Túrabeszámolók


túra éve: 2014
Egri BükkTúra éve: 20142014.07.09 10:40:05

Az én Egri Bükköm

(Túrabeszámoló)



Ha nincs május utolsó vasárnapján Európai Uniós választás, akkor én azon a hétvégén miskolciként a Mecsek Kupa 2 napos tájfutóversenyre utazom el. De mivel mindenképpen élni szerettem volna szavazati jogommal, nehezen bár, de sikerült lebeszélnem magamat errõl a programról.

Ám hogy ne maradjak teljesen zöldsport nélkül, megpróbáltam keresni valamit a környéken. Így bukkantam rá a szombati Egri Bükk teljesítménytúrára, amit hírbõl már ismertem, de szerencsém még nem volt hozzá. Szombaton reggel, némi vonatozás, buszozás, stoppolás és kutyagolás után a 10 órái indítási idõ lezárása elõtt néhány perccel oda is értem.



Nevezéskor több okból is a legrövidebb távot választottam. Egyrészt azért, mert fõ sportágam, a rádiós tájfutás versenyszámainak teljesítése sem tart tovább egy-másfél óránál (vagy ha igen, akkor ott nekem kár volt elindulnom, mert csak sereghajtó lehetek). Felkészülési céllal tehát bõven elegendõnek látszott a kijelölt 17,2 km hosszú, 650 szintemelkedésû útvonal. Másrészt február 22, a Latyakfutás óta sérült vagyok. A mûtött bal térdem fáj, ami a lábszárba és a lábfejbe is kisugárzik. De nemcsak terhelés, hanem pihenõ, fekvés közben is. Két hosszú hónap után derült ki, úgynevezett Bacer ciszta okozza a panaszaimat. A sántikálva „futásból” meg úgy gondoltam, ennyi is bõven elegendõ lesz.

Harmadrészt szimpatikussá tette ezt a távot maga az útvonal.



Felsõtárkányból, az Imó-kõ Üdülõbõl induló körpálya egy jó kis emelkedõvel a felhagyott dolomitbányát érintve felkapaszkodott elõször a Vár-hegy nyergébe, ahová telente a Várkúti hegyifutókon éppen szembõl szoktunk fellihegni.



Az 1.ellenõrzõ ponton, a Kövesdi-kilátóhelynél kedves ismerõs fogadott rendezõként: az egri Kósa Lászlóné, aki a férjével együtt rendszeres résztvevõi kis sportegyesületünk, a miskolci Zöld Sportok Clubja tájékozódási teljesítménytúráinak (mint például Téli Bükki Tájolás, Fagyott Tavak, Agyerõs Nagymenés, Bükkalja Gyöngyszemei, Ravasz Róka, Észak-Keleti Hegyeink Emlékhelyei, Fõforrások, Szellemes Szép Lélek, Kiútahírem, Széchenyi Emléktúra, stb.). Õ is sánta – panaszolta – egyetlen rossz lépéstõl fordult ki a bokája. De nem akarta cserbenhagyni a rendezõket, így lett itt pontõr. „Székhelyétõl” éppen takarásban volt a Bükk-fennsík felett sötétlõ zivatarfelhõ, amibõl – mint utóbb kiderült – kiadós jégesõ is szakadt a hegyikerékpárosok nyakába Bánkút környékén. S ha már a fennsíkot említettem, azt sem hallgatom el, hogy a Bálványon lévõ Petõfi-kilátó az elsõként alapított jelvényszerzõ túramozgalmunk, „A BÜKK ÉS A ZEMPLÉN KILÁTÓTORNYAI” egyik érintendõ állomása. Ezt a mozgalmat 2004. május 1-én, az EU csatlakozásunk apropóján indítottuk, s most, a 10 éves jubileumra második kiadásban is megjelentettük az igazoló füzeteit, amiben a korábbi 6 helyett már 8 kilátó felkeresését jutalmazzuk szép kitûzõvel.



A kilátásban való gyönyörködés után kocogtam bicegve tovább a Török út hullámvasútján, ahol évtizedekkel ezelõtt, még mint a DEAC válogatott tájfutója gyûrtem a kilométereket. Ezen a szakaszon értem utol néhány korábban elrajtolt kisgyermekes családot, többek között a miskolci Albert Tamás barátomat is, akinek egyik aprósága éppen akkor „fogott talajt”, és sírásával háborgatta az erdõ vadállományát.



A Völgyfõ-háznál lévõ 2. ponton egy szem finom aszalt barackkal is megkínált a pontõr bácsi. Itt, egymáshoz egészen közel 5 irányban ágaznak szét a jelzett turistautak. Ezért is választottam ki korábban e helyszínt egy másik jelvényszerzõ mozgalmunk, az „ÉSZAKI TÁJAIKN TÚRAÚT CSOMÓPONTJAI” érintendõ pontjának. (Ez a mozgalmunk egyébként 12 ellenõrzõ pontot tartalmaz a Bükk, az Aggteleki-karszt és a Zemplén területén.)



Innen a piros + jelzésen az Oldal-völgybe lefelé vitt az út. Szembõl a fekete felhõpaplanból dörgések ijesztgettek, de szerencsére mintha nem közelítettek volna. A halastavak után a Lök-völgybe kiérve ráfordultam a dél felé húzódó Barát-rét keskeny csíkjára. Ez meg a „HÍRES BÜKKI RÉTEK” mozgalmunk egyik szépsége (különös virágzás idején) a teljesség igénye nélkül kiválasztott 22 közül. Úgy láttam, itt páran a párhuzamos országúton való menetelést választották. Pedig úgy is vissza kellett kanyarodniuk az erdõbe az együtt futó sárga sáv és kék tanösvény jelzésre, hiszen nekünk az utolsó, harmadik pont a kapaszkodó végén, a Szikla-forrás feletti hegy tetejére települt. Innen már csak le kellett ereszkedni a Felsõtárkányi-tóhoz. Ez viszont az „ÉSZAK- KELETI HEGYEINK TAVAI” mozgalmunk egyik érintendõ objektuma a 30 közül. ( Ezen a túrán nem jártam egyetlen ellenõrzõ pontján sem az „ÉSZAK-KELETI HEGYEINK EMLÉKHELYEI”, és a „MADÁRJÁRTA SZIKLAFORMÁK 13” nevû jelvényszerzõ mozgalmainknak.)



A vízpart és a cél között már jórészt ismert úton (hiszen a rajtba is ezen érkeztem) biztattam magam, hogy 3 órán belül célba érjek, ami éppen sikerült is. S láss csodát: sokkal kevésbé fájt a térdem, mint elrajtolásom elõtt egész héten át!



A célként funkcionáló esõházban kitûzõ, emléklap, ásványvíz, zsíros és lekváros kenyér és az ott lévõ rendezõk sok induló miatti öröme fogadott. Pihenésem közben folyamatosan érkeztek ismerõsök, ismeretlenek, hegyikerekesek is, köztük „A RÉGIÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA” cím tavalyi megszerzõi közül például a gödi Petõ Sándor és a miskolci, de most Egerben dolgozó Nagy Róbert Csaba barátaim. Azt hiszem, nevükben is írhatom:



Köszönjük, jó rendezvény volt!



Tájfutó Kovács Attila

Miskolc


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár