Túrabeszámolók


túra éve: 2013
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20132013.05.29 10:08:21

100 km 24 óra alatt


Kinizsi Százas – ahogy én sétáltam


2012-ben a 40 kilométeres táv teljesítése után már megvolt az elképzelésem arról, hogy idén nekivágok a hosszútávnak. Eltelt egy év, azóta sok teljesítménytúrán vettem részt, köztük volt már egy száz kilométeres, az Iszinik, ami mint a nevébõl is kiderül a Kinizsi visszafelé. A mostani túra elõtti hónapban teljesítettem a Sárga 70-es, a Gerecse 50-es, valamint elõzõ héten a Fekete Hegyek 40-es teljesítménytúrákat, elég jó idõvel, így felkészültnek éreztem magam a Kinizsire, nem volt kérdéses hogy elindulok és teljesítem a távot. Ennyit az elõzményekrõl.


A cél egyértelmû volt, teljesíteni a távot. Viszont volt bennem még egy gondolat, miszerint mi lenne, ha 24 helyett 20 órán belül sikerülne? Ez merész vállalkozás volt, azt jelentette, hogy a teljes távon 5km/h átlagsebességet kell tartanom, amiben persze benne vannak a pihenõk is. Ez korábban ment 50-es távon, és egyszer még 70 km-en is sikerült tartani, bár azt nagyon kicentiztem.


2013-05-25 4:10


Ébresztõ, pakolás, kávé, reggeli, indulás az állomásra. Vonat, metró, hév és 6:30kor már sorban álltam a nevezéshez Békásmegyeren. Fél óra várakozás után, miközben a környezetemben lévõ összes túrázót elláttam a nevezési lap kitöltéséhez szükséges íróeszközzel, végre sorra kerültem. Gyors nevezés és indultam is a Víziorgona utcai pékség elõtti indítóponthoz.


7:15 Lecsippantották a vonalkódot az ellenõrzõlapomról, kaptam rá egy az indulási idõmet jelzõ rajtbélyegzõt, miszerint 7 óra 15 perckor rajtoltam. Ez a pillanat annyira meghatott, hogy még a stoppert is elfelejtettem elindítani, vagyis út közben végig fejben kellett számolni, ha tudni akartam mióta megyek, ez a vége felé már nehézkes volt.


A rajtot követõen csatlakoztam Zsuzskához, aki szintén 20órát tûzött ki célnak. Az elején csak úgy repültek a kilométerek. Kapaszkodás fel a Nagy-Kevélyre, lefelé folyamatosan elõzve kocogás, tovább a Hosszúhegyre, itt az elsõ ellenõrzõpont, 14,5km. Pecsét, indulás tovább, fel a Pilisre, a szerpentinrõl 600 m magasból néhány pillantás a lenyûgözõ látványt nyújtó panorámára, tovább az erdõben és egyszer csak negyed táv.


26,4km-nél Pilis-nyeregen megtartottuk az elsõ pihenõt, ami nekem két szendvics elmajszolásából és 15perc fûben ücsörgésbõl állt. Idõvel remekül álltunk, ennek örömére változatlan sebességgel folytattuk az utat. A Pilisrõl leereszkedve Kesztölcnél két kisgyerek pacsit osztott az arra járó túrázóknak, benn a faluban az egyik háznál, a lakók kivezettek egy kerti slagot az utcára és kínálták az elhaladóknak, hogy igyanak, frissítsék fel magukat. Ezek kis emberi gesztusok és nagyon jól esnek ilyen hosszú úton.


Dorogon egy helyi pékségben feltöltöttem élelemkészletem, hogy a végéig elég legyen. A Molnársörözõ mellett elhaladva visszagondoltam, arra hogy egy évvel korábban itt véget ért számomra az út, és akkor elképzelhetetlennek tûnt, hogy innen hogy lehet még hatvan kilométert gyalogolni. Most, fáradság nélkül, könnyedén haladtam a következõ emelkedõ, a Nagy-Gete felé.


Meleg volt, ahogy kapaszkodtunk egyre feljebb mintha bekapcsolták volna a hegy beépített túrázó-hûtõ rendszerét, eleredt az esõ. Volt nálam esõkabát, de nem vettem fel, csak élveztem hûsítõ záport, ami a hegytetõn található ellenõrzõponthoz érve el is állt. Itt magvártam Zsuzskát majd annak köszönhetõen, hogy rengeteg embert leelõztünk, akadály nélkül saját tempóban tudtunk ereszkedni a meglehetõsen meredek ösvényen. Az idõjárás továbbra is kellemes volt, a napot felhõk takarták, így a hegyet magunk mögött hagyva a nyílt mezõn is jó tempóban, könnyedén tudtunk haladni.


48,7km – Tokodi pincék. Itt tartottam egy hosszabb pihenõt, ami magába foglalt egy alapos lábkarbantartást, a vízkészletek feltöltését, húsz perc fûben fekvést valamint a helyi önkormányzat által felkínált roppant ízletes zsíros kenyér elfogyasztását. Tovább indulva nemsokára elértük Mogyorósbányát, ezzel hivatalosan is átléptük a fél távot.


10 órán belül indultunk innen tovább, meg volt az esélye, hogy elérjük Bányahegyet még világosban. Péliföldszentkereszten a forrásból töltöttem még vizet, hogy elég legyen a végéig. Tovább, Bajóti mûút, 61,6km.


Kitartó túratársam itt kezdett lemaradni. Megegyeztünk, hogy ha Bányahegyen még találkozunk, akkor onnan együtt megyünk tovább az éjszakai szakaszon. Innen egyedül folytattam az utat. A nap már lemenõben volt mire elértem Pusztamarótra, így megállás nélkül mentem tovább, felfelé kapaszkodva a Gerecsére. A nap lement, már kezdett sötétedni, és egyszer csak elértem a Bányahegyi ellenõrzõpontot (72,7km). Itt kaptam citromos teát, meleg volt, nagyon jól esett. Leültem pihenni kicsit, felvettem a meleg pulcsimat, elõkészítettem a fejlámpát a továbbhaladáshoz, majd kicsit kinyújtóztattam az addigra már eléggé fájó lábaimat.


Nem sokkal utánam megérkezett Zsuzska, megvártam, amíg õ is elõkészül az éjszakai menethez, majd indulás. Nagyon nehezen ment, éreztem, hogy az eddigi tempó rengeteget kivett belõlem és a lábujjaim is kezdtek összeveszni egymással. Ezt tetõzve egy rossz lépéssel sikerült még a bokámat is meghúznom. Bár még éppen benne voltunk a tervezett idõben, a 20órán belüli teljesítés reménye kezdett szerte foszlani. Az nem volt kérdés hogy célba érünk, hiszen 27km volt hátra, ami ha úgy nézzük az eddig megtetthez képest már nem sok, viszont tudtam, hogy fájdalmas lesz.


A továbbiakban végig beszélgettünk így elterelve kicsit a figyelmet a fájós lábakról. Elhagytuk a Vértestolnai mûutat, majd lassan elértük Koldusszállásig (83,7km). Itt rövid pihenõ, plusz rendbe kellett tennem az átrendezõdött lábujjaimat, ami tovább induláskor még jobban fájt, mint elõtte. Már csak tizenhét kilométer. – Ez járt a fejemben, ahogy vánszorogtam az utolsó emelkedõn felfelé. Valahonnan sikerült erõt meríteni, és elértem az utolsó ellenõrzõpontot. Innen már felszabadultan ereszkedtünk lefelé és szép lassan elértük Bajt, majd Tatát. Még néhány kilométer aszfalt, vasúti sínek, egy utcán balra, aztán egyenesen, megint balra. Az ifjúsági tábor bejáratától fehér szalagozás vezetett egy épületig, amin megláttam a feliratot: K100-cél.


Értékelés:


Ami tetszett: A jó szervezés, remek hangulat, barátságos emberek, a gyönyörû táj, Kesztölcön a víz és a gyerekektõl kapott pacsi, Getén az esõ, a zsíros kenyér Tokodon, a naplemente, a bányahegyi citromos tea, a leves és a lekváros fánk a célban, és persze látni, ahogy sok túrázó velem együtt zombiként vánszorog az állomás felé. Amit a célba érkezéskor éreztem azt meg nem tudom semmihez sem hasonlítani.


Ami nem tetszett: Drága és körülményes nevezés (orvosi igazolás), valamint az utolsó harminc kilométer, mert az fájt.


Összegzés: A túrának van valami megfoghatatlan hangulata. Az, ahogy ez a sok ember egyetlen célért küzd és megy elõre, hogy célba érjen és egy parányi jelvénnyel, fájó lábakkal és persze rengeteg élménnyel térjen haza. Ezt nem tudom elmagyarázni, igazából csak az érti, aki végigmegy rajta.


Túra adatai:


Táv: 100,15km


Szintemelkedés: 2930m


Szintidõ: 24óra


Ja, és a célba érkezésem hivatalos ideje: 2:46


Aki kíváncsi a menetidõmre, arra vár egy kis fejszámolás.


Köszönet Zsuzskának, aki szóval tartott és húzott magával mikor már lassultam, nélküle sokkal lassabban ment volna.

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár