Hanák Kolos 36 km-es mátrai teljesítménytúra
Április 16-án reggel 5 órakor az Ebesi Sportbarátok  álmos, de izgatott csapata 18 fõvel indult busszal a Mátrába, a „Hanák Kolosra”. Katona Erika fáradhatatlanul szervezi túráinkat, így mindig újabb és újabb tájait fedezhetjük fel szép hazánknak. Az elmúlt egy évben vezetésével kialakult mag most is itt volt, így Szoboszlai Csaba és felesége Szilvi, Kovács Attila és Léránt Antónia, Deák Zoltán és felesége Anikó, Molnár Zoli, Kiss Robi, Pintyák Ildikó, Magyarné Sárika, Németiné Gabi, Nagyné Irmuska. Voltak újak is, Surinya Zoltán, Kanyó László és felesége Csilla, Kovács Erika, és egy régi-új tag, Soós Barnabás alpolgármesterünk. Izgatottságunk oka az volt, hogy részben tavaly nem vettünk részt a túrán és csak hallomásból tudtuk, milyen izzasztó. Aki meg tavaly már elsõ alkalommal teljesítette a távot, az nagyon is jól tudta mi vár rá. Kis társaságunk kevésbé edzett tagjai a rövidebb Muzsla távot választották.
Hûvös reggel fogadott a Kékesen, ahonnan rövid elõkészületek után 8.30 órakor 11-en, Erika, Barnabás, Csaba, Szilvi, Attila, Antónia, Anikó, Robi és mi a három Zoli, vágtunk neki a Mátrának. Az idõ szeles volt, de a nap ragyogóan sütött, így jókedvûen tettünk meg az elsõ kilométereket. A túra teljesítése leírva egyszerû, de végig gyalogolva, esetenként futással megtûzdelve annál nehezebb. Hamar kiderült, hogy Erika és Barnabás könnyedén mássza meg a legnehezebb meredélyt is, Molnár Zoli pedig vállalta a csapat seprûjének szerepét. A Kékesrõl lefelé a Som-hegy meredeksége jelentette az elsõ izzasztó próbát. Észre sem vettük, Mátra-nyeregnél már 620 méterre ereszkedtünk vissza, innen viszont folyamatosan felfelé vezetett az út, néhol izzasztó kaptatókkal tarkítva, egészen Galyatetõig.  Útközben jól esett a szódavizes málna és narancsszörp. Innen ismét lefelé vezetõ út következett Mátraszentlászló (isteni volt a tea) érintésével a Szamárkõi elágazásig, majd megint „hegynek fel” vettük az irányt, következett Ágasvár csúcsa. Az oromra vezetõ rövid, de meredek, sziklás ösvény lábizmainkat alaposan megdolgoztatta, és már kezdtük érezni, hogy a túra 20. kilométerénél járunk. A csúcson rövid pihenõt tartottunk, majd sokad magunkkal ismét ereszkedtünk lefelé a sziklás, meredek hegyoldalon. Gyönyörû környezetben, a Csörgõ-patakot követve érkeztünk el utunk majd kétharmadához, Mátrakeresztesre, ahol frissítõvel és keksszel készítettek fel bennünket a szervezõk Muzsla megmászására. Az odavezetõ út folyamatosan emelkedik, az erõnk egyre fogyott és már mikor azt hittük, felértünk a Muzslára, akkor derült ki, ez még nem az, majd talán a következõ lesz a csúcs. Ezen a szakaszon utolért minket Robi, aki eddig valahol hátul volt. Könnyed léptekkel haladt el mellettünk, lendülete a célig kitartott, õ lett csapatunk leggyorsabb tagja. Mi is elértük végre az utolsó hegy csúcsát. Pár perc pihenõre, egy közös fényképre volt csak idõnk, és indultunk is a maradék 7 kilométernek. A célig vezetõ lejtõs utat pár rövidebb emelkedõ tarkította, de a meredek sziklatörmelékes szakaszon való haladás is inakat próbára tévõ igénybevételt jelentett. Az utolsó kilométer lassan kisimult, és délután fél öt körül beérkezett csapatunk a szurdokpüspöki iskolában kialakított célba. Itt találkoztunk a rövidebb távot idõközben teljesített társainkkal. Megkaptuk az oklevelet és a megérdemelt kitûzõt, amely megszerzéséért annyit küzdöttünk. És végre leülhettünk, kifújhattuk magunkat, átöltözhettünk! Hogy legyen kedvünk jövõre is jönni, Attila szervezésében meglátogattuk a pincesort, ahol igazi mátrai borral öblíthettük le a hosszú út porát, hogy elmondhassuk, ez jó mulatság, férfimunka volt. Köszönet a rendezésért, jövõre is jövünk! |
