Túrabeszámolók

Szentendre szigetén 20 km

A szentendrei Pap-szigeti rajthelyről villámgyors nevezés után máris mehettem a gyalogos erőpróbára.

A leányfalui túraszakasz minden erdőt kedvelő álma: rendezett vízparti környezet, csodálatos famatuzsálemek, zsivajgó természet, remeklő Duna, ebbe belefért az emlékezés Bibó Istvánra és Márai Sándorra is. Rendhagyóan szép volt még a vízkivételi műtárgyak végetérhetetlen kék sora egészen a Tildy Zoltán hídig. 

A Tahitótfalutól a szigetmonostori kompig vezető monoton gátmenet - az idő előre haladtával egyre jobban tűző napon - Bacsó Péter Tanú című filmjére emlékeztetett: Pelikán József gátőr mindennapos munkáját végzi. Üde színfoltot a lapályon megművelt földek látványa és a pócsmegyeri református templomi betérő jelentettek.

A szentendrei célban az egyszemélyes zsüri kézfogással, oklevéllel és egy termetes - apró helyesírási hibával ellátott - kitűzővel jutalmazott.

Mátra 15

Keresni kell az olyan túrát, ahol a neten közölt (majd a túrafüzetben is leírt) szöveges útleírás, útvonaltérkép és táblázat szóról szóra egyezik a valósággal. No, a Mátra 15 ilyen.

2003-as évjáratú orosz Metrovagonmas (!)  MÁV-szerelvénnyel érkeztem Pásztóra, ahol a Rákóczi utcában figyelmes és udvarias polgárőrök kalauzoltak a rajthelyre, a Tittel Pál* Kollégiumba. A rajtoltatás a Mátra-ünnephez méltó, fiatalos és lendületes volt.

A Pásztóról Szurdokpüspökibe vezető útvonal forgalma kissé ijesztő volt, de - mielőtt nagyobb baj történt volna - sikerült a muzslai** üdülőfalu felé balra befordulni. A falu mellett található festői szépségű tavacska (víztározó) miatt már megérte eljönni a túrára.

A legnagyobb erőpróba a Somos-bérc és a Muzsla-nyereg megmászása volt, a pontőrök integetve, nem kis empátiával, még kitartásra is bíztattak. Erre szükségem is volt az utolsó métereken.

A Nyikom-csúcs kilátója remekbe szabott építmény, a felső szintről mind  a négy égtáj felé ragyogó kilátás nyílik, csak éppen a fényképezni nem lehet. Az itteni pihenő- és etetőpont csokoládéja, sajtcsíkja és sózott földimogyorója nagyon jólesett; a pont őrei még baráti eligazítást is adtak a túra további folytatásához.

Pásztóig a zöld kereszten az elején a lebírhatatlan kőtenger, később a tűző nap okozott kellemetlenséget, de az út mégis lefelé, a célhoz vezetett. A zsüri örömmel fogadott a kollégiumban: szembenézős kézszorítással, aranybetűs oklevéllel és jelvénnyel búcsúztattak. 

A Baross úti Csibe Cukrászda*** sem engedett  el Pásztóról gasztronómiai élmény nélkül: örmény szeletük - gourmand-ok és gourmande-ok, figyelem - igazi telitalálat. 

*Tittel Pál (1784-1831) pásztói születésű csillagász, katolikus pap, ** A muzsla szó jelentése: puszta, *** A Csibe honlapja: www.csibecukraszda.hu  

Mackó 25

A sülysápi csillagdában volt a rajt. A permetező eső és az alacsonyan szálló felhők nagy tettekre, értsd: gyötrelmes sárdagasztásra és bátor vízi átkelésekre sarkalltak.

Nagy figyelemmel kellett lenni a túraösvényen a megszámlálhatalan mennyiségű csigabigára, kellemes színfolt volt még a friss tarlókon falatozó, kergetőző, a túrázókra ügyet sem vető nyuszik látványa.

A Nádas-völgy, az Úri-patakkal, a horgászó vizek és a Farkaspusztai-patak völgye üde zöldjével, szinte érintetlen madár- és állatvilágával egészen a csárdáig lenyűgöző szépségű, csodálatos, igazi vonzerővel bíró helye a kikapcsolódásra vágyó urbánus embernek.

A Farkasdi csárdától kezdve már a mosolygós nap is kisütött, de nagyon szégyellte magát.  

Kedvcsinálóul:

www.farkasnora.hu túraképei (2008)

Balaton 20

A kék jelzésre váltás (bár a Vörös templom előtt is, sőt után is volt határozott kék jelzés) elsőre nem sikerült, míg végre a harmadik őslakosnak tetsző lakos útbaigazítása sikeresnek bizonyult és felverekedtem magam a Jókai-kilátóhoz (első ellenőrzőpont). A kilátóról nagyon szép panoráma nyílt a Balatonra, de meglehetőst hűvösnek és szelesnek bizonyult legfelül.

A arácsi ellenőrzőponthoz (Lóczy Lajos sírja) nagyon magabiztosan jutottam; emlékoszlopának  megtekintése csak visszafele úton sikerült. 

A Koloska-völgyi erdei műútmenet kedvemre való volt, sőt a pihenőpont barátságos és mosolygós vendégfogadtatása is.

A Noszlopy-kilátó meredek úton való megközelítése és elérése csak akaraterőmnek és megbízható botjaimnak volt köszönhető; kutyául elfáradtam. Kellemes meglepetésként még Téry Ödön emlékévi kitűzőjét is megkaptam a pontőröktől.

A sárga jelzéssel jelölt ösvény használhatóságáról, barátságos voltáról és adrenalinnövelő voltáról majd legközelebb nyissunk vitát; a lényeg az, hogy a siskei vízműtelepnél (valóságos erődítmény) sikerült kibukkannom a zöldből és innen már egyenesen a fogadó zsüri ölelő karjaiba futottam.

Mai jutalmam egy újabb kitűző, oklevél, kézszorítás és dicsérő szavak. A ropogós cseresznye csak a ráadás volt.

Németh László Emléktúra-Határjárás 17

Hiába erőlködött a bolondos szél a napos időt nem tudta megfutamítani. Az első félelmem, hogy el fogok tévedni a Péter-hegyen akkor fogott el, mikor kiértem az erdőből; jól esett volna itt egy kis piros-fehér szalagocska iránymutatóul.

Az ürömi vasútállomás pontőrét nem nagyon irigyeltem, mert alig felöltözve ült a korláton, pedig a Solymári-völgy  rakoncátlan szele egy pillanatra sem hagyta békén amíg a matricát ragasztgatta bele a tájékoztató füzetembe.  

A 141-es határkövet a meredekebb útnak igérkező régi zöldön kockáztattam (választhattam) megközelíteni; szükség is volt az erőbeosztásra, ki is fáradtam mire a célhoz értem. Ezért sem volt ma Csúcs-hegy mászás.

A Hármashatár-hegyi túraösvény jóindulatű eltérítése miatt a vitorlázó repülős emlékműhöz vissza kellett kapaszkodni a hajdani légelhárító  ütegállás betonüregéhez. A kilátótól, amit most láttam először közelről, nem voltam nagyon elragadtatva.

A Határnyeregtől kezdve Hűvösvölgyig a kék jelzés mentén középiskolások vidám csoportjaival lehetett találkozni, gondolom a tanévzárást és a vakáció kezdetét ünnepelték.

A célban a háromtagú zsüri emléklapot, kitűzőt és müzliszeletet adott át elismerésül. 

Németh László (1962-2013) Nyugodjék békében!    

Naplás 20

Ragyogó napos, majdnem kánikulai, időben indultam el Szilasligetről a számomra teljesen ismeretlen terepen. Az első ellenőrző pontig (Szilas-forrás) csak az volt lehangoló, hogy jódarab szakaszon hulladéktengeren kellett átlábalnom.

A kerepesi Szabadság úton hangulatilag az ódon Kossuth Kulturotthon épülete keltette fel figyelmemet, majd következett a Husztina-erdő átláthatatlan vadonja egészen a második ellenőrző pontig (Bolnoka-erdő).

Innen már szemet gyönyörködtető búzatáblák mellett vezetett el az út, kiszélesedett a szabad térség, alig lehetett csak hallani a az M31-es zaját, s máris beköszöntött a harmadik ellenőrző pont (Mogyorós-völgy).

A Mogyorós-völgytől fogva a kijölt útvonal a búzatáblák miatt az erdőszélre szorított és éreztem, hogy kezdek elfáradni. A nagytarcsai falumúzeum elragadó szirénjei hiába is próbáltak marasztalni a negyedik ellenőrző ponton.  

A Nagytarcsa utáni kissé egyhangú gyalogmenenetet a Naplás-tó csodája feledtette (ötödik ellenőrző pont).   

Az ilonatelepi célban a rendezők kézfogással, oklevéllel és kitűzővel fogadtak.

Tési-fennsík 25

Elõször jártam errefelé, izgultam is egy kicsit, hogy el ne tévedjek, de szerencsére a szalagozás és a friss jelzések annyira határozottak és egyértelmûek voltak, hogy elkóborolni nemigen lehetett. 

A Vár-völgy P+ szakaszán a két oldalt pompázó medvehagyma-mezõk illatába szerelmesedtem bele, sziklás szépségeire csak visszafele jövet csodálkoztam rá.  

A Tési-fennsík délnyugati része még így is - pára- és ködfelhõsen, meg szélmalmok nélkül -  páratlan szépségû panorámával ajándékozott meg.

Vadregényes és változatos szakasznak bizonyult a Márkus szekrénye - Pusztapalota (Bátorkõ) közötti menet.

A rendezés mintaszerû, az ellátás elsõrangú volt. 

Köszönet a barátságos pontõröknek, az udvarias túratársaknak és a zsivajgó bakonyi természetnek.    

Horváth József emléktúra, 20 km

Szebb túraidõt kívánni sem lehetett volna, sõt arra sem emlékszem, hogy ennyire kényelmes és üdítõ élmény lett volna a vonatozás a Lokomotív Turista Egyesület szokolyai bázishelyére.

A kezdeti gyomortájéki szorongás a korábbi 424-es élményeim miatt hamar oldódott, mert az útvonal - a téli szezon kihagyása után - korántsem bizonyult annyira megterhelõnek, mint gondoltam, sõt a Rác-hegyrõl megnyíló csodaszép nógrádi panoráma még marasztaló fényképezésre is csábított.

Királyrétrõl visszakapaszkodva, rég látott kedves ismerõsökkel találkoztam.

A Szokolyára tartó piros sáv jelzésen haladva egészen a Szõlõ-hegyi platón delelõ gulyáig  nem sok látnivaló akadt, ha nincs mögöttem kedves útitárs-õrangyalom, talán a fatelepen kötök ki, de így visszatértünk az éles bal kanyarban folytatódó helyes nyomvonalra.

A rendezõk a megszokottnál is nagyobb elõzékenységgel gardírozták a túrázni vágyó versenyzõket: az itinerre, az oklevélre, a kitûzõre, a kerti piknik hangulatú vendéglátásra nagy figyelmet fordítottak, sõt jóízû beszélgetésekre is adtak alkalmat.

Mintha angyal szállt volna fölöttünk...         

Budaörsi Dolomitok 20

Csak röviden:

1. Egy újszülöttnek minden vicc új: Dolomieu-Dolomitok (Saussure, 1792)

2. A kezdet nem rossz: kacskaringós korfaggató kõkoptató (copyright by FSZEK Deák Ferenc Könyvtár)

3. A Felsõszállás utcában a bal sárga sáv lombtakarásban, de az úton jobboldalt virít a sárga szalag, no, merre is menjünk?

4. Csillebércen bõséges ellátás, még lovakból is.

5. A Kolacskovszky-csomót - semmi cicó - lejtmenetben huszárosan levágtuk. Hálás köszönet a helybéli lakosságnak.

6. Roli és Zsolti reményteljes premierje.

Hegedûs Róbert emléktúra

Nem mondhatnám, hogy örültem a borongós, kicsit rosszkedvû idõjárásnak, szerencsére a rendezõk nem voltak hatása alatt. Az adyligeti szalagozásnál kiderült, hogy miért igyekszik leszegett fejjel egy túratárs Remeteszõlõs irányába a Nagykovácsi út bal oldalán. Pedig a Rézsû utcai emelkedõ felejthetetlenül szép, még ha ködös, kilátást kínált a kies Máriaremetére. Vérbeli túrázó ilyet ki nem hagyna:)  

Az Alsó-Jegyenye-völgyben a Paprikás-patak is mintha már a télre készülõdne: magára öltötte jégcsipkés szegélyû szoknyáját. 

A Kálvária-hegy elõtti számomra kedves, sorompós kanyarban gépesített fanyûvõk szorgoskodtak, de a meredek hegy meghódítását érdemben nem tudták megakadályozni. Innentõl kezdve sétagalopp volt a túra a Virágos-nyeregig.

A Hármashatár-hegy leküzdése kicsikét húzós volt, de az Árpád-pihenõig lehetett lazítani, hogy aztán egészen az Ördögárok szintjéig ereszkedjek komótos tempóban.

Aztán megint emelkedõk sora, majd a Mária út örökkévalóságnak ható kaptatója és végre feltûnt a Szépjuhászné állomás épülete diadalmas lépcsõivel.    

A túra végén a rendezõi szembenézõs, bátorító, kemény kézfogásnak és a szép, kitûzõkkel ékített oklevélnek örültem a legjobban. Hegedûs Robi, jövõre, találkozzunk újra! 

Köszönet a csendes, jóravaló és udvarias túrázóknak.

Gercse 35

Lehet meglepetéssel szolgálni annak, aki az õszi iskolai szünetben szerét ejtheti, hogy az Ösvénytaposók eredeti kiírása szerinti Gercse 35 túraútvonalat járja be, ha részlegesen is. Egyik szemem sír, a másik nevet.

Kezdem a kellemetlenségekkel:

1. Hiába a nagy rendezõi igyekezet a rajtoltatásnál, pedig a cseri barátok pasaréti központja igazán tökéletes helyszínnek bizonyult, ha a túratársak részvételi szándéka meghaladja a szokásost, köszönhetõen a ragyogó, szikrázóan napsütéses idõjárásnak. 2. A Tábor-hegyi ellenõrzõ ponttól a Virágos-nyeregig tartó szakaszon meglehetõsen nagy volt a szombati oda-vissza futóforgalom, ez, tetszik-nem tetszik, akadályozta a táv zavartalan megtételét. 3. Nem szeretem a szabadon eresztett, gazda nélkül bóklászó kutyákat: a solymári sárga sáv-sárga plusz találkozásánál két magyar vizslának támadt kedve velem egy kis cicázásra. Két Harry Potteri bûbáj (Capitulatus és Protego) bevetésére is szükségem volt. 4. Nem örültem annak sem, hogy a dohányzást, ki tudni milyen elgondolásból, engedélyezték a célba érkezõ megfáradt sporttársaknak. 

Folytatom a kellemességekkel:

1. Nagyon jó elképzelésnek tartom egy túra valamilyen kultikus emlékhely köré szervezését: Gercse ilyen, de hozzávehetem a remetei és ófalusi templomokat is. Követendõ  rendezõi példa, hogy nemcsak kívülrõl tekinthettük meg a gercsényi templomot, hanem bévülrõl is. 2. Ugyanide sorolhatnám az építészeti örökségnek számító Napraforgó utcai kísérleti lakótelep bekötését a programba. 2. Az útvonal megválasztása ebben a formában remeklés, bár a Remete-hegyi, az Újlaki-hegyi, sõt a Kondor úti meredek lejtmenet nem használt rozoga térdemnek, de ez legyen az én bajom. 3. A rendezés professzionális: lupe nélkül is olvasható iitiner, részletes és áttekinthetõ térképszelvényekkel;  a jól látható jelzések valamint a tájékoztató tacepaók szinte kizárták az eltévedés lehetõségét, a derûs pontõrök pedig egytõl-egyig kifogástalanul látták el feladatukat, és az ellátásra se igen lehetett panasz . 4. Külön köszönet a csendes, jóindulatú és udvarias gyalogos társaknak. 

Ajánlott linkek:

http://www.budapestfolyoirat.hu/archivum/2007/3/154-a-napraforgo

http://www.templomaink.hu/index.php?muv=telepules&telep=Gercse

NaHáT/Heltai Gáspár 20

Még nem jártam NaHát rendezvényen, épp itt volt az ideje, hogy tiszteletemet tegyem náluk. Könnyûnek igérkezõ útvonalat választottam és ezt jól tettem.

Gyors és sallangmentes nevezés után a lehetõ legideálisabbnak nevezhetõ itinerrel a kezemben vágtam neki a csodálatos színekben pompázó õszi Börzsönynek. A Hegyes-tetõ kilátójából zavartalan és remek kilátás nyílott Visegrádra és Zebegényre. 

Zebegényt lejtmenetben is meg lehetett csodálni a ködfelhõs Dunával. Valaha el voltam ragadtatva a Malom-völgytõl, mára mintha egy picit megkopott volna õsszel is megszokott szépsége. 

A rendezést dicséri a kitûnõen megválasztott útvonal, a pontõröket a hidegtûrés, az ellátó pontokat pedig a bõség.

A célban a munkátlan és mosolygós rendezõk segíthettek volna a gyorsabb díjkiosztás (adminisztráció, oklevél, kitûzõ) érdekében annak a kategória gazdáinak, akik a feltorlódott beérkezõ és türelmesen sorban álló sporttársakkal szemmel láthatólag nem gyõzték a munkát.

Lokomotív 424/24

Vácott a balassagyarmati Bzmot-Piroska - az éjszakára nyitva felejtett ablakok miatt - mélyhûtött kocsijába fészkeltem magam, reménykedve, hogy csak felmelegszik a sok jó turista embertõl. Így is lett.

A 4:24-es menetidõt a távra kissé szokatlannak, de roppant stílszerûnek találtam, csak titkon bíztam abban, hogy a fényképezés mellett teljesíteni fogom. Egy újszülöttnek minden vicc új.

A magyarkúti ellenõrzõpont mellett majdnem szó nélkül elsétáltam volna, ha nincsenek résen a sasszemû pontõrök, aztán, ha már megálltam, az Irma-forrást is legott szemügyre vettem. A Nagy-kõ-hegyi pazar kilátásért már megérte ezt a túrát választani, bár a légcsavaros égiforgalom takarékon mûködhetett volna.   

A Szokolya-Berkenye vasútvonal völgyét átszelve gyalogosként teljesen magamra maradtam - futó sporttársak kerülgettek ugyan - és ez egészen így tartott a célig. Ennyit a távra vonatkozó megjegyzésbõl: A túra nem futás! Vagy mindenki a 42-es hegyi maratonra nevezett?! Vagy ennyire lelassultam?! Na, majd jövõre!

A jelzések és a szalagozás korrekt volt, nemkülönben a szöveges iránymutatások. A célban nyújtott szolgáltatás minden elképzelésemet felülmúlta, a pontõrök kedvesek, mosolygósak, készségesek és figyelmesek voltak.  

A csendes és figyelmes túratársaknak külön köszönet.

Meteor 21/A

Elsõ alkalommal vágtam neki ennek a Meteor-túrának elsõsorban az általam még nem ismert Mária-szurdok láthatása miatt. 

Örömömre szolgált, hogy a sárga sáv Virág-völgytõl a Csacsi-rétig  vezetõ szakaszát szépen rendbe hozták, ezen a részen utoljára az emlékezetes nagy vihar után jártam. Még annak is örültem, hogy olyan túrajelzésekkel is találkozhat a mostanság barangoló tapasztalatlan vándor, amelyek nem éppen a biztonságos orientációt szolgálják. 

A Piktortégla-üregeknél kapott alapos pontõri eligazításnak köszönhetõen egykettõre feljutottam a farkashegyi vitorlázórepülõs emlékmûhöz, amely néhány évvel korábban is siralmas állapotban volt, ma sem különbül.

A sorrentói szakaszt egy héttel ezelõtt már végigjártam és a piros M-jelzésbe is sikerült belegyalogolnom, hogy végre megpillanthassam a várva várt Meteor-szurdokot. Gyönyörködtem egy kicsit az ösvény menti roncsautó-telepek régi járgányaiban, de fényképezésükrõl le kellett mondanom egy kivétellel. Nagy szembeforgalom nem volt, mögöttem meg nem torlódtak fel a követõ sporttársak, úgy hogy kényelmesen végiggyalogoltam ezt a szakaszt.

A városba vezetõ szûk aszfaltút meglehetõsen balesetveszélyes, különösen, ha a zöld+ jelzés, szemmel láthatólag, csak ímmel-ámmal bukkan elõ.

A mamutfenyõk és a célban fogadás (Éva és Dorka) lenyûgözõ és felejthetetlen volt.

Tündér 28

A 291-es busszal, a felkelõ nappal együtt érkeztem a kies Zugligetbe a libegõ alsó végállomásához. Már a rajthoz való felmenetel is számos alkalmat adott a gyönyörködésre: a Szószék sziklás lábánál elvezetõ - százados gesztenyefákkal szegélyezett - a volt villamos végállomásnál völgyhídra kanyarodó mûút, a Biller tõszomszédságában kitárulkozó szépséges Tündérhegy a Tündér-szikla égnek meredõ büszke fokával, vele átellenben a völgy fölött lebegõ, a málladozó téglakerítéssel önmagába zárt, titokzatos Fácán zöld tömbje teljesen elvarázsoltak. A Zugligeti út végtelen hosszú támfalánál visszafordulva - itt tanyáznak a legendás faligyíkok - elámuldoztam a csupasz sziklákkal megtûzdelt, zöld sátras Hunyadorom óriásnak tûnõ tömegén.

Az Ösvénytaposók rendezvényének helyet adó Zugligeti Általános Iskola (http://zugligetisuli.hu/) ebben az évben tölti be 120. születésnapját. Falán emléktábla tudósít arról, hogy 1847-ben itt zajlott le Döbrentei Gábor kezdeményezésére a budai dûlõkeresztelõ, amikor a német nyelvû elnevezéseket magyarra cserélték. Így lett példának okáért Sauwinkelbõl Disznózug, késõbb Zugliget.

A teljesítménytúra az iskolától a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomásáig tartó szakaszán semmi érdekes dolog nem történt, hacsak az nem, hogy egy szemrevaló, csinos futó sellõlány-sporttárs suhant el kecsesen mellettünk. Akkor még nem sejtettük, hogy még kétszer fogunk vele találkozni útunk során:)

A Frank-hegy kapaszkodója és a budaörsi Kõ-hegy megmászása nem kis próbatétel volt, egyrészt a nyílt terep, másrészt az egyre inkább izmosodó napsütés miatt. Hiába sikerült lépten-nyomon pótolnunk a folyadékveszteséget, hála a túra vonalvezetésének, mégis jólesett a keszi Kálvária-ellenõrzõpont bõséges málnaszörp-kínálata.

A János-hegyi átjáróbarlangnál is újabb kellemes meglepetésben volt részünk egy meseszép tündérkisasszony-pontõr képében. Ez serkentõleg hatott a célig hátra levõ néhány kilométer megtételére. Már meg sem merem említeni, hogy az egyik kanyarban régi jó ismerõsök, Ziliziék kiránduló csoportjába botlottunk. 

Személyes megjegyzés: Nagy örömömre szolgált, hogy a teljesítménytúra-mozgalom egyik nagy öregjével, Béla bácsival járhattam végig a túrát. 

A rendezõknek dicséret (útvonal, térképszelvényes tájékoztató füzet, szalagozás, feliratok), a pontõröknek elismerés a helytállásért, a jóindulatú, kedves túratársaknak és Béla bácsinak is köszönet.  

Csabdi 30

Több mint barátságos kezdés: a bicskei vasútállomásról a kisbusz sofõrje a teljesítménytúrázó közönséget egyenesen a rajthelyre fuvarozta, ha jól belegondolunk, egy európai falu esetében talán nem kivételes, sõt kötelezõ gesztus.

A Béke utcán haladó korán kelõ-induló  túratársak - ha balra lenéztek - egy ideig a Szent László-patak völgyében lomhán megpihenõ ködpaplanban gyönyörködhettek.

Az út további részében sem leplezte a természet elismerésre méltó szépségeit, mi több egy vitalitásban mindenkin túltevõ kis csapat egy majdnem kilogramnyi súlyú sziámi óriás pöfeteget is felhajtott, sajnos lefényképezni se a megtalálót, se a rekorder gombát nem sikerült. A vízfolyások és tavak látványosságán túl a barki sziklák fenséges volta is mély nyomot hagyott bennem.

Három évvel ezelõtt se nagyon tetszett a templomromhoz vezetõ utolsó etap, idén se nagyon, de most legalább belesodródtam, ha csak egy villanásnyi idõre is, a gépesített mezei betakarítási munkák forgatagába.

Köszönet a lelkiismeretes, alapos és figyelmes rendezõknek, valamint a kedves és mosolygós pontõröknek. A csendes, barátságos és jóindulatú túratársaknak külön köszönet. A csabdi lakosok rendkívüli segítõkészségét és szívélyességét is szeretném megköszönni. 

Erdõkerülõ 25 - Foltán János-emléktúra

Teljesítménytúrázásom kezdetét annak idején, Pénzásás után, egy hatalmas pereceléssel tettem emlékezetessé, most nagyon észnél voltam a nevezetes balcsapás után a meredek ösvényen, hogy még egyszer ez ne ismétlõdjék meg. Király-kútig - ahol az ötvenesek nagyobb pontõri pátyolgatásban részesültek mint a huszönötösök :) - és innen Királyházáig eseménytelenül zajlott a túra.

A Dobó (Dobogó)-bérctõl féltem egy kicsit, de ma kezesbárányként simult pálcás kezemhez, egyenesen élmény volt rajta lendületesen felfelé kaptatni egészen a Hárombarát-nyeregig. Út közben egy fiatal, kedves németjuhász kutya ölelgetett meg, de inkább a velem szembejövõ, Királyháza felé igyekvõ turistacsoporttal tartott.

A Foltán-keresztnél jó volt egy picit megpihenni, de már látszott, hogy a sûrûsödõ felhõk valamire készülnek. Lett is nemsokára nagy haddelhadd, elõször csak záporesõ, aztán jégverés zúdult a vándorok nyakába, még a zöld lombsátor se nagyon segített. A vályúszerû ösvény megszûnt ösvényként mûködni, lett belõle vízlevezetõ csatorna. Kiöntött ürgeként értem le a Kárpát-kulcsosházhoz.

Nagyon nehezen emésztettem meg a csúszós Suta-berki kapaszkodót - most jobban esett volna az unalmasan hosszú aszfaltút - de csak beevickéltem a királyréti célba.

A rendezõknek és a pontõröknek dicséret, a fekete-fehérrõl színesre váltott igazolófüzet mestermunka,  Ákos-mester virslije, mustárja és kenyere Michelin-csillag után kiált.

Köszönet a kedves, jóindulatú és csendes túratársaknak.

Gémes 30

Várakozással tekintettem a börzsönyi túra elé, mint minden elsõbálozó, miként változott meg a hegy képe, amióta utoljára jártam benne. Tartottam a závozi gyilkos emelkedõtõl, a Nagy-völgy napégette aszfaltos útjától és Drégelyvár rovarokkal bõven ellátott akácos erdejétõl. A rendkívül alaposan megszerkesztett tájékoztató - egyben igazoló - füzet és a tereptérkép lassan oszlatta aggodalmaimat: fogom-e bírni szuflával és elérem-e a 16:29-es vonatot?

Závoznál tényleg lilult a fejem, de feljutottam; a Kámorra és a Csánki-kertre alig ismertem rá, mert nagyon megváltozott a növényzet vagy nagyon megöregedtem. A legközebbi kétségbeesés akkor kerülgetett, amikor a Lopona-hegyrõl kellett leereszkedni a Nagy-völgybe. Orvosi tanácsra hiába lépcsõzöm nap mint nap a nyolcadikról lefelé, erõsítendõ térdizületeimet, ez a lejtõ kifogott rajtuk/rajtam, még jó, hogy egészben és épségben leértem.

A drégelyvári megközelítés össze sem hasonlíható a nagyoroszival, százszor kellemesebb volt és a vár környékén úgy tûnt, hogy az általam félt akácerdõnek teljesen nyoma veszett. Drégelyvár arculata és környéke, elõnyére, teljesen megváltozott: szépen rendbehozták, felújították, kitáblázták és emlékmûvet is emeltek Szondi György maroknyi, de annál bátrabb várvédõ seregének. 

Innentõl kezdve a kék sáv vezérelte utunkat egészen Diósjenõig. A település elõtt nem sokkal a jelzett ösvény két oldalán mézgyûjtõ méhek kaptárai sorakoztak és két méhész éppen a júniusban esedékes tennivalóit végezte a méhcsaládokkal védõruházatban. Egy futó túratárs erre nem volt tekintettel és szélvészként húzott el a kaptársorok között, a füstöléssel amúgy is felizgatott méhek rajtaütésszerû támadást intéztek ellene. Szerencsére a sporttárs túlélte az esetet, legalább is a vonaton még nem látszott rajta semmi rendkívüli.

Összefoglalva: Dicséret illeti a rendezõket a remek útvonalválasztásért (alig volt fedetlen szakasz, széles jelzett ösvényeken vezetett az út)  és a kifogástalan tájékoztatásért, jó szavak illetik a rutinos pontõröket és az ellátásra sem igen lehet panasz. Az erdõben igen kellemes volt az idõjárás, a hûsítõ szél állandó útitársunk volt. A túra jelzései egészen frissek és jól láthatóak voltak, az informatív útjelzõ táblák is elsõrangúnak hatottak. 

Köszönet a csendes, udvarias, elõzékeny és mosolygós túratársaknak! 

Tucatnyi franciakrémes-Gémes!

Barangoló Hegyvidék

Az idei teljesítménytúra útvonala a Hegyvidéket délkeletrõl indulva északnyugati irányban átlósan szelte át bemutatva minden hellyel-közzel kulcsfontosságú helyi történelmi, kulturális, szakrális és természeti értékét Mátyás király városának.

A Márton Áron téri rajtnál tapasztalt szelid tumultusnak feltehetõen az egyórás nevezési limitidõ és a száz ajándék emblémázott póló lehetett az oka, de a gyalogtúra megindulását érdemben nem akadályozta. Az egylapos itiner az igazolólapon kívül sok újdonságot nem tartalmazott, a térkép pedig - számunkra - használhatatlannak bizonyult. Egyedül a müzliszeletnek örültünk igazán.

Az Ördög-orom igencsak meredek kaptatója és morzsalékos talaja kissé próbára tett bennünket, de percekig gyönyörködhettünk a szeles idõjárásnak köszönhetõ tiszta kilátásban a természetvédelmi terület platójáról. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút végállomásához az Úti Madonna-kápolna érintésével jutottunk fel, majd a Rege úton siettünk tovább az Ybl Miklós alkotta Széchenyi-kilátóhoz, amelynek eredeti helye a Városligetben volt.

A kilátótól leóvatoskodtunk a régen szebb napokat látott, ma foghíjas, ingóköves lépcsõkön a Karthauzi útra.  Elhaladtunk a Fogaskerekû régi végállomása és az Eötvös József-park mellett és hamarosan feltûnt a Jókai-iskola napórával ellátott szecessziós stílusú emeletes épülete, amelynek technikai kuriózuma egy kémény, amelyet Alphons Custodis világhírû cége épített. Az iskola mellett található Jókai-agorán kívül látnivalókat kínált az Ybl Miklós építette Szent László-kápolna, a Diana-parki hõsi emlékmû és az a ház, amelyben Erkel Ferenc zeneszerzõ lelte halálát. 

A Béla király úton két  forrás is tárt karokkal várt bennünket, az egyik a Devecseri-parki Város- vagy Doktor-kút, a másik kicsit távolabb, az utcának is nevet adó forrás, a Béla király kútja. Utunk innen felfelé vezetett a Schódelné Klein Rozália operaénekesnõ dicsõségét 1840 óta hirdetõ Normafához. A  fõvárosra páratlanul szép kilátás nyílik errõl a helyrõl.

Utunkat csak néhány percre szakítottuk meg a Disznófõ-forráshoz menet, elõbb balra a Szent Anna-kápolnának, kicsit lejjebb pedig jobbról a Kossuth-szobornak inthettünk búcsút.

Miközben a völgyben kanyargó Zugligeti út ragaszkodóan követett bennünket, máris elhagytuk a Fácán-dombot a Hild József építette egykori Fácán vendégfogadóval és felkapaszkodtunk a Tündér-sziklához. 

Nem sokat idõztünk itt, lendületesen suhantunk tovább a budaszentlõrinci pálos kolostor romkertjéhez, Remete Szent Pál és áldott Mária szobraihoz. A Budakeszi út mellett található szépen rendben tartott emlékhely és környezete méltó a magyar alapítású pálos rend iránti tiszteletre és hódolatra.

A Gyermekvasút nyomvonalán haladtunk tovább, két állomást is érintve, az  1910-ben emelt Erzsébet-kilátóhoz, ahol maga a királyné 1882-tõl haláláig négy alkalommal is megfordult. A kilátó tetejérõl felejthetetlenül szép panoráma tárult elénk.

A túrázók a vándorút végén kitölthettek egy egyszerû tesztet, melynek helyes válaszai - nem sorrendben - a következõk:

1. Rácz Aladár, Kossuth-díjas cimbalommûvész

2. A Farkas-völgyi Úti Madonna-kápolnát 1998-ban újították fel.

3. A Város-kút neve valaha Doktor-kút is volt.

4. A Jókai-agorán az író egy kisfiúval folytatott társalgást.

5. A Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomása mellett a Bibliaház épülete található.

A túra során az ellenõrzõ állomásokon cserkészek látták el a pontõri szolgálatot, ki több, ki kevesebb odaadással. Dicséret a rendezõ Hegytörténeti Gyûjtemény és Galéria lelkes munkatársainak és a lelkiismeretes pontõröknek. A csendes és derûs túratársaknak külön köszönet.     

Gaudeamus igitur.

Hévízgyörk 35

Az indítás villámgyors volt, a rendezõk útravalóul egy átnézeti térképet és egy rövid itinert/egyben igazolólapot adtak a túra várható viszontagságainak elviseléséhez. Kvadratisch, praktisch, gut.

A táv legmozgalmasabb, legizgalmasabb és legváltozatosabb szakasza a Paja-völgyig tartott, innentõl kezdve megindult a küzdelem a tûzõ nap hevének és következményeinek elhárításáért, sajnos, ezen még a Bika-tó és környékének páratlan szépsége sem enyhített, bármennyire is rácsodálkoztam.

A természeti szépségekben bõvelkedõ elsõ szakasz valóban figyelemre méltó volt: a madarak változatos éneke és a virágok színpompájának élvezete annyira lefoglalták figyelmemet, hogy nem jutott idõ a rovarok világának tanulmányozására, pedig egy mélykék színekben pompázó páncélos bogárfaj - erdei álganéjtúró - nagyon intenzív gyalogos össze-vissza mozgásban volt a túra egész útvonalán.

Különlegesnek hatott számomra a pontõr-együttesek teljesen egyedi látványának megformálása, meggyõzõdésem, hogy az ilyen technikai fogástól a megtett kilométerektõl fásult vagy tikkadtnak tûnõ elcsigázott vándor felvillanyozódik, új erõre kap, ismét bekapcsolódik a teljesítménytúrázás áramkörébe és záros határidõn belül beérkezik a célba.  A túra során a pontõrségek hatásosan megjelenítették az indián tipi sátorban folyó életet, a három gráciát, Szinyei Merse: Majális címû - további szereplõkkel bõvített - élõképét, a dévajkodó Stant és Pant, a Folies Bergere táncos lányait és a monte carlo-i kaszinó szenvedélyteli közönségét. Gyökeres szakítás a hagyományokkal! Why not? Juventus ventus!

Összefoglalva: remek és szórakoztató rendezés, osztályon felüli ellátás -  bár, mintha a konyhás nénik cseppet bosszúsak lettek volna - és gondoskodás, udvarias, mosolygós és figyelmes pontõrök. Az oklevél és a kitûzõ mestermunka. 

Summa cum laude ifjú Benkó Lászlónak és csapatának! Vivát HETE!

A jóindulatú, barátságos és derûs vándortársaknak külön köszönet.

Pétfürdõi Tavasz 26

Az idõjárás a kedvelt arcát mutatta, tehát semmi akadálya nem lehetett annak, hogy a Csongrád megyeiek által szervezett pétfürdõi rendezvény ne arasson nagy sikert.

Két meglepetés már a rajtnál kiderült, nevezetesen, hogy két település - Vilonya és Hajmáskér - a tervezettõl eltérõen kimarad a teljesítménytúra állomásai közül továbbá, hogy nem a hosszú kék sáv jelzéssel kezdünk. Azok számára, akiknek ez csalódást okozott, azoknak jó szívvel ajánlom Vilonyáról a http://www.vilonya.eu honlapot, akik pedig Hajmáskér mellõzése miatt szomorodtak el a sok izgalmat igérõ http://falanszter.blog.hu/tags/hajmáskér honlapi trakta megtekintését javasolom kárpótlásul.

A túra Pétfürdõtõl Sólyig tartó szakasza minden elismerést megérdemel a kitûnõ szalagozástól, a mosolygós, készséges pontõrökön át, a színvonalas ellátásig, utána azonban mintha a nagyvonalú rendezõk mindent a kék sáv jelzésre bíztak volna, szabadjára engedték az egyenetlen felkészültségû és tapasztaltságú túratársakat, mondván, csak beérkeznek valamikor a célba a jelzés mentén, nem olyan nagy dolog ez. Ígértek szalagozást is, volt is, csak nem ott, akkor, amikor szükség lett volna rá, így kedvét szegi a kudarc annak, aki most kapott volna rá a teljesítménytúrázás ízére.

Magamnak is, igaz csak három éve gyalogolok, legalább négyszer kellett korrigálnom, mert utat tévesztettem a nem látható vagy takarásban levõ illetve félrevezetõ jelzések miatt. Szükség lett volna még kettõ-három ellenõrzõ pontra és több megerõsítõ, nyomatékosító szalagra is ezen a - téveszthetetlennek hitt szakaszon. 

Az szép barangolás élményét, a tetszetõs kivitelû emléklapot és a nyakba akasztható egyedi kivitelezésû plakettet nagyon szépen köszönöm a rendezõknek.

A kedves, jóindulatú és derûs túratársaknak is megannyi köszönet.

Fekete-hegyek 25 Biatorbágy-Zugliget

Jobb idõt remek hangulatú túrázáshoz ki sem lehetett volna találni. Amíg a fényképezéssel foglalatoskodtam sikerült Páty vendégkapujához megérkeznem a Fõ-kút-forrás helyett. Ekkor még volt kedvem és erõm korrigálni: a mûút mellõl siettem fel (vagy vissza) az elsõ ellenõrzõ ponthoz. Innentõl kezdve igyekeztem fegyelmezettebben viselkedni és követni az itiner utasításait, de aztán Kis-Hárshegynél elszakadt a cérna - az ellenõrzõ pontot átugrottam - és a zöld körút jelzést követve kiverekedtem magam a zsivajgó embertömegbõl a Szépjuhásznéhoz. Hazai pályán mozogva, most már kellemesebb közegben, a zöld keresztrõl a zöld háromszögre átcsapva begyalogoltam a célba.

Lemaradás 25 Gödöllõ-Isaszeg-Pécel

Óvatos duhaj voltam ma korán reggel, mert azzal kezdtem a nevezéskor, hogy elõre megkérdeztem, hogy fizetéssel vagy nevezéssel kell-e kezdeni a rajtasztalnál. Csodák csodájára azt a nemesen egyszerû, egyben felemelõ és megnyugtató  választ kaptam, hogy természetesen a nevezési lap kitöltésével kezdjem, aztán a fizetéssel folytassam. Megnyugodtam, él még a bizalom a vándortársak iránt, nem potyázni és sumákolni megy az, aki teljesítménytúrára jelentkezik.

Egy héttel ennek elõtte rajtoláskor egy másik neves egyesület rendezvényen kissé gorombán leteremtett a fõrendezõ sporttárs, hogy itt nincs önkiszolgálás - a legfontosabb vezérszempont náluk a bizalmatlanság - elõbb a fizess, aztán a  nevezz, ha a sorrendiségnek valamiféle jelentõsége is lenne. Mélységesen csalódtam akkor, de megköszöntem a kioktatást.   

Nagyon jól indult minden, mert percek alatt a gödöllõi repülõtérnél voltam, ahol mindenki az igazak álmát aludta, a szélzsák is szélcsendet jelzett, csak egyvalaki állítgatta össze a reptér szélén egy bodegának látszó alakzat favázát. Kellemes volt az idõjárás, az egyszemélyes ösvényen csak az volt a zavaró, hogy ezt a csapást a lovasiskola is használhatja, az eredmény önmagáért beszélt egészen az isaszegi betérõig.  

Izgalmas kaland volt a Rákos-patakkal való együttes átkelés az isaszegi vasúti pálya alatt, a forgalmas úton való átkelésrõl nem is beszélve. Ha a Szobor-hegy aljában nem integet széles mozdulatokkal a pontõr símán továbbmegyek ellenõrizni, hogy Jóska bátyám - a nevet én adtam neki, amikor lefényképeztem - hogyan végezte burkoló munkáját a honvéd emlékmû körül. Így, szerencsére, megkaptam a kötelezõ pontõri pecsételést és örömmel konstatáltam, hogy egy hónappal ezelõtt Jóska és csapata minõségi munkát végzett, a Szobor-hegyi emlékmû és környéke szebb lett, mint valaha is volt.

A honvédsírok után utáni szakasz  megtételekor az tûnt fel, hogy az erdei motorozás nemcsak a turistaösvényt teszi tönkre, megdöbbenve láttam, hogy a motorosok  gyakorlatozás közben a fák gyökérzetét roncsolják, szaggatják szét. Elég csak szemügyre venni az egyre mélyülõ - motorosok által vájt - vályúkat! Ne is csodálkozzon senki emberfia, ha errefelé meglepetésszerûen fejére dõlnek a fák túrázás közben!  

A bajtemetési alma nagyon jóízû volt, felfrissültem tõle és ennek köszönhetõen gyorsan átszeltem a csodaszép Koporsó-hegyi völgyet, szívesen feküdnék ilyenbe, ha eltemetnek.

A Pap-hegyen a pontõr-remete szúnyoghálós sátra tetszett, a határtalanul tágas Szemere Pál Általános Iskola elõtt - ahol terülj-terülj asztalkám várt tárt karokkal és hölgykoszorúval - meg a számomra különlegesnek tetszõ fekvõkerékpár. 

Összefoglalva: Kellemes idõben, könnyû túrázás a színpompás, madárhangos természetben; figyelmes, mosolygós, de kissé nagyvonalú rendezésben. Köszönöm szépen, szívem csücske, Rákoskert!

A jókedvû, udvarias és kedves vándortársaknak külön köszönet.   

Tojás 30/A 

Jó nagy hajnali esõzésre ébredtem, de mire összeraktam magam kitisztult az égbolt. A városmajori rajtnál kevesen álldogáltak, gyorsan sorra kerültem és máris mehettem utamra. A túra végén Solymáron ismét eleredt az esõ.

Összefoglalva: Remek rendezés, kifogástalan pontõrködés, színvonalas tájékoztató füzet, éjszaka talán szentjánosbogarazó pinknyilak, pinkpontok nehogy eltévedjünk, ráadás tapsifüles nyuszitojás, igazi húsvéti hangulat! Köszönet mindenkinek!

Most csak a teljesítménytúra  XII. kerületi (Hegyvidék) helytörténeti vonatkozásaira térek ki - röviden - az igazolófüzet  igen alapos útvonalleírása alapján:

Rajthely: A városmajori Kós Károly Általános Iskola idén ünnepli százéves fennállását. A  szecessziós stílusú épületet Kós Károly és Györgyi Dénes tervezte 1910-1911-ben. Ma a kõhajításnyira található Városmajori Gimnázium tagintézménye.

A Városmajor utcából jobbra elágazó Alma utcán megyünk felfelé: Az 1. szám alatt magasodó épületben Árkay Aladár mûépítész rendezte be mûterem-lakását. Nevéhez fûzödik a túra során érintett Ráth György utca, Határõr utca, Tóth Lõrinc utca, Istenhegyi út által határolt területen 1910-1913 között megépített harminchét családi házból álló Bírák és ügyészek lakónegyede.

Elérjük a Martinovics-hegyen található 1. ellenõrzõ pontot: Az 1950-tõl 1991-ig Martinovics-hegynek hívott természetvédelmi terület mai neve Kis-Svábhegy. Második világháborús légvédelmi üteg (flak) betonalapzatának maradványai, geodéziai pont.

Keresztezzük a Tusnádi utcát és a Pethényi utat is: A Pethényi úton található Kovács J. 1848-as honvéd sírja.

[A Diana úton haladva] keresztezzük az Óra utat: balra tekintünk, itt, az 1842-ben épült nyaralóvillában volt Buda 1849-es ostromakor Görgey Artúr fõhadiszállása, miután a korábbi a zugligeti Laszlovszky-majorit belövés érte a várból. 1897-ben Erzsébet királyné is járt itt. Nehezen kibetûzhetõ emléktábláját a villa falán találjuk.

Elhaladunk a Jókai Mór emlékszoba mellett: A nagy regényíró hagyatékát - regényei jövedelmébõl vásárolta a mára már elpusztult villáját - a Petõfi Irodalmi Múzeum gondozza. Ugyanezen a címen találhatjuk meg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságát és a Madártani Egyesületet is. 

A Szépkilátás utcán elhaladva a Sváb-hegyi fogaskerekû állomás mellett: Az akkor gõzüzemû Svábhegyi Fogaskerekû Vasutat - a világon harmadikként - 1874-ben adták át a forgalomnak. A svábhegyi állomás falán Cathry Szaléz Ferenc építõmérnök emléktáblája található.  

Balra a Karthauzi utcán: Eötvös József itt lakott a svájci stílusú Karthauzi-lakban.

Felmegyünk a Széchenyi-emléknél levõ 2. ellenõrzõ ponthoz: A Széchenyi-kilátó - gloriette-ként - eredetileg a Városligetben volt, lebontották és mai helyén, a Széchenyi-hegyen állították fel 1898-ban.

Felmegyünk a Svájci úton: Az utca neve a Fogaskerekû svájci származású építõmérnökének Cathry Szaléz Ferencnek emlékét õrzi.

Haladunk tovább a Gyermekvasút végállomásáig:  Az elsõ szakaszban - 1948-ban - megépült három kilométeres vasútvonalhoz tartozott még a Normafa megállóhely, az Úttörõváros (ma Csillebérc) és az Elõre (ma Virágvölgy) állomás is.  

Haladunk a Normafáig, innen a jelzést követjük az Anna rétig: A Normafához Schodelné Klein Róza neve kötõdik, aki 1840-ben a Nemzeti Színház társulatával itt piknikezett és egy öreg bükkfa megihlette Bellini: Norma c. operája egyik áriájának eléneklésére. A hagyomány szerint ettõl kezdve hívták a fát és a környékét is Normafának.  Az Anna-réten van az újra felépített kis Szent Anna-kápolna.

Így érjük el a Disznófõ-forrásnál lévõ 3. ellenõrzõ pontot:  A Disznófõ-forrás Zugliget egyik leghíresebb forrása, közelében mûködött az 1840-es évektõl az azonos nevû vendéglõ. Ugyanitt található a fõváros elsõ Kossuth-szobra. A közelben található Vadászmajor (ma iskola) volt a színhelye a budai dûlõkeresztelõnek 1847-ben. 

Elhaladunk a Tündér-szikla mellett és a Libegõ alatt: A Tündér-szikla a Tündérhegy Zugligeti út felé nézõ függõleges falú dolomitszirtje. A  Libegõ 1970-ben került átadásra, a Zugliget és Jánoshegy közötti távolság a függõszéken negyedóra alatt tehetõ meg.    

A Jánoshegy oldalában vezetõ úton: A János-hegy a fõváros legmagasabb pontja, a neoromán stílusú Erzsébet-kilátó Schulek Frigyes tervei szerint készült el 1910-ben.

Akit további részletek érdekelnek:

http://www.hegytortenet.hu 

http://www.hegyvidekujsag.eu

Kevély körüli kevergés

A rajt elõtt - reggel hét óra tájt - ráérõsen fényképezgettem Borosjenõn régi emlékeket keresve,  fülemben Chopin zenéjével, hónom alatt a két túrapálcával, amikor váratlanul mellémgördült egy rendõrségi személygépkocsi, a volánnál ülõ policeman a kezében lévõ aprónyomtatványt (a túrát népszerûsítõ szórólapot) silabizálgatva kissé riadtan kérdezte meg tõlem, hogy a rajta szereplõ túraesemény valós rendezvény-e? Némiképp megütközve, de határozottan megerõsítettem, hogy valós rendezvényrõl van szó, sõt, a látszat ellenére, magam is oda igyekszem.

Az elsõ, szó szerint orrbavágó élményem a túra útvonalán a Köves-bérci pompás illatos virágerdõ volt, olfatikus érzékeim tökéletes kielégülést nyertek. A  két szelet finom nápolyinak persze még jobban örültem.

A Jenõi-torony és a Solymár-völgyi hullámvasutazás nagyon tetszett.

Csobánka mindig szolgál valamilyen meglepetéssel, ma a szerb templom kõfalövében fedeztem fel szerb nyelven írt csudaszép sírfeliratokat. Persze, nem én vagyok az elsõ felfedezõ.

A Csúcs-hegyi csúcs csokoládét csúcs szépségû és udvariasságú pontõr kislányoktól kaptam meg.

Lustaságom legyõzött, nem kapaszkodtam fel a Zöld-barlanghoz, de a Dera-patak völgyi szép kilátásban gyönyörködtem egy kicsit.

Borosjenõre ereszkedvén az Ezüst-hegybe vágódott szurdok térdpróbáló talapzata bizonyult számomra fizikailag a legnehezebbnek. Az egri várat ilyen közelrõl és ilyen hosszú ideig még nem vettem szemügyre, igaz nincs is Gárdonyihoz méltó képzelõerõm.

Összefoglalva: kellemes idõ, még kellemesebb túra, derûs és udvarias rendezõk, kellemes túratársak, kifogástalan kiszolgálás, az itiner, a túrajelzések és a szalagozás elismerésre méltó, a jutalmazás dicséretes. Öröm volt látni a sok-sok apróságot, a fiatal apukákat és anyukákat.

Mindent nagyon szépen köszönök, nem csalódtam az Ösvénytaposókban.

A Város Peremén

Szerencsére a mai napon a szelek csak a túrázók felett perlekedtek a budai hegyekben, a táv leküzdését érdemben nem akadályozták. A rendezõk, dicséretükre legyen mondva, a szenior részleget - kíváncsi lennék a junior ferencvárosiakra is - vetették harcba és nem csalódtam bennük, ennyi aranyos, jóindulatú és barátságos, a dolgukat tevõ és értõ, fiatalos lendületû pontõrrel egy rendezvényen eddig még nem találkoztam.

A túra zökkenõmentes teljesítését több helyütt akadályozta, hogy - nem tudni miért - a különösen frekventált helyeken a sárga sáv jelzést vagy lemeszelve vagy durván lefaragva/legyalulva találtam. 

A nagyon szép, hajtogatott útvonaltérkép, hátlapján a szöveges itinerrel és a József Attila-versekkel és hozzá az igazán kellemes túra valódi praktikus emlékeztetõ elõkészület volt a költészet napi ünnepre, a költõ születésnapjára. 

A ferencvárosi rendezõknek dicséret, a jóravaló és segítõkész túratársaknak pedig köszönet. 

Isaszegi csata emléktúra 30

Ünnepi ruháját próbálta éppen magára Isaszeg városa, mindenütt szorgos kezek csinosították, hogy méltóképpen köszönthesse a világraszóló isaszegi csata soron következõ évfordulóját a Történelmi Napokon.

Ehhez az eseményhez igazodott a teljesítménytúra programja is. A mindenrõl gondoskodó rendezõk jóvoltából elõbb  városismeretbõl vizsgáztattak: alaposan szemügyre vehettem a Szatmáry Zoltán alapította falumúzeum értékes szabadtéri gyûjteményét, aztán felkaptattam a Szobor-hegyre a Honvéd-emlékmûhöz. Fájdalom, a remekbe szabott honvédalak jobb kezében csak a kardja markolatát szorongatta, a kard pengéje hiányzott, pedig Isaszeg címerében minden a helyén van. Sajnos, csak egy futó pillantásra álltam meg a hegy lankáján szerényen meghúzódó, nagyon szépen gondozott zsidótemetõ kapujánál, benéztem a települést egykor benépesítõ szlovákok tájházának - Oblastny dom - udvarára, aztán felszaladtam az Árpád-kori Öregtemplomhoz és a dombtetõn újjáépített Kálváriához. Útunk most már a természetben folytatódott, jelzett ösvényen, a honvédsírokig.

A megcsodálni való Öreg-hegy üdülõtelkein szorgalmas kerti munkák folytak, lelkes kutyák üdvözöltek harsányan, de nagyon kiváncsian vártam a Bajtemetésen az elhagyott szovjet katonai bázissal való találkozást. A föld alá helyezett, elõre gyártott  elemekbõl összeilleszett építmények lehettek fedezékek vagy javító-technikai bázisok, a nagyobb méretû bunker harcálláspontul szolgálhatott, a csupasz betonkockákon lokátorok települhettek, a  téglából épített egy-kétszintes házak a kiszolgáló személyzet számára készülhettek. Lepusztult állapotukban egyszerre voltak félelmetesek, egyben szánalmat ébresztõek. Ebben az egész romegyüttesben csak a karcsú geodéziai torony jelentett üdítõ kivételt.

A túra vitathatatlanul leglátványosabb része - természeti szépségei okán - a fényképezésre csábító Koporsó-völgyi szakasz volt. Álmélkodásomból egészen addig futotta, hogy a P+-on Tolnát-Baranyát  bejártam, míg végre tájékozottabb túratársaim térítettek vissza a helyes S--ra. Egy szó, mint száz, ide a csalóka elágazáshoz  tilalomfa kellett volna: Erre gyere, ne menj arra!

A Látó-hegyi-patak völgye arról lett nevezetes, hogy elszánt terepmotorosok rajával futottam össze vagy õk botlottak belém. A  keréknyomokból az volt kivehetõ, hogy remek gyakorlóterepet találtak itt maguknak különféle kunsztok bemutatására.  

A rendezés dicséretes -  a  mintaszerû pontõri munkára és a lukulluszi ellátásra panaszom nem lehet, mi több a számítógépes részleg is hozta az eredményeket, ha nem is azonnal - az idõjárás elõzékeny, a túraélmény pedig felejthetetlen volt!

Külön köszönet a segítõkész, jóindulatú és barátságos túratársaknak!   

Biatorbágyra  vaskeréken érkeztem - a nyári idõszámításra történõ átállás miatt - kissé álmosan. Rapid autós nevezés után tetszetõs útvonalvázlattal, nem többel, vágtam neki a távnak erõsen bizakodva, hogy nem lesz esõ és a nap is megizmosodik délidõre. Hál'istennek, a túra legnehezebb, egyben egyik legszebb szakaszát még novemberbõl ismertem: akkor kétszemélyes programunk a Dobogó-hegy aljában sárba fulladt. Ma ennek a kiterjedt lápnak ugyan még mindig volt nyoma takaros tavacska formájában, de jobbára "pormentesített" talajon lehetett megküzdeni a szintidõért.

A legkevésbé lebilincselõ rész a Nagy-mezõn át vezetõ útvonalszakasz megtétele volt, üdítõen kellemes meglepetést hozott viszont a Sóskút dél ellenõrzõ pont, ahol egy megvesztegethetetlen bájos tündértõl kaptam csokit, papájától pedig szénsavmentes ásványvizet. A megejtõen szép, szokatlan formájú Kálvária-hegyre való felmenetel nagy élményt jelentett. A hegy peremérõl nyíló festõi panoráma pedig nem csak a fényképezésre adott alkalmat, hanem némi elmélyült meditálásra is.

A biai horgászparadicsomtól és üdülõteleptõl északra tervszerû vízépítési vagy mederszabályozási munkálatok folynak, éppen pihentek a balparton a hatalmas gépmonstrumok,  vasárnap lévén, ennek nyomán pedig a Benta-patak  megjuhászodva, megrendszabályozva folydogált megtisztított medrében. A biai-sóskúti mûúton átkelve az erdészház környékén és udvarán kész oldtimer skanzen rejtezik. Nekem a  jó állapotú orosz gyártmányú GAZ-51-es tehergépkocsi tetszett meg, de nagyon. Ha a gyûjtõ komolyan gondolja, akár idegenforgalmi látványosság lehetne ebbõl az internacionalista választékból. Vagy már az is, csak én nem tudok róla?  

A Pannon-tengeri eredetû geológiai képzõdmény, a Nyakas-kõ és a hosszan elnyúló Madárszirt lélegzetelállító szépségével méltán kerülhetnének az UNESCO világörökségek jegyzékébe. Ha csak a biatorbágyi tájvédõk www.biatorbagy.org/ áldozatos és állhatatos tevékenységén múlna, oda is kerülnének. Érdemes volt ide eljönni, a Nyakas-követ és a Madárszirtet látni... és meghalni.

A célban a megérdemelt színes viaduktos - sajnos, nem névre szóló- emléklap és az ötvösmûvészeti mûremeknek beillõ jelvény - a Szily-kápolna ábrázolásával - fogadott. Ha idén Bia 25 pólót nem is tudtam beszerezni, pedig hirdették a rendezõk, legalább annyit áruljanak el, hogy ki a mûvészi kivitelû jelvény alkotója?   

A rendezõknek és a pontõröknek - kicsiktõl a nagyokig - mindezek ellenére dicséret, a figyelmes és jóindulatú túratársaknak pedig hódolatteljes köszönet.

Dél-Börzsönyi kilátások 30

Zebegény - mint rendesen - patyolattiszta városka és a fátyolos napsütés álmosító vasárnapi hangulatba ringatott.

A rendezõk nagyon ráhangolódtak az eseményre: remek szponzorokat kerítettek, kitûnõen elõkészítették a túraútvonalakat  (lásd még: http://www.freeweb.hu/muanyagsc/jelzes/kalauz_index.html ) és az  ellenõrzõ pontokon kifogástalan szolgáltatást nyújtottak. A rajtnál megkapott igazolófüzet, egyesületi rendezvénykártya, a célban adott különféle kedvezmények arra engednek következtetni, hogy a börzsönyi természetbarátoknál és hegymászóknál jó kezekben van a marketingpolitika. 

A börzsönyi sarat azonban nem lehet elfelejteni, más mint a tápiószelei-szolnoki sóúti vizes, más, mint a pilisi csúszkálós vagy a gyermekvasúti ruganyos gyurmasár. Neki bukéja van, tapad, ragad, a bakancsra többrétegû klumpát ragaszt - egyszóval súlya van, mehetsz gyalog vagy bottal, úgyis mindegy - és a papírosra rajzolt menetidõt kétszeresére vagy háromszorosára növeli. Kábán vánszorogva, ide-oda billegve, csúszkálva, botokkal kalimpálva, az ingoványos talajba bele-belesüppedve, gyötrõdve, kínlódtam végig a távot. Testi-lelki megváltás volt a sártól megszabadulás a zebegényi célban.

Örültem annak, hogy itt lehettem és túrázhattam és igazán nagyszerû pontõrökkel találkozhattam. Nem örültem annak, hogy a nevezéskor kissé csikorgott a szemre tetszetõs egyesületi team-work.

Köszönet a rendezõknek és a jóindulatú és figyelmes túratársaknak.

A Gyermekvasút nyomában

Elõször vettem részt a gyermekvasutasok nappali túráján és megszerzett tapasztalataim szerint, remélhetõleg, nem utoljára.

A kellemes élményekkel kezdem: Rengeteg fiatallal lehetett találkozni, nemcsak a szûkebb, hanem a tágabb gyermekvasút-barát berkekbõl. Remekelt az idõjárás és vele együtt a természet is ünnepelt. Öröm volt látni a szeretetteljes családi kötelékekeben túrázó kipirult arcú apróságokat, kit gyalogosan, kit vállon hordozva, kit gyerekkocsiban tolva. A rendezõk minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a turistafolyam ne csak elrajtoljon, de - hasznos ismeretekkel gazdagodva - célba is érjen. Jólesõen próbára tett az útvonal hullámvasúti vezetése.

Kellemetlen élményekkel zárom beszámolómat: Az egy helyen zajó tumultuózus nevezés viszontagságai - sittel teli konténer-torlasz,  kulcsra zárt mellékhelyiségek - megoldásán illene az egyébként készséges, figyelmes és rutinos rendezõknek elgondolkozni. A Fazekas-hegyi bunker mellé elhelyezett ellenõrzõ-pontot - tekintettel a korosabb túrázókra - illett volna alacsonyabb szintre rakni. Nem mindenki született akrobata és légtornász alpinista.

Sajnálatos, hogy mindig akadnak olyan túratársak, akik a dohányzás, a sörivás és a hangos trágár társalgás szenvedélyérõl még a túrázás tartamára sem képesek lemondani.

Köszönet a rendezõknek és a figyelmes, jóindulatú túrabarátoknak. 

Márciusi emléktúra 24

Csillaghegyrõl cicózás - értsd különösebb adminisztráció - nélkül - indult a túra és olyan gyorsan repült az idõ, hogy a Holdvilág-árok piros kereszttel jelzett festõi szépségû ösvényén találtam magam. Ezután következett a kálvária. Mintha összebeszélt volna a természet, bõ sarat teremtvén és az erdészet csapásmérõ rohamcsapata, a jelzett útra döntvén fákat, gallyakat így teremtve nehezített akadálypályát  a szurdokból kikecmergõ, fáradtságtól alélt turistaságnak. Szép dolog, mondhatom. A dagonyázásra inkább, mint gyaloglásra való sártengernek, persze, csak a Kõhegyen lett vége.

Dicséret a rendezõknek (Szent Tarzíciusz a ministránsok védõszentje) akik ennek a fapados túrának minden szenvedését fiatalos megjelenésükkel és természetes nõi bájukkal, mosolyukkal és szép szavukkal jótékonyan enyhítették.

Köszönet a jóindulatú és kedves túratársaknak is. 

Normafa 20

Szikrázóan ragyogó napsütésben vágtunk neki a távnak kõkeményre fagyott, néhol rejtett jégkapszulákat tartalmazó talajon. Várható volt, hogy déltájra ez a dermedtség felenged és dagonyássá válik a rendezõk által szépen megrajzolt terepútvonal. A Piktortégla-üregektõl kezdõdõen kezdett tocsogósra váltani a felszín, a Kakukkhegyi útra ráfordító lejtõs ösvény végén majd' hogy nem beleszaladtam egy csapadékvízzel megtelt gödörben áldozatára váró lápi tóba, majd következett a Farkas-völgybe vezetõ kritikus csúszómászós lejtmenet és a Széchenyi-hegyi sárdagasztás egészen a remek ellátást nyújtó élelmezési pontig.

A rendezés jeles osztályzatot érdemel, fájlalom, hogy a három tejfeles lángos, négy limonádé és a zsivajgó természet által zöldbe csalogatott fiatal apukák és anyukák csemetéi közé szorult,  zöld bevásárló szatyorra rajzolt EP betúkkel jelzett normafai ellenõrzõ pontot csak nagyon nehezen találtuk meg:)).

Mindenkinek köszönöm, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen.

Téli sóút Tápiószelétõl Szolnokig

A tápiószeleiek egytõl egyig barátságos, jóindulatú, segítõkész és vendégszeretõ emberek. A szervezõk által nyújtott szolgáltatások, mondhatom, mert megtapasztaltam, hihetetlenül magas színvonalúak voltak.

A nevezés a korszerû tápiószelei mûvelõdési házban majdnemhogy luxuskörülmények között zajlott: tágas európaias fogadótér, a nevezési lapok gyors kiszolgálása, a pénzbefizetés (ötven forint bónuszkedvezménnyel), az útbaigazító itiner kitöltése, a három grácia kedvessége minden várakozásomat felülmúlta, ugyanis nem ehhez vagyok hozzászokva.   

Az ellenõrzõ állomásokon tapasztaltak megint csak a rendezõk eltökéltségérõl tanúskodtak mert egyetlen túratársnak sem akartak okot adni a panaszkodásra: narancs az elsõ állomáson, pralinészelet a másodikon, tea/zsíroskenyér a vidám fiúknál, túrórudi az utolsó körben és a hab a tortán: a szolnoki célban virsli mustárral. Az elcsigázott, megfáradt túrázóknak kell ennél több?

A túraidõ remek volt: napsütés, idõnkénti széltevékenységgel. A terep elsõ fele havas, jeges talaj befagyott alattomos tócsákkal, a második fele - déli tizenkettõ után - a napsütés hatására dagonyás, sáros, vizes felszínû fagyott talaj.

Gratuláció minden résztvevõnek.  A rendezõ Tápiószelei Természetbarát Klubnak pedig azt kívánom, hogy még legalább száz évig éljen!

Köszönöm a túrázási lehetõséget. 

Pilisvörösvártól - Biatorbágyig

A Fóti-Somlyó utáni elsõ túrámra nagy nyugalommal készültem: napsütéses idõ lesz, a vonatok menetrend szerint járnak, a túra útvonalát a pátyi mûútig ismerem, nagy baj nem lehet. Mégis lett!

Az esztergomi vonatot  - számomra ismeretlen okokból - megrövidítették, így az induláshoz késve érkezõk illetve a közbeesõ állomásokon felszálló sporttársak nagyon testközelrõl vehették egymást szemügyre. Vörösváron szinte az egész szerelvény kiürült.

A túra szervezõi, dicséretükre legyen mondva, derekasan állták a rohamot  az állomásépület parányi helyiségében. Kis sorbanállás után útnak indulhattam. A menetsebességgel nem is volt semmi gond a zsíroshegyi képoszlopigig, de ott a helyes jobbzöld Nagykovácsi helyett a balzöld sávot választottam és uccu neki vesd el magad, meg sem álltam Solymárig, ott is majd a Szarkavárig. Két lehetõség maradt: 1) felszállni a 64-es buszra a Templom téren és meg sem állni hazáig, vagy  2) visszahúzni a kályháig, azaz a Zsíroshegyi nyeregig és felvenni a jobbzöldet.   

Nemhiába jellempróba ez a Kinizsi-túra, az utóbbit választottam, viszont kellettek ehhez olyan remek túratársak, mint Dénes, Tibor és Ricsi. Ha õk nem tartják bennem a lelket, kiszálltam volna a versenybõl. De eljutottam a biatorbágyi célba és ezt csakis nekik köszönhetem.

A szervezõknek gratuláció a rajtoltatásért és a célbani juttatásokért.

Harmadszori nekifutásra végre sikerült teljesítenem ezt a nem mindennapi - szintidõ nélküli - téli teljesítménytúrát. Ha a nap is kisütött volna teljesebb lett volna az örömöm, de így is nagyon szépen sikerült ez a mai gyaloglás.

Nagyon tetszett a szadai Székely Bertalan-szobor és a Szadától Mogyoródig tartó sík terepszakasz, annak ellenére, hogy egy egyszerûnek látszó nádasvízi átkeléskor mindkét bakancsom megmerítkezett a hideg vízben, úgyhogy innentõl kezdve sietõsnek tetszett minden. Amikor a Gombai cukrászda õrtündére kezembe nyomta a sütemény- és italutalványt bizonyára nem tudta, hogy életet mentett. Most már tudja és nagyon jólesett ez a gáláns rendezõi gesztus.

A Fóti-Somlyón még sohasem jártam, fantasztikusan szép környezet, még akkor is, ha a ragaszkodó ködtõl keveset láthattam a távolabbi környékbõl.

Röviden summázva: gratuláció a rendezõknek (külön köszönet az õrtündérnek), hódolat a mogyoródi Gombai cukrászdának és a barátságos, mosolygós, jóindulatú és segítõkész túratársaknak.        

Remek idõjárás, napsütéses tiszta idõ volt a reggeli órákban és a túra kiemelkedõ pontjairól nagyszerû felvételeket készíthettem volna, ha magammal vittem volna a fényképezõgépemet. De nem vittem, késõ bánat. A rendezés elsõrangú volt, az ellátás meg egyenesen lukulluszinak hatott a mai ínséges, forráshiányos idõben. Tetszett a túraútvonal jelzésének kreatív megújítása, a gumifüleccsel és tulajdonbélyegzõvel ellátott piros-fehér szalagok felvonultatása, nem tetszett viszont az, hogy a veretes nevû és mindig igényes rendezõ egyesület egyik - nyilván érdemdús - fiatal tagja (mint kiderült pontõre is egyben) kéretlen dohányfüsttel terítette be Szépjuhászné állomás rajtra várakozó túrázó közönségét.

A hármashatárhegyi ellenõrzõpont kijelölése lehetett volna szerencsésebb is, azaz maradhatott volna - mint máskor - az asztaliteniszasztal környékén.

Köszönet a rendezõknek és a túratársaknak.    

Fehér-Vár-Palota 25

Harmadszorra jártam végig ezt a teljesítménytúra-útvonalat és a természet harmadszorra is más arcát mutatta meg, talán ez a szép a túrázásban. Nagyon kellemes, napos idõt sikerült kifogni, úgyhogy kihagyhatatlan volt a fehérvári belvárosi fényképezés, emiatt aztán kiszaladtam a normaidõbõl, dehát ez legyen a legkevesebb gondom. Az túra indítása remekül ment és a megszokott kellékekkel (színes nyomatos, részletes térkép és információs lapocska) felszerelkezve vághattam az útnak. A halastavaknál talán csak a pecások nem örültek a túristajárásnak és a túlparti hadgyakorlatozásnak. Moha ölelésre tárt karokkal fogadott - remek volt a vendéglátás - és csak a szovjet háborús sírok (és emlékmû)  sanyarú állapotán révedeztem kicsit. Tartottam tõle, hogy a Duzzogó fürdõrom után megint harcias õrzõkutyákkal fogok találkozni, de kellemesen csalódtam, mert az õrzött objektum négylábú õrei ma kivételesen nyugodtan és csendesen vettek szemügyre. A kõhegyi kapaszkodó után benéztem Iszkaszentgyörgy faluba is: szorgos kezek csinosították a katolikus templomot, de a szomszédságában levõ grófi sírbolt állapota is azonnali gondoskodást igényelne. A csodálatra érdemes, soknevû kastély hál'istennek még tartja magát - saját biztonsági õre is van - úgy tûnt nekem, hogy korábban megismert állapota nem romlott, igaz, nem is javult érdemben. A Piramita aljában található kõbánya biztosan sok munkaalkalmat kínál a helybélieknek, de áldásos vagy áldatlan tevékenysége a Bakonynak és itteni természeti környezetének fájdalmasan nem tesz jót. Ha jól megfigyeltem, a Sas-völgy kellõs közepén újabb merénylet - hatalmas beruházás - készül a Bakony ellen? A Szenes-horog sziklái nagyon szépek, még ilyen õszi, lombjavesztett fái hátterében is. Hamar elröpült az idõ, hamar elfogyott a huszonöt kilométer...

Köszönet a rendezõknek, a pontõröknek és a túratársaknak.     

Negyednyolcas 30

Remekül indult a túra: az 1-es villamos-pótló, a HÉV-pótló és az ötkilométeres szentendrei talpalás után a negyednyolcas-rajthely felderítése okozott némi bosszúságot, megjegyzem, akkor még nem tudtam, hogy kitûzõ nem lesz a verseny végén.

A kijelölt útvonal minõségére, állagára és az itiner (itt menetlevél) korrektségére rossz szavam nem lehet; igaz, a sárga színû szalagozás egyszer ugyan megtévesztett (gumikesztyûnek néztem, de jóakaróim visszatérítettek a helyes útra), de ez csak az én tapasztalatlanságomnak köszönhetõ. Az ellátás spártai volt, de a szentlászlói söntésben kapott Balaton-szelet és siólé nagyon jólesett és szárnyakat adott. Unikumnak érzem, utólag, hogy csak két helyen volt pecsételõ hely, de ez különösebben nem zavart, mert menni így is lehetett.

Az õszi erdõ hálistennek mindenért kárpótolt, a csodálatos színek, még a frissen festett túrajelzések színei is meghatottak,  az üdezöld rétek és a ködfelhõben fürdõzõ hegyek és a messzeségben néha-néha felbukkanó Duna látványa lebilincselõ volt. És az erdei csend, a sokat érõ erdei csend, ha pár órácskára is, de visszadta belsõ békémet. Köszönet a rendezõknek.    

Ma nemcsak a napfényes és szellõs idõjárás remekelt, legnagyobb meglepetésemre remekeltek a rendezõk is: villámgyors rajtoltatás, sokszínnyomásos és zsebkendõnyi itiner, hol gyönyörködésre méltó, hol meditációra ösztönzõ útszakaszok, mosolygós egyes és többes pontõrök, választható Balaton-szelet az elágazásnál, ínycsiklandó dinnyeszeletek a remetei szurdok kijáratában és mindehhez kedves és udvarias túratársak csatlakoztak.

A rövidebbik táv egyetlen nehézségét a Nagy-Hárshegy megmászása okozta, a túra többi része már csak jutalomjáték volt: a célba kisimultan érkeztem. 

Eddig, ha Rákoskert neve elõkerült csupa szép emlék tolult fel bennem: András fiam születése, Sáránd utcai albérletünk, Kollár doktornõ Pesti úti rendelõje és a Kucorgó, ahol sohasem lehetett tudni, hogy a 97-es busz egyenesen megy-e tovább vagy jobbra fordul...Mától a szép emlékek leltára a Rákoskerti Lemaradás Egyesület nevével bõvült.  

A mai kánikulai napra a 30-ast választottam, hajnali keléssel és viszonylag korai, 06,00 órás indulással a pomázi rajthelyrõl. Az elsõ meglepetés, hogy a túra útvonaláról eltûnt - a tavaly még ott díszelgõ - Pomáz, a Pilis kapuja - fuldoklunk a portól! figyelemfelkeltõ, beton villanypóznára erõsített, hirdetõtábla. A második meglepetés, hogy a szemétlerakást tiltó helyi önkormányzati dörgedelem alatt továbbra is háborítatlanul tenyészik és burjánzik a szeméthalom.

Idén sem merészkedtem a Salabasina-árokba, jó tempóban haladtam eõre, könnyedén leküzdve a Kis-Csikóvár és Nagy-Csikóvár csúcsait valamint a Holdvilág-árok akadályait Szent-kút irányába. Ide rosszkor érkeztem többedmagammal, mert egy traktor és egy kisteherautó rögtönzött vezetéstechnikai bemutatóját kellett végignézni és élvezni - általam ismeretlen okokból.

Kárpótlásként a Szurdok bejáratánál állomásozó  globális etetõpont bámulatra méltó finom süteményekkel kápráztatott el, még repetáztam is, annyira jól esett ez a több mint házias figyelmesség. A Szurdok mostani állapotában katasztrófa sújtotta területnek tûnik, lesz-e és mikor elég pénz ahhoz, hogy tulajdonosai rendbehozzák a viharok okozta súlyos károkat, ez itt a kérdés.

A Vaskapu és környéke tavaly is, idén is nagy erõpróba elé állított, szakaszosan - közbeiktatott pihenõkkel - sikerült átjutnom rajta. A verseny végeztével olyan, de olyan személyre szóló oklevelet kaptam a rendezõktõl, hogy szemem is könnybe lábadt: rettenthetetlenül küzdöttem, rendkívüli tereprutinnal rendelkezem és nem vagyok híján a felkészültségnek és az egyensúlyozó készségnek. Nem semmi!

A rendezést dicséret illeti, a nagy melegben helytálló pontõröknek sokszoros éljen, az itiner és a szalagozás (ide értve a tájékoztató feliratokat) mind rendben voltak, az ellátás elismerésre méltó volt, a jutalmazás meg eredeti ötleteknek sem volt híján. 

Ma a 25/A túraszakaszt választottam, tehát korai felkelés és irány a Déli pályaudvar, innen a Stadler AG FLIRT villamos motorkocsiján utaztam két megállónyi távolságot BKV-bérlettel és önkéntesen hozzájárultam, hogy kamerával megfigyeljenek.

A budatétényi napfényes rajtoltatás zökkenõmentesen zajlott, csak a lepedõnyi méretû saját nevezési lapom okozott némi feltûnést. Az idõjárás elõjelzés se jót, se rosszat nem igért mára, úgyhogy józan megfontolásból sietõsre fogtam a dolgot, ugyanis az itiner semmi szokatlant nem jelzett a kiszemelt távra.

Fegyelmezett és derûs - szokatlanul szótlan - túratársakkal gyûrtük a kilométereket: tetszett a budatétényi Szent Mihály kápolna, a Vadász-hegyi kis meredek rész (jólesett a finom csokis nápolyiszelet a 4. sz. ellenõrzõ ponton), a festõi Kõérberki-patak, nem különben a vadregényes Tûzkõ-hegyi parkerdõ gazdag növény- és állatvilágával.

Emlékezetes maradt számomra a budakeszi erdõség zegzugosan vezetett szalagozott ösvényével, ahol egy kidõlt fákkal és gallyakkal meghintett szakaszon irtózatos nagyot hasaltam: ilyen utoljára 2008-ban a Börzsönyben esett meg velem - az Erdõkerülõ 25-ön, a Pénzásás és Királykút között - ott is gallyak és faágak fogták meg az egyik lábamat.

A rendezõk és a pontõrök remekül oldották meg a feladatukat, az itiner és a szalagozás is rendben volt, az ellátásra nem lehet panaszom,  jövõre is megyek erre a túrára, talán megúszom esés nélkül:-)   

Eléggé nyomasztó, esõre hajló reggelre ébredtünk, de mégis úgy döntöttünk a párommal, Zsuzsával, hogy - fejlesztendõ nordikos tudásunkat nekiveselkedünk a rövidebbik távnak. Az Árpád Gimnáziumban, kellõ tisztelettel hódolva Panni kutyusnak, gyorsan átestem a szükséges formaságokon és indulhattunk is. 

A Mátyás-hegyi kaptató és a Remete-hegyi tempós menet után már facsarni lehetett a vizet a ruházatunkból, pedig nem nagyon öltöztünk neki a túrának. A Hármashatár-hegyen megtartott rövid pihenõben Zsuzsa a túratársakkal eszmét cserélt a nordikozás csínjáról-bínjáról, aztán máris viharzottunk le a Virágos-nyeregbe.

A Csúcs-hegy körüli hurok volt a legjobb szakasz az egész túra során, mert itt lehetett a legszellõsebben és a legkényelmesebben bottal gyalogolni saját iramunkban. Sem a futók, sem a kerékpárosok nem akadtak meg bennünk.

Izgalmasan alakult az utolsó hegyi szakasz: kaptunk egy kis esõt a Kõtarajhoz vezetõ vadregényes etapon, majd remek óbudai panorámában gyönyörködhettünk, aggódtunk a lejtmeneti csúszós, sziklás ösvény miatt, majd ránktört a vakító napsugár az asztfaltos utcákon. Sajnos, Zsuzsám térde se nagyon bírta az izgalmakat, így magam kutyagoltam be elcsigázottan a célba.

Összefoglalva: A rendezõ egyesület és az egytõl egyig mosolygós, barátságos pontõr hölgyek/kisasszonyok kitettek magukért, dicséret és köszönet érte.  

A május 16-iki hegyvidéki barangolást elmosta az esõ és a példa nélküli vihar: akkor a Csacsi-rétig voltam csak bátor bejárni az útvonalat, de szégyenszemre - agyonázva és kiábrándulva - visszafordultam.

Láss csodát: mára ragyogó napsütés, igazi Hegyvidéki Barangolóra csábító, kellemes idõ fogadta a túratársakat. Az útvonal szemre tetszetõs, látogatott helyekre csábított - gondoljunk akár a Normafára, akár Makkosmáriára vagy a Szépjuhásznéra -, alkalmat adott a teljesítmény tesztelésére - volt benne lejtmenet: Normafa-Makkosmária, egy kis hegymenet: Szépjuhászné-Jánoshegy és szintbeli erõpróba: Végvári-szikla-Csacsi rét  - és nem utolsó sorban furfangos helytörténeti  fejtörõt is kínált. Az ellenõrzõ pontok cserkész õrei mindenütt mosolygósan és kedvesen fogadták a túrázókat, a fejedelmi ellátás (alma és müzliszelet, melegétel) minden kényes igényt kielégített, az itiner ugyan lakonikus volt, de a hátnyomat térképével sem igen lehetett eltévedni, a rendezõk egytõl egyig kitettek magukért, dicséret illeti õket. Kívánhatok-e ennél többet?

Beszámolóm végére hagyom a helytörténeti kérdésekre adott válaszaimat:

A svábhegyi víztorony domináns színei: barna és haloványsárga. A helyes válasz: barna és fehér

Az Anna-rétrõl látszik az Erzsébet-kilátó.

A katonasírban három ismeretlen magyar honvéd van eltemetve.

A Csacsi-réten van tûzrakó hely.

A makkosmáriai templom 1748-ban épült. A helyes válasz: 1762/68 között épült a makkosmáriai templom.

Kapa Gyula emlékére a XV. Spartacus SE helyezett el emléktáblát a Végvári-sziklán.

A Szépjuhászné gyermekvasúti állomás kétvágányú.

Az Erzsébet-kilátó út vezet fel a jánoshegyi kilátóhoz.