Túrabeszámolók


5 Beskydských Vrcholu - 5BV - Öt Hegycsúcs a Beszkidekben

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2012 2014
 Túra éve: 2012
LestatTúra éve: 20122013.02.15 15:09:25
megnéz Lestat összes beszámolója

5BV – 5 Beskydských Vrcholu

2012.10.12. - Smilovice



„Following the path as it leads toward


The darkness in the north

Weary stranger's faces show their sympathy


They've seen that hope before”


(Pink Floyd: The Narrow Way)



(Csapatunk útvonala az alábbi linken megtekinthetõ: www.cykloserver.cz/f/5f6d106358/ a nagyobb élvezhetõség érdekében ajánlott párhuzamosan olvasni a beszámolót, s nézni a térképen az útvonalat.)



Vaddino korábbi beszámolóiban már elég részletesen felvázolta a túra jellegét, szabályait, így én erre most nem térnék ki.

Nem tervezetem elmenni erre a túrára, túlságosan drágának és futóbarátnak találtam a rendezvényt, ám Verõcei Józsi a túra elõtti hetekben sem talált magának párt, így némi gyõzködés után mégis elvállaltam a túrát. Kicsit jobban utánanézve a dolgoknak már nem tûnt annyira veszélyesnek, 120 km-re 34 óra, ráadásul nem is valami extrém terepen. Végsõ megnyugvást az adott, mikor megláttuk az elõnevezõi listán Olaf Cihák sporttársunk nevét, gondoltuk, ha Õ benevezett, akkor talán nekünk is sikerülhet teljesítenünk. Térképem nem volt a Beszkidekrõl, így a cykloserverrõl próbáltam felkészülni, áttanulmányoztam a korábbi évek útvonalait, igyekeztem memorizálni a neveket. Úgy tûnt, általában olyan csúcsokat választanak a Rendezõk, melyekre turistaút visz fel, csak elvétve akadt egy-egy ellenpélda a korábbi évek során. A tájékozódási résztõl kevésbé tartottam, a cseheknél azért jobban követhetõbbek a jelzések.



Péntek este 8 körül érkeztünk meg a bázisnak helyt adó Smilovicébe, ami elég kis falu volt, annál inkább meglepõdtünk, amikor beléptünk a sportcsarnokba, amely igen méretes és korszerû volt. Három magyar csapat nevezett a túrára, én a Józsival, Rudi és Barta úr, õk velünk utaztak, valamint Õrsi Anna és Csaba, velük csak a rajthelyszínen futottunk össze. A regisztrációnál kisebb problémát okoztunk a Rendezõknek, ugyanis a többi csapat elutalta a nevezési díját, mi ezt a helyszínen akartuk rendezni, erre kevésbé voltak felkészülve, ráadásul a csehen kívül nem túl sok ember beszélt más nyelvet. Kaptunk egy karszalagot, rajta a csapat számával, ezt kellett a pontokon felmutatni; a jubileumra (10. rendezés) való tekintettel egy fakorongot, valamint egy gulyás és egy tortajegyet, azonban figyelmeztettek, hogy csak 300 adag gulyást fõztek a 600 fõnek, úgyhogy, ha nem sietünk, elfogy. Kérdezték, hogy kértünk-e pólót, persze igennel válaszoltunk, így mindenki választhatott magának, s a pénzt elfelejtették érte elkérni, de a magas nev díj miatt nem nagyon emésztettük magunkat ezen. Kerestünk némi szabad helyet, ahova letelepedtünk, köszöntöttük külföldi ismerõseinket, szép számban voltak jelen a rendezvényen. Éhesek nem voltunk, így bizakodtunk benne, hogy marad gulyás mire célbaérünk, összepakoltunk, elõkészültünk a túrára. Ki voltak állítva a 10. rendezésre készült torták, ezek a korábbi rendezések egy-egy meghatározó hegycsúcsát ábrázoltak. Olyan fél 10 körül elkezdõdött a tájékoztató, ékes cseh nyelven ismertették a szabályokat, a többiek áhítattal hallgatták. Utána szokás szerint kirakosgatták a csapatok számával ellátott borítékokat, s pár perccel tíz elõtt szépen felsorakoztak a csapatok képviselõi a kordon mögé, várva a jelet, hogy rávethessék magukat a borítékokra. Én bevállaltam a tülekedést, Józsi kissé hátrébb várakozott. A boríték megszerzése után indultunk is kifelé, ám a tartalmát átvizsgálva csupán egy kis kártyát találtunk, rajta az igazolások helyével, meg a baj esetén szükséges teendõkkel, azonban az elsõ csúcs neve nem szerepelt rajta, ahogy vártuk. Visszamentünk a tornaterembe, szerencsére rögtön megláttuk Martint, kérdeztük tõle, hogy most mi van, Õ pedig egy kivetítõ felé mutatott a terem túlsó sarkában, amelyen ott állt az elsõ csúcs neve:



Konecná (863 m)



Elkezdtünk keresgélni a térképen, nézegettük a környéken lévõ hegyeket, de miután 5 perc után sem találtunk semmit, a közönség segítségét vettük igénybe. A probléma a közelben való keresés volt, ugyanis a keresett csúcs a térkép alsó szélén helyezkedett el, mi pedig a felsõ szélén voltunk. Abban biztosak voltunk, hogy Reka felé kell indulnunk, majd onnan jobbra fel a Ropicka-ra. A falu fõutcáját teljes széltében elfoglalták az emberek, ahogy mentek a szomszéd település felé. Olaffal is összefutottunk, tudatosította velünk, hogy a hegy tényleg k..va messze van, bár a távolsággal kissé fölélõtt, 40-50 km-t mondott, ám ez csak olyan 35 körül lett végül. Reka túlsó szélén aztán egy jobbossal el is hagytuk az urbanizációt, s egy combos, hosszú emelkedõn mentünk Ropicka turistaházig. Itt az épület tornácán kicsit megpihentünk, ittunk, valamint elõkerültek az esõkabátok, ugyanis elkezdett szemerkélni az esõ. A csapadék egész hajnalig kitartott, néha picit jobban rákezdett, de általában megmaradt annak lassan eláztatós csepergésnek. Ennek hatására úgy döntöttünk, hogy szilárd burkolatú utakat választunk célpontunk megközelítéséhez, mondjuk ehhez túl nagy változtatásokat nem kellett beiktatni az útvonalban, de legalább nem bosszankodtunk, hogy egész éjszaka aszfalton kell caplatni. A turistaháztól a zöld sávot választottuk Morávka-ig, ezt többen elvétették és egész érdekes helyekrõl bukkantak elõ emberek. Ezután következett egy nagyon hosszú aszfaltos szakasz, elõbb egy víztározót kerültünk meg, majd patak mentén haladtunk. Itt néha Józsi kicsit elõrelépett, de a buszmegállóknál általában kicsit megálltunk pihenni (a többi csapattal egyetemben), itt utolértem Õt. Az ingerszegény környezet miatt az álmosság is kezdett úrrá lenni rajtunk, hiába még csak az elsõ éjszakában voltunk. Egészen Bebek-ig tartott az aszfaltos rész, s bár onnan is erdei mûúton haladtunk tovább, de legalább turistaúton. Így jutottunk el Sulov-ba, ahol a túra folyamán háromszor is megfordultunk (és mi még jól jártunk, voltak csapatok, akik 4-5-ször érintették a helyet). Itt két lehetõség közül választhattunk, vagy megyünk a pirossal a határsávon, vagy a zöldön egy picit hosszabb úton, de aszfalton. Mi inkább utóbbit választottuk, egyrészt az esõ miatt sárra lehetett számítani az erdei utakon, másrészt tájékozódásilag is könnyebbnek tûnt az egyenes utat követni, a párás, sötét éjszakában. Picit hosszúnak éreztük ezt a szakaszt, míg eljutottunk Údolí Cerné-ig, ahol jelzésváltás után megkezdtük az emelkedést Konecná település felé. Több csapat jött már szembe, de ekkor még nem sejtettük, hogy hova tartanak. Megérkeztünk a faluba, ami nagyon kedves kis település volt, a cseh-szlovák határon, kb. 700 m magasan, de innen még némi kitérõt kellett tennünk a hegycsúcsra. Egy szûk, néhol elég meredek ösvényen kellett felmászni, amit kissé nehezített, hogy a többi csapat jött szembe lefele. 5:35-re értünk a pontra, ahol némi sorbanállás után megkaptuk az igazolást, s egy táblán olvashattuk a következõ csúcs nevét:



Kozlena (886 m)



Mivel elég szûkös volt a hely, így gyorsan siettünk is lefele, amúgy is terveztünk a faluban egy hosszabb szünetet tartani. Próbáltunk keresni valami helyet, ahol le lehet ülni, elsõre egy buszmegállót nézegettünk, de az eléggé tele volt és nem is volt túl komfortos, így inkább elindultunk egy szimpatikus irányba, ahol szerencsénkre az elsõ háznak a teraszán találtunk is néhány padot, ráadásul fedett is volt és csupán egy-két másik csapat tartózkodott ott, így kényelmesen elfértünk. Megreggeliztünk, majd megnéztük a folytatást. Az irányt már tudtuk, s hamarosan meg is találtuk a hegyet, ami nem volt túl messze (nagyjából 6 km), és az út se volt túl bonyolult, a kéken, amin jöttünk fel azon kell tovább menni egyenesen, majd Grun-tól, ahonnan a jelzés véget ér, onnan kell menni egy kicsit toronyiránt a tényleges csúcsig. Lefelé már könnyebben haladtunk Údoli Cerné-ig, viszont most egyenesen átkeltünk a patakon, s enyhén, de kitartóan emelkedve haladtunk a pont felé. Idõközben kivilágosodott, s ezzel párhuzamosan az esõ is kezdett elállni. A pont elõtt nem sokkal egy ház elõtt egy csõbõl folyt a víz, ennek nagyon megörültünk, mert fogytán voltak a vízkészleteink, meg is álltunk iszogatni. Aztán meglepetés ért minket, mikor Grun-hoz értünk, ugyanis a pont nem a térkép szerint jelölt csúcson volt, hanem itt lent a smerovniknál, így megóvtak minket a tájékozódási kihívástól a szervezõk. 7:26-ra értünk ide, de ez fõleg a pihenõnek tudható be.



Kozubová (982 m)



...állt a papíron. Itt azért keresgélnünk kellett, hogy megtaláljuk a hegyet, ami tõlünk 20 km-re keletre helyezkedett el. Nem is idõztünk többet, megnéztük merre kell indulni, a többit meg majd útközben kitaláljuk. Sulovot céloztuk meg újra, ezúttal a sárga jelzésen. Itt akadt egy-két elágazás, ahol eléggé keresgélni kellett a jelzést, valamint a sárral is meg kellett küzdenünk. Innen rácsatlakoztunk a piros jelzésre és a határsávra, ez egy elég hosszú, monoton szakasz volt, a talaj is elég rossz, köves volt (mondjuk legalább sáros nem volt), viszont találkoztunk a mezõny elejével, akik szembe jöttek, ám azt nem tudtuk, hogy a negyedik vagy az ötödik hegy felé tartanak. Késõbb, ahogy nézegettük a térképet, inkább az utóbbit tartottuk valószínûnek, s a környékbeli csúcsokat böngészvén a legmarkánsabbnak a Murinkový vrch tûnt, azt tippeltük negyediknek. A Malý Polom alatti nyeregig haladtunk a piroson, ahol Bermuda-háromszögbe kerültünk, ugyanis térképünk egyáltalán nem volt összhangban a valóságban létezõ jelzésekkel. Nem akartunk lemenni Horní Lomná-ba, a gerincen, Slavíc felé szerettük volna megközelíteni a hegyet. Végül elindultunk egy szimpatikus úton, melyen végül eljutottunk Kozí hrbety-ig, s innen már összhangba kerültünk a térképpel. Gerincúton haladtunk, Lacnov-nál egy esõházban megálltunk enni egy picit, Slavíc-nál elmellõztünk egy szép turistaházat, ám, mivel a ponton akartunk hosszabb szünetet tartani, így ide nem tértünk be. Babí vrch-nél áttértünk a sárgára, s irányba vettük a harmadik pontot. Késõbb több ismerõssel találkoztunk, akik szembe jöttek, egy rövid, de meredek emelkedõn Martinék bíztattak, hogy már nincs messze a pont. Valóban, hamarosan megérkeztünk a hegycsúcsra, Józsi egy kicsit elõbb, így Õ már a turistaházban várt rám. Végre száraz, meleg helyen voltunk, s fõtételt ehettünk. Jó háromnegyed órát idõztünk itt, délután egykor indultunk tovább. A nagy sietségben elfelejtettem megnézni a következõ pont nevét, így megszakítva az ebédet ki kellett mennem a pontra.



Murinkový vrch (975 m)



Vissza a határra. Nem volt túl messze a hegy, bõ 10 km-re délre, a piroson, egy kápolna mellett. Mivel még nem jöttünk túl sokat, a végére valami nagy szivatást sejtettünk, azon is poénkodtunk, hogy a végén még csak felküldenek a Lysá horára (mely a hegység legmagasabb pontja), igazából reális is lett volna, hiszen a szembejövõk abba az irányba tartottak. Délutánra még a nap is kisütött, nagyon kellemes volt ez az etap, végre lehetett nézni a kilátást, a tájat, engem teljesen lenyûgözött a hegység szépsége, még ha csak egy kis részét is láttuk csak jó idõben. Ereszkedni kezdtünk Horní Lomná irányába, amerre a többiek is jöttek szembe. Mikor a meredek részhez értünk, fura hangokra lettünk figyelmesek, mintha valami gõzmozdony érkezne, amin igen meglepõdtünk, hiszen síneket nem láttunk a közelben. A rejtély hamar megoldódott, csupán Olaf barátunk közeledett az emelkedõn efféle hanghatásokkal, próbáltuk bíztatni, hogy már nincs sok a csúcsig, erre Õ egy Pivo? kérdést kiszuszakolt magából, efelõl is megnyugtattuk, hogy lesz lehetõsége vásárolni ezen italból. Ereszkedés után át kellett szelnünk a falut, ami nagyon hosszúnak tûnt, majd a sárga jelzésen hagytuk el. Egy jó ideig még aszfalton emelkedtünk, majd a jelzés betért egy kis ösvényre, ami nagyon meredeken ment felfelé. Elég sokat emelkedtünk, egy erdei utat keresztezve aztán a hegyoldalban haladtunk (a tényleges csúcsra ezúttal sem kellett felmenni), néhol visszanézve nagyon szép kilátás tárult elénk. A pont egy nyeregben helyezkedett el egy szép, tágas tisztáson, több csapat is pihent itt. Mi is megálltunk egy kicsit a nagy emelkedõ után, valamint útvonalat terveztünk az utolsó hegy felé:



Lysá hora (1323 m)



Itt azért már az óránkra is rápillantottunk, ugyanis a pont 22:00-kor zár, erre a pontra 15:55-re értünk, de egy jó húsz percet azért elidõztünk itt, s a pontig lévõ útvonalat Józsi a térkép alapján 20 km-re saccolta, ám valójában több volt, viszont mi ahhoz számoltuk a tempót. Az biztos volt, hogy a határon megyünk vissza Malý Polom-ig, ám nem akartunk ugyanott menni vissza, Sulov felé, ahol jöttünk, mert már elsõre se nagyon tetszett az az út, így térkép alapján kinéztem egy jelzetlen utat, mely átbukik egy kis hegyen, s eléri a kéket, s onnan Bebek-en át eljuthatunk Visalaje-be, ahol a hegycsúcsra vezetõ piros sáv indul. Utóbbi távban ugyanannyi nagyjából, viszont tájékozódásilag bonyolultabb. Nekiiramodtunk a határsávnak, ez olyan igazi határsávi jelzés volt, olyan északi zöld szerû, bár komolyabb szintkülönbségek nem voltak, de rosszul követhetõ, köves volt az ösvény. A szakasz utolsó harmadán a jelzés picivel a határ mellett, a hegyoldalban vezetett, itt meg nagyon sáros, csúszós volt az út, jóval lassabban tudtunk haladni, s elég sok erõt is kivett belõlünk. A nyereg elõtt nemsokkal meg is pihentünk egy forrásnál, melyhez ház, padokkal is tartozott. A Malý Polom alatti nyeregbe érve végül úgy döntöttünk, hogy a jelzetlen utat választjuk, láttuk is a kis hegycsúcsot, melyen át kellett bukni, tetején hangulatos fenyvesessel. Amíg a jelzéssel haladtunk, addig mûúton mentünk, majd miután a jelzés felkanyarodott a határra ez megszûnt, de elég határozott földút indult tovább, ám ahogy elkezdtünk emelkedni egyszer csak azt vettük észre, hogy megszûnt az út. A csúcsra felérve sziklákat találtunk, s amerre a térkép szerint az út vitt volna ott csak a sziklafal volt alattunk. Volt pár ösvényecske, elindultunk, hátha megkerüli a szilákat, de végül mindegyik visszavezetett a csúcshoz. A sziklákon való lemászást nemigen preferáltunk, s bár nem volt túl sûrû elõttünk az erdõ, inkább a visszafordulást választottuk, fõleg, mivel kezdett sötétedni is. Lefele nagyon szép naplementét láthattunk, majd a pirosra visszanavigálva folytattuk határ menti túránkat. Itt Józsi kicsit nagyobb sebességre kapcsolt, én lemaradtam, Sulovnál várt be. Õ addig nézegette a térképet, s úgy számolta, hogy innen még 9-10 km a pont, viszont szûk 2,5 óránk van a pontzárásig, ráadásul 940 méteren voltunk, tehát 400 m szint még biztos lesz benne. Ekkor futott be a Gelnar család is, együtt indultunk a kéken Ježanky felé, meglepõ módon ereszkedve. Elég sokat mentünk le, Józsi kezdett kicsit aggódni utunk helyes mivoltát illetõen, azonban elértünk a keresett helyre, ahol elértük a korábbiakban említett pirosat. Eleinte ez sem volt vészes, lankás, nyílt részeken mentünk, aztán Vyšní Mohelnice után megkezdõdött az emelkedõ. Eleinte még nem volt vészes, átlagosan emelkedett az út,világított a hold, ez pár száz méterig még kellemesnek is tûnt, csakhogy az emelkedõ ötödénél se voltunk még. Kereszteztünk egy aszfaltutat, ezt a késõbbiekben többször megtettük, az is felvitt a csúcsra, lehet, hogy jobban jártunk volna, ha azon megyünk végig, ez akkor nem fordult meg a fejünkben, meg a térképet se nagyon néztük, hogy az is a hegycsúcsra visz-e. Ezután szûkült az ösvényünk, s az út is meredekebb lett, s lassan belemásztunk egy felhõbe, a látási viszonyok egyre romlottak. Itt már az idõ is kezdett erõsen szorítani, Józsi elõre is ment, hogy marasztalja a pont személyzetét, ha esetleg nem érnék fel idõben. A csúcshoz közeledve egyre nagyobb lett a köd, nagyjából csak tippelni lehetett, hogy merre megy a jelzés. A csúcs elõtt nem sokkal aztán kiment a mûútra, s azon vitt fel a tetõig. Itt már akkora volt a köd, hogy az út közepérõl nem lehetett látni az út szélén lévõ fákat. Szerencsére az útra 100 méterenként fel volt festve, hogy milyen messze van a csúcs, így kezemben az órámmal tudtam koordinálni a tempómat, hogy beérjek még 10 óra elõtt. A csúcsra felérve kicsit tétováztam, balra egy nagy kapu, jobbra valami épület, utóbbit választottam, helyesen, a túloldalán be lehetett menni, s 21:59-kor megérkeztem az ellenõrzõpontra. Le kellett menni egy lépcsõn, ott volt valami étteremféleség, bár többen a folyosón csoffadoztak, mi az éttermet céloztuk be. Józsi még zárás elõtt gyorsan vett kettõnknek egy-egy káposztalevest meg fél literes kofolát. Itt is nagyon jól esett a meleg leves, bár erõsen érezhetõ volt a zárásközeli állapot, már takarítottak körülöttünk, meg rakták össze az asztalokat. Gyorsan megettük a levest, majd indultunk is neki az utolsó etapnak.



Smilovice (cél)



Mindenképpen a sárgán kellett leereszkednünk az 500 méteren fekvõ Krásná faluig. Innen több lehetõség is lett volna, mi az éjszakára, meg a sáros terepre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy végig aszfalton megyünk Smilovicéig, még ha ez némileg hosszabb is, de legalább nem kell jelzéseket keresgélni. Ahogy kiléptünk a turistaház ajtaján szembesültünk a csúcson lévõ széllel és alacsony hõmérséklettel, felfele nem érzékeltük ezt. Viszont a nagy ködben nem tudtuk merre megy a jelzés. Kicsit elkezdtünk kóvályogni, majd kiszúrtunk egy magabiztosnak tûnõ sporit, elindultunk utána, aki elõször megkerültetett velünk egy faházat (ekkor azért kezdtünk elbizonytalanodni a helyismeretét illetõen), ám kiderült, hogy ez volt a helyes út, ugyanis a ház túlsó sarkáról indult egy kis ösvény lefele, itt már több jelzést is láttunk. Egy hosszú-hosszú ereszkedés vette kezdetét, kb 5 km-en át meredeken lefele, ráadásul nem túl térdkímélõ dõlésszögû lejtõn (nekem nem szokott fájni a térdem, de itt már a lejtõ felénél minden bajom volt). Nagynehezen leértünk a faluba, ennek örömére gyorsan be is mentünk az elsõ buszmegállóba pihenni. Itt már nem kellett nagyon sietni, hiszen reggel 8-ig kellett célbaérni, s az utolsó ponttól szûk 25 km volt a célig. Átsétáltunk Pražmo-ba, itt is beültünk egy buszmegállóba, mert Józsin kezdett úrrá lenni az álmosság. Nekem szerencsére nem voltak ilyen problémáim, mert szép házak között, kellemes városi környezetben haladtunk, volt látnivaló. Raškovice következett, átkeltünk a Morávka folyó felett, majd Oblesky-nél rátértünk a sárga jelzésre, bár ezt kissé keresgélni kellett, mert a mûútról való letérés nem volt jelezve. Nem sokat haladtunk a jelzésen, ugyanis az megmászta a Prašivá hegyet, mi ezt inkább kihagytuk, s egy aszfaltúton nyugatról megkerültük a hegyet. Itt többször megálltunk, mert az út mentén almafák voltak, amiknek nagyon finom termése volt. Harenda-n még egy utolsót pihentünk, s innen már célegyenesben voltunk, már csak Komorní Lhotka-n kellett átmenni (mely település 2009-ben adott otthont a rendezvénynek), s utána már Smilovice következett. 4:42-kor értünk célba.



Díjazásként egy szép A4-es oklevelet kaptunk, ám sajnos az igazolólapot nem adták vissza, csak lefotózni lehetett, aki akarta. A tornaterem végében egy büfé volt felállítva, itt teát, kávét, valamint instant tésztaleveseket lehetett kérni, valamint a pénteken kiállított tortákból lehetett a rajtban kapott jegy ellenében enni egy szeletet. A gulyás sajnos elfogyott (valószínûleg már péntek este, mert Laciék 7.-nek értek be, s már nekik sem volt), a gulyásjegyet tortára lehetett beváltani. Úgy látszik többeket váratlanul érintett a gulyás elfogyása, mert elég sok kósza gulyásjegyet találtunk, így indulásig mindenki vagy 4-5 szelet tortát megevett (sõt, Józsi még otthon is talált egy jegyet a kocsiban). Kaja után lezuhanyoztunk, ha másért nem, ezért érdemes volt ennyit fizetni, ilyen komfortos fürdési lehetõség, ráadásul meleg vízzel, nem sok túra után adatott meg. Kicsit ledõltünk aludni, reggel még megvártuk az eredményhirdetéssel egybekötött tombolahúzást (ahol Laci nyert egy korsót), s utána indultunk haza.



A túra útvonala szép volt, ha nem lenne ilyen magas a nevezési díj, meg nem lennének oda-vissza szakaszok az útvonalban, akkor egy nagyon jó túra lenne. Nehézségben is alulmúlta a várakozásokat, a Lysá horát és a Murinkový vrch elõtti meredeket leszámítva viszonylag könnyûnek mondható az útvonala (viszont azok nagyon durvák voltak). A túra konklúziója: a Beszkidek csodálatos, de nem biztos, hogy ez a rendezvény lesz az, amelyiken visszatérek ide.

 
 
 Túra éve: 2010
vaddinoTúra éve: 20102013.02.11 12:35:09
megnéz vaddino összes beszámolója

5BV - azaz 5 Beskydskych Vrcholu – 2010 októbere,Celadná,Csehország


 


Elöljáróban annyit errõl a túráról,hogy extrém tájékozódási csapatverseny-talán így jellemezhetõ a legjobban.Az útvonal ismeretlen,a táv és a szint ismeretlen,szolgáltatás nincs.Van viszont 300 csapat,Neked,kedves kiránduló pedig egy csapattársad,akivel tûzön-vízen át együtt kell maradnod.GPS használata kizárást eredményez,csak a térképedre,és a józan eszedre hallgathatsz.A rajt pillanataiban 300 ember tódul a pódium elé,minden csapat egyik tagja,hogy megszerezze a csapata számával ellátott igazolólapot,amik a pódium elejére vannak szép sorban kirakosgatva.A kivetítõn megy a visszaszámláló,már csak 30 másodperc…És még azt sem tudod,hova kell menned a 30 másodperc elteltével.Zene szól,a tömeg feszülten figyel. Amikor a számlálón 00:00 jelenik meg,mindenki meglódul a saját csapatának lapjáért - kvázi meg kell verekedned az igazolólapodért; amit ha megszereztél,elég felpillantanod a kivetítõre,ahol már láthatatod is az elsõ csúcs nevét.


Voltunk már tavaly ezen a túrán,és nem sikerült teljesíteni.Az elõírt öt csúcsból csak négyet kerestünk fel.Én személyes kudarcnak éltem meg a sikertelenségünket,mentségünkre legyen mondva,hogy a helyiek sem jeleskedtek : 311 csapatból 19 ért be a maximumot teljesítve.Szilágyi Anita volt a csapattársam a Hungária Expressz nevû csapatban.A név ötletes,tetszik,és csak remélni tudtam,hogy tudunk majd a nevünkhöz méltó teljesítményt felmutatni.


Szóval idén Anita verekedett meg a lapért - tavaly ezt én vállaltam fel -, és a kivetítõn a következõ név jelent meg:


-Lysa Hora – 1323 m


Már itt elõnyben voltunk tavalyhoz képest,mert ezt a hegyet keresnünk sem kellett a térképen,mert egyrészt tudtuk hol van( és ez nagy szó ezen a túrán) másrészt felhasználhattuk a tavalyi tapasztalatot,miszerint az elsõ hegyre egy hosszú tömött sor kígyózik fel,felesleges fárasztanunk magunkat a tájékozódással.Biztos van elöl egy helyi,aki tudja a legrövidebb kertek alatti utat a völgyben,és azon indul el a mezõny.Csak követtük a lámpák füzérét.Tudtuk hova megyünk,és ez nekem hihetetlen élmény volt tavaly után.Egy bõ órás aszfaltszaggatás után már kifelé haladtunk a szomszéd faluból, Ostravicébõl, felfelé a hegyre.Nem mondanám,hogy nehezen ment..Pedig ez a hegység legmagasabb pontja.Olafot,a Prágai Százas fõrendezõjét hagytuk le az egyre meredekebb emelkedõn.Ezután egy cseh sráccal beszélgettem,mesélte,hogy volt már a Kékesen,és az érdekelte,hogyan szereztünk térképet a környékrõl.Meglepõdött,hogy itthon lehet kapni ( igaz,háromszor annyiba kerül,mint náluk )


A csúcs alatt elváltunk,be kellett várnia a csapattársát,engem meg Anita várt már a csúcson.A lapunkra 00:39 került.A menedékház/TV-torony kerítésén a következõ név állt:


-Gruník u Horní Lomnou ( 741 m )


Szerencsére a név behatárolta a hegyet : Gruník,Horní Lomna fölött.Viszonylag hamar megleltük,nem vitt rá út,térkép szerint sem jelzett,sem jelzetlen.Mindegy,menjük.Egy kocogó csapat nyomában hagytuk magunk mögött a hegyet,sokáig lejtett,aztán hamarosan újra ismerõs helyen játunk Sulovnál elértük a szlovák határt.Van itt egy hotel,ami tavaly még csak épült,mostmár talán mûködött is.A lépcsõjén telepedtünk le pár perce falatozni.Nem nagyon lehetett öt percnél sokkal többet ülni,mert fázni kezdtünk cefetül. Innen megint ismerõs volt az út tavalyról,a szlovák-cseh határsávban. Kezdtek jönni szembe a gyorsabb lábúak ,- tehát az már biztos,a következõ csúcs a hátunk mögött,a hegység nyugati oldalán lesz. A Maly Polom nevû hegynél lefordultunk a határsávról,és megkezdtük ténfergésünket a csúcshoz.Lett volna egy gerinc,amin térkép szerint nem vitt út,de szépen lefelé ereszedve elérhettük volna a pontot,de valamiért mégsem arra mentünk. Délnyugatról érkeztünk a hegyhez,és az óramutató járásával egyezõ irányban egészen addig kerültük,amíg végül északról csaptunk le rá.Marha meredeken kapaszkodunk,kézzel a növényzetbe akaszkodva,és végül 4:55 kor elérjük a csúcsot.Több tûz is égett,és meglepõen sok ember lézengett. 58. áthaladók lettünk,de még vagy 10 csapat a csúcson fetrengett.Itt sem lehetett sokat ülni,hideg volt.A pontõrõk mutatták a papírt:


 


-Smrk sedlo ( 1126 m )


De miért pont a nyereg?No mindegy,nyomás.Vissza már a gerincen másztunk,mert innen a csúcsról már kézenfekvõ volt az irány.Ráadásul út is vitt rajta?.Így már jóval gyorsabban haladtunk,gyorsan magunk mögött hagytuk a hegyet,és már a határon talpaltunk megint. Jó pár kilométert mentünk visszafelé ugyanarra,amerrõl a Lysa Horáról jöttünk.Majd nemsokára aszfaltot érztünk a lábunk alatt,és elértük egy víztározót.Tavaly ennek a partján jártunk,amikor nekiállt esni az esõ.Idén szerencsére ez a rész elmaradt.A gátnál leültünk kajálni,addigra már vagy reggel 8 óra lett.Zoknit is cseréltem,és nekiugrottunk a meredélynek.Anita itt kicsit lemaradt,így a nyeregig egyedül talpaltam.Amíg nem ért fel,nem regisztrálták az áthaladásunkat,így hasznossá tettem magam,és elmélyültem a térképben,a következõ csúcsot keresve:


 


Vysoka ( 1024 m )-


Anita öt perc alatt utol is ért,igy már együtt nem találtuk a hegyet…Kezdtek balsejtelmek gyötörni. Bekövetkezett,amitõl féltünk: leküldtek a térképünkrõl…A pontõr srác rendes volt,megmutatta a saját térképén,hogy merre van a hegy.


Memorizáltuk,telefonnal lefényképeztem -bár minek,úgyse lett használható minõségû - ,és indultunk.10:45 volt. Át a Smrk 1276 méteres csúcsán…ez volt a magyarázata annak,hogy mért csak a nyeregben volt a pont: utána úgyis át kellett menni a csúcsonEreszkedés közben elkapott valami jeges darahullás,szép aprószemû,sûrû,de nem tartott sokáig.Végül is jól haladtunk,bár azon a részen,amirõl nem volt térképünk,bizonytalankodtunk,de végül toronyiránt,a jelzés majd két kilométeres kanyarját levágva megalkottuk a Výsoka északi falának direktútját.=)


Itt már gyanakodtunk,hogy kevés még a megtett kilométer,viszont négy hegy már megvan.Az ötödiket valami übernagy szívásnak képzeltük,annál nagyobb volt a meglepetés,amikor a ponton a papírt elolvastuk:


 


Radhost ( 1029 m)


Ez közelebb volt,mint azok, amelyektõl tartottunk,és ráadásul hazafelé is. Két út lett volna,ez egyik visszamegy a térképünkre,és onnan közelíti meg az ötödik csúcsot,egy hosszan emelkedõ gerincúton.A másik nem ment vissza a térképünkre,hanem még vagy 7 kilit csámborgott a gerincen nyugatra,aztán lezuhan a mûútra,ahonnan már a mi térképünkön is rajta van a folytatás.Mi az utóbbit választottuk,de szerintem megérte.Kevés nyom volt az úton,tehát valamiért kevesen választották ezt az alternatívát.Viszont egészen alpesi jellegû tájon haladtunk.800-950 méter magasságban,erdõsávok mögül rétek bújtak elõ,minden másodikon egy tanya,és szép kilátás mind északra,mind délre.Egyszóval kellemes volt.


A faluban,bõ két órányira a 4. ponttól leültünk kicsit szusszanni,enni.Az utolsó emelkedõ jött,6 km,640 szinttel,fel a gerincre,ahonnan még 2,5 km a pont lankás gerincúton.Tartottunk tõle,és jött a sötétség is.


Fél hatkor indultunk neki az emelkedõnek,jó tempóban az egyre emelkedõ aszfaltúton.Ez hamar véget ért,és kezdõdött a kapaszkodás,lámpát oltottunk,majd megérkeztünk egy menedékházhoz,ahonnan még 2 km maradt az emelkedésbõl,és még volt hátra vagy 250 méter szintben.A gerincen nagy volt a köd,alig láttunk,és egy autópályaszélességû (tényleg) köves útra fordultunk.Több szembejövõ csapattal találkoztunk,akik a célba tartottak.Csak találgattuk,vajon vesztettünk-e az útválasztásunkkal,vagy nem.19:25 kor,30.-ként elértük a csúcs alatti menedékházat,az elsõ meleg helyet 22 óra 30 perc talpalás után.És még helyezést sem vesztettünk. Itt a pontõrlányok vélhetõen saját készletükbõl teával kínáltak,ami elképesztõen jól esett.Egy deci sem volt,cukor se nagyon volt benne,viszont meleg volt.És akkor csak ez számított.


Ezen a ponton megszólított egy srác,magyarul.Egészen meglepõdtünk.Magyar volt,csak jó sok éve kiköltözött Prágába.Õk elébb elindultak lefelé,de hamar utolértük õket,és együtt ereszkedtünk vissza a civilizációba.A faluban hosszan tekeregtünk,egyszer meg is álltunk egy buszmegállóban,inni egy pár kortyot,meg felkaptam a kabátomat – nehogy úgy érezzem,100 kilométeren keresztül feleslegesen cipeltem – marha hideg lett a völgyben estére.Volt egy cseh páros,utolértük,el is hagytuk õket.Még próbáltak utolérni,de egyikük már eléggé kivolt,-így elmaradtak mögöttünk.


A célba érve mosolyogva köszöntöttek,gratuláltak.Elégedett voltam,de valahogy mégsem éreztem azt,hogy megdolgoztunk volna vele eléggé.Bõven nem volt olyan nehéz,mint tavaly,és bõven nem annyira,mint vártuk.Anita felvetette,hogy belefért volna a végén egy jó kis zuhé,az megtizedelte volna a mezõnyt kicsit.


Az elsõ csapat 15:06 alatt tudta le a távot,nagyon szép idõt mentek.


A mi távunk 113 kilométer körül lett a végén,és 24 óra 34 percet töltöttünk terepen.27.helyen végeztünk.


Olafék is megcsinálták,igaz,õk a második éjszakájukat is kinn töltötték,és én akkor keltem,amikor õk beértek.


Másnap az eredményhirdetés után hazaindultunk,és két átszállással,és egy közbeiktatott Brnoi városnézéssel értünk Budapestre este 11 óra elõtt valamivel.


vaddino

 
 
 Túra éve: 2009
vaddinoTúra éve: 20092013.02.11 12:25:25
megnéz vaddino összes beszámolója

5BV-5 Beskydských Vrhcolu


 


Az egész ezzel a videóval kezdõdött:


http://www.youtube.com/watch?v=09EmWA8F0Yo&feature=player_embedded


 


A rendezvénnyel kapcsolatos elsõ információk a még a Vasas Maratonon jutottak a fülembe,Szilágyi Anita jóvoltából.Akkor õ annyit mondott,hogy a táv 120 és 150 km között van,a szint 4000 m,5 csúcsot kell felkeresni szabadon választot útvonalon.Két éjszaka egy nap,két fõs csapat,és hogy elküldi a túra honlapjának a linkjét.


Hétfõn néztem meg a videót,és azonnal bekattant valami.Mivel a honlap(http://5bv.cz/) 100%-ban cseh nyelvû,ezért okozott némi nehézséget a szabályzat megértése,de ki lett bogarászva.Kiderült többek között,hogy GPS-t csak adatrögzítésre lehet használni,ellenkezõ esetben kizárnak.Maradt a térkép.


 


Péntek reggel 9:15-Keleti Pályaudvar-a Hungária EC késve indul,ezzel veszélybe kerül a B?eclavi csatlakozásunk.Csak semmi para.Elindultunk,az úton végül minden flottul ment,bevárt a csatlakozás is,és további két átszállással megérkeztünk Hnojníkba.Mivel a rajthoz busz csak 7 –kor indult,ezért gyalog vágtunk neki a kemény 2,5 km-nek,6-8 fiatal nyomában,akikkel vélhetõen egy volt az úticélunk.


 


Mire kiértünk Komorní Lhotkába,már olyan sötét volt mint a kútban.Az út szélén eligazítótábla:regisztráció balra,parkoló jobbra.Balra be a kapun.Elég tanácstalan hatást kelthettünk mert rövidesen oda is jött egy látszólag rendezõ hölgy,és csehül beszélgetést kezdeményezett.Elvezetett minket egy ’bódéhoz’,ahol a regisztráció zajlott,itt már beszéltek angolul is,így minden ment,mint a karikacsapás.Aláírásunkkal igazoltuk,hogy ismerjük és tudomásul vesszük a szabályzat minden pontját,neveztünk,majd egy másik bodega következett,ahol felvették az adatainkat,kaptunk karszalagot,amire ráírták a csapat sorszámát,és pólót is,meg egy bónt,amit a helyi étteremben válthattunk be,a rajta lévõ felirat tanulsága szerint gulyásra.Viszont érdekes módon csak szombat estig lehetett beváltani,és mi terveink szerint vasárnap reggel szándékoztunk beérni.Tehát ehetsz,de nem a célban…(?)


Ezekután szötytünk-motytunk,átöltöztünk,pakolásztunk,én eléggé ideges voltam,hogy mégis mi lesz itt velünk 314 cseh csapat között.Lecsúszott egy kávé,aztán elmentünk vacsorázni.


 


Közben véget ért a regisztráció,és fél tízkor elõkerült egy úr,aki vagy fél órán át szónokolt egy színpadon,miközben a mellette lévõ kivetítõn néha kiírtak valamit.Nyilván nagyon fontos dolgokat mondott,mert mindenki feszülten figyelt,néha röhögtek egy sort.Én pedig néztem bután.Ekkor megjelent ismét az a hölgy,aki már korábban regisztrált minket,mivel feltételezte,hogy nem értjük teljesen amit az úr mond csehül.Elmondta az alapokat angolul,mi pedig bólogattunk okosan,és néha belekérdeztünk.


 


Itt ejtenék néhány szót a rendezvény jellegérõl.Tehát van 5 csúcs a Moravskoslezské Beskydy nevû hegységben,(a Morva-Sziléziai Beszkidek) bárhol.Tényleg bárhol.Ezeknek nemhogy a hollétérõl,de a nevérõl sem tudsz a rajt pillanatáig az égvilágon semmit.Akkor közlik ugyanis az elsõ,de csakis az elsõ csúcs nevét.De ez nem is az elsõ csúcs volt,sokkal inkább a nuladik.Ide egy zsetont kellett felvinni,amin szerepelt a csapatod rajtszáma.Ennek látszólag nem volt az égvilágon semmi értelme.Nem is jöttünk rá,késõbb sem,hogy ez mért volt jó. És az 5 csúcs csak ezután következett.Ez amolyan bónusz,grátisz,csakhogy tuti meglegyen a 4000 m szintemelkedés…A csapat két fõbõl kell állnia,és semmilyen körülmények között nem szabad elhagyni egymást,Ha a társad lesérül,vele maradsz,segíted amiben csak tudod,és értesíted a rendezõket.A pontokon csak akkor érvényes az áthaladásod,ha átadod az igazolólapodat a pontszemélyzetnek,és a karszalagjaitokkal igazoljátok magatokat.Az útvonalon sehol nincs semmi szolgáltatás.A legvédettebb hely,ami azért többször elõfordult,az a buszmegálló.A pontok szabad ég alatt vannak,az adott hegy legtetején.Errefelé 1200 felett nem nagyon van erdõ a csúcsokon,elég kopárak és kitettek.Hát dióhéjban ennyi.


22 óra elõtt pár perccel a színpad elejére kipakoltak 315 borítékot,mindegyikben benne volt az igazolólap,egy laminált(!) lap,rajta vészhelyzet esetén hasznos információkkal(csehül)és a zseton,rajta a csapat rajtszámával.A színpad elé felsorakozott minden csapatból egy-egy fõ,és mereven a projektor által kivetített visszaszámlálóra figyelt.10-tõl már mindenki hangosan számolt vissza.Amikor 00:00-t mutatott,mindenki megindult a színpad felé,a borítékjáért.Szóval megverekedtem a saját igazolólapunkért...=)Ezzel egy idõben megjelent a kivetítõn az elsõ csúcs neve:Kycera.


Nem kis csatározás árán meglett a 310-es boríték,tipli vissza Anitához,térkép elõ,és akkor keressük meg azt a csúcsot.Szerencsére segítõnk itt sem hagyott cserben,és azt azért közölte velünk,hogy nincs mesze a csúcs a rajttól.Meg is lett hamar.De mindegy is volt,mehettünk akár a tömeg után is nyugodtan.Sok szerencsét és jó utat kívántak,mi pedig nekivágtunk.


Szinte kígyózott a sor az úton,ahogy a mezõny kifelé tartott a faluból.Lámpák füzére elõttünk,s mögöttünk.Elõzgetünk,keressük a helyünket a sorban,majd a falut elhagyva direktúton,toronyiránt a hegyet vesszük célba.Itt nem nagyon marad más,csak a libasor.Félhalott fenyvesben,ösvény nélkül kapaszkodunk felfelé szinte fától fáig,és hamarosan meg is érkezünk a csúcsra,ahol perselybe dobjuk a zsetont,és egy fára függesztett papírlapon ott a következõ csúcs neve:


-Malchor-1219 m.


No akkor csüccs le a fa tövébe,térkép elõ,böngésszünk.Anita odahajol,rábök,és lám,meg is van a csúcs.Nagyon mókás volt ahogy mindenki fejlámpával a térképe fölé görnyedt,és kereste a következõ csúcsot.Egy másik résztvevõ úrral egyeztetünk,és indulás.Jelzetlen úton rombolunk lefelé a kék jelzésig,késõbb meg már piros is van,meg erdei ház,aztán csak kék,és hosszú-hosszú lejtõ.Ennek az alján vár a falu és a mûút.Megérkeztünk Morávka községbe,innen tovább aszfaltszaggatás következett,körülbelül egy órán keresztül Pražmo és Krásná települések érintésével a sárga jelzésig,amin mászni kezdtünk felfelé.720 méter szint várt ránk,az út kitartóan oldalazott felfelé a hegyre a lábunk alatt,lassan ritkult az erdõ,és az emelkedõ is enyhült.Elhagytuk a jelzet utat,és áfonyásban ténferegtünk tovább,majd hamarosan meg is érkeztünk a Malchor 1219 méteres csúcsára.Hajnal 2:32 volt.A pontszemélyzet nem kis derültségétõl kísérve elvetettem magam az áfonyásban,-baromi kényelmes volt-bár a gatyám lehet nem így gondolta.A pontõrök vigyorogva elõvillantottak egy papírlapot,amin a következõ csúcs neve szerepelt:


 


-Smrk-1276 m.


 Hát ez nem volt közel,azt sejteni lehetett.Próbáltunk olyan utat találni,ami települést is érint,és elkerüli a velünk szemben tornyosuló Lysa Hora 1323 méteres csúcsát.Mellesleg ez a hegység legmagasabb pontja.Sajnos nem úgy tûnt,hogy megússzuk,ígyhát nekivágtunk.Ám amikor utunk épp felfelé szándékozott kanyarodni,kiderült,hogy az általunk választott piros út,ami érinti Ostravice községet,a Lysa Horát nem.Zsíír.Ellenben borzasztó köves,zergéknek való úton ereszkedtünk le a faluba,ahova hamarosan meg is érkeztünk.Sajnos a lényeget,(bolt/kocsma/étterem) tehát amiért érdemes falvakba járni ezen a túrán,nem lehetett kihasználni,mert minden zárva volt-szombat hajnal négykor ez érthetõ...


Továbbindultunk,a falu szélén az emelkedõ elõtt leültünk falatozni,szépen hagytak is el bennünket a többnyire kétfõs társaságok.Irgalmatlan hideg volt,de enni meg kellett.Rövidesen meg is indultunk,innentöbb mint 850 méter szintkülönbség vátrt ránk a csúcsig.Hamarosan már nem is emlékeztem arra,hogy valaha fáztam volna...Szerpentin.Aztán egy idõ után már nem nagyon volt szép járható út,csak oldalaztunk a köveken,néha egy-egy vízátfolyással tûzdelt ösvényen.Volt egy forrás,itt ittunk és mosakodtunk.Majd egyszer csak eljött a nyereg.Innen már szint nem nagyon volt,csak el kellett sétálni a csúcsra,ahol természetesen megint nem volt egybefüggö erdõ,csak a szél,és a hajnali pára.Háromnegyed hét lett közben.


A papíron a következõ nevet olvastuk:


-Vel'ky Polom,1067 m  


Elég hosszasan kereshettük,mert a pontõr lány a segítségünkre sietett.Nem volt közel.Sõt,határozottan iszonyú messze volt,a csúcson meg iszonyú hideg.Szedtük is a sátorfánkat,mielõbb fák közé volt tanácsos érni,mert ott a szél annyira nem harap.Ahogy haladtunk lefelé,sokan jöttek szembe,mert azon az úton jöttek fel,amit mi az elõzõ csúcs után nem követtünk,mert nem érintett falut.Lefelé,vagy egy órán keresztül folyamatosan.Végül elértük az aszfaltot,majd egy víztározót is.Eddig minden rendben volt.A gondok itt kezdõdtek.Esni kezdett.de nem olyan nyári zápor jelleggel,hanem nagyon.És nem tûnt elállós esõnek.Nem volt mit tenni,esõkabát fel,és hajrá.Még jó,hogy aszfalton mentünk,így sár nem lett rögtön.Sokáig ezen az aszfalton battyogtunk,közben alig-alig láttunk embert,messze mögöttünk volt csupán egy páros.Nagyon eláztunk.Csupán egy kulcsosház tornácára tudtunk bemenekülni,itt eszegettünk egy kicsit,és örültünk,hogy nem esik a fejünkre az esõ.


Közben sokan elhagytak,hamarosan utánnuk eredtünk.Anita is meglépett kicsit,és tovább molyoltam a tornácon.Utolértem és leszólítottam egy párost,kíváncsi voltam,hogy mire számíthatunk az esõ ügyében.Szerencsére helyiek voltak,a srác azt mondta,nem szokott hosszasan esni így októberben,és úgy hiszi,hogy estig el is fog állni.Az idõjárásjelentés szerint pedig csak néha és néhol lesz esõ,csak az volt a baj,hogy mi néha és néhol voltunk...Rendkívül segítõkész volt,kérdezte hogy hol a társam,meg hogy van e térképem,kajám,innivalóm.Felajánlotta,hogy ha betalálunk valami fedett helyet,ad csokit,ha kérek.Egészen megilletõdtem.De épp ezelõtt kajáltam,így nem voltam se éhes,se semmi,csak iszonyatosan fáztam,bõrig voltam ázva.Megköszöntem mindent nekik,és mivel lassabbak voltak,Anita meg elhúzott kicsit,sok sikert és jó utat kívántam nekik,majd elkocogtam tõlük.


Hamarosan felértünk egy épülõ szállodához,kocsma semmi,pedig a térkép jelölte.Sebaj,nyomás tovább.Késõbb lett valami tábla,hogy 10.5 km a nekünk kellõ hegy.Hullámvasutaztunk sokáig a cseh-szlovák határon,a határsávban,piros jelzésen.Még akár szép is lehetett volna,de még mindig esett kicsit,és kilátás sem volt semmi.egy óra múlva még mindig 8.5 km-t mutatott a tábla.Aztán már csak 3.5-et,újabb egy óra múlva.Néha jött egy-egy piros sapis határkõ,egy-egy sáros vízátfolyás,de semmi egyéb.El lett valahol rontva,mert kikerültük délrõl a Vel'ký Polomot,szlovákián keresztül,aztán majdnem elmentünk rossz irányba,áááá,elég követhetetlen volt.Végül csak meglett a csúcs,csaknem 8 órányi talpalás után.És elállt az esõ.Viszont bõrig voltunk ázva,és hideg is volt.De itt nem volt kopár a csúcs.Azon méláztam,hogy bírják a pontõrök egy helyben ácsorogva.Volt ugyan sátruk,de a folyamatos átmenõforgalom tiszteletére kinn ácsorogtak kitartóan.A következõ csúcs neve is ott virított a papíron:


-Suchy(u Komorní Lhotka),628 m


Ez már otthon volt.A célt jelentõ falu fölött.De még mindig elérhetetlennek tûnõ távolságban.Indulni kellett.Végre emberi idõben értünk be egy faluba,a térkép szerint volt egy étterem.Ez tartotta bennem a lelket.Egy kellemes lejtõn értük el Horní Lomná-t,és vele együtt az éttermet,chata-t,vagy hogyishívjákot.Ez életmentõ volt.Meleg volt,és fedett helyen voltunk 18 óra után.Ez nem olyan hosszú idõ,de közben majd 5 órán át áztunk.Nekivetkõztünk,és fokhagymaleves+sültkrumpli került az asztalra.VAgy egy órán keresztül lézengtünk.Zoknicsere,pulóver a radiátoron szárad,családias hangulat uralkodott,kedves vendéglátásban volt részünk.Nem is értettük,a csehek hogy bírják legalább egy ilyen pihenõ nélkül.A kegrosszabb a vizes cipõbe való visszalépés volt,de ezt is túléltük.Indulás tovább,az úton most is haladt pár csapat a szétszóródott mezõnybõl.Elhagytunk még egy kocsmát,majd a falut is,és nemsokára nekimentünk a hegynek.Elég sokat kapaszkodtunk,szép kilátás volt a derékig párában álló hegyekre.Jelzésváltás,majd még egy elágazás,és kellemesen ránksötétedett.Lámpa elõ,fénykardozhatunk az ultrapárás levegõben.Hullámvasúton haladtunk elég sokáig,közben jelelentõsen becsoffadtam,Anita nem kis bosszúságára.Többször hátraszólt,biztos amikor felfedezte,hogy cikk-cakban botorkálok,hogy 'Alszol?'Ilyenkor magamhoz tértem kissé,hogy aztán pár perc múlva újra lemaradjak,és folytassam tovább a szlalomozást faltól-falig.Elérkeztünk végre valahára arra a pontra,ahonnan jobban kellett figyelni az útra,mert a csúcsot jelzetlen dózerúton kellett megközelíteni,ami egy elõre láthatólag jelzetlen csúcsról ágazott el jobbra le(!).Ja,és egyre sûrûbb lett a köd.Haladtunk elõre,egy páros szerencsétlenkedett elõttünk,majd mögöttünk,és egyszer csak szembe is jöttek,és azt mondták,hogy rossz felé megyünk,mert a hátunk mögött van a csúcs...Tehát eltévelyedtünk kissé,és a nyomukba eredtünk,felfelé valami hegyre,ami félig már a hátunk megett volt,és mi már megkerültük alulról.Oooops.Másztunk felfelé vagy 120 szintet,És felértünk valahova,aminek határozottan csúcsjellege volt.Aztán le a másik oldalon.Anitával az iránymeneten tanakodtunk,de akkora köd volt,hogy reménytelennek tûnt.Beleszaladtunk egy nagyobb csapatba,elõkerült egy-két GPS is,de nem sokáig,elvégre tilos volt használni.Hosszas tanácskozás után a csapat megindult felfelé.Mi utánuk.A hegyoldalban megálltak,és tájoltak.A marhák gondoltam,tejködben iránymenetben,az azért kicsit durva.Belõtték a csúcsot,és (mint késõbb kiderült) határozottan elindultak rossz irányba.Szétszóródtunk az erdõben,mert volt akinek ez a megoldás nem jött be annyira,nekem is csak a határozottságuk volt megnyerõ.Határozottan tudták,hogy nem tudták merre mennek.Ereszjedtünk lefel a fák között,ösvénynek nyoma sem volt.Jött jobbról egy páros,akik azt állították még határozottabban,hogy tudják az utat,így nem volt többé kérdés,kivel tartunk.No õk tudták is.Nemsokára el is értük a pontot,ami nem is hegyen volt,hanem egy nagyobb hegy oldalában egy kicsi kiszögellés talán.Itt tûz is égett,a fán pedig viritott a papíron a név,ami elborzasztott:


-Travný,1203 m


Mindenki feladta aki körülöttünk volt.Meg sem lepõdtek,teljesen határozottan a cél felé vették az irányt.Ennek a csúcsnak köze sem volt a célhoz.Pont az ellenkezõ irányban volt,mintegy 15 km és minimum 800 szint választott el tõle.Csak oda.Egy helyi srác mondta,hogy körülbelül 35 km-bõl ki lehet hozni.Meg is lehet csinálni,csak nagyon sietni kell.8 és fél óránk volt rá.Nem fordult meg a fejemben a feladásnak a gondolata sem,egészen eddig.23:30 volt,és mi nekivágtunk.Szaggattunk az erdészeti úton,amerre a jelzést sejtettük.Nagysokára oda is értünk,de onnan nem volt már tovább.Esélyét sem láttuk,értelmét sem.Felfelé én voltam jobb,lefelé Anita.Sehogy sem jó.Nehéz dolog a csapatverseny.


És akkor nem délnek,a hegyek felé,hanem északra,a lejtõs úton a falu felé vettük az irányt.Kimondhatatlanul szar érzés volt,és ezt mindenki tudja,aki már adott fel túrát.Én nem szoktam meg ezt az érzést.Évõdtem,szaggattam magam,kerestem a megoldást,de az csak nem akart jelentkezni.Majd jövõre.Jövõre visszajövök,és bosszút állok a Travnýn,amiért ott tornyosul,amiért megmászatlan maradt.Egyedül elmehettem volna,de úgy érvénytelen.Csak a lelki üdvöm lett volna meg,de az így is meglesz,csak várni kell kicsit rá.A faluban még utolértünk egy párost,õk már csak vonszolták magukat.A kapun belépve leszólított egy rendezõ,de mondtam neki,hogy nem értünk csehül.Visszakérdezett hogy angolul?magyarok?és berontott a célhelységbe,elkiáltva magát,hogy megjött a magyar csapat!Tapssal fogadtak.Meg teával,és gratulációval.


Velünk egy idõben ért be két pasas,nekik három órára volt szükségük,csak hogy a Travnýról visszatérjenek,és összesen 8 óra alatt értek be azon a szakaszon,amire nekünk sem volt több idõnk.Õk lettek nem mellesleg a profi kategória 6. helyezettjei.Mi összesítettben a 40. helyet hoztuk el,ami ennyi csapat közül szépnek tekinthetõ.315 csapatból 16-nak sikerült mind az öt csúcsot felkeresni.Ez durván 5%.


 


Fürdés,és alvás következett.


Reggel 8 kor keltünk,megköszöntünk a rendezõknek,és elindultunk a vasúthoz sétálva.Alig értünk ki a faluból,egy rendezõi autó állt meg mellettünk,és kivittek az állomásra.Azt mondták,hoztak valami ajándékot.A vasútállomáson átadtak egy üveg plakettet,ami valószínûleg csak akkor illetett volna meg minket,ha helyezést érünk el.Oklevelet is írtak ,mindkettõnknek.Azzal indokolták mindezt,hogy mi voltunk a túra hét éves történetében az elsõ magyar résztvevõk,és ezzel szándékoztak kedveskedni nekünk.Csináltak még néhány képet rólunk,majd elbúcsúztunk.Zökkenõmentes hazaút következett.


 


Jövõre visszamegyek,az biztos,és újra elindulok.A tanulság annyi,hogy amire a csehek azt mondják,hogy extrém,az valóban az.Ez egy túlélõtúra volt a javából.De tetszett,és itt is meg kell köszönni nekik a rendezést.Köszönjük!


 


vaddino