Túrabeszámolók
 | Mizse teljesítménytúrák |
| új túrabeszámoló rögzítése |
| Kiírások:2010 2011 |
|
| Plecs | Túra éve: 2010 | 2010.04.09 08:27:48 |
|
| megnéz Plecs összes beszámolója |
Mizse 40
Ez a hétvége igazán nem szûkölködött számunkra vonzó túralehetõségekben, de miután az ember egyszerre csak egy helyütt lehet, úgy döntöttünk, hogy Mizsén bukkanunk fel a hétvégén.
A helyi iskolásokkal már kora reggel is megtelt iskolában a rajt frappánsan és gördülékenyen ment, úgyhogy hamar nekiindulhattunk a távnak. Érdekes volt, hogy a város Polgármesteri Hivatalától alig 100 méterre, az Iskola-tó partján már olyan tájon találtuk magunkat, mintha valahol a puszta közepén lennénk, pedig hát dehogy voltunk távol mindentõl, gyakorlatilag ott álltunk még a város közepén…
Ahogy haladtunk kifelé a település házai között, portánként nem egy, de nem ritkán három vagy akár négy különbözõ méretû és fajtájú kutya ugatása kísérte utunkat, s ébresztette a háziakat, szerintem a kivezetõ út mentén sokan nem aludtak szombaton túl sokáig… S éppen azon morfondírozgattunk, hogy mi még a mezõny eleje vagyunk, mi lesz, mire ideér a vége…szerintem pár bõszebb eb és pár környéken lakó tuti idegösszeomlással zárta a napot! :-) De hát ha valaki sok kutyát tart, annak néha vannak árnyoldalai….
A túráról mit is mondhatnék? Tipikus alföldi, aki járt már alföldi túrán, annak ennyi infó elég is errõl talán… Maguk a rendezõk is azt mondják, hogy Lajosmizse környéke nem bõvelkedik extra látnivalókban, s bár ezzel nem is vitatkoznék, azért a túra korántsem volt unalmas. A Tanyamúzeum és az útmenti sok vaddisznó kifejezetten tetszett, a Kulapitye nevû, nagyon ízes hangzású ellenõrzõpontra meg már otthon gyúrtam, hogy ez vajon mi lesz, de legnagyobb sajnálatomra csak egy személyautó elõtt álló pontõr volt – teszem hozzá: aki viszont kérdésemre nagyon kielégítõen el tudta mondani, hogy mi is az a Kulapitye…
Na jó, a teljes igazsághoz tartozik, hogy az M5-ön átvezetõ hídtól a Lajosi erdõig, a Pusztatemplomtól Felsõlajosig vagy éppen a Felsõlajosról Lajosmizséig vezetõ egyenesekben azért nem rágtuk rojtosra a körmünket az izgalomtól, némelyik útszakasz talán már kissé ingerszegény is volt, de hát ahogy szokták mondani: ennek is meg van a maga szépsége, csak észre kell venni…
Amit nagy sajnálattal konstatáltam, ami sajnos az egész Alföldre jellemzõ: ahogy beérünk egy erdõs területre, azonnal rengeteg szemetet látunk, az Alföld egészére jellemzõ sajnos, hogy az emberek az erdõbe hordják a szemetet…
Jártam már pár alföldi túrán, ez sajnos mindenütt így van, úgy tûnik ez alól Lajosmizse környéke sem kivétel, a helyiek itt is elõszeretettel hordják a szemetet abba a kevéske erdõbe, ami a környékükön van. Mindenesetre ez a látvány nagyon szomorú, még akkor is, ha a Mályvádon minden évben megcsodált, a Doboz nevû település határában évrõl évre növekvõ szemétkupac méretét itt még nem sikerült megközelíteni, de reméljük, hogy nem is ez a cél! Az mindenesetre nagyon tetszett, hogy a szervezõk az itinerben elnézést kértek a szemétért „a település nevében”, s arra is utaltak, hogy a tervek szerint a szemét tavasszal el lesz takarítva… Hát úgy legyen! Kitartást hozzá! Mindenesetre a szemétmentes állapot nagyon jót tenne a tájnak!
A szervezõk honlapjáról azt is megtudtam, hogy a Lajosmizse térségében található útszéli keresztek száma országos viszonylatban is magas, errõl a túrán is meggyõzõdhettünk: utunk során seregnyi különbözõ méretû és formájú útszéli feszülettel találkoztunk! Viszont tettünk más megfigyelést is: Lajosmizsén nem csak az útszéli keresztek, de a piros kocka Ladák száma is kiugróan magas, egyszerûen nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen sokszor találkoztunk ezzel -a ma már egyébként egyáltalán nem gyakori- típussal a tanyavilágban. S a szín is fontos, mert bár láttunk kéket is, meg fehéret is, de tutibiztos, hogy pirosból van a legtöbb! :-)
A szervezõkrõl csak annyit, hogy érezhetõen a szívük-lelkük benne volt ebben a túrában, s ez minden egyes percben visszaköszönt, a fogadtatástól az ellátásig, ennyire segítõkész, kedves és szívélyes rendezõgárdát, mint a mizsei, nem sok helyütt találni az országban, úgyhogy már csak ezért is további sok sikert kívánok nekik ehhez a túrához, kívánom, hogy még sok évig folytassák! Ha így lesz, egészen biztos, hogy alkalomadtán mi is visszatérünk!
Mivel a képek beszúrásával egyelõre itt ezen az új felületen nem boldogulok, aki a túrán készült képeket akar nézegetni, annak minden, amit a túráról tudni kell illetve további képek itt: www.plecs.hu |
| | | | |
| moiwa | Túra éve: 2010 | 2010.03.08 16:23:56 |
|
| megnéz moiwa összes beszámolója |
Hatalmas élmény volt a Mizse 40!
Képek: http://indafoto.hu/moiwa/20100306_mizse_40
Hihetetlen figyelmes és vendégszeretõ rendezõséggel találkoztunk: a rajtba odaérkezve õk érezték maximálisan megtisztelve magukat, hogy a "távolból" ellátogattunk hozzájuk és a hétvége elég jelentõs konkurenciájából õket választottuk. Laci069 és Bubu társaságában teljesítettem a túrát.
A résztvevõk többsége helybeli diák volt, ám néhány gyakran látott arcot is láthattunk. Álmos az elmaradhatatlan kalapjában, kutyusának társaságában sétált egyet.
Rajtban rajtpálinka, és fõrendezõi eligazítás. Már az elsõ sarkon találunk kõkeresztet, a város közig. területén van még ezen kívül majdnem 50... érintünk is belõle jópárat. Hideg van, szükség van a meleg kesztyûre. Hozzánk csapódik D. Zoli és csapata Tatabányáról (és környékérõl). Sokszor gratuláltam már nekik túráink céljában, de beszélgetni szinte csak most elõször tudunk igazán.
Érdekes stílusú a városháza épület, szinte közvetlen mellette egy tavacska, illetve egy szélhajtású szivattyú. A Nap kellemesen süt, a szél sem fúj annyira, ahogy beharangozták. Szerencsére. Némi földutazás után az 5-ös út melletti kerékpárútra térünk. Az út túloldalán felsejlik a Tanyamúzeum. Távolban egy láthatósági mellényes rendezõ (polgárõr?), aki a fõúton való átkelést biztosítja. Tanyamúzeumban zsírospapák, Bubu összeállít magának egy "BigMac-et". Körbenézünk a múzeum épületeiben.
Újból átkelve a fõúton, rövidesen balra térünk, és hangulatos szekérúton haladunk. Tavacskák, újabb keresztek. Megunhatatlan. Autópálya felüljáró, majd nem sokkal rá elhagyjuk a szekérutat és emelkedésbe kezdünk. Felérünk Lajosmizse legmagasabb pontjára, a Lajos-hegyre. Stílszerûen itt találkozunk N. Lajossal és Herr Augensteinnal. A ponton szolgáltatás Mizsei víz. Kihagyhatatlan a fotótéma Lajossal, aki Mizse vizet tart a kezében (Lajos+Mizse :-) ).
Itt már futóhomok van a lábunk alatt, és a fenyvesek fokozzák a vizuális élményt. N. Lajosékkal beszélgetünk, részben "sportszakmai" témákról. Peregnek a kilóméterek, valahogy nem is nézegetjük az órát, a tempó másodlagos szempont. Igazi örömtúra a mai. Nemsokára a kulapityei egykori tanyasi iskola épülete vonzza tekintetünket. Innét pár percre ellenõrzõpont, sosem hallott márkájú helyi édesség szolgáltatás kíséretében.
Balkanyar, be az erdõbe. Elkerített vaddisznóskert, benne nem kevés számú vaddisznóval. Még az akkor érkezõ biciklis résztvevõk is leteszik a vasparipát, hogy megnézzék közelebbrõl. Pár lépés a lovaspálya érintésével a Gerébi kúria, kellemes környezetben. Nemkevés autó pihen a parkolóban, a hozzájuk rendelhetõ gazdáik viszont láthatatlanok. Valószínûleg bent hûsölhetnek a Wellnessben... A kúriánál önkiszolgálós tea szolgáltatás.
Pár irányváltás után a Gerébi-keresztnél újabb pecsét. Nem is tudom, hányadik kereszt ez az utunk során. Ezután kifejezetten beszélgetõs szakasz következik, természetesen újabb keresztekkel, közöttük az itinerben csak "félkarú Krisztusként" aposztrofált fakereszttel. Marc Aurel Imre társaságában telnek a kellemes kilóméterek. A jó hangulat közben teljesen váratlanul ér, hogy már ott is vagyunk az oda-vissza elágazásnál.
Jobbra kanyarodva a betonúton, már a távolból látszik Pusztatemplom. Az útba esõ kisbolt + kocsma több túrázót is megállásra késztet, itt futunk össze újból D. Zolival és csapatával. Pusztatemplom elõtt a keresztnél (hol máshol?) felmerül, hogy mi is a hivatalos útvonal, ugyanis a leírás ezt nem részletezi. Mi átvágunk a mezõn és megmásszuk a dombot. Szép templomrom, ellenõrzõpont, újabb zsírospapa szolgáltatással.
Kis csapatunk tart némi pihenõt. Vaddinóékkal traccsparti, és ötletelés, hogy megnézzük-e a szürkemarhákat. Bubu akár még a hivatalos etetést is megvárná. A vége az lett, hogy õ inkább a boltot nézte meg közelebbrõl, mi Lacival viszont egy másik kereszt érintésével odamentünk a marhákhoz. Rafter visszafelé jön már, és komoly tisztelettel beszél az állatok termetérõl. Mi sem merünk túlságosan az aurájukba hatolni. Félelmetes méretûek valóban, ráadásul birodalmi lépegetõ járástechnikával.
Hangulatos szálerdõ következik, zöldellõ fûvel. Talán ez már a tavasz végleges eljövetelét sejteti. Felsõlajos szélén futóhomok: Bubu - elmondása szerint - 1 hete hasonló méretû havat taposott. A faluházban újabb ellenõrzõpont, pogácsával, Fanta/Cola valamint a felnõtteknek pálinka szolgáltatással. A közeli tájházat is megtekintjük, Herr Augenstein az egyik süteményestálat is megnézi közelebbrõl, hátha van benne meglepetés.
Innét már nincs túl sok vissza. A Tanyacsárda hatalmas parkolóját mellõzzük, furcsa hogy most szinte teljesen kihalt. A tanyák közt gyalog vagy biciklivel közlekedõ emberek, nagyon közvetlenek, beszélgetünk velük. Tiszta idõutazás! Az egyikük a hóvirágjainak történetét meséli el, a másikuk meg az életkorunkat próbálja megsaccolni :-)
Az utolsó ep-nél az egykori tanyasi iskola padlásablakait számoljuk meg, kiderül, hogy az utcafront ablakain kívül a belsõ oldal ablakait is tekintetbe vehetnénk. Kis séta van már csak vissza, teljesen váratlanul el is érjük Lajosmizse szélét. Az 5-ös út lámpás keresztezõdésénél sajnos letérünk a leírásban szereplõ útvonalról és átmegyünk a túloldalra. Ez utólag némi zavart okoz, különösen Bubu lelkében.
Már távolról látszik a katolikus templom, és tudjuk, hogy az már a cél közelségét jelzi. A célban szíves fogadtatás. Alig hogy leadjuk a papírt, már sorolják is, mi vár még ránk: odakint gulyást lehet vételezni, a másik szobában fánk és pálinka, a harmadikban pedig lekvárok. Hihetetlen. Nem is csak a bõség zavara miatt, hanem azért mert ilyen szeretettel adják mindezt.
Klassz hangulat uralkodik a célban, különösen N. Lajos megérkeztével. Sikerül lencsevégre kapni, amint a háttérben a történelmi idõszalagon épp "II. Lajos" látszik, Lajos mellett pedig "véletlenül" egy Mizsei víz. A gulyás kellemesen csípõs, másnak ez már inkább tûzokádó kategória.
A fõrendezõ B. Csaba pedig szinte magyarázkodott, hogy "csak" ennyit sikerült kihozni a túrából.
Ilyen túrákért érdemes csinálni ezt a hobbit. Nagy élmény volt!
Köszönöm túratársaimnak a társaságot, a rendezõségnek pedig ezt a komplett élményt! |
| | | | |
| Tonnakilométer | Túra éve: 2010 | 2010.03.08 13:47:20 |
|
| megnéz Tonnakilométer összes beszámolója |
Mint csemõi túrázó egyértelmû volt, hogy ellátogatok a szomszédos városban szervezett Mizse 40 teljesítménytúrára. A rajt helyszínét könnyen meg lehetett találni, ahol már sokan voltak. Pár perc alatt elintéztem a nevezést és elindultam az itiner által kijelölt úton.
A térkép nem volt túl cifrázva, de bõven elégséges volt a viszonylagosan egyszerû tájékozódáshoz. Az itiner részletes és félreérthetetlen iránymutatása alapján nem lehetett eltévedni. A kétséges helyeken mindenhol megfelelõen szalagozott volt az út.
Még be sem melegedtem, mire a 4,7 km-nél lévõ elsõ ellenõrzõ pontra értem. Itt a Tanyamúzeumot is meg lehetett tekinteni, mely fõleg a városi embereknek nyújthatott sok újdonságot. Aki viszont e „nagy” résztáv után megéhezett  , annak már zsíros kenyeret és lila hagymát szolgáltak fel a nagyon kedves pontõr hölgyek. A második ellenõrzõ pont a túra „legmagasabb” pontján, a Lajos-hegyen volt, mely kb 10 m szintkülönbségû domb megmászásával volt legyõzhetõ. A versenybírói pecsét begyûjtése után a Lajosmizsén palackozott ásványvizet vételezhetett, a szomjas utazó.
Ezután elhaladtunk egy régi (kulapityei) tanyasi iskola mellett, mely jelenleg vadászházként funkcionál. Innen pár száz méterre lévõ harmadik ellenõrzõ ponton nápolyit kaptunk. Továbbhaladva utunkon, elértünk a Gerébi kúriához, ami egy nagyon szépen felújított, uradalmi központ, amely szállodaként, étteremként is szolgál. Sok állatot tartanak (ló, szürke marha, bivaly), mely egykor a mindennapok részei voltak.
Áthaladva a kúria területén egy kereszthez értünk, melynél ott volt a 4. ellenõrzõpont. Innen további 9 km-t gyalogolhattunk, míg elértünk a pusztatemplomig, mely egy nagyon régi, kõbõl épült templomrom. Ez a rom ékesítette a kitûzõt és az oklevelet is. Itt már bográcsban fõzték a teát és kenték a zsíros kenyeret. A felnõtteket diszkrét módon egy korty pálinkára is meginvitálták a nagyon kedves pontõrök.
Mivel már túl voltam a táv felén, innen már kissé lazább tempót vettem fel, de így is nagyon gyorsan elértem a 6. ellenõrzõ pontra a felsõlajosi faluházhoz. A faluházban kulturált mosdóhasználati lehetõség mellett, üdítõitalt, almát, pogácsát fogyaszthatott a fáradt túrázó. Innen már csak egy ellenõrzõ pont volt hátra, ahol pontõr nem is volt. A szépen felújított „Közösi iskola” padlástéri ablakaink számát kellett beírni az itinerbe. Sokakat megtréfált, hogy csak az egyik oldalát nézték meg az épületnek, pedig padlástéri ablak bizony mindkét oldalon volt.
Innen már csak 5 km-re lévõ célban a nagyon lelkes szervezõk várták a beérkezõ túrázókat. Mosolygós arcok, segítõkész emberek, akik nagyon szívükön viselték a túrát. Az oklevél és a jelvény átvétele után forró bográcsgulyás és finom lekváros fánk pótolta az elégetett kalóriákat. Az idõ csodálatos volt. Délig fagyos, de kristálytiszta, szikrázóan napos idõnk volt. A fagy elmúltával kissé fújt a szél, de nem volt zavaró. Úgyhogy igazi kirándulóidõ kerekedett ki.
Útközben a táj kevésbé volt változatos, de mégis mindig tartogatott érdekességeket a túrázóknak. Az útvonal a kiskunsági tanyavilágban vezetett, ahol különbözõ méretû, színû és formájú kutyák tették a dolgukat és ugatták meg az arra járókat, persze nem jelentettek senkire veszélyt. Igaz a szomszéd településen lakok, mégis láttam sok olyan érdekes kultúrtörténeti dolgot, amiért megéri eljönni Lajosmizsére. Útkeresztezõdésben lévõ keresztekbõl legalább tízet meg tudtam számlálni. A vendéglátók rendkívül lelkes csapata mindenbõl a legjobbat adta, igazi ünnep volt számukra ez a mai nap. Gratulálok nekik és kívánok nekik további sok sikert. A túrát mindenkinek tudom ajánlani, aki kedveli az Alföldi táj szépségeit (és szereti a hasát).
A túra távja: 40,2 km, szint: 120 m, menetidõ: 7:08
|
| | | | |
| santaoz | Túra éve: 2010 | 2010.02.04 17:51:14 |
|
| megnéz santaoz összes beszámolója |
Kedves Érdeklõdõk!
Lajosmizsén tavaly rendeztük az elsõ teljesítménytúrát, és elsõ alkalom lévén, nem vertük nagy dobra. A bejárás együttesen történt, nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztünk ahhoz, hogy idén meg merjük hirdetni a Számotokra is.
Ha ellátogattok hozzánk, mindent el fogunk követni, hogy jól érezzétek magatokat, jó szívvel térjetek vissza esetleg a következõ években.
Kedvcsinálónak a mi, tavalyi bejárásunk leírását olvashatjátok:
2010. június 6. krónikája
"Akinek errõl a napról más jut eszébe, más benyomásai vannak, mint nekem, akkor küldje el, felrakjuk ide. Az én élményeim szerint egy fárasztó, szervezéssel, egyeztetéssel teli hét után, szombat reggel 5.15-kor indultunk neki 21-en, még félhomályban, szemerkélõ esõben, borult ég alatt a 44 kilométernek. Borika lába csõdöt akart jelenteni, de gazdája nem hagyta, fájdalmak között, becsülettel végigment a távon. A Koli-tónál András javallatára pálinkás jó reggelünk lett, bár az esõ még mindig áztatott, és nem is nézett ki úgy, hogy valaha eláll, de tapasztalatból tudtuk, lesz még ma melegünk. Így is lett. A Tanyamúzeumot csak oldalról érintettük, Ircsike a cipõit levetve, cipõt váltva ment tovább, mi pedig örültünk, hogy nem esik, hanem fújdogálni kezdett a szél.
A Telepi út vége felé haladva, a gyerekek jelezték, hogy egy fehér pólós valaki, közülünk, nagyon le van maradva. Nem ugrott be, hogy ki lehet, egy ismeretlen személy homályos kontúrja kezdett egyre élesedni. Dömötör Zsolt, kecskeméti teljesítménytúrázó volt, aki a környék útjait járja és méri fel GPS-szel. Hat óra után indult a Kollégiumtól, és eddigre, 13 km után ért utol minket. Nagy várakozással tekintettünk az elsõ kiépített ellenõrzõpont milyenségére. Ervin családja nagyon kitett magáért: zsíros kenyér, csörögefánk, tea, pálinka, kávé, pogácsa. Akkora terüljasztalkám, hogy alig bírtuk felszámolni a rajta lévõ sok enni-innivalót. Túlzásba vittük egy kissé a dõzsölést, mert Felsõlajosig alig vánszorogtunk el, kivéve Sanyiékat és Zsoltot, akik erõs saját tempót diktálva szinte végigszáguldottak a 44 kilométeren, legalább is hozzánk képest száguldottak.
Felsõlajosra, sajnos, jó óra csúszással érkeztünk, alaposan próbára téve a 20-asok türelmét, akik már alig várták, hogy indulhassanak. Nem is sokat t...eketóriáztak, úgy otthagytak minket, mint Szent Pál az oláhokat. Az egész út során nem találkoztunk velük, igaz, mi nehezebben és lassabban haladtunk, ahogy közeledett a vége. Mert egyre több volt a gyötrelem, vízhólyagok, folyadékhiány, az egyre melegedõ idõ, a párás, nehéz levegõ, árnyék nélküli súlyos tíz kilométerek. A Pap-boltnál egy második, nem kevésbé bõséges asztal várt minket, Kata és Pisti szervezésében és szívélyességének köszönhetõen. Zsíros kenyér, ásványvíz, meggyes pite. Nem õk tehetnek róla, hogy csak ímmel-ámmal fogyasztottunk, mert nem akartuk magunkat lehetetlen helyzetbe hozni, vagyis hogy ott aludjunk el a padokon, feladva mindent, amiért addig küzdöttünk.
Végül aztán emberfeletti, sírásokkal tarkított 13 kilométer következett, egyre lassuló tempóban, a Gerébinél nem hogy frissítõ, de még csak ivóvíz sem volt, szóval ami nehézség adódhatott a végére, az összejött. A Gerébi-kereszt körül pedig már szinte önkívületi állapotban haladtunk. A felüljáróra utolsó erõnket összeszedve másztunk fel. Ha pedig a Ceglédi úton nincsenek mûködõ nyomós kutak, nem tudunk frissíteni, akkor talán össze is esünk. És akkor nem beszéltünk Hriáról, aki 39 fokos lázzal ment végig a túrán, aztán még a beígért babgulyás kapcsán is sok tennivalója akadt, ráadásul még frissítõt is hozott nekünk a pusztába.
Az iskola udvarán aztán minden sikeres teljesítõt üdvrivalgás és taps köszöntött, azt is, aki sántikált, azt is, akit sírva hoztak be, háton. A levest megettük, a jelvényeket kiosztottuk, jó hangulatban ücsörögtünk, totyogtunk, aztán szétszóródtunk, mindenki hazament.
KÖSZÖNJÜK A SEGÍTÕK ÁLDOZATKÉSZ MUNKÁJÁT, A RÉSZTVEVÕK EMBERFELETTI SPORTEMBERI KÜZDELMÉT, MERT VELÜK EGYÜTT VALAMI OLYAT VITTÜNK VÉGHEZ, AMIT EGYHAMAR NEM FELEJTÜNK EL, ÉS AMI NEMCSAK VALÓDI KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY, NEMCSAK HATALMAS SPORTTELJESÍTMÉNY VOLT, HANEM VALAMI OLYAN DOLOG, AMI AZ ÉLET LEGCSODÁLATOSABB PILLANATAI KÖZÉ TARTOZIK.ILYEN EMBEREKÉRT TENNI MINDEN ÁLDOZATOT MEGÉR, ILYEN ÉLMÉNYEKET MEGÉLNI PEDIG MAGA A CSODA."
A nagy meleg miatt koratavaszra tettük a túra idõpontját, megváltoztattuk a bejárás irányát, és kivettünk az útvonalból majdnem 10 km aszfaltot.
Találkozunk Lajosmizsén!
Természetbarát üdvözlettel: Balog Csaba Sántaõz - Járóföld TE
|
| | | | |
|
|
