Túrabeszámolók


Hajdú

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2012
GeldarTúra éve: 20122013.08.29 02:06:16
megnéz Geldar összes beszámolója

Hajdú 50


A Hajdúság mindig tartogat izgalmakat - nem lett ez másképp ezen a május elsején sem. Hogy teljesen õszinte legyek, szemre elõször hihetetlenül hosszúnak tûnt ez a táv, mely (bár errõl a környékrõl származom) mégis tökéletesen ismeretlen vidékeken vezeti által az utazót. Az útnak Lilyvel, Gyöngyivel, és annak késõbbi párjával, Gergõvel vágtunk neki. Elsõre elég meglepõ volt, hogy amint vége Pacnak, azonnal megkezdõdik a homokos út, a beton megszûnik, a táj teljesen átalakul. Különféle tanyák hátsó udvarai mögött osontunk az utakon, gyakran erdõben, míg elértünk a madárdaltól hangos Mézes-hegyi tóhoz. Ott a pontõrök a vidékre jellemzõ, páratlan humorral fogadtak, nagyon otthon éreztem magam. Eztán jó darabig senkivel sem találkoztunk, egészen amíg meg nem láttuk Fancsikát. Onnantól szórványosan láttunk túrázókat, de mindig vagy nagyon elõttünk, vagy nagyon mögöttünk haladtak, így nem volt mód az eszmecserére. Mi haladtunk a magunk tempójában, s a Látó-hegy elõtt letértünk a mûútról. Különös, halott tavak mellett vezetett az ösvény, ekkor már az Alföldi Kék jelzésen haladtunk. Gyöngyivel megálltunk egy magasles mellett, ahol kifújta magát a csapat, aztán Halápig már nem volt megállás. Pokolian homokos úton haladtunk, a hõmérséklet is elég magas volt, ez a szakasz egyáltalán nem volt kellemes, csak miután beértünk egy fenyõerdõbe. A vasúton való átkelés után megérkeztünk az egykori csárda udvarára, ahol rengeteg vizet kaptunk és kifújhatttuk magunkat; ezúton is köszönet a rendezõknek a szinte korlátlan mennyiségû vízért!

Hamarosan lovasokkal találkoztunk, majd beértünk Martinka külterületére, ahol a fáradtság egyre jobban kiütközött. Lilynek törte a cipõ a lábát, elég nyomott hangulatban volt, így úgy határoztunk, hogy a lányok Sámsonnál kiszállnak, a maradék távot Gergõvel megtesszük ketten. Így is történt, Doboson aztán kiderült, hogy nem ártana iparkodnunk, mert mi vagyunk a legutolsók, a pontok zárása is tõlünk függõ. Nagyobb sebessége kapcsoltunk hát - amennyire lehetett, a homok egyre jobban hátráltatott, és kezdtünk egyre erõteljesebben fáradni. Sillye kapitány emlékmûvénél a szervezõk már mosolyogva vártak, az autójuk nyomát követve pedig nagyon lassan mi is beértünk a célba. Hadházon aztán a szervezõ, miután megkaptuk a kitûzõket, azzal is megtisztelt minekt, hogy bevigyen minket Debrecenbe, ahol a lányok vártak minket.

Nyilván egy elég nehéz meneten vagyunk túl, de mindenképpen megérte eljönni. A Hajdúság fantasztikus hely, erre a túrára pedig mindenképp megéri eljönni - már csak azért is, mert a rajtnál nincsenek hosszan kígyózó sorok, s a szervezés is átlagon felüli.

 
 
suvlajTúra éve: 20122012.05.03 09:12:24
megnéz suvlaj összes beszámolója

Hajdú 50



Három év után újra itt.

Ezúttal magammal csábítottam két legkedvesebb túrázó barátomat is, hogy hármasban járjuk végig ezt a szép túrát, mely méltatlanul perifériára szorul kis országunkban.

Lehetne nagyregényt írni errõl az 50 km-rõl, a táj változatosságáról, a mindvégig jó hangulatunkról, azokról a szép tavakról, szekérutakról, a kisvasút világvégi állomáshelyérõl, az útmenti kék-kutak hûsítõ vizérõl és még folytathatnám de helyette inkább csak kiemelnék egyetlen nézõpontot, konkrétan, hogy milyen állatokkal találkoztunk, hogy milyen állatokat láttunk a nap során, egyfajta ízelítõként, hogy aki arra jár és természetkedvelõ mire is számítson. A teljesség igénye nélkül egy kis felsorolás, hogy miket is láttunk:



  • Milliónyi kis madarat melyek egész nap énekeltek

  • Marhacsordát melynek nyomában kullogtunk az elsõ 4 km-en

  • Mézeshegyi tónál egy éppen 4kg-os pontyot, melyet érkezsésünkkor emeltek ki a vízbõl

  • Bakcsót mely csak gubbasztott a tónál kishalra várva, azt sem bánta, hogy figyeljük

  • Sok-sok cserebogarat hisz' szezon van

  • Siklót nem egyet

  • Legelészõ lovakat

  • Fürjet nem élõt

  • Rétisas párt, melyek zuhanórepülés-bemutatóval kápráztattak

  • Kócsagpárt, melyek kecsesen repültek

  • Kecskéket

  • Sok-sok vadkacsa párocskát

  • Két hatalmas mangalicát, melyek olyan váratlanul jelentek meg Haláp elõtt az erdõben a kis erdei úton, hogy megszólalni sem tudtam meglepetésemben

  • Fekete harkályt

  • Birkanyájat

  • Vadnyulakat és õzeket

  • Barázdabillegetõt, sokat-sokat

  • Piócákat és gõtéket

  • Gólyákat

  • ...


Ilyesfajta képet mutat egy "unalmas alföldi" túra.



És akkor szeretném megköszönni a rendezõgárdának, hogy immár 20. éve megteremtik a lehetõségét annak, hogy akinek kedve van megismerje Debrecen környékét kicsit másképp. Mert egy jó rendezéshez tényleg nem kell több mint látnivalókban gazdag táj, tökéletes helyeken lévõ ellenõrzõpontok és az a vendégszeretet, kedvesség amellyel bennünket az út során végigkísértek. Köszönöm! Megyünk még.

 
 
 Túra éve: 2009
suvlajTúra éve: 20092009.05.04 10:47:18
megnéz suvlaj összes beszámolója
Hajdú 50

Régi elmaradásomat pótoltam ennek a túrának a teljesítésével. Túráztam már majd minden tájegységén ennek az országnak de azon a túrán még soha nem vettem részt, mely az utcát érinti, ahol felnõttem Hajdúsámsonban mely utca nem mellesleg "A mi utcánk", ha ez mond valakinek valamit. Igaz már sok-sok éve nem ott élek de a szüleim igen és a náluk töltött hosszú hétvége megteremtette a lehetõséget annak, hogy szétnézzek a környéken kicsit másképp. Beszerveztem az egyik unokatestvéremet (akinek ez volt a második teljesítménytúrája), hogy tartson velem a túrán, egy másik unokatestvéremet, hogy juttasson el bennünket a start helyre és a koránkelésnek, valamint a kiváló helyismeretnek köszönhetõen 1-es és 2-es rajtszámmal pontban 6-kor elindultunk. Csendesen beszélgetve hagytuk magunk mögött Debrecent. Beálltunk a 6 km/h-s erõs gyalogos tempóra melyet sikerült is tartani a túra végéig. Az elsõ ellenõrzõ pont felé haladva elõbb egy aszfaltút majd egy õz keresztezte utunkat. A Mézeshegyi-tónál nagyon kellemes látvány fogadott bennünket. Csendélet. Nyugodt víz és horgászok. Nem idõztünk egy percet sem, haladtunk tovább a Fancsikai víztározók felé. Szép a Börzsöny, szépek a nagy rengeteg erdõk, szirtek, völgyek, csúcsok, bércek de ennek a tájnak úgyan úgy meg van a maga szépsége. A sásas-nádas kis tavak, harsány vadkacsák, félénk szürke gémek vidékén járunk, ahol mintha csak megállt volna az idõ. Ezen morfondírozok de csakhamar aszfaltútra térünk és már a második ellenõrzõ ponton vagyunk ahol kedvesen fogadnak bennünket, alig néhány perc beszélgetés után máris Haláp felé vesszük az irányt. Ismét változatos tájakon haladunk. Békák ordibálnak, nyílt szakaszon sásas melett haladunk, majd fenyves árnyékában tempózunk tovább. Amint kicsit is kezdene unalmassá válni a menet egy jókora siklót pillantok meg a lábam elõtt. Heverészik a finom meleg homokban. Szemlátomást jól érzi magát nem is háborgatjuk hosszan hiszen már közel a 3. ellenõrzõpont, a csárda Haláp szélén. Örülnek nekünk, már azt hitték nem is jön senki, pedig mi tényleg igyekeztünk! Itt sem idõzünk egy-két percnél többet, gyorsan Martinka felé vesszük az irányt. Ezen a szakaszon már-már zavaróvá válik a sok homok melyben és nem melyen lépkedünk. Néha meg-megállok kiönteni a cipõmbõl egy adagot, mert a gyöngyvásznon csak befelé szeret menni, kifelé nem. Martinka mellett a legelõn, az ellenõrzõpontnál tûnik fel elõször, hogy milyen erõsen fúj a szél. Hajdúsámson felé menet az aszfaltúton stopperrel lemérem két kilométerkõ között az eltelt idõt. Kis fejszámolás és megvan: 6 km/h. Amit eddig csak érzésre mondtam azt ezennel tudományosan is bizonyítottuk. A településen a tájékozódás nekünk nem gond és tudnánk ugyan rövidebb útvonalat mégis a megjelölt úton haladunk. A templomot elhagyva rövidesen utcai kútnál frissítünk. Kis mosakodás és ivóvíz feltöltés. Igy is 20 perccel korábban 11:40-re érünk a vasútállomáshoz. A pont hivatalosan csak délben nyit de szerencsére már hamarabb ott voltak. Ismét pihenés nélkül indulunk tovább. Felvetem, hogy annyira jól állunk idõvel, hogy a kis 300m-es kitérõvel akár haza is mehetnénk megebédelni de komolyan egyikõnket sem érdekli a lehetõség. Ha már eddig megõriztük a vezetõ poziciónkat, akkor nyomás tovább, így folytatjuk utunkat Dombos felé. Ismerõs pálya, tudjuk mire számíthatunk, csakhamar elérjük a templomromot. Alig haladunk tovább 1-2 km-t a nyílt szakaszon visszatekintve látjuk, hogy üldözõnk akadt. Valaki sietõsen közeledik. Ha tartja a tempót fél órán belül utolér bennünket. Ami viszont ezután következett... Homokvihar. Mindig csak szembõl. Nyeltük a homokot, szemünk tele volt, kedvünket mégsem szegte. Végtelennek tûnõ egyenes szakasz, majd kis jobbra-balra kanyar, úttesten át, megint balra és már ott is vagyunk utolsó ellenõrzési ponton a cél elõtt. Üldözõnk nem ért utol bár most erdõben vagyunk és fogalmunk sem lehet róla mennyivel lehet mögöttünk. Haladunk saját tempónkban tovább. Perceken belül Hajdúhadházon vagyunk és megyünk-megyünk a vasútállomás (cél) felé. Röviddel fél három után megkapjuk a jól megérdemelt kitûzõnket és csakhamar beérkezik a mögöttünk haladó túrázó is. Gratulálunk egymásnak, beszélgetünk kicsit és csakhamar továbbálunk..

Nagyon szép túrán sikerült részt vennem ismét. Ami számomra külön meglepetés volt, hogy a jelzések mindvégig nagyon jól követhetõek voltak, eltévedni esélyünk sem volt. (Folyamatosan figyeltük az itinert és ellenõriztük a jeleket a számunkra ismert terepen is) Köszönet a túra szervezõinek!
 
 
loquunturTúra éve: 20092009.05.02 21:08:46
megnéz loquuntur összes beszámolója
Hajdú 15

Ha május,akkor Nálam síkvidéki a teljesítménytúrán való részvétel.Véletlen, de ez most is így volt.A május elsejét általában a szabadban töltöm,ahol nem kell a tömegiszonytól tartanom.Elõször vettem részt a Hajdú túrákon,most is csak a legrövidebb gyalogos távon,mert erre a napra még más túramozgalomban való részvétel is tervben volt.A debreceni vasútállomástól busszal utaztam ki Bánkra,ahol a busz végállomásánál volt a túra rajtja.Rajtam kívül még vagy huszan utaztak a buszon hasonló tervekkel.Õk egy egyesület tagjai voltak,s együtt akarták teljesíteni a kihívást.Gyors regisztráció,csekély összegû nevezési díj,meglepett,máshol a Turistakártyámmal ennyi a kedvezmény.A csoport elõtt sikerült nevezni,s mihamarabb elindulni.Egy hangulatos fenyõerdõvel és a piros kereszt jelzéssel indult a túraút,azonban hamarosan a piros és a kéksáv homokos talajú közös szakaszán folytatódott a séta.Kicsit aggódva tapostam az utat,azon gondolkodtam,hogyan lehet majd ezen túrakerékpározni,mikor a gyalogos lábát is megerõlteti a süppedékes homok.
Ugyanis tervben van az Alföldi Kéktúra kerékpáros teljesítése,s épp ezen az úton járok most.Egy háromnegyed óra múlva kiértem az erdõbõl,egy tágas mezõgazdasági táj fogadott,s rajta épp egy hazatartó nagy létszámú gulya vonult át a csordással és a kutyájával.Itt a kék elvált a pirostól,és az utóbbin folytattam a túrát,ami hamarosan a Mézes-hegyi-tóhoz ért.Nem vagyok horgász,mert én inkább megyek,minthogy egy helyben ücsörögjek,de érdeklõdve néztem végig egy aktuális horgászszerencsét.
Remek hely ez a horgászoknak,de Én haladtam tovább,hogy mielõbb az elsõ ellenõrzõponthoz érjek,ami ennek a tónak a partján volt letáborozva.Gyors igazoltatás,Én folytattam a sétát,a pontõr pedig a távcsövezést.Újra visszatért a kék,s ezen vezetett tovább az út.Erõs szél kezdett fújni,ami a porhomokot tobbször megemelte,s vitte tova.A jó idõben ez volt csak kellemetlen.A bánki mûutat elérve innen Én tettem egy soron kívûli kitérõt a Fancsikai templomromhoz,ugyanis a mai napon a négy Debrecen környéki templomrom felkeresése is tervben volt.A négybõl egyet így könnyen letudhattam.A plusz két kilométer úgyse visz a sírba.Visszatérve a kékjelzésre folytattam az utat a Fancsika nevû határrészben,ahol három víztároló is található,sorban érintve mind a hármat.A másodikat elérve mûúton folytatódott a túra,de hamarosan elérve így a második ellenõrzõpontot,ahol müzli és ásványvízdömping volt.Cipeltem ellátmányt,de a szivélyes invitálásnak nem állhattam ellent.Közben kerékpáros teljesítõk is érkeztek,nekik hatvan kilométert kell teljesíteni Debrecen körül.Elindultam a müzlizés után,s hamarosan a mûutat is elhagytam,hogy mielõbb a legnagyobb víztároló partján gyönyörködjek a tájban.Délután egy felé járt az idõ,sok helyen a horgászzsákmány rotyogott már a bográcsokban,Nekem pedig csak a nyál futott össze a számban.A viharossá erõsödõ szél nagy hullámokat keltett a tavon,fotótémát szolgáltatva.A víztároló elhagyása után hosszú egyenes út vezetett a cél felé,ami az 1-es busz Létai úti végállomásánál volt.Beérve megkaptam a teljesítésért járó kis kitûzõt,majd türelmesen megvártam a városba induló buszt.Éljen május elseje máskor is, így.
 
 
 Túra éve: 2007
Pál ZsoltTúra éve: 20072007.05.02 12:40:06
megnéz Pál Zsolt összes beszámolója
Hajdú 50

Rossz elõjelekkel indultam neki ennek a túrának. Péntek, szombat és vasárnap vírusos torokgyulladás. Hétfõn hasmenés kínzott még este 11-kor is. Komolyan féltem, hogy nem tudom majd befejezni a túrát. Annál is inkább, mert futva terveztem a táv teljesítését a Kinizsi100 felkészülésének a keretében.

Kedden 4 órakor keltem és 5 órakor indultam Miskolcról egyik barátommal, akinek az volt a feladata, hogy az autót elvigye a célba.

7 óra 30 perckor indultam Debrecen-Pac (nem is tudom) városrészbõl, azaz a rajtból. Nem voltam még sosem ezen a túrán és meglepett a viszonylag kevés induló. Jobban szeretem, ha több induló van, mert úgy érzem, hogy kevesebb az eltévedés lehetõsége. Ugyanis mindig találkozik valakivel az ember, aki helyes úton megy.

Nagyon hûvös volt és kellemetlen szél fújt, ezért hosszúnadrágban indultam el. Az elsõ 5 km könnyû futás volt (6perc/km) 160 alatti pulzus. Persze ennél gyorsabban késõbb sem akartam futni csak az elején ez olyan jó átmozgatónak tûnt. El is értem az elsõ e.p-ét 5,3 km. A homok még nem volt olyan veszélyes és az útvonal is jól követhetõ volt. És innentõl szívattam meg magamat rendesen. A piroson kellett haladni a Mézes-hegyi tó mellett. Viszont az egyik helyen letért jobbra a piros én viszont nézelõdve és csodálva a tavat nem vettem észre és szépen elszaladtam mellette. Aztán késõbb gyanússá vált, hogy nincsenek jelzések és mire visszataláltam a helyes útra 35-40 percembe telt és 6-7 km pluszba. Innentõl kezdve önkéntelenül is gyorsabban futottam, bár a teljesítést max. 160 pulzussal terveztem, most viszont folyamatosan 170 felett volt. Hegyi terepen sem szokott nagyon 170 felé menni, de valószínû, hogy az elmúlt napok betegségei játszottak szerepet ebben. Kicsit féltem, hogy ilyen pulzusnál elsavasodok, amúgy is kezdtem érezni, hogy a homok másképpen terheli a térdszalagokat és a vádlit. Úgy éreztem, hogy nehezen jött el a második e.p. a Diószegi út (11,8km). Mindig arra gondoltam, hogy már hol járhatnék. Ittam egy pohár kólát és indultam tovább a kék-piros jelzésen. Nagy szembe szél, a fogaim között néha recsegett a homok. És valahogy a táj sem dobott fel. Én a Bükk lábánál lakok és nekem ez a homokos táj, ahogy a fagyökerek halomba voltak rakva és végig néztem a homokos tájon, olyan nyomasztó volt, olyan halottnak tûnt. Folyamatosan figyeltem a szervezetem jelzéseit és idõben próbáltam frissíteni. Teljesen egyedül futottam. Az itiner írta, hogy majd keletre kell fordulni. Egyik ilyen elágazásnál nem találtam a kék-piros jelzést csak a keresztezõdésben volt. Végignéztem a fasoron is ameddig elláttam semerre sem volt jelzés(pedig fa volt, akár 2 méterenként is lehetett volna festeni.) Lefordultam. Nem kellett volna. Ráadásul valami tanya volt ott a kutyák kiszaladtak, hirtelen egy faágat találtam. Az mentett meg. Aztán párszáz méter múlva visszafordultam. Helyesen. A faágat megint felvettem a kutyák ellen. Visszatértem a helyes útra és a keresztezõdéstõl legalább 500 méterre volt a kék-piros jel. Kicsit megnyugodtam. Megettem a banánt, amit a kezemben szorongattam a rajt óta. Szépen megérett. Leöblítettem egy kis izostárral, de kezdtem érezni, hogy nagyobb folyadék mennyiségre lenne szükségem. Ami nálam volt folyadék azok tömény magnézium és vízben oldott só volt, plusz az izotóniás ital. Lábaimon is kezdtem érezni a másfajta terhelést, ugyanis minden talajtól való elrugaszkodás olyan volt, mintha megcsúszna az ember. Szerencsére még idõben elértem a Halápi csárdát (24,1km) a harmadik e.p-t.Itt megittam egy Bombát meg majdnem egy liter ásványvizet. Innen egy debreceni túratárssal mentem tovább erõs gyalog tempóban. Vártam a frissítés hatását. Egy kicsit beszélgettünk, majd amikor éreztem, hogy kezdek rendben lenni (utolsó pillanatban sikerült a frissítés) elköszöntem tõle és tovább futottam. Pisilnem is kellett izadtam is úgyhogy helyre állt a rend a szervezetemben. Viszonylag közel volt a negyedik e.p. Martinka keleti része (29,6km). Itt biztos, ami biztos megittam közel 6dl ásványvizet. Itt az itiner azt írta, hogy egy legelõn futunk át. A legelõ meg volt, de ahol futottam az inkább olyan töltésnek felelt meg. Baromi hideg szembe szél volt. Elhagytam Martinkát és egy országúton mentem Hajdúsámson felé. Még örültem is, hogy végre szilárd burkolat van a lábam alatt. A távolban láttam a templomot, ahol majd el kell fordulni a vasútállomás felé. Ahogy elértem a Hajdúsámson táblát már nem láttam a templomot. Gondoltam eltûnt. Aztán kiderült, hogy H.Sámson másik végében van a templom és még távolabb a vasútállomás.

Ekkor már a jobb vádlim nagyon el kezdett fájni és mindkét combhajlítómat is éreztem, aztán a bal vádlim. Tudtam, hogy egy rossz lépés és vége lehet a túrának. Óvatosságból sétára váltottam. Tudtam, hogy nem ásványi-anyag hiánya okozza, hanem a túlterhelés, amit a laza talaj okozott. A vasútállomás volt az ötödik e.p(35km). Itt egy 15 perces technikai szünetet tartottam. Vastagon bekentem a vádlimat melegítõ kenõccsel és kicsit lazítottam. A kulacsomat megtöltöttem, ittam is majd indultam tovább. A kenõcs jót tett a vádlimnak viszont kezdtem érezni a bal térdemet, ott ahol a négyfejû combfeszítõ összefut a térizület fölött. Minden talajfogásnál kezdtem érezni, hogy belehasít. Felvettem egy térdgumit, de természetesen már ez nem sokat segített. Ösztönösen átvette a terhelést a jobb lábam, pedig ott a vádlim nem volt tökéletes. Természetesen a tervezett 6 óra körüli idõ álom maradt. A célom már csak a cél volt, azaz beérni. A hatodik e.p-nél (40,1km) a Parlagi templomromnál ittam és indultam tovább. Még tudtam valami futásnak nevezhetõ mozgást produkálni. Az egyik tanyánál kijött egy kutya. A kertben két férfi kapirgált, de eszük ágában sem volt visszahívni a kutyát. A kutya egyre vadabbul jött és féltem, hogy megkapja a vádlimat. Odakiabáltam, hogy hívják vissza a kutyát, de semmi hajlandóságot nem mutattak. Ekkor felvettem egy nagy követ és felé dobtam, éppen nem találtam el, de valamit beszóltak. Azért intéztem hozzájuk egy pár keresetlen szót, amit itt most nem részleteznék.

Nagyon hosszú volt ez a nyolc km-es út, ami a következõ e.p-ig hátra volt. Gyümölcsös kerítések mellett haladtam folyamatosan. A szél továbbra is kellemetlenül fújt. Egyetlen érdekesség volt egy nagyon szép róka. Mikor észre vett elkezdett szaladni a homoktengerben. Sokáig lehetett látni. Egyre többet belegyalogoltam, annyira fájt már a térdem és lassan már csak gyalogoltam. Kb. az utolsó 6km úgy tettem meg, hogy 500m futás után hosszabb gyaloglás következett. A hetedik e.p Sillye kapitány emlékhely(jó lenne tudni ki volt) (48,8).A lényeg, hogy 7 óra 30 perces idõvel vánszorogtam be a hajdúhadházi vasútállomásra (51,8km).Természetesen ez az idõeredmény rosszabb, mint amit terveztem. A frissítéseket jól oldottam meg, ebbõl adódó gondok nem voltak. A lábaim a szokatlan terhelés miatt adták meg magukat.
Végül,a másnap megszépít mindent. Igaz, hogy nem olyan rangos túra, mint a Mátrabérc vagy netán a Kinizsi100, de örültem, hogy itt voltam.
 
 
 Túra éve: 2006
becikeTúra éve: 20062006.05.01 18:34:55
megnéz becike összes beszámolója
Hajdú15
4 90-es évekbeli 50-es 2 35-ös és 1 15km-es hajdú túra után népes családommal vágtunk neki a 2006-os Hajdu-15nek.
Béci fiam 20hónapos, feleségem, nõvérem és az õ három gyermeke 3,12, 15 évesek kora hajnalban keltünk. 6.30perc.
A rajthoz érve felhomályosítottak, hogy nem volt szerencsés dolog autóval jönni ugyanis a célból visszajutni kb 10 kilcsi.Hoppáréjá.
Azt találták ki, hogy induljunk a célból és féltávról visszafordulunk. Ilyen pozitív hozzáállás!!??
A túra szép helyen megy még mindig.csak az volt a baj, hogy Béci igen hosszan vitette magát anyuval, ráadásul ragaszkodott hozzá. És az esõs évszak hamari beállta miá' sok volt a szunyog.
A család valószinüleg inkább engedi, hogy jövõre egyedül lefussam az ötvenest.Ezt én is támogatom ugyanis így elmaradnak a szunyogok.
Köszönet a rendezõségnek a rugalmasságért.Még visszajövök.
 
 
 Túra éve: 2005
larzenTúra éve: 20052005.05.02 11:10:44
megnéz larzen összes beszámolója
8 órakor, huszadikként indultam a rajthelyrõl. Tavaly eléggé lefárasztott szellemileg az egyedül futás, úgyhogy most mp3 playerrel indultam. Elsõ pozitívum, hogy a tavaly talált szemétkupac eltûnt, egy nagy konténer állt a helyén. Kellemes, árnyékos úton futottam a Mézeshegyi-tó felé. Vékonyan öltöztem a várható meleg miatt, úgyhogy itt még kicsit fáztam is. Fél óra alatt a tónál voltam, onnan újabb fél óra lett a mûút, az ellenõrzõpont (13 km) pedig 1:15. Kicsit meglepõdtem, hogy 'csak' hat perces ezreket futottam, érzésre többnek tûnt, bár nagyon lazán futottam. Gondoltam, ideje egy kicsit felpörgetni a dolgokat.

A zenegépben áttekertem a zúzós, ám lassabb Rammsteinrõl a pörgõsebb Tankcsapdára és indultam tovább. Egybõl össze is szedtem egy 400 méteres eltévedést. :) Visszatérve a helyes útra kiderült, hogy ez a gyorsabb tempó sem túl gyors. Éreztem, hogy tempót váltottam, de még talán kellemesebbnek is tûnt. Igyekeztem jól frissíteni, félóránként ittam 2 deci vizet. Itt is akácos erdõben futottam, ami néha fenyves váltott fel, de a zárt erdõben még nem volt meleg. Ezen a szakaszon az összes elõttem indulót utolértem. A halápi csárda elõtt nyílttá vált a terep, de még nem volt túl meleg. Emlékszem tavaly nagyot mosakodtam a csárdánál, most csak a benti csapnál frissítettem egyet. 25 kilométernél tartottam és 2:27-es idõvel indultam tovább.

Amikor elindultam, egy pillanatra úgy éreztem, hogy lemerevedtek a lábaim, de szerencsére pár lépés után ez az érzés teljesen eltûnt. Viszont megint rossz irányba indultam, úgyhogy sikerült megint pár száz métert rátenni. Innen már sokkal nyíltabb volt a terep, szinte alig volt árnyék, szerencsére fújdogált egy enyhe ellenszél, ami jól hûtött, de nem tartott fel. A következõ ellenõrzõpontnál kaptam kólát, ami nagyon jólesett! Innen már csak pár kilométer a hajdúsámsoni vasútállomás. Meglepõdve tapasztaltam, hogy tavaly óta leaszfaltozták a Sámsonba vezetõ utat, ezt kihasználva kicsit meg is nyomtam ezt a szakaszt. Itt már azért éreztem, hogy nem megy olyan jól, mint kellene. A faluban egy kék kútnál frissítettem, kevertem egy Isostart, az állomásra így is 3:30-as idõvel értem be (36km). Tavaly 4:10-re értem ide, és nem is mentem tovább. Leadtam az mp3 lejátszót és indultam tovább.

Pár lépés után éreztem, hogy a java még csak most jön. Hihetetlenül beálltak a lábaim a pár másodperces depózás alatt. Kicsit nyújtogattam, de nem sokat használt. Nem értettem, hogy lehet ilyen izomlázam mindenhol (a combomban elõl és hátul, illetve a vádlimban), hiszen az izomláz csak másnapra jön ki. Gyaloglást kocogással váltogatva küzdöttem tovább. Itt már elég meleg volt, és árnyék sehol. Mindegy, már csak 17 km van hátra, ez megcsinálom 2 óra alatt, akkor is elég jó vagyok és elérem a 13:46-os vonatot Debrecenbe. Csak azt nem értettem, hogy egy-két hét kihagyás után miért megy ilyen nehezen. Úgy látszik, minél többet edzek, annál gyorsabban romlik az állóképességem, ha abbahagyom.

Nem sokkal késõbb egy kislány állított meg a földúton, leesett a bringájáról a váltó és hazafele tolta, de megkért, hogy kísérjem el egy darabon, mert van ott egy kutya, amitõl fél. Így pár perces gyaloglást iktattam be, majd a kutyát elhagyva újra kocogásra váltottam, de a kínok kínját álltam ki.

A templomromnál nagy piknikezõ tömeg fogadott, szerencsére a pontõr hölgy rám köszönt, úgyhogy megtaláltam az ep-t. Továbbindulva megint elkevertem egy kicsit és újabb párszáz métert tettem rá a távra. Váltogattam a kocogást a gyaloglással, de egyre több lett a gyaloglás. Nagyon fájtak a lábaim. Jött egy három kilométeres egyenes szakasz, nyílt terep, jobbról-balról gyümölcsös, nem túl változatos táj. Az innivalóm szinte teljesen elfogyott és nagyon meleg volt. Itt már láttam, hogy a kinézett vonatot nem fogom elérni, csak a 14:21-est. Azt hittem soha nem lesz vége. Aztán nagy sokára csak elértem a P- jelzésre. Itt már egyáltalán nem kocogtam, sõt még gyalogolni sem tudtam tempósan, kerestem a helyet arra, hogy leüljek pihenni (hja, nem akartam a homokos földre feküdni). Már fél egy volt, de a térkép szerint még jó 5 km a cél! Ez azt jelenti, hogy a 14:21-es vonat elérése is kérdéses.

Kb. itt lett világos elõttem, hogy nem izomlázam van, hanem magnézium hiányom. A fájdalom az izomgörcs, pontosabb izomgörcs elõtti állapot volt. 35 km-ig csak vízzel frissítettem, pedig én hajlamos vagyok a só elvesztésére. Öt percig üldögéltem a lehetõ legkényelmesebb testhelyzetben, nem is nyújtottam, csak hallgattam az erdõ hangjait. Aztán szép lassan továbbindultam, megint váltogattam a kocogást a gyaloglással, de nagyon kötött mozgásomra való tekintettel inkább csoszogásnak nevezném. Mindenestre gyorsabb volt a gyaloglásnál. Az utolsó ponton szerencsére kaptam egy kis szódát, ez is nagyon jólesett, egyre inkább kezdtem magamhoz térni, gondolom az elfogyasztott Isostar is hatott valamennyire. Beérve Hajdúhadházra elvesztettem a jelet, a leírás elég nagyvonalúan intézte el a vasútállomást, a térkép pedig valahogy nem vágott össze a valósággal. Megkérdeztem helyieket, persze kiderült, hogy megint rátettem párszár métert.

14:15-re értem be, óra szerint 6:12 lett. A túra hivatalos távja 52.8km, amit én legalább 53.5-ra srófoltam fel. A 'kitérõket' is számolva elsõ 36.5 kilométert 3 óra 30 perc alatt tettem meg (5:45 perc/km), a maradék 17-et pedig 2 óra 42 perc alatt (9:32 perc/km). Hazafele a vonaton a lábam még mindig görcsölt, hasonlított arra, mint amikor esõben nézed a pocsolyát, itt-ott egy-egy izom összerándult a vádlimon. Mára már jobban vagyok, a lábam kevésbé fáj, de a szám ki van száradva, és a bõséges vacsora ellenére is csak 72.4kg voltam reggel, úgyhogy szinte biztos vagyok abban, hogy a probléma legfõbb oka az ásványi anyagokban keresendõ. Azért örülök neki, hogy nem egy K100 fontosságú túrán fizettem meg az újabb tanulópénzt. :)
 
 
 Túra éve: 2004
larzenTúra éve: 20042005.03.04 15:34:24
megnéz larzen összes beszámolója
Hajdú 35

Úgy alakult a dolog, hogy Kisbolygó ezen a hétvégén Debrecenben lesz, mert szombat délelõtt gyakorlata van. Ezért úgy szerveztük a dolgot, hogy lejövök Debrecenbe, szombaton meg elindulok a Hajdú 50 túrán.

Másfél hónapja fájdogál a lábam, mostanában kezdtem el újra edzeni, szóval a Lemaradás óta volt egy nagy kihagyás. Ezt a túrát egy amolyan felhozó túrának szántam.

7.40 körül érkezten Debrecen Pac városrészbe, a nevezési helyre. A buszon még egy iskoláscsoport jött egy tanár kíséretében. Miután õk elindultak, én is beneveztem. Mivel a 35 km-es táv célja, Hajdúsámson csak délben nyit, ezért 8 után indultam csak a túrán.

Az elsõ ellenõrzõpontig jelzetlen úton kellett menni, de a rendezõk nagyon precíz fehér + jelzéseket festettek minden kérdéses helyre, így gond nélkül lehetett haladni. Alig egy kilométerrel az indulás után láttam egy akkora szemétkupacot, mintha csak a Gödöllõi-dombságon lennék. :-( Szerencsére ez volt az egyetlen.

Nem sokára utolértem a diákcsoportot, majd pár perc múlva elértem az ellenõrzõponthoz a Mézes-hegyi-tónál. Tavaly, az alföldi kéktúránk során ez a hely kimaradt, csak a közeli Vekeri-tavat láttuk. Ez annál sokkal barátságosabb. Nincs kiépítve, nádas-zsámbékos, horgászóhelyekkel tarkítva. Innen a K-, P- közös jelzésen mentem a volt Ludas csárdáig, majd onnan a betonúton a P+ jelzésen a második ellenõrzõpontig, Bivalyfürdõig.

Itt két nagyon kedves hölgy fogadott, megkínáltak üdítõvel, sõt kávéval is! Ilyen szolgáltatást sem láttam még. Indultam tovább, immáron a betonútról letérve a kacskaringós P+ jelzésen, ami nemsokára visszatért az általam korábban elhagyott K-,P- párosra. Meglepõen kevés homokkal találkoztam eddig, inkább csak poros volt az út. Innen azonban válozott a terep. Ez egy hosszú szakasz volt: a halápi csárdáig 13 kilométert kellett megtenni a halápi erdõben. Akácerdõ homokos úttal, szóval nem sok minden történt. Egy õzet azért láttam. Nem sokkal haláp elõtt Balázs bácsival találkoztam, majd néhány újabb gyalogossal.

Igen meleg lett, mire megérkeztem a csárdához. Éppen locsoltak slaggal, abból alaposan felfrissítettem magam. A csárda elõtt egy furgonban egy srác várta a bringával induló társait. Pár percet beszélgettünk, majd indultam tovább. Itt már azért elég nagy homok volt, nem volt könnyû a haladás. El is fáradtam, a csárdánál már éreztem, hogy nem úgy megy, ahogy kellene.

Pár kilométer erdõ után nyílt terep következett a hajdúsámsoni vasútállomásig. Ekkorra eldöntöttem, ha a csomagjaim még ott lesznek a 35-ös pontnál, akkor nem megyek tovább. Egyrészt kicsúsztam a tervezett idõmbõl, és nem akartam a kedvesemet váratni. Másrészt egyedül azért elég egyhangú volt ez a túra. Harmadrészt el is fáradtam és nem akartam a sérülést kockáztatni. 4:10 alatt értem be a célba, a csomagommal szerencsém volt, még ott találtam, de elég lett volna tíz perccel késõbb érkeznem.

A további útvonal útba ejtette a Parlagi templomromot, amit a fõrendezõ szerint mindenképpen érdemes megnézni, úgyhogy elképzelhetõ, hogy lesz folytatása a hajdúsági túráknak, de egyelõre ennyi elég volt.

A fõrendezõtõl, aki korábban a megyei szövetség elnöke volt, a díjazás mellé kaptam egy mézeskalács Hajdú ttúra plakettet is.