Túrabeszámolók


túra éve: 2013
Brassói BarangolásokTúra éve: 20132013.08.23 19:12:08

Harmadszor veszek részt Vinatti erdélyi túráján,ami most elõször 4 napos lett,a hosszú

hétvége miatt. Az újdonság a Királykõ lett,ezt vártam a legjobban. Bálinték tavaly nyáron 

ott nagyzsákoztak,és csupa jókat meséltek.

Idén sajnos lemaradtam az akciós vonatjegyrõl,így maradt a fuvar,pedig utálok fél napokat 

kocsiban nyomorogni,de most ez van. Félúton,Királyhágónál felvesszük Kohán Balázst 

is,onnantól öten utaztunk. Este 8 körül érkeztünk a Brassói kempingbe,ahol Balázzsal 

elfoglaltunk egy faházat,1 napra 55 leiért. Jobb lett volna a sátor,úgysem aludni jövök ide :)

 

1. nap: Keresztényhavas

Kora reggel kivisznek minket kocsival Brassó belvárosába,a Fekete templomtól indulunk. Sokat 

akarok pihenni a következõ napi Királykõ elõtt,úh rátapadok a Rudi féle csoportra. Cenkre 

felfelé Wágner András diktálja a tempót,néha bele is kocog... Még szerencse,h ez az emelkedõ 

még rövid. Cenken Ádámtól kapunk egy kis frissítést,Rudi majdnem belehúz a pálinkába. 

Legalább lett volna esély lehagyni :) Menet közben mesél az 1000 mérföldes túrájáról. 

Vigyázni kell,nehogy rutnból menjünk,mert változott kicsit az útvonal. 

természetesen,nehezebb lett :) Elérjük gyorsan a forrást,finom hideg. Ezután egy 

köves,kicsit csúszós úton haladunk felfelé,elvileg a menedékházig lesz 600 szint. Szépen 

haladunk,Tinca kímél minket a tempójával. Kezdünk éhesek lenni,reggel óta én is csak egy 

müzlit ettem. De majd Vinattinál mindent bepótolok. Gyorsan odaérünk,a frissen festett 

jelzésen könnyû a tájékozódás,az elõzõ évekkel ellentétben. Fent a ponton Vinatti közli,h 

idén nem lesz 3 lábú kóbor kutyából készült mics,felment nagyon az ára. Marad az 5 féle 

lekvár,májkrém,paradicsom,kenyér. 20 percet eleszegetünk itt. Indulnánk,de Tinca néz ránk 

rémült szemekkel,h õ még csak most kezd belelendülni az evésbe :)

Sok szintet vesztünk ezután,egy rövid,majdnem mászós rész is volt,meg is lepõdtünk. Az 

Aranylyuk utáni forrás nálunk még csak nem is csöpög. Késõbb Bálint mutatja a képet,h nála 

már igenis folyt. Valaki elzárhatta nekünk? :)

A Rozsnyói szoros még mindig szép,most nem látunk mászókat a falakon. Pénzzel sem akarnak 

lehúzni minket,talán már látásból ismernek. Hamarosan kezdõdik az "állva-legelõs" rész,amire 

egy rövid,de meredek vízmosásos úttal melegítünk be. Kb. 1000 szint lesz a Postaváru 

csúcsig. Nem erõltetem nagyon a dolgokat,félúton Andrással leszakadunk Rudiéktól. Fent,a 

telekabin épületénél találkozunk velük,nincsenek nagyon elõttünk,talán 10 perc elõnyük van. 

Ezt simán behozzuk a kajaponton :)

Ezután már csak le kell ereszkedni Brassóba,de azért közben van 6-7 kisebb hupli,amik 

inkább idegesítõek,mint nehezek. Futunk,ahol lejt,így gyorsabban vége van. A civilizáció 

elõtti útolsó szakaszt szétcseszte az erdészet,rá sem ismerünk az útra,és a jelzett fákat is 

kivágták. Tudjuk az irányt,de nem lenne jó másik utcában kikötni,hiszen még van egy 

kérdés,az itinerben. Pár perc után rálelünk a jelzett útra. A városban,mintegy 

elõvacsoraként elpusztítunk egy zacskó gumibékát. A rendes vacsora azért finomabb volt. 

Simán világosban leértünk,sok idõ van zuhanyozni,enni,aludni.

 

2. nap: Királykõ

Végre ide is eljutok. Ezen a napon van extra táv is,ami kicsit több,mint 45 km,3000 

szinttel. De nyilvánvaló volt,h ez a túra nem a szintek miatt nehéz.

Reggel 4 kor kelünk,h korán elindulhassunk,minél több esély legyen beérni világosban. Brassó 

belvárosában lemaradunk a kocsikonvojról,egy öreg nyanya lassan megy át a zebrán. Telefonos 

segítséggel azért megtaláljuk a rajthelyet,ami egyben a cél is.

Fura,de a következõ emelkedõn kell elõnyt gyûjteni,h meglegyen a hármas átlag. Igaz,h van 

900 szint Kis-Királykõig,de semmi mászás,csak emelkedik. Ismét Rudiékkal indulok. A 

csúcsig majdnem ötös az átlagunk,eddig jó. Szépen rálátunk az igazi Királykõ 

gerincére,látjuk milyen csipkézett. 

Le kell menni a Hasadék nyeregig. Csúszós,köves az út,néha láncokkal biztosították. 

Alapvetõen könnyû az út,de azért óvatosan haladunk. Rudi néha belekocog,h ösztönözzön minket 

:) A nyeregbõl az elsõ csúcsig (Torony csúcs) csak 300 a szint,de az az utolsó 1 km-en van. 

A mászás elején csak annyit látunk,h elõttünk egy sziklafal van,és ezen itt most fel kéne 

menni. Szerencsére egy nyiladékban megy az út,kifejezetten könnyû a mászás,élvezetes. Lefelé 

azért nem szívesen jönnék itt. Fent a csúcson megérzem,h ez a könnyû kis mászás nagyon 

leszívta az erõmet,gyorsan befalok 1-2 csokit,a többiek is esznek. Itt még négyen 

vagyunk,Rudi,Tinca,én,W András. Megyünk egy kicsit a gerincen,hamarosan elérjük a letérést a 

betétkörre. Elvileg lesz közben egy forrás,ami néha mûködik,néha nem... pedig már 

egyikünknek sincs túl sok vize. Elkezdünk lejteni,ami egy rémálom. Van itt kis kõ,közepes 

kõ,nagyobb kövek,de minden csúszik,kipörög az ember lába alól. És persze a lejtõ is meredek. 

Kicsit szétszakadunk,nehogy egymásra rugdossuk a köveket. Néha lehet kapaszkodni a melettünk 

lévõ sziklába,vagy törpefenyõbe,de alapvetõen egy nagy csúszkálás az egész. Viszont legalább 

gyorsan leérünk a Diana bivakhoz. Inenn már csak vissza kell mászni ismét a gerincre,most a 

Hegyes csúcsra. Ez most 760 szint lesz. Remélem,h vmi könnyû,láncos mászás lesz,de nem... 

ugyanolyan csúszós törmelékes szar,mint a lejtõ :) Kicsit lemaradunk Rudiéktól Andrással, el 

is tévesztjük kicsit az utat. Nem vesszük észre,h a jelzés bemegy a törpefenyvesbe,hanem 

megyünk tovább felfelé egy kõfolyáson. Egyszer olyan kõlavinát indítok el,h elkezdem félteni 

a legközelebbi várost :) Felérünk egy sziklafalhoz,és rájövünk,h nem erre kellett volna 

jönni. Látunk egy nyiladékot, gondolkodunk rajta,h meg kéne próbálni... de hallgatunk az 

eszünkre,inkább menjünk vissza az utolsó jelzésig. Mikor elérjük,nem értjük,h téveszthettük 

el. Sebaj,haladunk tovább. Az út egyre stabilabb,most már sziklákon 

mászunk,gyorsabban is haladunk. Fentrõl Tincáék kiabálnak nekünk vmit. Ez a visszamászás 

megint lefogyasztotta az erõmet,legszívesebben meginnám az összes vizem,de nem lehet. Elég 

meleg van a gerincen is,alig fúj a szél. Andrással ketten maradunk,nem sok esély van arra,h 

Tincáékat utolérjük. Elfelezünk egy Horalkyt,h ne legyen gond. Pásztor csúcsig csak 4 km,400 

szinttel,ami könnyûnek hangzik,de érzésre nagyon lassan haladunk. Ezen a szakaszon még tudom 

kontrollálni a tériszonyom,nincs vele gond. Óvatosabban haladok,mint mások,de magabiztosan. 

Ezen a 4 km-en legalább 6 csúcsra fel kell menni,a fõcsúcs elõtt,aztán lemenni. Nem nagy 

mászások ezek,de végig oda kell figyelni. Szinte végig egy keskeny úton megyünk,legalább az 

egyik oldalon meredek sziklafallal. Elég lenne egy rossz lépés,és jön a zuhanás. Keveset 

fényképezek,sok idõ megy el vele,és inkább a lábam elé figyelek. Menet közben nem érdemes 

nézelõdni nagyon,ahhoz meg kell állni. Nagyon szép,meredek sziklafalak vannak itt,gondolom,tele van 

mászóútvonallal. Kicsit húzogatja a görcs a combomat,a sok meredek fellépéstõl.

Pásztor csúcson viszonylag nagy a tömeg,itt eszünk egy csúcs-csokit. Pár perc múlva elérjük 

a Grind-nyergi bivakot,ahol Vinatti kajapontja van. 15 liter vizet hozott fel nekünk,és a 

szokásos lekvárok,kenyér,paradicsom. Kicsit késõbb tudott szegény elindulni,így várni kell 

rá. Mikor meglátjuk,hol jön fel,Rudiék lesietnek hozzá,h segítsenek neki cipekedni. Mindkét 

kezében egy 5 literes flakont hozott vizzel,a többit pedig a nagyzsákkal... Mindenkinek jut 

fél liter víz,ami elégnek kell lennie,hiszen hamarosan vége a gerincnek,lent pedig lesz 

forrás. Közben beesik Bálint,és Vera is. Bálint észrevesz egy tûzrakóhelyet,amiben van 4-5 

kidobott tócsni. Persze ráugrunk :) Teljesen jók,csak kicsit odaégtek,de mi nem vagyunk 

finnyásak. Verával indulok tovább,a többiek még esznek,de úgyis utolérnek. De vmi nem 

stimmel,alig bírok lenézni a szakadékokba,rámjön a tériszony. Szerencsére nem a pánikolós 

fajta,de azért nem jó érzés. Minden sziklához ragaszkodom,míg a többiek könnyedén másznak. A 

gerinc vége is elég csipkés,van benne több mászás is,aminek most nem örülök. De azért tudom 

tartani a tempót. Végre elérjük a gerinc végét,aminek örülök is,meg nem is. Nagyon vagány 

hegy volt,ide még mindenképpen vissza kell jönni,jobban szétnézni. Nagy szerencsénk volt az 

idõjárással,mert egy sima esõ is életveszélyessé teszi a gerincet. Lemenekülni is csak kevés 

helyen lehet a hegyrõl.

Lefelé a gerincrõl érintünk még egy bivakot,Bálinték ebben is aludtak,ide nézett be a zerge 

:) Kicsit eszegetünk,és megisszuk az utolsó vizünket is. Bálint tud egy forrást 

lemenet,könnyen meg is találja. Innen már tényleg kirándulós az út,csak néha egy-egy 

birkanyáj,és a pásztorkutyák hoznak izgalmat,de mindig ott van mellettük a pásztor is. 

Dobálózni egyszer sem kell. A végén még a jelzett út levág egy murvás utat. Nagyon szép 

szurokban megyünk,elég vadregényes. Visszaérünk a murvás útra,hamarosan a Zernyesti 

szorosban sétálunk,hatalmas sziklafalak között. Több mászóútvonalat is látunk,van köztük 

9+os is. Simán célbaérünk világosban. Finom teával,és vacsorával várnak minket. Már csak a 

visszautat Brassóba kell vhogy megoldani. Bálint próbál stoppolni,de senki nem áll meg. 

Vinatti jött segítségünkre,9 körül ért le a hegyrõl. Gyorsan visszavisz minket,út közben még 

jégkrémezünk is :) Aztán zuhany,alvás.

Másnap tudjuk meg,h volt,aki hajnali 2kor ért be.

Összességében ez a nap volt a kedvencem,hiába a tériszony. Ha sok ilyen helyre járok,akkor 

egy idõ után csak elmúlik :)

 

3. nap: Bucsecs

Ismét egy nagy kedvenc,nagyon szeretem ezt a hegységet is,a hosszú,meredek emelkedõivel. 

Idén állítólag hiába lett rövidebb a táv,kicsit talán nehezebb lett az útvonal. Az elõzõ 

napi betétkör után kicsit bizalmatlan is vagyok Atival szemben,h vajon mit hozott össze mára 

:)

Kora reggel megint kocsikázás a rajtba,hosszú szerpentines úton. Megállapítjuk,h a román 

sofõrõk õrültek.

Poiana Tapului vasútállomástól indulunk,a vasútmániások örömére. Bemelegítésnek elmegyünk a 

Zúgó vízeséshez,rövid emelkedõvel. Hamarosan persze kezdõdik a Jepilor völgyi emelkedõ,a 

maga 1000 szintjével,kb. 4 km-en. Minden évben megszenvedem,most sem érzem magamban az 

erõt,de okosan nem próbálok meg menni Rudiékkal,hanem Bálintékkal kirándulótempóban 

felmegyünk kényelmesen. Azért a négyes átlag összejön,ezt a végéig kéne tartani,h világosban 

érjünk be.Babele háznál Ádámék pecsételnek,kapok kis vízet is,meg sós cuccokat. Inenn megint 

más lesz az útvonal. Lemegyünk azon az úton Pesteráig,ami eddig az utolsó emelkedõ 

volt,általában már estefele. Meglepõen kényelmes ezen lemenni. Lent találunk forrást,szörpöt 

is csinálunk. Jön megint 850 szint,de ez is könnyû emelkedõ,sosem meredek. Az Omu csúcs 

elõtt kicsit kavargunk,furán mennek a jelzések. A menedékházban ismét kajaszünet,Rudiék 

akkor indulnak,mikor mi beérünk. Iszok 3 leiért egy bögre rumos teát is. 20 perc pihenõ után 

továbbindulunk. Bálint még felmászik a csúcskõre,szokás szerint,Verával mi megyünk tovább. 

Mindketten ismerik az utat,jöttek itt már felfelé. Állítólag akkor megfogadták,h itt sosem 

jönnek majd lefelé,olyan rossz :)  És tényleg,nehezen lehet rajta haladni,olyan 

morzsalékos,meredek. Kapunk egy kis törpefenyvest is. Útközben szerencsére vannak 

málnabokrok,lefosztjuk õket. leérünk végre a Máláiesti menedékházhoz,ahol megkóstoljuk 3 

leiért a helyi sütit. Meg találunk a ház mellett fél liter kólát,magára hagyva :) Bûn lett 

volna otthagyni.

A következõ emelkedõt egyikünk sem ismeri,kíváncsiak vagyunk. Nagyon szép völgben 

emelkedünk,a vége felé már látjuk a nyiladékot,ahol majd mászni kell. Elvileg ez is láncos 

szakasz lesz. Hamar rájövünk,h nem érdemes használni a sodronyt kapaszkodáshoz,olyan 

régi,szakállas. Szerencsére,enélkül is könnyedén lehet haladni,jók a fogások,és nem is 

meredek annyira. Azért persze mászni kell. Meglepõen könnyen lemegy ez a 800 méteres 

emelkedõ,és ismét Omun vagyunk,ismét teleesszük magunkat. Bálint most nem mászik fel sehova.

Jön a Caraiman kereszt,amit eddig csak reggel láttunk. Tavaly olyan köd volt,h a hatalmas 

keresztet csak akkor vettük észre,mikor elõtte álltunk. Most szép,tiszta idõ van.

Kezdjük elhinni,h leérhetünk világosban. Ismét jön Babele menedékház,teszünk egy kis kitérõt 

a Szpinxhez. Baromi sok ember volt ott... nyilván,hiszen itt van egy köpésre a felvonó. A kabinnál 

legalább 100 ember vár a felvonóra,nagy üzlet lehet ez itt. Közben jön néhány csacsi,az 

egyiket sikerül megsimogatni,hagyja magát. Egy másikat Vera elijeszti. 

Piatra Arsá felé Bálint lesi a földet,hátha talál vmi ehetõ kajamaradékot. De csak néhány 

megrágott kürtöskalács van,egyik se túl bizalomgerjesztõ. A ponton ismét Ádám,és még egy 

kutya is pihen vele,h ne unatkozzon egyedül. Kapunk finom meleg teát,meg sós nasit. Pár perc 

után megyünk tovább,h minél hamarabb vége legyen az utolsó hosszú lejtõnek. Este,sötétben 

mindig megszenvedtem vele,de most könnyedén még kocogok is rajta. Néhány béna sodronyos 

szakasz is van benne,de olyan rosszul vannak kihelyezve,h szinte könnyebb nélkülük menni.

Hamar elmegy az utolsó 9 km,beérünk a civilizációba. A városban keresünk egy 

kebaposat,kérünk 3 óriásat. Tényleg elég nagyok :) Amint megettük,Molnár Zsolték felvesznek 

minket,és visszavisznek minket vacsorázni. A kebap ellenére legyûrjük vhogy a vacsit is :) 

Aztán alvás,h ne mosott szarként induljunk az utolsó napra,mint tavaly 2 óra alvás után.

 

4. nap: Nagykõ-havas

Ez a nap kivételesen a kempingbõl indul. Bálintékkal reggel 6kor elindulok. Õk a vonatra 

sietnek,én meg az esõt akarom megúszni,amit mára jósoltak délutánra.

Ezen a napon is vannak változások,kicsit talán könnyebb lett. Reggel egybõl felmegyünk a 

Bolnok alatti romokig,amit én észre se vettem volna,ha Bálint nem szól.

Malomföldeken kõvel a kezünkben megyünk át,sok a kutya,de békén hagynak minket. Aztán 

elkezdünk szerpentinezni a Medve-szakadék felé,amit többen nem találtak meg. Szerencsére,mi 

már tavaly is voltunk itt. A kilátóponton elég nagy a tömeg,hiszen Rudiék is utolértek 

minket,és Bubuék is beestek.

Haladunk tovább,viszonylag eseménytelenül. Lemegyünk a Hétlétrás szurdokhoz,amit most 

újítanak fel,így nem tudunk bemenni. Aztán hosszú emelkedõ a menedékházig,ahol az egyik 

jegesmedve kinézetû kutya odajön hozzánk barátkozni. A csúcsig még van egy kis szint,de fent 

kapunk Ádáméktól görögdinnyét! Ilyen se volt még itt.

Ezután jön az elsõ betétkör,szép sziklák között haladunk. Közben Vera orra elkezd vérezni,de 

megoldja :) Ismét a menedékháznál vagyunk. Innen elindulunk azon a vacak úton,ami eddig 

mindig az utolsó szakasz volt,és mindig utáltam. Most is így volt,pedig még nem is 

tudtam,hogy fog folytatódni. Közben zúgolódik a gyomrom,rossz vége lesz ennek.

Rátérünk a piros 3szögre,az itiner szerint kemény bozótharc lesz. És tényleg,látszik,h soha 

senki nem jár erre. Követjük a csapást,de elvesztjük a jelzést. Kis gondolkodás után 

egyenesen felvágunk jobbra egy fahúzó úton,hátha belefutunk a jelzésbe. Közben átmegyünk egy 

méhkaptáron. Rátalálunk az útra,kisebb nehézségek árán. Remélem,Vinatti sokat csuklott :) A 

gyomrom hirtelen bejelez,vörös riasztás. Lemaradok a többiektõl,hirtelen az utat se 

látom,hol kéne menni. De meglátom a patakot,amit ír az itiner,h kövessünk,így nincs gond. 

Közben még egy vörös riasztás. Szerencsére Veráék nem sietnek,úh könnyen utolkocogom õket.

Beérünk Vinatti kajapontjára,megígértetem vele,h ezt az utat elfelejti. Sejtelmesen mosolyog.

Eszek,iszok,már amennyire merek. Mert hogy közben még egy vörös riasztás :) Az 

utolsó,legnehezebb emelkedõ elõtt ez nem a legjobb elõjel.

Elindulunk,h ne legyen gond a négyes átlaggal. Még a murvás úton töltekezünk a 

Tinca-forrásból. De nem húzhatjuk tovább az idõt,jöjjön az állva-legelés :) Az eleje a 

legrosszabb,amikor még út sincsen,csak a meredek,gazos hegyen kell caplatni. Viszont mikor 

már van vmiféle ösvényke,ott egészen kényelmes lesz,az elõzõ évekkel ellentétben. Kicsit 

vizes az út,jól tapad rajta a cipõ. Talán 2 alkalommal kellett csak négykézláb másznom 

rajta. Mikor meglátjuk a sziklafalakat,tudjuk,h már nincs sok hátra. Tényleg kevesen 

járhatnak erre,mert fent rengeteg a málnabokor. Vera is megérkezik negyed órán belül,kicsit 

elkavart felfelé. Azért a négyes átlag utolért minket,menni kell tovább. Eseménytelen lejtõ 

következik Brassóig,az utolsó murvás út ki van szalagozva,bár azt nem tudtuk,h nekünk. 

Közben W András telefonál kétszer is,h eltévedt a bozótharc közben,Bálint próbálja 

útbaigazítani,sikerrel. Könnyedén beérünk ma is,Bálinték elérték a vonatot.

 

Szuper volt ez a 4 nap,a csúcspont nyilván a Királykõ volt.Köszönöm Atinak a 

rendezést,Évinek pedig a finom vacsorákat :)
 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20132013.06.25 10:00:34
Kazinczy 200 - büntetõrúra a Zemplénben :)

 

2011-ben csak az elsõ 3 ötvenes sikerült,szétázott talpak miatt,így most dupla motivációm volt. Úgy álltam hozzá,h bármi áron,de meg kell csinálni,a lehetõ legkevesebb szenvedéssel. Már jó elõre elterveztem,h 1 métert sem fogok futni,és botozok végig.

Péntek reggel 9 körül elindulunk. 35 fok,szélcsend,minden adott volt egy kellemes 200 km-es kiránduláshoz :) Az emelkedõ még sehol,de már mindenkirõl dõl a víz. A Magas-hegyi kilátó tetején viszont szuper idõ,fúj a szél,kicsit száradunk. Már itt,az elején összeverõdünk négyen,így teljesítjük az elsõ ötvenes szakaszt,ami igazából 57 km.

Gyorsan visszaérünk a Kovács-villához,ahol nagyon finom lekvárak voltak,szívesen maradtunk volna tovább,de menni kellett.

Nagy-nyugodó nyeregben Bálint vidáman közli,h pár nap múlva itt fogunk visszajönni.

Kellemes tempóban haladunk,egyikünk sem erõlteti a kocogást sem,és ez mindenkinek megfelel. Mikóházán az összes nyomós kút alá bedugom a fejem,ilyenkor nagyjából 2 percig jól érzem magam. Felsõregmecig baromi hosszú aszfalt,sehol egy árnyék,tûz a nap.Talán a legnehezebb szakasz ez,pedig nincs benne szint. 

Viszonylag könnyedén teljesítjük tehát az elsõ szakaszt,10 órás menetidõvel.

Füzéren kb. 45 percet eszünk,iszunk,zoknicsere,miegymás. Marci zuhanyzik,nem várjuk meg,h végezzen,így hárman maradunk.

A következõ ötvenes szakasz csak 48 km,de ez már igazán büntetõ-jellegû :) 5 km alatt elérjük Tilalmas határát,ahonnan fel kell menni Tolvaj-hegyre,ez 250 m szint kb. 700 méteren,csúszós,poros,gazos úton. Negyed óra alatt felérünk rá,de a végén már taknyom-nyálam összefolyt.Itt még nagyon meleg volt. Fent legszívesebben meginnám az összes vizem. Sajnos csak 2-szer 6 decit hoztam erre a szakaszra,ide több kellett volna legalább fél literrel. Nagy-Milicig még szedegetünk össze egy kis szintet,de itt is inkább a térdig érõ csalános részek okoznak gondot.Küzdünk a négyes átlagért. Az eszkárosi útra már elszomjazva,eléhezve érkezem.Itt jövök rá,h egész eddig 1 db müzliszeletet ettem,ami saját kaja,minden más szolgáltatás volt. Álmos sajnos itt adta fel,éppen a pontõrök autójában alszik.Gondolkodunk rajta,h felkeltjük,és továbbvisszük :)

20 percet elidõzünk ezen a ponton,rákészülünk a Szurok-hegyre. Ez is elég kemény emelkedõ,de azért nem megoldhatatlan. Aztán végre vége az északi zöldnek,legalábbis egy darabig.

Kékeden felébresztjük a falu kutyáit.Pányoknál néha nyakig érõ vizes fûben kell menni,eléggé cipõ-és talpáztatós. És persze frusztráló a mocsok szar út,amin menni kell :)

Telkibánya még mindig a világ egyik leghosszabb faluja,és persze végig kell rajta menni.Nem esik jól. Hollóháza után jelentkezik elõször a fájdalmas kidörzsölõdés,elég kellemetlen helyen. Füzérre már terpeszben érek be.Pocsék állapotban vagyok,de legalább megvan a fele táv,és már csak 100 km. Amikor beérünk,akkor indul Reszelõ,és Pap Gabi. Gabi is apróbb gondokkal küszködik,õt idézve,leolvadt a reaktora :) Megint eltöltünk Füzéren egy órácskát,itt már mindhárman zuhanyzunk. A kidörzsölt helyekre fél centi vastag neogranormont kenek,remélve,h gyorsan fog hatni. Szerencsére bejött,a harmadik ötvenesre újra járóképes lettem,persze csak finoman. Ez a szakasz 54 km,nagyon szemét,nyílt részekkel,ahol jól fejbevághat a nap. A Szalánc elõtti 5 km-es,árnyék nélküli aszfalt hagyományosan minden teljesítõnek zombi-üzemmódban telik. Szerencsére,meglep minket Kulcsár Attila,az aszfalt végéig jön velünk,és beszéltet minket. Aztán fut tovább,õ csak ötvenet megy. A Nagyszalánci kocsmában végre megkapjuk a jéghideg kofolát,igazi életmentõ.

A vár utáni városrészben Bálint talál egy mini-pisztrángos tavat,aminek a vízelvezetõjébe beledugja a fejét,és én is lemosakszom benne. A helyiek kidülledt szemekkel néznek ránk,de ilyenkor ez számít a legkevésbé :) Több ház elõtt is cseresznyefa,mindegyiket leraboljuk kicsit. Kalsáig 5 km-en át egy rohadt szántó mellett kell menni,útáljuk ezt a szakaszt is. Állítólag nincs annyira meleg,mint pénteken,de még így is 30 fok felett lehet a hõmérséklet. Vaddino kapja telefonon az infót,h estefelé vihar érkezhet. Kalsán Bálint vesz egy másfeles kólát,sajnos hûtetlen,de azért így is elfogy nagy nehezen. Izra tó elõtt még van egy kis szivatós,kidõlt-fás szakasz másfél km-en át,elegem van.Érlelõdik bennem a gondolat,h utálom a Zemplént :) A tónál meglepetésre a Medveczky család,És Kohán Balázsék frissítenek. Bálint itt szokásos módon fürdik egyet a tóban,mi addig zabálunk,és szellõztetjük a lábunkat. Ezzel elmegy kb. fél óra,de kell is,mert meglepõ módon nehéz szakasz jön. Két éve innen szemeteszsákban indultam el,a szakadõ esõ miatt :) Ez most elmarad,süt a nap,fene a pofáját. De azért nem eszik olyan forrón a kását,a hatodik,és hetedik árokátmászás között elkezd esni a jég.Cseresznyénél nagyobb darabok potyognak.Ez már nem vicces,úh beállunk egy nagy fa alá. Bálintot lehugyozza a fa,de már ezen sem lepõdünk meg.Azon viszont igen,mikor közénkpottyan egy pele a fáról. Biztos leverte egy jégdarab. Szegényke nagyon rémült,valószínûleg ritkán kerül ilyen helyzetbe. Egybõl vissza akar mászni a fára,de ismét leesik,kicsit kapkodós a mozgása. Másodszori nekirugaszkodásra már sikerül neki. Közben eláll a jég.Az esõ marad,de menet közben nem zavar,úh megyünk tovább. Szerencsére csak a vihar szélét kaptuk el.

Hársas-hegyre megint sok a szint kevés táv alatt,de emelkedõn kevésbé fájnak az alkatrészeink. Az utána következõ Köves-hegy sokkal szemetebb,mondhatni,egy rohadék. 2 km lejtõ a pontig,de azt hittem,sosem lesz vége. Az esõ kimosta a combbelsõmet,most meg ez dörzsölõdött ki. A ponton megkenem,bár menet közben úgyis leizzadom. A vihar után sokkal elviselhetõbb lett az idõ,már nem izzadunk minden pólusunkból.

A végére még kapunk egy kis északi zöldet,csak hogy ne felejtsük el olyan könnyen. Az utolsó határkövet kedvem lenne megrugdosni,de azt hiszem,nekem jobban fájna,mint neki,úh csak csúnyán nézek rá. Füzér elõtt még felmegyünk a várhoz,mert itt még nem is voltunk. A köves,lépcsõs lejtõ nem esik jól,na.

Végre megint Füzéren vagyunk. Mi Bálinttal tervezünk egy 2 órás alvást,vaddino viszont inkább megy tovább,h hamarabb vége legyen. Nagyjából 4 órát töltünk itt,az alvással együtt.

Indulás elõtt kicsit cifrázom az éjféli ebédet. Gulyáslevest eszem,sós mogyoróval,mazsolával,pereccel,paradicsommal,és ezeket kólával,energiaitallal öblítem le. Volt dinnye is,de azt már nem mertem enni.

Éjfél elõtt 10 perccel indulunk. A talpam egész jól rendbejött,az alvás közben. Igaz,rákentem fél tubus neográt.

Ez az utolsó szakasz papíron a legkönnyebb,csak 47 km,kevés szinttel. De ez nem az a túra,ahol a számoktól függ,h milyen nehéz egy szakasz. Bózsváig eleinte nyakig érõ gazban megyünk,elvileg ez az OKT útvonala. Szerencsére,a rendezõk kivitték az utat a jelzett út melletti mezõre. Itt nem volt gaz,viszont szét volt gyúrva a mezõ,minden lépés egy boka-kifordulás. Bózsván utolérjük a 2 cseh teljesítõt,pedig fél órával hamarabb indultak. A negyed órás szünet után alig tudunk lábra állni,elindulni,ez most már minden megállás után egyre rosszabb.Tiltakoznak a lábak. Kishuta Nagyhuta között hosszú aszfalt,égnek tõle a talpaink. Eszkála után jön egy 10 km-es szakasz.Ez volt talán az egyetlen olyan rész,ahol tompaságot éreztem,elég unalmas volt. De legalább jól járható. A sebességünk persze már hagyott némi kívánnivalót maga után.

Makkoshotyka elõtt azért még bekapunk egy másfél km-es dzsungelharcot. Ez már tényleg nem volt vicces.

Hotykai ponton elbújok egy ház mögé,kenegetni magamat. Utána látom,h a nyitott ablakon vkinek kint van a feje,és bámul felém. De már ez sem érdekel :)

Innen már csak 17 km,de milyen... gyakorlatilag egy 17 km-es összefüggõ szúnyog-bögöly-mindenféle bogár invázió. Tengerszem elõtt elpattan vmi az agyamban, vmi lepkefélét megpróbálok lebökni a botommal. Csapkodok össze-vissza,mint egy fél-õrült,pedig tudom,h semmi értelme. Tengerszem után,a piroson jön a rizsföld,de most alig van feláztatva. Repkedõ dögök azért vannak. A pontot az i-re az teszi fel,mikor a Rákóczi-fás pontõr megkérdezi,hogy tetszik a túra? Majdnem válaszolok neki,h menjen vissza ugyanazon az úton 190 km-t,amin mi is jöttünk,és akkor megtudja :)

Már csak 6 km. Idegbeteg vagyok,Bálint fél már hozzám szólni,hiszen botok vannak nálam. Még Sátorújhelyre is üldöznek minket a szúnyogok,egészen a célig,a Kovács-villáig. Ide belépve azért megnyugszom,és már mosolyogni is tudok. Végülis 49 óra 35 perc alatt teljesítettük a 206 km-es távot.

Közben sokszor megfogadtam magamban,h én erre a túrára aztán soha többet,és még azután sem. Szeretem,ha nehéz egy túra,és van kihívás.De ne attól legyen nehéz,h megölnek a szúnyogok,vagy dzsungelharcot kell folytatni. Így pár nappal utána már megszépülnek az emlékek,és azért vissza kéne mégiscsak menni ide :) Már csak azért is,mert mindig a következõ évben kapjuk meg a teljesítõi pólót. 

A rendezés amúgy elsõrangú volt,végig volt szalagozva a 206 km,ami nem kis munka lehetett.A szolgáltatás tökéletes volt,alig ettem saját kaját.

Köszönjük a Wehner-családnak a rendezést,ha csuklottak a túra közben,akkor én vagyok a hibás :)
 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20132013.06.03 11:54:06

Mátra 115 negyedszer. Szépen lassan elérem a célomat,miszerint a hét minden napjára legyen egy M115-ös póló :)

Vegyes elõjelekkel indultam,mert bár minden túrán, versenyen jó idõket mentem,de a múlt heti Kinizsi végén elkezdett fájni elõl,a sípcsontnál.Az okosok szerint ez csonthártyagyulladás. Túra elõtt 1-2 nappal elmúlt,gondoltam,épp idõben. Éppen ezért bot nélkül indultam,bár sokat vacilláltam,h kidepózom vhova.

Elindult a túra.Tincával haladtam Oroszlánvárig,ahol megállapítottuk,h mintaszerûen elfutjuk az elejét :) De sebaj,nyomjuk tovább.Kékesre 2 óra 20 perccel érkeztem,ahol 10 percet reggeliztem.Ismét gondot okozott a sok kaja,és hogy mibõl mennyit egyek,mert gyakorlatilag mindent kívántam,ami volt :) Megelégedtem 2 szelet lekváros kenyérrel,aszalt gyümikkel,banánnal,almával,ezeket pedig kólával öblítettem le.Síházból kifelé még tömtem magamba az almát,majdnem meg is fulladtam tõle. Kertész Dóri rám is ripakodik,h nem ezen a fél percen fog múlni a teljesítés :)

Psasvárra lefelé hozzámcsapódik Barnabás,elsõ alkalommal van itt,de van 13 órás T100a. Vele is megállapítjuk,h ez eddig túl gyors tempó.Azért toljuk lefelé,ahogy tudjuk. Sasváron 5 perc kajaszünet,hiszen rég volt már a reggeli. Innen sétálva,lassan kocogva indulunk, én tudom,h mi fog jönni. Barna nem,úh nyomja erõbõl az emelkedõn is,le is szakadok tõle. Itt jön ki,h elfutottam az elejét.

Galyatetõn összeszedem magam,pygmea meg is állapítja,h eddig én töltöm ott a legtöbb idõt kajálással. Nagyon finom sütik voltak :) Közben megjön Dóri,és András,innen velük tartok végig.András a rövid távon megy,rápihen a Lavaredóra.

Lefelé óvatosan haladunk,minek rohanni. Azon gondolkodom,milyen lehetett itt télen a Galyavár túra. Mátraalmáson Dóri elsõ alkalommal hallja,h õ az elsõ nõ,ezt még legalább 10szer tudatosítják benne a mai nap folyamán.De jó bírta ezt a hatalmas terhet :)

Galyavár is könnyen megy viszonylag,kipihentem az elején lévõ rohanást. Galyán eszek egy levest,a maradékot pedig nekiadom egy kiskutyának. Sütivel,és gyümölcsökkel lefojtom. Most jön sztem a legjobban futható rész a túrán,de nekem itt jön ki a sípcsont-fájdalom. Nem vészes,de ahhoz elég,h ne tudjak úgy menni,ahogy tudnék. Megállapítom magamban,h ebbõl még gondok lesznek :) Nem emlékeztem,h Mháza elõtt van egy ilyen hosszú emelkedõ,gyorsan eszünk is egy csomag gumicukrot,nehogy eléhezzünk.

Lajosházáig megint könnyû,jól futható szakasz. Lenne,ha nem fájna a lábam. A pont elõtti hidat belepte a patak,nem lehet száraz lábbal megúszni. A ponton mécsest gyújtunk Gyuri,a fõszervezõ szüleinek emlékére,akik mindig itt pontõrködtek.

Mszentimréig elég unalmas szakasz jön,Dórig félig-meddig alszik közben. András elõttünk van talán 100 méterrel,néha látjuk a hátát. A piros keresztes murván iszonyú bûz van,itt bizony vaddisznók disznólkodtak :)

A szentimrei pontot rosszul közelítjük meg,200 métert ráteszünk még a távra. Zúgolódik kicsit a gyomrom a sokféle kajától,Dórié sincs jól,de jön az ötlet,h együnk rá egy vajas-sós kenyeret,egyet el is felezünk. A levest kihagyjuk,én sem kívánom,a lejtõn pedig rázkódna a gyomromban. Szorospatakig könnyû,jól kocogható szakasz. Itt is eszünk egy fél szelet kenyeret,bár én a végét már nem bírom lenyomni a torkomon.

Ágasvárra felfelé lehagy Barnabás,aki vhol elkeveredett. Elég kemény tempóban megy,a felfeléket is megkocogja,nem is igazán értem. A turistaház elõtt várnak minket Editék,ígéretet téve,h a csúcsmászás után kapunk egy citromos sört :) Jól esett,a rizskók mellé.

Fallóskúton érzem elõször azt,h egyre jobban zavar a lábfájás. A viszonylag saras terep miatt a talpam is felázott,de itt még nem annyira zavaró. Végre nappal érünk Hidegkútra,most elõször. Itt Dóri engedélyez 3 perc szünetet.Elkérem tõle a botját is,ne kelljen már cipelnie a táskájában :)

Nagyparlagig ezután lefutunk,talán ez volt a túra utolsó igazán kényelmes szakasza,ahol futottunk is. Még itt is bõven világos van,valahol a Muzslára feléfelé,a zöld háromszögön kapcsoltunk lámpát. Sokkal könnyebb így a Muzsla,h nem végig sötétben kell felbotorkálni oda. Dóri nincs jól,most elõször õ kéri,h 5 percig üljünk le a ponton.Eszegetjük a sós cuccokat,és kicsit fel is öltözünk,pólóban már hideg van,és úgyse tudunk olyan tempót menni,h ne fázzunk.

Nagy nehezen elindulunk,mindig útáltam ezt a lefelét,amiben emelkedõk is vannak a Koncsúrok miatt. Dóri egyre vacakabb állapotban van,kétszer is megáll hányni. Addig cammogok tovább. Diós pataknál megint ülünk negyed órát,gondolkodunk,h mit kéne enni,ami jó tesz a gyomornak. És hát a Havasra is vmibõl fel kell menni,az is egy szemét hegy :) Én még tudok sütizni,nekem most jól van a gyomrom,furcsállom is.

Szerencsére Dóri nem az a feladós-típus,úh megyünk tovább lassú tempóban.A ponton rengetegen leelõztek,de egyikünket sem zavarja ez most.

Tavaly gakorlatilag végigaludtam a Havasra vezetõ emelkedõt,most minden simán megy.Az utolsó 200 méteren viszont rámjön a szédülés. Kajával rendbehozom magam :) Dóri viszont rendbejött. Késõbb eszébejutott,h evett egy mézes gélt,de a mézre allergiás,ettõl lett rosszul.

Fajzatig jó a tempó,de nekem már a talpam is egyre jobban fáj,minden lépés szenvedés. Talán éppen ezért az egész úton elkerült az álmosság,hiszen mindig fájt vmim. Ez nem követendõ példa amúgy :) A fajzati ponton horkol egy kutyus,neki a legjobb. Tömöm magamba a paradicsomot,és a sajtot is megkívánom. Kicsit kólaízû,mert véletlen leöntöttük vele,de így is ízlik,és amúgyis ittam volna kólát :)

Innen már csak 17 km,és az eddigiekhez képest sztem könnyû hegyek. Csak ne lenne ez a talpfájás.

Káván mindig van pont,most is így van.Vmit itt is magamba tömtem,de már nem rémlik mi volt az.

Tót-hegyest sosem szerettem,most sem esett jól a végén lévõ sziklákon-lépegetés. Palacsinta itt most nincsen,de a sajtos pogi is finom. Ezt még úgysem ettem a túrán.

Lefelé még jobban kínlódok,alig tudok már normálisan lépni. Elõre unom az utolsó 7 km-t,pedig még a Világos-hegy is hátra van. Kényelmes tempóban felmegyünk,az emelkedõkön sokkal kevésbé fájt a lábam. Itt iszok egy teát,és elteszek 2 sütit a zsákomba,jó lesz hazaútra :)

Már csak 7 km,ráadásul szinte mégig lejt,de minden évben ez a legszenvedõsebb része a túrának. Dóri próbál kocogásra ösztökélni,de a futástól a térdem is elkezd fájni,úgyhogy lebeszélem róla. Bicegek mögötte,próbálom tartani a tempóját. Örülök,h nem látja senki a szenvedésem :) Már az aszfaltos részen vagyunk,mikor rájövünk,h simán meglehet a 23 órán belüli idõ,csak egy kicsit kocogni kell... Próbálok futó-mozgást végezni,a cél elõtti utolsó métereken be is érem Dórit,h együtt érjünk be. Dóri végülis elsõ lett a nõk között. László Szilvi 2 perccel késõbb ért be.Ha nem futunk a végén,utolért volna,bár akkor biztos elzavarom Dórit,h elsõ legyen.

Nagy nehezen kiválasztjuk a kõdíjat. Aztán agonizálás egy széken. Vagy enni kéne,vagy zuhanyozni,de mindegyikhez fel kéne tudni állni. Eddig hajtott az adrenalin. Meglepõ módon,végülis a kaja mellett döntünk,végülis éhesen még a zuhany sem esne jól :)

Negyed óra,míg elérek a zuhanyzó helyhez,sajnos ez még mindig nagyon messze van.Közben az utcán elmegy mellettem egy 80 év körüli helyi néni,csak h döfjön egyet a lelkivilágomba :) Zuhany után újjabb kaja,és sok-sok süti.

Gyõrig megint van fuvar,így még szintidõn belül hazaérek.

Gyuriék megint tökéletes túrát szerveztek. Az egyetlen negatívum,h nagyon-nagyon messze van a zuhanyzó a céltól :)

Személy szerint nekem ez a második legnehezebb teljesítésem volt,minden túrát,és futóversenyt beleszámítva,a rossz lábam miatt. Az elsõ természetesen a 2010-es Mátra 115 volt.

Több mint egy órát javítottam a legjobb idõmön,fogalmam sincs,h hogyan... Muzsla-csúcsig nagyon jól mentünk,de onnan iszonyú lassulás jött.Szerencsére,volt honnan lassulni.

Jövõre jöhet az ötödik teljesítés :)

 
 
túra éve: 2011
Brassói BarangolásokTúra éve: 20112011.08.31 18:09:18

A túra 3 napjáról,és más erdélyi túrákról képek itt:


 


https://picasaweb.google.com/108513834001992538965

 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20112011.06.06 23:24:04

 Újabb Mátra 115,újabb túraünnep.A tavalyi gyötrelmes siker után két lehetõséget láttam idén:vagy javítok az akkori idõn akár 4-5 órát is,vagy ha elkap az esõ túra közben,és beázik az ezer sebbõl vérzõ cipõm,akkor valahogy beküzdöm magam.A pénteki napból kiindulva inkább az utóbbi volt lehetséges,még Gyöngyösön elkapott egy vihar.Akkor azt mondtam,inkább most ázok,mint a hétvégén.:)


Estefelé már sok-sok ismerõs ott volt Kisnánán,velük múlattam az idõt,megnéztük a várat,méláztunk régebbi túrákról,kitárgyaltuk a szárított bálnatakony elõnyeit és hátrányait.Még sokáig csináltuk volna ezt szívesen,de gondolva a hétvége nehézségeire,próbáltunk korán lefeküdni.Én még este összepakolásztam a cuccaimat,hogy reggel ne keljen azzal tölteni az idõt.Persze,arra nem gondoltam,hogy nem mindenki csinálta így,tehát voltak,akik már reggel 5kor mocorgtak,és pakolásztak,onnantól kezdve persze már nem volt alvás.


Fél 7 körül elindultunk a várhoz,hogy megússzuk a nevezés elõtti sorbanállást,ami nagyon jó ötletlnek bizonyult,mikor láttuk,hogy pl. Tinca mekkora sor végén ácsorog.:)


Ha jól rémlik,5 perces késéssel el is indulhattunk a 124 km-es túrán.Volt dobpergés,fényképezõ,videózó emberek,minden ami kell.Nagyjából az elején összeállt az 5 fõs csapatunk,akikkel együtt mentünk elég sokáig.Pár km után megjegyeztem,h tavaly ilyenkor már nyakig sáros voltam.Átol Csabi szerint én akkor is sáros vagyok,ha teljesen száraz talajon megy a túra.:) Az út és az erdõ nagyon kellemes volt,a meleg se kínzott még talán annyira.Oroszlánvárra 1 óra 20 perc alatt felértünk,igyekeztünk nem szétcsapni magunkat már az elején.Kékestetõ 3 órán belül,ami egész jó,ha figyelembevesszük,hogy már lejártuk egy Gerecse 50 szintjén,csak éppen 17 km alatt.:) Kerekes Csabit itt láttuk elõször,õ szinte "végigkísértett" az egész túrán,mint szurkoló.Megreggeliztünk,próbáltam figyelni arra,h ne egyek össze mindenfélét,de nem tudtam magam visszafogni.


Kékes után jött a szokásos Mátrabérces lejtmenet,amit én képtelen vagyok normális tempóban abszolválni.Psasvárig kényelmes szakasz,kényelmes tempóval.Itt újabb reggeli,Rudi meggyes piskótája nagyon finom volt.:) Én már tudtam,h most jön az egyik legkeményebb emelkedõ Galyatetõig. Ezen az emelkedõn legalább 4-5 olyan kocogót is megelõztünk,akik elõtte simán elmentek mellettünk.Persze,nem a Pap Gabi féle futókról van szó.:) Talán itt elõszõr ömlött rólam a víz,ami nem csoda,a nyílt szakasznak köszönhetõen.


Galyán nem sokat idõztünk,inkább gyorsan leszaladtunk Mátraalmásra,de elõtte még elköszöntünk Annától,aki az 55os távon ment.Ez megint csak egy kényelmes szakasz volt.Átol Csabi itt már szidott minket,hogy minek futunk bele a lejtõbe.:) Almáson fõleg gyümölcsöket ettünk,hogy legyen energia Galyavárra felmászni. Szerencsére ezen a szakaszon is jártam nem olyan régen,és tudtam,mire számíthatok. Á. Csabi vhol itt maradt le tõlünk,de aztán beért minket,amíg ettük a levest második Galyás pihenõnkön.De azt már nem vártuk meg,hogy õ is megegye,így hárman maradtunk.Ismét egy kényelmes szakasz,kicsit fura is volt.Itiner szerint Mátraházáig volt 360 m szint,de vhogy nem akart jönni.Gondoltuk,egybe megkapjuk vhol a végén,és tényleg így lett.:) Nem idõztünk sokat,hiszen Lajosháza közel van,és addig emelkedõ sincsen.


Mátraszentimrére még hárman érkezünk,de ezután leszakadt rólunk B. Balázs,fájós láb miatt. Innentõl kezdve ketten mentük Rudival,egészen a végéig.Jött Szorospatak,és Ágasvári th.Ágasvárra felfelé Juciék ereszkedtek le,amíg mi fel.Ez volt az elsõ emelkedõ,ami megkínzott,valahogy nem akart mûködni a lábam.De azért meglepõen egyben voltam,ahhoz képest,h hatos átlaggal mentünk. Teljesen elégedett voltam mindennel,tavaly már Ágasvárra felfelé is lámpázni kellett,most pedig arra is volt esély,h esetleg eljutunk Hidegkútig is világosban.Ami végülis majdnem össze is jött,Mátrakeresztes után,a sötét erdõben kellett csak elõvenni a lámpát.


Hidegkúton ismét levesezés.Volt terápiás-kutyus,amit lehetett símogatni.:) Mire megvacsiztunk Rudival,beesett Juci is.Mondtuk,h siessen ha nem akar egyedül menni a sötétben,mert mi mennénk.Reméltem,h utolér minket. 


Nagyparlagig semmi különös,én már készültem fejben a Muzslai rettenetre. Nagyparlag után elkövettük az elsõ hibát,nem olvastuk el rendesen az itinert,és továbbmentünk a Zám-patak völgyében a zöldön,nem fordultunk le a vadetetõnél,pedig a pontõr is rendesen elmagyarázta a dolgot.Nem mentünk sokat szerencsére.Térképnézegetés,itiner-olvasás,és vissza. Hamarosan megkezdõdött a zöld háromszög,amit már tavaly is a pokolba kívántam.Most sokkal jobb volt a helyzet,mint akkor.Halálfélelmem sem volt a patakátkeléseknél.:) Ennek ellenére ez az "út" egyszerûen borzalom,lelkileg összetöri az embert,ha nincs rá felkészülve.Itt felfelé újból utolértük Jucit,akkor hagyott le minket,mikor mi elkavartunk.Neki is elege volt ebbõl a szakaszból.Azt hittem,délibábot látok,mikor megláttam a pontõrök tüzét,már azt hittem,sosem érünk fel.Nem irigyeltem az itteni pontõröket,sztem kevés õszinte mosolyt láttak a túrázóktól:) Én is "útálom a Muzslát" felkiáltással rogytam le vmi kõre. Persze nem útálom,de ez a szakasz nem kegyelmez.Nem sokat idõztünk,mert kezdtem fázni a széltõl,és az álldogálástól. Jött a sokszor bejárt lejtmenet a Diós-patakig,valahogy sosem szeretem ezt sem.Fejemben még mindig az "útálom a Muzslát" motoszkált.:) Nagy nehezen leértünk a pontra,K. Csabi ismét bíztatott.Látta,hogy most már nem állok a helyzet magaslatán. Talán negyed órát is ücsörögtünk itt,muszáj volt helyretennem magamat. Állítólag,a Havas is elég kemény lesz,de Csabi nem engedte,hogy megnézzem,milyen emelkedõ lesz. Kénes-kútig volt egy kicsi,ami csak négykézláb ment,de ez még nem volt semmi különös. Ezután jött a sárga kereszt,amit egyszercsak elvesztettünk. Láttunk egy felfelé mutató nyilat egy fán,de mivel nem láttuk a következõ jelet sehol,ezért azt hittük,ez a nyíl nem nekünk szól.Elolvastuk az itinert,amibõl arra következtetünk,h már le kellett volna fordulnunk balra,csak nem vettük észre.Tehát visszaindultunk azon az úton,amin azt hittük,h eddig jöttünk.Fura volt mindkettõnknek,h visszafele egyetlen jelet sem látunk,pedig odafele volt.Na,itt kellett volna megállni,és újból elgondolkodni,hogy hol is vagyunk mi igazából.:) Mentünk még jó darabig,a mai napig nem tudom,h melyik jelzetlen úton.Aztán Rudi bekapcsolta a GPS-t,és rájöttünk,h a Havasnak a másik oldalán vagyunk,mint ahol kellene.A terv az vol,h a Gps,és a térkép is mutat egy jelzetlen utat,ami felvisz arra az útra,ami a csúcsra visz.Meg is találtuk azt az utat,rátértünk,és egy darabig egész jól járható volt.Aztán egyszercsak eltûnt.Innentõl nagyjából úgy nézett ki a dolog,h árkon-bokron,köveken,kidõlt fákon át.Itt már fogalmam sem volt,h hol vagyok,csak remélni tudtam,h Rudi tudja,merre vagyunk. Biztos nem volt kellemes a jelzett úton felmenni a Havasra,hiszen 2,5 km-re írt az itiner 600 m emelkedést.De itt egyszerûen borzalom volt. Nekem ez a rész rosszabb volt a Muzslánál,hiszen ott tudtam,mi a helyzet,és számítottam rá.Már az összeomlás szélén voltam,mikor rátértünk a helyes útra.Pont fordított irányból értük el a Havas csúcsát,de igazából nem érdekelt. Pontõrök meg is lepõdtek,aztán elmagyaráztuk nekik a dolgot.Próbáltak minket bíztatni,szépen lassan lelkileg helyre is álltam,úh nagy nehezen,de újra elindultunk.Utólag visszagondolva,csak 2-3 km-t tettünk meg feleslegesen,és csak kb. 40 percet vesztettünk el,de sokkal többnek tûnt.


Kapóra jött,h Fajzatig kényelmes lejtõ jött.Szerencsére kezdett világosodni,ugyanis mindkettõnk lámpájában kezdett merülni az elem.Itt újra volt egy kedves kutyus,akivel lehetett játtszani.:) A gyomrom itt már össze volt szûkülve,nem nagyon tudtam enni szilárdat,pedig kellett volna.Tót-hegyesre ez meg is bosszúlta magát,kiéheztem,hányingerem volt.Fent a csúcson legyûrtem vhogy egy palacsintát,ami rettentõ finom volt,de majdnem egybõl vissza is jött.Valahogy lent tartottam,és ez egyben tartott a Világos hegyig. Meglepõen könnyen feljutottam oda is,tavaly négykézláb kapartam fel magam. Talán itt volt a túra legszebb panorámája,nem értem,miért nem hoz fel ide több túra is. 


Nem akartunk lemerevedni,úh gyorsan továbbindultunk. Jött egy számomra gyötrelmes lejtõ,de szerencsére hamar átváltott normálisra. Szépen kényelmesen bandukolok,mikor egyszercsak Börcsök Andris,és egy számomra ismeretlen túrás kocog mögöttem. Hát mondom,ezt azért csak nem hagyom,h itt a végén még lehagyjanak ketten is! Én is elkezdtem futni,hamarosan lemaradtak. Rudi megvárt vhol,és javasolta,hogy fussuk le a maradék távot. Magamban én is javasoltam Rudinak vmit,amit inkább nem mondtam ki,de vhol én is tudtam,h ez az utolsó szakasz könnyebb kocogva,mint sétálva.Itt már érzi az ember a végét,azt,hogy mindjárt célbaér. És persze,nem akartuk,hogy Andrisék lehagyjanak.:) Szóval elkezdtünk kocogni.Rudi egész jó tempóban ment,nekem vmi robot-szerû kocogós mozgásom lehetett. Akárhányszor visszanéztem,nem láttam Andrisékat,de nem mertem leállni sétálni. Mire leértem a faluba,egészen belejöttem,Rudit is utolértem nagy nehezen,úh futva érkeztünk a célba,24 óra 11 perces küzdelem után. Jött az elismerõ taps,ami minden díjazásnál jobban esik.Persze,azért az oklevelet,és a díjat is elfogadtuk.:) Még hátra volt a nagy feladat,kiválasztani a sok szép festett kõ közül egyet.Én most egy jelzéseset választottam.


Negyed 8kor értünk célba,de csak a 12-53as busszal terveztem hazamenni.Addig is nagy nehezen lezuhanyoztam,ettem mindenfélét,és beszélgettem a többiekkel. Közben érkeztek újabb teljesítõk,volt,aki szintén futva,volt,aki cammogva.:)


Talán ebbõl a leírásból nem tûnik ki,h mennyire nehéz ez a 124 km-es túra,hiszen sokszor említek kényelmes szakaszokat. De azért összejön az a 6300 méteres szintemelkedés,ami egész brutális.


Nem tudnám felsorolni,hogy a túra alatt,és a végén mi mindent ettem,az ellátás fantasztikus volt.A szókincsem sajnos túl gyér ahhoz,h eléggé meg tudjam köszönni a szervezõk,és a pontõrök munkáját,de azért megpróbálom:köszönöm! Sokszor már zavarbaejtõ volt a kedvességük,ott segítettek,ahol tudtak. Nagyon remélem,hogy még sokáig lesz erejük ezt a monumentális túrát megrendezni,mert szerintem nem vagyok azzal egyedül,amikor azt mondom,h minden évben ez a túrázós pályafutásom fénypontja.


Végül gratulálok minden célbaérõnek,és a feladóknak is,nem könnyû felismerni,hogy mikor nem szabad folytatni.

 
 
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20112011.05.22 23:01:30

 Kazinczy 150


Már hetek óta nagyon vártam ezt a túrát,az év talán legfontosabb állomása volt ez a péntekkel megtoldott hétvége.Csütörtökön sima lejutás Sújhelyre,Pesten Õrsi Bálinthoz csatlakozva.Szerencsére Wehner Géza kijött elénk kocsival az állomásra,pedig állítólag belenyalt már vmi alkoholba aznap.:) Az aznapi jó hangulatból már csak a vége jutott nekünk,dülöngélõ Márton Dani,éneklõ Álmossal megfûszerezve :D Elég sokáig tartott elaludni,talán fél 1 is elmúlhatott már. 


Reggel már 6kor ébren voltam,de azért 8ig még feküdgettem.Már nagyon mehetnékem volt.:) A pakolászást sosem szoktam túlzásba vinni,de itt most eltököltem vele fél órát.Nem tudtam eldönteni,mit vigyek,mibõl mennyit,stb. Vittem pl. 3 szendvicset,de hogy minek azt nem tudom,mert egyet sem ettem meg belõl.Csak arra volt jó,h lássam,hogy néz ki,ha megromlik egy párizsi :D


Negyed 10 körül szakaszokban kiviszik az indulókat kocsival Széphalomra.Kicsit körülnézünk ott,én még sosem voltam ott.Meg úgy egyáltalán,a Zemplénben sem.:) Jönnek a köszöntõk,a Zemplén tévé is teszi a dolgát,láttszik,hogy a helyiek büszkék erre a túrára,teljes joggal.


Pontban 10kor útnak indítanak minket,irány a Magashegy.Elég erõs tempóban megy az élmezõny.Álmost itt látjuk utoljára a túrán,nem bírt magával :D Rudabányáskán át hamar elérjük a csúcsot,ahol Toplak Józsi adja a pecsétet.Én már itt fáradtnak éreztem magam,pedig csak 7 km-t mentünk. Gondoltam,majd visszaveszünk a tempóból,most,h legtöbben lemorzsolódtak rólunk.


Zsólyomka-völgyi ell.pont hamar eljön,pihenõs szakasz jön,tehát lefutottunk a Kovács-villához.Itt kaptunk enni-inni,a lekváros kenyér nagyon finom volt.Fényképezõt itt eltettem a Füzérra küldött csomagomba,úgy gondoltam,h ezen a túrán nekem nem fér bele a plusz súly,és a sok-sok perc,amit fényképezéssel töltök el.


Fekete-hegyig viszonylag sokat kocogtunk,mondtam is a többieknek,hogy ez a tempó jó lenne egy sima 50es túrán,de ez nem az :) A kilátónál eszembejutott,hogy az egész túra negyedének a felénél járunk.Gyorsan elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat,és inkább lesiettünk a tetõrõl.


Mikóházán kapunk frissítést,ami jól jön,mert jön egy nyílt,aszfaltos szakasz Alsóregmecig. Kazinczi-sírhelynél Betti és a baba ad nekünk pecsétet,és almát,kicsit pihenünkis,ha már abban a megtiszteltetésben részesültünk,h az eddig egyetlen nõi 200as teljesítõ ad nekünk enni.:)


Felsõregmecig ismét unalmas,napos aszfalt,maga a falu nem volt annyira veszélyes,mint ahogy kinézett elsõre.Itt már minden nyomós kútat kihasználunk mosakodásra,nagyon tûz a nap.Ezután jön a többiek szerinti virtuális tanösvény,ami nagyon cselesen van jelezve,vigyázva,nehogy az átlagember is tudja követni :D Kicsit megyünk az Északi zöldön is,itt még nem értettem,mire ez a nagy felhajtás... Zsíros-bányán frissítés és pecsét,azt hiszem,zsíros kenyér is volt,amit gondolom a hegybõl bányásztak ki.:)


Hamarosan Füzérkajata,és Füzér.Nagyon vártam már azt a pillanatot,amikor megláthatom a távolban magasodó Füzéri várat,elképesztõ látványt nyújt.Még világosban érünk be,több,mint hatos átlagsebességgel.Szóval akkor ezért éreztem a tempót gyorsnak.:) Kapunk fincsi levest,kicsit pihenünk is,többiek már tudják,mi vár ránk a következõ szakaszon.Én nem aggódom,gondoltam,ha eddig tudtam velük menni,ezután is megy.Õrsi Bálinttal még viccelõdtünk is,h gondolkodni kéne,melyik szombati vonattal menjünk haza.:) Ebbõl persze nem lett semmi.


Elindultunk a második szakasznak.Hozzánkcsapódot a lengyel srác,aki,mint mondta,Füzéren felejtette a lámpáját,úh velünk fog tartani.Nem kis bátorság kellhet ahhoz,h olyan messzirõl eljöjjön egy magyar 200 km-es túrára,de láttszott rajta,h nagyon masszív,kitartó ember.


Tolvaj-hegy elõtti ponton egy kis kutyasímogatás,jön is velünk a kutyus,amíg el nem kezd emelkedni.Ott visszafordult,ebbõl is láttszik,h több esze van,mint az embereknek.Sajnos még itt is világos volt,és így láthattam,milyen meredek az emelkedõ.6-7száz méterre jut 250 méter emelkedés.Próbáltam bottal feltolni magam,de az avaron állandóan csúszkált a bot.Próbáltam egy kézben fogva a botokat,és úgy menni,de ha 1et léptem elõre,kettõt csúsztam vissza.Próbáltam négykézlában,újjaimat a földbe vájva felkaparni valahogy magam,még talán ez volt a legjobb módszer.Az utolsó 1-2 határkõnél még meg kellett pihennem.Közben a lengyel srác vigyorogva ment el mellettem :D Az emelkedõ alján még bõven volágos volt,mire felértem elõ kellett kaparni a fejlámpát.Egészen idáig azt hittem,hogy én már láttam meredek emelkedõket,de nem. Fent próbáltam a fülemen is levegõt venni,többiek meg nevetgéltek,mintha mi sem történt volna.Nem tudom,hogy rajtam nevettek-e,hogy milyen vacakul nézek ki,vagy velem,hogy micsoda szívás ez az emelkedõ :D


Pedig ez csak megadta az alaphangulatot az Északi Zöldhöz.Hallottam én már róla sokmindent,tudtam,hogy vacak lesz.De hogy ennyire romboló legyen egy út,arról álmodni se mertem volna.Az út persze enyhe túlzás,mert az nincs.Köves-csalános,csapásféleségen kellett menni,ahol vagy egy ágban botlik meg az ember,vagy egy sziklába rúg bele fél percenként.Jelzés elég ritka,de igazából a határköveket viszonylag jól lehet követ.Ha az ember nem találkozik ilyennel 1 percig,akkol valószínû,rossz "úton" megy.


Milic elõtt jön a mélypont,mindkét lábam teljesen begörcsöl,összeesek egy határkõnél.Többiek bíztatnak,h hamarosan itt az ell.pont,de én inkább maradok fetrengeni,mert az olyan jó.:) Talán fél óra is eltelt így,a vizem is elfogyott.Testileg-lelkileg azt hiszem,ennél mélyebben már nem lehetek.Hamarosan jön egy srác,akinél víz ugyen nincs,de úgy gondolom,h vele felcímmogok valahogy a pontig.Ez sikerül is,de viet nem kérek,mikor meghallom,h a pontõrnek még meddig kell ottlennie.Következõ frissítõpont elvileg 8 km,iszonyú soknak tûnik,ezen a szakaszon.Szerencsére utolérnek Brigiék,megkapom az életmentõ vizemet.Velük megyek tovább,most már frissebben.Egyre jobban elegem van ebbõl a határ-útból,de nincs mit tenni,menni kell.A 18.-as határkõnél ell.pont,kérek egy pohár vizet a két sráctól.Frissítõpont már csak 5 km.Valahogy kibírjuk,merthogy a többieknek is elfogyott már a vize :D Egy patakban megmosom a fejem,jól esik.Itt már szalagozás segíti az utunkat,de még így is egy-kétszer elkavarunk.Nem akarunk hinni a szemünknek,mikor meglátjuk a frissítõpontot.:) Negyed óra regenerálódás,szitkozódás,h most jön a Szurok-hegy.Ez is elég komoly emelkedõ,ráadásul becsapós.Mikor azt hiszi az ember,h felért,újra elkezd emelkedni.Ezt eljáttsza háromszor,a negyedik lesz csak a csúcs. De engem már nem zavar,a lényeg,h vége az Északi zöldnek.Tulajdonképpen ezen a zöldön csak kb. 14 km-t megy az ember,de olyan az érzés,mintha harmincat menne.Nem néztem idõben mennyit mentem ezen,de sztem volt 5 óra is.


Szurok-hegyrõl lerongyolunk a sárgán,de az egyik keresztezõdést elvétjük,kicsit kavargunk.Mûúton frissítés.Sosem éreztem még ilyen jól a betonon gyaloglást,túra közben.:)


Viszonylag eseménytelen út Pányokig,kezdek álmosodni.Telkibányáig jön egy újjab szivatós út.Derékig érõ giz-gaz,vizesen.Fél másodperc alatt beázik az ezer sebbõl vérzõ cipõm,abban tocsogok.Sejtem,hogy ebbõl még baj lesz.Telkibányás pont sosem akar eljönni,ekkora falu a világon nincsen.:) Itt már elég vacakul vagyok,rámjött a hányinger,fáj a talpam,és álmos is vagyok.Enni nem igazán tudok,de azért legyûrök valamit.


Hollóházáig 10 km-es szakasz jön,én gyakorlatilag ezt átalszom.Néha azt hallucinálom a túrabotomra,h egy kutya jön mellettem,egyszer el is ugrok elõle ijedten :D Aztán felébredek,és rájövök,h éppen túrázom. Újjabb totális mélypont,hányinger,kiéhezés,alvajárás keveréke. A ponton lenyomok a torkomon egy sportcsokit,ez egy kicsit helyretesz,meg persze a gondolat is segít,h már csak 5 km Füzérig.Pontban reggel 7re értünk be,M. Dani már ott ücsörög,rosszullét miatt kiszállt.Hol máshol lett volna rosszul,mint az Északi zöldön :D


Viszonylag sokat pihenünk,de kell is.Az álmosság is kimegy a szemembõl,nem tudom,lehet,hogy koffein is volt a levesben :D Azzal próbáltam magam nyugtatni,h a felén már túlvagyok,és a legszivatósabb részen is.


A harmadik szakaszt egybõl rosszul kezdjük,de hamar rájünk a hibára.Vagyis inkább csak Megyesi Balázs veszi észre,akinek ez a harmadik teljesítése.Ennek örömére,innentõl vele megyünk,hiszen ismeri az utat.:) Az elsõ ponton megnézzük nappal is az Északi zöld egyik szakaszát,így nem tûnik olyan vészesnek.:) De szerencsére nem azon kell mennünk.Hamarosan viszont kiérünk a Szaláncra vezetõ betonúra.Tûz a nap,égeti a bõröm,ég a talpam a kemény betonon.Ezen a betonon kanyargunk jó ideig,gyilkos szakasz ez is.Közben arra ébredek,h az út mentén alszik a lengyel srác,táskáját párnának használva :D Jöttünkre felébred,kómás fejjel velünk tart kicsit.Nagyszaláncon betérünk a kocsmába,én iszok egy üdítõt.Sört is lehetett volna kérni,de sztem egy korty is fejbevágott volna.Szalánc várához még fel kellett menni.Itt figyelmeztettek,h Kalsán nem szeretik a magyarokat,és mindenképp a szalagozást kövessük,mert a jelzett út kedves kis rottweilerekhez vezet.Megfogadjuk a tanácsot,most nem hiszem,h el tudnánk futni elõlük.


Továbbra is gyilkos,napos szakaszon megyünk,minden árnyékot próbálunk kihasználni.Kalsán finom kenyér,elég sokat elvacakolunk itt is,olyan jó itt üldögélni.nagy nehezen elindulunk,mikor meghalljuk az elsõ dörgést.Innentõl kezdve szó nélkül átváltunk pára ötös átlagra az emelkedõn,senkinek sincs kedve megázni.Elérjük az Izra tót,pygmeáék mondják,h ott nemrég volt jégesõ.Negyed órát elücsörgünk,h elvonuljon fejünk felõl a vihar.Elindulunk,és fél perc múlva elkezd szakadni :D Négyünk közül csak kettõnknél van esõkabát,úh beállunk egy fa alá,mondván,h ez gyors esõ,hamar elmegy.Ezt mondogatva álldogálunk negyed órát,de csak nem akar elmúlni.Nekem elegem lesz,visszafutok a ponthoz,mert a fa nem sokat védett.Hamarosan a másik esõkabát-nélküli is visszarohan.M. Balázsék pedig továbbmentek.Andrásnak eszébe jut,h kérünk a szlovák boltos csajoktól szemeteszsákot,amit kabátnak használhatunk.Viccesen nézhettünk ki benne,azt hiszem,mindenki ezen derült.:)


Így jöttünk el a pontról.Egy szlovák család még megbámult minket,úgy tûnik,nem láttak még ilyet.Elkezdtünk futni,merthogy esõben úgy jobb,meg amúgyis utol kéne érni a többieket,hiszen õk tudják az utat.Azt hiszem,ez az esõs szakasz adta meg a kegyelemdöfést a talpamnak.Viszont én nagyon élveztem a zsákban-futást :D A futásnak köszönhetõen hamarosan utolérünk mindenkit,és felcaplatunk a Hársas-hegyre.Felfelé az volt a taktikám,h nem nem nézek fel egyszer sem,csak darálok.Viszont elkövettem azt a hibát,h egyszer visszanéztem,a meredekség miatt viszont meg is szédültem kicsit.A jó tempó miatt hamar elérjük a csúcsot,jutalmunk egy almaszelet.


Ezután jöhetett a Köves-hegy,egy újjabb rémálom.Mintha tûkön mentem volna,annyira köves volt.Mentünk 1-2 km-t még az Északi zöldön is,csakhogy teljes legyen a nap.Azt hiszem,itt kezdõdött a vegetációm,most már a legpuhább talaj is fájdalmat okozott.Felfelé furamód nem annyira fájt,de lefelé katasztrófa volt.Pusztafalu után kapunk megint egy kis Északi zöldet.Hogy miket gondoltam ekkora,azt inkább nem írom le,mindenki képzelje el.:) Teljesen bezombultam,elõregörnyedve,a botokat mankónak használva próbáltam tartani a tempót a többiekkel,de nagyon nehezen ment.Itt már nem fogtam fel semmit,ami körülöttem folyt,csakis a túlélésre koncentráltam.Az sem érdekelt,h felmehetünk a füzéri várhoz,pedig imádom a várakat.Természetesen oda is köves,sziklás út vezetett,lefelé mintha tûkön lépkedtem volna.Mozgásom már nem nevezhetõ gyaloglásnak,úgy nézhettem ki,mint egy hadirokkant.Vhogy beküzdöm magam a füzéri központba,eszek vmit,aztán rászánom magam arra,h lemûtsem lábaimról a cipõt.Sejtettem,h milyen lesz.A talpaim helyett csak egy összefonnyadt,ráncos vízhólyagot láttam.És mellékesen,a 10 lábkörmömbõl hat összetöredezett.Jó arány,hiszen a szintén 150-nél feladó(szintén vízhólyagok miatt) Börcsök András mesélte,az elsõ Kazinczyján 10-bõl 10 köröm pusztult el.Itt már tudtam,h nekem itt a vége.Az utolsó 20 km gyakorlatilag teljesen élvezhetetlen volt nekem.És bár a legkönnyebb szakasz jött volna,de nem tudtam elképzelni,h én még ma éjjel menjek 50 km-t


Többiektõl elköszöntem,õk mentek tovább nélkülem.Láttszott rajtuk,h simán teljesítik a maradék távot.Én megpróbáltam lezuhanyozni,de azt hiszem,inkább csak álltam a víz alatt,mint egy báb.Rettentõen zavart,hogy a talpamon kívül abszolút semmi bajom,álmos se vagyok,fáradt se,és mégis fel kell adnom.Így utólag is azt mondom,h jó döntést hoztam,bár azt megtehettem volna,h alszok 4-5 órát,addigra vmennyire helyrejön a talpam is,aztán újra elindulok.De ehhez nem volt lelkierõm már.Úgyhogy kerestem egy ágyat,5 percig beszélgettem,aztán elnyomott az álom.


Reggel már tudtam járni is,bár többen is megjegyzték,h fura a mozgásom.:) Hamarosan átvittek minket Újhelyre,ahol a cuccaink voltak.Itt gratuláltam a többieknek,és megreggeliztem.A 11-43-as vonatot értük el,szerencsére kocsival kivittek minket az állomásig.Vonaton többnyire alvás.Gyõr még mindig nagyon messze van Újhelytõl.:)


Végszóként,nem bántam meg egyáltalán,h elmentem a túrára,de a feladás miatt semmiféle büszkeséget nem érzek magamban.Pedig a 150 km amúgy szép is lenne,fõleg ilyen nehéz terepen.A szervezés nagyon jó volt,pedig egy 200 km-es túra lebonyolításába könnyen becsúszhat a hiba.Akármennyit is káromkodtam magamban a túra közben,akármennyit is szenvedtem,nem tudok rá rosszul visszagondolni.Ez pedig csak egyet jelent,h jövõre mindenképpen visszavágok a Zemplénnek!:)

 
 
túra éve: 2010
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20102010.06.07 19:17:35

Mátra 115.Akartam ezt a túrát,nagyon.Hogy miért akar vki ilyen túrát megcsinálni,mikor még csak nagyjából fél éve ttúrázik?Fogalmam sincs :) De amint meghallottam,h van ez a túra,és utánanéztem,egybõl beleszerelmesedtem.Magával ragadott az egész hangulata,amihez hozzájön még a Mátra szépsége is.Igaz,itt most más arcát is megmutatta,de utólag persze ez is szépnek tûnik.Nem teltek el úgy napok az utóbbi hetekben,h ne gondoltam volna erre a túrára,ez is egyfajta motiváció volt a többi túrán,mikor éppen nem bírtam.Arra gondoltam ilyenkor,ha ezt nem bírom,mi lesz velem a Mátrában?Az elõzõ napokban rámjött kicsit a pánik,térképen végignézve is durvának tûnt az út...


Az elõzõ heti Kinizsi nekem titokban csak az erre való felkészülés volt,h tudjam,mentálisan hogyan bírom a 100 km-t.Fizikálisan semmi bajom nem volt,de arra rájöttem,h egy ilyen túra elõtt nem árt aludni :)


Pénteken Domoszlón alvás,reggel 6 elõtt már a rajtban voltam.Az elsõ 100 méter szalagozását nekem lehet köszönni,vagy engem lehet szídni,aki már itt elkevert :) hamarosan elhagytuk Kisnánát,és egybõl jött egy saras rész,csak hogy tudjuk,mire számítsunk az út során.Itt még azért mindenki próbálgatta kerülni a veszélyesebb részeket.Hamarosan Jagus,aztán Oroszlánvár,ami már ismerõs volt a Mátrabércrõl,rövid,de annál meredekebb emelkedõ.Ilyenbõl lesz még néhány :) Viszonylag simán felértem Kékestetõre,meg is lepõdtem,eddig nekem ez a rész a mumusom volt,a Mátrahegy 40rõl,meg a Mátrabércrõl is.Elõször itt tapasztalhattam meg az ellátmány sokszínûségét,és minõségét.Szívesen maradtam volna még sokáig falatozni,de menni kellett,amíg még nappal van.Hamarosan hozzánkcsapódott egy egri srác,innentõl nagyon sokáig hármasban mentünk,nagyon jól tudtuk egymást húzni,és a tempónk is azonos volt.Parádsasvárra majdnem ebédidõre érkeztünk,így illett is eszegetni.Ezután jött a túra egyik legnehezbb része,Galyatetõre felmenetel.4.7 km-re jutott 583 m szintemelkedés.Az elsõ 1-2 km-en alig volt emelkedõ,így kezdtem félni,milyen lesz a maradék út?Nem kellett csalódnom,ehhez képest a Mátrabérces út télleg könnyû tûnt.Itt nem töltöttünk sok idõt,levesezni a második Galyázásnál akartunk.Gyorsan le Mátraalmásra,pár falat kaja,aztán gyorsan vissza Galyára.Már ha gyorsnak lehet nevezni a négykézlábbal mászást Galyavárra :) Itt kezdett el nagyon hiányozni egy túrabot,láttam,h a többiek milyen simán felmennek.Galyatetõn 2 tányér leves kb. 2 perc alatt,aztán rohantunk tovább.Mátraházáig viszonylag sima út.innentõl vmiért nem maradt meg bennem sokminden,biztos volt sok sár,meg emelkedõ,de többre nem emléxem :) Meg persze vmikor ránk is sötétedett.Ágasvárra vhogy fel kellett mászni azon az emelkedõn,ami már Mátrabércen is durvának tûnt,pedig akkor lefelé kellett menniPersze,innen is le kellett vhogy jönni,de próbáltam óvatos lenni.Szintén hiányzott a bot...Hogy miért nem kerestem annyi kidõlt fa között magamnak egyet,azt fel nem foghatom :) Ágasvár után jött egy patakátkelés,ami izginek tûnt,a 2 farönkön átegyensúlyozni.Én nem is vállaltam ezt,nem lett volna jó egy belezuhanás.Így inkább cipõ,zokni le,és átrobogtunk egy viszonylag rövidebb patakrészen.Tulajdonképpen még jól is esett,és egy kis adrenalinbomba is volt,az álmossággal itt nem volt gondom.A hidegkúti pont vmiért nagyon nehezen akart megérkezni,megvolt az elsõ mélypontom.Muzsláig nem tudom,hányszor kellett patakotugrani,a lényeg,h nagyon sokszor.Ami jó volt,mert ébrentartott,de rossz,mert lassan haladtunk.Muzslán megtudtuk,h elveszett vkinek a vizslája :( Remélem,sikerült megtalálni.Igazából sztem elég nagy felelõtlenség elvinni egy ilyen hosszú túrára kutyát,hiszen ha éjjel,a sötétben elfut vmi állat után,akkor az kellemetlen,és gondolom,h ebben az esetben is ez történt.Muzsláról lefelé láttunk egy nézelõdõ borzot :) Ez a hosszú,és monoton lejtmenet viszont nekem nagyon nem jött be,párszor sztem alvajártam.Itt szét is szakadtunk kicsit.Diós-patak sosem akart eljönni,de aztán mégis.Közben ki is világosodott,aminek mindenki örült sztem.


Havas nevû hegyrõl eddig még sosem hallottam,de ide is iszonyú hosszúnak tûnt az út.Ráadásként,elõtte még 2 hegyecskére is fel kellett menni,és lejönni,de ezek olyan picik voltak,h ezen a túrán ezt nem is jegyezték :) A fajzati mûútnál kedves lányok megvendégeltek minket,és megnyugtattak,h innen már biztosan sikerülni fog.Azért még hátra volt egy Tót-hegyes,meg egy Világos-hegy,amire én megint négykézláb másztam fel szó szerint.A 115.-ik km-nél ez már nem volt olyan kellemes :) A kilátás viszont gyönyörû volt,ha ez egy átlagos túra lett volna,nekiálltam volna fényképezgetni.A pontõr szerint nem látunk olyan mátrai hegyet innen,amit ne másztunk volna meg,ez nagyon jól esett.Nagyon nehezen indultunk innen el,sejtettem,h ez lesz életem leghosszabb 7 km-e.És így is lett.Itt már nem tudtam úgy lépni,h ne fájt volna vmim,a jobb bokám nagyon megsínylette.Mindkét talpam helyén csak egy nagy vízhólyag volt,de itt már nem akartam ezzel foglalkozni.Fogcsikorgatva,magamat a pokolba kívánva,h eljövök ilyen nehéz túrára,bebicegtem a célba.Itt egybõl elmúlt a fájdalom,nagyon jól esett a taps,ami fogadott.Kõválasztás,oklevélválasztás,aztán székre-lerogyás.hamarosan hoztak nekem egy lavor vizet,amibe mártogathattam elnyûtt,talpnak álcázott vízhólyagom :) Még le is fényképezték,állítólag az egyik "legszebb" volt.Mivel Látták,h képtelen vagyok ilyen lábberendezéssel odamenni a leveses asztalokhoz,legnagyobb meglepetésemre megfogtak székestõl,és odacipeltek :) És még egy sört is kaptam,azt hiszem,ebben a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere :) Eszem-iszom,1-2 óra lábdédelgetés,majd vki befuvarozott Gyöngyösre,utólag is köszönet neki.Itt még azért hátravolt egy szenvedés,késett a vonat 1 órát...és még nem tudhattam,h Pesten is késni fog 1 órát a vonatom,ami elég kiakasztó volt,abban az állapotban.


Nagy nehezen azért hazaértem,Gyõrben még 1 szokásos karamellás jégkrém,aztán jöhetett a kádbanalvás idõszaka :)


Azóta sokat agyaltam,h miért is érzem azt,h ez volt életem legnagyobb túraélménye?Hiszen brutálisan nagy sár sok helyen,egy idõ után gondolkodás nélkül átmentünk mindenen,ami nem térdig érõ patak volt.Hiszen akkora szintemelkedések vannak ezen a túrán,h alig van vízszintes rész.És persze maga az,h 124 km,folyamatos gyaloglás,sártaposás,négykézláb-hegymászás,bokafájós lejtmenet,éjjeli patakátkelések.Vagy talán éppen ezek miatt érzem ezt?Hiszen elmondhatom,h szó szerint legyõztem a Mátrát,és persze önmagamat is.Ez a túra többrõl szól,minthogy szeretek sétálni a természetben.Kitartásról szól,iszonyú nagy küzdelemrõl,a végén pedig olyan eufóriáról,amit csak az érthet meg,aki szintén végigcsinálta.És persze,annak sincs semmilyen szégyellnivalója,aki feladta,vagy kisebb távon ment, ezen a túrán a legkisebb táv is Mátrabérc nehézségû :)


Köszönet a rendezõknek,h ismét megrendezték nekünk ezt a csodát,mostantól nálam a túra napja pirosbetûs ünnep lesz,és ha tehetem,jövõre is ott leszek.

 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20102010.06.01 10:58:19
Újabb mérföldkõ túrázós pályafutásom alatt,úh írok kicsit

Utólag valahogy sosem tudom idõrendben felidézni,h hol,mikor,mi történt,úh ez inkább csak amolyan össze-vissza gondolatos lesz.Meg amúgyis volt olyan 10-15 km-es szakasz,ami teljesen kiesett az életembõl,azt hiszem,itt csukott szemmel bandukoltam De ennyire ne szaladjunk elõre.

Kezdõdött azzal,h ugye már hetek óta pocsék az idõ,erre a 7végére is rosszra számítottam,ehhez képest szinte egész szombaton nyári meleg volt.8 elõtt pár perccel neveztem,meglepõ módon abszolút nem kellett sorbaállnom.Biztos a várható idõjárás miatt jöttek kevesebben,de én ennek kifejezetten örültem

Nevezés után még vártam vkit,aki közben azt hitte,h én már elindultam.Fél órát ücsörögtem,aztán akkor már úgy gondoltam,h elindulok Vele legközelebb csak a célban találkoztam,én már mentem a vonatomhoz,õ akkor ért be.

Szóval így esett,h a hatalmas tömeget teljesen sikerült elkerülnöm.Persze,a 100 km alatt így se volt olyan perc,h 10 méteres körzetemben ne lett volna vki,de ez sztem hozzátartozik a Kinizsihez.

A Kevélytõl kicsit féltem,meg amúgyis elkövetem a szokásos hibámat,h még az izmok bemelegedése elõtt teljes erõbõl nyomom,de most kivételesen jól ment.Észre se vettem,és már fent is voltam,a kilátás nagyon szép volt.Innen lefelé belekocogtam a távba,mert jól esett.Najó,a kocogás erõs túlzás,inkább korcsolyázás volt abban a csúszós sárban,de én élveztem Vhogy sikerült egyszer sem eltanyálnom.

Nemsokára jött a híres pilisi szerpentin,amit elõszeretettel vágnak le a kispistázók.Most is volt néhány ilyen,pedig több fára is ki volt ragasztva cédula,h nem kéne.Nem bírom az ilyet megérteni... Szerencsére a kilátás a Kevély felé elfeledtette ezt velem,hihetetlen volt.

Hamarosan pilisi pihenõ,kivételesen ülve fogyasztottam el egy szendvicset,és nem menet közben Szívesen vettem volna vmi finomat is,de semmi kedvem nem volt sorbaállni,úh pár perc múlva húztam tovább.

Nemsokára Dorog,ahol vettem vmi péksütiféleséget,meg kólát,nagyon kívántam vmi cukros löttyöt.A 40es távosoknak itt volt vhol vége.

Jött a Nagy-Gete,amitõl sokan tartanak,nem is könnyû oda feljutni,de szerencsére ismertem az utat.Fent szintén szép kilátás.Innen nem egyszerû a lefelémenet,eléggé térd- és bokaszaggató,de szerencsére elég rövid.Mire leértem,már lehetett látni sötét fellegeket,szóval elkezdtem kapkodni a lábam,h az esõ elõtt Mogyorósbányára érjek.Természetesen nem sikerült,de az a negyed órás esõcske inkább felfrissített.Kakukk vendéglõben ittam vmit,aztán menet tovább,még esõben,de hamar elállt.Mbánya határában "megtámadott" néhány kacsa,de sikerült elõlük elfutnom Itt már kezdtem bekattanni,h reggel óta nem szóltam senkihez,úh hozzácsapódtam egy pesti leányzóhoz.Fogalmam sincs,meddig mentünk együtt,de vmi mûutas meglepi-ellenõrzõpontnál találkoztam egy pécs környéki ismerõssel,Pusztamaróttól pedig ezzel a társasággal mentem egészen a célig.Köszönet,h elviseltek

Nemsokára elkezdett sötétedni,én meg elkezdtem erõteljesen álmosodni,ami rossz jelnek tûnt,40 km-el a vége elõtt Persze,talán többet kellett volna aludnom,mint 3 óra.Itt már voltak olyan szakaszok,amikor csak az elõttem lévõ lábait néztem,és próbáltam az õ lépteiben menni,miközben küzdöttem az elalvás ellen.Bányahegyig azért simán felértünk,itt jött a kötelezõ majdnem 1 órás pihenõ.Mielõtt végleg elaludtunk és/vagy elment volna a kedvünk az egésztõl,tovaszálltunk Innentõl is ismertem elvileg az utat,de arra nem emlékeztem,h Koldusszállásig ilyen brutálisan hosszú,és monoton az egyenes...legalábbis akkor hosszúnak tûnt.Mikor már azt hittük,h ez a hely nem is létezik,és mi kigyalogoltunk a világból,mégiscsak eljött ez a pont is.Itt felhívott egy kedves ismerõs,hajnali 1 volt,és tudta,h éppen sétafikálok Ettõl kicsit feléledtem.Kb. 5 percig úgy éreztem,h ébren is vagyok A Baji vadászház szintén olyan ellenõrzõpont volt,ami soha de soha az életben nem akart elõkerülni.Ez az út is ismerõs volt a nem is olyan régi Gerecse 50rõl,de akkor vhogy könnyebnek tûnt.Persze,akkor nem volt mögöttem már 70 km Itt ücsörögtem egy kicsit félkómában,a kabátot lecseréltem egy száraz pulóverre,kicsit kutyust símogattam,aztán mentünk is tovább.Itt már éreztem,h nemsokára vége Azért még kicsit alvamentem,de nemsokára jött Baj,aztán Tata,aztán a cél

Átvettük a jutalmunkat,vki elment zuhni,én meg befaltam a jutalomlevesem.Szilárd kaja nem ment volna le a torkomon,annyira össze volt szûkûlve a gyomrom,de a leves nagyon jól esett.Meglepõen éreztem,h a lábamnak semmi baja,se vízhólyag,se térdfájás.Ennek örömére elköszöntem a többiektõl,és kisiettem a tóvárosi vasúthoz.Hamarosan ellepték a félzombi túrázók a vasútállomást,de a kalauz valószínûleg már régi motoros lehetett,mert mindenkinek türelmesen elmagyarázott mindent,melyik vonat honnan indul,ilyesmi.Azon az oldalon,ahol a Gyõrbe menõ vonat ment,én egyedül voltam,a másik oldal tele volt.Kicsit farkasszemet néztem velük,prbáltam kényelmesen fetrengeni egy padon,de mire elhelyezkedtem,jött a vonat.Különösebben nem bántam A vonaton a kalauznéninek biztos rossz napja volt,mert nem tudta elképzelni,h Tóvároskerten hogyan voltam képes jegyet venni.Próbáltam türelmesen elmagyarázni,azt mondta utánanéz,mondtam,h jó.Nem tudom,mit hitt,h otthon nyomtatom hobbiból a jegyeket?

No mind1,valószínûleg észrevette a katasztrófális kinézetemet,merthogy térdig sáros voltam.Úh többet nem is láttam szerecsére.

Gyõrben még egy karamellás jégkrémet fél perc alatt befaltam,aztán egész erdõnyi koszt áztattam le magamról a kádban.

Tehát túl vagyok az elsõ 100ason,aminek azért van tanulsága.Elõtte nem elég a 3 óra alvás Amúgy más minden szuper volt,mellékesen 20 és fél óra alatt teljesítettem.20 óra alatti idõ volt a cél,de a végefelé már voltak olyan saras részek,h 5 percig gondolkodtunk,hogyan kerüljük ki.Volt,h meguntam,és egyszerûen csak átgyalogoltam rajta,had szokja a bakancs

Mivel a lábamnak semmi baja,következõ 7végén jöhet a Mátra 115...félek.De már nagyon mehetnékem van

Képeket még mindig lehet nézegetni itt:

http://picasaweb.google.hu/NeverFeri

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár