Túrabeszámolók


túra éve: 2010
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20102011.02.04 00:01:23

A kihívások éve...


Sikerült végre minden statisztikámat elkészíteni, a TTT által közzétett pályázati adatlap is korrigálásra került; ennek alapján a 2010-es évem „termése” a következõ:


Összesen 91 db túrán vettem részt, ebbõl 19 duplázós hétvége és 10 triplázós.


Összesen 4260 km megtétele közben 139727 m szintemelkedést abszolváltam. Ez átlagosan 46,8 km/1535,5 m szint túránként.


Effektív túrázással eltöltött idõ: 39 nap, 2 óra és 5 perc. Ehhez még hozzájön a túrák miatt nem otthon töltött idõ ( utazás, szállás) : 24 nap, 21 óra és 30 perc, azaz az elmúlt évben csaknem 63 napot (több mint két hónap) szenteltem ezen szenvedélyemnek.


Ami az oda- és visszautakat jelenti: 13307 km-t vezettem, 2747 km-t utaztam autóval úgy hogy más vezetett, 530 km-t vonatoztam, 448 km-t buszoztam és 238 km-t békávéztam.


Sokszor mondogattam hogy a teljesítménytúrázás a legolcsóbb sport, nos kiszámítottam:


91000. ft-ot fizettem nevezési díjként


15000 ft-ot fizettem szállásdíjként és


167400 forintba került az útiköltségem: 125900 ft benzinköltség saját kocsiba


 12000 ft költséghozzájárulás más kocsijába


 10300 ft vonatjegy


 6800 ft buszjegy


A túrafelszerelést nem számolom, mert nem releváns…ez akkor összesen 273400 ft/ év, átlagban: 3000 ft/túra. Ha azt is figyelembe veszem hogy ebbe benne van jónéhány erdélyi túra is az összes költségével együtt akkor a fent említett állításom igaznak mondható.


 


De 2010 nem a pénzrõl szólt, inkább a kihívásokról: teljesítettem elsõ 100-as túrámat. Nagy feladat volt a KKMT , azaz a Kohász130, a Kinizsi100, a Mátra115 és a Turul sorozat teljesítése. Nem kis erõfeszítéssel sikerült. A sok új ismerõs, a gyönyörû tájak, a csodálatos természet,a a rendezõk és pontõrök segítõkészsége és kedvessége,a mozgás öröme és a teljesítéskor érzett  leírhatatlan boldogság nem mérhetõ sem pénzzel sem mással. Rengeteg élmény és emlék, melyek idõvel halványulni fognak, de elfelejteni sosem fogom.


A Csóványos és Kékes párharcát az elõbbi nyerte 7-6 arányban.


Teljesítettem: Erdély Teljesítménytúrázója Kupa,Budapest Kupa, Pest Megye Teljesítménytúrázója háromszoros teljesítés, Húsvéti Hármas Maxi, UKK mozgalom(ha lesz) Barangolás a Dunazúgban mozgalom, Tojás Sárgája, MSTSZ bajnokságban egyéni ezüstérem, illetve csapatban szintén ezüst,Ezrednyitó két fokozata, Csúcsok Csúcs bronz, ezüst és arany fokozat.


És akkor a legek:


A legjobb elsõ rendezés: Turul


A legnagyobb hó: Börzsöny Éjszakai


A leghidegebb: Magas Börzsöny


A legnagyobb sár: Dél Börzsönyi Kilátások, Mátra115


A legmelegebb: Mezõföld 60


A legnagyobb vihar: Erdõkerülõ


A legtöbb esõ: BEAC MAXI


A legrövidebb: Monoton Minimaraton


A leghosszabb: Turul


A legdurvább szintemelkedés: Nagykõhavas része, 1,8 km-en 680 m szint


A legnagyobb eltévedés: Tövisek és Virágok Kerekrepkény és Kékdroid társaságában


A legnagyobb csalódás: Nahát 95-rõl átneveztem a 35-re egészségügyi okok miatt


A legjobb ellátás: Turul, Mátra115, Vértesi Terepmaraton


A legcsaládiasabb: Egyeskõ


A legkellemesebb célhelység: Éjszakai Sóút Extra- a nagykátai termálstrand


A legszebb oklevél: Börzsöny Éjszakai, Egyeskõ


A legszebb jelvény: Forrástúrák, Turul, Bakonyi Barangolás


A legmókásabb pillanat: a Jókai túrán a tordai- hasadékot átszelõ patak vízén úszó túrabakkancs és a parton mezítláb azt kétségbeesetten kísérõ tulajdonosának (Moiwa) látványa.


A legszebb látnivalók: körpanoráma az Omu csúcskövérõl (2507m)


A szolcsvai búvópatak vízesése


A Hétlétrás vízesés


A Székelykõ látványa közvetlenül napnyugta elõtt


Körpanoráma az Egyeskõrõl


Szivárvány a Vidálykõ és z Ordaskõ közötti völgyben


A Meteor létra jégpáncélba burkolózva a Holdvilág-árokban a téli forrástúrán.


 


Ez volt tehát a 2010-es év. Köszönöm mindazoknak a társaságát akikkel rövidebb-hosszabb távon együtt túrázhattam. Az idei év sokkal kevésbé intenzív lesz mint a tavalyi. Az éves túratervet elkészítettük: az Erdély Teljesítménytúrázója Kupa, a Budapest Kupa, a Gerecse Kupa,  a Mátra Teljesítménytúrázója Kupa, a Tápioszelei Kupa illetve  Kárpátmedence Teljesítménytúrázója gyémánt fokozat, megspékelve egy kilenc napos Magas-Tátra gerinctúrával és megfûszerezve néhány kedvenc túrával és kisebb mozgalommal. Többször pontõrként illetve rendezõként is találkoztok majd velem, ugyanis úgy gondolom, hogy kicsit vissza kell adnom abból a kedvességbõl,szeretetbõl és lelkesedésbõl amit eddig kaptam.


  Vinatti


 


 

 
 
túra éve: 2009
SZTE erdélyi túrák - Lesu, MedvelesTúra éve: 20092009.07.10 21:47:15
Év elején amikor megjelent a TTT honlapon a túranaptár eldöntöttem hogy részt veszek a Wass Albert túrán. Úgy terveztem a szabadságot is hogy a Buda Határán-al kezdõdjön és egy hét erdélyi pihenés után az elõbb említett túrával érjen véget...sajnos a Wass túrát technikai okok miatt lemondták ezért pont kapóra jött a másik erdélyi túra. Nem sokat gondolkodtam, gyorsan elõneveztem ( még utolsó pillanatban) a 45-ös távra. Plussz öröm volt számomra az hogy a feleségemet (aki eddig max 30-as távon kísért el engem lightosabb túrákon) sikerült meggyõznöm hogy tartson velem.

Szombat hajnali fél négykor csörgött az óra... gyorsan felöltöztünk és bepattantunk az autóba (minden be volt pakolva) és irány az ismeretlen, terveim szerint nem tarthat tovább két és fél óránál leküzdeni azt a kb 150 km-t amely elválasztotta anyósomék házát és a túra rajtját...persze rosszul gondoltam mert nem számoltam az útidõbe azt a 30 percet amit azzal töltöttünk hogy szemügyre vettük a körülöttünk magasló ködbe burkolozó hegyeket amíg a kb fél km-re lévõ égõ kamiont el nem oltották és ismét elindulhatott a forgalom. És nem gondoltam azt sem hogy azt a 10 km utat ami elválasztja a Lesu kempinget az utolsó lakott településtõl közel egy óra alatt abszolváljuk ( még mindíg nem gyalog...hanem autóval) Mit mondjak, láttam már rossz utakat de ez... a sokszor kanyargos, néhol szûk, minõségében leírhatatlan útnak erõs jóindulattal sem nevezhetõ létesítmény( szerintem aki végig ment rajta annak maradandó élményt nyújtott...nem bíztos hogy pozitívat) melyet baloldalon meredeken a hegyoldal jobboldalon pedíg a korlátok nélküli meredek lejtõ vett közre megkerülve a tavat kaluzolt el a kis üdülõtelepülésre. Itt egyik túrázótól kérdeztük meg hol van a rajt mert semmilyen irányt mutató tábla vagy jelzést nem találtunk...és megérkeztünk...fél siker.

A "gombánál" nem volt nagy nyûzsgés. A rajtoltató személyzeten kívül alíg láttam élõ teremtést, bíztos alszanak még a kényelmesebb túrázók, a komolyabbak már elindultak. A szervezõk kérdezték mennyi idõt szánunk a túrára, mondom 11-12 órát, mire õk: valószínüleg szûkségünk lesz 15 órára. Erre mi beijedtünk és számolgattunk: ha elindulun 8-kor akkor 15 órával számolva este 11-kor érünk be...ez borzasztó...Gyorsan megreggeliztünk, a sütésre szánt szalonnát kivettük a hátizsákból, kicsit elbeszélgettünk Nagy Lajossal és két társával akik éppen akkor értek a rajthelyszínre (nekik is nagyon tetszett az idevezetõ út), vettünk egy nagy levegõt és elindultunk.

Hosszan mentünk a Jád patak mentén amely hol jobb hol bal oldalon szállította a hét folyamán leesett sok esõvizet. Enyhén emelkedett az út és mivel kifogástalan túraidõ volt gyors tempót díktálva haladtunk...illetve haladtunk volna ha Évi nem hajolt volna le minden 10 méterben szamócát legelni. Kicsit lebegtettem a 15 órás szintidõt mire megígérte hogy rá sem néz többé a finom kis gyümölcsre...nem sokáig bírta...így történt az hogy Nagy Lajosék utolértek és kis ideig együtt mentünk beszélgetve. Elértük a Jadolina vízesést , természetesen lementünk megnézni. Megérte. Nem idõztünk sokat, elkészült néhány fotó, aztán indultunk tovább. Kicsit elléptünk Lajoséktól és hamarosan elértünk az elsõ ellenörzõ pontig ahol nagyon kedvesen fogadtak, kínáltak vízzel, csokival...köszönjük szépen, kértünk mindenbõl és kis utbaigazítás után nekivágtunk a túra nehezebb részének. Még mindíg az erdõben kígyozó úton haladtunk, de a lombhullató erdõket felváltotta a fenyõrengeteg; néhány tisztáson akár drogériát is üzemeltethettek volna annyi kakukkfû, orbáncfû, menta, cickafark és egyéb gyógynövények virágoztak. Közben szemrevételeztünk egy másik vízesést is.

Mielõtt még unni kezdtük volna az úton bandukolást hirtelen balra letért a sárga kör jeljés, illetve feltért mert amikor odaértünk felnéztünk az elõttünk tornyosuló hegyoldalra és meglepõdve vettük tudomásul hogy a túrista jelzés toronyegyenesen felvezet a hegy csúcsáig. Jóval visszavettünk a tempóból de amikor megláttuk hogy hamarosan keresztezi az utunkat egy birkanyáj, picit belehúztunk nehogy közelebbrõl is megismekedjünk a nyájat örzõ-védõ kutyatársasággal. Sikeresen vettük az akadályt és közben utolértük a Vándorcsillag-RitaB párost. Mivel már csúcson voltunk, onnan már csak lefele lehetett menni...kihasználtuk az alkalmat és menet közben kifújtuk magunkat, beszélgettünk egy kicsit, megkerestük és megtaláltuk a Vigyázó távoli csúcsát, közösen leráztunk néhány hangos kutyust, de mivel nem is olyan messze vészesen gyülekeztek a sötét felhõk, illetve az éhségünk hajszolt a következõ ep felé ahol tudtuk hogy dõzsölés lesz, elléptünk Ritáéktól és ketten folytattuk utunkat.

Fennt a csúcson ritkán voltak fák, így a jelzések is ritkábban voltak, szalagok sem segítettek, így próbáltuk jól értelmezni az itinert és sokszor csak a megérzések vezettek jó irányba.Tudtuk, már csak le kell ereszkednünk a völgybe, ott lessz a várva várt ep. De közben ismét keresztûl kellett vergõdnünk egy szabadon legelészõ ménesen és mivel Évi félt tõlük, kis kitérõvel megkerültük õket majd berongyoltunk a terülj-terülj asztalkámhoz. A pontõrök itt is nagyon kedvesek voltak, de teljes rábeszélõképességüket bevetve sem sikerült többet belémtunkolniuk egy zsíros deszkánál illetve három szelet vajas-(isteni házi)megylekváros kenyeret. Hamarosan odaártek Vándorcsillagék is, átadtuk a terepet és azzal a tudattal hogy a táv felén túl vagyunk továbbindultunk. Kezdtük rögtön egy patakátkeléssel majd egy újabb meredek emelkedõvel folytattuk. Felértünk a nyeregbe ahol kicsit keresgéltük a jelzést és miután megtaláltuk, elindultunk jobbra. Többször kérdeztem Évit nem fáj-e a lába, bírja-e. Azt mondta minden rendben. Hamarosan felértünk a Forrás-esztena csúcsra ahonnan egy hosszú hullámvasútazás után végre elértünk arra a pontra amelyrõl az itiner azt írta: kb 400 m-t megyünk lefele a következõ pontíg. Szerintem ez volt a túra egyik legnehezebb része...persze sokkal több volt mint 400 m amivel nem is lett volna gond, hanem az a meredek lejtõ ahol szinte egyenesen vezetett a jelzés a fák között, a vastag avar illetve ez alatt megbújó kövek és ágak rendkívüli módon igénybevették alsó végtagjaink izületeit és koncentrálóképességünket. Nagy hasznát vettük a túrabotoknak. Soha úgy nem örvendtem betonútnak mint akkor amikor végre leértünk és szilárd burkolatra léphettem.

Az ep-n itt is mindenféle jóval kínálgattak, de mi csak ittunk egy kis vizet, pihentünk pár percet és továbbindultunk az utolsó 11 km-re. Innen a utunk a túra elejéhez hasonló úton folytatódott folyamatos kellemes emelkedõvel. Kezdtünk már fáradni ezért többször engedélyeztem a szamóca és málna legelést. Ezen a részen az itiner eléggé felületes volt, nagyon sok keresztezõdés, patakátkelés volt és figyelmesen kellett nézni a térképet is. Ismételten a megérzéseink vezettek és ujjongva tudtunk örülni egy rég várt piros háromszögnek. A sok leágazó utnál és ösvényeknél elkelt volna egy kis szalagos segítség. Közben elfogyott a vizünk...sebaj, az elsõ patak amely keresztezte az utunkat szolgált friss, kristálytiszta és hideg vízzel. Bátran ittunk belõle. Egy idõ után megjelentek a szalagok, utánna megszaporodtak és segítségükkel felértünk a Bulz kõre ahol kicsivel több mint másfél kilométerrel a cél elõtt tanyázott az utolsó ep. Begyûjtöttük a pecséteket és kimentünk a völgy felé tornyosuló sziklára...a panoráma csodálatos volt, csak úgy kattogott a fényképezõgép...

Nehezen szakadtunk el a kilátástól, de várt a cél. Innen már csak le kellett ereszkedni a völgybe ami szintén nem volt egyszerû fõleg azok után hogy Évi félrelépett és fájlalta a bokáját. Átadtam az én botomat is, így kicsit lassabban ugyan, de leértünk...vége...DE MÉGSEM!!! Még át kellett kellnünk az erõs sodrású patakon. Nem sokat gondolkodtunk azon hogy keressünk egy átkelõhelyet vagy esetleg levegyük a bakkancsot...belegázoltunk úgy ahogy voltunk, átkeltünk és pár száz méter után 11 óra 55 perces idõvel beléptünk a célba. Itt megdícsértek azért mert nagyon jó idõt mentünk, megkaptuk a kitûzõt, oklevelet és ráadásnak egy nagy tányér gulyáslevest,no meg a repetát...

Átöltöztünk, beszélgettünk egy kicsit a szervezõkkel majd beültünk az autóba és elindultunk hazafele...mindenképpen le akartunk érni még világosságban a hegyrõl a beszámolóm elején említett úton. Útban lefele találkoztunk azokkal a túratársainkkal akiket a hegyimentõk már nem engedtek továbbmenni az utolsó 11 km-es szakaszra amely felvezetett a Bulz kõre hanem meg kellet kerüljék az úton a tavat...sajnáltam õket mert lemaradtak egy csodálatos kilátásról( remélem másnap mégiscsak felmentek)

Összeségében nagyon jó túra volt; a pontõrök mindenhol kedvesek,figyelmesek, segítõkészek voltak, a kilátások gyönyörûek, a vízek, a levegõ kristálytiszta, az ellátás pazar...mindenkinek tudom ajánlani...

Köszönöm a szervezõknek és segítõknek hogy itt lehettem, illetve a feleségemnek a kellemes társaságot....ha lesz rá módom, akkor jövõre is itt leszünk...
 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20092009.03.01 22:23:24
Zöld 45

A tavalyi sorbanállás élményeit elkerülendõ, úgy számítottam hogy korán kimegyek a célba. Úgy terveztem hogy az 5.59-kor inuló 59-es villamossal negyed hét körül ott leszek.Ez az ami nem jött össze, ugyanis kb. 30 másodperccel késtem le az elõbb említett sárga közlekedési eszközt, melynek távolodó piros hátsólámpáit bosszankodva néztem amíg el nem tûntek a jobbkanyarban.

Ráérõsen felcsatoltam a kamáslit és mint aki jól végezte a dolgát elõvettem a reggelinek szánt szendvicseket meg a kihagyhatalnak kakaót és jóizûen elfogyasztottam ( kell majd az energia). Egyre több túrázó jelent meg a megállóban és hamarosan megérkezett Ákos is. Nemsokára megjelent a villamosunk, így fél hét után pár perccel megérkeztünk a rajt helyszínére ahol Ádám csapattársam várt. Váltottunk pár szót, átadtam neki a Budapest kupa füzetét és miután egyetértettünk abban hogy ezt a 30-as távot (MSTSZ bajnokság elsõ futama) illik 5,5-ös átlaggal teljesíteni gyors léptekkel elrajtolt.

Én még pár percet beszélgettem Ákossal meg a versenybíróval- Siményi Miklóssal- és 7 óra 00 perckor elindultam.Tudtam hogy a túra elején van egy kis szintemelkedés de nem okozott gondot az Ördögoromon levõ pont elérése. Néhány házat, no és pár ugató kutyát magam mögött hagyva visszatártem az erdõbe. Havas csúszós ösvényen kellet leereszkedni a völgybe de sikerült esés nélkül leérni, igaz a bakkancsom már átázott. Nagy lendülettel vágtam neki a Széchenyi hegy megmászásának és meglepõen könnyen értem a Tv-adóig. Itt még köd volt és egyszer csak megjelenik egy túratárs akivel több túrán is találkoztam, nem utolértem hanem õ szembõl futott. Kérdeztem hogy a rajtban felejtett-e valamit, de õ csak mosolygott és közölte hogy a Normafától most fut le a rajtba és majd utánna indul a túrán. Nem semmi!!!

A széchenyi hegyi ellenörzõponton tájékoztatnak hogy a Normafánál nincs pecsételés. Tudomásul vettem mint ahogy azt is hogy a Battai lépcsõkig nincs említésre méltó szintemelkedés, lehet majd energiát spórolni. Futva elõztem meg jónéhány túrázót, még a Normafánál odaköszöntem Ebolának és zúztam tovább lefele. Eszembe jutott a tavalyi sárbacsúszkálás és megállapítottam hogy a hóban mégiscsak jobb csúszkálni.

Tündérkertnél kedves de nagyon lassú pontõrök "dolgoztak" és nehezen bírtam ki hogy ne szóljak oda nekik( nem gonoszságból csak most az idõtényezõ is fontos nekem). Mégiscsak sikerült tartanom a szám, így folytattam a futást lefele a bozótosban. Itt is sikerült megelõznöm néhány túrázót, igaz nem volt könnyû mert itt keskeny ösvényen lehetett csak haladni. Kiértem az útra és innen a megszokott városi részen jutottam el Fekete István emlékházat örzõ ellenörzõponthoz majd gyors pecsételés után a Battai lépcsõ aljánál találtam magam. Vettem egy nagy levegõt és nekirugaszkodtam. Õszintén megvallom nem tartozik a kedvenceim közé ez a lépcsõsorozat ( kivéve amikor lefele kell menni rajta) de ennek ellenére gyorsan felértem az Apáthy sziklákhoz. Néhány túrázó itt megállt csodálni a kilátást de én változatlan iramban folytattam az utamat. A kilátóhoz vezetõ falépcsõk havasak, jegesek és csúszosak voltak ezért nagy segítséget nyújtottak a botok. Kissé elkalandoztak a gondolataim és így arra eszméltem hogy ott vagyok. Az Árpád kilátónál. Kapok egy pecsétet, megkínálnak csokival és megyek tovább. Közben elmajszolom a kapott csokit és tudomásul veszem azt hogy jól állok idõvel.Egy darabig, ugyanis a Hármashatárhegyi utat keresztezve szinte eltûnt a zölt jelzés...minden fáról lekaparták (tudja valaki miért?). Mégis sikerült megtalálni, majd a Z+ elágazásánál elindúltam egyik sporttársam után jobbra, rossz felé. Gyorsan észbekaptam mivel tudtam hogy most nem fordúlhatunk vissza mert a Virágos nyereg a másik irányba van. Odakiáltottam az illetõnek hogy szerintem rossz irányba megyünk majd egy gyors kupaktanács után elindultunk a jó irányba. Hosszú ideig nem találtunk Zöld jelet ami megerõsített volna a döntésünkban de egyre jobban emlékezten a sétaútra ahol a tavaly sok futó jött velem szemben. Végre találtunk egy Z jelzést majd néhány pillantást vetve a Guckler sziklákra no meg az alattunk elterülõ városra megérkeztem a Virágos nyeregbe lévõ ellenörzõponthoz.

A Boróka büfé kedvelt pihenõhely de most itt sem idõzök, továbbindulok felfelé majd miután elhagytan néhány épületet és beértem az erdõbe a jelzés vagy annak a helye lefele mutat. Kocogósra veszem a figurát mert fogytán az idõm. Egy ideig a kék jelzéssel együtt halad a zöld és még itt is le van kaparva a fákról a túristajelzés. Mindegy, az irányt tudom, nehéz itt elkavarni. Az eddig megszokott halmazállapotú hónak már nyoma sincs,itt már nagyon lágy kásás hóban vezet az utunk. Egyedül vagyok...sem elõttem sem utánnam senki. Aztán mégiscsak megelõz két futó akikkel nagyjából egyszerre érünk ki a erdõbõl.A földúton megérkezem Solymárra miközben újra emlékek, sárpalacsintával megrakott bakkancsok emléke jut eszembe.Be a házak közé, ki a fõutra majd hamarosan jobbra térve megérkeztem a Kocsma galériához. Még mindíg idõben vagyok. Gyors pecsét és tovább...

Hát ez a Solymárról kivezetõ út nem semmi. Még az elején végignéztem rajta majd utánna csak magam elé bámulva koptattam az aszfaltot. Nagyon megkönnyebültem amikor végre beértem az erdõbe. Tudtam hogy még nincs vége a szintemelkedésnek de valahogy jobban éreztem magam az erdõben mint az aszfalton, igaz az úton mivel majdnem száraz volt jobb tempóban lehetett haladni mint a hókásás erdei ösvényeken. Kis tekergés és néhány emelkedõ után mégiscsak felértem a Zsíros hegyre ahol meglepetten vettem tudomásul azt hogy nincs ellenörzõpont. Ránéztem az órámra és láttam szûkében vagyok az idõvel ezért szinte végig futottam Nagykovácsi fõutjáig. Innen már sétálósra vettem a figurát és hamarosan beléptem a plébánia épületébe.Sikerült!!! Nagyon boldog voltam....és éhes és szomjas. Magamévá tettem egy kancsó vizet és három szelet vajas kenyeret különbözõ házi gyártású lekvárral (Isteni volt), kitöltöttem és aláírtam a bajnokság jegyzõkönyvét és miután összeszedtem a cuccaimat és magamat továbbindultam.

Amikor kiléptem az épületbõl nagyon fáztam. Az izzadság lehült a hátamon és amikor újra az utcán voltam akkor kirázott a hideg. Úgy terveztem hogy a hátramaradt 15 kilómétert levezetésként teszem meg, de most egy kicsit rákapcsoltam hogy újra bemelegedjek. Egy mély talajú réten kellet átmenni az erdõig. Sajnálkozva gondoltam az utánnam jövõkre mert ez a talaj minden túrázó után egyre rosszabb lesz. Sikerült nem elnézni a Z+ elágazást, innen egy szûk ösvényen haladtam a hóban egésszen a Nagy Kopaszon levõ kilátóig. Itt is kedves pontõröktõl kaptam pecsétet, csokit és vizet. No meg néhány bíztató szót. Köszönöm szépen és miután kb. 5 percet beszélgettem velük, továbbindulok. Egyre csak lefele kell menni de nem vagyok hajlandó futni. Így is gyorsan elérem azt a pontot ahol megkezdõdik a szalagozás. Követem egy ideig a szalagozást majd utánna néhány túratársamat akik mint utobb kiderült rossz irányba mentek. Többen közülük nem akartak visszafordulni, azt mondták hogy inkább kihagyják a kõbányai ellenõrzõpontot. Lelkük rajta.

Másodmagammal visszatérünk a helyes útra megtoldva a távot 3-4 kilométerrel ami nem is lenne nagy dolog, na de ilyen talajon... az utolsó pontõrtõl a célig a talaj egyszerüen leírhatatlan, 10-15 centis nedves hókása amiben minden lépés meggondolandó. Azzal már nem törõdöm hogy a bakkancsom teljesen átázott, mert a képlékeny hóban össze-vissza csúszik a lábam. Soha nem örültem ennyire aszfaltnak mint most Budakeszin.Mikor már stabil talajon éreztem magam megszaporáztam a lépteimet és hamarosan célbaértem. Átvettem a díjazást és siettem a buszmegállóba ahol egy Budapestre induló busz várakozott. A Moszkva téren bepattantam az autóba és irány haza.

Itthon a zuhany alatt végiggondoltam az egész túrát; elégedet voltam magammal, a teljesítménnyel, a szervezéssel...úgy mindennel. Gratulálok minden teljesítõnek!!!
 
 
túra éve: 2008
Fóti-Somlyó 30 / Hát, ez csúcs...!Túra éve: 20082008.12.29 21:12:45
Végre szombat reggel van, kinéztem az ablakon és elégedetten vettem tudomásul hogy az idõ ideális "egy kis sétára". Gyorsan készítettem egy szendvicskölteményt, a termoszomat megtöltöttem forró teával, bepakoltam bakkancsot, kabátot és némi szélvédõ jégkaparás után elindultam Szilasligetre.

Negyed kilenc után értem a kis sörözõbe ahol a bejárati ajtóig állt a sor. Nagyon nem lepõdtem meg mert gondoltam hogy a karácsonyi punnyadást és eszem-iszomot sokan ezen a túrán akarják ledolgozni. Nos, a szervezõk nem így gondolták, ugyanis elfogytak az itinerek, majd a térképek, majd a nevezési lapok is. Még ilyet!!! Elgondolkodtam azon hogy hazamegyek, de végül meggyõztem magam hogy induljak, ugyanis sikerült néhány térképet fénymásolni és mivel a szervezõk azt mondták hogy nem kell válaszolni a kérdésekre(mivel nem ismerjük azokat) szippantottam egy nagyot a friss levegõbõl és 9.15-kor nekivágtam a távnak.

A sárga jelek eléggé megkopottak voltak de követtem néhány jóval elõttem haladó sporttársam és így eljuttottam a Patkó étteremig. Végre elhagyhattam az aszfaltot és bezúztam az erdõbe, itt meglepetésemre teljesen korrektül ki volt szalagozva az út így gyorsan haladtam. Hamarosan utolértem és megelõztem néhány túratársat és nem csökkentve az iramot megérkeztem a Monarchia Lovardához. Kicsit gondolkodtam hogy mi lehet az idevágó kérdés, de a sok variáció miatt gyorsan abbahagytam az elmélkedést és mentem tovább.Kis idõ múlva megérkeztem a mogyoródi Hév-állomásra ahol kaptam pecsétet és lám-lám egy lapot amelyen rajta voltak a kérdések. Kedves pontõr gyorsan bekarikázta az eddigi három kérdés válaszát, aztán elindúltam a következõ résztávra. Sikerült tartanom az eddigi tempómat így már egyre több embert sikerült megelõznöm a még mindíg szépen kiszallagozott úton. Kellemesen hideg volt és sokszor vakítóan sütött a nap a szemembe, de azt hiszem ennél jobb idõt kívánni sem lehetett volna.

Árgus szemekkel figyeltem az utat mert a következõ kérdés a dögtemetõrõl szólt. Mindíg azt gondoltam hogy a dögtemetõ nem más mint egy nagy, büdös gödör ahova bedobálják a tetemeket. Gondolhatjátok mennyire meglepõdtem amikor megláttam: egy kb. 3 méter magas kis domb volt az. Meglepetésembõl felócsudva mentem tovább és elérkeztem egy keresztezõdéshez ahol minden irányból jöttek és mentek emberek. Az eddigi szalagozás itt megszûnt és innen a présházig többször is meg kellet állni tanácskozni a külömbözõ keresztezõdéseknél a helyes útirányról. Nem kis idõveszteséggel és bosszankodással megtaláltam a présházat ahol csatlakoztam Ádámhoz és barátjához.

Beszélgetve mentünk tovább az étteremig ahol jól megnéztük a kerítés anyagát(következõ kérdés tárgya) majd a Fóti Somlyó oldalában újra felvettem a megszokott tempómat, elköszöntem tõlük és nekifeszültem a hátramaradt résznek. Szerencsére itt visszatártek a szalagok, így gond nélkül megérkeztem Mogyoródra! A cukrászdába!!!

Kértem egy sütit az aranyos eladólánytól, gyorsan megettem (isteni volt!!!, megittam a teát és irány a kilátó. Már messzirõl láttam a kilátót és nem is tûnt nagyon távolinak, de az oda vezetõ út elég kacskaringós volt. Egy nagy felszántott terület megkerülése után kezdtem meg a kapaszkodást és nagyobb erõfeszítés nélkül sikerült feljutnom. Közben találkoztam Ákossal akivel váltottunk néhány szót és kiderült hogy két órával elõttem rajtolt.

Mivel sokan voltak a kilátóban kihagytam a nézelõdést és tovább mentem. Megtaláltam a Damon Hill felíratot a kerítésen, így nem maradt más hátra mint begyalogolni a célba, ahol már sokan pihentek, itták a forró teát vagy a hideg sõrt... Türelmesen végígálltam a sort, megkaptam az oklevelet és a kitûzõt majd angolosan távoztam.

Összegzésül: kellemesen elfáradtam, gyönyörû volt az idõ, az útvonal szép... valószínû hogy jövõre is itt leszek!!!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár