Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Téli MátraTúra éve: 20092009.02.04 21:39:15
Téli Mátra S
Hello, hát én a futók közé tartozok, konkrétan én nyertem meg ezt a rövid távot idén,és bizony nagyon sok gondot okozott számomra a kerülgetés, megpróbáltam, nem durva lenni, mindig elõre mondtam bocs, folyamatosan bocs bocsi, köszönöm, ahogy tudtak félre álltak, de mondjuk elindultam 3:30-as kilméterrel, aztán abból álltam be a sorba elõzgetni nem mentem bele hajmeresztõ manõverekbe, de nyerni mentem ezért nem vártam perceket senki mögött. Itt osztanak elsõ helyett, jegyzik az elsõ nevét még szép hogy megyek, nem bratyizok mindenkivel, bár beszélgettem többekkel verseny közben is, ezt a teljesítmény túrát át kell gondolni, ez már több volt mint az erdõ kapacitása, vagy kéne adni pár perc rajt idõt a futóknak majd a gyaloglóknak, vagy más okosságot kitalálni, már teljesítmény túrán el lehet menni simán a gyaloglókkal, de itt nem! Túl sokan vagyunk már ezen a versenyen. Én jövõre is elmegyek és még jobb idõt akarok majd menni itt, elsõ Téli Mátrám volt, még nem ismertem a pályát, körülményeket. Én számomra csak elõször okozott gondot hogy térd fölött ért a patak, aztán már megszoktam, de én nem ugrottam bele úgy a vízbe hogy mindenkire fröcskölt. Erre nagyon figyeltem. Vörösmarty háztól már nem voltak elõttem, onnan már a megérdemelt helyemen haladtam, és midenkinek jobb lett volna ha ez így van az elejétõl, a futóknak is jobb ha nincsenek gyaloglók elõttünk, és a gyaloglóknak is jobb ha nem jövünk hátulról, ezért kéne ahogy már írtam rajt idõ a futóknak .Nem kell állandóan figyelni mikor jön egy gyors lábú. Én élveztem a túrát,versenyt. Azt meg kell érteni, hogy ahol osztanak helyezéseket, ott hajt a versenyszellem, hát ha már esélyesként megy oda az ember, akkor is figyelemmel kell lenni másokra, de nem lehet baáldozni az egész versenyt másokért
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár