõ benne is ott van, már csak az, hogy teljesítette bizonyíték erre a tényre.


Nagyon jó volt Átol Csabi nyomában járni, vagy elõtte loholni. Egy igazi kemény túrázó, egy nagyon barátságos és közvetlen ember, aki már csak megjelenésével képes arra, hogy lelket öntsön beléd. Egy cseresznyeszedési elõnyre tett szert a végén. Mi sokat futottunk õ semmit sem… Mi sokat pihentünk, valószínûleg õ jóval kevesebbet… Ennyit a rutinról…


Köszönöm a finom sütiket az ellátást, még egyszer sajnálom, ami a GM sütimmel történt. :S


Végül Gratulálok mindenkinek, aki elindult, megpróbálta. Függetlenül attól, hogy sikerült-e teljesítenie vagy sem. Feladni sokkal nehezebb, átnevezni is nehéz szívvel nevez át az ember, de aki ezt a döntést meg tudta hozni magában nem vereséget szenvedett, hanem nyert.


Bárki is festette az általam választott követ, mostantól szép helyen fog díszelegni a lakásban. Egy fa, az út mintha saras lenne. Azt hiszem az ez évi Mátra 115 túrát ez jellemezte.


Maradok tisztelettel:


A túratigris


 

 
 
 Túra éve: 2013
MikinenTúra éve: 20132013.06.24 19:56:43
megnéz Mikinen összes beszámolója

 


Elõszó : 3 Kinizsi 100-as után úgy éreztem(éreztük) szükség van újabb kihívásokra.A ttt oldalon akadtam egy Mátra 115/124 leírásra.Megnéztem a szintet, 6378 m uuuhhhúú, ez nem lehet gyenge.


Feldobtam az ötletet sporttársamnak Misinek, nem kellett rábeszélni.


 


A Túra:


 


Így aztán idén mi is ott voltunk idén a rajtban.Hazudnék ha azt mondanán, hogy nem izgultam.Tudtam, hogy jó sok sár van fent a hegyen és az útvonal kétharmadán soha nem voltam.


 


Nekiindultunk szerencsére csak az az elsõ km-n volt brutál sár, majd levette rólam a cipõt.Aztán hol nagyobb, hol kisebb mértékben emelkedett az út a Kékesre.3 óra alatt tettük meg az elsõ 17 km-t.


Megbeszéltük az ésszel megyünk, nem akarunk kidõlni az elején.Gyors frissítés, utána irány Parádsasvár idõnként kellemes kocogásba csaptunk át.Újabb gyors pecsételés és irány a Galyatetõ.


 


Tudtam, hogy nem lesz kellemes (emlékeztem a szintrajzról) így is lett, de felértünk.Finom leves és menet Mátraalmásra, lefelé a bal kanyart amit az itíner is említ, kis keresgélés után megtaláltunk, aztán futás és ugrálás kombinációjával tekerünk lefelé. 13.21 az idõnk, megyünk az újabb Galya körre.Kicsi szenvedés, megint fennt vagyunk. A leves már elfogyott, de annyi baj legyen azért van még mit enni.


 


Kellemes napsütésben irány Mátraháza kis kocogással javítva a Galyán ,,lelassult” idõnket.Mátraháza gyorsan eljött, utána Lajosháza útközben utolértünk pár túrázót legalább tájékozódni nem kell, szerinetm együtt gyorsabban megyünk. A Lajosházai patakátkelés nem volt egyszerû, alkalmi túratársunk el is merül bokáig, a ponton nagyon kedvesek voltak és már javában benne vagyunk a délutánban (16.46).


 


Mátraszentimrére jól emlékszem itt már éreztem, hogy jól esik ha leülök (18 óra) itt is finom levest ettünk, usgyi Szorospatakra. Ide kértük a csomagunkat az éjszakai ,,átállásra”, Szorospatak elõtt futottunk mert a lejtõ nem túl meredek és még jól is esett.


19.41-re érkezünk meg, gyors átöltözés, zoknicsere, rövid kaja indulás tovább. Itt számolok, már megtettük a túra felét alig több mint 12 óra alatt, a teljesítésre szintidõn belül már komoly az esélyünk.


Ágasvári túristaháznál már felkapcsoljuk a lámpát, hátizsák le így mászunk fel a csúcsra, kicsit nehezen megyek fel, de azért fennt vagyok. Lefelé sem sokkal jobb, max a tüdõmnek, de combom, térdem nem szereti. 5 perc pihenõ lennt, pár újabb ideiglenes társsal elindulunk a szalagozáson, már tök sötétben. Nemsokára lemaradunk, hiába van aki gyorsabb, semmi gond rendben vagyunk, nem vagyok éhes, és jó iramban megyünk Fallóskútra. Meg is érkezünk rendben.


Itt lefelé Mátraszentkeresztre még egy picit kocogok is.


A falu után már jártunk, tudom mi van még hátra, 23.14-re érkezünk Hidegkútra. Kiszámoltam, hogy a teljesítéshez ide, hajnali egy elõtt meg kell érkezni, szuper jó idõt megyünk.(Magunkhoz képest, ráadásul elsõre) Rövid energiafelvétel irány az ösvény, sajnos itt pár tócsában megmerült a cipõm, ez nem volt olyan jó.Leérünk a patakmederben itt botladozva megyünk tovább, de tudom ha kiérünk a patakvölgybõl sem lesz jobb, mert megyünk el a Muzslára. Itt jött el, szerintem mindkettõnk holtpontja, több megállással érünk fel a pontra.Itt egy kis lerogyás, pihi, kaja.Közben megjön egy 5 fõs társaság velük együtt indulunk tovább.Sajnos az ösvényre belogó ágak kerülgetése közben belerugok pár kõbe, fájt a lábujjam mint az állat.Nem érek rá vele foglalkozni, vonatozunk lefelé.


 


Közben csodaszép az éjszaka ahogy a tisztásokon elõbukkan az éjszakai fényeivel Pásztó és a többi település.A Diós pataknál 2.30-at mutat az óra, 95 km hajnali 3-ra terveztem a 100 km-t, nem sokat tévedek. Egyik srác elkezd remegni a ponton, lefektetik a sátorba, gondolom leesett a vércukra, inkább itt mint máshol.Ráadásul elég hideg is van, látszik a leheletünk.Tovább megyünk jó iramban alkalmi csoportvezetõnk egyfolytában dumál, amit nem értek, honnan van ennyi energiája, másrészt pedig szórakoztat, és nem alszom el.Bár az elfogyasztott iso, cola, tea mennyiségével nem is nagyon lehetne.


Megérkezünk a Zám patakhoz kicsi mászás hurrá (!) túl vagyunk a 100 km-en, kezd hajnalodni ahogy a Havas felé haladunk.Újabb túratársakat érünk utol és le, ahogy mászunk felfelé, egyenletes iramban egy megállással teljesítjük a Havasi csúcsot, nagyon boldog vagyok, amikor lerogyok a tûz mellé.


A pont hölgye nagyon kedves gondolom erõsen látszik rajtam már a leszarom hangulat miközben meleg (!) teát kapok. Ez feltölt, plusz gyors számolás 4,51 van, 105 km, még egy húszas van hátra, idõnk mint a tenger és még három mászás.Biztos vagyok benne, hogy meglesz, ez új erõvel tölt fel.


 


Tûzünk lefelé, elõzünk még egyet kettõt, így gyorsan eljön Fajzatpuszta, szinte meg sem állunk, tovább inkább lassan de folyamatosan elõre.A Káva felé érzem, hogy a Havas azért kivette az erõmet, kicsit éhes is vagyok, de nem nagyon megy már az evés.6.15-kor kapjuk meg a Kávai pecsétet.Lefelé már nem tudok futni, elkezdett fájni a talpam mind a kettõ.Hólyagot nem érzek, de fáj.


 


Egy óra kell az újabb 4 km megtételéhez, nincs mese lelassultunk, a régebbi leírásokból vártam, hogy lesz palacsinta, de sajnos most nincs.De már csak egy kurva hegy van hátra. Menet közben már tudom, hogy meglesz, már nincs sok hátra. 8.09 és leülök a Világoshegyen nem kérek már semmit, csak ülök és nézem a csodálatos panorámát.Közben megérkezik egy újabb versenyzõ õ is hozzám hasonlóan tesz.Nem tudom meddig ülök, de jó.Azért a 25 óra menetelés erõsen érzõdik.


 


Egy hölgy kérdezi ki megy tovább Misivel mi mondjuk, hogy go! Velünk tart, bár jól elbeszélgetünk a rajtlistából tudom, meg hogy a neve Anita. Lefelé nem nagy öröm menni már, minden lépésnél érzem a talpam.Biztosan ezért tûnik olyan hosszúnak az utolsó 7 km.


 


Végre beérünk a házak közé, hármasban sétálunk be a célba. Taps, elmondhatatlanul jó érzés kicsit meghatódom 26 óra és 33 perc az én órám szerint 31, de tök mindegy. Sikerült.


 


Következtetés : Ketten nagyon jó volt menni, láttam, hogy többen tök egyedül mentek végig.


Minden elismerésem nekik, nekem nehéz lett volna.


Negyven felett érdemes volt, rendszeres futással készülni.


Nem mondok nagy újdonságot, fejben kell erõsnek lenned, hoztam botot a tavalyi képeket elnézve, (jól tettem) nagyon jól ment vele.Fõleg azért, mert nem merevedett el a combom 100 km után.


Szóval nem könnyû, de meg lehet csinálni.


A rendezésrõl csak a legjobbakat tudom mondani, kiszolgálás, hozzállás, neked tényleg ,,csak" túrázni kell !


Mikinen

 
 
EduShowTúra éve: 20132013.06.21 00:28:47
megnéz EduShow összes beszámolója

MÁTRA 115



"Don't be scared to walk alone

Don't be scared to like it

There's no time that you must be home

So sleep where darkness falls

 ...

Dream your dreams but don't pretend

Make friends with what you are."


(JM)


 Bõ két évvel ezelõtt, amikor elõször olvastam errõl a túráról, reakcióm mindössze egy hangos kacaj és egy "Na, neee!" felkiáltás volt. Ezzel le is tudtam magamban az ügyet.


Aztán az elmúlt hónapokban teltek-gyûltek a százasok és ez a túra is mocorogni kezdett a tudatalattimban. A nevezési határidõ lejárta elõtt alig néhány nappal telefonált Bubu és felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha megpróbálkoznánk vele, hiszen jó gyakorlás lehet a július eleji Malofatranská Stovkára. No, itt sikeresen megleptem magam, mert szinte azonnal rávágtam, hogy "Igen, igen, igennn!" és már éreztem is a Mátrát a lábaimban.


Az elkövetkezõ két hétben pedig pedáns módon bebifláztam a térképet, jelzésváltásokat, szintmetszetet, útvonalleírást, meg minden elérhetõ (egyébként példaértékûen kiváló) dokumentációt a túra honlapjáról.


Így jött el a nyár elsõ napja, amelynek reggelén végül ott álltunk egy éve elhunyt nagymamám szülõfalujában, Kisnánán (az õ emlékének "ajánlottam" ezt a túrát), a vár tövében a tömegrajtra várva. Cseppet se kételkedtem a sikeres teljesítésben, de azért aggódtam azért, vajon mennyire visel majd meg a Mátra.


A faluból kiérve már a SÁRga jelzésen rögtön megízlelhettük a hegység zamatát, a cipellõm majdnem a maradás mellett döntött, miután a cuppogós agyag egy az egyben lekapta a lábamról. Jót kacagtam és is és mások is, akik látták. Miután erõnek erejével kiszabadítottam, visszavettem, még szorosabbra kötöttem és meglódultam...


A S+-et elérve kezdtük meg úgy istenigazából a 6374 méternyi szint elfogyasztását. Szépen komótosan - egy lejtõt azért megszaladva - emelkedtünk a Jagus felé. A magam részérõl egészen Kékesig bemelegítést terveztem. Elértük a Ko, majd a K jelzéseket, utóbbin magától értetõdõen rendeztük magunkat irányba: felfelé. A Jaguson EP és sütemények vártak, persze csak a bélyegzés idejére álltam meg. Nagy csata állt elõttem, az Oroszlánvár, mint leküzdendõ mumus, mert márpedig én felmegyek oda egy szuszra!


Ezúttal sikerült! Fent újabb EP és víz. No, innen már lényegében végképp csak a Kékes volt hátra, Bubu elhúzott, én még mindig a bemelegítõ-tempómban róttam a kilométereket a kék sávon. Felérve a sok-sok finomság közül a rostos almalére és a paradicsomra cuppantam rá, s miután teleettem magam, megindultam lefelé a S jelzésen. A második mumus. Ráadásul nem kicsit sáros állapotában. Ezúttal nem sikerült oly elegánsan lenavigálni magam, mint a 'bércen, de azért különösebb gond nélkül lejutottam. Elõbb S4-re, majd a P jelzésre váltottunk és Parádsasvár felé vettük az irányt. Magunkhoz képest nagyon jól haladtunk, ötös átlag felett, de még mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen bemelegedve.


A sasvári EP-nál újfent a paradicsom-rostos lé kombóval frissítettem magam és azonnal tovább is álltam a P+ jelzésen Galyatetõ felé. A szintmetszet (és mások elmondása alapján) húzós emelkedõre készültem és fejben talán kissé túldimenzionáltam a nehézséget, mert sitty-sutty, már fent is voltam a Mátrabérc-túráról ismerõs esõháznál... innen pedig már csak néhány lépés a tetõ.


Pygmea pontján még épp jutott egy tányér leves (utánam már többeknek nem), benyomtam egy magnéziumtablettát is és Péter-hegyese kimászása után elkezdtem gurulni Mátraalmás felé. Közben utolért a túra etalonjának tartott vinatti és elkezdtem aggódni, hogy tán rosszul állok az idõvel, de megnyugatásomra közölte, hogy csoffadása és etalon-mivolta nagyjából Szorospataknál kezdõdik (mint utóbb kiderült ezúttal még ott se nagyon, mert élete legjobb eredményét produkálta idén).


Leértünk Mátraalmásra és míg az itineremet leadtam bélyegzésre, újfent rácuppantam a tányér paradicsomra. Visszakaptam a papirost és felnéztem a Galyavár felé. Nagy levegõ, gatyát felkötni, a Galya vár! Hát jó meredek volt, néhol még a mancsaimat is bevetettem a siker érdekében. A mászás közben egy ponton benéztem a jelzést és kissé jobbra kezdtem tendálni, de a felfele irányt tartva végül feljutottam a csúcsra. A sánc után értünk SZLA pontjára, aki mesélte, hogy volt már olyan is, aki kétszer megtette ezt a betétkört. (Tán úgy megszédült februárban, hogy még mindig itt köröz?)


Mire másodszor Galyatetõre értem, leves helyett már kénytelen voltam én is "csak" sütikkel beérni. Be is nyomtam jó néhányat, nyugodt szívvel, hisz a következõ szakasz nem túl meredeken, lejtõvel indul: K + Z4 = Mátraháza. Ez az állítólagos könnyed, pihentetõ szakasz (lejtmenet a kéken, majd kellemetlen hullámvasút a Z4-en) nehezebbnek bizonyult a Kis-Lipót megmászásánál. Mátraházára érve újfent rázoomoltam egy tál paradicsomra. A pontról elõbb a S3, majd a S4 jelzésekkel ereszkedtünk Lajosháza felé. A Mátrai csillagos élményeimet megfejelve, a S4 lejtõjének aljához közeledve ismét sikerült produkálnom egy sárban seggreülést. Lajosházán Parádi Laciék pontõrködtek. A ponton kólával és mi mással, mint paradicsommal tömtem magam. Az innen következõ szakasz bebiflázott emlékeim szerint laza emelkedõ Mátraszentimréig. Jól emlékeztem. Sikerült igen jó átlaggal abszolválnom, ezáltal visszakapaszkodtam ötös átlagra (ami Mátra/Lajosházán elveszni látszott).


Nagyon jól esett a tányér leves, annál is jobban a tény, hogy beértem Kláriékat és Popeyéket. Közeleg az éjszaka, Bubu most épp valahol mögöttem, megbeszéltük, hogy a szoros szintidõ miatt ezúttal nem várhatunk egymásra, de ki tudja mikor ér utol és jobb volna nem egyedül menni.


A pontról Kláriékkal indultam tovább. Lejtmenetben õk, felfelé én mentem elöl. Még bõven világosban értünk Szorospatakra, de már beüzemeltük a lámpáinkat, mivel Ágasvárra kapaszkodás közben az erdõben már sötét lehet. Mire felértünk pont be is sötétedett teljesen. Pecsét a turistaházban, rákacsintottam az asztalon látható finomságokra, ittam egy jó pohár füves limonádét, letettem az övtáskámat, zsebre vágtam az itinert és megindultam a K3 oda-vissza szakaszán Ágasvár csúcsa felé. Fent a ponton a pecsét mellé megkaptam az utolsó magnéziumtablettát és már indultam is visszafelé. Már jöttek is szembe elõbb Kláriék, majd Popeyék. Az "addig örülj, amíg fölfelé mész" kezdetû örökzölddel borzoltam az idegeiket, majd tovább botorkáltam lefelé. A turistaházba érve benyomtam egy jó adag rántottát, desszertnek még egy kocka rizskoch is lecsúszott és vedeltem tovább azt az isteni finom füves limonádét.


Ez megadta a szükséges pluszt, mondhatom.


Kláriékkal, Popeyékkel együtt indultunk tovább az éjszakában, Fallóskút felé. Rettenet unalmas szakasz lett volna egyedül. Ugyan egyáltalán nem voltam éhes, a sajt, az olívabogyó és a gumimacik láttán felcsillant a szemem. Csipegettem hát picikét.


A S+ vezetett tovább Mátrakeresztesig, onnan az azonos színû sáv jelzésre váltottunk és azon emelkedtünk Hidegkút felé. A ponton leves, sütik és a depós cuccom, azaz a cserezoknim várt. Bár nagy szükségét nem éreztem és a saras cipõ le-s-fel vétele se esett túl jól, mégis megléptem ezt a cserét. Bekenegettem a lábikókat frissítõ-kenõccsel és így, kicserélõdve láttam hozzá a levesemnek. Gyorsan bekanalaztam és már indult is tovább a társaság. Ezúttal Popeyékhez csatlakozva haladtam, majd Nagyparlagnál ismét beértük Kláriékat. A különféle zöld jelek kombinációjával (Z4, Z, Z3) a túra legnehezebb szakaszát tudtuk le, így mire P P3-ön felértem a Muzslára, fellélegeztem. Korainak tûnhet, fõleg azért, mert rendkívüli módon utálok innen lemenni, de mégis, tudtam, hogy a neheze megvan. (Igazam volt.)


Még vaksötét volt a Muzslán, de már enyhén pirkadni kezdett, mire leértünk. A Nagy-Koncsúr tisztásáról nagyjából semmit se láttunk Pásztó fényein kívül. A Diós-pataknál elidõztünk picikét, megittam egy adag kávét (mert Klári sokallta, amit kapott). Eltettük a lámpáinkat és még együtt indultunk tovább, bár egyre jobban elszakadtam túratársaimtól (mondhatni „kilõttem” elõre), innen lényegében egyedül folytattam tovább a Z jelzésen, amit S+-re cseréltem, hogy megmászhassam János várát (jó kis négykézlábas emelkedõ). A Havas szinte fenyegetõen meredt fölém, aljában, a Kénes-forrás közelében újabb EP volt, ezúttal valóban csak a pecsétért álltam meg. Újabb jó kis négykézlábas kapaszkodás követte, majd a Havas tényleges emelkedõje. Egyáltalán nem is volt vészes. Felfelé két embert elõztem. A csúcson lévõ pontra érve meg is jegyezték, milyen friss vagyok. Igazuk volt. Csúcsformában voltam. Ettem-ittam és továbblódultam, még mindig a S+-en, kihasználva a lendületet. Fajzatpusztán a újfent rostos lével frissültem, valami sósat is ropogtattam. A Káva majd a Tót-Hegyes következett. Emelkedõ, nyami!!


A Z4 kicsit soká váratott magára, de a csúcsra vezetõ oda-vissza hamar meglett. Az itiner ide palacsintát ígért, de szerintem az olyan, mint a Loch Ness-i szörny... átlagember még nem látta. Kicsit se bánkódom, vizet iszok, jó sokat és postafordultával megcímzem magam az utolsó emelkedõ felé.


Visszaérek a Z3 elágazójába, továbbindulok a szalagozással erõsített Z+ jelzésen a Z4 felé. Nagyon jól jöttek a szalagok, de még így is sikerült 2-3 percet jobbra-balra nézelõdve tiprolódással tölteni... de végül csak meglett az a bizonyos utolsó kiemelkedés, a Világos-hegy.


A pontõrök már jóval a felérkezésem elõtt észrevettek ugyan, de nekem még némi fotózhatnékom akadt az utolsó pár méteren. Mármint tényleg, ezúttal nem alibibõl: nagyon szép virágok bújtak elõ a sziklák közül. A csúcson megkaptam az utolsó igazoló bélyegzést az itinerre és egy felülmúlhatatlanul jólesõ arcmosással frissülhettem. A szöveges leírás szerint "innen már le kell gurulni Gyöngyöstarjánba", ám ez senkit ne tévesszen meg: ez a túra legnehezebb része. Elõbb meredek és sziklás, utána meg végtelen hosszú és kõkemény. A faluba érve azonban levakarhatatlan mosoly kezdett az arcomra rakódni: nemhogy 30, de 28 órán belül megcsináltam, mindezt úgy, hogy csak annyit adtam ki magamból, amennyit feltétlen szükséges volt. Besétáltam a célba, kiválasztottam a kövem, megkerestem a csomagom és némi cica-mosdás után átöltöztem. Ettem egy tál levest és egy csomó sütit és örömmel konstatáltam, hogy a rettegett Mátra 115 nem is volt olyan nehéz, mint hittem.


Mindenkinek csak ajánlani tudom:


„A Mátrát végigjárni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan elindultok én nem ellenzem". ;-)


 


U.I.: Jövõre muszáj lesz visszajönnöm, mert az nem létezik, hogy ez ennyire könnyû legyen!

(De igen, létezik. Mindez a vérprofi szervezésnek köszönhetõ. Nekünk túrázóknak gyakorlatilag csak annyi a dolgunk, hogy gyalogoljunk keresztül-kasul a csodaszép Mátrán.

ÉS EZT NEM LEHET ELÉGSZER MEGKÖSZÖNNI!)

 
 
atomcatTúra éve: 20132013.06.20 10:11:06
megnéz atomcat összes beszámolója

Még tél volt és a Bükk hófödte, jeges útjait koptattuk Ferenci Lacival a Tortúrán, amikor viccesen felvetette, hogy a Mátra 115-re (ami valójában 124 km) kellene egy túratárs. Mi volna, ha éppenséggel én volnék az...

A problémát az jelentette, hogy feleségemmel korábban megállapodtunk, hogy ez az a túra, amire biztosan nem megyek el, mert annyira extrém a 124 km táv a benne rejlõ 6375 m szinttel.

Sajnos a megállapodás jelentette diplomáciai problémát azóta sem sikerült megnyugtatóan rendezni, de végül szerencsére a részvétel mellett döntöttem.:)

Felmerült, hogy esetleg 'csak' a 88-as (valójában 95-ös) távra nevezek, és Hidegkútnál elválnak útjaink, de aztán leendõ túratársam nagy örömére a hosszabb távra kattintottam a netes elõnevezésen:)

Bár a tél sok sífutással és sikeres expedíciókkal telt, plusz még egy igazi, sárdagasztós Julianus 50 is összejött a távoli északról éreztem, hogy a sikeres túrához szükségem van még egy kissebb lórúgáshoz, ami a Szarvasköi Öko-park teljesítésében testesült meg. Az erõsre fogott elsõ 62 km-es szakasz nagyon jó kis edzés volt.

Laci idén is a 'Nagy Kombinációt' csinálta, ami Nála a K100 és a Mátra 115 egymás utáni teljesítését takarja. Így utólag ismét gratula a sikeres dupla teljesítéshez!

Egy héttel a túra elõtt az idõjárási helyzet kétségbeejtõen rosszul festett: hétvégere esõ, és úgy tûnt, 100% az ázás... Lassacskán az idõ elõrehaladtával eleinte a norvég, majd hamarosan a magyar idõjárási oldalak is optimistább jõvõképet kezdtek vázolni. Végül úgy tûnt, a szombat felhõs, de esõmentes, a vasárnap pedig kicsit záporosabb-zivatarosabb lesz. A hõmérséklet optimálisnak ígérkezett 10 fok körüli minimummal, és 20 fok körüli maximummal.

A túra elõtti héten kedden érkeztem haza azzal az eltökélt szándékkal, hogy távmunkaóráimat fegyelmezetten kordában tartom, és kipihenem, lelkileg felkészítem magam a Nagy Kihívásra. Csütörtök délután elterveztem a depóbeosztást, listát készítettem a bevásárlandó motyókról és a lelki felkészülés keretében tanulmányoztam a túra honlapját - fõleg a térképkivonatot és a szintmetszetet. Este elemtöltés, pakolászás, esélylatolgatás:)

Pénteken rövid munkanapot tartottam, és idejében elindultam Budapestre Laciékhoz, hogy még a vásárolgatás is beleférjen. A Decathlonba beugrottam egy bokamásliért, ami  volt ugyan, de 9900 Ft kicsit soknak tûnt érte. Idõkõzben rá is jöttem, hogy a túranadrágomon tulajdonképp van egy egész jól mûködõ beépített kamásli, így nincs is szükségem e ruhadarabra. Szerencsére a fejpántot nem felejtettem el, így jó adag szembe folyó izzadságtól óvtam meg magam a másnapi túrán:) 'Gyors' kör a Daubnerban, és meg is volt a nevezési pogácsa, kis baklava vacsorára+reggelire, moscauer Laci feleségének, és még idõben végeztem is.


A megbeszélteknek megfelelõen a kocsit letámasztottam Laciéknál. Egy utolsó, igencsak kecsegtetõ idõjárásellenõrzés, és már robotgunk is a buszpályaudvarra. 

A Gyöngyösre érkezõ budapesti busz indult tovább Kisnánára pár perccel beérkezte után, így lényegében átszállás nélkül értük el másnapi túránk kiindulópontját.

Szállásadónk a megbeszélteknek megfelelõen várt ránk. Gyorsan átvettük a házikót, majd a nevezésen volt a sor, ami a helyi cukrászda-sörözõben volt. Ha már ott jártam, a nevezési laphoz egy sört is legurítottam:)

Nevezés után gyors várlátogatás, és irány az alvás. Lefekvés elõtt utolsó simítások, címkézés a depó cuccon, egy gyors vacsora részemrõl a Baritanyán, aztán alvás. 

Mint mindig, a kényszeres álombamerülés most sem ment jól. Közben tudtam, minden alhatnék perc másnap hajnalban az erdõben kóvályogva mekkora pazarlásnak is fog tûnni visszanézve...

Hajnalban magamtól keltem, talán az izgalom miatt. Kellemes meglepetésként a beharangozott tíz tizedes borultságnak se híre, se hamva. Ragyogó kék égbõl zuhant alá a kellemesen melengetõ júniusi napsugár. Hirtelen meg is ijedtem, hogy túl meleg lesz a hosszú túranadrág, node azért hosszú volt még a nap!

A túrára a lehetõ legminimálisabb cuccal készültem: a legkisebb hátizsákban csak egy esõkabát, egy adag Kinder csoki, egy vésztartalék szõlõcukor, egy vésztartalék Isostar és fél liter bekervert Isostar várta a kihívást. Még a böszme nagy iPhone-t is lecseréltem egy teljesen súlygyõztes alap Samsung mobilra, hogy ezzel is spóroljak az energián.

A startban leadtuk a depócuccot, illetve a már nem szükséges motyót Gyöngyöstarjánba küldtük elõre.

Elérkezett a nagy pillanat, visszaszámlálás, hetet ütött az óra, és meglódult a 10. Mátra 115 és 88 mezõnye.  A futók gyorsan a végtelenbe tûntek, és a gyalogos mezõny is jó iramban hagyott el minket. Még a túra elõtti nap közöltem Lacival, hogy én biza csak mögötte vagyok hajlandó haladni, minthogy háromszoros teljesítõként õ tudja a teljesítési titok nyitját:) Az õ titka a lassan járj, tovább érsz taktikában rejlik. Az egész túra során egy 29,5 órára kiszámolt teljesítési tervet követve navigáltunk az idõben. Ez a relatív idõszámítás annyira rányomta bélyegét a túrára, hogy a valós idõvel igazából nem is törõdtem.

A start után a falu sármentes útjait hátrahagyva hamarosan kisebb sárdagasztás következett, ami nagy reményünk, az elsõ kapaszkodó métereit taposva is kitartott. Szerncsére a helyzet még az éppen kezelhetõ kategóriába tartozott. Bíztunk benne, hogy az idõjósoknak igaza lesz, és további esõk nem fogják dagonyativornyává változtatni a hátralevõ százhuszonpár kilométert. A legkisebb esõzés is sokat ronthatott volna a talajviszonyokon.

Fõ vezérelvünknek megfelelôen az emelkedõket extra lazára vettük. Szinte meg sem erõltettük magunkat a túra ezen szakaszán, ha felfelé menetrõl volt szó: emelkedik, egyesbe tettük, felezõ be, és alapjáraton felturmixoltunk a dombra.

Némileg a Jagust elõtt csatlakoztunk be a Mátrabérc útvonalába, ahol hamarosan meg is kaptuk az elsõ mozgó EP-t, sütivel megtámogatva. Jól haladtunk tervünkkel, hogy a Kékesig egy óra idõtartalékot begyûjtsünk: Laci szerint ez elengedhetetlen a késõbbi, éjszakai szakaszokhoz ahol jóval fáradtabban az Ágasvár, Muzsla, és egyéb finomságok meglehetõsen fingatós mászásai várnak ránk...

Hamarosan az Oroszlánvárhoz értünk, ahol már ténylegesen érezni kezdtem az erõtartalékolás hatását: a Mátrabérces 'toljuk, ami a bakancson kifér' taktikához képest szinte fellibbentünk a csúcsra, mintha nullkilométeresek lennénk, nulla szinttel a lábainkban.

Odafent frissítõpont várt ránk némi vízzel, amit persze ki is használtunk. Az Oroszlánvárat elhagyva Kékesig, sõt egészen a Mátra-nyeregig a Mátrabérc útvonalát követtük. Hamarosan a Cserepes-oldal, Nagy-Szárhegy kombó következett. Szépen, kényelmesen daráltuk tovább a szintet a megbeszélt taktikának megfelelõen. Azt hiszem, ekkortájt jöttem rá, hogy a túra elején Lacinak tett igéretem (hogy mindvégig mögötte megyek) következményeként a túra végére minden bizonnyal molekuláris szinten fogom ismerni a cipõje hátulját, illetve a bokamásliját.

A Markazi-kaput hátrahagyva kis lazítás, és a Kékesig vezetõ út számomra mindig legkedvesebb része következett. A Disznó-kõ és a Sas-kõ hamar a múlt homályába veszett, és már ostromoltuk is a Kékest. A tudat, hogy odafent mennyei frissítõpont vár ránk igencsak megnyugtató volt, mert így, a 17. km-hez közeledve lassan szükség volt egy kis energiautánpótlásra. Felértünk, és a síházban tényleg minden volt, amire túrázó csak vágyhat. Banán, mogyoró, vajas és zsíros kenyér, bekevert iso, kóla, süti, stb… Biztos, hogy legalább a kétharmada kimaradt a felsorolásból:)

Kékesrõl letörtünk a Mátra-nyeregbe. A letörés rejtegetett némi kihívást, mert a sáros lejtõn cseppet vicces volt a lejövetel (aki járt ezen az úton, sejtheti melyik részekre gondolok…), de azért megoldottuk. Némi aszfaltrodeó, vissza az erdõbe, és már zúztunk is megnézni Parádsasvár csodálatos kastélyszállóját. Az ereszkedés alapos dagonyázásba fulladt helyenként. Szerencsére még ez a szitu is a kezelhetõ kategóriába tartozott, bár nyilvánvalóan jobban kivette a részét az elemek merítésében, mint egy könnyed, száraz, döngölt túristaút.

A kastélyszállóval  szemben, az étteremben volt az EP, ahol Laci végre megkapta, amiért jött: BARACK KONZERV. Õ csak ezért indul ezen a túrán. A Mátra 115-ös barack konzervek miatt. Az EP-ben bontottak is a kedvéért rögtön egy újat, mert látták, reménytelen az ellenállás, bottal öl ha kell a barackért:) (Valójában itt is tukmálták belénk a szuflát - ilyen etetõs túrán még sosem jártam….).

Az újabb mennyei frissítés után menni kellett tovább. Az idõterv nagy úr, és a nappali, friss szakaszon bûn lett volna nem idõtartalékot gyûjteni.

Elballagtunk a csõdbe ment évszázados multú kristályüzem mellett. A bezárt, egykor volt patináns gyár üres, szétvert, kirabolt, enyészet mardosta épületeit látva az ember szíve összeszorult, fõleg ha a kontrasztra gondolt ezen épületegyüttes, és a pár méterrel arrébb látott "darab kis Ausztria" jellegû kastélyszálló között…

A falut elhagyva barátságos kis völgyecskében haladt enyhén emelkedõ utunk, de sokat nem kételkedtem abban, hogy hamarosan rákapcsol az emelkedõ:) Bizony, a Kis-Lipót-Nagy-Lipót összeállítást meg kellett hódítanunk, így hamarosan neki is láttunk a szintdarálásnak.

Ebbõl az irányból még sosem másztam Galyára, ezért a kitárulkozó panoráma és látószög az újdonság erejével hatott. Hamarosan a Kis-Lipót köves tetején kopogtattunk túrabotjainkkal, majd egy lokális minimumot hátrahagyva ismét felfelé ívelt teljesítménytúrázói pályafutásunk:), hogy hamarosan magunk mögött tudhassuk a Nagy-Lipót ormát, majd rácsatlakozzunk a Mátrabérc következõ betétszakaszára.

Galyán újabb mennyei frissítõpont várt ránk, és az elsõ elõre küldött depó. Jól idõzítettem az olivaloaj utánpótlást, a sós póló épp kezdte kimarni a mellbimbóimat, de az újraoljajozás gyorsan segített a helyzeten. Ide Isostart és sört is küldtem elõre. Végül úgy döntöttem, az isot bekeverem, legurítok egy levest, és a kedves kis Galya-vár körrõl visszatérve élem fel söröcskémet.

Mátraalmásra egy majdnem elkavarás árán leértünk (kicsit elmentünk a piros körön, mert az erdészet pont a környéken tevékenykedett elõzetesen), és végül a flauban is jó irányba indultunk egy éppen betoppanó túratárs jóindulatú tanácsának köszönhetõen, így hamarosan meglett az újabb terülj-terülj aasztalkám EP, ahol viszont sokat már nem bírtunk enni az elõzõ pont közelsége, és a telített raktárak miatt:)

Galya-vár kellemes kis szivatás volt. Az EP-tõl eleinte közel konstans meredekségû emelkedõ a gerincre kanyarodva X-négyzetre kapcsolt, és egyre vadabb hévvel tört a magasba, mígnem lassan megenyhült, hogy újra gyönyörködhessünk az izzadság bérében: a mátrai panorámában.

Galya elõtt újabb mozgó EP várt ránk, majd hamarosan szembe irányba becsatlakoztunk másik kedvenc Mátrabérc szakaszomba, a Galya-Mátraszentimre közti közel szintútba. Igencsak kontrasztosan kijött ekkor a két túra közti különbség, és a komoly Mátrabérc könnyed kis gyerekjátéknak tûnt a mi perspektívánkból. Ha az ember belegondol, hogy a Mátrabércen innentõl laza átvezetés Ágasvárig, kis szivatás, Mátrakeresztes, Muzsla, és lényegében beért, majd abba, hogy mi várt még ránk Galyától a hátralávõ több, mint 80 kilométeren közel 4000 méter szinttel, tényleg elgondolkodik épelméjûségén:)

Ismét beköszöntünk Galyára. Laci duplázott a levessel, én meg legurítottam a sörcit, és húztuk az igát tovább. Gyönyörû rész következett egészen hosszú lefelé menettel, ami a gyorsítás ellenére is kellemes regenerációt biztosított az izmoknak. A Hatökör Uránál újabb EP fogadott minket némi vízzel és sütivel, hogy legyen erõnk a mátraházai büféparkolóig tartó kaptatóhoz. A kb. 1.5 kilométeres emelkedõ is megadta magát turmixgép taktikánknak, és az 50. kilométerhez közeledve újabb nagyellátmányt élvezhettünk a pecsét begyûjtése után. Sok pazarolni való idõnk itt sem maradt, így rövid szusszanás után indultunk Lajosházára enni:)

Egy újabb hosszas lefelé szakasz következett nyilvánvalóan azért, hogy a túra 2. felében is lehessen elég szint:) Lajosházán picit rémisztgetett minket az idõ egy közeli zivatarfelhõvel, de szerencsére végül az ijesztgetés nem fajult tetlegességig:) Bekaptam zsírral megkent, téliszalámival és sajttal megspékelt pontkenyeremet kevéske járulékos dinnyével.:) Érdekes, hogy ilyenkor miket képes az ember letolni a torkán, dehát kellett ez energia a Mátraszentimrére vezetõ hosszú, közel 8 km-es mászáshoz.

Utunk felfelé hamarosan egy véget érni nem akaró, meglehetõsen új telepítésû vadháló mellett haladt, amin belül döbbenetes méretû vaddisznókat tartottak. Mikor már tényleg elegünk lett a vadhálós monotonitásból, végre dobtunk egy jobbost, ahol depó következett. Míg folyt a "kerékcsere" utolért minket két túratárs, és az egyik megállapította, hogy szerény személyem minden bizonnyal egy bábu, mert nem mozdulok. Kicsit korainak tartottam még a távot a hallucinálásra részérõl, de ki tudja, lehet hogy állandóan Blairwitch Project-et néz, és az erdõben mindenhol bábukat lát:)

A lámpákat Mátraszentimrére küldtük, ami - mint kiderült - jó döntés volt. A pontban újból leves, és elõre küldött depócucc várt minket. A sört megittam, a küldött Cerbonát pedig odaadtam a pontõrnek, hogy adagolja be valami elhaló félben érkezõ túratársnak az este folyamán:)

Itt láttuk az elsõ kiszállókat. Pár lány adta fel, és tuszkolta be magát az autóba, akik azért megérdemelnek egy tapsot, mert a 60 km 3407 méterrel sem semmi teljesítmény! Egy másik arc is feladta, de õ lelkiekben. Utána lenyomott egy demoralizáló litániát az este ránk váró sötéterdõs kóválygásról, amit én elég rossz néven vettem. Túratársa, Sanyi megkért minket, hogy csatlakozhasson hozzánk, majd 5 perc türelmet kért.

Lacival elindultunk. Hamarosan Narád Hotel, le a völgybe, és kis bemelegítés a következõ 60-ra: kapaszkodó a Mátraszentimrét Mátraszentistvántól elválasztó Rubanya-rétre. Valahol a tetõ után szóltam Lacinak, hogy mintha Sanyit elfelejtettük volna. Igen, Sanyi. A pontban maradt. Sajnos az ember tudata lassan szûkülõben van a táv, a megtett szint, és az eltelt idõ miatt, és Sanyit teljesen elfelejtettük, mikor tovább indultunk. Sebaj. Csak utolér minket, vissza biztosan nem megyünk!:)

Mátraszentistvántól jó volt, mert Pocsai Laci barátommal pár éve - mikor még teljesen õrültnek tartottam, amiért a Mátra 115-re készült - bejártuk a Mátraszentistván-Fajzatpuszta szakaszt. A túra szerencsére elég mély nyomot hagyott bennem, így egészen jól emlékeztem a ránk váró kihívásokra. Ez most igencsak jól jött egyre inkább az éjszaka sötét leplébe merülve (így utólag köszi, hogy bejártuk!:)). Valahogy a bejáráson a Szorospatakra való ereszkedés jóval nagyobb keccsölésnek tûnt, mert most különösebb gubanc nélkül, relatíve kényelmes úton leértünk az EP-hez. 

Odalent sajnos _mostani_túratársam_ Laci gyomra elkezdett rosszalkodni. BOA esélyes volt a helyzet, és most nem arra gondolok, hogy a magas fûben trópusi hüllõk leselkedtek ránk… Szorospatak is depóhely volt. A Cerbonám eljött tovább a zsákban, az utolsó elõre küldött sörömnek viszont halnia kellett a nemes cél érdekében:)

A pontban megpihenve hátulról kellemes meglepetés ért minket: megjött Sanyi. Nyugis gyerek. Teljesen megértette, hogy annyira hülyék vagyunk, hogy megígérjük, hogy jöhet velünk, és simán tovább indulunk. Most már rutinos volt, nem ment el sehova 5 perces kitérõt tenni, hanem szemmel tarotta ezt a két beszámíthatatlant, nehogy meglépjenek:)

A gyomorhelyzet nem javult, a táv sem csökkent míg álltunk, így hát inkább nekivágtunk a következõ ránk váró 350+150 méteres szintnek. Emlékeztem, hogy nagy szívás, de annyira jól tartalékoltuk a taktikánkkal az erõnket, hogy végül gond nélkül - a lejtszög engedte mértékben - jól elbeszélgetve értük el a túristaházat. A házban rizskoch, pecsét, és az a megtiszteltetés fogadott minket, hogy az élményt beteljesítendõ megmászhatjuk Ágasnak Várát a túristaház felõl, ami 150 méter szint elhanyagolható távolságon:)

Természetesen a motyót odalent hagytuk a felugrás elõtt. Visszatérve kaja, amit Laci sajnos kihagyott a cudar gyomorhelyzet miatt. Nem voltunk túl boldogak. A hátralevõ több, mint 50 kilométeren azért jó lenne, ha még tudna enni, és nem gyengülne el! Ágasváron Sanyi átpártolt Mátra 88 résztvevõkhöz, mert õ a 88-as távon volt. Jó döntés - egy 95 km-es távon, mikor már csak 25 km van hátra, máshogy osztja be az ember az erejét, mint 124 km-en, ahol még 54 km vár rá.

A túristaháztól kiváló, fényvisszaverõs sárga szalagozást követve leviharzottunk a Csörgõ-patak medrébe, amin végül szerencsére át is bírtunk kelni:) A túloldalt egy túratárs épp eltévedni készült, de végül hagyta magát meggyõzni a jó iránnyal, így közösen indultunk Falloskút felé. Ez a szakasz nagyon a fejemben volt, mert a régen volt bejárást frissítette egy pár évvel ezelõtti, csörgõ-lyuki barlangtúra, amire a téli nem tervezett patakban fürdés okán valószínûleg egy életen át emlékezni fogok:)

Fallsokúton újabb EP várt ránk. A pontõr a hányás pozitív oldalait ecsetelte Lacinak, és amikor már kicsit kezdett zavaróan unalmas lenni a dolog, megkértem hogy váltsunk témát, mert lehet, nem ez a legjobb morálépítõ beszélgetés így a 76. km környékén… Fallsokúton megtiszteltem a falu szélét, majd tovább indultunk:) Azt hiszem, ez volt a gyomrom rakoncátlankodásának elsõ jele.

Némi bitumen, aztán szalagon le Mátrakeresztesre. Ez kicsit másfelé ment, mint ahol szamócáztunk pár éve bejárásunkon. Beértünk a faluba, majd hamarosan megkezdtük a kapaszkodást a Hidegkúti túristaház felé. A kb. 200 méter szint már kezdett többnek tûnni, mint a valóság így a 80. kilométer környékén. Felfelé menet pár túratárs utolért minket, akikhez még Mátraszentimrén csapódott két falusi kutya. Nem nagy öröm, kétlem hogy szegény jószágok a célból, Gyönyöstarjánból visszatalálnak:(

A valóságosnál többnek tûnõ 200 méter szint lassan csak eltûnt. A mászás ereszkedésbe ment át, majd a pontot elérve a természet ismét depóra hívott. Ekkor már sejtettem, hogy a gyomornak a mai naptól picit elege lett. Azért a hasmenés még mindig jobb, mint a hányinger, csak azért ha túlzásba viszi, ez is veszélyes lehet (kiszáradás, elgyengülés).

Míg az én gyomrom gyengélkedett, Lacié szerencsére erõre kapott, így a pontban mindketten tudtunk levest enni, ami igencsak bíztató volt! Ez az EP a túra egyik legfontosabb döntésének helyszíne: itt lehet átnyergelni a 95-ös távra, és 15 kilométert ledarálva beérkezni a célba, vagy a további küzdelmet választva a Múzsla és társai irányába indulva az elõbb említett célbaérkezést csak 45 km múlva megtenni.

Ahogy tovább indultunk, azért átvillant az agyamon, hogy teljesen normálisak vagyunk-e a 45-ös opciót választva, de aztán rájöttem, hogy aki 124-re elõnevez, az már eleve nem az, és boldogan battyogtam tovább:) Ha jól emlékszem ekkortájt csapódott hozzánk új átmeneti túratársunk, Bence, aki eleddig még csak a K100-on járt. Bátor tett volt a nevezés, és le a kalappal, hogy végül be is ért!

Az út a Zám-patak völgyébe a bejáráskori állapotához képest fényévekkel kijártabb és jobban jelzett volt. Azt hiszem, ezen a szakaszon hívott fel Andi kétségbeesetten, hogy órák óta nem frissítették a pozíciónkat a netes élõ közvetítésen. Megnyugtattam, hogy élünk, és a virtuális térben nem közölt tények ellenére jól haladunk.

A patak völgye elõtt még begyûjtöttünk egy pecsétet Nagyparlagon egy meglehetõsen fáradt pontõrtõl, majd némi könnyed út után hamarosan következett a patakvölgy horror.

A Zám-patak völgyébõl kikapaszkodva egy másik kis patakmederben haladt utunk. A jelzés vonalvezetése minimum vicces. Egy nehezen járható, köves vízmosást keresztezget Gigahertzet megszégyenítõ frekvenciával. Felfelé menet azon gondolkodtam, vajon hogy hívhatják ezt a mellékpatakocskát, majd hamarosan megállapodtunk abban, hogy bármi is a hivatalos neve, ezt mi mától Szo-pataknak hívjuk:)

A Szo-patak köves medrét csak elhagytuk, és jött a 90. km horrorja, a Muzsla. Laci bíztatott minket: ne maradjatok le, és ne kérdezzétek, mikor van vége: soha:)

Elkezdtük az ólomlépteket ki a patakvölgybõl. A horror szinte direktben, esésvonalban kapaszkodik fel a hegyre jópárszáz méter szintet megtéve. Az út is kellõen kevéssé járt, így a meredek emelkedéshez kellõképpen nehéz útviszonyok is társulnak. Igazi csemege a lábnak a 90. kilométerhez, és közel 5000 méter megtett szinthez közeledve. Bár a lépések tengerében veszõdve úgy tûnt, sosem érünk fel, azért az értelem tudta, elõbb-utóbb ez az emelkedõ is véget kell hogy érjen. Végre ismerõs hely, a Muzsla-nyereg. Újra a Mátrabérc nyomvonalán, bár az utolsó találkozás óta jópár plusz kilométert beletettünk a túra útvonalba (itt a Mátrabérc valahol 2900 méter szinthez, és a 48. kilométerhez közelít, míg mi a 90. kilométerhez 4976 m hátrahagyott szinttel):)

A nyeregbõl egy utolsó roham. Bence - bár Laci folyton bíztatja - már picit lemaradt. Én tovább bûvölöm a sarkakat, és nem engedem fél méternél távolabb õket. Míg kapaszkodunk, kivirrad, ami lórúgás az emberi léleknek - az átvergõdött sötét Éjszaka-óceán túlpartja.

Csak meglesz a csúcs 805 métert jelölõ szintköve. Hajnali telefon Anditól. Autóban ül. Hirtelen megijedek, hogy valami baja van, és korházba megy, de kiderül, hogy barátaink várva várt babája érkezik: megy felügyelni 4 igazi kis dezentorra. No, az sem lesz semmi 'túra'!:)

Bence is utolért minket. Esélylatolgatás. Fel kell kötni a nyúlcipõt. A 90. kilométerben is tolni kell a lefelét és a vízszintest, hogy tovább gumizzunk a szintidõ körül. Daráljuk a Koncsúrokat, és végre - mint mindig, a vártnál késõbb - leadjuk az orrunkat. A Diós-patakhoz érve Bencének nyoma veszett. A gyomrom ismét depóba szólított, de lagalább nem vészes a helyzet. A pontban sok idõt nem veszítettünk. Iszom egy pohár sört. Az órára néztem, és elszámoltam magam. Hirtelen abban  a tudatban éltem, hogy 6 óránk maradt 30 kilométerre. Jó fél óra múva jöttem rá a hibára: hat helyett hét, ami ott, akkor a közel lehetetlen helyett a teljesíthetõséget jelenti. 

Tilalmas-tetõ, János-vára a maga "könnyed" kis felmászásával. A csúszós, meredek, köves kapaszkodón vigyázni kell. A megtett táv, eltelt idõ, és fáradtság különös körültekintést igényel a meredek, sziklás, csúszós hegyoldalon. Egy rossz lépés, és az ember lent találja magát a hátrahagyott, alatta ásítozó völgyben. Kénes-patak. Egyre közelebb és közelebb kerülütnk a következõ kihíváshoz, a Havashoz, amit sokszor a fáradtság miatt már Hevesnek hívtam. Laci megnyugtatott, hogy a szívverésünk odafent heves lesz, szóval akár hívhatjuk így is… Kénes-forrás EP letudva. Alámászunk a Havasnak. A bejáráson ezzel a résszel nagyot szívtunk, ellenben idén teljesen jó a jelzés, csak a szint jelent kihívást a maga közel 300 méterével.

A csúcs lassan, de megvan. Odafent régi ismerõsöm Gabi, akivel még barlangász túravezetõi tanfolyamon ismerkedtem meg. A startban is találkoztunk, és jó volt itt újra látni. Vicces, általában évenként egyszer, a Tortúrán, Tar-kövön találkozunk - ott szokott pontõrködni.

Utántöltöm a vizet, magmaba tukmálok valami sport teát, és indulunk. Az idõ diktál, mennünk kell. A lefelé út kellemetlen eleinte, aztán végre enyhül, és kedves kis erdõben haladunk Fajzatpuszta felé. Az EP elõtt egy gombaszedõvel találkozunk - õ reggel indult útnak, nem volt olyan hülye mint mi, hogy kint töltse az éjszakát:)

Az EP-ben kérek egy sört a pontõrtõl - a Havasról lefelé a combom hátsó izmai görcsölni próbáltak, jól jön a "sportital". A további problémákat megelõzendõ legurul a sokadik Magne B6 ivóoldat is. A pontõr szerint mi vagyunk az utolsók, akik be fognak érni. Nem sokat tévedett. Mint végül kiderült, még két entitás ért be minket követõen:)

Végsõ roham az utolsó agglomerátumra. A 19 hegybõl, amit a túrán meg kell mászni már 'csak' a Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy volt hátra. A Kávára ragyogó napsütésben, teljesen dél-bükkies jellegû erdõben kapaszkodtunk felfelé. A pontõr a csúcson tanyázott, hogy a 6375 m szint utolsó centimétere is biztosan meglegyen:) 

Visszazuhantunk a túristaútra, és elkezdtünk kapaszkodni a Tót-hegyesre. Egy hosszabb átvezetõ szakasz következett, ahol egy tingli-tanglibb részen volt idõm Andit is felhívni, hogy áll a 4 dezentor õrzésével. A helyzet kicsit eszkalálódott, mert éppen egy filmbe illõ kaja-csatán voltak túl a gyerkõk, amit csak egy játszóterezéssel sikerült megmenteni: ez lekötötte fölös energiáikat. Akkor tudatosult Andiban, hogy a túra nem is 115, hanem 124 km, amikor megkérdezte, hogy hol járunk? 

-110. km felett.- mondtam. 

-Akkor mindjárt beértek.

-Ja, még kb. 14 km.

-Nem 5?

-Sanos nem:)

Pedig úgy emlékszem, említettem neki, hogy a túra csak nevében 115, valójában 124 km-es.

A Tót-hegyest egy kis kitérõvel közelítettük meg. Köves csúcsán már nem volt öröm a botladozás így a 114. kilométer felé közeledve, de tudtuk, hogy innen már csak egy valamivel 100 m alatti felugrás vár ránk a Világos-hegyre, és onnan lefelé döngetés a CÉL-ba.

A pont után visszakavartunk a csúcsbekötõ úton, és a hegy túloldalán megkaptuk a frissítõ záport. Épp volt idõnk felkapni az esõcuccot, amit így legalább nem cipeltünk feleslegesen:) Percek alatt csurd vizesek lettünk, de lelkesített minket a tudat, hogy már csak egyszámjegyû kilométer van hátra! Nagy szó ez így több, mint egy napnyi gyaloglással a hátunk mögött!

Pillantás az órára - minden rendben. Bõven van idõnk a hátralévõ távra.

A Világos-hegyre menet találkoztunk egy túrázóval, aki furcsa mód egy fa alatt várta ki az aktuális esõrohamot.

-Hanyason vagy? - kérdeztem.

-Tessék?

-Hanyas távon vagy?

-Én nem távon vagyok, csak túrázgatok. - jött a válasz.

Igen, eltelt az este, a vasárnapot tapostuk már a délelõtt javában járva. Rajtunk kívül mások is leledzettek a Mátra lankáin.

A Világos-hegy tetejét heves záporban értük el. A pontõr regisztrált minket, és nem pecsételt - nem akarta, hogy szénné ázzon az igazolófüzetünk. Aztán hirtelen, varázsütésre véget ért a nyári esõ, így nyugodtan körbepillanthattunk a körülöttünk elterülõ tájon. Északra és nyugatra az elmúlt küzdelmes órákban nagyrészt bejárt Mátra csúcsai meredeztek, délre-délkeltere az Alföld utalra a tájat. A gyönyörû panoráma méltó zárszó volt az utolsó hegy tetején.

A sziklás, köves, meredek lemenetel alját vártuk, mint a Megváltót. A helyzeten nem könnyített a frissen elõnedvesített talaj, viszont a botok ismét jó szolgálatot tettek. Végre enyhült a lemenet, és kellemes napsütésben, egy igazi dél-mátrai ritkás erdõben döngethettünk a cél felé. A lassan járj tovább érsz taktika elõnyeit kihasználva jó, 5 feletti tempóban közelítettünk a célhoz. Egy tisztásra érve megszabadultunk az esõcucctól is. A meleg nyári napban kicsit kezdtünk túlmelegedni.

Hamarosan erdészház, erdõ vége, és egy hosszabbacska menet a gyümölcsös mellett. Laci felesége, Gosia képében még révkalauzt is kaptunk a faluba érve. Gyalogosan elénk jött, nehogy elrontsuk a végsõ megközelítést:)

Végül 12:15 perckor, 29:15 perc gyaloglás után a jelenlévõk tapsa, gratulációja, és ovációja mellett "belibbentünk" a célba:)

A Hanwaag baki ismét bizonyított. 124 km, 6375 m szint, és csupán 4 vízhólyag lett a végeredmény. A taktikánknak köszönhetõen az izületek meglepõen jól bírták, nekem másnap csak a direktben történõ lépcsõmászás nem tetszett, de 2. napra minden tökéletesen mûködött.

Jó móka volt, köszönjük a rendezõknek a lelkes, tökéletes szervezést!:)

 
 
vaddinoTúra éve: 20132013.06.05 21:43:05
megnéz vaddino összes beszámolója

 Harmadszor is Mátra 115


 


  2010-ben voltam utoljára, aztán két évig nagyon távol voltam a Mátrától így június elején – ami többek között arra is jó volt, hogy biztos legyek az idei indulásban. A cél mindenképpen és kizárólag a 2009-es eredmény javítása volt, a kérdés csupán az, hogy mennyivel. A túrát megelõzõ napokban sokat gondoltam a rám váró kalandokra, különösen a terepviszonyok foglalkoztattak - a 2010-es teljesítés maradandó nyomot hagyott bennem – kicsit talán izgultam is. Ennek ellenére meglehetõsen jókat aludtam a megelõzõ napokban, pihent voltam, nyugodt,és meglepõen magabiztos.



 


Kisnánára péntek este érkeztem, a cukrászdában regisztráltam, a vár vetítõtermében pedig fekhelyet foglaltam.A 2012-es filmet még megnéztük,nyomkövetõt is kaptam, aztán fél 11 körül vízszintesbe kerültem. Még sokáig volt mozgolódás,érkeztek is emberek, aztán kétszer felriadtam,a hét közbeni nyugodt alvásnak nyoma sem volt a fülledt melegben.



 


Lassacskán készülõdtem, meglepõen nyugodtan, izgalomnak nyoma sem volt bennem, ezt furcsálltam. Hét elõtt nem sokkal már az utcán állt majd kétszáz ember, Gyuri jelére vártunk. Hétkor meglódult a tömeg,meglepõen gyorsan. Kirobogunk a faluból, Speró, Gabi, még 2-3 ember van elõttem, én pedig megilletõdve lobogok mögöttük. Nem baj,megyek amíg bírom,utána meg majd lesz valahogy.Valami nagyon virágozhat, mert nem kaptam rendesen levegõt fél órával a rajt után úgy néhány percig . Ciki az allergia,fõleg ha nem tudod mire vagy allergiás...Szorít a mellkasom, kicsit meg is ijedek, néhány percig szinte csak szédelgek, és közben próbálok gyorsan minél messzebb kerülni a nemtudom-milyen-növénytõl, ami ezt okozhatja. Szóval szépen lassan beáll a rend, sorban hagynak el az emberek... Jagusra azért gyorsan érek, zavart is vagyok, palackomat otthagyom az asztalon, vissza kell érte rohanni. Oroszlánvár kerek 1 óra alatt megvan, Tinca hagy el a ponton, Õt sem látom már a célig. Nem sokkal késõbb egy technikai szünet után beér Ráspoly, két Jan-al. Nemzetközi csapatunk gyorsan haladt felfelé a Kékesre. 2:25-el pecsételünk, és tömjük magunkba a mindenféléket, remek az ellátás!:) 6-8 perc elmegy evéssel,aztán usgyi.



 


Kocogunk az enyhe lejtõn lefelé, aztán óvatosan ereszkedünk a meredélyen a fákba kapaszodva. A cseh és a szlovák srác faképnél hagy minket a lejtõn, szerintem meszet ettek, olyan õrült tempóban döngetnek le a görgetegen. Mátra-nyeregig haladok velük, itt elengedem hármasfogatukat,(aszfalton nem futok) és magányosan haladok tovább, Parádsasvár felé. A faluba érve Daniékat még a ponton érem, tömik a fejüket:) Konstatálom,hogy nagyon gyors vagyok (3:24 – 26 km-re nálam annak számít), félek is a következményektõl. Eszter hív, és közli: közvetítésen látja,hogy nagyon gyors vagyok...(volt egy megállapodásunk, miszerint a saját erõs gyalogtempómban megyek végig,nem versenyzek, csak magammal, és nem futok túl sokat: edzõtúra ez most. )



 


Nincs mit tenni, tudom jól, hogy én nem akartam kicsinálni magam, szóval hallgatok az eszemre, és szigorúan gyalog érem el Galyatetõt elõször. Így is megfenyeget a görcs a Nagy-Lipót meredélyén. Odafenn táska le, nyomkövetõ kézbe, leves majd ha visszajöttem, és robogok is Mátraalmásra. Itt azért megint futottam, csábítóak a lejtõk:) Faluban kicsit eszem csak, és megindulok felfelé, de a görcs most teljes mellszélességgel jelen van, a magnéziumom pedig Galyatetõn vigyorog a táskámban, szóval leülök a fûbe kicsit. Hamar jobb lesz,de csak átmeneti javulás ez, sokáig harcolok még vele. Jóval feljebb kapok egy túratárstól egy Magne-B6-ot, ami aztán az összes jelenlévõ vizemmel segít kicsit, és tudok haladni Galyáig megint. 6:04 az idõm, leves nagyon a vége van csak,de egy fél adag még éppen jut. Érzem, hogy nem kell innen futni, érzem, hogy az utóbbi két hónapom mindösszesen 200 km-rõl szólt.



 


Kornél éppen indult lefelé, utána eredtem, és innen gyakorlatilag a célig együtt megyünk. Eleinte kicsit kocogtunk lefelé, de ezt hamar abbahagytuk. Terepmotorosok húztak el mellettünk veszélyes tempóban a Nyírjes-bércen, kívántunk is nekik mindenféle jót. A vadászház utáni patakon nem lehetett száraz lábbal átkelni,így befektettem két nagyobb követ a betonra; így már ment. A Mátraháza elõtti emelkedõ sosem esett még jól, most is öröm volt felérni a parkolóba. 7:42 a menetidõ eddig, azt tippelem, világosban eljutunk Fallóskútra vagy akár Keresztesre, de Hidegkútra szinte biztos hogy nem. Sokat nem tudtam enni, jóllaktam már korábban,de inni azt muszáj. A lajosházai lejtõ gyorsan eltelt, a patak hídjára is köveket kellett hajigálni, hogy szárazon meg lehessen úszni. Úgy látszik, ez ilyen hídépítõs nap lesz.



 


A ponton dinnyét (!) ettem idén elõször,és mentateával tankoltam fel a következõ szakaszra, aminek sietve neki is estünk. A legkegyesebb emelkedõ szerintem egész úton, egyenletes, pihentetõ szakasz. Viszont hosszú. El is telik másfél óra, mire felérünk a faluba, levest eszem, de nem esik túl jól. Innentõl aztán mosdóba(bokorba)-rohangálósdit játszottam egészen a Muzsláig. Utóbb a túlzott magnézium-bevitelre kentem a dolgot. Szorospatakra érve már nem volt olyan egyértelmû meddig jutunk lámpa nélkül,de azért falatozni kellett kicsit. Eszter hívott, jól vagyok, köszönöm, megy a szekér. Kapom a híreket az élmezõnyrõl is, félelmetes tempót diktálnak a srácok. Nekimegyünk Ágasvárnak, jó tempóban, erõsek vagyunk. 50 perc sem kellett,már a háznál vagyunk. Kis szötymörgés, hintõporozás, zokniigazgatás, satöbbi, a nyomkövetõt elfelejtem felvinni a csúcsra...a kézipalackom otthagyom a házban... inkább nem is sorolom. Sietve továbbállunk, már minden lépéssel érezhetõen szürkül. Fallósig azért nem kell lámpát rántani, mindenfélét eszünk a ponton,én lélekben már az éjszakára készülök. Hamar leérünk Keresztesre, hamar ki is találunk a faluból, és elég gyorsan el is vesztjük a jelet. De jó a dózerút, nyomok is vannak rajta, és végül csak elérjük a sárga sávot,majd a Hidegkúti-nyerget.



Itt elkap minden: ég a talpam, fulladok ismét attól a pollentõl, a gyomrom fáj és morog, a szívem meg 140-el kalapál. Kicsit már röstellem, de megfordult a fejemben, hogy a 88-ason megyek be a célba. Eszti mintha meghallotta volna 100 km-el arrébb: felhívott, én pedig elmeséltem Neki. A válasza egyértelmû, nem opcionális a rövidítés, és kedvesen megkér, hogy folytassam.(válasza egyszavas, és a ló utódnemzésre szolgáló szervének trágár elnevezését foglalta felkiáltó mondatba.):D  Tudom én is, de...mindegyis, itt a ház, sokan vannak,kedves ismerõsök, és a leves is remek, nagyon jól esik. Ismét zoknit igazítok, és ránézek rendesen a talpamra, éreztem már régen, hogy átázott nagyon, de eddigre még ahhoz képest is elég hitvány állapotban volt. Este 10 van még csak, és már csak 42 km van hátra.



 


Összeállunk többen, több szem többet lát alapon,és együttes erõvel indulunk el a jelzés nélküli úton, hogy aztán visszajöhessünk, és meg legyen a helyes irány, a vécé mögött, át a kerítésen. Nagy parlagig el kell bújnom a bokorba ismét,de a ponton beérem a többieket. Innen jön az igazi móka, rövid bevezetés után bele a patakmederbe, aztán jobbra a Sóbánya-patak völgyébe. Ez a szakasz egész úton haloványan derengett valahol hátul, elmém egy eldugott zugában, és minden lépéssel kicsit elõrébb verekedte magát. Itt aztán gúnyosan kacagott, ahogy botladoztunk feljebb és feljebb, a hegy pedig egészen fölénk tornyosult. Nagy sokára ráfordultunk a végsõ emelkedõre, amit ismét bokorba szaladással ünnepeltem. Az ösvényre visszatérve alig találtam meg az ott biztonságba helyezett cuccomat...Egészen eddig egyetlen emelkedõ sem fogott meg túlságosan, itt viszont szó szerint vánszorogtam felfelé. Végül aztán megláttam a lámpákat elfordulni a gerincen a csúcs felé: ez erõt adott az utolsó szakaszhoz. A csúcson banán és víz fogadott, és meglepõ hideg. Hamar el is indultunk lefelé, véget nem érõ szakasz lesz ez. Nehezen értük el a Kis-Hársas tisztását, ahol balra letértünk a patakba. A pont innen már közel, jó volt ülni, kedves, udvarias kiszolgálásban volt részünk itt is, nehéz volt újraindulni. Nagyon lassan értünk át Hidegkúttól, kezdett elúszni a 24 órán belüli teljesítés...



 


Elverekedtük magunkat a Havas aljáig, de amit attól a hegytõl kaptunk, az ismét elképesztõ volt. Elvis olyan koncertet adott felfelé ismét, amilyen nem sokat láttam még eddig...Viszont cserébe odafenn volt süti, és már csak 20 kili volt hátra. Ez megtáltosított, innen már nem inogtam meg egy pillanatra sem. Kornél elhagyott, egyedül mentem Fajzatra, ott értem csak utol. A pontról is olyan tempóban indult meg a Kávára, hogy csak úgy lobogtam mögötte a messzeségben. De nem hagytam szökni:) Káván már látszott a kelõ nap, remek érzés volt, új nap virradt, további erõt adott. Tót-hegyesre még éreztük az emelkedõt ,de kerek 23 órával felértünk a csúcsra. Palacsinta nem volt, ezt szomorúan konstatáltam. Viszont elérhetõnek tûnt a 24-el kezdõdõ idõ, szint már alig, reggel is van: szóval onnan aztán már semmivel sem állíthattak volna meg, egyéni legjobb lesz így is-úgy is. Babik-kút rétjén csak átszáguldunk, Világos hegy szikláin még átmászunk egy gyenge boulder problémát a szuperdirekt útért: és megvolt az utolsó hegy is.



 


Csodálatos volt visszanézni, messze távol a Kékes emelte felhõbe büszke fejét, és körülötte az egész Mátra kedvesen mosolygott le ránk, ismét kegyeibe fogadott minket az elmúlt 24 órában. A kapu dél felé nyitva állt,a rövid folytatásra, szinte hívogatóan: elhagyhatjuk a Mátrát, ismét megcselekedtük amiért jöttünk. Már csak be kell sétálni a faluba.



 


 


Egy óra alatt leértünk, a végét megfutottuk, becsületbõl, és a megszokott könnycsepp ismét kicsordult, ahogy bekocogtunk az udvarba. Tapsoltak nekünk a már beérkezett barátok, ismerõsök, kedves rendezõk,mindenki õszintén velünk örült, nagyon megható volt.Sokáig gondolkoztam a kövemen, majd elsétáltam zuhanyozni, utána pedig pukkadásig teltem levessel és sütivel.:) Köszönöm mindenkinek, aki lehetõvé tette az idei Mátra 115-öt, bár ezt szavakba önteni még mindig nehéz. Élményekkel telve, a fizikális fáradtság és a lelki feltöltõdés furcsa kettõs érzésével hagytam el a Mátraalját, és indultam vissza Pestre.



 


 


Tele voltam és vagyok azóta is várakozással: várok a következõ Mátra 115-re.



 


 


vaddino       

 
 
tetova hegyi teveTúra éve: 20132013.06.04 23:00:31
megnéz tetova hegyi teve összes beszámolója

rossz ómen - sok ámen


mindenféle öregkori nyavalya és nyavalygás elôzi a TÚRÁt. mi lesz ebbôl gondolom az überkorai autópályás utazás alatt. az önmegismerésre fogom helyezni a hangsúlyt, s eme mantra mellett maradok. néhány éhes szóváltás mellett ügetek el a soktól. a sárga kereszten már egyedül s többnyire így tovább. mindvégig élvezem az esô borzolta-borította tájat. a föld és a levelek nedves szaga orromban. a levegô bámulatos, az erdô gyanútlan fenség most. öreges csörtetésem hallik csak. kékesen visszafogottan fogyasztok, mint ahogy visszaveszem a Rákóczi úton is. Sasváron is inkább szemeim lubickolnak az ingerlô látványban. a Lipótokon lihegve barátságot kötök önmagammal. leves még nincs, de Mátraalmáson gumimacikkal vígasztalódom. Galyavárról majdnem leszédít a kilátás, olyan költôi. aztán jöhet a leves. innen sok lefelé, némi társasági csevely. Lajosházán a dinnye kiborít, de nem mutatom. te, itt minden álmod teljesül. a penetráns kerítés mellett hosszú a ballagás. elôznek is és el is tévedünk. a kütyü-cucc azonban gyorsan (nem enyém) helyrerak. újabb leves, de csoffadásom visszafordíthatatlan. délutánba hajlik és a nap elmúlása elôtti órák mindíg szépek. különösen itt és most a hegyen. Szorospatakra lefelé meglódulok és még egy zsíros kenyér is lejut. újabb vadregényes, csörgedezô-patakos táj. felküzdöm magam Ágasra, ami most nem öl meg. lent kihagyhatatlan a rizskók. újabb lefelé, de nem tart soká. Fallóskúton Maki nejével kártyázunk, veszi a lapot. erôre kapok a nevetéstôl és megfutom egészen a falu végéig. Hidegkúton meghozom a döntést, hogy ma elég lesz a 88. Artemisz lát el erôt adó levessel, ami Tót hegyesig repít, ha közben bukdácsolós is. szürkül és újra megbékélek, hogy ma "csak" ennyi. elengedem a teljesítmény kényszerem és ismerkedem új önmagammal. András ôserô nyugogodt hangja és emberi pillantása még elmélyít. Lackóval hülyéskedünk picit, barátságból 1 cseppet lop a kikortyolt menta teás pohárból. ôsidillként búcsúzik a körbe táj, meghal a nappal. lefelé egyre sötétebb erdô ûz. gyorsulok bár sok bôr a combjaim között már nincs. "besuhanok" a célba, ámulok a pompás kivetítôs ötlet- látványon. eszem még a levesbôl, követ választok és engedem hogy Zsolt elvigyen Gyöngyösre a kocsimig. cserébe Artúr kerekasztalát ígérem be neki.


közhely, de ha nem tapasztalod meg nem is fogod megtudni mennyi minden jót jelent ez túra. a mélységek és magasságok pedig tanítanak téged. menj és keresd meg te is az egyensúlyodat. hálás köszönet minden pillanatért, megéri.

 
 
Pap GáborTúra éve: 20132013.06.03 22:59:46
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a túráról:


kerektura.blogspot.hu/2013/06/matra-115-2013.html

 
 
Cam MogóTúra éve: 20132013.06.03 17:48:08
megnéz Cam Mogó összes beszámolója

Mátra 115

   Június elsõ hétvégéje ismét feltöltött élményekkel. A túra alatt és azóta is az jár a fejemben, hogy vajon mitõl „közösségi” ez a teljesítménytúra?

   Közösségi, mert a résztvevõk dobják össze az ellenõrzõpontokon kínált tengernyi  enni- és innivalót. Mivel mindenki olyat visz, amit maga is szeretne kapni, így igen nagy valószínûséggel mindenki talál neki megfelelõt. Ehhez a rendezõk még hozzáteszik a saját „ötleteiket”.

   Közösségi, mert a befutóknak járó kõdíjakat (sõt: ez évben nemezelt kõdíjakat is) már hetekkel, hónapokkal a túra elõtt elkezdik készíteni a rendezõk és családtagjaik, barátaik, ismerõseik, tehát egy olyan kis közösség, amely idõt és energiát szán egy olyan tevékenységre, amibõl egy csepp haszon nem származik számukra, viszont tudják, hogy ezzel örömet okoznak a túrázóknak, akik így egyedi ajándékot kapnak.

   Közösségi, mert a túra során rengeteg ellenõrzõpont mûködik, ahol nagyon sok ember teljesít „szolgálatot” idõjárástól, alvási idõtõl, kényelemtõl függetlenül. Barátok, ismerõsök, túrarendezõk, önként jelentkezõk. Több pontot kisgyerekes szülõk vállalnak, és a gyerekeket is bevonják a pontõrködésbe: pecsételnek, kínálgatnak, segítenek. („Jönnek!” hallatszik a csatakiáltás a Világos-hegy tetejérõl, amint látótávolságra értünk.) Ráadásul hány olyan ellenõrzõpont volt, ahova gyalog cipeltek fel a hegy tetejére 20-30 liter vizet és egyebeket! (Pl. több kiló banánt a Muzslára.)  A teljesség igénye nélkül: Jagus, Oroszlánvár, Ágasvár, Muzsla, Havas, Káva, Tót-hegyese, Világos-hegy.

   Közösségi, mert a célban minden beérkezõt taps fogad. Nem csak a leggyorsabb befutókat, hanem a szintidõn túl beérkezõket is. Õszinte örömmel gratulálnak egymásnak, a tizenegynéhány órás teljesítõ és a harmincórás teljesítõ. Nagyszerû dolog az, hogy a vérprofik és az amatõrök együtt vannak. Más–más képességekkel és edzettséggel, de közös elszántsággal, mindenki erejének megfelelõen küzd a teljesítésért.

   Közösségi, mert ahogy a célba beérsz, és megkapod a pólót, az oklevelet, kiválasztod a követ és leülsz végre egy székre, már kérdezik is, hogy hozhatják a levest? kérsz sört? akarsz fürdeni? megtaláltad a csomagod? mit kívánsz?

   Közösségi abban is, hogy érdekes módon sok túrázót vár a felesége, párja, gyerekei a célban. Emiatt a befutó hely gyerekzsivajtól hangos, és ez egyfajta családias hangulatot ad. A feleségek, akiket én láttam nem úgy fogják fel, hogy „már megint elment a párom szórakozni egy hosszú hétvégére”, vagy hogy „már megint egy öncélú, önmegvalósító program, ami miatt egyedül hagyott a gyerekkel”, hanem  együttérzõek, segítõk és lelkesek.

   A közösség olyan valami, ahol emberek együtt tevékenykednek, dolgoznak valami közös cél érdekében, és ezért alkalmanként kényelmetlenséget és áldozatot is vállalnak, még akkor is, ha nincs haszon és ellenszolgáltatás. Nahát, ezért közösségi teljesítménytúra a Mátra 115. 

 
 
NeverTúra éve: 20132013.06.03 11:54:06
megnéz Never összes beszámolója

Mátra 115 negyedszer. Szépen lassan elérem a célomat,miszerint a hét minden napjára legyen egy M115-ös póló :)

Vegyes elõjelekkel indultam,mert bár minden túrán, versenyen jó idõket mentem,de a múlt heti Kinizsi végén elkezdett fájni elõl,a sípcsontnál.Az okosok szerint ez csonthártyagyulladás. Túra elõtt 1-2 nappal elmúlt,gondoltam,épp idõben. Éppen ezért bot nélkül indultam,bár sokat vacilláltam,h kidepózom vhova.

Elindult a túra.Tincával haladtam Oroszlánvárig,ahol megállapítottuk,h mintaszerûen elfutjuk az elejét :) De sebaj,nyomjuk tovább.Kékesre 2 óra 20 perccel érkeztem,ahol 10 percet reggeliztem.Ismét gondot okozott a sok kaja,és hogy mibõl mennyit egyek,mert gyakorlatilag mindent kívántam,ami volt :) Megelégedtem 2 szelet lekváros kenyérrel,aszalt gyümikkel,banánnal,almával,ezeket pedig kólával öblítettem le.Síházból kifelé még tömtem magamba az almát,majdnem meg is fulladtam tõle. Kertész Dóri rám is ripakodik,h nem ezen a fél percen fog múlni a teljesítés :)

Psasvárra lefelé hozzámcsapódik Barnabás,elsõ alkalommal van itt,de van 13 órás T100a. Vele is megállapítjuk,h ez eddig túl gyors tempó.Azért toljuk lefelé,ahogy tudjuk. Sasváron 5 perc kajaszünet,hiszen rég volt már a reggeli. Innen sétálva,lassan kocogva indulunk, én tudom,h mi fog jönni. Barna nem,úh nyomja erõbõl az emelkedõn is,le is szakadok tõle. Itt jön ki,h elfutottam az elejét.

Galyatetõn összeszedem magam,pygmea meg is állapítja,h eddig én töltöm ott a legtöbb idõt kajálással. Nagyon finom sütik voltak :) Közben megjön Dóri,és András,innen velük tartok végig.András a rövid távon megy,rápihen a Lavaredóra.

Lefelé óvatosan haladunk,minek rohanni. Azon gondolkodom,milyen lehetett itt télen a Galyavár túra. Mátraalmáson Dóri elsõ alkalommal hallja,h õ az elsõ nõ,ezt még legalább 10szer tudatosítják benne a mai nap folyamán.De jó bírta ezt a hatalmas terhet :)

Galyavár is könnyen megy viszonylag,kipihentem az elején lévõ rohanást. Galyán eszek egy levest,a maradékot pedig nekiadom egy kiskutyának. Sütivel,és gyümölcsökkel lefojtom. Most jön sztem a legjobban futható rész a túrán,de nekem itt jön ki a sípcsont-fájdalom. Nem vészes,de ahhoz elég,h ne tudjak úgy menni,ahogy tudnék. Megállapítom magamban,h ebbõl még gondok lesznek :) Nem emlékeztem,h Mháza elõtt van egy ilyen hosszú emelkedõ,gyorsan eszünk is egy csomag gumicukrot,nehogy eléhezzünk.

Lajosházáig megint könnyû,jól futható szakasz. Lenne,ha nem fájna a lábam. A pont elõtti hidat belepte a patak,nem lehet száraz lábbal megúszni. A ponton mécsest gyújtunk Gyuri,a fõszervezõ szüleinek emlékére,akik mindig itt pontõrködtek.

Mszentimréig elég unalmas szakasz jön,Dórig félig-meddig alszik közben. András elõttünk van talán 100 méterrel,néha látjuk a hátát. A piros keresztes murván iszonyú bûz van,itt bizony vaddisznók disznólkodtak :)

A szentimrei pontot rosszul közelítjük meg,200 métert ráteszünk még a távra. Zúgolódik kicsit a gyomrom a sokféle kajától,Dórié sincs jól,de jön az ötlet,h együnk rá egy vajas-sós kenyeret,egyet el is felezünk. A levest kihagyjuk,én sem kívánom,a lejtõn pedig rázkódna a gyomromban. Szorospatakig könnyû,jól kocogható szakasz. Itt is eszünk egy fél szelet kenyeret,bár én a végét már nem bírom lenyomni a torkomon.

Ágasvárra felfelé lehagy Barnabás,aki vhol elkeveredett. Elég kemény tempóban megy,a felfeléket is megkocogja,nem is igazán értem. A turistaház elõtt várnak minket Editék,ígéretet téve,h a csúcsmászás után kapunk egy citromos sört :) Jól esett,a rizskók mellé.

Fallóskúton érzem elõször azt,h egyre jobban zavar a lábfájás. A viszonylag saras terep miatt a talpam is felázott,de itt még nem annyira zavaró. Végre nappal érünk Hidegkútra,most elõször. Itt Dóri engedélyez 3 perc szünetet.Elkérem tõle a botját is,ne kelljen már cipelnie a táskájában :)

Nagyparlagig ezután lefutunk,talán ez volt a túra utolsó igazán kényelmes szakasza,ahol futottunk is. Még itt is bõven világos van,valahol a Muzslára feléfelé,a zöld háromszögön kapcsoltunk lámpát. Sokkal könnyebb így a Muzsla,h nem végig sötétben kell felbotorkálni oda. Dóri nincs jól,most elõször õ kéri,h 5 percig üljünk le a ponton.Eszegetjük a sós cuccokat,és kicsit fel is öltözünk,pólóban már hideg van,és úgyse tudunk olyan tempót menni,h ne fázzunk.

Nagy nehezen elindulunk,mindig útáltam ezt a lefelét,amiben emelkedõk is vannak a Koncsúrok miatt. Dóri egyre vacakabb állapotban van,kétszer is megáll hányni. Addig cammogok tovább. Diós pataknál megint ülünk negyed órát,gondolkodunk,h mit kéne enni,ami jó tesz a gyomornak. És hát a Havasra is vmibõl fel kell menni,az is egy szemét hegy :) Én még tudok sütizni,nekem most jól van a gyomrom,furcsállom is.

Szerencsére Dóri nem az a feladós-típus,úh megyünk tovább lassú tempóban.A ponton rengetegen leelõztek,de egyikünket sem zavarja ez most.

Tavaly gakorlatilag végigaludtam a Havasra vezetõ emelkedõt,most minden simán megy.Az utolsó 200 méteren viszont rámjön a szédülés. Kajával rendbehozom magam :) Dóri viszont rendbejött. Késõbb eszébejutott,h evett egy mézes gélt,de a mézre allergiás,ettõl lett rosszul.

Fajzatig jó a tempó,de nekem már a talpam is egyre jobban fáj,minden lépés szenvedés. Talán éppen ezért az egész úton elkerült az álmosság,hiszen mindig fájt vmim. Ez nem követendõ példa amúgy :) A fajzati ponton horkol egy kutyus,neki a legjobb. Tömöm magamba a paradicsomot,és a sajtot is megkívánom. Kicsit kólaízû,mert véletlen leöntöttük vele,de így is ízlik,és amúgyis ittam volna kólát :)

Innen már csak 17 km,és az eddigiekhez képest sztem könnyû hegyek. Csak ne lenne ez a talpfájás.

Káván mindig van pont,most is így van.Vmit itt is magamba tömtem,de már nem rémlik mi volt az.

Tót-hegyest sosem szerettem,most sem esett jól a végén lévõ sziklákon-lépegetés. Palacsinta itt most nincsen,de a sajtos pogi is finom. Ezt még úgysem ettem a túrán.

Lefelé még jobban kínlódok,alig tudok már normálisan lépni. Elõre unom az utolsó 7 km-t,pedig még a Világos-hegy is hátra van. Kényelmes tempóban felmegyünk,az emelkedõkön sokkal kevésbé fájt a lábam. Itt iszok egy teát,és elteszek 2 sütit a zsákomba,jó lesz hazaútra :)

Már csak 7 km,ráadásul szinte mégig lejt,de minden évben ez a legszenvedõsebb része a túrának. Dóri próbál kocogásra ösztökélni,de a futástól a térdem is elkezd fájni,úgyhogy lebeszélem róla. Bicegek mögötte,próbálom tartani a tempóját. Örülök,h nem látja senki a szenvedésem :) Már az aszfaltos részen vagyunk,mikor rájövünk,h simán meglehet a 23 órán belüli idõ,csak egy kicsit kocogni kell... Próbálok futó-mozgást végezni,a cél elõtti utolsó métereken be is érem Dórit,h együtt érjünk be. Dóri végülis elsõ lett a nõk között. László Szilvi 2 perccel késõbb ért be.Ha nem futunk a végén,utolért volna,bár akkor biztos elzavarom Dórit,h elsõ legyen.

Nagy nehezen kiválasztjuk a kõdíjat. Aztán agonizálás egy széken. Vagy enni kéne,vagy zuhanyozni,de mindegyikhez fel kéne tudni állni. Eddig hajtott az adrenalin. Meglepõ módon,végülis a kaja mellett döntünk,végülis éhesen még a zuhany sem esne jól :)

Negyed óra,míg elérek a zuhanyzó helyhez,sajnos ez még mindig nagyon messze van.Közben az utcán elmegy mellettem egy 80 év körüli helyi néni,csak h döfjön egyet a lelkivilágomba :) Zuhany után újjabb kaja,és sok-sok süti.

Gyõrig megint van fuvar,így még szintidõn belül hazaérek.

Gyuriék megint tökéletes túrát szerveztek. Az egyetlen negatívum,h nagyon-nagyon messze van a zuhanyzó a céltól :)

Személy szerint nekem ez a második legnehezebb teljesítésem volt,minden túrát,és futóversenyt beleszámítva,a rossz lábam miatt. Az elsõ természetesen a 2010-es Mátra 115 volt.

Több mint egy órát javítottam a legjobb idõmön,fogalmam sincs,h hogyan... Muzsla-csúcsig nagyon jól mentünk,de onnan iszonyú lassulás jött.Szerencsére,volt honnan lassulni.

Jövõre jöhet az ötödik teljesítés :)

 
 
 Túra éve: 2012
DJ_RushBoyTúra éve: 20122012.06.06 13:05:01
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Mátra 115


Megint egy Mátra 115, immár negyedjére veszek részt ezen megmérettetésen, három sikeres teljesítéssel a hátam mögött.

Talán sose volt ennyi kétely bennem mint ezen a reggel. Rossz cipõ, rossz hátizsák, rossz láb. 3 héttel a túra elõtt volt egy kemény csonthártyagyulladásom, és a mai napig járok fizikoterápiára. Viszont úgy éreztem hogy ezen a túrán ott kell lennem! Valamiért, és valakiért, akinek megígértem. Úgy voltam vele hogy megy ameddig megy, ha ne adj'Isten elõjön a fájás, lelkiismeretfurdalás nélkül kiszállok.



Ismét egy szuper rajt, lámpalázas emberek, rengeteg ismerõs, és ez jó! A gyalogos mezõny elején indulok nagy vagányan, pedig inkább a leghátsó sorból kéne ennyi kétely után. Papp Bálinttal, és Bozóttal haladunk elõl. Beszélgetünk sok élményrõl, jó társasággal repül az idõ. Hamarosan máris emelkedünk, érzem ezt a 3 hét kihagyást, ez nálam annyit jelent mint másnál több hónap. Mezeiék vannak elõttem, nagyon jól haladnak, nem szabad õket megelõzni, mert Klári szétrúgja a hátsó felem :) Oroszlánvárra feltipegünk. Mire indulnék tovább ismerõsök jönnek épp. Barbora-Jan-Jaroslav :) Na végre! Nagyon megörülök nekik. Kicsit sokat tollászkodunk Oroszlánvárnál, el is lépnek jópáran.

A moiwa-lepeshiba kettõst elõzzük ki fölfele. Eddig nem éreztem olyan erõsnek a tempót, de mégis nagyon jó átlaggal jöttünk. Végül kielõzzük Mezeiéket is a Gabi-halála elõtt. Gyorsan elfutok mellettük, nehogy Dani-halála legyen ez a hely utána :) (Klári a doktor nénim, és mondta hogy szigorúan tilos megelõznöm õket ilyen sérüléssel, törekedjek a lassú, de sikeres teljesítésre). Na ehhez képest pont az ellenkezõje megy. De vajon meddig?



Kékesre felfele elkezdõdött a zúzás. Tudom hogy Jan és Barbora nagyon erõsek, és felfele mennek mint a gép. Többször mentünk már együtt :) Jaroslav is szépen tartja magát, ahogy néztem a facebookját nem csodálom. Aki 6000 m-es hegyeken járt már.. Felérünk a Kékesre, terülj-terülj asztalkám :) A bõség zavarába össze-vissza eszek mindent amit épp látok. Húú, most épp kajaidõ van, de jól jönnének ezek a finomságok úgy hogy nem szorít az idõ ;)

 02:56-al érek fel, jóó idõ, bár nem éreztem annyira erõsnek a tempót. Na de innentõl.

Kocogunk jó darabon keresztül, félek a S- lefeléjétõl, nem tudom hogy viseli majd a lábam. Szépen halad a nemzetközi csapatunk :) Gond nélkül leérek a Mátra-nyeregbe, és valaki megkérdezi hogy aszfalt? Noo, this is the cheaters road :) Nagy kacagás. K-P- jelzést követünk, majd tényleg kiérünk az aszfaltra, és a P-n haladunk tovább Parádsasvár fele. Jól lehet ezen a részen haladni, szinte végig kocogjuk a faluig. Kerek 4 óra alatt érünk le. 6-os átlag fölött jóval. Hmm.. Rengeteg finomság ismét, majd testileg-lelkileg felkészülés a túra talán legkeményebb emelkedõjére.

Jan és Barbora megindul fölfele. Egy darabig megyek utánuk, de olyan tempóval haladnak hogy inkább leválok, pedig aztán én is tudok fölfele menni..

Felszenvedem magam Galyatetõre, nem vagyok jól.. Jól megrántottak fölfele, és most iszom a levét. Galya elõtt Barta Laci jön szembe, õ már túl van a második körön is, õrült tempót tol.. Felérvén a tetõre marasztalásra ösztönzöm ismerõseimet, hiszen finom leves van itt, de mondják hogy majd a következõ Galyánál. Már pedig nekem muszáj ennem valamit, mert nem vagyok valami fényesen. Le is ülök a leves mellé, és szép lassan kanalazgatom.

Jaroslav is felér, õ mondja hogy jön velem. Okés, természetesen. Tovább indulunk a bónuszkörre, de a lábaim kicsit görcsölnek, és úgy érzem mintha olyan nehéz lenne mint ha ólomból csinálták volna. Nem lesz ez így jó, korán van még ehhez. Lekocogunk Mátraalmásra, majd mutatom Jaroslavnak hogy arra a "csúnyaságra" kell felmászni. Meg is iramodunk, és szép lassan de biztosan haladunk. Jó erõs szél volt erre, a tetõn levõ pontõröket sajnáltam is. Visszairamodunk Galyatetõre immár másodjára. (38,7 km - 2500 m szint - 06:45)

Ismét levesezünk, nagyon finom volt, köszi pygmea! Bemegyek energiaitalt venni az étterembe, felkészülés az éjszakára. A ponton ismerõsök, akik a bónuszkörre indulnak, és pont ekkor érkeznek meg a seprûk is.

Még mindig nem vagyok olyan jól, bízom benne hogy elõbb-utóbb helyre áll a rendszer. Jan és Barbora már tovább ment, Jaroslavval ketten nyomulunk tovább.

A K-en kellemes kocogás jó darabig. Elkezd esni az esõ. Nem jó elõjel, de szerencsére csak szemerkél.

 Mátraházára érünk, itt már elég rendesen esik. A cipõm szépen kezdi föltörni a lábam, leukoplastozok egy kicsit. Ismét rengeteg finomság, és a cola-banán kombóra álltam rá. Meg persze a megannyi sütire ;)

Jobban érzem magam, a lábamnak semmi baja, most kezdem élvezni a túrát. Lajosházára lekocogunk, itt a bõség zavarában hirtelen azt sem tudom hogy mit egyek. Egyszerûbb ha mindent megkóstolok :) Az a baj hogy év végén túl könnyen meg lesz a legjobb túra az évben, és egy kicsit sem kell vakarni a fejem hogy gondolkozzak ezen :)


Elindulunk a Téli Mátra útvonalán hosszan, monotonan Mátraszentimre fele. Az esõ szakad, még jó hogy erdõben vagyunk. Most tényleg jól érzem magam, és tempósan haladunk fölfele. Új helyen van a pont, szerencsére tudtam ezt. (60,5 km - 3407 m szint - 10:23) Megtudjuk hogy Barboráék fél órával vannak elõttünk. Durván nyomják.. Erõlevest kanalazok, cipõt ragasztok. Közben megérkezik Anna és Csaba, akik már Mátraháza óta a nyomunkban vannak. Annával ugyanarra a helyiségre pályáztunk, de õ ment elõbb. Kicsit sokat idõzünk a ponton, köszönhetõ nekem, majd a szakadó esõben tovább indulunk még mindig Jaroslavval. Szorospatakra talán a legjobb lejtõ visz le, végigkocogjuk szó szerint jól esõen, mivel még mindig szakad. A faluban eláll, majd a ponton ismét dínom-dánom. Csõre Ernõ kínál minden finomsággal, majd a pontõrhölgy megmaszírozza(!) a combomat. Nagyon fááj, be vannak állva rendesen már, és az ülés is kezd egyre nehezebben menni. De köszönöm a masszázst, hatalmas segítség volt! Irány tovább az Ágasvár. A turistaházban omlett (!!) nyámm. Találkozunk Barboráékkal, õk már megmászták a várat, és itt pihennek. Mielõtt mindent megennénk, mondtam Jaro-nak hogy a cuccot hagyjuk itt, felkúszunk a várba. Fent csanya pecsétel, majd fotózás a mesés kilátást. Leérvén nagy falatozásba kezdünk, de finom ez az omlett! Megjönnek Annáék, nincs több omlett éppen, a felét nekiadom, nem szabad elhíznom ezen a túrán :) Kicsit izgultam milyen lesz a Csörgõ-patak átkelés, de szerencsére gond nélkül abszolváltuk. Fallóskúton a Maki család teljesít szolgálatot. Gumicukor, paradicsom, feta-sajt, banán. Ha ebbõl turmixot csinálnánk tuti hogy a hányás-hasmenés garantált lenne. De így külön-külön nincs is jobb recept :) Kiss István (tzatzaka) csapódik hozzánk, nem jó dolog egyedül menni éjjel. Még van valamennyi erõnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa. Kis koccanás az aszfalton, majd be Mátrakeresztesre. Bent a faluban épp frissítik az elõttünk haladókat.


Mi is megállunk, elõvesszük a lámpát, kortyolunk egyet az italunkból, majd megindulunk a Hidegkúti-th. irányába. Fent ismét erõleves. Kell is, mert még messze a vég. Az asztaltól alig bírok felállni a combomnak köszönhetõen, de szépen bemelegedik utána. Átkelés a kerítésen, majd a túra utolsó kocogását imitáljuk. Megelõzzük Papp Bálintot és ebolát, akik szintén nagyon jól haladnak. Leérünk a Zám-patakhoz, majd nagy levegõ. Jaroslavot felkészítem a Muzslára, hogy hosszú lesz, és fájdalmas. Nem nagy tempóval, de megállás nélkül tesszük meg ezt a szakaszt. A csúcsnál remegek mint a kocsonya, hideg van, pedig már a sasos pulóver is akcióba lendült jó ideje. Ennek ellenére leülök, és bambán meredek magam elé, közben banánt majszolok. Megjönnek a többiek, nincs mese, irány tovább.


A kocogás ennyi volt, innen örülök hogy gyalog tudok menni, pedig a terep adja magát egy kis éjszakai koccanásra. Hiába.. Megint itt álmosodok el, mint mindig. A Koncsúrokról a kilátás kicsit visszahoz az életbe, de utána megint fapofa.. Végre valamikor leérünk a Diós-patakhoz, na itt gyorsan elõ az energiaitalt, és be a gyomorba. Jó döntés volt, innentõl nincs holtpont, csak a mozgásom csúnyább. Egy eltévedt spori jön szembe, a Z- jobbosát leste be. Jön velünk egy darabig. Jan Suchomel kastélya következik, a Jan's castle másik nevén János vára. Innen sok-sok ideig a S+ lesz a társunk. Jó a jelzés, szépen haladunk, eltévedés nélkül. A Kénes-kútnál két továbbhaladó lámpára leszek figyelmes, a pontõr mondja hogy most mentek el az angolok. Nagy zavaromban még kijavítani sem volt idõm, egybõl parancsot adtam, irány tovább, be kell fogni õket, hiszen tudtam hogy Jan és Barbora megy elõttünk. Pedig azt hittem csak a célban látom legközelebb õket. Még a Havas mászás elején utólértem õket, kölcsönös öröm, de jóó, hiányoztatok :) Ennek örömére számomra irtózatos tempóval felrongyoltunk a Havasra. Fent nagy pihenõ, megvárjuk a többieket, majd ismét örülünk hogy együtt a csapat immár végig. Lefele hozom a szokásos formám, a totyogás és a tipegés a legjobb szó rá. Fajzatpusztán Barborával csak úgy faljuk a füstölt sajtot. Szuper volt! Na még egy komolyabb szint!


A Kávára Istvánnal ellépünk kicsit felfele, de utána lefele büntetnek Jan-ék, és szépen elkocognak. Hajj, ha még én is tudnék.. Viszont nincs ember akit ne állítana meg a Tót-Hegyes palacsintája. Elnyúlunk a fûben, és majszoljuk ezt a nem mindennapi finomságot :) Nincs kedvem tovább menni, ilyen finomság után, de már közel a cél, egy tízes!! A Világos-hegyet még abszolváljuk, de félek a lefelétõl, mert tavaly a gyök kettõ tempóval haladtam lefele. Természetesen idén sincs ez másképp, de azért valamivel jobb a helyzet, pedig tavaly vadiúj cipõ volt rajtam, most meg ez a...


Megkönnyebbülök mikor vége a meredek lefelének, és dózerútra érünk. Közlöm a többiekkel is hogy ennyi volt, nincs több szint. Mindenki boldog, a csehek úgy beszélgetnek egymással mint ha most indulnánk el :) Én azért befele fordulok, és magamhoz képest tempósan haladok elöl. Majd a célba ráérek kiengedni. A hosszú egyenesben nem gyõztem visszafordulni, nehogy jöjjön valaki, mert most már nem engedünk senkit el! Végül 24 óra 40 perc menetelés után boldogan és vidáman célba érünk.


Én különösen örülök hogy ilyen elõjelek után sikerült teljesíteni ezt a feladatot! Annak meg talán még jobban hogy a többiek is rákaptak a magyar túrák ízére, és sikeresen teljesítették! Jan Suchomel ki is jelentette hogy "next year, I run with László Barta." Szóval készülj Laci! :)


Köszönöm az odautat Révész Ádámnak, és visszafele pedig Rudinak!


Jövõre jöhet az ötödik!

 
 
yoyoTúra éve: 20122012.06.05 17:57:40
megnéz yoyo összes beszámolója

 


 Mátra 115/ 88!


Hüvös reggelre ébredt Kisnána ,de még  Domoszló is,ahol aludtunk ugye ,mer hogy Kisnánán állítólag valami õrület túra lesz,és nincs egy talpalatnyi hely sem  a faluba ,mer mindenki túralázba ég,még a helyi kocsmába is tudnak róla a népek .,Gondoltuk  mi is átnézünk csanyával,meg millersel atesszal  ,mi ez a múri és ha már ott vagyunk , elindulunk ezen a túrácskán a Mátra gyönyörû erdején  .  


Hát akkor lássuk ,meddig jutottál cillagom :))hujjjeee


 


Reggel 7 kor elindut l a teljes mezõny a sárgán ,néhány km után balra élesen felvág a S+  ezt jól megjegyeztem,mikor 2 éve Zoncsival jól tovább mentünk . Idén is voltak nem figyelõk  ugye Szilvike ? akiket már én kiabáltam vissza ,mert fentrõl rájuk láttam,hogy lent mennek, L Szilvi volt többed magával asszem Juciék is ott voltak . Pedig Szilvi már 3x volt ezen a túrán igaz mindig vezette valaki. Jöttek az emelkedõk a Jagus ,majd  lejtmenet ,és a térdem elkezdett jelezni,,talán írhatom azt hogy évek óta nem fájt ,de most bejelzett a nyomorult ,,meg is ijedtem ,de gondoltam maj bemelegszik ,mert elég hüvös volt a reggel ,így a  melegedéshez törtem egy csalán ágat és megsimiztem vele a térdemet , Oroszlán vár 8km  itt Zoncsiék frissitettek ,hmm az a friss eper de jól esett . Aztán rátértünk a kékes felé vezetõ szép erdei útra .  és  Kékes elõtt összefutottam Szilvivel  , megörültünk egymásnak ,hibavótcillagom nemvótaz :P


mertavaly nyáron naon jót túráztunk a Zillertáli Alpokba ,,utána meg Erdélybe ,,igaz akkor többen mentünk . Miután Kékesen teleettük magunkat a svédasztalról elindultunk lefele a sárgán , csúnya köves meredek ,,de legalább most nem volt annyira poros . Elõttünk ment egy srác õt követtük sajnos,és nem fordultunk a S4 re jobbra hanem lementünk az aszfaltra ,itt irta is az itiner,hogy  lépd át a szalagkorlátot,meg parkoló is lesz,,volt is mindkettõ így nem gyanakodtunk szépen felértünk Mátraházára ,,rengeteg ember kékes csúcsfutás szurkolók is gondolom,,kérdeztük,hogy láttak –e futókat erre mondták,hogy nem ,,,aztán egy nõ mondta,hogy de és  arra mentek,,na mi meg mentünk,,a bazársoron aztán sajnos pont volt egy s4 bár ne lett volna . 


jajj de jó örültünk ,,bár Szilvi gyanakodni kezdett,,de a fiú mondta,hogy jó lesz,,futottunk lefele,egész rendesen és nem értettük,hogy eboláék hová lettek hiszen nem sokkal voltak elõttünk,,jött egy nõ felfelé és tõle kérdeztem látott –e túrázókat,de jó  sokat ám ,mondta nem látott  csak 1 fiút, Na vissza kapaszkodtunk Szilvivel a bazársorhoz ,a fiúval nem tudom mi lett .


Mátraháza központban bozóttal taliztunk õ is túl jött a letérésen,de neki volt esze,nem jött tovább a völgybe . Vissza  kapaszkodtunka sárgán elég sok idõ 45 perc eltelt ,és végre megláttuk a túrázókat . futottunk lefele Parádsasvárra 26,6km  ,ahol végre meg lett a pont  . Innen kedvenc rész a nyílt  tarvágásos hegyoldal a kis és Nagy –lipótokon át, fel egészen Galyatetõre mentünk. 


2 éve le kellett ülnöm egy tuskóra annyira kinyírt ez a rész,de most egy szuszra fenyomtuk ugye bozótka ? Galya elõtt Börcsök Andris jött lefele pacsiztunk,és gondoltam is jajde jó,erre kell majd vissza jönni legalább lesznek szembe túrázók . Galyán bevágtam egy tányér levest Szilvi mondta elõre megy , ,jóóó menjél,,erre én merre megyek ?


hát arra amerre Andrist láttam futni,csak õ már megcsinálta a kört . Miután lefutottam az elágazásig pont jöttek túrázók ,akikkel  még Parádon láttuk egymást,és szerencsére õk nem hitték,hogy én már a kört megcsináltam,és jól visszaküldtek a kilátóhoz,mert hogy ott kell lemenni,,jajj jajj ezt nagyon elcsesztem nemjajgatnikell figyelni .Aztán végre én is észnél voltam,mert két túrázót sikerült visszarántanom a jó útra P+  ,,végre már én is tudjak valamit ..  figyeltem :P


Mátraalmáson 34,8km  atesz mondta,hogy Szilvi most ment el 2perce,utól is értem még az emelkedõk elõtt ,de már másfelõl jött a drága megint :) Galyavár elõtt kezdett el szitálni az esõ,és igen erõs szél is támadt ,megadva a környezthez a hangulatot , még nem jártam erre ,de szerencsére fel lettem készítve, a Vadikövek klónból,így nagy meglepi nem ért ,,de azé nem semmi szint van benne na.. Galyatetõ 2x  38,7km megint egy leves nagyon jó volt a gyomrom ,és imádom a levest ,,és sok tésztáááát beleraktam csanyaaaaa :P úgyseolvassa ..


fáztam mint a kivert kutya az ujjatlan toppban. Szilvi odadta az esõkabiját,de csak a nyakamra húztam,mert nekem le kell adnom a hõt különben befulladok .  nemaszádrakellhúzni  innen aztán végig futottunk futottunk lefelé jó sokáig ,az esõ esegetett de bõrig azért még nem áztunk,viszont jócskán hült a levegõ a kezünk majd el fagyott . A titkos ell pont elõtt megint majdnem elkavartunk ,de csak pár száz méter volt ,A szép patakmederbõl a Z4en felkapaszkodtunk Mátraházára ma már 2x vagyunk itt, de egy óra múlva újra itt leszünk :) ..ettünk szalámis kenyeret  sajtit  ,iszunk ,és sietünk is ,mert elõttünk 2percel mentek el ,és Szilvi szereti ha van elõttünk valaki,,ezek után már én is,,így futunk lefele S3 majd S4 írt az itiner,mi szépen be is fordunk jobbra az erdõbe mer a nyíl arra mutat,,(meg elõre is ) de azt nem láttuk.


.Szóval mentünk a sárgán elõször lefele ,majd tiszta röhej,de még errõl is lementünk ,nem elég,hogy visszafelé megyünk Mátraházára ,,de még le is térünk róla,,na visszatalálunk a S4re .Tanakodunk melyik irány legyen ,,hát menjünk ezen ,,jó menjünk,,Szépen visszakapaszkodtunk Mátraházára ma már 3x   ..Szilvi jajgatott, én a hajamat téptem , 


hát frissitettünk még 1x aztán újra nekiindultunk a S3 Z4nek ,de már megálltunk az erdõ szélen ,,jöttek túrázók is,,és mondták,hogy tovább kell menni egyenesen .Mostanra már 1:45 körül volt a pluszeltévedõs  idõnk ,lassan leértünk Lajosházára 51.9km medvegyu szülei voltak itt ?! olyan terités hogy csak na , saláta tál sajt tál stb mondták,hogy most ment el egy nagyobb csoport,és mindent lepusztítottak,de azért volt maradék bõven ,még fényképet is csináltak rólunk,,jól laktunk és mentünk felfelé a sárgán ,az esõ még szitált,mindig majd rátértünk a P+ ra amin elég sokáig mentünk nagyon szép erdei úton haladtunk ,majdnem szintben ,de persze nem sokáig,,


párás volt az erdõ a fákat körül ölelte  a köd ,nagyon szép volt .Aztán már gyanús kezdett lenni,hogy vagy egy órája megyünk sehol senki,,olvasni kezdtem az itinert, ,de aztán mögöttünk feltüntek emberek,és eltettem,,kár vót cillagom  :P  mert Mszentimrén 60,5km  nem a zöldön mentünk a hóvirágba,,hanem a piroson a régi ell ponthoz mentünk .  Szerencséreegyáltalánnemvótunkidegeszek .


itt már megtört kicsit a kavarás idegileg ,több mint 10km pluszt mentünk már ,bár jól voltam gyomorilag szerintem erõben is,de eldöntöttem,hogy M140et nem fogok csinálni,,ekkora távon nem szabad elkavarni,,mert a 124 is rengeteg sok.  Meg lett a  hóvirág  ell pont a zöldön ,és bozóték akkor mentek el épp , Ettünk egy levest, meg sütit,,kértem egy kukazsákot ,belebújtam fej ki,kar ki  azt húztam a vállamra és uzsgyi tovább a zöldön ,,,bozóték balról támadtak egy benézõs utcából,,végre mi jó felé mentünk, . innen szûk fiatalosba mentünk lefele,kicsit ragadt, Mszentistván után a zöldön nagyon szép bércen mentünk fel szép volt a kilátás ,leértünk Szorospatakhoz 67,6km


Szilvi nagyon szaladt a dolgára ;)  mi ettünk ittunk kaptam be sót,és mg kösy Ervinkém ,aztán Szilvi mondta hogy várjam meg . már erõsen alkanyodott,talán 8 felé járt már ,és még mindig nem voltunk Ágasváron  ,ott volt a hosszú ujjú felsõm,meg a fejlámpán .Agasvárra 72,4km úgy értünk,hogy akkor hozták a forró rántottát,mindefélével megpakolva ,,ettem egy darabkát ,majd  leraktuk a táskát,és fel a csúcsra mert ott volt a pont,meg a fejlámpám csanyánál .épp bukott le a nap ,így lefelé már lápával jöttem,, pont kb két órával elõbbre  gondoltam hogy ideérek ,,hát nem így lett, olvasgatni köllötvolnajaitinert 


Lefelé sikerült egy nagyot esnem az egyik sziklánál,a lábam alám is fordult,és az alkarom jól meglilult. Leérve megint bementünk a th ba a cuccért,meg ettem egy kis rizskókot lekvárral,,bazi nagy kaják voltak végig. Szilvire vártam kint a mezõn,ejj de félt az éjszakától ,yoyoka várj meg itt ne hagyj kiabálta utánam,, Perszehogymegvárlakaranyszilvikém mi lenne velem nélküled   :)


Az volt  a bazi szerence,hogy innen volt társaság, Szilvi imerõsei ,így velük kijutottunk Fallóskútra ahol maki volt a ponton,és azzal fogadott,hogy na mennyit raktatok má bele  cillagom ..falurádjónénnyénél vót gumicukor is ..innen az aszfaltot elhagyva egy leszakadozó partoldalon mentünk le,,olyan vad köves rész volt, szerettük ,,kiérve Mátrakeresztesre majd felkapaszkodtunk a hidegkúti dûlõn ahol vissza nézve a sötét Mátra sziluettje élesen kirajzolódott,és csillagos volt az ég .


Szép látvány volt ,Hidegkút elég nehezen adta magát, ½ 12 volt de felértünk végre 81.9km .Bevágtam még egy tányér levest .Elindultunk a Tót hegyesre ,erre már jártam is ,nem régen a Pásztó 40en meg két éve is erre jött,a M55 csak hát akkor világos volt most meg korom sötét. Teljesen más az erdõ ,hangokat hallani de látni nem látunk semmit,velünk van két fiú is,az egyik mátrai lakos ,a másik talán eon Laci tõle kaptam egy kabátot amig nem melegedtem be ,mert írtó hideg lett és keveset mozogtunk,mer ide oda mászkáltunk nem volt nagy tempó .


.Velük próbáljuk megtalálni a Z3 mat de nagyon nem  megy majdnem visszamegyünk Hidegkútig,aztán persze újra vissza a Tót hegyes felé,itt egy órácskát megint eljátszottunk ,de a lényeg hogynemvótunkidegesek. Tót hegyesre fel egy nagy béka hencsergett lefele úgy dobálta a vékony lábait mint valami primadonna . Tót hegyesen 84,6 km palacsinta ,víz brutál ide felhozni azokat a kannákat.


Lefele a hegyrõl bozótékba botlunk ,azé pár óránként csak csak  találkozunk .Erre a krix krax ösvényre emlékeztem ,bár ösvény nincs csak a fák közt lefele,de szerencsére be jött ,mert jól mentünk egészen a Világos-hegyig 87.7km ,onnan meredek kaptatón fel a sziklaszirten ahol lupus pontõrködött . Ide is brutál felcipekedni !!  innen lefele még 7km cél de nem ám könnyût elképzelni a leg leg szarabb lejövetel ami a rövid távba benne van szerintem ,,utáltuk,de persze a dózer sem lett kedvenc,fõleg,hogy a nyirkos földet lapátoltam a cipõmbe.  03:29kor aztán beértünk a céba 94,8kma  hivatalos táv.


  Szilvivel,már mindeketten vinnyogtunk örömünkbe ,,közel 110kilit mentünk  a szintekre is rátettünk + ,de örülök,mert nagyon jó felmérõ volt ,így van már 55 ös 88 as kövem ,és hát a rendezés,,elképesztõ komolyan ,,én braunit vittem ,de monnuk sehol nem láttam lehet sikere volt mert negyon jót sikerült most sütni   ,,Végig ettünk mindenhol sörök kólák tulzás nélkül mondom,hogy inyenc kaják  szalámik sajtok saláták olajbogyók paradicsom paprika sütik dögivel,,fõtt kaja úr isten rizskok  rántotta palacsinta ,,,még a kolbászomat is hazahoztam .. Szóval millió cillag a rendezõknek ,a pontõröknek hogy a szabadidejüket áldozták, és mindenkinek akinek volt egy kedves szava ..


És cak szólok,hogy jövõre jubileumi 10.rendezés lesz  mi lesz ott úr isten .Szerintem elmegyek  már foglalom is a szállást jó közel Kisnánán :) GYERTEK


 


 


https://picasaweb.google.com/116835905311387432539/Matra11588#5749724962323670114

 
 
leitnorTúra éve: 20122012.06.04 13:22:10
megnéz leitnor összes beszámolója
 

Mátra 115

Genezis:

Amikor Tamás és Csabi barátom elõször linkelte be a Mátra 115-öt még tavaly és megláttam, hogy 124 km, 6374m szint, azt mondtam, hogy erre kizárt, hogy én valaha is elmenjek, hiszen nekem már a K100 is szinte elérhetetlen célnak tûnt a maga több, mint 2700m-es szintjével. A 124 km még csak-csak, na de 6400 szint? Még a 95-ön is 4800 van, embertelen.

Aztán telt az idõ, némi szenvedéssel tavaly meg lett elsõ százasként a Kinizsi, idén pedig beneveztünk a Mátra kupára, melyben lassacskán teljesítgettük a naptár túráinak leghosszabb távjait. Tamás és Csabi továbbra is idei legfõbb céljukként tekintettek a M115/M88-ra, én azonban még mindig nem mertem rá gondolni, mert egyszerûen nem vagyok nagy hegymenõ, az emelkedõk mindig rosszul mennek, márpedig ezen a túrán van belõle néhány. Tamás próbált csábítani, meggyõzni, hogy ne legyek kishitû és legalább a 88-as távot próbáljam meg, de én nem hittem magamban Úgy gondoltam, hogy a Mátrabérctõl teszem majd függõvé, hogy indulok-e.

A Mátrabérc nem ment rosszul, végig egyedül haladva, dacolva a rossz idõjárással végülis 12:20 alatt csináltam meg. A célban nem éreztem magam fizikailag lenullázva, de ott és akkor kijelentettem, hogy én biztos nem megyek a M88/M115-re, mert nekem egyszerûen nem kell ez a fajta szenvedés 25-30 órán keresztül. Aztán az emlékek megszépültek, és kezdtem eljátszogatni a M88 gondolatával. Tamás a térdsérülése, Csabi pedig egyéb okokból kifolyólag végül nem tudott benevezni, én viszont  hosszas tipródás után, szembe menve a józan ész parancsával, végül mégis elõneveztem, de csak a 88-ra, mert továbbra is úgy éreztem, hogy egyedül a 115 túl komoly próbatétel nekem, hiszen addig még 2775m-nél több szintet egy alkalommal sem mentem, nemhogy 6000-et. Próbáltam a túrára nem csak fizikailag, de fejben is felkészülni: beszámolókat olvastam, videokat nézegettem.

Mátra 88:

Szombat reggel hét órakor aztán eldördült Medveczky Gyuri starthangja és a 160 részt vevõ egyszerre indult neki a távnak. Hamar feljutottunk a jagusi feltételes EP-ig, majd az Oroszlánvár ijesztõ kiemelkedéséig, mely már ismerõs volt a Mátrabércrõl. Itt a jól ismert kék jelzésen haladtunk a Kékesig. Ezt az útvonalat idén már háromszor megtettem, úgyhogy mivel ismerõs volt jól haladtam. A kékesi EP-n szembesültem vele elõször, hogy a M115/88 ellátásáról terjedõ hírek semmi túlzást nem tartalmaznak. Olyan szinvonalú terülj-terülj asztalkám volt a síházban, amit elképzelni sem lehet. A teljesség igénye nélkül: vajas, zsíros, lekváros kenyér. Kolbász, szalámi, sajt, uborka, paradicsom, paprika, hagyma, olívabogyó. Aszalt gyümölcs, sós mogyoró, alma, cseresznye(!), banán. Tea, limonádé, izó, víz. Csak azért ettem a a saját szendvicsemet, mert láttam, hogy ilyen ellátás mellett a késõbbiekben nem lesz rá szükségem, de akkor meg minek cipeljem. Azért kétpofára tömtem magamba a sós paradicsomot és a sajtot. Testileg lelkileg feltöltõdve indultam tovább a hírhedt sombokori ereszkedõ felé.

Parádsasváron összefutottunk Vincz Attilával és ifjú barátjával, akiknek nagyon megörültem, mert társaságban jobban szeretek menni és akikkel aztán végig együtt haladtunk. Sasváron újabb kiváló ellátás, hogy legyen erõnk felkapaszkodni a barátságosnak nem mondható piros kereszten egészen a galyatetõi Gertrúd presszóig, ahol megint habzsi-dõzsi: leves, sütemény, gyümölcs, innivaló (sör!!!). Külön szimpatikus volt, hogy a húsleves hozzávalói (tészta, hús, zöldségek) külön voltak kitéve, így mindenki gusztusa szerint állíthatta össze az ebédjét.

Hogy ne legyen maradéktalan az örömünk, az idõ kezdett rosszra fordulni, beborult, feltámadt a szél, szemerkélni kezdett az esõ, nagyon lehûlt a levegõ. A Galyavár négykézlábmászós emelkedõjének tetején már fel kellett vennem a kabátot, mert nagyon fújt a szél, és mire visszaértünk a Gertrúd presszóhoz már rendesen csorgott az égbõl, amely aztán jócskán kísért bennünket és csak Lajosházán vehettük le az esõkabátot.

Mátraszentimrén újabb meleg levessel és limondával kényeztettek bennünket. Eddig egészen jól haladtam, semmilyen panaszom nem volt, Vincze Attilával és Molnár Ádámmal kb. ugyanazt a tempót mentük, így itt elõször kimondtam azt, ami már az esõ elállása óta foglalkoztatott, lehet, hogy átnevezek a hosszú távra. Nagyon tartottam a Havastól, a M88-hoz képest +1500 méter szinttõl, az éjszakától, de fõleg a hírhedt Muzslától, mely már a Mátrabércen is megmutatta magát, de ahogy vinatti fogalmazott, nagyon nem mindegy, hogy a nyeregbõl vagy a Zám-patak völgyébõl kell a oda felkapaszkodni.

Szorospatakig még fejlámpa nélkül haladtunk, de aztán leszállt a sötétség. Az ágasvári turistaháznál leesett az állam: akkor hozták ki a friss, meleg sajtos, szalonnás, gombás omlettet. Mivel úgy gondoltuk, hogy ezt csak az érdemli meg, aki megmássza az Ágasvárat (igazából ekkor még nem nagyon volt étvágyunk), úgy döntöttük, hogy csak az Ágasvárról lefelé jövet esszük meg. Így viszont fennált a veszélye, hogy akik éppen most jönnek le, azok megeszik elõlünk. Ezért gyorsan felosztottuk a tojást és a turistaház zugaiban eldugtuk. Fél órával késõbb, nmár az Ágasvárral a lábunkban nagyon jól esett az omlett és a limonádé.

10 km-rel késõbb, fél kettõ elõtt tíz perccel értünk a Hidegkúti th.-hoz, ahol dönteni kellett az átnevezést illetõen, ami nem egy egyszerû kérdés. El kellett dönteni, hogy még 12 km gyaloglás és vége a szenvedésnek, alhatok egyet reggelig, vagy bevállalom a 42km távot, 1800 m szinttel, ami önmagában is egy tisztes középtávú teljesítménytúra, hát még úgy, hogy ekkor 82 km, 4500 m szint és 18 óra gyaloglás volt mögöttem. Fáradt voltam, fájt a térdem és a lábfejfeszítõ izmom, de - hála az új zoknimnak - 82 km után sem volt vízhólyagom, ami azért érdekes, mert tavaly a Kinizsin már Dorogon ragasztanom kellett. Attila bíztatott, hogy idõben vagyunk, bõven van még idõnk, így döntöttem: átnevezek a hosszú távra. 

Mátra 115:

Richtofitos, önmasszírozós generál és egy kis erõleves után indultunk neki a mátrai hegyek (egyik) leghírhedtebbjének a Muzslának. Ez a rész azért volt különösen szivatós, mert a Zám-patak völgyébõl a zöld háromszögön kell felmenni a hegyoldalban. Itt azonban az ösvény csak a fákon van kijelölve, így az avarban megbúvó sziklákon, köveken fadarabokon botladozva kell felmászni. Gyötrelmes. A nyeregre felérve (ahonnan azért még mindig volt egy kis szint) autópályának tûnt az egyszerû kis erdei ösvény, a zöld háromszöghöz képest, szinte boldogan meneteletem rajta. A muzslai EP-n vígaszként banánt, mûzliszeletet és innivalót kaptunk. Ekkor már a lejtõk is kényelmetlenek voltak a térdeim miatt, úgyhogy a Diós-patakhoz is fájdalmasan ereszkedtem le a reggeli elsõ fényekben.

102 kilométerrel a lábában talán érthetõ módon már nem olyan nagy lelkesedéssel veti bele magát  az ember fia a Havas nem túl meredek, de igen hosszú, 600m szintet leküzdõ kaptatójába, úgyhogy itt már szenvedve, néhol pár másodpercet belepihenve, lassacskán értem fel a csúcsára azzal a tudattal, hogy innen már - M115 szemmel mért - komoly emelkedõ nem lesz. Így is volt, egészen jó tempót tudtam menni, bár a térdeim miatt nem olyan jót, mint egyébként. A Tót-hegyes szivatós, sziklás kacskaringója és a Világos-hegy kopasz bérce már valóban nem volt olyan "komoly", hiszen már hajtott elõre a sikeres teljesítés reményének lendülete. Ekkor még nem tudtam, hogy a Havas utáni utolsó 20 km leggyötrelmesebb szakasza éppen a Világos-hegytõl a célig terjedõ, utolsó 7 km. Egyrészt a Világos-hegyrõl leóvakodni a megfáradt térdekkel maga a pokol, ahogy vinatti fogalmazott, meg kell állni pihenni, mint az emelkedõn. Ezt követõen pedig hosszú és unalmas lejtõk és egyenesek, most ráadásul még tûzõ napon is. Borzalmas volt. Az egész túrán egyszer sem, de itt megfordult a fejemben, hogy kiszállok :)

29 óra és 14 perc után beérni a célba felmelõ érzés. Borzasztó büszkeséggel töltött el, amikor a beérkezve tapssal fogadtak a szervezõk és a már beért túrázók. Dagadó mellel vettem át az oklevelet és választottam ki egy követ. Természetesen azonnal vettem egy teljesítõi pólót is. Elégedetten kanalaztam a levest és ittam sörömet, miközben arra gondoltam, hogy milyen igaz, hogy egy ilyen túra elsõsorban fejben dõl el és a teljesítéshez nekem csak magamat és a kishitûségemet kellett legyõznöm.

Tegnap a Világos-hegyen úgy búcsúztam el a pontõröktõl, hogy idén kétszer voltam ezen a túrán: elõször és utoljára. Ma már nem tudnám ezt ilyen határozottsággal kijelenteni. Nagyon kemény, sokszor gyötrelmes, szenvedõs túra volt, de mostmár kezdek csak a szépre emlékezni.

Epilógus:

Külön szeretném méltatni a túra szervezõit. Nagyon sok munka állhat a rendezés mögött, de azt gondolom (bízom benne), hogy a befektetett energia megtérült a túrázók elégedettségében. Sokan mondták már, és ezt én is megerõsítem, hogy ennek a nehéz túrának a teljesítését nagyban segíti a kiváló ellátás. Lenyûgözõ volt a választék, amit már fennebb részleteztem, de most kitérnék olyan tt-n eddig általam nem tapasztalt különlegességekre is, mint a sör, bor, kóla, Sió gyümölcslevek, izó, kávé (!), aszalt szilva, barack, friss zöldségek (mintha még salátát is láttam volna), palacsinta (bár ebbõl nekünk nem jutott), omlett.

Külön köszönet azért, hogy a legtöbb ponton volt valami ellátás, ha más nem, víz mindenképpen. Olyan extrém pontokra is felcipekedtek a szervezõk, mint a Jagus, Oroszlánvár, Muzsla, Havas, Tót-hegyes, Világos-hegy. Ez szerintem nem megszokott.

A pontõrök mindenhol kedvesek, gondosak voltak és - bár nem várom el - nagyon jól esett a törõdés. Nem egyszer volt, hogy nem kellett állva kivárnom a levest, hanem hellyel kínáltak és kihozták nekem. Ez szerintem olyan apró figyelmesség, amelyet senki nem vár el, de borzasztó jól esik.

Az élõ közvetítés ugyan néhol akadozott, de alapvetõen mûködött olyannyira, hogy a feleségem akkor hívott fel gratulálni, amikor még a teljesítõi követ válogattam.

Az itiner utolsó néhány mondatát idézném:

"Végigmentél! Tisztelegtél a Mátra elõtt, mi pedig tisztelgünk elõtted, gratulálunk! Jövõre is gyere."

Ez a mondat is tükrözi azt, amit egyébként is tapasztaltam. Jelesül, hogy a szervezõk tényleg éreztetik velünk, hogy nem az a lényeg, hogy futó vagy-e vagy túrázó, hogy mennyi idõ alatt teljesíted a távot, csak az számít, hogy végicsináltad és hogy erre büszke lehetsz.

Köszönöm Vincze Attilának a mentális segítéget és gratulálok neki a harmadik teljesítéshez, gratulálok Sperka Tamásnak a hihetetlen pályacsúcshoz, és végül, de nem utolsó gratulálok és köszönöm a szervezõknek.
 
 
 Túra éve: 2011
pesza91Túra éve: 20112011.06.24 19:23:51
megnéz pesza91 összes beszámolója


Mátra 115 – beszámoló kicsit másképp  




Bevezetés:



Harmadszorra is megjelölve, jelentkezést az eseményre. Minden évben szokás szerint, szülinapi ajándékként. 33, s harmadika, így jön ki a hármas tripla. Helyzeti elõnyt kihasználva, feleséggel nincs intrika.




Elõzmények:



Péntek este Pestre érkezés, majd Gyõri Péternél étkezés. Reggel fél négykor kelek, kettes metróval megyek. Különbusz a parkolóban, utaslista a tarsolyban. Megbízásra cselekedek, pénzt egyesével szedek. Idõponton túl is várunk, van 3 ember hiányunk. Jaat-tal, Balázzsal beszélgetek, aztán megreggelizek. Gyöngyösön nagy meló van, ezer ember parkolóban. Jobbos-balos kanyarokba, jókedvûen, mosolyogva. Elszámolás, sorbanállás, nyomkövetõ, elrajtolás.


Idõjárás:


Túlnyomóan napsütéses, a meleg nekem nem volt vészes. Éjjel, ha volt is dörgés, jó 100 kilcsivel tán odébb.


Terepviszonyok:


Tavaly ugye locsi-pocsi, de az idén minden tuti.


Útvonal:




Kisnána és Oroszlánvár, Kékestetõ, Parádsasvár. Piros kereszt, Galyatetõ, aztán jött egy tuti lejtõ. Mátraalmás nagy megnyugvás, háromszögön kis fújtatás. Mátraháza, Lajosháza, Szentimrén át Ágasvárra. Fallóskút és Hidegkút, zöld háromszög nem szekérút. Muzsla, Havas, Fajzatpuszta a végén már világosba. Sárga-kereszt, Tót-hegyes, Babik-kút, azt Világos-hegy. Végkifejlet szépen gyorsan, kövön, erdõn, pusztán, sorban. Ja, 11:10-kor cél van.  




Mozzanatok:


Megcsúszva és kapkodva, még idõben elrajtolva. Dobpergés és csatazaj, érzem nem lesz baj. Az elején belenyomtam, de Galyatetõn visszafogtam. Oroszlánvárt megfutottam, hú most megkorát hazudtam. Aztán jött egy Kékestetõ, minden kaja tuti nyerõ.

Lejtõmenet, belefutok, Parádsasvárra jutok. Gomolyfelhõ a (1774.jpg) képen, mintha bomba robbanna az égen. Piros kereszt kemény dió, pont a mezõnynek való. Tetõre vidáman érek, levest, majd visszafelé kérek. Erdõ, erdõ, erdõ, mátraalmási kerek erdõ.  




Közben pereg már a film, amit athosz gyárt ma már, az emelkedõn felmész, és kész. Tetõ, kaja, kóla, had szívódjon, az a dolga. Zsír a lábon vékony réteg, Mátraházáig lassan lépek. Motorhangtól zajos erdõ, sok itten a menõ jenõ. Klónhadsereget hátrahagyva, koncentrálok feladatra. Lajosháza tünemény, ezer féle sütemény. Juhász Pista innen párom, Szentimrét már nagyon várom. Raguleves, süti termel, az energia most majd kell.



Szorospatak nincs póló, zokni, útközben elakadt a holmi. Gyors töprengés mit is tegyek, á megvan semmit, így is teszek. Pók mellkason, háton hideg, üvöltözve elsietek. Pista, Peti tovább indul, kicsit az ég is megbolydul. Esõcseppek megjelennek, olyan tiszavirág életûek.


Kedvenc részem következik, elõttünk Ágasvár ékeskedik. Kóla, ropi, balra varangy, jön a következõ kaland. Közelünkben senki sincsen, így haladunk szépen, csendben. Banánillat leng a szélben, Fallóskutat jelzi éppen. Itiner ad, bélyeg landol, jobbra kanyar, minden klappol. Hidegkútig minden tuti, a vihart jobbról villám jelzi. Nagyon messzi van a dolog, a bundám veszélyben nem forog.



Leves, kóla, felajánlás: jöhet a 40 perces masszázs. Elképesztõ különbséget, tapasztalok eztán végleg. Vádlim, combom, talpam sincsen, nem érzek én semmit kérem. Puha könnyû lépkedéssel, gyorsan, könnyen, szenvedéllyel. Zöld háromszög mutasd magad, rád gondoltam masszázs alatt. Az eleje köves sunyi, cikk-cakkos is, de így a tuti. Nyomulunk a meredélyen, nem esik folt tekintélyen. Mátrabérces tapasztalat, szertefoszlik pár perc alatt. Álmossággal gyötrölõdve, kihúzom a sötétségbe.




Virrad, pirkad, hogy is hívják, nem tudom, de jó lenne már. Gyomor korog, Peti nyámmog, Juhász Pista sokat vár most. De ez jó befektetés, ezután szárnyal a gép. Hasítunk át erdõn, mezõn, hamar túljutunk a tetõn. Havas mostan nagyon tetszik, azt maradok a ponton percig. Lendülettel lecsorogva, dinnyeforrás, azaz: Fajzatpuszta. Pofátlanul sokat eszek, ettõl még jobban leszek. Káliumos cukros lével, továbbállok 6-os Hévvel. Káva pik-pak, nincsen gond ma, közel van a palacsinta. Lekvárosból hármat termel a Tót-hegyesen petihenger. Futosgálva, kilépkedve, Világos-hegy szépen, rendbe.



Gurulandusz, tövig motor, megállít a meggyes fasor. Feltöltõdve, énekelve, néha-néha viccelõdve. Ábris most a túratársam, de István is hamar itt van. Pár perc múlva, csörömpölés, ováció és ünneplés. Sok ismerõs van a célban, dinnye, gulyás a gyomorban. Beszélgetés, tapsikálás, néha-néha ébren alvás.                  




Utózmány:



Kövecskével, oklevéllel, hazaslattyog most a Péter.  Busz, vonat a logisztika, Vámosgyörkön fincsi pizza. 


Köszönöm a rendezõgárdának!




Pesza  




Képek: matra1152011.pesza91.fotoalbum.hu/

 
 
LestatTúra éve: 20112011.06.09 12:31:07
megnéz Lestat összes beszámolója

Mátra 88 (… és ami végül lett belõle)


 


Voltál már igazán fenn

Dõltél nyugodtan hátra

Az égiek böngészése közben

Hánytál papír pohárba



Most nálad az idõ

S mint patak felett a pára

Szállnál szerte széjjel

Ha egy szellõ kapna vállra”


 


(Quimby: Csillagbölcsi)


 


Nem terveztem idénre ezt a túrát, mert a hosszúra nem éreztem magam elég felkészültnek, rövidebb résztávra meg annyira nem szeretek mostanában nevezni, mert csak fájdítja a szívem, hogy nem a hosszút csinálom (kivétel ezalól a Kazinczy, ott egyáltalán nem érzek motivációt a 200-ra). Azonban picit átalakult a tervbe vett túrák listája, így bekerült a programba ez a túra is, egy Kazinczy 100 és egy Kinizsi Százas után elegendõ lesz az a 95 km.


 


Utolsó pillanatban kaptam fuvarajánlatot Tzatzaka-tól, így péntek este 6-kor már a kisnánai várnál voltunk, ahol épp esett az esõ, így a beígért esti bál elmaradt, illetve a szomszédos cukrászdában zsúfolódtak az emberek, mi is odamentünk. Sajnos ismerõst nem nagyon találtam, vártuk, hogy az esõ elálljon, s lassacskán el is állt. Útitársam átment a szomszédos faluba, ahol a szállása volt, én pedig megnéztem a várat, ahol találtam is egy nagyon jó kis fedett helyet, ahol éjszaka lehet aludni. Ahogy mentem visszafelé összefutottam Rudiékkal, így velük is körbejártam a várat. Õk az iskola ebédlõjét választották szálláshelyként, nekem nem volt kedvem ott nyomorogni, a várat sokkal hangulatosabbnak találtam. Felcuccoltam, majd átmentem megejteni a nevezést, itt Joeyline-nal futottam össze, s váltottam pár szót, majd nyugovóra tértem. Nagyon kellemes volt a várban aludni (rajtam kívül kb. 7-en aludtak még ott, úgyhogy kényelmesen elvoltunk), reggel gyorsan megreggeliztem, majd levonultam a vár tövébe, ahol folyamatosan jöttek a túrázók, egyre több ismerõs is elõkerült. Mindenki gyorsan benevezett, majd minimális csúszással, 7:05-kor elrajtolt a mezõny.


 


Az eleje hosszú emelkedéssel kezdõdött, még eléggé együtt volt a mezõny, de jó tempóban haladtunk. A Jaguson volt az 1. feltételes ellenõrzõpont. Innen le, majd fel a meredeken Oroszlánvárra. Nagyon furcsa volt, hogy a Mátrabércrõl megszokott ösvényeket mostanra teljesen benõtte a csalán, meg a gaz, ezt a túra végéig nem sikerült megszokni, állandóan rácsodálkoztam a benõtt ösvényekre. Oroszlánváron kaptunk vizet és darabokra tört csokitojást, aminek borzalmas íze volt, viszont borzalmasan jólesett és feltolt a Kékesre. Hazánk legmagasabb pontját ismét a kedvenc ösvényemen közelítettük meg, nagyon tetszik a K-, ahogy a Kis-Sas-hegy oldalában megy. Sötét-lápa-nyeregtõl már kissé szenvedõsebben, de végül feljutok a csúcsra, ahol frissítõpont vár. Ettem két szelet zsíroskenyeret egy kis kolbásszal és paradicsommal, majd egy kis édes sütit majszoltam, valamint megállapítottam, hogy a C-vitaminos pezsgõtabi nagyon finom (ezt a megszerzett tudást még késõbb felhasználtam). Ezután kezdõdött a kellemes ereszkedés Parádsasvárra, ahol tényleg terülj-terülj asztalkám volt, igyekeztem mindent végigenni, kell az energia a Galyára fel. A faluból kifelé utolértem Vinattit és útitársát, Soós Ádámot, velük kezdtem meg a mászást. A Lipótra fel szétszakadoztunk, Ádám elõresietett, Attila lemaradt. Néhány pihenõvel sikerült abszolválni a kaptatót, majd ismét visszatérve a Bérc útvonalára laza emelkedõn mentem Galyatetõre. Itt ettünk levest, sütit, valamint ittunk a nagyon finom teából, ami koncentrálva volt, vízzel kellett hígítani. Lassan Vinatti is felért, ledobtuk táskáinkat és indultunk a Mátraalmási betétkörre.


 


Lefelé az elõzõhöz hasonlóan szétszakadoztunk, sajnos Vinatti túlment az egyik elágazáson, így kicsit késve érkezett meg, addig fogyasztottunk a sütikbõl, valamint megkóstoltuk a pontõr által kínált fröccsöt. Ádám és Attila megegyeztek, hogy legjobb lesz, ha külön folytatják az utat, így Ádámmal kettesben indultunk felfelé. Galyavárra kapaszkodva eszembe jutott, hogy talán nem volt a legokosabb dolog az a fröccs, ám sikeresen felértem, s utána már nem okozott problémát a dolog. A tetõn megint leveseztünk egyet, Ádám még vett egy kávét, közbe nézegettük befut-e Vinatti, ám nem jött így továbbálltunk. Kellemes lejtõ következett, tempósan haladtunk, majd egy váratlanul kemény emelkedõ vitt fel Mátraházára, amit talán egy picit túl nagy tempóban küzdöttem le. Itt is sokféle finomság volt, én inkább a folyadékot kívántam, de pár sütit azért elmajszoltam hozzá. Innen egy kellemes, rövid lejtõ vitt le Lajosházára, egy picit össze tudtam magam szedni. Itt ettünk kolbászt egy kis sajttal, paradicsommal és megkóstoltuk a frissen készített limonádét. A következõ szakasz ismerõs volt a Téli Mátráról, hosszú-hosszú, nyújtott emelkedõ. Jó tempót mentünk, de azért annyira nem brutálisat, viszont éreztem, hogy a gyomrom kezd rendetlenkedni, viszont Ádámról nem akartam leszakadni, így mentem tovább.


 


Elérkeztünk Mátraszentimrére, itt tartottunk egy komolyabb pihenõt, ettünk levest, bíztam benne, hogy a leves és a következõ lejtõ segít a gyomromon. Örömmel konstatáltam, hogy szûk 13 óra alatt sikerült megtennünk 60 km-t. Ádám leragasztotta a lábát, valamint, mivel felajánlotta én is ragasztottam egy kis leukoplasztot a kritikus helyekre, bár nem szokásom, és kicseréltem a talpbetétet a cipõmben, s folytattuk a túrát. Még Mátraszentistván elõtt elkezdett esni az esõ, Ádám teljes esõfelszerelésbe öltözött, én csak a táskára tettem fel a védõcuccot, és a lámpákat is elõkészítettük. Ezután elég kellemetlen szakasz következett, mert bár az esõ pillanatok alatt elállt, a talaj elég csúszós lett, ráadásul be is sötétedett, úgyhogy néhol érdekes mozdulatokat mutattunk be míg leértünk Szorospatatkra. Sajnos a gyomrom nem akart jobb lenni (bár lefele nem is lett rosszabb), így a Sárga 70-en jól bevált módszert kezdtem el alkalmazni, addig nem eszek semmit, míg nem éhezek meg teljesen, s akkor folyamatosan elkezdem újratölteni a pocakomat. Így a ponton csak egy fél pohár vizet fogyasztottam, Ádám kávézott és falatozott. Az elkövetkezõ emelkedõ az Ágasvári-th.-hoz elég rossz hatással volt a gyomromra, hányingerem volt végig, de azért tartottam társam tempóját, bíztam az elõbb felvázolt módszeremben, tudtam, hogy csak pár órát kell így kibírni. Nagynehezen megérkeztünk a házhoz, ahol megláttam a kólát és nagyon megkívántam, ittam is egy pohárral, majd míg Ádám bent frissített kifeküdtem a fûbe, ugyanis erre vártam felfele egész úton, hogy bedõlhessek a hûvös fûbe, s nézhessem a csillagokat. Nagyon jó volt ez a pihenési mód, ám jött Ádám és betámadtuk Oroszlánvárat. Persze rendesen lemaradtam felfele, többször megálltam pihenni, de végül felértem, ahonnan csodálatos kilátás fogadott, picit le is ültem nézelõdni, valamint lefele is megálltam nézelõdni a kilátóponton. Ádám megint bement a házba, én egy pohár víz és kóla után megint leheveredtem a fûbe. Innen a házzal szemközt kellett betérni az erdõbe, ezt biztos nem vettem volna észre egyedül, mert át kellett vágni a füvön elõtte, de onnan már követhetõ ösvényen mentünk lefelé, hogy egy kellemes emelkedõvel érjünk be Fallóskútra. Itt frissítés helyett én megint leheveredtem a fûbe. Mátrakeresztesig egy kellemes lejtõs szakasz jött, kis aszfalttal, amit én sokakkal ellentétben szeretek, majd utána megint egy hosszú emelkedõ következett a Hidegkúti-turistaházig. Itt a gyomrom már kezdett nagyon kilenni, a szénsavas kóla inkább ártott neki, de viszont a benne lévõ energia meg kellett, mert különben nem tudtam volna menni. Le is maradtam Ádámtól rendesen, ám egyszer csak elkezdett lejteni az út, s pár méter múlva meg is érkeztem a turistaházhoz. Fél kettõ volt, elõzetesen úgy számoltam, ha 1:20-ig tovább tudnék indulni innen, akkor a hosszú távon 4-es átlaggal is még lenne plusz egy órám. Igazából mióta csatlakoztam Ádámhoz, azóta gondolkodtam, hogy átnevezek 115-re, idõvel nem álltunk rosszul, útitárs is megvolt, fáradt nem voltam, a lábam se fájt, bíztam benne, hogy most már a gyomrom is helyre jön, így egy tányér leves elfogyasztása után átneveztem a 115-ös távra.


 


Ádám még átöltözött az elõredepózott cuccaiba, én addig elrágcsáltam egy szem sütit, majd szokás szerint ledõltem a fûbe, közben átvizsgáltam a hosszú táv itinerét, ugyanis az enyémen a 115-ösök Tót-hegyesig tartó leírása nem szerepelt, de legalább a térképvázlaton rajta volt az útvonal. A hosszabb pihenõt követõen megindultunk, szerencsére a gyomrom tényleg rendbejött, úgyhogy most már tudtam rendesen menni. Hamarosan el is értük a Zám-patakot, majd megkezdtük a kapaszkodást a Sóbánya-patak mentén. Itt tényleg elég technikás volt az „út”, ám Ádám említette Vinatti tavalyi beszámolóját az itteni nehézségekrõl, így végig úgy mentem fel, hogy jaj de jó az út, hogy nincs sár meg megáradt patakok, sokkal könnyebben jutunk fel, mint a tavalyi mezõny. Aztán elhagytuk a patakot, végre valami turistaútnak is nevezhetõ képzõdményre tértünk, s egyre erõsebben kezdtünk emelkedni. Ádám megint lehagyott, ez a túra végéig kitartott, hogy felfele gyorsabb volt (persze, bottal könnyû), nekem nem annyira mentek a felfelék, viszont lefele megvolt a tempóm, neki meg akkor fájt a talpa, így szépen kiegészítettük egymást. Egy négyfõs csapat ment elõttünk, végig láttuk a fényeiket, majd a Muzslán be is értük õket. Az emelkedõ végén kezdtem megéhezni, így én megálltam pihenni és enni, a többiek elõrementek, gondoltam lefele utol tudom érni õket. Ahogy elkezdtem ereszkedni kezdett kivilágosodni, ez pont rosszkor jött, mert a félhomályban nehéz volt menni a köves ösvényen. A lejtõ második szakaszában utol is értem a csoportot, meg is elõztük õket, majd a patak elõtt még értünk be embereket, így a ponton tetemes kis társaság gyûlt össze. Ádámmal feleztünk egy fél szelet zsíroskenyeret, ittam egy pezsgõtablettát, átnéztem az itinert, majd folytattuk a túrát.


 


Itt csatlakozott hozzánk Kisspista sporttárs is, akivel hasonló volt tempónk, így felfelé mindig együtt csoffadoztunk, lefelé meg szárnyaltunk. A hosszú egyenes szakasz után rövid, de kemény kaptató jött János várára, ahol a tetõn le is ültünk nézni a kilátást, majd mentünk a Kénes-forrás felé, ahol újabb feltétles pont volt. Itt töltöttem vizet, mert már teljesen kifogytam a folyadékból, s következett az emelkedõ. Elõször egy kis dombot másztunk meg, majd következett a Havas. Egy hosszú meredek emelkedõt kellett leküzdenünk (több megállással sikerült is), utána már enyhült a meredekség, majd végül még hosszan mentünk a hegytetõn is, mire megérkeztünk a pontra. Számomra a havasi pontõrök voltak a kedvencek a túra során, nagyon aranyosak voltak, pihentünk egy kicsit, ettem pár szem valamit, majd újra lefelé következett Fajzatpusztáig, amit elég jó tempóban sikerült abszolválni. Újabb frissítõpont, itt a dinnyét néztem ki magamnak, két szeletet meg is ettem belõle, leöblítettem egy pohár hígított ananászlével, majd kicsit elõrementem, mert emelkedõ következett. Eleinte nem volt túl meredek, ám a csúcs felé közeledve azért keményebb lett a helyzet, le is kellett ülnöm, de utána hamar meglett a Káva csúcsa.Itt megint összeverõdött három fõs csapatunk, együtt is mentünk a következõ szakaszon, ez még Ádámnak se volt elég meredek, hogy el tudjon húzni, csak zöld háromszögön lépett meg elõlünk. A Tót-hegyesen palacsinta volt a frissítés, korábban beszélgettünk, hogy mire felérünk már biztos mindent elesznek elõlünk, azonban az utolsó elõtti darabot sikerült elhalásznom (bár még 2-9-et meg bírtam volna enni, nagyon jó volt). Innen Ádám már jól ismerte a terepet, a kaptató után kifejezetten jól esett a lejtõ, majd megérkeztünk a túra utolsó emelkedõjéhez, a Világos-hegyhez, itt Kisspistával valahogy felvonszoltuk egymást, közben bámultuk a csodálatos kilátást, ami fogadott minket. Itt is nagyon jó fej volt a pontõrsrác, felváltva vitte a túrázóknak a citromos vizet, ami a legmenõbb frissítés volt itt. Nekiláttunk utunk utolsó hét km-ének, sorra elõztük lefele a sporttársakat. Ádám lemaradt, bíztam benne, hogy gond nélkül beér most már, majd két órája volt még, így próbáltam tartani Kisspista tempóját, ami azért egy idõ után kicsit kezdett kényelmetlenné válni (mentünk vagy 6-os átlagot), ám mindketten szerettünk volna mihamarabb beérni. Hamarosan el is értük a falut és megérkeztünk a célnak helyet adó iskolába, ahol tapssal fogadták a beérkezõket. 12:15-re sikerült célbaérnem, azaz 29:10 alatt teljesítettem a 124 km-es túrát.


 


Megkaptuk a díjazást, választhattunk egy követ (sajna az igazán jókat már elvitték, de azért így is sikerült szépet találni), majd az ebédlõasztalok felé vettem az irányt. Sok ismerõs volt a célban, sokan már ki is pihenték a túra fáradalmait. Rövidesen befutott Ádám is és végül Vinattinak is sikerült teljesíteni a 115-ös távot. Gyorsan lezuhanyoztam, majd Ádám felajánlotta, hogy elvisznek az aszódi állomásig(köszönöm a fuvart).


 


Tökéletesen megszervezett túra volt, (de ezt elõttem már sokan leírták) kiemelném a gyönyörû vonalvazetését, nekem nagyon sokat segít, ha látok egy szép kilátást, vagy egy szép erdõben haladunk, valamint sokat segített a teljesítésben, hogy végig fel-le kellett menni, ugyanis a legfõbb problémáim így nem jelentkeztek, hogy a cipõ elnyomja az ujjaimat, valamint kidörzsölõdök. A jelzések is tökéletesen voltak felfestve, valamint az itiner talán eddig a legjobb, amit láttam, pont annyi leírás, amennyi kell, szép térkép, szintrajz, táblázat, és kiemelném az ötletes bélyegzõket.


 


Köszönöm a túrát a Rendezõségnek, valamint Ádámnak (és a végén Kisspistának) a társaságot, hiszen nagyrészt neki köszönhetem a túra teljesítését.


 

 
 
NeverTúra éve: 20112011.06.06 23:24:04
megnéz Never összes beszámolója

 Újabb Mátra 115,újabb túraünnep.A tavalyi gyötrelmes siker után két lehetõséget láttam idén:vagy javítok az akkori idõn akár 4-5 órát is,vagy ha elkap az esõ túra közben,és beázik az ezer sebbõl vérzõ cipõm,akkor valahogy beküzdöm magam.A pénteki napból kiindulva inkább az utóbbi volt lehetséges,még Gyöngyösön elkapott egy vihar.Akkor azt mondtam,inkább most ázok,mint a hétvégén.:)


Estefelé már sok-sok ismerõs ott volt Kisnánán,velük múlattam az idõt,megnéztük a várat,méláztunk régebbi túrákról,kitárgyaltuk a szárított bálnatakony elõnyeit és hátrányait.Még sokáig csináltuk volna ezt szívesen,de gondolva a hétvége nehézségeire,próbáltunk korán lefeküdni.Én még este összepakolásztam a cuccaimat,hogy reggel ne keljen azzal tölteni az idõt.Persze,arra nem gondoltam,hogy nem mindenki csinálta így,tehát voltak,akik már reggel 5kor mocorgtak,és pakolásztak,onnantól kezdve persze már nem volt alvás.


Fél 7 körül elindultunk a várhoz,hogy megússzuk a nevezés elõtti sorbanállást,ami nagyon jó ötletlnek bizonyult,mikor láttuk,hogy pl. Tinca mekkora sor végén ácsorog.:)


Ha jól rémlik,5 perces késéssel el is indulhattunk a 124 km-es túrán.Volt dobpergés,fényképezõ,videózó emberek,minden ami kell.Nagyjából az elején összeállt az 5 fõs csapatunk,akikkel együtt mentünk elég sokáig.Pár km után megjegyeztem,h tavaly ilyenkor már nyakig sáros voltam.Átol Csabi szerint én akkor is sáros vagyok,ha teljesen száraz talajon megy a túra.:) Az út és az erdõ nagyon kellemes volt,a meleg se kínzott még talán annyira.Oroszlánvárra 1 óra 20 perc alatt felértünk,igyekeztünk nem szétcsapni magunkat már az elején.Kékestetõ 3 órán belül,ami egész jó,ha figyelembevesszük,hogy már lejártuk egy Gerecse 50 szintjén,csak éppen 17 km alatt.:) Kerekes Csabit itt láttuk elõször,õ szinte "végigkísértett" az egész túrán,mint szurkoló.Megreggeliztünk,próbáltam figyelni arra,h ne egyek össze mindenfélét,de nem tudtam magam visszafogni.


Kékes után jött a szokásos Mátrabérces lejtmenet,amit én képtelen vagyok normális tempóban abszolválni.Psasvárig kényelmes szakasz,kényelmes tempóval.Itt újabb reggeli,Rudi meggyes piskótája nagyon finom volt.:) Én már tudtam,h most jön az egyik legkeményebb emelkedõ Galyatetõig. Ezen az emelkedõn legalább 4-5 olyan kocogót is megelõztünk,akik elõtte simán elmentek mellettünk.Persze,nem a Pap Gabi féle futókról van szó.:) Talán itt elõszõr ömlött rólam a víz,ami nem csoda,a nyílt szakasznak köszönhetõen.


Galyán nem sokat idõztünk,inkább gyorsan leszaladtunk Mátraalmásra,de elõtte még elköszöntünk Annától,aki az 55os távon ment.Ez megint csak egy kényelmes szakasz volt.Átol Csabi itt már szidott minket,hogy minek futunk bele a lejtõbe.:) Almáson fõleg gyümölcsöket ettünk,hogy legyen energia Galyavárra felmászni. Szerencsére ezen a szakaszon is jártam nem olyan régen,és tudtam,mire számíthatok. Á. Csabi vhol itt maradt le tõlünk,de aztán beért minket,amíg ettük a levest második Galyás pihenõnkön.De azt már nem vártuk meg,hogy õ is megegye,így hárman maradtunk.Ismét egy kényelmes szakasz,kicsit fura is volt.Itiner szerint Mátraházáig volt 360 m szint,de vhogy nem akart jönni.Gondoltuk,egybe megkapjuk vhol a végén,és tényleg így lett.:) Nem idõztünk sokat,hiszen Lajosháza közel van,és addig emelkedõ sincsen.


Mátraszentimrére még hárman érkezünk,de ezután leszakadt rólunk B. Balázs,fájós láb miatt. Innentõl kezdve ketten mentük Rudival,egészen a végéig.Jött Szorospatak,és Ágasvári th.Ágasvárra felfelé Juciék ereszkedtek le,amíg mi fel.Ez volt az elsõ emelkedõ,ami megkínzott,valahogy nem akart mûködni a lábam.De azért meglepõen egyben voltam,ahhoz képest,h hatos átlaggal mentünk. Teljesen elégedett voltam mindennel,tavaly már Ágasvárra felfelé is lámpázni kellett,most pedig arra is volt esély,h esetleg eljutunk Hidegkútig is világosban.Ami végülis majdnem össze is jött,Mátrakeresztes után,a sötét erdõben kellett csak elõvenni a lámpát.


Hidegkúton ismét levesezés.Volt terápiás-kutyus,amit lehetett símogatni.:) Mire megvacsiztunk Rudival,beesett Juci is.Mondtuk,h siessen ha nem akar egyedül menni a sötétben,mert mi mennénk.Reméltem,h utolér minket. 


Nagyparlagig semmi különös,én már készültem fejben a Muzslai rettenetre. Nagyparlag után elkövettük az elsõ hibát,nem olvastuk el rendesen az itinert,és továbbmentünk a Zám-patak völgyében a zöldön,nem fordultunk le a vadetetõnél,pedig a pontõr is rendesen elmagyarázta a dolgot.Nem mentünk sokat szerencsére.Térképnézegetés,itiner-olvasás,és vissza. Hamarosan megkezdõdött a zöld háromszög,amit már tavaly is a pokolba kívántam.Most sokkal jobb volt a helyzet,mint akkor.Halálfélelmem sem volt a patakátkeléseknél.:) Ennek ellenére ez az "út" egyszerûen borzalom,lelkileg összetöri az embert,ha nincs rá felkészülve.Itt felfelé újból utolértük Jucit,akkor hagyott le minket,mikor mi elkavartunk.Neki is elege volt ebbõl a szakaszból.Azt hittem,délibábot látok,mikor megláttam a pontõrök tüzét,már azt hittem,sosem érünk fel.Nem irigyeltem az itteni pontõröket,sztem kevés õszinte mosolyt láttak a túrázóktól:) Én is "útálom a Muzslát" felkiáltással rogytam le vmi kõre. Persze nem útálom,de ez a szakasz nem kegyelmez.Nem sokat idõztünk,mert kezdtem fázni a széltõl,és az álldogálástól. Jött a sokszor bejárt lejtmenet a Diós-patakig,valahogy sosem szeretem ezt sem.Fejemben még mindig az "útálom a Muzslát" motoszkált.:) Nagy nehezen leértünk a pontra,K. Csabi ismét bíztatott.Látta,hogy most már nem állok a helyzet magaslatán. Talán negyed órát is ücsörögtünk itt,muszáj volt helyretennem magamat. Állítólag,a Havas is elég kemény lesz,de Csabi nem engedte,hogy megnézzem,milyen emelkedõ lesz. Kénes-kútig volt egy kicsi,ami csak négykézláb ment,de ez még nem volt semmi különös. Ezután jött a sárga kereszt,amit egyszercsak elvesztettünk. Láttunk egy felfelé mutató nyilat egy fán,de mivel nem láttuk a következõ jelet sehol,ezért azt hittük,ez a nyíl nem nekünk szól.Elolvastuk az itinert,amibõl arra következtetünk,h már le kellett volna fordulnunk balra,csak nem vettük észre.Tehát visszaindultunk azon az úton,amin azt hittük,h eddig jöttünk.Fura volt mindkettõnknek,h visszafele egyetlen jelet sem látunk,pedig odafele volt.Na,itt kellett volna megállni,és újból elgondolkodni,hogy hol is vagyunk mi igazából.:) Mentünk még jó darabig,a mai napig nem tudom,h melyik jelzetlen úton.Aztán Rudi bekapcsolta a GPS-t,és rájöttünk,h a Havasnak a másik oldalán vagyunk,mint ahol kellene.A terv az vol,h a Gps,és a térkép is mutat egy jelzetlen utat,ami felvisz arra az útra,ami a csúcsra visz.Meg is találtuk azt az utat,rátértünk,és egy darabig egész jól járható volt.Aztán egyszercsak eltûnt.Innentõl nagyjából úgy nézett ki a dolog,h árkon-bokron,köveken,kidõlt fákon át.Itt már fogalmam sem volt,h hol vagyok,csak remélni tudtam,h Rudi tudja,merre vagyunk. Biztos nem volt kellemes a jelzett úton felmenni a Havasra,hiszen 2,5 km-re írt az itiner 600 m emelkedést.De itt egyszerûen borzalom volt. Nekem ez a rész rosszabb volt a Muzslánál,hiszen ott tudtam,mi a helyzet,és számítottam rá.Már az összeomlás szélén voltam,mikor rátértünk a helyes útra.Pont fordított irányból értük el a Havas csúcsát,de igazából nem érdekelt. Pontõrök meg is lepõdtek,aztán elmagyaráztuk nekik a dolgot.Próbáltak minket bíztatni,szépen lassan lelkileg helyre is álltam,úh nagy nehezen,de újra elindultunk.Utólag visszagondolva,csak 2-3 km-t tettünk meg feleslegesen,és csak kb. 40 percet vesztettünk el,de sokkal többnek tûnt.


Kapóra jött,h Fajzatig kényelmes lejtõ jött.Szerencsére kezdett világosodni,ugyanis mindkettõnk lámpájában kezdett merülni az elem.Itt újra volt egy kedves kutyus,akivel lehetett játtszani.:) A gyomrom itt már össze volt szûkülve,nem nagyon tudtam enni szilárdat,pedig kellett volna.Tót-hegyesre ez meg is bosszúlta magát,kiéheztem,hányingerem volt.Fent a csúcson legyûrtem vhogy egy palacsintát,ami rettentõ finom volt,de majdnem egybõl vissza is jött.Valahogy lent tartottam,és ez egyben tartott a Világos hegyig. Meglepõen könnyen feljutottam oda is,tavaly négykézláb kapartam fel magam. Talán itt volt a túra legszebb panorámája,nem értem,miért nem hoz fel ide több túra is. 


Nem akartunk lemerevedni,úh gyorsan továbbindultunk. Jött egy számomra gyötrelmes lejtõ,de szerencsére hamar átváltott normálisra. Szépen kényelmesen bandukolok,mikor egyszercsak Börcsök Andris,és egy számomra ismeretlen túrás kocog mögöttem. Hát mondom,ezt azért csak nem hagyom,h itt a végén még lehagyjanak ketten is! Én is elkezdtem futni,hamarosan lemaradtak. Rudi megvárt vhol,és javasolta,hogy fussuk le a maradék távot. Magamban én is javasoltam Rudinak vmit,amit inkább nem mondtam ki,de vhol én is tudtam,h ez az utolsó szakasz könnyebb kocogva,mint sétálva.Itt már érzi az ember a végét,azt,hogy mindjárt célbaér. És persze,nem akartuk,hogy Andrisék lehagyjanak.:) Szóval elkezdtünk kocogni.Rudi egész jó tempóban ment,nekem vmi robot-szerû kocogós mozgásom lehetett. Akárhányszor visszanéztem,nem láttam Andrisékat,de nem mertem leállni sétálni. Mire leértem a faluba,egészen belejöttem,Rudit is utolértem nagy nehezen,úh futva érkeztünk a célba,24 óra 11 perces küzdelem után. Jött az elismerõ taps,ami minden díjazásnál jobban esik.Persze,azért az oklevelet,és a díjat is elfogadtuk.:) Még hátra volt a nagy feladat,kiválasztani a sok szép festett kõ közül egyet.Én most egy jelzéseset választottam.


Negyed 8kor értünk célba,de csak a 12-53as busszal terveztem hazamenni.Addig is nagy nehezen lezuhanyoztam,ettem mindenfélét,és beszélgettem a többiekkel. Közben érkeztek újabb teljesítõk,volt,aki szintén futva,volt,aki cammogva.:)


Talán ebbõl a leírásból nem tûnik ki,h mennyire nehéz ez a 124 km-es túra,hiszen sokszor említek kényelmes szakaszokat. De azért összejön az a 6300 méteres szintemelkedés,ami egész brutális.


Nem tudnám felsorolni,hogy a túra alatt,és a végén mi mindent ettem,az ellátás fantasztikus volt.A szókincsem sajnos túl gyér ahhoz,h eléggé meg tudjam köszönni a szervezõk,és a pontõrök munkáját,de azért megpróbálom:köszönöm! Sokszor már zavarbaejtõ volt a kedvességük,ott segítettek,ahol tudtak. Nagyon remélem,hogy még sokáig lesz erejük ezt a monumentális túrát megrendezni,mert szerintem nem vagyok azzal egyedül,amikor azt mondom,h minden évben ez a túrázós pályafutásom fénypontja.


Végül gratulálok minden célbaérõnek,és a feladóknak is,nem könnyû felismerni,hogy mikor nem szabad folytatni.

 
 
 Túra éve: 2010
Boszi72Túra éve: 20102010.06.09 12:12:05
megnéz Boszi72 összes beszámolója

Mátra 115/88












Már megint hagytam magam rábeszélni. Na jó, megyek, Kisnána a rajt helyszíne. Voltak rossz elõjelek a túra megkezdéséig tartó szûk 1/2 órában, mint a depó csomagom kétségbeesett keresése, itiner elhagyása a rajtban, amit a tömegrajt lekésése koronázott meg. Történt ugyanis, hogy sorban álltunk/ültünk az egyetlen WC elõtt. Én még kiértem idõben, de Juci már a dudaszó elhangzását követõen viharzott ki, így futottunk a mezõny végén. Nevettünk még az egészen. Az elején elhagytam Jucit és ez bizony hiba volt. Futottam és többedmagammal jól benéztük a sárga +-t, így a kiírt távot megfejeltük még kb. 4 kilcsivel, amivel egy bónusz patakátkelést is megnyertünk oda-vissza. Hurrá! Így kell észrevétlen átnevezni a 128km-es távra ugyebár.:-) Mire visszaértünk a helyes útra, sereghajtók lettünk. Haladtunk, de gyorsan szétszakadozott a mezõny.

Oroszlánvári EP-nél iszogatás közben szemeztem a Kékes távoli csúcsával, mire a srác megnyugtatott: nincs az olyan messze, ráadásul lejt addig az út! Haha! Rongyoltam tovább, találkoztam Attilával, aki tapasztaltabb lévén hasznos tanácsokkal látott el, innen is köszönöm. Utolértem Bíbort, aki – gondolom az elmúlt pár túra tapasztalataiból okulva – papucsot is cipelt magával a patakátkelésekhez. Leleményességén jót mosolyogtam, én még nem láttam ilyen felkészültséget. Kékes elõtt, a szûk, kanyargó ösvényen egy kamikaze rovar frontálisan karambolozott a szememmel. Olyan érzés volt, mintha savat öntöttek volna bele. Bogár gyorsan likvidálva, s bár múltak a percek, a szemem iszonyatosan fájt és ömlött a könnyem, szó szerint. Végre Kékes, ahol László Szilvit gyorsan felkértem egy hipergyors szemvizsgálatra. Bogártetem sem annak alkatrészei nem voltak láthatók, megnyugodva indultunk közösen tovább. A rossz úton.:-( Vissza, megcéloztuk Parádsasvárat. Közben Rushboy-t értük be, innen Ágasvárig szinte együtt mentem vele és Szilvivel. A futást felváltotta az alkalmankénti kocogás, így volt alkalmunk beszélgetni is kicsit. Örültem a társaságnak, a kedvem is jobb lett idõvel a rossz kezdet ellenére. Sasváron frissítés – éljen a Túró Rudi! – majd baktatás Galyatetõ felé. Bár a köves talajt nagyon nem csípem, egész jól toltam a felfeléket. Fent Spero hívta fel a figyelmünket egy benézhetõ jelzésre, õ már az ajándékkört is letudta. A finom leves nagyon jól esett, megújult erõvel indultunk Mátraalmás felé. Rushboy-t próbáltam nem szem elõl veszíteni, nagyon meggyõzõen követte az utat és tisztes tempót diktált. Egy baj volt vele, mindig elõreengedett a kétes állagú talaj láttán, így én mutattam neki, hol lehet lábszárközépig mocsárba süllyedni vagy átáztatni az épp hogy megszikkadt cipõt. Szitkozódásom után kis korrekcióval tök szárazon átkelt minden ingoványos részen. :-) Mátraalmáson frissítés, tankolás, 2 bringás srác is beért minket. Érdeklõdtek, mennyit megyünk. Aztán jött a jól ismert tágra nyílt szem és hüledezés reakció. Az idõs bácsinál bor is volt, mint frissítõ, amit mi kihagytunk. A második galyatetõi EP-nél megláttam Jucit és meglepetésemre Csabit is, aki napszúrás miatt feladni kényszerült a túrát. Nagyon akarta ezt a túrát, rossz volt nézni, hogy legyõzi a Mátra. Jövõre Csabi!! Juci viszont türelmesen megvárta, míg bekanalazom a levest, szerencsére Rushboy is bevállalt még egy adagot. Innen Rushboy egy ideig hármas hölgykoszorú kíséretében haladhatott tovább, remélem, értékelte ezt a ritka kiváltságot.:-) . Pesza, Börcsök Andris és Pál is velünk haladt, késõbb teljesen fixálódott ez a csapat. Mátraháza buszmegállóban tankolás, egy szegény vizsla már eléggé kivolt, aggódtunk érte. Megcéloztuk Lajosházát. Nagyon meleg lett és itt már térdig mocskos volt mindenki, a cipõnk átázott, de leginkább a sár dominált. Elidõztünk a ponton kicsit, fénykép is készült, kenegettük, amink fájt. 52km, 2900m szint volt nagyjából mögöttünk. Másztunk tovább Mátraszentimre irányába, egy enyhe és hosszú, nemszeretem emelkedõn.

Következett Szorospatak, ahol gulyással kínáltak, amibõl szegény remegõ lábú vizslának is jutott, nagyon kimerült volt szegény jószág. Evés, telefonálás, depo csomag felvétele után nosza, másszuk meg Ágasvárat. A turista házhoz együtt mentünk, de ott a hátizsákom csomagolásával visszafogtam Jucit, és kicsit késve indultunk a csúcsra. Lefelé Balázs és Laci keresztezte utunkat, hamarosan újra találkoztunk velük. Learaszoltunk a köves lejtõn – persze, hogy ekkor sötétedett ránk – igyekeztem gyorsan rendezni a csomagom, majd még ittunk egy kávét Jucival, ekkorra a csapat már elindult. Egy ideig követtük a lámpák fényét, de gyorsan csak a nagy sötétséget láttuk, elveszítettük a többieket. :-( A patak mentén lassan ereszkedtünk, de a jelzéseket is elhagytuk, jött az idegeskedés… És szerencsére Balázs és Laci, akikhez csatlakoztunk (köszönjük srácok, hogy megvártatok minket), bár velük is sikerült egy kicsit elkeverni, de csak elértük a 3 fatörzses patakátkelõt. Igazi kalandtúra élmény! Éjjel, fatörzseken araszolva átkelni egy kb. 2 méterrel alattunk hömpölygõ patak felett. Juci barátnõm, nos, kicsi a lelkem, így õ nem tudta letenni a hátsóját az egyik törzsre, õ végig karral tartotta magát. Laci segített neki levánszorogni az útra. Már nem futottunk. Nem kocogtunk. Alig beszéltünk. Hidegkúti th- elõtt már pedzegettük az átnevezést. Elõször csak felvetõdött a gondolat, majd megérlelõdött bennünk és közös megegyezéssel átneveztünk 88-ra. Addig az idõt a vízhólyagok számának saccolásával töltöttük, nagyon fáztunk, a lábam, mint két jégkocka. És még lett volna egy maraton… Neeeem! Athoszék nagyon kedvesek voltak amíg ott ücsörögtünk, a nyugodt, pihentebb pontõrök közvetlen, megnyugtató gondoskodása, ahogy szóval tartottak bennünket, minket is megnyugtatott. Mielõtt elindultunk volna Athosz útmutatása szerint, azért megcsodáltam az égboltot, amin a mesterséges fények hiánya miatt ezerrel ragyogtak a csillagok, imádom így nézni az eget! Olyan közeli és gazdag, mint egy hatalmas ékszerdoboz, telis-tele különbözõ nagyságú ékkövekkel. Ritka látvány és élmény manapság. Itt láttuk utoljára Rushboyt, aki leszakadt kicsit a többiektõl, tõle is elköszönve indultunk Jucussal visszafelé. Sajnos a buszon nem kaptunk térképet, de Juci otthon kinyomtatott egyet, jobb, mint a semmi. Már csak két pukli várt ránk. Mentünk elõre, a sötétben egyre több szempárt világított meg a lámpánk fénye fán és földön egyaránt. Nem volt ijesztõ, inkább természetes, hogy nem vagyunk egyedül. A Tót-hegyesi elágazásnál habozás, telefon a szervezõknek, de a térerõ belepiszkított a segítségkérõ akcióba. Már kb. éjjel 1 óra volt. Kezdett kicsit elegünk lenni a dologból, átmentünk dühös és kissé elkeseredett kis Vukba. Ekkor pislákoló fényt láttam közeledni. Jött valaki. Hurrrá!! Lépéshiba igyekezett beérni minket, akinek alig világított a fejlámpája, így hát egy tetterõs pasival gazdagodott kettõsünk. Mint kiderült, gond volt a gyomrával, de elég éber volt és a beszélgetés friss erõt öntött belénk. Egymást biztatva másztuk meg a hegyet, ahol 6 órányi csend után felvertük a pontõrt. Már csak Világos-hegy volt hátra. Az is eljött. A srác a hegytetõn leszólt a célba, hogy megyünk, sõt, egy darabig le is kísért minket. Lépéshibát közrefogtuk, elõtte és mögötte is maximum fényerõvel igyekeztünk segíteni az õ haladását is, de a fáradtság miatt idõnként mindegyikõnk beleakadt vagy belebotlott valamibe, én pl. árokba léptem. Ráadásul felváltva volt hányingerünk. Jucival vacogtunk, az is elõfordult, hogy kézen fogva haladtunk egy darabig, mint a gyerekek. Nem akart elfogyni az utolsó 7km. Már kezdett pirkadni, mire Gyöngyöstarján határába értünk. A szalagok látványa megváltás volt. Lépéshibát közrefogva, kéz a kézben kocogtunk be a célba, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. Spero is ott volt, aki sajnos szintén feladta, és Csabi is, aki az online közvetítésbõl értesült az átnevezésünkrõl és eljött értünk. Kõdíj (nagyon baró a menõ manós!), oklevél, majd zuhany. Annyira remegett a kezem a hidegtõl, ahogy alig tudtam tartani a zuhanyrózsát, a fogam szó szerint vacogott. Nagyon brutális volt ez a túra, igazi próbatétel testnek és léleknek.

Köszönöm a velem együtt haladók társaságát és kedvességét, a szervezõk idejét és energiáját, a pontõrök szeretetét. Csillagos ötös minõsítést kap nálam a túra. Gratulálok minden teljesítõnek, különösen Szilvinek, aki egyedüli nõként teljesítette szintidõn belül a teljes távot.


 

 
 
biborTúra éve: 20102010.06.07 20:04:48
megnéz bibor összes beszámolója

Mátrai gasztrotúra


Valahol ott kezdõdött a mátrai sétára hangolódás hogy csináltam pár dobozka sütit majd Kisnánáig teljesen véletlenül a Muzsla leendõ pontõre mellé szólt a jegyem:)

Az iskolát elfoglalva megnéztük a helyi nevezetességeket: a vár épülget valami pályázatos felújítás keretein belül, a szemközti presszóból jó kilátás nyílik rá..a pizzaállomány lepusztítása után a szálláson a tavalyi menetrõl vetítenek egy kisfilmet, egész kedvcsináló:) Majd tábortûz és dobpergés kint; molyolás, beszélgetés bent.

Hajnal 5-kor olyan harangozást lemûvelnek a közeli templomban hogy páran azt hiszik már a delet kongatják:) Erre mindenki felébred és várhatjuk a 7 órát..

7kor elhallgatnak a dobok és megszólalnak a trombiták: útjára indítják a népet.

Az aszfalt után az Úsztató erdészháznál tényleg úszkálunk a sárban. Azt hiszem ez biztos elijesztõ szakasz az elején mert alacsonyan vagyunk, fent tuti jobb lesz. Tévedtem..A S+ kiment egy lélegzetvételnyi idõre belõle aztán ismét cuppoghatunk. A Jaguson meglepetés pont. Oroszlánvár elég könnyen adja magát, 1:32 alatt érek oda. Víz és csoki az ellátmány amit persze nem hagyok ki ha már felcipelték.Különben is figyelni kell ám a frissítésre:)

A kéken lassan unalomig ismerõs hullámzás, amit legalább a társaság színesít van aki román rádiót imitál meg ilyenek:)

Furamód csak ekkor húznak el Ildiék, András stb. mellettünk. Kiderül hogy vagy tizen megnézték a sárga távolabbi részeit is. A kékesi torony csábítgat magához és negyed 11 körül a vasmonstrum mellett lehetek. Odaadom az itinert, víztöltés majd elindulok a sárgán. Hoppá pecsétet nem kaptam csak a listára írtak fel, jó hogy nem a következõ csekkoláskor vettem észre. Visszamegyek, így a kerek ha már Galyára 2x kell menni miért is ne lennék a kékesi ponton is kétszer:)

Aztán megkezdem a szabadesést Parádsasvár felé. Nem sikerül a formám hozni mert egyszer se seggelek.Az aszfalton aztán megkérdezik miért sántikálok háát igen mondjuk 20 km után még korai...dehát aki ínhüvelygyuszival megy sétálgatni ne sok élvezetre számítson. A faluig együtt megyünk ahol a pontot hülyebiztosra kijelölték:) Mókás volt a másfél méterenkénti A4es lap de inkább több legyen mint keresni kelljen. Gyümölcslé , túrórudi, süti lehet tobzódni a nyalánkságok között. Továbbindulunk a P+en , közben többen jönnek szembõl- oldalról akik benézték valahol, mehetnek vissza pecsételni. A Lipótokat déli órában megkapom, a srácok úgy elbeszélgetnek az úszómesterségrõl hogy arra figyelve különösebb partundor nélkül érem el Galyatetõt. A teraszon utántöltök mentateából ami nekem nagyon bejött. Közben érkezik Tinca- Bálint a bónuszkörrõl. Nekivágok én is a P-on, néha hátranézek sehol senki remélem a fiúk nem kavarodtak el valahol. Mátraalmás felé egyre jobban tiltakozik a bal lábam a menés ellen érdekes módon legjobban a rövid szintben menõ úton. Megfordul a fejemben , hogy a 4 hétig pihentesse orvosi jótanácsba talán a Mátra tényleg nem illik bele.. A faluban minden háznál füvet vágnak tipikus vidéki szombat:) Megkapom a kútnál a pecsétet és csokit aztán elkezdem a visszaemelkedést.Az aszfalton felnézve Galya magas és valami ragadozómadárféle köröz.Talán gyûlnek már felettünk a dögkeselyûk.. Galyavár a napi kedvenc részemmé válik: nincs sár és felfelé haladva egyre kevésbé fáj elöl a sípcsontomnál amivel eddig nyûglõdtem. Fent meglepi pont és a tényleges csúcs után alig akarom elhinni hogy ilyen jót tett velem Galyavár sokkal jobban vagyok mint elõtte, imádom:) Gézáék pont akkor mennek le a piroson a bónuszkörre, invitálnak engem is de annyira azért nem vagyok fanatikus:) Újból a teraszon, most kérek egy leves - levét Pygmeától, és méég mentateázok ebbõl több liternyit meg tudtam volna inni:) Közben megérkeznek a srácok is Joeyline-nal együtt. Csipegetés, aztán Joey nagyon beindul, húzóemberemmé válik:) Hatökör ura elõtt a pataknál elkövetünk 1-2 átkelést és vagy 100 métert pluszba majd hálistennek ismét emelkedik Mátraházáig. Ugyanis olyan perverzitást hoz elõ belõlem az, hogy felfelé nem fájnak az inak -izmok (már ha vannak olyanjaim=) - hogy várni kezdem az emelkedõket:) Szerencsémre akad belõle. A ponton a legemlékezetesebb a sós paradicsom és a meglepõdés hogy mindjárt 17 óra. Majd a S3ön kicsit elbizonytalanítanak a fiúk de jó úton vagyunk. Illetve az út nem olyan jó mert Lajosházáig a lassan szokásossá váló sárban járunk. A patak elõtt cipõ le, majd a ponton csak almát eszek kivételesen nem tesztelve le a kínálatot mert indulnánk tovább. A SNen egy jóképû botot magamhoz ragadok a sáros felfelében sokat segít, bár még így is kettõt kell lépni egy helyett mert a felét visszacsúszom. Majd szelíden haladunk a sevége- sehossza P+en. Szentimre elõtt már alig várom hogy jól megvacsizhassak, a faluba érve Tibi megjegyzése miszerint még több mint egy Mátrabércnyi van hátra nem nagyon lendít a közhangulaton.

Az utcában a piros valahol leágazik, mindegy a Z- ZNen végülis a menetiránnyal rövid ideig szembehaladva a háznál vagyunk ahol még mielõtt a levest kihoznák egyszerre lecsúszik a doboz ivójoghurt.A leves után a sütik- nápolyik létszámát csökkentem erõsen. Hát, megéhezik az ember lánya estére:)

8után indulunk Szorospatakra további vízutánpótlást biztosítva cipõinknek. 9 után már alig látni a sûrûbb részeken de ugye ilyen a túrázó: cipõt renoválni, enni- inni nem állunk meg, lámpát elõvenni se, húzzuk ki a pontig:)) Elõznek minket és olyan gyorsan eltávolodnak hogy találgatjuk vajon térugrást hajtottak végre vagy mi a csuda? Addig vigyorgunk amig emlékeimbe veszik mikor is figyeltem utoljára a jelzést. Kérdezem õk se tudják, amúgy se látunk már a lábunkig se:)

Hátrafordulunk egy hirtelen jobbkanyart vagy 150 méterrel néztünk be szerencse hogy nem mentünk le a francba. Patakhoz érünk,majd a frissen kiirtott alagút után aszfalton vagyunk. Kitáblázva hogy mindjárt pont a srácok valamiért a tökegyenes nyilat balra ágazónak látják és bemennek az elsõ ház udvarába hiába mondom hogy egyenesen tovább. Visszamennek megnézni és tényleg felfelé mutat, jó hogy az oszlopot nem másszák meg:) Az e.p.-n leveseznek amig én sebes lábaim ragasztgatom, nagyjából teljesen feleslegesen hiszen úgyis leázik rögtön róla. Minden lábujjam alján egy vízhólyag csüng, erre ötletem sincs mit kéne tenni.. Elõvesszük a lámpákat, este 10ig azért kihúztuk anélkül..hogy mit láttunk az más kérdés:) A kedvem még jó bár menni már nem tudok. A P-on ismét iszappakolással wellnessezhetünk. Nagyon úgy érzem hogy bizony botozni kéne ezen a terepen mert fele erõ lenne. Tibi kijelenti hogy marad az aszfaltmaratonosdinál inkább:)

Az Ágasvár TH-hoz érünk 11 körül , itt végre van kóla valamiért már vagy 2 pontja csak kólát akarok inni holott nem szoktam. Csak a pecsételõs lappal felszerelkezve nekiállunk a csúcshódításnak. Az emelkedõnek szóló örömöm itt már elveszik mivel a lábam elsõ felére nem merek rálépni sarkon meg elég fura felfelé menni. A 2.on pecsét és távoli települések fényei. Lefelé ismét mûsor van, olyan mutatványt mutatok be hogy ha nem teszem le a kezem lebukfencezek a TH-ig.Hát, meglátom a csillagokat pedig a földet lesem. A háznál kis szusszanó további kólával a rizsfelfújt viszont kimarad. Többen mennek- jönnek és a szalagozáson a hígfosban patakhoz érkezünk. Nem bírok akkorát lépni hogy fellépjek vagy ugorjak a keresztbedõlt fatörzsre így lendületbõl rátérdelve végül térdenkúszva megyek át felette. Fallóskút elõtt Tibiék nagyon számítgatják a szinidõn belüli teljesítés esélyeit ; én már eldöntöttem magamban hogy átnevezek 88ra Hidegkúton. Ilyen állapotban ilyen terepen nem menne 30 órán belül akárhogy matekozok. Fallóskúton  leülök és lebontva cipõt - zoknit ragasztok ismét, közben mondom hogy ennyi- mármint a lábamnak, de a pontõrök azt hiszik az ennyit arra értettem hogy feladom:) Na azért ilyen könnyen mégse:)

Eszek - iszok még a fiúkat pedig továbbküldöm ne várjanak rám, hiszen õk még nagyjából egyben vannak, menjenek nyomják csak nem vagyok olyan akit kisérgetni kell.Még beszélgetek egy kicsit majd elindulok én is meglehetõsen érdekes mozgással=) Le az aszfaltról a dózerúton pedig erõsödik a patakhang. Lámpát látok utolérem Tibiéket, kicsit belassultak. A patakon nem kell átkelni viszont úgy 20 méterrel az aszfalt elõtt fél lábszárig merülök a vizes sárban úgyhogy ott vagyok ahol a part szakad. Mátrakeresztesen Tibi lemarad, Tamással emelkedünk Hidegkút felé. Kiadós merülések után elérjük a házat 1:45kor ahol megint terülj - terülj asztalkám van:) Joeylinék csapata épp indul tovább, Tomi gyorsan pecsétel és eszik valamit, bíztatom maradt 11 órája és pár perce a kb. 43 km-re. Továbbmegy õ is én pedig maradok. Bármennyire is szeretném teljesíteni fel kell fognom hogy a lábaim megakadályoznak ebben. Átnevezek 88ra , eszek még levest, rákattanok a sajtos- túrós sütire, megtudom miért nincs fent a csacsi, hallgatunk egy kis zenét szóval jól elidõzök itt. Közben befut Tibi is teljesen szétesve, eltévedt a falu után. Azt se tudja hány óra- km van még. 2 óra múlt, a pont hivatalosan mindjárt zár. Rábeszélem ne adja fel nevezzen át, csak 13-14 km ha velem marad lenavigálom a célba biztos beér. Megvárom amig levesezik aztán visszamászunk a nyeregbe.A Z+ emelkedik majd csaknem szintben megy ahol a víz megállt és folyamatosan változó mélységû hígfosban haladunk. Eleinte keresem hol van ág - gally, hol nem olyan mély, közben be- bevillan hogy ha én is továbbmentem volna most másznám a Muzslát..elbizonytalanodok hogy vajon jól döntöttem? Nem kéne visszamenni mégis? Hülyeség, már a seprûk is elmehettek..Tibor elég sokat parázik a ZN keresztezése után mennyi van még megtippelem hogy még ide felmászunk aztán jön a Tót-hegyes. Bejön így legyen lottóötösöm:)

A szalagok végigvezetnek a kövek közt a palacsintás pontra Tót-hegyesen. Csupa sár a kezem de erdõben nincs finnyáskodás:) Óvatosan visszaereszkedünk a Z+re és áttérünk a ZN-re. Ösvény nincs és pár helyen mintha úgy festették volna fel, hogy valaki fogott egy vödör festéket és azzal szaladgált ötletszerûen találgatva hova pingáljon. Leérve Babik-kúthoz , tábla szerint Z3ön 7,5 km Gyöngyöstarján.. Bagolyhuhogás hallatszik, hajnalodik én pedig kezdek bekómázni vagy korán van vagy késõn 4 óra körül piszok álmos leszek. Tibor egyfolytában beszél, nem nagyon tudok kommunikálni zombizás van, másszunk már a hegyre végre..Elkezd emelkedni jó jel:) A Világos- hegyen mielõtt a csúcsra érnék már tudom hogy ez a túra legszebb helye. Fent csodás körpanoráma, kelõ nap, Lõw A. megmutatja hogy a Hold alatt a Jupitert is látni. Leülök a fûben és nézem a napfelkeltét, teázok, nem sietek sehova. Tibor továbbindul én maradok, olyan jó itt. Ha már úgyis csak babatávon vagyok szintidõ úgyse számít, tengernyi van még belõle. Megérkezik a Péter- Bálint- Gábor hármas akik a 115ösön az elsõk. Aztán csak elindulok lefelé gyökkettõ óvatosan, bár már tökmindegy ennél szarabbak úgyse lehetnek a lábaim.

Elrobognak a fiúk, késõbb 4-5 vaddisznó húz át elõttem. Leülök egy fára becsukom a szemem, mire kinyitom az órámra pillantva 14 perccel késõbb van. Bakker úgy járok hogy tényleg elalszok útközben=) No innentõl már nem szabad megállnom..botcsörgés mögöttem Rafterék állva hagynak, aztán Speró fut szembe meglátogatja Andrist a hegyen. 3 km mondja. Máskor 3 km lefelé fél óra sincs. Most majdnem egy óra lesz. kb. Ha ennél lassabban mennék azt ácsorgásnak neveznék:) A kerítésnél már komolyan vetélkednek egymással az alkatrészeim melyik fájjon jobban. A talpam közepe még a legjobb rész, az csak szimplán szét van ázva akkora mélyedésekkel benne hogy beleférne a Holdvirág- árok:) Na patakcsörgés, aszfalt, faluszéle. Hûûh,innen egy Cél Túl Messze Van 2. Az utca nem akar jobbra kanyarodni,pár helyi hosszasan rajtam felejti szemeit, biztos azt hiszik hogy be vagyok rúgva azért megyek így:) No autók kanyarodnak, balra , szalagok itt már alakul valami. Zuhanyzó felirat. Hm, oda menjek elõbb? Inkább a célba a kapunál P. Andi tapsol a bent lévõkkel. A megszokott kedvességgel egybõl kérdezik mit kérek, elõször csak helyet:) A táv megkurtítása miatt semmi megcsináltam -félét nem érzek. Máskor biztos örülnék neki ha 94 kilcsit és 5000 körüli szintet lenyomnék, most nem. Túlságosan hiányzik ahhoz a maradék 30..egyáltalán nem tekintem ezt teljesítménynek a magam részérõl csak egy hosszabb kajapontról- kajapontig túrának. Legalább éhes nem voltam , ha már végigmenni nem tudtam a rendes távon. A lábaim hasznavehetetlenek, utálom õket . Valószínûleg le kéne vágatni és vasra cserélni- bár ennyi víztõl az is berozsdulna.És/vagy -reklám helye- sakk készletre cserélhetõ talán arra kéne átszoknom....

A szervezés, a pontõrök és rendezõk lelkesedése - hozzáállása , az ellátás pedig magáért beszél.Tamásnak külön nagy gratula!!

 
 
NeverTúra éve: 20102010.06.07 19:17:35
megnéz Never összes beszámolója

Mátra 115.Akartam ezt a túrát,nagyon.Hogy miért akar vki ilyen túrát megcsinálni,mikor még csak nagyjából fél éve ttúrázik?Fogalmam sincs :) De amint meghallottam,h van ez a túra,és utánanéztem,egybõl beleszerelmesedtem.Magával ragadott az egész hangulata,amihez hozzájön még a Mátra szépsége is.Igaz,itt most más arcát is megmutatta,de utólag persze ez is szépnek tûnik.Nem teltek el úgy napok az utóbbi hetekben,h ne gondoltam volna erre a túrára,ez is egyfajta motiváció volt a többi túrán,mikor éppen nem bírtam.Arra gondoltam ilyenkor,ha ezt nem bírom,mi lesz velem a Mátrában?Az elõzõ napokban rámjött kicsit a pánik,térképen végignézve is durvának tûnt az út...


Az elõzõ heti Kinizsi nekem titokban csak az erre való felkészülés volt,h tudjam,mentálisan hogyan bírom a 100 km-t.Fizikálisan semmi bajom nem volt,de arra rájöttem,h egy ilyen túra elõtt nem árt aludni :)


Pénteken Domoszlón alvás,reggel 6 elõtt már a rajtban voltam.Az elsõ 100 méter szalagozását nekem lehet köszönni,vagy engem lehet szídni,aki már itt elkevert :) hamarosan elhagytuk Kisnánát,és egybõl jött egy saras rész,csak hogy tudjuk,mire számítsunk az út során.Itt még azért mindenki próbálgatta kerülni a veszélyesebb részeket.Hamarosan Jagus,aztán Oroszlánvár,ami már ismerõs volt a Mátrabércrõl,rövid,de annál meredekebb emelkedõ.Ilyenbõl lesz még néhány :) Viszonylag simán felértem Kékestetõre,meg is lepõdtem,eddig nekem ez a rész a mumusom volt,a Mátrahegy 40rõl,meg a Mátrabércrõl is.Elõször itt tapasztalhattam meg az ellátmány sokszínûségét,és minõségét.Szívesen maradtam volna még sokáig falatozni,de menni kellett,amíg még nappal van.Hamarosan hozzánkcsapódott egy egri srác,innentõl nagyon sokáig hármasban mentünk,nagyon jól tudtuk egymást húzni,és a tempónk is azonos volt.Parádsasvárra majdnem ebédidõre érkeztünk,így illett is eszegetni.Ezután jött a túra egyik legnehezbb része,Galyatetõre felmenetel.4.7 km-re jutott 583 m szintemelkedés.Az elsõ 1-2 km-en alig volt emelkedõ,így kezdtem félni,milyen lesz a maradék út?Nem kellett csalódnom,ehhez képest a Mátrabérces út télleg könnyû tûnt.Itt nem töltöttünk sok idõt,levesezni a második Galyázásnál akartunk.Gyorsan le Mátraalmásra,pár falat kaja,aztán gyorsan vissza Galyára.Már ha gyorsnak lehet nevezni a négykézlábbal mászást Galyavárra :) Itt kezdett el nagyon hiányozni egy túrabot,láttam,h a többiek milyen simán felmennek.Galyatetõn 2 tányér leves kb. 2 perc alatt,aztán rohantunk tovább.Mátraházáig viszonylag sima út.innentõl vmiért nem maradt meg bennem sokminden,biztos volt sok sár,meg emelkedõ,de többre nem emléxem :) Meg persze vmikor ránk is sötétedett.Ágasvárra vhogy fel kellett mászni azon az emelkedõn,ami már Mátrabércen is durvának tûnt,pedig akkor lefelé kellett menniPersze,innen is le kellett vhogy jönni,de próbáltam óvatos lenni.Szintén hiányzott a bot...Hogy miért nem kerestem annyi kidõlt fa között magamnak egyet,azt fel nem foghatom :) Ágasvár után jött egy patakátkelés,ami izginek tûnt,a 2 farönkön átegyensúlyozni.Én nem is vállaltam ezt,nem lett volna jó egy belezuhanás.Így inkább cipõ,zokni le,és átrobogtunk egy viszonylag rövidebb patakrészen.Tulajdonképpen még jól is esett,és egy kis adrenalinbomba is volt,az álmossággal itt nem volt gondom.A hidegkúti pont vmiért nagyon nehezen akart megérkezni,megvolt az elsõ mélypontom.Muzsláig nem tudom,hányszor kellett patakotugrani,a lényeg,h nagyon sokszor.Ami jó volt,mert ébrentartott,de rossz,mert lassan haladtunk.Muzslán megtudtuk,h elveszett vkinek a vizslája :( Remélem,sikerült megtalálni.Igazából sztem elég nagy felelõtlenség elvinni egy ilyen hosszú túrára kutyát,hiszen ha éjjel,a sötétben elfut vmi állat után,akkor az kellemetlen,és gondolom,h ebben az esetben is ez történt.Muzsláról lefelé láttunk egy nézelõdõ borzot :) Ez a hosszú,és monoton lejtmenet viszont nekem nagyon nem jött be,párszor sztem alvajártam.Itt szét is szakadtunk kicsit.Diós-patak sosem akart eljönni,de aztán mégis.Közben ki is világosodott,aminek mindenki örült sztem.


Havas nevû hegyrõl eddig még sosem hallottam,de ide is iszonyú hosszúnak tûnt az út.Ráadásként,elõtte még 2 hegyecskére is fel kellett menni,és lejönni,de ezek olyan picik voltak,h ezen a túrán ezt nem is jegyezték :) A fajzati mûútnál kedves lányok megvendégeltek minket,és megnyugtattak,h innen már biztosan sikerülni fog.Azért még hátra volt egy Tót-hegyes,meg egy Világos-hegy,amire én megint négykézláb másztam fel szó szerint.A 115.-ik km-nél ez már nem volt olyan kellemes :) A kilátás viszont gyönyörû volt,ha ez egy átlagos túra lett volna,nekiálltam volna fényképezgetni.A pontõr szerint nem látunk olyan mátrai hegyet innen,amit ne másztunk volna meg,ez nagyon jól esett.Nagyon nehezen indultunk innen el,sejtettem,h ez lesz életem leghosszabb 7 km-e.És így is lett.Itt már nem tudtam úgy lépni,h ne fájt volna vmim,a jobb bokám nagyon megsínylette.Mindkét talpam helyén csak egy nagy vízhólyag volt,de itt már nem akartam ezzel foglalkozni.Fogcsikorgatva,magamat a pokolba kívánva,h eljövök ilyen nehéz túrára,bebicegtem a célba.Itt egybõl elmúlt a fájdalom,nagyon jól esett a taps,ami fogadott.Kõválasztás,oklevélválasztás,aztán székre-lerogyás.hamarosan hoztak nekem egy lavor vizet,amibe mártogathattam elnyûtt,talpnak álcázott vízhólyagom :) Még le is fényképezték,állítólag az egyik "legszebb" volt.Mivel Látták,h képtelen vagyok ilyen lábberendezéssel odamenni a leveses asztalokhoz,legnagyobb meglepetésemre megfogtak székestõl,és odacipeltek :) És még egy sört is kaptam,azt hiszem,ebben a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere :) Eszem-iszom,1-2 óra lábdédelgetés,majd vki befuvarozott Gyöngyösre,utólag is köszönet neki.Itt még azért hátravolt egy szenvedés,késett a vonat 1 órát...és még nem tudhattam,h Pesten is késni fog 1 órát a vonatom,ami elég kiakasztó volt,abban az állapotban.


Nagy nehezen azért hazaértem,Gyõrben még 1 szokásos karamellás jégkrém,aztán jöhetett a kádbanalvás idõszaka :)


Azóta sokat agyaltam,h miért is érzem azt,h ez volt életem legnagyobb túraélménye?Hiszen brutálisan nagy sár sok helyen,egy idõ után gondolkodás nélkül átmentünk mindenen,ami nem térdig érõ patak volt.Hiszen akkora szintemelkedések vannak ezen a túrán,h alig van vízszintes rész.És persze maga az,h 124 km,folyamatos gyaloglás,sártaposás,négykézláb-hegymászás,bokafájós lejtmenet,éjjeli patakátkelések.Vagy talán éppen ezek miatt érzem ezt?Hiszen elmondhatom,h szó szerint legyõztem a Mátrát,és persze önmagamat is.Ez a túra többrõl szól,minthogy szeretek sétálni a természetben.Kitartásról szól,iszonyú nagy küzdelemrõl,a végén pedig olyan eufóriáról,amit csak az érthet meg,aki szintén végigcsinálta.És persze,annak sincs semmilyen szégyellnivalója,aki feladta,vagy kisebb távon ment, ezen a túrán a legkisebb táv is Mátrabérc nehézségû :)


Köszönet a rendezõknek,h ismét megrendezték nekünk ezt a csodát,mostantól nálam a túra napja pirosbetûs ünnep lesz,és ha tehetem,jövõre is ott leszek.

 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.06.06 23:06:49
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója

Kerge teve avagy a túra, amit meg kell tapasztalni


Még mindíg nem értem, honnan vettem a bátorságot, hogy elinduljak a túrán, ami hosszával és leküzdendõ szintességével egyedülálló. De egyedülálló a szervezettsége, a rendezõk elszántsága, a pontõrök segítõkészsége, a túrán kínált ételek italok változatossága és sokfélesége. Ez a túra méltán volt tavaly is az év túrája.


Ideális reggelen dobpergés és harsona szó mellett, sajátos túra nyitánnyal rajtoltunk el. Sajnos már az elsõ "keresztezõdést" a sárga és sárga+ -ot sikerült benéznem, ami kb. +4 Km-t jelentett. Már itt izelítõt kaptunk  a pálya majd egészét jellemzõ csatakos, vizes, cipõmarasztalóan saras pálya viszonyokból.                           


A Mátrabércrõl jól ismert kéken folytattam hamarosan s sorra elõztem vissza a túrázokat, közöttük számtalan ismerõst. A síházban fogadott az elsõ ízlelõbimbókat elvarázsoló teríts-meríts. Aztán Jucival kezdtük meg a süllyedést Parádsasvárra. Ott újabb, kisebb keverést követõen lett meg a pont. Jól feltankolva indultunk neki Galyatetõ irányába. Az idõ egyre kellemesebb, az erdõ egyre szebb lett. A Gertrúd pihenõnél sós levesem elfogyasztva folytattuk Jucival. Keményen jött a csaj s értünk le vele Mátraalmásra. Zugó patakok, helyenként sártenger, de csodálatos erdõ mindenütt. Az érzés csak fokozódott Galyavárra felfelé. Aztán másodszorra is Galyatetõ, ahol Jucika elmaradt levest enni. Galyatetõrõl lefelé a kéken Nyírjesig az egyik kedvenc szakaszom, ahol igencsak belehúztam. Mátraházára még frissen értem el, ahol egy buszmegállóban kínáltak ismét mindenféle finomságokkal. Jókor mert addigra kissé eléheztem. Lajosházára lefelé is megindultak a teve virgácsok. Pedig volt egy-két életveszélyes szakasz. Az egész hegyoldal egy csúszos, meredek, teljesen felázott sártenger volt. A ház mellett értem be az elöl haladó 4 túrázót. Együtt fogasztottuk a finomságokat s kezdük el az emelkedést M.szentimrére. Aztán a dózerúton elmaradtak. A Vadvirág th-ban újabb finom leves és készséges kiszolgálás fogadott. S kultúrált WC is, amit azonnal üzembe vettem. Az udvaron Spero feküdt, aki itt szállt ki a túrából. Közben megérkeztek a korábban lehagyott túratársak, kik közül Gáborhoz és Bálinthoz csapódva folyattam. Velük szakítottam le Szorospatakra. A lefeléken velem egytempóban (futva) jöttek, a felfeléken meg alig bírtam velük lépést tartani. Szorospatakon õrülten jó bográcssgulyás és SÖR fogadott. Elõtte lemostam a vádlimra páncélosodott sarat is. Újabb emelkedés a srácokkal Ágasvárra, ahol szerencsére hátizsák nélkül lehetett abszolválni a csúcsmászást. Ezt kissé öncélúnak éreztem. De lent a rizskók és a finom kávé feledtetõen hatott harci kedvemre. Aztán le a patakhoz, de csak hogy nagyobbat emelkedhessünk. S jött Fallóskút néhány kilométeres mászás után. Fent "csak" egy ellenõrzõpont volt, de roskadásig megrakott asztallal. Még világosban értük el a Hidegkúti th.-t ahol megint jól belakmároztunk. Közben megtörtént az éjszakai menetre szóló szerelvényigazítást is. Némi ruhacsere esetemben no és a fejlámpa elõvétele. Újra le a patakmederbe,ahonan a Vadrózsa eme szakaszával ellentétes irányból támadtuk a Muzslát. Képzelj egy vaksötét erdei környezetet, zúgó patakkal a közepén, amin többször is át kell kelj a köveken. Aztán estünk-keltünk a meder magas partján felfelé. És egy soha véget nem érni akaró emelkedõ. Felérve csak lerogyni volt erõm. De tovább kellett menni, mert volt még kb. 30 Km. Szerencsére még soha nem voltam sem a Havason, sem a Káván. Különben lehet nem is folyatom az utat. Így viszont boldog tudatlanságban nyomtam tovább a srácokkal egészen diós patakig, ahol újra kaja s meglett az elõttünk futó srác is. Vele folytattuk egészen a Havasra. De ez így nem igaz mert közben le egy újabb patakhoz (vagy inkább többhöz is egymás után), fel a János várára és milló dagonya, hideg, sötétség, el-el tûnõ jelek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy kissé túlbecsültem a képességeimet. A Havason megint kerülgetett a rosszullét s Csanya mondta is, hogy aludjak keveset. De menni kellett, mert az út ott volt még elõttem, s az elszántság tartotta bennem a lelket. Aztán szép lassan lemaradtam a többiektõl. Csak a jó lámpámnak köszönhetõen nem tévedtem el az el-el tûnõ sárga kereszten, ami az erdõben mindenféle út vagy ösvény nélkül kanyargott. Fajzatpusztán újabb elsõ osztályú kiszolgálós etetés öntött belém némi erõt. Aztán fel a Kávára. Ez szerencsére nem volt annyira meredek s fényvisszaverõ szalagok segítették az úton maradást. Tóthegyes felé telefonos segítséget kértem Medveczky Gyuritól, mert a sárga kereszten csak nem akart eljönni a zöld négyzet. Végül is meglett s hamarosan magamba tömhettem két palancsintát is a csúcson. Közben kivilágosodott s elértem az utolsó már "csak" 105 méter magas Világosi hegyhez. A lefelé ekkora ugyanolyan nehéz feladattá vált, mint felfelé. S végül a régen várt iskola Gy.tarjnánban, ahol magamévá tehettem a Mátra egy kis darabját, a túrajelzésekkel kifestett MÁTRA 115 feliratú követ.


A túra érdekesen kettõs hangulatú. A rendezés elkényeztet mindenféle jóval, mintha csak kárpótolni akarna a brutális energia leszívásért, melybõl alaposan kiveszi részét mindegyik távon induló. Ehhez idén "csak" hozzáadódtak a nem könnyen leküzdhetõ talajviszonyok is. Összeségében nekem a kellemes élmények maradtak mára (némi fájásokkal mindenütt a testen és a testben) s ha lesz jövõre is nem fogom kihagyni. De komolyabban rá kell készülni, s izgat egy a sötétben egyedül végignyomott szakasz is.


Köszönet a szervezõknek és a pontõröknek minden jó szóért, megértésért. Jó ez a túra, csak az a rengeteg szint ne volna.           

 
 
 Túra éve: 2009
csanyaTúra éve: 20092009.08.24 21:46:31
megnéz csanya összes beszámolója
Mátra 115. 2009.

8.04-kor rajtoltunk ChKaresszel. Bocs Maki, nem sikerült tartani a tervezett nyolc órás rajtot, mert interjút kellett adnom indulás elõtt.
Hosszú nadrágot és vóterprúf cipõt vettem mert éjjel komoly esõ volt. Szépen haladtunk felfelé a Kékes felé, itt még fotózni is volt kedvem és erõm. Hihetetlen párás volt a levegõ. Oroszlán várnál a szél kergette a párát. Sokat gondoltam Jaat-ra hogyan bírja kezelni ezt a párás idõt. Kékesre felérve Lupus barátom és napsütés fogadott. Szépen lekocogtunk Karesszel Parádsasvárra. Addigra meleg lett így felvettem a térdnadrágom és levetkõztem rövid ujjúra. Sajnos a Nagy-Lipót-ra felfelé ChKaresz lemaradt és már nem is láttam õt a célig. Gyakorlatilag innen ( 25 km ) egyedül mentem, a mezõny teljesen széthúzódott, ha utolértem valakit hamarosan el is léptem tõle. Galyáról indulva szembe találkoztam a Szigethalmiakkal. Jó pár ismerõssel találkoztam útközben. Volt aki a tavalyi sérülésem és volt aki a film miatt szólt pár szót hozzám. Közben ismét felértem Galyára. Pygmea ismét pecsételt. Lupus itt még bevárta Kareszt és indult elém Mátraházára. Páran mondták, hogy a zöld 4zet nehezen követhetõ volt. Szerintem nem. Amúgy sokkal szebb mint a kék amin a Téli Mátra halad. Mátraháza elõtt utolértem Sistergõt, Vajonmerrét, GT-t. A parkolónál a film nõi rajongói fogadtak. Kissé nehezen találtam meg a pontot mert elbújtak az étterem oldalában. Lajosházáig könnyen futható szakasz jött, onnan felfelé meg sms írással mulattam az idõt. Mátraszentimre elõtt beértem LászlóSzilvit és a Szigethalmos különítményt. Mátraszentimre és Szentistván közé a Rubanya-rétre elkellne egy pont jövõre. Majdnem olyan érzésem volt mintha a Gyermekvasút nyomában túrán lennék. Mindenfelõl jöttek túrázók... Szorospatakra Lupus két perccel elõttem ért be. Itt megtudtam, hogy a 12.-ik vagyok. Nem gondoltam volna. Szépen feltoltam magam Ágasvárra, be a th-ba és pecsét. Felmásztam a csúcsra, de senkit sem találtam ott.
Lefotóztam a várkódot, megpróbáltam telefonálni Medvegyunak de nem volt térerõ.
Leereszkedtem a th-ba. Sajnos a gondnok éppen wc-n volt, így nem tudtam vele beszélni, elindultam hát lefelé. Vándor-forrásnál értem utol egy sporit õt kérdeztem az Ágasvári pontról. Még a pecsétjét is megmutatta.-) Kicsit felhúztam magam. Felrohantam a pontra, közben azon gondolkodtam milyen válogatott szitok özönt fogok rázúdítani a pontõrre. A második csúcson aztán Zsotyekre leltem. Zsotyek ne haragudj rám! Biztos ingerült és bunkó voltam. Gyors pecsét és rohanás lefelé.
Fallóskútra beérbe Lupus kérdezte mi tartott eddig. Iszonyat munkált bennem a harag hogyan lehettem ekkora balfék. Komoly vágtát csaptam Mátrakeresztesig ahol beöltöztem az éjszakához. Zokni csere, fejlámpa fel, sapka le. Hidegkúti th elõtt még egy interjú. Itt értem utol a sporit aki elmondta, hogy van pontõr a csúcson. Nagyon meglepõdött, hogy utolértem. A turista háznál kaptam egy Heinekent Ernõtõl ez kicsit helyre rakott. Nagyparlag nagyon nehezen akart eljönni.
Közben háromszor olvastam az itinert. Már attól tartottam túl mentem rajta mikor fényeket láttam. Tábortûz és sült szalonna illat fogadott. Zám-pataknál elfogyott a düh, az erõ és megjött a hasmenés. Ez betette a kaput. Azt terveztem a Múzslát még világosban érem el. Ez ment is volna az Ágasvári duplázás nélkül. Jó lett volna, mert az a zöld 3szög rettenet volt. Folyamatos hányás küszöbön vánszorogtam felfelé. A csúcsra érve betoltam fél liter vizet és két banánt. Ez kissé helyre rakhatott mert "lefelé" már tudtam futni ismét. Lefelé? Bazi sok emelkedõ van abban a szakaszban mire az ember tényleg lefelé megy a Diós-patakhoz. Útközben láttam egy borzot életemben elõször.
A ponton türelmesen várt rám Lupus és a koszt. Itt megtudtam, hogy a Jatt-Maku-Czimbály-Attila négyes 45 perccel jár elõttem. Mivel több mint két órával utánuk rajtoltam, tudtam, hogy gyakorlatilag elõttük vagyok de Lupus biztatott, hogy érjem be õket. A Havason megtudtam, hogy Remo alig egy órával jár elõttem, hat órás rajttal. Nyomtam mint süket a csengõt és a Havasról lefelé hallottam, hogy ugatják Jaatékat a Holevickitanya kutyái. Ekkor már tudtam, hogy meglesznek. Fajatpusztán értem be õket, õk meg engem a Káván.-) Úgy látszik kissé belassultam. Jaat mutatta az irányt nekem a Káváról lefelé. Ha nincs ott simán lefutok vissza Fajzatpusztára. Köszi mégegyszer Jaat! Tót-hegyesre menet ismét beértek de beleerõsítettem és egy csakranyitás ellenére sem értek már utol. Világos-hegyre menet láttam két gyönyörû szép szarvast közvetlenül a hegy lábánál. Low Andris mindenfélével kínálgatott de én csak banánt és vizet kértem és botladoztam lefelé.
Disznós-réttõl Gyöngyöstarjánig brutál hosszú egyenes várt rám. Mindenem fájt már, kidörzsölödött a combom, a fenekem, a hónaljam. Futni kevésbé volt fájdalmas mint gyalogolni, így futottam. ChKaresz kijött elém a falu szélsõ házaihoz, együtt kocogtunk be a célba. Állítólag jól néztem ki. Nem tudom ez miért meglepõ...
Makit sajnos nem sikerült beérnem de így is nagy élmény volt. Jövõre inkább pontõrködöm aszem.
Hálásan köszönöm Lupus aszisztenciáját és a lehetõséget, hogy részt vehettem ezen a túrán. 22 óra 04 perc.
 
 
vicaTúra éve: 20092009.07.02 13:36:33
megnéz vica összes beszámolója
Mátra 115 (124)

(Csak) szeretném megköszönni a nagyon lelkes rendezõknek, hozzátartozóiknak és mindenkinek, akit érint, azt a sok idõt, energiát, amit a túra megrendezésébe és szervezésébe fektettek.
Hiába volt nagy a táv, sok a szint, a gyakori ellenõrzõpontok, a bõséges ellátás, a pontokon való kedves fogadtattás, biztatás és a szuper szalagozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy különösebb nehézségek nélkül végig lehessen menni a túrán.
A Mátra nagyon szép, és szinte minden hegyét bemutatták nekünk. Galyatetõt kétszer is, hogy meglegyen a 6400 méter. :)
Remélem jövõre is megrendezésre kerül a Mátra 115, csak ajánlani tudom mindenkinek.

 
 
vaddinoTúra éve: 20092009.06.09 22:30:28
megnéz vaddino összes beszámolója

MÁTRA 115(124)


06.06.reggel 3:00,csörög az óra.Kelni kell,gyors öltözködés,fél négyes éjszakai,majd a Blahán találkozó-LépéshibaBoy,Joe,Gudluking,és jómagam.Juditot késõbb vettük fel,aki feláldozta a szombat reggelét arra,hogy átvigye az autót a rajtból a célba,aztán hazabuszozzon Budapestre.Ezúton is köszönet neki,bár ez csak Ádámnak jelentett komoly elõnyt hazajutás tekintetében.Ronda idõ volt egész úton,párás levegõ,felhõs ég,de ez nem szegte kedvem.5:42kor becsapódtunk Kisnánán,a vár elõtt,és beslattyogtunk nevezni,ami rendkívül különleges módon egy tálca sütivel történt.Átöltöztem,és kábé hatszor leellenõriztem minden cuccomat. Megkaptuk az igazán profi itinereket,a színes szintmetszeten látszott,hogy nem sok vízszintes részen haladunk majd utunk során.Befizettünk 1500HUF-t étkezési jegybe,és 6:28-as rajtidõvel,az elõzetes tervemhez képest 28 perc hátrányban indultunk el hárman:LépéshibaBoy,Joe,és jómagam.


Oroszlánvárig minden remekül ment,felhõs-ködös szeles idõ volt,de szerencsére csak a szél verte a fejünkre a vízcseppeket a falevelekrõl.Kékesre(17,15km/1323 szint)kicsivel több mint három óra alatt érkeztünk meg,és belebotlottunk az elsõ komoly frissítõ-etetõpontba.Jól be is lakmároztam,majd indultunk tovább.Kisütött a nap,ami bíztató jel volt.Parádsasváron már rendes hõség volt,neki is vetkõztem,és itt is remek ellátásban volt részünk.


Hármasfogatunk viszonylag simán vette a Lipótokat is,ezen a szakaszon nagyon kedvesen pont elbújt egy felhõ mögé a napocska,így épp nem sütött a fejünkre a kopár,és baromimeredek emelkedõn.Galyatetõre(31,36km/2014szint) még mindig 5ös átlag felett érkeztünk,de itt is olyan bõséges volt a szolgáltatás,hogy már látszott,nem sokáig lesz ilyen jó a tempónk.Táska nélkül csapattunk le Mátraalmásra,lefelé kicsit benéztük a jelzést egy dózerútnál,de hamar korrigáltunk.A faluban naranccsal,mazsolával kínáltak,mi pedig a Galyavár felé vettük az irányt.Szerencsére sokkal könnyebben ment ez is mint reméltem,egész meglepõdtem magamon,és bizakodni kezdtem.Galyatetõre érve szembetalálkoztunk Ráspollyal és Martyeval,õk hatos átlaggal tolták addig,ami szép.=)Itt azonban elkezdtett istenesen esni az esõ,én csitulásra várva ismét kedveztem a hasamnak némi finomsággal,Joe ivott egy kávét,majd hamarosan elindultunk,és tényleg mintha visszavett volna az esõ.Ismerõs terepen haladtunk egészen a Nyírjes erdészházig,ahonnan egy komolyabb emelkedõvel Mátraházára érkeztünk.Itt is elképesztõ mennyiségû finomsággal vártak minket,és még zsírozni is majdnem beszálltam a jókedélyû pontõrök mellé.De nem volt most erre idõ,menni kellett,sok-sok kilométer várt még leküzdésre.


Joe-ék hamarabb elindultak,én telefonálgattam még egy kicsit,aztán Lajosháza felé benéztem egy kanyart,a S4zeten,és elég késõn korrigáltam.Mindegy,+1 km az már nem oszt,nem szoroz. Lajosházán falatozhattunk,de már bõven jóllaktam,így nem sok mindent tudtam fogyasztani,de az ember próbálkozik.Itt is késõbb indultam mint Ádámék,követtem õket majd be is értem õket miután rátértünk a P+-re.Ezután volt egy kis kavarás az erdõirtás miatt,LeFaGySzos emlékek villantak be-nagyon rommá voltam akkor a térdig érõ hóban ezen a szakaszon.Itt többen összetorlódtunk,nagyobb csapatban haladva értük el a Bagolyirtási mûutat,majd Mátraszentimrét,(60,54km/3407 szint)ahol meleg levessel,joghurttal,meg sütivel vártak minket,jól is esett,meghát lejtõ következett,úgyhogy falatoztunk,én személy szerint majdnem pukkadásig voltam már.Szorospatakig rendesen haladtunk,jó tempóban gurultunk lefelé a lejtõn,és még világosba megérkeztünk a pontra,ahol épp elkészült a gulyásleves,bográcsban.Úristen,kábé 7 km-el ezelött kaptunk meleg levest.Ez egészen elképesztõ.Nem tudtam már enni,nem fért be semmi már,csak néhány süti,meg egy kicsi sör.


Ágasvár felé kapaszkodva már lámpát kellett rántani,folytatódott a küzdés a szinttel,és a kilométerekkel-immáron sötétben.Ágasváron is a mármár szinte megszokott mennyiségû étek alatt roskadoztak az asztalok,nagyon finom süti,meg kávé is volt.Meg a köves meredek csúcs még elõttünk,ahol embertelen szél fújt.Gyorsan kiütöttük ezt is,lefelé el is seggeltem,meg is rántottam kicsit a bal bokám,de nem tûnt súlyosnak.Visszatérve a házba rövid szöszmötölés után megindultunk lefelé.Itt már Ráspolyék is megérkeztek,majd el is léptek Vándor-forrás magasságában. Falloskútra nem esett jól felmenni,kezdtem kicsit álmosodni,de még nem volt vészes a helyzet.Meglepetésponton pecsétet kaptunk,meg eligazítást a Mkeresztesig taró szakasz szalagozásáról.Be is értünk a faluba,majdnem éjfél volt már.Itt kezdõdtek a gondok.Megtaláltuk a jelzést,illetve a törölt jelzést,amin 3 hete a Vidróczkin még vígan jöttünk lefelé.Most át volt mázolva szürkével.De biztam a GPSben,Joe-ék meg bennem egyre kevésbe,de a végén csakcsak meglett nagynehezen a régi jelzés,már az erdõbe-ott már nem volt átmázolva.Hosszabb úton érkeztünk a Hidegkúti házhoz(81,94km/4509 szint),mint ahogy azt kellett volna tennünk,de nem búsultam.Itt ismét volt süti,leves,sör,túrórudi,meg egyéb földi javak.Meg volt hát egy Ádámunk,aki a 88as távon itt elvált tõlünk,és elindult,hogy egyedül bevegye a Tót-hegyest az éj leple alatt.Elbúcsúztunk tõle,majd épp indultunk Joe-val tovább,amikor beért egy nagyobb csapat.


Nagyparlagig ismerõs volt a terep,egy helyen lámpa nélkül nyomultunk a ragyogó holdfényben.Álmos lettem hirtelen,így elõkaptam egyetlen energiaitalomat,és magamba öntöttem.Ez volt az elsõ dolog a felszerelésembõl,amit használtam-ez is a frissítõpontok bõségességét mutatja.Nagyparlag után azonban egy várt,és az elõre sejtett méretûnél nagyobb szopóbódéba botlottunk,név szerint a Muzslába,és az õ Z3szög jelzésébe. Az elején még nem is volt vészes,jelek voltak rendesen,még tán ösvény is akadt,igaz köves,benõtt,bedõltfás.Mentünk-mentünk,de csak nem akart emelkedni az út a lábunk alatt.Itt már sejtettem,hogy ez bizony exponenciális emelkedõ lesz...Ez a sejtésem be is igazolódott,miután elváltunk a Szén-pataktól,megindult keményen felfelé a jel,merthogy út az itt szinte semmi sem volt,csak sok-sok kõ a lábunk alatt.A végére maradt a java,kábé 900 méteren volt cirka 200 szint.Joe csoffadozott,én épp érzelgõs kedvemben voltam,próbáltam tartani benne a lelket.Egyszer csak,alig 250 méterrel a Psáv elérése elõõt,lámpafényre lettem figyelmes bal kéz felõl.Majd a lámpa gazdája is elõkerült:KuJoMival találkoztunk,aki megpróbálta tévedésból toronyiránt bevenni a Muzslát,de meglátva fényeinket,inkább a józanabb megoldást választotta.Megörültem hogy közel a csúcs,és szaladni kezdtem felfelé,rátértem a Psávra,majd kisvártatva elértem a csúcsot.(90,01km/4976 szint)A csúcskõnél leróttam tiszteletem,majd kinyilvánítottam a véleményem is.A pontõrök banánnal és vízzel kináltak.Itt volt Martye is,aki eléhezett,és kicsit rommá volt.Ráspoly nyilván megfutatta egy pöppet... Megjött KuJOMi is,innen együtt robogtunk lefelé a Koncsúrokon.Joe-t önzõ módon hátrahagytam,õ kicsit megpihent a csúcson.A véget nem érõ lejtõn csoffadozok rendesen,többször elbotlok,így igazi megváltás a Diós-Patak túloldalán az emelkedõ,és az EP.Itt kávét ittam,meg benyomtam egy flectort is,por formájában-enyhítendõ egyre erõsödõ bokafájásomat,amit az Ágasvári fiaskó rovására írtam. Amíg ücsörögtem,KuJomi továbbállt egy pár fõs csapattal,köztük OT Ibolyával,akiket itt értünk utol.Pár perccel késõbb már nagy erõkkel fáradoztam az utolérésükön.Ez meg is lett,és a hajnali félhomályban egyre közelebb kerültünk a Havashoz.A Jánosvára és a Mészpest után már teljesen világosban ugrottunk neki a Havasnak.Itt irgalmatlanul rommá voltam,alig álltam a lábamon,leesett a vércukrom,rámtört megint az álmosság,minden bajom volt.Többeket utolértünk felfelé,de én csak makacsul Józsi sarkára koncentráltam,és összeszorított fogakkal rakosgattam a lábaimat egymás elé.A csúcsra érve azonban átlendültem a holtponton,kaptunk egy kicsi bort,gyöngyöstarjánit,köszönjük,finom volt,meg MagneB6+szõlõcukor kombót nyomtam a táskámból,ami jót tett.Fajzatra hamar leértünk,hármasban haladtunk,mert Ibolya ellépett elõlünk. Itt is volt minden földi jó,meg kellemes napsütés,ami jó kedvre derített,így irgalmatlanul nyomtam a Kávára felfelé.Józsi leszakadt,ketten maradtunk az ismeretlen túratárssal,Istvánnal(?).A Káván bevártuk Józsit,de utána megint elhagytuk,és szinte észrevétlenül érkeztünk meg a Tóthegyesre(113,91km/6267 szint),ahol palacsinta várt,meg is ettem belõle vagy négyet.Valahonnan elõkerült Ibolya,lefelé Józsival is szembetalálkoztunk,õ is rendben volt,ment jó tempóban felfelé.Innen már nem volt sok,éreztem,hogy ez tényleg meglesz,és ez akkora örömöt okozott,hogy a Világos hegy meg sem kottyant.Kaptam egy sört  Lõw Andristól,meg egy utolsó pecsétet,és nekilendültem.Miután leértem a bitang kellemetlen lejtõn,nekiálltam futni,Ibolyával kerülgettük egymást.Levettem a pulcsim,mert meleg lett közben,és még Ibolyát is hátrahagytam.Jólesett futni,közben a hideg futkározott a hátamon,beleborzongtam a célbaérésnek még a gondolatába is.


Lendületesen szaladtam,csak a Z3szögekre fókuszálva.Kiértem egy pusztás részre,jobbra gyümölcsös volt,és pokoli hosszúnak tûnõ egyenes vezetett mellette.Két túratárs tûnt fel elõttem,utolértem õket,majd el is hagytam.Hihetetlen érzés volt aszfaltra lépni,ráfordulni a falu házaira.Futva értem a templomhoz,és befordultam elõtte,amikor megszólalt a 10 órás harangszó.Még egy jobbos be a kapun,és célbaértem.


Elképesztõ érzés volt,27 és fél órával a rajt után az utolsó pecsétért odanyújtani a lapom.Medvegyu jött,gratulált,és mondta hogy válasszak követ.MenõManós lett,hosszas gondolkodás után.Lerogytam egy székre,Ráspoly már beért,gratuláltunk egymásnak.Még ide is rengeteg süti jutott,meg õzgulyás,sör,tea,és minden egyéb földi jó.Megjött hamarosan Ibolya is,meg Józsi,meg Joe,meg sorban mindenki,még Martye is,akirõl már azt hittük,végleg feladta. Elképesztõen profi rendezés volt,hihetetlen ellátással,odaadó,kedves rendezõkkel!Hatalmas élmény volt,életem legnagyobb túraélményét kaptam tõletek,ezért köszönettel tartozom,bár ez az egy szó nehezen fejezheti ki azt amit a célban éreztem.Azért valamit csak elmond,hogy a célba érés pillanatában is tökéletesen biztos voltam abban,hogy jövõre újra ott leszek,és újra nekivágok a Mátra 115-nek,még akkor is ha addigra 140 km hosszúra hízik is az útvonal...=) Köszönöm szépen a lehetõséget,és gratulálok minden táv minden indulójának,teljesítéstõl függetlenül!


vaddino

 
 
Pap GáborTúra éve: 20092009.06.09 12:13:38
megnéz Pap Gábor összes beszámolója
Mátra 115

Pénteken kicsivel hét után érkezett a buszom Kisnánára, ahol a megálló helyett a vár elõtt állt meg, csak a túrázók miatt (!). A többiek a közeli cukrászdában üldögéltek. Bevetettem magam közéjük, és vártuk a rendezõket, hogy nevezhessünk. Kisvártatva megérkezett Endre is. Volt egy olyan érzésem, hogy jön, többször eszembe jutott a héten, hogy jó lenne együtt menni vele, mint tavalyi Rákóczin. Az ötlet neki sem volt ellenére. Mondta, hogy Nosza Gabi is csatlakozik reggel, erõs csapat volt kialakulóban.
Hajnalban nem kell óra a felkeléshez. Meglepõdve látom, hogy rendesen esett az éjjel, tiszta víz minden.
Pontban hatkor nekivágunk a kalandnak, kocogva. Maki úgy 500 méter után leszakad, mert túl erõsnek tartja ezt a tempót, Tóth Jani pedig hellyel-közzel hármunkkal jön. Kb. két óra alatt érünk Kékesre, ami nem baj, ezen a szakaszon van a leghûvösebb, köddel és erõs széllel. Tiszta október, már-már fáztam a rövidnadrág pólómban. Elõre megbeszéltük, hogy a pontokon csak iszunk, és a kaját fölmarkolva gyorsan gyalogolva eszünk, mert az álldogálás a legnagyobb idõpazarlás. Ez az elsõ 1-2 pont kivételével teljesen kivitelezhetetlennek bizonyult, mert evés közben szomjas lesz az ember, akkor meg honnan szed folyadékot, így maradtunk a sietve mindent módszernél.
Nem tudom eldönteni, hogy a sárga négyzet sárban, vagy szárazon rosszabb-e, minden esetre 2 hátast produkáltam. Parádsasvárra menet már visszafogjuk magunkat, jobb lassabban, de biztosan célba érni, sok van még hátra. Lipótokon úgy érzem kezd telítõdni a gyomrom. Kísérletképp Galyatetõn beverek egy ivójoghurtot, aminek Mátraalmásig meg is van az eredménye :) Úgy látszik futás közben a tejtermékek jó hatással vannak rám, mert a sajt is nagyon bejött. A faluban lent nem találunk pontõrt, kocsmáros bácsitól kérünk cégbélyegzõt. Visszatérve Galyatetõre, már van leves is. A kék sáv elején szembejön néhány hosszútávos. Hosszan gurulunk a Téli Mátráról ismerõs szakaszon a a nyírjes erdészházig, majd jön egy kis hullámvasút, és a Hatökör ura után egy hosszabb emelkedõ Mátraházáig.
A pont kicsit elbújt a vendéglõ oldalában, de hamar megtaláljuk. Nem tudtunk ellenállni a tortának, ilyen frissítésünk még úgysem volt túrán :)
Irány a sárga háromszög, majd négyzet. Tavalyi Via Dolorosán itt szembe jöttünk sötétben, teljesen úgy emlékeztem, hogy a Bükkös-kút meredek hegyoldalban van, biztos aludtam akkor :) Elmerülünk a beszélgetésbe, és hirtelen azt vesszük észre, hogy nincs meg a jel. Hátra arc! Kb. 1km-t rátettünk a távra. A jelzésnél találkozunk Makival, innen öten faljuk a kilómétereket. Lajosháza elõtt elkezd kicsit esni az esõ, a pontõrök éppen bemenekítették az ellátmányt a kocsiba, iszunk, felmarkolok egy jó vastagon lekváros kenyeret és már megyünk is tovább. Mátraszentimréig folyamatosan, de nem túl durván emelkedik az út, több helyen belekocogunk. Az esõ hol szemerkél, hol szakad, kissé borzolva az idegeket. Reménykeltõ, hogy Nyugat felé elég világos a felhõzet, nem lesz ez tartós esõ, azért arra jó, hogy a turistaházba meglehetõsen csapzottan érkezzünk. Leves minden alkalommal jól esik, sópótlásban bajnok.
Mire végzünk a frissítéssel, az esõ is eláll, helyette fülledt meleg lesz. Narád patakhoz gond nélkül jutunk le, emlékszem még rá LeFaGySz-ról. A patak túloldalán észreveszünk egy jól megtermett foltos szalamandrát. Gyorsan felkapatunk a bércre, és megkezdjük a hosszú ereszkedést Szorospatakra. Jó a jelzetség, de egy alkalommal megint elvétjük a jelet, és az aszfaltos útra a jelzéssel párhuzamos szekérúton jutunk ki.
Verõfényes napsütésben érjük el a buszfordulót. Befalok némi aszalt gyümölcsöt, mást most nem kívánok. Kicsit tartok az Ágasvári piros sávtól, de nem vészes. Kellemes avar és gombaillatú az öreg bükkös. A turistaházban ledobjuk a táskákat, Maki fölveszi botjait és fölmászunk a pecsétért, innen mindig szép a kilátás. Nem jó a gyomrom, nem is eszem nagyon, csak iszom, és kihasználom a Wc-t. Fallóskútig ismerõs a terep februárról, akkor a hóban állandóan kicsúszott a lábfejem, és sokkal hosszabbnak tûnt az emelkedõ. Nád Béla pecsétel és kínál minket csokival, de a gyomrom továbbra sincs toppon, csak mosakodok és iszok a kútnál.
Hamar lezuhanunk Mátrakeresztesre, de rátérve a sárga sávra elér az egyetlen holtpontom. Mélyen hallgatva mászom a Hidegkúti nyereg felé. Föl van puffadva a hasam, és nem akar dolgozni a gyomor. Nem értem miért.
Hidegkúton belapátolom a levest, megeszem a MagneB6-om, és nyújtok kicsit. Valamivel jobban leszek Nagyparlagig. A zöld négyzetnél nincsenek pontõrök, de a pecsét ki van rakva, azzal igazolunk. Már nem pisiltem régóta, erõltetem kicsit a dolgot, és ez a gyomorprobléma megoldásának a kulcsa. Zám-patakig rendezem a sorokat, és újra élvezem a túrát.
Jön a Múzsla, a zöld háromszöggel. Nem olyan hosszú, mint a piros sáv emelkedõje, és nincs benne a végén hullámvasút sem, de meredek, az elején köves, és nincs nagyon ösvény. Azokra gondolok, akik ide már sötétben érkeznek…
Maki várja Csanyát, de csak a holtpontja érkezik meg. Hihetetlen, hogy ezen a nehezen megközelíthetõ ponton is van víz, meg banán. Be is falok egyet. Robogunk, hogy minél tovább mehessünk világosban. Minimum cél Diós-patak volt, fél kilenckor adjuk át a papírokat.
Most Endre gyomra rendetlenkedik, a Galagonyás bércen adok neki, és Janinak 1-1 Ca Mg pezsgõtablettát, meg Endrének egy gélt. Innen már elõvesszük a lámpát, de igazából csak János-váránál kell bekapcsolni. A telihold lassan fölkel, de még fátyolfelhõk takarják el. Nyugat felé viharfelhõ tornyosul, a szürkületi fényben fenyegetõen néz ki. Hosszú bokros szakasz után érkezünk a Puskaporos forráshoz, és a Mész-pest oldalába. Toronyiránt fölvág a jelzés, a meredek oldalban, de legalább nem hosszú, a Havas oldala viszont az. Jani valahol a felénél végleg lemarad. Várunk rá egy kicsit a csúcson, de nem jön. Gyönyörû a kilátás a holdfényben, talán még szebb is mint nappal. Fajzatpuszta nehezebben érkezik el, mint gondoltam. Beülünk a sátorba és falunk. Nem nagyon foglalkozunk azzal mennyit állunk. A sajt paradicsommal és kevés kolbásszal igen jól esik. Újult erõvel állunk neki az utolsó három csúcsnak. Hatalmas irtást vágtak a Káva oldalában, jól látszik a Világos-hegy, rajta a pontõr lámpája villog. Káva csúcsán erõs szél fúj, félek, hogy vihar elõjele, de szerencsére tévedek. Sárga kereszttõl újra elõjönnek a februári emlékek. Maki kezd lassulni, de a csapat összetart. Tót-hegyesén elõször járok, fenjük a fogunkat a palacsintára, de már nehezen megy le, szem is. Körbekerüljük a csúcsot, és kocogunk le a zöld négyzeten. Út nincs, a jelzés, és a szalagozás viszont jó. Babik kútnál ki kell üríteni a cipõm.
Világos-hegy csodásan néz ki, a róla nyíló panoráma, pedig egyszerûen fenséges a holdfényben. Gyors fejszámolás, 1:03 van, 15 perc lebotorkálni a hegyrõl, ha megnyomjuk, még talán van esély a 19-es kezdetû idõre. Kételkedem a dologban, de egy próbát megér. Maki lefelé szinte folyamatosan káromkodik, hogy minek kell az a hülye 19:5x idõ, jó a 20-as kezdetû is, de le nem szakadna :) A faluszélen már tudjuk, hogy megvan, végül 19:53-al érkezünk be.
Fáradt vagyok, és büdös, de boldog. Elsõk lettünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy végig jó hangulatban mentünk. Nem hajtottuk szét magunkat, de elõször jártuk végig a túrát egyben, így inkább a biztonságra törekedtünk. Átvesszük a díjazást, és egyenként elcsoszogunk zuhanyozni. Meglepõdök mikor találkozom Karesszal, Tóth Bélával, sajnos föl kellett adniuk :(
Maki egyik elsõ dolga volt, hogy belépjen a fórumra, de az index bedõlt, így ez elmarad.
Fertõtlenítés után már világosodik eszem egy jó adagot a gulyásból és idõ közben befut Lépéshiba boy is. Felajánl egy helyet a kocsijában, így már reggel kilenckor otthon vagyok.

Összegzés:
Az elmúlt néhány napban sok ismerõssel, és kollégával beszélgetve szóba került a túra, és én nem tudtam úgy beszélni a róla, hogy az ne torkoljon ömlengésbe.
Olyan ötletek valósítottak meg a szervezõk, amire utólag azt mondja az ember, hogy tényleg, miért nem csinálta eddig senki sem így? Az egész közösségi teljesítménytúra gondolata egy telitalálat, a nevezési díjtól a kõdíjakon át az online közvetítésig. Az ellátás mennyisége, minõsége, az hogy a legnehezebben megközelíthetõ helyen is kaptunk ellátást, és a pontõrök kedvessége már zavarba ejtõ volt! Számomra mostantól a Mátra115 napja piros betûs ünnep lesz a naptárban, ez a teljesítménytúrázás ünnepe. 110%-ig feltöltõdtem lelkileg, de azt hiszem, ezt mindenki nevében bátran mondhatom. Köszönöm a szervezõknek, a pontõröknek, és mindenkinek, aki csak egy picit is segített abban, hogy ez a túra olyan legyen amilyen!
 
 
Cam MogóTúra éve: 20092009.06.09 08:46:47
megnéz Cam Mogó összes beszámolója
Néhány gondolat Mátra 115 kapcsán...

Útvonal: Igazi Mátra-túrás útvonal, kemény emelkedõkkel és lejtõkkel. A legtöbb magas Mátra-csúcs felfûzve rá, lehetõleg úgy, hogy két csúcs közt minél lejjebb kelljen ereszkedni :) Mindegyik csúcsnak a legtetejéig kellett mászni a pecsétért: Jagus, Oroszlánvár, Nagy-Szárhegy, Kékestetõ, Galyatetõ (kétszer), Ágasvár, Múzsla, Havas, Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy. A szintmetszeten látszik, ahogyan a csúcsok között szépen levisz az út 300-400 méteres szintre: Parádsasvár, Mátraalmás, Lajosháza, Szorospatak, Mátrakeresztes, Zám-patak, Diós-patak, Kénes forrás, Fajzatpuszta. A gyilkos hegy- és völgymeneteket a rendezõk kedvessége és a pazar ellátás oldotta.

Ellenõrzõpontok: Bõségesen voltak, és a megfelelõ helyeken. Ráadásul meglepetés-pontok tömege is elõfordult, és azok is gondosan kitalált helyeken. Mintaszerû tervezés. Rengeteg segítõkész ember kapcsolódott be a pontõrködésbe, nemcsak helybeliek, hanem az ország minden tájáról, egyesületébõl. Családok, apukák kisgyerekekkel vállaltak pontõrködést, sátorban, autóban vagy a szabad ég alatt vártak minket és kínáltak, bíztattak, jó szóval tartottak.

Igazolófüzet: Világos de nem szájbarágós útvonalleírás. Érdemes volt olvasni menet közben is. Pontos táv- és szinttáblázat. Remek szintmetszet, amire rátekintve azonnal látni lehetett, hogy mi vár az elszánt túrázóra a következõ pár órában :) Menetrend, telefonszámok az elérhetõséghez baj esetén.

Ellátás: Errõl regényt lehetne írni, de ha egyetlen szóval kellene jellemezni, akkor: "fantasztikus". Ennyiféle finomságot én még túrán nem láttam (talán a szigethalmiak nagy túrái hasonlíthatók hozzá). A teljesség igénye nélkül: igazi gulyás több helyen, zsíros-vajas-lekváros-mézes kenyér, hagyma-paradicsom-uborka-savanyúság, sós mogyoró, ropi, pogácsa, rengeteg házi- és teasütemény, túró rudi, palacsinta, aszalt gyümölcsök: datolya, szilva, sárgabarack, mazsola, friss gyümölcsök: alma, banán, narancs, innivalók: víz, szörpök, tea (többféle), izotóniás- , kálciumos- és magnéziumos víz, kávé, sör, … Ráadásul mindenhol olyan kiszolgálással, hogy: "maradj csak ülve, majd idehozom, mit kérsz, vegyél még, egyél még, kóstold meg, máris adom, ..." Néhány ellenõrzõponton valósággal zavarban voltam, annyira kiszolgáltak. Ennyi kedvesség és segítõkészség mellett talán nem is tûnt annyira nyûgösnek a közel 6400 m szint.

Idõjárás: Jagusra érve köd fogadott, innen végig felhõ borította a Mátra-gerincet. Igazi õszidézõ, ködszitálós-csepegõs-nedves volt az idõ. Kékes csúcsa elõtt 100 méterrel hirtelen kitisztult az ég, kisütött a nap. Mellbevágó volt a kontraszt a Kékes nyugati és keleti oldala között. Késõbb hol kiderült, hol beborult; néha eleredt az esõ, majd elállt. Galyavárra menet esett az esõ rendesen. Azután abbahagyta, és kitisztult. Az éjszaka már teliholdas, csillagos volt, a rákövetkezõ délelõtt pedig tikkasztóan meleg. Összességében: tökéletes, hiszen ha szombaton is olyan meleg lett volna, mint másnap délelõtt, akkor többen kidõltünk volna.

Rendezés: Iszonyat sok munka volt ebben a túrában, és ezt nemcsak az eddig leírtak mutatják. Hadd említsek még néhány ötletet, újdonságot:
- Festett kõdíjak – a kövek gyûjtögetése és egyedi (nem egyforma!) festése is hosszas, aprólékos munka, aminek az eredménye egy teljesen egyedi díjazás.
- Internetes honlap - útvonalleírás, térkép, statisztikák, fórum a véleményeknek, online közvetítés: vagyis egy táblázat, ahova menet közben felviszik a résztvevõk idõadatait, és így nyomon követhetõ, ki hol jár (Kékdroidnak ezúton köszönöm a buzdító SMS-eket). Érdekes eljátszani az összehasonlító diagrammal is.
- Fényvisszaverõ szalagozás a kritikusabb éjszakai szakaszokon – sötétben szinte vezeti az embert (ilyet elõször a téli LeFaGySz-on láttam).

A célban, a finom õzgulyást eszegetve elnéztem a társaságot. A beérkezõket tapssal fogadták. 2-3 éves gyerekek hordták nekünk a süteményt. Olyan volt az egész, mint egy népes család. Örültünk egymásnak. Próbáltam belegondolni, hogy ennek a legendás túrának az újrarendezése mennyi munkával járhatott. Csapatmunka volt ez a javából, amibe mindenki tudása legjavát adta bele. Példátlan összefogás eredményeképpen jöhetett létre ez a Mátra 115 ilyen formában. Sikerült megvalósítani a túra megálmodóinak azt a szándékát – ahogyan Medveczky Gyuri írta – "hogy megmutassuk egy civil közösség erejét egy jó ügyben". Mintapéldája lehet ez minden alulról jövõ civil szervezõdésnek!

Nagyon jólesõ érzés volt résztvevõként érezni azt a segítséget és lelkesedést, amivel körülvettek minket. Nekünk csak menni, menni kellett. Köszönöm túratársaim nevében is a rendezõk emberfeletti munkáját, kitartását! Ezen a túrán szerintem nem mi túrázók, hanem a rendezõk nyújtották a legnagyobb teljesítményt.
 
 
lepeshibaTúra éve: 20092009.06.08 17:03:50
megnéz lepeshiba összes beszámolója
2008. decembere: a ttt weboldalán megjelenik a 2009-es év túraelõzetese. Benne 2009. június 6: Mátra 115… Már-már elfeledettnek hitt élmények ugranak be azonnal. A jeges víz a Múzslán 95-bõl, a szakadó esõ, a „gyöngyöstarjáni „sprint” 96-ból. Ahogy telik múlik az idõ, egyre többször villan át az agyamon: mi lenne, ha idén is…? Ha már jó tíz éve kétszer is sikerült. Szép álom. Egy gond van csak: azóta 70-esnél hosszabb távon nem voltam. Idén tavasszal viszont döntöttem: ha nincs semmi extrém körülmény, akkor indulok. Elterveztem, hogy a Mátrabércen kívül minimum a K100 lesz a felkészülés (amit egy Ökopark 70-nel azért megspékeltem). Ekkor viszont jött a bomba: a 115 nem is 115, hanem 124, a szint nem is 5700 hanem 6300. Hoppá. Való ez nekem? Kicsit megijedtem. Ennyit még sosem, sehol. Gyõz a hideg fej, de a forró szív: cél a 88 (95)-ös táv, 4800 feletti szinttel.

A túra elõtti héten már megy a nagy szervezkedés, ki jön, ki nem, hogy megyünk, stb. Geri barátom közli: õ még nem heverte ki teljesen vírusos-baktériumos baját, nem indul. Valószínûleg jól teszi, ide csak 110%-os állapotban lehet jönni. Nem túl régi, de annál aranyosabb túratársam, Csetlõ-botló (Geri unokatestvére) - aki múltja révén még a „kezdõ” kategóriába sorolható, de teljesítései révén máris megérdemli a „profi” jelzõt - szintén lemondja a dolgot, halaszthatatlan családi esemény miatt. Elindulnak az emailek, forr a vezetéknélküli halózat. Vaddinóval kitaláljuk, hogy akkor irány együtt, még a K100-on mentünk szinte teljesen egyformán. Egy ekkora távon már nagyon nehéz olyan „õrültet” találni, akivel pont egy ritmusban lehet nyomni a végtelennek tûnõ kiliket. Ezt követõen Joe is bejelentkezik, jönne velünk. Mármint autóval… Kisnánára, a rajtba. Igen ám, de tényleg autóval megyünk? A tarjáni cél kb. 30 km-re van a rajttól. Ki megy vissza a kocsiért ? Hajnalban, na ne…Csak-csak nem születik megoldás, már-már a döntünk a buszos leutazás mellet, ami jóval késõbbi rajtolást eredményezne. Ekkor „csörren” az email: Csetlõ-botló írja, hogy levinne minket… Na de ilyet ! És ez még semmi, bevállalta, hogy a célba átviszi az autót, majd visszabuszozik Pestre. Elképesztõ. Mindezt hajnali 4-es indulással. Örök hálánk ! Ekkor már felpörögtek az események, negyedik autóstársnak Goodlukingot vesszük be.



5.42-kor kászálódunk ki az autóból a kisnánai vár tövében. Az út során majdnem végig esõs-vizes a terep, a Mátrából szinte semmit sem látunk. Viccesen felajánlom a többieknek, hogy akkor én megyek is vissza. De hát már nem lehet… Kicsit szöszmötölünk, a többiek a 115-öt választják, én maradok a 88-nál. Leadjuk a nevezési díj... HELYETTI sütemény készletünket, majd irány…. Mi is ? A Kékes ? Galyatetõ? Elõször, másodszor? Senki többet harmadszor.



Vizes terepen vetjük bele magunkat az erdõbe, néhány jelzésváltás révév 5.5 körüli átlaggal fenn vagyunk Oroszlánváron. Nyomjuk tovább a kéken az egyre erõsebb szélben, felhõk között fel-fel és fel. Tempónk Joe számára is megfelelõ, így Vaddinóval és vele kialakul „szenthármasságunk”, ami aztán még vagy 18 órán át így is marad. Joe-ról tudni kell, hogy nincs olyan az elmúlt 20 évben megrendezett ttúra, amirõl ne tudna egy tíz mondatos összefoglalót adni, még ha sosem vett rajta részt, akkor is. Érdekes történeteivel szórakoztat, az egyre kellemetlenebbek a viszonyok között is: a szél literszámra fújja a nyakunkba a vizet a fákról. Kékesen (17km) fogad az elsõ terülj-terülj asztalka, fogyasztunk is rendesen. Kilépve a síházból meglátom saját árnyékomat, ez jó jel. Zúgunk lefele a hidasi erdészházon át egészen Parádsasvárig (24 km). Itt már tûz a nap, mindhárman neki is vetkõzünk. Jókedvünknek az sem szab gátat, amikor feltekintünk Kis-Lipótra. Laza 450 m szint 2 km-en belül. Nosza, indulunk. Már itt úgy érzem, hogy meglehet a túra, bár még vagy 70 km hátravan. Jó fej vagyok. Semmi izombántalom, a levegõt is csak mértékkel fogyasztom. Galyatetõre (31 km) szinte frissen érünk fel, bár már újra a felhõk között. Itt kapjuk meg az elsõ levesünket, kolával és száz féle sütivel együtt. Joe kicsit értetlenkedik, hogy minek kell lemennünk Mátraalmásra egy laza 7 km-es betétkör erejéig (ez a régi M115-n nem volt), féltve a szintidõt. De hát nincs más választás, toljuk lefele, kihasználva a g*sin(alfa) nehézségi gyorsulást. Kicsit túl is pörgettük magunkat, még szerencse, hogy Vaddinó GPS-e jelzi: bizony túllõttünk a célon, azaz a piros jelzés elõbb elhagyja a dózerutat. Sebaj. Mátralmáson egy narancs, aztán felnézünk Galyavárra. Nézelõdni felesleges, inkább induljunk. Na, ez a mászás sem piskóta, itt is van vagy 350 m szûk két km alatt. Újra fenn vagyunk Galyán (38 km), újabb süteményeket nyomunk be. Az esõ elkezd ömleni, Joe kávét kortyol, és teljesen meg van elégedve a sebességünkkel. Én egy picit bizonytalanodok, talán jobb lenne 5 felett tartani, de lehet, hogy a pihentebb test 30-40-50-… km múlva helyeselni fog. Azért csak nem ültünk sokáig, innentõl egy viszonylag kellemes szakasz következett lefele a Nyírjesen át Mátraházára (48 km), amit anekdotázással töltünk. Persze Mháza elõtt még ki kell másznunk a völgybõl, ami vagy 200 m szintet jelent. De hát ezen a túrán ezek apróságok. Az újabb „nagy zabálás” után csorgunk le Lajosházára (52 km), ahol egy „moderált zabálás” következik részemrõl. Vaddinó kicsit lemaradva követ minket, majd benéz egy jelzésváltást, de persze elõbb utóbb elõkerül. Innen viszonylag egyenes, de fokozatosan emelkedõ úton jutunk fel a bagolyirtási mûúthoz. (Jajj, hogy szenvedtem itt a Lefagyszon, kéklõ labujjakkal….) Hamarosan beérünk Sztimrére (61 km, kishazánk legmagasabban fekvõ települése), ahol csörren a telefon: Goodluking hív, átnevezett a 55(58)-ra ás vár a célban. De hát, az még vagy 7 óra ! Nem baj, õ megvár, autózni szerte Pestre. Ismét leves, joghurt, pogácsa, süti. Ez már túlzás. De hát enni kell, ennek következtében bánatosan integetünk a 5 km/h-s átlagnak. Pápá… De azért ott nyomulunk szorosan mögötte. Innen megint lefele vezet utunk, egészen Szorospatakig (68 km), ami önmagában akár jó is lehetne, ha nem kéne újra és újra visszamászni a Mátra gerincére. De hát ezért jöttünk… Itt Joe átveszi a depócuccát (én semmit sem küldtem sehova), van sör, gulyás és minden más. És még világos (na, nem a sör). Ez egy minimális terv volt, ami sikerült. Hurrá. Az aszfaltúton nyomulunk be az erdõbe, majd a piros elkezd emelkedni. Itt már Vaddinó lámpázik, mert sûrû az erdõ. Felérünk az ágasvári th-hoz (72 km). Roskadásig megterített asztal, de inkább úgy döntünk, hogy majd visszafele tankolunk. Elõtte inkább a habot kérjük a tortáról: az Ágasvári csúcsot. Mielõtt elindulunk, gondoltam, hogy jól kitolok a szervezõkkel/pontõrökkel. Kértem egy N***A telefontöltõt. Haha, biztos lepattannak, de jött a válasz: „Milyet parancsolsz kedves vándor, új típusú töltõt, vagy régit ?” Na, erre már nem mondtam be redurmchmarst, inkább odaadtam a telefont, amíg felküzdöttük magunkat az Olimposzra. Vaddinó ötletét támogattam, hagyjuk a zsákunkat lenn, jövünk még vissza. Megindultunk, de már sötétben. Lámpám pedig még a zsákban. Hopsz, talán nem ezzel kéne nehezíteni a dolgon. A kihívások embere vagyok, tapadtam Danira és memorizáltam minden követ, ágat, amit megvilágított. Viszonylag simán felértünk (73 km), de egymást már nem hallottuk, úgy süvített a szellõ. Közben Joe is felért. Lefele kettõjük között, két lámpa által határolva nagy nehezen csak lebotorkáltunk. Közben a telefonom is feltöltõdött (azért egy ilyen túrán ez nem mellékes), majd némi süti után elindultunk. Itt Rushboyék mögött nyomtuk, de nem túl sokáig. Falloskúton hallottuk, hogy narancs-riasztást adtak ki a környékre. Ez remek… Itt be kellett tolnom egy MagneB6 tablettát, mert éreztem, hogy merülnek ki az aksik. Bár éhes egyáltalán nem voltam, de azért a Mátra az Úr. Szerencsére fizikálisan jól voltam, csak valahogy a biológiai háztartásom mondta, hogy már 4300 szinten is túl vagyok. Ilyen utoljára 1996-ban történt velem… Szalagozott úton érünk be Mkeresztesre, ahol nem találjuk a faluból kivezetõ sárgát. Mindhárman már többször voltunk itt, de a sárgát nemrég átvezették. A GPS sem tudott róla. Nagy nehezen, rutinunk és az égiek segítségével (egy másik kivezetõ úton ugyan) megtaláljuk a jelzést. Kúszunk felfele a mezõn át, a telihold meg rajtunk vigyorog. Itt már folyamatosan lassulunk, engem kisebb gyomorbajok kerülgetnek, de azért csak megpillantjuk a hidegkuti th fényeit (83 km). Itt elfekszem a padlón, már a túrórudit sem kívánom. Joe és Vaddinó eszik az újabb levesbõl, én már nem.

Itt sajnos elválnak útjaink, õk a sárgán, én a zöld kereszten. Kicsit félek, mi lesz egyedül. Mint már korábbi pontokon kiderült, én vagyok az elsõ 88-as, tehát beérni valakit esélytelen. Az eddigi szakaszon volt, hogy csak a GPS segített, ami ugye Vaddinóé. Nálam egy 10 éves térkép. Na meg a fejemben pár ezer km turista út. De itt nem szabad hibázni. Tolom fel Tót-hegyesre, eleinte meglepõen gyorsan (bár nem volt az 5 felett már…) és tökéletes koncentrációban. Elõbb leválik a zöld négyzet, majd áttérek a zöld háromszögre ahol már a holdvilágon kívül a szalagozás is segít. A csúcson (85 km) palacsintát kapok, de csak a felét bírom elmajszolni. A másik felét visszaadom. Jövök lefele, már itt benéztem a háromszöget. Pici tolatás majd megvan a jel. Aztán jöhet a Z+ majd a Znégyzet. Út sehol, szalagok segítenek a jelzésen kívül. Itt nagyon nagyot lehet hibázni, ezért inkább gyökkettõvel jövök, nehogy eltévedjek. A Babik kútnál végre elérem a Zháromszöget, ami már a célig visz. Na de ne szaladjunk ennyit elõre. Még elõttem Világos-hegy, meg egy kis eltévedés. Úgy 1 km-rel a csúcs elõtt a Zháromszög egy tisztáson megy át, van jelzés, de elég kétértelmû. Mármint nekem, akkor és ott. Minden irányba benézek, de csak nincs meg az a fránya jelzés. Nincs más hátra: telefon (még jó,hogy feltöltöttem…) Medvegyunak. Bíztat, bíztat, de nem tud érdemben segíteni. Aztán csak meglesz a jel, igaz eldobtam vagy 15 percet. Feltolom magam a Világos-hegyre (88 km), amit durvábbnak érzek, mit valaha. Eszméletlen mennyiségû kaja (ezt valaki el tudja képzelni, 700 m-en hajnalban??), de már nem kérek semmit. Hányinger kerülget, de fizikailag jól vagyok. Megindulok lefele, ami sokkal rosszabb mint fel. Erdõ-mezõ-falu…, hittem én. De nem megint erdõ-mezõ-…. Jaj, mikor leszek már benn ??!! Hidegkút óta túrázót nem láttam, a beleim kicsit elamortizálódtak. De a lábaim szerencsére visznek, és ráadásul a jó irányba. 4-kor végre rátérek a borhi aszfaltútra, pár perc múlva már házak között nyomulok. És ezek a házak már GYÖNGYÖSTARJÁN-t jelentik. 4.12-kor lehuppanok a székre (94.77 km/4822 m szint), és örömmel fogadom Medvegyu gratulációját. Mivel az elsõ 88(95)-os beérkezõ voltam, ezért bármelyik kõ-díjat választhattam. Már jó elõre kinéztem, hogy nekem egy turistajelzéses kell, de aztán 1-2 hete megjelent Menõ Manó is…

Õ nyert, továbbá mindenki, aki elindult ezen a túrán.



Ezután lezuhanyzom, majd kicsit lenyugodva már a hasam is kíván ezt-azt. Megettem az õzgulyást, majd némi sütit. De a legnagyobb öröm, hogy a kicsi kocsim ott áll az épület elõtt. Meglelem Goodlukingot, várt rám becsülettel. Felajánlom a néhány már beérkezõ 115-ösnek, hogy még van szabad hely. Pap Gábor jelentkezik. Már felkelt a nap, amikor nekiindulunk….

6 után dõlök be az ágyba, próbálom hívni Vaddinót és Joe-t. Utóbbit sikerült csak elérnem, épp Világos-hegyen pihent, de már tudta: ez bizony meglesz. Vaddinó valahol elõtte, tehát õ is bedöntötte a Mátrát.



Legvégül hadd fejezzem ki még egyszer õszinte tiszteletemet és elismerésemet MEDVEGYU-nak és lelkes-profi-odaadó csapatának nem csak az évtized, hanem az évszázad túrájáért. Ezt überelni nem lehet.



ps: De azért jól megcipeltettétek velem az otthoni kajámat. Egy falatot sem fogyasztottam abból...
 
 
efemmTúra éve: 20092009.06.06 10:21:06
megnéz efemm összes beszámolója
Mátra 115 online közvetítés és eredmények