Kalandtúra kalandok

Verõce, 2010. 06. 26.

127 km, 2200 m szinttel. Ezzel csak az 5. helyre sikerült befutnia csapatunknak, a Cápa 3 különítménynek a hét végi III. K3-VDO kerékpáros tájékozódási csapatversenyen. Az idõjárási feltételek majdhogynem ideálisak, az ellenfelek kemények, a szúnyogok pedig vérre éhesek voltak.

Csapatunk helyi erõként készült a versenyre, hiszen gyakorta járunk a Börzsönybe tekerni, és szinte minden utat kívülrõl fújunk már.  A szervezõk mégis megleptek minket, olyan ellenõrzõpontokat csempészve az itinerbe, amelyekrõl szinte még nem is hallottunk. De ne szaladjunk elõre….



Péntek este kezdett el gyülekezni a nép a verõcei általános iskolában, ahol a versenyközpont és alkalmi szálláshelyünk ki volt jelölve. Valószínûleg a változékony idõjárás miatt csupán 11 csapat érezte úgy, hogy el kell jönnie. Persze akadtak ismerõsök a korábbi versenyekrõl, hiszen a Cápa 3 team, ugyan más néven, de mindkét elõzõ túrán részt vett.



Mivel este elfogyasztottunk némi alkoholtartalmú védõitalt, természetesen csak a szúnyogok távoltartása miatt, büntetõ volt az 5 órai kelés. Az egyik Haibike váltópapucsa ráadásul elgörbült valahogyan, így még azt is gatyába kellett rázni a korai órán.

6-kor megkaptuk a feladatlapot a pontok koordinátáival. Megkezdõdött a térkép preparálása és a stratégia kidolgozása. Mivel ki voltunk éhezve a montizásra, a stratégiában a jelszavunk ez volt: „Minél többet terepen!”



Valamikor 7 után indultunk csak útnak, szinte utolsóként. Elsõ felindulásból abszolváltunk néhány õrizetlen pontot, majd megálltunk Királyréten, Ákos bá’ büféjénél egy hamburgerre. Tudjátok, olyan gitárosra.

Innen a Spartacus kulcsos ház érintésével a hadiutat és jócskán sáros  kék jelzésû ösvényt használva átvágtattunk Nógrádba, ahol a várban volt egy õrzött pont, plusz feladatokkal. Olyan gyorsak voltunk, hogy megelõztük a pontõröket, így több csapattal egyetemben várakoznunk kellett.



Diósjenõ és a Kilátó-rét érintésével ismét teljesítettünk pár õrizetlen pontot. Szinte végig terepen haladtunk, ami feldobta a csapatot. Lassúak voltunk, de nagyon élveztük az erdõt. A kemencei hegyi útról a már említett hadiúton visszagurultunk Király-rétre, ahol ismét megálltunk a büfénél, most egy pár virsli ugrott be sörrel. Itt következett a verseny egyik legnehezebb része, az út fel a Hideg-hegyre. Nem siettünk, kényelmes tempóban tekertünk a kék + jelzésen, ami a legrövidebb fölfelé. Magas-taxon megnéztük az Extrém parkot, majd nekirugaszkodtunk az utolsó résznek. Nagyon fülledt volt az idõ, így keményen megizzadtunk. Természetesen a folyadék veszteséget fenn pótoltuk – üdítõvel.



Azt terveztük, hogy legurulunk az Inóci vágáson – más néven Barna Feri- de ez nem bizonyult jó ötletnek. Az esõzések és az extrém idõjárás jócskán megtépázták az erdõt. 100 méterenként kidõlt fák, és durva eróziótól szabdalt lejtõk vártak. Ezt a részt csak hardkór rájdereknek ajánlom, lehetõleg össztelós bringával. Azért leértünk valahogy, de máris kapaszkodhattunk föl Nagyirtás-puszta irányába, ahol a második õrzött pont helyezkedett el.



A pont teljesítése után Kóspallagon át a törökmezõi menedékház felé vettük az irányt, majd unalmas aszfaltozással feljutottunk a felsõ parkolóba, a 3. õrzött ponthoz. Itt hozott Spriteból és a pontõröktõl elkobzott sörbõl radlert kevertünk, és annak elfogyasztásával múlattuk az idõt. A szúnyogok rajokban támadtak, így nem sokat múlathattunk, uzsgyi, indultunk is tovább. Egy heveny mászással bevettük a Hegyes-tetõt, egy izgalmas-technikás zúzással pedig legurultunk Zebegénybe. Itt nagyon jó a fagyi. Nem hagytuk ki.



A szobi ellenõrzõ pontokhoz nem nagyon fûlött a fogunk, de már csak ezekre maradt idõnk, ha a 14 órás szintidõn belül célba akartunk érni. Egy nagyon segítõkész helyi cross-motoros srác segített megtalálni a két keresztet. Mindkettõ jól elrejtõzött a bozótban. Keresés közben persze szénné csíptek az átok szúnyogok.



7:04 perckor indultunk vissza Szobról. Eszeveszett tempóban haladtunk, hiszen 7:30-ra Nagymarosra kellett érnünk, ugyanis a halas-kolbászosnál addig van kiszolgálás. Szinte nyélen hasítottunk a kerékpárúton, de odaértünk idõre. Sültkolbi, koviubi, almapaprika, sercli, gépi kóla. 115 km-nél ez olyan mennyei eledel volt, nem is akartunk tovább menni.



Sajna az ojjektum 8-kor bezárt és kiebrudaltak minket. A kaja annyira visszaadta az erõnket, hogy szinte sprinteltünk, egészen Verõcéig. Sok csapat visszaért már, néhányam utánunk érkeztek, de mindenki eléggé leharcolt volt. Hiába, a Börzsõny bekéri a magáét.



Leadtuk az ellenõrzõ füzetet, lezuhanyoztunk a suli öltözõjében. A szervezõk által beígért, és igen ízletesre sikerült marhapöri mellett beszélgettünk, latolgattuk az esélyeket a megtett távok alapján, vártuk az eredményhirdetést. A szervezõk gyorsak voltak, pikk-pakk megszülettett a végeredmény, amit itt olvashattok. Mi az 5. helyre toltuk be a bringát, ami teljesen reális. Jót bringáztunk sokat terepeztünk, ettünk-ittunk, jól éreztük magunkat. Ez volt a cél, nem több. Akik keményen nyomták, azok dobogóra kerültek, és a kitûzõ, póló és oklevél mellé átvehették a VDO-Motorex-DT ajándékcsomagokat.



Az esemény betetõzéseként a csapatunk egyik tagja, Nagy István vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott a 2000-ben végigtekert Törökország-Irán-Örményország-Törökország túrájáról. Bár mindenki fáradt volt már, hõsiesen végigülte az izgalmas beszámolót.



Ismét nagyon jó kis versenyt szerveztek a Kárpátok Vándorai. Minden pontosan és flottul ment, kár, hogy csak viszonylag kevesen jöttetek el. Sebaj, jövõre olyan durranást terveznek a fiúk-lányok, amire érdemes lesz odafigyelni.



Köszönjük a szervezést és a részvételt, és örülök, hogy ilyen rendezvényeket támogathatunk.

Bíró Zsolt, Cápa 3