Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Pilisi trapp 40/20Túra éve: 20172017.08.28 11:52:21

Egy kicsit árnyalva az előző negatív véleményt, nekünk különösebb problémánk nem volt a túrával. Én először voltam rajta, az útvonal egy részét ismertem. GPS-em nincs, tehát a track hiánya nem zavart. Pilis térképet hoztam, de egyszer sem kellett elővenni. Mi több helyen is találkoztunk útbaigazító papírokkal (hosszú táv). Néha kicsit megálltunk egy-egy kereszteződésnél, de mindenhol megtaláltuk a helyes utat magunktól is. A szervezők mindenhol kedvesek voltak, a frissítés viszont a táv második felére összpontosult, állítólag logisztikai okok miatt. Mivel vittünk elég folyadékot, ez nem okozott problémát, de volt aki a Boldog Özsébnél szóvá tette. Egyébként a túra útvonala szerintem kifejezetten szép, gyönyörű kilátásokkal a Pilisről és a Dobogókőről, az elején a Szurdokkal. A legnagyobb problémát számunkra a nagy meleg jelentette, ez viszont nem róható fel a szervezőknek. Ami kicsit valóban zavaró volt, az a Sasfészek turistaház utáni fakivágások miatti turistajelzés lezárás (elterelés) volt, amiről valóban nem esett szó sem az itinerben (ez érthető, mivel egy friss dolog lehetett), de az ellenörző ponton se mondtak róla semmit (szerintem nem is tudtak erről). Mi mindenesetre mentünk a megadott jelzésen, amíg tudtunk, utána lecsúsztunk (szó szeint a dózerútra) és kb. 100 méter múlva ismét találkoztunk a jelzéssel. Részünkről elégedettek voltunk a túrával,  a végén őszintén mondtunk köszönetet a szervezőknek.

 
 
Vörös MocsárTúra éve: 20172017.05.15 10:32:09

Az 50 km -es táv tapasztalatai alapján ez egy jól szervezett alföldi túra, ennek előnyeivel és hátrányaival. Szintekre nemigen kell számolni, annál több nyílt terepre (bár ezeken lehetett megfigyelni a legtöbb állatot, sok őzet és mezei nyulat láttunk). Szerintem kb. 8 km az aszfalt, a többi földút, a legrosszabb az 5. ellenőrzőpont utáni magas füves, gazos szakasz volt. Az idő szerencsére nem volt túl napos (pont a legmelegebb időszakban volt pár óráig több-kevesebb csapadék). Melegebb időben kemény lehet, főleg mert a most könnyen járható homokos részek is nagyobb kihívást rejthetnek., A szalagozások a leírásokkal együtt teljesen rendben voltak (a hivatkozott turistajelzések az Alföldi Kék kivételével viszont nagyon szórványosak), eltévedni egyszer sem sikerült, legfeljebb a sárga szalagot vettük néha kicsit nehezen észre a zöld háttérben. A szervezők (pontőrök) kedvesek, tájékozottak. Minden ellenőrzőponton volt ivási lehetőség, Ezenkívül lehetett enni még csokoládét, almát, barackot és diót is és a végén különböző feltétes kenyereket is. A számomra érdekesebb látnivalók: a Vörös Mocsár (a látvány mellett tetszett a nevéhez méltón süppedékes, ingó talaj), a Hajós előtti árnyas csatornapart (csak 40 és 50 km), a Császártöltési halastavak, az utolsó szakaszon Középcsala elhagyatott házai és az árvalányhajas fenyves (csak 50 km). Összességében jól éreztük magunkat, köszönjük a lelkes szervezőknek, hogy ezt a kevéssé ismert tájat ilyen sok odafigyeléssel mutatták be.

 
 
túra éve: 2011
Papi pipaTúra éve: 20112011.09.19 14:59:07


Régen terveztem ezt a túrát, most végre sikerült eljutni rá. Ibafa egy kis baranyai zsákfalu, amit a nóta és nyelvtörõ tett híressé. A kissé viharvert , de impozáns templom mellett található Pipamúzeum volt a rajt színhelye. Indulás elõtt ingyen meg lehetett tekinteni a kiállítást. Érdekes volt, különösen, ha a háttérbõl szóló ismeretterjesztõ elõadást is meghallgattuk. Az egyik kis szobában a háromból festménykiállítást rendeztek, több tetszetõs darabot is láttunk.  Maga a túra hozza a Zselic megszokott dimbes-dombos jellegét sok erdõvel, viszonylag kevés aszfalttal (bár a Felsõkövesd elõtti aszfaltos emelkedõ kemény volt ebben a melegben). Nagyon tetszett Gorica és Kán, sok felújított régi házat láttunk, szép környezettel. Örvendetes, hogy most is több ház felújítás alatt áll (itt érdemes felidézni az „ És még egymillió lépés Magyarországon” sorozat Pusztuló, éledõ zselici falvak címû részét, mely pont ennek a környéknek a problémáit tárgyalta). Emlékezetesek a régi keresztek, haranglábak, egy gyönyörû ágas-bogas erdei fenyõ, a Fekete István tanösvény idézetei és a róla elnevezett füvészkert. És „örömmel” láttuk, hogy az erdei munkások a sörrõl áttértek az ásványvízre, mivel nagyon sok pillepalackot és relatíve kevés sörösdobozt láttunk a favágások helyszínein (egy szemeteszsáknyi gyûjtöttünk is belõlük, amit Goricán leadtunk). Az út elég jól jelzett, bár néha kissé tanácstalanok voltunk, de az itiner szöveges része és a túratársak segítségével sehol sem tévedtünk el. Minden ponton volt valami ellátás (Balaton-szelet, cukorka, epres piskótaszelet, alma, üdítõ, ásványvíz), több érintett településen kék kút vagy csap, így a meleg ellenére még a vitt italok jelentõs része megmaradt. Ezt a túrát nem a látványos, „nagy csodák” jellemzik, de aki észre tudja venni a kellemes természeti környezet kis látnivalóit, a szép kis üdülõfalvak szívet vidító képét, az nem fog csalódni. Összegezve: kedves pontõrök (akik közt volt aki elõzõleg bejárta az egész túrát és volt aki a következõ szakaszt sem ismerte), nagyon lelkes és szimpatikus fõszervezõ, kellemes természeti környezet és tetszetõs kis falvak jellemezték a túrát.

 
 
Jó Szerencsét 15 - Bányász emléktúraTúra éve: 20112011.09.19 14:50:41


A szervezõket a Baranya-Tolna túrákról már ismertem – és határozottan pozitív képem volt róluk – így gondoltam, kipróbálom egy másik rendezvényüket. Ez a túra csak félig teljesítménytúra (igen barátságos szintidõvel), de vezetett túraként is teljesíthetõ (kétóránként indultak a csoportok). Sem a táv, sem a szint nem vészes (16,9 km, 360m szint), családi túrának is kiváló. Aki Komló térségének természeti szépségeire kíváncsi, az inkább válassza a Baranya-Tolna valamelyik távját. Ez egy mecseki hátterû, érdekes hangulatú emlékséta, sok aszfalttal és elsõsorban ember alkotta látnivalókkal. Ezek közt megemlítendõ a Szent Borbála templom (õ a bányászok védõszentje), a Hasmányi templomrom (kb. 30 m az útvonaltól), a kõbánya látképe, különbözõ emlékkövek, befalazott tárók, aknák, Zobákakna hatalmas épületei, Engel Adolf szobra, a Bányászemlékmû. A pontõrök nagyon kedvesek, szívesen beszélnek az adott objektumról, érdekes volt a túra nevében is hallható bányászköszöntést minduntalan hallani és az elcsípett beszélgetéseket, ki melyik aknánál dolgozott. A rajt mellett az ismertetõ után az Engel szobor lábához elõre odakészített virágot lehetett helyezni, a célnál a Szerencse fel dallama mellett mécsesgyújtási lehetõséget biztosítottak mindenkinek az elhunyt bányászok (és talán a komlói bányászat) emlékére. A jelzés (a Bányász körtúra jelzése) általában jól követhetõ (bár a villanyvezeték útvonaláról való letérésnél találkoztunk tévelygõkkel), több helyen kihelyezett papír útjelzõk segítik a tájékozódást. Összegezve, kedves és tájékozott pontõrök, inkább épített, mint természeti látnivalók, korrekt ellátás és egy nekem nagyon tetszõ nosztalgikus hangulat jellemzik a túrát.

 
 
túra éve: 2008
Télies Mecsek/Hó-PITE/Téli MecsekTúra éve: 20082008.01.13 19:38:16
Téli Mecsek 30

Tartottam ettõl a túrától mivel az eddigi 3 téli túrám ilyen-olyan indokokból (felkészültség, gyomor, ronggyá ázás stb.) nem a legjobban sikerült. De a Mecsek vonzott, az útvonal egy részét ismertem, így kicsivel 7 óra elõtt már neki is vágtam. A Jakab-hegyig vezetõ rész (Z, majd Z kör) minden idõben gyönyörû, hál istennek erre még állnak a fák és nem tarvágások vagy csemetések mellett sétálunk. A túra során elõforduló hármasból (hó-jég-sár) itt a hó volt a domináns. Ez a szakasz szinte egyfolytában emelkedik, de sehol se túl durván (egyébként a túra elég tekintélyes szintemelkedését - 32,8 km 1370 m szint – ilyen enyhe, vagy közepesen nehéz emelkedõk alkotják, szóval a számok ne riasszanak el senkit).
Az Orfûig tartó szakasz ezzel szemben pár száz métert kivéve végig lefele halad. Itt eleinte elég szép hó fogadott (látszott hogy a Z jelzés ezen szakasza nem túl látogatott), majd jött a sár és jég is. A táj itt már vegyesebb volt, de lehetett szép szakaszokat látni. A rövid mûút után az Orfûre lemenõ ösvény keskeny és meredek, de hál istennek rövid. A visszafordító után a kis völgy másik oldalán könnyedén elsétálok a Sárkány kulcsosház mellett, csak a Z hsz. – S+ elválásánál (egy kisebb domb megmászása után) jövök rá, hogy valami nem stimmel. A kulcsosházhoz a rézsûn balra valahol fel kellett kapaszkodni, majd a kerítésen levõ lyukon belibbenni. Ez volt az egyetlen pont, ahol vagy az itineren, vagy a helyszínen (szalagozás, tábla) valami további információt el tudtam volna képzelni. Itt meleg teával, zsíroskenyérrel várták a túrázókat.
A következõ ellenõrzõ pontig terjedõ szakasz kis szintemelkedéssel végig a S+-on halad, a végén a Büdös–kúti tisztás megkapó látványával. Többen ittak a forrásból.
A K jelzés emelkedõvel indított és elég szép sárral folytatódott, itt elsõsorban a lábam elé néztem, a környezetet csak periférikusan érzékeltem. A P jelzésre rákanyarodva a csodálatos Kánya-forrástól (ahol ittam is egy jóízût) kezdõdött a túra legszebb szakasza. Az elõtte leesett nagy mennyiségû hó, majd az olvadás kellõ vízutánpótlást biztosított a forrásoknak, patakoknak, így azok teljes szépségükben, erejükben pompáztak. A Nagy-mély-völgyben a patak festõi volt, amit rövidesen igen közelrõl is megszemlélhettünk, mivel az út elõször a patak partjára lement (ez a szakasz elég technikás volt a sok kidõlt fa miatt), majd a jelzésváltozás elõtt nemes egyszerûséggel pár méterre víz alá került. A Z jelzés kitaposott, keskeny , jeges volt, de a mellette levõ patakvölgy az Ágnes-vízeséssel megérte. A P+-re áttérve rövidesen elérjük volt a Melegmányi-vízesést, a túra szerintem legszebb látványa, bõséges vízzel. És a forrás víze is jó volt.
Innen tovább a P+-en mindig csak felfelé, hol erõsebben, hol gyengébben, majd a mûutat keresztezve szinte folyamatosan lejtõ, a Rábay-fától már a P jelzésen. A Kis-rét elõtt megint egy kicsit hosszabb emelkedõ, a kicsúszkált sípályákon óvatos átkelés, még egy kis séta és már itt is volt a Dömörkapu. Kétféle üdítõbõl lehetett választani, hozzá csokis nápolyi.
Az utolsó szintes szakasz, kemény volt de csak menni kellett az S jelzésen végig. Szép környezet, még szebb kilátás a Tubesrõl. És a boldog tudat, hogy innentõl már csak lefelé :)…
Az S-ról a Z körre váltunk ez elég meredeken és roppant sárosan levezetett a városba, ahol a házak közti szintén sáros úton elérjük a Z jelzést amin (egy kis emelkedõ után) befutunk a célba.
A túrán személyesen nagyon jól éreztem magam, kényelmes tempóban is belefértem a szintidõbe. A szervezõk, pontõrök mindenhol maximálisan kedvesek, segítõkészek voltak, szívesen beszélgettek (a Jakab-hegyi pontõrök vicces Krisnás-szövege emlékezetes marad :)). Minden ponton valamit adtak (csoki, zsíroskenyér, ostya, cukor, nápolyi, cukor, leves), szóval itt sem volt hiba. Szöveges itiner nem volt, csak térkép és jelzések feltüntetése, de ez is elegendõ volt (legközelebb már a Sárkány-kulcsosházba is eltalálok :)). Összefoglalva bátran ajánlom mindenkinek.
 
 
túra éve: 2007
Mecsek 600-as csúcsai (52km) / Mecsek 35 / Tubes 20Túra éve: 20072007.08.27 14:39:33
Reggel 6-kor akartam indulni és ez szinte percre pontosan sikerült is, hála édesapámnak, aki kifuvarozott Cserkútra. Egy határõr túratárssal indulunk együtt, elõször könnyedén megy, majd ahogy az emelkedõ durvul – fõleg a Babás szerkövek után – kissé érthetetlenül megrogyok. Megyek folyamatosan, de még a korai kiszállás gondolata is felmerül bennem. Egy kis sziklamászás után végre felérünk a Jakab-hegy gerincére, innen már közel az elsõ EP, ahonnan rövid beszélgetés és pár szem szõlõcukor után immár egyedül indulok tovább. Az útvonal ismerõs, a terep nem túl nehéz, teljesen rendbe jövök Tubes aljáig. A Rotary körsétány elsõ ellenõrzõpontján levõ vidám hölgy kedvesen felvázolja az alternatívákat, én elõször a körsétányt választom (tényleg szép!!!) utána kapaszkodom fel a Tubeshez, de ez most nem nehéz. Itt visszautasítva a tényleg szíves kínálást, saját ellátmányt fogyasztok (ne kelljen már cipelni). Végigsétálok a gerincen, majd a néha kissé bokatörõ ereszkedést sikeresen letudva megérkezem a Dömörkapuhoz, ahol csinos lányok és nyomóskút fogadnak (utóbbi sokkal jobban érdekel, ez már az öregkor biztos jele :))) . Kedvenc Kisrétem most is lenyûgözõ, utána már sok helyen fiatalabb sarjerdõk között vezet az út. Egy kis idõ után ráállunk az RP Kéktúra útvonalára (Kövestetõig ezen is maradunk). Könnyû szakasz, hamarosan megérkezek a Tripamer-fánál levõ EP-ig, ahol finom süteményt lehet vételezni. Érdeklõdöm a további szakaszok vízellátását illetõen, a válasz (pár tervezett forrás kiszáradt, víz a következõ EP-n) némi óvatosságra int a vízkészleteim felhasználását illetõen. Gyorsan indulok a tisztásról a jelzett kivezetés felé, de ugyanezzel a lendülettel el is követem a túra leghosszabb eltévedését. Az induló szélesebb út rendben, de nem veszem észre (az útra összpontosítva), hogy a kék pár lépés után jobbra letér egy kis csalánoson át (pedig rendesen ki volt szalagozva, még a jelzés is látható a távolabbi fákon). Felmászok feleslegesen a dombra, majd az elsõ keresztezõdésnél rájövök, hogy ez az út nem az az út. Vissza, rá a kékre. Az Extrém Park mellett tovább, majd rövid erdei rész után jön a túra leghosszabb aszfaltos szakasza. Ez a rész és a következõ Ep-ig több helyen is napos, néha tarvágásokkal szegélyezett, nem ez a kedvenc szakaszom. A volt Hársas kh.-nál életmentõ víz fogad, bár a készletek korlátozottak. Magas aljnövényzetben kitaposott úton vezet tovább az ösvény. Egy kis víztározó után egy kegyetlenül napos aszfaltút, jobbra egy külszíni fejtés mérsékelten szívdobogtató látványával. A letérés elég elvadult részen vezet keresztül, egy szederág kis híján megskalpol, egy darabig tapogatom a fejem, hogy véres-e (szerencsére semmi komoly). Az emelkedõ nem túl vészes, de a hotel melletti mûút keresztezése után jön a nagy mumus, a Hármas-hegy. Eleinte szélesen vezet az erdei út, majd a szalagozásokat követve kapaszkodom a fák között a gerincig. Meredek, nagyon fárasztó szakasz, de egyszer ennek is vége. A toronynál levõ EP-nél sajnos már csak buborékos ásványvíz van, de most ez is kimondhatatlanul jól esik, megiszom majd egy palackkal. Meredeken leszerpentinezünk az aszfaltúton, majd többnyire ereszkedve ívben a Zengõ lábához kanyarodunk. A felvezetõ út közel sem annyira meredek mint a Hármas-hegyi, viszont iszonyúan hosszúnak tûnik, fõleg az eddig megtett úttal a lábomban. A tetõn pecsételtetek, kicsit iszok és rögtön tovább. A görgeteges, meredek lejtõket nem szeretem, ezt sem fogom. Késõbb a lejtõ kicsit lanyhul, az út minõsége javul, de itt már nagyon szeretnék beérni, megyek kissé zombi üzemmódban. Ilyen világi hívságokra mint kocogás, nem is gondolok, próbálom kiheverni az utolsó két csúcs okozta traumát. Pécsvárad mellet megint napos szakasz, majd a lekanyarodás a Dombay-tó felé a Z+-ra. Innen végig aszfalton, de ezt itt tényleg nem lehet elkerülni. Ahogy közelebb érünk a tóhoz, egyre szebbek a házak, üdülõk, a kertek végében patak csordogál, egész hangulatos. Sikerül bemennem egy jókedvû társasághoz (fiatalok, vidámak, biztos túrázók :))), kiderül hogy csak sima mezei buli. De innen már nem messze a tényleges cél a tó partján. Megkapom az oklevelet, kitûzõt, gratulációval, kézfogással, kínálnak valami kellemes illatú bográcsos finomsággal, de a gyomrom erõsen tiltakozik bármi szilárd ellen, így 3 pohár ásványvíz után lesétálok a bekötõ útig, ahonnan sikeresen haza is fuvaroztak.
Összegezve: ez egy keményen kezdõdõ és befejezõdõ túra, amely sok szép helyet érintve ismertet meg a Mecsekkel. A szalagozás kifogástalan (ez itt nagyon fontos is, mivel nincs szöveges itiner, csak térképvázlat), minden erõfeszítésemre szükség volt, hogy a szokásos eltévedésemet hozni tudjam. A pontõrök, szervezõk mindenhol kedvesek, barátságosak voltak, az ellátás megfelelõ. A Dombay-tó kellemes meglepetés, ide kijövök egyszer a családdal.
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár