Túrabeszámolók


Gerecse

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2023
KFeriTúra éve: 20232023.04.29 23:07:17
megnéz KFeri összes beszámolója

Ismét Gerecse, ismét a klasszikus távon: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2023/04/gerecse-50-nagy-sardagasztas-20230415.html

 
 
OttorinoTúra éve: 20232023.04.17 11:34:46
megnéz Ottorino összes beszámolója
AZ OTTHON KINYOMTATOTT ITINEREMMEL

2023.04.15-én, szombaton félhét előtt, tizennegyedszer indultam el a Gerecse 50-en.

- Nincs rajt-ásványvíz?

- Már tavaly sem volt. Amott lehet vételezni almát, egy kis zacsi mazsolát és egy töltött ostyaszeletet.

- Köszi!

Bíp, mondja az indító rendező QR kódot leolvasó telefonja, és már lódulok is.

Egyedül megyek, ma nem volt hajlandó velem jönni senki sem. Ki a rossz időre, ki a tömegre hivatkozva, ki pedig más túrán való részvételre hivatkozva maradt távol.

A flaszterről betér a tömött mezőny az erdőbe. A János-forrásnál nincs ellenőrzőpont. A pandémia miatt az odáig meglévő tíz ellenőrzőpontot lefelezték, mondván, hogy minél kevesebb legyen a kontaktus. A pandémia elmúlt, vagy csak a hisztéria múlt el, de az öt ellenőrzőpontból nem lett megint tíz; nem kell annyi pontőrt kiállítani.

Felérve a kanyarhoz, ahol az Arany-juknál a piros sávról át kell váltani a sárga sávra, látom, hogy az emberek úgy mozognak, mint a megboldogult Máj kell Dzsexon a szimpadon: előre lépkednek és hátrafelé haladnak, épphogy csak a tökükhöz nem kapdosnak. Na, hát én nem vagyok hajlandó már a túra elején gyurmázni a sárban, inkább nagypistázok jó 600 métert, vagyis felmegyek a piroson a szekérútra. Egy jó darab nyugi köves út után visszacsatlakozom a mezőnyhöz, amely már átküzdötte magát az agyagon.

Pár éve nagy mennyiségű zúzalékkövet szórtak ki erre az amúgy is köves szekérútra. Ezután csak folyamatos botladozás árán lehetett a guruló köveken előrejutni. Lövésem sincs, hogy mekkora gépeket közlekedtetnek erre, de a kövek tetején a kövek mára már besüppedtek, most éppen pocsolyákkal tarkított, sáros az út. Alig akarom elhinni. Mindezek ellenére remélem, hogy nem sietnek az illetékesek egy újabb adag öklömnyi kő kiszórásával. A pusztatemplomnál csippantás és bélyegzés van. A bélyegzés nem kötelező, de hogy néz ki egy itiner pecsétlenyomatok nélkül?

- Alma nincs?

- Hát, volt a rajtban!…

Ja, jó, akkor továbbállok. Egyre sárosabb útszakaszok következnek, de a kurvanyázás tízes skáláján még nem érik el az 5-ös szintet. Viszont a keskenyebb út miatt tömörül a mezőny, a hullámvasút lejtőin is fékezni kell. Amikor leérünk a műút mellé, sóvárogva nézem a szürke csíkját a kenőcsös sáros terepen caplatva. Néhol inkább a küzdelmesebb dzsindzsás előrejutást választom. Amikor végre le lehet jutni a műútra, az esőháznál nem kötelező jelleggel TARDOS bélyegzést lehet begyűjteni az itinerre. Még szép, hogy kérek. Most van a harmadik alkalom, hogy fel kell menni a Gorba-tetőre, ami nem kis szintemelkedés pluszban, a többlettávról már nem is szólva. A sziklás felmenetel még hagyján, de lejönni csak agyagsíeléssel lehet. Odalent Tardoson beteríti az utcát a túrázók cipőiről lerázott sár. A templom után, a kocsma előtt a pandémia óta nincs ellenőrzőpont. Minek is?

Tardost a túrázónáczi települések közé sorolom, mert a járvány alatt elutasították a gyalog áthaladni kívánókat, bezzeg autóval korlátlanul lehetett hozni-vinni a fertőzést. A zöld sáv/piros kereszt/kék kereszt jelzések mentén a Rákóczi Ferenc utcán felkanyarodunk az erdőbe, majd sokáig a kék sávot követjük. Tavaly talán ezen a szakaszon volt a legnagyobb sár, de most haladhatós a talaj. Ezúttal valószínűleg máshol intenzívebb a fakitermelés. A régebbi térképeken is szerepeltetett Schandl-hársnál megállok, és a gyökereire tenyerelve energiát tankolok.

Érdekes, de most a kő hátán kő Kis-Gerecse oldal is igen sáros. Elképesztő. A Pusztamarót ellenőrzőponton, ami valójában a Vízválasztóhoz van inkább közelebb, csak a csippantást és a bélyegzést gyűjtöm be, és már menekülök is tovább a tömeget némileg magam mögött hagyva. A szendvicsemet inkább a köves szekérúton botladozva eszem meg. A nagy, kétszárnyú kapuhoz érve látom, hogy a mellette levő létrán másznak át a túrázók. Mi van? Idén már ezt a rohadt kaput sem nyitották ki? Francba! Aki nem félti a ruháját, az egy, a drótkerítésbe vágott lukon préseli át magát. A létra tetejéről látom, amint erős emberek éppen kiakasztják egyik sarkánál a kaput. Nagyon helyes. Azt legalább bizton lehet állítani a magyar emberről, hogy kreatív. A létra előtt sorban álló túrázók a kapu résén át egyszerre szabadulnak rá az útra.

Idősebb túrázók csoportja jön szembe.

- Hova tetszenek menni ilyen 5zar időben?...

Olyan egy óra tájban az alkalmi szitálásokból cseperészés lesz, majd rövid kihagyás után tempósabb csöpögés veszi kezdetét. Nem tartom indokoltnak az esőköpeny előhalászását a hátizsákból. Némelyek könnyebb eső elleni alkalmatosságot öltenek magukra. A csapadékhelyzet majdnem a túra végéig ilyen változékony marad; sötétebb és világosabb felhők váltják egymást felettünk, néha mintha a Nap is át tudna derengeni rajtuk.

Elfogy a köves út, a kenőcs veszi át a hatalmat. Ahol lehet, ott a szegélyen küzdök a gyengébb cserjékkel. A mélyutas szakaszok a legpocsékabbak. A Király-kút esőházában nem vizesek a padok megnézem, hogy mi dörzsöli a talpamat, de nem találok semmit a cipőmben.

Héregen a temető vízcsapjából szoktam vizet vételezni pezsgőtablettához, de most megyek tovább a zöld sávon, mert nincs meleg, nem vagyok szomjas.

Héregen sincs ellenőrzőpont, csak fizetős cuccok hozzáférhetők. A nagyon meredek emelkedő előtti emelkedőt szép lassan, de megállás nélkül győzöm le. Többen félreállnak levegőzni. Nem tudják, hogy mindjárt itt lesz egy még meredekebb emelkedő, vagy tán éppen az elkövetkezendőkhöz merítenek oxigént. Félelmem ellenére a kapaszkodókötéllel biztosított, nagyon meredek emelkedő talaja nem csúszik annyira, mint ahogyan képzeltem. Szép nyugiban, a lépéseket megfontolva hagyom magam mögött a túra eme kitüntetett szakaszát. Ellenőrzőpont persze már itt sincs a pandémia óta, de a hegyimentő csapat szemmel tartja a felfelé kapaszkodókat.

- Nem tudod, miről maradtál le – mondja a sátorban az egyik férfitag a másiknak.

Mosolygok magamban; előttem egy igazán formás, befont hajú, hirtelenszőke leányzó kaptat testhezálló dresszben. Pár lépés erejéig próbálok nem lemaradni „róla”.

Egy bal kanyarral rátérek a kék sávra, és irány a messzi vértestolnai műút. Kezdetben a Bánya-hegyi bányából származó, barnás színű, márványszerű mészkőtörmelék szegélyezi az utat, később válik sárosabbá a talaj, de nem éri el a kurvanyázási szintet. Az ugaron hagyott szántóföldön átlóban vág át a mezőny, csak néhányadmagammal haladunk a négyzet oldalain. Ugyanez a helyzet a vértestolnai műútra való leözönléssel. Az etetőpontot szerencsére megtartották. Megsózok, megpaprikázok, és összecsapok két lila-hagymás félkaréjt. Elfogyasztása után – bár melegről szó sincs – megiszok két pohár ballonból csapolt szódavizet. A sorompót követő bal kanyar után a sár szintje eléri, de talán meg is haladja a 6-os kurvanyázási szintet. Évekkel ezelőtt jótét lelkek néhány teherautónyi sittet terítettek itt el, de már csak néhol lehet észrevenni egy pár tetőcserép-, vagy metlachidarabot; gyakorlatilag az egész kiszórt cucc besüppedt az agyagos talajba. A lejtős szakaszokon „siklanék” lefelé, de a kedves túratársak némelyike olyan cuki, hogy kézen fogva andalog a partnerével. Érkezik a Tarján felől csatlakozó kék kereszt jelzés és később a nálam szintén mérföldkőnek számító, évekkel ezelőtt a földbe döngölt vadlábrács. Normál esetben a rácstól 12-13 percre van a koldusszállási éles kanyar, de a talajviszonyokat tekintve ez most időben egy kicsit hosszabb lesz. Koldusszálláson ellenőrzőpont nuku, viszont van lajtkocsi, ami meleg időben nagyon hasznos, de most nem csapolok, és másokat sem látok rácuppanni. A megszokott köves emelkedő következik az ő hajtűkanyarjával. A Kinizsin éjszaka jó látvány a felső ágon, ellenkező irányba emelkedő fejlámpák kígyózó sora. Bár most nem a százason vagyunk, de már többeken látszik, hogy a Fura Járások Minisztériumába igyekeznek.

A kisréti ellenőrzőponton már nem is érdeklődök holmi müzliszelet felől.

Az utolsó sársíelés következik. Nemsokára hallani lehet az autópálya szakadatlan motorzaját. A keskeny, bozótos ösvény lejtőjének aljáról már csak fel kell kapaszkodni a sárrázóra és ott vagyok a pálya melletti ellenőrzőponton. Nem tudom, hogy miért éppen ezt az ellenőrzőpontot tartották meg, amelyiknek nézetem szerint semmi értelme, de hát ez van. Minden esetre itt könnyebb ellenőrzőpontot felállítani, logisztikázni, mint a ringó, rengő rengetegben.

Sokakkal egyetértve én sem szeretek aszfalton túrázni, de a töméntelen derék- és csípőszétszedő csúszkálás után jó szilárd talajt érezni a talpam alatt a Panoráma úton emelkedőjén. Ott, ahol kezdenek szembejönni a lámpaoszlopok, számolni kezdem őket. 28-at, vagy tán 29-et kell mellőzni a Turul ellenőrzőpontig, ahol begyűjtöm az utolsó csippantást és bélyegzést, majd Tatabánya panorámájának megcsodálása nélkül a lépcsőhöz megyek, hogy minél előbb lecsattoghassak a nagy fokokon a földszintre. A rajt/cél-helyszín változásának köszönhetően idén közelebb került a finis, amit nagyra értékelek. A célban már csak csippantás és egy középzöld jelvény jár, az oklevelet otthon töltsd le és otthon nyomtasd ki! Azért én még bezsákolok néhány kis zacsi mazsit, pár almát és egy töltött ostyaszeletet. Naná!

Hamar sorra kerülök a jutalomfalatos hot dog sátornál. Egyedül tőlem kéri a kislány az 50 km megtételét igazoló itinert; belátom, hogy sajnos már nem lehet ennyit kinézni belőlem. Persze egy kaja-bón átadása a célban ildomosabb lett volna.

A Hubertushoz viszont adtak bónt. A tavalyi mini üveg Hubit eltettem emlékbe; most azonban csak egy szemcseppentőnyi adag kóstoló a bulika az illető sátornál. Ne legyünk telhetetlenek így a háborús-inflációs-recessziós-brüsszeles-szankciós-pandémiás istenharagja kellős közepén. Nem!

Sőt, nézzük inkább a pozitívumokat. Például azt, hogy idén közelebb jött a vasútállomás is a rajt/célhoz; gyakorlatilag csak az aluljárón kell átmenni, a lépcsőn felmenni, a csőben lemenni és már ott is vagyok a peronon, ahonnan szeretett aszfalt-countrymba repít a Győr felől pontosan (!) érkező vonat.

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2022
KFeriTúra éve: 20222022.05.24 21:08:37
megnéz KFeri összes beszámolója

Ismét Gerecse, ismét tavasszal, de azúttal egy rövidebb távon és társaságban:


turaelmenyeim.blogspot.com/2022/05/gerecse-40-2022-0423.html

 
 
olsenTúra éve: 20222022.04.26 20:11:03
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a Gerecse..



A túra a választások után Tatabányára került,ahol egyre kevesebb a bányászkolónia,és a benzinár miatt távolabb is esik sok nem közeli helytől,tehát előnevezés és zsebpénz is kell a részvét mellé.Kerítek rá valahonnan és kódos lappal jelentkezek a rajtnál,és mivel már a város parkolóhelyei foglaltak,az Üveghegyen túl állítok le egy alig autót.Kora van,hat előtt alig,félhomálxy és eső,de a tetthelyen már üvölt valaki a hangosan beszélőbe,mert tömeges rajt lehet,és előtte eligazítás folyik..szóval állítólag csomag és kódolvasó,aztán gyerünk..Nem szólnék,de a szponzorok között felsorolták az egyik ahzai alkoholgyártót,nagymúltút,és a rajtnál kapott cuccok közt mégsem találtam tőle semmit,ezért nem írom ki a nevét..különben bármi is lehetett volna,négyezer póló,sapka,falióra,de ehelyett sebajra támaszkodok kedvenc túratársnőm mellett és osonunk ki a városból.Fehér pötty a jel,sárgával,meg esővel-sárral némileg.Az egykori víkend telkek között már nem esik,de még nem is porzik,aztán beleállunk a fölfelébe,sár és emberek,ezekből lesznek gyaloglás és futás útján sáros túrázók,örömködünk,mert jó itt,megint itt,néha valaki előz,de a többség csak tempózik,az ingovány fölfelé van,miért is?mert hegy-völgy a terep és és gravitál az égi folyadék,löszt mos le,..lösz ami lösz..vetkőzünk a kultúra megengedett keretein belül,mások is,bár megbánjuk,még friss a levegő..előzünk néha és előznek néha,tömeggel sodródunk valamerre,ennyi ember nem tévedhet el,az unió nem is tűrné a packázódást.Közben háború állt elő szomszédunknál,igazi,ölős-véres-menekülős,mi is játszottuk ezt anno,és vérig sértődtünk,amikor minket is..és azóta sem bocsátunk meg nekik,mert miért is..?vae victis,mondta egy gall,és az ige száll,az országunk határa pedig továbbra sem Vlagyivosztoknál húzódik,pedig bicikliztünk érte rendesen..A túra hol cseperészős,hol alig,de a délelőtti-reggeli idő nedvesnek jelenthető ,persze ezt időjósok korábban megmondták,és a kormánypártok teljesítették is.A fák lombosak,egyre könnyebb női mosdót találni,persze izzadni is lehet,ez utóbbit gyakorlom.Aztán ellenőröznek bennünket,telefonon,naná hogy okos..és nyakunkon a kőbánya,szellősebb az arcvonal,mert még fölfelé van,ami rostál..arrogáns kis csitri előz és idősebb túratársat nevel,jómodorra,hiába,a tánc és illemóra sose késő,de tapintatosan állva hagy,mielőtt elküldhetném a szüleihez.Tardos,vendéglátó helyek zsúfolásig,a templom előtt arc keresi a negyvenes jelet,vizet veszünk föl és inalunk,kirándulóba megy át a nap,aszfalt és aztán erdő,a fehér pötty és kétszáz ember ügyeli lépteinket.Még sár,és sár..nem halálos,de közelít..favágó táblák óvatosságra intenek,diszkós srác a Halott Pénz együttesét vezeti elő Héreg előtt ,semmi gond,a mai vadsertés nem ismerhet minden jöttment sztárt.Aztán eszünk-iszunk hazait,legyen könnyű a zsák,a túra folyik,menni kell,a Gerecse kövei,a medvehagyma mező,az odvas keltike,a boglárkák sárgái,a tavaszi hérics mind-mind odakozmál,mert télleg..és naná..szóval..gyere csak elő a fotelből..


Minden jónak végeszakad egyszer,máris újra Tatabánya,Turul és lépcső..hoppá,ez most fáj,fájni is kell,mert évek óta nem jártam erre  se  ..és a cél,jelvényt kapunk,még egy fotót szeretnénk,de az ismeretlen túratárs a covidra hivatkozva nem vállalja a kattintást..nna,tiszteletben tartjuk a véleményét,és szurkolunk neki az ausztráliai családalapításhoz..


Itt semmi sem változott,remek hangulat,remek szervezés,bőkezű szponzorok,és smucig üvegáruk..itt a Te helyed is,mert most volt még hely..

 
 
 Túra éve: 2021
KFeriTúra éve: 20212021.09.05 22:11:50
megnéz KFeri összes beszámolója

2021-ben ilyennek láttam a Gerecse 50-et:


https://turaelmenyeim.blogspot.com/2021/09/gerecse-50-harmadszor-20210828.html

 
 
 Túra éve: 2019
KFeriTúra éve: 20192019.05.21 23:07:30
megnéz KFeri összes beszámolója

Fényképes beszámoló az idei Gerecse 50-ről:


turaelmenyeim.blogspot.com/2019/05/gerecse-50-masodszor-20190427.html

 
 
 Túra éve: 2018
agillaTúra éve: 20182018.09.27 19:17:47
megnéz agilla összes beszámolója

 Gerecse 20


Most jutott eszembe, hogy nem írtam erről a hazai tömegrendezvényről egy sort sem, pedig megérdemelte volna. Azt hiszem a tömeg nagysága igazi fesztiválhangulatot ad ennek az eseménynek. Mi élveztük a gyerekekkel 7 és 9 évesek,  legjobban az erdei rész tetszett ami átvisz Vtolna felé. Utána a kavicsos caplatás annyira nem, de a repcemezők emlékezetesek maradtak. A gyerekeknek tetszett a sok apró repiajándék, és a célban a földikutya témával foglalkozó asztal. Nem kifejezetten ezekért az élményekért járunk túrázni, de mint helyiek a részvétel szinte kötelező :-)

 
 
KFeriTúra éve: 20182018.06.05 21:50:26
megnéz KFeri összes beszámolója

Beszámoló az idei Gerecse 50-ről:


forum.index.hu/Article/viewArticle

 
 
 Túra éve: 2017
kekdroidTúra éve: 20172017.05.03 20:00:06
megnéz kekdroid összes beszámolója

Gerecse 50


Tatabánya. Rajtsátor, rajtvonalkód, rajtkapu, rajtminden. A magunk által nyomtatott itiner mellé a kezembe nyomnak egy térképet, szép színes. Előttem (majdnem) ötven kilométer, mögöttem két és félezer ember. Csak az ötvenes távon. Ijesztő. Kollégám a közelben, az ő ötlete volt az egész. Győri Péterrel összefutunk, rövidke beszélgetés után nyílik a képzetes sorompó és rázúdul a tömeg a hajnali Tatabányára.


János-forrás. Idáig tartott az emberfolyam látványos hömpölygéséből a látványos szakasz. Ki a városból, át az autópálya alatt és be az erdőbe. A forrásból közönyösen folydogál a víz, a mezőnyből sem kíváncsi senki rá. Fentebb a távok elágazásánál népes irányítócsapat vár feszülten, egyelőre feladat nélkül.


Baji-vadászház. A táj szép, az erdő nagy, a kilátás nincs, mert felnőtt az erdő. A templomromnál almát osztogatnak és készenlétben áll egy lajtoskocsi is. Innen enyhén bokatörős a terep, látszik, hogy melyik az a szakasz, ahol az évnek csak egy napján van forgalom.


Tardos. Előtte (időben) telefon haza, mögötte (térben) a Gerecse szépen kéklő tömbje a párás-fehér ég alatt. A faluban kirakodóvásár az étel-ital termékkörben, kereslet találkozik a kínálattal az alkalomnak megfelelően. Beruházok egy szétfolyós, inkább töltelék, mint tészta rétesbe. Finom. A pihenőpont látványosan tovább zilálja a mezőnyt, pedig még alig jöttünk valamennyit. Kezd kialakulni, hogy kikkel fogjuk kerülgetni egymást a végéig. Meglep, de eddig menet közben nem dohányzott senki és kihangosítva zenét hallgatóval is csak egy társasággal találkoztunk.


Pusztamarót melletti elágazás. A kedvenc szakaszom a hegységben talán a Sandl-hárs környéke a bükkerdővel és az alkalmi kilátópontokkal a Duna völgye felé. A Tardostól – először elgépeltem és Tardist írtam, úgy se lenne rossz – a vén fáig tartó hosszú kaptatóról sajnos nem mondhatom, hogy nem éreztem meg. A ponton lajtoskocsi és büfé és általános pihenő, amelyekből mi egyikkel sem foglalkozunk.


Héreg külső. A Piszke-Zirc piros sávot idáig vettük igénybe, kényelmes, eleinte enyhén emelkedő, majd végig lejtő út vezetett idáig. Meglepett az irtások mennyisége, viszont a Keleti-Gerecsére több helyről nyílt így kilátás. Párás, mert a Nagy-Gete jellegzetes tömbje is alig látszott. Méretes, de erejét vesztett, enyhén fűízű medvehagymaleveleket rágcsálva érkezünk a pontra. A medvehagymára nem a legjobb választás a kávé, ma is tanultam valamit.


Bányahegy. Vidám emelkedő, vidám, néha megtorpanó résztvevőkkel. Alibiből virágokat fotózgatok, hogy teljen az idő. Innentől hosszú, lejtős hullámvasút, van idő meditálni a továbbiakról.


Vértestolnai műút. Útitársam kérdőn néz, hogy mi miért verekedjük keresztül magunkat a jelzett, keskeny, és a távvezeték alatt törmelékes csapáson, amikor per pillanat mindenki kint megy a széles földúton. Nem merek belekezdeni a bővebb magyarázatba, úgyhogy: csak. A műútnál korlátlan a zsíroskenyér és a szódával sem spórolnak. Előbbiből három szelettel, utóbbiból fél liternyivel fogyasztok. Betérünk a Pes-kő alá, egyre szótlanabbul túrázunk a mészkőfal tövében. Nem csak mi, hanem általában a környezet.


Koldusszállás. Szponzori sátornál kis darab csokival kínálnak, innen lépünk tovább bélyegzésért. Elhagyjuk a Bányahegy óta követett Kéktúrát, mostantól besűrűsödnek a jelzésváltások és az ellenőrzőpontok is. A zúzottkővel felszórt utak vidéke ez, de az elhaladó munkagépek és teherautók alaposan bedolgozták az anyag nagyobb részét.


Kis-réti vadászház helye. A Koldusszállásnál induló sárga jelzés szép hosszú, egyenletes emelkedőn vezet föl az elágazáshoz. Ez pontosan olyan emelkedő, amilyet az ember a háta közepére kíván. Valahol befutnak a kék pöttyöt követő nemtudommelyik távosok, a pontig megnő a népsűrűség és minden, ami ezzel jár. Elsétálunk Melinda, az esőbeálló mellett. A háztól újra elválik a két táv. Mi, biztos ami biztos, lemegyünk egy kicsit, hogy fölfelé mehessünk a Turulhoz.


Panoráma út alja. Az M1 az azért is az autópályát jelöli és nem szegény pesti földalattit, és itt egészen közel zúg hozzánk a forgalom a szántóföld minőségű aszfalton. Többet erről a szakaszról nehéz lenne mesélni: főleg lefelé mentünk, szerencsére főleg erdőben.


Turul. Az előbb főleg lefelé, most főleg fölfelé, ráadásul egy korábbi eseményről itt maradt aszfaltfirkák szórakoztatnak közben. Pofás kis házak állnak errefelé, állapítom meg, miközben a gyalogos forgalommal mérsékelten foglalkozó autósok rombolnak el mellettünk. Fent méretes tumultus fogad, kiszaladok a szoborhoz, hogy megnézzem a kilátást. Tatabánya még megvan; az ég és a föld kusza, összemosódott határvonala azonban nem enged sokkal távolabb tekinteni.


Megint Tatabánya. A lépcsősor után a lejtő és az autópálya és az 1-es főúton a nyomógombos átkelés is éppen elég kényelmetlen. A házak között lesétálunk a reggeli útvonalig, a pöttyök alatt turistajelzés és külön nyíl mutat a cél felé. Eltrappolunk a város álmos főterén, be a célhoz, ahol tömeg van és zaj és általános népünnepély. Leolvassák a vonalkódot, utána felíratom a rajt és a célidőt is, hogy megmaradjon. Útitársammal gratulálunk egymásnak, majd ő hazasétál, én pedig kicsit lebzselek a célban és a környékén. Jó kis túra ez, gördülékeny indítással és érkeztetéssel, nagyon kedves pontőrökkel és valami különös, majálisszerű hangulattal. Végül veszek egy kávét a vasútállomási talponállóban, majd újra kiteszem a kocsit az autópálya jelentette többlet-igénybevételnek.


-Kékdroid-


Képek

 
 
agillaTúra éve: 20172017.04.30 18:02:14
megnéz agilla összes beszámolója

Gerecse 10


Két kisgyerekkel vágtunk neki a túrának (5,5 éves ill. 8 éves), kellemes volt az időjárás. A fiúk tavaly is megjárták, és bizony sokat kellett várniuk az indításra, igy idén nagyon örültünk, hogy csak online lehet nevezni. Már feburárban elintéztem a nevezést. Az indulást elég későre,  10 órára terveztük, hogy ha lesz tömeg, akkor minél jobban elkerüljük.Az indítás pikkpakk ment, négyünknek sem volt több 5 másodpercnél. Elindultunk a túrán, a városi rész a legkisebbnek nem annyira jött be, de amikor elértünk a János-forráshoz, onnantól kellemes erdei környezetben mendegéltünk. Kedves hangulatban, sokan, de nem tömegben róttuk a km-eket. Az ellátás jó volt, bár a János.forránál egy fiatal pár majdnem nem pecsételtetett mert nem vették észre az asztalt a két hölggyel, de visszafordítottuk őket. Jó volt a táblázás, bár nem volt szükség se térképre , csak mentünk a tömeggel. A második pecsételőhelyig elég meredek volt a terep, de bírtuk, a gyerekek gyakran előrefutottak és bevártak. A Turulnál már csak 1 óránk volt a szintidőből, és onnan még majdnem 40 perc volt mire leértünk, így kicsit sietnünk kellett.


Kicsit kevésnek találom a 12,8 km-hez a 4 óra szintidőt, ezt lehetne növelni, mert sem nézelődésre, sem játékra, sem nagyobb pihire nem futotta.


A célnál sem kellett várni. Az ellátmány is jó volt. Jövőre újra megyünk. Sokkal emberbarátibb volt idén, sokkal kevesebb résztvevővel.

 
 
goomTúra éve: 20172017.04.18 14:09:51
megnéz goom összes beszámolója

Gerecse 50 TT (Turista Magazin)


Kell-e bemutatni bárkinek is a Gerecse 50-et? Aki legalább egy-két éve részt vesz teljesítménytúrákon, annak aligha. Hallani biztosan hallott róla: igen nagy múltú, országos hírű esemény, óriási népszerűséggel és ismétlődő rekord-döntésekkel. Harmadszorra is ezt választottam április harmadik szombatjára, és harmadszorra sem bántam meg.

A tavalyi, már tényleg túlzóan sok résztvevő után (a négy távon több mint 11 ezer ember indult) az idei évben létszám-limitek – és vele együtt webes előnevezés – hoztak változást. A megjelent túrázók aligha bánták ezt! Ennél gördülékenyebb, profibb rajtoltatást elképzelni sem tudtam volna. Földimmel, Andrással reggel háromnegyed hatkor már becsippantottunk, és a sornak egészen az elején, jó kedvű beszélgetéssel töltöttük a maradék negyed órát. Része volt ebben Gyurinak is, aki mögé beálltunk: több túrán összefutottunk már, így örömmel üdvözöltük egymást. Az időbe még egy kis öltözés (pontosabban vetkőzés) is belefért: éreztem, hogy felesleges lesz három réteg, így a mellény a zsákba került. Ott is maradt egész nap… mivelhogy pompás tavaszi napunk lett.

Maga az ikon, a példakép: Németh Csaba indított el bennünket pontban hatkor. A nekilendülő tömeg legelején haladtunk mi is előre, rögtön egy kis belefutással: igyekeztünk a gyalogosok élén lenni, maradni. A stratégia idén is remekül bevált! A városból kiérkezve már tényleg csak futók érkeztek hátulról, akikkel persze semmi gondunk nem volt. Gyalogosokat pedig tulajdonképpen csak a János-forrásig előztünk, addig se sokat. A forrásnál a megszokott szívélyességgel – és gyorsasággal – kaptuk a pecsétet, és ez ugyanígy történt egész nap, a további kilenc ellenőrző ponton is. Számomra egyébként éppen ez a rendezvény egyik vonzó jellegzetessége: a nagy tömeg mellett is emberi, pozitív és kedves fogadtatás, biztatás mindenütt. Őszinte tiszteletem a személyzetnek!...

Andrással megyünk felfelé, völgyben, sziklák között. Szigorú tempót diktál a srác, nincs mese. Persze, erre számítottam is: olyan társsal túrázok éppen, aki a múlt heti Mátrabércet 9:13 alatt teljesítette… Mondhatnám, hogy könnyű neki, pontosan feleannyi idős, mint én – de itt ilyen nincs, mindannyian egyenlők vagyunk. A teljesítménytúrázás demokratikus dolog, tényleg. Így hát igyekezek tartani a lépést, ami persze az eredményünkön szépen meglátszik: fogynak a kilométerek, itt a Vaskapu, majd gyorsan az Arany-lyukhoz érünk. Kedves segítők mutatják a négyes kereszteződés északi ágát: arra tovább! Amíg csak mi, ötvenesek érkezünk, addig könnyű dolguk van, de a rövidebb távoknál már nagyon figyelniük kell: mindenki más és más irányba megy. Itt is emelkedünk még, de inkább hosszan, mint meredeken. Így megy ez egészen a Kappan-bükkig: nagyjából ott a tető. Csúcsnak nem nevezném, de a gerincen innentől már lejtős lesz az út, egészen a Körtemplom (Pusztatemplom, Szt. Péter-templom) romjáig. A rajtnál „elveszített” Gyuri ér bennünket utol: amikor azt hiszem, hogy gyors vagyok, az ilyen esetek visszarángatnak a földre… Társasága igen kellemes, tempója meg motiváló: hajrá, tovább! Elmegyünk az egy hónapja már látott fakitermelés mellett-között, és felkapunk egy édes-ropogós almát, amit a pecsét mellé kapunk.

Hullámzó terep jön a baji vadászház után: fel és le, fel és le. A táj nagyon szép: üde zöld mindenütt, helyenként egészen messzire is elláthatunk. Aztán leérkezünk a műúthoz, annak szélén haladunk előre. Aszfalt, persze, aminek nem örülünk, és nem is kevés… de valahogyan be kell jutnunk Tardosra. Ott lesz ugyanis a következő ellenőrzőpont, a falu közepén. Közben gyönyörködhetünk a bájos templomtorony látványában – mögötte pedig a Nagy-Gerecse teteje látszik. Megérkezünk a falu főterére, látom, pakolnak ki az árusok, büfések is. Hiába, a nagy létszám nagy biznisz. Én a vendéglőbe lépek be: remek vöröset ittunk itt öcsémmel kétszer is – most sem hagyom ki. Az ő egészségére ürítem poharam: sajnos ma nem tud itt lenni. Innentől egy szál pólóban tovább, jöhet a zöld sáv, meg a kék kereszt – ezek visznek ki a faluból, rá az OKT-re. Aztán a zöld sávtól elköszönünk, az újra találkozás biztos tudatában – csak akkor egészen más arcát mutatja majd…

Megyünk a Kéken: lenyűgöző erdők, zsenge zöld színek – mindehhez pedig kifogástalan erdei utak, madárdal és tavaszi langymeleg. Nekem a Gerecse 50-en ez a kedvenc szakaszom, meg az utána következő Fiar-bükk és Sandl-hárs környéke. A köves-sziklás szakaszt megfutjuk, hát persze, adrenalin, ezerrel. Az Egyházi üdülőnél trombitaszót hallunk: zászlófelvonás talán? – véli Gyuri. Aztán Pusztamarót: nem megyünk el az emlékhelyig, még előtte ott vannak a pecsételő asztalkák és a kedves hölgyek. És lajtoskocsi is áll, iszunk és tankolunk. Az árusok itt is még csak pakolnak ki: alighanem továbbra is jól állunk idővel.

Elköszönünk egy időre a kéktől, megkerüljük a Kis-Gerecsét, fordulunk jobbra; rá a Közép-Dunántúli Piros sávra – és egyúttal délnek. Ez volt a legészakibb pont a túrán, és távban sem vagyunk messze a felétől. Itt hív Laci öcsém: szerinted érdemes esőkabátot vinnem? Ő most rajtol ugyanis: húszas távot választott, szép ráérősen csinálja, hogy körülbelül egyszerre végezzünk. A zsákomon lebegő dzsekimre gondolok, és egy pólót javaslok neki is, jó utat kívánva.

A Gerecse oldalában folytatjuk, lejt az út, nagyot lehet menni. Aztán előttünk a Király-kúti rét, és már tudom, hogy nagyon közel vagyunk Héreghez. Fel is tűnik hamar, újabb barátságos pontőrök fogadnak, szőlőcukorral kínálnak. Jól jön az a zöld sáv – és egy Bánya-hegy előtt. Az következik ugyanis, az általam ismert legmeredekebb emelkedők egyike. „Egy levegővel!” – bizakodik Gyuri, és tényleg, megállás, belepihenés nélkül teljesítjük. Aztán a tetőn, a Halyagoson újabb EP, és – déja-vu érzés: szia, Dani! Tavaly is itt találkoztunk, csak akkor lent. Csatlakozik hozzánk, és mivel Gyuri közben egy ismerősével találkozott, így most is hármasban folytatjuk. Megint a Kéken: visszatértünk az OKT-ra. Sok lejtő, remek utak, szaladni is lehet – jóleső, felszabadító (és másféle) mozgás a kaptató után. Elhagyjuk a Pörös-hegyet, és máris feltűnik jobbra Vértestolna. Megkerüljük a nagy rétet, kevés aszfalt jön, és máris a frissítőponthoz érkezünk.

A korábbi évekről már felismerem a személyzet több tagját is: igen szívélyes a fogadtatás, és kicsit el is beszélgetünk. Közben javaslom Andrásnak, hogy nyugodtan menjen előre: szemmel láthatólag gyorsabb, mint mi, és már indulna. Így hát ketten folytatjuk Danival, felidézve korábbi túrák emlékeit, sőt az is kiderül, hogy ugyanaz a szakmánk… Mellőzzük a Pes-kőt, leérkezünk az Öreg-erdőhöz, csodás a táj… jöhet a mélyút és a patak. Ezek már szépen jelzik, hogy nincs messze Koldusszállás sem.

Igen, valóban az bukkan fel a lejtő alján: az elágazásban emberek és bélyegző – ropit viszont nem kérek, mert egy reklám-asztalkánál finom csokikat kapok. Miután vízzel jól állok, a lajtoskocsi is kimarad. Kissé befelhősödött, és nyugtalanul gondolok tesóm esőkabátjára, amit az én javaslatomra hagyott a kocsiban… Szerencsére felesleges az aggodalom: a nap további részében is kitart a kiváló túraidő.

Aztán ismerős hang, hátulról: a korábban kissé lemaradt Gyuri – afféle főnix-madárként – megint a nyomunkban! Így hát újra hármasban megyünk, ami megint kettőre csökken, amint felérkezünk a sárga sávon a kerítéshez: itt érkeznek meg jobbról a húszas távosok. Sokan. Nagyon sokan. Belecsöppenünk a többség számára ismerős Gerecse-érzésbe: tömegtúra! Szerencsénkre nekünk ez csak egy rövid, 5-600 méteres szakasz, a volt kisréti vadászházig. Ízelítőnek jó, meg azért persze ad kellemes pillanatokat is. Sok a gyerek és fiatal, mi negatív példákkal nem találkoztunk (csak hallottunk-olvastunk pl. zajongó, ittas vagy dohányzó indulókról is).

Az ellenőrző pontra érkezünk, müzli-szelet a járandóság, de ennél is nagyobb ajándékot kapunk: üres erdő következik újra. Lejtős, beszélgetős – élünk is vele – majd egy „sávra” szűkül, ráadásul még lejtősebb – tehát jót lehet futni ismét. Gyuri is belehúz, hamar letudjuk a kék-sárga négyzetek szakaszát. Egyre jobban zúg az autópálya, és kisvártatva már az M1-es közvetlen közelében járunk. Itt hiába mehetünk egymás mellett, saját szavunkat is alig halljuk.

Szerencsére hamar pontőrök bukkannak fel: itt a híd és a pecsét. Szőlőcukor megint - és a szokott kedvesség, most is. Mindkettő jólesik; főleg, hogy innentől aszfalt, mindvégig. Gyuri számolgatni kezd: pontban egy óra van, esélyünk van kettőig beérkezni! Megörülök: a tavalyi fantasztikus 7:46-os időnk után idén egy szerény kilenc órást terveztem csak, tekintettel a kíméletre szoruló bal lábamra. A kímélet azonban rendesen elmaradt egész nap (nem éreztem szükségét), így felmerült a 8:30 is – ami most akár nyolc is lehet? Hát próbáljuk meg, persze! Sok múlik majd a lépcsőkön – ebben is egyetértünk. Megnyomjuk a lépteket a Panoráma úton, gyönyörködünk a kilátásban, és továbbra is igen jól elbeszélgetünk.

Egyre több a parkoló (és mozgó) autó, ami jelzi: közel már a madár! Itt van, megvan, máris felettünk magasodik a Turul, gyors fotó, de hol az EP? A nagy nyüzsgésben nem is könnyű megtalálni, de aztán kipipálhatjuk az utolsó bélyegzőt is mára. Még egy fényképezés, aztán jöhet a lépcső! Tavaly itt szigorúan megtoltuk tesóval, és most is erre számítok. A tempó meg is van, de a forgalom – szerencsére – jóval kisebb. Igen nagyot futok, hátranézek, Gyuri lemaradt, folytatom, kettesével, éles kanyarokkal, hihetetlen. Leérkezve is rohanok tovább, egyedül az útnál lassítok, de az is pont üres, hát hajrá! Rengeteg itt is a rövid távos, kényelmes érkező, futok közöttük előre.

Város, labirintus, házak közötti járdák, a rengeteg előttem haladó után nem tudok eltévedni. És nem tudok megállni vagy akár lassulni se: egyszerűen muszáj futni, valami vonz, előre. Segítők előttem, Jani kiált: „hajrá Kálmán!”, hát rádobok még egy lapáttal! Lehetséges? Át a zebrán, kapun, emberek sorokban, a széléről kiáltás, a nevemet hallom: Etus csippant le, külön öröm. Mosolyog, nézem az időt: Uram Atyám! Hitetlenkedek, de igaz: hét-harminchat, tíz perc még a tavalyira is. Megyek hátra a nagy sátorba, jelvény és oklevél, meg gratuláció a lányoktól. Hét-harminchat. Fotós fal, Rudi, Istvánék a térképeknél, kifestő és méz pici lányomnak. Bélyegzőket gyűjtök: Cartographia, ÉDK és IVV – ez utóbbiból megkapom az első jelvényemet is Horváth Zoltántól. És felbukkan előttem Laci öcsém, most érkezett be: az időzítés csodája, komolyan! Megint láthatom Csabát is, és útitársunk, András is megkerül. Közben zene és hangosbemondó, boldog emberek mindenfelé. Hát, velem eggyel többen lettek.

 
 
CsimTúra éve: 20172017.04.09 22:07:33
megnéz Csim összes beszámolója

Üdv mindenkinek!


 


Sajnos lemaradtam a regisztrációról, így nem tudtam már nevezni, ezért úgy döntöttem, hogy egymagamban járom végig az 50-es távot.


Hiányzott az eddig ismerős zsibongás, igaz, tömeg sem volt, ami miatt eddig sokszor bosszankodtam.


Leírnék egy-két dolgot, ami talán hasznos lehet. Tudom hogy a kéretlen tanács csak púp a háton, ezért nem is nevezném tanácsnak, csak amolyan megfigyelés::


- Induláskor még a városban a fehér pötty túlvitt a kereszteződésen ami az autóúthoz(?) visz, és egy utcával odébb kanyarodik csak északnak - ez kicsit zavart, mert emlékeztem hogy ott kell elfordulni, szóval ezt elég furának találtam.


- Az arany lyuki elágazásnál az út egy kerítés mentén mintha balra kanyarodna, de ne fordulj rá :) Én megtettem, és nem jártam jól vele. Egyenesen megy az tovább, a jelzések gyakoriak és kellően egyértelműek.Megjegyzem, itt volt az utolsó kavarásom a túrán.


- A templomrom (2.ep) előtt rengeteg fár kivágtak, kicsit megváltozott szerintem az a hely is.  A lejtő alján az út emelkedni fog, ezért én azt hittem, hogy elszaladtam az ellenőrzőpont mellett, de nem, a sárga mellé bejön a piros is, és elvisz a pontig, ahol jobbra kell figyelni az utat mert ott lesz egy lépcső.


- Nem sokkal Tardos előtt, mikor rátérnél a műútra (piros +) át kell majd mászni a letarolt részen. Az ösvény felismerhetetlen, csak célozd be a műutat. Bokádra vigyázz, mert elég mély és laza a homok ott. A jelzés itt is egyértelmű


- Az emelkedő Bányahegynél nem előnyére változott, a kicsi csenevész fák/bokrok  eltűntek, így picit nehezebb volt rajta felmászni, de nem lehetetlen ;) Eddig vagy hatszor voltam de most mintha kifejezetten kellemetlen lett volna.


- A vértestolnai műút előtt két helyen elbizonytalanodtam: az egyik a szántóföldnél volt: rögvest balra lesz egy kék jelzés ami elindulna befelé a susnyásba, ne kövesd (ott fogsz kibukkanni ahol már elhaladtál gondolom), menj végig a szántóföld mellett, ahol egy L alakot ír le az út, és csak az emelkedő tetején kell balra befordulni. A jelzés itt is látszani fog. Valamivel utána meg lesz egy letarolt rész, ott menj csak tovább egyenesen - nekem elég rossz a szemem, de még anélkül is ki lehet szúrni a jelzést a túloldalon.


- Ahol a vadászház romjai ellenőrzőpont volt eddig (ahol letérünk a sárgáról a sárga négyzetre) mintha nem lett volna meg a vadászház. Lehet, hogy rosszul emlékszem a helyre, de valami megváltozott ott tavaly óta.


 


Összességében kicsit megváltozott a terep, és nem volt az az ismerős "gerecseötvenes" érzés, de a túra nem volt rossz így se, a táj csodálatos volt, mint mindig, az időre semmi panaszom nem lehetett,  és hála Istennek, kb. 7 óra alatt sikerült is beérnem.

 
 
 Túra éve: 2016
bullwTúra éve: 20162016.05.06 11:30:56
megnéz bullw összes beszámolója

http://bullw.blogspot.hu/2016/05/gerecse-50.html

 
 
PapsajtTúra éve: 20162016.04.18 16:02:53
megnéz Papsajt összes beszámolója

Gerecse 50 (8 év távlatában, akkor és most)



 Kerek 8 éve, hogy elsőként nekivágtam eme híre-neves túrának és visszaolvasva az akkori beszámolómat csak mosolygok, hogy mennyi minden változott azóta és persze mennyi minden nem.


Idén komoly célokat dédelgetve szívünkben, Ákos barátommal úgy döntöttünk, hogy a május végén megrendezendő Kinizsi 100 felkészülésének ez lesz első stációja, tekintettel arra, hogy a túra bizonyos részei érintik is a nagytestvér útvonalát és persze egyfajta önismereti tesztnek sem utolsó, hogy még időben felmérjük mi és hol dörzsöl, megfelelő-e a cipő és ruha választás...stb.


 A frissítően hűs, ugyanakkor kellemesen meleg, hajnali levegő már sejtette velünk, hogy az időjárásra nem lehet majd panasza senkinek és így is lett, gyönyörű idő volt egész nap.


 04:45 kor csörgött az óra, gyors készülődés, autóba be, Ákos barátom és Otília felmarkolása és már robogtunk is hármasban autóval Győrből Tatabányára a Jubileum Park rajtsátra felé, hogy lehetőleg még időben a „tömeg” előtt elrajtolhassunk. A start nagyon profin és flottul ment, kb. 0,5 percet vett igénybe. Az online regisztrációs előre kinyomtatott vonalkódunk leolvasásával már el is indult az időmérés, nem győztem gyorsan előkaparni a telefonomat a zsebemből, hogy lehetőleg azonos idővel indíthassam el a tracker alkalmazást. J


A rajt időpontja 06:35 lett és ahogy kiléptünk a sátorból a Köztársaság útjánál található gyalogos átkelő piros lámpájánál máris realizálhattuk, hogy a tömeg elkerülését buktuk, ugyanis  amíg szem ellátott mindenhol túrázok sokasága hömpölygött keresztül-kasul a városon. Mint később a célban kiderült idén ismét megdőlt minden eddigi rekord, mintegy 11.000 ember indult el az összes távon.


No sebaj gondoltuk magunkban, mivel majd a 2. ep-től már szétforgácsolódik a mezőny. Tévedtünk! Idén 40 km-t kellett arra várni, hogy ne egymás hegyén-hátán koptassuk a talpunkról a bőrt. Szóval az idő gyönyörű volt, a kedvünk jó, a cél pedig az, hogy egy 10 órás szintidőt produkáljunk, ami még felkészülésnek se lenne utolsó. Otinak ez volt élete első 50-ese, tőle már az elején elbúcsúztunk, hogy mindenki a maga tempójában mehessen.


Nem terveztünk sehol komolyabb pihenőt tartani, ehhez képest már a baji vadászháznál (2. ep) előkerült részemről a jó öreg leukoplaszt, és még éppen időben sikerült elcsípnem a bal sarkamon kinővő  vízhólyagot. Aha, szóval akkor nem ez lesz a tökéletes választás a Kinizsire, datáltam magamban a száraz tényeket.


A lendülettel szerencsére ezután már nem volt semmi probléma. A hólyagok megnyugodtak, a leukoplaszt pedig elfoglalta betonbiztos helyét a zokni és a cipő között. Idén egy vibram talpas Saucony terepfutó cipőre esett a választásom, amolyan teszt jelleggel. Tudtam, hogy a terepviszonyok nem indokolnak durva, magasszárú, merev talpú bakancsot, valamint ha egy kis kocogásra adnám a fejemet, az is könnyebben teljesíthető ebben. Néhány rövid szakaszt leszámítva igazolódni is látszott  a teóriám, de pl. az 1-2. ep. között szakaszon földútra felszórt öklömnyi nagyságú kövek némileg árnyalták az elképzelésem. Azért gyorsan túl lehetett lendülni ezen a részen és már nem is gondolt rá az ember többet.


Az ellátásra nem lehetett panasz, mindenhol gyorsan ment a pecsételés, vízvétel, kitelepülés, minden földi jó, amit az ember csak elképzelhet. Hiába ez a túra nem az eltévedések, itiner bújás és a magunkkal cipelt víz tökéletes beosztásának harca. Inkább hajaz egyfajta fiesztára, ahol az embertömeg garantálja, hogy elképesztő fizimiskájú arcokkal, felszerelésekkel és túrázókkal találkozhatsz.


Sokat beszélgettünk Ákossal, az idő gyorsan repült és azon kaptuk magunkat, hogy már Héregen is vagyunk, ahol a temető artézi kútjából hamar megoldódott a folyadékutánpótlás is. A Bánya-hegyi „siratófal„ tetején úgy tűnt mindenki leejtett valamit a földre és azt keresi, mivel némi légszomj kíséretében, görnyedten, térde támasztott kézzel bámulta jó néhány ember a földet. J Nem véletlenül vannak itt minden évben a mentős bácsik. Kétségtelen meredek annak a falnak a vége, de kellően rövid is ahhoz, hogy a hipervenntillációt azért megússzuk. Ezt követően van egy hosszabb 10 km-es hullámvasút etap a Koldusszállási ep-ig, amelynek féltávjánál még egy kis frissítővel is kedveskednek a szervezők szóda és zsíroskenyér formájában. Na ezt követően már tényleg kicsit szellősebben haladhatunk.


Az utolsó 10 km-re annyi ep. jut, hogy már-már azt hihetjük fénysebességgel robogunk, pedig csak a korábbi 10 km-es résztáv csökkent 2 km-es szakaszokra. A Turulhoz vezető betonút az most is beton, nem fűznék hozzá sok mindent, a városba levezető lépcső pedig most is ugyanolyan kellemetlen volt, mint 8 évvel ezelőtt.


A célban örömmel láttam, hogy hatalmas sátor várja a megfáradt túrázókat. 8 évvel ezelőtt szakadó esőbe értünk be, így mindenki menekült valami viharvédett helyre, ami kicsit degradálta a célba érkezés és eredményes teljesítés eufóriáját.  Az akkori beszámolómban pont ezt fejtegettem a rendezőknek, hogy milyen jó lenne ha felállítanának egy hatalmas sátrat, mert ha csak a résztvevők ötöde marad még ott egy kicsit beszélgetni, lazítani, legyen egy hely, ahol ezt megtehetik. Úgy tűnik e tekintetben is sokat fejlődött a szervezés az elmúlt években.


Az időnk végül 10:16 lett, ami részemről idei első túrának megteszi 8 év kihagyás után, de mindketten éreztük, hogy van még hova fejlődni. 


Ami tetszett:


-     Profi szervezés, regisztráció,


-     Gyors start/cél, ep. check-in


-     Korrekt ellátás, ami alatt a bőséges folyadékvételi lehetőséget értem


-     Profi itiner (bár a tömeg miatt nem igazán van rá szükség)


-     Még mindig szép, és igényes kitűző, oklevél


-     A rengeteg ember miatt a pezsgő közösségi életérzés és hangulat


 


Ami nem tetszett:


-     Ennyi embernél a nagy számok törvénye miatt elkerülhetetlen a szabályok betartására képtelen (szemetelő, dohányzó, viselkedni nem tudó...stb) emberi lény. (Soha rosszabbat. J )


 


 További jó túrázást minden kedves természetszerető örökmozgónak!


 
 
fgabTúra éve: 20162016.04.17 22:15:35
megnéz fgab összes beszámolója

Gerecse 50


Tömegrendezvény, amin nem indulok többet. Legalább is ebben a formában biztos nem.


Kezdve az egyetlen pozitív dologgal: a nevezés villámgyorsan ment, bár lehet hogy negyed 8-kor csak kifogtam egy kevésbé zsúfolt pillanatatot. Kitöltöttem a nevezési lapot, fizetés, barcode ragasztás, pittyentés és már indulhattam is.


A brutális tömegben. Bíztam benne, hogy miután leválnak a résztávok kevésbé lesz zsúfolt. Tévedtem. Folyamatosan kerülgettem az embereket aztán beláttam, hogy fölösleges. Mindig lesz előttem újabb 50-100 ember és úgysem tudok a saját tempómban menni. Vonultunk mint a lemmingek a véget nem érő tömegben.


Fél 6-ra beértem és boldog voltam, hogy vége, és nem a fáradság miatt. A Gerecse 50 az első túrám, ahonnan oklevél/elismerés nélkül jöttem haza, azért mert..... ELFOGYOTT....


Szervezés: a sok szponzor ellenére a szolgáltatás teljesen átlagos, a rajtban ásványvíz, 2 ponton ivóvíz korlátlan mennyiségben, zsírosdeszka mutatóban hagymával, gyenge minőségű alma és egy cerbona szelet. Lehet, hogy a célban is volt valami de arra már nem voltam kíváncsi. Vásárolni több ponton is lehetett a túrára kitelepült (rátelepült?) árusoknál.


Valamiért nagyon népszerű lett ez a túra. Rengeteg olyan induló volt aki szemlátomást nem rendszeres túrázó (öltözék, elkapott beszélgetések) de mégis úgy érzi, hogy el kell indulnia ezen a túrán.


Szóval ha a saját tempódban szeretnél haladni, vagy élvezni a természet szépségét és hangjait akkor a Gerecse 50 nem a Te túrád. Ebben a kategóriában (táv, természet szépsége, szolgáltatások) válogathatsz sok más túra közül az országban. De ha csak az kell hogy elmondhasd hogy végigcsináltad vagy hogy posztolj róla a facebook-on akkor gyere nyugodtan.


Hogy azért ne legyen nagyon negatív a beszámoló minden tiszteletem azoknak a szervezőknek, pontőröknek, segítőknek, akik ezt az irdatlan embertömeget logisztikailag levezényleték. A túraszövetség vezetőinek kellene elgondolkodni azon, hogy hol van az a létszám, ami fölé nem érdemes menni, mert a mennyiség erősen a minőség rovására megy.


 

 
 
emulTúra éve: 20162016.04.16 20:34:44
megnéz emul összes beszámolója

 Alapvetoen azt mondom hogy soha tobbet.


Baratokkal indultunk csak a 20as tavon, de meg ez is sok volt belole. A tura maga kb 20 perc parkolo keresessel majd 1 ora sorban allassal kezdodott, aztan feladtuk a varakozast kunyerlatunk itinert, felirtuk mi magunk a start idot. Es elindultunk. Amikor meglattam a tomott sorba kigyozo tomeget azt hittem elsirom magam, es eszembe jutott hogy visszafordulok. Kerulgetni a tomeget nem buli igy az tuti.


Aztan elerkeztunk az elso ellenorzo pontra, felgyulemlett a tomeg, baratommal egymasra neztunk es gyorsan megegyeztunk hogy ezt akkor kihagyjuk es huzunk tovabb. Masodik pontnal mar nem voltak annyian, kerdezte is a pecsetelo hogy hol az elso pecset. Innen tobbnyire bitumen  van meg homokos foldut ami rendkivul szorakoztato ha ekkora tomeg rugja elotted es a szel az arcodba viszi a port.


Kovetkezo pecsetelesi pont megint kihagy. Brutal tomeg. Mar felig agygorccsel kuszkodve kerulgetes tovabb. 


Vegre elertunk a Turul szoborhoz. Nem voltam meg fenn, elkepesztoen hatalmas, szep, latvanyos. A kilatas is jo lenne csak vaalahogy ezt is bekeretezi a tomeg.


Gyorsan le a lepcson, be a varosba majd a satorba. Itt papir megkap majd a masik satorban a kituzo es az emleklap. 


Alapvetoen az emberek kedvesek voltak, az utvonal egy resze meg szep is lett volna. De akkora tomeget engedni turazni az BOTRANY.


Tudom a penz az nagy ur, de remelem hogy hamar valtoztatnak ezen, mert ennek igy ertelme semmi az egegyadta vilagon. Olcsobb es egyszerubb elmenni egy hetkoznap reggel fel nyolckor elmenni a Deak terre es metrozni egyet. Ugyanaz az erzes, ugyanugy a tobbi ember buzos testet es lehelletet szivod magadba orakig akar.


Lehet ez a legregebbi teljesitmeny tura az orszagban, de az tuti hogy ez a leggazabb is ilyen szempontbol. Kar erte.


Jovok meg a Gerecsebe, de tuti hogy szervezett turan kivul.


 

 
 
 Túra éve: 2015
kulcsTúra éve: 20152016.02.20 13:04:56
megnéz kulcs összes beszámolója
Gerecse 50

Előnyök:
- nagyon szép útvonal
- jó útvonaljelzés
- jó hangulatú túra, kedves pontőrökkel, jó ellátással
- alapos itiner

Hátrány:
- viszonylag kevés kilátópont az útvonalon

Egyéb:
- nagyon sok résztvevő, a távon végig bolyokban haladtak a túrázók
 
 
langelaszloTúra éve: 20152015.10.02 20:54:07
megnéz langelaszlo összes beszámolója

Gerecse 30 beszámoló


 




Elindultunk 7:40-kor Tibivel és Zolival. Elõször a városban mentünk tömött sorokban, néha az utcasarkokon voltak polgárõrök. Zolinál volt egy régebbi, de profi GPS eszköz, amely nagyon jól mutatta a sebességünket és hogy hány km-nél járunk. Nagyon szervezettnek tûnt az egész túra, gondoltam ha végig így lesz, nehéz lesz eltévedni. Örültem, hogy az elsõ 10 km-t Tibiékkel megyek, jól esett a társaság, a támogatás. Persze utána fejesugrás lesz a kalandba, a nagy ismeretlenbe, de addig is örültem nekik. Pár km után elindultunk felfelé az erdõben. Ott is kettes sorokban mentünk felfelé, szép, nedves zöld erdõség volt. Nemsokára elérkeztünk az 5 km-es pecsételõhelyhez, szerencsére gyorsan megvoltunk, ittunk egy kis vizet, mentünk tovább. Itt vettem elõ a túrabotot, ami nagy segítség volt a hegyre felfelé menetelben. A Tibi mindig kicsit mögöttünk kullogott, de azért bírta. 7 km körül volt az elágazás, ahol a 10 és 20 km túrások különváltak, ott is volt pár kedves néni, és ki volt írva érthetõen minden.


Ezután is felfelé ment az út hosszú kilométereken keresztül. Ez inkább olyan fennsík-szerû szakasz volt, nyilván itt is tömött sorokban a túrázók, hiszen 11 km-ig egyben mentek a 30 és 50 km-esek. Valahol errefelé eltettem a botomat, rájöttem, ez csak a meredekebb részeken kell. Nagyon jó tempóban mentünk, csak a kemény futók elõztek meg bennünket. jókat lehetett beszélgetni Zolival is. Egy mélyebb fekvésû földúton mentünk, körülöttünk rétek, erdõk.


Egy túrázó meghallotta, hogy értekezünk a Kinizsi 100-ról, elmondta, hogy õ is akart nevezni, de csak 2 napig lehetett nevezni, lemaradt róla. Aztán õ is lemaradt rólunk, leelõztük.


Voltak mellettünk fakitermelésék, meghallgathattuk Tibit, szerinte minden fáért kár, stb.


Nos, eddig semmivel sem volt gond, felszerelés oké, fizikailag is jól voltunk. Néhány fényképet tudtunk csinálni útközben.


9-10 km körül ismét hegység, de inkább lefelé, kanyargósabb lett az út, mélyebb erdõbe kerültünk be. 10 km-t megmértük, egy nagy kanyar volt ott. Itt már vártuk a 11 km-es csomópontot. Pár km után meg is jött, jó sokan voltak itt, egy nagyobb tisztáson, farönkök, asztalok, itt volt valami 700 éves körtemplom maradványai, amely falán ettünk. Néhány képet is készítettem, otthon az egyik képen felfedeztem késõbbi túra társamat, Katalint. Beszéltünk egy jót, ettünk, stb. Megettem a 2. szendvicsemet, almát, vizet. Kicsi félve láttam, hogy már csak 1 szendvicsem maradt, fél liter víz, banán, almák. Úgy látszik, nem eszek sokat az ilyen túrán, a többsége megmaradt a végéig.


Eljött a búcsú órája. Tibi és Zoli elmentek jobbra, még 39 km-ük hátra van, nem irigyeltem õket. Remélem még hallok felõlük. Elmentem 100m-t egy rossz ösvényen, aztán visszafordultam, és más túrázókkal megbeszéltük, merre is kell menni, majd õket hátrahagyva nekiindultam a sárga pöttyös jelzéseken. A legfõbb különbség itt az volt, hogy kutya sem járt erre, elõttem senki, mögöttem is csak jó távolról követhettek – egy jó ideig csak reméltem, hogy a jó úton járok. Erdõk, völgyek, Krisztus-emlékek az út mellett, néhány magasles, és nagyon szép fás vidék. Baj község felé igyekeztem. Pisilnem is kellett már, de megvártam a 4-5 km-re levõ községet. Itt a 15 km körül szép völgyes, patakos részen kicsit futottam is, ami nem volt veszélytelen a patakmeder mellett.


Sajnos itt vettem észre a legnagyobb hibámat, nem raktam memóriakártyát a fényképezõgépbe, ezért innentõl a mobil képei maradtak csak.


Nemsokára utolértem egy aranyos idõsebb párt, akik Ságváriak voltak, és ajánlották a ságvári teljesítménytúrákat. Mondták, hogy már 5-ször megcsinálták a Gerecse 50-et, de testi problémák miatt most már nem vállalták ezt. Beértünk Baj község Szõlõhegy nevû részére, ahol nyaralós részen át, utcákon vezetett az útvonal. Itt el is búcsúztam a házaspártól, kicsit futottam is. Jött egy nagyon szép zöld mezõ, amelyen át beértem Baj-ra. Kicsit korábban két futó srác elõzött le, õket a mezõ túloldalán még láttam, 1 km-re tõlem. A mezõn volt egy kis szél, de szép napos idõ volt.


Erikáék, akik lemondták elõzõ nap, nagyon sajnálhatják, hogy nem jöttek el. A községbe beérve kb 2 km-t tettem meg, mire rátaláltam a Jóbarátok vendéglõre, ahol volt egy pecsételõhely is. Itt megmondták, hogy a 26. vagyok, aki eddig átment ott. Jó átlag ez, hiszen összesen félidõnél indultam és végül 50. lettem az idõmet tekintve. A vendéglõben pisiltem egyet, aztán ismét nekiindultam. Éppen elhagyva a vendéglõt, beért az idõsebb házaspár is, még integettem nekik. Innentõl már igazi síkság volt, eltévedhetetlen, egyeses útvonalakkal. Persze a 20 km környékén már éreztem egy kis fáradtságot, de feldobott az a tudat, hogy közeledik a vége. Leelõztem két nagydarab túrázót, és mentem keményen tovább Tata felé. Tatai edzõtábort elhagyva láttam meg a távolban egy túrázót, akit egy darabig figyeltem és aztán úgy döntöttem, megpróbálok utolérni. Végre elértem a tatai Öreg tó partjára, itt is lehagyott pár futó srác, majd beszédbe elegyedtem Katalinnal. Kedves, beszédes hölgy volt, pedagógus, budapesti, szeretett fotózni. Az utolsó 12 km-t együtt mentünk. A tó partján vezetett az utunk, itt voltak gyalogosok és kajakosok is.


Megláttuk a sátrakat, az egyik pecsételõhely volt, a 20. km-es. Itt kaptunk vizet, müzliszeletet, banánt, nagyon jól bántak velünk. Majd beértünk egy nagyon szép részre, egy kerékpárút vezetett át egy fenyõerdõn. Itt már rendesen éreztük a lábunkat, ment is a téma, kinek mi fáj. Volt két hölgy, akik szívósan követtek bennünket 1-200 m távolságból, kedvenc szólásom volt, hogy igyekezzünk, nehogy utolérjenek. Az utolsó 8-9 km kemény volt. Látszódtak a tatabányai hegyek, a turulmadár, de az, mint egy délibáb, csak nem akart közelebb kerülni, akárhogyan is mentünk.


Tavak, nádasok, birkák, patakok követték egymást, mentünk a Tata és Tatabánya közötti völgyben. Néha fotózott a társak birkát, hidakat. Szívósan mentünk elõre, nagyon nehezen teltek a km-ek.


Nem egyszer képzeltük, hogy mindjárt itt a körforgalom, az utolsó pecsételõhely, de mindig hamisnak bizonyult a kép. Aztán végül is megjött a körforgalom, pecsételtünk, majd már Tatabányán mentünk tovább. Szerencsére nem volt semmilyen vízhólyagom, csak a lábam volt nagyon fáradt. Az utunk utolsó pár km-ére csatlakoztak hozzánk gyanúsan kipihent túrázók, aztán rájöttünk, hogy ezek a voltak a 10-20 km-esek. Beértünk, piszok jó érzés volt, alig hittem el. 5:30 perc alatt! Felhívtam Tibit, õk még szenvedtek, 10 óra volt a teljes útjuk, én már régen otthon voltam, mire õk is beértek. Megkaptuk a túró rudinkat, fotózkodás, oklevél, kis pihenés. Utána elég nehéz volt felállni, ott nagyon fájt már a combom belsõ része. Aztán Pestre vissza vonattal.

 
 
szegabeszTúra éve: 20152015.05.03 19:15:40
megnéz szegabesz összes beszámolója

 2015.04.18. Gerecse 50 túrabeszámoló


Idén is eljött a várva várt nap, a túra idõpontja. Reggel 5 óra (kb ennyit is aludtam) Budapest, szól az ébresztõ, a szundi mód rendszeres használatával végül negyedkor sikerül végleg elhagyni az ágyat. Készülõdés és irány Tatabánya és a nevezés, hûvös és napsütéses reggel volt, kisebb esõre délután lehetett számítani, ami utol is ért bennünket, szerintem senki nem ázott meg, abszolút csak frissítõ jellegû volt. 7 óra környékén kb 5 perces regisztráció után neki is lehetett vágni az útnak.



folytatás és a többi kép itt ...


 


 

 
 
 Túra éve: 2014
efemmTúra éve: 20142014.04.24 21:06:37
megnéz efemm összes beszámolója

Rendezõi összegzés. Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség


 


Idén a Gerecse 50 mellett már három távon is indulhattak a teljesítménytúrázók, ugyanis a szervezõk a 30km-es távot is a program részévé tették.





 

A legnépszerûbb továbbra is az 50 kilométeres etap, amelyen az idén 2884-en indultak. Ugyanezen a távon tavaly "csupán" 2552-en vettek részt.






A második favorit a 20 kilométeres teljesítménytúra lett, itt kereken 2300 természetjáró startolt. A 10 kilométeren 1149-en, míg az új, 30 kilométeres távon 759-en rótták a Gerecse túraösvényeit.



A rendezvény fõ rendezõi a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség voltak, együttmûködö partner Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, névszponzora a Decathlon, társrendezõje a Tatabányai Városi Szabadidõsport Szövetség.



A túrákat 190 önkéntes munkája segítette, a Vulkán TSE, a Tatabányai Volán SE, az Eötvös J. Gmnázium és a Kõkúti Általános Iskola tagjai.






Melletük az MTSZ munkatársai is jelen voltak, akik az adafeldolgozásból vették ki a részüket.






Gyõri Tamás, az MTSZ igazgatója személyesen is részt vett a szervezõ munka irányításában és végrehajtásában.



Az egységes jelzésrendszert felújította az Erõmû SE, a Tatabányai Volán SE, a Vulkán TSE és a TAC.

Az IFELORE elsõsegélynyújtói 11 állomáson álltak rendelkezésre és segítettek minden rászorulón.



Az Észak-Dunántúli VÍZMÛ hat helyen biztosított lajtos kocsiban ivóvizet.

Az összesen 15 ellenõrzõ állomás közül 12 helyen volt valamilyen szolgáltatás.

Bevált az az ötlet is, hogy a rajtnál mindenkinek kiosztott üditõ flakonja pohárként is szolgált, sõt aki vissza hozta, Túró Rudit kapott ajándékba. A vértestolnai grátisz frissitõ állomáson a zsíros kenyér és szóda is nagy sikert aratott, de az utközbeni mûzliszelet, az alma és szörp is népszerû volt.






Csak a lábnyomodat hagyd az erdõben” szórólapos program is sikert hozott. A Vértesi Erdõ Zrt. a környezetvédelem szem elött tartása mellett az erdei utakat rakta rendbe, a hulladékot begyüjtõknek 500 ajándékot biztosított (Gerecse 50 cimkés mézet, faszenet csomagban és poharas virágot).



A számítógépes feldolgozás illetve a technika is néha gondok elé állította a kezelõket és türelemre intette a résztvevõket, hiszen ki gondolta volna, hogy hajnali 5 óra után közel ezer jelentkezõ jelzi, hogy 6.00-kor bizony útnak akar indulni, illetve a nyomtatók is belefáradtak a 7-ezres oklevél példányszám készítésébe. Szerencsére ezt a dilemmát Németh Csaba az MTSZ Gerecse fõrendezõje és Kopa Rajmund technikai vezetõ frappánsan megoldotta azzal, hogy bejelentették a várakozó tömegnek, a turistamagazin.hu oldalról otthon is kinyomtathatják az oklevelet!



A Jubileum Park ismét bizonyitotta legendás vendégszeretetét a példás renddel és a sok sok programmal (törpi tura, Decathlon Játék Park, sportbemutatók, egészségügyi és életmód tanácsadások, egészségprogramok stb.).



A résztvevõk mindegyike az MTSZ ajándékát, a Turista Magazin legfutóbbi számát is megkapta ajándékba. A túrával teljesíteni lehetett a Cartographia Kupa és az Észak-Dunántúli Kupa feltételeit és természetesen beszerezhetõk voltak az Országos Kéktúra Gerecsét érintõ 4 igazoló bélyegzései, valamint az IVV túrák bélyegzései is.



Az eddig mind a 32 Gerecse 50 túrát teljesítõ sporttárs mindegyike elindult a 33. túráján is, és sikerrel beérkezett a szintidõn belül, vagyis továbbra is nyolcan vannak a százszázalékosok. Részükre a rendezõk ismét kiemelt jutalmazást biztosítottak. A Decathlon fõdíját, egy rendkívül értékes kerékpárt, sorsolás útján a vértesszölösi Krenner Antal nyerte, további 3 fõnek vásárlási utalványt adtak, a többi 4 fõnek pedig a KEM SZÖSZ biztosított szintén vásárlási utalványt. A díjakat Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Ablonczi Katalin képviselõ, Borsai Ágnes, a Decathlon kommunikációs osztályának vezetõje, valamint Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke adta át.



A túrát immáron sokadszor teljesítette dr. Völner Pál, országgyûlési képvielõ és megjelent, valamint nevezett a 20 km-es távra Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke is.



Az idén elõször lehetett 30 km-es résztávon is indulni. A 759-es részvételi szám mögött érdekes dolog fedezhetõ fel, hiszen a 10 és 20 km-esek létszáma megközelitõleg ennyivel csökkent. A feltételezés szerint bevált a korábbi kezdeményezés, hogy fokozatosan vegyenek részt a különbözõ távokat választva a túrázók a Gerecse túrákon, így „szoktathatják” magukat a majdani 50 km-hez. A rendezõk csak erre a napra kértek engedélyt az Által-ér menti kerékpárút használatára is, bár aki tehette inkább mellette gyalogolt. Ez többször nem fordul elõ, jövõre már az Által-ér másik partján lesz a hivatalos útvonal kijelölve.



Abban teljesen egyetértettek a fõrendezõk, a szervezõk, hogy az online nevezést tökéletesiteni kell a túrázók érdekében, és abban is, hogy a 2015-ös XXXIV. Gerecse 50 túra szervezõ bizottságának már idén április végén vagy május elején meg kell határoznia a fõ feladatokat és elkészíteni a túrák mindenre kiterjedõ kiírásait. Ebben a gerecse50.hu valamint a turistamagazin.hu honlapok is megadnak minden támogatást.



A túrán végig jelen volt a Turista Magazin online szerkesztõsége is.

A beszámoló elsõ része.

A beszámoló második része.



Korábban:

- esemény a naptárban

- bemutatkoztak a pontok õrei közül néhányan

- online regisztrációval gyorsabban lehetett indulni.






MTSZ, Turista Magazin
 
 
Pap GáborTúra éve: 20142014.04.22 14:26:49
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 


Beszámoló az 50-es távról futó szemmel

 
 
Rakk GyulaTúra éve: 20142014.04.22 12:59:07
megnéz Rakk Gyula összes beszámolója
XXXIII. Gerecse 50 képek
 
 
Trevor01Túra éve: 20142014.04.22 12:56:13
megnéz Trevor01 összes beszámolója

Sziasztok!


Csupán pár gondolat egy teljesen amatõr induló tollából.


Soha életemben nem indultam még teljesítménytúrán, így nincs összehasonlítási alapom.


Az online nevezés teljesen zökkenõmentes volt, csakúgy mint a rajtnál a regisztráció. 07:30 órakor 10 másodperc alatt indulhatott a kis 3 fõs csoportunk. Rengeteg ember volt ez igaz, így a jelzéseket nem is kellett nézni - bár láttam, hogy elég sûrûn elhelyezték a szervezõk a kis köröket - csak a hátizsákos embereket követtük a teljes 50 km alatt.


Szerintem az ellátás tökéletes volt, kezdve már a rajtnál az ásványvíz, üdítõ, majd útközben az alma, zsíros kenyér, müzli, szörp, stb., a rengeteg vízvételezési hely+ a fizetõs lehetõségek (kocsma, büfék)  Ezért is lepõdtem meg, hogy az emberek 90%-a mekkora hátizsákot cipelt. Mintha a világtól távol, több napos túrára indulnának.


Az egyes ellenõrzõ állomásokon max 3-4 fõt kellett kivárni mire pecsételni tudtunk, de ez is max 10  másodperc várakozással járt.


Az útvonal nagyon szép helyeket érintett és általában elég széles volt a lassabban haladók elkerülésére, csak pár olyan szakasz volt, ahol tényleg libasorban kellett több száz métert megtenni.


Egyébként megfigyeltem, hogy a gyorsabban jövõk gyakran nem szóltak az elõttük lassabban bandukolóknak, amikor el akarták kerülni õket,  pedig szerintem ez megkönnyítené az elõzést mindkét fél számára.  Fõleg a futók esetében volt "balaesetveszélyes" ha hátulról csendben közelítették meg az elõttük haladót.


Egyébként én mindenki részérõl abszolút segítõkészséget tapasztaltam a másik iránt.


A túrát 9 óra 30 perc alatt teljesítettük, a célban is pár másodperc alatt a kezünkben volt a jelvény és pár jó szót is kaptunk a szervezõktõl.


Szerintem jövõre újra nekivágunk.


 


 


 

 
 
MarkerTúra éve: 20142014.04.21 20:24:13
megnéz Marker összes beszámolója

 Gerecse 50


"Ha mindössze egyetlen szóval kellene jellemeznem a "Gercse 50" teljesítménytúrát, akkor csak annyit mondanék: Profizmus! Az 1982 óta megrendezett túra mára már fogalommá vált túrázó berkekben, mely a "Kinizsi 100" mellett másik olyan túránk, amit (legalább) egyszer muszáj teljesíteni........."


A teljes beszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/04/gerecse-50.html


 


 

 
 
MirPTúra éve: 20142014.04.21 17:51:26
megnéz MirP összes beszámolója

Gerecse 50 Decathlon Túra túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
bullwTúra éve: 20142014.04.21 17:19:05
megnéz bullw összes beszámolója

 http://bullw.blogspot.hu/2014/04/gerecse-50.html

 
 
Canis_laureusTúra éve: 20142014.04.20 18:54:10
megnéz Canis_laureus összes beszámolója

Nem hiszem, hogy ez a felület vitára lett tervezve, de a ha már megszólítottak, kénytelen vagyok válaszolni. Mindössze egyszer teszem meg.


A saját véleményemet írtam, - de amire válaszoltál az már nem az volt. A válaszodban súlyos érvelési hiba, hogy eltorzítod a véleményemet, aztán vitatkozol azzal.


Aszfalt-ügy: nem érv, hogy van ennél sokkal aszfaltosabb útvonal is, mert vannak olyanok, lásd jómagam, akiknek már ez is túl sok, s ha tehetik, kerülik ezt. Tavaly is hangot adtak ennek, pár bejegyzéssel arrébb, más túrán is szoktunk - így ebbe belekötni, pláne ebben a gúnyolódni próbáló, s a lényeget szem elõl tévesztõ stílusban azért juthatott talán eszedbe, mert úgy vetted ki, hogy én olyan ember vagyok akinek semmi se jó. De ebben nagyon tévedsz, ha így gondolod. Azért tettem szóvá, mert láthatóan ez volt a tapasztalatom, ill. több embernek elveszi a kedvét, és fontos hogy tudják elõre, akik erre sokat adnak (vagy esetleg figyelik, hogy történik-e változás) ill. a szervezõk újragondolhassák a kényes pontokat, ha van kedvük ilyesmivel bíbelõdni. Azt hiszem, lehet ez is olyan hasznos, mint a dícséret.


A 600m, ha nem lett volna egyértelmû, azoknak esett nehezükre, akik esetleg elsõ teljesítõként, mindenféle vízhólyagjaikon slattyogtak oda, - az autóval érkezõk, kinizsi 100-azók stb. nyilván nem értik, hogy ez miért volt különösen rossz.


A forgalmat pedig a szembe sávba kényszeríteni tartósan, esõben igenis veszélyes lehet az autósoknak. És nem hazabeszélek, mint a fentiekbõl már kiderült. Egyszerûen csak másokra is kell gondolni, magunkon kívül. (Ha már itt tartunk gondoltam az állatokra is, akik talán nem örültek túlzottan a többezres csordánknak - de szegényeknek talán nem is ez a legnagyobb bajuk.)


Kaja: láthatóan fennakadtál a gagyi szón, a többi már nem is ment át. Nem tudom, voltál-e már olyan túrán, ahol kint lehetett hagyni igazi kenyeret-zsíros/lekváros bödönt és mindenki kiszolgálta magát (nekem egyetlenegyszer volt csak ilyenhez szerencsém), s nem is az volt a lényeg, hogy minden második állomáson legyen etetés, alkalmasint akár olyan vackok, amiket valaki nem eszik meg semmilyen körülmények között, mert pl. nem is ehet. Hiába akarod úgy feltüntetni, én nem a luxust kérem számon, ráadásul nem egyedül a Gerecse50-en, hanem azt a trendet, hogy oda lehessen írni a túrakiírásba, hogy mindenféle ellátmány lesz, és akkor már kvázi mindegy, hogy mi az. Sok embernek ugyanis nem. Én pl. legtöbbször szívesebben fizetnék kicsit kevesebb beugrót, etetésre való jogosultság nélkül.


Véhezetül: egy szóval se mondtam, hogy nem éreztem jól magam - csupán azt, hogy valószínûleg nem lesz belõlem rendszeres teljesítõ a fenti okok miatt. Akkor sem, ha ez az elérhetõ legjobb.

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20142014.04.20 14:16:44
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Kedves Canis_laureus!


Ne haragudj, de úgy érzem hozzá kell szóljak a beszámolódhoz:


-Bárcsak minden teljesítménytúrán ennyi lenne a beton aránya.. Jesszusom, a vasúttól 600 m. volt?? Szégyelljék el magukat a szervezõk hogy nem a vasútállomásról indítottak 7000 embert, hanem a Jubileumi Parkból... És hogy ez a fránya esõ is esett.. Áhh, felháborító... Biztos a szervezõk kérték hogy minél kevesebb teljesítõ legyen...


-A Turulhoz vezetõ "forgalmas" útról ne is beszéljünk. Egyértelmû hogy zavartuk az autósokat, máskor inkább a bozótban megyek. Az egy dolog hogy a Panoráma útnak hivatalos turistajelzése van (S+)... De az autós mindenek felett!!!...


-Javaslom a szervezõknek, hogy a levezetõ lépcsõt szórják le homokkal, így legalább megnyugodhatok hogy Tatabánya belterületén is terepen haladhatok...


-Nem írtak rajtidõt... Micsoda dolog ez.. Az egy dolog hogy az elektronikus rendszer automatikusan regisztrálta hogy mikor indultál, de hatalmas dolog lett volna egy tollat a kezedbe venni, és ráírni akkor magadnak.. Ja, és egy teljesítménytúrán nem kötelezõ az ellenõrzõpontokon részidõt írni, csak ha kéred....


-Hogy "gagyi" kaját kapsz? Meséld már el nekem hol kaptál gagyi kaját?? Ne haragudj, de nem a Hiltonba mész egy kellemes vacsorára...


-Végezetül, gyere el velem néha egy-két cseh aszfaltos 100 km-es teljesítmény(!)túrára, majd megtudod akkor mi az a "gagyi" szervezés.


Köszönöm a szervezõknek a túrát, én jól éreztem magam.


 


Márton Dániel

 
 
Canis_laureusTúra éve: 20142014.04.20 13:36:41
megnéz Canis_laureus összes beszámolója

ÖTVENES TÁV


Idén elõször teljesítettem a Gerecse 50-et, de nem valószínû, hogy még egyszer nevezek.:((((  A ttt-s beszámolókban megnevezett tavalyi problémás pontokon ugyanis nem sokat változtattak a szervezõk.


Maradt a:



  • a rettentõ sok beton! Ki lehet számolni, mennyi. Tatabányán belül, ami fõleg a végén megterhelõ, pláne hogy a vasúttól még 600 m (ez idén esõvel volt súlyosbítva) - ezen fáradtan, vízhólyagos lábbal totyogni durva kínzás volt. Tardostól, ill. a következõ ellenõrzõ pontnál, továbbá a Turulhoz vezetõ forgalmas út (ahol zavartuk a forgalmat, esõben) és a levezetõ lépcsõ is csupa beton út, ami nagyon kellemetlen a bakancsos lábnak. (Ezt a hibát sok teljesítménytúra szervezõ elköveti, gondolom nehéz másképp szervezni, de ettõl még tönkreteszi az élményt és egészséget.)



  • a tilalom ellenére szemérmetlenül dohányzók, sportszerûtlen út közepén tötymörgõk, akiket kerülgetni kell; és hogyszomorú, hogy  túrórudival ösztönözni kell az elvileg a Gerecsét szeretõ embereket arra, hogy ne szemeteljék tele (édességért lehetett beváltani a palackot) mind azt sugallja, hogy talán nem való ekkora tömegnek ez a hétvégi mulatság. Megjegyzem, nemcsak a fiatalok viselkedése hagyott kívánni valót maga után: egy idõsebb hölgy, aki az egyik videóban is nyilatkozott túrás érdemeirõl, a zsíroskenyérosztáskor hangosan hirdette a békésen sorbanállók füle hallatára, hogy nem kell sorban állni, és nem is állt be. Mit gondol, mi többiek vajon miért álltunk ott? És mi lett volna, ha a többezer ember tolakodva akarja elintézni az abrakolást?



  • hogy nem ír a szervezés rajt idõt. Persze, nagyon profi infrastruktúra volt vonalkóddal és olvasóval, de az etapoknál se írtak részidõt, hacsak külön kérésre nem. Lehet, hogy nem volt rá kapacitás, de ez megint csak a futószala-jelleg ellen szól.

  • ugyanígy a teljesítéskor hagytak volna elmenni csak egy jelvénnyel, oklevél nélkül, ha nem szólunk. Sokszor teljesen kaotikus állapotok uralkodtak - lajtoskocsiból én például egyet láttam csak: a többi helyen ha lehetett is folyadékot venni, jól felszerelt büfébõl lehetett volna inkább csak. Megjegyzem, több teljesítménytúrán is problémám, hogy a költséghatékonyság jegyében kifejezetten gagyi és egyesével csomagolt termékeket adnak, amik a legtávolabbról se egészségesek (mint azt egy sportoló várhatná), se nem környezettudatosak. Persze az önkiszolgáló bödön valami-vekni kenyerek kultúrált hozzáállás híján szintén nem jók .


Pár pozitívum:



  • néha lélegzetelállítóan gyönyörû tájakon gázoltunk (kár, hogy sietni kellett), dudva-muhar helyett sok-sok-sok medvehagyma volt

  • a nagyjából egy tömbben mozgó, hasonló fittségû ismeretelen ismerõsök erõt adnak, azáltal hogy mindannyian ugyabban a sorsban osztozunk... a versenyszellem ami segít hogy ne adjuk fel, az hogy a vízhólyag közösségi élmény, és hogy mikor ázottan sántikálunk a célba, hangosan kipukkad belõlünk és fertõz a nevetés, önmagunkon... bárki bakancsot viselõ természetes leszólítása/odaéneklés neki, hogy: "NE CSÜGGEDJ, KAPKODD A LÁBAIDAT :))))", a véletlenül elcsípett sztori-töredékek, kiszólások  mind olyan élmény, amit csak teljesítménytúra adhat.

  • a jelvény nagyon ízléses, szép munka

  • a tudat, hogy igen, megcsináltam.... :)))

  • a pontõrök szívvel-lélekkel, gyorsan és kedvvel dolgoztak, és ami szinte hihetetlen: soha nem volt fennakadás - tehát a szervezés ebben a tekintetben nagyon jó volt.

 
 
 Túra éve: 2013
ToteszTúra éve: 20132013.04.23 15:18:13
megnéz Totesz összes beszámolója

 Gerecse 50 (2013)

 
 
efemmTúra éve: 20132013.04.23 09:13:22
megnéz efemm összes beszámolója

Rendezõi összegzés a www.gerecse50.hu honlapról.


Rekord a Gerecsén: 6733 túrázó



Az 50 km-en 2.552-en , a 20 km-en 2.664-en és a 10 km-en 1.517-en túráztak





Tatabányán a Jubileum Parkban a természetjárás ünnepe volt április harmadik szombatján, pontosan 20.-án , amikor a XXXII.Gerecse 50 Decathlon túrára és az IVV 10 és 20 túráira érkeztek a résztvevõk.


A  KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség mint fõrendezõ, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint Együttmûködõ Partner , a Tatabányai Városi Szabadidõsport Szövetség, mint társrendezõ , a Vulkán TSE és VOLÁN SE , a CDH és MTSZ összesen 150 aktivistájának munkája révén 6.733 résztvevõ lett magas színvonalon kiszolgálva, akik az 50 km-en 2.552-en , a 20 km-en 2.664-en és a 10 km-en 1.517-en  túrázhattak remek idõjárási körülmények között.


A 10+1 állomáson a Vízmû jóvoltából 4 helyen is lajtos kocsiból kaphattak ívó vizet a túrázók, négy helyen büfé szolgáltatás volt, egy-egy helyen pedig alma és müzli szelet volt.



Mivel az Egészséges Tatabányáért Program része volt a három túra, nem csoda, hogy a kiegészítõ sportkínálatok révén összesen több mint 10.000 ember fordult meg az igen kulturált körülményeket biztosító Jubileum Parkban.


A rendezõk és támogatók jóvoltából óriási sikere volt a Vivien flakonos víznek, hiszen a többször tölthetõ vizes flakon saját pohárként is „üzemelt”, sõt akik vissza is vitték a gyûjtõ konténerbe, egy-egy Túró Rudi ajándékot is kaphattak a MIZO, a CBA és a Vivien jóvoltából.


A Vértesi Erdõ Zrt is megajándékozták azokat , akik szemetet, hulladékot hoztak be a célba, hiszen választhattak a fenyõ, cser vagy bükk ültetvénybõl egyet. Sõt a Vértesi Erdõ Zrt 100 túrázót megajándékozott az Észak-Dunántúli Piros Túra igazolófüzettel is, melyet a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség ugyancsak 100 db-al megduplázott.


Ezen kívül a Decathlon kedvezményes Nordic Walking bot vásárlási kupont, a Gyémánt Fürdõ kedvezményes belépõ kupont adott a túrázóknak. A KEM SZÖSZ a Vértesi Erdõ Zrt.-vel közösen egy kuponnal hívta fel a figyelmet arra,hogy „CSAK A LÁBNYOMODAT HAGYHATOD AZ ERDÕBEN,A HULLADÉKOT NEM!”.


A Kanári Fittness Wellnes Club pedig a megfáradt tatabányai turistáknak ingyenes belépõket biztosított sorsolás útján.


A DECATHLON a szolgáltatások  sorában a Jubileum Parkban Mini Decathlon játék parkot üzemeltetett és az 50 km-t szintidõn belül teljesítõknek sorsolás útján 4 darab fantasztikus hátizsákot ajánlott fel!


Rendkívül népszerû volt a kedvezmény kártyák használata. Ezen a téren Tatabánya lett az elsõ,hiszen 1.982-en neveztek a megye székhelyen helyi lakosként!


Híres, neves, ismert személyiségek is megtisztelték a rendezvényt ezen a napon. Dr.Völner Pál államtitkár az 50 km-t teljesítette, Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere  Turza Károly képviselõvel a 20 km-t, Horváthy Lóránt Tata alpolgármestere, a KEM SZÖSZ elnöke szintén  a 20 km-t járta végig.


Nyolcan voltak, nyolcan maradtak azok, akik eddig minden alkalommal, vagyis most már 32.-szer teljeitették a Gerecse 50 km-es távját!


Hluchany József /Gyõr/,Krenner Antal /Vértesszõlõs/, Szabó András /Süttõ/,, a három tatabányai: Holczhacker József, Vadócz Péter, Wiszt Ferenc, és a két budapesti: Szabó Elemér és Szabó Szilárd.


A Vértesi Erdõ Zrt szakszerûen és figyelmesen biztosította az útvonalak járhatóságát, a Vízmû a lajtos kocsik biztosításával tett sokat a túrázókért.


A gerecse50.hu új honlapja nagyban járult a rendezvény sikeréhez, de ugyanez elmondható az  MTSZ , Tatabánya és Tata valamint a kemsport honlapjairól is. Köszönet érte.


Az MTSZ és a CDH 45 munkatársa az elektronikus berendezések mûködtetéséért dolgozott sokat (elõnevezés, rögzítés, oklevél nyomtatás).


A Gerecse 50 ízléses, zöld alapszínû jelvénye és a 10 illetve 20 km kitûzõje is tetszetõs volt.


Igen jó ötlet volt a Turista Magazin, az Országos Kéktúra és a Cartographia kitelepülése is.


Vadóc László a Jubileum Park és Sportház üzemeltetõje és munkatársai, önkéntesei óriási szellemi , szervezõ és fizikai munkával járultak a sikerhez és biztosították a kulturált körülményeket nem csak a túrázóknak, hanem mindenkinek akik megfordultak a rajt-célban és az egész park területén.


Voltak egyéb érdekességek is, melyek sokasága még nem látott napvilágot, de egy párnak a híre eljutott a rendezõkhöz:


Egy 6 éves gyermek az egyik állomáson kereste 11 éves testvérét a rendezõk hozták le, a célban találkozott a teljes család.


Az egyik túrázó a Decathlon áruházban vásárolt aránylag nyitott szandálban másodszor járta be gond nélkül az 50 km-t.


A vértestolnai grátisz állomás kenyér adagját a szomszéd Tardoson rakták le, mert hajnali 4 után még nem voltak a helyszínen.


A  tardosi alma szállítmány helyét Tarjánban keresték.


Az IFELORE elsõsegély nyújtói több mint 200 esetben segítettek 6 helyszínen!


A díjátadásokon Schmidt Csaba polgármester a 20 km után, Németh Csaba a másik fõrendezõ (MTSZ) és Vadóc László Tatabánya Városi Szabadidõsport Szövetség elnöke aktivizálta magát.


A 8 harminckétszeres teljesítõ jutalmak sorát vehette át, így Schmidt Csaba polgármester elismerõ oklevelét, a Derrick Biztonság Szolgálat értékes mûvészeti albumát, egy bányász kerámia korsót, az OKT 60 éves történetének könyvét, valamint az ÉDT igazoló füzetet.


Mivel a híressé vált Tatai PATARA rendezvény lesz a következõ kiemelkedõ esemény a térségben,  ízléses könyvjelzõ program ismertetetõjét is elvihették a túrázók.


Valamennyi rendezõ, szervezõ, közremûködõ  munkájának elismerése volt az a sokszor /több ezerszer!/ megfogalmazott vélemény, hogy köszönjük, jövõre újra jövünk Tatabányára a XXXIII.Gerecse 50 Decathlon 30/20/10 Túrákra!


Horváth Zoltán fõrendezõ


 
 
krajoramaTúra éve: 20132013.04.21 12:55:46
megnéz krajorama összes beszámolója

Gerecse 50


Végre eljutottam erre a túrára, nem jött közbe semmi, az idõjárás is kegyeibe vett. Igaz, nem igazán készültem, de szerencsére a túratársak nem siettek, bírtam végig. A rajtban és általában a pontokon rengeteg ember volt, de köszönhetõen a remek szervezésnek, sose kellett fél percnél többet sorban állni. Nap végére már 27 fok volt, igencsak jól jött, hogy több helyen is ott voltak a vízügytõl lajtoskocsival és fel lehetett frissíteni a kulacsokat. Különösen jó volt a Turulnál, hogy szörpöt is csináltak, szinte mindenki egy húzásra leküldte a fél litert, olyan jól esett. Remélem mindenkinek jutott, tényleg nagy volt a keletje.


A sokak által emlegetett Bánya hegy valóban elég kemény, rutinból sikerült ugyan egyben megmászni, de a tetején cserébe csak ültem és kapkodtam a levegõt. Még sose láttam ennyi elsõsegélynyújtó helyet, de sokaknal jól jött. Szerencsére azt hiszem legtöbb ember egy kis lelki támogatásért ült le, mint komoly probléma miatt, bár a túra végén többen elég érdekesen léptek már. Fõleg a lépcsõk után, ahol nekem is remegett a lábam minden lépésnél :)


krajo

 
 
Pap GáborTúra éve: 20132013.04.20 22:10:10
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Gerecse 50 beszámoló futó szemmel:


kerektura.blogspot.hu/2013/04/gerecse-50-2013.html

 
 
 Túra éve: 2012
szegabeszTúra éve: 20122012.06.26 08:28:01
megnéz szegabesz összes beszámolója

Gerecse 50 túrabeszámoló és képek 2012


Az íróasztal mögül felállva, szinte teljesen felkészületlenül vágtam neki a 2012. évi Gerecse 50 teljesítménytúrának. Az elsõ meredekebb lejtõs részeken a bal térdem érzékenysége miatt kicsit visszafogottabban kellett haladni, azonban az enyhén lejtõs, vízszintes és emelkedõs szakaszokon igen jó tempóban tudtunk haladni a kolléganõmmel. Erikának ez az elsõ Gerecse 50-e volt, de a túrázás nagyon közel áll hozzá, az elmúlt hétvégéken 30km-ereket ment. Tardoson szinte átrohantunk ... folytatás


Az írás folytatása és a Gerecse 50 túra képei az oldamon érhetõek el:


http://szendreigabor.hu/blog/2012/04/28/gerecse-50-turabeszamolo-2012/


 


Írta: Szendrei Gábor

 
 
JakabTúra éve: 20122012.05.03 10:42:32
megnéz Jakab összes beszámolója

Gerecse 20


Képes beszámolóm:


www.bakancsesfakanal.blogspot.com


 

 
 
huszia64Túra éve: 20122012.05.03 02:12:50
megnéz huszia64 összes beszámolója


TOPorgók a Gerecsében


A 31. Gerecse 50/20


 


Indulás


     Április utolsó szombatja volt, a négynapos hosszú hétvége elsõ napja. A meteorológia szikrázó napsütést ígért, kívánni sem lehetett volna jobb idõt egy kis „laza” túrázáshoz. A kora reggeli idõpont ellenére kellemes melegben pakoltuk ki a túrafelszereléseket a csomagtartókból a tatabányai Jubileum-park mögötti parkolóban. Ez alkalommal öten készültünk nekivágni a Gerecsének, s most elõször mind az öten immáron a Pázmándi TOPorgó Természetjáró Egyesület színeiben.  Heni, Imi és Torma Csabi a 20-as, Sipos Csabi és jó magam az 50-es táv megtételére készültünk. Nem vacakoltunk a felszereléssel sokat, de mire végeztünk, a parkolóban gombostût sem lehetett volna leejteni. Így hát elindultunk a rajtba. Ha valaki elõször járt itt, a tájékozódással akkor sem volt gondja. A hangosbemondóból áradó információ egyértelmû irányt mutatott, de a folyamatosan áradó tömeg is pontosan kijelölte a rajt irányát.


     Az igazoló lapok beszerzése szokás szerint zökkenõmentesen zajlott. A szervezõk készültek a nagy tömegre, asztalok hosszú sora várta az indulni vágyókat. Mivel a sok résztvevõ miatt csak a saját indítás a járható út, így bõven volt idõnk a kis Sport presszóban elvégezni a szokásos rituális indító ceremóniát. Majd a szintén hagyományos csoportkép elkészítése után nem sokkal fél hét után nekivágtunk az aszfaltnak, megcélozva a város határt. Bõ tíz perc gyaloglás után, az autópálya aluljáróján áthaladva mögöttünk tudtuk Tatabányát. Az elsõ kaptatónál feltûntek az elmaradhatatlan fehérvári túratársak, Pintér Józsi és Robi. A találkozást rögtön kis áldomással ünnepeltük meg, Józsi saját fõzésû párlatából. A viszontlátásöröme olyan megható volt, hogy rögtön be is néztük az elsõ adandó útkeresztezõdést. Száz métert sem tettünk meg mikor feltûnt a baki, így gyorsan korrigáltuk a tévedést. A harmadik fehérvári, Laci valamivel elõttünk járt, állítólag „büntetésben ” volt. Elõttünk, mögöttünk emberkígyó tekergett a szûk ösvényen egyre feljebb. Alig telt el fél óra az indulás óta, már is az elsõ ellenõrzõ ponton voltunk, János-forrásnál. A szûk völgy teljesen megtelt, mivel itt még a 10-es, 20-as, 50-es táv együtt haladt.


János-forrástól Tardosig


     A gyors bélyegzés után tovább indultunk az egykori patak völgyben. Újabb emelkedõ következett, majd nemsokára egy éles jobb letérõvel a 10-esek búcsút vettek tõlünk. Heni, Imi és Torma Csabi, elhúztak tõlünk, mi  igyekeztük befogni õket. A terep folyamatosan emelkedett, s ez kicsit szétszórta a gyaloglókat. A folyamatos sorból, kisebb-nagyobb alkalmi csoportok alakultak. Így ment ez egészen a Vaskapuig, ahol aztán a sziklák közötti combos emelkedõ, újra felduzzasztotta a társaságot. Néhány embernél egyértelmûen bejelentkeztek az elsõ tüdõ és lábizom hiányosságok. De nem volt mit tenni, menni kellett, ég nagyon sok volt hátra. Elértük az Arany-lyukat, s beértük Henit, Imit és Csabit.  Búcsút vettünk egymástól, mivel itt ágazott le a két hosszabb táv útvonala. A húszasok egyenesen haladtak Vértestolna irányába, mi pedig egy éles ballal rátértünk a sárga sávra, és folytattuk a monoton, elnyújtott emelkedést az újabb ellenõrzõ pont felé. Ekkor jártunk a túra legmagasabb pontján, valamivel 500 méter felett. Aztán picivel több mint 10 km-nél, elértük a második pontot, a Puszta-templomot. Ez egy XIII. században épült templom maradványa, melyet egykor Szent Péter tiszteletére szenteltek fel, s ami a XVI. század végén a török idõkben pusztult el.  A rom és környéke kellemes, kiépített hely, sokan megpihentek a fárasztó, hosszú emelkedõ után. Ez az ellenõrzõ pont volt az egyetlen változás, a tardicionális útvonalhoz képest, s nem jelentett 200 méternél nagyobb kitérõt. A piros jelzésen folytattuk a túrát, s két perc múlva hátulról elértük a régi kettes pontot, a Baji vadászházat. Innen aztán a már jól ismert útvonal vezetett ismét egészen a célig. Kicsi hullámvasutazás után folyamatos lejtõ következett. Szinte észre sem vettük az idõ múlását, s már az agostyáni  mûút aszfaltját koptattuk. Kényelmesen birtokba vettük a gyér forgalmú utat, majd egy keresztezõdésben balra letértünk Tardos felé. Továbbra is aszfalton gyalogoltunk az egyre inkább kánikulába hajló idõben. Már épp unni kezdtük volna az aszfaltot, mikor a völgyben feltûnt Tardos templomtornya. Végig haladtunk a kis falu fõ utcáján, s a templom tövében kiszélesedõ téren, a Kemencés vendéglõnél elértük a harmadik ellenõrzõ pontot. A vendéglõ szokásához híven kellemes fesztivál hangulatot varázsolt a térre, így bárki kipihenhette magát és felfrissülhetett egy póznára helyezett régi MZ motor alatt, lévén már 15 kilométer volt a lábakban. A hely inkább hasonlított egy kellemes sörfesztivál helyszínére, mint egy teljesítménytúra ellenõrzõ pontjára.


Fesztivál és medvehagyma


     Még ki sem értünk a faluból az út máris emelkedni kezdett, s a következõ majd hat és fél kilométeren keresztül abba sem hagyta. Egy darabig a kék kereszten haladtunk, majd rátértünk az Országos Kékre. A távolban feltûnt a 633 méter magas Gerecse tetején álló torony. Örömmel töltött el, hogy az egyre durvább kánikulában, nem kell megmászni a tetõt. Széles erdei utakon haladtunk jó tempóban, olykor beszélgetve. Már nagyon vártam a végeláthatatlan medvehagyma mezõket. Elértük az Egyházi Üdülõt, a volt hercegprímási kastélyt. Itt a kerítés egyik oszlopán van az OKT bélyegzõje. Néhányan várakoztak is a pecsételésre. De a hatalmas medvehagyma mezõ helyett, alig néhány szál növényt lehetett látni.  Nehezen járható, szûk, sziklás út következett. A Kis-Gerecse oldalában jártunk, s végre feltûnt egy nagy medvehagymás. Amerre a szem ellátott fokhagyma illatot árasztó zöld szõnyeg borította a hegyoldalt, s a lejtõt. Így érkeztünk meg immár 22 kilométer megtétele után a negyedik pontra, Pusztamarótra. Bár nem jártunk még fél távon, de ez volt a túra legtávolabbi pontja Tatabányától. Innen már ”csak” vissza kell sétálni a célba. Az erdõ közepén, egy fa tövében jól felszerelt kis büfé szerû kitelepülés várta a frissülni vágyókat. Szinte mindenki megállt egy kicsit pihenni, zoknit cserélni, frissíteni. Mi is így tettünk, de saját készleteinket igyekeztük apasztani.


     Szusszanásnyi ejtõzés után a piros jelzésen folytattuk a vándorlást. Rövid, enyhe lejtõ következett, majd újra emelkedett az út. A Gerecse keleti oldalán haladtunk visszafelé. Lassan újra lejteni kezdett a táj, s ez nem is változott Héregig. A könnyû terepen jó tempóban haladt mindenki. Vidám beszélgetések hallatszottak mindenfelõl, melyeknek témája leginkább, a nemsokára ránk váró hegymenet, s az ahhoz kapcsolódó horror történetek voltak. Király-kútnál megálltunk szerelvényt igazítani, s egy kis energia italt inni a hegy elõtt. Valamivel több, mint négy és fél kilométerre Pusztamaróttól megérkeztünk Héregre, az ötödik ellenõrzõ pontra. Ez a kis bázis a  temetõ oldalánál található. Jelképes elõrevetítése a következõ két kilométernek.    


  A „sirató fal”


     Többen választották ezt a helyet pihenõül Pusztamarót helyett, így készülve a Bánya-hegy kaptatójára. A szakasz elsõ része szolidan emelkedik, mintegy bemelegítésként a továbbiakra. Néhány száz méter után egy vad etetõ hely mellett halad el az út, majd ezt elhagyva kezdi a hegy megmutatni valódi arcát. Kemény emelkedõ következik. Aztán mikor a pulzus szám és a vérnyomás már tovább nem tud nõni, rövidke, majd egyenes rész okoz kisebb érzéki csalódást. Aki elõször jár ezen a tájon azt hiheti, fenn van a tetõn, de csalódása csakhamar kínos lesz. Kis ösvény keresztezi a felfelé vezetõ utat, és innen indul az utolsó etap, amit egyszerûen csak sirató falként szoktak emlegetni. A következõ szakaszt ha egy szóval kellene jellemezni, nyugodtan mondhatnánk, hogy durva. Most is mint máskor a túrabot nélkül haladók jó része fától, fáig, bokortól, bokorig haladt, s pár lépésenként megálltak pihenni. Voltak akik gyökerekbe kapaszkodva próbáltak elõre jutni, és voltak olyanok is akik egyszerûen a négykézláb mászás mellett döntöttek. Persze akadtak, akik minden erõlködés nélkül nyíl egyenesen száguldottak, de õk voltak a kivételt képezõ kisebbség. Talán a túra ezen szakaszán készült a legtöbb fénykép és videofelvétel. A nem mindig õszinte mosolyokon és kifacsart pózokon, amit egyesek hegymászás gyanánt adtak elõ, hosszú téli estéken majd jókat lehet derülni. De mint minden emelkedõ, egyszer ez is a végére ért, s a hatodik ellenõrzõ pecsét is bekerült az igazoló füzetekbe. A tetõn  már mindenki a leküzdött emelkedõrõl beszélt, s örült, hogy túl van a túra legnehezebb szakaszán.


„Monoton maraton”


     Lehet, hogy fizikailag a leg megterhelõbb a Bánya-hegy megmászása, de a következõ majd tizenegy kilométer a hetedik pontig, talán a leginkább idegtépõ. Elhagyva Bánya-hegyet,túl a huszonnyolcadik kilométeren elkezdõdött a monoton és unalmas hosszú, kis emelkedõkkel tarkított lejtõ Koldusszálásig. Az elõzõ években némi változatosságot jelentettek a vadkerítéseken való létrás átkelések, és az ezeknél feltorlódott gyakran nagy tömeg, idén viszont minden kerítés, minden kapu ki volt nyitva, így mint meleg kés a vajban lehetett haladni. Irtózatos meleg, por, folytonos lejtõ kilométereken át. Aztán fél távnál, Vértestolna határában következett az életmentõ, központi frissítõ állomás. Itt a már megszokott zsíros kenyér pótolta az elhasznált energiát, és frissítésként szódavíz és alma szolgált. Kenyér és alma korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre, de a szóda a nagy meleg miatt jobban fogyott, pedig harminc-negyven ipari ballon legalább sorakozott a fák és a sátrak hûvösében. Viszont még legalább annyian hátra voltak, mint akik már áthaladtak a frissítõ ponton, s még csak délután egy volt. Miután feltöltõdtünk friss energiával, belekezdtünk az újabb öt kilométeres egyhangúság leküzdésébe. Gyorsan haladtunk, egy óra múlva már Koldusszálláson, a hetedik ellenõrzésnél voltunk, mégis a két óra és a tíz kilométer, amit Bánya-hegytõl megtettünk, egy örökkévalóságnak tûnt. Koldusszállás a túra harminckilencedik kilométerénél van. Ezen a ponton az ifjúsági elsõsegély nyújtóknak már igazi nagyüzemük volt. Vízhólyagok tucatjait látták el, s jó néhány begörcsölt végtagba kellett újra életet lehelniük. Hasonlóan Héreghez, és Bánya-hegyhez itt is jócskán akadtak hosszabb pihenõt beiktatók. A frissülést, már megszokott módon büfé segítette.


A végjáték


     Rövid, de szinte folyamatosan emelkedõ szakasz következett. Az elmúlt órák monotonítása után, az egyre fáradtabb lábak ellenére is jól esett a terep változatossága. Ismét megélénkültek a beszélgetések, s újra összejöttek a korábbi csapatok. Letudtuk az újabb 2,3 kilométert, és már a nyolcadik pecsétet gyûjtöttük be a volt Kisréti vadászháznál. Itt újra találkozott az 50 és a 20 távja egy közös ellenõrzés erejéig. A rövidebb távosok innen egyenesen megcélozták a Turult, nekünk még egy kis kitérõt kellett tennünk, míg elérhettük a nagy madarat. Így hát a sárga négyzetet követve elindultunk az autópálya felé. Erõs lejmenet vette kezdetét. A kifáradt térdek egyre jobban reklamálták a terhelést. Viszont vészesen közeledtünk Tatabánya felé és a negyvenharmadik kilométer után elérkeztünk a kilencedik ellenõrzéshez, az autópálya hídjához. Az elsõsegélynyújtók itt is gõzerõvel tevékenykedtek. Jól bennjártunk a délutánban és következett két kilométer emelkedõ a rekkenõ hõségben, aszfalton. Mi sem természetesebb, hogy ezen a nyárias napon sokan választották a környéket kikapcsolódás céljából, így tetemes autó és fõként motoros forgalommal is meg kellett küzdeni a kanyargós úton. Ez a rész, újra elcsendesítette az embereket. A Turul parkolójában aztán végre megkaptuk az utolsó, immáron tízedik pecsétet, s nem maradt más hátra, mint legyalogolni a városba, vissza a Jubileum parkba. Csakhogy következett a híresen hírhedt több mint négyszáz lépcsõ lefelé. Ha valaki megszólat, szinte kivétel nélkül a lépcsõ „áldását” emlegette. Sokan sántikáltak, bicegtek, voltak akik már csak oldalazva bírták a lépcsõzést. De elértük a házakat, s lekerültek a vállakról a terhek. Jobb, rosszabb állapotban, de szinte kivétel nélkül a teljesítésbõl fakadó jókedvvel lépte mindenki át a park bejáratánál felállított diadalkaput.


     A tavalyi kék után, idén piros fém jelvénnyel jutalmazták a rendezõk az ötven kilométert teljesítõket. A célban a már megszokott karneváli hangulat uralkodott, már nem számított a fáradtság, a fájdalom, csak  a teljesítés, s a mögöttünk hagyott nehézségek is már kezdtek az elkövetkezõ idõk legendáivá válni. Ez volt a Gerecse túra 31. rendezése, stíl szerûen 31 fokban. Összességében 5267-en vettünk részt a túrán. Ebbõl az 50-es távon 2370, a 20-ason 2047 és a         10-esen 850 induló volt.


      Ragyogó idõ, jó és rugalmas szervezés. Köszönet mindenkinek aki segítette a túra létrejöttét és színvonalas lebonyolítását. Végezetül, ahogy mondani szokták : „Jövõre veletek ugyanitt.”     





További képek a túráról a : http://eeonline.gportal.hu címen találhatók a Galériában.


 


                     

 
 
nafeTúra éve: 20122012.05.02 21:34:41
megnéz nafe összes beszámolója

Gerecse 20


GPS-el mért távolság: 20,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 515 m.


Mivel nem szeretem a tömegnyomor túrákat, így már tavaly eldöntöttem, ezentúl, csak a 20-as távon indulok, s ha olyan az idõ, akkor inkább elmegyek utána biciklizni egyet. Ehhez tartottam magam, s már hat óra egy-két perckor a rajtnál voltam. Sehol semmi kiírás, melyik távra hol lehet benevezni. Beállok az egyik sorba. Odaérek az asztalhoz, s menten elküldenek, menjek az asztal másik végébe. Kissé morcosan álltam be újra a sorba. Végre beneveztem, s megkezdhettem a túrát.


Eseménytelen 3 km-en hagytam el a várost. Itt még lehetett haladni. Balra szûk ösvényre kanyarodik a túra, s meg is van az elsõ dugó. Itt szerencsére még van surranó pálya a kerítés mellett. Nem úgy egy következõ kerítésnél, ahol szinte szó szerint csak tyúklépésben lehet menni. Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon lassú a haladás. Meg van a pecsét, s végre megint a saját tempómban talpalhatok. Az idõ kellemes. A terep is könnyû. Meglepetés! A következõ klasszikus kispistázó ponton, szinte mindenki a kijelölt útvonalon marad. Ennek megfelelõen, a Vaskapuhoz vezetõ völgyben újra belassulunk. Látom, elõttem 15-20 emberrel van két nagyon lassú túrázó, akik föltartják az egészet. Egy helyen, szerencsére van egy kis mellékösvény, amelyen fölfutva ki tudom kerülni õket, s végre ismét a saját sebességemmel mehetek. A Vaskapu után, végre szétválnak a távok. Nem kicsit vártam ezt a pillanatot. Ettõl kezdve tényleg kellemes a túra. Velem együtt válik le az 50-es távról János is, akivel beszélgetni kezdünk. Kiderül szintén szeret montizni, csak épp sokkal komolyabb formában ûzi mint én. A téma adott, amitõl azért jócskán elkalandozunk, s gyakorlatilag végig beszélgetjük a táv hátralévõ részét. Vértestolna és környéke igen szép. Az idõ egyre melegebb. Gyorsan haladtunk. Begyûjtöttük az utolsó pecsétet is, s már csak a nemszeretem városi terep maradt a célig. Átvettem a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Az 50-essel közös szakaszt leszámítva kellemes, helyenként látványos a túra. Ha minden áron többet akartam volna menni, akkor újra benevezhettem volna a 20-as távra még egyszer, mivel negyed tizenegyre beértem, s tizenegyig lehet nevezni.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 500 Ft-ért mindössze színes térképes igazolólapot és kitûzõt, kaptunk.


 

 
 
efemmTúra éve: 20122012.05.02 15:03:58
megnéz efemm összes beszámolója

Ismét csúcs a Gerecsében!


A Gerecse 50 a hõség túrája lett!



Komárom-Esztergom megyében a XXXI.Gerecse 50 Decathlon Túra és IVV 10-20 Túra napján április utolsó szombatján 5.267-en (!) túráztak.

Az 50 km-en 2.370-en indultak és 2.220-an teljesítették, az IVV 20 km-en 2.047-en, az IVV 10-en pedig 850-en/.Így aztán a három túra tavalyi 5.022-es létszáma 2012-ben 5.267-re emelkedett!

Még egy érdekesség: A 31 év alatt csak az 50 km-en, 51.939-en indultak, vagyis idén lépték át az 50 ezres határt!/ A teljesítõk száma 31 év alatt: 48.256 fõ!


Horváth Zoltán fõrendezõ, a megyei természetbarát szövetség elnöke, aki éppen most jubilál atekintetben, hogy 50 éve szervezett természetbarát (!), kiemelte, hogy minden elismerés a résztvevõké, akik a 31. Gerecse túrákon 31(/!) fokos melegben, hõségben vállalták a megmérettetést. Igen büszke a 100 önkéntes segítõre (Vulkán TSE, Volán SE), valamint a 38 ifjúsági elsõsegély csoporttagra, akik közel 400(!) esetben nyújtottak segítséget a túrázóknak, valamint a rendet felügyelõ nemzetõrökre is.

 

Öröm volt látni a rengeteg családot, a számos iskolást, a magyar, német és szlovák turistát.

Igen hasznos ötlet volt a Tatabánya kártya, az MTSZ kártya, a Turista Magazin kártya és a Tata kártya kedvezményes használatának biztosítása (Tatáról 5 iskola is szép számmal képviseltette magát).

 

A Vérteserdõ Zrt. is igen sokat tett a túrázókért, hiszen pihenõ asztalokat és padokat helyezett ki az útvonalon, lépcsõket megszüntetve kapukat vágtak ki és tisztították meg az utat, de a süttõi és bajnai erdészek is segítettek sokat. Az erdészet biztosított szemetes zsákokat is, melyek hasznosnak bizonyultak!

 

Vértestolnánál a frissítõ állomáson örömmel fogadták a zsíros kenyeret, a szódát és a szomódi Nagy Sándor-féle finom almát. Koldusszálláson és Kisréten akár több víz is elfogyhatott volna.

 

Az útjelzések nagyszerûek voltak, köszönhetõen a védnökséget vállaló szakosztályoknak (pl.Zöld Sziget Kör, Erõmû SE stb).

A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Decathlon, és az agostyáni tûzoltók is szervezetten vettek részt a túrákon.

Ezen a napon elismeréseket, jutalmakat is kiosztottak az igen kulturált körülményeket biztosító tatabányai rajt-célban a Jubileum Parkban.

 

Nyolcan voltak, akik 31. alkalommal teljesítették az 50 km-t (a kilencedik Juhász Imrérõl nem tudnak a rendezõk). Õk Tatabánya Város Önkormányzatának ajándéktárgyát kapták meg: Hluchány József /Gyõr/, Holczhacker József /Tatabánya/, Krenner Antal /Vértesszõlõs/, Szabó András /Süttõ/, Szabó Elemér /Budapest/, Szabó Szilárd /Budapest/,  és Vadócz Péter, valamint Wiszt Ferenc /Tatabánya/.

Bronz túrázói minõsítést vehettek át: Kornai László és Horváth Balázs. IVV 3500 km jelvényt kapott Wittmer Antal. Ezen kívül még 7-en IVV kitûzõket vehettek át.

Igen sikeres volt a pénteki elõnevezés lehetõsége (több mint 200 fõvel).Az 50 km-en ízléses, színes, négyszínû jelvényt, a 10 és 20 km-en színes kitûzõket kaptak a teljesítõk, akik a színes, térképes nevezési a lapok segítségével könnyen eligazodhattak az útvonalakon.

 

A KEM SZÖSZ által kibocsátott KERÉKJEGY is szépen fogyott, hiszen több mint 200-an támogatták megvásárlásával a Tata-Vértesszõlõs-Tatabánya Által-ér menti épülõ kerékpár utat. Ennek tervezett átadása idén õsszel lesz, addig is két alkalommal sorsolnak még (május 10-én és õsszel), ahol a fõdíjak minden esetben kerékpárok lesznek.

A Jubileum Park a Gerecse túrák napján nyüzsgõ életet élt meg, hiszen Tatabánya városa, a Szabadidõsport Szövetség, a Vulkán TSE kulturális, sport és ügyességi programokkal várták a családokat (foci, törpi túra, játékok, olimpiai ötpróba stb).

A csúcsot jelentõ 5.267 túrázó 50%-a elõször járta a Gerecse útjait. Õk és a többszörös teljesítõk igazán a hõsei ennek a szép napnak és  ez által lett a XXXI.Gerecse Decathlon Túra is a természetjárás ünnepe.



(Fotók a www.kemsport.hu honlapon tekinthetõk meg)


(Forrás: termeszetbarat.hu hírek)

 
 
hakaticaTúra éve: 20122012.05.02 13:05:37
megnéz hakatica összes beszámolója

 Gerecse 50


 


Télen elhatároztuk, hogy idén megnézzük a már sokaktól annyit hallott Gerecse 50et.


Nagyon tetszett, hogy a honlapon és a kírásban is szerepelt, hogy szerenék környezetbaráttá tenni a túrát, és kéretik a dohányzás mellõzése a túra alatt. Ehhez képest alig hagytuk el a kivezetõ beton utat, máris egy igen fiatal páros hölgyemény tagja piszkította ily módon a levegõt. Amolyan magunkban hangosan gondolkodó stílusban ezt szóvá is tettük, de persze a visszabeszélés a megvolt.


Na, de ne szaladjuk elõre. Reggel 7kor kocsiba ültünk és 8kor már tatabányán is voltunk. Itt elég döcögõsen sikerült a rajthelyet megtalálni, majd parkolni is. Utóbbi elõtt én kiszálltam és elindultam a papírmunkát és az anyagiakat intézni. Meglepõ módon alig 1-2 perc alatt sikerült itinerhez jutni. Újdonság volt számomra, hogy közölték: "írjam rá a nevem és a rajtidõt, aztán lehet is indulni". Ezt már akkor is igen furcsán vettem tudomásul, de ráírtam a neveinket, majd megvártam a párom, tollászkodás, ... aztán 8:30 került a rajtidõhöz és indultunk is. Nem mondom, hogy nagy volt a tömeg, de voltak.. mi meg követtük a nyomokat. Helyenként kerülgetni kellett kiseb csoprtokat, na meg az elõttünk pálinkázó igen bûzös fiatal tárasaságot; Hamar elértük az 1. ep-t, hogy igen sokan piknekezésbe váltottak át. Pecsét, frissítés és már indulunk is tovább. 


A következõ szakaszon az elõzgetés nem ment mindenhol egyszerûen, többen nem igazán akartak lehúzodni a gyorsabb tempóban haladók elõtt. Ellenben a kifüleltük, h a szakaszon többen is haladnak, akik 50t mennek, így nem mi vagyunk az utolsók. Ellenben jó tempóban elõztük õket. A szétválás után eléggé megritkult a társaság, és a továbbiakban már kényelmesen lehetett haladni. Megkaptuk a 2. ep-n is a pecsétet, ismét frissítés és már haladunk is tovább. Így újabb ötvenesek elé kerültünk. 


Tardos felé vettük az irányt. Az erdõbõl kiérve ismét hosszas betonúton értük el az ep-t. itt elfogysztottunk némi hozott szendvicset ,közben nézegettük, ahogy az ott pihenõk nagyjából 90%a a láabait/talppait vizsgálgatja. Tovább indulás elõtt beneveztünk egy fagyira, mely a hõségben igen jól esett, és már indultunk is felefele a betonúton...Az erdõben jobban haladtunk, a természet is gyönyörû volt, mint ahogy végi csodáltuk is. A kastélyt megcsodáltuk, majd otthon utána olvastam, és rövidesen mieg is érkeztünk a 4. ep-re, aztán hamar az 5.-re is. Itt egy nagyon ifjú pontõr pecsételt :-) Ekkor már tisztes tömegeket magunk mögött hagyva. Itt elõbb a vízvételi lehetõséget kerestük, amit sajnos nem találtunk, de a temetõ elõtti öregasszonyok nagyon jópfák voltak. Itt némi energiát magunkhoz vettünk, mert hisz jön a mindenki által mumusként emlegetett szakasz.. Na de sebaj, indulás... hát simán ment.. azaz azt gondoltam, hogy már fent is vagyunk, mikor mondták, hogy hamarosan egy sokkal meredekebb szakasz következik. Azért itt még bevártam  a páromat. Aztán eljött a sokkal meredekebb  szakasz is... de nem értettem... hisz könnyedén felmentünk - a beharangozásokkal ellentétben nem kellett fûcsomókba kapaszkodni, fától fáig haladni, .... Ezt az alig 2 km-s szakaszt potom 21 perc alatt megtettük... Persze a 6. ep-n szinte mindenki leült megpihenni, de mi tovább mentünk.


A következõ 10 km-es rész kicsit hosszúnak tûnt, hogy nincs közte ep. A táj erre még csodáslatosabb volt és sikerült megtudnunk túratársaktól, hogy a fõúton a sátorhoz kell menni, mert ott van a hammm. Ez kellemese érintett minket. Alma volt bõven, amibõl dupla adagot vettünk - zsíros kenyér helyett is -, vizet viszont nem szívesen kínálgatták, mert "már elfogyott 45 palack, és még rengetegen jönnek ..." Azért sikerült a szénsav mentessé vált szörpimre annyi szódát szerezni, hogy újból fogyaszható legyen. Aztán ismét egy jókora tömeget magunk mögött hagyva haladtunk tovább Koldusszállásra.


A 7. ep-ig igen sok kisebb-nagyobb fõként fiatalokból álló társaságot elõztünk meg. Pozitív véleményem nincs róluk, sokan az út szélén ülve cigiztek (de lagalább nem menet közben, h hosszasn élvezzük a nem természet illatát), és ami nagyon megütötte a fülünkat a beszélgetéseik során: "milyen rajt idõt írjuk, hogy szintidõben beérjünk?" Ez a kérdés gyakorlatilag a célig elkísért. Itt  kanyarodnék vissza ahhoz, hogy a szervezõk által semmiféle adat/idõpont nem került fel induláskor az itinerre. Persze azért akadt néhány becsületes fiatal  - fõként fiúk -, akik küzdöttek a szintidõvel és még futni is elkezdtek, hogy beérjenek (a lányok erre már csak az öltözetük alapján is alkalmatlanok lettek volna... amolyan igazi túra öltözeükkel..).


A 8.ep-n gyors pecsét, aztán gyorsz számolás, hisz már csak 6,5 km van hárta és ilyen tampóban 18:45re már bent is vagyunk. Vagy nem... miután az ep-t elhagytuk, a lefelemenetek erõsen fennakasztották páromat, és már csak döcögõsen tudta a lejtõket venni. Az egyenesek azok viszont rendse tempóban mentek. Azonban érdekes módon a célig nem túl sokan elõztek vissza... már-már meg tudtuk volna a visszaelõzõket számolni két kezünkön.


A 9. ep pecsételése után megtudta, h ez egy régi szslagszakadás, ami már azóta magától összeforrt, így nincs mit tenni vele, csak a terhelésnél figyeljen.. 


A Turulhoz ismét csak a beton....


Aztán a magam részérõl hamar lefutottam a lépcsõkön, bevártam a párom és aztán hamar be is értünk. Itt az itinerünket megtekinteve a szervezõk nyugtázták, hogy "óhh, hát bõven szint idõn belül". 


Ami tetszett:



  • a környezetbarát túrakiírás

  • a váltakozó nehézségû szakaszok (1 szintes, 1 alig szintes, majd szintes, ....)

  • az útvonal - az erdõ friss levegõjéba hol hosszabb hol rövidebb szakaszon az igenis érzehetõ medvehagyma illata (ha szeretném, tutira nem a piacon venném :-)) )

  • a gyors rajt és a pontokon való gyors áthaladás

  • a pontokon lévõ eü. szolgálat

  • az egyértelmûen kijelzett út


 


Ami nem tetszett:



  • a dohányzó fiatalok és azok oda nem illõ öltözete, továbbá ahogy lenézik a sporttársakat

  • hogy nem ír a szervezés rajt idõt, és bárki bármennyit sunnyoghat vele, amit elég sokan meg is tettek. Ez nem a sportszerû magatartást erõsíti.

  • a rettentõ sok beton - van olyan túra, amin azért nem veszünk részt, mert igen sok a betonos rész benne


Hogy mi lesz jövõre, azt még nem tudjuk. De nem lételemünk, hogy visszatérjük a beton végett.


 

 
 
intrateTúra éve: 20122012.05.01 10:15:27
megnéz intrate összes beszámolója

Gerecse 50


 


Azzal kezdeném, hogy annak ellenére, hogy jó pár éve teljesítménytúrázom, valahogy a Gerecse 50 mindig kimaradt. Aztán idén mindenképpen ott akartam lenni. Elolvastam pár elõzõ beszámolót és 5 óra körül - most úgy hozta a sors, hogy egyedül - már az autóban ültem Tatabánya felé. Aztán, ahogy szokott lenni, egy-két apróság közbejött (parkolóhely keresés, pakolászás, bakancs befûzés...) és máris azt vettem észre, hogy korai rajtról bizony lemaradtam. Gyors nevezés, szerelvényigazítás és 6.20-kor start.


Az elsõ tíz-tizenöt kilométeres távra az elõzõ beszámolók alapján lélekben felkészültem, de sajnos nem eléggé.... Jó párszor megfordult a fejemben, hogy én ide még egyszer biztos, hogy nem jövök el. Voltam már jó pár túrán, ahol a rajtot követõen masszív tömeg vágott neki a távnak, de ez minden képzeletet felülmúlt. A városból kivezetõ szakaszon még nem is volt annyira vészes a dolog, de ahogy átmentünk az autópálya alatt és gyakorlatilag kezdetét vette a túra, hát döbbenten láttam a végeláthatatlan tömeget. Természetesen dicséretes, hogy egy ilyen rendezvény ezreket csábít ki a természetbe és külön kiemelendõ, hogy nagyon sok a fiatal közülük. De ami általában más túrákon mûködik- nevezetesen, hogy a gyorsabbat elengedem - az itt valahogy nem akart. Nehezen értem meg, hogy miért kell egymás kezét fogva andalogni egy 50 kilométeres teljesítménytúra elsõ szakaszán és beszólogatni azoknak, akik szeretnének haladni...


Szerencsére az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elérjük, gyors pecsételés és indulás tovább. Itt még egy döbbenet ért. Nem gondoltam, hogy a pecsét megszerzése után nevetgélve sörözõ (könyörgöm, még reggel 7 óra sem volt!) és az arcomba cigaretta füstöt fújó fiatalok között kell nekivágni a következõ szakasznak.


A következõ ellenõrzõpontig letudjuk a legnagyobb szintemelkedést, ami friss erõvel még nem egy nagy feladat, persze a tömeg még itt azért nehezít a dolgon. Feladva elveimet, sokszor felfelé is futnom kell, hogy kicsit haladni tudjak. Közben azon elmélkedem, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy néhány túratárs a túrázásra teljesen alkalmatlan felszerelésben vágjon neki az 50 kilométeres távnak. Divatos melegítõben (nagy márka, rózsaszín passzéval, flitterrel) hozzáillõ utcai sportcipõben (vékony, sima talp és persze boka alatt végzõdõ vékony zokni)  és valami divatos oldaltáskával, ami egy városi sétálgatáskor jól jöhet, de ide, a Gerecse 50-re? Hát, nem tudom...


Így érjük el a Baji-vadászházat, ahol, újra gyors pecsételés és irány Tardos. Tardosig az út szinte eseménytelen, talán a vége felé az aszfalt számomra kicsit megerõltetõ. Az út szélén már beindult a „vízhólyag-szerviz”. Elkeseredett arccal talpukat vizsgáló túratársakkal találkozunk. Az ellenõrzõpont hamar megvan ennek a gyönyörû piciny településnek a fõterén. (Rétes is volt, de nem kóstoltam meg.) Gyors táplálkozás, ivás és nyújtás után irány Pusztamarót.


Az út kellemes, medvehagyma illatban vezet tovább, nem megerõltetõ, kicsit föl –kicsit le hullámvasutazunk végig a kéken. A hercegprímási kastély (most üdülõ?) látványa megdöbbentett. Álmélkodva érem el a következõ pontot. Itt már szerencsére nincs tömeg, gyors pecsételés és rövid beszélgetés a szervezõkkel, és indulás lefelé Héregre.


Az út végig szinte csak lefelé. Figyelni kell, sok a kõ, nem tesz jót a bokának. Az elõzõ beszámolók alapján lélekben készülök a Bánya-hegyi emelkedõre, próbálom kímélni a térdeim, és nem futok lefelé. Héregen gyors pecsételés, evés és nyújtás, aztán indulás felfelé.


Itt igen rövid távon emelkedünk 220 métert, ami valóban nem könnyû, de sokkal rosszabbra számítottam. A két túrabot jó szolgálatot tett, hamar felértem. Plusz nehezítés, hogy a napocska szépen felkúszott már az égen és pont a felfelé araszoló túrázók hátát melegíti, azaz a mai napon inkább égeti, ahogy a meteorológusok megjósolták. Szusszanás Bánya-hegyen, majd újra a kéken irány Koldusszállás felé.


Az „etetõ pont” remek dolog, a zsíros kenyér finom volt, a szódavíz és a bíztató szavak jól estek. Az út innentõl kissé monoton, kissé lélekölõ. Szintkülönbség alig, kicsit föl, kicsit le. Viszont a meleg kezd kemény lenni, a víz is fogy a hátizsákomból rendesen. Szerencsére a következõ ellenõrzõpontnál is van mozgóbüfé, ahol kultúrált áron tudtam pótolni az elfogyott vizet.


Itt elbúcsúzunk a kéktõl és a sárgán irány a Kisréti vadászház. Az út vége emelkedik, de nem vészes, lehet tartani a tempót. Szerencsére a tömeg itt már teljesen eltûnt, néha már magányosan bandukolok tovább. A következõ állomás közel van, gyorsan el lehet érni.


Az út szinte végig lejt, átváltok futásba. Már hallani az autópálya moraját. Az ellenõrzõpont után aszfalt út vezet fel a Turulhoz, ami azért elég megterhelõ, kiegészítve azzal, hogy árnyék nélkül a tûzõ napon kell teljesíteni. A Turulnál lévõ parkolóban gyorsan a csap alá dugom a fejem, próbálok üzemi hõfokra hûlni. Pecsételés, majd a hírhedt lépcsõ keresése. Hamar kiderül, hogy a „lépcsõ a Turul elõtt van” valójában azt jelenti, hogy a szobor mögött kell keresni. Szerencsére egy túratárs segített.


Irány lefelé a lépcsõn, ami az elõzetes hírekkel ellentétben számomra egyáltalán nem volt megerõltetõ. Itt már újra nagyobb forgalomra kell számítani. Becsatlakozik más túra is és a kirándulók is sokan voltak. Szerencsére legtöbb helyen udvariasan elengedtek.


Át az autópálya alatt és újra a városban. Sok hátizsákos araszol a cél felé. Itt már könnyû kerülgetni õket és bekocogok a célba.


Úgy indultam el, hogy jó lenne tartani az 5 km/órát (nem szoktam futni, a gyors, kényelmes tempót szeretem). Kis meglepetés volt, hogy végül 9 óra alatt sikerült végeznem.


Külön ki kell emelnem a szervezést, ami végig fantasztikus volt. Minden ellenõrzõ ponton gyorsak, kedvesek, aranyosak. Sok állomáson egészségügyi személyzettel! (Sok helyen láttam, szükség is volt rájuk.) Abszolút 5 csillag és a kis piros kitûzõ is nagyon szép.


Hogy jövõre újra, ugyan itt? Még alszom rá párat…

 

 
 
 Túra éve: 2011
dnvzoliTúra éve: 20112011.04.30 22:23:32
megnéz dnvzoli összes beszámolója


Gerecse 50



2011.04.16.



Bár múlt évi beszámolómat azzal zártam,hogy nem lettem kimondottan Gerecse 50 rajongó,idén újfent Tatabányán találtam magam a túra reggelén.Hogy lehet ez?A dolog sok-sok apróságból tevõdik össze.Az egész talán ott kezdõdik,hogy nagy tervem van június 4-ére(és,ha minden jól megy 5-ére is)a Bakonyban.Úgy hallottam,hogy aki 100-as túrára vállalkozik az NEMSZÁZAS,hát gondoltam nagy bátran,meg kellene ismerni ezt az érzést.Tehát minél gyorsabban el kell kezdeni a felkészülést,és erre véleményem szerint minimum 50 körüli túrák szükségeltetnek.Aztán fél Gyõr nevezett a Gerecse Kupa 2011-mozgalomba,így most szerencsére nem volt nehéz megtölteni az autót.Aztán meg úgy hírlett,jelvény lesz a díjazás.Aztán meg azt tavaly is elmondtam,hogy maga a túra útvonala,rendezése tetszett.Szóval nekivágtunk.



Borzasztó korán keltünk,nálam speciel 03:20 körül csengett a mobil,fél ötös indulást irányoztunk ugyanis elõ,mivel szerettünk volna mindjárt az elején elrajtolni,ha sikerül a tömeg elõtt.Nem szerettem volna átélni a tavalyi 10 kilométeres araszolást annak minden hátulütõjével.Mindent próbáltunk úgy szervezni,hogy ez ne ismétlõdhesen meg.



Bõven 6 elõtt érkeztünk Zsuzskával,U.Lacival,Cs.Sanyival és B.Józsival a rajthelyre,ugyanott le is tudtam parkolni,mint tavaly.A nevezés most is nagyon flottul ment,köszönhetõen az indítóállomás bõven megfelelõ számú személyzetének.Még egy kis megható ünnepi pillanatnak is tanúi lehettünk,egy általam nem ismert idõsebb túratárs egy emberes serleggel köszöntötte a 30. rendezés alkalmából a –gyanítom-fõrendezõ sporttársat.A túra,mint teljesítménytúra most is vesztett kicsit a komolyságából azáltal,hogy a személyes adatokat és az indulás idejét is magunknak kellett rávezetni az itinerre.



Tíz perccel 6 elõtt aztán mindennel végeztünk,és vállalva a megvetést,nyugalmunk érdekében elindultunk.Természetesen a túra végén ezt a 10 percet hozzáadtuk az idõnkhöz,a lapra ugyanis 06.00-ot írtunk indulási idõnek.Úgy gondoltuk,ha az elsõ ell.pont esetleg még nem lesz nyitva,max majd ott várakozunk kicsit.Persze ekkor nem gondoltunk a futókra,akik miatt a pont már rég kinyitott ekkor…



Tervünk maximálisan bevált tehát,úgy járhattuk végig a Gerecse 50 útvonalát,ahogy azt nem sokan tehetik mostanság.Nyoma sem volt az idegeskedésnek,a tömegnek,a hangoskodóknak,a füstölgõknek,a kispistások hadának.Úgy túráztunk,mint bármely általam eddig látogatott túrán.János-forrást hamar elérük.A következõ kanyar most már tiszta:Más van a fákra festve,és más útvonal van bejelölve az itineren,így nem nevezhetjük kispistásnak azokat,akik ott egyenesen mennek tovább,megspórolva a kunkort.Lemaradnak viszont egy szép völgyszakaszról.



A sárgára való letérést idén külön rendezõnéni biztosította,a Baji vadászháznál sem találtunk különösebb tömeget,hisz jobbára csak futók elõztek meg bennünket.



Tardoson egy finom házi rétessel emeltem a túra fényét.



Pusztamarót ell.ponton már mosolyoghattunk magunkban a sok ifjú titánon,akik eddig néha õrült tempót diktálva hagytak le minket,itt meg már mezítelen lábaikat méregették furcsa arckifejezések kíséretében:)



Tavaly nem is vettem észre,idén is Sanyi és Laci szólt,hogy van ott egy forrás,nevezetesen a Király-kút,hát nem is hagytam ki,tettem egy apró kitérõt és feltöltöttem készleteimet az ízletes forrásvízbõl.



Héregre aztán leszaladtunk,vettünk egy nagy levegõt és megindultunk-hát,ha már mindenki így mondja-a Bánya-hegy meghódítására.Közvetlen a kaptató elõtt aztán újra lecövekeltünk,felemeltük tekintetünket,és mivel nem volt más választásunk,nekivágtunk:)Néhány megállót beiktatva,de csak felértünk:)



Etetõponton a kenyér is finomabb volt szerintem,sõt még egy alma is járt a menühöz,amit sajna csak a kenyér elpusztítása után észleltem.Sebaj,utána is jólesett!Itt aztán már kimondottan elcsigázott ifjoncokkal találkoztunk,akik a szélrózsa(a mezõ)minden irányából érkeztek zsíroskenyerezni,igazából inkább sajnáltam õket,minthogy haragudjak rájukJEgyesek mindent megtettek,hogy legyilkolják a lábukat:cipõfûzõ lazán,hosszú túrára teljesen alkalmatlan vékony zoknik,acélbetétes bakancs…és sorolhatnám.Hétfõn Tatabánya vonzáskörzetében az iskolákban sok a hiányzó azt gyanítom:)))És még hátra volt 20 kilométer:)



Ez a 20-as nagyrészt hamar el is telt,bár bevallom a Turulhoz vezetõ aszfalton már én is mondtam cifrákat,az egész túrán jellemzõ volt a betonkemény,sokszor köves talaj,így itt már kifejezetten utáltam az aszfaltot.Turul még mindig hatalmas,a kilátás még mindig csodás,a lépcsõsor még mindig „nagyon kellemes” így a túra végén.



Túránk 05:50-tõl 15:10-ig tartott,mármint Lacinak,Sanyinak és nekem,Zsuzska ránkvert(futott)úgy egy jó órát és Józsi is elõttünk ért be valamivel.Jutalmunk egy helyes kis ovális jelvény lett,nekem nagyon tetszik.Mivel elég éhes voltam,és valami gyors és meleg kajára vágytam vettem egy amerikai hot-dogot 400 forintért,na ezt senkinek nem ajánlom,hogy utánam csinálja.Túratársunk,nafe után szabadon:a hot-dog ár/érték aránya a rosszabbak közé tartozik a maga 3 falatnyi mennyiségével:)



Így zajlott tehát nagyvonalakban ez a túranap,bár nyilván nem biztatok mindenkit az általunk bevetett kis csel lemásolására,mi úgy éreztük,hogy kíváncsiak vagyunk annyira a tömegmentes Gerecse 50-re,hogy ezt bevállaljuk.A szintidõvel úgyis csak magunk felé kell elszámolnunk,nem vagyok pl. biztos abban,hogy a Turultól mindenki gyalog ér célba….



Higgadtabban tudok így nyilatkozni a rendezés körülményeirõl is,ami kifogástalan volt,bár úgy emlékszem ezt tavaly sem firtattam.Mindenhol megfelelõ számú lelkes segítõvel találkoztunk,a túra hátsó szekciójában,-ahol esetleg már megsokasodtunk- sem kellett egy percet sem várni mondjuk a pecsétre.Az,hogy egy túra ennyire népszerû,csak dícséri a lebonyolítóit,és csak elismerés jár azért,hogy kezelni tudják ezt a hatalmas tömeget.


Kiváló túraidõ,kellemes túra,nekünk ez jutott ma.



Köszönöm a lehetõséget!



dnvzoli


 
 
huszia64Túra éve: 20112011.04.21 00:16:56
megnéz huszia64 összes beszámolója


Egy nap a Gerecsében


Gerecse 50/20 teljesítménytúra 2011.04.16.


 


    Hûvös reggellel ébresztett bennünket  a jubileumi 30. Gerecse 50.  A két kocsi gyorsan falta a kilométereket Tatabánya felé, miközben a felkelõ nap egyre inkább azzal bátorított, hogy éppen jó kiránduló idõnk lesz, nem kell tartani széltõl, esõtõl. Nagyjából tartotta is aztán az ígéretét egész nap. Ahogy közeledtünk a rajt-cél állomáshoz egyre szaporodtak a hol sietõs, hol ráérõsen ballagó hátizsákos emberek, ki a Jubileumi park felé, ki már a hegyek irányába. Szerencsénkre, még viszonylag közel tudtunk leparkolni, de aki csak egy fél órával késõbb érkezett, már bemelegítésnek is betudhatta, még elért a rajthelyhez. A nevezés gyors és zökkenõmentes volt, és hogy az indulásnál se legyen fennakadás, egyéni, becsület indítás volt.  Ha valaki csalni akart a szintidõvel megtehette, de saját magán kívül másokat nem csapott be. Remélem mindenki felnõtt ehhez a „komoly” feladathoz.    


Országúton …


    A városban közlekedni akaró autósok legnagyobb örömére hét óra tájban már mindent elleptek  a színes hátizsákos túrázók. A gyalogátkelõk piros lámpája, akár csak Isztambulban inkább ajánlott figyelmeztetés volt, mint szigorúan vett  tiltás, és a városból a Gerecse felé vezetõ autóút is éppen megfelelõ szélességû volt a 80-90 fõs csoportok számára. Már a korábbi években is megfigyeltem, hogy az év e napján különös toleranciával viselkednek a Tatabányán közlekedõ autósok, mint mindig, most is dudálások, vagy hangoskodások nélkül békében próbáltunk egy más mellett elférni. Sikerült. Érdekes viszont, hogy a rend szigorú õrei nemigen láttatták magukat, konkrétan egy rendõrt  se láttunk.  Más túrákon néha többen vannak, mint a résztvevõk.  Már az autópályával haladtunk párhuzamosan, amikor a monoton országúti menetelés tompa zaját fémcsörgés tette színesebbé.  Egy túrán mindig vannak megdöbbentõ pillanatok, de erre a látványra nem sokan számítottunk. Öles léptekkel két középkori lovag igyekezett a tömeg közepén.  Az egyik igazi grál lovag volt, fém mellvértben, korhû alulöltözetben, fehér ingben, lábszárvédõsen, karddal az oldalán, lebegõ szõke hajjal. Mellette a másik, barna csuklyás köpenyben,  tán marhabõr mellvértben, szintén karddal az oldalán. Egyesek kíváncsian, elismerõen vizslatták a „szerzeményeket” és azon tanakodtak, melyik távon indulhattak, míg mások biztosak voltak benne, hogy lassan feltûnnek az ápolók is és jobb belátásra bírják az õrülteket.  Elárulom, nem jöttek ápolók, sõt a srácok igen jó fejek voltak, és lenyomták az ötven kilométert. Gratula nekik, és köszönet, hogy készségesen engedték fényképezni magukat, mindenki épülése érdekében.


Hegyre fel !


    Éppen csak napirendre tértünk a megelevenedett középkor felett, már is elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. Itt is, mint mindenhol gyorsan ment a pecsételés, a szervezõk jól felkészültek a folyamatosan áradó tömegre. Már túl voltunk az elsõ emelkedõkön, megérett ez idõ egy réteg ruha hátizsákba költöztetéséhez. Ekkor jutott eszünkbe, hogy elfeledkeztünk a szokásos rajt fotó elkészítésérõl. Szerencsénkre, még együtt volt a csapat, így egy kis külsõ segítséggel pótoltuk ezt a hiányosságot és már indultunk is tovább.  Sokat várni nem is igen lehetett volna. mert a folyamatosan érkezõk, gyorsan megtöltötték a szûk kis völgyet. Az út emelkedett, de nem volt különösebben megterhelõ, a nap is egyre magasabbra hágott. Hosszú, tömött sorokban haladtunk egészen a Vaskapu szikláiig. Ez a rész, már keményebb szakasznak bizonyult, elkezdte szelektálni a társaságot. Az addig folyamatosan együtt haladó csoportok megbomlottak, egyre többen álltak ki az ösvény szélére egy kis ingyen levegõért. Viszont a zsendülõ tavaszi erdõ zöldje, a napfény és a sziklák mindenért  bõségesen kárpótoltak mindenkit. Aztán az Arany-lyuk magasságában megtörtént a nagy szétválás. Az ötvenesek egy bal kanyarral a sárga jelzésen elkezdték monoton emelkedésüket  a második ellenõrzõpont, a Baji vadászház felé, még a húsz és tíz kilométeresek  egyenesen folytatták útjukat a piros jelzésen Vértestolna irányába. Így mi is elváltunk Kirától, Gergõtõl, Ritától és Enikõvel, Judittal hármasban folytattuk tovább utunkat. Közben eszünkbe jutott gyõri túrabarátunk Balázs. Biztosak voltunk benne, hogy nem hagyja ki a Gerecsét, hát felhívtuk. Igazunk volt, kevéssel elõttünk járt.  Az ellenõrzõ ponton bevárt minket. Érdekes, hogy csak túrákon futunk össze néhány perc erejéig, mégis valahogy olyanok vagyunk egymásnak, mint ha régóta és alaposan ismernénk egymást. Itt fényképeztem le a lovagokat is. Már éppen elkészültem a képekkel, mikor befutott egy újabb”arc” aranyszínû, ökörszarvakkal díszített sisakban. Úgy látszik ez egy ilyen nap volt.


… és a medvehagyma


     Viszonylag eseménytelen öt kilométer következett Tardosig. A táj és az idõ továbbra is szép volt, s a terep sem volt túl nehéz. Az egyetlen „színfoltot” mobiljaink jelentették, amik heves csipogással és egyéb hangokkal jelezték, hogy szép lassan kezdtek átállni a szlovák hálózatokra. A Tardos elõtti országúton aztán megint összeverõdött a társaság, és mint véget nem érõ emberkígyó haladtunk a templom téren lévõ harmadik pont felé.Tizenöt kilométerrel a hátunk mögött jól esett a kemencés lángos, kávé, üdítõ, no meg a frissen csapolt sör is. De nem lehetett sokat idõzni még az út dandárja elõttünk állt, menni kellett. Kiérve a faluból, fel-fel néztünk a felettünk magasodó Bánya-hegyre, ahova majd a visszaúton lazán, mint gekkók fel fogunk mászni. Folytatódott a hullámvasutazás Pusztamarót felé. Néhol csúszós, szúk sziklaösvények nehezítették a haladást. Egyszer csak nejlonzacskókkal megrakott vándorok tûntek fel szembõl és a gyakorlottabbak tudták, hogy nemsokára odaérünk… Oda érünk, sokan csak így mondták, és nem igen kérdezte meg senki, hogy hol, vagy mi az az oda. Ha valaki nem lett volna vele tisztában, akkor a volt hercegprímási üdülõ környékén minden érthetõvé vált. Végtelen medvehagyma mezõk voltak mindenütt, és az úton igen csak megfogyatkozott a túrázók száma. Volt aki csak néhány levelet szedett saját használatra, helyben fogyasztásra, de volt aki az otthon maradottakra is gondolt. Ennek ellenére nem volt irtás, vagy pusztítás. Miután feltöltöttük medvehagyma készleteinket,  elkezdtük keresni az itteni kép szerves részévé vált kis mangalica családot, akik szabadon tartva, néhány lóval egyetemben mindig jóízûen lakmároztak az erdõben. Szerencsére, nem várattak magukra sokáig, az egyik kanyar után megpillanthattuk a kocát malacaival egy kis tisztáson, és nem messze ott voltak a lovak is. Lelkünkben megnyugodva értük el a negyedik ellenõrzõ pontunkat. Pusztamarót, azért fontos állomás, mert ez a túra legtávolabbi pontja, innen már csak közeledünk a cél felé. Rövid pihenõ, az itt már esedékes zokni csere, és indulás tovább, hiszen vár Héreg és aztán …


… a Bánya-hegy


    Héreg felé az út nagy része kényelmes lejtõ, így igazán kiélvezhettük a napot és a tájat. Megnyugodva, kipihenten folytatták az útjukat, az idõközben csoportokra szakadt túrázók. Kellemes, csendes beszélgetések, néha egy-egy nevetés foszlány és már Király-kútnál voltunk. Itt mindenki felébredt, hiszen már belátható távolságra volt Héreg. Az ellenõrzõ ponton mindenütt heverészõ, rápihenõ társaságok töltötték be a mezõt. Lehetett frissíteni, volt közkút, és a már megszokott büfé is. Itt nekem, mindig obszcén gondolataim lesznek, lévén a túra legnehezebb szakasza egy temetõ oldalából indul. Ha valaki nem bírja, közel a megoldás … . De mentünk és bírtuk. Ki így, ki úgy. Néhányan ütemesen, szinte szaladtak felfelé, a többség mondjuk úgy, fontolva haladt, voltak akik konkrétan négykézláb, gyökértõl gyökérig közlekedtek. Ez az a rész, ahol sokan átértékelik eddigi teljesítményüket, felteszik maguknak a kérdést, mit keresnek itt, majd megfogadják, hogy soha többé Gerecsét. Aztán a következõ évben a többség újra együtt izzad az újakkal felfelé. Ez már csak így van, mert akit elkap a „gerecse 50 vírus”, az nehezen, vagy soha nem fog kigyógyulni ebbõl a betegségbõl. Ezt bizonyítja az a közel kétezer ember, akik évrõl évre nekivágnak és megcsinálják ezt a túrát. Persze a „legviccesebb” felvételeket itt lehet készíteni, amikor az ember nyelve fényévnyi lemaradással közlekedik utánunk, és a test és a lélek éppen megpróbál külön életet élni. Ezt tudta a 24 óra foto riportere, és egy tévés stáb is, akik, a csak sirató falnak nevezett utolsó szakaszon álltak lesbe. Nem mindenki volt boldog tõlük. A tv stáb riportere egy-két gyenge próbálkozást tett mikrofonvégre kapni  potenciális riport alanyokat,  finoman szólva nem sok sikerrel.  De remélem, talált vállalkozó szellemû szenvedõt is. A tetõn aztán kifáradtan, kimerülten, de jó érzésekkel pihent meg mindenki és igazoltatta, hogy lám-lám elért idáig.


Az etetés


   Kis pihenõ és irány egy tíz kilométeres lejtmenet Koldusszállásig. A túra legmonotonabb szakasza következett. Idén szerencsére, nem volt túl meleg, kánikulában ez nagyon lélekölõ lenne. Változatosságot jelentett az egyhangúságban, hogy néhány vadlétránál igen csak hosszú sorok gyûltek össze, és jobb híján azzal szórakoztattuk magunkat a tizenöt, húsz perces sorban álláskor, hogy tanulmányoztuk, ki, milyen technikával küzdi le, a két-három méteres akadályt. Nem túl szép dolog, de nem volt jobb.  Itt meg kell jegyezni, hogy bár a többség becsülettel végigvárta a sort, minden átkelõnél akadtak olyanok, nem is kevesen, akik biztos buszra siettek, mert akár a kerítés kisebb megrongálásával is találtak maguknak olyan helyet, ahol átmászhattak a dróton. Többen szóvá is tették, hogy talán mégse kellene ezt tenni, de nem volt sok foganatja. A legszomorúbb az volt, mikor egy apuka, vonakodó gyermekének magyarázta nagy hévvel a technikát, és hogy miért is jó ez most : „Na ne ám már ott várjunk, mint a birkák !”


   Aztán az etap felénél elértük Vértestolna határát. Már messze a dombról láthatóak voltak a frissítõ pont fehér sátrai. A már megszokott menüvel vártak a rendezõk, zsíros kenyér, paprika, hagyma, alma, szóda víz. Az sem okozott gondot, ha valaki a kiürült üvegét, kulacsát akarta vízzel megtölteni, bõségesen volt minden, és kellemes, oldott hangulat volt, mint mindig. Itt már feltûnt néhány fáradt arc, sántikáló, fájó láb, így jó szó és tanács is akadt bõven. Táplálékot kapott test és lélek, s   folytatódhatott a lefelé csorgás újabb öt kilométeren.


A célegyenesben


  Harmincnyolcnál elértük Koldusszállást, és már csak tíz kilométer volt hátra. Mondhatni lassan a célegyenesbe fordultunk.  Fordultunk jobbra, majd balra, emelkedtünk és megint fordultunk. Ez egy hullámvasutas, flikk-flakkos  rész..A nyolcas ponton, a Kisréti vadászháznál, ismét a már jól ismert sáraga sátor várt bennünket. A pontõrök mindenkit megnyugtattak, hogy idén sincs több vissza már mint tavaly volt, így hát nyugodtan vágtunk neki az autópálya hídhoz vezetõ lejtõnek. Megvolt a kilencedik pont is. Már csak a Turul várt ránk. Elhagytuk az erdõt, és a szerpentin út aszfaltján poroszkáltunk felfele. A társaság elhallgatott, ez a szakasz, valahogy befelé fordulóvá teszi az embert. Az autókban megint nem csalódtunk, ugyanolyan õrült módon közlekedtek a szerpentinen, mint tavaly, vagy az elõtt. Természetesen tisztelet a kivételnek, mert volt olyan is, aki felfogta, hogy nem egy sima hétvégi kiránduló csapatocska próbálja magát átvágni  a hegytetõre, hanem kicsit többen vagyunk, s vannak olyanok, akik a fáradtságtól és sajgó tagjaiktól nem hogy lépni, de figyelni sem igazán tudnak. Persze rendõr, aki lassíthatta volna a forgalmat, akár csak reggel, most sem volt sehol. Elértük a Turult és megkaptuk az utolsó pecsétet. Már csupán néhány száz lépcsõ volt elõttünk, ami  le,  a városba vitt, meg egy jó negyed óra. Elértük a célt és elfeledkeztünk vadkerítésrõl és hörgõ motorú autóról, motorról. Rita és a gyerekek a húszról már rég beértek és otthon pihenték ki fáradalmaikat. Négy óra negyvenötöt mentek életük elsõ húsz kilométerén, ami szép teljesítmény. Mi is elégedettek voltunk, kicsit fájt itt, no meg ott, de semmi különös sérülés. Külön öröm volt, hogy újra szép fém jelvényt kaptak az ötvenesek, mindenki büszkén tette fel kék kitûzõjét. Sokan voltunk a célban és még folyamatosan érkeztek. Már távolodtunk a kocsival, mikor a szürkületben még egyre jöttek  a Gerecse felõl a többé-kevésbé megfáradt túratársak. Mi pedig arról beszélgettünk, hogy mikor és hová megyünk legközelebb, és hogy jövõre feltétlenül itt leszünk újra.         


                        

 
 
CsimTúra éve: 20112011.04.18 13:32:23
megnéz Csim összes beszámolója

Ezúton is üdvözlök mindenkit és szívbõl gratulálok minden IVV túranapos teljesítõnek!


Számomra az idei Gerecse 50 nagyon fontos volt, mivel hogy ez volt a 4. alkalom hogy indultam, másrészt tavaly ki kellett hagynom, és ennek is köszönhetõen a Kinizsi 100-on csak féltávig jutva (Mogyorósbánya, de oda 15 percel pontnyitás után érve, úgy hogy fél7kor indultam) erõsen megcsappant az önbizalmam a hosszútávú túrákat illetõen.


Reggel õszintén abban se voltam biztos hogy végigmegyek a távon, úgy gondoltam márcsak a Kinizsi 100 miatt is, megnézem az utat a Baji vadászházig, aztán ha nagyon unom lekanyarodok a sárgán Baj fele, és hazajövök az elsõ lehetséges vonattal. Mondanom se kell, nem így történt.


6:25kor nekivágtam a túrának, remélve hogy sikerül egy 8-9 órás menetidõt elérve teljesíteni.


A vadászházig elõzgettem a tömeget, ami sajnos számomra nagy keresztje a Gerecse 50nek, nem csak azért mert nehezen lehet haladni néhol miatta, de nagyon unalmas tud lenni a (akinek neminge dobja a kukába) sok tirpák, akiktõl haladni nem lehet de a száját azt jártatja és beszólogat a futóknak, meg kb mindenkinek aki gyorsabb náluk.  Bár bakancsba mentem, famerbe, és hátizsákkal, tartva a 7 km/órás menetsebességet, másfél óra alatt elértem a vadászházat. (a pontos idõ 7:54) Itt még el voltam keseredve, mivel nem néztem meg alaposan a túralapot, és azt hittem hogy a 7 km az a teljes távolság a céltól, holott az a résztáv hossza volt. A vadászházat elhagyva a tömeg is lemaradt és ezután az út java részét totális magányban töltöttem.


Ez a luxus, nem a Rolls Royce.


Lefele Tardos felé egyszer elizonytalanodtam de aztán a mûútra érve közepes ügetéssel 9:30-kor elhaygytam az ellenõrzõ pontot és nekivágtam Pusztamarótnak. Az elágazásnál a kedves hölgyek figyelmeztettek rá hogy a másik útra térjek át, bár ezt magam is észrevettem. Ez a szakasz eseménytelenül telt el, legnagyobb érdekessége az volt, amikor a sziklás-kanyargós lejtõn leszáguldottam, anélkül hogy hasra estem volna, vagy letaroltam volna a medvehagyma kolónia út menti állományát. Igaz a térdem itt megfájdult, de belegondolva hogy egy hónap múlva (remélhetõleg) ugyanerre jövök csak fordított irányban, és 65 km-el a lábamban, ez sem tûnt túl tragikus dolognak. Az ellenõrzõ ponton kedélyesen elbeszélgettem a jónépekkel, rányomták a pecsétet, plusz az idõt: 9:16


Héregig a java részét leügettem, a piros jelzés jól követhetõ volt, és a talaj sem volt túlzottan felázva, ha meg igen, azzal a bakancs talpa elbírt. 9:40kor megállva alaposan kifújtam magamat, ittam egy nagy adagot a vizesflakonból, aztán lassan nekiindulva nekivágtam a MUMUS-szakasznak, a Bányahegyi emelkedõnek. Utólag visszagondolva jobban jártam mint akik edzõcipõben csúszkáltak felfelé, szerencsére, ezen a szakaszon hamar túltéve magamat, sajgó lábakkal, és alaposan leizzadva, de 10:10kor megvolt az újabb pecsét. Jöhet a Kinizsi 100 újabb esti szakasza.


Koldusszállás felé már ismerõs volt a terep (3 Geresce 50, és 3 Kinizsi 100 után, már illet is hogy ne bénázzak), és bár nem erõlködtem annyira, reméltem hogy délre odaérek az ellenõrzõpontra. Az igazi kellemetlen meglepetés a Vértestolnai mûút elõtt ért: a két kerítés közti tágas mezõt valami tréfás meggondolás révén felszántották, úgyhogy itt is elég bokagyilkos volt a terep, de a Százason el se merem képzelni mi lesz. Pláne ha még fel is ázik. Valószínüleg körbe fogom kerülni. Aztán az erõsen felázott lejtõ után jött a mûút, és a frissítõpont. Ettem egy zsíroskenyeret  (soha jobbkor), meg egy kis szódavíz, aztán irány a "hullámvasút". Itt végigküzdöttem magamat a dagonyás részeken, aztán a lejtõkön futva, egyébként gyalogosan elérem Koldusszállást 11:40kor (!), és itt is némi beszélgetés után továbbindultam a sárga jelzésen.


Mindig csak a sárga úton. Akárcsak a bádogember.


A vadászházig meglepõen hosszú és kellemetlen volt az emelkedõ, de valahogy túltettem magamat rajta, közben 2 futót be is értem. Belevéstem az emlékezetembe, hogy ez egy kellemetlen szakasz , úgyhogy májusban itt se fogok nagy futkosásba kezdeni. Valószínüleg valami rövidebb túratávval itt futott össze az útvonal (talán a a Gerecse 20?) mert megint megszaporodtak a népek. Mindenesetre mindenkit tiszteletben tartva de rövid úton lehagyva 12:05kor pecsét  került ebbe a rublikába is.


Az autópályáig újra rohamtempó, bár itt már a térdemnek megvolt a véleménye a futkározásról, így a vízszintes szakaszokon nem erõltettem a témát. A zsák eléggé rondán kidörzsölte a vállamat (nesze nekem, ezért jó ujjatlanba jönni), és a bakancsban lüktetõ lábujjaim is arról tájékoztattak, hogy gyarapodtam egy-két hólyaggal. Sóhajtozások közepette, de meglett a 9. pecsét is 12:27kor. Itt már erõsen szusszannom kellett, de az ellenõrzõpont munkatársai megnyugtattak, hogy akik most hagyják el Tardost, azok biztos nagyobbakat sóhajtoznak. Ha így vesszük, tényleg nem volt nagy okom a sóhajtozásra.


A turulig tartó út is elég nagy mumus volt, de könnyebben ment mint vártam, és 12:45re oda is értem. Itt kaptam a nagy hírt: elviekben elõttem csak futók voltak, és már várják az elsõ gyalogos teljesítõt. Ha úgy vesszük, öltözet alapján, akkor én voltam az elsõ, de menetsebesség alapján ez nem igaz, így annyiban maradtunk, hogy én voltam a megtestesült átmenet a futók és a gyalogosok között.


Itt hamisítatlan módon jött a nagy kérdés: merre is van a lépcsõ?


Negyedik Gerecse 50-esemen már sikerült megtalálnom majdnem teljesen magamtól (!), és bár futva de eléggé sziszegõsen sikerült ezt a terepet magam mögött tudnom. A városban már utolért 2 lehagyott futó, akik aztán csak inspiráltak egy picit, és velük futottam a zebráig, ahol azért a piroson nem mentem át, így némileg mögöttük, de méltóságteljesen beértem a célba 13:05re.


Ha szigorúan vesszük akkoris jócskán 7 óra alatt sikerült egy év kihagyás után teljesítenem a távot. Jee.


Utólag visszagondolva, mint többszörös teljesítõ, írnék pár tippet azoknak akik úgy gondolják hogy õk is nekivágnak a Kinizsi 100-nak májusban. (erre minél több embert bátorítanék)


1. Az elsõ 50 km a fizikum próbája


Ezt ha az ember 12 óra altatt teljesíti, az sem szégyen, tekintve, hogy majdnem 2szer annyi szint szorult bele, mint ebbe a túrába. Tehát nem érdemes elrohangálni az elején, mert úgy jár mint én, aki totál leamortizálódva, és kiszáradva sántikált aztán haza Mogyorósbányáról.


2. Kellõ mennyiségû folyadék


Múlt évben 2l vizet vittem, aztán a Gete oldalában az utolsó lötyögö kortyot nézve azon hezitáltam, hogy pusztuljak szomjan, vagy hagyjam felforrni az agyam. Legalább 4 liter folyadék kell, elkerülendõ a kiszáradást, és az agy eldurranását. Vagy lehet utántöltögetni útmenti csapokból, de személy szerint ezekben nem bízom.


3. Dorogon pihenõ


A Nagy-Gete és haverja, Hegyeskõ nem egy tréfadolog. Így Dorogon érdemes egy közepest szusszanni, mert ez bár (durván) 13 km Mogyorósbányától, nem véletlenül adják fel 50 km-nél a legtöbben. A lejtõket ki lehet használni, fõként a Getérõl lefelé, illetve Tokod elõtt, de azér nem kell túlzásba vinni itt sem a futkoározást. A tokodiak szintén frissítõvel szoktak mindenkit várni, ami amelett, hogy minden alkalommal ízletes, életmentõ lehet, fõleg az utolsó szivatós emelkedõ elõtt, ami a Kakukk sörözõ elõtt áll. Kõszikla egy ravasz, szemét emelkedõ tud lenni, mivel egy löszös, poros ocsmányság, de ha ez megvan, már a túra neheze a hátunk mögött van.


4. A második 50 km a lélek próbája


Itt általában annak van könnyû dolga aki elsõ Kinizsi 100asán van, vagy nagyon eltökélte, hogy végigmegy. A túra utolsó 20-30km-e általában már tök sötétben telik a legtöbb ember számára, így aki nem nagyon szeret sötétben egyedül kóborolni, érdemes hozzáverõdnie egy-egy csoporthoz. Jó dolog együtt haladni, így még vidám is lehet a dolog.


5. 65 km-ig a legrosszabb, addig ne add fel!


Mogyorósbánya utána a makadám út sem egy leányálom, de szerintem Pusztamarótig eljutni a legrosszabb. Onnan már viszi az embert a lendület Bányahegyig (talán az idõbe van valami vagy énnem tudom mi de velem mindig ez volt), így aki elindul Mogyorósbányáról általában be szokott érni Bányahegyig minimum.


6. Hozz magaddal lámpát és tartalék elemeket


Általában Bányahegy után jön a sötétség a legtöbb teljesítõ számára, így nem érdemes a lámpával spórolni. Egy esetleges elkavarás nagyobb baj minthogy veszünk plusz két tartós elemet. Aki eljut aztán a Vértestolnai mûútig, az fel ne adja, csak ha nyomós oka van rá. Innentõl jön az utolsó nekilendülés.


7. Mindig csak a sárga úton aka. Arany-lyuk


Elhagyva koldusszállást a sárgán menet, a kis réti vadászház után figyeld az utat, és ha elérsz egy helyre ahol az út jobb oldalán egy kerítés van nézd meg alaposan a kerítés tuloldalán jobbra esõ ösvényt, fõként a kerítést tartó cölöpöket, mert lehet hogy pont ott megy el a sárga. Ha itt egyenesen továbbmész, akkor a pirosra tévedsz, és az a János forráshoz fog levinni. Ezt senki sem szeretné.


8. Keresd a kálváriát


Elhagyva a Baji vadászházat, eltérve a Gerecse 50-tõl, itt nem a háztól jobbra, hanem tovább a ház mellett egyenesen lefele visz az út, és elõbb utóbb lesz egy elágazás ahol fordulj jobbra (jelzést keresd!), és ha minden okés egy kálvária (aki nem tudná mi az: Jézus Krisztus  szenvedésének megjelenítése 14 állomásban, keresztútnak is szokták hívni, egyéb infoért gugli a barátod) mentén visz az út lefelé az erdõben. Ezután már lassan véget ér a vadonbeli utazás és hamarosan az ösvény eléri a "civilizációt", az út ezután betonon de minimum mûúton folytatódik, így autókra odafigyelni.


Kb ennyi lenne, ezeket én a saját tapasztalataimból, a legjobb szándékkal írtam le, ha netán valahol pontatlan, vagy fals információt irtam volna, akkor nem direkt volt. Mindenkinek kellemes pihenést, és sikeres Kinizsi 100-ast kívánok, már aki ott lesz mmájus végén. 

 
 
nafeTúra éve: 20112011.04.17 11:47:22
megnéz nafe összes beszámolója

Gerecse teljesítménytúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


Kedvezõ meteorológiai elõrejelzés ide, vagy oda, szemerkélõ esõben indultam el Pápáról, ami elég sokáig el is kísért. Szerencsére Tatabányán már jobb idõ fogadott. Mivel a rajt nyitása után egy órával érkeztem, már csak jó messze tudtam megállni. Oda-vissza másfél kilométer sétát jelentett. A 20-as táv mellett döntöttem, mivel elég sok restanciám volt: még nem töltöttem föl a képeket az egyesületi honlapra az elõzõ szombati gánti túráról, valamint a barátomnak ígértem boilies elõkéket, s azzal sem álltam jól. Ezen felül este istentelenül bevágtam a könyökömet a becsukódó ajtó élébe, fájt rendesen.


A nevezésen gyorsan túlestem, s a tömegben megkezdtem a táv teljesítését. A tájékozódást az elején ennek megfelelõen el is felejthettem, meg a gyors haladást is. Az átlag sebesség, a kényelmes tempómhoz képest is lassú, ezért elõztem, ahol tudtam. Olybá tûnik, ezen a túrán népszokás a kispistázás. A vadvédelmi kerítés mellett hiába van jól kitaposva az ösvény, szinte mindenki átvág keresztbe. Sok erdei virágot láthattunk az ösvény mentén.


Az elsõ ellenõrzõ pontot követõen is elõzgetek, ahol az út szélessége lehetõvé teszi. A dolog sürgõs, mert olyan társulat van a közelemben, akiket szeretnék mihamarabb halló távolon kívül tudni. A sörözés mellett, szinte kiabálva társalognak. Jött egy elágazás, ahol a mezõny kilencvenakárhány százaléka elment egyenesen, pedig a jelzések elég jók. Nem baj. Végre kényelmesen mehetek. Szép szikla alakzatokat láthatott az a kisebbség, aki a kijelölt útvonalon jött. Egy-két alkalommal meg is álltam fotózni. A piros forrás, és a piros kereszt jelzés találkozását követõen, megint tömegnyomor következett, a 20-as táv legnagyobb kaptatójával együtt, amit már egy kicsit elõbb megkezdtünk. Szép a Vaskapu-völgye. Le kellene vetni egy réteg ruhát, de nincs kedvem megállni. Nagyjából az emelkedõ tetejére érve szétválik a három táv, s a rövid távosok számára megszûnik a tömegnyomor.


Ettõl kezdve élvezhetõ igazán a túra. A napsütésnek köszönhetõen hangulatos rét szélén szaporázom lépteimet. Kis gyerekes csoportokat érek utol. Elég rendesen szedik a lábaikat, nem is olyan könnyû lehagyni õket, pedig mint a végén kiderült, ötös átlagot mentem. Egy kislány idõnként futólépésben megelõzött a lejtõkön, s egészen Vértestolnáig mellém szegõdött, jócskán lehagyva a többieket. Az ellenõrzõ ponton megállt, s bevárta a többieket. Pecsételést követõen a falu szélén mentünk. Ritka szép környezetben helyezkedik el a falu. Nézelõdök, fényképezek. A faluból kiérve nyílt mezõn talpalunk vagy három kilométeren át, de ez sem unalmas, olyan szépek a környezõ hegyek. Utolértem két túrázót, Györgyöt és Beátát. Gyakorlatilag a távok szétválása óta látótávolságon belül voltak, ami nagyon hasonló tempót jelent, így a Bunchu-kúttól együtt folytattuk a túrát. A kút nevét három helyen láttam leírva, mindenütt másként: a kapott igazoló lapon Buncsu-kút, a Cartographia térképen Bunchu-kút, a forrás felirata szerint pedig Bundschu-kút. Az egyértelmû jelzés ellenére csaknem elkevertünk. Itt is igaz, hogy kellõ figyelmetlenséggel bárhol el lehet tévedni, amit az a fiatal pár is igazol, akiket késõbb hívtunk vissza a helyes útra. Nem vették észre, hogy a széles útról, a jelzés egy ösvényre tér.


Beszélgetés közben gyorsan fogytak a kilométerek, s kisvártatva elértük a harmadik ellenõrzõ pontot. Becsatlakozott a 10-es táv, így már többen róttuk az utat, de hol van ez a túra eleji tömegtõl. Kellemes utakon mentünk tovább, s értük el az utolsó pontot a Turul parkolójában. A Turultól nézelõdtünk egy kicsit. Az idõ jó, viszont a levegõ nagyon párás nincs határozott horizont. Elõ sem veszem a fényképezõgépet, úgysem lehetne jó képeket készíteni. Megkezdtük a lefelé vezetõ nemszeretem szakaszt. Most, hogy nem az 50-es távon voltam nem olyan vészes, de azért örülök a végének. A célban sorban állás nélkül megkapjuk a kitûzõt, elbúcsúzunk, s hazafelé vesszük az irányt.


Az idõjárás kellemesnek bizonyult. A 20-as táv szebb, mint az 50-es. Nincs benne monoton szakasz. A tömegnyomor hiánya is kellemesebbé teszi.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt, kaptunk. Másutt 500/400 Ft-os nevezési díjra azt írtam, hogy korrekt, de ott kaptunk itinert, és emléklapot is, nyilván tartották az indulókat, odafigyeltek rá, hogy mindenki áthaladt e az ellenõrzõ pontokon, s ha valaki elkevert, tudhattak róla. Errõl itt szó sem volt. Itt viszont volt támogató, akinek a molinója kint volt minden ellenõrzõ ponton.


 

 
 
 Túra éve: 2010
dnvzoliTúra éve: 20102010.04.21 11:43:38
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Gerecse 50 2010.04.17.

 

Olvasva a beszámolókat 6 órai rajtot terveztem,mivel a tömeget nagyon utálom,viszont maga a túra érdekelt.Volt némi elképzelésem arról mi vár rám a Jubileum Parkban,de a valóság sokkal durvább volt.Már az oda vezetõ úton láttam túrázókat,néztem is,mi a fene,6 elõtt is el lehet indulni?Aztán mikor bekanyarodtam a parkolóhoz….Mint a búcsúban,ezer ember,a helyi szpíker hangja üvölt a hangfalakból:”már túl vagyunk 400 indulón”….Mi van?Hova jöttem én….?

 Ennyit a mezõny elõtti rajtról…..

 Maga a rajtoltatás amúgy nagyon gyorsan megtörtént,jó sok helyen lehetett nevezni,nem is volt ezzel semmi gond.Fizetsz,megkapod a térképedet(nem térképmásolat,nagyon sok adat-becsatlakozó más jelzések,stb.hiányzik róla),ráírod a rajtidõdet,nevedet egyebeket,aztán már mehetsz is.

 Már a városban nagyon durva volt a helyzet,hömpölygött az emberfolyam a hegyek irányába,elõzni max. az úttestet használva lehetett,ugyanis a jó turista(nem túrázó)csapatok maximálisan kitöltötték a rendelkezésükre álló teret,jelen esetben a járdát.A gyorsabbakat nem észlelték,ha igen,akkor meg nem vettek róla tudomást.Persze ment mindenki amerre látott,ki,hol ismerte a rövidebb utat.Kiérve a városból aztán az eddigi elõzgetéseknek vége szakadt,elõre nézve láthattam hogy innentõl semmi értelme.Mint amikor egy nyári vasárnap este jön haza az ember Csopakról Gyõrbe:100 km egybefüggõ kocsisor,lehet elõzni,de sok értelme nincs……

 Így jutottunk el elsõ ellenõrzõ pontunkhoz a János-forráshoz,szép nyugodt sétálós tempóban.A pecsételés itt is flottul ment,a tömeg ellenére sem kellett egy percet sem állni.Forrás után aztán megdõlt az a mítosz,miszerint a Gerecse túrán kizárt az elkeverés.Jött egy keresztezõdés,ahol a fele nép határozottan ment egyenesen,a másik fele meg ugyanilyen lendületesen jobbra.A kapott térképen amúgy nem szereplõ piros karika jelzés vitt egyébként jobbra,és egy fán ott volt a felirat:Gerecse 50-20-10 erre.Hát akkor erre.Az látszott hogy valamikor el kell érnünk a piros keresztet.Az út hamarosan egy éles kanyarral visszafordított bennünket eddigi irányunkkal szembe,majd pár méter után volt egy jobbos,ahol a fán piros négyzet(!)jelet lehetett látni(térképen se híre se hamva),na meg lehetett egyenesen menni egy frissen megtisztított ösvényen-ahol meg jelzés nem volt.Na itt aztán volt agyalás rendesen,tizes-huszas csapatok kavarogtak fel-alá hol az egyik,hol a másik lehetõséget tesztelve,oda-vissza futkosva mint a mérgezett egerek.Ekkor már bántam,hogy nem vettem térképet,de hát itt nem lehet eltévedni….

Szerencsémre összefutottam egy GPS-készülékkel felszerelt párral,így láthattuk,hogy merre van tõlünk a piros kereszt jelzés.

Megindultunk hát a piros négyzettel(!)jelzett ösvényen,át egy fahídon.Hamarosan elõjött újra a piros karika,a négyzet vagy tévedés,vagy egy vicces kedvû turista ajándéka lehetett valószínû.Így haladtunk hármasban,nem sokára aztán befutott a keresett kereszt jelzés,ráállhattunk végre.Aki tudatosan,vagy tévedésbõl nem erre jött az sajnálhatja,nagyon szép völgyben vezetett az út.A tömeg rövid idejû nélkülözése meg különösen széppé tette ezt a szakaszt.

(Itthon a késõbb beszerzett Gerecse térkép aztán magyarázatot adott a kavarásra:a forrás után az említett elágazásban a kapott térkép az egyenesen haladást támogatja,ami egy jelzetlen út,és a helyszínen semmi sem utal arra,hogy ott kellene tovább menni(szalag,stb)viszont a piros karika jelzés jobbra visz,és a fára is ez van festve követendõ iránynak.Így a régi motorosok már rutinból mentek egyenesen,kihagyva ezzel a piros karikás kunkort,akik meg elõször jöttek,vagy csak rossz a memóriájuk,azok keveregtek velünk keresve a piros kereszthez vezetõ utat)

Nem sokára balról aztán befutott az elhagyott emberáradat,nullához közelítõ sebességgel emelkedtünk a Vaskapu nevû helyen szép sziklaalakzatok között.Próbáltam magamat függetleníteni a zavaró körülményektõl fejben,igyekeztem nyugodt maradni.A Szellemkutya címû filmben hangzik el:ha ideges vagy az esõ miatt akkor is annyi esik rád mint hogy ha nyugodtan viseled.Na,ugyanígy próbáltam túlélni a tömeget……

 Elérve a sárga sávot aztán szélesedett az út,szellõsebb lett a sor.Balra tekintve néha egész szép kilátásokban lehetett részünk.Pár kilométer után gyönyörû bükkösökben haladhattunk,jobbról a hegyek tornyosultak fölénk,balról hatalmas árkok szegõdtek társunkká.Különösen szép volt a Meszes-bükk.A baji vadászházhoz már kissé jobb hangulatban érkeztem.Ami ott fogadott az sem volt semmi.Ameddig a szem ellát emberek feküdtek a fûben,mint az Ördög-rét május elsején…..

 Gyorsan tovább is álltam,itt már a piros sávon.A vadászház után trágárul üvöltözõ iskolás csoportot igyekeztem minél elõbb lehagyni.A nagy balos kanyart természetesen tökön-babon át levágták,mint egy tehéncsorda…..igazuk van,minek a túristaösvény,ha van rövidebb út is,az meg kit érdekel,hogy szétgyúrunk mindent,mert arra egyszerûbb….Igazából persze nem az õ hibájuk,õk ezt valószínû vagány dolognak tartják,az õket ideengedõ tanároknak,szülõknek kellene elbeszélgetni a túra elõtt ezekkel az emberpalántákkal,hogy hogy is illik viselkedni az erdõben….

 Nos,ezt a zavaró tényezõt viszonylag hamar sikerült magam mögött hagynom,és megint csak hatalmas völgyek mellett folytattam utam a Tardosra vezetõ mûút felé,amit nem sokára el is értem.Tardosra beérve a helyi elit egy tagja keltett megmosolyogtató helyzetet.Totál lerobbant ház ajtajában full alkoholista kinézetû partizán:”Tatabányáról jöttök?-kérdezi.És oda is mentek vissza?Az egy fél nap,ja,az egy fél nap,vagy több!”Megbeszélte magával.

 A tardosi pecsét után lett aztán a túra igazán élvezhetõ számomra.Idáig tartott az emberáradat kerülgetése,az itt felállított búcsús hangulatú ep.végleg lemorzsolta a túristák nagy részét.A falut már viszonylagos magányban lehetett elhagyni.A kék kereszten haladtunk a Gerecsét kerülve,a már megszokott módon:jobbról a hegy,balra szép kilátások.Haladok a gyönyörû erdõben,aztán egyre erõsödõ hujjogatások,meg valami mobiltelefon-zene hang hátulról.Hátranézek.Három terepruhás ifjonc közelít:a zajok forrásai.Mint a gyárkémény,füstöl mindegyik,láthatóan már némi maligántúltengés is bejátszik náluk.Fel tudnám rugni az ilyeneket-ha lennék olyan erõs.Sebaj,úgyis kezdek éhes lenni,és nicsak,itt van jobbra egy erdei pihenõ,még valami forrásféle is látszik ott!Dobtam tehát egy jobbost,és a kellemes napsütésben elköltöttem a tízóraimat.A forrás(ami a kapott térképen nem szerepel,a túristán igen)sajnos nem adott vizet,így ittam a sajátomat.

Aztán épp hogy lenyeltem az utolsó falatot ismerõs csapat közelít balról!Nagy örömömre Zsuzska(akit már kerestem elõtte,de térerõ hiányában nem találtam) és Csuka Sanyi érkezett több gyõri túratárs társaságában,így a túra hátralavõ részét már velük együtt teljesíthettem.Az egyházi üdülõ magasságában aztán érdekes állatseregletbe botlottunk:mangalica mama terelgette szépszámú csíkoshátú malacát néhány barátságos ló társaságában.Lehet,hogy valahol volt aki vigyázott rájuk,mivel azonban ilyet mi nem láttunk,furcsa látványt nyújtottak a háziállatok a vadonban.Pusztamarót elõtt mohával borított kõtengeren át vezetett az út,legutoljára hasonlót Kapolcs felett a Király-kõhöz vezetõ ösvényen láthattunk.Ez talán még annál is szebbre sikeredett.

Ep.után egy könnyedebb szakasza jött a túrának a piros sávon(nem mintha eddig meg kellett volna szakadni)sokat beszélgettünk,így a tájra kevesebb figyelem jutott.Héregre jó kis eséssel jutottunk le,biztosak voltunk benne,hogy ennek még lesz a böjtje.Ebbéli megállapításunkat az itinerünk is csak megerõsíteni tudta,durván két kilométeren 240 méter szint várt ránk,amibõl ráadásul úgy 100 méter nagyon kis területre koncentrálódik.Kissé el is húztuk a pihenést,talán még 8 percet is feküdtünk a temetõ mellett egy fa alatt.Közben csokit majszoltunk,gyûjtöttük az erõt.Aztán nekivágtunk.Végig emelkedett,de lehetett haladni,aztán az elõttünk haladókat egyre magasabban láttuk.Emeltük a tekintetünket,aztán még emeltük,míg végül jó magasan megláttuk a tetõt.Hát igen,a bánya-hegyi kapaszkodás,ez jön most!(egyébként a térképen a hegy,amire itt feljutunk a Halyagos-hegy,a Bánya-hegy a tardosi vörösmészkõ-bánya túloldalán van,úgyhogy nem értem ezt a Bánya-hegyezést…na mindegy)Szóval az utolsó szakasz valami elképesztõen meredek.Látszott,hogy nem egy ember csúszott vissza,megoldjuk mi a talajeróziót,ha már a természet nem képes rá.Mivel erre a túrára is kellõképp fáradtan érkeztem,több megállót is be kellett iktatnom,mire felértem.Innentõl aztán végleg lekerült a pulóver,símán lehetett egy szál pólóban haladni.A Koldusszállásra vezetõ szakasz  tempósan teljesíthetõ volt,néhány kerítésmászással(az egyiknél Mészáros Andrásék csatlakoznak hozzánk egy rövid idõre),vidám dagonyás résszel tarkítva.na,meg egy etetõponttal,amit a kispistázók hada természetesem a mezõn átvágva közelített meg.Mint megtudtam,volt köztük igazi veterán,28szoros teljesítõ is,ejnye kolléga,szép példát mutat a fiataloknak….

Az etetõpont felejthetõ,a legolcsóbb íztelen szeletelt kenyér zsírral,sóval,õrölt paprikával,szódával.Az egészben a szóda ért a legtöbbet.És ez a túra összes szolgáltatása….

 Koldusszállás után a sárga sávon folytatódott az út,szép erdõben,a Bika-réten még egy patak is színesítette a túrát,én ennek különösen örültem,mint mindenféle víznek általában.Távolabb az erdõ mélyén még egy vízesést is felfedeztünk:a patak által felhalmozott hordalékon bukott át a víz.Késõbb jobbról befutott a sárga karika jelzés,magával hozva a rövidtávosokat,így megsokasodtunk ismét.De csak a Kis-réti vadászházig,ott ugyanis õk a piros kereszten folytatták,mi meg rátértünk a sárga négyzetre.Csuka Sanyi innentõl ellépett tõlünk,izgatta a múltkori teljesítési ideje,gondolom azt szerette volna hozni,mert többé nem láttam.Haladtunk tehát az autópálya felé,amit az egyre erõsödõ zaj is jelzett.Az ep-nél aztán egy utolsó erõgyûjtést hajtottunk végre,ugyanis az itiner a Turult 100 méterrel a jelenlegi helyzetünk fölé prognosztizálta.Nagyon fáradt voltam már ekkor,így bár nem szeretem az aszfaltot,mégis nagyon örültem neki itt,hogy nem valami meredek ösvény visz fel a tetõre,hanem szépen szerpentinezve apránként gyûjtjük be a hátralevõ szintemelkedést.fent aztán nagy nehezen megtaláltuk a pontot(semmi sem jelölte,és minden lehetséges asztalnál ültek,hiszen nagyon kiránduló idõ volt),nézelõdtünk pár percig.Én még soha nem jártam itt,bámulatos a kilátás.

 Na,de indulni kell,így sok érdekes mozgású emberke mellett legyalogolva a lépcsõsoron újra beértünk a városba,majd hamarosan a célba is.Itt még tartott a majális,hangosbemondó,amerikai hot-dog,egyebek…..

 Majdnem ittam egy kólát is,de a kricsmibõl szabályosan kilökött a tömény cigarettafüst,így inkább vásároltam néhány térképet helyette.A célban még találkoztam a túra elején megismert nagyon helyes budapesti leánykával,valamint Robival és Mártival is,váltottunk pár szót,majd elballagtam az autómhoz,és ha már itt nem adnak se enni se inni,fogyasztottam a sajátomból.Aztán hazaautóztam,szokás szerint a Kossuthot hallgatva.Nagyon érdekes riportmûsorok mennek szombat délutánonként……

 Hát érdekes ez a túra.Egyrészrõl dícséretes,hogy ennyi embert kicsal a természetbe.Másrészrõl NAGYON remélem,hogy nem ez a teljesítménytúrázás jövõje.Ez a túra már a számok bûvöletében él,cél a minél több induló,jövõre talán meglesz az ennyi,meg annyi tízezer induló összesen……….olvashattuk több helyen.

Bár én is egy voltam az általam kritizált tömegbõl,mégis én magamat idevalónak érzem,nem úgy mint azokat,akik hujjogatásukkal,trágár szövegükkel,kispistázva a természetet tömegesen rongálva,menet közben társaikat felfüstölve „élvezik”a természet közelségét.Akik már az elején azt várják,hogy mikor jön már Tardos,ahol lehet inni.Na,szóval remélem nem ez a jövõ,mert ez a valódi természetjárókra nézve elég sötét jövõkép.

Amúgy a túra szép helyeken vezet,véleményem szerint azonban nagyobb élményt jelenthet,ha nem ezen a napon teljesítjük.A pecsételések gyorsak a megfelelõ számú rendezõ miatt.Az ellátás nulla,az itiner térképe használható,bár sok becsatlakozó jelzés és adat hiányzik róla,ami pedig menet közben nagy segítség-könnyebb belõni hol is tartunk éppen.Pozitívum viszont,hogy tartalmaz szint és távadatokat,szakaszonként is.A kitûzõ nagyon egyszerû, csúnyának azért talán nem mondanám.Hát ennyi,itt is voltam,nem biztos hogy Gerecse50 rajongóvá lettem.

 Köszönöm a lehetõséget

 

dnvzoli
 
 
efemmTúra éve: 20102010.04.19 09:57:45
megnéz efemm összes beszámolója

Gerecse 50 rendezõi beszámoló a rendezõi honlapról.


2010-GERECSE-50-TOVÁBBI FOTÓK


Ha április harmadik szombatja, akkor Gerecse 50 teljesítménytúra, ha esik, ha fúj és ez így megy már 29 éve! Pedig idén szombat elõtt hétfõtõl négy napon át esett az esõ. Igaz, soha nem maradt el a túra korábban még ha rosszabb is volt az idõjárás. Most nem jártak jól a kevésbé optimisták, de úgy is fogalmazhatunk, azok akik hittek a jó idõben és járható útban azok nagyon szép élménnyel lettek gazdagabbak.

Nem voltak kevesen, szám szerint 3.859-en indultak a Gerecse három túráján: 50 km-en 1948-an, 20 km-en 1374-en, 10 km-en 537-en. 

A fõrendezõk, a Komárom-Esztergom Megyei Természetbarát Szövetség, a társrendezõ Tatabányai Szabadidõsport Szövetség és a segítõk a Vulkán SE és a Volán SE minden szempontból maximálisan igyekeztek a feltételeket biztosítani. Az eredmény kiválóra sikeredett!

Az ország több mint 90 /!/ helyiségébõl jöttek a túrázók, Hódmezõvásárhelyrõl, Kecskemétrõl, Celldömölkrõl, Szombathelyrõl, Székesfehérvárról, Gyõrbõl,Sopronból, Zebegénybõl, Szolnokról és még számtalan helyrõl, a legtöbben Budapestrõl. De érkezett egy emeletes busz Ausztriából 50 fõvel, amely sok helyrõl gyûjtötte össze utasait, pl. volt kubai, japán, német is köztük, de sokan jöttek Szlovákiából is.

Az elsõsegélynyújtók /IFELORE/ 16 fõvel óriási munkát végeztek a kritikus helyeken, 55 esetük volt, 54-szer sikerrel nyújtottak segítséget, míg egy esetben kellett intézkedniük, melyet szintén gyorsan megtettek.

A Gerecse %0 három túrája része volt a Carthográphia Kupának és a Dunántúli Kupának is, azaz sokan az IVV pecsét mellett további 2 igazolást is kaphattak a teljesítésért. 

A Megyei Önkormányzat és az FHB által támogatott országos hírû túrák mellett Sportnap is volt a Jubileum Parkban, melynek a gyerekek örülhettek a legjobban, hiszen egész nap játszhattak és sok-sok ajándékot nyerhettek.

A nemzetközi és országos hírû Gerecse túrák sikerének sok összetevõje, oka van: kedvezõ természeti viszonyok, teljesíthetõség, jól megközelíthetõ, az ország elsõ 50 km-es túrája, évenként változó jelvény illetve kitûzõ rendszer, a 10+1 állomáson és a rajt-célban 100 /!/ rendezõ csupa szív ember tevékenysége.

Mindenkit szeretettel várnak a rendezõk, szervezõk 2011 áprilisának harmadik szombatján a XXX .Gerecse 50 / 20 és 10/ teljesítménytúrán!



                           Horváth Zoltán fõrendezõ

 
 
toprongyTúra éve: 20102010.04.18 09:28:10
megnéz toprongy összes beszámolója

Gerecse 20


 


A rajtig tanakodunk, hogy melyiken induljunk, az 50-en vagy a 20-on - én tavaly már megcsináltam az 50-et, most viszont van velünk két kezdõ túrázó is, így végül maradunk a 20-nál.


Az idõ gyönyörû, a talaj optimális (alig pár helyen van sár, ott sem nagyon), az elmúlt napok esõzésének megvan az az elõnye, hogy jóval kevesebben vannak, mint tavaly - miután leválunk az 50-esektõl, pláne megritkul a nép (ezen a túrán a 3 fõ/négyzetméter már ritkásnak számít). Eltévedni nem lehet. A táj külön szépsége Vértestolna után a forrás, a tó és a patak, amelyekhez nem megyünk ugyan közel, de távolról is szépek - a nevükre sajnos nem emlékszem.


Mivel idõnk, mint a tenger, Vértestolnán leülünk piknikezni, sokan mások is így tesznek. A Turul elõtt nem sokkal egy leágazásban jelzi egy tábla, hogy arra van a Ranzinger Vince kilátó. Mivel idõnk még mindig mint a tenger, teszünk egy kis kitérõt (max 1 km), megnézzük. Maga a kilátó nem valami gyönyörû (bazi nagy acélmonstrum), de mivel enegeriánk, mint a tenger, fel is megyünk, a kilátás tényleg gyönyörû, jó magas építmény ez. A mellékelt tábláról megtudjuk, hogy azért ilyen ronda, mert eredetileg légakna volt, és a bányászat emlékére építették át kilátóvá. Megéri felmenni, bár tériszonyosoknak nem ajánlom.


Még mindig egy csomó van a szintidõbõl, a Turulnál fényképzekedünk, ez tavaly, amikor már 47 vagy hány km után értünk ide, elmaradt, most legalább bepótoljuk. Majd le a lépcsõkön a városba, szép kis kertvárosi részeken át.


Jó kis túra, szép részeken vezet, amelyeken az 50-es nem (bár az is szép vidékeken vezet, csak máshol), és az elõnye az utóbbival szemben az, hogy szebb a kitûzõje (a Turul van rajta). Egyetlen hátránya talán a szint eloszlása: az elsõ 6-7 km gyakorlatilag csak emelkedõ, utána viszont alig kell fölfelé menni. (Összes szint 410 m, ha jól emlékszem.)


 A célban kapunk mindenfélét, ingyen vihetünk régebbi Turista és HTM újságokat, kapunk reklámkulcstartót, ilyesmit. Kezdõ túrázóknak is ajánlom, jó kedvcsináló túra.

 
 
ZETúra éve: 20102010.04.17 18:09:14
megnéz ZE összes beszámolója

Gyors és rövid beszámoló - majdnem szintidõn belül.


Hajnal 4-kor indultunk Bp.-rõl négyesben (Krysta, tzh, Tajhamer és jómagam), megcélozva a legkorábbi lehetséges rajtot. Sikerült bõven idõben érkezni, így lehetett fagyoskodni a 4-5 °C-os levegõben kb. fél órát reggel 6-ig, amikor a szokásos térképes kartonnal felszerelkezve elindulhattunk egy méretes tömegrajttal.

A rajt után ki-ki saját tempóban ment - tzh-t csak a célban láttuk viszont :) Bár tartottunk a sártól, ez a félelem egy-két hely kivételével nem jött be, úgyhogy a terepre nem lehetett panasz. Ugyanígy a pontokon is minden flottul és gyorsan ment, legalább ketten bélyegeztek, így sorállásban nem volt részem.


Tardoson a kitelepült büfénél egy  rétes "befigyelt", hiszen nem is túra a túra rétes nélkül :) Héreg elõtt volt egy apró faltól-falig dagonya, de egyáltalán nem volt vészes, mint ahogy a bányahegyi szolíd emelkedõ sem. Mármint a talaját tekintve, ez utóbbira azért elment bõ 20 percem...

Vértestolna elõtt a K- jelzésen (a kerítés mellett) azért volt egy szakasz, ahol látszott az idõjárás nyoma, szerencsére korán indultunk, nem tudom, mi lett ebbõl a szakaszból a végére....

Az etetõpont a szokásos kínálattal (zsíroskenyér, hagyma, ballonos szóda) készült, itt némi energiapótlást azért elkövettem, majd sétáltam tovább a K- jelzésen.

A Kisréti vadászház elõtt becsatlakoztak a rövidtávosok, úgyhogy emelkedõ ide vagy oda, elõzgetni kellett... Innen csak egy ugrás, és meghallottuk az autópálya zaját, majd a hídnál lévõ pont után jött a "nemszeretem" szakasz, meg az a felismerés, hogy talán esetleg 9 órán belül...

A Turulnál a parkoló túlsó csücskében volt a pont, de sebaj, van még kb. 20 percem a tervezett 9 órából... Rongyolás lefelé a lépcsõn, majd a városban, befutó, 8:55 a vége. Krysta és Tzh már a célban mosolyog - õk kocogtak nem is keveset. Picit késõbb befut egy túratárs, akivel több szakaszon együtt mentem, aztán hol én értem utól õt, hol õ engem - mint kiderül, 29-szeres teljesítõ - Holczhacker József - meg is egyezünk, hogy jövre, ugyanitt reggel 6-kor találkozunk :)

A díjazás egy erõsen sárga kitûzõ - nem ezért csinálja az ember, minden esetre a jelvény jobban tetszett. A támogató bank emblémájával díszített, a díjazás részeként kapott sörnyitó viszont tényleg ötletes.


Tajhamer is beér 9:15 alatt, egy picit még ejtõzünk, beszélgetünk, majd irány haza.


Krystáéknak köszönöm a fuvart.


(Bõvebben: Túrablog)

 
 
 Túra éve: 2009
sztraponTúra éve: 20092009.09.29 11:18:05
megnéz sztrapon összes beszámolója
Gerecse 50
egy ostoba fogadás nagyon jo vége. néhány barátommal idén vágtunk neki egy ilyen túrának elõször. ami az idõn is meglátszott. 11 óra. de megérte. igaz hulla fáradt volt mindenki a kondi és edzés nélküli nekiindulástól. a másnaposságtól és az izomláztól elcsigázva gondoltunk vissza az elõzõ napra egy jó hideg sör mellett amivel nem mellesleg a lábunkat kezeltük a vízhólyagok miatt. sok szenvedés ellenére remek kis csapat jött össze és nagyon sok új ismerõsre is szert tettünk. lenyûgözõ volt a táj felejthetetlen a hangulat és felemelõ volt a szabadság érzése. remélem a jövõre megrendezett túra is hasonlóan jól fog sikerülni.
nagyon sok tanulságot megtanultunk így az elsõ túra alkalmával.

1; melegítés rövidebb távokon az év elején
2; soha többet új cipõben csak megfelelõ túra cipõben
3; nem viszünk többet alkohol mentes italt. (úgysem fog elfogyni)
4; soha többet nem diszkoból fogunk elindulni mert úgy nagyon hosszú az elsõ fele a távnak

 
 
OttorinoTúra éve: 20092009.04.22 10:21:04
megnéz Ottorino összes beszámolója
GERECSE 50 - 2009.04.18.
Táv: 48,2 km; Szint: 1345 m; Szintidõ: 12 ó.

A GERECSE 50-nel ismét sikerült bõvítenem a túrarepertoáromat. Nagyon megoszlanak a vélemények eme túrával kapcsolatban. Van, akit kiver a víz a nagy tömegtõl, van, akit meg lenyûgöz a rendezvény népünnepély jellege. Szerintem mindkét oldal érvelésében van igazság. Egy kedves barátunk elhozott volna autóval, de 7 óra elõtt semmiképp nem ért volna Tatabányára, ezért Tommal úgy döntöttünk, hogy a várható tömegre való tekintettel az 5:23-as vonattal eljövünk a Délibõl. Érkezésünkkor az állomás kijáratánál már javában építik sátraikat az alkalmi árusok. Nagy csörömpölés közepette sikerül kijutni az utcára; aki még félálomban volt az garantáltan felébredt. Jó messze van a Jubileumi-park az állomástól, és a túra útvonala is hosszú városnézéssel kezdõdik, csak ahhoz képest ellenkezõ irányban, ahogy mi most haladunk. Sokan vannak már a nevezési irodánál, de a rajtoltatók száma elégséges, így két perc alatt kézhez kapjuk a merített papírra, nyomdai úton elõállított igényes térképet, ami egyben itiner, igazoló- majd a végén emléklap is. A hátoldalra ráírjuk a személyes adatokat. Az indulási idõt is nekünk kell ráírni, ami kicsit levesz egy teljesítménytúra komolyságából. Pozitívum viszont, hogy a meghirdetett 800 helyett 600 Ft. a nevezési díj. Beírunk 6:35-öt, és szerelvényigazítás után sikerül is ennek megfelelõen elrajtolni. Nem kell semmilyen jelzést keresgélni, csak követni kell a menetoszlopot. Késõbb, még a városban megpillantom a piros kör jelzést egy platánfán. Nemsokára átmegyünk egy M1 alatti aluljárón. Innen viszonylag sokáig kell menni egy mûúton, ahol bõ autóforgalom van. Végre betérünk az erdõbe, majd némi emelkedõ után hétvégi házak mellett megyünk el, amelyek nézik Tatabányát és a zajos M1-est. Kerítés mellett derékszögelünk, egy elágnál ragaszkodunk a piros körhöz, aztán már olajozott csapágyakkal és fokozatosan felpörgetett motorral megérkezünk az

1. ellenõrzõpontra, a Jánosforráshoz.

Gyönyörû, tavaszi reggel van, harapni lehet a friss levegõt, a Nap sugarai hegyesszögben törik át a zsenge levélfüggönyt, és csapódnak be az ösvény nedves talajába. Még hûvös van, de pólóra váltok, mert picit erõsödni fog az emelkedõ. A piros kört elhagyjuk és a piros kereszt bal ágán folytatjuk. Késõbb a kereszt jobbra elmegy, mi egyenesen haladunk tovább, így váltva át a piros sávra. Egy sziklán három nyolcadikos forma gyerek ül, nagyon elfáradtak, rá kellett gyújtaniuk egy cigire. Impozáns képeket lehet csinálni, amint a túrázók sora a sötét erdõbõl kikanyarodik egy verõfényes tisztásra. Harmatos cserjék között kanyarog a keskeny ösvény, amikor elõbukkan egy keresztezõdés. Az Arany-lyuk közelében vagyunk, egy rozsda rágta kerítésnél kell derékszögben balra fordulni, rátérve a sárga sávra. Innentõl egy hosszú szakaszon a KINIZSI 100 útvonalán haladunk, enyhe emelkedõvel kezdve. Mit mondjak, sokkal látványosabb nappal erre jönni, de az éjszakának is megvan a maga romantikája, amikor már kalkulátorral osztod be a maradék erõd utolsó morzsáit. Figyelem a túrázók összetételét. Szép számmal vannak egészen fiatalok, a lányok aránya kielégítõ. Egyelõre elég jól viselik a gyûrõdést. Sokakról lerí, hogy nem rendszeres túrázók, csak ennek a rendezvénynek a kedvéért húztak tornacipõt (!) Vidám a hangulat, szép a kilátás, némely pontról látni a tatai vizeket. Elkezd kanyarogni az út, és fekvõ rönkök elõtt, élesen jobbra fel kell menni a piros-sárga sávon. (A K100-on itt sokan eltolták, és tovább mentek egyenesen, csak lejjebb vették észre, hogy kihagytak egy ellenõrzõpontot.) Némi emelkedõ leküzdése árán elérjük a

2. ellenõrzõpontot, a Baji vadászházat.

Elsõre az szúrt szemet, hogy nem vagyunk még sehol, mégis sokan ücsörögnek, fekszenek szerte a pázsiton. Bélyegzés és egy korty ücsi után továbbállunk a piros sávon. Hatalmas szálfákból álló, igazi sûrû erdõben "kirándulunk", védve a sziporkázó napfénytõl. Mélység és magasság gyönyörködteti itt a szemet, amíg ki nem érünk egy mûútra, ami egyben váltás a piros keresztre. Hosszabbnak tûnik a flaszteros szakasz, mint ahogy a térkép alapján saccoltam. Csoportok mennek az út baloldalán, jobboldalán, hárman-négyen egymás mellett, nem irigylem az autósokat, szerencsére nincs nagy forgalom. Már Tardos utcáit koptatjuk, amikor elmegy mellettünk egy fiatal, fülhallgatóval a fülében. Hátul megjegyzi valaki: "Nem értem, hogy lehet természetjárás közben zenét hallgatni." - Mire én: - "Sõt! Van, aki még rá is gyújt a természet lágy ölén." Mikor hátrafordulok látom, hogy a zenehallgatást ellenzõk társaságában az egyik tag éppen nagyot szív a cigarettájából. Hát ebbe beletrafáltam. A templom mögé érünk, egy étterem elé. Itt van a

3. ellenõrzõpont, Tardos.

Az étterem elõtt enni- innivalót árulnak, padok, asztalok vannak kirakva. Mi a saját elemózsiánk elé ülünk le, Tom azért még egy kávét is bejuttat a keringésébe. Zöld sáv-kék kereszt, amin elhagyjuk a falut. Jobbra, Bányahegy irányába elválik tõlünk a zöld sáv. Marad a kék kereszt, ami végül átköt a kék sávba, a Nagy-Gerecse nyugati, alsó karéjára. Ezzel az ISZINIK útvonalára tértünk át, és Pusztamarótig ezen haladunk. A hódara helyett, most a harsogó zöld természetben gyönyörködhetünk. Most se tudom, hogy melyik a Sandl-hárs, de biztos érdekes :-) Jobb kéz felöl, a hatalmas, öreg, göcsörtös tölgynek viszont köszönök. Beleszagolok a levegõbe, de még nem érzem a medvehagyma illatot, amit szóvá is teszek. Valaki azt mondja, hogy odébb van az még. Nemsokára elérjük a fényesre csiszolt mészköves, keskeny csúszós ösvényt. Szag még itt is gyenge. Májusban fehér virágszõnyeg borítja itt a lankákat, és a hagymaillat átható. Elmegyünk a Madonnakép elõtt, ez azt jelenti, hogy egy erõsebb lejtõvel mindjárt vége a keskeny, száraz idõben is csúszós ösvénynek. A lejtõ alján egy jobbossal elmegyünk az egyházi üdülõ elõtt, és kibukkanunk egy kis tisztásra.

4. ellenõrzõpont Pusztamarót elõtti, kék-piros elág.

Egy fatönkön meghúzom a cipõfûzõmet, (késõbb meg is fájdul a rüsztöm) aztán déli irányba folytatjuk utunkat a piros sávon. Hosszú, hosszú, nagyjából szintbeli "séta" következik, majd kilukadunk egy tágas, kövér-, zöldfüves rétre, melynek lejtõjén le is megyünk. Kisvártatva megpillantjuk az

5. ellenõrzõpontot. Héreg.

Itt aztán a temetõ alatti, hatalmas réten több százan ücsörögnek, heverésznek, eszegetnek. Biztos erõt gyûjtenek az általam hallomásból és beszámolókból ismert erõs emelkedõhöz. "Gyere Tom, nézzük má' meg azt a híres vakondtúrást." Nekivágunk a zöld sávnak (, aminek a másik végén ma már gyalogoltunk, amikor elhagytuk Tardost). Elõször egy kulturáltabb, de kajak emelkedõ készít fel a még ismeretlenre. Egy kicsi plató után nagyon fel kell emelni a tekinteted, hogy meglásd a zöld sávot egy, a meredek domboldalon álló fán. Olyan nagy szögû az emelkedõ, hogy feszül az Achilles inad, ha függõlegesen akarsz állni. Nem kapkodom el; lassan, de egyenletesen török a magasba, megállni nem akarok, mert akkor még nehezebb elindulni. Sokakon kifog az emelkedõ. Csak fák, vagy sziklák felsõ tövében tudnak megállni, nehogy visszacsússzanak. (Pedig nem is nedves a talaj.) Sikerül pihenés nélkül felérni. Igaz, hogy nagyon meredek volt, de egyáltalán nem lehet hosszúnak nevezni.

6. ellenõrzõpont Bányahegy

A bányahegyi tisztást csak a fák mögötti fényfoltként érzékeljük. Lazítok a jobb cipõm fûzõjén, most már kellõen megfájdult a lábfejem. Megint a K100 útvonalára térünk rá (, és a Kisréti vadászházig rajta is maradunk). A Nagy-Gerecsétõl déli irányban távolodunk a kék sávon. Nemsokára eljön az ideje egy kis szertornának: összesen négyszer kell átmászni vadkerítéseken. Minden létra elõtt összetorlódik a tömeg, sokat kell várakozni. Az egyes átmászások között meg dzsindzsásban kell manõverezni. A mászókák után kiérünk egy mezõre, ahonnan már látni a távolban az etetõpontot. Senkit sem érdekel a kék jelzés, mint a siserehad vágnak át a kullancsosban gázolva. Tommal kicsit nézzük a kispistázókat a kék sávval ékített kerítésoszlop tövében, aztán elindulunk a jelzett úton. Kibukkanunk a vértestolnai mûút cikk-cakkjára, és türelmesen felbaktatunk a frissponthoz. Hagymás zsíros kenyér fogad pirospaprikával. Az igazi felüdülést a ballonból nyomott, nagy buborékos, friss szódavíz jelenti. Jólesõen böffenek tõle. (Késõbb a randi szendvicstõl is, de az már nem esik olyan jól.) Maradunk a kék sávon. Hosszú, unalmas, majd a vége felé eldolgozatlan, zúzalékköves út következik. Ezen megyünk egészen a

7. ellenõrzõpontig. Koldusszállás.

Itt is szépszámmal görögnek szanaszét a megfáradt túrázók. A sárga sávon fojtatjuk egy murvás úton. Lassan, de biztosan emelkedünk fölfelé. Nem emlékeztem arra, hogy ilyen lassan jön el a K100-ról ismert hajtûkanyar. Amikor felérünk a felsõ ágára, fürkészem, hogy az alsón jönnek é emberek, de a sûrû lombtól nem látok senkit. Végre itt a

8. ellenõrzõpont, a Kisréti vadászház

Egyre meredekebben megyünk lefelé a sárga négyszögön. Persze a legmeredekebb résznél elõzgetnek az alkalmi futók. Balról becsatlakozik a kék négyzet, és már lehet hallani az erõs motorzúgást. Késõbb kibukkanunk a

9. ellenõrzõponthoz, az Autópálya hídhoz.

A Panoráma út sárga kereszttel kezdõdik és tûzi a nap. A napsütés és a flaszter, így együtt nem valami élvezetes. Tomtól tudom meg, hogy kocsival is fel lehet jutni a Turulhoz. Jön is belõlük szépszámmal. Ahol lehet, ott a füves padkán megyek, itt a botot is jobban lehet használni. Sûrûsödnek az emberek, az árusok, itt a

10. ellenõrzõpont, Turul.

A Turul arany koronát kapott a fejére, szárnyait a felhõkbe terjeszti ki. Ezt le kell fényképezni, aztán le kell menni a piros sávval jelzett nagy fokokkal épített lépcsõn. A szépen karbantartott korlátba kapaszkodok, térdem nem csípi a lejtmenetet. A városban, padon ülõ szobor mellé ülünk fényképezkedni. A célhoz közeli szökõkútnál fontolgatjuk, hogy csekkolás után visszajöjjünk e lábat áztatni. A célban (, ami megegyezik a rajttal) ráírják a térkép-itinerre az érkezési idõt, majd a meghirdetett jelvény helyett kitûzõt nyújtanak át, és gratulálnak. Leülünk a célkapuhoz közel egy-egy sörrel és varjuk a késõbb indult három túratársunkat. Elég sokára jönnek, de addig van idõ elnézni a befutókat. Sok olyat látunk, aki elõttünk nyomta, nagy sietve, most pedig sántítva araszol be a célba. Legtöbben a fiatalok között sántítanak; gondolták, felugranak egy kis 50 km-es sétára a Gerecsébe. Az asztalnál helybéliekkel beszélgetünk, akik elmondják, hogy 28 éves tradíció a Gerecse túrán részt venni. Egy régebben fiatal sporttárs megy el elõttünk aranyéremmel a nyakában. Elmondják róla, hogy õ valamennyi GERECSE 50-en részt vett. Végre befut a várt három túratárs is. Célfotó készül, majd õk is lepihennek egy kicsit. Amikor a kocsihoz megyünk, színesítésképpen egy jó kis zuhét kapunk a nyakunkba...

Ottorino
 
 
bambuszTúra éve: 20092009.04.19 09:31:33
megnéz bambusz összes beszámolója
Üdv!

Az idén is legyûrtük az 50 km-es távot.
De inkább beszéljek a képek.
http://www.youtube.com/watch?v=zukzKRDH5l8
 
 
efemmTúra éve: 20092009.04.19 08:54:23
megnéz efemm összes beszámolója
(Levélben érkezett rendezõi összegzés.)
FANTASZTIKUS GERECSE TÚRA ISMÉT REKORDDAL



Tatabányán a Jubileum Parkból indult a Gerecse 50 teljesítménytúra 10 km-es, 20 km-es és 50 km-es távja.

Rendezõk: KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség, Tatabánya Városi Szabadidõsport Szövetség, Vulkán TSE ás Volás SE.

Támogató: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat.

Engedélyezõk: Vértesi Erdõ és Fafeldolgozó Z Rt., Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség.


A Gerecse 5o-en indult 2.320 fõ és teljesítette 2.274 fõ. A 28 év alatt 44.993 fõ indult és 41.704 fõ teljesítette. Idén megvolt a 4o ezredik teljesítõ is, de neve titokban maradt, hiszen a folyamatos beérkezés mellett nem lehetett ezt pontosan megállapítani.

Az 50 km mellett a 20 km-en 1.400 fõ, a 10 km-en 480 fõ indult. Így aztán 2009. április 18-án 4.200 fõ túrázott a Gerecsében!

A legidõsebb teljesítõ a 81 éves Göndöcz István volt Fonyódról aki 18.alkalommal járt sikerrel a túrán. A leggyorsabb lány pedig László Szilvi /TSC/ volt aki úgy gondolta, hogy lefutja az 50 km-t. Ez 5óra 30 perc alatt sikerült is.

Az IFELORE elsõsegélynyújtó csapat több mint 70 esetben segített a túrázókon , Turáncsics Mihály Masszõr Koldusszálláson közel 30 embert tett alkalmassá, hogy sikerrel fejezze be a túrát.

Tizenegyen vannak akik mind a 28 évben sikerrel teljesítették az 50 km-t. 5-en Komárom-Esztergom Megyébõl: Holczhacker József, Krenner Antal, Szabó András, Vadócz Péter és Wiszt Ferenc, 5-en Budapestrõl: Juhász Imre, Kovalik Béla ,Schréder Tibor, Szabó Elemér,és Szabó Szilárd, és Hluchány József Gyõrbõl.

A 10 és 20 km-es távokon igen sok iskola csapat vett részt, még Kecskemétrõl és Szolnokról is.

Az ország közel 100 helységébõl érkeztek a túrázók Miskolctól ,Nyiregyházától Pécsig, Szegedig, Sopronig És Szombathelyig, nagyon sokan pedig Budapestrõl.
A teljesen felújított útvonalak, a közel 100 rendezõ, a 10 ellenõrzõ állomás és egy frissítõ állomás, valamint a csodálatos idõ mind mind hozzá járult a rekordok sokaságához.

Vadócz Miklós vezetésével a szemét gyûjtés és szállítás is óriási feladat volt, egy teherautónyi több mint 40 zsák szemét volt a nap eredménye.

Nagyszerû színfolt volt a 20km-en a Vértes Volán által szervezett TOCS-túra /Természet Oszlopcsarnoka, MTSZ program/ hiszen a rengeteg oroszlányi gyerek Bundschu-kutnál még egy nagyot játszott is a természetben.

A Jubileum Park igen szerencsés helynek bizonyult a rajt-cél feladatok ellátásában. A hajnali 4 órától 22 óráig talpon lévõ rendezõ gárda sokat tett azért, hogy a 4.200 túrázó jól érezze magát a Gerecsében. A többség úgy köszönt el egymástól, hogy viszontlátásra 2010-ben a XXIX. Gerecse-túrán április 3.szombatján!



Tata/Tatabánya 2009.04.19.

Horváth Zoltán megyei elnök, fõrendezõ
 
 
antinaviTúra éve: 20092009.04.18 23:11:30
megnéz antinavi összes beszámolója
Gerecse 50

Úgy gondoltam jó kis elõzetes lehet ez a túra a Mátrabércre,igy idõjárástól függetlenül indultam volna.
Múlt héten a Váci csatán jót futottam,meg is érezte a térdem a sok betont,igy hétfõn csak a Tojás20-at vállaltam be és egész héten pihenõ volt.
A nevezés gyorsan ment,vagy 10-en voltak akik ügyintéztek.
6.10 körül voltam a rajtban,és a bemondó szerint már 500 nál is többen elrajtoltak,igy felkészültem a kisebb tumultosokra.
A városon át nem volt semmi érdekes,jó hogy 2km után elhagytuk az aszfaltutat.Végülis enyhe futásra készültem,de gondoltam hogy az elsõ pár kili belegitésre jó lesz.
Jó kis sor alakult ki a János-forrás elõtti szûk kerités melletti részen,ahol lehetett már futásra szántam magam.Fél óra múlva gyors pecsét és jöhet az elsõ szintes szakasz.Itt nem nagyon lehetett futni (legalábbis a magamfajtának),elõzni is csak azokat akik megálltak szusszanni egyet.
Pár kili után aztán elkezdtem futni és sikerült az elõttem lévõ tömegeket beelõzni.
A baji vadászháznál még voltunk vagy 50-en,de aztán Tardosig úgy 15-20an futottunk azonnal tovább,hamar le is értünk, 8.20kor kaptam a pecsétet.
Na,itt elfogyott a tömeg tényleg kényelmesen lehetett haladni.Nem rohantam,sokat fotóztam,csak lefelé futottam azt sem túl erõbõl mert kezdett jelezni a bal térdem.
A pusztamaróti pecsét után (9:20) már tényleg aggódtam a térdem miatt,de Héregre még megtoltam kicsit (9:57).Itt azért elkelt volna egy kis táp,vagy viz,de szerencsére a temetõi kút müködött és nagyon jó vizet adott (nekem legalábbis izlett).
Gondoltam a Bánya-hegyre menet kicsit pihennek a futóizmok.Jó kis emelkedõ ez.Amikor az embernek már lóg a nyelve és elfogy a szint azt hiszi hogy már fent van,akkor aztán jön egy hasonlóan kemény hegymenet,ami tényleg nagyon kaptatós.(Mint a Gabi halála..csak kicsiben).
Nem is tudom mi lenne itt esõben,sárban,hóban..a fák jó messze vannak,kapaszkodni max. a szomszédba (ha van),és piszok meredek..a gyökerek száma minimális..csussz-mussz.
Itthon kielemzve a dolgot szinte hihetetlennek tünt,de 29 perc alatt felértem ami majdnem 4-es átlag ezzel a félig rehabos térddel.
Na,innen az OKT-n tényleg sétára váltottam,mert nem akartam és nem is tudtam volna futni,pedig olyan jó lett volna.Ezek a dzsundzsás részek fantasztikusan romantikusak..keskeny kis ösvények,tényleg mint a filmekben és nem tüskések a benyúló bokrok..hoppá..azért ez is nagy pozitivum:)
A létrákon nem volt gond.A nagy rét tök szép volt,most igy visszafelé fura volt menni rajta.
Az etetõpont full extrás volt,nem sokan vettük még igénybe igy mindenbõl volt bõségesen és repetázni is lehetett.A kiszolgáló személyek is nagyon kedvesek voltak,kináltak rendesen.Jól felkészültek,mert valami kenyeres kocsi volt tele szeletelt kenyérrel,és nem tudom mennyi,de vagy 20-30 szódásballont is láttam.Nekünk még nagyon jó hideg volt a szódaviz,és kevesebb kenyér fogyott mint amennyit megkentek,de gondolom amikor a tömeg odaért ez megfordult (mint a Mamám régen a palacsintával..gyorsabban ettük mint ahogy kente)
Tudtam,hogy a következõ pont jó messze van,és elég unalmas a szakasz (a Pes-kõ elbújt a lombok közé) igy is lett. Kissé szenvedve értem el a Koldusszállást (12.30) aztán már gyorsan jöttek a pontok,ez kicsit motivált.
A Kisréti VH-ig még feltoltam magam viszonylag jó gyalogtempóban (12.57),de onnan nagy halál jött.Sok választásom nem volt, csak menni kellett de a lejtmenet már annyira kellemetlen volt hogy eldöntöttem,a Mátrabércnek idén sajnos nekem annyi.
Az autópálya elõtti zöldmezõre mondta egy mellettem haladó,hogy olyan mint a Windows háttér..tényleg volt benne valami.
A Panoráma útig (13.30) leszerencsétlenkedtem magam,innen sok jóra már nem számitottam.A Turulnál 13.55kor blokkoltam és 14.30 kor vontattam be magam a célba.
4órakor már a komáromi szaunában ápoltam magam:)

Ami tetszett: gyors nevezés,sehol nem kellett várakozni,nekem az elsõ 6-8 kili után abszolút nem volt tömegérzésem,hisz nagyon kényelmesen lehetett haladni.Szuper idõjárás,az etetõpont tökéletes.eltévedés mentes útvonal.

Ami nem tetszett: Egy kis csoki vagy innivaló jól jött volna valahol 20 km környékén.
nincs névre szóló emléklap (hacsak a szép szines itinert nem tekintjük annak).
Az itineren elég apró betükkel vannak feltüntetve a szintadatok,amit jól tele is pecsételnek,igy nagyon kellett sasolni itthon hogy lehessen látni azokat).

És végül egy javaslat: csak én 3 olyan 'túratársat' láttam akiket a Turulnál történõ pecsételés után Anyuci kocsival vitt le (gondolom a célba),igy egy mozgópont a Turul-lépcsõ aljába érdekes dolgokat müvelhetne.

Amúgy jól éreztem magam,a térdem a saját szoc.problémám, attól még a túra nagyon jó volt és szép útvonalon vezetett.Aki nem volt még az tervezze be jövõre,aki meg volt az úgyis visszatér:)
 
 
Zsolt_80Túra éve: 20092009.04.18 21:14:27
megnéz Zsolt_80 összes beszámolója
Sziasztok!

Immáron sokadik túrámat teljesítettem a Gerecse 50-es távján.
Gyönyörû idõ volt. Elég jó idõt futottam 9:55-ös idõvel, de volt már jobb is.
A szervezés a szokásos volt. Frissítõpontok is a szokásosak, bár ezen tényleg lehetne változtatni, hogy picit több legyen az ingyenes frissítõállomás.

Ami pozitívum a régi évekhez képest, hogy minden állomásponton több pecsételõ ember volt. Így nem voltak kígyózó sorok.

Viszont ami számomra nagy negatívum, hogy nem a megszokott minden évben más színû kitûzõt kaptam, hanem egy szerényebb papír-alumínium kitûzõt. A régi olyan szép volt, nem tudom miért kellett ezt megszûntetni. És még ahogy hallottam a színét sem fogják módosítani. Azaz minden évben ugyanazt a kitûzõt kapjuk.
Remélem, a szervezõk is olvassák ezen sorokat, és visszarakják a régi kitûzõrendszert.
Üdv minden túrázónak!
 
 
 Túra éve: 2008
nafeTúra éve: 20082008.04.24 17:43:57
megnéz nafe összes beszámolója
Gerecse 50
GPS-el mért távolság: 37 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1340 m, ebbõl 15 m szint, a Szelim-likhoz tett kitérõé. Statisztikához egyébként sem jó, mivel 3 helyen eltértem az útvonaltól.
Reggel hét órakor, szemerkélõ esõben rajtoltam. A rajtnál kellemetlen hírt mondtak a szervezõk, miszerint ebzárlat miatt nem lehet kutyával indulni. Engem személyesen nem érintett a dolog, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt a ttt-s honlapon, ami bizony elég nagy fekete pont a szervezõknek. Ettõl függetlenül, találkoztam kutyás túrázókkal, hiszen aki kutyával jött, annak így csak két lehetõsége volt, lemond a túráról, vagy megsérti az ebzárlatot.
Nem voltam, túl boldog az esõ miatt, mivel az 50-es távra neveztem, s féltettem a térdemet, a sár pedig plussz megterhelést jelent. Függetlenül ettõl, jó tempóban haladtam. Alig vártam, hogy végre kiérjek a városból. A túra folyamán, szerintem csak az elsõ indulóknak kellett foglalkozniuk a tájékozódással. Mindig volt elõttem is, mögöttem is jó néhány ember. Egyébként is, a panoráma út egy rövid szakaszát leszámítva, végig jelzett turistautakon vezetett az útvonal.
A János-forráshoz vezetõ úton az idén elmaradt a kerítés melletti dzsungelharc. Nem hiányoltam. Az ellenõrzõ pont után, mivel az elõttem menõket követtem, így elnéztem a jelzést, s hosszabbítottunk egy kicsit, s csak a Vaskapunál tértünk vissza a helyes útvonalra. Itt egy szép sziklás völgyben kaptathattunk, egy downhill pályán. Tavaly magyar kupa futamot rendeztek rajta.
Rövidesen szétvált a 20-as és az 50-es táv. Alig mentem párszáz métert, amikor az esõ jobban rákezdet, így felvettem az esõdzsekit. Ennél a megállónál csatlakozott hozzám István, akivel hasonló tempóban gyalogoltunk, s ettõl kezdve együtt tettük meg a távot. Beszélgetve jobban telik az idõ, s nem ér rá azzal foglalkozni az ember, mennyire fáj a talpa, vagy a térde, s mennyire fáradt, illetve a Vértestolna utáni monoton szakasz sem olyan unalmas.
Az út viszont sárossá vált, az esõtõl. Néhány helyen az emelkedõkön, inkább az út mellett mentünk, mert ott nem csúszott annyira, ott viszont a szederindák igyekeztek elgáncsolni bennünket. Azért egész jó tempóban haladtunk, bár lassabban, mint tavaly. Tardoson levetettem az esõdzsekit, s nekivágtunk a túra névadó hegyének, a Gerecsének. Sokféle virág nyílik együtt a hegységben, s medvehagyma már bimbós. Tavaly már javában virágzott. A legszebb sziklaalakzatokkal a Kis-Gerecse oldalában találkozhattunk. Számomra ez a túra legszebb része. A haladásnál viszont nagyon oda kellett figyelni, mivel a simára koptatott mészkövek vizesen-sárosan kegyetlenül csúsztak. Eszünkbe is jutott, mi lesz, ha a Bánya-hegy is sáros lesz? Jobb nem gondolni rá. Pusztamarótnál elértük a túra legészakibb pontját.
Rátértünk egy elég elhanyagolt murvás útra, s ezzel megszûnt a sár is. Nem hiányoltuk. Kellemes utakon, tempósan haladtunk Héreg felé. Az ellenõrzõ pontnál megtöltöttem, az ivózacskómat, s nekivágtunk a következõ szakasznak. Jött a Bánya-hegy! Jó meredek a kaptató. Bemelegítésként összeszedtünk 16 m szintet, majd jött egy kis 12 m-es lejtõ. Ezután viszont 222 m egybe szintemelkedés következett, amely a legmeredekebb részén 48 métert emelkedik talán 100 méteren. Itt jelentettek igazán nagy segítséget a túrabotok. Az ellaposodott szakaszon, szép kõmezõn ballagtam. Az ellenõrzõ pontig úgy tíz percet vertem rá Istvánra, amellet, hogy két-három alkalommal megálltam fényképezni. Néhány túrázónak mondtam is, hogy a fényképezõgép, kiváló alibi eszköz. Amikor az ember, már rálép a nyelvére az emelkedõn, nyugodtan megállhat fényképezni, ahelyett, hogy beismerné, a szufla elfogytát. Az egész túra alatt ez volt az egyetlen olyan szakasz, ahol jó melegen sütött a nap. Másutt jobban örültünk volna neki. Az ellenõrzõ pontot követõen kellemes utakon gyalogoltunk. A Fekete-hegy oldalában újabb szép szikla alakzatokat mellõztünk. Két kerítésmászás közt dzindzsás egynyomsávos ösvényen haladtunk, átvágtunk egy mezõn, s megpillantottuk a távolban az itató pontot. Ezen a ponton három részre váltak szét a túrázók: balra a kéken mentek tovább néhányan, jobbra, egy szekérútra is sokan rátértek, míg a zöm velünk együtt a legrövidebb útvonalon átvágott a rózsa- és kökénybokrok között. A nyílt mezõn elkapott bennünket egy kisebb jégesõ. Tényleg nem volt sok. Mire elõbányásztam az esõdzsekit, már el is állt, viszont van róla fénykép! A ponton, igen jólesett a zsíros kenyér. Végül is, volt már a lábunkban harmincegynéhány kilométer. Itt ért utol bennünket András, s kisvártatva meg is elõzött.
Az autópályáig tartó szakaszra nem érdemes különösebben szó vesztegetni. Számomra elég unalmas, bár így többedmagammal nem bizonyult olyan rossznak, mint tavaly. Izgalmassá tették a gyaloglást, a jobbról hallható menydörgések is. Ekkor még reménykedtünk, hogy megússzuk. Az idén, csak itt kezdett el fájni a talpam. Emiatt tartottam is az aszfaltos szakasztól.
Az ellenõrzõ pontról jól látszottak elõttünk a zivatar felhõk. Még ekkor is reménykedtem, hátha elhúzódik észak-nyugatra. Meglepetésemre, Turulhoz vezetõ kaptatón, jócskán csökkent a talpfájás. Társaim, akiknek az elõzõ emelkedõk gondot okoztak, szó szerint megtáltosodtak. Ennek ellenére, néhány 12-13 éves forma lány úgy húzott el mellettünk, mintha álltunk volna, pedig legalább 5-ös tempóban haladtunk.
A Turulnál fényképeztem egy kicsit, elbúcsúztam az alkalmi túratársaktól, s irány a Szelim-lik. Ekkor már jól láthatóan áztatta a város egyes részeit az esõ. Érdekes a barlang. Nézelõdés és fényképezés után, felvettem az esõdzsekit, mivel rákezdett az esõ, s nekivágtam az utolsó szakasznak. A lépcsõk rendesen megviselték a térdeimet, de végül 10 óra 31 perces idõvel célba értem, ahol megkaptam a teljesítésért járó jelvényemet és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa igazoló lapjára.
Hazafelé autózva, Csót és Naggyimót között szép szivárványt láttam, a Bakony felett, a zivatar utáni éles alkonyati napfényben.
Az idõjárást leszámítva igen kellemes túra, néhány látványos szakasszal, ami megérne némi felderítést a részemrõl. Ez évben is igen sok fiatal teljesítette a túrát.
A rajtoltatás gyors volt, ennek viszont az volt az ára, hogy nem is tartották nyilván az indulókat, nem tudták hányan adták föl esetleg a túrát, vagy kit kell keresni egy valószínûtlen eltévedés esetén. A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik, viszont pozitívum, hogy Héregnél és utána is volt elsõsegély lehetõség, az EP-k egy részén.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár erre nem merek várható idõpontot írni.
 
 
vaddinoTúra éve: 20082008.04.23 17:31:27
megnéz vaddino összes beszámolója
Gerecse 50-2008

Idén ötödik alkalommal vágtam neki a Gerecse 50-nek,ami meg kell mondjam õszintén,a kedvenceim közé tartozik.Egyrészt nagyon jó látni hogy több ezer embert megmozgat ez a rendezvény,másrészrõl azonban ez a természetnek nem biztos hogy a lehetõ legjobb,hogy ennyi ember végigcsörtet a gerecse erdeinek csendes zugain.De azért szeretjük =).

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok is kavarogtak a fejemben,ahogy szombat reggel a Jubi-parkba érkeztem.Nem volt különösebb sor,rengeteg asztalnál lehetett nevezni,olajozottan mentek a dolgok.
Leszögezném,hogy nem vagyok futó,nem nagyon szeretek futni,és hosszútávon nem is tudok (ahogy az idei Mátrahegyen bebizonyosodott).Ennek ellenére azon kaptam magam,hogy reggel nyolckor futva vágok neki az 50 km-nek a sok gyalogos közt szlalomozva.

János-forráshoz negyed órán belül értem,pecsételtem,és már léptem is.Innen egy elég masszív (a Gerecséhez képest)emelkedõ kezdõdik,ami egészen a S sávig tart.Ezen az emelkedõn beszélgetve-sétálgatva haladtam,majd a Sárga jeltõl kezdtem megint futni.
Vadászházhoz 9:15 re megérkeztem,itt már melegem volt a pulcsimban.Beszélgettem ismerõsökkel,szuszogtam kicsit,majd 10 perc elteltével Tardos felé indultam.
9:57-kor pecsételtem,de meg sem álltam csak továbbkocogtam,nem kísérthet meg a kocsma és a hideg sör.A falu végén lepihentem egy ismerõsnél,aki itt lakik-jó 10 percig ücsörögtem,és beszélgettünk.Majd eleredt az esõ.Elköszöntem,és soványdisznóvágtában az erdõbe iszkoltam,ott nem volt olyan gyanús hogy esik,csak akkora sár volt hogy menni nem lehetett.De nem csüggettem,kitartóan gyalogoltam elõre,amíg kicsit szárazabb nem lett a talaj a Sandl-hárs közelében,ami alatt futva-csodálkozva haladtam el.

10:55-kor pecsételtem Pusztamaróton,(21 km,2:55)ahonnan rögtön Héreg felé indultam,kellemes kocogásban-fél órán belül Héregen pecsételtem.Elintéztem egy-két telefont ücsörögve,aztán nekivágtam a Bányahegynek.Kitartóan kocogást imitálva,majd a végén meg-megállva,fújtatva érkeztem meg az EP-re (28km,3:58)-ez biztató idõ.
Elmajszoltam egy csokit,majd továbbfutottam,fél óra sem telt el és a "zsiroskenyeres" ponton faltam be egy dupla randiszendvicset.Hamar megléptem,hiszen Koldusszállás még messze volt.Útközben megint sétálgattam 30-35 percig két ismerõs sráccal,akik egész jó tempót mentek,ráadásul vagy három évvel fiatalabbak is nálam.Késõbb otthagytam õket,az EP-re már futva érkeztem,és gyorsan távoztam is Kisrét felé.A dombon éreztem hogy közel a görcs a combomban,de szerencsére meggondolta magát,és épen érkeztem meg a Kisréti vadászházhoz(41,5km,5:45),ahol egyébként már nyoma sincs vadászháznak.

Innen stabil lejtõn halad az út az autópályahídig,ahonnan pedig gyûlöletes aszfaltúton kell a Turulhoz járulni.A Madárkás pecsét után ~417 lépcsön kell a város szintjére érkezni.Ez kicsit sok volt már,elég kellemetlen leügetni azon a hosszú lépcsõsoron-

stopper állj:6:35:47,új egyéni csúcs,ötödik teljesítés,jelvény,célmotivációs sör=)
 
 
ZETúra éve: 20082008.04.21 15:32:51
megnéz ZE összes beszámolója
Gerecse50, elsõ teljesítésként light-os, vetkõzõs-öltözõs és fotózós megállásokkal tarkított gyaloglással 10:05-alatt behúzva.
Óriási tömeg a rajtnál, rajtidõ (is) a túrázók becsületére bízva (nem tetszik). Városi szakasz bemelegítésként, utána erdõ, tömeg, elõzgetések -- nem látszott a tömegtõl az erdõ :-) Az elsõ órákban csepergett az esõ, de --még-- nem okozott dagonyát, az csak Tardos után volt, kisebb-nagyobb mértékben. A megdvehagyma finom, nagyon-nagyon finom, friss kenyérrel, felvágottal fogyasztva pláne -- voltak, akik szatyorszámra gyûjtötték, én csak szendvicseimbe rámoltam be néhány zsengébb levélkét.
A Bányahegyre felvezetõ szakasz kellemesen lihegõsre sikeredett, hála a napsütésnek, sár nem volt, így csúszkálás sem. Ekkor már nem hiányoltam a túrából a Gerecse-tetõ megmászását :-))
Sajnos a "Vértestolna utáni mûútra kéken lejutni" feladat sokaknak meghaladta a képességét, és toronyirányt ment a tömeg a zabapontra -- mindenki magát csapja be és kész... A zabaponton hagymás- és sima zsíroskenyér plusz szóda (igazi, ballonból) volt az ellátmány, majd séta, séta, séta, EP, séta, autópálya zúgása... EP, Panoráma út (de jó is az aszfalt melletti füves részen gyalogolni...), Turul, EP, lépcsõ, lefelé... Elõzetes félelmeim alaptalanok voltak: simán, a térdeim ellenkezése nélkül lent voltunk a házak között. Biztatás egy gyakorlóban bicegõ túratársnak (stilszerûen erõt egészséget felkiáltással), majd még egy kevés aszfalt, gyors öltözés az eleredõ esõ miatt, majd cél, jelvény csak egyféle (sebaj, elsõ teljesítés) van, majd jövõre remélem lesz másfajta is :-))

Jó: Itiner, pontosabban kartonra nyomtatott színes térkép, szép jelvény, elfogadható szinten kezelt tömeg. Kevésbé jó: Tömeg. Nagy tömeg. Sorbanállás itt-ott. Tanulság: EP-k elõtt érdemes a nagyobb csoportokat megelõzni.


 
 
DartonTúra éve: 20082008.04.21 00:57:22
megnéz Darton összes beszámolója
Gerecse 50:

Hát, ez volt az elsõ teljesítménytúrám, barátommal rendesen belevágtunk. Próbáltunk minél jobb idõt elérni, amellett, hogy a tájat is megcsodáltuk. Az idõnk végül 7 óra 32 perc lett, ami szerintem igencsak jó.
A szervezéssel meg voltam elégedve, tetszett az útvonal is, a Tardos utáni sáros szakaszt kivéve. Bányahegy volt a legjobb :)
Kb 43 km-ig nagyon élveztem a túrát, az utolsó 5 km már kicsit megterhelõ volt a feszes tempó miatt.
Egy-két helyrõl igencsak szép kilátás volt, csináltam is képeket.
Az egész túrát pihenés nélkül csináltuk meg, de talán jobb is, mert akkor zuhan össze az ember igazán, amikor leül pár percre, és kiesik a ritmusból.
Barátommal mindketten sportolunk, igencsak jól jött ez az "edzés" az erõnlét felmérésére.
Összességében remek túra volt, jó, hogy ilyen sok fiatallal!
 
 
PapsajtTúra éve: 20082008.04.20 15:26:48
megnéz Papsajt összes beszámolója
Gerecse 50 elsõ benyomások:

Idén ez volt az elsõ teljesítménytúránk, már nagyon készültünk rá, ugyanakkor az idõjárás-elõrejelzés és a topicban olvasott korábbi hozzászólások alapján – a résztvevõk nagy számát illetõn – komoly fenntartásokkal indultunk útnak.
Ennek ellenére kellemes csalódás ért. A beharangozott nagy tömeg még a bizonytalan idõjárás ellenére is beigazolódni látszott. A rajt környékén mindenütt túrázók hemzsegtek, még parkolóhelyet sem volt egyszerû találni. A Jubileumpark egy hatalmas hangyabolyhoz volt hasonlatos. A helyi lakosok nem értették mi folyik itt, megszállták Tatabányát a túrázók…? :-) Ennek ellenére a rajtnál – gondolom az elmúlt 26 év tapasztalatai alapján – minden gördülékenyen ment. Leszurkoltuk a 600.-Ft. nevezési díjat és máris a kezünkben volt az itiner, amely egy minõségi papírra nyomtatott színes térképbõl állt szöveges rész nélkül. Igazából nincs is rá szükség, mivel a nagyszámú részvétel végett kizárt az eltévedés. A túrának egyetlen olyan szakasza sincs, ahol egyedül kóricálnánk az erdõben. Némi képzavarral élve, érdemes ezt észben tartani jövõbeni kellemetlenségek elkerülése végett arra az esetre is, ha az embert szólítaná a természet.
Mi végül is 07:20-kor vágtunk neki, de a hangosbemondóból, már akkor boldogan jelentette be a konferanszé, hogy túl vannak az 1800. nevezésen. Szerintem idén is bõven 2000 fõ felett volt az indulók száma. Az elsõ ep.-ig (János forrás) az út nagy része Tatabányán keresztül vezetett, szemerkélõ esõben. Ezt egy egyenletesen emelkedõ kaptató követte a baji vadászházig, ami mivel nem járt hirtelen szintemelkedéssel nekem kifejezetten jól esett, legalább megjött a bugi a lábakba. Lassan az idõjárás is jobbra fordult, bár a túra során tényleg hol kisütött a nap, hol meg esett az esõ. Itt megjegyezném, hogy yeran beszámolója nem teljesen fedi a valóságot, mivel a túra során egyáltalán nem esett jégesõ.
A 3. ep. Tardoson volt, ahol vízvételi lehetõséggel lehetett élni. A 4.-5. (Pusztamarót, Héreg) ep. közötti szakaszok nagyon szépek voltak, változatos táj fogadott minket. Kiválóan jelzett túristautak, medvehagymával borított rétek jellemezték. Idõközben a tömeg is eloszlott egy kicsit és már nem egymás hegyén-hátán tolongott a nép, ami szintén pozitívan hatott a morálra, mindenki felvehette a saját ritmusát, tempóját. Az 5. és 6. ep. közötti szakasz (Héreg- Bánya-hegy) hírhedt része a túrának! Ennek oka, hogy egy viszonylag rövid szakaszon 240 m szintkülönbséget kell legyûrni. Nekem személy szerint ez a része is nagyon tetszett, legalább egy kicsit kibillentett a monoton gyaloglásból. A következõ etaphoz (Koldusszállás) egy hosszabb, monotonabb kis szintkülönbségû szakasz vezet, amelynek a felénél a szervezõk egy frissítõpontot iktattak be. Jó ötlet volt a részükrõl! Itt szódával és zsíros kenyérrel lehetett pótolni az elégetett kalóriát. Szerény véleményem szerint ez a szakasz a kulcspontja mentálisan a túrának. Ha ezt végigcsinálod, már nem fogod feladni és biztos végigkecmeregsz a túrán. A következõ ep-ket nem részletezném különösebben. Viszonylag rövid szakaszonként követik egymást egészen a Turulmadárig, ahonnan egy lépcsõ vezet le a városba, majd egy rövid városi szakasz a finishig. Sajnos ezen a részen már masszívan esett az esõ, így már mi sem a táj szépségeire koncentráltunk, hanem arra, hogy minél elõbb befejezzük.
Összességében nagyon kellemes benyomásaim voltak a túráról. Tartottam a sok embertõl, de valahogy a pozitív oldalát láttam meg az egészben. Csodálatosnak találtam, hogy ennyi ember szánja rá a szombatját a természetre, a kirándulásra, az idõtöltésnek eme formájára, még a viszonylag kellemetlen és rossz idõ ellenére is. Örültem, hogy én is részese lehettem ennek az emberhadnak és valahogy ennek a túrának ez is adja a hangulatát. Ezt a túrát nem azoknak a találták ki, akik magányosan, eggyé válva a természettel akarják végigfutni, gyalogolni a kijelölt útvonalat. Itt az emberek beszélgetnek, szóba elegyednek egymással, akár még barátságok is születhetnek. Más túrákhoz képest meglepõen sok a fiatal egészen a legkisebb generációkig. Nem sûrûn lát az ember 50 km-es túrán 6-7 éveseket indulni.
Egy javaslattal is élnék a szervezõknek: Mivel ezen a túrán nagyon sokan elindulnak, szerintem nagyon jó ötlet lenne, ha a célban egy hatalmas sátort felállítanának, ahol aztán a túra végeztével mindenki megpihenhetne, esetleg meleg ételt is elfogyaszthatna és megvitathatná a túra eseményeit.
Tudom, hogy sokan messzirõl az ország különbözõ pontjairól érkeznek és igyekeznek haza, de ha csak minden 10. ember maradna ott, már akkor is egy igazi fiesta hangulat alakulna ki.


Ami tetszett:

- Kiváló szervezés, kiváló minõségû itiner, gyönyörû fém kitûzõ
- Kiváló minõségû túristautak (zéró dzsungelharc és eltévedés)
- Rengeteg ember, akik kifejezik a természet és a túrázás szeretetében rejlõ összetartást
- Számtalan folyadék-utánpótlási lehetõség, igaz nem ingyen, de legalább a lehetõség biztosított.
- Változatos terepviszonyok, kevés monoton, unalmas szakasz.
- Több helyen is segítõkész elsõsegély-szolgálat mûködött, akik készségesen a rendelkezésére álltak a túrázóknak, akár egy csúnya vízhólyag, akár egy bokaficam okozta a problémát.

Ami nem tetszett:

- Nem adnak emléklapot
- Az idõjárás, amiért sajnos senki sem tehetõ felelõssé. 
- Az ellenõrzõpontokon talán lehetett volna egy kicsit nagyobb ellátás térítésmentesen
- A rajt/cél lehetne talán egy kicsit jobban megválasztott hely, ahol fedett körülmények (pl.: egy sátor) között a sok túrázó elférne és megpihenhetne egy kicsit.

Jó túrázást mindenkinek!
 
 
csepke2005Túra éve: 20082008.04.20 12:08:32
megnéz csepke2005 összes beszámolója
Sziasztok!

A tegnapi túráról nagyon sok képet találhattok az alábbi címen: www.hunrun.com
 
 
militarybekaTúra éve: 20082008.04.19 20:18:47
megnéz militarybeka összes beszámolója
Gerecse 50

Erre a túrára is jkozmával együtt vágtunk neki ... ez volt a 8. teljesítménytúránk, az eddigi leghosszabb.
Reggel 6 körül akartunk indulni, ebben kételkedni kezdtünk, mikor megláttuk a nagy tömeget a Jubileumi Parkban. A szervezõk nagyon jól felkészültek, gördülékenyen mentek a dolgok, így 6.10-kor rajtoltunk is. Korán reggel nagyon jó kedvünk volt, bátran vágtunk neki az útnak. A János-forrás elég közel volt, de aztán a Baji-vadászházig jó kis emelkedõ volt. Aztán elég jól tudtunk haladni egészen Héregig, amikor a hírbõl már ismert Bánya-hegy látványa megrémisztett. Sajnos itt elég sok idõt eltöltöttünk, viszont a heggyel bírkózva jópofa fotósok szórakoztattak bennünket kedves megjegyzéseikkel. :) Ezután tempónk már lassult, a lábamnak kezdett elege lenni. A Bánya-hegy és a Koldusszállás közötti hosszú szakaszt a rendezõk egy jó kis zsíros kenyeres, szódás bónusz ep-vel dobták fel. Koldusszállástól a Turulig már épp csak vánszorogtam, majd az utolsó két km-re összekaptam magam és futólépésben haladtunk a cél felé.
Az eredményünk 10 óra 30 perc lett, ami elsõ teljesítésre nekem nagyon megfelel!

Köszönjük a szervezést és a szép túrát!

(Akinek van infója arról, hogy a Bánya-hegynél készült képeket hol tudnánk megnézni, írja meg! Köszönjük!)
 
 
 Túra éve: 2007
tiltonTúra éve: 20072007.05.10 21:00:17
megnéz tilton összes beszámolója
Gerecse 50 2007.

Jubiláltunk, minden itt kezdõdött egy évvel ezelõtt. Kriszti (a pimaszul fiatal) tavaly ilyenkor kérdezte meg, hogy nincs-e kedvünk 50 km-t sétálni? (Mert kinézte belõlünk, hogy esetleg igen).„Meg vagy õrülve?! Gyalog? A mi korunkban?!” Elmeséltem Z-nek, a fekete lovagnak. „Hát ez nagyon jó! Mikor lesz? Menjünk!” Mentünk. A sikeres, szintidõn belüli teljesítés okozta öröm és büszkeség kezdetben álnokul lappangó, mára nyíltan tüneteket produkáló fertõzéssé terebélyesedett. Az idei Gerecse 50 a tizedik teljesítménytúránk volt, az idén pedig a nyolcadik.
Z. (a fekete lovag) nevéhez méltóan felajánlotta és teljesítette is lovagi szolgálatait. Összeszedtük az indulókat, Gabit, Krisztit és az új áldozatot, Cilit. Kicsit úgy kezdõdött az út, mint a Margita 40, ahol apró tévelygések miatt indulás elõtt egy rövid hajnali városnézést iktattunk be a szépséges Angyalföldön, és a székesfõváros egyéb kies kerületeiben, majd egy remek, jó hangulatú túrát tettünk. Most is sajátosan kezdtünk, szóval már elõre tudtuk, hogy jól fogjuk magunkat érezni.
Hét óra elõtt pár perccel meglepett bennünket a tömött sorokban kígyózó tömeg, de a jól szervezett rajtból pillanatokon belül elindulhattunk. Igen, sokan voltak, igen, néha kerülgetni kellett az embereket, máshol meg a szûk ösvények miatt nem lehetett, de hát ez mégiscsak örömteli. Különösen, hogy rengeteg fiatal induló volt, vagy családok, egészen pici gyerekekkel is. Bár 30 km után már ritkult a tömeg, de az egész út során érzõdött a vidám, szeretem a természetet, jól érzem magam, örülök, hogy itt lehetek hangulat.
A János-forráshoz olyan gyorsan megérkeztünk, hogy csak azt érzékeltem, hogy itt a nyár. Eltûntek a kora tavaszi hagymások, gumósok, egy-két elkésett kankalin virított még, és néhány keltike levél látszott. Az erdõ kizöldült, teljes lombozatban álltak a gyertyánok, juharok, pillás levelû bükkök, virágzó kõrisek. És mindenütt õzsaláta, mintha a levelek közepén nõne át a szára. Soha nem láttam még ennyit. Virágzik a hagymás fogasír és mindenféle kutyatej is. Szépséges gyászcincér baktat az úton, Z. fényképez, Gabi megmenti az életét, odébb teszi. Z. a Baji – erdészházig jött velünk, eredetileg is így tervezte. Achillesét kímélendõ visszafordult, fényképezett, és szükség esetén útbaigazította a szembejövõket. Nekünk, pedig egész további utunkon hiányzott. Cilinek elkezdett fájni a lába, vigyáznunk kell, nem szeretnénk elvenni a kedvét.
Tardos mindig a napsütötte templomtoronnyal jelenik meg a lelki szemeim elõtt és most a valóságban is. Érzékelem a balra mutató süttõi útjelzõ táblát, pár kilométeren belül valóság lesz a süttõi márvány. Gyönyörûséges bükkösön vezet az ösvény, kibukkanó sziklákkal, köveken ugrálunk át. Némelyik sokat taposott fényesre, pirosra csiszolódott, igazi márványon járunk. És végre a medvehagymák. Elõször csak elszórtan, aztán Pusztamarót felé szõnyegként borítja az erdõ alját. Gyakorlatilag nincs is más lágyszárú, az egyvirágú gyöngyperjét leszámítva. Hagymaillat, megéhezünk, megesszük a szendvicseinket, haladunk tovább. Félve kémleljük Cili arcát, tarja magát, és a tempót is. Fejben, lélekben készülünk a Bánya-hegyre, kicsi, de erõs, emlékszünk tavalyról. Kriszti meg-meglódul, de visszafogja magát. Elhatározta, hogy ma az „öregekkel” ér célba. Jobbra mesebeli sziklák, vastag mohaszõnyeggel, göcsörtös törzsû óriás bonsaiok. Balra egy-egy hasadékban kibukkanó szántóföldek, zöldessárga repcemezõk. Melegkedvelõ tölgyes, eltéveszthetetlen illatokkal. Napsütötte domboldalak, tavaly itt nyíltak a héricsek, de most már szinte nyár van, veronikák és ínfüvek pompáznak, érzem a kakukkfüvet is. Héreg elõtt begörcsöl Cili lába, úgy dönt, hogy nem erõlteti tovább. Állítása szerint egyébként jól érzi magát, azért van egy kis lelki ismeretfurdalásunk. Hát itt a Bánya-hegy. Néhány szõlõcukor tabletta, neki indulunk. Sokan kaptatnak felfelé, hogy van ez? Mások megállnak, pihegnek, bevárják egymást, mi pedig egy iramban fölmegyünk? Még én is? Bezsebeljük az elismerõ pillantásokat és megjegyzéseket, megkapjuk a pecsétet is. Csak addig állunk meg, amíg megesszük a narancsgerezdeket és már indulunk is tovább. Hosszú kilométerek következnek Koldusszállásig. Tavaly itt volt a mélypontunk, most, amikor már tudjuk, hogy a táv teljesíthetõ feldobódottak vagyunk, élvezzük a tájat, beszélgetünk. Megcsodálunk egy kosbort és a réti boglárkák fényes sárga szirmait. A vértestolnai elágazónál iszunk egy frissítõt, most is kedvesek és elõzékenyek az állomáson, jókedvûek vagyunk. A hetedik-kilencedik állomás közötti szakaszról nincs emlékünk tavalyról, emlékszem ekkor kezdtünk sietni, mert hihetõvé vált, hogy idõn belül legyalogolunk 50 km-t. Most is tempósan haladunk, új élmény, hogy mi elõzünk és nem fordítva, barátságos lejtõkön futunk is egy kicsit, de az emelkedõket is jól bírjuk. Kriszti tapintatos, ha elõre megy is, mindig látótávolságon belül marad. A végére is marad örömködni való: erdei gyöngyköles összetéveszthetetlen színû szirmokkal, mindenféle sások és réti ecsetpázsit lengedezõ virágzata és megint az olocsán csillaghúr. Megszólalnak a cinkék is, egész nap olyan nagy volt a sokadalom, zavarhattuk õket. Már fönt vagyunk a panoráma úton, vigyorgok az aszfaltfestésen: ne add fel, már csak 800 méter! Megelõzünk egy tini csoportot, pár barátságos szót váltunk, és mielõtt a Turul-t meglátnám, az út tetején feltûnik Z. Elénk jött, gratulál, hiába, egy igazi lovag. A lépcsõkön végre én vagyok nyeregben, a többiek térde kényesebb, de most ezzel sincs különösebb gondunk. Négy órakor már a célban vagyunk, pontosan kilenc óra telt el, két és fél órát javítottunk a tavalyi idõnkön. Cili is elõkerül, tényleg jól van, mikor túrázunk legközelebb? Jönne velünk.
Az itiner, ami egy színes térkép egyértelmû, a jelzések is jók és persze ennyi ember között egyébként is nehéz lenne eltévedni. A pontõrök kedvesek, a szolgáltatások kiválóak a melegben hasznosak az egyéb vízvételi lehetõségek. A rendezõk jól kezelték a sokadalmat, kellemes hangulatú túra volt, köszönet érte. tilton

képek: http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/
 
 
twiloTúra éve: 20072007.05.02 22:28:09
megnéz twilo összes beszámolója
Sziasztok!

Ezer szónál többet ér egy fénykép... Itt találjátok az általam készítetteket:

http://kep.tar.hu/turbi/50469595/29735845#2

(A Gerecse 50 az egyik kedvencem a teljesítménytúrák között. Talán azért, mert ez volt a legelsõ teljesítménytúra, amelyen részt vettem, még 1986-ban. Az idén mentem végig negyedszer az útvonalán, eddig általában 9 óra körüli idõkkel. Most nem neveztem, mert javítani akartam az eddigi egyéni rekordomon, és még a pecsételésekkel sem akartam idõt veszíteni. Végül 8:37 alatt sikerült beérnem - de csak a Közmûvelõdés Házától mértem az idõt, mert régebben itt volt az indítópont, és így tudok a korábbi idõimhez viszonyítani.)

Már alig várom a Kinizsi 100-ast! :-))

 
 
nafeTúra éve: 20072007.05.02 21:31:51
megnéz nafe összes beszámolója
Gerecse 50.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1315 m.
Mivel az idei évben már kétszer túráztam a Tihanyi-félszigeten, ezért erre a hétvégére a Gerecse 50-et választottam, mivel ez is része az Észak-Dunántúl kupának. Fél hétkor már csak jó távol találtam parkolóhelyet, viszont a nevezés nagyon gyorsan megtörtént. Pápai társammal együtt vágtunk neki a távnak, õ a 20 kilométernek, én az ötvennek. Miután kiértünk a városból, dzsungelharccal kezdtük a terepen történõ menetet. Eddigre a hajnali friss idõ is elmúlt, s lekívánkozott rólam a széldzseki. Az egynyomsávos ösvényen nem volt lehetõségem levetni, így az elsõ ellenõrzõpontnál ejtettem szerét. A vaskapui részen, a piros jelzéssel együtt, vagy közvetlenül mellette downhill pályát láthattunk, illetve haladhattunk rajta. Persze a DH-sok inkább lefelé szeretnek rajta döngetni, míg mi felfelé fújtattunk. Nem sokkal ezután szétvált az ötvenes és a húszas táv. Mondtam a társamnak, hogy körülbelül hat órát kell rám várni a célban. „Egyedül” folytattam tovább. Ahol egyidõben, beláttam kétszáz métert elõre és hátra, mindig legalább 20-30 túrázó volt elõttem és mögöttem is. Ez bizony nem egy magányos barangolás, viszont a tájékozódást el lehetett felejteni. Eddigi tapasztalataim alapján meglepett, milyen magas arányban képviselteti magát a 20 év alatti korosztály az 50-es távon (szerintem közel a felét tette ki a résztvevõknek). Közülük sokan bizony még csak a tízes éveik elején járnak. A sárga jelzés széles murvás útján a változatosságot az a néhány erdõ nyiladék jelentette, melyekbõl nyugatra kiláttunk a hegységet övezõ sík részekre, többek közt Tatára. A Baji-vadászház után, az Öreg-Kovács oldalában változatosabb volt a terep, amit sajnos aszfalton gyaloglás követett Tardosig. Ezen a szakaszon kellemetlen meglepetésként elkezdett fájni a talpam, pedig még 15 kilométert sem tudhattam magam mögött, s a combizmaim is elkezdtek húzódni. Lehet nem tett jót, hogy a két táv szétválásáig a saját tempómnál nagyobb sebességgel haladtam, társamnak köszönhetõen. Tardos után következett a túra legszebb része, az „öreg katonák” számára rosszemlékezetû Gerecse hegy körül. Sziklás egynyomsávos ösvényeken haladtunk, medvehagyma tengereket kereszteztünk, vadvédelmi kerítéseken másztunk át létrákon. Kezdtem megéhezni. Régen volt a 4 órás reggeli, ezért nagyon vártam a pusztamaróti frissítõpontot. Csalódás volt. A pecsét megkapása után, elõvettem egy szendvicset, s a következõ könnyû szakaszon menetközben megettem az elõzõekben szedett medvehagyma levelekkel fûszerezve. Finom volt. Héregnél feltöltöttem vízzel az ivótasakomat, zoknit váltottam, s gyerünk tovább. Következett a Bánya-hegy megmászása. A tényleg meredek részén 105 méter szintet szedtünk össze néhány perc alatt. Vértestolna közelében valahol a 35. kilométer környékén volt valódi frissítõpont, zsíros kenyérrel és szódavízzel. Sajnos a Bánya-hegytõl kezdve végig, meglehetõsen egyhangúnak bizonyult a túra, ezért erre a szakaszra nem is érdemes túl sok szót vesztegetni. Jó, a Turul-emlékmû azért feldobta egy kicsit, viszont ezzel együtt is, az utolsó bõ öt kilométeres aszfaltos szakasz nagyon nem esett jól a fájó talpaimnak, bár itt utolért egy fiatalember, s ezt az utolsó szakaszt beszélgetve együtt tettük meg. Kicsit megtévesztõ volt az autópályánál kitett 46 kilométeres lap. Most 43 (igazoló lap), vagy 46 kilométert tettünk meg addig?
Végre fél ötkor beértem a célba, s átvehettem a teljesítésért járó jelvényemet.
Tavaly ebben az idõszakban a sárra panaszkodtunk, most fõként ilyen tömegben, a felvert por nehezítette haladásunkat.
Tapasztalataim:
Jó: Az útvonal nagy része jól jelzett, gyakori vízvételi lehetõség (kutak, források, EP-ken vásárlási lehetõség), látványos sziklás részek, sok tizenéves résztvevõ.
Kellemetlen viszont a sok egyhangú szakasz, a rosszul elhelyezett egyetlen tényleges frissítõpont, ami a nevezési díjhoz képest kevés. A nevezési díj viszont több volt, mint ami a kiírásban szerepelt.
 
 
vajonmerreTúra éve: 20072007.05.02 14:51:09
megnéz vajonmerre összes beszámolója
Gerecse 20

Kellemes idõjárás igérkezik, reggel 8-ra megyek a gyerekekért (nagy és középsõ fiam). Onnan pár perc busszal a kelenföldi pályaudvar, ahonnan szép új Talent vonattal kényelmesen Tatabányára érünk. Kis helyi segítséggel találunk el a rajtba, gyors nevezés után kereken 10-kor rajtolunk.

A rövid városi séta után átkelünk a fõút és az autópálya alatt. Közben el kell magyaráznom a gyerekeknek május elseje lényegét :-) Sokan leválnak közben a 10-es távra, de jócskán vagyunk a 20-ason is. Nem semmi, ahogy egy pici babát két férfi cipel egy ülõalkalmatosságban :-) Kellemetlen kerítés melletti bozótharccal érjük el az 1. ep-t János-forrást. Valami itt el lehet mérve, mert az ep.-n 2 km van kiírva, de nem hiszem, hogy 38 perc alatt tudtuk volna ennyit megtenni.

A P+ -ról gyorsan elkeverünk sokadmagunkkal egy párhuzamos erdei ösvényen, de egy mélyúton korrigálva megleljük a P jelzést. Itt következik a túra legnagyobb mászása egy igazán szép rétre. A 10-es táv itt az S jelzésen folytatja, mi maradunk a nagyon szép P-n. Folyamatosan elõzgetve, a lejtõs részeken belefutva érünk Vértestolnára 12 órára. Itt leülünk a pecsételõs ház lépcsõjére egy negyed órára, és eszünk-iszunk-pihenünk.

Innen sajnos a túra kevésbé élvezetes része jön: nagyon hosszan nyílt területeken haladunk a melegben. A tûzõ nap alaposan próbára teszi a gyerekek túrakedvét. A Buncsu-kútnál vagy 100 túrázó senyved, én nógatom a fiúkat a hûvösebb erdõs részig. Ezt végre el is érjük, és a tempót megint alaposan megnyomjuk. Begyûjtjük a következõ pecsétet a Kisréti vadászháznál, és az ereszkedõ P+-on bele-belekocogva, immár a visszacsatlakozó 10-eseket számosan elõzve jó tempóban érjük el a P jelzést.

Itt bevallom õszintén egy 4.25- körüli teljesítési idõben reménykedtünk. De sajnos beütött a krach :-) A P jelzés ugyanis sajnos elágazik, és mivel rengetegen haladnak az egyik ágon, mi is õket követjük, vesztünkre :-) Mentségemre szolgáljon, hogy a kapott térképen is úgy látszik, hogy a jelzés merõlegesen átmegy a betonúton. És valahogy azt sem hittem el, hogy az elõttünk haladó rengeteg ember között nincs egy helyi sem :-) Megyünk vagy 1 km-t, csak nem jön a Turul, de cserébe egyszercsak minden elõttünk haladó túrázó csapatostul visszaforul :-) Óóóóóó!!! Tehát hátra arc, irány a beton. Visszaküzdjük magunkat, és immár a P jó ágán haladva gyorsan elérjük a Turult.

Itt 5 perc pihi, és az utolsó folyadékok elfogyasztása után jöhet a lelépcsõzés Tatabányára. Össze-összetorlódnak az elõttünk haladók, de lassan leérünk a síkra és elõzhetünk. A nagy melegben már belassulnak a gyerekek, és mindenféle hideg kólák ígéretével tudom csak õket tempósabb haladásra ösztönözni. De már itt is a cél : 14.48 van. Oklevél nincs a fiúk nagy bánatára, de van szép turulos kitûzõ.
Meglesznek a hideg italok. A gyerekek fáradtságára jellemzõ, hogy azonnal nekiesnek a játszótéren a játékoknak :-)

A szép Talent megy szerencsére visszafelé is. Jó kis túra volt ez,jobbára szép helyeken vezetve. Kár a kavarásokért, de ennyi most igazán belefért.
 
 
csibaTúra éve: 20072007.04.29 15:37:50
megnéz csiba összes beszámolója
Gerecse50

Ez volt az elsõ gerecsei teljesítménytúrám, sõt ez volt az elsõ alkalom, hogy a Gerecsében túráztam. Szóval kiváncsian vártam a szombati napot. Egy héttel korábban, a Sárga40-es céljában beszélgettem pár túrázóval, hogy jönnek e vagy sem. Volt aki azt mondta, hogy nem bírja az iszonyatos embertömeget, és kihagyja ezt. (így már túl a túrán mondhatom, hogy teljesen megértem)
Tudtam, hogy sokan indulnak, de azért erre még talán legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni.
Mikor a rajt felé közelítettem, akkor már bemondták a hangosbemondón, hogy túlvannak a 2000. nevezõn. Pedig ekkor még csak olyan 7:45 körül lehetett.
Aztán 7:55 kor megvolt a rajt. Elindultam és követtem végig az emberáradatot. Valami hihetetlen volt. Megfordultam már egy pár teljesítménytúrán, de ilyennel még nem találkoztam. Mintha egy hétvége délután csöppentem volna bele a budapesti Váci utca életébe. És kb ez ment végig az 50 km alatt. Nem is emlékszem olyan pillanatra, mikor nem láttam volna magam elõtt legalább 10-15 embert. De ált az volt jellemzõ, hogy ameddig elláttam, emberáradat.
Ez fõként a szûkebb részeknél volt izgalmasabb (a legelején egy kerítés és egy dzsindzsa tenger között), mert ilyenkor rendesen feltorlódtunk. Na meg a por, amit úgy vertek fel a gyaloglók, mintha valami nagy kamion végigmegy egy poros utcán.

Nagyon szép részeken visz végig a túra. Bár az egy két hosszabb aszfaltos úti szakasz nem igen tetszett (Tardos felé, és a Panoráma úton a végénél).
Viszont azt megtudtam, hogy jövõre tuti ide fogok kijönni medvehagymát kajálni. Hozok egy szál kolbászt, kenyeret és befekszem az erdõbe. A Sandl - hárs környékén igazi fehér tengerben pompázott az erdõ alja, u is most virágzott a medvehagyma.
Maga az útvonal nem volt vészes, talán pont ezért vágnak neki ennyien évrõl évre. Bár azért az 50km mégis csak 50 km. Talán a legnehezebb rész az a Bányahegy elõtti durvább emelkedõ volt. De az is csak 200 - 300m hosszan tart.

Összességében tetszett a túra, és azt hiszem ezentúl többször el fogok látogatni a Gerecsébe.
Ami nem igen tetszett: a 600 huf nevezési díjat egy kicsit soknak tartom. Egy ingyenes itató és etetõ pont volt, és oklevelet sem kaptunk a végén.
 
 
kpeterTúra éve: 20072007.04.28 18:31:03
megnéz kpeter összes beszámolója
Gerecse 10

jópont: kiváló nyári idõ, szép kilátás a Turultól, igényes, színes térképes igazolólap (kivéve, hogy az ellenõrzõpontok közé bekerült Vértestolna), bõ, 6 órás szintidõ
rosszpont: se rajtidõ, se indítópecsét, nincsenek megadott táv- és szintadatok, és egy kerítés mentén futó szakaszon olyan durva keskeny és dzsungeles az ösvény, mintha nem is túristaút lenne
összességében: kellemes szombati kirándulás, kevés erõs emelkedõvel, Turulnál pihenéssel, laza tempóval is teljesíthetõ
 
 
 Túra éve: 2006
GeldarTúra éve: 20062013.08.29 00:03:02
megnéz Geldar összes beszámolója

Gerecse 50


Harmadik Gerecsémre készülõdtem apámmal, Máté öcsémmel és Attilával - hosszú idõ után visszatért Robi is a túra világába, de elég hamar el is távolodtak útjaik. Kezdve azzal, hogy a Baji vadászház elõtt kiment a bokája, így kénytelen volt  kiszállni.

Azt se felejtsük el, hogy ebben az évben Dalma és jó pár osztálytársunk is együtt küzdött velünk, közte a legendás Husival, aki ugyan testalkatilag egyáltalán nem volt alkalmas 20 km-nél hosszabb túrák megtételére, de becsülettel végigküzdötte - akárcsak Dalma, aki a legszívósabb leányok közé tartozik máig.

A szervezés most is nagyszerû volt, Attilával ezúttal lemondtunk az energiaitalokról, így meg sem kottyant a Bánya-hegy. Koldusszálláson a szokásos szóda-zsíros kenyér várt minket, alaposan jóllakva tettük meg a táv további részét. Ha jól tudom, ez volt az utolsó év, ami követte az eredeti díjazást, mostanában már nincs évre vonatkozó - szerencsés vagyok, hogy az utolsó ilyen évben megtehettem a Gerecsét.

 
 
suvidaniTúra éve: 20062006.06.11 10:27:13
megnéz suvidani összes beszámolója
az ápr. 15.ei hétvégén a Gerecse 50 ttúrának vágtunk neki szombaton reggel 7:30kor (mondjuk az elõzõ napi Fürge Róka Lábak koncert kicsit súlyosbította az indulást) Tatabánya.. hûvös napsütés, de a frizura így is tart... habár még volt egy teljes óra az indíásból, mint megtudtuk, már 1600an elrajtoltak!!! ez azért elég nagy szám a 2-300as átlagtúrákhoz képest.

1ep.: Lajos forrás. (2km) végre kiértünk a városból. Az erdõben mindenütt rügyezõ fák, kaszálható mennyiségben burjánzó keltikék, melyek illata telítette a párás meleg levegõt. kisebb sorbanállás a pecsétért, majd indulunk tovább a kedves kis szurdokban.

2.ep.: Baji vadászház. (10km) kellemes hangulat, egy csomó vidám kiránduló,
egész majális uralkodott ennél a pontnál: mindenki piknikezett, ûcsörögtek szanaszét az emberek, még sehol a fáradtság legkisebb morzsája!

3.ep.: Tardosbánya. (15km) gyönyörû kilátás a Gerecse lankáira. igazán meleg, már-már nyárias napsüti. le is csatoltam a nadrágszáram, így még élvezetesebb lett a túra. Kis frissítõ a family frost-tól, és indulás tovább. Innen igazán változatos helyeken vezetett utunk: sziklákon és meredek hegyoldalakon keresztül. Volt egy rendkívül csalogató tisztás, ahol hosszasan elidõztünk... hasunkat süttettük miegymás.

5.ep.: Héreg (25km) félutas megpihenés, egy utolsó szusszanás a túra legnehezebb részére, a bánya hegyi emelkedõ elõtt. pár korty víz, és indulás. A felfelé utat minden oldalról kidõlt túristák szegélyezték... :-)

6.ep.: Bányahegy (28km) 3 kilóméterrel távolabb, és 250m-rel feljebb újabb
ellenõrzõ pont várt ránk. Nem is volt olyan vészes, úgyhogy különösebb
rápihenés nélkül indultunk tovább. Várt már a vértestolnai frissítõpont!! egy pofa randiszendvics (zsíroskenyér + hagyma), egy pohár szódavíz, és uzsgyí, már ott sem voltunk! A túra következõ szakaszának egyhangúságát csak az ébredõ természet burjánzása tudta csak feledtetni....

7.ep.: Koldusszállás (39km) Innentõl már érezhetõen csökkent bennünk a lelkesedés, egyre többször lett téma, hogy mikorra fogunk beérkezni... hány km van még hátra, meg ilyenek. Dehát faltuk a kilómétereket, úgyhogy nagyon gyorsan elértük a túra utolsó ellenõrzõpontját, a tatabányai turul emlékmûvet/szobrot. (10.ep 45km) Innen meredek lépcsõsoron ereszkedtünk le a város szintjére, ahol csalódottan állapítottuk meg, hogy ma sem fogunk elfáradni úgy istenigazából.... mit lehet ilyenkor tenni?
A leleményes túrázók ismét feltalálták magukat: a hátralévõ 0,5-1 kilómétert futva tettük meg, nem kis megrökönyödést váltva ki a végkimerültségtõl már alig bicegõ túratársainkból.

Jó kis túra volt, jövõre alighanem újra jövünk.
 
 
 Túra éve: 2005
GeldarTúra éve: 20052013.08.28 22:44:58
megnéz Geldar összes beszámolója

Gerecse 50


A második Gerecsém, kilencedik ötvenesem. A régi túrakör erre a túrára összekapta magát, részt vett rajta Attila, Balázs, apám, öcsém, V Peti (akivel a Julianust tettük meg) és Akusztikus Laci, mások mellett, de mindenkire már nem emlékszem. Az útvonal a minden évben megszokott volt, de örömmel tolongtunk a rajtnál, hisz ez tán az egyik olyan teljesítménytúra, amire a mai napig ezrek és ezrek jönnek el. Sosem értettem igazán, a többire miért nem.

Peti és Máté öcsém már a legelején elszakadtak tõlünk, lévén Laci maratonra készült és futva tette meg a távot. Így tettek öcsémék is, mindketten surranóban, ami nem akadályozta meg õket abban, hogy gyilkosan gyors tempót menjenek, emlékeim szerint valahol nyolc és fél órás szintidõvel értek be. Surranóban azért ez nem piskóta.

A brigád többi része apám vezetésével elõretört, egészen Tarjánig zavartalanul. Ott aztán, elõzõ évi fogadalmunkat betartva, Attila és én energiaitalt vettünk magunkhoz, észben tartva az emelkedõt. Bízva a taurinban, könnyebbnek is éreztük azt. A medvehagymás részen bõ szüret következett, mindegyikõnk szendvicsébe jutott belõle - ekkoriban terjedt el, hogy hotelek kiküldik egy alkalmazottjukat hogy vigyen a vendégeknek - ott is állt egy autó Pusztamaróton, és egy ipse sarlózta a medvehagymát. Balázs a korábbi év gyakorlatát követve Héregen kiszállt, a többiek folytatták az utat, szembeszállva a Bánya-heggyel. Attilának és nekem ez újabb adag energiaitalt jelentett, ami ezúttal már rosszul sült el: az emelkedõ közepén tántorogtunk, fönt aztán el is terültünk. Késõbb kiderült, az energiaitalok alapvetõen nem adnak energiát, csak meggyõzik az emberi szervezetet arról, hogy a hiányzó nyersanyagok megvannak benne. Természetesen nem érnek annyit, mint egy vitamindús étrend.

Mindenesetre amint sikerült feltápászkodni, folytattuk utunk, egészen a kisréti vadászházig. Eddigre a csoport szétszakadozott, Attila (úgy hitte) magányosan énekelt a pusztán, a mögötte haladó ismeretlenek sejtelmesen vigyorogtak. A házban megint kávét szolgáltak fel, ami egy év alatt drámai javuláson ment át, ezúttal meg lehetett inni. A célba ezúttal is hullafáradtan érkeztünk, s ami engem illet, mezítláb.

 

 
 
LúdtalpTúra éve: 20052005.10.18 20:20:10
megnéz Lúdtalp összes beszámolója
GERECSE 50 2005
Péntek este könnyû szendvicsvacsora magyarosan - azaz csípõs kolbász, paprika, paradicsom, tej (ez már nem magyaros) és egy pohár Légli Blanc fehérbor, majd lefekvés...
Kissé nyugtalan éjszaka...
4:30 vekkercsörgés.
Reggeli, és irány Tatabánya.
A Mûv. ház elõtt 5:55-kor, már vagy 100 fõs csapat várja a 6 órás rajtpisztoly eldördülését. A nevezésnél számosan tolongunk, de várni nem kell, annyian,segédkeznek a nevezési asztaloknál.
6: 05 rajt.
A lábaim könnyûek, lazák, úgy érzem jó napot fogtam ki, nem lesz gond.
A városból kiérve már alig vagyunk, az erdõ még hûs, az emelkedõn mégis dõl az arcomról a "lé".
Tardosig friss, sejtelmes, ködös távoli terek. A völgybõl kifelé a napsütéssel ébredõ erdõ. Hangos madárcsivitelés, az úton keresztül rohanó õzek, s egy megriadt nyúl.
Bányahegyre fel, már meleg van, de még futhatónak érzem. Beosztom az erõt, fújtatok, járásom már inkább csoszogás de végig futást imitál, s haladok felfelé. Tüdõm kiszakad, de már látom, hogy felérek, vagy mégsem? Megvan!!! Feljutottam. Juhijj! Pedig még egyszer sem sikerült ide felfutnom.
Koldusszállás felé a hullámvasúton végiggördülök egy bicajos sráccal dumálgatva, majd tovább felfelé, izzadok a sárgán.
Az autópálya utáni aszfalt rossz emlékû, felnézni nem merek. Csak az árnyékomban rohanó aszfaltra szegezem szememet. Alig fogy a táv, úgy érzem. Türelem! Hol van már Turul?! Megvan, látom.
Innen már csak egy szédítõ zerge lépcsõzés, majd egy kicsi a városban.
Ott a szökõkút!
Stopper állj: 4: 43
Bíztató!!!
 
 
efemmTúra éve: 20052005.04.25 18:17:24
megnéz efemm összes beszámolója
Gerecse 50
Már másfél éve nem mentem ötvenest, ideje volt "újrakezdenem". A Gerecse nagyszerû terepnek ígérkezett, már kétszer teljesítettem. (Az egyik az 1999-es legendás túranap volt.)
SK, DieM, Nagyondinnye, Povyagi társaságában jutottam el a rajtig. Hat rendezõ is rajtoltatott -igaz, hogy komolyabb nyilvántartás nélkül, de ha ennyi túrázót, csak így lehet indítani, akkor ez a célszerû-, úgyhogy hamar végeztünk a papírmunkával. A csapat többi tagja begyújtotta a rakétákat, én még szerelvényt igazítottam. Végül 7:30-kor indultam.
A városi szakaszon mentem a tömeg után, hátulról hallottam pár megjegyzést a teleszkópos túrabotjaimra. (Bányahegyen már inkább az "ilyen kéne nekem is" volt a gyakoribbb:).
János-forrásnál három pontõr is pecsételt lelkesen, úgyhogy fennakadás, komolyabb idõvesztés sorállás miatt sem itt, sem a késõbbi pontokon nem volt. (Sor az igen.) A kifüggesztett tábla szerint 2km-nél jártunk. Rutinos túrázóként ezt persze nem hittem el, mert ha 32perce jövök majdnem hatos tempóval, akkor ez egy kicsit több kell legyen. DieM -lépésszámlálós órája- szerint 3.2km volt.
Baji vadászházig megvolt az elsõ létrás kerítésmászás is, amit még jópár követett. A vadászháznál párszáz túrázó, pénzes frissítõ.
Tardos elõtt jó hosszú mûút. A ponthoz közelebbi kocsmában fél liter kólával frissítettem. Volt kimértve is, citrommal, jégkockával. Csóványosékat láttam még a pontnál hosszabban idõzni.
A Gerecse oldalában medvehagyma volt bõven, de én is hiányoltam az egész erdõt átható illatát. Néha kérdezgettem a (vissza)elõzgetõ bicajosokat, hogy õk milyen távot mértek a rendezõi kifüggesztetthez képest a pontokon. (pl: mért/valós: 19/16, 27.3/26). Ez valami külön szervezõi pszichológiai fegyver, hogy egyrészt az itineren nincsenek sem távok sem szintek, valamint a kiírt távok kisebbek a valósnál??
Héregig lefelé pár helyen kocogtam, a ponton újabb fél liter üdítõ, negyedóra pihenés. Felfelé Bányahegynek ismét beért Speti, és megállapította, hogy Héregtõl 12percet hozott rajtam, ennyivel késõbb indultak tovább. Kedves. :) Hála a túrabotoknak, az átlagosan küzdõs túrázók közé tartoztam az emelkedõn. Ponton újabb üdítõ.
Lefelé néhol ismét kocogtam. Ez a nap számomra az intervallumos edzés jegyében telt. Jó tempó, kocogás és sok pihenés, össze-visszaelõzgetés.
Vértestolnai mûút elõtt megnéztem sportszerûen, hogy milyen arra a kék. Közben jópár kerítésmászás, a többségnek létrán, egy-két rutinos rambónak a drót fölött. A szántóföld kellemes volt, helyenként pont olyan puha, mintha gumi rekortán lett volna.
A frissítõponton egy zsíroskenyeret ettem és két szódát ittam. (Itt már tudtam, hogy ez a túra simán sikerülni fog.)
A pont után láttam egy túrázó lányt, kezében a cipõivel, zokniban gyalogolni. Kérdeztem, hogy esetleg leukoplast-ra nincs-e szüksége. Mondta, hogy köszöni, de neki már így a legjobb..
A következõ szakasz Koldusszállásig elég unalmas, viszont sok benne a lejtõ, és ismerem is már. Talán csak az utolsó kilóméter kövesútját nem szerettem csak.
38km, ep. Koldusszállás. Üdítõ ismét, elég sok -fáradt- túrázó. Végre beértem Povyagi-t, innen együtt mentünk tovább. Ági, nagyon jó tempót jöttél ám a végén!
Enyhe emelkedõ a Kisréti vadászházig. Szóda az autópályánál. Az is hasznos volt a rendezõktõl, hogy ide is (és Héregre is) telepítettek elsõsegély állomást. Nekünk nem, de pár késõbbi fáradt "zombi"nak tényleg fontos lehet, hogy egyáltalán le tudjanak ülni. A szervezet nevét sajnos nem jegyeztem meg.
Rövid szerpentinezés a Turulig. A parkoló tele volt, a szobor környéke is - kirándulókkal. Gyors panoráma nézegetés után nekivágtunk a hirhedt lépcsõnek. Most egész jól ment a lefelé, nem éreztem a térdemet.
Rövid városi szakasz, aztán a cél. Ági, remélem mára már elhitted, hogy 10 órán belül teljesítetted életed elsõ 50-esét. Utólag is gratulálok! (Hidd el, jól megy neked a túrázás!)
Zöld jelvény átvétele után megleltük a többieket a célban, akik már a megérdemel ebédjükön is túl voltak.
Nekem 09:47 lett most a Gerecse50 (49.3-by DieM), de inkább a "visszatérés" volt a fontos az ötvenes távokhoz.
A szervezés tökéletes volt, a tömeghez képest mindenhol gyorsak voltak, a rajt-célhely kiváló, a pontokon a büfék száma és árai is elfogadhatóak. Amit egyedül hiányolok, az csak az itinerrõl hiányzó a táv és szint adat.
Mivel Tibet, a topik idõjárásfelelõse is a Gerecsében túrázott, ezért egész napos napsütés, esõ és sármentes túra volt. Jól éreztem magam.
Fotóim.
efemm.

Fotók másoktól: ilyr, DieM, Speti ,suvidani, pocziki képei. Fotók 2004-bõl: fantazy, ifelore, mattila képei.

DieM résztáv mérései (Polar_625x órával) a Gerecse 50-rõl. (Az itineren nincs táv és szint adat.):
3236m (52m) - János-forrás
7131m (381m) - Baji vadászház
4893m (69m) - Tardos
6408m (223m) - Pusztamarót
4706m (48m) - Héreg
1929m (239m) - Bányahegy
10598m (95m) - Koldusszállás
2336m (122m) - Kisréti vadászház
2579m (21m) - Autópálya-híd
2046m (100m) - Turul
1887m (0m) - cél.
Összesen: 47749m (1350m
 
 
 Túra éve: 2004
GeldarTúra éve: 20042013.08.28 18:27:21
megnéz Geldar összes beszámolója

Gerecse 50


Életem elsõ Gerecse 50-e, a negyedik ötvenesem.

Igyekeztem odatenni magam, mert a Vackor Futókör újra összeállt, és valamennyien megtették már egyszer a távot - elõzõ évben, a  legtöbben nyolcadikosként. Én sem vallhattam szégyent. Ennek megfelelõen nagy iramban kezdtük a menetelést, nem kis melegben. A János-forrásig egyszerre jutottunk el, majd a baji vadászházig viszonlyag eseménytelenül zajlott a túra. Tardoson jött az elsõ meglepetés, irgalmatlan meredek úton másztunk felfele, egészen Pusztamarótig. Itt éreztük elõször a medvehagyma illatát, amibõl a következõ évben a szendvicsünkbe is jutott. Ugyancsak ezen a szakaszon határoztuk el Attilával, a következõ évben energiaitallal készülünk a nehezebb szakaszokra. Héregen aztán Balázs feladta, ami miatt késõbb megkapta a Héregi Hõs nevet - a következõ években is ugyanitt adta fel a távot.

A többeik Koldusszálláson pihentek egy rövidet, majd a Kisréti vadászházban kávéztak - bûn rossz kávét adtak ebben az évben.  Az autópályánál aztán már éreztük, hogy sikerülni fog, az aszfaltra felfestett már csak X méter és a sikerülni fog! - feliratok tovább ösztökéltek minket. Sikerült!

A következõ évben visszatértem, így is azt mondom, életem egyik legjobb ötvenese volt - s ki kell emelnem, ekkoriban lehetetlen volt eltévedni az erdõben. Vagy elõttünk, vagy mögöttünk mindig haladt valaki, aki tudta az utat.

 
 
 Túra éve: 2003
Frei BergerTúra éve: 20032006.01.15 12:07:41
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/gerecse-50.htm (képek is)

Húsvét szombat, 2003.április 19. Indulás: 6.00, érkezés 18.05. Gyalogos táv: 48,3 km, tiszta menetidõ 11 óra.

Vegyes érzéseim vannak, érdemes-e a Bakonyon kívüli túraleírásokat beküldeni a Zirc és Vidékének. Vannak, akik azt mondják, a lap foglalkozzon helyi dolgokkal, néhányan szívesen olvassák a más helyszíneken megélt élményeimet is. Az ország (világ?) más részeit érintõ túráim leírását azzal a szándékkal adom közre, hogy a helyi-regionális idegenforgalom fellendítésén fáradozó szervezetek és személyek számára talán tudok egy-két támpontot, ötletet nyújtani máshol szerzett tapasztalataimmal.

A Gerecse 50 teljesítménytúra 22 évre visszatekintõ rendezvény, mindig április harmadik szombatján tartják. Neves és ismert alkalom, a résztvevõk száma 2022 (nem tévedés!), bár korábban voltak már ennél többen is. A célban tizennégyen kapták meg azt az emlékjelvényt, amely a minden eddigi túrán részt vevõknek járt.

Bár a Teljesítménytúrázók Társasága internet-oldalán azt jelezték, hogy „Szálláshely a rajtnál, szálláshely a célnál”, elõzetes telefonhívásunknál kiderült, hogy az egyetlen, erre a célra egyáltalán szóba kerülõ szálláshelyen, a tatabányai MÁV-szállóban már hetekkel azelõtt elfogyott minden hely (1450 Ft/éjszaka), kemping nincs nyitva, az Árpád-szálló 6000 forintért rendelkezésre áll, vagy valahol 15 km-re egy turistaszálló. Ettõl függetlenül odautazom, és a MÁV-szálló portása hosszas könyörgésre kinyit két szobát a késõn érkezõknek. A túra hagyományaiból kiindulva hitelesebb tájékoztatást vártam volna, de õk nyilván együtt tudnak élni vele. Két éjszakát töltöttem ott, és leszámítva a Budapest-Hegyeshalom vasúti fõvonal ablak elõtt elzúgó forgalmát, az árral arányos szolgáltatási színvonalat, elfogadható pihenési körülményeket kínált.

A túra szervezése a legjobb volt, amit eddig tapasztaltam. Induláskor vagy nyolc helyen pecsételtek, sem ott, sem az ellenõrzõpontokon nem kellett sorban állni. Kitelepült térképárus, sportbolt. Minden ellenõrzõponton üdítõital-, kávé és csokoládé-árusok voltak, és ahol ingyenes ital és zsíros kenyér volt, ott is felkészültek a sok résztvevõre. Elsõsegély, sõt szállítójármû is rendelkezésre állt a túrát félbeszakítók számára. Nem találtam magyarázatot arra, hogy bár a túrakiírásban meg volt tiltva a kerékpárral való teljesítés, legalább húsz biciklis elõzött meg, továbbá hogy az utolsó elõtti elõtti állomáson, a Tatabánya feletti Turul-emlékmûnél sok túrázót várt gépkocsi, amely a túralap pecsételése után a városi célba szállította utasait, megkímélve õket az utolsó néhány kilométer fáradalmaitól. Nagyon meglepõ volt, hogy a résztvevõk legalább nyolcvan százaléka 40 év alatti lehetett, közöttük számos általános iskolás korú, akik derekasan végiggyalogolták az ötven kilométert!

Én a teljesítménytúrán is szeretem szemlélni a vidéket, élvezni a tájat, ezért a tempóm nem nagyon megy 4,5 kilométer fölé. Szívesen elüldögélek egy sör mellett a falusi kocsmák teraszán, ami életveszélyes a szintidõ betartása szempontjából (gondoljuk meg, hogy pl. egy öt kilométeres tempónál, ha három óra gyaloglás után tartok 20 perc szünetet, akkor az átlagsebességem már csak 4,5 km/óra, viszont egy ötven kilométeres túrán a szintidõ legalább 4,2 km/óra!). Én egy félórás, egy-egy húsz-, tíz és ötperces megállót engedélyeztem magamnak. Ehhez képest a résztvevõk nagy része szinte rohant, és azokat kivéve, akik eleve futva teszik meg a távot (minden teljesítménytúrának a sztárjai õk, most hatvanéves házaspárt is láttam futni, a futók felszerelése is különbözik a „gyalogosokétól”), a többiek között is sok volt a szakaszonként szaladó túrázó. Az volt a benyomásom, hogy õk kevésbé a túra szépsége miatt, inkább valamiféle presztizsbõl vagy belsõ kényszerbõl voltak ott, „legyünk rajta mielõbb túl” felkiáltással.

A Gerecse a Dunazug-hegység legutolsó tagja, a Pilistõl a Dorogi-medence, a Budai-hegységtõl a Zsámbéki medence, a Vértestõl a Tatai medence választja el. Meredeken leszakadó hegyoldalaival, fehér szikláival, szép, romantikus világ. Legmagasabb csúcsa a Gerecse, 600 m feletti magasságával. Észak felé egészen a Dunáig kilátni. A túraútvonal nekem nehéznek tûnt, és sok szakaszon igen unalmasnak: a Tardos feletti Bánya-hegy és az autópálya feletti Koldusszállás között tíz kilométeren szinte semmi változatosság, látnivaló nem volt. A Baj feletti szakaszon is csak az színesítette a hosszú egyenest, hogy szép kilátás nyílt Tatára. A Gerecse belsejének négy falujából hármat (Tardos, Héreg, Vértestolna) láttunk is: Tardos nyolcszáz éves település, a vörös „magyar márvány” lelõhelye, haza is cipeltem magammal egy szebb darabot. Héreg Árpád-kori település, Vértestolnát a XVIII.század közepén hozták létre német telepesek. Ezeken a falvakon, sõt magán Tatabányán is inkább a jólét nyomai látszanak. A Gerecse, mint táj a Bakonyból odakiránduló számára megér egy délelõttöt, de sok izgalmat nem fog jelenteni.

A fárasztó túrát egy jó adag pacalpörkölttel ünnepeltem meg a Turul-vendéglõben (ritkaság manapság a jó pacal!), és másnap reggel, kellemes tavaszi vasárnap, vonattal mentem Veszprémvarsányig. Mindig is szerettem vonattal, busszal utazni, és élvezni a táj látványát, sajnos, évi nyolc-tíz alkalomnál többször nincs részem benne. A következõ túrám május elsején lesz, még nem döntöttem, hogy a Zselicbe vagy a Gödöllõi-dombságba megyek.