Túrabeszámolók


Bartina

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
plancziTúra éve: 20172017.02.02 15:20:59
megnéz planczi összes beszámolója

 Hóval fedett tájban, gyönyörű időben, és a szervezők által biztosított kiváló hangulatban kanyarogtunk a Szekszárdi-dombságban a már 18. alkalommal megrendezett Bartina Maratonon.


http://www.turistamagazin.hu/teli-pompa-a-szekszardi-dombokon.html

 
 
SumAnachenTúra éve: 20172017.01.30 10:54:32
megnéz SumAnachen összes beszámolója

 Beszámoló:


sumanachen.wordpress.com/2017/01/22/bartina/

 
 
szuszmokTúra éve: 20172017.01.29 18:47:33
megnéz szuszmok összes beszámolója

Nagy várakozással vágtunk neki mi is a 30 km-es távnak, hiszen rengeteg jót és szépet olvastunk a túráról, a csapatról, az ellátás fantasztikus voltáról. A rajt helyét könnyen megtaláltuk, már fél hét felé nagy tumultus volt. A jelentkezéskor, kérdésünkre, hogy hol lehet Cartographia Kupa-füzetet szerezni, szinte senki sem tudta a választ (mondjuk mire végre valaki elárulta, rájöttünk, hogy majdnem kiszúrta  a szemünket, főleg, így utólag, a Cartographia-stand). A rajtot kicsit elrontottuk, mert hamarabb csipogtattuk a kódunkat, mintsem elindultunk volna valójában (kb. 15 perc veszteség). Az útvonal érdekes volt, a táj, köszönhetően a télnek is, csodaszép. Fantasztikus volt a napfelkelte. Az utat rengeteg helyen jégpáncél fedte, nagyon veszélyes volt a haladás, szerintem az isteni gondviselésnek volt köszönhető, hogy nem történt baleset.


A forralt bor minket nem zavart az ep-ken, nem éltünk a lehetőséggel csak a célban (isteni finom volt a bor:), éppen a lentebb elmondottak miatt. A tea jól esett, a csoki és az alma is. Az egyik ep-n, megkaptuk a csokit, viszont csak rákérdezésre adtak szőlőcukrot, pedig ott volt kitéve, bontatlan zacskókban: nem volt világos, mikor a kezünkbe nyomták a zacskót, a teljes adag a miénk vagy bontsuk ki és vegyünk belőle. Ez utóbbit választottuk.


Eltévedni nem lehetett, jó volt  a leírás és a szalagozás, bár azért, mikor olvastuk a leírásban a Várhegy-kilátónál, hogy Kakasdra a kék háromszögön lefelé erszekedve indulunk és ehhez képest egy komplett hófal tornyosult előttünk, szinte függőlegesen, akkor picit elgondolkodtunk, hogy bennünk van-e a hiba...


A szervezés profi, de "lelketlen" volt - az ep-ken sehol egy kedves mosoly vagy kérdés, hogy hogyan bírjátok, jól vagytok ebben a hidegben és jégpáncélon, stb. Persze, saját felelősség, saját döntés, tömegrendezvény, de azért egy kicsit jól esett volna több törődés. Volt olyan ep, hogy látták, hogy jövünk, de folytatták tovább a beszélgetést, mit sem törődve azzal, hogy nagy nehezen bevonszoltuk magunkat és pecsétet szeretnénk. Bocsánat, ha csak nekünk volt ilyen tapasztalatunk, viszint a profi szervezéshez ezt is meg kellett említeni.

 
 
IcukaTúra éve: 20172017.01.28 19:01:44
megnéz Icuka összes beszámolója

Mi is előszőr vettünk részt a Bartinán, a starthelyet tényleg nagyon könnyű volt megtalálni, parkolóhelyet viszont annál nehezebb, de azért sikerűlt megoldani. A túra útvonala számos érdekes és izgalmas kilátóhelyeket érintett, rendkívűl szép havas tájakon haladt az útvonal, ez mind rendjén is volt, de nekünk is hasonló észrevételűnk volt a tájékozódással, mind az ivászattal kapcsolatosan, mint az előttünk írt beszámolóban. Ezen a túrán nagyon sok volt a szesz, és részeg túrázókat is láttunk, ez egy IVV túrán nem megengedett! Elszomorító volt ezt látnunk, és a túrázó gyerekek számára sem példaértékű. Nagyon szervezett volt minden, de abban is egyetértek, hogy az ilyen jellegű pontok nagyon időrablóak, így már a célba nekünk is eléggé igyekeznünk kellett. Az észrevételem még ehhez a túrához annyi lenne, hogy megérdemelne minden teljesítő egy színes, az esemény rangjához méltó Oklevelet!!! Mivel úgy tudom ez túra Nemzetközi IVV -ként szerepel,  és mert a gyerekek szerint eléggé ötlettelen és sivár emléklapot kaptak!   Reméljük jövőre lesznek változtatások ezen a téren.

 
 
VegyesúszóBajnokTúra éve: 20172017.01.23 22:13:50
megnéz VegyesúszóBajnok összes beszámolója

 Először vettem részt a Bartina maratonon, a Cartographia kupa megszerzése miatt választottam. Nagyon klassz túra volt, mindjárt induláskor a napkeltét is látni lehetett. A Penny market miatt könnyű volt megtalálni a rajthelyet. A sok induló miatt általában elég volt követni a többieket vagy a lábnyomokat a hóban. De voltak szakaszok, ahol nehéz volt tájékozódni. Rendkívül szakszerűtlen módon fehér szalagok jelezték elég ritkán az utat, amit a havas háttér miatt szinte lehetetlen észrevenni. Csakis színes szalag lenne elfogadható. Elágazásnál pedig még a fehér szalag elhelyezkedése is  rossz volt, mert nem derült ki belőle, melyik a jó irány. A frissítőpontok rendkívül jól el voltak látva, óriási felhajtással, forralt bor, tea, később pedig Balaton szelet és szőlőcukor is votl 2 helyen. Azonban az ilyen piknik jellegű állomás túl sok időt elvesz a menetidőből, de a fő hátránya, hogy könnyen megfázhatunk ha sokat álldogálunk. Ezenkívül teljesen elfogadhatatlan alkohol fogyasztása verseny előtt és közben, mivel az rontja  a teljesítményt. Ha már ilyen nagy felhajtással rendezik meg a túrát, egy kicsit jobb tájékoztatás még beleférne a túra kiírásában, előre megadva a frissítőállomások helyét, és az ott elérhető ellátás leírását. Valamint néhány helyen jó lenne a megtett kilométert is táblákkal jelezni. Nagyon sok szép helyet jártunk körbe, az erdei utakon sokszor még a hó is el volt takarítva hókotróval bizonyos szintig. Egy átlagos túrához képest rengeteg pluszt kaptunk, de egyáltalán nem tudok egyetérteni azokkal, akik szerint tökéletes volt a rendezés. Mondjuk ha 10 pont a maximum, akkor 8-ast adnék rá. A célban lehetett vásárolni is térképet, mézet, stb. Ha az iskla biztosítana a tornateremben hálózsákos szálláslehetőséget, az még jobb lenne. A túra facebook oldalán sok fénykép található, a honlapjukon pedig remélem hamarosan fent lesz a teljesítők listája is.


 


 

 
 
olsenTúra éve: 20172017.01.22 11:20:45
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a szekszárdi dombvidék..


Az a nap korai indulással kezdődik,autós kirándulás keretében áll össze az utazó csapat,három kispesti induló és két útközbeni..a telefonos segítség dacára is megtaláljuk egymást,az előzetes egyeztetés csak olyan magyarosra sikerült,mint a migránsvándorlás,csak menjünk és valahol jó lesz..Szóval a rajtnál három pasas és két nő,és néhányszázan,akik csak úgy,ki futónak álcázva,ki hátizsákkal és botokkal,de mindenki papírral a kezében,miután leadta a vámot a szervezőknek.Iskolai indítás van,a költőfejedelemről neveztetik,aki Baka,de már halott,ezért az olcsóáruház mögött lépcsőzni kezdünk,szalagos az út,fehér szalag,fehér hátttér,ugyanis hó is van még,a közmunkás nem győzi,meg különben is,tél van,a hó ugyan csapás és tragédia a média szerint,de nem szokatlan jelenség  még januárban sem.Mínuszok teszik kedvezőbbé a felfelét,házi pálinkával védekezünk és előzgetünk és előznek,szóval semmi különös..aztán a szőlők váltják a házakat,házakkal,amik présről neveztetnek és szellősebben vannak telepítve,az út lefelére ereszt,belekocogok,ismerős arcok jelentik a résztvevők közül a még ismerősebbeket,akikkel hajdanán többször is és együtt,de az máshol volt,mert itt először fordulok elő..forrás és csobogó víz,Áronnal és kapcsolt részeivel,Kriszta még megvan,fogyni szeretne,ezért szegényesebben táplálkozik,de folyamatosan,mert az út fölfelé megy.Szalag segít és alma figyel ládaszámra,és a szőlő neve monopol..nem társasjáték,be van kerítve,kapuval zárva,egészen az első kilátóig,ami fából van és forralt bor ékesíti a környezetét,helyi erő a benszülöttek közül kancsózza és osztja,a monopolszőlőről nem ad közelebbi felvilágosítást,úgy látszik,üzemi titok.Fel-és lemászok,a lépcső egyszerű halálfélemet sugall,mert még jeges és csúszik,de legalább meredek,és tova és el,a dombok között vezetnek a szalagok,mélyút kanyarog,szőlő és hó,fenyő és meredek,aztán a következő kilátó,váci dereglyés ér be,összefotózza magát és el,kora ellenére,meredeken föl és gerinctúra következik,bár nem mérhető a kárpátiakhoz,megizzadok,ezért lefelé fokozom a sebességet hűtés céljából,Kakasd,ugató kuttyok és forralt bor,meg tea,harapnivalót oszt a túratársnőm,némi dió és aszalvány az áfonyásból,vörös,hát persze..ezzel a színnel kormánypártot szokás bőszíteni,mert még tart a rendszer váltása,dől a pénz az unijóból,egyrésze ellopódott,ezeket feljelentjük,más része lopás alatt,ezek a jövendőbeli feljelentések előzetesei lehetnek..és hóban izzad a rádiós túratárs,a fölfelé megviseli gyönge testét,ezért fényképez és pálinkáz,kellemes és hasznos időtöltés.Aztán a Sötét völgy,a kék jelen,a túra egyik legszebb szakasza,a fahasábokat már behordták a civilizációba,amikkel itt ősszel a tájat ékesítette az erdőgazda,ágak maradtak csak,a hölgymosdó kialakítását nem segítik,pedig a smink szétfolyik a hóban,szigorú a távnak ezen szakasza,továbbra is izzadok,holott még nem olvad..állatok nincsenek,sem mókus,sem őzike,csak az emberi létforma,abból is az egyik legelvetemültebb,az önsanyargató teljesítménykényszeres.Pontot találunk a felfelé végén,tábortűzzel és szőlőcukorral,igen,csoki is van,stemplivel..két társunk itt vált távot,és ketten maradunk a maratonon,én és egy másik..persze,hogy nő..toljuk a havat,kék a jel,dombok és tehenek között haladunk,Grábóc külső,már látom a kilátót és a templomot,dédékás járások emlékei,halványulnak elő.Felmegyünk és felmászunk,lyukasztunk és másik társnő fut be,innen hármasban adjuk elő a táv maradékát,nem számítva azt a kilencven egyéb embert,aki hasonló célból hasonló utat jár be..A kék jel Szálka alsóra vezet,ahol frissítő pont,kávézunk és unicumozunk,a vendéglátós hölgy emléxik,meghatódom,éppen csak egy néhány könnycsepp,nem ittam hiába valamikor annyit..fiatal ikonjelölt csapódik hozzánk,a szemánok világából,persze,hogy nővel és fényképezővel,csak így tudunk lépést tartani vele,politzálunk és ismerkedünk a jelöltel,aki másfél éves kapcsolat,a gyöngébbek kedvéért:Linda mint a sorozatban,amit a kommunisták csináltak..befagyott víz követi a szálkai házakat,és piros a jel egy ideje,formája csík..nagy történetek innen nincsenek,csak menni kell,és kész,még egy pont,csoki és víz,szakállas arcok az ismerősök utcájából,kistúrán ..meglepődöm rajta,de nem mutatom,a tizenöt is szépen mutat az önéletrajzban.Innen már csak lefelé van,csúszik és nem annyira,azért sikerül elvesztenünk egyik társnőnket,persze nem eléggé..ötperc késéssel fut be átizzadt fehérneműben,de a célban ez nem számít,zsíros és lekváros szösszenet,lap az idővel,és mindenki megvan..fogyókúrázó nőtársunk küzd az eléhezéssel,tesz ellene ..


Remek túra,remek szervezés,remek idő és baráti arcok,,mi kell még Ágnes napkor egyéb?itt a helyed,ha még nem voltál,és akkor is,ha már igen..

 
 
 Túra éve: 2016
kopaszkutya8Túra éve: 20162016.02.02 23:18:11
megnéz kopaszkutya8 összes beszámolója

Nagyon jó kis túra, melyről a beszámolót az alábbi linken olvashatjátok:


http://filebalazs.blogspot.hu/2016/01/bartina-maraton-20160116.html

 
 
 Túra éve: 2015
MarkerTúra éve: 20152015.01.25 18:16:27
megnéz Marker összes beszámolója

 Bartina Maraton


A "Barinta Maraton" már évek óta stabil pont a túranaptáramban, amely kedvéért mindig boldogan mozdulok ki a Mecsek ismerõs vonulatai közül. A tolnai megyeszékhelyre látogatva évrõl-évre egy igazi örömtúrában lehet részünk, melyet annak remek hangulata és Szekszárdi-dombság csodálatos vidéke varázsol igazán feledhetetlenné......


A részletes beszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2015/01/bartina-maraton.html 

 
 
 Túra éve: 2014
MarkerTúra éve: 20142014.01.19 18:10:42
megnéz Marker összes beszámolója

 Bartina Maraton!


Ugyan a Szekszárdi-dombság nem hatalmas hegyeirõl és végeláthatatlan völgyeirõl híres mégis úgy gondolom, hogy a túraszezon egyik legjobb teljesítménytúrája kerül itt megrendezésre minden év elején. Immáron 15. alkalommal megrendezett "Bartina túrák" évrõl-évre rengeteg túrázót csalogatnak a tolnai megyeszékhelyre. Idén sem volt ez másképp, közel 1000 fõ nevezett a 4 résztáv valamelyikén. Nemhiába, a gyönyörû útvonalon haladó túráról és a szervezésrõl is egyaránt szuperlatívuszokban lehet csak beszélni.............


Részletes túrabeszámoló képekkel, az alábbi oldalon érhetõ el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/01/bartina-maraton.html

 
 
 Túra éve: 2012
kaleditTúra éve: 20122012.02.05 18:24:21
megnéz kaledit összes beszámolója

Bartina Maraton


A túra elõtti pénteken esik az esõ, nem kicsit. A fórumon látott fotó alapján úgy tûnik, az idén sem ússzuk meg sár nélkül. Azért motivációként elõveszem a tavaly megszerzett szép jelvényt és nézegetem egy darabig.


Szombaton háromnegyed 6-ra érünk Szekszárdra, még úgy is, hogy lassan vezetek, mert több helyen csúszik az út. Míg a rajtra várunk, ismerõsök futnak be, így beszélgetéssel ütjük agyon az idõt. Na, de mégiscsak túrázni jöttünk, így fél 8-kor útnak is indulunk.

Az elsõ EP-ig hármasban gyalogolunk, Fekete Laci és az újonnan megismert Novák Edit társaságában. A talaj keményre fagyott, sárnak nyoma sincs, még…

Aztán a Bükkös-erdõ után csapatunk kétfelé válik, Laci a K-en, míg mi lányok a P-on folytatjuk utunkat. Végiglépkedünk a Felsõ-erdõn, elhaladunk a vadászház, majd a halastó mellett, hogy aztán beérjünk Szálkára. Szép kis település ez, többségében rendben tartott házakat, kerteket látunk, a központban még mindig figyelemfelkeltõ a Trófea Sörözõ elõtti téren a Szarvas-szobor. A 2. EP-n almát kapunk és finom forró teát, citromkarikával. Hát igen, a szokásos bartinás vendégszeretet megint megmutatja magát!

Grábócig szõlõk majd szántóföldek között gyalogolunk, ismerkedõ beszélgetést folytatunk és gyönyörködünk a tájban. A 3. EP csokijának zsebre vágása és az újabb bélyegzés után egy major mellett indulunk tovább, közben lábunk alatt a fagyott talaj szép lassan felenged, hisz tiszta az ég felettünk és süt a Nap. A Gyurkó-völgy szép látványt nyújt, aztán beérünk az erdõbe és nem vesszük észre a K balra leágazó ösvényét, így kis kerülõvel, a rövidtávosok útvonalán közelítjük meg az erdészlakot.

Hirtelen sokan lettünk, jó, hogy ennyien eljöttek ma túrázni, de felfelé nehézkes az elõzgetés. Jobbról elmarad mellettünk a vadászház és hipp-hopp, máris a 4. EP-n találjuk magunkat. Távoli még a hazaindulás, így engedélyezek magamnak egy pohárnyi finom, gyümölcsös forraltbort a kínált alma mellé. Kiveszem a hátizsákból a túrabotokat, mert jól emlékszem még az ezután következõ szakaszra tavalyról, igaz, akkor fordított irányban kellett azt végigjárni. De feleslegesnek tûnik az aggodalmam, most semennyi sár nincs az úton.

A Fekete-kút után nagyon hangulatos ösvényen bandukolunk, egy-egy illatos hunyor is zöldell már az avar felett, majd az erdészháznál balra tartva felkapaszkodunk az Öreg-hegyre. Itt már megmutatja magát az igazi szekszárdi sár, ami a Kakasdra leereszkedõ úton jó kis dagonyára vált.

Az 5. EP csokijának elfogyasztása után elõször fel, majd le vezet utunk tovább, egészen a Sötét-völgyi horgásztóig, ahol önkiszolgáló bélyegzõpont mûködik. A Gyermektáborig mûúton kopik cipõnk talpa, közben szembõl vakítóan tûz a Nap, így szinte jólesik belépni újra a fák nyújtotta árnyékba. A 7. EP teája legalább olyan finom, mint a Szálkai volt, sõt! Itt narancskarikákat is kapok a citrom mellé!

A tábort elhagyva rövid ideig széles erdei úton lépkedünk, majd kényelmetlenül keskeny árokban, saras, csúszós meredek ösvényen kapaszkodunk fel a szõlõhegyig. A Szarvas-szurdik hozza szokásos formáját, a Bati-kereszt még áll, a Kerék-hegy is a helyén van, állapítom meg magamban, miközben egyre közelebb kerülünk a városhoz.

A szõlõk között széles, kavicsos úton gyalogolunk, majd jön pár kellemetlen betonos lejtmenet, hogy újra a lakótelep épületei között kanyarogjunk. Közben Fekete túratárs érdeklõdik, ugyan hol vagyunk már, s miközben felvilágosítom jelenlegi helyzetünkrõl, már az iskola ajtaját nyitjuk, hogy aztán pár perccel késõbb, túlesve a kötelezõ papírmunkán, megkaphassuk az idei jelvényt.

Hiába na, megszerettem ezt a túrát, a szervezõket, a tájat (a minden évben más, de igényességében mégis állandó jelvényrõl nem is beszélve), így ha rajtam múlik, biztosan itt leszek jövõre is!

 
 
JakabTúra éve: 20122012.01.27 07:26:08
megnéz Jakab összes beszámolója

Beszámoló a bakancs és fakanálon.


www.bakancsesfakanal.blogspot.com


Jó volt. :-)

 
 
spartakTúra éve: 20122012.01.25 17:41:49
megnéz spartak összes beszámolója

 Kedves Szekszárdi Túraszervezõk!



Gratulálni szeretnék Nektek a nagyon jó szervezet turán! Minden nagyon szép es jó volt. . Remélem legközelebb is eljutunk valamelyik rendezvényetekre



Baráti üdvözlettel: Zoran Vukmanov, a szabadkai Spartak hegymászó klub turavezetõje!

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20122012.01.23 20:12:39
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

Ezek a Bartinás fiúk már megint kitaláltak valamit...


A túra elõtti napon online közvetítést adtak az aktuális sárhelyzetrõl. Még elrettentõ fotót is közretettek a fórumon. Szerintem nem ismernek engem, ha azt gondolják, ennek hatására majd otthon maradok a feleségem szoknyája mellett. Persze adtam alájuk a lovat (õk meg vették a lapot).

Pleccsel úgy beszéltük meg, hogy Dunaföldváron találkozunk, s onnét közös autóval rongyolunk Szekszárdra. Plecs dinamikus vezetési stílusának köszönhetõen negyed órával hamarabb érkeztünk a rajtba, mintsem azt az útvonaltervezõ megjósolta.

A rajtban hatalmas kupac nevezési lap árulkodott arról, hogy a szervezõk igen optimisták, de bölcsen is tették. Nevezés, mosdó, szerelvényigazítás. Mindenki itt van? Buba, Plecs, én. Rendben indulhatunk.

Mivel az éjjel kitisztult az idõ, masszív fagyban vágtunk neki. Ennek ellenére mire kiértünk a városból már nem fáztunk egy csöppet sem. A dombtetõrõl visszanézve a városra szép panoráma tárult a szemünk elé. Ekkorra már a nap is lerúgta magáról a takarót, álmosan nyújtózott egyet, s a felhõtlen keleti égbolton vörös haját szép lassan aranysárgára fésülte.

Az utak kopogós keményre voltak fagyva (hol van itt a sár?), a jelzések jól követhetõek voltak, mi pedig jót beszélgettünk. Az 1. EP elõtt szemtelenül közel volt egy geoláda, melyért társaim lehajoltak. Én itt ideiglenesen elköszöntem tõlük, mivel õk ma a klasszikus 30-as, jómagam pedig a leghosszabb távra neveztem. Úgyis hamarabb érnek be, legalább nem kell olyan sokat várjanak rám!

Egyedül kissé nagyobb tempóra kapcsoltam (már legalábbis magamhoz képest). A jól járható úton jól esett a menetelés. Nehéz héten voltam túl. Szükségem volt arra, hogy újragondoljak néhány dolgot az életemben. Így aztán repült az idõ, s fogytak a kilométerek is. Gyors hamarjában érintettem a szálkai, majd a grábóci ellenõrzõ pontokat. A rendezõk figyelmesen igen jóféle teával (frissen szeletelt citromkarikával), nápolyival, ropogós almával kedveskedtek.

A grábóci vadászlakhoz érve ébredtem a magam bajából. Belefutottam egy komplett iskolai osztályba (vagy kettõbe). A jókedvû fiatalok önfeledten csacsogtak. Ha sokáig köztük mentem volna én is hozzájuk fiatalodtam volna, de tényleg. Megnéztem a garmint, mennyi van még az ellenõrzõpontig. Egy jó kilométer. Akkor belehúzok, ne kelljen akkora sort állni a pecsételésnél. Mentem is, ahogy csak bírtam. Szaporán köszöngettem a túratársaknak, akik mellett sikerült elslisszolnom. Mikor már alig volt a pontig 100 méter, akkor láttam, hogy ez csak az utóhad volt. A derékhad éppen most pecsételtet. Szerencsére hihetetlen gyorsan dolgoztak a pontõrök, s mire hetet számoltam már sorra is kerültem. Egy nagy „X” került a 31-es rajtszám fölé a táblázatban, pecsét az itinerre, s már halásztam is elõ a bögrémet a hátizsákból.

Hmmm…. A legendás szekszárdi vörösbor. Általában bûnnek tartanám, hogy a jó vörösborba cukrot tegyenek, de most nagyon jól esett. Forró, édes, fûszeres, s benne rengeteg gyümölcsdarab úszkált. Ez aztán adja az erõt! Nem bírtam azonnal meginni, s bögrével a kezemben indultam tovább a szalagozás mentén, közben szürcsölgettem a mennyei nedût. A lejtõ aljában a bögre visszakerült a zsákba, s hajrá tovább.

A szikrázó napsütés hatására a levegõ percrõl percre langyosabb lett, s itt-ott már csúszkált az avar alatti sár is. Végiglépdeltem a Sötét-völgyi tanösvény kacskaringós sétányán, s balra fel a K4 jelre, melyen Kakasdig lehet eljutni. Azonban alig haladtam száz métert az emelkedõn, hirtelen nagyon szomjasnak éreztem magam, s a lábaim ólomnehézzé váltak. Mi lett velem? Eddig olyan jól ment. Persze! Elszomjaztam. Egy korty vizet sem ittam ez idáig, csak édes teát és forralt bort. Nos ha csak ennyi, azon könnyen tudunk segíteni. Elkaptam a zsákomból a vizes kulacsomat, s apró kortyokban megittam belõle majd fél litert. Közben volt idõm szétnézni is. Tényleg nagyon szép ez a hely. Érdemes lenne ide nyáron is eljönni. Csak úgy, sétálgatni errefelé. Még lehet, hogy olcsón meg is lehetne szállni a környéken. Idáig jutottam a gondolataimban, mikor egy belsõ hangot hallottam: „Misi, ne mélázz annyit! Sanyiék lassan beérnek, aztán várhatnak rád szégyenszemre.” Miután ilyen dorgálásban részesítettem magamat, hátamra kaptam a zsákomat, s fel a domb tetejére. Nem is volt már semmi bajom. A szervezet megkapta, amit akart, s dolgozott, mint a Doxa óra. A Kakasdi ellenõrzõpont is meglett, majd még a faluban a KQ jelzésen ráakadtam a Csurgó-forrásra. Feltöltöttem a vízkészletemet, s irány a Sötét-völgyi-tó. Menyire másképpen néz ki ez a tó az országútról! Itt-ott jéghártyás volt a teteje. A gyerektáborba vezetõ aszfaltra kiérve szúróbélyegzõs EP. Tavalyelõtt is így volt. Úgy emlékszem akkor jobban el voltam fáradva. Igaz akkor sarasabb is volt az út. Könnyen letalpaltam a szûk két km-t. A bejáratnál csoportosulás jelezte a közelgõ utolsó EP helyét. Itt is teát mértek. Nagyon finomat. Megettem az egyik szendvicsemet. Innen már csak 8 km van hátra. Pókmászásban is kibírom…

… Nos erre nem került sor, de azért elég tüdõtágító az a K+ út, legalábbis egy rövid szakasza. Mostanra a fagy is kiengedett, s nem is tekinthetõ túl lankásnak. Ha nem is volt könnyû, de egyenletes, lassú tempóban csak kikapaszkodtam a szõlõk közé. A szõlõkön keresztülvágva a Szarvas-szurdikban haladtam végig. Érdekes a hely, de érdekes a neve is. Kedvelem ezt a részt.

A szurdokból kiérve újra magasabb fokozatba kapcsoltam. Ismét szõlõsök között haladva nyugtáztam, hogy a gazdák már megkezdték a metszést, sokan tettek-vettek valamit a januári tavaszban. Egy terepgyakorlós fiatalokból álló társasággal élcelõdtem, majd hagytam el õket. Egyikük vette a lapot, s utánam eredt, le is hagyott. Idõvel beértem, s az utolsó kilométeren együtt haladtunk. Váltottunk pár barátságos szót. Hogy mirõl? Természetesen a túrázásról, mi másról?

Beérve a célba boldog voltam. Ismét érdemes volt eljönni Szekszárdra. Megkaptam az oklevelet és a szépséges jelvényt. Szép idõben, szép helyeken jártam és nagyon jól éreztem magam. Kell ennél több?

A szervezésrõl csak felsõfokban tudok beszélni. Minden a helyén volt. A célban kaptam egy kérdõívet is, de elfelejtettem bedobni a gyûjtõládába. De ne bánjátok. Semmire sem mentetek volna vele, mert csupa 10-est adtam volna mindenre. S arra a kérdésre, hogy mit csinálnék másképp a helyetekben az a válaszom: SEMMIT. Minden így tökéletes, ahogy van. Köszönöm nektek Bartinás srácok és lányok.

 

 
 
 Túra éve: 2011
PlecsTúra éve: 20112011.01.20 12:01:44
megnéz Plecs összes beszámolója
 

Bartina 40

A résztvevõk száma alapján azt hittem, hogy majd ezren fognak itt írni a Bartináról, de valamilyen ok miatt nem tették, úgyhogy akkor pár mondat erejéig írok én - már csak azért is, mert a túra megérdemli, hogy említést tegyünk róla!

A korábbi hozzászólással egyet kell kicsit értenem, a 40-es táv indulására valóban elég szûk a fél órás idõtartam, de miután a TTT honlapra oda volt írva, hogy saját idõ terhére késõbb is lehet indulni, ezzel a 6:00-6:30 közötti indulási idõvel tulajdonképpen így nekem már semmi bajom. Mondjuk az ésszerû kompromisszum jegyében a rendezõk egy 7:00-ig történõ „nyújtáson” azért elgondolkodhatnának, már csak azért is, mert akkor nem kéne feltétlenül sötétben indulni – amit úgyebár sokan nem szeretnek. Meg aztán az ezzel a kis korrekcióval „okozott” plusz fél órával talán még a cél személyzetét sem sodornák reménytelen kétségbeesésbe. Talán megfontolandó a javaslat...

Aztán a túrával kapcsolatos „vitatott” pontokat itt le is zárhatjuk, merthogy nem hiszem, hogy bármi más lenne, amirõl beszélni kéne! Ugyanis kitûnõen szervezett rendezvény volt a Bartina, remek ellátással! Útközben ugyan nem volt külön kajáspont, de a célban annál bõségesebb, s rágcsálnivaló útközben is akadt dögivel, szerintem senki nem maradt éhes... A színvonal jellemzésére meg azt hiszem talán az a legegyszerûbb, ha elmesélem a 17,5 km-nél mûködõ „KS, K”nevû ellenõrzõponton (nem lehetne ennek a pontnak valami rendesebb nevet kitalálni????) történt esetemet… Ez valahogy eképpen zajlott:

Rendezõ: - Sziasztok, teát vagy forralt bort merhetek?

Én: - Hello, én ma még vezetek hazafelé, úgyhogy inkább teát.

Rendezõ: - Ceylonit vagy Earl Grey-t?

Kétféle tea és forralt bor közül lehet választani az erdõ közepén????Erre szokta mondani egyik ismerõsöm, hogy „Na apám, ez már valami!” Fõleg, hogy a tea TÉNYLEG finom és TÉNYLEG forró volt, azaz kifogástalan, otthon sem fõzök jobbat.

Köszönet a rendezõknek ezért a nagyszerû túráért, idén voltam elõször Bartinán, de erõsen kétlem, hogy utoljára!

A túrán készült képeimet (természetesen köztük az erdei teaorgiát is) megnézhetitek a honlapomon, www.plecs.hu.
 
 
bbelediTúra éve: 20112011.01.16 17:41:56
megnéz bbeledi összes beszámolója

Bartina Maraton (40)


7:00-kor indultam útnak Ildikó és Tibor társaságában. Mivel a nevezési idõ csak 6:00-6:30-ig tart, már a túra kezdetén 30 perces hátrányból indultunk. 15 kilométeren keresztül társaimmal együtt haladtam, de az Öreg-hegyen sajnos lemaradtak így egyedül folytattam az utat. Az idõ ismét kellemes volt, helyenként még a Nap is kisütött, bár ennek köszönhetõen sárból most sem volt hiány. Végül 13:45-kor értem célba, ami 6 óra 45 perces idõt jelent. A célban volt minden mi szem-szájnak ingere, ezt volt is idõm kihasználni, mert társaim 15:15-kor értek célba. Köszönet Ildikónak és Tibornak a társaságért és a fuvarért, a rendezõknek pedig e remek túra megrendezéséért! Hogy ne csak pozitívumot írjak, a 40-es távnak a 6:00-6:30-ig tartó nevezési ideje nekem nagyon korainak tûnik, a messzirõl érkezõknek (mint például nekünk Zalából) ezt nem könnyû pontosan elérni, tavaly is a köd miatt maradtunk le a 40-es távról és mentünk csak 30-ra. Talán ezen lehetne valamit változtatni.

 
 
 Túra éve: 2010
andrew79Túra éve: 20102012.01.22 21:26:47
megnéz andrew79 összes beszámolója

Bartina 15


Régóta szemeztem a túrával és 2010-ben végre le is tudtam utazni, vonattal. Az állomásról különbusz vitt a nevezési helyre, majd onnan a szálkai rajtig.


A busz miatt persze várni kellett a rajtnál (a tömeg miatt), de hamarosan útra keltünk szötske-vel. Mivel 2012-ben írom a beszámolót (), így túlságosan sok mindenre nem emlékszem. Az eleján nem voltak olyan rosszak a talajviszonyok, ám késõbb azért volt némi sár is.


Az elsõ ellenõrzõpont Grábócon volt, ahol megtekintettem az ország egyetlen fennmaradt szerb ortodox templomát - nagyon szép volt. Itt egyébként elég hosszú sor állt a pecsétért.


A faluból a K jelzésen haladtunk és egy nagy legelõ után beértünk a Gyurkó-völgybe. Erõteljes emelkedõ, majd csatlakozik hozzánk a S jelzés is.


A második ellenõrzõpont jelenti számomra a túra csúcspontját, itt gulyáságyúban készül a forralt bor és a tea, mindkettõbõl vételezek. Nagyon jó a hangulat, sok túrázó összeverõdik itt.


Túratársamtól elváltam (õ a 30-as távon megy tovább), és folytattam az utam a S jelzésen. A harmadik ellenõrzõpont a Bükkös-erdõben volt. Innen erdõs részen, majd tanyák között haladtam. A város szélén volt még egy kis hullámvasutazás, majd meredek lejtéssel és rövid sétával értem be a célba, a Baka István Általános Iskolába.


Megpróbáltam lejutni az állomásra (még stoppoltam is a buszmegállóban - nem sok sikerrel), végül somogyi túrázók vittek le a vonathoz, köszönöm Nekik!


Képek a túráról:


http://bartina15.andrew79.fotoalbum.hu/


 


 


 


 


 


 

 
 
CzigóTúra éve: 20102010.02.20 21:15:15
megnéz Czigó összes beszámolója
Bartina Maraton

Hét negyed nyolc körül indultunk el a rajthelyrõl, népes társaságunkkal. A túra egy hirtelen, de nem túl hosszú emelkedõvel indult. Ennek tetején indult az "ismerjük meg kis hazánkat mozgalom", és másfél km után jöttünk rá, hogy az ellenkezõ irányba megyünk. Irány vissza, aztán elértük a hivatalos útvonalat. Itt jellegzetes szekszárdi szõlõs, erdõs, dimbes-dombos terepen haladtunk az elsõ ep.-ig. Ezután gyorsan következett a második és harmadik ep., és már Szálkán is voltunk. Nem volt túl jó az idõnk, de cserébe láttunk egy izgalmas betonutat. Szálkán remek tea volt a szolgáltatás, és kellemes bartinás hangulat. Szálkáról rövid emelkedõvel távoztunk, majd a taknyos halálszakasz következett. Szerencsére idén le volt fagyva, így gyorsan haladtunk, és máris Grábócon találtuk magunkat. Innen erõltetett menetet diktáltunk a következõ pontig, ahol várt a forralt bor. Röpke negyven perc után, tovább is álltunk. Ezután kellemes útvonalon haladtunk a Sötét-völgyben, majd a gerincen át Kakasdra. A ponton rövid pakolódás, és irány a kakasdi tó. A tó mellett gyors önkiszolgáló pecsét. A következõ ep a sötét-völgyi gyermektábornál volt. Itt kóstolgattuk a szekszárdi borvidék remekeit, mire ketten maradtunk, mert a többiek elõre mentek. Kicsit kevesebb mint két óra kóstolgatás után nekilódultunk az utolsó szakasznak:). Ekkor már tudtunk, hogy sötétben fogunk beérni, a kérdés csak az volt, hogy az utolsó pontot megtaláljuk-e világosban. A kérdést megválaszoltuk, amikor az arrafelé járõrözõ segítõkész rendõrök autójának a lámpájánál az utolsó szúróbélyegzést is elvégeztük. Innen, néha telefonunk óriási fényerejét kihasználva, lebotorkáltunk a városba (lámpánk nem volt). A városban a söprûk is utolértek. Végül 18:45 körül fél óra késéssel beérkezünk. A késésünk a családias szervezésnek és a remek szolgáltatásnak volt köszönhetõ. Természetesen megkaptuk a díjazást, mivel a fõrendezõ elve, hogy mindenki érezze jól magát. Aggódó társaink, akik Sötét-völgyben hagytak ott minket két órával elõttünk értek be. A rendezõség velük együtt aggódott értünk. A Bükkös-erdõnél a pontõrök még azt is fölajánlották, hogy bevisznek kocsival minket, de errõl hallani sem akartunk.

Összességében szokás szerint remek volt a Bartina, és nagyon tetszett a maratoni táv. Gyönyörû volt a zúzmarás fák látványa, és a fagy miatt szerencsére, a korábbi évek gyakorlatától eltérõen, járható volt az út:) A pontõrök és fõrendezõ szokásos vicces kedvükben voltak, fõleg amikor végre megérkeztünk. A várakozó társainknak még sült kolbászt is adtak. Egy igazán jó társaság szervez egy igazán jó túrát egy igazán jó helyen. Idén sem kellett csalódnom. Jövõre ismét ott leszünk.
 
 
stalkerTúra éve: 20102010.01.19 20:42:54
megnéz stalker összes beszámolója
Bartina 30 (hivatalosan 30,5 km)
2010.01.16.

Bazsival indultunk útnak hajnalok hajnalán, a tervünk a maratoni távon való nevezés volt. Sajnos a tervünket keresztülhúzta a rendkívül ködös idõjárás, mely az elõre tervezett 3 órás utat 4 órásra növelte, és így a 6 óra 40 perckor induló maratoni rajtot nem értük el, jó 20 perccel késõbb értünk a nevezési helyre. Hogy a hajnali ébredés és indulás ne vesszen kárba, beneveztünk a 30 kilométeres távra, igaz mást nem is tehettünk volna. Korábban még nem vettünk részt Bartina túrán, ezért kíváncsian vártuk a fejleményeket. 7 óra körül már mások is voltak rajtunk kívül, de ez e nevezés gyorsaságát nem befolyásolta. A szervezõ hölgyek felhívták a figyelmünket, hogy 20 perc múlva érkezni fog a busz, amely a rajthelyre fog szállítani minket. Leültünk hát a jó meleg iskola aulájában és vártuk az indulást. Idõközben egyre többen lettünk, és amikor már a létszám sokasága kezdett kínosan soknak tûnni, megjelent egy fiatalember, hogy megérkezett a busz, ki lehet menni és felszállni rá. A buszmegálló nem messze volt az iskolától, a busz a buszmegállóban állt és már tele volt turistával. Felszálltunk és végigálltuk azt a pár kilométert, melyet Szekszárdtól tett meg a szálkai rajtig.

(Szekszárd: Szekszárdot 1015-ben említik elõször. I. Béla király 1061-ben alapította a bencés apátságot, itt is temették el. Mátyás király korában Szekszárd a király elleni összeesküvést szövõ Vitéz János birtoka volt, várát ezért lerombolták. 1485-ben Szekszárd már mezõváros volt, évente öt vásárt tartott. A város 1543-ban került török kézre, és a budai vilájeten belül itt alakították ki az egyik szandzsák központját. A török idõkben a város sokat szenvedett, kolostora elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc idején itt fogták el Béri Balogh Ádámot. A 18. században Szekszárd megyeszékhellyé vált. Lakosság: 33 883 fõ.)

Szálkán az általános iskolában megtörtént a nevezési lapok leadása és megkaptuk a színes itinert. A tömeg itt már elég jelentõs volt, de a szervezõk jól bírták az ostromot, aránylag rövid idõn belül kint lehettünk a szabad levegõn.

(Szálka: A település a honfoglalás idején jött létre, évszázadokon át apró falu volt. 1015-ben említették elõször Zaka néven. Az 1300-as évek elején már temploma is volt. A török idõkben a falu elnéptelenedett, késõbb rácok telepedtek le benne. 1776-ban jelentek meg az elsõ német telepesek. 1946-ban a német lakosság nagy részét kitelepítették Németországba. Lakosság: 587 fõ.)

Szálkáról észak felé vettük az irányt a K jelzésen. Az utolsó házakat elhagyva egy kisebb emelkedõn kaptattunk felfelé és szántóföldek közé értünk. Sajnos a látási viszonyok nagyon rosszak voltak a köd miatt, így a táj szépségeibõl nem élvezhettünk semmit és ez az egész túrára igaz volt. Ennek nem örültünk igazán, mert szerintünk csodálatos tájak burkolóztak ködfátyolba és maradtak rejtve a szemeink elõtt. Hamarosan Grábóchoz értünk, azonban mielõtt a faluba bemenetünk volna, Bazsi megkereste a falu szélén elrejtett geoládát. Sikeres megtalálás után bementünk a faluba, ahol az ep. a kolostor elõtt volt felállítva.

(Grábóc: A településen már az 1300-as években létezett bencés zárda és templom. Grábócot nevezetessé a török elöl menekülõ szerb szerzetesek tették, akik a dalmáciai Dragovity kolostorából 1580-ban menekültek ide. Elõször csak fatemplomot építettek, majd a budai basa engedélyével 1587-ben kõtemplomot. A törökök 1667-ben feldúlták a kolostort, mely 1703-ban elnéptelenedett. Az elnéptelenedett településre a Rákóczi-szabadságharc után tértek vissza a szerb lakosok és az ortodox szerzetesek. A mai szerb ortodox templom 1736-ban épült. A 18. században a szerb lakosság mellé svábok települtek. Az 1789-es népszámlálás szerint a németek már többséget alkottak a szerbekkel szemben. A szocializmus éveiben ide számûzték a Bolgár Ortodox Egyház vezetõjét, a szófiai pátriárkát. Az ortodox kolostor 1974-ig, az utolsó szerzetes haláláig mûködött, utána szociális otthonná alakították. 1994 óta a templommal együtt ismét a Szerb Ortodox Egyház tulajdona. Ma apácák élnek itt. Lélekszám: 180 fõ.)

Pecsételés és a Balaton-szelet elmajszolása után továbbhaladtunk a K-n, nagyjából észak felé a Gyurkó-völgyön át. A völgy ilyen párás idõben is nagyon sok szépséget rejtegetett, napfényes, tiszta idõben csodálatos lehet. A második ep.-nél elvileg forralt bor és tea lett volna, de sajnos, a forralt bor érkezésünkre még nem készült el, így maradtunk a teánál, ami finomságban szerintünk nem maradt el a bor mögött. Innen nagyjából végig erdei úton talpaltunk tovább, eleinte a K, majd a Knégyszög jelzésen. A Haramia-forrásnál begyûjtöttük a második geoládát és Kakasdra értünk. Kakasdon a falu egyik fõutcáján volt az ep. Innen egy darabig a 6-os úttal párhuzamosan vezetett az út észak-kelet felé, egészen a Kakasdi tó partjáig.

(Kakasd: Kakasd neve, mint községnév, elõször egy Zsigmond király korából való oklevélben, 1436-ban szerepel. A török hódítások ideje alatt Kakasd elnéptelenedett. Az 1713. évi összeírásokban már újra szerepel. Kakasd lakossága volt az elsõ egész Magyarországon, amely az 1840-es országgyûlés által megengedett örökváltsági szabadság jogán magát földesuraitól megváltotta. Lakosság: 1683 fõ.)

A következõ ep. a Gyermektáborhoz vezetõ aszfaltút mellé volt telepítve, itt lyukasztani kellett. Pár száz méter aszfaltkoptatás után már messzirõl feltûnt a Gyermektábor elé telepített ep., körülötte sok ember nyüzsgött. A ponthoz érve rájöttünk, miért volt itt annyi ember, ugyanis nagyon finom naranccsal-almával dúsított forralt bor és tea rotyogott az üstökben. Sajnos itt már csak a teára volt engedélyem az autóvezetés miatt, de a tea is nagyon finom volt. Kis pihenés és itatás után, újra a K jelzésen irány tovább dél-kelet felé. A 6. ep. szintén egyéni lyukasztásból állt, a következõ a Bükkös-erdõ szélénél volt telepítve. A pontõrök tábortûz mellett pecsételtek, a meleg rájuk is fért, mert a szél elég rendesen fújt a nyílt dombtetõn. A maratoniak és a 30 kilométeresek innen északnak vették az irányt, hogy a Kerék-hegynél még egyet utoljára lyukasszanak. Az utolsó kilométerek a híres szekszárdi szõlõültetvények között vezettek. A szõlõben már több helyen meg voltak metszve a sorok, a tõkék azonban még téli álmukat aludták. Hamarosan beértünk a szekszárdi paloták közé, és lejtmenetben, pillanatok alatt a célban találtuk magunkat. Rengeteg ember tartózkodott az aulában, igazi népünnepély volt, ennek ellenére a díjazás átadása gyorsan megtörtént, az itinerünkre 14 óra 10 percet írtak célba érkezési idõnek. Ittunk egy kis meleg teát és a hajnali útviszonyokra gondolva, nem sokat késlekedve indultunk hazafelé, hogy legalább az út egy részén világosban autózhassunk.

Összegzésül: Nagyon jól szervezett túra, látszik a több éves tapasztalat. Fizikailag nem megerõltetõ, kellemes fáradságot okoz. Sajnos a látnivalókról nem tudtunk tapasztalatot gyûjteni az idõjárás miatt, csak sejtésünk lehet arról, hogy csodálatos tájban lehetett volna részünk. Köszönet a szervezõknek, így is nagyon jól éreztük magunkat!
 
 
szendybettyTúra éve: 20102010.01.18 18:44:32
megnéz szendybetty összes beszámolója
Immáron második alkalommal teljesítem a Bartina 15-öt. Mindkét alkalommal nagy lelkesedéssel indultam neki a távnak. Igaz tudtam, hogy nem olyan szintek várnak rám, mint a Mecseken, de a jó társaság, na és persze a forralt bor, mindig meghozza az ember kedvét. Reggel fél7-kor indultunk Komlóról, és Szekszárdon gyülekezett a kis csapatunk. Jó volt találkozni a rég nem látott ismerõsökkel. Válogatott 10-es csapat volt a miénk, jöttünk Komlóról, Pécsrõl és Bakonycsernyérõl. 8:30-as buszra tömörültünk fel, ami elvitt minket Szálkára, az indulási pontra. A kék jelzésen indultunk el, amit szinte végig követnünk kellett. Nagyon nem volt lehetõség az eltévedésre, hisz az utat nem is kellett figyelni, elõttünk rengeteg ember volt. Elég népszerû teljesítménytúra. Végre nem volt sár, és a jégen sem kellett csúszkálni. Az itinerben írták, hogy tiszta idõ esetén szép kilátás nyílik a Mecsekre, de ezt sajnos megakadályozta a köd. Az elsõ ellenõrzõpontnál megtekinthettük a Grábóc templomot, ami az ország egyetlen fennmaradt szerb ortodox temploma. Rövid pillantást vetettünk is rá belülrõl, és valóban gyönyörû volt. Gyors köszönés a szembe jövõ Maraton távot teljesítõ csapatnak (Andráséknak), majd indultunk is tovább. Utunk egy major mellett vezetett el, ahol a tehenek legelésztek és kellemes „illat”-ot árasztottak. A II. ellenõrzõpontnál megkínáltak minket forralt borral, teával és almával. Ellátásban nem volt hiányunk, és a hidegben jól jött a forró ital. Itt vált szét a 15-ös táv a 30-as és a Maraton távtól. A III. ellenõrzõpontnál, a Bükkös-erdõ mellett lehetõségünk volt felmelegedni a lobogó tûz mellett, hisz a réten nagyon fújt a szél. Ez után csak rövid ideig gyalogoltunk az erdõben, tanyák között vezetett utunk, és hamarosan el is értük a város szélét, ahol gyönyörködhettünk a palotákban. Majd beértünk a célba. Az iskolában megcsapott minket a hagyma illata, jót lakmároztunk a zsíros kenyérbõl. Végül az emléklapot és a kitûzõt is megkaptuk, ami szerintem nagyon találó volt. A látvány ugyan nem volt pazar, de a szervezésben nem volt hiba, és azt kell mondanom megérte, ezért biztos vagyok benne, hogy jövõre is megyünk!
 
 
DpetiTúra éve: 20102010.01.18 15:03:01
megnéz Dpeti összes beszámolója
Bartina Maraton

Már nagyon vártam a túrát (szokás szerint). Egyrészt, mert már kétszer voltam, egyszer a 15-ön egyszer a 30-on és nagyon tetszett. Másrészt, mert tavaly nem tudtam eljönni. Az külön öröm volt számomra, hogy indítanak egy maratoni távot!
Szóval megszerveztük az utat és elindultunk Szekszárdra. Kicsit korán érkeztünk, mert még nem volt berendezve a rajt a nevezésre. Igaz elõneveztünk, de azért ki kellett tölteni egy nevezési lapot. Ez gyorsan ment. Jó volt újra látni a folyamatosan érkezõ ismerõsöket. Egész nagy csapat gyûlt össze. A maratonra nevezõket egy busszal vitték ki a rajthelyre, ezért az indulás egy idõpontban történt. Igaz kicsit késve, a rendezõk terveihez képest, mert elég sokan voltunk. A busz meg is telt, indulhatunk. A rajt, Szekszárdtól kb. negyedórányi buszozásra volt, Várdombon. Itt leszálltunk, és nekivágtunk az útnak. Mindjárt az elején sikerült benézni az utat:) Gondolom, mindenki ismeri az úgynevezett „csorda-effektust”, amikor egy egész nagy csapat megy együtt, és az eleje a rossz irányban megy, a hátulja, pedig halál nyugodtan megy utána. Na ez most sem történt máshogy! Végül is rájöttünk, hogy nem ez a nekünk kellõ út, „újratervezés”! Megvan az eredeti, de most meg kétfelé ágazik, és sehol egy jel. A legbiztosabb, hogy a csapat egyik fele jobbra, a másik ballra. Mi ballra mentünk, természetesen a rossz irányba: ). De egész jól megúsztuk, alig hosszabbítottunk egy km-t és már meg is lett az a bizonyos zöld jelzés. Na már sínen vagyunk! A pálya kiváló, keményre fagyott. Csak néhol volt egy pici sár, de ezt ki lehetett kerülni. Lassan meg is érkezünk a elsõ ellenõrzõ pontra. A pontõr személyében egy bóját találunk, két kis harapóval. Gyors „pecsét” és megyünk tovább. A tömegrajtnak köszönhetõen viszonylag végig együtt ment az egész társaság, kb. 2 kilométeren elnyújtva. Nem sokkal késõbb elértük a második pontot, ahol szintén harapni kellett az igazoló lapot. Innen csak le kellett csurogni Szálkára, a harmadik ponthoz, ami egyben a 30-as és azt hiszem a 15-ös táv rajtja is volt. Itt láttunk igazi pontõröket is:) és kaptunk teát, ami nagyon jól esett. Kicsit nagy volt a tömeg mert pont elõttünk érkezett egy csuklós busznyi rövidtávos! Pecsételés és a tea, meg egy kis kaja elfogyasztása után továbbindultunk a 4. pontnak helyet adó Grábócra. Útközben találkoztunk vadászokkal, akik egy sikeres vadászt után mentek hazafelé a terepjárójukkal, égy gyönyörû szarvasbikával a vadrácson. Szegény állat… A pontra érve kicsit megijedtünk, mert vagy 30 méter sor állt a pecsételõ hely elõtt. Szerencsére nem kellett kivárnunk, mert a maratonisták elõny élveztek:). Kaptunk egy csokit és jött az örömhír, hogy a következõ check-ponton forraltbor vár:). Az a jó ilyen hidegben. Hamar oda is értünk! Jól is esett. A következõ pont Kakasdon volt. Itt megint csak a jó hír: a következõ ponton, Sötét-völgyben forraltbor:). Azaz a következõ utáni, mert közben megint kellett egyet harapni a tónál. Aztán jött a sötét-völgyi pont. Itt szintén összefutunk ismerõsökkel. Kapunk egy kis pálinkát is:) Már nincs messze a cél, kb. 12 km. Megint egy bójás pont, aztán a jól ismert Bükkös-erdõ ep. Itt a pontõröket egy igen jó hangulatban lévõ csapat boldogította. Innen már nem volt messze a Szekszárdi szõlõhegy. Kb. félúton még egy harapás az itinrebe és tovább a város irányába. Már szinte csak beton, meg aszfalt. Meg is húztuk egy kicsit, hogy minél elõbb beérjünk. És végül be is értünk. Kb. 8 és fél óra volt az út, ami nem is olyan rossz. Meg kaptuk a jelvényt (az utolsók között). Még egy kis forraltbor, meg kaja. Várunk még kb. egy órát. Megvárjuk a még kint lévõ társakat, akikkel most sem mentünk sokat együtt (ugye Eszter?:)) Búcsúzunk és indulunk haza.
Nagyon jó volt újra teljesíteni a Bartina túrát. Remélem a maratoni táv is megköti a gyökereit ezen rendezvény keretében! A pálya kifogástalan volt, a rendezéssel meg vagyok elégedve. Mondjuk kicsit sokalltam az ember nélküli pontokat, de ez sem egy hatalmas negatívum. A szolgáltatás jó volt, elég volt! A jelvény is gyönyörû. Egyszóval idén sem csalódtam a Bartina túrában. Remélem jövõre, ugyanekkor, ugyanennyien, ugyanitt!

Dpeti
 
 
LasziszTúra éve: 20102010.01.17 20:02:31
megnéz Laszisz összes beszámolója
Bartina30
Tavaly (amikor a szintén IFU rendezésû Gemenc100 kerékpáros teljesítménytúrán vettünk részt) hallottunk elõször errõl a túráról. Akkor a szervezõk ajánlották, hogy próbáljuk ki ezt a nagy hagyományokkal rendelkezõ túrát. Nem bántuk meg hogy eljöttünk, nagyon kellemes élményekkel gazdagodtunk. A szervezés kifogástalan volt, egy apró "kellemetlenség" volt, az elsõ forralt bort kínáló ponton még nem készült el a nedû, pedig akkor még belefért volna a hazautazásig. Ez természetesen nem komoly kritika :) Az itiner és a szalagozás nagyon jó volt, az ellátmányra sem lehetett panasz. A kitûzõ pedig nagyon tetszik! Szerencsére a napok óta tartó fagy megkímélt a sárdagasztástól.
Néhány kép a túráról itt megtekinthetõ: http://picasaweb.google.com/Laszisz/Bartina30#
 
 
PuffinTúra éve: 20102010.01.16 22:34:01
megnéz Puffin összes beszámolója
Bartina Maraton!

Mindenek elõtt szeretnék hálát adni az idõjárásnak, hogy a túrán, és az azt megelõzõ napokban ilyen kegyes volt hozzánk. A hõmérséklet még pont kellemes volt, a köd pedig csak a látványban okozott problémát.

Bár Szekszárdról származom, már jó ideje Budapesten lakok. Kocka barátomat is ott ismertem, aki megfertõzött a túrázás nevû betegséggel, ami súlyos esetekben függõséget okozhat. :-) Már jó ideje szerettem volna megmutatni neki azt a vidéket, ahonnan származom, a Szekszárdi-dombságot. Bár én a túrázás ilyen teljesítményorientált megközelítésének nem vagyok a nagy barátja, a mai mégis kitûnõ alkalmat adott arra, hogy végre ide is elhívhassam. Szerencsére idén volt már maratoni táv, így elég hosszúnak is érezhette, hogy eljöjjön. Elõre közlöm, hogy nagyon jól tette.

Pénteken este leutaztunk szüleimhez, így másnap reggel megfelelõen pihentek voltunk ahhoz, hogy reggel nekivágjunk a távnak. Amikor megérkeztünk az 5-ös iskolához kissé meglepett az az embermennyiség, ami ott fogadott bennünket. Nem tudom, hogy minden évben ilyen sokan jönnek-e el, de most voltak rendesen, buszra alig lehetett felszállni. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan jönnek Szekszárdra túrázni, remélem hogy ez az elmúlt évek jó szervezésének és a csodálatos tájnak a következménye.

A Várdombról kivezetõ út kellemesen emelkedett, kitûnõ volt arra, hogy a túrázó izmai a reggeli hidegben bemelegedjenek. A futók rögtön el is léptek mellettünk, mi valahol a tömeg elején voltunk, mentünk a többiek után. Bár ne tettük volna. Volt egy pont, ahol a zöld jelzés letért a mûútról, és északnak indult. Hogy-hogy nem, ezt az elõl lévõk nem vették észre, és egy erõs kanyar után dél felé indultak. Mivel ezt a szakaszt nem ismertem, az itinert meg nem néztem, így kissé gyanakodva ugyan, de Kockával mentünk a tömeg után. Jó másfél kilométer után végre rávettem magam, hogy közöljem, hogy hiába vannak sokan elõttünk, véleményem szerint rossz irányba megyünk. Az itiner igazolta a sejtésem. Gyors hátraarc, vissza a helyes irányba. Rövidesen el is értük a zöld jelzést, és észre is vettem a bokron lifegõ Hélioszos szalagot. (Mondjuk itt még nem sejtettem, hogy ez a szalagozás.) Na mindegy, gondoltam kicsit bõvített maraton lesz belõle. Késõbb több eltévedt túrázót hallottam morogni emiatt, de azért ebben õk (mi) is vastagon benne voltunk.

Hogy behozzuk a lemaradást, és a szintidõben is bent maradjunk, ezért Kocka elkezdet egy magasabb tempót diktálni. Bár igazság szerint õ mindig ilyen tempóban megy, szóval lehet, hogy ez nála csak az alap sebesség. Mondjuk egész nap alig elõztek meg bennünket, mi annál többet. Én inkább arra koncentráltam, hogy beosszam az erõmet, nem akartam az emelkedõkön elfogyni. Emiatt ilyenkor mindig lemaradtam kicsit tõle, majd az egyenes/lejtõs szakaszokon visszagumiztam magam. (Amíg ehhez volt erõm.)

Szomorúan láttam ezen a szakaszon egy illegális szemétlerakót. Sajnos a késõbbiekben is láttam rendkívül szemetes szakaszokat, pl. a Szarvas-szurdik környékén. Hiába no, ott nemcsak rendszeres túrázók járnak, hanem a természetet kevésbé tisztelõ, alkalmiak is. :-( Kár érte.

Ahogy közeledtünk az elsõ ellenõrzõ pont felé, kezdtük utolérni az el nem tévedt maratonistákat (az eltévedt futók meg bennünket). A ponton kisebb örömködés részemrõl, hogy végre jó irányban haladunk, egy korty tea, lyukasztás, aztán rögtön tovább.

A következõ szakaszon elég jól haladtunk. Én gumiztam, Kocka meg diktálta az iramot. Jó sok embert elkerültünk, és kissé meglepõdve (túl hamar) érkeztünk a második ellenõrzõ ponthoz. Gyors lyukasztás, aztán irány Szálka.

Ez egy elég rövid szakasz volt, de annál szebb látványt nyújtott a befagyott halastó. Kocka csinált 1-2 képet a telefonjával, annyira tetszett neki. Én a két ünnep között megkerültem a tavat, így most nem gyönyörködtem benne sokat. Rövidesen beérkeztünk a faluba. Ami itt fogadott, az több volt, mint elképesztõ. Ha kora reggel sokan voltak az 5-ösben, akkor erre nincs szó. Gondolom megérkeztek a vidékiek a reggeli vonattal, illetve bekapcsolódtak az idõsebb/fiatalabb szekszárdiak is. Gyors pecsételés bent a teremben, majd kimenekülés a büdösbõl és a tömegbõl. Kocka elugrott a boltba ezt-azt venni, addig én leültem a buszmegállóba bedobni egy kevés teát, egy szenyát, meg két kekszet. Visszajött, evett egy keveset, és már mentünk is tovább.

Elõttünk ember tenger hömpölygött. Folyamatos kerülgetések mellett elértük a Szálka végén található emelkedõt. Kocka itt rendesen ellépett tõlem, én nem akartam erõltetni a teli hassal való hegymenetet. A K+ leágazásánál megvárt, és nekiugrottunk a Grábócra vezetõ szakasznak. Egész jól pörgött itt még a lábam, csak sokat kellett elõzni. Láttunk egy terepjárót is, amin egy lelõtt (talán) szarvas(?) volt. Sajnos a köd miatt nem lehetett messzire látni a Grábóci lejtõ elõtti éles kanyarnál, így gyorsan lezúztunk a kolostorhoz, ahol persze embersereg volt.

Hogy könnyítsék a maratonisták dolgát elõre hívták õket. Ezzel azt érték el, hogy hirtelen megszûnt a sor, és megrohamozták sokan az asztalt. Itt összefutottunk Kocka egyik haverjával, akivel még többször is találkoztunk, és hosszabb-rövidebb ideig együtt mentünk. Sajnos a teljesítménytúrákra jellemzõ rohanás miatt kimaradt a kolostor megtekintése (én nyáron láttam mondjuk, az apáca rohadt vicces volt), helyette a csoki befalása után azonnal indultunk tovább.

Grábóc látványa Szálka után nagyon lesújtó volt. Az a szegénység, ami ebben a faluban van, nagyon fájó. Kár érte, mert a környezet nagyon szép, fõleg a majorság utáni nagy mezõ, ahova mindig rockfesztivált álmodok. :-)
A Gyurkó-völgy utáni emelkedõ eléggé megviselt. Kocka persze rohadt rendes volt, többször is megvárt. Azért elõznöm itt is kellett, engem meg senki, így az önbecsülésem nem sérült. (Szerintem Kocka egy Terminátor, élõ szövet fém vázon.)
A túloldalán lecsúszkáltunk a vadászházhoz, ahol egy túrázó csoport tagjai valamin összeszólalkoztak. Az egyetlen vita volt egész nap, amit hallottam. Szerintem fáradtak voltak. Nem sokára egy hosszú emelkedõ után elértük a Haramia-forrás feletti ellenõrzõ pontot. Eddigre elfogott a teakészletem, így itt azt utántöltöttem, és még legurítottam egy pohárral. (Hehe, mindenki a forralt borra várt, a teára kevesen. (A tea egyébként mindkét helyen finom volt, köszönt érte a szervezõknek.) Újabb szenyát ettem meg, meg egy kekszet. Pecsételés és továbbindultunk a Haramia-forrás felé.

Sosem tudok betelni az ezt követõ, Sötét-völgyig vezetõ rész szépségével. Egy picit visszavettem a sebességet (vagy nem), és a tájban gyönyörködtem egészen a kék négyzet elágazásig. Na, az ezt követõ szakasz volt számomra a holtpont. Alig vártam, hogy felérjek a dombtetõre, fájt minden lépés. Fent persze már más volt a véleményem. :-) Pihentetõ tempóban bementünk Kakasdra, ahol nagyon szimpatikus pontõröktõl érdeklõdtem errõl-arról. Egy korty tea, aztán tovább a kék körön.

A következõ szakaszon emeltem a tempón, ami jó pár elõzést eredményezett. Nézegettem közben a patakot, meg a 6-os út forgalmát. Amikor megláttam a Sötétvölgyi-tavat kissé elállt a lélegzetem. Nagyon szép volt. Kocka is megdicsérte. Amúgy az addig vezetõ részt is többször dicsérte. Kiérve a sötét-völgyi mûútra megittam a teám maradékait, és egy gyors lyukasztás után elindultunk, hogy minél elõbb túl legyünk az aszfaltos részen. Így is lett. A tábornál a kis srác teletöltötte a teás palackomat, beszereztem egy csokit, és tovább is mentem volna, ha nem futok össze egy 8 éve nem látott ismerõssel, Toplak Joeval.

Beszélgettünk egy keveset, majd összeszedtem minden energiatartalékom, és elindultunk az Óriás hegyre. Vicces, de még sosem jártam erre. Mindig a kék kereszten rövidítettem. (A varga-betû alján lévõ kék-sárga szakaszt persze ismertem.) Ez az emelkedõ volt elméletileg a mai nap legnagyobb emelkedõje, így Kockának elõre szóltam, hogy lassú leszek. Ahogy mentem fel, úgy éreztem, hogy valahonnan új erõ tartalékok szabadultak fel bennem, egyáltalán nem viselt meg az emelkedõ. (Bár a bejövõ telefonokat rövidre zártam, efféle erõpocsékolásra nem vágytam. :) ) Az ellenõrzõ pontnál villámgyors lyukaszás, talán egy korty tea is, és azonnal robogtunk tovább a következõig.

Könnyed szakasz jött, éreztem magamban az erõt, és az csak egyre nõtt bennem. Elhatároztam, hogy a kék-sárga-piros hármas elágazónál tovább emelek a tempón, menni fog az is a végéig.
Vicces volt amúgy az a hely. A tábortûz mellett egy erõsen ittas túratársunkon röhögött mindenki, aki meglehetõsen produkálta magát. Idõzni persze nem idõztünk, begyûjtöttük a pecsétet, és az Ûrgolyhokból is ismert "Elképzelhetetlenül nagy sebességgel" bele is kezdtünk a Kerék-helyig vezetõ, utolsó elõtti szakaszba.

Megint egy sor elõzés után eljutottunk a Szarvas-szurdikba. Csodálatos hely. Imádom. Sokat jártam mostanában a Börzsönyben, Pilisben és az azt környezõ hegyvidéken, de (lehet hogy elfogult vagyok) ez számomra a legszebb rész. Örülök, hogy itt születtem és már gyermekkorom óta láthatom ezeket a vízmosásokat. Azt mondják, hogy a Zselic ilyen még, így egyszer oda is elmegyek. Csak a szurdik szemetességét tudnám feledni, ami egészen a Bati-keresztig szúrta a szemem. Az azt követõ részen sajnos a köd miatt nem lehetett megcsodálni a Baranya- és Csötönyi-völgyre nyíló látványt, így gyors tempóban mentünk tovább a termésköves úton az utolsó ellenõrzõ pontig.

Itt letért az útvonal a kékrõl, és a Bödõkön keresztül felmásztunk a Bartina-hegy csúcsa alatti szurdikig, gyermekkorom kedvenc "szánkópályájáig". A Bródy utcánál nem tértünk rá a piros jelzésre, ehelyett lemenetünk a fûtõmû felé, ugyanis arra laknak a szüleim. Órákkal elõztük meg a szintidõt, így inkább bedobtunk egy ebédet, átöltöztünk és Kocka összeszedte a cuccát, hogy az 5-ös iskolából már ne kelljen visszajönni. Jó sokat idõztünk el otthon, és csak ezután mentünk vissza a Bródyba, hogy befejezzük a túrát egy könnyed lejtmenettel. A célban egy igen szép jelvényt és egy oklevelet kaptunk.

Mondanom sem kell, hogy én tisztességgel elfáradtam, de az elvetemült Kocka mintha csak egy könnyed sétán lett volna túl, semmi fáradtság. Tényleg nem ember. :-)

Zárásként le a kalappal a szervezõk elõtt. Az elején történt gikszert leszámítva (ami nem igazán az õ hibájuk) a szervezés pazar volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, Kocka már most beírta ezt a túrát a jövõ évi túranaptárába. Én is. A mai éjszakára meg egy kiadós pihenést. Rám fér, én nem vagyok ilyen hosszú túrákhoz szokva, de utólag azt mondom, hogy megérte.
 
 
 Túra éve: 2009
kekdroidTúra éve: 20092009.01.20 12:38:37
megnéz kekdroid összes beszámolója
Bartina 30

Az üvöltözõ fiatalság "Bosnyák tér, végállomás!" felkiáltással leszáll Várpalota buszpályaudvarán, de sajnos Székesfehérvárig már nincs idõ aludni. Átszállás, jéghideg buszon fotóz jégvirágos ablakot Kerek repkény, testvére békésen szundikál mögötte már szinte az induláskor. Én is követem a jó példát, a következõ kép, amit észlelek az a napkelte a 63-as és 6-os utak csomópontja felett, innen már rögtön Szekszárdon vagyunk. Egy sporttárs a buszállomáson megkérdezi, merre találjuk a különbuszt, ennek folyománya, hogy öt percenként bemondják: "A túrára utazók szíveskedjenek a 18-as kocsiállásnál gyülekezni!", vagy valami ilyesmit. Busz, gyors utazás, leszállás, sok ismerõs: Lükepék, Gethe, Nagyondinnye, Morcsi, Siményi Vili és még jópáran, Gethét még hallom, amint szól, hogy próbáljuk meg õket utolérni, aztán elsodor a tömeg. Másik iskola, sok asztal van, nevezés elõtt befizetjük Repkény tesóját (az egyszerûség kedvéért innentõl Dóri), utána kikerestetjük magunkat az elõnevezettek hosszú listájából.

Az itiner nincs túlragozva, a szép, színes térkép pont eléggé informatív, a távadatok a helyükön vannak (bár, mintha néhol kicsit kevesebbek lennének, mint a térképen látható távok). Épp elérünk egy buszt, amely elsuhan velünk Kakasd szép központjába. Megcsodáljuk a faluházat, szép nagy, talán kicsit túl nagy is, kérünk rajtidõt és máris nekiindulunk. Csúszós út visz ki a faluból a fiatal erdõ felé és nemsokára elkezdünk mászni a Várhegyre. Vékony hóréteg ropog a lábunk alatt, a fák gyengébb ágait jég borítja, a levegõ frissítõen hideg. Várhegy elõtt tartunk egy kis pihenõt, Dóri cipõt cserél, a nagy kapkodásban ez eddig kimaradt. Megnövelt tapadási súrlódási együtthatóval kapaszkodunk tovább, Várhegyen most nem érintjük a kilátót, az elsõ ponton szúróbélyegzõt találunk. Kis társaság azon tanakodik, hogy melyik bója melyik távhoz tartozik, tájfutó reflex lehet, de a kérdés itt irreleváns. Elsétálunk a dombháton egy darabig, az elsõ nagyobb szántó szélén kortyolunk a még szinte ihatatlanul forró teánkból. Aztán lecsúszkálunk a Sötét-völgyben futó DDK jelzéshez (ej, de sokára érünk még majd ide ezen a mozgalmon...), ismerõs a domboldalban oldalazó egynyomos ösvény a tavalyi túráról. A körülmények viszont idén összehasonlíthatatlanul jobbak, havat taposunk, elérjük a világ legjobban jelzett kék háromszög leágazását (négy nyíl mutatja a letérést egy tízméteres szakaszon). Átsétálunk a térképen Fekete-híd névvel illetett téglaalkotmányon, amelyrõl azt hittem, hogy csak áteresz, itt leelõznek az általunk látott elsõ futók, csodálom, hogy nem esnek el vékony cipõjükben a jégen. A második ep. elõtti emelkedõn tartunk egy szusszanásnyi pihenõt, itt Ebola húz el mellettünk. A tetõrõl visszanézve csodaszép a táj, a felszálló pára misztikussá teszi a távolabbi dombokat, erdõket, a felhõk fehérjébe vegyülõ sötét sávoktól pedig olyan érzésem van, mintha Tolna megye 3000-es csúcsai állnának a felhõtakaró mögött.

Második ep., forralt bor és alma a menü, Kerek repkénnyel legurítunk egy nagy bögrényivel ketten, dalolászva haladunk tovább, de még látjuk, ahogy PrInCe-ék megérkeznek a pontra. Idõvel egész jól állunk, amin a Ladományig tartó, néhol nagyon göröngyös-csúszós út sem tud rontani. Jobbra tõlünk a párába burkolózó táj, elõttünk pedig házak kis csoportja, az lesz Ladomány. A sokat sejtetõen "Börzsönyi magaslat" nevû dombról mély falú szurdokon kell leereszkedni, a rendezõség elõre figyelmeztet, hogy az út le van fagyva. Ennélfogva nagy óvatossággal sétálunk le, de áthaladtunkkor a körülmények pont ideálisak. Lent a Natura 2000-es védelem (vagy mi a szösz) alatt álló gyepterület mellett haladunk el, mókás papírcetlik vannak a kerítésre akasztva, megszívlelendõ tanácsokkal az autós közlekedésre és a falopásra vonatkozóan. Ladományban pecsételnek, sietünk tovább Grábócra. Kis emelkedõn talpalunk a Honigpuszta felé vezetõ dûlõúton, mellettünk befagyott halastavak, a jégen különös formára fújta a havat a szél. Az elõttünk levõ házakról már majdnem azt mondom, hogy az Grábóc, de Repkény megvigasztal, hogy az még csak egy puszta, mert Grábóc mellett nincsenek tavak. Valóban.

Ezen elmélkedünk, amikor utolér Lépéshiba és útitársa, egy ideig hozzánk igazítják tempójukat, idei tervekrõl, túrákról beszélünk. A néhány házból álló Honigpuszta érintése után át kell vágnunk néhány lankán, zöld gyep és összefüggõ hólepel jól megfér egymás mellett, látszik, mely részeket süti a Nap és melyeket nem. Az utolsó itteni dombról különösen tetszik a kilátás, meg is állok fényképezni, amíg a két lány továbbmegy. Hamarosan beérünk Grábócra, itt a pont melletti szalagkorláton pihenjük ki a féltávnyi út fáradalmait és gumicukorral segítünk pótolni az energiahiányt. Sz Zsu és B_feri érkeznek, pár mondatra megállnak hozzánk beszélgetni, ahogy ott gubbasztunk a korláton, elmondják, nehéz volt elõzni az egynyomos utakon. Miután indulnak, mi is követjük õket, elsétálunk a tehenészet mellett, kisborjak lépnek hátra riadtan, amikor megállunk elõttük fotózni. A hosszú rét után az erdõben kicsit hidegebb van, a fákról pedig hangosan esnek le az olvadó jégdarabok. Itt ér utol Tinca és Betti, elõbbi egy ideig lemarad beszélgetni, elmeséli a karácsonyi menüjét, ettõl az amúgy is üres hasam hangos morgással tudatja jelenlétét. :) Ahogy beszélgetünk, Repkény és Dóri kissé lemaradnak a lejtõn, a romos erdészháznál bevárjuk õket, Tinca pedig továbbindul, a mi tempónk most kissé alacsonyabb a szokottnál. Az újabb emelkedõ végén újra vár a forralt bor és az alma, Dóri megint az almát, mi megint a meleg italt preferáljuk. A 30-as távot már teljesített Beurgó lány bemutat a 30-as távot már szintén teljesített Vaddinónak, második, 15 km-s körükön vannak. Nem semmi.

Innen lesétálunk a csodabogyó-bokorral teli erdõben a Haramia-forráshoz, a vize sokkal melegebb, mint amilyenre számítottunk. Dóri meg is tölti kiürült palackját, aztán átsétálunk az újabb ponthoz, itt Balaton szelet a jutalmunk. Továbbá egy olyan emelkedõ az Óriás-hegyre, amely büszkén megállná a helyét bármelyik hegységünkben, különösen az utolsó szakasz. Itt nem tudok megállni útközben, a bot segítségével egyensúlyozok, szólok Repkénynek, hogy a tetõn majd megvárom õket, mert ennél lassabban nem tudnék menni. Rövid pihenõt tartok a hegyen, majd csatlakoznak a lányok is, kis lazítás után talpalunk tova. Az idõjárás az eddigi barátságos, halvány napsütésesbõl itt éles határvonalon megváltozik, köd van és rettentõ hideg, alig látni el párszáz méterre, néhol százra sem. Így érintjük a tavalyról ismerõs elágazást és késõbb a kilátópontot, ahonnan most a nagy semmire vethetünk pillantást. Repkény folyamatosan próbál életet lehelni testvérébe, akit az utolsó emelkedõ kissé váratlanul érintett és ezen a szakaszon néma küzdelemmel haladt elõre. Kis idõ múlva elérjük a tavalyról már ismerõs szurdokot, akkor a sár csúszott benne, de ahhoz legalább hozzászoktunk addigra. Most a hó és a homok alatt sem lehetünk biztosak a stabil útban, sok érdekes piruettet vágunk le, de valahogy sikerül esés nélkül megúszni. Repkény Dórit támogatja, én meg magamat a túrabottal, valahogy végül csak leevickélünk. A mögöttünk levõ kisgyerekes családból a kisgyerek hozzám képest feleannyit se bénázott, tanulhatnék tõle. :) Az utolsó ep. õrei már nincsenek meg, bója és lyukasztó maradt igazolásnak, épp pontzárásra érkezünk, van kemény 40 percünk a szintidõbõl.

Azt remélem, hogy a ponttól a lejtõn már sima ügy lesz a haladás, de ekkorát már régen tévedtem. Még a szurdoknál is csúszósabb az út, érdemesebb a töltésen menni mellette, de ez sem mindig lehetséges. Itt már majdnem sikerül elesnem, két kézzel markolok a hóba, hogy megfogjam magam, végül megúszom a nagyobb zuhét. Repkény és Dóri hozzám képest megint jóval ügyesebbek, megússzák a csúszkálós részt. Aztán már csak egy emelkedõ van hátra, átkelünk az úton, felmegyünk a szõlõk között, érintjük a bunkermaradványt, majd a kacsalábon forgó építményeket. Végül lebattyogunk a lépcsõkön a szalagozás mentén, megcsodálom a malacrózsaszín paneltömböt és nyolc percet hagyva a nyolc órás szintidõben, beérünk a célba. Kedvesen gratulálnak a teljesítéshez, az oklevél szép, a jelvény pláne, a póló pedig már a hab a tortán. Innen még el kell sétálnunk a vasútállomásra, helyijárat csak ritkán van, de végül oda is épp idõben érkezünk, Repkény még a Bz motorvonatos mozgalomhoz is kap pecsétet. Visszaúton még a Máv-Stop meglep némi izgalommal, de este tízre már kényelmesen majszolhattuk a vacsoránkat. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, Dórinak és mindenkinek, aki lelassított hozzánk egy idõre. Nem utolsósorban köszönöm a túrát a rendezõknek, a Bartina nem véletlen lopta magát a szívembe. Kedvesek a rajtban/célban és a pontokon, szép - és számomra egzotikus - a táj. A hosszú rajtidõnek köszönhetõen pedig a tömeg eloszlása is nagyon kedvezõ, nem éreztem egy percig sem, hogy tömegtúrán lennénk.

-Kékdroid-
 
 
LillaTúra éve: 20092009.01.19 14:17:54
megnéz Lilla összes beszámolója
Bartina 30

A túra elõtt 3 illetve 2 nappal még nem gondoltam volna, hogy eljutok a túrára. Ugyanis a szerda és a csütörtöki nap csak busszal tudtam eljutni a munkahelyemre (jelentõs késéssel), az ónos esõk miatt. Kocsival esélytelen volt közlekedni, hisz csúszkált össze-vissza. Péntekre viszont stabilizálódott a helyzet, így már tudtam használni az autót. Szombatra meg már tökéletesek voltak az útviszonyok, leszámítva a Pécs és Mecseknádasd között elterülõ hatalmas ködöt.

Természetesen most sem ért rá senki az ismerõseim közül, ez a január 3.-i Téli Mecseknél is így volt, úgy látszik ez a 2009-es év már csak ilyen. Nos, hát nem maradtam otthon, mert kedvem volt túrázni, s a szekszárdi-dombságban pedig sohasem teljesítménytúráztam.

Szekszárdhoz sok jeles, bár kissé szigorú események kötnek, mint pl. megyei iskolai versenyek, központi kémia, biológia érettségi (ez a mostani emelt szintû õse), angol nyelvvizsga, és egy többszöri nekifutásra sikeredett vizsga - autóvezetés városi. Az utóbbinak már lassan 8 éve, mégis beérve a városba hevesebben kezdett verni a szívem, Vacak meg csendben aludt mellettem. Majd kis idõ után megtapasztalom, hogy nem is olyan forgalmas ez a város, nem is olyan bonyolultak az utcák, és nagyobbak a parkolóhelyek mint 8 éve. Hát, tényleg számítanak az évek meg a rutin. Nos, a rajthelyre 9.30-ra értem be, majd onnan a 9.45-ös busszal vittek ki minket Kakasdig. Vacak még életében nem utazott buszon, de szerencsére nem volt gond, úgy ült, mint akit leragasztottak. Rajta kívül még volt egy törpesnauzer, õ gazdájával együtt Pestrõl érkezett. Õk is gyakorlott túrázók voltak.

Kakasdon lefényképeztem a templomot, majd elindultunk föl a Várhegy-tetõre. A jelzések jó sûrûen voltak felfestve, sõt, az egész túra alatt szépen ki volt táblázva a helyes útirány. Egyszer sem tévedtem el, még egy métert sem mentem potyára. :)

A Várhegy tetõi lyukasztás után következett Ladomány, majd Honigpuszta. A honigpusztai-halastó szépen be volt fagyva. A következõ pont Grábócon volt. Itt utoljára 15 éve voltam, amikor Szálkáról gyalogoltunk át egy nyári rajztábor szervezése alatt. 15 év alatt semmit sem változott a falu. Jó volt újra itt lenni, eszembe jutottak a régi gyerekkori emlékek.

Grábóc után pedig ismerõsökkel találkoztam, teljesen véletlenül értem õket utol. Õk Bonyhádon szoktak falat mászni, onnan ismerem õket, meg persze túrázni is járnak rendszeresen. Csatlakoztam hozzájuk. Velük is volt egy kutya, õ még kölyök volt, 9 hónapos. Vacakkal hamar összebarátkozott, majd végig rohangálták a túra hátramaradt részét.

A szõlõs részeknél sajnos eléggé le volt fagyva a betonút, s ott sajnos sikerült egy nagyot esnem. Kissé bevertem a fejem, meg a könyököm, de nem lett komoly baj, folytattam az utat, de már kissé óvatosabban. Szóval nem rohantam a jeges úton.

Az utolsó pont is lyukasztós volt, akárcsak az elsõ. A célba sikerült sötétedés elõtt beérnünk. Összesen 7 óra alatt sikerült teljesíteni a 26,4 km-t. A célban ettünk finom zsíros kenyeret. A kitûzõ, amit kaptunk, nagyon szép és ötletes, tetszik. :)
Felfedeztem egy plakátot, ami a "Tolna megye teljesítménytúrázója" mozgalmat hirdeti. Gondoltam, belevágok, ha már "baranyatúrázó" vagyok, akkor már legyek "tolnai" is. Úgyis félig tolnai, félig baranyai vagyok (eredetileg simontornyai, 2 és fél éve lakom Pécsen), meg a 2 megye szomszédos, tehát a túrák megközelítése nem nagy távolság.

Hazafele ismét megült a köd, de már olyan szinten, hogy alig láttam valamit. Vacak ismét bealudt, még horkolt is. :) Alig vártam, hogy hazaérjek, a köd miatt a hosszú volt az út. A túra tetszett, megyek jövõre is...
 
 
Beugró lányTúra éve: 20092009.01.18 14:37:47
megnéz Beugró lány összes beszámolója
Bartina 30+15 km

Kicsit keveselltük a 26 km-es távot, ezért ismét duplázással próbálkoztunk, amibõl végül is egy hosszú és egy rövidtáv teljesítése sikeredett.

Ezúton kérek minden túratársamat – már aki ismer személyesen -, hogy ha meglát egy túra elõtt útra készülõdni, kérdezzen rám, viszem-e a fényképezõgépemet!

Ez már a 3. túra az idén, amikor végigsajnálkoztam a túra elsõ szakaszát, amiért megint otthon vagy a kocsiban felejtettem a masinát. Az egyszeri ember azt hiheti, a fehér az csak egyféleképpen lehet fehér, de kiérve a hajnali nap által beragyogott téli természetbe veszi csak észre hányféle árnyalata is van ennek az egyszerû színnek! Az érintetlen hó csillogását pedig nem lehet elégszer megcsodálni…

7 órakor rajtolunk el Kakasdról egy kecskeméti triatlonos barátnõmmel, Évával és Vaddinoval hármasban. Az avarral és pár centis hóval borított ösvényeken még jól haladunk, de a földutakon már eléggé nehezen. Az út felszínét az alábbi erõk formálták: a sarat felszántották a jármûvek kerekei, ez megfagyott, kapott egy kis ónos esõt, majd hóréteg álcát. Tehát lépj bátran bárhova, vagy a bokád megy ki, vagy elcsúszol.

Szinte erõltetett menetben toljuk felfelé a Várhegy-tetõre az elsõ „lukasztós pontig. Nyomás tovább a P háromszögön az Öreg-hegygerincén, s már ki is érünk egy rét szélére. Rácsodálkozunk a fentebb írt természeti csodákra, sok-sok sajnálkozás a fotomasina hiánya miatt, majd a Dél-Dunántúli Kéken hullámvasutazunk a Sötét-völgyben a Fazekas völgyig. Egy hosszabbnak tûnõ emelkedõ után elérjük a forraltboros pontot, ahol még csak készülõdnek a nedû elkészítésében. Személy szerint nem is vágytam e korai órában ilyen jellegû innivalóra, felkapunk hát egy-egy almát és már ereszkedünk is lefelé a rémségesnek elõrevetített Ladományt megelõzõ szurdok irányába. Útközben Éva otthagy minket, egyenletesen fut minden terepen, nekem/nekünk ez nem megy még, majd 2 másik futó is megelõz, õket egy darabig még láttuk együtt haladni a távolban, aztán nem is találkozunk másokkal, míg vissza nem érünk az itató-ponthoz.
Mivel elõttünk még csak õk 3-an jártak a szurdokban, szinte nem is tapasztaljuk a jegesedést, már csak a szervezõk által leszórt homok miatt sem. Sajnálkozva gondolok az utánunk jövõ, vélhetõen pár száz túrázóra…

Ladományi pont után ismét természetcsodálás a szorgalmas lábkapkodás közben, Dani még egy emelkedõn való futásra is rá tud venni, itt még mindig reménykedtünk, hátha duplázhatunk. Elkocogunk a halastavak és a Honigpusztai tehenészet hangos, de szerencsére láthatatlan kutyái mellett, majd ismét emelkedõbe kezdhettünk a K+en a grábóci bekötõútig. Grábócon kapjuk a 3. pecsétünket, hogy aztán továbbhaladhassunk Grábóc szegényes házai között. A majorság mellett minden évben elhaladunk, most a hideg miatt a villanypásztor se jelentett veszélyt. Ismét K jelzés, néha futunk hátha, hátha 2x30 lehet még… De már jól jönne egy kis innivaló is, várjuk már nagyon az itató- pontot. Nekem még langyos volt a tea a zsákomban, de Dani vize már egészségtelenre hûlt.
Forraltborozgatás közben be kell látnunk, a 2 kör a Ladományi és a Grábóci pontok nyitvatartási ideje miatt csak rövidebb lehet, akármennyire is rohannánk. S még nem is sejtjük a ránk váró Óriás-hegyi szakasz meglepõ nehézségét. Sebaj, haladjunk, így is nagyon remekül éreztük magunkat, süt a nap, friss hó mindenütt, még kevésbé csúszósak az ösvények. Rövid kocogás ismét a Haramia-forrásig, az esõházban többféle (5?) Balaton-szeletbõl választhattunk, gyorsan tovább, s közben nyafogok, hogy nem tudok emelkedõn enni, ebbõl fulladás lesz.
Ha jól emlékszem elõzõ este mókáztunk a hegyek 2-300 méteres „magasságain”, pedig ha tudtuk volna! Na, itt már nem volt teljesen õszinte a mosolyunk.
Felfelé haladva én is találok egy mobilt, zsebre teszem, érdeklõdgetek az utolérteknél, kinek hiányozhat, de egy darabig nem találom a gazdáját. Gondoltam, majd felhívja saját mobilját… Pár km-t kellett csak haladni, már jön is velünk szembe egy kétségbeesett srác a telefonja után kérdezõsködve. Szegény nagyon meg volt ijedve, még csak nemrégen kapta és tényleg helyes kis készülék volt.

Az Óriás-hegy legyõzése után egy kis szántóföld kerülgetés következik, csendben hálát adok a fagyos idõért, de ez a hálálkodás nem tart sokáig… jönnek a szõlõföldek meredek szurdokszerû csúszós útjai. Dani egy nagy esést könyvelhet el, én 2 kicsit és végigóvatoskodjuk a szakaszt. Fel sem tûnik a leszálló a köd, mely kissé barátságtalanabbá teszi az idõjárást.
A város elején még van egy „szurkálós” pont, behúzzuk, majd óvatoskodó futás a célig, 4.33 körül lett az idõnk végül is. Utólag elégedettek voltunk ezzel az eredménnyel, még ha nem is így terveztük.

Bóbic segítségével ismét kijutottunk Kakasdra s nekivágtunk a 2. körnek. Egy szendvicsekkel teli nylonzacskót lóbálok a kezemben, a forraltboros pontõrök ellátmányát bízták rám.

Már egyáltalán nem találom olyan szépnek a tájat, mint hajnalban. A nap süt ugyan, de az ösvény érthetõ módon feltúrva, a fákról szorgalmasan olvadozik nyakunkba, fejünkre aláhullva a zúzmara. Ismét magunkban haladunk az erdõben, csendben, szótlanul, fáradtan kissé. Furcsa érzés ugyanazt az útvonalat elsõnek és utolsónak is megtenni, mivel jóval a seprûk után indultunk el.

Hosszasabban borozgatunk, beszélgetünk a ponton, a fáradtságtól kényelmesebbre vett gyaloglás után. Elég nehezen is indulunk tovább, már kezdek fázni a rám izzadt ruhákban, ami a késõbbiekben sem tud átmelegedni a lassúcska tempó miatt. A Haramia-forrásnál is tovább beszélgetünk, melegedünk a tûz körül, nem nagyon sietünk nekiindulni az Óriás-hegynek. Szerencsére Daniból egész fölfelé vezetõ úton dõl a „hülyeség”, általam ismeretlen humoristáktól idézget, ezt rekedtes nyihogással jutalmazom, már csak ez jön ki a fájó torkomon. Így könnyebben is érünk fel az addigra saras-csúszóssá vált meredélyen.

A szõlõföldek közötti szakaszt immár sikerül esés nélkül megúszni, viszont sokkal óvatosabban kell haladnunk, hogy ezt el tudjuk kerülni. Mókásak lehetünk majdnem négykézláb haladva, de ez ott már nem sokat érdekel minket, inkább szórakoztat.

Ismét célba érés, csodálkozó hölgyek: mi? 2x? hogyan?

Hiába, a Bartina a kedvenc túrám, ezt mindenki meg is értheti, aki részt vett már egyszer is rajta.
Köszönöm ezt a szép, változatos napot az IFU szervezõinek és Vaddinonak is.



 
 
 Túra éve: 2008
bükkjáróTúra éve: 20082008.01.22 09:29:56
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Bartina 15
2008.01.19.
Táv: 17kn. Idõ 3ó 20p
Reggel: 3-4fok, folyamatosan szemerkélõ esõ, terepen nagy sár

Kissé késõn értem a helyszínre:10.00-ra. Busz már nem ment a rajtba, de a szervezõk nagyon rendesen ki vittek még kocsival és engedtek rajtolni. Így 10.25-kor vágtam neki a 30-as távnak, amibõl 15 lett. A túra elején egy kis emelkedõ után egy szép kilátó fogadott, melyre emlékeztem is legutóbbról, ami vagy 3 éve volt. Majd jött a Haramia forrás, a Gyerektábor és a felázott talaj, amit az elõttem lévõ pár száz ember még "megdolgozott". Valahol itt jött a felismerés, hogy lehet váltanom kéne Bükkös erdõnél. A sár nehezebbé tette a túrát, mint azt szintje indokolta volna. Rövid számolgatás után úgy gondoltam kb du 5-6 körül érnék be a célba a késõi indulás és a sár miatt - így meg késõn értem volna haza. Lényeg a lényeg Bükkös erdõnél átváltottam a 15-re. A pont után egy gerincen vezetett az út ahonnan jól látszott a völgyben gomolygó köd. Majd jött a teás-forralt boros pont, ami a nagy sár miatt nem tudott felmenni Bükkös erdõhöz. Nagyon jól esett a tea. Innen már nem volt messze a cél. Csak a Kálváriát kellett legyõzni, ahonnan jó kilátás volt. Tiszta idõben még jobb lett volna. Bár ekkora (úgy 12 és 13 óra között) elállt az esõ kb. 10km-nél nem lehetett messzebbre látni sajnos.
A túra szervezése nagyon jó volt. Szalagozás minden lényeges helyen. Szines térképpel ellátott itiner, ami szintén alapos volt. Eltévedni szinte lehetetlen volt. A célban zsíros-vajas kenyér, hagyma, lekvár, tea, forralt bor, mindez korlátlan mennyiségben. Ráadásul jelvényt kapott mindenki. Mindezt 500Ft-ból. Le a kalappal a szervezõk elõtt!!!
Összeségében az idõtõl eltekintve kellemes élményekkel tértem haza. És mégegyszer köszönet a rugalmas rajtoltatásért!
 
 
kekdroidTúra éve: 20082008.01.20 16:07:10
megnéz kekdroid összes beszámolója
Bartina 30 – Sártenger Tolnában

Bluggy, placcs, bluggy, csobb, toccs, placcs, francba, bluggy, toccs, a jó francba, placcs, bluggy: nagyjából ez írná le a legjobban a túra egy jelentõs szakaszát. :) Addig viszont sokminden történt. Például amikor még ránéztünk volna a topikra Kerek repkénnyel este, akkor hirtelen elment az áram a kollégiumban, a folyosóra kétségbeesett arcok tódultak ki, a világ összes fájdalmával („mikor lesz internet?”). :) Tehát az utolsó kapott információ alapján abban maradtunk, hogy reggel fél hatkor találkozunk Sancimanóval. Két és fél óra alvás után (szomszéd srác felébresztett hóttrészegen, hogy visszahozta a teafõzõmet :)) letámolyogtunk és alig vártunk pár percet Sancimanóra és táltos Nexijére, ezúton is köszönöm szépen a fuvart, enélkül a logisztika sokkal nehezebb lett volna. Útitársaink Olahtamas és G(Dzsí) voltak, vidáman telt az út, Pakstól a helyi érdekû rádió reggeli kívánságmûsorán avatódtunk be a sosem hallott „slágerek” világába. :) Szekszárdon a GPS profi kezelõi megtalálták a rajtot, felszerelkeztünk és búcsút is vettünk egymástól, mivel Repkénnyel megcéloztuk a 14:12-kor induló vonatot Székesfehérvárra. Akkor, ott ez egészen reális célkitûzés volt.

Külön asztalnál neveztünk a hosszútávra, másutt kaptuk meg az itinert/térképet, ott mondták, mikor és honnét indul a túra különbusza. Éppen elkaptunk egy induló járatot és szûk húsz perc alatt ki is értünk a Sötétvölgyi-tóhoz. Sikerült a tömeg elõtt elrajtolni, kicsivel Beugró lány és Moiwa sporttársak után, akik olyan jó egyenletes tempóban haladtak, hogy megpróbáltuk õket követni, ez egészen Grábócig – hellyel-közzel – sikerült is. A rajthely környéke igen kellemes, fagyos vizû tó mentén sétálunk egy darabig, majd inkább meredek, mint hosszú emelkedõn suhantunk fel az elsõ ellenõrzõponthoz. A Várhegy oldalában álló kilátóból szép panoráma bontakozott ki elõttünk, sosem járt még egyikõnk sem ezen a vidéken. Kerek repkény el is kattint néhány fotót, miközben próbálok a szúróbélyegzõvel a megfelelõ rubrikába igazolást kreálni, miután ez nem sikerül, marad a lap teteje. Lebotladozva a lépcsõn újabb emelkedõn talpalunk fel, ez már majdnem a Várhegy. Kényelmes, nagyon jól járható utak következnek, sietünk, ahogy tudunk, végre újra járhatjuk az erdõt, beszélgetünk, ahogy leérünk a völgy oldalában futó egyszemélyes ösvényre. Örvendetes, hogy nem az erdészeti útra van felfestve a jelzés, mert van rajta néhány dagonyás rész, át is fut a fejemen, hogy mennyire nem szeretem a sarat.

Két lejtõn belekocogunk a távba, amúgy inkább sietve gyaloglunk, megbeszéljük, hogy addig sietünk, amíg van esély a vonatot elérni, ami még mindig nagyon teljesíthetõ célnak tûnik. Utolérjük Siményi Vilit és társát, majd lassan beérjük Beugró lányékat, valamint egy elõzésnél beszólós, zajos társaságot. A Haramia-forrás ellenõrzõpontja kisebb találkozóhelyként szolgál, itt van Laci069, Budai-H.G. és Joeyline is. A pontõrök beköltöztek az esõházba, ennek csak az a hátránya a túrázók számára, hogy vagy kifelé vagy befelé lehet menni, de egyszerre a két irányban nem. Innen szép réten haladunk tovább, enyhén párás az idõ, néha van egy kis ködszitálás, de lehet, hogy már itt is az esõ csepereg. Eléggé emelkedik az út alattunk, de lehet haladni, itt már van némi sár, de ez még mindig nem veszélyes. A harmadik ponton hatalmas, édes almát és fejenként két szelet nápolyit kapunk, valamint a ponttól indulva találkozunk Zsotyekkel. Megint emelkedünk, most egy fokkal meredekebben, mint az imént, szõlõk közé érünk be, majd újra erdõ következik, nagyon tetszik a táj, nyugodt, békés.

A negyedik ponton gyorsan bélyegzünk, a pontõrök magyarázkodnak, hogy itt nem tudnak frissítést adni, mert nem tudták felhozni. Gondoljuk, semmi gond, majd lesz másutt, biztos valami technikai zûr volt. Nos, a technikai zûr oka az a sártenger lehetett, amiben a következõ hét kilométert eltöltöttük. Haladni alig tudunk, eleinte próbálunk valamelyest járható részeket keresni az úton, viszont késõbb a minden mindegy alapon Kerek repkény ötlete alapján belegázolunk az összes pocsolyába, mivel ott kevésbé csúszik a talaj. Utolér Borbély Kata, kicsit lelassul a tempónkra, fényképészeti szakbeszélgetést folytatunk, mit érdemes fotózni a Bartinán címmel. Például rögtön megjelenik egy szántóföldrõl a Mecsek vonulata, távoli, kékes hegyek látszanak, keresem a Misina TV-tornyát, de nem látom. Utolérünk egy ismerõs hátizsákot, hordozója Nagyondinnye, egy ideig vele és Rafterrel dagasztjuk a sarat. Meglátjuk Szálka házait, messzebb a halastó is mutatja magát, mi viszont nem megyünk le a faluba. Inkább tapossuk még a sarat, olyan jó mulatság úgyis. :) A cipõknek már úgyis mindegy, a nadrágunknak szintén, nincs az a kamásli, ami kivédené ezt. Útelágazáshoz érkezünk, balra mûút, jobbra ugyanaz a latyakos-sáros valami, amit eddig is követtünk, a szalag természetesen jobbra mutatja az irányt, ha arra, hát arra, megyünk.

Grábócra hirtelen jobbkanyar után futunk be, feltûnik, hogy eláll a szemerkélõ esõ, ami most egyáltalán nem volt zavaró, annyira lekötötte figyelmünket a sár. A ponton leülünk, szemlét tartunk, kapunk pecsétet és nápolyit, idõt nézünk, de tudjuk, hogy a vonatnak körülbelül akkor inthettünk búcsút, amikor elõször merültünk bokáig a sárban. Mellesleg, a helyzetet néhol egy kis jég színesítette, ami legalább megmagyarázta, miért van ekkora dagonya. A faluból kifelé egy sereg libát sikerül magunkra haragítani, kicsit sajnáljuk az utánunk jövõket, akiket nyilván szét fognak tépni a vérszomjas baromfik. :) Az útnak ez az ága sokkal kényelmesebben járható, emelkedik kicsit az út, majd hirtelen lejtésbe kezd. Páran mindenféle alternatív útvonalakat próbálnak ki, páran pedig szembejönnek velünk. A szalagok romos vadászházhoz vezetnek, rövid technikai szünetet tartunk, közben utolér az idõközben kissé lemaradt Nagyondinnye. Méreten felüli Kék sáv jelzés hív az emelkedõ felé, fentebb kevésbé romos háznál iszunk pár kortyot és tovább emelkedünk. Repkény lába kezdi megmakacsolni magát, néha megállunk kicsit pihenni. Visszaérünk arra a szakaszra, amelyiken már Grábóc felé sem volt egyszerû menni, de azóta végigtrappolt az úton az összes résztvevõ mögöttünk a 30-as távon.

Visszaérve a pontra két jó hír is fogad minket, az egyik, hogy közelre ígérik a frissítõpontot, a másik, hogy állítólag innét sokkal járhatóbb az út. Viszont ígérnek egy szurdokot is, amelyen eléggé nehéz lesz lemenni. Ezek után is nehéz? Hahaha, létezhetetlen. A forralt bor viszont határozottan csábítóan hangzik. Haladunk tovább, caplatunk a különbözõ fokozatú sárban, kilátóponton háromtagú kis társaságtól kérünk közös fotót magunkról, cserébe mi is készítünk egyet róluk. Odébb fenyves, Repkény megjegyez valamit a fenyõillatú illatosítókról, nem értem a célzást, de észreveszem én is a kis bódét a szõlõtábla végében. :) Utolérnek, majd meg is elõznek Sétálós Bácsiék és nemsokára a nevezett szurdokba lépünk be, nem annyira túlzó a név, bár inkább mélyútról, mint szurdokról van szó. Az elnevezés lényegtelen, a sár az aljában lényegesebb, fõleg, hogy nincs hol megkapaszkodni, nem gyõzök hálálkodni Kerek repkénynek, hogy mégis rábeszélt a túrabotokra, pedig úgy voltam, hogy minek vigyünk, alig vannak szintek a túrán. A sárlavina jellegû szakaszon így mégsem esünk el, az aljától pár lépésre pedig ott vár egy nagy bögre forralt bor. :) Nagyon jólesett, fõleg, hogy az utóbbi pár kilométeren nem álltunk meg inni. Pecsétet itt nem adnak, megisszuk a bort és megyünk is tovább, eleinte kisebb, majd nagyobb hétvégi telkek között túrázunk, rövid lejtõ után újra felfelé. Utunk mellett valahol furcsa betontorony magasodik, nem tudom, mi célt szolgálhat (lövegtorony talán?). A szõlõk után már házak között túrázunk, csodaszép a kilátás kelet felé, Szekszárdon túl az Alföld terül el a párában.

A kilátó pedig közelebb van, mint gondolnánk, az emelkedõ nem olyan meredek, mint amilyennek tûnik, a pontõröknél igazolunk és leülünk pár percre, nézzük a kilátást és Tolna megye székhelyét a lábunk elõtt. Majd összeszedjük magunkat és lépcsõsorokon sétálva lemegyünk a belvárosba. Szekszárd alapvetõen jó benyomást tesz rám, kellemes sétálóutcán megyünk a cél felé, a DDK utolsó (vagy éppen elsõ?) néhány száz métere csatlakozik utunk végénél. Platánokkal szegélyezett úton érkezünk meg a célhoz. Az iskolában kedves rendezõk és nagy tömeg fogad, elõbbiektõl megkapjuk a díjazást (szép jelvény) és egy kérdõívet a túráról. Utóbbit kitöltjük, megeszünk egy-két szelet kenyeret, nézzük, ahogy sok ismerõs érkezik, végül kisétálunk a vasútállomásra. A rendezéssel maximálisan elégedettek lehetünk, ahol nem volt véletlenül jelzés, ott mindig volt szalag vagy kirakott nyilak, eltévedni nem lehetett, a szolgáltatás tökéletes volt. Aki pedig eljött és nekivágott a dagonyának, annak pedig nagy gratula és minden elismerés, jobban elfáradtunk, mint máskor egy 50-60 km-s túrán. :)

Kékdroid
 
 
olahtamas-Túra éve: 20082008.01.20 15:59:04
megnéz olahtamas- összes beszámolója
Bartina 15 helyett 18 helyett 20 :)

Gyors elhatározással pár nappal a túra elõtt kezdtem ráhangolódni a túrára.
Szerencsére sikerült jó kis csapatot toborozni, hogy lemehessünk borozni :)
Hosszas és kitartó rábeszélés után sikerült a hosszú táv helyett,
a rövid távra rávenni Sancit és G(Dzsí) is hamar megadta magát !
A nevezés után séta a buszmegállóhoz, ahol gyorsan jött is a busz.
Unikum sör kombinációval múlattuk az idõt a buszozás alatt, és hamar oda is értünk.
Itt ért az elsõ csapás, hogy a Tó büfé nem volt nyitva !
Kénytelenek voltunk az utolsó sörünket felbontani a készletbõl, amíg a rajtolási sor rövidülését néztük.
10 perc múlva már megjelent a következõ busz, így lepecsételtettük itinereinket,
üdvözöltük az érkezõket, és nekivágtunk a túrának 08:28-kor.
08:44-kor értünk a kilátóhoz, ahol a lyukasztót csak hosszas sorbanállás után lehetett elérni,
és a tömeg miatt elég balesetveszélyes is volt a közlekedés a besarazódott lépcsõn !
08:51-kor tudtunk továbbindulni a Kék háromszög jelzésen.
A Déldunántúli kéket elérve picit elgondolkodtunk a hivatalos rövidítésen is, de végül nem éltünk vele.
09:44 A Haramia-forrásnál gyorsan ment a bélyegzés, egyéb szolgáltatás híján elõkerült az unikum, és a disznósajtos szendvics.
10:10 Sötétvölgyi tábor, itt is gyorsan ment minden, csoki hasba, alma zsebbe, irány Kelet.
10:55 Elértük a várva várt IV-es ellenõrzési pontot, de csalódottan állapítottuk meg, hogy a forraltbor szállítmány nem jutott fel.
Egy 20 perces geoládás kitérõt tettünk, majd nekivágtunk a forraltbor felkutatásának.
Pontosan délben érkeztünk a forrasltboros ponthoz, és már közeledvén rántottam elõ a nemes cél miatt hozott pohárkámat.
Kellemesen telt az idõ, észrevétlenül töltöttünk el 21 percet a kondérok körül !
Egy órakor értünk a kilátóhoz, ahol 15 perces geoládás kitérõ után érdeklõdtünk már a szintidõ végett.
Szerencsére nem vették szigorúan az idõlimitet, így a Bartina népi mondáját magunkra is értelmezve betértünk a Kelemen pincébe,
így további 45 perces bor és pálinkakóstolással, toldottuk meg a programot.
Sõt az idõközben kiürült vizespalackomat is meg tudtam itt tölteni. / Persze nem vízzel :) /
Az iskolába 14:23-kor értünk be, így sikerült azért 6 órán belül teljesíteni a távot.
A célban ráadásul a szép jelvény átvétele után, zsíroskenyér fogadott hegyekben, és az itókák is nagyon finomak voltak.
Összességében nagyon jó túra volt, köszönet a szervezésért.

Képek:

http://fotoalbum.hungarotel.hu/olahtamas/2559#2

Megjegyzés:
-Bár flottul ment a buszozás az elején, ha már a poharaknál figyelembe vesszük a környezetvédelmi szempontokat, akkor esetleg a buszt is el lehetne hagyni.

 
 
Ken-Shi_KunTúra éve: 20082008.01.20 10:17:21
megnéz Ken-Shi_Kun összes beszámolója
Bartina 15
Avagy az össznépi sárdagasztás

Egy fõ hozzászólás így elõre: a túra egyik színfoltja és egyben talán sokak számára legidegesítõbb dolga volt az egyetlen, amirõl a szervezõk nem tehettek: az idõjárás.

De akkor a túra:
Reggel van, a nap még sehol, de én már a vasútállomáson várom a Sárbogárdra tartó személyvonatot. Majd onnan InterPicire szálva sok túratársat látván megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ennyire késõn tud csak a rajthoz mennni. Az idõ kellemesen borongós, 10°C körüli, a rajtban gyors adminisztráció, majd egy kitûnõ minõségû itimer és térkép a bizonysága, hogy a szervezõk értik a dolgukat, de ezt még sokszor megtapasztalhattam az út során. Majd kapta mindenki az utasítást: 6-os kocsállás a pályaudvaron. Különbusz vitt minket közvetlen a rajthoz, egy gyors béjegzés idõpecséttel, és már indulhattunk is. Elérvén a földutat tisztes mennyiségû dagasztott sár fogadott minket, de akkor még nem gondoltam volna, hogy ez így is marad. az elsõ lyukasztós ep után indulás hegynek fel. kb második nekifutásra sikerült is feljutnom. Ekkor kezdte el váltani egymást a szemerkélõ és szakadó esõ, és ez elkísért minket egy ideig. Második ep egy szép tisztáson, pecsét, idõ, indulás tovább. A talaj maradt a szokásos, ha nem rosszabb (pontosabban inkább rosszabb). A Harmadik ep viszonylag hamar megérkezett, itt két szelet ostya és egy szép darab alma volt a jutalom a pecsét mellé. A negyedik ep elég soká érkezett meg, ismételten a terep hihetetlen adottságainak hála, de a gyönyörû táj az idõnként felbukkanó tisztásokon bõségesen kárpótolt ezért. A ködbe veszõ táj, a szõlõ tõkék mindenfele, már elõre vártam mit hoztak ki termésükbõk idén a szervezõk ^_^. A Negyedik ep gyönyörû tisztás közepén ált, sajnos forraltbor nem várt minket, amit lefelemenet kezdtünk érteni miért. Kis futómûállítás, pihenés, ivás, és már mentem is tovább. Az "utat" elkerültük, inkább a szánzás szélén mentünk, ott kevésbé volt agyagos a talaj. Majd miután a terep lejtmenetbe váltott már nem volt esély félreállásra, "mehettünk" a jó esetben csak bokáig érõ latyakban lefelé. A táv egy részét csúszással teljesítettem, habár akaratomon kívül. Ezen út végéhez közeleve ismerõs illat ütötte meg az orromat, kisvártatva meg is láttam amit kerestünk: a betonút innen nézve elején, onnan végén a katasztrófavédelem egy terepjárójának utonfutójában melegedett az isteni nedü: Forraltbor, és meleg tea. Kinek-mi. Innen továbbmenve egy tipikus falukép bontakozott ki elõttünk, majd kisvértetva egy komplett városkép, és nem is a szegényebbik verziója. A szép házak mellett elmenvén próbáltam a memóriámba vésni a szebb megoldásokat a jövõre gondolva. Majd elértünk a kálváriához, illetve a kilátóhoz, ahol újabb pecsét fogadott minket. Innentõl már csak lefele vezetett az utunk. Majd a városba érvén futótempóra váltottam. A célban pecsét, gratuláció, emléklap és gyönyörû jelvény fogadott minket, nem is mellékesen a már megismert forraltbor és tea ipari mennyiségben, megspékelve vajas- illetve zsíros kenyérrel, lekvár és hagyma választási lehetõséggel is. Erre azonban nem nagyon volt idõm, egy pár falat és egy pár pohár után rohantam is a vasútállomásra.

Egy gyönyörû vidéken átvezetõ túra volt ez, kicsit elfolyósodott útvonallal, de nekem ez egy kicsit felüdülés volt. A szervezõk kitûnõ munkát végeztek, az útvonal könnyen követhetõ volt. A pontok mindig jókor jöttek, és a végére már a nap is kisütött. Összességében ez egy olyan túra volt, ami után térdig sárosan, de vigyorogva mint egy töklámpás emlékeztem vissza hazafele menet. Jövõre ugyanitt!
 
 
lomhaTúra éve: 20082008.01.20 08:55:41
megnéz lomha összes beszámolója
Uff!

Mikor a túra után este hazatértem, a bakancsaimból meg a mackómból annyi sarat mostam ki, hogy egy kisebb virágcserepet meg tudtam volna vele tölteni. Ez az egyébként lightos, baráti túra felázott talajon és szekérutakon kutya kemény melóvá vált.

Viszont: Gyönyörû itiner, kedves szervezezõk, tökéletesen jelzett útvonal, nagyon szép kilátás, igazából csak dícsérni tudom a rendezvényt, legfeljebb azt javasolnám, hogy az emléklapon hasonló években ne szöveg legyen, hanem egy hatalmas sártócsa képe, mert erre a túrára így tudok majd legjobban visszaemlékezni.
 
 
 Túra éve: 2006
ImiTúra éve: 20062006.01.23 09:11:50
megnéz Imi összes beszámolója
Reggel kinéztem az ablakon, nem láttam a ködben az utca tútoldalát. Na, szép, bolyonghatunk a ködben! Az autók teteje zúzmarás volt, a meteor egész napra fagyot jósolt, gondolkodtam, hogy túrabakancs legyen vagy sportcipõ vastag zoknival - aztán a túrabakancs mellett döntöttem. (És milyen jól !  ) Fél hétkor már az Úttörõháznál (ma katolikus iskola) voltam. Nevezés, rövid várakozás a buszra – ami Kakasdra vitt bennünket – aztán indulás. 5-ös sorszám-mal, 7:20 –kor elindultam. Köd sehol, süt a Nap, igazán szép az idõ. A házak között igazi falusias illatok, többen rámköszönnek, én is köszönök a szembejövõknek. Mosolygunk.
Máris a Sötétvölgyi horgásztónál vagyok, teljesen fagyott, de nem megyek rá. A kilátóhoz jó kis meredek kaptató visz, félúton megállok, kifújom az orrom, mert meglevecsesedett. Az utolérõ egyik túratárs jókedvûen jegyzi meg „Ez aztán kihozza a t…..ot az emberbõl” Elérjük a kilátót, az ismerõs pecsételõkkel elbeszélgetek, majd indulok a többiek után. Aztán kis idõ múlva észlelem, hogy valahogy rossz helyen vagyok, a sebtiben átolvasott itinerben mintha más lenne. Aztán szembejön velünk egy dühös ember, mi is visszafordulunk. Az állomáson azt hitték, hogy direkt mentünk rossz irányba, azért nem szóltak! (Hehe, tényleg jó vicc volt) Aztán megnézem – tényleg jól látható az útbaigazító tábla, csak elnéztem. Tovább, fel a jelzésen, át a gerincen, majd le Sötétvölgybe. A játszóteret szépen felújították. Elmegyünk az Úttörõtábor mellett – tavaly milyen finom forraltbort ittunk itt – fel a szõlõk között a Szarvas szurdikhoz. Innen a kéken néhány perc alatt a Bükkös erdõnél vagyok. Na itt a forralt bor. Nagyon finom, két pohárral is iszom, majd továbbsétálva megeszem a sajtos kiflimet is. A Haramia forráshoz mehetnék az Óriáshegyrõl leereszkedve is, de az útvonal más, így a sárgát követem. Hamarosan elérjük a haramiaforrást – itt utolértem két pécsi kollégát – majd tovább, fel a kékre. Itt szembetalálkozunk a 15-ösökkel, nagy csoportokban sétálnak. Grábóc elõtt kezdett sáros lenni az út, majdnem a központig tocsogok. Aztán Grábóctól Szálkáig, felfelé, az út agyagos, felolvadt a teteje, tiszta sár. Csak lépkedek, mint a sífutók felfelé, lassan. Nagyon megvisel ez a 3 km – szerintem az út legnehezebb szakasza – de csak felérek. Leszaladok Szálka központjáig – közben megcsodálok egy utcajelzõ táblát – fából készült, az utca névadóinak (Petõfi, Kossuth ) arcképével. Szép. Forralt bor a mûvház elõtt, majd tovább. A sárga kereszt ismét sáros szakaszon megy, de kis idõ múlva balra betérek az erdõbe vágott széles útra. Az út füves, jól járható, párhuzamosan fut az agyagos, sáros úttal, ezt választom. (Mint mindenki.) Felérve egy nyíl mutatja, hogy balra, viszont a bélyegzõ bója sehol. Többen ta-nácstalanul ácsorognak, ketten jobbra leindulnak – ahol a S+ csatlakozik a Z+ -hoz. És igazuk van, ott a bója ! Úgy látszik, csak a kitûzõk mentek a sáros úton, mindenki más az erdei utat választotta ! (Hehe, úgy kellett nekik !) Aztán megint sárdagasztás, majdnem Görögszóig. Itt is el kell menni bélyegezni kb 100 m-t, majd vissza az útra. A Z-n sétálunk be Szekszárdra, közben lemászunk a szõlõhegyrõl majd fel egy másikra és csatlakozva a piros jelzéshez, újra le. Namégegyszer fel, már itt is vagyunk a Kilátónál. A lépcsõsoron lefelé érzem a térdszalagjaimat, nehéz lefelé menni. Beérünk az iskolába, megtelt a nagy ebédlõ, mindenki jókedvû, hagymás zsíroskenyér és forraltbor a menü. Mi is kell még több a boldogsághoz? (Talán egy forró fürdõ ! Megtettem.)
Szép volt. Minden szakasz más volt, emelkedõ, lejtõ, fagyott talaj, sár, havas-jeges rész – kö-szönet a szervezõknek, akik értünk is dolgoztak - Bartina 30, jövõre veled ugyanitt, ugyanígy.

Imi
 
 
 Túra éve: 2005
getheTúra éve: 20052005.03.02 09:09:28
megnéz gethe összes beszámolója
Erdei kalandjaim 198. rész - Bartina 30 - avagy be van számolhatnékom


Hosszas vívódás után elindultam Szekszárdra személyvonattal (ahol nem engedett föl a gépre a mozdonyvezetõ pedig van rá érvényes engedélyem grhhh) majd InterPicivel, ahol az egyik kocsit félig megtöltötte K. József BKVs különítménye, némi zavar támadt a helyjegyekkel, de a felkészült jegyvizsgáló percek alatt rendet teremtett. Ja találkoztam Lencséék Békájával is, beneveztünk (gyorsan) majd elindultunk (még gyorsabban). Az elsõ pont a kissé avantgárdra sikerült boremlékmûnél volt egy Balatonnal, majd a szõlõk között kellett elég sokat bolyongani majd 7-8 km után majdnem aláestünk egy szekszárdi helyijáratnak :) a ponton a buszvégállomásnál jelentõsebb pecsétrevárás közben finom almával csaptuk el az idõt. Ezután csatlakozva a CsBT sebesvonatához értünk fel a következõ pontra, ahol gulyáságyúból osztottak nagyon finom teát és gyümölcsös forralt bort. Innen már kezdett felolvadni a talaj, sárt eredményezve. Nemsokára utolért VM, innentõl kicsit felgyorsultak az események, utolértünk egy csomó topikost, nem sorolom, mert akit kihagyok megsértõdik. Sportszakmailag technikás lejtõn kellett legurulni a "Balaton-kilátótól", amiben a következõ pont volt. Lent kis aszfalt, majd a tábori ponton újabb ismerõsök, két macsó is :). Ezután nem sokra emlékszem mert kissé gyilkos volt a tempó de nagyon szép volt az idõ és a táj látványtechnikailag. Az elején már egyszer megelõzött 15-ös osztályokat még egyszer utolértük :) majd bekocogtunk a célba, ahol nagyon fel volt pörgetve a kiszolgálás mind díjazásszakmailag mind etetéstechnikailag. A díjazás jópofa emlékezetes lap, képeslap a túráról meg egy vagány jelvény. Ja ördögien sokan voltak (666 induló). Örömtúra, köszönjük szépen, ja meg a fuvart is J. úrnak.



Ennyi.
 
 
efemmTúra éve: 20052005.02.25 17:01:41
megnéz efemm összes beszámolója
Bartina 30

Az "Emlékezetes lapom" szerint napsütésben "kimozdultam a szobából" és 30km-t gyalogoltam.
Órám szerint 3800KCal-t használtam el, amit ellentételeztem forraltbor fogyasztásával 3x, finom teával valamint otthonról hozott pogácsával. (Vlaszíj megjegyzése a teáságyúnál: "Te aztán tudsz élni efemm!") Útközben 2x Balaton szelet, a célban zsíroskenyér-svédasztal. Ellátás tökéletes.

Az útvonal jelentõs része szõlõhegyen ment (egészen Balaton-felvidék fílingem volt, csak hiányzott lenn a tó), több helyen hordót tisztítottak, dezsõt szereltek.

Kissé sok volt a beton az útvonalban. Szerintem vagy a túrát kellene késõbbre tenni, vagy a tavasz érkeztét elõbbre, úgy még szebb lenne.

efemm
 
 
 Túra éve: 2004
Frei BergerTúra éve: 20042005.10.24 23:32:33
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/puszta-bartina/puszta-bartina.htm (képek is)

Bartina 30, 2004.január 17, szombat, indulás 8 óra, érkezés 16 óra, gyalogos táv 28,3 km, szintidõ 8 óra.

Csak a benzinkútnál vásárolt megyetérképrõl tudom meg, hogy Bartina Szekszárd egyik városrésze, de hogy miért, és mit jelent, azt végül is az internetrõl sem tudom kideríteni (ilyen címen csak egy krumpliexportõr és egy rokonságkeresõ honlap jelentkezik). Hajnali háromkor néhány vidám fiú és leány igazít útba a katolikus iskolához, amely, bár a túrakiírás szálláslehetõséget említ, csak sötétség fogad.

A reggeli bejelentkezés után különbuszok visznek Kakasdra, az országosan ismert, Makovecz-tervezte faluházhoz. Szép, napsütéses az idõ, elõre látható, hogy a napok óta fagyott, sejthetõ, hogy a napsütéstõl felolvadó talajon nehéz lesz a gyaloglás – tényleg, minden lépés kettõs erõfeszítést igényel, és a nap végére a fülünk is sáros.


A Szekszárdi dombság nem egy ismert turistacélpont, és tulajdonképpen nem is mondhatom, hogy különleges. Ami feltétlenül említésre méltó, hogy a túraútvonalakon, tanösvényeken a Gemenci Erdõ- és vadgazdaság jól karbantartott, példaszerû tájékoztató táblákat üzemeltet, amelyek a helyi állat- és növényvilágról adnak tanulságos áttekintést. Az egyik eldugott erdészház mögött faállványon frissen lõtt, már kibelezett õzike lóg. Korábban már találkoztam a nevével, de még soha nem láttam a szerb ortodox kolostort és templomot Grábócon, sajnos, most is csak a külsõ kerítésig jutok el: igazi „mediterrán” hangulat a dombok közötti mély völgyben. Az egyetlen falu, amelyen útközben végig is megyünk Szálka, ahol egymást érik a falusi turizmust hirdetõ házak, sok udvarba német rendszámú autók, nyilván egykori kitelepített, visszatért svábok, az egész falu szépen, gondosan karbantartva. El is idõzöm egy órácskát a barátságos, hangulatos kocsmában. Szekszárd legmagasabb pontjára, a Kálváriára új, családi házas lakónegyeden keresztül visz az út, újra és újra elképedek, milyen ízléstelenségeket és hivalkodásokat képes létrehozni a pénz (de ez nem szekszárdi sajátosság).

A túrával kapcsolatos szervezési megjegyzéseimet általában jobbító szándékkal szoktam elmondani a végén a szervezõknek, de most felbosszant, amikor a célban, hivatkozva az internetes túrakiírásra, zuhanyozási lehetõséget keresek, és a szervezõk hímeznek-hámoznak. Vissza akarják adni a részvételi díjat (500 Ft), és azt mondják, hogy legközelebb legfeljebb nem megyek. Eltekintve attól, hogy nem veszek részt kétszer ugyanazon a túrán, igazán gyermeteg ez a reakció. Haraggal válunk el, én pedig a száz méterre lévõ városi fürdõ szaunájában vigasztalódom. Utána érthetõen jól esik a fõ tér egyik pinceéttermében a kiadós vacsora (harcsapaprikás túróscsuszával, stb...) és az azt követõ szundítás az autóban. Éjfél után indulok el, amikorra persze a délutáni kiadós esõ ráfagy az útra, úgyhogy Zircig mintegy négy órát tart az út, kemény 40 kilométeres sebességgel.

Ez a túra a bakonyi embernek nem nagy kihívás, viszont a borivóknak feltétlenül ajánlom, szekszárdi pincelátogatással egybekötve.