Túrabeszámolók


túra éve: 2017
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20172017.08.01 21:25:46


VérKör+ VérCse = 179 km - 4191 m szint (beszámoló bővebben)








Már régebben kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a VérKört, de mivel engem nem vonzanak ezek az elektronikus kütyüs dolgok, így egészen addig amíg Herbély Szabina rám nem írt, nem foglalkoztam vele. Szabina megcsinálta idén a Mátra 115-öt, van már két VérKöre, és egy VérCséje. A Vadrózsa 160-ra szeretett volna felkészülni, és rám gondolt, hogy esetleg tudnék-e segíteni ebben a nagy menetben. Örömmel mondtam igent, mert tudom hogy ő technikailag jóval felkészültebb, és a QR-kódos rendszert keni vágja. Egy Könyves Kálmán 75 km-est már söpörtünk idén együtt, de most erősebb tempóval kell haladni.



Reggel levonatozunk Tatabányára, majd busszal tovább Oroszlányba, ahol hamar megtaláljuk az indulási helyünket.



07:45-kor elkezdődik ez a hatalmas kaland. Én már elég rég jártam a Vértesbe, így persze hoztam a jó kis térképemet.



Nálam 1 liter üdítő volt, jópár zsemle, kifli, meg néhány csoki. A P- pötty, majd a P- jelzésen haladunk ki a városból. Hamar rájöttem, hogy a Forrástúrák a Vértesben túrán nem rég jártam erre, és örömmel nyugtáztam hogy ismerős az útvonal egy darabig. Vértessomlón szépen megtesszük a kis kunkort, a hivatalos P-n. A Szarvas-kút előtt balra a K-n kell menni, még a műút elérése előtt. Kicsit cseles, de megtaláltuk. Emelkedik utunk, ráadásul odafentről is rendesen befűtöttek. A Vitányvár mellett megyünk el, poénkodok hogy menjünk fel, de nulla pontért sehova most :) A Körtvélyes csúcsától leereszkedünk a K+-ig, amin balra megyünk a Mária-szakadék tetején. Hamarosan megjön az első pont, fára festett nagy piros VK felirat jelzi, és mögötte a QR-kódot kell leolvasni a mobillal. Szerencsére Szabina gondolt rám, és a fia telefonját elhozta nekem, így azzal tudtam én is szépen beolvasni a dolgokat. 16 km-nél járunk, az átlagunk eddig 6,4. Szuper. Visszafele a K- jelzésen kellett a vadregényes Mária-szakadékban, párhuzamosan a K+-el, amin lejöttünk. Kidőlt fák nehezítik utunkat, de megküzdünk velük. Az Iszkiri 100 túrával szemben haladunk nagyon rövid ideig. Körtvélyespuszta után megállunk kétszer is, megcsodálva a kedvenc részemet, a fenyvessort. Gyönyörű! A Szép-Ilonka forráshoz sem teszünk kitérőt, hanem szépen haladunk tovább immár a Z- jelzésen, ami egy emelkedő után már a következő pontunkon van, ami az Új-osztás nevet viseli. Itt eleinte a rendszer térerőhiány miatt nem olvasta be a kódot, de kis téblábolás után már elküldte az adatokat. Na egyedül itt tuti bénáztam volna... Jön a másik kedvenckém a Sárkánylyuk-völgy. Gyönyörű szép hosszú, hűs völgyecske, rengeteg lepkével, és láttam itt anno jópárszor már vadakat is. Leérünk egy műútra, amin jó darabig haladunk. Úgy döntünk eszünk-iszunk egyet hogy elfelejthessük a műút hosszát. Vérteskozmát éppen csak nem érintjük, előtte balra visz fel a Z- jelecske. Hipp-hopp, és máris a S- jelzésen haladunk tovább irányba Csákvár felé. Egy elég hosszú zúzalékos köves út visz lefele, ráadásul árnyék is minimális. A jelzések is egészen Csákvárig nagyon gyengékre sikeredtek, jópár helyen el lehet tévedni ha nem figyel az ember! Szabinának töri a zokni a lábát, gyorsan lecseréli. Korán van még a küzdéshez. Megtaláljuk a 3. pontunkat, Csákvár, Vadászkápolna. 35 km-nél vagyunk, 6,2 km/h-s átlaggal. Nagyon jól haladunk. Csákvár szélén egy biciklis illető jön velünk szembe. Kiderült hogy ő Bokor Csaba, aki gyakorlatilag figyelt minket a neten, és csak miattunk kijött. Hozott nekünk jeges vizet, és egy kis colát. Nem győztük megköszönni. Én nem is gondoltam volna, de Csaba innentől segítőnké avanzsálódott, és nagyon örültünk mindig, ahányszor csak láttuk, mert kedvességével, segítőkészségével, humorával mindig újabb, és újabb erőt adott nekünk. Egy kútnál újratöltjük a flaskáinkat, és jó nagy fürdést rendezünk az immár dögmelegben. Csaba elválik tőlünk, és immár a Z- jelzésen emelkedünk fölfele a Gém-hegy tetejére. Még a Vértesi Barangolás 50-en jártam itt 8 éve, de emlékemben hűen él a szép kilátás is. Újabb kód letudva, a csákvári kis pihi után is 6,1-es az átlag. Z3 jelzésen érünk le Gánt szélére, ahol szerintem elkövettünk egy kis hibát, és kihagytuk a száz méterre levő fagyizót ;) Helyette a közkútra mozdultunk rá ismét.



A K- jelzésen már borzasztó meleg van kifele. Szépen körbemegyünk a szántóföldön ahogy kell. Jönnek szembe kirándulók, örülök hogy nem csak mi bolondultunk meg ebben a melegben :) A Juh-völgynél végre erdőbe érünk, és emelkedő völgyben haladunk egészen a Géza-pihenőig. Találkozunk egy kéktúrás sráccal, egy kis darabig eldumcsizunk vele, majd mi a Z-n megyünk tovább a következő pontig. Itt kellett már kajálni, mert a következő pont 15 km múlva van. K4-en haladunk, köves, rossz minőségű úton, ráadásul két crossmotoros is odaporol az orrunk alá. Szegény Szabinának látom most van egy holtpont, főleg a meleg miatt. Ez a jelzés nem lesz az én kedvencem se, de csakhamar visszaérünk az erdőbe a K-n. Emelkedő jön a Csáki-várrom irányába, de legalább nem tűz a nap. Kőhányáspuszta előtt Szabinának sajnos vízhólyagja lett, nagyon nem jó előjel. Megállunk, leragasztja, és irány tovább. A K-S- elágazásban van az utolsó kódunk, innen még 8 km Oroszlány az egyik célunk. Hosszú monoton út ez lefele. Közben eldöntjük hogy fájós talppal, és vízhólyaggal éjszaka nagyon nehezen menne még a + 102 km, ráadásul a szintidő is húzós ott. Nekem meg nincs most kedvem egyedül flangálni az erdőben, ráadásul ha valami történik a telefonnal, vagy a QR kódokkal azt sem tudnám mit csináljak.. Nem volt szomorú egyikőnk sem, elkönyveltük hogy a VérKör azért meg van. A cél előtt kb 3 km-el ismerős meglepetés. Csaba kocog ki elénk, de most hozta a fiát, Benedeket is. Elmondjuk a tényállást mi lesz, hogy lesz, de hallani sem akar róla hogy megálljunk :) A célig próbál puhítani minket, de elég reménytelennek tűnik. Végül kitalált egy olyat, hogy az utolsó 50 km-re kijön elém Benedek Szárligetre, és társaságával remélhetőleg segítene nekem. Szabina is picit fellelkesült, és mondta ha ez így van, akkor ő meg az éjszakai 50-esre legalább elkísérne, aztán Szárligeten kiszállna. (dehogy szállna). Miközben a célban a pizzát majszolgattam, amit természetesen ismét Csabának köszönhettünk, kicsit belelkesültem újra, amire még az egyik főszervező, aki szintén kijött tett egy lapáttal :) Kis vacillálás után úgy döntöttünk hogy igen, folytatjuk!!! Szabinát kicsit féltettem mi lesz a lábával, de bíztam a sikerében. Csaba kocsival átvitt minket először egy benzinkúthoz, ahol kőkemény pénzösszegért vásároltam be a 100-asra, de nem érdekelt mennyit hagyok ott, biztonság mindenek felett, legyen kaja, és ital bőven. Utána elindultunk a VérCse rajthelyszínére, ami elég érdekes helyen volt. A Ranzinger Vince kilátótól indult, ami még a Turul madártól is jó 2 km. Csaba megint rengeteget segített, ugyanis a Turultól mentünk még tovább kocsival, alig járható erdészeti utakon, ahova lehet be sem lehetett volna hajtani, korom sötétben. Ezt is csak miattunk tette! Hogy ennyivel is könnyebb legyen!








VérCse 102








Nem túl nagy elánnal szálltunk ki a kocsiból, de végül 22:34-kor indulásra adtuk a fejünket, és a lábunkat. Egyből egy nagyon meredek lejtővel indultunk a P3-ön. Én lekocogok, és lent amíg jön Szabina próbálom megtalálni a helyes utat a gyakorlatilag miniatürizált térképen. Meglelem a helyes utat, és a P-on haladunk tovább felfele, a Gerecse 50 útvonalán. Hosszú emelkedő jön, de Szabina nagyon nyomja neki a tempót. Felérünk, és bizony néhol rendesen mozog az avar. A vadak éledeznek mellettünk. Lefele óvatos kocogás jó hosszan, a Lábatlan túrák útvonalával szemben, egészen Vértestolna határáig, ahol megint kapunk egy kis szintet. Egy hosszú rétre érünk, várjuk végre az első kódot, ami végül 7,7 km-nél került elénk. Sajnos az én kapott telefonom nem tudja éjjel leolvasni a QR-kódokat, így Szabina a technika ördöge, pikk-pakk elintézi hogy az övén lehessen mindkettőnkét éjjel. (Egyedül azt hiszem csak bámultam volna itt a kódra mint borjú az újkapura :) Hosszú aszfalt jön a P+-en lefele Tardosra. Szabinának elkezd a gyomra rendetlenkedni, és innentől már szinte egy métert nem tudunk kocogni sajnos. Beérünk a faluba, ahol egy hatalmas fekete kutya ugrik majdnem ránk egy fal tetejéről. Rögtön emelkedik pulzusunk. A közkutat most csak Szabina használja, bízik benne hogy a víz helyrehozza. (lehet hogy a sok gél, meg ezek a mittommicsoda hypercuccok szétszedték nappal a gyomrát :( Nekem még volt két zsemlém, meg pár csokim :) Erőt gyűjtünk, mert most bizony fel kell mászni egészen a Gerecse TV toronyig a K3-ön. Szabina mögött haladok, de szépen, ügyesen felért megállás nélkül. Megcsodálom ezt a hatalmas csodás tornyot, amit szinte az egész Gerecséből látni. Sötétben még sosem voltam itt. Leolvassuk a kódot, majd innentől nekem kezdődik meg a kálváriám. Teljesen az ellentéte annak ami Szabina gyomrával van. Nekem folyamatosan korog. Nagyon éhes, és szomjas vagyok folyamatosan. Egy fél zsemlét megeszek, de tudtam hogy ez jelen pillanatban csak pár km-re elég. Azt is tudtam hogy valószínűleg az az oka, mert nem ettem meleg ételt a nap folyamán, és a szervezetem borzasztóan kívánja. Nem tudtam mit tenni ellene. Nagyon óvatosan eszegettem, tartalékoltam, és bíztam benne hogy egy mennydörgésnél hatalmasabbat talán nem fog szólni a gyomrom :) A nem létező P+-en (dee, láttam 2, ezer éves jelet) haladunk lefele egy köves nagyon rossz minőségű úton. Szabinának nagyon fáj a talpa, és álmosság is gyötri. Bíztam benne előbb-utóbb csak elmúlik, mert a szintidőnk mindössze 21 óra 09 perc volt, és nagyon határon mozogtunk. A P- jelzésen leóvatoskodunk Héreg szélére, ahol a temetőben van egy vízcsap. Áldás, békesség! Hamar tovább álltunk, mert valószínűleg egy vaddisznó is közel lehetett a szag alapján. Az igen meredek Z- jelzésen megyünk Bányahegy fele. Szabinának meséltem hogy a Gerecse 50-en micsoda kínokat éltek itt át az emberek amikor itt voltam. Jókat mosolyogtunk, de azért az emelkedő nem lett kisebb az évek alatt... Na, fent vagyunk a K-n, nyomás tovább a Kinizsi útvonalán jó sokáig a K-n. Olyan kocoghatnékom van, de nem tudunk, és én is nagyon álmos lettem hirtelen. Mondjuk már vagy hajnal 2 volt. Bevágok egy sport szeletet, valamennyit használ. A műútig szépen hivatalosan a K-n megyünk. Megcsodáljuk Vértestolnát a másik oldalról is. Koldusszállásra érve végre kivilágosodik újra, és kapunk is egy kis hideg áramlatot ami kifejezetten jól jött. Az össztempónk 4,9 km/h volt, amit nem gondoltam volna. Én jóval lassabbnak hittem valamiért. Akkor nincs itt még semmi gond. De hamarosan az én talpamnak is annyi lett, ugyanis Koldusszállás után jött egy nagy rét, ahol élesen balra kellett menni Tornyópuszta fele. Teljesen felázott fű, és göröngyös út (ami nem volt) fogadott. Egy pillanat alatt átázott a talpam, és már nekem sem volt kedvem kocogni egy métert sem. Felérve a tornyópusztai műútra, hotdogért, és egy Éva - Egon pontra vizionáltam (by Iszkiri 100). Hú, mit nem adtam volna csak az egyikért legalább. Sok-sok műút jön, unalmas perceinkben Szabina megnézi facen mi újság, és látja hogy rengetegen buzdítanak minket. Ez újabb erőt önt belénk. A Somlyó hegy tetején van a következő kód, aminek most kifejezetten örülök, ugyanis még sosem voltam itt kint. Előresietek kicsit, mert zoknicserét terveztem a csúcson. Kód beolvasva, gyönyörködés megtörtént, zoknicsere úgyszintén. A kulcsosháztól valamiért nem szeretem a K-jelzést egészen Szárligetig. Hosszú, monoton, megint voltak benne vizes füves részek, ugatós kutyák, Nagyegyházán rengeteg aszfalt 40 fokban.. Kicsit el is lépek Szabinától, mert nagyobb bevásárlást terveztem Szárligeten. Na de a falu előtt megjöttek az őreink. Csaba, és fia Benedek jött ki ismét elénk, hogy segítsenek, és buzdítsanak minket. Én egyből bevágódtam a boltba, és felszerelkeztem az utolsó 50 km-re. Na, és a legfontosabb, kiötlöttem hogy veszek egy 500 grammos bográcsgulyás konzervet, kiskanállal :) Ez utólag nagyon jó ötlet volt, mert úgy ahogy van betoltam hidegen egy fenyőfa alatt még itt a faluban, és teljesen megszűnt az éhségérzetem, ami sok órán át kísért már. Viszont meg kellett hozni a döntést, és Szabinát ott kellett hagynom, ugyanis ha én beérek 21 óra 09 perc alatt, akkor az ő szintideje már 22 óra lesz újra (honlap, tudnivalók menüpont), és csak nyugodtabban tudna úgy haladni. Viszont a baj az volt hogy az én átlagom is már csak 5 km/h körül volt, akármit is csináltam. Ráadásul fél órát pihentünk itt Szárligeten, ránézésre pedig már én is szintidőn kívül lettem hirtelen. Na akkor hajrá! A jó hír az, hogy Benedek viszont hozzám csatlakozott, hogy kiránduljon egy laza 50 km-t 14 évesen :) Jófej srác, szerencsére nincs holtpontom, így eldumálgatunk. Sok-sok ismerős rész jön, ugyanaz mint a VérKörön, csak szembe. Erőltetem lejtőkön a belekocogást, valamit azért ér. 67 km-nél járunk, Várgesztes fölött a Zsigmond-kőnél van a kód. Szerencsére Benedek ért ezekhez a kütyükhöz, így nem kell egy pillanatig sem izgulnom a beolvasás miatt. Leérünk Várgesztesre, ahol a boltban, kövezzetek meg, de egy jéghideg meggyes mentes sört ittam. Minden egyes kortynál éreztem ahogy leér, és újraéledek. A falu után hosszú meredek K- fölfele, fejben kicsit meg is rogyok, de tartom azért magam. Ismét Kőhányáspuszta mint 1 nappal ezelőtt, na de most itt vár minket ki más mint CSABAAA! Jéghideg kólával kedveskedik ismét, és a palackomat is után tudom tölteni. Nem győzöm mindig meghálálni neki. Mondja hogy indult ma egy VérKörös hölgy, természetesen figyeli őt is, és valószínű hamarosan szembejön velünk, ami így is lett. Mindszentpusztára borzasztó hosszú a K- jelzés, és sok helyen kitett emelkedős is. A nap ismét maximálisan tűz. A ponthoz érve leülök, és leveszem a zoknim, mert már szó szerint majdnem ég a talpam. Masszírozom, ütögetem, jó 10 percen át, hátha jobb lesz. Benedek közben tölti a telefonomat, nehogy lemerüljön :) Kicsit jobban vagyok, és a Pap völgyet sikerül is majdnem végigkocogni meglepetésemre. Persze ez már az a nagyon erőltetett kocogás volt.. Szemben jön egy kocogó spori. Citromsárga hatalmas Szuperkatlanos felirattal messziről kiszűrjük hogy CSABAAA! :) Csak úgy kikocogott elénk, hogy utána visszakocogjon a kocsihoz, ahol ismét hideg kólát, csokit, és vizet is kapok. Respekt! Ez már 84 km-nél volt, összesen 160 km volt már a lábamban. Érdeklődtem hogy áll Szabina, 1 órával van mögöttünk. Gyors matekozás, még meglehet. Nagyon bízok benne! Jön egy S- jelzés Gánt felett, ami majd megbolondít. Még jó hogy fejben egyben vagyok legalább most, mert végig nyílt részen vitt, ráadásul benőtt gazos, nem létező utakon. Nagyon próbáltam haladni, mert féltem hogy küzdeni kell a szintidőért, de egyszerűen nem ment. Az utolsó 20-on, csak fejben voltam a pályán, a lábaim valahogy mentek maguk után. Na meg azért Benedek is néha bedobott egy-két jó poént :) Az utolsó pont 96 (172) km-nél volt, de előtte az erdészeti úton még Csaba kijött elénk szurkolni, és egy utolsó nagy hajrát adni! A Dobay-kútnál még leolvassuk az utolsó kódot, majd megkezdjük az utolsó 7 km-t. Borzasztó unalmas volt.. Hosszú, végeláthatatlan aszfalt, és tényleg, soha nem akart eljönni a cél. Viszont nagyon boldog voltam, mert a szintidő már tudtam hogy meg lesz, ráadásul hamarabb is beérek mint gondoltam picivel. Benedek is húzza már magát, cserébe minden ökörségről beszélgetünk, csak teljen az idő. A cél előtt még persze ismét Csaba fotóz minket, és mint büszke apuka, kíséri be a fiát, na meg engem a célba. Sikerült!! 20 óra 34 perc alatt, összesen 33 óra 29 perc alatt a két túra. Boldogan átvettem az érmet a szervezőktől, akik vártak a célban, majd megkezdődött a hajrá Szabinára fókuszálva. 10 km-re a cél előtt még ki volt csúszva a szintidőből. Kimentek érte a szervezők az aszfalt végére, és barátnője Mariann, hogy szurkoljanak, és segítsenek neki a végére. Végül olyan hajrát levágott az aszfalton, hogy 13 perccel a szintidő előtt megérkezett. Hú, nagyon boldogok voltunk. Sikerült! Csapatmunka volt keményen :)



Szeretném megköszönni a szervezőknek hogy vigyáztak ránk, és kijöttek elénk a célban.



Szabinának a szuper társaságot, na meg hatalmas gratuláció!



Bokor Csabának aki idejét nem kímélve többször kijött elénk, és segített minket szavakkal, tettekkel, mindennel. Ilyen kedves emberrel már nagyon rég találkoztam!



Bokor Benedeknek, aki végig jött velem az utolsó 50-en, azt mondja példaképe vagyok :) Apukája mesélt sokat, és ő talán még jobban örül nekem mint én neki :) Ezek olyan jól tudnak esni ennyi km után is hogy nagyon!



Szóval küzdős volt, de meglett a duplázás, ámen!


 
 
SzuperkatlanTúra éve: 20172017.07.09 18:22:26

Szuperkatlan 30


Ha már az idei Kinizsi kimaradt, akkor legalább egy kicsit elmentem nosztalgiázni, és erre ez a túra tökéletesen megfelelt. Bár csak ma reggel döntöttem el végül hogy megyek. Szerencsére a rajtidő késő délelőtt van, így egy kellemes alvás után tökéletes programnak bizonyult. 11:10-kor indultam, és bizony érezhető volt, hogy itt ma tényleg befűtöttek. A  Nagy-Getét kifejezetten szeretem ebből az irányból mászni, mert nem túl meredek, és annyira nem fárasztó mint visszafele. Kerek 50 perc alatt felértem, üdvözöltem Juhász Gabit, mint pontőrt, majd kis kocogás a nyakatekert meredek lejtőn. A nem létező K+-en felérvén a napraforgómezőre duplán megcsap a forróság, nem is erőltetem meg magam, de nem is azért jöttem. A Hegyeskő aljába újabb pontőr, gyors pecsét, majd a tetőről látván hogy nincs már messze a Tokodi-pince, jóleső kocogásban haladok a műútig. A pincéknél számomra meglepetés pont, a BATIK csapat varázsolt össze mennyei frissítőpontot. Dinnye, nápolyi, kenyerek, banán, alma, kóla, izó. Nem győztem megköszönni a kedvességüket. Jól beáll a levegő a kősziklához felfele, lassan nem látok semmit, úgy izzadok. Felérvén nagy levegő, innen csak lefele Mogyorósbányáig. Szép lassú kocogás, közben a gyorslábú 30-asok már jönnek szembe. Filózok hogy a Kakukk Sörözőben igyak-e egy jó citromos sört, de végül pecsételtetek, és azon kapom magam hogy elindultam visszafele. Hát jó, a célban úgyis van bón, majd azt lefogyasztom. Jönnek még az első körösök sorba, mindenkinek köszönök egy nagy hajrát. Visszaérvén a Kősziklához, lefele látom hogy Esztergom irányába seper egy záporeső. Irányát tekintve akár még bele is csusszanhat a mezőny. Viszont így hogy felhős az ég, jóval kellemesebb a visszaút, főleg a Hegyeskő környékén. Ismét frissítek a pincéknél, majd Hegyeskő, nem létező K+, végül jön a Gete mászása újra, a nem szeretem irányból. A mezőny vége még lefele gyalogol. Az emelkedő felénél elkezd csöpögni az eső, majd mire a csúcsra érek erősebbre is vált a csapadék. Nagy levegő, ez is meg volt. Szemán Zoli pecsétel, majd váltunk néhány szót, és immár szakadó esőben kocogok tovább lefele. Begyűjtök jónéhány sporit, az eső viszont egyre intenzívebb lesz. Hát legyen úgy.. Az én tempómat is magasabb hőfokra helyezem, ki tudja meddig tart ez a zuhé. Sorban érem utol a kocogó sporikat, végül első beérkezőként finiselek. 4:09 alatt lett meg a túra. Pár perc múlva az eső is elvonult, a nap is ismét csodásan sütött, és még Pestig el is vitt egy futó. A végletek túrája volt ez. Odafele dögmeleg, visszafele szétázás :)

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20172017.07.03 15:42:28

Kazinczy 200 (206,5 km - 7340 m szint) immár hetedjére is sikeresen teljesítve, 40 óra 41 perc alatt. Talán ez volt most a legnehezebb az összes közül úgy érzem. Az első 57 km-en nagyon odafigyeltem, ne siessem el, nehogy gond legyen. Körülbelül ez olyan érzés lehet mintha egy futó pulzuskontrollal futna. Kicsivel 18 óra előtt Füzéren is voltam. Szerencsére nem volt semmi gond, jó 20 perc pihenés után haladtam tovább, továbbra is megfontoltan, mert most jön az egyik legnehezebb rész, az Északi Zöld. Szerencsére a Tolvaj-hegy után sem volt különösebb gondom, így meg-megállva, gyönyörködve a naplementében folytattam utam. A Nagy-Milic után kicsit sietősre vettem, minél tovább bírjam lámpa nélkül. Végül Józsi sátras pontja után vettem csak elő a rengetegben a lámpát, de már egész hamar lent voltam a Szurok-hegy aljában, ahol utolértem Papp Tündét, és egy pécsi futó srácot, akinek első 200-asa volt, Bálintot. Ők egyből indultak neki a Szurok-hegynek, én egy jó 15 percet pihentem. Nehéz volt nekiindulni újra, főleg hogy a hegy első felénél semmi levegő nem volt, és úgy éreztem hogy megfulladok, szakadt rólam a víz. Utána kicsit már jobb lett, és mire felértem, már érdekes módon elkezdett szemerkélni az eső. Lefele kicsit tempósabb kocogást  vettem fel, és utol is értem Tündééket, akikkel egy darabon át haladtam tovább. Az eső még nem volt vészes, talán még zavaró sem. Kéked-Pányok között kifejezetten jó volt haladni, szerencsére most nem volt az az óriási kukoricamező. Telkibányán figyelünk, új helyen volt a pont. Sajnos innentől (szombat hajnal 1 körül lehetett) elkezdett brutális módon esni az eső, és ez bizony 12 és fél órán keresztül nem változott, így egyre küzdősebb lett a terep, és bizony nagyon fáztam. Hollóházára elég unalmas szokott lenni a P-, de most a szakadó eső elvonja a figyelmemet, és tempósabban gyalogolok, elhagyom Tündééket is. Végre felérve a tetőre, lejön a hatalmas köd is, én meg most már nagyon Füzéren akarok lenni újra! A lejtmenetet durván meghúzom, jól be is állt a combom utána, de nem érdekelt mert nagyon fáztam. Hollóháza előtt utolértem Kovács Ádámot is, akivel együtt érünk a pontra. Gyorsan nyomás tovább, mert ömlik az eső. Füzér előtt Ádámot is elhagyom, és minél hamarabb fedett helyen akarok lenni! Megtettem 105 km-t eddig 17 óra 20 perc alatt. Egyből irány a depócucchoz. Sajnos hosszú nadrágot nem hoztam, de a lábam annyira nem fázós. A felső réteget átveszem, klasszisokkal jobb. Jó 20 percre rá érkeznek Tündéék, odaadja nekem a Lavaredos széldzsekijét, nem győzöm megköszönni! Szakad az eső, nem merek nekiindulni, jó fél órával később látom hogy valaki nyomogatja a telefonját, mondtam neki nézzük meg az időképet hogy lesz az eső a továbbiakban. Sajnos nem volt abszolút pozitív a látvány, folyamatos esőzést jelez a radar még nagyon sokáig. Úgy éreztem tök fölösleges várni tovább, mentem tovább az esőben, mindegy-mindegy alapon. Jó 1 órát töltöttem Füzéren. A többiek hamarabb elindultak, de Bodó-rétnél elkaptam őket ;) Szaláncra meglepetésemre jó hamar lekocogtunk, ki is használtuk a presszó adta lehetőségeket. Csúnyán kezdett felázni a talpam, és kezdtem szenvedősre venni a figurát innentől. Kalsa előtt a kukoricaföldön "szájtátva" nézzük hogy ebben a sártengerben hogy fogunk mi eljutni a faluig? Minden lépés egy kínzás volt, és mire a faluba értünk, rendesen felőrölte mindenki idegrendszerét ez a rész. Tündét, és Ádámot itt láttam utoljára. Elblinger Bálint viszont velem tartott, és bírta a "tempót" (csúfoljuk így). Nagyon nehezen akart eljönni az Izra-tó. Ez a S- jelzés minden évben hosszabb, és egyre jobban fel van túrva.. Bálinttal sokáig együtt megyünk innentől. A hét árokban szerencsére nem volt hatalmas víz, de a sár meg-megtréfált néha minket. A Hársas-hegyre felkészítettem Bálintot, de még engem is meglepett hogy ahova vártam a csúcsot, ott bizony csak egy határkő volt, és tovább meredeken felfele kellett haladni... Mire felértünk, kellemesen kimerültünk. A talpam eleje felázott, és elkezdett nagyon fájni, aminek nem örültem, mert még borzasztó sok volt hátra a távból. A Köves-hegynél rosszabb lefele nem létezik a túrában szerintem. Minden évben sikerül talán 3 km/h-val itt lejönni jó hosszan. A Bába-hegy környékén ismét elkezdett szakadni az eső, megint a fejjáték került előtérbe. 130 km, Pusztafalu után még a réten kaptunk egy pofaszéllel egybekapott zuhét, de csodák csodájára, mire felértünk az ÉZ-be a Vaskapuhoz kitisztult az égbolt. Nagyon reménykedtünk benne hogy így is marad, hátha megszáradunk még valaha. 159 km-nél járunk, újra Füzéren. Jópár feladóval találkozunk. Süt a nap, és végre nem esik! Le is vedlek, és élvezem a napsütést, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni. Fél óra habzsi-dőzsi, majd bevetjük magunkat az utolsó 47 km-be. Hiába tűnik rövidnek, és alig van benne szint, nekem ez borzasztó küzdős volt már. Az aszfalton még lekocogunk Füzérkomlósra, bár már szinte úgy érzem hogy tűvel szurkálják a lábamat. Bálint előre áll, és jó tempóban indulunk neki a Bózsva fele tartó dzsungelnek. Szenvedősen haladok mögötte, ráadásul most meg a forróság az ami rendesen el is álmosít. Bózsvára érve tovább engedem Bálintot, ő még szuper jó erőbe van. Én leragasztom a lábujjaimat, és a közte levő borzalmas dolgokat, és innentől a célig egyedül küzdök. Nem sokkal jobb ez így leragasztva, de haladgatok szép lassan. Kishuta-Nagyhuta aszfalt ismét borzalmasan hosszú. Próbálgatok gyönyörködni házakban, kertekben, teraszokban, de az álmosság, és a fájdalom felülír mindent. Minden lépésnél már a kezemet is használom hogy egy kis lendületet adjon. Hülyén is nézhettem ki ezzel a mozgáskultúrával.. Nagyon nincs mit írni az utolsó etapról, csak annyit hogy nagybetűs küzdés volt, és bizony fejben nagyon össze kellett rakjam magam a végére. Érdekes, de így is egész elfogadható időt mentem magamhoz képest. Most már nagyon boldog vagyok hogy ismét itt lehettem a csodás Zemplénben, és nagyon köszönöm a szervezőknek hogy egy csodás túrát raktak össze idénre is!!

 
 
Érchegységi 100-asTúra éve: 20172017.06.19 14:22:31

Rudohorská Stovka (Érchegységi 100-as)


Egy olyan százason vehettem részt, ahol még sosem voltam. Nem csak a túrán, még a környéken sem. Nagyon kíváncsian vártam, mivel fog lenyűgözni ez a vidék. Péntek délután találkozás a többiekkel a Hősök Terén, majd Wehner Géza kisbuszával utaztunk ki Rozsnyóba a rajtba, ahol az esti tornatermi szállásunk is volt. Előtte egy kis társasági élet a sörözőben, majd igyekeztünk minél hamarabb lefeküdni, ugyanis szombat hajnal 2:30-kor már a főszervező hölgy ébresztett minket. Nem sokat aludtam, így nem is voltam túl fitt. Menetrendszerű pakolás, majd finom meleg teával kínálnak minket a rajtban.


Hajnal 3:20-kor indulás! Esőt mondtak a mai napra, aminek nem igazán örülnék, ugyanis még az este nagy villámok kíséretében elhaladt egy zivatar. Dóri, Anna, Nyakas Gábor, Kovács Robi és én mentünk együtt az elején. Az itiner minimális volt, semmi részadat rajta. Viszont szerencsére össz-vissz két jelzést kellett követnünk. Az elején a Z-t, majd a gerincre felérve a szlovák SNP P- jelzését, egészen a célig. Az első 5 km végig aszfalt volt. Áthaladtunk Csucsma nevű településen, hangoskodó kutyák között. Majd ezután jött a kemény feladat máris, 391 m-ről, egészen 1293 m-re kellett felmászni viszonylag rövid idő alatt. A mi tempónk sem volt gyenge, Robi viszont még ennél is erősebb sebességet vett fel, és elkönyveltük hogy nem látjuk többet, viszont végül nem így lett. Anna viszont lemaradt már az elején, vele legközelebb már csak a célban találkoztunk. Elhagyjuk a másik magyar csapatot, akik 10 perccel előbb indultak mint mi, majd felkapaszkodunk a Volovec turistaházhoz, ahol pecséttel igazoltuk ottjártunkat. Csodás kilátásunk van, nem győzünk gyönyörködni, ahogy a felhők lent vannak a völgyben. Robi megvárt minket, majd jön még egy rövid de erős mászás, föl a gerincre. Közbe elkattint pár fotót rólunk ahogy küzdünk fölfele. Neki ez a mászás meg sem kottyant. Végre felértünk a Skalisko 1293 m-es csúcsára. Meglelve a P- jelzést, egészen a célig követjük. Jókora köd lett, és erős metsző szél. Igyekeztünk is le az erdőbe gyorsan. Sajnos a viharkár borzasztó nyomot hagyott (melyik évben lehetett, valaki tud cikket küldeni róla?) , és a jelzett fák is elvesztek, így néha bizony keresgélni kellett az utat. Robi szép lassan elfutott végleg, így Dórival, és Gáborral haladtam tovább. Szerencsére az idő kitisztult, és mesés panorámával ajándékozott meg minket a természet. Azért a szél fújt rendesen, és jókora felhők jöttek-mentek, de szerencsére nem lett eső az út folyamán. Az Úhornai-nyeregben ugrottam egy jókorát, hogy mégse 999 m-en legyek hanem 1000-en :) Ez után pedig találtam egy szuper jó működő bicskát az úton, amit végül Dórinak adtam. Nem sokkal később már egy fésűt is találtam az úton, de ez már viseltesebb állapotban volt, így otthagytuk. A következő hegyünk a Pipitka (1225 m) névre hallgatott. Felérvén itt is nagyon sok kidőlt fa volt. Még láttuk messziről Robit, és a szegedi Tamást előttünk, aztán végleg elhúztak. 40 km-nél, a Stószi-nyeregnél értük el az első emberes pontunkat, és egyben frissítőpontot :) Mivel már elég rendesen kiéheztünk a finomságokra, rávetettük magunkat a kínálatra, ami szuper volt. Kis falat "katonás" kenyerek voltak, amit persze egy harapásra befaltunk. Ezt vagy 10-20-szor megismételtük, viszont rengeteg ízvilág ötvöződött. Voltak édességek, nassolnivalók, chipsek, és mi bizony csak tömtük és tömtük magunkba a jót. Közben megérkezett Fejes Gábor is, aki végül velünk maradt, így négyen folytattuk a túrát tovább. Idővel jól álltunk, még a jó 20 perc pihenő után is picit 6-os átlag fölött voltunk. Kicsit sok étel-ital került a hátizsákomba, és bizony, jó nehéz lett. A derekam elég rendesen fájt is útközben, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Visszakapaszkodunk a gerincre, és folytatjuk utunkat az 1000 m-es hegyek között. A Kloptán (1153 m) csúcsra jó meredek emelkedő vitt, viszont cserébe talán a legszebb kilátást innen kaptuk. Nyakas Gabi meg is örökített minket. Láttuk jó messze a célt, Kassát, és Gábor a Zemplén vonulataira is felhívta a figyelmemet, ahol majd jó két hét múlva megyek 207 km-t. A következő említésre való pont a chata Erika (Erika turistaház) volt 60 km-nél. Itt is frissítőpont üzemelt, és a szalonna is népszerű lett köreinkben. A szél viszont kevésbé, mert itt bizony nagyon fújt, és a kapott meleg tea minden kortya vérré vált bennem. Jó 20 perc pihi után átfázva, átfagyva indulunk tovább. Meglepődtem, mert a pont a hivatalos háznál előrébb volt picivel, és ha lejöttek volna ide a szélmentes részre, biztos ők is jobban élvezték volna a feladatukat. A ház évek óta üzemképtelen. Megmásztuk a "Golgotát" is, (ez a neve :) , majd jó 8 km után jött a másik ház, chata Lajoska, ahol önpecsételő pont volt. Megittam a fél literes energiaitalomat, mert már dög nehéznek éreztem a zsákomat, és a cél sem volt már, csak 14 km-re. Innen véget ért a gerincvándorlásunk, és folyamatosan lefele haladva érjük el a Jahodná síházat, de itt nem volt feladatunk. Még egy-két pici dombocska, és Horny Bankov-ban vagyunk a célban. Semmi tábla, vagy valami hogy hol lehet a cél, de szerencsére Fejes Gabi felhívta a szervezőket, akik tudtak is magyarul, így pár perc tanakodás után végül sikeresen célba értünk 16 óra 51 perckor, 13 óra 31 perces menetidővel. Viszont kicsit szomorú voltam, mert a táv nem lett 100 km, hanem csak 86, és a szint is kicsit kevesebb volt a megadottnál :( Így a fejlámpát tök felesleges volt végig cipelni. Az átlagunk viszont így is jó lett úgy gondolom. A célban (egy turistaházban) végül jó társasági élet kerekedett, Robiék 40 perccel értek be végül előttünk. Fél órát pihiztem, majd megkóstoltam újra meg újra a "pivo" kínálatot, és bizony nem csalódtam :) Köszönöm a társaságot a többieknek, na meg végül Pólya Sanyinak a hazautat, aki egyből házig hozott!


Ezt a túrát csak ajánlani tudom mindenkinek, nincs túl messze, és cserébe (persze ha az időjárás is jó oldalát mutatja) élményekkel gazdagon érhet haza az ember. Rudival még voltunk 2012-ben egy Spacír 100 nevű cseh túrán, ami szintén végig gerinctúra volt (és ott sem bővelkedtünk ellenőrzőpontokban). Ahhoz hasonlítottam ezt a túrát is, és nem bántam meg hogy eljöttem :)

 
 
KeSaPiZ Túra éve: 20172017.04.02 13:13:51

KeSaPiZ 100 (102) 3565 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 23 perc alatt. Szinte végig egyedül mentem, az utolsó 6 km-en ért utol Papp Bálint. Reggel még elég hideg volt, de aztán szép lassan bemelegedtem, és 26 km-ig semmi gond nem is volt. Innen már nagyon befűtöttek odafentről, de még ezt is tudtam kontrollálni. A derékfájásomat, ami viszont előjön mostanság azt már nem. Sokáig nagyon szenvedős volt így menni, ráadásul a kis oda-visszán jöttek szépen a gyorslábúak, akik pár perccel később indultak csak mint én. 53 km-nél Csillebérchez még mindig elsőnek érek, de teljesen üres gyomorral, és kevésbé derűs hangulatban. Itt még kicsit 7-es átlag felett voltam. Jó negyed óra múlva indulok tovább, pont akkor fut be Sára Peti, akivel már találkoztam még 26-nál a kis oda-visszán. A meleg a pillanat töredéke alatt odavág, és bizony a János-hegyre felfele már csak cammogok. Szépjuhászné után Peti utolér, majd el is megy, de egy picikét felszívom magam, és Nagykovácsinál (73 km) még pont beérem indulása előtt. Ide még pont nyitásra érek 7-es átlaggal. Nagyon vártam már a gulyást, de komolyan, ilyen forró ételt még életemben nem ettem. Próbáltam vele kicsit küzdeni, majd ott hagytam a francba kicsit bosszúsan. Felcammogok a Nagy-szénásra, majd egy jó 5 km-en már a vádlim is kezd görcsölgetni, a gyomrom pedig ripityára ment, nem hogy gulyást, még egy csokit is alig bírok megenni. 84 km-nél egy titkos pont, innen már erősen sötétedik, és talán a kicsit hűvösebb idő miatt is valamennyivel jobban érzem magam. Jó fél órát megyek később már koromsötétben, de ismerem jól az utat, vagy mégse? A Virágos-nyereg előtt telibe fejelek egy fát, hamar észbe kaptam, azon pillanatban elővettem a lámpát így 90 km-nél. Az utolsó 10-es ugyanaz. Árpád-kilátónál még az utolsó csokimmal próbálok szenvedni, majd lefele egy éles fejlámpa érkezik mögém. Papp Bálintot, majd az utolsó 6 km-en még betettek a szervezők egy titkos pontot Rakk Gyulával. Innen az utolsó 6-ot Bálinttal teszem meg, jól is esik egy kis társaság, addig sem a gyomrommal vagyok elfoglalva. Végül 22:23-kor másodikként finiselünk, és tömegközlekedve végül 23:45-re már itthon voltam. Immár harmadjára is meg volt ez a 100-as, jó kis útvonal, végig a Budaiban. A frissítésre viszont jobban oda kell figyelni máskor, mert csak 3 pont van útközben, 27-nél, 53-nál, 73-nál, és a cél, 102.

 
 
Magyarországi ForrástúrákTúra éve: 20172017.03.27 18:24:44

Magyarországi Forrástúrák a Vértesben 52 km


Míg tavaly csak kétszer voltam a Vértesben, idén már kapásból a második túrám itt, mindössze két héten belül. A két börzsönyivel kacérkodtam még, de mindkettőn voltam anno. Ráadásul voltam már jópár Forrástúrán, és mindig teli élménnyel tértem haza. Bíztam benne most is így lesz.


Reggel 8:02-re gördül be a vonatunk a Szárligeti vasútállomásra. Anitával megyek ismét, és könnyen megtaláljuk a rajt cukrászdáját. Elbeszélgetjük kicsit az időt, de 8:40-kor indulásra készen vagyunk. Most már süt a napocska, és úgy látszik hogy ma szuper kirándulóidőnk lesz! Megmásszuk az új K-n a Halyagos csúcsát, majd egy nyiladékon balra lefele meredeken ereszkedve, szalagozott úton jutunk bele a régi K-be, ahol már jó két éve nem jártam. A műút mellett meg is leljük első forrásunkat, a Kőrösi-Csoma Sándor forrást, ami  most sajnos nem folyik, de szépen ki van építve. Szalagozott úton emelkedünk tovább, majd belecsatlakozunk a K3-be, amely végül felvitt a második ponthoz, a Zuppa-tetőre. Nekem ezzel egy nagy vágyam teljesült, mert az Iszkiri túra mindig csak az oldalában halad el (nem is értem miért nem a csúcson van az EP), és annyira vágytam már arra hogy egyszer felmehessek. Végre most sikerült. Jó negyed órát gyönyörködünk a panorámában, és a csúcskeresztet is megszemléljük immár nem csak a vonat ablakából. Teli energiával haladunk tovább Szár irányába az ismerős P- jelzésen. Nekem annyira adja magát ez az út egy kellemes kis kocogáshoz, hogy egészen az 1-es útig meg sem álltam. Onnan már közel a falu, és betérünk az Aréna Sörözőbe, ami egyben ellenőrzőpontként is funkcionál (na meg persze megkóstolni az újfajta Arany Ászokat). Kellemesen elpihengetünk itt, ráérünk, a vonat minden órában jár. A nap vicce ide kötődik: Kint ülünk, egy idős bácsi elkezd velünk beszélgetni mindenféléről. Először azt hittem vagy bolond, vagy piás. Aztán a túrára terelődött a téma, és az öreg egyszer csak előkapta a futóversenynaptárt amit a netről töltött le, a tavalyi Less Nándor 38, az Egri Bükk 50, és megannyi futóverseny oklevelét :) A mai napig becsben őrzi a kis bőröndjében. Én azt hittem dobok egy hátast a  meglepődéstől :) Nagy forma volt a fater! Kellemes hangulatban és időben továbbindulva A P- jelzésen haladunk, és egyből feltűnik a másnapi Vértesi Terep Ultra futóversenyének a szalagozása, és hogy most nem ezt kell követni. Persze ezt szerintem kevesen tudhattuk, és sajnos jópáran be is nézték a P- P+ elágazást, ahol csak a futóknak volt kitéve jobbra szalag, de a mi túránk meg egyenesen vitt a P+-en tovább. Szerencsére mi figyeltünk. Következő pontunk a P+-ről balra egy tanyánál letérve a Szállás-kút volt, ami már egy ideje használhatatlan kútnak bizonyul ránézésre, de még nem adta át magát végleg a természetnek. Kis gyaloglás után kiérünk egy pazar rétre, nem győzünk gyönyörködni. Szuper jó a szalagozás, így hamar megtaláljuk a Csorda-kutakat, ahol ismét kódot jegyzünk, és Anita egy kis kaviccsal teszteli a mélységét. Szerencsére fákkal körül volt kerítve, máskülönben már lehet jópár állat teteme is benne feküdne mélységéből ítélve. Pici oda-vissza, majd filózunk hogy a szemben levő hegyet megmásszuk-e. Végül csak az oldalában mentünk el. Gázvezeték táblák mellett gyalogolunk, de még itt is csodás a környezet. Hamar megérkezünk a Tamás-kúthoz, de ez már régóta kiszáradt, és le is van fedve sajnos. Innen mindössze alig 300 m volt a következő EP egy pici emelkedőn. A Holdvilágvölgyi-forrásnál már pontőr is várt minket, és mi meglepődtünk milyen szépen ki van építve itt a jelzetlen úton ez a forrás. (na meg a pontőr melletti serpenyőt is megcsodáltuk). Visszamegyünk a már egy ideje elhagyott P+ jelzésbe, és hosszan egyenesen haladunk tovább, egészen addig, amíg balra egy szalagozott kis rész le nem visz a kövi ponthoz, a Nádas-kúthoz. (bár mintha Elizabet kutat olvastam volna magán a kúton?). Vissza a P+-re, itt már 20 km-nél járunk. Ismét jó hosszan haladunk. A másnapi VTM szalagjai keverednek a miénkkel. Nekünk vicces, másoknak már nem biztos hogy az. A következő pont a Szép Ilonka-forrás, ahol már párszor megfordultam túrán, de nem rémlett most be. Győri Péter, és Bori a pontőr. Mellettük sokan nyársalnak, kihasználják a kirándulók ezt a szép tavaszi napot. Következő pont a Szép Ilonka-kút volt, ami előtt meglepődtünk, mert egy négyes csoport velünk szembe jött, de kiderült hogy bizony eltévedtek, és ha nem szólunk nekik ismét az előző pontra mentek volna vissza. Megválaszoltuk a kútnál a kérdést, majd figyeltünk, nehogy mi is elkavarjunk a K+-en, de kiérvén a műútra hamar rájöttem hogy a rossz ágán indultak el előbb. Tény és való hogy nem túl jó a tábla elhelyezése, de rajtunk nem fogott ki ;) Kis műutazás, és a K+-en 1 km múlva már a Mátyás-kútnál vagyunk. Kis pihenőplacc van itt, mi is gyorsan ráhuppanunk a hintákra, és jó 5 percig le sem szállunk róluk :) Már korog a gyomrunk, de tudjuk hogy egy jó 2,5 km és jön a várva-várt Forrástúrás frissítőpont. Végig a K- jelzésen megyünk, ez a rész nekem ismerős. A fafaragások, a K3 letérő, és a Várgesztesi horgásztó is ismerősként köszön vissza, ami a következő pont és frissítő is egyben. Előtte találkozunk Csipivel és egy másik szalagozó sráccal, akik a VTM szalagozásával végeztek éppen. Nem irigylem tényleg azt aki nem tudta hogy ez a szalag egy másik rendezvényé.. Na de térjünk vissza a frissítésre. Maga a Kánaán! Én egyből rákattantam a kolbászkrémes kenyérre, és csak ettem, ettem és ettem ameddig csak volt bennem szusz :) Mellé egy rakás fokhagymát is bepusztítottam uborkával együtt. A málnaszörp is fogyott szépen. Egon és Éva pedig fáradhatatlanul kente nekünk (meg az időközben utolért Bubu, Gethe Laci, Szalay Zsolti csapatnak is egyben) a kenyereket. Anita is csak a kolbászkrémest tolta ezerrel, a vajasra meg a zsírosra már rá se bagóztunk :) Nagyon nem volt könnyű innen továbbállni. A fokhagyma már a fülemen jött ki lassan :) 


(27,6 km-nél jártunk). Várgesztest pont elkerüljük, és a másik irányba, szalagozáson bukunk át egy kis dombon. A túloldalán jobbra fordulva viszont gyönyörűen kivehetőek a közeli Oroszlány épületei, és jellegzetes víztornya. Hangulatos kis erdőcskébe érünk ismét, és egy árok aljába leljük meg a következő kódot, ami a Pénzes-forrásnál található. Kicsit kiömlött ez a forrás, de végül megoldottuk a túlpartra az átkelést, és az emelkedő után elhagyjuk Bubuékat is, meg utánuk egyben az összes embert aki még a frissítőpont környékén ott volt. Majkpusztán vagyunk, ahol egy nagyon régi remeteség mellett haladunk el. Csodásan van körülötte a tó kiépítve meg maga a kis kiránduló sétány. Talán csak egyszer voltam itt, majd' 10 éve egy Oroszlány 40 túrán. Gyönyörű szép ez a hely! Megválaszoljuk hogy a Tó-büfének van-e terasza, majd a P- jelzésen megyünk tovább jobbra, ahol én még nem is jártam, és teljesen új volt minden. Beérünk Vértessomlóra, ahol egy magasabb domb tetején meglátunk egy kilátót messzebb. Én még tuti nem voltam ott soha, de Anita váltig állítja hogy már járt ott, csak nem tudja melyik túrán. Kíváncsi vagyok mi vihetett ide? Talán Orbán Imrés túra? Egy kis templomocska mellett az erdőben lelünk rá a következő pontra, a Máriácska melletti csurgóra, ahol Egon testvérétől kapjuk meg a pecsétet. A lila "m" jelzésen érünk vissza Vértessomlóra. Mire megcsodálnám ezt a falut még jobban ismét a P- jelzésen haladunk immár újra erdőben. Jó 1 km után fehér pötty jelzésen, (ami nem a túráé) érünk el az Orosz-kútig, ami egy kicsit beljebb volt, de itt már átmentem lusta üzemmódba, és csak a kódot írtam fel. Szalagozás vitt tovább egy kis emelkedőn, majd megint egy csodás részre értünk, ami után pikk-pakk már a Szarvas-kútnál voltunk, ami viszont szuperül ki volt építve. Itt hirtelen megint beugrott hogy már jártam erre, ugyanis innen a K- jelzést kellett követni a Vitányvár fele, de előtte viszont jobbra a Z- jelzésre tértünk, amin egy jó km-t menve szalagozáson és jól jelzett fehér pöttyökön haladunk tovább, meredeken felfele. Közben azon gondolkozok, hogy mi lehet az a "Gráciák Bérce", ahol a következő kód lesz. Sziklák voltak felettünk, és a bérc szó miatt elég valószínű hogy innen szép kilátásunk lesz. Ilyen csodásra viszont nem is gondoltunk. Gyakorlatilag a lemenő nap legutolsó fázisát csíptük el, még épphogy beragyogva a horizontot, és a csodás Vértest. Ezért érdemes túrázni!  Már kezd sötét lenni az erdőben, így kicsit szaporázzuk a lépteinket a K+-en. Mire pont leérünk az utolsó ponthoz a I. Béla forráshoz, már teljesen sötét lett az erdőben. Anita ráadásul nem is hozott lámpát :) Én pedig már csak azért sem veszem elő, mert olvasva az itinert, a Mária-szakadék K-jelzése helyett engedélyezve van a párhuzamos aszfalt is, így azt választjuk. Két hete úgyis voltunk a K-n az Iszkiri 100-on. Na meg az a kutyaveszélyes tanya sem hiányzott a végén, áldom is az itinerkészítőt hogy felajánlotta az aszfaltot :) (máskülönben természetesen a K- megyünk ha van kutya ha nincs, mert természetesen mi útvonalkövetők vagyunk). Keresztezve egy forgalmas utat a szántóföldön még picit botorkálunk lámpa nélkül, majd végül 19:10-re beérünk a célba, a Mezei Cukrászdába, ahol a szokásos szuper jelvény mellé még bevágunk egy jó kis sütit. Minden jó ha a vége jó!


A szervezéshez csak gratulálni tudok maximálisan! Látszik hogy nagyon sok munkaóra lett belefektetve. Megtalálni egyáltalán ezeket a kutakat, forrásokat ezeken a jelzetlen utakon... Kiszalagozni, itinert írni, térképészkedni.. Ezt hívják kérem szervezésnek!!


 
 
Magyar Hősök Túrasorozat - Bulcsú vezér/Hunyadi/II. Rákóczi Ferenc/Zrínyi/Széchenyi István/Prohászka Ottokár/Sebő Ödön/Attila kTúra éve: 20172017.02.05 22:10:38

Könyves Kálmán emléktúra 75


Már korábban kinéztem magamnak ezt a túrát, mivel tavaly a Gödöllői-dombságban egyáltalán nem voltam. Úgy gondoltam nem csak mindig a szinteket kell falni, néha a síkot is el kell viselni. Ráadásul a táv sem rövid.

A túra előtt pár nappal az egyik főszervező, Tamás, megkeresett hogy tudnék-e segíteni a szervezésben? A feladat az volt, hogy seperni (mezőny végén menni, szalagokat, táblákat begyűjteni) kellett a 75 km-es távot. Örömmel mondtam igent, mert visszaemlékeztem hogy az Attila Király 115-ön is milyen jól esett kicsit segíteni.

Szombat reggel 10:00-kor indultam neki, túratársammal, Herbély Szabinával. Utólag belegondolva jó is hogy ketten sepertünk, mert egyedül ez nagyon megterhelő lett volna ezen a terepen. Össz-vissz velünk együtt 9 hosszútávos indult, ami sajnos kevés, de a terepviszonyok ismeretében inkább a 9 harcos jobb szó erre. Sejtettük hogy velük már nem találkozunk, mert 6-tól 7-ig rajtolhattak, csak mi még a rövidebb távok rajtidejéhez is igazodtunk.

Pécelről kiérve hamar megleljük a P+ jelzést, és ezen haladunk a település végéig. Utolérünk egy 8 km-es távon induló családot, ők ráérnek.. A Z- jelzésre érve a helyi viszonylatban legmagasabban fekvő Pap-hegyet (250 m) "másszuk" meg, ami a túra egyik legnehezebb ( :) ) emelkedője volt. A Kishársas lovardánál (5,5 km) találjuk az első ellenőrzőpontunkat, ahol müzliszeletet kapunk. Eligazítjuk az utolért pár 15 km-es résztávost, majd haladunk tovább jó hosszan a S- jelzésen. Szabina egy vízátfolyásnál nagyot esik, szerencsére nincs nagy baj, de tiszta sár lett. Latyakos, csatakos, sáros rész következik. Kezdjük sejteni hogy nem lesz ez a túra olyan könnyű mint aminek gondoltuk. A S- jelzés szuperül fel van festve. Ritka az ilyen jó jelzés ebben a régióban. Jó 5 km után egyszer csak egy katonaruhás úr jön velünk szembe. A 15 km-es távon volt, de nagyon csúnyán eltévedt, és már akkor meg volt neki a 15 km mire szembe jött velünk :) Szidta a térképet meg a leírást, pedig kerek-perec benne volt hogy a Z-n kell menni nem a S-n. Nem irigyeltük mire a célba ér..

Nekünk viszont egy Kis-Balaton következett. Akkora pocsolyák voltak, hogy lehetetlen volt megkerülni, így a cipőm is totál átázott már az elején. Bukdácsoltunk jobbra-balra, de valahogy akkor is átverekedtük magunkat. Ráadásul a jég is képviseltette magát ezen a napon, nem kicsit megnehezítve a haladásunkat. Kellemes beszélgetéssel teltek a monoton kilométerek, majd csakhamar egy kódunk következik, amit feljegyzünk, és le is szedjük a molinót, a szalagokkal együtt.

Innen az itiner szerint Z+ jelzésen haladunk. Kilométereken át egy darab sincs belőle, de még szalag sem. A jó irány garantált viszont. Később beérünk Sülysáp szélére, és onnantól mintha észrevennék az oszlopokon néhány Z+ foszlányt (nagyító nélkül :) Ledöbbenünk hogy ez lenne a követendő jelzés.. Ez a "csoda" egészen levisz a Wass Albert művelődési központig (22,5 km), ahol finom rántott húsos szendvicset, és meleg teát kapunk ellátmányként. Utolérünk pár 40 km-es sporit. Szerencsére ők másik irányban mennek tovább, így innentől csak a 75 km-es táv szalagjait kell szednünk, ők pedig órákkal előttünk vannak. Tudunk saját tempóban menni, persze ahogy a terep engedi. Innentől 16 km-en a K- kerékpárút jelzést követjük, ami hol létezik, hol nem, de szerencsére a szalagok jó helyen vannak (ahol épp vannak.. ) :) A Z+-et nem kellett volna beleírni az itinerbe Sülysáp után, mert semmi értelme. Érdekes utakon visz ez a kerékpárút. A tápiószecsői tanösvényt megpróbálom bemagolni, mert valószínű sosem járok erre többet :) Elhagyunk egy szép tavat, madarak vonulnak a távolban. Sajnos a terep borzasztó :( Két opció volt, vagy óriási sáron kellett átverekednünk magunkat, vagy a méteres pocsolyákat kellett kerülgetni.

Tápiószecsőre érve megcsodáljuk a vasútállomást, ahol épp bent áll a Szolnokra induló személy, hamarosan pedig a Keletibe induló is megérkezik. Kicsit sóvárgunk utána, de hamar kizökkent minket két kutyus, akik gyakorlatilag sziámi ikerként funkcionáltak, és a hátsó részük teljesen össze volt ragadva, úgy közlekedtek :D Nem győztünk nevetni, elindult az egyik eb, és háttal jött utána a másik összeragadva :) Újabb kódunk jön, felírjuk, és haladunk a monoton sártengeren át. Megy le a napocska, hűl a levegő, de mi kihúzzuk fejlámpa nélkül épphogy a következő ellenőrzőpontig, Tápióságig (39 km). Itt Anita, és az egyik főszervező, Tamás pontőrködik. Finom meleg bableves érkezik, citromos teával. A legjobbkor, mert már nagyon éhes voltam. A második adag (mert az is volt ám) már nehezebben csúszik. Billiárdasztal is van, és játszunk egy nagy partyt csak így túra közben :) Szoros meccsen, de mi győztünk Anitával ;) Szabina kezd fáradni, tetézte azzal hogy a második adag leves nem kicsit elálmosította. 1 óra pihenés után el kéne indulni, de kint már sötét van, hideg, és hatalmas köd is lett... Nem túl nagy elánnal vetjük bele magunkat a következő etapba, főleg hogy 21,5 km-en át nincs semmi ellenőrzőpontunk. Tápióság végén jobbra fordulunk a Z- jelzésen, és borzasztó hosszú egyenes úton haladunk tovább. Hosszú kilométereken át szép tempót jövünk, mert szerencsére bejegesedett időközben a sár, de volt olyan pocsolya, ahol még a fejlámpával sem láttuk hogy milyen széles. Egy darabig minden szép és jó, az itiner azt írja hogy 18 km-en át Z-. Egyszer csak látjuk hogy a vadiúj jelzés elmegy balra, viszont a fényvisszaverő (!) szalagjaink jobbra mutatnak. Szerencsére Szabina kütyüje jó irányba visz minket tovább, de erről a terelésről szó sem volt az itinerben. Mondjuk így is elég sok szalag hiányzott a túrán, féltem, nehogy átkösse valaki rossz irányba. Szabina megnyugtatott hogy jó irányban vagyunk. Később vissza jött a Z-, de alig ocsúdtam fel, kiérünk egy műúthoz, és egy csárdához. Z- jelzés jobbra, Szabina trackje balra.. Szalag semerre. Na most mi van ilyenkor? Végül a tracken indulunk el, az előbb-utóbb a célba visz alapon. Jó 1 km-en át meg lett az első szalag az aszfalton. (azért ezek hibák az itinerben..) Ez a szalag volt a legviccesebb, mert olyan magasra volt kötve, hogy még én sem értem el. Ugráltam mint a félbolond, Szabina meg jókat kacagott :) Végül vagy huszadik alkalomra megkaparintottam a galád szalagot, és jól leszedtem! Megváltás egy darabig aszfalton haladni a totál beázott cipőnkkel. Gomba-Felsőfarkasd előtt megáll egy kocsi mellettünk. Kérdezték merre megyünk, elvinnének. Köszöntük szépen, mi kirándulunk. Amúgy sem voltak túl bizalomgerjesztőek. Nagydarab ugatós kutyák csaholnak a faluban, szerencsére a kerítés túloldaláról. Jó későn van már. A falu végén egy meglepően szuper tábla mutatja, hogy a Z- jelzésen Mende még 8 km. Hát, arról a Z- jelzésről inkább ne beszéljünk, mert az minden volt csak nem szabványos, ha épp előbukkant. Jött egy végeláthatatlan erdőség, ahol a túra alatt a legnagyobb tükörjég volt. Szegény Szabina két nagy esést követett el, de én is akrobatikáztam néhol a talpon maradásért. Az átlagunk eléggé leredukálódott, de a biztonság mindenek felett. Szabina telefonált a szervezőknek, ha esetleg van rá mód, a csúszásgátlóját próbálják meg kihozni Mendére. Egyre jobban vártuk a falut, de az soha nem akart eljönni. Mire azt hittem hogy végleg ledózerolták, beesünk Mendére. (60,5 km) Bizony itt állt a szervezőúr, és elhozta a kért cuccot. Igazán kedves volt tőle!

A vasútállomásnál a Kis Lizi sörözőbe volt (lett volna) az ellenőrzőpont. Sajnos a pontőrök már elmentek, de a szervezőúr aki kijött elénk, vett nekem sört, Szabinának meg baracklét. Köszönöm utólag is! A zenék kifejezetten jók voltak, de most próbáltam a túrára koncentrálni, és kizárni a külvilágot :) Nem töltünk sok időt Mendén. Sajnos mire újra nekiveselkedünk, elered az eső, és ez már a túra végéig el sem állt :( Még egy kis nehezítés.. Hosszú km-eken át haladunk a Z- jelzésen, már ahol épp van. Elérünk egy lovastanyát, szó szerint akkora belvíz van, hogy esély nincs kerülőre. Toronyiránt át, beázik újra meg újra a cipő, és a zokni. Szerencsére féltávnál cseréltem egyet, de hiába, ez is tiszta víz lett már hamar. Tocsogunk a néhol emberméretű pocsolyákban. Tartjuk egymásban a lelket, nem könnyű ez a túra... Egy hármas elágazásnál csak a nyomok, és a kütyü alapján találjuk meg az utat. Jelzés, meg szalag sehol. Sok-sok km után már egész közel vagyunk a célhoz, de még vár ránk egy olyan utolsó 5 km, amire talán egyikünk sem gondolt. Elérünk egy P- jelzést, ami még jól is volt festve. A gond nem itt volt, hanem hogy valami irdatlan nagy sártengeren keresztül vitt, vagy 1,5 km-en át. Ez föltette a mai nap az i-re a pontot. Szenvedés felsőfokon. Tényleg maga volt a csoda, hogy minden lépésnél ki tudtunk kecmeregni ebből az orbitális nagy ganéjból. Végül az utolsó pont kódos lett volna, de Tamás kijött elénk kocsival. Gondolta ezt a 3 km-t már nem kell megtennünk az aszfalton, szenvedtünk eleget, és bevinne minket kocsival a célba. Szó sem lehet róla :) Nem engedelmeskedtünk, és kocogó léptekkel elindultunk Pécel fele. Vagy 10 utcán keresztül haladtunk, végül 01:45 perckor, 15 óra 45 perc alatt az immár jól megerősödő esőben beértünk a célba. Küzdős menet volt, leszedtünk vagy 100 szalagot közben. Rendesen elfáradtam én is a végén, ezért is köszönöm Tamásnak, hogy végül elhozott a Camponáig, ahonnan az éjszakai busz hamar hazarepített. Köszönöm a lehetőséget még egyszer, örömmel segítek ennek az egyesületnek, mert nagyon kitartóak, és jó túráik vannak. Persze azért még kicsit fejlődni kell, de akaratból nincs hiány!! Szabinának meg gratulálok hogy ezen a terepen is méltón helytállt!


 
 
túra éve: 2016
Őrvidék - VárvidékTúra éve: 20162016.09.26 20:26:23

Az előző heti Turul 130 után most az Őrvidék 100 túra következett a hétvégén. A tavalyi volt az első szervezés. Akkor nagyon amatőrre sikeredett, de erre a vidékre örömmel gondoltam vissza már másnap is. Idén fogadkozás volt, hogy sokkal jobb lesz. Hát lássuk.

Hajnal 2:30-as kelés után kicsit fáradtkásan érkeztünk Szombathelyre a célba, ahol a kocsit letéve, kb. 2 perccel buszindulás előtt sikerült felszállni a járatra, ami Lukácsháza nevű településen tett le minket, ahonnan a túra indult. Végül 8:05-kor a legvégén indultunk neki a megmérettetésnek a S- jelzésen. Ismerős részek nagyon régről (6x-os Írottkő 70-es vagyok), a S-ból S-kör lett. Hangulatos kis megművelt földeken, szőlősorokon át érkezünk meg Velembe, ahol egy jó korsó söröcskét le is gurítunk. Értelmezvén az itiner néhol igen szarkasztikus írását, megpróbálok a sorok között olvasni, és eltévedés nélkül ragasztjuk be az Enikő-forrás feltételes ellenőrzőpontja matricáját. A S+ igen amatőr festés, majd a szalagozás nem hagy cserben minket, és hamarosan az igen gyengén festett Z-n érünk fel az Óház-tető kilátójához, ahol az ellenőrzőponton kívül csodás kilátás fogad Kőszeg irányába (is) (15,4 km). K3-ön haladunk tovább. Az Ördögtányér-szikla igen vonzó egy csábító ebédhez, de mi inkább haladnánk tovább. A Pintér-tető oldalában rengeteg a lódarázs, szerencsére mi nem a darazsak irányába haladunk, hanem a következő pontunk a S-füst jelzésen :) (Alpannonia mozgalom) a Szulejmán-kilátó. Már tavaly is érdekesen hatott a név, de valamiért az akkori útvonal épphogy elkerülte. :( Szulejmán, és Szultána is megcsodálta anno a kilátást biztos, mi is így teszünk. Segít ebben a részletes kifüggesztett térkép, hogy mi minden található a festői panorámájú Kőszeg városában. Hamarosan már a vajas-zsíros kenyeret majszoljuk a Jurisics várban, ahol ismét a tavalyihoz hasonló várnapok köszöntik az ide látogatót. Elidőzünk egy darabig a vár "oltárán", és megcsodáljuk a helyi muzsikusokat. Egy darabon át ismét a tavalyi úton haladunk tovább, csak immár visszafele. Sok tavalyi emlék visszaköszön, nem győzünk kutatni a múltban. Rattersdorfban járunk, immár Ausztriában. Gyönyörködünk a nyugati kultúrában. Pompás házak, pazar panoráma. Liebing fele elég unalmas az út, de a tavalyi kerékpárútnál, Léka irányába még azért mindig ingergazdagabb. A pár darab szalagnak nevezett valami azért kisegít, mert az itinert itt szinte lehetetlen megfejteni. Hochstraß-nál matricás ellenőrzőpont lett volna, de sehol nem leltük, mint ahogy később kiderült senki más sem. Lockenhaus váránál a parkolóban leltük a következő emberes EP-t. Itt nápolyi, víz, és finom alma várt ránk. Félreértelmezem a félreértelmezhető itinert, és potyára körbejárjuk a várat, de az egyik végénél le van zárva így hátra arc, és irány vissza immár a helyes útra. Lockenhaus városa is csodás, telis teli monumentális építményekkel, és kackiás kis házikókkal. Egy ideje már aszfalton haladunk, jó darabig ismét így teszünk, kínozva lábunkat tovább. Weissenbach után egy jó kis emelkedő a szántóföldön a S- alpannonia jelzésen, majd meg-megállunk hátranézni, gyönyörködni, hiszen itt még sosem jártunk. A P- alp. jelzést nehezen leljük meg, de végül kárpótol minket a következő EP, ahol szalámis-tojásos szendvicset kapunk. (48.5 km) Kettőt is lehet venni, én együltő helyből mindkettőt azonnal letartóztattam. Következett az Írott-kő (884 m), ahol már majd ismét hazai utakon evezünk tovább. Tempót váltunk, szorít az idő, egy vadász is lő mellettünk. Szerencsére még időben felérkezünk a kilátóhoz, és fejlámpáink is előkerülnek. Természetesen felmegyünk a kilátóba, és cserébe megajándékoz minket a természet egy csodás éjjeli látképpel Velem fele lefele nem kegyelmez eme terep. Meredek, köves lefelén haladunk az országos K- jelzésen. Megcsodáljuk a Kalapos-követ, majd a szalagozás egy rövidítésen vágná át a K-t. Gyanút fogok, és nem engedelmeskedek a szalagnak. Igazam lett! Bozsoknál egy matricás pont, majd meglelvén a K+-et, azon át haladunk vissza, és hamarosan ismét Velemben találjuk magunkat. Ez a mesés kis falu teli van faragott kis szobrocskákkal, és minden évben megrendezik ősszel a gesztenyefesztivált. 67 km-nél járunk. Betankolván finom levessel és sörrel, tovább állunk a Szent-Vid kápolnán át föl a Hörmann-forráshoz, ahol gyakorlatilag az összes kalóriát el is égettük amit a leves adott köszönhetően a jó kis emelkedőnek. A Kendig csúcs következett, ahol tavaly majd lefújt minket a szél. Itt amúgy mindig fúj, most is erre készültünk, de csodák csodájára semmi légmozgás nem volt. Mi pedig csak csodáltuk a millió egy csillagot, és a kőszegi-szombathelyi kilátást. A Vörös-keresztnél kicsit tanácstalan voltam, de még mielőtt nagyon belemerültem volna az itinerbe, jópár lódarázs jelezte volna hogy itt most nekünk befellegzett. Szerencsére elmenekültünk, de nagyon nem volt vicces a szitu. Végül meglelve a helyes K- jelzést, ismét az Óház-tető következett, ahol most porleves volt, telis-teli tésztával. Nekem ez nagyon kellett már, még repetáztam is. De finom volt!! Újult testi (szellemileg már kevésbé) erővel merültünk bele a folytatásba, de az itiner rengeteg badarságot összehordott a következő szakaszra, így mindössze a szalagok, a fényvisszaverők, és a térképem jelentették a támpontot. A kezdeti ijedtségen kívül eltévedés szerencsére nem történt. Innen gyakorlatilag egy deka szint sem volt, átment alföldi feelingbe a túra, de ez szellemileg engem csak tompított. Kőszegdoroszlón már hajnal volt, és borzasztóan fáztam még dupla rétegben is. Kb 4 fok ha lehetett. A Csömöte-hegyi kilátónál (85,6 km) volt az utolsó EP. Itt elidőzünk még a finomságokkal, de a hátizsák a hátamon maradt, mert majd megfagytam. Borzasztó hosszú 15 km várt még ránk, látnivaló az már semmi nem volt. A felbukkanó S- jelecskék tartották bennem a lelket, na meg hogy minden lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Ha az itineren múlna akkor még jövőre is a célt keresném. Nem létező utcákon vitt volna, de szerencsére a tavalyi emlékek nem hagytak cserben minket, így betaláltunk a célba, és átvehettük a 2. teljesítésért járó csodás jelvényt, és mellé egy nagy adag gulyáslevessel is gazdagodtunk.

A szervezés klasszisokkal jobb lett mint a tavalyi (ellátás, útvonal, részadatok). Az útvonal leíráson azért van még mit csiszolni, de azért a 2005-ös térképemmel is sikerült ismét végigmennünk, viszonylag kisebb eltévedésekkel. Köszönöm a szervezést! Csodás ez a nyugati régió még mindig!

 
 
Malofatranská Stovka (Kis-Fátrai Százas)Túra éve: 20162016.07.09 09:54:41

Ilyen még nem fordult elő a 10 éves pályafutásom alatt. Malofatranska Stovka megszakítva az óriási vihar miatt. Nem én szakítottam meg! Sőt, én tovább akartam indulni 74 km után, de a szervezők nem engedtek, mert elképesztő nagy vihar tombolt a gerincen éjszaka. Na de hogy mi is volt pontosan?

Napközben borzasztó meleg, forróság. Egyedül mentem egész végig a túrán. Az emelkedők most valahogy nagyon nem mentek, de talán még a Transylvaniánál is durvább volt a pálya. 100 km, és 7175 m szintkülönbség várt rám. Egy kis rész adat össz km/szint: (8,3 km - 1090 m, 22 km - 2380 m, 33 km - 3520 m, 52 km - 4100 m, 63 km - 5310 m, 74,3 km - 5370 m)

A tikkasztó meleg, és a borzasztó nehéz szintkülönbségek miatt nagyon küzdős volt, de bíztam magamban. 52 km-hez kerek 11 óra alatt érkeztem. Mindössze 10 perc pihenés után "loholtam" is tovább, de utána jött egy 2 km-es búzamezős rész, ahol alaphangon is 50 fok volt, és ráadásul emelkedett is. Már a fülemen is a levegőt vettem, de hamarosan jött egy patak, ahova szó szerint belefeküdtem, mert annyira kinyírt a dög meleg. Ez után még 12 km-re egyből jött rá 1200 m szint. Egy jó 4-es átlagot épphogy kipréseltem magamból itt. 70 km-nél besötétedett, és elkezdtem látni hogy a távolból folyamatosan villámlik. Nagyon nem örültem neki, de szerencsére a síkon meg a lefelén még a lábam nem hagyott el, és tudtam kicsit kocogni is a 74 km-es ponthoz.. Nekiálltam sietve lakmározni, de egyszer csak jött a feketeleves, és a szervező közölte hogy ideiglenesen nem lehet tovább menni, mert hatalmas vihar várható hamarosan. Ha negyed órával korábban érkezek még mehettem volna, mert nem volt villámlás. Nem tudtam hogy most örüljek-e, vagy sem. Tudtam hogy vissza kell mászni a gerincre, és ott bizony ez nem játék. De bennem volt a maradék 26 km még, éreztem!! Közben egyre közelebbről cikáztak a villámok, és szép lassan futottak be a túrázók, akik szintén szembesültek a hírekkel. 1 óra múlva már borzasztóan fáztam, de nem volt semmi lehetőség, minimálban toltam. Amíg mozogtam nem is volt baj. Megérkezik Kristyna Hájková, rég nem látott ismerős, illetve Dalimil Hota is. Elütjük kicsit az időt, mindenki mesél a kalandjáról. Már 2 óra is eltelt, de még mindig semmi. A gerincen óriási vihar tombol. Belegondolok hogy mi lehet azokkal az emberekkel, akiket tovább engedtek? Jesszus.. Istvánt is féltem, mert a rajttól előttem volt, és nem tudtam semmit róla. Tehetetlen voltam.. (végül 50-nél kiszállt, így legalább a felé vetett aggódásom alaptalan volt). Nagyon vártam hogy elvonuljon a másodpercenkénti villámlás, de mellette akkora eső szakadt le, hogy kb egy havi adagnak megfelelt. A pontőrök telefonáltak egymásnak. A 10 km-rel ezelőtti pont, fönt van 1400-on, és egy kis bódé van csak, ahol kb. 5 ember ha elfér. Sajnos mostanáig nem tudom mi van azokkal az emberekkel akik erre jártak éppen, pedig sokan voltak, ugyanis én a 26. helyen voltam lent a 74 km-es ponton. Remélem nem történt tragédia, de az végig nyílt gerinc volt.. Jó két és fél óra várakozás után egy ismerősöm fordítja a híreket. A túrát megszakították.. Nagyon szomorú voltam, mert tudtam hogy meg tudtam volna csinálni a maradék 26-ot is, és egy négyes átlaggal is 22:30 körül lett volna. De láttam hogy életveszélyes lett volna tovább haladni. Végül autós mentés kezdődött az éjszaka közepén, de ez sem volt zökkenőmentes, ugyanis egy villám belecsapott egy fába, és lezárták a cél felé vezető főutat.. Még fél óra várakozás, a kocsiban öten összezsúfolva. Végül összesen másfél órás kocsikázás után beérkeztünk. Abszolút nem éreztem feladásnak. Ilyenben még nem volt részem, de ne is legyen. Az eső meg a villámok cikáztak agyba-főbe a Klak gerincén, ahol haladnom kellett volna. Viszont a gyorsabbak érkeznek befele, mindenkinek külön gratulálok. Szegények, mesélték, hogy teljesen halál közeli élményben volt részük, de muszáj volt menni, mert nem volt több emberes pont már 74 km után. Szerencsére az előttem levők közül sikeresen beért mindenki, de a mögöttem levőkről semmit sem tudok. Nekem nagy szerencsém volt hogy jókor értem, jó helyre, fentről velem voltak, de ha ugye negyed órával korábban vagyok a ponton, akkor ott maradok egyedül a villámok között, és nekem alapból halálom a villámlás. De szerencsére itt nem volt ha... Mindenki megértette hogy ott most, az aktuális helyen vége, a biztonságunk a legfontosabb! Jövőre ötödjére is megyek erre a csodás, kilátásokkal teli, ámde kegyelmet nem ismerő fantasztikus túrára.

 
 
Herman OttóTúra éve: 20162016.05.09 22:21:07

Herman Ottó 110


Hajnali kelés (2:40). Kákonyi Lajosnak köszönöm a fuvart!  Lajos Dórival 6:25-kor bevetjük magunkat a csodás Bükk-be. A Szeleta barlanghoz most nem kell lemenni mint tavaly, cserébe csodás kilátás a Palotaszállóra. Szintén újdonság volt a Magos-kő. Tavaly csak alternatívaként volt meghirdetve, most viszont zsírkréta volt. Ilyen gyönyörű kilátást nem sűrűn láttam. Gyönyörködünk a többi túrázóval egyetemben. Örvény-kő következik. Virág illat borítja be az erdőt, nem győzzük magunkba szívni az energiát. A Látó-kövekhez sajnos idén nem lehetett kimenni, viszont bevésődött a fejembe azért a tavalyi panoráma Dédestapolcsány, és Mályinka irányába. Szentléleken kapunk kis chipset, és finom szörpöt. Az átlagunk kerek 7-es. Dóri elképesztően erős, főleg felfele. Bánkúton egy szuper jó frissítőpont, pusztítjuk is a kenyereket ezerrel. Utolérjük Zolit, aki le-lemarad sokszor, de próbálja tartani az iramot :) És jön a Tar-kő. Már sok km óta vártam. A legszebb! A kedvenc! Mostanában sosem jött össze a kilátás, pedig voltam Tortúrán, Bükki Kihíváson, Bükki Kilátásokon. Akkor nem engedte kibontakozni magát a természet. Most viszont felengedtek a fellegek, és ámulatba ejtő panoráma fogadta azt a túrázót, aki ezen a napon itt járt. Istállós-kő fele Dóri már túllépte a megengedett sebességhatárt :) Ezzel a tempóval már én sem tudtam mit kezdeni, és maradtam a saját határaimon belül. Az Istállós-kői pecsét nagyon cseles volt, még jó hogy én már ismertem ezt a rafinált bélyegzőt. Dóri viszont elsietett mellette, és kicsit lejjebbről kellett visszamásznia. Legalább kaptam egy kis előnyt. Az Istállós-kőről szerencsére lefele kellett menni. Milyen meglepő, nem volt szembeforgalom.. Bezzeg az Ősember barlangnál, meg a Szalajka-völgyben... Az sosem baj ha valaki a természetben van. De ha ordibál, toronyiránt megy neki mindennek, bömbölteti a zenét, az már rohadtul tud idegesíteni, így alig vártam hogy a pontra érjek. Zoli is pár perc után megérkezik, és Dóri is perceken belül itt. Ennek örömére Zolival be is vágunk két Borsodit, meg két lekváros kenyeret. Kicsit meg is éreztem a nagy melegben, így az indulás sem ment túl egyszerűen, de Dóri tett róla hogy egyből felvegyem az iramot. Zolit Szarvaskőig nem nagyon látjuk, én meg kapkodom a levegőt fölfele. A Bél-kőnél észreveszem a Tátrát. Dóri azt mondja hogy csak felhők. Egy biciklis megerősít a hitemben :) Szarvaskőre szuper átlaggal érünk le. 44 perccel 6-os átlag fölött vagyunk. Nagyon megy ez! Itt viszont elkövettem egy jó nagy hibát. 6 virsliig meg sem álltam.. Aki ismer tudja hogy imádok enni, de most egy kicsit megálljt kellett volna parancsolni. Ráadásul nem is az a minőségi fajta volt.. Abban a pillanatban szuper jól esett, de később jó sokáig fájt a gyomrom. Felsőtárkányba érve kísérletezgettem. Vettem egy üveg colát, ettem a sajátból, kicsit jobb lett.. Cseles bal kanyar a Z-n át a létrán, kiszúrom! Meredek emelkedő fölfele a Török út gerincére. Borzasztó nagy fülledtség van, többször megállunk az emelkedőn. A tempó kicsit mérséklődik, de azért a Török úton belendülünk újra. Vizem alig van, és szomjas vagyok. A térképemnek köszönhetően egy forráshoz jutunk a Völgyfő-háznál, és feltankolunk. Az Ódor-várnál nosztalgiázom, a Bükki Kilátások 65-ön jártam itt ellenkező irányból. Itt is jobban esik sokkal a lefele mint a fölfele. A Hór-völgy után A K+ reméltem hogy ki lesz szalagozva, mert tavaly pocsék volt, de meglepettem láttam hogy csodásan felújították! A másik félsz' is pozitív kisugárzású lett. A S-n tavaly nagyon megszenvedtük a fölfelét a sok kidőlt fa miatt, idén viszont szuper jól kitisztították az utat, és vadiúj S- jelzések mosolyogtak ránk. A lámpát is itt vettük elő, a K+ S- elágazásban. Répáshután most is buli volt szintúgy mint tavaly, és legalább annyira fáztam is, bár most korábban voltam itt, de hiába. A pogácsa nagyon fincsi volt! Ez után egy hosszú völgyben haladtunk. Tavaly a kihűlés határán jártam, de most sem volt melegem. Már nem kocogtunk, csak gyaloglás. Jött a P- hosszú monoton emelkedője. Ne m tudom Dóri honnan kapott ekkora erőre, de olyan tempóval tolta fölfele, hogy nekem ez már nem ment, és jól le is maradtam. Kicsit bizonytalanok voltak Messner Zlot úrral hogy merre kell menni a P-kerékpárúton. Legalább utolértem, de sokáig nem tartott a lendületem, mert megint kulloghattam hátul, és Bükkszentkeresztig jól el is álmosodtam a hosszú aszfalton, ráadásul a talpam, és a sarkam is fájt már. Bükkszentkereszten nagyon kedves pontőrrel találkoztunk, de én már küzdöttem ezzel a hülye talp dilemmával inkább. Kimenve borzasztóan fáztunk, bár nekem ott semmi sem volt már ok. Azért próbáltam Dóri után tempózni, és legalább most nem maradtam le. A végén még egy kis kocogás imitálás, és 01:14 perckor, 18 óra 49-es menetidővel érünk a célba. Ez nem volt gyenge, és milliószor köszönöm a társaságot!

 
 
Mecseki MátrixTúra éve: 20162016.04.21 05:57:43

Mecseki Mátrix 135 km, sikeresen teljesítve 20 óra 40 perc alatt.

Rég írtam már beszámolót, most erőt veszek magamon:




Péntek este utaztunk le a rajtba, köszönhetően Barta Lacinak. Jó későn értünk le, és bizony volt vagy éjfél mire elaludtam. Reggel nem éreztem magam fittnek, de a motivációval legalább most nem volt gond. Vincze Zolival álltunk neki ennek a nagy kihívásnak. Eddig mindkét valaha szervezett 100 km-es túrán ott voltam a Mecsekben. Az egyik még 2009-ben volt: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=2051 (legalul), a másik pedig 2012-ben: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=4098

Bükkösdön még sosem jártam, gyakorlatilag ez már én szerintem a Villányi-hegységhez tartozik. Ebből a kis kedves falucskából indulunk. A túra meglepően egyszerűnek tűnt tájékozódás ügyileg, ugyanis 68 km P-, 3 km K4, és utána a célig K-. Persze ezeket a jeleket meg is kellett ám találni. Sorba előzgetjük a túrázókat, de nem szabad elsietni! Egy cseles jobbkanyarnál Lajos fut visszafele, valószínű itt sokan túlmentek egyenesen. Kényelmesen faljuk a km-eket, majd az első ponton a Petőcz aknánál csokival várnak a szervezők. Na innentől kezdődött számomra a nagybetűs gyönyör. Egy csodás mélyedésben kocogunk, a tavasz eljöttét pedig a medvehagyma édeskés illata zsongja be. Rengeteg gyönyörűen kiépített forrás van az útvonal mellett, én bizony nem vagyok rest, megkóstolom mindegyiket, és örömködök. A Remete-rétnél nem győzök betelni a gyönyörtől. Tavaly egyáltalán nem voltam a Mecsekben. Régebben azért már jópár túrán megfordultam erre. Utána egy kis sport tanösvényen haladunk. Nagyon tetszenek a feladatok, persze azért nem csináljuk meg a mutatványokat. Teli van ez a rész turistajelekkel, én pedig imádom Őket! Egyszer csak megpillantjuk a Misina hatalmas tornyát. Érdekes módon a túrán nem kell oda fölmenni. Dömörkapunál hatalmas fejlesztés folyik, ha jól emlékszem 1,2 milliárd(!) ft-ból. Nekem ez a rész volt a kedvencem! Ki tudtam volna ugrani a világból, olyan boldog voltam hogy itt lehetek, és ennyi szépség van a Mecsekben. Ráadásul ismerős volt a pontőr is Gruber Misi személyében. 7-es átlagunk van, Zolinak sincs semmi baja, minden okés eddig. Nincs még vége a gyönyörnek. Először a Misina torony alatt megyünk el, majd a Nagy-Mély völgyben haladunk. Rengeteg medvehagyma, megannyi forrás, és patakátkelések teszik izgalmassá ezen szakaszt. Kiérvén a völgyből nem akar eljönni az ellenőrzőpont, így inkább leszedek egy matricát a Ciframalomnál a DDP igazolásnál, hogy bebiztosítsam magamat. Mint kiderült pár méterrel odébb az étteremben kaptunk hivatalos pecsétet, bár erre az ég világon semmi nem utalt. Szerencsére bementünk két citromos sörre. Engem egyszer csak elkap egy nosztalgikus hangulat. Hát persze, ez az a hely ahol 2009-ben megpihentünk a Mecsek 100-on. http://kepfeltoltes.hu/…/311663_336894373059186_1336389511_…. Álmos, Ibolya, Kulcsár Józsi, meg én. Izgalmas túra volt az is! Kis pihi után tovább indultunk, még pont 7-es átlaggal. Egyből egy emelkedővel indítunk, itt Zoli lemarad, és bizony többet már nem is találkozunk. Innentől végig egyedül haladok gyakorlatilag a célig. Átrongyolok Sikondán, majd megelőzök két 130 km-es sporit, akik éppen a Lenin szobornál fotózkodnak :)Később engem is utólér egy futó, de ő 50-esen van. Közben borzasztó meleg lett, ráadásul nyílt részen is kell menni. A Márévár kempingnél vettem is egy fél literes gyömbért, meg kólát. Utána megint borzasztóan tetszett a kis völgyecske amiben haladtam. Kicsit viszont kezdtem dekoncentrált lenni, így a Gergely-Éva forrásnál kicsit lemostam magamról a sót, és a jó hideg víznek köszönhetően visszatértem az élők sorába. Elkap egy spori, ő a 70-esen fut, de az aszfalton gyaloglásra váltunk, így visszaelőzöm, és meg is lépek. A Cigány-hegy következik először. Meglepetésemre Barta Lacit vélem felfedezni, aki nincs jól. Hamarabb tovább indul, de utolérem, és egy magnéziummal próbálok segíteni. Közben szembe találkozok Bódi Istvánnal, és két túratársával a Hunyadi csapat színeiben. Biztos utol fognak érni, István nagyon erős az ilyen terepen. De akikkel volt, ők is nagyon ügyesen jöttek. Kellemes kocogható terep jött, egészen Mecseknádasdig, ahol viszont egyből elkapott a forróság a betonon, és kicsit kábán estem be Józsihoz, meg Hannához a pontra. Finom pörkölt várt, rá is vetettem magam egyből. Pár perc, és Istvánék is beesnek. Nem húzzák sokat az időt, indulnak is tovább hamar. Nekem jó 20 perc összesen kellett itt hogy rendezzem soraimat. Feltöltődve vágok neki a maradék 65 km-nek. Előttem a Hunyadisok, meg az eddigi első helyezett srác, akihez egy ismerőse csatlakozik a 65 éjszakaira. Őket utolérem, majd Thold Tibi pontja után végleg meglépek előlük. Innen már a célig K- jelzést kell követni. Szerencsére a jelek eddig is, meg innentől is nagyon szuperül voltak festve, vadiújan. Respekt! Óbányán kérek egy matricát igazolásul a krimóban, majd egy rég nem látott iskolás osztálytársammal futok össze, aki épp kirándul a párjával. Kicsi a világ, egy jót beszélgetünk pár mondat erejéig. Az Óbányai-völgy a szívembe zárta magát, megannyi tanösvény tábla, kis patakocska, és kiránduló, boldog családok. Cigány-hegy másodjára, 83 km-nél. Istvánékkal találkozok az oda-visszán, jó 3 perccel vannak csak előttem, de tolják neki rendesen. Bent a kilátóban most van szolgáltatás. Nápolyi, ropi, meg víz. Kicsit lehetett volna változatosabbá tenni a pontokon a menüt, mert mindenhol csak ez volt, és azóta is kerülöm a boltba a nápolyis részleget. Varga Zsolti van elég rendesen megzuhanva. Ő még először jár a kilátónál a mai nap. Én tekerek tovább. Zobákpusztáig. Néhány akrobatikus mozdulattal egybetűzdelt patakátkeléssel, 1 óra alatt abszolválom a 7,2 km-t. Istvánék pont indulnak tovább mire megérkezek. Ez a pont maga volt a kánaán. Nem elég hogy ismét elfog egy nosztalgikus érzés hogy milyen jó volt a Mecseki Láthatatlanok Nyomában 2 x 56, még lekváros kenyereket is majszolhatok. Ráadásul hideg bodzaszörp is van!! Azonnal kiöntöm a vizemet úgy ahogy van, és már csordultig is vannak a flaskáim bodzaszörppel. Felveszem a fejlámpát, mert közeleg az éjszaka, de jó fél óráig még nem kell bekapcsolni. Innen jó messze lesz a következő pont, majd' 12 km. Zobák után kb 3 km-re, 93 km-nél beizzítom a lámpámat, és egyre jobban figyelni kell a jelekre is. Azért bele-bele kocogok, és bizony meglátom a három lámpafényt előttem. A következő pontig becserkésztem őket végül. Árpádtetőnél együtt isszuk meg a házi szederlevet. Nyámm, még most is érzem finom ízét. Innen lelépek, és egyedül haladok ismét. Előttem a jókora pókhálókon kívül már senki. A Büdös-kúti háznál finom májkrémes kenyeret majszolok, és két "rövidebb" távon levő sporit is beérek, akik futó ismerősükről érdeklődnek. Még odébb vannak valószínűleg, közlöm. A szél feltámad, a szempárok folyamatosan engem figyelnek, és kicsit olyan thrillerben érzem magam. Meginog biztonságérzetem, de ki a francba bízzak már ha magamban nem? Visszaérek a Remete-réthez ahol már reggel jártam egyszer. Kicsit elbizonytalanít a piros villogó, és elmegyek rajta kb 3 fát. Hahóó! Nincs válasz. Akkor vissza, majd már a helyesnek vélt útvonalon tovább. Nézegetek hátra, Istvánék nem jönnek. A Zsongor-kőig 5,7 km-ben 287 m szint van. Szalagozást ír az itiner a végén, de semmi sincs ott az ég világon. Még jó hogy egy fára ki volt írva hogy Zsongor-kő balra. Egyre lejjebb kell menni a lépcsőkön, és kicsit elbizonytalanodok. Még lejjebb mászok picit, és szerencsére észreveszem a hálózsákba burkolt pontőrt. Kapok pecsétet, nápolyit, és egy fantasztikus kilátást! Lekocogok Abaligetre. A campinget szalag helyett a bömbölő zene jelzi. 00:20-kor megérkezek az első kanyarról. Örülnek nekem, jól esik. Viszont utána ki kell menni még egy 12 km-es kis köröcskére, aminek őszintén szólva sok értelme nem volt, mert látnivaló szinte már semmi nem volt. Hát mi ez ha nem pszichikai terror? ;-)

Jó 10 perc majszolgatás után elindulok újra. Az első pont Abaliget vá.-nál volt, ahol értékelhetetlen lenyomatot sikerült produkálni párna híján. De legalább a kontúrja kicsit látszott. Utána szalagozás volt írva. Eleinte még lehetett követni, bár már akkor bosszús voltam a sötét szalagok miatt sötétben. Elértem egy műút elágazást, buszmegállóval. Akármerre figyeltem, sehol sem láttam szalagot. Mentem mindenfele egy keveset, de semmi. Azaz lehet hogy volt, de sötétben nem lehetett kiszűrni. Megnéztem a térképemet, próbáltam belőni a helyes utat, de nem jöttem rá. Így csináltam egy fotót a buszmegállóról, és az aszfalton (ami vsz párhuzamos volt a szalagozással, így nem rövidítettem) beértem újra Abaligetre. Két drogos suttyó még bepróbálkozott, de látták hogy nem félek, így hamar lekoccoltak. Végül 02:35 perckor, 20 óra 40 perces menetidővel beértem a célba. Boldog voltam, hogy vigyáztak rám odafentről! Egy órával később jött Ábris (aki kicsit később indult is), majd rá másfél órával Istvánék. Már nem volt annyira acélos a mozgásuk mint amikor éjjel megelőztem őket, de ilyen hosszú távnál ez persze csak természetes. Közben jöttek később még az első körös túrázók. Bíztattam őket. Nem mindenki volt már boldog, látszódtak a kilométerek az arcokon. Végül kivilágosodott, és egy jó kis társasági életbe csapódott át a hangulat, amit 135 km után nem gondoltam volna. Köszönöm a szervezést, és a túrát Kövecs Ferenc -nek!

 
 
Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrákTúra éve: 20162016.02.15 21:05:28

Együtt a Magyar Családokért 20 + 15 + 4


Bár mér elég fáradt voltam, de átkukkantottam Hűvösvölgybe, mert azt csiripelte a ttt oldal, hogy itt lesz ma valami :) Halál pontosan 8 órakor megnéztem mi folyik itt, és máris 20 km várt rám. Majdnem 7-es átlaggal kellett haladnom, hogy be tudjak egy 15-ösre is nevezni. Így a hátizsákomat a rajtban hagytam, és egy üdítővel, és egy müzlivel vágtam neki az útnak. Egy darabig minden jól ment, de a kábelfektetés érzése elhatalmasodott rajtam, eszköz viszont nem volt... Így folyamatosan lestem az avart, de nem volt ok semmi.. Másodjára a Virágos-nyeregben már görcsölt a hasam, így elsétáltam a szemeteshez, amit még a Kitörés túra pontőrei hagytak ott, és próbáltam keresni egy megfelelő eszközt :) Sikerrel jártam, kreatívságból ma nem volt hiány. Jó 10 perc mínusz viszont az időből. Szerencsére a Z- Z+-en jól lehetett haladni, ráadásul a K- Fenyőgyöngyéig is adta magát. Árpád-kilátó következett, majd lefele az Apáthy-szikla után összefutottam Annával, és Lajossal, akik szintén a Kitörés után jöttek. A Széher úton még "felemelkedek" a S- jelzésig. 2000 ember nyomában haladhatok a végén a S-n Hűvösvölgyig. 2:53 alatt lett meg, így van 7 percem a 15-ös rajtzárásáig. Tökéletes. Indulás újra. Érdekes módon ezen több szint van mint a 20-ason :) Kicsit kamu az a 20-as szintadat úgy érzem.. Határ-nyeregig ugyanaz az út, majd azon a rövid, meredek, és nagyon saras S-n föl a K-körsétáig. Kétszer megálltam, és úgy éreztem magam mint aki épp az Everest legtetejét mássza. Minden jó ha a vége jó, irány a Hármashatár-hegy. De rég jártam már itt. OKT pecsét az igazolás. Tinta nincs nálam, kb egy nagy semmi látszik az itineren, de még kivehető a körvonal. Utána ugyanaz az út a célig. Végig sétálva, kényelmesen, mert ez jó. Vészjósló felhők érkeznek, de azért én még egy 4 km-est megyek, a rajtzárásba beleférek. Dóri jön velem kicsit, viszi haza a kutyát, és pont útbaesik az útvonal., A vadaskerti emlékműnél még harmadjára is ugyanaz a kód (milyen meglepő :) Viszont egyből mögöttem jött a szervező srác, akiről azt hittem hogy egy túrázó. Egyből szedte le a kódos papírt. Hú baze, még jó hogy nem söpörtek be engem is ;) Megdícsértem, így kell ezt túra után, nem ott hagyni kallódni a papírokat. Végül ismét 2000 emberrel szemben (Kitörés) a S-n vissza a Vadaskerti-hegyen át Hűvösvölgybe.

 
 
KitörésTúra éve: 20162016.02.15 21:03:52

Kitörés 60


Kb. fél óra maradt a pihenésre a Kiss Péter Emléktúra 57 km után, ami bizony édes kevés, de várt a Kitörés!

Mondjuk 6 kenőmájas kenyér addig sikeresen lecsúszott a célban. Szerencsére volt váltóruhám, így nem kellett fagyoskodnom a kocsiban. A szétázott cuccot Brigi hazavitte, ma pedig elhoztam, így nem kellett depóztatnom a büdös cuccot Szomorra. Örök hálám érte! Jó későn értünk a Várba, de szerencsére a ttt-n rajta van hogy a Kiss Peti túra után érkezők saját idő terhére indulhatnak később. Az Oszaczki mobil ide is sikeresen elrepített! A rajtban Szimandl Anita kérdezte hogy jöhet-e velem, aki a Bubu mobillal érkezett szintén a Kiss Peti 57-ről. Micsoda logisztikák. Természetesen örültem a társaságának, mert egyedül lehet befordultam volna az árokba. 19:45-kor indulunk neki a távnak, meglepően jó tempóban. A kocogást azért minimalizáljuk, mégis Normafa után adja magát a terep egy kicsit. Utána elvonulok egy hosszabb technikaira, de Anita megvár a János-hegynél. Itt már rengeteg embert érünk utol, és ez nem is marad máshogy a túra végéig. Komolyan, olyan nem volt hogy egy 500 m-en át ne lássak minimum 1, maximum 100 embert a késői rajtnak köszönhetően. Nagy hárs-hegyre fölfele Anita nagyon álmos, de Hűvösvölgyön a zsemle új életet lehel belénk. A túra legsz@rabb része innen a S- volt a Virágos-nyeregig. Néha többet mentünk hátra mint előre, akkora dagonya volt. A gerecsei sártól nagyon féltem, de meglepő módon ez a rész sokkal ramatyabb állapotban volt. Virágos-nyeregnél kicsit megpihenünk, így is elég hosszú volt már ez a nap reggel óta. A fasírtos zsemle nagyon jól esik. A S- egymenetes ösvényén kielőzök mindenkit, haladni akarok! El kell érnem a 6:49-es buszt. Nicsak egy Zoli! Egy darabig jön velünk, majd Zsíros-hegyre fölfele lemarad Anita, és Zoli is, pedig nem érzem magam gyorsnak, sőt, a katonákat is nehezen előzöm csak meg. Jókora álmosság gyötör, ennek a S-nak sosem lesz vége.. Nagy nehezen felérek a Muflon Itatóhoz. Zene szól, embertömeg. Akár jó is lehetne, de nekem nem itt, és nem most. Várok Anitára 10 percet, nem jön, biztos gatyán van ő is. Nekem muszáj indulnom a busz miatt. Innen szinte végig egyedül megyek már. Azért nem, mert a holtpontjaim velem vannak :)  A Nagy-szénás tetején akkora köd van, hogy ha először járnék itt, szerintem még most is ott kavarognék. Viszont így sokadjára (ez a 6. Kitörésem, + egyéb ttúrák) egy 6 fős csapatot irányítok jófele. Reméltem tényleg jó fele megyünk, szerencsére igazam lett. A Kutya-hegy előtt utolérem Nyakas Gabit, akivel ma már kerülgettük egymást. Sérülés után nagyon jó tempóban halad. Perbálig együtt megyünk, de én ott ragadok a ponton teázni, meg a lámpában is cserélni kell az elemeket. Jó 10 perc után újra ki a hidegbe.. Grr... Nem sok porcikám kívánja már ezt, de nincs már messze a cél. A gerecsei sár köszöni szépen jól van, de most nincs morcos kedvében, így egész tűrhetően lehetett haladni. Végül magamat is megleptem, és 5:57-kor a célba voltam, 10 óra 12 perces menetidővel. A busz indulásig még virslizgetésre is volt idő, meg beszélgetni pár kedves ismerőssel.

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20162016.02.15 21:01:16

Kiss Péter Emléktúra 57


Csernus Brigivel csináltuk végig ezt a nagyon nem könnyű túrát. Már a kocsiban azt pedzegettük hogy a természet ezen a napon a morcosabb oldalát fogja mutatni, és bizony nem is tévedtünk sokat. Reggel 7:10-kor útnak indultunk, és már Mátrafüredig csatakos volt az út lefele. Briginek már itt átázott a cipője. Én áldom az eszem hogy csütörtökön vettem egy új Speedcrosst, mert a régiben lehetetlen küldetésnek bizonyult volna ez a kihívás. Mátrafüredtől Kékestetőig csatlakozott hozzánk Oszaczki Géza, így megbeszéltük a szokásos túraszakmai dolgokat. Még fölfele a K3-ön volt az első patakátkelés. Köszönhetően Géza botjainak, ezt az akadályt még sikeresen abszolváltam. Brigi már itt a toronyiránt módszer híve volt :) Kékestetőn habzsi-dőzsi jó 5 percen át, nyámm. Géza lelépett, mi kellemesen kocogtunk tovább, mert még azért nincs vége a napnak túraszakmailag. Terveztem a Kitörést is ám, meg vasárnap egy kicsit megmenteni a családokat. Ilona vízesésnél Nyakas Gabi pontőrködött. Meglepődtem, mert a kocsiban nem beszélt a pontőrködésről, azt hittem induló lesz. Hiába, egy titkos ponton volt, amiről még beszélni is tilos ;) Ez után jött egy olyan patakátkelés, ahol már tényleg lehetetlen volt átjutni, így már én is a toronyiránt módszert alkalmaztam. Szt. István csevicénél vinattiék pontőrködnek. Van finom meleg tea, csoki, keksz. Ebben a sorrendben kérném.. Indulás után megint egy mély patak. Kijutván belőle szó szerint fájnak az izomzataink. Ez jéghideg volt, de egyelőre még csak boka fölöttig ért kicsivel. Mászunk a Sombokor fele, ismét beköszönt a tél. Nagyon érdekes időjárási jelenségek voltak itt. 0-300 m-ig eső esett, majd 300-700 m-ig havas eső, és 700 m felett, csodás téli tájba csöppentünk, és hóesésbe. Ez így volt egész végig a túrán. Fura volt, ámde csodás! Sombokor ellenőrzőpontnál szuper ellátás ismét. Sajt, oliva, tea, süti, minden ami tovább löki az embert a folytatáshoz :) Természetesen az 57 km-es táv fele folytattuk utunkat nem sejtve mi vár ránk.. Sombokor lefele egész nyugis volt, majd jött a Z+ Lajosháza fele. Na ez volt a legbrutálabb rész, de nem a szintek miatt. Legalább 6 patakátkelés volt, de én ezt már folyóhoz hasonlítanám. Toronyiránt át mindenhol, szétfagyva a végtagok, ez már fájt! Tocsog a cipő, a zokni ráfagy a lábamra. Ráadásul a sodrás is bitang erős volt, így még erre is figyelni kellett. Szegény Brigi egyiknél elesik, és teljesen átázik, ráadásul még a térdét is beverte. Egyszer én is elmerülök térdig.. Hát így érkezünk meg Lajosházára. Ez viszont nekem a túra legjobb pontja volt. Annyi finomság volt hogy ha elkezdeném felsorolni, akár egy túra beszámoló is lehetne csak ebből. Nagy levegőt vettünk a kajálás után, majd egyből át az ominózus Téli Mátrás hídon, természetesen a patak elöntötte. Érdekes hogy amíg ott mindenki szenvedett tavaly hogy hogyan menjen át, most ez volt a legkönnyebb vizes átkelés. Mosolyogva abszolváltuk. Csak bokáig merültünk. Ohh, ez semmiség :) Felmászunk Mátraházára, epekedek egy jó kis forralt borért a parkolóban, de mégsem adok a csábítás adta lehetőségnek. Újra Sombokor jön a S+ másik ágán, és ismét tömjük magunkba a finomságokat. Jó pár 37 km-en induló sporit is megelőzünk, pedig azt hittem ők már tovább haladtak. A menetsebességgel nincs baj, Brigi nagyon ügyesen jön ezen a nehéz terepen. Ismét felmászunk Kékestetőre, faljuk a szinteket. Kékesen a megszokott hóesés fogad, ráadásul annyira nincs is hideg. Boldog vagyok hogy ezen a túrán lehetek, bár jobb lett volna ha Kiss Petivel nem történik meg ez a tragédia, és akkor mondjuk Meseszép Mátra 57-nek is keresztelhetnénk el ezt a túrát. No, Kékesről lefele a P- jól járható, Kis-kőig jó tempóban haladunk. Itt Bálinték pontőrködnek. Tavalyi bevált recept, hogy a hátizsákomat itt hagyom, és csak egy fél literes üdítőt, és egy müzliszeletet rakok be a visszaútig. Nagyon meredek lefele, de tavalyról bevéstem az emlékezetembe. Utólérjük lefele Kertész Dórit, aki egy kis ideig velünk marad. Jönnek szembe a futók, ők már jártak a markazi várnál. Senki sem mosolyog, miért van ez?? Talán azért mert a visszafele szakaszon 2 km-re 444 m szint van? Szerintem igen :) A markazi várnál Nagyváthy úrék fészkelnek a sátorban. Neki is megörülök, de a zserbónak, a Horalkynak, meg a kókuszgolyónak főleg. Az ellátás ezen a túrán elsőosztályú. Az útvonal szintén!! Visszamenvén alig találkozunk szembejövőkkel. Jajj, újra a Kis-kő fölfele. Dóri az elején lemarad, Brigi viszont rendületlenül jön utánam, és mire felérünk, nincs velünk az a holtpont amit elképzeltem fölfele. Innen még egy 8 km-es kirándulás. Gondolná az ember. Ámde a P- jelzés hiába adja magát lefele, akkora, de akkora gané van hogy ilyet nem sűrűn láttam még. Egyszerűen kikerülni nem lehet, és a haladási sebesség is leredukálódik. Engem ez jobban megvisel mint a Kis-kőre fölfele.. Mire leérünk Mátrafüredre, már nagyon a fejlámpa bekapcsolás határán járunk, de semmi kedvünk kihalászni a vizes táska mélyéről a lámpát. Így megpróbáljuk még az utolsó 2 km-t lámpa nélkül. Tavaly is dagonya volt fölfele a So-n, nem is kicsi, de ez a mostani már tényleg idegtépő volt. Kötélen táncoltak az idegeim, ez a szakasz még rémálmomban se kerüljön elő! Inkább 2 x fölmegyek a Kékesre.. Nagy nehezen, de szerencsére még épphogy lámpa nélkül beértünk, 10 óra 24 perces menetidővel. Ha még 5 percig az erdőbe vagyunk már kellett volna a lámpa :) Ez bizony egy nehéz túra volt, méltó megemlékezés Kiss Péterre. De ez még mindig semmi ahhoz képest amit Ő átélhetett az ominózus hegyen! Isten Veled!

 
 
túra éve: 2015
Téli ZemplénTúra éve: 20152015.12.07 19:11:41

Téli Zemplén 50


4 nap 12 órázás után, szombat hajnalban 1:30-kor csörög az óra. Keltem már ilyen korán valaha? 3 órára kellett kijutnom Zuglóba, ahonnan kocsival mentünk Sátoraljaújhelyre. A pályán hatalmas ködben haladtunk, szó szerint egy percig sem hunytam le a szemem, de Rita halált megvetõ bátorsággal repített le minket a rajtba.

6:30-kor Örsi Annával indultunk neki a túrának. A nagy része a Kazinczy 200 túrával szembe megy, milyen jó érzés lesz nosztalgiázni. Az elején a K+-el mentünk ki a városból. Teljesen vadi új táblák vannak, amik azt mutatják hogy a K-en mi, és mennyi km. Én ezt nagyon nem értem, hogy miért a K-et mutatják, ha egyéb más jelzésen haladok?? Honnan gondolják hogy épp én azon akarok haladni? Ha a kedves MTSZ már fölhasználja a megnyert pályázati összeget, akkor azt egy kicsit ésszel kéne elkölteni. No sebaj, kedvemen ez nem nagyon ront, csak érdekes.. Ééés, oda érünk a Kovács villához. Ami a Kazinczy túrák szíve. Fura volt így üresen látni, de azért megdobbant a szívem. Felérünk a Nyugodó nyeregbe, ahol kódot írunk, majd a K-en haladunk tovább a Rákóczi-fa irányába. Annát megkérdem hogy vajon itt alszik még Siményi Vili? (a Kazinczyn volt itt pontõr az utolsó 5 km-nél). Megpuszilom a fát, hogy még sokáig éljen. Néhány extrém helyen lévõ K200 szalag fent maradt. Balett mozdulatokkal szedem le õket. Továbbra is a K- jelzésen haladunk egészen a Cirkálótanyáig, ahol az új OKT pecséttel igazolunk. Elõtte még egy kutya ugatott meg minket, vizionáltam is kapásból egy támadást, de szerencsére megkegyelmezett az eb rajtunk. Kellemes lejtõs úton jutunk el Makkoshotyka széléig, ahol a Meczner-kastélyt csodáljuk meg elõször, majd rájövünk egy tábla alapján hogy mennyi innivalót, almát, és szendvicset kell elfogyasztanunk az OKT teljesítése alatt. Vicces :) Tovább indulván népesebb csapat fárad ki a presszóból, ismerõs-ismeretlen túrázók. Még mindig a K-n haladunk tovább fölfele a jókora dagonyában. Anna lefotózza a Borz-hegyet, bár nem érintjük. Hatalmas lánc(sár)talpakkal küzdjük föl magunkat a hosszú egyenesen. Az Eszkála vadászház jön, nosztalgikusan meséljük hogy a Kazinczyn itt már mennyire fáradtak voltunk. A vadászháznál ismét OKT pecsét, majd irány a K4-en Nagyhuta. A viharkár nyomai itt még nagyon látszanak, de szerencsére a jelzések most sokkal jobban voltak követhetõek mint júniusban. Fe Ri csapódik hozzánk ideiglenesen, majd késõbb lemarad. Nagyhutánál megállunk frissítgetni, majd pecsételünk és irány Vágáshuta a K-n. Én átvágtam a temetõn, mivel a térképvázlat azt mutatta, Annáék maradtak a K-n. Pár perc difi csak. Rákóczi 110 nosztalgia jön. Vágáshután pecsét, majd találok egy táblát. Igazi marha vagyok.. http://kepfeltoltes.hu/…/T_li_Zempl_n_50__V_g_shut_n_www.ke…

Még mindig OKT-zünk, a túra 80 %-a ezen vitt amúgy. Pár Kazinczys szalagot húzok le, majd a Vörös-nyeregnél átváltunk a P3-re, és tejfölködben feljutunk a Magas-hegyi kilátóhoz. Sajnos semmi kilátás nem volt, pedig tudtuk milyen csodás panoráma lehetett volna :( Innen le megyünk a Zempléni Kalandparkhoz, majd egy hatalmas hiba az itinerben, amit valószínû mindenki megszívott. Nálam szerencsére a 2015-ös Zemplén térkép volt, így az mutatta azt a K4-et amit az itiner írt, de valójában még a jelzés alapját sem festették fel!! Hivatalosan a P-n kellett lemenni a fõúthoz, de aki ezt nem tudta, az még ma is keresheti a K4-et... Szépen, ügyesen, pont még lámpa nélkül leértünk a fõútra, ahonnan már jó másfél km volt a cél, de elõtte nagyon szerettünk volna valahova beülni kajálni, mert már borzasztóan éhesek voltunk. Végül egy pizzázót szemeltünk ki, ahol ráadásul 1100-ról 800-ra le volt értékelve minden pizza. Nagyon jól esett, kellemes kis fél órát megpihentünk itt, majd a pizzázást leszámítva kerek 10 óra alatt értünk célba újra a jó fûtött vasútállomásra. Köszönöm Ritának a fuvart, és Annának a jó társaságot.


 
 
NaHáT / HangyaTúra éve: 20152015.10.18 13:57:15

NaHáT 95


Megpróbálkoztam a futással, mert már eléggé hanyagoltam az utóbbi idõben ezt a mozgásformát. Úgy terveztem megyek, ameddig kedvem van. Ennek megfelelõen 9:00-kor indultam el egy rövid gatyában, 3 müzliszelettel, és egy 0,7-es Vitalade-el. Merész.. A K+-en még a ráhangolódás stádiumában voltam. Nehezen kaptam a levegõt, de pár km-el késõbb már egyenletesebbé vált a légzésem. Törökmezõ (7,1 km - 0:42) után jókora dagonya nehezítette a dolgomat. Az új K-n becsületesen végig jutottam le Kóspallag útelágazáshoz (12,2 km- 1:13). Jött egy kis jelzetlen, majd balra ismét végig útvonalkövetõként a P-n. A patak után fölfele végig emelkedett a szalagozás, szépen óvatosan kikocogtam. A Só-hegy elõtt már sorban értem utól a 95-ös mezõny végét. A csúcson (18,0 km - 1:55) most nincs forralt bor mint régen.. Leérve Nagyirtáspusztára egy rossz szalagozást nézek be, és a S+ rossz ágán haladtam. Pár perc kiesés, de aztán megvan a jó ága is, és irány Kisirtáspuszta. Utána türelmesen kikocogom a S+-et, és a S4-et is. Kemény dió volt.. A Vasedény kulcsosháznál hatalmas köd, de a János-forrás vize megunhatatlan. Kis vacillálás merre, majd belõve a helyes irányt most már Bányapuszta következik (27.4 km - 1095 m szint - 3:03). Virsliparti! Nyomban el is tüntetek egy párat, majd látom hogy már a gyalogos mezõny eleje fele vagyok. Kiérvén az Aklok-rétjére új útvonalon a P+-en föl a Nagy-Hideg-Hegyre. Hú, ezt a P+ gyalogolni alig bírtam, nagyon meredek volt. Itt már 32 km-nél, és 1500 m szintnél jártam 3:42 alatt. NHH és Csóványos között értem utól Õze Erzsit, és Vincze Zolit. Csóványoson csodás meglepetés, hogy gyakorlatilag kisüt a nap, és mesés idõnk kerekedik. Pont ott, ahol mindig cudar az idõjárás.. Erzsi mondja hogy nagyon aggódtak értem merre járhatok, és nem véletlen jött meg a napsütés, mert megérkeztem :) Végre ismét tudtam mosolyogni hosszú idõ után, miközben a napsugarak cirógatták az arcomat. Kellemes beszélgetéssel telik az idõ, a futókám nem is akar újra beindulni, szép lassan lekönyveltem a mai napi futópenzumot. Nem lett rossz azért.. Lefele a K4-en megmutatom a többieknek hol ijesztett meg a hatalmas ködben, a börzsönyi KÖR-ön a vaddisznó hajnal 2-kor. Szépen telnek a km-ek Királyházára, majd meglepetésre nincs ott a pontõr, de a cuccok ott vannak a sátorban. Innivalóval már nagyon csehül állok, és az itiner írt ide utánpótlást. Remélhetõleg a pontõr is oda ment, így megittuk valószínûleg a saját vizét. Upsz... Sorry.. :) Erzsi veszi át az önkéntes pontõrséget, és bélyegez, ikszel, idõt ír. Kemény meredek kaptató a Z+-en fölfele, lassan de biztosan. Szívfájó-bérc, majd Vilati-üdülõ, ahol már alig vártam a gulyást, amibõl Zolival szinte 3 adagot is letartóztatunk. Depóm megjött, ismét van Vitalade-em, na meg fejlámpám. Kicsit elszöszöljük az idõt, de a szolgáltatás, az szolgáltatás.. Irány a hosszú Salgóvár gerinc a P-n. Sejtelmes ködben haladunk, érzésre nagyon hosszan, és elnyújtva. A vár után végleg elõkapjuka lámpákat, és innen már sötétben haladunk a hatalmas ködben. Aklok rétje újra, megvan a szalagozás is. Inóci-nyereg után teljesen kitisztult az ég, és teljesen csillagos égben haladtunk tovább. Na ez arra volt jó,hogy borzasztó hideg lett, és nagyon elkezdtem fázni a rövid cuccban. Viszont Kóspallag kálváriánál a forralt bor ismét életet lehelt kezeimbe, és ereimbe. Nagyon szépen köszönjük, az ott életmentõ volt. Lent a faluban bánatunkra bezárt már a sörözõ.. A Hanta-patak völgyében már borzasztó hideg van. Erzsi folyamatosan odaadná a másik széldzsekijét, de én makacsul elutasítom. Pár jó, és szép szó sokkal többet jelentett egy kabátnál. Na, de a patakátkelések nem vicceltek. Most jött a neheze a túrának! Gyakorlatilag Törökmezõ-halastóig jó sok átkelés volt, én csak egyszer cuppantam a jobb lábammal, de akkorát, hogy totál átázott a talpam. A patakátkelés felállás úgy nézett ki, hogy Erzsi átment bottal, majd átdobta mindig nekem, én is általában sikerrel abszolváltam, majd jött Zoli, aki különbözõ érdekes vicces pózban bot nélkül (!) jött át újra és újra, az esetek nagy többségében sikerrel. Törökmezõ elõtt óriási köd van a réten, el is veszítjük a P- jelzést, de érzésre irányba viszem a többieket, és kis stressz után már végre megvan a P, és késõbb a szalagozás is. Törökmezõnél a finom tea aranyat ért! Utána Z- Zebegénybe. Egy uszadék elõtt Erzsi profi módon észrevesz egy balra ágazó Z- jelet. Hú, ezt szerintem én belestem volna.. Ismét patakátkelések, köszönet ezerszer a botért! Utána Zebegényig Erzsi úgy megindul, hogy tényleg alig bírjuk Zolival követni. Most már meg kell lenniük a bajnoksági 5-ös átlagnak, és határesetben állnak az idõvel. Aha, így már minden világos. A kocsmánál megbámulnak a kb 3 fokban ki ez a beteg ember rövidgatyában.. A kálváriánál viszont mi bámulunk birka módon hogy a pontõri tábla ott van, na de hol az ember?? A nõi logika gyõz, elõ az itinert, és bizony tényleg ott egy kérdés. Irány föl a Hegyes-tetõre. Megállás nélkül abszolválva, majd a jól ismert K-n le a faluba, a borzasztó hidegbe. Grr... Végül halál pontosan 02:00-kor érkezünk a célba. Mindenkinek meg lett az 5-ös átlagja is, Zolinak 6 percen belül, Erzsinek 15. Mindenki boldog, végre én is. Köszönöm Nektek ezt a csodás szombatot!


Folytatás az Isziniken.

 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20152015.08.03 13:16:48

Rockenbauer Pál Emléktúra 130


Világoszöld, sötétzöld, sárga, kékeszöld, piros, narancssárga, bordó.

Õk már az enyéim. Vajon mi vár engem a nyolcadik Rockenbauer túrán? Melyik színért kell egy újabbat küzdeni? Direkt nem szoktam megkérdezni melyik szín következik, hadd érjen a célban a meglepetés.


Péntek délután van. Kelenföldön állok 8 óra munkával a hátam mögött. 4 és fél óra vonatozás vár rám. Hamarosan szembe nézek a valósággal. Csalódás.. Akkor vonatozok egyedül. Zamárdiig akkora tömeg volt hogy kint ültem az elõtérbe a hálózsákomon a sok infantilis ember mellett. Lassan az egész mindenségtõl elmegy a kedvem. Zamárdi után helyet foglalok, és végre tudok a természetre is figyelni egy kicsit, és elmerengeni.

Nagykanizsa, végállomás, kiabálja be a kalauz a fülkébe. Neki egy mûszak vége, nekem egy kihívás kezdete. Gyorsan összecihelõdök, és nyakamba veszem a várost. Legalább 4 éve nem gyalogoltam a vasúttól a szállásig, így megpróbáltam minden gondolatomat összeszedni, és szerencsére gond nélkül megérkezek a szállásra kerek 9 órakor. Ugyanaz a felállás mint mindig. Helyet keresek, és igyekszem azt megtalálni ahol a legkevesebben vannak, és a saját gondolataimban lenni. Sikerül, végül 10 óra elõtt kicsivel nyugovóra térek.


Az órám kegyelmet nem ismerõ módon 5 órakor felébreszt. Fáradt vagyok, aludnék még. Újabb nap, újabb kihívás.. Összeszedem magam, és nem sokkal indulás elõtt kinézek. Sok ismeretlen, kevés ismerõs.

6 órakor útnak indulok. Bálint, és egy másik Dani társaságában kezdjük el a hosszú menetelést. Beszélgetünk a külföldi túrákról, és jó 3 km után veszem csak észre, hogy a K+-bõl már Z- lett. Végül jó 4 km után elköszönök, és kocogó tempóba váltok. A saját gondolataimban vagyok, ütemesen figyelem ahogy az egyik lábam a másik elé kerül. Megelõz Dobi Zsigmond. Magamban kacagok, biztos siet Zsigárdra a Zsiga smile hangulatjel Végül én is elérek oda. Régebben X-eltem, most idõt írok. Hátha valami emberes idõt tudok menni, és majd otthon kalkulálgatni az átlagokat. Tovább csörtetek. Monoton hosszú egyenes. Most nem fáj, holnap már szenvedés lesz, tudom.

Homokkomárom. Idén nyitva van az élelmiszerbolt, be is ugrok gyorsan kicsit feltölteni a raktárt.

Gyönyörû székelykapu csodás szobrokkal, kegytemplom, "magába forduló Krisztus szobor", majd egy tábla, ami mutatja hogy Valkonya 9 km. Köszönöm, én ezt a táblát már visszafele szeretném látni. Felérek a K-S- elágazásba, és írok a bólyánál egy idõt. Gyors.. Pedig a terep adja magát. Imádom a szedret! Idén még nem nagyon érik. Búslakodva haladok tovább.

A S- jelzés sokáig elkísér engem. Oltárc, vadászház, 24 km. Elsõ emberes pont. Szívélyesen fogadnak, és még két almát is vehetek. Megköszönöm a kedvességet, és tovarobogok az egyre melegebb idõjárásban. Börzöncei szõlõhegy.. A kis présházak évrõl-évre lelakottabb oldalukat mutatják. Ilyenkor keserûen kérdezem, hogy "miért?". Annyi lehetõséget ki lehetne hozni egy ilyen kis házikóból. Ezen elmerengve majdnem benézek egy elágazást, de a harangláb emlékeztet még jelzés nélkül is. Közeledek Hahótra. Most a S- jelzés visz le a Z- helyett. Egy nyitottabb résznél csak rutinból tudom a kanyart, máskülönben biztos egyenesen mentem volna tovább. Favágók üdvözölnek. 4. vagyok. Megköszönöm, de ez nem verseny. Azaz verseny.. Magammal. Lekoccanok Hahótra, "hahóó"! Kereken 11:00-kor, 5 óra alatt értem le. Ez jó gyors, de nincs gond egyelõre. Idén nem húznak be 500 ft-ra fél liter üdítõért. Most csak 300. Sózom a paradicsomot, eszem a vajas kenyeret. Nem esik jól. Miért? Negyed óra után tovább is állok, és immár kánikulában váltok át a S-ról Z-re. Erõltetem a kocogást, nem gondolva bele hogy pár nap múlva ismét egy extrém túrasorozat vár rám. Söjtörnél be a krimóba, és máris kisegítem magam két jéghideg üdítõvel. Most jön a katlan. Söjtör-Pusztaederics szakasz. Megszenvedem a fölfelét, pedig direkt nem sietek. A gyomrom nem jól van. Minden egyes Rokin probléma van vele. Ha sietek, ha nem.. Felszenvedem magam a dombtetõre, majd óvatos kocogással érek a faluba. Még az oda-vissza szakasz elõtt közvetlen, a Z-n egy jókora vaddisznócsorda hoz vissza a való életbe. Rohannak a kicsik balra kis vinnyogással, majd egy nagyobb hangra odalesek. Ott áll oldalt szemben velem a nagy. Nem szemezek vele, inkább a másik irányba fordulok. Végül a randi sikertelen lett nagy örömömre. Rádiháza elõtt közvetlen jön szembe Zsigmond, jól halad, majd jövök. Ekkor még nem tudtam hogy a "majd" az rengeteg órával késõbbet jelent.

Leérek a faluba, 14 óra 17-re, 8 óra 17 perc alatt. Itt is egybõl a sós paradicsomra kattanok rá. Sanyarú sors, de a kenyérre már ránézni is alig tudok, olyan rossz lett a gyomrom. Éreztem hogy itt megborulás lesz elõbb-utóbb. Elõtte azért még tetemes mennyiséget otthagyok az üdítõkért meg egy-két csokiért. Persze még azok sem mentek le..

Nem is idõzök tovább, elindulok. Az oda-visszán találkozok Kovács Zolival, aki Rádiházán végül kiszállt. Pont a legvégénél jönnek Bálinték. Nagyon ügyesek, jókedvûen, vidáman. Irigylem õket.. Kiérek Szentpéterfölde elõtt az aszfaltra. Kicsit próbálok kocogni, de a lábam nem engedelmeskedik, a jobb térdem beszúr folyamatosan. Még pár éve estem egy nagyot rá az egyik Tortúrán. Késõbb elmúlt, de néha elõjön újra.. Belõlem már soha nem lesz futó frown hangulatjel

Innentõl szinte már semmit sem tudtam futni, ráadásul a problémák csak jöttek, és jöttek akaratomtól függetlenül. Borzalmas érzés az is, amikor a fülem folyamatosan bedugul, és nem tudok ellene mit csinálni. Aztán kidugul,és pár mp. után megint be.. Ilyen is volt már egyszer-kétszer, de tippem sincs mitõl lehet. Napszúrást nem kaptam szerintem, mert sapka volt rajtam. Lehet a nem evéstõl, vagy hogy a gyomrom teljesen kiürült? Késõbb a sok gyaloglástól teljesen görcsközeli állapotba került mind a vádlim, mind a combom. Mikor nincs nálam magnézium? Hát pont most.. Lassan már a gyaloglás is szenvedéssé vélt Bázakerettye elõtt. Az utolsó erõimet mozgósítva beküzdöm magam az ellenõrzõpontra. Így is pedig már 18:17-re ott voltam.. Viszont itt egybõl lefekszem a padra, és ideiglenes pihenõidõt írok ki magamnak. Magnézium senkinél sincs, a lábam sajog, az izmok maguktól rándulnak. Szédülök, és az ég világon semmi kedvem sincs még 45 km-t gyalogolni. Úgy döntök várok valakit akinél van magnézium, hátha jobb lesz a helyzet. Tudtam hogy jó sokáig senki sem jön, mert azért jó tempót jöttem idáig. Jó másfél óra szenvedés után jönnek Bálinték, Vízer Danival. Magnézium senkinél..

Anna érkezik, õ csak a rózsaszín széldzsekijét tudja nekem felajánlani éjszakára, mert persze semmi váltócucc, és már nagyon fáztam. Jó az nekem, érdekel is engem ki mit gondol. Sok ideig megint senki, majd Ármos Bálint jön, nála sincs. Hát én itt pusztulok meg, a kedélyállapotom még a negatívabbnál is negatívabb. Aztán Anita érkezik, nincs mg... Egybõl utána egy pár. Van mg! Egybõl kettõt eszek meg. Bízom benne nagyon hogy folytatni tudom.

Felállok a padról, és az izmaim totálisan lemerevedtek, gyakorlatilag menni alig bírok. Jobb sarokban Roki, bal sarokban Dani. Ki nyer? El kell most már indulni valahogy, mert tényleg nem érek be soha. Anitával haladok tovább, akibe még rengeteg erõ van, én már menni alig bírok. Budafa fele csodásan lejt az aszfalt. Futás? Fel sem merül. Egybõl elkezd szúrni a térdem, én meg gondolkozok hogy vajon mikor fog ez helyre jönni.. Innen végigküzdöm az egész túrát. Felfele gyök kettõvel bírok menni csak. Kistolmácson azért eszünk egy pár virslit. A gyomrom végre befogadja, és kis ideig jobb lesz újra. Minden megpihenés után dupla erõ kell az induláshoz. Megérkezik Péter, és Szemán Zoli jó tempóban, mi pont indulunk tovább. Borsfán eddig olyan a mérlegem mint a teljesítés. 7-bõl 7-szer ültem le a buszmegállóba egy kis relaxációra. Vajon van értelme most is leülni? Meg lesz az a nyolcadik teljesítés? Végül leülünk kicsit, pár percre. Valkonyára érve a kenyereket persze megint nem tudom megenni, de a paradicsom még megy. Jön a hét domb, most tényleg nagyon nem várom. Nagyon nehezen megy a felfele, érzem hogy feltartom Anitát, de megvár. Szerencsére a trükkösebb kanyarokat ismerem, így minimálist kell tanakodni az irányok felõl. Eszteregnye felett ellenben egy "err" jelet kell keresnem, mert kék jel helyett ez lett. Kedvem nem remek, de kenyeret kell ennem mert nem egy, s nem két perc lesz beérkezésem.

Lefele menet szembemennek Péterék, s Eszteregnyét elfeledve eszperentét befejezve tovább haladunk a maradék két dombon át, vissza arra a részre ahol már jártunk ma.


Örömmel konstatáljuk hogy újra a K-S- elágazásban csodálhatjuk meg a reggeli bólyát. "Már csak egy magyar családos", mondja Anita. Irigylem a felfogást. Nekem sosem akar véget érni ez a túra. Zsigárdon még betolok egy energiaitalt, hogy az utolsó 7 km-en egy kicsit legalább fejben tisztább legyek. Odaérünk. A nyílegyenes aszfalt látványa sokkol. Anita fut, én robot módjára imitálva próbálok tempósabban gyalogolni. Fejben már az ágyikómban járok, de a valóság megmásíthatatlan. Végül 24 óra 12 perces menet után beérkezünk a célba. Gratulálok! Ügyes voltál, büszke vagyok Rád! Én átveszem az újabb jelvényt. Hófehérke, érted nagyon meg kellett harcolni, tudod-e?


Hogy jövõre jövök-e? Kizárt dolog, mert nem tudom. Lehetséges.


Köszönöm hogy elolvastátok!


 
 
Leskowszky Albert EmléktúraTúra éve: 20152015.05.07 12:15:50

Leskowszky Albert Emléktúra 2 x 50


"Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;

Börtönébõl szabadúlt sas lelkem,

Ha a rónák végtelenjét látom"


28. szervezés... Mint kiderült, az utolsó.. Szomorúan látom hogy a ttt oldalon 0 db. élménybeszámoló szerepel. Évrõl évre kevesebb volt a résztvevõ, így egy gyönyörû túrával, és egy fantasztikus rendezõgárdával lettünk szegényebbek :(


Szombat, 06:30 perc. Autóbuszjárat indul Ladánybenére. 100 km-el már a lábamban kicsit meggyötörten szállok fel. De nicsak! Õrsi Anna is a buszon. Megörülünk egymásnak. Õ is "Sárgult" 90 km-en át az elõzõ nap. Innentõl máris tudtuk hogy két napon át együtt fogunk menetelni. Kinézek az ablakon.. Esik.. Nem kicsit.. A kedves buszsofõr megáll miattunk az iskolánál.


08:15 perc. Megérkezünk, utolsóként. Ránézek a rajtlistára, kik indultak. Nagyon kevés.. De vannak ismerõsök! Tünde, Álmos, Kocsis Jani.  A rajtban már látom hogy bizony az idõsebb korosztályú szervezõség igazi vidéki kedvességgel invitál be minket Annával, egy pohár meleg teára.


08:25 perc. Indulunk! Én már 2008 után másodjára vagyok itt, de szinte semmire sem emlékszem, csak a meseszép fémjelvényre, mertakkor egy Sárga 70 + Lemaradás 100 + Leskowszky 2 x 50 volt a terítéken, és bizony, túlélõ üzemmód volt. Elindulunk Annával. Ránk köszön egy túrázó, aki szintén az utolsó pillanatban indult el. Velünk tart.. Dömötör Zsolt meghatározó üde színfoltja lesz ennek a két napunknak. A P+ jelzésen haladunk ki a nyílegyenes hosszú aszfaltúton Kunbaracs irányába. Még esik az esõ, de már nem túl intenzíven. 6:00-tól lehetett indulni, nem irigylem azokat akik órákon keresztül áztak még az elején.


Egy árpád kori templom felé vezetõ jelzés.. Egy keresztezõ P-.. Egy helytörténeti múzeum.. Zsolt már mesélt is nekünk mi, merre, hogyan. Hamarosan rájöttünk hogy a Kiskunság egyik legjobb ismerõjével hozott össze a sorsunk. Egy 15-szörös 2 x 50-es. Tudtuk hogy "jó kezekbe" leszünk. A térképvázlat borzalmas volt, de gyakorlatilag csak két jelzésünk volt két napon át. A P+ meg a P-. Kunbaracsra érkezünk, az elsõ 6 km után az esõ már el is áll, és jókedvûen trappolunk tovább. Sok a homokos rész, de ugye hogy az esõnek is lehet haszna? Hamarosan a P- jelzésbe torkollunk, a turistatáblák csodásan karban vannak tartva. Mesés vidéken járunk, sokszor úgy éreztem, mintha felérnék mondjuk 2000 m-re, és egy alpesi legelõ fogadna fenyvesekkel. Pedig csak az Alföldön vagyok. Ez az elsõ napi 50 km ki merem jelenteni életem legszebb alföldi túrája volt, (pedig van már elég sok) és szerintem Anna is hasonlóan gondolkozott :) Nem volt sok ellenõrzõpont, de az idõs szervezõk mindig óriási szeretettel, és kedvességel vártak minket. Féltávnál frissítõpont következett. Nem túlzok, legalább 25 percet itt voltunk. Ilyen finom szilvalekváros kenyeret soha de soha nem ettünk. Mikor már félig tele voltam, akkor rácuppantam a kolbászkrémes kenyérre. Olyan puha volt a krém, mint a vaj. Mélyen hálálkodva indultunk tovább nagy nehezen. Egy gyönyörû tanösvényen haladunk már egy ideje, minden táblánál megállunk, elolvassuk. Zsolt már mondja is hogy mi volt itt "tizeniksz" évvel ezelõtt, meg hogy melyik kis tanya hogy nézett ki anno. Élmény vele menni, egyben idegenvezetõnk is, hogy megismerhessük az ország ezen régióját is még jobban.  Ágasegyházán már majd meg sülünk, olyan meleg lett idõközben, de szerencsére egy szuperül odateleportált vendéglátó egységet meg is látogatunk. Feltöltõdve energiával haladunk tovább, és pár óra múlva már Jakabszálláson az elsõ napi célban vagyunk. Taps jár nekünk, köszönjük :) Várt minket egy hatalmas kondérban készített gulyáságyú. A szervezõk nem spóroltak, szó szerint teli kaptuk a tányért, és volt bizony sûreje is, nem csak leve. Annával ketten maradtunk, Zsolt hazament, de ígéretet kaptunk hogy reggel 6:00-ra itt lesz újra. Repetáztunk is. Ezt is megengedték. Végül teli élményekkel (és gulyással) feltöltõdve tértünk nyugovóra.


Vasárnap, 05:15 perc. Ébresztõ, tárt karokkal vár minket ma is a csodás Kiskunság! Kellemes meglepetés. Álmos köszön rám, aki tegnap tényleg nagyon álmos volt, mert mire mi beértünk, már nagyban átaludta az egész délutánt, és estét is. Így kommunikáció híján maradtunk aznap.


06:00 perc. Megjön Zsolt is. Hurrá! Ráadásul meglepetést is hozott nekünk, amit nem gyõztünk megköszönni. Úgy látszik mi is jó társaság voltunk neki :) Álmossal kiegészülve indulunk neki az újabb 50-esnek. Viszont kb. 200 m múlva már az egyik vendéglátó egységbe tett kitérõt, így ismét hárman maradtunk egy darabig :) Kb. 10 km után volt egy nagyon trükkös bal kanyar, itt bizony Zsolt rutinjára szükség volt. Amúgy a jelzések az elsõ nap szerintem Alföldhöz képest tökéletesek voltak. Mégis jópár ember, sokszoros teljesítõk másik faluban lyukadtak ki, és feladták. A második nap azért már kicsit lankadt a jelzésfestõk figyelme, volt néhány trükkös kanyar, de nagy panasz itt sem lehetett. Max respekt a szervezõknek (jelzésfestõknek).  Az elõzõ balos trükkös kanyar után viszont megérkeztünk, a méltán híres, és pazar Bugacpusztára. Hatalmas szürkemarhák, és elbúvó kis tanyák jelezték hogy itt bizony még mindig lakik civilizáció. Közben megelõzött minket Álmos, akivel azt hittük már nem találkozunk, de másképp lett. Beléptünk a Pásztormúzeum bejáratán, és egy jó nagy kört teszünk a P+ P-kör jelzéseken hogy ismét a P-ba érjünk. De elõtte csak gyönyörködünk. Minden tanösvény, és ismertetõ táblát elolvasunk, ráérünk, szívjuk magunkba a tudást :) Számomra az tetszett nagyon hogy rengeteg madárnak, emlõsnek, és bogárnak építettek különbözõ lakóhelyet, ahol meg tudnak bújni, és mindegyik másképp nézett ki. A régi Kecskemét-Kiskõrös kisvasút vonalához érkezünk. De szép lehetett ez a vonal, de sajnos elpusztult :( Baktatunk jó darabig, egyszer csak egy masszív dombot veszünk észre, a tetején csúcskõvel. Zsolt már vágja is rá, hogy ez a "Nyakvágó" :) Na de kérem.. Rólam még a 2008-as túrán csinált egy fotót itt Õrsi Bálint ,ahogy épp bámulon a szembõl jövõ vihart, de a kézfejem érdekes módon hátracsuklik. Elõttem volt a kép, sok éven át beszéd téma volt, így megkértem Annát, hogy 7 év után ismét egy hasonló kép készülhessen rólam. Szerintem jó lett, ha átküldi,akkor felrakom. Cserébe róla is készítettem egy képet, a bugaci-hegység csúcsán :) Hamarosan 25 km-hez érkezünk. És ugyanúgy mint tegnap ismét a mennyei szilvalekvár, és barátai voltak terítéken. Megint húztuk az idõt, mert megérdemeljük :) Álmost is itt értük, innen nem lehet csak úgy tovább indulni. Mondjuk az õ frissítése azért másból is állt :) Viszont rutinos róka lévén nem ment tovább egyedül, mert unalmasnak ítélte innen a terepet tovább. Unalmas?? Nem tudtam elképzelni. Pedig igaza volt. Az utolsó 25 km viszonylag felejthetõ volt, sok-sok monoton hosszú egyenes, kevesebb látnivalóval. Na de valahogy be kell jutnunk Petõfiszállásra, a célba. Immár négyesfogatban haladtunk egészen a célig, néhol kissé már befordulva, néhol viszont ontottuk a humorokat, és a jó kedvünk töretlen volt. A cél elõtt 7 km-re, az utolsó ponton hideg barackbefõttet is kaptunk. Köszönjük a kedvességet! Innen végül letértünk a sok-sok ideig követett P- jelzésrõl, és végül a P+-en gyalogoltunk be végeláthatatlan aszfaltcsíkon át a célba, Petõfiszállásra. Kézfogás, gratuláció, szilvalekvár, kolbászkrém, csalamádé, sör, oklevél, hatalmas kitûzõ, és a kedves szervezõk. 8-an teljesítettük csak a 2 x 50-et. Két napra össz-vissz szállással együtt 1200 ft volt a nevezési díj, + 700 a gulyás. Lehet ezt szívbõl is csinálni, nem csak lehúzni a túrázókat.


Másfél óra van a vonatig. Eszünk, pihenünk a fûben. Szép hétvége volt, sok-sok kilométerrel (200 km, 3 nap alatt).


Megérkezik a vonat. BZmot, a kis piros. Elindulunk. Egy megható pillanat, az összes szervezõ integet nekünk, mosollyal az arcukon. 28 év.. Egy túra vége.. Ha ezek a hölgyek-urak mesélni tudnának.. Köszönöm ezt a csodás két napot Nektek!


A társaságot pedig Annának, aki megint megmutatta mennyi erõ van benne.


Zsoltnak, aki feltárta elõttünk a Kiskunságot, és gyakorlatilag idegenvezetõnk volt.


Álmosnak pedig az utolsó 25 km-en folytatott jókedvû társalgást.


És a végére egy vicc:


- Melyik a legnagyobb selejt??


- Az Alföld.


- Miért??


- Mert jobbra se lejt, meg balra se lejt :))


 
 
Burgenland Extrem Tour Oggau 120km (Fertő-tó)Túra éve: 20152015.02.02 22:40:13

Burgenland Extrem 120 + Téli Mátra XL sikeresen teljesítve.


Szeretnék egy kis beszámolót írni errõl a nem mindennapi hétvégérõl. 120 km-t síkon, aszfalton alapból nehéz teljesíteni. Ha hozzá jön még egy adag szakadó esõ, hó, havasesõ, jég, és hatalmas széllökések, akkor már lassan túlélõtúrára avanzsálódik.


Ezen a pénteki napon 1200 mindenre elszánt ember várta hogy megküzdhessen a 120 km-el, és körbegyalogolhassa a Fertõ-tavat. Reggel hûvös idõ fogadott minket, de az idõjárásra még nem lehetett panasz.


Anitámmal, és Péterrel nekiindultunk hajnal 04:30-kor ennek a kihívásnak, egy Oggau nevû kis osztrák falucskából. Az itiner egész részletes volt, mindig figyelemmel kísértem hogy merre járunk. Fertõrákosnál léptünk át újra Magyarországra. Ráadásul még Z- jelzést is láttunk nagy örömömre :) Balfnál (27 km) már eltettem a fejlámpámat. Kivilágosodott, de sajnos a szél is eléggé megerõsödött, és bizony az egész túrán érzékeltette magát. Közben böngészem az itinert, és ledöbbenten vettem észre hogy az elsõ ellenõrzõpont gyakorlatilag 59 km-re van a rajttól.. Kicsit borús kedvvel bandukoltam tovább, de Anita mindig számolgatta hogy már csak ennyi, meg annyi km van hátra a ponttól, és így nekem is könnyebb volt azért :) Nicsak.. A semmibõl egy frissítõpont kerül az orrunk elé.. Mintha kitalálták volna a gondolatomat. Van itt banán, finom meleg tea, müzliszeletek, nameg fél literes Powerade izoital. Mindez 0 ft-ért, ugyanis itt nincs nevezési díj. Hatalmas respekt! Anita és Péter tovább ment hamarosan, de én még kényeztettem magamat egy kicsit. Hamar utánuk futottam, és ismét hármasban faltuk tovább a kilométereket. Hamarosan jött "Hidegség" nevû település, ami valójában is borzasztó hideg volt. Jókedvünk volt, én löktem sorban a falvak irányítószámát, Anita meg mondta hogy de jó lenne ha most "Melegség" jönne, megpihennénk egy jó darabig ott :) Helyette viszont "Hegykõ"(39 km) következett, ahol egy szervezõi nyíl kicsit félrevezetett bennünket, és benyitottam két éppen szövõ-fonó öreg nénihez hogy õk-e az ellenõrzõpont. Persze totál hülyének néztek, és a polgármesterhez irányítottak.. Na jó, kézcsók, ne is lássanak tovább :D


Végül a kis kitérõm után sikeresen megleltük az újabb váratlan frissítõpontot. Itt viszont már elég rendesen elkezdett esni az esõ, és a kaland elkezdõdött...


 


Ismét kalács + Powerade-el tömöm magamba az energiát. A saját cuccból még semmi sem fogyott, csak a derekamat fájdítja, de azt egyre jobban. Viszont végre kicsit kitörünk az aszfaltutak világából és terepen haladunk tovább bõ 4 km-t. Az eleje még kellemes volt, de amikor a lovaskamrák között gigantikus pocsolyákat kerülgettünk, akkor már ez is elég demoralizáló volt. Végül milyen meglepõ ismét aszfaltot ér a lábunk, és innentõl kezdõdött a túra talán legnagyobb "horrorisztikus" szakasza. Fertõújlak felé vesszük az irányt, de hatalmas szembe szél fúj, és egyik pillanatban szakad az esõ, rá 2 percre már havas esõ tombol, végül akkora pelyhekben esik a hó, mintha jégkocka lenne. Ilyen intenzív hóesést nem sûrûn láttam. Egy pillanat alatt rám fagy a ruha, a cipõm teljesen átázott, a szél elképesztõ erõvel süvít. De megyünk... Apránként, de haladunk... Küzdünk... Elérünk Fertõújlakra, ahonnan hamarosan immár végleg Ausztriába folytatjuk a túrát. Teljesen szét vagyok fagyva, az idõjárás továbbra sem kegyelmez. 20 km-t ilyen terepen tettünk meg. Csodák csodájára beérünk Apetlon nevû faluba (59 km).


Péter itt abba hagyja a túrát. De nem õ az egyedüli. Mire beértünk annyian ültek ott, mintha épp most kezdõdne a legújabb mozifilm premierje. Mindenki kiszállt, köztük rengeteg ismerõs, akiknek bizony rengeteg ultra van már a lábukban. Elveszek egy adag virslit, próbálom lehámozni magamról a 3 réteg ruhát. A cipõmból konkrétan a Kis-Fertõ-tó folyik ki, annyi víz van benne. Remegek mint a kocsonya, ez nem játék. Kérünk két feles jégert. Nem azért mert kell, hanem mert muszáj! Kicsit átmelegedek, de a kedvem eléggé a béka segge alatt van.


Viszont vicces volt, hogy ahogy beérkeztem, egybõl odamentem egy sorszámot adó úriemberhez, aki már vágott is hozzám egy zöld sorszámot. Ismerõsök "örömmel" nyugtázták hogy én is emberbõl vagyok, és kiszálltam. Mi bajotok van?? Dehogy szálltam. Jaaa, hogy ez a kiszállók buszjegye, és nem a virslijegy? :)) Visszaadtam a cetlit az úrnak, és valamit makogtam neki, csak húzza ki onnan a nevemet... 1 óra, és 20 perc kellett ahhoz, hogy Anitámmal újból erõt vagyünk a folytatáshoz. Nagyon erõs, jön velem, büszke is vagyok rá nagyon!!


 


Illmitz faluban meglepetésre egy helybeli osztogat nekünk borzasztó finom meleg teát. Köszönjük szépen! Ahogy elhagyjuk a falut, egy nyílt terepre érünk ki, ahol olyan hideg szél volt, hogy majd levitte a fejünket. Na és honnan jött? Persze szembõl.. Akármerre fordultunk mindig szembeszél volt.. Ez hogy? Még jó hogy volt sapkánk, és csõsálunk, másképpen már a kórházban lennénk. Podersdorf elõtt egy jó 6 km-el muszáj volt lelépnem kicsit Anitától, mert a "kényelmi szervem" olyan szinten lefagyott már teljesen hogy azt hittem végem. Így futásra váltottam, és meglepõdtem hogy milyen jól megy. Végül persze Podersdorfban (74 km) újra egyesültünk. Innen már fejlámpával haladtunk tovább. Agárdi Petivel elõzgettük egymást egy kis darabig. Anitám úgy éreztem hogy a göröngyös úton kicsit belassult. Megbeszéltük hogy a következõ ponton ott leszek, és várok rá. Ezt a 12 km-t 1 óra 40 perc alatt tettem meg, majd beérve Neusiedl am See-be (86 km) olyan ellátás fogadott hogy még a szám is tátva maradt. Vagy 5 fajta leves volt, meleg tea, Powerade hegyek, kalács, banán, és még ki tudja mi. Elképesztõ kedvesség a szervezõktõl! 3 tányér leves leli halálát a gyomromban. Közben megjön Anita, nem is kellett várni, csak minimálisat. Amúgy is ettem, szóval szépen összehangoltunk ismét mindent. Õ amúgy is kevesebbet frissít, én pedig imádom húzni az idõt a frissítõpontokon :)


Nem volt kellemes innen kimenni. De nagyon nem.. Reszketõen hideg van. Csapadék már 60 km óta nincsen, de a szél kegyelmet nem ismerõen fúj folyamatosan, ráadásul a - fokok miatt tiszta tükörjég lett az aszfalt is. Újabb kihívás, megküzdünk ezzel is! Több falun átérve érkezünk végül az utolsó ellenõrzõpontra Purbachra (101 km), amit közhiedelemmel ellentétben nekünk GPS nélkül is sikerült megtalálni...


Jutalmunk káposztaleves volt, amibõl én kapásból két tányérral is ettem. És bizony engedték! Ingyenes nevezési díjjal. Lehet hármat is ehettem volna. Ugyanezért a 0 ft-ért. Ismét respekt a szervezõknek! Egy kedves magyarul beszélõ szervezõhölgy is buzdított minket, és erõt adott. Anita nagyon boldog volt, hogy az utolsó 16 km-es szakasz következett. Én valahogy nem éreztem magam annak, mert nekem még borzasztó messzinek tûnt. De fontosabb látnom hogy Õ boldog, mert én meg majd úgyis végigmegyek valahogy. A végén persze nem aszfalton értünk be a célba, hanem ilyen elcseszett szántásokon keringtünk jobbra-balra a tükörjégen. Anitának már nagyon fájt a lába, de borzasztóan küzdött, innen már nincs messze a cél!


Végül beérünk a faluba, és 20 óra 20 perc küzdelem után átvesszük a megérdemelt díjazást. A célfotón minden átjön :) (idõvonalam) Köszönjük ezt a nem mindennapi kalandot. 1200-ból 102 teljesítõ? Kemény!


 


Péter már itt vár minket, pihenésre minimális idõnk van, ugyanis indulnunk kell. Oda kell érni a Téli Mátra hosszútávjának maximum a rajtzárására, nehogy lekéssük!


Péter szépen elvisz minket Angyalföldre, ahol abban a hiszemben vagyunk, hogy egy nagyon kis idõnk lesz pihenni, de ahogy leparkolja a kocsit, máris megjelenik egy másik, ugyanis Kákonyi Lajossal, és Fekete Zolival lett megbeszélve, hogy 5:45-kor találkozunk. És pontosak voltak. Egy negyed órát kérünk, sietünk ahogy tudunk.


Ismét kocsiban.. Irány Mátrafüred. Találunk helyet? Találunk.


Tömegnyomor, borzalom.. De immár kilencedjére vagyok itt a hosszútávon. Nem is borzalom, meg kell szokni, és ennyi.


8:07-kor belevetjük magunkat a 120 km laposból a 40 km hegyesbe. Lajos és Zoli becsületükre legyen mondva hogy végig maradtak velünk, pedig jóval gyorsabban mehettek volna. Köszönjük szépen mégegyszer! Lajosházáig az elsõ 6 km olyan mintha itt http://brutalfutas.hu/ lettünk volna. Nagy naivan azt hittem hogy már itt térdig érõ hóban fogunk menni, e helyett térdig érõ sár fogad. A patakátkelések szenvedõsek voltak, de a Lajosházai... Csak lessétek meg az idõvonalamat. Kínomban már röhögve mentem át mezitláb :) Nem csoda hogy még a 4-es átlagunk sem volt meg az elsõ pontig :)


Aztán jött a jó hosszú emelkedõ föl Mátraszentimrére. Itt már azért látszott hogy hóban nincs hiány a Mátrában. Nehezen haladtunk, Anitámnak nagyon fájt a lába. Épphogy benne voltunk a szintidõben. De a lényeg az, hogy benne voltunk. A ponton betermelek két nagyon finom kenyeret, majd megmásszuk Galya-tetõt. Zoli sörözik, én kábelt fektetek, Anita meg megy tovább, nehogy elússzunk az idõvel.


Csór-hegynél kint vannak a pontõrök, szuper. Nem lehet nagy probléma! Ámde a Vörösmarty th-nál elõjön a rémálom. Lajos mondja hogy gáz van. De olyan meggyõzõen, hogy elõször azt hittem valakit újra kell éleszteni :) Mint kiderült a pontõrök már nem akartak pecsétet adni, mert gondolták hogy már nem érhetjük el idõben a következõ pontot, meg a Kékes is zárva lesz. Sajnos, Anita itt kiszállt. Nagyon sajnáltam, de ekkor ez volt a legjobb döntés, mert ilyen lábbal nem lehetett volna tovább menni :( Így is hõsnõm vagy ? Na de mennem kell tovább nincs mese. Én is vérszemet kaptam mint a többiek, és otthagytam mindenkit (sorry boys). A Kékesre felértem a Pisztrángos-tótól 5,5-ös átlaggal. (itt már reális volt a jósolt 60 cm-es hó) Onnan meg 8-as átlaggal behúztam a célig. Az utolsó 5 km-en egy patakban folyt a sár, és nem tudtál sehol menni, csak a dzsuva kellõs közepében. Elõzni alig lehetett, mert elsüllyedsz. Voltam olyan fáradt, hogy már semmi nem érdekelt, csak a célba lehessek végre.    


Végül 9:09-el értem be a célba, az utolsó 13 km-en legalább 300 hosszútávost, és sok L-es távost hagytam le az eredménylistából nézve :) Tény és való, hogy ebbõl állt az egész, hogy "bocsi, bocsi, bocsi, jövök, balról, jobbról" :)


 


Nehéz hétvége volt, de szerencsére sikeresen meglett mindkét túra!


Bár a Mátraburger Big Mac-je helyett egy sajtburger lett most az enyém (összidõ: 29:29), de a sajtburgert amúgy is jobban szeretem :)

 
 
túra éve: 2014
NaHáT / HangyaTúra éve: 20142014.10.13 12:28:06

NaHáT 95, sikeresen teljesítve 15 óra 17 perc alatt. A hosszútávot már 6-szor teljesítettem, de most idén viszont fordítva szervezték meg az útvonalat. Bizony sokszor el kellett filóznom hogy most akkor merre is van az arra? Teljesen más visszafele csinálni ugyanazon túrát.

Reggel 7:05-kor indultam Vincze Zolival. Jól haladtunk, nagyon kellemes idõnk volt a túra folyamán, nem úgy mint az utóbbi években.. Aztán a Só-hegy (18 km) elõtt utólértük Rudiékat, és Sára Petit. Végül Peti csapódott hozzánk, és már hárman túráztunk tovább a meseszép Börzsönyben. A Csóványosra fölfele a K3 meredek szerpentinjén Zoli végül véglegesen lemaradt, és Petivel ketten folytattuk a túrát. Csóvin megcsodáltuk a vadiúj kilátót. (én lusta voltam fölmenni, Peti viszont fölment). Nagyon jól haladtunk, és a Vilati-üdülõnél (52 km) utólértük Barta Lacit is, aki a mezõny legelején ment. Laci tovább is haladt hamar, mi eszünk-iszunk jót mulatunk. Bár a leves nem volt még kész, de kaptunk hideg szaftot, és húst :) Nem számít, csak kaja legyen! A Salgóvár gerincrõl meg-megállunk néha gyönyörködni a panorámában, illetve integetünk a túlpaltra a Magosfa gerincre a többieknek :) Persze nem látta senki valószínû.. Az Aklok-rétje után szerencsére nagyon jó volt a szalagozás, ez még bõven nappal ért minket. Az Inóci-nyereg után Kóspallag szélénél (70 km) érjük utól Petivel ismét Lacit. Egy darabig együtt haladunk. Itt kapcsolunk lámpát. Kóspallagra érve betérünk a Börzsöny Szíve Sörözõbe, és mindenki a saját maga által választott innivalót fogyaszt :) Utána jól haladható szakasz a Kis-hanta patak völgyében. Majd elérünk Pusztavár alá.. Reggel mondták a szervezõk, hogy bejáráskor két veszélyes õrkutya volt szabadon a környéken, és ebben a Hanta-pataki pontõr is megerõsített. Így becsületbõl azért megmásztuk persze a Pusztavárat, de utána balra az aszfalton mentünk egy darabig a P- helyett. Nem hiányzott éjszakára egy kutyatámadás. Laci és Peti 7-es átlag fölött tolták az emelkedõ aszfalton kocogva. Egy darabig követtem õket, aztán megadtam magam, és visszaváltottam a saját, még mindig nem lassú tempóba :) Szerencsére térkép alapján szépen letaláltam Törökmezõre, ahol már a többiek tovább is haladtak. Innen a kacifántos Z- kísért Zebegénybe, ami kiemelt figyelmet igényelt tájékozódási szempontból. Zebegény elõtt sehogy sem találtam meg az egyik patakon az átkelõt, így totál be is ázott a bal cipõm, ami nem hiányzott már ennyi km után. A Kálváriához nehezen lehet észrevenni a S3-et, szerencsére jó volt a memóriám. A végére még két emberes szintkülönbség. A Kálvária után, meg föl a Hegyes-tetõre az OKT-n. Meglepõen jól abszolváltam ezt a részt. Innen lekocogás a célba, és 22:22 perckor örömmel benyitok a célba. Laci és Peti fél(!) órával hamarabb ért be mint én, (repültek??) és már nem is voltak ott, elmentek a vonattal. A célban jókora meglepi várt, boldog voltam, de nagyon. De ez már nem a túrához tartozik. Hetedjére is kipipálva a hosszútáv, és megint meglepõdtem, hogy NaHáT, mennyire szép ez a Börzsöny!!

 
 
Pradedova 100vkaTúra éve: 20142014.10.06 13:35:41

Hétvégén Csehországban, a Pradedova Stovka 112 km - 4200 m szintkülönbségû túrán jártam, amit sikeresen teljesítettem végül 17 óra 44 perc alatt. Már visszatérõ vendégnek számítok itt, ugyanis most volt harmadjára megszervezve a túra, és eddig mindegyiken részt vehettem. Az útvonal viszont mindegyik évben más volt, bár a tavalyiból most volt sok ismerõs rész. Végig egyedül mentem, bár bennem volt a félsz hogy mi lesz ha elkavarok, de az itiner tökéletes volt, így szerencsére nem mentem mellé. Ellátás ügyileg sem lehetett panasz. 17, 28, 45, 89, és 103 (nem az e heti lottószámok km-nél frissítõpont üzemelt, ahol minden édes-sós, és egyéb finomság megtalálható volt. 58 km-nél ráadásul még meleg levest is kaptunk. A túra a Praded hegységben ment nagyrészt, a legmagasabb pont is a Praded volt, a maga 1491 méterével. Igazából 32 km-tõl 68 km-ig folyamatosan 1100 m felett haladhattam, és meseszép panorámában gyönyörködhettem. Néha a felhõk csúnyán összegyûltek, kicsit paráztam is párszor, de szerencsére nem lett belõle csapadék. Az elsõ 58 km-re majd 3000 m szint volt. A túra második fele viszont kevésbé volt izgalmas. Réteken, szántóföldeken haladt éjjel, kis dombocskákkal tarkítva. A célba érve még ismét (minimális térítés ellenében) meleg étel fogadott. Ki hallott már olyan hogy korlátlan rántott hús, uborka, kenyér és tea? Itt ez is megtörtént!! Persze ésszel kajáltam hogy azért a késõbb érkezõknek is biztos jusson. Így kb. csak 6 rántott húst ettem meg Kellemes túra volt ismét, köszönöm Rudinak a kiutazást!

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20142014.09.11 19:56:24

Hétvégi programok: BEAC/Turista Maxi 110 - 3850 m szinttel sikeresen teljesítve 16 óra 44 perc alatt, majd utána még az Együtt a Magyar Családokért 20 km-es távjára is elmentünk Vincze Zolival.




A kilencedik BEAC-omon 7:50-kor indultunk Zolival. Az idõjárás napközben kegyeibe fogadt bennünket, az ég enyhén borult volt. Hiába haladunk jó tempóban, Bódi István csapattársam így is utólért minket. Végül... Istvánnal a túra 95%-át együtt tettem meg. Kövecs Ferit, és Ármos Bálintot érjük utól. Mindketten jönnek velünk egy darabig, addig is sztorizgatósabban telik az idõ. Aztán a Saj-kút bércnél robbantok, és egy magamat is meglepõ erõs tempóban tolom végig felfele. Viszont ledöbbenek, hogy két bringás is végig kitekeri szinte az egész Csóványosig tartó szakaszt. Na ez a nem semmi! Amíg Foltán-keresztnél frissítgetek a sajátból, Bálint nagyon jó tempóban lép el mellettem, és a Csóviig csak a hátát látom, pedig nagyon jó idõben felértünk. Samu Piri a pontõr, csodálkozok is hogy most nem a Hegyes-tetõn kínálja a dinnyét. Kis pihenés, majd Csóvi-Nhh szakasz, gyalog, kocogva. Bódi úr tempózik elõl, én pedig magányosan haladok szélárnyékban mögötte. Nagy-Hideg-hegyrõl lefele viszont én vagyok a gyorsabb de az "erdei beacka (a.k.a. szeder) utamat állja. Kacsintgatnak a mennyei fürtök, és én nem bírok neki ellenállni. Csak eszek, és eszek. Egy darabig egyedül haladok ismét, István nem sokkal mögöttem, de a köves lefele minden évben rosszabbul esik Kisinócra. De leérvén milyen megváltás az a vízcsap.. Osztok-szorzok-átlagolok-jól haladok. Aszfaltgyilkolás jön jó hosszan, át Kóspallagon, majd jobbra fel Törökmezõ felé. Az értelmetlen tereléseket vihogva beveszem, és arra megyek, pedig tudom merre van a hivatalos BEAC útvonal (a leszürkített kéken). Nem jók ezek a plusz több száz méterek, mert a komp bizony nem vár. Én pedig nem vagyok komplett, mert egyre jobban számolgatok a három órásival.. Békás-rét után a "kedves" tulaj még jobban kiszélesítette a kerítését, hogy nagyobb helyen tudjon ugatni a döge.. Bosszúsan keringek az erdõben jobbra-balra. Törökmezõ háza viszont jobb kedvre derít. Nézem a turistatáblát.. Osztok-szorzok-gondolkozok. Ezen a túrán a matek is játszik. Indulok sebesen, pont befut István. Egybõl kocog is utánam, és most már együtt nyomulunk tényleg, nagyon sokáig. Na még egy Hegyes-tetõ. Nem haladok fölfele, szakad a víz rólam, erõlködök. Ja, üres a gyomor, jelez is egy ideje, de tudom hogy odafönt vár a dinnye. Közben biciklisik zavarják utamat. Én jó irány, õk rossz. Tudatos rossz.. Felérvén hálát adok odafentre, majd 4 dinnyéig meg sem állok. Ez most nagyon kellett. Míg tavaly Papp Bálinttal szinte sprintelnünk kellett a 15:00-s komphoz, most kényelmesen kocogva is tudtuk hogy meg lesz. Lent is voltunk 14:42-re. Kb. egy demizson paradicsomot azonnal el is tüntetek a gyomromban a frissítõponton :) Komp megérkezik, beér Bálint is. Nagyon szép idõt ment ideáig (is). A túloldalon megrohamozzuk a Fellegvárat. Szép, szép, de ilyenkor valahogy ez sosem esik jól. Lévai Viktort érjük utól. Sokszoros BEAC-os már õ is. A szokásos "orgia" ismét megtörténik a közkúznál. Valószínûleg a piperecuccos turisták(?) épp rólunk beszélnek a padon de pont nem érdekel minket. Egy darabig még jön velünk VIktor, majd a Moli-pihenõ meredekénél immár végleg lemarad, de sikeresen beért persze a célba. Bódi & Márton lendülete türetlen. Faljuk a kilométereket, és én már a finom levest vizionálom magam elé. Egy idõ után pedig meg is elevenedik, 67 km-nél. Kereken 7 km/h-s az átlagunk még a kajálás után is. (csak azért írom le, mert ettõl csak fokozatosan gyengébb lett, és itt olyan jó olvasni) :) A leves eszméletlen finom volt, 3 dl meggylével megspékelve. Két új ember kelt föl a padról (szép lenne, de tény hogy frissebbek lettünk). A sikárosi völgyben haladunk, majd a vadászház után végre újra az új K-n tudok haladni, mint sok-sok évvel ezelõtt. Viszont elég bizonytalan a festés néhol, ezáltal mi is. Közben megdörren az ég.. Vele együtt a szívem is hevesebben dobog amikor meglátom hogy milyen csúnya felhõk gyülekeznek. Újabb dörgés szinte a fejünk fölül. Beletörõdünk, csak persze pont most kell majd átmenni a réten.. Szerencsére egyelõre csak ijesztgetés volt. A K- egyre keményebben emelkedik, és a szél is fölerõsödik. De nincs zuhé. Dobogókõre még mindig lámpa nélkül érkezünk. Csak a Zsivány-szikláknál kapcsoljuk be Psztkereszt elõtt. Szuper frissítõpont jön, fincsi sütikkel mint tavaly. Állítólag kb. fél órával érkezésünk elõtt volt egy jókora zuhé itt. Megúsztuk. A Szurdok viszont borzasztóan csúszik, csak óvatosan fiam! Utána nem sokkal a 125. pocsolya után utólérünk egy sporit. 110-esen van, ráadásul elérte a 14:00-s kompot is. Csapódik hozzánk, de nincs túl jó bõrben állítása szerint. Csobánka szélén le is válik tõlünk vizet tölteni, mivel a Szentkút ki volt apadva :( Ja, és a Szentkút elõtti dagonya Palóx Expedíciós emlékeket hozott elõ :) Istvánnal toljuk fölfele a Kevély-nyeregbe, de mivel egy ideje már eseget-csepereg az esõ, a terep egyre nehezebbé válik. Fent a ponton azonnal fél liter üdítõt eltüntetek, és vizet vételezek, mivel a túrán több ilyen lehetõségem nem lesz. Bokatörõs lefele, majd jelzéskereséses szakasz lenne, de szerencsére jól ismerjük mindketten az utat, így nincs kavarás Pilisborosjenõ elõtt sem. Átbukunk egy hegyecskén, majd az ürömi mûútnál természetesen nem aszfaltozunk, hanem szépen tapossuk a jó kis sáros K-el ellátott szántóföldet :) Egy világító lufit (!) talál István a szántásban. Egy ideig hozza magával, aztán elmarad a lufi, de végül az egyik túratárs összeszedte. Remélem azért a lufi is kapott egy résztávos kitûzõt a célban :) Na még egy Csúcs-hegy. Szépen körbemegyünk a szerpentinen a K-n, mert ezt így kell. Eléggé fáradok, de most már nem szabad itt a végén bekómázni. Elég nehezen érek a Virágos-nyeregbe. István kissé utánam, majd már csak kb. 4,5 km a cééél! Istvánra most jön rá a hasmars, én kocogok tovább, mondja is hogy nem megy már a futás neki. Nekem sem, de elég instabil mozdulatokkal próbálom gyorsítani magam. Szépen ki van szalagozva a vége, a lámpám mindjárt a totális merülésen van, de még épphogy látom a szalagokat. Végül 0:34-kor másodikként megérkezek a célba. Barta Lacinak ma sem találtak ellenfelet. István jön utánam 10 percre. Három MKE-s az élen :) Tudom hogy a teljesítménytúra nem verseny, nem is úgy szoktam hozzáállni, de ez most bajnoki futam volt, így lehet hogy kicsit eltérõbb volt a beszámolóm. Na meg persze a célbeérkezés óta nem is aludtam, ezen beszámoló is így készült, elõre is elnézést a hibákért. A célban ultramaratoni várakozás, reggel már egy másik túrán szeretnék indulni :)

 
 
Palóc ExpedícióTúra éve: 20142014.09.01 18:12:36

Palóc Expedíció 125



Egy nem minden napi túráról szóló beszámoló lesz ez. Kalandos volt, nagyon!



Péntek este már a szálláson, Nézsán szívtuk magunkba a fõszervezõ úr jótanácsait. Mindenki bõszen figyelt: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_exped_ci__2014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Közben vételeztük magunkhoz a jobbnál-jobb süteményeket, melyekkel a kedves szervezõk kínáltak minket. Utána aztán elvonult a csapat egyik fele, és társasági életbe kezdtünk: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=820608634651098&set=t.100002158786880&type=1

Másnap(os) reggel után  sok-sok ismerõs indult el kora reggel 7 óra környékén. Mi, Vincze Zolival a 8:00-s rajtot céloztuk meg, és kereken ebben az idõben nyakunkba is vettük a Cserhátot.

Nem ígértek estére jó idõt, de ezáltal kell egy kis + idõ nyerés a nappali etapon, mert mindössze 25 óra volt a szintidõ a 125 km-re. Szépen értük is utól az ismerõsöket, de bizony alig telt el 1 óra, máris elkezdett esni az esõ, ami egyre intenzívebbé vált. Felsõpetény elõtt utólérjük Õze Erzsit, aki egy darabon át próbál velünk jönni. A lejtõket megkocogjuk, de a cipõm tapadása egyenlõ a nullával, így csak szép óvatosan haladunk Zolival: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__2__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Egy kisebb emelkedõnél egyszer csak megálljt intünk. 2 vaddisznó jön velünk közvetlen szemben az úton. Gyorsan visszafordulunk, és figyelmeztetjük a többieket hogy veszély van. De aggodalomra végül semmi ok, mert a disznók "hazaérkeztek", egy házhoz tértek be, mi pedig megkönnyebbülten haladhattunk tovább :) Alsópetény után majdnem hogy lehetetlen fölmenni az agyagos, csúszós emelkedõn. Minden erõnkre szükség van. Sejtettük hogy ez nem lesz gyenge menet! Erzsi még mindig velünk tart, egészen a Romhányi-hegy tetejéig, ahol még egy "búcsúfotót" kapunk :) http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Borzasztó rossz az út továbbra is, és az esõ nem hagy alább. Zolival egy lejtõ megkocogása után intenzív szedrezésbe fogunk. Legalább ennyi örömünk legyen. Romhány elõtt utólérjük a magányos Mátét, aki nem túl jó passzban van. Mi viszont kétpofára eszünk-iszunk az ellenõrzõponton. A fánk vitt mindent! Átmegyünk Romhányon, a cipõ már tocsog, a kedvünk még megvan szerencsére. Az esõ is eláll szerencsére. A presszó teraszán üdvözöljük Anitát, és Petit, akik eddig nagyon jó tempóban haladnak! Sok sikert kívánunk egymásnak, és újult erõvel másszuk meg jó hosszan a Kõ-hegyet. Közben sorra érjük utól a 7 órakor elindult gyorsabb lábúakat is. Biztonságérzetet ad, hogy mi 8-kor indultunk. Végül 38 km után ismét Nézsán kötünk ki. Az elsõ felvonás teljesítve 5 óra 30 perc alatt. Zoli az utolsó emelkedõn lemaradt, így egyedül fogyasztom el a mennyei gulyáslevest. Többek sajnos nem kaptak, nekem az volt a szerencsém hogy megkérdeztem hogy van-e gulyás mint tavaly? És már kaptam is a jegyet. Jó fél óra regenerálódás után ismét nyakamba vettem a Cserhátot, és bár Zoli meg várt a mûv.házban, de egybõl le is maradt már a második kör elején. Rudival és Mónival váltok pár szót, akik bosszankodnak hogy nem kaptak gulyást. A P- jelzés vezet most ki Nézsáról, és a csõvári vár következik. Falom a szinteket, és csakhamar ismerõs pontõröket vélek felfedezni, Bubut, és Csillát. http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__3__www.kepfeltoltes.hu_.jpg  . Csilla azt mondja hogy egy lódarázs megcsípte, de megnyugtatom magam hogy én egy darabot sem láttam. Mire indulnék lefele, látom hogy jönnek felfele Rudiék, és egy csapat rövid távos, akiket mind megcsípték a lódarazsak. No a fene, ez nem játék. Szerencsére az õrangyalok vigyáztak rám! Egyszer csak egy hangos kiabálás lentrõl. Nem merünk nekiindulni a lefelének. Van aki azt mondja hogy az oda-visszán vannak a darazsak, van aki azt hogy visszafele már nem lesz, csak a P-n volt az oda-vissza elõtt. Rudiék felveszik az összes cuccukat, majd elindulnak lefele. Én nem hoztam semmi esõkabátot. Szinte lábujjhegyen megyek utánuk, amikor meglátjuk Vincze Zolit, aki a földön fekszik, és nagyon rossz állapotban van. Lódarázscsípés érte. Lesokkolnak a látottak, igyekszem Zolit nyugtatni, és mondom neki hogy valahogy küzdje föl magát a ponthoz, alig 50 m-re van csak. Végül muszáj tovább indulnom, de sejtettem hogy Zoli nem fog már tovább jönni, így most már õ miatta is küzdenem kell!


A csõvári ellenõrzõpontra Rudiékkal érkezek, de pár nagyon de nagyon finom sütemény után egyedül haladok tovább a Po jelzésen. Kiérvén a faluból látom hogy a csõvári várhoz mentõhelikopter ereszkedik le. Tényleg nagyon stresszes állapotba kerültem, sejtettem hogy Zoliért jönnek, de mint kiderült rajta kívül még 3 másik ismerõsöm is kórházban jutott ki :( Éberen haladok tovább, mindenhova lódarazsat vizionálok. A lepkék is azok, meg a szúnyogok is, meg minden. Szerencsére kis idõ múlva elhessegetem ezen gondolatokat a fejemben, és kicsit nyugodtabban haladok tovább. Nógrádsápon finom kenyerek, és palócos mintázatú pontõrlányok terelik gondolatomat.


Galgagután megelõzöm Tündét, és társát, akik eddig (még) szépen haladtak. Vanyarc elõtt a réten kocogva utólérem Bálintot is, és Verát. Nincs kedvem belemenni egyedül az éjszakába, ráadásul körvonalazódik az éjjeli vihar látképe, meg amúgy is, rég túráztunk már együtt! Így velük maradok jó darabon át. Az ellenõrzõponton borzasztó finomak a lekváros kenyerek, de valamiért a gyomrom azt mondja egy után hogy elég, már össze vagy szûkülve. A miértre nem tudom az okot, mert 40-nél ettem meleg kaját is. Tovább indulva Tünde jön szembe, aki kihagyta véletlen a pontot, de még nincs veszve semmi, nem ment túl sokat tovább. A hármas fogatunk bõszen halad elõre a Km úton egy szántóföldön emelkedve. Nagyon sötét fellegek gyûlnek, és tudjuk hogy ezt nem fogjuk megúszni. Alig hogy beérünk az erdõbe, rázendít az esõ. Szerencsére villámok nincsenek. Bálinték átveszik az esõkabátot, én bambán állok a futófelsõmbe és a rövidgatyámba :) Innen már nincs kegyelem, az esõ hol esik, hol szakad, változó periódussal. Hamarosan elválik a 100, és a 125 útvonala. Itt még lehet dönteni.. Szó nélkül mindhárman jobbra fordulunk a 125 irányába. A Z- jelzés fog minket kísérni sok-sok km-en át. A Berceli-völgyben akkora sár, és pocsolyamezõk vannak, hogy szinte lehetetlenség megkerülni õket. Szerencsére a nehéz átmeneteken túl vagyunk, amikor végül eljött az idõ, és lámpát kapcsolunk. 


Vera is szó nélkül jön, biztos voltam benne hogy sikerülni fog neki is ez az extrém túra. Az esõ erõsebbre, a tempó viszont kicsit lassabbá válik úgy érzem. Így úgy döntöttem hogy angolosan távozok, max jól eltévedek. Egy hippitanya mellett haladok el, amirõl a fõszervezõ úr már beszélt nekünk a túra elõtt. Ledöbbenek, mekkora területen élnek, az erdõ mélyén (több km hosszúságban, és szélességben is). Különbözõ nemzetségek, ugyanazon életvitel. Egy Z- jelzés mutat balra, de egy idõ után az út megszûnik. Visszafutok az elágazásba, újra értelmezem a jelet, újra elindulok abba az irányba, megint nem jó. Akkor hol a 'csába?? Visszafutok ismét immár a korom sötétben, jönnek Bálinték. Õk is úgy értelmezik a jelet mint én. Tanakodunk egy kicsit, majd tovább megyünk a réten egyenesen, és a rét közepén egy elágazásban úgy döntünk hogy hátha ott balra. Meglépjük, és hamarosan az erdõszélén ott egy Z- jel. Grr... Megorrolunk a Z- jelzésre, és hamarosan jobbra már a Z4 jelzésen haladunk le immár Szanda nevû faluba. Olyan saras és csúszós a lefele, hogy minden lépés egy örökkévalóság mire leérünk a faluba. Szerencsére van közkút a temetõnél, így tudok vizet vételezni. A buszmegállónál kicsit leülünk enni-inni. Egyszer csak megjelenik Õrsi Anna, és Fejes Gábor. Hmm.. Nekik jóval elõttünk kéne hogy legyenek. Kiderül hogy a GPS trackre a régi Z- jelzés volt feltöltve, és beletettek jó 3-4 km-t.. Ezért (is) nincs nekem GPS-em, és nem is hiányzik. Most már 4-en haladunk tovább. Annáéknak láthatóan gyorsabb a tempója, így a Szanda, és Szandaváralja közötti aszfalton ellépnek. Én maradok még Bálintékkal. A faluban finom pogácsával kínálnak a pontõrök, élek is vele, nem érdekel hogy már nagyon szûk a gyomrom. Annáék tovább indulnak, majd hamarosan mi is, és meglepetésre a rövid oda-visszán Tünde is megjelent a túratársával. Õk is jól haladnak. Szanda vára elõtt utólérjük Annáékat egy forrásnál. Innen egy jókora szint fel a várhoz. Köd van, sötét, esik az esõ, de a lámpám nem hagy cserben. Erõsebben indulok meg felfele, csak Fejes Gabi bírja velem a tempót. A várból szinte semmi sem látszik, lefele pedig nagyon óvatosan megyek, a szinte sík talpú cipõm miatt. Anna is utólér minket, így most épp Anna és Gábor társaságát élvezem. Sokat nem beszélünk, mindenki küzd az óriási sárral, és a belsõ harmóniával. Bálinttal és Verával nem találkozok többet már a túrán. A szandai betétkörnél ugyan oda érkezünk mint jó 10 km-el elõtte. Bízunk benne hátha szembejön valaki, és bizony. Egy fejlámpa világít a szakadó esõben. Megvárjuk kicsoda.. Riedlinger Csabi az. Nagyon kivan, õ is eltévedt a Z-n mint Annáék, és nincs kedve a 10 km-es szandai kis körhöz, hiába noszogatjuk. Velünk folytatja a túrát, immár a Z+-en. Annáék nagyon erõs tempóra váltanak, és ez pont elég arra hogy egy jókorát essek. Pár szép mondat, és haladok tovább, de a saját tempómban. Csabi próbál velem jönni, de neki meg az én tempóm is sok. Annáékat látom folyamatosan távolodni, és Csabi fénye is egyre jobban halványul mögöttem. Na, egyedül maradtam itt az éjszaka közepén. Sebaj, nem vagyok betojva. Egy idõ után visszaérek a 100-asok útvonalába. Óriási dzsuvát hagytak maguk mögött a résztvevõk. Szerencsére ez nem szemét, hanem sár formátumban mutatkozik. El nem tudom képzelni hogy a következõ szakaszt hogy fogom abszolválni. Többet megyek hátra mint elõre. Ez már itt fej játék a javából. Bercel elõtt felérek egy rétre. Innen kezdõdik egy újabb túlélõ játszma. Dupla erõvel rákezd az esõ, ráadásul a szél is erõsen fújni kezd. A ruha pillanatok alatt rámfagy, és nem tudok kiegyenesedni. Komolyan mondom, a terep, és az esõ miatt nehezebbnek érzem jelenleg ezen túra teljesítését mint a börzsönyi Körét: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127482917&t=9091575 . Kiérek egy hosszú erdészeti aszfaltútra, ahol szó szerint patakok folynak szélsebesen. Ez nem játék már. Szlalomozok jobbra-balra, persze tök feleslegesen. Ahogy beérek Bercel faluba eláll az esõ, de ez a bõ 1 órás tökéletesen elég volt arra hogy rommá ázzak. Persze az idõ ezáltal elég rendesen le is hûlt, és borzasztóan fáztam is. A faluszélén nem túl bizalom gerjesztõ házak, szerencsére ilyenkor talán a lakosság is már alszik. A berceli kálváriánál tovább haladok a Sm jelzésen egy kicsit. Még jó hogy beleolvasok épp az itinerbe, mert rossz helyen járok. A S-kápolna (mert ilyen is van már) jelzésen kell haladnom egészen a következõ pontig, a berceli kálváriáig. A faluban még Bárdos Miki kocsiján lepõdök meg, aki 40 km-ig ment, majd elvileg Tündének hozott a pontra éjjelre "száraz ruhákat". A kálváriához érve Õrsi Annáék is ott tanyáznak még. Annán még mindig nem látszik a fáradtság, egy kocsmát keres a faluban, mert láthatóan szegény Fejes Gabi nincs túl jó passzban. Remeg mint a kocsonya, a kihûlés határán vagyunk mindnyájan. Én elveszek egy jókora kenyeret, leöblítem paradicsommal, majd muszáj meginni egy felest. Ilyen jól még sosem esett a pálinka :) Viszont én is elkezdek remegni, de a hidegrázáson kívül különösebb problémám nincsen, így Annáékat a ponton hagyva egyedül folytatom tovább az utam. Szántóföldön át érkezek a következõ faluba, Nógrádkövesdre. A falu fõútján haladok, egy ideje már hallom hogy a helyi Bódi Guszti szórakoztatja a pórnépet. Úgy látszik van az az italmennyiség hogy a szakadó esõ, és a hideg idõ mellett még ilyen izgalmas programra elmenjen a nagyérdemû helybeli. Probléma nélkül jutok át a falun, majd kifele menet egyszer csak megelõzök két embert. Hosszútávosok lennének, vagy 100-asok? Nagyobb gyalogtempóra váltok, és meglepõdve veszem észre hogy Tünde az, és a túratársa.. Akiknek kb. másfél órával mögöttem kéne hogy legyenek.. Mindenki vonja le a konzekvenciát, én is így tettem. Lényeg az, hogy egy óriási szarvasmarha telep mellett haladok el, csak úgy bõgnek a jószágok. De legszívesebben nekem is kedvem lenne hozzá, amikor meglátom hogy milyen terepviszonyok közt kell folytatnom az utamat Legénd fele. Gigantikus sármezõk, és piruettezések sora veszi kezdetét. (vagy inkább folytatódik). Egy "majdnem hatalmas esésnél" kiesik a lámpa a kezembõl, és hirtelen az addigi jó fénybõl minimális lesz.. Na ez nagyon hiányzott. Valahogy le kéne érni Legéndre, van pótelemem. Rémesen hosszú ez a szakasz, az utolsó lejtõ a faluba már az ingerküszöbömön kívül van. Szó szerint lecsúszok a lejtõn. Végre bent vagyok a faluba. Innen már csak jó 10 km.. Mezei Klárit és túratársát elõzõm még meg a pont elõtt, akik a 100-as távon küzdenek.  Leülvén a pontra, finom tea, és káposztás rétes fogad. Meg tudnám enni az egész tálcát!! De nem szabad, ki tudja még hányan küzdenek mögöttem. Pont nekiveselkednék az elemcserének, amikor a pontõr közli hogy a Kõ-hegyre (ahol már voltunk napközben kb. 33 km-nél) tilos fölmenni, mert életveszélyes állapotok alakultak ki. Belegondoltam hogy már napközben is orbitális méretû pocsolyák közt kellett flangálni, az éjszakai óriási esõ után szerintem a Kis Balaton megfelelõje lenne a helyes szó az adott terepre. Pedig én akkor is föl akarok menni! Éreztem magamban annyi erõt hogy nem állít meg az atyaúristen sem :) De ha nem, hát nem.. Végül 5,5 km-en át kellett az aszfaltot koptatni Legéndtõl a célig, Nézsáig, amit bõ 50 perc alatt le is daráltam. A cél elõtt Anita vár, és Vincze Zoli. Mindkettõjüket átölelem, örültem hogy Zoli is jobban lett a kórház után. Így minden jó ha a vége jó. Becsattogok a célba, és örömmel veszem át a plakettet, az érmet, a kitûzõt, és az oklevelet. Tudom hogy ezért most tényleg megszenvedtem. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek, és hogy eddig 100 %-os vagyok a Palóc Expedíción hosszú táv ügyileg. Mind a háromszor sikeresen értem célba, de ez a mostani kiemelkedett mint Szegedrõl a Kékes.


Végül 20 óra 50 perc alatt teljesítettem a távot, ami végül nem volt 125 km, hanem egy kicsivel rövidebb a Kõ-hegy kimaradása miatt.


Köszönöm a túrát a szervezõknek, és azt a sok szalagot, és megannyi finomságot amivel elleptek ezen a borús, ámde a végén mosolygós napon át!

 

 
 
Javorníkmi/Javornícka 100kmTúra éve: 20142014.08.13 20:52:00

Elõzõ hétvégén Szlovákiába tettem át immár sokadjára a székhelyem. A Javorník 102 km - 3800 m szintkülönbségû túrát sikerült teljesítenem 15 óra 22 perc alatt.


Tavaly már részt vettem a megmérettetésen, akkor Rudival mentünk egy szuper idõt. De ha valaki azt hiszi hogy kocogás/futás közben nem lehet nézelõdni az nagyot téved. Nyakas Gabi beszámolója is ezt támasztja alá, pedig õ aztán tényleg jó tempóban ment. Lényeg az, hogy tavalyról sok minden a fejemben maradt a túráról. Tudtam hogy varázslatos helyeken fogok járni, és alig vártam hogy idén is újra láthassam ezeket.

Szombat reggel 07:30-kor volt rajt. Mivel elõzõ este érkeztünk, jutott idõ bõven a pihenésre szerencsére. Nyakas Gabival, és Sára Petivel indulok útnak. Petinek ez az elsõ szlovák (és egyben cseh, mivel kb. 4 km-t mentünk csehben is túrája. Jó választás! Az elsõ 4 km végig fölfele visz, a fiúk nagyon gyalogolnak, én néha levegõ után kapkodok. Az elsõ pont után szlovák ismerõseimmel váltok pár kedves szót, de a magyar duó már jóval odébb van, és bizony egy darabig csak messzire elõttem látom õket. Lassan elkönyvelem hogy lehet ma egyedül túrázok!? Végülis az útvonalra egész jól emlékszem tavalyról. Majd felérve a gerincre balra fordulok a P-n, és hosszú gerincvándorlás veszi kezdetét. Utólérem Petit, aki innentõl végig hû társam marad a túrán, mint mostanában oly sokszor. 18 évesen ilyen tempóba gyalogló, és fejben összeszedett túrázót még nem véltem pályafutásom során.. Gabi viszont már valahol kilométerekkel odébb fut, tudtuk hogy innentõl már csak a célban látjuk. A Petránky kilátó elõtt valahol eltûnik a P-. Szinte mindenki eltéved, Gabi is köztük van, de hamar tovaszáll elõlünk. Legalább olyan gyorsan mint az órám.. Ugyanis egy saras résznél megcsúsztam, és a bal karomról szó szerint letépte egy fa az órámat. Nem örültem neki, de én óra nélkül nem nagyon tudok élni (nem úgy mint Peti), így kézben vittem tovább 13 km-nél egy szuper frissítés, majd kocogás tovább. Slavo, szlovák cimborám itt még egész jó bõrben volt, de késõbb mint kiderült negatívba fordult át a vertikál. Jaroslav Kovác is itt kocog velünk, pedig õ a lassabb gyalogos mezõnyt erõsítette régen, de idén rengeteg 100-ast ment, így szépen felerõsödött. 31 km-hez 4 óra 05 perc alatt érünk. Meglepõdök hogy azért elég erõs az átlagunk, nem éreztem ennyire annak. Ez a pont a vicces "Semetes" nevet viseli. Láttunk is egymás mellett 3 hatalmas szemetest Itt szuper nutellás kenyereket tüntetek el folyamatosan, egy kis izoval megspékelve. Innen 19 km a következõ pont, rendesen fel kell tankolni. Még egy darabig P- jelzés, majd figyelve át a K-re egy rövid idõre. Ezt a kék jelzést nagyon szerettem, mert 100 m-en belül találtam egy itinert, egy csomag rágót, és egy tollat is Ráadásul az itinerben benne volt a levesjegy, és a nagy kofola jegy is. Nem akartam bunkó lenni, és az elõttünk haladó amúgy nagyhátizsákban közlekedõ, de nagyon gyors túrázót megkérdeztem hogy övé-e az itiner. Nemleges válasza után örömmel nyugtáztam hogy akkor dupla öröm lesz a leveses ponton. A K4-es pont 49 km-nél volt egy hotelnál. Itt ismét rengeteg finomság, nem gyõztem válogatni. Még méz is volt. Sós, édes, gyümölcs, izó, kofola, kóla, és még rengeteg jó dolog töménytelen mennyiségben. A 7 km/h-s átlagunk még itt is meg volt úgy is, hogy egy jó negyedórát is muszáj volt frissítgetni. Szimpatikus volt a szervezés is. Itt nem egy rajtszám voltál a sok közül, hanem minden emberes ponton a nevünket írták, és az érkezésünket. Így nyomon lehetett követni ki merre jár elõttünk. Tök szuper volt! Gabi jó 1 és negyed órával elõttünk volt itt. Egyre elõrébb van bizony. Egy gyors emelkedõvel ismét a P-n vagyunk, és számomra az egyik kedvenc rész a túrából a következõ 12 km. Minimális emelkedés, végig gerincen, csodás kilátásokkal, jókedvvel! Mint tavaly. Csak most Rudit, Peti váltotta fel Elhaladunk a mai nap csúcspontjánál is. A Velky Javornik 1070 m-es csúcsánál Peti krémezik, én írok a csúcskönyvbe, és rájövök hamar hogy sikeresen összekevertem ezt a hegyet a Velká Javorinával... Ezek a hasonló nevek.. Hamarosan már 62 km-nél vagyunk, a Hotel Portásnál. Itt örömmel nyugtázom hogy lesz két ingyen levesem Mellé még kapok 1 euróért Finom kofolát. Olcsón kijöttem. A pontõr ráadásul még tudott magyarul is. Egy fekete kiscica ráfeküdt az itineremre, így "nagy nehezen" tudtam csak visszaszerezni tõle Megköszöntük a vendéglátást, majd újult erõvel vágtunk neki a következõ etapnak. 63 km-nél egy kód, majd kezdetét vette egy 10 km-es erdei aszfaltút.. Ismertem ezt a részt, de érdekes módon tavaly sem, meg most sem hagyott negatív gondolatokat a fejemben. Az viszont annál inkább hogy elhagytam az eddig kézben cipelt órámat valahol Sok-sok éven át szolgált, kicsit elszomorított ez a helyzet, de nem volt már kedvem visszamenni érte, mivel késõbb kapcsoltam. DE!! Útközben valaki megtalálta, és odaadta a pontõröknek, akik behozták a célba. Így meglett!!! Köszönöm a kedves ismeretlennek így látatlanul is!! Így már csak javítani kell a szíját, de legalább nem veszett oda! No de ezt még útközben nem tudtam, így borús kedvvel kocogok a hosszú aszfalton. Peti technikai szünetezik, a 10 km-t így egyedül teszem meg. 73 km-nél járok hamarosan, befut Peti is a pontra. Pár futót még itt érünk. Itt még meg volt a 7 km/h-s átlagunk, de aztán a szupi frissítõnek "hála" el is úszott, de abszolút nem zavart minket. Megiszok a talált + saját jeggyel 2 x 0,5 L Kofolát Innen egy hosszú meredek úton haladunk immár a S-n jelzésen. Megelõzünk egy sporit, akinek épp a gyomrával van probléma, és ezt erõsen tudatja is velünk "rókakoma" formájában. Felérvén a gerincre, most már egészen a célig a K- jelzést kell követni, de még mindig nagyon emelkedik az út. Úgy érzem mintha a Marsra mennénk, soha nem akar vége lenni az útnak, aztán egyszer csak ott állunk Petivel az Orgonova Kycera 950 m-es táblájánál. 500 m szintet tuti jöttünk. Nagy levegõ, majd innen kellemes úton haladunk már. Viszont morajlást hallok a háttérbõl. Nem túl jó ómen így 80 km-nél. Fülledt melegség van, igazi esõ elõtti csend. Aztán megint morajlik. Egyre közelebbrõl. Felvesszük a menetsebességet, és õrült tempóban gyaloglunk tovább a következõ pont fele, ami még majdnem 50 percre van. Kiérünk egy rétre, oldalra nézvén olyan sötét felhõk vannak hogy beleborzongok kb. Peti azt mondta hogy ilyen felhõket még nem is látott soha. Na köszi, nagyon megnyugtattál Nekem nem az esõvel lenne bajom, hanem azzal amit már látok is, hogy villámtevékenység veszi kezdetét egyre közelebb. Végül elkezd esni az esõ, de még a lazább verzióból. Megelõzünk egy ukrán sporit aki nem túl jó bõrben volt épp akkor. Végül szerencsésen elérünk a 85 km-es ellenõrzõponthoz, ami egy kis esõháznál volt, de fedett tetõ volt a fejünk fölött! Ahogy beértünk, abban a minutumban elkezdett ömleni az esõ, hatalmas dörgések kíséretében. Én nem éreztem túl jól magam az tény, de nagy szerencsénk volt! Nem merünk tovább indulni, kis kényszerpihi jön. Megérkeznek többen is, de nem mennek tovább. Mi elindulunk, de egy közeli villám egybõl visszafordulásra ösztönöz a pontra. Ismét kényszerpihi értékes percekkel. Viszont késõbb a villámlás egy idõ után elvonul, és az esõ is kezd egy kicsit lejjebb adni magából, így elsõnek mi indulunk tovább a pontról fél óra pihenés után. Innen már a sárral kezdett kõkeményen megküzdeni. Az én cipõmnek momentán semmi tapadása sincs már, így néha lemaradoztam Petitõl, de aztán kocogással utólértem. Az utolsó 16 km nehéz volt! Ráadásul éjszaka is lett, és tájékozódni is kellett. A fényvisszaverõknek nagyon örültünk! Annak viszont már kevésbé hogy egy borzasztó saras lefelén akkorát estem oldalra egy pocsolyában, hogy csak úgy nyekkentem. Pár "szép" gondolat, aztán nyomulunk tovább gyök kettõvel. Mögöttünk jön két lengyel már egy ideje, de a távolság nem lesz kevesebb, így õk sem mehetnek nálunk gyorsabban. Az utolsó 7-8 km már kellemes kövesút, itt már tudunk végre kocogni is. Végül este 22 óra 52 perckor érkezünk meg Povazska Bystricába, egy jó kis étterembe, ami a célhely volt. Jól sikerült a túra. Gabi is szuper idõt ment!! 3. helyezéséhez külön gratulálok! Peti meg ismét bebizonyította hogy elképesztõ tehetsége a jövõnek! Bátran ajánlom ezt a túrát mindenkinek, mert nem olyan nehéz, de szuper helyeken keresztül visz. 2/2 teljesítés. Eredménylista: http://www.javorniky100.wbl.sk/2014.html


 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20142014.08.04 18:18:21

Rockenbauer Pál Emléktúra 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 42 perc alatt. Ez már a 7. teljesítésem volt, és most sikerült a legjobbat menni.

A péntek este kellemes hangulatban telt, sok-sok ismerõs jelenlétében. Összetartók a teljesítménytúrázók, hiába. Másnap reggel lazább tempóba indulok, beszélgetve haladunk a sok kedves ismerõssel. Jó érzés hogy újra láthattam õket! Majd Homokkomárom után kicsit beindultam, és Sára Peti, Vincze Zoli, és egy Gergõ nevû srác jött velem utána egy darabon át. A szedreseknek most sem tudtunk ellenállni, és rendesen megkopasztottuk a bokrokat. Közben a napocska is egyre magasabbra tette magát, és egyben a mércét is. Mi viszont nem hagytuk magunkat, és kicsivel 6 órán belül, már a Hahóti kocsmáros húzott be engem 40 km-nél anyagilag. 2 fél literes üdítõ 1000 ft. Kerüljétek.. Negyed óra pihenés, paradicsom, paprika, zsíros, vajas kenyér, és újult erõvel vágunk neki a folytatásnak. Sára Peti marad velem, Zoli bár elindul velünk, de egybõl le is marad, Gergõ pedig még élvezi a hahóti kényelmet. Petivel mostanában jópárszor túráztam, borzasztó erõs, és jó társaság. Szeretek vele menni. Nem csak mindig a rohanásról szól nála a teljesítmény, és ez jó! Bár most jó erõs tempóban gyalogolunk. Söjtör elõtt egy futó srácot érünk utól, aki idén sikeresen vette a Kazinczyt is. Csapódik hozzánk, jófej, egy darabig velünk is jön. Rádiházánál (61 km) ismét nagy habzsi-dõzsi. Nagyon meleg van, de azzal próbálom nyugtatni magam, hogy a tavalyi még ennél is forróbb volt, és akkor is sikerrel jártam. Szentpéterfölde, Lasztonya (ahol most még szerencsére békésen pihent az etnikum), majd Torhay-forrás. Végre mûködött. Tavaly nagyon pórul jártam, most meghagytam az üdítõm egy részét, és amikor odaérvén megbizonyosodtam hogy végre mûködik újra a forrás, jól bevágtam a még Rádiházán vásároltat. Peti utána odaadja a croissantját, nemes gesztus. Ráadásul már olyan éhes voltam mint a farkas, és éreztem hogy megy le a morálom negatívba. Bázakerettyére érve még nagyban világos van, kényelmesen, és jókedvvel frissítgetünk. Indulásunk elõtt befut Barta Laci, amit nem értettünk, mert már az elején megelõzött, de végül elmondta hogy az egyik faluban micsoda vendéglátást kapott, és egy jó darabig élvezte a helyi vendégszeretetet :) Mi Petivel már a K+-en caplatunk a Budafai Arborétum irányába, majd egy meredekebb emelkedõ, és megvan a bólya! Egyik évben lelopták, hiába keresgéltem. Megérkezik Laci is, és immár hárman kocogunk le a kistolmácsi mûúthoz, ami ilyen hamar még sosem jött el. Kiérünk az aszfaltra, még mindig lámpa nélkül haladunk tovább. A büfében ellenõrzõpont, és nagyon finom tea az ellátás. Nekem a gyomrom már nincs nagyon toppon, ezen a túrán a meleg étel hiánya miatt mindig összeszûkül. Megpróbálom orvosolni, ezért egy hot-dogot veszek. Sikerrel mûködésre bírom újra az emésztõ rendszeremet ideig-óráig. Laci tovább indul, én hû társammal Petivel indulok neki a Borsfai szõlõhegyeknek. Itt már lámpát kapcsolunk. Az út a fejemben van, nem tévedünk el szerencsére. Valkonyán (105 km) Lacit utólérjük, de már indul tovább. Mi még egy bõ 10 percet csoffadunk. A frissítés elsõrendû. Tányéron szolgálják fel nekünk a két zsíroskenyér, paprika, paradicsom kombót. Szomorúan érzem hogy sajnos csak a paradicsomot tudom megenni, a gyomrom még mindig gyenge :( De megköszöntem a vendégszeretetet, és a nyakunkba vettük a zalai erdõséget ismét Petivel. A hét domb nem ért meglepetésként. A második viszont érzésre minden évben hosszabb, és meredekebb. Lehet a többi hatról lapátolják át ide a földet?? :) Eszteregnye elõtt tág pupillákkal figyeljük a kék "R" betû leágazását, de jól ki volt jelezve. Megjegyzem hogy szuper jók voltak idén a jelzések, komolyan, amilyen rosszak voltak régen, most olyan jók. 10 pont! Eszteregnye elõtt az elõttünk levõk 90 %-a jön szembe. Hmm, nagyon közel vannak ezen a rövid szakaszon. Vérszemet kapjunk, vagy sem? Nincs értelme.. Nincs extra díjazás egyik helyezésért sem. Itt mindenki ugyanolyan szép eredménnyel zár ha beér szintidõn belül. És ez így jó is! Fent Eszteregnyén ice tea! Húú, ez most nagyon jól esik! Hamarosan visszaérünk az oda-vissza szakaszra. Laci közvetlenül elõttünk kicsivel, a lámpáját órákon át látjuk még. Aztán Homokkomárom után jön a "nem szeretem rész" Zsigárdig. Ez olyan hosszú, és unalmas rész, hogy mindig megõszülök mire Zsigárdra érek. Szerencsére Peti egybõl indulásra ösztönöz. Momentán élni sincs már kedvem, de a Fõnök szólt, hogy irány tovább :) Visszaérünk az aszfaltra.. Egykedvûen fordulunk jobbra, hogy ismét a 7 km aszfaltot koptathassuk. Peti nagyon durván, vagy 7 km/h-val gyalogol. Én kocogva mindig utólérem, de mire gyalogolok utána pár métert, már megint lemaradtam :) Így a kocogás/gyaloglás kombináció a célig ki is tartott, amit végül 02 óra 42 perckor léptünk át. Nagy pacsi egymásnak, Átol Csabi szavaival élve "jól dolgoztunk" :) Ez után életét vette a társasági élet. Szerencsére a szomszédos büfé nyitva volt, és egy XXL-es hamburgerrel kezdtem a vasárnap reggelt :) Utána szépen jöttek a többiek jobbnál jobb idõvel, és egyre többen lettünk. Innen már sodródtak az események. Jól kibeszéltük a végén a túrát, és én még mindig csak pozitívakat tudok mondani a Rockenbauer Pál teljesítménytúráról! Csak lenne már egyszer meleg kaja..... 

 
 
Kék Balaton (TTT)Túra éve: 20142014.07.20 21:58:21

Kék Balaton 100 sikeresen teljesítve 22 óra 20 perc alatt. Ez a hétvége abszolút nem a sietésrõl szólt. Imádom az északi régiót, ki akartam élvezni a látványosságokat. Minden kilátóra felmentem, és csodáltam a magyar tenger nyújtotta élvezetet. Borzasztó meleg volt egész nappal, azért sikerült némi csendes szenvedést is belevinni a túrába :) Éjszaka viszont Kékkút környékén olyan hideg volt, hogy tényleg szó szerint remegett minden porcikám. Ilyen jó csapatban is rég túráztam, a hangulatra aztán tényleg nem lehetett panasz. Pólya Sanyi, Sára Peti, Vincze Zoli, Borosnyay Pali, és féltávig Õze Erzsi volt a csapat tagja. Az ellátás szupi volt, ezzel nem volt gond. Az útvonalkijelöléssel viszont annál inkább. Be kell vallanom ez a Balatoni Kék mint túramozgalom, nagyon gyatra, és abszolút követhetetlen sok helyen. A szervezõk próbálták kompenzálni szalagozással, több-kevesebb sikerrel. Ha volt is szalag néha olyan érthetetlen helyen volt, hogy bizony néha a dühroham kerülgette az embert. Persze sikerült jópárszor mellé menni, de olyan óriási bakit azért nem követtünk el. Tényleg sajnálom hogy ennyire gyenge ez a kék jelzés, mert olyan szuper helyekre is elvitt, hogy tényleg szinte csak tátottam a számat. Lényeg a lényeg, hogy sikeres volt a hétvége, és még mindig imádom az északi partvonalat! 

 
 
Malofatranská Stovka (Kis-Fátrai Százas)Túra éve: 20142014.07.11 06:12:29

Malofatranska Stovka 2014


A hétvégén Szlovákiába helyeztem át a székhelyemet, és az év egyik legkeményebb teljesítménytúrája várt rám. Tavaly szerencsésen teljesítettem a megmérettetést, most ismét ezen volt a hangsúly. Ja, hogy a paraméterek? Pontos mérés szerint 114 km, és 7200 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Ezt még hallani is sok.. Na de most ez a küldetés. Pénteken este már a kedves cseh, és szlovák ismerõseimmel társalogtam a szálláson, egy "Velká Kofola" társaságában. Aztán hamar pihenõtt fújtam, mert szombat reggel korán szólt az a fránya óra.


Reggel 6:00-kor útnak eresztettek! Mindenki bekezd mint a barom, Nyakas Gabival kellemes tempóban kocogunk az aszfalton, elõttünk vagy 60 ember próbálja egyszuszra megváltani a világot. Stefánováig kellemesen futható aszfaltút van, majd elkezdõdik a meredek emelkedõ fel a Rozsutec hegy nyergébe. Pár sporit pikk-pakk begyûjtünk, majd hamar fent is vagyunk a nyeregbe, ahol mesés kilátás mutatkozik a Velky Rozsutec nevû 1600 m-es hegyre. Õ ma az enyém lesz, megmászom! Kis frissítés a nyeregben, majd azon kapok magam hogy lassan már négykézláb mászok fel a Rozsutec tetejére. Felfele erõsek vagyunk Gabival, folyamatosan elõzzük ki a jónépet. A csúcson nagy levegõ, majd indul a lejtõ Zázrivá nevû településre. Na de a lejtõ sem olyan ám mint a kedves magyar turista megszokta. Olyan meredeken kell lemenni, hogy áldom az eget hogy erre a túrára biztosítást kötöttem. Ne nevessetek! Ez kötelezõ kritérium volt! Bármikor ellenõrizhették a túra folyamán a kötelezõ felszereléseket, ami végül nem történt meg, de a lelkiismeretem (nagyjából) tiszta volt :) Végre Zázrivá! Frissítõpont! Egybõl rákattanok a "nemzeti kólára" alias kofola. Pár finom falat, majd Gabival hasítunk tovább. Ismét kocogható aszfalt, de itt el volt mérve a táv, mert 6-os átlaggal gyalogolni szoktam, nem futni. Csakhamar ismét emelkedõ veszi kezdetét vissza a Rozsutec nyeregbe, de egy teljesen más útvonalon. Az emelkedõ nem volt meredek, csak folytonos. Jó tempóban haladunk, hozzánk csapódik Tomas Zaplatílek, akivel a Mátra 115-ön jöttem végig. Erõs srác, és nagyon jófej is! Felérünk a nyeregbe. Nicsak. Utólértük Barta Lacit is! Na ezt elsiettük, ritka ez a pillanat. Cserébe egy nagy frissítést megejtünk, nálam a banán volt a befutó!


Itt 24 km-nél, és 2000 m szintkülönbségnél jártunk. Kerek 4 órája vagyunk úton, de a magashegyi terep 100 % nehezebb mint az itthoni. Megindulunk az 1600 m-es Stoh nevû hegy irányába. Na annyira azért gyorsan nem megyünk mint a "Stohl", de azért igyekszünk a magunk tudásához mérõen. Jön a meredek, nicsak, egy kedves ismerõs, Peter Cisár csinál pár kompromitáló fotót a szenvedõ alanyokról. Pár perc, és titkos ellenõrzõpont jön. A többiek mennek tovább, én megállok és fotózok, sosem lehet tudni ezen múlik-e a teljesítés. Tomas velem tart, és innentõl Laci és Gabi hátát látjuk, de azt egyre messzebb. Jönnek-mennek a meredek emelkedõk, lejtõk. Laci zöld pólója mérvadó, mindig látom merre járnak elõttem a kitett gerincen. Chata pod Chlebom. Egy turistaház teraszán utólérjük a magyar kettõst, õk lassan végeznek azzal a finom levessel amit itt most ingyen, és bérmentve kapunk. Meleg van, izzadunk mint a ló. Laciék már mennek is hamarosan, én akarok kofolát venni, de hatalmas sor áll, így az utálatos vízzel kell beérnem. Tomas elindul amíg én sorbaállok, elkönyvelem hogy majd egyszer, valahol újra... Magányos utamat rovom, ámde a kilátással nem gyõzök betelni. Imádom ezt a túrát! Képekkel fogom illusztrálni miért is. Mellettem a Velky Kriván 1730 m-es csúcsa.Tavaly föl kellett menni, most nem. A túra 70%-a a P- jelzésen megy, na de most nagy figyelem, hamarosan balra S-. A szlovák "smerovnikok" (útjelzõk) tökéletesek, és örömmel nyugtázom a napot, hogy jó úton vagyok. Nah, Tomast utólérem, de nem megyünk együtt, most én loholok elõl, és utólérem egy másik ismerõsömet Peter Valo-t is.


Ismét egy "chata". (turistaház). Chata pod Suchym. Bitang meredek emelkedõ után egy kellemes lejtõn érek le a házhoz. 44 km-nél, és 3600 m szintkülönbségnél jártam. Itt még utólérem Lacit és Gabit, de õk épp indulnak tovább. Nekem viszont muszáj itt megpihenni, kicsit rendezni kell soraimat. Kõkemény pénzösszegeket hagyok ott hogy utántöltsem kiürült flakonjaimat, ráadásul technikai szünet is beficcen, így jó 20 percet itt töltök. Tomas is elment, ismét egyedül vagyok. A terep ismerõs, a P- jelzés haladós. Lekoccanok Strecnoba, itt 50 km-nél járok. Jó negyed óra pihi ismét. Zoknicsere, mert a másik már nagyon szétszedte a sarkam. Nagy levegõ, jön az egyik legnehezebb rész. 12 km-en 1300 m szintkülönbség vár rám. Tavaly is erre kellett menni, tudtam mi jön, a memóriám nem hagy cserben. Néha meg-megállok, éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok, tovább nem is sorolom.. X idõ után végre felérek a Krizava nevû 1462 m-es toronyhoz, aminek a belsejében frissítõasztal várt (63 km - 4917 m szint). Lacit és Gabit még láttam elõtte elindulni. Ha 2 perccel elõbb érek oda még pár bíztató szót is válthattunk volna. Pár túrázó (futó) bent ül, én érdekes módon alig 10 percet töltök bent, majd indulok is, ezzel magamat is meglepve. Sikeremet koronázta, hogy még Tomas-t is utólértem, és innentõl jó darabon át együtt megyünk. Hegyek-völgyek váltják egymást, majd sajnos benézünk egy kanyart, és lemegyünk a mélybe, a P- jelzés most cserbenhagyott :( Szerencsére Tomasnál volt térkép, így nagy nehezen kiokoskodva vissza másztunk 300 m szintet, ami nagyon nem esett jól. De legalább jó úton járunk végre. Egy Tolvaj-hegyes lejtõ után a 75 km-es pont jött. Tomas kicsit késõbb érkezett mint én, így hamarabb elindultam abban a hiszemben hogy majd utólér, de innentõl végig magányosan tengettem utamat a túra során. Nem kellett sok idõ, hamarosan besötétedett. Még erõltettem a lámpa nélküli menetet, és vagy 80 km-ig kihúztam. Innen jött egy borzasztó nehéz emelkedõ, tavaly is küzdöttem, idén is, bát fittebbnek éreztem magam. A "Klak" nevû hegy mászása következett, de vagy másfél órán át. Ez egy szemtelen, kegyelmet nem ismerõ emelkedõ. Ámde ha felérsz akkor mesebeli panorámában lehet részed. Persze csak ha nincs sötét.. Nekem az volt.. De legalább nem láttam az emelkedõt, csak leszegett fejjel bandukoltam. A csúcs elõtt megelõzök egy sporit, kivolt mint a kutya, de nekem ez csak erõt adott. Fent vagyok! (85 km - 6000 m szint) Innen S- jelzés a Fackovské Sedlo nevû célig(?). Kellemes lejtõn kocognék, ha nem lenne olyan köves és sziklás, hogy kb. a gyalogtempóm gyorsabb mint a jelenlegi. Utána sárlavina, totyogás, türelemjáték. Velem nem szúrtok ki!


Micsoda idõzítés. 00:00 perckor beérkezek a 91 km-es ponthoz. Érdekes egybeesés, hogy halál pontosan együtt érkezek be az elsõ két helyezett sráccal. Hohóó! Na de õk már megtettek + 14 km-t, ugyanis ez a pont a 91 km-es pont is, meg a 105 km-es cél is. (az itiner alapján írtam adatokat, a valóságban már többnél jártunk). Vastaps fogad minket, én hamar odébbállok, nehogy félreértelmezzék a helyzetet :) Viszont én is a mezõny eleje fele vagyok, ezt viszont jó érezni. Amíg Patrik (õ volt az elsõ) megbontja a jól megérdemelt sörét, addig én ugyanezt teszem egy Hell Energy Drinkkel (ez itt a reklám helye). Õ már pihenhet, nekem most jön még a bónusz 14 km. Eszegetek-iszogatok, az esõ is elkezd komolyabb fázisokat ölteni.. Nincs kedvem tovább indulni jelenleg, borzasztó demoralizáló érzés a következõ etap. 7 km-t kimész egy jókora hegyre, majd tök ugyanazon az úton vissza a célba.. Grrr... Rossz belegondolni. Sokat adták föl emiatt a túrát itt 91-nél. Én viszont tudtam hogy tovább fogok menni, csak kivártam, hogy mikor áll el az esõ. Na végre, jó 20 perc pihi, és eljött az én idõm. Nekiindulok a hegynek, majd alig telik el 5 perc és ismét esik.. Pff.. Ráadásul csomó ideig fûben kell menni. Egy pillanat alatt átázik a zoknim-cipõm. Nem érdekes, innen már kötelezõ beérni ha már tovább indultam. Jönnek szembe a gyorslábúak, õk már mindjárt célban vannak. Lacival, és Gabival is találkozok, nagyon szépet mentek végül! Aztán elérem a Javorina hegyet, majd ugyanazon az úton vissza ismét 7 km-t.. Én is találkozok többekkel, Tomast bíztatom, jó 40 perccel van mögöttem kb.


Végül vasárnap hajnal 3:11 perckor, 21 óra 11 perces menetidõvel, a 11. helyen beérkezek a célba. A nehéz teher leesik a vállamról, és örömmel nyitok be a célba. Boldog vagyok, mert teljesítettem ezt a borzasztó nehéz, ámde az egyik legcsodásabb teljesítménytúrát amin eddig részt vehettem sok-sok év alatt.


Mesés hétvége!


http://mf100.weblahko.sk/2014.html


 
 
GerecseTúra éve: 20142014.04.20 14:16:44

Kedves Canis_laureus!


Ne haragudj, de úgy érzem hozzá kell szóljak a beszámolódhoz:


-Bárcsak minden teljesítménytúrán ennyi lenne a beton aránya.. Jesszusom, a vasúttól 600 m. volt?? Szégyelljék el magukat a szervezõk hogy nem a vasútállomásról indítottak 7000 embert, hanem a Jubileumi Parkból... És hogy ez a fránya esõ is esett.. Áhh, felháborító... Biztos a szervezõk kérték hogy minél kevesebb teljesítõ legyen...


-A Turulhoz vezetõ "forgalmas" útról ne is beszéljünk. Egyértelmû hogy zavartuk az autósokat, máskor inkább a bozótban megyek. Az egy dolog hogy a Panoráma útnak hivatalos turistajelzése van (S+)... De az autós mindenek felett!!!...


-Javaslom a szervezõknek, hogy a levezetõ lépcsõt szórják le homokkal, így legalább megnyugodhatok hogy Tatabánya belterületén is terepen haladhatok...


-Nem írtak rajtidõt... Micsoda dolog ez.. Az egy dolog hogy az elektronikus rendszer automatikusan regisztrálta hogy mikor indultál, de hatalmas dolog lett volna egy tollat a kezedbe venni, és ráírni akkor magadnak.. Ja, és egy teljesítménytúrán nem kötelezõ az ellenõrzõpontokon részidõt írni, csak ha kéred....


-Hogy "gagyi" kaját kapsz? Meséld már el nekem hol kaptál gagyi kaját?? Ne haragudj, de nem a Hiltonba mész egy kellemes vacsorára...


-Végezetül, gyere el velem néha egy-két cseh aszfaltos 100 km-es teljesítmény(!)túrára, majd megtudod akkor mi az a "gagyi" szervezés.


Köszönöm a szervezõknek a túrát, én jól éreztem magam.


 


Márton Dániel

 
 
IszkiriTúra éve: 20142014.03.23 09:07:10

Iszkiri 100-as sikeresen teljesítve 13 óra 07 perc alatt.


Szerencsére én pont jó rajtintervallumban voltam, és minimális sorbaállás után 7:20-kor már indultam is. A Zuppa-tetõ környékén még nem is jártam, szupi hely. Utána egy kis TB 30 + Lowe Alpine Maraton, és 2 óra 10 perc után már újra Szárligeten toltam a vajaskenyérre ipari mennyiségben a sót. Jött az Iszinik része a túrának. A meleg most már nem viccel, ráadásul sok a nyílt rész, sapka nuku.. Jött egy kis Somlyóvár mászás, majd a rajttól kezdve 3 óra 50 perc alatt, kb. 10 km/h-val érkezek meg Tornyópusztára, ahol borzasztó jól esett a hot-dog. Utántöltöm a flakonomat vízzel, de tovább haladva hiába iszok belõle, csak szomjasabb, és szomjasabb leszek.. Alapból utálom a sima vizet, csak akkor iszom ha muszáj. De hogy még szomjasabb is leszek tõle.. Ezáltal azt értem el, hogy Koldusszállásnál már alig volt valami a flakonomban, és a sebességem is leredukálódott. Utólérem Mátét és Andrást, de felfele a S-n még a gyaloglás is nehezemre esik. Kínosan ügyelek hogy ne fogyjon el a vizem, de közben már érzem hogy dehidratálva vagyok, és a "technikai szünet" is csak nagy nehezen megy. A Pusztatemplomig csak sétálgatok, majd ott sikerül feltankolni (sajnos még mindig) vízzel, de legalább kicsit visszajövök az életbe. Tatán a mozi egy nagyon fullos pont volt!! 14:10-re érkezek, az átlagom még így is 8,5-ös. Totesszel találkozok itt, aki már végzett a 45-ön, és megkínál egy citromos sörrel, ami maga a kánaán volt. Nekilátok a tókörnek. Érdekes módon még sosem voltam itt, de nagyon szimpatikus környék, örömmel jártam végig ezt a kört!

Visszatérve már 66 km-nél járok, az idõ 15:10. A napocska még bõven éget. Kihasználom a sörkedvezményt, egyet fizet, kettõt vihet. Egy citromost, és egy grapefruitost tüntetek el kb. röpke 10 perc alatt. A depócucc megkeresve, totál szakadt zokni kicserélve, fejlámpa felvéve. Meg is kérdezték utána többen hogy tûzõ napsütésben minek a fejlámpa Kérem szépen, hátizsák nem volt rajtam, így csak ez a megoldás létezett, de engem nem zavart túlságosan. Még egy adag popcornt is kaptunk a moziban, ez is a szolgáltatás része volt. Én még SOHA nem ettem túra közben popcornt, Nagy respekt érte a szervezõktõl. Bár sajnos csak a fele ment le, mert közben elindultam a már ismert úton, és futni nem nagyon lehetett két fél literes kulaccsal, + 1 zacskó popcornnal Így odaadtam a még idefele jövõ Vincze Zolinak, és felvilágosítottam a sörakcióról is Innen eseménytelenül teltek a km-ek már, viszont nagyon jól esett s sok ismerõssel-ismeretlennel találkozni, akik még idefele jöttek. Érdekes volt megfigyelni is, hogy az elején fõleg még a fittebbekkel találkoztam, majd egyre inkább a küzdõ harcosok harcoltak a km-ekkel, és jópár infóval gazdagítottam õket hogy mi vár még rájuk utuk során. Koldusszállásnál tartott még a mezõny vége. Második Tornyópuszta szuper volt ismét, de hát Egon, a testvére, és Éva SOHA nem tud rossz pontot összeállítani. Két virslit, egy levesféleséget, és pár sütit tüntettem el kb. 15 perc alatt. Elég nehezen ment a továbbindulás, momentán alig bírtam fölállni a padról, ráadásul a szél is nagyon megélénkült. Innen már sötétben haladtam tovább, de a széles utat ismertem, így lámpát csak a Somlyó alatt kellett kapcsolnom. Na, még 11 km! 1 óra 24 perc alatt abszolváltam, de már eléggé untam itt a témát Azért az autópályánál még begyûjtöttem egy futót Végül 20 óra 27 perckor érkeztem meg a célba. Köszönöm a túrát, szép volt jó volt, bár túl nem izgultam magam Az ellátás viszont elsõrendû volt!!!

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20142014.02.17 18:09:50

Pilis Barlangjai 70


A tavalyi sikeres 95 km-es táv után, idén is úgy döntöttem hogy itt a helyem. Megnézzük újra a barlangokat kívülrõl-belülrõl, bár most a leghosszabb táv 70 km-esre változott.


Nem tudom olvasták-e a szervezõk a tavalyi beszámolómat a ttt oldalon (de szerintem nem) mert ugyanabba a hibába idén is beleestek. Összegzés majd a végén. Reggel 6:05-kor még mindössze csak 1 fokban indultam neki a túrának. Rendesen vacogtam. A hosszú távot kevesen választották, mivel ezen a napon volt a Kiss Péter Emléktúra is a Mátrában. Lelkiekben ott is voltam, de sokszor megesik hogy két (vagy akár több) szuper túra közül kell választani..


Elsõ ellenõrzõpont máris a Nagy Hárs-hegy utáni Bátori-barlang volt. Sajnos itt még a barlang kinyitásával szenvedtek a szervezõk, így tovább is indultam. Ismerõs Budai-hegységi rész jön P-n fel a Fekete-fejre, majd Adyligeten megelõztem a két elsõ srácot, akik egész tempót mentek. Kis utcácskákon át érkezek a Remete-szurdokba, majd a rövid, de annál meredekebb K- jelzésen kapaszkodok fel a Remete-hegy tetejére, ahol egy pillanatra megállok, és csodás panorámában gyönyörködök.Még hûvös van, de látszik hogy ma szuper kirándulóidõ lesz! Így is történt. A Hétlyuk-zsomboly lenne a következõ állomás, de sajnos nem kaptak engedélyt a szervezõk a látogatására, így a K- jelzésen egy önellenõrzõ pecsét volt most. A két srác itt még utolért, de innen újra egyedül róttam a km-eket. Nem rég jártam a BHMTCS-n, most újra a K- jelzést követem, de most klasszisokkal jobb a terep mint akkor. Szerencsére még le van fagyva a talaj, máskülönben óriási sár lenne itt. Jó 5 km után a Zsíros-hegyen találom magam, és Z- illetve Z-barlang jelzésen érek oda a 3. pontra, ami a Solymári-ördöglyuk nevet viseli. Tavaly ötletesek voltak a szervezõk, lent volt a pecsét a barlang aljában, most viszont a felszínen adják. Persze ez engem nem tántorít el attól hogy felkapjam a barlangász sisakot, és leereszkedjek a mélybe. Szuper volt, köszönöm! Tavaly még egy kép is készült: http://kepfeltoltes.hu/view/140217/Solym_ri__rd_glyuk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Idén remélhetõleg nem vágtam ilyen megilletõdött fejet..


Közben utólér egy srác akit még a reggeli buszon láttam, õ is 70-es. Visszamegyek a barlang jelzésen, majd a Z-n kocogok tovább Solymár központjába. A srác hirtelen elõttem termett... Hmm.. Véletlen rövidített a kerítés mellett. Együtt kocogunk tovább. Messzirõl rápillantunk a Szarkavárra, még egyben van. Innen viszont a Pilis vendégszeretetét élvezhetjük immár a Km jelzésen. Nem túl izgalmas szakasz jön a Házi-réti víztározóig ami a következõ, és egyben frissítõpontunk. Kb. 20 km-nél járunk, az átlagunk 7-es körül mozog. Nagyon jól esik a zsíros-hagymás kenyér, be is vágok kapásból hármat, vízzel leöblítve. A pontõrök is kedvesek. Közben beér egy rövid távos spori is, aki itt be is fejezi, viszont már várja egy kocsi, és megy is át a Budai Trappra. Biztos nem Budapest Kupa függõ :) Indulásra készen állunk, mikor befut Barta Laci is, aki jó 40 perccel késõbb indult. Úgyis utólér Laci, így a sráccal tovább is indultunk. A Z- ezen szakasza nekem nagyon tetszik. Jó kis dimbes-dombos, fenyvesek, és a Jenõi-torony is impozáns látvány. Egy meredekebb emelkedõnél a srác végleg leszakad, és egyedül folytatom az utamat, de hamarosan megérkezik Laci, és immár együtt rongyolunk föl a Kevély-nyeregbe, és az utána következõ Kevély-nyergi zsombolyhoz. A következõ állomásunk a nem kicsit oldalazó S-n a Mackó-barlang. Laci egy geoládát próbál megkeresni, de az eléggé a barlang belsejében van, így ez most kimarad. Még egy darabig együtt kocogunk, majd a Csobánkai mûút után elengedem õt, nekem most nem sürgõs. Innen jó 45 km-en már senkivel sem találkozok.


Viszont szomorúan veszem észre, hogy a Macska-barlangi letérésnél aki a pontõröket kihozta, teljesen be volt verve a kocsijának az ablaka, pedig kb. bõ fél órát hagyta csak szabadon a verdát, amíg lekísérte a pontõröket. Vajon kik lehettek. Vajon.... Nem nehéz megtippelni.. Lacival még az oda-visszán találkozunk, majd leérek a Macska-barlanghoz. Szemügyre veszem ezt a barlangot is mint az eddigi összeset, majd irány tovább. Aggasztó jel, hogy a derekam borzalmasan elkezdett ismét fájni, ahogy oly sokszor mostanában. Kicsit megálltam, törzskörzés, de csak jó fél óra múlva "durrant be" úgy, hogy utána csak kicsit éreztem már. Na, irány a Hosszú-hegyre fölfele a sokszor járt Z-n. Útközben azon filóztam hogy hátha összefutok a kocsit feltörõ bandával ha erre indultak tovább, de persze nem így lett :) Szép ez a hegy, csak ne jártam volna itt ennyiszer :) Viszont felérvén a tetõre, a Hosszú-hegyi zsombolynál pazar panoráma fogad, kedves pontõrrel fûszerezve. A Házi-réti tó is jól látszik például, ahol jártam 20 km-el ezelõtt. Kicsit ásítozva haladok tovább, megállok, kicsit elszomjaztam. Rájöttem hogy egy fél literest simán elpusztíthatok, hamarosan a Trézsi-kútnál csillapíthatom a szomjamat. Így is lett! A Szántói-kõfülke következett szalagozáson. Viszont bevillant, ahol tavaly élesen jobbra mutatott a szalag a meredek emelkedõnek, most nem ott van, hanem lefele mutat tovább, ami nekem nem tetszik, ugyanis az levisz Pilisszántó fele. Így a biztosra hagyatkoztam, a tavalyi tökön-babon át módszert alkalmaztam, remélve hogy meg lesz a kõfülke, és így is lett. A pontõr srác épp akkor kapaszkodott fel a pontjára, szóval pont idõben jöttem. Idõben?? 10:00-tól nyitva kellett volna lennie a pontnak, a srác csak kb 2 óra késésben volt :) A pecsét meg sem lett, de aláírással igazolt. A lefele út megint kalandos volt, de valahogy belementem a P-ba. Még jó hogy tavaly már jártam erre.. S+, majd S- következett. A napsütés és a sár a tetõfokára hágott. A folyadékkal csínján kellett bánni, na meg a kajával is, ugyanis ellátás itt tényleg minimális volt, bár írva is volt. A Legény-barlang-nál tavaly emberes pont volt, most önigazolás. Utána a P-n eléggé szenvedõs volt a kikapaszkodás. Ez aztán egy igazi sunyi emelkedõ. Viszont legalább most volt kód a Pilis-nyergi víznyelõnél. Tavaly letépték. Felérvén a Pilis-nyeregbe, elég rendesen elálmosodok, és kicsit zombi üzzemódba haladok a Fekete-hegyi kulcsosház irányába. Odaérvén egybõl egy padot kiszemelek, és jó 5 percet adok magamnak az újraélesztésre. Miután talán sikeres volt a hadmûvelet, így ismét folytatom expedíciómat. Meredek S4 le, majd S+ balra, és végül jön a végeláthatatlan szalagozás, ami most narancssárga fényvisszaverõk formájában testesül meg. Nekem még bõven világos van, bár biztos sötétben is jó szolgálatot tettek ezen tárgyak. Kellemesen kocogok, adja magát az út egy darabig. Kiérek egy nagy rétre, az esztergomi bazilikával szemezek jó darabon át, nincs messze tõlem. Egy oda-vissza résznél, Lacit látom, de már a másik irányban halad. Egy kiáltás, egy "hajrá", és minden megy tovább. Kb. fél órára van elõttem.


57 km-nél járok. Én nekem most a Sátorkõpusztai-barlang következik. Ami tavaly a best of volt. Rendesen jó mélyre levittek minket. Akkor hárman voltunk itt, most egyedül vagyok. Sajnos egy nagyobb csoport pont indulásra készen állt a barlang mélyébe, de azért egy kicsit én is lementem addig a tecnikás részig, ahol tavaly is nehezen ment a lejutás. Sebaj. hamar fel is jöttem, és most már a frissítésre koncentráltam, ugyanis az itiner szerint frissítõ van itt. A pontõrök errõl semmit nem tudtak, ugyanis állításuk szerint csak aznap lett szólva nekik hogy túra lesz itt :)Viszont nagyon kedvesek voltak, mert a saját hûtõjükbõl adtak nekem kenyeret, zsírt, és limonádét is. Mivel már eléggé éhes voltam, ezért vagy 5 kenyeret is megettem, és egyet azért beraktam vésztartaléknak a táskámba. Felüdülve haladtam tovább. Ismét jelzetlen részen haladok, egy nagy réten át, ami késõbb egy mocsáron át lyukadt ki az esztergomi fõútra. Ezt keresztezvén a fényvisszaverõkön át emelkedik utam a Látó-hegyen át a Loggia-barlanghoz. Osztok-szorzok mikor érhetek célba, vajon kelleni fog a lámpa? De eléggé mérges lettem amikor megláttam hogy bizony nem kicsit el lett számolva ez a szakasz.. Ugyanis a két pont közti távolság 2,3 km a papír szerint, amit 45 perc alatt tettem meg. Aha, persze... Ráadásul jól is haladtam. Kapásból egy 3 km-rel itt el lett szúrva a táv adat. Aztán hamar beletörõdök hogy ugyanazért a pénzért többet túrázhatok. Hát nem megéri?! :) A Sárga 70 sárgáján haladok tovább a Barát-kúti erdészházhoz. Innen ismét emelkedõ a fényvisszaverõ jeleken. Még mindig tiszta az idõ, unalom ellen nézegetem a felettem sorra elszálló kondenzcsíkos repülõket. Kis idõ múlva már a Z- jelzésen fordulok jobbra, és megkezdem az utolsó (talán a túrán a legnagyobb) sáros szakasz ostromlását. Friss traktornyomok a nyakig érõ sárban, nem túlságosan haladok benne. Ez egy hosszú és elég monoton rész, a legelsõ Turul 192-n itt rendesen küzdés volt az elemekkel. De sikerrel vettem az akadályt, és az utolsó önellenõrzés az Ecset-hegy tetején volt. Tavaly, már itt koromsötét volt a 95-ön, de akkor, meg idén is elgondolkoztam, hogy a jobbra lent levõ falu miért Pilisszentlélek, miért is nem Pilisszentkereszt? Ugyanis innen nézvén teljesen egy fordított kereszt alakú az egész falu :) Innen még 6 km papír szerint. A végén valószínû majd kell lámpáznom. Lejt az út, óvatosan kocogok, mert azért most már érzem a lábikómat, de azért persze még tudnék menni.


Nézem a térképet, de nekem ez valahogy nem tûnik 6 km-nek... Inkább rövidebbnek, de nem élem bele magam. Pedig jól éreztem.. Kerek fél óra múlva már a célban vagyok. Ez azt jelenti hogy a papír szerint 12 km/h-val jöttem az utolsó ponttól :) Jót mosolygok ezen, de legalább így kompenzálta a Loggia-barlangos elírást, és így reális a táv is. 17 óra 20 perckor érkezek be a célba, 11 óra 15 perces menetidõvel. Ja, és lámpázás nélkül :) Még épphogy megúsztam. Bográcsgulyás vár a célban, bár titokban a tavalyi finom tésztát vártam :( :( Viszont ez is nagyon jól esett. No meg a meleg tea!  A célban kicsit fejetlenség volt, de én már a vacsorámmal foglalkoztam :) Sorban jöttek be az 50-es táv teljesítõi, így Szõts Mikivel is összefutottam a célban, akivel végül együtt mentünk haza, 1 buszmegálló választott el minket :)


Ismét jól éreztem magam, egy jól kialakított útvonala van ennek a túrának, de remélem azért a szervezõk elolvassák már végre a beszámolókat.


-megint nem voltak rész, és szintadatok.


-meleg kaja lehet útközben sokkal jobban esne mindenkinek, mint a szabadtéri célban, ahol elég hûs is volt.


-kicsit nagyobb térképvázlat, de legalább színes!


Minden más pozitívum, respekt fiúk-lányok!! :)


 
 
túra éve: 2013
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20132014.01.02 20:02:10
Na, akkor megnéztem én is végül mennyit kirándultam a tavalyi évben..



Túrák száma: 74

Össztáv: 5252 km

Össz szint: 185.624 m...

Kimaradt hétvégék: 7

Leghosszabb túra: Beskidy Ultra Trail (kavarásokkal együtt 230 km)

Legrövidebb túra: Monoton Minimaraton (3,3 km)

Legszintesebb: Beskidy Ultra Trail (11.000 m)

Legszebb túra: Malofatranska Stovka

Legjobb ellátás: Mátra 115

Legnehezebb túra: Bieg 7 Szczytow (223 km-en végig teljesen egyedül menni egy ismeretlen terepen 2 éjszakán át GPS nélkül)



100 km, vagy a feletti túráim száma: 27 (a Körrel együtt) http://gigaturaliga.hu/eredmenyek/ev/2013/43

Giga Túra Liga 2. helyezés. Nem tudom hány Budapest Kupás rendezvényen vettem részt. Kb 15. Biztos megvolt még jópár túramozgalom, de nem is figyeltem erre



Köszönöm mindenkinek, aki csak egy kicsit is segített nekem, vagy együtt mehettem Vele a tavalyi évben!

Különösen Verõcei Józsinak, Barta Lacinak, és Rudolf Istvánnak, akik sokat fuvaroztak a külföldi versenyekre.

Hogy idén mi lesz? Több idõ a barátokra, ismerõsökre.
 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20132013.09.12 11:38:08

Turista Kékszalag Maxi 110


Immár a nyolcadik Maximon indultam el ezen a szombat reggelen. Az útvonal mindössze annyiban változott hogy Dobogókõtõl a Kevély-nyeregig is a K-n kellett haladni. Nekem ez egy nosztalgikus túra, ez volt az elsõ 100-asom még 2006-ban. Bár persze az ellenõrzõpontok elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után, de a kijelölt útvonal csodás, és három tájegységben is túrázhatunk.


Reggel a sorállásnál elég kaotikus állapotok uralkodtak, de nagy nehezen sikerült kiharcolni az itinert, és 8:15-kor nyakamba vettem a Börzsönyt. Nógrádig a "sok km-esekkel" haladok. Ha összeadjuk a csapat össz km-eit, lehet már a földet is megkerültük volna. Gondolom sokan rájöttek hogy kiket takarhatott az illusztris társaság :) (velem együtt 7-en voltunk) Nógrád elõtt pont az orrunk elõtt ment át a BZ vonat. A legjobbkor érkeztünk. Cselesen bemegy a K- a bokrok közé, majd hamarosan már Nógrádon voltunk. Kovács Danival haladok, meséljük egymásnak az élményeket, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy a többiek lemaradtak. Ketten folytatjuk tovább a túrát. Megelõzzük Tarnai Mátét, aki így is jó tempóban halad. Majd imádkozunk szépen magunkban, ugyanis a Béla-rét, és a Saj-kút bérc kifejezetten lódarázs veszélyes volt az eddigi BEAC-okon mostanság. Imáink meghallgatásra találnak, és nem találkozunk a dögökkel szerencsére. Kis szuszogás, és a Csóványosra érkezünk. (20,5 km, 3 óra 10 perc) Innen az elõzõ három hét alatt harmadszorra teszem meg a Csóvi - Nagy-hideg-hegy szakaszt. Ez után jön a jó hosszú gurulás le Kisinócra. Kb. az út felénél Dani lemarad, és egyedül érkezek a Kisinóci turistaházhoz, ahol meglepetésemre még a rajt után elfutó Papp Bálinttal találkozok. Az volt a célja hogy utóléri Barta Lacit. Merész vállalkozás volt, de a terv kudarcba fulladt. Megkérdezte tarthat-e velem, én meg örömmel igent feleltem, így kettesben kocogtunk tovább a hivatalos aszfaltúton be Kóspallagra. Itt betámadunk egy közkutat. Megváltás..


A 16:00-s kompot szemeltük ki magunknak, ehhez egy 6 km/h-s átlagot kell tartani, ami nem lehetetlen. Csodás idõ van, a Békás-rétrõl gyönyörû a panoráma a Magas-Börzsönyre. Nem gyõztem visszanézni. Törökmezõ th.-hoz érkezünk. Egy darabig eszünk-iszunk, és beletörõdünk hogy meg kell lenni annak a 16:00-s kompnak, nagyon jól állunk idõvel. A turistaház után, de még a Köves-mezõ elõtt nem sokkal el lett terelve a kék. Kihagyja a Köves-mezõ elõtti meredek dzsindzsás felfelét, és elõtte elmegy jobbra. Én nem tudtam hova lyukad ki az új K-, így maradtam a régin, be a bokrok között. Örömmel konstatáltam hogy még az aszfaltos betérõ elõtt visszajött a réten az új K-, így természetesen ezentúl ezen az úton fogok haladni. Az aszfaltról balra fordul a K-, és azzal párhuzamosan éri el a Köves-mezõt. Itt egy gyors ivászat, majd megnézem a táblát, és elkezdek osztani-szorozni.


Kereken 14:00 volt, és a tábla azt mutatta hogy Nagymaros vá. 6 km.. (utólag rájöttem hogy le volt kaparva a második szám, ugyanis 6, valamennyi volt, így jól átvert a tábla..). Mindenesetre elkapott a hév, és ezen adatok láttán õrült módon felrongyoltunk a Hegyes-tetõre. A dinnyét is sebtiben ettük meg, és 14:24-kor õrült tempóval elindulunk (természetesen a hivatalos K-en) le Nagymaros fele. Kb. 9 km/h-val haladunk lefele. Nagymarosra beérve a bal vádlimba kicsit belenyillal a görcs. Visszább vesszük a tempót, és már elõre rettegek hogy fog menni a Pilisi rész, mert eléggé bedurrant a bal lábam. Viszont 14:48-kor már a kompnál vagyunk :) A Hegyes-tetõrõl 24 perc alatt értünk le. Huhh, ez kemény végjáték volt.. Szóval az elsõ 50 km-t 6 óra 33 perc alatt tudtuk le.  Ráadásul még egy kis pihenésre is van idõ, mert a komp végül csak 15:10-kor indult.. Szórom be kétpofára a sós paradicsomokat, majd Bálint jóvoltából még egy colát is bepusztítottam a túlpartig.  Örömmel lépünk ki a túlparton, nem gondoltuk volna hogy ezzel a komppal át tudunk jönni.


Viszont itt piszok meleg volt.. A stációk mentén megkezdjük az emelkedõnket, ami most nagyon nem esik jól. A lábam vacakol, úgy érzem sokáig mintha ólomból lennének. A nap is éget, így megváltás volt fejutni a Fellegvárhoz. Gyorsan be is támadunk egy mûködõ kutat, és vagy 7 percen keresztül kisajátítjuk. A Nagy-villámi pecsétet még Nagymaroson megkaptuk, ugyanis a pontõr is azzal a komppal jött át, így itt nem várt minket senki. Hamarosan, még a K+ balra fordulása elõtt kisebb lódarázsfészket veszek észre, Bálint nagy örömére. Egyikünk sem szívleli ezeket a jószágokat, Bálint elmesélte néhány lódarazsas kalandját.. Szerencsére balról meg tudjuk kerülni a fészket, és kiemelt figyelemmel haladunk tovább, gyors szívdobogások közepette :) A Moli-pihenõnél sajnos megint nincs becsületpont :( Eszek-iszok jól elfáradok. Azért még szépen haladunk tovább, és 17 óra 38 perckor már a Pilisszentlászlói Kis Rigó étteremben járunk (67,5 km). A leves mennyei, a BEAC-nak ez a legjobb pontja szerintem. Egy jó 25 perc, és egy technikai szünet után kereken 18:00-kor már haladunk is tovább Dobogókõ irányába. Jó a tempónk, Bálint az elsõ BEAC-án nagyon szuperül halad. Én is felfrissültem a levestõl. Bár a lábaim még nem túl acélosak, de igyekszem ezt kizárni magamban. Sikárostól a terelést még mindig nem oldották fel, pedig már mióta ott virít az a szerencsétlen tábla.. Így továbbra is a terelõúton toljuk fel magunkat egyre meredekebb emelkedõn Dobogókõre. 19:35-kor még pont lámpa nélkül érünk fel, (79,5 km) de az ellenõrzõpont még nincs ott, így kéktúra bélyegzõvel igazoljuk ottjártunkat. Jópár biciklist is utólértünk itt. Nekünk most zoknicsere, és evés-ivás következik.  Feltankoljuk magunkat, és immár a sötétben haladunk tovább az új úton, Pilisszentkeresztre. Bálint bekapcsolja a fejlámpáját, brutális fényerõsségû lámpája van!! Lekocogunk a faluba, és a másik imádott ellenõrzõpont következik, ahol házisütik, kenyerek, és finom meleg tea van. Végigkóstoltam az összes sütit, de a kenyeret már nem kívánta a gyomrom. Így is szuper volt ez a pont!  Az egy héttel ezelõtti Pilisi Trapp útvonala következik jó 7 km-en át, csak visszafele. A Szurdok elején lódarazsak hangjára leszünk figyelmesek, Bálintnak repültek, de szerencsére nem szúrták meg. Máskor ezek a dögök már rég alszanak éjszaka, de most még így 21:00 fele még pont aktívak.


Éjszaka még sosem jártam a Szurdokban, de ezt is ki kellett próbálni. Gyönyörködni nem volt idõ, ugyanis fõleg a lábunk elé kellett nézni a sziklás terepen. Kiérve, hosszabb monotonabb rész következik a csobánkai Szentkútig. Ám nekünk egyáltalán nem lett monoton, ugyanis sorra jöttek a lódarazsak. Hol a fáról estek le, hol mellettünk zümmögtek. Elég tempósan, és nem kicsit félve haladunk, fülünkben vagy 1 órán keresztül halljuk a jellegzetes mély hangot. Szerencsére nem megyünk be Csobánkára, észrevesszük az éles jobb kanyart. A Szentkút után még kétszer keveredünk darazsak közé. Már nagyon elegünk lett belõlük, de nem tudunk mit tenni, fõleg éjszaka :( A K-Z- elágazásnál a Hosszú-hegyi sorompónál egy érdekes fényre leszek figyelmes az út mellett. Megállunk, és egy idõsebb hölgy áll fel a semmibõl. Megijedni nem volt idõnk, sõt, még inkább õ ijedt meg tõlünk, azért bújt el :)  Mondjuk Bálint batár fényerejû lámpájától nem csodálom :) Kiderült hogy Solymárra indult, lámpa nélkül, csak eltévedt. Jó utat kívántunk neki, és elõre sejtettük hogy nem lesz könnyû dolga a vad éjszakában.. Szerencsére nekünk végleg megszüntek a darazsak, talán a közben jól lehûlt idõnek is köszönhetõen. A Kevély-nyeregbe is jó tempóval toljuk fel magunkat, még két biciklist is megelõzünk.  22 óra 14 perckor érkezünk meg a nyeregbe. (95,5 km) Megjöttek a bringások is, bár lefele hamar elhagytak minket. Kis pihenés, most jól is esik. Gonosz lefele következik, sziklákkal tarkítva. Bálint bele is rúg egybe, a kiáltást talán még az idõs néni is hallotta akit még jóval elõbb hagytunk el :) Egy-két trükkös kanyar akad, de szerencsére ismerem jól az utat Bálint nagy örömére. A téglagyár elõtt a réten már tényleg hideg van! Még egy Csúcs-hegyi emelkedõ hátra van a buliból. Természetesen szigorúan a K- jelzésen megyünk végig szerpentinezve. A kerékpárosokat megint megelõzzük, majd a Virágos-nyeregtõl ismét õk indulnak hamarabb tovább. A nyeregnél végre ismerõs pontõrök Toplak Józsi, és Széchenyi Geri társaságában. Gerit mindig a célban szoktam látni, és jókat beszélgetünk, most kicsit csalódott is vagyok hogy nem ott van. Na de mi nyomulunk tovább. S-, majd van szalagozás is. Nem felejtem el mikor kb 3 éve semmi szalag nem volt, és rengetegen eltévedtek a cél elõtt nem sokkal. Szerencsére én már akkor tapasztalt BEAC-os voltam, és tudtam az utat. Erõs tempóban tesszük meg a célig a legyûrt km-eket, és végül szegény bringások elõtt érünk be a célba, akik fölmentek az Újlaki-hegyre :( Na de mi nem kesergünk ezen, ugyanis 0 óra 48 perckor már a célban voltunk. 16 óra 33 perc alatt tettük meg a túrát, ami nekem magasan a legjobb idõm eddig az immár 8 BEAC-omon. Nem gondoltam volna hogy így sikerül. A rajtban még semmilyen ambícióim nem voltak, csak hogy szépen érjek be aztán kész. A célban vagy jó 6 órát dekkoltam, mert nem volt nyitva az óvoda belsõ része, így az alvás ki volt zárva :( Még szerencse hogy Bálintnak voltak hosszúujjú váltócuccai, így megmenekültem a fagyhaláltól. Thanks!! A leves ismét nagyon jó volt viszont a célban, és a tábortûz is meleget varázsolt a hideg éjszakába. Érkeztek a többiek, körülültük a tüzet, és társasági élet kezdõdött. Bár persze a mosolya senkinek sem volt már õszinte, de jó volt így is a banda.


Még aznap vasárnap átmentem, és megcsináltam a Tündér 28 túrát is, csak hogy teljes legyen a hétvége :) De az már nem ide tartozik.


Köszönöm a társaságot Kovács Daninak az elején, és Papp Bálintnak, aki méltán büszke lehet az elsõ BEAC-os teljesítményére.

 
 
Bieg 7 szczytówTúra éve: 20132013.09.02 18:40:06

Bieg 7 Szczytów 223 km - 7650 m szintkülönbség



Még csak nem is lehet mondani hogy egy hét pihenõ állt a rendelkezésemre az UKK 112 km-es túra után, ugyanis már csütörtök délután 18:00-kor rajtoltunk ezen a lengyelországi rendezvényen.

Barta Lacival utaztunk ki csütörtök kora reggel, én 4:30-kor keltem. Bánovce nad Bebravouig utaztunk Laci kocsijával, majd ott szlovák ismerõsünknek köszönhetõen az õ kocsijukkal haladtunk immár négyen tovább a rajtig.


Megérkezvén beneveztünk, rajszám, és angolul a fontos információkat közölték, majd elvonultunk készülõdni. Három depópont volt, 60 km-nél, 120-nál, és 188-nál. 60-hoz nem küldtem még semmit, a többihez igyekeztem nagyon megválogatni a fontos ételt-italt.

Bíztam a jó frissítõpontokban, hiszen a Salomon, és a Suunto volt a fõszponzor, és amerre elnéztem mindenhol az õ logójukat láttam. A rajtban is talpig Salomonban öltözött egyének várták a rajtot.

Végül 120-an indultunk el a hosszú távon. Jó lett volna ha Lacival tudok menni, mert még nem tudtam hogy mennyire lesz jelölve az útvonal. Egy szuper térképet kaptunk a rajtnál, de éjszaka azzal nem nagyon vagyok kisegítve.



Szóval elindultunk. Ez máris azt jelentette hogy 9 km aszfalttal kezdõdött a bemelegítés. Laci nagyon belekezdett, már az elején sejtettem hogy sok-sok magányos óra fog rám várni, mert ez a tempó brutál az elején. Na de azért az elsõ ellenõrzõpontot elértük 54 perc alatt :)

Innen Laci meg is lépett, nem tudtam fogom-e még látni egyáltalán. Kezdõdhetett a hosszú-hosszú gerincvándorlás. Ennek a versenynek nagyrészt 70 %-ban ez volt a lényege. Végig gerincen haladtunk, 600-800 m-es hegyek között. Nagyrészt toronyiránt föl, és toronyiránt le kellett jönni, jó kis köves meredek utakon.

Lacival találkoztam még párszor, de csak futólag mert akkor indult tovább általában.

Szóval a túrát végig totál egyedül tettem meg, ami azt jelentette hogy két nappal, és két éjszaka haladtam végig magányosan. A második éjszakám nagyon kemény volt, összesen 3 x feküdtem le fél órára különbözõ helyeken. Egy busz megálló, egy esõház, és egy pad az erdõ közepén lett a nyughelyem, de szerencsére nem a sírhelyem :) Többször totál összevissza pörgött az agyam, behalucináltam dolgokat, és nagyon nehezen mentek a km-ek. Hiába próbáltam kikapcsolni, nagyon nehezen vészeltem át az éjszakát. Egy szerencsém viszont volt. A tájékozódásra nem nagyon kellett figyelni, ugyanis az eddigi pályafutásom során a leges-legjobb szalagozást itt tapasztaltam. Brutális munka volt benne, ugyanis 50-60 m-enként nagy Salomonos narancsszínû szalagok segítették a tájékozódást. Párhuzamot vontam a Mátra 115-el. Ott a kaját nem fogja szerintem soha felülmúlni egy túra sem, itt pedig a szuper szalagozást. Egy kis mínuszt is írok ;) A frissítõpontok is jók voltak, csak mindig ugyanaz volt a kínálat, és nagyon minimális meleg kaja volt csak.



Amúgy egy gyönyörû túra volt, szuper panorámákkal, rengeteg gerincvándorlással, kedves szervezõkkel.



Végül 39 óra 36 perces teljesítés után hatodiknak értem a célba a 120 indulóból (és a kevés célbeérkezõkbõl)  reggel 09:36-kor. Nagyon komoly volt a fogadtatás, mondhatni még meg is hatódtam. Mivel elõttem Laci ért be, jó 3 és fél órával korábban, az emberek már "kiéhezetten" várták a következõt :)


Óriási taps várt, a szpíker hangosan mondta rólam az adatokat, a kamerások futottak mellettem, és ahogy átléptem a célkaput, a helyiek hatalmas üdvrivalgással fogadtak, és kattogtak a fényképezõk. Nagyon meghatódtam, borzasztóan jól esett ezeknek az ismeretlen embereknek a sport iránti szeretete.

Máris tették elém az enni-innivalót, két tv-nek rögtönzött interjút is adtam, majd jó fél óráig ott lavíroztam a célban. Nagyon boldog vagyok hogy sikerült ezt a célt is teljesítenem.



Az egyik legnehezebb versenyem volt ez, éjszaka borzasztóan nehéz volt átlendülni a sok holtponton, sokszor robot üzemmódban haladtam. De velem voltak az égiek, és õk segítettek végig utamon.



Végül itt lennének a sikeres és a sikertelen teljesítõk (50 en értek be a hivatalos 52 órás idõn belül)

 


http://bgtimesport.pl/online/dfbg/bieg/B7S


 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20132013.09.01 16:09:53

Kakukkhegyi Hullámvasút éjszakai


Tarnai Mátéval már 3 órával a rajt elõtt itt voltunk, ugyanis a Pilisi Trappról egybõl a rajthelyre trappoltunk. Ez idõ alatt jó kis rendezvénysorozat vette kezdetét. A ballagó gyermekvasutasok ceremóniáját, illetve egy nosztalgiavonatos esküvõbe is belepillantást nyertünk. Végül eljött a rajt, ahol én az utolsó pillanatban végülis a 2 x 21 km-re neveztem be :) Ehhez adott volt hogy 3 óra alatt kell letudnom az elsõ 21-et. A szervezõk nagyon rugalmasak voltak, ugyanis a pontõröket picit hamarabb ki is küldték a helyükre, így nem volt akadálya a teljesítésnek remélhetõleg. Végül Máté-val, és Varjas András? -sal tudtuk le az elsõ 10,5 km-t még világosban. Felderítettük a pályát, így a második kört kicsit gyorsabban meghúztuk Andrással. Máté itt lemaradt. Persze én nem tudtam ellenállni a szolgáltatásnak, így hamar rácsavarodtam a finomságokra, így András ellépett, a maradék távot pedig egyedül tettem meg. Az elsõ 21 km 2 óra 40 perc lett, a második pedig 3 óra 10 perc. Érdekes módon nagyon kevesen voltak a túrán, így meglepõdtem mikor a végén mondták hogy elfogyott a kitûzõ. Viszont ettõl eltekintve egy szuper jó szervezésû túrán vettem részt. Minden megtett 10,5 km-en (vagyis nekem 4 x is) korlátlan mennyiségû üdítõ, illetve vajas-zsíros-lekváros (na és a kedvenc, nutellás) kenyér állt rendelkezésre, csalamádéval, hagymával, és uborkával. A szervezõk is kedvesek voltak, szerintem 100 x jobb ez a túra mint az Éjszakai Gyermekvasút. Persze annak is megvan a varázsa azért. Lazább hétvége volt ez, de azért csak sikerült szombat estére megint "megbolondulni" :)

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20132013.06.24 17:35:01

Kazinczy 200


Sajnos már bevált szokás hogy a jó kis futócipõim fél évet ha kibírnak, utána máris le kell selejtezni õket. Na most a Kazinczy túra is júniusban van, ami pont a fél évet takarja, és természetesen a cipõm elõzõ héten ment úgy végleg tönkre. Úgyhogy a túra elõtti délután egy vadiúj cipõt vettem, és kissé félve indultam Sátoraljaújhelyre.


Csütörtök este már a szálláson volt a csapat apraja-nagyja, és kellemes beszélgetéssel, és kajálgatással ütöttük el az idõt. Este 10 körül ágyba is kerültem. Másnap reggel az ébresztõ után kint újabb ismerõsöket fedeztem fel. Még mindenki vidám, teli vannak reményekkel, optimisták. Na de addig jó, ezért vagyunk itt!


Az elsõ kanyarban ki is vittek Gézáék Széphalomra kocsival, így bõven maradt idõ megcsodálni ismét ezt a csodás emlékparkot. Aztán teltek-múltak a percek, elhangzottak a köszöntõk, és kereken reggel 9:00-kor nekilódult a mezõny a túrának. Az eleje szó szerint nekilódult, ugyanis máris futásra váltottak. Én fejben elbúcsúztam tõlük, ugyanis sejtettem hogy már nem találkozunk :) Megfontoltan, kényelmesen haladok a már tûzõ napon. Klárival, és Lacival vitatjuk meg az aktuális helyzetet közben, majd Rudabányácska után kicsit tempót váltok felfele, de még mindig bõven határon belül mozgok. A Magas-hegy továbbra is piszok magas, és dõl belõlem az izzadság, mire fölérek a kilátó tetejére, ahol Toplak úr pecsételt. Frissítek is, majd kellemes kocogással folytatom utamat. Megelõzöm a Bálint vezette csapatot, majd gyönyörködök a csodás Magyar-kálváriában. Hamarosan visszaérkezek a Kovács-villához, az esti szállásunkhoz. Frissítõpont üzemel. Örömmel látom hogy végre nem csak víz van mint sok túrán, hanem bodzaszörp, és málnaszörp is akad, ráadásul hideg formátumban! Wow! Elõttem indul tovább Boros Gabi, és Fejes Laci, az Alföld TE képviselõi. Beérnek Bálinték is, de én már megyek is tovább.


Molnár Gábor ül a következõ frissítõnél, és közli hogy már elég rég voltak elõttem. Hmm.. Az Alföldiek valahol akkor elkavartak..


Nyílt részen küzdök fölfele a K- jelzésen, a nap már perzsel. Jó hosszan haladok rajta, szinte végig emelkedve. Utána P-, majd utólérem Wágner Andrást, aki nagyon jó tempóban halad, és együtt hódítjuk meg a Fekete-hegy csúcsát. Felmegyünk a kilátó tetejére, megcsodáljuk az elõttünk álló utat, majd közösen haladunk tovább. Lekocogunk Mikóházára, ahol Nád Béla vár minket finomságokkal, és üdítõvel! Jó negyed órát el is töltünk itt, kell az energia, a következõ etap gyilkos lesz a nagy melegben. (nyílt terep)


Hosszan aszfaltozunk Alsóregmecen át Felsõregmecre. Kicsit bekómázok a melegben, de az elsõ közkútra rávetjük magunkat, és hatalmas locs-pocs után felfrissülve haladunk tovább. A nem létezõ Õsrög tanösvény után bemelegítést kapunk az Északi Zöldbõl. Még csak ijesztget, ezek még nem a nagyobb emelkedõk. Zsírosbányához érve András kicsit lepihen a ponton, egyedül haladok tovább. Füzérkajata szélén pygmea, és egy ismeretlen hölgy frissít, telis teli finomságokkal. Nagyon szuper ellátású túra lett ebbõl a Kazinczyból!! Innen irány Füzér, az elsõ 57 km-t 2120 m szinttel letudom 9 óra 23 perc alatt.


 


Fél óra pihenõt engedek magamnak. Ebbe belefér egy tusolás a hideg vízben, egy jó adag gulyásleves, majd bepakolás az éjszakai szakaszra. 19 óra után néhány perccel indulok is tovább a következõ, talán a legnehezebb 50-esre.


Pusztafalu kellemes kis falu, a Zemplén hegyei ölelésében. Annyira csodás a panoráma, lassan naplemente, én pedig meg is állok néha körbenézni.


A Z+ jelzésen elérem a Tilalmast, majd jön a túra legmeredekebb emelkedõje, fel a híres Tolvaj-hegyre. Jól ismertem ezt a szakaszt, lassan, megfontolva haladok fölfele. Mindig megváltás ide felérni, le is ülök egy pillanatra, mert kicsit görcsöl a lábam, de hamarosan tovább állok, és eleinte szépen lassan, majd kissé haladósabban haladok tovább a Nagy-Milic felé. Felérvén a tetõre Molnár Gábor pecsétel, én pedig felkészülök az éjszakára. Ugyanis idáig elértem lámpa nélkül, na de most már jön az éjszakai etap!


50 perccel ment el elõttem Álmos, én meg belegondoltam hogy azt hiszem jó darabig magányosan fogom járni az utamat.


Jó tempóval haladok éjszaka, nem vagyok még annyira fáradt sem. Mégis meglepõdve látom hogy a Szurok-hegy alatti frissítõponton egyszer csak Álmost, és Pap Gabit vélem felfedezni. Egyikõjük jobban kókadozik mint a másik :( Álmos sajnos nem jön tovább, pedig noszogatom, Gabi pedig indul tovább, hogy majd úgyis utólérem. Elkönyveltem hogy ez a majd olyan 150 km-el késõbb lesz, így én inkább maradok a ponton, és frissítgetek. Na de indulni kell tovább hamarosan, érzékeny búcsú, majd jön egy másik szivatós hegy, méghozzá a Szurok-hegy. Ez is bitang meredek, út szinte nincs, de csalán az dögivel. Néhol meg-meglátom Gabi lámpáját följebb, de az majdnem olyan messzinek tûnt mintha az égen figyelném a csillagokat :)


Amikor már végleg elhordtam a hegyet magamban, akkor megjelenik az ellenõrzõ pont Zsolt személyében, és még egy pohár colát is adott, ami nagyon jól esett. A hegytetõn nagy levegõ, majd nyomás tovább a S3 S- kombón. Aszfaltos rész jön hamarosan, meglepetésemre végigkocogom, de Gabi sehol. Kékedre érek, felverem az összes létezõ kutyát, majd nagyon figyelek, mert néhol bizony nyitva vannak a kapuk, és nem akarok kutyaharapást.. Szerencsére élve megúszom, így a Z+ jelzést megtalálva jön egy horrorisztikus rész, Kékedrõl Pányokra. Óriási fûben kell caplatni, ami ráadásul csupa víz is. Hiába funkcionál jól az új cipõm, hamar beázik, és ez kezdõlöket lehet a vízhólyagoknak is..


Ráadásul nagy horkanásokat is hallok közvetlen elõttem a fûbõl. Nem is merek hirtelen továbbindulni, félõ hogy egybõl az út mellett vannak a vaddisznók, csak a nagy gaztengerben nem látszanak.


Tapsolok, kiáltok, nem sok sikerrel, végül tovább indulok, hiszen nem maradhatok itt reggelig. Lesz ami lesz alapon, szerencsére nem történt probléma, így megkönnyebbülve folytatom utamat az éjszakában.


Pányokra megváltás beérni, kicsit le is ülök, fáradok bizony. Innentõl Telkibányára továbbra is Z+, és továbbra is nagyon nehezen lehet haladni, a méteres vizes füvekben. Ráadásul itt már "rejtett" pocsolyák is akadnak, és bizony néha kitapostam egy-kettõnek a szemét.. Végre elértem a Telkibányai aszfaltot... Mire megnyugodnék, egy érdekes fazon megszólal az éjszaka közepén, hogy "kis pihenééés? noooo?" Na még az hiányzik hogy valami félresikerült ember felkaroljon :D Így gyorsabb gyaloglásra váltottam, és szerencsére nem kellett megharcolnom az illetõvel.


Nocsak! Viszont elõttem túrabotkopogást hallok, és felnézvén meglátom messzebb hogy bizony Pap Gabi halad elõttem. Nem erõltetem a futást már, Telkibánya végén lesz EP, majd ott úgyis találkozunk. Így is lett, bevágok két lekváros kenyeret, majd megállapodunk hogy együtt folytatjuk az utunkat, ugyanis Gabi talpa nem túl jó állapotban van. Nekem is jól jön a társasága. Túráztunk már párszor együtt, de az utólag felidézve még kb 2 éve volt Szerbiában egy 110 km-esen :)


Az én talpam is kezd ramaty lenni, de még annyira nem vészes a helyzet. Együtt haladunk tovább a P- jelzésen Hollóháza fele. Talán ez a világ leghosszabb P- jelzése, mert ahányszor erre jártam soha nem akart vége lenni. A ma estére ez hatványozottan igaz volt. Mintha a világûrbe tartottam volna gyalog kb..


Hollóházára érve épp kivilágosodott. Ez a hosszú monoton fölfele mindkettõnket eléggé megviselte, azz ellenõrzõponton kókadozunk rendesen, de azért persze a finomságokat is igyekezzük tömni magunkba.


Nem esik túl jól a folytatás. Az én talpamon is megjelentek a vízhólyagok, és innentõl tudtam hogy kemény küzdelem vár rám. Az aszfalton nem futottunk, de a gyalogtempónk is kb 4 km/h volt.


Gabi nagyon befalsult, én kicsit elõrementem, tudtam hogy még így is ismeri a terepet, Füzér pedig már csak 4,5 km. Én is nagyon fáradtnak éreztem magam, de gondoltam talán ez csak egy átmeneti probléma.


Ismét Füzérre érkezek, hamarosan Gabi is megjön. 105 km, és 4060 m szintkülönbség után vagyunk.


Itt úgy döntünk hogy 1 órát pihenünk. Ettünk-ittunk, zoknicsere, pakolás. Alvás meg nem volt egy perc sem. Kicsit éberebbek lettünk azért induláskor már.


 


Annak örültem hogy a következõ szakasz (K+) nyílt részét még kellemes idõben tesszük meg így kora reggel. A Bodó-rétnél akartam venni egy energia italt, de az nem volt, így maradt a saját, amit viszont még késõbbre tartalékoltam. Hamarosan már Szlovákiában caplatunk a szlovák Z- jelzésen. Gabi egyik kedvenc rétjén haladunk át, majd a Nagy Marovka után jön a lélekölõ 6 km hosszú aszfaltút, de legalább végig lefele megy. Erõt veszünk, és majdnem végigfutunk rajta. Azért néha kértem hogy pár perc gyaloglás legyen. Gabinak rutinmunka lett volna a végigfutása :)


Beérünk Szaláncra, a kocsmában van az ellenõrzõpont. A nap ismét a tetõfokra hágott, így itt is egy jó 20 percet meg kellett pihenni. Én fél liter Kofolát pusztítottam el pikk-pakk, majd egy vaniliás süteményt is behelyeztem a gyomorba. Kértem egy ollót a Szigethalmi pontõröktõl, majd kezdõdött a Leukoplast party.


Kezdtek elviselhetetlenek lenni a hólyagok, így muszáj volt leragasztani õket. Gabi addig tudományos megbeszélést tartott Nád Bélával (a pontõrrel) a nem is tudom már mirõl :)


Kiadom az ukázt, indulás! Felkúszunk Szalánc várába, majd jön megint egy hosszú monoton rész, ráadásul dögmelegben. Egybõl ki is ülünk egy helyre, ahol Gabi jóvoltából egy Hell Energy Drinket sikerül elpusztítanom hátha életre kelt.. 0,80 koronával jövök még, ez így beszámolóírás közben jutott eszembe :) Hosszú dögmeleg rész következik Kalsáig. Tompul az agy rendesen. Megváltás volt a faluba beérni. Itt is leülünk egy bolt mellé, Gabi vesz egy másfél literes ásványvizet, és egy jó darabig nem is akarunk továbbindulni tudván hogy kemény rész következik. Egyszer viszont minden véget ér, és fel kell tápászkodnunk. Egy 200 km-es túrázó sincs a környéken sem, olyan mintha úgy privátban túrázgatnánk már vagy 100 km óta :) A S- soha véget nem érõ emelkedõje jön az Izra-tó fele. Ez szinte felért a Hollóházai P-al, csak itt még a terep is förtelmes volt, és sáros. A monotonitásból Kulcsár Attila zökkentett ki minket, kár hogy már csak a végefele érkezett. Az 50-esen nyomulnak páran, jól esett egy kis beszélgetés, bár Gabival tökéletesen megvoltunk.


Hallaluja, el sem hiszem, elértünk az Izra-tóhoz. Kohán Balázs a pontõr, és kínál minden földi jóval. Majdnem fél órát töltünk itt is. Nem számít az idõ, csak sikerüljön a túra! Pedig a tempónk nem rossz, csak ezzel a sok frissítéssel elmegy az idõ. Nem számít.


Csakhamar újra az Északi Zöldön folytatjuk. A hét ároktól már elõre be voltam tojva, de meglepõen könnyen abszolváltam. A Hársas-hegy nem viccelt viszont.. A Tolvaj-Szurok-Hársas triója viszi a primet a legkeményebb emelkedõk között! Tökig leizzadva a csúcson álltunk kis idõ múlva.. Szerintem nagyjából mindenki egyetért abban hogy ez után a Köves-hegy volt a túra egyik legmocsokabb lejtõje. Tényleg alig bírtunk haladni, mindenhol kõ, és sziklarengeteg, ráadásul ha rosszul léptem, a vízhólyagok bánták..


Leóvatoskodtunk a következõ pontra, ami a Mester-András forrás nevet takarta. Meglepõdésünkre az 50-esek akik megelõztek még csak most indulnak tovább. Mi is hamarosan utánuk eredünk, de történt egy esemény, amire pár perccel elõtte még nem nagyon számoltunk.. Elkezdett esni az esõ. Na bumm, volt már ilyen a történelemben, haladtunk tovább. Utána viszont dió nagyságú jégesõ zendített rá. Na ennek viszont a fele sem tréfa. Hátizsákot a fejünk fölé tartottuk, és úgy próbáltunk tovább haladni. Piszkosul nagy mázlink volt, mert szembõl érkezett egy kocsi, amiben egy másik pontõr érkezett épp az elõzõhöz. Gyorsan lestoppoltuk, és kis pihenést kértünk a kocsiban, amíg tart a jégesõ. Az úr beleegyezett, de vissza kellett mennie az elõzõ pontra a kollégáért, hogy õt is biztonságban tudja a kocsiban :) Mi ez idõ alatt legalább másfél km-t jöttönk már. Szerencsére megígérte az illetõ, hogy visszavisz minket ugyanoda ahol beszálltunk. Kopogott a kocsin a jégesõ, közben a szél is megélénkült.


Senki nem érkezett meg a pontra utánunk sem, mi pedig addig a kocsiból figyelhettük a szakadó esõt szerencsére. Mikor úgy döntöttünk hogy nekiveselkedünk a folytatásnak, a kolléga visszavitt minket oda ahol felvett, mi pedig szárazon "fitten fiatalosan" (na ez nem igaz) indultunk tovább a Bába-hegy mászásának :) Jó negyed órával a vihar után is találtam jégdarabokat a földön.


Persze jött egy füves rész, ahol csurom víz lett a cipõnktõl kezdve a combunkig minden, de lényegtelen ez már. A Bába-hegyre felérve már ismét jó idõ volt, és megcsodáltuk a gyönyörû panorámát Füzér fele.


Jó meredeken kellett a K3-ön lemenni. A fölfele könnyebb volt már mint a lefele, de tényleg!


Egy nagy rétre értünk ki csakhamar, ahol olyan szinten állt a levegõ, hogyha valaki azt mondja fél órával ezelõtt hogy itt szakadt az esõ, tuti kiröhögtem volna.


Következõ emlékkép az, hogy már a Vaskapu-hegyet másszuk a P3-ön, majd végül megint egy kis Északi Zöld, nehogy elfeledjük!! De bizony az ellenõrzõ pont után végleg búcsút intettünk "kedvenc" Z- jelzésünknek. Hosszan lefele haladunk Füzér vára fele. Nem esik már jól, de még itt kicsit imitáljuk a kocogást, és egész jól haladunk. Füzér várába "felszaladtunk" pecsétért, majd utána végre 150 km után ismét a bázison vagyunk, és már "csak" 50 km választ el minket végsõ célunktól. Ismét egy óra pihenést tartunk itt, kell az energia nagyon.


 


Szenvedve indulunk neki este 7 órakor az utolsó 46,8 km-nek amiben csak 1010 m szint van, de ez már ilyenkor bõven elég. Megbeszéltük hogy most már semmit sem kocogunk, nem is nagyon tudnánk amúgy sem, meg a lényeg a biztos teljesítés. Pedig ha jó erõben vagyunk, ezt az etapot hamar be lehetett volna húzni. Na de irány Füzérkomlós. Jön a hírhedt bozótharcos, szederindás rész. De mit látunk?! Le van aszfaltozva teljesen az út, egy vadiúj kerékpárút került kialakításra. Húú, ennek nagyon megörölünk, és bízunk benne hogy ez a híresen rossz K- jelzést is felölelte. Egy darabig minden happy volt, de egyszer csak a kerékpárút elhúzott jobbra, a jelek viszont tovább mutattak egyenesen. A jó kedv hamar elszállt, és bosszúsan haladunk tovább a monoton és unalmas terepen. Szerencsére a szederindásnál kivezettek a szalagok a szántóföld szélére, de a kedvünk nem lett sokkal jobb.


Bózsvára nagy nehezen elérünk. A frissítõponton egybõl leülünk a pontõrszékekbe, és ismét nagy kajálásba kezdünk, köszönhetõen a jó ellátásnak! Negyed óra után valahogy próbálunk továbbindulni.


Elérünk a hírhedten becsoffadós Kishuta-Nagyhuta mûútra. Kishuta simán lehetne Budapest valamelyik kerülete, mert valami réééééémesen hosszú falu ez! Már a gumicukrok is elõkerültek Gabi jóvoltából.


Soha véget nem érõ szakasz ez. Valami csoda folytán mégis csak Nagyhutára érünk, ahol a pontõrt Siményi Mikit, és társát épp a legszebb álmukból verjük föl.


Megeszek vagy 3 májkrémes kenyeret, mert igen, az is van ezen a túrán! Megkapjuk az infót, hogy órákkal mögöttünk sincsen senki, mindenkit kikezdett ez a nagy meleg, meg hát a táv. Amúgy sejtettem hogy azért a többiek haladósabban fognak jönni az utolsó 50-esen mint mi, és késõbb igaz is lett, bár beérni már nem tudott minket senki ;) A K4 jelzés emelkedõje következett, de legalább végre nem az aszfalt égette a talpaimat. Óriási nagy pókok állják utunkat, gyorsan elõre is küldöm Gabit, aztán késõbb amikor már elmúlt a veszély visszaálltam elõre :) Már vastagon a második éjszaka gyalogolunk, szinte egyhuzamban alvás nélkül. A Pap-hegy tetején viszont muszáj volt megállnom, mert másodpercenként különbözõ dolgokat vizionáltam, és ez már nem volt túl ok. Most jött el az idõ az energia ital elfogyasztására. Gabi is fáradt volt, de kérem szépen, õ legalább a saját hegye legtetején állt! :)


Kicsit rendbejöttem, és az Eszkálai pont is elég hamar eljött. Kis frissítõ majd irány tovább, az utolsó szakasz talán legmonotonabb részével, a K-en le Makkoshotykára. Ez kb 9 km volt végig lefele. Egy jó erõben levõ futónak ez max 1 óra. Na, mi még bele sem tudtunk kocogni, pedig teljesen ideális lett volna a terep. Majdnem 2 óra alatt abszolváltuk ezt az etapot, bár ebben volt egy kábelfektetés is :)Az utolsó 2 km a K-n a falu elõtt egyszerûen borzalmas. A dzsungelharc semmi ehhez képest. Erre a szakaszra ráférne nagyon egy felújítás, mert förtelem rossz volt lejönni a faluba. Aki itt volt tudja mirõl beszélek.


A pontõr közli hogy mi vagyunk az elsõk. Meglepõdve visszakérdezünk, de közli hogy csak amióta õ itt van, mert nem rég volt váltás. Na így már minden tiszta, mert a többiek kb 6 órára vannak elõttünk :)


Tovább is megyünk a PT jelzésen, becélozzuk a Tengerszemet. A Zemplénben szó szerint szúnyoginvázió van. Ezt megtapasztaltuk már hamarabb is, de most éjszaka ezen a részen elképesztõen sok szunyi volt, és már-már az életünket éreztük veszélybe. Ha egy pillanatra megálltunk máris több 100 szúnyog jött ránk. Iszonyú érzés volt. Nekem ráadásul az is iszonyú volt, hogy valahogy sokkal, de sokkal közelebb vártam a Tengerszemet. Tényleg SOHA nem akart eljönni. Azt hittem hogy már megbolondulok mire végül odaértem.. Álmos volt a pontõr, (mármint a Vass-Eysen) :) és a Hollóházi pontõr hölgyike. Kaptunk egy kis szúnyogriasztót, de bõ negyed óra múlva már megint elleptek minket a dögök. A Tengerszemrõl a lefele méltán híresen meredek volt, majd a frissítõpont után bevesszük a semmi értelme kanyart a bozótosba, és végül hosszan, haladunk a borzalmasan rossz utakon a P- jelzésen.


Rákóczi fa is eljön, innen már csak 7 km a cél. De ez a K- jelzés össze vissza megy, olyan kacifántos, hogy már azt sem tudom néha merre járok. Az agyam totál kikapcsolt, csak megyek elõre, pár perc után visszatérek a való világba és nézem hogy basszus, volt jelzés? És volt.. Utána ismét ez a folyamat veszi kezdetét jó darabig.


A Bányi-nyeregtõl a Nagy-Nyugodóhoz még visz egy nagyobb szintkülönbség, de én már annyira kómás vagyok, hogy ha azt mondanák hogy a Tolvaj-hegyet kell újra megmászni, akkor is csak vállat vontam volna :) Felérvén a Nyugodóra, mi is megnyugodtunk hogy innen már mindjárt célba is vagyunk. Nem szoktam az idõvel versenyezni mostanság már, de ránéztem az órára, és bár szûkösen, de elégnek láttam az idõt a reggel 7 óra elõtti beérkezésre. Innen a célig nagy futást rendezünk (kemény 1,3 km), a talp fáj, a fogak szisszennek, a láb kényszerbõl pörög, az agy felenged, de még mindig káosz van belül.


Végül pedig célba érünk. A célba most csak Tinca van, õ tapsol minket, nekem ez is nagyon jól esik, és szép lassan rájövök hogy témnyleg beértem a célba. 45 óra 54 perc után célba érkeztem!!


Köszönöm Gabinak a társaságot, segítettünk egymásnak amiben tudtunk, hogy mind a ketten immár harmadjára is sikeresen teljesítsük a Kazinczy 200-at! És meg is lett!

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20132013.03.04 13:05:31


Pilis Barlangjai 95


Ezen a távon ez volt az elsõ szervezés, és bizony az útvonal is nagyon izgalmas volt, ráadásul nem is gondoltam volna, de a Pilisben sok ismeretlen rész volt, ahol én még nem is jártam.


Reggel 4 órási kelés után végülis pontban 6:00-kor sikerült is elrajtolni. Nem terveztem senkivel menni, de Rudi és Tinca is pont indulásra kész állapotban volt, így együtt kezdtük meg a Tábor-hegy meghódítását, majd koccanás tovább Fenyõgyöngyére. Az Árpád-kilátó elõtt igen érdekes útvonalvezetése van a K-nek, de természetesen kimentünk a kilátóhoz, és a jutalmunk a gyönyörû napfelkelte, és a mesés panoráma lett. Kellemesen lehetett ez után kocogni, moiwát, illetve Sz.Istvánt is megelõzzük. Barta Laci van már csak elõttünk, de õ ki tudja hol jár már.. Végre nem a S-n kell menni Hûvösvölgybe, hanem a K-n. Nincs nekem semmi bajom a másik jelzéssel, mindössze az, hogy az utóbbi idõben már jópárszor voltam arra. Utólér minket Õrsi Anna, szép tempóval halad, de marad is persze velünk. Megkezdjük a Nagy Hárs-hegy meghódítását. A Bátori-barlanghoz érkezünk. Itt kapunk egy sisakot, és bebújunk a barlangba. Jól kifaggatom az idegenvezetõnket a látottakról. Nem nagy barlang, de olyan sokszor jártam erre, és most végre be is lehet menni. Feltöltõdve indulunk tovább. Jé, egy vaddino. Õ a rövidebb távon volt. Tova is szalad pár mondat után, de a Hárs-hegyi körúton utólérem, és kettesben haladunk tovább, kissé ellépve a többiektõl. Adyligeten átrongyolunk, majd a Remete-szurdokba érkezünk. Innen a "sosem jól esõ" K-n kapaszkodunk ki a szurdokból. Kicsit megállunk a tetõn, jutalmunk a csodás kilátás. Pár perc, és ellenõrzõ pont következik. Hosszan megyünk tovább a K-n, jó tempóval haladunk. Felérünk a Zsíros-hegyre, kis nosztalgia a pár héttel ezelõtti Kitörés túráról, majd immár a Z- jobb oldali ágán haladunk tovább, és néhány perc után már a Solymári-ördöglyuk bejáratánál állunk. Ismét be lehetett, sõt be is kellett menni a barlangba, mivel a cseles szervezõk a barlang mélyére tették a pecsétet is. Persze gondolom ezen senki sem sértõdött meg :) Mi is jó kedvvel vettük fel a sisakot, és a fejlámpánkat, és egyre mélyebbre másztunk a lépcsõkön. Kellemes meleg volt a barlangban, meg persze odakint is, ha errõl még nem emlékeztem volna meg. Egy pecsét az itinerre, egy fotó a barlangban: http://www.imagebam.com/image/91df53240975347


Tovább kocogunk lefele Solymárra. Rövid távos ismerõsöket érünk utól. Kis beszélgetés, majd Solymár vasútállomástól már a kék máriautat követjük. Korog már a gyomrunk, és szomjasak is vagyunk, így a lehetõ legjobbkor érkezik a frissítõpont. A Házi-réti víztározónál vagyunk. Jutalmunk zsíros kenyér, és víz. Én már nagyon éhes voltam, így jó 20 percet biztos itt töltöttem. Vaddino tovább is indul, hamarosan befutnak Rudiék. Na akkor még egy kenyeret letolok :) Anna itt marad, így ismét triumvirátus leszünk mint az induláskor. A Kevély-nyeregbe felfele a Z- nem viccel, jó kis emelkedõ visz fel a tetõre. A Kevély-nyergi zsombolynál vagyunk hamarosan. A pontõr meglepõdik hogy a 90-esen vagyunk, és milyen jól haladunk. Kérdezte hogy biztos hogy menni fog a 90-es? Bízzunk benne... Innen közel van a következõ pont a S-n, ami a Mackó-barlang nevet viseli. Sajnos mackót nem láttunk, pont ahogy a következõ pontnál a Macska-barlangnál sem láttunk egy szem cicust sem :)


Kinizsi feeling következik. A különbség az, hogy egy lélek sincs a közelünkben sem. A Z-n hódítjuk meg a Hosszú-hegyet, majd a tetõre érve ismét pazar panoráma fogad minket. Alattunk terebélyesedik Pilisszántó falu. A Hosszú-hegyi zsomboly ismét ellenõrzõ pontot takar. Nagyon szomjas vagyok, de mivel ellátás ügyileg ez egy spártai túra, ezért óvatosan kell bánni a folyadékkal. Itt még találkozunk a szemben érkezõ vaddinoval, de aztán többet nem. Még mindig Rudival, és Tincával haladok, jó csapat vagyunk, a tempónk megegyezõ. A Szántói-nyeregnél reggel elrejtettek a srácok (kocsival a rajt fele) egy-egy üveg kólát, most meg is lelik, és hûsítõ üdítõ a jutalmuk/jutalmunk. (Köszi a kólát!!)


Hamarosan a Trézsi-forrás következik. Nem habozunk, én személy szerint két fél literes üveget is teljesen megtöltök vízzel. Tyû, egybõl nehezebb lett a hátizsák.. Kocogás tovább immár szalagozáson lefele. Egy cseles jobb kanyart majdnem benézünk, de szerencsére észrevettem a szalagokat. A Szántói-kõfülke jön, egy toronyirántos felfele után. Ugyanazon az úton vissza. Szemben érkeznek Bell Sanyiék a rövid távról, de hisz nem is elõztük meg õket.. Kiderült, hogy eltévedtek, és most mászhattak vissza a ponthoz :( Mi hamarosan már a P-S+ jelzésen haladunk tovább. Pár perc után leesik hogy Pilisszántó szélénél vagyunk, a Sziklaszínháznál. Ciki, de hirtelen alig jöttem rá hol vagyunk, pedig sokszor voltam már erre. Jókora sárban taposunk tovább, egy pár a Vaskapu-sziklák felõl érdeklõdik. "Kicsit" rossz helyen vannak.. Momentán a Pilis-hegy túloldalán..


A Legény-barlanghoz érkezünk egy jó óra után. Ahogy olvastam utólag itthon a kis könyvecskét, ami a barlangok leírását tartalmazza, felfigyeltem arra, hogy a túra fõszervezõi fedezték fel ezt a barlangot, és bizony hazánk 3. legmélyebb, és leghosszabb barlangjáról van szó. Ez akkor nem is látszott, mivel sajnos nem lehetett bemenni :( A számomra ismeretlen P-n (szó szerint) kapaszkodunk ki a völgybõl, majd fényvisszaverõk, és végül a S-n érkezünk meg a Pilis-nyergi víznyelõhöz. Nincsen ellenõrzõ pont, mivel valami idióta letépte a pecsétet, és a papírt is. Jókora sárban érkezünk meg ez után a Sasfészek-kulcsosházhoz, ahol leülünk a padra kicsit. Muszáj ennem egy zsemlét, mert nem érzem magam éppen a legjobb passzban. Számomra teljesen ismeretlen rész következik. S4 majd S+, és végül hosszan haladunk a "szalagozáson", ami végül fényvisszaverõ volt. (a végén leírom hogy ez pozitív, vagy negatív volt-e). Még mindig világosban érkezünk meg a Sátorkõpusztai-barlanghoz. Ez volt a nap csúcspontja úgy gondolom. Itt ismét be lehetett menni a barlangba, sõõt, a bátrabbak a legmélyére is lemehettek. Kaptunk sisakot, és elõvettük a fejlámpáinkat is. Kedves hölgy volt az idegenvezetõnk, sokat mesélt a barlangrendszerrõl, és segített is nekünk a lemenetelben. Egy lefele részen eléggé betojtam, de bizony rajtam nem fog ez ki, így pár perc után sikerült a lépéseket korrigálnom, és még mélyebbre mehettem. Gõzöm sincs hogy jön le ilyen mélyre az oxigén, bár rendesen izzadtam.


A barlang legmélyén vizet ihattunk(!) amit karsztvíz táplált (?). Megcsodáljuk a cseppköveket, illetve mutatja a hölgy hogy merre lehetne még tovább mászni. Rengeteg ága van a barlangnak, tök jó lehet ezt a munkát végezni. Persze megfelelõ szaktudással. A felfele mászás már jobban ment mint lefele, bár egyszer-kétszer úgy benyomtam a fejem hogy csak úgy nyekkent. Szerencsére volt sisak rajtam, így nem éreztem semmit. Rudi mászott elõl, de egy ágon majdnem rossz fele fordult, a hölgy szólt utána :) Poén lett volna felfedezni a barlang többi részét is :) Hamarosan lõn világosság. Mert hogy még mindig az van. Ránézünk az órára, kb. fél órát töltöttünk itt, de ilyen élmények után mit számít az idõ. Megköszöntük az idegenvezetést, majd élményekkel gazdagodva iramodunk tovább. Az esztergomi mûút elõtt toronyiránt egy dzsindzsáson,majd egy mocsaras részen kellett átkelni, még jó hogy világosban abszolváltuk ezt a részt. Fekapaszkodunk a Látó-hegyre, majd továbbra is fényvisszaverõkön érjük el a Loggia-barlangot. Ez is egy kis barlangnak tûnt, de legalább felfedezték.


Hamarosan a S-n vagyunk. Tincának hamar leesik hogy a Sárga 70 elején járunk. Visszapörgetem az idõt, és bizony máris képbe lettem én is. A folytatásban az itiner azt írta hogy "lehet menni az elméletben létezõ Z-kör jelzésen is, ha valaki megtalálja". Mondjuk valamivel rövidebb mint az eredeti útvonal. Közös megegyezéssel Rudi elõvette a GPS-t, és szerencsére rajta volt neki ez a jelzés a tracken. Mondjuk elég érdekes, mert egy darab jelzés nem volt, sõt, még jelzés alap sem. Késõbb valami ezer évvel ezelõtti P- jelzést véltünk a fákon felfedezni. Szóval aki ezt "elméletben" megtalálta, annak max respekt :) Végül pont a Z-be futottunk bele. Jobbra fordulunk rajta, a sár gigantikus méreteket öltött. És bizony itt már elõ kellett vennünk a lámpát. Az enyém volt a legjobb, így én mentem elõl. Nem nagyon tudtunk haladni, mert mindig keresni kellett a tisztább felületet, ráadásul ez a rész hosszú, és monoton volt. Késõbb azért próbáltam erõt meríteni a panorámából. Alattunk Pilisszentlélek lámpái világítottak. Így fentrõl nézve egy keresztet formáltak a lámpatestek fényei, így poénból eszembe jutott hogy ez akár Pilisszentkereszt is lehetne :) Az Ecset-hegyen egy gyors önpecsételés, majd végre megérkezünk a Shaolin falu panzióba. Utána fogok olvasni, nem tudom mitõl Shaolin.. Bár úgy hallottam sajnos jópár órával késõbb problémák adódtak, ugyanis bezárt a ház, az egyeztetés ellenére. Nekünk viszont úgy gondolom egy rossz szavunk sem lehet, ugyanis mennyei finom teát kaptunk, és még le is ülhettünk koszosan a fotelokba. Tinca azért megkérdezte, hátha lehet repetázni a teából, de sejtettük a nemleges választ :) Viszont akkor kajáljunk, mert megint borzasztó éhes vagyok. Az utolsó zsemlémet is elpusztítom. Nem túl jól esik kimenni, most már így sötétben azért lehûlt az idõ rendesen. A fényvisszaverõket kellett követni. Gõzöm nem volt hol vagyunk, annyit tudtam hogy Dobogókõ fele indulunk. Keresztezünk egy erdészeti utat, majd felnézek egyenesen tovább. Nee, ez komoly? Toronyiránt mutatnak kíméletlenül fölfele a fényvisszaverõk. Itt már azért van hó is. Jókora emelkedõ után, végül egy vízszintes úton haladunk tovább. Szerencsére a hó tetején is lehetett haladni az én testsúlyommal is :) A Disznós-árki barlang következett. Sajnos ebbõl már nem láttunk semmit, de legalább a pecsétet megtaláltuk. Ez után ismét egy bitang meredek felfele, és már a Z+-en is vagyunk. Hoppá, mindjárt Dobogókõ jön. Mikor már tudtam hol vagyok, örömmel töltött el a szitu, mert valahogy azt gondoltam hogy jóval lejjebb lyukadunk még ki, és még mászni kell. Alig negyed óra múlva már Dobogókõn is vagyunk. Pár elmeháborodott itt éli ki a gyerekkorát, bömböltetik a kocsiból a zenét, és a padon táncolnak. Sebaj, mi koncentráljunk a K- jelzésre. Jeges útviszonyok fogadnak, de még így is jól haladunk tovább. A Hideg-lyukak ellenõrzõ pont elõtt, kis tanácskozás. Jobbra egy viszonylag jó állapotú K- jelzés van, lábnyomok is vannak. Viszont gyanús, hogy nagyon elmegy a S+-tõl amit majd követni kéne. Elõveszem a térképemet, és bizony egyenesen, a patakkal párhuzamosan kell tovább haladni, de a K- nincs felfestve csak késõbb. Az a jobbos K- meg egy régi jelzés lehetett. Szerencsésen megúsztuk a mizériát, így jutalmunk hamarosan egy pecsét. Innen S+ jelzésen kocogunk tovább, majd a Z- jelzés visz le minket az utolsó ellenõrzõponthoz, a Szoplaki-ördöglyukhoz. Innen jó fél óra, és Pilisszentkeresztre is érkezünk. A cél elõtt kb. 300 m-el Tincának totál kifüstölt a lámpája.. Öröm az ürömben hogy szerencsére csak közvetlen a cél elõtt.


Végül este 21 óra 17 perckor, 15 óra 17 perces menetidõvel érkezünk be. A célban tátott szájjal figyeltük az ellátást, de ezt majd mindjárt lejjebb leírom.Köszönöm szépen a szervezõknek hogy ilyen szuper útvonalat kreáltak, és hogy lehetõségünk nyílt egyes barlangokba lemenni. Én nagyon jól éreztem magam!


Pozitívum: - izgalmas útvonal


- kedves szervezõk


- a fényvisszaverõt nagyon jó ötletnek találtam, sokkal jobb volt mint a szalagozás éjjelre. Ezt más túrán is be kéne vezetni, persze hogy ha van aki utána le is szedi.


- Célkaja. Eszméletlen mi finomságok voltak a célban. (Sajtos-tejfölös tészta, majd mikor az elfogyott makaróni, pirítós kenyér, több üveg uborka, finom meleg tea). és bizony ha valaki repetázni akart akár többször is, a szervezõk szó nélkül kiszolgálták!!


- Pihenési lehetõség


Negatívum: - A rész és szintadatok nagyon kellettek volna, ez egy hosszabb túránál létfontosságú.


- Amennyi finomság volt a célban, annak egy részét szerintem simán ki lehetne rakni ellenõrzõpontokra, akár a meleg kajából is, mert én útközben piszok éhes voltam, de ennyi kilométer után a célban sok embernek (tapasztalat) összeszûkül a gyomra ha nincs kaja útközben. Én is alig bírtam a célban kajálni, pedig piszok éhes voltam.. Ezek építõ jellegû javaslatok, nem muszáj megfogadni õket, de úgy gondolom hogy elég sok túrán jártam már, és van viszonyítási alapom :)


A lényeg az, hogy szupi volt!



 
 
Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18Túra éve: 20132013.01.13 19:10:19


A kalandos Wass Albert Emléktúra 44


Sok-sok teljesítménytúrán megfordultam már, jópár beszámolót is írtam, úgy gondolom ez a tegnapi túra is megér egy "misét".


Reggel az elsõ vonattal érkeztem. A célom a tempósabb gyaloglás, belekocogás módszer volt most, mint már oly sokszor. A rajtban Tinca mondta hogy jönne velem. Örültem neki, mert legalább nem megyek egyedül, és a tempónk is hasonló. Õ viszont mondta hogy sietnie kéne, mert délután még van dolga. Mondjuk én nem futásra voltam berendezkedve, a gyalogos hátizsákom is volt rajtam, de nosza, máris megkezdõdött a futás... Mire izmaink lassan elérték volna az üzemi hõfokot, máris egy ellenõrzõpont. Utána futás tovább. Egybõl sejtettem hogy itt ma nem sok gyaloglás lesz :) Sorban értük utól a korábban indulókat, majd mire Szokolyára érkeztünk az új útvonalon, Nagy Attilát és társát a mezõny elejét is beértük. Szokolyán pazar kilátás a Magas-Börzsönyre. A napfelkelte ahogy megvilágította a deres fákat... Az ellenõrzõpont után Tincával ketten maradunk, Attiláék még ott maradnak kicsit a ponton. Kifutunk a faluból, szabályosan körbemegyünk a K+ jelzésen (nem úgy mint a mögöttünk jövõk), majd immár teljesen szûz hóban indulunk neki a hegynek. Nem könnyû kaptató, ráadásul jó hosszan elnyúlik a hegy. Felérünk a tetõre, majd újra futás lefele. Egyszer csak fura hangokat hallunk, vadászok lövöldöznek. Mondjuk jópár túrán hallottam már ugyanezt a hangot, annyira nem ijedtem meg. De hiszen ez a K+ arra visz... Egyre közelebbrõl, egyre erõteljesebb puskaropogások. Na ennek a fele sem tréfa.


Nem telik el néhány perc, és jobbról pár méterrõl egy vadász kiált utánunk hatalmas puskával a kezében, hogy azonnal forduljunk vissza. Próbáljuk jobb belátásra bírni az úriembert, de azt mondta hogy 500 m-en belül még további vadászok vannak, és bármikor lelõhetnek, magyarul életveszélyben vagyunk. Hát bizony itt egy darabig véget is ért a túránk. Esélyünk sincs tovább indulni, Tinca próbálja hívni a szervezõket, de persze nincs térerõ az erdõben. Pedig mindössze alig 500(!) m-re vagyunk már csak Kóspallagtól.. Balra van egy kerülõút, de eleinte nem merjük megkockáztatni, ki tudja hány vadász áll még arra. Próbálunk óvatosan tovább tipegni, de alig megyünk pár métert, jobbról a hegyoldalból egy másik vadász int le minket, így ez az opció is kudarcba fullad.. Közben hatalmas robajjal lövöldöznek alig pár méterre tõlünk. Hát nem érezzük magunkat biztonságban egyáltalán.. Egyszer csak balról a hegyrõl szembefut velünk egy vaddisznó totál kamikaze módon. Az utolsó pillanatban föleszmél, és végül elfut egy másik irányban, egy öleb méretû kutya pedig a nyomában. Vicces látvány amikor egy méretes vadkant (mondjuk ez nem volt túl nagy) egy ilyen öleb kerget. És tényleg, ezek bizony a hajtókutyák.


Még jópár vaddisznó elszalad a közelünkben secc perc alatt. Közben megérkeznek Attiláék is, lestoppoljuk õket. Próbálnak õk is hatni a vadászra, de ugyanaz a reakció. Legalább még 1-1,5 órán át vadászat folyik.. Grrr... Én már fázok is rendesen a sok állástól, ráadásul az izmaim is kezdenek lemerevedni. Hamarosan érkezik kocogva Börcsök Andris, és Oszaczki Géza, de õk nem sokat várnak már, ugyanis utánuk pár perccel Erdei Andris jön futva, és nála van GPS. Bepróbáljuk azt a balos kerülõutat végül lesz ami lesz alapon, úgyis többen futunk, hátha nem engem lõnek le :) Végül megússzuk a mizériát, és kis kerülõvel, de Kóspallagon is vagyunk. Bizony, Tincával nekünk ez kb 20-25 perc ácsorgás volt a hidegben. De végülis nincs idõcél, csak úgy futogatunk. A Börzsöny Szíve sörözõben volt a pont, közöltük is a pontõrrel a szitut, de persze õ nem tud mit tenni. Innen ismét kilépünk Tincával, és immár újra a mezõny elején futunk. A S- jelzésen haladunk Érsek-tisztás fele. Még egyikünk sem járt ezen az úton, fura módon. A falu végén egy érdekes jelzés, majd jó kis kaptatón tapossuk le a többieknek a havat. Érdekes piros szalagok voltak kint a fákon keresztben. Na mondom az hiányzik megint belefussunk egy vadászatba. Neszezve haladunk, meg is van az eredménye. Jobbra hatalmas szarvasokat fedezünk fel, ahogy kecsesen sétálgatnak. Ezzel az élménnyel gazdagodva érünk ki az Érsek-tisztásra, ahol Kenyeres Oszi teljesít szolgálatot. Pár perce érkezett csak, elvileg van tea meg csoki, de még a kocsiban. Hogy ne csak a lábunkat erõsítsük ma, ki kellett vennünk a jókora termoszt a kocsiból :) A jutalom viszont nem maradt el, jól esett kortyolgatni a meleg teát. Pár percet ejtõztünk itt, de senki nem ért utól minket. Ez után következett a túra leges-legszebb része. Fel a Z- jelzésen a Só-hegyre. Szerencsére nem voltak felhõk az égen, így alig vártuk hogy felérjünk a Börzsöny egyik legszebb kilátást nyújtó hegyére. Útközben a fákról csüngött le a dér, közben rásütött a nap, gyönyörû látvány volt már ez is. Sokszor keresgélni kellett kicsit az utat, mert ma még mi vagyunk a hegy elsõ meghódítói. Felérvén a csúcsra, nem csalódtunk. Mesés panoráma volt elõttünk, meg is álltunk, és próbáltuk azonosítani a látnivalókat. Távolabb még Dobogókõ adótornyát is sikerült megcsípni. Élményekkel gazdagodva kocogunk tovább, majd nem sokkal késõbb Tinca túramozgalmazik. A Kopasz-hegyen kellett válaszolni a kérdésre. Meggyõzött, én is vállalom a kitérõt, biztos hogy szép panoráma lesz onnan is.


A csúcson egy kereszt áll, én úgy éreztem magam, mintha valahol az Alpokban másztunk volna meg egy több ezer méteres hegyet, és most jutnánk fel a csúcskereszthez. Hagytam hogy átjárjon ez az érzés, és tovább gyönyörködjek a panorámában. Közben visszanéztünk a Só-hegyre, és látszódott ahogy a többi spori épp lefele fut a hegyrõl. Visszafutunk az elágazáshoz, + 100 m szint, kerek 15 perc volt a kitérõ. Semmi gond, megérte!! Lefele kicsit megtempózzuk a Z-et, utól is érjük az idõközben minket megelõzõ Nagy Attiléákat, majd majdnem egyszerre érkezünk meg a Márianosztai ellenõrzõponthoz, ahol Toplak úr pecsétel a túravezetõi bélyegzõjével!! :) Attiláékat ismét elhagyjuk, majd a P- jelzésen kapaszkodunk ki a faluból. Nem futunk most, kis pihenés felfele. Talán ezen a P- jelzésen csak a Julianus 50 túrán jártam, akkor is még visszafele, és még 2007-ben borzasztóan rossz jelzések voltak erre. Most már szép P- jelzések üdvözölnek. Egy futót vélünk felfedezni mögöttünk, hamarosan utól is ér minket. Látásból ismerjük egymást. Nem akar kavarni, így velünk marad. Kóspallagig kicsit eléhezek, kezd belõlem elszállni az erõ, ráadásul a bal térdem fáj is. Lehet a hideg miatt.. De lehet hogy nem. Minden esetre elkezdtem azóta egy porcerõ kúrát, mert még most is érzem :( Ismét Kóspallagon vagyunk. Én beugrok a boltba venni két csokit, hátha észhez térít. A futó srác elmegy, Tinca gyalogol addig amíg utól nem érem.


A falu végén ez meg is történt, a csokitól kicsit jobban vagyok, de azért érzem még az eléhezést.


A P-S- jelzésen haladunk. Hamarosan egy szalag invitál minket balra be az erdõbe. Hmm.. Nem állunk meg, kocogunk tovább a völgyben, mert a jelzések tudom hogy erre mennek, mégha nincsenek is felfestve épp. Szemben egy kirándulócsoport fogad, hogy pár perc, és ismét vadászokba botlunk bele.. Lépjünk fel erélyesen, ha kell vitázzunk velük, mert õket is alig akarták átengedni. Na megint kezdõdik minden elölrõl.. Ráadásul még senki sem ment el elõttünk (mert a futó srác felment a szalagon balra), így megint mi "ébresztettük" a vadászokat. A két jelzés elválásánál rengeteg vadászkocsi áll. Szerencsére az már a P-n volt, mi meg balra a S-n megyünk tovább. Szerencsére megúsztuk a szitut, de ahogy balra sandítottunk többször is, bizony észrevettünk legalább 6-7 vadászt, akik minket figyelnek az erdõbõl méretes puskával a kezükben. Itt sem lettünk a vadászok martaléka szerencsére. Utólér a futó srác minket. Kiderült hogy az a szalag balra nem is a vadászat miatt volt kerülõút, hanem valami dzsindzsásba vitt.. 10-bõl 7 ember tuti arra indult el szerintem.. Végül hármasban érkezünk a Száraz-fák nevû ellenõrzõponthoz, ahol már a rövid távosok is megérkeznek. Brigi, és Peti a pontõr, van csoki, és pálinka.


A víznek, vagy valami másnak itt jobban örültem volna, ugyanis Oszi pontja óta nem volt üdítõ.. Persze kocsma volt, de én nem akarok költekezni.. Na mindegy, a jégkásás teámat próbáltam iszogatni. A futó srác el is ment, de a célig nem sokat távolodott 500 m-nél tovább. Tincával elõzgetjük a rövid távosokat. Sikerül elesés nélkül abszolválni a meredek lefelét Kismarosra. Ezt pár sporttárs szemmel láthatólag nem mondhatta el magáról. Aszfaltot ér a lábunk, és befutunk Kismarosra. Én megint elkezdtem érezni a térdemet, és energetikailag is kicsit elfáradtam a sok szûz hó taposástól. Ráadásul valószínû ismét az eléhezés-elszomjazás stádiumába érkeztem így a végefele, ugyanis valljuk meg azért elég kevés szolgáltatás volt a túrán. A régi királyréti Fatornyos ellátását azért visszasírom. Tincát elõreküldöm, én kicsit gyaloglok. Elrejtek magamban egy csokit, és hogy ne érjen csúfos véget a túra, azért becsületbõl még bekocogok a célba, Tinca után pár perccel. 5 óra 55 perc alatt abszolváltam a túrát. Ha levonjuk a 25 perc kényszerácsorgást a vadászok miatt, és a 15 perc oda-visszát a Kopasz-hegyre, akkor ez egy 5:15-ös idõ, ami azért már szépen hangzik. Volt mitõl elfáradni. A célban végre volt ellátás, virsli (?) személyében. Én akkor is azt mondom érdemes volt eljönni, mert gyönyörû panoráma volt végig a túrán, nekem ez az útvonal sokkal jobban tetszett mint a régebbi volt. Nem kicsit kalandosra sikeredett a vadászat miatt, de szerencsére túléltük.. ;)



 
 
túra éve: 2012
Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/BükkszentkeresztTúra éve: 20122012.12.23 11:03:41

Tortúra 65


Csak a reggeli gyorsvonattal tudtam lejönni, így 9 óra 05-kor indultam el, lámpa nélkül :) Az itinerre kerek 9 óra került, azt mondták hogy ez után saját idõ terhére lehet indulni. Igazuk volt persze, de én végig a 05-ös hivatalos rajtommal számoltam. Bükkszentkereszt: 1 óra 10 perc, majd jött a S+, ahol igyekeztem kikocogni az emelkedõket. Egyre nagyobb lett a hó, és nagyon fázott a kezem is, de próbáltam közben a természetben gyönyörködni, a zúzmarás fákat látva igazi téli hangulat fogadott. 


25 km, Bánkút, 2 óra 30 alatt érkeztem. Itt jó 5 perc sorbaállás a pecsétért. Nem tolakodtam, ez hivatalosan gyalogos rendezvény. Sajnos a frissítés kimaradt, mert rengetegen voltak bent, így haladtam is tovább. A hóhelyzet csak tovább fokozódott. Szépen lementem a K- jelzésen a kitérõket, nem maradtam a dózerúton. Nem sok lábnyom volt elõttem.. Tar-kõ elõtt a réten eléggé kezdtem megborulni, így megettem az elsõ müzliszeletemet a túrán. Nehezen jött el a Tar-kõ, de természetesen kimentem a csúcsra, és a szokásos tejfölköd fogadott, de persze megérte! Gyalogos ismerõseim is látták hogy ránézésre sem vagyok toppon, igazuk volt. Tamás-kútra 4 óra 17 perc alatt érkeztem. Ennek az idõnek nagyon örültem. Itt viszont muszáj volt frissítgetnem, el is ment 8 perc, de ez patthelyzet volt. Szépen le is merevedtek a lábaim, ráadásul tetéztem azzal hogy még le is ültem a padra. Utána az emelkedõn nagyon lassan gyalogoltam fel, elkönyveltem hogy volt egy jó futásom, innen nagyon tovább. Felérve a gerincre, viszont valószínû a zsíroskenyér élettani hatásától kicsit jobban lettem, és meglepetésre egész jól ment a folytatás, viszont az emelkedõk nehezebbikén már gyalogoltam azért. A Török-úton totális befordulás. Szerencsére nem az árokba, hanem csak úgy fejben :) A tükörjeges szakaszok nem kicsit izgalmasak voltak, ráadásul Várkút elõtt akkorát estem a térdemre hogy csak úgy sajgott. Sebaj, még egy 10-es. Nagy-Eged sosem akart eljönni, nagyon lassan telt az idõ. Utána azért rágyorsítottam, és bizony lámpa nélkül leértem az aszfaltra. 7 óra 11 perc alatt tettem meg a távot, aminek nagyon örülök.

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20122012.12.13 09:03:25

2012, eredmények: http://www.dalkovepochody.cz/ps2012.vysledky.122.htm

 
 
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20122012.12.11 06:35:32

A Prague Ultra Trail-en voltam hétvégén. 122 km volt a kiírásban, de érezhetõ volt hogy el van mérve több helyen is, a célban a többiek mondták hogy kb 126 km volt a vége végül 4200 m szinttel. 600 elõnevezõ volt, de persze azért nem jöttek el ennyien, és a nagy része gyalogolt, bár az Ultra Trail szóra, és az UTMB kvalifikáció 3 pontjára sokat felkapták a fejüket a futók is. Jó sokan voltak, Salomon, TERC, Czech Adidas Terrexesek csak hogy a jobbakat mondjam. Péntek este 22:00-kor indult a verseny. Írok egy hosszabb beszámolót is majd, így csak részletek: 62 km-nél 7:13-mal csekkoltam, a Lysá Hora 24 h http://www.youtube.com/watch?v=s2dnOqiRELg&feature=player_embedded


és egyben a Beskydsá Sedmická (és ennek a Utra Trailnek a tavalyi gyõztesével) Zbynek Cyprával, aki a célban külön gratulált, nagyon jól esett. Nagyrészt együtt mentünk az elsõ részén, begyûjtöttünk pár talpig Salomonban öltözött eltévedt futót. (Igen, ott ez olyan mint nálunk a Nike) 5.-nek értünk be 62 km-hez, majd egy gyors leves, ami ingyen járt, és mire feleszméltem pár elment szinte mindenki akikkel együtt érkeztünk. Egy litván sráccal indultunk neki a második részében, a farkasordító éjszakába. -10 fok alatt járhatott a hõmérõ. GPS nélkül voltunk, így a teljesítménytúrázó rutinom úgy érzem sokat jelentett. 100 km-hez 4.-nek érkeztünk, kerek 13 órás idõvel. Elõttünk 3 profi. Itt is járt leves, ketten beértek, mentek is tovább, mi együtt róttuk továbbra is a km-eket. 110 km-nél egy óriási hiba az itinerben. A "red bike" jelzést kellett volna követni, de nem találtuk, mint kiderült átfestették "blue bike"-ra. Ez sikeresen fél óra idõveszteséget eredményezett, közben utólért minket egy futó, akin energetikailag látszott hogy jobban megy neki mint nekem. Az izmok már totál merevek voltak, kezdtem elálmosodni nagyon, illetve egy hosszabb aszfaltos rész következett, a litván srácot is elengedtem a másik futóval. Innen az utolsó "tizensok" kilométeren vívtam a saját harcomat. Jött pár toronyirántos felfele, a síkon meg a lejtõn sem ment már szinte a futás, vártam hogy mikor jön a többi futó, de a célig senki nem ért utól. Végül 17 óra 21 perc alatt értem célba a 126 km-en, ami a 9. helyre volt elegendõ. Ha az utolsó 15 km is rendben ment volna, plusz nincs a félórás eltévedés, meg a 2 x 25 perc levesezés, akkor még szebben mutatott volna, de így is maximálisan elégedett voltam. A 3. Zbynek volt, 1 óra 15-öt kaptam, ez még tartható lett volna, de az elsõ kettõ 15:06-os idõje még ufóidõ :)

 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20122012.11.12 18:17:39


Piros 85T


Az utolsó pillanatban, vagyis a túra reggelén döntöttem el, hogy én ma terepfutni szeretnék. Nem biztos hogy túl bölcs döntésnek tûnt, ugyanis két nappal a verseny elõtt toltam egy 80 km - 3800 m szintes Monoton Ultramaratont. Lesz ami lesz alapon indultam neki, de egy percig sem kételkedtem a sikeres teljesítésben.


Reggel szuper hangulat, és megannyi ismerõs fogadott, máris jól indult a nap. Aztán kiötlöttem hogy a fejlámpát hova depózzam, végülis a biztonsági alapokra helyeztem a hangsúlyt, így Kopár-csárda gyõzött. Rövid gatyában indultam neki a megmérettetésnek, legalább nem fogok túl sokat állni gondoltam.


8:30-kor tömegrajt, kilõ a tömeg, Rómaifürdõ után máris Csillaghegy, és az ezerszer rótt P- ösvénye a Róka-hegyre fel. Az Ürömi út elõtt már jó nagy köd van, és ez a Nagy-Kevélyig nem is változik. A mûút után kifutom az emelkedõt, aztán amikor már tényleg meredekre vált késõbb akkor tempósan gyaloglok. A Kevélyrõl mesés panoráma tárulkozik, kikacsintgatok balra, a felhõk fölött vagyunk! Nagy-Kevély (8,1 km - 480 m szint - 0:49:10). Egy nagy levegõ, és rombolás tovább a P-n Csobánka fele. A combomban eléggé éreztem a két nappal ezelõtti hosszú futást, nem tudtam annyira kifutni a lejtõket mint vártam. Allaga Tamás ér mellém, mondtam neki ha lassú a tempó kerüljön csak, de jött velem, és pár szót váltottunk amikor épp kaptam levegõt. Egy jól idõzített frissítõpont következik, nem sokat szöszölök, igyekezek minimalizálni a frissítéseket most, ez a végére jónéhány perc +t jelenthet. Emelkedik utunk folyamatosan a Tölgyikrekhez, gyalogos ismerõseimet nem gyõzöm köszönteni, szurkolnak, jól esik. Eljön a Tõgyikrek :) (18,3 km - 815 m szint - 1:45:35) Ajjaj, ez kicsit erõs, hol van még a vége?! Ésszel fiam... Viszont Dömösre nehéz ésszel menni, annyira adja magát a terep, én meg bedõlök a csábításnak, és szépen balettozok a Szõke-forrás sziklái között tovább. Olipapa ér mögém, kicsit követ, persze õ ma edz, én meg versenyzek. Feltételes pontnál csippantok, majd egybõl tovább, mindjárt itt is van Dömös. (29,1 km - 980 m szint - 2:41:17) Mind hülye aki nem normális...


A lakomának nehéz most ellenállni, eszembe jut, amikor a régebbi Piros túrákon kétpofára toltam a parízeres kenyereket, most kólát kérek Egontól a pontõrtõl, és pár édes-sós cuccot tüntetek el. Na de azért meglépek pár natúr párizsi szelettel, nem tudok neki nemet mondani... Még mindig Tamással haladok, átmegyünk a temetõn, majd kezdõdik az emelkedõ fel Dobogókõre. Nem akarok semmi pluszt felvinni, így már az aljában technikai szünetet végzek :) Lúdtalp érkezik mögöttem, én bele-belekocogok az emelkedõbe, de a tempós gyaloglást forszírozom, sikeresen. Megelõzök pár futót akik a gyalogosban indultak, de a semmibõl egy szasza ér mellém. A legnehezebb részt a két kerítés között gyalogoljuk, hátrafele csodás kilátás nyílik a Duna vonulatára. Szakó-nyeregnél megint gyors csippantás, majd hamarosan végre futható rész jön. Hiába futok én is, szasza csakhamar eltûnik az éterben elõttem. Viszont feltûnik Balazito háta. Nem futok fel rá, a saját tempómban kell menni tudom. Megteszem a P- kanyarját a kilátó fele, majd néhány perc, és Dobogókõn vagyunk, A "Föld szívcsakrájában". (37,3 km - 1600 m szint - 3:44:58) Megannyi finomság van itt, én a banánra fanyalodok rá, és az izóra. Végre egy jól kevert izotóniás ital, sok versenyen borzasztó az arány. Addig-addig zabálok amíg fel sem tûnt hogy Tamás, és Lúdtalp is elment mellettem. Szasza fut elõttem, de hamar tovarepül, mert a combom egyre jobban be van állva a lefeléken, és elég lassan haladok az amúgyis technikás úton. Átrongyolok Pilisszentkereszten, az aszfalt most nem esik jól, nem úgy mint nem rég egy cseh teljesítménytúrán, ahol 100-ból 100 km aszfalt volt :) Persze a kiírásból ez nem derült ki. A Magas-hegyi nyeregnél senki nem volt, kissé egykedvûen haladok tovább, de csakhamar megjön a pont, Pilisszántó határában. Kólát iszogatok, nagyon jól esik most. A frissítõasztal bõséges, nagy zavaromban mindenbõl egy kicsit eszek. Egyedül rovom az utakat, utólérem Rudit és Õrsi Annát , ránézek az órámra, jó átlaggal gyalogolnak. Õk a tényleges gyalogló mezõny eleje, nem meglepõ persze. Pont Csévi-nyereg elõtt utólérem még "vaddino" Kovács Danit, mondom neki hogy kicsit fusson velem, de a pont után a "nézni is rossz" hosszú egyenesben lemarad. Már eléggé befordultam, figyelem a testem jelzéseit, néha picit görcsölgetek, de próbálok magamhoz mérten jó tempóban haladni. Egész jól kikocogom a köves úton az emelkedõt, minimálisan gyaloglok csak bele.


A Vörös-hegy elõtt Barta Laci szaporázza legalább 7 km/h-s tempóban gyalog. Pár jó szó, és irány tovább. A Vörös-hegyre felfele kicsit érzem hogy eléheztem, elõ is rántok egy mûzliszeletet, de csak nehezen megy le. Várom már a Kopár-csárdát! Gyönyörû fent ez a fenyveses rész, mindig olyan jól esik itt futni/gyalogolni (persze ha épp jól érzem magam :) Sok-sok szerpentines rész után végre érkezik a Kopár-csárda (54,8 km - 2063 m szint - 5:33:28) Itt pihen épp a mostani Dupla Élmény terepfutás duója, Tamás és Karesz. Dolgos Gyuri a pontõr, minden földi jóval kínál. A gulyást sajnos most kihagyom, pedig étvágyam az lenne hozzá, de "the time is money". Érkezik egy futó mögöttem, na gyorsan tovább is indulok, viszont gyorsan eszembe jut hogy a fejlámpát ide depóztam. Osztottam-szoroztam, nagyon korán van még, nem veszem fel, nincs hátizsákom, majd valakihez hozzácsapódok ha besötétedik. Merész döntés... A duó már továbbhaladt, én továbbra is egyedül szelem a Pilist. Kakukk-hegyre egy rövid de annál meredekebb kapaszkodás. Geri a pontõr, egy nagy pacsi, majd irány Pilisszentiván. Az aszfaltos út elején még föl sem eszméltem, elfut mellettem a Kopárnál utólért futó, utólag látva Rudolf Tamás volt. A Villa Negrához érve jön a sunyi homokos talaj, eszembe jutnak a régi évek, ez a rész sosem volt a kedvencem. Elõ is veszek egy Sport szeletet. Kicsit gyalogolok, majd újra nekiveselkedek a futásnak. Fizikailag egyre nehezebb, de fejben próbálok ott lenni kisebb-nagyobb sikerrel. Nocsak, megelõzöm Kareszt, bár õ a gyalogosban fut, de szép tempóban halad. Egon és Éva pontja jön, most nincs itinerem, kimarad a P-mosolygós pecsét :) Fejben rákészülök a túra talán (számomra) legnehezebb részére, indul a Nagy-szénási menet. Nincs gond, szépen futom felfele az utat ameddig egy épeszû ember futja :) Utána tempós gyaloglás, egy yoyoka szurkol a szokásos bábu barátaival :) Illetve három utólért spori, Tamás, Balazito, És a gyalogosban szintén futó Tóth Gyuri. Nem is ment ez most olyan rosszul, bár az ellenõrzõponton Gyõri Petiéknél egy sanda mosoly nincs az arcomon. Na hurrá, ez is meg van, mégsincs este. Beérek Nagykovácsira, hosszú aszfaltozás, majd a Plébániára érve lerogyok a székre. Persze, lenne mit meggyónnom, de most nem gyónni jöttem, hanem egy kiadósat zabálni, és kólázni. Jól esik a pihenõ, nehezen akarok tovább indulni, végül belevetem magam immár a Budai-hegyekbe. (66,1 km - 2475 m szint - 6:55:40) Jó meredeken kapaszkodok ki Nagykovácsiból. Hosszabb, monoton ámde jól ismert rész következik, majd valamikor elérek a Juliannamajori mûúthoz, ahol R.Gellért és társa pontõrködik. Jobbnál-jobb az ellátás, tényleg 5* volt minden! A Fekete-fejre botladozok fel, de még nincs sötét. Pokolian esik a lefele, fintorgok már rendesen. A Hárs-hegyi körúthoz nem szeretem valamiért azt az emelkedõt. Nem olyan meredek, de valahogy ez mindig negatív kisugárzást hoz.


Itt már annyira nem erõltetem a futást a Szépjuhásznéhoz, kell még egy kis tartalék felfele. János-hegyre felfele természetesen körbemegyek a szerpentineken, elképzelem hogy milyen jó lenne itt futni, de most csak tempós gyaloglásra tellik. Mire pont besötétedik úgy teljesen, felérek a csúcsra. (78,1 km - 2982 m szint - 8:29:04) Jó lenne ha valakit látnék, ugyanis nincs fejlámpám, bár valószínû Makkosmáriáig így is eltalálnék, na de ott még nincs vége a versenynek. A ponton viszont utólérem az elsõ gyalogos-futót Bódi Istvánt, ráadásul kapok a segítõktõl egy lámpát is, nagyon szépen köszönöm, azt hiszem Kertész Dóri szülei voltak!! Na, öröm az élet! Meg is iramodunk Istvánnal lefele, de lemarad csakhamar. Viszont van lámpám, mehetek saját tempót. Az élet apró örömei, bár fáradt vagyok, mégis erõsnek érzem magam. Makkosmária (82,4 km - 8:57:25). Nem olyan nagy tempó János-hegytõl, de én mégis erõsnek éreztem. Innen már csak bõ 6 km. Na ja, de van még azért itt emelkedõ. Ezek a Végvári-sziklák nem adják könnyen magukat. Bitang módon gyaloglok fölfele, most már érzem a cél illatát. Budaörs elõtt a köves lefelével még megküzdök, a lábam már szinte nem hajlik, így nehéz.. Viszont az aszfaltot érve megszûnik a fájdalom, feljebb váltok x fokozattal, és berongyolok a várva-várt célba.


Az idõm 9 óra 41 perc lett, ami a 16. helyre lett elég. Meg vagyok vele teljesen elégedve, immár 6 Piros 85 van a hátam mögött. Köszönöm a szervezést, az ellátás abszolút elsõosztályú volt!



 
 
Monoton Maraton, FélmaratonTúra éve: 20122012.11.01 19:28:29

Mai napi túratermés az egész nap esõs, totál felázott terepen: Monoton Maraton + Monoton Félmaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton = 80 km - 3720 m szinttel. 24-szer kerültük körbe illetve másztuk meg (!) a Nagy-Hárs-hegyet Rudolf István -nal. A legutolsó körbe ráadásul még le is szedtük az eligazító táblákat, így egy rendezõi kitûzõvel is gyarapodtunk :) 16:40-kor már kopogtattunk a célban. Két nap múlva pedig Piros 85 jön a szokásoktól eltérõen most nagyrészt gyalog.

 
 
ZA MALÍNSKÝM KRENEMTúra éve: 20122012.10.07 18:55:52

Za Malynskym Krenem 100


Egy szóval: aszfaltgyilkolás!!! Ha hiszitek, ha nem, ez a túra egyszerûen 100 km aszfaltból állt! Végig autóutakon, mellékutakon, zúzott köves úton gyalogoltunk Rudi Istvánnal. Ilyen túrán még nem voltam, totál nem értem, hogy lehet ebbõl 31. szervezés, meg úgy egyáltalán?? Kb. 5-en indultak, abból 4-en magyarok voltunk :) Kettõ (azaz 2) emberes pont volt, 67 km-nél, ahol visszaértél oda ahonnan a rajt volt, majd a cél :)) Szóval nem kicsit kemény volt!! :) A fõszervezõ ígérte hogy jövõre lesz magyarra fordított itiner a rajtban, és mindenképpen számít ránk. Szerintetek? :) 18 óra 20 perc alatt végeztünk az aszfalttal.



Azért a mai nap még egy Vasas Maratont is megcsináltam, kellemes idõben, a kõ hegyen utolért Mezei Klárival. Jó idõvel, 7 óra 25 alatt tettük meg a távot.

 
 
Mecsek 110/60/40/20 az Olimpia évébenTúra éve: 20122012.09.27 14:15:13


Mecsek 110


2009 után ismét egy nagy kihívás a Mecsekben. Akkor a Mecsek 100-at teljesítettem a PI-TE egyesület szervezésében. Õk a Nyugati-Mecsekben kalauzoltak minket végig. S' lám, milyen nagy ez a hegységlánc, most a Keleti régió került elõtérbe, teljesen minimális átfedéssel a korábbitól.


Két tapasztalt teljesítménytúrázó, Csabi és Vera szervezték ezt a túrát. Reméltem hogy minden a helyén lesz, mert õk már jó pár éve benne vannak az "elitben". 114 km, és 4850 m szintkülönbség várt minket. Péntek este Mezei Klárival, Lacival, és Moiwával utaztunk le Zobákpusztára, ahol a szállásunk volt aznap estére. Ember legyen a talpán aki ezt a Vargánya Tanyát megtalálta úgy hogy elsõként jár arra. Jó pár kört leírtunk mire megleltük...


5:30-kor Dienes Áron "demokraták ébresztõ" csengõhangjára kelünk :)) Elég hideg van, kidugom az orromat, és üdvözlöm a kedves ismerõsöket. 6:30-kor rajt!! Na de elõtte még egy olimpiai kvízt kitöltünk.. Bennem van már az indulhatnék, találomra karikázgatok. A végén kiderült hogy 15-bõl 9 jó lett. Hiába, a sport akkor is bennem van :))


Rudi Istvánnal indulunk el elsõként, a többiek még szöszölnek kicsit. Hamar rátévedünk a K4 jelzésre, amin kellemesen lehet bemelegítésként óvatosan kocogni. Persze még a hûs idõ is hajt minket. Egy kápolnánál kapjuk az elsõ pecsétet, máris finom sütemények kíséretében. A sasos pulóverem itt fel is adta a túrát, ez nem az õ napja volt. Hamar visszadepóztattam a célba, és irány tovább. Megelõz minket két futó, egyik UTMB-s volt idén. Futnak felfele is, kiderült hogy 110-et mennek. Hamar elkönyveltük hogy õket már nem fogjuk látni a túrán. Vagy mégis?! Kemény meredek ágas-bogas-szúrós út visz fel szalagozáson a Zengõre, ami a Mecsek legmagasabb csúcsa. Lefele már együtt kocogunk Rudival, és a két futóval. Kellemesen halad a K3 jelzés. Hosszúheténybe érünk pár perc erejéig, majd jobbra parancsol a szalagozás, és nyaktekerõ emelkedõvel mászunk egyre feljebb, egyre nehezebb terepen a Hármas-hegy irányába. Néhol meg-megállunk, hol lehet a következõ szalag, mert út az nincs.  Rudival jó tempóban érünk fel még így is a tetõre, ahol viszont nincsenek még itt a pontõrök.. Hmm. 08:10-tõl nyit a pont, most 08:15 van. Kicsit tanácskozunk, majd csinálok Rudiról egy képet a toronynál, és indulunk tovább. Még mielõtt jobbra vitt volna az aszfaltútról a szalagozás, még pont idõben megjelentek a pontõrök a kocsival. Két sütit elmajszolunk gyorsan, majd uzsgyi tovább. 2008-ban voltam a Hegymenet 55-ön, így nem ért meglepetésként a következõ beígért meredek lejtõ. Nyakas Gabi viszont váratlanul szembejött velünk, egy balos szalagozást leshetett be, de itt van a nyomunkban. Átballagunk Püspökszentlászlón. Meghitt kis turista falu. A pontõrök kocsival megelõznek, de pár perc múlva már terülj-terülj asztalkám vár a Hettyey-forrásnál. Sütemények, és finom szörp kerül a gyomromba pillanatok alatt. Innen S- jelzésen emelkedünk felfele a Cigány-hegy irányába. Itt is már jártam anno. A pont elõtt még a réten utólérjük a személyzetet, és kénytelenek pecsétet adni. Lelkiismeretes útvonalkövetõk révén persze kimegyünk a kilátóhoz, sõt meg is csodáljuk a Zengõ - Hármas-hegy - Misina sziluettjét. Lefele szembe jön Gabi, szépen halad õ is. Átrongyolunk Kisújbányán, majd a K-en elindulunk balra. De nincs K4.. Vissza..  Az itiner írja hogy a falu végénél tovább egyenesen. De még nincs teljesen a falu vége. Jó 5 percet bizonytalankodunk, ide azért egy szalag kellett volna.. Jóval késõbb meg is leljük egy réten a régi kopott K4-et. Örömmel nyugtázzuk hogy jó helyen járunk. Lezúgunk a Réka-kunyhóhoz, ahol önpecsételõ lap van, és egy tubus multivitaminos plusz tabletta. Respekt érte! Nem írtam még hogy a pecsétek valójában most matricák voltak. A magyar olimpiai bajnokaink ábrázata került fel rovatlapunkba. Nagyon találó ötlet, örömmel látom õket így virtuálisan is. A P+ jelzésen haladunk egy kies völgyben, majd hamarosan Z+ jelzés visz minket tovább egészen Óbányáig. Útközben pár méterre tõlünk egy hatalmas szarvas ugrik át elõttünk. Csodás látvány! Lekoccanunk a faluba. OKT bélyegzõt pecsételünk, majd gyors feltankolás után indulunk. A két futó még a közkútnál mosdik. Na, csak lepipáljuk õket? :)


A következõ pont egy erdészháznál volt, ahol vizet és almát vételeztünk. Egy ember állítólag már járt elõttünk. Érdekes, eddig még senki nem volt. A Farkas-árok egyik legszebb része volt a túrának. Források jobbról-balról, gyönyörû, izgalmas rész. Hosszan haladunk rajta, de a végefele valahol jobbra a susnyásba letért a K+, hogy hol, azt még jópár ember nem tudta rajtunk kívül. A tetõre kiérve, pont Átol Csabiba botlunk, aki megy szalagozni. Meg is kaptuk a magunkét hogy nem a helyes úton jöttünk, mi pedig kontráztunk hogy semmi szalag nem volt a kétes helyen, pedig figyeltünk végig. Becsatlakoznak a rövid távosok. A Pásztor-forráshoz lekocogunk, itt pedig Vera apukája, és anyukája lát el pontõri szolgálatot. 5*-os pont, nutellás kenyér is van!! A Kofolát nem szeretem, de most valahogy olyan jól esett hogy folyamatosan ezt ittam a pontokon. Hiába, túrán nem öltönyös urak vannak, akik kedvükre válogathatnak :) De jól esett ez a Kofola na... Kiderült hogy az egy ember aki elõttünk van Nyakas Gabi. Hogy hol elõzött meg minket az egy örök talány marad. Talán még Kisújbánya után mikor kicsit mellémentünk.. Persze nem verseny, így szépen a saját tempónkba haladunk tovább még mindig Rudival. A P- jelzés kellemesen futható az aszfalton. Utólérjük a rövidebb távon induló Egres Bélát, akivel jól esik néhány szót váltani. Jó rég láttam, és személyesen sokkal kedvesebb mint anno a topikon ;) Lelkileg feltankolva haladok, majd egy éles bal kanyart veszünk, és egy rozzant hídon átkelve haladunk tovább a Máré-vár felé. Itt egy paralimpiai bajnokunk, Sors Tamás úszó teljesített pontõri feladatot. Óriási megtiszteltetés kezet fogni egy bajnokkal. Nem ismertem õt, de gratulációval nyugtáztam a beszélgetésünket. Köszönöm Nektek szervezõk hogy ilyen meglepetést varázsoltatok ide!


Még fel sem ocsúdtunk, máris egy eltévedés következett.. Az itiner itt elég pontatlanul fogalmazott. "Máré-vártól jelzetlen aszfalt következik, majd a sárga +-en becsatlakozik a mûútba". A jelzetlen aszfalt stimmelt, meg is leltük balra a S+-et, gondoltuk ha megmásszuk ezt a hegyet, majd szépen kilyukadunk a mûútra. Hát a nagy fenét. Felérünk a tetõre, majd a Z- jelzés elágazásánál konstatálom hogy nem kicsit elkúrtuk.. Na futás vissza az aszfaltig. Kiderült hogy tovább kellett volna menni az aszfalton, csak jelzés nem volt egy darab sem lefele. No mindegy, negyed óra idõvesztés. Toljuk is utána keményen az emelkedõt. Közben feltûnik a két futó elõttünk. Kocognak fölfele, de mi gyalog is 6 km/h fölött vagyunk, így még a Dobogó ellenõrzõpont elõtt utólérjük õket. A következõ betétkör ismét a Hegymenet 55 mintájára van építve, így tudom hogy mi vár rám nagyjából. Rudival tempózunk, elhagyjuk immár véglegesen a két futót, akik mint kiderült 63 km-nél ki is szálltak.


A betétkör végén a Szamár-hegyre kell felmászni. Na ez a Hármas-hegy kis testvére. Toronyiránt fölfele szalagozáson. Feszülnek az izmok, izzadok mint a ló, de hurrá ez is meg van! Piszok jó tempóval haladunk, újra Dobogó, itt érjük utól a még elsõ körös Bálintot, és Mátét, de még az õ átlaguk is nagyon jó. Az itiner megint pontatlan kissé. "Szalagozáson kiérve ismét megyünk a S+ Z3 jelzésen". Még jó hogy nem visszafele indultunk el.. Ugyanis a S+ jelzés csak jóval lejjebb jön be, és nem is ebbe az irányba megy tovább, hanem arra amerre majd nekünk kell hamarosan. De még most a S- SÁVON érünk bele a S+-ba, majd azon jobbra fordulunk és megnyugodnak a kedélyek. Kellemes erdei szakaszon, balról a Somos hegyet mellõzve érjük el a már ismerõs P- jelzést, ami a Máré-várhoz vitt. Ismerõsöket érünk utól, õk még az elsõ kört nyomják, remélem ügyesen beértek õk is! Ismét Sors Tamás olimpikonunk ad pecsétet, majd egy finom kókuszrudat elmajszolok, ami már az elsõ körben is járt persze. Innen a már megismert :) S+ jelzésen mászunk föl oda, ahova most már tényleg kell. Valahogy most már nehezebben ment mint elsõre. Még egy matricás pont befigyel, majd csakhamar beérünk ismét Zobákpusztára, ahol 63 km-t, és 2950 m szintkülönbséget leküzdve rákészülhetünk a második körre. 16:15-kor értünk vissza, ami 9 óra 45-ös teljesítés eddig. Nyakas Gabi is itt van, jó negyed órával volt elõttünk, és ennyivel is indul a második körre elõttünk. Mi még falatozunk egy kicsit a finom sajtos tésztából ami itt járt nekünk. Csabiék nem számítottak ilyen hamar ránk, gyorsan kocsiba is pattannak a következõ etap pontõrjei :)


 


Izgalomból eddig sem volt hiány, de most jön csak a java. A finom sajtos tésztát belakmározva Gabi után negyed órával útnak indulunk még mindig persze Rudival. Megbeszéltük hogy kicsit már visszaveszünk a tempóból, kell még bõven a tartalék. A következõ 6 km-en S+ jelzést követünk. A "Gesztenyés" szélén tovább megyünk kissé a K+-en, a S+ itt hibásan volt jelölve, nem volt élesen jobbra nyilazva a bozótba. Itt nem olyan prímák a jelzések, és ritkásabbak mint eddig. Végülis szépen letalálunk Jánosipusztára. 50 perc alatt tettük meg az utat, nesze lassú tempó.. A pontõr még alig 1 órája Zobákpusztán volt, kénytelen volt miattunk kijönni pontõrködni. Szerintem jobban járt volna ha vissza is viszik még jó 2 órára, mert valószínûleg senki nincs mögöttünk jó darabig :) A távolban panelrengetegek sejlenek fel. Az már biza Komló. A Z+-en egy mesés horgásztó mellett haladunk el, majd egy erdõs területen átvágva érkezünk meg a nagy bányászvárosba, Komlóra. Az itiner felhívja a figyelmünket a fokozott figyelemre, a szalagozás szuperül vezet minket a kritikus részeken át. Nézem a térképemet, hamarosan a vasútállomás után P+ jelzésre váltunk jó sokáig. Na, legalább csak egy jelzést kell követni. Elég silánynak tûnt ez a jel, reméltem csak a városban ilyen rossz a felfestés. Térképemet böngészve azért kitaláltunk a városból, majd a focipálya után a nap már lemenõben volt. Olvasva az itinert a Gyöngy-kút (nem tyúk)-hoz kitérõt írtak, ez pedig elég valószínû hogy egy feltételes pontot eredményezhet. Nem akart eljönni a PO elágazása, kissé izgultunk is Rudival, reméljük nem hagytuk ki. Egy papírlap megerõsít minket végül a jobbosról, és ott is vagyunk. Vera pontõrködik itt, az ellátás szuper! Finom csoki van, és kalciumos, illetve energiabogyós plussz tabletta, amit a forrásvízzel lehet higítani. Meg is kóstoltam amit lehet, vállalva a nem várt "kellemetlenségeket" út közben. Szerencsére erre nem került sor :) Mire jól laktunk, lassan besötétedett, de még úgy gondoltuk leérünk lámpa nélkül a Mánfai ellenõrzõpontra.


Rosszul gondoltuk... Láttam a térképen hogy pusztasági rész következik, így figyeltem folyamatosan az itinert is. "Kikötjük, majd visszakötjük a villanypásztort". Okés, eddig rendben.


"Szalagozás segíti a tájékozódást". "Hamarosan házak közé érünk". Ennyivel letudva a talán leggázosabb szakasz. De legalább lett volna szalag. Elvileg egy balos kanyart nem vettünk észre a szántóföldön Rudival. Jelzés nem volt, szalag nem volt. Láttuk a térképen hogy lesz egy balos hurok, találtunk is hamarosan egy utat, de meggyõztük magunkat hogy ez még nem az, és haladtunk tovább egyenesen. A szántóföld végetért, kukoricás következett, jobbra meg a villanypásztor, így nem is tudtunk kimenni a földesútra. Rudi bekapcsolta a GPS-t (egész túrán nem használtuk, sosem szoktuk belföldön, de sajnos ilyen kalandokra jól jöhet), de nem volt még vétel, így visszagyalogoltunk ahhoz az ominózus balos elágazáshoz. A lámpát elõvettük, bár annyit ért hogy az orrunk elé lássunk, mert jelzés nem volt persze. Elindultunk a jónak vélt úton. Megint áthaladunk egy villanypásztoron, egyszer csak fura röfögés jobb oldalt. Jesszus, vagy 20 vaddisznó, mi meg itt vagyunk a senki földjén, még mi magunk sem tudjuk hol.. Még jó hogy volt kerítés köztünk, de sok helyen szakadt volt, így nem éppen éreztem magam biztonságban. Ráadásul mérges is voltam hogy hogyan lehetett így elcseszni ezt a szakaszt szalag nélkül.. Valami Z+-re rákeveredtünk, szerencsére a GPS már jól ment, és végül tökön-babon át levágtáztunk a Mánfai aszfaltútra a falu határába. Elindultunk az aszfalton balra. A falu közepénél kapcsolunk hogy mégis a másik irányba kellett volna menni. Visszasietünk, és kis idõ múlva csodák-csodájára elérjük a Mánfai templomot, + 3 km és legalább 45 perc kevergés után. Gabi már egy órája elment. Nekem kellett egy zoknicsere, mert már totálisan lyukas volt a másik. Kicsit felváltotta a bánatot az öröm, mert volt itt csokoládé, és szintén Kofola. Rudi bekapcsolva hagyta a GPS-t, mert nem szerettünk volna még egyszer ilyen "kalandba" részesek lenni. Viszont innen teljesen más volt a P+ jelzés. Szuperül követhetõvé vált, így a kütyü hamar a zsebben landolt. Rengeteg forrás mellettünk, most köszönjük nem vagyunk szomjasak. A Kereszthunyhó pont következik, egy méretes kutya áll a pontõr mellett. Itt is van minden finomság. A következõ pontok elég gyakran jönnek, nem is baj. A Tripammer fa után megint elkélt volna egy szalag jobbra befele a kis ösvényre, mert azzal a lendülettel tovább haladtunk a S-kerékpárúton egy darabig...


Árpád-tetõn egy ma már nagyon ismerõs pontõr úr, és egy szuper parfümmel befújt szép hölgyemény tanyázott. Máris visszajött az életkedvem ;) Csak úgy toltam kétpofára a paradicsomokat, ami itt várt minket. Kis oda-vissza szakasz után már térnénk le a folytatáshoz, egyszer csak egy hang kiabál utánam, "Te vagy az, Dani?" Én lennék, te ki vagy? Barta Laci jelent meg, sejtettük hogy hamarosan utól fog érni minket. Jó darabig nem volt K- jelzés, de az út egyértelmû volt, majd élesen jobbra be a Z-n. A Sugói-rét elõtt ért minket be Laci, innen már triumvirátus lettünk :) A ponton ismét 3 féle plussz tabletta, és két fajta házisütemény. Ilyen ellátás mellett nagyon nehéz volt továbbindulni, de muszáj volt a padról feltápászkodni. Jutalmunk jó meredek emelkedõ lett, majd a Koszonya-tetõ elõtt ismét borzalmas rész következett... A trafóállomás után még szépen megleltük jobbra a Z-t, utána egy mély árokban kellett haladni, még csoda hogy meglett az út.. Aztán elvileg valahol letért a Z-, de ebbõl az ég világon semmit sem láttunk, maradtunk a köves úton. Mire feleszméltünk, már rég lent kóválygott a jelzés valahol jobbra. Térkép alapján egy kisebb körforgalomnál jobbra haladva becsatlakoztunk újra immár ismét a K- jelzésbe. A Hotel Kövestetõ fele vettük az irányt. Itt már tûrhetõek végre a jelzések. Vera apukája pontõrködött itt. A csomagtartóban megannyi finomság ismét. Az ellátás perfekt!! Mondta hogy volt valahol útközben valami piros villogó, elvileg feltételes pont volt.  Sajnos nem leltük meg, lehet a Z-K- elágazásnál lehetett? Persze ha már van valahol feltételes pont, akkor oda is kéne találni, és ahhoz jópár szalag tökéletes segítséget nyújthatott volna.


Sebaj, nincs lelkiismeretfurdalásunk, mindegyikünk útvonalkövetõ hírében áll remélhetõleg. Inkább tovább haladunk, a következõ állomásunk, újra a Hármas-hegy. Ezt a hegyet akár honnan másszuk meg, tömény szenvedés a vége. Most sincs másként, a szalagokat keresni kell, de végülis a gerincen kell haladni, és persze természetesen toronyiránt fölfele. Mily meglepõ, újra a csúcson vagyunk, és a pontõr saját süteményével kínál. Még szép hogy elfogadom. Hirtelen azt sem tudom merre kell menni tovább, meg hogy honnan jöttünk reggel. Rövidzárlat. Pedig ugyanarra kell most is menni mint amerre napközben folytattuk :) A brutál meredek lefele most valahogy legalább háromszor olyan hosszúnak tûnt mint reggel.


Itthon elolvasva az itinert, most a fehér háromszög jelzésen kellett volna lemenni. Kettõs hibának könyvelem el, mi nem olvastuk az itinert, azaz az elsõ sorát igen, amiben az állt, hogy "A Hármas-hegyrõl leereszkedünk azon az úton ahol reggel is leereszkedtünk".  Éjszaka nem nagyon szeretek regényt olvasni, rápillantok a térképre, és ugyanazt a bejelölést látom mint az elsõ körön, hogy a sárga háromszögön kellett menni. De itthon derült csak fény a turpisságra, még jó hogy elolvastam :) Lényeg a lényeg, hogy a talpamnak nagyon nem tett jót ez a lefele, most már nem olyan elegáns a mozgásom mint volt valamikor. Ugyanazon az úton kell még egyszer felmenni a Zengõre, mint amin reggel jöttünk. A végére csak kijut a szivatásból még egy adag :) Hosszan emelkedünk, eleinte lazábban, majd a végén egyre keményebben, végül ismét meghódítjuk a Mecsek csúcsát. Szegény Emil pontõrt felébresztjük, bátor vállalkozás hogy itt éjszakázik, ráadásul jól lehûlt az idõ is. A S- jelzésen haladunk lefele borzasztó meredeken. A Dombay-Tó túráról ismerõs ez a rész, persze ott nappal jártam. Éles balkanyar, majd a K-négyzeten lejutunk ismét Püspükszentlászlóba, ahol még kb. 15 km-nél jártunk. Itt a Bazsarózsa kulcsosháznál van a pont. A forrásnál jobbra egy háznál tárva-nyitva a kapu, a villanyórában lesz a matrica. Van is villanyóra, körbaszimatoljuk négy felõl, de biz' itt semmi sincs.. Felmegyünk az erkélyre, egy gazdátlan fejlámpa árválkodik. Vajon ez az a ház? Pontõrt nem írtak ide, becsöngetni meg nem akarunk, mert a végén ránk rántják a szamurájkardot :) No mindegy, elkönyveljük magunkban hogy itt nincs semmi, és haladunk tovább. Mint kiderült, az úttól jobbra állt egy ház, két gerendával lezárva. Bent állt egy kocsi, a koromsötétben, persze semmi felirat nem volt. Egy szimpla nyaralónak tûnt. Na ez volt a Bazsarózsa Kulcsosház. Ennyi erõvel a falu közepén lakó Józsi bácsihoz is becsöngethettem volna hogy nem az ön háza a kulcsosház? Sebaj, innen már közel a cél nagyon! Nem szoktam versenyezni az idõvel, de most láttam hogy beérhetünk még egy kerek szám elõtt talán. Erõs tempóra kapcsoltam, néhol bele is kocogtam, de persze Rudi és Laci jött utánam, nekik ez természetes átlag :) Ugyanaz az út vitt be Zobákpusztára mint amin még szombat reggel elindultunk. Végül siker koronázta meg a törekvést, 19 óra 57 perc után abszolváltuk a távot, és örömmel nyitjuk ki az ajtót! Ha nincs a legalább 1 órás kavarás, ez még jobb lehetett volna, de nem vagyok telhetetlen, így is nagyon jól sikerült. Gabi háromnegyed órával elõbb ért be mint mi. Egyedül végigmenni ezen a távon hatalmas teljesítmény. Szép volt!


Megkönnyebbülvén, meleg ételre fáj a fogam, mivel most nincs kész a gyomrom, az ellátás útközben pazar volt. Kb. 4 tányér meleg ételt falok fel, persze bõven van idõ rá. Csabinak elmondom az építõ jellegû kritikákat, majd jókedélyû beszélgetés veszi kezdetét órák hosszán keresztül. Nagyon széthúzódott a mezõny, utánunk Bálint, és Máté érkezik 2 és fél órával, majd utána megint nagyon hosszú átmenetek jönnek. Sokan feladták, vagy átneveztek rövidebbre. Ez tényleg egy igazi kihívás volt minden szempontból. A végén még Vera apukája adott vagy 4 kókuszrudat, és tényleg a célban annyit lehetett enni hogy ihaj.


Köszönöm szépen a túrát, én személy szerint nagyon jól éreztem magamat! Voltak apróbb hibák, de egy ilyen hosszú távnál sok minden elõfordulhat.


Útvonalválasztás: 5* Útvonalkijelölés: 3* És a végére: Ellátás: 5* (Nagyon szuper ellátás volt végig a túrán. Nagyon sok túrán voltam idén, de ez a túra a szolgáltatásokat ítélve a 2. helyen van jelenleg a Mátra 115 után. És ez nagyon nagy szó!!)



 
 
Szondi György EmléktúraTúra éve: 20122012.06.26 15:42:58


Szondi György Emléktúra 100


Eltellt 5 év, és újra Szondi 100. 2007-ben teljesítettem ezt a megmérettetést. Most újra itt volt az idõ hogy nekivágjak. Sajnos nem tudtam sem új cipõt, sem új hátizsákot venni, így ismét aggodalom töltött el kissé, de persze hogy elindultam!


Moiwa instrukciójának hála szépen megtaláltam a Rákosrendezõi pályaudvart, majd fél óra döcögés, és Alsógödnél már a lepeshiba mobil várt. Idõben odaértünk, majd kereken 6:00-kor sikerült is elindulnom.


Barta Lacival és Rudival (aki a Balaton Félkört már lenyomta elõtte) taposom az aszfalton az elsõ kilométereket. Jókat beszélgetünk az elõzõ hétvégékrõl. Kis idõ után terepre érünk, és jön az emelkedõ fel a Nagy Hideg-hegyre. Szépen le is maradok, lényeg hogy saját tempó! Kláriék mellett haladok el, nem is láttam többet õket a túrán, pedig azt hittem majd utólérnek ;) Felérek a hegyre, jó nagy korty az italból, majd kicsit ki lehet engedni, irány lefele a Kisinóci-rét. A békéscsabai Tóth Gyurival teszem meg ezt a 6 km-t jókat beszélgetve. Leérvén a seprû brigád fogad, Kohán Balázs, és Jaat. Igyekezésre buzdítanak, de nem kell izgulnunk, majdnem legelõl vagyunk. (13,3 km - 668 m szint - 1:51)


Nosztalgikus rész következik, a Nahát 95 túra útvonalára értünk, irány felfele a S+-en. Jól ismerem ezt az emelkedõt, Gyuri lemarad fölfele, elõttem meg Nagy Attila és társa halad jó tempóban. Én maradok a megszokottnál, nem verseny ez.. Rendesen meleg van már, kiver a víz mire fölérek a következõ ellenõrzõponthoz az Inóci-nyereghez, ahol szúróbélyegzõ van. Gondoltam hogy nem ez lesz az elsõ meg az utolsó önellenõrzõpont, a gyanúm be is igazolódott késõbb.


Kellemes kocogás lefele, memorizálom hol ment el a szalagozás a Naháton, de mi most tovább haladunk a S+-en. Kisirtáspusztára érve utólérem Barta Lacit, Rudit, és Attiláékat. Nocsak, ilyen jól haladnék? Ránézek az órámra, és igen. (21 km - 1055 m szint - 2:55)


Frissítõpont üzemel, éhes vagyok, ma még szinte nem is ettem semmit. Tolom be a finomságokat, majd elindulunk. Rudiék elérték hamar az üzemi hõfokot, én viszont megelõzöm Attiláékat. Meredek K3 majd több jelzésváltással érkezünk a Vasedény-kulcsosházhoz. Innen a Naháton is trükkös az útvonal, most is figyelmesen olvasom az itinert, nehogy eltévedjek. Kényelmes dózerúton kocogok jó darabon át, nem kell lemenni szerencsére a patakmederbe. Mire kezdtem volna unatkozni, itt a következõ frissítõpont a Magyar-völgy aljában. (28 km - 1361 m szint - 3:57) Hát, panaszra nincs okom :)


A mezõny legelején vagyok, ugyanis itt van a pontnál a két futó is, Angyal Gabi, és Mózsik Józsi, akik eltévedtek, és belepakoltak pár kilcsit a távba. Kérdezik a pontõrök hogy ki a leggyorsabb, Salgóvárra fel kéne vinni a pecsétet. Rudival poénkodunk, hogy ha lehet ne Mózsik Józsinak adják :) Na nem azért mert nem piszok gyors, hanem háát.. A tájékozódás.. ;)


Elmennek a futók, elindulnak Rudiék, én pedig nehezen tudok megválni a nagyon szuper szendvicsektõl amik itt tanyáztak. Nagy levegõ, és huss. Sok szint jön, de most erõsnek érzem magam, és jó tempóban hasítok fölfele. A Salgóvár elõtt érem utól még a pontõrt, megkapom a pecsétet, majd megyek is egybõl tovább. A Holló-kõi gerinc most is pazar, meg-megállok gyönyörködni a kilátásban, és a Csóványos tekintélyt parancsoló csúcsában. Hosszan haladok a gerincen, végül a P4-en jobbra fordulok a Vilati üdülõ felé. Rudiékat látom magam elõtt, Mózsik Józsi leszakadt Angyal Gabitól, így hármasra egészült ki a társaságuk. Vilati talán a best of pont! Házisütemények tömkelege, cola, és szörp. Amúgy is lassan ebédidõ van, ráadásul a következõ rész a túra egyik legnehezebb etapja lesz. Elmennek a többiek, és még feltankolok, és pár perc után folytatom utamat. (39,6 km - 2040 m szint - 5:46)


Jön a Magosfa mászása. A Börzsöny egyik legmeredekebb, és leghosszabb emelkedõje. A Z4 adja meg az "elõjátékot", majd az igazi "nyögések" a Z-n kezdõdnek fölfele :) Megelõzöm a rövidtávosokat, szurkolnak, jól esik, és még több erõt ad néhány szó is. Egy éles jobb kanyarnál vakarom a fejem, úgy emlékeztem hogy egyenesen megy tovább a jel, de a nem szabványos Z- jelek jobbra irányítanak. Hát jó.. Lehet csak tévedtem. Elvileg valahol volt felfele egy éles balkanyar, de én kicsit továbbszaladtam, még jó hogy egy eltévedt csapat jött visszafele, hogy õk nem láttak jelet. Hátra arc, pár méter után meg van a jel. De fura.. Az új Z- fönt ment a gerincen úgy tudom, én meg itt vagyok jóval lejjebb. Egyre jobban gyanús a dolog, sok lefestett jelet találok, de vannak amik nincsenek lemázolva. Rájöttem hogy a régi Z- vonalán vagyok. Mint kiderült megint átfestették ezt az utat, elég szánalmas már ez a sok próbálkozás.. Titokban azon rimánkodtam nehogy feltételes pont legyen fent, mert azt gondoltam hogy csak én néztem be az utat, de mint kiderült ismét ezen az útvonalon ment a Z- amin én jöttem, így nem volt ok aggodalomra. Hosszú-hosszú emelkedõk után végül felérek a Magosfa tetejére. Huhh.. Ez nem volt könnyû. Még mindig jól állok, Rudiék kb. 5 perce mentek el. (45 km - 2772 m szint - 7:08)


Végre kicsit ki lehet engedni a futómûveket, de csak óvatosan! A Nagy-Mána gerinc következik a P-n lefele. Nem gyõzök oldalra fordulni, pazar a kilátás. Ó de jó lenne már a túlparton haladni, Pogányvár felé.


Na, elég a hamis illúziókból, irány Királyháza!


Elég merev lábakkal érek le a pontra, pedig nem szedtem szét magam tempóügyileg lefele. (51,3 km - 2814 m szint - 7:54) Dinnyét majszolok, majd a reggeli elolvadt banánt próbálom magamba tuszkolni. Rudiékat utólérem, de egybõl indulnak is tovább. Én pár percig még majszolok a finom dinnyébõl, majd következik egy számomra hosszabb ismeretlen rész. Kíváncsian vetem bele magam ismét a rengetegbe.


Az emelkedõ aljában be kell dobni egy magnéziumot, mert kicsit görcsölök. Ezáltal megfontoltan haladok föl a Lopona-fõ tetejére a P-n. Hamarosan egy térd, és lábgyilkoló meredek lefele jön, itt érzem igazán hogy rendesen le vannak a combjaim merevedve. Immár a Z- jelzésen elérek a következõ frissítõpontra, ahol a szigethalmi Szabó Józsi tanyázik, finomságokkal körülvéve. Rudi, Laci és Józsi sem bírt ezeknek a falatoknak ellenállni, így ismét utólértem õket. Az innivaló nagyon jól esik, viszont a gyomrom össze van szûkülve, az ételt nem kívánom, de muszáj egyet leerõszakolni, mert különben következményekkel járhat az étvágytalanság. Jó negyed órát pihenek, a többiek pár perccel ismét elõttem. (56,8 km - 3020 m szint - 8:48) Kb. délután 3-kor nekiindulok a Z- kaptatójának. Az itiner felkészített a hosszú meredekre, így nem ért váratlanul a szint. Kiérek egy rétre, óvatos kocogás, és nicsak, nemsokára utólérem Rudiékat. Viszont lefele gyorsabban haladnak mint én, így nem sokáig tartott az öröm. Szúróbélyegzõ jön, majd egy hosszabb kitett szakaszon vezet immár a K- jelzés Drégelyvár fele. A P-rom jelzés nem esett jól fölfele, de felküzdöttem magam a várba, ahol RitaB és Jaat várt, finom "Jó reggelt" szeletekkel, és vízzel.


A többiek is itt pihennek, nem lehet ez a pont mellett csak úgy elmenni.. (66 km - 3446 m szint - 10:22)


Laci mégis elment valahova geoládázni, Rudi megvárja, én pedig tovább indulok. Nohát 2. helyen haladok. Angyal Gabi vagy 1 órával elõttem, viszont csatlakozik hozzám Mózsik Józsi.


Erõs gyaloglással abszolváljuk a következõ szakaszt. Kicsit keresgélem a K4 jelzést a Csánki-kertnél, de végül beugrik a Teleki útvonal, és az aszfalt fölfele. Elhagyunk két rövidtávost, majd a S- jelzésen a Kámorra mászunk fel, hogy onnan lekoccanhassunk Diósjenõre. Frissítõpont! (79,3 km - 3921 m szint - 12:21)


Na ez az a hely, ahol minden csepp erõt magadba kell szívni, ugyanis az ez után következõ rész kegyelmet nem ismerõ szakasz. Van magnéziumos plusz tabletta, gyümölcsök, kenyerek, finomságok.


Jajj, csak ne szarakodna a gyomrom... Alig bírok enni valamit, pedig tudom hogy kéne. Hamarosan megjönnek Rudiék is, de mi Józsival indulunk tovább a Z- jelzésen föl-föl, és mindig föl! Pár helyen meg kell állnom kis colát magamba vinni, aztán irány tovább. A gyomrom egyre rosszabb, liftezik le-föl, de nem állunk már meg, csak a következõ szúróbélyegzõnél, ami szinte sose akart eljönni.. A Pogányvári-kaszáló. A pont elég érdekes helyen volt, alaposan benézhetõ, ha valaki egy picit is nem figyel balra.


Józsival leheveredünk a fûbe, próbálok egy kis "Jó reggelt" szeletet magamba préselni, de nem javul a gyomrom. Jönnek Rudiék, Józsi kitalálja kicsit vicceljük meg õket. Lefeküdtünk a fûbe, és titokba lestük megtalálják-e a pontot. Kiszúrták hamar :) Persze szóltunk volna ha véletlen tovább mennek.


Nem tököltek sokat, bélyegeztek, és nyomták tovább felfele immár a P3-en. Józsinak mondtam hogy menjen velük, mert én még itt heverészek a fûben, nincs kedvem még tovább indulni.


Jó 5 perc döglés után erõt vettem, és gyök kettõvel feltoltam magam a Pogányvárba. Utána sem tudtam haladni, kicsit görcsöltem, és már le is voltam merevedve, de azért kitartóan megérkeztem a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra. Már csak tíz perccel volt mögöttem a hatos átlag, de persze õ nem áll meg. Eléggé fáradtan indultam tovább a pontról, A K3 következett az Oltár-patak völgyében lefele. Belekocogtam minimálisan, így az elõnyöm kicsit még nõtt is. Normál esetben már elõ kellett volna venni a lámpát, de én dacolva az elemekkel elténferegtem még valahogy a következõ pontra ami egyben az utolsó. Fekete-rét.


-"Szia Dani" köszönt rám a pontõr.


-Szia, az vagyok, és te ki vagy?


Czunyi Karcsit tisztelhettem a pontõrben. Volt itt ilyen kotyvasztott tea, de még ez is jól esett jelen állapotban. Nem tagadom, nem voltam épp a toppon, és még hátra van egy jó meredek emelkedõ.


Elõveszem a lámpát, majd búcsúzkodás, és irány felfele a K+-en a Rakodóhoz. Kicsit örültem a sötétnek, legalább nem láttam felfele az emelkedõt. Komótosan haladok fölfele, vagy 2-szer megállok kotyvasztott teát inni :) Mit ad Isten, felérek a Rakodóhoz. Jéé. Na akkor itiner tanulmányozás hogy most mivan. Olvasok, nézem a térképet, nem találom a jelet, bosszúskodok. Zaj csapja meg a fülemet. Kb. 10 méterrel mellettem sátraztak :) "- Bocsi srácok, nem vagyok bolond hogy magamban beszélek, csak próbálok tájékozódni. Merre is van ez a PX nem tudjátok?" Kapom a választ, és megbizonyosodok a helyes irányról. A Po jelzést már látom a térképemen. Elképesztõ ez a rész. Totál sötétség, jobbról-balról õzek ugrálnak, vaddisznók röfögnek, rókák szaladnak át az úton. Ez olyan forgalmas mint az M7-es. Lassan itt is dugódíjat kell bevezetni :) Éber vagyok, figyelek, nehogy épp egy alvó oroszlánra rálépjek :)


A Ko jelzésen a meredek lefelék már nagyon nem esnek jól. Nem kicsit esetlen a mozgásom, de próbálok tempósan haladni, ami úgy ahogy sikerül. A kocogást már csak imitálom. Megelõzük még egy rövidtávost lefele, majd a végefele kicsit rákapcsolok, mert ránéztem az órára. De hiába. Ez a legkevesebb.. Beérek a célba, Rudiék fél órája értek be. Hiába, ez a Pogányvári felfele lelassított nem kicsit.


Végül 17 óra 02 perces menetidõvel abszolváltam a 102,6 km-t. Örülök hogy sikerült visszatérni :)


Köszönöm a remek szervezést, nagyon jól éreztem ezen a napon magam a Börzsönyben, és mindig visszavágyom ide. Remélem minél hamarabb "Szondizhatok" újra.



 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20122012.06.06 13:05:01

Mátra 115


Megint egy Mátra 115, immár negyedjére veszek részt ezen megmérettetésen, három sikeres teljesítéssel a hátam mögött.

Talán sose volt ennyi kétely bennem mint ezen a reggel. Rossz cipõ, rossz hátizsák, rossz láb. 3 héttel a túra elõtt volt egy kemény csonthártyagyulladásom, és a mai napig járok fizikoterápiára. Viszont úgy éreztem hogy ezen a túrán ott kell lennem! Valamiért, és valakiért, akinek megígértem. Úgy voltam vele hogy megy ameddig megy, ha ne adj'Isten elõjön a fájás, lelkiismeretfurdalás nélkül kiszállok.



Ismét egy szuper rajt, lámpalázas emberek, rengeteg ismerõs, és ez jó! A gyalogos mezõny elején indulok nagy vagányan, pedig inkább a leghátsó sorból kéne ennyi kétely után. Papp Bálinttal, és Bozóttal haladunk elõl. Beszélgetünk sok élményrõl, jó társasággal repül az idõ. Hamarosan máris emelkedünk, érzem ezt a 3 hét kihagyást, ez nálam annyit jelent mint másnál több hónap. Mezeiék vannak elõttem, nagyon jól haladnak, nem szabad õket megelõzni, mert Klári szétrúgja a hátsó felem :) Oroszlánvárra feltipegünk. Mire indulnék tovább ismerõsök jönnek épp. Barbora-Jan-Jaroslav :) Na végre! Nagyon megörülök nekik. Kicsit sokat tollászkodunk Oroszlánvárnál, el is lépnek jópáran.

A moiwa-lepeshiba kettõst elõzzük ki fölfele. Eddig nem éreztem olyan erõsnek a tempót, de mégis nagyon jó átlaggal jöttünk. Végül kielõzzük Mezeiéket is a Gabi-halála elõtt. Gyorsan elfutok mellettük, nehogy Dani-halála legyen ez a hely utána :) (Klári a doktor nénim, és mondta hogy szigorúan tilos megelõznöm õket ilyen sérüléssel, törekedjek a lassú, de sikeres teljesítésre). Na ehhez képest pont az ellenkezõje megy. De vajon meddig?



Kékesre felfele elkezdõdött a zúzás. Tudom hogy Jan és Barbora nagyon erõsek, és felfele mennek mint a gép. Többször mentünk már együtt :) Jaroslav is szépen tartja magát, ahogy néztem a facebookját nem csodálom. Aki 6000 m-es hegyeken járt már.. Felérünk a Kékesre, terülj-terülj asztalkám :) A bõség zavarába össze-vissza eszek mindent amit épp látok. Húú, most épp kajaidõ van, de jól jönnének ezek a finomságok úgy hogy nem szorít az idõ ;)

 02:56-al érek fel, jóó idõ, bár nem éreztem annyira erõsnek a tempót. Na de innentõl.

Kocogunk jó darabon keresztül, félek a S- lefeléjétõl, nem tudom hogy viseli majd a lábam. Szépen halad a nemzetközi csapatunk :) Gond nélkül leérek a Mátra-nyeregbe, és valaki megkérdezi hogy aszfalt? Noo, this is the cheaters road :) Nagy kacagás. K-P- jelzést követünk, majd tényleg kiérünk az aszfaltra, és a P-n haladunk tovább Parádsasvár fele. Jól lehet ezen a részen haladni, szinte végig kocogjuk a faluig. Kerek 4 óra alatt érünk le. 6-os átlag fölött jóval. Hmm.. Rengeteg finomság ismét, majd testileg-lelkileg felkészülés a túra talán legkeményebb emelkedõjére.

Jan és Barbora megindul fölfele. Egy darabig megyek utánuk, de olyan tempóval haladnak hogy inkább leválok, pedig aztán én is tudok fölfele menni..

Felszenvedem magam Galyatetõre, nem vagyok jól.. Jól megrántottak fölfele, és most iszom a levét. Galya elõtt Barta Laci jön szembe, õ már túl van a második körön is, õrült tempót tol.. Felérvén a tetõre marasztalásra ösztönzöm ismerõseimet, hiszen finom leves van itt, de mondják hogy majd a következõ Galyánál. Már pedig nekem muszáj ennem valamit, mert nem vagyok valami fényesen. Le is ülök a leves mellé, és szép lassan kanalazgatom.

Jaroslav is felér, õ mondja hogy jön velem. Okés, természetesen. Tovább indulunk a bónuszkörre, de a lábaim kicsit görcsölnek, és úgy érzem mintha olyan nehéz lenne mint ha ólomból csinálták volna. Nem lesz ez így jó, korán van még ehhez. Lekocogunk Mátraalmásra, majd mutatom Jaroslavnak hogy arra a "csúnyaságra" kell felmászni. Meg is iramodunk, és szép lassan de biztosan haladunk. Jó erõs szél volt erre, a tetõn levõ pontõröket sajnáltam is. Visszairamodunk Galyatetõre immár másodjára. (38,7 km - 2500 m szint - 06:45)

Ismét levesezünk, nagyon finom volt, köszi pygmea! Bemegyek energiaitalt venni az étterembe, felkészülés az éjszakára. A ponton ismerõsök, akik a bónuszkörre indulnak, és pont ekkor érkeznek meg a seprûk is.

Még mindig nem vagyok olyan jól, bízom benne hogy elõbb-utóbb helyre áll a rendszer. Jan és Barbora már tovább ment, Jaroslavval ketten nyomulunk tovább.

A K-en kellemes kocogás jó darabig. Elkezd esni az esõ. Nem jó elõjel, de szerencsére csak szemerkél.

 Mátraházára érünk, itt már elég rendesen esik. A cipõm szépen kezdi föltörni a lábam, leukoplastozok egy kicsit. Ismét rengeteg finomság, és a cola-banán kombóra álltam rá. Meg persze a megannyi sütire ;)

Jobban érzem magam, a lábamnak semmi baja, most kezdem élvezni a túrát. Lajosházára lekocogunk, itt a bõség zavarában hirtelen azt sem tudom hogy mit egyek. Egyszerûbb ha mindent megkóstolok :) Az a baj hogy év végén túl könnyen meg lesz a legjobb túra az évben, és egy kicsit sem kell vakarni a fejem hogy gondolkozzak ezen :)


Elindulunk a Téli Mátra útvonalán hosszan, monotonan Mátraszentimre fele. Az esõ szakad, még jó hogy erdõben vagyunk. Most tényleg jól érzem magam, és tempósan haladunk fölfele. Új helyen van a pont, szerencsére tudtam ezt. (60,5 km - 3407 m szint - 10:23) Megtudjuk hogy Barboráék fél órával vannak elõttünk. Durván nyomják.. Erõlevest kanalazok, cipõt ragasztok. Közben megérkezik Anna és Csaba, akik már Mátraháza óta a nyomunkban vannak. Annával ugyanarra a helyiségre pályáztunk, de õ ment elõbb. Kicsit sokat idõzünk a ponton, köszönhetõ nekem, majd a szakadó esõben tovább indulunk még mindig Jaroslavval. Szorospatakra talán a legjobb lejtõ visz le, végigkocogjuk szó szerint jól esõen, mivel még mindig szakad. A faluban eláll, majd a ponton ismét dínom-dánom. Csõre Ernõ kínál minden finomsággal, majd a pontõrhölgy megmaszírozza(!) a combomat. Nagyon fááj, be vannak állva rendesen már, és az ülés is kezd egyre nehezebben menni. De köszönöm a masszázst, hatalmas segítség volt! Irány tovább az Ágasvár. A turistaházban omlett (!!) nyámm. Találkozunk Barboráékkal, õk már megmászták a várat, és itt pihennek. Mielõtt mindent megennénk, mondtam Jaro-nak hogy a cuccot hagyjuk itt, felkúszunk a várba. Fent csanya pecsétel, majd fotózás a mesés kilátást. Leérvén nagy falatozásba kezdünk, de finom ez az omlett! Megjönnek Annáék, nincs több omlett éppen, a felét nekiadom, nem szabad elhíznom ezen a túrán :) Kicsit izgultam milyen lesz a Csörgõ-patak átkelés, de szerencsére gond nélkül abszolváltuk. Fallóskúton a Maki család teljesít szolgálatot. Gumicukor, paradicsom, feta-sajt, banán. Ha ebbõl turmixot csinálnánk tuti hogy a hányás-hasmenés garantált lenne. De így külön-külön nincs is jobb recept :) Kiss István (tzatzaka) csapódik hozzánk, nem jó dolog egyedül menni éjjel. Még van valamennyi erõnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa. Kis koccanás az aszfalton, majd be Mátrakeresztesre. Bent a faluban épp frissítik az elõttünk haladókat.


Mi is megállunk, elõvesszük a lámpát, kortyolunk egyet az italunkból, majd megindulunk a Hidegkúti-th. irányába. Fent ismét erõleves. Kell is, mert még messze a vég. Az asztaltól alig bírok felállni a combomnak köszönhetõen, de szépen bemelegedik utána. Átkelés a kerítésen, majd a túra utolsó kocogását imitáljuk. Megelõzzük Papp Bálintot és ebolát, akik szintén nagyon jól haladnak. Leérünk a Zám-patakhoz, majd nagy levegõ. Jaroslavot felkészítem a Muzslára, hogy hosszú lesz, és fájdalmas. Nem nagy tempóval, de megállás nélkül tesszük meg ezt a szakaszt. A csúcsnál remegek mint a kocsonya, hideg van, pedig már a sasos pulóver is akcióba lendült jó ideje. Ennek ellenére leülök, és bambán meredek magam elé, közben banánt majszolok. Megjönnek a többiek, nincs mese, irány tovább.


A kocogás ennyi volt, innen örülök hogy gyalog tudok menni, pedig a terep adja magát egy kis éjszakai koccanásra. Hiába.. Megint itt álmosodok el, mint mindig. A Koncsúrokról a kilátás kicsit visszahoz az életbe, de utána megint fapofa.. Végre valamikor leérünk a Diós-patakhoz, na itt gyorsan elõ az energiaitalt, és be a gyomorba. Jó döntés volt, innentõl nincs holtpont, csak a mozgásom csúnyább. Egy eltévedt spori jön szembe, a Z- jobbosát leste be. Jön velünk egy darabig. Jan Suchomel kastélya következik, a Jan's castle másik nevén János vára. Innen sok-sok ideig a S+ lesz a társunk. Jó a jelzés, szépen haladunk, eltévedés nélkül. A Kénes-kútnál két továbbhaladó lámpára leszek figyelmes, a pontõr mondja hogy most mentek el az angolok. Nagy zavaromban még kijavítani sem volt idõm, egybõl parancsot adtam, irány tovább, be kell fogni õket, hiszen tudtam hogy Jan és Barbora megy elõttünk. Pedig azt hittem csak a célban látom legközelebb õket. Még a Havas mászás elején utólértem õket, kölcsönös öröm, de jóó, hiányoztatok :) Ennek örömére számomra irtózatos tempóval felrongyoltunk a Havasra. Fent nagy pihenõ, megvárjuk a többieket, majd ismét örülünk hogy együtt a csapat immár végig. Lefele hozom a szokásos formám, a totyogás és a tipegés a legjobb szó rá. Fajzatpusztán Barborával csak úgy faljuk a füstölt sajtot. Szuper volt! Na még egy komolyabb szint!


A Kávára Istvánnal ellépünk kicsit felfele, de utána lefele büntetnek Jan-ék, és szépen elkocognak. Hajj, ha még én is tudnék.. Viszont nincs ember akit ne állítana meg a Tót-Hegyes palacsintája. Elnyúlunk a fûben, és majszoljuk ezt a nem mindennapi finomságot :) Nincs kedvem tovább menni, ilyen finomság után, de már közel a cél, egy tízes!! A Világos-hegyet még abszolváljuk, de félek a lefelétõl, mert tavaly a gyök kettõ tempóval haladtam lefele. Természetesen idén sincs ez másképp, de azért valamivel jobb a helyzet, pedig tavaly vadiúj cipõ volt rajtam, most meg ez a...


Megkönnyebbülök mikor vége a meredek lefelének, és dózerútra érünk. Közlöm a többiekkel is hogy ennyi volt, nincs több szint. Mindenki boldog, a csehek úgy beszélgetnek egymással mint ha most indulnánk el :) Én azért befele fordulok, és magamhoz képest tempósan haladok elöl. Majd a célba ráérek kiengedni. A hosszú egyenesben nem gyõztem visszafordulni, nehogy jöjjön valaki, mert most már nem engedünk senkit el! Végül 24 óra 40 perc menetelés után boldogan és vidáman célba érünk.


Én különösen örülök hogy ilyen elõjelek után sikerült teljesíteni ezt a feladatot! Annak meg talán még jobban hogy a többiek is rákaptak a magyar túrák ízére, és sikeresen teljesítették! Jan Suchomel ki is jelentette hogy "next year, I run with László Barta." Szóval készülj Laci! :)


Köszönöm az odautat Révész Ádámnak, és visszafele pedig Rudinak!


Jövõre jöhet az ötödik!

 
 
BRTNICKE LEDOPADYTúra éve: 20122012.02.09 20:19:46

Brtnické Ledopady 2012



Csütörtök délután fél 5-öt mutat az óra. A Sasadinál várakozok, hamarosan megérkezik Barta Laci, és kezdetét veszi az utazás. Kellemes társaság, kellemes hangulat. Laci a sofõr, mellette Bubu készít fel minket az ottani idõjárásra és terepre. Hátul Õrsi Anna, aki a Gyõrben csatlakozó Rudinak foglalja a helyet. Mellettem Bubu anyukája Éva, illetve Verõcei Józsi, akivel még nem találkoztam. Szóval heten vagyunk mint a gonoszok!

Haladunk az autópályán egyre feljebb, a mínuszok viszont egyre lejjebb.. 7 óra autókázás után megérkezünk Valdekbe, ami a fõhadiszállásunk lesz. Itt jelenleg -20 fokot mutat a hõmérõ.. Szívélyesen üdvözölnek minket. Én már elég sok mindenkit ismerek, mivel többször voltam cseh hosszútávokon.

A szállásunk pöpec. Kis faházak, a fûtés elsõosztályú. Én közvetlen a fûtõtest mellett telepedek le, és legszívesebben el sem moccannék onnan egész télen.

Péntek reggel lett, hát bizony nem volt melegebb. Benevezünk a Luzickymi horami ke Kamenici 21 km-es távjára, amiben 1000 m szint lakozik.

A különbusz már vár minket, viszont egy lengyel csapatra várni kell vagy fél órát, így késve indulunk neki az útnak. A busz Chribská-ban tesz le minket, ahol találkozunk Bálinttal és Verával. Õk külön mennek, mi meg nekiiramodunk máris a távnak. Kemény havas-jeges terep várható végig, ezt a konklúziót hamar leszûröm.

Jó tempóban haladunk, és pont akkorra ér föl az elsõ pontra a fõszervezõ Olaf mint mi. Jutalmunk szuper panoráma, és pecsét. Nemsokára egy oda-vissza szakasz következik a Studenec hegyre föl, ahonnan a kilátóból pazar panoráma tárul elénk. Ennek a tájnak az a szépsége, hogy az ember nem is hinné hogy mindössze 500-600 m-es hegyek között jártunk az összes túrán. Simán magashegységi érzéseim voltak végig! A csúcskönyvbe beírunk, majd indulás visszafele. Az oda-vissza végén Bubut és Évát látjuk még fölfele haladni. Mi megérkezünk Liska nevû helységbe, ahol a rajtban kapott 25 %-os bónt lehet beváltani, illetve kipótolni egy étteremben. Kis nyelvi nehézség, ugyanis nem tudnak angolul. Végül jól jártunk, finom jó forró kolbász lett a csapat jutalma. Továbbhaladunk, a K4-es ponton nincs senki, fotóval igazoljuk ottjártunkat.Végül 3 és fél órával indulás után a célba érünk, ahol egy emléklap a jutalmunk. A bemelegítés megtörtént ;)


Hazafele a cseh vasút kényelmeit vesszük igénybe. Bõ másfél óra után ismét Valdekben vagyunk, ahol igyekszünk minél többet pihenni/aludni az éjszaka elõtt. Hogy miért is? Mert pár óra múlva kezdõdik a fõfogás. És hogy mi a neve?



Brtnické Ledopady 100 - 3500 m szinttel


Korom sötét van.. Csendesen készülõdünk. Hamarosan a vasútállomáson találjuk megint magunkat, a rajt ismét nem Valdekbõl lesz. Hideg van... Nagyon hideg... Az Annától vett arcmaszk már napközben is jól funkcionált, most pedig különösen szükségem van rá. Bár úgy nézek ki benne mint valami bankrabló, még a vonaton sem vettem le a sok túrázó között. Szerencsére a karácsonyra kapott kesztyû is nagyon jó volt, így még az általában már -1 fokban fázó kezemnek sem volt különösebb baja.



Öltözetem két zokni, két nadrág, két póló, egy pulóver, egy kabát, egy pár kesztyû, arcmaszk, és sapka tette teljessé. Ezen sorok láttán biztos sokan meglepõdnek akik régebbrõl ismernek, mert én általában mindig minimálra voltam berendezkedve. Na de most! Tudtam hogy itt nagyon nincs vicc, és igazam volt, kellett a sok cucc nagyon is! Kis késéssel begördül a vonatunk, és irány a rajt, Mikulásovice. A vonaton Olaf kiosztja az itinereket, egy cseh srác pedig fizeti a vonatjegyünket. Köszönet érte! A maradék negyed óra itinertanulmányozással megy el. Nem egy nagy durranás az itiner, de a lényeg rajta van. _______ piros, ----- kék, -.-.-.-. zöld, ...... sárga.



Este fél 11 elõtt nem sokkal elindít minket Olaf. 3 futó elrohan az elején, majd máris mi tapossuk a havat a mezõny legelején szinte végig. Jó kis emelkedõvel melegszünk be, az elsõ pont egy étteremben van. Ja, a csapatunk: Barta Laci, Rudi István, Õrsi Anna, és jómagam.

Innen lejtõ, kis koccanás, és máris Németországban vagyunk juppíí. Szegény Anna ennek "örömére" esik is egy nagyot az aszfalton :( Jó sokáig Németországban haladunk, majd 30 km-en át.

"Jégesés 100" a túra neve, így a terepen nem is csodálkozunk. Nagyon technikás volt végig az út, sok helyen tükörjég, felette sunyin megbújó hófoltokkal.

 Jött az elsõ meglepetés. Ez egyelõre frissítõpontban nyilvánult meg. Málnás sört kaptunk, kis szendviccsel megspékelve. Nyámm. Nemsokára viszont jött a kellemetlenebbik része. Egy totál tükörjeges lépcsõn kellett leereszkedni. Nem volt olyan hosszú, de egy deka száraz felület sem volt rajta. Meg is indultam seggen lefele, még jó hogy volt korlát ami meggátolta a továbbhaladást egy szakadékba..

Huhh, ezt túléltük.. Irány a Z- jelzésen föl a K2-re. Na persze nem a híres nyolcezrest támadjuk be, mindössze a Kontrol 2 következik. Mesés kilátással tarkított helyen várt minket a zsírkrétás pont. Na persze ha lett volna kilátás. Ugyanis korom sötétben nem nagyon lehet nézelõdni.. De jó lett volna nappal idejönni!.. Na mindegy, megfordulunk, és visszaóvatoskodunk a gerincen az útra. A jelzések jól követhetõek voltak nagyrészt, illetve egyéb helyeken papírra festett nyilazások voltak.

A Weifberg kilátója felé vesszük az irányt. Már messzirõl világít egy fejlámpa a toronyban. Kis oda-vissza rész, épp kocog lefele a fejlámpás alak. Nincs alibi.. Elérvén a kilátót, a nyíl felparancsol minket a tetõre, nem mintha magunktól nem mentünk volna fel, de a kontrol fent van. A csúcsról látjuk a még messzebb járó sporikat, tök érdekes, mennyien vannak..

Bámészkodás után nem sokkal ismét Csehországban vagyunk. Borzasztóan jeges az út, nagyon csúszkálunk, ráadásul -17 fok körül van, mire leérünk Mikulásovicére. Innen indultunk, de nem ide érkezünk. Ez csak egy helyiség most a sok közül. Be nem jelentett frissítõpont ismét. Megint nagyon jókor. A colából nem nagyon lehet fogyasztani, mert totálisan befagyott. Az én üdítõim szintén. Basszus.. Pedig a hátam még elvileg melegítette is õket, de totál jég lett mindenkinek az italja. Viszont van sütemény. Egy hatalmasat felmarkolok, és kilométereken át habzsolom. Nagyon fincsi! Szerencsére aszfaltút jön, így tájékozódni sem kell nagyon. Persze itt sem lehet haladni, mert csupa jég az út.

De ezt végig írhatnám szinte bárhol-bármikor a jég volt az úr.

A K4-es pontra maga a csoda volt hogy feltaláltunk. A jelzések itt abszolút nem mutatták a csúcsra vezetõ utat, így Laci GPS-e segítségével találtunk fel. Elõször mi is rossz fele mentünk, szûz hóban megmásztunk egy jó kis hegyet, majd utolértünk 2 sporit, akik szintén arra keveregtek. Hát itt egyedül tuti eltévedtem volna. De mint kiderült más is pórul járt. Nagy nehezen megleljük a pontot. Örömünk azonban nem tart sokáig, ugyanis Kunratice elõtt elveszítjük a P- jelzést, és hangosan ugató kutyák mellett visz az utunk. Itt még nem fogtunk gyanút. Laci váltig állítja hogy az irány jó, de én makacs vagyok, már rég láttunk jelzést. Ráadásul itt a Cseheknél vannak ilyen hülye jelzések a fákon. Alul-felül fehér csík, közötte meg semmi. Még világosban is azt hiszi az ember hogy jelzés, sötétben meg pláne. Na de nem az..

Tanakodunk. Én úgy döntök visszakocogok a legutolsó jelzésig, illetve gyanút fogok hogy Kunratice az a falucska lehet ami mellett elmentünk, így nem is megyünk vissza a jelzésig, aszfaltozunk kicsit. Érzésem szerint balról fog bejönni a P-. Bingó! Jött a P- balról. Na, nem is kellett volna a kutyák mellett elmenni. Már pedig ott elég halálfélelmem volt. 10 m-re vicsorogva ugatott két kutya, és nem is láttuk õket. Még egyszer megtréfált minket ez a P- jelzés, így sikerült picit megint rátenni. De nem gond, idõ van bõven..

Lacira és rám viszont kõkemény vécézhetnék jött, így a végefele kiléptünk Ruditól és Annától, és vagy 7-es átlaggal rongyoltunk a 45 km-nél levõ Valdekbe. Ismét idill környezet, és ismét a szállásunk, Valdek. Na de még hol a vége..

Megkönnyebbülvén máris jobban esik az itt felszolgált meleg leves. Csak úgy kanalazzuk be. Sorban érkeznek be a többiek, kb. 20 perccel utánunk Martin-Tomas-Kamil, és egy hölgy, majd késõbb Bálinték is megjönnek. Nagyon jól esett a pihenés, de tûkön ülök már a továbbindulás miatt. 40 percet eltöltöttünk itt, viszont világos van, végre!


A függöny ismét felgördül, jöhet a második felvonás.


Papírnyilakon haladunk ki a táborból, egy idõ után kényelmetlen porhó váltja föl a terepet. Nem nagyon bejövõs.. Az elsõ pont ismét egy kilátó volt, ahova sajnos nem lehetett bemenni :( Utólértünk egy 55 km-en induló cseh sporit. Rudiék kicsit lemaradtak, de kis kocogással már újra itt vannak velünk a cseh sporival együtt. S- jelzésre érünk a kilátó után. Elképesztõen jeges volt az út jó darabig. Sajnos itt sikerült egy nagyon csúnyát esni. A jobb lábam teljesen a bal alá fordult, hirtelen azt hittem hogy reccs, de szerencsére nem. Jó 2 percig mozdulni sem bírtam, majd nagy nehezen elkezdtem sántikálni. Utána úgy ahogy belerázódtam, de a fájást a mai napig érzem a jobb térdemnél a külsõ porcnál :( Egy impozáns kilátó jött már megint. Nekem a Felsõörsi túra jutott az eszembe ott volt ennyi kilátó, és még az alakzatuk is nagyon egyforma volt azokéval! Hivatalosan ez még nem volt nyitva, de Lacinak sikerült bejutni és fotózni. Én inkább csendben szenvedtem odakint, és kihasználtam az alkalmat egy kis kajálásra. Kocogunk lefele. Azaz a többiek igen. Az én mozgásom inkább csak imitáció, ez még a kocogástól is igen messze van.

Azért nem írom le magam, szépen haladunk így is!

Brtníkybe érkezünk, egy étteremben van a pont. Levesért fohászkodok, de itt most nincs semmi csak pecsét. No mindegy. Innentõl viszont jön a túra legszebb szakasza, amiért érdemes volt eljönni. A jéghegyek/jégcsapok. Túl sokat tudnék írni róluk, rengeteg az emlék/élmény, de most beszéljenek a cseh Martin Drozd képei amíg a miénk nincs feltöltve. Figyeljétek ezeket a gyönyörû jégcsapokat. Még jégbarlang is volt! https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#

Már csak ezért megérte eljönni! Itt az átlagunk nagyon lecsappant, a technikás terep miatt is, meg a rengeteg látnivaló által is. Mind e közben még frissítõpont is üzemelt Martina, és Petr jóvoltából. Meleg virsli mustárral kenyérrel, és meleg tea volt a jutalmunk. Nagyon jól esett ebben a hidegben kicsit átmelegedni a tea által. Viszont haladni kellett nincs mese. Egy hóból készült bábu mosolyogtatott meg minket, majd a képtárban elérhetõ lesz. Kb. dél van már, mikor a S- jelzésre térünk. Azaz térnénk. Balra meg van az ág, mennek is ketten elõttünk rövidtávosok tovább. Viszont Laci szerint egyenesen, az aszfalton kell tovább haladni. De ott csak lefestett jelek vannak. A másik irányba még fára festett nyilak is vannak. Rudi mondott egy jó ötletet, én is efelé hajlottam hogy innan indul a jelzés, de nem. Hol a másik ága? Elõkerül ismét a GPS. Azért hiába is vagyok ellene, külföldön nagyon hasznos ez a masina. Itt ha elvétesz egy kanyart, ki tudja hazajutsz-e valaha többet :) A GPS mutatja az aszfalton az irányt tovább. Hát jó.. Pár száz méter és vadiúj S- jelzésekbe botlunk. Valami kis közbõl bukkantak elõ.. No itt is lett volna fejvakarás egyedül.. Tetézi a dolgot hogy nem kicsit elálmosodok. Eddig nuku holtpont, most jön. Szépen haladunk fölfele, de a szemeim is egyenletesen csukódnak lefele. Még szerencse hogy utólérjük az 55-ös távon induló Bubut, aki Évát kíséri. Kicsit dumálunk, szerencsére ez a jó fél órás holtpont el is múlt. A terep technikássá válik, a térdem fájdogál, Laci el is megy kissé. A térkép szerint a S-n kell lennie a pontnak, de egy fordított T jelzés mutat 600 m kitérõt balra. A neve kísértetiesen hasonlít a mi pontunkéhoz. Nosza, megnézem.. Ámulatba ejtõ létrasoron kellett lekapaszkodni a sziklák között. Szerencsére ezek nem voltak jegesek, de így is nagyon óvatosan haladtam. Viszont lejjebb megint jéglépcsõ jött... Egy kis ízelítõ Martintól: https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737583955203874

https://picasaweb.google.com/117372307221557952805/BrtnickeLedopady?noredirect=1#5705737658239652114

Pont az ellenõrzõpontra lyukadtunk ki, de a S-ra. Nocsak, nem is kellett volna ez a technikás rész a ponthoz, de megérte, hiszen gyönyörû volt ez is!! Egy étteremhez érkezünk, jutalmunk meleg húsleves.

Kinyitom az energiaitalom, de hopsz. Totális befagyás.. A kandalló mellé teszem, de semmi. Na ja, kicsit hideg van odakint, ha eddig nem érzékeltettem eléggé. Kidobni már pedig nem fogom, így kinyitva visszatettem a táskámba, úgysem fog kifolyni :)  Jóllakottan indulunk tovább, még kb. másfél óra van hogy ismét besötétedjen, és nem tudjuk még mivel állunk szemben. Nocsak.. Bálint érkezik meg a pontra egyedül. Megtudjuk hogy Vera kiszállt útközben :(

Mi haladunk tovább, majd talán utólér minket Bálint. Kényelmes szerpentines úton haladunk jó hosszan a K- jelzésen. Itt legalább lehet kicsit haladni végre. Megyünk is elég szépen, bár a lábam továbbra is fáj.

Azt hittük itt a végefele már nem érhet meglepetés, de igen! Nagyon is! Egy tükörjeges rész jött megint lefele. Laci hamar abszolválta. Én megálltam és néztem. Ezt most hogy?? Hamarosan Rudi jött Annával, és õk is megálltak. Abszolút tanácstalanság, én még egy sérülésbe nem akartam belefutni. Végül Rudi leért, és segített nekem meg Annának. Nagy köszi! Ez után felfele is brutális rész jött ismét jéggel, és kis fahíddal, aminek nem volt meg az egyik foka, és alatta sok méter mély szakadék tátongott. Ezt még pont világosban tettük meg, de akik mögöttünk jöttek, azoknak ez már korom sötét volt. Nem véletlenül extrém túra ez! Na ide kéne orvosi papír, nem a Kinizsire :))

Nagy szerencse, innentõl nem volt már ilyen durva szakaszunk. Bálint egyszercsak utólért minket a semmibõl. Vajon õ itt átrepült?? :) Innen kicsit elhúzott a triónk, Laci-Bálint-én, de Rudiék is minimálissal voltak mögöttünk. Anna iszonyú kitartó csaj, õt külön gratuláció illeti!

A sötétben még ismét visszaértünk Brtníkybe, ahol már -16 fok volt. Innen még 6 km a cél. Persze porhóban tapostunk fölfele a véget nem érõ emelkedõn, ráadásul a rövid távosok még rossz fele is mentek, így egy kis kerülõvel értük el utolsó pontunkat. Hogy ne legyen könnyû a vége kaptunk még egy adag jeget a végén, de itt már csak megfontoltan! 22 óra 01 perc gyaloglás után megérkezünk a várva-várt Valdekba, a célba.

Kiderült hogy csak egy ember ért be elõttünk másfél órával. http://www.dalkovepochody.cz/ledopadova100.htm

Nagyon nehéz túra volt, talán ilyen kemény jeges terepen nem is túráztam eddig. Az esés nagyon nem kellett volna, a mai napig érzem :( Remélem azért szépen megjavul. Gratulálok csapattársaimnak, tudtam hogy kemény fából faragtak Titeket, na de ennyire?! :)


Elhiszem hogy fáradt vagy, és a szemeid csukódnak lefele, ráadásul eközben hatalmasakat ásítasz, de még kicsit tarts ki, már nem lesz hosszú a beszámoló, viszont még nincs vége!


A szombat esti alvás kifejezetten jól esett, egyikünket sem kellett altatni. Reggel viszont Bubu hangjára ébredünk, aki az aznapi logisztikát magyarázza el nekünk. Félkómásak vagyunk, lehet a felét fel sem fogtuk :) De milyen logisztikát is? Ja, még vasárnap elindultunk a Z hor Luzickych do Chribské 15 km - 700 m-es túrán.


Szemben egy felhõbe burkolózott hegy figyel, jéé, de sokan síelnek. Nem gondoltam hogy ennek a tetejére máris fel kell mászni. Pedig igen. A P- jelzés a sípályán keresztül vág többször is, igen csak figyelnünk kell nehogy egy sílift, vagy egy síelõ taszajtson minket a halálba.. A hó hatalmassá válik, a kilátás gyönyörû, én egy komplett síparadicsomban érzem magam, pedig még síléc sem volt rajtam eddig :) Elsõ pontunk 800 m magasan található a Jedlová turistaház. Tök érdekes, mert sem a 21 km-es, sem a 100 km-es nem jött fel ilyen magasra. Nekem borzasztóan tetszett ennek a 15 km-esnek az útvonala. Kigyönyörködve magunkat alig eszmélünk föl, már a Tolstejni várromoknál vagyunk. Kicsit lusta voltam, mert inkább a jó meleg turistaházban idõztem, amíg a többiek megnézték a romot. A helyi specialitást a Kofolát fogyasztottam el ezidáig. A többiek is kicsit feltöltõdtek, én már olyan éhes voltam hogy 3 koronáért kértem egy szelet kenyeret :) A következõ pont a Maly stozec vrchol nevet viselte. Azt hittem egy kis kapaszkodó és már fent is vagyunk, de akkora hó lett hirtelen felfele, és ráadásul egynyomtávos is lett az út, hogy idõvel azt hittem hogy már a Himalájában mászok. Nagy nehezen felérvén pazar kilátás volt a jutalom. Zsírkréta nem volt, így a csúcskönyv tollával ikszeltem. Természetesen a könyvbe is bevéstük magunkat hogy mi már itt is jártunk. Egy jól sikerült csoportkép, majd irány lefele. Ugyanott ahol fel.. Nem gondoltam hogy 15 km is tartogathat izgalmakat, de hajjaj... Szerencsésen túlélvén már csak néhány km választott el minket a céltól, ahol emléklap és kitûzõ volt a jutalmunk. Érdekes, a 21 km-esen csak emléklap volt, kitûzõ nem, de a 15 km-en kaptunk egy nagy kitûzõt is meglepetésre.

Még bõ 3 km gyaloglás vissza az autóért nulla pontért, majd elindultunk hazafele rengeteg élménnyel gazdagodva.


Köszönöm ezt a hétvégét a társaimnak, és remélem sokat megyünk majd még!


 
 
túra éve: 2011
Felsőörsi nyolcasTúra éve: 20112011.10.13 19:16:58

Felsõörs 50


Errõl a nagyon kellemes túráról úgy gondolom érdemes jópár gondolatot írnom. Ahhoz képest hogy elsõ szervezés volt, én nagyon jól éreztem magam rajta.


Reggel atrosnak hála már a rajtidõ elõtt fél órával a Civilház elõtt voltunk, és vártuk a 7:00-t hogy végre indulhassunk. Megkapva a térképet, kicsit elbizonytalanodtunk, ugyanis elsõ meg második ránézésre is bonyolultnak tûnt a térképvázlat. Szerencsére még volt vagy negyed óra rajtig, így kisilabizáltuk az útvonalat.


7:00-kor rajt. Rudival és Verával haladok. Még rendesen hideg van, a menettempónk is tükrözi. Õk tripláznak, ezért sietnek rendesen. Én már öreg vagyok, nekem elég az 50 is :-) Elsõ kilátónk máris a Somlyó-hegy (2,8 km). http://balatonikorut.hu/irany-a-termeszet/kilatok/eszaki-part/somlyo-hegyi-kilato-alsoors Pont EP nyitásra érünk föl, de a személyzetnek hûlt helye. Természetesen a kilátást megcsodáljuk. Még felmenõben van a nap, talán ez a legszebb panoráma. Kigyönyörködjük magunkat, majd irány tovább. Egy fotót azért kellene csinálni, nehogy rosszat higyjenek a szervezõk.. Fotó megvan, csalfa K3 jelzést is megleljük, majd jólesõen kocogunk a lejtõn. Becélozzuk a következõ pontunkat immár végig a K- jelzésen. Nem kell sokat várni, alig fél óra és megleljük a következõ pontot. Szabadság-kilátó (5,1 km). (Azért írok km adatokat hogy érzékeltessem hogy mennyi pompás kilátó rejlik potom kilométeren belül az északi parton, és még rengeteget fel sem kerestünk..)


Ez a kilátó volt a legszebb úgy gondolom: http://programtippek.hu/reszletes.php?id=1010


A régi kilátót felelevenítõ tárlat megtekinthetõ volt becsületkassza alapon. Ha nem teljesítménytúrán vagyok biztos megnéztem volna. Innen is szétnézünk, majd a nem létezõ S3 jelzésen koccanunk le Balatonalmádi szélére. Térkép alapján kb 50 m után balra kell fordulni. Én mondom hogy szerintem itt, Rudi azt mondja hogy tovább. Kis egyeztetés, de én balra mentem volna. No mindegy, maradunk az aszfalton. Hamarosan kiderül hogy túljöttünk. Grr..  Visszafele már hosszú lenne, próbálunk korrigálni. Megjegyzem az elágazásban egy darab szalag sem volt.. Hétvégi házikók között küzdjük föl magunkat vissza a helyes útra. Nicsak, szalagozás.. Innen viszont semmi gond nem volt a szalagokkal, bár a fekete-sárga szalagok helyett a jövõben fehéret javaslok!! Találó nevû kilátóhoz érünk, a neve pedig Óvári-messzelátó (9,8 km). http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1092 Ez is egy tetszetõs stílusú kis épület. A többiek alig hogy pecsételtek már repültek is tovább, hosszú nap vár még rájuk. Én kortyolok egyet az italomból, majd pihenésképpen "messzelátok" :) Innen már egyedül haladok. Nincs kedvem a rohanáshoz, bár a lábaim még mindig erõs tempót mennek. Már kellemesen meleg van.


Továbbra is szalagozáson haladok. Az elágazásokban jó helyen vannak a szalagok, de a színük miatt alig láthatóak. Még jó hogy van egy kis légmozgás ami lobogtatja õket. Erdõs részhez érek, ezt szeretem igazán. Azt viszont nem, hogy felkeltek a lódarazsak, és egyre többet vélek felfedezni. Na ez nem jó móka. A következõ ponthoz érek, Felsõ-hegy (13,2 km). Itt egy hagyományos geodéziai torony állt. Ide most nem mentem föl. Susnyásban haladok tovább, lódarazsakkal körbevéve. Nem kicsit be vagyok tojva, de ismét megúszom a támadásuk nélkül. Szántóföld mellé érek, sokáig nincs szalag, kissé elbizonytalanodom, de egy jobb kanyarba már lengedezik, és bevisz egészen Felsõörsre. A nyolcas egyik része lezárult, jön a következõ. A boltban feltankolok, már lehet azt mondani hogy túl meleg van.


Z- jelzésen haladok tovább. Csalafinta jelzés ez. A falu fölött a 180 fokban visszaforduló jelet még észreveszem, de pár száz méterrel odébb egy balos elágazásnál szalagok lengenek.Bár nem fekete-sárga színben pompáznak, de nem gyanakszom. Út nincs tovább, szó nélkül balra megyek.


Olvasgatom a tanösvényt, mászom a lépcsõt, majd kb. 500 m után tök ugyanoda lyukadok ki ahol nem rég jártam :) Ez hogy? Vissza kocogok a balos elágazáshoz, majd megindulok egyenesen. Ott a bozótban a zöld jel. Ejj... Jóízût röhögök magamban (magamon).


Tempósan haladok, majd jobbra a P-ra térek. Valahonnan ismerõs.. Áá, nem rég jártam erre a Lovas IVV 20 túrán. Innen szinte végig ismerõs úton jutok el a következõ pontra: Veszprémfajszi kálvária (22,3 km). http://indafoto.hu/adripeti/image/7787587-93b8c5c9/user


Szalagozáson koccanok la a falu szélére, majd itiner tanulmányozása közben kiabálnak nekem a rétnél hogy frissítõpont. Kellemes meglepetés, a leírásban nincs is róla szó. Kedves pontõrök szolgálnak ki. A jutalmam mézes kenyér, vajas kenyér, paprika, paradicsom. Jó negyed óra jólesõ ebéd után továbbállok. Innen az eddigiektõl kicsit unalmas rész jön. Hosszú szántóföldes szakasz jön, az itineren a jelzés Z+, a valóságban szalagozás. Jópár km után PZ jelzés az irányadó, majd egy meredek kaptató után utunk következõ állomásához érek: Noszlopy Gáspár-kilátó (29 km) http://www.panoramio.com/photo/45352717 . Pihenésképpen almát rágcsálok, és belövöm a tetõrõl a következõ célpontot. Irány tovább. Szalag, majd jobbra P-. A festõi szépségû Koloska-völgyben haladok. Tanösvények, és érdekes sportgyakorlatos táblák lassítják haladásomat, de egyik mellett sem tudok csak úgy elillanni. Gyönyörû ez a völgy. Egy réthez érve rengeteg fiatal piknikezik, sütnek-fõznek. Egyik, ha nem a legszebb része volt ez a túrának. Kiérvén ebbõl a gyönyörbõl emelkedõ zökkent vissza a valóságba. Kis idõ múlva már a Jókai-kilátó (35,6 km) következik. http://www.balatonfured.me/jokai-kilato . Alattunk pazar kilátás nyílik egész Balatonfüredre. Kicsit szomorúan látom hogy rengetegen strandolnak. Ennyi km után én is elgondolkozom egyen-máson :) No de kesergés helyett meglódulok, és visszagyalogolok a K- elágazásig. Útközben mint kiderült esszté topiktárs jött velem szemben, szépen halad õ is. Kõrengetegen halad a K-, majd meredek lejtõ az ára a kapaszkodásnak. Balatonarács szélére érve a K- jelzés gyönyörûen mutat jobbra. El is indulok, de egy idõ után gyanús lesz. A térkép szerint a templomig nem kell elmenni. Az itiner azt mutatja hogy az elágazásnál balra kellett volna menni. Na de heló, itt van a K-. Osztok-szorzok, visszamegyek és elindulok a másik úton. Utólér esszté, és megleljük a jó utat. Na de könyörgöm, ki volt az a marha, aki Arács fele is festett K- jeleket egy darabig?? Lapozás.. Péter-hegy.. Látszólag semmit sem mond egy laikusnak. Én is így voltam vele. Na de akkora kaptató lett belõle, hogy hirtelen elgondolkoztam hogy most a Börzsönyben lennék már? Essztét itt látom utoljára, õt is megviseli a hegy. Felérek, majd a csúcskõnél azon nyomban lehúzok fél liter vizet. Egy a baj, elfogytam. Én is, meg az üdítõ is. (Vizet több helyen kellett volna osztani szerintem). Kis kocogás, majd Csopak szélén belógok egy Vízimalomba, ahol van konyha, és kihasználva hogy a tulaj épp bemutatót tart, megtöltöm a flaskáimat :-) Még egy kilátós pontunk van, de persze oda se lefele kell ám menni :)


Endrõdi Sándor-kilátó (42 km). Sajnos lódarázsveszély miatt nem lehetett fölmenni, de azért ezzel a kilátással rajtatok kívül most magamat is megajándékozom: http://balatonudules.blogspot.com/2010/05/endrodi-sandor-kilato.html


Még egy pont van, a Király-kút, ahol frissítõpont üzemelt italügyileg. Ez a cél elõtt 3 km-re volt :) Na de kérem.. Végül egy futó mögött másodiknak érkezek be 8:40-es menetidõvel. Persze ez ilyenkor jelentéktelen. A célban korlátlan(!) paprikás krumpli a jussom. Mira beértek a többiek, bennem már 4 tányér lapult. 


Egyik legszebb túrám volt ez az évben, és máskor is szeretnék részt venni rajta. Annak kifejezetten örülnék ha jövõre más kilátók lennének benne, hiszen még annyi rejtett kincs van az északi oldalon.


Sikerült jópár gondolatot írnom.. :-)

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20112011.09.12 11:01:03


7:45-kor engedték el a szervezõk az indulókat, bár jópáran már a 6:53-as vonattal ott voltunk. Ez még így is jó döntés volt, mert jó fél órát nyertünk a következõ vonattal érkezõkkel szemben. 1** indulót hallottam (száz valamennyi) de hogy ebben benne voltak-e a bringások vagy sem, azt nem tudom. Mindenesetre rengeteg bringás volt most. Én gyalogoltam, de viszonylag elõl haladtam végig szerencsére.


Ugyanis ismét történt lódarázs támadás.. Ahogy hallottam, a Saj-kút bérc környékén. Lajos-forrásnál a pontõr mesélt. Õt 6 megcsípte, de szerencsére komolyabb baj nem látszott rajta. Viszont egy nõi bringás pórul járt, mert vissza kellett menniük valahogy Nógrádba, és mentõt hívni :( Én ennyit tudok, de ki tudja hogy hányan jártak még pórul :-( Én szerencsére megúsztam, de láttam jópár dögöt, és éjszaka is ezt a hangot hallottam a fülemben. Lassan már fél az ember elmenni túrára :(


 


Na de egy kis pozitívum: 6. BEAC-omat is sikerült megcsinálnom, 22 óra 15 perc alatt. 50-ig eléggé sietõs volt, a 4 órás kompot sikerült is elérnem. Túloldalon jó negyed óra pihi, majd Szentlászlóig kicsit haladás. Világosban megcsíptem a Kis Rigót. Innentõl már annyira nem akaródzott mûködni a futómû, így kényelmes battyogással, de biztos célbaéréssel abszolváltam ezt a részt. A célban gulyás, és milánói makaróni(!!) közül lehetett választani. A makaróninak borzasztóan megörültem, ez egy nagyon jó pont volt a célszemélyzettõl.


Így telt el számomra az idei BEAC Maxi 110.



 
 
Beskydska SedmickaTúra éve: 20112011.09.08 15:00:48

Beskydská Sedmicka 87 km - 5302 m szint


Vaddinoval utaztunk el erre a nem mindannapi cseh túrára. Kellemes utazásunk volt odafele a Student Agencyvel, majd jópár óra vonatozás után megérkezünk Frenstatba. Még másfél óra volt a rajtig, de már most rengeteg ember készen állt a megmérettetésre. Kisebb bonyodalom lett úrra rajtunk, mikor kiderült hogy kérik a regisztrációs számot, amit mi nem tudtunk, de a szervezõk nem hagytak cserbe minket.


Külön sor állt a nevezéshez, és külön a chipért. Ugyanis mivel ez csapatverseny volt, ezért nem hagyhattuk el egymást, és minden ponton együtt kellett csekkolni. Nem nagyon haladunk, és mindjárt itt az indulás ideje. Viszont kiderült hogy a start pár száz méterrel odébb lesz. Na rohanás. Odaérvén 2400 ember rajtra készen. A nagy kivetítõn megy a visszaszámlálás. 5 perc.. Pont elég egy hamburgerre, amit gyorsan megveszünk az út széli árusoktól :) Eufórikus hangulat kerekedik, erre az érzésre vágytam már egyszer. Sikerült :)


 


Mivel késõn érkeztünk, ezért rengeteg ember van elõttünk. Viszont szerencse hogy az útvonal elsõ 6 km-e aszfalt, de így is legalább 3 km kocogás kellett hogy a gyalogosok elejét befogjuk. Az emberek állnak az út mellett, este fél 10-kor, és bíztatnak, szurkolnak nekünk. Hirtelen hatalmas durranás. Na nem én voltam, hanem tüzijáték kerekedett a tiszteletünkre. Kicsit aggódtam, ugyanis 6 km aszfaltozás után még egy deka métert sem emelkedtünk :) Álmosító aszfaltút szerpentinezik immár egyre magasabbra. Én viszont nem vagyok fáradt, hanem figyelem a körülöttem levõket. Ha hiszitek, ha nem, az emberek 90%-a Salomon cipõt, és hátizsákot viselt, illetve szinte mindenkinek volt túrabotja. Én kilógtam a Quechua, Asics bot nélkül kombóval. Mondjuk az ottani fizetések lehetõvé teszik a 40 ezres Salomon rucikat. Egy srác "hello"-val köszön. Mögöttünk állt a sorban a regisztrációnál. Ja, nem is írtam hogy csak mi voltunk magyarok. A cseh-szlovák frontvonalon kívül más nemzet rajtunk kívül nem képviseltette magát. Pedig ha tudnák mit hagynak ki...


Szóval haladunk a szerpentinen. Egy nyíl, kegyelmet nem ismerõ módon balra mutat, és megkezdjük az elsõ kapaszkodásunkat a Velky Javornik 918 m-es csúcsára. Visszanézvén milliónak tûnõ lámpafény mögöttünk. A túrázók, mint a szentjánosbogarak követik egymást. Felérünk a csúcsra, majd kis kocogásra váltunk, de mindenhol embertömeg körülöttünk. Persze ebben ez a szép. Megkapjuk a bokaforgató lejtõt is természetesen, majd leérvén 550 m-re úgy döntünk hogy elnassolunk egy magnéziumot. Jó döntésnek bizonyul. Meglátjuk a Radhost tornyát, hú de magasan van.. Kemény emelkedõ következik a K- jelzésen. Csippantós pont következik. Vaddino nincs mögöttem. Félreállok, és addig pihenek kicsit. 1 perc alatt, legalább 200 ember lehagy. Persze nem ez a lényeg, csak érzékeltetem hogy itt sosem maradsz magadra. Kissé aggódok, mert nem akar jönni vaddino, így elkezdek lefele visszamenni. Nagyon figyeltem az arcokat, remélem nem ment tovább úgy hogy nem vettem észre. Úgy döntök végül hogy tovább megyek felfele, és a csúcson majd kiderül mi lesz. Elég erõs tempóban toltuk a felfeléket, szinte senki nem elõzött meg a túra során. Felérek a Radhost 1129 m-es csúcsára. Kissé tanácstalan vagyok, de nagy kõ esik le a szívemrõl mikor pár perc múlva jött vaddino. Szuper! Legalább annyira mint a kilátás éjszaka. 500 m sík szakasz a tetõn. Hurrá.. :) Utána ismét irány le a szakadékba. A kocogást már csak hébe-hóba erõltetjük, nem kéne tropára menni még az elején. Leérünk a Hotel Ráztokához, (580 m) ahol frissítõpont üzemel. Van itt minden. Izo ital, nápolyi, sós mogyoró, banán, dinnye. Rengetegen vagyunk, alig férünk hozzá egy-két finomsághoz. Mint a külföldi futóversenyeken, amiket szoktam nézni a videókon. Végülis a táv kicsivel több mint az UTMB fele.


Lehûlt az idõ rendesen, jó negyed óra után tovább indulunk az "Ördög Malom" fele. A K- kissé eltér a térképünktõl a valóságban, de az útra festett nyilak megerõsítenek minket a jelzést illetõleg. A csúcsmászás megkezdõdik. Nagyrészt szerpentinen megyünk föl, amit a mezõny toronyiránt abszolvált. Mi jó magyar útvonalkövetõk vagyunk persze, és szépen körbemegyünk a K-n. Felérünk egy étteremhez, ahol a cseh lakosok már kellõen besöröztek. Viszont nagyon buzdítottak minket, sõt, nyújtották a korsó sört, hogy igyunk belõle. Lehet erre nemet mondani? :) P- jelzésre váltunk, kellemesen elnyúló rész következne, ahol lehetne haladni ha a sporik kicsit tempósabban mennének elõttünk. Mire észbe kapunk hogy elõzni kéne ott tátong elõttünk az emelkedõ, ami fölvisz a Certuv Mlyn 1205 m-es csúcsára. Nehezen akar vége lenni ennek az emelkedõnek, de végre sárga ruhás embereket látok, akik a pontõrök. Kis pihenés a tetõn, majd irány le Celadnára, egészen 510 m-re . A turistajelzõ táblák nagyon profik mindenhol, így van rálátásunk a következõ jópár km-re. Kis botladozás után végre aszfaltot ér a lábunk. Eleinte gyalogolunk, majd kocogásra váltok át, szerencsére vaddino is szépen jön utánam. Itt már azért ritkul a mezõny. Úgy érzem elég jó helyen állunk sacc/kb. Leérünk Celadnára, ahol ismét frissítõpont. Ismét ugyanazon finomságok mint az elõzõn, konyakos meggyel, és meleg levessel kiegészítve. De jól esik, nyámm. Sajnos muszáj továbbállni. Metszõ hideg van, a sasos pulóver akcióba lép, de nemsokára be is melegedünk, így ismét a derekamon utazik tovább. Megint aszfaltgyilkolás jön, jó hosszan. Vaddino kicsit kidörzsölõdik, van nálam krém szerencsére. Pár km után terepen haladunk tovább. Hajnal fél 5 körül vagyunk. Hosszú monoton egyenes jön vagy 4 km-en át. Ásítozok jobbra-balra, de legalább itt lehet haladni. Jó fél óra bekómázás után kivilágosodik belül is, meg kívül is :) Jó magasra mászunk most, vártam a kemény emelkedõt, de számomra meglepõen könnyen feljutottam a Smrk 1276 m-es csúcsára. Megcsodáljuk egymást a többi túrázóval immár világosban. Éhes vagyok.. Vaddino fölajánl egy párizsis-füstölt sajtos kiflit. Nagyon fincsi. Még mindig teli vagyunk erõvel, és bár egy jó darabig nagyon rossz út visz lefele, de késõbb kiszélesedik, és ismét kocogásra váltunk. Sorra gyûjtjük be a sporikat, itt már tényleg kevés csapat van körülöttünk. Meg sem állunk Ostraváig, 410 m-re leereszkedünk. Itt ismét meleg levest kapunk. Erõt gyûjtünk utunk legmagasabb hegyéhez. Jó fél óra pihi után tovaszállunk. Persze a zoknicsere ilyenkor jut eszembe amikor már úton vagyunk. Nem baj, majd a csúcson. Egyenletesen emelkedõ aszfaltúton haladunk egy darabig, majd jön egy rövid, de meredekebb rész, és végül hosszú szerpentinezés után pazar kilátás kápráztatja szemünket. Egy hatalmas adótorony elõttünk. Még néhány lépés, meg még néhány, és fent vagyunk a Lysa Hora 1326 m-es csúcsán. Kissé morcos vagyok, mert a büfé nincs nyitva, és nem állunk valami fényesen a folyadékkal. A panoráma viszont minden bánatot felejt. Leülünk, és eszünk-iszunk. Zoknicsere megtörtént. Folytatás következik. Nagyon meredek lefele jön, annyira nem hosszú, utána már csak elnyúlik a lejtmenet. Ismét óvatos kocogás jó darabig. Leérünk egy aszfaltúthoz, ami elvisz minket a következõ frissítõpontra ami 500 m-en fekszik. Nassolunk ezerrel, folyadékpótlás, konyakos meggy pusztítás, majd irány tovább. A következõ etap tényleg kemény lesz. Még meg sem emésztettük a kaját, a S- jelzést ez nem érdekli, kõkemény emelkedõ veszi kezdetét. Felérünk a K-re, egy nagy levegõ, majd tovább fölfele. Vaddino megáll pihenni, én megyek tovább. Soha nem akar eljönni ez a csúcs, mindig csak fölfele. A végén a Marson lyukadunk ki?? Mikor már kezdtem filózni az élet értelmérõl, akkor a semmibõl kikandikált a Travny 1203 m-es csúcsa. Huhh, ez nehéz szülés volt. Le is pattanok gyorsan a földre, és elõveszem az elemózsiámat. Hamarosan megjött vaddino is. Õ sem vigyorogva ért fel :) Az idõjárás kezd melegebbé fordulni, így el is indulunk Moravka felé. Jópár sporinak már nem túl acélos a mozgása, de mi kitartóan haladunk. Megállunk egy turistaháznál, azt hittem itt a pont, de nem. Akkor ha már itt vagyunk vegyünk valamit üdítõt. Nem volt túl sok értelme, mert alig 1 km múlva leértünk a tényleges frissítõponthoz 475 m-re le. Meleg levest, és megannyi finomságot tömünk magunkba. A következõ részen megint ellépek, így egyedül csoffadok fölfele a monoton rémhosszúnak tûnõ úton. Végre elérem a gerincet, innen látom a térképen hogy már nem sok emelkedõ lesz a tetõig. Felérvén a Ropice 1082 m-es csúcsára a szigorú pontõr a "párom" felõl érdeklõdik. Addig nincs lyukasztás amíg meg nem jön vaddino. Persze amúgy sem mentem volna tovább. Megeszem addig a rajtban kapott powerbart. Érdekes ízvilág.. Tovább haladunk a két táv elválásáig. A "rövid" táv 83 km, a hosszú 87. Az utolsó rémálom (kinek mi.. nekem pl nem volt az) kimarad a rövideseknek. Automatikusan fordulunk balra a hosszú táv fele. Két idõsebb hölgy van elõttünk. Egy jó ideje már kerülgettük egymást velük, csak õk nem pihennek annyit mint mi. Nagyon jól nyomják! Megelõzzük õket, és innentõl már szinte senkit sem látunk. Kellemes úton haladunk, és kíváncsian várjuk hogy mit kapunk így a végére. Libor Uher úr nem kímélt minket. Elérünk egy sípályához, és toronyiránt, kövek között le a frissítõponthoz. A kékesi sípálya elbújhat jó mélyre ez mellett.. :) Ejj de nem esik már jól. Egy srác utólér, úgy sprintel lefele, mintha az élete múlna ezen a lejtõn. Majdnem igazat is írtam, ugyanis akkorát esett lejjebb, hogy tényleg az életéért kezdtem aggódni. Egy cseh szót hallottam, valószínû egy káromkodás lehetett :) És eljött a frissítõ! Ismét dõzsölünk, majd fejben rákészülünk a legutolsó hegyünkre, ami az összes közül talán a legalattomosabb volt. Nézem a térképet, itt hogy megyünk föl? Nincs is út.. Nem tévedtem hatalmasat, torony iránt nekimegyünk a hegynek. A Salomonos szalagokat kell követnünk most a csúcsig. Fától-fáig megyünk, szó szerint torony iránt másszuk a hegyet. Nehéz volt már ennyi km-el a lábban még itt is fölmenni. Végül felértünk egy nyeregbe, amirõl azt hittem hogy a csúcs. A fenéket. Még tovább fölfele. Remélem a fõszervezõ néhányszor csuklott ezen a szakaszon :) Mindennek egyszer végeszakad, és mi is fölérünk a Velky Javorovy 1031 m-es csúcsára. Innen már csak le kell gurulni a nem nagyon fölfestett K- jelzésen a turistaházhoz. Leérünk a buszmegállóhoz, szól a taps nekünk, és átlépjük a célkaput. A lány egybõl nyújtja a célsört, majd az elektronikus kijelzõn megjelenik a "Boys don't cry" csapat 19 óra 57 perces menetideje, vagyis a miénk. Kíváncsiságból megkérdeztük hogy hanyadikként értünk be. 169. csapat lettünk az 1200-ból, úgy hogy nem is erre hajtottunk :) Királyság, éreztem hogy azért elõl vagyunk eléggé.


 


Kellemesen elfáradva értünk vissza a kisbusszal a rajtba, ahol egybõl betámadtam egy hamburgerest. A szállásra visszaérvén elemezgettem a sporik mozgását. Elég sokáig fent voltunk, így a késõbbi érkezõket is láthattuk. Nagyon csúnya mozgáskultúrák születtek. Nekünk különösebben semmi bajunk, a körülményekhez képest nagyon jól mentünk.


 


Zárásként: Nagyon kemény kihívás volt ez a túra, néhol már extrém jellege volt. Viszont nagyon tetszett a szervezés, meg úgy minden. Boldog vagyok hogy itt lehettem, és köszönöm vaddinonak hogy rám gondolt mint útitárs, remélem nem bánta meg :)

 
 
4x56 / 56-os emléktúrákTúra éve: 20112011.06.28 21:27:02

4x56 pár szóval:


Elsõ nap, Zemplén: Túra elõtt jó hangulatú este. Fülledt meleg, majd jó nagy vihar. Kellemes társaság, kalandos utak. Ilyen szuper vacsorát még sosem ettem, pedig voltam már néhány túrán. Kukoricaleves, és makaróni volt a vacsink. Imádom a Zemplént! Elsõ nap 9 óra 30 alatt. (57.7 km - 2255 m szint)


Második nap, Bükk-Mátra: Meglepõen könnyû kelés, viszont hosszú buszozás Bélapátfalvára. Az idõjárás ma a szebbik oldalát mutatta. Jelzéskeresés a túra elején-végén. Ismét a lehetõ legkellemesebb társaságom volt :-) Sirokon finom fagyi, majd Mátrabérc bejárás a Markazi-kapuig. Szenvedõs lejtmenet a faluba, de milyen jól esett célba érni! A célban finom lecsó várt minket. Kis pedikûr, majd alvás. Második nap 10 óra 52 alatt. (58 km - 2000 m szint)


Harmadik nap, Mátra: Egyre nehezebb kelés.. Viszont jó erõben érzem magam hál'Isten. Úgy döntök most nincs kegyelem, magas hõfokon égek. Rudi, Tinca, NeverFeri és Barta Laci társaságában találom magam. És még rám mondják hogy gyorslábú hmm... Akkor õk villámléptékben haladnak. Kenjük vágjuk a hegyeket, jól esik tempózni. Ez a nap, pár mátrai túrából tevõdik össze, szerencsére otthonosan mozgok. Hamar célba érünk, ezáltal több idõnk lesz regenerálódni, mivel holnap reggel 6:00-kor már indulhatunk. Paprikás krumpli volt a vacsoránk ezen az estén. Harmadik nap 8 óra 47 perc alatt. (55 km - 2200 m szint)


Negyedik nap, Mátra: Álmos vagyok. Ja nem, õ csak lenézett lóval elõzõ este és kellemes hangulatot teremtett a megfáradt vándoroknak. Szóval Dani vagyok aki álmos volt ezen a reggel.. Értitek.. :) 6:00-kor már indulásra készen állunk. Ma szinte majdnem egy Via Dolorosa bejárással állunk szemben, ugyanis az útvonal sok ideig a Viáét követi. Jó tempóban haladok ma is, de azért már érzem a talpam. Az útvonalat szinte betépve tudom, így nincs gond. Persze erõsen koncentrálok. Kékesrõl kellemes meglepetés a P- erre még nem jártam. Kis-kõ szintén. A vége kalandos volt, csak van még olyan rész ahol nem voltam a Mátrában. Az utsó 10-en a vádlim hátsó része eléggé bekrepált. Belül szenvedtem, kívül mosolyogtam. A célban pacsizás a beérkezõkkel, és boldog voltam nagyon, hogy sikerült ezt is megcsinálnom. A napot még egy kis babfõzelékkel zártuk a célban. Negyedik nap 9 óra 51 perc alatt. (56 km - 2300 m szint)


Köszönöm ezt a családias 4 napot mindenkinek, aki csak egy kicsit is tett hozzá hogy jól érezzem/érezzük magunkat.

 
 
Börzsöny Terepfutó / KirályrétTúra éve: 20112011.05.07 17:09:09

Börzsöny Terep Ultra 45


Mostanában egész tûrhetõen megy a terepfutás, így ismét ki szerettem volna próbálni magam.


A rajtba elég késõn értem, így kapkodósra sikerült az öltözködés. Ha jól emlékszem 9 harcos várta hogy megmérettessék a 45 km-en.


8 óra 10 perckor elindultunk. Verõcéig az aszfalt mellett kerékpárúton haladtunk, így a bemelegítés garantált volt.


Elõttünk egy kerékpáros kísérõsrác. A vasútállomásnál szólunk neki hogy ne menj tovább, megérkeztünk az elsõ ponthoz, vagyis a kerékpáros sráchoz :-) Hárman maradunk, a P- jelzésre a katasztrófa talán a legenyhébb kifejezés. Egy helyi ismerõs futó navigál ki a jól ismert Verõcei templomhoz. (Wass Albert túrák)


Innen úgy ahogy lehet már követni a jelzést, és beindítom kicsit a motort. Egyedül maradok elõl. Magyarkútra érkezvén ismét eltûnik a P- jelzés, itt kavartak is jó sokan mint kiderült. Végül azért elérek Szokolya vá.-ra, ahol frissítõpont mûködik. Maradok a saját termésnél, és indulok is tovább még mindig a P-n. A Lokomotív túráról ismerõs ez a rész, bár az visszafele jött, de jól memorizáltam úgy látszik. Erõs a tempó eléggé, csak nehogy visszaüssön.. Királyrétre érek, a büfénél vannak Ujj Zoliék, és készségesen kiszolgálnak. (14,7 km - 220 m - 1:17)


Most jön a kaptató. Vissza a K-négyzet elágazásig, majd azon tovább fölfele a horgásztó mellett. Kocogok, nem állok meg, és egy idõ után már a Ko jelzésen is vagyok. Ez még keményebb mint a négyzet, de kitartó vagyok. Végül a "Páfrány út"-ra kiérve kellemesnek mondhatóbb emelkedõvel felérek a Rakodóhoz. Innen a K-P-on fel a Nagy-hideg hegyre. A végén az emelkedõn már nem futok végig, belegyalogolok, mert az már túl meredek jelenleg számomra.


NHH-ra érkezek. (22,6 km - 810 m - 2:11)


A pontõrök nagyon kedvesek. Mondják hogy csak 5 perce érkeztek, így a legjobbkor jöttem. 2 percet frissítek, majd a P-n indulok tovább a Taxi-nyiladék irányába.


Ismerõs szakasz a Vulkántúráról. A nyiladékba érve már tûz a meleg, árnyék az nem sok van, viszont egy nagyon hosszú egyenes rész az annál inkább. Fáradok már azért. Ismét Királyrétre érkezek. (29,6 km - 820 m - 2:50)


Egy pohár vizet öntök a fejemre, ami kicsit balul sül el, és lefröcsköli a pontõröket is :-) Innentõl a Z- jelzésen nyomulás a Kisinóci th.-ig Sok a nyílt rész, és a futás sem megy már úgy mint eddig. Bízom benne hogy azért valamennyi elõnyre tettem szert a többiek elõtt. A Kisinóci th.-hoz érve EP, de mondják hogy a faluközpontban lesz egy nagyobb, így tovább is indulok. A régi kéken kell (UZ a rajtban is kiemelte) haladni tovább az aszfalton. Na, ez betette eléggé a kaput. Tovább erõsödött a hitem hogy nem nagyon leszek én aszfalatfutó.. Görcsölgetett a vádlim, és a combom is, ráadásul tûz a nap is. Hiába dobtam be eddig 2 MagneB6-ot :( Kóspallagnál vmi görcselleni szerhez fohászkodom, de semmi nincs a pontõrnél, így kortyolok egy kicsit, és indulok is tovább. A Mátrabércen észrevettem hogy egy idõ után összeszûkül a gyomrom, és alig bírok enni-inni. Most is ez jött elõ. Ez mitõl lehet, és mivel tudnám megelõzni? Pedig próbáltam frissíteni rendesen. Sós mogyoró, Mars csoki, és két Vitalade volt a saját termésem.


Innen a P-S-n tovább a hosszú nyílt réten. Pislantani kellett, a vizeletem nagyon erõsen sárga volt. Ez dehidratáció? Tény, hogy idén még ilyen melegben nem futottam..


Még 200 m szint volt hátra, azt szinte egyben kaptuk. A futás már nem ment, gyalogoltam fölfele, lefele pedig kocogás, közben húzódtak az izomzatok jobbra-balra. Nem éreztem már olyan fényesen magam, de a cél mindjárt itt lesz már, bírni kell!


A végén még egy 1,5 km aszfalt, ami felért vagy 5-el. Az egyenesben azért kicsit rákapcsolok hogy azért vmi látszat mégis legyen. Végül elsõ helyen futok át a célkapun. (45,1 km - 980 m - 4:30)


Nem vagyok elégedetlen, de ha az utolsó 10-15-ön nem görcsölgetek, akkor akár egy 4:10 környéke is elérhetõ lehetett volna. Mindegy.


A második srác 35 perc után érkezik utánam. Elfáradak a népek, a nagy meleg eléggé leamortizálta a futókat. A végén a dobogós eredményhirdetés éremmel, rövid + hosszútáv.


Maradok bizakodó :)


 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20112011.04.25 19:57:19

Tojás 40


 


Eljött a Húsvét, és immár hagyományosan nem a lányok után futkorászok, hanem a Budai-hegység utait szelem ezen a napon.


Fél 9-re értem a Városmajori rajthoz, ami most nem a suliban volt, hanem mellette a lépcsõnél. Pap Gabi-val találkozok immár sokadszorra a túra rajtjában, és megint egy kérdés. -Futunk együtt? -Terv? -"4 óra körül lazán" felelte Gabi. Lazán? Hmm.. Na mindegy, relatív a laza szó persze. 


A lényeg hogy kereken 9 órakor bevetjük magunkat a Budai-hg legtöbb lépcsõjét számláló szakaszába. Pörögnek a lábak fölfele, hamar megizzadunk. Az idõ borongós, de nem esik.


Hamar a Martinovics-hegyen vagyunk, majd zúzás tovább. Ismerõsöket köszöntök, majd a Széchenyi-emléknél járunk. (4,5 km - 305 m - 0:28)


Felérünk a Széchenyi-hegyre, és innen kellemesen visz az út a Disznófõ-forrásig. Nem is tétlenkedünk, kihasználjuk.


A Tündér-szikla mellett haladunk, Gabi nosztalgiázik a régi idõkrõl :)


A régi Hárs-hegyi campingnél a megszokott csokitojást kapjuk. Tényleg, itt az ideje már megenni :) Gabi útközben felfalja, én nem mertem, a gyomrom nem tudom hogy érezte volna magát tõle. Okosan frissítek, nagyon oda próbálok erre figyelni mostanság, és bár a tempó erõs, de jól érzem magam (még).


Feltételes pont következik. A hely jó!


Utána jön a meredek aszfalt majd a lépcsõsor fel az Apáthy-sziklához. Kocogjuk végig :) Ma 95 %-ban mindent futottam. Az Árpád-kilátóhoz érve már szakad rólam a víz, de bõszen toltam neki ami kifért.


Innen kellemesen futható terep ismét a Guckler-szikla érintésével nemsokára a Virágos-nyeregben is vagyunk. Ez az a pont ahol tavaly hagytam Gabit ellépni, mert görcsölgettem. Most is feszült a combom, kicsit megpróbáltam visszavenni a tempót.


(19,5 km - 810 m - 1:50) Gabi is mondta hogy kicsit visszaveszünk, mert neki ez amúgyis csak edzés a hétvégi MB Trailre. Elõre álltam, de azon kaptam magam hogy nagyon pörögnek a lábak továbbra is. Na mindegy, ebbõl így vagy megborulás lesz, vagy akár kisülhet egy jó idõ is. Õrült módra repesztünk lefele a Csúcs-hegyrõl.


A Szarkavárig tartó rész bár gyönyörû erdõben visz, nekem mégis olyan lassan jön el. Idén sem volt ez másként. Hirtelen filózok hogy a várban van-e pont? Ja, ez nem a Zöld 45. Akkor nyomás tovább.


Átfutunk a réten, és Solymáron találjuk magunkat. Kis aszfaltos emelkedõ, majd máris a ponton kopogtatunk. (26,7 km - 940 m - 2:25)


ebola csodálkozik hogy milyen jól állunk. Csak maradjon ez így. Kicsit kapkodva frissítek, gyorsan haladni akarok tovább, nehogy lemerevedjek. Egy MagneB6-ot is elrejtek a gyomromban közben. A következõ szakasz mérvadó lehet, ugyanis ha a Zsíros-hegyre jól megy a kocogás, akkor talán már nem lehet akkora gond a végére.


Egyre meredekebb az aszfalt, Gabi ilyenkor mindig meglép kicsit, én a magam komótos tempójában kocogok. De kocogok!


Elkezd esni az esõ, de még csak ijesztget. Érdekes ordibálós társaság jön az erdõ szélén, de nincs idõm most semmivel sem foglalkozni, csak magammal (mekkora egoizmus) :)


Beérünk immár az erdõbe, és az erõs meredek folytatódik. És megy, szinte végig futok, korán kelõ ismerõsöket elõzgetve. A pont elõtt az utolsó 100 m-en belegyaloglok, nehogy itt görcsöljek nekem be a végén.


Zsíros-hegy kipipálva, bár a combom már majd szétrobban :)


Gyors frissítés, majd Nagykovácsiba érünk a kellemesen futható aszfalton. Természetesen a hurkot nem hagyjuk ki, szépen körbemegyünk.


Átrobogunk a városon, majd egy hosszabb szakasz jön számomra. A réten kicsit belassulok, olyan unalmas ez a rész most..


Fejben koncentrálok nagyon, és ez segít, túljutok a hosszú réten. ismét erdõbe érek, egy pici gyaloglás, egy kiabálás Gabinak hogy innom kell két kortyot, mert nem érzem annyira a toppon magam jelenleg.


Óvatosan megfutom az utolsó emelkedõt, nehogy már ez fogjon ki rajtam. Gabi addig bevárás címszóval technikai szünetet tart.


Nagy levegõ, megvan a tetõ. Innen már lejt az út, de nem nagyon akaródzik haladni. Most eljött kicsit a kaszás értem. Megpróbálom elzavarni, addig megkérdem Gabit hogy most kb. hányas átlaggal futunk. Kb. 10-es. Akkor annyira nincs nagy probléma talán. 


Az Anna-vadászház után Hajduska Balázs fut szemben, õ is futott ma a túrán, de csak átmozgató jelleggel, és a célból hazafutott valószínûleg Nagykovácsiba még.


A ház után ismét kilazulnak az izmok, és szaggatás következik, megérezzük a cél szagát. (vagy a sajátunkat) :)


Ám hiába az õrült tempó, a végén kiérünk a rétre, és mire megszólalnék hogy mennyire borús az ég, abban a pillanatban elkezd ömleni az esõ. Elázunk a végére mint a kutya, a végén azt az aszfaltos emelkedõt még legyalulhatnák igazán..


Beérünk a célba szétázva, az órámra nézek, hûû..


Nem gondoltam volna hogy ennyi idõ alatt meglesz.


A célidõ a 3-as számokat erõsítette, 3 óra 33 perc alatt tettük meg a távot, és átadtuk Gabi tavalyi pályacsúcsát a múltnak. Most már duplán osztozunk rajta :)


Hogy jövõre mi lesz? Nem szeretnék jelenleg feltételezésekbe bocsátkozni, de Gabi tudna még sztem faragni rajta. De hát neki ez már csak ilyen edzés :) :)


 


 


Azért elõkaptam a tavalyi beszámolóját, és megakadt a szemem egy mondaton:


"Biztos, hogy tudnék ennél jobb idõt is, vicsorogva, de az nem én vagyok"


 


Sokat vicsorogtunk ma? :))

 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20112011.04.17 14:04:48

Mátrabérc 2011


 


Talán sosem keltem még ilyen korán túrák elõtt. Hajnal 2:00-kor szól a vekker, irány Óbuda. 4 óra után pár perccel be is fut Kerekes Csabi a kocsival. Érdekes, ámde zseniális logisztikával érkezünk Sirokra pár perccel 6 óra elõtt.


Innen eléggé kapkodósra veszem a figurát, mert szeretnék pontban 6-kor elindulni, és a tömeget magam mögött tudni.


Siker! 6 órakor bevetem magam a Mátra erdejébe, és elindul a Mátrabérc. Az a túra ahol eddig szinte mindig közbejött valami. Lázas voltam, hasmenésem volt, gyomorproblémák. Persze ettõl még mindig teljesítettem. Az idõnkre nem volt panasz, úgyhogy adott volt a lehetõség egy jó kis futásra.


 


Ákibácsi mögé állok be, a tempónk megfelel egy jó darabig. Elõttem jó darabig látom JB-t, Lúdtalpot és Jakus Bélát, persze egyre messzebbrõl. De nem gondoltam volna hogy én is a mezõny elején tanyázok éppen. Pár km után kielõzöm Ákibácsit, és mögöttem jön egy srác, akivel szinte végig kerülgettük egymást, illetve sokszor együtt haladtunk. Az eredménylista alapján vsz Dorner Laci lehetett.


Utólérem Koppányt, és Kerekes Csabit. Csabi velem tart, és kicsit dumcsizunk. Felcaplatunk az Oroszlánvár tetejére, majd én megálljt parancsolok. Muszáj frissítenem, nekem ez nagyon fontos. Csabi vérszemet kap, és innentõl már bottal üthetem a nyomát. A Nagy-Szár hegyrõl gyönyörû panoráma bontakozik ki a környékre. Ejj, de messzinek tûnik még ez a Kékes.. Egy lejtõn utólérem Sápi Endrét, és ismerõsét. Endre beszélgetésre fog, ami nekem is jól esik, kicsit kizökkent a magányból. Aztán D.Laci ismét megjelenik mögöttünk, és én is kicsit feljebb kapcsolok, így búcsút veszek Endrétõl, de jól esett dumcsizni kicsit. A Domoszlói kaputól végig futunk a Sötét-lápa nyeregig. 2 sporit be is gyûjtünk.


Innen gyaloglás, ezt az emelkedõt sosem sikerül megfutni, de most nem is ez a cél, még nagyon az elején vagyunk. Kitûnik a torony, medvegyu fotóz, akkor hát nyomás. Az ellenõrzõpontig meg sem állunk. (20 km - 1445 m - 2:30)


Bent nem merem elfogadni a meleg levest, nehogy a gyomrom rendetlenkedjen késõbb. Viszont a ponton Pepexy banánja nagyon jól esett (nem félreérteni!!) :))


Gyorsan egy kis saját sós mogyoró, egy nagy harapás csoki, kis izo, és nyomás immár a S-n a Hanákosok nyomában.


A meredek lejtõt már ismerem innen, különösebb gond nélkül abszolváltam. Jól haladok, innen lehet kicsit tempózni a Csór-hegyig. Persze nekem csak az aljáig, mert onnentól szigorú gyaloglás a csúcsig. Felfele azon filóztam hogy vajon ki ment a K-P- jelzésen a Mátra-nyeregig, és nem aszfaltozott? Respekt neki. Persze én is a jelzésen mentem nem úgy mint a Hanákosok.


Szóval Csór-hegy. (24,5 km - 1567 m - 3:03) Muszáj megállnom egy kis alvázkenésre, és persze frissíteni. Ez után Galyatetõ felé veszem az irányt a K+-en.


Gyönyörû kilátás van a hegyekre, és milyen messze van már a Kékes.. 


Elérem a P+ Rudolftanyai elágazóját, ahol frissítés. Viszont annyi Hanákos áll sorba, hogy kihagyom és haladok is tovább egybõl. Mozgó pont következik, majd óvatos lassú kocogás-gyaloglás kombóval jutok fel Galyatetõre.


Kicsit kevergek, mert az itiner a Gertrúd presszót írta pontnak, de valójában fent van a kilátónál. Pár perc odavész, sebaj. Felérek a kilátóhoz. (29.8 km - 1904 m - 3:47)


Az itinert böngészem, vajon mennyi szintnél járhatok, amikor "szia Dani" köszöntéssel Zenyik Robi húz el mellettem. Közben felér rám Dorner Laci is. Na akkor kicsit haladósra próbálom venni a figurát többé-kevésbé. Mátraszentlászlóig végig megy a futás szerencsére. Az itteni teát aranyba lehetne foglalni annyira finom volt, és jól esett. Felfutunk a Vörös-kõ kilátóhoz, ahol most a panoráma csodálása helyett egybõl indulunk is tovább. Érzem hogy fáradok mind fizikailag, mind szellemileg. De most egy jól futható rész jön Ágasvár aljáig. Fejben kikapcsolok, és ráállok egy erõs tempóra. Szerencsére a K3-ig sikerül tartani úgy ahogy. Na akkor fel az Ágasvárra.


Comb elkezd görcsölni. Megállok, Laci sincs annyira a helyzet magaslatán. Megijedtem hogy most ennyi, innen gyaloglás. Elkönyveltem az eddigi jó idõt, és gyök kettõvel felkúszunk Ágasvárra. (39.4 km - 2188 m - 4:50)


Lefele viszont a combom nincs nagy igénybevételnek kitéve, így jó tempóval tudok tovább haladni hál'isten. A P+ P- elágazásban Z.Robi bizonytalankodik, magabiztosan a P+-en haladunk tovább emlékeim szerint. Leérvén a Csörgõ-patak völgyében a P- lesz immár végérvényesen a társunk. Mátrakeresztesre érek. (42.8 km - 2204 m - 5:15)


Pepexy sport szelete a legjobbkor jött. Fejben felkészülök a Muzslára. Betérek a sörözõbe, betolok egy jó hideg 2 dl-es almalevet. Ez nem biztos hogy jó ötlet volt, mert a gyomrom eléggé szétment innentõl. Még egy fél literes ásványvizet is veszek, és elindulok ostromolni a Muzslát. A gyomrom eléggé összeszûkült érzésem szerint. Kapkodok is a levegõért, pedig egy jó darabon át csak gyaloglok.


A számomra futhatóbb részeket kihasználom, bár így sem érzem hogy haladnék. Az utolsó meredeken még beáll a combom ismét, nagyon hiányzott.. Végül fölevickélve a csúcsra így álltam: (48.7 km - 2704 m - 6:16)


Magamban már búcsút vettem a 7 órán belüli teljesítéstõl, de a kisördög ott motoszkált hogy próbáld meg, hátha.. Hát jó, ha te mondod.. Agy kikapcs, 1 fokozattal feljebb váltok, és irány Szurdokpüspöki. Erõs a tempó, de most már van egy cél ami lebeg a szemem elõtt. A lejtõkön a Hanákos futók csak lesnek amikor ellépek mellettük.


A Koncsúrokra nem merek futni nehogy görcsöljek, itt tempósabb gyaloglás az úr, majd ismét a rohanásé a fõszerep. Nagyon vártam már a Diós-patakhoz való leágazást. A patakból óvatos gyaloglás a P- Z- elágazásig. Nagy levegõvétel, majd rongyolás tovább. Enyhén kellemetlenül esik ez a tempó, de hátha. Beérek a faluba, meglesz ez. Már lassan sprintelek, és be a kapun! 6:56!


 


Sikerült 40 perc alatt leérni a Muzsláról. Azt hittem ez szuper jó idõ, de a célban ülõk közül talán enyém lett a leggyengébb :-) Bár pár perc választott el minket csak.


 


Nem gondoltam volna hogy sikerül ennyi idõ alatt, most feladtam a leckét a jövõ évre.

 
 
Kétszer kettő néha öt!Túra éve: 20112011.02.22 13:11:14

Kétszer kettõ néha öt


Egy izgalmas teljesítménytúrára invitáltak vaddinoék. Ennek a túrának az az érdekessége hogy mindig a következõ ponton kapod meg az ez után felkeresendõ hegyet. Az útvonal kötetlen, vagyis a mi fantáziánkra van bízva minden. Szaknyelven "legális kispistázásnak" szólíthatjuk.


Péntek délután a Keletiben Istvánnal találkozom, õ a fél órával késõbbi vonattal jön Sátoraljaújhelyre, a Kovács-villába. yoyo-val megdumcsiztuk már korábban hogy együtt utazunk, így a következõ 4 óra 10 perc vonatutat vele teszem meg. Próbáljuk latolgatni a lehetõségeket a térképen, de hamar akadályba ütközünk, ugyanis millió-egy útvonal variáns lehet. Megérkezünk Újhelyre, egy gyors bevásárlás, majd nulla pontért irány 2,5 km a K+-en.


Bent igazi családias légkör: vaddino, tesója, vinatti, Álmos. Gyorsan pótolom a folyadékhiányt, majd egy hosszú társalgás veszi kezdetét. Nosztalgiázunk a túrákról, és egyéb dolgokról. Sorban érkeznek az ismerõsök is. R.István, Bálint, Pap Gabi, Brigi, Bubu, Csilla. Ebbõl egy szuper jó este kerekedett, kellemesen ráhangolódtunk a másnapra, minden tekintetben :D


10:00-tól volt rajt, de természetesen reggel 8-kor már szinte mindenki talpon volt. Reggelizés, majd próbáljuk csalfa kérdésekkel bombázni vaddinot, hátha elárul valamit, de nem dõl be az ócska trükköknek:)


A rajt elõtt egy csoportkép. Összesen 11-en indulunk a hosszútávon. Megkapjuk az elsõ hegyet, várható volt, én is erre gondoltam.


1. EP a Magas-hegy.


Mivel sajnos a Zemplén térképem a kukában végezte a túrát, ezért most próbálok emlékezetbõl írni. Lehet kisebb-nagyobb kibák akadhatnak.


Szóval: A villa melletti lépcsõsoron vetjük be magunkat az erdõbe. Az megállapítást nyer hamar hogy hideg idõnk lesz. (vaddinonak külön köszi a kesztyûért.)


A nyereg után a P3szög jelzésen egy meredek bemelegítõ emelkedõ kezdõdik. Csapatunk máris körvonalazódik: Bálint, Pap Gabi, Álmos, és jómagam. Mögöttünk már senkit nem látok, elkezdtünk gyalogolni..


Felérvén a kilátóban vinatti fogad, megkapjuk a szúróbélyegzõt, és a kilátóból mesebeli panoráma fogad minket. Ha nem fújna így a szél, és nem ttúrán lennék, egy fél órát biztos el tudtam volna itt nézelõdni. No de ennél is fontosabb hogy vajon mi lesz a követketõ csúcs?!


vinattitól válasz:


 


2. EP a Reszelt-bérc (709 m magas Telkibánya fölött)


 


Persze a zárójeles részt már nem Attila mondta :) Tyûha! Az már pedig irgalmatlan messze van. Remélem vaddino nagyokat csuklott :)


Elkezdõdött az útvonaltervezés. Aszfaltozhattunk volna sokat, ezáltal sok szint kimarad, de nem a gabonatáblák és a szántóföldek miatt jöttünk ide. Egy hosszabb rész vadászat miatt le volt zárva, így ezt is figyelembe kellett venni.


Nem idõzünk sokat, toronyiránt lesíelünk a pályán, majd cipõürítés után észrevesszük hogy Istvánék csapata hamarabb leért mint mi. Õk a még "toronyirántabb" úton jöttek le.


Belõjük Rudabányácskát, majd lent a faluban elkezd esni az esõ. Ez nem hiányzik..


Szerencsére hamar eláll, és K-négyzet jelzésre váltunk idõközben. Ez meredeken belemegy a K- ba. Innentõl a K- hosszú távú útitársunk lesz tervezetünk szerint. 


Vágáshuta fölött a nyeregben Álmosnak elszakad a táskájának a cipzárja. A megoldás a következõ volt: bicskával lyukat szúrni a táskában, levágni az iránytû madzagját, ezt befûzni a lyukakba, és végül összekötni valahogy.


Nem semmi mutatvány volt, de sikerrel járt, és kellemesebb volt a táska viselése mint valaha :)


Közben Istvánék megelõztek, de kis kocogással már Vágáshután is voltunk ahol a buszmegállóban tanakodtak az útvonal lehetõségekrõl. Mivel mint kiderült õk teljesen más úton mentek mint mi, így itt láttuk õket utóljára a túra során.


Nekünk a Rákóczi 110-ról és a Kazinczy 200-ról ismerõs aszfaltgyilkolás következett.


Nagyhután átgyalogolva Kishutára érünk, ami számomra felért egy fél várossal olyan hosszú volt.


Vártam a kocsmát hogy nyitva legyen, mivel ugye a túra során szolgáltatás nincs, ezért minden adandó lehetõséget ki kell használni.


Gabi vesz egy hatalmas sós krékert, amit eltûntetünk secc perc alatt. Álmos addig friss levegõt szív :D


Kb. 20 perc pihi után indulunk tovább. Bózsváig a K-, majd innen balra térünk ismét aszfalton. 1,5 km gyaloglás után balra térünk a Senyõ-völgybe. A sorompó lezárva, de minket ez nem tántorít el. Hosszú menetelés következik a völgyben, kissé el is fáradok.


Kb 400 m fölött már taposni kellett a havat, így ez majdnem hogy duplán igénybevette a fáradt lábakat.


Az Ó-Gönci kapuhoz érve balra fordulunk, innen meredek jelzetlen utakon (vagy útnak nevezett semmik)  érjük el a Z-t ami már közel van a csúcshoz.


Elõttünk nincs lábnyom, vagyis hamarabb értünk ide mint Istvánék. Gerincen haladunk, fúj a szél erõsen. A második Z3szög jelzésen jobbra térvén megérkezünk.


A Reszelt-bérc csúcskövénél állunk, de a pontõr sehol.


16:45 van, 16:30-tól nyitott volna. Kissé mérgesek vagyunk, de bánatunkat egy kiadós kajálásba folytjuk (számomra ez 1 db csoki volt). Bálint lefotóz a Reszelõ-bérc feliratnál.


Én addig tippelek hogy mik lehetnek a Reszelõ-bérc után a pontok. Tippeim a következõk:


Nagy-Álmos rét (az Északi Zöldön, Nagy-Milic környékén), Bálint-hegy (Regéc környékén),


Pap-hegy (527 m, Nagyhuta után). Szóval csapatunk minden tagját kiveséztük :)


Vaddinot próbáljuk elérni, harmadjára felveszi, és közli hogy a pontõr aki ismét vinatti, már úton van. Mi nem szeretnénk várni, mert fél óra múlva már sötét van, és addig jó lenne haladni kicsit. Megkapjuk telefonban a következõ hegy nevét:


 


3. EP a Szurok-hegy (645 m Kéked felett, az Északi Zöld gerincvonalának egyik kezdõ vagy végpontja)


 


Ismerõs hegy, nagy szívások vannak ide felmenet más túrákon. Elindulunk Telkibánya felé, pár perc múlva jön vinatti az életmentõ sós mogyoróval. Bélyegzés ismét megvan, elindulunk kocogva lefelé. Muszáj sietni, mert mindjárt sötét van. 7 órája vagyunk már úton, és eddig volt 2 EP, abból is az elsõ alig 5 km volt a rajttól.


Nem érünk le a faluig lámpa nélkül, de már a fényeket látjuk amikor kigyullad a fejlámpánk.


Szemben jön egy spori, õ a helyi erõ, aki még a Reszelt-bércre mászik, de mint kiderült itt abba is hagyta a túrát. Átsétálunk Telkibányán, majd a számomra hosszú P-n indulunk fölfele. Rengeteg fényvisszaverõ szalaggal találkozunk útközben. No nem vaddino volt ilyen jószívû, hanem még a Kazinczy túráról maradt ott egy csomó szalag. És akkor csodálkozunk hogy nem kapunk esetleg az erdészettõl engedélyt túrarendezésre??? No mindegy, no comment... Valahogy átlendülünk ezen a P-n és egy csodás rövidítésen átjutunk a P+-be, ami hamarosan S3szögre vált át. A Szurok-hegyre ez a legkellemesebb feljutási lehetõség. A zempléni LeFaGySz-on már volt módon itt felfele menni a Kazinczyn meg lefele. Felfele bejelzett a térdem ami már hetek óta kísért túrákon. No mindegy, a lényeg az hogy éreztem szinte végig. A tempónk viszont továbbra is haladós. Tapossuk a havat ezerrel, fáradnak a lábak..


Felérünk a csúcsra. Legszívesebben fél liter üdítõt helyben elpuszítanék, de nem lehet mert itt nagyon tartalékolni kell. Akkorhát olvassuk el a következõ hegy nevét.


 


4. EP a Nagy-Milic (895 m, Magyarország és Szlovákia határa. Egy kõoszlop jelzi a határt.)


 


Tovább indulunk a Z- gerincén, hatalmas szél kíséretében. De ennek is megvan a jó oldala, mert a brutál meredek lefelén fagyott a hó, ezáltal sokkal jobban lehet haladni mint mondjuk a porhóban. Kiérünk egy aszfaltútra. Itt két lehetõség van. Folytassuk az ÉZ-n a gerincen, a hatalmas szél és a néhol boka felettig érõ hóban? Ráadásul van egy rakás hegy amit szinte toronyiránt kell mászni. (no menjen arra az akinek 3 anyja van és 2 apja..)


Mi racionálisabb döntést hozunk, maradunk az aszfalton, ezáltal szépen megkerüljük a hegyeket. Ahogy elindulunk, máris egy autó áll meg. Tuti eltévedt...


Mégsem. Vaddino idõzített perfekten. Érdeklõdik hogylétünk felõl. Sajnos víz nincs, viszont kolbász van. Hamar elpusztítottuk mondadom sem kell.


A diskurzus után tovább indulunk, kb 5 km aszfalt a jutalmunk, de mégis jobb mint a ÉZ.


A Bodó-rétnél talán megkapjuk a túra legnagyobb szélviharát. Késõ este van, vagy már lehet hajnal is, a büfére nem építünk. Kint viszont egy idõs úr van a kutyájával, nem restellünk tõle vizet kérni, és bár kis idõbe tellvén, de visszaért két 1 literes vízzel. Barátian elosztozzuk majd irány tovább. Azt hittem meredekebben jutunk fel a Milicre, de a K- kellemesen emelkedett.


Felérvén a gerincre, balra nézek jött-e valaki az elmúlt órákban az ÉZ-rõl? Senki, térdig érõ hó.. Puhányok..


Fent a csúcsnál Csanád, és vaddino tesója vár minket. A legjobb pont. A pálinkát kihagyom, Viszont van édesség, szõlõcukor, banán, és gumicukor (Pap Gabitól).


Újult erõvel vágunk neki az éjszakának. Na de mi a következõ csúcs?


 


5. EP a Fekete-hegyi kilátó (577 m, Mikóháza felett található a P-jelzésbõl ágazó P3szögön közelíthetõ meg)


 


No persze a kalandorok más útvonalon mennek.. Mint pl mi.


A térképem már nagyon gyatra állapotban van, így úgy döntöttünk hogy csak a Csataréti-erdészháznál merülünk bele az útvonalba. Addig jó meredeken haladunk a K-n. Két fajta variáció volt. Vagy aszfaltozunk Mikóházáig és innen P-, vagy Kovácsvágás után jelzetlen utakon valahogy felgyûrjük magunkat a kilátóba. Ez sokkal nehezebb volt, de távban majdnem 4-5 km-rel rövidebb. Volt idõ gondolkozni, addig az optimális útvonalon haladtunk.


Beérünk Füzérre. Imádom ezt a helyet, a vár látványa mindig impozáns. Kocsma nincs nyitva, így nem tudunk folyadékot vételezni.


Innen vagy 12 km brutális aszfaltgyilkolás indul. Említésre méltó dolog nem történik, Álmos szegény már kicsit sántikál, de jön velünk, nincs nagyobb gond.


Filkeháza, Pálháza, Kovácsvágás.. No igen, a tájékozódásban nehezebb utat választjuk több szinttel, de jóval kevesebb távval.


Egy rendõr ér mellénk. -rendõr: Hova mennek? -Álmos: teljesítménytúrázunk. Rendõr el.:)


Kovácsvágásra érve gyönyörûen begyalogolok majdnem egy tanya kellõs közepére :)


Bálint szól utánam hogy itt kerítés van. Pedig az út adta magát..


Két fiatal vesz minket észre, vajon járt már gyalogos a Kovácsvágás feletti erdõben? Jelzés persze nincs. Tanakodunk, utólér a két srác, kedvesen útbaigazítanak, és hol létünk felõl érdeklõdnek. Bálint navigálása nagyon jól jött most, cserébe bõszen figyeltem a térképet és próbáltam instrukciókat adni. Megmászunk egy 450-es hegyet, nem esik jól meg kell hagyni. De ami ez után jött. Torony iránt föl a Fekete-hegyre. Út nincs, a térképen a szintvonalak elkeserítõek. Nincs más megoldás.. Fújtatunk, lihegünk, és hol érünk ki? A kilátónál közvetlenül. Hát ez király!


Amúgy sokan eltévedtek Kovácsvágás fölött.


Kis pihenés a padon, a szél erõsen fúj ismét, de valahogy most nem tud érdekelni.


Erõt veszünk magunkon, és fölsétálunk a kilátóba, ahol egy csomó gumicukor vár ránk egy szatyorban.


Nem lep meg a következõ pont neve, ugyanis már csak egy dolog van hátra, lesétálni a


 


célba ahol a 6. EP és egyben végállomásunk, a Kovács-villa van.


 


Még a Nagy-Hallgató után kiéljük a mai rövidítések adta élvezeteket. Egy 1,5 km-t lecsippentünk a P-ból, és a K-bõl.


Ismerõs az út, innen a Magas-hegy kivételével ugyanazon az úton érünk el a célba mint amin szembejöttünk.


 


Reggel 4:45-kor nyitjuk az ajtót, csattognak a vakuk. 18 óra 45 perc gyaloglás után célba érkezik kis csapatunk. 


A jutalmunk a díjazáson kívül paprikás krumpli, palacsinta, és egyéb édesség. Nyámm!


 


Végezetül köszönöm a szervezést vaddinoéknak, és vinattinak a hazautat.


 


I Love Zemplén! ???

 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20112011.01.17 14:56:37

Téli Gyermekvasút 2 x 20


7 óra tájban Ujj Zoli már ezerrel pakol kifele a kocsiból, majd idõben beállunk a sorba, mert már 8 elõtt is egész szép tömeg alakult ki ezen a gyönyörû tavaszi napon. Benevezünk majd 8-kor rajt. István most nem siet, én lelépek, bár annyira nem esik jól az erõs tempó, de be kéne érni 11-ig. No nem azért mert ebédelni akarok :))


2 óra 50 alatt letudom a távot. Nagyon kellemes meglepetés volt ez a túra. Kifejezetten jó Zöldgömbös szervezés, korrekt itinerrel, és Szépjuhásznénál, illetve a célban finom kaják, és meleg tea.


Mivel ilyen jó túra volt, ezért beneveztem még egyszer és immár kellemesen gyalogolva Reck Szilvivel, anyukájával, és a meglepetésre hamarosan utólérõ ismét két kört nyomó Istvánnal teljesítettük a túrát. 


Felmásztunk pl a János-hegyi kilátóba is. Hiába ismerem a budai hegységet már eléggé, de akkor is szeretek itt túrázni!

 
 
LeFaGySzTúra éve: 20112011.01.17 14:54:16

LeFaGySz 61 2011 Bükk


Szomorúan vettem tudomásul hogy az idei LeFaGySz eltérõ lesz az utóbbi évektõl, ugyanis nem volt meg a minimum bokáig érõ hó. Annak viszont nagyon örültem, hogy gyönyörû tavaszi idõjárás volt ezen a napon.


Péntek este a KöKi-nél összegyûltek a "Roli mobil" utasai, és kellemes hangulatban utaztunk egészen Répáshutáig. Itt lefoglaltuk a szállásunkat, majd még éppen sikerült Jaat-nál benevezni a túrára a Vadász Fogadóban.


Szombat reggel van, csörög az óra, mindenki lázasan készülõdik, a szobát BenGay szag (nem illat) lepi be. Fél 7 környékén lent vagyok a Fogadóban, ahol már jópár ismerõst köszönthetek. Reggelire rendelek egy rántottát, finom meleg teával. Mivel nem lesz ellátás, ezért biztosra akarok menni.


Csapjunk bele! 7 óra, rajt! Egybõl egy kis bemelegítõ emelkedõn indulunk neki a túrának, ahol máris a mezõny elején találom magam. A S- vadiúj, szépen lehet követni. Felérek a tetõre, Lévai Viktor és Szilárdi Tamás kocog el mellettem. Utolér Rudi István, innentõl együtt nyomatjuk tovább a km-eket. A Pazsag erdészház elõtt nagyon jeges volt a terep. Kicsit izgultam hogy vajon így lesz-e ez végig, de amíg ezen filozofáltam túrabotok hangja üti meg a fülem, megjött Tinca is. Háromfõsre duzzadtunk innentõl.


Erõs tempót veszünk föl, mögöttünk már senkit nem látunk az egyenesekben sem.


Rátérünk a Tortúrás szakaszra, Z- majd K- le a Tamás-kúthoz. Innen K+. Befordulunk az erdõszélre, épp most száll ki a kocsiból RitaB és Jaat. Kölcsönösen üdvözöljük egymást, majd látjuk ahogy Viktorék épp tovább indulnak a ponttól. A tempónk 6-os fölött van, megyeget a gépezet. Nemsokára már a Ko csábít minket egy kis kocogásra. Az Imó-forrásnál kicsit megállunk, még sosem jártam itt. Óriási hozamú ez a forrás, és felette az Imó kõ mesebeli. Ellenõrzõponthoz érünk, majd megkezdjük mászásunkat immár a K-n ami hamarosan Z-re vált. Épp a "Jani kedvence" nevû hegyet másszuk, ami megmosolyogtat minket. "Janit" hamar otthagyjuk és utólérjük a titkos pontnál Viktorékat. Istvánnal útközben megbontunk egy szendvicset, Tinca rendületlenül halad tovább. A Toldi kapu után megelõzzük Viktorékat is, és az élre állunk, de nem sokáig, mert az Õserdõ elõtt visszaelõznek.


Még mindig emelkedünk. Sziklás-köves terepen érünk el a Cserepes-kõhöz, immár 823 m magasan járunk. A kilátás pazar, pár percet engedélyezünk magunknak, mert e mellett nem lehet csak úgy továbbmenni. Hatalmas vaddisznócsordát veszek észre, akik párhuzamosan mennek velünk a K-n. Szerencsére innen már a mi jelzésünk Z-négyzet. Még egy pici emelkedõ, majd kellemesen lekoccanunk egészen a Szalajka-völgyig. Az itiner szerint cselekszünk, ugyanis "habzsi-dõzsi helyett inkább vizet vételezünk". No, most jön az egyik mumus, a sokszor emlegetett Szalajka-Istállós-kõ Z-háromszöge. Az Õsemberbarlangig bemelegítés, majd onnan jön a tömény és hosszú emelkedõ. Hármas csapatunk immár élre áll, Viktorékat megelõzzük felfele. Izzadunk keményen, de nem állunk meg csak az Istállós kõ elõtti bólyánál, ahol szúróbélyegzõ van ismét.


Felérvén a csúcsra megbontjuk üdítõnket, és bár a mosolyom nem biztos hogy õszinte, belül örülök hogy megvan ez a rész is. Az átlagunk még mindig 6-os fölött mozog kicsivel. Innen visszaérünk a körrõl arra a részre ahol már jártunk. Találkozunk túratársakkal, nekik még lesz egy mászásuk az Istállós-kõre. Érdekesen bámulnak ránk, amikor mi az ellenkezõ irányba térünk mint õk. Nem tudják hogy mi már túl vagyunk a nehezebb részén a túrának. Messzirõl látom yoyokáékat is, akik szintén még az elsõ körüket futják. Nem tudják miért megyünk mi a másik irányba mint õk, a kiabáláshoz már túl messze vagyunk egymástól, maradnak a kézmozdulatok, amibõl valószínû egyikünk sem értett semmit. No mindegy, mi már az Õr-kõre fókuszálunk. Egy szép nagy réten haladunk keresztül, majd felmászván a csúcsra ismét csodás panoráma fogad minket. Leérünk a két táv elválásához, a túrán csak itt volt emberes pont.


Innen most jön egy "király etap". A Z-n szuperül lehet kocogni, bár tény és való hogy elég monoton rész volt ez. Sose hinnénk, de egyszer csak eljött a Z+ elágazás Csókás lápa felé. A jelzést a virtuális kategóriába lehet sorolni, ugyanis a kb 1,5 km-en egyetlen egy jelzés volt, az is még az elágazóban. Erre a részre kellett bizony a szalag. Jókor voltak és jó helyen. Leérvén a Z+P- elágazóban megkönnyebbülve tömjük magunkba a kaja-pia kombót. 400 m-en lent vagyunk, mászhatunk vissza a fellegekbe. Az átlagunk lassan a 7-es felé stagnál, nagyon jó kis tempót jövünk. De bizony most jön a szint nagy része. A P- kellemesen emelkedik egészen a Pes-kõ házig, ahol forrást találunk. Itt már lehet "habzsi-dõzsit" rendezni. Eszünk iszunk, jót mulatunk. Már egy ideje csodálkozunk hogy senki sem ér minket utól. Hát hol vannak a futók? Egy háromfõs "csorda" jelenik meg amíg mi utántöltönk. Pap Gabi, Molnár Peti, és Végh Attila triója. Fél órával utánunk indultak. Ahhoz képest nagyon jól jövünk. A mi hármasunk indul is egybõl tovább amíg a futók frissítenek. 


Kõ kemény emelkedõn érünk vissza az Õr-kõ rétre. 47,4 km - 2490 m szint. Nyomjuk tovább a tempót, hamarosan megelõzünk egy 48-as távon induló sporit, majd a Cserepes-kõnél gudluking-et érjük utól, aki közli hogy a 48-on már csak egy(!) ember van elõttünk. (utólag a teljesítõknél kiderült hogy kettõ volt még, amibõl egyet még tisztességgel megelõztünk). Oda-vissza rész jön, a kilátás Cserepes-kõrõl ismét pazar. Tinca kilátásba helyezi a világosban beérkezést, és vérszemet kap. Hát legyen.. Nincs egyikünknek sem komolyabb fájdalma akkorhát nyomjuk a tempót, ki tudja mi sülhet még ki ebbõl. A futók továbbra sem jönnek. Az utolsó nagy emelkedõ is megvan, éljen! A Tar-kõ tetején állunk, és szinte tátott szájjal figyeljük az ország talán legszebb panorámáját. Leülünk egy sziklára kaját majszolunk, és gyönyörködünk. Sajnos tovább kell indulni egyszer..


Nemsokára már a Három-kõt ostromoljuk, ahonnan szintén pazar kilátás nyílik. Azt hittem innen már csak lefele lesz, de a gerincen még kicsit hullámvasutazunk azért. Elõttünk egy 48-as spori, néhol belekocog. Begyûjtjük õt is, majd most én kapcsolom be kicsit a rakétákat. Innen még pár km a cél. Ha eddig nem ért utól senki akkor már nem is fog. Kiérünk a Bánya-hegyi mûútra ahonnan már futásra váltunk. Igen, ezt már lehet annak nevezni. A célig már meg sem állunk, a fejlámpa továbbra is a hátizsák aljában maradt. 


Az idõ 16 óra 14 perc. A teljesítési idõ 9 óra 14 perc. Jól nyomtuk skacok!!


Ez után jön a társasági élet gulyással és részemrõl kijevi csirkemellel megbolondítva. Istvánnal megvárjuk az utolsó beérkezõket is (a vadászat miatt többeknek vissza kellett fordulni a Z-Z+ elágazásnál :( Viszont voltak olyan kalandorok akik átvágtak tökön-babon, és tovább folytatták a túrát.) 


Nagyon jó túra volt, csak egy valamit hiányoltam: A térdig érõ havat :))

 
 
túra éve: 2010
KisgyónTúra éve: 20102010.11.14 18:34:40




Kisgyón 30


Gyönyörû tavaszi nap virradt ma a túrázókra. Én az egyetlen tömegközlekedési lehetõséggel jöttem Pestrõl, de a Kisgyóni elágazástól még kellett bõven gyalogolnom, így a legvégén 9 óra 20-kor indultam útnak.


Tegnap nem voltam sehol (Cserhát 50 lehetetlen tömegközlekedéssel aznap), így ma egy kicsit szerettem volna túrázgatni. Nagyrészt gyalogoltam, a lejtõkön kocogtam csak bele. Éreztem hogy a gyalogos sebesség is elég erõs, de ha már elkezdtem így, hát fejezzem is be.. Hát sikerült 4 óra 14 alatt beérni a 34 km-en :))


Amúgy jónéhány ismerõs rész köszönt vissza rám még a Hamuház 25 túrákról, igaz, most visszafele mentünk. A térképvázlat elsõosztályú mint megszokhattuk ezeken a túrákon.


Az érdekesség még az volt hogy a nev.díj mindössze 400 Ft volt (ellentétben régen sokan kifogásolták a több mint 2 x ennyit) viszont az ellátás nagyon korrekt volt. A célban terülj-terülj asztalkám. Volt idõm bõven, így vagy 7 zsírospapát és mégennyi üdítõt bevertem.


A szervezõk is elégedettek voltak mert most majdnem 300-an indultak el a két távon. Sajnos nem sok túra megy ezen a vidéken, így bármikor örömmel jövök errefele újra.


Hazafele vinattinak köszönöm a fuvart!





 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20102010.11.02 16:49:03

Piros 85 (88) TF



Tavaly nagyon jól sikerült a Piros futása. Elég jól edzésben voltam, jópár terepversenyem volt. 10 óra 52 percet futottam akkor.



Idén is beneveztem, de futásügyileg nem sok mindent csináltam ebben az évben.

A tavalyi idõmet úgy gondoltam nem fog sikerülni megdönteni, de egy jólesõ futás kellett idén is.



És akkor a nagy nap:



Majdnem 1 órával a rajt elõtt már ott voltam Rómaifürdõn, nézelõdtem, és rengeteg ismerõst véltem felfedezni, mind gyalogosokat mind futókat. Átvettem a rajtszámot, és a futóitinert, majd egyszercsak hatalmas "koncert" kezdõdött. Ebola egy fiatalokból álló zenekart hozott a színpadra, és ez nagyon pozitív érzéseket váltott ki belõlem, nyugtatta kicsit a stresszes közérzetemet.



Ilyenkor bezzeg repül az idõ, és secc perc alatt 8:30 lett. Indulunk!



Az élboly gyorsan elmegy, én maradok a megszokott ritmusomnál. A Róka-hegyre a meredeket szépen, tempósan gyaloglom, majd a tetõn ismét futósra váltok. Az ürömi mûútnál máris ott van ebola aki kolompol nekünk, és fotóznak is ám.

A Kevély elején ahol a tanösvénytõl elválunk jobbra (egy tábla is mutatja), a földön meglátok egy chipet.. Hmm. Gondolom valaki nem sokkal elõttem hagyhatta el, mert akkor a többiek már fölszedték volna. Nem sokkal késõbb épp az elõttem levõ Jakus Béla hiányolja a chipet, megnyugtatom, itt van nálam. Hálája örökké üldözni fog :))

A Nagy Kevély tetejét együtt érjük el, közben megdumáltunk egy-két dolgot amióta utoljára ütköztünk. (8,14 km, 480 m szint - 0:53:53)

Innen hosszú lefele, Béla el is megy Lúdtalp kíséretével. Jó tempóban haladunk, mögöttem Mozg jön, a tempónk megegyezõ.

Csobánkai mûút is abszolválva, majd a rezesbanda ismét fújja a nótát a P-Zkör frissítõ ponton. Jön a hosszú, ámde még nálam a futható kategóriába tartozó Tölgyikrekig tartó emelkedõ. Hagyom el sorra az ismerõs gyalogosokat, jól esik a bíztatásuk. Tölgyikreknél megint pont, kutyA sporttárs van itt. (18,3 km, 815 m szint - 1:55)

Jön egy gyorsabb rész, vaddinot érem utol Sikároson, nagyon szépen halad. A Szõke-forrás völgyében elég erõs a tempóm úgy érzem. Félek nehogy úgy járjak mint tavaly, amikor Dobogókõre felfele minden bajom volt épp.

Leérek Dömösre. (29 km, 980 m szint - 2:57) Ajjaj. Félõ hogy visszaüt majd ez a sebesség.

Jópár percet eltöltök itt, kicserélem a MgCa pezsgõtabis üveget, és magamhoz veszek pár finomságot. A ponton Anhauer Éva, és Egon nagyon kedvesek és segítõkészek voltak.

Elvileg nem olyan sokan vannak elõttem, a keménymag viszont már egy jó ideje elment.

Dömösrõl indulván szaszát vélem elõttem felfedezni, illetve (utólag kiderült, az egy ideje mögöttem jövõ sporttárs aki Dömösön gyorsabban frissített mint én) Zétényi Andrást is. Szaszával tempósan gyalogolunk fölfele, szépen felhúzott a Szakó-nyeregig, még Andrást is megelõztük. Tavaly itt már kicsit görcsölgettem és nem esett jól a futás. Most viszont odafigyeltem a frissítésre, és a "többször de keveset" módszert próbáltam alkalmazni elég jól. A nyeregbõl fölérve a tetõre szasza eltávolodott. Én is kocorásztam, de csak óvatosabban, nehogy bejelezzen a lábam, meg Dobogókõ után úgyis tudom kicsit erõsebben is majd nyomni.

Felérek a ponthoz. (37,3 km - 1600 m szint - 4:08) A pontõröket nem engedték be a házba, így kint fagyoskodnak :( Kerekes Csabi fotóz és bíztat, köszönöm utólag is. Bemegyek a turistaházba a tavaly bevált 2 dl coláért. Kicsit sorbanállás, majd közlik hogy csak fél literes van. Na nesze neked. Annyi nem kell. Vissza a ponthoz, egy banánt benyomok, majd elteszem a tavaly életet belém lehellõ "Buldózer" nevû energiaitalt. Most viszont nincs komolyabb bajom, így az energiaital a hátizsák mélyén landol (másnapig ott is maradt :)

Pár percet elvesztegettem itt, de egy kicsit kellett a megnyugvás a szintek után.

No akkor irány Pilisszentkereszt! Jól megy lefele a bokatörõs köves lejtõn.

Egy technikai szünet után ismét utolér András, és együtt hasítunk Sztkereszt felé.

Lefele olahtamasék fényképezõje kattan, csíííz.

A fõutcán talán az volt a legmulatságosabb jelenet amikor egy darabig egy Bobcat mögött mentünk, majd olyan büdös volt utána hogy egy gyors mozdulattal kielõztük, a sofõr nem kis meglepõdésére (gondolom).

A Magas-hegyi nyeregnél zsotyek és társa pontõrködik. Ismét felhigítok egy MgCa oldatot, és kis noszogatással ám, de benyomok egy barackbefõttet is. Ez pont elég arra hogy Andrist elveszítsem egy jó idõre a látókörzetembõl.

Csévi-nyeregig kicsit uncsi az út. Fõleg hogy ki van szalagozva és nyilazva minden ;-)) (gonosz mosoly). Aki nem ismeri ezt a részt, máskülönben elmehetett volna jópár irányba. Csévi-nyeregnél Geri, és andrew vár. (46,7 km - 1800 m szint - 5:12). Jól haladok, örülök neki így edzetlenül is.

Rövid távú gyalogosokat érek utol, sokan indultak a 20-ason is ezen a kellemes hétvégén. Jön a hosszú emelkedõs szekérút a kerítés mellett. Nem nagyon kocogok bele csak néhol. Arra kéne valahogy edzeni hogy legalább az ilyeket még meg tudjam futni ezek után ennyi km-el a lábamban. De ez vhogy sehogy sem akaródzik sikerülni. Mindegy, ez letudva, a Fehér-hegy aljánál járok. Ez egy rövid, ámde annál meredekebb emelkedõ a fenyvesekig. Egy hölgy az emelkedõ közepén nagyon rosszul érzi magát, és szinte mozdulatlanul ül a fa tövében. Kicsit megijedek, és pihenésre ösztönzöm. Remélem nem történt nagyobb baj.

Na hurrá, felértem a tetõre. Ezt a részt nagyon imádom, fenyvesekkel tarkítva gyönyörû kilátás nyílik innen. Útközben több (ránézésre) rövidtávost érek utol. Óvatosan rákérdezek hogy melyik távon vannak, ugyanis van 50B is, de a gyanúm beigazolódik. Legalább 8 x hagyja el a számat a mondat: "Sajnos túljöttek, a S-n kellett volna balra lemenni Pilisvörösvár felé. x-y-z métert gyalogoljanak vissza az elágazásig". Pedig sztem az itiner egyértelmû volt.

Mai jó cselekedet letudva, irány a Kopár. Paparazzik fotóznak jobbról-balról, majd jön a várva-várt gulyás (ha gyalogolnék).

Frissítés, K.Csabi és nedus is itt van, jól esik a társaságuk, majd nedus tovább is indul vhova bringával, így õt pont elcsíptem. (55 km - 2063 m szint - 6:10)

Tovább a P-n. Megelõzöm Viktort, aki fut, de a gyalogoson indult. Egyszer csak mögöttem ismét András jelenik meg (ez a sajtember topiknév hogy jött?). Gondolom Kopárnál többet frissített mint én, így hamarabb indultam el.

Pilisszentivánra érünk, most õ megy elöl, és én próbálom huzatni magam. Tudom hogy a Hosszú-árokig van egy uncsi homokos rész, tavaly itt Kiss Petivel haladtunk.

Ismét egy ismerõst hagyunk el, Noszik Jani is a gyalogoson indult de fut õ is.

Hosszú-ároknál a Dömösi pontõrök, Egon és Éva. Andris nem vacakol, hamar indul is tovább, és innen már vége a macska-egér játéknak, nem is látom többet. Én megeszek egy "szamba" csokit, de nem gondoltam volna hogy a gyomromnak árthat. Pedig de. A Nagy-szénással megszenvedek, nagyon lassúnak érzem a sebességemet felfele még gyalog is. yoyookáék bábuján jót mosolygok, majd a pont is eljön hamarosan. Hát ez most nem esett jól az tény.

Gyõri Petiék pontja után felérek a kopár hegycsúcsra, majd gurulás következik Nagykovácsiba ahova a lámpám depóztattam. Jó erõben érzem magam, de azért már nem úgy megy a gépezet mint ahogy kellene. Beérek a plébániához. (66 km - 2475 m szint - 7:40) Visszaesett kicsit a sebesség, köszönhetõen a Nagy-szénásnak. Betolok egy Mg tablettát, finom az uborka is, majd nem is idõzök tovább, irány a Budai-hegység. Pár száz méter után kapcsoltam hogy a lámpám meg ottmaradt. Ejjj.. Na most már csak okosan.

Meredek emelkedõkkel indít az utolsó 30-as etap, nem is futom meg, hadd ülepedjen a kaja, meg amúgyis..

A Vörös-pocsolya után kicsivel utolérem Bálintékat akik a gyalogoson menetelnek nagyon szupi tempóban. Juliannamajor, frissítõ. de hol? Leérek a mûúthoz, kicsit odébb költözött tavaly óta a pont. Athos fotózgat, Sistergõ sütije pedig szuper jó.

Kikérek egy rostos üdítõt, amit elfelejtek meginni. :))

Még csemegéznék tovább, de vár a Black Head másik nevén a Fekete-fej.

Nem nagy emelkedõ ez, de a vége pont elég ahhoz hogy görcsbe húzza kicsit a lábam. Nahát... Nem akartam itt frissíteni, de kényszerbõl muszály volt bevennem még egy Mg-t, hátha segít. A pontõrök pedig medvehagymás pogácsával invitáltak, amit eszem ágában sem lett volna kihagyni. Amíg én nagyban csemegézek, egy futó utolér, és már indult is tovább. Gyorsan utánavetem magam lefele én is. A mûút most nagyon forgalmas, észnél kell lennünk.

A Hárs-hegyi körúthoz fölfele lassan mászok, el is tûnik a futósrác a látókörömbõl. Viszont annak nagyon örülök hogy még világos van, és lámpa nélkül abszolválom ezt a szakaszt is még. A körútnál feltételes pont, grobáék õrködnek. Én itt is megállok lustulni, és húzok pár kortyot az üdítõmbõl. Ezekkel lehet elment jópár perc összesen, de inkább mint hogy eléhezzek vagy elszomjazzak itt a végefele.

Hárs-hegyi körút. Kitaposom az utat, ugyanis hétfõn ismét itt a helyem. Majd a végén leírom hogy miért.

Ahol tavaly feléledtem ott idén elcsoffadtam. A János-hegyre fölfele szinte végig gyaloglok. Útközben azon filózok hogy tavaly itt milyen jól ment a sötétben, Kerékgyártó Petit és társát hagytam el futva fölfele. Jövõre nem lesz mirõl nosztalgiázni, ugyanis idén nem sok érdembelit tettem hozzá ehhez a részhez.

A kilátó teljes fényében pompáz. Kicsit engem is felvillanyoz. A ponton Sali Gabi és Joeyline a pontõr. Az aszalt gyümölcsök perfektek, Gabinak pedig köszönöm a fél literes Vitalade-t. Jókor a legjobb helyen. (78 km - 2982 m szint - 9:24)

Innen már kellett volna lámpázni, de jó helyismeretemnek köszönhetõen Makkosmáriáig lámpa nélkül haladtam a sötétben. Kellemes rész következett, viszont szellemileg eléggé elfáradtam, befordultam szépen magamba. Egy 8,5-es átlagot azért sikerült menni ezen a szakaszon Makkosmáriáig. Ismerõs pontõrök ismét. Elõkapom a lámpámat, majd egy fejlámpás futót látok mögöttem. Gyorsan haladok is tovább, de secc perc alatt elhúz melettem Polgár Pali. Föleszmélni nem volt idõm, csak akkor amikor a Végvári szikla felé már gyaloglásba váltott. Ez egy hosszú alamuszi emelkedõ. Tempós gyaloglással haladunk, párszor magam mögé pillantok, most már nem engedek el senkit! Évek múlnak el gondolataimban, mire elérjük az emelkedõ végét. Pali bá lelép, én meg botladozom a hülye köves résznél. No de a legmeredekebb rész most jön csak. Budaörsre lefele köves sziklás borzadályos rész visz le, ami most nem is zavart annyira nem tudom hogy miért.

Pali bá-t utolérem, neki lassan megy a lefele, de bárcsak 57 évesen még nekem is így menne.. A gond az hogy az aszfalt elõtt érem csak utol, így már nem elõzöm meg, nincs sok értelme, a síkon úgyis gyorsabb már.

Leérvén az aszfaltcsíkra petami pislant épp a bokorba. Õ az 50B-n indult. Innen együtt kocogunk be a célba.



Örömteli nap volt ez, úgy gondolom ez a nap az enyém (is) volt, nagyon jól álltak össze a képkockák. Boldog vagyok, mert nem gondoltam volna hogy a tavalyi idõmet megdöntöm így edzetlenül :(

10 óra 44 perc alatt sikerült legyûrni a távot.



Köszönöm a szervezõségnek a munkáját, nagyon jól éreztem magam, és megsúgom, idén ez volt a 2. kedvenc túrám. Amennyin idén is részt vettem szerintem erre nyugodtan büszke lehet az MVTE! Na és vajon melyik lehetett az elsõ?? :)



Hárs-hegy nélkül nem élet az élet, így hétfõn még megcsináltam a Monoton Maraton + Félmaraton + Minimaraton kombót. 66 km, azaz 22 x a Hárs-hegy körül.

A HHH mozgalmat idén is kiérdemeltem. (Hárs Hegy Hülyéje)



Jó pihenést!

 
 
Hősök TúrájaTúra éve: 20102010.09.19 10:10:56









Hõsök Túrája 100 teljesítve 17 óra 20 perc alatt.



Az elején brutális sárdagasztás volt, bevallom ekkorában talán még nem is jártam. Persze visszafele is meg kellett tenni már éjjel (oda-vissza 7 km). Ajka határáig elegünk lett már a terepbõl, mert szinte mindenhol kaotikus állapotok voltak a pár napja nem szûnõ esõ miatt.

Ajkától jött a 63 km aszfalt egyhuzamban. Szerencsére napközben jó idõnk volt, de a cipõm teljesen átázott, így a zoknicsere nagyon jól jött. A szervezõk finom párizsis-májkrémes szendvicsekkel, illetve üdítõvel láttak el minket Ajka határánál. (Városlõdre kicsit korábban érkeztünk, így itt értek csak utól minket). Ja, a társaim: Brigi, és R.István. Nagyon szuper, és gyorslábú csapat voltunk.

Kolontár-Devecser-Somlóvásárhely. Egymás után hagytuk el a településeket. Nem is sajnáltam nagyon hogy aszfaltozunk, mert ilyen felázott talajon még jól is jött viszonylag. Fel a Somló csúcsához, még világosban. Szuper!

Itt elkezdett esni elég szépen az esõ, és az idõ is csúnyán lehûlt. Lámpa elõkészítve, lefele már kellett, a fogaim pedig vacogtak. Egyre jobban esett az esõ már. Visszafele 21(!) km-en keresztül ugyanaz az aszfaltút csak vissza (Somlóvásárhely-Devecser-Kolontár). Utána irány jobbra Ajka-Padragkút felé. Továbbra is nagyon hosszú ez a falu, ás az utána következõ 6 km a Halál-völgy is tökéletesen illik a tájhoz. Ugyanis a Kab-hegyi adótornyon kívül csak a pusztaság látszik. Az esõ ömlik, rajtam rövidgatya és rám fagyott pulóver.

Elõttünk ment jó háromnegyed órával Álmos, pólóban nyomta végig :) "Mind hülye aki nem normális".

Amikor végeztünk a 63 km aszfalttal utána jött a maradék 7 km terep amit reggel már megjártunk. Réééééémes volt! Délelõtt sem volt semmi már ez a rész, de most mindent felülmúlt.

Hatalmas sárral indítottunk, majd totálisan felázott a lábunk a füves résztõl, végül akkora pocsolyák is elõkerültek, hogy már a Kis-Balatont véltük felfedezni. Óbudavár elõtt a göröngyös részrõl már nem is szólok.

Aki ott volt tudja hogy ilyen sár nem sok túrán volt még :)



Gratulálok minden teljesítõnek, 7-en indultunk, és ha az utolsó két srác (akiket nem ismertem) is beért, akkor 100 %-os teljesítõi arányt írhatok.



Duuurva volt!

 
 
Szent Iván éji sóútTúra éve: 20102010.06.15 15:07:51

Sóút éjszakai extra 50



Úgy érzem errõl a túráról muszáj írnom beszámolót!



Immár másodjára veszek részt az 50-es távon, tavaly a Kaptárkövek 55-rõl jöttünk ide, most kipihentebben vágtam neki a túrának.

Nem vagyok oda annyira az Alföldi túrákért, de mindenben igyekszem megtalálni a szépséget.



21:30-kor indulunk neki Brigivel a távnak. Felvesszük a láthatósági mellényt, és ebben riogatjuk Szolnok lakosait egészen addig amíg ki nem érünk a városból.

Szerencsére jó a memóriám, így szépen kitalálunk a városból.

Egy srác csapódik mellénk, a tempónkat dícséri. Elhaladunk egy tanya mellett, szerencsére emlékszem az irányokra, így nem kavarunk. Immár a vasút mellett haladunk, és szerencsénkre két vonatot is látunk elhaladni a sötét éjszakában.

Nemsokára Abonyi út vm.-hoz érünk ahol finom csokival kínálnak a szervezõk.

Jól esik mindenkinek ebben a fülledt meleg éjszakában, be is toljuk secc perc alatt.

A S+ jelzésen haladunk tovább, továbbra is jó tempóban és fáradtságnak nyoma sincs. Még a srác is jól jön velünk. Hosszú, monoton egyenesek jellemzik a következõ etapot. Sorra hagyjuk le az elõttünk indulókat. A 2. ponton vagyunk egy idõ múlva, ahol ásványvizet kapunk ami jól esik a továbbra is meleg idõjárásban.

Tovább indulván megcsodáljuk az Albertirsa-Vinnyica közötti hatalmas magasfeszültséget. Egy autó jön szembõl, tavaly is ilyen tájban érkezett ez a kocsi, amiben pedig nem más ül mint a fõszervezõ úr, Lipák István. Jól esik hogy vigyáz ránk, és tanácsokat mond közben. Jó kedvvel érkezünk a 3. EP-ra. Ásványvizet, és csokit kapunk ismét. Valami oknál fogva az aszfaltúton jobbra indulok el, de gyanús hogy túl széles az út, nem emlékszem ilyenre tavalyról. Megcsodáljuk a buszmegállót, ahol hétköznap két, hétvégén egy busz sem áll meg :-)

Szerencsére idõben korrigálok, másképp lehet hogy Újszászon kötöttünk volna ki:)

Ráfogtam a buszmegállóra a tévedést :) Immár a helyes úton haladunk tovább egyenesen. Lipák úr ismét elporzik mellettünk a verdával.

Ismerõsöket elõzünk, kicsit elbeszélgetek mindenkivel. A Hell To Roadon (by: vaddino) vagyunk, most annyira nem visel meg, bár tény hogy jó hosszú rész ez.

Túlélve a 8 km aszfaltot Pokoltanya állomáson vagyunk, a pontõrök kicsit beljebb vannak mint tavaly, de kellemes kis házikót találtak cserébe.

Meg sem lepõdök a profi ellátáson, lehet választani, vagy csoki, vagy nápolyi.

Az ásványvíz persze járt mellé. Egy másik srác kérdezi hogy csapódhat-e hozzánk. Miért is ne? Immár 4-en haladunk tovább, de nem sok idõ telik el, és egyikõjük (aki még Szolnok után jött velünk) lemaradt. 3-an maradtunk.

Erõs tempóval haladunk, bár a talaj sok helyen vizes és saras, így megfontoltnak kell lenni. A srác folyamatosan beszél velünk, kérdezget, mi válaszolunk, õ hüledezik :) Nem kicsit.

Viszont megdícsérjük, mert nagyon jól jön, pedig ez az elsõ túrája életében, és fáradtságnak semmi jele rajta.

A Gulyaréten van a 4. EP, itt energiaitalt kapunk. Tétovázok megigyam-e, a többiek már húzzák is, én úgy döntöttem majd Tápiószelén. 3,4 km innen a falu.

Beérvén kutyusok vicsorognak a kerítések mögül, de a hangulatunk továbbra is jó.

Tápiószele, Faház Büféhez érkezünk, a 30-as táv célja.

Úgy rémlett még hamarabb hogy itt kapunk virslit, és lám, jól gondoltam.

Nagyon jól esik, ráadásul Brigi nem kéri, így az övét is megeszem.

(még 2 ember akarta rám ruházni a virslit, ohh, ha nem túrán lettem volna...)

Kis technikai szünet, majd jó 20 perc pihi után indulunk tovább továbbra is hármasban.

Elõtte még Lipák urat megkérdem hogy életbe léphet-e a kettes verzió az itinerben, vagyis az aszfalton haladhatunk-e. Természetes beleegyezés, így nyugalommal tölt el hogy szabályos úton haladhatok.

Innen kemény aszfaltgyilkolás, jó edzés ez a szeptemberi Hõsök Túrájára. Utólérjük a büfében már látott Bell Sanyiékat, majd még két kocogó illetõt.

Nocsak, itt vagyunk az élbolyban. Tápiószentmártonig nem sok érdekességrõl tudok beszámolni, max annyiról hogy a lámpát még a büfé után eltettük, és immár világosban haladtunk tovább. Pár érdekes turistajelzéssel is összefutunk, a S3-szög felettébb az, a Z+ még jelölve van a térképen legalább. Utolsó EP következik. Csoki és víz jár ismét, majd nem idõzünk sokat Brigivel, és indulunk is tovább. Nem írtam még, de a hosszú aszfalton a Pokoltanyánál megismert srác inkább maradt Sanyiékkal, és jól tette mert szépen be is ért végül a célba.

Ketten vagyunk, elõttünk már senki. Z+ jelzésen haladunk, elõjön az álmosság elég erõsen. Általában hajnal 4-5 fele jön ki, most is így van.

Erdõszõlõ számomra hatalmas városnak tûnik, aminek soha nem akar vége lenni. Viszont tavalyról megjegyeztem a bolt érdekes nyitvatartását, amin most is jót mosolyogtam. Reggel 6-tól 9-ig :-) Bezzeg mellette a kocsma.. déltõl késõ estig.

A falu végén a Z- eltér balra, majd innentõl végig szalagozáson haladunk, ami tökéletesen követhetõ egészen a célig.



06:15-re érünk a célba, ami 8 óra 45 perces menetidõnek felel meg. Ez eddig ok, de most jön a bónusz amit tavaly kihagytam (én hülye).

Ingyen belépõ járt a Nagykátai strandra. (A nevezési díj mindössze 800 ft volt)

Nofene, nem hoztam fürdõgatyát. Probléma egy szál sem, már hoztak is nekem egyet a kedves portások.

Felöltözvén még igen kellemes idõ volt, és a meleg-gyógyvizes medencébe áztattam magam, majd kicsit átmentem az úszómedencébe.

Szép lassan jöttek a többiek, és egyre jobb lett a hangulat. Késõbb kiültünk a vendéglátóshoz, és ismeretlen túrázókkal olyan jól éreztem magam, mintha csak a Balatonnál ültünk volna.

Nem sokára megjött Kocsis Jani is. Meséltünk, nevetgéltünk, folyt a sör elég rendesen :)) Elsõnek érkeztünk Brigivel, de kb. utolsónak távoztunk jó 8 óra kellemes pihenés után a strandon.



Köszönöm a szervezõknek ezt a szuper ellátást, nagyon-nagyon megszerettem ezt a túrát! Pedig voltam már két 30-ason és egy 50-esen, de most valahogy iszonyúan nagyot lépett a szememben elõre ez a túra, és megígérem hogy jövõre is itt leszek, mert a célban azt a hangulatot át kell még párszor élni :)

 
 
Kohász Kék/Ózdi KohászTúra éve: 20102010.05.24 23:14:35

Kohász Kék 130



Egy ismeretlen túra, rengeteg érdekes, és soha nem látott résszel. Egy Rokit képzeltem magam elé. Nem! Itt a szint több, és a terepviszonyokat nem lehet összehasonlítani. Nehezebb lesz talán..



Szombat reggel a 05:03-as vonattal utazok le Füzesabonyig, ahol átszállva a személyre -rafterrel- és egy tatabányai ismerõssel ütjük el az idõt Miskolcig.

Kis kerülõvel jutunk el a rajthoz, de megvan, hurrá! Utolsó elõttiként 09:15-kor indulok neki a 130 km-nek. Kicsit féltem a korai sötétedéstõl, de csak így tudtam megoldani az utat.



Egyedül indulok neki a túrának. Hosszú aszfaltutak, majd a 2009 augusztusban szervezett Garadna 20 nyomai megtévesztõ módon egy tábla: (1. ellenõrzõpont)

Nem dõlök be neki, irány tovább. Nagy sár van fölfele, és emelkedünk is szépen az elején. Elérem a Katonasírokat, Animanót üdvözlöm. Utolér a Tatabányai ismerõs, majd innen együtt haladunk jó tempóban. A Garadnáról tudom hogy innentõl egy darabig nagyon pocsék a K+. Egyik elágazásnál épp Joeyline és csapata jönnek visszafele, mi sietünk tovább, minden perc számíthat. A Puskaporosnál leérünk egy széles útra, ahol jobbra K+. Aha, ismerõs rész, a Garadnán itt tettünk rá Józsiékkal vagy 4 kilcsit. Gõzöm sincs hol mehetett el kicsit elõbb jobbra a K+...

Mindegy, most már tudom hogy itt a jelzés becsapós, balra kell menni a széles úton.

Örömmel nyugtázom hogy jól döntöttünk, de alig van idõ felocsúdni, a széles úton balra ismét egy K+ mutat. Semmi gond. Megyünk már vagy 1,5 km-t nincs jel. Elõttünk egy spori is tanácstalan, de nem volt más út, jaa de volt.. Lefele. De a jelzés egyértelmûen balra mutatott, lefele meg nem volt semmi. Haladunk tovább, rájöttünk hogy ez így tényleg nem jó. Toronyiránt levágtattunk Lillafüredre még mielõtt a széles út visszavitt volna Miskolcra.

Egy jókora esés után leérünk a Palota Szállóhoz. A vízesés impozáns látványt nyújt, fõleg hogy most így áradás után bõ hozama is volt. Megkerüljük az egész szállót, majd pontõrökbe botlunk a bejáratnál. Nem mi vagyunk az elsõk akik más irányból jönnek. Hát erre lett volna egy ezresem minimum :)

No, most viszont figyelni már! A Hámori-tó mellett haladunk, rendesen kiöntött nemrég, de szerencsére már csak a nyoma látszik az áradásnak. Átkelünk egy hídon, majd a Garadnai mûúton vagyunk. Itt elhagyom a srácot, és egyedül megyek tovább. Nagyon hosszú aszfaltrész ez, de a környék gyönyörû. Lefoglalom magam a nézelõdéssel. Látom hogy milyen pusztítást végzett Garadnán az ár sajnos. A DVTK pihenõt ahol a Népek Tavaszán anno vidáman csemegéztem, most a víz veszi körül. A hidak letörve, a patak szélsebesen robog.

Ómassára érve egy jobbkanyar, és megkezdem kapaszkodásom Szentlélek fele.

Jó tempóban érek fel, az esõ kicsit szitál. Meg is kérdem a pontõröket hogy milyen idõ várható ma. Záporok lehetségesek, de tartalmas esõ nem. Az jó, szeretnék már nyugis idõben túrázni. Az utóbbi pár túrám a zuhékról szólt.

Név szerint vezetik a listát, megnézem az ismerõsök mennyivel lehetnek elõttem.

Jön a Csondró-völgy. A túra egyik legtechnikásabb része. Ismerem már, de vajon most az áradások után milyen képet fog mutatni? A felsõ részét még szépen lehet kocogni, majd a K3-szög után jön a várva-várt izgalom. Nem könnyû most sem, megizzadok elég rendesen, de a futócipõm szárazon megússza, hurrá!

Leérek Mályinkára, itt Wehner Gézát, fiát, és Megyeri Lacit érem utol az ellenõrzõponton. Itt kapok elõször idõt mint néztem (29,6 km - 5:55).

Utántöltés a kék kútból, majd a térképet nézem, nagyon hosszú aszfalt jön ismét.

A falutól kis kocogás Dédestapolcsány elágazóig. Ismerõs út, Barcika 65 jön erre, csak szembõl. Tempósan gyaloglok tovább, utolérem Viczián Zolit és társát. Egész jó tempóban haladnak, de megyek most tovább. A Lázbérci víztározónál pezseg az élet, jó idõ van, a helyiek pedig kihasználják a lehetõséget egy kis horgászásra.

Upponyig eseménytelen dolgok történnek, a hídra kiírva hogy ne arra menjünk, hanem tovább egyenesen. Elérem a pontot. (40,1 km - 6:25) 6-os átlagom megvan, szépen haladtam egész eddig.. Lesántult túrázókat érek utól, nem sok esélyt adok nekik a beérésre, de ne nekem legyen igazam. Olvastam hogy Uppony és Sáta között izgalmas patakátkelésekkel lehet számolni. De ez még az én fantáziámat is felülmúlta. Eljön az elsõ átkelés. Útközben kiötlöttem hogy fogom én ezt csinálni. Dupla zokniban szoktam túrázni. Mindkét párat levettem, és a cipõmet átdobtam a túlpartra. Mezítláb átmentem a patakon, majd a túloldalon leültem, az egyik zoknival megtisztítottam a talpam, majd rávettem a tiszta zoknit. Egész jól ment ez egy darabig, de a tiszta zokni is kezdett már vizesedni, mert azért nem értem rá fél órákat tisztítgatni a lábam, csak sacc/kb.

Egyiket átugrottam hurrá. Kettõt megkerültem, köszönet a srácoknak akik toronyiránt gázoltak át, és pont láttam hogy ki tudok kerülni kettõt ezáltal. Még egy ugrás, áhh, majdnem. Bal átázott, de nem vészesen. Utólér Cam Mogó és Radián, õk a toronyiránt módszer hívei. Upponynál beültek pihenni kicsit így nem találkoztunk csak most. Az utolsó átkelésnél fellélegezek, majd Cam Mogóékat elhagyva irány a Zsinnye-tetõ. Kis szint elírás az itinerben, majd lekocogás a réten Sátá(n)ra. Pont a kocsmában. Az itinerben erre semmi utalás nincs, de gondolták mindenki be fog jönni ide. Volt benne igazság:) Két Schweppest legyûrök, majd bevásárlás estére, ugyanis elég kevés lesz az EP.

Az idõs úr kifaggat, én pihenek kicsit, természetesen Cam Mogóék is beülnek.

Zoknicserét hajtok végre ami szuper döntés, ez akár a teljesítésben is nagy hasznot húzhat. Tovább indulván helyi népségek kérdezõsködnek hol létem és mi célom felõl, készségesen válaszolok. Ismét aszfalt, majd Ózdig nagyon lassan pereg az idõ. Cserjék között haladok nagyon sokáig, néhol csodás kilátással. Elején élvezem, aztán amikor már kezd nehezen áthatóvá válni a bozót utána uncsi már.

Beérek Ózdra tök egyedül, no para. Polgárõrök vannak kint, és készségesen útbaigazítanak. Szuper jó dolog volt ez a szervezõktõl (remélem tõlük). Egy magyart nem látok itt az tény. Kérdezõsködõt viszont annál többet. Megtalálom az EP-t Ózd-Spar parkoló. 19:30-van, vagyis (59,5 km - 10:15).

Frissítõpont. Jaj de vártam már. Jól esik a vajas kenyér, és egymás után húzom le a szörpöket is. Nemsokára sötétedik, nem is maradok sokat itt, pedig tudtam volna még kajálni. Kiérvén a városból ismét polgárõrök. Érdeklõdök mennyivel vannak elõttem. 20-25-30 perc. Hát akkor itt maradok egyedül.. Nem gond, megoldottam már sok dolgot. Bükk-hegyre meredek kaptató, de a tempó nem lankad.

Somsálybányára érek, jókedélyû cigányok a környéken. Egy éles jobbkanyar, majd a falu fõutcáján balra még pont szürkületben. Egy ideje megyek már, de nincs jelzés. A térkép nagyon kicsi felbontás errõl a tájegységrõl sajna, és fáradok is azért már :( Épp elõttem megy egy lepukkant cigánygyerek, megkérdem hol van ez a templom amit az itiner ír. Elõõre tezsvííír! Háá akkó jóóvan!

Meglelem a polgárõröket a jobbkanyarnál. Meredek domboldalban mászok, majd lefele két embert veszek észre, le is kocogok egészen a kõkeresztig.

Sajnos nem ismertem az illetõket. A hölgy már eléggé sántított, a srác egyben volt viszont. Az itiner szerint 500 m múlva jobbra felfelé megy az út.

Haladok tovább, a srác szól hogy szerinte itt kell fölmenni. Áhh, még alig jöttünk vagy 200 m-t. Megyünk tovább, gondoltam a gerincre felvisz az út jobbra majd.

A srác csak erõsködött, gondoltam nézzük meg. Mondta hogy jól ismeri a környéket, szerinte itt van a tó. Felérvén megpillantjuk a tavat. Micsoda szerencse hogy épp most értem õket utól. Semmi de semmi jelzés nem volt a környéken sem hogy ott jobbra kell fordulni. Megköszönvén továbbálltam, és Arlóig a tó mellett haladtam tovább. Beérve a faluba már koromsötét van minden tekintetben :)

Egy polgárõr állít meg hogy bekísér a faluközpontba, nem biztonságos itt egyedül.

Élek a kedves gesztussal, kezdek rájönni hogy igaza volt, jobbról dorbézolások, majd egy óriási rottweiler az utca közepén. A rendõr karakán volt, mesélte hogy õk nem beszarik, félnek tõlük, és van is miért. Jót beszélgettünk, majd a falu balkanyarjában jó utat kívánt, és visszament a helyére. Látszanak a Hódos-patak túloldalán Járdánháza fényei. Itt nemrég jártam, legalább ismerõs részek jönnek.

Csörög a telóm, Brigim keres, épp most van a Járdánházai EP-n. Nemsokára ott vagyok, megvár. Járdánházán ismét polgárõrök. Nagyon tetszett ez a fajta felkészülés. Bent vagyok a ponton, ismét frissítés, nyámm. Üdítõk tonnaszámra mennek le, viszont a vajas-lekváros kenyeret nem bírom megenni. A gyomrom már nem úgy funkcionál mint kéne. Mondjuk 71 km-nél nem olyan meglepõ.

Brigivel megörülünk egymásnak, majd tovább indulunk a végtelen hosszú Gyepes-völgyben. Fejben még egyben vagyok, fizikailag már kezdek fáradni. Valamikor vége is lesz a völgynek, és már az Ökör-hegyet másszuk. Nosztalgiázok, alig 1 hónapja voltam erre. Nem vagyok fáradt, jól érzem magam, bár az ég kicsit felhõs, de megússzuk.

Nagyon meredek lefele jön, hogy tudtam itt felmászni nemrég.. Két lámpát veszek észre messze elõttünk, de nem érjük be a tulajdonosokat.

Vállóspusztára érve bedobom az energiaitalt, addig Brigi krémezi magát.

Elkezdek ásítozni elég erõsen. Remélem a Hell Drink Power rendbetesz.

Elég lassan haladunk, de megígértem Briginek hogy vele maradok, különben is hova rohanjak egyedül.. Szalajkaház elõtt nemszeretem technikai szünet.

A pontra érve kakaós csiga. Mennyei megváltás. Jó negyed óra pihi, + kicsit vissza a forráshoz utántölteni.

Innen szörnyülködünk, ugyanis 23 km a következõ EP. Ez nagyon sok, kellett volna még talán útközben egy, de nem én szervezem, ma vendég vagyok, a természet vendége. Hosszú aszfalt jön, Brigi csoffad rendesen, de mindig megvárom.

Lóhullás-tetõ csúnya meredek, a tetején leülünk 10 percre, Brigi letépi a nagy vízhólyagját. grrr. Nem gondoltam volna hogy ez elõny lesz, de innentõl mégis jobban haladunk.

A tetõrõl lefele elkap egy nagyobb holtpont, hajnalodik, beüt a ménkû. Istenmezeje soha nem akar eljönni. Egyszercsak beérünk, és becélozzuk a fedett buszmegállót padokkal. Megint negyed óra pihi, ez most tényleg kell. Nem túl acélos egyikõnk mozgása sem innentõl. A faluból kiérve a jelzést egy kerítés szélén veszem észre. Hú, ezt csúnyán be lehetett lesni. Kimegy az álmosság a szemembõl, és bár muszályból is, de most nagyon koncentrálni kell. Egy lápos vizes kellemetlen szakaszon megyünk, majd a Fehér-kõ elõtt kiabál valaki hogy jó helyen van-e. Megnyugtatjuk, majd utólérjük. Szegény jó sok idõt kevert, nem vette észre a falu végén hogy le kell menni a lápos részhez. Persze azt tényleg be lehetett nézni.

Rákezd az esõ, de ez még pont az elviselhetõbb fajtája.

A Fehér-kõtõl kiérünk egy széles útra. Innentõl sokáig katasztrofálisak a jelzések.

Hiába nézem a térképet, hiába olvasom a leírást, nem jutok dûlõre. Még a Mátra gyönyörû vonulata sem dob most sokat a kedvemen. Végül 90%-ban mindig az volt a jó megoldás hogy jobbra le kellett kanyarodni a benõtt sûrû ösvényre. Általában visszajött a széles útra a jelzés, de jó idõ múlva. Így aki azon maradt gyanús lehetett hogy nincs jelzés egy ideje. GPS-t elvbõl nem hordok, így is végül megtaláltam a helyes utat valahogy. Még jó hogy nem rohantam, éjszaka még rosszabb lehetett volna..

A jelzés visszaér a széles útra, és most egészen a K-négyzet leágazóig ezen halad. Volt vagy 2 km-en 2 jelzés. Nagyon belassultunk, a Nagy-kõ hegy elõtt össze-vissza vannak a jelek festve. Mikor az út kicsit elmegy jobbra, marad a jel a kerítés mellett (életveszélyes feliratok a kerítésen), majd száz méter után visszamegy az útra. Én nem tudom kik festették ezen a hosszabb szakaszon a jelet a Fehér-kõtõl, de egy intenzív képzést nem ártana adni nekik.

Bárna nem is létezik, letarolták totálisan. Ilyen gondolatok vannak a fejünkben, mert SOHA nem akar eljönni. Leérünk a Zához-völgyhöz, majd megmászunk egy kis dombot. Micsoda? Létezik a falu? Hurrá! Extázis érzés már amennyire lehet.

Lebattyogunk a pontra, és egybõl leülünk a székre. Croisson majszolás, kedves pontõrök. A kövi pont is egy 10-es. Továbbállunk mert menni kell.

Még a faluban betérek egy kis boltba, veszek egy chipset, unalmamban majszolgatom, addig sem kómázok. Nem jól esõ emelkedõ a határban, majd hosszú unalmas rész. P- bejön jobbról támpont a térképen. Nagyon idegesít ez a térkép. 1:60000 felbontás. Iszonyú lassan jön el minden. Pécs-kõ nyereg nagyon hosszú már, lóg a nyelvem. Fent Lükepéknél pihenek és várom Brigit.

Innen még 4 km, nagy része aszfalt. Már erõsen süt a nap, fáradtak a lábak.

Még a Salgó Rally elvonja a figyelmemet az útról, kicsit nézelõdök, majd beérünk a célba!

Sikerült!



25 óra 35 perc alatt tettem meg a távot.



Összegzés: Gyönyörû, nagyrészt soha nem látott helyeken vitt a túra. Az éjszakai szakasz szuperül volt jelezve. A Puskaporosnál és Fehér-kõ után nagyon gyatra volt, sok helyen meg benézhetõ. Én úgy érzem így is csak minimálisat tettem rá az útvonalra szerencsére. Talán 1 km.(?) Az EP-kbõl lehetett volna kicsit több talán. Biciklisként lehet ez pont elég, gyalogosként én úgy éreztem azért nem.

És végül köszönöm a szervezõknek a sok munkát ami megtérült ebben a szuper rendezvényben:)

 
 
SárgaTúra éve: 20102010.05.07 13:56:27

Sárga 70



Kemény napnak tûnt ez a szombati. Péntek reggel fél 6-kor kelés, 12 óra munka, nem esik jól. Hazaérvén pakolás, majd a 23:25-ös vonattal indulás Esztergomba. vaddinoékkal utazok, legalább nem alszom el, de közel álltam hozzá, így egy energy drinket be kellett tolni.



Mivel terepfutásként is meg lett hirdetve a túra így erre a verzióra nevezek. Az új MSTSZ-nek nagyon jók a versenyei, és az ellátásokra sem volt még panaszom.



A rajtnál felfedezem Gabit, aki 2 hete megelõzött a IV Bélán. (ttt-n tétova hegyi-teve néven ír). 01:30-ig pakolászás, majd Andris kivezényel minket, és pár jó tanács után elindulunk a sötét éjszakába.

Jár az agyam, mikor futottam én éjszaka? Nem sûrûn, fõleg úgy hogy 01:30-kor indul, és egy 12 órás mûszak már bennem van. Izgultam meg kell hagyni.

A rajt után élre álok, majd három 30-as távon induló futót elengedek, nekem nem kell most így sietni. Hátranézek, jéé itt van Gabi. Mögöttünk máris lemaradtak a többiek.

Nem éreztem fáradtnak magam, valószínû az energia ital miatt. Viszont lehet hogy szintén ezért kicsit görcsölt a gyomrom az elsõ órában, de szerencsére aztán elmúlt.

Gabival együtt toljuk az éjszakai szakaszt. Szerencsére már kétszer voltam a túrán és jól memorizáltam a kanyarokat, így szépen haladunk.

A Vörös kereszt után szépen ki volt táblázva a szántóföldnél, illetve a sárga foszforeszkálós jelzések is rengeteget segítettek. Elérünk a Cserepes-árokhoz (9,7 km - 1:01). Mivel dugókás idõmérés volt, ezért a részidõket Andris elküldte nekem freemailen, így most látom át hogy milyen volt a sebesség.

Utólag nézve nagyon jól haladtunk, sokszor nappal is örülök ilyen átlagnak.

Tovább haladunk, Pilisszentléleken meglepi frissítõ pont. Nagyon jól jön, van minden finom futócsemege.

Tekintélyt parancsoló módon emelkedik elénk a Pilis-nyereg. Bizony, meg kell mászni. A tetõn egy nagyon ravasz jobb kanyar immár lefele, sokan be is lesik, több csapat jön visszafele. Elérünk Klastrompusztára (17,6 km - 1:59). Abszolút nem érzem fáradtnak magam, és ennek örülök. Kis pihi, majd robogunk is tovább.

Jön egy elég uncsi rész, no itt kezdek fáradni. Gábor kicsit ellép, én maradok most a saját ritmusomnál. Hosszú egyenes, sorban érjük utól a korábban induló gyalogosokat. Mielõtt végleg elaludnék, egy tábla mutatja az erõs jobbkanyart. Ismertem, ez is benézhetõ. Bejön a P-, jó darabig jön velünk. A két jel bemegy a susnyásba a Csévi-nyeregnél. Mi most kint maradunk a széles szekérúton, természetesen csak azért mert a szalagozás most itt visz. Piros 85 nosztalgia, ott is futottam. A kis híd után óvatosan kocorászok, majd átváltok gyaloglásba. Nem esett jól a futás, kicsit éreztem is a lábamat, meg álmos is voltam. Nem gond, legalább a gyalogosokat elõzöm így is :) Megmásszuk a Fehér-hegyet, ez nem a kedvencem, a Piroson is már van jópár kilcsi a lábamba meg most is.

A Vörös-hegyi EP után megjön a kedvem, most lejtünk jó darabig, és már közel a világosság. Megelõz minket újra a két 30-as futó akik még a rajtnál elfutottak.

Eltévedtek a Pilis-nyeregnél. Mi maradunk a saját ritmusunkban, nekik itt a cél mindjárt. Beérünk Pilisvörösvárra, kivilágosodott. Egy Kálvária látogatást megejtünk (feltételes EP), majd folytatva az aszfaltgyilkolást beérünk a Mónika Presszóba, ahol újabb pont vár minket. (31 km - 3:30) Még mindig épphogy 9-es átlag alatt vagyunk. Döcög a szekér :)

Itt megejtünk egy kis pihenést. Az okosabbak depóztatták a célba a fejlámpát mint kiderült, mi erre nem is gondoltunk. Gabinak nagy köszönet a narancsléért. Börcsök Andris pedig túlélõcsomagot adott nekem egy Gatorade képében, mivel a sörözõben nem volt fél literes üdítõ.. Hmhm.. Feltöltõdve indulok tovább, Gabin az ellenkezõje látszik. Tovább koptatjuk Vörösvár aszfaltburkolatát, majd jön az Antónia árok kapaszkodója. Tempós gyaloglással abszolváljuk ezt a részt, majd a tetõn egy nagy fújás és hamarosan már a Zsíros-hegynél "kopogtatunk pecsétért".

(36,3 km - 4:16). Kicsit visszavett a pihenõ az idõbõl, de nem gond, azért haladunk így is. Innen szépen lehet neki tolni, bizony jól is ment a lefele. Egy feltételes EP töri meg a lelkesedést, Gabi itt kicsit lemarad utántölteni. A Shell benzinkútnál megint dínom-dánom. Szuper frissítés, ezt így kell! Rózsika-forrás jön, majd a Kálvária-hegy nyergébe mászunk tovább. Azaz most épp gyaloglunk. Gabi itt végleg lemarad, innen remete módon magányosan futok tovább.

Alig egy hónapja voltam a Város Peremén túrán, igazából lehet azt mondani hogy bejártam az utolsó 25 km-t, nem mintha nem ismertem volna már. Sok az idegen szalag ahogy nézelõdök, és ez mint kiderült többeket meg is zavart.

Elérek a Virágos-nyeregbe, és nagyon kellemes idõben haladok fel az Újlaki-hegyre. Ismerõs pontõrök, és egy gyors frissítés. (49 km - 5:42) Így itthonról nézve precízen tartottam az átlagot.

Meredek lefele, majd Határ-nyereg, majd ismét emelkedõ, utána egy kellemes lejtõ és megérkezek Hûvösvölgyre. Börcsök Andris invitál fel a frissítõponthoz. Nyámm, nagyon jól esik minden, és nem is vagyok álmos. Kaja-pia után továbbállok, most meg kell másznom a Nagy-hárs hegyet. Nem tudtam Gabi mennyivel van mögöttem, de úgy döntöttem hogy a meredekebb részeken gyalogolok, mert 18 km még azért van. Felérek a csúcsra, szépen izzadok, itt a jó idõ, ennél pedig már csak melegebb lesz a nap során. (54,8 km - 6:38) Bár azt nem annyira hiszem el hogy az Újlaki-hegy és a Nagy-hárs hegy között csak 5,8 km van, de csak lehet hogy én vesztettem el az idõérzékemet.

Továbbállok Szépjuhászné fele, kezd nagyon melegedni az idõ, és én egyenes arányossággal rá kezdek is szenvedni. Csacsi rét elõtt nem bírom már megfutni azt az "emelkedõt" sem. Nézegetek hátra gyakran, de senki. Útközben eszem-iszom, majd hamarosan jön a Csacsi-rét, EP. Büntetem magam, "dugás után" (no nem ez a bûn :)) egybõl futok is tovább, most nem frissítek, csak nem a végefele vérzek el. Még 10 km! Erõsebb tempóra kapcsolok már amennyire lehet, ezt már be kell darálnom. Sorrentonál megfontolt gyaloglás még, ez az utolsó emelkedõ, innen Hawaii. Ez persze enyhe túlzás volt, ugyanis a Huszonnégyökrös-hegy soha de soha nem akart jönni. Balról már a Budaörsi víkendházak jöttek, viszont ez a rész nekem végeláthatatlan hosszú volt, pedig alig 1 hónapja gyalogoltam erre.

Végül csak eljött a pont. Nyomás tovább egybõl, kiérek az aszfaltra, ez már meglesz. Izzadok, már nagyon meleg van, pedig még fiatal az idõ.

Leérek a Csiki Csárdához, majd még egy hosszú szalagozás, ez már tényleg nem esik jól, nem is rohanok nagyon. Egyszer viszont mindennek vége szakad, beérek a suliba reggel 9 óra 41 perckor.

8 óra 11 alatt teljesítettem a távot, sikerült bezsebelni az elsõ helyért járó gyönyörû nagy kupát.

A célban még falatozgatás, Andrissal dumcsizunk, nagyon jó rendezvény volt!

Köszönet a szuper frissítésért, és a számomra hibátlan szervezésért!

 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20102010.04.05 18:48:43

Tojás 40 - 1350 m szint



95 km bennem volt szombat és vasárnap teljesítménytúrákról (gyalog), így kicsit izgulva vágtam neki ennek a napnak.



Pap Gabival beszéltük meg a 9 órás indulást. Ez a túra az ahol esély nincs a bemelegítésre, ugyanis egybõl meredeken indul, és a Széchenyi-hegyig nagyon szintben nem is megy. Lépcsõzés-lépcsõzés hátán. Ezeregyszáz-valamennyi lépcsõn átkelvén a Széchenyihegyi gyermekvasúttól kicsit megemeltük a tempót a Disznófõ-forrásig. (8 km - 360 m szint - 10,4 átlag) Gyors frissítés, nekem még erre oda kell figyelnem rendesen. Lehet tempózni, a Libegõ mellett van egy kisebb emelkedõ, aztán megint toljuk. Késõbb az 56-os villamos alatt (az aluljárón:) haladunk, majd jön a kemény emelkedõ lépcsõzésekkel tarkítva az Apáthy-sziklához. Egy gyors technikai szünet, majd feltoljuk magunkat az Árpád-kilátóhoz is, ahol szintén szuperül állunk.

Igazából megemlítem hogy 10 km után már végig kaptuk az esõt a nyakunkba, és nagyon fos volt a terep is már..

Frissítõpont következik, én nem sokat idõzök, Gabi megáll, kicsit belemerül a gasztronómiai élvezetekben. Leküzdöm teli hassal a nemjólesõ emelkedõt, majd a Virágos nyereg felé már mögöttem trappolt ismét Gabi. Beállok a tempójába, és tovább toljuk a Virágos-nyeregig, féltávig, ahol még mindig kicsit 10-es átlag fölött vagyunk. Gabi elkezdi tolni számomra elég erõsen a Tök-hegyre fölfele, itt lemaradok, valahogy ezt a fölfelét erõsnek látom. Utána viszont lehet zúzni jó sokáig. Egy jó darabig még látótávolságban van, majd eltûnik, pedig én is toltam neki ahogy lehetett.. Kiérvén Solymár elõtt a szántóföldre förtelem terep jön egy darabig. A Szarkavár elõtt balettmozdulatokkal kiegészítve, de megúsztam esés nélkül. A szántóföldön sem esett jól a futás, ragadt a sár a cipõmre, és érezhetõen nagyobb terhelés alakult ki ezáltal. Az aszfaltos út kicsit emelkedik, majd Solymáron a kocsmában volt a pont. (28 km) Gabi 4 percre van elõttem. Itt ellõttem pár percet, egy energiaitalt be kellett vágni, mert most jött a Zsíros-hegyi erõs emelkedõ. Már az aszfaltút is elég volt fölfele, de miután szintén terepre értem, ez sem volt könnyebb. A pont elõtti sáros rész kivételével végig koccantam, ennek örültem nagyon. Fönt finom süti, majd uzsgyi. Az aszfalton lehetett hasítani lefele Nagykovácsiba, bár a lábaim már megérezték ezt a pár napot. Fõleg ezt a tempót.

Szépen megcsinálom a hurkot, nem csalom le mint az elõttem levõ korábban induló két gyalogos. A hosszú réttõl kicsit féltem, mert az fel tudja õrölni az embert, de most nagyon jól voltam fejben, és szépen átértem rajta a szakadó esõben.

Kicsi emelkedõ még, majd 3,5 km lejtõ nagyrészt. Itt megeresztettem a lovakat, reálisnak láttam a 4 órán belüli célbaérkezést.

Jól láttam a helyzetet, a célban 3:56-al finiseltem, amivel teljesen elégedett vagyok. Gabi majd leírja az idejét, nem lövöm le :)

Jó tempó volt ez nekem eléggé, fõleg ilyen terepen..

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár