Túrabeszámolók


túra éve: 2012
Évkezdő tekergő – a Kőszegi-Hegység TélenTúra éve: 20122012.01.23 19:23:17

Évkezdõ tekergõ


Idei elsõ túránkat a Kõszegi-hegységben kezdtük. Kis csapatunkkal, mi hárman. Még a rajtnál is gondolkodtunk, hogy elinduljunk-e, mert elég szeles idõ volt. De döntöttünk: megyünk. Így kereken 10 órakor sikerült elindulnunk. Némi aszfalt után már a Koronaörzõ bunkernél voltunk, ahonnan az Andalgó tanösvényen folytattuk utunkat. Egyszercsak balra fordultunk egy kedves kis kapatóra, és lassan megérkeztünk az elsõ ellenõrzõpontra. A csoki sajnos elfogyott, de a célban megkaptuk. Majd irány a Pintér-tetõ és Óház-tetõ. A kék háromszögön haladva Óház-tetõ felé felélénkült a szél, így kis utitársunkat magamhoz ölelve vittem a második ellenõrzõpontig. Itt Laci nagyon finom teával fogadott bennünket és a tûz melegénél egy kicsit melegedtünk is. Kis csapattársunk kitalálta, hogy az utat szeretné úgy folytatni, hogy a hátamon viszem a hordozójában, hát így indultunk a Szabó-hegyi pihenõig, ahol a harmadik ellenõrzõponton ismét beszereztük a szükséges pecsétet. A város felé ereszkedve, a Szénsavas-kút után balra fordulva rövidesen elértük a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot, ahol a Kék Túra tanösvényen végigsétálva a negyedik (virtuális) ellenõrzõponton feljegyeztük a helyes választ, majd irány a Királyvölgy és némi emelkedõ után már a Szultán-tetõn is voltunk. A kilátás csodálatos, már alig van hátra a célig, a Kálvária-templom gyönyörû . Idõközben a kis álomszuszék is felébredt. Kényelmesen besétáltunk a célba, ahol ismét finom meleg tea és fõtt kolbász fogadott bennünket és megkaptuk a csokit is. Nagyon kellemes kis túra volt, a szervezõknek csak gratulálni tudok, köszönet mindenért! A túrát 4 óra 37 perc alatt sikerült teljesíteni, ami kis csapattársunkkal, azaz 22 hónapos Lili lányunkkal együtt szerintem elég jó idõ lett. Ha tehetem, jövõre is jövök!


 

 
 
túra éve: 2008
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20082008.04.28 11:19:27
Én sem szeretnék nagyon hosszú mesékbe bocsátkozni, Topogó mindent leírt. Csak néhány apró gondolat: nekem sok volt a köves, aszfaltos rész; a 3. ep. elõtt azért egy szalagot kitehettek volna (a karomnyi vékony fán épphogy észrevettük a sárga jelzést); a frissítõ pont tényleg katasztrófa volt, amikor mi odaértünk, kb. 30 ember, ellátás majd érkezik, így megettük a saját élénkítõ banánunkat, ittunk saját vizünkbõl, majd megjelent a hölgy kezében 2 tányérral, tányéronként 3 zsíroskenyérrel. Szerintem a túra legszebb része ezután következett, gyönyörû volt. Az utolsó 2 km aszfalt ismét nem hiányzott. A célban is meglepetés ért bennünket. Az emléklap osztó hölgy "lemásolta" az igazolólapról párom nevét, csak sajnos sem a vezetéknév, sem a keresztnév nem stimmelt. Amikor ezt szóvátettük, áthúzta, föléírta, de mi inkább kértünk egy újat. Én már név nélkül kaptam meg az emléklapot. Mindegy, majd legközelebb. Összességében nagyon tetszett a túra, a kilátás kárpótolt mindenért.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár