Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Karancs-MedvesTúra éve: 20092009.05.04 16:26:05
6.15-kor indultam útnak, akkor már a korábbi hozzászólásban említett nevezési nehézségek egyáltalán nem jelentkeztek. A Kálvária után, a Kemerovó lakótelep magasságában megugrasztott egy vaddisznócsalád. Ahogy haladtam zörgést hallottam jobb oldal felõl a cserjésbõl. Megálltam megnézni vajon mi okozza a zajt. Az ágak között három csíkos kis vadmalac szaladt felém. Na, mondom, jobb lesz továbbállni, mert az anyjuk is itt lesz nemsokára. Mentem is tovább gyalogos tempóban, amikor hallom, hogy megint zörög a cserjés és látom, hogy az anyakoca szalad velem párhuzamosan. Nem akarván úgy járni, mint Zrínyi Miklós, nyakamba kaptam a lábam és levágtam egy 50 méteres sprintet. Ezt az anyakoca is elegendõnek találhatta, mert nem riogatott tovább.

A Karancs kaptatója elõtt megszabadultam az esõkabátomtól, egyrészt, mert az esõ sem csepergett már, másrészt mert ismerve a hírhedt meredek kaptatót, még félmeztelenül is megizzadtam volna. Felvéve egy lassabb, monoton tempót egyben sikerült lenyomnom a Karancsot. Ennek mindig örülök, mert ha ez megvan anélkül, hogy a végét járná az ember, akkor már nagy valószínûséggel marad ereje végig. A csúcson ezúttal kihagytam a kilátót, mert a korábbi csepergés páradús kilátással kecsegtetett, ráadásul pár hónapja már beteltem a látvánnyal, még a Magas-Tátrát is láttam innen.

A Karancsról egy darabig a határsávban kell menni, de lemenni sem egyszerûbb, mint feljönni, mert vagy 200m táv alatt hirtelen vesztünk 110m szintet a Karancs nyeregig. Itt térünk át szlovák területre, ahol folytatódik a gyönyörû erdõ, hatalmas bükkökkel és tölgyekkel. Különösen tetszik az egyik déli lejtõ, ahol a tölgyerdõ alatt szinte semmilyen aljnövényzet nincs, még avar sem, csak törmelékes kõzet. Kész csoda, hogy honnan nõnek ki a fák.

A somoskõi várba vezetõ tanösvény bejáratánál tõlem is beszedték a belépõt, a szervezõk csúnya szidalmazása mellett, mondván, hogy semmi nem lett elõre kifizetve és, hogy tavaly is az történt, hogy kifizettek 40 embert, aztán 200-an mentek át. A somoskõi ellenõrzõponton ezt jeleztem is (nem én voltam az elsõ), ahol azt mondták, hogy a fõszervezõ már elindult intézkedni, és állították, hogy a megye kifizette a bukovinkai önkormányzatnak a belépõk árát. Igazságot tenni én nem tudok, de hátha a szervezõk itt a fórumon tájéjoztatást tudnak adni arról, hogy mi történt. Jövõre a legjobb az lenne, ha a befizetést igazoló dokumentum fénymásolatát adnák oda minden túrázónak. Ha már ilyen félreértések merülnek fel évrõl évre.

Az elõttem szólót még annyiban korrigálnám a somoskõi várral kapcsolatban, hogy a vár valójában nem a Siatorska Bukovinka település nevezetessége, hanem a magyar Somoskõé. A történelem torz fintora, hogy Somoskõt eredetileg szintén a szlovákoknak ítélték, de 1924-ben visszacsatolták a falut Magyarországhoz, viszont a várat, ami a falu házaitól 30m-re található meghagyták a szlovákoknak. Siatorska Bukovinka meg egy telepes szlovák falu, a trianoni béke után hozták létre, hogy fellazítsák a magyar többséget a területen.

Somoskõn egy igazi Isten háta mögötti kocsmában megittam egy kólát energiautánpótlás címén, majd következett Salgó vára. A pont ezúttal nem a vár bejáratánál, hanem a vár belsejében, közvetlenül a torony alatt volt. Pecsételés, kis vízutánpótlás, majd ereszkedés Salgóbányára, ahol egy hagymás-zsíros kenyérrel készültem a táv második felére. Kínálgattak egyek még, de a tapasztalat azt mutatja, hogy bár nagyon jólesne, a késõbbi menetelés során csak hátrányomra válna a tele gyomor.

A Salgóbánya és Szilváskõ közti táv valahogy mindig olyan hosszúnak tûnik, talán mert általában itt szokott elõször kijönni a fáradság és kezd el azon töprengeni az ember, hogy még mennyi van hátra és milyen szakaszok következnek. Mindenestre a Gortva forrása mindig feldob. Most különösen jó volt, mert több víz volt benne, mint tavaly, valahogy a növényzet is ritkásabbnak tûnt és jobban meg tudtam figyelni, hogy hány helyrõl fakad víz a földbõl, vörösre festve az egész forrásvidéket.

A bárnai ellenõrzõ ponthoz vezetõ keskeny, sûrû, elhanyagolt bozótosban vezetõ út szerencsére megszûnt. A temetõ bekebelezte, így immár a temetõn belül, rendes úton lehetett menni.

A Bárna-Pécskõ nyereg közti szakaszon szokott jönni a holtpont. Most is így történt. A mátraszelei útra való meredek ereszkedésnél megfájdult a térdem, csak hátramenetben tudtam leereszkedni, és az inászói bányához vezetõ felhagyott aszfaltút sem a kedvencem. A Pécskõ nyeregbõl kis séta után a Pécskõ-sziklához érkeztem, ahonnan meseszép kilátás nyílik Salgótarjánra és a környezõ hegyekre. A szikla aljában egy bombatölcsér mellett található egy ismeretlen német katona sírja. Valószínûleg egy légvédelmi üteg katonája lehetett, hiszen a csúcsról gyönyörûen belátható lehetett a salgótarjáni ipari üzemeket támadó közeledõ bombázók csoportja.

Innen már, ahogy mondani szokták, féllábon is beér az ember. Majdhogynem így is tettem. Fájó térdem miatt az igen meredek lejtõn való lejutás inkább volt botorkálás, mintsem délceg ereszkedés. Egy órámba tellett az amúgy csak félórás út a célig. Így is 16.45-re a célban voltam, 10 óra 30 perces idõvel.

Végezetül hadd csatlakozzam az elõttem szólóhoz az útvonalleírás részletességét illetõen. Nekem ugyan nem voltak gondjaim helyismeretembõl adódóan, de már tavalyi hozzászólásomban is szóvá tettem a leírás szûkszavúságát. Bár a túra útvonala alapvetõen jól követhetõ, de egy-két helyen elkelne az elsõ teljesítõknek egy kis segítség.

Jövõre újból jövök, ez minden kétséget kizáróan a legszebb túra, amin eddig jártam.


 
 
túra éve: 2008
Karancs-MedvesTúra éve: 20082008.05.16 00:47:43
Visszavágó! A tavalyi túrán elszenvedett „vereségért”. Ezúttal nem magányosan, hanem barátommal vágtam neki az 50-es távnak, akivel az elmúlt félévben sikerült megszerettetnem a teljesítménytúrázást. A túra útvonala némileg módosult, immár nem a lakás kapujából indult, hanem a tóstrandi gyerektábortól, de ez rajtam kívül valószínûleg másnak nem fájt. Így kimaradt a Kálvária lépcsõ-Ceberna völgy útvonal, cserébe megkaptuk a gyerektábor-Kercseglapos-Ceberna völgyet. A Kercseglaposig tartó szakasz nem túl izgalmas, de gyorsan megvan, ellenben a Kercseglapos és az azt követõ árnyas bükkös szenzációsan szép, mint mindig. Örültem, hogy ezúttal érintettük ezt a szakaszt és kortyolhattam a most igen gyéren csurdogáló Gyopár forrásból! A Karancsra vezetõ igen meredek kaptató most sem volt könnyû, de közel sem fogott meg annyira, mint tavaly. A csúcson természetesen felmentünk a kilátóba, ahonnan meseszép látványban volt részünk. Még az Alacsony-Tátra havas csúcsai is szépen látszottak! Végigmutattam a barátomnak a ránk váró útvonalat, majd továbbindultunk. Itt szintén módosult egy kicsit az útvonal, köszönhetõen a schengeni határnyitásnak. Immár nem kellett a határsáv mellett lemenni Somoskõújfaluba és onnan át a szlovák részre, hanem a Karancs csúcsról közvetlenül átgyalogolhattunk. Nagyon megérte, mert szintén gyönyörû erdõben túrázhattunk és ezen a részen még sosem jártam. A Szt. Margit forrásnál van egy szép kis pihenõhely, tûzrakó hellyel, el is határoztam, hogy oda még egyszer a családdal elmegyek bográcsozni, vagy szalonnázni. A szlovák oldalon egyébként nagyon jól rendbe van rakva minden túraútvonal, szép eligazító táblákat találhatunk, kár, hogy mind csak szlovákul van. Talán nem lenne szentségtörés, ha ezek a táblák kétnyelvûek lennének, ha már a határ mindkét oldalán magyarok laknak. A Karancsról leérkezve Bikkréten keresztül kellett megközelíteni Somoskõ várát, akárcsak tavaly. Itt a barátomat elérte a holtpont, én jártattam a számat amíg átlendült rajta. Ezt a szívességet késõbb visszakaptam tõle a Pécskõ felé menet. A tanösvényen megkóstoltuk a bõvizû és igen jóízû Krúdy-forrást. Somoskõnél elhagytuk a harmadik ellenõrzõpontot, majd átmentünk Salgóra, ahol újabb ellenõrzõpont várt minket. Gyönyörködtünk egy kicsit a szülõvárosomat, Salgótarjánt körülölelõ mesés tájban, majd a Medves laposán keresztül Szilváskõre (5. ep) és Bárnára (6. ep) érkeztünk. Itt már kezdtem érezni a fáradságot, ami különösen Inászó után csapott le rám. Ráadásul a vizem is elfogyott ezen a szakaszon. A Pécskõ nyereg (7.ep) után a Pécskõre már nem mentünk fel, pedig egy karnyújtásnyira volt tõlünk egy újabb meseszép kilátás, de hát a társam nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint én, rá még a túra után egy kétórás út és egy esti program várt. Így hát szedtük a lábunkat és 11 óra 10 perces menetidõvel beértünk a célba. A revans sikerült!
Barátom, mint elfogulatlan ítélõ megállapította, hogy ez volt a legszebb túránk eddig. Egyet kell értsek!

A túra során egyszer sem tévedtünk el, bár ez inkább volt köszönhetõ a helyismeretemnek, semmint a részletes túraleírásnak. Érthetetlenül szûkszavú túraleírást kaptunk, ami különösen azért meglepõ, mert tavaly viszont nagyon részleteset adtak. Igaz, hogy némileg módosult az útvonal, de 80%-ban megegyezett a tavalyival, nem sokkal kellett volna kiegészíteni. Hiányzott az is, hogy a leírás ezúttal nem közölte, hogy az egyes ellenõrzõpontok hány km-nél vannak. A tisztesség kedvéért viszont el kell mondani, hogy két helyen kihelyezett segítõk igazították el a túrázókat és általában a turistajelzések is jól követhetõek voltak, sok helyen frissen festve. Melegen tudom ajánlani minden túrázónak ezt a túrát! Jövõre is ott leszek!
 
 
túra éve: 2007
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20072007.08.21 13:30:23
Elsõ éjszakai túrám. Bekészítem a fejlámpát, frissen töltött elemekkel + tartalék. Sapkát kihagyom, végül is éjszakai túra lesz, nem süt a szemembe a nap :). Esõkabátot is kihagyom, az övtáskámba nem fér el, hátizsákot meg emiatt nem akarok cipelni, amúgy is csak másnapra jósolnak zivatarokat. Otthoni teendõk miatt a tervezettnél csak késõbb érek a rajthoz, 1/4 9-kor óriási tömeg fogad. Basszus, ez azért nagyon durva! Végül is 21:16-os idõvel tudok elrajtolni és még mögöttem is van vagy 30 ember.
Az útvonalat nem ismerem, de akkora a tömeg, hogy eltévedni nemigen lehet, csak arra kell figyelni, hogy az útvonalleírás alapján azért a saját belátásomra is támaszkodjak, és idõnként felülbíráljam a csábító csordaszellemet. Mert sokan vannak, akik rövidítenek (én nem szeretnék), vagy éppen eltévednek (amit szintén nem szeretnék).
Igyekszem minél gyorsabban haladni, hogy még emberi idõben lefeküdhessek, másnap reggel indul a család és én vezetek. Így se a Fazekas hegyen, se a Kis-Hárs hegyi kilátónál, se a Kaán Károly kilátónál nem állok meg szétnézni, majd visszajövök ide családostul nappal. A Kaán Károly kilátó környékén elkezd a távolban villámlani, de egyelõre még a dörgések hangja is alig jut el hozzánk. Makkosmáriáig egyre sûrûsödõ villámlásban haladok, már a dörgés is hallatszik, de még mindig nem esik. Reménykedem, hátha elkerül minket az esõ, de mégsem. Makkosmária után leszakad az ég. Zuhog az esõ, pillanatok alatt elázok. Se esõkabátom, se sapkám, csak egy rövidnadrág meg ing. Még szerencse, hogy legalább a bakancsom nem ázik át, meg a fejlámpám is bírja a vizet. Virágvölgy állomásnál hatalmas tömeg, sokan feladják az esõ miatt. Én úgy döntök megyek tovább. Már úgy is eláztam, ennél vizesebb nem leszek és a mozgás legalább megóv attól, hogy komolyan megfázzak. A túra végére meg is száradtam :).
Én a helyszínen nem hallottam róla, csak a korábbi beszámolóban olvastam, hogy a szervezõk az esõre való tekintettel mindenkinek igazolták a teljesítést. Ha ez igaz, akkor nekem csalódás. Egy teljesítménytúra attól teljesítmény, hogy az idõjárástól függetlenül teljesítem. Ha meg olyanok a körülmények, hogy nem megy, akkor az is rendben van, de akkor tudomásul kell venni, hogy ez most nem ment. Egy félórás zuhé még nem egy természeti katasztrófa szerintem.
Végül is 02:10-re célba értem, ahol újabb, fertályórányi várakozás után pecsételtettem, megkaptam a kitûzõt és a virslit.
A túra útvonala tetszett, kitûnõ az útvonalleírás, külön köszönet a nevezetességekrõl szóló ismertetõ kiegészítésekért, kedvesek voltak a pontõrök.
Ami nem tetszett, az a várakozás a regisztrációnál és célban, a nagy tömeg és ha igaz, akkor az, hogy egy kis esõ miatt teljesítés nélkül is igazolták a túrát.
 
 
Egri BükkTúra éve: 20072007.06.01 03:03:37
Miután a Karancs-Medves 50-et 42km után fel kellett adnom térdfájdalmak miatt egy kicsit, de tényleg kicsit rágyúrtam erre a túrára: két futás és egy Gyömbér-Chopok mászás alapozta meg optimizmusomat, hogy ezúttal ez menni fog. Az útvonalat nagyjából ismerem, 5-ször már megtettem, utoljára 10 éve.
Kelés 4:30-kor, összepakolás, kis reggeli, majd kocsiba be és irány Felsõtárkány. Okulva a Karancs túra tapasztalatából, könnyített menetfelszereléssel készültem, vettem egy deréktáskát, hogy azt vigyem hátizsák helyett. Aztán ez mégis a kocsiban marad és hátizsákkal vágtam neki a túrának. A széldszekim nem fért volna el a derékövben és bár szépen süt a nap, a délután bármikor várható zivatar miatt nem mertem megkockáztatni, hogy otthonhagyom. És milyen bölcs voltam!
Szóval ezzel a tépelõdéssel elment egy kis idõ, így 6:35-ös idõvel indultam. Az elején rátapadtam két párosra, akik a 30-ason indultak és igen jó iramot nyomtak. Ez sokat segített, a 14,2 km-nél lévõ 2. ellenõrzõpontot 9:13-ra érjük el (5,4 km/h). Itt zsíroskenyér ellátást kaptunk, aminek különbözõ ütemû elfogyasztása szétszórta kis ideiglenes csapatunkat, így innen egyedül folytattam. Továbbra is jó erõben éreztem magam, térdfájdalmak nem jelentkeztek. A 18km-nél lévõ 3. ellenõrzõpontot 10:08-ra értem el (4,1 km/h), ebben benne van az elõzõ ellenõrzõpontnál a zsíroskenyér elfogyasztása is. Mindenesetre azért egyedül nem sikerült tartanom a tempót. Itt elvált az útvonal a 30-asokétól és én mentem a Z sávon. Ezen a szakaszon van az egyik kedvenc részem, egy régi bükkös, sziklás, vadregényes résszel. A 20,5 km-nél lévõ 4. ellenõrzõpontot 10:43-ra értem el (4,3 km/h). Itt már kezdem érezni a fáradtságot, de még nem fáj semmi és most következik a túra legszebb kilátás nyújtó része, a Háromkõ. Ott megpihenek egy kicsit. Végül is kicsit kevesebb, mint a táv felénél vagyunk, bele kell férjen. Aztán valami mégis hajt, nem üldögélek túl sokat. A keskeny rét után az útleírás szerint kiérünk egy portalanított útra, de nem mondja, hogy innen jobbra vagy balra kell fordulni, persze rossz irányt veszek, kb. 200m után gyanús kezd lenni a dolog, megállok tanakodni. Utolér egy kazincbarcikai sporttárs és még egy valaki, szintén elkavartak. Bükk térkép elõ, valóban, rossz irányba megyünk, irány vissza. A keresztezõdésnél még megkímélünk egy újabb sporttársat attól, hogy hasonló hibát kövessen el. Igyekszem tartani a tempót a barcikai sráccal, de érezhetõen gyorsabb, mint én. Igyekszünk gyorsan túllenni ezen a hosszú aszfaltutas szakaszon, olyannyira, hogy elnézzük a lefordulót. Megint kb. 200 m után eszmélünk, újfent Bükk térkép, visszafordulás. Itt már határozottan érzem, hogy fáradok, elhatározom, hogy Bánkútnál tartok egy nagyobb pihenõt és egy sört is bedobok a síháznál. A bánkúti 5. ellenõrzõpontot, 29km-nél 13:04-kor érem el (3,6 km/h). A síház büféje zárva, az ellenõrzõpontnál tûz a nap, nem is idõzöm sokat, majd ha árnyasabb részre érek. Hegynek fel egész jól haladok a szendvicsemet majszolva, nem akaródzik megtörni a lendületet, úgyhogy egészen a Bálványig megyek. Ott kis pihenõ, nem sok, majd irány lefelé. Rögtön egy elég meredek lejtõ jön, ahol elkezdem érezni a térdemet. Ajjaj, ez aggaszt, mi lesz még a túra vége felé az ereszkedésnél? A csurgói erdészházig egy szép réten keresztül kell menni, ezt a részt szeretem. Nem úgy a következõ szakaszt, ami árnyék nélkül, vacak szórt köves úton vezet. A 34 km-nél lévõ 6. ellenõrzõpont 14:26-ra van meg (3,7 km/h). Innen emelkedõ az Istállóskõig. De legalább szép erdõben, haladunk és az emelkedõk amúgy is jobban mennek, mint az ereszkedések. Istállóskõn nem idõzök, csak pecsételek, mert 200 m-el lejjebb az S háromszög és Z háromszög keresztezõdésénél van egy kis pihenõ paddal, ott leülök, eszek-iszok. Innen végig ereszkedõ, térdemnek nem is tetszik, de szerencsére a kevéssé meredekeket még bírja. És még csak most jön az Õserdõ, ami egy újabb kedvenc részem. Sajnos itt nagy csalódás ér. Az Õserdõn nem megyünk át, be van kerítve, meg kell kerülni. 10 éve még az Õserdõn keresztül vezetett az útvonal, nagyon nagy kár, hogy ez kimarad. Ezt vártam a legjobban egész túrán. Az Õserdõnél elkezd esni, de egyelõre nem vészes és a lombok felfogják. Annál vészesebb, hogy innen meredeken lejt az útvonal, ehhez nagyon nem fûlik a fogam. A térdem egyre többször kényszerít megállásokra. Annyira a térdemre koncentrálok, hogy valahol elkavarok és kb. 2 km-es kerülõt teszek. Ez nagyon hiányzott. Közben rákezd az esõ, elõkerül a dzseki. Milyen jó, hogy betettem! Végre visszakeveredek a K+-re. Innen hosszú lejtõ a Kecskor-gerincén a Stimecz-házig. Mit mondjak, szenvedés, fáj a térdem, esik az esõ, csak nem akar itt lenni az a Stimecz-ház. Aztán 17:43-kor végre pecsételés a Stimecz háznál, 44,2 km (3,1 km/h) Vízvétel, szendvics, csoki, müzliszelet. Itt csatlakozik hozzám egy szintén megfáradt sporttárs, nevét elfelejtettem megkérdezni, de köszönet neki azért, hogy az utolsó szakaszon végig beszélt. Nélküle biztos nem lett volna meg a túra szintidõn belül! Az innen következõ szakaszt a kisvasút talpfái között gyûlölöm, de most dolgozik bennem valami dac, hogy legyek már végre túl ezen a túrán és mint egy robot nyomom. Talán ez, talán a sporttárs lelkesítõ társasága, de inkább mindkettõ miatt úgy érzem, még soha nem voltam ilyen könnyen túl ezen a szakaszon. Ez megvan, de utána sem örömködés jön. Hosszas gyaloglás az aszfalton Felsõtárkányig, majd bent a faluban, és utána következik a befutó szakasz emelkedõje a célig. Az emelkedõ meglepõen jólesik. Mint akit egy sifelvonó húz úgy zúzok felfelé. A vége 18:58, 4,6 km/h az utolsó szakaszon. Ha a pihenõt leszámítom ez gyorsabb volt, mint az elsõ szakasz. Összesen 12 óra 23 perc (4 km/h), szintidõn belül. Elégedett vagyok!
 
 
Karancs-MedvesTúra éve: 20072007.05.23 01:52:35
Hosszú kihagyás után (utolsó teljesítménytúrám talán egy 1998-as Bükk 50 volt), valamint egy kimerítõ munkahelyi év után már nagyon kellett valami fizikai megterhelés és úgy gondoltam ennél mi sem lehet jobb alkalom, mint a Karancs-Medves 50-es túra. Ismerem a környéket, a rajt/cél mindössze 200m-re van a szüleim lakásától, kell ennél ideálisabb túra az újrakezdéshez?!
Ismerve jelenlegi erõnlétemet, célként azt tûztem ki, hogy végigmenjek a távon, akár szintidõn kívül is. Próbáltam társakat is beszervezni, de a végén mindenki lemondta, így egyedül vágtam neki a távnak 6.25-ös induló idõvel.
Leküzdve a meredek Kálvária-lépcsõt jó ütemben a jól ismert útvonalon haladtam. Az idõ nagyon jó volt, a kora reggeli kellemes hûvösben nagyon jól esett a mozgás. A Ceberna-völgy bejáratát, mint elsõ ellenõrzõ pontot 7.19-kor értem el (6,9km). Pecsételés után még megnéztem a tisztás közepe táján lévõ bombatölcsért, újfent rácsodálkoztam, hogy 62-63 év után még milyen tisztán látszik, majd nekivágtam a Karancs csúcsára vezetõ szakasznak. A Karancsot errõl az oldalról már nagyon régen másztam meg, de jól emlékeztem, hogy hírhedten meredek kaptatón kell felmenni, így nekivetkõztem. Imádom ezt a részt, a hatalmas fákat és a mély vízmosást. Olyan mintha egy érintetlen õsi, vadrengeteg közepében lennék. A meredek viszont váratlanul nagyon megfogott, aggódva gondoltam arra, hogy 41km még hátravan. Mindenesetre a Karancs csúcsát és a 2. ellenõrzõpontot 8.17-kor értem el (9,3km). Még felmásztam a kilátóba is, de sajnos elég párás volt a levegõ. Azért így is megérte a látvány, szépen végignéztem merre fog vezetni az utam. A szemlélõdés alatt teljesen regenerálódtam, újult erõvel indultam el. Az adótorony mellett elõvettem túrabotjaimat, hogy segítségemre, illetve a térdem segítségére legyenek az igen meredek leereszkedés során. Sajnos nem sokat használt a bot, a térdem teljesen szétesett. Pihentetõnek a piros háromszög alján tettem egy 30-40 méteres kitérõt, hogy szüleimmel tett ifjúkori túráim emlékére most is fittyet hányjak a trianoni magyar-szlovák határnak. Utána visszatértem a sárga jelzésre és azon ereszkedtem le. Itt biciklis sporttársak elõzgettek, akiket nem is tudom, hogy megszállottnak, vagy õrültnek tartsak. Az ösvény egy ember széles, igen meredek és számtalanszor kellett keresztbe dõlt fákat átlépni. Egy határsávon megteendõ szakasz után az útleírás szerint jobbra kellett fordulni, amit meg is tettem, de nyomban vissza is fordultam, mert zsákutcának tûnt. Csak jobban szemügyre véve vettem észre, hogy egy az ösvényre dõlt, de szépen kizöldellt fa állja utamat. Kikerültem, de a java még csak ezután jött. Az útleírás ugyan figyelmeztetett, hogy sûrû bokros terület jön, de azért erre nem számítottam. Egy helyen vége volt az ösvénynek, áthatolhatatlan bozót állta utamat. Egy nyiladékon megpróbáltam kikerülni, de csak egyre beljebb keveredtem. Végül egy életem, egy halálom, nekivágtam a bozótnak abba az irányba, amerre az ösvény folytatását gondoltam. Szerencsém volt, megleltem. Somoskõújfaluig már csak egy feladatot kellett megoldani. Az út egy szakaszon megint a határsávban ment és majdnem elvétettem a letérõt. A szélesebb, jobban kitaposott út viszont átvitt volna szlovák területre.
A faluban ettem-ittam, majd a határ felé vettem az irányt. Meglepetésemre szembetalálkoztam egy sporttárssal, aki a 35 km-es távon indult. Mint kiderült õ viszont elvétette az irányt és lazán átgyalogolt Szlovákiába, onnan jött vissza.
A határ után közvetlenül benéztem az ún. fabüfébe. Ittam egy kicsit, de megláttam, hogy finom, házi készítésû juhsajtot árulnak. Nem tudtam megállni, hogy ne vegyek egy falásnyi darabot. Kíváncsian vártam Somoskõ szlovák oldalról való megközelítését, innen még sosem mentem föl. Elõször végig kellett menni Bikkrét (Bukovinka) falun. Nem sok emberrel találkoztam, de amennyire hallottam õket mind szlovákul beszéltek. Ez csak azért fura, mert közvetlenül a határ mellett van a település és az utána következõ falvak, városok (Ragyolc, Fülekpüspöki, Fülek) mind magyarok. Hazaérve utánanéztem a falunak, de az 1914-es településjegyzékben nem találtam ilyen települést. Gyanítom, hogy a trianon után betelepített szlovák telepesek alapította település lehet. Ha tévedek, javítson ki valaki.
A falu után is elég hosszan aszfalton kellett menni, míg el nem értünk a határra, ahol egy gyönyörûen kiépített pihenõnél volt a 3. ellenõrzõ pont. Az út a 2000-ben felújított tanösvényen vezet fel Somoskõ várába. A sok gyönyörû táj közt tán ez volt a legcsodálatosabb. Csörgedezõ patak mellett, árnyas tölgyes-gyertyános mélyén a Krúdy-forrás friss vizével olthattam szomjamat és tölthettem fel készleteimet. Késõbb pedig hatalmas bükkösön keresztül a híres bazaltzuhatag mellett értem el Somoskõt. A vár alatt már magyar területen még elolvastam Somoskõ falu hazatérésének történetét. Trianonban a szlovákoknak ítélték a falut, de 1924-ben visszacsatolták. A vár nélkül. Ha nem lenne sírnivaló még mulatságos is lenne, hogy a vár alatt 10 méterrel húzták meg a határt, hogy azért a várat ne adják. Innen szinte szintben vezetõ úton értem el Eresztvényt, ahol hosszú nadrágomat rövidre cseréltem. Majd nem kívánva az aszfalton haladni, gondoltam tudok egy jobb utat az erdõn keresztül, de egy kissé elkavartam és a salgóbányai parkolónál bukkantam ki és innen közelítettem meg Salgó várát. Utólag sem tudom rekonstruálni, hogy hol kavartam el ennyire. A várban lévõ 4. ellenõrzõpontot 14.20-kor értem el. Itt már éreztem, hogy gondok lesznek a szintidõvel, de alapvetõen nem erre hajtottam, úgyhogy mentem tovább. A Szilváskõig tartó 6,6km-en elég lassan lettem túl, egyedül a Gortva forrása pezsdített fel egy kicsit. Szilváskõn megint elkavartam a büfénél, megzavart az útleírás szövegezése. El is határoztam, hogy Bárnáig biztos elmegyek és ott meglátom, hogy megyek-e tovább.
Az 5. ellenõrzõpontnál (30,8km) már sorra hagytak el a gyorsabb sporttársak, de a Bárnáig tartó ereszkedés egész jól ment. Köszönhetõ ez annak is, hogy hívást kaptam az egyik unokatestvéremtõl, akit szintén csábítottam a túrára, de nem jött el. Itt éreztem, hogy azért egy társsal könnyebb lenne.
A bárnai 6. ellenõrzõpontnál megpihentem egy kicsit. Közben láttam, hogy azon az egyemberes szûk ösvényen, amin az imént ereszkedtem le idétlen terepmotorosok zúgattak felfelé ész nélkül. Több utánam jövõ túrázót be is ugrattak a bozótba. Na, ezeket kéne elkapni és a súlyos büntetés mellett még a motort is elkobozni!
Mivel Bárnán nem volt térerõ, így esélyem sem volt telefonos segítséget kérni, nomeg a pihenõ is jólesett, nekiindultam a következõ szakasznak. Meglepõen frissnek éreztem magam. Jó ütemben haladtam, amíg ki nem újultak a térdfájdalmaim. A mátraszelei út elõtti meredeken már csak háttal tudtam lejönni. Így, lévén itt már térerõ is volt, a mátraszelei útra autós mentést kértem. Számításaim szerint olyan 13,5-14 órás idõvel tudtam volna bevánszorogni a célba, de nem láttam értelmét kockáztatni egy komolyabb sérülést. Nem sikerült ugyan a kitûzött 50km-t lenyomnom, de így sem vagyok csalódott. Teljesen edzetlenül, 42km sem rossz, és lesz még Karancs-Medves 50 jövõre is. Sõt, lehet magánba megcsinálom még valamelyik hétvégén.
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár