Túrabeszámolók


Brassói Barangolások

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016
 Túra éve: 2018
stabatTúra éve: 20182018.09.11 21:48:20
megnéz stabat összes beszámolója

Brassói barangolások először


Nulladik nap


Némi logisztikázás (váci buszpályaudvaron lelakatolt bicikli) után vasárnap reggel a Nyugatiból a Ferenciek tere érintésével tekerek a Népligetbe. Mivel a Lipótit nem találom, egy büfében veszek pár szendvicset, ahol két részegséghez közel álló (de melyik oldalról) figura boldogította az eladót és egymást, részben engem is. Előbb kedvesen megengedte egyikük, hogy vásároljak, utána irodalmilag kevéssé értékelhető módon figyelmeztetett, hogy ki vagyok és meddig foglalom még el a helyet.


Összeverődünk a parkolóban és T. Gábor vezetésével megindul a kisbusz (ajtóhoz OKJ) nem is akárhogyan. Rendeltetésszerűen érkeznek a megjegyzések a román vezetési stílusra és előzési morálra, nem minden alap nélkül. A tegnapi Bazalt 35 után érdekes módon elég fáradt vagyok, sikerült egy izomlázat is összeszednem, legtöbbször hanyatló fejjel veszem tudomásul a haladást. Erdélyre felébredek. Itt-ott (ahol egykor már jártam biciklivel) nosztalgiázom egy kicsit. Amúgy az egész túrasorozat nosztalgikus érzést kelt bennem, mert nyolc éve kerékpáros csillagtúrát szerveztem a környékre, a Csukást, a Királykőt közelebbről is megismertük akkor, a térség régóta a szívem egyik csücske.


Este rövid eligazítást kapunk Attilától, aztán reggel lett, első nap.


Keresztényhavas


Már este elkezdődött az újoncok (köztük én) beavatása, hogy mire készüljenek. Például arra ne, hogy minden nap csak úgy maximum távot fognak menni. Persze voltak ilyen ábrándjaim, de elég gyorsan letettem róluk. Ebben sokat segített a bokám, ami a hosszú és a rövidebb táv szétválása előtt kiment. Aztán meggyőztem magam arról, hogy még dolgoznom is kell, és ha tényleg be akarok menni Brassóba Szent Istvánt ünnepelni, akkor az 50 km sok lesz. Az elágazásnál különben 5 lány és 2 fiú tanakodik, hogy merre menjen tovább, végül 3 lány megy a hosszabb távon. Ezelőtt a Cenk-hegyen a brassói látkép mellé megkaptuk az első End-Ibo (Endre-Ibolya) csokit, ami bármivel felveszi a versenyt. A menedékházhoz korán érezünk, Hen. Gábor ötletére addig megmászom a csúcsot és csak utána frissítek. Májkrémes kenyér, paradicsom, nagyon jólesik. A felhozott babának adnak egy kiságyat, idilli a hangulat. Futás vissza. Találkozom Cs. Gábor szobatársammal, megy a hosszabb távon. És hogy a kép teljes legyen, Gy. Gábor társaságában teszem meg az utolsó km-eket a szállásig.


Kinézem a legrövidebb utat a templomhoz, természetesen az a legmeredekebb is, vissza kell váltani 1-1-ig. Vásárlás után óriási eső kerekedik. A Cenk sem látszik, de előtte szivárvány kerekedik. Mise, ünnepi megemlékezés a gimnázium mellett (RMDSZ, egyházak képviselői, új kenyér megáldása, némileg konvencionális, de utána még van egy filmnézés is, azon már nem maradok). Hazafelé az egyik lámpánál egészen ügyesen próbálkozik egy kerékpáros kivárni a zöldet anélkül, hogy letenné a lábát. Aztán jön a malőr, a cipője a pedálban, ő meg eldől oldalra. Este lett és reggel, második nap.


Királykő


Egyórás utazás után indulunk neki a gyöngyszemnek. Éppen kel fel a nap. Már az első métereken látom, hogy ez más lesz, mint a tegnapi és minden korábbi. (Annak ellenére, hogy már jártam a Királykőn.) Az extra táv kanyarjában senki nem akar kanyarodni, nekivágok a Kis-Királykőnek, de hallom, látom, hogy nem leszek egyedül. Meredek. Leírás: felérünk egy kis csúcsra (1791 m). Naivan a Turnu törmeléklejtőit fényképezem, milyen érdekesek. Fél óra és már rajta kell másznom. Aztán később olyan törmeléklejtők jönnek, hogy csak na. A gerincről levágunk a forrásig. (A forrás egy kis kőfülke, amiben áll némi mohos víz, de ez egyáltalán nem érdekel, pótlom a vízhiányt.) Aztán tovább a Diana bivakig. Le a törmeléklejtőn, egyszer iszonyat kőlavinát indítok. Annyira nem lelkesedem ezért az útért. Azon elmélkedem hosszan, hogy ide normális ember magától nem jön le. Aztán valahol el is vétem. Elfogyott a jel, megpróbálom visszaküzdeni magam, de egy idő után a hasadékvölgyekről sem tudom megmondani, hogy melyikből is érkeztem. Közben két vadászgép húz el szemmagasságban. És amikor már hagynám a fenébe az egészet, mennék tovább a hasadékomban, fentről megszólít egy hang: nem vagy jó helyen, de könnyen visszajöhetsz. És így is lesz. Anita, Évi, Jucus, Helga és Hen. Gábor éppen felettem haladnak el. Szerencsére ők sem normálisok. Dianától visszaküzdjük magunkat a gerincre. Útközben egy kőfejjel veszélyeztetem a többiekét, szerencsére el tudják kerülni. A gerincen fáradságos az előrehaladás, aztán egy kék ruhás idősebb úriember megmutatja, hogy valójában milyen könnyű az út, botozva suhan el köztünk, ott is a gerincen marad, ahol a turistajelzés lejjebb száll. Nem lankadunk. Megmászunk minden kötelezőt, a Pásztor-csúcsot is és elérjük a várva várt Grind-nyerget, ahol frissíthetünk. (Nagy szó ez, hiszen vízhez jutni itt nem lehet, de Attiláék felhoztak nem is keveset.) A vízből különben már kifogytam, az ígért fél litert egy kicsit keveslem (nagy kincs), valamivel többet kapok, amiről szintén tudom, hogy kevés lesz, de azért folytatom. Három után indulunk tovább (az itiner szerint kettő után már nem érdemes a jobbra próbálkozni). Elszakadom a többiektől és összeverődöm egy kutyával, egyáltalán nincsenek problémái a meredekséggel (alacsony súlypont, négy láb). A törpefenyők ölelő karjai közül alig bírok kibontakozni. Vissza-visszatekintek és látom, hogy követnek. Egyre jobban várom a leágazást, de nem jön és még mindig nem, majd két órának kell eltelni, amíg a Fundurilor csúcsra érek és megpillantom a K3-et. Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit vártam tőle, de sokkal jobb lett, egészen addig, míg el nem fogyott a vizem. A Deubel-úton cserepesedik a szám, gépiesen haladok felfelé, nem gondolkodom, csak kapaszkodom a következő sziklába, sodronyba. Most egy másik hang szólít meg fentről, de arcokat is látok: nemsokára felérsz. Ezt még negyed óra múlva is elmondják. Csak egy kérdésre futja, van-e víz. Nemleges választ vártam és kaptam. Nem baj, most már nem fordulok vissza. Aztán felérve (hét perccel a pont bezárása előtt) csak kapok egy bögre vizet, kanalazok fél üveg lekvárt (végeredményben ez is folyadék) és eszek hozzá egy fél paradicsomot. Ugyan azt hittem, hogy ettől még ugyanolyan szájnyalogatós, szomjazós marad majd az út, de nem így lett. Megy le a Nap és a Pásztor-csúcson állnak valakik. Mi a fene, feljöttek megnézni innen a naplementét? Aztán rájövök, hogy csak zergék bámulnak nyugatra. Na, ti is tudtok élni. Megkezdődik az ereszkedés, rosszabb is lehetne. Azért olykor kell használni a kezemet is. Ezen alkalmakkor tenyerelek bele háromszor is meztelen csigákba. Lámpagyújtás, P+: Attiláék kiokosítottak, hogy lesz víz, és ha már felfelé mész, akkor kezdj el kételkedni, hogy jó úton jársz-e. Így sikerül bevenni a P+ egy nagyobb kanyarját. Gyanúsan hosszú ideig haladok egy murvás úton. Elfog a pánik, hogy rossz irányba tartok. De nem. A Zernyesti-szoros sziklafalai magasodnak fölém. Battyogok, mígnem Attila és Gabi kocsival fuvart kínálnak 23:37 perckor. Elfogadom. A többiek egy órával később érnek célba, szobatársam kint éjszakázik. És reggel lett, harmadik nap.


Csukás


A Bratocsa-hágótól indul a túra. Anitával és Zolival indulunk neki a hosszú távnak. Egyszerű az út, a csúcsig a piroson. Aztán Anita felolvassa az itinert, kiderül, hogy előtte kell tenni egy kunkort. Már megérte. A kunkor 400 méter szintcsökkenést jelent két kilométeren, aztán vissza. Nem is lett volna semmi baj, csak a bokám másfelé akart menni. A kanyar vizes lapulevelei után zoknifacsarás következett. Felfelé újabb féldecik szüremkedtek be. A jellegtelen csúcs után frissítés az állatbőrökkel megerősített ajtójú menedékházban. Zoli lepasszolja a plusz cipőjét. Az útvonallal kapcsolatosan újabb felejthető ötletekkel állok elő. Curmaturánál például nagy erőfeszítéseket téve megtalálom a K+-et, pedig már az ellenkező irányba kell menni és nem azt követni. Egyesült erővel a helyes útra térítenek. Patakmeder, sóderben gázolunk, medvenyomokat követünk. Medve nem kerül elő, ezt nem bánjuk, de a patak igen, majd sziklák és szűkületek jönnek. Aztán kiérve az útra Helgába ütközünk, saját bevallása szerint lement a térképről. Elkezdek ötletelni, de a jó megoldás megint Anitától érkezik és máris a K3-ön emelkedünk elég keményen, közben dörög az ég. Várom, hogy hirtelen túlélőtúrává alakuljon utunk. De veszteség nélkül felérünk, csak a kilátás szűnt meg a leereszkedő felhő miatt. A csúcson hívén magam megállok egy percre, nézem, ahogy a felhő gomolyog és várom a többieket. A felhőből szól egy hang, hogy menjek tovább. Nemsokára egy kopasz hegytetőn útelágazás és semmit nem látni. Persze itt sem én találtam meg a helyes utat, viszont arra rájöttem, hogy amerre indultam, arra biztos nem lesz jó, ugyanis egy szakadék felé vezetett. Még volt egy kellemes patakugrálós szakasz, kis sárral, közben egy kollégám hívott, hogy holnap biciklizünk-e, annak idején együtt tekertünk fel a Bratocsára, mesélem, hogy most éppen itt vagyok. A Csukás még mindig gyönyörű. A patakban lemosom a cipőmet és már jön is Gábor a kocsival. Este lett, megvacsoráztunk, majd reggel, negyedik nap.


Báj-havas


Predealból indulunk, semmi kajám nem volt tegnapról, az éppen kinyitó boltból beszerzett ennivalóval jól bereggelizem. Nehézkesen indulok, de az emelkedőn nekilendülök, én kapom az első csokit, terelnek a hosszútáv felé, de eszem ágában sincs. Útközben pásztorkutyákra leszek figyelmes, magamhoz veszek egy dorongot, de szerencsére nem kell használni. A Susai menedékház is jól fel van szerelve, a frissítőt a bőséges reggeli után kihagyom. Lefelé olykor tapsikolok a medvéknek, akkor döbbenek meg, amikor valaki visszatapsol. Milyen kiképzést kaptak itt a medvék? Szerencsére csak Anita ért utol és rögtön meg is mutatja a helyes utat. Az Azuga mellett kellemesen kocogunk és a P3 jelenlétét vitatjuk. Kétszeres jobbkanyar, emelkedő, az itiner beküldene az erdőbe, mi maradunk az úton és hűségünket egy piros jel jutalmazza, meg a szép kilátás. Tippelgetjük, hogy melyik csúcsra is kell majd felmennünk, minden jól látszik. Parádés. Az egyik magaslaton valami feketéllik, biztos egy farönk. Aztán rájövök, hogy itt bizony semmiféle farönk nem lehet. Nem mozdul. Kutya volt, a magaslat mögött meg a nyáj. A Neamtului csúcs a Báj-havas legmagasabb pontja (1923 m), egy aprócska csúcskő van a tetején, amire gyorsan le is ültem. Iszunk egy kis kólát (maradt a reggeliből) és már érkezik a pont (Attila és Gábor), meg az eső is. Elindulunk a jól látható jelzetlen ösvényen, olykor letérve róla, olykor egy másikat találva, végül egy vízmosás köp ki minket egy útra egy patak mellé. Ha már így van, kocogunk mellette egy kicsit. Nem sokat, mert máris jön Ceausescu a villájával, meg az útjával, ami nagyon kényelmesen emelkedik, az egyik patakátkelésnél azért Anitának ki kell segítenie, mert a csúszós fát választottam és bele akartam esni. A menedékház után Anita még megjárja a kis kört is, én leszaladok Predealba, elég durván dörög az ég valahol, itt jó az idő. Éppen lesz induló autó, így sima ügynek tűnik a brassói betekerés, de akkor pont elkezd szakadni. Kollégáimra gondolok, akik ma kezdték a munkát, engem meg elengedtek és örülök, ahogy a meleg víz felcsapódik a lábamra. Most nem rövidítek, hanem az ötsávoson megyek be a templomig. Visszatekertem, este lett és reggel, ötödik nap.


Bucsecs


Felmerült, hogy a hosszú távon induljak, de szerencsére lebeszéltem magam. Felborogatott kukák között indulunk felfelé durván. Nem tart sokáig rájönnöm, hogy eljött a mélypont. A hegy persze szép, de elfogyott az erő. Lövök pár képet a szfinxről, majd kedvetlenül lebotorkálok Pesteráig, hogy aztán a K-en emelkedjünk az Omulig. Fényképezek pár szamarat, sok birkát, sziklát, vízesést, felhőt, ami a nyomomban jár. Aztán feltűnik valami: csönd lett. Az Omulon kisebb a menedékház komfortfokozata, de van frissítő pont, meg ruhaszárító kötél. Túlnyomórészt Cs. Gáborral és Helgával haladok, együtt nem látunk semmit a Caraiman keresztből, a kereszttől. Babelén meglátogatom a mellékhelyiséget. Ez különben nem olyan érdekes dolog, hogy mindenáron megemlítsem, igaz máskor is megtettem már akár érdekes, akár nem. Szóval koedukált a W.C., ez még nem akkora baj, de az ajtó nem csukható. Hát, ha már koedukált, akkor legalább… Mindegy, majd alulról kapaszkodom bele. Nincs papír. Nem vészes, úgyis van nálam. (Csak addig nem tudom fogni az ajtót.) Nincs ülőke. Ezt is túlélem, vagy túlélik a combjaim. Viszont le lehetett húzni! Azért ez ilyen előzmények után nem akármi. Kefe ugyan nem volt, hogy a maradékot is utána küldjem, és ezen húztam fel magam. Nemhogy örültem volna, sikerült. Sétálgatunk még egy kicsit a platón, nagyon kellemes, a törpefenyők sem olyan közvetlenek, mint a Királykőn. A leereszkedés elég idegőrlő, ráadásul elkezd fájni a lábam. Úgy érzem, mintha körbe-körbe mennénk: sziklafal, nagyon messze és nagyon lent a város: jobbra, balra, jobbra, balra, jobbra, balra és semmi nem változik. Aztán meghalljuk a beígért zajokat. Nem is a heggyel, magammal küzdöttem, de nem nyertem. Este, reggel, hatodik nap.


Nagykőhavas


A szállásról indulok elsőként a hosszú távon. Az első lépések után tudom, hogy ez nem fog menni. Az út során azon elmélkedem, hogy ilyenkor mi a jobb, inkább pihentetni a lábam, vagy ha már itt vagyok, felmenni a csúcsra. Önmagában a fájdalom nem mindig elég pontos tájékoztatás arról, hogy milyen következményei lesznek a további terhelésnek. És az is eszembe jutott, hogy ha nem is fáj annyira, attól még súlyosabb is lehet. Nem tudtam eldönteni, végül felmentem a csúcsra. Szóval Bunloc és a P3. Egy darab jelzést láttam, utána nem az történt az ösvénnyel, ami írva volt, vagyis nem szűkült be. Persze, mert valószínűleg letértem róla. Megérzés alapján azért feltaláltam a hegyre. Nem volt túl nehéz, a sífelvonó miatt. Ott egy kutya szerint sok ruha volt rajtam, de a gazdája szólt neki, hogy elég. Sőt még útba is igazított (a gazdi). Ötven méter múlva máris a jelzésen voltam. A jégbarlangtól vissza akartam fordulni, de olyan csábítóan közelre volt kiírva a menedékház, hogy tovább mentem a K-en. Onnan meg a csúcs volt olyan közel, hogy felmásztam. Az egyik legszebb emlékem ez lett. Nem volt fenn senki: ücsörögtem egy kicsit, nézegettem a keresztet, beazonosítottam az előző napokban megjárt hegyeket. Legközelebb hozok egy magyar zászlót. A menedékháznál (amin Erdély címere is megtalálható) már gyűlnek a túratársak. Ereszkedem a S-án, sokan jönnek szembe. Józsi és Gabi fogadnak a hét létra aljában. Végül beállok a sorba. Egy óra. Páran előttem nem tudnak létrát mászni. Zubog a víz. Az állások miatt egyre jobban fázom. Kétségtelenül látványos, de elég volt először és utoljára. A K3-ön teszek még egy kunkort, ez legalább egy nyugodt út volt. A S-án újra embertömegek hömpölyögnek, forróság van, kivonszolom magam az útig. A végén csak futni kell egy kicsit a szükség miatt. Valamit teljesítettem, fent voltam a csúcson.


Előesti misére betekerek Brassóba, nincsenek többen, mint hétköznap (már látásból ismerem őket). Az egyik hölgy nem tud magyarul és a telefonjáról nézi a szentírási részeket. Például ezt: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja?” Kalazanci Szent József ünnepe van, ezt nem említik, de elég, ha én tudom. Este beköltözünk Brassóba, én már ott vagyok, várakozó álláspontra helyezkedem. Van némi zúgolódás, aztán csak meglesz mindenkinek a helye, és reggel lesz, hetedik nap.


Óriási élmény volt ez a hat nap. Minden hegy magával ragadott sajátos karakterével, különösen a Királykő. Vinattinak, segítőinek, a túratársaknak nagyon hálás vagyok. Ez a túrasorozat egy misszió, szükség van rá, és szükséges, hogy minél többen el tudjanak jönni, legalább egyszer. Én már régóta terveztem, nagyon örülök, hogy végre megvalósulhatott. Sokkal többet ad minden szempontból ez a túrasorozat, mint egy-egy teljesítménytúra. Együtt vagyunk, együtt vacsorázunk hat napon át. (Külön köszönet Barbarának és Józsinak.) Közvetlen és családias program, ugyanakkor kemény, a szintkülönbségek nem hasonlíthatók a hazaiakhoz.


Pár (199 db) kép: https://photos.app.goo.gl/WR639sh1asfvSUuG6


 

 
 
 Túra éve: 2015
Pap GáborTúra éve: 20152015.11.06 22:40:30
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Az idei túrán készült képes beszámolóim linkjei az alábbi helyen érhetõek el:


Kerektura.blogspot.com

 
 
 Túra éve: 2013
NeverTúra éve: 20132013.08.23 19:12:08
megnéz Never összes beszámolója

Harmadszor veszek részt Vinatti erdélyi túráján,ami most elõször 4 napos lett,a hosszú

hétvége miatt. Az újdonság a Királykõ lett,ezt vártam a legjobban. Bálinték tavaly nyáron 

ott nagyzsákoztak,és csupa jókat meséltek.

Idén sajnos lemaradtam az akciós vonatjegyrõl,így maradt a fuvar,pedig utálok fél napokat 

kocsiban nyomorogni,de most ez van. Félúton,Királyhágónál felvesszük Kohán Balázst 

is,onnantól öten utaztunk. Este 8 körül érkeztünk a Brassói kempingbe,ahol Balázzsal 

elfoglaltunk egy faházat,1 napra 55 leiért. Jobb lett volna a sátor,úgysem aludni jövök ide :)

 

1. nap: Keresztényhavas

Kora reggel kivisznek minket kocsival Brassó belvárosába,a Fekete templomtól indulunk. Sokat 

akarok pihenni a következõ napi Királykõ elõtt,úh rátapadok a Rudi féle csoportra. Cenkre 

felfelé Wágner András diktálja a tempót,néha bele is kocog... Még szerencse,h ez az emelkedõ 

még rövid. Cenken Ádámtól kapunk egy kis frissítést,Rudi majdnem belehúz a pálinkába. 

Legalább lett volna esély lehagyni :) Menet közben mesél az 1000 mérföldes túrájáról. 

Vigyázni kell,nehogy rutnból menjünk,mert változott kicsit az útvonal. 

természetesen,nehezebb lett :) Elérjük gyorsan a forrást,finom hideg. Ezután egy 

köves,kicsit csúszós úton haladunk felfelé,elvileg a menedékházig lesz 600 szint. Szépen 

haladunk,Tinca kímél minket a tempójával. Kezdünk éhesek lenni,reggel óta én is csak egy 

müzlit ettem. De majd Vinattinál mindent bepótolok. Gyorsan odaérünk,a frissen festett 

jelzésen könnyû a tájékozódás,az elõzõ évekkel ellentétben. Fent a ponton Vinatti közli,h 

idén nem lesz 3 lábú kóbor kutyából készült mics,felment nagyon az ára. Marad az 5 féle 

lekvár,májkrém,paradicsom,kenyér. 20 percet eleszegetünk itt. Indulnánk,de Tinca néz ránk 

rémült szemekkel,h õ még csak most kezd belelendülni az evésbe :)

Sok szintet vesztünk ezután,egy rövid,majdnem mászós rész is volt,meg is lepõdtünk. Az 

Aranylyuk utáni forrás nálunk még csak nem is csöpög. Késõbb Bálint mutatja a képet,h nála 

már igenis folyt. Valaki elzárhatta nekünk? :)

A Rozsnyói szoros még mindig szép,most nem látunk mászókat a falakon. Pénzzel sem akarnak 

lehúzni minket,talán már látásból ismernek. Hamarosan kezdõdik az "állva-legelõs" rész,amire 

egy rövid,de meredek vízmosásos úttal melegítünk be. Kb. 1000 szint lesz a Postaváru 

csúcsig. Nem erõltetem nagyon a dolgokat,félúton Andrással leszakadunk Rudiéktól. Fent,a 

telekabin épületénél találkozunk velük,nincsenek nagyon elõttünk,talán 10 perc elõnyük van. 

Ezt simán behozzuk a kajaponton :)

Ezután már csak le kell ereszkedni Brassóba,de azért közben van 6-7 kisebb hupli,amik 

inkább idegesítõek,mint nehezek. Futunk,ahol lejt,így gyorsabban vége van. A civilizáció 

elõtti útolsó szakaszt szétcseszte az erdészet,rá sem ismerünk az útra,és a jelzett fákat is 

kivágták. Tudjuk az irányt,de nem lenne jó másik utcában kikötni,hiszen még van egy 

kérdés,az itinerben. Pár perc után rálelünk a jelzett útra. A városban,mintegy 

elõvacsoraként elpusztítunk egy zacskó gumibékát. A rendes vacsora azért finomabb volt. 

Simán világosban leértünk,sok idõ van zuhanyozni,enni,aludni.

 

2. nap: Királykõ

Végre ide is eljutok. Ezen a napon van extra táv is,ami kicsit több,mint 45 km,3000 

szinttel. De nyilvánvaló volt,h ez a túra nem a szintek miatt nehéz.

Reggel 4 kor kelünk,h korán elindulhassunk,minél több esély legyen beérni világosban. Brassó 

belvárosában lemaradunk a kocsikonvojról,egy öreg nyanya lassan megy át a zebrán. Telefonos 

segítséggel azért megtaláljuk a rajthelyet,ami egyben a cél is.

Fura,de a következõ emelkedõn kell elõnyt gyûjteni,h meglegyen a hármas átlag. Igaz,h van 

900 szint Kis-Királykõig,de semmi mászás,csak emelkedik. Ismét Rudiékkal indulok. A 

csúcsig majdnem ötös az átlagunk,eddig jó. Szépen rálátunk az igazi Királykõ 

gerincére,látjuk milyen csipkézett. 

Le kell menni a Hasadék nyeregig. Csúszós,köves az út,néha láncokkal biztosították. 

Alapvetõen könnyû az út,de azért óvatosan haladunk. Rudi néha belekocog,h ösztönözzön minket 

:) A nyeregbõl az elsõ csúcsig (Torony csúcs) csak 300 a szint,de az az utolsó 1 km-en van. 

A mászás elején csak annyit látunk,h elõttünk egy sziklafal van,és ezen itt most fel kéne 

menni. Szerencsére egy nyiladékban megy az út,kifejezetten könnyû a mászás,élvezetes. Lefelé 

azért nem szívesen jönnék itt. Fent a csúcson megérzem,h ez a könnyû kis mászás nagyon 

leszívta az erõmet,gyorsan befalok 1-2 csokit,a többiek is esznek. Itt még négyen 

vagyunk,Rudi,Tinca,én,W András. Megyünk egy kicsit a gerincen,hamarosan elérjük a letérést a 

betétkörre. Elvileg lesz közben egy forrás,ami néha mûködik,néha nem... pedig már 

egyikünknek sincs túl sok vize. Elkezdünk lejteni,ami egy rémálom. Van itt kis kõ,közepes 

kõ,nagyobb kövek,de minden csúszik,kipörög az ember lába alól. És persze a lejtõ is meredek. 

Kicsit szétszakadunk,nehogy egymásra rugdossuk a köveket. Néha lehet kapaszkodni a melettünk 

lévõ sziklába,vagy törpefenyõbe,de alapvetõen egy nagy csúszkálás az egész. Viszont legalább 

gyorsan leérünk a Diana bivakhoz. Inenn már csak vissza kell mászni ismét a gerincre,most a 

Hegyes csúcsra. Ez most 760 szint lesz. Remélem,h vmi könnyû,láncos mászás lesz,de nem... 

ugyanolyan csúszós törmelékes szar,mint a lejtõ :) Kicsit lemaradunk Rudiéktól Andrással, el 

is tévesztjük kicsit az utat. Nem vesszük észre,h a jelzés bemegy a törpefenyvesbe,hanem 

megyünk tovább felfelé egy kõfolyáson. Egyszer olyan kõlavinát indítok el,h elkezdem félteni 

a legközelebbi várost :) Felérünk egy sziklafalhoz,és rájövünk,h nem erre kellett volna 

jönni. Látunk egy nyiladékot, gondolkodunk rajta,h meg kéne próbálni... de hallgatunk az 

eszünkre,inkább menjünk vissza az utolsó jelzésig. Mikor elérjük,nem értjük,h téveszthettük 

el. Sebaj,haladunk tovább. Az út egyre stabilabb,most már sziklákon 

mászunk,gyorsabban is haladunk. Fentrõl Tincáék kiabálnak nekünk vmit. Ez a visszamászás 

megint lefogyasztotta az erõmet,legszívesebben meginnám az összes vizem,de nem lehet. Elég 

meleg van a gerincen is,alig fúj a szél. Andrással ketten maradunk,nem sok esély van arra,h 

Tincáékat utolérjük. Elfelezünk egy Horalkyt,h ne legyen gond. Pásztor csúcsig csak 4 km,400 

szinttel,ami könnyûnek hangzik,de érzésre nagyon lassan haladunk. Ezen a szakaszon még tudom 

kontrollálni a tériszonyom,nincs vele gond. Óvatosabban haladok,mint mások,de magabiztosan. 

Ezen a 4 km-en legalább 6 csúcsra fel kell menni,a fõcsúcs elõtt,aztán lemenni. Nem nagy 

mászások ezek,de végig oda kell figyelni. Szinte végig egy keskeny úton megyünk,legalább az 

egyik oldalon meredek sziklafallal. Elég lenne egy rossz lépés,és jön a zuhanás. Keveset 

fényképezek,sok idõ megy el vele,és inkább a lábam elé figyelek. Menet közben nem érdemes 

nézelõdni nagyon,ahhoz meg kell állni. Nagyon szép,meredek sziklafalak vannak itt,gondolom,tele van 

mászóútvonallal. Kicsit húzogatja a görcs a combomat,a sok meredek fellépéstõl.

Pásztor csúcson viszonylag nagy a tömeg,itt eszünk egy csúcs-csokit. Pár perc múlva elérjük 

a Grind-nyergi bivakot,ahol Vinatti kajapontja van. 15 liter vizet hozott fel nekünk,és a 

szokásos lekvárok,kenyér,paradicsom. Kicsit késõbb tudott szegény elindulni,így várni kell 

rá. Mikor meglátjuk,hol jön fel,Rudiék lesietnek hozzá,h segítsenek neki cipekedni. Mindkét 

kezében egy 5 literes flakont hozott vizzel,a többit pedig a nagyzsákkal... Mindenkinek jut 

fél liter víz,ami elégnek kell lennie,hiszen hamarosan vége a gerincnek,lent pedig lesz 

forrás. Közben beesik Bálint,és Vera is. Bálint észrevesz egy tûzrakóhelyet,amiben van 4-5 

kidobott tócsni. Persze ráugrunk :) Teljesen jók,csak kicsit odaégtek,de mi nem vagyunk 

finnyásak. Verával indulok tovább,a többiek még esznek,de úgyis utolérnek. De vmi nem 

stimmel,alig bírok lenézni a szakadékokba,rámjön a tériszony. Szerencsére nem a pánikolós 

fajta,de azért nem jó érzés. Minden sziklához ragaszkodom,míg a többiek könnyedén másznak. A 

gerinc vége is elég csipkés,van benne több mászás is,aminek most nem örülök. De azért tudom 

tartani a tempót. Végre elérjük a gerinc végét,aminek örülök is,meg nem is. Nagyon vagány 

hegy volt,ide még mindenképpen vissza kell jönni,jobban szétnézni. Nagy szerencsénk volt az 

idõjárással,mert egy sima esõ is életveszélyessé teszi a gerincet. Lemenekülni is csak kevés 

helyen lehet a hegyrõl.

Lefelé a gerincrõl érintünk még egy bivakot,Bálinték ebben is aludtak,ide nézett be a zerge 

:) Kicsit eszegetünk,és megisszuk az utolsó vizünket is. Bálint tud egy forrást 

lemenet,könnyen meg is találja. Innen már tényleg kirándulós az út,csak néha egy-egy 

birkanyáj,és a pásztorkutyák hoznak izgalmat,de mindig ott van mellettük a pásztor is. 

Dobálózni egyszer sem kell. A végén még a jelzett út levág egy murvás utat. Nagyon szép 

szurokban megyünk,elég vadregényes. Visszaérünk a murvás útra,hamarosan a Zernyesti 

szorosban sétálunk,hatalmas sziklafalak között. Több mászóútvonalat is látunk,van köztük 

9+os is. Simán célbaérünk világosban. Finom teával,és vacsorával várnak minket. Már csak a 

visszautat Brassóba kell vhogy megoldani. Bálint próbál stoppolni,de senki nem áll meg. 

Vinatti jött segítségünkre,9 körül ért le a hegyrõl. Gyorsan visszavisz minket,út közben még 

jégkrémezünk is :) Aztán zuhany,alvás.

Másnap tudjuk meg,h volt,aki hajnali 2kor ért be.

Összességében ez a nap volt a kedvencem,hiába a tériszony. Ha sok ilyen helyre járok,akkor 

egy idõ után csak elmúlik :)

 

3. nap: Bucsecs

Ismét egy nagy kedvenc,nagyon szeretem ezt a hegységet is,a hosszú,meredek emelkedõivel. 

Idén állítólag hiába lett rövidebb a táv,kicsit talán nehezebb lett az útvonal. Az elõzõ 

napi betétkör után kicsit bizalmatlan is vagyok Atival szemben,h vajon mit hozott össze mára 

:)

Kora reggel megint kocsikázás a rajtba,hosszú szerpentines úton. Megállapítjuk,h a román 

sofõrõk õrültek.

Poiana Tapului vasútállomástól indulunk,a vasútmániások örömére. Bemelegítésnek elmegyünk a 

Zúgó vízeséshez,rövid emelkedõvel. Hamarosan persze kezdõdik a Jepilor völgyi emelkedõ,a 

maga 1000 szintjével,kb. 4 km-en. Minden évben megszenvedem,most sem érzem magamban az 

erõt,de okosan nem próbálok meg menni Rudiékkal,hanem Bálintékkal kirándulótempóban 

felmegyünk kényelmesen. Azért a négyes átlag összejön,ezt a végéig kéne tartani,h világosban 

érjünk be.Babele háznál Ádámék pecsételnek,kapok kis vízet is,meg sós cuccokat. Inenn megint 

más lesz az útvonal. Lemegyünk azon az úton Pesteráig,ami eddig az utolsó emelkedõ 

volt,általában már estefele. Meglepõen kényelmes ezen lemenni. Lent találunk forrást,szörpöt 

is csinálunk. Jön megint 850 szint,de ez is könnyû emelkedõ,sosem meredek. Az Omu csúcs 

elõtt kicsit kavargunk,furán mennek a jelzések. A menedékházban ismét kajaszünet,Rudiék 

akkor indulnak,mikor mi beérünk. Iszok 3 leiért egy bögre rumos teát is. 20 perc pihenõ után 

továbbindulunk. Bálint még felmászik a csúcskõre,szokás szerint,Verával mi megyünk tovább. 

Mindketten ismerik az utat,jöttek itt már felfelé. Állítólag akkor megfogadták,h itt sosem 

jönnek majd lefelé,olyan rossz :)  És tényleg,nehezen lehet rajta haladni,olyan 

morzsalékos,meredek. Kapunk egy kis törpefenyvest is. Útközben szerencsére vannak 

málnabokrok,lefosztjuk õket. leérünk végre a Máláiesti menedékházhoz,ahol megkóstoljuk 3 

leiért a helyi sütit. Meg találunk a ház mellett fél liter kólát,magára hagyva :) Bûn lett 

volna otthagyni.

A következõ emelkedõt egyikünk sem ismeri,kíváncsiak vagyunk. Nagyon szép völgben 

emelkedünk,a vége felé már látjuk a nyiladékot,ahol majd mászni kell. Elvileg ez is láncos 

szakasz lesz. Hamar rájövünk,h nem érdemes használni a sodronyt kapaszkodáshoz,olyan 

régi,szakállas. Szerencsére,enélkül is könnyedén lehet haladni,jók a fogások,és nem is 

meredek annyira. Azért persze mászni kell. Meglepõen könnyen lemegy ez a 800 méteres 

emelkedõ,és ismét Omun vagyunk,ismét teleesszük magunkat. Bálint most nem mászik fel sehova.

Jön a Caraiman kereszt,amit eddig csak reggel láttunk. Tavaly olyan köd volt,h a hatalmas 

keresztet csak akkor vettük észre,mikor elõtte álltunk. Most szép,tiszta idõ van.

Kezdjük elhinni,h leérhetünk világosban. Ismét jön Babele menedékház,teszünk egy kis kitérõt 

a Szpinxhez. Baromi sok ember volt ott... nyilván,hiszen itt van egy köpésre a felvonó. A kabinnál 

legalább 100 ember vár a felvonóra,nagy üzlet lehet ez itt. Közben jön néhány csacsi,az 

egyiket sikerül megsimogatni,hagyja magát. Egy másikat Vera elijeszti. 

Piatra Arsá felé Bálint lesi a földet,hátha talál vmi ehetõ kajamaradékot. De csak néhány 

megrágott kürtöskalács van,egyik se túl bizalomgerjesztõ. A ponton ismét Ádám,és még egy 

kutya is pihen vele,h ne unatkozzon egyedül. Kapunk finom meleg teát,meg sós nasit. Pár perc 

után megyünk tovább,h minél hamarabb vége legyen az utolsó hosszú lejtõnek. Este,sötétben 

mindig megszenvedtem vele,de most könnyedén még kocogok is rajta. Néhány béna sodronyos 

szakasz is van benne,de olyan rosszul vannak kihelyezve,h szinte könnyebb nélkülük menni.

Hamar elmegy az utolsó 9 km,beérünk a civilizációba. A városban keresünk egy 

kebaposat,kérünk 3 óriásat. Tényleg elég nagyok :) Amint megettük,Molnár Zsolték felvesznek 

minket,és visszavisznek minket vacsorázni. A kebap ellenére legyûrjük vhogy a vacsit is :) 

Aztán alvás,h ne mosott szarként induljunk az utolsó napra,mint tavaly 2 óra alvás után.

 

4. nap: Nagykõ-havas

Ez a nap kivételesen a kempingbõl indul. Bálintékkal reggel 6kor elindulok. Õk a vonatra 

sietnek,én meg az esõt akarom megúszni,amit mára jósoltak délutánra.

Ezen a napon is vannak változások,kicsit talán könnyebb lett. Reggel egybõl felmegyünk a 

Bolnok alatti romokig,amit én észre se vettem volna,ha Bálint nem szól.

Malomföldeken kõvel a kezünkben megyünk át,sok a kutya,de békén hagynak minket. Aztán 

elkezdünk szerpentinezni a Medve-szakadék felé,amit többen nem találtak meg. Szerencsére,mi 

már tavaly is voltunk itt. A kilátóponton elég nagy a tömeg,hiszen Rudiék is utolértek 

minket,és Bubuék is beestek.

Haladunk tovább,viszonylag eseménytelenül. Lemegyünk a Hétlétrás szurdokhoz,amit most 

újítanak fel,így nem tudunk bemenni. Aztán hosszú emelkedõ a menedékházig,ahol az egyik 

jegesmedve kinézetû kutya odajön hozzánk barátkozni. A csúcsig még van egy kis szint,de fent 

kapunk Ádáméktól görögdinnyét! Ilyen se volt még itt.

Ezután jön az elsõ betétkör,szép sziklák között haladunk. Közben Vera orra elkezd vérezni,de 

megoldja :) Ismét a menedékháznál vagyunk. Innen elindulunk azon a vacak úton,ami eddig 

mindig az utolsó szakasz volt,és mindig utáltam. Most is így volt,pedig még nem is 

tudtam,hogy fog folytatódni. Közben zúgolódik a gyomrom,rossz vége lesz ennek.

Rátérünk a piros 3szögre,az itiner szerint kemény bozótharc lesz. És tényleg,látszik,h soha 

senki nem jár erre. Követjük a csapást,de elvesztjük a jelzést. Kis gondolkodás után 

egyenesen felvágunk jobbra egy fahúzó úton,hátha belefutunk a jelzésbe. Közben átmegyünk egy 

méhkaptáron. Rátalálunk az útra,kisebb nehézségek árán. Remélem,Vinatti sokat csuklott :) A 

gyomrom hirtelen bejelez,vörös riasztás. Lemaradok a többiektõl,hirtelen az utat se 

látom,hol kéne menni. De meglátom a patakot,amit ír az itiner,h kövessünk,így nincs gond. 

Közben még egy vörös riasztás. Szerencsére Veráék nem sietnek,úh könnyen utolkocogom õket.

Beérünk Vinatti kajapontjára,megígértetem vele,h ezt az utat elfelejti. Sejtelmesen mosolyog.

Eszek,iszok,már amennyire merek. Mert hogy közben még egy vörös riasztás :) Az 

utolsó,legnehezebb emelkedõ elõtt ez nem a legjobb elõjel.

Elindulunk,h ne legyen gond a négyes átlaggal. Még a murvás úton töltekezünk a 

Tinca-forrásból. De nem húzhatjuk tovább az idõt,jöjjön az állva-legelés :) Az eleje a 

legrosszabb,amikor még út sincsen,csak a meredek,gazos hegyen kell caplatni. Viszont mikor 

már van vmiféle ösvényke,ott egészen kényelmes lesz,az elõzõ évekkel ellentétben. Kicsit 

vizes az út,jól tapad rajta a cipõ. Talán 2 alkalommal kellett csak négykézláb másznom 

rajta. Mikor meglátjuk a sziklafalakat,tudjuk,h már nincs sok hátra. Tényleg kevesen 

járhatnak erre,mert fent rengeteg a málnabokor. Vera is megérkezik negyed órán belül,kicsit 

elkavart felfelé. Azért a négyes átlag utolért minket,menni kell tovább. Eseménytelen lejtõ 

következik Brassóig,az utolsó murvás út ki van szalagozva,bár azt nem tudtuk,h nekünk. 

Közben W András telefonál kétszer is,h eltévedt a bozótharc közben,Bálint próbálja 

útbaigazítani,sikerrel. Könnyedén beérünk ma is,Bálinték elérték a vonatot.

 

Szuper volt ez a 4 nap,a csúcspont nyilván a Királykõ volt.Köszönöm Atinak a 

rendezést,Évinek pedig a finom vacsorákat :)
 
 
yoyoTúra éve: 20132013.08.23 18:58:45
megnéz yoyo összes beszámolója

Brassói Barangolások 

Ami nem jöhetett volna létre,ha a férjem nem lep meg a vonat jeggyel ,mert igazából ezt kaptam az évfordulónkra,,nekem nem kell a virágcsokor, arany lánc ,vagy a szép ruha,nekem ez a jegy jelentette a legnagyobb örömöt   -Köszönöm !



A  Királykõ







Szombat éjjel érkezem Brassóba 12 óra vonatozás után ,Vinatti már  vár az állomáson,és  hamar a  közeli campingbe visz ahol a szállásunk van. A szokásos kis faházban vagyok Szilvivel ,hamar köszöntjük egymást,reggel 6 kor túra sok alvás nem lesz. Szilvivel minden nap egy órával hamarabb kelünk,hogy legyen idõ reggelizni összekésziteni a cuccot.

 Zernyestig  autókkal megyünk át , elhagyva az aszfalt utat egy dózer úton megyünk az erdõ lábához. Friss a reggel gyorsan megtöltjük kulacsainkat hideg forrás vízzel ,Vinatti kiosztja az itinereket , 40 extra ,40,30 20 kilométeresek a távok  én a 40et választom,bár szöveges itiner nem jutott ,mert elromlott a nyomtató vagy valami ilyesmi,így csak pár embernek volt szövegese .. Még bele sem néztem az itinerbe,de már indulunk is ,gyorsan tapadok az elõttem levõkre ,amíg lehet megyek utánuk . Rudiék mentek elõl tincával,maj Bálint Vera Feri ,Sára,és Gábor ,Szilvi ,és  Anna. én zártam a sort. Meredek erdei úton kapaszkodtunk felfelé ,amolyan mátrai meredekségû ,na de aztán amit kaptunk az nem sokáig volt mátrai . Fõleg mikor a szép Zanoaga rét után kitárul a táj , és meglátom amire vártam ,




A réten felvágva az erdõ széléig még csak csak ,kényelmes,na de utána kemény emelkedõ jön fel a Kis királykõre . Szilvi még integet nekem egy utolsót mikor kiabálok neki, Tudom,hogy nem érem utól ,úgy vagyok vele ,majd jönnek a többiek mögöttem van még bõven túrázó talán 15 en is  mögöttem ,és majd csatakozom egy lassúbb csapathoz .  De persze azért megyek ahogy tudok felfelé még Anna rózsaszín felsõje megvillan elõttem a fenyõk közt,ahogy nézek felfelé. Felérek a Hõsök -keresztjéhez ,nem is idõzök semmit,se fénykép semmi,csak ne hagyjatok egyedül .

 Apró törpefenyõk közt hullámozva haladok a csipkés Kis-Királykõ gerincén ,



 


majd egy meredek sziklafalon lecsúzdázok a fûcsomóig.Voltak sodronyok is azokat használtam.  Leértem egy csodálatos sziklaszírtre rózsaszines mészkõsziklák közé ,porhanyós kögörgeteges volt az út lefelé alattam egy nagy zöld tisztáson Szilviát láttam meg, és egy kõbõl kirakott nevet olvastam  a zöld fúbe kirakva ,fentrõl Andreának olvastam így mosolyt csalt az egyébként is örömteli arcomra





. A kögörgetegen való lereszkedés a tisztásra ahol Szilvit láttam utoljára beszaladni a fenyõerdõbe ,pici idõt elvett,így mire leértem már tényleg sehol senkit nem láttam . Elõvettem az itinert , Hasadék nyereg.Torony csúcs .na ez vajon hol lehet ? a térképen románul voltak a nevek, így azt sem tudtam mit nézzek ,hol vagyok a térképen . Láttam egy piros kört magam elõtt ,elõször is  ebbõl induljak ki .keresem a térképen hol van piros kör,megörülök mikor megtalálom , ekkor még nem tudom ,hogy én pont forditva nézem a térképet ,vagyis a gerinc tulsó végét nézem  ,de mivel az egész gerincen  piros kör megy ,így tök mindegy ,,,legalábbis egyenlõre :)

 Elteszem a térképet ,haladok felfelé,egy ösvény elvisz rossz irányba,lehet egy pár embert bevitt a fák közé ahol véget ért az út ,vissza mentem hamar. Leértem egy kõgörgeteges részre ,vakító fehér sziklafal elõttem ,rajta a piros nyil és kör . Befordultam a sziklatömb oldalába ,és megláttam a hasadékot . Megint elõvettem az itinert,hogy nem történt -e tévedés ?  :) de a piros körön kell maradni ,még a nyilak is mutaják  ha nem hiszed .





 Nem ilyedek meg a sodronytól megfogom és fellépek ,persze nagyokat nyögök közbe.,mert van ahol még el is van szakadva .néha elmondom ugyan ,hogy mitkeresk itt ,de a szépség hamar visszaránt a valóságba ,jó ez nekem ezért jöttem nem ? DE . Elhaladok a Tûtorony mellett megállok vissza nézek.


Tényleg egy  hatalmas hasadékban megyek felfelé ,



Ezeket a havasi fûcsomokat is jól megedzette az idõ,mert nagyokat kapaszkodok beléjük ,és meg sem mozdulnak. Néha egy egy  havasi harangvirág,vagy havasi szegfû néz szó szerint a szemembe annyira közel vagyok a földhöz .

Sokszor meg meg állok pihenni,vissza nézek ,hogy hol vannak a többiek,már a kis Királykõrõl  lejöttem,és fent vagyok a Torony csúcson  látnom kéne õket,de sehol senki. ekkor eszembe jut,hogy a  mögöttem levõk biztos a rövidebb távon vannak (erre jött a többi táv is) nagyon megijedek ,hogy akkor  én biztos,az extra távon vagyok . Minden esetre  innen nincs már út csak elõre,az meg ugye a gerinc a piros kör .

A Hasadék nyeregbe eligazító tábla ,mutat több irányba is,például lefelé .  Egy szimpatikus kis ösvény vezet  is ,még meg is örülök,hogy a nehezén túl vagyok,magas fûben haladok ,majd szemközt velem egy nagy kék csíkot látok . . Megtorpanok tudom hogy vinatti azt mondta,hogy  a gerincen kell menni ,mit keresek a bokrok közt ? vissza megyek ,nézek forgolódok,de  hol vannak a többiek ?

Meglátom a piros kört a sziklán ,megyek ,haladok, mászok,a sziklák közti bokrokon törpefenyõkön át .



Innen már igen szépen ellátni a végtelennek tûnõ gerincen ,el is döntöm,hogy hamarosan lemegyek innen ,Vinatti azt is mondta,ha valaki nem bírja , lesznek  menekülõ utak lefele :)

 Egyenlõre csak azt nem értem,hogy az elõttem lévõ erõs csapatot miért nem látom hiszen nagyon messzire ellátok ,késõbb rájövök, több óra múlva ,,,hogy egy  betét körre lementek a gerincrõl,hogy egy másik hasadékba vissza jöjjenek . én csak véletlen nem  mentem le,mert ragaszkodtam a piros körhöz ..húú de mázli ,,egyszer már nekem is lehet szerencsém .

A végtelen gerinc nem fogy ,minden lemenet,és felmenet után még ott tornyosul ugyan annyi ,vagy még több . Jobbra tõlem hatalmas hófehér sziklaszirtek .



Volt ahol cipõnyi szélességû átjárás volt a gerincen .

 Valahol 2 csúccsal messzebb láttam embereket többen voltak ,és integettem is nekik kitárt karokkal,biztos voltam benne,hogy a mieink mennek,de meg is lepõdtem,mert nagyon sokkal voltak elõttem ,késõbb kiderült,hogy nem õk voltak. Leültem egy sziklacsúcsra,alattam széles  hasadék völgy ,kétoldalt magasodó sziklaszirt, a madarak könnyedén  repdestek szikláról sziklára némelyik igen közel húzott el a fejem felett ,és élveztem,hogy itt lehetek . Hiányoztak a többiek , hiába néztem vissza a magam mögöm hagyott rengeteg csúcsra senkit nem láttam. jött egy nagyon meredek sodronyos lemenetel ,majd szemközt újra fel,fiatal csoport ment elõttem,elengedtek ,néha fél kézzel másztam  mert filmeztem is közben .

 A fiatalokat magam mögött hagyva ,mindíg meg meg álltam és vissza néztem ,a térképet már régen nem vettem elõ,gondoltam egyszer csak vége lesz,nem mehetek  végig az egész Kárpátokon .  még a közepén sem jártam a gerincnek,mikor a Lehmann menedékhez értem.A bival rossz idõ esetén életet ment,8-10 fõ számára,de akár többen is elférnek benne ,bár nem kényelmesen .



,innen tökéletes rálátás volt a gerincre megannyi fûrészfogszerû leszakadás ,messze a háromszög alakú tetõ talán a Nagy -orgona fal lehet .


 



Ezeken mind fel kell mászni,lánc kevés helyen van, eddig elég jól vettem az akadályokat,míg egysze beszorult a cipõm ,és elõre estem ,éppen egy olyan részen ahol vüves volt ,a déli lejtõ felé , a csuklóm fájt a legjobban ,meg a térdem ,nem is keltem fel,hanyatt feküdtem és vártam,hogy csillapodjon a fájdalom . Éreztem,hogy nincs baj ,csak lila foltjaim lesznek még a kezemet is kitártam ,még így is jó volt itt lenni .



A menedékkunyhót elhagyva  egy jelzésekkel, menetidõkkel ellátott oszlophoz értem ,. Itt van egy letérési lehetõség ,de nem merek arra menni ,inkább  a gerincen megyek magam mögött hagyom  a táblákat. Eleinte egy majdnem vízszintes gyalogösvény  volt elõttem ,de utána megláttam a  kiemelkedõ Nagy-Cimbalom-csúcsát   2177m  . Ahoz,hogy oda felmejek,elõbb egy nyeregbe le kellett mászni , aztán a piros kör  felvitt a Nagy-Cimbalom csúcsára. 



 


itt esett ki a hátizsákomból az üres vizes flakon,és szánkázott vissza pár métert,azt hittem teljesen legurul ,de megállt szerencsére . A  Cimbalmon átmászva a Calinet-nyereghez értem  2096 m jobbra lent  a  Calinet-szakadékvölgy  tátongott .  Néha jöttek szembe emberek ,de mögöttem senki nem volt még mindíg . Tudtam,hogy majd lesz egy ell pont ha oda fogok érni még ma,akkor majd ott lesz valami velem.  Ha más nem egy bivakban meghúzom magam, úgy voltam vele,hogy annyira lassan mehetek ,hogy a többiek,már kitudja merre lehetnek . Lassan 7 órája senkit nem láttam  . Követem a piros kört továbbra is ,ami  a Középsõ-Cimbalomhoz  vezet egyszerûen nem fogy a csúcs mindíg újjabb és újjabb bukik elõ ,közben befelhõsödik ,a távolban olyan mintha az egyik csúcson,talán épp a Pásztor csúcson vulkánkitöréshez hasonló felhõrobbanást látnék.   Szál felfelé a felhõtömeg a magasba ,közben kétoldalt kék az ég .



 


A kitett  gerincszakaszon  ,  számos le  és felmászással, a jobb és baloldalamon meredek ,már már függõleges leszakadás vannak  .Nem gyõztem csodálni annyira szép volt,persze az árát megkéri bõven . Hamarosan elérem  a Hidak szakadékvölgyének nyergét 2124 m innen egy  hosszú  mászó  részen húzom fel magam  Kis-Cimbalom-csúcsára





Ezután egy törpefenyõvel  benõtt kis nyereghez érek ,és felnézve  meglátom a  Boglyák elnevezésû  sziklás csúcsot . Ha eddig még nem lett volna elég csúcs akkor itt megkapom a könyv szerint ,és szerintem is ,mert a Királykõ  9 egymás után következõ csúcsának  magassága ,nem esik 2200 méter alá. Az egyetlen hang amit órák óta hallok az a saját nyögésem  :)  Ezután egy újjabb  gerincszakaszhoz értem ismét egy meredély állt elõttem  a Völgykatlan-csúcs .





 Mikor már sok sok  órája mentem egyszer csak  magyar hang csapta meg a fülemet a hátam mögött .,Hátra néztem  Rudi és tinca voltak azok,épp akkor értem volna a Grind bivakhoz a Pásztor csúcs nyeregbe . 





Jajj nagyon megörültem nekik,rögtön ki is derült,hogy a betét kör még Királykõ elején volt nekik,de hát nem volt egy könnyû történet  mint halottam .Ekkor tudtam meg,hogy még mögöttem vannak Szilviék is,bár sokkal Rudiék mögött,de eldöntöttem ,hogy bevárom Szilviéket,remélhetõleg lassultak annyit a betét körtõl, hogy velük tudjak menni :)




 Elég volt az egyedül létbõl, kövekkel és madarakkal már nem akartam társalogni  .A betét kör + 2 órás volt . így  ott ültünk a nyeregben Rudiék mondták,hogy itt lesz majd a frissitõ pont ,de Vinatti még nem volt sehol ,közben talán lentrõl  ahogy jött felfelé a völgyben megláthatott minket a nyeregbe ,mert telfonált,hogy jön felfelé hozza a frissitést,kb fél óra,De annyira nehéz volt a nagy zsákja,+ még a két kezében 5-5 liter víz,és  fentrõl lenézni,,ahogy cipeli a hatalmas terhet  .  Annyira apró az ember, és hatalmas a hegy,hogy nem is látszik a képen pedig ott jön az úton .



Addig pihentünk,volt egy férfi a bivaknál ült,kérdezte,hogy mikor indultunk,honnan,és meddig megyünk , Elmondtuk neki ,hát nézett nagyokat ,és azt is mondta,hogy sötét lesz mire beérünk . De nem úgy lett,bár mikor ránéztem az itinerre,és megláttam,hogy még csak 16,8km nél vagyok és már vagy 8 órája jövök :)   


Atti még mindíg nem ért fel .így  Rudiék le mentek  segíteni  közben ide oda mászkáltam megnéztem például a Daubel úti feljövetelt ,fentrõl lenézve a  láncos kõfolyosó felsõ szakasza ez .



még lentebb a Daubel üregek lennének láthatók,de vinatti nem tette bele,mert eddigre már szinte végig másztuk a teljes gerinc nehezét.  hagyjunk  még lehetõséget jövõre is ;)

A nyeregbe bõ másfél órát ültünk,közben még egy túratárs érkezett a betét körrõl ,és úgy másfél óra után beértek Szilviék is ,addig pihentünk ettünk.Jajj nagyon megörültünk egymásnak ,Szilvike mondta,hogy brutál volt a betét kör,mert le kellett menni egy szakadékon,majd egy másik kögörgeteges völgyben vissza mászni a gerincre.  szerintem olyasmi ,mint az elõzõ képen a Daubel út lehet .. és ez még a Királykõ gerinc elején volt,mikor nem tudtam,hogy mi lett a többiekkel akik elõttem voltak ,hát ezért nem láttam,mert lementek, Azt is megtudtam,hogy a mögöttem lévõk ,"menekülõ "úton lementek a gerincrõl illetve bubu,és Edina szintén a 40es távon jönnek,de a kitettség miatt igen lassan .



Atti kipakolt nekünk a bivakház mellett,lekvárokat ,kenyereket margarint zsírt,paradicsomot,15 liter vizet hozott fel . Kevés rendezõ tenné ezt meg ,hogy  ilyen teherrel felmásszon ide a Pásztor csúcshoz 2238m re .


 



Itt is köszönet mindenki nevében,mert a Királykõ gerincén vízvételi lehetõség nincs .Nekem még volt bõven vizem,de 2 kis kulaccsal kértem . 

Atti mondta,hogy innen már szelidül a gerinc ,már nem lesznek olyan meredek részek ,kb 2 óra és kiérünk a Hátsó-nyeregbe .  Rudiék indultak is, mentem én is utánuk ,percek alatt ennyi lett a távolság köztünk ,még szerencse,hogy szelidül a gerinc mi ?   :P



 


Hamarosan  utól ért Vera ,Bálint,és Feri hármasa ,leértünk a "nyári ösvényre " ez egy sûrû fenyõk közti rész,mert a sziklagerinc itt nagyon kitett,keskeny ,vékony sziklaszirt ,így egy darabon lementünk a fenyõk közé,


 



 


majd egy lapos függõleges kõtáblán leereszkedtünk az ösvényre . Senkinek nem volt egyszerû lemászni , Vera lába nem akart földet érni, Bálint szembe a sziklának  eresztette le magát,én ülõpozba szabálytalanul,ahogy eddig is fenéken eresztettem le magam ,aztán úgy beszorult a cipõm,hogy le kellett  vennem,mert nem tudtam kihúzni a lábam a hasadékból.Feri is ezzel a módszerrel jött le . Kicsit még kanyarogtunk a fenyõk mangrove szerû gyökerei közt,majd felmásztunk újra a gerincre. Bár már közeledtünk a végéhez de olyan,mintha a Királykõ még utoljára mutatni akarna valamit,



 


Függõleges hatalmas bordázott sziklafalak  futnak le az erdõhatárig.  én a geincen állok és jobbra tõlem  a mélyben az Elzárt-tisztás látszik ,és a Lándzsa szakadékvölgy .






Közben hátulról hallom Szilviék hangját    A Nagy -kõfolyásnak csak egy kisebb nyelve látszik lent a mélyben  ,de legalább megpillanthatom , hamarosan egy újabb 2000es csúcshoz érünk a Pietrei -csúcshoz , innen lemászva már tényleg nem olyan sok van hátra a gerincbõl ,és hamarosan fel is érünk a Hátsó -nyereghez a Nagy-Királykõ utolsó csúcsához.


 



 


Kicsit gyönyörködünk a tájban, majd a Fundurbivak felé elhagyjuk a Királykõ gerincét . fenyõerdõbe érünk ahol a bivak áll,itt megpihenünk ,Ferinek kb 2 korty vize van azt próbálja beosztani ,pedig még van majdnem  20 kili :)





 A kék háromszöget  követve eleinte erdõben haladunk,néha keresztezünk egy egykõfolyásos szakadékvölgyet ami a Királykõrõl fut le . kissé szintben megyünk nagyon szép erdei ösvényen,majd egy szép tisztásra kiérünk talán ez lehet  a Hátsó-tisztás felsõ részére,



 


majd ismét erdõben folytatjuk utunkat ,valahogy mindenki nekiiramodik,mintha jól esne haladni ,meg persze jó lenne világosba beérni . Szilvi és Anna ezen a részen érnek utól minket ,így a csapat 6 fõre bõvült . Beértünk ismét egy erdei útra ,hamarosan Bálinték lemennek egy forráshoz ,mi maradunk az úton,és bele is botlunk egy másik forrásba egy rét szélén.



Feltöltöttük a vízkészletünket,és haladtunk tovább a hegy aljába, termetes  tehén csorda legelt a réten hasonlóan termetes pásztor kutyák õrizték õket ugattak csaholtak ,de szerencsére nem támadtak, késõbb egy birkanyájba kerültünk bele


 



innen a jelést nem volt mindíg egyszerû követni ,de Bálint mint élen haladó megoldotta mindenki helyett .Volt még egy meredekebb felkapaszkodás ,az erdõben,de utána lefelé menet egy dózer útról ,befordultunk a Zernyesti szorosba vezetõ ösvényre . Már csak ezért is érdemes volt kicsit meghúzni a végét,hogy lássuk világosba a szoros hatalmas sziklafalait. Eleinte oldalazva mentünk egy porhanyos hegyoldalon,majd lereszkedtünk nadrágféken a szurdokba,itt mentünk úgy egy kilómétert ,majd újra kiértünk a dózer útra ahol teljes szélességében láttuk a szorost.Bár szürkülni kezdett ,és a fények sem voltak tökéletesek,de azért nem bírtam ki,hogy ne legyen emlék errõl a nem mindennapi helyrõl . 



 


A végén talán a paparikás krumpli szaga,vagy a célé ,de már majdnem kocogva tettük meg az utolsó pár száz métert.


Éva !   Atti felesége ,a patakparton várt vacsorával,paprikás krumplival ,és teával. A finom illat,még az apróbb vadakat is oda csalogatta. Mire megvacsoráztunk madnem be is sötétedett. , Fáradtan,de telis teli élményekkel ültünk be az autóba,és mentünk vissza a szállásra, fürdés után még pakolásztunk Szilvivel ,hogy másnap hajnalba újra útra keljünk ,a látványokban szintén gazdag Bucsecsre  .



De persze a Kiálykõ az a Királynõ marad ,amit nem tudunk elégszer megköszönni Vinattinak .


 


A Bucsecs,és a Nagy-kõ havast túrát már nem írom le újra ,az lentebb olvasható ,.

 
 
 Túra éve: 2012
yoyoTúra éve: 20122012.08.26 17:07:03
megnéz yoyo összes beszámolója


Brassói havasok !


elsõ nap A Keresztény havas ! 50 km 2960m


Pénteken délelõtt indultunk Brassóba ,cirka 12 óra vonatozás után ,este érkeztünk meg a célhelyre,ahol Vinatti ,és apukája szállítottak minket a campingbe . Már a sötétben is láttam,hogy ez egy nagyon hangulatos camping. Szilvivel egy 2 ágyas kis mézeskalács házban vackoltuk el magunkat,mert reggel korán kell kellni,ráadásul az idõeltolódás miatt 1 órát vesztettünk is .


Reggel 6 kor aztán a Fekete templomhoz fuvarozott Vinatti,és a Cenk hegy meredek lépcsõin felhúztunk magunkat a Cenk csúcsra. 


Innen egy nagyon szép erdõs rész jött a kék csíkon mentünk igen sokat,csodálatos hangulatos fenyõerdõben. 


Mivel nem akartunk lemaradni alkalmi túratársunkról Áronról ,ezért szedtük a lábunkat amennyire lehetett . Áron már tavaly megcsinálta,így képben volt merre is kell menni. Mire felértünk a Postavaru menedékházhoz 15,5km ,1300m már igen éhes voltam. Szilvivel vettünk közösen egy keksz csokit a házban ,és jóízûen megettük,na meg amit hoztam magammal abból is pusztítottam.  Vinatti még nem ért fel a frissítéssel,így elindultunk lefele, de pár percen belül már bele is botlottunk,és ott ahol voltunk a rét szélén megterített nekünk .


További utunkon rengeteg szintet veszítettünk , . Szilvivel kissé le is maradtunk Áronról Rudiról,és tinkáról ,de a völgyben utól értük õket,,sõtt legtöbbször eléjük is futottunk ,,udvariasan köszönve,hogy sziasztok ti is a túrán vagytok ? :)  valahol ezen a szakaszon csípett meg 2 helyen is egy  darázs ,ami még a 3.napon is viszketett ..  A Rozsnyói szorosig együtt mentünk ,majd a szoros bejáratnál pénzért szerettek volna átengedni  minket,de mi inkább  futásra váltottunk ,és nem fizettünk ..Egyébként is  nehogymápénzérmenjekegyjelzetttúristaúton !  A Szoros sziklái meredeken nyúltak az ég felé mindkét oldalon,













 


sokszor köszöntem ,hogy jónapot,és volt,hogy többször is magyarul visszaköszöntek,,ilyenkor olyan jó érzés töltött el :) 


A szoros nagyon népszerû lehet a helyiek számára,minden asztalka ,szaletli foglalt volt,ment a sütögetés .A legnagyobb döbbenet az volt,mikor egy termetes kutya ,juhászkutya féle lehettet,csak úgy az út mellett ki volt dobva, kicsit már fel volt püffedve,de még éppen nem volt büdös ,és tõle néhány métere sütögettek az emberek. A szorost elhagyva erdei úton mentünk tovább Rudiék elléptek elõre,mi hárman maradtunk . Igazi medvés helynek tünt,táblák is figyelmeztettek a veszélyre .érthetõ ,hogy nem akartunk leszakadni egymásról. Aztán eljött amire oly régóta vártunk ,mer láttukazitinerbehogyrettenet lesz,,és  én itt eléggé  lemaradtam .csak azt vettem észre,hogy Szilviék egyre távolodnak Áronnal . Voltak benne szép hangulatos részek ,szûk kis ösvényekkel a fenyõerdõben, rettentõ csendes volt az erdõ ,semmi madár hang vagy ilyesmi,néha megrezzent az aljnövényzet ,gondolom valami gyík  lehetett. Aztán hírtelen felvágott az út jobbra,és egy még durvább emelkedõ kezdõdött,kidölt fák közt porhanyos talajon kapartam fel magam /kb Istállóskõ 2x / . mire felértem a nyeregbe sehol senki nem volt elõvettem az itinert próbáltam kitalálni merre  is lehetek, az itinerbe le volt írva az eligazító táblák neve,így sikerült a jó irányt választani,,egyszermánekemislehetszerencsém :) 


Mire kiértem az erdõbõl akkor láttam meg Szilviéket,hogy már fent járnak a csúcs közelébe a lanovka alatt. rátértem egy széles köves  útra ahol egész családok andalogtak tipegtek a kövek közt . én meg ugye sietni akartam ,hogy beérjem Szilviéket,de esélyem sem volt ,fõleg hogy a háznál megint nem tudtam merre kell menni,hol lehet a Postávaru csúcsa.De aztán megkérdeztem valakit,és mutatták,hogy merre.Szilviék épp lefele tartottak,de mondták,hogy másszak fel a sziklákon,mert nagyon szép a kilátás,fel is mentem,aztán Szilvi mégis vissza jött ,hogy csináljon rólam egy képet, mondta álljak fel a csúcsköre , de képtelen voltam rá  ,2x is próbálltam felállni a kõre ,de nem ment ..rogytam össze mint egy rongybaba :) na jóóó annyira nem,de akkor sem volt erõm felállni rá .. ..így hát  ülltem a kövön mint egy kopott veréb ,és néztem a panoráma csúcsról lefelé .





Hideg szél volt fent ,némi technikai mászás után leértünk a menedékházhoz ismét,ahol jól bekajáltunk, Vinatti süttetett nekünk mícset (helyi csevapi) mustárral kenyérrel sörrel bõségesen belaktunk.innen már csak egy hullámvasút jött lefele az erdõbe.Jajj nagggyon nagyon szép rész volt, néha mikor a fenyõk közül ki lehetett látni oldalra akkor megpillantottunk egy nagyon hegyes sziklát .Szilvivel néztük,hogy milyen szép,még mondta is,hogy milyen jó,hogy oda nem kelett felmennünk ,majd a következõ ilyen kilátásnál rádöbbentünk,hogy  bizony mi arról a szikláról jövünk lefelé .  Áron elõre szaladt Rudiékkal,így mi ketten maradtunk Szilvivel,,rengeteget futottunk lefelé,de bizti,hogy a fiúk is futottak,mert nem értük õket utól,igaz mi fényképeztünk is sokat.


Aztán alig 4 kilométerre lehettünk  a várostól ,mikor Szilvi meghallott valamit, jelzett nekem a kezével,én is megálltam mögötte, a medve hangja beleégett a fülünkbe,,ritmusos sóhajtós hortyogása  .Elõvettem a gépemet, bekapcsoltam ,mer minden vágyam az volt,hogy medvét látni ,De be villant egy kép,hogy mi van ha kiront ,és két pofonnal elintéz. Szilvivel közel 50 kilométernél eszeveszett rohanásba kezdtünk  ez a fotó ott készült :)





 


A fákon látszottak a karmai,és friss széklet nyomok is voltak.  Talán a riadalom,hatására ,vagy már csak a fáradtság,de a városban sikerült kicsit elkavarni,mer nem tudtuk,hogy az itiner szerint leírt  sikátor , merre is szélesedik ki :) Lényeg a lényeg,hogy még elkavarva is ,,5 perc késéssel értük be a fiúkat .


A campingben volt a cél,ahol is finom paprikás krumplival  vártak Vinattiék.  A menetidõ olyan 12 óra lehetett,tehát fürdés után még kicsi beszélgetés,majd mentünk aludni,mert másnap ottani idõ szerint 4:30kor kelltünk


 


2. nap A Bucsecs ! 45km 2585m


 


4:15 kor már matattunk a kis házba,hideg nescafét kutyultunk magunknak,majd 5 kor indulás Vinatti ismét autóval vitt minket a rajtba,a Poiana vasútállomáshoz,onnan indult a Ko jelzés . szûk kilométer után már az erdõ alját tapostuk, szép reggeli fényekben jutottunk el az Üvöltõ vízeséshez. Néhány fahídon áthaladva,elértünk egy nagyon szép helyre , vad erdõség ,magas sziklák amiket a nap sugarai nyaldostak.





A csapat még eleinte egyben volt,majd hírtelen Szilvivel egy rossz útra tértünk át,és egy rettentõ meredek leszakadt partoldalon találtam magam.Az volt a jó,hogy tudtam,hogy felfele kéne mennem,de ehelyett lefele megyek ,Kiabállni kezdtem Szilvi sem hallotta ,õ is rossz útra tért,Aztán hallottam,hogy fentrõl hangok jönnek,és mászni kezdtem a puha omlós hegyoldalon,ahol már tinca nyújtotta a kezét és felhúzott az útra.bevallom nagyon kiborultam,késõbb Szilvi is elõkerült egy másik ösvényrõl :) Megfogadtam,hogy nem maradok le,lesz ami lesz kaparok ahogy tudok ,csak azzal nem számoltam,hogy ez a völgy vagy 3 órát emelkedik :)  Mire felértem gyakorlatilag üres volt a hátizsákom,mer mindent megettem :)  A lanovka néha elhúzott felettünk ,igazából nem irgyeltem õket,mert ezt a csodálatosan szép  Jepilor völgyet nem élhettem volna át.  Aztán jöttek a láncos részek , a meredek sziklás felépések,porló apró köves utak,és csak mentünk és mentünk és mentünk felfelé,néha áthúzott rajtunk egy felhõtömb, a tiszta kék égbolton pedig megláttuk,hogy még mennyi is az annyi. Egy ilyen meredek sziklás kanyarnál kiesett a kezembõl a fényképezõ gép,és vagy 2 kanyar szerpentin zuhant lefele, aránylag nem lett baja,csak a kijelzõje repedt meg ,,Köszi Bálint ,hogy felhoztad !


  A Babele menedékház elõtt ,valahogy elkavartam ,eltakarta egy domb a többieket, csak azt láttam,hogy Rudiék tõlem igen messze, mennek egy úton ,gondoltam megyek utánuk,majd késõbb jöttem rá,hogy a házba nem mentem be,és mindenki engem várt,nem tudták hová tüntem ..szerencsére jó úton haladtam szinte sétálva mentem ,így utólértek a többiek , majd együtt értünk a Caraiman kereszthez . Felhõs idõ volt a keresztnél,a felhõk jöttek mentek,egy egy pillanatra kitisztult az ég,de aztán egy felhõtömb ismét betakarta a keresztet. Csodálatos gerinc úton mentünk .





Hatalmas sziklafalak ékelõdtek a hegy oldalába,a szél bedig az apró homokszemcsékkkel figurákat faragott belõle,Szfinxet majomfejet,gombát,tejes üveget .  Hideg is volt pár fok lehetett Szilvi kesztyûbe,én 1technikai felsõ + polárba . Néhány emberen magashegységi kabát,,igaz magasan is voltunk  2500 on ;)


Az Omu csúcs elõtt még egy rövidke mászás ,és 6 órás menetidõvel 20,8 km elértük a csúcsot.  A menedék házba zsiros,lekváros kenyér ,paradicsom ,sósmogyoróval töltekeztünk fel .  


Szilvi jó állapotban volt,bírta a menetet felfelé,én meg nem szerettem volna lemaradni tõlük,és egyedül menni a sötétben ,így inkább bevártam Áront aki már elõzõleg is tervezte ,hogy a 45 re megy.   így aztán a házból kilépve elindultunk lefelé a sárgán ,majd rátértünk a kékre ami egy olyan csodálatos völgybe vitt,hogy nem gyõztünk ámuldozni a fenyõk a sziklákból nõttek ki. A kövek akkorák voltak,hogy nem bírtam megmozdítani õket :)





 


A nap nagyon melegen sütött,olyan érzés volt,mintha egy katlanba mennénk.  Giccses igazi erdélyi látkép,ahol a tehenek szamarak lovak békésen legelészntek. Aztán leértünk a völgybe,hogy újra felmásszunk  a Babele menedékházhoz .A kalauzidõ 2 órát írt,mi 1 óra alatt felértünk kényelmesen . mivel már kora délután volt,sokan feljöttek lanovkával ,fényképezkedni a kövekre ,,szinte minden kõ foglalt volt,,egy helyi nõ elfoglalt egy sziklaformát a bernáthegyijével,és jó pénzért azonnali fotot igért :/  ide vagy korán kell jönni,vagy késõ délután ,mikor már lemennek a hegyrõl. Szilviék mire ideértek a hosszú távról már senki nem volt fent .


Áronnal bementünk egy sört inni,a lanovka  házba ,,nekem fél pohár elég volt ,mert különben megüt az ereje. 15 perc után már kint voltunk a nyeregbe ,,nyílt hegygerincen mentünk végig egészen a következõ ep ig ahol zöldfülû várt minket ,állítólag már 1 órával hamarabbra . Utána kicsit félre mentünk,de a pásztorok segítettek a jó útra térésben mutatták,hogy Busteni felé merre van a kék .Aztán mikor megtaláltuk egy végtelen hosszú meredek szerpentinen mentünk lefelé,néhol még láncos szakasz is volt . Ezen a napon is egy nagyon nagyon szép útvonalon jutottunk le Bustenibe  megint csak 12 óra kürüli idõvel .. A campingbe finom gulyás leves várt minket . fürdés alvás,,reggel kelés


 


3.nap A Nagykõ -havas 25km 1790m


ismét korai kelés ráadásul szegény Szilvi éjjel 1re  ért haza a 60ról  nagyon keveset aludt, fájt a lába is . Egyértelmû volt,hogy a 25 ös távra megyünk,hogy az esti vonatot elérjük ,így is 12 órát mentünk a 25ön :) igaz kirándulósan kiélvezve az utolsó napot ,persze beletéve egy kis pluszt meg szintet is mert hogy az ajándék kört szépen kihagytuk. Az elején nagyon kellemes hüvös erdei úton értünk be a fenyvesbe .A völgyben pár kilométer után ,elértünk a Hét létra vízeséshez .Itt ellenörzõ pont volt,majd az elsõ létrán felmászva ,a sziklahasékba mentünk tovább,egészen addig amíg a 7 létra el nem fogyott :)


Ha nem lett volna ilyen szárazság ,akkor tuti,hogy nem ússzuk meg százar ruhával,mert mondjuk így is folyt a vízesés bõven,de nem volt zuhatagos mint az néhány képen láttam már. Csak érdekesség,,hogy pont ezen a napon aug 20.án  volt a 30.házassági évfordulónk ,és az  egyik ilyen vízesésnél találtam egy szív alakú követ ,amit haza is hoztam Gabinak :) A szurdokból kiérve Áron elõre ment ,nem bírtuk a tempóját,pedig nem ment gyorsan ;) Ebbõl a követésbõl aztán ez lett,hogy mivel az elõzõ évben nem volt benne ez az ajándék kör,Áron csak ment elõre,,míg Bálinték akik jóval korábban indultak mint mi ,utól nem értek..mondták,hogy vissza kell menni a Medve szakadékhoz ott lesz a 2.pont .Így aztán Szilvivel vissza mentünk,de Áronnak már nem tudtunk szólni. Bubuékat fogtuk be hamarosan ,,,hogy milyen csodaszép erdõrészlet volt erre ,,,sûrû lapuleveles páfrányos,,derekas fenyõk közt jutottunk ki,a Medve sziklához. 


Vissza ereszkedtünk a Hét létra vízeséshez,de már nem másztuk ki a szurdokot,hanem a Po ön jütottunk vissza ,a sárgára ahonnét reggel vissza fordultunk,,meredeken kapaszkodtunk fel a szurdok hatalmas kõsziklái között.Nagyon vad és gyönyörû rész volt ez ,ahol nagyon hosszan kellett felkapaszkodni a nyeregbe .Itt egy menedékház volt ahol friss forrásvizet tudtunk vételezni,némi segítséggel .. A piros csikon haladtunk tovább ,egyre feljebb eleinte szint úton mentünk ,,csak ismételni tudom ,hogy fenyõerdõben ami a meleg hatására mert ma igazi kánikula lett,öntötte magából a fenyõ illatot, néha ki ki bukkant egy hatalmas szikla szírt ,majd egyre magasabbra érve fel is értünk az egyikre. Na itt fél órát elsikoltoztunk a látványban annyira gyönyörûséges volt . Miután már a 15.ugyanolyan képet is elõttük,bubék utól értek ,de mi még ekkor sem tágítottunk Szilvivel,,még kellett a látványból .Aztán megjelent Áron is,miután kihagyta az ajándék kört,zöldfülû csinált neki egy bónusz kört ,így neki is meg lett a pecsét . A Nagykõ havas csúcsa már nem volt messze ,,,ezért Áron mondta nem akar egyedül menni meg vár minket,,a szép szikla szírt árnyékában.





Felértünk a csúcsra pompás kilátás nyílt az egész havasokra ,,lehetett látni a Bucsecs,és a Keresztény havast,a Királykõt ahová jövõre lesz menet !


Vissza mentünk a szikla szírtünkhöz ahol Áron aludt egy órácskát ,itt két pásztor próbálta a birkáit terelgetni ordítozott velük,mert valami szakadékhoz mentek.Azon csodálkoztam,hogy úgy szaladt  vastag pulóverben,sapkában a lábán meg gumicsizmával ,hogy ihaj,,,én meg már a bõrömet is levettem volna annyira melegem volt . A birkák meg pont kijöttek arra az útra ahol mi mentünk lefele. Aztán egy szép rétre kiértünk,a csalán csak azért nem csípett mert agyonra ki volt száradva .magas fûben értünk be az erdõbe ahol egy meseúton jutottunk el a Jégbarlanghoz . Ebben a kánkikulában elég volt a hasadékhoz állni,és máris jött  a hüvös levegõ,,Szerettem volna én is felmászni ,de nembírtam .Áron bemászott egy darabíg ,tulajdon képpen ketté volt hasadva a hegy ,,és abba mászott bele. .A barlang után folytatódott a meseút ,,,Olyan volt ez mint a a Jancsi és Juliska mesélye a képzeletünkbe,,nekem legalábbis ez jutott eszembe ahogy kanyargott az út fel le fel le . kb 2 órát biztos mentünk a meseúton ,mikor aztán kiértünk egy rétre,és alattunk ott volt a Bunlock menedékház.









A nénin 3 réteg ruha kötött sapka áááááááá három kutya üdvözölt minket,,majd Áron vett egy sört ,és ez volt a búcsunk a Nagykõ-havastól,és egész Erdélytõl is ,mert már csak le kellett csorognunk a campinbe .Alig akartunk felállni a padokról ,de hát még csak most jöttünk ! mikor telt el ez a 3 nap ? Rengeteget láttunk ,,és sokat is voltunk úton,el is fáradtunk igen..de mégis minnyájan maradtunk volna még,,egy olyan nap kellett volna ,hogy mindenki aki eljött ilyen messzire ,és letúrázta a három napot,zárásként egy közös kirándulás,majd utána egy jó nagy kajálás :)


Persze így is felejthetetlen,mikor elindultam erre az útra elolvastam moiwa beszámolóját,,elképzeltem magamnak egy útvonalat,de egészen mást kaptam..sokkal sokkal szebbet,mert mindhárom nap más volt , Vinatti nagyon nagyon sokat tett a túráért,nekünk csak menni kellett ,õ hozott vitt a rajtba,a párja Éva fõzött ránk ,apukája is fuvarozta a célbaérõket olykor késõ éjszaka . Zöldfülû hmmm  a kis "kölyök " ,,pedig vitte a pontokat , elszántan  szigorúan ,,pontkihagyást nem engedve ,a Bucsecsen rövidnadrágba szétfagyva


Vinatti Nagyon Köszönjük a szervezést  felejthetetlen napokat kaptunk !


yoyo


 

 
 
 Túra éve: 2011
moiwaTúra éve: 20112011.09.01 15:36:29
megnéz moiwa összes beszámolója
Vinattinál jópár hónapja lestoppoltam egy helyet a kocsiban, fõleg mikor megtudtam, hogy a Brassói túrára megy (naná, hiszen õ a fõrendezõ), valamint a Kõközi túrát is tervezi, a két rendezvény között pedig mindenféle egyéb programokat is kitalált.

 

Szerdán késõ este indult neki a Vinatti-mobil: Évi, régészlány, Szalamandra társaságában. Mindenki megpróbált viszonylag kevés cuccal készülni, a hátizsákok közül néhány mégis a platón landolt. Másnap reggel már Vinatti szüleihez érkeztünk, ahol egy villásreggeli várt, ezen kívül bekerült némi házilekvár és „ecet” a csomagba, melyek a brassói túra szolgáltatását képezték.

 

A szíves vendéglátás ellenére nem maradhattunk sokáig, hiszen a Mezõségbõl még hosszú út vezetett Brassóig. Arról nem is beszélve, hogy ha egy kamion vagy egy lovasszekér haladt az autó elõtt, akkor az a haladási sebességet nagyban befolyásolta (sok a záróvonal és a kanyar, elõzni nem egyszerû mûvészet). 

 

Segesvárt és Kõhalmot csak kocsiablakból tekintettük meg, ígéretet kaptunk, hogy visszatérünk még ide. Brassóban Vinatti betért a térképboltba, hogy a túrázók által igényelt turistatérképeket átvegye. Tavaly is megragadott a város, egyedi látvány a belvárosból nézve a Cenk-hegy, rajta a Hollywoodot idézõ hatalmas Brassó felirattal.

 

Délután járt már az idõ, mire begurultunk a Derszte-kempingbe. Komolyan, mintha hazatértem volna. Minden olyan ismerõs volt tavalyról. A szállás is szinte pontosan ugyanolyan kis faházikó, a teteje ezúttal nem natúrfenyõ színû, hanem festett piros. Váratlanul összefutottunk a „nagy erdélyi körúton” résztvevõ hármassal: Annával, Rudival és neverferivel. Elõbbi kettõ kissé sérültnek tûnik, Annának a térde vacakol, Rudi pedig a Fogarasi-havasokban húzta meg a derekát (bár késõbb a Zsobok 25-öt emlegette, mint a nagy mumust). Némi esélyt láttam arra, hogy ilyen feltételek mellett talán tudom velük a lépést tartani.

 

Esteledni kezdett, mire a Szentanna szervezte különbusz is megérkezett, tele vidámabbnál vidámabb emberekkel. Elõkerültek mindenféle gyorsítók, gigaméretû söröspalackok, a faházunk közelében felállított asztalnál megindult a „csapatépítõ tréning”. Túlságosan nem gondoltam belemerülni ebbe az élménybe, elvégre három egymást követõ nap nemkevés szint és kemény terep várt.

 

Brassói 3 napos túra: 1. nap – Keresztény-havas 50

 

A tavalyi évhez képest nem csupán a fõrendezõ személye változott meg, de a három nap sorrendje is. Legelõre került idén a Cenk és a Keresztény-havas, abból a praktikus megfontolásból, hogy az aznap reggel vonattal érkezõ sporttársak is el tudjanak indulni. Kocsival gurultunk be a kempingbõl a Fekete-templomhoz (ami nem mellesleg a legkeletebbre található gótikus templom Európában). Az útvonal sok csemegét rejtegetett, és csak az elsõ harmada volt ismerõs a tavalyi évrõl.

 

Vinatti precíz útvonalleírása alapján indultunk neki, eleinte egy nagyobb társasággal. A Cenk-hegy oldalába térve beindult a szintek begyûjtése. Jellegét tekintve ez Brassó „Gellért-hegye”, lévén, hogy részben le van betonozva az út, és lépcsõk is ki vannak építve. A meredeksége viszont össze nem mérhetõ… Egyenletesen másztunk felfelé Rudiékkal és régészlánnyal, miközben simán elfelejtettük megválaszolni az 1. ellenõrzõpont kérdését. Erre csak a Cenk-hegy tetején jöttünk rá.

 

A mászás sokkal könnyebben esett, mint tavaly, ezúttal a tiszta égbolt révén pompás kilátásunk adódott a városra. Elhaladtunk a Brassó felirat óriás betûi mellett, majd néhány „túrázót” véltünk felfedezni magunk elõtt, már egészen a csúcshoz közel. A pontõrök voltak azok. Vinatti szigorú utasításait betartva, Zöldfülû nem engedett minket el a hivatalos pontnyitást megelõzõen, így közel negyedórát álltunk a Cenk-hegy tetején. Addig csokit majszoltunk és folyadékot pótoltunk. Jeleztem, hogy pár méterrel lejjebb megyek a szebb kilátás reményében, ezt azonban a pontõrök „lelépési kísérletnek” tulajdonították. Amint aztán végre továbbindulhattunk, a többiek is belátták, hogy valóban szebb onnan a kilátás, ahová leeereszkedtem.

 

Gyorsan leértünk egy füves nyeregbe, ahonnan már a Kék csík volt iránymutatónk. Jöttek a szintek bõven, ám még mindig nagyon kellemes leosztásban. Több helyen medvére figyelmeztetõ táblákat találtunk. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy Rudiék valamiért megálltak. Kiderült, hogy a málnásban korlátlan szolgáltatást vettek igénybe. Igen komoly harc ment a jobbnál jobb darabok megkaparintásáért. A bükkösbõl igazi „macicsalogató” sûrû fenyvesbe jutottunk, majd a sárga csík becsatlakozásával már karnyújtásnyi közelségbe került a Keresztény-havas sípálya-kavalkádja.

 

2013-ban Poiana Brasov rendezi a téli ifjúsági világjátékokat, emiatt hatalmas munkálatok zajlanak, a sípályákat modernizálják. Mi is kaptunk belõle egy kis ízelítõt, ugyanis a munkaterületet elérve gyakorlatilag csak magunkra hagyatkozhattunk, a következõ jelzés nem igazán látszott, csak az irány, amit tartanunk kellett. A tavalyi utat (annak nyomát) próbáltam keresni szememmel, esélytelenül. Hatalmas teherautók között cikáztunk, és végül egy lejtésnek induló utat céloztunk be, ami nem igazán volt szimpatikus, így aztán egy tõzegmohás meredek hegyoldalon átvágva jutottunk át a már ismerõs útra.

 

Pár méter és szemünk elõtt már a Julius-Römer-Hütte impozáns épülete állt. Vinatti az itinerben is kiemelte, hogy a túrabotokat a menedékház bejáratánál le kell tenni, mivel a házat õrzõ kutyusok nagyon érzékenyen reagálnak rá. A ponton várt minket sósmogyoró, valamint a híres „ecet”, melyben Vinatti édesapjának pálinkája volt megtalálható. Ezt a szolgáltatást most kihagytam, hiszen még csomó szint várt még ránk.

 

Rövidke pihenõ után továbbindultunk, innentõl számomra is teljesen új útvonalon. A hegy túloldalán ereszkedtünk le, ahol is egy, a nagyberuházásban részt vevõ kukásmellényes irányító ember segítségével meglett a faházikónál a K+ balos beágazása (nem volt egyszerû megtalálni). Gyorsan vesztettük a szinteket, összesen közel 1000 méterrel kerültünk lejjebb. Addig több patakvölgyben ereszkedtünk, majd egy üdülõövezetben murvás úton hosszantoltunk és kijutottunk egy másik patakhoz, ahol Évi várt bennünket sok finomsággal. A globális etetõponton finom májkrémes, felvágottas és házilekváros kenyérbõl választhattunk, valamint patakban hûtött vizet ihattunk. Nem mellesleg Vinatti dugi-kólájából is kaptunk egy keveset.

 

Az erõs napsütés miatt többen bekenekedtek naptejjel, Szalamandra igen komoly mennyiséget tett magára. Ezután továbbindultunk és szépen lassan elkezdtük visszaszedni az elvesztett szinteket. Lovasok jöttek szembe, majd késõbb a szurdok bejáratánál a sorompó fiatal õre nézett ránk bambán – mint utóbb kiderült, a Rozsnyói-szoros meglátogatásáért fizetni kellett volna neki, de ez a helyzetbõl nem volt számunkra egyértelmû. A szoros monumentális sziklái között emelkedtünk kényelmesen a dózerúton. Mindenféle kalandsportra invitált bennünket egy információs tábla (céges csapatépítõ tréningeket is szerveztek). Az egyik sziklán épp egy páros mászott felfelé, többen lencsevégre kaptuk.

 

A szoros túloldalán piknikezõ családok heverésztek, mi azonban mentünk tovább rendületlenül az egyre nagyobb melegben. Balra tõlünk szép sziklás hegyoldalak sorakoztak. Egyszer aztán véget ért a kellemes emelkedés és egy balossal egy mély vízmosásban beindult a komoly szintgyûjtés. Egy magassági pontnál az információs tábláról leolvastuk a szükséges információt és beírtuk az igazolófüzetbe. Innét jött egy jó kis combos mászás, mely a kevéssé meredek és brutálisan meredek dõlésszög között ingázott. Keskeny bokatekerõs ösvény formájában nem igazán tetszett nekünk, fõleg mikor négykézláb kellett másznunk, fák híján a kövekben és szederindákban kapaszkodva.

 

Egyszer azért minden rossznak vége szakad, felértünk a gerincre, ahonnan a tábla szerint már elérhetõ távolságon belül volt a Keresztény-havas csúcsa. Egy elágazásnál, ahol a sárga csík háromfelé haladt tovább, összedugtuk a fejünket és azt hoztuk ki, hogy a Postavaru menedékház helyett nekünk a Crucurul Mare ház felé kell haladnunk, az van ugyanis a csúcshoz közelebb. Szép füves hegyoldalhoz értünk, szerpentinezõ dózerutat rajta, valamint távolban a kabinos felvonót. Úgy rémlett, hogy elõzõ évben is járhattam erre, azonban akkor olyan sûrû köd volt, hogy Bubuval 20 méter távolságból is alig láttuk egymást.

 

A fenti turistaház után már látszott közelrõl is a hegycsúcs, egy szép ördögszántásos utacska vezetett oda. Nem kifejezés, hogy bokaráncigálós volt. Bizony itt lépésrõl lépésre haladtunk. A Keresztény-havas csúcsán fotózkodtunk és nem felejtettük el megválaszolni a kérdést, hogy mikor járt itt Mary. Pár kilóméterre volt tõlünk légvonalban a Nagy-kõ-havas csúcsa, amit majd két nappal késõbb látogatunk meg.

 

Jelzésen ereszkedtünk le Vinattihoz, a másik turistaházhoz, ahol ismét kellemes fogadtatásban részesültünk és meghallgathattuk az „ecetes történetet”. Ugye a ponton kínált egyik szolgáltatás a finom házipálinka volt, ecetes üvegben tálalva. A turistaház tulaja megfigyelte, hogy több túrázó is iszik az üvegbõl, aztán odajött Vinattihoz megkérdezni, hogy „mondja már meg, legyen szíves, miért is isznak ezek a túrázók ecetet”.

 

A pontot a kék csíkon hagytuk el, azonban a terepi munkálatok miatt a jelnek nyomát vesztettük, ráadásul a kukásmellényes emberke rossz irányba terelt minket. Ennek következtében túlságosan leereszkedtünk és a felújítás alatt álló sípályán voltunk kénytelenek visszamászni. Aztán meglett a helyes út, és a délelõtt már bejárt útvonalon haladtunk mindaddig, amíg „bele nem botlottunk a következõ ellenõrzõpontba”. A fenyvesen és málnáson keresztül gyorsan tudtunk haladni, és tényleg elérkeztünk a Cenkrõl átköltözött rendezõkbe, azaz Zöldfülûékbe. Cukorkafélét kaptunk tõlük, aztán a háromfelé ágazó kék csík jobbra tartó ágán folytattuk az ereszkedést, néhol porhanyós és csúszós úton.

 

Már-már azt hittük, hogy sétagalopp lesz a vége, de azért kaptunk némi mókát ajándékba, az itteni „Ebecki-tetõ” formájában. Talán kilenc „apróbb” dombocskát kellett egymás után megmászni. Nem nagyon tudtuk, hogy ez vár ránk, ezért minden soron következõ emelkedõt szitokszavakkal köszöntöttünk. A civilizáció egyre közeledõ hangjai sejtették, hogy ez a hullámvasút nem tart örökké. Dersztére beérve házak közt jutottunk el a felüljáróhoz, ahonnan már tavalyról ismerõs úton navigálhattam a társaságot a cél felé. Valamiért úgy gondolta a csapat, hogy meg kell húzni a végét, részben kocogás lett belõle. A bukaresti fõúton való áthaladás is felért egy kalandpróbával, de aztán a kempingben már önfeledten kocogtunk a célházikó irányába.

 

Finom paprikás krumpli volt a jutalmunk, Rudiék a célban szó szerint kifeküdtek. A díjazást nem akkor kaptuk meg, hanem csak a három nap végén. Nagy mulatozást nem csaptunk a túra után, mert gyorsan teltek a percek, és a másnapi Bucsecs-menethez elég korán kellett keljünk.

 


 

Brassói 3 napos túra: 2. nap - Bucsecs 50

 

Gyors reggelizést követõen reggel 6-kor már a kocsiban ültünk és haladtunk Busteni irányába. Az ablakból megmutattam, hogy a következõ nap hol is kell majd letérni a Hétlétra-vízesés felé… Hiába hogy országos fõút az, amin gurult a kocsi, mégsem lehetett igazán tempózni, mert több helyen is útfelújítás zajlott és lezártak 1 sávot. A Predeal elõtti szerpentinnél pedig természetesen kamion haladt elõttünk, melyet lehetetlenség volt megelõzni. Busteni vasútállomás – Zöldfülû édesapjánál rajtolunk, tõle kapunk némi instrukciókat.

 

Az elsõ másfél kilométer kellemes nézelõdõs, betonon mentünk elõbb a fõút mentén, majd a Silva Hotel irányába. Az ezt követõ 5 km-en viszont kaptunk csaknem 1200 m szintet… A tavaly már mélyen a tudatomba bevésõdött Jepilor-völgy idén sem adta túl könnyen magát. Rögtön azzal sikerült kezdenem, hogy az elsõ drótkötél sodronyvége beleállt az ujjamba, ami erõsen vérezni kezdett. No sebaj, menjünk csak tovább. Bálint nagyon elõrenyargalt, õ amúgy is bírja a technikás emelkedõket. Rudiék is szépen lassan eltûntek a látókörömbõl. Nem akartam nagyon behalni, haladtam, ahogy jólesett. Több helyen kellett a sodrony és a lánc, jócskán belassult itt az ember. Néhol több alternatíva is adódott, merre is menjünk tovább, ami nem okozott gondot, mivel mindegyik jófelé irányított (a Bucsecs frekventáltan látogatott része az országnak, csomó túrázóval találkoztunk menet közben).

 

A törpefenyves övezetben néhol szinte eltûntünk, egy sziklás-láncos szakasznál pedig balettmutatványokra is szükség volt a helyenként közel méteres lábemelések kivitelezéséhez. Amikor szerpentinezésnek indult az út a havasi rétes övezetben, tudtam, hogy már nincs túl sok szint hátra. De valamiért hihetetlen gyengének éreztem magam, rájöttem miért: kevés volt a reggelim… Újratervezés: valahogy ki kell bírni az Omu-csúcsig, ahol majd globális etetõpont vár. A Caraiman-házig volt igazán kemény az emelkedés, utána már 2000 m felett szintügyileg gyakorlatilag „Gödöllõi-dombság”, persze magashegységi viszonyok között. Erõs szél fújt, idõnként elhúzott alattunk-mellettünk egy felhõ.

 

Tavalyról emlékeztem, hogy a kabinos felvonó felsõ végállomásához nem kell kimenni, hanem egybõl a Babele-ház piros tömbjét kell megcélozni. Így történthetett meg, hogy Rudiék elõtt értem Laciék pontjára, akik viszont kimentek a felvonóhoz elõbb. Kaptunk Rom csokit, pótoltam a folyadékvesztés egy részét. Ha nem is hozott mindez tökéletesen rendbe, ahhoz elég volt, hogy továbbinduljak. Rudiékhoz csapódva mentem tovább a Caraiman-kereszt felé, ami újdonság volt tavalyhoz képest. Kevés szintet kapva, kifejezetten látványos terepen bandukoltunk. Jobbról idõnként „felszállt” egy-egy felhõ az „üstbõl”. A kereszt elõtti szerpentinen négykézláb másztunk le. A sapkámat kénytelen voltam levenni az erõs szél miatt és a dzsekim kapucnijába burkolóztam.

 

A keresztnél egy kissé morcos Zöldfülûtõl kaptunk igazolást. Körbenéztünk, fotóztunk minden irányba. Túl sokáig nem idõzhettünk, mert erre a napra volt a leghosszabb táv és szint penzumként elõírva, ráadásul talán a legtechnikásabb is a három etap közül. Igen kemény meredekkel indultunk az Omu irányába. Út az nem volt, csak az egymás után látható földbe vert fekete-fehér csíkos fémrudak, melyek tetején az adott turistajelzés volt ráapplikálva. Ezeket követtük szépen sorjában.

 

Élveztük a sziklákat, a látványt, a hatalmas meredélyeket, illetve azt, hogy most már jócskán fent vagyunk. Nemsokára áttértünk a sárga csíkra, azaz a tavalyi útvonalra, ami biztonságérzést adott. Tinca tavalyi fotózóshelyét idén is érintettük, az Omu felõl kiinduló csipkézett hegygerinc látványát vétek lett volna kihagyni. Az Omu-ház ott volt szinte „szemben” velünk, elõbb azonban le kellett ereszkednünk egy nyeregbe, onnan pedig hivatalosan a sárga csíkon tovább. Én már nagyon eléhezõben voltam, ezért inkább a hosszabb, de egyenletesen emelkedõ kék csíkon mentem. Szembetalálkoztunk Vinattival, aki rögtön észrevételezte a pistázást. Én kerek perec bevallottam neki tettem okát.

 

Az Omu tetején erõs szél fújt és talán 10 fok sem lehetett. Éviék beköltöztek a házba, és a sarokban lévõ asztalnál kínálták a finomságokat. Az elõzõ nap már megismert májas / felvágott / lekvár / paradicsom egyvelegét ettük végig. Nekem ez tényleg életmentõ volt. Vinatti közben a közeli forráshoz ereszkedett le a kannákkal, hogy folyamatosan pótolja a túrázók folyadékellátását. Tíz liter vízzel 200 m szintet mászni igen rövid távon… óriási teljesítmény! Ráadásul õ ezt aznap jópárszor kivitelezte.

 

Az Omuról a túloldalon ereszkedtünk le a P+ jelzésen, ami tavaly nem képezte az útvonal részét. Bálint és Rudiék csak szökelltek, régészlány is gyorsan szedte a lábát, én inkább a helyi sráchoz, Szilárdhoz csatlakoztam, az õ tempója tûnt az enyémhez leginkább hasonlónak. Az ereszkedés többlépcsõs volt, néhol füves meredeken, máshol morzsalékos köveken, de volt ahol gyakorlatilag függõlegesn sziklán kellett láncon leereszkedni. Régészlánynak nagyon tetszett ez a rész. Sajnos a lejtõkön sem sikerült tempót diktálni, józan megfontolásból persze. Engem a láncos szakasz nagyon belassított, a többiek elõresiettek. Szilárddal és régészlánnyal a P+ alsó szakaszát elvétettük és csak némi nehézségek árán találtuk meg újra, gyakorlatilag a P+ / K3 elágazásánál.

 

Legalább tudtuk, hol vagyunk, irány balra fel! Füves emelkedõ, aztán meredek tehénjárta sáros/tehénszaros „út”, ami aztán szerencsére kiegyenesedett. Egy körülkerített tanya mellett vezetett az útvonal, ám messzirõl hallottuk a kutyaugatást, valamint láttuk, hogy a kutyák már felfigyeltek ránk. Szilárd mint helyi ember, adta az instrukciókat (ezek egyébként az igazolófüzetben is mind le voltak írva): nem elfutni, hanem megállni, lassan haladni. A kutyákhoz kedves szavakat szóltunk, a vezérkutya körbeszaglászott bennünket és amint megbizonyosodott, hogy nem vagyunk ellenség, elterült a földön és simogattatta magát. A házat megkerültük, majd eljött a híres P3 elágazás, ami jócskán bevésõdött az emlékezetembe.

 

Ugyanis ez a bizonyos P3 volt az egyik legkomolyabb nagyhalálom a három nap alatt. Látszólag nem vészes az emelkedés, kevesebb mint 700 m szintet kell mászni, elõbb füves terepen, majd erdõben, utána ismét füves szakaszon, egész közel a nagy sziklákhoz. A kegyetlen ebben a mászásban az volt, hogy a dõlésszög folyamatosan nõtt, a szerpentin ellenére is. Tudtuk, hogy egészen a hegy tetejéig fel kell mászni. Az Omu szolgáltatása sem volt elegendõ, a kalóriákat idáig teljesen elégettem. Szilárddal muszáj volt megálljunk, betoltam egy egész kókuszrudat. Pár perc pihenõt követõen tovább cammogtunk, hátha utolérjük valahol a menetközben beturbózott régészlányt.

 

Felértünk a gerincre a házhoz, ahol ugyan a beígért ellenõrzõpontot nem találtuk, viszont régészlányt igen. Betoltam egy energiaitalt, ami egyébként nem szokásom, de úgy éreztem, itt az ideje. Jött egy kedves törpefenyves rész, most már szinte minimális szinttel, ennek ellenére Szilárd lemaradt, nem is láttuk többé. A törpefenyves meglehetõsen marasztaló volt, alig fértünk el az ágai között az ösvényen. Állítólag korábban bringások jöttek szembe ezen a szakaszon, rejtély, hogy fértek át itt… Több hepehupás „dombot” másztunk meg, mire elértük újból a sárga csíkot. Rudiék csapata éppen távozóban volt az Omu-házból, szembeintegettünk egymásnak.

 

Az Omu-háznál jókora szél fújt és meglehetõsen hideg volt már. Vinatti bent mondta nekünk, hogy még továbbenged bennünket, és simán beérünk a teljes távon. Az utánunk érkezõket viszont nagy valószínûséggel már nem fogja elengedni a Pestera felé, hanem a rövidtávosok útvonalán a sárga csíkon egyenesen Busteni felé tereli. Régészlánnyal fogyasztunk a finomságokból, kevéske pihenõ után muszáj mégis indulnunk, mert bõven idõ van, és jó volna minél többet lámpa nélkül megtenni.

 

Pesteráig ismét a tavalyról ismert szakaszon haladtunk, jó ez a biztonságérzés. Tetszett a vízesés, a tavaly Vinatti által „visszatartott” gigantikus kõ, a sziklás hegyoldalak. Nem volt rossz a tempó, amivel ereszkedünk, ráadásul már sokkal melegebb lett, mint amint odafent a csúcson éreztünk. Pestera elõtt kvadosok indulnak neki, szerencsére sikerül idõben félreállni, bár így is nagy porfelhõt kavarnak.

 

Pestera jelzéselágazásos tábla alján lévõ kõ alatt megleljük a zsírkrétát, ikszelünk az igazolófüzetbe, aztán balra tekintünk és sóhajtva vesszük tudomásul, hogy nekünk vissza kell mászni Babele menedékházhoz. Alig 3 km-en 560 m szint: nem hangzik jól, nekiindulunk. Minden rémkép ellenére ez egy nagyon jó szakasznak bizonyult, tudtunk egyenletesen haladni anélkül, hogy behaltunk volna. Viszonylag messzirõl látszott már Babele, egyedül az volt lélekölõ, hogy hosszú-hosszú percekbe telt, mire oda is értünk.

 

Este 8 óra bõven elmúlt már, ám még bõven lámpa nélkül elvoltunk, régészlánnyal úgy döntöttünk, Piatra Arsáig kockáztatunk és a lámpákat a zsákban hagyjuk. Pontosan ilyen szakaszokra vártunk egész nap: kellemesen lejtõ, kifejezetten kocogható. Ezt ki is használjuk és szinte „repülve” közeledünk Zöldfülûhöz, aki viszont nem a hivatalos pontján tartózkodik, hanem elénk jött egy picit, mert pontõrtársa elõbb leindult Bustenibe, õ viszont egyedül félt volna, ezért inkább elõrébb jött egy nyílt részre.

 

Zöldfülûtõl tudjuk meg, hogy mi vagyunk az utolsó áthaladók, az utánunk jövõk közül már senki sem mehetett Pestera felé az Omu-csúcstól. Még mindig látunk valamit lámpa nélkül, mégis inkább itt vesszük elõ a pilácsokat. Kaptunk folyadékot, édességet, majd Zöldfülû túravezetõvé alakult és gyakorlatilag levezetett bennünket a célba. A Piatra Arsa feletti nyeregben megemlékeztünk az elõzõ évi szendvicsevésrõl (ahol is a rajtban kapott két szendvics második darabját fogyasztottuk el testületileg), majd a ház után elindult a gyilkos ereszkedés.

 

Sötétben, lámpával ennyire technikás láncos ereszkedésben még nem volt részem. Szerencse, hogy tavalyról sejlett azért, hogy mi vár ránk. Zöldfülû ment elöl, nem gyenge tempóban, nyilván kevesebb km lehetett a lábában, ráadásul ennyi óra egyhelyben állás/ülés után már jólesett neki egy kis gyaloglás. Az ereszkedésnél én voltam a leggyengébb láncszem, mondjuk igaz, hogy én estem volna a legmagasabbról hármunk közül. Zöldfülû idõnként bevárt, közben intenzíven fújta a maciriasztó sípot. Szerencsésen leérkeztünk a jobban járható szakaszra, majd rövidesen be is zártuk a kört, a murvás út elérésénél. Zöldfülû megkérdezte régészlányt, hogy menne-e még egy kört…

 

A Silva Hotel elõtt Zöldfülû beszállt édesapja autójába, mi azonban rendületlenül kitartottunk amellett, hogy a túra nekünk Busteni vasútállomásáig tartson. A betonon begyorsultunk, de a sok szint miatt nem volt annyira ruganyos a mozgásunk. A fõúton érdekes parkolásgátló póznákra lettem figyelmes, melyekre felül gyakorlatilag egy szabványos magyar piros jelzés volt ráfestve. Ilyenbõl kellene beszereznünk jópárat a Piros 85-re, és megoldódik a „pink-saga”.

 

Busteni vasútállomáson aztán beszálltunk Zöldfülûékhez éjjel fél 12 után és hazaautóztunk a kempingbe. Józsi megpróbált szóval tartani útközben, de jópárszor bealudtam, részben az álmosság miatt is. Közben borzasztó volt belegondolni, hogy az evés és fürdés után alig 5 óra marad csak alvásra a következõ napi menet elõtt. A gulyást régészlány és Zöldfülû társaságában fogyasztottuk el a kempingben, majd turbó üzemmódban letusoltam és lefejeltem a párnát.

 


 

Brassói 3 napos túra: 3. nap – Nagy-kõ-havas 50

 

Reggel érdekes módon nem ért annyira váratlanul az óracsörgés, pedig okom lett volna rá. A három nap közül ez az utolsó volt szintben és távban is a „legkönnyebb”, persze tudtam én jó tavalyról, hogy a Nagy-kõ-havas sem viccel, sõt! További kíméletesség volt, hogy ez az egyetlen nap, ami nemcsak hogy a kempingbe érkezett, de innen is indult. És hogy még jobb legyen a helyzet, a tavalyi év útvonalával itt volt tapasztalható a legnagyobb átfedés, így félig bekómázva is probléma nélkül beugrottak dolgok.

 

A harmadik nap szépen összerázódott a csapat, így gyakorlatilag végig együtt haladt a hatos boly, amelynek tagjai mindhárom túrán a maxi távot teljesítették (hogy a harmadik napot is, ezt még akkor csak sejtettük). Anna, Bálint, Rudi, neverferi és régészlány társaságában vágtunk neki az 1-es út melletti járdán az útnak. Elbúcsúztunk Brassótól egy idõre, a város szélét jelzõ szép táblánál. Bálint örömmel nyugtázta, hogy épp akkor haladt el mellettünk egy román magánvasút sárga szerelvénye. A már korábban megénekelt leágazásnál (amit szép tábla is jelez) kanyarodtunk le balra és a patak mentén hosszantoltunk egy murvás úton, rövidesen erdõbe érve. A zúgó patak, a hûs reggeli levegõ felrázott kissé kómás állapotomból. Ezúttal nem néztem meg a patak túloldalát egy leágazásnál, ahogy tavaly sikerült… Némi hullámvasúttal értük el a Hétlétra (helyesen fordítva: Hétlépcsõ) vízesés bejáratát, ahol Józsiék pontõrködtek.

 

Kisebb szerelvényigazítást követõen Rudiék már egybõl nekivágtak a létrának, aztán én is nekiindultam. A piros létrák némelyike hosszabb, némelyike kissé rövidebb volt, ezek közül legalább kettõ vezetett közvetlenül a morajlóan lezubogó víztömeg mellett. A Rám-szakadék és a Holdvilág-árok béli Meteor-létra egyaránt megelevenedett, kissé grandiózusabb kivitelben. Mivel óvatosan haladtam, Rudiék jócskán elém kerültek, így amint kiértem a létrás szurdokból, magam elõtt már senkit sem láttam. Az ezt követõ részt magamban egy „végtelenített Istállóskõ-mászásnak” neveztem el. Rövid távon igen sok szintet szed össze itt az emberfia, eleinte a patakot követve, köveken ugrálva, majd a köveken felbalettozva, a ráadás szerpentinnel érhetünk ki az erdõbõl, egyenesen az EKE ház tisztására.

 

Nem siettem túlságosan, tudván, hogy ez a nap mindösszesen két komoly emelkedõbõl áll csupán, melyek közül az elsõ már gyakorlatilag le is lett tudva. A háznál még sikerült integetni Rudiéknak, akik épp akkor indultak fel a Nagy-kõ-havas csúcsára. Régészlánynak, aki idõközben utólért, azt javasoltam, hogy a közeli forrás vizébõl mindenképpen vételezzünk, mivel a legközelebbi ilyen lehetõség csak az etetõponton lesz esedékes, ami bizony több órányi járásra található még onnan. Az igazi hûs víz nagyon jólesett, felfrissülve indulhattunk tovább. Szerencsére továbbra is ismerõs volt az út, így a ritkás jelek ellenére is magabiztosan haladtunk felfelé. Az erdõbõl kiérve nagyobb köveken ugráltunk fel, miközben utunkat mindkét oldalról óriási mészkõsziklák szegélyezték. A Nap éppen jó irányból sütött, a sziklák fehérsége szinte vakított.

 

Felértünk a piros csík és P+ elágazásához, innét apróbb hullámvasutazással jutottunk el a tényleges csúcsig, ahol már messzirõl kivehetõ volt Zöldfülû, valamint az addig odaért teljes mezõny. Zöldfülû a már megszokott „rendezõi székébõl” osztotta a bélyegzést illetve a szolgáltatásokat. A látvány csodálatosnak bizonyult ebben az ideális idõjárásban: szinte teljes Brassó kivehetõ volt, mellette a Keresztény-havas tömbje, dél felé a Bucsecs, elõtte pedig Predeal. Távolban a Fogarasi-havasok is hírt adtak magukról. Nem volt egyszerû otthagyni ezt az élményt, Bálint talán itt jegyezte meg, hogy nagyon megtetszett neki ez a vidék, különösen a Bucsecs, és igen valószínû, hogy visszatérõ vendég lesz ezen a túrán.

 

Régészlánnyal és Ferivel nekiindultunk a P+ lejtõjének, ami egy esztena felé vezetett, ezúttal egyetlen pásztorkutya sem került elõ. Az esztenánál vettünk egy balost és igen gyorsan vesztettük a szinteket. Szerencsére a terep nem volt annyira nedves, mint tavaly (amikor is minden éjjel ömlött az esõ), inkább a poros-morzsalékos talajjal gyûlt meg a bajunk. Már elõre jeleztem, hogy egy rétnél némi mocsárra és csalánra lehet számítani. Be is jött a dolog. Sikerült Rudiékat is beérni, mint kiderült, ennek az volt a prózai oka, hogy málnásra leltek. A K3 elágazásánál újabb balkanyart vettünk, ami sokkal enyhébb meredélyeket rejtett magában, mint a korábbi szakaszok, viszont még így is simán megállnák helyüket a Mátrában. Erõteljes hullámzással haladtunk a széles és jól járható szekérúton. Galád módon utunkat állta sok málna, ami tovább rontotta a várható teljesítési idõnket.

 

Bálint többször rákérdezett, hogy jófelé haladunk-e, itt még helyén volt az eszem. Egy enyhén emelkedõ rétnél hangosan megjegyeztem, hogy nagyjából itt kéne átbukni a gerincen és srégen balra letérni egy ösvényre, ami szekérútban folytatódik. Ahogy ezt kimondtam, már túl is haladtam az ominózus helyen. A folyamatos lejtés kellemesen esett, kivéve, amikor pár helyen oldalvölgyet metszettünk, ahol is földcsuszamlás miatt az út egy része „láthatatlanná vált”. Szegény Rudinak (és a térdének) nem igazán tetszett ez a rész. Bíztattuk is szegényt, hogy a várható díj átvételéhez majd lízingeljen egy tolókocsit :-D

 

Egy újabb esztenánál kellett irányt váltanunk, ahogy elõre is jeleztem a társaságnak. Ez olyannyira látványos hely volt, hogy a kutyákon kívül lovak is jelezték a pontos helyet. A lovak félelmetesebbnek bizonyultak a kutyákhoz képest. Akárcsak tavaly, idén is nagyjábóli iránytartással próbáltunk a „pályán maradni”. Csoffadt régi jelzések látszódtak helyenként. Egy árnyas helyen elõkerült a zsákomból egy nagy adag gumimaci, amit kíméletlenül letartóztatott a társaság. Ezután tehénkupacokat és teheneket kerülgettünk, majd Vinatti elsõ szalagjai tûntek fel, ahol is betértünk az erdõbe a körülkerített ház irányába, amelyet jobbról kerültünk.

 

Nyílt terepen, murvás panorámaúton vesztettük nagyon óvatosan a szinteket. .Eredetileg arról volt szó, hogy bár létezik egy új jelzés, ami levágja a tavalyi útvonalat, mégsem arra kéne menni, mivel Vinatti azt nem tudta már felmérni. Ezért ért meglepetésként a kihelyezett üzenet, miszerint az eredetileg kigondolt útvonalon veszélyes kutyák vannak, melyek miatt mégis az új levágós jelzést ajánlja (arra is szalagozott végül). Hol árnyas, hol nyílt terepen ereszkedtünk, egészen a Garcsin-völgyig, ahol a réten személyesen Vinatti várt bennünket mindenféle finom szolgáltatásokkal. Jó sokat idõztünk itt, részben mert tényleg jólesett, másrészt gyûjtöttük az erõt az általam már beharangozott S3 emelkedõjéhez.

 

Közben Vinatti elmesélte autós kalandjait, ahogy a szalagozás közben beragadt a sárba és órákba telt kivergõdnie. Közben faanyagokat is szerzett és mindenféle trükköt bevetett. Szerencséje, hogy a mezõny eleje, azaz mi nagyon lazára vettük a tempót, emiatt még így is bõven elõttünk tudta kinyitni a pontját. Eljött aztán a búcsú ideje, mentünk inkább tovább. Murvás enyhe lejtõ, majd hirtelen balos irányváltással enyhe emelkedõ. A hídnál felemlegettem a tavalyi élményünket, amikor az akkori fõrendezõ nem várt meg bennünket, hanem egy papírt hagyott maga után, hogy ha megérkeznénk oda, jelezzük felé telefonon. Idén is nagy meleg fogadott a S3 elõtti laza emelkedõn, ráadásul nem segített az sem, hogy sok helyi család ott piknikezett és grillezett. A mici illata inkább maradásra ingerelt, mitsem a S3 felé.

 

Utolsó erõgyûjtésül megálltunk a „Tinca-forrásnál”, ahol is tavaly Tinca teljes véletlenséggel ráakadt egy forrásra, melyet az akkori itiner nem igazán jelzett. Idén ez kötelezõ megállóhelyünk volt. A botokat józan megfontolásból eltettem a zsákba. Finom hûs vízzel felvértezve elértük a híres lekanyarodást és kiadtuk az ukázt: tempó nem számít, valamikor felérünk! Alig másfél km-en 675 m szint… Ebbõl az eleje egy réten vezet keresztül, ami nem lapos ugyan, de nem is brutálisan meredek. A tûzõ Nap volt a visszatartó erõ.

Ahogy beértünk az erdõbe, magunktól belassítottunk, érezhetõen nõtt a dõlésszög. Egyre jobban kellett a nyakunkat tekerni, hogy a következõ jelzést meglássuk. Porhanyós köves ösvény, csalánnal fûszerezve. Itt már szinte „állva legeltünk”. Ám ez még mind semmi! Jött az igazi feketeleves: négykézláb tudtunk csak elõrehaladni, sokszor kézi erõre is szükség volt, hogy a visszacsúszást meggátoljuk. Feri és Rudi sokszor saját kínjukban nevettek, haladni nem igazán tudtak. Néhol még fákba sem volt értelme kapaszkodni, mert az emberrel együtt csúsztak lefelé. Jött némi oldalazás, majd kegyetlen meredek szerpentin. Elérve a kövek lábát már tudtam, hogy nincs sok hátra. Pár helyen az út pontos nyomvonala nem volt egyértelmû, jelzéstõl jelzésig „haladtunk”. A legutolsó mászásnál balra feltekintve Bálintot láttuk egy szikla tetején, láthatóan már halálra unta magát. Nem is csoda, hiszen fél órát vert ránk ezen a másfél kilóméteren :-D

 

Az EKE háznál elõkerült a második energiabombám egy epres kókuszrúd képében, melynek leginkább Anna örült, a színkombináció kapcsán. Rövidke pihenõ után az utolsó apróbb hepehupa jött, ám elõbb a kék csíkot kellett hozzá megtalálni. Elsõ megérzésem és tavalyi emlékem nem igazán volt szimpatikus Bálint számára, mert nem Brassó felé indult. Aztán helyi erõket megkérdezve kiderült, hogy mégis az a jó út. Az is igaz, hogy a szamarak „eltorlaszolták” a kék csík valós leágazását a ház irányából. Némi csalános-lapuleveles réten gázoltunk át, majd jött egy kellemes ösvény a fenyvesben. Mielõtt nagyon örülni kezdtünk volna, a folytatás igazi hullámvasút képében következett. Igen rövid szakaszon brutál meredek lejtõk, majd meredek emelkedõk követték egymást. A keskeny ösvény, valamint a nehezen járható porhanyós/oldalazós út további „optikai csalódást” eredményezett az út nehézségét illetõen.

 

Közben megálltunk persze a jégbarlangnál, amit Bálint közelebbrõl szemügyre vett, mi azonban – részben lassabb tempónk okán – inkább továbbhaladtunk. Nagyon vártuk már a P3 leágazását, ami csak nehezen jött el. Ezután viszont teljes váratlansággal „megjavult” az út, majd kiérve az erdõbõl idilli látvány tárult szemünk elé, egy kvázi sípálya képében. Többen is pihentek errefelé, valamint siklóernyõsök repkedtek a levegõben. Gyors tempóval értük el a házat, ahol az ott lézengõ kutyákat kellett megszámolni és beikszelni az igazolófüzet hátulján. Ezután nem volt más hátra, mint hogy lesétáljunk a P3 jelzésen, a sípályával párhuzamosan. Egy darabig nem voltunk biztosak abban, hogy jó úton megyünk, de aztán meglett a jelzés, amin könnyedén szökelltünk lefelé.

 

Egyre szélesebb, sétaútnak is beillõ szekérúton haladva elhagytuk az erdõt, majd a sífelvonó alsó állomása mellett betonútra kanyarodtunk, ami egyenesen a kemping bejáratához vitt minket. A túra végére Rudi és Anna is kellõen bicegõssé vált, így a csoportos beérkezés gyalogosan történt. Nem siettük el a teljesítést, Józsiék már nagyon vártak bennünket, mert a célkaja felszolgálása után egybõl pattantak is be a kocsiba és indultak haza. A céllecsó pompásan esett, a hangulat is tetõfokára hágott. Kisebb pihenést követõen Vinatti kiállította számunkra a díjazásokat, megkaptuk az okleveleket, a kitûzõket, valamint a tavalyról már ismerõs plaketteket.

 


 

Minden értelemben nehezebb volt az idei brassói túra, ám a jó társaság, és nem utolsósorban a pompás idõjárás kompenzálta a nehézségeket. Furcsa érzés volt úgy lefeküdni, hogy másnap nem kelünk túlságosan korán, ekkor még nem igazán tudtam magam elengedni, és tudatára ébredni annak, hogy igen, teljesítettem a három napot.

 

Bálintot és néhány további sporttársat Vinatti kivitte a brassói állomásra, míg Rudiék másnap a Retyezátba indultak levezetésképpen, hogy ott is megmásszanak néhány 2500-as csúcsot. Mi Vinatti vezetésével kényelmesebb programokon vettünk részt.

 

Köszönet Vinattinak a fuvarért, az egész program megszervezéséért! A túra tavalyhoz képest klasszisokkal jobb volt, mind az útvonal, mind a szolgáltatások/ellenõrzõpontok, mind az itiner, mind a díjazás tekintetében.

 

Köszönet az „õrült csapatnak” (régészlány, Anna, Rudi, neverferi és Bálint) a társaságért!
 
 
NeverTúra éve: 20112011.08.31 18:09:18
megnéz Never összes beszámolója

A túra 3 napjáról,és más erdélyi túrákról képek itt:


 


https://picasaweb.google.com/108513834001992538965