Túrabeszámolók


túra éve: 2008
Együtt a Magyar Családokért / Összefogás tt. a Mátrában / Via DolorosaTúra éve: 20082008.07.24 17:24:05
Irány Markaz 45km.
Életem elsõ teljesítménytúráján vettem részt az Irány Markaz 45-s teljesítésével, szerencsére sikerült egy picit tapasztaltabb jóbarátomat rávenni a közös indulásra. Gyöngyös felé az autópályáról nézem, hogy mi is vár ránk: gyakorlatilag a Mátra egyik végébõl a másikba. Mondjuk ezt a térképen is láttam, de élõben intenzívebb látvány. De hát ezért edzettünk!

Gyöngyösön megebédelünk, majd Szurdokpüspökirõl 16:25kor, az elsõ nevezõkkel együtt indulunk egy 5 fõs társaság részeként (az ez alatt lévõ beszámolót õk írták), velük a Hidegkuti turistaházig együtt is maradunk. Szurdokpüspökibõl elindulva még nagyon melegben haladunk egyre feljebb, sok helyen út se nagyon van, pont ahogy a vicces szövegû itiner ígéri; puszta olvasása is fokozza jókedvünket, találgatjuk mi lehet a "mocorkás" vagy a "Rambozás", de késõbb ezek könnyen értelmet nyertek. A János várára valóban "felkúszunk, mint a gekkók", aztán folytatjuk utunkat kellemes erdészeti utakon, majd szûk szederbokros ösvényeken áthaladva elérjük az elsõ ellenõrzõ pontot, a Hidegkúti turistaházat. Innen rövid tésztázás és tankolás után már csak ketten indulunk tovább a Tót-hegyes északi lejtõjén szintben haladó széles erdészeti úton, ekkor már kezd lemenni a nap, el is dördülnek az elsõ puskalövések az erdõben... Az úton áll egy új Mercedes dzsip, kiváncsiak lettünk volna, hogy a ewing vadász vajon hogy rakja be a vérzõ vadat :-)

Kiérünk a "csinált útra" mely Bagolyirtást köti össze Gyöngyösoroszival, ezen megyünk pár száz métert, majd be jobbra a zöld ösvényen fel a bagolyirtási országútig. Láthatóan bringapályát alakítottak itt ki, az erdészeti út mint egy félcsõ két oldalát cikk-cakkban, ugratókkal összekötve. Kiérünk az országútra, megcsodáljuk a panorámát (régebben nem volt letarolva a hegyoldal), majd a buszmegállóban felhúzunk az erdõbe. Itt már szükség van a fejlámpákra, egy arra sétáló család meg is állít minket, hogy mik ezek a fények, megmutatjuk nekik a felszerelést (egy 3 és egy 6 LEDes Energizer lámpa, melyek nagyszerûen vizsgáztak). Kicsit késõbb sikerült elvesztenünk a jelzést, bolyongunk egy csomót, visszamenve megtaláljuk az ösvényt és épp idõben találkozunk a lehagyott társakkal, innen egyenes az út a mátraszentimrei temetõhöz, ahol itallal és csokival várnak minket. Hatalmas szerencsénkre épp a frissítésünk közben fut be az egyik szervezõ, hogy a piros jelzést pár napja valaki átfestette piros keresztre, így azon menjünk tovább. Néhány 75-s ember egészen Gyöngyössolymosig tévelygett le és jött vissza.

A plussz információval gazdagabban magabiztosan haladunk tovább a piros kereszten (látszik hogy friss a festés), ekkor már tényleg tök sötét van, lámpa nélkül nem tudnánk haladni. Kiérünk egy széles erdészeti útra, jobbról vadkerítés, ezen megyünk tovább, tudva, hogy balról majd le kell térnünk a sárgára. Csak megyünk és megyünk, én élvezem a gyönyörû csillagos eget (a széles út miatt jó a kilátás), közben a levegõ is nagyon lehûlt kb. 10 fokra. Mikor már gyanúsan sokat mentünk és még mindig nem volt sárga jelzés, elkezdünk tanakodni. Kiderül, hogy már rég elhagytuk, és rossz úton is vagyunk. De sebaj, ha még tovább megyünk (a térkép szerint), elérjük a zöld jelzést, ami elvisz Lajosházára (3. pont). El is érünk egy fát, amin van egy zöld jelzés, de út amin menni lehetne sehol. Megint tanakodás, majd vissza, aztán arra jutunk, hogy legegyszerûbb, ha Rambósan átvágjuk a gerincet kelet felé és elérjük a kisvasútat. Végül ez be is válik, a síneken pár száz métert felfelé haladva elõttünk Lajosházát. Késõbb kiderül, hogy majd' mindenki benézte a jelzést, és nem fordult le idõben.
Sajnos a tévelygésünk kb. 1,5 órába került, veszélyben érezzük a szintidõt, így ketten meghajtjuk a Kékesre vezetõ utat, szerencsénkre innen már a célig kerékpáros barangolásaimból ismerem az ösvényeket, nem kell térképböngészéssel bajlódni. Mászunk-mászunk, elérjük a Veronika-rétet, ez volt a túra során a legjobban felszerelt ellenõrzõ pont, isteni kajákkal és teával. Sajnos nem merünk sokat enni, mert még hátra van a sípálya, amit elég jó tempóban abszolválunk is, mögöttünk, kb. 10 percre jön két idõsebb, rutinosabb versenyzõ. Közben a sípályáról van idõ megcsodálni a gyönyörû nyári égboltot, a Fiastyúk épp felkelõben. Kékesen a monumentális TV-torony sejtelmesen zúg a szélben és meglepõen világos van itt fönt a telehold miatt. Megérintjük a csúcskövet, megemlékezünk a héten elhunyt Kolonics Györgyrõl, majd tovább a kéktúra útvonalán lefelé. Itt pár percig kisebb para, mert világító szempárok tanyáznak elõttünk az ösvényen, de végül csak arrébb mennek. Egészen különös, hogy láthatóan sokkal messzebb vannak, mint ameddig a lámpa fénye elér, a szemük mégis fényesen világít. Beérnek minket az idõsebb sporttársak, akik nagyon jó tempót diktálnak, velük is maradunk Markazig.

Utólag kicsit bánom, hogy a gerinc gyönyörû kilátást nyújtó köveit nem másztuk meg, de hát idõre megyünk és amúgyis fogytán az erõ. Néhány muflont látunk még (pontosabban annak hisszük õket), a Markazi-kapunál már érezhetõen világosodik, majd jön a Mária-képesfa, gyors pecsételés és megyünk tovább. Ekkor már eléggé el voltunk készülve, utólag visszagondolva enni, inni kellett volna. A zöld ösvény tényleg bokaszaggató, nagyon fárasztó rajta menni, ekkor már minden bajom van, de kis idõ múlva már kiérünk az erdõbõl, feltûnik a Markazi temetõ, majd vánszorgás az iskoláig, vasárnap 5:15-re érünk be, azaz 12:50-s idõt megyünk. Lehetne jobb is, de bõven a szintidõn belül vagyunk. A barátom a célban nyer egy üveg fehér markazi bort, én meg a bõséges reggelibõl csipegetek (nagyon finomak voltak!). Az elsõ busszal továbbmegyünk Abasárig, ahol a túra méltó befejezéseként a nagymamám pörköltjével és palacsintájával pótoljuk a kalóriákat.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a szervezõknek a remek szervezést és a finom ellátmányt, jõvõre visszajövünk!
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár