Túrabeszámolók


túra éve: 2011
A híd túl messze van...Túra éve: 20112011.01.10 19:59:47

Útálom a sarat!


Egész úton hazafeléSzegedrõl Szegedre azon gondolkodám, hogy milyen címet adjak a beszámolómnak. Fölmerült többek között az "Ortodoxiától a neológiáig", a "Legalább szúnyogok nincsenek!" és az "Útálom a sarat!" is.


    Ez a túra mindig tartogat meglepetéseket az ember számára, a mostani sem volt kivétel. Péntek este akkuratusan megnéztem a TTTR. honlapján a túrakiírást, nevezési díjakat, rajt idõpontját és a többi fontos tudnivalót, a kiírásban 6és 7 óra közötti rajtidõ , 1400Ft nevzési díj szerepelt.Hát, ha annyi, akkor annyi, mit lehet csinálni?  Mivel szegedi vagyok úgy éreztem a 6 órás rajthoz az 5 órai ébresztés bõven elég lesz, így beállítottam az órát. Reggel negyed 6-kor ránéztem az órára és erõsen csodálkoztam, hogy miért nem ébresztett , ekkor észre kellett volna vennem az égiek figyelmeztetését!  Tudat alatt érezhettem, valamit, mert véletlenül 6 órára állítottam be az órát. Gyors öltözés, kávéivás, teaívás, szendvics elfogyasztása, kis és nagydoldok végrehajtása, majd száguldozás a rajthoz, hogy idõben el tudjak indulni. Mikor kiértem csodálkoztam, hogy hol a fõrendezõ,akit az egyszerûség és a személyiségi jogok védelmében hívjunk P.S.-nek. Hat óra elõtt pár perccel belibegett és közölte, hogy mindenki rosszul tud mindent, mert a rajt technikai okok miatt 7 órakor lesz, a nevezési díj márpediglen Egyezerhatszáz magyar forint.  Ezt tudnunk kellene, mert fent van a CSMTSZ és Térysek honlapján is. Punktum! Nem is érti ami itt a probléma? Legalább 15-20-an voltunk, akik a 6 órai rajtra készültek, de ez P.S-t nem hatotta meg, a maga akkurátus kalligrafikus írásával minden egyes számlát, minden egyes igazolólapot megrajzolt, gondosan magánál tartott, majd 7óra elõtt 5 perccel kiosztotta õket és azt mondta, rajta! Induljon a nemes vetélkedés! (Vagy valalmi hasonló)


   Már az elsõ méterek után látszott, hogy ez a túra más lesz, mint az eddigiek, mert nem a jól megszokott keményre fagyott havon kezdtük meg a gyaloglást, hanem latyakban, vízben, vagy sárban kinek-kinek kedve szerint. A tápéi víkendtelep utáni aszfaltos rész végénél szakítottam elõször az ortodoxiával. Tudniillik ,eddig ahány túrán részt vettem, inkább többet mentem, mint letértem volna a kijelölt útról, de mivel az autópálya épírésén résztvevõ teherautók tönkretették a gát tetejét,és járhatatlan lett, kipróbáltam a gát alját. Igaz, hogy egy kicsit vizes volt, de legalább lehetett rajta haladni. Az új híd után visszatértem a gát tejére. melyet a makói Maros hídig nem is hagytam el. Fent a gáton teljes volt a demokrácia, mert mindenki választhatott, vagy a sárba lép, vagy az olvadt hóban gyalogol, vagy a pocsolyákba lép. Végül is azért lehetett haladni. A második ellenörzõ pontnál valami furcsát hallottam: állítólag Makótól Szegedig feltárcsázták a gát tetejét. Á, ilyet biztos nem csinálnak egy öreg haverral, az egész gátkoronát biztos nem rontják el. A két szélén úgy is hagynak egy kis füvet. De, elrontották!


  Makóra egészen jó idõvel érkeztem, éppen átvettem a magammal hozott száraz ruhát, amikor egy fiatalember megszólított, hogy tulajdonképpen a Makói Városi Televízió munkatársa és én. mint láthatóan jól felkészült és edzett túrázó avassam be a HTMV rejtelmeibe. Egészen jól eldiskuráltunk, majd feltette a nagy kérdést, hogy: Mi a szépsége és mi a nehézsége a túrának? A nehézsége az, hogy itt minden egyes métert a saját erõmbõl kell megtenni, a szépsége pedig a változatos táj.-válaszoltam neki. De  rájöttem, nem az az igazi szépsége. Így a túra után már tudom, ennek a túrank az a szépsége, hogy NINCSENEK SZÚNYOGOK!!!!


Amikor átértem a Maros hídon kénytelen voltam megállapítani, hogy tényleg feltárcsázták a gátat, de kb. 200 méter után újra a régi lett és remekül lehetett rajta haladni. Á, dejó, ezeka pontõrök tévedtek, csak elsõ pár száz métert tették tönkre. De egy kilométer után meg kellett állapítanom, hogy sajnos én tévedtem, tönkretették, de nem csak a tetejét, de szerintem még az oldalába is beletárcsáztak Sõt, ha lett volna hozzá gépük egészen az aljáig megtárcsázzák. Egy darabig primadonnáskodtam, hogy én a tetején fogok végigmenni, meg olyan túrázó vagyok, aki keményen és a végéig is mégha nyakig sáros is lessz, de eszembe jutott, hogy a makói pontbam azt mondták a pontõrök, hogy a gát tövében remekül lehet haladni, ha õk azt mondják,hogy szabad, akkor rajta! Kipróbáltam és bevált. Majdnem a deszki gátõrházig mentem lent, de besötétedett, így felmásztam vissza a gátra. Az igazsághoz hozátartozik, hogy többször felmásztamm, de mindig meg kellett állapítanom, hogy egy cseppet sem lett jobb a helyzet, így újra leereszkedtem. A gátõrház után egy darabig én is a gát tetjén mentem, de a talajmindenre alkalmas volt, csak gyaloglásra nem. Minden tiszteteletem azoké, akik a gáton mentek végig, én inkább az oldalát választottam. Óriási megkönnyebbülés volt, amikor elértem Újszegeden az aszfaltozott utat. Örömömet, csak az rontotta el, hogy a Bertalan híd elõtt, még majdnem egy kilométert újra sárban kellett megtenni. Ekkor érlelõdött meg bennem, hogy a beszámolóm címe az Útálom a sarat lesz. Ahogy észrevettem az elöttem járók is hasonlóan érezhettek a sárral kapcsolatban, mert, ahol egy kis fûfolt látszott, azt már mások is járdának használták. A legrosszabb az utolsó pár méteren volt, amikor lementem a lépcsõn a Vízügyi Igazgatósághoz és a lépcsõ alján SÁR volt. Ilyen nincs, még itt az utolsó tíz méteren is! De aztán megláttam a betonjárdát és fellélegeztem, hogy vége, megcsináltam!


Összességében egy megcsinálható túra volt, a pálya nehezebb volt, mint eddig bármikor, de így is sikerült 12:16 alatt megtennem.


Köszönet a lelkes pontõröknek, minden tisztetem azoknak, akik teljesítették a túrát!


 


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár