Túrabeszámolók


Tokaji Bor

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2014
SumAnachenTúra éve: 20142014.09.19 15:45:36
megnéz SumAnachen összes beszámolója



Eddig egyszer voltam a Zempléni-hegységben. Akkor is 110 km-t mentem végig, Esõben, sötétben, átázott lábbal, lelombozott kedvvel. Nem egy jó reklám ez a tájegységnek. Nem voltunk jó viszonyban, gyér festések, bozótosok, horror patakátkelések, végkimerültség. Ez volt eddig a képzetem róla.


A Tokaji Bakancsos Bortúrára mégis mindenáron el akartam jutni. Úgy voltam vele: Bor + Túra, ráadásul Tokaj, nem lehet kihagyni. Az utolsó pillanatig reménykedtem, lesz valaki, aki megy Pestrõl kocsival a túrára. Egészen péntekig vártam erre a lehetõségre, majd megszerveztem, hogy Oszkárra + vonattal + ott alvással elindulhatok, visszafelé, pedig Évi-t megkérem, vigyenek vissza Pest irányába. A Meteor túra alatt ez így is volt, majd hazaérve, gyors átöltözés, pakolás közepette, még szerencsésen megnéztem az e-maileket, üzeneteket. Ha Tibi nem írja, talán nem veszem észre Gethe úr kiírását, számára most vált biztossá leutazása, és van hely a kocsijába. Gyors telefonszám keresés, egyeztetés, a logisztika átalakítása. A sok bonyolultság ellenére, végül egyszerûen, kora hajnali háromkor keltem, hogy a megbeszélt idõben ott legyek a beszállási ponton.


Lacival odafelé beszélgettünk, remélem nem beszéltem lyukat a hasába, ami szokásom szokott lenni. Az utazás Tokajba sokáig tartott, kicsit késõbb, mint hét órakor értünk a rajtba. Rajtolni lehetett egészen nyolcig, ez a kiírásból nem terült ki, de bíztam magamban.


Még az elején megbeszéltem Lacival, hogy én 50-es túrát teszem meg, õ pedig 35-öst egy másik útitárssal. Elindultam egyedül az ismeretlen tájon a hol szemerkélt, hol jelentõsebb mértékben esett az esõ. Az elsõ 2 kilométerben az új túranadrágomat felavatván a hátsómra ültem, megnézve, mennyire kényelmes ülni hegymenettel felfele Nem volt az, így fogtam magam, felpattantam és innentõl már nem estem el.


Az útvonal leírásába nem mertem nagyon belenézni az esõzés végett, így a megrajzolt tracket néztem és a jelzéseket követtem. Szerencsére a legtöbb helyen jó volt jelezve és szalagozva az útvonal, így nem volt eltévedõ érzésem.


Az elsõ hegyre felkapaszkodva és lefele baktatva rajta szomorúan konstatáltam, hogy az elsõ és egyetlen zsírkrétás pontot kihagytam, de már nem fogok visszamászni, így a tájat élveztem inkább. Utólag belegondolva, ha olyan hatalmas nagy jelzéssel volt jelölve, mint az „EP” az ellenõrzõ ponton, akkor én vak voltam azon a részen…


Tarcal felé lefele menet a távolban köd és felhõ borította a hegyeket, csodálatos látványt nyújtva. Ahol néztem szõlõs, a távolban egy sziklaomlást véltem felfedezni. Mélyet szívtam a friss szõlõ illatú levegõbõl, és már egy szõlõ földhöz érdem. Nem álltam ellen a kísértésnek és egy kis fürt egyik szárát letörtem és jóízûen elfogyasztottam. Még nem értem le teljesen, mikor a sziklameredély folytatását megláttam és eltátottam a számat. Egy bányató volt körbevéve mély sziklák vették körül, szembõl etig láttam az utat is ami odavezet.


Miután jól kicsodálkoztam magam, mentem tovább, az esõ szemerkélt, enyhén esett. Tudod ez az az esõ, ami zavar már annyira, hogy le vedd le az esõkabátod, de annyira azért nem, hogy teljesen becipzárazd az esõkabát vízhatlan burka mögé.


Az ellenõrzõ ponton pogácsát kínáltak és szívesen ettem belõle, majd valaki egyenesen akart tovább küldeni, ami nem volt igaz, legalábbis a track útvonala szerint. Több helyen volt egyébként kisebb eltérés a track és az útvonal között, én inkább a megrajzolt útvonalon haladtam.


Tarcal után elindultunk egy szép kis kápolna felé, fent a szõlõ földek tetején. Már messzirõl látszott, sajnos mikor közel értem már nem tûnt olyan rózsás állapotúnak, ráfért egy felújítás. Innen sokat kellett menni termõföldek között, egész tûrhetõ terepen, néhol aszfaltos úton is haladtunk, amit nem bántam, a sár és esõzés miatt. A Vadászház csak hosszú kilométerek után értem el. Itt utolértem egy kisebb csapatot, akik felismertek, mert majdnem el is hagytam az itinerem. Szedték a csiperkét, és lassan elköszöntem tõlük átváltva a saját sebességemre. A Vadászháznál eddigi egyik legfinomabb szendvicsét ehettem meg. Felvágott, sajt és sót és zöldséget magam rakhattam rá. Egy kis Ice-teát is kaptam, örültem, hogy nem csak a szokványos vizet kapunk.


Bodrogkisfalud elõtt észrevettem, hogy elhagytam az egyik telefonomat, pont azt amelyiken értesíteni lehet. A másik telefon ilyenkor csak útvonalat rögzít, illetve térképként funkcionál, azért felhívtam magam és kiderült, hogy a célban megvár. Köszönöm ezúttal is a becsületes megtalálónak. Bodrogkisfalud egyik szimpatikus kocsmájában még pluszban közölték velem, hogy meglett a telefonom.


Itt kaptunk italjegyet, így megittam 2dl Furmintot. A Szegi vár oldalához indultam. Ez a szakasz kicsit tévelygõs volt, legalábbis a piros háromszög eléggé kacskaringósan vezet a szõlõs között. A Szegi vár egy földvár, de számomra eddig nem látott módon már elég messzirõl ki lehetett venni a vár jellegét, ennek örültem, a legtöbb földvárat sosem észleltem még így. A pont megállt félúton és én saját szakállamra azért felmentem a csúcsra (vigyázva a növényzetre, mert állítólag valami virágzott, de én nem észleltem) Itt egy csodálatos körpanoráma fogadott, megérte a kitérõt és a meredek kaptatót.


Gurulás lefelé Szegi vízi turisztikai bázisára – itt a zöld háromszög a térképen és a track szerint is egy másik útvonalon megy, ahogy valójában, de odataláltam. A Bodrog lustán hullámzott, nyugalom volt. Bodrogkisfaludtól számítva nem esett az esõ, és eljutott odáig az esõkabát, hogy már csak az övtáskámon díszelgett nehezékként.


A Híd Túl messze van túra szellemiségét kissé megidézve Bodrogkeresztúrra egy gáton kellett eljutni. Azt kell, mondjam, még ez is tetszett. Ennyire változatos és sok színû út-típusokkal tarkított útvonalat még nem láttam. A fent említett túrához viszonyítva, szerencsére nem 90 km-t kellett megtenni, és igazából már csak a TV-torony várt 12 kilométer messze.


Könnyen lehetett tájékozódni, minden utat hamar megtaláltam, és folyamatosan haladtam, a nap bár nem sütött ki, igazi szép túrázó idõ lett. Majd jött a mászás. Sokáig mentünk felfele. a TV-toronyhoz betonon kellett menni. Hosszan, sokat. Utolértem azt a túrázót, aki Szegi vár oldalában épp elment amikor érkeztem. Meglepõdtem, hogy utolértem, jó tempóban haladt de már láthatóan fáradt. Az túra legmagasabb pontján, víz, alma várt és innen könyörtelenül lefutottam, egészen az egyik szimpatikus boros pincéig gurultam. A hölgy kissé fáradt lehetett, mert kissé mogorva volt, de azért kiszolgált, és még vásároltam is az isteni furmintból. Itt találkoztam Áron mesterrel, aki épp a vonathoz készülõdött, de meg is gondolta magát és inkább jött velünk, addig rábíztam a borokat, õ pedig el kezdte végig kóstolni a sort.


Befutottam végül tényleg a célig. Laci, aki levitt végül, már ott ült a másik túratárssal. Gyors átöltözés, csak utána vettem át a szép lányoktól a hûtõ mágnest és a pohár Aszút. E mellé egy hûtõ mágnest. – Ja a telefonomat is.


Szuper szervezés, szép környék, lelkesek a pontõrök. Mindent kaptunk, és még a végére az idõ is kedvezett nekünk. Kocsiba szálltunk, és még emberi idõben hazaértem. Köszönöm Lacinak a fuvart, sok felesleges tortúrától kímélt meg.


 
 
CsomagyTúra éve: 20142014.09.18 18:45:40
megnéz Csomagy összes beszámolója

Elsõ alkalommal vettem részt ezen a túrán. Kerestem beszámolókat a túráról de nincs pedig már többször megrendezték ezt a túrát.


Szeretem a hosszú túrákat így egyértelmû volt hogy az ASZÚ 50-en indulok.


A rajt jól megközelíthetõ.  Autósoknak parkoló hely van bõven.


Meglepõen kevesen voltak a rajtnál bár minden távnak külön regisztrációs asztala van.


Így gyorsan és zökkenõ mentesen megy az egész.


A szervezõk kedvesek és már rögtön kapok egy csokit is útravalónak.


Az itinert tanulmányozva azt vettem észre hogy nem bonyolult jól értelmezhetõ és kapok külön egy térképet is ha esetleg mégse lennék biztos a dolgomban.


Hát az idõjárás nem volt épp kedvezõ egész hétvégén esett így felkészültem a sárra és az esõre is.


Plusz ruha betéve és be is csomagolva.


Esõkabátot felvéve mert az esõ továbbra is esik nekivágok a túrának. 


Megcsodálva Tokaj utcáit  közeledik az erdõ ami ott tornyosul végig elõttem.


Hát a sár és esõ kombinációja nem könnyítette  meg  a hegy megmászását igen csúszós a talaj de a túrabot sokat segít ezen.


Hegytetõre felérve pazar a látkép. Jól látni Tarcalt és a Zemplén egy darabkáját is sajnos az esõ és a pára sokat elrejt elõlem.


Elindulva lefelé Tarcal irányába máris itt az elsõ EP oszlopon egy zsírkréta.


Tovább ereszkedve lefelé változatos talajon és látnivalók között. Amerre a szem ellát szõlõtõkék. De felbukkan egy bánya tó is amit mint ha direkt egy


sziklába vájtak volna.  Beérve Tarcalba már itt a 2 EP kedves hölgyek pecsételnek és pogácsával kínálnak.


Úgy néz ki az esõ lassan eláll.


Így indultam tovább utamra. Most már több olyan rész következik ami ki van jelölve szalaggal.


Én nem igazán szeretem ezt sokszor van baj a szalagozással vagy mivel napokkal elõtte teszik ki így elõfordul hogy mások leszedik.


Ezzel megbonyolítva a túrázók dolgát. HÁT ITT nem ez a helyzet, sûrûn és jól láthatóan van kirakva. Mint kiderült az egész túra során ez a helyzet.


Megtudtam elõzõ nap rakták ki. Most viszont nagyon megkedveltem a szalagozott szakaszokat is.


Amúgy az út most végig aszfalton megy a 3 EP-ig a Teréz kápolnáig. Pecsételés után innivalóval kínálnak.


Meglepõ hogy már most mennyi mindent osztogatnak meglepõ a többi túrához képest. De hol van még a vége.


A kápolna egy dombtetõn van így a vele szemben lévõ hegy oldalában fekvõ kilátót jól lehet látni ott lesz a következõ EP csak még oda kell érni.


A kedves és barátságos pontõröktõl az elválást segíti a továbbra is szemelkélõ esõ. A szõlõtõkék közt leereszkedve és a folyamatos fegyver


durrogása között haladunk tovább. A gazdák védik a szõlõket a seregélyektõl. A szalagozást követve megyünk tovább, keresztezzünk egy fõ utat.


Megérkezzünk a sárga borházhoz, ahol épp kirakodó vásár és fesztivál van. Ott mindenféle csecse-becsét lehet kapni.


Gyors körülnézés után folytatom az utamat a kilátóhoz a 4 EP-hoz.Pecsételés és itt szõlõcukorral kínálnak mindenkit.Már most figyelmeztetnek


egy változásra ami amúgy a következõ EP után lesz.Innen elindulva haladok tovább ismételten látok egy tavat, beton úton megyek tovább aminek


most nagyon örülök a nagy sár miatt.A sok szõlõtõke között megérkezek az 5 EP-hoz. Pecsételés után szendviccsel kínálnak amiben minden


földi jó van. Pl: sajt,uborka,hagyma,paprika. Kínálnak innivalóval is ami választható volt hogy víz vagy Ice tea.


Útravalóként energiaitalt adtak mindenkinek ami nem saját márkás termék volt valamelyik boltnak. Az esõ végre elállt az esõkabátnak már


nem vettem hasznát. Tovább haladva most érkeztem el a változáshoz amire az elõbbiekben figyelmeztettek egy területet kerítéssel körbevettek


ahol mennünk kellett volna így beszorultunk egy fenyõ erdõbe. Ami nekem kifejezetten tetszett hogy egy erdõben kellett barangolni szalagozást


követve.Beérkeztem Bodrogkisfaludba ahol a 6 EP is van.Ez ez EP egy kis kocsmában volt ahol pecsételés után kétszáz forintos kupont adtak


amit ott helyben le lehet vásárolni. A pultos hölgy végig sorolta a borkínálatot, és ha már azon a vidéken vagyok vettem is 2 dl fél édes bort kupont


felhasználva ráadásként nem kellett fizetnem semmit. Szusszanás után elindulva felmegyünk a Várhegyre ahol a 7 EP található.Itt már nem


kaptunk semmit sem csak pár jó tanácsot a hátra lévõ útra. A hegyrõl lejõve megyünk tovább Szegi irányába. A Bodrog partján található a


következõ 8 EP. Innen indulva következik a legváltozatosabb és legnehezebb szakasz.Elõször egy gáton megyek aztán Bodrogkeresztúron


áthaladok /gyönyörû település/. A település végén még egy kis aszfaltos út után megkezdõdik a hegyre mászás változatos terepen.Átmegyek


szántóföldön, szõlõkön,több méter magas lösz falak között,akác erdõn és végül aszfaltos úton érjük el a Tv tornyot.Ahol a 9 EP fogad.


Pecsételés után ismét kaptunk egy kis nasit- ami alma volt.Innen le kell ereszkedni Tokajba a célhoz. Ez a terep nagyon kemény mert igen


sáros, csúszós, hellyel közzel sziklás szakasz is.Tokaj utcáin besétálok a célba. Gratulálnak, megtapsolnak a szervezõk mert a leghosszabb


távot teljesítettem.Megkapom a jelvényt és a hûtõmágnest amin a Bodrog látszik. A szervezõk azért gondolták most hogy hûtõmágnessel


kedveskednek mert sokan panaszkodtak hogy nem tetszik a különbözõ emléklap amit kaptak mert nem tudnak mit kezdeni vele.


Plusz a 50-es távot teljesítõk kaptak egy pohár 5 puttonyos Tokaji ASZÚT.


 


A szervezõk az egész túra alatt nagyon segítõkészek kedvesek voltak.Nem értem hogy a túra alatt kapott sok minden hogy fért bele a


költségvetésbe.Még nem jártam ilyen remekül megszervezett lebonyolított túrán. Elismerésem a szervezõknek. Mindenkinek csak ajánlani


tudom ezt a túrát. Akár milyen is legyen az idõ jövõre ismét ott leszek a rajtba.