Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Oroszlány 40/30/10Túra éve: 20092009.06.07 21:59:20
Oroszlány 20

A múlt heti Lowe Alpine után most szombaton megint a Vértesbe látogattam kocogás céljából.

Hajnali 5-kor elég nehezen ment az ébredés, de végül sikerült rábeszélni magamat a megmozdulásra. A 6:40-es vonattal mentem Tatabányáig, majd onnan átszálltam egy másik vonatra, ami elvitt a mai napi célhelyszínig, Oroszlányba. A város maga nem éppen turista látványosság, ám az Oselions Kószák szakosztálya már 3. éve rendez nagyon színvonalas, jól kitalált teljesítménytúrát a környéken, különbözõ távokon. Két éve a 40 km-est volt alkalmam teljesíteni, idén egyéb elfoglaltság miatt nem volt lehetõségem a hosszabb távok egyikén végigmenni, sietõsre kellett venni a figurát. Így maradt a 20 km, kocogva.

8:15-kor rajtoltam. A rajtban volt lehetõség indító feles pálinkát magához vennie annak, akinek kell a lélekerõsítõ a gyalogtúrázáshoz :-)) Én nem éltem ezzel, inkább a hátizsákomat megõrzésre leadva, egy Gatorade-vel a kezemben indultam el. Az 1. pecsétet hamar begyûjtöttem a víztoronynál, majd kocogtam tovább a városban, a példásan kiszalagozott útvonalat követve, míg elértem a település határát, és rátértem a Majkra vezetõ erdei útra. Majk környéke már 2 éve is nagyon tetszett, sajnos most a pecsét+ kapott Sport szelet begyûjtése után menni kellett tovább. Olyan sok szalag volt kirakva, hogy esélyem sem lett volna eltévedni!

A csáki mûutat elhagyva kb. 6 km hosszú, pusztán átvezetõ, enyhén emelkedõ, köves-homokos szakasz következett. Elõztem néhány gyalogost, láthatóan nekik sem nõtt a szívükhöz a túra ezen szakasza, de azért engem biztatgattak, ami jól esett :-) Pedig az én tempóm sem volt sokkal gyorsabb az övéjüknél. A nap tûzött, a szél az arcomba fújta a homokat, és a rossz talajon nem ment a kocogás. Csak sokára jött el a Várgesztesre bevezetõ mûút. Ennek mentén jutottam le a faluba, ahol már ezerszer jártam, és amit mindig szeretek. Végighaladtam a fõutcán, majd befordultam a várhoz vezetõ útra. Az emelkedõn felsétáltam, ekkor fogyott el a Gatorade utolsó cseppje, még jó hogy nálam volt a rajtban kapott üdítõ jegy, be is váltottam egy fél literes ásványvízre, ami olyan hideg volt, hogy szinte fájt tõle a kezem ahogy fogtam! :-) Pár szót váltottam az ep.-n szolgálatot teljesítõ két lánnyal, aztán indultam vissza Oroszlány felé. A várból lejövet visszafordultam az erdõbe, ahol útbaigazítottam két túrázót, akik elvétették a vár ep.-jét, még volt némi emelkedõ az elején, aztán már nem volt más, csak tökéletes minõségû széles erdei utak és árnyas fák. Az utolsó 8 km-en így már nem találkoztam emberrel. Igazi örömfutás volt a sík vagy enyhén lankás úton a sárga sáv jelzés mentén.

Sajnos a városhatárnál elvétettem a megfelelõ utcát, ahol be kell fordulni a célegyenesbe, és megkerültem a fél várost mire visszataláltam a sportcsarnokhoz (nem baj, megérdemli aki nem olvas és nem figyel eléggé). 2:30 lett így a vége, 8-as körüli átlag, elégedett vagyok vele.

A célban finom virsli és málna/bodza szörp várt, oklevél és kitûzõ. Nagyon jó rendezvény volt, elismerés a lelkes rendezõknek!
 
 
MargitaTúra éve: 20092009.02.10 10:05:53
III. Téli Margita Terepmaraton - elsõ terepfutóversenyem hiteles története

Már november óta készültem erre a megmérettetésre, de sajnos csakis fejben. Az igazság az, hogy a Fehér-Vár-Palota ttúra óta egy métert nem teljesítménytúráztam, és a Margitszigeti futópályán való elõfodulásom is enyhén szólva esetinek volt mondható. Csupán a barlangtúrákkal próbáltam magam kicsit karban tartani a téli idõszakban. Ennek ellenére reméltem, mégiscsak lehetséges a 7 órás szintidõn belüli teljesítés, és én is zsákmányolhatok egy szép névre szóló érmet.

Az akcióra sikeresen ráizzítottam Szakács-Tintanyúl barátomat, aki velem ellentétben keményen tolta a Margitszigeten a köröket a felkészülés jegyében.
Néhány héttel a verseny elõtt elmentünk egy pályabejárásra, csak az interneten található szöveges útleírás alapján. Az itiner tökéletesen használhatónak bizonyult. Akkor 8 óra alatt sikerült legyalogolni a távot, de egy métert sem futottunk.

A nagy nap elõtti hét masszív esõzései miatt azonban megint elment a bátorságom és a harci kedvem. Úgy döntöttem, mégis kihagyom, nem éri meg, mert a bokáig érõ sárban nemhogy futni, gyalogolni sem fogok tudni. Végül péntek délután (!) Ebola gyõzött meg, hogy mégis menjek. Ezüsthegyi jóvoltából este megvolt a futóknak való pasta party :)) (nyammos bolognai!) majd kevés alvás és sok idegeskedés után fél 6kor csipogott az óra, kelni kellett. Az elõzetes egyeztetés alapján Tintanyúllal és Eboláékkal a vonaton találkoztam. Ugyanezzel a vonaton utazott még Vándorcsillag is. Gödöllõn 8 óra elõtt leszállva megállapítottuk, hogy igen hideg van. Hol lesz ebbõl az idõjárásjelentésben megígért 15 fok és napsütés?

Az iskolában hosszú sorok várakoztak a nevezésre a különbözõ távokon, a rendezõk azonban mindent profi módon kezeltek. Az elõnevezésnek köszönhetõen nagyon hamar megkaptuk a rajtszámot. A dobozban lapuló szép nagy érmek látványa jó motivációt jelentett. A rajt elõtt jópár ismerõssel találkoztam, köztük a késõbbi nõi gyõztes Szilvivel.

Szépen besorjáztunk a rajthoz az útkeresztezõdésben, Ebola és Tintanyúl társaságában. Ebola nem tervezett nagy idõt menni mert fájt a lába, így reméltem hogy szépen végig fogok tudni menni vele és behúz a célba.

Párszáz méter megtétele után (lassan kocogtunk, hagytuk hogy elmenjen a mezõny) Tintanyúl úgy döntött, felköti a nyúlcipõt, saját fokozatra kapcsol és meglépett, innen Ebolával mentem tovább.

Hamar feltûnt elõttünk a máriabesnyõi kegytemplom, majd azt elhagyva nemsokára az elsõ komolyabb emelkedõn caplattunk felfelé egy gyereksereget kerülgetve. A Pap Miska-kútnál (5,9km) lévõ 1. ellenõrzõpontot 45 perc alatt értük el. Zsebre vágtam a csokit és jókedvûen kocogtam tovább Ebolát követve. Babatpusztán jól esett a Vitalade (az ellátmány végig kifogástalan volt), majd nemsokára a romtemplomnál lévõ 2. ellenõrzõpontnál pecsételtünk. Ekkor már 9,3 km-nél jártunk, kb. 1:10 alatt. Ekkor Ebola egy, velem ellentétben a futómozgást nemcsak imitáló hölggyel meglépett, számomra nem lett volna értelme erõltetni nagyobb tempót. Egyedül kellett szembenéznem a hátra lévõ kb. 30 km-mel. Hosszabb saras rész után a Margita lábánál újabb ellenõrzõpont következett, majd immár gyalogolva megkezdtem a kapaszkodást a Margita csúcsára. Az ezt követõ jól futható, szimpatikus szakaszon megint kocogtam, aminek következtében a sárban landoltam. Remélem nem sokan látták.

Domonyvölgybe 21-km-hez 2:55 alatt értem, 11:55 percet mutatott az óra. Itt találkoztam szent_annával és diákjaival. Engedélyeztem magamnak 5 perc pihenõt, és mivel eddig nem sokat frissítettem (hiba volt) most nápolyit toltam az arcomba. Készült rólam egy fénykép, jó sarasan, remélem kellõképpen elszánt arcom van rajta! Itt már kissé megkönnyebbültem, mert tudtam hogy a hátralévõ kb. 18,5 km-re még van 4 órahosszám, tehát már gyalogtempóval is simán beérek. Telefonos helyzetjelentést tettem Ezüsthegyinél. A biztatás további erõt adott, és komótosan továbbkocogtam az aszfalton, majd a fõúttal párhuzamos erdei úton. A másik oldalra átérve azonban már jelentkeztek nálam a vádligörcs elsõ jelei, így visszavettem gyalogos üzemmódra. Pontosan tudtam, hogy a vadvédõ kerítés létráján átmászva semmi jóra nem számíthatok. Így is történt. Jött a nagy holtpont, a nagy halál, amikor a gyalogosok elmentek mellettem, és én jobbra-balra tántorogtam a nagy sárban felfelé. Egyszer persze ez is véget ért, ismét szintben vezetõ útra értem, azonban a vádligörcs már az elviselhetetlenségig fokozódott. Ez a hosszú, kb. 9km-es ellenõrzõpont nélküli etap a mumusa ennek a versenynek, ezt a véleményt többen is osztották. A szakasz felén érhettek utol Vándorcsillagék, akiket végül a 31 km-nél lévõ Kõkereszt ellenõrzõpontnál tévesztettem szem elõl. Ide pontosan 13:28-kor értem. Márcsak 9 km van hátra, és még van 2 és fél órám, hihetetlen... azonban a vádligörcs széttép. Kétségbeesetten kunyeráltam magnézium tablettát, és kaptam is egy kedves gyalogos túratárstól. Életmentõ volt, hálás köszönetem! Ekkor csapódtam hozzá Szilveszterhez, akivel az utolsó szakaszt erõs gyalogos tempóban tettük meg. A Juharoson átvezetõ rész felüdülés volt, majd a város látványa igazi örömmel töltött el. Közben barlangászatról és magashegyi túrákról folytattunk eszmecserét.

Hamarosan begyûjtöttük az utolsó elõtti pecsétet, majd emelkedõ utcákon keresztül az Egyetemi erdõhöz értünk. Itt kaptuk meg az utolsó pecsétet, még a muskotályízû szõlõcukorból is eszegettem kicsit, majd lecsorogtunk a vasútállomáshoz. Kb. 10 perc lehetett 15:00-ig. Ha tudtam volna, hogy a cél nem az iskolában, hanem még a keresztezõdés innensõ oldalán, a parknál van, nyilván jobban megtolom a végét hogy meg legyen a 6 órán belüli idõ, de egyáltalán nem foglalkoztat ez a dolog. 6:02:28 lett a vége. A célkapun való áthaladással egy idõben fordul be a Szabadság térre a HÉV, rajta Ezüsthegyi. A táskájában kidepózott váltócucc, energiaital, és elegendõ mennyiségû serital ahhoz, hogy a célban pihenõ Tintanyúlnak (5:45, gratulálok, elsõ futás, nulla túrázó tapasztalattal, szép!) és Ebolának (5:15, respect) is jusson belõle. Köszönjük!!!

Az áhított érem mellé a teljesítménytúrázóknak járó oklevelet és kitûzõt is átvehettem. Zsíros kenyeret, hagymát, savanyúságot, teát fogyasztottunk, üldögéltünk, gratuláltam az ismerõs teljesítõknek.
A 16:20-as HÉVvel mentünk haza, fáradtan és boldogan. Sajnos estére már agonizáltam, a térdem bemondta az unalmast, és a vádlim is méltatlankodott az elszenvedett túlzott igénybevételért, de kárpótolt a profi ápolás, amiben részesültem.

Tanulság: legközelebb normális felkészüléssel vágok neki egy ilyen távnak.
 
 
túra éve: 2008
RákócziTúra éve: 20082008.07.09 20:29:30
Rákóczi 25 - a legleredukáltabb túrám XD

Kinéztem a 75-öst... már milyen régen.
Majd Helgával elmentem Sóút 50-re - megvolt. De Helga még nem szeretne hosszabbat, nem baj, jó lesz az 50 is.
Munkából mentem egyenesen, 3 óra vonattal Hatvan-Sárospatak közvetlen gyors vonat, elsõ osztályon terpeszkedve.
Miskolctól álltam, bámultam kifele, gyönyörködve a szép hegyek látványában.

A Zempléni-hegység gyönyörû.. más formájú hegycsúcsok alkotják, mint ahol eddig túráztam.. fantasztikusan be voltam zsongva.
Helga sárospataki, bár még nem vett részt ezen a ttúrán. Este kimentünk a Bodrog-parti Lábasházba, és az elfogyasztott VBK mennyiség hatására másnap reggel 7kor, amikor ki kellett volna pattannom az ágyból, TÚÚÚRAAA harci kiáltással, azt mondtam, jujj FÉNY, NE!

Sikerült reggel 9ig szöszmötölni, míg végül már az idõ is elromlott, kezdett esõre állni, és hiába lehetett 10ig nevezni az 50esen, 9:30-kor a 25-ös távhoz tartozó nevezési lapot töltöttük ki.... Nem is vittünk semmit, csak fejenként 2 Powerade-t. Helga helyismeretével magabiztosan vágtunk neki a túrácskának.

A várban megkaptuk hamar az elsõ pecsétet, esõben hagytuk el a várost.
Pogány-kút környéke igen tetszett, nagyon hangulatos kis pihenõhely, és furcsa látvány az alföldre jellemzõ gémeskút a hegy lábánál. Persze utólag tudtam meg, hogy valamikor ott legelõ volt.

Ezután masszív dzsindzsában és csúszós sárban indultunk felfelé az emelkedõnek. A hegyen 506 m-es magassági pont volt, fényképezkedtünk, majd elindultunk lefelé. A Hoffmann kunyhó elõtt sikerült keresztülverekednünk magunkat életem legnagyobb bozótosán. Ha nem lettek volna a szalagok, nem is mentünk volna bele a rengetegbe.

Komlóska elõtt végre utolértünk, majd leelõztünk néhány túrázót. (Utólag kiderült, mi voltunk az utolsó indulók a távon, 44-45. számmal).

A szép kis ruszin faluban kaptunk szörpöt és kekszet, majd továbbhaladtunk és a falu végén rátértünk a kék kereszt jelzésre. Ami tényleg ritkán volt jelölve, nem mintha lett volna hova felfesteni többet. Folyamatos lassú emelkedõn meneteltünk, és bár figyeltük a jeleket, egy jobb oldali letérést nem vettünk észre, és teljesen feleslegesen felmentünk a következõ hegyre is, ahonnan visszaszaladtunk. Az OKT útvonalát kemény emelkedõ után sikerült elérni, utáni Makkoshotykáig már kellemes, széles, enyhén lejtõs úton csorogtunk lefele. Az ellenõrzõponton zseniális paradicsomos, paprikás zsíros kenyeret és szörpöt kaptunk, 3 szelet kenyeret be is faltam.

Sajnos ismételten el kezdett esni, felvettem az esõkabátot is, amit aztán 500 m múlva levettem. A falu végén rátértünk a T mint Tanösvény jelzésre, amit azonban csak 1 alkalommal láttam felfestve, de innen már látszódott Hercegkút és a Zenemplén fesztivál a focipályánál, a hangulatos kis tónál.

Innentõl ismerõs úton voltunk, és hamarosan visszaértünk Sárospatakra, begyûjtöttük a kitûzõt, emléklapot, és ebédeltünk. Utánunk még többen érkeztek a 25-ös távon, a kék kereszt jelzést szinte mindenkinek sikerült eltéveszteni.

Csodálatos a Zemplén, ez még csak kis kedvcsináló volt, jövõre vissza kell térni, és min. a 75-ös távon!

Gratulálok a hosszabb távokon teljesítõknek.
 
 
Szent Iván éji sóútTúra éve: 20082008.07.09 14:15:22
Szent Iván éji sóút 50

Régen nem voltam már éjszakai teljesítménytúrán. Ez alkalommal újdonsült barátnõmet, Helgát sikerült beszerveznem magam mellé túratársnak. Õ még soha nem volt teljesítménytúrán, de ambíciói és pályaválasztása miatt elvárható volt tõle a sikeres teljesítés a hosszabb távon is. (nem kellett csalódnom) :-)

A szombat délutánt a tiszaligeti élményfürdõben töltöttük - rendesen sikerült leégni, ami után jött a para, hogyan fogom vinni a hátizsákot a pecsenyepiros vállamon.

Rengeteg készülõdés, túlszervezés (melyik táska, ne is táska, övtáska, nem jó, túl nehéz, 1 zokni, 2 zokni, leukoplast stb) elõzte meg a 9 órási rajtot. A láthatósági mellényt magunkra öltve nagy lendülettel indultunk el a többi túrázót követve.

A vasúti felüljárónál döbbentem rá, hogy te jó ég, biztos rossz itinert kaptunk, mert csak Tápiószeléig van rajta az útleírás és a pecsétrubrika.... rohanás vissza.. persze nem tudtuk hogy ez a standard eljárás. Másodszori rajtolás alkalmával találkoztunk Rafterrel, aki a Balaton kör egyik etapjáról érkezett. Kíváncsi voltam mikor ér utol minket.

A 20 perces kitérõ miatt még nagyobb lendülettel indultunk neki, és végre sikerült kijutni a városból is. Az este kellemes volt, a tempónk feszített, Helga igen-igen fel volt dobva. Mobiltelcsivel próbáltunk legalább egymásról fotókat készíteni.

Az elsõ 16 km-t 2:30 alatt sikerült megtenni (6-os tempó felett), sorra elõztük az embereket.
Egy idõ után annyira elfogytak az emberek elõlünk, csak egy magányos túrázó maradt, akit nem akartunk szem elõl téveszteni, mert nem igazán bíztam a sötétben való tájékozódó képességemben. Akárhányszor kicsit eltávolodott tõlünk a srác, kicsit belefutottunk, végül kb. 26 km-nél utolértünk, elnézést kértünk a látványos üldözésért, és Tápiószeléig együtt mentünk.
A hosszú betonos szakasz volt a legkellemetlenebb, de a jó ellátás feledte velünk a talpfájást.

Tápiószelére érve azért már csökkent az enjoy-üzemmnód, a demoralizálódás jelei látszódtak már rajtunk. Átvettük a kitûzõt, a szelei csapat szép kis mappáját, ami már az Aranyszarvas 50-rõl ismerõs volt, magunkhoz vettük a tápot, és irigykedve néztük a túrát befejezõ, sörözõ, pálinkázó embereket, míg mi elkértük a kiegészítõ itinert. Közben még ismerõssel is találkoztam, László Szilviék tolták a SzuSóBuhát. (max respect a triplázóknak).

Elgémberedve, fájva indultunk neki a folytatásnak, amit abszolút rosszul éltünk meg. Elõször is, alig találtunk ki a faluból, majd a Tápió partján a lekaszált füvet rugdosva még inkább elment a kedvem az egészrõl. Az sem tetszett, hogy a közel 18 km-en már csak 1 db EPt iktattak be. A nedves dzsindzsa, majd a nádas hatására már a sírás kerülgetett, de nyomtuk tovább ahogy bírtuk.

Erdõkertes elõtt sikerült legyõzni a holpontot, végigkocogtuk a kis falut egészen az iskolaépületig, ahol is immár a hajnali nap sugarainál lecsücsültünk kicsit. A homokos talajon kellemetlen volt süppedezni, fõleg hogy egy idõ után elveszítettük a jelzést is, de egy helybeli ember megerõsítette hogy jó helyen járunk.

Nagykáta igazi megváltás volt számunkra - és a gyógyvíz zseniális (a csomagot a strandcuccal feladtuk elõre). Elterültünk a melegvízben, és relaxáltunk. Nemsokára megérkezett Rafter is. Percre pontosan egy idõt mentünk - 9:55-t.

Szerencsére nem sikerült elvennem Helga kedvét a teljesítménytúrázástól, de az igaz, hogy elsõ választásnak ez a legszerencsésebb túra. A rendezés, ellátás kiváló volt, de a hosszabb távot csak elszántaknak ajánlom.
 
 
MátrahegyTúra éve: 20082008.03.10 14:09:47
Mátrahegy 40, 43,42 km, 1922 m.

6 óra alvás után szombat reggel 4:00kor csipogott az ébresztõ. 4:45-kor csatlakoztam a rafter-féle autós logisztikához, L. Szilvivel és Sziszkával. Sötét, esõs reggel volt, és én biztos voltam benne, hogy elég lesz nekem aznapra a 30-as táv is...

Az erdészeti szakközépnél már szépszámmal gyülekeztek a túrázók, és a profi szervezésnek köszönhetõen már jóval 7 óra elõtt elrajtolhatott aki akart. Mi is beálltunk a sorba, azonban a többieket követve én is a 40esekhez soroltam be, megkaptam az itinert és nem volt visszaút, várt rám a tavalyról már ismerõs hosszú táv :-))

Sziszkával és Rafterrel 7:00-es rajtidõvel indultunk, szemerkélõ, elálló, majd újra eleredõ esõben. Rövid kitérõt tettünk a Z+ jelzésen, helytelenül, lám, lám a csoportos túrázás hátránya a beszélgetésbõl eredõ nemfigyelés :) (Ezt még kb. 2x követtük el, de hamar kapcsoltunk). Számomra hamar kiderült, hogy nemsokáig fogok velük együtt haladni, de ezt sejthettem elõre :) Hamar elértük a Muzsla-tetõn lévõ 1. E.P.-t, ahová egy srác érvénytelen nevezés miatt hiába kapaszkodott fel, majd mindjárt Sástó következett.

Lajosházáig túlnyomórészt lejtett az út, mohos kövekkel szegélyezett szép szakaszon vezetett az ösvény, ám a sár és kövek miatt igyekeztem inkább a lábam elé nézni. A Köves-bércre vezetõ kemény kaptató megfogott, jól esett a csoki az E.P.-nél, de nem pihentünk sokat, továbbindultunk Galyatetõ felé. Hosszú, folyamatosan emelkedõ szakasz elé néztünk. Az eddig alig szemerkélõ erõsödni kezdett, elõkerültek az esõkabátok is, amitõl azonban hamar megszabadultam, mert kellemetlenül kimelegedtem benne az emelkedõkön.

Sziszka és rafter gyorsabban haladt, nemsokára eltûntek a szemem elõl, nyugtáztam, hisz elsõsorban magammal kell versenyeznem :-)

Galyatetõ elõtt kb. kétszáz méterrel Sziszkáék megint elõkerültek, õk már indultak lefelé, Parádsasvárnak. Pont 4 óra alatt sikerült megtennem a közel 18 km-es szakaszt, és tudtam, hogy most egy kellemesebb rész fog következni. Megettem a pontnál kapott fél almát, ittam egy energiaitalt, majd továbbindultam. A P+ jelzés fenyõtûvel párnázott ösvényen indult, majd szép, mély völgyek által kísért, meredeken ereszkedõ úttá váltott. Itt is sokan futottak lefele, bárkit szívesen magam elé engedtem, én óvatosabb vagyok. Leérve csúszkáltam-ragadtam a sárban, malacmód kinézve értem a parádsasvári E.P.-hez, ahol zsíros és lekváros kenyér várta a túrázókat. Meglepetésemre Sziszkát és raftert megint utolértem.

A következõ pont, egy szúróbélyegzõ elérése küzdõs volt, a Sós-cseri-tetõre vezetõ extra dagonya miatt. Szakosztálytársaim nemsokára kiléptek, én komótosan indultam tovább a Parádóhuta felé vezetõ, hegyoldalban enyhén emelkedõ, szép turistaúton. Számomra ez volt a túra legkellemesebb szakasza. Mögöttem egy pár haladt, már Galyatetõ óta feltûnt, hogy kb. egy tempóban haladunk. Parádóhutára érve (kb. 29 kili) láttam utoljára Sziszkáékat. A kocsmában lévõ pontõrök Nõnap alkalmára egy kis emléklappal kedveskedtek a "legbátrabb hölgyeknek, akik a Mátrahegy legyõzésére vállalkoztak". Aranyos! :D A következõ kb. 7,5 kili volt a túra legkeményebb része. Itt elegyedtem beszédbe Annamarival és Boldival, a kedves baráti túrázó párossal. Megtudtam tõlük, h ez a 3. teljesítménytúrájuk, elismerésem hogy bevállalták ezt a kemény, szintes túrát. Õk kissé aggódtak az idõ miatt, de én már tudtam, hogy jól állunk idõvel, nem lesz gond a teljesítéssel.

És nekiindultunk a P+ jelzésen a Pisztrángos-tó felé vezetõ saras és köves, hosszú, aljas emelkedõnek. Fájt. A pontnál szõlõcukrot vettünk magunkhoz és nekivágtunk a Kékes meghódításának, a K+ jelzésen kapaszkodva egyre feljebb és feljebb. Majd a gerincet elérve jobbra fordultunk a K- és S- jelzésekre, és a változatosság kedvéért még egy kicsit emelkedtünk. Kislányok siránkoztak, általános iskolások, otthagyta õket a tanár. Lenne egy-két keresetlen szavam az ilyen pedagógushoz...
De egyszer minden rossznak vége szakad, feltûnt az étterem fa épülete, benne a ponttal :) Legyõztük a szinteket, maradt a "lecsorgás" a célba. 15:30 volt az idõ, még volt 2,5 óránk a kb. 8 kilis, lejtõs szakaszra. Kiöntöttem a Parádsasváron feltankolt víz maradékát, kértem az üvegbe teát, készítettem egy képet a csúcskõnél Annamariékról és továbbindultunk. Vályús-kúton gyûjtöttük be az utolsó pecsétet, majd dagonyáztunk egy kicsit, bokáig merültem a cuccba, áztunk egy kicsit, de végül feltûnt a várva várt cél! 10:22-vel sikerült finiselni, szerencsére Sziszkáéknak sem kellett órákat várniuk rám. Gratuláltam Annamariéknak, és a díjazás átvétele, valamint egy gyors átöltözés után már indulhattunk vissza.

Azt reméltem, jobb idõt tudok menni, de a körülmények nem voltak éppen ideálisak, nem baj, majd jövõre lesz meg a 10 óra alatti teljesítés. :))

Másnapra feldolgozták az eredményeket, idén is én vok a legfiatalabb nõi teljesítõ a távon, kiváncsi vagyok medddig lesz ez így! :D

Gratulálok a szervezõknek a színvonalas lebonyolításért, elismerésem minden teljesítõnek. Köszönöm rafternek a fuvart, és a többieknek h megvártak!

Este 9-kor beájultam az ágyba, mert vasárnap jött a folytatás, a Bia25. Az elsõ duplázós hétvégém! :)
 
 
Gyalogtúra Jean Béliveau tiszteletéreTúra éve: 20082008.03.02 21:09:49
Gyalogtúra Jean Béliveau tiszteletére 50 (50,4km/ 100m/ 12h szintidõ)

Mivel a weboldalon még pénteken is "Az útvonal szervezés alatt" volt olvasható, a lehetõ legrosszabbakra készültem lelkiekben: (értsd: mindent felülmúló szervezetlenségre).
Kellemesen csalódtam. :)

Zsozzsal jóval a rajt elõtt, fél 7 fele érkeztünk a Rákóczifalvi Sportcsarnokhoz, ahol a rendezõk is javában készülõdtek. A teremben projektorral vetített slideshown a környék nevezetességeirõl készült képek peregtek, és a kosarakban beszállított alma, kenyér, hagyma hegyek láttán sejthettük, hogy nem fogunk éhen maradni. :-)Az asztalon nevezési lapok és itinerek sorakoztak, utóbbi tökéletesen használhatónak bizonyult.

7 óra után pár perccel még alig 20an voltunk résztvevõk, ebbõl csak 4en neveztünk az 50es távra. A kis elszánt csapat még végighallgatta a polgármester beszédét, aki maga is joggingban jelent meg, és feltehetõen a túrán is részt vett. Õt egy helyi kapcsolatokkal rendelkezõ államtitkár beszéde követett. Ezt még megfejelték a túra névadójának, Jean Béliveau-nak Nepálból küldött videóüzenetével is. Szóval ünnepélyességbõl nem volt hiány :-)
További érdekesség volt Erzsike néni, akit a falu apraja-nagyja próbálta lebeszélni az 50es távon való indulásról, sikertelenül. Sajnos a néninek láthatóan nem volt túl sok ismerete a hosszabb távú teljesítménytúrákról, ennek meg is lett a következménye..

7:25-kor rajtoltunk, 1-es és 2-es rajtszámmal. A táv 2 körbõl állt, egy Rákóczifalva körüli 10km-es kiskörbõl, és egy 40 km-es nagykörbõl.
Hamar túljutottunk az elsõ km-eken, a 2.EP-nél a TSZ bejárata elõtt kedves néniktõl narancsot kaptunk. A pecsétek mindenhol állatkásak voltak, lehet h a helyi óvoda hozzájárulásból :-)

A temetõnél lévõ 3.EP. után elhagytuk a falu, és elindultunk a pusztába. :-) Az idõjárás vészjósló volt, de reménykedtünk hogy nem fogunk elázni. Sajnos az Alcsi Holt-Tisza-híd felé már eleredt az esõ. Ekkor behúzódtunk egy buszmegállóhoz, reggeliztünk, de az esõ egyre erõsödött. Kénytelen-kelletlen továbbindultunk, mert tartani szerettem volna a 10 órán belüli idõt.
Sokáig vezettük a mezõnyt :-) Egészen 20. km-ig, amikor a Szajol felé vezetõ gáton futósrácok 4-es köteléke robogott el mellettünk. Ahogy a gátõrház mellett "megugrottak", tudtam, h nekem is résen kell lennem, mert bivalyméretû kutyák õrzik a házak. Szerencsére láncon voltak...

Szajol után következett az útvonal leghosszabb EP nélküli etapja, kb. 12 km-en keresztül meneteltünk a ragadós sárban, elhagyva egy kisebb õz csontvázát (csak reménykedtem, hogy ezen a túrán magam nem jutok ilyen sorsra :-)
A térkép annyira jónak bizonyult, hogy még alapvetõ térképolvasási ismeretekkel is gazdagodtam Zsozs jóvoltából :-)

Kengyelbe 7:00 alatt értünk be (37.5 km), és a könyvtárban terített asztal várt minket, jófajta zsíroskenyér lilahagymával, tea, fejenként 2 csoki, alma és energiaital/dobozos üdítõ.
Amint továbbálltunk, egybõl "lehullott az ég egy darabka istennel" - az ég elsötétült, és akkora szélviharral járó jégesõ kerekedett, amilyet ritkán lát az ember :-( Hiába volt az esõkabát, az esõ vízszintesen esett, és a nadrágom pár perc múlva már jegesen-nedvesen tapadt a lábamra :-( Zsozs nem hozott esõvédõt, bõrig ázott :-( A pánik-és hiszti jelzõ hamarosan pirosan világított nálam, de Zsozs tartotta bennem a lelket, és mégis megkíséreltük az elõrehaladást, hol kocogva, hol háttal kocogva, hogy ne az arcunkba vágjon az esõ.

Végeláthatatlanul hosszúnak tûnt ez a szakasz, ám egyszer mégis felbukkant a halgazdaság, a tó vize akkora hullámokat vetett, amekkorákat a Balatonon láttam viharjelzés esetén.

Ezután már ismerõs terepen jártunk, vagyis sántikáltunk, mert a jelentõs mennyiségû (kb.20 km) beton és az átázott cipõ kikezdte a lábunkat. A 2. EP egyben a 7. is volt, a temetõ kapuja pedig az utolsó EP a cél elõtt. A temetõ elõtt párszáz méterrel érkezett és elõzött nagy sebességgel Anita. Mi annak örültünk, hogy az extrém idõjárás ellenére sikerült tartani a kitûzött idõt. Némi falujárás után 9:48-al finiseltünk, amivel nagyon elégedett vagyok. (5,14-es átlag).

Addigra már csak néhányan voltak kint a terepen, mert a 25-ös és 10-es távok résztvevõi már befejezték a túrát. A túra névadójának Föld körüli útját ábrázoló emléklapot kaptunk, kitûzõt, és nem maradt el a falatozás sem. :-) A rendezõk igazán kedvesen kínálgattak minket :-) Sajnos ekkor kezdõdött a telefonálgatás, hova lett Erzsi néni... mi pont lekéstük a buszt, így volt még egy óránk a következõig, szerencsére pont mire elindultunk, elõkerült õ is, félúton visszafordult, de nem szólt a rendezõknek, így az ijedtségen kívül nem történt nagy baj, és õk is megnyugodhattak.

A rekordalacsonyszámú résztvevõ ellenére (vagy éppen azért?) ez egy kitûnõ túra volt.
Sõt, már csak a jó idõ hiányzott ahhoz, hogy azt mondhassam, ez egy tökéletes ttúra volt. :-)

Köszönjük a rendezõk munkáját és kedvességét, nem felejtjük el! :-)
És minden kedves sporttársat arra buzdítok, hogy látogassák meg a következõ rákóczifalvai túrák egyikét, nem fognak csalódni! :-)
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár