Túrabeszámolók


Barangoló-Barlangoló gyalogos túraverseny és családi nap

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2011 2012 2013 2014 2015 2016
 Túra éve: 2011
kekdroidTúra éve: 20112011.08.30 14:16:48
megnéz kekdroid összes beszámolója

Barangoló-Barlangoló 24


Sok kanyar, néhány kurta egyenes, még több kanyar, szalagkorlát nejlonszalagból, erõs fék, Borsod Volán a répáshutai hánytatóssal, aztán elenged, emvékázéertés busz, ez már elõttünk marad. Balkanyar, díszkapu, jól jelzett kirándulóút, balra szanatórium, a fejemben a Metallica kezd játszani. Parkoló egy, hupli, parkoló kettõ: a várt tömeg helyett összesen 1, azaz egy darab gépjármû pihen széles koronájú tölgy tövében. Melléállunk, ne unatkozzék. Odasomfordálunk a komoly infrastruktúrával felvonuló rendezõk elé, hogy mi bizony nevezni szeretnénk. A nevünk már ott van a papírjukon, Kerek repkénnyel ketten az elõnevezõk ötven százalékát jelentjük. A másik ötven százalék még valószínûleg úton van. Benevezõdünk, szép, zöld itinerrel és helyben nyomtatott térképpel gazdagodunk: van útleírás, vannak táv- és szintadatok (tíz méteres pontossággal, bizony), van szintidõ, vannak ellenõrzõpontok, sõt, bónusz ellenõrzõpontok is. Mégsem teljesítménytúra, ezt nem is mondtam, hanem túraverseny, sosem mûveltem még hasonlót sem. Akkor lássuk, milyen ez, hét órakor illõ komolysággal elindulunk.


Rögtön a Vadaspark nyugati kerítése mellett sétálunk el, madárdal, majomrikácsolás teszi változatossá az utat. Némely fán fehér pötty alapon kék pötty jelzés bukkan fel szabályos idõközönként, megtanuljuk, hogy ez a Kék Majál út. A leírás szerint zárójelesen zöld sáv turistajelzés is van, a terepen a zárójel hiányzik, a zöld sáv viszont nem. Fiatal erdõben baktatunk, a viszonylag korai idõpont ellenére kezd erõsen meleg lenni. Megtörik az egyenes út, kerékpáros kötöz szalagot elõttünk: õ az egyik rendezõ, aki kék színû szalagokkal operál. Tájékoztat, hogy a környéken az amúgy jó állapotú jelzések megfogyatkoztak, így legyünk szívesek a szalagokat követni a szalagozókig, majd a szalagozókat a pontig, amennyiben még szalagozás közben lennének. S mi így cselekszünk. Apa és fiú helyez ki sárga szalagozást, az apa minket meglátva ellép és így elõttünk ér az ellenõrzõpontra: ez a hely a térképen az Ortás-rét nevet viseli, a leírás szerint a Föld-égés és a Tisza-rét szélén járunk. Ismét navigációs segítségben részesülünk: a réten, eddigi irányunkhoz képest tíz óránál egy szalagozott betérés visz a sárga sáv felé, amely nehezen követhetõ, mert ritka, viszont rendezõi engedéllyel mehetünk a vasúton is. Végigsétálunk a réten, a távolban párába csomagolt hegyek körvonalazzák a láthatárt. Nem tippelgetek, hogy mi merre van, bebújunk a zöld alagútba. Nem sokkal késõbb keresztezzük a menetrendben 331-es számmal szereplõ vasútvonalat, amelyen papírforma szerint egy vonatpár közlekedik, csak nyáron és csak 6-os napokon (vasutasul ez lehet a szombat) és csak a vasúti pálya helyreállítása után, tehát valószínûleg majd egy másik dimenzióban. Ennek megfelelõen a vasúti pályát nagy sûrûségben nõtte be mindenféle gyomnövény, követését két tizedmásodperc alatt elvetem. Szerencsére a jelzett út prímán járható, bár az elsõ bõ másfél kilométer valóban gyéren jelzett. Utána viszont szép, friss, ropogós sárga sávok kísérnek, egészen az Andó-kút feletti elágazásig (és késõbb is). Lebukdácsolunk a poros meredélyen, idilli kis pihenõhely fogad, melynek idillikusságán csak az elalgásodott tó foszöld színe ront. A forrás vize viszont bõséges és finom, a nálam lévõ fémbögre rendeltetésszerû használatára ingerel. Utolér KuJoMi és útitársa, László, innentõl egészen a Sajt-barlangig többé-kevésbé együtt megyünk. Repkény megcsodálja KuJoMi frottírhûtésû vizespalackjait, jó az ötlet.


Visszakapaszkodunk a meredek poroson, egészen a sárga sávig, amelyet tovább követünk, buja növényzettõl kísérten. Szép, hosszan ívelõ völgybõl kapaszkodunk ki, a végére csorog rólam az izzadság. Még az erdõben is dög meleg van, hiába mutat az óra nyolc valamennyit. Aszfaltutat találunk, felújítottat, bár ez nem sokat változtat a mi sebességünkön. Lászlóén igen, nagy tempóval elgyalogol. A sárga eltér jobbra, mi teszünk egy rövid kitérõt a Sajt-barlang felé, két ifjú leány õrzi a pontot, okosan nem a barlangnál, hanem a mûúton fölötte. Aláírást azonban csak akkor hajlandóak eszközölni a megfelelõ rovatba, ha elõtte lemászunk a barlang bejáratához és ott felírjuk a Bükk barlangjai címû túramozgalom igazoló kódját. Lemász, felír, barlangba lenéz, elborzad, visszamász. Eltrécselünk a pontõr lányokkal, közben KuJoMi és László balra el. Hatásszünet után követjük õket. Minket pedig Zoltán követ, az õ nevét az azóta levélben megkapott eredménylistából tudom. Nem sokkal késõbb meg is elõz, õ a harmadik és egyben az utolsó résztvevõ, akivel ma találkozunk. Visszakotródunk a sárga sávra, folytatódik az emelkedõ, szelíden, mondhatni, lazán. Hirtelen egy ház körvonalazódik elõttünk a rengetegben, a krónikák és az itiner szerint a Nyulászi erdészházhoz érkeztünk. Udvarán emlékmû, bányász vadászok (nem bányászra vadászók!) emelték elhunyt társaik emlékére. Újra mûút vár, ez most piros sávval jelzett. Eloldalgunk rajta egy kicsit, aztán ismét nagyon széles, nagyon kijárt erdészeti feltáróút következik. Irtásfoltnál bambulunk a kilátásra, valahol itt kell lennie a Válint-keresztnek. Tovafõlünk az erdõben. Megérkezünk egy szabályos, Miskolc-környéki zománctáblával jelzett elágazáshoz, szóló pontõr sráctól kapunk egyesületi bélyegzést. A Szamentu-barlang kis kitérõvel elérhetõ lenne, szégyen-gyalázat, most kihagyjuk.


Irány a Magos-kõ. Keresztezzük az éledezõ forgalmú bánkúti országutat, nagyértékû személyautó rongyol bele mögöttünk a kanyarba, szerencséjére egy darabban jön ki belõle. Magas bükkösben sétálunk ki a hegytetõre, félelmetes-szép panoráma fogad. Jobbra, nyugaton a Bükk-fennsík tornyosul fölénk, fehér golyóbisként virít ide a bánkúti radar kupolája. Alattunk és kelet felé párás fényárban a Garadna-völgy húzódik, velünk szemközt megint a fennsík, utak szabdalják az erdõt, ahogy kanyarognak fölfelé a hegyoldalban. Lenyûgözõ látvány. Ellenõrzésképpen itt is kódot kell írni, fehér háromszögben zöld betû-szám kombinációt, lásd még: Bükk szirtjei. Visszaoldalgunk a sárga sávra, útra dõlt fák visznek némi változatosságot a túrába. Átbukdácsolunk. A Sólyom-kút környéke kissé kuszább lett legutóbbi ittjártunk óta, cserébe a forrásból vékony sugárban folyik a hideg víz. Megint kihasználjuk a természetes vízvételi lehetõséget. Odébb újra elérjük azt az elágazást, ahol ma már váltottunk sárga sávról piros sávra, most megint ugyanezt tesszük, csak a sárga másik irányából váltunk a piros másik irányára. Szembemegyünk a Bánkút felé igyekvõ autós kirándulókkal, legtöbbjük széles ívben kikerül, a maradék meg kevésbé szélesben. Betérünk Csókás felé, elhagyva az aszfaltot és rövidesen a piros sávot is. Piros kereszt a követendõ jelzés, a csókási pihenõtõl szalagok vezetnek a nagy változatossággal Csókási-barlangnak nevezett mélyedéshez. Pár méterre délre a Csókás-forrást lenne alkalmunk megcsodálni. A pihenõnél egy esõház és három komolyabb építmény fogad, egy kõ- és két faház. A miheztartás végett a kõház falán tábla hirdeti, hogy az a fõépület, mind a húsz négyzetméterével. Lekapaszkodunk a barlanghoz – mélynek látszó sziklahasadék –, ismét kódot írunk, majd visszakapaszkodunk a szalagozás mentén. Enyhén lejtõ úton trappolunk tovább, a leírás szerint ezerkétszázkilencven métert. Itt találjuk az Udvar-kõi-barlangot, másképpen Dante poklát és a hetedik ellenõrzõpontot. Lelkes család õrzi a kódot, nyuszis bélyegzõt kapunk, szigorúan a kód felírása után. Letekintünk a pokolba, majd elhagyjuk a helyszínt: a tájékoztatás szerint eddig mi vagyunk az ötödik és a hatodik errejáró túrázók, vagyis, bocsánat, versenyzõk, a három hosszútávos mellett egy középtávos résztvevõ fordult már meg náluk.


Visszasétálunk a fõútvonalra, megcsodálva a barlanghoz vezetõ, újnak tûnõ tömör omega-jelzéseket, amelyek így inkább a Kéktúráról ismerõs bélyegzõhely-jelzésekre hasonlítanak. Fiatal tölgyes, majd gyér fenyves következik. Aztán útelágazáshoz érkezünk, a zöld sávra csatlakozunk rá vagy száz méter erejéig. Onnan meredek lejtõ vezet a Forrás-völgy felé, leírásunk plusz pontért kitérõt javasol a Felsõ-forrási-barlang felé. Az elágazás felismerhetõ, beverekedjük magunkat az eleinte eléggé benõtt csapásra, elsõ körben sikerül egy kisebb hasadékot megtalálni, majd rájönni, hogy ez nem az a barlang. Továbbmegyünk, a keresett üreg jóval nagyobb és feltûnõbb. Felvéssük a kódot, majd visszaporoszkálunk az ösvényre. A követendõ lejtõ, minõ meglepetés, poros és meredek. Aljában kitérõ tehetõ a Felsõ-forráshoz, ez ugyan nincs benne a leírásban, mégis megtesszük: fürdés, ivás a fakultatív program lényege, Repkény sapkát is mos. A völgyben vezetõ út járását eleinte ismét kidõlt facsoportok teszik trükkösebbé, odébb tereplépcsõsor kíséri a zuhogót. Az út jártabbá, könnyebbé szélesedik, ahogy tovább vezet a Forrás-völgyön. Elérjük a Büdös-pesthez vezetõ elágazást, Zoltán épp a (poros, meredek) lejtõn érkezik szembõl. Tájékoztató táblánál kanyarodik fel az ösvény a barlang felé, a tábláról magyar és angol nyelven is áttekintést kapunk a Büdös-pest geológiájáról. Maga a barlang olyan, amilyennek tíz kisiskolásból kilenc lerajzolna egy barlangot: nagy, sötét, széles bejáratú. Kellemes, hûvös levegõ árad belõle, szinte kár otthagyni. Lelejtünk a völgyben vezetõ útra, nem sokkal odébb a Kecske-lyukhoz tehetõ rövidke bónusz kitérõ, ám hiába keresgélünk, a kódját nem sikerül megtalálni. A barlangot legalább megszemléljük, egészen másfél méterre be is merek menni. Tovairamodunk a következõ pont, a Király-kúti-sziklaüreg felé. Oldalt kissé nehezen megközelíthetõ keret árválkodik, valaha tájékoztató táblát tartalmazhatott. Megérkezünk a Király-kúthoz, házak állnak egy réten, szépen foglalt forrásból csorog a víz, vízmû épülete ácsorog bekerítve az út szélén. Továbbá felbukkan Zoltán, aki sehol sem találja az ellenõrzõhelyként kijelölt objektumot. Beszállunk a keresésbe, felkapaszkodunk a hegyoldalba, megkerüljük a vízmû kerítését, ide nézünk, oda nézünk, de barlangra nem lelünk. Elolvassuk újra és újra a leírást: „tanösvény tábla mellett felmegyünk”. Ezt azonban hiába cselekedjük meg újra és újra, a Király-kút melletti tanösvény-táblánál semmit nem találunk, ami csak közelítõleg is hasonlítana egy sziklaüregre. (Fontos tudnivaló lehet, hogy a Király-kúti-sziklaüreg a térképen nem szerepel, annyira hülyék azért nem vagyunk, hogy térkép alapján ne találnánk meg. =)) Végsõ mentsvárként a rendezõséghez fordulunk telefonos segítségért: kiderül, hogy nem a megfelelõ tábla mellett keresgélünk, egy táblányit vissza kell menni a völgyben. Így is teszünk, a sziklaüregnél azóta érkezett diákcsoport tart felfedezõutat, s rádöbbenünk, hogy a méltatlanul mellõzött, tábla nélküli táblakeretnél kellett volna felmenni az útról is látható üreghez. Megleljük a kódot, felírjuk, folytatódhat a túra.


Nyílt szakaszra érkezünk, hirtelen borzasztó meleg kezd lenni, vágyakozva nézek vissza a hûs erdõre. Magasfeszültségû távvezetékek alatt sétálunk át, ez az egykori Chinoin betápja, a gyógyszergyár üzemelni látszik, multicég jelvénye virít a falon. Kisétálunk a buszfordulóhoz, keresztezzük a kisvasút füves pályáját. Forró aszfalton sétálunk le a lillafüredi országúthoz, a buszmegállóból László int felénk, már jó régen célba érhettek. A fõutat nem sokáig kell követni, a jelzés ragaszkodik a Szinva partjához, a túloldalon, a magas töltésen vonat robog Garadna felé, sajnos, fotózásra alkalmatlan a helyszín. Átsétálunk az 1-es busz végállomásán, kocsmaközeli villanyoszlopon virít az utolsó ellenõrzõpont megfejtése. A reggel megismert aszfaltcsíkon kell visszatérni a célba, rengeteg ember özönlik szembõl, zömmel kisgyerekesek. Elsétálunk a szanatórium mellett, odébb a Majál-úthálózat iránytáblái virítanak, továbbá egy ismertetõ az úthálózatról. Derék. Megérkezünk a célba, megkapjuk a díjazást: kitûzõt, emléklapot. Van szolgáltatás is, szörp és zsíroskenyér formájában, mindkettõ komoly érdeklõdést vált ki a környéken élõ darázsállományból, az ellátás elõkészítésével foglalatoskodó kislányok komoly harcot vívnak velük. Eltársalgunk a rendezõkkel, elmondjuk, hogy mi a természetjárás nem-annyira-versenyzõs mûfajából érkezünk, õk pedig mesélnek az inkább-versenyzõs mûfajról. Megtudjuk a résztvevõk számát, kevés résztvevõ (24 km – 18 fõ; 16 km – 5 fõ; 8 km – 8 fõ) jött el, remélhetõleg jövõre többen lesznek. Elbúcsúzunk a lelkes célszemélyzettõl, meglátogatjuk a szomszédos mûintézményt, Repkény jégkrémet óhajt, én kávéra ácsingózom. Bejégkrémezve, bekávézva vágunk neki a hazaútnak, a hegyi úton rengeteg a motoros és a kerékpáros, nem sietünk, kényelmesen-óvatosan hazautazunk. Köszönöm a túrát a Bükki Fiatalok TE-nek, valamint a társaságot Kerek repkénynek, KuJoMi-nak és Lászlónak.


-Kékdroid-


Képek