Túrabeszámolók


Karácsonyi Dolina

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2011 2012 2013 2014 2015 2016 2016 2017
 Túra éve: 2014
ToteszTúra éve: 20142014.12.26 21:11:50
megnéz Totesz összes beszámolója
A meseszép Dolina-völgyben rendezik Karácsonykor az egyik legkellemesebb teljesítménytúrát Magyarországon, amit ezentúl nem szeretnék kihagyni.



 
 
 
 Túra éve: 2012
toprongyTúra éve: 20122012.12.27 11:32:16
megnéz toprongy összes beszámolója

Nagykarácsony 33

avagy az év leghangulatosabb dagonyázása


Azt mondták, déltõl esõ várható, így 8-kor rajtoltunk. Jó bõven ráhagytunk az odaútra, mondván, hogy ilyen ködben, esetleg fagyos úton nem lehet gyorsan haladni. Szóval, rajt: 08:00. A rajtnál mindenki kap almát, és aki kér, az pálinkát is (mi speciel kihagyjuk). Bár elõre kellett nevezni, a nem elõnevezett túratársunk is elindulhat.


Az útvonal nagy része tavalyról más ismerõs, igaz, akkor a 22-n voltunk. Rövid úton ki Albertirsa hóval fedett külterületérõl, majd hosszasabb caplatás a Bicskei úton, amelyhez a túra során még többször lesz szerecsénk, és amely a neve ellenére csak nagyjából aszfaltos, és gépkocsik egyáltalán nem járnak rajta. Lefordulunk a Bicskei útról, következik túránk (szerintem) leghangulatosabb szakasza: élesen balra bedzsalunk a susnyásba, meredek lejtés után árkon-bokron haladunk az erdõ lágy ölén, úttalan utakon. Alacsony túrázók itt elõnyben. Kisvártatva feltûnnek az út mentén azok a kissé romos, kissé instabil, és igen érdekes formatervezésû vadászlesek, amelyeket már tavaly is megcsodáltunk.


Komoly elõny a tavalyi évhez képest az enyhébb idõjárás. No csapadék (egyelõre), no jég, elenyészõ mértékû sár helyenként (egyelõre). Elsõ pont egy jobb kanyarban: bélyegzõ lóg egy fáról, aranyos karácsonyi és egyéb mintákat kapunk minden ponton, fenyõ, fagyöngy, hóvirág, gomba, ilyesmi.


Kisvártatva leválunk a 22-esekrõl, és 3 pontnyit új utakon haladunk: ez az a kurfli, amelyet csak a 33-as táv jár be. Az itiner a lelkünre köti, hogy a lokális maximumon csodáljuk meg a tájat, mi meg is próbáljuk, de csak a sûrû ködöt sikerül megcsodálnunk, meg pár fát, amelyek nincsenek messzebb 5 méternél. Ismét keresztezzük a Bicskei utat, hegyeken és völgyeken, dombokon és szántók mellett csalinkázunk. A köd apránként felszáll, így utólag mégis csak megcsodáljuk az Alföld peremének a horizontig nyújtózó lankáit. Miután a 22-esektõl leváltunk, a túrázók is elfogynak körülöttünk: három fõs kis csapatunk csak elvétve találkozik egy-két túratárssal.


Az 4. ponton apróbb kellemetlenség: a festékpárnának le van törve a teteje, a férjem belenyúl. Az egész keze zöld lesz, ettõl az itinerek is. Jön a haverunk, hogy majd õ pecsétel, õ is belenyúl, olyan lesz a keze meg az itiner. Na, majd én: átveszem a 3 tiszta zöld itinert, ettõl zöld lesz a fél kezem, de legalább a festékpárnába nem nyúlok bele, és végül sikeresen pecsételek. A tetõ egyébként a vadles oldalára van betûzve, amelyrõl a bélyegzõ lóg, gondolom, valaki véletlenül letörte.


5. pont: kajapont No. 1. Nagyon finom GYÜMÖLCSteát és vaníliás karikát, csokis nápolyit fogyaszthatunk korlátlan mennyiségben, mert már állítólag nem sokan vannak mögöttünk. Narancs- és citromhéjdarabok úszkálnak bõségesen a forró teában, amely megítélésem szerint erdeigyümölcs. Utána le egy hangulatos szurdokba, az erdõ lágy ölén való haladás után újdonságot konstatálunk a tavalyi évhez képest: szerintünk legalábbis a Dolina-völgy bejáratát jelzõ szép fakapu tavaly még nem volt meg. A 6. pont megint pecsételés, a 7. pedig a fõ-kajapont: tábortûznél nyársak, kolbászt, húst, vöröshagymát, szalonnát süthet mindenki kedvére. Van tea és (ízlés szerint) pálinka is. Mi maradunk a teánál, 2 nyársnyi kaját is sütünk.


Közben elered a beígért esõ (jogos, már elmúlt dél), így hamarosan nekivágunk a hátralevõ 6,4 km-nek. Ezt röviden és tömören úgy jellemezhetném: sár, dagonya, szemerkélõ esõ (nem vészes), még nagyobb sár, még nagyobb dagonya. A talajviszonyok erõsen leromlanak, bár a csapadékmennyiség csekély, az esõkabátok nem kerülnek elõ.


Azért csak megtesszük valahogy azt a maradék 6 és fél km-t. Végén a tavalyról jól ismert gyurgyalagos és a rekultivált szemétlerakó; ezek mellett az út már gyakorlatilag járhatatlan, komplett sárfolyam. Szerencsére az út melletti csalitosban már kialakítottak az elõzõ túratársak egy kis ösvényt, ezen jól lehet haladni.


A szemétlerakó után nem sokkal elérjük Albertirsa szélsõ házait, és pár 100 m-en belül visszaérünk a rajt/célba. Nagyon szép oklevelet és egyedi, kézzel festett karácsonyi díszt kapunk. (Karácsonyfadísznek szerintem nagy, de lakásdísznek jópofa.) Végszóra indulunk haza, mert alig pár perccel azután, hogy beülünk az autóba, az esõ bekeményít. 3:55-re értünk célba, mínusz a kajálás, mert a két ellátóponton, fõleg a másodikon azért elidõztünk egy darabig.


Kiváló túra, köszönjük! Jövõre is jövünk. Semmi negatívumot nem tudnék kiemelni, legfeljebb a sarat a vége felé, de arról meg a szervezõk nem tehetnek. (Ez sem igazán negatívum, legalább volt valami kihívás a dologban.) Remek túra, ajánlom mindenkinek!

 
 
olsenTúra éve: 20122012.12.27 06:30:45
megnéz olsen összes beszámolója

szia emberek,a Dolina..


Nahát.Akkor.Szóval.Igen.Azaz.


Több barátom szóvátette,hogy az írásom nem felel meg stilisztikai szempontoknak,és nem tudom õket felülbírálni,nincs kétharmadom sem,ezért változtatok.Megoldást jelentene a túrázó gondolatmenetének változtatása,ez a nehezebb,ugyanis ezen barátaim túlnyomó része inkább fizikai képességeivel tündököl a Kárpát medence egén.Nagybetûket és pontokat is fogok  használni,persze ettõl még a beszámoló az itiner helyett csak sok-sok jóindulattal lesz használható.Amit ennek a túrának a történelmérõl tudni kell,már második rendezés,és még mindig itt vagyok,vagyunk,mert karácsony másnapja teljesítménytúrákban szegény,és a rendezõt még mindig kedveljük,elsõsorban az almájáért,bár igyekszik a szállítás-tárolás költségeit csökkenteni,ezért bepárol gyümölcsöket,például a törkölyt is,sikerrel,mint több tesztelõ-bíráló túratársam megjegyezte.És.Mindenekutána.Nosza.


A reggel Albertirsán is reggel,a rajtnál folyadékot lehet fölvenni,vega menü van,a pálesz teljesen húsmentes.Igen sok az unalomig ismert arc,bizonyosan õk is ezt gondolják rólam.Lesmárolok néhány idõsebb hölgyet karácsony ürügyén,és átadok egy kisebb összeget a rendezõt képviselõ szakállas egyednek,aki szó nélkül elteszi,ez Magyarország,ezért vagyunk Európában.Persze,vannak,akik szerint ebben a földrajzi elhelyezkedésnek is van némi szerepe,de a kákán is csomót keresõk nem számítanak,elindulunk inkább,fogunk itt vitatkozni ennyi pénzért?Még meg is verhetnek a helyi lakosok,a kutyák mindenesetre idegesen csaholnak,igyekszünk kihúzni a faluból.A senior hölgy tép elõttünk,alföldön nagyon él,oda is maradunk,megszívlelve az itinert,nem rohanunk,a beigli is nyom belülrõl,ezért vagyunk itt.Szélkerék jobbról,áll a vitorlája,ezért a légmozgást alacsony értékûre becsüljük,szinte nulla,nem számottevõ.Hit et nunc mi számítunk és a köd is oszlik,kél a nap a felhõk fölött.A legtöbben gyalog vagyunk,sõt mindenki,bakkancs van és túrabot,imitt-amott hólepel maradék,a lomb a fákon kevés,tehát nem örökzöldek.Kék bogyókat szüretelünk és tömjük az arcunkba,kék a kökény,recece.És csipkebogyó is elõadja magát,narancssárga,de politikamentesnek tûnik,érett,hecsedli alapanyag is lehetne,de nem lesz.A táj fölfelében szegény,de ez nem baj,mindenki tartja a szolid tempót,gyönge ötöt számol az elektronika,beszélgetünk és fogyasztjuk a bokor mellett a távot is.Benne vagyunk – no nem a cégkódexben – hanem a délelõttben és a sok völgyekben,a társaság fiatalokkal gyarapodik,új arcot mi is hoztunk,vagyis jött velünk,régi fiatalokat érünk utol,Torinó és Zsolt,nincs velük sem lány,sem asszony,ritka pillanatok,édes kettesben andalogtak,míg rájuk nem találtunk és meg nem mentettük õket a magánytól és a békés,csöndes andalgástól.Már sokfõs a banda,számolok,matektagozatos voltam,a vadvíz fogyasztása és az évek elõrehaladása során ez egyre kevésbé vehetõ észre,szerencsére sokeszû kisegít,mint oly gyakran eddig is.Pont van,Mari fõzi a teát,aranyosak,és nincs velük pasas.Misu ér utól,régi cimbora,mûanyagból van egy ideje,orvosok tették bele,csatlakozik.Feltûnik a Dolina bejáratát jelzõ kapu,innen már csak néhány ugrás a Golyófogó,ahol,mint tavaly is,fiesta van,és nyársak és szakállak,Janó is elõadódik,nõjével,Péter is oldalbordával és csemetével,hát aki még ilyenkor sem tud elszabadulni a láncról,annak aranyból van,és csupa éhes ember,nincs,aki vadvízzel jelig lenne töltve,pedig szabad préda a párlatok is.Táplálkozunk,és tabló készül,akár az eddigi összes téli Dolináról,aztán összeterelem a leningrádi csoportot és sárdagasztás következik,tele hassal.Jenõ még szaloncukorral nyomul,elvesszük tõle,és elõreküldjük,és itt a Gyurgyalagos,most csak az üres lukak a falban,nem bírták a pénzügyminisztert,kimentek.Okosabb emberek inkább az évszakváltódást jelölik meg kiváltó oknak,de mint föntebb megjegyeztem,ezek nem számítanak.Vissza van még a falu,és cseperészés van esõileg,de nem tud ez sem tönkretenni egy ilyen napot.Jó,sõt JÓ volt,köszönjük,Misu..


 
 
 Túra éve: 2011
kaleditTúra éve: 20112012.01.04 21:36:23
megnéz kaledit összes beszámolója

Nagykarácsony 33


„Sétálunk, sétálunk, erdõt-mezõt bejárunk, dimbet-dombot megmászunk,

mikor aztán elfáradunk, a tûz mellett lecsücsülünk, csüccs!”


Az útleírás elolvasása, majd a Tonnakilométerrel történõ e-mailváltás után biztosan éreztem, hogy ez a túra más lesz, mint az általában megszokottak. Aztán túlélem az ünnepi õrületet (nagytakarítás, ipari mennyiségû töltött káposzta, sajtos pogácsa és lekváros/mákos/diós hókifli legyártása, csomagolás, fadíszítés, vendégfogadás, ajándékozás…) és már itt is karácsony másnapja, velem meg száguld a reggeli sebesvonat Albertirsa felé.

Könnyû kis bemelegítõ séta a fürdõvel szemközti tisztásig, ahol sikeresen kipipálódik a nevem a listán, megkapom az útleírást, a mai gyümölcsnapot megalapozandó megiszom egy pohárka almapálinkát, ismerõsöknek köszönök és elindulok a sárga napocskás szekérúton a mára tervezett kényelmes sétatempóban.

Aztán a földút aszfaltozottra vált, nézelõdök, elhaladok egy szélkerék mellett, a gyorsabbak meg elhaladnak mellettem, közben cikáznak a fejemben a gondolatok és hirtelen azt veszem észre, hogy minden elõttem haladó túratárs eltûnt. A rejtély gyorsan megoldódik, mikor észreveszem a szalagokat egy visszafordító földút kezdeténél. Rövidesen újabb szalagok terelnek be egy kis erdei csapásra. Tetszik a bújócska, figyelni kell a szalagokat, mert nélkülük biztosan nem találnám meg a helyes utat, de mire igazán élvezni kezdem, már vége is: szélesebb földútra érek ki és már látom is az 1. EP-t. Sorban állás, pecsét begyûjtése, majd jobbra el.

A következõ szakaszon aztán szájtátva bámulom a magaslesek legkülönfélébb változatait. Mintha csak egy szabadtéri kiállításon lennék: van itt hagyományos, fából ácsolt, élõfa tetejére rögzített, zöldre festett és málladozó, de a legfeltûnõbb egy fémbõl készült, teniszbírók emelvényére emlékeztetõ darab. Közben megérkezem a 2. EP-hez, aminél ügyetlenkedem egy keveset, így a papír mellett a kezemre is jócskán kerül a zöld tintából. Az útelágazásnál (mivel éppen valóban nincs semmi sürgõs elintéznivalóm Káván) szófogadóan követem a szalagozást. Vadetetõ mellett haladok el, majd a Hársas-völgyben lépkedek, és hûen követem továbbra is a szalagokat.

Újabb bélyegzés, ezúttal a 3. EP-n, és megint egy szép kis erdõben találom magam. Az út a lábam alatt néhol havas, néhol csak enyhén nedves avarral fedett. Az egyre keskenyedõ ösvény végén „kis kalandok árán” jutok ki a szántóra, bár nem tudom Tonnakilométer a leírás megszerkesztésekor honnan tudhatta, hogy bogáncsba nyúlok, amitõl a kötött kesztyûbe bújtatott kezeimmel nem egyszerû a megválás.

Annyira lefoglal a bogáncstalanítás bonyolult mûvelete (idõbe telik, míg rájövök, hogy talán kesztyû nélkül könnyebb lenne), hogy közben már ki is érek a Bicskei-útra. Egyszerre csak jobbról csörtetõ hangokat hallok, aztán meglátom az okozóit is, két szépséges õz személyében. Hosszan figyelem õket, majd megint egy szép erdei úton találom magam, aminek végén ott vár a 4. EP. Az útleírás idáig hiba nélkül elhozott, így továbbra is hiszek neki és a felfestetlen K jelzés mentén kanyargok vissza újra a Bicskei-útig.

Egy-két-három-négy… és már az 5. EP-nél igazítok útba néhány futót, majd követve õket én is újabb szépséges erdei szakaszon találom magam. Erdõ-mezõ lakóinak lábnyomait látom magam körül, egyre jobban tetszik ez a túra!

A 6. EP-t egy magaslesnél találom, aztán nem sokkal késõbb újabb erdõrészben gyalogolok, zöld tölgyfalevéllel jelzett fák mentén, aztán egy kökénybokrok között futó kis csapáson haladok át. Némelyiken ott kéklik még az idei termés, jól megtermett, dércsípte bogyók képében. Eszegetek is belõle rendesen, legalább kétmaréknyit eltûntetek, miközben kiérek egy szélesebb útra, ami már a Golyófogó-völgyet jelzi.

A 7. EP-t meg az orrom, mert ahogyan közeledem a pihenõhöz, úgy lesz egyre erõsebben érezhetõ a sütögetéssel együtt járó finom illat. Ismerõs arcok a tûz körül, ki ezt sütöget, ki azt. A hangulat jó, láthatólag senkit sem zavar a várakozás a díjazásra, merthogy azt is itt kapjuk meg. Bár ma ugye csak gyümölcsöt fogyasztok (igaz azt mindenféle formában – nyersen, sütve, pálinkának kifõzve), én sem sietek innen tovább. Beszélgetek, melegszem a tûznél és nagyon jól érzem magam.

De ugye a vonat nem vár, így mégiscsak elindulok. Legyûröm az emelkedõt, megtekintem a gyurgyalag-telepet, majd a reggelrõl már jól ismert úton visszasétálok az állomásra, ahol még levezetésképpen túraszakmai beszélgetést folytatok, míg meg nem érkezik a vonatom.

Nagyon jó volt ez a nap, köszönet az élményekért Tonnakilométernek! Részemrõl bevésõdött a dátum és a helyszín a 2012-es túranaptárba is!

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20112011.12.29 14:35:56
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

Ahogyan én láttam…, avagy rendezõi beszámoló a Karácsonyi Dolina túráról



Az elmúlt néhány évben közel száz teljesítménytúrán vettem részt és rengeteg pozitív élményben volt részem. Szöget ütött a fejembe, hogy a teljesítmény-túrázásnak köszönhetõen, mennyi érdekes helyre eljutottam, mennyi szép dolgot láttam, ahová korábban eszembe sem jutott volna elutazni.


Fizikailag elfáradva, de szellemileg feltöltõdve, lelkileg megtisztulva térek haza a túrákról. Az emlékek munícióul szolgálnak a szorgos hétköznapokra, s a tervezgetés és a felkészülés a következõ eseményre szintén jó érzéssel töltenek el.


A túrarendezõk tudják, hogy milyen nagy mennyiségû munka van egy-egy rendezvény megszervezése mögött. Igazságtalannak éreztem, hogy én csak profitálok a mások által szervezett túrákból, élvezem azok elõnyeit, míg mások szabad idejüket és anyagi erõforrásaikat nem kímélve a lelküket is beleadják egy-egy rendezvény lebonyolításába.


Így született meg szeptemberben a „Lesvadászat” tájékozódási teljesítménytúra. Soha túrát még nem szerveztem, s nem is tudtam, hogy valójában mire vállalkozok. A túra közben és után sok impresszió ért. Negatívak és pozitívak, jogosak és igazságtalanok egyaránt. A túra estéjén azt mondtam soha többé, másnap már az volt a véleményem, hogy talán egyszer, s egy hét múlva már biztosan tudtam, hogy lesz folytatás!


Elég sokszor túrázunk együtt Plecs túratárssal, aki említette, hogy Szlovákiában simán megél egymás mellett 3-4 karácsonyi teljesítménytúra is, nálunk meg ilyenkor megy az általános punnyadás. Vajon lenne olyan aki hajlandó karácsonykor bakancsot húzni? Abban maradtunk Plecs-csel, ha nem jön el senki, mi akkor is kimegyünk a Dolinába, s túrázunk egyet. Utána sütögetünk egy jót. Kedveljük egymás társaságát és szinte semmibe sem kerül. Miért ne?


Aztán beindultak a fogaskerekek. Megalkottam egy koncepciót, s megrajzoltam egy számomra szimpatikus útvonalat. Összetákoltam a túra honlapját, s elküldtem a túrakiírást efemm-nek, aki még aznap feltette ide a honlapra. Örültem is neki, de kicsit meg is ijedtem. Most már nincs visszaút!


Az elsõ perctõl fogva szükségét láttam, hogy elõnevezéssel lehessen indulni a túrán. Két okból is. Egyrészt elsõ rendezésû túraként halvány fogalmam sem volt mennyien fognak eljönni. Az sem lett volna szerencsés, ha készülök mondjuk x személy részére, s eljön 2x túrázó, mert akkor nem jut mindenkinek ellátmány, ami egy pillanat elveheti az ember kedvét, bármilyen jól is érezte magát a gyaloglaton. Karácsony másnapján hova szaladjak további 10 kg kolbászért, szalonnáért? S persze az én kedvem meg akkor ment volna el, ha x/2 túrázó jön csak el. Mert az utóbbi esetben a családom költségvetése látta volna súlyos kárát. A sodrófának sok dolga lett volna a kobakomon.


A másik ok, ami az elõnevezés mellett szólt, hogy nem akartam senkit bevonni a rendezésbe. Az rendben van, hogy én feláldozom az ünnepeket a passziómért, de másokat „munkára fogni” Karácsonykor? Az elõnevezésnek köszönhetõen az elõkészítõ munkák döntõ többségét meg is tudtam oldani a megelõzõ napokban egyedül.


Megmondom õszintén, kezdetben nem nagyon hittem a sikerben. Aztán elkezdtek szállingózni a nevezések. Eleinte naponta 1-2, késõbb több, de olyan is volt, hogy napokig egyetlen nevezés sem érkezett az e-mail címemre. Kicsit el is keseredtem, de Plecs vígasztalt, hogy higgyem el, lesznek legalább 200-an a túrán. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog összejönni, s így meglehetõsen sportszerûtlenül még fogadást is ajánlottam barátomnak. Ha lesz legalább 200 nevezõ a seprûk (mármint õ és Buba) füstölt lazacos szendvicset kapnak a célban. (Annyi hozzátartozik ehhez, hogy amikor eljutunk egy olyan túrára, ahol a szolgáltatások olyan hihetetlen magas színvonalat érnek el, amire nem is számítunk, viccbõl szoktuk mondogatni egymásnak, hogy „elég gyenge” volt a felhozatal, még lazacos szendvics sem volt.) Késõbb ennek a fogadásnak még jelentõsége lesz .


Aztán ahogy közeledett a túra napja, elkezdtek ömleni a nevezések a postafiókomba. Ismerõsök, s számomra még nem ismert túratársak, és a „legnagyobb nevek” is. Ennek fel sem tréfa!


Naponta nézegettem az idõjárás elõrejelzéseket, vajon milyen idõ várható azon a napon? Lehetett volna saras, esõs idõ is, ami tönkrevágja az egészet, de lehetne akár ragyogó havas idõ is szikrázó napsütéssel. Persze minden meteorológiai portál mást mutatott, de még ez is naponta változott. Hogy mi fog ebbõl kisülni?


Százszor átgondoltam, mit, hogy kellene csinálni. Osztottam szoroztam, bevásárló listákat készítettem, majd módosítottam. Szép lassan beszereztem minden szükséges hozzávalót, lejártam az útvonalat, s ahol kissé csalitos volt kitisztítottam egy barátom segítségével az ösvényeket. Fát vágtunk a tûzhöz, fiammal kiszalagoztuk az útvonalat, s millió egyéb apróságra is figyelni kellett. Az igazság az, hogy a szervezési feladatokban számtalan jó szándékú ismerõsöm segített. Ki ebben, ki abban. A legkisebb apróság is jól jött.


S felvirradt a nagy nap! Minden be volt pakolva a kocsiba. Ráértem volna fél hatkor kelni, de már hajnal kettõkor felébredtem, Nagyon izgatott voltam, s nem is sikerült visszaaludnom. Aztán a „rendes” idõben Zsombor is felkelt, s kivittem õt abba bizonyos sütögetõs ellenõrzõpontba. Az õ feladata volt a tûzgyújtás és a sütögetés elõkészítése. Kipakoltuk, ami oda kellett, s én robogtam vissza a rajtba. Már nagy csapat várt a helyszínen pedig még nem is volt 7 óra. Gyorsan kipakoltam a nevezõ asztalt, s ment minden, mint a karikacsapás. Folyamatosan özönlöttek a túrázók, de viszonylag frappánsan tudtam is indítani õket.


Egyszer csak valaki megveregette a vállamat. Plecs volt az. Aztán mi mikor induljunk? – kérdezte. Öööö…. Majd kilenckor- mondtam én. Már negyed tíz van figyelmeztetett, de még mindig érkezett néhány megkésett túratárs. Ha eljöttek ide (lehet, hogy messzirõl, csak elindítom õket is). Aztán öten maradtunk Plecs és Buba, a túra hivatalos seprõi és önként csatlakozott hozzájuk Vándorcsillag és Bubu, s persze jómagam. A szakszerû seprés ezzel garantáltnak látszott! Tekintettel a pillanatnyi csendre, felvetettem, hogy talán meg kellene reggelizzenek, mielõtt elindulnak ezen felelõsségteljes munka elvégzésére. "Szabadkoztam", hogy ebben a késõ reggeli órában "csak" füstölt lazacos szendvicset tudok ajánlani, természetesen salátával, majonézes tormával, s olajbogyóval. S ezzel egy idõben a kocsiból elõvettem egy fémtálcát, melyen 16 db - a fenti recept szerint elkészített- szendvics kellette magát. Plecs és Buba sejtette mire készülök, de Bubunak leesett az álla. Kattogtak a fényképezõk, aztán az állkapcsok, s néhány pillanat múlva más csak az üres tálcát kaptam vissza.


Ezzel a négy fõre gyarapodott seprõ csapat el is indult hivatását gyakorolni. Gyorsan bepakoltam a rajt kellékeit a kocsiba, s irány a 7. ellenõrzõpont. Mire odaértem már a mini távosok eleje ott is volt. Néhányuk már a nyársat forgatta a tûz felett, mások jó kedélyûen beszélgettek. Lám nem is hiányzok én innen! Gyorsan kipakoltam a rajtban megmaradt „maradékot”. Egy láda mandarint és jó pár liternyi pálinkát.


Ez utóbbinak nagy sikere volt végig a nap folyamán. Nem derült ki, hogy a tyúk volt-e elõbb vagy a tojás? Jelen esetben pedig az nem volt egyértelmû, hogy azért volt jó hangulat, mert sikerült az „ágyassal” megalapozni vagy a jó hangulattól lettek szomjasak a túratársak? Nem tudom, de egészségükre váljék minden csepp!


Ezután elkezdtem megírni a névre szóló emléklapokat, s terveim szerint itt minden túrázó meg is kapta a díjazást. Végtére is úgysem alszanak itt az erdõben, úgyis vissza kell baktassanak a kocsihoz, vagy az állomásra, s így biztosan meglesz az a táv, ami a túrakiírásban szerepelt. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez a túra a percekrõl, a szintidõrõl és az átlagsebességrõl fog szólni. Sokkal inkább egy évzáró, családias hangulatú túraesemény megrendezésére törekedtem.


Egy szûk fél óra leforgás alatt végeztem a Jézuska 11-esek díjazásainak átadásával, s gyönyörködhettem az idilli képben. A túratársak jókedvûen beszélgettek, sütögettek, iszogattak. Minden álmom ez volt, amikor kigondoltam ezt a túrát. Igazán boldog voltam. Magam is egy nyárs után nyúltam, feltûztem rá egy szelet szalonnát, s pár pácolt húskockát, hadd élvezzem én is ezt a csodálatos napot.


Kettõt sem fordítottam a nyárson, mire beérkezett az elsõ Kiskarácsony 22-es távon induló futó. Szerencsére egy ismerõs túratárs átvette a nyársamat. Folytatja a sütögetést, amíg átadom a díjazást – mondta biztatva.


Aztán megírtam az emléklapot, s érkezett a következõ, s még egy túratárs. El is felejtkeztem mindenrõl. S a beérkezõ emberek csak jöttek és jöttek, én pedig írtam és írtam, s igyekeztem mindenkihez egy jó szót szólni. Elvégre karácsony van, vagy mi a manó!


Egy idõ után kezdtek összecsapni a fejem felett a hullámok. Egyre hosszabb sor várt a díjazásra. Egy rossz szót nem hallottam, pedig indokolt lett volna. Voltak olyanok, akik negyedórát kellett várakozzanak a díjazás átvételére. A túratársak roppant türelemmel viseltettek irányomban, amit nagyon szépen köszönök is, így utólag.


Mikor „levegõt kaptam” az asztalom szélére letett sült szalonna elfogyasztásához láttam. Ez bizony kihûlt idõközben, állapítottam meg. Nem is kellett nagyon csodálkozzak. Több mint három órán keresztül tartott az „áradat”. Közben a tüzek mellett rendületlenül kézbõl-kézbe adták a nyársakat. Élelem volt bõven, mindenkinek fog jutni, aki szereti, nyugtáztam magamban.


Alig volt már kitûzõ a zacskóban, s bizony az oklevél halom is majdnem elfogyott, mikor megérkeztek a seprõk, kikhez néhány túratárs is csatlakozott menet közben. Õk is megkapták a díjazásukat, s mivel senki sem sietett, nekifogtunk nyársalni. Jókat beszélgettünk a tûz körül, csepegett a zsír a kenyérre, s lassan teljesen ránk is sötétedett. A parázs pislákoló fényében régi történeteket meséltünk, s idõnként jókat kacagtunk. Semmi pénzért nem „bontottam volna asztalt”. Aztán a gyomor megtelt, a gondolatok elapadtak. Túratársaim számára még hátravolt bõ öt kilométer, Zsombor fiammal pedig elkezdtük a rendrakást, a romeltakarítást.


Hazaérve vettem észre, hogy bizony nagyon hosszú volt ez a nap, de nagyon megérte. Egész nap oly sok boldog arcot láttam. Jó érzéssel töltött el, hogy ehhez egy picit én is hozzájárulhattam. Ennyi köszönetet én még életemben nem kaptam, mint idén december 26-án. Ez volt az én legszebb karácsonyi ajándékom! Az, hogy több mint kétszáz barátomnak, túratársamnak egy szép napot szerezhettem, melyre örömmel emlékeznek, talán még évek múlva is. Egy pici kaviccsal én is hozzájárulhattam a természetjárás bástyájának felépítéséhez.


Tudom volt jó pár hiba, amit elkövettem. Néha recsegtek-ropogtak a szervezés eresztékei, de tudok belõlük tanulni. Elsõre ennyit sikerült kihozni ebbõl a túrából. Átgondoltam, hol kell változtatni, módosítani, hogy azok a dolgok is rendben legyenek, amik bizony most nem voltak a helyükön. Sokat segítenek azok a kimondott és néha csak a sorok között megbúvó információ morzsák, melyeket számos túrabeszámolóban, hozzászólásban, e-mail üzenetben vagy személyes beszélgetés útján visszajeleztetek felém.


Úgy érzem, van igény az ilyen jellegû rendezvényre, s ha igény van rá, rajtam nem fog múlni. Összesen 217 indulónk volt, melybõl 101 fõ választotta a Nagykarácsony 33 távot, 85 fõ a Kiskarácsony 22-re és 31-en a Jézuska 11-re neveztek be. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, s üdvözlök mindenkit, aki el szeretett volna jönni, de valami miatt nem tudta megoldani, hogy köztünk legyen ezen a túra-ünnepen. Jövõre is Várlak Benneteket, ugyanekkor, ugyanitt!

 
 
VagdalthúsTúra éve: 20112011.12.28 11:51:19
megnéz Vagdalthús összes beszámolója

Karácsonyi Dolina - Nagykarácsony 33


Osztottunk, szoroztunk pár hete. Osztottuk a rokonságot: hány nap kell hány településen? Ha egy-egy elég ide-oda, akkor 1 nap még mindig marad, hogy meglátogassuk az albertirsai rokonokat. Ugyan nincsenek, de hátha találunk párat ott is... tehát így született a döntés, hogy bizony, látva a frissen megjelent túralehetõséget, mi oda bizony elõbenevezünk.


Az NKZ után voltunk 26-án (értsd: Nagy Karácsonyi Zabálás), 2,5 napos NKZ után. Egyfelõl ez nehezítette a mozgásunkat nyilván, meg minket is. Továbbá a 4:30-as kelés is test- és tájidegen volt Karácsonykor. De hát megbeszéltük a találkát váci sporttársunkkal, a Gerecsére õk vittek minket forrásokat kutatni, most mi visszük a Dolinába a földit.


Sötét. Hajnal. Hideg. Nehezen megy minden, még jó, hogy a jármûbõl, mivel gép, kimarad a humanoid tényezõ, és csak benzint kér, semmi mást, bár ez épp a karácsonyi költekezések idején szomorúságfaktor, no de az M2-M0-4-es fõút verzióban sikerül gyorsan, zökkenõmentesen eljutni az Irsai Olivér, ja nem (már megint a tudatalatti, jól van na, hát Karácsony van...), az irsai strand elé. 


Tonnakilométer sporttárs, egyben fõrendezõ, a tõle megszokott lelkesedést nyújtja a rajtban. Komolyan mondom, az egyik tényezõ, amiért itt vagyunk, õ maga. De gyorsan tud mutatni további indokot is: a rajtpálinka a cidriben visszautasíthatatlan. Egy zsenge kupicára kapok magamtól engedélyt, bõven kimegy, mire újból kormányzom (ez most politikamentes!). 


Egy darabig hallgatunk Józsira a navigációt illetõen, aki aktívan bújja a leírást és a térképet, de valójában erre nem is lenne szükség: a szalagozás bolondbiztos. Tényleg van munka és precizitás ebben a szervezésben. Állítólag volt, aki eltévedt, szerintem ez itt és most maga volt a lehetetlenség. A pecsétek de ismerõsek! Bizony nekem is van ilyen növényes nyomdás készletem, és jópár teljesítménytúrán alkalmaztuk már õket. Zöld tinta segíti elõ a nyomatot minden ellenõrzõponton, ami színesíti a közeget. A kopasz fák-bokrok barnásak-feketések, a talaj fehér, tényleg, ahogy Rehor Misi ígérte: hó borítja az útvonal java részét.


Briborral eltérõ véleményen vagyunk arról, ki mennyire szereti a havat és az abban való gyaloglást, ami biztos: ez a hómennyiség még bõven alkalmas arra, hogy ütemes menetet mutassunk be. Szántóföldi kultúrák, sûrû völgyek  (az itinernek igaza volt a kalandokról), és a végtelen. A horizont, az ég és a talaj összemosódik. Már várjuk a szalonnapontot. Légvonalban tán egy kilométerre lehetünk, mikor füst csapja meg az orrot. Igen, te is érzed? Ez az, ez csak az lehet! Már nem ütemes menet ez, hanem kocogás, sõt futás. Ott vagyunk, itt vagyunk, jó idõben, jó helyen. Ki emlékszik már a fél ötös kelésre? Oklevél, kiitûzõ, idézet, rendezõi mosoly és továbbra is kitartó lelkesedés, majd presszió: a pihenõhelynél együnk, igyunk, amit látunk. A teljesítménytúra közösségépítõ valóban. Kollektív nyársalás, hús-, kolbász-, hagyma- és szalonnasütés, csepegtetés kenyérre, pálinkateszt, bár én ezt már csak távolról szemlélem és biztatom Bribort: helyettem is, ha már nekem be kell érnem a méregtelenítõ szalonna- és kolbászalapú reformkonyhával. Vagy egy órát töltünk itt, miként mindenki. Itt megállt az idõ. Olyan közeg alakult ki, amilyen ehhez a túrához és a koncepciójához illik. 


Vár még némi gyaloglás a strandig (de jó, hogy most nem kell fürödni szabadtéri medencében..), a hómezõkön csapatokba verõdve menetelnek a látszólag elégedett népek.


Hazafelé elhozzuk vvittore túratársat Péterig (Péteri a község, na de hogy festene leírva, hogy Péteriig? Mintha hollandul vagy vikingül lenne...), az AC Milanos relikviák az autóban tudtommal nemigen zavarják, sõt :-)


Jó nap volt. Jól éreztük magunkat. Mit is lehet mondani a végére? Köszönjük!

 
 
olsenTúra éve: 20112011.12.27 09:12:37
megnéz olsen összes beszámolója

szia emberek,karácsony volt,második napja a keresztény ünnepnek..


reggel sötét vala,csak Albertirsa fényei hunyorogtak megnyugtatóan,mikor néhányszáz túrázó meglepte hét óra tájt,nem volt váratlan,elõnevezéses volt,vártak bennünket mandarinnal,csokival,és pálinkával..megvettük az itinert,és rajta,a strand még úgyis zárva volt,hátat fordítottunk neki és irány a Dolina völgy,erdõn át,tóparton jobbra föl,kövesút,át a fõúton,sok beton,balra gyümölcsös,jobbra szélerõmû,használaton kívül mindkettõ,elhúz mellettünk  több túrázó,hja,akinek sietõs..lazulunk,a táj havas,a beigliégetõ fokozatot ezúttal nem kapcsoljuk be,kanyar jobbra,aztán balra,a szalagozás kiváló,de szükséges is,felfestések nemigen látszanak,nem volt graffiti a nyáron,bár öreg fák kínálják törzsüket,lassan melegszünk,a pálinka kitisztul a fejekbõl,de látásunk nem sokat javul,köd van a völgyekben..Hársas-Bereg-Lipina-Golyófogó völgy,bélyegzõpárnával és stemplivel,kiválóan helyettesíti a pontõrt,szalag,szalag és szalag..a csipkebogyó piros és ehetõ,a kökény kék és ugyancsak..de a völgyben pálinka,sülõ szalonna,hagyma és hús kelleti magát az oklevél és kitûzõ mellé,teára várni kell,sokan összefutunk,Chaplin kockás flanellja,a bihariak piros viharkabátja,a lady és kedvenc sherpája,Ottoríno és az õ háreme,Zsolti és Péter,Sanya és a tatabányaiak,szóval mindenki,akivel egész évben itt-ott találkozhattál minden hétvégén,esznek,isznak,fényképeszkednek,szóval fiesta jellege van,akárcsak Mexikóban lennénk..etanolos próbánk után(barackot használtunk fogfehérítésre)tépünk tova,már „csak” vissza kell érni a strandhoz..a gyurgyalagos most kihalt,még a fényképüket is letépték a szabadságharc lánglelkû forradalmárai,a lukak a falban régiek,a madarak tavasszal újak lesznek benne..reméljük,nincs köztük devizás,annak menni kell majd vissza Afrikába..


verebek szemtelenkednek a szélsõ házaknál,csicseregve gratulálnak a hõsöknek,akik több,mint harmincat mentek,,a varjak kárognak messzebb,majd csendes esõ indul,de már mindegy,autóba és vonatra szállunk,jó volt,kiváló ötlet volt,megfelelõ lebonyolítás..és igen, negyvenes volt a leghosszabb,annak,aki eltévedt szokás szerint..békés karácsonyt továbbra is..