Túrabeszámolók


túra éve: 2012
HajdúTúra éve: 20122012.05.03 09:12:24

Hajdú 50



Három év után újra itt.

Ezúttal magammal csábítottam két legkedvesebb túrázó barátomat is, hogy hármasban járjuk végig ezt a szép túrát, mely méltatlanul perifériára szorul kis országunkban.

Lehetne nagyregényt írni errõl az 50 km-rõl, a táj változatosságáról, a mindvégig jó hangulatunkról, azokról a szép tavakról, szekérutakról, a kisvasút világvégi állomáshelyérõl, az útmenti kék-kutak hûsítõ vizérõl és még folytathatnám de helyette inkább csak kiemelnék egyetlen nézõpontot, konkrétan, hogy milyen állatokkal találkoztunk, hogy milyen állatokat láttunk a nap során, egyfajta ízelítõként, hogy aki arra jár és természetkedvelõ mire is számítson. A teljesség igénye nélkül egy kis felsorolás, hogy miket is láttunk:



  • Milliónyi kis madarat melyek egész nap énekeltek

  • Marhacsordát melynek nyomában kullogtunk az elsõ 4 km-en

  • Mézeshegyi tónál egy éppen 4kg-os pontyot, melyet érkezsésünkkor emeltek ki a vízbõl

  • Bakcsót mely csak gubbasztott a tónál kishalra várva, azt sem bánta, hogy figyeljük

  • Sok-sok cserebogarat hisz' szezon van

  • Siklót nem egyet

  • Legelészõ lovakat

  • Fürjet nem élõt

  • Rétisas párt, melyek zuhanórepülés-bemutatóval kápráztattak

  • Kócsagpárt, melyek kecsesen repültek

  • Kecskéket

  • Sok-sok vadkacsa párocskát

  • Két hatalmas mangalicát, melyek olyan váratlanul jelentek meg Haláp elõtt az erdõben a kis erdei úton, hogy megszólalni sem tudtam meglepetésemben

  • Fekete harkályt

  • Birkanyájat

  • Vadnyulakat és õzeket

  • Barázdabillegetõt, sokat-sokat

  • Piócákat és gõtéket

  • Gólyákat

  • ...


Ilyesfajta képet mutat egy "unalmas alföldi" túra.



És akkor szeretném megköszönni a rendezõgárdának, hogy immár 20. éve megteremtik a lehetõségét annak, hogy akinek kedve van megismerje Debrecen környékét kicsit másképp. Mert egy jó rendezéshez tényleg nem kell több mint látnivalókban gazdag táj, tökéletes helyeken lévõ ellenõrzõpontok és az a vendégszeretet, kedvesség amellyel bennünket az út során végigkísértek. Köszönöm! Megyünk még.

 
 
túra éve: 2009
HajdúTúra éve: 20092009.05.04 10:47:18
Hajdú 50

Régi elmaradásomat pótoltam ennek a túrának a teljesítésével. Túráztam már majd minden tájegységén ennek az országnak de azon a túrán még soha nem vettem részt, mely az utcát érinti, ahol felnõttem Hajdúsámsonban mely utca nem mellesleg "A mi utcánk", ha ez mond valakinek valamit. Igaz már sok-sok éve nem ott élek de a szüleim igen és a náluk töltött hosszú hétvége megteremtette a lehetõséget annak, hogy szétnézzek a környéken kicsit másképp. Beszerveztem az egyik unokatestvéremet (akinek ez volt a második teljesítménytúrája), hogy tartson velem a túrán, egy másik unokatestvéremet, hogy juttasson el bennünket a start helyre és a koránkelésnek, valamint a kiváló helyismeretnek köszönhetõen 1-es és 2-es rajtszámmal pontban 6-kor elindultunk. Csendesen beszélgetve hagytuk magunk mögött Debrecent. Beálltunk a 6 km/h-s erõs gyalogos tempóra melyet sikerült is tartani a túra végéig. Az elsõ ellenõrzõ pont felé haladva elõbb egy aszfaltút majd egy õz keresztezte utunkat. A Mézeshegyi-tónál nagyon kellemes látvány fogadott bennünket. Csendélet. Nyugodt víz és horgászok. Nem idõztünk egy percet sem, haladtunk tovább a Fancsikai víztározók felé. Szép a Börzsöny, szépek a nagy rengeteg erdõk, szirtek, völgyek, csúcsok, bércek de ennek a tájnak úgyan úgy meg van a maga szépsége. A sásas-nádas kis tavak, harsány vadkacsák, félénk szürke gémek vidékén járunk, ahol mintha csak megállt volna az idõ. Ezen morfondírozok de csakhamar aszfaltútra térünk és már a második ellenõrzõ ponton vagyunk ahol kedvesen fogadnak bennünket, alig néhány perc beszélgetés után máris Haláp felé vesszük az irányt. Ismét változatos tájakon haladunk. Békák ordibálnak, nyílt szakaszon sásas melett haladunk, majd fenyves árnyékában tempózunk tovább. Amint kicsit is kezdene unalmassá válni a menet egy jókora siklót pillantok meg a lábam elõtt. Heverészik a finom meleg homokban. Szemlátomást jól érzi magát nem is háborgatjuk hosszan hiszen már közel a 3. ellenõrzõpont, a csárda Haláp szélén. Örülnek nekünk, már azt hitték nem is jön senki, pedig mi tényleg igyekeztünk! Itt sem idõzünk egy-két percnél többet, gyorsan Martinka felé vesszük az irányt. Ezen a szakaszon már-már zavaróvá válik a sok homok melyben és nem melyen lépkedünk. Néha meg-megállok kiönteni a cipõmbõl egy adagot, mert a gyöngyvásznon csak befelé szeret menni, kifelé nem. Martinka mellett a legelõn, az ellenõrzõpontnál tûnik fel elõször, hogy milyen erõsen fúj a szél. Hajdúsámson felé menet az aszfaltúton stopperrel lemérem két kilométerkõ között az eltelt idõt. Kis fejszámolás és megvan: 6 km/h. Amit eddig csak érzésre mondtam azt ezennel tudományosan is bizonyítottuk. A településen a tájékozódás nekünk nem gond és tudnánk ugyan rövidebb útvonalat mégis a megjelölt úton haladunk. A templomot elhagyva rövidesen utcai kútnál frissítünk. Kis mosakodás és ivóvíz feltöltés. Igy is 20 perccel korábban 11:40-re érünk a vasútállomáshoz. A pont hivatalosan csak délben nyit de szerencsére már hamarabb ott voltak. Ismét pihenés nélkül indulunk tovább. Felvetem, hogy annyira jól állunk idõvel, hogy a kis 300m-es kitérõvel akár haza is mehetnénk megebédelni de komolyan egyikõnket sem érdekli a lehetõség. Ha már eddig megõriztük a vezetõ poziciónkat, akkor nyomás tovább, így folytatjuk utunkat Dombos felé. Ismerõs pálya, tudjuk mire számíthatunk, csakhamar elérjük a templomromot. Alig haladunk tovább 1-2 km-t a nyílt szakaszon visszatekintve látjuk, hogy üldözõnk akadt. Valaki sietõsen közeledik. Ha tartja a tempót fél órán belül utolér bennünket. Ami viszont ezután következett... Homokvihar. Mindig csak szembõl. Nyeltük a homokot, szemünk tele volt, kedvünket mégsem szegte. Végtelennek tûnõ egyenes szakasz, majd kis jobbra-balra kanyar, úttesten át, megint balra és már ott is vagyunk utolsó ellenõrzési ponton a cél elõtt. Üldözõnk nem ért utol bár most erdõben vagyunk és fogalmunk sem lehet róla mennyivel lehet mögöttünk. Haladunk saját tempónkban tovább. Perceken belül Hajdúhadházon vagyunk és megyünk-megyünk a vasútállomás (cél) felé. Röviddel fél három után megkapjuk a jól megérdemelt kitûzõnket és csakhamar beérkezik a mögöttünk haladó túrázó is. Gratulálunk egymásnak, beszélgetünk kicsit és csakhamar továbbálunk..

Nagyon szép túrán sikerült részt vennem ismét. Ami számomra külön meglepetés volt, hogy a jelzések mindvégig nagyon jól követhetõek voltak, eltévedni esélyünk sem volt. (Folyamatosan figyeltük az itinert és ellenõriztük a jeleket a számunkra ismert terepen is) Köszönet a túra szervezõinek!
 
 
túra éve: 2008
Bakony szurdokvölgyei/Bakony FélmaratonTúra éve: 20082008.09.22 12:30:02
squirel szépen leírt és szemléltetett mindent a túráról, amit csak kell. (Én voltam az a bizonyos másik 50km-es résztvevõ) A leírtakat csak annyival egészíteném ki, hogy valamanennyi ponton nagyon barátságos, kedves pontõrökkel találkozhattunk, nekik ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Jövõre ugyanott!
 
 
Pázmándi TOPorgók ÉjszakájaTúra éve: 20082008.07.17 10:39:55
Meglepõdve tapasztaltam, hogy egyetlen beszámoló sincs a nevezett túráról, legyen hát itt elsõnek az enyém!

Igazán kellemes éjszakai élményben lehetett része azoknak akik eljöttek erre a nagyszerû éjszakai körtúrára! A Velencei-hegységrõl mint olyanról nem tudtam eddig semmit és így utólag bátran állíthatom, hogy nagyon kellemes meglepetést okozott. A rendezés átlagon felüli volt, az idõjárás pompás, az útvonal szép és változatos, a célban a gulyás ízletes, egyszerûen helyén volt minden. Ezúton is elismerésem annak az elszánt pontõrnek, aki Csúcsos hegyre nagy hátizsákban cipelte fel a ponton osztogatott almát! Negatívumnként egyedül a kocatúristák rikácsolását, zavaró magatartását tudom felhozni, szerencsére a tempó csekély növelése mindig elég volt ahhoz, hogy messze mögöttünk maradjanak.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el minimum egyszer ide mert nagyon megéri!
 
 
Gémes 30/20Túra éve: 20082008.06.14 21:08:38
Gémes 30

Kellemes nyári séta, ideális táv/szint arányokkal. Nagyon jól éreztem magam végig, a rendezés tökéletes, ellátás a nevezési díj tekintetében remek. Kis ízelítõt kaptunk ma a Börzsöny világából. Ezúton is köszönöm a túra szervezõinek, hogy mindezt lehetõvé tették számunkra. Sõt! Útközben volt szerencsénk kóstolgatni: meggyet, cseresznyét, erdei szamócát, málnát, ribizlit, a természet megannyi ajándékát. Akár már holnap végigjárnám újra az egész útvonalat!
 
 
Pilis 50/35/16Túra éve: 20082008.05.10 20:04:12
Revans, avagy Pilis 50 másodszor

Tartozott nekem a Pilis. Az elmúlt évben már nekifutottam ennek a túrának de Lajos forrás elõtt úgy elkavartam, hogy még a korrigálástól is elment a kedvem, és ahelyett, hogy visszafordultam volna a helyes útra hagytam az egészet és éz az utolsó két ellenõrzési pontot kihagyva értem a célba. Pomázon a HÉV megállóban pedig csak irigykedtem a sikeres teljesítõket látván és megfogadtam, hogy egy év múlva revansot veszek és gyõzni fogok mindenáron. Éppen azért szeretem kedvelem ezt a túrát amiért sokaknak nem kedvencük. Minimális szolgáltatás, kevés ember, kevésbé ismert és néhol bizony kevésbé követhetõ útvonal, kis pontatlanság az itinerben és így tovább. Ilyenfajta gondolatok kavarogtak a fejemben miközben befutott velem a HÉV Csillaghegy megállóra. 5.56-ra értem oda ami egyszerûen tökéletes, hiszen hattól lehet indulni. Gyorsan ráírom a nevem az itinerre és már indulok is. Alig páran vannak csak itt rajtam kívül és a rajt utáni métereken már két futó halad elõttem. Addig meddig megyek mögöttük, hogy elszúrom a jobbra kanyart a piroson és a lépcsõkön megyek fel mögöttük a rókahegy lábához. Zavar a dolog, mert még ilyen apró kitérõket sem szoktam tenni. Igyekszem mindig a kijelölt útvonalon haladni. A Rókahegyre már nem is követem õket az általuk választott ösvényen, hanem megyek szépen a piroson. Jó kis kaptató rögtön az elején. élvezem, hiszen még friss vagyok. Konokul megyek fölfelé, igaz csak sétálva. Futósra terveztem a mai napot de emelkedõkön – legalábbis efféléken – nem futok, mert egyszerûen nem tudok, nem bírok. Várom a kóborkutya had támadását ami ezúttal elmarad, az elõttem haladó futókhoz szalad oda két lelkes kutya de messzirõl is jól látom, hogy a farkukat csóválják (mármint a kutyák), hát ebbõl sem nem lesz híradó fõcím ma este (“Fiatal túrázót téptek szét megvadult kutyák a Budapesthez közeli...”). Alig hogy átmegyek az ürömi úton két autó áll az úton egymás után. Hát ez meg!? Elhaladok az egyik mellett és azt látom, hogy a vezetõ ülésen egy nõi táska. Átfut az agyamon, hogy micsoda felelõtlen emberek vannak de akkor már a másik autó mellett haladok. Csak úgy menet közben bekukkantok és mit látok? Meztelen férfit és nõt ahogyan szerelmi kapcsolatukat mélyítik. Úgy igazán lendületesen, mintha hosszú ideje nem találkoztak volna... Mázlitok van, gondolom és gyorsan továbbállok. Ha ezt két hét múlva csináljátok ugyan ebben az idõben, akkor elõször a T100 lelkes hada, majd még vagy 1000 ember lenne a közönségetek. Figyelem! Kijelölt túristaúton legfeljebb csak puszilkózni!!! Ott van a mosoly a szám szélén végig a Kevélyre felfelé menet. Néha belekocogok és 7 óra után 5 perccel már meg is kapom az elsõ bélyegzõt: Kevély-nyereg. Hosszú, jól futható szaksz következik egészen a következõ pontig, Szurdokaljáig. Van egy kis bozótharc a P+ úton Csobánka elõtt de nem vészes. Az viszont már itt feltûnik, hogy kullancsinvázió van. Kicsit letértem az útról egy rövid technikai szünetre és rögtön 8-10 amatõr vérszívót seprek le a nadrágom száráról. Hamar átérek a településen és a pontig felváltva futok és sétálok. A két futó sráccal kerülgetjük egymást egy ideig, majd elhúznak. Hogy hova azt nem tudom, mert két ponttal késõbb már nem látták õket és még csak nem is hallottak róluk, de ne szaladjunk ennyire elõre! Szurdok-alja pontot követõen a tanösvényen haladok, kedvelem ezt a részt. Pilisszentkereszten úgy döntök megreggelizem. Teszem ezt menet közben és magabiztosan haladok tovább. Buszfordulónál visszakanyarodó bal, majd templom után jobbra. Emlékszem tavalyról, hogy innen egy jó szakaszon nagyon ritkásan vannak csak jelek de nem zavar, tavaly felderítettem ezt a szakaszt alaposan. Futogatok-futogatok, elérem a következõ pontot (Mária pad) de a pontõr sehol. Ügyet nem csinálok belõle, biztosra veszem, hogy ha megyek majd tovább, akkor szembetalálkozunk. Kaptatós rész jön. Meglepõdök rajta, hogy mégis milyen könnyedén megy. Egy évvel ezelõtt ködben kapaszkodtam ugyanitt felfelé és szenvedtem, most pedig egykettõre fent vagyok. Alig pár tíz méterrel az aszfaltút elõtt jönnek a pontõrjeim és ha már így összefutottunk hát pecsételnek. Iszom egy kis szódavizet az egyetlen extra szolgáltatást maximálisan kihasználva és már futok is tovább. Szó szerint, mert nagyon jól futható, lejtõs szakasz következik. Öröm ilyenkor futni. Ragyogó napfényes idõ, néhol szûk, máshol szélesebb erdei ösvények. Ember sehol, csak a madarakat hallani, énekelnek, rikácsolnak, nem gyõzök betelni az élménnyel. Örülök, hogy éppen most, és éppen itt vagyok. Hányszor eszembe jutott ez a héten, a monitor elõtt gubbasztva! Tábortûz, fõzéshez készülõdés, Hoffmann kút, pont. Pecsét és kis kóstoló a frissen szeletelt szalonnából, hogy ez mennyire jól esik! Megyek tovább a Z+ jelen, majd P+ helyett P- jelen. Egy kis pontatlanság az itinerben! Legalábbis azt hiszem, mert P+-nak nyoma sincs. Szigorúan monoton felfelé következik, majd hosszan a gerincen. A cigarettázós túrázókat látva már biztosan tudom, hogy mindjárt Dobogókõn vagyok. Huh, ezt megúsztam. Nem állok meg elmagyarázni, hogy hogyan kell szerintem a túrabotot használni, elvégre nincs rá okom: mindkét szemem épségben megúszta. Ugye, hogy mindig van minek örülni? Túristamúzeumben pecsét, Matyi büfénél az egyik asztalnál megpihenve lenyomok egy balaton szeletet és már repülök is a sárgán lefelé. Nagyon szeretem ezt az utat, itt aztán lehet haladni! Megijjedek magamtól, hogy néha milyen tempót diktálok. Az erõs tempó ellenére is hosszú szakasz, jó sok idõbe beletelik mire Tölgy-Ikrekhez érek. Közben pár tíz-méter elkavarás, nadrágról kullancs-leseprés és csak hallgatom-hallgatom a madarak énekét. Egyedül vagyok, csak nekem énekelnek. A Tölgyikrek után már Lajos forrás irányába haladok. Gúvad a szemem annyira nézem a jeleket. A tavalyi eltévedés emléke kísért pedig a megoldás még az egyszerûbbnél is egyszerûbb. A biztonság kedvéért P+ és Z háromszög jelzések találkozásánál elõveszem a térképet. Kezemmel követem a helyes út minden apró kanyarulatát, még a szintvonalakra is figyelek. Akkor még nem is tudtam de érdemes volt memorizálni az utat. 2-3 percen belül tarvágáshoz érkezek. Jel egy darab sem, mégis magabiztosan haladok. Kicsit fölfelé, kicsit többet lefelé és íme az utolsó elõtti pecsét. Hajszál “pont”osan dél van. 6 órája vagyok úton és megvan a negyvenegyedik km is. Olyan gyorsan érem el a következõ pontot, hogy még én is meglepõdök rajta. Kicsit beszélgetek a pontõrrel a Janda Vilmos kulcsosháznál, iszok egy kis vizet és nekirugaszkodom az utolsó 5 és fél km-es szakasznak. Szinte már sajnálom, hogy mindjárt vége. Futnék még, mennék tovább, fedezném fel az erdõk ösvényeit de helyette már Pomáz utcái köszöntenek. Betonkeverõ zúgása, biciklisek az utcán, emberek, az a fajta állat amibõl ma csak olyan keveset láttam. A HÉV állomáson választhatok magamnak kitûzõt. Több féle is van, a különbözõ ellenõrzési pontok momentumainak fényképével és nevével, a Tölgyikreket választom. 6 óra és 50 perc menetidõ, elégedett vagyok. Sajnálom, hogy túl vagyok rajta, megélni jobb, mint késõbb csak felidézni. Pihenek kicsit egy padon, aztán jön a HÉV és hazafelé veszem utam, hiszen vár otthon a kedves és vár otthon a finom leves. A kellemes fürdõrõl és a jól megérdemelt pihenésrõl nem is szólva! Majdnem álomba ringat a vonat és közben arra jövök rá, hogy nem is a Pilis tartozott nekem, sokkal inkább én tartoztam neki. Jövõre ugyanitt.
 
 
A híd túl messze van...Túra éve: 20082008.01.08 14:10:59
A híd túl messze van, 90km, 2008.01.05

Még pénteken este, egészen emberi idõben leértünk Szegedre, DJ_RushBoy és én. Beneveztünk, kaptunk ketten egy négyszemélyes szobát a rajt és cél helyén, a munkásszállón és rövidesen már csak annyi gondom volt, hogy nehezen ment az elalvás, mert fûteni azt bizony fûtöttek rendesen. Nem elõször túrázik már egyikõnk sem. Reggel a jól ismert szinte már gépies mozdulatokkal öltözünk, igazítjuk a szerelést, a hátizsákot. Ellenõrzöm lábamon a zoknit, a legnagyobb odafigyeléssel kötöm a fûzõt a bakancson. Nem lehet sem túl szoros, sem túl laza. Bakancsot választottam, mert bizony havas a gát és 90 km túl hosszú gyalog ahhoz, hogy esetleg átázott túracipõben kínozzam magam a -10 fokos hidegben. Hat elõtt pár perccel már lent topogok a rendezõi asztal körül és nézem az arcokat. Nem kell sokat várnom és már indulhatok is, kevesen vagyunk. Nagyon lassan maradnak el mellettünk Szeged házai. Jobbról a hold keskeny karéja, balról álmatlan kutyák közeli ugatása kísér el hosszan. 3-4 km-t is megteszek mire elérem az üzemi hõmérsékletet, csak nagyon lassan világosodik és erõszakos szél fúj szembõl, a combjaim fáznak, kezeim a jó meleg kesztyûben tudomást sem vesznek az egészrõl. Ritka az ilyen túra, már rögtön az elején egyedül vagyok és így fog ez menni csaknem végig. Erõs tempót diktálok, érzem, hogy a sebességem 6 km/h környékén van. Most még igencsak jól esik. Friss vagyok és erõs, a gát pedig havas és ugyanakkor jól járható. Valami terepjáró féle már közlekedhetett rajta elõttünk, így annak a nyomaiban lehet gyalogolni. Hol jobb, hol bal oldalon megyek, váltogatom sûrûn. Mindig az tûnik rosszabbnak, amelyik oldalon éppen vagyok, késõbb belátom egyforma rossz mindkettõ. Máskülönben pedig nyugodtan léphetek szûz hóba is, a hó por jellegû, lepereg. Majd egyszer csak meglátok egy nyulat. Balról felfut a gát tetejéig, kicsit hegyezi a fülét, át a gáton és nyomban el is tûnik az ártéri erdõ fái között. Ez a jelenet még kb. 10-szer ismétlõdik meg ugyan azon forgatõkönyv szerint. Mai napig sem tudom, hogy egy azon nyúl szórakozott-e velem ráérõs idejében vagy ez igy van az összes nyúl génjeibe belekódolva?(!) Késõbb láttam rókát, sok õzet, valami ragadozómadár félét is, de ez utóbbi nem érdekelt nagyon, semmi mutatványt nem tudott. Hosszú egyeneseken megyek monoton, futók hagynak le páran. Köszönünk egymásnak, egy-egy elejtett szóval biztatjuk a másikat, aztán sokáig nézem a hátukat, mert bizony a kevésbé gyors futók csak nagyon lassan zsugorodnak ponttá a messzi távolban. Két óra sem telik el és már az elsõ ponton, az algyõi gátõrházban iszom a forró, kellemes ízû teát. Nem pihenek, azonnal indulok is tovább. Algyõ szélén haladok, kutyáját sétáltató srác, álmos házak mellett. Itt vidám szánkózások nyomát viseli magán a gát. Nem is olyan távol feltûnik az elsõ híd, az algyõi. A járdán, nagyon nehezen járható magas hóban kelek át, mivel nem vállalom a keskeny úttesten való gyaloglást, sok az autó és kamion. Pár perc és fordulok is vissza Szeged irányába, immáron a folyó másik oldalán. Tiszta aszfaltút egy darabig. Kilépek rendesen, jól jön még az itt szerzett elõny. Ennél gyorsabban sétálni nem tudok. Végtelen hosszú egyenes elõttem. Élvezem. Szeretem ezt a fajta látszólagos monotonitást. Csak látszólag monoton, mert mindig van valami, ami színesíti a képet. Nyílt terepen vagyok és egyre erõsebben fúj a szél, napsütésnek már nyoma sincs. Az erõs szélben az út melletti oszlopok rezonálnak, búgnak, kerregnek, éneklik bús panaszukat. Örülhetnétek inkább, hogy itt vagyok és meglátogatlak benneteket, gondolom magamban. Ráadásul még kivételt sem teszek, ugyanúgy haladok el mindegyik mellett, miattam aztán ne legyen harag köztetek! Megértik a dolgot és játékból zúzmarát szórnak a fejemre. Na azért! - mondom magamban. Így megy ez egészen a második ellenõrzõpontig, a Holt-Tiszai gátõrházig. Szívesen fogadnak, leülök pár percre. Elõveszek egy szendvicset a hátizsákból, iszok a még forró teából, melyet elõzõ nap délután készítettem Pesten. Jó dolog a termosz így télen! Öt perc és már indulok is. Azt számolgatom magamban, hogy a következõ pont már félút, majd ott pihenek kicsit többet. Kilencven fokos balkanyar és immár a Maros mellett haladok Makó felé. Enyhült a szél, cserébe viszont már kezdek érezni valami fáradtság félét a lábaimban. Hát bizony az utóbbi másfél hónapban sehol sem túráztam! Látótávolságon belül (sok-sok km-re) sem elõttem, sem mögöttem senki. (A gáton legalábbis. Az aszfaltúton viszont látótávolságon belül Kis Pista igyekszik. Láttam már õt többször, gáton csak akkor jött, ha nem volt rövidítési lehetõség vagy nem adódott jobb minõségû út. Nem értem a dolgot, morfondírozok rajta. Épp az a jó ebben a túrában, hogy végig a gáton vagy nem? Késõbb pedig már fikarcnyit sem törõdök vele. Mindenkinek más az, ami fontos.) És megérkezem a harmadik ponthoz, a feketecsárdai gátõrházhoz. Kedves emberek fogadnak, pihenek, üldögélek, kinyújtom kicsit a lábam. Eszem-iszom és jól esik a beszélgetés. Nekem is. Nézem a térképet, számolgatok, még csak 13.00 óra, sötétedés elõtt Makón leszek, ami már 60 km-t fog jelenteni, a túra kétharmadát. Nem is idõzök hosszan, nyomás tovább! Nehéz terep következik. Szûz hó az elõttem haladó futók szétszórt lábnyomaival. Itt is van, ami változatossá tegye a tájat. Vadászok ahogy körülvették a kis kukoricást, majd traktor halad nem messze, gyerekek hógolyóznak, az út kanyarodik, a lábam merevedik. Templomtorony a távolban, az már bizony Makó. Nem merem azt gondolni, hogy közel van, mert ismerem én már ezeket a hívogató tornyokat nagyon is jól. Amíg látja az ember, addig nagyon távol van. Ha már nem látod! Akkor már jó, megnyugodhatsz, mindjárt odaérsz. Iszok fél liter isostar-t jégkása formában. Igy még nem kóstoltam de nem is jó. Nem kellene meginni, el kéne tenni és majd a Rockin augusztusban elõvenni a hátizsákból, aztán csak legyûröm valahogy. Majd egy sorompón üldögélek pár percet. Egy kis holt pont. Nem zavar, vártam már rá, legalább nézem kicsit, hogy itt a semmi közepén egy idõs úr hogyan örül együtt az unokával, aki kacagva siklik le a gát oldalán. Beszélgetünk is pár szót, ismeri a túrát, elismerõen beszél róla, sokáig érzem a hátamon a tekintetét. Makóhoz közeledve gyerekek a gáton. Ki szülõvel, ki szülõkkel, ki azok nélkül, ki kutyával, ki autóval. Az az érzésem támad, hogy észre sem vesznek, ahogyan haladok mellettük, amikor egy németjuhász játékból rámugrik. Lassítok kicsit a tempón, nézem a szánkózókat majd a gátról letérve a szalagozás mentén perceken belül beérek az iskolába, a negyedik ellenõrzõ ponthoz. Vidáman beszélgetnek ott nem mindig vidám dolgokról. Jól esik a kedvességük, talán észre sem veszik rajtam, hogy bizony a lábaim egyre nehezebben engedelmeskednek. Hol kinyújtom õket, hol behajlítom. Így se, úgy se jó de nem vészes. Ismerem már ezt az érzést. Eszembe sem jut, hogy esetleg kiszálljak, pedig már voltak itt ma olyanok, akik megtették. Legalább 25 percet idõzök köztük. Termoszom feltöltöm teával és még 16.00 elõtt útra kelek. Alig 150 méternyire elõttem halad egy srác. Jócskán megnöveli az elõnyét, amíg megállok egy kis technikai szünetre. Néha szem elõl is vesztem, mert a Maros ezen oldalán kacskaringós nagyon a gát. Apránként egyre közelebb kerülök hozzá mégis úgy sötétedik ránk, hogy két-három száz méter távolság még mindig van köztünk. Egyikõnk sem használ lámpát, nincs rá szükség. Nesztelen haladunk a következõ ellenõrzõ pont felé. Nagy megpróbáltatás. Hatvan km-en túl egy kb. 20 km-es szakasz egyben, melynek négy órát tervezek a teljesítésére. Hamarosan beérem az elõttem haladó túrázót, beszélgetünk kicsit majd újból beállok a saját tempómra ami alig-alig gyorsabb csak az övénél, illetve valószínûleg igyekszik is, hogy ne maradjon le nagyon mögöttem. Egyre erõsebb a szél és egyre hidegebb van. Újabb holtpont. Elhatározom, hogy megállok és iszok egy kis meleg teát miközben utolér sorstársam is. Teával kínálom, elfogadja, õ iszik elõször. Mi sem természetesebb annál, hogy este, sötétben, télen iszok egy teát valakivel akinek a nevét sem tudom (akkor még) valahol a Maros gáton? Egy darabig ismét együtt haladunk, beszélgetünk túrákról, az út szélén szaladgáló egerekrõl és szerinte is beérhetünk a következõ pontra 8 körül majd gyorsítok és ismét erõs tempót diktálok. Túratársam fokozatosam lemaradozik az idõjárás pedig egyre zordabb lesz. Kis hókupacok, hóátfúvások képzõdnek a gáton, ahol meg nem ott rettenetesen csúszóssá válik, gyakran megcsúszom, igyekszem havas talajra lépni, úgy biztonságosabb. Nem jön a pont, nem jön a pont.. Elkezd esni valami. Magam sem tudom hó vagy esõ vagy valami a kettõ között, nem törõdök vele csak megyek és megyek elõre. Néha állatok neszét hallom, fel is ismerek egyet-egyet. Õzek és nyulak, ti sem pihentek? Az lesz az, annak kell lennie! Az ötödik ellenõrzõ pont. Olyan messze van még! Most hosszan elõre, majd kilencven fokos kanyar balra, már csak néhány száz méter. Elõttem nem sokkal mehetett itt valaki, látom a nyomait a mély hóban. Rövideket lépett, fáradt lehet nagyon. Megérkezem. Kis ház a gát mellett, Deszk-Fehértói gátõrház. Bent a kellemes melegben két hölgy canasta-zik serényen, egy fáradt túrázó pedig a fûtõtestnél melegszik, szárítkózik. Neki már nincs tovább, végállomás, itt feladja. Teával, naranccsal kínálnak, pecsételnek majd folytatják a játékot. Jó nézni õket, jó most itt üldögélni a dikón ebben a kis házban. Nem sokkal késõbb beesik a teázós partnerem is, akit korábban úgy magára hagytam. Mindketten elégedettek vagyunk, hiszen a tervezett nyolc óra helyett fél órával hamarabb érkeztünk. Irigylem õt, nem lenne szüksége még arra sem, hogy leüljön kicsit, azonnal tudna menni tovább. Mégis marad még, melegszik õ is. A hátizsákomból elõveszem a tartalék nadrágom és extra pulóverem. A nadrágot a másik alá veszem, a pulóvert a többire. Tudom és érzem, hogy nem lesz könnyû a hátralévõ 10-12 km. Együtt indulunk hárman. Egyikõnk csak a deszki útra, mert oda jönnek érte autóval, mi ketten pedig Szeged fényei felé. Kocogunk kicsit együtt majd én sétára váltok. Nekem már nem megy a kocogás, magamra maradok. Legkevésbé sem bánom. Percek alatt rámfagy a nadrág és a kabát a szél felõli oldalon, megkeményedik és páncélként véd tovább. Hosszú egyeneseken haladok, messze elõttem a sötétségen keresztül is látom túratársam amint halad elõttem, majd egyszer csak eltûnik. Helyette már Szeged házait látom, utcai lámpák fénye alatt sétálok. Felkapaszkodom a hídra, ahol az ónos esõ már megtette a dolgát. Majdhogynem négykézláb kelek át Tiszántúlról a Duna-Tisza közé, le a hídról, jobbra át. Buszmegálló mellett haladok el, éppen akkor érkezik a busz, sétálok tovább aztán egyszer csak bent vagyok. 21.55, 16 órás menetidõn belül érkezem a célba. Elfáradtam. Éppen váltom az elõttem beérkezõt a rendezõi asztalnál, alig néhány perccel érkezett csak be elõttem. Tea, emléklap, kitûzõ, gulyásleves, almáspite, rövid beszélgetés, autóról jégleolvasztás és már autózom is vissza a fõvárosba.

Szép és egyben nehéz túra. Örülök, hogy ott lehettem és ezúton is köszönöm a szervezõk lelkes munkáját, valamint õszinte kedvességét! Elõször voltam ott és nem utoljára.

suvlaj
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár