Túrabeszámolók


túra éve: 2016
OrfűFitt Pécsi-tó Körbeúszás/ÁtúszásTúra éve: 20162016.08.31 20:41:55

Körbeúszás


Régebben, még a kaposvári és a budapesti kalandozásaim előtt sokat jártam Pécsett a Hullámfürdőbe úszni. Ott vettem észre 2013-ban a plakátot, hogy lesz a Pécsi-tavon a Balaton-átúszáshoz valamelyest hasonló esemény Orfűn is, 1800, és 4200 méteres távokon. Egyből tudtam, hogy nekem ott a helyem. Egyébként nem célom a Balaton-átúszással összehasonlítani a rendezvényt. Mindkettő nyíltvízi úszás, a számomra lényeges dolgokban (egy-két kivételtől eltekintve) a hasonlóság ennyiben ki is merül.


Akik valamelyest is ismerik a Mecseket, tudják, milyen szép környezetben helyezkedik el az orfűi tórendszer.


Már az első alkalommal nagyon megtetszett a rendezvény családias hangulata, a szervezők hozzáállása, kedvessége. Akkor jutott eszembe, hogy miért ne jelenhetne meg ez a rendezvény is a Teljesítménytúra naptárban. Felvetettem az ötletet Máténak, és a rendezőknek is. Végülis ha gyalogos, kerékpáros, evezős rendezvény belefér, akkor miért pont az úszásnak kéne kimaradnia. Ilyen-olyan pont ugyan nem jár a teljesítéséért (valamilyen idejemúlt szabályzat miatt), de szerintem az emberek nagy része nem is amiatt megy el egy-egy rendezvényre, hanem hogy jól érezze magát, vagy éppen cefetmód megszenvedjen. Hát így került bele annak idején az OrfűFitt Pécsi-tó Körbe és Átúszás a TTT naptárba, és van is benne azóta is egyedüli nyíltvízi úszásként, színesítve a programkínálatot.


Az útvonal nem túl cizellált, a kihelyezett bójákat jobbról kell kerülni. Tulajdonképpen csak bal kanyar van, e tekintetben a salakmotorra hasonlít a pálya.


A gyülekező már egészen korán elkezdődött, hogy mindenkinek legyen ideje elintézni az adminisztratív dolgokat (nevezés, csomagmegőrzés). Aztán a főrendező nem sokkal 10 óra után utunkra is bocsájtott bennünket. Nagyon szaporázni nem kellett a tempót, hiszen a 4 órás szintidő gyakorlatilag mindenkinek elég, aki tud úszni, lévén én 2 órán belül körbeértem eléggé kényelmes tempóban. A leggyorsabb teljesítő 55 percen belüli időt úszott, de ő annak idején megjárta a Londoni Olimpiát is, nem nézőként... A leg-messzebbről érkezett résztvevő pedig egy dán úriember volt.


Idén nagyon kellemes volt a víz hőmérséklete, pár fokkal alacsonyabb, mint az előző években. Szerintem az úszáshoz jobb a picit hűvösebb víz, mint a strandoláshoz. Viszonylag szeles idő volt, de a tó épp hogy csak fodrozódott. Annak ellenére, hogy a tó tiszta, (az ÁNTSZ szerint is kiváló a víz minősége) a látótávolság a felszín alatt gyakorlatilag nulla. Felette pedig az úszószemüveg miatt igen ködös, de azért a környező hegyek, dombok, épületek tisztán kivehetőek.


Itt nem voltak néhány 10 méterenként lehorgonyzott különböző vízi alkalmatosságok, de ennek ellenére a biztosítás teljesen rendben volt, mindvégig lehetett érezni, hogy odafigyelnek, vigyáznak a résztvevőkre.


A célban kaptunk oklevelet, kitűzőt (az előnevezettek pólót is) a teljesítésért, valamint pótolandó az energiát, csokit, zsíros kenyeret és gyümölcslevet. Akinek ez nem volt elég, kedvére válogathatott a büfében meglehetősen szolid árakon. Nagyon hangulatos hely az Orfűi Jurtatábor, kulturált mosdóval, öltözővel.


Optimális lehet ez a rendezvény azok számára is, akik a Balaton-átúszásba még nem mernek belevágni, több okból is. Egyrészt van relatíve rövid táv, másrészt az útvonal végig a part közelében halad, ezáltal adva valamiféle biztonságot, harmadrészt a tó méretéből és elhelyezkedéséből következően néhány centiméteresnél nagyobb hullámokra nem kell számítani.


Végül, de nem utolsó sorban, jó és megtisztelő érzés, hogy ha marginális mértékben is, de valamelyest részt vehettem a rendezvény előkészítésében.


Ha csak nem történik velem valami addig, biztosan ott leszek a jövő évi úszáson is.



Köszönet a rendezőknek!


 


mgruber


 
 
Mecsek 600-as csúcsai (52km) / Mecsek 35 / Tubes 20Túra éve: 20162016.08.28 20:40:13

Nehéz ilyenkor bármit is írni, egyesületi elnökként, főrendezőként, rendezőként, a túra kitalálójaként meg különösképpen. Eltellett 11 év az első rendezés óta, azaz pont egy tucat rendezést élt meg a Mecsek 600-as Csúcsai. A legnagyobb űrt minden bizonnyal bennem hagyja majd. Annak idején ez volt az első rendezvényünk, emiatt alakult meg az egyesületünk.


Különböző statisztikákkal nem akarom fokozni a káoszt, sőt, statisztikáink igazából nincsenek is.


A rendezések során rengeteg élményre és tapasztalatra tettünk szert, előbbiek talán mindannyiunk számára örök élményként maradnak meg, utóbbiakat néhányunk majd talán hasznosítani is fogja a közeli vagy távolabbi jövőben.


Köszönjük mindenkinek, aki részt vett akár egy, akár több, vagy akár az összes Mecsek 600-ason. (Utóbbit egyedül Csabi vitte véghez.) Remélem akik eljöttek szép emlékekkel tértek haza.


Nem akarom tovább szaporítani a szót.


Volt egy csapat, és volt valami más is még. Most már egyik sincs.


"Ennyi csak, mert ennyi ez!"


 


 


 

 
 
AlmamellékTúra éve: 20162016.05.14 21:05:52

 Almamellék 25.


Viszonylag ritkán írok túrabeszámolót. Most mégis valami miatt kedvet kaptam hozzá. Ahogy Laci szokta, most én is egy idézettel kezdem. (majd egy másikkal folytatom, hogy egy harmadikkal fejezzem be):


"Nagy esők jönnek és itt maradok, itt maradok örökre,

A 67-es út mellett az árokparton ülve"



Republic


Sokan tudják rólam, hogy a Zselic a kedvenc tájegységem, így kétség sem férhetett hozzá, hogy ezen a szombaton, az igencsak baljós előjelek ellenére melyik túrán állok rajthoz.


Kezdődött azzal, hogy túlságosan korán keltem, így a nekikészülődés előtt volt még pár órám. Gondoltam, hogy olvasással ütöm el az időt. Mikor észrevettem, indulni kellene, pont egy Alekszandr Ejduk (néhai Cseka különleges katonai megbízott, és ítélet végrehajtó, továbbá rímfaragó) idézetnél tettem le a könyvet:


"Nincs nagyobb öröm, nincs szebb muzsika, 

Mint mikor széttört élet és eltört csont recseg,

Ezért van, hogy ....

....S leírom aktád utolsó lapjára

Biztos kézzel, hogy - Falhoz! Tűz!"


Majd következett az odaút, és ha már tűz: Az igazolófüzet megemlíti, hogy még a kiépített tűzrakó helyeken is tilos tüzet rakni. Nekem ez már majdnem az odaúton sikerült, ugyanis Szentlászlónál hatalmas füst tört elő a motortérből. Kb olyan, amilyen az F1-es kocsikból szokott a régi szép időkben. Szerencsére a lángok nem csaptak föl. Mire végígérek a 25 kilométeren, majd lehűl a motor, aztán a szentlászlói Benzinkútig csak eljutok vele, ott meg majd csinálok vele valamit.


Mire a rajthelyre értem, már szép számmal gyülekeztek a sporttársak, üdvözöltem az ismerősöket, aztán beneveztem, leróva a jelképes 200 forintos nevezési díjat. Sok helyen ennyiért már egy köszönés sem jár... Közben az eső is rendesen rákezdett, és hol kisebb hol nagyobb (általában inkább utóbbi) intenzítással ki is tartott  a túra végéig. Az útvonalon végig látszott, hogy az elmúlt napokban is volt bőven égi áldás, így rendesen kijutott a legendás Zselici Sárból. Az én ruházatom már az első pár kilométeren teljesen átázott, ugyanis én nem veszek drága vízálló holmikat, olcsó, illetve kiselejtezett utcai cuccokban járok a túrákra. De igazából nem is zavar sem a sár, sem a víz, legföljebb a tempómon lassit valamelyest.


Valami miatt ezen a túrán utoljára egészen régen jártam, akkor még Szigetvár vasútállomásáról indult a túra. Viszont tulajdonképpen egyetlen szakasza sem volt ennek a túrának, amit ne jártam volna be, jópár alkalommal az elmúlt közel másfél évtizedben. Az eltévedés veszélye nem nagyon fenyegetett. Az útvonal nagyon jól eltalált, jól bemutatja  a Zselic szépségeit. A túra elején, Sasrétig egyedül ballagtam, azon gondolkodva, vajon hogyan fogok hazajutni. A sasréti platánsoron futottam össze Zsuzsiékkal, innen végig velük, vele mentem.  A P+  jelzésen a gerincre felérve régi ismerősként üdvözöltem a bal kéz felőli öreg Tölgyet. Neki valami miatt megkegyelmeztek a favágók tarvágás idején. Beértünk Bőszénfára. Mi a szakadó esőben, az elágazóban nem vettük elő az itinert, így egy kis kerülővel, kihagyva az aszfaltot a Z jelzésen, egészen a P-ig a P+ jelzésen mentünk. Szerencsére nem volt elkerítve sehol, az egykori vasúti átjáró helyén értük el a 67-es utat. Innen már voltak komolyabb pocsolyák is. Én nem kerülgetem őket, hanem általában egyenesen átgázolok rajtuk. (Ezen a túrán a legmélyebb nekem combközépig ért.) Az egykori téglagyár mellett elhaladva ismét kiértünk a fóútra, Antalszállás határában. Rövid szakaszon, Terecsenyig szembe a Zselic éjszakaival. A matricáért le kellett menni a faluba, majd vissza a P jelzésre, ami innen már néhány enyhe kanyarral egészen Almamellék határáig vitt. Egy nagyon régi emlék miatt nem szeretem ezt a szakaszt, és soha nem is fogom megszeretni, de azt nagyon kevesen tudják, hogy ennek mi az oka, és itt most nem is osztom meg. De nincs mese, végig kell rajta menni, mert arra megy az útvonal. Közben Zsuzsinak elmesélem, hogy annak idején mi is történt itt, így hamar végigérünk ezen az etapon. Az eső továbbra is kitartóan szakad.


"And when the rain has gone

it'll wipe those tears away

Washed away are all your sins

And rain will fall

It'll wash those years away"


Carl McCoy


Délután egykor már be is értünk a célba, megkaptuk az utolsó pecsétet, az oklevelet és az elmaradhatatlan kitűzőt.


A Zselic számomra ilyen időben is gyönyörű, érdemes volt eljönni erre a túrára. Szentllászlón a kocsi hűtőrendszerét is sikerült valamelyest egyberaknom, így gond nélkül elhozott Pécsig, szerencsére nem szaladt szét a ménes.


Köszönet Gabinak és Máténak elhivatottságukért, hogy a nyilvánvaló nehézségek ellenére is megrendezik ezt a szerintem nagyon értékes (legalábbis számomra nagyon értékes) túrát!


 

 
 
túra éve: 2015
NyárutóTúra éve: 20152015.08.25 13:46:27

Nyárutó 15


Tavaly nem voltam ezen a túrán, ezért viszonyítási alapom nincsen, de idén teljesen rendben volt az itiner és a térkép is. Feleségemmel elõttenap néztük ki ezt a túrát. Úgy voltam vele a korábbi beszámoló alapján, hogy ha kell, elnavigálok régebbi emlékeim alapján is. Mikor fõiskolára jártam, akkoriban sokat koptattam a Budai-hegyek turistaútjait.


A rajtba érkezéskor nagyobb tömegre számítottam. száznegyven valahányas rajtszámot kaptunk, pedig eléggé késõn érkeztünk. Én speciel örültem neki, hogy nem egy "tömegtúrára" érkeztünk, ahol gyakorlatilag egy egybefüggõ menetoszlop a mezõny. (Annak idején mi kb 30-as átlag résztvevõi létszámmal rendezgettük az 5x2x30 teljesítménytúráit.) Nem kellett sorban állni, kitöltöttük a nevezési lapot, aztán a lányok már útunkra is bocsájtottak. Amikor töltöttem ki a nevezési lapot, fura érzések kavarogtak bennem. Most elõször fordult elõ, hogy nem pécsi címet írtam a nevezési lapra, mint az ezt megelõzõ kb 350 teljesítménytúrámon. A túra elõtti napokban adtam le a régi lakcímkártyámat, az újon már csak Budapest szerepel. Ezzel számomra egy korszak ért véget.


A túra eljén a korábban indulók már jöttek szembe igyekezve a célba. Az útvonal számomra nem tartogatott sok újdonságot, de feleségemnek gyakorlatilag az egész útvonal ismeretlen volt. A túra vonalvezetése mondhatni adta magát. A szintemelkedés jól eloszlott, nem kellett sehol sem megszakadni, de azért volt, ahol gyöngyözött a homlokunk. Rövid erdei szakasz után betértünk a városba, csendes kis utcákban kanyarogva, keresztezve a hûvösvölgyi utat kapaszkodtunk föl a mindig gyönyörû látványt nyújtó Apáthy-sziklához. Nem sokkal utána el is értük túránk elsõ ellenõrzõpontját, ahol innivalóval és csokival (tudom, müzli, de nekem az is csoki) kínált bennünket a pontõr. Kicsit megpihentünk, aztán folytattuk utunkat az Árpád-kilátó felé.


A panoráma lenyûgözõ, de nekem mindig Pesty László Budapest végállomás címû dokumentumfilmjét juttatja eszembe. Szerintem ezzel mások is lehetnek így, akik látták azt a megrázó õszinteségû alkotást. Vajon mi lehet a film szereplõivel, élnek-e még egyáltalán? Talán sikerült nekik rendbe tenni félresiklott életüket.


Leereszkedtünk a Fenyõgyöngyéhez, hogy nekiinduljunk mai túránk legnagyobb emelkedõjének, a Hármashatár-hegynek. A vége meredek, de azért a druszája (Hármas-hegy) combosabb. (A túratársnak, akinek összenyálaztam a bélyegzõpárnáját, hogy fogjon, üzenem, hogy legközelebb, ha összafutunk, vendégem egy pohár valamire! <a kéktúra bélyegzõjét nyálaztam meg kicsit, hogy jobban fogjon, de akkor azt hittem, hogy a rendezõk tették ki a párnát, nem tudtam, hogy egyik sporttársé.>:)  )Feleségemnek mutatom a Dunán átívelõ hidakat, közben rég látott, kedves túratárssal üdvözöljük egymást. A következõ szakaszon elbeszélgettünk régebbi túrákról, meg egyéb aktuális dolgokról. Mi a lejtõ aljában lemaradtunk, erre a túrára laza, mondhatni kirándulós tempót terveztünk.


Hûvösvölgybe érve látszott a hídnál, hogy a közelmúltban komoly víz volt errefelé is. A büfénél nem lehet nem megállni. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek a búcsuban, valamit muszáj venni. Én ittam egy jó hideg teát, nejem elmajszolt egy hotdogot. Fokhagyás lángost emelkedõ elõtt nem vállalok, felfelé ég tõle a gyomrom, pedig nagyon jó volt az illata. A kihelyezett kódot nem kellett keresni, egyszer csak ott volt elõttünk. Két betû, négy számjegy, vajon jelent valamit?


Megkezdtük utolsó emelkedõnket, csatlakoztunk a gyermekvasút sínpárjához, innen már csak pár száz méter, és már vissza is értünk Szépjuhásznéhoz. Kedves fogadtatás, szép kitûzõ, igényes oklevél. Plusz két kupon, amit kicsivel odébb egy-egy szelet pizzára lehetett váltani. Hogy a pizza milyen volt, nem tudom, mikor átvettük a kupont, feleségem jelezte, hogy felejtsem el a pizzát, egyek mást, mert õ most meg tud enni két szelettel. Egyek mást, ott a büfé...


Kis pihenés, aztán írány haza.


Kedves rendezõk, hibátlan rendezés, bárkinek bátran ajánlom ezt a túrát! Köszönet a rendezõknek!


 


mgruber

 
 
túra éve: 2014
Zselic éjszakai 40/20Túra éve: 20142014.06.11 10:40:08

Tavasz legvége, nyár legeleje, a szokásosnál egy héttel korábban.


A baljós elõjelek ellenére úgy döntöttem, hogy idén is nekivágok a 40 kilométeres távnak. Nem tudtam, hogy a térdem bírni fogja-e, de miáltal most ezeket a sorokat lejegyzem, kiderül, hogy komoly probléma nem történt, végig tudtam menni szintidõn belül.


Idén úgy jött ki a lépés, hogy Szilárddal ketten vágtunk neki a távnak. Fél hat körül érkeztünk meg Simonfára, a rajt helyszínére. Kitöltöttük a nevezési lapokat, üdvözöltük az ismerõsöket, majd türelmesen vártuk, hogy a fõrendezõ 6 óra után néhány perccel utunkra bocsásson. Ellátmányt nem vittem magammal, teljesen a rendezõkre bíztam magam. Még az indulás elõtt megnéztem a térképet, levontam a következtetést, hogy útközben nem fog kelleni, csak az ellenõrzõpontokon igazolás céljából. Idén két titkos pont is volt, ezek helyét már indulás elõtt megsejtettem és mint utóbb kiderült, nem is tévedtem. Ami más számára lehet unalomig ismert útvonal, nekem évrõl évre újabb fantasztikus élmény.


Rajt után következett a szokásos bemelegítõ emelkedõ a horhosban, fel a lovardáig. Itt többen megrettentek a félig-meddig szabadon kószáló, nagytestû ebektõl. Passióból ugatnak néhányat, de amúgy nem kell tartani tõlük, még akkor sem, ha az ember egyedül túrázik arrafelé. A lovarda után régebben a jelzés levágta a mûút kanyarulatát a derítõ kerítése tövében. Most már a régi ösvényt visszahódította a természet, mi pedig az aszfalton kerültünk. Ezen a részen már kezdett szétszakadozni a mezõny, mi viszonylag óvatos tempót diktáltunk magunknak, Veronikához és Ildikóhoz csatlakoztunk.  Letérve az aszfaltról, még nappali fényben, igazi zselici erdõben baktattunk Gálosfa irányába. Az útszéli keresztnél balról becsatlakozik a Z jelzés. Igazából nem értem, hogy miért. Régebben a Kossuth Lajos utcán ért be a faluba, most a K jelzéssel együtt a kertek tövében. Nagyon barátságos kis falu Gálosfa, hosszú fõutcával. Valamikor a vegyesbolt mögötti ház udvarán volt egy eldugott kiskocsma, egy nagy barátságos fekete kutyával, Talpassal. Õ már néhány éve nem él, nagyon öreg volt, el kellett altattatni. Legutóbbi néhány ottjártamkor a kiskocsmát nem találtam nyitva, így idén már nem is próbálkoztunk. A fõutcán levõ egységbe tértem be. A helyiek küzül néhánynak amolyan látványosságféle lehet ez a túra. Kiállnak a kocsma lépcsõjének tetejére, és mérsékelten bódult állapotban figyelik az elhaladókat, megszólítják a betérõket. Kedves, falusi emberek. Veronikáék elhagynak minket, a logisztika erre kényeríti õket. Ellenõrzõpont szokás szerint a falu végénél, az útelágazásnál. Régebben Bazsi szokott itt pontõrködni, de újabban a rövidebb távokon teljesít szolgálatot.


Kicsit kerülni kell, mert csak odébb van híd. Következik a túra leg meredekebb emelkedõje, a Szamár-domb, amit mi csak Hangyás-dombnak hívunk. Valamelyik évben ezen az emelkedõn óriási hangyák tenyésztek, nem lehetett megállni, mert egybõl másztak fel az emberre, így egy slukkra teljesíteni kellett az emelkedõt. Innen a saját elnevezés. Felérve szép gerincúton halad az útvonal, balkéz felõl szép kilátással. Látszik a Mecsek több csúcsa, lent a völgyben pedig valami majorság féle. Igazából nem is érdekel, hogy mi az, hogy kié. Itt valamikor egy nagyon hangulatos fakerítés szegélyezte az utat, amolyan jelzés értékkel. Most magas drótkerítés van kifeszítve. Elhagyjuk a K jelzést, az egyszemélyes kis esõbeálló romos, de mellette egészen nagy fedett pihenõhely lett kialakítva. A K+ kerítés mentén halad, az utóbbi években valamikor ki lett tisztítva, könnyebb lett a haladás. A térkép itt valami miatt K négyzetet jelöl. Kezd szûkülni a fény, de az út jól járható, nemrég lett simára dózerolva. Még lehetett volna menni lámpa nélkül, ennek ellenére elõvettem a lámpásomat. Elég lett volna egy rossz lépés, hogy széthulljon a térdem. És még meg is érdemeltem volna, nem szabad kísérteni a sorsot. Mire a mûútra kiértünk, már teljesen besötétedett. Ezen a részen többen elbizonytalanodtak, voltak, akik még Sasréten is jártak. Itt figyelni kell picit, de azért nem olyan nehéz odatalálni Terecsenybe. Régebben volt egy kis plusz segítség is ezen a részen, ugyanis a kocsmában szombat este szokott lenni amolyan diszkószerûség. A kocsma már rég megszûnt, csendes a völgy, csak a közvilágítás fényei pislákolnak. Az ellenõrzõpont idén az egykori vasútállomás szomszédságában van. Innen az egykori vasút nyomvonalán mentünk Antalszállásig. Féltáv, mindenféle házi finomsággal.


Szívem szerint indultam volna meg az egykori Téglagyár irányába, de nem arra kell menni. Kertész-dûlõ, Lencsés. Nem szeretem ezt a szakaszt valamiért. Nekem jobban tetszett a Téglagyár - Kisbõszénfa - Szenttamás-puszta változat. Hogy miért, nem tudom. A Mostani útvonal logikusabb, nekem valami miatt mégis a másik szimpatikusabb. Talán a régi emlékek miatt van ez.


A Bányára vezetõ erdészeti útnál újabb ellenõrzõpont, itt már teát is osztottak, jócskán lecsökkent a levegõ hõmérséklete. A ponton beértük Veronikáékat. Õ általános iskolában tanár, ezáltal, gyakorlatilag kifogyhatatlan vicces történetek tekintetében. Hosszú, monoton szakasz következett Ropoly erdészeti útig, melyen mindössze pár száz métert kellett haladni a következõ pontig. Innen indul a Széles Dózerút, ami az elmúlt években holtpont szokott lenni. Régebben amiatt, mert még kezdõ túrázók voltuk, utóbb pedig valamelyik nappali teljesítménytúra után szoktuk a Zselic Éjszakait teljesíteni. Idén ez elmaradt, úgy voltam, hogy örülök, ha a 40 km sikerül. Az út összeszûkül és lejteni kezd, innen már nincs messze a letérés a S jelzésre. Ez az egyik kedvenc részem, a Zselickislaki-patak völgye. Igazi vadregényes szakasz, figyelni kell, hogy az ember ráleljen a gerincen futó K jelzésre.


Itt kezdtem érezni, hogy a térdemmel nincsen minden rendben. Nem fájt, nem is volt kellemetlen, csak olyan fura érzés volt, mintha a lábszáram el akart volna csavarodni.


Viszont már nem volt messze a cél. Óvatos léptekkel sikerült lekûzdeni az utolsó szakaszt is. Kecskeháti-erdészház, majd 67-es fõút, és már bent is voltunk a faluban. Még egy utolsó emelkedõ, aztán már ott is van a cél. A megszokott személyzet fogad minket. Átvettük a szokásos kitûzõt és oklevelet, majd fogyaszthatott mindenki kedve szerint.


Kis cihelõdést követõen, autóba ültünk, és úgy döntöttünk, hogy hazafelé indulunk, annak ellenére, hogy más lehetõségünk is lett volna. Most ennyi (nekem legalábbis) pont elég volt.


A túra pontosan azt nyújtotta, amit szokott, és amit vártam tõle. Kiváló szervezés, bõven elegendõ szolgáltatások és egy újabb fantasztikus éjszaka a Zselicben. Ezt a túrát egyszerûen nem tudom megunni. Ha minden évben csak egy túrára mehetnék el, biztosan ezt választanám.

 
 
túra éve: 2013
Zselic éjszakai 40/20Túra éve: 20132014.05.29 13:34:10

 A Zselic szívében


Ez a beszámoló nem is igazán a 2013. évi túráról szól, hanem a 2003-tól mostanáig terjedõ idõszakot öleli fel. 2003-ban kezdtem el a teljesítménytúrázást, egy Mecsek 1000 után a Zselic 40 Éjszakai volt a második teljesítménytúrám. Akkoriban még 12 óra volt a szintidõ, és sikerült is végigszenvednem 11 óra 55 perc alatt. Akkor ott a célban megfogadtam, hogy soha többet nem kínlódom én ezt végig. Aztán ahogy múltak a vízhólyagok, enyhült a zsibbadás, úgy szépültek meg az emlékek is.


Évekig unokatesómmal jártunk a Zselic Éjszakaira, õ azonban néhány évvel ezelõtt elköltözött. Jelenleg csak 4 darab átszállással (Szöul - Prága - Budapest - Kaposvár)  tudná megoldani az Auckland-Simonfa utat, így õ, tekintettel a jelentõs utiköltségekre, igazoltan van távol az utóbbi években. Azért remélem még lesz valaha lehetõségünk újra együtt menni a Zselic Éjszakain. Erre viszonylag kevés esélyt látok, de még fordulhat úgy, hogy egyszer Istivel újra együtt baktatunk majd a "Széles Dózerúton".


Az évek alatt volt részünk mindenféle idõjárásban, volt, hogy szép, nyári holdvilágos éjszakában gyalogoltunk a csillagos égbolt alatt, de volt olyan is, hogy gyakorlatilag végig szakadó esõben dagasztottuk a zselici sarat. Volt egy-két alkalom, hogy a túra egybeesett a Szentjánosbogarak rajzásával. Fantasztikus élmény gyalogolni a milliónyi kis lomha mozgású, zöld lámpás között.


Az útvonal idõnként némileg módosult, egyet leszámítva lényeges változás nem volt. Régebben Antalszállás után a téglagyár felé ment az útvonal Bõszénfára, majd hosszú, vagy legalábbis hosszúnak tûnõ aszfalt következett Szenttamáspusztáig. (Hogy megnõttek azóta az erdõ elõtti nyárfák...) Újabban Antalszállásról a Kertész dûlõn, majd a Lencsésen keresztül érjük el a Ropolyi-utat, így Bõszénfát már nem érintjük. Viszonylag új a P+ jelzés, mely kiváltja az aszfaltos részt.


Az évek során nagyon sok apró emlék összegyûlt, ha akarnék könyvet írhatnék belõlük. Eleinte ketten mentünk, aztán voltak akik csatlakoztak hozzánk, néhányuk jön évrõl évre, míg mások lemorzsolódtak.


Nagyon jól eltalált túra, jó az útvonal, jók a szolgáltatások, finom a zsírosdeszka, meg a tea a célban (is) de igazából semmiben nem kiemelkedõ ez a rendezvény, ebbõl következõen nem is tudom megmondani, hogy miért a kedvenc teljesítménytúrám, már hosszú évek óta. Van egy varázsa, nekem valami olyan dolgot ad, amelyet semelyik más túra nem tud.


2003-ban nem volt biztos, hogy szintidõn belül beérünk, utána 10 évig nem volt ilyen problémám. Idén, 2014-ben megint izgalmas lesz a dolog, hogy beérek-e szintidõn belül, vagy egyáltalán végig tudok-e menni. A tavaly decemberi térdsérülésem még mindig nem jött helyre.


Egy biztos, hogy megpróbálom. A gyógytornásznak mondtam, hogy pénteken jól ragassza össze a térdemet, mert szombaton Zselic Éjszakai.


 

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár