Túrabeszámolók


túra éve: 2011
DÖKE gyalogtúrák / Gyalogolj az ötösértTúra éve: 20112011.10.01 22:25:07

Tegnap megkérdeztem néhány ismerõsömet, családtagokat, hogy lenne-e kedvük eljönni egy szép koraõszi túrára?


Sajnos, senki sem ért rá, ki kakasokat vágott (jujj), ki születésnapi bulira készült, volt aki meg inkább a villányi pincékhez túrázott.


Információ gyûjtés után végülis úgy döntöttem, hogy egyedül is nekiindulok, talán el sem tévedek. Mondom ezt azért, mert egy százas skálán, modjuk, 30-at adnék a tájékozódási képességemre, igaz, ha nem csapatban megyek, sokkal jobban figyelek a jelzésekre meg a megérzéseimre, úgyhogy egyedül még sohasem tévedtem el, 15-20 fõs társasággal már többször is :-), de a kollektív bölcsességnek köszönhetõen azért még akkor sem kellett kerestetni bennünket.


A nagyobbik lányom is óva intett, vigyázz, mert a dökések általában bringáznak, ezért még egyszer megnéztem, hogy ez bizony gyalogtúra lesz!  Mánfán gyakran átmegyünk Sikonda irányába, de a Fábián Béla utcai tájházat még sohasem láttuk, de a véletlennek és a kiplakátolt információs tábláknak köszönhetõen elsõre megtaláltam. Nem tudom,  hogy a nagy sátortetõ, amely alól a rajt indult, mindig ott áll-e vagy csak az alkalom miatt húzták fel, de alóla gyorsan és kedvesen indult a túra.


A faluból kijönni nem volt gond, utána meg nagyon szépen ki volt szalagozva a jelzés nélküli szakasz, csak egyszer vétettem el majdnem a balra fordulást az erdõbe, de az alkalmi kedves útitársaim figyelmeztettek, így a Kõlyukig egymás nyomában haladtunk. Ettõl a ponttól önállósítottam magam és nagyon kellemes sétát tudtam magam mögött mikorra a piros-zöld jelzések során a szép õszi erdõben a Trippammer fáig elértem. Itt rendesen záporoztak a kocsányos tölgyekrõl az érett makkok, hoztam is haza egy marékkal. A kedves pontõr hölgynek mondom, hogy a nápolyik innensõ fele, úgy érzem, egy kicsit megázott, mire mondja, hogy az összes bizony  otthoni készítésû, töltésû, azért nem olyan ropogós. A  tartós fogyókúrámra és a többi túratársamra tekintettel csak kettõt mertem enni belõle és begyûjtöttem egy gyönyörû nagy piros almát is ( a többi is hasonlóan szép volt).


Majdnem rámtukmálták a pontõr hölgy hátizsákját is, majd tisztázva a helyzetet , nekivágtam a visszafelé vezetõ távnak, úgy éreztem, ezen adódott ki a 350 méter szint, de mi ez egy erdélyi hegyeket is nemrég megjárt túrázónak! Ez a szakasz is nagyon kellemes volt, csupán akkor szomorodtam el egy kicsit, amikor egy kukoricával teleszórt vadetetõ mellett néhány karnyújtásnyira megláttam a vadles építményt is.


Nemsokára feltûnt az ódon,  hangulatos Árpád kori templom,  elõtte a kétszáz éves hársfákkal, itt többen idõztek, nemcsak teljesítménytúrázók.  Készítettem néhány fényképet róla és a vörösen izzó nem galagonya, hanem  kecskerágó bokorról, majd kihasználva, hogy a templom nyitva volt, pár percet ott is eltöltöttem. Megérintett az egyszerûsége, hûvöse, illata, atmoszférája. Lelkileg is feltöltõdve innen már csak pár perc volt a cél, ahol némi vöröshagymás zsíros kenyér és valószínûleg egy kis napszúrás után hazafelé vehettem az irányt. Szimpatikus volt, hogy háromféle jelvény közül is választhattunk, amíg ott voltam, a 15 kilométeren a mókus volt a nyerõ, de  úgy láttam, a többi távon is volt választék.


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár