Túrabeszámolók


túra éve: 2011
NormafaTúra éve: 20112011.03.06 12:26:13

Normafa 10


Tavaly kezdtem el a túrázást. Egy barátom beszélt a Kinizsi 100-ról (amin már nyolcszor végigment) és annyira tetszett a beszámoló, hogy elhatároztam 2011-ben elindulok rajta. Rendszeresen futni kezdtem és indultam pár teljesítmány túrán. 29 km, 23 km, 45 km és most a 8 éves fiammal a Normafa 10 km-en. Azért a rövidebb távon indultunk, hogy ráérezzen az ízére és ne vegyem el a kedvét rögtön az elején. Már várja a következõ túrát. :-)


Negyed 9-re értünk a rajthoz, ahol már nagyítóval kellett helyet találnunk az autónak. Ennek ellenére kb. 5 perc alatt beneveztünk, megkaptuk az itinert és indulás. Most voltam egyedül túrán (a túrázó komám nélkül), úgyhogy kb. 100 méterenként néztem a térképünket, nehogy eltévedjünk. :-) A talaj fagyott volt és néhol jeges, jó párszor megcsúsztunk, óvatosan kellett haladni. Ennek ellenére pontosan 1 óra alatt voltunk a Csacsi réten. Az ellenõrzõ ponton nagyon barátságosak voltak 4 vagy 5 féle csokiból lehetett választani. Fiam vigyorgott, mint a vadalma. :-) Elmondták, hogy merre menjenek a 10, illetve a 20 km-es túrázók. Mi elindultunk Normafa felé, megálltunk a három ismeretlen magyar katona nyughelyénél fejet hajtani és elindultunk a Zöld+ vonalon. Kb. másfél km után Makkosmáriánál a Sárga jelzésrõl érkezõ 20-as túrázók szóltak, hogy jó lenne ha visszafordulnánk, amerrõl jöttünk, mert pont az ellenkezõ irányba haladunk Normafától. :-( Olyat mondtam, hogy késõbb magam is megbántam. Visszamentünk az elágazáshoz, ahol észrevettem egy fa hulladéktárolón egy nagyon halvány zöld jelzést, ami a helyes irányt jelezte. Illetve a szervezõk zöld szalagokat raktak a fákra, mert egy kretén baromállat fejszével levagdosta a túristajelzéseket a fákról több km-en keresztül. Kereszteztük a Gyermek vasutat, pont akkor jött, amikor odaértünk. Utána becsekkolás a Normafánál és a Kék kör jelzésen fel a János hegyi kilátóhoz. Bélyegzés és utána kocogva le a Piroson Szépjuhászné felé. Itt már eléggé dagonyáztunk, mert közben már felolvadt a talaj és a kemény földbõl masszív sár lett. A Zöld+-on történt kb. 2 km-es plusz út miatt így nekünk 12 km lett a Normafa 10. Beértünk a célba, én kicsit sárosan, fiam nagyon. Ugyanis legyalogolt 12 km-ert minden gond nélkül, de a céltól kb. 300 méterre dobott egy hasast a sárba. :-) Szóval az oklevél és a kitûzõ átvétele után vissza a kocsihoz. Reggel a nagy sietségben égve hagytam a lámpát az autónkon, úgyhogy meddig 3 óra túrázás után visszaértünk, totál megdöglött az akksi. Álltunk a kb. 20 cm vastag sárban és agyaltunk. Megkértem egy fiatalembert, hogy bikázzuk be az akksit az õ kocsijáról, de nem ért el addig a bikakábel vezetéke. Ekkor jött egy túrából jött család, akiket megkértünk, hogy segítsenek kitolni a másfél tonnás kocsit a bokáig érõ sárból. Végül sikerült az operáció, az akksi életre kelt. Innen is szeretném megköszönni a szervezõknek a hibátlan túra megszervezést, a sárga Fiat-os fiatalembernek az akksi bikázást, és a családnak a segítséget. Nélkülük még mindig ott lennénk a parkolóban. A következõ túránk a Gyermekvasút nyomában 20 km lesz.


Ricardo

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár