Túrabeszámolók

   2019.03.16-án, szombaton az előző reggelihez hasonló, vízszintes esőben szállok le a vonatról Pilisvörösváron. Megette a fene! Ide el se jövök, ha nem ígértem volna meg, hogy söprű leszek a Pilis-vörös-vár teljesjtménytúra 40-es távján. Hasonlít az időjárás a tavalyihoz, amikor a Vörös-hegyi pontőrködés után még a Vörös villám félmaraton távját is be kellett söpörnöm szakadó esőben és bokáig érő sárban. Végig morgom az utat az állomástól a sportpályáig. Szidom magam, hogy miért vagyok ekkora ökör.

Jóval a rajtoltatás előtt érkezek a sportpálya épületéhez. Odabent már ezerrel folyik a pakolás, a nevezési asztalok rendezgetése. Az én feladatom csak később kezdődik, addig leülök egy székre és időnként az ablakhoz megyek, félrehúzom a függönyt, hogy lássam, mennyire esik az eső. A pocsolyákban karikahullámokat keltenek az esőcseppek. Az ablak és a szék között mindig útba ejtek egy nyitott zacskót, amiből narancssárga aszalványokat csipegetek.

Rettenthetetlen túrázók érkeznek, megkezdődik a nevezés. Nyolc óra tájban megjelenik két söprűtársam Gaál Viktor és Révész Ádám is. Egyik kitekintésem alkalmával megállapítom, hogy csodák csodájára elállt az eső, sőt a Nap is átdereng a felhőkön.

A tömegrajt nyolc órakor van, fél kilenckor feltűzzük rendezői kitűzőinket, drótkefét ragadunk, és mi is elindulunk a Kálvária irányába. Az utcákon kifújt, útirányt mutató narancsszínű nyilakat már nagyjából elmosta az eső, reméljük, hogy az erdőben sem kell majd sokat bíbelődni a lekefélésükkel. Egy kocogó csoport váratlan irányból, kerülővel érkezik az útvonalra, valahol elbökték a direkciót. Átmegyünk a vasút alatt, és egy dúsan szalagozott lankán megyünk fel a Kálvária felé. Itt még nem kell szednünk a szalagokat. A domb tövében András bácsi és Gyapi adják a feltételes pontőrséget és a bélyegzést. Elérjük a [S-] jelzést, amin elhagyjuk Vörösvárt, és rövid erdőrészlet után a gázpászta emelkedőjébe kezdünk. A [P-] csatlakozásánál laminált táblák utasítása szerint élesen balra fordulunk, rövid, de meredek emelkedőn felmegyünk az első hivatalos ellenőrzőpontra a Vörös-hegy csúcsára, ahol Harsányi Henrik őrködik egymagában.

Igazolás után visszafordulunk, és a [P-]/[S-] jelzéseken folytatjuk. Egy túrázó párt érünk utol. Tudatjuk, hogy a 40-es söprűk vagyunk, nem rohanunk, de alkalomadtán előzzenek meg minket. A festői fenyves után a Fehér-hegy meredek lejtőjén óvakodunk lefelé. Tavaly csak az ösvényről letérve, a vastag avarban gázolva tudtam itt lejönni a felázott talaj miatt. Az Iluska-forrástól kevesebb sárban, haladósabb úton megyünk tovább. A Klotild-barlang felé kiágazó út környékén laminált táblákat erősítünk vissza, amelyeket az erős szél fújt le a fákról. Hosszú murvás úton érjük el azt a balkanyart, ahol eddigi jelzéseink elhagynak. Előttünk Pilisszántó látszik, jelzetlen úton megyünk felé. Főútján balra fordulunk, és a templom irányába emelkedünk. A buszforduló után jobbra ível a műút, most már jószerivel településen kívül, az erdőben. Nem kell balra bemenni a [P-] turistaútra, hanem szakadatlanul tovább kell menni a műúton a Szántói-nyeregig, ahol Egon és Éva etetőpontot üzemeltetnek. Az odaérkezés pillanatát már nagyon várjuk. Jól van, már látszik a Som-hegyi turistaház irányát mutató KRESZ tábla, amire tavaly azt hittem, hogy buszmegálló, aztán az egyik belógó ágon lengedez Éva napocskát formázó kispárnája, és már látjuk a fák közt a kajapontot, ahol a besöprendők (nem akartam azt mondani, hogy söpredék) tobzódnak. Véletlenül éppen a ponton tartózkodnak vérebükkel a pilisi túrák egyes szakaszain néha váratlanul felbukkanó Papucsekék. Mindig örülök a velük való találkozásnak.

Hozzálátunk a kalóriák beviteléhez. Kell a koksz, mert fel kell csűrni a Pilis-tetőre. Nehezen szakadunk el a sajt és olívabogyó-evéstől és a kólaivástól, de aztán Ádám unszolására nekilátunk az eleinte avarral kevert, sáros útnak. Később, a sorompó után már nyoma sincs sárnak, köves a talaj. Jóval a László-kúpja előtt utolérünk egy népes, legalább 50 főből álló csoportot, amelynek tagjai egyenletes, nyugodt tempóban emelkednek. Sorra előzzük őket a keskeny szerpentinen, miközben feltűnik, hogy senki egy büdös szót sem szól a másikhoz, ami egy kiránduláson fölöttébb furcsa. Azt fantáziálom, hogy valami zarándoklat féle lehet ez, mert a tetőn levő kilátónak Szent Özséb a neve. A menet tagjai túlnyomó részben fiatal felnőttek. Egy részük farmerben van, de aki túrához illő cuccot visel, annak a felszerelése olyan, mintha most vette volna le a Deka polcáról. Sikerül előttük felérni az ellenőrzőpontra.

Andiék a kilátó melletti katonai bázis maradványainál ütötték fel a tanyájukat. Egy csőszerű építmény előtt vannak, amibe éppen beférnek állva, ha esik az eső. Azt mondják, hogy nemrég valami daraszerű képződmény hullott az égből. Mi eddig megúsztuk néha jelentkező, kisebb esőcsepegéssel. A lányok bontják a pontot. Egy utolsó percben megérkező hölgy még megkapja a pecsétjét, aztán beüzemeljük drótkeféinket, és lefelé indulunk.

A narancs pöttyöket nehéz észrevenni, mert felfelé menetben fújták fel, a kövek lefelé néző oldalára. Úgy alakul, hogy én kefélek, Viktor és Ádám szüreteli a szalagokat, a lányok meg kacagnak, amikor nyögök a lehajlásnál, és kefélés közben. Lassan visszakanyargunk a Szántói-nyeregbe, és nem törődünk azzal a szabállyal, hogy csak egyik irányban szabad igénybe venni az etetőpont szolgáltatásait. A lányok maradnak, mert őket Egonék viszik majd be a bázisra. Hárman folytatjuk utunkat a Hosszú-hegy irányába, egy hatfős csoportot tisztes távolból söpörve. Már lefelé jövünk a hegyről, amikor utolérünk egy párt, amelynek hölgy tagja a térdét fájlalja, jobban mondva azt állítja, hogy nem hajlik az egyik térde. Kicsit belassultak, de egyáltalán nem vészes a helyzet. A Macska-barlang felé vezető út leágazásánál felállított újabb etetőpontnál időzve jókora laufot hagyunk nekik. Keresztezzük a Csobánka felé vezető műutat, elhaladunk a volt Sumica kemping kőkerítése mellett, majd letérünk a [K-] jelzésről, és jobbra kerülni kezdjük a Kevélyeket. Hosszas, sármedencékkel tarkított úton jutunk el az "Egri vár" felé leágazó vályús ösvényhez. Egyre nehezebben hajolok le a pöttyöket kefélendő. A várnál Emese és Bíborka lánya alkotják az utolsó ellenőrzőpontot. Pecsételés, pontbontás, majd tűzés egy földúton a Jenői-torony felé. A [Z-] jelezte véget érni nem akaró durva hullámvasutat egyik irányba sem szeretem, sőt utálom. Itt legalább nem kell kefélni, csak a fiúknak dagad tempósan a reklámszatyra, amiben a szalagokat gyűjtik. Végre leérünk az üdülőövezetbe. Egy kicsit még a céllal ellenkező irányba megyünk, hogy egy hídon keljünk át, aztán kiemelkedünk egy fennsíkra. Körülbelül Solymárral vagyunk egyvonalban. Ahogy Pilisvörösvár felé haladunk a síkon, Ádám megjegyzi, hogy a hegyek felé nézve, szemünkkel végigkövethetjük majdnem egész hosszában a mai útvonalunkat. Nincs semmi takarás, rettentően vág a szél. Megállok, hogy felvegyem a viharkabátomat, mielőtt még keresztülfújna rajtam az „orkán”. Hosszan bandukolunk egy ipartelep felé, majd egy süppedős szántóföldön csetlünk, botlunk. Beitta az esővizet, különben bokáig érő sárban gázolnánk. Az ipartelep műútján sárrázást hajtunk végre, bár még utána is van egy rövidebb földutas szakasz, mielőtt a város lakóházas övezetéhez érnénk. A kanyargó utcákon felkutatjuk a sportpálya hátsó bejáratát, majd a fiúk leszedik a még fent levő uszkve 50 szalagot, aztán belépünk a rajt/cél feliratú ajtón. Küldetés teljesítve, átvehetjük a „Pilis-vörös-vár” teljesítéséért járó díjazást. Még segítünk a főrendezőségnek az utómunkálatokban, azaz eltüntetjük a maradék kaját és piát, aztán irány a vasútállomás. Ez is megvóna.

Ottorino

Pontőrködés a Vörös-hegyen 2018.03.16. péntek.

Már a tegnapi kellemes teljesítménytúrán, a március 15-i, "A Gyermekvasút nyomában" címűn is Pilisvörösváron jártak a gondolataim. Sajnáltattam magam a túratársnőmmel, hogy el fogok ázni, mint a rongy az előjelzés szerint.

Cseperésző esőben szállok le a buszról a Városháza megállóban. Németül is ki van táblázva minden, úgyhogy biztos nem fogok eltévedni. 14-ben már voltam a Pilis-vörös-vár 40-en, de nem emlékszem hogyan kerültem a rajt/cél sportpályához. Most megkeresem a Szent Erzsébet utcát és sorsomnak megadva magam caplatok a 37-es számig. A sportpálya már ismerős, célba veszem az épületét. Odabent már összegyűlt a főrendezőség. Jávor Zoli örömhírt közöl, nevezetesen, hogy nem lesz akkora áztató eső, mint a tavalyi Éger-völgy teljesítménytúrán. Nagyon megnyugtató. Az a hír viszont felér egy hidegzuhannyal, hogy a Vörös-hegy csúcsán, a Gyula kopjafánál lesz a pont, és nem az onnan kb. 150 m-re levő kicsi esőházban. Jó, hogy kapok egy rendezői ponyvát, ruhaszárító kötélzet, amivel fára lehet majd rögzíteni már nehezebben kerül, Ebola ás elő valahonnan kellő mennyiségűt, és hosszúságút. Az jó hír, hogy nem innen a rajtból kell kimenni a pontra, hanem Gyapi autóval kivisz az erdő szélére, mert ő és András bácsi a Kálvária közelében őrködnek majd egy feltételes ponton. Összepakolom a pontőr-cuccot, és türelmesen várom leendő pontőr-társamat Révész "Lépéshiba" Ádámot, aki hamarosan meg is érkezik.

Felcihelődünk, autóba szállunk, és kanyargunk Pilisvörösvár-külső utcáin, mígnem az erdőszéli [S-] jelzéshez nem érünk. Ez az, innen már ismerős a táj a SÁRGA 70-ről, csak ellenkezőleg kell haladni. A fenyőfákkal szegélyezett turistaúton kanyargunk a MOL gázpásztáig, majd rajta emelkedünk hosszan. A jó pár éve lefektetett gázvezeték fölötti homokos talajt még mindig nem tudta 100%-ig megkötni a fű, az autókerekek nyomán néhol kilátszik a talajlefogó műanyag háló. A jelzés jobbra letér a gázpásztáról, majd belefut a [P-] jelbe. Itt laminált táblák jelzik, hogy először élesen balra, a pontunk felé kell fordulni a delikvenseknek, majd igazolás után visszatérve ide folytatni tovább a [P-] / [S-] jelpáron. Mindezt azért kell megtenni, hogy érintsék a Vörös-hegy csúcsát. Mi is emiatt nem lehetünk az esőházban, hanem 150 m-re tőle, a csúcson kell majd silbakolnunk. Na jó, akkor élesítsünk balra. Keresztezzük az iménti gázpásztát, és árkából kimászunk a csúcskőig, ahol a Gyula kopjafától pár méterre kialakítjuk az ellenőrzőpontot.

Legelőször a ponyvát pányvázzuk ki, hogy a cucc addig se ázzon. Ádám a bóját úgy helyezi ki, hogy még az árokból is jól lehessen látni. A molinót a zord időjárás miatt ki sem akarom tenni, de a lelkiismeretes Ádám azt is kifeszíti. Mint a pingvinek a jégtáblán, úgy várjuk az első fecskét, ami tulajdonképpen ugyan úgy néz ki, mint egy pingvin, csak kicsiben. Mindhárom táv érint minket: a VÖRÖS VILLÁM FÉLMARATON, a PILIS-VÖRÖS-VÁR és a VÖRÖS-HEGY teljesítménytúrák. A félmaratont és a hosszú távot teljesítőknek bélyegezni, és okos telefonnal csippantani is kell, a rövid távosok csak bélyegzést kapnak. Ádám pecsétel, én csippantok, szerencsére ikszelő lapot nem adtak. Megérkezik az első néhány gyorslábú túrázó, hál'istennek minden működik. Az élboly után keletkezik egy buborék, de aztán hellyel-közzel csak csak jönnek az őrültek, akik ilyen időben kidugták az orrukat a paplan alól. Többen a Kopár csárda irányába akarnak továbbmenni, de hátraarcot csináltatunk velük. Később Ádám már mindenkinek automatikusan mutatja az irányt, és mondja a követendő jelzést. Egy tagnak mégis majdnem sikerül tovább menni a rossz irányba, mert azt gondoltuk, hogy fotózik, vagy vizelni vonult félre. Igaz, fényképezni nem sok értelme van, mert a csodálatos hegyi kilátást köd takarja. Tulajdonképpen elmondható, hogy egy felhőben ácsorgunk. Nagyon várjuk a 10:30-at, a futók rajtját, mert ha ők áthaladnak, akkor nagyjából már szedhetjük a sátorfánkat. Pór Andi érkezik söprűtársnőjével, ők takarítják a 40-es távot. Azt mondják, hogy jönnek még utánuk ketten, de hogy ne kelljen sietniük, nem várják meg őket. Feljön hozzánk az időmérő srác, aki az okos telefonok gazdája. Azért jött, hogy segítsen majd a tömegével érkező futók csipogtatásánál, nála is van telefon. Nemsokára megérkezik az első futó. Nem jönnek olyan sűrűn, hogy ne tudtam volna egyedül folyamatosan csippantani őket, de nem baj, legalább leadom a srácnak a kis műanyagdobozkában dédelgetett telefont. Egy futó ironikusan megjegyzi: "Jó, hogy nem lent van a pont a Kopár csárdánál". Nem érti a csíziót, hogy a Vörös-hegy, mint objektum miatt van itt ez a kies ellenőrzőpont. Megjön az utolsó 10-esen túrázó család, majd Zádori Roland a záró ember. Bontani kezdünk. Dideregve, fagyos kézzel csomózzuk ki a ruhaszárító-köteleket, hajtogatjuk össze a ronggyá ázott bóját és molinót. Mindent beleszuszakolunk a pontőr-cucc szatyrába.

Ádám egyik kezében a szatyorral, másik kezében esernyővel indul vissza a sportpályához. Én esőponcsót öltök, és hajléktalan szatyorral a csuklómon, két botommal megindulok a Fehér-hegy felé a [P-] / [S-] jelzéseken, mert a fázós küldetésem után most az ázós küldetésem következik. Hogy a meredek Fehér-hegyről ilyen lucsok időben nem lehet simán lesétálni azt sejtettem, de, hogy még az átázott ösvény melletti, avarral takart talaj is földcsuszamlást produkáljon minden lépésem nyomán, arra nem számítottam. Mindegy, most úgysem a sebesség számít, hanem az egyben maradás. Csak kis megkönnyebbülés leérni a kerítés mellé. Egy jótét lélek kiirtotta ugyan az itteni marasztaló növényzetet, de a zsombékos talajon még így sem könnyű eljutni a földútig. És hogy fogok lemenni a mélyútba ezen az agyagos csúszdán? Az Iluska-forrás esőházában levetek két pulóverréteget, amit a pontőrködés idejére húztam magamra. Itt fordul vissza a rövid táv, innen kell szedni a szalagokat. Biztos csuklik Máté, mert gyakran gondolok rá nem éppen pozitív értelemben, ugyanis az egyenes, kereszteződésmentes szakaszokon is gazdagon szalagozott. Arról nem is beszélve, amikor tüskés ágakról kell leoperálni a szalagokat. Már jóval a Klotild-barlang felé lekanyarodó út mellőzése után hallom, hogy recseg mögöttem a murva. Utolér egy sporttárs, aki a trailen nyomul. A szájbarágós szalagozás és kitáblázás ellenére iszonyúan eltévedt, és tájékoztató segítségemet kéri. Jó, hogy nála van a rajtban kapott laminált tábla a követendő útvonalával, mert nekem lövésem sincs, hogy a trail merre megy, csak a rám kirótt feladat útvonalát ismerem. - Nézzük csak! Igen, Vörös-hegy, itt voltál nálunk, satöbbi, bla-bla-bla... Remek, benne van az útvonaladban a Szántói-nyereg, amerre haladva éppen szedem a szalagokat. Innentől kezdve éberen figyeld a szalagozást, és a következő ponton, a nyeregben majd elmesélik a továbbiakat. Jó utat!

Kiérek Pilisszántó határába, ahol a [P-] / [S-] élesen balra kanyarodik. Örvendek, hogy nem ezt kell követni a sárban, hanem a Szántó felé tartó jelzetlen dűlőút mentén kell leszedni a szalagokat a tüskés bokrokról. Közben Egon csörget. A Szántói-nyeregben etet és pecsétel, most érdeklődik, hogy mi a helyzet, merre járok. Jelzem az eltévedt spori várható érkezését, és közlöm, hogy mindjárt elérem Pilisszántót. Hopp, egy szalagért vissza kell mennem, ezt nem vettem észre a telefonálás közben. A templom felé emelkedő úton egy autóból kiszálló ember megkérdezi, hogy: "Merre vándorolsz barátom?" Nagyjából egy mondatban összefoglalom, hogy mit is csinálok, majd sebtében búcsút intek a kedves érdeklődőnek. Balról bejön a hivatalosan levágott [P-] jelzés. A műúton megyek a nyereg felé, és drukkolok, hogy ne kelljen leírni azt a nagy fűrészfog alakú kerülőt, amit a [P-] követése jelentene. Jaj, de jóóóó! A szalagozás a műúton tart. Egyre feljebb kanyarodik a műút. Mikor látok már meg valami bíztatót? Mi az ott a távolban, egy kék alapon fehér KRESZ tábla? Mi a bánatnak van az erdőben KRESZ tábla? Itt nincs buszmegálló. Utána pedig egy sötétbarna táblakarácsonyfát vizionálok, ez több, mint jó jel. Egy viharkabátos fazon is megjelenik abban a magasságban, és felém néz. Egy fáról még leszedek egy szalagot, a napocska kispárnát fenn hagyom, mert az Egoné és Éváé, a Szántói-nyereg pontőreié. A KRESZ tábla a Som-hegyi menedékház felé vezető utat mutatja.

Leadom a szalaggyűjteményemet, és rázuhanok a kitett kajára, mert igen sok kalóriát kiégetett belőlem az idevezető út az ő viszonyaival egyetemben. Megkérdezem, hogy áthaladt-e az eltévedt trailes, igenlő válasz érkezik. Andiék még fent járnak a Pilis-tető környékén két másik túratárssal együtt, akik szintén eltévedtek. Fel nem foghatom, hogyan bírtak eltévedni, a szatyrom az előbb még tele volt szalagokkal, amiket az útvonalról szedtem le. Becsúszó szereléssel érkezik a pontra egy sporttárs a Pilis-tető felől. Biztos ő is nagyon éhes volt, és meglátva az etetőpontot tett egy meggondolatlan lépést. Valószínűleg tudják Andiék, hogy innen a Macska-barlangi elágazásig nekik kell szedni a szalagokat, de azért ezt elmondom Egonnak is, hogy adja tovább, majd köszönöm a menázsit és búcsút intek a barátoknak. Én nem látogatom meg a Pilis tetőt, hanem a [Z-] jelzésen indulok tovább Csobánka irányába. A jelzett turistaút és a szalagozás felvinne a Hossszú-hegyre, de maradok a dózer úton, mert a Macska-barlangi elágig - Máté szóhasználatával élve - csak sétálok 7 kilométert, és csak az elágtól a célig szedek szalagokat, táblácskákat, nyuszka nyúlfiakat, mindenféle fisz-faszt. (Az utóbbiakat nem Máté mondta.) Az eső nem enyhül, a dózer út kövei között is patakzik a víz, de ilyen időben ez összehasonlíthatatlanul jobb, mint a sáros erdei úton gázolni. Így is hosszú és monoton az út. Körülnézek, hogy jön-e valaki, könnyítek magamon majd dalra fakadok.

A Vad Fruttik nótáját, a Kemikáliákat éneklem. Nem volt jó ötlet, mert a refrén egészen a célig beég: "Nincs semmi baj, csak a fejemben nem szűnik a monoton zaj. / Asszem jól vagyok, a testem virul, a lelkem kicsit halott." Hosszas gyaloglás után érek a Szent-kúthoz vezető letérőig. Ezt mellőzve már belátható távolságra van a Macska-barlangi elágazás. Nem is kell nagyon jobbra figyelni, mert Ebola sógora és egy hölgy üzemeltetnek ott egy ellenőrzőpontot. Itt sokkal visszafogottabban csipegetek az ellátmányból, mint Éváéknál, de azért idegkisimítás céljából kell valami rágcsát magamhoz vennem.

A hátralevő útba (kb. 5 km.) rögtön szalagszedéssel kezdek. Egy szántóföld mellé visz fel az út, a szegélyező bokrokon is dúsan van szalagozva. A szántóföld mellől egy meredek ösvény visz le a barlang felé. Itt is hasonló a meredekség és a talaj állapota, mint a Fehér-hegyről való lejövetelnél. Erre még soha nem jártam, de ez nem okozott hiányérzetet, és biztos, hogy a jövőben sem fogok ide vágyni. Az ösvény járhatatlan, de mindig vissza kell menni hozzá, hogy a szalagokat le tudjam szedni. A leglehetetlenebb helyekre vannak felrakva. Gyakran csak a zakózást kockáztatva tudom leszedni őket. Nem ritka, hogy az ösvény két szélén állok terpeszben, és úgy nyújtózkodok fölfele. Hullámvasutas szakaszról síkabb terepre érek. Itt a földbeszúrt, iránymutató táblácskákat kell kihúzgálni és elrakni. Egy nagyobb dombot mászok, ami mögött már nagyon remélem, hogy Vörösvár terül el. Ködbe vesző messzeségben, mélyen lent házakat látok. Egy hihetetlenül meredek úton kellene lemenni, de hogyan? Úgy fest a dolog, hogy van egy vályú sárga agyagból. Ha beleülnék, simán lebobozhatnék a hegy lábához. Figyelem a lábnyomokat, az erre trailezők sem a vályúban mentek, mert az lehetetlen. Kimentek az út menti pampákra. Igen ám, de nekem le kell szalagozni olyan helyeken is amiket csak a vályúban lehet megközelíteni. Ráadásul ezen a környéken kevés kivétellel tüskés ágakra vannak a szalagok felkötözve. Egyik ilyen kicsavart pozitúrás szalagleszedésnél jól meg is szúrja az ujjamat egy tüske, még a vér is kiserked. Vazze! Kicsit lejjebb már lehetetlen az út mellett haladni bele kell ereszkedni a vályúba, amiben békésen csörgedez a víz. Centiről centire araszolva, a botokat előre szúrva, a legnagyobb elővigyázatosság mellett is, az egyik lépésemnél befelé csúszik a lábam, és már fekszek is a sárban, és a hirtelen hárító mozdulattól még a bal térdem is megfájdul. Ekkor már kontúrosabban feltolul bennem a kérdés, hogy mi a büdös csipát keresek én itt? Innen már csak előre lehet menekülni, feladni nem lehet, mert nincs mit, egyszerűen csak az irhámat kell mentenem. Leérek az iszonyat aljába, de ekkor szembe kapok egy olyan dombot, ami végképp nem turistaút, hanem echte mezőgazdasági terület. Két gyerexar állagú szántóföld között traktorpálya. Na ezen menj fel baszkikám! Nem, hogy ilyen vagy olyan sebességgel, hanem úgy, hogy a cipőd a lábadon maradjon. Nem látom, hogy mi van a domb mögött, és az a gondolat bujkál bennem, hogy soha nem is fogom meglátni. Persze ez csak egy kegyetlen érzés, mert amikor mégis felérek meglátom Pilisvörösvárt. Lefelé se sokkal gyorsabban tudok haladni, mint fölfelé, már gyűlölöm a város látképét, ami egyáltalán nem látszik közeledni. Amikor leérek a dombról, még mindig nem szilárdra érkezek, hanem egy bal kanyarból még ki kell szedni két leszúrt táblácskát, és három szalagot. Persze ezek úgy vannak kihelyezve, hogy a híg sártengeren többször át kelljen gázolni, még akkor is, ha a legjobban optimalizált módon is oldom meg a problémát. A temető mellet még szüretelek néhány szalagot. Az üres parkolóban egy tag rutinozik; nem igazán megy még neki a sebességváltás és a kuplung finom felengedése, gázadáskor kockás benzin kerül a karburátorba. Innentől a kőre fújt nyilakat követem hosszasan kanyarogva a sportpálya hátsó bejáratáig, amelytől a főépület ajtajáig még annyi szalagot szedek le, mint karácsonyfadíszt az ünnepek után.

Az épületben Ebola gratulál és ökölbe szorult fejem láttán sunyin mosolyogva megkérdezi, hogy mi a probléma. - Szerény véleményem szerint ha az volt a szándékod a Macska-barlangtól a város széléig tartó útvonal kijelölésével, hogy a mostani trailesek jövőre ne jöjjenek, akkor nagy valószínűséggel ezt elérted - válaszolom én is mosolyogva, de inkább vigyorba torzult ábrázattal.

A rendezői kitűzőn kívül megkapom még a Pilis-vörös-vár kitűzőjét és oklevelét is, és Ebola bónuszként a nyakamba akaszt egy átlátszó plexi, piros villámokkal ékített, "Vörös Villám félmaraton" feliratú érmét, majd ad egy hot dogra szóló bónt is. Természetesen a 2018-as túráim adatainak beküldésénél, ezen csecsebecsék birtokában is csak a Vörös-hegy teljesítménytúra 11,7 kilométerét fogom elszámolni, bár ennél sokkal többet mentem, de a pontunkra felerészben autóval mentünk ki, és a Hosszú-hegyet sem látogattam meg. Nem vagyok az a típus, aki például kétszer számol el egy Len9vári túrát. (Akinek inge, öltözzön fel!) A hot dogot már kutyafuttában eszem meg mert tíz perc múlva jön a busz. A megálló felé tartva a fiúkkal már azon adomázunk, hogy ki hol esett el, mennyire lett sáros, és hogy másnap ki, milyen túrára megy. Részemről holnap megmaradok az ágy-mellékhelyiség-fotel relációban.

Ottorino 2018.03.16.

 szia emberek,Pilis-vörös-váron jártam….

Fenti túrát az emvétés fiúk szervezik,rendezik,pátyolgatják,babusgatják,ez már valamit előre jelent(het),lehet rá előjelentkezni és adnak érmeket is,ha gyakorta megjelensz nekik,legalább hétszer évente,vagy nyolcszor..Szóval ide menni lehet és kell,tömegközlekedés és saját autó,esetleg kerékpár képezheti a szállítási láncot.Magam részéről a Máv-ot pereferálom, nem véletlenül..sínen vagyok.És egyedül mélázok a Nyugatiban,éjszakai aranyifjak és aranylánykák érkeznek mellém,hangosak és jókedvűek,és felváltva foglalják a toalettet.Leszállok Pilisvörösváron,a város még szendereg,régebben itt még kakas kukorékolt,tehén bőgött,sertés röfögött,pulyka és gyöngytyúk abajgatta a rágcsálót,ma már civilizáció van és ezek a létformák margóra kerültek és folyamatosan kerülnek.Megtalálom a stadiont,büfé is van,Moiwa,Kriszta és Ebola járkál és üdvözöl,Zoli helyben ül és pénzt gyűjt..Kik is vannak?szemmel láthatóak a futók,sportkörökkel melegítik a stadion salakját,vannak gyaloglók,és kíváncsi gyerkőcök,kalandra éhesen.Kávéval indítok,csippentőhöz és papírhoz jutok,olvasgatom,mint a többiek,tömeges indítás lesz,majd..még gyűlünk,nyugdíjas tanárember érkezik,Janó,Geri,Egon,Évus,Zsolt,Gábor és Dani,Elemér,Tündi és Boszi..pontőrzők és rajtolók vegyesen,Bubu érkezik nehézlátású barátommal,akad egy szék neki,Ebola türelmet kér,tíz perc hatásszünet,és rajt,safety car vezeti a mezőnyt.Utcákon át tekergünk ki a városból,alig párszázan,utolsók közt ténfergek,bajszos költő szobrát fotózom,Moiwa állítja le kedvemért az autópálya forgalmát,azért lassan utolérek néhány arcot,bele-belefotózok a tájba,szép időnk lesz,még felhős,mint Brüsszel tekintete,ha Magyarország szóba kerül,de sugarak erőlködnek,az egyik váratlan helyen pedig rendkívüli ellenőrző pont is akad.Sor kerekedik,a sebesség a pecsétellőn múlik..Zsolt csapódik hozzám..vagy én ragadok rá,kissé meghúzzuk,és máris a Vörös hegy oldalában vagyunk,Bubu kerül el nehézlátású partnerével,mikor hívjanak telefonon,ha nem most..?fölfelében,edzetlenül,..azért hosszasan csevegek külhoni beszédes arccal,aki vérrokon,leszármazott és lassan az elszármazott jelzőt is melléírhatom.Megvan a pecsételő ember, innen másfelé vezetnek a szalagok,és persze írás is van,erre-arra kell haladni,ilyen-olyan jeleken,még mindig tömegesen teszem,de Gergővel szakadunk,a nép elmarad,kék rövidnadrágos társ játszik előttünk nyúlszerepet,és van,aki sörösdobozokat gyűjt,sikerrel,akad bőven..szedd magad..Tünde ér utól,leszakadt társairól,kicsit nyüzsgök körülötte,mégiscsak nőből van.Pilisszántó,mise vége,a templom előtt oszlik a nép,és beleállunk a zöld jelbe.Egon-Éva integet,nem megyünk,majd a szerpentin után..ez hosszú és fölfeléből van,fárasztó is,azonban ibolya ütődik föl alulról,téltemető is akad,odvas keltike és aranyeső nyílik..mi lesz ebből?érdemes mostanában nyűglődni a domboldalakon,sár pediglen nincsen..nem van,minden klappol,a szerpentinen Gergő húz föl,messziről látom a zsákját és szintén magányosan haldoklom,többen zoknit igazgatnak,nyögdécselnek,év eleji forma,a tavasz még csak kikeltett bennünket,lesz ez jobb is.Fiatal pár telefonon veszi a kódomat,és a kilátó hívogat,nem megyek,majd máskor,erősen kések..lefelé van,előttem Gergő és Elemér,mögöttem a nyugdíjas pedagógus és Bubuék,a frissítőponton dőzsölés folyik,csapódok..pusztítunk mindent és iszunk is,még van a túrából hátra is.Könnyes búcsú Évától és Egontól,tényleg két jellegzetes pontőrző arc,és persze a papa,aki most másfele van..Tépek a zöld jeleken,Hosszú hegy,a kék rövidnadrág elhagy,Tünde viszont mellém-elém lassul,innen párban nyomjuk,szemből jobboldali túraszervező,csak úgy erre járt,balról a csobánkai kilátás,völgy,Oszoly,és a temető után újabb frissítőpont,ugyanaz a kínálat,és a mosoly,falunk keveset és hamar az egri vár fölött lődörgünk,rengeteg az egyéb céllal kiránduló,a mai tévéműsor mehet a levesbe,a nappali legalábbis.Geri vár,boldog,mert két nő is van vele,barátjával erősít,négyen vesznek kettőnket,tablót alkotunk hárman,és a zöld jelet tesszük a szemünk elé.Át a szurdokon,Jenői torony,a patakon híd,és a repceföld mellett bandukolunk..szalag és csík biztat,a repce bizonytalan,mármint meghatározásilag,de kultúrnövény,az bizonyos..nem szól,társakat faggatunk,ők sem aranykoszorús gazdák és kisnövényhatározót  sem hoztak..Jávorka-Csapody sem segít,távolból sem,muszáj lesz virágzáskor ellenőrizni,csakhogy az eszünkért is kezdjenek el tisztelni.

Városszéle,nádasromok,ipari park,és utcákon ténfergünk Krisztáig,aki az érkezést szentesíti.Moiwa bízott a teljesítésben,kész a lap,kitűző és zsíroskenyér,a korábbiak tépnek a buszhoz,nekem a MÁV esik kézre..

Igen jól sikerült tavaszi túra,a szokásos emvétés rendezés,csak sajnálunk Téged,ha lemaradtál,és biztatlak,ide(is) el kell jönnöd egyszer..

 PVV 40

A túra előtti nap maszekban bejártuk a K100 Békásmegyer-Dorogi szakaszát, ami ugye egy részen megegyezik a PVV egy részével, bár néhol fordított irányban, és meggyőződtünk róla, hogy az útviszonyok jók, sár nem várható, így az új túracipőm felavatására került sor ezen a túrán.

Vörösvár reggel, a busz kicsit késik Bp. felől, így túratársam István a másik irányból előbb érkezett, együtt indultunk a rajt felé. Nem neveztünk elő, a helyszínen már sokan voltak, de ekkor még nem állt sor a nevezéshez, hamar túlestünk rajta. Aztán mivel még rengeteg idő volt a rajtig, egy reggeli kávé, és a nekem iszonyatosan hosszúnak tűnő várakozás, ami még el is húzódott 10 perccel, türelmetlenül vártuk, hogy végre indulhassunk.  8:10-kor tömegrajt, a futók elhúznak, mi túrázók meg hosszú sorban vonulunk Pilisvörösvár utcáin, majd fel a Kálváriához, ahol feltételes EP és sorállás várt, de legalább volt idő nekivetkőzni, kezdett egész jó idő lenni.

Tovább fel a Vörös-hegyre, ahol azért már kicsit széthúzódott a mezőny, aztán a sárgán hosszasan hasítunk lefelé, előzünk-minket előznek, egy kellemes kanyargós erdei út, majd nemsokára Pilisszántó, amit a meredek véget nem érő aszfaltúton hagyunk el, ez a rész nagyon nem volt a kedvencem! Szántói-nyereg, végre újra aszfaltmentes terep, jöhet a Pilis-tető! 2 nap alatt másodszor szerpentinezünk fel, az előző napi 40 km-el a lábamban most hosszabbnak éreztem, viszont az idő sokkal jobb volt, a kilátás szemet gyönyörködtető. Sok ibolya és más tavaszi virág nyílik mindenfelé, a tetőre induló zéháromszög előtt ellenőrizzük, hogy megvan-e még a tegnap látott megmaradt hófolt :) Pilis-tetőn aztán a technika csődöt mond, chipes karszalagunk leolvasatlan marad, de pecsét szerencsére van, a pontőr elszántan próbálja elindítani a telefont, de nem akarunk várni, bemondjuk a rajtszámunkat és nyomás vissza, a Szántói-nyeregnél frissítőpont, minden igényt kielégítő, túratársam vizet vételez, és almát rágcsálva indulunk tovább a Hosszú-hegyre, ami nem hazudtolja meg a nevét. Nem nehéz terep, de kicsit monoton, ki is jön rajtam a fáradtság, még soha nem mentem 2 egymás utáni napon 40 km-t, meg a kevés alvás is megbosszulja magát, az előző szakaszokon általában én mentem elöl, de most zombiként követem Istvánt, félig alszom, párszor jó nagyokat botlok, de szerencsére nem esem el, ebből a szakaszból nem sok maradt meg emlékezetemben. 

A Csobánkai-nyereghaz érve lassan már magamhoz tértem, újabb frissítőpont minden jóval, Istvánnal megint az almára szavazunk, és irány a hátralévő kilométerek. A Kevélyeket megkerülve meredek lejtőn futunk le az Egri várhoz, ahol az utolsó EP volt, chip rendben leolvasva, nem várakozunk, megyünk tovább, a Jenői torony oldalában hullámvasutazunk, keskeny ösvényen. Jönnek szembe kirándulók, udvariasan elengednek. Pilisborosjenői hídon átkelés, majd végeláthatatlan hosszú út a szántóföldeken át Vörösvárra. A kilátás szép a környező hegyekre, de sajnos a térdem nagyon elkezd fájni, be is lassulok, kicsit ki is borulok, de István megvár, és jön velem lassabban.

A vége felé, már Pilisvörösvár területén előz minket egy gyorsabb túratárs, jól belehúzott a végébe, mellénk érve rákérdez, hogy gyakran túrázunk-e együtt. Nem értjük a kérdést, de válaszolunk, hogy gyakran ugyan nem, de többször mentünk már együtt. Aztán megtudjuk, hogy azért kérdezte, mert ahogy jött mögöttünk egyre közelebb érve, meglepődött, hogy hosszú ideig mennyire tökéletesen szinkronban lépkedtünk :)  Ezen mosolygunk egy jót, bár a térdem továbbra is nagyon fáj, de István szinte "behúz" a célba. Átvesszük a díjazást, az ellátás itt is tökéletes, de nincs kedvem enni semmit pár szál ropin kívül. Azért a sörözést nem hagyjuk ki most se. :)

Remekül szervezett túra volt, tökéletesen jelezve volt az útvonal, eltévedni lehetetlen volt, az ellátás is szuper volt! Legközelebb is jövök!

Köszönöm a kellemes társaságot Istvánnak, főleg hogy a végén is kitartott mellettem, mikor nem voltam igazán jó passzban! A szervezőknek meg köszönöm ezt a kellemes tavaszi túrát!

PVV 40

Régi adósságot törlesztettem ezzel a túrával.

Pár éve még elő is neveztem, de az emlékezetes márciusi hó megakadályozta az odajutást, a következő években pedig munkámból kifolyólag lett reménytelenné a részvétel.

Idén azonban nem volt akadály. Korai érkezés Vörösvárra, majd Judit, és több túrázó is befut, irány a Sportpálya. Szép számmal jöttünk össze, az időjárási/terepviszonyok is ideálisnak ígérkeztek. Kicsit lassan ment a nevezés (rengetegen voltunk), így tíz perccel a meghirdetett időpont után indult a túra, tömegrajttal. A rajt előtti pillanatokat a mellettem álló srác vizslája nehezen bírta. Látszott, hogy már rengeteg túra van mögötte a gazdájával, a természet az életeleme.

Kimmel Peti visszaszámol, és rajt.

Nagy tempóban irány a Kálvária.  Szinte egybefüggő sorban érkeztünk a pecsétért, és a telefonos leolvasásért. Ezután a Sárga 35/70 útvonala visszafelé, jó darabon. A szép hosszú emelkedő szétzilált társaságokat, de újabbakat hozott létre. Vörös-hegy után Jeremcsuk Istiék trappoltak el mellettünk igen jó tempóban, később még több ismerősbe botlottam. A meredek lejtő után könnyű, gyönyörű erdei útvonal. Túratárs fekete túrakutyája, előre-hátra rohangálva követte gazdáját. Többek becslése szerint, a túra végére legalább 80 km-t fog megtenni. Lassacskán beérkezés Pilisszántóra, és a végeláthatatlan emelkedő…. Aszfaltozás, de keményen, erős szélben. Persze csitul az emelkedő, irány a zöld. Az átjárónál meglepetésre Papucsek Marcsi, és Zoli fogadja az érkezőket, és mindjárt fénykép is készül.  Zoliék a másnapi 50-esre készülnek, jó volt veletek összefutni.

Itt amúgy parádés etető pont lévén, sokan megállnak, mi még nem tervezzük be. Irány a tető. Terepfutók rohannak lefelé, fájdalmas kiáltás, egyikük bokája fordult ki. Lábra tudott állni, remélem nem volt súlyos.

 Az idei első napsütéses szerpentinezésem. Végre elfogadható látási viszonyokkal, hóvirág, vadvirág, és ibolya rengetegben. A tető alatt még ott virít utolsó mohikánként, egy kisebb hófolt.

Végre felérünk. A telefon nem tudja leolvasni a leolvasandót, de a hagyományos pecsét nem mond csődöt. Utóbbit jobban kedvelem, bevallom. Visszafelé nagyobb a tempó, de közben rádöbbenek, hogy bizony elszámoltam magam folyadékilag. Az etető pont szerencsére megvárt, így utántöltés, és kellő mennyiségű alma betömése után tovább, Hosszú-hegy felé. Jó hosszan.. Remek a talaj, előttünk egy túratárs, oda-vissza előzgetjük egymást, jó a tempó. Végre felérünk, majd a hegyről lejövetel előtt, Orbán Imrébe botlunk. Rövid üdvözlés után tovább. Kemény, bokaforgató, köves szakaszok. Lassan Csobánka felé, ismét egy jókor, jó helyen lévő etető pont. Gyümölcs, víz, minden mennyiségben, minőségben. Példaértékű eddig a rendezés. Tovább, keringünk , bolyongunk a Kevély alatt. Motorosékat is kicsalja a jó idő, de ők legalább köszönnek, félreállnak. Biciklisék kevésbé, a visszaköszönés luxusát sem engedték meg maguknak..

Lassan letérünk a vár felé, megfutjuk a lejtőt. Ep. Időveszteség nélkül tovább. Ez a rész nekem ismeretlen, jó kis hullámvasút, de élvezhető szakasz. Sajnos vége szakad, már ott a híd. Dombra fel, és a végeláthatatlan, szántóföldek közötti út. Ez monoton, ezért nagyobb tempóra váltunk. Lassacskán az Ipartelep, és a város külterülete. Több helyen is üzemelnek a füstölők, nehéz illatok terjengenek. Idén sem fog éhen halni a gazda, az utánpótlás pedig röfögve, és mit sem sejtve, békésen vakargatja az oldalát, az ól falán.

Aszfaltra fújt jelek segítenek, de már látható a cél. Beérkezés. Végre, az utolsó pár kilométer már nehezebb volt. Leolvasás, papírozás, gratulálás, köszönés.  Szokásos, nagyvonalú ellátás a végén. Mivel a presszó üzemel, így most az ásványvíz nem játszik, viszont két zöld dobozos, nem alkoholmentes, igen.

Egyértelműen szalagozott, jelzett útvonal. Az itinert szinte nem is vettük elő, csupán az Ep.-k alkalmával. Példaértékű ellátás, nagyszerű, kedves hozzáállás a rendezők részéről.

A túra útvonalának egy része nekem ismeretlen volt, de tökéletes választás a rendezők részéről.

Köszönet a túráért az MVTE-nek  , és a társaságért túratársamnak, Juditnak.

Sattel

Pilis-Vörös-Vár gyalogos táv., Március Idusának ünnepén.

A maga nemében több szempontból különleges túra volt ez.

Másik teljesítménytúra tudtommal nem visz fel a Pilis csúcsára. Itt tinikoromban voltam utoljára - nõzni. :-)

Máshol még nem ettem a futók kajájából is, vagy legalábbis ennyiféle ellátást még etetõponton nem kaptam. Mindezt kétszer is! Sõt háromszor, a Pilis-mászás elõtt és után is.

Más túrán ingyensört még nem kaptam a célban. Ezt be kéne vezetni! :-D

Az MVTE rendezte túra tehát minden szempontból kitûnõ volt!

A túra után az a krigli Rothburger szûretlen csapolt házisör meg tovább emelte az ünnep fényét.

Fotók a túráról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.318988994831700.78192.100001618051374&type=3